Issuu

Hírek

Kitelepítések 4-9. oldal

Szülői szövetség 17-18. oldal

2017/1

Teadélután 19. oldal

Sporthírek 20-22. oldal

Emlékműavatás Igazságtalanul és méltatlanul meghurcolt polgártársaink emlékére állíttattunk emlékművet örök mementóként az utókor számára. A Pozsonyeperjesi Testi Fogyatékosok Szervezete, községünk önkormányzata és a Csemadok alapszervezete, a helyi sportszervezet képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit.

Átlagon felül teljesítettek diákjaink! Iskolánk ötödikesei a januári országos teszteken átlagon felül teljesítettek. Sokkal jobb eredményt értek el, mint sok nagyiskola. Ezzel bizonyították, hogy mindig megállják helyüket. Gratulálunk a diákoknak és tanáraiknak a felmérésen elért remek teljesítményhez!

ontosan két hetet kellett várni falunk legkisebb és legfiatalabb lakosának megérkezésére. Január 14-én, 20.25 órakor született Bugár Kitti és Zalka László kisfia Lacika, községünk első újszülöttje. A kisbaba 3450 grammal és 51 cm-es hosszúsággal jött világra. A gyönyörű kisfiú és anyukája jól érzik magukat. A kis jövevény nagy örömet hozott a családba. Szülei nagyon boldogok és büszkék rá. Ő a sok törődést, odafigyelést nyugodtságával, szép gyarapodásával hálálja meg. A szépséges kisfiúnak és szüleinek nagyon sok boldogságot, számtalan örömteli pillanatot és nagyon jó egészséget kívánunk!

2017 első újszülöttje

Hírek

2 Tisztelt pozsonyeperjesiek! Az év végeztével valamennyien végiggondoljuk az elmúlt évet: mit hozott és mit vett el tőlünk? Mit csináltunk jól, és mi az, amit jövőre majd jobban teszünk? A legfontosabb, hogy kibéküljünk önmagunkkal, fogadjuk el, esendő emberek vagyunk, akik hibáznak, de lássuk meg azt is, amire joggal lehetünk büszkék. Ez az időszak az előretekintés ideje, amikor reméljük, hogy az előttünk lévő év jobb, sikeresebb lesz a tavalyinál. Tele vagyunk bizakodással és hittel, ám nem szabad elfelejtenünk, mindenekelőtt magunkra kell támaszkodnunk, de aki részese falunk mindennapjainak tudja azt is, hogy a legfontosabb dolog községünk életében, hogy az a motor, ami a települést hajtja, valódi közösség legyen. Hogy mindenki érezhesse, számíthatunk egymásra bajban, örömben egyaránt, hogy mindig legyenek olyanok, akik nem csak a hívó szót hallják meg, hanem saját ötleteikkel szeretnék a községet, a közösséget jobbá tenni. Kívánom, hogy 2017-ben ez így legyen, bár tudom, ez az év sem osztja majd kön�nyen a sikereket. Nem lesz a dolgunk sem kevesebb, sem könnyebb, mint tavaly volt, de összefogással, tenni akarással sikerekről, eredményekről számolhatunk majd be. Ehhez adjon az Isten mindannyiunknak erőt, egészséget, türelmet és bölcsességet. Képviselőtestületünk és a magam nevében kívánok mindenkinek egészségben gazdag, boldog új esztendőt! Csiba Jarmila polgármester

Óévbúcsúztató batyus bál A 2016-os évet batyubállal kezdtük, úgy volt hát ildomos, ha így is veszünk tőle búcsút. Élőzenével, tombolával, finomabbnál finomabb ételekkel, italokkal köszöntünk el az óévtől s jó hangulatban, vidáman, ki fogadalmakkal, ki jobbat várva, de mindenki jó egészséget kívánva várta, hogy átlépjen az új esztendőbe. Az éjféli pezsgőbontás és tűzijáték után a vigasság nem vesztett lendületéből, a vendégsereg fergeteges hangulatban kivilágos virradatig mulatott. Az önkormányzat által szervezett bál sikeréről tanúskodik, hogy az idei év szilveszterére már most sokan lefoglalták a jegyeket.

Eperjes lakossága a számok tükrében

(2016. december 31.) Lakosaink száma: 1565 fő Falunk legidősebb polgárai: Horváth József (1922.09.24.) Hegyi Ilona (1924.09.20)

A 2016-os év szülöttjei: Fölöš Alex, Bugár Szofi, Csicso Jakub, Fehér Zalán, Homola József, Hudec Hana, Kenés Áron Dominik, Mésároš Emma Friderika, Mitlík Kiara, Molnár Michaela, Polozsányi Máté, Ravasz József, Soós Áron, Takács Áron, Tóth Petra. Akiktől búcsúznunk kellett 2016-ban: Borbély Julianna (69), Tóth Magdaléna (82), Kmentová Helena (88), Matus László (70), Bognár Rozália (85), Lavó Viktória (70), Fodor Pál (73), Czinege Adrianna (51), Hajnal Erzsébet (58), Volner Zsuzsanna (71), Ivánkovics Erzsébet (77), Soós László (85). Nyugodjanak békében!

Hírek

Újra jégtakaró a Dunán

gyan a naptár szerint javában tart még a tél, az időjárás eddig kegyes volt hozzánk. A karácsonyra várt hótakaró az idén is elmaradt, december sem havat, sem hideget nem hozott. Ám januárban beköszöntött az igazi, zimankós hideg, sőt néha még havazott is tájainkon. Hosszú évek óta nem volt részünk igazán télies, fagyos, hóeséses időjárásban. Már

talán el is felejtettük, milyen az, amikor szinte megfagy a leheletünk, amikor eszünkbe sem jut kabát nélkül a szabadba merészkedni. Arra meg, hogy a Dunán jégtáblák ússzanak, csak az idősebbek emlékeznek már. Az új év első hónapja több napig tartó, folyamatos fagypont alatti kemény mínuszokkal lepett meg bennünket, így folyónkon több helyütt összefüggő jégtakaró keletkezett. Az orkán ere-

jű szél összetorlaszolta, szinte egymásra dobálta a jégtáblákat, így, aki a dermesztő hidegben a partra merészkedett, lenyűgöző látvány tárult a szeme elé. A hófehér fák, a rég nem látott jégcsapok az eresz alatt, a téli természet megannyi szépséges csodája talán kárpótol a csúszós utakért, a fogvacogtató hidegért.

Szilveszteri, újévi hiedelmek Szilveszter napja szorosan összefügg azon mágikus cselekedetekkel, miszerint az óév által jelképezett rossz elűzhető,, és helyébe lép a reményteljesebb új év ezt régen síppal, dobbal, napjainkban petárdával, tűzijátékkal végzik. Régen a gonosz legyőzése, a rossz elriasztása különféle hangot és fényt keltő eszközökkel történt, ezért általánosan elterjedt szokásként, hogy a falu magasabb pontján nagy tüzet raktak, s éjfélkor hangoskodva köszöntötték az új évet. Az év utolsó napjának éjszakájához rengeteg hiedelem fűződik. Több helyen úgy tartották, ha szilveszter éjszakáján tiszta az ég, akkor a következő évben beérik a kukorica. A hiedelem szerint az éjféli marhabőgés szerencsét hozott, ellentétben a szabadban hagyott száradó ruhával, amely az állatállományra baljós lehetett. Az év utolsó napján a gazdák különösen figyeltek arra, hogy állataik megfelelő mennyiségű takarmánnyal, vízzel legyenek ellátva, hiszen ha étel nélkül maradtak, a következő évben a gazda lelki nyugalma nem volt biztosítva. Szokás volt az újévi hamu gondos összegyűjtése és a veteményeskertben való szétszórása, hogy a rovarok ne tegyenek kárt a termésben. A néphagyomány szerint az év első napja alkalmas az egész év időjárásnak megjóslására is: a tiszta, napfényes idő jó esztendőt vetít előre. Szilveszter napján „hagymakalendáriumot” készítettek. Ha a 12 hagymahéj valamelyikében nem olvadt el a só, az annak megfelelő hónapra szárazságot jósoltak. Elterjedt szokás volt, hogy ezen a napon a házban nem sepregettek, az istállóban nem takarították össze a trágyát, hogy a szerencse a telken belül maradjon. Magyar nyelvterületen szinte kivétel nélkül mindenhol él még ma is az a hiedelem, hogy az év első napján a családi portát meglátogató és boldog új évet kívánó első személy csak férfi lehet, ugyanis ő hoz szerencsét a házra és annak lakóira.

Emlékműavatás

„Rendezni végre közös dolgainkat...” Községünk templomában Szalay András atya, a kitelepítettekért celebrált miséjével kezdődött a 70 évvel ezelőtt történt szégyenteljes eseményekről szóló megemlékezés. A templomudvaron Dudás Lóránt, a Pozsonyeperjesi Testi Fogyatékosok Szövetségének elnöke megnyitó beszéde után Csiba Jarmila polgármesterasszony köszöntötte az egybegyűlteket és méltatta a nem mindennapi kezdeményezést, amely a felvidéki magyarság meghurcolásának állít örök emléket. Nagy Erzsébet beszámolójában ismertette azokat a háború utáni eseményeket, politikai döntéseket, melyek honfitársaink ellehetetlenítését eredményezték, s otthonuk, szülőföldjük elhagyására kényszerültek. Jéghideg marhavagonokban összefagyott, kétségbeesett, emberi mivoltukban megalázott, kisemmizett tömegek indultak az ismeretlen felé. Voltak, akik Csehországba, mások Magyarországra. Mert képtelenek voltak magyarságuk megtagadására. A templom udvarában felállított emlékmű figyelmeztetés is az utókornak. Hogy az utánunk következő generációk ismerjék meg a múlt embertelenségét, kegyetlenségét, emlékezzenek. Legyen ez intő jel a jövőre nézve, hogy soha többé ne kelljen senkinek nemzetisége, ősei nyelve miatt elhagynia hazáját, ne dönthessenek egyszerű emberek ezreinek sorsa, élete felett az éppen hatalmon lévő törvényhozók.

iemelten nagy szeretettel, tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszöntöm minden jelenlévő nevében azokat az időskorúakat, akik megélték a háború utáni csehszlovákiai magyar kisebbség legdrámaibb időszakát és most itt vannak közöttünk. Mai ünnepségünk célja, hogy a Pozsonyeperjesi Testi Fogyatékosok Szervezetének kezdeményezésére épített emlékmű felavatásával emlékeztessünk és emlékezzünk történelmünk egyik legcsúfosabb időszakára, az 1946 -1947es évekre. Dicséretre méltó, hogy községünkben vannak olyan emberek, akik fontosnak tartják, hogy megemlékezzünk a felvidéki magyarság legszörnyűbb éveiről, a jogfosztottságról, a kitelepítésekről, amikor a hatalom kénye-kedve szerint tett tönkre, lehetetlenített el és szakított szét

„Itt nemzet él. Vele – s nem ellene –élnek más, életre ébredt, vágyó nemzetek, megverve olykor daccal, sóvár, vak dühökkel, kevélyen zengö, suta szólamokkal. Mindent akarok: hazát, nyelvet, hatalmat. Semmit sem adok: enyém a jog – ezt hallottuk, vallottuk, átkoztuk ezerszer, ős telepítésektől új telepítésekig, legendás negyvennyolctól útkezdő negyvennyolcig. Ezt volt a létünk ős Káin-bélyege. Ezt zengtük, zúgtuk, átkoztuk hörögve - és rettegve is. Mert nagyon féltünk, Félünk-e ma is?” Rácz Olivér

családokat. Állampolgárságukat elvették, házukat idegeneknek ajándékozták, őket pedig télvíz idején, néhány kilogrammos csomagokkal, fűtetlen marhavagonokban vitték Csehországba vagy éppen Magyarországra. Nem volt más bűnük, csak an�nyi, hogy magyarnak vallották magukat. Nem törtek meg, nem árulták el nemzetüket, magyarok voltak. Egyenes gerinccel, mindenáron. Ennyi éppen elég volt, hogy a hatalom rájuk nyomja a „háborús bűnös” bélyeget és alávesse őket a kemény megtorlásnak. Mindenkinek emlékeznie kell azokra, akik a háború pokla után, békére vágyva egy másik kilátástalan helyzetben találták magukat. Szeretteiktől, szeretett szülőföldjüktől való távolság, a hazatérés kilátástalansága, sokszor az embertelen munkakörülmények mind-mind fokozták

a deportáltak kiszolgáltatottságát. Örök tisztelet jár azoknak, akik kiállták a megpróbáltatásokat és a legnehezebb időkben is magyarok maradtak. Van mit tanulnunk tőlük ma is. Az emlékművek nem csak mementók, de egyúttal a kegyelet, az emlékezés és a tisztelgés különleges eszközei és helyei. A mai naptól községünk régi történelmi mulasztást pótolva tiszteleg hányatott sorsú lakosai előtt, s próbál erkölcsi elégtételt adni a meghurcoltaknak. Azoknak, akiknek egyetlen bűnük magyar származásuk volt. Szeretnénk, ha ezen a helyen megbocsátó lélekkel emlékeznénk történelmünk e szomorú korszakára. Nemcsak az utókor tiszteletteljes főhajtására kér, de figyelmeztet is, hogy soha több ne fordulhasson elő egyszerű, ártatlan emberek, nemzetek uralkodó hatalom általi elűzetése otthonából, soha senki ne lehessen üldözött és jogfosztott saját szülőföldjén.

Emlékműavatás

„Ha az embert mindenétől megfosztod, többé már nincs hatalmadban. Ismét szabad.”

(Alexander Szolzsenyicin)

70 évvel ezelőtt, 1947. január 8-án szomorú napra ébredtek községünk lakosai. Ezen a napon 48 családnak kellett elhagynia szülőfaluját, szeretteit. Forgassuk vissza az idő kerékét és elevenítsük fel a történelmi eseményeket. 1944 novemberétől Magyarország hadszíntérré vált, falunkat is német katonai alakulatok foglalták el. A front egyre közeledett, a szovjet előrenyomulást nem lehetett megállítani. 1945. március 31-én éjjel a környéken is megjelentek a szovjet felderítők. A németek visszavonultak, és még ugyanazon a napon délután 3 óra körül a hátvédből itt maradt két katona felrobbantotta a hidat. 1945. május 8-án Hitler birodalma kapitulált. A háború végét a mindenütt 2 óra hosszat tartó harangzúgás hirdette. A szívekben új remény gyúlt. A nyugalom azonban nem tartott soká, a nagy remények gyorsan szertefoszlottak. Az 1945. július 17-én megkötött potsdami egyezmény értelmében az 1938-ban Magyarországhoz csatolt területek ismét Csehszlovákiához kerültek. A 33-as számú elnöki dekrétummal aztán 1945. augusztus 10-i hatállyal a magyar nemzetiségű polgárokat megfosztották állampolgárságuktól, közhivatalaiktól, nyugdíjuktól. A magyar iskolákat bezárták, a tanítókat elbocsátották. A magyar nyelv használatát nemcsak az iskolákban, a templomokban, a közéletben, de még a magánéletben is betiltották, tehát nemcsak emberi mivoltukban alázták meg a felvidéki magyarságot, de gyakorlatilag lehetetlenné tették a mindennapi életét. A felvidéki magyarság „hármas tragédiájának” fejezetei: I. Lakosságcsere II. Reszlovakizáció – visszaszlovákosítás III. Csehországi deportálás A csehszlovák kormány 1945 őszén, a potsdami konferencia után kénytelen volt tudomásul venni, hogy a magyar kisebbség egyoldalú kitelepítésére nem kapta meg a nagyhatalmak hozzájárulását. A csehországi deportálásokra az 1945. évi 88. számú elnöki dekrétum az általános munkakötelezettségről volt a hivatkozási alap. Ezt követően elkezdődött a magyar kisebbség csehországi közmunkára való erőszakos elhurcolásának előkészítése. Ezt az eszközt a csehszlovák hatóságok

először 1945 novemberében kezdték alkalmazni a magyarokkal szemben: ekkor még főként csak a munkaképes férfiakat szállították el a munkaerőhiánnyal küszködő Szudéta-vidékre, hogy ezzel is rákényszerítsék Magyarországot a lakosságcsere-egyezmény aláírására. A deportálások második hulláma 1946. november 19-étől 1947 februárjáig zajlott. Összesen 44 129 személyt – mégpedig egész családokat, öregekkel, gyermekekkel együtt – szállítottak embertelen körülmények között Csehországba. A deportálások elsősorban a komáromi, dunaszerdahelyi, ógyallai, somorjai és galántai járások magyar falvait érintették (összesen 220 faluból vittek el magyarokat). A deportáltak összesen 6 602 házat és 3 884 hektár termőföldet hagytak maguk után. A csehszlovák kormány a magyar kormány tiltakozó jegyzékeire válaszolva egyértelművé tette, csak abban az esetben állítja le a csehországi kényszermunka-akciókat, ha Magyarország hozzájárul a lakosságcsere-egyezmény haladéktalan megvalósításához. A szlovákiai magyar közösség történelmi emlékezetében a csehországi deportálások jelentik a legnehezebben feldolgozható sérelmet. Ennek oka elsősorban abban rejlik, hogy az egész korszak egyik legsúlyosabb kisebbségi aggodalmát a szülőföldről, a családi otthonokból való elűzés, kényszertelepítés és az azzal együtt járó teljes vagyonvesztés jelentette. A kényszertelepítések (deportálások) következményei rendkívül súlyosak voltak. A kitelepítésekkel és a reszlovakizációval járó migrációs és as�szimilációs veszteségeket elsősorban az 1950. évi népszámlálás adatai mutatták be. A szlovákiai magyarok lélekszámának átmeneti csökkenése mellett a közösség súlyos anyagi veszteségeket is elszenvedett. A csehországi kényszermunkáról visszatértek igen sok esetben már soha többé nem kerülhettek vissza lakóházaikba. A csehszlovák kormány által kikényszerített 16 cikkelyből álló lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én Budapesten Gyöngyösi János külügyminiszter és Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár írták alá. A lakosságcsere 1947 áprilisában a dél-alföldi szlovákok

és a mátyusföldi magyarok cseréjével kezdődött. A lakosságcsere keretében szülőföldjét elhagyni kényszerülő 76 616 szlovákiai magyar kitelepített után összesen 16 ezer hold és 15 700 lakóház maradt, a 60 257 szlovák áttelepülő után Magyarországon viszont mindössze 15 ezer hold és 4 400 lakóház. A lakosságcsere 1949 nyaráig tartott. 1948. december 22. után a családegyesítést kérvényezők, illetve a lakosságcsere lebonyolításában önként segédkezők áttelepülésére került sor. Községünkből 80-90 családot jelöltek ki, végül 5 családot telepítettek Magyarországra. A reszlovakizáció: visszaszlovákodás. 1946. június 17-én adták ki a reszlovakizációs hirdetményt. Hivatalosan megfogalmazott célja az elmúlt századokban elmagyarosodott, elmagyarosított szlovákok visszaszlovákosítása volt. Valós célja azonban a déli határvidék elszlovákosítására irányult. Július Viktory belügyi megbízott hirdette meg. Egész családoknak kellett kitölteniük a kérvényeket. A hirdetmény szerint 2 hét állt a rendelkezésükre, hogy jelentkezzenek, de két és fél évig tartott. Terv: 200-250 ezer magyar reszlovakizálása. Az ígérték az embereknek, hogy visszakapják a csehszlovák állampolgárságukat. Összesen 449 914-en jelentkeztek, közülük szlovák: 83 739, amelyből 284 814 (a magyar kisebbség 48,1%) kérvényt fogadtak el. A kitelepítésnél a vagyonosokat vették figyelembe, a reszlovakizációnál pedig inkább a szegényebb réteget. Sokan a reszlovakizációval akartak mentesülni a kitelepítés alól. A reszlovakizált személyek reszlovakizációs végzést kaptak,

6 amit ünnepélyes keretek között adták át. Ezek az események Eperjes lakosságát sem kerülték el, akik a háború befejeztével még nem sejtették mekkora félelem, rémület és bánat telepszik majd pár hónap múlva kis falunkra. Községünkből 1947. január 8-án a tél kellős közepén indult a deportálás Csehországba, a Szudéta-vidékre. A deportáltak csak a legszükségesebbet vihették magukkal. Nehéz és kilátástalan napok vártak rájuk. České Budějovice és Tábor környékére kerültek, ahol a kitelepített németek helyén dolgoztak, mint mezőgazdasági cselédek. A szülőfalut itt hagyva, a messze idegenbe kényszerítve Kardošová Rečice, Cikář, Svetín, Metel, Jemčina, Vrchy lett a lakhelyük, de nem az otthonuk. A cseh munkaadók kényük-kedvük szerint válogattak közülük. Mivel mindenki olcsón sok munkáskezet akart, azok a családok, ahol több kiskorú gyerek volt, 3-4 napig is vesztegeltek a fűtetlen vagonokban az állomásokon, mire felfogadták őket. Községünk 48 családja, az Önök családjai, 94 felnőtt és 138 családtag is belekóstolt a deportáltak keserű kenyerébe. A deportálás 50. évfordulója alkalmából, 1997. május 17-én meghitt, családias összejövetelen, találkozón vettek részt a helyi kultúrházban, 96 deportált és 57 családtag. Emlékeztek a meghurcoltatásukra és visszaemlékeztek a történtekre. Az akkori összejövetelen 111 személy már nem vehetett részt, mert eltávoztak az élők sorából. Azóta eltelt 20 év. Ma újra itt vagyunk, hogy emlékezzünk. Engedjék meg, hogy felidézzem, hogy akkor, fél évszázad elteltével Önök vagy a családtagjaik hogyan emlékeztek vissza 1947 januárjának eseményeire. Pupkai György számára különösen tragikus volt a deportálás. Az akkor átélt eseményt nem tudta elfelejteni. Visszaemlékezése a következő: „A mi családunk elhurcolása nagy szomorúságot hagyott ránk. Féléves kistestvérem az elhurcolás előtti napon megbetegedett, belázasodott - Mivel az itteni orvos nem adott igazolást, nem volt felmentés a deportálás alól. A beteg gyerekkel is menni kellett. A nagy hidegben, az embertelen körülmények között, tüdőgyulladást kapott. Mikor megérkeztünk három nap múlva a beosztott állomáshelyre, szüleim az idegenben azonnal orvoshoz vitték a kistestvéremet. Sajnos az orvos csak azt tudta megállapítani, hogy mire a kijelölt gazdához érünk a kicsi nem éli túl a be-

Megemlékezés tegséget. Este meg is halt. Az idegenben, ismeretlenül szüleink nem tudták kihez is forduljanak. Ruhásládánkból csináltunk koporsót, abba temettük el falunk első, bűntelen és ártatlan áldozatát, halottját. Bugár Rozáliát nem marhavagonban vitték, de személyvonaton sem volt leányálom az utazás csendőr kíséretében. „Amikor szüleimet és testvéreimet a falunkból deportálták, Pozsonyban voltam kórházban”- kezdte szomorú élménybeszámolóját Rozika. „A kórházból a rokonokhoz mentem. Rövidesen jött utánam egy csendőr a kórházból, engem keresett, jelentve, hogy visz a szüleim után Csehországba. Megijedtem és nagyon szégyelltem, hogy csendőrkísérettel kell utaznom. Tizenkilenc éves voltam. Egyre csak az járt az eszembe, mit gondolhatnak rólam az emberek, akik látnak, hogy ilyen

kíséretem van. Ráadásul minden őrsön más csendőr vett át és kísért tovább. Este Brünnbe értünk. A kísérő csendőr tudtomra adta, hogy az állomáson nem alhatunk, ezért bekísér a börtönbe, ott leszek elszállásolva. És tényleg ott kellett volna aludnom, ha jött volna álom a szemre. Egész éjjel sírtam. Következő nap folytattuk az utat, ahová szüleim és testvéreim kerültek. Amikor megérkeztünk, édesanyám és testvéreim is csendőr társaságában vártak. Ettől megint nagyon elkeseredtem. Csak az vigasztalt meg, hogy újra együtt lehetünk.” Szitás Erzsébetnek két kisgyermeke volt a deportálás idején. Így kezdte a szomorú emlékek elbeszélését: „Amíg férjemmel csomagoltunk, anyám elvitte a gyerekeket. Nem is tudtam hol vannak, úgyhogy csak ketten mentünk az urammal Csehországba. Úgy látszik jó portékák voltunk, mert hamar akadt gazdánk. Hónapokig nem találkoztunk senki magyarral. Mi meg egy szót sem tudtunk csehül. Nagyon rossz helyre kerültünk. Reggel négytől az istállóban dolgoztunk,

azután a konyhán folytattuk a munkát. Innen a szántóföldre mentünk „kament” követ szedni. Fejni is ott tanultam meg, mert addig nem tudtam. Végtére itthon a szövetkezetben hasznosítottam az ott tanultakat, híres fejőnő lett belőlem.” Varga Anna - Ana Macháčková – Csehországból látogatott haza „Mi egy álló hétig voltunk a marhavagonban, mert szüleimen kívül még 6 gyerek volt a vagonban. Négy munkás kéz, hat éhes száj. Aztán amikor haza lehetett jönni, a szüleim a honvágy ellenére is tovább maradtak. A megélhetésért dolgozni kellett. A munkát megszokták. Itthon se házunk, se földünk nem volt. Itthon is nehéz lett volna a megélhetés. Édesapám 1952ben mégis úgy döntött, hogy hazajövünk. Tizennégy és fél éves voltam, magyarul írni nem is tudtam. Azután 1957-ben, amikor munkásokat kerestek (toboroztak) egy szövőgyárba, jelentkeztem és visszamentem Csehországba. Azóta is ott élek. A honvágy hazahívott, de most már ott az otthonom, ahol a családom él. Ott mentem férjhez, beilleszkedtem. Befogadtak, jól érzem magam ott.” Vincze István egy humoros epizódra emlékezett vissza: „Nem volt ivóvizünk. Amikor megállt a vonat, vödörbe havat gyűjtöttünk és azt olvasztottuk fel. Egy alkalommal, ahol kiszálltunk hóért, cseh gyerekek játszottak a vasút mentén. Azt mondja az egyik társunk: „Nézzétek csak, milyen kicsik és már milyen jól tudnak csehül. Én meg vén létemre nem tudok egy szót sem.” A visszaemlékezők közül nem mindenki érhette meg a mai napot, amikor szülőfalujuk, szülőfalunk római katolikus templomában ünnepi szentmisét mutatott be Szalay András plébános úr a deportálás 70. évfordulója emlékére, és a templomkertben az emléktábla leleplezésre és megáldására kerül sor, hogy soha ne feledjük el a tragédiát. Mi, akik ezt a meghurcoltatást és megaláztatást nem éltük meg, csak elképzelni tudjuk a szívek fájdalmát. Köszönet a Pozsonyeperjesi Testi Fogyatékosok Alapszervezetének és elnöküknek, Dudás Lórántnak, minden adakozónak, a polgármester asszonynak és a községi önkormányzatnak, a plébános úrnak, Szalay Andrásnak, a galántai Kodály Zoltán Daloskörnek, karnagyuknak Józsa Mónikának és az orgonán közreműködő Ternóczky Istvánnak, hogy ilyen megható emléknapon vehettünk részt. Nagy Erzsébet

Megemlékezés

„Még észhez sem tértünk a háború után...”

Jefimov Mária - Hogyan emlékszik vissza Mariska néni, hogy kezdődött a kitelepítésük? - Emlékszem arra, hogy beállt hozzánk az udvarra egy teherautó. Ott laktunk, ahol most a Németh Béláék laknak, az volt a családi ház. Fölraktak bennünket az autóra és vittek Dunaszerdahelyre az állomásra, ahol bevagoníroztak bennünket marhavagonokba. Olyan hideg volt január 7-én, hogy a kannába befagyott a víz. - Hányan voltak? Mit tudtak magukkal vinni? - Az egész család. Apám, anyám és mi, gyerekek. Összesen nyolcan. A legkisebb öcsém, Laci 3 éves volt. A nagyanyámékkal laktunk, volt egy szobánk. Ami ott volt nekünk, azt elvihettük. - Kaptak előtte értesítést arról, elviszik magukat? - Igen. Jött papír. Egyetlen dolog, ami megmaradt bennem, hogy amikor megkaptuk a papírt, másnap minden családot behívtak a kocsma nagy termébe, és mind ahogy a rabszolgáknak nézik a fogait, úgy nézték az emberek

kezét, hogy kidolgozott-e. - Mennyi ideig tartott a vonatút? - Három napig mentünk. Olyan hosszú szerelvény volt, hogy nem láttuk a végét. Egy mozdony húzta, egy középütt volt, egy meg hátulról tolta. - Az összes vagonban deportáltak voltak? - Igen, mindben. Brünnben megálltunk, ott kaptunk meleg ételt. Addig azt ettük, amit magunkkal vittünk. Nyugodjon anyám sütött egy kemence kenyeret, azt vittük és azt ettük. - Volt lehetőség fűteni a vagonban? - A Hegyi Laci bácsiékkal voltunk bevagonírozva és nekik volt egy kis gömbölyű kályhájuk, azzal fűtöttünk. - Honnan vettek tüzelőt? - Ahol megállt a vonat, ott apám leszállt és felszedte vonatról lehullott szenet. Ha meg nem volt, akkor a vagonról loptak. Nem fagyhattunk meg! A harmadik nap értünk Třeboňba, az volt a végállomás, oda már csak a mi vagonunkat húzták. Ott már csak 2 család maradt, a többieket előbb kirakták. Délelőtt 10 órakor érkeztünk meg, délután 5 órakor még a vagonban voltunk. Volt ott egy kocsmáros, apám megkérdezte tőle, nem mehetnénk-e a kocsmába melegedni. Megengedte, apám néha kiment a vagonhoz megnézni, nem keresnek-e bennünket, nehogy baj legyen, aztán 5 órakor jöttek értünk traktorral és vittek a majorba. Rengeteg halastó volt körülötte, de az csak ideiglenes volt. Három napig voltunk ott, aztán jöttek értünk megint traktorral és elszállítottak Jemčinára. Ott voltunk jó ideig, aztán, mivel apám hirtelen ember volt, összeveszett a kocsissal, amiért felborította őt a szénával megrakott kocsival. Apám feldühödött, elkapta az ostort és jól megostorozta. Ebből balhé lett, apám elment a központba, Třeboňba máshol helyet keresett munkát. Így kerültünk Chlumba. Valamikor volt ott porcelángyár is. Ott már fűtött lakással vártak. Dolgoztunk, apám a nővéremmel a tehénistállóban, én malacokat etettem. 47-ben mentünk el,

itt nem ismertük a banánt, narancsot, mandarint, de a vajat sem. Ott láttunk életünkben először ilyesmiket. Nővérem ott ismerkedett meg a férjével, egy Komárom melletti fiatalemberrel. - Mivel a nyelvet nem beszélték, hogyan érttették meg magukat a csehekkel? Az iskolaköteles gyerekek ott kezdtek iskolába járni? - Kézzel, lábbal magyaráztunk. Nekem is iskolába kellett mennem. Fél évet jártam is, de hát a többiekkel együtt csak ültünk, mint a kuka, nem értettük mit beszélnek. Aztán jött a tavasz és mentem ki dolgozni. A kisebb gyerekek gyorsabban tanultak. Együtt játszottak, egymástól tanulták a nyelvet. Nekünk a csehekkel nem volt soha semmi problémánk, végül is nekem nem volt semmi rossz tapasztalatom. Mi állami gazdaságban dolgoztunk, emberségesen bántak velünk. Mindenki szidja Gottwaldot, pedig ha ő nem lép, akkor talán sose jöhetünk haza. Én nem haragszom a csehekre, mert bennünket odavittek. Én az itteni kormányzatra neheztelek, amiért ezt megtették. Kegyetlenség volt ez mindazokkal szemben, akik elszenvedték a kitelepítéseket. Még észhez sem tértünk a háború után és megint kezdődött valami rossz, aminek nem tudtuk, mi lesz a vége. Gyerekként nem fogtuk fel teljesen, mi történik, de éreztük, baj van. - A hazatérés után a szülei beszéltek ezekről az időkről? - Nem. Mintha meg sem történt volna. Elmentünk, hazajöttünk és kész. Pedig senki sem felejtette el azokat a pillanatokat, amikor a borzalmas hidegben ültük, álltuk körül a kályhát a marhavagonban. Azt, amikor a forró kályha a mellette fekvő öcsémre zuhant. A nővérem emelte le róla. Elégett a tenyere, az öcsém a nyakán lévő forradást a sírig viselte. Rettenetes hideg volt és mentünk. Éjjel, nappal vitt bennünket a vonat, azt sem tudtuk hova. Nehéz idők voltak, de nem tehettünk semmit.

Visszaemlékezés

Soha ne zúgolódj és ne bántsd a másikat…

zibula Valér néni a dunaszerdahelyi nyugdíjas otthonban él. Szobájának aztalán újságok, olvasnivaló. Elmondása szerint sokat forgatja a lapokat, szeret verseket olvasni, melyekből gyakran fejből mond idézeteket. Magas kora ellenére, 95 évesen friss és józan elmével, hatalmas bölcsességgel mesél a múltról, értékeli a mindennapok történéseit. A családja, gyermekei, unokái, dédunokái iránti elfogulatlan szeretet minden mondatában szerepet kap. Az embertársai iránti megbecsülés, mások tisztelete, az emberi rossz elvetése életfilozófiájának alapját jelentik. Mindenkiben csakis a jót keresi és meg is találja, mert szerinte az ember alapvetően jó, ez mindenkiben megvan, csak meg kell keresni. Éppen ezért másokról rosszat mondani nem szabad, sőt nem is engedi, hogy neki valaki másról rosszat szóljon. Nagyon szereti szülőfaluját, egész életét itt élte le és a mai napig figyelemmel kíséri az eperjesi eseményeket. Mindenben és mindenkiben csak a pozitívat látja, még a deportálás embertelenségét is belenyugvással fogadta el. Ugyanis családjával ő is részese volt a hét évtizeddel ezelőtt történt kitelepítéseknek. - Vali néni, hogyan emlékszik vissza a 70 évvel ezelőtti kitelepítésre? - Négyen mentünk. A férjem, a fiam, a most 74 éves lányom, Ági és én. Ági akkor volt 4 éves, Zoli fiam pedig 3 hónapos. Fűtetlen marhavagonokba raktak bennünket.

- A deportálás előtt kaptak értesítést? Hogyan készültek az elmenetelre? - gen, kaptunk. Előtte 2 héttel értesítettek bennünket, hogy készülődjünk. Volt nekünk olyan mázsás süldőnk, amit csak később szerettünk volna leölni, de hát levágtuk, hogy legyen mit magunkkal vinni. Január 7-én vittek el bennünket. A fiam 8-án volt 3 hónapos. Előző este el kellett mindenkinek menni a kultúrházba, ott írták össze, kinek kötelező elmenni. Hiába vittem a karomon a gyereket, nem volt mentség. Belenyugodtam a megváltoztathatatlanba. Szinte éreztem azt, hogy a Szűzanya nem hagy el bennünket. Többen meg is szóltak, mert az úton még nevettem is. Szóval nem engedtem meg magamnak az elkeseredést. - Hogyan éltek ott, milyen volt a viszony Önök és az ottaniak között? - 2 évet és 2 hónapot töltöttünk ott, aztán jött egy rendelet, hogy a magyarokat haza kell szállítani – dolgoztunk, nem volt annyira rossz dolgunk, fizettek is. Ott kaptam először családi pótlékot. Itt, Szlovákiában még nem volt, de ott már volt. Odaérkezésünk másnapján kaptunk 300 koronát, hogy legyen miből bevásárolni. A mester odajött hozzánk és azt mondta, Czibula úr, jöjjön, válasszon, melyik szobában szeretne lakni. Persze az én uram ilyenben nem volt határozott, körülnézett, visszajött s azt mondta, menj föl te. Kiválasztottam a szobát és aztán ott laktunk. Nem panaszkodhatom, mert jó dolgunk volt, szerettek bennünket, meg általában a magyarokat. A gazda is nagyon jó ember volt. Nem tudott magyarul, én annyit tudtam szlovákul, amennyit az iskolában a csehszlovák fönnhatóság alatt tanultam. Minden héten kedden és pénteken volt egy-egy szlovák óránk. Annak dacára, hogy a szlovák nyelvet nem gyakoroltam, megmaradt bennem. Ági lányom ott kezdett iskolába járni. Szeptemberben kezdte és március 5-én jöttünk haza, és itthon magyar iskolában folytatta. Még szavalt is csehül, mindig nagyon tehetséges lány volt. - Mesélte, hogy Önök nagyon jó helyre kerültek. Ismer olyanokat,

akik nem voltak ilyen szerencsések? Akik magángazdákhoz kerültek, azoknak voltak problémáik. A barátnőmék, Pukkaiék magángazdához kerültek. Felkerestek bennünket, és ők bizony panaszkodtak, hogy nagyon megdolgoztatják őket, nem bánnak jól velük. - Vali néniék hova kerültek? - Jemčinán voltunk, Třeboňhoz, Strážhoz közel. Az egy állami gazdaság volt. Mikor bementünk a városba, Strážba, azt mondtuk mindig, hogy Szerdahelyre megyünk. Třeboňt meg Pozsonynak hívtuk. - Voltak ott mások is a faluból? - Hárman voltunk, három család: Svandráék, Horváthék és mi. - Ezek szerint azért volt kivel beszélgetni... - Igen. Jó volt, mert otthon is majdnem szomszédok voltunk a Svandráékkal, néha összejártunk. - Milyen munkát kellett végezniük? - Állatokkal dolgoztunk. Nagy istállók voltak. Mikor odakerültünk, a férjem kapott egy pár ökröt szekérrel és amíg ott voltunk, addig más nem csinált, mint reggeltől estig hordta be az eleséget az állatoknak. Voltak asszonyok, akik fejtek – én nem, mert pici gyermekem volt. A Aztán a másik éven, amikor már Zoli másfél éves volt, kértek, hogy legalább fél napokra menjek dolgozni, mert ott nagyon kellett a munkaerő. El is mentem. Ági meg, aki, ahogy már mondtam rendkívül jóra való gyerek volt, délután vigyázott a kicsire. Rengeteg gyerek volt ott, és az udvaron játszottak. A gazda felesége is velünk dolgozott. Egyszer krumplit válogattunk, jött a két gyerek kézen fogva, Áginak cipőfűzőn a nyakába volt akasztva a kulcs. Akkor még mindig szoptattam, s mondja neki a sáfárné, hogy Co chceš Cibulko, cici? S mondta nekem, hogy dejte mu. Ez tavasszal volt, aztán az ősszel leválasztottam, mert amint hazamentem, már mondogatta, csücsülj le. Mindegyiket sokáig szoptattam, csak Ágit egy évig, mert akkor Győrben laktunk és jöttek a bombázások a háború alatt, éjjelente vele együtt kellett lemenni az óvóhelyre és édesanyám mondta, inkább hozzam haza Eperjesre, ott

Visszaemlékezés biztonságosabb. - Miért laktak Győrben? - A férjem bátyja ott lakott, és lakodalomkor mondta, menjünk oda, mert itt nem voltak munkahelyek, beszerzi a férjemet a vagongyárba. Könnyű volt bekerülni, mert hadiüzem volt, mindenkit fölvettek. Amikor Ági akkora volt, hogy elmehettem tőle, én is dolgoztam. Autogén hegesztő lettem a vagongyárban. Hat hétig tanultam, azt mondták, hogy a női kéz sokkal ügyesebb, finomabb a hegesztéshez. Meg is tanultam szépen hegeszteni, sokszor jöttek megnézni a vezetők.. Többet kerestem, mint az uram. - Meddig dogozott ebben a szakmában? - Sajnos nem sokáig, mert tavasszal, április 13-án lebombázták a vagongyárat, a férfiakat elhelyezték Kispestre. Én meg megkérdeztem a művezetőtől, hogy velünk mi lesz. Azt mondta, menjenek haza kedvesem, mert már nem tudunk munkát adni. Örültem is, mert a lányom otthon volt, aztán nem sokára a férjem is hazajött. Tősgyökeres eperjesiként egész életünket itt éltük le. A férjemnek akkora telke volt, hogy 4 ház áll rajta. Kettőben a fiaim élnek, a másik kettőt eladtuk. - Amikor visszatértek Csehországból, rögtön tudtak munkát találni? - 1949. március 5-én jöttünk vissza. Gottwald lett a vezető és kiadta rendeletben, hogy a magyarokat haza kell szállítani. Akkor már rendes személyvonaton jöttünk. Sokan sírtak, ott kellett hagyniuk a dolgaikat. Nekünk nem volt annyi mindenünk. Nem panaszkodom se a csehekre, se a munkahelyre, se a fizetésre. Minden rendben volt. Aztán azért már itt is jobb világ lett. A férjem Pozsonyban kezdett dolgozni, sőt mellékes munkákat is vállalt építkezéseken. Vízvezetéket szerelt, így tett szert zsebpénzre. A férjem nagyon jó, szorgalmas ember volt, de intézkedni nem tudott. Az mindig az én feladatom volt. Ahogy nőttek a gyerekek, nem volt probléma, hogy nem volt otthon, mert mindig sokat segítettek a kertben, a ház körül. Volt rá példa, hogy Ágim még kaszált is. A mai napig mindenben számíthatok rájuk. 1964-ben építkeztünk, addig az öreg házban laktunk. Az apósomék házában, amihez építettünk egy nagy szobát, amikor

megjöttünk Csehországból. Annyi pénzt össze tudtunk spórolni a két év alatt, hogy rögtön tudtunk építeni, mert addig együtt laktunk és már volt két gyerek, nagyon szűkösen laktunk. Amikor a lányom férjhez ment, abban laktak, míg be nem költöztek Szerdahelyre, aztán a fiamék, míg fel nem építkeztek. Valamikor a 70-es években adtuk el az öreg házat. Fölösleges volt fenntartani, nem volt rá szükség. Jó életem volt, soha nem voltam olyan helyzetben, hogy panaszkodnom kellett volna. Minden elviselhető volt. Fontos, hogy mindig alkalmazkodni kell. Mindig azt hangoztatom, hogy mindenkiben van jó, meg kell keresni. Nem csak a rossz oldalát látni. És ha valakit meghallgatok, nem viszem tovább, hogy jaj, mit mondott. Mindig igyekeztem a jó szomszédságot tartani. Régen is és most is itt, az otthonban. Sokszor kérdezik tőlem, mi a hosszú élet titka. Csak pár szóval felelek. Légy mindig megelégedve a sorsoddal, soha ne zúgolódj, és ne bántsd a másikat. Ez a legfontosabb. Szeresd felebarátodat. És ki a felebarátunk? Minden ember, tehát a másikat bántani a legnagyobb bűn. Nem szabad másnak rosszat csinálni, szeretnünk kell egymást, és boldogabbak leszünk. Az a mondás is igaz, hogy a szeretet az olyan fonál, amely ha egyszer elszakad, összekötni össze lehet, de a csomó megmarad. Hiába leszünk jóban, ha a tüske mindig ott lesz. - Sokszor említi a családját, látszik, mennyire ragaszkodik a gyermekeihez, unokáihoz. Vannak dédunokái is? - Van 10 dédunokám, a legkisebbik 9 hónapos. Nagy családból származom és hála Istennek, most is nagy családunk van. 4 gyerekem van. Azt mondja a vers is, hogy „hány csonka család van, testvértelen gyermek, csak idő kérdése, s megszűnik a nemzet”. Számomra ismeretlen költő írta, talán Gyergyó József. Nagyon sok szép vers van a könyvében. Most volt itt egy hölgy, annak adtam oda, lefénymásolta. Például ilyen is, hogy nem írnak már levelet a szerelmesek, minek is írnának, ha ott az SMS-ek. Sajnos, ez is igaz. Nekem már nincs telefonom. Nem tudnám fizetni, mert én nyugdíjat nem kapok, csak özvegyit. Igaz, a gyerekek azt mondták, fizetnék, de nem kell. Nem dogoztam, mert a

9 gyerekekkel voltam otthon. Amikor a legkisebbik akkora lett, hogy elmehettem volna dolgozni, megszületett az első unokám, aztán a többi is és őket nevelgettem. Nagy kertünk, nagy telkünk volt, sok volt a ház körül is a munka, meg varrogattam otthon. A férjem Pozsonyban dolgozott a vízműveknél, elég jól keresett. Akkor még nem volt szabad szombat, elment hétfőn és csak egy napra jött haza. Amikor a gyerekek nagyobbak voltak, sokat segítettek. Nagyon jóra való gyerekeim vannak, mindegyik nagyon szorgalmas, hazudnék, ha csak egy rossz szót is mondanék rájuk. - Mivel tölti a napjait? Olvasok, rádiót hallgatok, van itt egy barátnőm a Toncsika, hozzá átmegyek beszélgetni. Itt, az otthonban szerveznek nekünk különböző programokat. Gyakran jönnek a gyerekek meglátogatni, el is visznek magukhoz. Sokat gondolok Eperjesre, az ottani emberekre. Nagyon szeretem olvasni az újságot, az összes itt van az asztalon, többször is átolvasom őket, mert boldogsággal tölt el, hogy van olyan lap, amelyik a faluról szól. Örülök, hogy szülőfalumban emléktáblára vannak vésve azok nevei, akiket meghurcoltak. Fontos ez, hogy mindenki lássa, mi történt és soha többet ilyesmi ne fordulhasson elő. Ne kelljen a táblákra soha több nevet felírni. A mi kis utcánkból heten maradtak ott a harcokban a háború alatt. Sajnos megint rossz világ van, nem jók a vezetők. Nincs munka, a nyugdíjkorhatárt felhúzzák, nincsenek fizetések. Csak úgy tudnak a fiatalok megélni, ha mindketten dolgoznak, nem születnek gyerekek, reggel korán húzzák őket az óvodába. Lakásra kölcsönt kell felvenniük, ha nem fizetik, elviszi a bank. Ez a világ már nem az emberekért van. Minden drága, szerencsére én nem szedek sok gyógyszert, mert bizony annak is nagy az ára. Sajnálom, hogy a mai fiataloknak, bármilyen ügyesek is, nehéz megélniük, nehéz a családalapítás. Nekünk sem volt egyszerű, néha mégis azt gondolom, most még nehezebb.

Nyugdíjas nap

Nyugdíjas napi ünnepség „Tiszteld az ősz fejet, Simogasd meg a kérges kezet, Sok munkájával alapozta meg Fiatal s boldog életed…”

November ötödikének délutánján ismét falunk nyugdíjas polgáraié volt a főszerep. A polgármesterasszony a maga és a képviselőtestület nevében köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, mennyire fontos tudatosítani azt, hogy a mi világunk szüleink, nagyszüleink munkásságából ered. Ők építették számunkra azt a jelent, melyben élünk. Éppen ezért érdemelnek tiszteletet és elismerést az év minden napján. Megköszönte a példamutatást, az emberi értékeket, életbölcsességet, tapasztalataikat, melyeket átadtak az utókornak. Főhajtással emlékeztek meg azokról, akik az év folyamán eltávoztak közülünk. Gazdag kultúrprogrammal igyekeztek szórakoztatni a rendezvény résztvevőit. Fellépett a helyi Kis-Duna Vegyeskar, az óvodások és az iskolások kedves műsort mutattak be a nagyszülőknek, majd Pőthe István és Benes Ildikó, a Komáromi Jókai Színház tagjai régi és új slágerekkel loptak vidám pillanatokat a délutánba. A talpalávalót a Tesók együttes biztosította, akik gondoskodtak arról is, hogy az énekelni, nótázni vágyók is kiereszthessék hangjukat. Természetesen nem hiányozhatott a finom vacsora és a tombola sem. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a felajánlott tomboladíjakkal támogatták a rendezvényt.

Nyugdíjas nap

A Kis-Duna Vegyeskar életéből

Tudott dolog, hogy a zene gyógyító hatású, épp ezért jó énekelni, akár egyedül mosogatás közben, akár közösen, társaságban, énekkarban. ...és egy közösséghez tartozni nagyon jó érzés. Jó érzés, mert ebben a közösségben mindenki önmaga lehet a néha csiszolt – esetleg csiszolatlan egyéniségével, a vicces, avagy kevésbé vicces humorával. Itt nincsenek játszmák, nem kell másnak mutatkozni. Az énekkari próbákon testi és lelki nyugalmat találunk, örülünk, ha találkozunk a kórustársakkal és szívesen hallgatjuk a nagyszerű kórusvezető humoros, de ugyanakkor komoly lelkesítő gondolatait. Az énekkaroknak legfőbb célja a szent zene művelése, megismertetése, megszólaltatása és megszerettetése és ugyanakkor a művek zenéből fakadó, lélektől lélekig való kisugárzása „Mindenik embernek a lelkében dal van És a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek!” A kóruséneklés szoros kapcsolatot teremt ember és ember között, semmi nem hat ránk olyan mélyen, mint az emberi hang. A zene, az ének lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Az éneklés az emberi kommunikáció legősibb formája. A kóruspróba észrevétlenül fontos dologra tanít meg bennünket: figyelni és figyelni másokra, együttműködni, felelősséget vállalni, kitartani. Az énekkarnak köszönhetően sok új barátot szereztünk és nagyon sok szép felejthetetlen élményben volt részünk. Ilyen események a dalostalálkozók, adventi hangversenyek, közös kirándulások. Igaz, sok türelemre, kitartásra van szükség a tagok és a karnagy részéről, de a nyári vakáció után alig várjuk, hogy újra találkozhassunk. Most pedig egy kis ízelítő az énekkar életéből:

A tavalyi év első fellépése február 7-én a Pozsonyeperjesi Csemadok Helyi Szervezetének évzáró taggyűlésén volt. A Csemadok olyan szervezet, amely hat és fél évtizede azon dolgozik, hogy összetartsa a magyar közösséget, az egész felvidéki magyarságot átszövő ernyőszervezetté vált, élete egybeforrt a felvidéki magyarság mindennapjaival, miközben tevékenysége erősíti a magyar identitástudatot, s ezért is stratégiai fontosságú. Szeretnénk, ha a mi szervezetünknek is több tagja lenne, jelentkezzenek, hisz mi is magyarok vagyunk! Március 15. már 168 éve a szabadságeszmét szimbolizálja. Az ünnepség alkalmából énekkarunk a Hősök szobra megkoszorúzásánál énekelt. Minden forradalomnak a szabadság, illetve a a függetlenség iránti igény a mához szóló üzenete. Napjainkban ez az üzenet azt hordozza, hogy legyen mindenkinek alapvető emberi joga szabadon elmondania a véleményét, gondolatait, érzéseit és ne legyenek korlátaink az alapvető létezésben. Május 7-én Nagymegyeren, az első ízben megrendezésre került Ág Tibor Kórustalálkozó alkalmával szerepelt kórusunk Ág Tibor bácsi, a neves zene- és néprajzkutató, karnagy tiszteletére és emlékére lett megrendezve ez az esemény. Szeptember 18-án a Majori búcsú megrendezése alkalmával szerepeltünk együtt a Völgyifalusi népdalkör tagjaival és vezetőjükkel Szabó Ferenccel, valamint a Pünkösdi rózsa citerazanakarral és vezetőjükkel, Danyi Józseffel nagy sikerrel. Szeptember 27-én egy nagyon szomorú esemény alkalmával énekeltünk Volner Zsuzsika, volt énekkari tagunk temetésén. Az énekkar megalakulása óta tagja volt a kórusnak, szívén viselte létét, segítette, hasznos tanácsokkal látta el és toborzott! Ahol tudott és volt alkalma rá, szólt – fiatalnak és idősebbnek egyaránt – és éneklésre buzdította az embereket. „Én nem haltam meg. Az, ami nektek voltam, még mindig vagyok. Nevezzetek a nevemen, beszéljetek hozzám olyan könnyen és egyszerűen, ahogy mindig. Nevessetek és gondoljatok rám, hiszen én itt vagyok veletek, csak én az út másik oldalán megyek!” Emléked szívünkben örökké élni fog! Nyugodj békében! Október 22-én a nemzetközi dalosta-

lálkozó alkalmával Pozsonyeperjesen ismét énekeltünk. Találkoztunk Magyarországról a lébényi Liszt Ferenc Vegyeskarral, az ajka-padragkúti Forrás Nőikarral, és a Gyarmati Vegyeskarral. A találkozó és a szereplések nagyon jól sikerültek. November 5-én megrendezésre került nyugdíjas napi ünnepségen szerepelt kórusunk. Már hagyománnyá vált, hogy évente egy alkalommal összejövünk azért, hogy kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket azok iránt, akik hosszú munkában eltöltött évek után köztünk töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket. Advent van. Újból eljöttek az advent várakozással teli napjai. Az adventi időszakban az egyház arra szólítja fel az embereket, hogy gondolkodjanak el azon, mit is kell változtatni életükben. Az adventi énekeink is ezt fejezik ki: hiszünk abban, hogy bűnbánatunk és megtérésünk jutalmaként Isten elküldi a Megváltót. December 3-án a bősi Kék Duna Vegyeskar meghívását fogadtuk el és énekeltünk az adventi hangverseny alkalmával a r.k. templomukban. December 10-én immár 14. alkalommal találkoztunk az adventi hangverseny alkalmával a pozsonyeperjesi r.k. templomunkban. Közreműködtek a bősi Kék Duna Vegyeskar, a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar a Vásárúti Dalárda, a pozsonyeperjesi alapiskola Kicsinyek kórusa és a Kis-Duna Vegyeskar. December 18-án a tallósi r.k. templomban szerepelt kórusunk nagy sikerrel. Kívánok az énekkar tagjainak és karnagyának áldott szolgálatot, mert olyan jó érzés egy sikeres szolgálat után dícséretet hallani. Jó éneklést, kitartást és szép zenei élményeket továbbra is még nagyon sokáig! Ágh Erzsébet

Események dr. Papp Lajos professzor előadása

December 3-án a Mátyusföld a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás jóvoltából dr. Papp Lajos szívsebész professzor Krisztusvárás idején című adventi előadását hallgathatták meg az érdeklődők a helyi kultúrházban. Az előadás legfontosabb témája a magyar történelmi érdekességeken kívül a magyar nyelv szépsége, megmaradásának, ápolásának a fontossága volt. Előadásának végén a professzor úr felolvasta az Én miatyánkom című verset, melynek az első versszakát idézzük. (Teljes egészében megtalálható az interneten Tánczos Katalin szerző neve alatt.) „Mikor a szíved már csordultig tele, Mikor nem csönget rád soha senkise, Mikor sötét felhő borul életedre, Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe: Ó, Lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba – reményteljesen, S fohászkodj: Mi Atyánk! ki vagy a mennyekben…” Az est végén az érdeklődők megvásárolhatták a professzor úr könyveit, melyeket a helyszínen dedikált, de bárkivel szívesen állt a fényképezőgép elé is.

Mozivászon a kultúrházban A Pozsonyeperjesi Szülői Szövet ség és a MozgóMozi szervezésében december 6-án mozi teremmé változott kultúrházunk. Hatalmas érdeklődés mellett került sor Till Attila Tiszta szívvel című filmjének bemutatására. Az akció-vígjáték egy kerekes�székes bandáról szól, ahol két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. Így a maffia szolgálatába állnak. Sok vesztenivalójuk nincs a szereplőknek, bár ebben a kalandban semmi nem az, aminek látszik. Nincs határ fantázia és valóság között, miközben hőseink egyik tűzpárbajból vetődnek a másikba, megismerjük a kerekesszékben töltött mindennapok kihívásait. Ezentúl még azt is átélhetjük, hogyan bocsát meg az apjának egy elhagyott fiú. Annak ellenére, hogy a film főszereplői mozgássérültek, nem hatásvadász könnyfakasztás a történet célja. Remek párbeszédek, zabolátlan humor mellett szerepet kapnak a mély érzelmek is. Thuróczy Szabolcs mellett két mozgáskorlátozott civil, Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám játszották a főszerepeket, akik hiteles alakítása igazi élménnyé tette a mozit. Megmutatták, hogy lehetőségeink határait csak részben szabhatják meg a külső körülmények, az akarat áthatolhatatlan falakat is le tud dönteni. A filmvetítés után Bíró Szabolcs „székirodalmár” beszélgetett a főgonoszt játszó, polgári életben agysebészként dolgozó dr. Vitanovic Dusannal.

Események

óvodásaink élete

is óvodánk élete az elmúlt időszakban is mozgalmas volt. Október végén megrendezésre került a „Tök jó buli!“ elnevezésű, immár hagyománnyá vált családi tökfaragó délután. Az előző évekhez hasonlóan most is fantasztikus volt a hangulat. Tea, hagymás zsíros kenyér, sült sütőtök és az alkalomhoz illő ijesztő muffinok kényeztették ízlelőbimbóinkat. Eközben a kicsik és nagyok egyaránt kiélhették kreativitásukat a töklámpások faragásában. Köszönjük a helyi önkormányzatnak az alapanyag biztosítását, valamint a szülőknek, akik bármilyen formában hozzájárultak a rendezvény lebonyolításához. November 5-én felléptünk a helyi kultúrházban, ahol versekkel és egy kis tánccal köszöntöttük a nyugdíjasokat. A felkészülés minden percét nagyon élvezték a gyerekek, főleg a tánclépések megtanulását. Nagy volt az izgalom, hiszen nagyon sok ember előtt kellet szerepelniük. Voltak, akik életükben először álltak színpadon, de az előadás végén kapott taps kárpótolta őket az átélt izgalmakért. Köszönjük a meghívást valamint azt, hogy mindig ilyen szeretettel várnak és fogadnak bennünket. November 11-én nagy volt a nyüzsgés nálunk, ugyanis vendégül láttuk a dunatőkési óvodásokat. Rebró Ágota és Ágh Erzsébet előadásában két bábjátékot nézhettünk meg, amit a gyerekek nagy érdeklődéssel fogadtak. Később kezdetét vette az önfeledt játék. Nagyon jól sikerült ez a találkozó és terveink közt szerepel a vidám nap valamilyen formában való megismétlése. A találkozó célja volt az is, hogy a gyerekek megismerjék egymást, barátságokat kössenek, melyek talán a helyi alapiskolában osztálytársakként mélyülhetnek el. Az év legszebb napjai vannak most már mögöttünk. A karácsonyi csodavárás a gyermekek számára izgalmakkal teli időszak. Ők még őszintén hisznek a csodában, s mi is megpróbáltuk az óvodában különlegessé tenni a várakozást. Járt nálunk a Mikulás bácsi, akinek nagyon örültünk. Énekeltünk és szavaltunk neki, cserébe pedig finomságokkal teli csomagot

kaptak a gyerekek. A jókedvet a helyi kultúrházban történő mozizás fokozta,hiszen az általuk annyira kedvelt Bogyó és Babóca sorozat meséi közül láthattunk párat. Ezúton is köszönjük a helyi alapiskola mellett működő szülői szövetségnek, hogy ezt lehetővé tették számunkra és Majorovics Andreának a közreműködést a mikuláscsomagoknál. Viszont ünnepvárós terveink sajnos sok esetben betegség miatt nem valósulhattak meg. Óvodánkon egy nagyon agresszív vírus söpört végig megzavarva a várakozás örömteli pillanatait. A mézeskalácssütés és a Karácsonyváró ünnepség is sajnos elmaradt, de mindezek ellenére igyekeztünk kis létszámmal is varázslatossá tenni a téli szünet előtti utolsó napokat. Feldíszítettük a fát, amit nagyon szépen köszönünk Jeskó Lászlónak, karácsonyi dalokat hallgattunk és történeteket meséltünk. Az ajándékokat már az új évben kapták meg a gyerekek, különböző fejlesztő játékok, új székek, és babzsákok formájában. Szeretnénk megköszönni azoknak, akik az újság előző számában megjelent felhívásunknak eleget téve játékokkal támogatták az óvodát. Nagyon örültek a gyerekek az újdonságoknak. A jövőben is szívesen fogadunk bárminemű segítséget. Az új évnek és az új kihívásoknak bátran nézünk elébe, és ha ezt újévi fogadalomnak lehet nevezni, akkor azt fogadtunk meg, hogy olyan lelkesedéssel és szeretettel folytatjuk munkánkat, ahogy ezt az előző években tettük. Sikerekben és örömökben gazdag új esztendőt kívánunk a falu minden kedves lakosának! Fucsek Zsófia

Iskolahírek

Tökfejek, Lökött Tökök és a többiek

A tavalyi évben is megrendeztük a Tökfesztivált. Pár éve már, hogy hagyományt teremtettünk, de megint újítani tudtunk. Csiba Ferenc és a szülői szövetség tagjai segítettek, ill. hoztak új ötleteket, hogy még jobb, még érdekesebb legyen a délután. Reggel, valahogy megszaporodtunk, egyre több és több tökfej vigyorgott a tornateremben. Délelőtt elkezdődött a „KÓPÉ” árusítása is – ez volt a napi fizetőeszköz. Délután tökös versenyek voltak, az iskola apraja-nagyja versenyzett. Hatalmas volt a küzdelem, hisz a név kötelez, tartották ezt többek között a „TÖKFEJEK, LÖKÖTTTÖKÖK, TÖKKÖLÜTÖTTEK, TÖKMAGOK, TÖKMIND1, VÁMPIER, TÖKÉLETES TÖKÖK” csapat tagjai. Megint többen lettünk, jöttek a szülők, testvérek és fogyott a zsíros kenyér hagymával, a sütemény, a tea és az üdítő. A tökös délután a boszik és a vámpírok felvonulásával folytatódott. A szülőkből álló zsűrinek nehéz dolga volt „a legijesztőbb” álarc kiválasztásánál. Mi még mindig nem mondtunk csütörTÖKöt, folytattuk tovább ezt a tökös délutánt. Következett a buli, a DJ, Juszti és Ádám a legjobb talpalávalót szolgáltatták. Majd jött az est fénypontja a tökárverés. A tökre licitálók jól felvitték az árakat, fogyott a kópé egyre kevesebb volt a tök. Mikor az utolsó is elfogyott és a mécsesek is elégtek, vége lett a tökös napnak. Örömmel mondhatjuk: Ez a nap is jól sikerült! Bartal Magdolna

Varázslás síppal, dobbal, cimbalommal Már októberben elkezdődött... az a bizonyos varázslás... A zene világnapját ünnepeltük az iskolában a legkisebbekkel. Őket még el kell varázsolni, meg kell érinteni, és nemcsak szavakkal, hanem hallható zenével, énekkel, nevetéssel, élményekkel. Mindezt nem akármilyen zenével, hangszerekkel és zenésszel, csakis olyan valakivel, aki szólni tud a gyerekek nyelvén, a hangszerek nyelvén, és elképesztően nagyvonalú, amiért kevés szabad idejéből néhány órát iskolásainknak ajándékoz. Mórocz Gyulával, vagyis Gyuszival és az ő hangszereivel töltöttünk hát el egy vidám, fecsegő, kérdezősködő és fickándozó szokatlan, rendkívüli zeneórát. Volt ott síp, dob, hegedű, bőgő, gitár, cimbalom, ukulele, harmonika, doromb, de még zenész vendégelőadónk saját készítésű ütőgardonja és tekerőlantja is megszólalt a gyerekek nagy

örömére.

Kicsengetéskor viszont elmaradt a többi zeneóra után megszokott csoportos ujjongva folyosóra rohanás, innen is, onnan is érkeztek a padokból a bátrak és kíváncsiak és csaptak le egy-egy hangszerre, megpendítve, megütve, megszólaltatva egyiket, másikat. Na, akkor énekeljünk valami szépet közösen! Egy, kettő, három... többre nem volt szükség ahhoz, hogy megbeszéljük, karácsonykor együtt zenélünk! A templomban, a karácsonyi koncerten! Gyuszi bácsi cimbalmozik, Bondor Juszti gitáron kísér, Erika tanító néni segít és a gyerekek énekelnek... A munka elkezdődött. Hétfőnként megtanultuk a kis énekesekkel az adventi szokásokat, a betlehemest, a régi, csodálatos népénekeket kedves, friss karácsonyi gyermekdalokkal vegyesen. Próbáltunk gitárkísérettel Jusztival, gyakoroltunk órákon át fáradásig énekelve a tanító nénivel, s amikor már mindenki tudta a maga dolgát, bemutattuk műsorunkat az eperjesi kultúrházban a Mikulás váró játszóházban. A fellépés szépen sikerült, méltán vehette át minden gyermek a Mikulástól a megérdemelt ajándékot. Még néhány próba hiányzott a várva várt adventi koncertig Gyuszi bácsival, s az ő csodás hangú cimbalmával. Zenészeink közös próbái és a gyerekek lelkes gyakorlása folytatódott. Talán nem elfogultság azt állítani, hogy a koncertnyitó fellépésükkel a szíveket is megnyitották akkor ott, az eperjesi templomban. Az ő szívük is kivirult a nagy taps és dicséret hallatán.

Iskolahírek

Karácsonyváró Idén karácsonykor Szalay András plébános úr kérésére karácsony második ünnepnapján gyermekeink a betlehemes játékot is bemutathatták mindazoknak, akik hiszik és vágyják a karácsony csodáját, az emberi jóságot és a gyermeki örömöt. Akik ott voltak, tudják, hogy tényleg varázsoltak. Fáradt lelkeinket varázsolták el. Tudom, mert láttam. Mosolygó arcokon, csillogó szemeken. Hát mi más ez, mint gyógyítás? Síppal, dobbal... cimbalommal! Boros Volner Erika

Pozsonyi kiruccanás

Egy pénteki napon, hogy egészen pontosak legyünk, 2016. december 16-án, tanáraink egy kirándulásra invitáltak bennünket, nyolcadik és kilencedik osztályos tanulókat. Mondanunk sem kell, hogy azonnal igennel válaszoltunk erre a kínálkozó lehetőségre, hogy még jobban megismerhessük fővárosunkat, hogy együtt lehessünk, s nem utolsó sorban, hogy karácsonyi vásározhassunk. A buszozás is élmény volt, sokat bolondoztunk, rengeteg szelfit készítettünk. Jó volt a hangulat, jól éreztük magunkat. Pozsonyban az idegenvezető bácsink Korpás Árpád volt, aki a városi dugó miatt kicsit késve, de annál felkészültebben érkezett. Az óvárosról rengeteg történetet mesélt, alig győztük elraktározni és feldolgozni a hallottakat. A legizgalmasabb részt számunkra mégis a másfél órás szabad program jelentette, mikor megrohanhattuk a karácsonyi vásár kis standjait. Ettünk, ittunk, vásárolgattunk, fényképezkedtünk, sokat sétáltunk, sokat láttunk, élveztük a nagyvárosi ünnepi fényeket. Felejthetetlen élményekkel tértünk haza. Köszönjük! VIII. osztály

„ A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok-sok önzetlen tiszta szeretetet.” A karácsony az év legszebb keresztény ünnepe, a szeretet, a békesség és Jézus születésének ünnepe. A karácsonyt a gyerekek otthon töltik családi körben. Az előkészítése azonban már az iskolában, óvodában megtörténik. Falunkban meghitt és kedves szokássá vált a karácsonyváró ünnepség. A karácsonyváróra december 4-én, vasárnap délután került sor a kultúrházban, advent második vasárnapján. Két órától a kézműves foglalkozásokra és vásárra került sor. Az óvodások, iskolások, szüleik, nagyszüleik és minden érdeklődő karácsonyi díszeket, ajándéktárgyakat készíthetett. Lehetőségük nyílt ajándéktárgyak vásárlására is. Juhos Angelika tanító néni röviden ismertette az advent jelentését. „Advent van. Advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. Az advent szó jelentése: „eljövetel”. A latin „Adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el a jutalmát. Jézus jövetelét várjuk. Annak örülünk, hogy Jézus karácsonykor megszületett. Eljött és azóta is jön hozzánk. Azt hirdeti nekünk, hogy Isten szeret minket. Az adventi idő jó alkalom arra, hogy a körülöttünk élőknek megmutassuk szeretetünket, örömet szerezzünk nekik, hogy megvigasztaljuk azokat, akik magányosak. Advent az öröm ideje is. Az idő. amit nagyon színesen, sok fantáziával és ötlettel, igazi örömmel tölthetünk el. Jó példa erre ez a délután is, ahol sok ügyes kéz sok adventi jelképet készített. Azután a résztvevők megtekinthették a Kut�tyomfitty Társulat előadásában Az ördöngös dudás című zenés mesejátékot. Majd ezután került sor az iskolások műsorára, amelyet Boros Erika tanító néni készített a daloskör tagjaival. Nagy öröm volt mikor az előadások után megérkezett a Mikulás és a gyerekeknek szétosztotta az ajándékot. A kézművességben megfáradt, megéhezett, megszomjazott résztvevőknek lehetőségük volt a felfrissülésre. Büfé várta őket. A büfében a tanító nénik hot dogot és üdítőt árusítottak. A gyerekek, szülők, nagyszülők, szervezők, peda-

Iskolahírek

Országos tesztelés MONITOR5 - 2016

gógusok egyaránt jól érezték magukat a karácsonyváró délutánon, melyekről Fodor Péter tanító bácsi által készített felvételek is tanúskodnak. A gyermekek változatos tevékenységek által élték meg a karácsonyvárás szeretetteljes hangulatát, érezték át az összetartozás örömét. Nagy Erzsébet

Január elején az itteni sajtóban is olvashattunk az 5. osztályos tanulók országos tesztelésének eredményeiről. Az Új Szóban arról is értesülhettünk, hogy a magyar iskolás diákok rosszabbul teljesítettek matematikából, mint szlovák társaik. A statisztikák legalábbis ezt mutatják. Nem tudok ehhez hozzászólni, nem tudom, milyenek, mennyiben hasonlítanak a szlovák iskolák számára összeállított feladatsorok a mieinkhez. Annyit azonban hozzá tudok fűzni, hogy a feladatlap megoldása nem könnyű feladat. A 30 példára 60 perc áll a gyerekek rendelkezésére, ami azt jelenti, hogy egy példára 2 perc jut. A feladatok nagy része szöveges példa, amit először értelmezni kell. A lassabb tempóban, megfontoltabban dolgozó gyerekek kicsúsznak az időből. Nem azért, mert nem tudják, hanem mert túl sok a feladatmennyiség. A gyengébb képességű gyerekekről pedig még nem is szóltunk. Iskolánk ötödikesei több városi nagyiskolát, szlovák iskolát lekörözve idén is nagyon szép eredményeket értek el az országos tesztelésen. Mindkét tantárgyból a szlovákiai átlag felett teljesítettünk, ami annyit jelent, hogy nem a létszám, a külső dönti el egy-egy iskolában folyó oktatás színvonalát, hanem az ott dolgozó pedagógusok, diákok és szülők együttes munkája. Emberséges hozzáállással, odaadó, rendszeres munkával gyümölcsözhet csak tevékenységünk, szereplésünk a különböző versenyeken, felméréseken. országos átlag

magyar nyelv matematika

magyar is- eperjesi iskolák átlaga kola átlaga

55,5%

55%

80,7%

62,3%

48%

68,3%

Községünk újabb sikeres pályázatot nyert

Új tornaszerekkel gazdagodott iskolánk

Az utóbbi évek során több jelentős beruházás történt az iskolában, ezen belül teljes átalakuláson esett át a tornaterem is. A tető cseréje mellett a belső tér teljes rekonstrukciója is megtörtént, így újra birtokba lehetett venni a régóta használhatatlan tornatermet. Most a Szlovák Köztársaság Iskolaügyi Minisztériuma által kiírt pályázat sikeres elnyerésével a régóta hiányzó tornaszereket is meg tudtuk vásárolni. A diákok és a pedagógusok nagy örömére az új tanévben a tanulóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy az eddiginél jóval sokrétűbb tevékenységet folytatva, kreatívabban vegyenek részt a tornaórákon. A gyerekek nagy örömmel vették birtokukba a különböző labdákat, karikákat, tornapadokat és más, a mozgást fejlesztő eszközöket. Az új tornaszerek minden egyéb beruházáshoz hasonlóan jelentős fejlődési lehetőséget biztosítanak iskolánk számára.

Szülői szövetség

Új köntösben a szülői szövetség

Kérdéseinkre válaszol Csiba Ferenc, a szülői szövetség elnöke. - Tehát mi is az a szülői szövetség? - A „szülői szövetség” a Szlovákia-i Magyar Szülők Szövetsége helyi alapszervezeteként működik. Tagjai az eperjesi iskolába és óvodába járó gyerekek szülei. A szervezet fő feladatai közé tartozik, hogy segítse a szülők és pedagógusok közötti hatékony kommunikációt, erkölcsileg és nem utolsó sorban anyagilag támogassa az iskola működését. - Miért van szükség az anyagi támogatásra? - Azt ugye mindenki tudja, hogy az iskolák a tanulók létszáma után kapják a működéshez szükséges pénzt az államtól. Ahhoz, hogy az eperjesi iskola annyi pénzt kapjon, amennyi a fenntartásához és a működéséhez szükséges kb. 110-120 tanuló kellene. Most sajnos csak 85 diákunk van. Ebből is látszik, hogy az iskola alapból is a falu támogatására szorul. Így biztosan nem jutna elég pénz olyan dolgokra, amik segíthetik a minőségi oktatást, élhetőbb környezetet és jobb lehetőségeket biztosítanak gyermekeink számára. Ezen próbálunk segíteni azzal, hogy a szervezet bevételeit az iskolára és a diákokra költjük. - Miben sikerült eddig segíteni az iskolát és a tanulókat? - Többek között sikerült lecserélni és felújítani az informatika terem számítógépeit. Több osz-

tályban új padokat és székeket kaptak a gyerekek, így már kényelmesebben ülhetik végig az órákat. Vásároltunk egy fénymásolót, ami szintén nagy segítség a pedagógusoknak. Ezen kívül sport- és rajzeszközöket is vásároltunk. De nem csak tárgyi eszközökkel támogattuk az iskolát, hanem fizettük a tanulmányi versenyeken részt vevő diákok útiköltségét, nevezési díját és még sorolhatnám. Az eddig elért eredmények természetesen az előző vezetés munkáját dicsérik, amit ezúton is szeretnék nekik megköszönni. - Ezek szerint most új vezetősége van a szülői szövetségnek? - Igen. Minden tanév elején a szülők megválasztják az osztálybizalmikat, akik képviselik a saját osztályukat. Az osztálybizalmik alkotják a szülői szövetség vezetőségét, az ún. szülői tanácsot. Október elején egy nagyon jó, 19 tagú csapat kezdte meg a munkát. Örülök, hogy egy ilyen csapattal dolgozhatom együtt, mert látszik rajtuk a lelkesedés, az hogy szeretnék a lehető legtöbbet megadni a gyerekeknek. Hogy mindezt a saját szabadidejükben, mindenféle fizetség nélkül teszik, külön becsülendő. A szövetség vezetőségének névsora: Fehér Milán, Bögi Tímea, Cséfalvay Éva, Csiba Ferenc, Lukovics Tünde, Czibula Renáta, Varga Krommer Krisztina, Andrássy Mónika, Fucsek Szilvia, László Hajnalka, Boldoghy Aranka, Csiba Mária, Juhos Erika, Czajlik Katalin, Dudás Lóránt, Bolla Judit, Majorovics Andrea, Zöld Csilla, Nagy Judit. - Mit sikerült október óta ös�szehozni ennek az új csapatnak? - Egyik célunk az, hogy egy erős közösséggé kovácsoljuk ös�sze az „iskolát“. Ezt csak úgy lehet elérni, ha közös akciókat szervezünk, ahol a szülők, gyerekek és pedagógusok kötetlenül tudnak találkozni. A legelső akció a Tökfesztivál volt október 28-án, amit az iskola pedagógusai szerveztek, a szülői szövetség tagjai pedig se-

gítettek az akció lebonyolításában és főleg rengeteg új ötlettel álltak elő, amitől a Tökfesztivál sokkal jobb, érdekesebb és izgalmasabb lett. A Tökfesztivál napjára az iskolában új fizetőeszközt vezettünk be. Ez volt a Kópé. A gyerekek a pénzváltóban tudtak Kópét váltani és ezzel tudtak azután zsíros kenyeret és házi süteményeket vásárolni a büfében, vagy akár tombolajegyet venni. Külön köszönet illeti a szülőket, akik a sok finom süteményt elkészítették. Nagyon izgalmas volt a Töklicit, amikor is a kifaragott töklámpások kerültek árverésre. Nagyon jó hangulatú akció volt. - Ha jól tudom, ez után jött a szülői bál... - Igen. November 19-én került megszervezésre a tőkési Hubert Panzióban. Már amikor elkezdtük szervezni a szülői bált, tudtuk, hogy nagyon kevés idő alatt kell egy nagyon jó bált szerveznünk. Abban teljesen egyetértettünk, hogy egy nagyon színvonalas bált szeretnénk, ezért is esett a választás a Hubert Panzióra. Mivel a panzió nem Eperjesen található, azt is bebiztosítottuk, hogy éjjel vagy hajnalban taxi vigye haza a bálozókat. Újdonság volt az is, hogy a vacsoránál 2 féle menüből lehetett választani. A vacsora előtt Farkas Zoltán és csinos partnere egy izgalmas latin-tánc bemutatóval szórakoztatta a bálozókat. A zenéről és a jó hangulatról a párkányi Royal zenekar gondoskodott. Természetesen egy jó bálon a tombola sem hiányozhatott. Éjfél körül az adományozóknak köszönhetően több mint 60 tomboladíjat sorsoltunk ki. A bálozók 3000 tombolajegyet vásároltak meg, amivel szerintem rekordot döntöttünk. A tombola fődíja egy HP hordozható számítógép és egy Canon nyomtató volt, amit az eperjesi és a tőkési községi hivatal és az eperjesi szövetkezet közösen ajánlott fel. Mivel azt szerettük volna, hogy minden bálozónak egyenlő esélye legyen a fődíjra, ezért ezt külön sorsoltuk.

18 Előre megjelöltük, megszámoztuk a székeket a teremben, amiről csak az a pár ember tudott, aki a termet előkészítette és díszítette. A számok teljesen véletlenszerűen kerültek a székekre, tehát mi sem tudtuk, melyik szám a terem melyik részén van. A fődíjat végül az eperjesi polgármester asszony, Csiba Jarmila nyerte, aki azt nagyon önzetlenül rögtön felajánlotta az iskolának. Így a számítógép és a nyomtató a lehető legjobb helyre került. A bálban, ahol több mint 90-en voltunk, végig nagyon jó hangulat uralkodott és az, hogy a végén még az asztalon is táncoltak magáért beszél. Aki most nem tudott eljönni, a következő szülői bálon bepótolhatja 2017. november 18-án. - Hogy került a mozi az eperjesi kultúrházba? - Amikor a szülői szövetség új vezetősége kialakult, egyhangúlag megegyeztünk abban, hogy szeretnénk a minőségi dolgokat támogatni és élményeket szeretnénk adni a gyerekeknek. Eddig is szokás volt, hogy a gyerekek az iskolában és az óvodában csomagot kapnak a Télapótól. Szerettünk volna az édességek helyett inkább olyan ajándékot adni, amire később is örömmel emlékeznek vissza. Az ötlet onnan jött, hogy tavaly több helyen vetítették itt a környéken a Lovasíjász című filmet. Felvettem a kapcsolatot a MozgóMozi kft.vel, akik ezeket a vetítéseket bebiztosították és megtudtam tőlük, hogy nagyon sok magyar filmet el tudnak hozni akár ide Eperjesre is. Először is szerettünk volna az óvodásoknak és az iskolásoknak egy-egy filmet ajándékképpen levetíteni, majd ha már a technika úgyis itt van a kultúrházban, akkor miért ne vetítenénk egy jó filmet este is a felnőtteknek. Az óvodások a Bogyó és Babóca sorozatból néztek meg néhány részt, az iskolások pedig a Tüskevár című ifjúsági filmet láthatták. Az esti film kiválasztásában a MozgóMozi kft. volt segítségünkre. Ők ajánlották a Tiszta szívvel című filmet, sőt felajánlották azt is, hogy megpróbálják elhozni Till Attilát, a film rendezőjét egy beszélgetésre. Sajnos ez nem jött össze, mert Tilla egy

Szülői szövetség külföldi forgatás miatt nem tudott eljönni, de az egyik főszereplővel, Vitanovic Dusánnal nagyon jót beszélgettünk a filmről. - A beszámolókból úgy látszik, hogy az eddigi rendezvények tényleg jól sikerültek. Mi alapján döntitek el, hogy milyen akciókat szervezzetek? - A tanév elején kiosztottunk a szülőknek egy kérdőívet, ahol megkérdeztük, mit szeretnének. 74 kitöltött kérdőívet kaptunk vissza, amiért köszönet a szülőknek, mert így már mi is látjuk, hogy mire van igény. A legtöbben (75%) a gyereknapot/juniálist jelölték meg, tehát biztos, hogy ezt júniusban megszervezzük. Nagyon örülünk annak, hogy sokan írták a színházlátogatást, szülők gyerekekkel (69%), ez valószínűleg márciusban fog megvalósulni. A Győri Nemzeti Színházba készülünk a Pál utcai fiúk című előadásra.

Sokan írták a mozit is (64%) és mivel nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a decemberi vetítéssel kapcsolatban, már most biztos, hogy február 24-én Mozi-maratont tartunk az eperjesi kultúrházban. 3 filmet fogunk vetíteni, egyet délelőtt a gyerekeknek és egyet-egyet délután, illetve este. Hogy pontosan milyen filmek kerülnek majd műsorra, azt időben reklámozni fogjuk, hogy mindenki tudjon róla, aki szereti a jó filmet és a mozit. - A beszélgetés elején azt mondtad, hogy a szülői szövetség pénzét az iskolára és a gyerekekre költitek. Hogyan fér ez össze azzal, hogy kultúrprogramokat szerveztek? - Az összes akciót úgy szervezzük, hogy nyereséges legyen, tehát nem a pénzt költjük, hanem még pénzt is termelünk a szervezetnek.

Már a Tökfesztivál is nyereséges volt, a bál pedig anyagilag is kimondottan jól sikerült. A mozihoz kaptunk támogatást a községi hivataltól és ez az esti filmvetítés bevételével együtt fedezte az egész napi vetítés költségeit. Konkrétan a gyerekeknek vetített 2 film a szülői szövetségnek 5 eurójába került, ami sokkal kevesebb, mint amibe a Mikulás-csomagok kerültek volna. - Mire fogjátok költeni az így összegyűlt pénzt? - Folyamatosan egyeztetünk az iskola és az óvoda igazgatónőivel és próbáljuk megtudni, hogy nekik mire lenne a legjobban szükségük. Az iskolában 3 vagy 4 osztályban is ki kellene cserélni a táblát, mert azon kívül, hogy már szinte csak az imádság tartja őket a falon, a kréta sem hagy nyomot rajtuk. Egyszerűen annyira tönkre mentek, hogy nem lehet rájuk írni. Egy új modern tábla 6-700 euróba kerül. Egyet biztosan tudunk vásárolni, de remélem, mielőbb ki tudjuk cserélni az összeset. Az óvodában a gyerekek kis ülőgarnitúrái vannak nagyon rossz állapotban, ezeket fogjuk lecserélni. - Mi a legfontosabb feladat, amire most összpontosítani fogtok? - Március az adóbevallások időszaka. Ilyenkor van lehetősége mindenkinek eldönteni, hogy kinek ajánlja fel befizetett adója 2%-át. Sajnos sokan gondolják azt, hogy „én aztán nem adok senkinek semmit“. Tudni kell viszont, hogy ezt a 2%-ot nem pluszba adjuk, hanem az állam a befizetett adónkból adja ezt a pénzt annak, akinek mi akarjuk. Mindenkinek lehetősége van megmondani, hogy kinek szeretné ezt a pénzt juttatni. Ha az emberek nem élnek ezzel a lehetőséggel, akkor a pénz bekerül az államkasszába és az állam nagy valószínűséggel nem az eperjesi iskolára fogja ezt költeni. Ezért szeretnénk, ha minél többen élnének ezzel a lehetőséggel és befizetett adójuk 2 %-ával ez eperjesi szülői szövetséget támogatnák. Természetesen szívesen fogadjuk az ötleteket és a segítő kezeket is. Elérhetőségeink: szulszov.eperjes@gmail.com vagy 0905 274 852.

Teadélután

Két keréken az északi sarkkörön túlra Az idei év első teadélutánjának vendégei Bugár Anna és Ákos voltak, akik Európa legészakibb pontjára, a Nordkappra tett motoros utazásukról tartottak élménybeszámolót. A fiatal házaspár a kontinens több országát bejárta már két keréken, régi álmukra, a sarkkörön túli észak meghódítására tavaly nyáron került sor. A fiatal pedagóguspár már novemberben elkezdte a készülődést. Információt gyűjtöttek, bújták a térképeket, megtervezték az utat, a szálláshelyeket, vásároltak, próba-csomagolást végeztek, hiszen egy motoron nem vihettek magukkal felesleges dolgokat. Július 14-én indultak a 25 napos kalandra, amely a beszámoló és a vetített képek alapján élményekben, új ismeretekben nagyon gazdagra sikeredett. Az út során igyekeztek minden érintett országban körülnézni, a városok történelmi nevezetességeit megismerni. A fotók és az alábbi mese tanúsítják, rengeteg természeti szépséget rakhattak emlékeik kincses ládikójába. A sarkkörön túl átélték a fehér éjszakákat, amikor nem megy le a nap, vagyis éjszaka sincs sötét. Találkoztak rénszarvas és jávorszarvascsordákkal. Megtapasztalhatták a skandináv nép vendégszeretetét, az északi mentalitást, életmódot. A napi 2-300 kilométeres, fárasztó motorozás néha szakadó esőben vagy dermesztő hidegben olyan úton, mely mintha tényleg a világ végére vezetne, elérték a kitűzött célt. Ott álltak Európa tetején, ahonnan csak az Északi-tenger végtelen horizontja kéklett. Varázslatos útjukat az alábbi mesében foglalták össze: „Egyszer volt, hol nem volt, a Balti tengeren is túl, ahol a páros ujjú patás csordákban túr, gombázik, zuzmózik – a kis gurmann –, létezik egy csöppnyi, akarom mondani tengercsöppnyi sziget, tele földi, vagy inkább azon is túli csodákkal. Szóval, történt egyszer, hogy egy szőke herceg fehér lovon elindult Csallóközből… Nem, valami nem stimmel, hisz piros volt a lova. Szóval, történt egyszer, hogy egy szőke herceg piros lovon elindult a… nem jó, hiszen Dunaszerdahelynek nincs is királya, akkor hogyan lehetne hercege… Szóval történt egyszer, hogy egy csallóközi férj kalandvággyal feltüzelve fogta a szerelmetes feleségét meg az 54 lóerejét s miután könnyes búcsút vett drága szüleitől, meg elveitől, zacskós levesekkel meg gyors energiát biztosító gumicukrokkal felpakolva indult északra, az ismeretlenbe. Délen túl egyszerű lett volna. Nyár lett volna, meg meleg, szolibarna bőr, fürdés a tengerben, meg a sörben, meg a tejben, meg a vajban. Ugyan, milyen nyár az ilyen? Kell ilyen valakinek? Miután osztottak, meg szoroztak, meg még össze is adtak, hogy aztán kivonhassanak, és mindezt négyzetre emelhessék, kijött egy több ismeretlenes, 11 országra vonatkozó egyenlet. Meskete révén, sorra győzték le az akadályokat, megküzdöttek a hétfejű orosz sárkánnyal, naponta volt háromnál több kívánságuk, leginkább ételre, italra, meg +10 fokra vonatkozóan, de varázsköpeny, meg varázsfütyülő híján csakis a varázsparipában bízhattak, no meg egymásban. Éjt nappallá téve (Skandináviában ez könnyű, lásd fehér éjszaka meg a befutott Wikipedia) falták a kilométereket, harcolva az időjárással meg a trollokkal, meg még előtte azzal a három szúnyoggal Finn-földön, hogy aztán elnyerjék jutalmukat, azt a jól megérdemeltet, Európa tetejét, Mageroya-szigeteket, meg a felejthetetlen

élményeket 8844 kilométerrel. És ha az útjukat haza egy kis portugál kitérővel tették volna, a mi mesénk is tovább tartott volna.”

Sporthírek

Pingpong maraton – 2017 2017. január 6-án került megrendezésre a községi hivatal szervezésében a 7. Pozsonyeperjesi Pingpong Maraton a Polgármester Vándorkupájáért. Az eseményt az idén is nagy érdeklődés kísérte. Délelőtt zajlott az ifjúsági torna, ahol öt gyerek – négy fiú és egy lány – versenyzett. A következő sorrend alakult ki: 5. helyezett Pintér Sára, 4. Bokros Olivér, 3. Csiba Mátyás, 2. Viszkocs Bálint és az első helyen Pintér Mátyás végzett, aki másodszor vihette haza a vándorserleget. A felnőttek versenye délután 14.00 órakor kezdődött, s a játékosok hajnali fél egyig ütötték a labdát. 10 igazolt és 16 amatőr játékos szállt ringbe a vándorserlegért. Az asztalitenisz szerelmesei Vámosfaluból, Dunatőkésről, Hidaskürtről, Várkonyból, Pozsonyból és Nyitráról érkeztek hozzánk. A két női játékos, Bokros Éva és Bindics Mária az amatőr játékosok között küzdöttek egymással a 3. illetve a 4. helyekért. Az asztalitenisz maraton legidősebb résztvevője az 1947-ben született dunatőkési Füle Lajos, a legfiatalabb játékos pedig a 15 éves pozsonyeperjesi Katona Zoltán volt. A maratoni játék végső sorrendje a következőképpen alakult: Amatőr játékosok: 4. Bindics Mária, 3. Bokros Éva, 2. Bokros Olivér, az 1. helyen pedig a nyitrai Ivančik Samuel végzett. Igazolt játékosok: 3. Mórocz Patrik, 2. Godó Tibor, 1. Pintér Ferenc. A nagyszerű, vidám hangulatú verseny elmaradhatatlan kelléke a hagymás zsíroskenyér sem hiányzott. Reméljük, mind a versenyzők, mind a nézőközönség jól érezte magát. Külön köszönet jár a szervezőknek, rendezőknek, mindenkinek, aki segített bebiztosítani a verseny sportszerű és zökkenőmentes lebonyolítását. Bízunk benne, hogy jövőre a 8. Pingpong Maratonon újra találkozunk. Viszkocs Szilárd

KYOKUSHIN KARATE

Januártól újra karate edzések indulnak a pozsonyeperjesi alapiskola tornatermében! Gyere el akár csak megnézni vagy csatlakozz, és mozogj a többiekkel! Edzések minden szombaton 13.30 órától. Edzések ára: havonta 5 € (4 edzés). Aki egy évig rendszeresen jár, a klubtól karate ruhát (kimonót) és övet kap INGYEN. Edző: Černý Dávid, 2. kyu, barna öv. „Immár 14 éve karatézom, edzéseket pedig 8 éve tartok. Korábban részt vettem több országos és nemzetközi karate versenyen, gyakran dobogós helyezéssel. Több tanítványom is

éremmel tért haza ezekről a versenyekről. Tapasztalatom tehát úgy vélem, bőven van, hogy a maximumot hozzam ki az érdeklődőkből, leendő tanítványokból. Elérhetőségeim: tel.: 0908/191 803, e-mail: cernydavid1993@gmail.com. Mi is a kyokushin karate? Egy dolgot magyaráznék csak el: a karate nem egy buta, agresszív sport, ahol csak verik egymást az emberek. Az egész ugyanis sokkal inkább a fegyelemről, az egymás iránti tiszteletről szól. A kyokushint ugyan a világ legkeményebb karatéjaként tartják számon, de emellett végtelenül sportszerű. Egyébként olyan híres színészek választották ezt a harcművészetet, mind Dolph Lundgren vagy a korábbi James Bondok: Sir Sean Connery és George Lazenby.”

Sporthírek

Kis focistáink a nagy stadionban

A DAC – Nagymihály november 26-i bajnoki mérkőzésén legkisebb focistáinkat érte az a megtiszteltetés, hogy az I. ligás játékosokat felkísérhették a meccs előtt a pályára

Edzőtáborozás a hegyekben Február másodika és ötödike között kis focistáink edzőtáborozáson vettek részt. Szülők, edzők, gyerekek együtt töltöttek Zólyombrézón (Podbrezová) egy hosszú hétvégét. A tavaszi kezdéshez nekik is szükségük van a felkészülésre, hogy ugyanolyan eredményesen folytathassák a labdarúgást, mint az őszi idényben. Idejüket taktikai gyakorlatokkal, erőnléti edzésekkel töltötték, de az együtt töltött idő legfontosabb célja a közösségépítés, egymás jobb megismerése volt. Szabadidejükben birtokba vehették a gyönyörű környezetben található hegyi ház jégpályáját, fáradt izmaikat jakuzziban pihentethették. A tábor az önkormányzat támogatásával valósult meg, az utaztatás és a szülők ottlétének anyagi terheit maguk a szülők és a baráti kör viselték. Külön köszönet jár Hegedűs Józsefnek, aki ezt a családias, minden igényt kielégítő helyet megtalálta és az egész ottlétet megszervezte.

Sporthírek

Focihírek Pozsonyeperjesi felnőtt csapatunk január elején megkezdte a téli alapozását. Csapatunk a tél folyamán három teremtornán vett rész:. Kosár Dávid Emléktorna, ahol az 5. helyen végeztek, Fiser Kupa 5.

Dióspatony - Pozsonyeperjes 3:4 Csapatunk első bajnoki mérkő(Lukovics Ádám, Tászli Zoltán 2 zését március 4-én játssza Felsőpa,Mészáros Márk). Első felkészülé- tonyban 14:30-tól. si mérkőzésüket Jóka ellen játszotTászli Zoltán ták, ahol az eredmény 3:3, góllövők: Rácz, Anda, Mészáros.

hely, majd a jó helyezés által kiérdemelt Járási Teremtornán a dobogó harmadik fokára léphettek a fiúk. Eredményeik Nagypaka - Pozsonyerperjes 1:4 (Fucsek Lajos, Cserge Gábor, Gaál Gergely, Lukovics Ádám), Baka - Pozsonyeperjes (Tászli Zoltán, Mészáros Márk, Dohorák René, Görözdi András), Pozsonyeperjes - Szap 2:5 (Tászli Zoltán, Lukovics Ádám), így csapatunk a csoportban a 2. helyet foglalja el. A 3-4. helyért Dióspatony csapatával mérkőzött meg,

Távozó játékosok: Oros Zsolt – Feketenyék, Szabó Pál - Vásárút. Akik érkeztek: Mészáros Márk Nemeskosút, Szűcs Balázs - Csallóközkürt. Komrhel Zsolt egyelőre még Pozsonyeperjes játékosa, de nincs lezárva hol folytatja, távozik-e a csapatból vagy erősíti csapatunkat. A 2016-os AG Liga válogatottjába két játékosunk is bekerült – nagy gratuláció Nagy Andrásnak és a gólkirály címre nagy esélyes Rácz Attilának.

KÉRJÜK, TÁMOGASSA ADÓJA 2 %-ával községünk szervezeteit Sportszervezet: TJ Palas Jahodná, Nám. Sv. Trojice 294/3, 930 21 Jahodná DIČ: 2021130122 A rendelkező nyilatkozat megtalálható Bihari Paulánál (tel.: 0915 729 570) a községi hivatalban. A Pozsonyeperjesi Polgári Társulás, Občianske združenie - Jahodná pri Dunaji Hlavná 382/17, 93021 Jahodná, IČO: 42287847 A rendelkező nyilatkozat megtalálható Rebro Ágotánál (tel.: 0903 165 762), Czajlik Katalinnál a községi hivatalban. Szülői szövetség - érdeklődni Csiba Ferencnél a következő elérhetőségeken: szulszov@gmail.com, tel.: 0905 274 852. Előre is köszönjük felajánlásaikat, melyek segíthetik szervezeteink munkáját, tevékenységeit!

Gyalogtúra

Emléktúra A túrázni, gyalogolni kedvelő természetjárók évente többször szerveznek gyalogtúrákat, amikor kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek együtt útra kelnek, s róják a kilométereket a falu határában. A Pozsonyeperjesi Polgári Társulás és községünk polgármestere szervezésében az idei első gyalogtúrát Horváth László, a Pozsonyeperjesi Turisztikai Egyesület alapítója emlékének szentelték. Az ő ötlete alapján jött létre az immár több mint 3 évtizede működő turisztikai kör. Ő volt az azóta szintén hagyománnyá vált húsvéti csónaktúrák megálmodója is. Január 21-én reggel 10 órakor a falu központjában lévő buszmegállónál gyülekeztek a résztvevők, majd a temetőben lerótták kegyeletüket a fiatalon elhunyt alapítótag sírjánál. A koszorúzás és megemlékezés után a több mint 30 főből álló csapat elindult a Fehér kereszt felé, ahonnan kis pihenő után indultak tovább. A zimankós hideg ellenére a gyalogtúra nagyon jó hangulatban folytatódott Újmajor irányába, majd a Duna partján tértek vissza. Befejezésként főhajtással tisztelegtek a kitelepítettek emlékműve előtt.

Információk

Hasznos tudnivalók ADÓK ÉS ILLETÉKEK 2017 Tudatjuk lakosainkkal, hogy az 582/2004-es törvény értelmében, ha a község területén bármilyen ingatlannal rendelkeznek, és a 2016-os évben a tulajdonukban lévő ingatlannal kapcsolatos változás történt, kötelesek eljuttatni a községi hivatalba a módosított adóbevallásukat. 1. Épületek, melyeknek szilárd (beton) alapjuk van – családi ház, garázs, raktárhelyiség, altánok, terasz… – abban az esetben is, ha nincsenek kollaudálva. 2. Telkek – kertek, szántók, gyümölcsös stb. Továbbá értesítjük lakosainkat, hogy Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának a helyi adókról és az adókezelésről szóló törvénye alapján azt az adófizetőt, aki nem a törvény által megszabott fizetési határidőben fizeti meg adóját, a község köteles szankcionálni. Ez azt jelenti, hogy ezen törvény értelmében a polgárok kötelesek a kivetett adót a községi hivatal határozata alapján a jogerősségtől számított 15 napon belül megfizetni. Amennyiben ezt a kötelességüket nem teljesítik, a község köteles késedelmi kamatokat kiróni. Ezért kérjük lakosainkat, hogy adózási kötelezettségüknek saját érdekükben tegyenek eleget a törvényben megszabott határidőn belül. Információkért és nyomtatványokért forduljanak bizalommal a községi hivatal dolgozóihoz a hivatalos órákban.

EBADÓ Minden 6 hónapnál idősebb kutya után egy naptári évre 2.- € a fizetendő adó. Minden kutyatulajdonos köteles írásban tudatni, hogy 2017. január 1-hez képest van-e kutyája. KUKAMATRICÁK 2017 A 2017-es évre érvényes kukamatricák a hivatalos napokon aláírás ellenében átvehetők a községi hivatalban (hétfő 8.00-16.00; szerda 7.30-17.00, péntek 7.30-12.00). A szemétilleték személyenként 15.- €. A múlt évi matricák február végéig érvényesek, tehát márciusban csak az új, kék-fehér színű matricával ellátott kukákat fogják elszállítani.

Kedvezményt az érvényben lévő rendelet értelmében írásos kérvény alapján csak azok a személyek kaphatnak, akik a 2016-os évben megszakítás nélkül minimum 90 napot a falu területén kívül tartózkodtak (pl. külföldön), és erről hiteles igazolást hoznak. A szemét elszállítása továbbra is a megszokottak szerint történik, az időpontok 2017-es falunaptárban és a hirdetőtáblán megtalálhatóak. A naptár a kukamatricákkal együtt átvehető a községi hivatalban. Kérjük, környezetünk védelmében továbbra se feledkezzenek meg a szemét szelektálásáról!

Papírhulladék gyűjtése állandó jelleggel az iskolában, az üveghulladékot a faluban kihelyezett konténerekben, a műanyag és alumínium dobozok gyűjtése a megszokott módon szállítással, a biohulladék és a apró építkezési törmelék leadása pedig a hét minden napján a helyi szövetkezetben lehetséges. Kérjük az üdítős PET flakonok kupakját lecsavarni, majd a flakont laposra gyúrni és így helyezni a gyűjtőzsákba! Ez a művelet nagyban csökkenti a szelektálás költségeit, valamint kérjük megvárni, míg a gyűjtőzsák megtelik. Ruhagyűjtés és lomtalanítás a tervek szerint ebben az évben is kétszer történik. Ezúton köszönjük, hogy a háztartási hulladék osztályozásával hozzájárulnak a természet és a környezetünk védelméhez!

Lakossági Fórum 2017

2017. március

9-én (csütörtökön) este 18.30 órai kezdettel a kultúrház nagytermében. A Fórum programja: - A polgármester beszámolója falunk működéséről a 2016-os évben - A 2017-es év lehetőségei és tervei - Vita – javaslatok, ötletek, kérdések - Fotodokumentáció megtekintése a 2016-os év eseményiről Szerettel várjuk falunk lakosságát!

Háztartási szemét gyűjtése: minden páros hét pénteki napján a reggeli órákban, csak a matricával megjelölt kukákból. (március 3., március 17., március 31., április 13., április 28.) Pet flakonok gyűjtése minden hónap utolsó pénteki napján. (február 24., március 31., április 28.) Ha észrevétele, ötlete van, juttassa azt el szerkesztőségünkhöz levélben vagy a következő e-mail címek egyikére: starosta@obecjahodna.sk, illetve rzsoka1@gmail.com

Apróhirdetés:

Klietky pre chov prepelic , králiky, činčily, pasce na líšky a kuny, liahne na vajíčka, odchovne pre kuriatka, krmítka a napájačky, robíme rozvoz po celom Slovensku, viac na www.123nakup.eu , tel.0907181800

Pozsonyeperjesi Hírnök. 3. évfolyam, 2017/1. Kiadja Pozsonyeperjes Önkormányzata. Obec Jaodná, nám. sv. Trojice 294/3, 930 21 Jahodná. IČO: 00305472. EV 54 87/17. Szerkesztőbizottság: Csiba Jarmila, Ravasz Erzsébet.