1 minute read

Karrier Iroda

A Karrier Iroda 2006 óta végzi tevékenységét, legfontosabb feladata az ak v hallgatói éveikben járók pályaorientációja, az elhelyezkedéshez szükséges fellépés, iden tás kialakítása, a végzős és a karon oklevelet szerze hallgatók elhelyezkedésének segítése, valamint a munkaerőpiaci folyamatok vizsgálata.

M ?  Diákmunka: már az első félévtől segítünk testhez álló munkát találni, megismerni az alapvető szokásokat, elvárásokat egy munkahelyen – természetesen fi zetésért.  Gyakornoki helyek: az állami- és magánszektor jogászi és igazgatási munkahelyeit közve tjük a végzős hallgatóink számára. Így még a tanulási időben „kipróbálhatják” magukat és értékes tapasztalatokat szerezhetnek, illetve segítséget kaphatnak első munkahelyük megszerzéséhez. Jelenleg körülbelül 300, gyakornokot fogadó közigazgatási intézménnyel, bírósággal, állami céggel, ügyvédi irodával, közjegyzőséggel, bankkal és vállala al állunk kapcsolatban.  Képzések, tréningek, előadások: fontos, hogy az egyetemisták és a pályakezdők minél eredményesebben alkalmazkodjanak a különböző szektorok munkaerőpiaci elvárásaihoz. Ebben segítenek képesség- és készségfejlesztéssel, kommunikációval, pályaorientációs és pályakezdést támogató jogi, gazdasági, egyéb szakmai vagy éppen pszichológiai tanácsadással foglalkozó programjaink. Ezekbe a programokba igyekszünk minél jobban bevonni a Karunkon végze öregdiákokat, ezzel is hiteles mintát mutatva a jelenlegi hallgatóknak.  Személyes tanácsadás: tanulási nehézségek, felmerülő pályaorientációs dilemmák megoldásában, információ megtalálásában segítünk fogadóóra jellegű beszélgetéseinken.  Állásajánlatok: az állami- és magánszektor jogászi és igazgatási, valamint más, e szakképze ségekkel betölthető álláshelyeit közve tjük a már oklevéllel rendelkező hallgatóink számára. Évente körülbelül 150 állásajánlat fut be hozzánk, és körülbelül 1000 fő adja le az életrajzát. Ajánljuk fi gyelmébe rendszeresen frissíte honlapunkat!

Advertisement

www.jak.ppke.hu/karrier

A Az Intézet által meghirdete karrier tréningek és előadások a PPKE JÁK támogatásával valósulnak meg, így általában díjtalanok a hallgatói jogviszonnyal rendelkezők számára. A Karrier Iroda egyéb szolgáltatásai, az állásközve tés, a karrier tanácsadás és egyéb szolgáltatások (pl. próba állásinterjú) szintén díjmentesek.

Ü , Tegye fel kérdéseit a pályakezdéssel, életvezetéssel kapcsolatban, vegye igénybe személyes karriertanácsadó és életvezetési szolgáltatásunkat! Időpont-egyeztetés a len elérhetőségeken.

J PPKE JÁK Karrier Iroda 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. I. em. 137. Telefon: 06 70 522 8572 és 429 7224 karrier@jak.ppke.hu www.jak.ppke.hu/karrier www.facebook.com/ppkejak.karrier

Állásbörze 2019

Frissen tarto tudás – karrier.

This article is from: