Karakter 2014/2

pArokiA.Hu VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

AZ ÉGŐ SZÍVŰ EMBER A legszenvedélyesebb lelkész, Végh Tamás

A ZENE SZÁRNYAIN

Hitről és tehetségről Devich Gergely csellista szemével

SOK VAGY KEVÉS? Kinőtte a gyerekcipőt a hetvenéves rózsatéri gyülekezet

EGY MAGYAR-ANGOL ÚR

Diplomácia magyar szívvel, brit mértékkel

A DEMOKRÁCIA ÁRA

Mit számít egyetlen szavazat? Filozofálás Lánczi Andrással

2014. december

pArókiA sAjtószolgálAt

dunAmelléki reFormátus egyHázkerÜlet

TARTALOM 04 A kút kávájától a kegyelemig Tizenkét év tanulságairól Bogárdi Szabó Istvánnal

44 Újra ember Idegeneknek építettek otthont saját pénzükön

46 Ha nem jön a baba 08 Kiváltság és megtiszteltetés Mit tehetünk a várakozás Balla Péter megtiszteltetésnek érzi idején? a jelölést 12 Életre nevelve Iskola, ahol befogadnak és elfogadnak

48 Segítség gyászoló gyermekeknek Titkos bűntudat gyötörheti az elárvult kicsiket

15 A zene szárnyain Hitről és tehetségről Devich Gergely csellista szemével

51 Virág a tövisek közt Színek és szavak bűvöletében Káli-Horváth Kálmánnal

54 Távolság, csend, élet 18 Sok vagy kevés? Amikor beszűkül az ember élettere Kinőtte a gyerekcipőt a hetvenéves rózsatéri gyülekezet 58 Egy magyar-angol úr Diplomácia magyar szívvel, 21 A nemesség kötelez brit mértékkel Mit tehetnek a hazáért az erdélyi magyar nemesek? 61 21. századi Biblia? Örök érték kontra korszellem 24 Alkalmas pillanat Amikor Isten keze illeszti össze a 64 Helykeresés mozaikokat Keresztyénségről és demokráciáról Tőkéczki Lászlóval 28 450 éves család A reformációig visszanyúló 67 A demokrácia ára egyházi oktatás Kecskeméten Mit számít egyetlen szavazat? Filozofálás Lánczi Andrással 33 Lelkesedés, tanulás, kritika Pályakezdés a teológushallgató 70 Meleget adni szemüvegén át Segítség a kárpátaljai magyaroknak 35 Az égő szívű ember 72 Át a zónán, az életen A legszenvedélyesebb lelkész, Kalandozások bőröndök és Végh Tamás emlékek közt 38 Hamburger szeretettel Ahol nemcsak a test, de a lélek is jóllakik 41 Az otthon, ami szent Templomot épített a dunaharaszti gyülekezet

2 • Karakter • parokia.hu

előszÓ helyett PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

“...ha gyermekeim meglátják kezem munkáját, szentnek vallják nevemet. Szentnek vallják Jákób Szentjét, és rettegnek Izráel Istenétől.” (Ézsaiás könyve 29. fejezet, 23. vers) Olvasom a Karakter Magazin idei válogatását. Nézem a szavakhoz tartozó arcokat és fordítva, az egyes arcokhoz rendelhető mondatokat. Túl a tartalmi mozzanatokon, annyira érdekes, hogy ki mit mond el először, és az is, hogy milyen a megszólalások dallama, ritmusa. Egyik szinte lüktet, a másikban nagy váltásokat érzek. Milyen érdekes, a ritmusváltásokhoz az olvasásunk tudattalanul is alkalmazkodik, legalább is esetemben. Eszembe jut egy Márai Sándor kisregény, A nővér, ott éreztem hasonlót. Emlékszem, attól kezdve, hogy apa lettem, valami kényszerítő érzés vett erőt rajtam, hogy megosszam gyermekeimmel mindazt, amit addigi életemben fontosnak tartottam. Ha ez nem sikerült, vagy nem sikerült azonnal, szinte megbántódtam. Nehéz volt elfogadni, hogy egy nekem fontos, rám zsigereimben ható zenei élmény, festmény vagy egy vers nem nyűgözi le a hozzám legközelebb állókat úgy és akkor, ahogy azt én szeretném. Sokszor lettem ingerült emiatt, haragudtam magamra is kifejezőkészségem szegényessége, hitelességem gyengesége és persze a többiek butának hitt értetlensége miatt. Pedig − és ezt milyen gyorsan elfelejtjük − szüleim szava, ajánlásai, engem is érintő választásai annak idején nekem is ízlésterrornak minősültek, és a „csak azért se” parancsolt. Most már tudom, hogy az Úristen a világgal együtt azt a motivációt is adja, amivel el-, illetve befogadjuk az élményt. Felismerni az isteni alkotás keze nyomát, kapcsolatot találni a látott dolgok szépsége, érdekessége és a Teremtő munkája között, meglátni az égi beavatkozás folytonos aktusát és hinni a Mindenható alkotó és újrateremtő akaratában új és más látást ad. Nagyon nagy pillanat, amikor egy csillogó ásványban, egy virág szirmában, egy madár lassú szárnymozdulataiban, egy kisgyerek mosolyában vagy egy baráti kézfogás biztatásában ráérzünk az Ő keze munkájára. Nagy, Isten-adta szabadság az, ha képesek vagyunk az emberi szorgalom, fantázia és kreativitás mögött az igazi alkotót megérezni. Harmóniát és teljesítőképességünk korlátaival való megbékélést eredményez, ha a tárgyakban, az élettelen és élő világban, az emberi viselkedés színes változatosságában, a szerelem párképző boldogságában átsejlik a Teremtő illata. A Karakter-interjúk során a megszólaltatottak közelre engednek bennünket magukhoz, teremtettségük csodáihoz, karakterük fentről kapott fényeihez.

Az égő szívű ember A legszenvedélyesebb lelkész, Végh Tamás

A zene szárnyAin

Hitről és tehetségről Devich Gergely csellista szemével

sok vAgy kevés? Kinőtte a gyerekcipőt a hetvenéves rózsatéri gyülekezet

egy mAgyAr-Angol úr

Diplomácia magyar szívvel, brit mértékkel

A demokráciA árA

Mit számít egyetlen szavazat? Filozofálás Lánczi Andrással

2014. DECEMBER

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

Felelős kiadó Bogárdi Szabó István Dunamelléki Református Egyházkerület ph@raday28.hu

Újságírók Fekete Zsuzsa d.feketezsuzsa@gmail.com Jakus Ágnes jakus.agnes@gmail.com

Szerkesztőségvezető Füle Tamás fuletamas@gmail.com

Parókia Sajtószolgálat 1092 Budapest, Ráday u. 28.

www.parokia.hu

Falus András Széchenyi-díjas immunológus, egyetemi tanár

Karakter • parokia.hu • 3

A kút kávájától a kegyelemig Istennek akar tetszeni és nem embereknek. Azt mondja, ha megbecsüljük egymás munkáját és szolgatársnak tekintjük a másikat, akkor nem a tetszésindex a perdöntő, hanem az elvégzett munka, a megfogalmazott tervek és azok a remények, amelyek ebből megszülethetnek. A dunamelléki egyházkerületnek két püspökjelöltje volt az idei egyházi választásokon. Elsőként a hivatalban lévő Bogárdi Szabó István református püspökkel beszélgettünk. Mit tart az elmúlt hat év legfontosabb eredményének? A missziói tudat formálódását. Egyházkerületünkben szervezetten folyik új gyülekezetek építése és a meglévők megtartása, mert ez utóbbi is a misszió része. Sok évtizedes lemaradást kell ebben pótolnunk. Nagy eredménynek tartom, hogy javíthattunk a lelkipásztorok szolgálati- és életkörülményein, és méltányos segítséget nyújtunk ott, ahol szükséges, hiszen nagyok az anyagi különbségek a lelkészek javadalmai között. Nagy öröm az is, hogy megerősödött a szolidaritástudat. A sok hajszában gyakran éppen a lelkipásztorok nem jutnak el orvoshoz, így megteremtettük a lehetőségét, hogy várakozás nélkül szinte mindenre kiterjedő szűrővizsgálaton vehetnek részt a Bethesda Kórházban. Három egyházmegyében már elindult a szombatfélév, ennek révén megfáradt lelkipász-

4 • Karakter • parokia.hu

torok akár hat hónapnyi pihenőre is mehetnek, fizetett szabadságként. Megerősödött a lelkipásztor-továbbképzés, az egyetemes lelkészképesítő vizsga bevezetését pedig mi javasoltuk a zsinatnak. Végre megszületett a lelkipásztorokról szóló törvény, amely világos keretekbe foglalja a lelkészi szolgálatot. Kerületünkben példás adakozási kultúra épül. Erősebb lett a szövetségek munkája. Több iskolánk van és a tanulóink száma hatvan százalékkal nőtt. Túlmutat rajtunk, de nagy eredménynek tartom a Magyar Református Egyház közös alkotmányának kimondását és a Kárpát-medencei együttmunkálkodást, amelyben szintén nagy szerepe van egyházkerületünknek. Több mint egy évtizeddel ezelőtt választották meg először a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének. Voltak olyan dolgok, amikre egyálta-

lán nem számított, vagy nem gondolta, hogy megtörténhet? A sok teher mellett, amit egy püspöknek hordoznia kell, nagy-nagy meglepetések is értek. A mindenkori püspök privilégiuma, hogy láthatja, men�nyire színes, sokféle formában él az egyházkerület a gyülekezetekben. Közösségeink keveset tudnak egymásról, ezért is indítványoztam, hogy legyen még több találkozás a testvérgyülekezetek, sőt -megyék között. Az igazi nagy lecke azonban az volt, hogy mennyire az isteni kegyelmen áll vagy bukik minden. Rengeteg csodálatos történetet éltem át a hitről, hűségről, kegyelemről, helytállásról, áldozatkészségről. Persze sokszor megráztak a református keménynyakúság rossz példái is: a nyilvánvaló dolgok fölötti átnézés, az önáltatásnak és a csüggedésnek az esetei, ezek mégsem tudtak eluralkodni rajtunk, mert mindig vis�szataláltunk a hűséghez, a hithez.

Mit jelent a nyilvánvaló dolgok fölötti átnézés? Nehezen örülünk annak, hogy men�nyire találékonyak, ötletesek, igyekvők a gyülekezeteink. Időnként meg az a baj, hogy a kreativitás túlcsap az identitáson. Az igei tisztaságra törekvők pedig gyakran zárkózottá és merevvé válnak. Egyházkormányzói feladat tudatosítani minden közösségben, hogy értékeiket meg kell osztani, és nem kell kétségbeesni attól, ha valahol nem centire úgy történnek a dolgok, mint a magunk köreiben. Mondana példát, mi az, amit mi nem láthatunk, de az egyházvezetők átélhetik? A közelmúltban a dunaharaszti templomszentelő ünnepség végén a lelkipásztor utolsó mondatai így hangzottak: „Fent, a templom csúcsán az egyik gerendára rávéstek három betűt: SDG, Soli Deo Gloria, vagyis egyedül Istené a dicsőség, ezért gratulációk helyett inkább kulcsoljuk össze a kezünket és Istennek adjunk hálát, őt dicsőítsük.” Megrendítettek a lelkipásztor mondatai, hiszen én is arra készültem, hogy az istentisztelet végén majd gratulálva kezet rázok vele és az építőkkel. Mindig az Isten dicsősége, kegyelme, megsegítő szeretete az, amelynek az erőterében bármit tehetünk, minden más magamutogatás. Volt, ami csalódást okozott? Hadd kezdjem önkritikával. Kevesebbet kellett volna okoskodnom és többet imádkoznom, dolgoznom. Értek csalódások, de nem

Az ember évről évre tanul és tapasztal. Mit csinálna másképp, ha mai fejjel venné át a püspöki tisztet, vagyis vis�szamehetnénk az időben 12 évet? Több párbeszédet, személyes találkozást, megbeszélést kezdeményeznék, hiszen 12 éve szívem meggyőződéséből tettem azt az ígéretet, hogy szeretném megerősíteni a közösségi döntéshozást. Akkor is tudtam, és ma is tartom, hogy ez nagyon nehézkes dolog. Mi például minden hónapban tartunk esperes-gondnoki értekezletet, ez tanácskozó közösség.

A dunamelléki egyházkerületnek nincs adóssága. Kevesen mondhatják el magukról. Hogyan lehetett ezt véghezvinni? Miért tartja fontosnak, hogy ne ugorjanak bele egy hitelbe? Nagyon hálás vagyok, hogy testületeink ebben a felvetésben teljes egyetértésben támogattak. Nem könnyű helyzetben hoztuk a döntést, hiszen tele vagyunk tervekkel, s ezekhez mégiscsak pénz kell. Építeni szeretnénk templomokat, parókiákat, iskolákat, intézményeket. Sok bank kopogtatott nálam, személyesen is nagy nyomás nehezedett rám, amikor jöttek a „jobbnál jobb” ajánlatokkal, de tisztában vagyok vele, hogy az ördög az apró betűs kitételekben rejtőzik. Tudtam, hogy szűkösebben leszünk, és kemény viták lesznek azon, hogyan osszuk szét méltányosan a keveset. Mégis, az utóbbi néhány év igazolta, hogy nagyon jó döntést hoztunk. Ebben a ciklusban sem vettünk fel hitelt, azt az elvet követve, hogy hat évre kaptunk mandátumot, ezért elemi becsületbeli dolog, hogy a következőknek nem adunk át olyan terhet, amelyet nem ők vállaltak magukra. Mi annak idején terhes örökséget kaptunk, de Isten segített vele megbirkózni. Hálánkat úgy fejezhetjük ki leginkább, hogy a következő közgyűlésnek nem akasztunk ilyen terhet a nyakába.

Ön erős, karakteres személyiség. Nem úgy történik, hogy Ön mond valamit és meghajlanak az akarata előtt? Ó, dehogy! Sokszor leszavaztak már. Az elején előfordult, hogy ágáltam, de később bölcsebbé váltam, és beláttam, hogy az esperesek nálam sokkal markánsabban látják a helyi problémákat és a megoldási lehetőségeket. Amikben az értekezleteken megegyeztünk, azok kerültek a közgyűlés elé döntéshozatalra. Születtek olyan közgyűlési döntések, amelyek nem voltak az ínyemre, de a köztestület döntését mindenki, így én is tiszteletben tartom.

Mi a különbség az egyházépítés és Isten országának az építése között? Találkoznak valahol? A református hitbeli meggyőződés szerint, Kálvin szavaival: először a mennyei Jeruzsálemnek kell felépülnie, innen érkezik a bűnbocsánat kegyelme és kapjuk a felhatalmazást, hogy földi életünkben építsük az anyaszentegyházat, amely foglalója, ízelítője, eszköze a mennyek országának. Ez az összefüggésrend nem fordítható meg. Sajnos a 19. században ez a kettő összekeveredett és ez tart a mai napig is. Templomot, parókiát,

abban, hogy szerettem volna valamit, ám másként alakult. Inkább úgy, amire utaltam, hogy olykor nagyon nehéz fölemelkedni a mennyei szemhatárra. Keresztyén emberek is kön�nyen benne maradnak a csüggedésben, lemondásban, vagy éppen ellenkezőleg, minden földi realitástól elrugaszkodva olyan irányokba indulnak el, hogy ezt látva kiáltani kell. Ahogy gyerekkoromban, amikor a testvéreim a kút kávájára ültek, én pedig megijedtem, és a tornácról kiabáltam, hogy ne üljenek oda. Igen, csalódás volt, hogy a jó szó, a jó érvek ellenére is rossz irányba ment néhány dolog. Kik ültek a kút káváján? Rendes református emberek. A testvéreim.

Karakter • parokia.hu • 5

év után nyomdában van az új fordítás, bár nem én fordítottam, csak próbáltam segíteni benne. De ön lektorálta, nem? Igen, én lektoráltam. De ahhoz is biztosan kellene 30 esztendő, hogy okos egyszázalékos kampányt készítsek, ha ezt rám bíznák.

iskolát nem építünk az Isten országának, ezek a mi földi dolgaink. Nekünk életeket kell építeni. Karl Barth híres 20. századi teológus mondta, hogy „az egyházat építjük, Isten országa jön”. Mit gondol arról a felvetésről, hogy megszűnjenek az egyházkerületek? Az egyház-igazgatási felvetések kapcsán mindig azt kérem, hogy mutassanak egy modellt, amire ez átváltható. Mert az az egy biztos, hogy valamiféle kormányzat szükséges. Vannak, akik szerint az egyházkerületek lassítják az egyház belső dinamikáját, ezért azt szeretnék, hogy a szerkezetből vegyük ki a kerületet vagy éppen a megyét, és így felgyorsulhatnak a folyamatok. Abban én is egyetértek, hogy egyházunk túl sok adminisztrációtól terhes. Ennek jó része az esperesekre hárul, ám szinte megoldhatatlan feladat negyven-ötven gyülekezetet adminisztrálni a napi szolgálat mellett. De vajon nem azok tették a vállukra a terhet, akik most a megszüntüket kívánják? S hogy jó-e az egyház négyes tagolása? Szívesen részt vennék erről egy vitában, azzal hogy mindez az egyház jóllététről, s nem a létéről szól.

6 • Karakter • parokia.hu

Mit kell megmutatnia az egyháznak önmagából a társadalomnak például egy egyszázalékos kampányban? Érdekes képet kapnánk, ha egy-két járókelőt megkérdeznénk a református egyházról. Úgy tudom, hogy a Károli egyetem készít erről szociológiai felmérést, kíváncsi vagyok a végeredményére. Azt kell megmutatni, amik vagyunk. Az ezerféle szólamban élő társadalomban fennáll a kísértés, hogy ahhoz kapcsolódjunk, ami az embereknek tetszik. Számomra az a fontos, hogy mint református keresztyén érezzem, bármi jót teszünk is, a társadalmi szolgálatunk szíve az evangélium iránti elkötelezettségből fakad. Azért segítek, mert erre az Uram, Megváltóm kötelezett. Nehéz feladvány, hogyan lehet ezt jól kommunikálni, és ennek a területnek nem is vagyok szakembere. 30 éve egy konferencián Békési Andor, kitűnő tudós ember bemutatta Kálvin Institutiójának néhány lefordított fejezetét. Én nagyszájú fiatal papként mondtam, hogy ez nagyon szép, de az egészet kellene lefordítani. Az öreg tiszteletes úr, aki a pártállam idején a szívét-lelkét beletette a munkába így felelt nekem: „Ön előtt a jövő, fordítsa le!” Jelentem, hogy 30

Örülök, hogy szóba hozta a kommunikációt. Mi kell ahhoz, hogy az egyház felhagyjon a kommunista időkre jellemző kommunikációval? Arra gondolok, hogy a tudósításokban, közleményekben rendszeresen szerepelnek üres, semmitmondó mondatok, frázisok. Mondjon példát! Rendben, készültem rá, hogy ezt kéri, ha felhozom. A következő szöveg szerintem egy 1962-es híradó szövege is lehetne: „A háromnapos konferenciára minden kerületből szép számmal jelentkeztek. A résztvevők felkészülten érkeztek, és aktívan bekapcsolódtak a közös munkába. Az előadások alkalmával számos új ismeretre tettek szert, amelyet a jövőben hasznosan beépíthetnek mindennapos tevékenységükbe.” Kétségtelen, hogy ez sima, tartalomsemleges protokollszöveg, de éppen e mellé szükséges élő, eleven tudósításokkal, beszámolókkal, szép fotókkal, interjúkkal megjelenni. Tegyük össze a kettőt, és a protokollszöveget fogjuk a lehető legrövidebbre. Még mindig nagy gondja sajtónknak, hogy a kötelező híradáson túl megjelenjen olyan tartalom is, ami alapján az olvasó kedvet kaphat, hogy ellátogasson egy egyházi eseményre. Szerintem valami jó folyamat azért elkezdődött egyházkerületünkben (is). A világi média ugyan előrébb van gyorsaságban, rugalmasságban, de az egyházi közösség behozhatatlan előnye, hogy az örök érvényű Igére figyel.

A püspöki kommunikációról is szóljunk. Miben kell egy egyházvezetőnek véleményt nyilvánítania? Nehéz ügy, régóta feszíti az egyházakat, mert lényegében az a kérdés, hogy ki beszél az egyház nevében. Hit és tanítás dolgában a zsinat illetékes megnyilatkozni, azonban a mai kommunikációs igények másfelé hatnak. Időnként püspöktársaim és az esperesek is csapdában érzik magukat, mert ha történik valami, azonnal rohannak hozzájuk, hogy nyilatkozzanak. Egy három napot sem érő bulváreseményről miért kellene mondanunk bármit is? A politikában pedig késztermékeket ajánlanak nekünk, kóstoljuk meg, majd mondjuk el azt, amit hallani szeretnének. Ehhez nem kell asszisztálnunk. Vállalni kell, hogy nem mindig nyilatkozunk érdekesen, ezért fanyaloghatnak ránk. Nem szívesen szólok róla, de hozzátartozik a témához: az egyházak és a média között nem alakult ki a kölcsönösség. Amikor az egyház mond valamit, ami szerintünk érdemes és fontos, az a médiát nem igazán érdekli. Az előző mondataiból is kiderül és már sokszor egyértelművé tette, hogy nem embereknek akar tetszeni, hanem Istennek, de emberek döntenek arról, hogy ki legyen a püspök. Hogyan lehet

ezt feloldani? Igen, Istennek akarok tetszeni, és ebbe elég gyakran belebukom. Egy választáson emberek döntenek, a „sorsvetés” a presbitériumokban történik, a választásban ők az Isten eszköze, és az Úr akaratát keresik. Hogy men�nyire tetszem az embereknek? Nem tudom, de szerintem a választás sem mutatja meg ezt igazán. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ha megbecsüljük egymás munkáját és szolgatársnak tekintjük a másikat, akkor nem a tetszésindex lesz a perdöntő, hanem az elvégzett munka, a megfogalmazott tervek, és azok a remények, amelyek ebből megszülethetnek. Az üzleti életben vagy politikában a csúcsvezetők maguk választják meg a munkatársaikat. Mennyiben nehezíti a feladatok elvégzését, hogy a püspök „kapja” a munkatársait? Ide is igaz az Ige, mid van, amit nem úgy kaptál? Az üzleti életben mindent meg kell szerezni, az alkalmatlanok helyett jobbakat hozni. Emögött tulajdonosi szemlélet húzódik ugyanúgy, mint a sportban, ahol a legerősebb csapatot akarják összerakni. De tegyük csak fel a kérdést: kinek a tulajdona az egyház? Mindannyian Jézus Krisztus tulajdonai vagyunk, ezért nálunk teljesen más szemlé-

letnek kell érvényre jutnia. El kell fogadni egymást, itt mindenki, aki feladatot kap, az egyház szolgálója. Szépen hangzik, én mégis úgy tudom, hogy az egyházi választások idején is téma, hogy ki-kivel dolgozna szívesen együtt, kivel lenne „párban”. Igen, természetesen. Hiszen vannak, akik jobban együtt tudnak munkálkodni, és tudják is egymásról, hogy szóértésben, bizalomban, összhangban jobban megy nekik. 12 éve a választások után elvonult a négy egyházkerület püspöke, hogy megismerhessük egymást, tudjuk, ki a másik. A választott tisztségek tekintetében pedig nem véletlenül határoz meg a törvény gyülekezeti szolgálatban eltöltött időket, mert a terepen derül ki a lelkészek és presbiterek képessége. Az egyház nem olyan, mint egy multicég, hogy hozat a főnök valakit kívülről, aki majd megmondja a tutit. Azt mondják, az egyházban nem a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szólnak a választások. Miről? Az egyházi választások a szolgálatról szólnak. A kötelességek nem posztok, vagy ha azok, akkor őrhelyek. Különbözünk a politikai választásoktól, mert a politikai logika szerint a győztes mindent visz. De mi itt a választások után is egy hajóban maradunk. Mindenki evez. Lehet, hogy az egyiknek nagyobb evező jut, és ezért azt hisszük, hogy ő a nagyfiú, de akinél a nagyobb evező van, annak a fizikai törvényszerűségek miatt is sokkal többet kell húznia. Ha a gyülekezetek ismét megbízzák a püspöki szolgálat folytatásával, mi lesz az első teendője? Megköszönöm azoknak, akik hibáim ellenére is bizalmat szavaztak nekem. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 7

Kiváltság és megtiszteltetés A püspök legnagyobb kiváltsága és lehetősége, hogy a gyülekezetekben élő egyházat segítse – véli Balla Péter. A Károli Gáspár Református Egyetem rektora megtiszteltetésnek érzi, hogy felkérték a püspökjelöltségre az idei egyházi választásokon.

Saját honlapján mobilszáma, e-mailje, minden elérhetősége szerepel. Ez ritka a magas pozíciókat betöltő embereknél. Ilyen nyitott? Rendszeresen megnézem az e-mailben érkezett üzeneteket, és igyekszem hamar válaszolni. Bár tanítás közben lenémítom a telefonomat a teológián, később mindenkit visszahívok, aki keresett. Amikor átvette a rektorságot a Károlin, nem volt népszerű a református egyetem rektori széke, ugyanis a fenntartó Magyarországi Református Egyház Zsinatának felhívására csak egyetlen pályázat, az öné érkezett. Hogy tekint vissza az elmúlt időszakra, nagy fába vágta a fejszéjét? Igen, bár először rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes voltam, és azt terveztem, hogy csak ideiglenesen töltöm majd be ezt a pozíciót. Két évvel később azonban már egye-

8 • Karakter • parokia.hu

düli pályázóként nyertem el a rektori tisztséget, így most összesen öt év van mögöttem. Így megtetszett a feladat? A két év ideiglenes pozíció után többen biztattak az egyetemen és a fenntartó részéről is, hogy vállaljam el az intézmény vezetését. Úgy éreztem, hogy valóban jó irányba indult az egyetem és van értelme rektorként folytatnom. Most szeptemberben újabb öt évre kaptam megbízást. A rektorságot küldetésnek tekintem, de nem mondhatom, hogy csak örömöm van benne. Minden vezető tisztségben van feszültség, izgalom, időbeli lekötöttség, amiből ha felszabadulok, biztosan jól fog esni. Miközben nagy megtiszteltetés és kiváltság, hogy az egyetem rektora lehetek, egy napon, amikor majd átadhatom másnak, az is örömöt fog jelenteni.

Amikor kinevezték rektornak, ugyanebben az irodában beszélgettünk, és azt mondta: nem volt egyértelmű, hogy pályázik a rektori posztra, mert így sokkal kevesebb ideje jut a tudományos munkára, amit nagyon szeret. Hogyha szabad szívvel dönthetne az intézményvezetés és a könyvírás között, akkor a könyvírást választaná, mert nem szeret reflektorfényben lenni. Pedig a püspökség nem éppen a visszahúzódó életről szól. Mi változott meg? Korábban valóban tudtam könyveket írni. Megjelent egy bevezetéstani tankönyvem, (Az újszövetségi iratok története: Bevezetéstani alternatívák – a szerk.) és egy galatalevélkommentárom (Pál apostol levele a Galáciabeliekhez: Kommentár bevezetéssel és exkurzusokkal). A lelkészkollégák lefordították két Németországban angol nyelven megjelent könyvemet is. Azóta csak rövid tanulmányokra futotta, pedig szíve-

sen írnék könyveket, ez az igényem nem változott. A püspöki tisztségre jelölésre felkértek, tehát nem én indítottam el ezt a folyamatot. Úgy vélem azonban, hogy egy lelkipásztornak az egyházon belül az a legnagyobb megtiszteltetés, ha a kollégái el tudják képzelni őt a püspöki tisztségben. A jelölésre ezért igent mondtam. A rektorságra és a püspöki tisztségre is biztatták. Ennyire hallgat másokra? A „Károli” egyházi egyetem, ahol az egyháznak szolgálok. Az egyházunkat építő feladatra nyitott vagyok. Biztos lesz olyan felkérés is, amikor az élethelyzetem miatt valamire nemet mondok. Most 52 éves vagyok. Az egyetem vezetésére illetve a püspöki tisztségre jelölésre elfogadhatónak láttam a felkérést. Az előző egyházi választások alkalmával, hat évvel ezelőtt indult a dunamelléki lelkészi főjegyzői tisztségért. Számomra úgy tűnik, valamit nagyon szeretne tenni az egyházáért mint vezető. Mit? Nem minden hívásra mondok igent. Hat évvel ezelőtt is megkerestek azzal, hogy vállaljam a püspök-jelöltséget. Akkor nemet mondtam, és Fónagy Miklós akkori esperes lett a másik püspökjelölt a Dunamelléki Református Egyházkerületben. Fónagy Miklós esperes úr megkeresett, és azt mondta, hogy szívesen venné, ha vállalnék jelölést a főjegyzői tisztségre. Mivel az akkori főjegyző nem vállalta tovább e tisztséget, újat kellett választani. Engem tehát az akkori jelölés során egy szabaddá váló tisztségre kértek fel. A rendszerváltás előtt is megkeresett Bolyki János professzor úr, hogy menjek mellé tanárként az Újszövetségi Tanszékre, de akkor úgy éreztem, hogy még nem vagyok kész erre a feladatra. Az edinburgh-i doktorálás után ismét hívtak a tanár kollégák, arra már igent mondtam. Én nagy megtiszteltetésnek tartom az egyházban

a vezető tisztségre való felkérést, a több szolgálat lehetőségének tekintem, ezért vállaltam a korábbi és a mostani jelöltséget is. Hat éve tehát nemet mondott arra, hogy püspök-jelöltként induljon, de most igent mondott. Mi változott hat év alatt? Érettebb lett? Több vezetői tapasztalattal rendelkezik? A kérdés jól előfeltételezi a válaszom. Hat éve, 46 évesen nem éreztem magam érettnek a püspöki tisztségre. Az akkori püspökünk, Szabó István püspök úr egy ciklust töltött ki tisztségében. Azt gondoltam, hogy vagy ő két ciklust hadd töltsön ki a szolgálatában, vagy ha új püspök lesz, az legyen egy nálam idősebb testvér. Most, 52 évesen nyitottabb vagyok e tisztségre, és reménységem szerint az Úristentől felkészítettebb. Úgy gondolom, hat éve nem voltam még a Krisztus-követésben, az Isten országában való forgolódásban sem annyira érett, mint amennyire reményeim szerint most vagyok. Ezt teljesen átérzem. 46 éves vagyok, és vannak feladatok, amelyekre még nem érzem érettnek magam. De térjünk vis�sza önre! Mire a legbüszkébb eddigi pályafutásában? Ez nem éppen a közegyházhoz kapcsolódik. A büszkeség szót sem használnám, inkább a hála szót. Huszonöt

éve boldog házasságban élek és négy gyermek édesapja vagyok. Ez öröm és hálaadás egyben. Ha a szakmai pályafutását kérdezem, mit emelne ki szívesen? Két dolog kiemelkedő, ami emberi eszközökön keresztül történt, de isteni ajándékként fogom fel. Skóciában, az Edinburgh-i Egyetemen szereztem doktorátust, majd Alexander von Humboldt alapítványi ösztöndíjjal Heidelbergben kutathattam. Ezek az időszakok bekapcsoltak a nemzetközi teológiai vérkeringésbe, egyedülálló lehetőségek voltak számomra. Milyen tapasztalatokat szerzett külföldön? A régi reformátusok közül is sokan tanultak idegenben. Igen, köszönöm a kérdést, a peregrinusokra való utalás nagyon helytálló. Három nagy református területen: Skóciában, Svájcban és Heidelbergben is kutathattam. Minden utamat azért kaptam az Úristentől, hogy az egyházamat szolgálhassam vele. Mit látott az ottani reformátusság életében, ami követendő lenne itthon is? Skóciában nagyon tetszett a lelkipásztorok igényessége. Nemcsak azok a lelkészek tanultak tovább vagy doktoráltak, akik egyetemen akartak tanítani, hanem olyanok is, akik gyülekezeti szolgálatban maradtak. A lelké-

Karakter • parokia.hu • 9

szek önképzésére láttam nagyon sok szép példát. Jó lenne, ha mi is követnénk ezt. Elképzelhetőnek tartja, hogy megszűnjenek az egyházkerületek? Mennyiben tradicionális szerkezeti kérdésekben a református egyház? Úgy tudom, Szabó István püspök úr jó néhány éve még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy megszűnhet a püspöki tisztség. Szerintem tizenkét év püspöki szolgálata alatt ő is azt látta, hogy ezek a struktúrák sokkal lassabban változnak. Ezért a saját válaszom is az, hogy nagy valószínűség szerint még sokáig megmaradnak az egyházkerületek. Ön szerint mi múlik egy püspökön? A püspök legnagyobb kiváltsága és lehetősége, hogy a gyülekezetekben élő egyházat segítse. Egyrészt személyes megjelenéssel, látogatással, lelkészekkel való aktív kapcsolattartással. Másrészt a missziót és a gyülekezeti munkát hivatott segíteni az egyházkerület mint adminisztrációs egység. A püspök szerepében leginkább a segítő funkciót emelném ki. Milyen egy jó püspök? Fontos, hogy minden lelkésztársára, presbiterekre, gyülekezeti tagokra megbecsülő szeretettel nézzen. Sokat

látogasson, legyen beszélgetőtársa a lelkipásztor testvéreknek, nemcsak a hivatalos alkalmakon, hanem akár a lelkigondozó szerepében is. A püspök tisztségében fontosnak tartom a közösségformálást, a bizalmi légkör kialakítását, a derűt és egymás megbecsülését. Mivel négy egyházkerületbe tagozódva élünk az anyaországban, fontosnak tartom a jó testvéri kapcsolatok keresését a többi egyházkerülettel is. Önálló gyülekezeti szolgálat nélkül milyen rálátása van az egyházra? Mit gondol, nem jelent hátrányt esetleges püspöki szolgálatában, hogy nem gyülekezeti lelkész? Lehet, hogy hátrányt jelent, de én, Urunknak hála, nagyon sokszor szolgálok igehirdetőként. A honlapomon is sorba gyűjtöm dátumszerűen, hogy mikor hol szolgálok. Tavaly nagyjából 30 igeszolgálatom volt, ezeknek egy része Budapesten és környékén, de volt távolabb is. Örülök, hogy szóba hozta az igei szolgálatokat, a honlapja szerint a legtöbb istentiszteletet a Szabadság téri templomban tartotta. Szabadság téri lelkész lesz, ha esetleg püspökké választják? A Szabadság téri lelkészi állás nincs üresedésben. Sok szálon kötődöm azonban oda. Ott voltam beosztott

lelkipásztor Hegedűs Loránt mellett, mielőtt püspökké választották. A lánya, Hegedűs Gyöngyi a feleségem lett, így mondhatom, hogy apósom mellett szolgáltam, majd később gyülekezeti tagként is ottmaradtunk. Presbiter is voltam a Szabadság téri gyülekezetben. A mostani egyházi törvény erre már nem ad lehetőséget lelkészi személyeknek. A törvény szerint ha a püspöknek nincs gyülekezete, egy éven belül gyülekezeti lelkipásztorrá kell válnia. Hol tudná elképzelni magát? A hívások felé szeretnék nyitott lenni, mint ahogy korábban is nyitott voltam, de különböző okok miatt nem valósult meg gyülekezeti lelkipásztorságom. Megtisztelőnek tartanám, ha hívna egy gyülekezet. A teológiai tanárságban is lelkipásztornak érzem magam, de mindig is nyitott voltam a gyülekezeti szolgálat felé. A rektori széket felcserélné a püspöki székkel, vagy együtt is működhet mind kettő? Gondolom, hogy mennyiségileg ez nem lehetséges. A jog nem zárná ki, de ha a püspöki tisztségre megválasztana az egyházkerület, akkor lemondanék a rektori szolgálatról, ez természetes. 2003-tól választott tagja a zsinatnak és a dunamelléki egyházkerület közgyűlésének. Mit tapasztal, melyek a legégetőbb problémái az egyházkerületnek? Mi az, amin változtatni kellene? A különböző jelentésekből naprakészen tájékozódunk, az egyházkerület és a zsinat bizottságai felelősen foglalkoznak a problémákkal. Nem arra tenném a hangsúlyt, hogy min kellene változtatni, inkább azt mondanám, hogy minden hitét gyakorló keresztyén ember, lelkipásztor külön egyéniség. A presbitériumok szerintem majd az alapján fognak dönteni, hogy milyen vezetőt látnának szívesen, milyen talentumokkal, Istentől

10 • Karakter • parokia.hu

kapott ajándékokkal szolgáló vezetője legyen az egyházkerületnek a következő hat évben. Ez túl szépen hangzik. Ez valóban így van? Miről szólnak akkor a választások? Az egyházkerület nagy közösségének segítéséről. Amikor felkértek püspökjelöltnek, minden hozzám e kéréssel eljövő testvérnek egyértelművé tettem, hogy semmiféle „ellenjelölt” szerepet nem vállalok. Az Úristen akaratának fogadom el, hogy a többség kit választ a jelöltek közül. Nekem az imádságom tárgya is, hogy bárki lesz a püspök, legyen jó püspök, akit szeret az egyházkerület és segíti a munkáját. Fontosnak tartom az egyházkerület lelki egységét, és mindenkit arra kérek, hogy együtt támogassák majd a megválasztott püspököt. Nem hatalomnak tartom a püspöki tisztséget, hanem szolgálatnak. Emberek vagyunk. Bármi is a választások eredménye, csak van mindenkiben csalódás vagy öröm? Gyakran nehéz kimondani, hogy legyen meg a Te akaratod. Nagyon köszönöm ezt a kérdést. Én nem jelentkeztem, hanem felkértek a jelöltség vállalására. Ha megválasztanak, örömmel betöltöm a tisztséget, de ha nem, akkor sem lesz bennem semmilyen csalódottság, hanem elfogadom ezt. A mi szabályaink a presbitereink kezébe teszik a választást, és az eredményt én az Úristen akarata megnyilvánulásaként fogadom el. A szerkesztő asszony nyilván megérti, hogy nem is mondhatnék ilyen szót, hogy csalódás, hiszen megtisztelő a rektori tisztség is, amit most betöltök. Reménységem szerint a Károli egyetem eredményei és az ott megvalósított közösségi típusú vezetés is szerepet játszhatott abban, hogy lelkész és presbiter testvérekben felmerült a nevem a püspöki tisztséggel kapcsolatban.

Miről kell kommunikálnia egy püspöknek? Gyakran kritizálják az egyházat, hogy fontos kérdésekben nem fogalmaz meg markáns véleményt. A Szentírás életvitelünkre vonatkozó üzeneteit, amit első renden magamra alkalmazok, mindenki boldogulása módjának tartom. Szerintem a keresztyén etika és értékek képviselete, akár a prófétai üzenet vállalása – éppen azért, mert szeretjük a minket körülvevő társadalmunkat, népünket – feladata az egyház vezetőinek, és a maguk helyén a tagoknak is. Fontos, hogy az egyház közössége megfogalmazza a társadalmi kérdésekben a Szentírásra épülő nézetét, ami vállalandó és nem eltitkolandó, így nem kerülném el a kényes kérdéseket sem. Említette, hogy apósa volt a tavaly elhunyt Hegedűs Loránt püspök. A nyomdokaiba lépne? Példaképe Hegedűs Loránt? Őt nagy példaképnek tartom a teológiai tudás tekintetében és nemcsak az egyház, hanem a magyarság szeretete tekintetében is, de nem tudnám utánozni, „lemásolni”, hiszen minden ember egyedi személyiség. Amikor változás van a vezető személyében az egyházkerület élén, fontosnak tartom, hogy ne a megelőző püspökkel való összehasonlítás szerint definiálják az új szolgálattevőt, hanem

a neki adott kegyelmi ajándékoknak, Istentől kapott áldásoknak örülve, elfogadva úgy, mint önálló személyiséget. Ha lehetőséget kapna a gyülekezetektől a püspöki szolgálatra, melyek lennének az első lépések, amelyeket megtenne, amiket a legfontosabbnak tart? Nem tudok gyors választ adni erre. Mivel nekem ez új feladat lenne, szívesen venném a testvérek, az egyházi közösség tanácsát arról, hogy ők mit várnak el a püspöktől. Szeretnék figyelni az egyház közösségének hangjára. Ami belőlem kiinduló, az részben a korábbi válaszokból kiderül: a közösségteremtés. Legyen az egyházkerület a kegyességi irányzatok sokszínűségét is tekintve úgy közösség, hogy a lelkipásztorok tudjanak együtt imádkozni, egyazon szolgálatban állva azokkal is, akik másik kegyességi irányzathoz tartoznak. A testvéri közösség, a bizalomépítés körében keresném meg azt, amihez hozzájárulhatnék. Végül hadd mondjam el, hogy szeretnék mindenkit arra hívni, hogy szeretetlégkörben, kölcsönös megbecsülésben, egymás ajándékainak örülve és a végeredményt Isten kezéből elfogadva történjen meg a választás. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 11

Életre nevelve „Hercegek és hercegnők” iskolája, legalábbis azt mondják a gyerekek, annak érzik magukat, amikor belépnek az egykori patinás kastélyépületbe. Zegzugos, régi ház, csupa titok minden szeglete. Az udvar hátsó részén kecskék legelnek, egy fa árnyékában lovas kocsi pihen.

A diófa mellett libikóka hívogat, de a gyerekek szívesen választják a fa alsó ágait is, ha ringatózni támad kedvük. Ha szólnak nekik, hamar megértik, hogy ez veszélyes lehet, ezért tilos – mégis olyan jó (lenne)! Kicsengetnek. Egy pillanat alatt megelevenedik a dunavecsei Gróf Teleki József Általános Iskola aulája és tágas udvara. A gyerekek üdék, mint a frissen szedett sóska, kosaraznak, rohangálnak, pingpongoznak, fociznak, az állatbarátok kecskét etetnek. Ez igazi gyerekparadicsom – állapítom meg magamban, és ahogy a vidám zsivaj betölt mindent, már észre sem veszem, hogy az idő vasfoga itt-ott belemart a szekrényekbe, székekbe, szakadt bőrű pingpongütőkbe. Egyhelyben Az elsősöknek a napi négy-öt órányi egyhelyben ülés a legnagyobb kihívás, amíg megszokják az iskolát – mondja az elsősök tanító nénije. Turcsányi Csilla az órán igyekszik mozgásos játékokkal fejleszteni a legkisebbeket, így szinte észrevétlenül, játékosan tanulnak. A tanítónő csaknem húszéves óvónői gyakorlattal is rendelkezik, ezért osztályában a szokásosnál zökkenőmentesebb

12 • Karakter • parokia.hu

az átmenet az óvodából az iskolába. – Nemcsak ovisokkal, hanem enyhén sérültekkel és állami gondozottakkal is dolgoztam, és vallom, hogy minden gyerek ugyanannyit ér. Itt, a dunavecsei református általános iskolában alacsony az osztálylétszámunk – tizenkét gyerek jár elsőbe –, ezért lehetőségem van arra, hogy mindenkire egyformán figyeljek. Megpróbálok belső motivációt kialakítani a diákokban, hogy örüljenek a tudásnak és annak, hogy tanulnak. Örömmel hallom a gyerekektől, hogy bár még csak néhány betűt tanultunk, de délutánonként otthon már a kistesókat tanítják olvasni. A tanítónő jól boldogul az apróságokkal, azt mondja, hogy a reggeli áhítatok is a segítségére vannak ebben, mert a gyerekek a közös imádság alatt lecsitulnak és ezután könnyebben tudnak figyelni a tanulásra is. Jó fejek Amikor a felsősöket faggatom az iskolakezdés nehézségeiről, széles vigyorral mondják, hogy csupán a korán kelés zavarja őket. A nyári szünetben akár délig is lustálkodtak, szeptembertől pedig fél hétkor csörög a teló. Verbóczki Ábel Zoltán – úgy tűnik – egyáltalán nem udvariasságból mondja, hogy nagyon szereti a sulit, mert aranyosak a tanárok, sosem túl szigorúak, és jól el

lehet velük beszélgetni, ráadásul mindig segítenek, ha baj van. Varga János Pál megerősíti barátja szavait, majd a sportolási lehetőségekről kezd beszélni. – Azért is jó idejárni, mert van íjászat, foci, röpi, pingpong, kosár. Az íjászatban minden versenyt megnyertem eddig, amin csak indultam. Ezen a hétvégén is voltunk Dávid bácsival egy versenyen és nagyon jó volt. Az új tesitanárunk, Győző bácsi is klassz órákat tart, jól kiedzi az embereket. A sportról aztán a lányokra terelődik a szó: két új lány jött az osztályba. Jó fejek. Itt igen A becsengetés után Sándor Zsombor iskolaigazgató kalauzol körbe minket az iskolában, ahová a szakiskolásokkal együtt összesen százöten járnak.

A diákok magas szinten űzik a sakkot, az asztaliteniszt és az íjászatot. Ez utóbbira Lakatos István világbajnoki ezüstérmes íjász tanítja a diákokat. A Duna közelsége miatt most azt fontolgatják, hogy evezni is tanítják majd a gyerekeket, ráadásul nemrégiben alakult meg a dunavecsei vízisport egyesület. – Fontos, hogy lekössük a gyerekeket a sporttal, sok mozgással. Az aula szinte felrobban minden szünetben, a diákok igen aktívak, amikor kiszabadulnak a teremből, ennek köszönhetően viszont sokkal jobban tudnak koncentrálni az órákon. Sok nehéz körülmények között élő gyerek jár

hozzánk. A környező településekről is gyakran érkezik olyan diák, akit más iskolákban kezelhetetlennek minősítettek. Tanul nálunk olyan gyerek is, aki a korábbi iskolájában rugdosta osztálytársait, dobálta a tanárait, már ha egyáltalán hajlandó volt bemenni a suliba. Most versenyeken vesz részt, szaval, előadásokat tart, vagyis száznyolcvan fokot fordult. Az Úristen kegyelméből megtaláltuk a hozzá vezető utat, és ami máshol nem sikerült, itt igen – meséli Sándor Zsombor. Ez nem azt jelenti, hogy minden problémás gyerek esete sikertörténet – teszi hozzá az igazgató, azonban aki el akarja fogadni a kinyújtott kezet, azon nagy valószínűséggel tudnak segíteni. Az iskolában arra

Karakter • parokia.hu • 13

zés végén. – A szakiskolásokat próbáljuk az életre nevelni. Kilencvenhektáros földünkön a mezőgazdasági munkával ismerkednek. Ültetnek, palántáznak, zöldséget termesztenek és a piacon eladják a termést, vagyis végigvisznek egy teljes folyamatot. Igyekszünk az elméleti és gyakorlati órákon jó szakembereket képezni. A kertgondozás, állattartás mellett megtanulnak főzni, felszolgálni, számos praktikus dolgot, ami az életükben és munkájukban segítségükre lehet.

is figyeltek, hogy szeptemberben ne egyből nagy dolgozatokkal indítsák a tanévet, hanem hagyjanak egy kis időt az átállásra. Az ötödikeseknek például egy teljes napon át tanulásmódszertant tanítottak az osztályfőnöki órákon, megmutatták, hogyan tudják a leghatékonyabban elsajátítani a tananyagot. – Nem is úgy ment haza a gyerek,

Ingyen szinte minden Dunavecsén az anyagi gondokkal küszködőkre is gondoltak, a tanév elején ugyanis hatványozottan jól jön a segítség. Az összes elsős ingyen megkapta az iskolakezdéshez szükséges felszerelést: táskát, teli tolltartót, füzeteket, festéket, korongokat. Mindebben a református gyülekezet és lelkipásztora segített. Ablonczy Gábor és Anna „együtt lélegeznek” az iskolával. Huszonnégy évvel ezelőtt ők harcolták ki azt is, hogy ismét elindulhatott az egyházi oktatás a településen. Életre nevelve Az általános iskola mellett kollégiumot és szakiskolát is működtetnek a dunavecsei reformátusok. A fiatalok mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó szakmunkás bizonyítványt kapnak a hároméves kép-

hogy fáj a hasa, és nem akar holnap jönni! Pénteken például kettőig tartunk gyerekfelügyeletet, de olyan jól érezték magukat, hogy négyig itt voltunk, játszottunk, kosaraztunk. Ez az igazán pozitív visszajelzés számunkra, hogy érdemes csinálni – teszi hozzá.

14 • Karakter • parokia.hu

A Dunavecsei Református Kollégium, a Gróf Teleki József Általános Iskola, Gazda- és Gazdasszonyképző Szakiskola idei igéje Máté evangéliumából való: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Ezt éreztük. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

A zene szárnyain „Minden zeneszerző az Istentől kapott tudásával és tehetségével dolgozik, akár tud róla, akár nem” – állítja Devich Gergely csellista. A tizenöt esztendős Gergő személyében az Ifjú Zenészek Eurovízióján hosszú idő után újra magyar versenyző lépett pódiumra Kölnben. A rangos komolyzenei megméretésen a fiatal tehetség harmadik helyezést ért el, így az eurovíziós versenyek történetében először állhatott magyar fellépő a képzeletbeli dobogóra.

Zongora, kottatartó, egy régi gordonka, íróasztal, bekötött újságok – meleg családi fészek nappalijában járunk, mindenhol az alkotás nyomaira bukkanva. Kemény munka, szárnyaló fantázia és koncentráció jellemezheti a Devich család mindennapjait. Devich Márton, a családfő kulturális újságíró, jelenleg az MTI szerkesztője. Legfőbb érdeklődési területe a komolyzene, ami nem meglepő, hiszen muzsikus család sarja, felesége Kovalszki Mária zongoraművész, a Zeneakadémia tanára. Három gyermekükkel élnek zuglói lakásukban, a család a fasori református gyülekezetbe jár, amelynek az édesapa a főgondnoka. Vele és középső gyermekével, Devich Gergellyel beszélgettünk az ifjú csellista kölni sikeréről. A nyári szünet első napjaiban járva Gergőt először a bizonyítványról kérdeztem. A fiatal komolyzenész a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában tanulja a közismereti tárgyakat. Az elmúlt tanévben négyes-ötösöket szerzett, pedig nem

tudott minden órán ott lenni, hiszen a Zeneakadémia, azaz a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatára jár. Ott, persze, színjelesre teljesített, elismeri, nagyobb hangsúlyt is fektetett rá. Mindez egy egyszerű hangszerválasztással kezdődött. Gergő vonós hangszeren szeretett volna tanulni, és csakhamar kiderült, hogy rendkívüli tehetség: másfél évvel azután, hogy először kezébe vette a csellót, megnyerte a fővárosi, majd az országos gordonkaversenyt. Nyolc évvel az első csellóóra után pedig már a kölni dóm előtti nagyszínpadon lépett fel hazánk képviseletében tizenhárom európai ország versenyzőivel együtt. Az ima és az izgalom segít Magyarország hat kihagyott megméretés után került vissza az Ifjú Zenészek Eurovíziója elnevezésű versenybe, amelyet tizenhetedik alkalommal rendeztek meg május végén. – Nagyszerű érzés volt a dobogón állni, mert a hazámat is képviseltem.

Tudtam, hogy a zsűri a játékomat hallgatva képet kap arról is, milyen zenészek vannak nálunk, ezért is örültem annyira az elismerésnek – emlékszik vissza Gergő. Szerinte nem túlzás azt állítani, hogy hazánk muzsikusai a világon az elsők között vannak. Ő maga végül egy osztrák színekben induló, fiatal kínai hegedűművésszel és egy nála idősebb, szlovén zongoristával állhatott a dobogóra. Saját mércéje szerint Gergő akkor jó, ha rendesen gyakorol, betéve tudja a darabot, a fellépéskor viszont az egészséges mértékű izgalom is segíti őt. – A fellépések, versenyek előtt ugyanúgy jól kell időzíteni, mint a sportban. Elképesztő, hogy a százméteres síkfutásra négy évet készülnek az olimpikonok, és az, amire évekig koncentráltak, tíz másodpercben lemegy. A zenészeknél azért ez másként van, de nálunk is fontos, hogy éppen akkor, amikor játszunk, csúcsformában legyünk. Én például a verseny előtti napokban már nem viszem túlzásba

Karakter • parokia.hu • 15

a gyakorlást, igyekszem tartalékolni az energiáimat. Azt is be szoktam lőni magamnak, hogy két hét múlva ott, este játszanom kell. Van, aki a koncert napján nem gyakorol semmit, én szeretem, ha az utolsó pillanatig a kezemben van a hangszer. Gergő hozzáteszi, az eurovíziós fellépések alatt többször imádkozott szüleivel, amiből megnyugvást és erőt merített. „Nekem ez a feladatom” Ahhoz, hogy lelkileg megbirkózzon a feladattal, kellő színpadi rutinra is szert kellett tennie a fiatal versenyzőnek. Ebben édesapja szerint fia első nagy fellépése jelenthette a fordulópontot. A Művészetek Palotájabeli fellépést rengeteg készülés és komoly lelki tusa előzte meg. És bár Gergő kiválóan játszott, a legnagyobb mélypontot is ez a fellépés hozta el számára. – A koncert előtt Isten segítségét kértük – emlékszik Devich Márton. – Gergő szenzációsan játszott, utána viszont megdöbbentő űr keletkezett benne, ami két-három hétig is eltartott. Egy ponton az is bizonytalanná vált, hogy folytatja-e. Azt mondta, nem tud örülni a sikernek, és nem akar csellót látni. Gergő szerint akkor is Istentől kapott segítséget, hogy a koncertet végig tudja csinálni.

16 • Karakter • parokia.hu

– Nagyon rossz volt közömbösnek lenni a koncert iránt, ilyet azóta sem éreztem. Úgy ültem a színpadon, mint egy robot, de ha nem kapcsolom ki a világot, nem tudom, hogy csinálom végig. Azután viszont tényleg kellett egy lökés az újrakezdéshez. A csellótanárom eljött hozzánk és azt mondta, ezt a dolgot akkor kell abbahagyni, ha levágják a két kezem. Ezután minden nap szinte erőszakkal vettem rá magam a gyakorlásra. Bíztam benne, hogy csak egy ideig kell így csinálnom, és ez be is igazolódott. Persze, még ma is előfordul néha, hogy összeszorított foggal veszem a kezembe a hangszert, mégis ráveszem magam a munkára. Egy idő után tudatosult bennem, hogy nekem ez a feladatom itt, a Földön.

bad választása: ő döntött úgy, hogy komolyzenei pályára lép. Ha teheti, szabadidejében is komolyzenét hallgat, és mint mondja, nem azért, mert lenézne más műfajokat, hanem mert azt érti. Szerinte nincs rossz műfaj, csak rossz zene. – Még Mozart korában is születtek fárasztó zenedarabok, ahogy minden korszakban vannak ilyenek. Csak mivel az régen volt, már megfeledkeztünk róluk, mert senki sem játs�sza őket. A könnyűzenei műfajokban szintén vannak nagyszerű és kevésbé jó alkotások, utóbbiakat később szintén elfelejtjük. Az utókor tudja igazán megállapítani, mi jó és mi nem. Bartók zenéjét például nem értették meg a maga korában, ma pedig Bartók, az Bartók... – magyarázza.

Helyére kerül Ahhoz, hogy időnként a pódiumra lépjen, Gergőnek ma is meg kell ragadnia minden időt a gyakorlásra. Reggelente megtervezi a napot: mikor van a gyakorlás, a szolfézs, a csellóóra, a házifeladat-írás, a tanulás ideje. Napi négy-öt órát gyakorol a nagyapjától, Devich János gordonkaművésztől megörökölt csellóján. Szerinte akkor, amikor nagyon jól megy, nem szabad abbahagyni a játékot. A zene szeretetét otthonában szívta magába, ám mindig volt sza-

Jut persze ideje a kikapcsolódásra is, pingpongozik, focizni jár és jó barátokra lelt nemcsak az akadémiai előkészítő csoportban, hanem a fasori református gyülekezet ifijében is. A velük való találkozást és a lelki alkalmakat, ha teheti, semmiképp sem hagyja ki. A gyülekezettől és középiskolájától is csak támogatást kapott, mióta komolyabban foglalkozik a hangszerrel – árulja el. Gergőnek van egy nővére és egy húga is. Édesapjuk szerint nagyon jó testvérek, feleségével pedig ügyelnek arra, hogy ne csak fiuk körül forogjon

a világ, hanem mindhárman kapjanak a szülői szeretetből. Mivel imádkozó, hívő emberek, gyermekeik útját Istenre bízva egyengetik – mondják. – Réka lányunk elmúlt húszéves, egyetemista, kiváló fotós, Noémi pedig harmadik osztályos, és szépen zongorázik. Rájuk ugyanúgy oda kell figyelnünk, mint Gergő csellózására. A családi élet vezetésében a logisztika a legnehezebb, de itt van feleségem édesanyja, Dádi, aki rengeteget segít, félig viszi a háztartást, ha kell, hozza-viszi a gyerekeket és mindenbe szeretettel bekapcsolódik – számol be Devich Márton. Az összefogás mellett az édesapa szerint a lelki támasz is elengedhetetlen. – Ha imádkozva, Igét olvasva kezdjük a napot, valahogy végül minden helyére kerül. Az összes gyermekünk Isten ajándéka, ahogy a tehetségük is, amellyel jól kell sáfárkodni. Istentől kell elkérni mindent, és nagyon oda kell figyelni arra, hogy melyik felkérés a hasznos, előrevivő, melyikre mondjunk igent és melyikre nemet, még akkor is, ha az rövid távon fájdalmas. Sokat köszönhet a család a fasori gyülekezetnek is – teszi hozzá az édesapa. – Egészen biztos vagyok benne, hogy Gergő legutóbbi sikerében benne van az a szeretet, üzenetdömping és imaháttér, amit a gyülekezettől kap-

tunk a verseny alatt. Csak meghatva tudok beszélni arról, mennyire éreztük a drukkolásukat, szeretetüket az idősebbektől az ifisekig. Hiszem, hogy a zene eszköz abban, hogy az ember Istent és az embertársait megszólítsa, elmondjon bizonyos dolgokat, amiket talán szavakkal ki sem lehet fejezni. Németh László mondta, hogy „a zene a lélek mosdóvize”. Gergő is nagyon tiszta szívű ember, tudom, hogy Jézus ott van a szívében, és amikor játszik, egész biztos, hogy az szívből jön. Nincs visszaút A zenetanulás fontosságára számos agykutató felhívta már a figyelmet – tette hozzá Gergő édesapja. – Szerte a világon belátják – de

Kodály országában jó lenne ebben élen járni –, milyen óriási haszna van a zeneoktatásnak a koncentráció, a memória, a fegyelmezettség fejlesztésében, különösen most, amikor egyre több a magatartászavaros, koncentrálni nem képes gyermek. Majd Gergő veszi át a szót: szerinte az, hogy milyen zenét hallgatunk, kihatással van a lelkünkre, ám nem biztos, hogy csak olyan zenével lehet dicsőíteni Istent, amelyet a zeneszerző kifejezetten ilyen céllal komponált. – Istent ugyanúgy lehet dicsőíteni a Tavaszi áldozat megkomponálásával, mint a Máté-passióval annak ellenére, hogy az egyikben ez is volt a kifejezett szándék, míg a másik esetben nem. Minden zeneszerző az Istentől kapott tudásával és tehetségéből dolgozik; és ha gondol rá, ha nem, ez benne van a darabban. Beszélgetésünk végéhez érve Gergő játékával pecsételte meg szavait. A felvetésre, mi lenne, ha az összes csellót eltörölnék a föld színéről, és nem játszhatna többé, azt mondta, talán karmester vagy zeneszerző lenne, hiszen számára már nincs visszaút. Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 17

Sok vagy kevés? Gondoljanak most valakire, aki kedves volt szívüknek. Mi az, ami először feldereng? Az arca? A szeme? A keze vagy az érintése, esetleg a hangja? Miként mesélnének róla azoknak, akik nem ismerték? Miként idézzük fel a régvoltakat, és felidézzük-e? – tették fel a kérdést a Kispest-rózsatéri reformátusok a gyülekezet alapításának hetvenedik évfordulóján tartott ünnepségen.

18 • Karakter • parokia.hu

A gyülekezet kiállítással is megemlékezett az elmúlt hét évtizedről. A Képek, arcok, vallomások című tárlathoz a következőket írták ajánlóként: „Az emlékezet az, ami megőrzi a régi kedveseket, a történeteket, az eseményeket. Mert a gyülekezetet ezek az emlékek, az általuk is hordozott szeretet és a hit tartja össze.” Sok vagy kevés? A Kispest-rózsatéri gyülekezet élő valóság, nagylelkű és jószívű emberek közössége, amely hetven éve Magyarország sorstragédiájának közepette indult útjára – mondta ünnepi igehirdetésében Bogárdi Szabó István. Sok vagy kevés hetven év? – tette fel a kérdést a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Erre és sok egyébre mi is megpróbáltunk választ keresni a gyülekezetben, melynek alapító lelkipásztora Ablonczy Dániel volt, majd negyven év szolgálat után fia, Ablonczy Kálmán követte őt. Itt leltünk otthonra A lelkészházaspár úgy bánt velünk, mintha a saját gyerekeik lennénk – emlékezik vissza a kezdetekre a 86 éves Bartha József, a férfi 1947-ben Erdélyből érkezett Kispestre. – Mint árva gyerekek találtunk itt lelki menhelyre és valódi otthonra. Ez a hetven év a mi otthonra találásunk története: itt kötöttünk házasságot a párommal 1960-ban, itt kereszteltük két szép gyerekünket, majd ők is itt konfirmáltak és házasodtak. Csokorba szedve ez a summája eddigi életünknek, és innen is megyünk majd el az

örök hazába. Ez nem vallásoskodás, életünk minden fontos eseménye a Rózsatérhez kötődik – meséli a férfi. Levetették a gyerekcipőt Családias, befogadó gyülekezet a miénk, amelyik már rég nem gyermekcipőben jár – fogalmaz Kovács Attila gyermekorvos, a gyülekezet főgondnoka, amikor arra kérjük, hogy jellemezze közösségüket.

– Szó szerint is építkező gyülekezet vagyunk, a bölcsőtől a sírig mindenkinek van helye nálunk, hiszen óvodát, iskolát és idősotthont is alapítottunk. A Kispestről elköltözött családok közül is sokan visszajárnak hozzánk, talán azért, mert a lelkük mélyén érzik az összetartást, a szeretetet, a családias közösséget. A közelmúltban készített kimutatásunk szerint Budapesten már minden kerületből és a környező településekről is járnak hozzánk. Nem gond, ha beszalad Nagyszülei és szülei is a Rózsatérre járnak, meséli Schilszka Sára. A huszonegy éves egyetemi hallgató is azt hangsúlyozza, hogy a gyülekezet életét átszövik a generációs, családi és baráti szálak. – Ha be kellene mutatnom a gyüle-

kezetet, elsőként az jutna eszembe, hogy családcentrikus. Ez a gyakorlatban például azt jelenti, hogy az istentiszteleten három korcsoportban foglalkoznak a gyerekekkel. Minden gyülekezeti programra lehet gyerekeket vinni. Nálunk elnézik, ha sír egy kisgyerek a templomban, és csak mosolyognak, ha istentisztelet közben beszalad az úrasztalához. Ilyenkor senki nem mérges, hanem inkább hálásak vagyunk azért, hogy köztünk lehetnek a kicsik. A református gyülekezet közössége azért más, mint mondjuk egy iskolai osztály, mert itt mindenki önként hozza meg a döntést, hogy szeretne a gyülekezethez tartozni. Azért van itt, mert ez jó, fontos számára, hogy mi van a többiekkel, és együtt imádkozhatunk. Egy éve tanulok Szegeden, és nagyon jó érzés volt visszatérni. Egy faluközösséghez hasonlóan tudunk egymásról mindent, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Kicsi és átlátható a gyülekezetünk, nem személytelenedett el, mert ha ez bekövetkezne, akkor jönnének a legnagyobb kísértések. Ha nem tudják egy közösségben, hogy ki vagyok, mit teszek, nincs nevem és pozícióm, ott kezdődik a baj. Természetesen az egyházban sem minden rózsaszín. Úgy látom, hogy a református egyház sokszor elmaradott, nem fejlődik eléggé. Nem az értékek vagy tradíciók

A letörölt stigma Ráczné Tóth Gyöngyi azt mondja, hogy különös figura itt, mert egyáltalán nincs „örökölt” kapcsolódása a gyülekezethez.

– Állami nevelőotthonban nőttem fel. Az ottani nevelőm hozott el egyszer hittanórára, így alakult ki a kapcsolatom a gyülekezettel. Ha vis�szagondolok a régmúltra, elsőként a jókedv jut eszembe és az a kép, amikor az egyik áhítaton a nevelőm elsírta magát, amikor elhangzott: Jézus meghalt értünk. Furcsának találtam, hogy egy felnőtt sír ezen, és egyáltalán, mi tudja ebben megfogni? Ez csak egy villanás a régi emlékekből, de az, hogy ma a rózsatéri gyülekezetben beszélgetünk, mégis többletjelentéssel bír, hiszen valami idehozott, itt tartott. Nekem nem volt családom, így szavakban talán nem is lehet visszaadni, hogy milyen biztonságot nyújt ez a hely. Engem megtart, hogy a múltammal együtt elfogadtak, befogadtak, pedig sokáig azt hittem, hogy nem tagozódhatok be teljesen, mert itt csak kapok, és adni nem tudok majd. Tavaly óta érzem, hogy a stigma letöröltetett, és én is adhatok. Itt tanítok a gyülekezet iskolájában.

elhagyására gondolok, mert azokat nagyon fontosnak tartom. Ami zavar, az a szögletes gondolkodásmód és egyes esetekben a tudományos élet kizárása, mert ezt nagy butaság, nem vezet sehová.

Karakter • parokia.hu • 19

Szeretik a Bibliát Ahogy az előttem szólók is említették, családias gyülekezet a miénk – erősíti meg Ablonczy Kálmán, a gyülekezet lelkipásztora. De nemcsak családias, hanem barátokra is lelnek nálunk, akikkel az istentiszteleti egy órán túl is szívesen eltöltik az idejüket, összejárnak.

nütt van képmutatás, álkegyesség, így nálunk is, de nagyon sok szép, hiteles, hitet élő ember jellemzi a gyülekezetünket. Hogy hetven év sok vagy kevés? Valóban nehéz eldönteni, attól függ, hogy milyen látószögből tekintek rá. Én úgy érzem, hogy nagyon sok. Megvan már az a négy nemzedék, amiből összeáll egy gyülekezet. Mi azért is örülünk az első hetven évnek, mert az első nemzedékből még néhányan itt vannak közöttünk, akik hitelesen tudnak szólni a kezdetekről. Így Ahogyan a rózsatéri gyülekezet egyik kilencvenéves tagja is. A keresztyén verseiről ismert Füle Lajos levélben köszöntötte övéit, amelyet lánya,

Egy gyülekezet életében nem extra jellemző, mégis megemlítem, hogy a rózsatériek nagyon szeretik a Bibliát. A Biblia olyan szükség számukra, mint a mindennapi kenyér elfogyasztása. A hitben hitelesnek mutatkozó gyülekezet a miénk. Persze minde-

20 • Karakter • parokia.hu

Kissné Füle Judit olvasott fel a gyülekezetnek. „Imádságaimban mindnyájatoknak helye van, naponta hordozlak benneteket Uram előtt – már csak erre van módom, de teszem, amíg tehetem… Engedjétek meg, hogy néhány verssorral fejezzem be az üzenetemet, továbbra is naponta gondolva rátok: Így Így állunk a holnap előtt, Hogy a Tiéd, s bármit, de jót hoz. Te adsz, Urunk, hitet erőt Az erőnkön felül-valókhoz. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

A nemesség kötelez Ha egy grófról, báróról hallunk, fantáziánk rögtön valami mesebeli világba visz bennünket, látjuk lelki szemeinkkel a díszes hatfogatos hintókat, a báltermek forgatagát, a fényűző vacsorákat és a mozgalmas vadászatokat. De vajon ennyit jelent-e a nemesség? És mit jelent a XXI. századi középeurópai valóságban a nemesi név, van-e még becsülete, tekintélye a nemesi címnek – erdélyi grófok és bárók beszéltek erről az idei Bálványosi Szabadegyetemen. Ellopott és hátrahagyott örökség A XX. század közepén az egyenlőség nevében szerveződő román kommunista rendszer hamar rátalált a „kevésbé egyenlőkre”, azokra a nagy múltú történelmi családokra, amelyek évszázadokon keresztül Erdély életét, sorsát irányították, egyengették, és ha kellett, akkor védelmezték is azt. Az emberi „igazság” nevében egy tollvonással váltak ezek a családok földönfutókká, birtoka-

ik pedig az esztelen szocialista gazdálkodás prédájává. A nemesi családok jelentős része a félelem és kilátástalanság elől menekülve szétszóródott a világ négy égtája felé, másik része valamilyen furcsa konokságtól vezérelve itthon maradt, és élte a kirekesztettek periférikus, sokszor nyomorgó életét. A rendszerváltozást követően a restitúciós folyamatok beindulásával felcsillant a remény, hogy talán vissza lehet még hozni

a múlt néhány darabját. Talán utópisztikusnak tűnik a régmúlt társadalmi szerkezeteinek visszaállítása, mégis az erdélyi történelmi nemesi családok néhány tagja vagy leszármazottja úgy gondolta, megkísérli újból megkeresni e társadalmi réteg helyét és szerepét a mai kor viszonyrendszerében, és úgy döntött, hazaköltözik ősi birtokaira. A rendszerváltozás utáni huszonöt év még nem egyértelműsítette, hogy melyik volt a jó döntés, véglegesen hátat fordítani a történelmi múltnak, vagy visszajönni és akár társadalmi ellenszélben is újraépíteni azt, amit 60 évvel ezelőtt egy másik rendszer ellopott és lerombolt. Egy asztalnál a történelem Az idei Tusványos egyik legizgalmasabb beszélgetése a „Történelmi családok mai küldetése Erdélyben” címmel zajlott. Kis túlzással mondhatnánk, Erdély történelme ült a vitaasztalnál, hiszen aki azt csak kicsit is ismeri, tudja, mit jelentenek az olyan nevek, mint a Bánffy, a Teleki vagy

Karakter • parokia.hu • 21

a Mikes. A meghívottak gróf Teleki Kálmán (Teleki-kastély, Gernyeszeg), Bánffy Farkas fugadi báró (Fugad), Gregor Roy Chowdhury-Mikes, Gergely gróf (Mikes-kastély, Zabola) voltak. Három különböző emberi sors, három élethelyzet és három különböző újrakezdés rajzolódott ki a beszélgetésen. Teleki Kálmán az idősebb generáció képviselőjeként az 1980-as évekig próbált szülőföldjén boldogulni, majd a belga emigrációból tért vissza néhány évvel ezelőtt, hogy Maros megyei Gernyeszegen lévő családi kastélyt birtokba vegye és felújítsa. Bánffy Farkas és Gregor Roy Chowdhury a fiatalabb generáció képviselőiként már az emigrációban születtek, őket sokkal inkább a neveltetés, a szülői „mesék” hozták vissza az ősök földjére. Küldetéstudat vagy kalandvágy? Mi motivál egy nyugaton biztos egzisztenciával rendelkező sikeres fiatalt arra, hogy mindent hátrahagyva új életet kezdjen olyan helyen, ahol minden bizonytalan? Bánffy Farkas szerint az ifjú generáció sokkal szerencsésebbnek mondhatja magát a szülei korosztályánál, hiszen mint mondta: „Mennyivel szerencsésebb dolog valamit újra felépíteni, mint végignézni azt, hogy valamit elvesznek tőle és azt lerombolják.” Ugyanakkor ennek a munkának a mai román társadalmi viszonyok

22 • Karakter • parokia.hu

között sok buktatója is van. Amint egy korábbi interjúban Bánffy Farkas fogalmazott: „Románia a korlátlan lehetőségek és a lehetetlen korlátok országa.” A fiatal báró is megérkezett 2007-ben tele optimizmussal és egy nagy adag romantikus elképzeléssel a Fehér megyei Fugadra, a családi birtokra, majd „három hét múlva levetkőzte a romantikát és maradt a munka”.

A bizalom szinonimája A beszélgetés olyan izgalmas kérdéseket vetett fel, hogy milyen kötelessége, felelőssége és lehetőségei vannak egy nemesnek a XXI. századi erdélyi társadalomban. Egybehangzóan hangsúlyozták mindhárman, hogy elsősorban a helyi közösség szolgálatát látják fontosnak. Bánffy Farkas négy olyan területet nevezett meg, amelyen fel-

Gregor Roy Chowdhury Ausztriában született és nevelkedett, Angliában szerzett közgazdász diplomát, 2002 óta a zabolai kastély állandó lakója. Az ő megfogalmazásában az újrakezdést egy példával lehet szemléltetni: a család hosszú lánc, amely apró láncszemekből áll, minden generáció egy-egy ilyen láncszem, amelyből ha csak egy hiányzik is, a lánc megszakad. „Egy láncszem vagyok ebben a hosszú láncban, és szeretném megmutatni, hogy bár elvették a családomtól, amink volt, mi mégis itt vagyunk és itt is maradunk, a láncot nem tudták elszakítani.” Valami hasonló motiválta Teleki Kálmánt is a hazatérésre: „nem társadalmi nyomásra, hanem az ősök iránti tisztelet miatt tértem vissza” – mondta.

adata van a mai nemesi leszármazottaknak is. Ezek az oktatás, a kultúra, a gazdaság és az egyház. A nemesi cím sok esetben a bizalom szinonimája egy adott közösségben, ugyanakkor misztifikálódott is a mai társadalomban. Egy gróf vagy báró sem képes csodákra, maximum a maga tehetsége és tudása szerint tud emberileg szolgálni egy ügyet. „A Jóistentől kaptunk talentumokat, ezt kell használnunk és felhasználnunk, de nem vagyunk ufók vagy szuperhősök. Ugyanaz a kötelességünk, mint minden más embernek, megtennünk mindent, amire talentumot kaptunk a többi emberért” – fogalmazott Bánffy Farkas. Erős gazdasági háttér? A nemesi családok leszármazottai fontosnak tartják, hogy erős gazda-

ner, Bánffy Farkas és Gregor Roy Chowdhury szavai minden nehézség felsorolása között is pozitív végkicsengésűek voltak, önbizalmat árasztottak, addig az idősebb Teleki Kálmánnál érezni lehetett, hogy amikor a jövőbe tekintett, szavai tele voltak aggódó félelemmel és talán pesszimizmussal is. A nemesi csalá-

sági háttér álljon egy-egy kastély vagy udvarház hátterében, különben nem tudja betölteni hivatását. A gazdasági épületnek minden esetben nagyobbnak kell lennie, mint a lakóháznak.

Erdélyben nem működtethető 500 kastélyszálló vagy 500 kastélymúzeum, egyéb funkciókat kell kitalálni a régi épületeknek. Ennek szép példája a bonyhai kastély, melyet tulajdonosa, Bethlen Fruzsina az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének adományozott, és amelynek felújítási munkálatai most is tartanak. Teleki Kálmán szerint az kell megtalálni, hogy „a XXI. században mit tudok kezdeni egy olyan kastél�lyal, amely mögött nincs birtok”. Téves az az elgondolás, hogy minden kastély átalakítható szállóvá.

Erkölcsi példamutatás és nemzet iránti szolgálat Figyelemreméltó volt az a gondolkodásbeli különbség, amely a generáció-eltolódásból fakadhat, ugyanis amíg a két fiatalabb vitapart-

dok mai küldetése az erkölcsi példamutatásban és a nemzet iránti szolgálatban mutatkozik meg – ebben viszont mindhárom résztvevő egyetértett. A nemesség kötelez. Juhász Ábel református lelkipásztor

Karakter • parokia.hu • 23

Alkalmas pillanat Népviseletbe öltözött református lelkész; parókia egy nagymamával és egy kisfiúval; falusi gyülekezet, ahová férfi igehirdetőt várnak, ehelyett fiatal nő érkezik – megannyi összeilleszthetetlennek tűnő darab és számos alkalmas pillanat. A dunaszentbenedeki református gyülekezetben jártunk.

24 • Karakter • parokia.hu

Az előtérben lassan hömpölyög, a túlpart közelében félelmetes gyorsasággal utaztatja a vízi madarakat a folyó Dunaszentbenedekről nézve. A kép beszédes: van, amikor csak rá kell hagyatkozni a sodrásra, ami nemcsak fenyeget, de meg is tart. Ilyen lehetett az is, amikor az alig kilencszáz lelkes Bács-Kiskun megyei település református gyülekezete új lelkészt keresett, ám a jelöltek sorra visszautasí-

tották az ajánlatot, mígnem egy elhamarkodott meghívásnak köszönhetően érkezett egy vendég igehirdető. De csak akkor csillant fel rá a presbitérium szeme, amikor prédikálni is hallották. Így lett férfi lelkész helyett egy fiatal nő, Imre Zita a benedeki gyülekezet lelkipásztora. De mielőtt őt is kifaggathatnánk, a gyülekezeti tagok mesélnek. Összefogta a falu gyerekeit Először arról, hogy a gyülekezetben az új lelkész megérkezésével elkezdtek nyüzsögni a gyerekek. Nem várta meg ugyanis, hogy hozzá jöjjenek, igyekezett minél hamarabb felkeresni a családokat. A gyerekeknek adventi és húsvéti kézműves programot, óvodai hittant, konfirmáció-előkészítőt és nyári tábort is szervezett. Nem csak gyülekezeti szinten voltak jelentős események ezek, hiszen a falunak csak alsó tagozata van, a felsősök már a 13 kilométerrel arrébb fekvő Kalocsára járnak iskolába.

Váróterem helyett a parókiára Az idősekkel is szót ért a lelkipásztor, ápolásra szoruló nagymamáját is magához vette. A parókia éppen az orvosi rendelővel szemben van, ha már arra járnak, a falubeli idősek is szívesen bekopogtatnak hozzá – nincs nyitva tartási idő. A látogatások kölcsönösek: a lelkipásztor gyakran felkeresi azokat, akik betegágyhoz vannak kötve, ha kell, ellátogat a kalocsai kórházba is. Egymásba botlottak A tradicionális gyülekezet férfipresbitériuma férfi lelkészt várt – meséli a gyülekezet gondnoka. Samu János évekig kollégaként ismerte Imre Zitát, aki egyetemistaként maga is gyülekezeti gondnoki tisztséget töltött be. Egy mátraházai találkozón vettek részt mindketten, amikor közös ismerősük a terveiről faggatta a végzős teológust. Épp arra sétált a benedeki gondnok és felesége, mire

a közös ismerős kitárta a karját: a benedekiek lelkészt keresnek, Zita meg parókiát. Udvariasan és kissé zavarban köszönték meg az ötletet. – A feleségemmel, Annával azon tanakodtunk: hazamegyünk a hírrel, de hogy mi lesz… Meghívtuk prédikálni Zitát, elérkezett a nagy nap, vártuk a nagytiszteletű urat, vagyis asszonyt. Fölment a szószékre, hirdette az Igét, legközelebb már azt kérdezte tőle a presbitérium, vállalná-e a benedeki lelkészséget. Színt vitt a falu életébe Nem véletlen, hiszen a közösség elkötelezett tagjai átélték a második világháborút követő lelki ébredést, így Benedeken sokat nyom a latban, hogy a szószékről mi hangzik el. A gondnok szerint idővel beigazolódott, hogy jó döntést hoztak. – Ebben a kis faluban olyan nem volt, mint az első karácsonyunk. A templomunk felújítás alatt állt, ezért a karácsonyesténket a faluházban tartottuk. Korábban soha senki nem tudta megtölteni semmilyen rendezvén�nyel, mi igen. Újra elkezdtek járni az emberek a bibliaórára is. A helyi katolikus és református gyülekezetek közötti kapcsolat pedig szorosabbá vált, hiszen a nyári ökumenikus gyermektáborban szívesen látják a nem református gyerekeket is.

Martonyi Szabó Gabriella tanító szerint így nem alakulhatnak ki közösségek sem itt, sem ott. A hittanórákra viszont a református gyerekek elhozzák a barátaikat is, mert minden falubeli gyerek szeretne tartozni valahová. Sok a hátrányos helyzetű család is, akik a kulturális élet kedvéért nem járnának át Kalocsára, a nyilvános gyülekezeti programokra viszont szívesen jönnek.

Karakter • parokia.hu • 25

Száműzetés vagy Kánaán? Akiket elfogadnak és szeretnek, azokat tenyerükön hordozzák az itteniek – ezt már Imre Zita lelkipásztor jegyzi meg. – Falusi gyülekezetben nőttem fel én magam is, nekem ez a közegem. Olyan vagyok, mint ezek az emberek, ismerem a ritmusukat, a gondolkodásukat, az örömeiket, a gondjaikat. Nekem a falusi gyülekezet nem büntetés, hanem inkább a „Kánaán”. Részükről is éreztem a nyitottságot, befogadást. Azért arra is figyelni kell, hogy ne ő legyen a középpontban – teszi hozzá. – Nehogy véletlenül arról szóljon a gyülekezet, hogy van egy ilyen kedves, szerethető ember, hanem az Úristenről szóljon... A harmadik balra Mivel szeret énekelni és néptáncolni, a fiatal lelkész szívesen megnézte a helyi hagyományőrző csoportokat. Egy alkalommal valaki megkérdezte, nem állna-e be énekelni az asszonykórusba. Bár szívesen tette volna, nem mert igent mondani: a reformátusok elfogadták a női lelkészt, de hogy még be is öltözzön népviseletbe, és fellépjen különféle bálokon, ünnepségeken? – Elmentem Imre bácsihoz, a gyülekezetünk egyik bölcs tagjához, és

26 • Karakter • parokia.hu

elmondtam neki a dilemmámat. Imre bácsi azt mondta, szerinte is fontos a tradíció, érték, őrizni kell, de gyülekezeti alkalom nem maradhat el emiatt. Ekkor felszabadultam, az emberek pedig nagyon büszkék voltak rám az első fellépéskor: mondogatták is, hogy „az ott a tiszteletes asszony, a harmadik balra”. Az asszonykórus tagjai még meglepetésdallal is készültek a beiktatásomra.

„Szükségünk volt egymásra” Bár sokan tiszteletes asszonynak szólítják, a fiatal lelkipásztor hajadon – igaz, egy kamasz fiút nevel. Két évvel ezelőtt vette magához egyik tanítványát, aki nem maradhatott családjával. – Itt van ez a parókia, ahol korábban egy ötgyermekes család élt. Azt érez-

tem, jelenleg én vagyok olyan helyzetben, hogy jót tehetnék. Vannak terek, van bennem szeretet, elköteleződés Csabi felé, éreztem erre elhívást. Lehet, hogy neki is szüksége volt, van rám, de az is biztos, hogy nekem is nagy. Sokat alakultam az ő hatására, a szülőket is sokkal jobban megértem, mióta együtt vagyunk. Ajándék, kegyelem Felvetésemre, hogy egy gyermeket nevelő, vidéken szolgáló lelkipásztor talán nehezebben talál társat, Zita kertelés nélkül válaszol: – Az, hogy társa legyen valakinek és vele a házasság jól működjön, kegyelem, Isten ajándéka. Lehetek falun szolgáló református lelkész és megkaphatom ezt a kegyelmet, vagy lehetek egyetemista Budapesten és lehet, hogy nem kapom meg. Nagyon határozottan éreztem, és meg is erősödtem abban, hogy valami bizonytalanért várni és nem tenni Csabiért valamit nem volna legitim. Ahogy élni érdemes Egy nagymama, egy fiatal lelkésznő és egy tizenhárom éves kamasz – szokatlan családkép egy református parókián. Zita szerint a társadalmunk jár tévúton, amennyiben rossz stratégiának tartja az odafordulást a gyengékhez és az elesettekhez. – Nem az a normálistól eltérő, ahogy mi élünk, hanem az tér el a normálistól, hogy családok nem gondoskodnak az idősekről vagy a gyerekekről. Régen még így éltek az emberek, és így is kell élnünk. Szenvedünk annak súlya alatt, hogy önmagunkat helyezzük előtérbe, mert ezért kemény árat

fizetünk. Nem az a nagy teljesítmény, ahogyan mi élünk, mert ez az, amiben élni érdemes. Ösztön és tervezés Csak míg beszélgetünk, legalább nyolcan megfordulnak a benedeki parókián – van, aki egy tányér levesre vendég, Csabi a felszereléséért ugrik be, egy gyászoló az esti virrasztó miatt érdeklődik. – Van bennem erős ösztön arra, hogy megnyissam az életem mások számára, ettől viszont meglehetősen tervezhetetlenek a napok. Engem ez csekély mértékben zavar, a velem együtt élőknek viszont nehéz lehet. Pont a legidősebbeknek és a legfiatalabbaknak van szükségük ritmusra, biztonságos keretre, és olyan időre, amikor csak rájuk figyelnek – jegyzi meg a lelkipásztor. A gyülekezet életében épp ennyire fontos az ösztönösség mellett a tervezettség – teszi hozzá. A közösség életének szervezésében éppúgy, mint az igehirdetésre készülés közben. – Sok minden elhúzza a lelkészt, mert meg akar felelni az embereknek, ráadásul sokan élnek téveszmékben. A reformátusoké már nem az a közösség, ahol a Bibliát vagy a hitvallási iratokat a leginkább ismerik, ezért is lényeges, hogy az igehirdetés dogmatikailag helyénvaló legyen – mondja. Egyszerűbb, mint gondolnánk De hiába romlatlan az üzenet, ha nem érthető. – Nagyon jó a teológiai képzés, de Jézus nem végzett teológiát és a tanítványai sem. Lehet, hogy néha az szül problémát, hogy mi meg végeztünk. Néha megkérdezem magamtól: nem bonyolítjuk mi ezt kicsit túl? Jézus nagyon egyszerűen és hitelesen beszélt, és az emberek vették, mit akar mondani – aki nem akarta venni, az is érezte, hogy itt valami veszélyes dologról, valami életeket felforgató tanításról van szó.

Merre néz? Az igehirdetésnek a lelkész életében is meg kell mutatkoznia – szögezi le. – Meg tudom érteni, hogy lelkészeknek igényük van arra, hogy privát szférájuk legyen, de fontos, hogy a gyülekezetnek is legyen esélye észrevenni, hogy a lelkész nem a magáét mondja a szószéken, és hogy az Igét ő maga is annyira komolyan veszi, hogy a saját életében is hagyja érvényesülni. Az előbb sokáig néztem egy irányba, egy idő után te is arra néztél. Az egyik útja annak, hogy az Úristenre mutassunk, hogy mi, keresztyének igyekszünk Rá nézni.

Befogadóbbak lettek Pedig néha könnyebb lenne elkapni a tekintetet. A lelkipásztor azokról a falubeliekről beszél, akiknek az életvitele sokban különbözik az átlagos református gyülekezeti tagétól. – Az ittlétem első évében elhangzott, hogy ne foglalkozzam a cigánygyerekekkel, mert ők katolikusok, ne járjanak hittanra, gyermek-istentiszteletre. Mondtam, hogy nem nagyon tudom ennek a bibliai alapját megtalálni. Még csak annyi alapját sem találom, hogy telt ház lenne... Ha

nehezen emésztik is, a gyülekezeti tagok felismerték, hogy ez az Isten akarata; és jó fél év múlva, az ökumenikus gyermektábor alkalmával nem volt gond belőle, hogy nagyrészt a gyülekezet forrásaiból cigánygyerekeket is táboroztatunk. Az emberek ellenérzései gyakran megalapozottak, de ezt a helyzetet Krisztus közösségének másként kell kezelnie. Ha nem tanulunk meg egy közösségként élni, akkor néhány éven belül élhetetlen lesz a település. Alkalmas pillanat A több mint kétszáz éves dunaszentbenedeki református gyülekezetben generációról generációra elkötelezett gyülekezeti tagokból épült a mindenkori lelki közösség a katolikus tengerben. Az elmúlt néhány évben megújult a templom és a parókia, új szakaszba lépett a mai gyülekezet is. Elérkezett a lelki építkezés ideje, ami tudatos kell hogy legyen – hangsúlyozta a lelkipásztor. – A presbitérium és a gyülekezeti tagok készek arra, hogy újragondoljunk nehéz kérdéseket, az önkormányzattal és a katolikus gyülekezettel is jó kapcsolatban vagyunk. Úgy érzem, hogy Dunaszentbenedeken kairosz van, alkalmas idő. Élnünk kell a lehetőséggel, hogy Krisztus jó illata, kinyújtott karja legyünk. Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, Bölcsföldi András

Karakter • parokia.hu • 27

Már azelőtt volt református iskola Kecskeméten, hogy megjelent volna a Károli Gáspár-féle magyar nyelvű biblia. Idén ünnepelték a református oktatás elmúlt négyszázötven évét szülők, pedagógusok, gyülekezeti tagok, egykori és mai diákok a katolikus többségű alföldi városban.

28 • Karakter • parokia.hu

A 450 éves család Csaknem fél évezrede annak, hogy a Kecskeméten megalakult protestáns gyülekezet elindította elemi iskoláját, amelyben írni-olvasni tanította a helyieket, ezzel megnyitva az utat előttük a Szentírás tanulmányozásához. Noha a történelem viharai újra és újra megtépázták az iskola zászlaját, végleg nem szakíthatták el. A református oktatói és nevelői munka négyszázötven éve csaknem töretlen Kecskeméten, és ma már mintegy 1400 gyermek részesül benne. A kecskemétiek idén jubileumi évkönyvet jelentettek meg, és ők adtak otthont szeptemberben a Kárpát-medencei református tanévnyitónak is. A jubileumi év nyitányaként a református

óvoda, általános iskola és gimnázium jelenlegi növendékei adtak gálaműsort a helyi Katona József Színházban. Fűzfavesszőből nyilak Az ünnepségen Zombor Gábor polgármester háláját fejezte ki a reformátusoknak, amiért a gyermekek oktatásában és a városi közösség építésében oroszlánrészt vállaltak. Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte az ünneplő kecskemétieket, hangsúlyozva: ahogy a fűzfavesszőkből gondos megmunkálással nyilakat lehet formálni, úgy nevelkedhetnek a színvonalas egyházi oktatás berkeiben sikeres és jellemes emberekké a fiatalok. Az ünneplés vasárnap hálaadó

istentisztelettel folytatódott. Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök igehirdetésében azt mondta: – Ahogy a kecskeméti szent eklézsia felállítja az emlékezés, a magasztalás és a reménység kövét, szíve legmélyén tudja és vallja, hogy az Úr Jézus Krisztusról beszélünk, hiszen az Úr az, aki mindvégig megsegítette az övéit. Menekülőkből biztos alap Templom és iskola nemcsak Reményik Sándor versében tartozik együvé, hiszen tudomány és hit a reformáció kezdete óta szétválaszthatatlanok – hívta fel a figyelmet Varga László nyugalmazott lelkipásztor. A Kecskeméti Református Gimnázium korábbi főigazgatója portálunk érdeklődésére elmondta, az 1564-ben megalakult református

elemi iskolát a Tolnából menekülő diákság és tanári kar erősítette meg. A tolnaiak a török elől Kecskemétre, a szultán városába húzódtak, így egyesült a két iskola. Az intézmény fokozatosan bővült: gimnázium, református tanítónőképző, jogi, teológiai és bölcsészképzés indult.

református iskolát. – A nyolcadik osztályt már az állami felügyelet alá tartozó intézményben végeztem, igaz, a tanári kar változatlan maradt. Az épület egyik szárnyába azonban beköltöztettek egy másik általános iskolát. Valami pokol lett a diákélet, mert a két iskola fiúnövendékei állandóan bunyóztak. Ekkor még nem volt akadálya annak, hogy mi, nyolcadikosok konfirmáljunk, a fakultatív hitoktatást 1950ben vezették be. Ekkor alakult meg a Katona József Gimnázium, amely a református intézmény jogutódjaként tekintett magára.

Új lakók A második világháborút átvészelte, 1948-ban azonban államosították a

Feltámadt! A helyi református gyülekezet presbitériuma 1990 márciusában vasárnapi istentiszteleti ünnepi gyűlésén kimondta: visszaigényli épületeit és kollégiumi rendszerben újraindítja a református képzést. – A 48-ban államosított református gimnázium akkori igazgatója, Szemerey Andor is ott volt a templomban. Az istentisztelet után átölelt és sírva mondta: élete legnagyobb ajándéka, hogy ő, aki jelen volt a gimnázium temetésén, ott lehet a feltámadásán is – emlékezett Varga László, a gyülekezet akkori elnök-lelkésze. A lavina Sok hazardírozás előzte meg az iskolalapítást – árulta el Sárközy István, az iskola egyik újjászervezője, aki

Karakter • parokia.hu • 29

akkoriban a Katona gimnáziumban tanított. – Egy nap a Katona igazgatója bejelentette a tantestületnek, hogy olyan sok a jelentkező, hogy még egy osztályt kellene indítani a következő tanévtől. Éppen lyukasórám következett, gyorsan fölhívtam Varga László lelkipásztort, és javasoltam, hogy indítványozzuk: hadd legyen ez az osztály református osztály. Lavinaszerű folyamat indult meg.

zaléka lehet római katolikus vallású, a többiek protestáns felekezetűek, zömmel reformátusok.

Mustármagok A presbitérium úgy határozott az iskola megalakulásáról, hogy hiányoztak annak jogi és infrastrukturális feltételei. A reformátusok azonban nem akartak táblacserés iskolát. A jogutód Katona gimnázium akkori igazgatója, Mester Barnabás támogatta a kezdeményezést, felajánlott egy tantermet, amelyben a református gimnázium megkezdhette a rendszerváltás utáni első tanévét. Huszonhat diákkal indult újra az iskola, az elsősöket a Katona gimnázium tanárai tanították. Amikor az orosz katonák elhagyták Kecskemétet, a református iskola elfoglalhatta a megüresedett szakközépiskolai épületet. A tanári kar magját azok a pedagógusok alkották, akik eljöttek a Katonából, hogy részt vegyenek a református intézmény újraindításában Sárközy István vezetésével. Három év múlva az általános iskolai képzés is kezdetét vehette. A diákoknak azóta is legfeljebb tíz szá-

30 • Karakter • parokia.hu

A legjobbak Már a gimnázium újraalakításának első éveiben jelentős sikereket könyvelhetett el az intézmény. – Annak a nyolc iskolának az egyike voltunk, amelyek engedélyt kaptak a hatosztályos gimnáziumi modell kipróbálására. Az egész országból jöttek ide gyerekek, kiváló diákokat tudtunk fölvenni. Országos tanulmányi versenyeket nyertek a diákjaink, megkaptuk „a megye legjobb gimnáziuma” címet. Kecskemét értelmiségének színe-java hozzánk íratta be a gyerekeit. A rend és a fegyelem alapvető értékek voltak nálunk, a hagyományos iskolamodellre a rendszerváltozás idején a szülők is vevők vol-

tak. Ezért olyan gyerekek is jártak ide, akiknek a szülei magas beosztásban dolgoztak a pártbizottságban. A kiváló hittantanárok és lelkészek munkájának is köszönhető, hogy közülük egy kislány elhatározta, a lelkészi pályát választja. Sokan mentek tőlünk teológiára – számolt be Sárközy István. Korszerű tudás Gyógyító szerepet töltött be a régiúj iskola – erősítette meg Vetéssy Katalin nyugalmazott pedagógus, aki szintén részt vett a gimnázium újjászervezésében. – Tanítottam huszonöt évig az állami iskolában, az nagy szerencse volt, hogy a református szellemiség nem veszett teljesen kárba – a Katona gimnázium a református gimnázium jogutódjának tartotta magát. A kecs-

keméti polgári réteg azonban emlékezett még a régi időkre, és ki volt éhezve a református nevelésre, ami meghatározó volt mind hitbelileg, mind szakmailag. Rendkívül sokoldalú, tudós tanárok tanítottak itt mindig is. Egyikük húsz évvel Darwin tanainak megjelenése után már kritikát gyakorolt, és tizen-valahány évvel a telefon feltalálása után már szerepelt az évkönyvben a készülék rajza. Hihetetlen tudományos igény jellemezte a régi iskolát, és ez így volt az újraindult gimnáziumban is. Ha már keresztyén... Vetéssy Katalin tíz éven át igazgatta az intézményt, ez alatt a szakmai színvonal és a keresztyén értékrend biztosítását egyaránt fontosnak tartotta. – A jó iskolának az az ismérve, hogy milyen diákok kerülnek ki belőle. Nagyon sok kiváló ember tanult e falak között. A negyvenkét év azonban nem múlt el nyomtalanul hitéleti szempontból sem, ezért az újrainduláskor nem lehetett elvárni, hogy annyi hívő szülő rögtön előkerüljön, hogy a gyermekeikkel meg lehessen tölteni az iskolát. Nagy örömmel fogadtuk azokat is, akik a lojalitásukat megtartották. Ugyanakkor vallom, hogy ha egyszer nagybetűkkel rá van írva az iskolára, hogy az keresztyén iskola, ma már el lehet várni, hogy a szülő vállalja az ezzel járó kötelezettségeket, ha már ő kérte, hogy ide járhasson a gyermeke.

Vizes lesz a lábuk – Nem kis dolog, hogy hívő református családok gyermekei eljuthatnak református iskolába, de az is fontos, hogy azok a családok, amelyek nem élnek igazán hívő életet, de érdeklődőek és nyitottak, hallván, hogy jó itt az oktatás, hozzánk küldik a gyermekeiket. És ha már beléptek a vízbe, vizes lesz a lábuk. Sok olyan diák van, aki igazán itt érti meg, hogy az Úristenre lehet tekinteni, és jó az a gondolkodásmód, amit református eleink képviseltek – fogalmazott portálunk mikrofonja előtt a gimnázium jelenlegi igazgatója.

Szenes Mártonné hozzátette: – A gálaműsorban volt egy jelenet, amelyben a diákjaink előadtak egy megtörtént esetet egy fegyelmi tárgyalásról. Felolvasták a 19. századi rendtartás több pontját, és megállapítottam, hogy a mostani házirendünk a régi rendtartás leképezése. A négyszázötven év nagy felelősséget ró ránk, az újraalapítóknak köszönhetően viszont megvan a folytonosság a mai intézmény és az elődje között.

Lángra kapva Kreativitás és jókedv jellemzi a mai diákéletet is – számolt be kérésünkre Kiss Zsuzsanna tanárnő.

– Énekkar, színjátszókör, az önálló kísérletezést is lehetővé tevő új kémia–biológia labor, uszoda, tornacsarnok – csak néhány lehetőség arra, hogy a diákok kibontakoztathassák képességeiket nálunk. A gimiben jó hangulatú közösségek alakulnak ezek köré a tevékenységek köré. Az irodalmi teaházban a diákok bemutathatják saját verseiket, az olvasás éjén pedig az ókollégium tornatermében közösen felolvasunk egy könyvet, míg meg nem virrad. Mivel a gimnázium épülete gyönyörű szecessziós palota, egy éjszaka elvarázsolt kastéllyá alakítottuk, hogy felhívjuk a diákok figyelmét azokra a

Karakter • parokia.hu • 31

finom részletre, amelyek mellett nap mint nap elrohanunk. A cserkészcsapatunk is remek foglalkozásokat tart, legutóbb éjszakai hadijátékot rendezett. Mindez vonzó a diákok számára, akik nem tartják cikinek csatlakozni bármelyik csoporthoz. Ahogy azt sem, hogy „Áldás, békesség!”-et köszönjenek az utcán. Ezek kovácsolják össze a csapatot, és erre fognak emlékezni később. A magam diákkorából tudom, hogy a tanár egyénisége is roppant fontos. Én vágytam olyan emberre, aki után mehetnék a tűzbe, hiszen ez az az életkor, amikor a lelkünk szereti a lángot. Szabadságra nevel A keresztyén értékeket korszerű köntösben lehet csak átadni – erősítette meg Varga Nándor lelkipásztor, a gimnázium igazgatótanácsának elnöke. – Hat fiatal lelkipásztor foglalkozik a gyerekekkel és az ifjúsággal Kecskeméten. Isten megismerésére és felebarátaink szeretetére akarjuk elvezetni a diákokat. Szeretnénk arra

32 • Karakter • parokia.hu

– Kétezer ülőhelyes templomunkban egyszerre tud helyet foglalni ez az ezernégyszáz gyermek – érezhetik, hogy ők együtt egy nagy család, a közösség élménye pedig elválaszthatatlanná válik a keresztyénségüktől.

is nevelni őket, hogy jól éljenek a szabadságukkal. Ez az egész társadalmunkban kusza kérdés, amelyet a családok is nehezen tudnak értelmezni. Nyitott ajtók A kecskeméti református intézmények a lelki bensőségesség élményével is gazdagítják a gyerekeket az óvodától az érettségiig – tette hozzá Varga Nándor.

A nagy cél, hogy a végzős diákjaink egy fontos üzenetet vigyenek magukkal: az egyház mindig nyitott ajtókkal fogadja őket. Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Lelkesedés, tanulás, kritika Kissé vicces elmélete szerint minden kisfiú az akar lenni, ami az édesapja vagy pedig rendőr. Molnár Ambrus az első változatot választotta és édesapja nyomdokaiba lépett: lelkipásztornak készül. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hatodéves teológushallgatóként milyen tervekkel,elvárásokkal vág neki a szolgálatnak és hogyan látja a református egyházat.

Molnár Ambrus, a budapesti református teológia hatodéves hallgatója nagyvárosi gyülekezetben tölti az egyetem utolsó évét. Választását nem az határozta meg, hogy a fővárosban vagy nagyvárosban szolgáljon, hanem az, hogy testközelből is bepillanthasson a gyülekezetszervezés összetett feladataiba. – Talán furcsán hangzik, de a fentieken kívül nagyon fontos volt számomra egy olyan lelkész jelenléte is, aki kiemelkedően prédikál. Úgy érzem, hogy a gazdagréti gyülekezetben sokat fejlődhetnék Lovas András lelkipásztor mellett. Rengeteg dolgot kell még megtanulnom. A prioritás viszont az igehirdetés, ebben szeretnék a legtöbbet előrelépni a mostani állapothoz képest. Elég erősnek érzem magam a kommunikációban, örülök, amikor sikerül jól megírnom a prédikációt, de a közvetítése, „előadása” még nem megy úgy, ahogyan elvárnám magamtól. Talán a gyakorlat hiánya is teszi, hogy gyakran szó szerint ragaszkodom a megírt szöveghez. A hanghordozását tekintve

szerintem akkor lehet a leghatékonyabb a prédikáció, ha a hangneme nem üt el a hétköznapitól, vagyis természetes – teszi hozzá. Személyre szabottan A Károli egyetemen létezik ugyan mentori rendszer, de a teológus szerint az „életben” nagyobb lehet a találkozási felület a munkatársakkal, mint az iskolában a professzorokkal. – Szeretném, ha a hatodév alatt a gyülekezetben rávilágítanának a hibáimra, és a lelkipásztortól személyre szabott kiigazítást kaphatnék. Jó lenne megerősítés abban, amiben jó vagyok, és korrekció ott, ahol gyengébben teljesítek. Külső szemlélő sokkal jobban láthatja ezeket. Hibák és hitelesség A teológushallgató úgy véli, hogy a jó lelkipásztor egyik legfontosabb ismérve a hitelesség. – Legyen hiteles, éljen a világban (is), ne csak egy egyházi burokban. Építsen kapcsolatokat az egyházon

belül és kívül egyaránt. A jó lelkész tisztában van a képességei határaival, nem akar hibátlannak tűnni. Az emberi gyarlóságból fakadó hibák vállalása evangélium szerinti magatartás. Pál apostol is tisztában volt a korlátaival és nem takargatta a hibáit. Csak teológiára ne! Ambrus útja a Károli egyetem teológiájára csak látszólag volt egyenes. Édesanyja programozó matematikusnak tanult, csak később lett lelkipásztor, édesapja szintén lelkész volt. – Van egy vicces elméletem, amely szerint minden kisfiú az akar lenni, ami az édesapja vagy pedig rendőr. Én lelkész akartam lenni, mint apa. Már az óvodában eldöntöttem, hogy lelkész leszek és pont, de amikor eljött a felsőoktatásba jelentkezés ideje, azt éreztem, hogy bárhová elmegyek, csak a teológiára ne! Ma sem tudom, hogy miért tört rám ez a furcsa érzés. Szüleimmel sokat beszélgettünk a dilemmáimról, aztán

Karakter • parokia.hu • 33

azt javasolták, próbáljam meg, hogy ne legyen bennem egész életemben a kétség, mi lett volna, ha... Így kerültem a teológiára és itt is maradtam. Az öt év alatt is voltak kételyeim, de azt gondolom, ha valaki valóban lelkész szeretne lenni és komolyan veszi a hivatását, akkor ez teljesen természetes. Nem akartam a kön�nyebb utat választani. Elképzelhető, hogy ha programozó matematikusnak megyek, akkor egyszerűbb lenne az életem. Ledolgoznám a nyolc órát, letenném a lantot és hazamennék. A lelkészt csak a halál veszik ki a szolgálatából, hivatása egész embert igényel minden percben. A fontossági sorrend Ambrus élete egyik legnehezebb időszakáról is beszél. – Amikor édesapám haldoklott, kőkemény korszak volt az életünkben. Ötvenévesen halt meg daganatos betegségben. A bibliai igazságokból tudhatjuk, hogy Jézus többször is imádkozásra hív, és azt mondja, hogy kérjünk a nevében, és Ő megadja. A hittel elmondott ima gyógyulást hoz. Sok ígéret van a Szentírásban, ami a nehézségből való kimenekítést ígéri. A mi esetünkben ez nem következett be. Nem ingatott meg a hitemben apa halála, sőt inkább kikristályosította a látásomat és megmutatta a fontossági sorrendet az életben. Megerősödött bennem, hogy Isten nélkül végtelenül elveszett az ember, és tudom, hogy nincs más út, csak Istenbe tudok kapaszkodni.

34 • Karakter • parokia.hu

Ez elmondva egyszerűen hangozhat, de amikor benne voltunk egy ötéves folyamatban apa betegsége miatt, nem volt könnyű. Szerintem apa olyan lelkésznek szeretne látni, amilyenné Krisztus is szeretné, hogy váljak. Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, amire csak képes vagyok. Három testvérem van, a húgom szintén a teológián tanul, az egyik öcsém most érettségizett, a másik pedig földrajz–történelem szakon végez, és felvette a vallástanári szakot is. Végtelen lehetőség A teológia elmúlt öt évében számos dologban változott a teológiai látásom – folytatja Ambrus. – Volt lázadó korszakom is, de a folyamatos kritikával nem lehet előre jutni. Kell a kritika, de az önmagában kevés. Úgy látom, hogy a református egyházban végtelen lehetőségek sora van a kezünkben. Talán soha nem álltunk olyan jól, mint ma. Ezen azt értem, hogy jó a közeg, ami körülveszi az egyházat, és minden biztosítva van ahhoz, ami korábban elképzelhetetlen volt. Ha csak szétnézek magam körül, egy lépést sem kell tennem és itt van a Ráday utcában a Bibliás Könyvesbolt, vagy éppen a református Parókia portál, amit a világon bárhol olvashatnak. Rendelkezésünkre állnak pályázati lehetőségek, támogatások, sok helyen kiválóak az infrastrukturális feltételek. Mi például éppen műfüves focipályát építhetünk pályázati pénzből a gyülekezetünkben. Mindezek nagy lépést kellene hogy jelentsenek az egyháznak a misszió szempontjából, mégsem érzem, hogy rohamléptekkel mennénk előre. Pedig ma már nem üldözik a keresztyéneket, mint a kommunizmusban. Bátorság és tűz Azt tapasztalom, hogy egyes helyeken hiányzik a pünkösdi bátorság és a tűz a lelkipásztorból. Biztos, hogy ennek komoly okai vannak, engem

mégis fáraszt a panaszkodás, mert az nem visz előre. Egy idő után a panaszkodás természetes létállapottá válik, ami nem segíti a fejlődést. Teológushallgatóként tele vagyok lelkesedéssel, hogy küzdjek ez ellen. Jó lenne, ha legalább a lelkipásztorok lelkesíteni tudnák egymást. Az apostolokat sem véletlenül küldte ki kettesével Jézus. Egyedül az ember könnyebben megbicsaklik. Siker? Molnár Ambrus azt mondja, emberileg nézve nem mindig az a sikeres, mint az evangélium szerint. Az egyház sem olyan, mint egy cég, nem lehet számokban, helyezésekben mérni a teljesítményt, még akkor sem, ha egyes esetekben fontos a statisztika. – Számomra például a mai napig is furcsa az egyházban meghirdetett „Az év igehirdetése” elnevezésű verseny. Tudom, hogy egy-egy igehirdetés megmutathatja a lelkész felkészültségét, megvizsgálható az egzegézis, de hogy melyik a legjobb prédikáció, azt nem lehet eldönteni, még akkor sem, ha nemes szándékkal akarják a minőséget díjazni. A Szentlelket versenyeztetjük, vagy mit? Számomra ez idegen. Hangsúlyozom azonban, hogy még csak most kezdem a pályát. Nagyon sok dolgot kell megtanulnom. Fekete Zsuzsa

Az égő szívű ember A legszenvedélyesebb lelkészként emlegetik a református egyházban. Valóban nem szokványos jelenség: vidám, lendületes, beszédes és előfordul, hogy a focit is „felviszi” a szószékre. Elsős gimnazista volt, amikor kiderült, biztos, hogy nem vele kezdődik majd valamelyik focicsapat névsora, vagyis nem kapus, hanem lelkipásztor lesz Végh Tamás.

Szólhattál volna ...mégsem az elején kezdem a történetet, hanem a búcsú-istentisztelet élményével. Zsúfolásig telt templom, a pótszékeken is ülnek, a karzaton tolonganak, még a csilláron is lógnak a hívek. Szeptember második hétvégéjén családi istentiszteleten köszönt el a fasori református gyülekezet Végh Tamástól; a hatvanhét éves lelkipásztor nyugdíjba vonul. Szolgálatának elmúlt csaknem két évtizedét a Fasorban töltötte, bár ahogyan a búcsúprédikációjában fogalmazott: úgy elröpült az utolsó harmincöt év,

Karakter • parokia.hu • 35

hogy észre sem vette. – Uram, szólhattál volna, akkor jobban odafigyelek – mondja nevetve a szószéken, és nem késik a tanulság sem: „Senki sem tudta volna annyi ajándékkal megtölteni ezt a harmincöt évet, mint ahogy Isten tette gondoskodó szeretetével.” Égő szívű ember Végh Tamás széles gesztusokkal prédikál, nem lehet rá nem figyelni, itt aztán biztos nem kalandozik el az ember gondolata. Mulandóságról, bűnről, megbocsátásról és Jézusról beszél, valamint a gyülekezetről, amelyben új életek születtek. Az ünnepi istentisztelet szinte véget nem érő köszöntésekkel zárul, utódja – Somogyi Péter lelkipásztor – égő szívű embernek nevezi Végh Tamást, akinek szíve az evangéliumért dobog. Bár a nyugdíjba vonuló lelkész mindenkit megnyugtat, hogy nem búcsúzik végleg a Fasortól, egyre több zsebkendő kerül elő, és nem kell sokat forgolódnom, hogy észrevegyem: meglett férfiak is könnyeznek a padsorokban. Mindennek vége? Nyugdíjba vonulása alkalmával Végh Tamást arra kértük, hogy meséljen életéről. Nem ér meglepetés, hogy a sporttal indít, hiszen – mint mondja – az 1960-as római olimpia meghatározó dátum a hitre jutásában. – 1960. szeptember 4-e a megtérésem napja. Lelkész édesapám vasárnap délelőtt Pál apostol korinthusbeliekhez írott leveléből prédikált a templomban. „Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra: úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos.” Képszerűen beszélt arról, hogy tele van a római olimpiai stadion, eldördül a rajtpisztoly, és futnak a versenyzők a pályán, majd innen valahogy „átkapcsolt” az örökkévaló versenypályára. Pont arra, ami engem akkor már régóta foglalkoztatott: mindennek vége van egyszer, a

36 • Karakter • parokia.hu

meccsnek, a mozifilmnek, de mi lehet az, ami nem mulandó? Azon a délután ketten voltunk otthon édesapámmal, és megkérdezte tőlem, hogy nem szeretnék-e azon a pályán menni, amiről délelőtt beszélt. Akartam. Együtt imádkoztunk, és őszintén kértem Istent, hogy bocsássa meg bűneimet. Az ima után úgy álltam fel, hogy éreztem: elementáris változás történt az életemben, békességem lett. A változást hamarosan észrevette a környezetem is, nyugodtabb, vidámabb, kiegyensúlyozottabb lettem, mint korábban. A kommentátor A foci azért maradt el az életemből, mert súlyos tüdőbetegséget kaptam, ami miatt eltiltottak az aktív sporttól. 18 évesen megoperálták a tüdőmet. Hálás vagyok Istennek, hogy ezután soha nem volt problémám vele – folytatja a lelkész. – Gyerekkoromban jó ideig arra is gondoltam, hogy akár a híres kommentátor, Szepesi György utódja is lehetek, mert szenvedélyesen tudtam meccset közvetíteni. Sokszor szórakoztattam másokat is ezzel, sőt saját magamat is a templomban, ha unalmasnak találtam az igehirdetést. A sport azonban megtanított arra, hogy teljes odaadással, kitartással, céltudatos munkával és a fair play szellemében éljem az életemet.

A jó gyerek – Nekünk magától értetődő volt, hogy amikor serdültünk, kerestük a hivatásunkat és a társunkat. Valahogy egyszerűbb volt az élet, mint most, munkanélküliségről nem is hallottunk. A sokat emlegetett szenvedélyességét Istentől kapott adottságnak tartja, mint mondja, a párját is naponta elhalmozta szerelmes levelekkel, de már egészen kiskorában is bármit tett, ezer százalékkal tette. – Jó gyerek voltam, de sokszor okozott galibát, hogy ruhámat szaggatva a pocsolyákon át rohantam ki az utcára, mert látni akartam, hogyan hajtják a disznókat. Egyszer majdnem megfulladtam egy kanálisban, máskor magamra rántottam egy sírkövet a temetőben, a húszéves szülinapomon a barátommal motorozva buktunk, és én átrepültem a feje felett – sorolja a „jógyerekes” történeteket, végül áttér a lelkészi szolgálatára, amelynek egyik leghosszabb epizódja 1976-tól 1995-ig tartott Fóton. A formálódás – Volt idő, amikor félrevittek különböző modern teológiai elméletek. Akkoriban azt gondoltam, hogy majd fölfedezek valami szélesebb ívelésű dolgot, nagyobbat teszek, mint amit a szüleim vagy a tapasztaltabb lelkészek. Három kiemelkedő igehirdető volt akkortájt Budapesten: Gyökössy

Endre, Farkas József és Joó Sándor. A pasaréti lelkészt – Joó Sándort – élmény volt hallgatni: kristálytisztán beszélt, fölment a szószékre, és olyan miliőt teremtett, hogy ott mindenki tudta, helyén van az Úristen. Szabadon hirdetni Végh Tamás a fóti időszakról úgy tartja, hogy bár sok mindent felépítettek, mégis azt érezte öt év után, hogy kifulladt. A felesége, Julika azt mondta neki a folyamatos lótás-futásról, hogy „ez a güzülés, amit keresztyénség címszó alatt csinálsz, nem vezet sehová”. – A feleségem is kifáradt, éppen elege lett a papné-életből, amikor elhívták őt egy csendeshétre Biatorbágyra, ahonnan egy kicserélt asszonyt kaptam vissza. Később én is Torbágyon változtam meg. Ott jöttem rá, hogy eddig az embereknek akartam tetszeni, megfelelni, de ez nem helyes út. A menő lelkészt lenullázta Isten. 1983 márciusában jöttem haza a csendeshétről, és azután olyan szabadon hirdettem az igét, mint még soha. Nem függtem senkitől, és nem érdekelt, hogy ki mit szól. Bocsánatot kér-

tem a fótiaktól az elmúlt időszakért, és ettől az időponttól változott meg a gyülekezet is; ezután számos megtérést és csodát, lelki ébredést éltünk át. Azért jön, hogy térítsen Végh Tamás 1995-ben lett a fasori gyülekezet lelkipásztora. Eleven gyülekezetet hagyott hátra Fóton egy eklektikus, feszültségekkel teli budapesti helyzetért. Szinte kiüresedett templom és megfáradt gyülekezet várta a Fasorban. – Egy lelkésztársam mondta nekem, hogy az a hír járja, csak azért akarok a Fasorba menni, hogy mindenkit megtérítsek. Mondtam is neki: „Te Gyuszi, jól jön ez még nekem egyszer az Úr előtt, ha ilyeneket terjesztenek rólam.” A Fasor egyik nagy előnye volt, hogy tulajdonképpen nem volt mit elrontani rajta. Szépen fejlődni kezdtünk, egyre többen jöttek a templomba, ma már hatszázan járnak hozzánk. Lelkészi szolgálatom legnagyobb eredményének magát a gyülekezetet tartom. Azt a kegyelmet, hogy a Fasorban a különböző karakterű lelkésztársakkal együtt szeretet-

ben, konstruktívan tudtunk dolgozni. A gyülekezet bárhol néz ránk, azt látja, hogy együtt harcolunk és dolgozunk. Csak azt lehet hitelesen továbbadni az embereknek, amit magunk is átélünk, megtapasztalunk: Isten végtelen kegyelmét. A ráadás – A legdöntőbb momentum egy lelkész szolgálatában, hogy látnia kell a differenciát az egyházépítés és az Isten országának építése között. Nagy hangsúlyt kell fektetni az igehirdetésre, hogy hulljon a mag, mert sok a veszteség, de maradjon mag, amiből élet születik. Sokszor mondták rólam a hívő közösségek miatt, hogy „jó fej ez a Végh Tamás, kár hogy ezek közé keveredett”, az újjászületés azonban nem kegyességi irányzatok kérdése. Aki Jézust szívből hirdeti, azzal egy a szívem. Végh Tamás két nagy „ébredést” élt át lelkipásztori szolgálata alatt. Ahogy mondja: minden más csak ráadás. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 37

Hamburger, szeretettel Hogyan lehet egy hamburgerezőben hagyni a gondokat? Be kell menni Marika nénihez! Nála nemcsak az óriás méretű hamburgerekkel, de a családias hangulattal is jól lehet lakni. Nem csoda, hogy rendszeres vendégei rajongva beszélnek a hamburgerezőről, így jutottunk el mi is a főváros egyik jól megközelíthető, csendes utcájában megbúvó falatozóba.

„Csókolom, Marika néni!” – Még ki sem nyitott Marika néni, de a vakáció előtti hét első reggelén sietős léptek gazdái köszönnek be a nyitott ajtón, ahogy elhaladnak a Marika néni kávézója felirat alatt. A tulajdonos nevét sok százan ismerik, erről ő maga csak annyit mond: szerencsés természettel áldotta meg az Ég. – Nagyon szeretem az embereket! Olyan helyet alakítottam ki itt, ahová mindenki hazajár. A vendégek is nagyon kedvesek, az elmúlt harminc évből nem tudnék öt embert mondani, akit ne várnék vissza. Az újaktól pedig meg szoktam kérdezni: tegyek mákot a zsebetekbe, hogy visszataláljatok? Ők meg mindig szabadkoznak: „Nem, Marika néni, visszatalálunk anélkül is!” Való igaz, aki egyszer kóstolta Marika néni hét méretben kapható hamburgereinek egyikét, az annak ellené-

38 • Karakter • parokia.hu

re is visszavágyik, hogy a hamburgerkultúra ma már szétfeszítette a hagyományos kereteket, és a piacon megjelentek a legtrendibb, legkifinomultabb készítmények is. Marika néni hamburgere azonban mindmáig a legjobbak között van, talán azért is, mert nála nemcsak a sehol máshol nem kóstolható, akár óriás méretű hamburgerekkel, de a családias hangulattal is jól lehet lakni. Sokan gyermekeikkel, unokáikkal térnek vissza fiatalkoruk meghatározó helyszínére, és nemcsak az idő nem fog a szép emlékeken, de a távolság sem: az egyik vendég elmondta, hogy egy Karib-tengeri hajóúton ajánlották neki a kis pesti hamburgerezőt. Amikor belevágott vállalkozásába, nem is álmodta, hogy ez lesz belőle – árulja el Marika néni, aki szerint a siker titka csupán annyi, hogy lelkesen tette a dolgát nap mint nap. Még

csak komolyabb üzleti tapasztalatai sem voltak, Pestre azért jött el gyermekkora és konfirmációja színhelyéről, a Bereg megyei Tarpáról, hogy az Iparművészeti Főiskolán folytathasson tanulmányokat. Terve azonban meghiúsult, statisztikus, majd felszolgáló lett egy belvárosi kávézóban. – Ott kóstoltam bele, milyen nagyszerű emberekkel beszélgetni, kiszolgálni őket! Amikor bejönnek, teli vannak gonddal, de úgy mennek ki, mintha minden megoldódott volna, mert jó érzéssel tölti el őket, hogy kedvesen szolgáltam ki és vis�szavárom őket. Éppen harminc éve már annak, hogy Marika néni megnyitotta saját hamburgerezőjét. A nyolcvanas évek elején kóstolta meg életében először a hamburgert a Kálvin téren. Az ötlettől el volt ragadtatva, a kivitelezés azonban nem nyerte el a tetszését, ezért döntött úgy, hogy saját vállalkozásba fog. Sokan nyitottak vele egy időben hamburgerezőt, ám ő volt az egyetlen, aki sima és sajtos hamburgeren kívül még tizenegyféle puffancsot árult. Kétszer két méteres bódéjából instruálta a tanácsért

hozzá forduló büféseket, új ötleteit sem sajnálta megosztani velük. Az elmúlt harminc évben csaknem kilencvenféle hamburgert alkotott már meg Marika néni, vendégei ma is számos, hússal, zöldséggel, gyümölccsel gazdagon megrakott hamburger közül választhatnak. De olyan különlegességeket is meg lehet nála kóstolni, mint a szicíliai fagyis pufi, a csokoládés vagy a tízszemélyes születésnapi hamburger. Marika néninél a legegyszerűbb dolgok is verhetetlenek, teája és limonádéja a maga nemében páratlan. – Ki van írva ide, hogy ha nem ízlik a hamburger, visszafizetem az árát. A

kezdetektől eddig mindössze nyolcszor fordult elő ilyen, azt mondtam, ha ez tízszer megesik, akkor abba kell hagynom, mert már nem vagyok alkalmas rá, hogy tovább csináljam, bár nagyon szeretem. A Jóisten mellettem van, mert a legutóbbi eset kilenc évvel ezelőtt történt. Egyre gyakrabban megesik azonban, hogy egy hamburgert négyfelé kell vágnia, vagy hogy valaki úgy kuporgatja össze az árát, ezért Marika néni rendhagyó módon többször is kihirdette a századik vendéget – árulja el. Az viszont csak egyszer történt meg, hogy valaki előre eldöntötte, hogy a hamburger nem fog ízleni. – Még a kezdet kezdetén hallottam, hogy három gyerek megbeszélte az ablakom előtt, hogy visszaadják a hamburgert és akkor kapnak másikat vagy Marika néni megtéríti az árát. Elkészítettem, amit kértek, megvártam, míg kettőt beleharapnak, persze láttam, hogy ízlik nekik. Erre azt mondtam: gyerekek, valamit kifelejtettem a hamburgerből, adjátok csak vissza. Odaadták, erre én visszaadtam a pénzt azzal, hogy meg kell gondolni, mit mondok, mert annak a következményét is vállalni kell. Visszaadtam a hamburger árát, most megehetitek a pénzt. Könyörögtek vagy félórát, de következetes voltam. A mai napig is mondják: „Marika néni, majd belehaltunk!”

Karakter • parokia.hu • 39

Tapasztalatok és szakmai fortélyok mellett elsősorban a szeretetre van szükség a jó vendéglátóhely kialakításához Marika néni szerint. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a temérdek fiatal, aki nap mint nap megfordul falatozójában. Meg is jegyzi: alaposabban ismeri az ő problémáikat, mint saját korosztályáét. Nem is érti, miért vannak sokszor rossz véleménnyel a fiatalokról, hiszen hozzá rendes, türelmes vendégek járnak. – Nagyon megértőek: csak a hamburgert kell elkészítenem, kiadnom és megszeretgetnem őket, nekem más dolgom nincs. Az üdítővel kiszolgálják magukat, amikor pedig végeztek, szépen visszaraknak a helyére mindent. Főleg egyetemisták fordulnak meg nála, már csak azért is, mert Marika néni kitalált egy játékot: a jelszavas hamburgert a titkos jelszóért cserébe eredeti ára kétharmadáért kérhetik a diákok. A jelszót csak hatan tudták az induláskor, ma már sok fiatalhoz eljutott a híre. Sokan keresik a kedvezményes burgert, mert ezer forintból ebédre és vacsorára is jut az óriás puffancsból. A jóízű ebéd mellett gyakran szó esik egy-egy vizsgáról is, Marika néni rá is kérdez az eredményre, de néha még ennél fontosabb kérdésekben is meghallgatják a véleményét. – Egyik alkalommal egy lány és egy fiú álltak a sorban. Mindketten ham-

40 • Karakter • parokia.hu

burgert kértek, amit valamiért egy tasakba csomagoltam, mert ránézésre olyan egymásnak valónak látszottak. Erre ők: „de Marika néni, mi nem tartozunk össze”, „ja” – mondom –, „még most”. Külön tettem nekik a hamburgert. Erre jó pár hónap múlva jönnek vissza azzal, hogy „Marika néni, most már egybe lehet csomagolni, mert bizony, össze fogunk házasodni”. Valamelyik metróállomáson újra látták egymást, emlékeztek rá, mit mondtam, és megismerkedtek egymással. Marika néni elismeri, a vendégek is nagy hatással vannak rá. Neki mindegyikük különleges, mondja, mégis egy kivételes esetre a legbüszkébb. – Egyszer bejött ide egy nyolcvanegy-két éves bácsi, és azt mondta: „Ide figyeljen, én már annyit hallottam magáról, nem akarok úgy meghalni, hogy nem ettem hamburgert, csináljon nekem egyet!” Mondtam neki, na jó, csinálok egyet, de messze tetszik-e lakni. Mondta, hogy nem közel, mondom, az baj, mert ha most én adok egy hamburgert, akkor holnap is jönni fog, úgyhogy nem biztos, hogy jó ötlet, ha megkóstolja. Nem jött másnap, az igaz, de nem tudom, hányszor hamburgerezett itt azután, én meg annyira örültem neki, mindig megkülönböztetett figyelemmel szolgáltam ki, olyan boldoggá tett!

Ez a vendégszeretet az, amit sokan meghálálnának Marika néninek, de ő nem fogad el borravalót, inkább adni szeret. – Mindig mondom, azzal hálálják meg, ha legközelebb is eljönnek. Ha pedig valaki nagyon erősködik, akkor megkérem, hogy az aprót dobja be a perselybe, mert az éves borravalóból a rászoruló gyerekeket mikuláskor meghamburgereztetjük. Már negyvenöt nagy hamburgerre való pénz összejött idén. Azokat a gyerekeket szeretném meghívni ide, akik még sosem ettek ilyet, és még megcsodálnak egy ekkora puffancsot. Ha száz hamburger ára összejön, az száz boldog gyermeket jelent! Marika néni hamburgerezőjében lassan megindul az élet. Hamarosan érkezik a szállító a pékáruval, és szállingóznak az első vendégek is – legyen az bárki, Marika néni mindenkit úgy fogad, mintha mindig is ismerték volna egymást. A visszajelzésekből merít erőt minden naphoz, és végül mosolyogva jegyzi meg: – Ha most elkészítenék egy hamburgert, ugyanolyan szeretettel csinálnám, mint harminc éve. Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás

Az otthon, ami szent Egyedül Istené a dicsőség, ezért gratulációk helyett inkább kulcsoljuk össze a kezünket és Istennek adjunk hálát – mondta a dunaharaszti református gyülekezet lelkipásztora a szeptember végi templomszentelő istentiszteleten. Isten gondviseléséről és kegyelméről beszéltek portálunknak a Pest megyei település reformátusai, hiszen alig több mint egy évvel ezelőtt vágtak bele a templomépítésbe, mégis a már teljesen elkészült templomért adhattak hálát.

Összefogás nélkül nem valósulhatott volna meg a nyolcvanéves álom – a hitből és tettrekészségből példát mutató közösségről az ünneplő gyülekezet összetétele is sokat elárult. Idősek és fiatalok, kétkezi munkások és értelmiségiek, a helyi Bárka Otthon fogyatékkal élő lakói, a testvérgyülekezetek és a város képviselői, a környező települések, az ökumenikus lelkészkör tagjai és sokan mások ültek az új dunaharaszti templom padsoraiban. Így a homlokzatra került jézusi szavak – „Jöjjetek énhozzám mindnyájan” – mindjárt az épületben tartott

Karakter • parokia.hu • 41

első istentiszteleten megelevenedtek. – Számos okot sorolhatnánk, miért kell templomot építeni: hogy tudjunk a magunk csendességében, békességben ünnepelni, Istent dicsőíteni. A templom szent, elkülönített hely, amit az úrasztalán látható dolgoknak tartunk fenn: Isten Igéjének, a keresztség és az úrvacsora jegyeinek. Ami szent, az szép is, ami pedig igazán szép, az felemel bennünket a szent Istenhez. Németh László szavaival szólva: mi nem értünk az üdvösségügyhöz, de az Úr igen. Mi építhetünk templomot, de ő készíti el a megtérés útját ma is – fogalmazott a templomszentelő istentiszteleten Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök. Mintegy nyolcvan évvel ezelőtt alakult meg a dunaharaszti református gyülekezet az ország számos pontjáról és még határon túlról is betelepülő reformátusokból. A közösség szeretetvendégségen folytatta az ünneplést, itt találkoztunk Kalász Gyuláné Julika nénivel is, aki színreformátus kis faluból költözött a Ráckevei-Duna partján elterülő településre még a hatvanas években. Mint mondja, szívének kedves, összetartó közösségre lelt Dunaharasztin. – Szeretjük és tiszteletben tartjuk egymást a gyülekezetben. Mindennap

42 • Karakter • parokia.hu

olvasom a Szentírást, ezért sosem maradok el a bibliaórákról sem. A fiatalabbak annyira figyelmesek, hogy nem hagyják, hogy egyedül induljak el, mindig hazavisznek. Julika néni könnyes szemmel teszi hozzá: – Nem tudom elmondani, milyen sokat jelent nekünk, hogy felépült ez a templom. Csak arra kértem a drága, jó Atyám, hogy ezt megérhessem. Hálás vagyok az Úrnak, hogy megadta. A dunaharaszti reformátusok nem sokkal ezelőttig a sok évtizede vásárolt volt gyárépületben tartották istentiszteleteiket. Mindig is gondoltak templomépítésre, de a szándék jó ideig csak lappangott.

– Csupán tetőcserepet akart cserélni a gyülekezet tíz évvel ezelőtt, amikor felfedezték, hogy a főgerenda megroggyant – meséli Nagy András presbiter, majd az új templom bejárata melletti emlékműre mutat: – Abból a régi gerendából készült ez a kopjafa, hogy emlékeztesse a gyülekezetet a templomépítésre. A rendszeres adakozással gyűlt egykét ezer forintok éppúgy bekerültek a közös perselybe, mint név nélküli, jelentősebb egyszeri adományok. Az emberek a kétkezi munkálatokban is vállvetve dolgoztak: miután a gyülekezet megvásárolta a régi épülettel szomszédos telket, együtt bontották le a rajta levő épületet. Főleg hétvégén dolgoztak, a nyugdíjasok hétköznap is, heteken át szinte teljes műszakban. Az önkéntes munka mindig imádsággal vette kezdetét, és jó hangulatban teltek ezek a napok, az asszonyok főztek, a közösség megerősödött. A 2014-re kitűzött cél teljesült, ebből is érezzük, hogy velünk az Isten. – Azt szerettem volna, ha ennek a közösségnek olyan otthona épül, ahová hazajönnek, és ahol úgy lehetnek együtt, hogy elférnek, kapnak levegőt, az áhítatuknak tere van – számolt be lapunknak Schliszka Csaba építészmérnök, a 250 férőhelyes haraszti templom tervezője. – Feladat volt, hogy ne csak előre,

hanem fölfelé is nézhessünk, legyen vertikális kapcsolat is, a fények föntről is jöjjenek. A református templomban az Ige van a középpontban, ezért van a szószék a bejárattal szemben, kiemelt helyen, és ezért van mögötte egy fénycsík is, hogy a mindig meglévő szórt fény az igehirdetésre irányítsa a figyelmet. Isten előtt az a szép templom, ami emberekkel és még inkább: az Ő dicséretével van tele – mondta Faragó Csaba lelkipásztor a hálaadó istentiszteleten. Lapunknak megerősítette, a haraszti gyülekezet sosem tekintette mindenáron céljának a templomépítést, sokkal inkább szükséges feladatnak. – Minden gyülekezet otthonra vágyik, és ha az kicsinek bizonyul, nagyobbra van szükség. Mégsem ez volt a központi gondolatunk, hanem a gyülekezet belső közösségének építése és a misszió. A legnagyobb győzelem az építkezés kapcsán az, hogy szeretetben, egységben tudtunk maradni, a presbitérium pedig felül tudott emelkedni minden emberi szándékon. Az egyházban sokféle stratégiát megalkotunk, de az Ige azt mondja: ahol a testvérek egyetértésben élnek, csak oda küld áldást és életet az Úr. A köztünk lévő egységről ismeri fel a világ azt is, hogy Krisztus tanítványai vagyunk. Ez hitelesíti a közösségünket, és nem önmagában az épület.

Akár van pénz, akár nincs, ha Isten nem áldja meg a templomépítést, az emberi erőfeszítés kevésnek bizonyult volna – tette hozzá a lelkész. – Ahhoz, hogy folyamatosan haladjon az építkezés, minden feltételnek teljesülnie kellett. Tavaly ősszel kezdtük el a munkálatokat, de még a téli hónapokban is kedvező volt az időjárás a templomépítéshez. Isten úgy igazgatott bennünket, hogy a kivitelezésben is nagyszerű partnerekre találtunk. Nemcsak a templom felépülését jellemezte folyamatosság, hanem a gyülekezet lelki épülését is – tudtuk meg. – A dunaharaszti gyülekezet legerőteljesebb jellemvonása, hogy itt az elmúlt 80 évben csupán a harmadik lelkész vagyok én. Az elődöm úgy állt hozzá a

szolgálathoz, hogy a saját elődje munkáját folytatja a maga adottságaival kiegészítve, én is így vettem át a stafétát. Hitelesek ezek a lelkészelődök, az itt élők is nagy tisztelettel emlékeznek rájuk a mai napig, és ez az egész gyülekezet atmoszféráján érződik. A templomépítésnél is fontos szempont volt az elődök munkájának megbecsülése, a meglevőt tiszteletben tartva és ahhoz valami újat adva épült hozzá az új templom a régi épülethez. A gyülekezet a kapcsolatokon keresztül tud épülni – tette hozzá Faragó Csaba. – Ma annyi program van, annyiszor halljuk, hogy „ne haragudj, de erre már nincs időm”. Ezért ha beállunk a sorba, akkor nem a leghatékonyabb módját választjuk a missziónak. Ha viszont emberek otthonra találnak itt és hívnak másokat is, akkor jó úton járunk. A dunaharaszti református templom felépülését a Dunamelléki Református Egyházkerület, a Délpesti Református Egyházmegye, Dunaharaszti város önkormányzata, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a gyülekezet Építő Kövek Alapítványa támogatta, a legjelentősebb összeg azonban magánadományokból folyt be. Jakus Ágnes Fotó: Demeter Ákos

Karakter • parokia.hu • 43

Újra ember Számukra idegen embereknek épített gyönyörű, új otthont egy házaspár. Illetve egyvalakit régóta ismernek: Attilát, akinek sem családja, sem valódi otthona nincs. A harmincas éveiben járó férfi már a „küszöbön áll” két táskájával, hogy beköltözhessen a házba, de a tündérmese befejezése még várat magára.

Élhető otthon Valóban úgy kezdődik, mint egy mese, de a történet igaz, és nem az Óperenciás-tengeren túl játszódik, hanem itt közöttünk, Dömsödön. Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy házaspár, akik megszerettek egy fiatalembert, és elhatározták, hogy élhető otthont teremtenek neki – írtuk tavaly szeptemberben a Parókia portálon, amikor letették a Szőnyi Lakóotthon alapkövét. Könnyebb félretenni? Az azóta eltelt időszakban felépült a ház mintegy 80 millió forintból; Madocsai Enikő pszichológus és orvos férje, Atze van der Wijk magánadományából. Ez egy vagyon! – vetem fel a ház ünnepélyes átadásán Atze van der Wijknek, de azonnal leszerel azzal, hogy náluk, Hollandiában teljesen

44 • Karakter • parokia.hu

természetes az adakozás. – Bár valóban a saját fizetésünkből és vagyonunkból adakoztunk, de nálunk sokkal magasabbak a bérek, mint Magyarországon, és könnyebb ilyesmire félretenni – mondja a négygyermekes édesapa. – Nekünk ettől nem kerül kevesebb kenyér az asztalra – szögezi le határozottan. Ha nincs, hát építenek Attila és a holland–magyar házaspár történetét Szabó Péter, a Dömsöd-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkésze magyarázza el részletesen. – Enikő és a férje Hollandiában élnek, pszichiátriai betegekkel foglalkoznak. Atze Debrecenben végezte az orvosi egyetemet, Enikő pedig itt született, Magyarországon. Egy beteg magyarországi ismerősük életét kísérve azt tapasztalták, hogy míg Hollandiában kisebb, korszerű otthonokban élnek együtt a pszichiátriai betegek, és a betegségük szintjének megfelelően kezelik őket, addig nálunk mamut intézmények-

ben, gyakran méltatlan körülmények között kénytelenek tölteni mindennapjaikat a betegek. Szerettek volna Attilának otthont találni, de ez nem sikerült, ezért elhatározták, hogy építenek egy házat, ahol végre otthonra lelhet a fiatalember. Három évvel ezelőtt vették fel a kapcsolatot velünk, és a gyülekezetünk presbitériuma úgy döntött, hogy odaadja nekik azt a területet, amelyen akkor még egy romos iskolaépület állt. A házaspár nagylelkű adományának köszönhetően mára felépült egy korszerű, modern, úgynevezett passzív ház, amely tizennégy beteg-

nek adhat majd otthont. Már ápolók, szakemberek is bejelentkeztek, hogy szívesen dolgoznának a Szőnyi Lakóotthonban – mondja a lelkész. Szünidei segítség Ahogy a holland orvos fogalmaz: azt szerették volna, ha az otthon „eltartja magát”, ehhez azonban a magyarországi körülmények miatt nem lehetett a holland példához hasonló 4-6 főt befogadó házat építeni, hanem 14 főre kellett bővíteni a létszámot. Atze és felesége nagyon hálásak azért, hogy a dömsödiek befogadták őket és magukénak érzik ügyüket, hiszen mint mondják, ők csak távolról figyelnek, a tényleges munka Dömsödön folyik. Közben azt is megtudom, hogy a házaspár négy gyereke a szünidőben Dömsödre utazott, hogy segédkezzenek az otthon körül. Csak úgy, mert buli segíteni. Ez is belefér a nyaralásba. Személyes tér nélkül Madocsai Enikő szerényen meghúzódva ül a templomban az istentiszteleten, és később sem tolakodik az előtérbe egyetlen pillanatra sem. Amikor Szabó István püspök és Takaró András esperes átvágják a nemzeti színű szalagot a lakóotthon ünnepélyes átadásán, a házaspár nem lép be a házba, hanem sokáig kint maradnak az udvaron, szemlélődnek, ismerősökkel beszélgetnek. A pszichológusnő szabadkozik, amikor arra kérem, hogy meséljen indíttatásukról, motivációjukról, végül mégis kötélnek áll a jó ügy érdekében. – Nem szívesen beszélek az itthoni tapasztalataimról, mert nagyon nyomaszt, hogy milyen méltatlan körülmények között tengődnek számos kórházban és szociális intézményben a beteg emberek. Szinte egymás hegyén-hátán élnek, csupán egy ágy és egy éjjeliszekrény a személyes terük. Dologtalanul üldögélnek, téblábolnak egyik helyről a másikra, nem történik semmi, nincs értelmes

elfoglaltságuk napról napra, hétről hétre, évről évre. A krónikusan beteg embereknek sajnos ez a jelene és a jövője is – állapítja meg. A küszöbön áll Attilát különböző intézményekben láttam már vegetálni – folytatja. – Évek óta kerestünk neki olyan helyet, ahol jobb körülmények között élhetne, de mindenhol azt mondták, hogy nem merik őt vállalni, mert pszichikusan sérült, és nincs családja sem. Egyszerűen nem tudják hová besorolni, mert nem fogyatékos, nem idős, és nincs olyan otthon, ahol a betegségének megfelelő szakszerű ellátást kaphatna és kis segítséggel, de önállóan élhetne. Attila intelligens fiatalember, aki húszéves koráig teljesen egészséges volt, majd skizofrén lett. Bízom benne, hogy a dömsödi Szőnyi Lakóotthonban betegtársaival együtt olyan hazára lel majd, ahol emberhez méltó körülmények között élhet és személyre szabott segítséget kaphat. Megítélésem szerint ez nagy intézményekben nem lehetséges. Remélem, hogy itt lesz saját életük és lehetőségük azzal foglalkozni, ami valóban érdekli őket. Attila már a „küszöbön áll” két táskájával, hogy mikor költözhet. Négy-öt éve hitegetem, hogy lesz otthona. Idén nyáron már közel volt a cél, és annál nagyobb volt a csalódás, hogy mégsem lehet költözni, mert nem kaptuk

meg a működéshez szükséges engedélyeket. Felnőni a bizalomhoz A dömsödihez hasonló otthon még nem épült soha Magyarországon, a bürokrácia, a hosszas engedélyeztetési folyamat egyelőre gátat szab annak, hogy a nagyszerű kezdeményezés és gáláns adomány betöltse méltó küldetését. A dömsödiek és Enikőék minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy mielőbb benépesülhessen az otthon. – Attila nagyon egyedül van. Hihetetlenül bízik abban, hogy segíteni fogom őt, és én nem tehetek mást, mint megpróbálok gyorsan felnőni ehhez a bizalomhoz – mondja az asszony. – Remélem, olyan életük lesz itt, hogy ismét embernek érezhetik magukat és megélhetik, hogy ők is számítanak egy közösségnek. Az ígéretek szerint a Szőnyi Lakóotthonba 2015 januárjában beköltözhetnek a lakók. A bentlakásos pszichiátriai otthont a Dömsöd-Nagytemplomi Református Egyházközség működteti majd. A betegek kétágyas szobákban élhetnek, és egész életükben a Szőnyi lehet az otthonuk. Fekete Zsuzsa Fotó: Bábel László

Karakter • parokia.hu • 45

Ha nem jön a baba Magyarországon nagyjából 150 ezer pár küszködik azzal, hogy szeretnének gyermeket, de nem jön a gyermekáldás. Az orvosok akkor beszélnek meddőségről, ha az egy éven át tartó próbálkozás ellenére sem jön létre a kívánt terhesség. Az orvosok az esetek nagy részében kimondják a megnyugtató diagnózist: „Önök egészségesek, semmi akadálya, hogy gyermekük legyen.“ Akkor miért nem jön a baba? Mit lehet tenni a várakozás ideje alatt? Ki segíthet és miben? Lakatos Enikő református lelkipásztor, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének doktorandusza azt mondja, hogy az úgynevezett meddőséget az orvostudomány segítő szándékkal definiálja betegségnek, ugyanakkor ez a stigma máris magában hordozza a stresszt. – Az a fiatal pár, aki a húszas-harmincas évei derekán eljut oda, hogy gyermeket tervez, az áldott állapot mégis elmarad, akkor az orvos egy év eredménytelen próbálkozás után elkezdi a meddőség mögött álló biológiai

46 • Karakter • parokia.hu

problémák feltárását. Ennek oka egyszerű, hiszen mindenkit megillet az orvosi segítségnyújtás. A férfinál és a nőnél is megkezdődnek a kivizsgálások, hogy kiderüljön, valóban orvosi problémával állnak-e szemben. A pár ezzel bekerül az egészségügyi ellátás rendszerébe. Mi a baj velünk? A várakozás ideje nem könnyű – mondja a lelkipásztor –, hiszen a bensőséges párkapcsolatba bekerül egy harmadik személy: az orvos, vagy akár egy egész orvosi team. Főként a nőre ró hatalmas terhet, hogy folyamatosan kellemetlen vizsgálatokra, vérvételekre járjon. Ha megtalálják a baj okát, akár hormonproblémát, akár szervi gondot, annak a korrekciója is időt vesz igénybe. Gyakran előfordul, hogy az orvos közli a jó hírt: minden rendben van, jöhet a baba, mégsem jön. Itt következhet a lelkipásztor szerepe – mondja Lakatos Enikő. – Az orvosi szempontból megmagyarázhatatlan meddőségnél a pszichoszociális tényezőkre kell fókuszálni. Elengedhetetlen a pár lelki támogatása, mert miközben

türelmetlenül várnak, élni kell a normális, hétköznapi életet a gyermekvállalás szándékával. Már az is hos�szú és kudarcokkal teli időszak, amíg a pár eljut az orvoshoz és felállítják a diagnózist. Közben a kapcsolatba begyűrűzik számos nehézség. A párok azt kérdezgetik önmaguktól: „Mi a baj velünk?” Előfordulnak depressziós, reményvesztett állapotok, amikor nem tudják, hogyan tovább. Reguláris, programozott rendszer A pár gyakran kap „jó tanácsokat”: ne gondoljatok a gyerekre, majd sikerül, lazítsatok! Azonban annak, aki gyereket akar, nagyon nehéz nem gondolni rá. – Kétségtelen társadalmi elvárás: az egészséges párkapcsolat gyümölcse előbb-utóbb egy egészséges gyermek kell hogy legyen. Gyakran a család részéről sincs türelmi idő. A gyermekre váró párok folyamatosan böngészik a netet újabb és újabb információkat keresve. A nők szigorúan korlátozzák magukat, hogy mit ehetnek, mit ihatnak, mennyi szénhidrátot fogyaszthatnak és még sorolhatnám. A pár a test működéséből szin-

te professzori szintre képzi magát. Mindeközben elvész az emberi élet varázsa, az intimitás, a harmónia, és a pár élete reguláris, programozott rendszerré válik. A ma is érvényesnek tekintett nézetek szerint a meddőség és a stressz között körkörös kapcsolat áll fenn: a meddőségi problémák egy gyermeket kívánó párnak komoly stresszforrást jelentenek, ugyanakkor a stressz szerepet játszik a fogamzási nehézségek kialakulásában és fenntartásában is. – Ez azt jelenti, hogy valamilyen lelki probléma áll fenn (szorongásra, depresszióra való hajlam, félelem az anyaságtól stb.), amely gondot okoz. Vagyis egy szorongásra hajlamos nő esetében a meddőségi élethelyzet negatív pszichés választ generál, ami nemcsak a rossz lelkiállapotban érzékelhető, hanem begyűrűzik a párkapcsolatba is, majd a tényezők egymásba érnek. Ha szorong a nő, hogy gyermeke legyen, és fennáll a reprodukciós deficit, majd tovább szorong a sikertelen próbálkozások miatt, akkor mindez összeadódik és fenntarthatja a meddőség állapotát. Magyarán maga a negatív pszichés válasz tarthatja napirenden a problémát. Stresszre stressz Bizonyos egészségkárosító magatartások (dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás, testsúlyingadozások) ugyancsak hozzájárulnak a terméketlenséghez. A meddőség pszichés következményei lehetnek: frusztráció, düh, az önértékelés csökkenése, identitásválság, veszteségérzet vagy akár depressziós tünetek. Lakatos Enikő olyan kutatásról beszél, amelyben kérdőívcsomaggal vizsgálták, milyen tényezők befolyásolják azt, ha nem jön a kívánt gyerek. A párokat egy év múlva újra megkérdezték. Kiderült, hogy egyáltalán nem voltak szorongóbbak vagy depressziósabbak azok a párok, akiknek nem sikerült a gyermekvállalás, mint azok, akiknél viszont jött a gyermekáldás. Ami

azonban nagy különbség volt, maga a meddőségből fakadó stressz érzése. A meddőség diagnózisából fakadó specifikus stressz kiugróan magasabb értéket mutatott a továbbra is gyermektelen pároknál. A stresszt tovább fokozhatja, amikor rendszeresen kell megadott időpontra orvoshoz járni, egyeztetni kell a munkáltatóval és esetleg olyan részleteket megosztani a munkahelyen, amit nem szívesen tesznek meg. A különféle kezelések, gyógyszerek sok pénzbe kerülnek. Nagy gondot jelenthet ez egy fiatal párnál, akik éppen a családjuk alapját próbálják egzisztenciálisan megteremteni. A lakáshitel, a türelmetlenség, a belső szorongás végül párkapcsolati zavart is okozhat, mindez együtt a meddőség állapotának fennmaradásához vezethet. További szenvedések forrása a házastársi konfliktusok, a szexuális problémák. A család és a barátok részéről előfordulhat értetlenség, tapintatlanság, ami hosszú távon a tőlük való eltávolodással is járhat. Cirkuláció Az ember test és a lélek harmóniája – folytatja Lakatos Enikő. – A lelkipásztor abban tud segíteni, hogy megtámogatja a várakozás idejét. Akkor is segíthet, ha van orvosi probléma és akkor is, ha nincs. Egyáltalán nem

mindegy, hogy a megoldásig tartó utat milyen lelkiállapotban teszik meg a párok. Az emberek életük nagy kríziseiben gyakran eljutnak Istenhez. Az ima, a közösség nagyon sokat tud segíteni. A Szilágyi Dezső téri budai gyülekezetben speciális segítő csoportot vezetek célzottan olyan pároknak, illetve nőknek, akik gyermeket szeretnének. A pároknak szóló segítségnél az Ige üzenetét adaptáljuk, hogy így keressünk számukra személyes istenkapcsolatot. Ugyanakkor a pár egymás iránti bizalma is erősödik azáltal, hogy behívják Istent a kapcsolatukba. Számos bibliai történetet ismerünk, ahol emberi értelemben már reménytelennek tűnik a gyermek születése, aztán Isten segítségével mégis megérkezik az áldás. A női segítő csoport esetében gyakran tapasztalom, hogy a nők felszabadulnak. Azzal a felszabadult örömmel térnek haza párjukhoz, amit Isten szeretete ad számukra. Így tudnak elérni egy cirkuláris hatást. Márpedig ha a szorongás és stressz esetében működik a körkörös hatás, akkor a pozitív dolgokban is működnie kell. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás Lakatos Enikő honlapja: www.lelekkvarc.parokia.hu

Karakter • parokia.hu • 47

Segítség gyászoló gyermekeknek Gyászoló gyermekek számára indított csoportos foglalkozásokat egy négy gyermekét egyedül nevelő özvegy két másik szakember segítségével idén nyáron. Albert Éva szerint a sorstársi közösség segíthet az árva, félárva vagy testvérüket elveszített gyermekeknek a trauma feldolgozásában. Nem beszélnek érzéseikről, környezetük nem érti hangulatingadozásaikat, titkos bűntudat és irreálisnak tűnő kérdések marcangolhatják azokat a gyerekeket és kamaszokat, akik elveszítik valamelyik közeli hozzátartozójukat – nyilatkozta lapunknak Albert Éva. A mentálhigiénés szakember kezdeményezésére hazánkban először indultak gyászfeldolgozó csoportos foglalkozások gyermekek számára. A hatalkalmas sorozat finn mintára segít alsós és felsős gyerekeknek a veszteség feldolgozásában. Elhallgatott fájdalom – Hosszú betegség után tizenegy évvel ezelőtt veszítettük el férjemet, gyermekeim édesapját. A poklok poklát éltem meg akkor, mint valami robot végeztem az anyai teendőket. Csaknem két évbe telt, mire elkezdtem gyógyulni. Egy idő után úgy éreztem, nem tarthatom meg magamnak azt, ami nekem segített. Egy Ige biztatott erre: „Lámpást sem azért gyúj-

48 •• Karakter Karakter •• parokia.hu parokia.hu 48

tanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban” (Máté evangéliuma, 5. rész, 15. vers) – mondta lapunknak Albert Éva. A fiatal özvegy eleinte felnőtt gyászolóknak indított bibliaórát a pasaréti református gyülekezetben. Elmondása szerint sokuk számára jelentett vigaszt az elmúlt években a csoport, amelyben mindenki megértően viszonyul a másikhoz, és ahol sírni is lehet. A gyerekeknek azonban más eszközökre van szükségük ahhoz, hogy megnyíljanak. – Saját, gyászoló gyermekeimen és másokén is láttam, hogy mekkora segítségre lenne szükségük nekik is. Amikor a gyermekeim elveszítették az édesapjukat, nem beszélgettem velük eleget, úgy láttam, túl sok lenne ez nekik, és én sem voltam olyan állapotban. Utólag már látom, hogy ez hiba volt. Ráadásul, a gyermekeim féltettek engem, nem akartak fájdalmat okozni nekem azzal, hogy apáról beszélnek. Az elhallgatott fájdalom a

legkülönbözőbb formában tört ki rajtuk akár évekkel később. Ez gyakori probléma más családokban is, sokszor ez áll az elhúzódó kamaszkor és a magatartásbeli problémák mögött. Talán még maga a serdülő sincs tisztában azzal, hogy miért borul ki, hiszen a haláleset évekkel korábban történt. Hát azért, mert akkor tartotta magát, akkor „viselkedett”. Tanulva a saját mulasztásomból arra bátorítom a gyerekek mellett álló felnőtteket, hogy beszéljenek az elhunyt hozzátartozóról, idézzék fel az emlékeket, említsék meg, hogy anya vagy apa mit mondana most, mit hogyan oldana meg. Utat nyitni az érzéseknek A fiatal özvegy nemcsak a szakirodalomból, hanem működő példa alapján is tájékozódott arról, hogyan és miért érdemes kortárs csoportban is feldolgozni a veszteséget, ha a gyászoló még kiskorú. Finnországban tizenöt éve indítottak csoportfoglal-

kozásokat gyerekek számára, Albert Éva szerint a finnek sorban állnak azért, hogy gyermekeik elkezdhessék a foglalkozássorozatot. – A sorstársi közösségben a gyerekek hangot adhatnak érzéseiknek, kérdéseiknek, mindannak, amit egyébként nem mernek az óvodában, iskolában megfogalmazni, mert attól félnek, hogy nem értik meg vagy akár ki is nevetik őket. A gyászfeldolgozó csoportban megtanulnak szavakat találni az érzéseikhez, és felfedezik, hogy másoknak is vannak hasonló fájdalmai, félelmei. A gyerekek persze elsősorban nem szavakkal, hanem a számukra még természetesebb kifejezőeszközökkel – rajzolással, kézműves technikákkal – teszik ezt. A másfél-két órás foglalkozásokon saját magukról és a családjukról rajzolnak és mesélnek; érzelemkártyák segítségével megfogalmazzák, hogy vannak; megtanulják felidézni emlékeiket; feltehetik irreálisnak tűnő kérdéseiket is. Mindezt ugyanis otthon vagy az óvodában, iskolában gyakran nem tehetik meg. – A halálesetet elég hamar elfelejtik az osztálytársak és a pedagógusok is, és ha sír a gyerek, nem értik, miért, gondolván, az már régen volt. Épp ezért fontosak a sorstársi közösségek, mert azokban felszabadul-

tan beszélhetnek a gyerekek anyáról, apáról vagy a testvérükről. Ezt még a barátaik közt sem nagyon teszik meg – magyarázza Albert Éva. A csoport szerinte megerősítheti a gyerekeket abban a tudatban is, hogy nem hibásak szerettük elvesztésében. – Iszonyú nyomasztó évekig elhúzódó bűntudatban élve felnőnie egy kiskamasznak, aki azt kérdezi magától: mit mulasztott el vagy mit kellett volna másként tennie… Érthető és őszinte szavak Fontos, hogy a gyerekekkel első perctől fogva őszintén beszéljenek a hozzátartozók, ha a családban meghalt valaki – hangsúlyozza a szakember. – A gyerek érzi, ha félinformációt kap, a többit pedig hozzávariálja, fantáziál. Az pedig többet árthat, mint ha megtudja az igazságot. Úgy kell vele beszélni, hogy értse, miről van szó, ugyanakkor kerülni kell a képletes megfogalmazást. Ne mondjuk, hogy az elhunyt aludni tért vagy elutazott, mert ezután könnyen lehet, hogy félteni kezdi azokat a szeretteit, akik pár napra elutaznak vagy aggódni kezd az alvó szülőért, hogy vajon felébred-e. A biztonságérzet megteremtése is elengedhetetlen a gyászoló családban még akkor is, ha a temetésre készülnek.

– Figyeljünk oda, hogy ne kerüljön perifériára a gyerek a szervezés közepette, mondván, hogy ő ezt még úgysem érti, nem tudja, miről van szó. Igenis, be kell vonni a legkisebb döntésekbe is a korához mérten, például abba, hogy milyen virágot válasszanak. Fontos, hogy ha a gyermek igényli, lehetőség legyen a folyamatos kapcsolatra, beszélgetésre – nem feltétlenül a veszteségről, hanem bármiről, csak, hogy érezze, figyelnek rá. Sokszor elég egy ölelés, főleg ha kicsi még a gyermek; vagy az, ha ölbe veszik. Ha ilyenkor nem mondunk semmit, már akkor is érzi, hogy nincs egyedül és szeretik. Ha pedig ezt a gondoskodást a szülő nem tudja megadni, fontos lenne, hogy a rokonok, barátok odaálljanak nemcsak az özvegy, hanem a gyermek mellé is. Szabad sírni – Igenis, kell sírni a gyermek előtt, mert akkor tudni fogja, hogy neki is szabad. Ha a szülő mindig tartja magát, akkor a gyerek is így tesz, és az összes fájdalma belülről emészti. Albert Éva szerint az is elengedhetetlen, hogy már a két-három éves gyermek is ott legyen a temetésen, még ha közben ott hagyhatja is a szertartást is egy kísérővel. – Élete végéig hiányjel maradhat, ha otthon hagyják a gyereket. Egy hároméves is érzékeli, hogy kihagyták őt valamiből, ami fontos. Azt pedig meg lehet kérdezni tőle később, hogy ki akar-e menni a temetőbe, mert lehet, hogy akkor már nem igényli. A gyászolgatók A felnőtteket gyakran megtéveszti, ha a gyászoló gyermekeket jókedvűnek látják. – A gyerekek – úgy mondják – gyászolgatnak. Egyik pillanatban magukba zuhannak, sírnak, a földhöz vágják magukat vagy elvonulnak, a másikban pedig mintha mi sem történt volna: játszanak, kacarásznak. Magam

Karakter • parokia.hu • 49

tént mindez, miért ilyen igazságtalan az élet? De még egy fiatal felnőttnek is lehet friss gyásza úgy, hogy tíz évvel azelőtt vesztette el a szülőt. A gyerekek kérdéseire könnyebben adhatnak megnyugtató választ az örök életben reménykedő, hívő felnőttek azzal, hogy elmondják, egyszer újra találkozunk szeretteinkkel. Persze, csak akkor, ha a gyermek nem a halálesetnél hall először arról, hogy létezik Isten és a menny.

is meglepődtem, amikor a gyermekeimnél ilyet tapasztaltam, nem tudtam hova tenni a viselkedésüket, pedig ez teljesen normális. Fontos lenne felnőttként megtanulnunk, különösen a pedagógusoknak, hogy ez nem azt jelenti, hogy a gyerekben minden a helyére került. Valószínű, hogy egy óra múlva vagy másnap megint elönti a szomorúság, de mivel nem tud mit kezdeni ilyen nagymértékű fájdalommal, a játékkal hárítja azt el. A gyászfeldolgozó csoport éppen ezért azok számára a gyerekek számára is hasznos lehet, akik látszólag túl vannak a megrázkódtatáson. – Korábban hallottam olyat, hogy egy hozzátartozó értetlenkedik: „de hát nincs semmi probléma, nem kellene

felkavarni a gyerekben ezt a dolgot”. Csakhogy ez nem így van. A felnőttekben tudatosítani kell, hogy a gyerekeknek ugyanúgy fel kell dolgozniuk a történteket: hadd beszéljenek, hadd adják ki a fájdalmukat, dühüket! Kevesebbnek érzik magukat – Sok gyerek úgy érzi, rosszat tesz azzal apának vagy anyának, hogy haragszik rá, amiért elment és itt hagyta őt – folytatja a szakember. – Ha szembesülnek vele, hogy a többi gyászoló gyermek is érzett így, akkor csökkennek a kisebbségi érzéseik. Az árva, félárva gyerekek ugyanis kevesebbnek érzik magukat a többieknél, amiért nincsen apjuk vagy anyjuk. Ha viszont az önbizalmuk erősödni kezd, szép lassan helyükre kerülnek bennük a dolgok. Belső képpé, világgá alakul az elveszített szülő és a hozzá fűződő eddigi kapcsolatuk, minden érzésük, gondolatuk, az iránta való szeretetük, ami összeköti őket. A csoportban abban is segítünk, hogy a gyerekeknek legyenek terveik apa vagy anya nélkül, amiben ő ugyan már nincs jelen, de mégis ott van bennük, legbelül. Visszavonhatatlan, mégis van remény – A gyerekek sokszor később értik meg a halál visszavonhatatlanságát. Ugyanaz a gyerek kiskamaszként újraéli az egészet: miért tör-

50 • Karakter • parokia.hu

Évekkel később is hasznos Mielőtt a csoportfoglalkozások elindulnak, a csoportvezetők meglátogatják a családokat. – Így maguk a gyerekek is eldönthetik, szeretnének-e ezzel a nénivel találkozni néhányszor vagy sem. Talán azt is meg tudjuk állapítani, ha egy-egy gyermeknek még időre van szüksége, mielőtt ilyen jellegű közösségbe megy. Lehet, hogy valaki már egy hónap után nyitott arra, hogy sorstársakkal találkozzon – ez általában megközelítőleg fél évbe telik. Megeshet viszont, hogy évek teltek el a haláleset óta, eddig mégsem tudott foglalkozni senki a gyermek gyászával. Albert Éva szerint a szeretteinket nem lehet elengedni, idővel viszont helyére kerülhet a gyászolóban legközelebbi szerette elvesztése is. – Az élet anélkül, akit szerettünk, állandó hullámvasút. Bármikor jöhet olyan szituáció, amikor ránk tör a fájdalom, de egy idő után tudunk majd róla beszélni, a mélypontokat tudjuk kezelni. Szerettünk mindvégig életünk része marad, de idővel már nem fájdalomként, hiányként, veszteségként, hanem egyfajta szeretetként, reményként, bizonyosságként. Ilyenkor már a gyermekek sem érzik magukat kevesebbnek, hanem megerősödik az önbizalmuk, és árvaként, félárvaként is egészséges, teljes emberként élhetnek. Jakus Ágnes

Virág a tövisek közt „Úgy ragadtam meg minden egyes szeletét az Istentől kapott képességeimnek, mint fuldokló a szalmaszálat. Minden ecsetvonás, minden szó személyes ügyemmé vált.” Káli-Horváth Kálmán, a szép magyar beszédéről ismert festő- és előadóművész állami gondozottként nőtt fel. Gyermekéveiről, hitének születéséről és alkotómunkájáról otthonában mesélt nekünk.

Az Isten-gyermek „Fürtös, barna gyermek ül egy légüres tér határán. A kezében virág: bogáncs, ami szárad, de zöldell is. A fején élénk töviskorona, a tekintete nyugodt, nem vádol, nem panaszos. Elfogadja a világot. Ez a kép a gyermekkorom lenyomata.” Egy nyolcadik kerületi panellakás kis dolgozószobájában járunk. Számítógép és papírhalmok helyett festőállvány, széles munkaasztal, ecsetek és festékes tégelyek. A falon és a padlón képek. KáliHorváth Kálmán festő- és előadóművész kalauzol el ugyancsak képzőművész felesége, Borkó Marianna és saját világába. Az Isten-gyermek nélkül nem érthetjük meg, ki is ő. A kép a reményről beszél. – Jézus által Isten gyermekei vagyunk. Ez ad védelmet, bátorítást, megnyugvást és felelősséget. Annyi beteg gondolatot helyre tenne bennünk, ha ezt elhinnénk magunkról… – mondja a festőművész. Káli-Horváth Kálmán állami gondo-

zottként nőtt fel Szabolcs-SzatmárBereg megyében. Talán nem véletlenül beszél az Atyáról: már kisgyermekként ráébredt, hogy családját el kell engednie. – Kilencévesen az egész nyarat otthon töltöttem. Az volt nekem az igazi nagy kijózanodás. Megismertem azt az életet, amiből kiragadtak engem. A nyomort. A szüleim alkoholisták voltak, én meg csak úgy léteztem a semmibe, nem tudtam, hogy egyáltalán aznap mit eszek, és nem is reménykedtem, hogy másnap jobb lesz. Nem kívánom senkinek azt a kiszolgáltatottságot, amit ott megéltem a cigánytelepen. Attól tartottam, nem jönnek majd értem és nem visznek vissza az intézetbe. Az a rossz ecset Mégis visszavitték, onnantól kezdve pedig valami megváltozott. – Már tudtam, hogy van az intézetnél ezerszer rosszabb, és hogy nem akarok visszajutni oda. Attól kezdve ösztönö-

Karakter • parokia.hu • 51

sen jobbra törekedtem. Láttam Kálid Artúrt, aki velem volt egy nevelőintézetben, ő is göndör, fürtös gyerek volt. Azt éreztem, van valami közös bennünk. Engem is izgatott a versmondás, automatikusan szépen ejtettem ki a szavakat már kölyökként is, és igényes volt a fülem arra, hogy az osztálytársaim is jól mondjanak verset. Ki is javítottam őket: ne úgy mondjátok, hogy „viz”, hanem úgy, hogy „víz”. Később az országos „Szép magyar beszédért!” versenyen Káli-Horváth Kálmánt Kazinczy-éremmel jutalmazták, széles körben ismertté pedig akkor vált, amikor az 1996-os Ki mit tud? televíziós vetélkedőn Nagy László, Ratkó József és József Attila verseit tolmácsolta. Ekkor már hitt benne, hogy az álmai teljesülhetnek. Mint mondja, azóta is igazolva látja Szakcsi Lakatos Béla zeneszerzőtől kölcsönzött életfilozófiáját, miszerint csak azzal kell törődni, hogy készen álljon akkor, amikor már az ajtaján kopogtatnak a lehetőségek. Miután kisebb színházi szerepeket kapott, Sára Sándor filmrendező-operatőr felfigyelt rá, és meghívta a Duna Televízióba bemondó-riporternek. A sokoldalú tehetség gyermekkorában a színészi pályáról is ábrándozott, de úgy érezte, nem lenne rá esélye. – Ceruzát meg valami papírdarabot viszont mindig lehetett találni. Meg ott volt az a borzalmas gombfesték, amit akkoriban lehetett kapni, víz, meg nagyon rossz minőségű ecset. Ezekkel tanultam meg festeni. A mai napig érzem a hasznát ennek a hátránynak, mert nagyon jó akvarellista lettem, és megtanultam ceruzával rajzolni, amihez minden festőnek értenie kell. Áldás, hogy abban az ingerszegény környezetben megtaláltam ezt magamnak, és már fiatalon hivatásnak tekintettem a festészetet. A mécsesek Az intézeti élet nem mindenkire hatott egyformán. Míg az akkori gyerekekből néhányan elismert művészek let-

52 • Karakter • parokia.hu

tek, mások ma hajléktalanszállón vagy éppen börtönben tengetik napjaikat. – Ez a lét bennem nem reménytelenséget keltett, hanem valamit megmozdított. Nem elégedtem meg azzal, ami ebben a világban számomra látszólag rendeltetett. Mindig hittem abban, hogy nem arra születtem, hogy meghaljak. A nehézségek ezért nem eltiportak, hanem megacéloztak – mondja Káli-Horváth Kálmán. Egykori óvónőjének, nevelőinek és karizmatikus művészettörténet-tanárának is szerepe volt ebben – ismeri el. – Mindig találtam valakit, akire úgy tekinthettem, mint a sötétben világító mécsesre. Odafigyeltem arra, amiről ezek az emberek beszéltek. Ők jelentették az igazodási pontot abban a furcsa világban. Mégis maradt lenyomata az intézeti létnek – árulja el. Nemcsak szakképzett pedagógusok vigyáztak a gyerekekre, hanem olyan alkalmazottak is, akik a faluból jelentkeztek munkára. Ők libapásztorként bántak a gondozottakkal – fogalmaz. – A brutális körülményekből, a kiszolgáltatottságból fakadóan még mindig vannak sebeim, amiket Isten folyamatosan gyógyít. Visszanyerni, ami elveszett Míg beszélgetünk, újabb kép kerül elő: A Paradicsom siratásán három gyermek arca ábrázolódik ki. – Az Intés címet viselő középső kép a paradicsombeli figyelemfelhívás: ne egyetek arról a fáról... Én úgy fordítom le magamnak az édenkerti történetet, hogy már ott is Jézus volt, aki által Isten hozzánk szólt. Már itt gyermekként jelenik meg a képzeletemben, ahogy később is gyermekként jön el közénk. Nem véletlen, hogy a három alak közül ő van a legmagasabban. Ha a fejünket rá emeljük, benne válhatunk mi is igazán Isten gyermekeivé. Óriási hatalom ezzel a tudattal élni a földön, amely felelősséggel is felruház. Ha tudom, milyen hatalmas úr az apám, nem akarok rá szégyent hozni.

A több száz éves műtárgynak tetsző Időtlen szárnyasoltár című kép alapanyaga habszivacsból készült csomagolóanyag. – Ha a természetes anyagokat a mi formánkra tudtuk alakítani, akkor ugyanezt megtehetjük a gyári hulladékkal is. Valamit visszahódíthatunk az emberségünkből, mint ahogy a megváltásunkkal visszanyertünk valamit az istenarcúságunkból – magyarázza az alkotó. Csodával megáldott szabadság A festmény épp Londonban látható a Free-presszionista Művészcsoport többi tagjának alkotásaival együtt. Káli-Horváth Kálmán maga is alkotó tagja a csoportnak. – Túl azon, hogy állami gondozottként együtt nőttünk fel, ez a közösség több annál, hogy együtt rajzolunk és festünk. Beszélgetünk, vitatkozunk a művészetről, hatunk egymásra. Karakteres jegyei vannak már annak, amit csinálunk, és egy művészeti filozófia is kirajzolódni látszik. Valljuk, hogy szabadok vagyunk és valamiféle jó értelemben vett nyomás hatása alatt dolgozunk, ezért használunk a nevünkben kötőjelet és nem elválasztójelet. Egy éjjel beugrott ez a név, nem hagyott nyugodni, és akkor már tudtam, hogy ez isteni üzenet. Belőlünk, akik a társadalom perifériájára kellett volna hogy szoruljunk, Isten a semmiből egyszer csak ilyen csillogó nevű csoportot tudott teremteni. A szerénységünk sokáig nem engedte, hogy így gondolkodjunk magunkról, de hiszem, hogy Isten így lát bennünket. Ez merészség is, de a tőle kapott név segít felismerni és tartani az irányt, aminek meg kell tudni felelni. Amikor fest, mindig ott van benne az izgalom, vajon képes lesz-e felismerni és elfogadni Istentől a vezetést, mert abból lesz a csoda: valami, ami az emberiségnek értéket tud adni. A hang A vázlatok mellett a nagy munkaasztalon ott fekszik Káli-Horváth Kálmán első Bibliája. Egyik kedves

részletét mutatja: Ézsaiás könyvének 53-ik fejezetét, ami a Megváltóról szól. Készülőben van az újonnan revideált Biblia hangoskönyv változata, a teljes szentírási szöveget az előadóművész olvassa fel. – Már gyermekkoromban szólt hozzám Isten, bár akkor még nem tudtam, hogy Ő volt az. Nem akartam elhinni, hogy a semmiből valaki beszél hozzám. Azon a nyáron, amikor otthon voltam, a pusztában mászkáltam, és egy olyan helyen, ahol nem járt senki, hallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Amikor visszavittek az intézetbe, akkor is hallottam. Isten ott volt velem ezekben a nehéz időszakokban, és már akkor tudatni akarta velem, hogy az ő gyermeke vagyok, amikor én még ezt nem is tudtam felfogni. Az, hogy keresztülvitt a nehézségeken is, garancia a jövőre nézve. A testvérszeretet örömhíre Cigányok közt hirdetni az evangéliumot csakis feltétel nélküli szeretettel lehet – hangsúlyozza. – A cigányokat minőségileg megszólítani csak úgy lehet, ha érzik, hogy aki misszionál, nem gondolja, hogy nála van a bölcsek köve, és aki nem azzal hajol le hozzájuk, hogy „megjobbítalak, megjavítalak benneteket, leporolom rólatok a koszt, mert nem vagytok jók”. Nem, a cigányokhoz úgy kell odafordulni, hogy ti így vagytok jók, ti már most jók vagytok, és nekem most, ebben az állapototokban vagytok értékesek. A közösség megélésének legjobb módja a terített asztal. Amíg erre nem hajlandó valaki, addig nem hiteles a szemükben. Addig csak egy újabb intézmény, akitől adományt kaphatnak cserébe azért, hogy eljátsszák az „istenesdit”. Ahhoz, hogy Istenhez közel jussanak, a misszionáló személynek testvérként kell rájuk tekintenie. Csak így adhatja át az örömhírt is. Úgy nem, hogy „itt van az Isten Igéje, pörölye, most vagy megtértek, vagy elkárhoztok”. Ahogy a társadalmi felzárkóztatás-

ban sem. Káli-Horváth Kálmán az elmúlt években az Emberi Erőforrások Minisztériumának főtanácsadójaként dolgozott. – Ha nem Balog Zoltán lett volna akkor a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, nem tudom, ajánlkoztam volna-e segíteni abban, hogy az atyáskodós, leereszkedő gondolkodásmód helyett valami más indulhasson el, és hogy mi, cigányok is érezzük: rajtunk is áll a vásár. Azt láttam, hogy végre egy nem cigány ember vállalja ilyen nyíltan ezt az ügyet, olyan valaki, akinek van politikai súlya. Ha ő a karrierjét kockáztatja ezzel, akkor én se bújhatok ki a felelősség alól – gondoltam. Megtisztelve érezhettem magam, mert Balog Zoltán – aki református lelkészként kezdte a pályáját – figyelt a véleményemre és számos olyan dolog történt a minisztersége alatt, ami korábban nem volt a cigányügyben. Az egyháznak szintén feladata lenne, hogy még inkább a cigányok felé forduljon – vélekedik Káli-Horváth Kálmán. – Akikkel atyafiságot kellene vállal-

nia, akikkel egy hazában él, és akikkel sorsközösségre van ítélve, azok mintha nem lennének elég izgalmasak ahhoz, hogy nekik is megmutassa Isten szeretetét. Pedig ezáltal is ezt a magyar közösséget tehetnék erőssé. Ha százezreket, majdhogynem milliós tömeget hagyunk a nyomorban, ne higgyük, hogy az nem hoz pusztulást mindannyiunkra kulturális, társadalmi, morális értelemben. Nem lehet jó keresztyénnek lenni, amikor az ajtón kívül ilyen tömegek vannak nyomorban, depriváltságban. Isten számon kéri ezt rajtunk. Szavai utolsó ecsetvonásként végül elém tárják azt a képet, amit talán a legnagyobb munka megfesteni: az apáét, aki mindvégig hiányzott, mégis mindvégig ott volt. Aki megszólít, jövőt ad és erővel ruház fel, de felelősséggel is. – Nagyon izgalmas az élet Istennel – mosolyodik el az Isten-gyermek. És már tudom, várja a csodát. Jakus Ágnes

Karakter • parokia.hu • 53

Távolság, csend, élet

Őszi ünnepkörünk, a teremtésvédelem hete ráirányítja figyelmünket túlméretezett ökológiai lábnyomunkra, amely elsősorban állat- és növényfajokra veszélyes, gondolnánk, pedig ma már magunkat is besorolhatjuk azok közé az élőlények közé, amelyeknek drasztikusan szűkül az élettere. Ezt érezte az a fiatal is, aki az ingerdömping elől menekülve nyolc hónapot töltött Finnországban, és akihez elmondása szerint soha nem került ennyire közel a teremtő Isten.

A szeptember utolsó és október első vasárnapja közé eső teremtésvédelem hetét öt évvel ezelőtt vették fel az egyházi év ünnepkörébe. A teremtés ünnepével záruló egyhetes időszakot az Atya ünnepeként is emlegetik, hiszen ilyenkor nagyobb figyelmet szentelünk a hálaadásnak életünkért, környezetünkért. Már csak a klímaváltozás miatt is jól tesszük, ha nem csak ilyenkor emlékeztetjük magunkat: Isten ránk bízta a teremtett világot, hogy műveljük és őrizzük azt. Ehhez azonban szükségünk van a tudatos döntésre: kilépni a mókuskerékből, hogy valódi rálátásunk legyen arra, mit is hajszolunk annyira és az milyen következményekkel jár. Ezt próbálta tenni az az egyetemi hallgató is, aki egy kínálkozó ösztöndíjjal nemcsak a szakmai fejlődés,

54 • Karakter • parokia.hu

hanem a lelassulás, a függetlenedés és az átértékelés lehetőségét is megragadta. Szabó Dóra környezetgazdálkodási agrármérnöknek készült, amikor úgy döntött, az ezer tó országába utazik, hogy fejlett vízkezelési technológiákkal ismerkedhessen meg. Döntése igazi okára később jött rá: ahogy ő mondja, egyszerűen le akart mászni a térképről. Ez sikerült is, januártól szeptemberig a középnyugatfinnországi Ouluban lakott, az ottani egyetemi campuson pedig egész nyáron találkozott annyi emberrel, mint a budapesti négyes-hatos villamos három megállónyi útján. – Éreztem, hogy ez nemcsak földrajzi távolság, nekem ott még dolgom van, ezért nem jöttem haza a tervezett időpontban – meséli egy kávé mellett nem sokkal hazaérkezése után. – A tárgyak pontokból épülnek fel, és kell lennie egy bizonyos távolságnak két pont között, hogy meg tudjuk őket különböztetni, különben egynek látjuk őket. Itthon úgy éreztem, nem tudom megkülönböztetni a dolgo-

mint volt.

kat, kellett a távolság, hogy szét tudjam válogatni, mi hova tartozik, kinek hol van a helye az életemben, kitől kell elbúcsúzni, kit kell beengedni. Amikor közelgett az ösztöndíj vége, éreztem, hogy még nem jártam végig ezt az utat, és attól féltem, ha most hazajövök, minden ugyanolyan lesz,

sek ebben a masszában. Maguk a finnek is nehezen viselik az évszakok és napszakok váltakozásának szélsőségeit – teszi hozzá. – Sajnos népbetegség náluk az alkoholizmus, de vannak ártalmatlan stratégiáik is, például a sötétség hónapjaiban lampionokkal, mécsesekkel díszí-

Volt persze kalandvágy is Dóra északi „száműzetésében”, ahogy aggódó ismerősei fogalmaztak. Ki akarta próbálni, mennyit bír, és erre a hőingadozás, a mínusz huszonöt fokos hideg, a négyórás nappalok az örök éjszakában, majd a hónapokig le nem nyugvó nap okozta időzavar elég alkalmat is adtak. – Egy hétig még izgalmas is volt, hogy nem ment le a nap, de a folyamatos világosság eléggé letörte a fizikumomat. Míg a folyamatos sötétségben a finn édességekkel próbáltam jobb kedvre deríteni magam, az örök nappalon igyekeztem besötétíteni, de gyakran éjjel kettőkor is csak kötelességtudatból próbáltam aludni menni. Elveszítettem az időérzékem, nem tudtam, hogy csütörtök van vagy hétfő. Be kellett állítanom egy számlálót a gépemen, ami mutatta, hogy telik az idő, és azt is számon tartottam, hány nap van a hazamenetelig, hogy egyfajta szabályosságot teremt-

tik a kertjeiket, a világos idején pedig gyakorlatilag kiköltöznek a kertbe, ott vannak egész nap, még éjszaka is. Ilyenkor mindenhonnan sült hús illata száll fel, grilleznek, meg elmennek áfonyát szedni még éjjel kettőkor is. Ugyanis egész Skandináviában bárki szabadon élvezheti a természet szépségeit még mások magánbirtokán is, azzal a feltétellel, hogy nem hagyhat szemetet. Áfonyát szedni, kutyát sétáltatni a tóparton, gyönyörködni a nyírfákban, futni az érintetlen hóban és nem válaszolni azonnal az e-mailekre, nem elfogadni minden meghívást – ez volt Dóra módszere arra, hogy kiszakadjon az itthoni zaj örök nappalaiból és éjszakáiból. – Igaz, hogy mindannyian mások vagyunk, ettől függetlenül szerintem van egy bizonyos számú ember, aminél többet nem tudunk beengedni. Tudni kell nemet mondani. Fontos saját magunkkal is időt tölteni, ahogy azt a legjobb barátainkkal is tes�szük – magyarázza. Bár szembesülnie kellett vele, hogy a kalandnak induló vállalkozás nem vicc, mint mondja, megerősödött, és ma már reálisabban látja önmagát is. A legnagyobb árny, amivel megküzdött, olyasvalami volt, amit az ember bárhová megy, visz magával: a saját gondolatai. Az ingerszegény környezetben azonban nem volt mivel elnyomni ezeket. – Régen nem szerettem a csendet, mindig szólt valami a háttérben, de

Karakter • parokia.hu • 55

most már együtt tudok létezni vele. Kint azon kaptam magam, hogy ott ülök a fehér szobában, a fehér székemen, könyöklök a fehér asztalon, nézelődök, és ez annyira megnyugtató. Rájöttem, hogy nem kell annyi inger ahhoz, hogy ellegyek. Mintha elgereblyézték volna szépen a gondolataimat, kioldották volna az örökös problémák körül forgást. Mindezt olyan közegben tapasztalta meg, ahol az embereknek fontos a természet. – Az olyan családnevek is őrzik a finnek természethez fűződő szoros viszonyát, mint a Medve, Nyírfa, Patakocska, Levélke. Az utcanevek és a kerületek elnevezései is valahogy a természethez kapcsolódnak. A finnek tisztelik a vizeket, esőben is mindig felfelé néznek, nem bánják, ha eláznak. Szerintük nincs rossz időjárás, csak rossz öltözet. Elég egy gumicsizma, esőkabát, amivel kievezhetnek, vagy olyan eszköz, amivel léket vághatnak a tó jegén. Térdig gázolnak a hóban, bicikliznek a tükörjégen, fürdőt vesznek a jeges vízben, és ha épp nagy meleg van, akkor sem hagyják ki a szaunát. Van jó pár közös vonás is magyarok és finnek között. Dóra azt mondja, a

finn nyelvórákon remekelt, míg a hollandoknak, németeknek és franciáknak meggyűlt a baja egyebek mellett a szóvégi ragozással. – Eleinte sokszor felkaptam a fejem, mert itt is, ott is mintha magyar beszédet hallottam volna, annyira hasonló a finnek hanghordozása. Eddig Finnországban éreztem magam a legkevésbé idegenül, valahogy a lelkületünk is hasonló. Nekik is fontos a saját kultúrájuk, a fiatalok szívesen hordanak ékszereket, amelyeket népi eposzukból, a Kalevalából vett szimbólumok díszítenek. Dóra azért kilógott közülük ottani viszonyok között sötétnek számító szőkésbarna hajával és zöld szemével – árulja el –, és azért is, mert folyton „zaklatta” munkatársait köszönésével, jókívánságaival. A fiatal magyar lány a nehéz klimatikus viszonyok között is igen fejlett finn mezőgazdaság felépítésével is megismerkedhetett. – Egy átlagos méretű családnak van három hektár földje üvegházzal, jószágokkal és vagy negyven hektár erdővel. A farmok a tavak körül helyezkednek el, és mivel a gazdák túltrágyáznak, a tápanyag a vizekbe jut, ami túlnépesedést okoz: burjánzik a vízi növényzet. Ők viszont jó minőségű, úszásra alkalmas tavakat szeretnének. A mi feladatunk az

56 • Karakter • parokia.hu

volt, hogy hetente mintát vegyünk, és laboratóriumi körülmények között megvizsgáljuk, vajon meg lehet-e mártózni a tóban. Dóra azt mondja, finnországi tapasztalatai sokkal tudatosabbá tették, jobban érdekli, milyen helyet tölt be az ember környezetében, hiszen olyan emberek között élt, akik sokkal inkább megérzik a természet legkisebb változását is, mint mi, közép-európaiak. – Magyarként nekem észak a sarkkutatást és a nagy fehérséget jelentette, csakhogy ott is élnek emberek, akik mindig kibírták a zord körülmények között, részesei voltak az ottani természetnek, amely ellátta őket élelemmel, védelemmel a hideg ellen és segítette őket a létfenntartásban. Ez a néhány hónap még valamire megtanította. Még finnországi útja előtt pánikzavart állapítottak meg a fiatal lánynál, ezért is aggódtak érte annyian: vajon hogy fogja bírni az északi ország nem egyszer nyomasztó hangulatát. – Nem szeretek hibázni, mindig igyekszem túlteljesíteni a feladataimat, ezért amikor pánikzavarom lett, csalódott és mérges voltam, gondolván: velem nem lehet baj, nem lehetek beteg. De odakint meg tudtam bocsátani magamnak, hogy gyenge vagyok. Rájöttem, hogy amiatt ütött ki rajtam a betegség, mert olyan sokáig

Nemcsak az emberré lett Istenhez, hanem a mindenség megalkotójához is közelebb került Északon. – Ahogy néztem a tavakat, gyönyörködtem a természetben, közelebb éreztem magamhoz a teremtő Istent. Korábban elhallgattam ugyan a teremtéstörténetet, de akkor bontakozott ki előttem igazán a szépsége és a jelentősége, amikor elolvastam a nyolcadik zsoltárt és testközelből szemlélhettem egy gyönyörű vidéket.

próbáltam szorítani, hogy kifulladtam nemcsak a tanulásban, hanem minden emberi kapcsolat terén is. Érzékeny vagyok, több odafigyelést igényel, hogy rendbe tegyem magam, ez le is van írva feketén-fehéren a leletemen. Többször elolvastam a diagnózist, és próbáltam felfogni: ez én vagyok. Rajta van a TAJ-számom, a nevem, de ahhoz, hogy ezt elfogadjam, ki kellett mennem, hogy érezzem, mitől szenvedek, ha szenvedek, és mégis megtaláljak ebben valami békességet. Most már nem húzom fel magam, ha rosszul vagyok, és valahogy erőt kaptam hozzá, hogy felkeljek akkor is, ha úgy érzem, kikelni sem tudok az ágyból. A betegségével való megbékélésben a hit segített neki – árulja el.

– Készítettem magamnak egy zsoltármontázst, kiírtam mindent, ami a szívvel kapcsolatos. Rájöttem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki valaha szorongást érzett. Isten már jóval előbb tudta, hogy ilyen dolgok vannak. A kedvenc történetem a kánai menyegző, amelyen Jézus borrá változtatta a vizet. Tisztában volt vele, hogy emberek vagyunk, és ő maga is átélte, mit jelent ez. Megütötték, neki is fájt, ő is félt. Tudja, milyen, amikor én is félek, egyedül vagyok, rám jön a szívdobogás. Ez sokkal több erőt ad nekem, mint az olyan pszichológusok, akik butaságokkal próbáltak segíteni rajtam. Több keresztyén emberre lenne szükség, aki ért ehhez a szakmához, hogy valódi segítséget kaphassanak a betegek.

A teremtés rendjébe illeszkedő emberbarát élet érték, és ennek felmutatásában felelőssége van az egyháznak is Szabó Dóra szerint. A kérdésre, hogy nem élne-e szívesebben egy sokkal nyugodtabb környezetben, azt mondja: – Megkérdezték egyszer Széchenyi Zsigmondtól, hogy letelepedne-e hosszú időre külföldön, mire ő úgy felelt, Zsigmond akar, de a Széchenyi... Nagyon megszerettem Finnországot, de itt, a Kárpát-medencében akkora a gravitáció… Lehet, hogy másoknak nem elég impozáns az alföldi tücsökzene, a naplemente vagy a kisvonat, de számomra más illata van itt a levegőnek. Nehéz volna szabadulni ettől a magyarságtól. Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, Szabó Dóra

Karakter • parokia.hu • 57

Egy magyar– angol úr

Hatvannyolc éve él Angliában, hazájának mégis Magyarországot tekinti. A szovjet gyarmatosítási folyamat elől menekülve maga mögött hagyta szülőföldjét, jogi egyetemi képesítésével együtt. Itthon nem kívánatos személy volt, ma viszont úgy érzi, többet tudott segíteni honfitársainak külhoni magyarként, mintha maradt volna. Tárcy Árpáddal beszélgettünk.

58 • Karakter • parokia.hu

– A kapcsolatom Angliával elég régi, mert a sárospataki diákcsere-program révén már középiskolás koromban többször jártam kint, a szigetországot ekkor szerettem meg. Amint megkaptam a doktorátusomat a budapesti jogi egyetemen, azonnal kimentem, mert éreztem, hogy itt többé nincs hely számomra – idézi fel döntése körülményeit Tárcy Árpád. A Londonban élő öregúr kedves ismerőse temetésére érkezett Budapestre nemrégiben, ekkor fogadott minket is. Elárulta, ma már egyre kevesebben várják haza őt, hiszen itthoni rokonai, barátai közül majdnem mindenkit elveszített az utóbbi évti-

zedekben. Ezért sem tért vissza akkor sem, amikor már lett volna rá lehetősége. Nagy megrázkódtatást jelentett számára, amikor 1947-ben elvált szülőföldjétől – mondja –, ismerősei, barátai viszont támogatták döntését. Fiatal pályakezdőként nem tudott volna beilleszkedni abba a légkörbe, ami a kommunizmus első éveiben jellemezte hazánkat – magyarázza. Akkoriban ugyanis nem kívánatos személy volt: egyházközeli értelmiségi. Édesapját, a sárospataki református gimnázium egykori igazgatóját távozása után is még sokáig zaklatták, amiért „engedte”, hogy fia elhagyja az országot. Jogászból hírszerkesztő A fiatal jogásznak mindenekelőtt a biztos megélhetésről kellett gondoskodnia Londonban. Az egyetemi adjunktus az elméleti jog világából a világ legnagyobb műsorszolgáltatójának hírgyárába csöppent. – Megtudtam, hogy a BBC (British Broadcasting Corporation: állami tulajdonú, kvázi független brit közszolgálati műsorszolgáltató – a szerk.) a magyar osztályon olyan fiatalokat keres, akik ismerik a modern magyar nyelvet.

Jelentkeztem, és amikor elmondtam, hogy Sárospatakról jöttem, csakhamar interjút is készítettek velem. Néhány napon belül el is kezdtem náluk dolgozni, mivel angolul is jól tudtam. Hírszerkesztés, közvetítés volt a feladatom. Hozzáteszi, nem bánja, hogy pályaelhagyó lett, hiszen annak is örült, hogy talált munkát. Három fontért bérelt lakást, és szépen meg tudott élni kezdő fizetéséből: egy hétre hat font volt a keresete. „Igazságot Magyarországnak” Angliában a második világháború után sem különösebben törődtek Magyarország sorsával. Ezért is tartotta a magyarság olyan nagy becsben Lord Rothermere fellépését, aki még korábban a trianoni békeszerződések igazságtalansága ellen emelt hangot. A brit sajtómágnás 1927-ben jelentette meg az általa alapított Daily Mail-ben Magyarország helye a nap alatt című cikkét, amelyben kifejezte a magyar revíziós törekvések melletti szolidaritását. Tárcy Árpád szerint jobb diplomáciai kapcsolatokkal talán nem szenvedtünk volna akkora területi veszteséget, de mint mondja:

ez már történelem, és nem hibáztatna érte senkit. – A ténnyel kellett kezdeni valamit, és ahogy az angol mondja, „make the best job of it”, vagyis „hozd ki belőle a legjobbat”. Rothermere próbált publicitást biztosítani a magyar területi kérdésnek, többek között kitűzött egy nagy összegű díjat annak, aki Amerikából elsőként Magyarországra repül az Atlantióceán felett. Ez a vállalkozás Endresz Györgynek sikerült, igaz, Budapesttől hetven kilométerre kifogyott a benzinje, és kényszerleszállást kellett végrehajtania. Gépe a „Justice for Hungary” („Igazságot Magyarországnak” – a szerk.) nevet viselte. Ez annyira jólesett a magyaroknak, hogy állítólag a parlamentet is felfüggesztették, és a képviselők kisiettek elé, hogy üdvözöljék. Magyar fiatalokat képeztek Endresz hazaérkezése után két évvel baleset áldozata lett. Felesége, Katalin Angliába költözött, Londonban élt. Hagyatékának nagy részét az angol– magyar kapcsolatok ápolására fordíttatta. Az Endresz Alapítvány többek között magyar anyanyelvű angol szakos tanárok továbbképzését tűzte ki célul.

Karakter • parokia.hu • 59

– Úgy döntöttünk, arra érdemes fiatal magyar tanároknak lehetőséget adunk arra, hogy megismerjék a szigetországot kicsit közelebbről. Sokan eljutottak arra a háromhetes tanfolyamra, amelyet két oxfordi tanár vezetett. Nem vakációra jöttek, hanem napi hat órában keményen dolgoztak. Mivel angol szakos tanárokról volt szó, a nyelvtudásuk megvolt hozzá. A legtöbbjüknek megmaradtak a kint szövődött kapcsolataik, a tapasztalataikat pedig itthon továbbadtak – meséli az egykori kuratóriumi tag. Megtudom azt is, hogy Tárcy Árpád tizennyolc évig a neves oxfordi történész, C. A. Macartney által alapított Angol–Magyar Társaság titkára volt. Beszélgetésünk közben az az érzésem, még számos, szerényen elhallgatott megnyilvánulási módja lehetett az elmúlt hatvannyolc évben a Tárcy Árpád-féle diplomáciának. A nyelvtudás hatalom Arra azonban fény derült, hogy nemcsak a honi, hanem a Londonba települt magyarok iránt is felelősséget érzett. Az emigrációját követő évben történt, hogy Dobos Károly fasori lelkipásztorral megalapították a londoni magyar református gyülekezetet, amelynek beszélgetőtársam ma is presbitere, mi több, jelenlegi „korelnöke”. – Kétszáz bejegyzett tagja van a londoni magyar gyülekezetnek, amelyet csaknem tíz éve Salánki István erdélyi lelkipásztor és felesége gondoznak. Nagyon fellendítették a gyülekezet életét. Ez azért is van, mert a lelkészünk angolja kiváló. A kinti magyarok általában azért vannak olyan elképzelhetetlenül rossz helyzetben, mert gyenge nyelvtudással szerte a világon sehol nem lehet megélni, és nekik koncentrálniuk kellene erre. Sokan a képesítésük alatti állást kapnak, de akik jól beszélnek angolul, rövid időn belül elérhetik a született brit entellektüelek társadalmi megbecsültségét. Mások az egyházaktól kaphatnak

60 • Karakter • parokia.hu

segítséget, tőlünk, a római katolikusoktól és az evangélikusoktól is, akikkel jó kapcsolatokat ápolunk. Az örökség Segíteni másokon, ápolni a magyar kapcsolatokat, kamatoztatni a tehetséget – a lista korántsem teljes, ám így is jelentős. Talán ezekkel a jellemzőkkel lehetne körvonalazni azt az örökséget, amelyet Tárcy Árpád fiaira hagyományozott. Gyermekei igyekeznek is azt magyar édesapjukhoz méltó módon ápolni. – Skót lányt vettem feleségül, aki megtanulta nyelvünket. Két fiunk közül az egyik folyékonyan beszél magyarul, munkája révén sokszor megfordul idehaza is. A másiknak sajnos nem volt alkalma jól megtanulni a magyar nyelvet. Igaz, néha nekem is keresnem kell egy-egy szót, mondogatják is a fiaim, hogy „your Hungarian is rusty” („rozsdás a magyartudásod” – a szerk.). Tárcy Árpád egyik fia közvetlenül is folytatja a magyarok között végzett szolgálatot. Claygate-i gyülekezete tanár és orvos tagjaival minden nyáron ellátogatnak Kárpátaljára, ahol a helyi református gyülekezetekkel összefogva négy település – Nevetlenfalu, Akli, Újakli és Szőlősgyula – lakóinak segítenek. Teljes körű orvosi és fogorvosi ellátásban részesítik a rászorulókat, az

ifjúsági munkások pedig a kallódó fiataloknak szerveznek programokat, és hirdetik az evangéliumot. A program rendkívül népszerű a környékbeli gyerekek körében is, hiszen velük szervezetten az angolokon kívül egész nyáron nem törődik senki. Jótevőik az egyik ottani magyar iskola fejlesztésében is segédkeztek: számítógépparkot létesítettek és kisbuszt adományoztak, a kárpátaljai magyar gyerekek sárospataki taníttatásához pedig további anyagi segítséget nyújtanak. Az otthon Gyökerestül vált el szülőföldjétől, de gyökerei éltek, amikor másik talajba kapaszkodott. Tárcy Árpád azt mondja, bárki, aki sikereket ért el külföldön magyarként, azért emelkedhetett fel, mert itthon jó alapot kapott. Bár ő maga sokszor látogatott Magyarországra, már ritkábban tér vissza hazájába, hiszen családot alapított és saját, kinti vállalkozása is szívéhez nőtt. Angliát azért szereti, mert mint mondja, aktív demokrácia van a szigetországban, az emberek megértőek és lehet politikamentesen élni, ám hozzáteszi: hatvannyolc évnyi távollét ellenére otthonának csakis Magyarországot tekinti. Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

21. századi Biblia? A magyar társadalomnak csupán két százaléka olvassa naponként a Bibliát, ezen az arányon is szeretne javítani a Magyar Bibliatársulat. Idén tavasszal mutatták be a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a revideált új fordítású Bibliát. Miben más ez a Biblia, mint a Magyarországon forgalomban lévő nagyjából tucatnyi fordítás – erről is beszélgettünk Pecsuk Ottóval, a Bibliatársulat főtitkárával.

Mostanában divatos arról beszélni, hogyan fordítsuk le a kor nyelvére a bibliát. Örök érték és korszellem: merre billen a mérleg nyelve? Nem a korszellem számít, azonban a mai embernek tényleg vannak bizonyos adottságai, így ha nem megfelelő a bibliafordítás, akkor ez meggátolhatja a megértést, sőt azt is, hogy egyáltalán érdekeljen valakit a Biblia. Egyes modern fordításelméletek szerint ha valami nem érdekel minket, azt már tudat alatt sem akarjuk megérteni, és nem fogadjuk be az irrelevánsnak tartott információkat. Számos esetben azt látjuk, hogy a Biblia tradicionális nyelve az előbb említett folyamatot indítja el, és emiatt sok ember úgy érzi, hogy a Biblia nem neki szól. Mai magyar nyelven akartuk megszólaltatni a Bibliát, hogy aki olvassa vagy hallja, abban feltá-

madjon az érdeklődés, még akkor is, ha távol áll az egyházi közegtől. Sokszor halljuk, hogy egyedül olvasgatva a Bibliát nem lehet megérteni, ehhez szükséges igehirdetést hallgatni, közösségbe járni. Mit gondol erről? Természetesen lehet egyedül olvasni a Bibliát, és arra is van sok példa, hogy valaki bármilyen egyházi előképzettség nélkül egy evangéliumi szakaszt olvasva megtért. Kétségtelen azonban, hogy hosszú távon a közösségben való bibliaolvasás sokat segít, hogy jobban megértsük az ige üzenetét, el tudjunk benne mélyedni és a saját életünkre tudjuk vonatkoztatni. A magára hagyott bibliaolvasó ebben a tekintetben hátrányt szenved, hiszen a másik ember élménye, élettörténete példa lehet számunkra és megerősödhetünk abban, hogy

nem vagyunk egyedül a gondolatainkkal, kérdéseinkkel. A Biblia legjobban az egyházi közösségben szólal meg. Nagyjából egy tucatnyi aktívan használt bibliafordítás forog Magyarországon. Miért volt szükség egy új kiadású Bibliára? A revíziót több szempontból is fontosnak tartottuk. A Bibliatársulat alapvető feladatai közé tartozik a revideált Károli-Biblia terjesztése, amely a hagyományos egyházi keretek között és az idősebb generáció számára még mindig a legfontosabb fordítás. A másik fontos feladatunk, hogy mai magyar nyelven próbáljuk szinten tartani a Biblia fordítását. Ez utóbbi folyamatos feladat, ami azt jelenti, hogy nagyjából 20-25 évente áttekintik a fordítás szövegét és változ-

Karakter • parokia.hu • 61

tatnak rajta, követve a beszélt nyelvet, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A Bibliatársulat 2006-ban tekintette át azt a Bibliát, amelynek utolsó revíziója 1990-ben volt. Mit vizsgáltak? Három szempontból vizsgáltuk a bibliafordítást. Az egyik, hogy a bibliatudomány fejlődése szempontjából szükséges-e javítás, változtatás. Fejlődött-e annyit a bibliatudomány, változhatott-e a bibliaértésünk bizonyos igehelyeknél? Azután a vizsgálat kiterjedt a magyar nyelv változására is. A harmadik szempont pedig hogy voltak-e olyan társadalmi változások, amelyek az emberek gondolkodásmódját, asszociációs bázisát, problémaérzékenységét érintették, megváltoztatták. Persze ez is összefügg azzal, hogy változik a nyelvünk, hiszen a használt nyelv kifejezi azt, ahogyan gondolkodunk. A felsorolt három szempontot vizsgálva beláthatjuk, hogy a magyar társadalom bizony nagyon sokat változott 24 év alatt. Úgy véltük tehát, hogy indokolt számba venni, mely pontokon szorul revízióra a magyar Biblia szövege. Úgy tudom, hogy nemcsak szakértői bizottság dolgozott, hanem bevonták az olvasókat is... Valóban, nem mi láttunk először munkának, hanem három évig gyűjtöttük az olvasói észrevételeket. Harmincezer észrevétel gyűlt össze három év alatt, ezt néhány száz ember adta össze. A megjegyzések többsége nem volt releváns, mert az eredeti héber vagy görög szöveg nem ismeretén vagy félreértésén alapult, azonban a javaslatok nagyjából tíz százaléka megfontolandó volt. A szöveggondozó bizottság mindezektől függetlenül saját szempontrendszert is kialakított, amelyet belefoglalt egy úgynevezett elvi dokumentumba. Ez volt a munkánk alapja, 4-5 oldalban tartalmazta, hogy milyen szempontok és mechanizmusok mentén döntünk

62 • Karakter • parokia.hu

bizonyos esetekben. A jogosnak, fontosnak érzett olvasói észrevételeket felhasználtuk, de természetesen nem mindig egy az egyben kerültek be a Bibliába, hanem a revíziós bizottság gondos szerkesztői megfontolását követően.

sük, mit jelent az adott szöveg. A holt nyelvek eszközkészlete egészen más, ráadásul a magyar nyelvvel egyik sem rokon. A héberrel rokon nyelv például az arab, így az arab bibliafordítóknak nagy előnyük van az ószövetség fordításában.

A Szentírás Istentől való üzenet. Ha mindenki hozzászólhatott az interneten, hol van benne az isteni ihletés? Az a keresztyén egyház hitének alapja, hogy Isten Igéje a Szentlélektől ihletett. A „hogyan” kérdésében azonban az egyházban sincs teljes konszenzus, vagyis hogy pontosan hol is van az isteni ihletés. Szerintem különbséget kell tenni aközött, hogy mi az Isten igéjének ihletett üzenete, és aközött, hogyan lehet ezt mai magyar nyelven megfogalmazni. A végül figyelembe vett olvasói észrevételek sem arra irányultak a legtöbbször, hogy mit mond az Ige, hanem hogy hogyan lehet azt a legjobban lefordítani magyarra. Egy egészen egyszerű mondatot is háromnégyféle módon lehet helyesen lefordítani például angolról vagy németről magyarra, attól függően, hogy mit akarunk hangsúlyozni. Nekünk a lehetőségek közül mindig a legjobbat kellett kiválasztani, vagyis azt, ami a legjobban kifejezi Isten igéjét. Az isteni ihletettséget és a magyar nyelvi megfogalmazás módosítását tehát nem tekintem egymást kizáró szempontoknak. Minden bibliafordítás feladata az, hogy minél helyesebben fejezze ki a Biblia ihletett üzenetét.

Ha már az arabot említette: a Koránt csak arab nyelven lehet olvasni, vagyis azt mondják, hogy a tanulmányozásához meg kell tanulni arabul. Ezek szerint mi, keresztyének szerencsésebb helyzetben vagyunk? Igen, a Biblia az egész vallástörténetben az egyetlen olyan szent könyv, amely bármilyen nyelven ugyanolyan szent. Mindegy, hogy egy negyvenezer szókészletből álló ógörög nyelven fogalmazzák meg, vagy egy háromezer szóval gazdálkodó eszkimó nyelven. Ha jó a fordítás, akkor hűségesen adja vissza Isten igéjét, ez a nagyszerűsége és az egyedisége. Ez kötődik az keresztyén hit alapmeggyőződéséhez, hogy az emberré lett Jézus és a minden emberi nyelven megszólaló Biblia mindenkihez szól. Ugyanakkor a magyarban hála Istennek létezik egy több száz éves biblikus nyelvi hagyomány, ami sok más nyelvben nincs meg. A Károli Gáspár fordításán nyugvó hagyomány számos olyan megoldást kínál, ami a magyar anyanyelvűeknek ismert és kedves, tehát egy sor dologra lehet építeni.

Tovább nehezítheti a munkát, hogy a bibliai szövegek más kultúrában, sőt olyan nyelveken íródtak, amelyek ma tulajdonképpen nem léteznek. Igen, ez éles probléma a holt nyelvek esetében, ahol nincs mai anyanyelvi beszélő, akitől meg lehetne kérdezni, bizonyos dolgokat hogyan is értenek pontosan. Ezekben az esetekben az iratok összehasonlítására kell hagyatkoznunk, hogy megért-

A modernizált nyelvezeten túl miben más a most megjelent revideált Biblia? Mivel ez revízió, nem teljesen új fordítás: az 1975-ös fordításon alapul, és figyelembe vettük a 90-es revíziót is. Ilyen értelemben konzervatív revízió. A könyvészeti megoldásokban például fontosnak tartottuk, hogy amikor kinyitja valaki, ne legyen az a benyomása, hogy ez teljesen új Biblia, amilyet még sosem látott. A betűtípusa hasonló a 90-es Bibliáéhoz, mégis kontrasztosabb, jobban olvasható. A mostani Biblia 140 oldallal bővült, pedig nincs benne egy szóval sem

Attól, hogy rózsaszín vagy neonszínű borítóban kapható a Biblia, még nem biztos, hogy releváns lesz mondjuk egy kamaszlánynak. Sokkal fontosabb, hogy mit kezdünk azzal, ami a borítón belül van. A Bibliánál hatványozottan érvényes a mondás, hogy ne a borító alapján vegyünk meg egy könyvet.

több, csak szellősebb a tördelése. Ezt a terjedelmi növekedést azonban teljesen ellensúlyozza, hogy vékonyabb papírra készült. Igyekeztünk a 21. század technikai színvonalához közelíteni a kötészetben is: számos színben és kötésben jelenik meg a papírkötéstől a vászonkötésen át az elegáns aranymetszéses bőrkötéses kiadásig. Színesebb lesz ez a Biblia, mint a korábbiak? Igen, többféle színnel dolgoztunk. A régebbi kék, zöld és bordó mellé új színek is jöttek, de az extravagáns színpalettába nem mentünk bele, igyekeztünk a mértéktartással és az eleganciával kifejezni azt is, hogy ez az egyház Bibliája.

Három évvel ezelőtt jelent meg a köznyelvben csak teszkós Bibliaként emlegetett Biblia, ami nagyon színes. Ha jól emlékszem, a Bibliatársulat nem igazán üdvözölte ezt a fordítást. A könyvesboltokban azonban azt mondják, hogy mégis kapós a teszkós Biblia... A Magyar Bibliatársulat a KároliBibliát konzervatívabb és hagyományosabb egyházi közösség számára adja ki, az új fordítású Biblia naprakészen tartott szövegével pedig a fiatalabb olvasókat próbáljuk megszólítani. Van, aki úgy tartja, hogy Károli szövege a végtelenségig és a felismerhetetlenségig modernizálható, ebben valóban nézetkülönbség van közöttünk. Tapasztalataink szerint azonban az, hogy a fiatalok mit tudnak kezdeni a Bibliával, nem a borítótól függ.

Ahogy említette is korábban, a Biblia mindenkihez szól, ennek ellenére van preferált célcsoportjuk? 2017-re, a reformáció 500 éves évfordulójára készülve egy sor bibliaolvasási kampányt indítunk. A revideált Biblia megjelenése kiindulópont arra, hogy megpróbáljuk a Bibliát minél több emberhez eljuttatni. Elsősorban a fiatal felnőtteket szeretnénk megszólítani. Ez a kor az, amikor felvetődnek az emberben az élet nagy kérdései, még azokban is, akik nem egyházi közegben nevelkedtek. Ebben a nagyjából negyvenéves korig tartó időszakban nyitva van a kapu. Napjainkban a magyar társadalomnak mindössze két százaléka olvas rendszeresen Bibliát, tehát van mit javítani. Fekete Zsuzsa

Karakter • parokia.hu • 63

Helykeresés Anyagi erőközpontok diktálnak, Európában mégis demokráciáról beszélünk. Tíz analfabéta leszavazhat kilenc Nobel-díjast, ennek ellenére a demokráciát tartjuk a legigazságosabb társadalmi berendezkedésnek. Tőkéczki László történész professzorral, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnokával beszélgettünk.

Mi jut eszébe, ha meghallja a demokrácia szót? A liberalizmusról általában a szabadság ugrik be elsőként, a szocializmusról az egyenlőség. Mi a helyzet a demokráciával? Az elmúlt huszonöt év megtanított rá, hogy a demokrácia egy újkori politikai technika. A hatalom megszerzésének, megtartásának az a módja, ami elvileg az „egy ember egy szavazat” elve alapján működik. A demokráciának önmagában nincs semmi automatikusan jó vagy rossz következménye. Téved, aki fetisizálja a demokráciát. Egy előadásában úgy fogalmazott, hogy ha tíz analfabéta leszavaz kilenc Nobel-díjast, akkor ők szerzik meg a kormányalakítás jogát. Ezek szerint nem igazságos a demokrácia? A demokrácia már a megjelenésével és virágkorával is magával cipelte azt a vádat, hogy mennyi-

64 • Karakter • parokia.hu

ségi elveken nyugszik, a minőséget pedig abszolút figyelmen kívül hagyja. A tíz analfabéta és a kilenc Nobel-díjas példa valós helyzetet szimbolizál. A demokráciában kevés lehetősége van a minőségnek, azért, mert a minőség többnyire kisebbséget jelent. Isten előtt minden ember egyenlő. A konzervatív gondolkodók azonban azt a nézetet képviselik, hogy egyenlőség nem létezik... Az Isten előtti egyenlőséget természetes módon elfogadom. Az emberek azonban nem egyenlőnek, hanem egyenlő méltósággal születnek. Ilyenformán a demokráciának is ez lenne az alapja, mégsem erről szól, hanem inkább a jogok egyenlőségét deklarálják benne. A jogi egyenlőséget ugyan ki lehet mondani, de a világ mindig az erőviszonyok dinamikusan változó összefüg-

géseiben létezik. Magyarul az, hogy egyenlő jogaink vannak, nem sokat jelent, ha nincsenek egyenlő erőink. Nincsenek? Nincsenek. Az egyik ember okosabb, a másik kevésbé, az egyik erősebb, a másik gyengébb, valaki hosszabb, valaki rövidebb ideig él. Ezek olyan kérdések, amikkel kapcsolatban nem fellebbezhetünk, mert Isten akaratából van rendeltetésünk a világban. Mennyiség és minőség különbsége mit jelent a demokrácia esetén? A demokrácia világi értelmezése és az egyház teologikus értelmezése alapvetően különbözik, mert miközben a világ mennyiségi viszonylatokban képzeli el a hatalom berendezkedését, addig az egyházban a belsőnk megváltoztatásán van a hangsúly. Tehát nem az a fontos, hogy hányan mondanak vala-

mit, hanem az, hogy milyen a minőség. Ez a metanoia (átfordulás, megtérés – a szerk.) A keresztyénségben a minőség jelenti a döntő elemet. A világi demokráciában nincs szó ilyesmiről, nem kell megváltozni, csupán be kell tartani a játékszabályokat. Valóban megváltozik az ember az egyházban? Sokan igen, sokan nem. Semmi sem automatizmus. Az Úristen gondolata mozgásteret ad az embernek. Nem abban az értelemben, ahogy évszázadok óta vitatkoznak a szabad akaratról. Számos dologra hiába vágyik az ember, ha az egyszerűen nincs benne az élettörténetében. Sok ember abba pusztul bele, hogy olyan dolgokra vágyakozik, ami nem is kell, hogy megtörténjen vele. A modern ember nem akarja elfogadni, hogy nem véletlenül születik egy bizonyos helyre, és állandóan változatni akar. Elmehet valaki a szülőföldjéről, de akkor egy huszonöt éves csecsemő kezdi a világot újratanulni, hiszen nincs körülötte beágyazottság, bizalom, ismerősök. Mire ezeket megszerzi, évtizedek telhetnek el. Úgy tudom, hogy ön sem Budapesten született, mégis a fővárosban él... Radikálisabb változtatásra gondoltam, például ha valaki innen áttelepül Amerikába. Néha még az is megterhelő lehet, ha faluról városba kerülünk. Saját hazánkon belül azonban legalább a nyelv, a kommunikáció, és az alapvető kulturális összefüggések ugyanazok maradnak. Hogyan lehet az értékek között különbséget tenni és tudni, hogy mi a jó? A 21. század társadalma azért kerül válságba, mert a családi szocializációban szinte eltűnik az érték. Rengeteg szülő már maga sem tudja, hogyan nevelje a gyerekét. A konzervatív nevelésben nem engedhető

meg a végtelen szabadság, ez még a felnőttek számára is veszélyeket rejteget, nem még a gyerekeknek! Azért problematikus a mai világ, mert nem történik meg a különbségtétel a jó és rossz között. A magyarok többsége a politikát mentálisan romlottnak tartja. Ehhez a meglátáshoz jó alapot nyújthatnak az előzetesben üldögélő politikusok is. Ha ilyen az elit, mit várhatunk a társadalom többi részétől? A 21. században a társadalom jelentős része egyáltalán nem erkölcstelen. A 20. században talán még erkölcstelenség uralkodott, de ma már erkölcs nélküliségről beszélhetünk. Rengeteg ember úgy él, hogy fogalma sincs arról, hogy bizonyos tetteivel, viselkedésével erkölcstelenséget követ el. Ez a romlásnak egy mélyebb szintje. Még ha nem rossz szándékú is az ember, gyakran nem tudja, milyen különbséget kellene tennie, úgy cselekszik, mintha nem is létezne erkölcs, igaz és hamis közti különbség. Ebben a világban a többség nehezen tud eligazodni. Hová vezet ez? Káoszhoz, dzsungeltársadalomhoz vezet. A világ berendezkedését az anyagi erőközpontok diktálják. Persze korábban is láthattuk, hogy akinek nagyobb lehetősége, több pénze volt, elintézhetett számos dolgot, amit a szegényebbek nem. A 21. században azonban ténylegesen erről szól minden. Politikai összefüggésekben úgy szokták ezt lefordítani, az a fontos, hogy ki mennyi médiafelületet tud magának biztosítani. Vagyis hányszor tudja elmondani a legnyilvánvalóbb hazugságot is a nagy nyilvánosság előtt. Az emberek egy idő után megszokják ezt, és elfogadják, amit mondanak nekik. Ez nem arról szól, hogy valami igaz vagy hamis, hanem arról, hányszor sulykolják belénk a médián keresztül.

Ez félelmetesen hangzik... Nevezhető akár félelmetesnek is, de arról van szó, hogy miközben folyamatosan az emberi jogokról és demokráciáról beszélünk, a lényeg mégis az, hogy milyen érdekek, hatalmak, erők mozdulnak meg valami mellett vagy ellen. Az iszlámra azt mondjuk, hogy előretörő vallás, ez pedig azért lehet, mert még mindig tömegek tartják evidenciának azt az értékvilágot, amit képvisel. Miközben az európaiak ötszázmilliónyian vannak, képtelenek húszmillió bevándorlót asszimilálni. Hogy mi az oka? Az, hogy az európaiak egy része azt sem tudja, hogy ő kicsoda és mit képvisel, ez pedig az értékmentességet hordozza magában. Akkor kihez asszimilálódjon a bevándorló? Az sem véletlen, hogy az értékmentes nevelés és szocializáció már a 20. század végén megfogalmazódott. Egyes vélekedések szerint Európában azért szorult vissza a keresztyénség, mert az emberek egyre jobban, egyre magasabb anyagi színvonalon élnek, és a jólétben elfordulnak Istentől. Ez lehet az ok? Nem gondolom, hogy ez ettől függ, mert a régi világban is éltek dúsgazdag, jómódú, előkelő emberek, akiknek igen mély, keresztyén hitük volt. A magyar történelemben is sorolhatnánk erre példát Bethlen Gábortól Széchenyi Istvánig. Önmagában a szegénység sem vezet a hithez. A hit Istentől kapott ajándék. Hitet adni nem lehet, azonban hitre nevelni igen. Ha a hitre nevelés nem történik meg, akkor az Úristen ajándéka nehezebben tud érvényesülni. Milyen a sikeres társadalom? Nehezen fogalmazható meg a válasz, mert a mai világ a sikert, a jólétet egyértelműen az anyagiakhoz köti. Sikeres, jó emberi társadalomnak azt a közösséget tartom, ahol az emberi tőke, a személyiségek belső minősége megengedi a nagyobb bizton-

Karakter • parokia.hu • 65

ságot, kölcsönösséget, szolidaritást, vagyis azt a fajta emberi együttélést, amelynek alapján mindenki jól jár. Mikor érezzük magunkat biztonságban? Az élet- és vagyonbiztonság feltételei könnyen leírhatóak. Amikor egy társadalomban növekszik a betörések, lopások, erőszakos cselekmények száma, akkor azt mondjuk, hogy nem biztonságos. Ha fordítva van, akkor pedig biztonságban érezzük magunkat. A biztonság mást jelent nekem, középosztálybeli budapestinek, és mást egy olyan kis magyar faluban élőnek, ahol a munkanélküliség, az etnikai és egyéb összefüggések miatt nincs meg a hétköznapok elemi biztonsága sem. Az előbbiek analógiájára, elképzelhetőnek tartja, hogy a média azt sulykolja belénk, biztonságban vagyunk, és ha sokszor mondják, úgy is érezzük majd? Nem hiszem, hiszen a saját környezetét mindenki pontosan látja. Magyarországon még mindig nagyon kevesen vesznek részt a civil életben, mi az oka? Ez mélyen, a kádárizmusban gyökeredző ok. 1956 után a Kádárrendszer tudatosan apolitizálta társadalmat. A televízió megjelenésével a szűkös, alacsony fizetések mellett mindenki otthon ült, és nézte a tévét, mert az volt a legolcsóbb. Ugyan minek fordítottak volna energiát és időt olyan dolgokra, aminek hitük szerint úgysem volt jelentősége? Ezek a dolgok együttesen elvezettek a társadalom atomizálódásához. A nyugati társadalmakban az emberek hajlamosabbak közösségi összefüggésekben gondolkodni, dolgozni. Nálunk a politikailag aktív emberek száma csupán a töredéke, mint Nyugaton. Talán az emberek úgy érzik, nincs

66 • Karakter • parokia.hu

jelentősége annak, hogy részt vegyenek a közéletben. Néhányak szerint a mindenkori hatalom hibája, hogy nem veszik figyelembe az értelmiségi véleményeket, mert a tudósok hos�szú távon gondolkodnak, míg a politikusok csak négy években, és a kettő üti egymást. Ezt liberális álláspontnak tartom, és nem értek vele egyet. Amennyiben valóságos demokráciáról beszélünk, ahol az egy ember egy szavazat elve működik, akkor az értelmiségnek nem lehetnek kiváltságos pozíciói. Magyarországon az elmúlt huszonöt évben túl nagy szerepe volt az értelmiségnek bizonyos pártokban, és el is tűntek ezek a pártok. A demokráciában minden társadalmi réteg véleményét súlyozottan figyelembe kell venni. Az értelmiség semmivel nem több politikailag, mint a parasztember vagy a munkásember. Mindenkinek egy szavazata van. Milyen Isten demokráciája? A keresztyénség egyszerű tanítása. Isten demokráciája az, amikor mindenki megtalálja a maga helyét,

azaz a helyére kerül. Ez mindenkinek jó, azonban a modern világ erre kevésbé fogékony. Az emberek többsége uniformizált boldogság-, siker- és pozíciómodellt követ, ahol nincs mindenki számára egyforma hely. Emiatt rengeteg szerencsétlen ember van, aki nem tudja elérni, amire vágyakozik, és közben elszalasztja a lehetőséget, ahol valóban a helyére kerülhetne. Ez elég sötét kép, kérem, mondjon egy jó hírt! A jó hír az élet ajándéka. Amíg az ember él, bármikor észreveheti, hogy mi az Úristen szándéka vele. Amit az előbb mondtam, inkább realista, mint pesszimista vélemény. Amikor az ember az Úristen helyére akar ülni és a maga akarja a világát berendezni, az sikertelenséghez, erőszakhoz vezet. Ennek az ellentéte az igazi isteni demokrácia, amikor mindenki keresi a saját helyét, és amikor megtalálja, megelégszik vele. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

A demokrácia ára Létezik olyan társadalom, ahol minden nézetet tisztelnek? Mit számít egyetlen szavazat? Mi a demokrácia ára? Demokráciáról és keresztyénségről faggattuk Lánczi András filozófus professzort.

Mi a demokrácia? A demokrácia intézményi berendezkedés, amihez számos fogalmat és eszmét lehet kötni. Tulajdonképpen kényelmes elnevezése egy bonyolult dolognak. A demokrácia egyik pillére a többségi elv alkalmazása, a másik pedig az alkotmányossági kritérium, de sokféle demokrácia létezik. Ez azt is jelenti, hogy a demokrácia folyamatosan változik? A demokrácia a XX. század második felében formálódott ki, nem túl régi intézményrendszer. Svájcban például csak 1971-től szavazhatnak a nők. Változik a demokrácia, de ennek a változásnak vannak határai, tehát nem érintik az alapokat. Azt, amit ma demokráciának nevezünk, gyakran összekapcsolják egy liberális ideológiával, amiben fundamentálisan jelennek meg az emberi jogok. Talán

ez nevezhető a mai demokrácia specialitásának. Az egyenlőséget gyakran úgy tekintik, mint az igazságosság mércéjét, ez pedig a demokrácia alapfelfogása lehet bizonyos politikai nézőpontból. Itt kapcsolódik össze a liberális felfogással, ami áthatotta a teljes baloldalt az elmúlt évtizedekben. Mivel a demokrácia folyamatosan változik, a többségi elvet és az alkotmányosságot lehet állandónak tekinteni. Igazságosnak nevezhető a demokrácia többségi elve? A demokrácia tele van paradoxonokkal. Az egyik legismertebb, hogy mi történik akkor, ha demokratikus eszközökkel arra szavaz a többség, hogy szüntessék meg a demokráciát. Ebből is látszik, a demokrácia nem azt jelenti, hogy minden, ami alulról jön és többséget élvez, automa-

tikusan döntéssé, határozattá válik. Gyakran beszélnek procedurális demokráciáról, amiről úgy tartják, hogy semmi mást nem jelent, mint négyévente a választásokat, a törvényhozást, az alkotmánybíróságot, a szabályokat. Bár a többségi elv érvényesül benne, de sosem tisztán. Ez is forrása lehet annak, hogy a demokráciából gyakran kiábrándulnak az emberek. Mert talán úgy érzik, hogy nem számít egy szavazat... A hosszan tartó kutatások hullámzást mutatnak ebben a kérdésben. Az emberek valóban megkérdezik önmaguktól, hogy ugyan mit számít az ő egyetlen szavazatuk? Ez fontos politikatudományi probléma is, könyvek tucatjai születtek arról, hogy számít-e egyetlen szavazat.

Karakter • parokia.hu • 67

Ön mit gondol, számít? Önmagában egy szavazat nem számít, de ha mindenki lead egy szavazatot, abból statisztikailag mégis kirajzolódik a közösség akarata. Nem az egyes ember akaratától függ, hogy a sokból végül mi jön ki. A demokráciának létezik valamiféle közepe. A demokrácia logikájából következik, hogy minden politikai erő, ami nem részérdeket vagy egyetlen ügyet képvisel – ez utóbbira példa a sörivók pártja –, csak arra törekedhet, hogy néppárt legyen, és itt mindegy, hogy baloldali vagy jobboldali tömörülésről beszélünk. El tud képzelni olyan társadalmat, ahol ténylegesen minden nézetet tisztelnek? Nem. Tocqueville (francia politikai gondolkodó, történész) világosan leírta, hogy ha az ötvenegy százalék többség, akkor elképzelhető, hogy a fennmaradó negyvenkilenc százaléknak nincs beleszólása az ügyekbe. Egyes nézetek és kisebb csoportok akár üldöztetésnek lehetnek kitéve. Az üldöztetés demokratikus formáját kiközösítésnek nevezzük. A kiközösítés úgy történik, hogy bizonyos csoportokról nem vesznek tudomást, egyáltalán nem kapnak helyet a sajtóban vagy a különböző fórumokon. Az idei eurovíziós dalfesztivállal összefüggésben számos helyen felvetődött az egyenlőség és a kiközösítés kérdése. Mit üzen Európa azzal, hogy egy nőnek öltözött szakállas férfit (Conchita Wurst osztrák transzvesztita énekest) emelt a dalverseny trónjára? Európa ezzel azt éri el, hogy felerősíti a radikális pártokat. A kontinensünkön és az Amerikai Egyesült Államokban is létezik egy nyílhegyszerűen előretörő progresszivista elképzelés arról, hogy az egyenlőséget mindenfajta kisebbségre radikálisan ki kell terjeszteni. Ezt jogi fundamentalizmusnak tartom.

68 • Karakter • parokia.hu

Elkeseredett küzdelmet folytatnak azért, hogy minden vallást teljesen egyenlő mércével mérjenek és a homoszexualitás ügye ugyanolyan emberi jogi kérdés legyen, mint bármi más. Hogy mit üzen Európa? Azt, hogy soha ilyen távolságra nem került még attól az eszmétől, ami Európa gyökerét adja. A dalfesztivál győztese, Conchita Wurst nemcsak nőnek öltözött, hanem ha jól tudom, homoszexuális is. Győzelmének világos politikai üzenete volt. De éppen az ön egyik tanulmányában olvastam, hogy a demokrácia attól is demokrácia, hogy elfogadnak különböző életformákat. Akkor ez most éppen „a” demokrácia? Ha valaki elfogadja ezt a fundamentalista jogi érvelést, akkor az. De ez folyamatos vita, amelyben ütköznek az álláspontok. Védelmezni akarnak különböző életformákat, de ennek nem csak egyféle módja lehet. Nagy különbséget látok aközött, hogy valamit – például a homoszexualitást – létezőnek fogadunk el, és tiszteletben tartjuk, hogy az emberi méltóság megillet mindenkit, és aközött, hogy valamit a kirakatba teszünk és külön hirdetjük, reklámozzuk. A fiatalok számára azonban ez a szakállas néni példaképpé válik, mindenki róla beszél, mémek ezrei keringenek róla a neten... A demokrácia egyenlőségigénye (vagy -követelése) együtt jár a folyamatos tekintélyrombolással. Ez a nagy ára a demokratikus berendezkedésnek. Azért nevezem árnak, mert a tapasztalatok szerint a demokrácia képes a békét fenntartani, ragaszkodunk az intézményeihez, azonban nem bízunk semmilyen természetes emberi tekintélyben. Mindennek politikai hatása is van. Bárkinek a megnyilvánulása politikai töltetet kaphat. Például ha megszólal egy fizikus a paksi atomerőmű ügyében, akkor hiába mond pusztán szak-

mai érveket, az elmondottak alapján besorolják valahová politikailag. Ezért állandóan lerombolódik minden politikán kívüli tekintélykísérlet. A politikán kívül akkor tudok elképzelni tekintélyt, ha valaki hőstettet hajt végre, megment egy országot például, de erre kicsi az esély. Ha mégis megpróbálunk elvonatkoztatni a politikától, lehet példaképünk? Például látok az asztalán egy bögrét az FC Barcelona címerével, amiről eszembe jut a világ legjobb focistája, Lionel Messi. Egy 170 centis csatár, akinek a kinézetében semmi extremitás nincs, csak megy és ontja a gólokat… Ez speciális minta. Amiről én beszélek, az a tekintély, vagyis nem pusztán egy valamilyen szempont szerinti kiválóság, hanem egy kiformálódott személyiséghez kötött mintaés példakép. Messi a sportban példakép, hiszen az ő teljesítménye abban mérhető, hogy rúg évente ötven gólt és ez valóban egyedülálló. Amíg focizik, példakép lehet sokak számára, de ő negyvenévesen abból az egyszeri „hőscselekményből” fog élni, amit aktív labdarúgó korában tett. De hogy Messi morálisan milyen személyiség, azt nem tudjuk. A tekintélyen többet értek, valami olyasmit, ami összekapcsolódik a moralitással és a szellemi teljesítménnyel is. A demokrácia egyik problémája, hogy nehezen termel ki rátermett politikusokat, akik tekintéllyel bírnak. A feltörekvő politikusnak a budoárjába is benéznek, márpedig folttalan ember nem létezik, így aztán mindenkiben lehet találni hibát. Milyen egy igazi demokrata? Aki a joguralmat mindenek elé helyezi. A joguralom azonban nem azonos a jogállammal. Azt jelenti, hogy a törvény mindenkire egyformán érvényes, és ez az alkotmányosság legfőbb kritériuma. Már a

15. századi Franciaországban megfogalmazták, hogy akár még a király is elítélhető. A demokratánál a legfontosabb mérce a törvény tisztelete, a ragaszkodás a törvényhez. Mi napjainkban a demokrácia legfőbb mozgatója? A régiek arról beszéltek, hogy az erény. Az erény számomra nagyon kedves, és a köztársasági államformához kötődik. Rómát is az erények tartották fenn. Az embernek háttérbe kellett tudni sorolnia saját érdekét, ha azt követelte a haza. Hiába művelte a földjét, ha Róma háborúba hívott, akkor eldobta a szerszámot és katonának állt. Akkoriban az erényesség tartotta fenn a közjót, ma ugyanezt a törvények és az alkotmányos berendezkedés próbálja megtenni több-kevesebb sikerrel. A demokrácia sajátja a stabilitás, a kiegyensúlyozott intézményi berendezkedés. De mi a helyzet az egyénnel? Ma azt várják el, hogy ha valaki vallásos, az legyen a magánügye, de csoportok küzdenek azért, hogy legálisan drogozhassanak, vagyis az egyénre van bízva, hogyan éli az életét. A törvények fontosságát hangsúlyozza, de közben eszembe jutott egy korábbi gondolata. Egy rendezvényen azt mondta, hogy az embereket rá lehet

kényszeríteni különböző szabályokkal, büntetésekkel, hogy a társadalmi norma szerint viselkedjenek – ne gyújtsanak rá a villamoson, ne szemeteljenek az utcán stb. De még fontosabb lenne, hogy mindezt ne a tiltás miatt tegyék, hanem történjék meg a bensővé tétel. Talán durván hangzik, de az a fajta bensővé tétel, amiről sokan beszélnek, valójában idomítás eredménye. Csak durva szabályokkal lehet elérni. Vannak országok, ahol nagyon szigorúan betartatják a közlekedési szabályokat, és nem lehet úgy közlekedni, mint nálunk. Hogyan lehet mindezt bensővé tenni? Talán ez a német kultúrának a titka, de valószínűleg visszamegy az ősi időkig. A németek nem attól fegyelmezettek, mert így születtek, hanem egy hosszú történelmi fejlődés eredményeként. A saját belső kultúrájukat mindig ennek rendelték alá, és politikailag is ezt erősítették különböző módokon. A modernség, a modern világ és gazdaság alapvetően fegyelmet igényel a hétköznapi dolgoktól a tudományig. Kell modernizálni a demokráciát? A demokrácia olyan, mint egy mechanikusan összeszerelt gép. Folyamatosan karban kell tartani, különben valami mássá vál-

tozik. Az ókoriak is azt mondták, hogy az államforma elkorcsosulhat. A demokrácia is ilyen konstrukció. 2010 és 2014 között szép példáját láthattuk, hogy az előző húsz év tapasztalatait figyelembe véve hogyan próbálta a magyar kormány átalakítani. A kormányozhatóság állandóan probléma volt, ehhez igazították az alkotmányt, a választási rendszert. De ez is folyamatos vita tárgya, mert minden választási rendszer torzít. Mit gondol, milyen lehet Isten demokráciája? A keresztyén felfogás szerint Isten minden embert saját képmására teremtett. Ez azt jelenti, hogy valóban egyenlők az emberek, mindenki egyformán hordozza az emberi lényeget. A konzervatív felfogás azért nem azonos a keresztényi felfogással, mert a konzervatívok a természet fogalmából indulnak ki. A természetben nincs egyenlőség, csak különbségek, végül ezek mégis harmóniába rendeződhetnek. Napjainkban az ész istenítése zajlik, a demokrácia pedig az ész istenítésének egyfajta megnyilvánulási formája. A demokráciát annál jobbnak tartják, minél ésszerűbb. És mi az ésszerű? Ami logikailag bizonyítható. Ebbe nem fér bele az Isten és a természet sem. Melyek lehetnek a sikeres társadalmak? Azok lehetnek sikeresek, amelyek tudnak közösségeket építeni, de ez állandó probléma. Amerikában már az ötvenes években „magányos tömegről” írt David Riesman. A vallási alapon szerveződő közösségek azonban képesek különböző erényeket mutatni a helyi közösség szervezésében, építésében. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 69

MELEGET ADNI Félve várják a hideg telet a kárpátaljaiak, hiszen az elhúzódó ukrán-orosz válság miatt bizonytalan, hogy meddig lesz gázszolgáltatás. Kárpátaljai parókiák támogatására indított gyűjtést a Dunamelléki Református Egyházkerület, valamint egyházi karitatív szervezetek, hogy az ott élő magyar közösségeknek a téli időszakban segítséget nyújthassanak.

Ha nincs gáz Nagy bajba kerülhetnek a kárpátaljaiak, ha az oroszok elzárják a gázcsapot, mert nem tudnak majd fűteni, főzni. Aki csak tud, áttérne a vegyes tüzelésre, azonban erre sokaknak nincs pénze. Bogárdi Szabó István püspök már a nyár végén adakozásra kérte a dunamelléki református gyülekezeteket. Csak kérés – Mindennap imáinkban hordozzuk az Ukrajnában kialakult háborús konfliktus miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyarságot.

A háborús fenyegetettség mellett a kárpátaljai reformátusok egyik legnagyobb gondja, hogy teljes bizonytalanságba került a gázellátás. A parókiák többségében is csak gázkazán üzemel, ezért szükség lenne arra, hogy mielőbb alternatív fűtési lehetőséget építsenek ki. Az átalakítás súlyos anyagi terhet jelent, ezért kérjük a gyülekezeteket, hogy akár valamelyik vasárnapi perselyadománnyal, akár adakozással segítsünk kárpátaljai testvéreinknek ezt a gondját megoldani. Ez nem kötelező, csak kérés – tette hozzá a püspök. A dunamelléki egyházkerület gyülekezetei október közepéig több mint 8 millió forintot gyűjtöttek össze a kárpátaljaiak megsegítésére. Korlátozott fogyasztásra hívtak fel Az ukrán hatóságok korlátozott gázfogyasztásra szólították fel a lakosságot – tájékoztatott Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka. – Az emberek elkeseredettek, igyekeznének fához jutni, de alig lehet tüzelőt kapni, mindenki sorban áll érte. Sokan járják az erdőt, gallya-

70 • Karakter • parokia.hu

kat gyűjtenek, fahulladékot keresnek. Nagy a bizonytalanság, hivatalos tájékoztatást nem kapunk semmiről, nem tudjuk, mi várható. Néhány református intézmény – iskola, óvoda, idősek otthona, gyermekotthonok – mellett hatvanöt parókia fűtését is meg kell oldani, ahol csak lehetséges, át kell áll-

nunk vegyes tüzelésre. 108 református gyülekezetünk van, több mint háromezer család várja tőlünk a segítséget. Amiben csak tudunk, pró-

bálunk segíteni, a szegényeket tüzelőhöz juttatni, a csüggedőket vigasztalni. Sok magyar katona még mindig a fronton van, és sajnos vannak olyanok is, akik áldozatul estek a háborúnak, és már sosem térhetnek haza. Kilátástalanság Kárpátalján további gondot jelent, hogy az élelmiszertől a benzinig szinte mindennek az égbe szökik az

elnöke korábban úgy fogalmazott, hogy reménytelennek tűnik a helyzetük, hiszen a fizetések akadoznak, elmaradoznak. – Ha nincs pénz, nem tudjuk fizetni a számláinkat, és nem is látunk reményt arra, hogy a közeljövőben jóra fordulnának a dolgok. Ebbe belegondolva könnyen elszomorodik az ember. A bizonytalanság nagyban befolyásolja a hétköznapok hangulatát. És még nem vagyunk az események végén. Csak a Krisztusba vetett bizalom tud forrássá válni a szürke hétköznapokban. Jól jön a meleg holmi Kárpátalján bármilyen segítséget szívesen fogadnak, de amire a leginkább szükségük van: élelem, fa, meleg ruhák, bundás cipők, gumicsizmák, takarók, ágyneműk, illetve vegyes tüzelésű kályhák. Az egyházkerület rendelkezik engedéllyel, hogy hivatalos úton is fogadhasson adományt.

ára, munka azonban alig van, a köztisztviselőket is kényszerszabadságra küldik, mert nem tud fizetni az állam. Gyurkó Miklós, a Kárpátaljai Református Presbiteri Szövetség

Az adakozás módja Aki adakozni szeretne a kárpátaljai magyaroknak, megteheti a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül, vagy akár egyénileg is.

Bővebb információt kaphat a részletekről a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnokától az alábbi elérhetőségeken: Nagy Béla magyar mobil: +36 30 694 6986 e-mail: info@kre-diakonia.net

Felhívás Kedves Testvérek! Esperes-gondnoki értekezletünk úgy határozott, hogy az egyházmegyék gyűjtést szerveznek a kárpátaljai reformátusok megsegítésére, és az erre a célra az egyházmegyéknek megküldött adományokat a kárpátaljaiakkal egyeztetve mielőbb eljuttatjuk, hogy mind az épületgépészeti eszközöket beszerezhessék, mind a szükséges munkálatokat idejében elvégezhessék. Tisztelettel kérünk Benneteket, hogy az általatok megjelölt vasárnap perselypénzét irányítsátok erre a célra, illetve a gyülekezet körében hirdessetek adakozást. A beérkező adományokat az esperesi hivatalok fogadják, és külön nyilvántartják. Bogárdi Szabó István püspök A Dunamelléki Református Egyházkerület a K&H Bank Zrt-nél vezetett adományszámlájára fogad egyéni adományokat is. A DRE adományszámla száma: 10405004-00026931-00000001 Kérjük, az utalás közleményében tüntessék fel: „Kárpátalja”.

Karakter • parokia.hu • 71

Át a zónán, az életen A Művészetek Völgye utakat rejt: az anyag útját a megformálódásig, az emberek útját egymáshoz, az alkotó és a befogadó útjainak kereszteződését, hidakat idegen népcsoportok között, a kultúrafogyasztóból a közösség részévé válás folyamatán keresztülvivő örvényeket, hágókat, melyek a forgatókönyvektől az életig vezetnek.

72 • Karakter • parokia.hu

Ahogy a mesékben sincsenek út nélküli célok, mi sem hihetünk másban, mint a célhoz elvezető utakban – erősödik meg bennem a gondolat a taliándörögdi református udvar szépségei között bóklászva az idei Művészetek Völgyében. Akik itt adni akarnak valamit, mernek emberközeliek lenni, a galériákból és műhelyekből kitelepülni az évszázados falvak természet visszahódította romos falai közé, kerülőket ígérő, kanyargó patak partjára, a magas műveltség kimért világából a tágas ég alá. A Völgy úttalan utakra enged, ám épp eközben vezet vissza az őseink által kitaposott, láthatatlan ösvényekre. Elfogultság nélkül mondhatom, legszebb példája ennek a taliándörögdi református

templom udvara, amelyet Átutazóna névre kereszteltek idén a dunamelléki reformátusok. Az ámulat és a szemlélődés némasága lassan feloldódik, és kirajzolódnak azok az ösvények is, amelyeken a Völgy vándorai idejöttek. – Épp most készülünk Mexikóba utazni, egy konferenciára, és utána maradunk is néhány napot. Ehhez az úthoz gyűjtök itt gondolatokat – osztotta meg velünk az egyik látogató, egy valamikori utazás életképei előtt állva a kertben. – Turistaként járva egy-egy helyen időnként lelkiismeret-furdalásom volt, hogy a fogyasztói társadalom tagjaként vagyok ott valahol. Most szeretnék kicsit arra koncentrálni, hogy job-

ban befelé forduljunk, Isten és mások felé. Már most imádkozom az utunkért. Evangélikus vagyok, és tudom, hogy abban az országban nagyon sok a hívő katolikus, az indiánok nagy része is az. Szeretek elmenni a helyi közösségek alkalmaira is, belelátni, máshol hogyan élnek az egyházi közösséghez tartozó emberek – mondta el Makádi Zsófia. Eközben a körtefa alatti asztaloknál is kezd felpezsdülni az igazi kávéházi hangulat. A messzire virító veterán kisbusz vonzotta be az egyik fiatal látogatót. Kezében könyv, szakszerűen elkészített kávéja illata már eljut a kert távolabbi zugaiba is.

– Lenyűgöző ez a környezet, a díszlet minden eleme. Nagyon szeretek olvasni, és a kávéházi itallap fantázianevei is szórakoztatóak – nevet. Majd elárulja, idefelé jövet a református udvart hirdető táblán is megakadt a szeme. – Amikor még nagyon kicsik voltunk, jártunk református táborba az öcsémmel, ami nekem nagyon jó élmény volt. Aztán hosszú évekre megszakadt ez a kapcsolat, de hiányzik az a miliő, amit kisgyerekként akkor éreztem. Ez hozott ide. Kíváncsi voltam, megtalálom-e itt azt az otthonos légkört. Örülök, hogy ez a hely tényleg megidézi az ismerős, régi hangulatot – mondta Göndöcs Nóra. A régmúlt időket idézi meg az egykori kántortanító házának több száz

éves épületében megrendezett kiállítás, videoinstalláció is. A konyhában régi sparhelten rotyog a fazék, alatta a tűz pattog. A kopott bőröndöket, retró fényképezőgépeket, megsárgult jegyzetfüzeteket és sok más kincset rejtő nappaliban rálelhetünk a készülődés és a megjárt utak nyomaira, a padlásfeljáróban az emlékeket előhívő sötétkamrára. A tárgyak marasztalnak, a hangulat mozdulatlanságban tart. Szüleink, barátaink és saját legszebb napjaink tükre a szoba. Szinte hallható emlékekként tör elő megélt utazásaink öröme, a lubickolás, a baráti társaságok nevetése, a vonatállomások többszólamúsága. A szobában gyermeki önmagunk szaladgál, igazi vágyainkra és magunkra találunk. Öröm és szomorúság ekkor nagyon közel vannak egymáshoz. De végül az öröm győz. A kiállítás hitet ébreszt. Emlékeztet rá, hogy ha épp nem jelzi is semmilyen tábla, a mai nap éppúgy az utunk része.

tottunk ki, mint ebben az évben, de a kiállítás valójában csak ürügy – árulja el az Átutazóna rendezője, Füle Tamás. – Ürügy arra, hogy az emberek leüljenek, igyanak egy kávét, és ha elindított bennük valamit ez az egész, akkor beszélgetések alakulhassanak ki. Meglepő módon nagyon mélyre lehet jutni ilyenkor, hiszen az a tapasztalatunk, hogy nemcsak kérdések, hanem hiányok és vágyak is felszínre törnek a látogatókban. Az udvar beszélgetésre alkalmas helyszíneit egy fiatal felnőttekből álló csapat működteti. Többen megfogalmazták, hogy számukra az a kép volt vonzó, hogy van

– Szavakkal nagyon nehezen megfogalmazható, mit érzek. Egy hét múlva már Szaúd-Arábiában leszek, öt évre kiköltözöm. Iskolákat fogunk üzemeltetni a munkatársaimmal, izgalom és félelem van bennem. Az elszakadás, az elvándorlás témája épp ezért nagyon megérintett – töri meg a csendet egy látogató, Németh Attila. – Még soha ekkora területen nem állí-

itt egy kis közösség, akik láthatóan jól érzik magukat, talán még szeretik is egymást, és igényük támadt arra, hogy egy kicsit közelebbről is bepillantsanak ide. A dunamelléki reformátusok tizenhárom éve visznek programot a Művészetek Völgyébe, amelynek csaknem negyed évszázada kezdettől fogva célja, hogy értékeket mutasson

Karakter • parokia.hu • 73

be, hagyományokat ápoljon, mindezt pedig csakis színvonalas művészeti produktumokkal tegye – a kézművességtől a mozdulat- és szóművességig. – A Völgy szervezőinek törekvése, hogy megmaradjon a művészi színvonal, az értékeket pedig megőrizzük, sőt, meg is haladjuk azokat. A meghaladva megőrzés gondolata pedig összecseng a reformáció alapgondolatával is – magyarázta Bölcsföldi András stábtag, az utazást mint témát feldolgozó református udvar másik koordinálója. A budapesti teológia spirituálisa maga is szervez tematikus utakat a leendő lelkipásztoroknak, az elmúlt évek legszebb utazásaiból merít az Öt érzék utazás című program is, amelynek a református templom ad otthont délutánonként. A közel-keleti ízek, autentikus dallamok, szőttesek mellett ilyenkor a legemlékezetesebb élmények is előkerülnek. – Időnként az jelenti a legtöbbet egy útban, ami szabálytalan. Amikor furcsa helyeken aludtam, azt mind megjegyeztem, de amikor kényelmes szállodában szálltam meg, ahol az ajtó barna, a függöny kék, semmi nem maradt meg az élményből. Ha mindig kiszámolunk mindent előre, és még úgy is történnek a dolgok, ahogy vártuk őket, elképzelhető, hogy semmi többletet nem élünk át. De ha bizonyos részletekben kockáztatunk, egy idő után megtanulunk fölkészülni arra, hogy váratlan helyzetek bármikor

74 • Karakter • parokia.hu

adódhatnak, de már nem esünk kétségbe, ha ránk esteledik valahol. A Pál apostol missziói útjait feldolgozó utazás élményeit egy ismerős hölgy is hallgatja. Varga Zsuzsanna a helyi református gyülekezet tagja, üknagyapja maga is kántortanító volt

Taliándörögdön. – Fiatalkoromban sokat utaztam, de a legnagyobb utazás, hogy itt kötöttem ki, az őseim falujában. Édesapám halála után döntöttem úgy, hogy visszajövök dédszüleim birtokára. Itt megtaláltam a gyökereimet. Ugyanazon az

ajtón megyek be nap mint nap, amin ők, úgy élek, ahogy édesanyáék éltek. Mindent megtermelek magamnak, de nem úgy fogom fel, hogy milyen sok dolgom van, inkább olyan, mintha játszanék. Mindenkinek megvan a maga életmeséje – ezt már a mesesátor házigazdája, Laczay Ágnes mondja. Az udvar egyik legvarázsosabb sarkában kényelmes babzsákfotelek várják a megpihenni vágyókat. Testvértörténetek, fabulák, amelyek a jó döntés meghozásában segítenek, csodás történetek, mesék nőkről férfiaknak, férfiakról nőknek – a mesélésben járatos tanító igyekszik mindenkinek személyre szabott történetet választani. – Természetesen nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek szóló mesék tárháza is igen gazdag. Régen nagyon szépen élt a mesélés hagyománya: az emberek egy-egy történettel segítették egymást, amikor valakinek útmutatásra volt szüksége valamilyen kérdésben. A meghallgatott mese azért jó, mert a filmekkel, színdarabokkal ellentétben a saját fantáziánkat használjuk, nem a készen kapott képeket, így mindannyiunknak megvannak a saját szegénylegényei, királylányai, palotái, ráadásul a karakterekben egy kicsit mi is benne leszünk. Idővel rá kell ébrednünk, hogy a meséknek, az élettörténetünknek mi kell hogy legyünk a főszereplői, hiszen minden-

kinek a saját útján kell járnia, még akkor is, ha vannak útitársai, választott céljai és jócselekedetei. – Már csak azért is jó itt lenni, mert nem nagyon van időm megállni, leülni. Egy ideje próbálok tudatosan is figyelni arra, hogy a nyaraláson ne csak kipipáljam az újabb és újabb helyszíneket, hanem legyek jelen, érezzem a talpammal az utca kövét – fogalmaz Krizsán Krisztián. – Ha elmegyek valahová, szeretek lélekben készülni az útra. Idefelé jövet szándékosan nem a jobb és gyorsabb úton vezettem, hanem a kis falvakon keresztül jöttem, hogy lelassuljak és meg tudjak érkezni. A fiatalember az udvar minden pontján elidőz, a kiállítás fotóit nézegetve pedig elárulja, ő maga is szeret fényképezni, és különösen örül, hogy a modern képanyagot egy régi épület falai közt veheti szemügyre. – Érzek benne valami varázst, lelkületet, ezért is szeretek olyan helyekre kirándulni, ahol meg tud érinteni a történelem. Elképzelem, ahogy ezeket a szép kis bőröndöket jobbra-balra pakolták a gazdáik, miközben utaztak. Valahogy régen más volt az utazás... Készültek rá, nem úgy, mint most, hogy összedobunk mindent, és akkor uccu neki, megyünk, mert van félóra, hogy elérjük a repülőt. Ebben a régi épületben sokkal jobban át lehet érezni, milyen lehetett annak, aki egy kis

településről elindult deákként valahova tanulni. Valahogy el kellett neki búcsúzni az addigi életétől, hiszen lehetséges, hogy korábban csak akkor jutott el három falun túlra, ha volt egy nagy vásár vagy búcsú, ahová fölkerekedett.

Ahogy az utazásra, úgy az Istennel való kapcsolatra is időt kell szánni – magyarázza. – A világ, amiben élünk, állandó, csak a díszletek mások. Most autóval jöt-

tem, de ezelőtt jó néhány évvel lovas kocsival vagy gyalog tettem volna meg az utat. Ezért tartom jónak, ha le tudom lassítani a lépteimet. Másképp veszem a levegőt, észreveszem, hogy a kis harkály a közelben kopácsol, és itt van már nem messze az árnyék, ahol meg lehet pihenni. Sokat vezetek, ami jó alkalom a gondolkodásra, de amikor a sztrádán falja a kocsi a kilométereket, akkor nem érzem magam olyan közel Istenhez, mint a kanyargós kis utakon. Ha a zaklatott menni akarás hajt minket, nem tudunk sem rá, sem senki másra figyelni, aki körülöttünk van, hanem csak akkor, ha nyugodt, szabad a lelkünk. Az utazásban meg lehet élni a szabadságot. Ahogy ebben a régi épületben megbújik egy valaha élt család története, úgy Isten is itt van körülöttünk, mindenben megmutatkozik. Csak le kell ülni kicsit a székre és meg kell próbálni elképzelni. Aki nem hiszi, járjon utána legközelebb Taliándörögdön! Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 75