
1 minute read
Hagyományok, programok
from Iránytű_2021
PRO FACULTATE NAP
A diákok és az oktatók közösen ünnepelnek ezen a napon. A tavaszi szorgalmi időszak végén megrendezendő eseményt évről évre szentmise nyitja meg, ezt követik a díjátadók, majd kulturális programokkal, bográcsozással, koncertekkel várják a szervezők a résztvevőket.
Advertisement

PÁZMÁNY QUIZNIGHT
Tartalmas este műveltségi vetélkedővel, mely a népszerű országos egyetemista program „pázmányos” változata.
JOGESETMEGOLDÓ, PERBESZÉDVERSENYEK ÉS JOGI ACTIVITY
Szakmai tudásukat és retorikai képességeiket mérik össze a verseny résztvevői. A házi verseny legjobbjai országosan is megmérettetik magukat. Jogesetmegoldó versenyeink játékkal fejeződnek be. Jogi fogalmakat kell kitalálniuk a három fős csapatoknak rajz, magyarázat vagy mutogatás alapján.

GÓLYANAPOK AZ EGYETEMEN
Gólyáknak szervezett program, ahol a tanulmányaik megkezdése előtt a hallgatók két napon keresztül változatos programokon, előadásokon, találkozókon keresztül ismerkedhetnek az Egyetemmel és az oktatókkal.

NEMZETEK DÉLUTÁNJA
Az Idegen Nyelvi Lektorátus rendszeres programja más kultúrák és népek jobb megismerésére. Kötetlen nyelvi délután az itt tanuló Erasmusosok részvételével tanároknak és diákoknak.

GÓLYABÁL
A hagyományainkhoz híven, az első évfolyamosok tiszteletére rendezett bál minden évben megrendezésre kerül egy impozáns helyszínen.
