
3 minute read
Szavak pankáról
PTE TANÁRSZEMMEL
SZAVAK PANKÁRÓL Szász-Kolumbán Olga
Advertisement
Ádámtól és Évától indítom a mondanivalóm. Két évtizeddel ezelőtt tanítványom volt Marton László, Sáska Gyula és Révész György. Az első kettőről hamar kiderült vonzalma a zenéhez. Rövidesen Székely János Dózsa című monodrámájának zeneszerzői és kivitelezői lettek a Pódium keretében. Révész György meghúzódott csendesen a padban. Azon kívül, hogy alapos nem sokat tudtam meg róla. Vagy 12 év múlva kollégám lett. Nemsokára osztályfőnök is abban az osztályban, ahol én tanítottam magyar nyelvet és irodalmat. Ekkor már megtudtam róla, hogy zenél is. Bekerültünk egymás mágneses erőterébe. Az osztálya tantárgyamból 4,70-es átlagot produkált, és olyan pódiumos egyéniségeket, mint Bíró Antal, Kovács Dorina és Zakariás Máté. 2011-ben ismét osztályfőnök lett. Októberben kinyitotta a 16-os terem ajtaját. Hoztam egy tehetséges diákot a Pódiumba. Jól is énekel… - mondta. A háta mögül előlépett egy apró kislány. Nem volt tolakodó, de bátortalan sem, kacagott a szeme, és mosolygott az arca. Kellően szerény és alázatos volt, igazi ígéret. Ő volt Matyók Annamária, vagyis Panka. Három éven át ő irányította a diákok részéről a Pódiumot. Körültekintően, bölcsen vezette, mint egy megfontolt felnőtt, megértően, mint aki korosztályához tartozik. Mellette erőteljesen foglalkozott a szakmai önműveléssel. Hónapról hónapra lépegetett előre. Kiteljesítette beszédhangját. Megtanult bánni vele. Most már azt csinál a hangjával, amit akar.
Négy éven át részt vett az iskolai Babits versmondó versenyen. Mindig eredményes volt, de nem feltűnően szembeötlő első helyezésekkel, hanem egyenletes, tiszteletre méltó teljesítményekkel. Alapossága miatt már 10. osztályos korában elvittem az első országos megmérettetésére Szekszárdra. Meghálálta a bizalmat, bronz diplomát szerzett. A következő tanévben első helyezett lett az országos Madách Imre vers- és Mikszáth Kálmán prózamondó versenyen Balassagyarmaton. Ezt követte egy bronz diploma a Helikonon majd ismét egy első díj a nógrádi országos megmérettetésen, aztán egy újabb első helyezés a József Attila regionális versenyen. Így hát nem volt véletlen az, hogy már 2013 januárjában meghívást kapott a 2014-es nyertesek nyertesének rendezvényére, a Győri Radnóti Miklós országos versenyre. A legnagyobb elismerést egy olyan versenylehetőséggel vívta ki, amelyen nem vett részt, mert időpontja egybeesett a Pódium Határtalanul programjának erdélyi útjával. Panka hiánya feltűnk Kiss Lászlónak, az Országos Versmondó Egyesület elnökének, aki ebben a minőségében végigzsűrizte az összes
BABITSTANÁRSZEMMEL
elődöntőt, ezért volt rálátása a jelentkezők lehetőségére. A verseny után telefonon elmondta azt, hogy nagyon hiányolta Annamáriát a megmérettetésről, mert esélyes lett volna a nyerésre ezen a legnagyobb országos rendezvényen.
Egyéni eredményein túl Panka nagyszerű közösségi emberként élte babitsos életét. Énekelt két minőségi kórusban (Babits Gimnázium kórusa, Agócsy László Zeneiskola kórusa) is. Az iskolai Ostinato együttes szólistája volt, elvégezte a zeneiskolát és hasznos tagja volt a Pódium csoportos műsorainak. Úgy simult bele a közös jelenetekbe, amitől ezek megemelkedtek. Úgy tudott “eltűnni, felszívódni” a színpadon, hogy közben katalizálta is a műsor egészét, biztonságot nyújtott a kezdőknek. Mindig pontosan érkezett, utolsónak távozott. Az egyéni versenyekre való felkészülésével soha nem keresztezte a csoportos munkát. Lelke volt a Pódium-karácsonyoknak, a Pódium-szecska és szalagavatóknak, a POSzT-os tevékenységeknek. Szóval példastatuáló módon végezte a feladatát. Szerepelt a Helikon és Kaleidoszkóp-díjas minősített Hirosimmában, a Helikon-díjas Vers az… Pódium-műsorban és a Szavak című előadóestben. Ahogy szaporodott a színpadi jelenléte, úgy ért benne a vágy, hogy egyéni előadóestben mérje fel a kitartással végzett, következetes munkában edzett lehetőségeit.
Ez volt a Te, Mózsi!. Bemutatta a Babits Gimnáziumban, a Madách Imre vers- és Mikszáth Kálmán prózamondó verseny 25. évfordulójának gáláján, az erdélyi Helikonon, a Határtalanul program sepsiszentgyörgyi műsorán. Ez nagy erőpróba volt számára. Népi jellege olyan ismeretek rögzítését követelte, amit nem tudott addig, vagyis a magyar nyelvjárások gyakorlati ismeretét. Megtanulta hitelesen alkalmazni a dialektusokat. Szövegeit ihletetten, hűséggel és tehetséggel adta elő, volt kapacitása arra is, hogy keverje a nyelvjárásokat a realitások hiteles talaján. Nem véletlenül volt előadóestjeinek sikere ott, ahol azokat bemutatta. Elkalandozott egy olyan szellemi vidékre, ami tőle addig idegen volt. Példastatuáló módon végzett munkával és egészséges szellemi kíváncsisággal megtanulta a magyar nyelvjárásszigetek, dialektusok nyelvhasználatát. Az új tudáshoz társultak az általa választott népi elbeszélések székely magyar, palóc, és kevert használatban.
Ez nem akármilyen teljesítmény egy Pécsett született, mindig is a köz- és irodalmi nyelvhasználatban beszélő 17-18 éves fiataltól. Az ő példája is igazolja, hogy a pozitív hozzáállással végzett munka igazi minőséget teremt, amelyet nem csak én, mások is észrevesznek. Szilárd erkölcsi hozzáállása nem csak önmaga számára vívott ki figyelemre méltó eredményeket, hanem a Pódiumot is átmentette a közeljövőnek.
PTE TANÁRSZEMMEL
2015 tavaszán írom le azt, hogy hálás vagyok neke Révész György kolléga. Hálás vagyok azért, mert 2011 októberében kinyitottad a 16-os terem ajataját, és azon beterelted Pankát.
Ősz volt akkor, és lám tavaszt, ígéretes lehetőséget nyitott…

