Karakter 2013.

PArokiA.hU VÁlogAtott ÍrÁsoK DUnAmEllÉKrŐl

FÜGGETLEN JÁTSZMA

Huncut kamasz vagy komoly apa Rajkai Zoltán?

RAJT VAGY CÉL?

Ugródeszka vagy végállomás a külföldi munka?

UTAZÁS TISZTÁN

KULTÚRÁTLANOK

TÖBBÉ NINCS EGYEDÜL

2013. jÚliUs

PArókiA sAjtószolgálAt

Egy volt drogfüggő megdöbbentő vallomása

Véleménycikk a mai fiatalok hiányérzetéről

Beszélgetés Falus András akadémikussal- a sejtektől az Istenig

dUnAmelléki reFormátUs egyházkerület

TARTALOM 04 Független játszma Huncut kamasz vagy komoly apa Rajkai Zoltán?

08 A helykészítők

Andreától és Farkas Zsolttól

hiányérzetéről

16 Utazás tisztán

Nagy Kálmán professzorról

Református templom épült a tanyavilágban, Helvécián

a külföldi munka?

30 Itthon mégis jó?

2 • Karakter • parokia.hu

Vélemények azoktól, akik nem akarnak elmenni

Nick Vujicic az igazi reményről

43 A hit anyanyelve

Egy ateista kommunistából keresztyénné lett orosz nő története

Cigányok, akik már csak egy tévériporterben bíznak

48 Egyszerűen csak segítünk

27 Rajt vagy cél? Ugródeszka vagy végállomás

– mi rejlik a súlyos szavak mögött?

41 Szuperhős?

24 Templombácsi és az ékszerdoboz

Beszélgetés Falus András akadémikussal - a sejtektől az Istenig

46 Igaz?

Egy volt drogfüggő megdöbbentő vallomása

20 Aki bent maradt Portré az életmentő

14 Kultúrátlanok Véleménycikk a mai fiatalok

37 Nem csak a tudósnak Ihletettség, predestináció, karizmák

A Fasor csodálatos története

11 Zeneképzelet Klasszikusok gyerekeknek Várnagy

34 Többé nincs egyedül

Örökbe fogadták a lakásmaffia áldozatait

52 Kórház, ahová jó belépni Lelkipásztorok ingyenes szűrővizsgálata a Bethesdában

54 Ez nem egyszerű bolt, hanem alkotás Megnyílt az ország első Bibliás

Könyvesboltja

K arakter

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

Független játszma

Huncut kamasz vagy komoly apa Rajkai Zoltán?

Rajt vagy cél?

Ugródeszka vagy végállomás a külföldi munka?

Utazás tisztán

KUltúRátlanoK

OLVASÓINKHOZ

többé nincs egyedül

2013. JÚLIUS

A lap, amit kezében tart, a Karakter magazin második száma. Legnagyobb örömünkre az első, kísérleti számot is nagy érdeklődés övezte. A kapott visszajelzéseket is figyelembe véve igyekeztünk ezúttal is olyan olvasnivalóval szolgálni a nyárra, amely minden korosztályhoz szól. Erre pedig minden esély megvan, hiszen azokat az embereket, sőt, karaktereket szeretnénk közel hozni az Olvasóhoz, akik sokak javára szolgáló dolgokat tesznek, többen közülük szakmájukban hazánk élvonalába tartoznak. Lelkész, színművész, pszichológus és genetikus egyaránt megosztotta velünk értékes gondolatait; de a sorok között ott vannak azok a hírnévvel nem rendelkező egyszerű emberek, gyülekezeti tagok is, akik napról napra áldozatot vállalnak embertársaikért. Ezek az emberek köztünk élnek, többségében Dunamelléken. Róluk az elmúlt fél évben olvashattak cikkeket a Parókia portálon, a legmegkapóbb történetek pedig most reményeink szerint azokhoz is eljuthatnak, akik a képernyő képpontjai helyett szívesebben látják a nyomtatott betűket. Kultúra, élettörténetek és reflexiók a körülöttünk lévő világra, mindarra, ami velünk történik - erről szól a Karakter második száma, amit különösen is ajánlunk a fiatalok figyelmébe. Sokukat érinti ugyanis a kérdés: itthon vagy külföldön folytassák-e útjukat. Mi – ebben a témában is, hasonlóan a magazin többi írásához - az érintettek gondolatait és igazi indokait akartuk az Olvasónak megmutatni. A cikkeinkben olvasható vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Tizenhat cikk, ötvenhat oldal, 3000 példány - és reméljük, minél több elégedett olvasó, köztük talán Ön is. A szerkesztők

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

Egy volt drogfüggő megdöbbentő vallomása

Véleménycikk a mai fiatalok hiányérzetéről

Beszélgetés Falus András akadémikussal- a sejtektől az Istenig

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

Felelős kiadó Szabó István Dunamelléki Református Egyházkerület ph@raday28.hu

Újságírók Fekete Zsuzsa d.feketezsuzsa@gmail.com Jakus Ágnes jakus.agnes@gmail.com Dobó Márta dobomarti@gmail.com

Szerkesztőségvezető Füle Tamás fuletamas@gmail.com

Parókia Sajtószolgálat 1092 Budapest, Ráday u. 28.

www.parokia.hu

Karakter • parokia.hu • 3

Független játszma Néha úgy viselkedik, mint egy nagy kamasz, rosszalkodik és hecceli a többieket – mondják pályatársai Rajkai Zoltán színművészről. Külseje valóban kisfiús, senki nem gondolná, hogy elmúlt negyven és négy gyermek édesapja. Valahogy nem is lehet vele másként beszélni, csak tegeződve, a téma azonban komoly, hiszen az élet nem játék. Hit, művészet, siker, apaság, hétköznapok, káromkodás, büszkeség – számos téma egy őszinte vallomásban. Kezdjük talán a rosszalkodással… Ez nem valódi rosszalkodás, inkább csak amolyan laza művészi hozzáállás a munkához. A színház játék, a „rosszaság” pedig arról szól, hogy néha provokálom a többieket, így kizökkenhetünk abból a helyzetből, amelyben éppen vagyunk, és más irányból is megközelíthetünk például egy jelenetet. A hétköznapokban is provokálsz? Nem vagyok provokatív a hétköznapokban, sőt inkább kompromis�szumkeresőnek tartom magam, aki mindig megegyezésre törekszik. Gyerekkoromban eleven, dinamikus voltam, hadartam, soha nem gondolta senki, hogy színész leszek és a beszéd a munkám része lesz majd. Mikor dőlt el, hogy mégis a színészi hivatást választod?

4 • Karakter • parokia.hu

Gimiben, másodikban színjátszó szakkört szerveztünk, verseket költöttünk és megzenésítettük őket. 1986-ban eljutottam egy országos versmondó verseny döntőjére, emlékszem, Alföldi Róbert nyerte meg. Hazafelé a vonaton már megfogalmaztam magamnak, hogy színész szeretnék lenni, és jelentkeztem egy színészképző stúdióba, innen pedig egyenes út vezetett a színművészetire, ahová elsőre fel is vettek, nem volt menekvés. Mi vonzott az irodalomban, a színészetben? Először nem az irodalom, hanem a sikerélmény vonzott. A gimnáziumban csodálatos osztályunk volt, számos tehetséggel, különböző habitussal, de nagyon jól tudtunk együttműködni. Ehhez foghatót azóta csak a Katona József Színházban tapasztaltam, pedig 25 éve vagyok a pályán.

Az osztálytársaim mindig azt jelezték vissza, hogy jó, amit csinálok, és akkor még fontosak voltak a reflexiók, hogy ki mit mond rólam. A belső tartalmak és értékrend csak később alakul ki. Persze többször volt hullámvölgy az életemben, amikor megkérdeztem magamtól, hogy színésznek kell egyáltalán lennem? Mert? A lelkem mélyén rendezőnek érzem magam és nem színésznek. A rendezés sokkal inkább alkotó munka, színész pedig alkalmazott művész, aki megcsinálja, amit mások mondanak. Persze ezt most nagyon leegyszerűsítettem. Nehéz megélni a színészetben a szabadságodat? Van a színészetben saját alkotás, művészi szabadság és ihlet is, de

nem olyan átfogó és komplex alkotó munka, mint a rendezőé. Nekem olyan a színészi habitusom, hogy mindenből játékot csinálok. Nem veszem túl komolyan magam a munkámban. Persze igyekszem nagyon profin és magas színvonalon elvégezni, amit csinálok, de ez mégiscsak játék. Az életet is játszod? Az életet nem játszom, sőt! Az élet komoly dolog. És mivel húsbavágó, ezért könnyű túl nagy jelentőséget tulajdonítani saját magunknak benne. A hitem segít az életben felülemelkedni és olykor derűvel tekinteni a mázsás súlyokat cipelő egómra. Ezért meggyőződésem, hogy akkor lehet igazán jó alakításokat létrehozni a színpadon is, ha az embernek van rálátása a dolgokra, és képes felülemelkedni. Ha belesüppedek, vagy függök attól, amit csinálok, akkor nem lehet kiteljesedni és széles látókörrel alkotni. Isten, az Ige, segít kilépni és rálátni az életre és azokra a karakterekre és jellemekre is, amelyeket alakítanom kell. Hogy lehet elérni ezt a felülemelkedettséget? Elsősorban a Mindenható Istenbe, Jézusba vetett hittel. Ehhez bátorság és belső nyugalom is kell. Csendesség. Ez meghozza, hogy az ember ne féltse folyamatosan önmagát. Nagyon sok imádság.

ség elé egy karakterrel, ami nem én vagyok. El kell hinnem magamról, hogy például polgárőr vagyok egy faluban, aki egészen ostobán és furcsán beszél. Ehhez bátorság kell. Ha nem hiszem el, hogy jól tudom csinálni, akkor csapnivaló lesz az alakítás. Hogyan lehet azonosulni a szerepekkel, és nap mint nap más bőrébe bújni? Soha nem azonosulok a szerepeimmel, nem tudom, hogy ez mit jelent. Amikor a színpadon vagyok, számomra az játék. Tudom, hogy hol vagyok és mit csinálok. A darab összefüggésrendszerében gondolkodom, ami a szerephez tartozik, ez pedig nem azonosulás, itt nincs lelki közösség a szereppel, hanem az egész egy furcsa, ihletett játék. Hasonló, mint amikor a gyerekként legózunk. Beleéljük magunkat, hogy amit építettünk űrhajó, és mi benne ülünk, még hajtóműhangokat is kiadunk a szánkon, de attól mi még nem űrhajósok, hanem gyerekek vagyunk, akikhez egy pillanat múlva beléphet az édesanya az uzsonnával. Valahogy olyan kinn is vagyok, benn is vagyok játék ez. A próbafolyamatban a színész tizedmásodpercre lebontja a szerepét. Rengeteg gondolatot társít egy-egy pillanathoz, ezeket begyakorolja, mozdulatokat, gesztusokat rög-

zít, és minden pillanatban értelmezi, amit csinál. Közben figyeli a partnerét és a környezetét és arra is reagál, ami körülötte történik. Annál hitelesebb és jobb az alakítás, minél pontosabban és mélyebben tudja, minden másodpercben, hogy mi a lényeg. Ha nem azonosulsz, nincs is olyan szerep, amit nem vállalnál el? Kevés olyan szerep van, amit nem vállalnék el, de ez függ attól is, hogy mi a szerep vagy a darab mozgatórugója, mi a célja? A Biblia történeteiben több ezer ember sorsát, jellemét tárja elénk Isten. Megmutatja, ábrázolja milyen ez a teremtett világ, ahol élünk. Fizikai, lelki és szellemi síkon is. Minden, de minden Őreá mutat és hív a vele való közösségre. Még a legelvetemültebb és legsötétebb dolgok is. Kevés olyan mondanivalójú darabbal találkoztam a pályámon, ami annyira elrugaszkodott Istentől vagy annyira Isten ellen lett volna, hogy nem tudnám elvállalni. Mekkora a jelentősége a művészetedben, hogy hívő ember vagy? Látszik a játékodon? A hit központi jelentőségű. A játékomban ez úgy jelentkezik, ahogy korábban már említettem: segít felülemelkedni. Nem létezik számomra egy zavaros „művészi elképzelés” massza,

Miért kell a színészethez bátorság? Gondolj bele! A beszélgetésünk után harminc perccel bemegyek egy másik szobába és elkezdek valami extrém, a valóságtól elrugaszkodott dolgot csinálni. Mondjuk próbálom Süvit, a disznót Orwell Állatfarmjában. Most még úgy tűnik, mintha normális lennék. Te fél óra múlva próbálnál egy disznót utánozni itt a Parókia szerkesztőségében? Ehhez bátorság kell. A színpadon bátran kell képviselnem a szerepemet. Ki kell állni a közön-

Karakter • parokia.hu • 5

aminek meg akarok felelni. Nekem az Úr van a középpontban, tudom, mihez képest élek, ezért nagyobb a bátorságom, a játékkedvem és a rálátásom. Ez a legnagyobb különbség a mostani és a korábbi, megtérésem előtti színészi létezésem között. Ma már egy belső lelki biztonságból tekintek a pályámra. Szép szavak, de a mindennapokban meg kell felelni a rendezőnek, a közönségnek, kollégáknak… Így van, azonban egy jelenetben elemzünk, tervezünk és megvalósítunk dolgokat. Fontos, hogy van-e bátorságom megvalósítani és képes vagyok-e független maradni. Hallottam kollégáidtól, hogy nem mernek csúnyán beszélni előtted, mert hívő ember vagy. Szigorú vagy velük, vagy ez csupán önkontroll a részükről? Soha nem szóltam rájuk, hogy ne káromkodjanak. Ez már a Szentlélek munkája, semmi köze hozzám. Hálás vagyok ezért. Csodálattal tölt el és lenyűgöz az egész, másrészt örülök is, mert részükről ez a magatartás a szeretetből fakad. Arról már beszéltél, hogyan változott meg a játékod, de hogyan változtak meg a hétköznapjaid a hitre jutásod után? Ez egy út, folyamatos változás. A hit összetett dolog. Egyrészt harc a régi

6 • Karakter • parokia.hu

emberrel, a régi tulajdonságokkal. Másrészt kifejezhetetlen hála a megváltásért. A Biblia Istenébe, a Jézusba vetett hit egy igazi és valós lelki összecsapás. Napi szinten. Ez megjelenik a tetteidben, a szavaidban, a viselkedésedben. Például szembesülni azzal, hogy amit önmagam próbálok megoldani a nagy eszemmel, az nem megy, bárhogy erőlködöm, de ha odateszem Isten elé, mégis megoldódik. Hogy is van ez? Nagyon nehéz átadni magad és bízni a gyengeségben. Talán az tudná konkrétabban megfogalmazni a változásomat, aki kívülről lát és sokat van mellettem. Megváltozni csak isteni segítséggel lehet. Nekem eléggé kettős az életem a színészet miatt: a színészet játék, az élet nem játék. Könnyű igazi felelősség nélkül, derűsen játszogatni a színpadon és nehéz felelősen, de ugyanolyan derűsen férjnek és családapának lenni. Hiába teljesítek jól a munkahelyemen, ha otthon ez nem megy. És bizony néha nem megy. Elbukom. És akkor a gyengeségemben hittel van hova fordulnom. A hívő lét folyamatos küzdés és imádkozás. A gyerekeknek sem mindegy, hogy mit gondolnak a hívő szüleikről. Milyen apuka Rajkai Zoltán? Szenvedélyes, hektikus. Nagy amplitúdókkal működő, olasz típusú család vagyunk. Sok gyerek, zsivaj, nyüzsgés, mindez átitatva szeretettel. Hála

Istennek gyakran tudunk együtt imádkozni is. Hogy lehet jól hitre nevelni a gyerekeket? Bizonyos dolgokról beszélni kell a gyerekek korának megfelelően, de elsősorban a jelenlét és a kisugárzás számít. Hiába mondunk bármit, ha nem úgy cselekszünk. A tetteink erősebben hatnak, mint a mondataink. A hitre neveléssel kapcsolatban száz százalékig biztos vagyok benne, hogy elhatározásból nem megy, ezt csak az Úrra tudom bízni. Nekem nincs receptem arra, mit tehetnék azon túl, hogy megpróbálok normálisan viselkedni és igazán, feltétel nélkül szeretni. Az én megtérésem is az Istenen múlt, nem tudtam semmi józan érvet felhozni, ami odavezetett, hogy hívő keresztyén legyek. Milyen volt ez az út? Hosszú volt az út, és a jelek nem voltak világosak sokáig. Számos irracionális dolog volt az életemben. Nem nevelkedtem vallásos családban, és semmilyen viszonyom nem volt a valláshoz. Állomásokra, apró történetekre emlékszem. Valamiért tizenéves koromban világossá vált, hogy a Biblia nagyon fontos könyv – erről beszélgettünk egy parkolóban a barátommal. Mindezt anélkül, hogy bármikor is egy sort olvastunk volna a Szentírásból. De meggyőződésünk volt, hogy a Biblia az élet használati utasítása, és elvoltunk ezzel a bölcsességgel. Később egy versmondó verseny kapcsán imádkoztam saját magamtól, pedig nem tanította senki, hogyan és miért kell fohászkodni. Aztán a házasságunk előtt kerestünk templomot a párommal, hogy szép díszletet találjunk az esküvőnknek. Valahogy eljutottunk a pasaréti református templomig, pedig katolikus templomot kerestünk. Éppen Cseri Kálmán bácsi hirdetett igét, és akkor úgy éreztem, otthon vagyok.

Mi fogott meg az igehirdetésben, emlékszel, vagy csak az érzés van meg benned? Igen, csak az érzés, a benyomás, a konkrétumokra nem emlékszem az igehirdetésből. Hallgattam egy lelkészt, aki úgy beszélt, hogy ahhoz foghatót soha nem hallottam, sem színészt, sem mást. Pedig Kálmán bácsinak van egy enyhe beszédhibája. Ennek ellenére mindenféle retorikai fogás nélkül úgy beszélt, hogy az tökéletesen a helyén volt. Ott álltam egy templom zsúfolásig megtelt termében, a közös imádságnál mindenki elhallgatott, és nekem otthon-érzésem lett. Megérkeztem egy helyre, amiről korábban nem tudtam, hogy létezik, de amit régóta kerestem a szívem mélyén és felfogtam, hogy itt a helyem. Szinte elhangzott a fejemben, hogy „itthon vagyok”. Azt állítják rólad a szakmában, hogy az ország egyik legszebben beszélő színésze és legjobb szinkronhangja vagy. De említetted, hogy gyerekkorodban nagyon hadartál. Mi történt? A szakma csiszol. Sokat segített a szinkron, ahol másoknak a ritmusát, beszédmódját kell felvenni. Az ember beszéde nagymértékben függ attól, hogy milyen lelkiállapotban van. A gyors vagy hibás beszéd gyökere gyakran az, hogy az ember szorong vagy fél. Az agyműködésem eléggé expresszionista, töredezett. Korábban annyi minden csapongott az agyamban, hogy ez megjelent a beszédemben is. A változáshoz tanulás, tapasztalat, műveltség, gyakorlás szükséges. És meg kell nyugodni! A mozgás is nagyon fontos a számodra. Miben tudod jobban kifejezni magad, a hangoddal vagy a mozgással? Mindkettővel, szívesen játszom a hangommal, egyszer például megkaptam az Év hangeffektusa díjat is. Tudok mindenféle vicces hangokat kiadni, de a mozgással is sok mindent ki tudok fejezni a testtudatosságom miatt.

Van olyan darab, amire büszke vagy és szívesen megmutatnád a gyerekeidnek? Büszkeség érzésem nincs. Mióta hitre jutottam, nem magamra, hanem Istenre vagyok büszke és neki adok hálát, ha valami jól sikerül. A gyerekeimre viszont nagyon büszke tudok lenni. Azt hiszem, akit az ember szeret, arra tud büszke lenni. Ha magamra vagyok büszke, akkor magamat szeretem. Amikor elkezdtél játszani diákkorodban, tetszett, hogy sikeres vagy. Változott a siker-fogalmad az évek alatt? Biztos, hogy változott. Sokkal többre értékelem a munkámban, ha csapatként, kreatívan és jókedvűen dolgozunk egy próbafolyamatban, mint amikor valami gyötrelmesen jön létre, de sikeres. Ma már kevésbé fontos számomra a végeredmény, inkább az út a fontos. A siker egyébként is kétes szóvá fajult a médiaorientált világban. Ki a sikeres? Amikor egy fogadáson ott áll három nagyszerű művész, a nemzet színészei, és azt mondja nekik a biztonsági őr, hogy húzódja-

nak félre, mert jön Pongó művész úr, az egyik valóságshow sztárja? Vagy láttam egy tévés vetélkedőt, ahol kihívtak egy embert a pódiumra, ott néhány kártyából húzott egyet, amin az állt, hogy nyert 100 ezer forintot. Mindenki őrjöngött, konfettik hullottak az égből és gratuláltak neki, hogy milyen sikeres, holott nem történt más, csak lelépett négy lépcsőfokot és húzott egy kártyát. Devalválódott a siker szó, és nem is érzem a súlyát. Hitbéli meggyőződésem, hogy az ember nem tud önmagától sikeres lenni, a valódi sikert Isten adja. Inkább annak örülök, ha jókedvűen dolgozhatunk, vagy jó döntés születik a környezetemben, a családomban. Boldog vagyok egy napsütéses utazástól, egy jó zenétől, egy öleléstől, amit a fiamtól kapok, vagy a jól végzett munka után. Ez a siker. Vagy inkább áldás! Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás és Katona József Színház

Karakter • parokia.hu • 7

A helykészítők A Fasor csodálatos története az egyház történetének örömmel és fájdalmakkal teli miniatűrje – mondta Somogyi Péter, a fasori református gyülekezet lelkipásztora. A negyvenes évek végi ébredéskor a Lövölde téren kígyózott az úrvacsorázók sora, majd néhány évvel később száműzték a kommunista rendszert elutasító lelkipásztorokat, és szép lassan kiürült a templom. Napjainkban hatszázan járnak istentiszteletekre, virágzik a gyülekezet, feladat is van bőven. A rejtélyes adakozó 100 éves a fasori református templom, ebből az alkalomból beszélgetünk Somogyi Péter elnök-lelkésszel. Egy évszázad történetét nehéz összefoglalni, de talán a legfontosabb momentumokat el lehet mesélni, miért is csodálatos a gyülekezet históriája? A fasori református templom építésének gondolata több mint 110 éve, 1902-ben vetődött fel, a gyülekezet pedig hat évvel később alakult meg. Az Erzsébetváros-Terézvárosi Parókiális Kör első önálló lelkipásztora Kovács Emil volt. A reformátusok 1908-ra 80 ezer arany koronát gyűjtöttek össze a templom építésére, majd egy magát megnevezni nem akaró adakozó további 300 ezer koronát adott át a Kálvin téri gondnoknak az építkezésre. A rejtélyes adakozó szeretett volna névtelenségben maradni, de az utódok nem tartották tiszteletben akaratát, és kiderítették, hogy Alistáli Laky Adolf ékszerész mesternek köszönhető a hatalmas adomány. A mester – aki a magyar korona restaurátora volt a

8 • Karakter • parokia.hu

kiegyezés idején – igen puritán életet élt, és mintegy 2,5 millió aranykoronát osztott szét jótékony célokra, ebből majdnem 1 millió koronát a református egyháznak adott. A fasori templomnak otthont adó telket 265 ezer koronáért vásárolták meg az akkori Vilma királyné úton, a mai Lövölde tér mellett, és végül 1911-ben tették le a templom alapkövét. Az Árkay Aladár tervezte gyö-

nyörű templomot 1913-ban adták át. Megtelt élettel Lehet tudni, hogy milyen volt az akkori gyülekezet, kikből tevődött össze, kik éltek ezen a környéken? Igen, ez érdekes kérdés, egy kétkötetes tanulmány kötet is beszél erről Kósa László szerkesztésében, a Reformátusok Budapesten. Vidékről érkező reformátusok telepedtek le

a környéken, mert itt találtak munkát. Többségében egyszerű hívő emberek voltak azok, akik megtöltötték a templomot. A gyülekezet második lelkipásztora, Szabó Imre idejében megtelt a templom élettel, és Budapest második legmagasabb lélekszámú gyülekezetévé vált a Fasor az 1930-as évekre. Komoly lelki élet és nagy munka folyt a gyülekezetben, így 1938-ban már a második parókus lelkészi állást kellett létrehozni. Akkor került a Fasorba Dobos Károly, aki az ifjúsági misszióban külföldet is megjárt lelkész volt. Szabó Imre szorgalma, ismertsége és különböző funkciói révén olyan széleskörű munkát folytatott, hogy egyszer például rendőrőkkel telt meg az udvar, akiket a számukra szervezett csendesnapra hívtak. Megpezsdült az élet: énekkar, vasárnapi iskola, leánykör, Ifjúsági Egyesület, serdülő fiúk köre, serdülő leánykör, Márta kör, bibliakör, cserkészet működött, elindult az elemi iskola. Eleven élet folyt itt, a háború közvetlen közelében. Szabó Imre és Dobos Károly komoly mentőakciókat is folytatott, számos zsidó gyerek életét mentették meg, amiért később Jad Vasem díjat kaptak. Hiába kérték sírva Virágzó gyülekezetre köszöntött rá a kommunizmus időszaka. Mi történt abban a negyven évben? Ez az a rész, amit nemcsak feltárni, hanem megfogalmazni is a legnehezebb. Mind a két nagyon szeretett lelkipásztort az akkori politikai erő az egyházpolitikán keresztül kitoloncolta. Szabó Imrének 1952 elején mennie kellett, hiába kérték sírva a presbiterek az egyházvezetőséget, hogy ha már lemondatták minden funkciójáról, legalább lelkészként ott maradhasson. Szabó Imrének (a mostani dunamelléki püspök, Bogárdi Szabó István nagyapjának) és egy évvel később Dobos Károlynak is el kellett hagynia a gyü-

lekezetet. Az államosítás folyamán elvették az iskolákat, megszüntették az egyesületeket. Minden beszűkült. Szabó Imre naplótöredékei jól tükrözik azt, hogy nem volt hajlandó abban az egyházpolitikai világban még gondolatban sem olyan kompromisszumokat kötni, amelyekre őt rá akarták venni. Isten előtt sokat tusakodott a lelkipásztor: Uram, miért történik mindez, mit jelent az, hogy itt a Szovjetunió régiója lettünk, vajon miért van ez? Szabó Imrét Bujba, Szabolcsba küldték egy pici gyülekezetbe, ahol máig emlegetik áldott munkáját, azonban korán meghalt. Dobos Károlyt SzankMóricgátra száműzték, ahol templomot épített.102 éves koráig élhetett, itt köszöntöttük a Fasorban 100. születésnapján. Túlélte mindazokat, akik őket száműzték.

tották. Isten ugyan gondoskodott erről a gyülekezetről, de az elnyomás erőteljesen rányomta bélyegét a korszakra. Voltak, akik maradtak, és olyanok is, akik elmentek. Csak egy példát mondanék a különbségeket szemléltetve. 1948 tavaszán egyhetes evangelizáció volt Budapest templomaiban, aminek záró alkalmát a mi templomunkban tartották. A fasori templom úgy megtelt azon az evangelizáción, hogy az úrvacsoránál a Lövölde téren kígyózott a sor. Ez 1948-ban történt, abban az évben, amikor ez a korszak fordult át egy teljesen más világba a kommunista párt győzelmével. A pártkatonák úgy számoltak, hogy 20-25 év és befejeződik az egyház története, csöndes, lassú, egyértelmű leépüléssel. Csak azt nem tudták, hogy az egyház örökkévaló alapra épült.

A kígyózó sor és a leeresztett redőny Kit „hoztak” a Fasorba? Olyan lelkipásztort választottak, aki beállt a sorba, megfelelt annak az időnek. Fekete Sándor 1952-ben került ide, néhány hónap múlva esperessé választották, leeresztette a redőnyöket vasárnap, és azt mondta, hogy majd jövő vasárnap felhúzzuk. Miközben itt pezsgő gyülekezeti élet volt, meg akarta mutatni, hogy elég a vasárnap, nem kell nagy dolgokat csinálni. Később Szamosközi István esperesként jött ide Pécsről, majd dunamelléki püspökké válasz-

Felszínre törő fájdalmak Milyen volt a fellélegzés időszaka, a nyolcvanas évek vége, a kilencvenes évek eleje? A fellélegzésnek csak részideje jött el, maga ez a korszak még nem döntő nagy lépés a gyülekezet lelki életében. A 80-as évek elején megindulhatott a templom teljes belső terének felújítása, mert addigra nagyon leromlott az épület állaga. Emellett megjelentek a fedélzeten a társadalmi missziók is: innen indult el például a drogmisszió, pedig a drogról abban az időben még csak beszél-

Karakter • parokia.hu • 9

ni sem lehetett. Itt tartotta alkalmait a siketmisszió is. A kilencvenes évek elején megújulhatott kívülről is a templom, és visszaigényelték a Julianna iskolát. A rendszerváltozás után azonban mérhetetlenül feszült helyzet alakul ki a gyülekezetben, hiszen negyvenéves elnyomás terhét hordozták az emberek, felszínre törtek az elmúlt korszak fájdalmai. A presbiteri gyűléseken a régi és az új egymásnak feszült, a két lelkipásztor rendkívül éles ellentétbe került egymással, ajtók és székek látták kárát és természetesen az egész közösség. Meglazult a gyülekezet kohéziója és felvetődött a kérdés: miért nem kezdődik új korszak itt is? Menj be a városba Kezdődött? Igen. Olyan lelkipásztort akart a gyülekezet, aki missziói tűzzel, új lendülettel a kommunizmus előtti, virágzó időszak felelevenítője lehet. Így keresték meg Végh Tamást Fóton, hogy jöjjön el a Fasorba Adorján József mellé, de ő nem tudta vállalni a „kettős menetet”. Végül 1995-ben ment nyugdíjba az esperes-lelkész, és akkor választotta meg a gyülekezet Végh Tamást, aki sok tusakodás után azt az Igét kapta: „Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned” (Apostolok Cselekedetei 9,6). A lelkész élő, eleven gyülekezetet hagyott ott, Budapesten pedig egy eklektikus, feszültségekkel teli helyzetbe került, ahol akkorra már szinte üres a templom, a gyülekezet megfáradt a hosszú menetben, azonban vágytak a megújulásra. Ez a jelenlegi, utolsó korszak, amelyben kitisztul a kép. Egy évre rá idekerültünk mi is a feleségemmel Kecskemétről, és felállt egy új lelkésznemzedék. Új korszak kezdődött, amelyben már szabadon választhatott a gyülekezet. A szabadság, az Istentől rendezett harmónia most is gyümölcsözik.

10 • Karakter • parokia.hu

Munkájuknak jó gyümölcse Ahogy mondta, nagy harcok és tusakodások árán maradt meg a gyülekezet, de ma már öt-hatszáz ember is eljár a templomba... Amikor ezt a titkot keresem, látom, hogy ez abszolút Isten szuverén döntése, nem a mi személyünk miatt van így. A két lelkésznek pedig együtt kell dolgoznia, még akkor is, ha más a karakterük, de fontos, hogy ugyanazzal a Lélekkel átitatva, ugyanazzal a céllal szolgáljanak. Persze nem ez vonzza az embereket, de azt érzékelik, hogy egyetértésben, szeretetben vagyunk. Azt mondja a Zsoltáros, hogy csak oda küld áldást és életet az Úr, ahol egyetértésben vannak az atyafiak. Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek, munkájuknak jó gyümölcse van, írja a Prédikátor könyve. Az egyház miniatűrje Látom, nagyon szereti ezt a helyet, a telefonja háttérképe is a templom egyik díszes ablaka. Igazi hölggyel beszélgetek, aki észrevesz apró részleteket is. Igen, nagyon szeretem ezt a helyet, a szívemhez nőtt. A Fasor csodálatos története, az egyház történetének – örömmel és fájdalmakkal teli – miniatűrje. Ez igazán szeretni való gyülekezet és a temploma is gyönyörű, együtt adta meg Isten a kettőt. A templom nem mindennapi szépségű, műértők szerint a szecessziós templomok között a világ tíz legszebbje közé tartozik.

A világ minden részéből járnak ide építészhallgatók, és nézik, csodálják. Ez örömöt jelent, de nem ez az igazi kincs, hanem az, hogy Lélekkel telik meg a templom. Jézus élő valósága embereket hoz ki az alkohol rabságából, a házassági krízisből, az idegösszeroppanásból, és úgy gyűjti egybe az ő népét, hogy új életet kapnak. Akik itt vannak, nem hagyomány-tiszteletből jönnek, hanem a szívük hozza, vonzza őket ide. Helyet készít valaki másnak Beszélgetésünk elején említette, hogy amikor 1923-ban idekerült Szabó Imre, látta, hogy hatalmas a feladat. Ma, 2013-ban mi lehet a legnagyobb kihívás ebben a virágzó gyülekezetben? Az egyik feladat, hogy nekünk itt, a körzetünkben nagyobb hatást kell kifejtenünk, megpróbálni a környéken élőket a lelki otthon közelébe szeretni. A másik kihívás belső feladat: érettebbé kell hogy váljon a gyülekezet. Sokan megélik az örömét, áldását, hogy jó itt lenni, de ez akkor fordul át igazán még tartalmasabb, még teljesebb, Istent dicsőítő életbe, amikor megértjük, hogy amink van, azt azért kaptuk, hogy megosszuk másokkal. Komoly mis�sziói munka folyik, de mindenkinek érettebbé kell lenni arra, hogy ne csak önmagáért, hanem másokért is tegyen. Itt a padban ülőnek nincs foglalt helye, hanem helyet készít valaki másnak. Fekete Zsuzsa

ZENEKÉPZELET A gyerekek többsége soha nem hallott még komolyzenét, sőt néhányuk azt sem tudja, hogy mi az. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművész házaspár koncertkörútján olyan iskolákba is elviszik Zeneképzelet című produkciójukat, ahol talán ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a gyerekek élőben komolyzenét hallhassanak.

A zeneképzelet szóösszetételt a háromgyermekes házaspár találta ki. Megfigyelték, hogy amikor a zongorán gyakoroltak, kisgyerekeik szívesen játszottak a hangszer körül bizonyos darabok elhangzásakor. Így fedezték fel, hogy sok klasszikus nagyon közel áll a gyerekek lelkivilágához. Végül ezeket a darabokat fűzték össze és egészítették ki magyar költők verseivel, és megszületett a Zeneképzelet című előadás, amellyel már hosszabb ideje járják az ország iskoláit.

Karakter • parokia.hu • 11

Gyerekteszt Saját gyerekeinket teszteltük otthon, és megfigyeltük, hogy egy idő után maguktól is elkezdik dúdolni a számukra kedves dallamokat – mondja Várnagy Andrea. – Sok tapasztalatot szereztünk az évek alatt, és ma már pontosan meg tudjuk állapítani egy zeneműről, hogy azt be tudja fogadni a gyerek vagy túl nehéz neki. A gyerekek esetében nagyon fontos, hogy legyen a darabnak karaktere, de ne tartson tovább két-három percnél, mert ennél tovább nem tudnak koncentrálni a kicsik. Mit gondolnak A kisvárosokban tartott délelőtti koncerteken valóban bebizonyosodott, amiről a zongoraművészek beszéltek. A gyerekek örömmel hallgatták a klasszikusokat, és önfeledten tapsoltak a komolyzenei előadáson. Az alsó és felső tagozatosok szívesen bekapcsolódtak az interaktív koncertbe, hiszen a nekik szóló előadás nem arról szólt, hogy egy órát kellett mozdulatlanul, fegyelmezetten ülniük és hallgatniuk, hanem

12 • Karakter • parokia.hu

bevonták őket az előadásba. A gyerekeknek több kérdésre is válaszolniuk kellett; faggatták őket például arról, hogy milyen magyar zeneszerzőket ismernek. Kodály Zoltán, Bartók Béla és Erkel Ferenc közé valahogy „bekeveredett” Gárdonyi Géza is, de többségében jó válaszok születtek. A legjobban akkor élénkült meg a koncertteremnek kinevezett tornaterem, amikor Lackfi János költő a Fiúk dala című verséhez kapcsolódva a fiúk és lányok is elmondhatták, hogy mit gondolnak a másik nemhez tartozó társaikról. „Az összes lány dilis, Azt, hogy miről susog, Hiába is vered, Nem mondja meg : titok.” A zajtól a megnyugvásig Várnagy Andrea és Farkas Zsolt játékosan, könnyeden tanította meg a gyerekeknek, hogy amit mi szóval fejezünk ki a hétköznapokban, azt a zeneszerzők a hangjegyekkel, zenével teszik. – Nagyon tetszett a koncert, jók voltak

a dallamok, az ütem, a ritmus, főleg az utolsó darabnál, nagyon élveztem a tapsot is – mondja Kanalas Tibor. A hetedikes fiú leginkább a diszkózenét kedveli. Amikor rákérdezek, hogy volt-e már komolyzenei koncerten, visszakérdez, hogy diszkóban? Egy másik diák, Mihók Pál pedig arról beszél, hogy még soha nem volt komolyzenei koncerten, de ezután szívesen elmenne, mert tényleg megtetszett neki. – A diszkózene szinte csak zaj, ott csak ordibálnak, de a komolyzene megnyugató – jelenti ki. Érdemes felállni a számítógép mellől Dérné Veresegyházi Erika tanítónő szerint nagyon fontos, hogy megismerjék a gyerekek a klasszikusokat. A ritmizálás a gyerekek készségeinek fejlesztésénél, a matematikában, olvasásban, írásban is nagy szerepet kap – fűzi hozzá. Még soha nem volt ilyen komoly előadás az iskolánkban – mondta a szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója. Köhlerné Nagy Ibolya igazgató szerint ez a koncert jó alkalom volt arra, hogy a gye-

rekeket ráébresszék: számos érték van a komolyzenében, és néha érdemes felállni a Facebook és a számítógép mellől. – Köszönjük a művészeknek, hogy gondoltak a vidéki fiatalokra is és eljöttek hozzánk. A diákok ennek köszönhetően nemcsak a tanárok elbeszélése vagy lemezek alapján ismerhetik meg a komolyzenét, hanem saját szemükkel láthatják és hallhatják, hogy élő emberek játszanak el komoly műveket. A jövő generációját egy ilyen koncert a művészet felé terelheti, mert nekünk itt, vidéken erre igen kevés lehetőségünk van.

megéri. A mostani koncerten is négyszáz gyerek ült és hallgatott klasszikusokat a zsúfolt tornateremben. Nem reklám, klasszikus Amikor a televízióban megy egy reklám, vagy a gyerekeknek szóló csatornákon egy rajzfilm, az abban felcsendülő zenékről azt hiszik, hogy az reklámzene, holott az aláfestő zene

gyakran komolyzenei darab – mondja Várnagy Andrea. – Amikor gyerekeknek játszunk, mi sohasem tudhatjuk, hogy milyen magot hintünk el. Lehet, hogy esélyt adunk arra, hogy legközelebb ne kapcsolja el a gyerek a tévét vagy a rádiót, ha komolyzene szól. Fekete Zsuzsa Fotó: Somogyi György

Nem könnyű, de hálás Farkas Zsolt zongoraművész azt mondja a két koncert után, hogy bár nem könnyű gyerekeknek játszani, mégis hálás feladat. – Tíz év alatt, amióta gyerekeknek adunk koncertet, sokféle csapattal találkoztunk, néhány helyen több erőt kellett kifejteni, hogy fenntartsuk a figyelmet, de

Karakter • parokia.hu • 13

Kultúrátlanok Mai fiatal vagyok, és ez nemcsak azt jelenti, hogy ma a fiatalok közé tartozom. Én is „az a bizonyos” vagyok. Mint ilyen, szeretnék a nagyvilág elé tárni valamit: barátaim egy részének és nekem van egy problémánk. Úgy érezzük, nincs kultúránk.

A szüleim tisztelték a saját szüleiket és egymáséit is. A testvéreikkel mindenben összetartottak. Dolgoztak valamiért, majd egy idő után megvásárolták vagy letörlesztették, és az a valami, mondjuk egy lakóépület, attól fogva biztos pontot jelentett az életükben és a gyerekeikében. A szüleim évtizedekre, sőt, generációkra előre terveztek. Kitanultak egy szakmát, és hozzáértő módon művelték azt egy életen át. A szüleim közelében másként telt a nap szombaton, és megint másként vasárnap. A szüleimnek ünnepei voltak. Tisztelték a tanárokat, a lelkészeket, az orvosokat. A szüleim emésztettek. A zenét, az irodalmat lassan szűrték át magukon. Egész versesköteteket vettek a kezükbe, és végigülték a bécsi újévi koncert közvetítését. Az édesapám vízfestéket vett elő, ha megkértem, rajzoljon nekem valamit. Az édesanyám tejszínhabot hozott a kávéhoz vasárnap reggelente. A szüleim emlékeztek. Gombot varrtak és vasaltak. A szüleim kirándultak. Örültek a madaraknak, a hóvirágnak, a szilvaérésnek, a halfogásnak. Mindent, ami ma imázsalkotó tényező vagy hobbi lett, a biciklizést, a kertészkedést, az állattartást, a lekvárfőzést vagy a horgászatot a lehető legtermészetesebben, gondosan és fel nem nagyított örömmel művelték.

14 • Karakter • parokia.hu

A szüleim csendesen ültek a templomban, mély csendben és áhítattal. A szüleim nem azért vállaltak minket, mert nekik is jár a gyerek. Lemondtak viszont a finom falatokról, a pihenésről, a hallgatásról, mert mi vagyunk. A szüleim nem váltak el. Nekünk pedig - egy néhány évtizeddel későbbi világban élve át hasonló hétköznapokat, hétvégéket és ünnepnapokat - a szabadabbnak

gondolt légkör és a bővülő választék ellenére is inkább múlik az időnk, mint telik. A szüleink tudtak élni, és ez leginkább öntudatlan tudás volt. Legegyszerűbb cselekedeteiken is illatozó szeretet melege érződött. Nagy vargabetűkkel utódaik közül néhányan visszatérünk az anyaföldhöz vagy kinyomtatjuk fotópapírra a digitális képeinket, de valami, ami a szüleinknek evidencia volt - az ő

szüleiknek pláne -, számunkra már csak nyomokban tapintható. Nem találjuk a helyünket a közösségeinkben, az életben, nem tudjuk, hol van ránk szükség, nem találunk társat, nem fejezzük be az iskolát, albérletben lakunk, szemezgetünk a közösségi oldalak kultúrmorzsalékaiból, és a vasárnapjaink csak abban különböznek a szerdáinktól, hogy délelőtt tíztől egy órán át a templomban ülünk. Az iskolapadból kikerülve gyakran azért nem tudunk mit kezdeni magunkkal, mert elveszítjük az intéz-

ban elmulasztunk szembenézni állapotunkkal: nem a kulturálatlanság a legnagyobb bajunk, hanem a generációnk kultúrátlansága.

akarunk haladni; és elmorzsoljuk azt is, amit az anyatejjel szívtunk magunkba - talán éppen keresztyéni buzgóságból.

Ha keresztyének vagyunk, az tovább bonyolítja a helyzetet. Gyakran teológiai nézeteltérések álruhájában mutatkoznak a kultúrahiányról tanúskodó sebek. Vagy kulturális eszköztelenség miatt halnak el spirituális indíttatások. Minderről pedig tudunk. Tudunk valamiről, ami nem sikerül, ezért helyette

„A kultúra (...) nem valamely eddig sehol se volt szellem feltalálása, valamely színvonal kitűzése, cél megteremtése, hanem a hagyomány által őrzött szellem realizálása” - írja Hamvas Béla Scientia sacra. Az őskori emberiség szellemi hagyománya című művében. A filozófus szerint „az újkori ember, bár a metafizikáról, a tevékenység kultuszjellegéről, a művelés vallásos természetéről tud, abban nem hisz, ezt a szellemet mellőzi, s életének tartalma, hogy a középpontba az atyai szeretet helyébe saját Énjét teszi.” Ezért nem realizálódhat a kultúra szellemisége, hiszen „az ember az anyagi természetet nem az örök atyai szeretet szellemében, hanem Énjével kívánja megművelni.” A kultúra már nem bennünk és körülöttünk van, hanem tőlünk távol. A körön kívül. Vagy mi vagyunk a kultúrán kívül? Vajon fel tudjuk ébreszteni a szun�nyadó kultúrát, ha zománcos bögréből iszunk, öntudatos olvasók vagyunk, vagy kertet művelünk a belvárosban? Bizonyára más és más a kultúra arca, de a lelke? Jakus Ágnes

ményes keret sorvezetőjét. A szélvész kegyetlenségével tépázott iskola utáni létnek már az első lapjain köddé válik az a háttértudás, hogy az ismeretszerzés, a képességfejlesztés, a feladatmegoldás, az alkotás az élet része, akár valamilyen konkrét céllal történik, akár önmagában hordozott értelemmel bír - már ha méltósággal végezzük. Becsapottnak érezzük magunkat, pedig már az iskolá-

valami mással próbálkozunk. Újabb és újabb szubkultúrák születésének vagyunk tanúi a keresztyénségen belül is, de az az érzésem, mintha nem egyszer ezek is illúziók lennének, pótcselekvések, nem valódi kultúrák. A kultúra generációnkénti újraértelmezésének igényéről beszélünk, ugyanakkor gyakran nem látjuk az igazi természetét annak, amit meg

Karakter • parokia.hu • 15

Utazás tisztán Magányos, üres, megbélyegzett - így érezhette magát az a furcsa vallásalapító, akinek éveken át a nevét sem bírta hallani. Később, amikor ő is átélte, milyen a teljes elhagyatottság, arra is rájött: nincs ezzel egyedül. Jézus Krisztus is szenvedett. A drogosokért is.

Drog hatása alatt nőtt fel, de másfél évtizednyi szerhasználat után sikerült leállnia a ráckeresztúri drogterápiás otthonban. A filmes újságíró azóta könyvet adott ki, amelyben átütő őszinteséggel írja le drogfüggősége és szabadulása kálváriáját. A Drognapló szerzőjével, Kubiszyn Viktorral beszélgettünk, aki azt is megosztotta velünk, hogyan lett tiszta - nemcsak az anyagtól. Mennyi ideig anyagoztál? A drogkarrierem 14 éves koromtól 29 éves koromig tartott. Az aktív korszakom tíz-tizenkét év volt, de ebbe beleszámolom azt is, amikor tiszta voltam. Hiába voltam szermentes, sem alkoholt, sem más tudatmódosító szert nem használtam, de ugyanolyan függő módon működtem. Egyfajta viselkedési függőségbe csúsztam át, munkamániába. Vissza is estem. Miért van az, hogy mindig függtél valamitől? Kamaszként nem azért kezdtem el kábítószert használni, hogy aztán függő legyek, és ez nem is egyik pillanatról a másikra történt. Tizenkilenc éves koromra használtam olyan szereket, amelyektől már elvonási tüneteim voltak

16 •• Karakter Karakter •• parokia.hu parokia.hu 16

- ezt hívja a szakirodalom drogfüggőségnek. Különböző irodalmi, művészeti, filozófiai, szubkulturális mintákból, zenei életérzésekkel próbáltam levezetni akkoriban, hogy mi a világ, az emberi élet értelme; és mindez egy nagy katyvaszban keveredett bennem. Mindenfajta kérdésfeltevés és tapasztalat érdekelt, ami a tudattágítással volt kapcsolatos, azzal, hogy mi lehet a valóság mögött; de vis�szagondolva, ez a tanulási folyamat nagyon hamar átment abba, hogy igazoljam vele a szerfogyasztásomat. Nagyon szorongó voltam, problémamegoldó eszközként kezdtem el használni a kábítószereket és az alkoholt, és azért, hogy valahogy betöltsem a hiányaimat. Kíváncsiság is volt bennem, és így akartam örömöt szerezni magamnak. Ugyanakkor kísérlet volt ez arra is, hogy elérjek valami olyan dimenziót lelkileg, ami több, mint az az átlagemberi dimenzió, amiben nem éreztem jól magam. Végső soron annak az egzisztenciális szorongásnak a kezelése volt ez, amit az ember érez Isten nélkül. A hiányok, gondolom, megmaradtak, azok nemcsak egy életszakaszhoz köthetők. Azokkal mit tudsz kezdeni? Ha nem a drog, akkor mi pótolja őket?

Harmincéves koromig fogalmam sem volt arról, hogy kell objektíven ránézni egy helyzetre, mi az, hogy empátia, persze, tudtam a fejemmel, de készségszinten nem volt meg. Milyen az, hogy felelősséget vállal az ember a gondolataiért, tetteiért, szavaiért, hogyan lehet segítséget kérni... A ráckeresztúri terápia önsegítő, együttélésre alapozott, közösségi terápia. Ott az emberben az együttélés során kialakulnak ezek a készségek. Ez persze nem ér véget a terápia befejeztével, hanem élethosszig tartó folyamat. Ma már nem használnék drogokat problémamegoldásként és öngyógyításként. Spirituális szinten sem. Pascal mondta, hogy mindenkiben van egy Isten alakú űr, és ezt semmi és senki más nem töltheti ki, csak ő. Ezt ő kitölti az életemben azóta, hogy megtértem három évvel ezelőtt a terápián. Ez olyan lelkiállapot, olyan élő valóság számomra, ami mindent befolyásol, az életem minden területét, a hétköznapi problémákat is. Azóta nincs az az érzésem, hogy folyamatosan szét kell magam vágni valamivel. E nélkül nem volt biztonságérzésem, és ez most megvan a szer nélkül is.

Ráckeresztúron megkaptál minden eszközt ahhoz, hogy új életet kezdj, mégis egyedül, önállóan kellett folytatnod, amit a védett környezetben elkezdtél. Emlékezni rá szerdán is, meg pénteken is... Hogyan tudtál Istenben megkapaszkodni? Sok mindenkit láttam a környezetemben, függőket, leállt függőket, akiknek volt intenzív Isten-élménye, de elhalványult, a megtérése nem vált állandó valósággá az életében. Ennek lettek következményei, sokan vissza is estek. Számomra ez folyamatos benne-lét. Nem rituálé, erkölcsi kódex vagy valamiféle viselkedésminta, amit követnem kell, hanem egy belső, állandóan jelen lévő valóság. Az evangélium, Jézus Krisztus egy pillanatra el nem múló kötelék, köldökzsinór. Állandóan efelé kondicionálom a tudatom, hogy ezzel tisztában legyek. Van egy olyan ige, hogy „szüntelen imádkozzatok”, nekem ez a technikám. Két éve jöttem ki a rehabról, az azóta eltelt időben voltak olyan stresszhelyzetek, amik miatt ez a kapcsolat elhalványulhatott volna, vagy akár vissza is eshettem volna. Amikor megszűnt a mun-

kahelyem, vasárnap ki kellett költöznöm a lakásból úgy, hogy pénteken még nem tudtam, hol fogok lakni - végül ez is megoldódott. A megtérésem óta nem stresszelek már annyira a nehéz helyzetekben, mert van bizalmam az élet felé meg Isten felé. Sok múlik persze rajtam is, meg kell tennem mindent a képességeimhez mérten. A visszajelzések segítenek, és Isten is. Lehet, hogy az is segített az elmúlt két évben, hogy mégis csak a Drognapló szerzője, ismert filmes újságíró vagy, nem teheted meg, hogy visszacsússz vagy feladd? Nem. Amikor visszaestem a szermentességem után - ami nem egyik pillanatról a másikra történt, hanem volt egy olyan év, amikor elkezdtem szociálisan cuccozni, csak füvet szívtam, és amellett gyengébb hallucinogéneket használtam - egzisztenciálisan jó életem volt. Volt egy elég gyorsan kiépülő karrier mögöttem filmes újságíróként. Szerkesztő voltam a Filmvilág nevű folyóiratnál, szakmailag jól csengő dolgokat tudtam letenni az asztalra, de ez egy pilla-

Karakter • parokia.hu • 17

natig sem volt visszatartó erő. Nem gondolom, hogy külső dolgok megtartanák az embert, maximum a látszatra lehet ügyelni egy darabig, de amikor az válik fontossá, hogy elérd ezt az állapotot, akármilyen szerről van szó, az felülír mindenféle közösségi, munkahelyi, családi normát, környezeti elvárást. Hogy viszonyulsz a normákhoz és a korlátokhoz azóta, hogy sikerült leállnod? A terápián ezek révén is gyógyultunk. Bizonyos kereteket be kellett tartanunk, például meghatározott időbeosztás szerint éltünk. A mindennapi életben is nagy ereje van például az értékrendhez való hűségnek. A megtérésem óta az evangélium az a normarendszer, amihez próbálok alkalmazkodni. Próbálom nem csinálni azt a másik emberrel, amit nem szeretnék, hogy velem megtegyenek. Próbálok nem ítélkezni, szeretettel fordulni a másik felé, ettől függetlenül sokszor átmegyek a piros lámpán. Valahol azt írod: amikor régen meghallottad azt a nevet, hogy Jézus Krisztus, kivert a víz. Most mit érzel? Milyennek látod őt? Jézus Krisztus számomra az abszolút végső valóság, és a létezés egyetlen értelme. Nélküle nem tudnánk Isten közelébe kerülni, mert ő az, akin keresztül megkaptuk a lehetőséget, hogy kapcsolatba kerüljünk az Úrral. Élő valóságként tekintek rá, személyként, és hihetetlenül felnézek rá. Egyfajta szeretetet, imádatot érzek iránta. Ezt nagyon fura kimondani, mert az érzéseket nekem újra kellett tanulnom. Egyébként nekem ez egy hatalmas fless, mert ha végignézek az élete egy szakaszán, főleg a szenvedéstörténetén, empátiát érzek, akármilyen furcsán hangzik is ez. Az elhagyatottság, a megbélyegzettség miatt, ami őt érte, tiszteletet érzek iránta, és olyan köteléket, amit nehéz szavakba önteni. Amit ő vállalt, a totális elhagyatottság, a magány, az

18 • Karakter • parokia.hu

ürességérzés sorstársává tesz engem, mert pontosan tudom, milyen az. Mi győzött meg arról, hogy ő nem olyan, amilyennek korábban gondoltad - ha egyáltalán gondoltál rá valaha? Kamasz koromban képmutató, életellenes, hazug rendszer képviselőjeként tekintettem rá, különböző egyházakkal azonosítottam, és aztán nem is foglalkoztatott ez a téma. Ami meggyőzött, az egyfajta személyes találkozás volt vele, amikor a reformátusok által működtetett rehabon megértettem, hogy valójában miről van szó. A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió terápiája az evangélium értékrendje alapján működik. A mindennapokban éreztem, milyen az, amikor szeretetalapon működik egy közösség. Itt olyan srácok voltak, vannak, akik elég zűrös formák. Egy ilyen közösségben megtapasztalni a keresztyén értékrendet a gyakorlatban, attól fogva, hogy felkelsz, amikor eszel, dolgozol, ahogy beszélsz a másikkal, az elég nagy fless. Nekem ez volt az első, ami vonzóvá tette a keresztyénséget. Utána pedig megértettem, miről van szó, amikor elolvastam az evangéliumot és a páli leveleket az Újszövetségben. Átélted, milyen az, hogy szeretnek függőként is. Hogyan lehet jól szeretni egy szenvedélybeteget? Nehéz szeretni egy szenvedélybeteget. A szeretet az evangéliumi értelmében nem érzelem, hanem döntés és alapállás a másik ember felé: elfogadom, nyitott vagyok felé, segítem őt. A függő pusztítja önmagát is és a környezetét is. Olyan dolgokat tesz azokkal, akik érzelmileg elkötelezettek felé, amit nagyon nehéz feldolgozni. A folyamatos hazudozások, a verbális és fizikai agresszió, a megbízhatatlanság, a lopás mindennaposak az életében. Az aktív függővel nehéz éreztetni is a szeretetet. Amikor visszajelzek neki, fontos, hogy észrevegye: értékes embernek

tartom, szeretem, elfogadom, jót akarok neki és azt szeretném, ha boldog lenne; és nem vele, hanem a viselkedésével van a probléma. Ezt a különbségtételt meg kell tenni, mert nagyon sok dzsanki meg alkoholista úgy érzi, hogy ő a legalja a világegyetemben. Folyamatos bűntudatban van, ugyanakkor meg is bélyegzik épp az elfogadhatatlan viselkedése miatt. Ráckeresztúron éreztették velünk: már maga az, hogy emberek vagyunk, érték. Ez a keresztyén alapállás: Isten képmásai vagyunk mindannyian, és ő szeret minket. Mi volt a legnehezebb a leszokásban? Mi volt a mélypont? Amíg fizikailag letisztul az ember, az három-négy hét plusz egy-két hónap, amíg kicsit megnyugszik az idegrendszere. Ez mindig nagyon látványos, különböző filmekben ezzel szokták illusztrálni, milyen egy drogos élete: súlyos influenza plusz hihetetlen erős fájdalmak. Ezek viszont eltörpülnek amellett a lelki sóvárgásérzés, hiányállapot és ürességérzés mellett, ami előjön ilyenkor. Aztán amikor nagyjából tiszta tudattal is szembesül a terápia során, hogy miket tett önmagával és a környezetével is, következik a nagyon erős bűntudat, amivel nehéz megküzdeni. Idővel, a kimenőkön pedig az volt nagyon rizikós, hogy mindenhol hozzá lehet jutni droghoz. Ez nekem most már nem okoz gondot, de két éve még nagyon nehéz volt. Végül, az emberi kapcsolatokban előkerülő problémákat is folyamatosan kezelni kell, hiszen a személyiségnek újra kell teremtődnie. Azzal mit tudsz kezdeni, hogy csomó mindent elrontottál, amit nem lehet meg nem történtté tenni? Most pedig úgy kell arccal előre élned, hogy sok veszteséget okozott a függőséged... Elfogadtam azokat a dolgokat, amiken nem tudok változtatni - a szerfogyasztás lelki, mentális, fizikai követ-

kezményeit, az emberi kapcsolatokban bekövetkezett töréseket. Ezeket a terheket hordozom. Azt is, hogy van, aki nem tud megbocsátani. Másrészt, Isten előtt minden nap tiszta lappal kezdünk, ha letesszük elé a bűneinket, a hiányainkat és mindazt, amit csak ő tud jóvátenni bennem vagy valaki másban. Ezt így is érzem. Amit én okoztam másoknak, muszáj elengedni. Pál apostol ezt úgy mondja, hogy „ami mögöttem volt, elfelejtem, és futok egyenesen a cél felé”. Ha van egy drogos barátom, hogyan bírhatom rá, hogy álljon le? Sehogy. Amíg ő ezt élvezi, úgyis csinálni fogja. Amint ő maga problémásnak látja a szerfogyasztását, onnantól lehet segíteni neki folyamatos visszajelzéssel, tükrözéssel. Nem vagyok a témának szakértője, de az a tapasztalatom, hogy az aktív függővel szemben fájdalmas lépéseket kell tenni. Ha nem is megszakítani vele a kapcsolatot, de nagyon erős kereteket húzni: nem beengedni, nem adni neki pénzt, hogy ne tudja fenntartani az anyagozását, így

előbb-utóbb eljuthat a mélypontra, ami motiválhatja a változásra. Az emberek azért fogyasztanak kábítószert, mert az jó érzést ad. Senki nem használ olyan szert, amitől ros�szul érzi magát, éppen ezért alakul ki erős lelki kötődés az adott szer felé, amiről addig nehéz lemondani, amíg nincsenek elvonási tünetek. Rengeteg melót kell abba fektetni, ha valaki változtatni akar, és máshogy akar élni. Olvastam a Facebook-oldaladon, hogy néhány hónapja egy srác ellopta az üzletből a könyvedet. A Drognaplót persze nemcsak a könyvesboltokban vehetjük a kezünkbe, hiszen határokon innen és túl is sokan találkozhatnak Veled a könyvedet bemutató körúton. Milyen visszajelzéseket kapsz ilyenkor? Számomra ajándék minden beszélgetés, mert érdeklődést, elfogadást és nyitottságot tapasztalok az emberek részéről. Próbálok én is úgy beszélni, ahogy a terápián tanultam: őszintén, tabuk nélkül. Előfordult, hogy megkérdezték, milyen az LSD hatása. Elmondtam, hogy rám milyen hatása

volt, a pozitívat és a negatív egyaránt. A hallgatóság jobban értékeli ezt az attitűdöt, mint magukat a konkrét információkat, amiket megosztok ezeken a beszélgetéseken. Másrészt, számomra minden egyes beszélgetés személyes tanúságtétel arról, hogy az embernek kell érték és értelem az életébe, és hogy a végső értelme az életnek egyedül Isten. Ezt nem erőltetem rá senkire, pontosan tudom, az milyen eltávolító. Egyébként nagyon sok olyan dolog van az életemben, ami számomra is új. Harminchárom évesen csomó dologról nincs első kézből tapasztalatom, amik értékek és hozzátartoznak a mindennapi élethez. Ebben az évben többet utaztam, mint eddig összesen. Persze, nem átvitt értelemben... Rájöttem, hogy teljesen mindegy, mivel foglalkozik az ember, ha mögötte van az az érzés, hogy van értelme annak, amit csinál. Ha az Isten áldása van rajta, az a fless. Sokkal nagyobb, mint bármi. Jakus Ágnes Fotó: Kalocsai Richárd

Karakter • parokia.hu • 19

Aki bent maradt A világon először transzplantált idegen csontvelősejteket gyermekkori immunbetegségben szenvedőkbe, százával gyógyított meg leukémiás gyerekeket. Kitűnőre végezte az orvosi egyetemet, Németországban és Franciaországban a legkiválóbb helyeken volt ösztöndíjas, de az érdemeket egyszer sem említi. Az orvos professzor inkább arról mesél: elleste a külföldi szaktekintélyektől, hogyan kell cuppanós puszit nyomni a kis betegek meggyötört arcára.

20 • Karakter • parokia.hu

Olyan nincs, hogy a tavasz nem jön el A falakon tarkálló színes, vidám képek nem semlegesíthetik a beteg gyerekek pillantásainak mélységét, ha valaki lelkileg felkészületlenül lép be a gyermekonkológiára. A látvány annak ellenére váratlanul ér, hogy az eszemmel tudom, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekonkológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztályára megyek. A folyosón feliratok, a beteg gyerekek szülei írták. Nagy Kálmán osztályvezető főorvos egyet említ: „Olyan nincs, hogy a tavasz nem jön el...” Neki teremtették A professzort arról kérdezgetném, miért döntött úgy, hogy beteg gyerekek között éljen, azt feleli, sosem gondolkodott azon, hogy orvos legyen, nem is volt a családban korábban senki, aki a gyógyítást választotta volna hivatásául. Már az orvosi egyetemre járt, amikor először érezte, hogy az orvoslást igazán neki teremtették. Elmerengve beszél gyerekkoráról, szerető családjáról; nővéréről, valamint édesapjáról, aki felnevelte. Édesanyját nyolc évesen vesztette el. Rákos volt.

Az első, aki meggyógyítja Nagy Kálmánt mindig érdekelték a megoldhatatlan feladatok, a gyógyíthatatlannak mondott betegségek, így a leukémia is. – Innovatív foglalkozás a miénk, ezt szeretem a legjobban benne – mondja elgondolkodva. – Mindig ki kell találni valami újat. Pályám kezdetén a leukémia megoldhatatlansága hozott erre a területre. Az volt a vágyam, hogy ha egy betegségre azt mondták: gyógyíthatatlan, akkor én legyek az első, aki meggyógyítja. Talán nem veszik az olvasók nagyképűségnek, ha azt mondom, előfordult, hogy sikerült. Hiány? A professzor aztán hosszasan sorolja, hogy az orvosi pályán a nők sokkal többet áldoznak magukból, mint a férfiak. – Az átlagosnál lényegesen magasabb tisztelet illet meg egy orvosnőt, de a mostani társadalom sajnos ezt a legtöbbször nem adja meg, pedig kolléganőim hihetetlen áldozatokat vállalnak a betegekért. Az is előfordul, hogy talán valami hiányzik az életükből, amit szerettek volna: például gyerek, vagy gyerekek, nagy család, így tudásukat, szeretetüket, oda-

adásukat azoknak szentelik, akiket gyógyítanak. Nem hősi tett Remélem, hogy nem veszi tolakodásnak a professzor, de fel kell tennem a kérdést: az ő életéből mi hiányzott, hogy a beteg gyerekekre áldozza? – A Jóisten azzal ajándékozott meg, hogy tíz évvel ezelőtt örökbe fogadtam egy legényt – mondja, és azonnal elönti a büszke mosoly az arcát, ahogy a kisfiára gondol. Mivel magától nem folytatja, én teszem hozzá – Igen, tudok erről, de azt is hallottam, hogy egy beteg, leukémiás kisfiúról van szó. – Nem volt ez valami hősi tett – feleli szinte bosszúsan. – Igen, itt feküdt az osztályunkon. Nyolcnapos korában elhagyta az anyja. Beteg volt, de aztán meggyógyult. – Mert meggyógyította – erősködöm, de erre már nem is reagál a professzor. – Nincs nekem arra időm, hogy a beteg gyerekeket osztályozgassam, hiszen mindegyiket szeretem. Nem úgy, hogy ölbe veszem és dédelgetem, mert direkt módon nem mindig mutatom ki a szeretetem, bár ez sem idegen már tőlem. Fiatalabb koromban nem tudtam dédelgetni, simogatni. Amikor Párizsban az egyik világhírű osztályon dolgoztam, azt

láttam, hogy a francia férfiak egészen másként viselkednek a gyerekekkel, mint a magyarok. Nem szégyellik kimutatni, hogy szeretik a gyerekeket. A leggöcsörtösebb képű gyerekre is akkora puszikat nyomtak az orvosok, mint a huszonegy! Ott tanultam meg, hogy ha nem sérti a gyerek személyiségét, akkor ki lehet mutatni a szeretetet, mert a betegágyban fekve azt az üzenetet kapja egy simogatásban, hogy bár nem én vagyok az édesapád, de ne félj, mert közel vagyok hozzád, szeretlek, kedves vagy nekem, és számíthatsz rám. A focisták Azt érzem, hogy órákig tudna beszélni a beteg gyerekekről, egy idő után mégis visszatér a professzor a saját kisfia történetéhez. – Igen súlyos beteg volt, egészen kicsi baba, amikor idekerült hozzánk, a kórházba. Végül velünk maradt. Nekem nem volt soha fiam, és tíz évvel ezelőtt lett... 56 éves voltam… Kapcsolatunk leírhatatlan viszonnyá változott. Képzelje, fiatal koromban focista voltam, most pedig vele focizom minden nap. Ha ketten játszunk és hozzám kerül a labda, igyekszem gyorsan kapura lőni, különben megszerzi tőlem és egy pillanat alatt elszalad mellettem. Olyan érdekes, hogy hasonlít rám ez a gyerek! – mondja nevetve. – A nővérem azt mondja, hogy én nevelem bele a foci szeretetét, de hát csak azt adhatom, ami bennem van. Mennyiség vagy minőség Nagy Kálmán arról beszél, hogy a közvélekedés úgy tartja, a gyerekkel töltött idő minősége számít és nem a mennyisége. – Ezt én szamárság-

Karakter • parokia.hu • 21

nak tartom! – jelenti ki. – A minőség olyan, amilyen. Ha megtaníttatok a gyerekkel tíz Petőfi verset, vagy ha felteszem a szokásos kérdést, mi volt az iskolában, egyáltalán nem vagyok beljebb. Nekem szülőként nem képeznem kell a gyereket, hanem szeretni. Együtt tölteni vele az időt. Előveszem a munkám, dolgozom a számítógépen, ő pedig tanul mellettem, s ha akar, kérdez valamit. Azonban ha szülőként csak ellenőriznék, kontrollálnék, soha nem tárulkozna ki nekem a gyerek, hiszen azt csak egy jó baráttal teszi meg az ember. A fiam már tizenegy éves, magas, vékony, kamaszodó gyerek. A filmeken általában elalszom, de a focimeccset együtt nézzük a tévében és közösen kommentáljuk az eseményeket. Elképzelhetetlen tömegű pénz A fociélményektől visszatérünk a kórházhoz, a gyógyításhoz. A főorvos azt mondja, hogy korábban rengeteg gyerek meghalt leukémiában, de napjainkban többségük meggyógyul. – Életem egyik nagy csodája, hogy míg a pályám kezdetén sok gyerek meghalt vérképzőszervi daganatos betegségben, ma már meggyógyulnak, mert olyan sokat fejlődött a tudomány. A megváltozott

módszerek és technikák rengeteg pozitív változást hoztak. A nyolcvanas években Franciaországban sokféle módszert tanultam, de itthon sokkal hátrébb voltunk az orvoslás területén. Aztán megérkezett a pénz is a módszerekhez. Egyszer meglátogatott minket a miskolci gyerekkórházban az észak-rajna-vesztfáliai tartomány miniszterelnöke. Látva a munkánkat felajánlott egy nagyobb összeget gyógyszerekre, de mondtam neki, hogy nem a gyógyszerek, hanem a módszerek hiányoznak, leginkább a csontvelő-átültetés. Odaadtam a miniszterelnöknek egy pályázati anyagomat, amit máshová írtam korábban, de nem nyert. Aztán ment tovább a munka, és egyszer csak annak az évnek a végén olyan tömegű pénzt kaptunk, ami számomra elképzelhetetlen volt. Megkaptuk a tartomány költségvetésének teljes maradványát. Abból a pénzből építettük fel az épületet, berendeztük az osztályt, megvettük a műszereket. Nagyon modern osztályunk lett, és ez megmutatkozott az eredményekben is, mert sokkal több gyereket tudtunk meggyógyítani. Rengeteget köszönhetek a munkatársaimnak, nagyon hálás vagyok nekik. Éjszakánként dolgoztak, hajnalig sejteket szeparáltak, majd reggel újra mentek a betegekhez. Mindezért egyetlen fillér külön pénzt sem kaptak, sőt azt is elfogadták, hogy a nevük sokszor be sem került a köztudatba, nem szerepeltek a sajtóban vagy az orvosi konferenciákon. Fantasztikusan érdekes volt, amit csináltunk, és tudom, hogy munkatársaim többsége bármelyik nyugat-európai egyetemen hatékony munkát tudna végezni. Bukott politika A kutatás mellett azonban nagyon fontos az orvos-beteg kapcsolat – folytatja Nagy Kálmán. – Sokan azt gondolják ma is az egészségpolitikában, hogy az orvoslást szervezik, pedig ezt soha nem lehet szer-

22 • Karakter • parokia.hu

vezni! Az orvoslás mindig az orvos és a beteg kapcsolatáról szól. Félelmetes, ami Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban tapasztalható: az orvosok kihátrálnak a felelősség elől és maguk előtt tolnak egy szervezetet. Szomorú, amikor a beteg szembekerül az egyetemi, a kórházi gyakorlattal, és emögött nincs ember, vagyis nem konkrétan valaki felel azért, hogy mi lesz vele, hanem a beteg egy sikeres vagy sikertelen mechanizmus részévé válik. Alig van direkt kapcsolata az orvossal. Hatvanoldalas beleegyező nyilatkozatot íratnak alá a beteggel, nehogy később pereljen. Tudja, mikor változik meg a helyzet? – szegezi nekem a kérdést a professzor, de azonnal meg is válaszolja. – Akkor, ha egy politikus bekerül a kórházba. Mert ebben az esetben soha nem egy intézményt, hanem egy konkrét személyt keres, akibe kapaszkodhat. Az a politika megbukik, ami nem követi valamilyen formában az emberek vágyait. Jól kiépített egészségügyi rendszerre természetesen szükség van, de a kapcsolat a legfontosabb. Soha nem a betegséget akartam megszüntetni, hanem a beteget akartam meggyógyítani – mondja a főorvos, és úgy sejtem, érzem a különbséget, amit magyaráz. Az jár az eszemben, hogy itt lenne az alkalom rátérni arra, miért vállalt politikai szerepet, de a főorvos ismét egészen másról, valami sokkal mélyebb dologról beszél. Felelős vagyok -Tudja, a gyógyítás nem úgy zajlik, hogy felcsapom a könyvet, megnézem, hogy egy adott betegség túlélési esélye negyven százalék, ha a beteg meghalt, akkor elkönyvelem, hogy a hatvan százalékhoz tartozott. Talán naivnak tűnik a megfogalmazás, de én felelős voltam és vagyok minden ember haláláért, aki a közelemben volt és meghalt. Persze mindent megtettem a betegekért,

igyekeztem maximálisan teljesíteni a kötelességemet, de nem oldozhatom fel magam. Csak a halott gyerekekre emlékszem Az élve maradt gyerekekre nem emlékszem, csak azokra, akik meghaltak. Részben azért van ez, mert akkor sokkal többet foglalkoztam velük, de azért is, mert a halott gyerekek sokkal többet segítettek nekem érzelmileg, erkölcsileg, mint akik élve maradtak. Voltak olyan esetek, amelyek megráztak, katarzissal jártak, de megtanultam kezelni a helyzetet. Azt mondtam, egy beteg miatt én nem adhatom fel, mert jön a következő. Segítenem kell. – Nem sír soha? – kérdezem - Nem sírok – feleli röviden. – Pedig nem látom megkeményedettnek – mondom. – Nem, nem vagyok kemény, de ha én elkezdenék itt sírni, akkor itt mindenki sírna. Annak meg mi értelme lenne? – néz rám tettetett csodálkozással és a helyzet abszurditásán hosszasan nevetünk, talán ezzel vezetjük le a felgyülemlett feszültséget. A profes�szor végül annyit tesz hozzá, szeretne mindig úgy küzdeni, hogy ne csalódjanak benne. – Hiszek magamban, a tudásomban, Ha valaki összeroppan egy ilyen helyzetben, akkor nem igazán felkent erre a pályára. Nem futamodhatok meg. Adta és elvette? A professzor ennél a pontnál beszél először arról, hogy istenhívő, Reggel, este imádkoznak a családjával együtt. Hogyan rendezi Istennel, ha elveszít egy gyereket? – kérdezem. – Ha egy gyerek meghal, nem próbálom megmagyarázni a családjának, hogy a Jóisten adta és elvette. Nem tolom Istenre a felelősséget. Nem imádkozom azért sem minden pillanatban, hogy segítsen meg, mert engem nem kell ebben a formában megsegíteni. Ugyanis ha becsületesen végzem a munkám, akkor minden reményem megvan arra, hogy Isten engem

segíteni fog. Amikor a beteggel foglalkozom, az egyetlen vágyam az, hogy a legjobban tegyem a dolgom és meggyógyítsam őt. Amikor esténként imádkozom, nem azt kérem, hogy nekem jobb legyen, vagy másként történjenek a dolgok, hanem azért fohászkodom, hogy „legyen meg a Te akaratod.” Számomra fontos, hogy mindent megteszek, ami tőlem, embertől telik és az Isten akarata érvényesül. Néha azt mondják az emberek, hogy „megváltozott a viszonyuk Istennel”. Pedig az Istenhez való viszonyunk soha nem változik meg, ugyanis ő folyamatosan szeret minket, legfeljebb az változik, hogy mi mennyire szeretjük őt.

Remény mindig van A szülők szerepére terelődik a szó. Nagy Kálmán szerint a szülők hozzáállásán sok múlik. – Azt a szülőtípust szeretem a legjobban, amelyik nem ad külön problémákat a beteg gyerekének, minden kérdésére őszintén válaszol és soha nem türelmetlen. A gyereknek nem kell világrengető dolgokat mondani, egyszerűen csak végigvinni a sorsát, kísérni őt. A gyerekek keveset törődnek a betegségükkel, a hosszú távú kérdések nem érdeklik őket, a többség csak azzal foglalkozik, hogy most mit csinálnak vele, ez meddig tart és mikor mehet haza. A nagyon nagy kérdéseket, például a halálfélelmet másképp élik meg, mint a felnőttek. A gyerek-

nek nem szabad a betegségről olyan dolgokat mondani, ami egyébként nem is érdekli őt. Az a szülő, aki ilyet tesz, bűnös. Arra kell csak válaszolni, amit kérdez, de arra becsülettel, mert a gyerek a kegyes hazugságokat is észreveszi. Nincs olyan betegség, ahol ne lehetne fenntartani a reményt, mert az mindig megvan. A remény a tudománnyal és a hittel is kapcsolatos. Aki reményt vesztett, annak se tudománya, se hite. Aki bent marad A gyerekkórházban kiváló nővérek dolgoznak – mondja Nagy Kálmán. A nővéreket úgy kellene kiválogatni, hogy beküldjük őket a gyerekekhez, hogy végezzenek el bizonyos dolgokat. Aki kijön, miután elvégezte a feladatát, az nem nővér! Aki benn marad, az a nővér, az az orvos. Aki játszik és beszélget a gyerekekkel, annak az ápolás az élete lényege. A politikus Nagy Kálmán számos szakmai kitüntetés és cím birtokosa, száz-egynéhány angol és magyar nyelvű orvosi publikáció és társadalmi kérdésekkel kapcsolatos írás szerzője, a Kereszténydemokrata Néppárt Országgyűlési Frakciójának tagja. Már több mint három órája beszélgetünk a kórházban, és bevallom, nehezemre esik a politikára terelni szót, de nem hagyható el az interjúból az életének ez a szelete. A professzor azonban nem beszél túl sokat a politikáról, inkább csak annyit fogalmaz meg, hogy nem bánta meg a politikai szerepvállalását, mert az olyan világgal szembesítette, amit korábban nem ismert. Végül még annyit tesz hozzá: a politikus egy demokratikus társadalomban nem különleges személyiség, hanem egyszerűen csak megválasztják. Ahogy őt is. Fekete Zsuzsa

Karakter • parokia.hu • 23

Templombácsi és az ékszerdoboz Ékszerdoboz a pusztában – vélik sokan a helvéciai református templomról, amelyet márciusban szenteltek fel. Kevesen veszik a bátorságot mostanában, hogy építkezésbe kezdjenek, azonban a Kecskemét melletti tanyavilágban összefogtak, imádkoztak és cselekedtek. Az eredmény mindenkit lenyűgözött. 24 • Karakter • parokia.hu

Mérföldkő Tetszik tudni, méltatlan vagyok én arra, hogy beszéljek – mondja egy helvéciai asszony, amikor gyülekezetük új templomáról érdeklődöm. Hornyákné Szmolenszki Ilona végül mégis elárulja, hogy a világ legszebb épületének látja gyülekezetük első templomát. – Duplán ünnep a virágvasárnap családunknak. Annak idején virágvasárnap volt a keresztelőm, sőt az unokám keresztelője is, most pedig a templomátadás, ami földi pályafutásom mérföldköve. Helvécián születtem, itt volt az első imaház, ahová jártunk, nekem ez a hazám, ide vágyom mindig. Semennyi kincsért nem élnék városban, ott nem tudja a szomszéd, ki lakik a másik oldalon. Itt már a másik tekintetéből látjuk, hogy kinek mire van szüksége, egy szelet kenyérre, vagy télen tűzrevalóra – meséli az asszony, miközben szemével szinte simogatja gyülekezetük új otthonát.

Virágvasárnap Hideg szél fúj, mindenki fázósan húzza össze magán a kabátot, az idő nem emlékeztet virágvasárnapra, a levegőben azonban érződik, hogy különleges ez a nap. A harang- és a templomszentelésre készülve a helvéciaiak teljesen megtöltik a régi imaház gyülekezeti termét. Miért nem mennek be a templomba? – érdeklődöm. – Oda „csak” kétszázan férnek be, átadjuk a helyet a vendégeknek. Mi az év ötvenkét hetéből ötvenegy vasárnap ülhetünk ott, a vendégek csak most – kapom a választ, amelyből kiderül, valóban vendégszerető emberek között járok. A gyülekezet kivetítőn nézi, ahogyan az új harang a magasba emelkedik, majd a helyére kerül, miközben Hegedűs Béla esperes mond áldást. Nem lettek „készen” A súlyos anyagi válsággal küszködő országban, szegény térségében épült meg a templom, ami után adósság sem maradt – fogalmazott a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke ünnepi igehirdetésében. – Míves munka, művészet, odafigyelés és szeretet épült ebbe az egyszerűnek látszó hajlékba. Bogárdi Szabó István azt mond-

ta: sokszor megtörténik, hogy mire elkészül a templom „kész” lesz a gyülekezet is, elfáradnak testileg, lelkileg. Helvécián másképpen történt, a templommal együtt épült a közösség is. Példálózás A püspök az ünnepséget követő szeretetvendégségen – a többi közt – a helvéciaiak kiváló gazdálkodását hangsúlyozza. – Szinte hihetetlen, hogy nincs adóssága a helvéciai reformátusoknak, sőt annyi pénzük maradt, hogy a gyülekezeti termet is

rendbe tudják tenni. Az egyházvezető érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy nem csak jó példának tartja, de példálózni is fog a helvéciaiak templomépítő munkájával. – Ugyanekkora méretű közösségek négyszeres költségen vettek tervbe templomépítést, és azt luxusnak, teljesen fölöslegesnek tartom – fűzi hozzá. Templombácsi Templomépítés egy ember életében csak egyszer adatik meg – mondja Kiss Imre építőmérnök, a gyülekezet építési bizottságának tagja, aki a kezdetektől végigkísérte a munkálatokat. – A templom olyan épület, ami mindenek felett áll, és a megépítése is különleges történet. Csapatmunka volt, amelyben mindenki odatette magát. A gyülekezet mindenben segített a kamionrakodástól a vashajlításig. Az építkezés még inkább összekovácsolta közösségünket. Nagyon megható, hogy folyamatosan gyarapszunk, ezt félig-meddig az új templomnak tulajdonítom – mondja Kiss Imre, aki új nevet is kapott az építkezés alatt. – Szomszédurunk az egyszerűség kedvéért Templombácsinak keresztelt el – meséli „keresztapjára”, a lelkészházaspár két és fél éves kisfiára utalva. – A gyerek számára összekapcsolódott a szemé-

Karakter • parokia.hu • 25

Csaknem harmincmillió forintot sikerült megtakarítaniuk azzal, hogy a munkát nem adták ki generálkivitelezőnek, hanem az egyházközség kötött szerződést minden egyes munkamenetre a vállalkozókkal. A templom felépítése így hozzávetőleg 82 millió forintba került. Az épületet Czégány Sándor mérnök tervezte. Legfontosabb jellegzetessége, hogy Kálvin-csillag alaprajzú. Az épület különlegessége, hogy a téglafalra ültettek egy rönkfalat, amely a tetőt tartja. Az új templomot 180 fő befogadására tervezték, alapterülete valamivel több mint 200 négyzetméter. A helvéciai gyülekezetnek száz tagja van, csaknem fele jár vasárnaponként templomba. Mivel a falu Kecskemét kertvárosának számít, ezért sok a fiatal és a gyermekes család, ez reményt ad a további növekedésre is. lyem a templommal, mert amikor megjelentem náluk, biztos, hogy a templomépítésről volt szó, így lettem Templombácsi – teszi hozzá, majd nevetve elárulja azt is, hogy hallgat az új nevére. Nem a vége, hanem a kezdete Sok munkával járt az elmúlt három és fél év – sorolja Faragóné Bencsik Dóra. A helyi gyülekezet lelkésze szerényen háttérbe húzódva a gyülekezetet, a tervezőket, a kivitelezőket és az építőket dicséri, majd arról szól, hogy az elmúlt időszakban szinte minden vasárnap megjelenik egy-egy új család az istentiszteleten. – Előfordult, hogy egy család úgy tévedt be, hogy meglátta a templomtornyot, eljöttek hozzánk és fél éve a gyülekezet tagjai. Befogadó közösség a miénk. A régi és az új gyülekezeti tagok között nem volt konfliktus, nagy szakadás, amit eleve csodának tartok. Az idősek szívesen fogadták a fiatalokat – állítja a lelkésznő. Szinte mesébe illő a történetük – mondom Faragóné Bencsik Dórának. – Igen –

26 • Karakter • parokia.hu

válaszolja, - még nem ébredtünk fel, de a püspök úr prédikációja emlékeztet minket, hogy ez nem valaminek a befejezése, hanem éppen kezdete. A hely Helvécia alig száz éves falu, mindössze hét kilométerre fekszik Kecskeméttől. A község lakosságának több mint fele külterületi tanyákon él. A helvéciai templom felépülésével százéves álom válik valóra, hiszen korábban csak két imaház épült, a református gyülekezetnek nem volt temploma. Az épület alapkövét 2009-ben tették le, majd egy évvel később elindult az építkezés. A templomot magánszemélyek, gyülekezeti tagok adományaiból, a Kecskeméti Református Egyházközség, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye, valamint a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatásával építették. Jelentős támogatást kaptak a helvéciai önkormányzattól, valamint testvértelepüléseiktől, Csíkkarcfalvától és Csíkjenőfalvától.

Szöveg és fotó: Fekete Zsuzsa – Hegedűs Márk

Rajt vagy cél? Búcsút intettek családjuknak, barátaiknak, az itthoni éghajlatnak és ízeknek, majd külföldre indultak szerencsét próbálni. Napjainkban olyan mértékű az elvándorlás, amelyre becslések szerint utoljára száz évvel ezelőtt volt példa. Ugródeszka vagy végállomás a külföldi munka? Erről kérdeztünk néhány külföldön élő magyar fiatalt.

Felmérések szerint a húszas éveiben járó, diplomás magyar fiatalok közül minden hetedik tervezi, hogy külföldön vállal munkát. Rövidebb-hosszabb ideje határainktól távol élnek azok az értelmiségi fiatalok is, akik a Parókia portál mikrofonja előtt mesélték el, miért költöztek el itthonról, és vajon beváltak-e elképzeléseik. Ők - a többséghez hasonlóan - a szakmai fejlődés és a kön�nyebb megélhetés reményében vágtak neki az ismeretlennek. Bár szeretteiket, a magyar kultúrát és az anyanyelvi környezetet nélkülözniük kell, a rendszerető északi és a napfényes déli országokból egyaránt arról számoltak be, hogy kevésbé stresszesek és borúlátók, mint itthon. Délről Északra A mediterrán éghajlat és a tenger közelsége miatt választotta Máltát egy fiatal magyar nő. Itthon jól fizető irodai állása volt, vagyis nem az anyagi kényszer, hanem a kíváncsiság vitte - mint mondja, szerette volna kipróbálni magát merőben más környezetben. Az íróasztalt és a telefont ezért takarítóeszközökre cserélte egy nagynevű vallettai szállodában - meséli Adamik Mónika. - Nagyon nehéz volt a váltás, de egy idő után megszoktam az állóképességet igénylő fizikai munkát. Egy évig voltam szobalány, azután családi okok miatt haza kellett költöznöm Magyarországra. Otthon tíz hónapot töltöttem munkanélküliként, noha rengeteg helyre elküldtem a jelentkezésemet. Végül úgy döntöttünk két gyülekezeti bará-

Karakter • parokia.hu • 27

tommal, hogy Dániába megyünk, ahol idénymunkát vállaltunk: epret szedtünk, gyomláltunk. Szobalányból középvezető - Amikor lejárt a szerződésünk Dániában, el kellett döntenem, hogy Magyarországra vagy Máltára megyek-e vissza, ahonnan szintén nem kényszerből jöttem el. Ismét Máltát választottam, de már középvezetői pozícióra jelentkeztem a hotelben, ahol korábban alkalmaztak, hiszen megvolt hozzá a képzettségem és a magyarországi tapasztalatom. Az állást megkaptam, azóta is ez a munkám. Ami hiányzik, és ami nem A magyar kultúra és a természet az, ami nagyon hiányzik neki - árulja el a fiatal nő. Mónika félévente egy-két hétre hazalátogat, ám ilyenkor arról is meggyőződik, hogy nem volt rossz döntés Dél-Európában letelepednie. - Amikor először hazautaztam Máltáról, két-három nap után már éreztem, hogy azt a fajta pozitív energiát, amit magamba szívok ebben a közegben, kezdem elveszíteni. A környezetem folyamatos panaszkodása - ami nem állítom, hogy nem jogos ‑, engem lefáraszt, megfullaszt. Az pedig, hogy majdnem egy évig munkanélküli voltam, érzékeltette, hogy most már nem is olyan egyszerű jól fizető állást találni otthon. Az egyetlen ok, ami miatt hazaköltözne, a családalapítás lenne - teszi hozzá, de mivel az még nem aktuális, egyelőre nem vágyik haza. Ugródeszka A tengerpart az, ami feltölti Farkas Gergőt is, bár ő inkább az északi frissességet részesíti előnyben. A zenész Hollandiát választotta úti célul, a Hágai Királyi Zeneakadémián tanul historikus fagottot, amit Magyarországon nem lehet. Úgy véli, egy ilyen nemzetközi intézmény jó ugródeszka lehet majd számára.

28 • Karakter • parokia.hu

Régizenészként már most több fellépésre van lehetősége, mint itthon: nemcsak a szépen rendben tartott holland város virágzik, hanem a kultúra is, az emberek ugyanis többet költenek szórakozásra, művelődésre, mint hazánkban. Összehasonlíthatatlan Nem véletlen az sem, hogy az egész világról özönlenek a bevándorlók Hollandiába: Gergő szerint összehasonlíthatatlanul könnyebb a megélhetés, mint nálunk. - A koncertekből és a tanítgatásból megélek, ráadásul marad sok szabadidőm; miközben otthon heti negyvennél is több órát csak tanítottam, és mivel nyelvórák voltak, készülni is kellett rájuk. Mégis szeretne hazajönni, mert nem kifejezetten érzi jól magát Hollandiában - árulja el. Leginkább a családját és a magyar nyelvet hiányolja, ugyanakkor fontos számára az is, hogy elfogadható anyagi körülmények között éljen olyasvalamiből, amiben sok örömöt és inspirációt talál, és amiben hinni tud. Vargabetű - Hiába találok meg itt minden hozzávalót egy csirkepaprikáshoz, a főztöm nem lesz olyan, mint otthon. A levegő, a csapból folyó víz, egyszóval minden kell hozzá, hogy magyar legyen - sóhajt Kedvek Vera, aki tíz hónap elszakítottság után követte párját Svédországba. A bölcsész-

diplomás nő a skandináv országban nem tudott magyar nyelvű környezetben hasznosítható végzettségével elhelyezkedni, igaz, nem is akart, hiszen mint mondja, vargabetűnek érzi egyetemi éveit. Reméli, a skandináv országban rájön majd, mivel foglalkozna szívesen. Egyelőre egy gyárban dolgozik. Egy évig volt munkanélküli, bár az alatt az idő alatt sem volt tétlen, ugyanis nyelviskolában tanulta a svéd nyelvet. Elismeri, kissé csalódásnak éli meg a fizikai munkát, a munkakörülmények és a fizetés viszont emberi, ezért elégedett.

Kerülik a magyarokat A svédek zárkózottsága miatt Vera nem nagyon tudott barátokat szerezni, de bevallja, kedvesével a magyarok társaságát sem keresik, és szerinte sokan hasonlóan tesznek. - Ha magyar szót hallottunk, egy idő után már nem rohantunk oda kitárt karokkal, hogy beszélgessünk. Sokan csak érdekből barátkoztak, kis idő után előhozakodtak azzal a kérdéssel, hogy tudunk-e valami munkát. Pénzt is kértek már tőlünk, ezért elővigyázatosak vagyunk. Kiszámítható Jóllehet, két-háromszorosába kerül az élet Svédországban, az élet nyugodt és kiszámítható a fiatal pár szerint. - Ha az embernek van fizetése, tudhatja, hogy abból megélhet, ha takarító, ha mérnök. Takarítói fizetésből is lehet bérelni egy egyszobás lakást, amellett félretenni, autót fenntartani,

és még ha nem is él az illető nagylábon, számíthat rá, hogy lesz nyugdíja - állítja Kis András. Nem könnyű azonban munkához jutni a skandináv országban, a megfelelő papírok beszerzésével járó nehézségek gyakran ördögi kört jelentenek a bevándorlók számára. Vera és András ezért óva intenek mindenkit, aki úgy képzeli, boldogulhat, ha egy hátizsákkal és valamennyi megtakarított pénzzel elindul Észak-Európába. Kevesebb gyógyszer is elég Ugyancsak Svédországban találta meg azt a nyugalmat, amire már itthon is vágyott Kádár Tamás. - A város szép, rendezett, az életem, a munkám is jóval stresszmentesebb; olyannyira, hogy a vérnyomásgyógyszereim adagját is csökkentenem kellett - számol be az informatikus, aki három hónapja él Göteborgban.

Nem hűtlenség A keresztyén fiatalember a helyi angol nyelvű gyülekezetben is megtalálta a helyét. - Meghatározza a döntéseim, hogy hívő vagyok, és oda megyek, ahová Isten vezet - fogalmaz. Hozzáteszi, nem érzi, hogy hűtlenség lenne hazájával szemben az, hogy külföldön vállalt munkát. - Sok helyre elküldtem otthon is az önéletrajzom, nagyon szenvedtem, míg munkát kerestem. Visszatekintve úgy látom, Isten elrendezett valamit számomra: jófej kollégák, érdekes munka és jó fizetés várt Svédországban.

fi. Nekem viszont az a célom, hogy a szüleimnek majd ne kelljen a nyugdíjukból szűkölködni, szeretnék saját családot, és nekik is mindent megadni. Ehhez pedig sajnos pénz kell - ezt már a Londonban élő Perlaki Beáta mondja.

A fiatal nő mázlistának tartja magát, hiszen még itthonról talált albérletet, három nap leforgása alatt pedig munkát is. Egy éve ugyanazon a vendéglátóhelyen dolgozik, csak már magasabb pozícióban. Elmondása szerint a többi bevándorló hasonló okokból vállal munkát Londonban, mint a magyar fiatalok zöme: pénzt és kihívást keresnek, valamint az angol nyelvet gyakorolják. A britek közül jó néhányan elítélik őket, igaz, azt a munkát, amit a külföldiek végeznek, nem szívesen látnák el Bea szerint. - Egy barátnőmmel arról beszélgettünk a minap, hogy sajnos mi már mindkét országban kívülállók lettünk, itt és otthon is. Ha Magyarországra utazunk, azt mondjuk, „itthonról” megyünk haza, de otthonról is „haza” jövünk.

Visszajönnének-e? - Ha Anglia gazdasági helyzetét megfognánk és áthelyeznénk Magyarországra, a világon semmi problémám nem lenne - teszi hozzá Beáta, majd elárulja: egy családi krízis lenne az egyetlen ok arra, hogy végleg hazatérjen. Az általunk megkérdezett fiatalok közül volt, aki azt állította, hazajönne, ha a leendő házastársa ragaszkodna hozzá, igaz, azt sem tartja kizártnak, hogy külföldre házasodjon. Többen megemlítették, hogy a magyar nyelvi környezet olyannyira fontos nekik, hogy huzamosabb ideig nem tudnák azt nélkülözni. Akik pedig úgy vélekednek, egész életüket le tudnák élni több ezer kilométerre szülőföldjüktől, arra hivatkoznak, hogy mivel magyarul gondolkodnak és beszélnek, magyarságuk megélésében nem korlátozhatja őket a földrajzi távolság. A megkérdezettek között olyan is akadt, aki úgy vélekedik, a jelenkori elvándorlás természetes folyamat, a fiatalok a határok könnyebb átjárhatósága miatt vállalkozóbb szelleműek, ám mivel nem mindenki érzi jól magát külföldön, sokan visszatérnek közülük, ezért az egyensúly megmarad. Jakus Ágnes

Itthonról haza - Sokan elítélnek otthon, mondván, hogy mennyire nem vagyok haza-

Karakter • parokia.hu • 29

Itthon mégis jó? “Ha hívő fiatalként bárki úgy érzi, ebben az országban lehetetlen élni, fontos feltennie magának a kérdést: miért van itt, és vajon van-e itt feladata. Ha a feladatát elkéri Istentől, akkor a helyén lesz, és valószínűleg jól fogja érezni magát itthon.”

30 • Karakter • parokia.hu

Emberi kapcsolatok, oldottabb légkör, anyagi jólét, karrier? Hogy kinek mi teszi élhetővé az életet, személyenként változó. Ahogy az is, tud-e újat kezdeni, aki külföldön telepedik le; és mit képes megteremteni itthon, aki marad. Összeállításunkban olyan fiatalokat mutatunk be, akik hazatértek külföldről vagy soha nem is akartak elmenni. Csak beosztott Tudja, mit jelent külföldön élni, és nem is vágyik vissza NyugatEurópába. A senkiföldjéhez közel, London egyik peremkerületében lakott az a friss diplomás magyar fiatal, aki egy éven át egy brit családnál vállalt gyermekfelügyeletet és a háztartást vezette. A munkakörét leíró francia „au pair” kifejezés egyszerre utal a segítségnyújtásra és a kölcsönösségre. A fiatal nő családtagnak illő bánásmódban is részesülhetett volna, az az esztendő számára mégsem az elfogadásról szólt. - Tudom, hogy vannak nálam sokkal rosszabb helyzetben lévő au

pairek is; én kaptam enni, a fizetésem viszonylag jónak számított, külön szobám is volt. Viszont, ennél kevesebb pénzért is sokkal jobban éreztem volna magam, ha elfogadnak, és nem érzékeltetik velem folyton, hogy csupán beosztott vagyok - mondja Pötördi Éva. Így vagyok önmagam Noha Angliában könnyebb megkeresni az albérletre és a kenyérre valót, mint nálunk, félretenni nem nagyon lehet. A fiatal lánynak is csak úgy sikerült, hogy a család biztosította számára a kosztot és a kvártélyt. Csakhogy a tömegközlekedés, a nyelviskola és a kulturált szórakozás is sokba kerül Londonban. Annak, hogy Éva miért nem tervezi, hogy huzamosabb ideig külföldön telepedjen le akár magasabb beosztásban is, mégsem elsősorban anyagi okai vannak. - A családom és a barátaim idekötnek, és az is, hogy nem tudom elképzelni, hogy ne magyarul beszéljek, gondolkozzam, ne magyarokkal legyek körülvéve. Magyar nyelven vagyok önmagam, amikor pedig idegen nyelven beszélek, nem tudom azt és úgy kifejezni, ahogy szeretném. Évek alatt persze bele lehetne jönni, de az sem lenne ugyanaz. Fontos, hogy értsék Szintén az anyanyelv az a nyomós érv, ami miatt nem élne szülőföldjén kívül Győr Lili sem. - Nagyon szeretem a gyerekeket, és nehéz lenne velük úgy foglalkozni, ha nem egy anyanyelvet beszélnénk. A saját nyelvemen azt is könnyebben át tudom adni az embereknek, hogy miben hiszek, kicsoda Isten, mert fontos, hogy az, akinek az evangéliumról beszélek, megértse, amit mondok. Magyarként is lehetsz boldog Bár megtérése után gyakran hallotta, hogy a magyar keresztyének tartoznak azzal, hogy a hazájukban maradjanak, nem ez a vélemény győzte

meg arról, hogy ne próbáljon meg máshol gyökeret ereszteni.

- Átutazóban, látogatóban nagyon szívesen vagyok külföldön, szeretem az új helyeket, tapasztalatokat, találkozásokat. Régebben sok külföldivel tartottam a kapcsolatot, és nagy elragadtatással voltam irántuk. Felnéztem rájuk, és jó ideig azt hittem, boldogabbak, mint mi. Mióta viszont nem vagyok közöttük olyan sokat, illetve mióta néhányan közelebb engedtek magukhoz, megláttam, hogy nagyon hasonlók, mint én; az életük is hasonlóan színes vagy éppen gondterhelt. Rájöttem, hogy magyarként is ugyanannyi lehetőségünk van a boldog életre, mint másoknak. Egy magyar is lehet optimista, kalandvágyó és csinálhat rengeteg olyan dolgot, ami ugyanolyan vicces, jó és érdekes, mint az, amit a tengerentúlon vagy máshol megélnek. Meg kell dolgozni érte Nyugaton talán művészként is kön�nyebb, de nem lehetetlen itthon boldogulni - vélekedik Andelic Jonathan. Miután angliai önkéntes éve letelt, a fiatal zeneszerző-karvezető énekzene szakos tanárként kapott állást vidéken. Mint mondja, a tanítás mellett itthon is van lehetősége alkotni,

de ehhez meg kell keresni és ragadni a lehetőségeket. - A Nyugatnak általában az élethez való szabadabb, nyitottabb hozzáállása kihat a művészetre, így a zenére is, míg itthon sokkal behatároltabb egy zenész mozgástere. A hazai befogadó közeg előnyben részesíti a megszokott dolgokat, Angliában vagy Belgiumban viszont mást tapasztaltam. Az is igaz persze, hogy az ottani hallgatóság sokkal felhőtlenebbül ki tud kapcsolni: legtöbbjüknek nem kell a mindennapi betevőért aggódnia. Az, hogy nehezebb, talán még inkább motivál arra, hogy jobb legyek. Ennek ellenére nem szeretném Magyarországra korlátozni a zenei karrierem. Álomszerű hónapok - Az, hogy hogy érzem magam egy országban, az emberi kapcsolatokon

múlik - ezt már Benkő Karolin mondja, aki két évig élt Olaszországban. Miután hazajött, döbbent rá, hogy az őt Magyarországhoz fűző baráti kapcsolatai komoly változásoknak vannak kitéve: a vele egyidős fiatalok közül többen megházasodtak, mások külföldön telepedtek le. - Törés volt ezt megélni, igaz, az olasz lét kicsit álomszerű is volt. Különleges kapcsolatokat kötöttem akkor, nagy ajándék volt ez az időszak az életemben, ami ki tudja, mikor

Karakter • parokia.hu • 31

ismétlődik meg. Noha az olaszországi nyelviskola, ahol korábban dolgozott, valószínűleg újra alkalmazná, egyelőre mégsem tervezi a visszatérést, ugyanis az a munka nem biztosítana stabil jövedelmet. Mint mondja, egyébként is nehéz korrekt munkaszerződéshez jutni Olaszországban külföldi munkavállalóként. Nem mindegy, mivel telik Egyetemistaként lett volna lehetősége tanulmányi ösztöndíjjal külföldön tölteni több hónapot, de nem akart elszakadni akkori udvarlójától, aki ma már a férje; és gyülekezeti szolgálatát sem akarta megszakítani. Rokonságában többen elszármaztak, ezért nincsenek illúziói afelől sem,

hogy mennyire könnyű egzisztenciát teremteni külföldön - számol be Pafkó Anita. - Lehet, hogy szkeptikusnak vagy gyávának tűnünk ahhoz, hogy kimenjünk, mégis egyszerűen nem tudom elhinni, hogy olyan könnyű egy idegen országban csak úgy megteremteni a vágyott életkörülményeket. Sokan nem is a letelepedésben gondolkodnak, hanem három-öt évben, ami alatt meghúznák magukat valahol, és sokat güriznének, hogy majd gazdagon jöhessenek haza. Talán van, akinél működik, én viszont nem szívesen vállalnám ezt az utat. Nekem az

32 • Karakter • parokia.hu

is fontos, mivel töltjük azt az öt évet, nemcsak az, hogy mennyi pénzt sikerül összegyűjteni ez alatt az idő alatt. A hagyma - „Hagyma, te az én honomban termettél!” - kiáltott fel Kazinczy Ferenc, amikor külföldi börtönében megpillantotta az illatos zöldséget. Mindig ez a mondat ugrik be, amikor baráti körben felvetődik a kérdés: menni vagy maradni - mondja Pafkó Tamás. Nem rosszul értelmezett magyarságtudatról van szó - teszi hozzá rögtön a családapa. - Magyar szakosként és lelkészként is az anyanyelvemmel, a beszédemmel keresem a kenyerem, sőt, ennél sokkal többről van szó: ezzel foglalkozom, ezt élvezem, ez az, ami mozgat.

Ha kimennék egy másik országba, ott nem tudnám megértetni magam olyan mélységben, finomsággal, ahogy szeretném. Miért pont itt? A baptista lelkipásztor hozzáteszi, azt a kérdést, hogy hol könnyebb a megélhetés, megelőzi egy másik. - Miért vagyok itt, miért pont itt vagyok, és ha már itt vagyok, mi a feladatom? Nyilván előfordulhat olyan helyzet - most éppen ilyenben van az országunk és az egész világ -, hogy sokaknak nehéz a megélhetés. Távolról sem akarom elítélni őket, de ha például hívő fiatal-

ként bárki úgy érzi, ebben az országban lehetetlen élni, fontos feltennie magának a kérdést: miért van itt, és vajon van-e itt feladata. Ha ezt a feladatot elkéri Istentől, akkor a helyén lesz, és valószínűleg jól fogja érezni magát itthon. Más szemmel néz rá Utazni szeretett volna és a kalandvágy hajtotta elsősorban Rovó Petrát, aki elnyerte az egyik amerikai egye-

temre szóló Fulbright ösztöndíjat. Már az indianai South Bendből írta kérdésünkre, hogy szakmailag is rengeteget fejlődött az elmúlt hónapok alatt. A fiatal doktorandusz állítja, mindenhol jól tudja magát érezni, és tervezi, hogy más ösztöndíjakat is megpályáz majd. De előtte hazatér Magyarországra, már csak azért is, mert az ösztöndíj két év itthoni kutatómunkára kötelezi. - Mindenkit biztatok arra, hogy egykét évre menjen ki külföldre, próbálja ki magát egy másik kultúrában, idegen nyelvi közegben. Az ember akkor tanulja meg igazán objektív szemmel látni Magyarországot, ha kívülről, egy másik rendszerből nézve szemléli - állítja. Kényszer nélkül A nyelvtudást fejleszteni, a helyi szokásokat megismerni és nemzetközi kapcsolatokra szert tenni - abban minden általunk megkérdezett fiatal egyetértett, hogy ezekért érde-

mes rövidebb-hosszabb időre külföldre látogatni. Volt, aki ennek ellenére megjegyezte: bár szeret idegen nyelveket elsajátítani és utazni, pusztán az utazás kedvéért már nem járná a nagyvilágot, csak ha konkrét célja lenne. Méghozzá nem más, mint a szakmai fejlődés egy inspiráló kultu-

rális és szellemi közegben - azt azonban már nem gondolja, hogy külföldön ez magától értetődően megadatik. Másvalaki arról beszélt, hálás dolog külföldön élni, mert a vendégeskedő magyarokra nem hatnak az idegen ország közéleti-politikai viharai, de azt is elmondta, ha hosszabb időt töltött volna külföldön, talán nem lelkesedett volna átmeneti otthonáért annyira, mint rövid ott tartózkodása idején. Volt, aki elárulta: visszatekintve úgy látja, menekülés lett volna, ha külföldön vállal munkát, noha fontolgatta, hogy megteszi, mivel itthon csak nehezen és rövid időintervallumokra oldódott meg a megélhetése. Más úgy fogalmazott,

nem teszik vonzóvá a külföldi letelepedést azok, akik hazatérésük után évekkel is úgy élnek, mintha egyik lábuk még mindig kint lenne. Abban is többen egyetértettek, hogy nem lehet kényszeríteni senkit sem arra, hogy maradjon, és érezze jól magát itthon; ugyanakkor többen hangsúlyozták, nem kötelező idomulni ahhoz a sztereotípiához sem, miszerint a magyar elkeseredett, búsongó nemzet. Szerintük bárki tehet ennek ellenkezőjéért a saját és mások életében egyaránt. Jakus Ágnes

Karakter • parokia.hu • 33

Többé nincs egyedül Nem mindent határoznak meg a génjeink - jelentette ki a biológus kutató, aki a SOTE Genetikai Intézetében fogadott minket. Falus András korábban az Eduvital nevű oktatási programról beszélt portálunknak, amelyet munkatársaival azért dolgozott ki, hogy javítsanak a lakosság testi-lelki egészségén. A neves szakemberek az egészségügyben dolgozók, pedagógusok, lelkipásztorok és szociális munkások segítségével fiatalok millióinak próbálják átadni át azt a szemléletet, amellyel öröklött hajlamaikat kedvezően befolyásolhatják. A nemzetközileg elismert akadémikus hazánk számos neves kutatóját vonta már be a mozgalomba, és mint mondja, boldoggá teszi, hogy olyasmivel foglalkozhat, ami hasznos a társadalomnak. Nem mintha az elmúlt évtizedekben nem lett volna rendkívül aktív, közel két évtizedig igazgatta a SOTE Genetikai, Sejtés Immunbiológiai Intézetét, és ugyanennyi ideig volt munkatársa az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetnek, közismert nevén az ORFI-nak. Az akadémikus több nemzetközi immunológiai konferencia szervezője , és tagja nemzetközi tudományos folyóiratok szerkesztőbizottságának is. Munkásságát számos díjjal elismerték, többek között Akadémiai és Széchenyi-díjjal, valamint 2000-ben elnyerte Az év ismeretterjesztő tudósa címet is. Kutatóként, egyetemi

34 • Karakter • parokia.hu

A rejtekajtók és a titkos kódok bűvöletében élt már gyermekként is, több évtizedes kutatómunkával a háta mögött pedig állítja, az immunológia olyan, mint egy akciófilm. Esztétikumról, humorról és sorsfordító találkozásokról beszélgettünk Falus András biológussal, aki számára az egészséghez az Istennel való kapcsolat is hozzátartozik.

oktatóként és tudományszervezőként is igazi társasági lény, ám ez nem volt mindig így - derül ki már beszélgetésünk kezdetén. A legjobb dolog az életben Magának való kisfiú lehetett, legalábbis így emlékszik vissza gyermekkorára Falus András. A nyarakat Pásztón töltötte, ahol egy harapós kutya szőrébe kapaszkodva tanult meg járni. - Morcos kiskölyök lehettem, viszonylag erősen dadogtam, ami nem kön�nyítette meg a barátkozást. Mivel nem lehetett kistestvérem, magától értetődő volt, hogy sok gyermekem lesz, ha nagy leszek, és a feleségem is ebben gondolkodott. A nejemmel egyetemistaként házasodtunk össze, harmincéves korunk alatt megvolt mindhárom gyermekünk. Ők a legjobb dolog az életemben - fogalmaz. A vidék csendje és a természet iránti vonzalma máig meghatározó maradt számára, feleségével és gyermekeivel Érdre költöztek, a családi kör pedig immár tizenegy unokával bővült. A halál árnyékában Nem véletlen, hogy azonnal a családra terelődik a szó, hiszen arra kérem beszélgetőtársamat, emeljen ki három meghatározó dolgot az életéből. Elsőként a szeretteiről beszél. Mint mondja, mindmáig hallja magában elhunyt szülei hangját. - Zömmel zsidó hátterű családból származom, de már édesanyámék is kikeresztelkedtek. A holokauszt miatt sok családtagot elveszítettünk - meséli. És nem ez volt az utolsó megpróbáltatás, amit ki kellett állniuk. Apai nagyanyját a Rákosi-rezsim alatt kitelepítették, a kilencéves unoka pedig Budapesten vészelte át 56 őszét. Falus András forradalmi emlékeket sorol, köztük azt, amikor fogantyús, csíkos dobozokra lelt a Móricz Zsigmond körtéren. Egyiket már épp fel akarta venni, amikor édesap-

ja ráripakodott, nehogy hozzáérjen, hiszen valószínűleg kézigránát lehetett. Mély nyomot hagyott benne az is, amikor két évvel később a rádióban bemondták, hogy Nagy Imrét kivégezték, akkor látta először és utoljára sírni szüleit. Ne a németekre haragudj! Másodszor a hitet említi az akadémikus. - A családomban az egyetlen igazán hívő ember az anyai nagymamám volt, aki nem tért át, megtartotta a zsidó vallást. Mamó mindig azt mondta, nem számít, ki milyen felekezetű, csak az a fontos, hogy szeressük egymást. A háború után arra intett, hogy ne a németekre haragudjunk - gondoljunk Goethére, Schillerre, Thomas Mannra vagy Beethovenre -, hanem az emberi gonoszságra. Mamó tartotta magát ehhez, később éppúgy tett megjegyzéseket a kommunistákra is... Bár a kisfiút már katolikusnak keresztelték, egyházi iskolába járt és templomba is, még sok évtized elteltével sem volt istenfélő, noha tiszteletben tartotta mások hitét. Az álláspontja hazájától távol kezdett megváltozni. Vendégből családtag Japánban, Dániában és Amerikában is kutatott egy ideig Falus András. Biológus feleségével a Harvardon kaptak állást, és ott érezték először: vannak emberek, akiknek az identitását meghatározza a hite. Nem sokkal később, már Magyarországon ébredtek rá, hogy valami hiányzott az életükből. - Hazajövetelünk után a lányaink elkezdtek járni a Torockó téri református templomba, mi meg azt kérdeztük a feleségemmel, honnan jönnek a gyerekek ilyen ragyogó arccal. Elmentünk egy istentiszteletre, és mint udvarias, elfogadó kívülálló helyet foglaltunk az orgona mellett, a karzaton. A puritán, fehér háttér előtt megjelent egy ember, aki elkez-

dett raccsolva beszélni, ő volt Cseri Kálmán. Egy szótagfelesleg és minden sallang nélkül mondott ki elképesztően mély dolgokat. Egyszer csak úgy éreztük, mi itt már nem vendégek vagyunk, ide tartozunk. Isten csodálatos ajándéka, hogy a feleségemmel tulajdonképpen egy időben tértünk meg. Egy alak a szőlőhegyen A Falus-házaspár ma már az érdligeti gyülekezet tagjai; az akadémikus elárulja, számára az Istennel való kapcsolat a legfontosabb. Hitére nagy hatást gyakorolt Visky Ferenc református lelkipásztor is, akinek szerepe van abban, hogy a természettudós számára kinyílt egy újabb, titokzatos ajtó. - Feri bácsi kedves, tréfálkozó, nyitott, nagyon okos, tiszta ember volt. Még a temetése is szép emlék. Egy szőlőhegyen ravatalozták fel, mi valahogy korábban értünk az erdélyi hegyek közé, így még nem volt ott senki. Talán különösnek hangzik, de a gyönyörű környezetben nem szomorúsággal töltött el a koporsó látványa. Csendesen sétálgattunk a közelben a feleségemmel. Egyszer csak megpillantottam egy távoli alakot az árnyas lombok alatt, majd amikor újra vis�szafordultam, az idegen már nem volt ott. Felidéződött bennem, amikor az angyal így szól a Jézus holttestéhez érkező asszonyokhoz: „Miért keresitek a holtak között az élőt?” Mérhetetlen békesség és öröm töltött el. Ezután kezdtem el írni. Égig érő prímszavak - Kisgyermekkorom óta játszottam a szavakkal, dalokkal, ritmusokkal, azt hittem, mindenki ezt csinálja - idézi fel a tudós, akinek Hangai B. Artúr álnéven jelentek meg verseskötetei Kékbordó oltárok (2009), valamint Égig érő prímszavak (2011) címmel. Verseiről Juhász Ferenc és Lator László költők is elismerően szóltak, és már készülőben van következő

Karakter • parokia.hu • 35

kötete Igék és állítmányok címmel. - Az írás, a zene, a képzőművészet létszükségletem, állítom, hogy a tudománynak is van esztétikuma. Majdnem minden versem Istenre mutat; a prímszavak azokat a fogalmakat jelölik, amelyek csak vele helyettesíthetők: kegyelem, boldog, irgalom, szerelem, muzsika, művészet, Isten. Akciófilm rejtekajtókkal A három legfontosabb dolog között nem említette a szakmáját - vetem fel. Mosolyogva ismeri el, a háromban benne van a negyedik is, a tudomány. Hozzáteszi, újdonságkereső génből nincs hiánya. - Mindig érdekeltek a rejtjelek, imádtam az olyan könyveket, mint a Sándor Mátyás, magam is készítettem kódoló rostélyt. Nagyon szerettem a zárt ajtókat, izgatott, vajon mi lehet mögöttük. Az immunológia olyan, mint egy kémfilm trükkökkel, ellentétekkel, álcákkal, túlélő mechanizmusokkal. A kutató elárulja, nagyon szeret előadni, és az is fontos neki, hogy érdekesen tegye. A Mindentudás Egyetemére is többször meghívták, ő pedig örömmel vállalkozott a műsorra. Mint mondja, szereti átadni a tudást, ezért közérthetőn beszél; és elvárja, hogy más szakemberek is avassák be kutatási eredményeikbe, mert azok mindenkire tartoznak. Ali baba - Valahol a kutató és a pedagógus között érzem magam - ismeri el. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy negyvennél is több doktoranduszhallgatót bocsátott már útjára, és kollégáival azoknak a cigány fiataloknak a felzárkózását segítik hétvégenként, akik felvételt nyertek az orvosi egyetemre. Részt vett a biológia kerettanterv kidolgozásában is, mint mondja, azért harcol, hogy ne a pártpolitika döntsön oktatáspolitikai kérdésekben, hanem a

36 • Karakter • parokia.hu

szakmai minőség. Falus András több immunológia könyvet is írt, anekdotikus humorral fűszerezett tankönyvében egyebek mellett Ali baba és a negyven rabló történetével szemlélteti, hogyan verik át a tumorok a korrupt immunrendőröket. Nincs egyedül Az emberi egészséghez hozzátartozik az is, ami nem látható, ami nem racionális. Épp a racionális dolgok a legirracionálisabbak - jegyzi meg. Szerinte nem igaz, hogy a hívő embernek könnyebb az élete, hiszen őt is érheti betegség, szenvedés, csalódás; csakhogy van valami, ami megkülönbözteti őt másoktól.

- A középső lányom egyszer azt mondta nekem: tudod, Papa, mióta engem megszólított az Isten, azóta sose vagyok egyedül. Akkor még egy pillanatra megbántódtam, és azt mondtam: édes lányom, itt vagyunk neked mi, hát szeretünk! Most már tudom, hogy amit ő mondott, teljes mondat volt, valódi üzenet. Az Intézet csukódó ajtaját magam mögött hagyva a tudományos végkövetkeztetést már magamnak vonom le: a szeretet minden kétséget kizáróan osztódással szaporodik. És ezt nem egy mikroszkóp alatti, hanem egy afölötti élőlény mutatta meg. Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Nem csak a tudósnak Ihletettség, predestináció, karizmák. Bár a pátoszosan hangzó vagy nehezen érthető kifejezések idegenül hathatnak az egyszerű hívők számára, mégis sokan tesznek fel kérdéseket lelkipásztoruknak ezekben a témákban. Tényleg Isten szava a Biblia? Van, aki számára elkerülhetetlen a kárhozat? Létezik gyógyító erő ma is? – többek között ezekről a kérdésről beszélgetett négy felekezet öt lelkipásztora azon a lelkészfórumon, melyet a Ráday Felsőoktatási Diákotthon hallgatói számára rendeztek a májusban. Két református, egy pünkösdi, egy reformált baptista lelkipásztor és a Hit Gyülekezetének egy lelkésze vetette latba legjobb tudását, hogy megfogalmazza saját és egyháza véleményét kényes és sokszor bonyolult teológiai kérdésekről a Budapesten tanuló diákok előtt. A teológus-lelkész, vallástanár és más, nem egyházi szakokon tanuló egyetemisták egymást között is szívesen tárgyalnak meg teológiai témákat, ezért a kollégium Hallgatói Önkormányzata ezekről a gyakran feltett kérdésekről kérdezte a lelkészfórum résztvevőit. Kezdőpont Tollba mondott vagy néhány fő gondolat köré íródott a Biblia, és tekinthetjük-e valóban Isten szavának? A Szentírás ihletettségétől, eredetétől indult a beszélgetés, hiszen sok keresztyén életmódját, viselkedését, mindennapi döntését befolyásolja, mit olvasnak a szent könyvben.

Karakter • parokia.hu • 37

– Miközben hisszük, hogy az Isten Igéje Istentől ihletett, teljes és tökéletes, épp az a szép a Bibliában, hogy fordítható – mondta Lovas András református lelkipásztor, aki szerint minden fordítás egyben értelmezés is. – Mindig ott kell lennie annak az alázatnak, hogy bár a Biblia százszázalékosan Istentől ihletett, az én magyarázatom nem minden kétséget kizáróan igaz és tökéletes. Az alapkérdésekben azonban nincs vita és teljesen egyértelmű Isten kijelentése – fogalmazott a lelkipásztor. Nincs persze könnyű dolga a fordítónak, hiszen a ránk maradt több száz és ezer éves kéziratmásolatok – a kor gyakorlatának megfelelően – folyamatos szövegként íródtak, ezért a szövegeket a korabeli felolvasók értelmezték és magyarázták az ókori gyülekezetekben. – Az újszövetség eredeti görög kéziratai faltól-falig írnak. Nincsenek szóközök, írásjelek, nincs mondatkezdet vagy bekezdés. Ez azt jelenti, hogy a szöveg felolvasójának akkoriban sokkal nagyobb értelmezési szabadsága volt, mint ma, amikor a bibliafordításokat központozással látják el. Ez még inkább igaz a héber szövegre, ahol még a magánhangzókat sem írták le, és a helyüket jelölő pontozást is csak a Kr. u. X. század-

38 • Karakter • parokia.hu

tól használják. Ez azt jelenti, amit Pál apostol is megfogalmaz, hogy nem a betű szolgái vagyunk, hanem a Szellemé. A héber és a görög szövegek a mai fordításoknál sokkal levegősebbek és tágabbak. Ha e mögött isteni szándékot hiszünk, akkor ez arra tanít minket, hogy Isten nem akar okvetlenül mindent a szájunkba rágni – mondta Ruff Tibor, a Hit Gyülekezetének lelkipásztora. Mit is keresek? – Nem hiszünk abban, hogy a Biblia úgy inspirált, hogy Isten lediktálta a szentíróknak, mint ahogy azt a Koránról tartják. Ugyanis ebben az esetben nem lenne mit gondolkodnunk az értelmezésén. Azt azonban hisszük, hogy ugyanaz a Szentlélek ihlette a Szentírás íróit, mint ahogy ihleti annak olvasóit ma is, és segít abban, hogy a Biblia üzenetét megértsük – fogalmazott Ungvári Csaba. A pünkösdi teológus szerint a Szentírás szövegének kritikai elemzésénél az eredményeket a szövegkutató érdeklődése is befolyásolja. A lelkipásztor Komesz Miklós egyik könyvét hozta példaként, ugyanis a pünkösdi teológusprofesszor a Szentírás üzenetének mélyebb megértését helyezi az bibliaelemzés középpontjába. – A professzor arról ír, hogy mind-

az, ami a bibliai szöveg háttereként feltárható azért van, hogy még több és teljesebb isteni üzenetet találjunk benne. Tehát nem a kétségeink eloszlatása vagy feltámasztása miatt kutatjuk az írásokat és azok keletkezési körülményeit, hanem hogy jobban megértsük Isten üzenetét. Tehát nem mindegy, ki hogyan közelít a Szentíráshoz, mert ahova nézek, az határozza meg, milyen következtetésre jutok – mondta Ungvári Csaba. Előre eldöntve? Rendelt-e Isten valakit eleve üdvösségre vagy kárhozatra, és tehet-e valamit az ember az örök élet elnyeréséért? A Biblia több helyen beszél Isten gyermekeiről mint kiválasztottakról, ugyanakkor Jézus azt bízta tanítványaira, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet. Ezért a teológusok az eleve elrendelés kérdéséről is hosszan érveltek. Lovas András arról beszélt, hogy az ember a bűnbeesés óta elvesztette üdvösségszerző képességét, ebben a tekintetben nincs szabad akaratunk, az ember nem dönthet arról, örök életet vagy kárhozatot akar. A református lelkipásztor szerint azonban a kiválasztás azt jelenti, Isten előbb mondott ránk igen, mint ahogy az ember elkezdte keresni Őt. – A Szentlélek munkája az, ha valaki egyáltalán elkezd keresni, és bőven megelőzte Isten kegyelme azt a pillanatot, amikor mi egy ponton eldöntjük, átadjuk az életünket Krisztusnak és behívjuk Őt az életünkbe. Ezzel együtt azonban a predestináció félreértelmezése végzetes fatalizmushoz vezethet. Nem mondhatjuk onnantól, minden eldőlt, ha az Övé vagyok, akkor az Övé leszek, ha meg nem vagyok, akkor úgysem leszek az. Számos bibliai ige szól arról, hogy keressétek, kutassátok az Isten országát és Isten mindenkit hív az üdvösségre – mondta Lovas András. A református lelkipásztor arról is beszélt, hogy míg a döntés

Isten kezében van, az emberek arra nem kaptak szabadságot, hogy megítéljék egymást, ki az, aki szerintük üdvözül, és ki kárhozik el. Ruff Tibor inkább saját véleményét, mint egyháza álláspontját fejtette ki az eleve elrendelésről, hiszen, mint mondta, a Hit Gyülekezetének erről nincs hivatalos állásfoglalása. A teológus szerint Isten jósága és igazságossága kérdőjeleződik meg, ha az ember nem vonható felelősségre saját elkárhozásáért. Mint mondta, ha valaki nem maga dönt jó és rossz között, azt milyen alapon bünteti Isten. – A szeresd felebarátodat, mint magadat paranccsal is ellentétes, mert ha én abban hiszek, hogy az üdvösségre vagyok választva, akkor nekem meg kell követelnem, hogy erre minden embernek legyen lehetősége és akár Istennel szemben is ezt meg kell követelnem. Nem egyezhetem bele abba, hogy az Isten e tekintetben saját jóságát csorbítsa – fogalmazott a lelkipásztor. Ruff Tibor szerint Isten nem eleve elrendelt némelyeket a kárhozatra, csak nem vonta meg a létezést azoktól sem, akik saját rossz döntéseik következményeként el fognak veszni, hiába tudta előre sorsukat. – Mi lehet ennek az oka? Isten szeretet, szeretetből teremtette a világmindenséget, szerethető és szeretni képes lényekké teremtette az embert. Szeretni viszont csak szabad lény tud. Ha Isten nem ajándékozta volna meg a teremtményeket szabad akarattal, akkor nem lehetnének szerethetők és szeretetre képesek. A szeretetnek az ad értéket, hogy a személy maga dönt arról, jóval fizet-e a jóért Istennek, vagy rosszal – fogalmazott Ruff Tibor. Ő talált ki engem Somogyi Péter szerint az ember saját döntését Isten csak az örök élet kérdésénél korlátozza, erkölcsi kérdésekben, a mindennapi életben azon-

ban teljes és felelős szabadsága van az embernek, erről a Biblia világosan beszél. Éppen ezért a református lelkipásztor hibásnak tartja, ha valaki Isten és ember felelősségét összetéveszti vagy felcseréli egymással akár az üdvösség, akár erkölcsi kérdésekben. Bár Biblia sok témában iránymutató, a lelkipásztor szerint van, amire az emberi logika nem tud magyarázatot adni. De Somogyi Péter ezt a tényt nem problémának látja, hanem igazi örömhírnek, mert éppen azt bizonyítja, hogy nem az ember alkotta Istent, hanem fordítva. – Nem én képzelem el Istent olyannak, ahogy szerintem jóságos vagy igazságos, hiszen az értelmem nem tudja teljesen befogni Őt, ahogy az egek egei sem fogják be, írja a Biblia. Tehát csak hódolni tudok Isten előtt, hogy olyan isten, akit nem én találtam ki, hanem Ő talált ki engem. Ez a reláció alapvetően meghatározza a szemléletemet, és ha erről helyesen beszélünk, akkor az emberek életét felszabadítja. Ha én szereztem volna magamnak az üdvösséget, akkor örök bizonytalanságban élnék, nem fogom-e elveszíteni, ha rosszul cselekszem, és nem felelek meg Isten kritériumainak. Ha pedig Isten kiválasztásának részese vagyok, az nem tesz könnyelművé. Ez annak a bizonyosságát, belső békességét adja, hogy az az Isten, aki kiválasztott, Ő üdvözít, és ez az üdvösség biztos. Kálvin azt mondja, ha megnyílik a föld, ha rám szakad az ég, egy dologban bizonyos vagyok, az üdvösségemben, amit Jézus Krisztusban Isten számomra megszerzett. Ez a keresztyén ember életének olyan ereje, ami nélkül az ember szüntelen kínlódó keresztyénséget él, mert szüntelenül magával foglalkozik és maga körül forog, ahonnan egyébként megváltották. Mert az élet nem körülöttem forog, hanem az élő Isten körül – mondta a fasori református gyülekezet lelkipásztora.

Büszkeség helyett alázat Az eleve elrendelés tanát sokan Kálvin Jánosnak tulajdonítják, pedig nem ő volt az első, aki ezt a kérdést tárgyalta. Chiciudean Miklós szerint az eleve elrendeléssel azért foglalkozott a svájci reformátor, hogy az Isten kegyelméről szóló tanítást segítse és alátámassza annak teljesen isteni voltát, nem pedig egy önkényes Isten képét festi le. A reformált – azaz kálvinista – baptista lelkipásztor szerint Isten nem szeszélyes, hanem vannak az üdvösségnek határozott kritériumai. – Az a csattanó az egészben, hogy Isten nem közli velünk, milyen kritériumok alapján mérlegel. De vajon miért nem? Mi ennek az értelme? Az ember a bűnében, lázadásában végtelenül büszke és arrogáns lett Istennel szemben. A megtérésnek ezt kell összetörnie, és pontosan úgy töri össze Isten az emberi büszkeséget, hogy beletaszítja ebbe a tehetetlenségbe. Az embernek el kell fogadnia, ha Isten nem könyörül rajta, elveszett. Ekkor tud odafordulni Istenhez: légy irgalmas nekem, bűnösnek. Tehát kell a kiválasztás tana, hogy a büszke ember megalázkodjon Isten előtt. Másrészt kell az emberi felelősség tana, mert Isten senkinek a homlokára nem írta oda, ki van-e választva vagy sem. Tehát amikor hirdetik az evangéliumot, Isten azt parancsolja mindenkinek mindenütt, hogy térjen meg. Nem az a kérdés, ki vagyok-e választva. Az emberi felelősségem az, hogyha hallom az evangéliumot, meg kell térnem. Miután megtértem, mondhatom, hogy Isten könyörült rajtam és választott ki, ezért tudtam megtérni – mondta Chiciudean Miklós. A folytatásban élve A Hallgatói Presbitérium képviselője a különböző lelki ajándékokról, az ún. karizmákról is kérdezte a jelenlévő lelkipásztorokat. Gyakorolják vagy elutasítják például a prófétálást, a

Karakter • parokia.hu • 39

gyógyítást, vagy a nyelveken szólást az egyes gyülekezetek, egyházak? – Mi azt valljuk, hogy amit Jézus földi tartózkodása alatt cselekedett, amit az apostolok az apostoli korban cselekedtek, annak a folytatásában élünk ma. Mit jelent pünkösdinek vagy karizmatikusnak lenni? Fenntartás nélkül hiszem, ami az újszövetségben meg van írva, és azt is hiszem, hogy ez ma is megtörténhet. Ebben aktív részessé is válok, én magam is kívánom a lelki ajándékokat, hiszen ez is meg van írva: kívánjátok a lelki ajándékokat – mondta Ungvári Csaba. A teológus elmondja, hogy a huszadik század elején a pünkösdi karizmatikus mozgalmat hasonló megtapasztalás indította el, mint amiről az Apostolok Cselekedetében is olvashatunk. – Leszállt a Szentlélek és emberek felekezeti hovatartozásuktól függetlenül elkezdtek nyelveken szólni. Ugyanez velem is megtörtént, és a lelki életem nagyon fontos része, amikor Istennel nyelveken beszélhetek, nyelveken imádkozhatok – mondta a pünkösdi lelkipásztor. – Pál apostol a korinthusiakhoz írt első levelében összesen kilenc lelki ajándékát említi a Szentléleknek. Mi abban hiszünk, hogy ezek ma is ugyanúgy működnek, mint bármikor máskor. Semmilyen bibliai alapja nincs annak, hogy ez megszűnt volna, vagy meg kellene szűnnie az egyházban. Az, hogy a körülötte lévő zűrzavart hogyan kezeljük, más kér-

dés. Elismerem, hogy vannak körülötte zűrzavarok, mint ahogy voltak Korinthusban is. De ez nem ok arra, hogy ezeket lefojtsuk. Kívánjátok a lelki ajándékokat, ez helyes vágyakozás a keresztyének életében és ezek kegyelemből nyilvánulnak meg, ne álljunk ellene – fogalmazott Ruff Tibor. Csendes és dinamikus Lovas András református lelkipásztor szerint a Szentlélek munkája állandóan jelen van az ember életében. Nem egyszeri alkalomról van szó, amikor valakit betölt a Szentlélek, és utána teljesen új emberek leszünk, hanem folyamatosan szükségünk van arra, hogy a Szentlélek által újra és újra megújuljunk, lelkiekben fejlődjünk. Isten Lelke jelenlétének azonban különféle megvalósulásai lehetnek. – Egyszerre hiszek abban, hogy Isten Szentlelkének van egy csendes, megszentelő, elmélyítő munkája, a Lélek gyümölcseihez érés. Ezen van nagyobb hangsúly inkább a reformátusok között. De Isten Lelkének van egy dinamikus, velünk találkozó, bennünket betöltő, felhatalmazó, megerősítő munkája, aminek még az érzelmi dimenzióit sem tartom jelentéktelennek, sőt inkább fontosnak – mondta a Gazdagréti Református Gyülekezet lelkipásztora.

Ki ellenőrzi? Chiciudean Miklós szerint nem lehet kijelenteni, hogy ma mindaz ugyanúgy történik meg, mint csaknem kétezer évvel ezelőtt, hiszen az apostolság megszűnése óta nincs, aki legitim módon ellenőrizze a karizmatikus kijelentéseket. – A nyelveken szólás, prófétálás mind Isten szóbeli kijelentését voltak hivatottak igazolni egy nagyon kételkedő környezet előtt – ezt érthetjük mind a pogányokra, mind a zsidóságra. A tanítványok apostolságuk jelenként kapták ezeket az ajándékokat, és ők voltak, akik ezeket ellenőrizhették. Ha ma nincs apostol, ki az, aki ezt a kérdést tekintéllyel rendezheti? Miért hisszük mi azt, hogy ezek megszűntek? Nyilvánvalóan azért, mert a kánon kiegészült és Isten maga csak a Szentíráson keresztül szól hozzánk tévedhetetlenül. Tehát amikor egy ember azt mondja, hogy prófétál, a gond az, nincs semmilyen eszköz, amivel ezt ellenőrizni lehet, míg a Szentírásról tudjuk, honnan van – mondta a reformált baptista teológus. Arról, hogy úgy és annyi emberi „közreműködéssel” munkálkodik Isten a világban, mint az első keresztyének korában, különbözött a lelkipásztorok véleménye. Abban azonban valamennyien egyetértettek, hogy Isten csodálatos és titokzatos módon van jelen az emberek életében, és hatalma máig megmutatkozik a hétköznapokban is. A teológusok azt is hangsúlyozták, nem elég elméletben hinni Isten gyógyító erejében, hanem könyörögni kell a gyógyulásért. A lelkipásztorok saját gyülekezetükben is megtapasztalták, ha az orvostudomány megállt, van, amikor Isten csodával válaszol a hívők imádságára. Dobó Márti Fotó: Bölcsföldi András, Dobó Márti

40 • Karakter • parokia.hu

Szuperhős? Valódi remény – Nem azért vagyok itt, hogy a problémáitokat az enyémhez hasonlítsam, mert az nem ad semmi reményt – kezdte előadását Nick Vujicic első magyarországi látogatásán. A szerb származású ausztrál evangelizátor április 18-20 között öt előadást tartott hazánkban. A kezek és lábak nélkül született férfi közép- és felsővezetőknek is tartott előadást egy zártkörű rendezvényen, melyen jótékony célokra gyűjtöttek. Nick Vujicic elmondta, nem azért beszél saját életéről, mintha az emberek az ő nehézségeiből nyernének erőt. – Nem fogtok kevesebbet panaszkodni attól, ha rám néztek és látjátok, hogy nekem nincsenek végtagjaim. Ez nem ad valódi reményt. Mert akkor én mit mondjak? Legalább nem

vagyok árva. De önmagában ez sem jelent megoldást. Mert akkor mit mond az, aki árva? Ha van remény, annak valódinak kell lennie és működnie kell mindenkinek minden élethelyzetben, bármely pillanatban. Régebben azt hittem, lábakról és kezekről szól minden. Gyerekként tényleg azt gondoltam, minden rendben lenne, ha lennének végtagjaim. Pedig nem arra volt szükségem, hanem reményre, békére, erőre, és célra. Semmi nagyobbra nem tudok gondolni annál, mint, hogy bizonyos vagyok abban, örökké fogok élni. Ezért nem ijeszt meg a halál, nem ráz meg mások véleménye. A nehézségek, amik szembejönnek velem, természetesen óriásiak, de semmilyen szinten nem hasonlíthatók össze Isten kegyelmével. Ez a remény.

Nem az, de állítja, soha nem fog meghalni. Nem a pozitív gondolkodást jött hirdetni, hanem az igazi reményt. Nick Vujicic ausztrál prédikátor szerint a fizikai hátrányok helyett a félelem a legnagyobb fogyatékosság, mert ez épek és sérültek életét egyaránt gúzsba köti.

Karakter • parokia.hu • 41

Fent és lent Nick szerint a boldogság nem azt jelenti, hogy valaki soha többé nem sír vagy nem riad meg semmitől. A prédikátor boldognak érzi magát, de mint mondta, számára sem csak örömökből és végtelen mosolyból áll az élet. A világ azonban nagy hibát követ el azzal, hogy amikor valaki mélységbe kerül, elhiteti vele: csak az jelenthet megoldást, ha újra feljut a hegy tetejére. – Persze szerintem is jobb magasban lenni, mint a mélyben, de a hegytető után is csak egy újabb völgy következik. A második nagy felismerésem az volt, hogy ne arról szóljon az életem, hogy fent vagyok vagy lent, hanem arról, hogy Istennek rendelem-e az életem. Erről ír a Biblia, hogy Istennek terve van a számomra, mégpedig jó terve. Hiszed vagy sem – Mi a legjobb dolog, ami történhet veletek, ha nem hisztek Istenben? – kérdezte Nick a hallgatóságot, aki szerint egy jó munkahely, karrier, vagy akár egy hű társ sem képes senkit boldoggá tenni, ha valaki mindezek nélkül nem boldog. – Ha egyedülállóként nem vagy boldog, házasként sem leszel az. Ha nem hiszitek el, kérdezzétek meg bármelyik házas embert! Ha nincs hited Istenben, akkor legalább próbálj meg boldogan élni. De ennek az életnek minden áldása: a pénz, az örömök, bármi, amire nagyon vágytok, csak ideig-óráig tart. Ezért ha a boldogságotokat ilyen mulandó dolgokban keresitek, akkor legalább annyira mulandó lesz a boldogságotok is. Jóra fordul – Az emberek azt mondják, hogy a fájdalmakat Isten adja. De a Biblia nem erről beszél, hanem arról, hogy a fájdalom, a betegség és minden kórság a Sátán munkája. Ugyanannak a munkája, aki az első emberpárt megkísértette és ezért bűnbe estek,

42 • Karakter • parokia.hu

pedig addig szoros kapcsolatuk volt Istennel. Az emberiség is bűnei miatt vált el Istentől. De Jézus látta a bűneinket és a halálával megfizette helyettünk a büntetést. Nekem csak egyetlenegy életem van, amiben meghalhatok. De ha volt valaki, aki értem halt meg, és azután feltámadt, hát ő az az ember, akit én követni akarok! Ő volt a legszentebb, aki valaha ezen földön élt, és csodák igenis vannak. Igazi csoda volt a bekövetkezett változás a szívemben, és sokkal nagyobb hitre lenne szükségem ahhoz, hogy ne higgyek Istenben. Mert én megláttam valami csodálatosat, ami benne van a Bibliában, hogy amit az ellenséged megpróbált rosszra felhasználni, azt Isten jóra fordítja az életedben. Bár Nick Vujicic hisz a csodákban, állítja, ha a saját életünkben mégsem történik meg, attól még egy másik ember életében mi magunk lehetünk a csoda.

– Hét évvel ezelőtt találkoztam egy kisfiúval, Daniellel, aki pont olyan, mint én. Azelőtt soha nem találkoztam ilyen emberrel, pedig amikor iskolába jártam, nagyon vágytam arra, hogy bárcsak járna oda valaki, aki hasonló hozzám. Az megváltoztatta volna az életemet, de ez a csoda nem következett be. Most viszont, amikor Daniel már iskolá-

ba jár, elmentem az osztályába és elvittem nekik a szeretet üzenetét. Azelőtt sokan csúfolták őt, de már nem teszik, és most már Daniel is hiszi azt, hogy valóban ő is ér valamit és nincs egyedül. Önállóság ajándékba Boldog nap – énekelte a jól ismert, de megunhatatlan gospel slágert a Never Give Up Gospel Kórus. Magyarország első fogyatékkal élőkből álló gospel kórusa hatalmas bulit rendezett az előadás legelején, és így tettek Nick Vujicic többi előadásán is. Az ausztrál prédikátor a fővárosban, valamint Pécsett és Debrecenben több mint tizenötezer ember előtt beszélt életéről, örömeiről és nehézségeiről a maga elragadó humorával és határozottságával. Nick Vujicic előadásainak teljes bevétele és az összegyűlt adományok egy olyan öko-lakóotthon építését támogatják, ahol sérült és hátrányos helyzetű emberek egymást segítve élnének, mondta el az előadás végén Kollinger Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány munkatársa. – Nagyobb önállóságra vágyom én is, és biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül még sokan vágynak erre. Mert az önállóság igazi ajándék és adomány lehet annak, aki fogyatékkal él – tette hozzá az alapítvány tapasztalati szakértője. A fogyatékkal élők ma Magyarországon elsősorban még mindig zsúfolt tömegintézményekben, a társadalomtól elzártan élnek, sokszor városoktól távol, külterületeken lévő elavult, régi épületekben. Az Óbudán megépülő új lakóotthon célja, hogy a sérült embereket a társadalomba integrált kisközösségbe helyezzék el, ezért szeretnék, ha minél többen támogatnák tervüket. Nick Vujicic előadásain több mint 15 millió forint támogatás gyűlt össze a sérült emberek lakhatását segítő otthonra. Dobó Márti

A hit anyanyelve Hitte, hogy a kommunizmus működőképes, csak elég kitartóan kell szolgálni a rendszert. Párttag lett és az ateizmus nagykövete egy Kaszpi-tengeri kikötővárosban, ám amikor úgy döntött, hozzámegy egy magyar férfihoz, meghurcolták és kitiltották a pártból. Budapesten döbbent rá, hogy a szovjet-magyar barátság csak áltatás, de az igazi meglepetés akkor érte, amikor átlépte egy református templom küszöbét.

József Attila, Pilinszky János, Janikovszky Éva – sorolja kedvenc magyar költőit egy paksi családi ház kertjében az atomerőműben dolgozó szaktolmács. Elhúzódott kissé a mai műszak, a fáradtság miatt nehezebben jutnak eszébe a magyar szavak – mentegetőzik Sztankevics Ljudmila, pedig nem is kívánhatnék pontosabban fogalmazó interjúalanyt. Csupán akcentusán érződik, hogy Mila anyanyelve orosz. Ez az egyik oka annak is, hogy felelősségteljes munkát bíztak rá: éppen egy kiemelkedő fontosságú projektben dolgozik, orosz mérnökök munkáját segíti a kettes blokkban. Mila minden nap védőfelszerelésbe bújik, és az atomerőmű legbelső részébe tart. Nem ez az egyetlen kockázatos út, amit valaha vállalt: huszonöt évvel ezelőtt egy háromezer kilométerre fekvő Kaszpi-tengeri nagyvárosból útja egy ismeretlen kultúrájú és nyelvű országba vezetett, és ezért nem kis árat kellett fizetnie. „Egyszer működni fog” – Magyarországi mércével mérve nagyvárosban születtem, az Oroszország délnyugati csücskében található Asztrahányban – kezdi történetét az asszony. A sztálini terror idején egyik nagyapját tíz év börtönre ítélték, mint a nép ellenségét, nagyanyja négyéves kisfiával – Mila édesapjával – viszont megmenekült. Hosszú évekig bujkáltak a Volga-delta nevesincs falvaiban, attól rettegve, hogy elviszik őket Szibériába. Bár életben maradtak, a család soha többé nem egyesülhetett. Mila mérnök szülők gyermekeként látott napvilágot, és ő maga is erre a pályára lépett, a moszkvai egyetem kibernetikai mérnöki karán tanult tovább. Fiatal lányként nemcsak a tanulmányaiban volt kimagasló, hanem a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjaként is buzgón tevékenykedett. – Hittem, hogy a kommunizmus nagyon jó dolog, és ha jó emberek csinálják, egyszer működni is fog – emlékszik vissza.

Karakter • parokia.hu • 43

A hippik Mivel szeretett emberekkel foglalkozni, egyetemistaként rá bízták az építőtáborokba érkező külföldi diákokat. Egy alkalommal épp a magyar csoporttal próbálta megismertetni az orosz kultúrát és történelmet. Ekkor ismerkedett meg majdani férjével. – Imre első benyomásra nem volt nekem szimpatikus. Én helyes és szemérmes lány voltam, az pedig egy hippicsapat volt: hosszú hajú, igazi európai kinézetű diákok szakadt farmerben, padlóig érő tarisznyával, amiből vodka lógott. Nagyon fáradtak voltak, látszott, hogy szívesen lepihennének, én meg a kulturális programokról beszéltem nekik munka után... Leánykérés Szibériában Miután az egyetemisták egy hónapot végigdolgoztak, ugyanennyi ideig pihenhettek egy Fekete-tengeri üdülőben. Az orosz kísérő és a magyar fiatalember egymásba szerettek, és bár semmi rosszat nem tettek, szimpatizálásuk nem tetszett az egyetem vezetőségének. – Már abban a tengerparti városban megdorgáltak, de amikor visszamentünk Moszkvába, annak tízszeresét kaptam. Azt mondták, erkölcstelenség, hogy egy orosz kislány, aki KISZ-tag, kapcsolatot teremtsen egy külföldi diákkal. Imrével két évig csak leveleztünk, azután Szibériában, Novoszibirszkben találkoztunk újra szintén egy építőtáborban. Ott kérte meg a kezem. Esküvő hétfőtől péntekig A leánykérés után újabb egy év telt el, mire a két fiatal ismét találkozhatott. Mila a rendőrséghez fordult, hogy magyar vőlegényét meghívhassa szülővárosába, , mivel a Szovjetunió területén külföldiek csak engedéllyel utazhattak. De elutasították, ezért a férfi megtakarított pénzéből egyéni társas utat vásárolt, így juthatott csak ki menyasszo-

44 • Karakter • parokia.hu

nyához. Az engedély mindössze egy hétre szólt, és mint utólag kiderült, hat nap is majdnem kevésnek bizonyult a boldogító igen kimondására. Bár a fiatal pár első útja hétfőn az anyakönyvi hivatalba vezetett, hiába mutatták be a szükséges igazolványokat, felszólították őket, hogy Mila a munkahelyéről is hozzon igazolást arról, hogy nincs titoktartási kötelezettsége. Másnap azt tették szóvá, hogy az orosz ara párttag, vagyis a vegyes házasság megkötéséhez engedélyt kell kérnie a helyi pártvezetőtől. Ekkor már nem volt kétség: valóságos gogoli abszurd van kialakulóban. Minden nap újabb és újabb papírok beszerzésével telt, mígnem pénteken végre összeadták a fiatalokat. Az újdonsült férjnek másnap vis�sza kellett térnie hazájába, és csak egy fél év múlva engedték be őt legközelebb az országba. A házaspár csak postán tarthatta a kapcsolatot, egy-egy levélváltás két hónapba telt. Több mint huszonöt évnyi boldog házasság után Mila nevetve beszél erről az időszakról, de mint mondja, akkoriban nem nevetett. Megalázták mindenhol, ráadásul a rendőrség is érdeklődött utána a szomszédoknál. Édesanyját a munkahelyén azzal fenyegették, hogy kirúgják. Ez csak azért nem következett be, mert időközben Gorbacsov meghirdette a peresztrojkát – a párt egyfajta demokratizálását –, amelynek kudarca után nyilvánvalóvá vált: elérkezett a rendszerváltás ideje. Ekkoriban azonban Mila már nem volt párttag: külföldi férje miatt már korábban kizárták a pártból. A meglepetés Miközben beszélgetünk, a tea mellé előkerül az orosz csokoládé is – felidéződnek Mila gyermekkorának ízei. Mivel a Szovjetunióban hiánygazdaság volt, azt meséli, Magyarországra kerülve nem tudott betelni az addig ismeretlen tejtermékek ízével. Sertésés marhahús hazájában ritkán került

az asztalra, ezért sokáig megkülönböztetni sem tudta őket nyers állapotban. Nem úgy, mint a különféle haltípusokat, amelyeket kifilézett állapotban is pontosan elkülönített. Asztrahányban ugyanis tízóraira nem almát ropogtattak a gyerekek, hanem szárított halat. Az igazi meglepetést azonban nem a háztartás ügyes-bajos dolgai okozták. Mila 1988-ban került Magyarországra. Amit akkor átélt, ébredéshez hasonló élményként őrzi emlékezetében.

– A szovjet propagandának köszönhetően úgy nőttem föl, hogy a két ország között milyen nagy barátság van, és a Szovjetunió milyen sokat segít Magyarországon. Amikor megérkeztem ide, láttam, hogy ez nem fedi a valóságot. Az orosz hadsereg itteni állomásozása miatt a feszültség érezhető volt mind a televízióban, mind az újságokban, mind az egyszerű emberek körében. Ez nagyon fájt nekem, és csak egy bizonyos idő múlva – amikor már tudtam az ötvenhatos forradalomról és más eseményekről – kezdtem megérteni a magyarok fájdalmának az alapját. A barátok, családtagok viszont sosem éreztettek ilyesmit velem, elfogadtak, nagyon kedvesen bántak velem.

Pakson egyébként is sokkal elfogadóbb és családiasabb volt a légkör, mint Budapesten. Az agitátor Mila azt meséli, korábban elképzelhetetlennek tartotta, hogy egyszer megrendülnek ideológiai alapjai. Az egyetem elvégzése után feltett szándéka volt, hogy belép a pártba. Az egyéves próbaidőszak alatt bizonyítania kellett az elkötelezettségét a kommunizmus iránt. – Rám bízták az ateizmus propagálását a munkahelyemen. Egy óriási hajóépítő gyárban kaptam munkát, ahol húszezren dolgoztak az olajszállító hajók megépítésén. Nagyon buzgón tettem a dolgom, mentem egyik műtől a másikig, kérdőíveket osztottam, statisztikát végeztem, ateista konferenciákra jártam, és ha gyanú ébredt bennem, hogy valaki esetleg hisz Istenben, arról próbáltam meggyőzni, hogy csak a buta emberek hisznek. Milának főleg a kisegyházak és szekták tagjai ellen kellett fellépnie. - Ők a kommunista időszakban is megtartották és gyakorolták a hitüket. A gyerekeik nem lettek úttörők, KISZ-tagok, nem mentek szolgálni a hadseregbe – innen lehetett tudni, hogy a család valamelyik szekta vagy kisegyház tagja. Mila ma már isteni áldásnak tartja, hogy ártani nem ártott senkinek, igaz, többször okozott kényelmetlen perceket másoknak. A fordulat Minderre évek múlva,Magyarországon ébredt rá. – Egyik családi barátunk gyülekezeti tagként jelen volt a középső lányunk keresztelőjénél. Klára megtartotta a templomban tett ígéretét, vagyis hogy segít a szülőknek hitben nevelni a gyermeket. Amikor elsős lett a lányunk, eljött hozzánk, hogy elvigye hittanra. A harmadik vasárnap felébredt bennem az anyaorosz-

lán, kíváncsi voltam, mivel etetik a gyermekem. Klára azt mondta, Mila, gyere, nézd meg, milyen Isten országa belülről, ismerkedj meg a népünkkel, hallgasd meg a dalainkat, szagold meg az illatunkat, légy velünk a legnagyobb ünnepeinken! Feszülten léptem be a templomba, mert azelőtt sosem jártam istentiszteleten. Már első alkalommal kellemesen csalódtam. Sok ismerőssel találkoztam, kedvesen fogadtak, és mivel komolyzenét kedvelő családban nőttem fel, nagyon élveztem az orgonaszót. Amiatt viszont dühös lettem, hogy a prédikáció egyenesen nekem szólt. Biztos voltam benne, hogy Klári megbeszélte a lelkésszel, hogy jövök. Ez persze nem így volt. De mivel valós válaszokat kaptam, néhány hét múlva újra megjelentem, aztán újra és újra visszatértem. Új kezdet Bár jól érezte magát a gyülekezetben, Mila nem tervezte, hogy szorosabbra vonja a köteléket a közösséggel. Elhatározta, hogy megkeresztelkedik, a konfirmációt azonban túlzásnak tartotta. Részt vett ugyan a konfirmáció-előkészítőn, de az ünnepi istentiszteletre nem akart elmenni. – Szégyelltem magam: én, aki tizenöt évvel azelőtt még nagy ateista voltam, a kommunista párt tagja, most hogyan csatlakozhatnék ehhez a gyülekezethez? De épp pár nappal a konfirmáció előtt olvastam Pál levelét a filippiekhez, amelyben azt írja, „ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé”. Megragadott, hogy az apostol azt mondja, igen, volt egy ilyen időszak, de most kezdődik egy új, nem szabad a múlton rágódni. A határozott döntések híve vagyok, a konfirmáció napján mondtam a lelkészünknek, hogy szeretnék csatlakozni, és ő komolyan vette a döntésemet. Mila hozzáteszi, már tudja, nem véletlen, hogy egy otthonától háromezer

kilométerre fekvő városba ment férjhez. Mint mondja, mindent megkapott, amire egy nő vágyhat: továbbtanulhatott, összeköthette az életét szerelmével, nevelheti három gyermeküket. A paksi református lelkés�szel beszélgetve azonban ráébredt, mindez nem szerencse, hanem áldás. Úgy véli, annak, hogy elhagyta hazáját, célja volt: magyar választottján keresztül rátalálhatott Istenre. A hit anyanyelve Ennek már tíz esztendeje. Mila azóta bibliakört vezet, és a keresztyén hit alapjaival megismertető Alphakurzus, valamint a Cursillo szolgálócsapatának tagja. Presbiter, mérnökként pedig a szaktudásával segíti a gyülekezetet. – Mivel nincsenek testvéreim, hálás vagyok, hogy Isten ilyen módon kibővítette a családomat. Külföldön élni nem rózsás dolog, nehéz gyökereket ereszteni egy idegen országban. Másrészt, amikor a mindennapokban azzal küszködök, hogy talán kön�nyebb lenne kicsit megalkudni és nem keresztyén módon megoldani valamit, akkor mindig eszembe jut, hogy ha a többiek is kitartanak, nekem is meg kell próbálni úgy élni, ahogyan ők. Mila azonban nem áll meg itt. A Pakson élő orosz családokkal összefogva orosz klubot alapított, ahol az elszármazottak anyanyelvüket és szokásaikat is gyakorolhatják. Mila szívügyének tartja, hogy nemzete szülötteinek is bizonyságot tegyen Krisztus szabadításáról. Egyelőre azonban azért fáradozik, hogy szert tegyen a megfelelő orosz szókincsre. Az evangéliumot ugyanis magyarul ismerte meg, ezért megtérése óta nemcsak a református közösségben, hanem egyedüllétében is magyarul imádkozik. Bár hazáját sosem ragadhatja ki semmi emlékezetéből, hitének anyanyelve a magyar. Jakus Ágnes

Karakter • parokia.hu • 45

Igaz? Lelkészek soha nem járnak közéjük, más sem nagyon merészkedik oda. A helyiek majd egy kilométer távolságból mutatják, hogy merre van a cigánytelep, és figyelmeztetnek: jobb, ha nem megyünk be. Két nőnek nem tanácsos. Nem fogadjuk meg az intelmeket, elindulunk. 46 • Karakter • parokia.hu

A telep szélén arról érdeklődünk, ismernek-e hívő családot. „Vannak hívősök, arra befelé” – kapjuk az útbaigazítást, melynek nyomán mégsem tudjuk pontosan eldönteni, hogy merre menjünk, de nem firtatjuk, haladunk tovább. Süt a nap, a cigánytelepen kissrácok fociznak a porban, az utcán lézengő néhány ember érdeklődve figyeli, hogy mit keresnek az idegenek. Az Ózd melletti telep eredetileg tisztviselők otthona volt, majd pusztulásnak indult és szegények lepték el. Ma már csak romák lakják, sokan közülük önkényes lakásfoglalók. A nyomortelepen elképzelhetetlen szegénység és mocsok uralkodik. Írhatnám azt is, hogy az utcák szemetesek, de hétköznapi értelemben vett utcák nincsenek is. Víz egyetlen házba sincs bevezetve, két közkút biztosítja a vízvételi és fürdési lehetőséget az itt élő nyolcvan családnak. Udvari vécé is csak elvétve van. Ez is Magyarország. A hétesi cigánytelep végén egy középkorú, megtermett asszonnyal elegyedünk beszélgetésbe, leülünk a földre, közben egyre többen sereglenek körénk, nők, várandós kismamák, gyerekek. Vajon miből élnek itt? – érdeklődöm. – Szegénység van, vasból élnek a cigányok, salakvasat szedünk. Én csak szociális segélyt kapok, huszonkétezret havonta, de ez nem elég semmire. Négyen

élünk a segélyből, az élettársam, én és a két gyerek. Nagyon nehéz a helyzet, aki tud, munkát, sepregetést vállal. Abból fizetjük a villanyt, mert ha nem tudunk fizetni, megyünk a börtönbe. Vizünk nincs, lavórban fürdünk – ecseteli helyzetüket az asszony. Egy ötösért megmondom én, hogy élünk itt – ajánlkozik egy harminc körüli nő. Az üzlet ugyan nem köttetik meg, mégis beszélgetni kezdünk. – Tudja, milyen szegények vagyunk? – kérdezi. – Még kenyérből sem eszünk eleget. Komolyan, így e! – és ujjával mutatja, hogy görbüljön meg, ha nem igaz. – Délután gyúrunk vakarót lisztből, sóból és vízből, majd fölrakjuk a sparhelt tetejére. Azt esszük zsírral, vagy kis sóval, krumplival. Az a szerencse, hogy a gyerekek járnak iskolába, ott esznek főtt ételt. Muszáj iskolába járniuk, mert ha nem mennek, akkor elvonják a családi pótlékot. Nekem négy gyerekem van: kilenc, hét, hat és három évesek. Mi is a családit, meg a huszonkétezer forint segélyt kapjuk. Korábban harmincezer volt, de Orbán Viktor lecsökkentette. Állítólag leviszik egészen tizenötezerre – mondja jólértesültségét bizonygatva a nő. – Akkor nem tudom, mi lesz. Többet éhezünk majd, mint eszünk. Az asszonyok egyre beszédesebbek. Megtudjuk, hogy régebben szellemvárosnak nevezték a telepet.

– A korábbi teleplakók loptak, törtek, zúztak, de mostanra a legcsúrhább szegény annyit változott, hogy abban hiba nincsen – állítja a négygyermekes asszony. Reménykedem, hogy valami pozitív változás történt az életükben, de hamar lelomboznak. – Azért nem lopunk, mert már nincs mit lopni. Elloptunk mindent. Régen volt gyár, de most már mit lopjunk, földet? – nevet egy másik asszony. Lopni nincs mit és munkalehetőség sincs. A csótányos, komfort nélküli putrikért lakbért kell fizetni az önkormányzatnak, különben kilakoltatják a családokat. – Most is kipakoltak két családot az udvarra. Az egyiknek hét, a másiknak hat gyereke van. Télnek idején kirakták őket. Engem is kitettek egyszer a kommandósok, de mikor elmentek, estére mi visszamentünk. Végül kiszakították az ajtókat és az ablakokat. Amikor arról érdeklődünk, hogy ki segít, az asszonyok azt felelik, hogy egy tévésnek, Bódis Krisztának köszönhetik a legtöbbet, ő építtetett fürdőt és rendszeresen visz segélyt, ruhát, élelmet, gyógyszert. Más támogatásra, azt mondják, nem számíthatnak. – Ha Kriszta nem volna, már Hétes

sem volna – vélekedik az egyik nő. Pap nem jár hozzájuk, ők sem keresik az egyházzal a kapcsolatot, néha a gyerekek elmennek a templomba, mert a katolikusok átvették az iskolát. Az asszonyok Ózdra nem nagyon szeretnek bejárni, biciklijük nincs, gyalog pedig messze van, így hát inkább zárt közösségben, Hétesen élik a mindennapjaikat. Lassan indulunk haza, de előbb a református lelkésznő megkérdezi, hogy ismernek-e református éneket. Furcsa jelenet zajlik a telepen. Mintegy húsz asszony ül a porban és énekel. Csak úgy. Velünk, idegenekkel. A lelkésznő ezután Jézusról beszél a cigányoknak, arról szól, hogy mindig odament, ahol az embereknek szükségük volt rá. Végül együtt imádkozunk a kis csoporttal. Az egyik asszony így fakad ki végül: – Hátha megsegít az Isten! Ha kérjük, megadatik, igaz? – kérdezi és a hangjában remény bujkál. Idegenként vetődtünk Hétesre. Senkit nem ismertünk és senki nem várt minket. Nem lett igazuk a minket féltőknek. Barátsággal mentünk és így is fogadtak. Fekete Zsuzsa

Karakter • parokia.hu • 47

Egyszerűen csak segítünk Lakásmaffia áldozata lett az a négygyermekes család, amelyet tavaly „fogadott örökbe” a svábhegyi református gyülekezet. A 37 négyzetméteres 15. kerületi panellakásban addig maradhatnak, ameddig képesek előteremteni a csaknem százezer forintos albérleti díjat, azután nem tudják, mi lesz. Vargáék azt mondják, abban reménykednek, hogy holnap (is) történik egy pici csoda, ami segít, hogy túléljenek, vagy könnyebb életük legyen.

48 • Karakter • parokia.hu

Becsapottan A végeláthatatlan és bonyolult történet úgy kezdődött, hogy a feleség, Anita megörökölte egy lakás harmadrészét, a pénzből pedig szerettek volna saját otthont kialakítani – meséli Varga Viktor, miközben négy kisgyerekük közül három fáradhatatlanul ugrál körülöttünk, a kisbaba pedig a kiságyban gőgicsél. Máskor sokat nyűgösködik, most azonban a vendégszerető, kedves, nyugodt arcát mutatja stábunknak. A lakás bútorzata egyszerű: egy franciaágy kopott pokróccal letakarva, kiságy, néhány szekrény. Asztal, fotel nincs, és az ablakot sem díszítik függönyök. A gyerekek nehezen hagynak beszélgetni, becipelnek a zsúfolt félszobájukba, mutatják játékaikat, ruháikat, amelyek rendben sorjáznak a szekrényben.

Közben a családfő szívesen mesél történetükről, érződik, talán százszor is elmondta már, bár a legtöbbször süket fülekre talált. – Önkormányzati lakást szerettünk volna, és egy ügyvédnő vállalta is, hogy mindent elintéz. Rábíztuk teljes vagyonunkat – négymillió-háromszázezer forintot – aztán hiába vártunk egy évig. Eleinte nem gyanakodtunk, hiszen még meg is mutatta nekünk a lakást, amit majd megkapunk, hitelt is felvettünk a felújítására. Végül kiderült, hogy a nő szélhámos, se nem ügyvéd, se nem ingatlanos, hanem csaló, mi pedig ott álltunk pénz és lakás nélkül. A rendőrségi eljárás persze folyik, de ki tudja, mi lesz a vége – teszi fel a meg nem válaszolható kérdést a férfi. A református szeretetszolgálat segített A családnak mindene elveszett. Először ismerősöknél, rokonoknál húzták meg magukat, majd bekerültek a családok átmeneti otthonába, ahol egy évig lakhattak. Itt normálisan tudtak élni, havonta 35 ezer forintot kellett fizetniük a lakhatásért. – Ez csak átmeneti lehetőség volt, innen tovább kellett mennünk. Próbáltam mindenütt segítséget kérni, hiszen ebben az időben nekem nem volt állásom, Anita GYES-éből éltünk. Sok helyen válaszra sem méltattak, pedig majdnem a parlamentig elmentünk. Mindig azt halljuk a médiából, hogy forduljunk segítségért, mert senkit nem hagynak magára, de a legtöbb helyen válaszra sem méltattak. Néhány helyen azonban segítettek, például a Máltai Szeretetszolgálattól élelmiszercsomagot kaptunk. Kapcsolatba kerültünk a Magyar Református Szeretetszolgálattal, ők a Mentőöv programban albérletet fizettek nekünk fél éven át, tavaly áprilistól szeptemberig, ami nagy segítség volt a számunkra. Ez idő alatt próbáltuk rendezni a sorainkat, fizetni

a hiteleket. A lakásfelújításra felvett kölcsönt ugyanis időközben feléltük, amikor nem volt munkám. A szeretetszolgálat abban is segített, hogy elvégezzem a személy- és vagyonőrképzést, így most már állásom is van. Folyamatos műszakban dolgozom, nettó 80 ezer forint a keresetem. Abba a furcsa helyzetbe kerültünk, hogy a nyolcvanezres bérem egy önköltséges önkormányzati lakás igényléséhez kevés, a „sima” önkormányzati lakáshoz pedig túl sok. Az aprópénz A gyerekek nem túl sok mindent érzékelnek a helyzetünkből, mert a problémákat mindig akkor beszéljük meg Viktorral, amikor ők már alszanak – veszi át a szót Anita, miközben a kicsik folyamatosan szórakoztatnak minket produkcióikkal; fejen állnak, ugrálnak, számolnak és több tornagyakorlatot bemutatnak. – Niki hiperaktív, ő talán ebbe menekül, Andris pedig inkább magába forduló – mondja Anita. – Nekik próbáljuk az ő szintjüknek megfelelően elmagyarázni, hogy miért nem lehet megvenni, amit szeretnének, vagy miért kell megint elköltöznünk. Sokszor van sírás, ha nincs ennivaló, ilyenkor megmutatom nekik az aprópénzt, amiről már tudják, hogy az a kicsi pénz, amiért

nem adnak csokit a boltban, legfeljebb csak kenyeret. Megpróbálunk mindent beosztani; például mikuláskor eltesszük a csokikat, hogy később is tudjunk mihez nyúlni, ha édességet kívánnak. Anita abban reménykedik, hogy holnap (is) történik egy pici csoda, ami segít túlélni. – Az tartja bennünk az erőt, hogy együtt vagyunk, nem esett szét a család. Sokszor halljuk, hogy elveszik a gyerekeket a szülőktől, amíg ez nálunk nem történik meg, van miért élnünk. Végtelen magány A református szeretetszolgálat hozott minket össze a svábhegyi református gyülekezettel – veszi vissza a szót Viktor. – A gyülekezet nagyon, nagyon sokat segít. Nemcsak élelmiszert, ruhát kapunk tőlünk, hanem próbálják bennünk tartani a lelket is. Ha ők nem lennének, talán már én sem lennék. Hiába van itt a családom, végtelenül magányosnak éreztem magam a nagyvilágban, hiszen akármerre szaladtam, csak nem jött a segítség. Szélmalomharcot vívunk, ördögi körben vagyunk, aminek nem látom a végét. A bankok nem állnak szóba velünk, magánemberekhez is hiába fordultam, hogy előlegezzék meg a hitelünket, aztán majd fizetem,

Karakter • parokia.hu • 49

ez is esélytelen – legyint lemondóan a családfő. A huszonkilenc éves férfi cukorbeteg, rendszeresen kellene ennie, de előfordult, hogy naponta csak egyszer jutott étel, és az sem olyan, amire betegsége miatt szüksége lenne. – Kilátástalannak érzem az életünket, mindig csak a mának élünk, letudunk egy napot, aztán másnap nem tudjuk, hogy mi lesz. Családfőként nehéz megélni, hogy hiába dolgozom, ma megkaptam a fizetésemet, kifizettük a kötelező dolgainkat és tízezer forint maradt. „Örökbe fogadták a családot” Amikor programot indított a devizahitelük bedőlése miatt lakásukat elveszítő családok megsegítésére a szeretetszolgálat, jelentkeztünk, hogy szeretnénk segíteni – meséli a történet másik oldalát Csák Réka, akivel Budán beszélgettünk. A svábhegyi református gyülekezet diakóniai bizottságának tagja azt mondta, hogy fél évre vállalták a Varga család támogatását. – Két lehetőségünk

volt: egyszerűen csak pénzt utalni hat hónapon keresztül a szeretetszolgálatnak, akik eljuttatják a rászorulóknak, vagy megismerni a családot és foglalkozni, törődni velük. Mi az utóbbit választottuk. Összesen 30 ezer forint fizetését vállaltuk, de a gyülekezet heteken át adakozott, és ennél lényegesen több pénz, 115 ezer forint gyűlt össze. 2012 augusz-

tusában ismerkedtünk meg a családdal, akkor még három gyerekük volt, azóta megszületett a legkisebb kislány. A történetük megdöbbentő volt, ők nem a klasszikus devizahiteles család, hanem a lakásmaffia áldozatai lettek. Amikor átadtuk nekik első találkozásunkon a pénzt, ebből éppen ki tudták fizetni az albérletük kaucióját. Nagyon jól jött nekik a segítség, emlékszem, mennyire meghatódtak... Segíteni akartak A svábhegyi reformátusok azért csatlakoztak a Mentőöv programhoz, mert szerettek volna segíteni, kifelé nyitni és diakóniát végezni. – Mi szinte zárt kis közösségben élünk a Svábhegyen, mindannyian ismerjük egymást, tudjuk, hogy kik szorulnak segítségre, de szerettünk volna másoknak is segíteni. Kis gyülekezet a miénk, csak nemrég váltunk le Budahegyvidékről és lettünk önállóak. Ez nem gazdag emberek gyülekezete, azonban a Svábhegyen mégsem találkoztunk még olyan történettel, mint amit a Varga családtól hallottunk. Persze tudtuk, hogy élnek nagyon nehéz helyzetben családok, de akkor ott álltak a valóságban előttünk olyan emberek, akikről korábban legfeljebb újságokban olvastunk. Az

50 • Karakter • parokia.hu

első találkozás még szűk körben zajlott, később azonban vállalták, hogy egy szeretetvendégségen elmesélik történetüket a gyülekezetnek. Azon az istentiszteleten is gyűjtöttünk, 40 ezer forint jött össze, éppen a családfő szemüvegének ára. Viktoron egy ragasztószalaggal betekert szemüveg volt, nem volt pénzük másikat venni – emlékszik vissza Csák Réka. Még senki nem mondta Amikor novemberben megszületett a kisbaba, a svábhegyiek ismét összefogtak, a baba-mama körbe járók babakocsit, kiságyat, pólyát, ruhákat, tápszert, pelenkát ajándékoztak Vargáéknak, sőt a gyülekezet segített új albérletbe költöztetni őket. Az „család örökbefogadási” program azonban mégsem hollywoodi sikertörténet, hanem nehéz küzdelem és hos�szas tanulási folyamat a segítő gyülekezet számára is. – Mi azt gondoltuk, milyen nagyszerű, hogy kétszer gyűjtöttünk, segítünk, adakozunk, és minden rendben van. Aztán egyik alkalommal, amikor felhívtam a családot, Viktor azt mondta: nincs mit enniük. Nekem még soha nem mondott senki ilyet a telefonban, hogy neki nincs mit enni. Letettem a kagylót és hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy gyorsan bevásárolok és elviszem nekik az ennivalót. Aztán azóta azt is megszerveztük, hogy fél éven keresztül minden héten egy gyülekezeti tag bevásárol egy hétre való élelmiszert a családnak. Nem arról van szó, hogy ők rendelnének bármit is, hanem mindenki azt vesz, amit saját családjának is vásárolna. Sokan megkérdezik tőlünk, ugyan mit ér ez a segítség? Talán csak annyit, hogy tudjuk, legalább nem éhezik a család, fél évig biztosan van mit enniük. Számos e-mailt kapunk a gyülekezeti tagoktól, sokan segítenek, részt vesznek a programban. Amikor visszük a csomagot, a gyerekek mindig boldogan csüngenek rajtunk, ők külön is nagyon örülnek az ajándékoknak.

Bízhatnak bennünk Sokszor mondják: mindenki a saját életének kovácsa. Hallani azt is, hogy ha valaki nehéz helyzetbe kerül, megvan benne a felelőssége. – Mindenki hozhat az életében rossz döntést, amikor megcsúszik valamin – mondja Csák Réka. – Nekünk nem azt kell firtatni, hogy milyen okból került valaki kilátástalan helyzetbe, nem feladatunk ítélni, bírálni. Persze, ha a Varga családnak szüksége van a véleményünkre, szívesen segítünk, hiszen vannak köztünk jogászok, közgazdászok, akik például egy albérleti szerződésnél el tudják mondani, hogy azt érdemes-e aláírni, vagy keressenek más lehetőséget. Az örökbefogadott család bízhat bennünk, mi nem fogjuk őket kihasználni, nem várunk el semmit a segítségért cserébe. Egyszerűen csak segítünk. Viszont nem titkoltan missziói célunk is van, hiszen a segítésen túl szeretnénk, ha a család kötődne a református egyházhoz. Szeretnénk, ha lakhelyükön, a 15. kerületben beépülnének majd a helyi gyülekezetbe, hiszen később napi szinten nehéz ebből a távolságból segíteni a mindennapi életvezetésben. Ez nem azt jelenti, hogy elengedjük a kezüket, csak segítünk nekik új közösséget találni.

Jó, de nehéz Segíteni nagyon jó, de ugyanolyan nehéz is – folytatja Csák Réka. A történet ugyanis nem egy egyenesen felfelé ívelő folyamat, ahol megtér a segített, mi tévedhetetlenek vagyunk, a család elfogadja összes jó tanácsunkat, együtt járunk templomba, minden nagyszerű, és mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Sajnos ez nem erről szól. Mi örülünk, hogy eszköz lehetünk az Úr kezében. Jó, hogy segíthetünk valakinek. A Mentőöv programban azt is megtanultuk, Isten kegyelme, ahogy élhetünk. Megtanultunk hálásnak lenni azért, hogy nem éhezünk, és nem kell kétségbeesetten futkosnunk a mindennapi betevő falatért. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 51

Emberséges, kedves A vizsgálatok végeztével újra találkozom a házaspárral, akik egybehangzóan állítják: várakozáson felüli kedvességet, gyorsaságot, figyelmességet, emberséget tapasztaltak. – Aki nemtörődömségből kihagyja ezt a lehetőséget, az önmagával gonosz – véli a férfi. – Elkísértek egyik helyről a másikra, a nevemen szólítottak, kézről-kézre adtak és minden rendelőben kedvesek voltak velem – folytatja az asszony. – Nem hiszem, hogy ez a figyelmesség csak nekem szól, úgy vélem, ez itt az általános, mindennapos légkör. Kórház, ahová jó belépni A lelkipásztorok gyakran hordozzák zokszó nélkül terheiket, keveset törődve önmagukkal. Előfordul, hogy csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már baj van. Ezen a helyzeten is szeretne változtatni a Dunamelléki Református Egyházkerület: minden lelkész és családja ingyenes, komplett szűrővizsgálaton vehet részt a budapesti Bethesda kórházban. Ami máshol hetekbe, hónapokba és sok utánajárásba kerülne, az a református egészségügyi intézményben csupán egy délelőtt. Fájdalommentes és gyors vizsgálatok A lelkészek szűrővizsgálatának programját a tiszáninneni egyházkerület indította el, majd a dunamellékiek is csatlakoztak a projekthez. Eddig csaknem száz lelkipásztort vizsgáltak ki a református kórházban. A vizsgálatok nagy előnye, hogy egyáltalán nem kell várakozni, mindent elvégeznek egy helyen néhány órán belül. A vizsgálatok fájdalommentesek, így senkinek nem kell tartani az esetleges kellemetlenségektől. A kórház mindenkinek teljes anonimitást biztosít, a bejelentkezéskor nem kell a nevet sem megadni, csupán egy szabadon választott jelszót. A kivizsgálást keddenként végzik, naponta öt-hat embert fogadnak. Lehetőség adódik – a többi közt – vérkép, vércukor, elektrolitok, vese- és májfunkció és egyéb belgyógyászati vizsgálatokra, mellkas, illetve gerincröntgenre, hasi és pajzsmirigy ultrahangra, EKG-ra. A felsoroltakon kívül más vizsgálatokat is elvégeznek a kórházban, ha erre szükség van. A programot szakmailag dr. Szabó Ildikó orvos-igazgató, osztályvezető főorvos, belgyógyász, klinikai farmakológus és diabetológus szakorvos vezeti, a belgyógyászati vizsgálatokat is ő végzi.

52 • Karakter • parokia.hu

Hosszú órák és súlyos ezrek helyett Reggel kilenckor Bencze János kórházlelkész, a szűrőprogram koordinátora fogad a Bethesdában. Felkísér az első emeletre, ahol az egyik nagy református gyülekezetből érkező házaspárral beszélgetek. – Azért csodálatos ez a lehetőség, mert tapasztalatom szerint az egyházi személyek nemigen járnak szűrésre. Mi is nagyon megörültünk, amikor megkaptuk ezt a lehetőséget, most a testünkbe is belepillantanak valamelyest. A lélek nagyhatalom a testtel szemben is – utal a pszichoszomatikus betegségekre az asszony, majd folytatja –, a megterheltség eredménye gyakran a szívdobogás és a gyomorproblémák. A mi szolgálatunkban ugyan nem mondják, hogy az idő pénz, mégis fontos tényező, ezzel a vizsgálatsorozattal pedig sok időt lehet megtakarítani. Ha különböző beutalókkal próbálnánk végigjárni a vizsgálatokat az állami kórházakban, akár hetekbe, hónapokba is telhetne, a magánrendelőkben pedig súlyos ezrekbe kerülne. Tegyünk önmagunkért Nem foglalkozunk magunkkal kellő komolysággal – veszi át a szót a férj –, csak akkor sóhajtozunk, amikor már nagy a baj. Tudom, hogy mi, férfiak nehezebben szánjuk rá magunkat a vizsgálatokra, mert sokkal szemérmesebbek, félénkebbek vagyunk, mint a nők, még akkor is, ha minket hívnak az erősebb nemnek. Aki azonban egyszer betette ide a lábát és megtapasztalja a kórházban dolgozók lelkületét, könnyebben jön el bármilyen vizsgálatra. Itt a kórházudvart söprögető embertől az orvosig mindenki kedves és mosolygós. Persze mindannyian félünk

szembesülni azzal, hogy van valami bajunk, betegségünk, de tudomásul kell venni, hogy öregszünk és megbetegedhetünk. Viszont ha van lehetőségünk tenni önmagunkért, akkor azt tegyük meg – teszi hozzá a férfi, majd elindul a rendelőbe a vizsgálatokra. Anonim Közben Bencze János programkoordinátorral beszélgetek a kórházfolyosón. A lelkipásztor akár e-mailben, akár telefonon szívesen ad felvilágosítást a vizsgálatok menetéről, illetve a bejelentkezés feltételeiről.

– Az átfogó szűrés célja, hogy ha bármilyen egészségügyi probléma jelentkezik, akkor megtaláljuk az okát és megkeressük a megoldást. Az egyszerűség kedvéért nyitottunk egy webes felületet, ahol a lelkipásztor kiválaszthatja a számára alkalmas dátumot, hogy eljöjjön a Bethesdába. A vizsgálatok nagyjából 3-4 óra hos�sza alatt lezajlanak az éhgyomorra végzett vérvételtől kezdve a röntgenig bezárólag. A vizsgálatok után meghívjuk a lelkészeket ebédre, ahol gyakran beszámolnak a tapasztalataikról. Bencze János azt mondja, sokan említik pozitívumként az anonimitást, hiszen főleg a kis közösségében kellemetlen helyzetbe kerülnének, ha ismerősökkel találkoznának a rendelőben vagy a helyi kórház folyosóján. A bethesdás szűrőprogramban senkinek nem kell bujkálnia, és magyarázkodnia: biztos, nem terjed el a faluban, hogy „beteg a papunk”. A vizsgá-

latok teljes költségét az egyházkerület állja, azonban a neveket a hivatalban sem kapják meg, csak a számot, hogy hányan vettek részt a szűrésen. Létezik-e „lelkipásztor betegség”? Gyakran hallani az úgynevezett menedzser betegségről, amely leginkább a cégvezetőket veszélyezteti. A folyamatos, szélsőséges stresszhelyzet, a teljesítési kényszer, valamint a napi 12-16 órás munkavégzés sokat rombol a szervezeten. Kezdetben fáradékonyság, ingerültség, hangulati zavarok, fejfájás, magas vérnyomás alakul ki, majd a teljesítőképesség is csökken. Dr. Szabó Ildikó, a Bethesda Kórház orvos-igazgatója nem tapasztalt a menedzserekéhez hasonló, kifejezetten a lelkészekre jellemző betegséget, azonban sok lelkipásztornál észlelte a túlterhelés jeleit. – Különösen azoknál a lelkészeknél érzem a kimerültséget, akik elhagyatott vidéken, akár egyszerre több kistelepülésen látnak el szolgálatot. Sokan pontosan felismerik, hogy a testi tüneteiket a megterhelés, a pihenés hiánya okozza, a legtöbben mégsem kérnek segítséget, hanem zokszó nélkül, egyedül próbálnak megbirkózni a problémával. Orvosként azt látom, hogy a vállukra veszik mások terheit, de ők nem tudják lerakni a sajátjukat.

Természetesen jó szót tudunk nekik adni, de szabadnapot nem. A hozzánk forduló lelkipásztorok mindegyike hálás az egyházkerületnek, hogy biztosítja számára a lehetőséget a szűrővizsgálatokra. Ennek köszönhetően időt szánnak magukra, kénytelenek egy kicsit az egészségükkel foglalkozni, sőt volt, aki azt jelezte vis�sza, hogy mióta a Bethesdában járt, többet törődik az egészségével. Emberséges, kedves A vizsgálatok végeztével újra találkozom a házaspárral, akik egybehangzóan állítják: várakozáson felüli kedvességet, gyorsaságot, figyelmességet, emberséget tapasztaltak. – Aki nemtörődömségből kihagyja ezt a lehetőséget, az önmagával gonosz – véli a férfi. – Elkísértek egyik helyről a másikra, a nevemen szólítottak, kézről-kézre adtak és minden rendelőben kedvesek voltak velem – folytatja az asszony. – Nem hiszem, hogy ez a figyelmesség csak nekem szól, úgy vélem, ez itt az általános, mindennapos légkör. A programmal kapcsolatban minden információt megkaphatnak Bencze János kórházlelkész, diakóniai igazgatónál a 06-1- 422-2707, vagy a 06-30-274-6612–es telefonszámon. Fekete Zsuzsa

Karakter • parokia.hu • 53

Ez nem egyszerű bolt, hanem alkotás Május végén nyitotta meg kapuit az ország első bibliás könyvesboltja a IX. kerületi Ráday utcában. A bolt első hétvégéjén átlagosan minden órában fogyott egy Biblia.

Lapozható könyvek a digitalizáció korában Ha könyvről van szó, írókban és olvasókban egyaránt felvetődik a kérdés, vajon nem írtak-e meg már mindent. Nemrégiben egy kortárs költő De én! címmel jelentetett meg verseskötet, kifejezve, hogy mindenki, akiben egyedi módon gyűrűzik tovább mindaz, amiről érdemes mesélni, jogosult arra, hogy írjon, olvasson, kérdezzen, az élet, a lélek teljességének újabb és újabb árnyalataira leljen a sorok között - mondta az első bibliás könyvesbolt megnyitóján Jakus Ágnes, a Parókia portál újságírója. Üdvözlése mindazoknak szólt, akik a digitalizáció korában is szeretik a lapozható könyvet, és azoknak, akik az információdömping ellenére sem érzik úgy, hogy eleget tudnak, vagy úgy tudnak, hogy az megelégíthetné őket. Nem bolt, hanem alkotás Ez nem egyszerű bolt, hanem alkotás – fogalmazott a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Bogárdi Szabó István köszönetet mondott a könyves-

54 • Karakter • parokia.hu

bolt megálmodóinak és megalkotóinak. - Biblia nélkül olyanok vagyunk, mint amikor az ember elveszíti a szemüvegét. Lát ugyan valamit homályosan, árnyékosan, bizonytalanul, de a világ árnyékai nem egészen tiszták. Föl kell tenni a szemüveget, olvasni a Bibliát, hogy amit látunk és ami körbevesz minket ebben a csodálatos világban, Isten szeretetének egyértelmű jele legyen számunkra. Vigyen még valamit A püspök érdeklődésünkre azt mondta: a dunamelléki egyházkerület Bibliás Könyvesboltja abban különbözik a többi keresztyén könyveket kínáló üzletektől, hogy koncentráltan a Bibliára, a Szentírás különböző kiadásaira, kommentárokra, magyarázatokra, és a Biblia által ihletett művekre fókuszál. – Nagyon örülök, hogy sikerült megalkotni a boltot. Az ötlet eredője az volt, hogy ha már nálunk van az ország egyetlen Biblia Múzeuma a Ráday utcában, aki betér hozzánk hadd vigyen magával még valamit: egy ajándékba szánt Bibliát vagy könyvet. Szívüket, lelküket A megnyitó után a református Kálvin Kiadó igazgatója arról beszélt, hogy a bolt kialakításán is látszik, az alkotók szívüket-lelküket beletették. Galsi Árpád a keresztyén könyvekről úgy vélte: sosem a népszerűségük volt a

fontos, hanem az, hogy ma is szükség és igény van rá. – Nekünk kiadóként vagy könyvterjesztőként az a feladatunk, hogy az igényeket találkoztatni tudjuk a könyvekkel. Azért is nagyon fontos a Bibliás Könyvesbolt, mert találkozóhely lehet, hiszen az utcára is nyitott bolttal várja a látogatókat. Fontos könyvesbolt Ez nem egy könyvesbolt, hanem egy nagyon fontos könyvesbolt - nyomatékosította a Bibliatársulat főtitkára. Pecsuk Ottó hozzátette: a bolt stratégiai partnereként könyveikkel, kapcsolataikkal, tudásukkal segítenek a könyvesbolt működésében. Úgy fogalmazott, hogy a Bibliás

Könyvesbolt a felújítás alatt lévő Biblia Múzeum első gyümölcse. Könyv lesz Már a megnyitón is találkoztunk olvasókkal, vásárlókkal. Illisz László, a Heti Válasz internetes kiadásának felelős szerkesztője egy Újszövetségért tért be a Bibliás Könyvesboltba. - Könyvszerető embernek, akinek köze van a papírhoz és a betűhöz nagyon jó látni ezt a szép boltot és a kiállítást. Hiába a sok változás, könyv van, és úgy hiszem, hogy lesz is. A nyomatott sajtó ugyan nem találja meg az érdemi válaszokat a kor kommunikációs kihívásaira, a tömeglapok visszaszorulóban vannak, de a könyveken most sem érzem, hogy háttérbe szorulnának – fogalmazott a szakember. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Bibliás Könyvesbolt 1092 Budapest, Ráday u. 28. Telefon: 476 32 07 +36 30 867 94 03 biblias.konyvesbolt@gmail.com Nyitva tartás hétfőtől - péntekig: 10-19:00

Karakter • parokia.hu • 55

Biblias MAGYAR ÉS IDEGENNYELVŰ BIBLIÁK PROTESTÁNS TEOLÓGIA IRODALOM ÉLETVEZETÉS GYEREKKÖNYVEK

VÁRJUK A DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET SZÉKHÁZÁBAN NYÍLT KÖNYVESBOLTUNKBAN!

Református lelkészek és gyülekezeti iratterjesztők 15% kedvezménnyel vásárolhatnak nálunk! Nyitva hétfőtől péntekig: 10-19 1092 Budapest, Ráday u. 28. Telefon: 476 32 07 +36 30 867 9403 biblias.konyvesbolt@gmail.com www.biblias.parokia.hu