Skip to main content

Pesti Ügyvéd / 2026. nyár

Page 1

· A TARTALOMBÓL ·

2026. nyár

Domesztikálni az algoritmust – 8–9. oldal

A magyar állampolgársági jog peremvidékén – 12–14. oldal

Pro Excellentia: interjú dr. Bán Péterrel

FOLYÓIRAT A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TAGJAINAK

– 16–17. oldal

· CÍMLAPSZTORI ·

Az out of office tudománya és művészete

¢ · DR. ELEK GYÖRGY ·

Ügyvéd a jégen

Ügyvédek beszélnek arról, hogyan érdemes kikapcsolni az agyunkat és a testünket a közelgő ítélkezési szünetben.

B

eállítottuk az out of office üzenetet, kikapcsoltuk a céges telefont és elköszöntünk a kollégáinktól. Ezek után okkal gondolnánk azt, hogy semmi sem hátráltathat minket nyári szabadságunk önfeledt megélésében. Pár nappal később aztán a vízparton koktélozgatva váratlanul ellenállhatatlan késztetést érzünk arra, hogy ránézzünk a céges leveleinkre, vagy csak röviden egyeztessünk valamelyik fo-

lyamatban lévő ügyről a kollégánkkal. Mégis mitől ennyire nehéz elszakadni a munkánktól, és hogyan tudjuk azt mégis megtenni? Kikapcsolni a munkából nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat. Sokat segít, ha fejben is felkészülünk a kiszakadásra és arra, hogy most egy ideig más ritmusban fognak telni a mindennapok, mint az év többi részében. Cikkünk a 3–5. oldalon

· H E LY S Z Í N I B E S Z Á M O L Ó · E l n ö k ö k

A jogi pályával párhuzamosan a nemzetközi korcsolyasport egyik meghatározó sportdiplomatája lett. Dr. Elek György az International Skating Union alelnökeként a sportág jövőjéért is dolgozik. – 18–19. oldal · DR. PÁLVÖLGYI SZILAS ·

A darts nem hazudik Ha az ember fejben máshol jár, a nyíl azonnal elárulja. Dr. Pálvölgyi Szilas ügyvédként érkezik a dobóvonalhoz, ahol gyerekkori szenvedélyéből mára közösségépítő sport és egyre népszerűbb ügyvédi dartskupa lett. – 29–31. oldal

N o s z v a j o n , a z ü g y v é d s é g j ö v ő j é r ő l – 10–11. oldal


· ELNÖKI ÜGY ·

Tudomásom szerint jelenleg egyik ügyvédi felelősségbiztosítási termékkel a piacon lévő biztosító sem köt olyan szerződést, amely fedezetet nyújtana a biztosított által szándékos bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére, és megvallom lenne is valami extrém abban, ha valaki erre kötne biztosítást, és az is megkérdőjelezhető, hogy lenne-e olyan biztosító, amelyik egy ilyen viszontbiztosítást bevállalna. Ha mégis, akkor csak olyan tőkekoncentrációval és roppant magas biztosítási díjjal, ami teljesíthetetlen feladat elé állítana bennünket, mint kamarát, díjfizetés oldaláról pedig a tagságot. Fontos azt is látni szerintem, hogy az inkriminált AB döntésben írottak nem felelősségi kérdésként, hanem végrehajtási kérdésként értelmezendőek, hiszen a felelősség megállapítása megtörténik, csak az ügyfél nem jut hozzá a pénzéhez. Az Üt. és az Üttv. szerint is a szándékos bűncselekményt okozó ügyvéd a kárért korlátlan anyagi felelősséggel tartozik, csak az nem biztos, hogy a kár rajta előbb-utóbb behajtható lesz-e. Ezért fontos, hogy a felelősségbiztosítás esetén a biztosítási szolgáltatások szerződésben rögzített korlátozása(i) nem üresíthetik ki azon szabályozási célt, hogy a kár megtérülése ne függjön a károkozó biztosított teherviselő képességétől. Nincs arról tudomásom ugyanakkor, hogy a szándékos károkozással kapcsolatos felelősség kérdése más szakmáknál, hivatásnál felvetődött volna, megfordítva az ezen szakmáknál alkalmazott felelősségbiztosítási gyakorlat kizárt kockázati tényezőinek eltörlése felmerült volna-e (könyvelő, könyvvizsgáló, építész, építési beruházó). Nem lenne jó az sem, hogy a felelősségbiztosítás tartalmának elbírálása a kamara diszkrecionális jogköréből kikerülhetne, de releváns felvetés lehet az is sajnos a jogalkotó részéről, hogy a felelősségbiztosítás szabályainak megállapítását elvenné a kamarától, és azt rendeletalkotási jogosítvánnyal rendelkező szervhez telepítené, mivel a kamara az általa kiadott szabályozás hatálya alatt működő biztosító egyesületet is üzemeltet. Fontos kifelé azt is kommunikálni és a mindennapi fegyelmi gyakorlatba átvinni, hogy a letétekkel kapcsolatban a legszigorúbb fegyelmi büntetések kiszabása indokolt. Megoldás lehet, ha a Kamara szakmai, etikai felelőssége alapján, az ügyvédi hivatás presztízsének védelme és a társadalom (köz) bizalmának megtartása érdekében – figyelembe véve a fegyelmi számait is – egy quasi Áldozatvédelmi Alapot hoznánk létre arra az esetre, ha a biztosítók tartják magukat a kizárt kockázathoz. E körben hangsúlyoznám az osztrák példa fontosságát, ahol a területi ügyvédi kamarák egy ún. „bizalmi kár felelősségbiztosítást” kötöttek, ami olyan károkra is kiterjed, melyek az ügyvédek által elkövetett sikkasztás révén keletkeztek. De lege ferenda érdemes javasolni az állammal közös kockázatviselés alapján, hogy mivel az áldozatvédelmi jogszabály a vagyon elleni bűncselekmények kárvallottjainak jelenleg semmilyen formában nem tud segítséget nyújtani, fontos lenne a törvény tárgyi és személyi hatályát szélesíteni, az állami kárenyhítés kiterjesztését elérni.

ÜGYVÉDI L(ET)ÉT 2026. július 1. napján lépett hatályba az Üttv-nek a letétkezelést alapvetően újra szabályozó rendelkezése, amit a hatálybalépést követően megkötött vagy módosított ügyvédi letéti szerződésekre kell alkalmazni.

J

únius 9-én a Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig benyújtotta az Országgyűlés elnökének az őszi ülésszakra vonatkozó törvényalkotási programját, aminek 60. tétele alatt megállapították, hogy az ügyvédi letétbe helyezett letét kifizetésével kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításáról szóló 17/2024. (VII. 23.) AB határozatnak még csak részleges megfelelés történt a törvénymódosítások útján. Nem végrehajtott a letevőnek jogellenesen ki nem adott ügyvédi letétek esetében a mögöttes pénzügyi fedezet megteremtése, figyelemmel arra, hogy a bűncselekménynyel elvont letéti összegért a felelősségbiztosító nem tartozik helytállni, az kizárt kockázatnak minősül. Meggyőződésem, hogy a határozat és különösen annak (55) pontja megalapozatlan, sőt amellett is lehet érvelni, hogy a hivatkozott mulasztás semmilyen jogalkotási technikával nem orvosolható, de nekünk fel kell tudni mutatni olyan lehetőséget, ami a jogalkotónak megfelelhet, a fejünk felől pedig elviszi a felhőket. A probléma – ti. az ügyvédi felelősségbiztosítás nem terjed ki a szándékos bűncselekményre – már többször felvetődött korábban, ezért is fontos azt is kimondani, hogy az AB – egyébként 2025. június 30-ig korrigálni előírt – előírása lex imperfecta. De ne becsüljük le a kérdésben rejlő politikai kockázatot, ami a jogkereső állam általi megvédésének jól kommunikálható narratívájában rejlik. Azt már én teszem hozzá, hogy az ügyvédi függetlenségnek pedig az ügyvédi kamara, mint köztestületi szerv ad garanciát és nyomatékot. Ezek érdekében ellenőrzi pl. fegyelmi jogkörében a hivatásgyakorlás szabályai – in concreto a letéti szabályok – betartását. Fontos lenne szerintem szembesíteni az egzakt számokkal a kodifikátort, hogy az elmúlt 10 év átlagában első és/vagy másodfokon – a szerkesztett okiratok számához arányosítva – elenyésző olyan fegyelmi ügy volt, ahol letéti műhiba, vagy sikkasztás miatt vált lehetetlenné a letett összeg kifizetése. A kommunikációs vezérfonal szerintem az „EGY IS SOK” kell legyen, de azért arra is helyezzünk hangsúlyt, hogy egy 16.000-es populációban óhatatlanul előfordul meg nem engedett magatartás és mi arra vállalhatunk csak kötelezettséget, hogy minimalizáljuk annak az esélyét, hogy bűncselekmény történjen. De ezt kizárni sajnos nem tudjuk és ez ne legyen alapja egy gőzhenger típusú jogalkotásnak.

Pesti Ügyvéd

Lesz tehát feladatunk az őszi jogalkotási dömpingben is, de addig foglalkozzunk a rekreációval is. Minden kedves Kollégának tartalmas feltöltődést és nyugodt pihenést kívánok az ítélkezési szünetre! Dr. Tóth M. Gábor a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke

2

2026. NYÁR


· A HÓNAP TÉMÁJA ·

Az out of office tudománya és művészete

Beállítottuk az out of office üzenetet, kikapcsoltuk a céges telefont és elköszöntünk a kollégáinktól. Ezek után okkal gondolnánk azt, hogy semmi sem hátráltathat minket nyári szabadságunk önfeledt megélésében. Pár nappal később aztán a vízparton koktélozgatva váratlanul ellenállhatatlan késztetést érzünk arra, hogy ránézzünk a céges leveleinkre, vagy csak röviden egyeztessünk valamelyik folyamatban lévő ügyről a kollégánkkal. Vajon mitől ennyire nehéz elszakadni a munkánktól, és hogyan tudjuk azt mégis megtenni? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

A

délután két órás kezdési időpont mellett is szinte megtelt a Budapesti Ügyvédi Kamara oktatóterme a Hogyan pihenjünk jól a nyári szabadság alatt? című előadásra. A másfél órás kreditpontos eseményt dr. Logemann-Molnár Zsófia klinikai és egészségpszichológus tartotta, a résztvevők magas száma pedig jól mutatta azt, mennyi ügyvédet foglalkoztat ez az amúgy valóban fontos téma.

Nyaralás a posztolási kényszer árnyékában A minőségi pihenés kérdésére nincs egységes, jól definiálható válasz. Első lépésként mindenkinek érdemes átgondolnia,

2026. NYÁR

mire van szüksége ahhoz, hogy testileg és lelkileg egyaránt regenerálódjon. Fontos ilyenkor friss szemmel néznünk saját helyzetünkre, és nem abból kiindulni, mit is szoktunk nyáron csinálni. Nem biztos, hogy nyaralás címszó alatt minden évben ugyanarra van szükségünk – lehet, hogy egyszer egy nagyvárost fedeznénk fel, máskor viszont egy tengerparti szállodában pihennénk. Ha családdal – akár gyerekekkel, akár szülőkkel – megyünk nyaralni, érdemes átgondolnunk, mi az, ami az elmúlt években jól működött, és mi az, amit inkább még most engedjünk el – ad néhány kapaszkodót a jól sikerült nyaraláshoz a klinikai és egészségpszichológus.

3

Ide tartozik az irreális elvárások elengedése is. Nem kell és nem is lehet az egész éves fáradtságunkat kipihenni a nyaraláson, nem lesz minden pillanata tökéletes a család valamennyi tagja számára, és nem is a mi kötelességünk, hogy minden programot hibátlanul megszervezzünk. A közösségi média nyomása alól ráadásul az ügyvédek sem kivételek: az előadás social mediában jelen lévő résztvevői egyetértettek abban, hogy a nyaralás alatt érezhetően megnő bennük a „posztolási kényszer”. Ebből az is következik, hogy a nyaralásnak menőnek, izgalmasnak és látványosnak kell lennie, hiszen az általunk követett embereké – akár

Pesti Ügyvéd


· A HÓNAP TÉMÁJA ·

a kollégáé, akár a személyesen nem ismerős hírességé – is ilyen. Mindez nem feltétlenül tudatos döntés, tudat alatt azonban nagyon is tudja befolyásolni hangulatunkat, az elvárásainkat és azt, milyennek ítéljük a saját nyaralásunkat. Pedig sokkal könnyebb lenne elfogadnunk azt a tényt, hogy a nyaralás nem minden esetben tud jobb lenni az előző évinél – hangsúlyozza dr. Logemann-Molnár Zsófia.

Felvegyük-e a telefont a szabadság alatt az ügyfelünknek? A tudatos felkészülés nemcsak a bírósági tárgyalásokra, de a nyaralásra is fontos. A bírósági pereket is vivő ügyvédek nyári pihenését nagymértékben tudja megkönnyíteni, illetve időzíteni a minden évben július közepétől augusztus huszadikáig tartó ítélkezési szünet. Az előadás során több különböző megoldási lehetőség is felmerült a helyzet kezelésére. Akadt olyan ügyvéd, aki az irodai felváltott szabadság mellett érvelt, míg más inkább azt preferálta, hogy mindenki egyszerre menjen szabadságra az irodában, és az zárjon is be arra az időszakra. Volt olyan résztvevő, aki nem tudta elképzelni, hogy laptop nélkül menjen el nyaralni, más pedig épp ennek ellenkezőjét tartotta irreálisnak a mai világban. A szabadság ideje alatt telefonáló ügyfél helyzete is fontos kérdéseket feszegetett. A többség egyetértett abban, hogy ilyenkor muszáj meghúzni az énhatárokat, még akkor is, ha ez esetlegesen ügyfélvesztéshez vezet. Ennek kapcsán ugyanakkor fontos egyéni szempont, hol tart az adott ügyvéd a praxisépítésben, hiszen az elején jellemzően mindenki többet megenged az ügyfeleknek, mint már egy komolyabb praxis birtokában.

ni az ügyfelet, röviden összefoglalni, miért is hívott, mit is fogunk csinálni, majd letenni – vallja a saját gyakorlatát megosztó ügyvédnő.

A feltöltődés két hét után kezdődik De mikor és miért lett ennyire nehéz pihennünk? „Az ügyvédi wellbeing a Covid-időszakban került a nemzetközi ügyvédi szervezeteknél előtérbe. Akkoriban több külföldi kamara és szervezet által végzett felmérés szerint rengeteg home office-ba szorult ügyvéd vitte túlzásba a munkát, ami aztán hamar visszaütött – mesél a nemzetközi tapasztalatokról dr. Görgényi Orsolya ügyvéd, szervezetfejlesztő supervisor, a BÜK nemzetközi ügyekért felelős titkára. – Az ember saját magát tudja a legjobban kizsigerelni, nem beszélve arról, hogy – leginkább az okostelefonnak köszönhetően – nem hagyunk üresjáratokat az életünkben.” A technológia ugyanis, bár sok esetben nagy segítségünkre van, gyakran állít új kihívások elé mindannyiunkat. „Amikor elkezdtem dolgozni, még faxokat küldtek az ügyfelek. Ez azt is jelentette, hogy ha szabadságon voltál, akkor ezek nem értek utol. Akkoriban erről készült tanulmányokban azt írták, két hét kell az emberi szervezetnek ahhoz, hogy tényleg kikapcsolódjon, és csak ezután tud elkezdődni a feltöltődés. De ezek a kutatások még az okostelefon-korszak előtt történtek! Manapság

hiába utazik el az ember szabadságra, nem tud kikapcsolni, a munka utána megy. Szerintem nagyon kevés olyan ügyvéd van, aki ma megengedheti magának, illetve van annyira fegyelmezett, hogy két-három héten keresztül ne nézzen rá a levelezésére.”

A törlődő levelek diszkrét bája Orsolya felhívja a figyelmet arra az erősödő nemzetközi trendre, hogy az ügyvédek szervezett „digital detox” vagy „wellbeing” elvonulásokra járnak. Ezek jellemzően egy hosszú hétvégétől akár egy hétig is tartó külföldi vagy belföldi utazások, amelyek során korlátozzák a résztvevők digitáliseszköz-használatát. Az elvonulásra járás ma még jobban jellemző a külföldi ügyvédekre, ám a trend egyértelműnek látszik, és Magyarországra is begyűrűzőben van. „Találkoztam már olyan külföldi kollégákkal, akik az out of office üzenetükben egyértelművé teszik: a szabadságuk alatt a beérkező leveleket senki nem olvassa, és azok törlésre kerülnek. Ezért ha az üzenet fontos, azt az automatikus válaszban megjelölt időpont letelte után kérik újra elküldeni, amikor az adott ügyvéd már visszatért a munkába. Ha pedig az ügy nem várhat addig, sürgős esetben azt kérik, hogy az üzenetet egy megjelölt kollégának továbbítsák” – mesél egy gyakorlatról dr. Görgényi Orsolya. A tapasztalatok szerint ez egy hatékony megoldás lehet, mert hiába van

Az előadáson részt vevő ügyvédek közül is többen megosztották saját jó gyakorlatukat a hatékony pihenés kapcsán. Az egyik ilyen az volt, hogy nyaralás előtt már ne vállaljunk új ügyet. Az új ügy ugyanis sokkal könnyebben férkőzik be a nyaralás alatt is az ember gondolataiba, az ügyfél is sokkal inkább hajlamos keresni azzal kapcsolatban – a végén ráadásul gyakran nem is lesz belőle tényleges ügyfél. A másik ilyen, nagy sikert aratott ügyvédi wellbeing gyakorlat úgy szólt, hogy telefonon legfeljebb hat percig hallgassunk egy ügyfelet. Ennyi idő már elegendő ahhoz, hogy minden fontosat el tudjon mondani, és nem veszi el tőlünk feleslegesen sem az időt, sem az energiát. Négy perc után érdemes figyelmeztet-

Pesti Ügyvéd

4

2026. NYÁR


pette, ha van mit várnia az embernek – osztja meg saját tapasztalatait dr. Erdei Marianna. – A környezetváltozás már eleve segíti a kikapcsolódást, ez a kiszakadás pedig akár egy kreditpontos kamarai továbbképzésen való részvétel is lehet, hogy összekössük a kellemeset a hasznossal.”

FOTÓ: FREEPIK, UNSPLASH

Találkoztam már olyan külföldi kollégákkal, akik az out of office üzenetükben egyértelművé teszik: a szabadságuk alatt a beérkező leveleket senki nem olvassa, és azok törlésre kerülnek.

beállítva az out of office, ha közben magunkkal visszük azt a stresszt, hogy vajon milyen végeláthatatlan feldolgozandó e-mail-tömeg vár majd minket azután, hogy visszatértünk a pihenésből. Egyéni ügyvédként ráadásul az egybehangzó vélemények szerint még nehezebb megoldani a szabadságot, mint egy társas ügyvédi irodában. A WHO wellbeing-indexe szerint 52 pont alatt kell aggódni egy személy mentális egészsége miatt, az ügyvédek pedig átlagosan 51 – a férfiak 56, a nők 47 – pontot szereztek az IBA (International Bar Association) által végzett felmérés szerint. „Sok fiatal pontszáma még ennél is alacsonyabb, ezért is örvendetes az a trend, hogy ők elkezdtek jobban odafigyelni a saját wellbeingjükre. Ők már nem feltétlenül akarnak éjjel-nappal dolgozni és feleslegesen stresszes munkahelyre menni. Az AI segíthet abban, hogy gyorsabban végezzünk a munkával, csak nehogy abba a csapdába essünk, hogy még jobban felpörgünk, és még több ügyet vállalunk és tartunk egyszerre fejben, így fokozva a kimerülés kockázatát” – figyelmeztet dr. Görgényi Orsolya.

Egy hosszabb, több rövidebb pihenés A kikapcsolódás persze nem csak az

2026. NYÁR

ügyvédi hivatásrend tagjai számára okoz évről évre nehezebben megoldható kihívást. A technológia fejlődése, amely látszólag éppen a munkánkat hivatott segíteni, majd a Covid-időszakban felgyorsult home office folyamatosan elmosta a munkaidő, illetve a munkahely határait, hívja fel a figyelmet dr. Erdei Marianna. A Teqball Kft. jogi igazgatója és a BÜK Jogtanácsosi Tagozatának tagja szerint a jogtanácsosoknak nehéz időszak a tavasz. Ekkor van a cégek pénzügyi zárása, a beszámolók beadása, és a jogászoknál is jellemzően ilyenkor gyűlnek össze olyan feladatok, amelyeket mindenképpen el kell végezniük, meg kell oldaniuk. „A pályám kezdete óta hallgatom, hogy két hét alatt nincs szabadság. Szerintem a Munka Törvénykönyve is emiatt írja elő, hogy amennyiben a munkavállaló kéri, kötelező ezt egyben kiadni neki. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy legyen egy hosszabb, egybefüggő szabadsága, ezenfelül pedig legyenek minőségi programokkal eltöltött hosszú hétvégék. A péntekre kivett félnapos szabadság is hasznos lehet, hiszen ilyenkor már ebéd után el lehet indulni például a Balatonra. Sokat segít a mindennapok munkaterhelése köze-

5

Egy kicsit lazább működés bele kell hogy férjen Dr. Erdei Marianna fontosnak tartja, hogy ilyenkor a cég is engedékenyebb legyen a home office-szal kapcsolatban. „Nyáron eleve sokan vannak szabadságon, így a bejárás közösségépítés szempontjából is kevésbé indokolt, mint az év többi időszakában. A több home office lehetőség a munkavállalónak kevesebb stresszt jelent, valamint idő- és pénzmegtakarítás is számára, ezeket pedig kimondva-kimondatlanul, de értékeli. Egy könnyített, kicsit lazábbra vett nyári munkarend segíti a kollégák feltöltődését, különösen egy hajtósabb időszak után. Tegyük hozzá, ez a cégnek sem kerül extra költségbe – hangsúlyozza dr. Erdei Marianna. – A munkát természetesen nyáron is ugyanúgy el kell végezni, mint bármikor máskor, de sokat tud számítani a munkáltatói oldal rugalmassága. Lehet, hogy ott van a munkavállaló mellett az épp vakációzó gyereke is, de az az ő dolga és felelőssége, hogy ilyen körülmények között is megcsinálja a munkáját. A munkáltató viszont tehet olyan, pénzbe nem kerülő felajánlásokat, mint hogy plusz egy szabadnapot ad a legjobban teljesítőknek, vagy a nemdohányzóknak. Ismerek olyan cégeket, ahol egyensúlynapot tartanak, melynek keretében havi plusz egy szabadnapot kapnak, cserébe a „teljes állású” fizetésünk 95%-át kapják meg” – ad egy értékes munkáltatói tippet dr. Erdei Marianna. Régen a szabadság is jobb volt? Kikapcsolni a munkából nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat. Sokat segít, ha fejben is felkészülünk a kiszakadásra és arra, hogy most egy ideig más ritmusban fognak telni a mindennapok, mint az év többi részében. A nyaralás ugyanakkor nem véletlenül lett ennyire meghatározó eseménye az emberek életének: az egy fontos intézmény, ami nekünk, és adott esetben szeretteinknek is rengeteget adhat, és amire hosszú évek múlva is örömmel emlékszünk majd vissza. Jó nyaralást mindenkinek!

Pesti Ügyvéd


· HÍREK ·

BÜK Választás 2026 A BÜK Elnöksége a választói közgyűlést a választási szervek tagjainak, elnökeinek és póttagjainak megválasztásával köteles úgy előkészíteni és összehívni, hogy a tisztségviselők és a testületek tagjai megbízatásának lejártáig az új tisztségviselők megválasztásra kerüljenek.

A

választás napját a területi kamara elnöksége tűzi ki a választás napját megelőzően legalább 120 nappal, és ezzel egyidejűleg megválasztja a választási és a jelölőbizottság elnökét, tagjait, póttagjait. A választási szervek tagjainak számát a területi kamara elnöksége határozza meg a taglétszám figyelembevételével. A választási szerv elnöke, tagja (póttagja) csak választásra jogosult lehet, és nem lehet a tagja, aki maga, vagy akinek közeli hozzátartozója jelölt. Ha az összeférhetetlenség utóbb merül fel, a választási szerv tagjának a mandátumát a választási bizottság megszünteti, és helyébe a póttag lép. Mivel a jogszabály szerint a választást,

annak évében november-december hónapban egyetlen napra kell kitűzni és a feltehetően határozatképtelen közgyűlésnek is erre az időre kell esni, a BÜK elnökségének 2026. 07. 06. napján meghozott egyhangú döntése alapján a Budapesti Ügyvédi Kamara 2026. évi választói közgyűlés időpontja: 2026. november 4. napjának reggel 8 órája. Amennyiben ez határozatképtelennek minősülne, akkor a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes választói közgyűlés időpontja: 2026. november 13. napjának 8 órája. Az Elnökség most kizárólag az időpontot jelölte ki, a választói közgyűlés összehívása egy későbbi időpontban történik.

Próká-torok: koncertek a Citadellától Kapolcsig Mozgalmasan kezdődött a nyár a BÜK kórusának életében. A Próká-torok – immáron a hagyományoknak megfelelően – a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében gyertyafényes, szabadtéri koncertet adott a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

„Olyan volt a hangulat, mint egy görög színházban. A szabadtéri éneklés újdonság volt a kórusnak és nekem is” – elevenítette fel a hangulatot Safarek Krisztián, a kórus karnagya. Ezt követően másnap, június 21-én a kórus a Dante Alighieri Budapest Egyesülettel közösen flashmobjellegű koncertet adott a frissen felújított Citadellán. Az év leghosszabb napjának estéjén, a város felett tartott fellépés igazán emlékezetes élmény volt úgy a kórus tagjainak, mint azok vendégeinek és a turistáknak. Két nappal később ismét felléptek a Pró-

Pesti Ügyvéd

ká-torok, ezúttal a Budapesti Ügyvédi Kamara székházának dísztermében. A karnagy szerint ez volt a kórus történetének eddigi legjobb fellépése, ahol a karácsony óta tanult darabok szólaltak meg a reneszánsz muzsikáktól a Beatles dallamaiig. A Próká-torok következő fellépése július 25-én 13 órától lesz Kapolcson, a kapolcsi római katolikus templom bensőséges atmoszférájú tereiben, a Művészetek Völgye fesztiválon, ahová ezúttal is nagy szeretettel várnak minden érdeklődőt!

6

A BÜK Elnöksége – az előkészítés jegyében – a Jelölőbizottság elnökéül dr. Fülöp Tamás, tagjául dr. Mizik Andrea, dr. Port Katalin, dr. Schalkház Éva, dr. Riszter Gergely, dr. Funtig Zoltán és dr. ifj. Gábor László ügyvédeket, póttagnak dr. Kapa Mátyás, dr. Kathi Krisztina és dr. Kovács M. Gábor ügyvédeket választotta meg. A Választási Bizottság elnökéül dr. Pál Lajos, tagjául dr. Csemiczky Éva, dr. Román Eszter, dr. Jéhn Katalin, dr. Andrási Gergely Pál, dr. Nanyista László, dr. Stefáni Károly ügyvédeket, póttagnak dr. Kozma Anna, dr. Bendzsel-Varga Katalin és dr. Krajnyák András ügyvédeket választotta meg.

Ügyvédfoci 2026: küzdelem a kupáért A szervezők részéről a szokásosnál is nagyobb izgalom övezte a 2026-os Ügyvédfoci előtti napokat az esős, szeles időjárás-előrejelzés miatt, ám végül szerencsére kellemes időben kerülhetett sor a tornára. A résztvevők a szervezők, valamint dr. Gyalog Balázs, a BÜK főtitkárának megnyitója után rögvest megkezdték a mérkőzéseket. Bár idén 10 csapat nevezett, ez mit sem vett vissza a torna remek, kollegiális és sportszerű hangulatából. A lebonyolítás a megszokott recept szerint zajlott: a csoporton belüli körmérkőzések után a 2-2 továbbjutó elődöntőt, döntőt és bronzmeccset játszott. A szurkolók jó iramú, színvonalas meccseket és szép gólokat láthattak. A torna győztese a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth & Partners csapata lett, amely a döntőben a KCG Partners Ügyvédi Társulás precíz együttesét győzte le. A bronzérmet idén is a Szabó Kelemen & Partners Andersen Attorneys szerezte meg a végig remeklő Jákó & Partners ellenében. Rövid videó és információk: www.ugyvedfoci.hu.

2026. NYÁR


V

AZ ÚJ S - O S Z T Á LY. Üdvözöljük itthon.

Mercedes-Benz S-osztály | kombinált üzemanyag-fogyasztás: 10,6 - 2,2 l/100 km; kombinált CO₂-kibocsátás: 241 - 50 g/km (WLTP értékek) A bemutatott felszereltségek, funkciók, jellemzők és szolgáltatások elérhetősége az adott járműmodelltől, az egyedi konfigurációtól és az adott piactól függ. A kép csak illusztráció.


· SZAKMAI BESZÁMOLÓ ·

DR. GÁL ANDRÁS LEVENTE, A BÜK MI MUNKACSOPORTJÁNAK VEZETŐJE

Domesztikálni az algoritmust a jobb hivatásgyakorlás végett A BÜK Elnökének kezdeményezésére márciusban alakult meg a Budapesti Ügyvédi Kamara Informatikai Bizottságának Mesterséges Intelligencia Munkacsoportja, amely az Informatikai Bizottság mellett működik. Dr. Gál András Leventével, a munkacsoport vezetőjével beszélgettünk arról, milyen kihívások előtt állnak az ügyvédek és jogtanácsosok, illetve arról, miért nem érdemes túlságosan szorongani ezektől. – Hogy látja a mesterséges intelligencia megjelenésének szerepét és hatását az ügyvédség életében? – A mesterséges intelligencia megjelenését a hivatásrendünk szempontjából ahhoz a kihíváshoz tudnám hasonlítani, mint amikor 36 évvel ezelőtt eljött a rendszerváltás. Akkor új lehetőségek nyíltak, felszabadult az ügyvédi praxis, ugyanakkor megjelent a veszély is, hogy a nemzetközi ügyvédi irodák vajon mekkora teret vesznek el majd a magyar praxisoktól, azaz a gazdaság, szolgáltató szektor más ágazataihoz hasonlóan mennyire lehet megőrizni a magyar tulajdonú vállalkozások dominanciáját. E tekintetben szerintem a kar akkori vezetése és tagsága jól vizsgázott. Sőt meggyőződésem, hogy ha az adatgazdaságban vagy az MI szabályozásában be tudunk vezetni olyan nemzetközi összehasonlításban is innovatív, érdekes jogintézményeket, amelyek a magyar digitális gazdaságunkat vonzóvá teszik, akkor ez nemzetgazdasági szinten is jelentős hozzáadott értéket jelenthet. – Mit szólt akkor, amikor felkérést kapott arra, hogy a most alakuló Mesterséges Intelligencia Munkacsoportot vezesse? – Korábban több ízben dolgoztam a közigazgatásban – valamennyi alkalommal az ügyvédségből mentem ide. Amikor legutóbb a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam 2010–11-ben, már lehetett látni, hogy a közigazgatást és az igazságszolgáltatást alapvetően át fogja formálni a digitális eszközök használata, csak akkor mindezt még e-közigazgatásnak hívtuk. 2015-ben ügyvédként kaptam felkérést arra, hogy a Digitális Jólét Program szakmai vezetője legyek. Ennek keretében megalkottuk Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, melynek során a világon elsőként Magyarországon jött létre az adatvagyon mint sajátosan működő magánjogi jószág hasznosítására hivatott Nemzeti Adatvagyon Ügynökség.

Pesti Ügyvéd

– Hogyan lett ebből Mesterséges Intelligencia Munkacsoport? – 2022-t követően sok kollégával beszélgetve magam is jeleztem Tóth M. Gábor elnök úrnak, hogy megítélésem szerint a kar számára két okból is szükség van kollektív együttgondolkodásra. Egyrészt a megfelelő, hatékony és biztonságos szolgáltatásfejlesztés, illetve az ügyfélélmény szempontjából. Lehetőleg ne töredezetten, zárványokban, vagy éppen nemzetközi partnereken keresztül behozott angolszász megoldások alapján próbáljon választ adni az MI kapcsán felmerülő kérdésekre, hanem kezdje el ezt a Kamara koordinatív és ösztönző módon fellépni. Másrészt – és ez talán még fontosabb

Nem az a cél, hogy versenyezzünk a technológiával, hanem az, hogy megtaláljuk mellette újszerűen a saját, szakemberi értékünket. – karrierépítési szempontból is szükség van erre. Átképzésről, továbbképzésről és karrierhídról kell beszélnünk. Legyünk őszinték: amit ma a kollégák nap mint nap ügyvédként vagy jogtanácsosként élő munkában végeznek, azt jó minőségű, tiszta adatokkal és fejlett algoritmusokkal 5-10 éves perspektívában igen magas arányban ki lehet váltani. Valamit tehát mondanunk kell arra, mit csinálunk helyette. Részben új vadászmezőkre lépünk, és új szolgáltatásokat – pld. legal tech szolgáltatásokat, MI-minőségbiztosítási szolgáltatásokat, kockázatelemzést – kínálunk, új munkaköröket találunk ki, részben a kar tagjainak új karrierívek megtalálását kell

8

segíteni. Ezt nevezem én karrierhídnak, és azt gondolom, ez a kamara egyik feladata éppen a szolidaritás és kollegialitás elve mentén. Ezeket – a gondolom, sok helyről érkező megfontolásokat – elnök úr támogatta. Ő maga is javasolt neveket, én is sokakat ismertem ebből a szektorból, és jöttek bőven további javaslatok. Ma már közel harmincan vagyunk. A jogtanácsosi tagozat is csatlakozott, akik részben más megközelítést hoztak magukkal, hiszen ők meghatározott workflow-rendszerben, sokszor még mélyebb nemzetközi dimenzióban dolgoznak. – Hol tart most, 2026 júniusában ez a munkacsoport? – Túl vagyunk a második ülésen, és már elkezdődött a fejezeti struktúra kidolgozása. Nyilvánvalóan ez egy folyamatosan, dinamikusan változó fejezeti rendszer és témakörök, lehetséges javaslatok megfogalmazása. Valóban inspiráló, jófajta vita zajlik köztünk: nem azzal kábítjuk egymást, hogy ki tud fantáziadúsabb jelzőt mondani az MI-re, hanem problémákról és lehetőségekről beszélünk. Nagyon sok kérdés merül fel: adatkezelés, kiberbiztonság, ügyvédi titoktartás, egészen addig, hogy végső soron ki miért szavatol, ha például hallucinál a mesterséges intelligencia. Az a célunk, hogy ez vitaanyagként az októberben esedékes Magyar Ügyvédi Kamara kihelyezett elnökségi ülésén megvitatásra kerüljön. Reményeink szerint addigra más hivatásrendek – a bíróság, az ügyészség, a közigazgatás és más szereplők – is megszólalnak majd a kérdésben, és kiemelt jelentősége van, hogy lássuk és értsük a hazai és a EU jogalkotó milyen irányba halad tovább, miképpen tudunk ebben akár tevőlegesen részt venni. – A maga részéről milyen anyagot szeretne majd látni októberben? – Egy sok oldalról megvilágított, kreatív és fantáziadús anyagot szeretnénk letenni az asztalra. Olyat, ami nem vágyálom- és

2026. NYÁR


nem is közhelygyűjtemény, hanem olyat, amely megmondja: holnap jogalkotásban, költségvetésben, létszámban mit és hogyan kellene csinálni, adott esetben más ágazati, külföldi jó gyakorlatok feldolgozását. Szerintem az ügyvédi és jogtanácsosi habitusban benne van, hogy aktivisták vagyunk, nem passzivisták. Ezt az aktív, de nem tolakodó hozzáállást kell megteremteni. Közben persze egy nagy rendszer részei vagyunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy AI a társadalom szerveződése szempontjából veszélyeket is hordoz. Leó pápa enciklikája ebben kiváló iránymutatást ad, amikor kinyilvánítja: soha nem voltunk ennyire urai saját magunknak, mint most. Ez már-már olyan tévképzetet hoz létre, hogy azt hisszük, mindent tudunk, miközben sokszor éppen a lényeget veszítjük el – az emberek közötti kapcsolatrendszert. Egy olyan szakmában, mint a miénk, ez nagyon veszélyes lehet. Ha teljesen a technológiára bízunk mindent, és elvezetjük a normák mögötti etikai hátteret vagy az általános emberi szempontból releváns etikai rendszert, az komoly kockázat. Fontos, hogy a jogszolgáltatás mellett az igazságosság is meg tudjon jelenni. – Hogyan fordíthatja mindezt a változást előnyére a hazai ügyvédség? – Mint mondtam, bátran fel kell vetnünk olyan megoldásokat is, amelyek versenyelőnyt jelenthetnek az EU-n belül és azon kívül. A digitális gazdaságban, ha valaki jól szabályozza a mesterséges intelligenciát és az adatvagyont, és erre jó ökoszisztémát épít, az cégeket tud bevonzani. Ilyen szemléletre van szükség. Ebben az ügyvédség nagyon jó terep lehet, hiszen nálunk szinte minden olyan probléma megjelenik, amely a digitalizációval kapcsolatban általában kockázatként felmerül: adatvédelem, titoktartás, felelősség és így tovább. Ha a magyar ügyvédség, jogtanácsosi közösség jó válaszokat ad, annak lehetnek olyan továbbgyűrűző pozitív hatásai, amelyek össztársadalmi hasznot hoznak. – Hogy látja, mi az a legkisebb belépési pont, ahol az egyszeri ügyvéd a munkájában kapcsolódni tud az MI-hez? – Ez tulajdonképpen ott van előttünk. Az ember felnyitja a laptopot, és már egy Google-keresésnél is találkozik vele. A ChatGPT pedig szabadszavas keresésen, minimális párbeszéden, utasításokon, promptokon keresztül működik, és tud segíteni. Az már egy messzebbre vezető kérdés, hogy mi legyen a belépési szintű minimális képzés? Mi jelenjen meg az egyetemi képzésben, az ügyvédjelölti képzésben és a továbbképzésben?

2026. NYÁR

– Mi lesz azzal az ügyvéddel, aki nem kívánja igénybe venni a mesterséges intelligencia lehetőségeit? – Valóban nagy és legitim kérdés, hogy jogában áll-e egy ügyvédnek analógnak lenni. Mondhatja-e azt, hogy neki van ügyfélköre, dolgozik, megnyitja a jogtárat, használja az Office-t, de nagyjából enynyi a digitális jelenléte? A szakmánkban sok olyan idősebb kolléga van, aki ősz halántékkal, nagy intelligenciával és óriási rutinnal dolgozik, de nem biztos, hogy igénybe akar venni MI-t. Hát hadd csinálja! Nem beszélve arról, hogy ez valójában nem is életkor kérdése: valaki 30 évesen is mondhat nemet az MI-re. Én ebben szabadságpárti vagyok, csak ezt az ügyfél számára is egyértelművé kell tenni. – Ebben az átállásban hogyan segítheti a Kamara az ügyvédeket? – Az ügyvédek továbbképzése terén több irány is működhet. Az első lehetőség, hogy valaki jól végzi a munkáját, és folyamatos támogatást kap ahhoz, hogy továbbképezhesse magát, ehhez pedig a Kamara adjon számára egyfajta minőségbiztosított piacteret. A második eset, amikor valakinek a szakterületét beszűkíti az MI térnyerése, ezért váltania kell. Ha jól működik ez az obszervatórium, és látjuk a folyamatokat, akkor a Kamara segíthet majd neki orien-

9

tációt adni. És van egy harmadik út is. Amikor valaki az élethelyzetéből, motivációiból vagy egyszerűen a személyes döntéséből fakadóan azt mondja: szép volt, jó volt, de én most kilépek, és új karriert kezdek. – És azoknak, akik benne maradnak, mit hoz a jövő? – Én abban bízom, hogy ha ezt jól csináljuk, akkor 2027-2028 környékére az a fajta szorongás, amely ma a legtöbb szakma művelőjét – köztük az ügyvédeket és jogtanácsosokat is – érinti, jelentősen csökkenhet. Ma sokan azt érzik, hogy „az algoritmus ezt már tudja, ráadásul napi 24 órában, hiba nélkül”. Sokszor ráadásul jobb megoldást javasol, mint amire az ember egy fáradt napon magától jutna. Ebből könnyen kialakulhat egy szakmai és egzisztenciális szorongás. Én viszont azt remélem, hogy ez át tud alakulni valami mássá. Olyan felismeréssé, hogy megtalálom azt a pontot, ahol jól képzett ügyvédként vagy jogtanácsosként megtalálom a helyem ebben a rendszerben, és valóban hozzá tudok tenni valamit. Ahol azt érzem, hogy szükség van rám, hogy pótolhatatlan vagyok bizonyos helyzetekben. Szerintem végső soron ez a cél. Nem az, hogy versenyezzünk a technológiával, hanem az, hogy megtaláljuk mellette újszerűen a saját, szakemberi értékünket.

Pesti Ügyvéd


· SZAKMAI BESZÁMOLÓ ·

Az ügyvédség jövője: digitalizáció, mesterséges intelligencia és új kihívások A Budapesti Ügyvédi Kamara kreditpontos képzésének központi témája ezúttal az ügyvédség jövője volt. A „gumicímnek” is nevezett rendezvényen a résztvevők arra keresték a választ, milyen változások várhatók az elkövetkező években a jogi szolgáltatások piacán, hogyan alakíthatja át a szakmát a digitalizáció és a mesterséges intelligencia, illetve milyen szerepet tölthet be az ügyvédség egy gyorsan változó jogi és gazdasági környezetben. A beszélgetés résztvevői dr. Havasi Dezső, a MÜK elnöke, dr. Tóth M. Gábor, a BÜK elnöke és dr. Mile Attila, a BÜK elnökhelyettese voltak.

A

résztvevők egyetértettek abban, hogy az ügyvédséget érintő legfontosabb kodifikációs kérdésekben jelenleg jelentős bizonytalanság tapasztalható. Az elektronikus ingatlan-nyilvántartás, az e-ing rendszere továbbra is a szakma egyik legfontosabb ügye. Bár a kormányzat részéről továbbra is az a szándék látszik, hogy a projektet végigviszik, a rendszer üzemszerű működésének informatikai feltételei még nem állnak teljeskörűen rendelkezésre. A szakma ezért továbbra is átmeneti időszakra készül. Hasonló bizonytalanság övezi az egységes jogi személy nyilvántartás bevezetését is. A tervek szerint a jelenlegi cégbírósági rendszer helyett új, központi nyilvántartási modell jöhetne létre, azonban a jogalkotási folyamat jövője egyelőre kérdéses. A szakmai szervezetek számára külön kihívást jelent, hogy közben európai uniós szinten is olyan kezdeményezések jelentek meg, amelyek alapvetően alakíthatják át a társaságalapítás jelenlegi rendszerét. Egy egységes európai társasági forma megjelenése például jelentősen csökkenthetné az ügyvédi közreműködés szerepét bizonyos cégalapítási folyamatokban.

A jogi szolgáltatások piacának átalakulása A beszélgetés egyik visszatérő motívuma volt, hogy az ügyvédségnek a jövőben egyre hangsúlyosabban kell megfogalmaznia és kommunikálnia saját hozzáadott értékét. A hagyományos területeken – különösen a mintaszerződésekre épülő egyszerűbb cégalapításoknál – egyre nehezebb megmagyarázni az ügyfél számára, milyen többletbiztonságot nyújt az ügyvédi közreműködés. Ugyan-

Pesti Ügyvéd

akkor a kamara vezetői szerint éppen ez a biztonság, a jogi kontroll és a felelősségvállalás az, ami a jövőben is megkülönbözteti az ügyvédet az automatizált vagy adminisztratív szolgáltatásoktól. A joghoz való hozzáférés olcsóbbá tétele mindemellett egyre hangsúlyosabb kormányzati és európai uniós célkitűzés. Ez a törekvés hosszabb távon a jogi szolgáltatások piacára is nyomást gyakorolhat, ezért az ügyvédségnek egyszerre kell megőriznie szakmai pozícióit és alkalmazkodnia az új elvárásokhoz. Az egyik legkonkrétabb változás a pénzmosás elleni szabályozás területén várható. A tervek szerint az új európai szabályok jelentősen növelik majd az adminisztratív kötelezettségeket.

10

Az ügyvédeknek nemcsak az ügyfél-átvilágítás eredményét, hanem az ahhoz vezető döntési folyamatot is részletesen dokumentálniuk kell majd. Emellett új nyilvántartások vezetése is szükségessé válhat. A kamarai vezetők hangsúlyozták, hogy a hivatás számára segédanyagok és gyakorlati útmutatók készülnek, hogy az új követelményeknek mindenki megfelelően tudjon eleget tenni.

A specializáció jelentősége A jövő ügyvédjének egyik legfontosabb tulajdonsága a specializáció lehet. A beszélgetés résztvevői szerint az általános ügyvédi tevékenység szerepe fokozatosan csökkenhet, miközben felértékelődnek a speciális tudást igénylő területek. A nyelvtudás, a nemzetközi

2026. NYÁR


ügyekben való jártasság és az informatikai rendszerek magabiztos használata egyre fontosabb versenyelőnyt jelent majd. A kamara vezetői szerint a technológiai fejlődés nem feltétlenül veszély, hanem lehetőség. Azok a kollégák, akik gyorsan alkalmazkodnak az új rendszerekhez és eszközökhöz, jelentős előnyre tehetnek szert a piacon. Kiemelt figyelmet kapott a mesterséges intelligencia és a digitalizáció kérdése is. A Budapesti Ügyvédi Kamara tavaly indította el a Digitális Ügyvéd Programot, amelynek célja az ügyvédi irodák informatikai felkészültségének növelése. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a hivatásrend egy része még mindig óvatosan közelít a digitális megoldásokhoz. A mesterséges intelligenciával kapcsolatban a kamarai vezetők hangsúlyozták: a technológia fejlődése olyan gyors, hogy jelenleg lehetetlen lenne hivatalos listát készíteni a „jó” vagy „rossz” MI-eszközökről. A felelősség továbbra is az ügyvédé marad, különösen az ügyvédi titok és az adatbiztonság védelme terén. Az ügyvédnek kell eldöntenie, hogy egy adott rendszer megfelel-e a szakmai és etikai követelményeknek. A kamarai álláspont szerint ugyanakkor a mesterséges intelligencia térnyerése megállíthatatlan folyamat. A kérdés nem az, hogy használják-e az ügyvédek ezeket az eszközöket, hanem az, hogy miként használják őket felelősen és hatékonyan.

nyelmi kérdés, hanem a hatékony jogi munka egyik alapfeltétele is. A kamara vezetése szerint a következő évek egyik fontos feladata éppen az lehet, hogy az ügyvédek számára egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá váljon a digitális ügyintézés környezete.

A digitalizáció nem technikai, hanem szemléleti kérdés A fórum egyik tanulsága az volt, hogy a digitális átállás nem pusztán informatikai beruházást jelent. A kamara által kínált Digitális Ügyvéd Program iránti visszafogott érdeklődés arra utal, hogy a technológiai fejlődéshez szemléletváltásra is szükség van. A hivatásrend előtt álló kihívás nem egyszerűen az, hogy új szoftvereket vagy platformokat kell megtanulni használni, hanem az, hogy az ügyvédek felismerjék: a digitális kompetencia a jövőben ugyanolyan alapvető készség lehet, mint ma a jogszabályismeret vagy a tárgyalási rutin. A résztvevők arra is felhívták a figyelmet, hogy a hazai jogásztársadalom jelentős része még mindig több, egymással nehezen kommunikáló állami és igazságügyi rendszer között kénytelen dolgozni. A különböző nyilvántartások, bírósági és közigazgatási platformok összehangolása ezért nemcsak ké-

genciát az ügyvéd riválisának tekinteni. Sokkal inkább olyan eszközről van szó, amely gyorsabbá és hatékonyabbá teheti a munkát, ugyanakkor nem helyettesítheti az emberi mérlegelést, a stratégiai gondolkodást vagy az ügyféllel kialakított bizalmi kapcsolatot. Az ügyvéd szerepe várhatóan nem megszűnik, hanem átalakul: kevesebb lesz a rutinmunka, és nagyobb hangsúlyt kap a tanácsadás, a kockázatok felismerése és a komplex problémák megoldása. A beszélgetésből az is kirajzolódott, hogy az ügyvédség jövőjét jelentős részben a generációváltás határozza meg. A pályakezdő ügyvédek már természetesnek veszik a digitalizált munkafolyamatokat, míg a tapasztaltabb kollégák sok esetben a hagyományos működési modellekből érkeznek. A két szemlélet találkozása ugyanakkor lehetőség is lehet a szakma számára. A kamarai vezetők többször hangsúlyozták, hogy a szakmai tudás, az

2026. NYÁR

Az ügyvéd mint bizalmi szakember A beszélgetés során többször előkerült az a kérdés is, hogy a technológiai fejlődés közepette mi marad az ügyvéd legfontosabb értéke. A válasz egyértelmű volt: a bizalom. Bár a jogi szolgáltatások egy része automatizálható, a felelősséget továbbra sem egy algoritmus, hanem az ügyvéd viseli. Az ügyfelek számára nem pusztán egy dokumentum elkészítése vagy egy nyomtatvány benyújtása jelent értéket, hanem az a szakmai kontroll és személyes felelősségvállalás, amely az ügyvédi munkát jellemzi. A kamarai vezetők szerint éppen ezért téves lenne a mesterséges intelli-

Az ügyvédi hivatás jövője azok kezében van, akik képesek alkalmazkodni az új körülményekhez, miközben megőrzik a szakma alapvető értékeit.

11

etikai normák betartása és a gyakorlati tapasztalat továbbra is a hivatás alapját jelentik. A fiatalabb generáció technológiai nyitottsága és az idősebb kollégák tapasztalata együtt teremtheti meg azt a szakmai hátteret, amelyre az ügyvédség a következő évtizedekben építhet. Az üzenet világos volt: a változások elkerülhetetlenek, de az ügyvédi hivatás jövője azok kezében van, akik képesek alkalmazkodni az új körülményekhez, miközben megőrzik a szakma alapvető értékeit.

Új tevékenységi lehetőségek Az ügyvédi törvény módosításai az elmúlt években fokozatosan bővítették az ügyvédek által végezhető kiegészítő tevékenységek körét. Az ESG-tanácsadás, a jogi szoftverek fejlesztése vagy akár a jövőben a fizetésképtelenségi szakértői tevékenység új bevételi forrásokat teremthet a szakma számára. A kamarai vezetők szerint ezek a változások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ügyvédség a hagyományos jogi piac szűkülése mellett is új területeken maradhasson versenyképes. Kata, díjszabás és szakmai önszabályozás A résztvevők kérdései között szerepelt a kata esetleges visszatérése, az ügyvédi díjak szabályozása és az áfakérdés is. A kamarai vezetők szerint valószínűsíthető, hogy valamilyen egyszerűsített adózási forma visszatér, ugyanakkor a korábbi rendszer változatlan formában aligha állítható helyre. A díjszabás kérdésében továbbra sincs egységes szakmai álláspont. Bár sokan támogatnák a minimáldíjak bevezetését, a gyakorlatban nehéz lenne kikényszeríteni azok betartását. A többségi vélemény szerint az ügyvédi munkadíj továbbra is a felek szabad megállapodásának tárgya marad. Bár az ügyvédség előtt számos kihívás áll – a digitalizáció, az európai szabályozás, a mesterséges intelligencia vagy az új adminisztratív terhek formájában –, a szakma vezetői szerint az ügyvédi hivatás hosszú távon is nélkülözhetetlen marad. A siker kulcsa az alkalmazkodóképesség, a szakosodás, a technológiai nyitottság és az ügyfelek számára nyújtott valós hozzáadott érték lesz. Ahogy dr. Tóth M. Gábor fogalmazott: az ügyvédség 150 éve túléli a változásokat, és minden esélye megvan arra, hogy a következő évtizedek kihívásait is sikerrel vegye.

Pesti Ügyvéd


· SZAKMAI BESZÁMOLÓ ·

KALIFORNIÁTÓL TIENCSINIG

Utazás a magyar állampolgársági jog peremvidékén Az állampolgársági jog az a terület, ahol egy kaliforniai szörfoktató könnyebben lehet magyar állampolgár, mint egy harminc éve Budapesten élő kínai vállalkozó, és ahol néha egy levéltári kutatás többet ér, mint a tényleges magyarországi kötődés.

E

gy új kormányzati ciklus és új törvényhozási többség mindig magában hordozza a reform lehetőségét – még akkor is, ha az ügyvédek többsége ilyenkor reflexből megpróbál nagyon hangsúlyosan nem politizálni. Ügyvédként természetesen tiszteletben tartjuk a jogalkotó döntéseit, ugyanakkor nehéz nem észrevenni, hogy a magyar állampolgársági rendszer időnként szürreális eredményekre képes. Az alábbi öt történet természetesen teljesen fiktív, a bennük felvetett problémák viszont sajnálatos módon nem feltétlenül azok. – Dr. Wagner Ádám ügyvéd cikke

1. John Smith átlagos amerikai. 21 éves, Kaliforniában él, szörföt oktat. Nagypapája még gyerekként jött Budapestről az Egyesült Államokba. John nem beszél magyarul, és sosem járt még Európában. John ugyanakkor úgy hallotta, hogy szépek a magyar lányok, ezért bead egy kérelmet a magyar állampolgársága megállapítása iránt. John fél évvel később, mint született magyar, megkapja a magyar útlevelét. A történet első ránézésre egy klasszikus „kaliforniai álom” és a „magyar jogi realitás” találkozása, ahol a szörfdeszka és az állampolgársági jog olyan természetes-

séggel kerül egy mondatba, mint a Ptk. és a naptej. Az állampolgárság megállapítása iránti eljárás sajátossága ugyanis – és itt jön a jogi varázslat –, hogy nem „szerzésről”, hanem „fennállásról” beszélünk. Vagyis a hatóság nem azt mondja, hogy „gratulálunk, mostantól magyar vagy”, hanem azt, hogy „már rég magyar voltál, csak eddig nem vettük észre”. Ez a jogi időutazás pedig teljesen független attól, hogy az érintett személy valaha látott-e magyar zászlót, vagy hogy legfeljebb a Netflixen találkozott Kelet-Európával. A probléma ott kezdődik, hogy az eljárás „leszármazásközpontú”, miközben a tényleges társadalmi és kulturális kötődés teljesen irreleváns. Így fordulhat elő, hogy valaki, aki soha nem beszélt magyarul, és Európát térképen is inkább csak kontúrok alapján ismeri, egy generációs láncolat végén „született magyarként” kerül be az állampolgársági nyilvántartásba. Az egyszerűsített honosítás és az állampolgárság megállapítása közötti határvonal sokszor nem jogpolitikai elvek mentén, hanem történeti és bizonyítási véletlenek mentén húzódik. Magyarán: a dédszülők 1957-es kivándorlási döntése nagyobb hatással lehet egy 21 éves kaliforniai szörfoktató állampolgársági jogállására, mint bármilyen jelenkori kötődés. Úgy gondolom, hogy célszerű lenne bizonyos elvárásokat egységesíteni, és legalább egy alapfokú magyar nyelvvizsgát vagy ténylegesen ellenőrizhető nyelvtudást megkövetelni azoktól, akik felmenőikre hivatkozva kérik a magyar állampolgárságuk fennállásának igazolását, hasonlóan azokhoz, akik egyszerűsített honosítási eljárás formájában szeretnék megszerezni a magyar állampolgárságot.

Pesti Ügyvéd

12

2026. NYÁR


2. Sarah Wilson kanadai jógaoktató. 38 éves, két gyermeke van. Azt olvasta, hogy talán egész Európában Magyarországon a legkönnyebb útlevélhez jutni magyar felmenőkre tekintettel. Elkezdte bújni a MyHeritage és FamilySearch oldalakat, és ígéretes családtörténetet fedezett fel. Eszerint a szépapja az 1850-es években a történelmi Magyarország területén született, majd a szépszülők a még kiskorú üknagypapával kalandos úton 1880ban az amerikai kontinensre távoztak. Sarah most online magyar órákat vesz, és egy budapesti történész-levéltáros segít neki beszerezni a magyar vonatkozású születési iratokat. Sarah egyszerűsített honosítással szeretné megszerezni a magyar állampolgárságot saját magának és két 14 év alatti gyermekének. Sarah Wilson esete szépen rámutat arra, hogy az Ápt. 4. § (1) és (3) bekezdése közötti rendszerben a „felmenő” fogalma időnként inkább történeti, mintsem jogpolitikai határkérdés. A jogszabály ugyanis nem generációszámot mér, hanem leszármazási kapcsolatot és magyar nyelvtudást – legalábbis papíron. Wilson asszony egy kis nyelvtanulással megpróbálkozhat magyar állampolgárságot szerezni magának és a gyermekeinek, annak ellenére, hogy a családban öt (!) generációval korábban dédapjának nagyapja (a szépapja) volt született magyar, a család generációk óta a Kanadában él, Wilson asszony soha nem élt nálunk, és nem is igazán ismeri a magyar kultúrát.

Ő évtizedek óta letelepedettként él Budapesten. Állampolgársági vizsgát életkora miatt nem kell tennie. Eddig négyszer adott be honosítás iránti kérelmet, amelyekre egy év várakozást követően minden alkalommal egy kétsoros döntést kapott, amelyben a Köztársasági Elnök elutasította a kérelmét. Indokolás nem volt. Jogorvoslati lehetőség sem.

A gyakorlatban ez azt eredményezi, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás sokkal inkább a levéltári kutatás sikerességéről, mint az aktuális társadalmi kötődés vizsgálatáról szól. Véleményünk szerint elgondolkodtató, hogy nem kellene-e beépíteni a szabályozásba egy generációs limitet, vagy előírni egy minimális magyarországi jelenlétet, lakcímet, tartózkodást? Meddig tekintjük „magyar kötődésnek” azt, ami már csak egy családfadiagramon él?

Az, hogy az elutasító döntések nélkülözik az indokolást és érdemi jogorvoslat sincs, jogdogmatikailag természetesen megmagyarázható: a Köztársasági Elnök mint szuverén entitás dönt, és pont. De ezen döntés tiszteletének valahol találkoznia kellene azzal a modern közigazgatási elvárással, hogy az érintett legalább annyit tudjon meg az eljárás végén, miért nem lett belőle magyar, ha már egyszer minden más feltétel adott volt ehhez.

3. Wang úr a Kínai Népköztársaságban született, Tiencsinben. Onnan jött Magyarországra 1990-ben, azóta Budapesten és vidéken egy egész komoly büfébirodalmat épített fel. Magyarul tökéletesen beszél, számos magyar ingatlan tulajdonosa, felesége magyar állampolgár, a gyermekei is. Magas bejelentett jövedelme és százmilliós bankszámlája van az OTP-nél.

Wang úr esete különösen erős kontrasztot ad: a klasszikus „integrációs mintapélda” (nyelv, család, vagyon, hosszú tartózkodás) mégis újra és újra egy kétsoros elutasításba fut bele. Ilyenkor az ügyvédben óhatatlanul felmerül a kérdés: ha nincs indokolás és nincs jogorvoslat, akkor a rendszer melyik pontján válik ellenőrizhetővé az, hogy a mérlegelés egyáltalán mérlegelés volt-e.

2026. NYÁR

Wang úr története jól rávilágít a honosítási rendszer egyik visszatérő sajátosságára: az eljárás sokszor inkább egy „indokolás nélküli fekete dobozként” működik, mintsem valódi, átlátható döntési folyamatként.

13

Én úgy gondolom, hogy a kötelező indokolás és valamiféle kúriai felülvizsgálati lehetőség jogállami szempontból nem valami forradalmi gondolat, inkább egy minimális átláthatósági követelmény. Mert jelen formájában a honosítási eljárás néha inkább hasonlít egy udvariasan lezárt levelezésre, mint egy érdemi közigazgatási döntéssorozatra. 4. Pierre Dubois ausztrál biológus 35 éves, „célibataire”. Dédszülei még a harmincas évek elején vándoroltak ki Szegedről Párizsba, majd Franciaország eleste előtt 1940-ben Ausztráliába mentek tovább. Pierre három éve tanul online oktató segítségével magyarul. Magyar állampolgár szeretne lenni. Kétszer próbálkozott eddig egyszerűsített honosítás iránti kérelmet beadni. Egyszer Ausztráliában, az ottani magyar Konzuli Hivatalban, egyszer pedig Párizsban, ahol Pierre-nek szintén van tartózkodási engedélye. Mindkétszer hazaküldték azzal, hogy a nyelvtudása még nem elég. Pierre nem érti, hogy pontosan mi az a követelmény, aminek meg kellene felelnie. Pierre Dubois esete kiváló példája annak, hogy az egyszerűsített honosítás során a „megfelelő magyar nyelvtudás” sokszor inkább benyomás, mint egzakt jogi kategória. A jogszabály ugyanis előírja a magyar nyelvtudás meglétét, de arról már feltűnően szemérmesen hallgat, hogy ez a gyakorlatban pontosan mit jelent. Ennek eredményeként a kérelmezők gyakran úgy érzik magukat, mintha egy nyelvvizsgán lennének, ahol nincs

Pesti Ügyvéd


· SZAKMAI BESZÁMOLÓ ·

tematika, nincs ponthatár, és a vizsgabizottság sem tudja teljesen pontosan, hol kezdődik a sikeres teljesítés. Pierre számára így a „még nem elég” kategória jogilag nehezen megfogható, emberileg viszont annál frusztrálóbb. A felvetés, hogy a nyelvi szint megítélését akkreditált vizsgaközpontokra kellene bízni, kifejezetten racionálisnak tűnik. Legalább mindenki ugyanazt a pályát futná végig – és nem azon múlna a magyar állampolgárság, hogy az adott napon a konzuli tisztviselő mennyire kedveli a francia akcentust. 5. Svetlana Kovalenko ukrán állampolgár, aki 2013-ban egyszerűsített honosítással magyar állampolgárságot szerzett, dédszülei révén igazolt magyar származás alapján. Gyermekkorában rendszeresen töltötte a nyarakat Magyarországon a nagyszüleinél, és ezért egész jól megtanult magyarul. A honosítást követően Németországba költözött, ahol egy nagy banknál helyezkedett el, stabil és jól fizető pozícióban. Magyar útlevelét 2025-ben a legközelebbi magyar konzuli hivatalnál szerette volna megújítani, ahol azonban a meghallgatás során jegyzőkönyv készült arról, hogy a magyar nyelvtudása már nem igazolható. Hiába mondta Svetlana, hogy csupán arról van szó, hogy 12 év után Németországban elfelejtett magyarul, ezt követően értesítést kapott a BFKH-tól, amelyben tájékoztatták, hogy eljárást kezdeményeznek a magyar állampolgársága visszavonása érdekében, mivel felmerült, hogy már eleve megtévesztette az eljáró hatóságokat akkor, amikor több mint egy évtizeddel korábban a honosítását kérelmezte.

Ráadásul az Ápt. 1. § (1) bekezdése kifejezetten rögzíti, hogy a magyar állampolgárok között az állampolgárság keletkezésének vagy megszerzésének jogcíme alapján különbséget tenni nem lehet. Ehhez képest nehezen magyarázható, miért lebeg az egyszerűsített honosítással állampolgárságot szerzettek feje felett egyfajta utólagos „nyelvi revízió” lehetősége. A felvetés tehát teljesen legitim: ha az állam egyszer már elfogadta a nyelvtudást és megadta az állampolgárságot, akkor a jogbiztonság elve alapján ne váljon az állampolgári státusz évekkel később is feltételessé. Mert az állampolgárság mégsem éves előfizetés, amelyet időnként nyelvi szintfelmérővel kell megújítani. Aki születéssel szerzett magyar állampolgárságot, és kiskorúként költözött ki Floridába a szüleivel együtt, az sem veszíti el a magyar útlevelét csak azért, mert 15 év amerikai tartózkodás után egyszerűen elfelejtett magyarul beszélni.

§§§ Jelen írás 2026 május közepén készült, így a magyar jogfejlődés tempóját ismerve már a megjelenés pillanatában is fennáll a reális veszélye annak, hogy egyes részei időközben „történeti érdekességgé” nemesednek. Itt csupán arra vállalkoztunk, hogy néhány, ügyvédi gyakorlatban is rendszeresen felbukkanó abszurditást egymás mellé helyezzünk. Természetesen nem zárható ki, hogy a publikálásig a jogalkotó egy-egy problémát elegánsan már meg is old. Ugyanakkor az sem teljesen kizárt, hogy a várható jogalkotási dömpingben újabb gyöngyszemekkel gazdagodunk. Mi minden forgatókönyvre felkészülten, de egyiken sem különösebben meglepődve olvassuk majd a következő Magyar Közlönyöket. Addig is marad a klasszikus jogászi optimizmus: a rendszer bonyolult, de legalább következetesen az.

A kötelező indokolás és valamiféle kúriai felülvizsgálati lehetőség jogállami szempontból nem valami forradalmi gondolat, inkább egy minimális átláthatósági követelmény.

Svetlana Kovalenko ügye már a honosítási rendszer egyik egészen sajátos filozófiai kérdését érinti: vajon a magyar nyelvtudást egyszer kell csak teljesíteni, vagy 20 évig fenn kell-e tartani, mint valamilyen állampolgársági kondibérletet. A jelenlegi gyakorlat néha hajlamos úgy kezelni a későbbi nyelvvesztést, mintha az bizonyítaná, hogy a kérelmező annak idején sem beszélt magyarul megfelelően. Ez azonban jogilag meglehetősen ingoványos logika. Különösen egy olyan világban, ahol valaki 10–15 évig külföldön él, napi szinten más nyelven dolgozik, és legfeljebb karácsonykor mondja azt, hogy „kérek még egy bejglit”.

Pesti Ügyvéd

14

2026. NYÁR


· SZAKMAI BESZÁMOLÓ ·

PANELBESZÉLGETÉS A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARÁBAN

Mesterséges intelligencia a napi ügyvédi és jogtanácsosi munkában Április 23-án kreditpontos szakmai képzés keretében rendezték meg a Kamara Székházában „A mesterséges intelligencia (MI) haszna a napi ügyvédi és jogtanácsosi munkában” című panelbeszélgetést.

A

rendezvény iránti kiemelkedő ügyvédi és kamarai jogtanácsosi érdeklődés – a BÜK Dísztermének teljes, mintegy 150 fős telt háza, valamint az előadásokat követő aktív szakmai párbeszéd – egyértelműen visszaigazolta, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása mára a jogászi hivatás egyik legaktuálisabb és legfontosabb kérdésévé vált. Az eseményt dr. Pólik Cecília, a BÜK Jogtanácsosi Tagozatának titkára nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Tóth M. Gábor, a BÜK elnöke. A program során dr. Gál András Levente, a BÜK mesterséges intelligencia munkacsoportjának vezetője bemutatta a Kamara mesterséges intelligencia stratégiájának főbb, a hivatásrendet támogató irányait és célkitűzéseit. Ezt követően dr. Megyeri Andrea, a Wolters Kluwer Hungary Kft. képviseletében ismertette „A jövő jogásza 2026-os kutatás” főbb megállapításait. A rendezvény különösen fontos üzenete volt, hogy az MI immár nem csupán jövőbeni lehetőségként jelenik meg a jogászi szakmában, hanem napi szinten alkalmazott, gyakorlati eszközzé vált. Az elmúlt időszakban olyan megoldások jelentek

meg a piacon, amelyek a jogi munkafolyamatok jelentős részét képesek támogatni vagy részben automatizálni. A panelbeszélgetés résztvevői gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogy az MI hogyan segíti a jogszabályfigyelést, a szerződések és egyéb dokumentumok szerkesztését, ellenőrzését, a jogi kutatómunkát, valamint az információk gyors rendszerezését és feldolgozását. A beszélgetés második blokkjában a legfontosabb felhasználási esetkörök kerültek fókuszba. A résztvevők részletesen bemutatták, hogyan alkalmazzák az MI-t szöveg létrehozására, szerződések előkészítésére, fordításra és szakmai kommunikáció támogatására. Többen kiemelték, hogy az MI különösen hatékony segítséget nyújt első tervezetek, összefoglalók vagy prezentációs anyagok elkészítésében. Külön témaként merült fel az MI-alapú diktálás és hangfelismerés szerepe a jogászi munkában. A panel résztvevői megosztották tapasztalataikat arról, hogy ezek a rendszerek miként képesek jelentősen gyorsítani a szövegbevitelt, különösen mobil vagy tárgyalási környezetben.

• dr. Gaál András (Fehérváry Horányi Kovács Baker McKenzie) • dr. Madarassy Tamás ügyvéd • dr. Megyeri Andrea (Wolters Kluwer Hungary Kft.) • dr. Misky Zsolt (ERSTE Bank Hungary Zrt.) • dr. Orbán Miklós (OPL Ügyvédi Iroda) • dr. Szeszlér Dániel (Magyar Telekom Nyrt.)

A szövegelemzés kapcsán több gyakorlati példa is elhangzott arra vonatkozóan, hogy az MI hogyan segíthet több tíz- vagy akár százoldalas dokumentumok feldolgozásában, módosítások összehasonlításában, vagy a jogszabályváltozások gyors áttekintésében. A résztvevők szerint az MI egyik legnagyobb előnye éppen az információk gyors rendszerezésében és a releváns tartalom kiemelésében rejlik. Az információkeresés témakörében a panel résztvevői arról beszéltek, hogy az MI jelentősen átalakította a jogi kutatás módszertanát. Többen említettek olyan gyakorlati helyzeteket, amikor korábban órákig tartó kutatási feladatokat néhány perc alatt sikerült elvégezni a mesterséges intelligencia segítségével. A beszélgetés ugyanakkor nem kizárólag az előnyökre koncentrált. Kiemelt figyelmet kaptak a technológia korlátai és kockázatai is. A résztvevők részletesen kitértek az úgynevezett „hallucinációk”, a hosszabb beszélgetések során tapasztalható minőségromlás, valamint az MI-rendszerek pontatlanságainak veszélyeire. Több előadó hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása kizárólag megfelelő szakmai kontroll mellett lehet biztonságos. A beszélgetés során hangsúlyosan megjelentek azok a szakmai és etikai kérdések is, amelyek az MI alkalmazásával együtt járnak. A panelrésztvevők kiemelték a titoktartási és információbiztonsági szempontok jelentőségét, valamint azt, hogy az MI-eszközök használata megfelelő kontroll és szakmai felügyelet mellett illeszthető be felelősen az ügyvédi és jogtanácsosi munkába. Több előadó hangsúlyozta: a mesterséges intelligencia nem a jogász helyettesítését, hanem a magasabb hozzáadott értékű szakmai munka támogatását szolgálja.

A beszélgetést dr. Ungváry Botond ügyvéd, mérnökinformatikus, a FUN Legal Tech alapítója moderálta.

Dr. Erdei Marianna Orsolya BÜK Jogtanácsosi Tagozat

A panelbeszélgetés résztvevői:

2026. NYÁR

SZERZŐ:

15

Pesti Ügyvéd


· SZAKMAI BESZÁMOLÓ ·

„Azt szeretem a legjobban, amikor látom, hogy egy kolléga fejlődik” Dr. Bán Péter a jogi és compliance terület igazgatójaként tíz éve dolgozik az E.ON-nál. A friss Pro Excellentia-díjas feladata ma már nemcsak a jogi munka irányítása, hanem egy több mint harmincfős csapat vezetése is. Tapasztalata szerint a szervezet működésében egyre fontosabb szerepet kapnak az emberi kapcsolatok, a bizalom és a közösségépítés.

A

vállalatnál több mint hatezren dolgoznak. A kollégák jelentős része vidéki telephelyeken vagy műszakos munkarendben dolgozik, ritkán találkozik a jogász csapattal, ezért különösen fontosnak tartják azokat az alkalmakat, amelyek lehetőséget teremtenek a személyes találkozásokra. Ennek jegyében indították el a vállalatnál a július elején megrendezett közösségi napot, amelyet házon belül „jogász júliálisnak” neveznek. A rendezvényen a jogi igazgatóság munkatársai előadásokkal, díjátadóval és kötetlen programokkal várják a kollégákat. A program egyik különlegessége a vezetők által működtetett kávésarok. Dr. Bán Péter ugyanis szenvedélyes barista: engem is elkápráztat a beszélgetés közben kolumbiai filteres kávéjával. A rendezvényre is saját kávégépével érkezik. – Konkrétan én főzöm a kávét – nevet. – Specialty kávét készítünk eszpresszógéppel, frissen őrölt szemekből. Tavaly nagyjából négyszáz adag kávét főztünk le öt óra alatt. A legtöbben tejes italt kérnek, és nagyon örülnek, ha sikerül szép mintát önteni. Közben az emberek beszélgetnek, jó hangulat van, és egészen más helyzetben találkozunk egymással, mint a mindennapi munkában. A jogi vezető szerint az elmúlt években általános változás figyelhető meg a vállalati kultúrában. Egyre nagyobb hangsúly kerül az emberközpontú működésre, és arra, hogy a különböző területek partnerként működjenek együtt.

jogász. Ő maga is járt egy ideig jogra, és úgy gondolta, ez egy olyan tudást ad, amely sokféle területen hasznosítható. Megfogadtam a tanácsát, és végül ezen az úton indultam el. Utólag azt gondolom, hogy jó döntés volt. Ma munkájának jelentős részét már nem a klasszikus jogi feladatok teszik ki, hanem az emberek vezetése és fejlesztése. – Az időm nagyjából felében nem jogi munkát végzek, hanem csapatot vezetek. Ez rendkívül izgalmas feladat, mivel minden ember más. Azt szeretem a legjobban, amikor látom, hogy egy kolléga fejlődik, kibontakozik, sikeres lesz. Talán ez adja a legnagyobb örömöt a munkámban.

Londoni kitérő Pályafutásának meghatározó állomása volt a londoni időszak, amikor az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD) dolgozott. A nemzetközi szervezetnél szerzett tapasztalatok később vezetői szemléletére is nagy hatást gyakoroltak. – Az EBRD-nél dolgoztam Londonban, ahol a jogi igazgatóságon én voltam az egyetlen magyar. Óriási élmény volt egy ennyire nemzetközi közegben dolgozni. A kollégáim a világ minden részéről érkeztek, a szobatársam például egy filippínó-kanadai fiú volt, előtte pedig egy lengyel kollégával osztoztam az irodán. Az, hogy ennyire különböző hátterű emberek tudnak

A nagyapa tanácsa A jogi pálya választása részben véletlenen múlt. A Madách Gimnázium történelem-latin tagozatán tanult, érdekelte a történelem, a régészet és a kémia is. Jelentkezett régésznek és vegyészmérnöknek is, végül nagyapja tanácsára fordult a jog felé. – A nagyapám közgazdász profeszszor volt, és ő javasolta, hogy legyek

Pesti Ügyvéd

16

2026. NYÁR


együtt dolgozni és közösen eredményeket elérni, nagyon sokat adott nekem. A londoni munkavállalás időpontja különös egybeesést hozott. Éppen 2008-ban csatlakozott a bankhoz, a globális pénzügyi válság kitörésének idején. – Amikor jelentkeztem az állásra, az EBRD még nem számított különösebben felkapott munkahelynek Londonban. Aztán mire elkezdtem dolgozni, kitört a pénzügyi válság. Az első munkanapomon jelentette be csődjét a Lehman Brothers. A kollégáim munka után elvittek a Canary Wharfra, hogy megnézzük, mi történik. Az emberek dobozokkal a kezükben hagyták el az épületet. Elég megrázó látvány volt. A válság idején az EBRD szerepe felértékelődött, hiszen a bank egyik legfontosabb feladata éppen a gazdasági stabilitás támogatása volt. – Abban az időszakban a bank nagyon sokat tett a régió országaiért, köztük Magyarországért is. Számos olyan finanszírozási program indult, amelynek célja a gazdaságok stabilizálása volt. Hirtelen nagyon fontos intézménnyé vált az EBRD, és szakmailag rendkívül érdekes időszakot élhettem meg. Nagyon jó állásom volt, szerettem Londonban élni, de egy idő után honvágyam lett. Azt is láttam, hogy aki öt évnél tovább marad kint, az általában végleg ott marad. Én akkor nem éreztem úgy, hogy külföldön szeretnék élni. Amikor jött egy új lehetőség Magyarországon, úgy döntöttem, hazajövök, és itthon próbálok ki valami újat. Megítélése szerint a nyugat-európai munkakultúra egyik legfontosabb jellemzője a konszenzusra törekvés. – Ott sokkal inkább benne van a kultúrában, hogy próbáljunk közösen megoldást találni. Nem az a kérdés, hogy ki győz egy vitában, hanem az, hogyan lehet előrejutni. Ez nemcsak emberileg kellemesebb, hanem hatékonyabb is. Ha van bizalom az emberek között, akkor a konfliktusokat is könnyebb kezelni.

Ügyvédek vs. jogtanácsosok A londoni évek után ügyvédként tért haza Magyarországra, de hamarosan vállalati jogi vezetőként folytatta pályafutását. A váltás mögött nemcsak szakmai, hanem vezetői ambíciók is álltak. – Az egyik szempont természetesen az volt, hogy közelebb kerüljek az

2026. NYÁR

üzleti működéshez, és jobban megértsem, hogyan működik egy nagyvállalat – mondja. – De legalább ennyire érdekelt az is, hogy vezetőként mire vagyok képes. Korábban is volt egy kisebb csapatom, de ez egészen más dimenzió volt. Operatívan végezni a munkát és felépíteni, fejleszteni egy szervezetet két teljesen különböző feladat. Amikor csatlakozott az E.ON-hoz, azonnal hatalmas feladat várta: a vállalatcsoport és a magyar energiapiac története egyik legnagyobb átalakítása előtt állt, ennek teljes jogi támogatását kellett biztosítania. – Ez életem legnagyobb szakmai kihívása volt, és büszke vagyok, hogy három év alatt sikerült a teljes tranzakció sorozatot sikeresen lezárni – mondja. A jogi osztály akkor tizennyolc főből állt, ma pedig már harmincfős csapatot vezet. Megítélése szerint ez a méret már sok tekintetben egy közepes

A nyugat-európai kultúrában sokkal inkább benne van, hogy próbáljunk közösen megoldást találni. Nem az a kérdés, hogy ki győz egy vitában, hanem az, hogyan lehet előrejutni.

ügyvédi iroda működéséhez hasonlítható. A jogászi hivatáson belül gyakran tapasztalható az a vélekedés, hogy az ügyvédi pálya magasabb presztízsű, mint a vállalati jogtanácsosi munka. Ezzel azonban nem ért egyet. – Létezik egy sztereotípia, hogy aki ügyvéd, az magasabb szinten áll, mint aki vállalatnál dolgozik jogászként. Én ebben egyáltalán nem hiszek. Azt gondolom, hogy minőségben nincs szükségszerű különbség a két pálya között. Kicsit más a két területen dolgozni, mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai, de a munka szakmai része és az elvárt minőség nem különbözik. A szakmai pályafutás egyik fontos elismerése számára a Budapesti Ügyvédi Kamara Jogtanácsosi Tagozatának Pro Excellentia-díja.

17

– Őszintén meglepett – meséli. – Nagyon megtisztelő volt, és rendkívül örültem neki. Az ember sok munkát tesz bele abba, amit csinál, és ilyenkor kap egy visszajelzést arról, hogy ennek van látható eredménye. Jogtanácsosként ez az egyik legjelentősebb szakmai elismerés, amit a kamara adhat, ezért különösen sokat jelent számomra.

Húsleves és ételosztás Szabadidejének jelentős részét a család tölti ki. Három gyermeke van: a legidősebb most töltötte be a tizennyolcadik életévét, emellett nyolcéves ikergyermekeket nevel. – A gyerekek mindig adnak feladatot. Emellett ott van a kert, amivel folyamatosan foglalkozni kell, és persze azok a mindennapi teendők, amelyeknek soha nincs igazán vége. Ez azért egy állandó és kellemes kihívás. Számos érdeklődési területe van a munkán kívül is. Szívesen olvas, kedveli a jazzt, érdeklődik az építészet iránt, és szenvedélyesen főz. – A főzés az egyik kedvenc hobbim. Általában otthon én főzök, és a specialitásom a húsleves. Az alapja mindig ugyanaz: kell bele csontos hús, a húst előtte egy kicsit meg kell sütni, és nagyon lassan kell főzni. A sáfrány szerintem sokat hozzátesz az ízéhez. Utána pedig szűrni szoktam, mert szeretem, ha teljesen tiszta marad a lé. A főzés mellett fontos szerepet kap életében az önkéntesség is. Évek óta részt vesz karácsonyi ételosztásokon, amelyeket az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben szerveznek. – Minden évben elmegyek önkéntesként ételt osztani – meséli. – Csepelen szoktunk dolgozni, és alkalmanként nyolcszáz-ezer adag ételt adunk ki. Ez fizikailag sem könnyű munka, de ami igazán megérinti az embert, hogy mennyi családot, gyereket és idős embert lát ott. Sokuk nem hajléktalan, egyszerűen csak szegény. Szerintem nagyon fontos, hogy aki segítséget kér, ne érezze úgy, hogy megbélyegzik. Egy kedves szó, egy rövid beszélgetés legalább annyira fontos lehet, mint maga az étel. Ezek az alkalmak mindig emlékeztetnek arra, hogy mennyire szerencsés vagyok. Hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy van otthonunk, van munkánk, és gondoskodni tudunk a családunkról. Pedig nagyon sok ember számára ez egyáltalán nem magától értetődő.

Pesti Ügyvéd


· SZAKMAI BESZÁMOLÓ ·

DR. ELEK GYÖRGY ALKALMAZOTT ÜGYVÉD, AZ INTERNATIONAL SKATING UNION ALELNÖKE

A Budapest Sportcsarnok alagsorából a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség elnökségébe Húsz éven át korcsolyázott, majd a sportág iránti szeretete okán folyamatos tanulással és tenni akarással idén tavasszal a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség második embere lett. Dr. Elek Györggyel a siklás flow-élményéről, a pontozásos sportágak nehézségeiről, a szlovákiai edzőtáborokról és az alkalmazott ügyvédség előnyeiről beszélgettünk. Abban az évben diplomázott a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán – a karrier volt az oka annak, hogy szögre akasztotta a korcsolyát? A jégtáncban töltött utolsó öt évemet párhuzamosan csináltam a jogi egyetemmel, és azt kell mondjam, kőkemény volt. Mivel az egész életemet végigkísérte a sport, ezért én jellemzően iskola után nemigen tanultam, hiszen mentem edzésre. Mindezek miatt nekem az egyetem első másfél éve arról szólt, hogy megtanuljak tanulni. Miután viszont rákaptam a tanulás és a jog ízére, onnantól nagyon simán ment minden, még a korizás mellett is. Ekkoriban jöttem rá arra, hogy olyan típus vagyok, aki vagy valamit teljes odaadással és erőbedobással csinál, vagy nem csinál.

Mikor és hol kezdődött a szerelem a korcsolya iránt? Négyéves koromban kezdtem el a korizást. A családi legendárium szerint éppen a Városligetben voltunk december elején, amikor a Mikulás szaloncukrot osztogatott a Műjégpályán. Persze én is szerettem volna szaloncukrot kapni, mire mondták a szüleim, hogy akkor totyogjak be érte a jégre, lábamon a kétélű korcsolyával. Akkoriban voltak ott olyanok, akik próbálták kiszúrni azokat a gyerekeket, akik jól mozognak a jégen, ők figyeltek fel ránk a testvéremmel. Milyen volt akkoriban a korcsolyaélet a téli sportokban nem különösebben jeleskedő Magyarországon? Akkoriban, a nyolcvanas évek végén a Budapest Sportcsarnok alagsorában volt az egyetlen fedett jégpálya a városban, és

Pesti Ügyvéd

ez is a szabványosnál kisebb méretű volt. Miután a BS 1999-ben leégett, Dunaújvárosba kellett járnunk edzeni. A nyári szezonban ráadásul minden jégpályát bezártak Magyarországon, ezért mi Szlovákiába – Érsekújvárra és Nyitrára – jártunk át edzőtáborba. Egyéni korcsolyázóként kezdtem, és egészen 16 éves koromig ezt csináltam. Ezalatt voltak sikereim és eredményeim, de a junior szint elején úgy éreztem, elfogyott a motivációm és megrekedtem. A testvérem, Attila akkoriban már jégtáncolt – ő később is az enyémnél eredményesebb karriert futott be a sportban –, ezért minden ellenkezésem dacára ott kötöttem ki. Végül valóban ebben tudtam kiteljesedni. A párommal együtt eljutottunk Európa-bajnokságra, világbajnokságra, Grand Prix versenyekre. 2007ig, azaz 23 éves koromig űztem ezt a szép sportot.

18

Manapság olyan sportokról is gyakran kiderül, hogy elképesztően költségesek, amelyekről az átlagember épp az ellenkezőjét hinné. A jégtánc mennyire terheli meg a szülői kasszát? A jégtánc egy méregdrága sport. Egy megfelelő korcsolya már az én aktív versenyzői időszakomban is 100-200 ezer forint volt, a kűrruhakészítés sem olcsó, ezekre jön rá az edző és a koreográfus díjazása. Ma egy nemzetközi szintű élversenyző havi költsége 10 ezer dollár, azaz bő hárommillió forint. Akkoriban ráadásul nemigen lehetett erre támogatást szerezni Magyarországon. Mi hiányzik a jégtáncból? A csúszás élménye. Ezt nem tudod ennél pontosabban meghatározni, hiszen csak felmész a jégre, és csúszol. Mennyire nehéz jégtáncosként kijutni egy olimpiára? Borzalmasan! Jelenleg összesen 23 kvóta van, amiből kb. 18-ra eleve az előző évi világbajnokságról kvalifikálnak. A kisebb or-

2026. NYÁR


szágokból érkező versenyzők esélye a pótkvalifikáció, ahol a nagyok már nincsenek ott, és további 5-6 kvótát lehet megszerezni. És arról akkor még nem is beszéltünk, hogy a jégtánc egy pontozásos sportág, ahol most is, de az én időmben különösen a kis országok versenyzőinek látványosan jobban kellett teljesíteniük ahhoz, hogy őket hozzák ki győztesnek egy orosz vagy egy amerikai versenyzővel szemben. Később ez is adta a motivációt a visszatéréshez, hogy igazságosabb pontozással segítsem az aktuális versenyzőket. Ha már a visszatérést említette, melyik érzés motiválta jobban benne: inkább a jégtánc hiányzott, vagy inkább az igazságtalanság dühítette? A korábbi edzőm keresett meg azzal, hogy elindult egy képzés a nemzetközi szövetségnél, ahol a versenyzői múltamat és a jogi szaktudásomat egyszerre tudnám kamatoztatni. Magyarországon én voltam az első, aki megcsinálta ezt a képzést. Előbb a nemzetközi szintet kell megszerezni, ott tapasztalatot gyűjteni, majd utána lehet ISU (International Skating Union) szintű versenybíró valakiből. Én 2009-ben végeztem el az első szintet, amihez egy egyhetes, nagyon kemény elméleti és szimulált gyakorlati képzés kellett. Már a versenyszimulációnál kiderül, ki alkalmas erre, és ki nem – a sportolói múlt itt csupán szükséges, de nem elégséges. Technikai specialistaként tértem vissza, aminek előfeltétele volt a versenyzői múlt. Ezt követően rengeteg kisebb nemzetközi versenyre jártam, ahol össze tudtam szedni azt a tapasztalatot, ami ahhoz kellett, hogy két évvel később meg tudjam szerezni az ISU-szintű jogosítványt. Mennyire volt könnyű mindezt összeegyeztetni az ügyvédi munkával? 2007-ben lettem ügyvédjelölt a Bánáti Ügyvédi Irodában. Ili és János az első pillanattól kezdve, később Kristóffal kiegészülve segítették a sportdiplomáciai karrieremet, azt pedig mondaniuk sem kellett nekem, hogy a munka mindig legyen elvégezve. Végül ugyanabban az évben – 2011-ben – lettem ISU-specialista és alkalmazott ügyvéd, így ez a két karrier lényegében pontosan egyszerre kezdődött meg. 2011-től kezdte aztán 2022-ig gyakorlatilag az összes nagy versenyen – a világversenyeket és két olimpiát is beleértve – specialista voltam. Közben, 2018-ban jött egy kisebbfajta megvilágosodás: rájöttem, hogy engem érdekelne a sportdiplomácia, másképpen fogalmazva a sportpolitika terepe, és hogy szeretnék aktívan részese lenni a szabályalkotásnak. Nem sok-

2026. NYÁR

kal ezután tartott kongresszust az ISU, ahol én is elindultam a jégtánc technikai bizottság választáson. Az antrém végül emlékezetesre sikerült: azután, hogy egy szavazattal lecsúsztam a megválasztásról, rájöttem, hogy a szabálykönyv szerint rosszul bonyolították le a szavazást – nem zárták ki belőle azt, aki a megelőző szavazási körben nem ért el egy bizonyos szavazatszámot. Emiatt az engem is érintő szavazásnál rá is tudtak szavazni, ami – feltételeztem – tőlem is vett el szavazatokat. Végül a szabálykönyvvel a kezemben odamentem a pulpitushoz, amikor a Kongresszus már a következő bizottság választását bonyolította, és elmondtam a főtitkárnak, hogy a szabálykönyv szerint tévesen jártak el a szavazásnál. Kis jogi egyeztetést követően elismerték a hibát, megismételték a választást, végül pedig egy szavazattal többet kaptam, mint az orosz jelölt, így engem választottak be a technikai bizottságba.

Olyan típus vagyok, aki vagy valamit teljes odaadással és erőbedobással csinál, vagy nem csinál.

Négy év múlva pedig ismét feljebb lépett. Valóban. Az ISU jégtánc technikai bizottságának végül négy évig voltam tagja. A következő, 2022-es választásra megérett bennem az a gondolat, hogy a vezetőségben sokkal többet tudnék tenni ezért a sportért, mint a technikai bizottságban. A 14 fős elnökségbe (ISU Council) a műkorcsolyaoldalról végül az öt lehetséges helyből a negyedik helyen választottak be, így ez a választás már sokkal nyugodtabb hangulatban telt, mint az előző. Azóta eltelt újabb négy év, és ismét újabb kihívásokat keresett. Tegyük hozzá, hogy viszonylag fiatalon nem szokás alelnöki babérokra törni az ilyen jellegű nemzetközi sportszervezeteknél. Azt is láttam viszont, hogy a szervezet csak folyamatos költségcsökkentések árán tudta fenntartani a korábban megszerzett vagyonát, tehát elindult egyfajta zsugorodás. Hiszek abban, hogy ezt a vagyont nem szabad felélni, ugyanakkor használnunk kell arra, hogy be-

19

fektessünk a jövőbe, annak érdekében, hogy vissza tudjunk adni a sportolóknak. A siker érdekében muszáj ezt kicsit üzletiesebb szemlélettel csinálni, hiszen látnunk kell, hogy ma már a sportok versenyeznek egymással a nézők figyelméért. Az igazán nagy fókuszt szinte valamennyi sportnak pedig az olimpia adja. Vannak már konkrét, kézzel fogható eredményei az elmúlt időszaknak? Tavaly már kidolgoztattunk egy teljes körű alapszabály-módosítást, és egy radikális változást vittünk véghez az ISU 130 éves történelmében. Ennek egyik eleme, hogy ameddig korábban szinte minden kisebb szabályt csak a kétévente megrendezésre kerülő kongreszszuson volt lehetőség megváltoztatni, addig nagyon sok kérdésben ma már az elnökség (Council) tud döntést hozni. Jövőre például már mi fogjuk eldönteni objektív kritériumok alapján azt is, mely bírót tartjuk alkalmasnak arra, hogy egy világbajnokságon bíráskodjon, nem az adott ország választja ki a saját szubjektív szempontjai alapján. A világ legjobb korcsolyázói ugyanis megérdemlik, hogy a világ legjobb versenybírói értékeljék a teljesítményeiket. Alkalmazott ügyvédként mivel foglalkozik? A Bánáti Ügyvédi Irodán belül Ili vitte a polgári, János a büntetős ügyeket. Kettejüknek köszönhetően rengeteget tanultam mindkét fontos jogterületről. Először büntetőztem, majd lassan áttértem a polgári vonalra, aminél azt érzem, több minden múlik rajtam, mint egy mai büntetőügy esetében. Tisztában vagyok azzal, hogy az ügyvédkedésben ki lehet égni, ezért is tartottam fent végig a koris vonalat is. Az egy erős és stabil második láb, ahonnan mindig kapok egy impulzust, ami továbbvisz. Bár a MÜK Országos Alkalmazott Ügyvédi Tagozatának is az elnöke, muszáj feltennem a kérdést: hogyhogy nem lett önálló ügyvéd? Ezt sokan kérdezik tőlem. Érthető is, hiszen az alkalmazott ügyvédek azok, akik vagy csak rövid ideig vannak ebben a státuszban, mert egy idő után továbblépnek és saját praxist kezdenek, vagy valamilyen okból nincs kellő motivációjuk arra, hogy a piacról megéljenek. Ilyen szempontból én mindig is egy harmadik kategóriába soroltam magam: én nem a piacról való megéléstől féltem, hanem ezzel és a korcsolyás karrieremmel együtt éreztem teljesnek az életem.

Pesti Ügyvéd


· SZAKMAI BESZÁMOLÓ ·

Főtitkárok nyomában – 3. rész Kapa Mátyás kollégánk Ügyvédsors című nagy sikerű történelmi regényén felbuzdulva, mely a Budapesti Ügyvédi Kamara alapításától a napjainkig dolgozza fel a kamara és elnökei történetét, arra gondoltam, hogy hasonló érdekes rövid történetekkel, a kezdetben titkárokat, később főtitkárokat is érdemes lenne számba venni. A cikksorozat harmadik részében a második világháborút követő időszak főtitkárait mutatjuk be egészen a Rákosi-korszakig.

A

z 1946. év a demokratikus alapokon újjáépült kari önkormányzat megerősödésének és továbbfejlesztésének ideje volt. 1945-ben az ideiglenes önkormányzati szervek minden erejüket a szabad ügyvédi hivatás és a kamarai intézmény megmentésére, valamint az elmúlt esztendők idegen hagyatékának felszámolására fordították. 1946-ban ezeknek a szempontoknak továbbvitele, valamint az ügyvédség hivatásbeli és gazdasági érdekeinek hatékony előmozdítása folytán a kamara helyzete is fokozatosan stabilizálódott, aminek kiemelkedő eredménye a tisztikar, a választmány, a fegyelmi bíró-

Pesti Ügyvéd

ság, az összeférhetetlenségi bizottság és a képviseleti közgyűlési küldöttek március 10-én történt megválasztása volt. A hivatalát elfoglaló új vezetőség egyik feladatául a megbékülés gondolatának szolgálatát tűzte ki. (A Budapesti Ügyvédi Kamara 1946. évi jelentése. Bp. 1947. 5–6. l.) Ebben az új vezetőségben választották meg főtitkárnak Hubert Gusztávot, aki 1881. március 15-én született Budapesten. 1902-től államszolgálatban volt a Postatakarékpénztárnál, de 1922-ben, az első B-listázás alkalmával mint titkárt nyugdíjba helyezték. Ügyvédi oklevelét 1926-ban szerezte,

20

és ebben az évben lett a Kamara tagja is. 1928-tól tíz éven keresztül viselte a Kamara sajtóreferensi tisztét. 1944-ben kamarai tagsága – a zsidótörvény miatt – törlésre került. Hubert Gusztáv zsidó családból származott, de 1902-ben áttért a római katolikus vallásra, ezért fellebbezést nyújtott be a törlés ellen. Mivel azonban nem tudta időben bizonyítani az átkeresztelés tényét, ezért fellebbezését elutasították. Majd a Sztójay Döme által kiadott mentesítő okirat benyújtását követően, 1945-ben tagfelvétellel újra visszakerült a kamara tagjai közé.

2026. NYÁR


Főtitkárként különös érdeme, hogy az újjáépítés idején tevékenyen közreműködött a kamarai szervezet megteremtésében. Bárdossy László egykori miniszterelnök 1945-ös népbírósági perében a hatályos politikai és jogi szabályozás miatt kizárólag hivatalból kirendelt védők járhattak el. Bárdossy képviseletét a per második szakaszában, a Népbíróságok Országos Tanácsa előtti másodfokú tárgyaláson már Hubert Gusztáv látta el. Bár a fellebbviteli szakaszban komoly szakmai erőfeszítéseket tett, és a jogi érvelés megalapozott volt, a politikai összetételű bíróság elutasította a panaszt, és helybenhagyta a halálos ítéletet. Hubert Gusztáv öt éven keresztül tagja volt az egységes bírói-ügyvédi vizsgabizottságnak. 1958-tól egészen 1961-ben bekövetkezett haláláig tagja és vezetője volt az 53. számú ügyvédi munkaközösségnek. Egyik szerkesztője a Perbeszédek gyűjteménye. Válogatott vád- és védőbeszédek (Pécs, 1928) című műnek, mellyel – az előszó tanúsága szerint – „Az volt a célunk, hogy a jogászközönség elé olyan gyűjteményt tárjunk, amelyből elsajátíthatja a büntetőperekben nélkülözhetetlen jogi dialektikát, és a legkülönbözőbb fajtájú ügyekben tudja, lássa, hogy a vád és a védelem érveit, anyagát honnan lehet meríteni. […] Célunk nem az volt, hogy pikáns politikai olvasmányt tárjunk a nyilvánosság elé, de mert gyakorlati könyvet akartunk adni a mai jogásznemzedék kezébe, anyagunkat az utóbbi évek jogi eseményeiből, nagy pereiből kellett merítenünk, hogy feltárjuk a jelen jogi dialektikáját.” A tisztikar 1948. márciusában lemondott, a májusban megválasztott új vezetőségben pedig Kádár Miklós szerezte meg a főtitkári posztot, aki programját az ügyvédség és a népi demokrácia érdekében kifejtendő munkában jelölte meg. Kádár Miklós 1904-ben született Budapesten. Ügyvédi oklevelet 1932ben szerzett, 1933-tól volt a Kamara tagja. A második világháború éveiben az antifasiszta ellenállásban tevékenykedett. Az 1950-es évektől az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanáraként tevékenykedett, majd a Büntetőjogi Tanszék vezetője lett. A büntetőjog-tudomány nemzetközi hírű tudósaként ő volt az első a szocialista

2026. NYÁR

A büntetőjogtudomány nemzetközi hírű tudósaként Kádár Miklós volt az első a szocialista országok büntetőjogászai közül, akit beválasztottak a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság tagjai közé.

országok büntetőjogászai közül, akit beválasztottak a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság (Association Internationale du Droit Pénal) tagjai közé, mely szervezetnek később alelnöke is lett. Több büntetőjogi témájú könyve jelent meg, a Jogtudományi Közlönynek pedig a lap indulásától (1946) egészen 1971-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Kádár Miklós főtitkári tisztségről való lemondása folytán a Kamara elnöke és választmánya bizalmából 1950. augusztus 14-én Halász Pál került a főtitkári funkcióba. Az 1950. november 29-én tartott rendes közgyűlésen, első főtitkári felszólalásában elmondta, hogy „a Kamarában is javult a munka, meggyorsult az ügyek intézése, azonban még korántsem értük el a kívánt mértéket. […] Azt sem mulaszthatom el megállapítani, hogy a Kamara alkalmazottai jó munkát végeznek és mun-

21

kájuk során nélkülözhetetlen támogatást nyújtanak nemcsak a részemre, hanem a Kamara vezetősége részére is. Ezért a jó munkáért részükre köszönetemet fejezem ki. […] Az ügyvédi kar teljesíteni fogja népi demokráciánk, a szocializmus építése érdekében kötelességét, melyet minden dolgozótól joggal elvár a szocializmus felé haladó ország.” (BÜK, Közgyűlési Jegyzőkönyvek 1947–1952) Halász Pál 1914-ben született Budapesten. Ügyvédi oklevelet 1948-ban szerzett, 1949-től a Kamara tagja. 1936 és 1944 között ügyvédjelölt volt. 1945 és 1951 között különféle közhivatali és közéleti állásokat töltött be, többek között főjegyzője volt Budapest Székesfőváros Kereskedelmi és Ipari Osztályának (1946–1948), majd a főváros tisztifőügyész-helyettese lett (1948–1950), utána pedig a Magyar Jogász Szövetség főtitkárhelyettese

Pesti Ügyvéd


· SZAKMAI BESZÁMOLÓ ·

és a Kamara főtitkára (1950–1951) volt. 1951 augusztusában – közhivatali állásra történt kinevezése miatt – lemondott kamarai tagságáról, Pécsre költözött, ahol a Pécsi Egyetemi Könyvtár igazgatója, majd az Állam- és Jogelmélet Tanszék tanszékvezető docense, később tanszékvezető egyetemi tanára lett. 1963-ban életének önkezével vetett véget. Három fia született, a középső, Halász Péter színész, rendező, író, forgatókönyvíró. A Halász Pál lemondása folytán megüresedő főtitkári posztra 1951. augusztus 28-án Barna Imrét választja meg

a Kamara. Az 1951. november 30-án tartott rendes közgyűlésen az új főtitkár kiemelte, hogy „komoly feladat elé állítja a Kamarát az ügyvédek körében a munkaközösségek alakítására megindult spontán mozgalom. A Kamara anélkül, hogy a kezdeményezést korlátozná vagy hátráltatná, a feladatának tekinti megfelelő intézkedésekkel elősegíteni, hogy olyan munkaközösségek alakuljanak, melyek alkalmasak az új típusú, szocialista ügyvédkedés formáinak és módszereinek kialakítására, és megfeleljenek azoknak a követelményeknek, amelyeket a szocializmust építő

Az 1951. évi rendes közgyűlésen Barna Imre főtitkár kiemelte, hogy „komoly feladat elé állítja a Kamarát az ügyvédek körében a munkaközösségek alakítására megindult spontán mozgalom”.

népünk az ügyvédekkel szemben támaszt.” (BÜK, Közgyűlési Jegyzőkönyvek 1947–1952) Barna Imre (1946 előtt még Braun) 1898-ban született Budapesten. Jogi tanulmányait is itt kezdte meg, de a proletárdiktatúra után az egyetemről fegyelmi úton eltávolították. Bűnvádi eljárás is folyt ellene, melyet amnesztia folytán megszüntettek. Ügyvédi oklevelét végül a szegedi egyetemen szerezte 1928-ban. 1929 és 1944 között a Pestvidéki Ügyvédi Kamara tagja volt, Újpesten folytatott ügyvédi gyakorlatot. 1948-ban felhagyott az ügyvédi praxissal, és a BESZKÁRT (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság) alkalmazásába került, ahol a jogi osztály vezetője lett. 1951-ben függetlenített főtitkárként a Kamarához került, amely pozícióban 1955 nyaráig dolgozott. Ezt követően a budapesti 1. sz. Ügyvédi Munkaközösség tagjaként ismét ügyvédi gyakorlatot folytatott. Az 1955 nyarán tartott választáson a főtitkári posztot Bajor László szerezte meg, aki 1911-ben született Berettyóújfaluban. Jogi diplomáját Debrecenben szerezte, ahol rövid ideig ügyvédjelöltként dolgozott, majd az Angol-Magyar Bank hatvani fiókjához került tisztviselői pozícióba. Egy év után az állását felmondták, így Székesfehérvárra került, ahol 1944ig több ügyvédi irodában dolgozott ügyvédjelöltként, illetve helyettes ügyvédként. 1944. szeptember közepén a munkaszolgálat alól Budapestre szökött, és a felszabadulás után, a budapesti Népügyészségen népügyészként teljesített szolgálatot. Később az Igazságügyminisztérium Népbírósági Osztályát, majd Börtönügyi Osztályát vezette. 1951-től a Budapesti Hadbíróság vezetője lett. Az 1958. december 28-án tartott kamarai választáson ismét őt választották főtitkárrá, 1961-ig látta el ezt a posztot. 1962-től az Országos Ügyvéd Tanács- és kamarai elnökségi tag lett.

SZERZŐ:

dr. Gyalog Balázs a BÜK főtitkára

Pesti Ügyvéd

22

2026. NYÁR


· BÜK-TAGSÁG ·

Személyi hírek Ügyvédi tevékenységét szünetelteti

dr. Buzogány Emőke ügyvéd 2026. 06. 01.

dr. Szeidlné dr. Németh Mariann ügyvéd 2026. 05. 21.

dr. Melléthei-Barna Márton Ádám ügyvéd 2026. 05. 01.

dr. Gál Eszter ügyvéd 2026. 06. 15.

Elhunyt 

dr. Plázár Réka ügyvéd 2026. 05. 01.

dr. Pataki Gabriella ügyvéd 2026. 06. 01.

dr. Kovács Kond ügyvéd 2026. 05. 10.

dr. Pásztor Tamás ügyvéd 2026. 05. 15.

dr. Szilvási Dorina jogtanácsos 2026. 06. 30.

dr. Kövi László ügyvéd 2026. 05. 14.

dr. Kartai Gergő ügyvéd 2026. 05. 02.

dr. Szentesi Mária ügyvéd 2026. 06. 01.

dr. Tóth Fanni jogtanácsos 2026. 05. 05.

dr. Balázs Katalin ügyvéd 2026. 06. 01.

dr. Zoltay Lívia jogtanácsos 2026. 05. 05. dr. Töltési Zsuzsanna ügyvéd 2026. 05. 15. dr. Perger Ágnes ügyvéd 2026. 05. 12. dr. Varga Júlia Diána jogtanácsos 2026. 06. 01. dr. Tóth Andrea Viktória jogtanácsos 2026. 05. 12. dr. Papp Gabriella jogtanácsos 2026. 05. 20. dr. Dietrich-Várnai Anna Mária jogtanácsos 2026. 05. 09. dr. Dóczi Dorina ügyvéd 2026. 05. 11.

Kitűnőre, jelesre szakvizsgázott ESKÜTÉTEL 2026. MÁJUS 20.

Ügyvédi tevékenységét folytatja

dr. Török Balázs KITŰNŐ DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi- Tóth és Társai Ügyvédi iroda

dr. Molnár Attila József ügyvéd 2026. 05. 04.

dr. Mikó Lilla JELES kamarai jogtanácsos

dr. Varga Edit Zsuzsanna jogtanácsos 2026. 05. 04.

dr. Goda Dániel JELES Móritz Ügyvédi Iroda

dr. Sávolt-Szabó Tünde ügyvéd 2026. 05. 15. dr. Gyarmati-Henzsel Annamária jogtanácsos 2026. 05. 11. dr. Barcza Mihály ügyvéd 2026. 05. 19. dr. Vejkey Imre ügyvéd 2026. 06. 01.

Kitűnőre, jelesre szakvizsgázott ESKÜTÉTEL 2026. JÚNIUS 17.

dr. Szalay-Csala István KITŰNŐ Siegler Bird & Bird Ügyvédi Iroda dr. Csurgai-Horváth Gergely JELES Luszcz Ügyvédi Iroda dr. Kovács Petra JELES Partos & Noblet Ügyvédi Iroda

dr. Ozorai Krisztina Klaudia jogtanácsos 2026. 05. 13.

Kamarai tagságáról lemondott

dr. Biró Levente Csaba ügyvéd 2026. 05. 20.

dr. Simon László ügyvéd 2026. 05. 14.

dr. Ducsay Zsuzsanna ügyvéd 2026. 05. 27.

Mészárosné dr. Kálmán Katalin jogtanácsos 2026. 05. 15.

dr. Hajdu Sarolta Noémi jogtanácsos 2026. 05. 20.

dr. Megyesi Adrienn ügyvéd 2026. 05. 05.

dr. Soós-Nagy Bendegúz Bálint JELES Bálint, Kállai és Kende Ügyvédi Iroda

dr. Váradi Nóra Jogtanácsos 2026. 05. 27.

dr. Szabó Ferenc jogtanácsos 2026. 05. 21.

dr. Nagy Luca JELES Kamarai jogtanácsos

dr. Larsen Zsuzsanna Krisztina JELES Dentons Réczicza Ügyvédi Iroda dr. Sárkány Bence JELES Tran és Nemes Ügyvédi Iroda

A Budapesti Ügyvédi Kamara tagjairól és nyilvántartottairól naprakész információk a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján, az Országos Ügyvéd Nyilvántartásban az alábbi elérhetőségen találhatóak: www.magyarugyvedikamara.hu/html/nyilvanos-kereso

2026. NYÁR

23

Pesti Ügyvéd


· SZAKMAI BESZÁMOLÓ ·

„Nem együttműködő védelem” – Kaczián Lóránd pályaképe A 20. század közepének magyar büntetőeljárásai különös kihívás elé állították a védői hivatást. A koncepciós perek és a politikai nyomás alatt működő rendszer keretei között a védelem mozgástere jelentősen beszűkült, szerepe sok esetben formálissá vált. Ebben a közegben különös jelentősége volt azoknak az ügyvédeknek, akik a korlátozott lehetőségek ellenére is ragaszkodtak szakmai és etikai alapelveikhez. Kaczián Lóránd pályafutása ennek a magatartásnak egyik markáns példája.

K

aczián Lóránd 1914. június 17-én született Budapesten, majd Nagyváradon nevelkedett, ahol 1921 szeptemberétől négy elemi osztályt végzett. 1925 és 1927 között a gödöllői premontrei, majd a debreceni piarista gimnáziumban tanult, tanulmányait a közepes és jó osztályzatok jellemezték. Ekkor alakult ki életre szóló kapcsolata a vívással, melyben versenyeredményeket is elért, és csapatkapitányként részt vett a debreceni diákvívó bajnokságon. 1933. június 16-án a debreceni piarista Szent József Katolikus Gimnáziumban jó eredménnyel érettségizett.1 1933 szeptemberétől a budapesti M. Kir. Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt, ahol román honosságúként tartották nyilván. Tanulmányait önköltségen folytatta, melyhez édesapja, Kaczián Kálmán nagyváradi ügyvéd és földbirtokos nyújtott támogatást. Az egyetemen még azok közé tartozott, akik Angyal Páltól hallgathattak magyar anyagi büntetőjogot és bűnvádi eljárásjogot. 1937. január 22-én jogtudományi abszolutóriumot szerzett. Doktorrá avatására az egyéves önkéntes honvédségi szolgálat és a részben megismételt szigorlatok miatt csak 1939. december 22-én került sor, „rite” (megfelelt) minősítéssel.2 1936. október 6. és 1937. december 10. között honvédségi szolgálatot teljesített. Önkéntes évét a Róbert Károly körút 49–53. szám alatti Vilmos főherceg laktanyában töltötte, a 101. honvéd légvédelmi tüzér osztály állományában, ahol karpaszományos címzetes tűzmesterré lépett elő. 1937 októbere és 1938 májusa között tartalékos tiszti iskolát végzett, majd a légvédelmi fényszóró osztályhoz helyezték. 1938. november 11-én csapattestével részt vett a kassai bevonuláson, és szolgált a felvidéki, erdélyi és délvidéki mozgósítás alkalmával,

majd 1941. január 1-ével tartalékos zászlóssá nevezték ki.3 1940. február 12-től a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként a budapesti Első Magyar Általános Biztosító jogügyi osztályának ügyvédjelöltje.4 Személyéről – kissé elfogultan – a Nagyvárad című lap a következőképpen számolt be: „egyike azoknak a nagyváradi fiatalembereknek, akik kitűnő képzettségükkel, komoly és sokoldalú tudásukkal és tisztán önerejükből szép és sok reményekkel biztató karrierjüket indították el a fővárosban. Kaczián Lórándra már akkor felfigyeltek, amikor Váradon iskoláit végezte. [...] azóta úgyszólván egyidőben végezte el katonai szolgálatát és szerezte meg kitűnő képesítésű jogi diplomáját.”5 1941 decemberében Budapesten feleségül vette Marton Antóniát, Marton Béla országgyűlési képviselő lányát, akivel Nagyváradon szándékoztak családot alapítani. Noha a román állam 1937. február 1-jével „idegen alattvalóként” kiutasította a Román Királyság területéről, szülei kívánságára és Észak-Erdély visszacsatolását követően, 1941. szeptember 1-től ismét Nagyváradon telepedhetett le és Ney Pál ügyvédjelöltjeként dolgozott.6 1943. június 10-én Budapestre utazott és egységes bírói és ügyvédi vizsgát tett, ezt követően június 20-tól nagyváradi ügyvéd. 1943 szeptemberével a Nagyvárad, Hitler Adolf utca 1. szám alatt saját irodát nyitott7, majd 1944. május 11-től a jogfosztó rendelkezések értelmében deportált principálisa irodájának gondnoka.8 1944. május 8-ával Budapestre költözött, és másnaptól a 101. honi légvédelmi tüzérosztály állományában, később a 203. honi légvédelmi fényszóró osztály 1. ütegének parancsnokaként szolgált. Visszaemlékezése szerint „[Csömörön] teljesítettem

szolgálatot, azonban keresztül vittem azt, hogy bár az egész 203. fényszóró osztályt Nyugatra vitték, az én 117 főből álló ütegem teljes egészében Budapesten maradt.”9 1944. december 22-én csapattestét hátrahagyva az ostromot Budapesten, a Rózsadombon élte át; szovjet hadifogságba nem került.

Egy védő az egypártrendszer nyomása alatt 1945. április 25-én igazolási eljárásra jelentkezett a fővárosban, ugyanott június 22-én igazolták és július 1-étől a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Irodáját a Pannónia utca 25. szám alatt rendezte be. 1945 után meghatározó védővé vált a háborús és népellenes, illetve az egypártrendszer kiépülését kísérő koncepciós büntetőeljárásokban. 1948 májusában Jobbágy Domokos a vele szemben indult büntetőügyre és védelmére így emlékezett vissza: „[Reggel] a házimunkás beadott egy Szabad Nép-et, melynek hatalmas címfeliratai mindnyájunkat alaposan mellbe vágtak. [...] »Ki igazolta azt az ügyvédet, aki elvtársaink százainak megkínzóját védeni meri. Vizsgálatot követelünk.« [...] Leszedték a keresztvizet az ügyvédemről [Kaczián Lórándról] [...] Hát öregem, ez nagy baj – kezdte a [visszaemlékezővel együtt fogva lévő] ügyvéd. – Ilyen támadásokra a védők le szoktak mondani és hivatalból fognak egy demokratát kijelölni, aki csak egy tárgyalási figura lesz. [...] Néhány nap múlva ügyvédi beszélőre kísértek. [Kaczián] Első kérdése az volt, hogy olvastam-e a lapokban megjelent támadásokat? Ilyen esetben az a szokás – mondotta –, hogy az ügyvéd lemond. Ő azonban nem teszi, mert meg van róla győződve, hogy egy igaz ügyet véd. [...] Az ügyvéd cellatársam ismerte védőmet és csodálkozásának adott

1 Karl János (szerk.): A magyar kegyestanítórendi debreceni Calasanzi Szent József Reálgimnáziumának értesítője az 1931-32. iskolai évről. k.n., Budapest, 1932. 67., 72.; Karl János (szerk.): A debreceni kegyestanítórendi róm. kat. Calasanzi Szent József Reálgimnáziumának értesítője az 1932-33. iskolai évről. k.n., Budapest, 1933. 77., 94., 98., 2 Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtár és Levéltár (ELTE), Anyakönyvi (származási) lapok; Doctorok származási lapja, 1939-40; Jogtudományi végbizonyítványok és Jogtudományi szigorlatok jegyzőkönyve., 3 HM HIM Központi Irattár (KI) 305/3215 számú személyi okmánygyűjtő (dr. Kaczián Lóránd), 4 Budapesti Főváros Levéltára (BFL) IX (Testületek, 1481-1971) 282 (Budapesti Ügyvédi Kamara iratai, 1875-1970) Ü.8519 számú ügyvédi személyi okmánygyűjtő (dr. Kaczián Lóránd), 5 Mai nap. Nagyvárad, 1941. január 07. 5., 6 Budapesti Közlöny, 1942/3. 14., 7 Ügyvédi hír. Magyar Lapok, 1943. szeptember 28. 7.; a Nagyvárad, Hitler Adolf (1940-1944), korábban Úri ( -1940), majd jelenleg Ciorogariu (1944- ) utca alatt., 8 Budapesti Közlöny, 1944/113. 10.; Igazságügyi Közlöny, 1944/5. 229., 9 KI 305/3215

Pesti Ügyvéd

24

2026. NYÁR


kifejezést, hogy a támadások ellenére is merte vállalni a további védelmemet.”10 Az 1948. június 26-i elsőfokú ítélethirdetésre Jobbágy úgy emlékezett vissza, hogy „[Az] addigi biztonsági érzésemet kezdtem elveszíteni. Különösen mikor láttam az ügyvédem zavarát, akit a közönség közül ugyancsak ócsároltak, fenyegettek. [...] Én oda mentem az ügyvédhez és megkérdeztem, hogy komoly-e a halálos ítélet. Mert arra már el voltam készülve, hogy elítélnek, de hogy halálra, azt gondolni sem mertem. A védő szomorúan intett a fejével.”11 1950 januárjában a Magyar Néphadsereg felhívására – némi iróniával – írt életrajzában a katonai képességeire vonatkozó kérdésre így válaszolt: „[Különös] képességem nincs, de igen jól vívok.” Ugyanezen év májusában személyi okmánygyűjtőjére ceruzával írt politikai minősítést készítettek. Eszerint „[Politikailag] gyengén képzett. Azt lehet mondani, hogy bigott vallásos. Pártnak sem felszabadulás [lásd: 1945] előtt, sem után pártnak tagja nem volt. [...] Polgári gondolkodású. [...] jelenleg önálló ügyvéd, panaszkodik, hogy a kereset napról napra kevesebb.”12 Bár korábban önálló ügyvéd volt, 1952. január 1-től az állampárt presztalinizációs törekvéseinek és az ügyvédi hivatásrend kollektivizálásának részeként a Budapest V. kerület, Nádor utca 5. szám alatti 14. számú ügyvédi munkaközösségbe osztották be. Az 1956 októberében a Budapesti Ügyvédi Kamara forradalmi bizottságában vállalt szerepe miatt fegyelmi eljárás indult ellene. Ennek ellenére – amíg lehetősége volt rá – továbbra is eljárt védőként. Sebestyén Mária, a forradalom és szabadságharc résztvevője és ápolónője, az 1957. szeptember 14-én megtartott első tárgyalására akként emlékezett, hogy „[A] tárgyalásra anyám ügyvédet fogadott, Kaczián Lórándot, akinek sikerült nagyon sok ‚56-os ítéletéből levetetnie. A fellebbviteli tárgyalásomra [...] még ott volt a Lóri bácsi, de a rá következő hónapban Tökölre internálták, hogy ne tudjon tovább részt venni az 56-osok védelmében. Háromszor hoszszabbították meg az internálását hat-hat hónapra, csak hogy ne legyen szabadlábon és ne tudja az ügyvédi munkáját folytatni.”13 Kaczián Lórándot 1958. február 28án tartóztatták le és internálták, majd egy március 31-én kelt paranccsal – mint „[Osztályidegen] [és] ellenforradalmi ténykedé-

séért Pol. [Politikailag] megbízhatatlan” tartalékos honvédtisztet – lefokozták. 1958. március 15. és augusztus 31. között ideiglenesen felfüggesztették, majd a fegyelmi eljárását megszüntették, ténylegesen egy felülvizsgálatot követően szeptember 1-től alkalmatlannak minősítették az ügyvédi hivatás gyakorlására. Szabadulását követően segédmunkásként dolgozott, majd az Építésügyi Minisztérium Építőanyagipari Központi Kutató Intézetében helyezkedett el főelőadóként.

Visszatérés és szakmai kiteljesedés Felülvizsgálatot követően, 1962. augusztus 9-én az alkalmatlanságát megállapító határozatot hatályon kívül helyezték, és szeptember 1-ével visszajegyezték a ka-

marai névjegyzékbe. 1979. június 16-ával történt nyugdíjazásáig a Budapest XVII. kerület, Földműves utca 5., majd X. kerület, Állomás utca 2. szám alatti 24. számú ügyvédi munkaközösség tagja. Ismert és elismert védő volt, akit „[A] forradalom után internáltak, alig néhány éve térhetett vissza az ügyvédi pályára. Mégis rejtőzködés nélkül vállalta a tiszta elveket.”14 Kis János az 1973 októbere és 1974 januárja közötti „»Darabbér« per” védőjéről úgy emlékezett meg, hogy Haraszti Miklós „[Védője], dr. Kaczián Lóránd, egy régivágású úriember, szintén kiválóan szerepelt, a sajtószabadság elleni támadásként ítélte el az eljárást, ami nem volt szokás akkoriban”15, illetve az eseményeket Haraszti

is akként idézte fel, hogy „[Fantasztikus] ügyvédem volt, Kaczián Lóránd. Miután kéziratban elolvasta a könyvet, ezekkel a szavakkal vállalta el az ügyet: fiatalember, gratulálok, ön elkövette a bűncselekményt, de azért, ha megengedi, én úgy fogom védeni, mintha ártatlan lenne.”16 Az eljárás a magyar demokratikus ellenzék és a szamizdat irodalom egyik kulcsmomentumává vált. Hatása túlmutatott az 1970-es éveken, mert Haraszti érvelésében „[Azt] mondtam magamnak: erre az ügyvédre éheztem. Amikor végül nyolchavi felfüggesztett börtönre ítéltek, azt mondtam neki: gratulálok, történelmet csinált. Kaczián értette, hogy nem az enyhe ítéletről beszélek. Új korszak kezdődött a hatalom és a polgárok viszonyában: egy ügyvéd akart és mert nyerni egy politikai perben. Nyert, hiszen gyakorlatilag törvényesítette az új keletű divatot, a nem kívánatos gondolatok terjesztését. [...] Kaczián tudta, hogy a pert [szovjet mintára] elsőnek szánják az új magyar szériában. Neki köszönhetően mégis ez lett az utolsó íróper Magyarországon. Kacziánnak köszönhette a hetvenes évek értelmisége, hogy szabadlábon körözhette kéziratgyűjteményeit.”17

Egy életpálya mérlege és hatása 1990. szeptember 17-én a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöksége első alkalommal döntött az Eötvös Károly-díj odaítéléséről. Az elnöki előterjesztésben eredetileg négy nyugdíjas ügyvéd szerepelt, melyet kézírással egészítettek ki egy ötödik névvel: Kaczián Lórándéval.18 1990. október 13-án az évi rendes közgyűlésen a díjat „a büntetőügyekben kifejtett áldozatos munkájáért és életművéért” indokolással ítélték oda neki, bár személyesen átvenni nem tudta. Kaczián Lóránd 1998. február 8-án hunyt el Budapesten. Életpályája és védői működése hozzájárult ahhoz, hogy – ahogyan Haraszti Miklós nekrológja fogalmazott – „[Ez] a hang lehetetlenné tette Magyarországon a politikai pereket. Többé nem számíthatott a hatalom együttműködő, megfélemlített védelemre. Kaczián áthozta a közvéleményt a korláton. Jogerőre emelte a szolidaritást. A többi már csak politika volt.”19 SZERZŐ:

Dr. Dávid Ferenc

10 Jobbágy Domokos: Az ő foglyuk voltam. Magyar Napló – Integratio, Budapest – Bécs, 2024. 134-136., 11 Jobbágy 2024. 142-143., 12 KI 305/3215, 13 Sebestyén Mária: „Aki vérzik, azt el kell látni.” In: Bindorffer Györgyi, Gyenes Pál (szerk.): Pesti utca – 1956. Válogatás a fegyveres felkelők visszaemlékezéseiből. Századvég Kiadó – 1956-os Intézet, Budapest, 1994. 147., 14 Haraszti Miklós: Dr. Kaczián. Népszabadság, 1998. április 06. 12., 15 Kis János: Szabadságra ítélve. Életrajzi beszélgetések Meszerics Tamással és Mink Andrással. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021. 162., ¹⁶ Czene Gábor: „Gratulálok, ön elkövette a bűncselekményt” – Interjú Haraszti Miklóssal. Népszava, 2023. szeptember 30. 5., 17 Haraszti 1998. 12., ¹⁸ BÜK 1990. Eln. 465/2., 465/7. 1-2., 19 Haraszti 1998. 12.

2026. NYÁR

25

Pesti Ügyvéd


· PUBLICISZTIKA ·

Szerelek is, meg nem is A feleségem óriási bölcsességről és személyiségem teljes ismeretéről tesz tanúbizonyságot, amikor a lakásban marad, míg én a garázs előtt kiszedem a tartójából a kölcsönzött kerékpárszállító vasvázát, és kiterítem a földre. Aztán a hozzá mellékelt papirosba temetem a tekintetem.

Pesti Ügyvéd

26

2026. NYÁR

ILLUSZTRÁCIÓ: ADOBE FIREFLY

H

evederek, racsnik, pöckök kakellene vállalnia a felelősséget azért, ha találok is egy orosz csatornát, ahol egy valkádja örvénylik a szerelési útaz autóban kárt okozna a berendezés. végtelenül nyugodt, egykedvű, robotmutatón. Az agyam erre úgy reÉs ezt természetesen nem vállalhatják: szerű szaki pattintja fel a tárolót az autó agál, akár egy bonyolultabb Excel-tábla tiltják a belső szabályok. De ő legalább hátuljára. A videó aztán újraindítja az láttán: ijedtében lehúzza a rolót, és innagy empátiával nézi végig mentális agyamat. Lassan értelmet nyernek a fokább kiszáll a buliból. Semmit nem érösszeomlásomat, és kikeres nekem egy gaskerekes racsnik, a pántok, a pöckök. tek. Forgatom a papírt, nézem az egyre videót, hátha az segít. A videón egy köAz összecsukható állványzat a fejemidegenebb ábrákat: olyanok, akár egy zépkorú csóka hosszú perceken át, vében térbeli formát ölt. Aha… szóval az hieroglifa. A hőkupola még nem jött el, get nem érő körmondatokban magyaráz alsó támaszték a lökhárító fölé kerül, mégis elindul egy kövér vízcsepp a homa kerékpárszállításról, majd, amikor a felső meg az ablakra. Igen, a hátsó ajtólokomon, néhány perc múlva pedig úgy odaérünk ahhoz a részhez, ahol a felba akasztandó pöcök tartja az egészet… lever a víz, mintha épp Én is lassan, robotszerű zuhanyoztam volna. Elmozgással, de már lényeképzelem, ahogy a szomgesen nyugodtabban jászédok behűtik a sört, rok el. Hajlítok, rögzítek, és kiülnek az ablakba, akasztok: tíz perc múlva hogy nézzék az eposzi ott a kocsi hátán a kerékküzdelmet. Az esendő, párhordozó. A bicikliszemüveges fickót, aki ket felpakolni már nem megküzd a szörnnyel: egy soha véget nem érős a hevederekkel átszőtt IQ-teszt, hanem egy kis vascsövekkel – és önizommunka. magával. Műsor, az nem Újra felmegyek a lalesz, fogadom meg makásba. A feleségem gamban. Nem lesz egész megint felpillant a makerületet felverő káromgazinból. Már rég bepakodás és égiek kárhoztakolt, összehajtogatott tása. Befelé üvöltök csak és elrendezett mindent, hangtalan. úgyhogy nincs más hátFeltántorgok a lakásra, mint elindulni a nyaba. A feleségem a kanaralós kerékpártúrára. pén felnéz egy színes Az M1-es végeláthatatlan magazinból. Közlöm útfelújításain vánszorogvele, hogy kifogott rajtam va végig a visszapillantót a kerékpárszállító felszesasolom: mikor zuhanA bérbeadó arra hivatkozik, hogy ha relése. Bólint. Én meg nak le a biciklik a köveelindulok oda, ahol költési távolságot hírből segítene, és ha az autóban kárt okozna csönöztem a vasat. Bérelsem ismerő kamionok a berendezés, neki kell vállalni érte hettem volna harmincelé? De a biciklik bírják, a felelősséget. És ezt természetesen nem ezerért egy hétre. Ott egy és lassan belenyugszom kárörvendő idősebb férfi a hihetetlen ténybe. Megvállalhatják: tiltják a belső szabályok. mosolyogva, nagy fejcsócsináltam. Ezt is. (Az utaválások közepette közölzás végén a kitámasztó te, hogy ha nincs keresztkarmantyúk alig észretartóm, akkor az is kell. Az meg úgy szerelésről van szó, ott azt bírja monvehető módon eldeformálták a lökhárímár hatvanezer lenne. Aztán találtam dani: „Ha nincs gyakorlatunk benne, ne tót. Kárnak nem nevezném, és csak én egy huszonötezrest, ahol a felszerelés az utazás napján álljunk neki, hanem látom. Meg fogom szokni. Ezt is.) díja még háromezer forint lett volna. korábban. És legyenek nyugodtak a köVégül találtam nyolcezerért olyat, amit rülmények!” Itt már úgy érzem, a fickó az autó hátuljára kell felrakni. „Rajtam ismer engem. Mondjuk annyira azért nem fogtok ki!” – gondoltam, és elindulmégsem, mert szerintem nekem adSZERZŐ: tam a nyolcezres irányába. ventkor kellett volna elkezdenem a felBus István, Mint ahogy most is. Hogy segítsenek szerelést, de legalább húshagyó kedden, a Pesti Ügyvéd felelős már. Ott viszont a bérbeadó arra hihogy végezzek időre… Aztán ötletem tászerkesztője vatkozik, hogy ha segítene, akkor neki mad: további videókért kutakodom. És


· SZABADIDŐ ·

Egy kis hazai Bármerre is vezessen az utunk nyáron, könyv nélkül nem indulhatunk el nyaralni. A pihenés mellé most magyar – vagy magyar származású – írók friss könyveiből válogattunk.

SZENTESI ÉVA

Míg a halál nem választ Tíz évvel ezelőtt legyőzte a rákot, és megírta küzdelme naplóját. De mi történik akkor, ha a szörnyeteg kilenc év tünetmentesség után újra felébred? Szentesi Éva páncélját levetve ír kiújult betegségéről és értelmezi újra önmagát és mindazt, ami vele történt. A Míg a halál nem választ a leszámolások könyve. Leszámolás az illúziókkal, a toxikus nyilvánossággal és a rák legyőzhetőségének mítoszával. De egyben a megérkezés könyve is: egy letaglózó, egyszerre líraian gyönyörű és dokumentarista pontosságú vallomás arról, hogyan köthetünk békét a törékenységében is makacs sorssal és tökéletlen, sebezhető önmagunkkal. Open Books TOMPA ANDREA

Kiváló testek

A poklot a kíváncsiak számára csinálták. A hatalom kíváncsi – olyasmit akar tudni, ami nem tartozik rá. Hogy ki kit szeret, kivel szexel. Mindez létrehozza a kíváncsiak társadalmát, akik tudni akarnak vagy tudni vélnek. A közösség pedig hol megbomlik, hol összekapaszkodik és áthatolhatatlanná válik. Senki és semmi nem lehet a hatalmon kívül. Jelenkor Kiadó DEZSŐ ANDRÁS

ILLUSZTRÁCIÓ: ADOBE FIREFLY

A magyar tenger kalózai A Balaton nekünk a lángos, a romantikus naplemente, a zajos családi nyaralás. De mi történik, miután lemegy a nap? Dezső András könyve bemutatja az egymással rivalizáló legendás siófoki szórakozóhelyeket, a diszkók világát,

2026. NYÁR

ahol a kidobóemberek osztották a törvényt, és a hírhedt veszprémi alvilágot, ami a főváros legveszedelmesebb gengsztereit szolgálta ki. Az eldobott kézigránátok, védelmi pénzek, a megtorlást hozó árulások földjét. Piti bűnözők és nagypályás maffiózók, kalandorok és szélhámosok, akik a tóparton próbáltak birodalmat építeni – néha szó szerint a semmiből. 21. Század Kiadó SZALAY DAVID

Test

A lecsupaszított prózában megírt Bookerdíjas kötet egy magyar származású férfi életének legfontosabb pillanatait követi végig, bemutatva, hogyan roppantják fokozatosan össze döntéseinek következményei. A tizenöt éves félénk és esetlen István édesanyjával él egy csendes magyarországi lakótelepen. Egyedüli társasága a szomszédban élő, az édesanyjával nagyjából egyidős nő. Kapcsolatuk titkos viszonnyá alakul, majd vitája az asszony férjével tettlegességig fajul, amelynek következtében őt teszik felelőssé a férfi haláláért. Évekkel később egy milliárdos angol család sofőrje lesz Londonban, ahol rá kell jönnie, hogy a szépség és siker mögött sokszor érzelmi üresség és veszteség rejtőzik. Libri NELIO BIEDERMANN

Lázár

Minden elkezdődik, még a vég is. Lázár Lajos születésével az erdei kastély falai között beköszönt a 20. század, amely örökre megváltoztatja a Magyarország déli részén élő Lázár bárók régi életét. A Habsburg Birodalom bukásával felbomlik a régi világrend, széthullik a nemesség és az elhallgatott családi

27

titkokkal terhelt látszólag biztonságos jólét is. A Lázár egy magyar nemesi család több generáción átívelő történetét és hanyatlását meséli el a viharos 20. századi események hátterében egészen 1956-ig. A fiatal svájci író egy új generáció friss hangja, regénye egyszerre modern és időtlen. Scolar Kiadó PÉTERFY GERGELY

Digó

A regény az erdőtüzektől és sirokkótól pusztuló, elöregedő, saját műemlékeinek súlya alatt fuldokló Olaszországba vezet, Orvieto expat közösségébe. A regény főhőse Winter Henrik, a kiégett értelmiségi, aki Budapestről a Covid idején költözött Umbria ősi városába, megpróbál úgy élni, hogy már ne okozzon több bajt a világban. Ahogy egyre mélyebben megismeri a várost és az ottlakókat, kénytelen rájönni, hogy tévedett, amikor azt gondolta, hogy már eleget tud a létezésről. Pesti Kalligram KRUSOVSZKY DÉNES

A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot vesz, amikor az egyik utas szerint a megtekintett mozaik csupán másolat. Egy rejtélyes klinikán emlékektől lehet megszabadulni – és mások emlékeiből tartalékolni. Egy írót a regénye valóságával szembesít egy olvasó. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni, és hogy a magánynak számtalan formája létezhet – még akkor is, ha éppen másokkal vagyunk. Magvető

Pesti Ügyvéd


· SZABADIDŐ ·

Egy nyár Budapesten A nyaralás előtt vagy éppen után is bőven van lehetőség emlékezetes programokkal feltölteni a Budapesten töltött nyári napokat. Programtippek a hőségriadón innen és azon is túl.

dulóját. Az Andrássy út nem csupán épületek sora, hanem sorsok, találkozások, titkok és emlékek színtere. A jubileum alkalmából a Városi Platform és az Eötvös10 közös kezdeményezéseként egy több héten át tartó programsorozat készül, amely az Andrássy út múltját, jelenét és jövőjét mutatja be. A programsorozat keretében többek között épületbejárások, tematikus séták, beszélgetések és várostörténeti programok várják majd az érdeklődőket. augusztus 24. – szeptember 12.

Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film történetéből

Idén is lesz Sziget! A Gerendai Károly tulajdonába visszakerült fesztivál a korábbinál kicsit rövidebb, ötnapos formátumban kerül megrendezésre augusztusban a Hajógyári-szigeten. Nemzetközi fellépőkből így sem lesz hiány, hiszen itt lesz többek között a Faithless, a Morcheeba, Florence + the Machine, a Twenty One Pilots és Skrillex is. Emellett a hazai zenekarok krémje, valamint a nap közbeni izgalmas és változatos programlehetőségek sem fognak hiányozni a szigetelőknek. sziget.hu augusztus 11–15.

Vasarely 120

Victor Vasarely születésének 120. évfordulójához kapcsolódva nagyszabású, retrospektív kiállításon mutatja be a Szépművészeti Múzeum a magyar származású, Franciaországban világhírűvé vált alkotó életművét. A kiállított művek jelentős része a budapesti és pécsi Vasarely Múzeumok gyűjteményeiből származik, de kiegészül az Aix-en Provence-i Fondation Vasarely kölcsönzésével. A jól ismert és Magyarországon még sohasem látott alkotások együttese lehetővé teszi, hogy a látogatók teljes képet kapjanak Vasarely művészetéről. szepmuveszeti.hu augusztus 16-ig

Pesti Ügyvéd

Kertmozi a városban

A kertmozizás szezonális műfaj, ebből is következően van egy semmihez sem fogható hangulata. A szabad ég alatt i fi lmnézésnek évről évre egyre több helyen hódolhatnak azok is, akik Budapesten ragadtak a nyárra. Idén többek között a Városháza udvarán, a Pavilon Kertben, a Budapest Gardenben, a Paulaner Sörkertben és a Fellini Római Kultúrbisztrónál tartanak vetítéseket, ahol jellemzően a többség által jól ismert klasszikusokat játsszák.

Dolce vita: Itália élménye két évszázad magyar művészetében

A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása a 19. századtól a kortárs művészetig tartó válogatással mutatja be, hogy a magyar kultúrában Itália mindig az utazók kedvelt célja, a művészeknek pedig örök motívuma és témája volt. A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló kiállítás 75 alkotótól mintegy 150 műtárgyat – festményt, grafi kát, fotográfiát, szobrot, objektet és régészeti tárgyat – mutat be. mng.hu augusztus 23-ig

Andrássy 150

Budapest legikonikusabb sugárútja idén ünnepli fennállásának 150. évfor-

28

Generali – OWT Duna-átúszás 2026

Több év kihagyás után idén ismét lesz Duna-átúszás Budapesten. A Generali – OWT Duna-átúszás keretében a résztvevők a belváros szívében, mintegy 500 méteres távon úszhatnak át Pestről Budára. A legfeljebb ezer rajthoz álló a Corvinus Egyetem előtti rakpartról indul, a célterület pedig a BME előtti versenyközpontban lesz. A teljes hajózár mellett zajló esemény során az úszókra a Szabadság híd látványa és várhatóan 23°C-os vízhőmérséklet vár. nightrunbudapest.com augusztus 29.

2026. NYÁR

FOTÓ: SZIGET.HU

Sziget

A stand- és werkfotózás a filmtörténet láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen kísérője, amely egyszerre szolgálta a film reklámját, dokumentálta a forgatás folyamatát, és gyakran önálló művészi értékkel is bírt. Ezek a felvételek eredetileg a közönség csalogatására készültek, de mára a filmtörténet és a fotóművészet közös kincseivé váltak. A Felvétel! című kiállítás keretében megismerhetjük hét ikonikus magyar film – a Körhinta, az Egri csillagok, A tanú, a Szerelem, az Égigérő fű, A Pogány Madonna és az Egészséges erotika – stand- és werkfotóit. A kiállítás ezeken túl a szakma előtt is tiszteleg, közel kilencven, a nagyközönség által eddig nem látott stand- és werkfotón keresztül. augusztus 23-ig maimano.hu


· SZABADIDŐ ·

DR. PÁLVÖLGYI SZILAS A DARTSRÓL, A HIVATÁSRÓL ÉS A KIKAPCSOLÓDÁSRÓL

„A darts nem hazudik” Ügyvédi munka, 50. születésnap küszöbén, és egy sport, amely mindent kizár a fejből. Dr. Pálvölgyi Szilas kártérítési és biztosítási ügyekkel foglalkozik, egy négytagú ügyvédi társulásban dolgozik, a dartsot viszont már gyerekkorától szereti. Interjúnkban szó esik a jogi pályáról, a munka és a magánélet egyensúlyáról, a versenyrendszerről, és arról, miért nem érdemes félni az ügyvédi dartskupától, akkor sem, ha az ember még soha nem tartott nyilat a kezében. – Alapvetően kártérítési és biztosítási ügyekkel foglalkozom – mondja dr. Pálvölgyi Szilas. – Van egy kisebb szelete a munkámnak, amely a közlekedési büntetőjogon keresztül a büntetőjoghoz is kapcsolódik, de ez szorosan összefügg a kártérítési és biztosítási területtel. Ezek alkotják a munkám gerincét. – Hogy nézett ki az iroda megalakulása, és milyen struktúrában dolgozol? – Egyszemélyes irodát vezetek, de

2026. NYÁR

egy ügyvédi társulásban működünk együtt négyen. A principálisom, dr. Kovács Kázmér is a társulás tagja – őt még az egyetemről ismerem, jártam hozzá fakultatív órára, és aztán az ő irodájában töltöttem a jelölti éveimet. Így dőlt el az, hogy milyen jogterületre specializálódom. A hétköznapjaim nagy részét természetesen elviszi a munka. A mai technikai fejlettségnek köszönhetően – felhőalapú rendszerekben dolgozunk – az ember már nemcsak az irodájában, hanem ha

29

úgy adódik, otthon is tudja folytatni a munkát. Ez kettős dolog: egyrészt rugalmasságot ad, másrészt elmossa a határokat. Hazamegyek, vacsorázom, a gyerekekkel töltöm az időt, aztán mindenki lefekszik, és újra leülök dolgozni. Beadványt megírni és beadni – az elektronikus eljárási rendszerek miatt – lehetséges otthonról is. Régen, amikor csak papíralapon ment minden, az ember vagy bent volt és dolgozott, vagy otthon volt és nem. Ma ez nem ilyen egyszerű.

Pesti Ügyvéd


· SZABADIDŐ ·

akkori nyílkészlet még megvan. A fiam most azzal dobál – mert szerinte apának a nyilaival kell dobálni. Én meg természetesen megengedem neki. – Mi az, ami igazán megfogott a dartsban? – A kikapcsolódás. Teljesen másfajta koncentrációt igényel, mint egy beadvány megírása vagy egy ügyféllel való kommunikáció. Ott a számok és a mezők vannak – semmi más. Ha a munka jár a fejemben, a nyilak mindenfelé szállnak. Ki kell zárni mindent a külvilágból. – Mi a legfontosabb szemlélet, amit a dartsból magadévá tettél? – Hogy az ember soha nem a másikat győzi le – mindig csak saját magát kell felülmúlni. Teljesen mindegy, hogy az ellenfél hol áll. Ha én rosszul dobom, az az én problémám, nem az ő érdemük. Nem szoktam figyelni, hogy a másik hol tart – attól nem dobok jobbat. Csak a saját dobásomra koncentrálok.

A darts teljesen másfajta koncentrációt igényel, mint egy beadvány megírása. Ott a számok és a mezők vannak – semmi más. Ha a munka jár a fejemben, a nyilak mindenfelé szállnak.

– Mi okoz igazi örömet a munkában? – Az ügyfél öröme és elégedettsége. Ez az egyetlen igazi visszajelzés. Van úgy, hogy bár én nagyon jól dolgoztam, mégsem jön meg a kívánt eredmény – és ilyenkor az elégedettség is elmarad, hiába volt minőségi a munka. De ha az ügyfél örül, az mindig megérinti az embert. Talán ez a legőszintébb visszajelzés abban, amit csinálunk. – Decemberben leszel 50 éves. Milyen érzés ez? – Semmi különös. Komolyan. Nem érzem azt, hogy valamilyen nagy válaszút előtt állnék, vagy fordulóponthoz értem volna. Nincs életközepi válságom – legalábbis egyelőre nincs. Nem érzem, hogy most kellene valami drámait elhatározni. Ha összehasonlítom magam az öt évvel ezelőtti önmagammal, nem látok éles különbséget.

Pesti Ügyvéd

– Hogyan kerültél kapcsolatba a dartsszal? – Egész kis koromtól érdekelt ez a dolog, csak akkoriban még azt sem tudtam, hogy dartsnak hívják. Tizenpár éves lehettem, amikor Csehszlovákiából kaptam egy készletet – ott nem is dartsnak, hanem mikádónak hívták. Fröccsöntött műanyag réztesttel, kis papírtáblával. Azonnal elkezdtem dobálni, aminek az lett az eredménye, hogy az ajtót teljesen szétlyuggatták a nyilak a tábla mellett – szóval a célzás akkoriban még hagyott akkor után kívánnivalót. – Mikor jött az első igazi versenyfelszerelés? – 1995-ben vettem az első rendes versenytáblát – egy karácsonyi vásárban, hirtelen ötlettől vezérelve. Az a tábla azóta már selejtezésre került, de az

30

– Hogyan lettél aktív részese a budapesti dartséletnek? – Facebookon követtem különböző dartsos oldalakat, és az egyik ilyen adminisztrátora bejelentette, hogy megnyit egy klubot a Szondi utcában. Közel volt az irodámhoz, ezért már az építkezés alatt is lementem megnézni. A megnyitó után aztán rendszeres látogatóvá váltam, jó kapcsolatba kerültem az emberekkel, és 2017 elején egyesületet is alapítottunk. Felvételt nyertünk a Magyar Darts Szövetségbe, elindultunk a bajnokságokban, és azóta is rendszeresen versenyző tagjaink vannak. Mind női egyéni, mind férfi egyéni országos bajnok került ki az egyesületünkből. – Te magad is versenyzel? – Sokáig nem vettem részt a versenyrendszerben, bár kiváltottam a versenyengedélyt, mert ha már az egyesület vezetésében részt veszek, legyen meg, de maga a versenyzés nem vonzott. Inkább a klubrendezvényekre jártam. A tavalyi szezonban azonban a Budapest-osztályban induló soft darts csapatunkból hiányoztak tagok, és hogy mindig ki tudjon állni a csapat, beneveztettem magam is, így végül több bajnoki fordulón is részt vettem. – Hogyan jött az ötlet, hogy ügyvédeknek szervezzél dartskupát?

2026. NYÁR


– Sokan tudták rólam a szakmában, hogy dartsozok, és elkezdtek piszkálni, hogy csináljak már egy ilyen kupát. Sokáig vacilláltam, aztán egyszer csak azt mondtam, hogy jó, megcsinálom. Tavaly júliusban volt az első. Azon még csak tizenpáran voltunk, a legutóbbi fordulón viszont már majdnem harmincan. Szépen bővül a létszám. Azt szeretném, hogy tényleg mindenki eljöjjön, ne legyen az az érzés, hogy „ott már profi szinten játszanak, nekem ott semmi keresnivalóm”. Volt olyan résztvevő, aki ott fogott életében először nyilat a kezébe, és lejött – majd eredménytől függetlenül remekül érezte magát. A lényeg nem a pontszám. A dobófolyosón egész más tulajdonságok jelennek meg, mint a bírósági folyosón. Lazábbak, kötetlenebbek leszünk. Kialakulhatnak persze új szakmai kapcsolatok is. Egyfajta közösségi esemény, amelyhez a darts csak az apropó.

– Mennyire válik technikai sporttá a darts? – Már az. Bár a régi nagyok azt mondják, hogy ahogyan mezítláb is lehetett focizni rongyos labdával és megszerezni a technikai tudást, úgy a dartsban is a tudás a lényeg, nem a felszerelés. Egy háromezres nyilat is bedobhat az, aki tud – nem kell százezer forintos készlet. De tény, hogy az anyagok egyre kifinomultabbak: vékonyabb nyíltestek, amelyek lehetővé teszik, hogy pontosan egy helyre dobj be három nyilat egymás mellé. A táblák is fejlődnek – a jobbak ma már többrétegű szizálkenderből készülnek, továbbá a régi vastag drótokat felváltotta a pengedrótrendszer, amellyel sokkal kevesebb nyíl pattan ki, még kezdőknél is. – Ma már a darts nem férfi sport. – Bizony, nem! A legismertebb versenyző például Beau Greaves, aki többszörös

női világbajnokként elhatározta, hogy férfiak között is megméreti magát. Az elmúlt hónapokban már ranglistaversenyt nyert a férfi mezőnyben – ezt előtte nő még soha nem érte el. Van egy másik versenyző, aki férfiak ellen már 9-darts-outot dobott – ez a darts Szent Grálja, a lehető legkevesebb nyíllal, dupla kiszállóval teljesíteni az 501 pontot. – A dartsrajongás átterjed a család többi tagjára is? – A fiam tízéves, és rendszeresen ott van a tábla előtt. Most már saját készlete is van, nem feltétlenül kell az én régi nyilaimmal dobálnia. Remélem, hogy egyszer túltesz rajtam. A feleségemet és a lányomat kevésbé fogta meg ez a sport, bár a feleségem régebben azért lejött velem dobálni, de egy idő után – miután nem maradt ideje a gyerekek és a munka mellett gyakorlásra – kevésbé talált sikerélményt benne. – Van olyan, hogy feszülten jössz haza a munkából, és kimész a táblához kicsit dobálni? – Nem szoktam így összekapcsolni. Dühből nem jó dobni – ez biztos. Ha az ember feszült, a nyilak nem oda mennek, ahova szeretném. Inkább az a tapasztalatom, hogy akkor megy jól a dolog, ha az ember teljes nyugalommal, összeszedve áll a vonalhoz. A darts nem stresszoldó eszköz nálam, inkább feloldódás utáni jutalom.

FOTÓ: FREEPIK, UNSPLASH

– Hogyan változott meg a darts megítélése az elmúlt évtizedekben? – Határozottan javul, és sportként egyre ismertebb. Minél több pénz van ebben, annál jobban levetkezik a kocsmasportjelleg. Én még emlékszem – és YouTube-on meg is lehet nézni ezeket a felvételeket –, hogy a világbajnokságokon a versenyzők sörrel és cigarettával a kezükben léptek fel a színpadra. Ma már ez elképzelhetetlen.

– Az alkohol ma is szerepet játszik a versenyeken? – A Magyar Darts Szövetség versenyrendszerében tilos alkoholos állapotban dobni – ez doppingvétségnek minősül. A klubok által szervezett versenyeken nincs ilyen megkötés. Érdekes megfigyelni, hogy egyes versenyzők teljesítménye valóban javul egy bizonyos szintig, ha isznak – aztán ha túlmennek ezen a határon, visszaesnek. Szép az a görbe, ahogy ez megjelenik.

2026. NYÁR

31

Pesti Ügyvéd


Pihenőre vonul az Ügyvédfesztivál Június 6-án tartották Noszvajon a tizenegyedik Ügyvédfesztivált. A tornácos borozgatásból kinőtt rendezvény idén is fergetegesre sikeredett. Még a kreditpontos workshop is remek hangulatban telt. Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz: mind a júniusi zivatarok, mind a kánikula megkímélte a legnagyobb magyar ügyvédi rendezvény közönségét. A kötélhúzásban idén ismét a polgáris kollégák nyertek. A késő délután meglepetésvendége Erox Martini volt, aki nagyszerű olasz estet varázsolt az erre a napra lezárt Szomolyai utcára. Mile Attila ötlet- és csupa szív házigazda mindenkit megvigasztalt: a rendezvény ugyan 2027-ben pihenőre tér, de csak és kizárólag azért, hogy egy kicsit átgondolva és megújulva folytatódhasson.

A tartalomért felel: dr. Tóth M. Gábor, elnök / Felelős szerkesztő: Bus István / Szerkesztő: Vida Ferenc FOLYÓIRAT A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TAGJAINAK

Kiadó: The Contentist Kft. / E-mail: pestiugyved@thecontentist.hu / Tartalomgyártás és layout: The Contentist Nyomda: EDS Zrínyi Zrt. 2600 Vác, Nádas utca 8., Felelős vezető: Csontos Csilla, vezérigazgató


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook