BIZONYÍTÁSI VÁGYBÓL BIZONYOSSÁG

Vállalkozóból lett Krisztus egyházának sáfára. Székely konokságát időbe tellett levetkőznie, mostanra már ő segít más férfiaknak, hogy Isten előtt merjenek gyengék lenni. Akár épületekről, akár az egyház élő köveiről van szó: Kelemen János jó sáfárként, krisztusi lelkülettel igyekszik helytállni.

Segítőkész, dolgos, elérhető – sokan így ismerik Kelemen Jánost, aki 2023 januárjától tölti be a Dunamelléki Református Egyházkerület üzemeltetési főigazgatói tisztét. Munkatársaival feladata az egyházkerület tulajdonában lévő ingatlanok, köztük a Ráday Ház, a mátraházi, valamint a galyatetői konferenciatelepek fenntartható üzemeltetése. Ám mielőtt munkájáról beszélgetnénk, arról kérdezem, milyen út vezetett számára idáig.

Sóvidékről a szabászatba Erdélyben, a festői Szovátán nőtt fel – kezd bele történetébe. A kilencvenes években nagybátyját követve jött Magyarországra, hogy alkalmi munkát vállaljon egy építkezésen.

„Hiánygazdaságból érkezve elhatároztuk, hogy dolgozunk egy hónapot, veszünk egy kólát meg egy farmernadrágot és aztán hazamegyünk. Pakoltam cementes vagonokat a Balatonnál, dolgoztam ácsként, végül az eredeti szakmámban kerestem munkát férfiszabóként Budapesten. Már jó ideje nem készítettem ruhát, de azért a lányaimnak meg a kisunokámnak varrok néha valamit. Nagy becsben tartják ezeket a ruhadarabokat.”

Ezt követően saját műhelyt nyitott az Üllői úton. Vállalkozói képességeit aztán még tovább kamatoztatta, egy barátja hívására egy bukaresti informatikai céget indított el, vállalkozásszervező közgazdász diplomát szerzett, majd a magyarországi anyavállalat vezérigazgatója lett. Sikeres volt, valami mégis hiányzott az életéből – idézi fel.

Egy pillanat műve volt

„Harmincnyolc éves voltam, amikor megkérdőjeleztem, hogy biztosan ennyi-e az élet. Életünket a munka határozta meg. Nem volt időnk semmire, minden arról szólt, hogy bebizonyítsuk magunknak és a környezetünknek, hogy képesek vagyunk megállni a helyünket, ahogy szokták mondani, visszük valamire. Ezért minden lehetőséget megragadtunk, hogy minél több pénzt keressünk, egzisztenciát teremtsünk, nagy házat építsünk. Sem a feleségemmel, sem a lányaimmal nem töltöttem minőségi időt, alig pihentem. Nem volt semmi más az életünkben, csak a munka. Azt reméltük, ez a kulcsa a boldogságnak, ez fogja megadni előbb-utóbb azt a békességet, elismerést, amire vágytunk, amire minden ember vágyik. Egyszer csak belém hasított, hogy az életnek így nincs értelme. Ott volt bennünk egy hatalmas űr, amit nem tudtunk betölteni, és éreztük, saját erőnkből nem is fog sikerülni. Elkezdtük keresni a segítséget, a válaszokat. Voltak zsákutcák is. Isten kegyelme, hogy visszavezetett a gyökerekhez. Kisgyermekként nagymamámtól tanultam imádkozni, konfirmáltam, de csak huszonöt évvel később lett értékké mindez. Ekkor már Pilisszentivánon laktunk, úgyhogy elmentünk a szomszédos solymári református gyülekezetbe, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket. Talán már első alkalommal kiállt a gyülekezet elé egy férfi, aki az első kecskeméti férfiaknak szóló Cursillót hirdette. Életemben nem voltam még sem csendesnapon, sem hasonlón, de bennem volt a vágy valami többre.”

A Cursillo spanyol eredetű szó, rövid „kurzust”, tanfolyamot jelent. Csütörtök estétől vasárnap estig tartó együttlét bentlakással, ahol lelkészek és más hívő emberek a keresztyén hit mai világunkban is érvényes igazságait, a keresztyén élet kiteljesedésének lehetőségeit, valamint a keresztyén emberi kapcsolatok mintáit mutatják be, nemcsak előadással, hanem beszélgetésekkel, életpéldákkal. További információk: Református Cursillo (refcursillo.hu)

„Mikor láttam, nagyjából miről van szó, azt mondtam magamban, hazamegyek, nekem ez nem kell. De akkor Lovas András lelkipásztornak volt egy úrvacsorai igehirdetése, ami a feje tetejére állította a világomat. Egy pillanat alatt kitisztult minden, megértettem, miért vagyok itt, miért az a feleségem, aki, miért azok a szüleim, akik. Mélységesen tiszta pillanat volt ez, ami aztán el is tűnt. Azt ismertem fel, hogy a helyemen vagyok – itt, a Cursillón is.

Kicserélték apát

Miután hazatért, a családja számára azonnal nyilvánvaló lett, hogy valami történt vele, mert egészen máshogy kezdett viszonyulni hozzájuk. „A legegyszerűbb dolog, hogy elvittem a tányért magam után. Értékelni kezdtem a feleségem munkáját. Addig az volt bennem, hogy én hozom haza a pénzt – erdélyi hagyomány, hogy ez a férfi dolga. De aztán észrevettem, hogy ahhoz, hogy én az lehessek, aki vagyok, Ildikó mennyi áldozatot hoz. Ő látja el a gyerekeket, folyamatosan ő van velük, ő foglalkozik velük. Azonnal észrevette, hogy valami változás zajlik bennem. Nem volt kérdés számára, hogy ő is el akar menni oda, ahol jártam. Elkezdtük együtt olvasni a Bibliát, együtt imádkozni, esténként beszélgettünk, mint egy család. A lányaink akkor már kiskamaszok voltak, ők ma is nagy örömmel gondolnak vissza erre az időszakra, ami felfrissülést hozott a családunk életébe. Aztán a napi igeolvasás közben egymás után olyan üzenetek jöttek, hogy a feleségemmel arra gondoltunk, miért ne lehetne nekünk még egy gyerekünk.

Így született meg Beni fiunk, aki most tizenöt éves, és az Istennel való szövetségünkre emlékeztet.”

Nem sokkal az emlékezetes hétvége után a családfő felmondott az állásából, és rögtön elkezdett szolgálni az akkor induló református Cursillóban, amelynek azóta titkársági elnöke. Nagy szerepe volt abban, hogy Erdélyben is megjelent a mozgalom, mint mondja, annyi mindent kapott onnan, hogy szeretett volna valamit visszaadni. Kárpátalján, Felvidéken és Magyarországon kívül csak Erdélyben azóta ezerötszázan jutottak el a sokak életében mély változást elindító hosszú hétvégére, köztük számos férfi is.

Amikor a férfi megtörik

„A férfiak egymás előtt könnyebben felvállalják azokat a gyengeségeket, amelyekről nők társaságában nem szívesen beszélnek. Jellemző ránk az is, hogy szeretjük kézben tartani a dolgokat, mi, erdélyiek különösen nehezen tudunk segítséget elfogadni, mert az az alapvetésünk, hogy bármilyen problémát nekünk magunknak kell tudni megoldani, ha kínkeservvel is.”

Az Istenre szorultságot sem mindig könnyű elfogadni – teszi hozzá. „Sok férfi jó embernek gondolja magát, és nem értik, hogy miért van szükség Krisztusra. Pedig, ha nincs bűnöm, nem látom a hibáimat, akkor nincs szükség megváltásra sem. Amikor belátom, hogy én is tévedek, én is bűnös vagyok, vagy hogy ezt nem tudom megoldani, hiába vagyok férfi, akkor esünk térdre Isten előtt. Amíg abban a hitben élünk, hogy mi feláldozzuk magunkat a családunkért, nem tudunk elég gyengék lenni ahhoz, hogy Isten kegyelmét elfogadjuk.”

Ledőlt a bálvány Számára hosszú ideig a pénz volt a mérce. Ebből meg kellett, hogy sza- baduljon – vallja meg. „Még mindig van gyógyulni valóm, de el tudtam engedni ezt. Nem arról van szó, hogy felelőtlen lehetek, hanem hogy a pénz oda kerüljön, ahová való. Nekem korábban a pénz Isten helyére került. Az volt a mérce. Eljössz egy idegen országba, és ott be akarod bizonyítani, hogy életképes vagy. Ezt a bálványt kellett ledönteni. Ez akkor történt meg, amikor egy időben anyagilag koppantunk a padlón, és megtapasztaltuk, hogy el lehet fogadni segítséget, és Isten onnan is fel tud emelni. Ráébredtem, hogy nem a pénz tart meg, hanem Isten kegyelme.”

Amikor a megfelelő helyről indul ki minden Ma már szinte második családjuk a solymári református gyülekezet, amelyet befogadó közösségként ismertek meg. A gyülekezetet még határon túlról betelepült magyar reformátusok alapították a sváb katolikus vidéken. János tíz éve presbiterként szolgál a közösségben.

Idővel a munkavállalásban is az egyház felé fordult. Először a balatonszárszói SDG Családi Hotel és Konferenciaközpontban dolgozott műszaki igazgatóként, azután került a Dunamelléki Református Egyházkerülethez. Munkáját azóta cursillós szolgálatával együtt a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével is elismerték. Azt mondja, mindkét munkahelyére Isten hozta.

„A munkánk Istent kell, hogy dicsőítse, vagyis a minőségén a hozzáállásunk, a motivációnk is megmutatkozik. Ezért is van esély arra, hogy amikor jól és jó lelkülettel végzem a dolgom, akkor a munkatársaimban megfogalmazódhat a kérdés, hogy mi lehet e mögött. És ha ezt meg is fogalmazza, akkor alkalmam nyílik beszélni a hitemről. Szárszón például úgy formálódott a csapat, hogy esélyt adtunk embereknek, és idővel valami elkezdett változni bennük is. Sokan elkezdtek gyülekezetbe járni, elmentek Cursillóra is. Megtapasztaltam, hogy ha innen, és nem a profitszerzésből indul ki minden, még az anyagiakon is áldás van.”

Közös tulajdon

A jó sáfárság azonban nemcsak az üzemeltetők feladata – teszi hozzá. Üzemeltetési főigazgatóként csapatával arra kell törekedniük, hogy az egyházkerület tulajdonában lévő ingatlanok, köztük a konferenciaközpontok fenntartása jövedelmező legyen. „Nagyon fontos az üzemeltetői, a jó gazda és a testvéri szemlélet egyensúlya. Úgy kell rátekintenünk ezekre az ingatlanokra, mint minden református ember tulajdonára, és abban reménykedem, hogy ezt így gondolja minden munkatársunk vagy vendégként oda érkező gyülekezeti tag is. Fontos felidézni, hogy eleve jutányosabb áron juthatnak hozzá az üdülési lehetőséghez az egyházkerület támogatásával, vagyis a vállalható minimális összeget kell fizetniük. Nagyon vékony mezsgyén kell járnunk ezekben az időkben, ha szeretnénk jó gazdái lenni a közös tulajdonnak, ami nem könnyű.”

Tanítványként a világban

Bármivel is foglalkozunk, bármiről is szól az életünk, fontos, hogy tanítványként legyünk jelen a világban – hangsúlyozza Kelemen János. „Jó lenne mindennap belenézni a Szentírás tükrébe, megvizsgálni magunkat, és az Istennel megélt közösségből indítani el a napunkat. Helyet kell adnunk a megpihenésnek, a lelki feltöltődésnek, a családnak is. Ha ez kimarad, felborul az egészséges egyensúly. Még ha kiválóságra törekszünk is a munkánkban vagy a szolgálatainkban, akkor tudunk igazán gyümölcsöt teremni, ha békességes légkörben élünk.”

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás