Magyar Rádió Művészeti Együttesei, Dohnányi- bérlet 1.

Page 1

Su-Han Yang tajvani születésű, Berlinben élő karmester, aki 2018/19-ben, másodmagával vett részt az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány karmesteri mentorprogramjában. Tanulmányait a berlini Hanns Eisler Főiskolán végezte, 2015-ben Riccardo Muti Operaakadémiáján tanult. 2017-ben megnyerte a 10. Nemzetközi Grzegorz Fitelberg Karmesterversenyt. Budapesti koncertjének műsora a karmesteri rátermettség és virtuozitás igazi próbája, hiszen elvezényel egy olyan fuvolaversenyt is, melynek szerzőjét, a huszonhét éves argentin Alex Nante-t az Eötvös Alapítvány tavalyi programjában ismert meg. Alex Nante Buenos Airesben született. Generációjának egyik legmeghatározóbb személyisége. 2014 óta Párizsban él, kiegészítő tanulmányait (zenetudomány) is itt végezte. Darabjaival több díjat is nyert, például a francia Les Inouïes Aranyérmet „Négy darab fuvolára és zongorára” (2015) című munkájával. Zenekari művei közül a „Fulgor” (Dél-Korea, 2010), a „Tres Sueños Lúcidosa” (Argentína, 2013) és az „Île de Créations” (Franciaország, 2015) hozott el egy-egy első helyezést. Camilla Hoitenga az Egyesült Államokban született, itt kezdte zenei tanulmányait, majd Angliában és Franciaországban is tanult. Jelenleg Németországban él, ahol több éven keresztül dolgozott Karlheinz Stockhausennel. Repertoárja a korai Bach-daraboktól kezdve a legmodernebb művekig terjed. Camilla Hoitenga különösen gyakori vendég Japánban. A ma esti koncertre Alex Nante Fuvolaversenyének ősbemutatóját vállalta.

MAGYAR RÁDIÓ MŰVÉSZETI EGYÜTTESEI Szimfonikusok/Énekkar/Gyermekkórus ELÉRHETŐSÉGEK honlap: radiomusic.hu Facebook.com/MagyarRadioMuveszetiEgyuttesei Instagram.com/magyarradiomuveszetiegyuttesei

KÖVETKEZŐ KONCERTJEINK: DECEMBER 10. KEDD 19.30 * Zeneakadémia Schumann-ciklus 1. Vezényel: Vásáry Tamás Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Oláh Vilmos (hegedű) DECEMBER 12. CSÜTÖRTÖK 18:00 Szent Margit Gimnázium Díszterme Adventi hangverseny Vezényel: Körber Katalin, Jakub Klecker és Dinyés Soma Magyar Rádió Gyermekkórusa, Brnói Filharmónia Kantilena Gyermekkórusa DECEMBER 15. VASÁRNAP 16:00 Zeneakadémia Jubileumi hangverseny a Magyar Rádió Gyermekkórusa alapításának 65. évfordulóján Vezényel: Körber Katalin, Jakub Klecker, Dinyés Soma és Michal Jančik Magyar Rádió Gyermekkórusa Brnói Filharmónia Kantilena Gyermek- és Ifjúsági Kórusa DECEMBER 17. KEDD 19:30 Pesti Vigadó Sapszon bérlet 2. Vezényel: Pad Zoltán Magyar Rádió Énekkara JANUÁR 7. KEDD 19:30* Zeneakadémia Schumann-ciklus 2. Vezényel: Vásáry Tamás Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Devich Gergely (gordonka) *A hangverseny előtt 18.30-tól 19.00-ig Vásáry Tamás az elhangzó művekről és Robert Schumannról mesél.

DOHNÁNYI 1. 2019. NOVEMBER 26. KEDD 19.30 ZENEAKADÉMIA NAGYTEREM


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.