Pesti Ügyvéd / 2022. január-február

Page 1

FOLYÓIRAT A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TAGJAINAK

· A TARTALOMBÓL · In memoriam

dr. Horváth Jenő

– 13. oldal

A pandémia munkajogi kihívásai

– 8. oldal

Közelkép: Lóránt Balázs, a BÜK recepciósa

– 20. oldal

NŐK A PARAGRAFUSOK MÖGÖTT

Magyar Ügyvédnők Egyesülete

· ADAT SZALON CAFÉ ·

GDPR-ról, jó hangulatban

Előfordult már, hogy a férfi kollégák voltak nagyobb súllyal reprezentálva a Pesti Ügyvédben. Az arányok néha kicsit elcsúsznak, most viszont nagyon megbillentek – a nők javára.

Szokták mondani, hogy a XXI. a nők évszázada – és mostanra mintha tényleg változna valami. A változásokat pedig a nők indítják el. Akár Madarászné dr. Mező Boglárka paralimpiai bronzérmes vívó, akár dr. Ladjánszki Bernade , aki személyes tragédiáján keresztül az egészségügy társadalmi alrendszerében ért

el – szó szerint – életmentő változást. Vagy i van éppenséggel a Magyar Ügyvédnők Egyesülete, amely szinte teljes tisztújításon ese át, és vezetői nagy lendüle el kezdenek bele abba a munkába, amely érzelmi töltetet visz bele a néha nagyon is az ész alapján vezérelt ügyvédi munkába. Cikkünk a 3. oldalon

Egy ötlettel kezdődött, amelyből mostanra egy kéthavi rendezvénysorozat nőtte ki magát. Az Adat Szalon célja a szakmai segítségnyújtás és a közösségépítés.

– 7. oldal

·

ÚJ E-ÜGYINTÉZÉS A BÜK-BEN

Megújult a Budapesti Ügyvédi Kamara elektronikus ügyintézési felülete. Mostantól elérhető az online fizetés funkció, amely lehetőséget ad a tagdíjak kiegyenlítésére is.

– 6. oldal

· PUBLICISZTIKA · A középiskolai bombariadók tündöklése és váratlan bukása – 12. oldal

· CÍMLAPSZTORI ·
2022. január–február

Szív-kamara

Ez a remek cím december 14-én juto az eszembe, a Budapesti Ügyvédi Kamara Dísztermében. És ahogy a Fókusz-riportok is kezdődnek: egy éve még nem gondoltam volna, hogy ha belelátok a BÜK belső életébe, az egy szívmelengető érzés lesz.

Több mint egy esztendeje készítjük Önöknek a Pesti Ügyvédet. Elnyerni a megbízatást nagy dolog volt számunkra – és éreztük, hogy most a legjobb tudásunkat kell nyújtanunk a kamarai tagság számára. Azt is elhatároztuk, hogy nem csak úgy öszszekompilálunk egy havilapot mindenféle cikkekből, hanem mélységében kívánjuk megismerni a kamara működését. Ha valami történik, akkor o leszünk, és ha o leszünk, akkor tudósítunk is róla. Arra persze számíto unk, hogy ha Covid-járvány kellős közepén kezdjük el a közös munkát, akkor a rendezvények –akárcsak a társadalom megannyi más alrendszerében és rétegében – eléggé fékeze habzással működnek majd.

Az első néhány alkalom az ismerkedés jegyében telt. Nagyokat nyeltünk a díszteremben, ahogy végigböngésztük a márványtáblák névsorát, és egy barokk kastélyban éreztük magunkat, amikor megnéztük a korábbi elnökökről készült festményeket. A „hivatásrend” szó hallatán pedig a Star Wars-univerzumba ugro unk, mert azonnal a Jedi-rendre asszociáltunk róla. De eltelt néhány alkalom, és egészen érdekes tapasztalatokra te ünk szert.

Tavaly februárban engede egy kicsit a járvány vasmarka, és ebben a kegyelmi pillanatban véradásról jö ünk tudósítani. Gondoltuk, hamar megleszünk, és mehetünk is haza. Aztán a díszterem bejáratánál földbe gyökereze a lábunk: tele volt

a helyiség. A véradás hosszadalmas és nem túl kellemes dolog, ami sok macerával jár. Ehhez képest hoszszú sorban kígyózo az ügyvédség, és mindenki türelmesen várt a sorára, hogy segíthessen másokon. Majd százan jö ek el ezen a napon a kamarába, és a gyors tudósításból végül az le , hogy Vida Ferenc szerkesztőt és jómagamat is hozzá kelle számolni az ügyvédekhez. „Vérünket adtuk az ügyfelünkért” –vicceltünk Ferenccel, de az a helyzet, hogy ennél ez az akció részünkről is sokkal többről szólt.

Van, aki véradást szervez nagy erőkkel, van, aki meg bulit. Még szép, hogy elmentünk nyáron Noszvajra is – ahol megnéztük, hogy engedi ki a gőzt az ügyvédi kar. Igaz, a rendezvény országos jellegű volt, de a BÜK tagsága szép számmal képviselte e magát. A KrAZ teherautó platóján fellépő Zoltán Erikának és két középkorú férfi há értáncosának örvende az Ügyvédfesztivál közönsége, és ez a szürreális pillanat is a retinánkba ége , miközben vígan barátkoztunk, és kóstolga uk a noszvaji borokat.

Voltunk jogász tollasversenyen, de perbeszédversenyen is, ahol az egykori ügyész – ma közlekedési ügyekre szakosodo ügyvéd – a megoldandó jogesetet első osztályú poénokkal szórta meg. A novemberi csúcs azonban a ProBono Nap volt. A hivatásrend i került a legközelebb a társadalomhoz, és aki o volt, pontosan tudta és érezte, hogy igazából a kölcsönös bizalom hídjai épülnek ki ügyvédek és jogkeresők, vagyis az átlagos magyar emberek közö . Ezt pedig nem lehet számszerűsíteni, de az biztos, hogy a befektete munka hosszabb távon meg fog térülni.

És aztán eljö a karácsony, amikor megint csak a díszterembe próbáltunk bejutni. Ez azért volt nehéz, mert újra csak dugig volt a hatalmas helyiség. Civilként biztos felteszi magának az ember a kérdést, hogy vajon ki az ördög érzékenyülne el több száz ügyvéd jelenlétében, de karácsonykor bármilyen csoda megtörténhet: a BÜK frissen megalakult kórusa (melyről a következő számban olvashatnak) egészen varázslatos koncertet ado . Nemcsak az látszo , mekkora munkát te ek bele a szólisták, a hangszeresek és a kórus tagjai, de azt is érezhe ük, hogy a szívükből jö az egész. Ekkor már szinte természetesnek ve ük, hogy a kamara és a tagjai újra és újra meg tudnak bennünket lepni – és alig várjuk, hogy a sorozat 2022-ben is folytatódjon.

Bus István a Pesti Ügyvéd felelős szerkesztője

Legyen a szerzőnk!

Ha van mondanivalója – legyen akár szakmai, akár közéleti, akár a Budapesti Ügyvédi Kamarával kapcsolatos –, írjon nekünk! Cikkének, nyilatkozatának, véleményének teret ad a Pesti Ügyvéd – hiszen ezért is jött létre. A kapunk nyitva áll a kamarai tagok előtt a pestiügyved@ thecontentist.hu címen. Várjuk levelét!

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR–FEBRUÁR 2 · ELNÖKI ÜGY ·

Szív § lélek

A tavalyi évben megújult a Magyar Ügyvédnők Egyesületének vezetősége. Ezzel a szervezet új lendületet kapo , és 2022-ben számos akcióval hallat majd magáról. Cikkünkben bemutatjuk ezt az egyre fontosabb szervezetet és annak vezetőit is.

„Mindaz, amit csinálunk, nem létezhet az igazságba vete hit nélkül. (…) A részigazságok útvesztőiben mindig akad egy szál, ami keresztülvezet a labirintuson, és megmutatja, mi helyes, és mi nem az. Ez az, ami bele van foglalva a törvényeinkbe, de szív és lélek kell hozzá, hogy ki tudjuk olvasni onnét” – ez a Sally Hunter-idézet a mo ója a Magyar Ügyvédnők Egyesületének, amelyet 2004 októberében dr. Szűcs Andrea ügyvéd hívo életre. A szervezet az European Women Lawyers Assotiation (EWLA) céljaival azonosulva és tevékenységéhez kapcsolódva elősegíti az európai jogalkotás megértését, különös tekinte el a nők jogegyenlőségére vonatkozó jogalkotás és jogalkalmazás területén.

– Egyesületünk arra törekszik, hogy magyar és nemzetközi szinten is megerősítse az ügyvédnők közö i szakmai kapcsolatok kiépítését, elősegítse az ügyvédi kamarák, női közösségek, női szervezetek, jogi karok, oktatási és kutatóintézetek közö i kapcsolatépítést, együ működést – mondja dr. Terjék Tímea elnök. A Magyar Ügyvédnők Egyesülete 2021 októberében a megújulás útjára lépve célul tűzte ki a szervezet országos tagságának bővítését, regionális programok és rendezvények szervezését, pro bono ügyek felvállalását és mentorprogram kialakítását. Nemzetközi kapcsolataink erősítésével tagságunk és a magyar ügyvédi közösség külföldi megismertetésében is szeretnénk további eredményeket elérni.

Összetartó közösség

Az Egyesület tagja az Alapszabály szerint ügyvédi kamara által nyilvántartásba ve ügyvédnő és ügyvédjelölt lehet. A Magyar Ügyvédnők Egyesülete (MÜE) 2021. év október hó 20. napján tisztújító közgyűlést tarto . Az Egyesület újonnan megválaszto tisztségviselői: dr. Terjék Tímea elnök, dr. Zárai Eszter általános alelnök, dr. Prandler Katalin nemzetközi és országos kapcsolatokért felelős alelnök, és dr. Mátés Adrienne főtitkár.

A tisztújítást követően az elnök első feladatainak egyike, hogy az Egyesület tagságát rendezze. Az elnök célja igazi összetartó és összezáró közösséget formálni. – Úgy tapasztalom, hogy egyre nagyobb a valahova tartozás igénye és

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 3 · A HÓNAP TÉMÁJA ·
BEMUTATKOZIK A MAGYAR ÜGYVÉDNŐK EGYESÜLETE

vágya az emberekben ebben az elszemélytelenede világban. Fontosnak tartom olyan programok és rendezvények szervezését, amelyekbe minél több kolléganő bekapcsolódhat, és valóban megvalósul az a cél, mint amit az Egyesület a nevében is hordoz: országos szinten jelen lenni, képviseltetni magunkat. Véleményem szerint ezért is különösen fontos, hogy kolléganőink az ország minden pontjáról aktív résztvevői legyenek a MÜE mindennapi működésének.

Az Egyesület célja lenne az értékteremtés és az értékek közvetítése minél szélesebb körben – a korlátozo lehetőségek mia erre ez idáig csak online volt lehetőségük.

E gondolat mentén indíto a el az Egyesület a Facebook-oldalán online előadásait, amelyek a szakmai témán túl életmód, sport, egészség és pszichológia témákat is érinte ek eddig.

Az élet elengedhetetlen részévé váló digitális jelenlét indokol á te e a MÜE honlapjának újragondolását és frissítését. Ezen a platformon található egyebek közö az Egyesület alapszabálya, a belépési nyilatkozat, a szervezetének és tisztségviselőinek bemutatása, programajánlók, események. Szakmai előadásokat is havi rendszerességgel terveznek tartani az online térben a MÜE Facebook-oldalán, valamint hamarosan személyesen is. A személyes előadásokat szintén országos szinten, a helyi kamarák bevonásával rendezik majd meg, melyek Facebook Live alkalmazással online is követhetőek és visszanézhetőek lesznek az érdeklődők számára. A hoszszabb távú célok közö szerepel, hogy a szakmai programokon az ügyvéd kollégák kreditpontot is szerezhessenek.

Mentorálás, kifutó, sport

Az Egyesület fontosnak tartja a tehetséggondozást és a kolléganők támogatását az élet minden területén, minél szélesebb körben. Ezért hiánypótló a Mentorprogram kialakítása, amely három pillérre épül: a joghallgató, az ügyvédjelölt és a pályára visszatérő kolléganők támogatására. A Mentorprogramról részletesen az Egyesület honlapján lesz bővebb tájékoztató (www.ugyvednok.hu).

Az Egyesület több tagja is ProBonodíjazo : az ő szervezésük és aktív támogatásuk melle valósulhat meg az Egyesület pro bono-programja, mely programhoz várják további segítőkész kolléganők jelentkezését is.

– A szakmai programok melle hangsúlyt kívánunk fektetni közös kulturális programok szervezésére is, ami a vidéki kolléganők bevonásával és szervezése által történő közösségformáló élményben valósul majd meg – mondja dr. Terjék Tímea. – Ezen programok révén nemcsak egymást ismernénk meg személyesen, hanem az ado fogadó város éppen aktuális kulturális eseményein is rész vehetünk. Ráadásul ezen programok is alkalmasak lehetnek arra, hogy az Egyesület közös élményeken keresztül hidat képezzen az ország különböző részein élő ügyvédnők közö . Az Ügyvédek a kifutón program nagy sikerrel került megrendezésre 10 évvel ezelő az Egyesület szervezésében. Úgy vélem, egy ügyvédnőnek nemcsak a belbecs, de a külcsín is fontos. Bár sok esetben a talár ápol és eltakar, fontos, ahogy minden tettünkben, úgy a megjelenésünkben is a tökély legyen a cél. Ezért tervezzük újra életre hívni ezt a nagyszerű programot.

A tervek közö szerepel, hogy közösségi sportprogramok is megvalósuljanak. Minden év áprilisában egy Családi Sportnap szervezését is tervezik, amelyet szintén országos szinten, változó helyszínen tartanak meg. Ezenfelül közös városi váltófutóversenyeket, erdei túrákat, sétákat, biciklitúrákat, valamint közös síelést is kívánnak szervezni.

– A fenti célokban és programokban a múlt és a jelen találkozása, a megújulás lehetősége rejlik. Úgy gondolom, hogy ezt a sokra hivato Egyesületet együ , összefogva, egymást támogatva tehetjük újra naggyá – mondja az elnök. – Úgy vélem, ezen programok lehetővé teszik, hogy a már tag és a csatlakozni vágyó kolléganők is megtalálhassák azt a kapcsolódási pontot, amely révén aktív tagjai lehetnek egyesületünknek. Együ , egymás által lehetünk többek, jobbak.

Kamarai és nemzetközi kapcsolatok

A Magyar Ügyvédi Kamara és Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke is támogatásáról biztosította az Egyesületet. A Budapesti Ügyvédi Kamara az infrastruktúrát – a helyszíneket és technikai feltételeket – biztosítja az Egyesület működéséhez. A European Women Lawyers Association (EWLA) és a MÜE közös szervezésében, 2022. szeptember végén Budapesten rendezik meg az EWLA konferenciáját, mely rendezvénynek a Budapesti Ügyvédi Kamara ad majd otthont.

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 4 · A HÓNAP TÉMÁJA ·

Magyar Ügyvédnők Egyesülete

NEMZETKÖZI ÉS ORSZÁGOS KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS ALELNÖK Dr. Prandler Katalin

Szakmai életútja tengelyében mindvégig a jog nemzetközi vetületei, humanitárius vonatkozásai álltak. Az Ötödik Izraeli Háború idején, 1979ben a Magyar Vöröskereszt delegációjának felelős tagjaként részt vett a libanoni bombázások területén nemzetközi alapokból létesített kórházak magyar segélyezésében és Jasszer Arafat palesztin vezetővel éjszakába nyúló többoldalú humanitárius tárgyú tárgyalásokon. Érett jogászként, az Igazságügyi Minisztérium munkatársaként, számos bilaterális és multilaterális Nemzetközi Egyezmény kidolgozásában vehetett részt. A Magyar Ügyvédnők Egyesületének alapító tagja és immár több mint egy évtizede a nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökként képviseli az Egyesületet és a magyar szakmai álláspontot különböző nemzetközi szervezetekben, fórumokon. 2012-ben az Európai Jogásznők Szervezete (EWLA) vezetőségi tagjává választotta. Magyarország nemzeti koordinátoraként szerepet vállalt az Európai Bizottság „Progress” programja keretében megvalósult „Európai női részvénytulajdonosok egyenlőséget követelnek” elnevezésű kutatási projektben.

ÁLTALÁNOS ALELNÖK

Dr. Zárai Eszter

Pályáját a NAV elődjénél, az APEH-nél kezdte. Dolgozott jogászként a magánszektorban, de a Miniszterelnöki Hivatalban és az Igazságügyi Minisztériumban is, a jogszabály-előkészítő főosztályon. Harminchárom évesen lett ügyvéd. A Magyar Ügyvédnők Egyesületének általános alelnökeként azon dolgozik, hogy a jobb megértés és közösségformálás jegyében minél több szakmai, informális, baráti fórumot szervezzen a kolléganőknek országszerte, melyek nemcsak a szakmai utat, hanem a hétköznapokat is segítik. Szeretne továbbá segítséget nyújtani a pályakezdő vagy újrakezdő kollégáknak a mentorprogram keretében.

FŐTITKÁR

Dr. Mátés Adrienne

Édesanyja bíró volt – az ő nyomdokain haladva lépett a jogi pályára. 1999 óta a BÜK tagja, 2003 óta ügyvéd, a Budapesti Regionális Fegyelmi Bizottság tagja. Tapasztalatai szerint nőként, család és gyerekek mellett nagyobb kihívás a pályán maradni és helytállni – minden szerepben. Sokszor ez a nehézség akár a pálya ideiglenes elhagyását is jelentheti, ahonnan nehéz a visszatérés. Az Egyesület törekedni fog arra, hogy tagjainak ebben is támogatást tudjon nyújtani. A nők számára különösen fontosnak tart egy olyan platformot, mint az Egyesület, ahol a praxisuk méretétől, szakmai területtől és kortól függetlenül számíthatnak egymás segítségére. Két fontos témát tart még szívügyének: egyik az utódok megfelelő kinevelése, aminek eredménye a most körvonalazódó mentorprogram, amelyet ő felügyel. A másik a pro bono program, mellyel a BÜK hasonló kezdeményezéséhez kívánnak csatlakozni.

ELNÖK

Dr. Terjék Tímea

Egyetemi tanulmányai alatt dr. Terjék Tímea még katonai ügyésznek készült, majd hét évig látott el kiemelt adózókkal szembeni peres képviseletet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Mivel a „szabadság, bátorság, legrövidebb út az egyenes” elvek mentén nevelkedett, megragadta az ügyvédi hivatás szabadsága, és pályát váltott. Társasági jogi és cégjogi szakjogászként, némi adójogi tapasztalattal ma főként gazdasági társaságoknak nyújt jogi szolgáltatást, emellett családjoggal foglalkozik. A Magyar Ügyvédnők Egyesületében fontosnak tartja, hogy a tagok összefogjanak, és friss lendülettel formálják e kitűnő kezdeményezés munkáját. Úgy tapasztalja, erre nagy az igény az ügyvédnők körében.

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 5

Irodagondnokokat keres a BÜK

Irodagondnoki tevékenység ellátására várja a Budapesti Ügyvédi Kamara elhivato , a munka iránt érdeklődést mutató, precíz munkavégzésre képes kollégák jelentkezését.

Kedves Kollégák! Azon ügyvéd vagy európai közösségi jogász kolléga (vagy irodája) részére, akinek kamarai tagsága megszűnt, tevékenység gyakorlásában valamilyen okból akadályozo vagy elhunyt, illetve a tag nélkül maradó vagy jogutód nélkül megszűnő ügyvédi iroda részére a kamara irodagondnokot rendel ki. Irodagondnoki tevékenység ellátására várjuk elhivato , a munka iránt érdeklődést mutató, precíz munkavégzésre képes kollégák jelentkezését! Az Ü v. 86.§-a szabályozza az irodagondnoki tevékenység folytatására való jogosultság kamarai bejegyzésének feltételeit, az ellátandó feladatokról és az eljárás rendjéről pedig az Ü v. 85.§ és a 7/2017. (XI.20.) MÜK Szabályzat rendelkezik. Amennyiben az irodagondnoki tevékenységgel kapcsolatban kérdés merülne fel, dr. Fügedi Szilvia elnökhelye eshez fordulhatnak a kollégák tájékoztatásért. A jelentkezéseket zsuzsa.doktor@bpbar.hu címre várjuk és egyben kérjük nyújtsanak be a kamara elektronikus ügyintézési felületén (ugyvedikamara.hu) az irodagondnoki tevékenység folytatására való jogosultság bejegyzése iránti kérelmet. (BÜK)

Elhunyt dr. Király Tibor, az ELTE ÁJK volt dékánja

Az ELTE professor emeritusa, az MTA rendes tagja életének 102. évében, 2021. december 28-án hunyt el.

Király Tibor 1920. július 11-én születe a felvidéki Málcán. Először a pozsonyi Comenius Egyetemen, majd a család Magyarországra költözése után 1948-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerze jogi doktorátust.

Szakmai pályafutását

1951-ben kezdte az ELTE Állam- és Jogtudományi

Karán. A Büntetőjogi és

Eljárásjogi Tanszéken a büntető eljárásjog oktatására kapo oktatói megbízást, később az önállósult Büntető Eljárásjogi Tanszéket veze e. 1962-ben egyetemi tanári kinevezést kapo , 1971ben védte meg akadémiai doktori értekezését, 1990 óta a Kar professor emeritusa. A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizo ságának tagja, 1979-ben az MTA levelező, 1987-ben rendes tagjává választo ák. Az MTA főtitkárhelye ese, 1993 és 1996 közö az Elnökség tagja.

Király Tibor két időszakban is betöltö e az Állam- és Jogtudományi Kar dékáni tisztét: 1961-tól 1967-ig, majd 1976-tól 1980-ig, a köztes időben pedig az egyetem rektorhelye eseként láto el vezetői feladatokat. Aktív szerepet vállalt a Kriminológia Tanszék megalapításában, ahogy a Magyar Kriminológiai Társaság munkájában is.

Pályafutása során a jogtudomány, különösen a bűnügyi tudományok területén elért kimagasló eredményei, példaértékű oktatói pályafutása, valamint jelentős kodifikációs, publikációs és tudományszervező tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést kapta 2020. március 15-én. Több egyetem, így az ELTE és a Miskolci Egyetem is díszdoktorává választo a. (ELTE ÁJK)

Februárban ismét véradás a Kamarában

Tizennegyedik alkalommal, de a Magyar Vöröskereszt közreműködésével először szervezünk véradást a BÜK klubhelyiségében 2022. február 24-én, csütörtökön 9 és 15 óra között. Minden kollégát arra bíztatunk, hogy amennyiben lehetőségei engedik, jöjjön el vért adni! Ha bárki is bizonytalan, hogy részt vegyen-e az eseményen, íme egy meggyőző érv: egy véradó, egyetlen tűszúrással három beteg emberen segíthet! Kedves Kollégák! Ontsátok véreteket egy nemes cél érdekében! A szokásos házi sütemények mellett a sör és virsli a véradók számára most sem marad el.

Véradásra az jelentkezhet, aki nem múlt még el 60 (ha korábban már adott vért 65) éves, egészségesnek érzi magát és testsúlya meghaladja az 50 kg-ot.Véradáskor felmutatni szükséges a TAJ kártyát, a személyi igazolványt és a lakcímigazoló kártyát. Nagyban könnyítené a szervezést, ha a véradók előzetesen a drfugedi@drfugedi.hu e-mail címen vagy a Kollégák Facebook-csoportban létrehozott eseménynél jeleznék részvételi szándékukat. (BÜK)

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 6
· HÍREK ·

Adat Szalon: GDPR-ról

jó hangulatban

Minden egy ötle el kezdődö 2020-ban, ami mostanra egy kéthavi szakmai rendezvénysoroza á nő e ki magát. Az Adat Szalon célja a szakmai továbbképzés melle az ügyvédi közösségépítés.

Két jó gyakorlat

Dr. Dékány Dóra javaslata ingatlanadásvétellel összefüggő tájékoztatásra:

„Eljáró ügyvéd tájékoztatja szerződő feleket az adatkezelési jogszabályokról, és átadja Adatkezelési Tájékoztatóját. Eljáró ügyvéd tájékoztatja szerződő feleket, hogy személyazonosításra alkalmas irataikról eljáró ügyvéd másolatot készít, melyet a Jogügyletek Biztonságát Erősítő Adatszolgáltatási Keretrendszerben való ellenőrzést követően megsemmisít, illetve személyes adataikat nyilvántartja és kezeli a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően. Felek kijelentik, hogy jelen szerződésben rögzített jogügylet során saját nevükben, illetve érdekükben járnak el, illetve az ügylet nem ütközik a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény rendelkezéseibe.”

Dr. Molnár Adél 3 jó mondata a Pmt. adatlap kiváltására*:

Az ügyvédek együ működésének ma már több, jog által szabályozo formája is van: ügyvédi iroda, irodaközösség, társulás. De úgy gondolom, hogy van az együ működésnek egy másik szintje: az önzetlen segítségen alapuló szakmai együ gondolkodás – vagy divatos szóval élve brainstorming. Különösen fontos ez egy olyan, folyamatosan alakuló és szakmákon átívelő területen, mint az adatvédelem. Erre a gondolatra építve indíto uk útnak 2021 februárjában az Adat Szalon Cafét. Egy nagy, kerek asztal körül beszéltük meg a legújabb adatvédelmi kérdéseket. Közben együ neve ünk, kávéztunk, talán mondhatom, barátok is le ünk. Az asztal körül közösség formálódo , ahol a tagok két szeánsz közö is keresik és segítik egymást.

Ahogy az Adat Szalon Café híre terjedt, úgy jelezték egyre többen, hogy online szívesen részt vennének az adatvédelmi témájú előadásokon. A 2021. decemberben elindíto Adat Szalon Online célja, hogy a GDPR-t akár kevésbé szerető, de kényszerűségből alkalmazó kollégáknak kifejeze en gyakorlati fókuszú szakmai támogatást nyújtson. Ezeket az alkalmakat rövid ismertető után számos „jó gyakorlat” javaslatot tartalmazó előadással kezdjük, majd átadjuk a szót a résztvevőknek, és a rendelkezésre álló idő legalább felében a felmerülő kérdésekre válaszolunk. A decemberi témánk az ügy-

fél-azonosítás és az ingatlan-adásvételi szerződés volt, az előadáshoz készült segédanyagokat pedig feltöltö ük a honlapunkra (www.adatszalon.hu) is.

Már az első alkalommal sok kolléga csatlakozo hozzánk online, ami nagyon megtisztelő volt számunkra. Biztatásnak ve ük a sok-sok pozitív visszajelzést is, úgyhogy eldöntö ük, hogy az Adat Szalon Cafét minden páratlan hónap második csütörtökjén, míg az Adat Szalon Online-t minden páros hónap második csütörtökjén megrendezzük, és örömmel látunk rajta minden érdeklődőt!

A következő alkalmat 2022. február 10-én 15:00 órakor tartjuk, témái az ügyvédi tevékenységgel összefüggő kötelező szabályzatok és nyilvántartások, valamint az ügyvédi tevékenység iratkezelési szabályai lesznek.

Az Adat Szalon minden eseményén a részvétel ingyenes és regisztráció sem szükséges, de megköszönjük, ha a Facebook-eseménynél jelzitek részvételi szándékotokat – így tudjuk, mekkora asztalra lesz szükség. Az Adat Szalon Café törzshelyszíne a Budapesti Ügyvédi Kamara, az Adat Szalon Online esemény csatlakozási adatait pedig honlapunkon tesszük közzé.

SZERZŐK:

Dr. Dékány Dóra

Dr. Molnár Adél

Dr. Kiss Ráhel

„A Megbízott tájékoztatja a Megbízókat arról, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt.) 73. § (1) b) pontjában foglaltak alapján a Megbízottnak ingatlantulajdona átruházása esetén ún. ügyfél-azonosítási kötelezettsége van, továbbá, hogy a Megbízók a Pmt. előírásai szerint a szerződés fennállása alatt az adataikban bekövetkező változásokat kötelesek a Megbízottnak öt munkanapon belül bejelenteni. A Megbízók a tájékoztatást tudomásul veszik. A Megbízók a Pmt. 8. § (1) bekezdése előírásának megfelelően nyilatkoznak arról, hogy az ügyvédi megbízási szerződéssel kapcsolatban saját nevükben járnak el, valamint a Pmt. 4. § (3) bekezdése előírásának megfelelően arról, hogy nem kiemelt közszereplők és kiemelt közszereplőnek nem közeli hozzátartozói (a Pmt. alkalmazásában kiemelt közszereplő az a természetes személy, aki fontos közfeladatot lát el, vagy az ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzését megelőző egy éven belül fontos közfeladatot látott el).”

*szigorúan ingatlan adásvételi szerződés, természetes személy ügyfelek és egyszerűsített átvilágítás esetén alkalmazandó!

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR-FEBRUÁR 7
· SZAKMAI PUBLICISZTIKA ·
– FEBRUÁR
JANUÁR

A pandémia kihívásai

MUNKAJOGI NAGYVÁLLALATI WORKSHOP II.

A Jogtanácsosi Tagozat novemberben nagyvállalati jogtanácsosokkal és az Oppenheim Ügyvédi Iroda kollégáival folyta a a munkajogi workshopsorozatát.

Aworkshop a júniusban megtarto esemény folytatásaként a pandémiával összefüggő munkajogi szabályozási, értelmezési kérdéseket járta körbe. Ezú al az aktualitást a munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló 598/2021. (X.28.) Korm. rendelet (továbbiakban: rendelet) adta. A rendelet célja és egyben lényege, hogy a munkáltatók – a munkavégzés feltételeként – 45 napos határidővel elrendelhetik a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltás felvételét, azaz a védőoltást kötelezővé tehetik azon foglalkoztato ak (munkavállalók) számára, akik a rendelet hatályba lépését megelőzően a védőoltást még nem ve ék fel. A védőoltás teljesítésének hiányában a munkáltató a rendeletben biztosíto jogkövetkezményeket alkalmazhatja – fizetés nélküli szabadságot rendelhet el, és ennek eredménytelen elteltét követően akár azonnali hatályú felmondással vagy felmentéssel a jogviszonyt megszüntetheti. A rendelet 2021. november 1-jén lépe hatályba.

A résztvevők elmondásai alapján a nagyvállalati munkáltatók döntését nagyban befolyásolta az, hogy ado munkáltatónál mekkora az átolto sági arány. 90 százalékos átolto ságnál nem került például elrendelésre, de van olyan nagyvállalat, amely 80%-os átolto ság melle is a védőoltást a munkavégzés

kötelező feltételéül előírta, ezzel biztosítva a munkavégzés biztonságát, amely egyébként is – a Munka Törvénykönyve (továbbiakban: Mt.) alapján – fennálló munkáltatói köteleze ség*. A felmérésekből az is kiderült, hogy jellemzően a „kékgallérosok” körében alacsony a felve védőoltások aránya, így szekto-

Van olyan vállalat, amely ugyan nem rendelte el az oltás kötelező felvételét, de az oltási kedvet munkaidő-kedvezmény megadásával igyekezett elősegíteni.

ronként nagy eltérések lehetnek az átolto ságot tekintve. Van olyan vállalat, amely ugyan nem rendelte el az oltás kötelező felvételét, de az oltási kedvet munkaidő-kedvezmény megadásával igyekeze elősegíteni. Jellemző annak felmérése is, hogy mely munkakörben indokolt a védőoltás elrendelése. Olyan munkaköröknél, ahol gyakorlatilag nin-

csen a munkavállalónak mással személyes kontaktusa, o az elrendelés nem tekinthető indokoltnak a szükségesség és arányosság elve alapján.

A workshopon számos jogértelmezési kérdés merült fel. A rendelet „munkáltató” és „foglalkoztato ” elnevezésekkel él, míg ezen jogalanyok a hatályos jogi szabályozás értelmében valójában nem feleltethetőek meg egymásnak, tekinte el arra, hogy a „foglalkoztato ” a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (Tbj.) alapján egy jóval szélesebb alanyi kört jelent, a „munkáltató” pedig „csak” az Mt. –a munkaviszonyok szabályozása körében – szerepel. A rendelet továbbá „jogviszonyt” és nem munkaviszonyt említ, így kérdéses, hogy a munkaviszonyokon kívüli jogviszonyokra (pl. megbízási vagy vállalkozási szerződés keretében foglalkoztato természetes személyekre) is kiterjed-e a rendelet hatálya, ez volt-e a jogalkotói szándék. Ennek ellentmond az, hogy fizetési nélküli szabadságot csak munkaviszonynál lehetséges elrendelni. (A megbízási, vállalkozási szerződéssel foglalkoztato aknál viszonylag egyszerű az eljárás, mivel indokolási köteleze ség nélkül a szerződés felmondható.) A résztvevők egyetérte ek abban, hogy a rendelet hatálya a munkaviszonyokra terjed ki.

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 8 · HÍREK
*Mt. 51.§ (4) A munkáltató biztosítja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit. (…)

Nem teljesen egyértelmű a rendelet alapján, hogy a védőoltás felvételének megtagadása esetén – amely munkáltatói utasítás megtagadásaként is értelmezhető – a fizetés nélküli szabadság elrendelése és az azonnali hatályú felmondáson kívül más jogkövetkezmény alkalmazható-e (pl. bónusz megvonása, maszkhordásra kötelezés, heti kétszeri tesztelésre kötelezés saját költségen – ez utóbbiak kisebb hátrány, mint a fizetés nélküli szabadság).

A válasz erre inkább az igen, mivel a rendelet nem zárja ki az Mt. egyéb szabályainak alkalmazását.

A workshopon nem jogi, de fontos gyakorlati észrevétel volt az, hogy sok vállalat (pl. gyártó cégek) nehéz helyzetbe kerülne, ha számos munkavállalóját kellene a fizetés nélküli szabadság ideje ala nélkülöznie. Ez sok cégnél komoly működési kockázatot jelentene, amelle , hogy szeretné a biztonságos munkavégzést biztosítani. További kérdés lehet e kontextusban a munkáltató felelőssége, hogy elrendelhe e volna a védőoltás felvételét, de nem te e, és kialakul egy fertőzési gócpont, és sokan megbetegszenek bizonyíto an a munkavégzés során. Ezen érdekkonfliktus feloldására jelenleg nincs igazi megoldás.

Kérdéses az is, hogy mi a jogszerű

eljárás a munkáltató részéről abban az esetben, ha a fizetés nélküli szabadságát töltő munkavállaló – 1 éven belül – felveszi az oltást, és szeretne visszaállni a munkába, de közben a kieső humánerő pótlására a munkáltató már egy másik munkavállalót felve – a munkáltató melyik munkavállalónak milyen indokolás melle mondhat fel jogszerűen.

Felmerülhet a védőoltás következtében kialakuló egészségkárosodásért való munkáltatói felelősség – a résztvevők egyetérte ek abban, hogy az erre hatáskörrel rendelkező, hatóságok által engedélyeze vakcinák esetében nem állhat fenn a munkáltató felelőssége.

A pandémiával összefüggő, jogvitát eredményező munkajogi kérdésekre több esetben a jogalkalmazás fog majd választ adni, ezért a munkaügyi bíróságok ezirányú gyakorlatát érdemes lesz nyomon követni.

Workshop résztvevői: dr. Marencsák Zsolt és dr. Pólik Cecília (OTP Csoport), dr. Haskó Tünde (MOL Nyrt.), dr. Kovács Kinga (Samsung Zrt.), dr. Tóth Tímea (Waberer’s International Nyrt.), dr. Cselédi Zsolt és dr. Mihovics Lívia (Oppenheim Ügyvédi Iroda), dr. Herczegh Zsolt (Magyar Telekom Nyrt.), a BÜK Jogtanácsosi Tagozat elnöke.

NÉVJEGYEK

Dr. Marencsák Zsolt Phd., a workshop vezetője

2015 óta dolgozik az OTP Bank Nyrt.-nél jogtanácsosként. Jelenleg az OTP Csoport magyarországi leányvállalatainál felel a munkajogi támogatás biztosításáért. Jogtanácsosi tevékenysége mellett munkajogot oktat a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán.

Dr. Pólik Cecília, a workshop szervezője

A BÜK Jogtanácsosi Tagozatának titkára, 2006 óta dolgozik az OTP Csoportnál, 2014-ben szerzett munkajogi szakjogász képesítést. Jellemzően üzleti jogi és adatvédelmi területen dolgozik, munkajogi feladatokat is ellát, munkáltatói peres képviseletben is szerzett tapasztalatot.

A Földhivatali Főosztály tájékoztatása a földforgalmi változásokról

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (Földforgalmi törvény) 2022. január 1-jével hatályba lépe módosítása folytán jelentős mértékben változik a földre vonatkozó adásvételi szerződések jóváhagyásának folyamata, mellyel kapcsolatban a Földhivatali Főosztály az alábbiakról tájékozta a a Budapesti Ügyvédi Kamarát.

AFöldforgalmi törvény 21. § (1) bekezdése értelmében a földre vonatkozó, jóváhagyáshoz kötö adásvételi szerződést a felek aláírásától számíto 8 napon belül immár nem a jegyző, hanem közvetlenül a mezőgazdasági igazgatási szerv részére kell megküldeni jóváhagyás céljából. A postai úton megküldö beadványokat az alábbi címzéssel javasolt feladni: Budapest Főváros Kormányhivatala Földhivatali Főosztály Földügyi Osztály, 1243 Budapest, Pf. 719.

A mezőgazdasági igazgatási szerv a Földforgalmi törvény 23. § (1) bekezdése szerinti előzetes vizsgálatot 15 napon belül lefolytatja, és amennyiben nem tagadja meg az adásvételi szerződés jóváhagyását, akkor elrendeli az adásvételi szerződés hirdetményi úton történő közzétételét. Az erről szóló végzését közli a szerződő felekkel és az illetékes jegyzővel, utóbbi részére pedig megküldi a szerződés egy, nem biztonsági okmányon szerkeszte példányát is. (Mindez természetesen csak azokban az esetekben lehetséges, melyekben a Földforgalmi törvény 20. §-a nem zárja ki az elővásárlási jogot.) A jegyző hirdetményi úton

közli a szerződést az elővásárlásra jogosultakkal. Jóváhagyáshoz nem kötö adásvételi szerződés esetében értelemszerűen közvetlenül a jegyzőhöz kell megküldeni az adásvételi szerződést.

Az új előírásokat már valamennyi, 2022. január 1-jén vagy azt követően indult hatósági jóváhagyási eljárásban alkalmazni kell. Ezért függetlenül a ól, hogy az adásvételi szerződés az idei évben vagy esetleg 2021 utolsó napjaiban kelt, azt már minden esetben a mezőgazdasági igazgatási szervhez kell benyújtani. (BÜK hírlevél)

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 9

kismama az egyetlen,

100

tudja a gyereke érdekeit képviselni”

DR. LADJÁNSZKI BERNADETT

Ritka az olyan civil kezdeményezés Magyarországon, aminek hatására meg tud változni az orvosi gyakorlat. Dr. Ladjánszki Bernade mozgalma néhány hónap ala ért el jelentős eredményeket, a java pedig minden jel szerint még hátravan. A polgári jogi ügyvéddel félénk kismamákról, kórház és kórház közti különbségekről, orvosi irányelv-alkotásról és személyes tragédiájáról beszélge ünk.

– Kezdjük egy kicsit messzebbről a beszélgetést: hogyan le él ügyvéd?

– Középiskolásként nagyon szere em a magyart, a történelmet és a nyelveket, a matek ellenben nem igazán ment. Ezzel lehe em volna még bölcsész is, a már akkor tanárként dolgozó nővérem azonban sikeresen lebeszélt róla. Így kerültem az ELTE jogi karára, ahol azonnal éreztem, hogy ez egy nekem való pálya lesz. Már gyerekként is én voltam az, aki igazságtalanság esetén kiállt a társai melle a tanárokkal szemben, amivel persze rendre én húztam a rövidebbet. Ügyvédként polgári joggal foglalkozom, elsősorban ingatlanjoggal és peres ügyekkel.

– Az elmúlt hónapokban több helyen –többek közö a Nők Lapja interjújában vagy Friderikusz Sándor podcastjében – is lehete találkozni rendkívül meg-

rázó történeteddel, amely kisbabád elvesztéséről szól. El tudnád mondani röviden, mi történt?

– Egy terhességi májbetegségem volt, amit terhességi kolesztázisnak hívnak. 2020 szeptemberében tudtam meg, hogy várandós vagyok, 2021 májusára voltam kiírva. Az első, betegségre utaló jelek februárban jelentkeztek, először a máj működéséhez kapcsolódó laborértékekben, majd egy erős viszketésben. I sok esetben olyan erős viszketésre kell gondolni, ami álmodból is felébreszt, és már arra sem tudsz figyelni, akivel éppen beszélsz. Hetente nézték a laborértékeimet, gyógyszert kaptam rá és diétáztam, mindezek mia abban a hitben éltem, hogy minden a legnagyobb rendben van. Egy terhesgondozás utáni éjszaka éreztem azt, hogy nagyon bekeményedik a hasam, de mivel akkor már a 36. hétben jártam, azt

gondoltam, ez a szülésre utaló jel lehet. Másnap bementem a kórházba, és nem találtak szívhangot a babámnak.

– Őszinte részvétünk! A gyászidőszak elmúltával, gondolom, választ szerettél volna kapni arra a kérdésre, mi történt.

– Pontosan. Először annyit mondtak, hogy ez a májammal lehet összefüggésben. A férjem egy nagyon jó barátjának hepatológus a bátyja és az édesapja. Ők mondták el nekem igazából, hogy a rengeteg laborvizsgálat során egy mérés kimaradt: az epesav, az egyetlen, ami valóban veszélyes a babára. Amikor körbetelefonáltam az ország összes nagyobb kórházának laborját és a magánlaborokat, kiderült, hogy ilyen vizsgálatot lényegében nem is végeznek Magyarországon. A Debreceni Klinika volt az egyetlen, ahol

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 10 · SZAKMAI INTERJÚ ·
„A
aki
százalékosan

mérnek, de o is csak 2021 áprilisától te ék ezt úgymond nyilvánossá.

– Hogyan lehet mindezt nem orvosként kideríteni?

– Mint mindenki, először én is az interneten kezdtem el kutakodni. Ekkor döbbentem rá, hogy a terhességi kolesztázis egy világszintű probléma, ami egy nagyon egyszerű és olcsó vizsgála al megelőzhető lenne. Először egy amerikai, majd egy brit szervezetet találtam, ez utóbbi az ICP Support, aminek alapítója Jenny Chambers, aki nekem is egy példaképem. Ő a nyolcvanas években – két gyermeke elvesztése után – kezdte el a küzdelmet a terhességi kolesztázis ellen, és tíz év kelle hozzá, hogy valami történjen is annak hatására. Amit jelenleg tudunk erről a betegségről, azt nekik köszönhetjük. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy az anya epesava korrelál a gyerekével, ami a felnő nek még magas epesavszint esetén nem okoz gondot, a babának azonban leállítja a szívét. Különösen veszélyes ez a harmadik trimeszterben. Ilyenkor a legjobb megoldás az, ha minél előbb kiveszik a babát.

– Természetes volt neked, hogy elkezdesz leásni a probléma gyökeréig? – Igazából igen, mivel ügyvédként tudom használni a kommunikációs képességemet, tudok jogszabályt keresni, utána tudok nézni dolgoknak. Mindemelle ez egyben önterápia is volt, egyú al az is célom volt, hogy a következő gyerekem már ne legyen ilyen veszélyben – mivel ennek a betegségnek elég nagy az ismétlődési valószínűsége. Először a SOTE-t kerestem meg azzal, hogy vezessék be ezt a mérést is, akik rögtön nagyon pozitívan fogadtak. Ezt követően megfogalmaztam egy levelet, amit elküldtem a kórházaknak. A reakciókból azt érzem, mintha kicsit meg is lepődtek volna: egyrészt azon, hogy ilyen megtörténhet, másrészt azon, hogy egy olyan ember írja ezt, akinek amúgy semmi köze az egészségügyhöz.

– Harmadrészt pedig, gondolom, azért is, mert mégiscsak egy ügyvéd vagy, aki addig fog kellemetlenkedni náluk, ameddig annak eredménye nem lesz. – Ez pontosan így van, mivel tudom, hogy igazam van. Ugyanakkor azt is látom, hogy ezt nem most és nem nekem, hanem sokkal korábban kelle volna egy egészségügyi vezetőnek elintéznie.

– Van bármilyen statisztika arra, mennyi terhességet érint az epesav problémája?

– Magyar statisztika hamarosan lesz, a nemzetközi adatokból azonban azt látjuk, hogy a terhességek egy százalékában jelentkezik. Magyarországon körülbelül évi 5-6 magzatvesztés vezethető vissza az epesavra, ami ahhoz képest rengeteg, hogy egy olcsó, egy-kétezer forintos vizsgálat bevezetésével ez nullára redukálható.

Hol tart most ez a mozgalom?

– Sokszor úgy érzem, ez le az új munkám, annyira sokat foglalkozom vele. Naponta keresnek meg kismamák, és akinek szüksége van segítségre, annak segítek. I is jól jön az ügyvédi véna, hiszen sokan nem olyan karakterek, hogy kiálljanak a maguk igazáért, különösen kismamaként egy orvossal szemben. Gyakran én tárgyalok helye ük a kórházakkal, hogy legyenek kedvesek olyan kismamákat is fogadni, akik területileg nem hozzájuk tartoznak. Ebből a szempontból Debrecenben a legrugalmasabbak, ahol elég, ha elviszi nekik valaki

A szülészetnőgyógyászat témakörében fellelhető 30 irányelvből 23 lejárt érvényességű. Ebből következik, hogy ahány orvos, annyiféle tanácsot mond

a kismama vérét. Kezdeményezésemre pedig a Szegedi Klinika és a budapesti Szent Imre Kórház is beveze e már ezt a vizsgálatot.

– Ha mindenhol bevezetik ezt a vizsgálatot, akkor megnyugodva hátradőlsz majd?

– Nem vagyok az a hátradőlős típus, ráadásul nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az epesavmérés egy általánosan elterjedt vizsgálat legyen. Emelle nagyon fontos a kismamák tájékoztatása is: az orvosok hagyományosan nem szeretik, ha a kismama presszionálja őket, milyen vizsgálatot szeretne. Én erre azt mondom, az, hogy az orvosnak mi tetszik, vagy nem, kevésbé számít, hiszen a kismama az egyetlen, aki százszázalékosan tudja a gyereke érdekeit képviselni. Persze van ellenállás az orvostársadalom részéről, azt viszont elismerik, hogy abszolút konstruktív az, amit csinálok.

– Mi lesz a te utad?

– Ahogyan egyre jobban beleástam magam, lá am, hogy nekem nem pont az lesz az utam, mint Jenny Chambersnek, aki a mai napig kismamákkal foglalkozik, és a kutatásokban segédkezik. Ez utóbbit mi megspórolhatjuk, hiszen elég átvennünk a britek eredményeit. Ehelye elkezdtem utánanézni, mi a helyzet a köznyelvben protokollnak hívo orvosi irányelvekkel. Ezekért az Egészségügyi Szakmai Kollégium felel, a szülészet-nőgyógyászat témakörében fellelhető 30 irányelvből pedig 23 lejárt érvényességű. A terhességi cukorbetegségről például nincs érvényben lévő irányelv, holo rengeteg kismamát érint. Ebből következik az is, hogy ahány orvos, annyiféle tanácsot mond a kismamának: az egyik diabetológushoz küldi, a másik azt mondja, figyeljen kicsit oda az étkezésre. Nincs egy egységes eljárásrend arra vonatkozóan, mikor mit kell csinálni. A kórházakban ugyan vannak eljárásrendek, ám ezek sokszor egymásnak is ellentmondanak, holo ezekre a kérdésekre tudományosan többszörösen igazolt eljárások vannak nemzetközileg. Ha ennek a jogi részét nézzük, akkor egy esetleges műhibapernél a lejárt irányelveket figyelembe sem lehet venni, csupán a tankönyvet, ami egy még régebbi álláspontot tükröz. A magam részéről ezzel választ kaptam arra az ügyvédi közvélekedésre, miért kvázi lehetetlen Magyarországon műhibapert nyerni: azért, mert nincsenek olyan szabályok, amik alapján felelősségre lehetne vonni az orvosokat. Nem azért akarom ütni ezt a vasat, mert műhibapereket akarok, hanem azért, hogy a mezőtúri nőgyógyász is ismerje azt, amit a SOTE-n dolgozó nőgyógyász. Ezeket a minimum tudásszinteket pedig az irányelveken keresztül lehet meghatározni.

– Ez nem egy rendkívül nehéz, mármár lehetetlen feladat?

– Szerintem mindez csupán akarat kérdése. Az pedig megvan bennem.

NÉVJEGY dr. Ladjánszki Bernade

Polgári jogi ügyvéd, aki elődlegesen ingatlanjogi, cégjogi, öröklési jogi és munkajogi ügyekkel foglalkozik. Jogi diplomáját az ELTE-n szerezte meg 2012-ben, az ügyvédjelölti éveket és a szakvizsgát követően pedig 2015ben nyitotta meg saját praxisát.

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 11

Huszonnyolc és fél

A BIT rendszámú fehér Volkswagen Golf azon a délelő ön is csendben állt meg a gimnázium kovácsoltvas kerítése elő . Nem kelle hozzá másfél perc, hogy az udvaron addig vérre menő focimeccs feledésbe merüljön, ahogyan a savban (vagy lúgban?) maradt lakmuszpapírról sem olvasta már le senki az eredményt a kémiateremben.

Valamennyi diák azonnal félbehagyta azt, amit addig csinált, és bepakolt táskával várta, hogy megszólaljon a szaggato csengő, amivel hivatalosan is kezdetét veszi a bombariadó.

A bombariadó talán már akkoriban – bő húsz évvel ezelő – is túlment a kamaszkori csínytevés fogalmán, ám ez a kamaszkori csínytevőket a legkevésbé sem érdekelte. I a történet egyetlen szereplője sem gondolta egyetlen másodpercig sem komolyan, hogy valaki tényleg fel akarja robbantani az iskolát. A bombariadó egy eszköz volt, ami elintézte, hogy ne akkor kelljen témazárót írni a ’48-as forradalom és szabadságharcból, vagy ne egy végtelenül unalmas tanórán kelljen ülni, amikor annyi mást lehet még csinálni az életben, pláne kamaszkorban.

Egyetlen baj volt csupán: a bombariadó annyira egyszerű és hatékony módja volt a szabadidőcsinálásnak, hogy rövid idő ala rengeteg le belőle. Először csak néhány havonta volt egy-egy, majd havonta 2-3, a végén azonban már egymást követő napokon is beparkolt a BIT rendszámú hármas Golf. Miközben már a bombakereső német juhász is rutinos unalommal járta végig a folyosókat és tantermeket, a gimnázium vezetősége tajtékzo . Ilyennel nem lehet viccelni, ennek híre megy, az ére ségizők nem tudnak rendesen felkészülni, és különben is – hangzo ak az alapvetően teljesen jogos észrevételek. A váratlan szabadidő ellenben rendkívül sokat hozzáte a gimnazista mindennapokhoz, amikor az egyszeri kamasz már iszonyúan unja, hogy minden perce be van osztva, ráadásul számára többnyire érdektelen programokkal. A bombariadó ideje ala mindenki önmaga lehete : voltak, akik azonnal rohantak a közeli kocsmába, mások mentek a legközelebb lakó osztálytárs lakására csapatostól, tiniszerelmek bontakoztak ki a közeli parkban, néhányan meg persze

egymás közö pufogtak, hogy már megint ki volt az a gyökér, aki betelefonált a rendőrségre. Pedig ők mennyit tanultak a témazáróra.

A ‘ki volt az?’ kérdés persze nemcsak az iskola strébereit, de a vezetőséget, hivatalból pedig a rendőrséget is foglalkoztatta. Gimnazistaként úgy lá am, hogy a hivatalos szervek – mondjuk úgy – félszívvel próbálták felkutatni, ki vagy kik lehetnek az elkövetők. A bombákat akkoriban, a kilencvenes évek végén amúgy is inkább S-osztályú Mercedesek aljára szerelték,

vezete be. Először kétórás le a bombariadó ideje, vagyis egy korai riadó esetén még vissza kelle menni. Ehhez persze senkinek sem volt kedve, így szinte mindenkinek össze is gyűlt néhány igazolatlan óra. Ez így még mindig nem volt elég elre entő ahhoz, hogy ne fussanak be bombával fenyegető hívások a rendőrséghez – legtöbbször az iskola területén lévő telefonfülkéből –, így a vezetőség előhúzta legfélelmetesebb ütőkártyáját, az elmaradt órák szombati pótlását. Ha jól emlékszem, ilyenből ke ő le volna, végül aztán csak egy le . Hogy miért? Mert az első szombati tanítási napon bombariadó volt.

nem a középiskolák mosdójába, így nem is találták meg az ezzel fenyegetőző(ke)t. Egyszer azért bejö ek az osztályterembe, lejátszo ak egy hangfelvételt („Bombát helyeztem el a…”), majd mindenkinek le kelle írnia egy papírra, hogy nem tudja, ki beszél a felvételen. Vagy ha tudta, akkor azt. Ezt aztán ellenőrzi egy írásszakértő – magyarázta elő e a tanári kar fenyegetően –, és kiderül, ki nem írt igazat. Ezen már 16 évesen is mindenki csak röhögö . Utána meg az ablak melle ülő felkiálto , hogy megint i a BIT Golf.

Ha a rendőrség nem kapja el a te est, akkor nekünk kell cselekednünk – gondolta a tanári kar, és re entő szankciókat

Abban a tanévben 28 és fél bombariadó volt – utóbbi volt a fél –, a következő tanévben viszont egy sem. Mindez nem a rendőrség nyomozómunkájának és nem is a tanári kar keménykedésének, hanem a táliboknak köszönhető. Miután a tanév második hetében leomlo ak az ikertornyok New Yorkban, az üres fenyegetés hirtelen olyan tartalommal telt meg, ami egyszerűen már a témazáró dolgozatra felkészületlen gimnazistáknak sem fért bele. Hiába volt a hatodik kerület bő hétezer kilométerre Manha antől, mindenki azt érezte, hogy a terrortámadás után ezzel fenyegetőzni már nem oké. Nem jö többé a BIT Golf, a német juhász, és a szaggato csengőt sem hallo uk ezután. Évekkel később aztán, amikor egy baráti társaságban felmerült, hogy ki hová járt középiskolába, és én elmondtam, egy lány felkapta a fejét: „tényleg odajártál? És figyi, igaz az, hogy nálatok egy tanévben huszonnyolc és fél bombariadó volt?”

SZERZŐ: Vida Ferenc, a Pesti Ügyvéd szerkesztője

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR-FEBRUÁR 12 2022. JANUÁR–FEBRUÁR
· PUBLICISZTIKA ·
FOTÓ: ADOBE STOCK

Dr. Horváth Jenő

Elhunyt dr. Horváth Jenő, a Magyar Ügyvédi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke, a BÜK volt elnöke

Dr. Horváth Jenő Kelet-Magyarországon, Fehérgyarmaton születe 1929. november 4-én. Édesapja hivatását követve - aki belgyógyász-tüdőspecialista volt - mindenáron orvos akart lenni, de az 1950-es évek „személyzeti politikája” nem támoga a a dinasztiák kialakulását és az álmok megvalósítását, így került a jogi karra. 1956-ban az ország egyik legfiatalabb ügyvédje le , majd nemsokára a 29. ÜMK vezetője, mely Fő utcai bázishoz egészen 1990-ig hű maradt. Azt követően a Várfok utcába te e át székhelyét, az I. kerület tehát élete végéig helyszínt ado hivatása gyakorlásához. Az ügyvédi közéle el 1959-ben került kapcsolatba, először a Budapesti Ügyvédi Kamara titkára, majd 1974-től elnöke le . 1985-ben országgyűlési képviselő le , 1990-től le az Országos Ügyvédi Tanács, majd a névváltozást követően a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke 2006-ig, ezt követően a köztestület örökös tiszteletbeli elnöke.

Nagy idők nagy tanúja volt, hiszen még találkozo Szladits Károllyal, Eckhardt Ferenccel, Marton Gézával, Nizsalovszky

Endrével és részese volt az elmúlt évtizedek hivatásrendünk számára fontos jogalkotásának. Az eposzi jelzője az „igazi úriember” volt, amit kollégák és elégede ügyfelek ezrei igazolnak vissza. Élete a bizonyíték arra, hogy nem önmagának élt. Minden törekvése arra irányult, hogy hasznára, javára, előmenetelére legyen övéinek és közösségének. Ezért küzdö lankadatlanul, példát állítva elénk. Ő mondta magáról, hogy „a skorpió jegyében szüle em, képes vagyok alkalmazkodni, nem hagyom könnyen a betonba verni magamat”. Ezek a tulajdonságok segíte ék hozzá ahhoz, hogy ma a szomorú hír hallatán - szerete el gondolva Ráegyü dobbant az ország ügyvédségének szíve: egy igazi ikon távozo .

Egy 20 évvel ezelőtt készült interjúban hivatásról, köztestületről máig érvényes gondolatait így foglalta össze:

„Az ügyvédi kamara sajátos köztestület. Egyfelől érdekképviselet, feladata a magyar ügyvédség hosszú távú társadalmi érdekének érvényesítése, illetve minden becsületes ügyvéd védelme az ado esetben nemtelen támadásokkal szemben.

Minden kollégának o hon kell lennie nálunk, éreznie kell, hogy bízhat bennünk, nem vagyunk sóhivatal. Másfelől viszont az ügyvédi kamarának biztosítania kell, hogy etikus és szakmailag felkészült ügyvédek álljanak az állampolgárok, a társadalmi-gazdasági szervezetek rendelkezésére, és ennek érdekében - ha szükséges - az e tevékenységre alkalmatlanoktól meg kell szabadulnunk. Én konzervatívan gondolkozom az ügyvédi hivatásról. Az ügyvédi tevékenység nem irányulhat a profitmaximálásra, nem lehet pusztán üzleti vállalkozás. Az ügyvédi kar egységét a jövőben is fenn kell tartani.”

Példaadó szakmai életét családja is követte. Mindhárom gyermeke jogot végze , ke en közülük karunk ügyvéd tagjai, hasonlóan két unokájához is, akik ügyvédjelöltként követik és tanulják a nagyapai hivatás alapjait.

Dr. Horváth Jenőt a Magyar és a Budapesti Ügyvédi Kamara, valamint a MÜBSE a saját halo jának tekinti.

Isten nyugosztaljon Elnök úr!

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR–FEBRUÁR 13
· IN MEMORIAM ·

Személyi hírek

Ügyvédi tevékenységét szünetelteti

dr. Andó Erzsébet alkalmazott ügyvéd

2021. 11. 01.

dr. Bélik Katalin kamarai jogtanácsos

2021. 12. 14.

dr. Bódi Viktória kamarai jogtanácsos

2021. 12. 01.

dr. Brückler Linda alkalmazott ügyvéd

2021. 12. 01.

dr. Budai Katalin Edina ügyvéd 2021. 12. 01.

dr. Buzás Anna ügyvéd 2021. 12. 15.

dr. Csurgó Szabolcs Balázs kamarai jogtanácsos

2022. 01. 01.

dr. Dóczy Kinga Orsolya ügyvéd 2021. 11. 10.

dr. Dunár Ildikó kamarai jogtanácsos

2022. 01. 01.

dr. Firniksz Judit ügyvéd 2022. 01. 01.

dr. Fleischer- Huma Ilona Anna kamarai

jogtanácsos 2021. 11. 02.

dr. Füleki Kinga alkalmazott ügyvéd 2022. 01. 01.

dr. Fullajtár-Németh Kinga kamarai jogtanácsos

2021. 10. 09.

dr. Gönczi László ügyvéd 2021. 12. 31.

dr. Gyüre Ágnes kamarai jogtanácsos

2021. 10. 01.

dr. Hájer Emília ügyvéd 2021. 11. 01.

dr. Horváth Magdolna ügyvéd 2022. 01. 01.

dr. Kálmán Alíz kamarai jogtanácsos

2021. 11. 18.

dr. Kéringer Csaba kamarai jogtanácsos

2021. 12. 21.

dr. Köller Dániel Ottó kamarai jogtanácsos

2021. 10. 25.

dr. Kovács Krisztina Edit kamarai jogtanácsos

2021. 11. 01.

dr. Kozák Csilla ügyvéd 2021. 11. 01.

dr. Kusztos Anett ügyvéd 2021. 11. 15.

dr. Lassu Ágnes Barbara kamarai jogtanácsos

2021. 11. 20.

dr. Lutz Aida Ágnes kamarai jogtanácsos

2021. 10. 25.

dr. Moldován András Imre ügyvéd 2022. 01. 04.

dr. Mozsolits Beáta ügyvéd 2022. 01. 01.

dr. Nagy László kamarai jogtanácsos

2022. 01. 01.

dr. Németh Zsanett ügyvéd 2022. 01. 01.

dr. Nyitrai Tibor ügyvéd 2021. 11. 21.

dr. Osztoics Éva kamarai jogtanácsos

2022. 01. 01.

dr. Pinczel Petra kamarai jogtanácsos

2021. 11. 01.

dr. Radványi Ildikó ügyvéd 2022. 01. 01.

dr. Romhányi Krisztina kamarai jogtanácsos

2021. 12. 01.

dr. Szabó Lia ügyvéd 2021. 12. 01.

dr. Szabó- Strausz Linda kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.

dr. Székely Péter ügyvéd 2022. 01. 01.

dr. Szentpály-Bejek Dóra kamarai jogtanácsos 2021. 12. 16.

dr. Szíjj Berta Elvira ügyvéd 2021. 11. 22.

dr. Sziklai Melinda kamarai jogtanácsos

2021. 11. 02.

dr. Szittya Károly ügyvéd 2021. 11. 20.

dr. Szutrély Nóra ügyvéd 2021. 11. 01.

dr. Torda Eszter ügyvéd 2021. 12. 06.

dr. Torzsás Tímea ügyvéd 2021. 12. 01.

dr. Vadon Gál ügyvéd 2021. 12. 20.

dr. Vereb Anita alkalmazott ügyvéd 2021. 11. 15.

Somfainé dr. Vajda Ágnes ügyvéd 2021. 12. 01.

Elhunyt 

dr. Faragó István ügyvéd (68) 2021. 11. 14.

dr. Horváth Jenő ügyvéd (92) 2021. 12. 31.

dr. Horváth L. Béla ügyvéd (89) 2021. 11. 28.

dr. Hubert Mária ügyvéd (82) 2021. 05. 19.

dr. Kozma Zoltán ügyvéd (62) 2021. 12. 23.

dr. Krasznai András ügyvéd (86) 2021. 10. 06.

dr. Lantos Edit ügyvéd (53) 2021. 11. 04.

dr. Milló-Nagy István ügyvéd (42) 2021. 09. 20.

Ügyvédi tevékenységét folytatja

dr. Besenyei Anita kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.

dr. Hadra Laura Katalin kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.

dr. Keszei Róbert kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.

dr. Köller Dániel Ottó kamarai jogtanácsos 2021. 12. 10.

dr. Liszkai Nóra kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.

dr. Nagy Eszter kamarai jogtanácsos 2021. 11. 01.

dr. Németh Márta kamarai jogtanácsos 2021. 11. 16.

dr. Orosz Viktor ügyvéd 2021. 11. 01.

dr. Pataky Klára ügyvéd 2021. 11. 01.

dr. Perényi Katalin ügyvéd 2021. 12. 01.

dr. Riz Adrienn kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.

dr. Seregi Orsolya ügyvéd 2022. 01. 01.

dr. Stájerits Erik kamarai jogtanácsos 2021. 11. 20.

dr. Tolnai Krisztina ügyvéd 2022. 01. 15.

dr. Váradi Nóra kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.

dr. Vörös Ferenc ügyvéd 2021. 11. 08.

Ügyvédi tevékenység gyakorlása alól felfüggesztve

dr. Szilágyi Roland ügyvéd 2022. 07. 09.

Ügyvédi tevékenység gyakorlása alóli felfüggesztése megszűnt, tevékenységét folytatja

dr. Szilágyi Edina ügyvéd 2021. 11. 22.

Kamarai tagságáról lemondott

dr. Bánfalvi Sándor kamarai jogtanácsos 2021. 12. 31.

dr. Barabás Mária ügyvéd 2021. 09. 30.

dr. Braun- Rozgonyi Krisztina kamarai jogtanácsos 2021. 12. 31.

dr. Dienes Orsolya Katalin kamarai jogtanácsos 2021. 12. 01.

dr. Elblinger Bálint kamarai jogtanácsos 2021. 11. 24.

dr. Farkas Ádám ügyvéd 2021. 11. 09.

dr. Farkas Csaba ügyvéd 2021. 12. 21.

dr. Grundtner György ügyvéd 2021. 10. 31.

dr. Gulrich Zsófia Éva ügyvéd 2021. 09. 30.

dr. Katona Magdolna ügyvéd 2021. 12. 01.

dr. Keszthelyi Eleonóra kamarai jogtanácsos 2021. 11. 12.

dr. Kürti Nóra kamarai jogtanácsos 2021. 12. 01.

dr. Mátéfi Erika kamarai jogtanácsos 2021. 11. 20.

dr. Mikó Katalin kamarai jogtanácsos 2021. 11. 01.

dr. Moravszki Mónika ügyvéd 2021. 12. 31.

dr. Müller Andrea ügyvéd 2021. 12. 31.

dr. Pozsgai- Kiss Rita kamarai jogtanácsos 2021. 12. 31.

dr. Rónay Éva ügyvéd 2021. 09. 30.

dr. Sebő Gyula ügyvéd 2021. 10. 30.

dr. Szabó Attila ügyvéd 2021. 12. 31.

dr. Tahy Bálint Márk ügyvéd 2021. 11. 25.

dr. Vass Dániel Márton kamarai jogtanácsos 2021. 10. 06.

Gergelyné dr. Mohácsy Edit ügyvéd 2021. 12. 31. Sándorné dr. Belinszki Krisztina kamarai jogtanácsos 2021. 11. 25.

Kitűnőre, jelesre szakvizsgázottak 2021. decemberi eskütétel

dr. Szkiba Tamás KITŰNŐ

dr. Darvas Anna JELES

dr. Erdősy Zsóka Anna JELES

dr. Gerber Csanád JELES

dr. Gyetvai Gréta JELES

dr. Hrebenku Anikó JELES

dr. Olcsvai Alexandra JELES

dr. Vizsy Gábor JELES

dr. Wentzel Tamás Árpád JELES

2022. januári eskütétel

dr. Havasi Márta Eszter ügyvéd KITŰNŐ

dr. Farkas Fatime kamarai jogtanácsos KITŰNŐ

dr. Balázsi Ákos ügyvéd JELES

dr. Gyulay Dániel ügyvéd JELES

dr. Papp Edit ügyvéd JELES

dr. Vasas Cintia Vivien ügyvéd JELES

A Budapesti Ügyvédi Kamara tagjairól és nyilvántartottairól naprakész információk a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján, az Országos Ügyvédi Nyilvántartásban az alábbi elérhetőségen találhatóak: www.magyarugyvedikamara.hu/ html/nyilvanos-kereso/

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 14 · BÜK TAGSÁG

PRAETOR

Egy szoftverben minden, amire egy ügyvédnek szüksége van

• Hatékony időgazdálkodás, a feladatok nyomon követhető delegálásával és a határidők betartása a rendszer által küldött értesítések segítségével.

• A jogi dokumentumok egyszerű előállítása és folyamatos verziókövetés.

• Beépített számlázási modul, pénzügyi információk nyilvántartása, számlák kiállítása az automatikus NAV adatszolgáltatás feltételeinek megfelelve.

• A cégkapuhoz kapcsolódó naprakész dokumentumkezelés, a bejövő levelek kezelése és nyomon követése.

• Optimalizált munkaterhelés a transzparens információ kezelésnek köszönhetően.

Kérjen ingyenes bemutatót!

www.praetor.hu

Mert fontos, hogy jól döntsön!

Fesztiválra fel!

Minden oka megvan arra, hogy 2022 nyarán még akkor is elmenjen egy zenei fesztiválra, ha egyébként hosszú évek óta hanyagolta azokat. Az év eleji tervezgetést segíti, hogy a legnagyobbak már most közzéte ék az időpontokat és legnagyobb fellépőiket.

közösségi programokkal, interaktív játékokkal és új udvarokkal.

Időpont: július 22–31.

Főbb fellépők: (még nem ismertek)

Jegyárak: bérlet: 35 000 Ft-tól, napijegy: később muveszetekvolgye.hu

Paloznaki Jazzpiknik

A Balaton-felvidék fesztiválja idén ünnepli tizedik születésnapját, amit bizonyára méltóképpen terveznek megünnepelni a Jazzpiknik szervezői. Az első fellépők lá án idén is minden ado nak tűnik a kellemes nyárestékhez, melyek a korábbi évek tapasztalatai alapján egy második ügyvédfesztiválként is értelmezhetők.

Időpont: augusztus 4–6.

Főbb fellépők: Emeli Sandé, Lisa Stansfield, Earth, Wind and Fire Experience, MF Robots

VOLT Fesztivál

A jövőre harmincadik születésnapját ünneplő VOLT az elmúlt két évben elmaradt, pedig rengetegen szeretik a soproni Lővérekben kezdeni a fesztiválszezont. 2022-ben jó esély van arra, hogy visszatér a VOLT, vele együ pedig a még éppen befogadható méretű, legendásan jó hangulatú fesztivál. Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapítója szerint céljuk, hogy az élő zene megkülönböztete ünnepeként készüljenek Sopronba akár a vendégek, akár a fellépők, legyen szó a színpadi programról, a kísérő eseményekről, vagy éppen a Sopront érintő történésekről.

A hagyományosan erős hazai line-up melle idén a külföldi előadók közül is nagy nevek érkeznek a Lővérekbe.

Időpont: június 21–25.

Főbb fellépők: Muse, The Killers, Bring

Me The Horizon, Sum 41, Passenger Jegyárak: bérlet: 37 990 Ft-tól, napijegy: 17 990 Ft-tól volt.hu

Fishing on Orfű

A Lovasi András nevével fémjelze fesztivál jó apropóval szolgál arra, hogy az ember felkeresse a Mecseket és környékét. A Fishing on Orfűn –nevének megfelelően – horgászni is lehet, a fesztivál mégsem a kapitális kapásokról, hanem hangulatáról híres. I minden évben fellép a jobb híján alternatívnak mondo hazai zenekarok krémje, mivel pedig sokkal kevesebb jegyet és bérletet adnak el annál, mint

amennyire igény lenne, így az élhető fesztiválhangulat is megmaradt. A fesztivál 2014 óta elővételben telt házas, a 2022-es bérleteknek pedig több mint fele elkelt január elejéig, így kimondottan érdemes sietni a jegyvásárlással.

Időpont: június 29. – július 2. Főbb fellépők: Vad Fru ik, Hiperkarma, 30Y, Carson Coma, Kiscsillag Jegyárak: bérlet: 33 990 Ft-tól, napijegy: 9990 Ft fishingonorfu.hu

Művészetek Völgye

Idén immár 31. alkalommal rendezik meg a Balaton-felvidék legrégebbi összművészeti fesztiválját. Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön közel 1500 különleges programmal készülnek a szervezők, többek közö könnyűzenei, jazz-, világzenei, népzenei és komolyzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, egész nap színes gyermekprogramokkal, zöld programokkal,

Jegyárak: bérlet: 33 290 Ft-tól, napijegy: 14 990 Ft jazzpiknik.hu

Sziget

A Budapestet a nyugat-európai fiatalok térképére feltevő fesztivál kétéves kényszerszünet után tér vissza idén augusztusban, hogy minden eddiginél nagyobbat szóljon. Az első körben bejelente fellépők alapján erre jó esélye van, ahogyan arra is, hogy a korábban megszoko nál lényegesen nagyobb arányban hallunk majd magyar szót a fröccsünkért sorban állva. Ha egy hét együ lét nem is okvetlenül kell, egy-két napnyi Sziget-élmény mia alighanem sokan kilátogatnak majd a Hajógyárira.

Időpont: augusztus 10–15.

Főbb fellépők: Arctic Monkeys, Dua Lipa, Kings of Leon, Lewis Capaldi, Bastille

Jegyárak: bérlet: 104 000 Ft-tól, napijegy: később

sziget.hu

+Ha valami nagyon másra vágyik

Ha arra vágyik, hogy teljesen maga mögött hagyja a hétköznapokat, és egy párhuzamos univerzumban létezzen néhány napig, arra is van lehetőség. A leghíresebb ilyen fesztivál a dádpusztai Ozora (augusztus 1–7.), ami kívülről ugyan sok szempontból furcsának tűnhet, ám azok, akik egyszer is részt vettek rajta, szinte csakis szuperlatívuszokban beszélnek róla. Az Ozorához némileg hasonló a csobánkapusztai Sun fesztivál (július 18–25.), amire már szintén alig akad szabad jegy. Izgalmas nyári fesztiválprogramnak ígérkezik a hódmezővásárhelyi Lowland Fest (július 20–23.) is, aminek különlegessége, hogy erre csak előzetes jelentkezés, illetve meghívás alapján lehet részt venni.

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 16 · SZABADIDŐ · FOTÓ: ADOBE STOCK

Guccitól Bocelliig

Új év, új élmények: a karácsonyi könyvújdonság-áradat után is maradtak izgalmas kötetek 2022re, ahogyan az Operában és a Müpában is érdekfeszítő újdonságokkal készülnek.

Nézni, hallgatni

KULTÚRA

Mayerling

Kenneth MacMillan negyedik egész estés balettje az osztrák trónörökös és szeretője tragikus történetét meséli el. Rudolf főherceg és Vetsera Mária 1889-es kettős öngyilkosságát a koreográfus a két főhősre nehezedő társadalmi, politikai és személyes nyomás tükrében egy rendkívül megrázó előadásban dolgozta föl, mely sokak szerint a legkiemelkedőbb munkája. A balett zenéjét John Lanchbery egy olyan világhírű magyar zeneszerző műveiből válogatta, aki több darabot is komponált Erzsébet császárné és királyné (Sisi) számára. Rudolf szerepe a balettirodalom egyik leginkább emberpróbáló kihívása: pszichológiai és érzelmi összeomlását hét kivételesen intenzív pas de deux mutatja meg. opera.hu

Bartók Tavasz Nemzetközi

Művészeti Hetek

A világhírű magyar zeneszerző, Bartók Béla születésének 140. évfordulóján, 2021 tavaszán indult Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek egyedülálló összművészeti eseménysorozat. A fesztivál bepillantást enged Bartók lenyűgöző életművébe, ugyanakkor nem kizárólag a világhírű zeneszerző kompozícióit sorakoztatja fel, sokkal inkább Bartók szellemiségét, kreativitását, alkotói szemléletét kívánja megjeleníteni számtalan műfajban a kortárs komolyzenétől kezdve a világzenén, jazzen, táncművészeten és képzőművészeten át a könnyűzenéig, a hazai és nemzetközi művészeti élet legjobbjainak alkotásain keresztül. mupa.hu

Andrea Bocelli

Európai turnéja keretében ősszel Budapesten is fellép a híres olasz tenor. Andrea Bocelli több mint 80 millió lemezt adott el világszerte, és számos nagyrendezvényen és koncerten bizonyította már tehetségét. Páratlan pályafutását azután kezdte meg, hogy a pisai egyetemen jogtudományt tanult, majd egy évig ügyvédként dolgozott. A mostani turné apropója a „Believe” című albumának megjelenése, amelyen többek között szerepel egy duett Cecilia Bartoli operaénekesnővel és egy kiadatlan dal Ennio Morriconétól. október 15., Papp László Sportaréna

Olvasni

SARA GAY FORDEN A Gucci-ház

Patrizia Reggiani azért ölette meg a volt férjét, Maurizio Guccit 1995-ben, mert a férfi vadul és korlátok nélkül költekezett? Vagy azért tette, mert a fényűző életet élő exe feleségül akarta venni a szeretőjét, Paola Franchit? Vagy lehet, hogy egyáltalán nem is ő tette? A Gucci-dinasztia lejtmenetének, összeomlásának és újjáéledésének magával ragadó történetével Sara Gay Forden becsempész bennünket az ügy színfalai mögé, felfedve korunk legnagyobb divatdinasztiájának szenvedélyeit, hatalmát és gyenge pontjait. Könyvmolyképző Kiadó

DR. KOVÁCS LAJOS

Sorozatgyilkos nyomában – A Pándy-ügy

A Belgiumban – és részben Magyarországon is – élő Pándy András családjából 1986 és 1992 között hat személy tűnt el nyomtalanul. Ez a tény a belga rendőrség figyelmét sem kerülte el, de a lelkész mesterkedéseinek köszönhetően gyanújuk idővel elült. A belga rendőrök végül magyar kollégáikat is bevonták a vizsgálódásba, és ez hozta meg számukra végül a sikert. A magyar nyomozást vezető Kovács Lajos ezredes, aki a közismert „döglött ügyek” osztálya élén állt, ebben a könyvben beszéli el az ügy felderítésének izgalmas történetét. A könyv a konkrét eseten túlmenően közelbe hozza az 1990-es éveket, egy mára eltűnt, változóban lévő országot. Kossuth Kiadó

BŐHM KORNÉL

Karaktergyilkosság

Miért olyan népszerű kommunikációs fegyver a karaktergyilkosság? Melyek a leggyakrabban alkalmazott sémák? Hogyan lehet újraépíteni a jó hírnevet egy-egy lejárató akció után? Az olvasmányos kötetből nemcsak a karaktergyilkosság hatásmechanizmusát ismerhetjük meg, de azt is, hogyan lehet hatékonyan küzdeni a lejáratás ellen. A szerző az egyes történelmi korok jellegzetes esetein vezet végig egészen a legfrissebb közéleti botrányokig, magánéleti párhuzamokig, a reputáció helyreállítását célzó lépésekig.

HVG Könyvek

CSOKOLÁDÉKATONA

Édes pillanatok a Nagy Háborúból

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kiállítása a különleges tulajdonságokkal rendelkező csokoládé főurak asztaláról katonai menázsiba kerüléséről szól. A Nagy Háborúra fókuszálva mutatja be annak diadal útját, melynek során a spanyol hódító katonák által mosléknak nevezett azték kakaóból az istenek eledele és katonák csemegéje lett.

A csokoládé kis helyen elfért, ízletes, tápláló és frissítő volt, változatossá tette az élelmezést, és az otthon melegéből is varázsolt valamennyit a lövészárokba.

május 1-ig, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR–FEBRUÁR 17
· KULTÚRA ·
Kultúra +
KÖNYV

„Elindulni nehéz, utána viszont hihetetlen jó érzés”

MADARÁSZNÉ

DR. MEZŐ

BOGLÁRKA: JOGTANÁCSOS

ÉS PARALIMPIAI BRONZÉRMES VÍVÓ

A tokiói paralimpia csapata sem nélkülözte a jogászokat. A jogtanácsosként dolgozó Madarászné Dr. Mező Boglárka bronzéremmel tért haza a női tőrcsapat tagjaként, a Pesti Ügyvédnek az olimpiai felkészülésről, a szellemi megterhelésről, a szerencséről és a kerekesszékes mindennapokról is beszélt.

A paralimpia ötödik versenynapján bronzérmet szereztetek a női tőrcsapa al, amihez ezúton is szívből gratulálunk! Mesélnél egy kicsit arról, mi fán terem a kerekesszékes vívás?

– A kerekesszékes vívásban három kategória van – A, B és C –, amikbe a sérültség mértékétől függően sorolják be a versenyzőket. Én a B kategóriában vagyok, elsőre viszont az A-ba te ek – ki is kaptam mindenkitől. Jó pár évbe telt, mire 2018-ban átsoroltak a B kategóriába. A ke ő közti hat évben volt is olyan pont, amikor abba akartam hagyni. A férjemnek, illetve az edzőmnek köszönhetem, hogy végül kitarto am.

Mennyiben különbözik a sérült sportolók vívása az épekétől?

– A ke őnek lényegében ugyanaz a szabályrendszere, csak azokon a pontokon nyúltak bele, ahol elkerülhetetlen volt. Csak deréktól felfelé van a találati felület, maguk a székek pedig rögzíte ek a pásthoz, így amíg az épeknél a lábmunkával lehet a távolságon játszani, nálunk a törzsmunkával.

– Nemcsak vívó, jogász is vagy. Utóbbi hivatás honnan jö a te életedbe?

– Hetedikes voltam, amikor eldöntö em, hogy jogász leszek, de hogy pontosan mi alapján, azt nem tudom megmondani.

Imádtam a humán tárgyakat, a történelmet, állandóan antikváriumba jártam, szóval az alapok megvoltak hozzá. Az elhatározás a balesetem után is megmaradt bennem, ráadásul nagy szerencsémre a Debreceni Egyetem jogi kara teljesen akadálymentesíte volt. A vívást is az egyetemnek köszönhetem: egyetemi professzorom, az EU jogot tanító, veterán vívó Várnay Ernő ajánlo a a Békessy Béla Vívó Klubot, ahol 2010-ben elindult a kerekeszszékes vívás is.

– Hogyan kerültél végül Debrecenből Budapestre?

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 18 · SZABADIDŐ ·

– Amikor elvégeztem az egyetemet, nem nagyon találtam olyan állást Debrecenben, amit meg tudtam volna pályázni. Ebben az időszakban alakult ki a kapcsolatunk a jelenlegi férjemmel, aki budapesti, így elkezdtem a fővárosban is munkát nézni. Az egyik barátnőm elment a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz állásinterjúra, neki azonban nem annyira tetsze . Mesélt kicsit róla, és azt gondoltam, ez nekem jó lenne. Ez volt az első állásinterjúm, és végül o is ragadtam a Teve utcában. Ennek immár több mint hat éve.

– Jelenleg rendvédelmi alkalmazo vagy. Mit jelent ez pontosan a gyakorlatban?

– Mi is a hivatásos szolgálati jogviszonyról szóló törvény alá tartozunk, de nem vagyunk hivatásosok. Én az általános jogi és perképviseleti főosztályon vagyok, ahol főleg szerződésekkel, azon belül is elsősorban adományozási szerződésekkel foglalkozom. Persze emelle vannak még más ügyeim is: ad hoc jellegű megkeresések, akár egy jogszabály-értelmezéssel, akár a Budapesti Rendőr-főkapitányságon belül valamilyen jogi kérdés felmerül, illetve végrehajtási ügyekkel, és kártérítési ügyekkel kapcsolatban.

– Hogyan tudtad összehangolni a paralimpiára való felkészülést a jogtanácsosi és családi elfoglaltságokkal?

– Az eredményem annak is köszönhető, hogy a BRFK maximálisan támogato . Alapesetben nem lenne annyi szabadságom, hogy én abból menjek el edzőtáborokba, versenyezni paralimpiára, tehát főkapitány úr is, illetve a főosztályvezető maximálisan támogato . Emelle a heti munkaidőmben is kaptam kedvezményt, hogy először eltérő munkarendben vagyok, hé ől fél négyig, hogy négyre tudjak menni edzeni. Másrészt voltak olyan napok, amikor hamarabb eljö em, vagy később mentem be. Amikor viszont dolgoztam, akkor próbáltam ezeket az órákat kompenzálni. A BRFK melle az engem mindenben maximálisan támogató férjemnek is köszönhető a siker.

Jogtanácsosként és parasportolóként mi a legkeményebb feladat számodra a mindennapokban?

– Talán a szellemi megterhelés, hiszen a munkám során is nagyon oda kell figyelnem, és a vívás is rendesen igénybe veszi az agyat. Persze ez másfajta szellemi megterhelés, mert ugye o melle e van maga a fizikai aktivitás is. Mindig elindulni a legnehezebb, és sokszor voltak nehéz pillanatok, hullámvölgyek, amikor igyekszem

eltávolodni az aktuális helyze ől, és távolabbról nézni azt, mennyi munka van már mögö em, és mi a cél.

A tokiói felkészülésben mi volt a legnehezebb?

– A paralimpia elő volt egy hathetes felkészülésünk, amire teljesen elengede a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Ez a hat hét olyan szempontból jó volt, hogy tényleg csak erre összpontosíto am, viszont nagyon nehéz volt fizikálisan és mentálisan is összerakni magam. I már minden a paralimpia körül forgo : ilyen megbeszélés, olyan rendezvény, ide megyünk, oda megyünk, ilyen tájékoztató, és ezért sokszor túlmisztifikálta magában az ember. Nekem az edzőm segíte abban, hogy a helyére rakjon, mondta, hogy ez is csak egy verseny. És amúgy tényleg csak egy verseny volt.

– Segítség volt-e, hogy most négy helye öt év volt a felkészülési idő Tokióra?

– Abszolút, hiszen én csak 2018-ban kezdtem el tőrözni. Tudni kell, hogy minden kerekesszékes vívónak két fegyvert kell vívnia, ez nekem a kard melle a tőr le . Akkor kezdtünk el dolgozni a tőr edzőmmel, így nekem nagyon jól jö ez a plusz egy év. Mivel Dani Gyöngyivel, Hajmási Évával és Krajnyák Zsuzsannával egy csapatban már világbajnokságon aranyérmesek voltunk, éremesélyesen utaztunk ki Tokióba. Mindenki maximálisan odate e magát, egy jó eredményhez azonban szerencse is kell. Rengeteg akadályba ütköztünk, így végül bronzérmesek le ünk, de mivel mindent beleadtunk, így utólag sem bánkódunk rajta.

– Három év múlva láthatunk téged Párizsban?

– Nagyon szeretnék azon a paralimpián is részt venni, ennyit biztosan állíthatok.

– A mindennapokban mennyire korlátoz téged a kerekesszék?

– Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkahelyemen tényleg minden akadálymentes. Sajnos ez a legtöbb helyről már nem mondható el, vagy más problémába ütközöm. Az akadálymentes li eket például sokszor azok sem tudják kezelni, akiknek kellene, vagy 20 percig keresik hozzá a kulcsot. A műemlék épületekbe való bejutás sem mindig egyszerű. Szerencsére a járdák padkái már jellemzően akadálymentesek, bár azok sem minden esetben. Az biztos, hogy kerekesszékesként még autóval közlekedve is jobban meg kell terveznem az utazásaimat, mint épként.

– Üzennél valamit azoknak a kollégáknak, akik sokszor azt érzik, ki vannak merülve, ki vannak égve?

– Szerintem a legfontosabb, hogy mindig adni kell egy kis pihenőidőt magunknak. Utána sokkal jobban megy a munka is, mert letisztulnak a dolgok, esetleg átlátja az ember azt a helyzetet, amiben benne van. Ha le lehet csípni a napból akár 20 percet, akkor azt érdemes kihasználni. Emelle fontos a család és a magánélet is. A családot és a mozgást ráadásul össze is lehet kapcsolni. Persze tudom, hogy a gyakorlatban ez nem könnyű, nekem is vannak lusta napjaim, mikor nincs semmihez se kedvem. Elindulni nehéz, utána viszont hihetetlen jó érzés, hogy megvan, jól érezted magad, mozogtál, és te él valamit az egészségedért.

– Mindezek után kérdezem: te hogy vagy?

– Teljesen meg vagyok elégedve az életemmel. Ha valami nehézség jön, mindig túl tudom magam tenni, megpróbálok pozitív dolgokat keresni az életemben. Megéltem már olyan helyzeteket, amik sokkal nehezebbek voltak, legalábbis akkor rosszabbnak tűntek. Ezek után már úgy gondolom, mindet túlélek.

A paralimpia előtt nagyon nehéz

volt fizikálisan és mentálisan is összerakni magam

Pesti Ügyvéd 2022. JANUÁR – FEBRUÁR 19

Közelkép: Lóránt Balázs

Új sorozatot indítunk a Pesti Ügyvédben. Bemutatjuk azokat, akik működtetik a Budapesti Ügyvédi Kamarát. Az első részben fogadják szerete el Lóránt Balázst, aki az egyik első ember, ha a BÜK-be látogatnak – hiszen ő fogad bennünket a recepción. Balázst először arról kérdeztük, mivel foglalkozo a kamarai munkáját megelőzően.

– Az emberekkel való kapcsola artást. Azt is szeretem, hogy soha nem tudom, milyen nap vár rám, tulajdonképpen soha nem unatkozom.

– Nyolctól ötig tart a munkaidő?

– Két műszakban vagyunk a kollégámmal, Debreceni Zoltánnal. A délelő ös műszak reggel hat körül érkezik, előkészíti az épületet. Hét órakor nyit, és i van délután egyig, időnként, ha szükséges, tovább is. A délutános műszak dél és fél egy közö érkezik, és addig van i , ameddig kell.

– Milyen a viszonya a látogatókkal?

– Elmondhatom, hogy mindenkivel jó, de azokkal az ügyvédekkel, akik gyakran járnak be, természetesen közvetlenebb a  viszony.

– Voltak különleges, veszélyes esetek?

– Recepciósként dolgoztam négy évig, több szállodában is – mondja. – Utána pedig egy magyar-amerikai földgáz-kőolajipari cégnél voltam hét évig mint recepciós, tolmács-fordító és ira áros.

– Hogy került a képbe a BÜK?

– Édesanyám küldte át a hirdetést, amikor éppen állás nélkül voltam, mert tömeges leépítés volt a cégnél. Jelentkeztem, és felve ek. Május elsején lesz nyolc éve.

– Milyen i ?

– Kétféle munkaköröm volt eddig. Az egyik a recepció volt, a másik pedig irodai munkák. Mindke őt szere em, a mostani pedig ötvözi a ke őt. A porta feladata fogadni a vendégeket. Megszűrni, ki mehet be, ki nem. Berendezni a termeket a különféle rendezvényekre, iktatni a visszaérkező tértivevényeket, talárokat kölcsönözni és eladni, illetve segíteni bárkinek, akinek szüksége van rá – elsősorban az ügyvédeknek –, merthogy ez a fő feladatunk.

– Mennyire nyugis ez a munkakör?

– Amióta a Covid beindult, azóta sajnos túl nyugis, de vannak őrültebb időszakok, amikor egyszerre hat helyen kell lenni.

– Mikor?

Ha éppen valamilyen esemény van – például eskütétel. Olyankor általában ke en vagyunk, mert egyikünknek mérni kell a hőmérsékletet és irányítani az embereket, a másikunk meg kiadja a talárokat, ha valaki éppen nem hozo .

– Hogy viseli a Covid mia i megváltozo munkakörülményeket?

– Egy ideig nagyon nehéz volt állandóan maszkban lenni. Aztán, ahogy mindenki más, én is megszoktam. Pluszfeladatot jelent, hogy mindenkinek mérjük a testhőmérsékletét, biztosítjuk a kézfertőtlenítést, és ellenőrizzük, hogy senki ne léphessen be maszk nélkül.

– Mi az ebben a munkában, amit kifejeze en szeret?

– Pár esetben kelle már mentőt hívni kollégához és ügyvédhez is egészségügyi okokból. Sajnos agresszív fellépés is előfordult már, de végül mindig meg tudtuk oldani békésen a helyzetet.

– Híres emberek megfordulnak erre? –Egy-ke ő közéleti személy megfordult már i , de inkább csak az ismertebb ügyvédekkel találkozunk.

– Honnan jár be dolgozni?

– A feleségemmel és három gyermekemmel a VIII. kerületben lakom. A legkisebb fiam most le tízéves, a középső lányom tizennégy, a nagyfiam pedig most múlt tizenöt.

– Kamaszodik mindenki…

– Jaj, ne is mondja… – Mivel foglalkozik a szabadidejében?

– Nem nagyon van szabadidőm, hisz a munka melle a gyerekek is sok figyelmet igényelnek. Ha mégis akad, akkor számítógépes játékokkal, olvasással kapcsolok ki.

A tartalomért felel: dr. Tóth M. Gábor, elnök / Felelős szerkesztő: Bus István / Szerkesztő: Vida Ferenc

Kiadó: Manager Invest Bt. / E-mail: pestiugyved@thecontentist.hu / Tartalomgyártás és layout: The Contentist

Nyomda: EDS Zrínyi Zrt. 2600 Vác, Nádas utca 8. Felelős vezető: Vágó Attila vezérigazgató

FOLYÓIRAT A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TAGJAINAK

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.