„Felkészítelek az orvosi egyetemre, de nincs ott a helyed”
Bátki Márton Boldizsár lelkipásztor az isteni pályamódosításról
Görbék helyett lelkekre ügyelve
Duráczky Bálint a misszió társadalmi közegének változásairól
Munka: áldás vagy átok?
Megújuló konferencia-központok Dunamelléken 4
Hogyan írhatjuk át a foglalkozásunkhoz való viszonyunkat?
Valódi találkozások helyszínei
Csendben Isten előtt
Fekete Márton református lelkipásztor az Imádság Házáról
„Istent sem tudom szeretni, ha ő meg nem gyógyít”
Bartal Zsuzsi diakónus és aerobikedző Isten helyreállító tervéről mesél
Az emberhalász
Életeket mentett a folyóból Busch Péter –és lelkészként ezt teszi ma is
Olvastuk – ajánljuk
Új könyvek a kínálatban
Az önfenntartástól a kiszolgáltatottságig
„Az egyház államosítása”
„Közszolgálat mindaz, ami a gyógyulást munkálja”
Interjú Horváth Gergely rádiós műsorvezető, kulturális kísérővel
Evangélium egy kerten keresztül
Szelley-Bereczki Anna biomérnök a hivatásában megélt hitről
Megérteni, megélni és csak aztán tanítani
A gárdonyi gyülekezet a Gondoskodás Háza is
A gondoskodás esztétikája
A nők szerepe az egyházban
Erős, mint az oroszlán és szelíd, mint a bárány
Fér ak az Isten által rendelt helyükön
Közelebb Krisztushoz, közelebb egymáshoz, közelebb önmagunkhoz
Milyen célokat szolgálhat a házaskör gyülekezeteink életében?
Igaz történet a kapros-túrósról
Pünkösdi süteményrecept
Isten álma teljesül
Fúj a szél. A széljárás gyakran változik. Van, aki élvezi a frissességét, másnak a feje fáj tőle.
Bárányfelhők vonulnak az égen. Déli harangszó. A könnyű és a nehéz is mozdul.
Testetlen dolgaink vajon haszontalanok is lennének? És ami a földhöz köt, az vajon nem épp úgy lelki-e?
A világ változik, de évszázadokon, nemzedékeken át Krisztus követőit mindig kérdések tették próbára, és ők mindig lelki választ kerestek kérdéseikre.
A legnagyobb kérdést Krisztus maga is testben válaszolta meg.
Mi gyakran elválasztjuk a testit és a lelkit, így a szentség és az élet könnyen egymást kizáró ellentétnek tűnnek számunkra.
Isten azonban az élet leheletét lehelte az emberbe. A Szentlélek a nagybetűs Élettel tölt meg, ami teret nyit, kibontakoztat és megelégít.
Az életet azonban nem minden szolgálja. Istennel kapcsolatban maradva az élet gazdagodik és továbbadódik. Ha nem Tőle függünk, akkor elkezdünk túlkontrollálóvá válni, ami a hit ellentéte. Ám amikor a Lélekre hangolódva létezünk, és készségesen engedünk, engedelmeskedünk neki, akkor a szorítás enyhül, görcsös tenyerünk is elenged.
Kérjük a megkülönböztetés ajándékát! Ehhez mindenünk megvan: az ige, az imádság és a közösség. A múltból tanulhatunk, kereshetjük Isten vezetését, vállalhatjuk fér és női szerepeinkből adódó életfeladatainkat, hivatásunkat egy megtört világban, közös felelősségünket az előttünk álló évek formálásáért, a generációs kapcsolódásokat – Isten országában épp úgy, mint a társadalomban. Isten gyermekeiként az Atyánktól kapott élet ugyanis kapcsolódásra és alkotásra hív. Pünkösdi lapszámunkban az ezeket megvalósító emberi történetekről, közösségi kapcsolódásokról és összefogásokról mesélünk. Hozzuk a még megválaszolatlan kérdéseket is, hogy együtt gondolkodjunk ezekről, és ne maradjunk ki közös jövőnk alakításából. Reménységgel lehetünk mindennek részesei, hiszen történetünket visszafelé olvashatjuk: tudjuk, hogy a végkifejletben minden kiteljesedik, amiről valaha álmodtunk, amiről Isten valaha álmodott. Addig minden döntésünkkel ezt a történetet szőjük tovább – hogy az idő ne csak múljon, hanem be is teljesedjen mindazzal, ami könnyed, és mindazzal, aminek súlya van.
Jakus Ágnes főszerkesztő
Impresszum
KARAKTER 27. – 2026. május
Felelős kiadó: Balog Zoltán, ph@raday28.hu
Újságírók: Barna Bálint, barna.balint@raday28.hu; Dezső Attila, dezso.attila@raday28.hu, Parti Judit, parti.judit@raday28.hu
1092 Budapest, Ráday u. 28., sajto@raday28.hu www.parokia.hu
Címlapfotó: Nagy Károly Zsolt
Tipográ a, tördelés: Arany Imre | Layout Factory
Nyomdai munkák: Virtuóz Kiadó és Nyomdaipari K ., 2026
Karakter 2026. május | 27. lapszám parokia.hu 3
Felelős vezető: Tolonics Gergely
Mérföldkövek
Egyházkerületünkben az idei év a Hercegszöllősi Zsinat 450. jubileumi emlékéve, hitvalló elődeink ötven évvel a mohácsi vész után hozták létre első alkotmányunkat. A Hercegszöllősi Kánonokban hitvallás, egyházfegyelem és a gyülekezetek – egyben a települések –életének a szabályozása öltött testet. Ennek az örökségnek a máig ható jelentőségéről olvashatnak a következő néhány oldalon.
Krisztus szabad szolgái
A reformáció bölcsőjében, Baranyában vette kezdetét a Dunamelléki Református Egyházkerület egész éven át tartó ünnepi programsorozata. Teljes terjedelmében közöljük Balog Zoltán püspök igehirdetését, mely a Hercegszöllősi Zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségén a pécsi Kodály Központban hangzott el 2026. január 31-én.
„Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az Úr karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló? Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak fér a, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. (…) Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr akarata célhoz jut vele. Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten szemléli majd őket. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket.” (Ézsaiás 53:1–5, 10–11)
„Gyermekeim, kiket ismét fájdalommal szülök, mígnem kiábrázolódik bennetek a Krisztus.” (Gal 4:19)
Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvérek!
Pál apostol galatákhoz írt leveléből egy újszövetségi választ hallottunk az ószövetségi próféciára. Az Úr szenvedő szolgájára tekint Ézsaiás, Isten fogságban meggyötört népé-
Balog Zoltán püspök
Fotók: Füle Tamás
Balra: Veres Sándor dunamelléki főgondnok olvasta fel az ünnepi közgyűlési határozatot, melyben szerepel:
„A Hercegszöllősi Zsinat és kánonoskönyv a remény távlatát nyitotta meg a maga korában. A 16. században a magyarság elvesztette országát, de megtalálta Krisztust, és Benne az életet. A 21. század magyar reformátusságának is lelkesítő jel ez az embermentés, az egyházépítés és a nemzetmentés szolgálatában.”
Középen: A vendéglátó Pécsi Református Kollégium főigazgatója, Kádár Péter köszöntőjében úgy fogalmazott: azért emlékezünk, hogy a múlt tanításától bölcsebbé válva kérjük el a jövőnket annak a kezéből, aki azt nekünk megadhatja.
Jobbra: Gulyás Gergely miniszter, a Dunamelléki Egyházkerület vezető jogtanácsosa beszédében azt mondta: a negyven prédikátor által elfogadott kánonokat joggal tekinthetjük egyházunk első alkotmányának.
„Hit, nemzet és demokrácia mindig is a magyar reformátusság vezérelve volt. Örökségünk megőrzése és az élő hit vágya, keresése és kegyelme elég erőt adhat a ma hitharcaihoz is.”
nek prófétája; Őrá tekintenek az első keresztyének, s nagy tanítójuk, a tárzuszi fér is. Látja, éli az újjászületés, az egymásért érzett aggodalom fájdalmát, s felszakad belőle ez a szenvedésben és reménységben fogalmazott mondat: „Gyermekeim, kiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek Krisztus.”
Itt vagyunk együtt, s velünk ezek az igék. Itt vagyunk, a Dunamelléki Egyházkerület református közössége a minket megtisztelő vendégekkel. Itt vagyunk az életünkkel: itt van a saját kis személyes életünk, s a közös életünk keresztyénként, reformátusként, magyarként.
Az igékben, a Szentírás üzenetében és az életünkben is jelen van a kínzó kettősség:
Vágyunk a szépre, a jóra, az igazra, vágyunk arra, hogy Isten munkája látható legyen az életünkben. Látható legyen abban, hogy ő bennünket meggyógyít és egészségben tart, hogy mi gyarapodunk, hogy mi építkezünk. Látható legyen győzelmeinkben, vagy biblikusabban – bár a győzelem is bibliai kifejezés – a gyümölcsökben, melyeket az életünk terem. És közben ezt olvassuk, és ezt halljuk: nincs. „Nem volt neki szép alakja.” Nincs szép alakja. Nem gyönyörködhetünk benne. Nem tudunk, nem gyönyörködhetünk a saját életünkben sem, mert megpróbál a betegség, a szenvedés, megvadul körülöttünk a világ, és leterít. Jön a bűn kívülről-belülről, és elbukunk.
Mi annak az embernek, Isten ának, Jézus Krisztusnak a népe vagyunk, aki fájdalmak fér ja, betegség ismerője, aki áldozat, aki összetört. Kérdezhetnénk egyszerűen, hogy „hát akkor mit vártok?” Akkor mit is várunk? Mit is várunk, ha ilyen Mesternek a tanítványai vagyunk? Csak nem azt várjuk, hogy akkor most már, ha megtörtént Krisztus áldozata, akkor itt van a győzelem ideje, hiszen ő helyettünk már megbűnhődött azért, amiért nekünk kel-
lett volna bűnhődni. Ahogyan a nagy reformátor, Luther írja, megihletve egy, az első keresztyén századból eredő hitbeli felismeréstől: „fröhlicher Wechsel ”, csodás helycsere. Ott, ahol nekünk kellene állni, a vádlottak padján, az ítéletben…, amikor odanézünk, nem mi vagyunk ott, hanem Jézus Krisztus maga, az Úr szenvedő szolgája, Ő áll ott az ítélet helyén. Mi pedig, a megváltott ember, emelkedhetünk a tiszta, boldog életbe. Igen, a messiási próféciát hallva a szívünket átjárhatja ez az öröm – ugye, átjárta már a ti szíveteket is? –, és átjárhatja újra és újra, hogy „mily jó, ha bűntől már szabad, az Úr szolgája vagy, a bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad ” (761. református ének).
Isten szenvedő szolgája, a Messiás földre jötte, élete, halála és feltámadása először leleplezi az ember életének elveszettségét, a mi elveszettségünket, és közben megbékéltet azért, hogy nekünk békességünk legyen – mondja a próféta –, megbékéltet a teremtő és szabadító Istennel. Kiszabadít bennünket a körülményeink rabszolgaságából, a világ rabszolgaságából, és ami a legnehezebb, a saját egónk rabszolgaságából. És Krisztus szabad szolgájává tesz.
Ez a református keresztyén lét értelme: Krisztus szabad szolgájának lenni. A három együtt, mind a három: szabad – szolga – Krisztusban. S ha netán ezt elfelejtenénk – márpedig nem csak az öregek felejtenek könnyen –, ha azt hinnénk, hogy a kereszténység nem más, mint valami komfortkiegészítő boldogságrecept, akkor egyszer csak újra körülvesz bennünket a „kopár föld”. A föld akkor is kopár, amikor belekényelmesedünk a megelégedésbe, hogy „jó ez így”! Vagy – és ebben mi, magyar reformátusok meglehetősen jók vagyunk – belekényelmesedünk a ritualizált elégedetlenségbe: „semmi se jó, csak mi vagyunk jók valamennyire…”. Ilyenkor meg kell hogy rázzon bennünket a kereszt botránya. Az a botrány, hogy Isten jó teremté-
Karakter 2026. május | 27. lapszám parokia.hu
sének helyreállításához egy ilyen méretű, egy világméretű kozmikus áldozatra van szükség. Szenvedésre van szükség, megtöretésre, gyötrelemre, peremre, szorultságra.
Életem egyik nehéz évében, atalon, a nyolcvanas években egy évet dolgoztam Püspökszentlászlón, a Mecsek oldalában, egy katolikus idősek otthonában, és annak a gyönyörű arborétumkertjében. A közösség lelki atyja egyszer odavezetett egy cserjéhez, és azt mondta, hogy szagold meg. Mondtam, hogy nem érzek semmit. Letört belőle egy ágat, odaadta, s azt mondta: na, most szagold meg! Csodálatos illat áradt belőle. Az illatos fűszercserje (calycanthus oridus) volt, mely csak akkor illatozik, ha megtörik. A keresztyén életnek is ez a titka.
Ézsaiás már a fájdalmas himnusz elején nyilvánvalóvá teszi, hogy éppen ebben van „ az Úr karjának ereje ”. Éppen ebben van az Úr hatalma, ebben a megtöretésben. Ez lett és lesz újra és újra nyilvánvaló Krisztus áldozatában. Ami kívülről, a világ szemében gyengeség, lenézni való nyomorúság, szánalmas vergődés, az nem más, mint Isten ereje a Golgotán. A mi életünkben sincs ez másként. A kopár föld tapasztalatát nem lehet megspórolni. Egyikünknek sem, egyházunknak sem, gyülekezeteinknek sem. Azt az elveszettséget, amit az úrvacsoránk első kérdésében nyilvánítunk ki és igenlünk: „mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök ”. Ezt nem lehet eltagadni. De ez Isten kegyelmének része, hogy amikor ráismerünk ennek a mondatnak a valóságos mélységére, akkor már ott állunk az Úr szent asztala előtt. Akkor döbbenünk rá, hogy mi magunktól kik is vagyunk, amikor ő már rávilágított arra, hogy kik is lehetünk Vele. Ebben a világosságban, szabadításának világosságában döbbenünk rá először
igazi elveszettségünkre. Micsoda kegyelem, „ó, érthetetlen kegyelem”!
Amikor ez a kegyelem munkálkodik az életünkben, akkor újra átéljük azt, hogy Isten nem saját teljesítményünkre tesz rá még egy lapáttal, mintha csak egy kicsit lenne kevés, úgyhogy kiegészíti a mi igyekezetünket. Nem az a dolga, hogy valahogy lekerekítse az életünket, amit mi valahogy azért mégiscsak összehoztunk. Hány olyan háznak a „felszentelését” kérték tőlem i ú lelkészként annak idején, melyet pogány indulattal, mindent beleadva, családot, házasságot, becsületet feláldozva építettek a lehető legnagyobbra! „Öntsd le szentelt vízzel!” Pedig ilyen vizünk nincs is.
Az Ő kegyelme először megállít, aztán megfordít, aztán átalakít, és előtte még talán le is rombol. Hogyan, miért? Itt jön újra Pál apostol: „hogy kiábrázolódjon bennünk a Krisztus”. Ez történik, ez történt. Ez történt 500 évvel ezelőtt, ez történt 450 évvel ezelőtt Mohács veszteségében, és abban a nyomorúságban, ami előtte történt. És ez történik most is velünk is, velem és veled. Az igazi baj annak idején az volt, hogy észre se vették azok, akik a nyomorúságban voltak, hogy baj van az országban. S a csata után még a veszteségben sem vették tudomásul, hogy most meg kellene állni, össze kéne fogni, és nem trónviszálykodni. Nem hatalmi villongásokkal kellene eltölteni azt a néhány évet, ami még adatott arra, hogy megállítsuk az oszmán hódítást. A magyar világi és egyházi elit elveszettsége lett nyilvánvalóvá 500 évvel ezelőtt: ez volt a „kopár föld”, a megsemmisülés. És voltak – és ez is a kegyelem – a mi reformátor eleink, akik „nem takarták el az arcukat ”. Nem fordították félre a fejüket, hogy majd lesz valahogy, az
Balra: Lovász Irén Kossuth-díjas népdalénekes a Platon Karataev duó előadóművészeivel, Balla Gergellyel és Czakó-Kuraly Sebestyénnel, valamint Szabó Zsolt régizenésszel adtak elő 16-17. századi református népénekeket, Balassi Bálint énekét, továbbá saját szerzeményeket is. Jobbra: A Hercegszöllősi Kánonok válogatott idézeteit olvasta fel eredeti nyelvezettel és mai nyelven Rajkai Zoltán színművész, valamint Fényes Hunor, a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának diákja. a lényeg, hogy az, ami az enyém, az valahogy meglegyen. Hanem odaálltak a sáncra, odaálltak a vártára, szembefordultak a viharos széllel. Beletekintettek abba a mélységbe, amit az elveszettség jelentett, és megértették azt, amit nekünk is újra és újra meg kell érteni, hogy: újra kell tanulni a kereszténységet! Újra kell tanulni a hitet, újra kell tanulni a bizalmat Isten igéjében. Ahogy majd hallani fogjuk a mi kerületi közgyűlésünk ünnepélyes határozatában, első szuperintendensünk, püspökünk, első egyházkormányzónk, Szegedi Kis István európai hírnévre emelkedett művében: „Egyetlen tanítómesterünk van, Krisztus. Tehát mások mondását az ő igaz, tiszta és csalhatatlan tanításához, mint próbakőhöz, Hozzá kell mérni.”
Egyetlen.
A huszadik században visszhangzik erre az egyetlenre a felvidéki magyar református püspöknek, Erdélyi Gézának a helyzetfelismerése. A második világháború utáni felvidéki református ébredés eredőjét keresi. A Beneš-dekrétumok által újra és újra meggyötört és megszégyenített magyarok helyzetére tekintve fogalmazza meg: „a nemlét rettenetében a lelkek mindig nyitottabbak ”. Ezt az egyedült bizony sokszor a nemlét rettenetében kell tanulnunk: egyedül Krisztus, egyedül a kegyelem, egyedül a hit, egyedül az Írás. „Mások mondását”, mások látszólag csalhatatlan tanítását ehhez a próbakőhöz kell mérni, mert valójában ez a csalhatatlan. Ezt az egyedült kell újra és újra tanulnunk, „hogy értsük és szeressük minden parancsodat, megszentelt utadat” (824. református ének). Hogy értsük és szeressük azt a gazdagságot, és azt a gazdaságot (ökonómiát), amit nekünk Isten a keresztény hitben, a kultúrában, a reformációban adott. A keresztény kultúra nagysága is ebből a Krisztus-központú életből ered. Ahogyan a kölni dóm tornyai az ég felé törnek, azzal nem Bábel tornyát építették, hanem azt akarták mutatni, hogy honnan jön az áldás, honnan jön a kegyelem. És ahogyan az alacsony szemöldökfa, amely miatt mindenkinek, aki templomba megy
a szatmári Tákoson, meg kell hajolni a „mezítlábas NotreDame” kapujában, az is Isten dicsőségét hirdeti, a keresztény kultúra gazdagságát. Michelangelo Rómában és a népi bútorfestők kazettái a drávaiványi templom mennyezetén keresztény kultúránk kincsei. S kincsünk Károlyi Gáspár bibliafordításában az újjáteremtett magyar nyelv, s nemzeti imádságunk, a Himnusz. És igen, nemcsak a kötelező, hanem valóságos szerénységgel és alázattal, az elmúlt tíz, tizenöt év építkezéseit is ide soroljuk. Az, hogy iskoláink lehetnek, az, hogy egyetemünk lehet, abban a magyar reformáció évszázados várakozása teljesült be. Több tucat új templomunk épült, vannak megújuló gyülekezeteink, régiek és új plántálások. Pécsen is elindult egy harmadik gyülekezet.
„A hitevesztett vagy hitet soha nem talált emberek találkoznak-e az evangéliummal akkor, amikor velünk találkoznak? Ez a döntő kérdés.”
Áldás, új hajtások. De csak akkor áldás, ha része a lelki válasznak a kopár földre. Lelki, Krisztust kiábrázoló válasznak kell lenni annak, amit az ember a mindenkori Mohácsokra ad. Akkor lesz lelki válasz, ha mint annak idején, Sztárai, Szegedi Kis István, Skarica Máté és a többiek idejében, mindenekelőtt lélekmentés, embermentés lesz. Amikor Mohács van, akkor emberi lelkeket kell menteni. Akkor egyházat kell reformálni, akkor nemzetet kell megtartani. És ez a három ma is együtt van. Ne a kis privát lelki békédet őrizgesd, ha magyar református vagy, hanem gondolj a közösségre! Azért újított meg az Isten, azért adott neked új életet, azért adott neked áldást, hogy tekints a közösségedre, melyben együtt lehetünk. Embermentés, egyházépítés, és a nemzet megtartása: ez a dol-
Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, a jubileumi emlékév védnöki testületének társelnöke arról beszélt, hogy a református felsőoktatási intézmény miként kívánja őrizni a Hercegszöllősi Zsinat eszményeit. Keresztény értékrendű, világnézetileg elkötelezett, de a világra nyitott egyetem, mely a tudás mellett az igazság keresésének szemléletét és szeretetét is át kívánja adni.
gunk, ez a küldetésünk. Nem önmagunkért vagyunk. Amit te a személyes életedben, az összetöretésben megtapasztalsz, amikor átéled magadtól, hogy egyedül már nincs tovább, és fölemel az Úr kegyelme, ez ugyanaz az erő, amelyik újjáéleszti és megtartja az egyházat ott helyben a kis vagy nagyobb gyülekezeteiben. És megtartja itt, a magyar világban, a Kárpát-medencében egyházunkat a viharban, megtartja a kereszténységet a korszellem ellenében. Ugyanerre az erőre van szüksége a mi országunknak, a mi nemzetünknek: arra a bizonyosságra, hogy bűneink ellenére tartott meg és tart meg bennünket az Úr.
Milyen lesz az a találkozás ma Magyarországon, amikor mi az evangéliumot másokhoz visszük? Visszük az evangéliumot azoknak – ők vannak többségben ebben az országban –, akik lehet, hogy keresztény kultúráról már hallottak valamit, de az evangéliumról, arról az igazán tiszta evangéliumról talán még semmit. S arról sem, hogy a kettő nem ugyanaz. Milyen jó, hogy van keresztény kultúránk, milyen jó, hogy vannak olyan keretek, melyeken keresztül meg lehet szólalni! De ha mi nem az evangéliumot szólaltatjuk meg, akkor minek beszélünk? Szépen beszélni más is tud.
Találkozunk velük? Azok, akik erről még soha nem hallottak, találkoznak-e a mi életünk bizonyságtételében Krisztus gyalázatával és győzelmével?
A hitevesztett vagy hitet soha nem talált emberek találkoznak-e az evangéliummal akkor, amikor velünk találkoznak? Ez a döntő kérdés. Ez a döntő kérdés az iskoláinkban is, nem csak a gyülekezeteinkben! Lesznek evangéliumi találkozások Baranya elnéptelenedő falvaiban, felduzzadt városainkban, egyetemünkön, idősotthonainkban, kórházakban? Mert ha nem lesznek, akkor – Pál apostollal szólva – lehet, hogy a végén még kár és szemét lesz minden. Mindaz, amit építeni akarunk, azt erre kaptuk, és semmi másra. Tudunk-e mi úgy változni Krisztus
ábrázatára, hogy az evangélium újdonságának ereje áthat minket, s azokat, akik velünk találkoznak? Nem véletlen, hogy a nagy történelmi kataklizmák juttatják el a kereszténységet oda, ahol megkérdőjeleződik a lét. Ilyen volt a II. világháború borzalma, amikor azt mondta Dietrich Bonhoe er, a nagy német protestáns mártír teológus, hogy „visszavettettünk a megértés kezdeteiig ”. Újra kell tanulnunk az evangéliumot! Újra rá kell éreznünk, hogy micsoda újuló erő, megújító erő van benne. Isten új teremtését várjuk. S közben 450 éve, 500 éve, 1000 éve Magyarországon, s 2000 éve az egyház történetében, az Isten tanácsvégzésében kiválasztott egyház dolga, hogy őrizze Isten első, régi teremtésének méltóságát. Megőrizze annak a réginek a méltóságát, melyet ajándékba kaptunk, hogy benne legyen az újnak az erejében, hogy megnyilvánuljon az életünkben. A gyülekezet, vagyis te és én, az egyház nem önmagunkért vagyunk. Az a feloldozás, amit hallottunk, az a votum, mely az istentisztelet elején János evangéliumából szólt, úgy hangzik, hogy „úgy szerette Isten a világot ”. Azért vagyunk Dunamelléki Egyházkerület, Baranyai meg a többi egyházmegye és gyülekezet, a 310 gyülekezet itt, és az egész Kárpát-medencében az a több ezer, hogy valakik által evangéliumi találkozások jöjjenek létre. Azokért vagyunk, akik még nem találkoztak Isten szeretetével és áldozatával. A világért vagyunk. Először a mi kis, néha meg nagyobb magyar világunkért. Ha reformátor őseink tudtak a nemzeti sorskérdésekre lelki választ adni, akkor mi lehet a mi dolgunk a XXI. században, ha nem ez? Az a válasz, amit te kaptál az életedre, az a válasz a gyülekezeted megtartatására, az egyház megtartatására, meg a nemzet megtartatására is.
„Azokért vagyunk, akik még nem találkoztak Isten szeretetével és áldozatával.”
Persze lehet, hogy nem mindig választ kell adni, lehet, hogy kérdezni kell. Lehet, hogy azt kell kérdezni, hogy „hiszed-e”? Hiszed-e egy keresztény kultúrájú országban, hogy a szabadítás, a megtartatás, a növekedés ereje nem bennünk van, hanem annak az áldozatában, aki értünk halt meg és értünk támadt fel? Győzni akarunk, és győzni is fogunk. De tudod-e, hogy ki adja azt a győzelmet, ami a veszteseknek is javára válik?
Az igazi győzelem az, ami a veszteseknek is javára válik, még akkor is, ha nem látják azonnal.
450 év – a Hercegszöllősi Kánonok. Mit számít 450 év, amikor azt mondja a zsoltáros, hogy Istennél ezer esztendő egy nap, és egy nap ezer esztendő? Akkor Isten szemében a 450 még egy fél nap sincs? Mit számít ez az isteni örökkévalóságban, Isten idejében? A hívő ember abban a valóságban él, melyet egyszerre határoz meg az isteni időszámítás örökkévalósága, és igaz az, hogy mindennap gondoskodik rólunk. „ Minden reggel megújul az Ő nagy hűsége hozzánk, emberekhez” (Jeremiás siralmai 3: 23). Naponta tanulhatunk kegyelemből élni. Együtt sokkal jobban, mint egyedül. Ámen.
Négyszázötven éves örökségünk: a Hercegszöllősi Kánonok
Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.
A Dunamelléki Református Egyházkerület 2026-ban ünnepli az úgynevezett Hercegszöllősi Kánonok elfogadásának és kihirdetésének 450. évfordulóját. A kánonok görög eredetű elnevezés, amely eredetileg mérőpálcát, mértéket jelentett, egyháztörténeti értelemben pedig azt a szabályozott normarendszert, amelyet egy egyházszervezet igazodási keretként használ magára nézve. A Hercegszöllősi Kánonok elnevezésű dokumentumot az 1576-os hercegszöllősi zsinaton fogadta el az akkori Baranya reformátusságának negyven lelkipásztora, majd később mások is aláírták, elfogadva a benne foglaltakat. A Dunamelléki Református Egyházkerület kialakulásának egyik fontos mérföldköve volt ez, ezért az idei jubileumi év célja, hogy méltóképpen bemutassa ennek a történelmi örökségnek a teológiai, egyháztörténeti és kulturális jelentőségét több rendezvény, kiadvány, kiállítás és művészeti program által.
Történelmi kontextus: a török hódoltság és a Mohácsra adott lelki válasz
Ahhoz, hogy megértsük a Hercegszöllősi Kánonok jelentőségét, először azt a kort és kontextust kell megértenünk, amelyben született. A mohácsi tragédia és a Hercegszöllősi Zsinat között csupán ötven év telt el, és bár ez alatt a fél évszázad alatt az ország három részre szakadt, még a török hódoltságban élők sem maradtak szellemi elszigeteltségben, hanem őhozzájuk is gyorsan elértek a nagyobb európai szellemi áramlatok, közöttük a reformáció különféle irányzatai is. Ezek megtartó erőnek bizonyultak ebben a nehéz időszakban, mert a nemzeti tragédiára lelki választ kínáltak a magyarság számára. Erre szükség is volt a sokszor hármas adóztatású területeken, ahol a helyi közösségek alulról kellett, hogy megszervezzék magukat, és ebben legfeljebb csak egymásra számíthattak.
A reformáció kálvinista, azaz helvét ágának legfőbb képviselője a hódoltság területén Szegedi Kis István (1505–1572) volt, akinek kulcsszerep jutott a református egyházszervezet kiépítésében. Püspöksége (szuperintendenssége) alá több esperesség tartozott, ezekben születtek azok a helyi egyházigazgatási törvények, amelyek a Hercegszöllősi Kánonok előzményei voltak. Ezeknek nemcsak az egyházszervezésben és a mindennapok szabályozásában jutott szerep, hanem a helvét reformáció alapelveinek terjesztésében is, így a lutheri irányzatot fokozatosan a hát-
térbe szorították. Az 1560-as években már szükségessé vált az egységes református kánonok elkészítése. Szegedi Kis István részt vett ennek az összeállításában, de az elfogadását már nem élte meg.
A Hercegszöllősi Zsinat és utóélete
Szegedi Kis István utódja, Veresmarti Illés püspök egy drávaszögi kis faluba, Hercegszöllősbe (jelenleg Kneževi Vinog radi néven Horvátországhoz tartozik) hívta össze a közzsinatot 1576. augusztus 16–17-ére – nem sokkal Mohács 50. évfordulója előtt –, hogy megtárgyalják a kánonok kérdését. A korábbi kánonok kéziratát, amelyet
Szegedi Kis István: eologiae Sincerae Loci Communes, 1585 (Ráday Könyvtár)
Skaricza Máté ráckevei lelkipásztor őrzött meg, időközben szükségessé vált módosításokkal egészítették ki, végül a jelen lévő negyven lelkipásztor elfogadta azt, és így hatályba is lépett. Az elfogadott szövegváltozat ennek fényében inkább tekinthető sokak közös munkájának, mint Szegedi Kis Istvánénak, vagy bárki másénak. A negyven aláírást később újabb lelkészek aláírása is követte, még a 17. században is sokan csatlakoztak utólag az elfogadók köréhez. Az eredetileg latin nyelvű szövegből magyar nyelvű fordítás is készült, de mivel az eredeti tartalom módosult a fordítás megszületéséig, ezért a latin és a magyar változat között vannak apróbb tartalmi különbségek. A török hódoltság területén nehézségekbe ütközött a törvénykönyv kinyomtatása, ezért végül csak a következő évben, 1577-ben tudták kinyomtatni Pápán, Huszár Dávid nyomdájában. Ekkor a latin és a magyar nyelvű változat is megjelenhetett. Később nemcsak Dunamelléken, de más egyházkerületekben is akadtak, akik elfogadták. Alkalmazását nem tiltotta a török uralom, így széles körben elterjedhetett. A kánonokban megfogalmazottak hosszú időn át meghatározták az egyházkormányzati gyakorlatot, egészen a 18. századig.
A Hercegszöllősi Kánonok tartalma és jelentősége
A kánonok 46 cikkelyből (artikulusból) áll, amelyek a kor adottságaihoz és a körülmények adta lehetőségekhez igazodva közelítettek a korábbi egyházi rendtartási hagyományokhoz. A törvénygyűjtemény célja az volt, hogy az evangélium hatékony hirdetésének kereteket biztosítson, ezért kapcsolódik benne össze hitvallás, egyházfegyelem, és a gyülekezetek életének a szabályozása. A Szentháromság de níciójával kezdődik, az egyházkormányzat alapelveivel folytatódik, majd felvázolja az akkori egyházszervezet felépítését és működését. A részletezett egyházfegyelmi
szabályokkal a lelkipásztorok egyrészt önmagukat igyekeztek korlátozni, hogy távol tartsák maguktól a világiasságot, és csak az igei szolgálatra koncentráljanak, másrészt igyekeztek fenntartani a szolgatársak közötti testvériséget.
A szövegben olvashatunk többek között a kihágások elleni fellépésről, a vasárnap megszenteléséről, az anyakönyvek vezetéséről, a tanítók szerepéről vagy a házasságok szabályairól. Akad benne elem, amely mai szemmel talán különösnek tűnhet, mint például az akkoriban még ördögi eredetűnek tartott táncok betiltása, a cikkelyek többsége azonban érdemben nem vesztett az érvényességéből. A vizitációról, a zsinati közös úrvacsoravételről vagy a lelkészek és tanítók felkészültségének igazolásáról szóló részek mind olyasmik, amelyek napjaink gyakorlatában is jelen vannak valamilyen formában. A Hercegszöllősi Kánonok nemcsak egyháztörténeti szempontból érdekes írás, hanem ma is arra emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.
Barna Bálint
A dunamelléki jubileumi emlékév főbb eseményeinek tervezett menetrendje –
2026. január 5.: A „Minden prédikátor nevét alatta írja” – A református egyházszerveződés kez detei Dunamelléken című jubileumi kiadvány bemutatója az egyházkerületi újévi lelkészértekezleten
– 2026. január 31.: A jubileumi év nyitóünnepsége a pécsi Kodály-központban – 2026. június 8.: Ünnepi egyházkerületi közgyűlés, a „Minden prédikátor nevét alatta írja” díszkötet bemutatója és a jubileumi egyháztörténeti kiállítás megnyitója a Ráday Házban
– 2026. augusztus 16.: A hercegszöllősi emléktábla megkoszorúzása
– 2026. október 1.: A Ráday-napok mohácsi Tanulmányi napja
– 2026. október 3.: A Ráday-napok kecskeméti Gyülekezeti napja
Szegedi Kis István portréja, 1585 (Ráday Könyvtár)
Wittenberg városképe 1536-ból (Wikimedia Commons)
Embermentés, egyházépítés, nemzetmegtartás
Mohácsra adott lelki válaszként tekinthetünk a néhány elemében az egyházi életre máig ható Hercegszöllősi Kánonokra. A 16. századi baranyai egyházreformról egy helybeli szellemi utóddal, Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk.
Milyen volt az élet az 1526-os mohácsi vész után a Duna-melléken?
Akkoriban itt a földesúr a török volt, aki a magyar történelmi alkotmányosságot egyáltalán nem tisztelte, hozta a maga hódító és – tegyük hozzá – muszlim hátterét. Ráadásul a török társbérletben volt a magyar földesurakkal. A magyar nép a kettős adóztatást nem szerette, ugyanakkor ez nemcsak kizsákmányolt helyzet volt, hanem komoly életbiztosíték: a beszedett adóból erősítették például a szigetvári várat.
A keresztyén hit szabad gyakorlása mennyire volt biztosított?
Kezdetben a török nyomást gyakorolt a lakosságra, hogy muszlimokká legyenek. De a magyaroknak nagyon megfelelt a kereszténység, Krisztus. A római katolikus
egyház azonban gyakorlatilag teljesen kivonult a vidékről, csupán néhány hősies plébános maradt itt.
Mi volt ennek az oka?
Már a mohácsi csatában sok plébános meghalt, de az azt követő török portyák során is. Egész falvak, akár 300 éves egyháztestek maradtak pásztor nélkül. A katolikus hívek örültek, hogy a vándorprédikátorok megjelenésével „visszatért közéjük Isten”. Ez lelkigondozói szempontból is fontos volt. Ráadásul a reformáció hatására már nem latinul, hanem anyanyelven prédikáltak, az igehirdetés érthető és befogadható lett. És ez óriási hatást tett az emberekre, így alakulhatott meg az a mintegy 120 gyülekezet, melyet Sztárai Mihály és munkatársai alapítottak Szlavóniában és Baranyában. Hálásnak kell lennünk, hogy Isten ezt a munkát rájuk bízta, és ők el is végezték.
Hogyan képzeljük el az Ön által említett vándorprédikátorok szerepét?
Volt itt néhány ferences központ, Pécsett és Laskón is. Ezek a szerzetesek csak lazán kötődtek a kolostori élethez, egyébként szabadok voltak arra, hogy a szolgálatot katolikus módon tovább végezzék vándorpapokként. Többen azonban reformált hitűek lettek, és kineveltek maguknak tanítványokat, szolgatársakat. Nem mindegyik reformátor volt ugyanakkor ferences. De bő egy évtized múltán megjelent a wittenbergi hatás is: a külföldi egyetemről már protestánsok jöttek vissza.
Az oktatásnak milyen szerepe volt helyben?
1549-ben megalapították a tolnai iskolát. Tolna akkor jól menő város volt, működött ott egy latin nyelvű iskola, sőt, ferences központ lévén egy városi fenntartású, mondjuk úgy, hogy középiskola is. Ez később elenyészett, mindenesetre megvoltak az iskolahagyományok. A szőlészetborászat révén, és mert a hajózás miatt nagyon jó kikötője is volt, az erre épülő szolgáltatások bevételt termeltek a városnak. Fenn tudtak tartani tehát egy ilyen iskolát, amit sokszor főiskolának nevezünk, mert ott képezték a lelkészeket. Nem is olyan kis részük peregrinációba ment külföldre, esetleg még más magyarországi iskolába, így egyre korszerűbb volt az a képzés, amit kaptak.
Vagyis ez alapozta meg a későbbi kánonok megfogalmazását is.
A munkatársképzés továbblendítette a tantisztázás folyamatát. Fölhívták a gyelmet ugyanakkor a család-
Fotó: Ruprech
Judit
pasztorációra: a házasságok szilárdságára, erkölcsösségére ügyeljen a lelkipásztor. A Hercegszöllősi Kánonok egyik legfontosabb intézkedése, hogy legyen anyakönyv minden parókián. Ennek a fő indoka nem az, hogy a lakosságot nyilvántartsák, hanem az, hogy a házassági ügyekben vezetést kapjanak, ne legyen bigámia, poligámia. Aztán persze rövid időn belül kiegészült azzal, hogy a születéstől a halálig beírtak minden sorsfordulót, majd kialakult a kon rmációs gyakorlat is.
Ez már a református gyakorlat.
Fokról fokra, 15-20 év alatt eljutnak egy lutheránus „tornácra”, és amikor Szegedi Kis István megérkezik az egyházkerület területére, akkor a Sztárai-féle püspökség – ami előképe a mi egyházkerületünknek is – ellégiesedik, és át kell adja a pozíciót a kálvinizmust hozó Szegedi Kis Istvánnak. Az egyházkerületünk akkor alakul meg, amikor ő lesz a püspök, először csak itt, Alsó-Baranyában. Aztán amikor a török fogság elszenvedése után Ráckevére kerül, akkor megszervezi, hogy az egyházkerület északi része, a főváros, Buda környéki egyházak is csatlakozni akarjanak, és akkor áll elő először a mai értelemben vett dunamelléki egyházkerület, ami egészen az 1610-es évekig így is marad, amikor újra kettéválik. Mi volt ennek a későbbi kettéválásnak az oka?
Egész más körülmények voltak északon, mint délen. Nagyon nehéz a logisztika, folyton engedélyt kellett kérni a töröktől. Szabadleveleket adtak ki a törökök: ezek rögzítették, hogy a papok mely várakba vagy falvakba járhatnak szolgálati úton. Kiadták, de sok pénzt kellett értük zetni, sokat kellett szenvedni. Ezért látszott praktikusnak, ha kettéválik a Szegedi Kis István által egyesített nagy terület. Ez is mutatja, hogy a török hódítás mennyi terhet rakott az emberekre.
Amikor a török megszállta a vidéket, a falvak lakossága megfeleződött. Pécsváradon, ami mezőváros volt, nyolcszázan laktak – néhány évvel a török megszállás után már csak háromszázötvenen. Kik mentek el? A legfüggetlenebb réteg: a kereskedők, a kézművesek, az értelmiség – nemcsak a papok, az egész akkori vezető réteg. Kik maradtak? Akiknek ott volt a tulajdona, a kis földje, ők nem tudtak elmenekülni. Bujdosni sem tudtak. Hogy is lehetett volna túlélni az erdőkben, családdal, miegyébbel, ugyanakkor föld nélkül? Maga a török sem akarta, hogy bujdossanak. A birodalmat ugyanis megrengette, hogy Magyarországra hódító hadsereget küldött, ennek elképesztő költsége volt. Tehát nemcsak a mi képességeinknek voltak határai, ha-
„A Hercegszöllősi Kánonok egyik legfontosabb intézkedése, hogy legyen anyakönyv minden parókián.”
nem az övéknek is. Rá volt utalva a helyben maradó lakosságra a török, máskülönben ki végezte volna el a közmunkákat, a várépítéseket, az útépítéseket, ki vontatta volna a hajókat a Dunán? A prédikátorra is szükségük volt, mert ő „segített” a népet helyben tartani, és benne a muszlim törökök is a szakrális személyt látták. Ennek ellenére kegyetlenül bántak velük.
Említette, hogy a magyarok megőrizték keresztyén hitüket, de nem állt fenn a veszélye az erőszakos térítésnek?
Egy darabig volt rá törekvés. Annyira, hogy erről a magyar államvezetők is tudomást szereztek, féltek is, hogy muszlimmá lesz a lakosság. A törökök egy darabig ugyan-
is részben emiatt alacsonyan hagyták az adót. Ebben az 1560-as évek elejétől állt be fordulat, ekkor indították be csak igazán az adóprést. Mivel a lakosság még inkább igyekezett elrejteni a vagyonát, a behajtás brutálisabbá vált.
úri Farkas Pál ekkor írja panaszlevelében, hogy nincs prédikátor, akit legalább meg ne vert volna a török. De volt, akit megégetett, vagy forró olajban kínzott. Ezekért az emberekért sokszor váltságdíjat szedtek a néptől, külön
„
úri Farkas Pál ekkor írja panaszlevelében, hogy nincs prédikátor, akit legalább meg ne vert volna a török.”
iparág épült ki erre a töröknél, egyébként fordítva is. Az a fantasztikus, hogy amikor kiszabadultak ezek a prédikátorok, nem menekültek el és települtek át máshová. Maradtak.
És az atrocitások miatt is egyházszervezetbe tömörültek.
Először csak kis területeken csoportosultak, aztán – ma már úgy mondanánk – esperességeket hoztak létre, és végül választottak egy ún. főpüspököt. 1554-től szervezetileg is fölállt az egyházkerület, a püspök Szegedi Kis István lett. A töröknek is jól jött ez, mert így tudtak kivel
A Hercegszöllősi Kánon aláírói a Ráday Könyvtár példányában
tárgyalni. A magyaroknak is: tudtak olyan vezetőt küldeni, akinek kijárt a tisztelet, volt tekintélye.
Az övéhez hasonló példaértékű életutak mellett az is látszik, hogy a kánonalkotó lelkészek is csak emberek voltak. A jubileumi emlékévre megjelent, „Minden Prédikátor nevét alatta írja” című tanulmánykötetben ír arról, miért volt szükség az önkorlátozásra.
Valóban számolnunk kell azzal, hogy a lelkész is ember, ha Isten embere is. Az akkori papok is számoltak esendőségeikkel akkor is, ha hit által, az Isten kegyelméből éltek. Az 1576-os keltezésű Hercegszöllősi Kánonok úgy egyházalkotmány, hogy mindenekelőtt lelkipásztori irat. Az első két artikulus hitvallás: kiben hiszünk, kik vagyunk – a Szentháromság Isten gyermekei –, vagyis nem világi hatóságok, földesurak, tekintélyek határoznak meg minket. A szabályokkal pedig nem annyira a nép elé, mint inkább saját maguk életére tettek féket a lelkipásztorok. Önmagukat korlátozták, mégpedig arra a keresztény szabadságra, hogy az ő dolguk az, hogy Krisztust hirdessék. Ők így szabadították fel az energiáikat a pásztorlásra a pénzhajszolás és a különböző testi kísértések alól. Kimondták, hogy a lelkipásztor nem kocsmázhat, ne részegeskedjen. Éljen engedelmes, krisztusi életet – legyen példakép. Vigyázzon a házaséletére. Ne vállaljon erőn felül szolgálatot csak azért, hogy még több zetése legyen. Ne
Magyarország térképe Ortelius atlaszában, 1570 (Ráday Könyvtár)
kalózkodjon a másik lelkész területén pénzért. A mai napig tartó gyakorlat, hogy ha egy lelkész valaki más területén végez temetést vagy egyéb szolgálatot, megteheti, ha fölkérik, de ki kell kérnie a helyben illetékes szolgatárs engedélyét. Az érte kapott járandóságot pedig nem teheti el, az a helyi lelkésznek jár. Az egy más kérdés, hogy természetesen jó testvéri alapon általában a helyi lelkész lemond erről, de az egy nagyon szerény, kemény megélhetésű idő volt, és a lelkészek önmagukat zabolázták meg ezzel. Arról nem beszélve, hogy ha beteg az a helyi lelkész, nem is testvéri dolog megfosztani a jövedelemtől.
„Az 1576-os keltezésű Hercegszöllősi Kánonok úgy egyházalkotmány, hogy mindenekelőtt lelkipásztori irat.”
A Hercegszöllősi Kánonok tehát egyszerre jelentenek hitvallást, és szabályozzák nemcsak az egyházi élet, de a település rendjét is. Miért volt jelentősége a megalkotásának a mindennapi élet gördülékenyebbé tételén túl?
A közös hit közös erkölcsöt hoz létre. Ez az együttműködő társadalom alapja, mely így tud túlélni. A mohácsi vész utáni Magyarországon a Krisztus-hit, az együtt nyert
lelkigondozás és bűnbocsánat, vagyis a lelki közösség megerősítette a népet. Együttműködésre voltak ítélve, különben szétzilálta volna őket a török, a járvány, az anyagi szükség, és a többi nyomorúság. Az igehirdetés, a tiszta evangéliumi tan befogadása együttműködő, túlélő közösséget teremtett. Az anyanyelvi igehirdetésnek meghatározó szerepe volt ebben. Az Isten Szentlelke munkálkodott az emberekben. Számított, de nem az volt a döntő, hogy a földesúr vagy a török mit mond, hanem az, hogy mit mond az ige. És vállalták is a következményét: hogy engedelmeskednek az igének.
Miért tekinthető Mohácsra adott lelki válasznak a kánonok megfogalmazása?
Mohács rettenetes nemzeti tragédia volt: 14 ezer ember meghalt, a lakosság egy része elmenekült, vagy fogságba hurcolták, a török ugyanis rabszolgabányának tekintette az országot. Sok földesúr, egyházi és politikai vezető – köztük a király – ott maradt a csatamezőn. A töröknek így nem volt kivel békét kötni sem, jobb híján földúlták az országot. Pedig lehet, hogy nekik is olcsóbb lett volna évi adót kivetniük.
A magyarok számára mindezeken felül a legnagyobb baj az volt, hogy keresték az okát, és nem találták, hogy miért engedte ezt meg Isten.
Ez serkentette Károli Gáspár, Sztárai Mihály, Méliusz Juhász Péter, Bornemissza Péter és mások irodalmi mun-
kásságát. Ők bűnbánatra hívták a népet, emellett építettek is: tudósként szolgálták a népüket. A prédikátorok füvészkönyvet – ma úgy mondanánk: gyógyszerkönyvet – állítottak össze, történelemkönyvet, szótárakat, nyelvtankönyvet írtak. Óriási fordításirodalom alakult ki, és mindez elevenítő volt a költészetre, gondoljunk csak Balassi Bálintra vagy Ilosvai Selymes Péterre, aki nem csak Toldi alakját énekelte meg: református iskolamester volt!
A megelevenedő magyar irodalmi élet, egyáltalán a nemzet talpra állásának a zászlóvivői tehát mindenekelőtt a kálvinista prédikátorok voltak. Nagyjából összebékíthető protestáns hit volt az országban, ami a honvédelemnek és a tudománynak is használt, így állt talpra a magyarság, és fejlődött a magyar nyelv. Ha nincs reformáció, nincs magyarul beszélő magyarság sem.
Másfelől a muszlim töröknek, ennek a kérlelhetetlen hódítónak mit feszítettünk volna szembe, ha nem a Krisztus-követő nép és lelki vezetői hitét és életfelfogását, hagyományát és törvényét, népük iránti elkötelezettségét?
Vagyis az, hogy a keresztények az Isten szerinti rendhez igazították az életüket, identitásképző erővel bírt egy egész nemzet számára.
Így van, és mindezt döntően magyar nyelven, még ha a kánonok rögzítik is egyébként, hogy a tudomány nyelve a latin. Ez ugyanis nemzetközi kapocs – fontos volt nekik, hogy kompatibilisek legyenek Nyugat-Európával. Választás kérdése volt, hogy mi oda tartozunk a Krisztus általi közösség révén, és nem a muszlim törökkel vagyunk közösségben.
Az akkori hitvallóknak tehát igényük volt a lelki és a tudományos frissességre, ami biztosította a magyar nyelv ápolását is.
Pontosan. Ezenkívül a kánonok hagyományt képeztek, közülük számos ma is egyházi törvény, az általuk letett alapokra tehát ma is építünk. Ilyen például a stoláris jog vagy a már említett, más lelkipásztor körzetében végzett szolgálat szabályozása. A mai lelkészképesítő vizsga is ide vezethető vissza: a kánonoknak köszönhetően már nem állhatott szolgálatba senki anélkül, hogy meg ne próbálták
„A kánonoknak köszönhetően már nem állhatott szolgálatba senki anélkül, hogy meg ne próbálták volna a tudását.”
volna a tudását. Egyébként azt, hogy folyamatosan képezniük kell magukat a lelkipásztoroknak, kötelességüknek tartották, amit nem lehetett elhanyagolni. Nyilván azért írták elő a kánonokban ezt is, mert ez sem volt mindenki számára magától értetődő, tehát volt fegyelmi hatása is ennek. Azt is belefoglalták, hogy a lelkészek mindig a Szentírás alapján ítélik meg a hitbeli dolgokat. Ez ma sem lehet másként.
A beszélgetés alapján szerkesztette: Jakus Ágnes
Közös gondolkodás az egyházi tisztújításról
Van-e szükség változtatásra az egyházszervezet felépítésében? Milyen püspököt szeretnének a különböző generációk? Hogy látják a lelkészek és a presbiterek viszonyát? Az egyházi tisztújítás évébe lépve ezekre a kérdésekre keresték a választ dunamelléki lelkipásztorok.
Mennyiben látják alkalmasnak egyházunk szervezeti felépítését eredeti célja, az evangélium hirdetése szempontjából? – tette fel a kérdést Balog Zoltán dunamelléki püspök a rajta kívül két lelkész, egy teológushallgató és egy főgondnok alkotta kerekasztal résztvevőinek mintegy
háromszáz lelkipásztor jelenlétében a budapesti Ráday Házban tartott újévi lelkészértekezleten. A beszélgetőpartnerek saját tapasztalataik alapján a közösségben jelen lévő többféle, akár egymással is ütköző véleménynek adtak hangot.
„Egy lelki vezetőnek ne kelljen az adminisztrációval vagy a pénzügyekkel foglalkoznia. Fontos, hogy a lelkipásztor mindenről tudjon, mindenbe beleszólhasson, de ami nem az ő feladata kellene hogy legyen, az ne az ő
Fotók: Füle Tamás
idejét terhelje. Hogy hogyan vegyünk le terheket a lelkipásztorok válláról, azt megbeszélni sok munka és rengeteg idő” – felelte a püspök kérdésére Brandenburg Sándor, a Budapest-Déli Református Egyházmegye főgondnoka.
„Jó lenne, ha egy püspök, esperes legfeljebb tizenkét évig lehetne vezető. Ezek nagy felelősséggel járó tisztségek, nagy a kifáradás és a kiégés veszélye” – hívta fel a gyelmet Surányi Réti Katalin, nagydorogi lelkipásztor, aki lelkigondozóként és szupervizorként is több lelkipásztort támogat, maga is harminc éve áll lelkészi szolgálatban. „Tíz év alatt sok minden történik, hadd frissüljön maga a rendszer is egy új vezető által, aki új színeket hozhat” – tette hozzá.
„Jó irányba mozdult el az egyházszervezet azzal, hogy létrejöttek olyan testületek, amelyek segítik a gyülekezetek
„Tíz év alatt sok minden történik, hadd frissüljön maga a rendszer is egy új vezető által, aki új színeket hozhat.”
munkáját, így például az építkezésekkel foglalkozó Beruházási Főigazgatóság is” – mutatott rá Tar Zoltán Gyula, Érd-parkvárosi lelkipásztor. Egy szervezet felépülésében vagy egy személyi döntés megszületésében szerinte az imádságnak kulcstényezőnek kellene lennie. „Könnyen elhangzik egy-egy presbiteri gyűlésen, amikor vége az imádságnak, hogy most jön a lényeg – pedig a lényeg imádság közben történik.”
„A média sulykolja, hogy a atalok nem járnak gyülekezetbe, de az én generációmban megfordul ez a tendencia épp a mai Nyugaton” – mondta Horváth Bálint ötödéves teológushallgató, kutatási adatokkal is alátámasztva állítását. Szerinte a Z generáció lázad a huszadik században kialakult kulturális fősodor ellen. „A atalok nem a progresszív ideológiát elsajátító egyházakba akarnak betérni, hanem a történelmi tradícióval rendelkező és a teológiai pontosságra törekvő egyházak iránt érdeklődnek. Az egyházvezetőknek ezt lesz érdemes szemügyre venni. Ültes-
sük gyakorlatba a reformátori alapelveket, amelyek ott vannak a hagyományban! A Biblia tekintélyét tartsuk mindenek felett valónak! Tenni kell azért is, hogy a lelkipásztorok újra bízzanak az egyházvezetésben, hiszen a kommunizmus időszakában megrendült bizalom máig érezteti a hatását. Meg kell vizsgálni azt is, hogy a kálvinizmusból milyen hatalmi struktúra következik.”
Milyen püspököt szeretnénk?
Ezzel már arra a kérdésre is választ adott a legi abb megszólaló, milyen püspököt szeretne. Ugyanerre a kérdésre Brandenburg Sándor azt válaszolta: „Az a jó, ha megismerjük azt, akit megválasztunk. A megválasztáshoz pedig biblikus elveket kell megfogalmaznunk: meg kell vizsgálnunk, milyen volt az addigi gyülekezeti élete, a családi élete, ismernünk kell a beszédét – a szószék alapján lehet eldönteni, hogy egy lelkipásztort, esperest vagy teológiai professzort alkalmasnak találunk-e.” A főgondnok szerint kerülni kell olyan vezető megválasztását, aki kegyességi irányzata, életvitele vagy megválasztása módja miatt megosztó lehet.
Még a Z generációban is van tekintélytisztelet, csak az nem a rangnak, hanem a teljesítménynek, vagy még inkább az oda gyelésben, szeretetben, az idő odaszánásában megnyilvánuló hozzáállásnak szól – kapcsolódott Tar Zoltán Gyula a korábban elhangzottakhoz.
A lelkipásztor arra hívta fel a gyelmet, hogy az egyházi tisztújítást megelőzően általában bekerülnek nevek a köztudatba egy-egy tisztség várományosaként, és róluk kezdünk gondolkodni – megspórolva azt a fázist, hogy előbb végiggondoljuk, hogy 2027-től hat éven át mire van szüksége az egyházunknak, és ehhez keressük a legmegfelelőbb embereket. „Lehet, hogy valaki a legokosabb közülünk, és épp teológiailag kigyúrt vezetőre lenne szükség, hogy megválaszolhassunk nehéz kérdéseket. Van, akinek lobbiereje, kapcsolatrendszere van, ami egy intézményhálózat felépítésekor számíthat, mint ahogy a rendszerváltás idején azok visszaszerzésekor fontos szempont lehetett.
Brandenburg Sándor, a Budapest-Déli Református Egyházmegye főgondnoka
Horváth Bálint ötödéves teológushallgató Tar Zoltán Gyula lelkipásztor
Vagy lehet, hogy mélyebb missziói látása, képzettsége, tudása, gyakorlata van valakinek, és épp erre van szükség. Ami fontos, hogy bármilyen lelkészt választunk is meg püspöknek, akkor tőle azt is várjuk, amire megválasztottuk, és ne mást. Ha tudóst vagy lobbistát választunk meg,
„Szeretjük idealizálni a lelkészt, a püspököt és az esperest. Egy látszólag tökéletes emberhez azonban nem lehet kapcsolódni.”
akkor ne rajta kérjük számon a missziói koncepciót, ha meg misszióit, akkor ne hozzá menjünk kérdőn, hogy hol a lobbierő, a súlyunk az ország vezetőivel való egyeztetésben. Azt várjuk, amire felhatalmaztuk, és őt is szabadítsuk fel arra, hogy elsősorban ezt kérjük rajta számon!”
Emellett a munkamegosztás is fontos, mert a többi feladatot is el kell végeznie valakinek – ezt már Balog Zoltán jelenlegi dunamelléki püspök fűzte hozzá. A terhek megosztása kapcsán a testületi vezetésre is emlékeztetett.
„Elég jó püspököt szeretnék, nem tökéleteset” – fogalmazott Surányi Réti Katalin.
„Szeretjük idealizálni a lelkészt, a püspököt és az esperest. Egy látszólag tökéletes emberhez azonban nem lehet kapcsolódni.” Vezetett vezetőkre van szükség: ne csak vezetni akarjanak, hanem jó legyen az istenkapcsolatuk –tette hozzá. A püspökök és az esperesek a pásztorok pász-
torai: legyen jellemző rájuk a segítő attitűd, a pásztori lelkület – sorolta. „Tudjunk kölcsönösen kapcsolódni, legyen emberarcú püspökünk, aki támogatja a lelkipásztorok lelki egészségének megőrzését, szakmai fejlődését, pihenését.”
Egyetlen nőként az asztaltársaságban hangsúlyozta azt is, hogy az egyházvezetőknek a női lelkipásztorokat egyenrangú munkatársaknak kell tekinteniük. „Kutatások is alátámasztják, hogy a vegyes csapatok a legsikeresebbek, nem egyforma, de egyenértékű nő és fér , idős és atal.”
Surányi Réti Katalin lelkipásztor
Lelkészek és presbiterek közötti együttműködés
Míg a svájci vagy a skandináv modellben a világi elemnek túl erős a szava, a Magyar Református Egyházban egyházjogilag is egyenrangú lelkész és presbiter – mondta Brandenburg Sándor. „Ezzel együtt mindenki érzi, hogy egész más helyzetben van az, aki erre az egész életét rátette, és vasárnaponként felmegy a szószékre azzal, hogy ’ezt mondja az Úr’.”
A zsinat-presbiteri elv egyházunkban a főgondnok szerint csak az egyházmegyék szintjéig érvényesül. „Kerületi, zsinati szinten ebből már valamit veszítünk.” Brandenburg Sándor jónak látná, ha az egyházmegyék nem csak végrehajtói lennének a zsinati vagy a kerületi döntéseknek. „Ez az utolsó olyan egyháztestünk, ami még emberi gondolkodással áttekinthető, afölött már nem felfogható, ezt sok évtizedes munka után mondom. Több döntéshozatalt, felelősséget, feladatot kellene biztosítani az egyházmegyéknek.”
A hiteles egyház erősebb, és jobban meg tudja szólítani az összes nemzedéket, mint a hiteltelen vagy a kilúgozott tanítást hirdető. A vezetőknek azonban egységre is kell hívniuk a sokféle embert magában foglaló közösséget Tar Zoltán Gyula szerint. Ezt pedig emberi oldalról az a közösségvállalás, -gyakorlás és szolgálat teszi lehetővé, aminek Krisztus van a középpontjában – még akkor is, ha dogmatikai kérdésekben nem teljes az egyetértés. A vezetők részéről szintén elengedhetetlen a hitelesség, a vállalható élet a világ, az egyháztagok és önmaguk előtt is –tette hozzá.
„A lelkészi hivatás, de a püspöki, esperesi tisztség is, egyáltalán a szószék önmagában magányos hely. Ezért ne a püspök mögé sorakozzunk majd, hanem mellé! Szükség van olyan presbiteri munkatársakra, akikre lehet számítani, ugyanakkor fontos, hogy bízzunk is meg bennük, hiszen az Úristen nekik is adott talentumot” – hangsúlyozta Surányi Réti Katalin.
Jakus Ágnes
Az elhangzottakra a jelen lévő háromszáz lelkipásztor is re ektálhatott, az együttgondol kodás és a beszélgetés kiscsoportokban folytatódott. Néhány gondolatot csokorba szedtünk.
Milyen a jó vezető? – csapatépítő –integratív személyiség – olyan püspököt szeretnénk, aki küzd a tisztségével járó magány ellen – merjünk arra tekinteni, hogy mi az eredeti feladata és szolgálata a püspöknek – lelki embernek, lelki karakterisztikájúnak kell lennie – emellett ki tudja választani a munkatársait, akik lehet, hogy másban jók, mint ő – egyértelműen meg kell fogalmazni a presbiterek felelősségét – így tudnak társak lenni a vezetésben – a püspök egy közülünk, aki missziói irányt mutat – lelkészként sem mindegy, hogy gyomorgörcsöm van, vagy jó vele találkozni
karakteresen lelki és igei tartalommal megtöltött struktúrákra és ilyen vezetőkre van szükség – a püspöknek és az egyháznak is integráló szerepe kell hogy legyen a társadalomban: békefenntartóként kell megjelenniük a város jólétét munkálva – szolgáló szemléletűnek kell lenniük: azt nézni, hogyan tudják a helyi gyülekezeteket segíteni
Milyen vezetésre hív Isten?
szimfónia, zenekar képe: az egyházi tisztújítás nem sportverseny, hanem zenemű, amiben Isten alkotta szimfónia, egység jelenhet meg, a megválasztott grémiumban van szólista és kamarazenészek –ez alázatot igényel, együttműködés
Miért vállalná valaki a vezetést?
– a munka értelmessége számít: beleállni egy olyan szolgálatba, ami nemcsak a tisztségről szól, hanem arról, hogy ha valamit tehetek, akkor az megtörténhessen – ekkor vállalja szívesen a jelölést bárki
Mi alapján válasszunk vezetőt?
– az első a látás, hogy merre szeretne menni az egyházunk – így talán elvállalni is könnyebb a jelölést
Hogyan válasszunk vezetőt?
– imádságban, Lélek általi vezetést kérve
– a lelkészek, gyülekezetek hite nyilvánuljon meg: nemcsak Istentől kérjük el, hanem tőle is kapjuk a választ
– vizsgáljuk meg, mi a következő hat év célja: milyen irányban halad a világ, és erre milyen választ ad az egyház missziói szempontból
– emlékezzünk, hogy nem az intézményeink és a működésünk fenntartása a cél, hanem az emberek felé van szolgálatunk
– a jelölteket ne csak az internetes igehirdetéseken keresztül lehessen megismerni, hanem legyenek ennek fórumai
– emlékezzünk, hogy elsődlegesen a közösség a felelős azért, hogy milyen vezetése van – hogy mi lesz a tisztújítás eredménye, az a szavazókon múlik
– belső szabadság: nem kizárólag a választók kezében, hanem elsősorban Isten kezében van a választás.
Tisztújítási kisokos
Milyen kritériumai vannak a választhatóságnak egyházunkban? Hogyan épül fel a jelölési és választási folyamat? Mikor lépnek hivatalukba a megválasztott tisztségviselők? Összefoglalónk az idei közegyházi tisztújításról.
Hatévente kerül sor a Magyarországi Református Egyház teljes körű közegyházi tisztújítására. 2026. december 31-én ér véget a jelenlegi hatéves tisztségviselői ciklus, ezért idén ismét közegyházi választások lesznek, amely során a három évvel ezelőtt megválasztott egyházközségi presbitériumok tagjai választanak egyházmegyei és egyházkerületi vezető tisztségviselőket – espereseket, főgondnokokat és püspököket –, valamint egyházunk jövőre felálló új Zsinatának a tagjait. Mivel ez egy összetett és soklépcsős folyamat, ebben a cikkünkben összefoglaltuk mindazt, amit tudni érdemes róla.
Választhatósági kritériumok
Hogy pontosan kik jelölhetőek ezekre a közegyházi tisztsé gekre, azt egyházunk választási törvénye részletesen szabályozza:
▶ Püspök nek olyan lelkipásztort lehet jelölni, aki legalább tízévi önálló lelkipásztori szolgálattal rendelkezik. Ennek az önálló lelkipásztori szolgálatnak nem kell se egyházközségi szolgálatnak, se megszakítás nélküli folyamatos szolgálatnak lennie, viszont csak az adott egyházkerület lelkészei választhatók erre a tisztségre, más egyházkerületekéi nem. Püspöknek két alkalommal lehet újraválasztani valakit, tehát mindenki legfeljebb csak három cikluson át lehet püspök.
▶ Egyházkerületi főgondnok ká olyan presbitert lehet jelöl ni, aki legalább hatévi presbiteri szolgálattal rendelkezik. Ennek a hat évnek nem feltétlenül kell egy gyülekezetben összegyűlnie, de az adott egyházkerületben jelenleg is presbiteri tisztséget viselők közül kell választani. A jelöltnek „hitben és az egyházi szolgálatra való készségben kiemelkedő, az egyházkerület vezetésére alkalmas és közmegbecsülésben álló” presbiternek kell lennie. Az egyházkerületi főgondnok is kétszer újraválasztható.
▶ Esperesnek tízévnyi önálló gyülekezeti lelkipásztori szolgálattal rendelkező lelkész választható az egyházmegye élére, tehát ez esetben mindenképpen csak gyü lekezeti lelkészek jöhetnek szóba az adott egyház megyéből. Az espereseket is két alkalommal lehet újraválasztani.
▶ Egyházmegyei főgondnok jelöléséhez a kritérium legalább hatévi és jelenleg is aktív presbiteri szolgálat az adott egyházmegyében. A jelöltnek „élő hitű és az egyházi szolgálatra való készségben kiemelkedő, az egyházmegye vezetésére alkalmas és közmegbecsülésben álló” presbiternek kell lennie. Az egyházmegyei főgondnok kétszer újraválasztható.
▶ Egyházmegyei, egyházkerületi lelkészi tisztségviselők nek – az Alkotmánytörvényben meghatározott kivétellel – és zsinati lelkészi képviselőnek, pótképviselőnek az jelölhető, aki az egyházmegyében tölt be teljes jogú és önálló gyülekezeti lelkészi állást. ▶ Presbiteri képviselőnek és pótképviselőnek a választható egyháztagok közül bárki jelölhető, tehát nem kell presbiternek lennie.
A fenti szolgálati időtartamok számításánál a megkezdett szolgálati év teljes évnek számít, tehát például a kilenc és fél év szolgálat is már tíz évnek számít. Az egyházmegyei és egyházkerületi választási bizottságok tagjai nem fogadhatnak el bizonyos tisztségeket.
A jelölési és
választási folyamat 2027. január 15-ig
Az egyházmegyei közgyűlések már tavaly megállapították az egyes egyházközségek szavazati számértékét, azaz azt, hogy az adott egyházközség szavazata mennyit ér. Alapértelmezetten mindegyik egyet, de ha több lelkészi állást tartanak fenn, illetve átlép bizonyos határokat a választási névjegyzékbe felvettek száma, ez a szám egészen ötig nőhet.
A szavazati számértékeket az egyházmegyék felterjesztik az egyházkerületi közgyűlés elé, amelynek jegyzőkönyve rögzíteni is fogja ezeket. Ez alapján dolgoznak majd az egyházmegyei és az egyházkerületi választási bizottságok is. Az egyházközségek idei választói névjegyzékeit az esperesek hagyják jóvá, így lépnek hatályba. A jelölési eljárás megkezdéséig kell megalakítani a választási bizottságokat. Az egyházmegyéknek ez a 2026. májusi közgyűléseken esedékes, az egyházkerület közgyűlése pedig 2026. június 8-án választja majd meg az új választási bizottságot. Még az egyházmegyei jelölő közgyűléseket megelőzően presbiteri gyűlést kell tartani az egyházközségekben, ahol a választási eljárás szabályait és a presbitérium feladatait kell ismertetni. Ha ezek mind lezajlottak a nyár folyamán, szeptemberben meg lehet tartani a jelölő közgyűléseket.
A jelölő közgyűlések csak egyházmegyei közgyűlések lehetnek, mert mind az egyházmegyei, mind az egyházkerületi tisztségekre ott jelölhetnek új személyeket. Az egyházmegyei közgyűlések állítanak jelölteket az esperesi, az egyházmegyei főgondnoki, a püspöki és az egyházkerületi főgondnoki tisztségre, valamint az egyházmegye presbitériumai által megválasztandó zsinati képviselői és pótképviselői tisztségre. Ennek kapcsán a választási törvény kiemeli: „A jelölő egyházmegyei közgyűlés tagjainak Isten előtti felelősségük tudatában, az Igére, Isten
akaratára való gyelés és buzgó könyörgés szent légkörében kell munkájukat végezni.”
Dunamelléken 2026. szeptember 20 -án hét egyházmegye, szeptember 21-én pedig egy egyházmegye tart majd jelölő közgyűlést. A legalább 10%-ot elért jelöltek közül a jelenlévőknek szóban kell nyilatkoznia, hogy elfogadják-e a jelöltséget, a jelen nem lévő jelölteknek pedig a felkérés kézhezvételét követő három napon belül írásban kell erről nyilatkozniuk. Aki nem fogadja el a jelöltséget, vagy nem válaszol határidőn belül, az nem válik jelöltté. A jelöltnek arról is nyilatkoznia kell, hogy megfelel az adott tisztségre vonatkozó törvényes feltételeknek, és hogy vele szemben kizáró ok nem áll-e fenn. A jelölés eredménye csak a jelölt elfogadónyilatkozata után hozható nyilvánosságra.
A jelölő közgyűlés jegyzőkönyvét a tisztségekre jelöltek nevével együtt fel kell terjeszteni az egyházkerületi választási bizottsághoz nyolc napon belül. Az egyházkerületi választási bizottság összesíti a nyolc egyházmegyéből beérkezett szavazatokat, és a három legtöbb szavazatot megszerző jelöltet szerepelteti a szavazólapon. Emellett mindhárman meg kellett hogy szerezzék a jelölti szavazatok legalább 10%-át ahhoz, hogy szavazólapra kerüljenek. Az egyházkerületi választási bizottság zárt ajtók mögött ülésezik, és a tagjai döntik el, hogy milyen módon hozzák nyilvánosságra a szavazólapra került jelöltek neveit.
Idén először az egyházmegyei és egyházkerületi elnökségi tagi tisztségek esetében egy személy csak egy vezető tisztségre való jelöltséget fogadhat el. Tehát nem lehetséges az, hogy valaki elfogadja a saját egyházmegyéjében az esperesi tisztségre is és az egyházkerületében a püspöki tisztségre is a jelölést. Ugyanez érvényes a főgondnoki jelölésekre is.
Az egyházmegyei választási bizottságoknak legkésőbb 2026. október 30-ig kell kiküldeniük az egyházmegye öszszes presbitériumának a levélcsomagot a szavazólappal és a borítékokkal, és meg kell határozniuk a szavazatok beérkezésének a végső határidejét. Legkésőbb 21 naptári napot határozhatnak meg erre a levélcsomag kiküldésének a napjától számítva, ugyanakkor a törvény november 21-ében rögzíti a végső határidőt. A gyülekezeti presbiteri gyűléseket szombaton vagy vasárnap is meg lehet tartani a szavazásra.
A szavazatokat kettős borítékban kell beküldeni: egy teljesen jelöletlen belső borítékba, amelyről nem lehet megállapítani, hogy melyik presbitérium adta le a szavazatot, és egy külső borítékba, amelyet meg kell címezni. A választási bizottság a külső borítékokat nyitja ki, és ha alakilag is egyben és rendben, sértetlennek találja, akkor a jelöletlen belső borítékokat összegyűjti, és azokat úgy bontják majd fel, hogy el vannak választva a külső borítéktól, tehát a feladó azonosítása nem lehetséges. A borítékokat az egyházmegyei és az egyházkerületi választási bizottság székhelyein erre a célra felállított urnákba kell helyezni – ezt elvégezhetik tisztségviselők, hivatalnokok is. Az urnát akkor nyitja ki a választási bizottság, amikor összeül a szavazatok számlálására: a végső határidő után legalább 3 nappal, hiszen a postára adott borítékoknál előfordulhat, hogy néhány nap késéssel érkeznek csak
meg. Amikor összeülnek, és kibontják az urnát, a postára adott, de bármilyen technikai okból még ennél is többet késő szavazatokat nem fogják tudni gyelembe venni. Ismételten az egyházkerületi választási bizottság dönti el, hogy milyen módon tájékoztatja a nyilvánosságot az eredményekről, de azt mindenképpen jegyzőkönyvbe foglalja, és az egyházkerületi közgyűlés elé terjeszti.
Következő lépésként össze kell hívni az alakuló közgyűléseket, hiszen ott fogják egyrészt megerősíteni a választási eredményeket, másrészt a további választások ott zajlanak majd. Az egyházmegyei alakuló közgyűléseket 2026. december 31-ig össze kell hívni, és 2027. január 15-ig meg is kell tartani. Ott hirdetik ki az esperes, az egyházmegyei főgondok, valamint a zsinati képviselők és pótképviselők megválasztása kapcsán megszületett eredményt. A választási bizottság jelentést tesz a közgyűlésnek, a közgyűlés pedig megerősíti az eredményeket. Az egyházmegye elnökségének a jelölése alapján választják meg az egyházmegyei lelkészi és világi főjegyzőt és az intézményi közgyűlési képviselőket is – a többi egyházmegyei tisztségre bármilyen két közgyűlési tag javasolhat jelölteket, akikről azután szavaznak is.
Panasszal a választási bizottsághoz lehet fordulni jogorvoslatért a választást követő 5 napon belül. A választási bizottságnak a panaszt a beérkezésétől származott 5 napon belül meg kell vizsgálnia, és el kell bírálnia. Ha a választási bizottság határozata ellen fellebbeznek az egyházmegyei bírósághoz, a bíróságnak 30 napja van az elbírálásra. A fellebbezéseket elbíráló egyházmegyei és egyházkerületi bíróság tagjai akkor még a hat évvel ezelőtt megválasztottak lesznek, hiszen új bírákat csak az alakuló közgyűléseken választhatnak.
Az új egyházkerületi közgyűléstől az új Zsinatig
Az egyházkerület alakuló közgyűlésére a meghívókat legkésőbb 2027. január 16-ig kell kiküldeni, és a közgyűlést legkésőbb 2027. január 31-ig meg kell tartani. Ezen kihirdetik a püspöki és a főgondnoki tisztségre megszületett szavazási eredményt, majd az új elnökség jelölése alapján kell az egyházkerületi főjegyzőket megválasztani titkos szavazással. Az egyházkerületi alakuló közgyűlésen az egyházkerületi tisztségviselők (pl. jegyzők, jogtanácsos, intézményvezetők stb.) mellett a Zsinati Tanácsba is választanak tagokat, hiszen addigra már tudni lehet, kik a zsinati tagok. Végül az új tisztségviselők esküt tesznek. Az új Zsinat várhatóan már 2027 februárjának első felében összeülhet. A Zsinat első ülésén megválasztják a zsinati elnököket és alelnököket, valamint a három-három presbiteri jegyzőt. A Zsinat lelkészi és nem lelkészi elnökét és alelnökeit az egyházkerületek püspöki és főgondnokai közül kell választani, tehát a négy egyházkerület négy püspökéből és négy főgondnokából. A Zsinat második ülésén választanak zsinati tanácsost, jogtanácsost, az Országos Gyűjteményi Tanács elnökét, az egészségügyi és diakóniai képviselőket, valamint a zsinati bíróság tagjait.
Barna Bálint
Dunamelléken történt
Kegyelem, hála,
felelősség
A meghallgatott ima
Mintegy tíz év után újra beiktatott lelkipásztornak örülhet a Komlói Református Egyházközség. 2025. november 8-án iktatták be Friderikusz Mártont, aki feleségével, Friderikusz-Szabó Lizával végzi a lelkészi szolgálatot a gyülekezetben. „Egy beiktatás mindig örömünnep. Akkor különösen, ha több mint egy évtizedet kell várni a lelkipásztorra” – fogalmazott Balog Zoltán dunamelléki püspök az ünnepi istentiszteleten. A beiktatás szolgálatát Wébel Zsolt, a Baranyai Református Egyházmegye esperese végezte, aki kiemelte: a gyülekezet sokat imádkozott lelkipásztorért az elmúlt években, és most kettőt is kapott. „Hálás vagyok a sok szeretetért. Isten adja, hogy teljesüljön minden áldás, amit kértetek ránk” – mondta Friderikusz Márton, aki hatodéves szolgálatát feleségével együtt az érdligeti gyülekezetben töltötte. „Abban is láthatjuk Isten gondviselését, hogy egyik szerető közösségből a másikba vezet minket” – fogalmazott Friderikusz-Szabó Liza.
Gyomlálás, plántálás, építés
Anyaegyházközséggé válásáért és lelkipásztorának beiktatásáért adott hálát a diósdi református gyülekezet 2026. február 22-én. Pogrányi Károly és Pogrányi Mária másfél évtizede szolgálnak Diósdon. A gyülekezet 2021ben vehette birtokba templomát, idén pedig megérett arra, hogy anyaegyházközséggé váljon. 2026. február 22-én került sor Pogrányi Károly lelkészi tisztségbe történő beiktatására, és egyúttal az önállósodásért is hálát adtak. Az alkalmon Nyilas Zoltán északpesti esperes hirdette Isten Igéjét Jeremiás könyve alapján. „Gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj – olvassuk az igeszakaszban, de ennek önmagában nincs értelme. Isten arra küld bennünket, hogy vessünk, öntözzünk, építsünk, harcoljunk, küzdjünk” – fogalmazott az esperes. Pogrányi Károly kifejtette: amikor megválasztották őket, három célt tűztek ki: szeretnék elvégezni a parókia építését, segítségül lenni a gyülekezetplántálásban, és szeretnék a missziót egyre jobban végezni.
Nem félek, mert megváltott vagyok
Beiktatták szolgálatába Tóth Róbertet, a Szentmártonkátai Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát 2026. március 8-án. A gyülekezetet a sok nehézség, majd a Schwancer Pál néhai lelkipásztor halálával járó fájdalom és űr lelkileg is próbára tette. Az új lelkész szolgálatával azonban új korszak kezdődött, amelyben ígéretes sarj fakadhat az elődök által plántált gyökerek újraéledésével. Az ünnepi istentiszteleten Takaró András délpesti esperes hirdetett igét Ézsaiás könyve 43. fejezetének 1. verse alapján: „Így szól az Úr: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” Felemelő és megerősítő ez az üzenet egy olyan napon, amely bizony egyháztörténeti esemény – fogalmazott az esperes. A beiktatást követően Skoda Ferenc gyülekezeti főgondnok, a község polgármestere köszöntötte a lelkészt, méltatva lendületes hozzáállását és a presbitérium lelkes munkáját a közösség fennmaradása és épülése érdekében.
Viruló olajfa az Isten házában
Beiktatták Krisztován Mártont, aki feleségével, Krisztován Klaudiával együtt végzi a lelkészi szolgálatot a maglódi gyülekezetben. A 2026. március 22-i ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök hirdette az igét János evangéliuma 16. fejezetének 23–33. versei és a lelkészházaspár által választott ige, az 52. zsoltár 10. verse alapján: „De én olyan vagyok, mint a viruló olajfa, Isten házában lehetek, bízom Isten szeretetében most és mindenkor.” A beiktatás szolgálatát Takaró András délpesti esperes végezte. „Hálásak vagyunk azért, hogy Isten nemcsak a mi szívünkben munkálkodott, de a ti szívetekben is, és valóban azzal a szeretettel és bizalommal fogadtatok, hogy együtt tapasztalhatjuk meg azt, amit Isten ezután is tenni szeretne itt” – válaszolt az elhangzott köszöntésekre Krisztován Márton. Krisztován Klaudia is igei bizonyságtétellel felelt a korábban elhangzottakra.
Jóságod és szereteted kísér
2025. november 9-én Maglódon Bálint Klára lelkipásztor 38 éves szolgálatáért adtak hálát nyugdíjba vonulása alkalmából. „Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben” – zárul a 23. zsoltár, amely annak idején Bálint Klára beiktatásán is elhangzott. A gyülekezet vezetéséről leköszönt lelkipásztor szerint ez az igeszakasz élete hitvallása is egyben – erről tett tanúbizonyságot a hálaadó istentiszteleten, kifejtve, hogy mindazok, akik vele együtt ezt vallják, megtapasztalhatják a Pásztor biztonságot adó jelenlétét, ölelése békességét. Balog Zoltán dunamelléki püspök, egykori maglódi lelkipásztor igehirdetésében kiemelte: ott van gyülekezet, ahol van gyógyulás, és ahol nincs gyógyulás, ott egyház sincs; a gyógyulás azonban csak a kezdet, amelynek áldásai meg kell hogy mutatkozzanak a folytatásban, a külvilág számára is láthatóan. Az ünnepség ezt követően köszöntésekkel folytatódott.
Történelmi megtartó erő
A mohácsi csata volt a fő témája a tizenkilencedik Harkányi Szabadegyetemnek 2025. november 12–16. között. A záró istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök hirdetett igét. „A magyar református keresztyénség ma is élő bölcsője Baranya, amelyben ott van Isten mindent átfogó szeretete. Azt érezhetjük, hogy perifériára szorultunk, de az evangélium ugyanúgy hat itt, mint a világ más tájain” – fogalmazott, hozzátéve: ma is időszerű a Hercegszöllősi Kánonok szövege, amelyben megfogalmazták, hogyan rendezhetjük be Isten akarata szerint az életünket, egyházunkat. „Ez volt Isten válasza Mohácsra. Felébresztette az evangélium tüzét a szenvedő emberek életében. Amikor elkezdjük Istent dicsérni, meglátjuk a rosszban is az Úr gondoskodó szeretetét.” Horváth Andrea lelkipásztor pedig kifejtette: reméli, hogy vagyunk ma is annyira erősek az Úrban, hogy bármi jön az életünkben, nem a könnyebbség mellett döntünk, hanem Jézus Krisztus mellett.
Élő kövek öröksége
Fél évezredes református építészeti örökségünk elevenedik meg annak a digitális örökségtárnak (oroksegtar.reformatus. hu) a segítségével, amely 2026. február 26-án vált elérhetővé a világhálón. A bő kétéves szakmai munka eredményeképpen megszületett tudásbázis segítségével jelenleg majdnem háromszáz református templom története, képei, motívumrendszere kutatható, kiegészítve tervezőik életrajzaival. Díszes könyv is készült mellé száz templom válogatott képeiből –e képek legjavát tematikus módon vásznon is megjelenítve egy vándorkiállítás indult útjára. Mindezek bemutatására egy konferencián került sor a Károli Gáspár Református Egyetem Károlyi–Csekonics-palotájában. A cél, hogy idővel valamenynyi református templom és műemléki jellegű épület felkerüljön az adatbázisba határon innen és túl. Ehhez az oldal felelősei várják az egyházközségek segítségét, beküldött anyagait.
Az evangélium átjárta városért
A főváros missziói jelentőségéről, a vallási változások lelki és térségi következményeiről, az egyházi struktúra átalakításának lehetőségeiről és egy példaként követhető modellről is szó esett a második Nagy-Budapesti Missziói Konferencián 2025. november 10-én. A budapesti Ráday Házban tartott eseményen a szervezők a korábbi káposztásmegyeri találkozón elkezdett közös gondolkozást folytatták gyakorlatiasabb formában. Az igei felvezetésben Lovas András lelkipásztor, dunamelléki missziói referens három pontban foglalta össze, mi szükséges ahhoz, hogy az evangélium átjárja a várost, hogy az örömhír több embert elérjen, a gyülekezetek megelevenedjenek, és több gyülekezet szülessen: irgalmas szív, holisztikus szolgálat és imádság. A konferencia résztvevői egy szociológiai előadást követően két referátumot hallgathattak meg, melyeket egy püspöki és négy egyházmegyei re exió követett. Az elhangzottak közös feldolgozására kiscsoportos munka adott lehetőséget.
A fősodorral szemben
A budapesti Ráday Házban került sor a Küldetés Akadémia első NEXT konferenciájára 2026. február 28-án az egyházkerület társszervezésében azzal a céllal, hogy rávilágítson arra: a keresztyénség korszakhatárhoz ért, és nem mindegy, hogyan reagál az új időkre. A nyitóáhítaton Balog Zoltán dunamelléki püspök hirdetett igét a világosság kegyelem általi felismeréséről, kifejtve, hogy a világosság aiból kontrasztközösség születik a sötétséghez képest. Rod Dreher publicista, a Szent Benedek válaszútján című könyv szerzője előadásában kiemelte: ne a politikában keressünk értelmet, hanem felekezeteinkben, iskoláinkban, családjainkban, és erősítsük meg közösségeinket. „Semmi nem számít, amiért küzdünk, ha közben elveszítjük a hitet” – fogalmazott. „Ne hagyjuk, hogy a politika fontosabb legyen a hitünknél!” Szerinte nagy hangsúlyt kell fektetnünk az imádságra, hogy Istennel kapcsolatban maradjunk. „Tanítványok legyünk, ne csak Jézus imádói!”
Egy nép tanítója – mindvégig TANÍTVÁNY
Ünnepi istentisztelettel és kulturális programokkal adták át a Csoóri Sándor Emlékházat Zámolyban 2026. március 18-án. A kétszeres Kossuth-díjas költő szülőháza az életét és munkásságát bemutató kiállítótérként született újjá, míg a gazdasági épületek múzeumpedagógiai foglalkozások megtartását teszik lehetővé a jövőben. Isten Igéjét Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette a gyülekezetnek. „Csoóri Sándor nemes, pompás gyümölcsöket termett nekünk, s ezek Isten dicsőségét, az emberek javát szolgálták és szolgálják. Úgy volt ő tanító, hogy mindvégig tanítvány maradt” – fogalmazott. Az ünneplő gyülekezet az istentisztelet végén a zámolyi Kákics Zenekar muzsikájával kísérve sétált át a református templomtól a Pető utcai Csoóri Sándor Emlékházhoz, ahol Sallai Mihály, a község polgármestere Zámoly történetének vélhetően legjelentősebb eseményeként hivatkozott az átadóra.
Felelősségünk istenre mutatni
Hetvenöt évvel ezelőtt, a második világháború borzalmai közepette jött létre a Külső-Kelenföldi Református Egyházközség. A nehéz kezdetek ellenére a gyülekezet hamar élénk, összetartó közösséggé vált, amely saját imaházat és később templomot kapott, szolgálata pedig a környék református életét jelentősen gazdagította. Az évfordulót 2025. november 9-én hálaadó istentisztelettel ünnepelték az Ildikó téri templomban. Isten gyógyító ereje nélkül elveszettek és reménytelenek lennénk, az Ő szeretete által azonban megkezdődhet a gyógyulás nemcsak a mi, de közösségünk, sőt egyházunk életében is – hangzott el Balog Zoltán dunamelléki püspök ünnepi igehirdetésében. Hozzátette: felelősségünk, hogy Istenre mutassunk, ehhez pedig be kell mennünk a népek közé. Irlanda Sándor főgondnok Isten csodájának nevezte a gyülekezetet, Molnár Sándor vezető lelkész pedig Sámuel első könyve 7. fejezetének 12. versét idézte: „Az Úr segített el bennünket egészen idáig!”
Hittel és szeretettel épült
Leányfalu református templomának huszonöt éves fennállásáért tartottak hálaadó ünnepi istentiszteletet 2025. november 15-én. Az ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. „A magyar reformátusok öntudatában már 450 éve benne van, hogy nemcsak a belső közösségeinkben vagyunk aktívak, hanem jelen vagyunk a környezetünkben, a lakóhelyünkön is. A helyi gyülekezet példamutató ebben” – ismerte el a püspök. Az ünnepi istentisztelet folytatásaként Kocsis Sándor, a Pócsmegyer–Leányfalui Református Társegyházközség vezető lelkipásztora olvasta fel a templomépítés történetét. A meghívott vendégek közül elsőként Kovách Tamás korábbi vezető lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket, és személyes érintettséggel átsugározva idézte fel a templomépítés zikai és anyagi nehézségeit. Kiemelte, mennyire nagy hittel és szeretettel épült fel a templom.
Jézus Krisztus lábnyoma
Átadták a Baranyai Református Egyházmegye Nagyréti Éva Idősek Otthonát 2026. március 17-én, Pécs Hird városrészében. A kilencvenkilenc fő befogadására alkalmas otthon megnyitásával régi álom vált valóra. Január elején költözött be az első lakó, aki egykor részt vett az alapítvány létrehozásában is. A helyek feltöltése folyamatos, jelenleg mintegy ötvenen laknak itt. A tervek szerint nyárra töltik fel az öszszes férőhelyet. Főként kétágyas szobákban tudják fogadni az időseket, de van néhány három- és négyágyas szoba is. „Ez a ház javára lesz azoknak az embereknek, akik itt élnek, és Istennek a dicsőségét hirdetheti. Hit, látás, teremtés – ez a hármas az, amelyben ott van Jézus Krisztus lábnyoma” –fogalmazott ünnepi igehirdetésében Balog Zoltán duna melléki püspök, majd rámutatott: az otthon átadásával Baranyában az egész egyházmegyét behálózó oktatási szolgálat mellett megjelenik a diakónia is, így találkozik a lélek, a szellem és a test gondozása.
Felismert kegyelem
Hálaadó istentiszteletet tartottak 2025. december 7-én a Wekerle-telepi református templomban. Az elmúlt időszakban felújították a parókia és a gyülekezeti ház tetőszerkezetét, a templom és a gyülekezeti terem fűtési rendszerét, a templom ajtaját, és zajlik az iroda felújítása. A munkálatok az egyházkerület és a Budapest-Déli Református Egyházmegye anyagi támogatásával valósulhattak meg, de a költségekhez jelentősen hozzájárult a gyülekezet áldozatkész adakozása is. „A kegyelem első megnyilvánulása, hogy amikor rádöbbenünk elveszettségünkre, az a kegyelem fényében történik” – fogalmazott igehirdetésében Balog Zoltán dunamelléki püspök. Ezt a kegyelmet felismerve meglátjuk az Úr szeretetének a csodáját. Virág Balázs vezető lelkipásztor megköszönte mindenkinek a segítségét, és Istennek adott hálát az ebben felismert kegyelemért.
Minden gyermek isten ajándéka
Megnyílt a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) Halászteleki Székhelyintézményének Csillagfény Gyógypedagógiai Óvodája 2026 márciusában. Az átadón Balog Zoltán dunamelléki püspök hirdette az Igét, kiemelve, hogy a szolgálat mindig terem gyümölcsöt – ha igazán szívből végezzük, nekünk is ad. Az igehirdetést Steinbach József dunántúli püspöknek, a Zsinat lelkészi elnökének a köszöntője követte, aki a hálaadás mellett Isten szeretetének fontosságáról beszélt, amelyre folyamatosan rá szorulunk. Rámutatott annak jelentőségére is, hogy a Teremtő eszközei lehetünk a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek közötti szolgálattal. Az óvoda a tervek szerint a 2026/27-es tanév szeptemberétől várja a kicsiket, emellett hospitálási és módszertani bemutatóközpontként is üzemel majd. Az ünnepség zárásaként a bejárat előtt Deák-Vaizer Viktória, az intézmény lelkipásztora mondott áldást.
Nem hull vissza a plafonról
Az imádság évében utánajártunk, hogyan és miért imádkoznak a Dunamelléki
Egyházkerülethez tartozó oktatási intézményekben.
Hol van az imádság helye az életünkben?
A kissé poros és semmitmondó frázisra, hogy hinni a templomban kell, keresztény embernek könnyen kézre állhat azzal visszalőni, hogy a zuhanó repülőgépen pedig nincs ateista. A két sarkos álláspont közé legfeljebb féligazságokból lehet hidat verni, ha meg akarjuk határozni a hit és az imádság megfelelő helyét és körülményeit.
Egyáltalán mit fejez ki az imádság? Hálát, szükséget, tehetetlenséget, bűnbánatot, imádatot vagy kapcsolatot – esetleg jó esetben mindezt egyszerre? Kik előtt lehet ezt a komplex csomagot felvállalni? A kérdések párbeszédre hívnak – és nem csak azokat, akik szerint az imádságban is egy kapcsolat jelenik meg.
Különösen akkor, ha ránk terhelődik, hogy van miért imádkozni. Hogy hozzátesz-e pontokat a gyermek előmeneteléhez, ha a tanárai, a szülei, a lelkésze, az i vezetője imádkozik érte, azt nem venném biztosra. De azt igen, hogy az imádság formálja az imádkozókat és az imádságban hordozottakat is. Iskolai imaközösség-körképünk a Dunamellékről.
Elköteleződve az imádság mellett
Szeptembertől Kisturi Eszter lett a Sylvester János Református Gimnázium iskolalelkésze, benne még élesen
él az intézménnyel való első találkozás. „Amikor az állásinterjú után körbevezetett az épületben, Kocsis Antal Imre, az intézmény igazgatója elmondta, hogy ebben az iskolában a hit nem kötelező, de az az iskola célkitűzése, hogy a mindennapjainkkal a Krisztusban nyert életet vonzóvá tegyük ataljainknak – én is ebben látom a feladatomat. Az iskola folyosóján állok, velem szemben épp a zakariási ige olvasható: Nem erővel és nem hatalommal, hanem az én lelkemmel… (Zakariás könyve 4. rész 6. vers) Idén a hitoktatói munkaközösség négyes csapatával nemcsak együtt gondolkodtunk az iskola hitéletéről, hanem elköteleződtünk arra, hogy hetente összegyűlünk imádkozni az iskoláért. Ez az elődöm által bevezetett imaközösség folytatása, melyre a többi kollégát is hívjuk. Mindig készülök az iskola életéhez köthető témával, e köré szerveződnek az imádságaink.
„Valljuk a hitoktatókkal együtt, hogy akkor dolgozunk leginkább az intézményért, hogyha közbenjárunk érte, imádkozunk a diákok és a kollégák megújulásáért, az Istennel való kapcsolatukért.”
Az a tapasztalatunk, hogy a mi iskolánkban is sokan vannak, akik még nem indultak el a hit útján, ezért könyörgünk azokért, akik távol vannak Istentől, hogy közel
Kisturi Eszter
Boza Kristóf
Peleskey Miklós
kerüljenek hozzá. A tanév végén elsősorban a tanárokért fohászkodunk, úgy látom, számukra is nehéz időszak ez, de hordozzuk Isten előtt a szülőket is – nagyon fontosnak látom, hogy jelen tudjanak lenni a kamasz gyerekeik életében” – mondta Kisturi Eszter lelkipásztor, aki az iskola diákságáért vállalja a pásztori felelősséget.
Ne csak búvópatak
legyen az ima a gimnázium életében
Boza Kristóf tavaly augusztustól látja el a Lónyay Utcai Református Gimnázium iskolalelkészi szolgálatát, szem előtt tartva és tovább gondozva a megörökölt struktúrát, amelyben három imaközösség is helyet kap. A tanárok hetente gyűlnek össze, az iskola dolgozói valamivel ritkábban, de rendszeresen, a tanárok és szülők imaközösségére évente néhány alkalommal, a szülői értekezletek, fogadóórák előtt kerül sor.
„A szülők részéről lehet ez abból táplálkozó lelki igény, hogy jobban megértsék az iskola lelkiségét, dinamikáját, illetve ez különleges tere lehet annak, hogy egymás előtt is valamilyen szinten meg tudjanak nyílni, meg tudják osztani, mivel küzdenek, bár az imaközösség alaphangját mindig a napi ige adja meg. Az iskoláért, diákjaiért, pedagógusaiért közösen elmondott fohászoknak Istenünk áldásával különleges ereje van. A dolgozók imaközösségét pedig az hívta életre, hogy a tantestülettől eltérő időbeosztásban dolgoznak, ezért nagyobb rugalmasságra van szükség, amikor alkalmat szervezünk számukra.
Amikor megállunk az Úristen előtt a magam és mások kéréseivel, ki tudom fejezni, hogy amiért imádkozom, az számomra fontos, akár dicsőítésről, akár hálaadásról vagy kérésről legyen szó. Ez erősíti a kapcsolatot az emberek között. Az talán lelkialkat kérdése, hogy valaki kifejezetten igényli a másik ember jelenlétét, a közös kérésnek mindenesetre nagyobb az ereje – és a közösségre visszaható ereje is.
Ha vannak is kon iktusaink, az imádság összeköt, és talán segít is abban, hogy másként lássuk és kezeljük a kihívásokat.
Fontosnak tartom, hogy legyen a jövőben a diákok között is imaalkalom, ne csak az iskolai i úsági összejöveteleken, a Suli n legyen közös imádság, ne csupán búvópatakként legyen jelen a gimnázium életében, hanem merjük felvállalni, hogy gyengék vagyunk, hogy vannak küzdelmeink, de Istennel együtt ezeket meg tudjuk ugrani.”
„Nem a saját erőnkből küzdünk”
Peleskey Miklós két éve vállalta el a lelkészi szolgálatot a halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központ Gimnáziumában, akkor még nem volt imaközösség az intézményben. E tanév szeptemberében a vallástanárok kezdeményezésére jött létre az első alkalom a gimnáziumban,
ezt hallva az általános iskolai hittantanárok is összefogtak, hogy náluk is rendszeres legyen a közös imádság.
„Mindannyiunknak fontos, hogy a Krisztus-hitünket megéljük abban is, hogy együtt imádkozunk, elsősorban az iskolában folyó munkáért, a diákok lelkiállapotáért, a tanárainkért. Mi, akik létrehívtuk az imaközösségeket, egyébként is rendszeresen imádkozunk gyülekezetben, egyéni csendességben, a családunkban, és ezekben az imádságokban is jelen van az iskola. Ezzel együtt szükségét éreztük, hogy az iskolán belül is megvalósuljon olyan kör, amikor kifejezetten az iskolai feladatainkra, a tanárainkra és a diákokra gondolunk. Hisszük, hogy az imádságnak ereje van. Bár ez nem cél, csak következmény, de az imaközösség akár a kollegiális viszonyt is tudja mélyíteni, hiszen megosztjuk a történeteinket is valamilyen mélységben. Ha pedig valaki imádkozni jön, az már Isten hívására válaszol. Talán az a legfontosabb ilyenkor, hogy felvállaljuk: nem a saját erőnkből küzdünk, minden ötletünket, gondolatunkat letesszük Isten kezébe, és tőle vesszük az erőt a megvalósításhoz.”
Imádságban is vezet a diákpresbitérium
Nyolcadik éve szolgál iskolalelkészként, hittanoktatóként Szilágyi-Sándor Gabriella a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnáziumban. Az intézmény honlapjának tanúsága szerint a jó gyakorlatok egyike az erős hitélet. A jelenlegi rend fokozatosan alakult ki az elmúlt évek során, melynek egyik pillére a heti három imaközösségbe torkolló tanári bibliaóra. Más református iskolában nem találtam hasonlót, de a Benkőben már ötödik éve működik diákpresbitérium, az ő kezdeményezésükre alakult a heti rendszerességgel tartott imaközösség is.
„A diákpresbitériumban osztályonként két, a többieknél hitben előrébb járó képviseli az osztályt, lelki felelősséget is vállalva a többiekért” – beszél a gyülekezeti struktúra kicsinyített másáról Szilágyi-Sándor Gabriella, akinek így nagyobb rálátása van a diákok valós lelki jóllétére is. A diákpresbitérium szolgálói vezetik a húsvéti előkészítő imasétát is, belőlük lesznek az állomásvezetők ezen a különleges alkalmon.
Szülői imaközösség a gimnáziumban minden szülői értekezlet előtt van, ahol ugyanúgy megmutatkozik a lelki szomjúság. „Az általános iskolában is vannak olyan tanítók, akik a saját osztályukban évek óta tartanak imaközösséget a szülői értekezletek előtt, amikor imádkoznak az osztályért, a gyermekekért, az iskoláért, a tanárokért.
Az imaközösség mindig szorosabb összetartozást munkál.”
Ha valakivel már együtt tudunk imádkozni, olyan kötelék alakulhat, ami több, mint az osztálytársi viszony, vagy a tanár-diák hierarchia. Egyszerűen más minőségűek lesznek a kapcsolatok” – vallja a lelkipásztor.
Szilágyi-Sándor Gabriella
Az imádságból tettek
Komor Csaba (Fotó: Ruprech Judit)Nemes Vitold
A Pécsi Református Kollégium tizennégy intézményt ölel magába a pedagógia minden szintjén képviselve a református nevelési értékeket, az óvodától a gimnáziumig bezárólag. Komor Csaba lelkipásztort, a hitéleti munkaközösség vezetőjét kérdeztük az imaközösségek szerepéről.
„Imádságban hordozás és lelkészi jelenlét minden tagintézményünkben van, a gimnáziumban heti rendszeres áhítatok alkalmával kerül sor az iskola életével kapcsolatos imaközösségre is, ahol előkerülhet például, ha műtét előtt áll egy kolléga, ahogy akár az is, ha bármelyik diákunknak betegséggel kell szembenéznie. Itt helye van egy-egy osztályban a konkrét örömök vagy megoldandó feladatok megosztásának is. Az imaközösségen sosincs nagy tömeg, de mindig van, akinek fontos.
A diákok között is szerveződött korábban heti rendszerességű alkalom. Miután elballagott az a növendék, aki a motorja volt, a vezetés próbálja újra életre hívni. A lelki élet ’felülről’ való támogatásának eszköze egyébként az imadoboz is, amelybe név nélkül (is) lehet dobni imakéréseket, ezeket a heti közös áhítatokon hordozzuk Isten előtt, amikor a diákság és a tantestület is jelen van. Ezek a leghétköznapibb témák is lehetnek, de volt osztály, aki az osztályfőnökéért kért imádságot, máskor sérülésmentes versenyért fohászkodtunk.
Az intézmények közötti levelezőlista segítségével még többen kapcsolódtunk össze imádságban, bár nem személyes jelenléttel, de volt, amikor egy meghatározott időszakban mindennap este nyolckor egy kolléganőnk férjének a gyógyulásáért könyörögtünk. A konkrét imakéréseknek tudunk is a kimeneteléről, így ezek lehetőséget adnak a bőséges hálaadásra is.
Ugyanez a pedagógusi imalista a forrása sokszor a tevékeny szeretetnek: amellett, hogy imádkozunk, sok olyan probléma és nehézség volt csak az elmúlt két évben a diákjaink között, amelyekre a tanári kar adománnyal is válaszolt. Így lehettünk az isteni gondviselés eszközei tűzeset vagy egészségügyi nehézség kapcsán. Ezeket a gyakorlati
lépéseket én nem tudom elválasztani az imádságtól és a közösségtől, mert ezek a kézzelfogható bizonyságai annak, hogy a csodák nincsenek messze tőlünk, és nem hiábavaló a hitünk.”
Közös ima a személyes döntésekért
Nemes Vitold, a Károli Gáspár Egyetemi Lelkészség lelkipásztora számára az imaközösség fontos állomás volt szolgálati területeik bővülésében. Első tapasztalata az volt, hogy az egyetemi misszióban ez másként működik, mint a gyülekezeti gyakorlatban. „A hallgatók kezdeményezésére indult az imaközösség, amelyben főként az életük kérdéseit, a tanulmányi küzdelmeiket vitték Isten elé, én főként keretet adtam az alkalomnak.
Az imaközösség lett a napjuk töltőállomása, olyan biztos pont, ahol le lehetett tenni a feszültséget, és ahol Isten jelenlétében rendeződött a gyelmük. A különböző felekezetekhez tartozó hallgatói közösség megtapasztalta, hogy a kimondott kérésekben egymás terheinek hordozóivá válnak. Sokszor az is láthatóvá lett, hogyan formálja a közös ima a személyes döntéseiket: megbátorodtak, tisztultak a prioritásaik, és erősödött a csoportban a bizalom Isten vezetése felé.
A vizsgaidőszakban lelkésztársaimmal együtt az imaközösséget online felületre tettük át, ami a tértől való függetlenség miatt több lehetőséget ad a kapcsolódásra. Ilyenkor különösen felértékelődik, hogy akár rövidebb időre is csatlakozni lehet az imádsághoz: a hallgatók megtapasztalják, hogy egy nehéz időszak közepén is van megtartó közösségük.”
Nem jelent atombiztos védőhálót, ha egy nemzedéket az óvodától az egyetemig imádságban hordoznak, kísérnek azok, akikre rá vannak bízva. De valamit mégis jelent.
Hiszem, hogy valóságosak azok a szálak, amelyek imádság közben szövődnek: általuk több mindent bírnak az intézmények tartószövetei.
Parti Judit
„Jók úgy, ahogy vannak, és Isten tervében pótolhatatlan helyük van”
A teljesítménycentrikusság gyerekkortól mérgez. Hamarosan landol a bizonyítvány az asztalon. Hogy nézünk egymásra fölötte gyerekek, tanárok és szülők? Kátoli Veronika gyógypedagógus, „méltóságharcos” gyógyító gondolatait nem csak tanévzárásra ajánljuk.
Fotók: Todoro Lázár / reformatus.hu
Hogy kerültél a (gyógy)pedagógusi pályára?
El kellett engednem azokat a foglalkozásokat, amelyek az elsődleges célomat, hogy édesanyaként jelen legyek a gyerekeim életében, nem tették volna lehetővé. Olyan pályát kerestem, ahol a személyiségem adottságait is kamatoztatni tudom, és ahol az anyaság erőforrás. Mindig közel álltak hozzám azok, akiknek nehezebb az útjuk: akik testi, lelki vagy szociális hátránnyal küzdenek. Egyre világosabbá vált, hogy Isten hív a gyógypedagógusi pályára, bár az első diplomámat szociális munkásként szereztem. A gyógypedagógia számomra nem csupán munka, hanem szolgálat – Krisztus szeretetének csendes továbbadása.
Hálás vagyok, hogy nem kellett lemondanom a hivatásomról, csak későbbre került annak az ideje, hogy hangsúlyt kapjon az életemben. Visszanézve látom Isten szabályos vezetését, Ő hozta a harmóniát a szakmai utamba is. Mindig az igére támaszkodva hoztam döntéseket, de a körülmények is ideálisan alakultak. A Pécsi Tudományegyetemen először akkor indult gyógypedagógus-, logopédusképzés, amikor elkezdtem gondolkodni a pályamódosításról.
Családi jelmondatunk: „jelen lenni” – egymás és Isten számára. Ez volt a titka annak, hogy rá tudtam állni az Ő időzítésére, mert Ő tudta, mikor minek van helye az életemben.
Hogyan formálódott a hited, élethelyzeted változásaival a pályához, a gyerekekhez való hozzáállásod? Sokáig otthon tanítottam a saját gyermekeimet, és ez az időszak rendkívül építő és eredményes volt. Ezeket a tapasztalatokat ma is kamatoztatom az iskolai rendszerben, alkalmazva azokat a módszereket, amelyek otthon már bizonyítottak. Érdekes módon a legnagyobb csoportom létszáma megegyezik azzal a gyermeklétszámmal, akikkel otthon tanultam együtt. (Nevet.) Akkor is a helyemen voltam – és most is, bár az évek során megtanultam, hogy a hit nem állapot, hanem út. Voltak időszakok, ami-
„A gyerekek által nap mint nap tanulom a türelmet, az elfogadást és a feltétel nélküli szeretetet.”
kor a nehézségek próbára tették a bizalmamat, de éppen ilyenkor tapasztaltam meg mindig mélyebben Isten hűségét. A gyerekek által nap mint nap tanulom a türelmet, az elfogadást és a feltétel nélküli szeretetet. A hit segít abban, hogy minden gyermekben meglássam azt a lehetőséget, amelyet Isten helyezett el benne. Isten a legtökéletesebb di erenciáló pedagógus, én pedig naponta tőle tanulok. Érezhetően át vagy itatva az igével, de van szakmai ars poeticád is, úgy tudom.
Ez is a hitemből táplálkozik: Minden ember Isten képmása, ezért méltósága sérthetetlen. Számomra a méltóság azt jelenti, hogy minden gyermek – képességeitől, teljesítményétől vagy viselkedésétől függetlenül – értékes és szeretetre méltó. Ez különösen fontossá vált számomra, amikor láttam, milyen sok gyermek érkezik sérült önbizalommal, megtörten.
Kátoli Veronika a MEIXNER EGYMI-n belül az utazó ellátásban végez gyógypedagógiai habilitációt és logopédiai fejlesztést a következő baranyai falvak integráló intézményeiben: Babarc, Szajk, Szederkény, Versend, Olasz. Huszonöt éve él házasságban. Férjével, Gáborral együtt öt gyermeket nevelnek egy Mohács melletti kis faluban. A Szekszárdi Református Gyülekezet tagjai, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat szolgálattevője.
Az én feladatom, hogy segítsek újra felépíteni bennük az önelfogadást, és megéreztetni velük: jók úgy, ahogy vannak, és Isten tervében pótolhatatlan helyük van. Akkor is, ha nem szavakkal teszek bizonyságot, a hozzáállásommal, a következetességemmel Krisztust szeretném tükrözni. Igen, méltóságharcos vagyok – mosollyal és hittel. A saját gyerekeid melletti helytállás hogyan hatott az iskolai munkádra? Volt-e, amikor úgy érezted, a kettő nem fér meg egymás mellett?
Voltak olyan időszakok, amikor a család és a munka terhei szinte összenyomtak. De megtanultam, hogy nem kell mindent egyedül hordoznom. Isten kegyelme elégséges, és mindig küldött segítséget: kollégákon, barátokon, családtagokon keresztül. A saját gyermekeim által sokkal mélyebben megértettem a szülők félelmeit és reményeit, ez pedig empatikusabbá, alázatosabbá tett a munkámban is. Közeledik az év vége, ott lesznek a számok a bizonyítványokban. Te szülőként hogyan fogadod ezeket, és hogyan látod pedagógusként? Hogyan látod hívő emberként?
Hívő emberként hiszem, hogy a siker nem a számokban mérhető. Egy gyermek akkor sikeres, ha fejlődik, ha küzd, ha megtanul hinni önmagában és másokban. Pedagógusként nem az a célom, hogy mindenki kitűnő legyen, hanem hogy mindenki a saját lehetőségeihez mér-
ten előrelépjen. Szülőként a bizonyítványra pillanatképként tekintek, nem ítéletként. Nem helyezek nyomást a gyermekeimre. Inkább az erősségeikre építek, és hiszem, hogy az „elég” sokszor több, mint a „sok”. A családunkban a férjem jegyekhez kötött ösztöndíjrendszert alkalmaz, de édesanyaként főként az embernemesítés célja lebeg a szemem előtt, számomra az a fontos, hogy a gyerekeink erősödjenek hitben, tartásban és magyarságukban is.
Pedagógusként mi a „siker” számodra?
Az, amikor egy gyermek szemében felcsillan a felismerés: „képes vagyok rá”. Amikor elkezd bízni önmagában.
Amikor egy szülő reményt kap, vagy egy diák megölel, mert érzi, hogy szeretve van. Ezek a pillanatok mind Jézus munkájáról tesznek bizonyságot. A fejlődés maga a siker. Logopédiai területen ez sokszor mérhető, de a nevelés mindig mélyebb az oktatásnál. Siker, ha irányt tudok mutatni, ha életre szóló kapaszkodót adhatok. Szeretnék egyensúly lenni az önbizalom mérlegén, különösen azoknál a gyerekeknél, akik nem illenek bele a „jó tanuló” sablonjába. Kudarc számomra az lenne, ha valaki nem találná meg élete értelmét – hiszem, hogy Isten országának építésére minden ember alkalmas. Ez pedig merőben más mérce.
Szülőként hajlamosabbak vagyunk kétségbeesni közepes vagy rosszabb eredmény miatt. Te mit gondolsz, mi az, amiért „érdemes aggódni”?
Sosem voltunk maximalisták, számomra fontos, hogy az életünk egyensúlyban maradjon. Rossz jegyekkel is lehet magasra jutni, és színötössel is lehet nagyot bukni. A saját tanulmányi utunk sem volt hibátlan. Valójában csak akkor érdemes aggódni, ha a gyermek elveszíti a kíváncsiságát, az örömét a tanulásban, vagy azt érzi, hogy nem szerethető. A jegyek jönnek-mennek, de a lélek sérülékeny. A legfontosabb, hogy a gyermek megőrizze az önbecsülését, és tudja: akkor is értékes, ha hibázik. Természetesen vannak hivatások, amelyekhez elengedhetetlen a kiváló tanulmányi eredmény – de ott is az elhívás a kulcs.
Hiszem, hogy minden nap, minden gyermek, minden apró előrelépés Jézus Krisztus dicsőségét szolgálja – a családban, az iskolában, a nemzet jövőjében.
Parti Judit
„Felkészítelek az orvosi egyetemre, de nincs ott a helyed”
Fogadkozás, kemény munka, kitartó igyekezet – nem mindig oda vezet, ahová az ember elindul, bármilyen nemes is a célja.
Egy hatéves kis ú egyszer azt mondta a prédikáció kellős közepén, inkább csak úgy magának, hogy ő bizony a nagypapája helyén fog állni a rédei református gyülekezet szószékén.
Nem hirdette hangosan, de volt, aki meghallotta.
Hogy mennyire meghallotta, az akkor derült ki igazán, amikor a kis úból gimnazista lett, a Tatai Református Gimnázium diákja. Minden erejét megfeszítve készült az orvosi pályára.
Fogorvos szeretett volna lenni. Nagyon jól akarta csinálni. És semennyire nem emlékezett már arra a kis úra, aki azt a hangzatos kijelentést tette egykor a templomban.
Lelkészekkel bőven tűzdelt nagycsalád vette körül gyermekkorától fogva a út, szülei is az egyház Urát szolgálták, bár nem palástban. De édesanyja kezei közül került ki minden palást a Dunántúlon. A ú egyébként pünkösdhétfőn látta meg a napvilágot, családjának harmadik gyermekeként. Talán éppen azért, mert a köldökzsinór rendesen rá volt tekeredve a nyakára, az Édesanyja átadta az Úristennek, hogy ha egészséges marad a gyermek, hadd legyen egész életében az Úr szolgája.
„Láttam magam a tatai templomban abban a ruhában, amit kikészítettem magamnak, minden nagyon valósághű volt.”
Ebből nem sok látszott beteljesedni azon túl, hogy a úcska a testvéreinek szívesen osztott játékból úrvacsorát. Amikor a tatai Re ben megszólította az iskolalelkész, hogy nem gondolt-e arra, hogy ő tartsa az áhítatot, amolyan nyegle-kamaszosan ismerte be, hogy mennyire nem gondolt erre valójában.
Kémiafakultáció, orvosi egyetem. Erre gondolt. És tanult is gőzerővel, hogy elérje a célját.
Ki nem állok háromszáz diáktársam elé, hogy beszéljek nekik Jézusról! – gondolta még a ú, amikor legközelebb kereste az iskolalelkész, aki csak néhány napig vette tudomásul, hogy Márton nem tart áhítatot. Újra kérlelte: csak egy áhítat, tíz perc az egész.
Jó – mondta végül Márton –, egy áhítat még belefér, attól még kiváló orvos lehetek. Különben is nagy szükség van keresztyén orvosokra – gondolta.
Rengeteget készült az első áhítatára. Lelkész nagypapájával átnézték, az iskolalelkész belejavított, az áhítat napjára olyan volt, amilyennek lennie kellett.
„Előző éjjel azt álmodtam, hogy én tartom az áhítatot. Láttam magam a tatai templomban abban a ruhában, amit kikészítettem magamnak, minden nagyon valósághű volt. De arra ma is emlékszem, hogy álmomban senki sem gyelt arra, amit mondtam, egy-két ember kirívóan érdektelen volt. Hozzávágtam a Bibliát az úrasztalához, és mondtam,
Fotók: Parti Judit, Családi archívum
hogy befejeztem, én ezt nem csinálom, megmondtam, hogy nincs kedvem.
Az álom úgy folytatódott, hogy fölmentem a templomtoronyba, és onnan néztem a suliba visszaáramló diáksereget. Megsajnáltam őket, lementem a toronyból, és bocsánatot kértem az Úristentől.
Egyszerre újra megtelt a templom. Figyeltek, és én elmondtam Isten üzenetét. Ahogy álmomban kimentem a templomból, lmszerű jelenet volt: kiléptem a fénybe, abban a pillanatban édesapám a valóságban is felkapcsolta a villanyt, és annyit mondott: Jó reggelt kívánok!
A valóságban is elkezdődött az a nap, amikor először tartottam áhítatot a diákoknak. A reggeli igét otthon még együtt olvasta a család. Spurgeon Isten ígéreteinek tárházá ban az volt a soron következő Ige: Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt. (Mt 10,32)”
Ez akkor nagyon megérintette a út, de azt gondolta, egyszeri vallástételre hívja az Úristen, annak pedig ő minden kétséget kizáróan eleget tett.
De nemcsak a pozitív visszajelzések, hanem a belső iránytű is újra és újra arra vezette, hogy áhítatot tartson. Kivirágzott benne az ige öröme.
Továbbra is ott volt a biológia- és kémiafakultáción, bőszen készült az orvosi egyetemre, bár szíven ütötte a kémiatanára egy mondata: Márton, én felkészítelek az orvosi egyetemre, de neked nincs ott a helyed.
Már miért ne lenne ott a helyem?! – háborgott a ú. –Orvos leszek, ráadásul jó orvos!
A Kárpát-medencei református középiskolák országos találkozóján aztán újra Mártont kérték arra, hogy hirdesse az igét.
Még városnéző túrát is vezetett, ahol a lelkes diák az utolsó fűszálnak is részletesen elmondta a történetét. Éppen hogy visszaért vendégeivel a vacsorára.
„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt. (Mt 10,32).”
„Egy falat sem ment le a torkomon az ételből. Miután megtartottam az áhítatot, odajött hozzám a sárospataki lelkész, és azt mondta, bízik benne, hogy találkozunk még úgy, hogy rajtam is palást lesz.
Azt válaszoltam, hogy nem hiszem, mert én orvos leszek, de megköszöntem a kedvességét.
Bementem a szobámba, és egy igés kártyát találtam az ágyon a jól ismert passzussal a Timóteushoz írott levélből, ami akkor szíven talált:
Senki meg ne vessen i ú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben. Amíg megérkezem, legyen gondod
a Szentírás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. (1Tim 4,12–13)
Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy én nem leszek orvos, bármennyire szerettem volna, mert az igehirdetés és a tanítás a feladatom.
Másnap odamentem a kémiatanáromhoz, és bevallottam neki, hogy nem leszek orvos, szeptembertől nem járok kémiafakultációra.
Kérdő szemekkel nézett rám: miért, Márton, hiszen ez az álmod?
Akkor mondtam ki hangosan először, hogy azért, mert lelkész leszek.
Végre megértetted, hogy miről beszélek – mondta a tanárnő.”
Akkor a legforróbb elhívástudattal Márton meg is ígérte az iskolalelkésznek, hogy úgy fog tanulni, hogy a püspök kihelyezhesse exmisszusként gyülekezetbe a lehető leghamarabb.
A nagy szavakat végül elfeledte Márton, mégis úgy tanult, hogy negyedik év végére kihelyezhetővé vált. Éppen akkor, amikor a gyülekezet lelkésze, aki Mártont a teológián is tanította, felkereste, hogy vállalná-e egy évre a rédei református gyülekezetben a helyettesítő szolgálatot…
Vállalta. Így került Bátki Márton Boldizsár ötödéves korában a rédei szószékre, így állhatott együtt szeretett nagyapjával palástban az úrasztalánál, úrvacsorát osztva – ahogy arról kisgyermekként álmodott.
A gyülekezet minden áldása és terhe ott volt a atal teológus vállán egy évig, a templomfelújítással súlyosbítva. Réde gyönyörű, Bakony-aljai kis falu, rögzült református tradíciókkal, melyek közül talán a kon rmáció helye és ideje, amin biztosan nem lehet változtatni. Áldozócsütörtök, 16 óra, templom. A templomfelújítás kiviteli munkálatai viszont arra engedtek következtetni, hogy abban az évben ez biztosan másként lesz. Hiába próbálta a atal lelkész a rédei gyülekezet számára elfogadhatóvá tenni az istentiszteletek addigi helyszínét, a kultúrházat, vagy
a szabadtéri istentiszteletet a teremtett világ templomában, a közösség hajthatatlan volt. Két álmatlan éjszaka után a tiszteletes úr a kivitelezők elé állt: lehetne-e, hogy áldozócsütörtökig esetleg…?
Esélytelen. Ki van zárva. Tiszteletes úr, még maga sem tud annyit imádkozni!
De az Isten jónak látta a munkások idejét megszaporítani. A kon rmációs istentiszteleten pedig ott ült a templomban a teljes építőbrigád öltönyben. Ez az ő ünnepük is lett a befektetett munka által. Ez volt a rédei csoda. Egyik azok közül, amikor az Isten mást gondolt. Parti Judit
Görbék helyett lelkekre ügyelve
Miként tud egy változó társadalmi közegben jelen lenni és megszólalni az egyház?
Duráczky Bálinttal felgyorsuló folyamatokról, Budapest indikátorszerepéről, a misszió lehetséges formáiról és a párbeszéd fontosságáról beszélgettünk.
A reformátusok számának a hazai népszámlálási adatokban látható csökkenése nem annyira egyházunkról árul el valamit, mint inkább egy erős társadalmi változásról – állítja Duráczky Bálint szociológus, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa, budahegyvidéki missziói gondnok, akivel e tendenciák tanulságairól beszélgettünk. „A 2022-es népszámlálásban tapasztalt csökkenést nem magyarázhatjuk az egyház működésével” – fejtette ki. „Az egyház a társadalomnak csak egy szelete, ezért nem képes felülírni a szociológiai törvényszerűségeket és a szélesebb társadalmi folyamatokat. Egyszerűen irreális elvárás, hogy országos szintű tendenciákat önmagában megfordítson vagy annak számottevő mértékben ellene tartson.”
Szerinte a lokális adatok önmagukban téves következtetésekhez vezetnek, ha a nagy képet, az össztársadalmi változást nem értjük. Mindezt Győrújbarát példájával szemléltette, ahol a 2022-es adatok szerint a települések közül a legnagyobb mértékben nőtt a reformátusok száma. „Emögött az állt, hogy sokan költöztek Győr agglomerációjába, akiknek egy része református, ezért növekedett a számuk. De ez önmagában semmit nem mond a helyi gyülekezet szolgálatáról, ezért nem afelől érdemes közelíteni, hogy miképp hatott az egyház a társadalomra, hanem fordítva: mit kezdhet a társadalmi változással az egyház. Az adatokra lehet missziói koncepciót alapozni, ha a gyülekezetek tudatosan építenek a társadalmi folyamatokra.” Mindezek fényében számára az az alapvető kérdés, hogy ebben a változó közegben miként tudnak jelen lenni és megszólalni a történelmi egyházak és gyülekezetek.
Miért Budapest a változások előfutára?
A szociológus kiemelte: Budapestre érdemes oda gyelni, mert világvárosként először érik el a nyugati világra jellemző folyamatok. „A felekezethez tartozás normája sokkal kevésbé él a fővárosban, mint egy kistelepülésen, ahol a közösség erősebb szocializációs képességgel bír, és hatékonyabban tudja számonkérni a normákat” – fogalmazott. Az is tendencia, hogy a atalok elköltöznek a kistelepülésekről, és jellemzően a társadalmat korábban rendező normákat követő idősebbek maradnak ott. „Ha nem lennénk tekintettel a korcsoporti hatásra az adatok vizsgálata során, azt vélhetnénk, hogy a falvakban sokkal normakövetőbb mindenki, de a korosztályonkénti bontásból
kimutatható, hogy a atalok a kistelepüléseken is kevésbé követik a felekezethez tartozás normáját, mint szüleik, vagy különösen nagyszüleik.”
Budapest azért fontos, mert előbb-utóbb az ottani változások leszivárognak a legtávolabbi és legkisebb településre is a szocializációs folyamatokon keresztül. Mégsem „leírni” kell Budapestet, hanem tekinthetünk rá laborként, ahol érintkezni lehet az átalakult normakörnyezettel. A felekezeti hovatartozás mértékének csökkenése a fő-
„A felekezeti hovatartozás mértékének csökkenése a fővárosban a leggyorsabb, de ez a folyamat nem tarthat a végtelenségig, előbb-utóbb fordulóponthoz ér…”
városban a leggyorsabb, de ez a folyamat nem tarthat a végtelenségig, előbb-utóbb fordulóponthoz ér. „Ha a történelmi egyházak megtalálják válaszaikat erre a helyzetre, és ennek nyomán a társadalmat újra elérő megszólalási és bizonyságtételi formák alakulnak ki, a görbe ismét emelkedésnek indulhat. Így kialakulhat egy új normarendszer, amely világosabban különbséget tesz a Krisztus-követők és a nem keresztyének között.” Budapesten a KSH közigazgatási értelemben vett kerületi bontásban teszi közzé az adatokat. A református egyházközségi határok ezekhez nem igazodnak, ezért korábban nem lehetett egyházközségi bontásban megvizsgálni a népességváltozást és a reformátusok számának
Fotók: Füle Tamás
Felekezethez nem tartozók számának növekedése egyházközségenként, 2011–2022
alakulását. Ilosvai Dániel segítségével azonban ezek a kerületi határok tavaly úgy kerültek egy digitalizált térképre, hogy aztán ezekre a területi egységekre lehessen vetíteni a népszámlálási adatokat. Duráczky Bálint fontos eredménynek tartja, hogy most már képesek népszámlálási adatokra épülő elemzést szolgáltatni minden fővárosi egyházközségnek 2022-re, 2011-re és az egy évtized alatt lezajlott változásokra nézve is. Ezeket tovább lehet nomítani, ha egy egyházközség az anonimizált névjegyzékét is rendelkezésre bocsátja.
Nyolc budapesti egyházközség névjegyzékét felhasználva megvizsgálták, hogy a tagok milyen távolságból kapcsolódnak a gyülekezethez. Ez bizonyos belső működési mintázatokra is rámutathat. A bevonzási terület nagysága és jellege például utalhat a gyülekezet missziós működésének sajátosságaira: hogy a közösség inkább a közvetlen környezetére épít, vagy tágabb földrajzi és kapcsolati hálóban is jelen van. Ahol a bevonzási kör szélesebb, ott a személyes megszólítás, a kapcsolati hálókon keresztüli elérés, a tagok tanúságtevő lelkülete valószínűleg nagyobb szerepet játszhat a közösség életében.
„Mindez nem értékítélet, hanem egy lehetséges értelmezési keret, amely segítheti a gyülekezeteket helyzetük jobb megértésében és önképük tisztázásában. Ezeket a kutatásokat jó lehetőségnek látom arra, hogy olyan kérdésekkel találjuk szemben magunkat, amelyek átsegíthetnek
Forrás: KSH, népszámlálási adatok, 2011, 2022
bennünket a megváltozott társadalmi környezet kihívásain, vagy legalább gondolkodásra, tervezésre ösztönöznek. Minden gyülekezet megkeresheti a saját adottságaihoz és küldetéséhez illeszkedő utakat, és ebben az ilyen jellegű megközelítések ösztönző- és tájékozódási pontok lehetnek – gyülekezeti és közegyházi szinten egyaránt.”
Újragondolni a misszió formáit
Ha valaki beleszületik a református egyházba, akkor is kicsi az esélye, hogy gyülekezeti taggá váljon – fejtette ki a szakember. „Néhány éves adatok alapján száz atalból mintegy tizenötöt keresztelünk meg, és közülük egy-két fő lesz az, aki később legalább havi rendszerességgel templomba jár. Ez azt jelenti, hogy a többséget nem tudjuk elvezetni oda, hogy aktív református gyülekezeti taggá váljon.
Ha a stratégiánk egy kétszáz évvel ezelőtti társadalmi helyzetre épül – amikor a felekezethez tartozás társadalmi normája még meghatározó volt –, akkor nem tudunk hatékonyan megszólítani azok közül sokakat, akik felé szolgálni szeretnénk. Ezért fontos gyelni és reagálni a társadalmi változásokra.”
Korábban a felekezethez tartozás normájának motivációs ereje, ha nem is tartott meg mindenkit a gyülekezetben, időről időre visszaterelte oda az embereket. Ma
Térkép:
Szabó Balázs
– különösen a városokban – erre már nem lehet építeni, így a családi áthagyományozás mintázata mellett szükség van a tanúságtétel és a személyes meghívás gyakorlatára is. „Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem a tanítás tartalmát érinti, hanem annak formáját és közvetítésének módját. A nagy társadalmi változások is kicsiben kezdődnek: a társadalom egészét nem lehet egy lépésben átformálni, de egy-egy embert meg lehet szólítani, Krisztushoz lehet hívni.”
Hozzátette: a kora keresztyén időszakban onnan lehetett felismerni a keresztyéneket, hogy másképp éltek, mint a nem keresztyének; elindultak a megszentelődés útján, és ez a viselkedésükön is látszott. „A jövőben várhatóan egyre világosabbá válik a különbség a keresztyén életformát vállalók és azok között, akik nem így élnek. Korábban a keresztyén normarendszer társadalmi meghatározó ereje elfedte ezt a határt. Amikor normavesztésről beszélünk, ennek a különbségnek az újbóli felszínre kerüléséről is szó van. Ezt nemcsak veszteségként, hanem lehetőségként is érdemes értelmezni.”
Duráczky Bálint szerint a szabadkeresztyén gyülekezetek az elmúlt ötven évben már azt gyakorolták, hogy hogyan kell egy evangéliumot nem ismerő embert megszólítani. „Ha megnézzük a franciaországi adatokat, a szabadkeresztyén gyülekezetekhez tartozók aránya 3%. Mintha most kinyílt volna számukra a tér. Budapesten is érzékelünk valami ehhez hasonlót.” Véleménye szerint azt kell keresnünk, hogy a gyülekezeti tagok hogyan tudják úgy elmondani az evangéliumot, hogy a kortárs társadalomban élő nem keresztyének ezt értsék. Sok tekintetben fontosak az egyházvezetői döntések, de végső soron a gyülekezetekben tud kézzelfoghatóvá válni a változás. „Ha ott felismerik, hogy ami évszázadokon keresztül működött, most nem működik, akkor kénytelenek lesznek a közösség fenntartása érdekében más utat
keresni. A jövőben várhatóan egyre többen érkeznek majd úgy a gyülekezetekbe, hogy nincs egyházi hátterük, vagy nincsenek megkeresztelve. Ha a közösségek képesek erre a helyzetre építeni, akkor nyílik esély arra, hogy a jelenlegi csökkenő tendencia megforduljon.”
Hozzátette: sose lehetünk elégedettek az eredménnyel. „Ha valaki megveregeti a saját vállát, hogy most már jól csináljuk, könnyen tévútra kerülhet. Helyesebb azt kérdezni, hogyan lehet még hűségesebben és odaszántabban végezni a ránk bízott feladatot, amely mindig nagyobb lesz annál, mint amit el tudunk végezni. Miközben Isten munkálkodik, nekünk is felelősségünk mindent megtenni, ami tőlünk telik. Tévút, ha az eredményeket csak saját teljesítményünknek tulajdonítjuk, de az is, ha nem teszszük hozzá, amit Isten ránk bízott.”
A szakember szerint a megváltozott normakörnyezethez alkalmazkodás tartalmi kérdések helyett elsősorban szervezeti, működési és stratégiai kérdésekkel szembesít: hogy miként szervezzük meg a közösségi életet, hogyan szólítunk meg embereket, és hogyan vagyunk jelen a társadalomban. Mindez azért különösen sürgető, mert az elmúlt évtizedek – különösen az utóbbi harminc év – rendkívül gyors és mély társadalmi változásokat hoztak, amelyek egyre erőteljesebben hatnak az egyháztagság alakulására is. Emiatt szükséges, hogy a misszió a gyülekezetek egészének közös felelősségévé váljon.
Párbeszédben maradva
A Károli Gáspár Református Egyetem Szociológia Tanszékén régóta folynak az egyház és társadalom viszonyával kapcsolatos kutatások, néha felkérésre, máskor belső kezdeményezésre – tudtuk meg Duráczky Bálinttól. Tavaly hozták létre a TizenKettő kutatócsoportot azzal a céllal, hogy az egyetemen rendelkezésre álló szakértelmet az egyház szolgálatába állítsák. Az elnevezés a Biblia visszatérő szimbólumára utal: Isten népének teljességére, amely végigkíséri az üdvtörténetet. „Számunkra azt is jelenti, hogy sok bízatott Isten népére, és felelősségünk a tudásunk legjavát adni.”
„Helyesebb azt kérdezni, hogyan lehet még hűségesebben és odaszántabban végezni a ránk bízott feladatot.”
Olyan kutatásokat szeretnének végezni, amelyek segítenek jobban megérteni a társadalmi változások közösségekre gyakorolt hatását, és segítik a gyülekezetek eligazodását az új társadalmi kihívások közepette. „Amikor görbékről beszélünk, statisztikai adatok alakulását próbáljuk megragadni. De a valóságban nem görbékről van szó, hanem emberekről, lelkekről, akik ránk vannak bízva. Ismernünk kell a társadalmat, amely felé szolgálunk, és a változásokat, amelyekre reagálnunk kell – párbeszédben maradva a környezetünkkel.”
Barna Bálint
Munka: áldás vagy átok?
Mikor érzed, hogy ez jó nap volt a munkádban? – hangzott a bemelegítő kérdés a City to City Budapest hit és munka kapcsolatáról szóló idei konferenciáján, melyet „Dolgozunk rajta” címmel tartottak a budapesti Baptista házban felekezetközi szervezésben és résztvevői körben. A mítoszok lerombolása és a világ igaz történetének megismerése gyógyító-helyreállító folyamat részévé tehet minden munkavállalót. Megtapasztalhatjuk: a munka nem Isten büntetése.
Isten dolgozik. Rajtunk, a világon, az Ő egyházán: megteremti a semmiből, fenntartja, törődik vele, megjavítja. Ezt a négy vonást saját szakmánkban is felfedezhetjük, egyiket talán jobban, mint a másikat. Istenképűségünknek része ugyanis, hogy munkára lettünk teremtve. Bárhogy is viszonyuljunk is tehát jelenlegi munkahelyünkhöz vagy kereseti tevékenységünkhöz, a munka nem a bűneset következménye. Az, ami megromlott benne, már igen. Ha jobban értjük Isten eredeti tervét, akkor azt is jobban megértjük, mely pontokon és mi romlott el, és hogyan tud az evangélium helyreállást hozni. Ennek pedig mi magunk is eszközei lehetünk saját munkánkhoz való viszonyunkban épp úgy, mint munkavégzésünk révén mások életében.
„Találd meg a történetet, ami megérint”
A marketingesek jól tudják, mennyire vágyunk egy rajtunk túlmutató történet része lenni, ami a hiábavalóságérzetnek is jó ellenszere. Vígh Eszter, a Bartók-negyed
Református Közösség lelkésze szerint sokan menekülnek történetekbe, melyek elfeledtetik a külvilágot, a munkájukat, ezért is olyan népszerűek a streaming platformok és a számítógépes játékok. Az ember a nagy történetbe lett teremtve, valójában ez hat ránk elementáris erővel. Gyakran észre sem vesszük, hogy más világmagyarázó narratívák is versengenek értünk, hogy meghatározzák, hogyan gondolkodjunk például a munkánkról. Van olyan felfogás, miszerint azért dolgozunk, hogy utána „éljünk”: azt tehessünk a szabadidőnkkel és a pénzünkkel, amit akarunk, mert az élet igazi értelme ebben van. Más nézet szerint azért élünk, hogy dolgozzunk: a munkánk ad értelmet az életünknek, ez adja az identitásunkat, az értékességünket, ez az, amiben kiteljesedhetünk. Amelyik jobban hat ránk, azt is meghatározza, milyen munkát tartunk értékesnek: azt, amivel sok pénzt lehet keresni, vagy azt, amelyiknek nagyobb a társadalmi megbecsülése, haszna, ami rangosabb, amiért szeretni fognak, ami identitást ad – sorolta.
Fotók: Vargosz
Berzsák Zoltán
Vígh Eszter
Néhány mítoszt is leromboltak a konferencián. Ezeket Lovas András és Vígh Eszter, a Bartóknegyed Református Közösség lelkipásztorai kísérelték meg a Szentírás fényébe helyezni.
Néhány példa ezekre:
– A lelkészi munka, egyáltalán a segítő szakmák magasabb rendűek a többinél. – Lovas András szerint mindannyiunknak van a lelkünk mellé testünk is. „Ha a nagy történetből csak a lázadást és a megváltást vesszük komolyan, a teremtést és az új teremtést viszont gyelmen kívül hagyjuk, akkor csak a lelkek megmentésével törődünk.”
Ha a munkám frusztráló, akkor nem jó helyen vagyok. – Ha a munkád nem frusztráló, akkor már az újjáteremtett világban vagy – világította meg Lovas András. „A hiábavalóság tapasztalata mindenképp együtt jár a munkával. Ha úgy akarok élni, hogy abban nincs semmi nehézség, az leleplezi a szívem: bálványt imádok.” Vígh Eszter hozzátette: a legnagyobb elhívás is lehet frusztráló, de a kitartásból sok minden születhet. „Az evangéliumban is a megtörtségből születik a szép.”
Egyedül a kemény munka az igazi munka, és ez tetszik Istennek. – Ez akár református „hitvallás” is lehetne Lovas András szerint. „Nemcsak azok, de azok biztosan mondják ezt a mondatot, akik a munkájuk által akarják igazolni a létüket. Aki bűntudatot érez amiatt, hogy nem dolgozik keményen, az attól fél, hogy nem fogják szeretni, és nem lesz olyan értékes, ám ez is a szív bálványimádása.” Vígh Eszter szerint ez abban is tetten érhető, amikor valaki abból nyeri a státuszát, hogy igazán elfoglalt, és a hétvégéje is be van táblázva.
– A munka szükséges rossz. – Ez a görög idealizmussal van összhangban, és nem a bibliai teremtéstörténettel; a görög istenek nem dolgoznak – jegyezte meg Lovas
András. Vígh Eszter szerint ez a dualista világképből fakad, miszerint a klerikális munka az igazi munkavégzés, a többi csak „dolgozás”, ezenfelül pedig vannak mázlisták, például az arisztokraták. Lovas András leleplezte a budapesti értelmiségi lét kiváltságos nézőpontját is. „Kivételes világ a miénk emberek millióihoz képest, akik a munka hiábavalóságát még inkább megélik, kreativitás és szabadság nélkül. Ebből is fakad, amikor úgy érzik, túl kell élni a napi nyolc órát, hogy élet is legyen az életben. Mi, sokan ezzel szemben láthatjuk a munkánk értelmét, és élvezhetjük a gyümölcseit, például azt, hogy a nyomán valami jó történik. Érzékenyebbnek kell lennünk rájuk.”
– Jobb keresztény szakemberhez fordulni, mint nem keresztényhez. – Vígh Eszter tanácsa is az, hogy inkább a jobb szakemberhez forduljunk, akár hívő, akár nem, míg Lovas András úgy véli, vannak olyan hivatások, amelyekben meghatározó a vi lág nézet. „Egy keresztény párterapeuta lehet, hogy jobban szem előtt tartja az együtt maradást, míg a nem keresztény talán könnyebben elengedi a miatt a narratíva miatt, hogy meg kell találnod önmagad, a saját kiteljesedésed. Egész más, ha úgy jut el egy pár a szakításig, ha felvették a keresztet, hordozták a terhet, és mégis azt látták, hogy itt nincs más lehetőség…”
– A munka az élet értelme. – Lovas András szerint az élet értelme Isten, de számít a munka. „A világnak szüksége van rá, hogy kibontsuk, ami benne van, és a munka mélyen része az emberi teremtettségnek.” Vígh Eszter szerint, hogy mennyire, azt munkanélküliként érezzük meg igazán.
Vígh Eszter és Lovas András
A világnak azonban van igaz története, az pedig a legvázlatosabban a teremtés, a lázadás, a megváltás és az új teremtés ívével írható le. Hogy mindez hogyan alakíthatja a munkáról alkotott felfogásunkat? Először is munkára vagyunk teremtve: Isten még a bűnbeesés előtt megparancsolta az embernek, hogy művelje és őrizze a rábízott kertet, a munka tehát nem a bűnbeesés következménye, hanem az istenképűségünk egyik vonása – magyarázta Vígh Eszter. „Ha nem tudok dolgozni, valami hiányozni fog belőlem, hiszen a munka méltóságot, megelégedettséget ad, bármit is dolgozzak.” Ugyanakkor az ember már a bűnbeesés előtt tudott másokért dolgozni, az identitását pedig Istenből nyerte.
Másodszor: a bűnbeeséssel az ember átkot vont magára a munkájában is, ezért jelenik meg benne a fáradtság, a rivalizálás, az önzés, az aggodalom vagy a szégyen. Ám végül az új teremtés is megjelenik a világunkban, hiszen gyakran épp a munkánk szól a bűn következményeinek a gyógyításáról. „Jézus Krisztusban a megváltás eljött, a bűn ereje megtört. Igazságosabb, irgalmasabb, másokért élő életre hívja Isten az Ő népét” – mutatott rá Vígh Eszter. A lelkipásztor szerint felhatalmazást kaptunk a harcra a bűnnel szemben magunkban, és a munkánkban is.
Munka pedig az újjáteremtett világban is lesz, ami teljessé teszi az örömünket. „Képzelj el olyan világot, ahol a legnagyobb elképzeléseid megvalósulhatnak! Nem fáradsággal, hanem igazi csapatmunkával, alkotással, szépséggel…” Ha a nagy történeten át tekintünk a munkánkra, ak-
„Az ember már a bűnbeesés előtt tudott másokért dolgozni, az identitását pedig Istenből nyerte.”
kor megtalálhatjuk a választ arra, hogy mi motivál, miért láthatjuk meg a szépet és a jót benne, és miért tartunk ki akkor is, ha rosszul mennek a dolgok – tette hozzá a lelkész. Vígh Eszter arra is felhívta a gyelmet, hogy hajlamosak vagyunk váltogatni a narratívákat. Hat ránk, amit a világ mond a munkáról, ezért gyakorolnunk kell a világ igaz történetén keresztül látni a munkánkat. „El kell mondanunk a történetünket úgy, hogy az a mai korhoz szólhasson. Egyedül mi tudjuk az okát a megtörtségnek, és a megoldást is.”
Folyamatos útkeresés
Az egyéni történetek megosztásának is nagy ereje van. Ezeken keresztül láthatunk rá igazán, hogy ugyanazzal küzdünk, és arra is, hogy ha mások számára volt kiút, akkor számunkra is van.
Amikor a szocializmus közepén látott egy épületet, ami végre nem kocka volt, hanem organikus formák jelentek meg benne, az inspirálta Berzsák Zoltánt, hogy építész legyen – ő tervezte többek közt a budapesti Ráday Házat az újjáépült diákotthonnal együtt. Szakmája a teremtéssel van kapcsolatban, még ha nem is nevezné annak, inkább
alkotásnak – mondta az egyik kerekasztal-beszélgetésen. A megtörtségei közül a környezetszennyezést nevezte a legsúlyosabb problémának, aminek a veszélyét a nem hívő emberek is érzik. Kitért az egó szerepére is: „önmagam szeretném megvalósítani, hogy a magazinok címlapjára kerüljenek az épületeim, vagy pedig az a szempont, hogy jó legyen ott élni? Ez már a tervezés folyamatában megnyilvánul: közös folyamat-e ez azzal, akinek készül az épület, vagy valaki leönzőzi?”
Nem az intenzívesek ásza, vagányság helyett inkább gondoskodó, gyöngéd alkat, aki úgy képzelte, egy refor-
Szabó Andrea
Párbeszédben hitről és munkáról
A City to City (CTC) Budapest városmissziós mozgalom „Hit és munka” csoportja révén nagyívű közös gondolkodás indult lelkészek és nem lelkészek között arról, mit jelent ma a nagyvárosi kontextusban hivatás és tanítványozás viszonya. „Az elmúlt évtizedekben a munka lett az egyik legjelentősebb identitásképző a városi emberek számára” – magyarázta ezt az új kontextust Vígh Eszter lelkipásztor. „Ezt gyelembe kell vennie a városról szóló víziónknak.”
Víziójuknak három szintje van:
1. Képzett vezetőkre van szükség, lelkészekre és nem lelkészekre egyaránt.
2. A már így gondolkodó és élő gyülekezeteken keresztül hathat a világra mindaz, ami az istentiszteleteken, lelkialkalmakon, lelkigondozásban történik a közösség tagjaiban, akik máshogyan lehetnek jelen a munkahelyükön, a hivatásukban is.
3. Ebből szülessen egy összvárosi mozgalom, azon belül pedig történjenek konkrét lépések, például alakulhassanak több gyülekezeten átívelő, közös szakmai csoportok egy-egy hivatás mentén. Az egy szakmához tartozók elkezdhetnek gondolkodni azon, hogyan tudnak hatással lenni akár egy egész ágazatra.
„Dolgozunk rajta” címmel új podcastsorozatot indítottak a témában, emellett elkészült már egy bibliatanulmányozási képzési anyag is, amelyre egy tréninget építenek. Kezdeményezéseik célja, hogy minél többeket kapcsoljanak be a párbeszédbe.
mátus öregotthonban lesz mellékállásban orvos, és majd ehhez keres főállást – osztotta meg nom humorral Szabó Andrea. Isten mégis úgy terelgette a szükségek és a főnökei révén, hogy kardiológus lett és gyermekintenzíves, és ebben örömét leli. Egyszerre élte meg a fölfelé sodródást és azt, hogy Isten érte nyúlt – mondta.
Munkatársaival együtt az emberi szervezetben megjelenő, szabályok szerinti, strukturálisan megismerhető megtörtséggel találkoznak, amivel szembe lehet menni. Élet és halál kérdésével találkozva sem jelent azonban nyílt terepet az evangélizálásra a kórterem. Visszaélne a helyzetével, ha így tenne. Azt azért elmondhatja, hogy a pitvarkamrai csomó úgy van megalkotva, hogy sok mindentől véd – árulta el. És mivel a hirtelen halál veszélye alatt kell menedzselni családokat, vagy épp sportkarrierek törnek meg a ritmuszavar-rendelésen, a hívő orvos mozgástere, hogy együtt megy az emberekkel a fájdalomban. „Ha választhatsz egy jó sebész és egy keresztény sebész között, a jó sebészt válaszd” – tanácsolta végül.
Mindenki arra vágyik, hogy bárcsak már gyermekként tudta volna, mit akar csinálni az életben – osztotta meg középiskolások és atal felnőttek tapasztalatait Stumpf Kata, az általa alapított, főként pályaorientációval foglalkozó Konnekt Egyesület elnöke. Ő is megküzdött saját útja megtalálásáért, jogásznak tanult, de már az egyetem másodévétől tudta, hogy nem ezzel akar foglalkozni. Mindig kérdések vezették, először az, hogy mit kapott Istentől ajándékba, amit kibontakoztathatna. Így került el egy televíziós castingra, ami bár nem sikerült jól, meglátták a benne rejlő lehetőséget. Később a Pető TV riportereként megtalálta magát a ataloknak szóló műsorokban. A szakmája mellé azonban még keresett egy ügyet, enélkül nem érezte teljesnek magát. A középiskolások érdekelték, és mivel nekik a pályaválasztás a legnagyobb problémájuk, ebben állt melléjük.
„A nem hívők is vágynak arra, hogy kibontakozhassanak, és hatással legyenek a világra” – osztotta meg tapasztalatát. Hozzátette: szülők és gyerekek is teszt alapján akarnak dönteni a pályaválasztásról, pedig ami előttük áll, az folyamatos útkeresés. Ami igazán segít, az a generációs kapcsolódás, és az, hogy felszabadultabban hozhassák meg a tinik a következő jó döntésüket, ami után még sok lesz – tette hozzá.
Jézus rajtunk keresztül lép be a munka világába
Hit és hivatás kapcsolatáról kiscsoportokban folytatódott a beszélgetés. Az oktatás, a művészet, az élelmiszeripar vagy más, választott szakterületet vizsgálva gondolkodhattak együtt a résztvevők arról, hogy a nagy történet egyes elemei hogyan jutnak ebben érvényre. Miként nyilvánul meg bennük az ember istenképűsége, a teremtés, de épp úgy a romlás is. Elképzelték, mit eredményezne, ha Jézus akár rajtuk keresztül is belépne ezekre a szakterületekre, milyen gyógyító-helyreállító folyamat indulhatna el, és az hogyan teljesedhet ki az új teremtésben. Jakus Ágnes
Stumpf Kata
Valódi találkozások helyszínei
Dunamellék konferencia-központjai átalakuló működésükben eltérő hangsúlyok mentén szerveződnek, de egy közös cél felé mutatnak – tudtuk meg Kelemen János üzemeltetési főigazgatótól.
Újszerű szemlélet mentén alakul a Dunamelléki Református Egyházkerület konferencia-helyszíneinek és üdü lőinek működése Galyatetőn, Tahiban, Mátraházán és Balatonbogláron. „A kialakuló hangsúlyokat nem kizárólag központi elképzelések határozták meg, hanem a helyszínek adottságai és a közösségek részéről megfogalma zódó valós igények is jelentős szerepet játszottak bennük” – mondta Kelemen János, aki az egyházkerület üzemeltetési főigazgatójaként felel az ingatlanok működtetéséért. „Mindegyik helyszínt ugyanaz a cél vezérli: hogy az ideérkezők megtapasztalhassák az Úr közelségét és a Krisztusban gyökerező közösség erejét” – fogalmazott.
A különböző helyszínek sajátosságai természetes módon más-más lehetőségeket kínálnak. A hegyvidéki környezet inkább az elcsendesedésnek és a visszavonulásnak ad teret, míg más helyszínek a közösségi együttlét vagy a képzések számára kínálnak kedvezőbb feltételeket. A konferenciák és továbbképzések például eltérő infrastruktúrát igényelnek, mint a pihenés vagy a kikapcsolódás, ezért
Református Konferenciaház – Mátraháza
ami az egyik helyszínen hangsúlyosabban jelenik meg, az a másikon kevésbé kerül előtérbe, mégis mindegyik alkalmas arra, hogy közösségek számára valódi találkozásokat biztosítson.
Az egyes helyszínekre egyenként kitérve az üzemeltetési főigazgató hangsúlyozta: a cél, hogy a meglévő adottságokhoz illeszkedve minél inkább támogassák az ideérkezők különböző igényeit, és a létesítmények egymást kiegészítve szolgálják a közösségek életét.
Református Konferenciaház – Mátraháza
Mátraháza megőrzi hagyományos jellegét: sokak számára évtizedek óta ismert és visszatérő helyszín, ahol generációk tapasztalták meg a közösségi alkalmak és az elcsendesedés erejét. Elsősorban közösségi alkalmaknak, elvonulásoknak, kisebb-nagyobb csoportok programjainak ad helyet, de a fennmaradó szabad időpontokban egyéni vendégeket is fogadnak.
A helyszínen a csoportok jellemzően saját programmal érkeznek, amelyhez a ház biztosítja a megfelelő környezetet. Az átrendezés során a korábbi, kevésbé kihasznált szállásrészek helyén új közösségi terek jöttek létre, így ma már több párhuzamos csoport is el tud ide vonulni. Az egyik közösségi tér szükség esetén baba–mama szobaként is használható.
Az újragondolás a szálláskapacitást érdemben nem csökkentette, ugyanakkor a több csoport egyidejű fogadásának lehetősége révén a kihasználtság növekedése várható, és a programok szervezése is rugalmasabbá vált.
Imádság Háza – Galyatető
Galyatetőn a korábbi épület helyén új központ jött létre, amelyet az egyházkerület lelki otthonának szánnak. Az Imádság Háza elsősorban az elcsendesedés, az elvonulás és a lelki elmélyülés tere kíván lenni.
A helyszín kialakításánál fontos szempont volt, hogy különböző típusú közösségi alkalmaknak is teret tudjon adni. A saját szervezésű programok elsősorban lelki alkalmakhoz kapcsolódnak, ugyanakkor a ház nyitott más közösségi események befogadására is. Az üzemeltetés arra
„Mindenkit bátorítunk, hogy éljen az Imádság Háza kínálta lehetőségekkel, és találjon itt lehetőséget a megállásra, elcsendesedésre és Istenre gyelésre.”
törekszik, hogy az egy időben zajló programok egymást ne zavarják, hanem erősítsék.
„Természetesen mindenkit bátorítunk, hogy éljen az Imádság Háza kínálta lehetőségekkel, és találjon itt lehetőséget a megállásra, elcsendesedésre és Istenre gyelésre” – fogalmazott Kelemen János. „Korábban sokan jelezték, hogy hiányzik egy ilyen tér és lehetőség, ezért most egy valós igényre tudunk választ adni.”
A lelki programok vezetéséért Fekete Márton lelkipásztor felel, akihez az érdeklődők szakmai kérdéseikkel és az alkalmak tartalmi előkészítésével kapcsolatban is fordulhatnak.
Imádság Háza – Galyatető
Konferencia-központ –
A tahi központ átfogó fejlesztésen megy keresztül. A cél, hogy a helyszín korszerűbb körülmények között fogadhassa a vendégeket, így a korábbi szezonális működés he-
lyett egész évben elérhetővé válik. A működtetés az őszi időszaktól kerül az Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósághoz, amely új kereteket ad a további üzemeltetésnek.
A fejlesztések eredményeként az épületek komfortfokozata jelentősen javul: minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik majd, és a téli időszakban is használhatóvá
Sion Hegye Református
Tahi
Sion Hegye Református Konferencia-központ – Tahi
Felüdülés Háza – Balatonboglár
Református Konferenciaház, Mátraháza
Kapacitás:
•25 db 2-3 ágyas szoba, max. 64 férőhely
•Konferenciatermek befogadóképessége: 60-70 fő
•Csoportszobák (tetőtérben) 2×20-25 fő részére
Díjak 2026-ban:
• A Dunamelléki Református Egyházkerület gyülekezeteit 6000 Ft/fő/éj összeggel támogatja, így az ő kedvezményes díjuk 16 000 Ft/fő/éj + IFA.
• Más egyházkerületek református csoportjait 3000 Ft/fő/éj összeggel támogatja, az ő kedvezményes díjuk 19 000 Ft/fő/éj + IFA.
• A kedvezményre nem jogosultak 22 000 Ft/fő/éj + IFA áron tudnak szállást foglalni.
• Díjaink minden esetben teljes panziós ellátást tartalmaznak.
Kapcsolat:
• E-mail: matrahaza.recepcio@raday28.hu
•Telefon: +36 30 205 8568
•Cím: 3233 Gyöngyös Mátraháza, Üdülő telep 1.
Imádság Háza, Galyatető
Kapacitás:
• 10 db 2 ágyas, 14 db 1 ágyas (felnőtt pótágyazási lehetőséggel), maximum 50 férőhely
• 60 fős kápolna igei alkalmakra, imádságra, elcsendesedésre
•2 nagy (összenyitható) csoportszoba
•3 kis beszélgető- és csoportszoba
Díjak 2026-ban:
• A Dunamelléki Református Egyházkerület gyülekezeteit 6000 Ft/fő/éj összeggel támogatja, így az ő kedvezményes díjuk 18 000 Ft/fő/éj + IFA.
Más egyházkerületek református csoportjait 3000 Ft/ fő/éj összeggel támogatja, az ő kedvezményes díjuk 21 000 Ft/fő/éj + IFA.
A kedvezményre nem jogosultak 24 000 Ft/fő/éj + IFA áron tudnak szállást foglalni.
Díjaink minden esetben teljes panziós ellátást tartalmaznak.
Kapcsolat:
• E-mail: dmre.szallas@raday28.hu
•Telefon: +36 30 166 6229
•Cím: 3234 Mátraszentimre, Mátrai út 36.
Sion Hegye Református Konferencia-központ, Tahi
Kapacitás:
•A épület: 46 fő
•B épület: 21 fő
•C épület: 32 fő
•egy 40 fős közösségi terem az A épületben
•egy nagy fedett terasz az A épület előtt
•egy kis közösségi terem a B épületben
• kápolna
Díj 2026-ban:
• A Dunamelléki Református Egyházkerület a gyülekezeteket 6000 Ft/fő/éj, összeggel támogatja, így kedvezményes díjuk 15 000 Ft/fő/éj.
Kapcsolat:
• E-mail: fonagy.miklos@gmail.com
•Telefon: +36 30 638 5000
•Cím: Tahi Református Üdülő, 2022 Tahitótfalu
Felüdülés Háza, Balatonboglár
Kapacitás:
•Férőhelyek száma: 93 fő
•100 fős nagyterem, előadóterem
• 2×40 fős csoportszoba, közösségi terem, szekcióterem
• Kávézó
• Baba/kisgyermekes játszósarok
• közvetlen Balaton-part
•Kerti tűzrakó, közösségi tér
Díjak 2026-ban:
• A Dunamelléki Református Egyházkerület gyülekezeteit 6000 Ft/fő/éj összeggel támogatja, így az ő kedvezményes díjuk 18 000 Ft/fő/éj + IFA.
• Más egyházkerületek református csoportjait 3000 Ft/ fő/éj összeggel támogatja, az ő kedvezményes díjuk 21 000 Ft/fő/éj + IFA.
• A kedvezményre nem jogosultak 24 000 Ft/fő/éj + IFA áron tudnak szállást foglalni.
• Díjaink minden esetben teljes panziós ellátást tartalmaznak.
Kapcsolat:
• E-mail: dmre.szallas@raday28.hu
•Telefon: +36 30 166 6229
•Cím: 8630 Balatonboglár Hunyadi utca 96/A.
válik a központ. A tágas terek lehetőséget adnak nagyobb létszámú és dinamikusabb programok befogadására is, miközben a korábban ide kötődő közösségek számára továbbra is nyitott marad a helyszín.
Felüdülés Háza –Balatonboglár
Balatonbogláron egy meglévő üdülő átalakításával többféle célra is alkalmas konferencia-helyszín jön létre, amely a Balaton közelségének adottságait ötvözi a közösségi és szakmai programok igényeivel. A cél egy sokoldalúan használható tér kialakítása, amely a nyári időszakban a pihenést és feltöltődést, az év többi részében pedig képzések és konferenciák megtartását szolgálja, miközben teret ad közösségi, gyülekezeti alkalmak számára, a mindennapokból való kiszakadásra is.
Az épület kialakítása lehetővé teszi több párhuzamos program lebonyolítását, miközben az üzemeltetés során az energiahatékonyságra is gyelmet fordítottak. A tervek szerint a helyszín egész évben fogad majd csoportokat, és széles körű felhasználást tesz lehetővé mind közösségi, mind szakmai alkalmak számára. A balatoni környezet sajátos nyugalma ugyanakkor segítheti a lelassulást, a gyelem elmélyülését, és a közösségi kapcsolatok megerősödését.
Ráday Ház – Budapest
A vidéki helyszínek mellett az Egyházkerület budapesti konferencia-központja, a Ráday Ház is fontos szerepet tölt be. Az épület egész évben fogad szállást nem igénylő rendezvényeket, így a fővárosi jelenlét is biztosított az egy-
házkerület számára. A nyári időszakban – július 1. és szeptember 1. között – szálláslehetőség is rendelkezésre áll konferenciák résztvevői és egyéni vendégek számára. Ebben az időszakban ugyan több héten át kántorképző tanfolyam zajlik, de a fennmaradó időszakokban a szabad kapacitások erejéig várják az érdeklődőket.
„Törekvésünk, hogy a Ráday Ház a nyári időszakban is olyan konferenciák és rendezvények otthona lehessen, melyek összhangban állnak az épület történelmi és lelki örökségével, különleges adottságaival” – fogalmazott Kelemen János.
A működtetés tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre inkább erősödik a tudatos és felelős foglalási szemlélet a közösségek körében. „Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre többen gyelnek arra, hogy foglalásaik pontosak legyenek, és az esetleges változásokat időben jelezzék” – mondta Kelemen János. „Ez számunkra annak a jele, hogy ezekre a helyekre közös értékként tekintünk. Egy-egy elmaradt vagy pontatlanul jelzett módosítás ugyanis nemcsak a működést nehezíti, hanem más közösségek lehetőségeit is szűkítheti, ezért az időben megtett jelzés az egymás iránti felelősség része.”
A tapasztalatok alapján tehát nemcsak a helyszínek használata, hanem a hozzájuk való viszonyulás is formálódik. „Szeretnénk, ha ezeken a helyszíneken valódi találkozások, elmélyülések és felszabadító felismerések történnének. Nem pusztán infrastruktúrát látunk bennük, hanem olyan lehetőségeket, amelyek a lelki tartalmakra, a közösségek erejére és Isten dicsőségére épülnek” – foglalta össze az egyházkerületi szándékot. A különböző helyszínek eltérő adottságai így egymást kiegészítve kínálnak teret a közösségek számára, a szervezéstől a megvalósításig átgondolt keretek között.
Ráday Ház – Budapest
Csendben Isten előtt
Lelki kísérésnek, egyéni és csoportos imádságos elvonulásnak, hivatásgondozásnak és lelkigondozásnak készít otthont a Dunamelléki Református Egyházkerület Galyatetőn. Fekete Mártont, az Imádság Háza lelki vezetőjét kérdeztük a tervekről.
Le kellett győznöd az ismeretlentől való félelmed, hogy kilépj az erdélyi, parókus lelkészi szolgálat keretei közül. Mi segített ebben?
Vannak ezek az úgymond semmiből jövő, véletlen mondatok az ember életében… A hivatásom kérdéses pontjain úgy érkezett meg egy-egy mondat kívülről, hogy arra felgyeltem, mert túlmutatott a közlőn. Ilyen volt Bogdán Szabolcs János királyhágói püspök kérdése, akivel pár éve
Fekete Márton református lelkipásztor, lelkigondozó, lelki kísérő és szupervizor az ismeretlentől való félelmét legyőzve érkezett Magyarországra, ahol harmadik éve szolgál lelki kísérőként. Az erdélyi i úság körében a kilencvenes évek elején végighömpölygő csendes ébredési hullám érte el őt is annak idején, bár istenképe gyerekkorától fogva formálódott.
Visky Ferenc és Horváth Levente lelkipásztori szolgálata határozta meg nemcsak hitre jutásának, de lelkészi szolgálatának kezdeti éveit is. A marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet lelkészeként kereste Isten akaratát az életére nézve, így került Magyarországra.
Fontos számára az evangélium embertől emberig terjedő útja, mert őt is formálta az evangélium mások hozzáállásán, emberségén keresztül.
összefutottam a budapesti Ráday Házban: te itt vagy alkalmazásban? Akkor még fogalmam sem volt az Imádság Házáról, és bármilyen szürreális is volt, de mélyen megérintett a mondat. Bárcsak. A felszínen inkább humorosnak találtam, és azt válaszoltam, hogy „a próféta szóljon belőled”.
Közben már javában részese voltam a Gyökössy Intézetet újraalakító munkacsoportnak, de az is világos volt, hogy nem itt vannak számomra a nagyobb távlatok. E munkafolyamat közben szereztem tudomást az Imádság Háza épüléséről, és a megismertetett koncepcióban láttam azt a lehetőséget, ahol az eddigi tudásom hasznosulhat.
Konkrét koncepcióba léptél bele, vagy te magad is alakíthattad az Imádság Háza terveit?
Eredetileg egy konkrét koncepcióba, de ez két év alatt, mióta én magam is részese lettem a folyamatnak, sokat formálódott, és ez előnyünkre vált. Nemcsak azért, mert így inkább a magaménak érzem, hanem mert tudtam hozni olyan szempontokat, amelyek támogatják, hogy a ház betöltse a funkcióját.
Mondj egy példát!
A ház szükséges szerkezeti változásai teremtettek lehetőséget arra, hogy egyéb változást is kérjek, például hangszigetelt kis csoportszobákat az egyéni kísérésekre, lelkigondozói beszélgetésekre. Tapasztalatból tudom, hogy erre szükség van. Néhány lelkész kollégának olyan orgánuma van, ami betölti a templomteret, a lelkigondozás, kísérés biztonságához viszont hozzátartozik, hogy számukra is garantálni tudjuk a titoktartást. Vékony falakkal ez kevésbé biztosítható, miközben a szomszéd szobákban is beszélgetések zajlanak, arról nem is beszélve, hogy ez mennyire zavaró tud lenni.
A földszinten lesz az étkező, az emeleten pedig a „mentes konyha”. Ez nem csak a 21. századi igények miatt fontos, amikor szükség van mindenmentes étkeztetésre is, hanem a ház hibrid működtetése okán. Ez azt jelenti, hogy egy gyülekezeti csoport jelenléte nem lesz kizáró oka az egyéni elvonulásnak.
Egy-két emberért nem kötelezhetek hallgatásra egy csoportot, de a külön étkeztetés megoldást hozhat ez esetben. Ezért lényegesek az egy- és kétágyas szobák is: hadd lehessen az itt töltött idő valóban egyedül Isten számára elkülönített.
Vannak, akik félnek a katolikus lelkiségtől a ház vonatkozásában is. Van ok a félelemre?
Mindig igyekszem megérteni, mi van a félelem mögött, és arra adni adekvát választ. Ha valaki fél, azt kérdezném tőle: milyen az Istennel való kapcsolata? Ha Krisztusban
Fotók: Füle Tamás
vagyok, akkor a szeretete szabaddá tud tenni a félelemtől is. Az imádság, az Isten előtti csend egyetemes keresztyén érték, ami abban a tapasztalatban gyökerezik, hogy Isten jelen van, és ma is cselekszik.
A ház nem köteleződik el kegyességi irányzatok mellé, hanem felkínál az Istennel való meghitt párbeszédhez ideális körülményeket. Alapvetően arra szeretném segí-
„Ha
Krisztusban vagyok, akkor a szeretete szabaddá tud tenni a félelemtől is.”
teni az embereket, hogy bízzanak Istenben, aki szeretettel hív a maga közösségébe.
Hogyan fogadták az egyházmegyék képviselői a terveket?
Sokat jelentett, hogy találkozhattam az esperesekkel, és a találkozások nyomán létrejöhettek egyházmegyei meghívások, lelkészekkel való beszélgetések is. Sok érdekes pletyka terjedt a házról, a luxusszálló képzetétől kezdve változatos fantáziák keringtek a lelkészek között, jó volt tapasztalni, hogy a személyes beszélgetések alkalmával
ezeket lehetett tisztázni. Ezért továbbra is fontosnak tartom, hogy maradjunk párbeszédben, hiszen a ház gyakorlata alakulóban van, ahogy az építkezés is folyamatban. Lelki és zikai építkezés párhuzamosan zajlik.
Egyházunk belmissziós gyakorlatában főként a csendeshetek voltak a lelki megújulás platformjai. Az Imádság Háza alkalmain hol lesz a helye az Igének?
Minden hét úgy fog felépülni, mint a klasszikus csendesnapok vagy -hetek, illetve a gyülekezeti táborok: itt is központi szerepe lesz az Igének, de nem feltétlenül úgy, ahogy megszoktuk. Aki ide eljön pár napra, arra kötelezi el magát, hogy naponta többször olvassa a Bibliát. Persze, ezt akár otthon is megtehetné, de itt éppen a fókuszáltsághoz és intenzitáshoz kap majd támogatást, nemcsak a körülmények, hanem a lelki beszélgetés által is.
A bibliaolvasás és a saját élettörténetéből fakadó imádság keretében az Ige személyre szabottan tud megszólalni. Sokkal inkább az Ige foglalkozik velünk, mint fordítva: az Igén keresztül maga Isten formál, és beszél hozzánk. Mindig lesz a meghirdetett heteknek koncepciója, tematikája, de csak Isten tudja, hogy kiben mit akar elvégezni. Itt kevesebb lesz a frontális tanítás. A fülöpi utat vagy az emmausi utat kell elképzelni, amikor Jézus odaszegődik a tanítványok mellé.
Rendben, de annyi minden félreviheti valakinek az igeértését. Mi garantálja, hogy nem olyasmit ért meg valaki, ami Isten országa szempontjából teljesen vakvágány?
Több mint harminc éve tértem meg, a templomainkban legalább ennyi éve lehet prédikálni a megtérést. Szükséges a szószékről a megtérést hirdetni, de arányaiban nagyon keveset beszélünk arról, hogy mi a megszentelődés, az Istennel való élet. Pedig a megtérés csak egyetlen mozzanat, és utána jön az életút, a neheze. Mi, lelkészek sok esetben úgy teszünk, mintha a megtérés lenne a csúcs. Persze nélkülözhetetlen, de ez csak a kezdet.
Aki több évtizede hívő, már mindenfélét tapasztalt, mélységet és magasságot, elakadt, újraindult, és előfordul, hogy elérkezik a kegyessége határaihoz. De Isten határtalan, és esetenként arra hív, hogy lépjük át a határainkat. Csodálatos, hogy lesz erre elkülönített, védett hely a református egyházban is, ahol ebben támogatásra találnak hívő emberek. Az Istennel való kapcsolat is megrekedhet, lehetnek benne krízisek, akár egy házasságban: nem válunk, de nem az igazi. Erre a helyzetre lesz az Imádság Házának külön kínálata, hogy ebben a nagyon személyes Isten elé állásban, kapcsolatmélyítésben, útkeresésben nyújtson segítséget.
Ha jól értem a koncepciót, a ház várja a gyülekezeteket, lesznek csoportos imádságos elvonulások, és egyénileg is felkereshető lesz. Szeptembertől lesz elérhető mindez?
A nyári időszak inkább a gyülekezeteknek lesz fölkínálva. A tavaszi, őszi és téli időszakban lennének főként az Imádság Háza saját elvonulós alkalmai, esetleg képzések, a fennmaradó időkre más, külsős csoportok jelentkezhetnek. Saját alkalmaink között szerepel majd imaiskola, amikor egyéni és közös imák, igei meditatív feladatok mentén fogjuk átgondolni, mi számít imának, mi az ima alapja, melyek a hit és az imádság elemei, hogyan függ össze az imádság és a lelkialkat. Lesz a kreativitást megmozgató elvonulásunk is, hiszen Isten nem csak a verbalitás képességével áldott meg bennünket. Ezen az alkalmon írók, költők, zenészek munkájából kiindulva jutunk el az Igéig,
Az Imádság Háza tervezett saját programjai 2026-ban
Szeptember 1–3. Imádságos elvonulás intézményi lelkészeknek
7–10. Egyéni imádságos elvonulás
18–20. Bevezetés a testvéri beszélgetésbe és a lelki kísérésbe 1.0 (képzés)
22–24. Egyéni imádságos elvonulás
Október 2–4. Imaiskola 6–8. Imádságos elvonulás egyházi alkalmazottaknak 16–18. Bevezetés a testvéri beszélgetésbe és a lelki kísérésbe 2.0 (képzés)
27–29. Imádságos elvonulás a megújulásért
November 13–15. Kreatívan Isten előtt 23–27. Adventi hangoló – imádságos elvonulás
December 2–4. Imaiskola 7–10. Adventi imádságos elvonulás 15–17. Kreatívan Isten előtt
a teremtő és folyamatosan alkotó Istenig egy igei vezérfonal mentén.
A foglalásnál előnyt élveznek az egyházkerület gyülekezetei. A ház honlapja elindult a www.galyatetoimadsaghaza.hu webcímen, itt frissítjük az alkalmak dátumait, és ezen keresztül lehet jelentkezni is.
Te alakítod a koncepciót?
Részben. Volt ennek a munkának előzménye, amire lehetett alapozni, továbbá hosszú távon ezt nem egyszemélyes szolgálatnak gondolom. Már tavaly elkezdtünk egy lelkigondozásról, lelki kísérésről szóló képzést, amellyel potenciális munkatársak keresését alapoztuk meg – a képzést idén márciusban folytattuk Lelki kísérés kurzus címmel.
Tágabb munkacsoportban gondolkodom, amit csak évek alatt lehet felépíteni. Az tény, hogy egy tizenöt fős csoport kíséréséhez minimum három lelki kísérő kell, mert ez ennyire személyes, idő- és emberigényes. Viszont azt tudom, hogy ha egy ember élete helyre kerül, az pozitívan hat majd a gyülekezetekre. Aki itt megújul, visszatérve a gyülekezetébe elkötelezettebben végzi a szolgálatát, ami kihat a tágabb egyházi közege életére is.
Van már imaháttere az Imádság Házának?
Van, de nem szervezett formában. Sokakról tudok, akiknek az Imádság Háza és leendő szolgálata is szívügye, és imádkoznak is érte.
Parti Judit
„Istent sem tudom szeretni, ha ő meg nem gyógyít”
Mit jelent a „keresztény tnesz”, és miben különbözik vajon a hit nélküli testmozgástól? Bartal Zsuzsi aerobikedző és diakónus, mindenekelőtt győztes. Megküzdött a segítőszindrómával, az anorexiával, a tanult tehetetlenséggel – és sosincs egyedül.
Amikor az identitásodra gondolsz, hogyan határozod meg magad?
Az identitásom gerince az, hogy Isten gyermekeként élek, de benne van, hogy diakónus és edző vagyok, része, hogy anya vagyok, és most már nagyon jól belefér az is, hogy nő vagyok. Ezzel korábban azért voltak gondjaim.
Mi volt a gondod a női szerepeddel?
Minden. Amikor elkezdtem azzal foglalkozni, hogy mit jelent keresztény nőnek lenni, éreztem, hogy a saját falaimba ütközöm. Isten előhozta, amit gyerekkoromtól kezdve cipelek, és elkezdte gyógyítani. Emlékszem, hogy zavartak a női jegyek kamaszkoromban, és volt bennem egy mély fér gyűlölet is. Gondjaim voltak az étkezésemmel. Persze az enyémnél komolyabb anorexia is akad, a gyökeréről még nehéz beszélnem, a mai napig zajlik a feldolgozása. Amikor megfogalmaztam, hogy milyen nő leszek, abban biztos voltam, hogy nem szeretnék olyan lenni, és arra a sorsra jutni, mint az anyukám.
Először voltál edző, és utána diakónus?
Szociális munkásnak tanultam, és ezzel párhuzamosan végeztem el az aerobikedzői szakot, mert hallottam a szociális szféra veszélyeiről, és mindenképp szerettem volna megelőzni a kiégést. Dolgozni is egyszerre kezdtem mindkét területen.
Szociális munkás azért lettem, mert még mindig a szüleimet szerettem volna megmenteni, akik az alkohollal küzdöttek. A szüleim élete egyre rosszabb lett, és én is hoztam rossz döntéseket, tönkrement a házasságom. Panka lányom születése után, 2008-ban, amikor az Angyalföldi Református Gyülekezetbe kerültem diakónusnak, azt éltem meg, hogy kegyelmet kaptam az Úrtól.
Az első életmódváltásom jó tíz évvel későbbi, 2019-hez kötődik. Számomra is új volt, hogy a rendszeres mozgás ellenére is kialakulhat inzulinrezisztencia vagy cukorbetegség.
Mi volt a célod az életmódváltással?
Lényegében arról volt szó, hogy negyven éves kor fölött is karbantartom a testem, gyelni kezdtem az étkezésemre, a pihenésemre is. Ez számomra a tanult tehetetlenség leküzdéséről is szólt, a korábbi cukoringadozások okozta feszültség és fáradtság is eltűnt.
Azt is bevallom, hogy addig a gondolkodásom leg mélyén az húzódott, hogy utálok élni. Azért kellett a dübörgő zene, hogy kitomboljam a tehetetlenségből származó dühömet, hogy a szüleimen nem tudok segíteni, és a párkapcsolataim kudarcossága is ebből fakadt. Azt gondoltam, a kodependens működésemtől – hogy ösztönösen vonzódom mindenkihez, akinek alkoholszaga van – nem fogok tudni szabadulni soha.
A FittNewMe keresztyén életmódprogramot Bartal Zsuzsi diakónus, aerobikedző álmodta meg. A program fókuszában a test–lélek–szellem–társas kapcsolatok egészsége áll. Zsuzsi életében minden terület problémás volt, de vallja: Isten azért is gyógyította meg, hogy mindezt tovább tudja adni. Ma már Isten tervét szeretné betölteni az élete minden területén, megértette, hogy Ő teszi képessé arra, hogy társ legyen, és hajlandó legyen társat elfogadni.
Fotók: Parti Judit, Vargosz
Amikor azt éltem meg az életmódváltásban, hogy egészséges dolgokat eszem, és jobb a közérzetem, az reménységet adott erre nézve is, hogy mégis tudok változni.
Viszont 2020-ban nehéz próbákat kaptam, melynek egyike az volt, hogy elvesztettem anyukámat. Azon a mélyponton, amikor mozdulni sem tudtam, átölelt Isten, és azt ígérte, hogy Ő maga fog felépíteni.
Belecsendesedtem a jelenlétébe, és megvallottam neki, hogy mennyire dühös voltam rá. Hiába voltam sikeres abban, amit csináltam, ráadásul főállásban szolgáltam, mégis azt éreztem, hogy lelkileg fuldoklom. Akkor tudtam úgy imádkozni, hogy Uram, leteszem az életem ide, eléd, és kezdj vele, amit akarsz!
Akkor nyert az életmódváltás valódi értelmet, mert megtapasztaltam, hogy az egészségem szempontjából az Istennel kötött békesség kulcstényező. Megértettem, hogy a felépülésem, az életem addigi történései sem csak önmagamért történtek.
Érdekes, hogy kamaszkori megtérésélményed is volt. Kamaszként szembesültem azzal, hogy Isten van, és bűneim is vannak, de Jézusban ott a váltság és a helyreállítás, és hálából attól kezdve neki éltem. De nem láttam közben, hogy mi mindenből zárom ki. Ahogy azt sem láttam, hogy végső soron a traumáimért Istent hibáztattam, hiszen Ő engedte meg, hogy bár szerető családba születtem, az alkohol mégis mindent tönkretett.
Az Isten-kapcsolatomban is nehezemre esett megélni a közelséget, hiszen ha meghallottam, hogy Istennél otthon lehetek, az számomra nem hordozott semmilyen pozitív jelentést. Ha valamit nagyon nem akartam megélni Istennel, az az, amit számomra az otthon jelentett. Ezt is le kellett tenni, és engedni, hogy Isten töltse meg újra tartalommal a szavakat számomra – ez nem történt meg egyik napról a másikra.
„Uram, leteszem az életem ide, eléd, és kezdj vele, amit akarsz!
Meg kellett értenem, hogy sok területén az életemnek, köztük a szolgálatomban is, ugyanaz a mentalitásom, amiből Isten már kihozott.
Az anorexia kapcsán?
Igen. Ez az önpusztító viselkedés a függőségek közé tartozik. Nagyon nehéz volt szembenéznem a függő működésemmel. Akkor sikerült, amikor egy ismerősöm függőknek szóló önsegítő csoportba hívott el. Itt tanultam meg, hogy nem a tükör gyógyít, hanem az, ha elfogadással nyújtják oda.
Korábban az edzéseket is úgy állítottam össze, hogy alig lehetett túlélni, de alig éltem túl a szolgálatomat is.
Nehezen értettem meg, hogy Isten nem azt várja, hogy haljak bele.
Hogyan jött a „hívő tnesz” gondolata?
Eredetileg prevenciós előadást szerettem volna tartani ataloknak, ehhez találtam ki a keresztyén tnesz szót – mert a konkrét tnesz javarészt egészségtelen dolgokról szól. A zsírégető tabletták és az önsanyargatás változatos formái csak a jéghegy csúcsa, hiszen „tökéletes” külsőt egészségtelen dolgokkal lehet létrehozni. A kockás has például a nők esetében egyáltalán nem egészséges.
Az egészséges életmód ad olyan készségeket, amelyek segítenek abban, hogy azokat a feladatokat, amelyeket Isten rád bízott, ellásd úgy, hogy te közben nem halsz bele.
Ezért amikor keresztyén életmódváltó programban kezdtem gondolkodni, akkor nemcsak a testről, a lélekről és a szellemről, hanem a társas kapcsolatok egészségéről is fontos volt számomra, hogy megértsem, mit gondol Isten, mit mond az Ige.
Nemcsak a mozgás és a táplálkozás került helyre az életemben, hanem a munkám, a barátságaim is, amelyeket nem áldozhatok be az elhívásért.
Honnan indultál a társas kapcsolataidban?
A védekezés volt az alapállásom. Ahhoz, hogy megtanuljam, mit jelent az egészséges kapcsolati működés, Istennek szelíden „ki kellett vennie a kezemből a géppisztolyt, lefejtenie rólam a védőpajzsot”.
Mindig mindent egyedül akartam csinálni, hiszen ebben nőttem föl, erre rendezkedtem be.
Ha nem lesz soha keresztény tneszmozgalom, akkor is elmondhatom, hogy az evangélium ma már meghatározza a kapcsolatokról való gondolkodásomat is; engem kimozdított.
Az edzői minőségedben változtál?
Többször váltottam ezek alatt az évek alatt edzőtermet, de a vendégköröm főként a mozgáshoz való hozzá állásom miatt változott. Sokféle edzést tartottam korábban, koreográ ás, bokszos edzést is, de lényegében arról volt szó, hogy azt csináltam, amit szeretek, és volt a hátam mögött jó pár ember, akik ezt ugyanúgy élvezték. Viszont nem igazán gyeltem rájuk azon túl, hogy sérülés ne legyen. Persze, általában a saját korosztályom találta meg mindig az óráimat, akik most már jelzik, hogy több év kihagyás után kezdenék újra a sportot, fáj a derekuk, és elkezdtem ezeket meghallani, és olyan edzést csinálok, ami az ő problémáikra válaszol. Így találtam rá arra, hogy mit is jelent, hogy edző vagyok, és mit szeretnék pontosan adni az embereknek.
Tudják az edzéseken, hogy te hívő ember vagy? Van összefüggés a diakóniai munkád és az edzői léted között?
Érdekes módon nekem nehéz volt felvállalni a templomban, hogy egyébként edző is vagyok. Sokáig én is szét akartam választani, vagy otthagyni az egyiket. Lassan értettem meg, hogy a mozgás nem a testkultuszról szól, hanem a jellemformálásról, és fontos a keresztény embernek is. A gyülekezetemben kirándulásokat szervezek, a gyerektáborokban reggeli tornát tartok, ott így nyilvánul meg
A beszélgetés közben részt vettem Zsuzsi óráján. Kis labda, nagy labda, bot, gumiszalag… Már akkor izomlázam lett, amikor a kikészítendő eszközök arzenálját sorolta. Rettegtem.
Aztán elkezdtük az edzést, és mégsem haltam bele. Nem fájdult meg a térdem, és kibírta a derekam. Tetőtől talpig alaposan átmozgatott, fájdalom nélkül. Persze voltak pillanatok, amikor nem tudtam őszintén szeretni Zsuzsit, és arra jutottam, hogy nincs az a szent küldetés, amiért hajlandó lennék még egyszer megemelni a lábam, és bíztam benne, hogy ezt majd nagyon megértően fogadja… Bevallom, hogy a legkevésbé sem az én műfajom a csoportos edzés, ez mégis sokat jelentett. Újra éreztem a testem, amiért másnap is tudtam hálás lenni.
a meghívás az aktivitásra. De ha valaki közbenjáró imaharcot folytat, ahhoz is kell az erőnlét.
Az öregedéssel is kibékültem, amint megértettem, hogy nem dolgom az Isten ütemterve ellen dolgozni, és elérni, hogy húszévesnek tűnjek.
Nem akartam megtérni. Nem akartam diakónus lenni. Nem akartam beengedni Istent az életem bizonyos területeire, mint a testi egészség vagy a társas kapcsolatok. Majdnem negyven évig volt türelemmel hozzám Isten, mire azt tudtam mondani, hogy Uram, neked van igazad! Végre merek közel engedni magamhoz helyzeteket, érzéseket, embereket, megélem a jelen pillanatait.
Parti Judit
Az emberhalász
Fotók: Ruprech Judit
Horgászat közben fuldoklót látott a Tiszában Busch Péter, és bár nem igazán tud úszni, becsapkodott őt megmenteni. Miközben hömpölygött a vízzel, eldöntötte, ha ezt túléli, enged Jézus évtizedekkel korábbi hívásának, és lelkész lesz.
33 évesen fejezte be a teológiát Pápán, ma a tolnai Tamási lelkésze. Ismerjék meg útkeresése elképesztő történetét, melyet úgy mesél, mint egy született író: „Mindent megkaptam, amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.” Busch Péter tényleg író, és volt már beteghordó, sőt kertész is.
Mi az első Isten-emléke vagy lelkészemléke?
Az első egy általános iskola első osztályában történt eset Orosházáról: péntek délután örültem, hogy jön a hétvége, rohantam a folyosón, és nekimentem egy néninek, lefejeltem a könyökét. Megfordult, rám ripakodott, hogy inkább a Jézus Krisztus útján rohangálnék! Hazafelé menet el tudtam olvasni az utcatáblákat, de sehol nem volt Jézus Krisztus útja, úgyhogy a következő pénteken megkerestem a nénit, hogy mondja már el, hol van. Hívott hittanra, hogy ott megmutatja. Úgyhogy beiratkoztam, és tényleg megmutatta, rövidesen már pap akartam lenni – ekkor még nem ismertem a felekezeti különbségeket, ő evangéli-
kus hittanoktató volt. Fél évig jártam az óráira, aztán Pusztaföldvárra költöztünk, ahol katolikus hittanra jártam. Hogyan fogadta a családja azt, hogy hittanórára szeretne járni?
Először elfogadták. Később már voltak ellenérzéseik, amikor megtudták, hogy pap szeretnék lenni, de úgy voltak vele, hátha elmúlik. Az első szerelem, amiről Jézus beszél, nekem hetedikesként tényleg elmúlt, mert egyedül jártam a templomba, ahol vasárnaponként összesen 6-8 ember volt. Sőt, hatodikban az egész iskolából már csak ketten jártunk római katolikus hittanra, és jött a vágy, hogy szeretnék inkább focizni, szeretnék menő lenni, azok közé tartozni, akiket nem csúfolnak.
Ugyanakkor volt a fociedzés, mint a hittan?
Az viszonylag felmentene, de nincs mentségem. Focizni, cselgáncsozni menő volt, hittanra járni a legkevésbé sem. Aztán aikidóra váltottam. Oda a sokadik kéztörés után nem mentem vissza.
Emlékszem egy edzőtermi jelenetre: dobást gyakoroltunk, és a társam felkelt, és megkérdezte, hogy hiszek-e Istenben. Szemrebbenés nélkül rávágtam, hogy nem. Utána nagyon fájt. Éjszaka mondtam Istennek, hogy ez nem tudom, miért történt. Ezekben az években ennyim maradt: titokban elmondott imádságok. Ez késő kamaszkori re ex lehetett. Pál azt mondja a rómaiakhoz írt levélben, hogy „nem szégyellem az evangéliumot”. Hát, én szégyelltem azt a hitet, amit az Úrtól kaptam. Buzgón hívő kissrác voltam, kamaszként ugyanilyen végletesen utasítottam el, miközben azért titokban imádkoztam, és kértem a bocsánatát.
Megkapta?
Igen. Az egész életem arról szól, hogy az Úr kegyelme kivasalja, amit én összegyűrök. Az az útkeresés tíz évig tartott. Erdészeti szakközépbe jártam, onnan jelentkeztem Szegeden az egyetem magyar szakára. Vallástudomány szakra is beiratkoztam, ahol a szakdolgozatírásig jutottam. Művelődéstörténet minor szakot is végeztem. Író akartam lenni, az volt akkor a bálvány.
„Az egész életem arról szól, hogy az Úr kegyelme kivasalja, amit én összegyűrök.”
Az Úr keresztülvezetett ezen az úton is. 2013-ban nyertem egy országos írópályázatot, megjelent az első regényem – egy krimi, Boszorkánypöröly címmel –, mindent megkaptam, amire vágytam, de kiderült, hogy nincs is rá szükségem. Nem lett az életem teljesebb. A sikeres könyvemmel a kezemben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy mindaz, amiért küzdöttem, valójában nem fedezi a valódi szükségleteimet. „Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik benned, Istenünk” – mondta Szent Ágoston. Ezt éreztem.
A nyelvvizsga hiánya miatt egy darabig nem kaptam meg a magyar szakos diplomámat. Dolgoztam pékségben is raktárosként, néha besegítettem a kemencénél. Az éjszakázás miatt abbahagytam. Aztán a szegedi sebészetre kerültem beteghordóként, ami életem egyik legjobb periódusa volt, hat évig csináltam, minden napját szerettem. Láttam az azonnali értelmét: átemelni a beteget, vagy enni adni. Az életem más területein üresség volt bennem, amiről azt gondoltam, majd az írói lét betölti. Megjelent a könyvem, maradt az üresség. Elhagytam az akkori menyasszonyomat, az írást is abba akartam hagyni. A krízis mélyén talált rám az Úr. Visszatért a gyerekkori első nagy bizalom Isten felé, hogy „Isten kezében van az életem”. Ez idő tájt találkoztam egy lánnyal, aki azóta a feleségem. Együtt mentünk keresztelkedni az Újszegedi Református Gyülekezetbe, mert ennek a lánynak volt egy szobatársa, aki ekkor már az ottani i be járt. Azt mondta, ott tisztán szól az Ige. Ez – vallástudományi, magyar szakos emlékekkel – szépen rezonált bennem. Mire elmentünk Sípos
Ete Zoltán lelkészhez, visszatért a hitem. Azt mondta, beszélgessünk, járjunk felkészítő tanfolyamra.
Felnőttként kon rmált. Hogyan lett ebből teológia?
Hívott az Úr. Először még kedvesen, szelíden. Én olyan beteghordó voltam, aki néha héberül, ógörögül tanult. A hátfájás miatt végül magyartanár is lettem egy időre. Ott is a helyemen éreztem magam.
Egy nehéz nap után lesétáltam a Tisza-partra horgászni – akkoriban ez volt a hobbim. Megláttam egy kezet a vízben, aztán egy fejet, és felfogtam, hogy valaki fuldoklik. Mutattam a parton ülő strandolóknak a fuldoklót, de elszaladtak. Egyedül maradtam. Arra gondoltam, hogy nem történhet meg, hogy végignézem, hogy valaki meghal előttem. A gond az volt, hogy alig tudok úszni. Strandon is csak úgy érzem magam jól, ha leér a lábam. De nem tehettem mást: ráfeküdtem a vízre, elkezdtem csapkodni, próbáltam bejutni hozzá. Eltöltött a nyugalom, hogy nem lesz semmi baj, a legrosszabb, ami történhet, hogy találkozom Jézussal, ami végül is jó dolog.
Amikor már nem ért le a lábam a Tiszában, jött egy másik gondolat: hogy azért ez mégsem jó így… találkozom Jézussal, aki általános iskola első osztályában elhívott engem, és mégsem lettem a szolgálója, nem lettem „pap”… Aztán odasodort a Tisza a fuldoklóhoz, és ekkor kiderült, hogy ketten vannak. Az egyikük már eszméletlen volt, a másik kapaszkodott bele. Két kamasz srác. Birkóztunk, az eszméleténél lévő ú átugrott a fejemre, mart, lenyomott a víz alá… Valahogy sikerült kijjebb lökdösni, kiabáltam, hogy segíteni akarok. A sekélyebb részen ekkorra állt egy ember, neki odalöktem a út. Az eszméletlen srácot viszont sodorta a folyó… utánamentem. Valahogy kihúztam, megszorítottam a mellkasát, felköhögött. Innentől nem tudom pontosan, mi történt. Feküdtem a homokban és sírtam. A mentősök becsomagolták a két srácot. Azt hittem, hogy azért, mert meghaltak. Kiderült, hogy csak kihűltek. Aztán elindultam Újszegedre, ettem egy tejfölös lángost, és ahogy beleharaptam, rájöttem, hogy nekem ott kellene sodródnom a Tiszában, jóformán nem is tudok úszni.
Megmentett az Úr. Értettem, hogy tartozom neki. Megbeszéltük, pap leszek…
Ekkor már tudtam, hogy ez református lelkészt jelent, és sok év teológiát és hébert, de ilyen hívásra már nem lehetett nemet mondani. Nem tudom, mi lett volna a következő érve Istennek.
Találkozott a srácokkal?
Egyikük felvette velem a kapcsolatot, üzenetben megköszönte. Életmentő érdemérmet kaptam, vicces, hogy úszni se tudok… Ezt nem én, hanem az Úr kapta. Mondta ő már másik Péternek is, hogy emberhalásszá teszlek… (Mt 4,18–20.) Megszólítva éreztem magam.
Ekkortájt Makón voltam magyartanár. Kezdésnek felhívtam a Károli Gáspár Református Egyetemet. Ott javasolták, hogy keressem a Pápai Teológiai Akadémiát, ott munka mellett is megoldható a képzés. Jó hat év volt. Hasznos is volt a 6 óra 20 perces buszút: elég egy héber igeragozási táblázat megtanulására. 33 évesen kezdtem, 38 évesen, négy éve váltam lelkipásztorrá. Három évig Szegeden, a Kálvin téri gyülekezetben szolgáltam. Hálás vagyok az Úrnak az ott töltött időért. És íróként tudja, milyen egy jó történet. A személyesség az igehirdetésben is fontos. Kap visszajelzést lelkészként?
Egy Kepes András-interjú jut eszembe, amikor kérdezi Cserna Szabó András írótól, hogyan történhetett vele ennyi minden. Ő azt feleli, azzal történnek dolgok, aki el tudja azokat mesélni. Ez az irodalom. Olyan értelemben tudatos vagyok, hogy az igehirdetésre készülve leírom a személyes példákat, amelyek segítenek az Úr üzenetének kézzelfoghatóvá tételében. Az igehirdetés olyan műfaj, ahol ha valami jól sikerül, akkor az Úré a dicsőség, ha nem jól sikerül, az enyém a szégyen. Így van ez a visszajelzésekkel is. A pozitív visszajelzések az Úrról szólnak, Őt dicsérik. Az irodalomnál ez sajnos nincs meg. Amikor például a Telekom novellapályázatát megnyertem a Katalin című írásommal, rengetegen írtak, hogy jól sikerült, és velük is történt hasonló. Erre azt válaszoltam, hogy dicsőség az Úrnak, de ez az irodalmi világban nem evidens.
2025 őszén a Dunamelléki Református Egyházkerületben, a tolnai Tamásiban kezdett szolgálni. Milyen út vezetett ide Szegedről?
Amikor Szegeden kezdtem szolgálni, öt lelkész dolgozott együtt, aztán egyedül maradtam a feladatokkal, hetente egy-két órám volt a családomra. Közben kiderült a kislányunkról, Annáról, hogy egy ritka, gyermekkori autoimmun ízületi gyulladással küzd. Az orvosok javasolták, hogy olyan klinika közelében legyünk, ahol tudnak segíteni – ez Szeged mellett Budapest és Pécs.
Nem sokkal azután, hogy megszületett a döntés, hogy váltanék, kaptam egy telefont Tamásiból – ahol még teológusként szolgáltam –, hogy nyugdíjba vonul a lelkészük… Három másik helyről is hívtak. Éreztem, hogy Isten Tamásiba hív, és a pécsi kórház közelsége megnyugtató. Igent mondtam, és azóta egyenes vonalvezetését érzem az Úrnak. 2025. szeptember elsején vettem át a gyülekezetet.
Emlékeztek Önre?
Volt, aki igen, pedig csak egyetlen vendégszolgálatom volt itt, még teológus koromban, karácsonykor. A fogadtatás leírhatatlan. Az első perctől fogva otthonosan mozgunk Tamásiban. Könnyű volt beilleszkedni ebbe az öszszetartó gyülekezetbe, és a helyi katolikus gimnáziumba is, ahol tanítok.
Ebben a gyülekezetben akkor mozdulnak, akkor cselekednek, amikor már egyetértenek. Imádkozunk, szeretetben mennek végbe a dolgaink. Missziói egyházközség
„Az igehirdetés olyan műfaj, ahol ha valami jól sikerül, akkor az Úré a dicsőség, ha nem jól sikerül, az enyém a szégyen.”
vagyunk, egy átlagos vasárnap húsznál többen nem vagyunk az istentiszteleten. Karácsonykor hatvanan voltunk. A kedd esti bibliaórákra minden presbiter eljön, ott mindent meg tudunk beszélni.
Az egyházkerület-váltás mennyire ment könnyen?
A szomszédos gyülekezetek lelkészeivel már jóban vagyok, havonta találkozunk a lelkészi kiskörben, mindig nálunk, Tamásiban, mert földrajzilag mi vagyunk középen. Jönnek a kollégák Nagyszékelyről, Iregszemcséről és Dombóvárról. Dombóváron Sipos Előd Zoltán a lelkész, aki már több mint húsz éve a barátom – ez nyilván könynyebbség. Ezeken a havi találkozásokon teológiai témákról beszélgetünk, tanulmányokat beszélünk át, homiletika-kérdéseket vitatunk meg.
Milyen tervei vannak a tamási gyülekezettel?
Az első presbiteri gyűlésen mondtam, hogy szeretnék i t indítani. Szeretettel próbáltak felkészíteni, hogy nem biztos, hogy lesz érdeklődés. Aztán elindultak a hittanórák, beindult a kisi és a nagyi is. Szegedről hoztam az ötletet, hogy az idősek klubjába el lehet menni igét hirdetni, Tamásiban havonta háromszor péntek délelőttönként ez is elindult. Ide családostul megyünk, jön velem a hároméves kislányom is, az idősek szívesen játszanak vele, mesélnek neki. Volt közülük, aki vasárnap is eljött az
istentiszteletre. Tervem volt, hogy indítok egy gyülekezeti YouTube-csatornát, ahol elérhetők az igehirdetések hanganyagai. Minden ilyen ötletemet előrelépésként élték meg. A szomszédos gyülekezetek lelkészeivel közös rétegalkalom tartásában gondolkodunk. Még nem döntöttük el, hogy a atalokat, a fér akat, a nőket vagy például a presbitereket szólítsuk-e meg.
Az imádság évéhez hogyan kapcsolódnak?
Három pilléren nyugszik egy ideális gyülekezet: az Igén, a testvérek közötti jó kapcsolaton és az imádságon. Előbbi kettő stabilan megvan, az imádságot szeretném még erősíteni egy imakörrel.
Állványokban, építkezésben, téglában nem is gondolkodik?
Folyton lelki dolgokon jár az agyam, lehet, hogy ezekhez nem is vagyok túl gyakorlatias. Nem építész vagyok, persze, hanem lelkész. Vannak ilyen feladatok: kertrendezés, vízóracsere, a parókia padlásának hőszigetelése, és az imaházunkat – ahol az istentiszteleteinket tartjuk – előbb-utóbb fel kell majd újítani. De engem sokkal jobban érdekel, hogy hogyan töltsük meg emberekkel az imaházat. Egy dolog azért foglalkoztat: most könnyű úgy elmenni az imaház előtt, hogy fel sem tűnik, hogy egy gyülekezet hajléka. Az utcáról valahogy jó lenne láthatóbbá tenni magunkat, például harangtornyot építeni az udvaron.
Az írásra, alkotásra hogyan hatott a költözés?
A parókián a lelkészi irodát úgy rendeztem be, hogy alkalmas az elmélyülésre. Van vagy ezer könyv a polcokon, sok a fény, inspiráló tér. Itt születnek a prédikációim, és a szépirodalmi alkotások is. Amikor szakirodalmat olvasok, olyan, mintha a nyelvvel fát hasogatnának, utána kell valami, ami ezt kompenzálja. Ilyenkor jönnek a versek, novellák – általában kortárs magyar írók.
Verseim körülbelül kéthavonta jelennek meg mostanában. Új formával kísérletezek. Egy-egy bibliai textus a cím, amihez verseket írok, ez a munka segíti az igehirdetésekre való felkészülést, mert jól leszűri a gondolataimat egy-egy főüzenetre.
Most a helyén van? Ha pimaszkodni szeretnék, úgy is kérdezhetném, hogy nem gondolja, hogy pár év múlva a lelkipásztorságot cseréli le másra?
Életemben először lelkészként érzem, hogy önazonos vagyok. Az Úr dicsőségére tehetem a dolgaimat, a Szentlélek Isten velem van. Pál azt mondja Timóteusnak, hogy ha mi hűtlenek vagyunk, az Úr hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja (2Tim 2,13). Magamtól biztosan eljönne az a pont, ahol kell a váltás, de azt gondolom, ez soha nem fog eljönni, amíg Ő ilyen… és az Úr mindig ilyen marad.
Hegedűs Márk
OLVASTUK – AJÁNLJUK ÚJ KÖNYVEK A KÍNÁLATBAN
Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet?
A starnbergi négyek, 1. kötet
(Encián Kiadó, szerző: Alexander Lombardi és Sandra Binder)
Alexander Lombardi a Starnbergi-tónál lévő Élet Szava gyermek- és i úsági misszió vezetője, ezért a könyv atal szereplői bár kitalált karakterek, mégis életközeliek, akikhez a tinédzserek is jól tudnak kapcsolódni. Hamar megjelenik előttünk és szívünkbe zárjuk a „kütyürajongó” Frankyt, az óvatos és együttérző Emmát, valamint a kalandvágyó, sokszor önfejű Antoniát és a gyorsan alkalmazkodó, mégis bátor Jaront. A sorozat történetei ennek a négy barátnak a kalandos mindennapjait követik végig, akik a Starnbergi-tó környékén rejtélyes eseteket oldanak meg. Az első könyv múltban és jelenben játszódó cselekményei nemcsak a családi kincset mentő Benjáminnal és a starnbergi négyek tolvaj utáni nyomozásának izgalmaival tartják fogva gyelmünket, hanem a történések mélyén végig ott húzódnak az Istenben való bizalom és a hit feszült és nehéz kérdései is. A szerzőpáros úgy beszél a hitről, mint ami az élet természetes része, hiszen egy-egy főszereplőből fel-feltör a kilátástalanság idején az Istenbe vetett bizalom egy-egy mondatban, imában. A könyv végére nemcsak a memóriánkba íródik a jeruzsálemi családi ereklyén lévő mondat: „Isten letöröl minden könnyet a szemünkről”, hanem a szívünket is kezdi „átmelegíteni”, hogy Isten jó, és gondot visel akkor is, amikor a történések nem éppen azt támasztják alá.
Megölelném istent
Gyermekek lelki kísérése
(Kálvin Kiadó, szerző: Szabóné dr. László Lilla)
A lelkész és valláspedagógus szerzőben édesanyaként is élénken éltek gyermekkori emlékei az istenkeresésről, ezeket kezdte összevetni azzal, ahogy gyermekei keresik Istent, és szerette volna kísérni őket ebben. Négy és fél éven át vállalták férjével, hogy egy kutatási protokoll szerint jegyezzék le tapasztalataikat, tizenöt másik családdal együtt. Az erre épülő doktori kutatása jelent meg közérthető nyelven ebben az úttörő kiadványban, amely négy nagy fejezetből áll. Az első fejezet formálja a gyerekek istenkapcsolatáról alkotott szemléletet, és kapaszkodókat ad ahhoz, hogyan kísérhetjük, bátoríthatjuk a gyerekeket az istenkeresésben, hogyan tudunk jól jelen lenni számukra. A második fejezet a lélektan és a pedagógia oldaláról közelít. Ebben a gyerekek hitéről, értelmi-érzelmi-erkölcsi fejlődéséről, a család vallásosságáról tudhatunk meg többet. A harmadik fejezet a gyermekekről szóló teológiai gondolkodás történetét ismerteti. A negyedik azokat a családi beszélgetéseket tartalmazza, amelyekben megjelenik a gyermeki hit. Felvázolja, mit gondolnak a gyerekek Istenről, halálról, láthatatlan lényekről, jóról, rosszról, bűnről, imádságról. Majd abban segít, hogyan lehet katalizálni, hogy a gyerekek élete megnyíljon Isten felé, és melyik korosztállyal hogyan érdemes beszélgetni, imádkozni. Ez a fajta kísérés közös felelősségünk, ezért a művet nem csak szülőknek ajánljuk.
Változáskalauz
A személyes átalakulás négy fordulópontja
(Harmat Kiadó, szerző: Siba Balázs)
Az egyetlen állandó valóság az egyre gyorsabb és intenzívebb változás a 21. századi ember számára. Siba Balázs református lelkész, egyetemi tanár, tréner és lelkigondozó Változáskalauz a a változás általános olvasatával szemben az egyén lassú átalakulását segíti. A szerzőt több mint húsz éve foglalkoztatja a változás, amelyben nyelvi, ismeretrendszerezési szempontok alapján a tudományos esszé műfaját találta önmagához közel állónak. Tudományos igényességgel, biztos kezű választásokkal hív egy általa meghatározott gondolati ív bejárására, térképet rajzolva mindazoknak, akik eltévedtek, elindulnának vagy visszanéznének, mielőtt továbbmennek. E gondolati ív négy nagyobb fordulópont köré szerveződik: felébredés, el indulás, szembenézés, felülemelkedés. Mind a négy fordulópont egy-egy lehetőség szá munkra arra, hogy másként lássuk önmagunkat, a kapcsolatainkat és a világunkat. Ez a könyv azoknak szól, akik nem sürgetni, hanem érteni szeretnék a változást, ezért sem ígér gyors megoldásokat vagy univerzális recepteket, helyette arra buzdít minket, hogy a saját tempónkban induljunk el a változások útján. Ez az út korántsem kockázatmentes, de az ezzel kapcsolatos félelmeinkben is megjelenhet Isten állandósága, és ennek reménye kísérhet minket végig „pusztai vándorlásunk” során. Csak rajtunk múlik, hogy meglátjuk-e ebben életünk üdvtörténeti vonalát.
Böjt album
(MRE Missziói Szolgálat, szerző: Nagy Károly Zsolt)
Nehéz műfajilag besorolni ezt a kiadványt. A szerző, Nagy Károly Zsolt református lelkész, kulturális antropológus, fotográfus és a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem tanára úgy fogalmazott: lehet fotóalbum, imádságos könyv, képmeditációs útkísérő – ő is keresi a pontos műfajt. 2025-ben eredetileg a Facebook-felületén osztotta meg azt a fotókból és szövegekből álló sorozatát, amelyet végül idén, az Imádság évében újragondolt és nyomtatott formában állított össze egy albummá a Missziói Szolgálat kiadásában. A szerző fotóiból, fohászaiból, igeszakaszokból és Szikszai György Keresztyén tanítások és imádságok című imádságos könyvének idézeteiből összeálló tartalom sajátságos párbeszédre hív minket a szemlélődés jegyében. A rövid szövegrészletek mellett bőven marad tér arra, hogy saját gondolatainkat, re exióinkat, imádságainkat is leírjuk a lapokra, ezáltal pedig a képek és idézetek mellett mi is láthatóvá váljunk – vagy még inkább jelen lévővé. Az elmélyült imádság ugyanis valódi jelenlétet kíván tőlünk Isten csendjében. Rohanó világunkban nem egyszerű ezt elérni, az album azonban arra bátorít minket, hogy próbáljuk meg. Nagy Károly Zsolt a Parókia portálnak kifejtette: a jelentés a kép és a szöveg viszonyában bontakozik ki, vagy abban a viszonyban, amely a kép, a szöveg és a szemlélődő olvasó között alakul ki. Ennek felfedezésére hív mindenkit szeretettel.
Pedig mi azt hittük
Valláskárosultak evangéliuma, átdolgozott kiadás
(Harmat Kiadó, szerző: Bolyki László)
Bolyki László zenész, lelkigondozó és publicista rendszeresen tart előadásokat, tréningeket és lelkiségi alkalmakat. Ezek során gyakran találkozik olyanokkal, akik korábban ugyan találkoztak Jézussal, és hittek benne, ám hitük idővel elgyengült, kiábrándultak belőle, esetleg csalódtak más hívőkben. Nekik szólt a szerző eredetileg 2017-ben, magánkiadásban megjelent műve, a Pedig mi azt hittük, amely most új, átdolgozott formában látott napvilágot a Harmat Kiadó szerkesztésében. A kötet nem csupán azokra fókuszál, akik hátat fordítottak az egyháznak, hanem azokra is, akik külsőségekben megmaradtak keresztyénnek, esetleg gyülekezeti alkalmakra is járnak, de mindezt a szívük mélyén értelmetlennek érzik. A mű célja, hogy segítse újrarendezni kinekkinek a saját hitéhez való viszonyát. „Föl kell ismernünk a saját felelősségünket is, hogy miért adtuk át önként másoknak az életünk feletti kontrollt” – fogalmazott a Parókia portálnak adott interjújában Bolyki László. A vele készült beszélgetés az itt látható QR-kód segítségével is elérhető.
Egyházközségi diagnosztika és válságkezelés alapjai
Gyakorlati bevezetés gyülekezetek számára
(Kálvin Kiadó és MRE Missziói Szolgálat, szerző: Esztergály Előd)
Esztergály Előd lelkipásztor és közgazdász küldetéseként tekint arra, hogy szakszerű segítséget nyújtson gyülekezetek számára egyházközségük állapotának, működésének a reális felmérésében, és abban, hogy a válsághelyzetekre ne kudarcként, hanem a megújulás lehetőségeként tekintsenek. Ennek érdekében dolgozta ki az egyházközségi diagnosztika és válságkezelés elméletét és gyakorlatát, amelyet már két éve vehetnek igénybe országszerte a gyülekezetek. Az elméleti összegzés tavaly jelent meg a Kálvin Kiadó és a Missziói Szolgálat közös kiadásában. Az egyházközségi diagnosztika alapjául szolgáló módszer lényege, hogy mindig az aktuális helyzetet vizsgálja, elemzi, és úgy fogalmazza meg a kérdéseket és állít fel tendenciákat, hogy az az itt és mostról adjon hiteles képet, látható és láthatatlan összefüggéseket is vizsgálva. Ez segíti a gyülekezeti döntéshozatalt a tervezés, a stratégiaalkotás és a cselekvési tervek kidolgozása terén. A cél egy hiteles tükör felmutatása a közösségnek. A Missziói Szolgálat ehhez kapcsolódóan felállított egy Diagnosztika és válságkezelés munkacsoportot, amely hivatalos keretek között koordinálja az egyházközségek diagnosztikájával kapcsolatos feladatokat és a diagnosztalelkész-képzést. Bíznak benne, hogy egyre többen ismerik föl mindennek a jelentőségét egyházunkban.
Az önfenntartástól a kiszolgáltatottságig
Miért érintette érzékenyen a református egyházat földjei nagy részének elkobzása 1945 után? Miként törte meg a falusi gyülekezetek hátországát adó parasztságot a téeszesítés és a kuláküldözés? Dr. Rigó Róbert történésszel, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatójával és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala kutatási osztályvezetőjével beszélgettünk.
Mekkora földterülettel rendelkezett a református egyház Magyarország szocialista átalakítása előtt?
A református egyház birtokállománya úgy jött létre, hogy az eklézsiához kötődő, többnyire örökös nélkül elhunyt kis- és nagybirtokosok ajánlották fel földjeiket az egyháznak. A református egyház országosan 102 ezer kat. holddal, 58 700 hektárral rendelkezett 1945 előtt, 1945-ben a „földreform” során a birtokállomány több mint felét, 54 056 holdat államosítottak, és osztottak ki.
A Dunamelléki Református Egyházkerület a 19. század végén és a 20. század elején kapott nagyobb területeket, a második világháború időszakára több mint 5100 kataszteri hold volt a tulajdonában. Mai árfolyamon ezek éves
haszonbérleti díja 243 millió forint, eladási ára pedig 6,6 milliárd forint lenne, amely, valljuk be, nem kevés összeg – még akkor is, ha a földek jövedelemtermelő képessége jóval kisebb, mint nyolcvan évvel ezelőtt.
Hogyan jövedelmeztek a gyakorlatban ezek az egyházi birtokok?
Roboz Károly közel ezerholdas birtokot hagyott a budapesti teológiára, az özvegyen maradt Szathmáry Sándorné Pethő Julianna 1942-es végrendeletében a több mint 400 holdas birtokadományával kifejezetten a teológushallgatók külföldi tanulmányait próbálta nanszírozni. A birtokadományozás egyik legismertebb példája Madas Károlyé: a Dabas-Sári környékén lévő közel 2000 katasz-
Fotó: MTVA
Fotó: Szabad Föld / Darnay Katalin
teri holdas birtokát alapítványba helyezte, melynek kezelője a Dunamelléki Református Egyházkerület lett. Ennek feléből nanszírozták a ma Baár–Madas Gimnáziumként ismert leánynevelő intézetet, valamint a Kecskeméten működő, főleg lelkészárvákat gondozó Madas Árvaházat.
Kutatásai során legtöbbet a kecskeméti egyházközséggel foglalkozott – itt hogyan alakultak a birtokjövedelmek, és azok felhasználása?
A második világháború időszakában az egyházközség bevételeinek több mint harmada származott a földbirtokokból és a gazdálkodásból. A bevételek másik harmadát az ingatlanok bérbeadása adta, illetve további egyharmad részt biztosítottak az egyházfenntartói járulékok és a perselypénz. Az egyházközség maga ki tudta termelni a tanárok, a lelkészek, a harangozó és a kántor zetését, ha pedig nagyobb beruházásba kezdett – mint 1929–30-ban, amikor a tanítóképző új épületegyüttest kapott –, akkor állami engedéllyel kedvezményes külföldi hitelt vettek fel. Hogyan rendítette meg ezt a rendszert a sokáig forradalmi agrárpolitikai lépésként elkönyvelt 1945-ös földreform?
100 kataszteri holdig az egyházi földek javát államosították és kiosztották, 1951-ben pedig született egy olyan egyezség a zsinati elnökség és az állam között, amely rákényszerítette az egyházközségeket, hogy a még megmaradt földbirtokait is fel kell ajánlani az államnak megvételre. Az ellenérték mindössze arra volt elég később, hogy a gyülekezetek az Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül, megfelelő indokokkal alátámasztva igényelhettek bizonyos összeget az épületeik rekonstrukciós munkáira. Már az 1945-ös birtokelkobzás kihúzta az anyagi biztonságot a református egyház talpa alól, hiszen a lelkészi, kántori és tanítói javadalom jelentős részét is a földből származó bevételek képezték, nem beszélve a számtalan intézmény fenntartásáról. Ravasz László az 1945. novemberi
püspöki jelentésében meg is állapította, hogy gyakorlatilag az egyház államosítása történt meg ezzel a lépéssel. Mindez belekényszerítette az egyházat iskolái átadásába és az állammal való egyezmény megkötésébe 1948-ban.
Az egyház híveit milyen módon érintették az 1945-től foganatosított intézkedések?
Még véget sem értek a harcok, már megkezdődött a tulajdonviszonyok átrendezése, igyekeztek leszámolni a korábbi időszak elitjével is, 1948-tól pedig a kulákokkal. Gyakorlatilag a helyi párttitkár is bárkit kuláknak bélyegezhetett, őket adópréssel, beszolgáltatásokkal, tagosításokkal és a családjaikat teljesen kisemmiző „transzferálásokkal” helyezték nyomás alá.
A vidéki református gyülekezetekben a presbiterek és a jelentősebb egyházfenntartók is főleg a kuláknak minősített módosabb parasztgazdák közül kerültek ki. Sok helyen a nagygazdák felajánlották földjeiket az államnak, hogy ne gyötörjék őket tovább, és otthagyták a falvakat, elveszítve kapcsolódásaikat a helyi gyülekezetekkel. Többségében azok döntöttek a távozás mellett, akik mai értelemben innovatívabbak, tanultabbak voltak, mert ők a városban is jobban tudtak boldogulni. Voltak olyan lelkészek, akik felemelték a szavukat, és a gazdák melletti kiállásra próbálták rávenni az egyházvezetést. Pap Béla karcagi lelkipásztort négy és fél évnyi börtönbüntetésre ítélték ezért, a Hajdúnánáson szolgáló Balla Árpádot pedig Sényőre „száműzték”.
Milyen szerepe volt a lelkipásztoroknak a kollektivizálás melletti agitálásban?
A vidéki, falusi társadalomban a legbefolyásosabb emberek ebben az időszakban is az értelmiségiek voltak: az orvos, a tanító, a pap, a nagyobb családi események kapcsán egyébként is a lelkészekkel volt szoros az emberek kapcsolata. A kommunista vezetés ezt pontosan tudta, és amikor a falusi társadalomban el akartak érni valamit, például, hogy az emberek mondjanak le a generációkon
„Voltak olyan lelkészek, akik felemelték a szavukat, és a gazdák melletti kiállásra próbálták rávenni az egyházvezetést.”
keresztül megszerzett családi vagyonról, megpróbálták rákényszeríteni a falusi lelkipásztorokat, hogy agitátorszerepet vegyenek föl, és bírják rá az embereket, hogy lépjenek be a téeszbe. Fontos tudni, hogy a lelkészek ekkorra anyagilag már nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, ráadásul általában nagy családjuk volt, sok gyermekkel, feleségük pedig többnyire a helyi elemi iskolában tanított. Ők nehezebben tudtak nemet mondani a párttitkárnak vagy a helyi tanácselnöknek, mint például az egyedülálló katolikus papok, amit a rendszer szintén kihasznált.
A kényszerítés egyik eszköze volt a lelkészi kiskörökön, a lelkészkonferenciákon tartott fejtágítás, ahol arról győzködték őket, hogy hogyan kell az állam szolgálatába állítani az igehirdetést, mintaprédikációkat kaptak, melyekben leírták, milyen formulákat kell használni. Az „egy-
más terhét hordozzátok” például a korszak tipikus bibliai fordulata volt. Az egyház külön bizottságot állított föl, amely elemezte a lelkészek prédikációit, hogy mennyire felelnek meg a korabeli pártállami és egyházi felsővezetői elvárásoknak. Akik nem úgy prédikáltak, ahogyan azt szerették volna, azok előtt két út állt: próbálják elsajátítani
„Az „egymás terhét hordozzátok” például a korszak tipikus bibliai fordulata volt.”
a helyes igehirdetés módszertanát, vagy idősebbként vonuljanak nyugdíjba, és a atalabbak átveszik a helyüket. Nyilván cél volt a téeszesítés, de jól jött az is, hogy szembe lehet fordítani a lelkészt a vidéki módosabb parasztokkal, akik a legfontosabb bázisát jelentették az adott egyházközségnek. Vargha Tamás korábbi solti esperes Kunszent miklóson engedett a tanácselnök nyomásának, a beszolgáltatás teljesítésének fontosságáról beszélt a templomban, egy konspiráció keretében, amelynek hatására
kiürült a templom, ellehetetlenítették a működését, végül nyugdíjazták.
Játszott-e valamilyen szerepet az emberek felekezeti kötődése a téeszekbe kényszerítés és a kuláknak minősítés során?
1945 után az egyházi kötődés eltűnt a személyes iratokból, semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottak neki. Érdekes adalék, hogy a hagyományosan református lakosságú, tiszántúli Túrkevéből lett az első termelőszövetkezeti város 1951-ben – ahol gyakorlatilag mindenki belépett a téeszbe. A kollektivizálás 1963-ra fejeződött be, amikorra mindenkit rákényszerítettek a nyilatkozatok aláírására.
A református egyházi közbeszédben gyakran előkerül manapság az elkobzott földekkel kapcsolatos jóvátétel témája: például, hogy az elmúlt másfél évtizedben kapott juttatások csak töredékét jelentik az elvett javaknak, vagy hogy amit kapott az egyház, az nem tud úgy jövedelmező lenni, mint ahogyan arra szükség lenne. Mi lenne akkor a valós ellenérték?
A rendszerváltást követő politikai vezetés nem merte felvállalni a teljes jóvátételt, amely valljuk be, nehéz is lett volna, hiszen a tulajdonviszonyok akkor már teljesen
Fotó: Fortepan/ Balla Zoltán, Bereth Ferenc
Fotó:
máshogy néztek ki. Csehországban úgy oldották meg a problémát, hogy meghatározták az elvett földbirtok méretét, felbecsülték a földek értékét, és az állam átvállalta az utánuk járó haszonbérleti díj ki zetését. Ez azért fontos, mert ha az egyháznak van saját tulajdonból vagy tulajdoni jogcímből származó jövedelemforrása, akkor az állam felé történő kiszolgáltatottságát ez nyilván csökkenti.
Hogyan tudna a református egyház egy mai viszonyok között jövedelmező gazdasági hátországot kialakítani a saját működése nanszírozására?
Például egy ingatlanportfólióval, amit a helyi gyülekezet adottságaihoz kell igazítani. Ha egy falusi egyházközség rendelkezik egy 100 hektáros földdel, és azt haszonbérbe adja, évi 8-9 millió forint pluszbevételhez juthat, amely – ha a lelkész javadalma egyébként rendezve van – jelentős összeg lehet a gyülekezet működésében, és a fejlesztést is segítheti. Nagyobb városi gyülekezetben ilyen lehet egy irodaház vagy üzlethelyiségek bérbeadása, szociális bérlakások üzemeltetése.
Milyen tanulságokkal szolgál a magyar társadalom és gazdaság második világháború utáni erőltetett átalakítása és az arra adott egyházi válaszok a ma reformátussága számára?
Más típusú tanulságok vonhatók le akkor, ha egyházkerületi, egyházmegyei vagy gyülekezeti szintről beszélünk. Egy kisebb falusi gyülekezet esetében már egy 100 hek táros birtok éves bevétele is jelentős változást hozhatna, a nagyobb intézményfenntartó gyülekezetek, egyház kerületek szintje jóval összetettebb és költségesebb
feladat. A második világháború előtt jól szervezett és önálló gyülekezeti struktúra működött, amit a kommunista berendezkedés gazdaságilag, társadalmilag és morálisan is igyekezett ellehetetleníteni, szétverni.
Fontos megjegyezni, hogy ennek ellenére a szocializmus évtizedei alatt is sokan voltak, akik törekedtek a kármentésre, akik a rendszert kijátszva próbáltak közösséget teremteni, i úsági csoportokat működtetni, gyülekezeti épületeket, templomot építeni. Nagy kérdés, hogy a mai demokratikus környezetben miért csökken a felekezetek társadalmi támogatottsága. Mi az, amit nem csinálunk jól? Meglátásom szerint a hitelesség a legfontosabb tényező, a rendszerváltást követően a református egyháznak pedig még nem sikerült kitermelnie magából a legfontosabb társadalmi kérdésekre adott hiteles válaszokat. Úgy gondolom, hogy ha az egyház korszakoktól függetlenül hiteles tud maradni a bibliai értékekhez, akkor az emberek is melléállnak, és akkor a gazdasági problémái is meg fognak oldódni.
„A második világháború előtt jól szervezett és önálló gyülekezeti struktúra működött, amit a kommunista berendezkedés gazdaságilag, társadalmilag és morálisan is igyekezett ellehetetleníteni, szétverni.”
Dezső Attila
Közszolgálat mindaz, ami a gyógyulást munkálja
Százéves a magyar rádiózás: a múltról, a jelenről és a közszolgálatról beszélgettünk Horváth Gergely rádiós műsorvezetővel.
A magyar rádiózás történetét a popkultúrában szerzett felületes jártassággal is végig lehet „énekelni” a Gyáli úti kopott bútorszállítótól, „Noé bárkájától” kiindulva a mármár klasszikusnak számító LGT-sláger alapján. Száz év elteltével még mindig van, aki hisz a hangban.
HORVÁTH
GERGELY
VOLTfólió-, valamint Korrektúra-díjas rádiós műsorvezető, podcaster, kreatív producer. Húsz év alatt végigjárta a ranglétrát a Pető Rádióban, ahol többek között a Kultúr tnesz című műsor fűződik a nevéhez. A közmédiától való távozása után a Klasszik Rádió reggeli kulturális ébresztőműsorát készítette. Mindeközben írt egy személyes könyvet a hit és popkultúra viszonyáról, tagja volt az NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program korábbi kollégiumának és a Máté Péter-díj szakmai tanácsadó testületének, valamint tagja a keresztény könnyűzenét támogató Szikra-díj zsűrijének. A Magyar Zene Házában fut a közösségi lemezhallgatást visszahozó Magyar Albummm! sorozata és a Jézus és a Rock and roll „igazságkereső beszélgetések élő folyama” az ISON-ban, egyaránt hazai könnyűzenészekkel. Jelenleg kommunikációs kísérő és kulturális kommentátor.
Az iskolarádiózásban mit kerestél?
A rendszerváltás évében érettségiztünk, a ráfutó évek ennek az előszelében teltek. A szabad megszólalás volt talán a legfontosabb, a lazítás, ami nem lázítás. Valószínűleg az volt a rettenetesen bölcs, 16-17 éves énem üzenete, hogy legyünk szabadabbak. Talán ma is ez a legfontosabb, csak a valódi szabadság értelmét kellett megtalálnom.
Ma olyan kultúrában élünk, amelyben a szabadság kulcsfogalom – de a valódi jelentését egyre nehezebb közösségi szinten megérteni.
Szeretted a hangodat hallani, hallatni?
Nem igazán volt szempont. Persze, egy rádióban megoldható, hogy legyen egy jó rádiós hangod, amit te is szeretsz visszahallani a fülesben, csak ez könnyen csapdába ejt.
A kilencvenes évek fordulóján láttam A halászkirály legendája című lmet. Terry Gilliam rendezte, és számomra jó időben érkezett gyelmeztetés volt. A nyitójelenetben ott a rádiózás ősképe: Je Bridges, alias Jack Lucas iszonyatosan cool arc, ül a sötét stúdióban, pontfények világítják meg a keverőt, menő zenéket tesz be egymás után, miközben két dal között penge szóváltásba kerül a hallgatókkal. Eddig jó. Csakhogy egyszer tesz egy meggondolatlan kijelentést, aminek következményeként valaki lemészárolja egy étterem közönségét… és aztán a lmben elindul egy megváltástörténet. A kimondott szó felelősségével, hatásával ekkor szembesültem először, és nem is tudtam szabadulni tőle. Több mint tizenöt éven keresztül hordoztam magamban, egészen a felnőttkori megtérésemig. Akkor értettem meg és tudtam igazán másként értelmezni a rádiózást. Új értelmet nyert és egyfajta szakmai alapgondolattá lett a Római levél azon kijelentése, hogy a hit hallásból van. Akkor állt össze, hogy a hanggal való kommunikálásnak milyen tétje van. Ami ott kezdődik, hogy a beszéd a teremtés eszköze, hiszen a szó által teremtett Isten. Miután az Ő képmásai vagyunk, a mi beszédünk is épít vagy pusztít. Ez a képességünk leginkább egymás felé nyilvánul meg. Az, hogy a világot beszéddel formálni lehet, benne rejlik az audio műfajában.
„A beszéd a teremtés eszköze, hiszen a szó által teremtett Isten.”
Fotók: Vargosz
Ami azért erős hanyatlásnak vagy legalábbis átalakulásnak indult. Nagyon szépen megközelítetted A halászkirály legendáján keresztül az eszmélési pontod, de volt-e olyan valós rádiós egyéniség, akire nagyon felnéztél?
A magyar rádiózás szempontjából szerencsés, gazdag és csodálatosan izgalmas időszakban, a nyolcvanas-kilencvenes években lettem rádiótudatos, vagy még inkább: szakmatudatos
Erőteljes rádiós személyiségek hallatták a hangjukat nagyon különböző műfajokban. Rádiózott akkor Geszti Péter, Csiszár Jenő, Villám Géza egyik oldalon, de Fiala János, Neuman Gábor, Ránki Júlia is ott volt az éterben, ahogy a Poptarisznya is a saját színeivel. A nyolcvanas években Göczey Zsuzsa, Herskovits Iván vagy Komjáthy György zenei műsorai mind-mind külön hangok voltak, külön tónusban. Számomra ők nagyon fontossá lettek, mint ahogy a magazinműsorok is, az Ötödik sebesség például.
Nagyon tehetséges rádiósokon nőttem fel mint hallgató, aztán velük, legalábbis egy részükkel, dolgozhattam is. De hogy én ki vagyok ebben a történetben, mi az igazán fontos számomra, az tényleg a megtérésem után kristályosodott ki.
Miben láttad addig a rádiózás lényegét?
Erre az egykori Radio Café meghaladhatatlan szlogenjét tudnám idézni: „van barátod.” A kereskedelmi rádiós tanulóévek után a közszolgálathoz kötődtem, ott is éreztem jól magam. Egyébként összehallgattam mindent, ami izgalmas volt, a közszolgálattól a free-format rádiózásig, mert közben elindultak a kis, civil rádiók. A mainstreamtől a legalternatívabb valóságot képviselő nyilvánosságig
„Istennek hála, jól tudok nulláról indulni, fölépíteni valami újat.”
mindent hallgattam. Mindenhol volt valami, ami érdekes volt, sokszor az eltalált forma miatt. A forma kérdése most is érdekel. Ám amikor a közszolgálatban dolgozol, az elérés mértéke külön emeli a tétet. Ösztönző, hogy sokan hallanak.
De ha már évtizedes visszatekintésben nézünk egy pályát, akkor annak óhatatlanul részei a kevésbé szerencsés szakaszok is. A saját kanyarjaimból az derült ki, hogy Istennek hála, jól tudok nulláról indulni, fölépíteni valami újat, legalábbis a média tekintetében.
Ez szerencsés lehet, mert időközben olyan társadalmi változásba érkeztünk meg, amiben uralkodnak rajtunk a képek. Te meg továbbra is hangban gondolkodsz. Ezt miért csinálod?
A hanggal tudok a legjobban dolgozni. Ráadásul a rádió sok felmérés szerint az identitásképzés legerősebb médiuma. Éppen a hang miatt. A képi információ kiegészít, hozzáad, de megtéveszthet, és kevésbé nyílt. Hangban sokkal könnyebben eligazodom az emberek között, mert az önmagában sokkal leleplezőbb. A kép más megfeleléseket hoz ki emberekből, és sokszor túl sok a smink meg a púder. De a rádióban nem látod a tekintetet...
Viszont a hangon keresztül befogadóként sokkal tisztábban érezheted a megszólítottságodat.
Sokféle embert és stílust felsoroltál, akik így vagy úgy hatottak rád. Mi volt a döntő, amikor a saját műfajodat kerested?
Amikor népszerű lett a tényfeltáró újságírás, akkor fogalmaztam meg egy de níciót belső használatra: a magam részéről a lényfeltáró rádiózás felé szeretnék elmozdulni.
Megágyaz egy missziós műsornak. Nem akartál ilyesmibe fogni a megtérésed után?
Amikor a Pető Rádióban a végét jártam, már nehezen hallgattam könnyűzenét, mert egyszerűen beteltem vele. Kialakult néhány éves könnyűzenei intaktságom.
Minden szakmai holtpontnál vagy épp nulláról indulásnál abban tudatos voltam, hogy két dolgot minden körülmények között megőrizzek. Ez a kíváncsiság és az öröm. Ha ezekhez visszataláltam, nem volt olyan helyzet, amiben ne tudtam volna mozogni. Ez az egész életemre vonatkozó felismerés egyébként.
Néhány éve a tartalomgyártást kizárólag saját, privát kereteim között végzem. Így született a Gondolatkertészet, aminek az alcíme szerint Az újragondolás kultúrájának építésében vagyok érdekelt. Újra kell gondolnom a magam számára is sok mindent a kultúrában, az értékekben, a társadalomban. De ezt személy szerint szabadon tudom csak megtenni – ami nálam a Krisztustól való függés sza-
badsága, illetve az erre való törekvés, ez viszont tényleg személyes, és nem szeretném elkegyeskedni.
A Szentírás kikövetelte magának a központi szerepet bennem, utána viszont minden más is a helyére került. A popkultúrából jövök, ami a formálódásom során ugyan átértékelődött, de fontos maradt.
Azt a szabadságot tartom fenn magamnak, hogy addig kérdezek utána a homályos dolgoknak, amíg a magam számára a felismerés meg nem születik. Amíg én nem értem és nem élem, hogyan is adjam át? Vonatkozik ez a hit dolgaira is. Nem biztos, hogy ezt értjük misszió alatt, de nekem mégis az.
Az az érdekes abban, amit mondasz, hogy egyszersmind a közszolgálatiságnak fogalmazod meg a legletisztultabb formáját.
A közszolgálatban okkal lehet időről időre máson a hangsúly, a világ változik. Nekem most mindenesetre radikális nézetem van róla, mert 2026-ban szerintem egyetlen feladata a gyógyítás.
Mi az, ami most gyógyításra szorul?
Az emberi lélek. A hazánk mentális állapota. A kiszabadítás a megosztottságból. A felszabadítás arra a szabadságra, ami valóban megélhető. A köznek most erre a szolgálatra lenne leginkább szüksége. Nagyon szét lettünk dobálva, ideje összegyógyulnunk.
„A rádió a szabadság műfaja.”
Amikor klasszikus, nagy rendszerekben dolgoztál, például az MR2 Pető n, ott a világi közegbe becsorgattad a hitednek egyes elemeit, nem egy keresztyén rádió létrehozása lett volna kézenfekvő?
De. Elvileg szól is ilyen rádió az éterben. Talán egyszer bedobják a ziccert.
A rádió műfaja nem halt meg. Bármikor feltámadhat. Ha ma szabad tere lenne akár az evangéliumi központú műsorszerkesztésnek, azzal olyan hatást lehetne elérni – viszonyításként mondom –, mint amilyet a rock and roll korszakot nyitó és továbbíró rádiózás elért. Amikor Elvis Presley és Little Richard dalait hallgatva azt érezték az emberek, hogy élnek. Megértésem szerint a rock and roll a hallva született feltámadásról szól, és nem elvetendő, hogy megelevenítő erővel bír. A zene által.
A rádiónak szerintem az a feladata, hogy megpróbálja értelmezni, mi történik velünk itt és most a világban, a kultúrában.
Saját tapasztalat az is, hogy egyetlen húsz másodperces felkonf valakinek tízéves távlatban beégett, és mondta el egy véletlen találkozás során. Ezért hiszek a rádió műfajában még mindig, mert ezeket az egy mondatokat valakik elviszik magukkal. Nem tudom, hogy kik. De fontos arra törekedni, hogy az igazságmérlegelésben legyen esélye annak, hogy sokan meghallják azokat a mondatokat, amelyek jó irányba billenthetik az igen törékeny mentális egyensúlyt. Ha magvetésre vágysz, rádióznod kell. A rádió a szabadság műfaja.
Parti Judit
Evangélium egy kerten keresztül
Isten mindig a helyreállítás történetét szeretné újraírni a világban rajtunk keresztül is. Szelley-Bereczki Anna biomérnök atal kora dacára második vállalkozását indította el, amelyen keresztül a mindent helyreállító Istenre mutat.
Tegye fel a kezét, aki szeret lakógyűlésre járni! Valamiért azt gondolom, kevesen engedték el most a kávésbögre fülét. A atal biomérnök azonban olyan lelkesen kezdte el látogatni szűk pátriájának összejöveteleit, hogy mára egyre többen csatlakoztak hozzá a társasházból, ahol él, és igyekeznek közösen tenni a közös ügyeikért. Anna a ház kertjéért felel, ezen keresztül is formálja a lakóközösség gondolkodását, akik eddig annyira nem is használták a kertet. Ennek a társasháznak a kertjében találkozunk, ami mostanra klímabaráttá lett.
„A nagyimmal is nagyon-nagyon sokat kertészkedtem, és közel van hozzám a természet a munkám miatt is, de biztosan a lelkes naivitásom is szerepet játszott abban, hogy örömmel vetettem bele magam a lakógyűlések miliőjébe is, szeretek hatással lenni a környezetemre” – meséli
Anna. „Azért ez a kert még nem álmaim kertje, kísérletezem is benne, és az első évben jobbára hagytam, hogy élje a saját életét. Figyeltem, hogy mi bukkan elő a kertben, milyenek a fény-árnyék viszonyok, milyen a talaj, milyen élőlények jelennek meg itt a szomszéd macskákon kívül. Adtam teret annak, hogy elsőnek a kert mutassa meg magát nekem, hogy utána hatékonyabban formálhassam. Alakítgattam ki virágágyásokat, igyekszem mindent felhasználni a kertben. Tehát nem szoktam bezsákolni a falevelet és elvinni, a lemetszett faágakat is itt, a kertben használom.”
A levelek bezsákolása állandó kon iktusforrás is lehetne pedig. Komoly hívei vannak…
Szelley-Bereczki Anna: Tavaly a társasházzal beneveztem a Klímabarát kert pályázatra. Azzal, hogy nyertünk, plusz alátámasztást kapott a szakértelmem. (Nevet.) Szó-
Fotók: Vargosz
val nem azért nem viszem el a falevelet, mert lusta vagyok, hanem azért, mert ez jó a kertnek. Észrevettem a méhecskehotelt, de mi kell pontosan ahhoz, hogy klímabarát legyen a kert?
Fontos, hogy a kertünknek legyenek olyan pontjai, amelyek a körülöttünk élő élőlényeket is szolgálják, nem csak bennünket. Ez a rovarhotel nagyon egyszerű dolgokból épül fel, mint toboz, fakéreg, lényegében sok kis
„Beleszerettem a gondolatba, hogy nem csak magunknak csináljuk a kertet.”
üregre van benne szükség, amelyben a rovarok elbújhatnak. Ez a méheknek és a beporzóknak is pompás. Fontos, hogy napos helyen legyen, amennyire lehetséges. Bár a mi kertünk is inkább hűvös, árnyékos, ezzel együtt megoldottam, ahogy az itatót is. Ez nem bonyolult: egy virágalátét kövekkel, de ez már nagyon sokat jelent a madaraknak is. Jó, ha nemcsak mesterséges madáretető van a kertben, hanem vannak olyan cserjék, amelyek termését le tudják
csipegetni ősszel, télen. Ilyen a borostyán például, ami sokaknak mumus, de a madaraknak viszonylag jó téli menü.
Nálunk nem gyep van, hanem zöld felület, ami anynyit jelent, hogy többé-kevésbé hagyom, hogy nőjön minden, bár szeretnék pluszban például fehérherét, száz szorszépet felülvetni, hogy kicsit egységesebb legyen. Ahol foltos, elég végiggereblyézni a talajt, és a meglévők közé szórni a kívánt magot. Aztán öntözni, és békén hagyni vagy húsz napon keresztül. Jó, ha minél többfajta virág, növény van egy kertben.
A biodiverzitás a kedvenc szavad?
Az egyik mindenképpen. (Nevet.) Fontos, hogy ne legyen szabad földfelület, hanem mindenhol mulcsozunk, takarjuk a talajt a virágágyásokban is. A növényeket is úgy szeretem összeválogatni, hogy kora tavasztól késő őszig mindig legyen valami, ami virágzik a kertben – ez fontos a rovarok, beporzók szempontjából is.
Ehhez azért nagy fokú tudatosság kell.
Az élethez és a hithez egyébként úgy általában nem árt. Nézd a holtfasövényt! A tavaszi metszés mellékterméke, és kettős funkciót lát el. Jól takarja a kidőlt kerítést – ennél olcsóbb, természet- és sünibarátabb megoldást
„Munkálkodhatok az Isten által teremtett térben, nekem pedig az a feladatom, hogy én is olyan teret hozzak létre, ahol Isten munkálkodhat” – mondja szolgálatáról Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor, aki a szószéken állva, kerékpártúrát szervezve, méhészként és felújított présházában is igyekszik visszaadni mindabból az áldásból, amit az Úrtól kapott. Portrévideónkban élete egymással szorosan összefüggő területeit mutatjuk be.
nem ismerek. (Nevet.) Ez esztétikai szempontból is jó megoldás, amellett, hogy élőhelyet biztosíthat a madaraknak, rovaroknak.
A komposztálást is megoldottad a társasház udvarán.
A komposztáló már itt volt, amikor ideköltöztünk, inkább azt vettem észre, hogy szép lassan mások is elkezdték használni a házból.
Virágokat ültettél a kertbe?
Egy árnyékos, vadvirágos rétet szeretnék létrehozni. Árnyékos magkeveréket használtam, itt, hátul lassan látszanak a kis növénykéim. Magyarországon őshonos fajokat vetettem, amelyek nemcsak ellenállóbbak, hanem a hazai közeghez vannak szokva, és támogatják a beporzókat és a hasznos rovarokat.
Utaltál rá, hogy a nagymamáddal való kapcsolatban gyökerezik a kertészkedéshez való viszonyod. Mi kellett ahhoz, hogy ez szárba is szökkenjen?
A családom egyébként mezőgazdasággal foglalkozik, de az én utam is kalandosabb volt. Kellett egy nagyon jó biológiatanár is a gimiben, aki elindított azon az úton,
„azt a típusú kerttervezést valósítja meg, ami nem csak az embernek jó.”
hogy merjek saját kutatásokat csinálni, projektmunkákba bekapcsolódni. Feltérképeztük Debrecen védett fáit például – ezt egy hetedikes gyerek is meg tudja csinálni, és engem nagyon lelkesített. Szuper volt, hogy nemcsak a tankönyvet kellett bújni, hanem tapasztaltam, hogy egy nagypapának fontos, hogy az unokája is élvezhesse egy védett fa árnyékát. Aztán tudományos versenyeken is indultunk, nemzetközi versenyre is eljutottam érettségi előtt. Németországban mutattam be a kutatásomat egy szilíciumalapú készítményről , ami a kukorica termésbiztonságát támogatta.
Az első startupod is mezőgazdasági cég volt, ugye?
Apa folyamatosan tanítgatott mezőgazdasági témákban, de végül biomérnökként végeztem a BME-n. Egy agrárdigitalizációs megoldásokkal kapcsolatos verseny hozta az első startup ötletét, közben elkezdtem a mesterképzésemet egy amerikai egyetemen online.
Miért éppen Amerika?
Eredetileg Dániában szerettem volna mesterképzésre menni, erre tudatosan készültem is, csak nem fért össze a budapesti vállalkozói léttel a dániai nappali tagozat. Online lehetőségeket keresve bukkantam az amerikai egyetemre és a Crop Science-nek hívott mesterképzésre, ami engem igazán érdekelt. Nem volt min gondolkodnom. Mi volt a fantáziád, mit fogsz „hazahozni Amerikából”?
Az biztosan bennem volt, hogy ha külföldön tanulok, gyakorlatiasabb leszek. Kint bevett hagyománya van az online oktatásnak, és valóban gyakorlati tudásra tettem szert. Ebből született az új vállalkozásom is, ami nagyon leegyszerűsítve azt a típusú kerttervezést valósítja meg, ami nem csak az embernek jó. Beleszerettem a gondolatba, hogy nemcsak magunknak csináljuk a kertet, hanem a talajtól a beporzókon át végiggondoljuk az ökoszisztémát, azzal együtt, ahogy a kert visszahat ránk.
Nagyrészt egyébként az éjszaka közepén fél 2 és fél 4 között hallgattam az óráimat, miközben csináltuk még a startupot. Nekem megfelelt, hogy a tanulás az alvási időmből vesz el. (Nevet.) Egy amerikai egyetemen sokkal több szünet van, mint a magyar oktatásban, így nem volt vészes. A záróvizsgámat személyesen csináltam, és ott tudtam lenni a diplomaosztón, ami nagyon menő volt.
Debreceni lány vagy – a reformátusság mindig része volt az életednek?
Igen, bár a kamaszévekben kicsit felborult a fontossági sorrendem. Nem értettem a közösség lényegét. A koronavírus-járványban aztán nagyon megértettem. Budapestre visszatérve Vígh Eszteren keresztül, aki szintén debreceni, kezdtem el kapcsolódni a Bartók-negyed Református Közösséghez, most már nagyon aktívan értem is és élem is a gyülekezeti életet.
Mégis Amerikához kötődik, hogy összekapcsolódott a szakmai életed és a hited. Ez hogy történt?
Az előző startupomból azért léptem ki, mert az alapítótársammal már nagyon nem voltunk egy hullámhosszon. Próbáltam Istent is behívni ebbe a folyamatba, a vívódásaimba, de nem nagyon akartam meghallani azt, hogy ő mit mond.
Miért nem?
Mert féltem tőle. Féltem kilépni, belátni azt, hogy tovább kell lépni, de eljött az a pont, amikor nem lehetett tovább húzni. Akkor fejeztem be a mesterképzést, és Amerikában töltöttem egy hónapot. Ott rögtön kerestem gyülekezetet, aminek a tengerentúli sajátosságokkal együtt nagyon magával ragadó légköre volt.
Egyik istentisztelet végén megszólított, ahogy az útkeresőkért, egyetemet befejezőkért imádkoztak. Engem akkor már foglalkoztatott a fenntartható kerttervezés, de más is, nem voltam túl magabiztos. Amikor imádkoztak értem, megszületett a bizonyosság, hogy ez nem puszta karrierépítés, hanem Isten elhívása, és muszáj lesz rá hallgatni.
Az elhíváshoz sokszor inkább lelki dolgok társulnak, a pénz meg a tudatunkkal nehezebben fér össze. Neked okozott ez belső kon iktust?
Az árazással mindig gondban vagyok, de nem feltétlenül az elhívás miatt. Küzdök azzal, hogy mennyit ér a munkám, amibe én is sokat fektettem. Isten munkára hívott el bennünket, és ha ez természetes, akkor nekem is el kell tudnom fogadni mástól, hogy értékeli a munkámat. Bekerültél a City to City városmissziós szervezet Hit és Munka csoportjába lelkészek közé, egyetlen civilként. Ezt hogy éled meg?
Az segít, hogy a csapatban többen is vannak olyanok, akik bár lelkészek, de mellette van „nem lelki” munkájuk is, szóval ők is rálátnak a szekuláris munka világára. De van olykor félelmem, hogy elég hiteles vagyok-e, hiszen főként vállalkozói oldalról tudom képviselni a munka teológiáját. Vallom, hogy a munka az aktív dicsőítés egy formája. Ahogy a pihenés is.
„Isten munkára hívott el bennünket, és ha ez természetes, akkor nekem is el kell tudnom fogadni mástól, hogy értékeli a munkámat.”
Lényeges, hogy a másik munkájára is így tudjunk tekinteni: értéket teremt, és Istentől van.
Hogyan gondolkodsz a sikerről?
A megrendelői visszajelzéseket például sikernek tekintem. Vendégként voltam egy podcastben, ahol a felvétel előtt valaki elmondta, hogy a hétvégén pont megszellőztette, megtrágyázta a gyepét, rendbe tette a sövényét…
A podcast után, ahol arról beszéltem, hogy milyen a fenntartható kert, odalépett hozzám időpontot egyeztetni, hogy mikor tudnám megnézni a kertjét. Annak mindig nagyon örülök, amikor a tévhiteket, mítoszokat le tudjuk rombolni, és rá tudjuk döbbenteni az embereket arra, hogy lehet másképp is.
Mi a legnagyobb kertmítosz, amivel találkozol?
Nagyon sok van, de talán a legáltalánosabb, hogy sokan azt gondolják, a több virág, a biodiverzitás növelése több munkával jár, és sokkal több pénzt kell rákölteni, holott épp az ellenkezője igaz. Nincs a gyepnél költségesebb és gondozásigényesebb növény a kertben. Több és jól összeválogatott virággal, évelő növénnyel hosszú távon a kert fenn fogja tartani saját magát.
Parti Judit
Tamás
Füle
Fotók:
Megérteni, megélni, és csak aztán tanítani
Az élő, lüktető közösség számtalan módon hathat a környezetére. Gárdonyban a reformátusok a Gondoskodás Házán keresztül is Istenre mutatnak. Evangélium, szavak nélkül – ami visszahat a gyülekezetre.
Megérkezünk a gárdonyi református templomhoz. Keresi a szemem a Gondoskodás Háza nagyszabású épületét, de nem találom. Belépek a Biblia Parkba, ez kézenfekvőnek tűnik, a kert még éledezőben a fagyos napok után. Édenkert, Noé bárkája, Betlehem – és nem hiszek a szememnek. Ez a ház túl kicsi – és be kell vallani, nem nagyon szép. Ez lenne az?
A Biblia Park ajándéka
Szőke kis ú nézegeti a polcon rejlő kincseket, el van merülve, inkább az édesanyját, a négygyermekes Györei Katát szólítom meg. Ő a család legkisebbjével baba-mama
körbe kezdett járni másfél évvel ezelőtt. Az alkalom előtt és után gyakran jöttek az édesanyák együtt is körülnézni a Gondoskodás Házába – mondja. „Ha találtunk egy-egy jó darabot, amiről valaki más jutott eszünkbe, akár egy barátunk vagy a tánccsoport egy-egy tagja, azt eltettük, elvittük neki. Ha csak a mi fantáziánkban passzolt, akkor pedig visszahoztuk” – mesél Kata a ruhák gyülekezeten túli körtáncáról, amelybe úgy is csatlakoznak, hogy saját jó minőségű, hordható darabjaikat behozzák.
Közben Kata kis a megunja a szemlélődést, így rácsodálkozhatok, hogy miről gondoskodik még ez a kis ház. Az „énidő” a kisgyermekes anyák esetében legfeljebb egy presszókávé zavartalan elfogyasztását jelenti. Ennél a net-
tó öt percnél is többet ad a Gondoskodás Háza. Mégpedig úgy, hogy a házat zárt kert öleli körül, ez a Biblia Park, ami imasétát is rejt a homokozó és a kismotorok mellett – az egyikre felpattan a kis ú, és biztonságban köröz a kertben, míg az édesanyja válogat.
Közben még többen érkeznek a házba, cserélnek, válogatnak, beszélgetnek. Micsoda élet van itt, kérem! –mondom ki hangosan. Mialatt Kata nyári ruhákat keres a családja számára, megosztja, hogy törekszik a fenntarthatóságra, neki ebben segít a Gondoskodás Háza. „Ez éltető és élhető körfogás” – mondja.
„Úgy örült annak, amit vittünk neki! Még atal, most nyeri vissza önmagát a szülés után” – hallom két idősebb hölgy beszélgetését, akik nemcsak a szomszéd újszülött babának, hanem az édesanyjának is válogatnak „kelengyét”.
Gondoskodás. Ízlelgetem a szót sokadszor.
Az idősebb hölgyek, akiket megszólítok, sok éve járnak ide, most hoztak is, visznek is ruhát, de egyikük elmondja, hogy már nyolcvankét éves, korábban étkészletet, üvegpoharakat is hozott, mert úgy gondolta, már biztosan nem
„Szemetet nem szeretünk átvenni, ma már nagyon máshol vannak a hordhatósági határok.”
fogja használni. Nem tartoznak a gyülekezethez, de a gondoskodás fontos és érthető számukra.
Egy újabb kibontott zsákból csinos, háromrészes kosztüm kerül elő – nagyon sajnálom, hogy a méretemnél jelentősen kisebb.
„Beszélnek róla, hogy ide be kell nézni”
A gondos szortírozás és rendszerezés Kovács Ildikónak, a gyülekezet munkatársának köszönhető, ő tartja rendben a Gondoskodás Házát is. Fogadja az adományokat mindennap nyolctól délig, ennek ellenére a kerítés mellett rendre akad egy-két kósza zsák ruha, amelyek nem könynyítik meg a dolgát. A segítőszándékot is komoly munka a megfelelő mederben tartani.
„Szemetet nem szeretünk átvenni, ma már nagyon máshol vannak a hordhatósági határok. Amiket csak ideraknak a kerítés mellé, annak azért nem örülünk, elég feladat rendben tartani és kirakosgatni az adományokat” – mondja Ildikó, aki nekem is a kezembe ad álmaim nadrágjai közül mindjárt kettőt is. Ma három zsák ruhát pakolt át, köztük gyönyörű terítőket, amelyek az úrasztalán is megállják majd a helyüket.
„Pestről is hoznak ruhákat, van, aki kipakolja a házát, és azt kell átvenni, azután szortírozni, mert a használhatatlan dolgok elszállítását is havonta megszervezzük” – mesél Ildikó az áramoltatás menetéről, amelynek két és fél éve részese. Egyszerre érzékelem rendszeretetét és segíteni akarását. Mesél róla, hogy nemcsak gyülekezeti tagok jönnek a Gondoskodás Házába, hanem sokan megfordul-
nak itt, azt mondja, a híre szájhagyomány útján terjed. „Beszélnek róla, hogy ide be kell nézni, mert mindig találnak kedvükre valót” – osztja meg Ildikó.
Szívességcsere-program – gyökerek, majd ágak
Karl Melinda, a gárdonyi gyülekezet vezető lelkipásztora minden hajnalban keresi Isten vezetését, akaratát. Szolgálatának egyik ilyen felülről vett gondolata volt a Gondoskodás Háza. „A mulasztás félelme miatt az igei szolgálatomban is benne van, hogy amit megértek, azt meg kell élni, és azután meg kell tanítani megélni. Mi, reformátusok, mindennapos igeolvasók vagyunk. Sokat tudunk, de életté váltani nem biztos, hogy tudjuk az Igét. Ehhez kell az őszinteség és az életpéldák. Falak nélküli gyülekezet vagyunk – a legegyszerűbb és -érthetőbb igehirdetés az életünk, ott zajlik az igazi istentisztelet” – vallja.
A gyülekezet több, szeretetből fakadó kapcsolatépítésnek igyekezett teret adni, 2012-ben ezért is kapcsolódott a Szívességcsere-programhoz. Így fogadtak be először ruhafelajánlásokat is, és a gyülekezeti házban minden hónap utolsó péntekjén várták mindazokat, akik örömmel vá logattak a ruhák között. Így zajlott ez két-három éven keresztül.
„A férjem először persze elhűlve nézett körül ilyen alkalmak után: mi történt a gyülekezeti házban? A szívesség napján 70-80 ember is megfordult a nálunk, aminek az volt a hozadéka, hogy köszönthettük a gyülekezettől, az Isten igéjétől távol élő embereket, és taníthattuk őket arról, hogyan viszonyuljunk egymáshoz. Nemcsak jó légköre lett az alkalmaknak, de békességesek is lettek, és sokat formáltak az emberek hozzáállásán” – mondja a lelkész.
Karl Melinda és Oláh László huszonnégy évvel ezelőtt érkeztek Gárdonyba, ahol tíz éven keresztül a fér vezette a gyülekezetet, majd börtönlelkészi feladatok felvállalása után felesége, Melinda követte a gyülekezet élén. A kezdeti kihívások között volt a segítők megszervezése.
„A kórustagokkal például a próbák után foglalkoztunk az adományokkal, ‘rongyterápiának’ hívtuk, aminek
volt egy pazar miliője” – mondja nevetve. „Megérkeztünk a hétköznapok megtépázta idegrendszerrel, amelyet először az éneklés rendezett, aztán imádkozva átpakoltuk magunkat a ruhahegyen, és magunknak is találva egy-egy darabot, személyesen átéltük újra Isten gondoskodását.”
Kis ház, nagy lehetőség
A kezdeti éveket követően az egykori, leomlott parókia helyén épült egy kis, garázsnak való faház a gyülekezeti ház udvarában. A koronavírus-járvány hozta helyzetben oda kellett költöztetni a „gondoskodás” alkalmait. A lelkész házaspár pedig elfogadta, hogy soha nem lesz helye az autójuknak. Ez lenne hát a Gondoskodás Házának keletkezéstörténete.
„Megéltük, hogy valóban egymásról gondoskodunk, és ez egyben nevel is bennünket. A kezdetben külön világot alkotó Gondoskodás Házát most már a gyülekezet is használja. Először meghatározó volt az a nagyon emberi hozzáállás, hogy az emberek inkább hoztak, meg akarván szabadulni a fölösleges dolgaiktól. Ezeket a játszmákat le kellett tenni. Jobb őszintének lenni abban is, hogy olyat hozzak, aminek magam is örülnék, ha megkapnám, és abban is, hogy nemcsak adni, de kapni is tudunk. Ez utóbbi volt a nehezebb kezdetben” – vallja a lelkésznő, aki abban is elöl járt, hogy ruhatárát rendszeresen Isten butikjából frissítette, és ezt jól tudták, akik bibliaórára jártak. „Dicsérték a ruháimat, így könnyebb volt behívni a hívő testvéreket is, hogy nézzünk körül együtt, hiszen azt üzente rajtam minden darab: dicsérem Isten gondoskodását!”
Minden napra egy apró csoda
Ma már ha baba születik a gyülekezetben, rá is gondolnak, válogatnak neki, ez hozzátartozik az életükhöz. Rengeteg gyönyörű babaholmit, kocsit, ringatót, öblöt hoztak be a Gondoskodás Házába legutóbb is – a feliratokból látszik, hogy egy Lili nevű kislányéi voltak. Mindezt megkaphatta egy család, ahol a pocaklakót Lilinek kezdték el szólítani.
Ezeket a történeteket nem egy népmesei hős mondja, bár része az identitásának, hogy néptáncos is Csütörtökiné Lőrinczi Tünde Delinke, aki 2025 szeptembere óta a gárdonyi gyülekezet beosztott lelkésze. Négy gyermek édesanyjaként csaknem tíz évig maradt otthon, az édesanyák elmagányosodásának problémáját, a gyereknevelésben eszköztelenné váló generáció gondjait is ismeri.
A baba-mama kör vezetésében korábban is vállalt szerepet, azóta kötődik a Gondoskodás Házához, melynek lelki értékei átitatják az életét.
„Egyik alkalom végén a tiszteletes asszony behozott egy nagy kupac ruhát, én pedig úgy éreztem jó néhány darabról, hogy konkrétan az én családomnak lettek összecsomagolva. De körbenézve észrevettem, hogy nemcsak én, hanem minden anyuka talált közötte valamit. Akkor értettem meg, hogy a Gondoskodás Háza mennyire aktív történetet ír a gyülekezet életében.”
Tünde szerint minden hétre jut egy apró csoda, bár a történet árnyoldalait sem titkolja: a templom kerítését beszélgetésünk reggelén is végig pici játékok „díszítették”.
Nagyobb értéket teremteni
„A legkörnyezetszennyezőbb módon a ruháinkkal bánunk” – mondja a lelkésznő. „Silány minőségű pólókat veszünk, amelyek két mosás után lyukasak, használhatatlanok lesznek. Indok nélkül váltunk pazarlókká.”
Tündének viszont volt ötlete a tengernyi használt pólóra is, egy szakajtónyi „pólófonalat” mutat, amelyet maga készített, a hozzá való szövőkereten már ott a felvetés; rongyszőnyeg születik. „Annyira egyszerű, hogy egy gyereknek is meg tudom tanítani – és őszintén szólva szeretném is minél többeknek megmutatni, hogy a lyukas vagy foltos póló még nem az út vége.” Vallja, ha nem teremtünk nagyobb értéket a meglévőből, akkor csak a szemetet pakoljuk. „A népi kultúrából ismerős rongyszőnyegeknek most reneszánsza van, a mai gyerekek életének pedig szükségszerűen része az újrahasznosítás.” Erre a hozzáállásra épít maga is, amikor saját gyerekei mellett a gyülekezethez tartozó i oncokat is szeretné bevezetni a teremtésvédelem hétköznapi gyakorlataiba. „A terítőkből kötényt, szalvétát készítünk, ez is könnyen megtanulható, és örömforrás a gyerekek számára. Sikerélményt ad, ha csak egy székpárnát el tudnak készíteni maguknak, mert valódi tudásra tesznek szert. Az én generációm már környezettudato-
sabb, hívő emberként mondhatjuk úgy is: elkötelezettebb a teremtésvédelem iránt. A Gondoskodás Háza, az újrahasznosítás megélt evangélium.”
A gyülekezeti baba-mama kör és a Gondoskodás Háza közötti átjárás oda-vissza működik. Tünde nemcsak a gyülekezeti anyukákkal jön rendszeresen ruhatárat frissíteni, de a gyülekezeti „turin” keresztül is érkezett édesanya a körbe. „A kegyelmet is megéljük ezen keresztül, nem kell érte küzdenünk: csak úgy van. Persze, itt is volt, aki visszaélt a helyzettel, de ez nagyon ritka” – fogalmazza meg a ház kezelésének nehézségeit a lelkész.
„Az én generációm már környezettudatosabb, hívő emberként mondhatjuk úgy is: elkötelezettebb a teremtésvédelem iránt.”
A református közösség ma sem túl nagy, kicsivel kevesebb mint kétszáz fő az egyházfenntartók száma, két intézmény felé vállalva felelősséget hetente négyszáz gyermekkel foglalkoznak. A tapasztalt áldások azonban jelzik: nagy lendülete van itt az Úristennek. Vasárnap öszszegyűlnek közösségben dicsérni Istent, de a hétköznapokban az életükkel válaszolnak az igére, hirdetve Isten mindenre kiterjedő gondoskodását.
Parti Judit
A gondoskodás esztétikája
Sokan mérőszámokban, épületekben vagy struktúrákban látják az egyház erejét. De mi az, ami valóban lakhatóvá és otthonossá teszi a közösséget? A nők képviselik azt a bibliai, erős segítséget és gondoskodó esztétikát, amely nélkül Isten világa és a mi gyülekezeti életünk is befejezetlen maradna.
Melyek a jó gyülekezetek mérőszámai? Mitől lesz egy közösség jó? Válaszolhatunk ezekre a kérdésekre egyszerű adatokkal: hányan jönnek el egy istentiszteletre, mikor épült a templom, mennyi hétközi alkalmat tartanak, ki hirdeti az Igét. De ha őszinték vagyunk, a közösségeket nem pusztán a számok vagy a téglák tartják össze. A teremtésnél Isten körbenézett tökéletes alkotásain, és mégis kimondta az emberre, a fér ra nézve: nem jó az egyedüli állapota. A nővel lett teljessé, egésszé a teremtés. Aki rakott már ki 1000 darabos puzzle-t, tudja, hogy az utolsó elem semmivel sem speci kusabb a többinél, mégis
különlegessé lesz. Ugyanígy a nő önmagában nem értékesebb, mint a fér , de teremtésének időzítése mégis kiemeli a helyzetét. Nélküle az ember magányos, a világ befejezetlen. Nem igaz ez a közösségeinkre is?
Gyülekezeteink képesek úgy működni, mint egy családi otthon. Sürögnek-forognak az emberek, vendégek érkeznek, ünnepelnek, máskor kávé vagy sütemény mellett beszélgetnek, vagy komoly hangvételben, fontos dolgokról döntenek a vezetői egy asztal körül ülve. Ahogy egy családban mindenki megtalálja a feladatát és helyét, úgy alakul ki a közösségeinkben is egyfajta nevesített vagy ki
Fotók: depositphotos.com, Füle Tamás, Kovács Marcsi
nem mondott, természetszerűleg kialakult rend. A testvéri oda gyelés és az egymásról való gondoskodás illata a küszöb alatt is kisurran, és viszi a jó hírét a gyülekezeteinknek. Hiszem, hogy az ilyen közösségekben Isten is gyönyörködik.
A gyelem és a gondoskodás nem csupán női princípium, de nem szabad elfeledkezni az Úrtól kapott feladatról és küldetésről: segítővé, segítőtárssá lenni. Ez a titulus nem fokozza le, nem kényszeríti mellékvágányra a nőket, hanem méltóságot ad számukra. Hiszen a segítő (héberül ézer) szó az Ószövetségben legtöbbször Istenre vonatkozik, aki népe segítségére siet. Tim Keller ezek alapján azt írja a házasságról szóló könyvében:
„A ’segítség’ tehát azt jelenti, hogy saját erőnkből kipótoljuk, ami a másikból hiányzik.
A nőt ’erős segítőnek’ teremtette Isten.”
(Timothy és Kathy Keller, A házasságról, Harmat Kiadó, 2015, 177. o.)
A nők teremtettségüknél fogva magukban hordozzák a gondoskodás képességét, mellyel Istenre mutatnak. A gondoskodás esztétikája ott kezdődik, amikor valaki észreveszi a könnyet másnak a szeme sarkában, felhívja telefonon a rég nem látott idős testvért, aki mindig a második sorban szokott ülni, vagy abban a gyelmes csendben nyilvánul meg, amelyben napvilágra kerülhetnek a takargatott sebek. Közösségeinkben a női jelenlét mint kötőszövet tartja össze a szerkezetet. Ahogy a szerkezetnek szüksége van vázra, amely nélkül összeesik és szétfolyik, úgy a szilárd váz is rászorul a rugalmasságot adó kötőszövetre.
Ugyanilyen fontos gyülekezeteinkben a nőiség, valamint a fér erő és stabilitás egymást segítő és együttműködő szolgálata. Kálvin János az Institutióban ír arról, hogy Isten nemcsak a szükségleteinket elégíti ki, hanem a gyönyörködtetésünkre is teremtett dolgokat, például a virágok illatát, a táplálék ízét vagy a színeket. (Kálvin, Institutio, A keresztyén vallás rendszere I., 3.10.2., Kálvin Kiadó, 2014, 545–546. o.) Ilyen ajándék Istentől a női gondoskodás, amely nemcsak elvégzi a feladatot, hanem szépen végzi el. Ami nemcsak ételt ad az éhezőnek, hanem asztalt is terít neki. Ez az esztétika az Isten iránti imádat egy formája.
Ahogy az Újszövetségben is látjuk Jézus és Pál körül az asszonyokat, ilyen természetességgel vannak jelen mai közösségeinkben is a nők. Kinyitják otthonukat egy csoportnak, sós vagy édes harapnivalót készítenek a testvéreknek, felajánlják idejüket, kapcsolati tőkéjüket, kezük munkáját, pénztárcájuk tartalmát, vigyázzák és nevelik gyermekeinket, hallgatják a tanítást, és továbbadják az evangéliumot. Ebben nem is az a legkülönlegesebb, hogy
„A nők nem helyet kérnek, hanem helyet teremtenek az egyházban.”
a felsorolás minden elemére találhatunk bibliai példát – akár név szerint említve őket –, hanem az, hogy gyülekezeteinkben is fel tudjuk sorolni azokat a atal hölgyeket vagy idősebb asszonyokat, akik ezt ma is örömmel és szeretetből ajánlják fel közösségeinknek.
A nők méltóságát és megbecsülését nem csupán nőiességük külső vagy belső jegyeinek elismerése adja meg. Hanem az, ha felfedezzük a fér vá és nővé teremtésben Isten mérhetetlen kreativitását és zsenialitását, amellyel a teremtett világot, benne az emberi kapcsolatokat és közösségeket akarta teljessé tenni. Mindezt azáltal, hogy saját tulajdonságaiból elrejtett bennünk néhányat, melyeket megélve vagy észrevéve rá, a Teremtőre mutathatunk. A női lélek gondoskodása így önmagán is túlmutat: abban segít, hogy még tökéletesebben megismerjük Istent.
Varga Emese
Erős, mint az oroszlán és szelíd, mint a bárány
Egy egész közösség előtt felvállalni gyengeségeinket és botladozásainkat – igazi határátlépés. Mégis, gyakran erre van szükség ahhoz, hogy életünk akár nemzedékeken át hordozott sebeit és meggyengült kapcsolatainkat helyre tudjuk állítani. A pesthidegkúti református gyülekezet rendhagyó fér köri alkalmán jártunk.
Fér szerep-felfogásaink kegyességi irányzatonként, sőt gyülekezetenként is változnak. Abban azonban talán mindenki egyetért, hogy az ezekről való hatékony párbeszédhez elsősorban a felvett álarcaink levétele szükséges.
A Pesthidegkúti Református Egyházközség 2025 tavaszán indított fér kört, amely önmagában nem rendkívüli történés. Az azonban már inkább, hogy egyetlen fér bátor kiállása szinte rögtön két tucatnyi társát sarkallta őszinte, tabuk nélküli megnyílásra. A fér kör néhány tagjával beszélgetve arra voltunk kíváncsiak, milyen erő rejlik ebben a testvéri közösségben.
Húsz év, közel ezer rendezvény, és egy majdnem lenullázott házasság
„A feleségemmel huszonkét éve házasodtunk össze, és három gyönyörű gyermeket nevelünk. A munka és a szolgálat oltárán azonban sokáig az elvártnál többet ‘áldoztam’ – gyakorlatilag alig voltam otthon” – meséli Lazsádi Ákos, a fér kör alapítója. Úgy érzi, a 2021-es év volt a vízválasztó a feleségéhez és a gyermekeihez fűződő kapcsolatában: „Húsz év alatt közel ezer rendezvényt szerveztem, és majdnem lenulláztam a házasságomat. Megértettem, hogy nem lehet mindent büntetlenül feláldozni a karrier és a pénzkeresés oltárán. Éreztem, hogy valaminek történnie kell az életemben. Elmentem egy XCC-re (egy fér aknak szóló,
jellemformáló kalandtúrára – a szerk.), majd a feleségemmel részt vettünk a 2=1 Misszió házaskurzusán. Tudatosan dolgozni kezdtem azon, hogy megmentsem a házasságunkat, és több – minőségi és mennyiségi – időt kezdtem tölteni a gyermekeimmel is. Évekbe telt a házasságunk helyreállása, de minden nehézségéért és fájdalmáért hálás vagyok, mert ez közelebb vitt Istenhez.”
Gyógyulási folyamata végén egyre erősödött benne az a gondolat, hogy Istennek minden család sorsa ugyananynyira fontos: „Láttam, hogy a keresztyén házasságok a próbák kohójában sajnos közel hasonló arányban végződnek válással, mint a világiak. Isten viszont megkönyörült rajtam, és tudtam, hogy a fér társaimon is könyörülni akar.”
„Évekbe telt a házasságunk helyreállása, de minden nehézségéért és fájdalmáért hálás vagyok, mert ez közelebb vitt Istenhez.”
Ákos egy vasárnapi istentisztelet – és csaknem egyéves imaharc – után azzal állt ki a pesthidegkúti gyülekezet elé, hogy olyan fér akat keres, akik Isten által rendelt helyükre kívánnak állni a családjaikban. Szeretne tanulni tőlük, hogy együtt jobb fér akká, jobb apákká és jobb férjekké válhassanak. „Még aznap többen odajöttek hozzám, és a fér körünk létszáma rövid időn belül több mint harminc főre duzzadt. Úgy gondolom, ezt nevezi a Biblia kairosznak (alkalmas időnek – a szerk.). Ahol fér ak helyreállnak, ott a házasságok megerősödnek, és a családok megmenekülnek.”
A gyülekezeti fér kör tagjai havonta egyszer találkoznak, hogy a családban betöltött szerepeikről beszélgessenek, leszámoljanak függőségeikkel és a kapcsolataikba éket verő démonaikkal. Az alkalmak gerincét eleinte Bolyki László: Apák és úk – A fér vá válás útján című, 2024-ben megjelent könyvének fejezetei adták, melyek központjában az életlánc megszakadása és helyreállítása áll. „Nem akartunk egy újabb fér bibliaórát, és a céltalan sörözésből is kinőttünk már. Őszintén és nyílt sisakosan, a küzdelmeinket bátran felszínre hozva szeretnénk Isten által gyógyulni. Együtt! Nálunk helye van a hallgatásnak, és helye van a szólásnak is, nincs semmi nyomás rajtunk, és az sem kritérium, hogy minden szavunk bibliai idézet legyen. Úgy látom, legkönnyebben 4-5 fős kiscsoportokban tudunk megnyílni egymás előtt.”
A fér kört a Bolyki-könyvben leírtak inspirálták saját logójuk megalkotására is: ezen egy oroszlán és egy bárány látható. „Fontosnak tartom, hogy egy időben kell harcosnak lennünk, mint Júda oroszlánja, és szelídnek is, mint Isten báránya” – magyarázza Lazsádi Ákos, aki korábban meghívta körükbe az XCC és a 2=1 Misszió munkatársait is, hiszen szerette volna, ha társai is kedvet kapnak az általuk szervezett elvonulós és szemléletformáló hétvégéken való részvételhez. Hangsúlyozza:
„Nincs varázsütés, és nincs megúszás sem. Ahogyan valaki egyszer találóan megfogalmazta: ‘A sikerhez vezető li nem működik. Használni kell a lépcsőt: lépésről lépésre.’ Ez munkával és idővel, elbukásokkal és sebezhetőséggel jár együtt, de nagyon megéri. Egyfajta mindennapos küzdelem ez, tudatos jelenlét és felelősségvállalás a társamért, a családomért.”
Más emberként térnek vissza – ezt állítják, akik részt vesznek a vég nélküli napként is fémjelzett XCC-n. A kívülállók számára titkos kalandtúráról annyit biztosan tudni, hogy ami ott történik, jellemformáló erővel bír a fér ak számára. Áldozatmentalitásról, megszégyenítés nélküli lelepleződésről és felelősségvállalásról beszélgettünk az XCC hazai vezetőjével, Hamar Dániellel.
A templom falai között minden téma elfér
Megkérdeztük a fér kör résztvevőit is, hogyan élik meg ezt a fajta közösséget más fér akkal. Labancz Domonkos számára az a különleges, hogy gyakran édesapjával vesz részt az alkalmakon, sőt, azokon felmerült már olyan téma is – például a sorkatonaság szerepe a fér vá érésben –, amelynek lehetséges előnyeiről és hátrányairól négyszemközt sem beszélgettek még. „Azért is jó egy ilyen férközösség, mert fontos, hogy egy gyülekezetben a fér ak ne csak tisztségeket töltsenek be, hanem őszintén megéljék a hitüket, és lelki szolgálatot vállaljanak” – osztja meg.
Hozzáteszi, a fér kör nem adhat helyet például a nők kibeszélésének, fontos viszont a hétköznapokban tabuként kezelt témákról folytatott őszinte eszmecsere, még akkor is, ha azok első gondolatra nem tűnnek a templom falai közé valónak. „De minden ide való, hiszen ez az életünk, ide bármi befér, ha arról van szó, hogy egymással megosztjuk a problémáinkat, tanulunk egymás hibáiból, nem pedig kioktatással fordulunk a másik felé.”
Domonkosnak sokat jelent, hogy mennyien küzdenek az édesapjukkal való kapcsolódással, vagy hogy milyen nehézségekbe ütköznek, amikor megpróbálják őket Istenhez közelebb vinni. „Minden generáció részéről nyitottság kell ahhoz, hogy kölcsönösen tanulni tudjunk egymástól, hogy ne az legyen, hogy az apák papolnak, a úk pedig lázadnak. A kiscsoportos beszélgetéseinkben is arra törekszünk, hogy legyenek köztünk a húszas-harmincas éveikben járók és hatvanpluszosak egyaránt.”
Félúton a gyógyulásig
Az apa- ú kapcsolatról folytatott diskurzus jelenleg Váczi Levente életében is kulcsszerepet játszik: „Huszonhat éves koromban kezdtem megérteni, ki is vagyok valójában, és miért lettem olyan, amilyen. Ritkán találkozunk édesapámmal, de amikor próbáltam vele megosztani, hogy mivel küszködök, hideg és érzelemmentes reakciója gyakorlatilag kihúzta a lábam alól a talajt.” Mint mondja, a megfelelő apakép hiányára vezeti vissza, hogy rosszul
„Az Igében ott van, hogy tiszteld apádat és anyádat, mégis bennem volt az indulat a saját apám irányába.”
bánt egykori barátnőjével. „Ekkor gyűlölni kezdtem az apámat, de éreztem, hogy ez így nem jó, rendezni kellene a kapcsolatot. Hiába próbáltam ‘elmenni vele a falig’, egyszerűen arra kért, hogy azonnal menjek el a házából. Ez volt a mélypont, s bár azóta valamennyire rendeződött a viszonyunk, továbbra is érzem a hiányát.”
Levente akkor kezdett el a gyülekezet alkalmaira járni, amikor elindult a fér kör, és nem volt kérdés számára, hogy csatlakozni szeretne a közösséghez, mert érezte, hogy itt gyógyulni tud majd.
„Az Igében ott van, hogy tiszteld apádat és anyádat, mégis bennem volt az indulat a saját apám irányába. Megértettem, hogy ő is elszenvedője volt az alkoholista apja viselkedésének, az egész pedig lecsorgott ránk. Teljesen szétesett a családunk, a szüleim elváltak, és a testvéreimen is látom az identitásválságot.”
A atalember úgy érzi, a lelki nehézségeken sokkal könnyebb túljutni biztonságos és együttérző környezetben, és ha valakivel meg tudja osztani problémáit, az már félút a gyógyulásig. „Meg kell tanulnom bizonyos dolgokra nemet mondani, és felnőtté válni az élet legtöbb területén. Úgy érzem, az élet kőkeményen megtanít most ezekre, és mindennap felveszem a kesztyűt.”
Futókör és irodalmi felolvasóest helyett
„Az egyházunk nem erősíti meg a klasszikus fér képet” – veszi át a szót Bécsi Tamás. „A fér aknak szükségük van arra, hogy más fér akkal megosszák a gondolataikat, annak ellenére, hogy a legtöbben egy életen keresztül is el tudják fojtani a problémáikat. Itt találkozunk más hívő vagy kereső fér akkal, akiknek ugyanolyan gondjaik vannak – de ugyanazt látjuk a bibliai szereplők esetében is –, ez pedig megerősít abban, hogy nem vagyunk egyedül.” Szerinte lehetne akár futókört vagy irodalmi felolvasóestet is szervezni, az ő összejöveteleiknek mégis az adja meg a pikantériáját, hogy a fér ak rájöhetnek: Isten kiemelten igényli őket az egyházában. „Attól még, hogy az ember hívőnek gondolja magát, vagy valóban az, nem fogják elkerülni a problémák a házasságban és a gyermeknevelésben sem.”
Sebezhetőnek mutatkozni
Az Apák és úk című könyv utolsó fejezetének férköri feldolgozásának levezetését magára a szerzőre, Bolyki Lászlóra bízták, aki örömmel vállalta a felkérést. Az író, zenész, lelkigondozó az életlánc helyreállításáról mesélt, és beszélgetett a fér kör résztvevőivel. „Rengeteg szolgálatot végeztem életemben, és arra jöttem rá, hogy az egységnyi energiabefektetés a fér aknál térül meg a legjobban” – osztotta meg portálunk érdeklődésére a művész.
„A fér ak helyreállásával ugyanis a családok is helyreállnak, ezáltal pedig a gyülekezetek erősödnek. Már az is előrelépés, hogy ezek a fér ak mernek sebezhetőnek mutatkozni, és ideszánják az idejüket.”
Feleségével együtt Tamás négy gyermeket nevel: három út és egy lányt. „Egy 10-12 éves ú a világ végére is utánad megy, veled szerel, főz vagy játszik, egy gimnazistának azonban már nem te vagy a legfontosabb. Ez természetesen velem is megtörtént, és rengeteg energiát kellett abba
„Egy 10-12 éves ú a világ végére is utánad megy, veled szerel, főz vagy játszik, egy gimnazistának azonban már nem te vagy a legfontosabb”
fektetni, hogy igazodjak a gyermekeimhez. Például: magamtól nem mennék el, de az egyik ammal rendszeresen falat mászunk. Aztán hagyom, hogy az autóban az ő zenéjük szóljon, hiszen akkor ők is kommunikatívabbak. Nagyobb küzdelem, hogy mit kezdjünk azzal, ha a gyermek nem akar többet templomba járni. Imádkozni mindig tudunk érte, de nincs egyértelmű útja annak, hogy mit tegyünk ebben a helyzetben. Pontosan ezek azok a problémák, amikkel itt találkozom más fér aknál is, hiszen a gyülekezetben hajlamosak vagyunk arra, hogy a jobbik arcunkat mutassuk, hogy a mi családunk és a mi kapcsolatunk tökéletes, a gyerekeink pedig szuperek. Egy-egy mély fér köri beszélgetés azonban ki tudja ugrasztani a nyulat a bokorból.”
A pesthidegkúti fér kör találkozói nem korlátozódnak havi egy alkalomra: volt már évnyitó istentisztelet, ahol megáldották gyermekeiket, rendszeresen lakomáznak együtt, de gyermekeikkel közös „anyamentesítő” alkalmakat is szerveznek, és mentorálni is szeretnék egymást. 2025 őszén csatlakoztak a Kárpát-medencei református i úsági imaéjjelhez is, melyet „öröki úsági” imaéjjelnek neveztek, ahol gyermekeikért és unokáikért virrasztottak és fohászkodtak.
Dezső Attila
archívumok
Tamás; személyes
Fotók: Füle
Közelebb Krisztushoz, közelebb egymáshoz, közelebb önmagunkhoz
Fontos-e a házaskör a gyülekezet életében? Pontosan mi a szerepe? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ három dunamelléki gyülekezetben. Felette nagy titkok nyomában lépkedünk.
A semmiből, a meglévőből, szilárd alapra építve – három körülmény, melyek adattak egy-egy lelkészházaspár életében. A körülmények azonban nem jelölnek ki kötött pályát, egyéni felelősséggel járja ki-ki a szolgálati útját, gyülekezeti építési terveit annak a Krisztusnak alárendelve, akié a gyülekezet. A házasság is az ő brandje, amelynek ráadásul az egyház és Krisztus kapcsolatát kellene meg jelenítenie a világban.
A lelkészi szerep is változó ezekben a helyzetekben attól függően, hogy tagja vagy vezetője-e a lelkészházaspár egy-egy körnek, hogyan van bennük jelen. Az, hogy lelkészként ki-ki a saját küzdelmeiből mennyit vállal fel, mennyire hagyja, hogy a házaskör őt magát is építse, befolyásolja egy-egy gyülekezet házassághoz való hozzáállását.
Házasság Isten tenyerén
Szabó Márk és felesége, Szabó-Sepsi Klaudia négy éve kezdték meg szolgálatukat a pákozdi gyülekezetben. A közösséghez köthetően már működött egy ökumenikus házaskör. 2025-ben fogalmazódott meg a lelkészházaspár szívében egy új házaspáros alkalom indításának gondolata, ekkor hozta Isten eléjük a Kéz a kézben ötletét és a leendő tagokat.
„A Kéz a kézben kör utal egyrészt a házasságra, amelyben fogjuk egymás kezét, de arra a bibliai szemléletre is, hogy Isten kezében vagyunk párként is” – mondja Szabó Márk lelkipásztor, aki feleségével együtt kapott látást arra nézve, hogy azoknak a húsz- és ötvenéves kor közötti házaspároknak, akik már az ő szolgálati idejük alatt csatlakoztak a közösséghez akár a keresztelésen keresztül, vagy pusztán azért, mert a településre költöztek, legyen lehetőségük egymással szorosabb közösségben lenni, egymás hite és humora, világlátása által is épülni.
Piczkó Katalin, keresztény pszichiáter Szeretetkert című könyvére akadt rá Szabó-Sepsi Klaudia, melyet a lelkészházaspár közösen dolgozott át fejezetenként egy-egy alkalomra, evangéliumi szemlélettel. A témák közt ott van a felmenők szerepe, a házassági szerepek, a kon iktuskezelés, a megbékélés, a megbocsátás.
A lelkészházaspár egyenként hordozta imádságban a résztvevők életét, házasságát már a kör indulása előtt.
A kör „eredményességére” válaszolva Szabó Márk elsősorban önmagáról kezd beszélni. „Elsősorban nem azt monitorozom, hogy a többiek mit kapnak, hanem nekem, személyesen fontosak azok a témák, amelyeket így a feleségemmel együtt kétszeresen is átbeszélünk. De azt vettem észre, hogy a házaspároknak a közös igeolvasás, igeértés, Krisztushoz való közeledés is ebben a közösségben nyert teret, mert itt fel lehet tenni olyan kérdéseket, amelyek kinek-kinek a hétköznapjait feszítik.
Amikor idekerültünk, akkor futótűzként terjedt el, hogy mi gyermektelen házaspár vagyunk. Igen, most tíz éve imádkozunk gyermekáldásért, és ahogy felvállaltuk a sebezhetőségünket, az többeket vonzott. Lehet, hogy emberi kíváncsiság volt persze, hogy mit kezd a lelkészházaspár a hit kérdéseivel, de van olyan házaspár, aki csatlakozott a körhöz, és nekünk mondták el először, hogy
szintén tíz év várakozás után kisbabát várnak, két másik, hasonló cipőben járó házaspár nemrégiben lett szülővé. Számunkra ez csoda és áldás a gyülekezet életében, ami Isten hatalmáról beszél. Itt nemcsak egy lélek születik meg, hanem egy teljes család meggyógyul. Ilyen gyógyulási lehetősége a házaspároknak, nekem is személy szerint a Kéz a kézben.”
Az újjászületés ereje
Tizenöt éve kezdte meg szolgálatát a Göd-Sződligeti hármas társegyházközségben a Sipos-Vízaknai házaspár, Gergely és felesége, Gabriella. „Amikor ideérkeztünk, rendkívüli lelki szomjúságot találtunk. Erre válaszol az itt végzett szolgálatunk alapigéje is a Korinthusi levélből: „Úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről” (1Kor 2,2)
A lelkipásztor ezzel a hozzáállással vészelte át a gyülekezeti életben tapasztalt kezdeti viharokat. Szolgálatuk során egyre többen jutottak hitre a gyülekezetben. „Ideköltözött egy házaspár, akik korábban a Budapest-Fasori Református gyülekezetben éveken keresztül tapasztalták a házaskör áldásait – itt, Gödön pedig már őket használta Isten abban, hogy létrejöjjön egy ilyen típusú közösség.”
A havonkénti alkalom először családos istentiszteletként indult, amelyen gyerekek és felnőttek egyszerre vettek részt, de nagyon hamar felismerte a lelkipásztor, hogy a célt sokkal inkább szolgálná, ha a gyerekekkel külön foglalkoznának, amíg a szülők tanítást kapnak a házasságról.
Kezdetben Pálhegyi Ferenc Keresztyén házasság című könyvét tanulmányozták közösen, aztán egyre több és több házaspárt tudtak bevonni a szolgálatba, így az alkalmak tartásának felelőssége is közös lett. A gyülekezet házaspárjai még jó néhány biblikus keresztény házasságról szóló könyvet tanulmányoztak az elmúlt évek során, és Isten mindig rendelt olyan házaspárt, akik a szolgálat lel-
Megnyitott szív – megnyitott otthon
Imreh Alajossal és feleségével, Erikával még sosem találkoztam személyesen, pedig jártam az otthonukban, ettem az asztaluknál, ittam a poharaikból.
„Éppen hazautazunk Erdélybe, de eszünkbe sem jutott, hogy a házasköri vállalásunkon változtatni kellene. Mielőtt elutaztunk, persze fogadóképessé tettük a lakást, hogy ezzel másnak ne legyen gondja. A gyülekezet számunkra lelki család, ahol több olyan baráti házaspár is van, akiket meg tudtunk kérni, hogy lássák el a házigazda szerepét. Amikor terveztük a házat, eleve úgy alakítottuk ki, hogy akár gyülekezeti alkalmakat is tarthassunk itt, hogy ezzel is az Urat szolgálhassuk” – fogalmaz Imreh Erika, a „láthatatlan háziasszony”
ki vezetését és koordinálását is jó lelkiismerettel tudták vállalni.
„Közelebb hozta a házaspárokat egymáshoz, ami a hármas társegyházközségben külön ajándék, hiszen ilyen körben nem találkozunk egyébként. Ezek az alkalmak mindig valamelyik család nappalijában zajlanak, ami önmagában csoda, hogy eddig mindig volt a gyülekezetben két-három nyitott szívű, életű család, akiknél ötvenen is elfértünk” – mondja a lelkipásztor.
Hogy ez mennyire így van, arról személyes tapasztalatom is van, nem is akármilyen.
„Ha a házasságok megújulnak, megerősödnek, az jó a gyülekezetnek is. Ha férj és a feleség kapcsolata megerősödik Krisztussal és egymással, akkor az áldásforrás lesz a gyülekezet közössége számára is. Sem a küzdelmeikkel, sem a kérdéseikkel nem maradnak egyedül, mert van már körülöttük egy bizalmi háló” – beszélt Sipos-Vízaknai Gergely a szolgálat áldásairól.
Van olyan gyülekezet is, ahol a házasköri szolgálatnak és a családok szolgálatának már két nemzedéknyi „történelme” van, például Kispesten.
„Ha a gyökér szent, az ágak is azok”
Ablonczy Kálmán 1984-ben, édesapja, Ablonczy Dániel negyvenéves szolgálata után kapott bizalmat a KispestRózsatéri Református Gyülekezet pásztorolására.
„Édesapám nyugdíjba menetelekor „zöldfülű lelkészként” érkeztem vissza anyagyülekezetembe, egy egészen más felelősség kihívásaival. A rózsatéri szolgálati időm indulása kezdetén két lelkileg erős, összetartó, hívő házaskör működött a gyülekezetben. Kivételes háttere volt e köröknek, egy emlékező kisfüzetben többek között ezt írta édesapám a hetvenes évek kezdetét felidézve:
„Fel kellett fedeznünk, hogy a magyar élet egyik nagy hiányossága a család hiányossága, sokféle betegsége, s nemcsak általánosan, hanem a gyülekezet területén is. Sok a válás, félelmes az emberek gondolkodása, egyre kevesebb a gyermek…”
Részt vehettem a Nem jó az embernek egyedül című könyv megírásában 1972-ben. Az akkori i ú házasok bibliakörében 1970-ben született döntés arról, hogy tudatosan helyezzük saját családunk és otthonunk építését
bibliai alapra, és a gyülekezetben minden évben családgondozó hetet tartunk. Ezeknek a szolgálatoknak a gyümölcse lett a Zsinati Iroda Sajtóosztálya által kiadott Családkönyv református keresztyén szemmel címmel megjelent kiadvány.
Valójában ennél is mélyebbre nyúló gyökerek jelentették a kiapadhatatlan forrást. A mustármag példázata jut eszembe, amelyben a veteményeskert legkisebb magjáról és annak vigyázott növekedéséről szól Jézus. Édesapám félárvaként született az első világháború éveiben, özvegyült édesanyja egyedül nevelte, Isten pedig megáldotta a kibontakozó életet. E kicsiny, törékeny kezdet után, 1940-ben kötött házasságában 1942–1960 között tíz gyermek született, nemzedéknyi idők után harminchat unoka, majd több mint hetven dédunoka: a ’szűk’ család ma már meghaladja a százhetven fős létszámot.
Jézus így zárja a példázatát: …nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak és fészket raknak rajta. Gyülekezeti lelkészként is tapasztaltam, hogy mit jelent ez a növekedés.
’Magától értetődően’, sok-sok könyörgés, hálaadás és imádság hátterével születtek, érkeztek az újabb és újabb
házaskörök. Ma már – sok minden más mellett – négy különböző korosztályú házaskör is átfogja a gyülekezet nagyobb, felnőtt közösségét, s aligha kerülhető el, hogy újabbak induljanak a következő években.
A Rózsatéren a hetvenes évektől létrejött a „szeretetvendégséggel” egybekötött házassági áldás ünnep, amely alatt nem elsősorban a testnek való nomságokon volt a hangsúly, hanem az i ú párok köszöntésén, lelki átkarolásán. Kivételes személyi adottsága volt ezekben az évtizedekben az áldásünnepeknek, hogy összefogójuk Füle Lajos, akkori – egyebekben közöttünk harminc éven át szolgáló – missziói gondnokunk volt, élő hitével, derűjével, verseivel. Elmaradhatatlan volt az örömünnepeken Füle Lajos 10 jótanács házasulandóknak és Gyűrű című verseinek felemlegetése.
Akik a gyülekezet i köreiből találtak egymásra, s kötöttek házasságot, ezeknek az ünnepeknek is köszönhetően kivételes munícióval indulhattak. Természetes volt tehát, hogy kinőve az ’i térből’ hívő házasaink felnőtt házaskörök létrehívásán is fáradoztak.
A házasköröket egykoron, ma is, a lelkésszel együtt ’laikus’ szolgálók hívták s hívják létre, szervezik és gondozzák: évről évre átgondoljuk, megbeszéljük az éves témasorozatot, a bibliai alapvetéseket, szűkebb körben az adott körök nehezeit, örömeit is elmondjuk, nem kevés segítő, gondozó személyes beszélgetéssel. Visszatekintve igen hálás vagyok érte, hogy mindezek között éltem, szolgáltam, vigyáztam, bátorítottam, s immár a stafétabotot az utánam következőknek átadhatom.”
A házasságról szóló krisztusi tanítás komolyan vételéről, szeretetteljes odaszánásról, több nemzedéknyi élő hitről és a nehézségek között is újjáéledő bizalomról tanúskodnak a felkeresett házaskörök. Olyan ez, mint egy csendes, hűséges ragaszkodás ahhoz, hogy legyen a Dunamelléken egyre több tanúja annak, mit jelent valósággal egy testté lenni, és őrizni a szövetséget egy életen keresztül.
Parti Judit
Igaz történet a kapros-túrósról
Mielőtt a férjem a családunk tagja lett, nem ismerte a kapros-túrós lepényt, családunk egyik különösen is kedvelt nomságát. Gyerekkoromban valahogy mindig úgy alakult, hogy ha anyukám akarta megsütni, neki fogyott el a kaporja a kertből, ha nagymamám, akkor neki. Ezért amikor hallottam anyukámat kiáltani, hogy „Megyek nagyihoz kaporért!”, vagy nagyit, hogy „Jöttem egy kis kaporért!”, azonnal tudtam, mi fog sülni azon a hétvégén a sütőben. (Egyedül a kovászos uborka tudta néha megdönteni az elméletemet, de mivel azt is nagyon szeretem, csalódottságom nem tartott sokáig.) S ha mindkettejüknél elfogyott, hát Erzsikéhez mentek a szomszédba, neki valahogy mindig volt.
Az első közös tavaszon került ez a különleges sütemény az asztalra. Amikor szóltam a férjemnek, hogy jöjjön, és kóstolja meg, olaszos családunk nagy zajában csak annyit értett, hogy valamilyen túrós desszert van, és mivel rajong a túróért, sietett, hogy megkóstolja. Egyszer csak nagy megrökönyödést láttam az arcán, nem tudta mire
vélni a zöldes túrót a süteményben. Amikor elmondtam neki, hogy miről van szó, lassan, idegenkedve kóstolta meg. De kiállta a próbát, sőt a kedvencei közé került ez a családi nomság. Olyannyira, hogy azóta is mindig kapros-túróst kér születésnapjára anyukámtól. Természetesen meg is kapja, és mivel májusban született, nom, friss kaporral élvezheti, hiszen úgy az igazi.
HOZZÁVALÓK
A tésztához:
• 40 dkg liszt
• 2 ek porcukor
• 20 dkg puha vaj
• 1 db egész tojás
• 2 dkg friss élesztő
• kb. 1,5 dl langyos tej
• 1 kk cukor
• egy csipet só
A töltelékhez:
• 75 dkg túró
• 3 db tojás
• 15 dkg kristálycukor
• vanília (ízlés szerint)
• kapor (ízlés szerint)
+1 tojás a tészta lekenéséhez
ELKÉSZÍTÉS
A tésztához először felfuttatjuk a cukros langyos tejben az élesztőt. Amíg fut, egy tálban elkeverjük a száraz alapanyagokat, majd beletesszük a tojást és a vajat. Hozzáöntjük a felfutott élesztőt, és az egészet összegyúrjuk kézzel vagy robotgép segítségével.
Amíg a tészta megkél, elkészítjük a tölteléket. Ha a túró rögös, összetörjük villával. Ezután hozzáadjuk a cukrot és a vaníliát. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a túróhoz keverjük, a fehérjét keményre verjük. A kaprot apróra vágjuk, és belekeverjük a túrós töltelékbe. Végül a tojásfehérjét forgatjuk bele óvatosan, hogy össze ne törjön.
A sütőt előmelegítjük 185 fokra. A megkelt tésztát kettéválasztjuk, kinyújtjuk, és az egyik felét kivajazott, kilisztezett tepsibe teszszük, ez lesz a lepény alja. Rátöltjük a kapros túrókrémet, majd a tészta másik felét is rátesszük. Lekenjük a felvert tojással, és villával megszurkáljuk. Sütőbe teszszük, és addig sütjük, amíg a teteje aranybarna nem lesz.
Berényi-Jerebák Anikó, az Ösvény kávézó egyik megálmodója
Az Ösvény specialty kávézó a férjemmel közös szerelemprojektünk, amit a nászutunkon, Szent Jakab útját járva álmodtunk meg. A vágyunk, hogy a kávézónk ne csak vendéglátó tér legyen, hanem egy közösségi pont, a misszió helye. Állandó helyiségünk a Zemplénben, Tarcalon volt, emellett rendezvényeken, fesztiválokon, keresztény programokon is jelen vagyunk. Jelenleg ezek a kitelepülések a fő pro lunk, a kávézónk átmenetileg szünetel, hogy elég időnk jusson négy gyermekünkre, Bánkra (12), Mikoltra (3), Lucára (1) és Borókára (1). Amint időnk engedi, kávézónkat újra kinyitjuk majd, addig is továbbképezzük magunkat, hogy minél színesebb folt lehessünk a miszsziós palettán.
az Ormánságba Kirándulási lehetőség
Akár többnapos osztálykirándulásoknak, gyülekezeti hétvégéknek is kiváló úti célja lehet Kákics, ahol néprajzi kiállítás és kerékpárokkal felszerelt, korszerű i úsági szállás várja az érdeklődőket.
Miért érdemes Kákicsra látogatni?
Megújult a kákicsi templom és környezete: Kiss Géza (1891–1947) lelkipásztor, néprajzkutató egykori szolgálati és lakhelyén Kiss Géza Ormánysága címmel nyílt kiállítás, a parókiához tartozó csűrt pedig i úsági szállássá alakították. Elsősorban a dunamelléki i úság, de gyülekezeteink, intézményeink számára ősszel is kiindulópontul szolgálhat az emlékhely az Ormánság történeti, hitbeli, természeti értékeinek felfedezésére.
A kákicsi I úsági Ház egész évben fogadja az i úsági és gyülekezeti csoportokat, kerékpárt is biztosítva számukra.
Szállást foglalni a fenntartó Sellyei Református Egyházközség kapcsolattartójánál, Patakné Máthé Anikónál lehet a +36 30 349 73 28 -as telefonszámon vagy a sellyeirefegyhazszallasok@gmail.com e-mail címen.
A Kákicsi I úsági Ház címe: 7958 Kákics, Pető Sándor utca 25.