„Mindenki érezze azt, hogy az ő élete nagyon jó – egyszerűen már a ól, hogy van”

DR. LAKATOS VIKTOR: ÜGYVÉD ÉS MENTŐÁPOLÓ

Dr. Lakatos Viktor napközben gazdasági büntetőjogi szakjogász, éjszakánként azonban egy száguldó, szirénázó mentőautóban siet kollégáival elhárítani az aktuális veszélyhelyzetet. A fiatal ügyvéddel a mentőzés mindennapjairól, az önkéntes munka fontosságáról, valamint a két hivatás hasonlóságairól és kölcsönhatásairól beszélge ünk.

– Milyen út vezet a jogi egyetemről a mentőszolgálathoz?

– Az egyetem elvégzése után, 2008ban a Fővárosi Bíróságon kezdtem el dolgozni fogalmazóként. Nekem személyesen, illetve a családomon keresztül sem volt szerencsére semmilyen találkozásom az egészségüggyel, egy magánéleti trauma után azonban azt éreztem, valamit még csinálnom kell a munka melle . Ekkor szembesültem azzal, hogy az életnek sokkal egyszerűbben vége lehet, mint azt a legtöbben gondolják. Ennek hatására megfogalmazódo bennem, hogy nem lehet úgy leélni az életet, hogy az ember csak dolgozik és pihen, kell még melle e valami más is.

– Miért éppen a mentőzés le ez a plusz?

– Amikor a Fővárosi Bíróságon dolgoztam, akkor Marosi Antal volt annak a szóvivője. Egy péntek délután beszélgetve kiderült róla, hogy minden karácsonykor eltölt egy napot a mentőkkel. Az ő motivációja erre az volt, hogy belelásson azoknak az életébe, akik az ünnepeket nem a családjukkal töltik, hanem más embereken segítenek. Megkérdeztem tőle, hogy nem-e tudna nekem is egy ilyen napot szervezni, ő pedig beajánlo engem.

Az ajánláson kívül mi másra volt szükség a bekerüléshez?

– A kezdet nehéz volt, hiszen – ahogy a Mentőszolgálatnál hívják – szekundánsként elsődlegesen mentőápolóhallgatók, orvostanhallgatók vagy szakorvosjelöltek teljesítenek szolgálatot. Rengeteg olyan helyzet van, amikor egy lelkes laikus csak útban van. Az első napom elő úgy éreztem, vagy elszaladok a végén, és soha nem térek vissza, vagy o ragadok. A nap végén – bár vagy hét kilométerre laktam a mentőállomástól, de – hazasétáltam, és közben azon gondolkodtam, hogyan lá am eddig én az életet, és milyennek tűnik az egy száguldó mentőautó ablakán át nézve.

– Milyennek tűnik?

Ez a fantasztikusan pezsgő, rohanó világváros áll, olyan, mint egy fénykép. A fizikának azt a szabályát, mely szerint minden mozgást az ado koordinátarendszerben kell nézni, i a saját bőrén érzi az ember.

Mi húzta be végérvényesen ebbe a világba?

– Világéletemben egy ismeretekre vágyó, kíváncsi embernek tarto am magam, a mentőzés kapcsán mégis belecsöppentem egy olyan világba, amiről semmit nem tudtam. Nyilván ehhez az is kelle , hogy rögtön az első napomon rendkívül értékes emberekkel találkozzak, akikkel mai napig baráti viszonyt ápolunk. Ennek egyenes következményeként egyre többször mentem a mentőkhöz szabadidőmben, egy ponton túl pedig éreztem, hogy szeretném elvégezni a mentőápolói tanfolyamot. Emelle egy házi gyermekorvosi ügyeletben is dolgoztam gépkocsivezetőként éjszakánként havonta négyszer-ötször. Amikor végeztem mentőápolóként, szerencsére szívesen lá ak a Mentőszolgálatnál. Rákospalotán kezdtem mentőgépkocsi-vezetőként, aztán több évet dolgoztam gyermekmentő egységeken. Jelenleg a Józsefvárosi Mentőállomás esetkocsijának csapatát erősítem.

– Mindeközben hogy alakult a jogi karrierje?

– Eddigre lete em a szakvizsgámat, és ügyvédi pályára léptem. Bár az ügyvédi törvény szinte minden mást kizár az ügyvédi tevékenység melle , önkéntes viszont lehet az ember. A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény megengedi, hogy akár ügyvédként is dolgozhasson valaki például a mentőszolgálatnál, ahogyan én is teszem azt már 2010 óta.

– Mennyi időt vesz mindez igénybe az életéből?

– Havi 12-36 óra az a keret, amit vállalok, ami átlagosan egy-három szolgálatot jelent. A mentőállomás közössége viszonylag állandó, fix csapat viszont nincs.

– Ha jól tudom, a véradás alkalmából a Kamarában is tarto újraélesztő tanfolyamot.

– Igen, volt ilyen, és nagyon örülnék is annak, ha a járványhelyzet alakulása lehetővé tenné ennek a folytatását. Azt gondolom, hogy a szakmai továbbképzések melle ilyen és ehhez hasonló tanfolyamokkal is hozzá lehet adni az ügyvédek mindennapjaihoz. Szükségünk van az egészségre.

– Érzi azt, hogy a mentőápolói munkája hatással van az ügyvédi tevékenységére is?

– Biztos, hogy hatással van, de nem biztos, hogy jó hatással. Azt gondolom, hogy a mentők munkáját már csak látni is jelentősen növeli az empátiát az emberekben. Egy ügyvédnek azonban nem szabad túl empatikusnak lennie; nem ez a dolga, és elviszi a fókuszt a szakmáról. Közös a két hivatásban, hogy néha inkább lelki, mintsem jogi vagy egészségügyi problémákat kell kezelnünk. Mindkét hivatásnál fontos a hitelesség is: ha nem tudom elhitetni azt, hogy én segíteni szeretnék és tudok is annak, aki bajba juto , akkor nem fogja engedni, hogy segítsek neki.

Mentőápolói munkájának melyik részét élvezi különösen?

– A Mentőszolgálatnál nagyon jó érzés, hogy valami olyat csinálok, ami kötö ideig tart, és nincsenek munkanapokon átívelő problémák. A Mentőszolgálatnál pontosan tudom azt, hogy ha vége van a szolgálatnak, és megérkezik az engem leváltó kollégám, akkor egy pillanat ala eltűnik a szervezetből az adrenalin, és előjön a fáradtság, hiszen tudom, hogy nekem ma nincs több feladatom. Pláne nincs olyan feladatom, amire másnap vissza kell térjek, szemben az ügyvédi munkával, ahol ugye sok esetben évekig zajlik egy-egy ügy. I azonnali fel- adatok, azonnali teendők és jellemzően azonnali megoldások vannak. Ez mellesleg a kötetlen munkaidő szabadságát is relativizálja. Ha a mentőknél kapunk egy feladatot, akkor addig nem kapunk másikat, ameddig azt el nem végezzük. O viszont nincs mellébeszélés, a te ek számítanak, nem a szavak.

– Mire taníto a meg Önt az ügyvédi karrierjével párhuzamosan futó mentőápolói hivatás?

– Kezdő szekundánsok szokták kérdezni, hogy mire készüljünk? Én erre azt szoktam mondani: bármire. Lehet egy hirtelen rosszullét az utcán, de lehet egy tömegbaleset, ne adj isten egy kigyulladt épület, vagy épp lelki támogatás. Azt gondolom, hogy semmi nem történik ok nélkül. Mindenkit bátorítok arra, hogy amin régóta gondolkodik, hogy egyszer megcsinálná, azt csinálja is meg. Ha szeretne megtanulni megtanulni varrni, traktort vezetni, vagy elvégezni egy elsősegély-tanfolyamot, akkor tegye meg! Nem biztos, hogy ezt a tudást akkor használni is fogja, de valamikor, valahogyan szinte egészen biztosan. És mindenki érezze azt, hogy az ő élete nagyon jó – egyszerűen már a ól, hogy van.

Kezdő szekundánsok szokták kérdezni, hogy mire készüljünk?

Én erre azt szoktam mondani: bármire.