Karakter Magazin 2017/2

PArokiA.hu VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

VÍZZÉ VÁLTOZTATNI A BORT

Családról és hivatásról

FIGYELNI A CSÖNDET Isten és az anyaság

EZ ÍGY SPORTSZERŰ Befogad és elfogad

A LEGBÁTRABB KÉRDÉS

1956-ról történész szemmel

2017. december

PArókiA sAjtószolgálAt

dunAmelléki reFormátus egyházkerület

TARTALOM 04 A kegyelem ígérete

Szubjektív tárlatvezetés

45 A halál, az angyal és a félkegyelmű

Három nézőpont egy emberi sorsban

08 A legbátrabb kérdés

1956-ról történész szemmel

49 Az vagy, amit megeszel?

Túlzás vagy követendő példa

az egészséges étrend?

12 Ahol szeretni tanulsz

Hogyan lehetne boldogabb

családi életünk?

15 Ez így sportszerű

Lelkész, aki befogad és elfogad 18 Túl a korlátokon

Együtt élni a veszteséggel 20 Kinyílt az ajtó

Egy roma fiú az álmok útján 23 Jézus és a rock and roll

Hogyan viszonyuljunk rocker

ifiseinkhez?

27 Kijelölni az utat

Kreatív hagyományőrzés a

reformáció emlékévében 31 A lemoshatatlan jel

Egy nyomaveszettnek hitt

keresztelőkészlet üzenete 34 Történetek a tulipános ládából

Három régi asszonysors

egy mai nő szemével

52 Tabuk nélkül, szívvel, lélekkel

Mit engedhet meg magának

egy lelkészfeleség?

54 Vízzé változtatni a bort

Családról és hivatásról

a Kaszó-házaspárral 58 Dunamelléken történt

Oktatás, misszió és gyülekezeti élet 62 Az út visszafelé

Rehabon a tó körül 66 A megfelelő hely

Egy kenyai–amerikai lelkészházaspár

Budapesten 70 A kegyelem hírnöke

Magyar fotós harca az Iszlám Állam

ellen 75 Ami el nem pusztítható

Mit mond a testről a Biblia,

az orvostudomány és a lélektan?

78

38 Figyelni a csöndet

Isten és az anyaság – Szabó T. Anna

költővel beszélgettünk 41 A remény hangja

Hivatásról és hűségről beszél

Sillye Jenő dalszerző-énekes

2 • Karakter • parokia.hu

Hová lettek a valaha volt evidenciák?

No, de melyik gyülekezet nem missziós?

ünnepelni nehéz A kiküzdött fényességben sokszor görnyedt háttal állunk, tovább cipeljük terheinket. Ilyenkor is meg akarunk felelni a magunk és a mások kén�szerítő elvárásainak. Feloldódni csak az tud, aki leoldja kötelékeit. Az ünnep igazi lényege a szabadság – nem a kötelesség, nem a megfelelni vágyás: az önzetlenség örömének megélése. Ajándék, amire érdemes várni.

Nekem két átlén�egítő Isten-élmén�em volt, és mindkettő a szabadságról szólt. Az első g�erekkoromban a kolozsvári Kakasos templomban történt, amikor megengedték, hogy játsszam a harmóniumon. Egyedül voltam a fehér falak között, zsoltárt énekeltem, és egyszerre akkora öröm járt át, hogy elcsuklott a hangom. A könnyeimen át énekeltem tovább, mert ez a szavak nélküli üzenet azt sugallta, hogy az éneket nem szabad abbahagyni, mert a zenével emelkedhetünk önmagunk fölé. Minden szabad dallam hálaének. A másik élményem Jeruzsálemhez kötődik. A Siratófalnál álltam, teljes testemben megrendített az emberi szenvedés sűrű panaszáradata.

Egyszerre, mintha valaki szelíden felemelte volna a fejem, felnéztem, és láttam, hogy a kemény kövek közül bokrok hajlanak ki, az ágakon vidám madarak csivitelnek. És akkor a fén�es ég alatt eg� élő, tiszta hang kezdte mondani bennem, határozottan és jól hallhatóan: „Nézzétek az ég madarait...”

Körülöttem mindenki sírással és fájdalommal volt tele, de engem felemelt a földről ez a fén�es tapasztalat, átadott ismét a teljes örömnek, annak a megrendítően erős, mindent átjáró érzésnek, hogy rábízhatom magam valakire: nem vagyok egyedül, vigyáznak rám. Hogy legbelül egy vagyok az egész világgal – és nemcsak a szenvedésben, hanem az örömben és a szabadságban is. „Szabadon szolgál a szellem” – szól egykori Alma Materem, az Eötvös Collegium jelmondata. Mindenki erre törekszik: szabadságra a lelki nyugalomban, a szeretetteli, önkéntes szolgálatban, a felszabadult örömben. A szabadság ellensége a félelem, a torokszorító hallgatás, az elfekél�esedő hazugság, a tüskés bezárkózás, a megalázkodás. Éltetője viszont a barátságos kíváncsiság, az őszinteség, az önállóság, a megértésre törekvő, és ezért a megbocsátás gesztusát sem kizáró figyelem. Bizalom csak ott születhet meg, ahol senki nem él vissza a hatalmával. A bizalom nem afféle kifelé acsargó, befelé mégis rettegő vakhit: a bizalom felszabadít. Utat nyit a szeretetnek.

A szabadság lehetőségeit, a szeretet közelét keresi ez a lapszám is, ünnepen innen és túl felkutatva és megmutatva a bizalom ragyogását. Örömteli olvasást kívánok!

PAROKIA.HU PAROKIA.HU VÁLOGATOTT VÁLOGATOTT ÍRÁSOK ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL DUNAMELLÉKRŐL

Az égő szívű ember A legszenvedélyesebb lelkész, Végh Tamás

VÍZZÉ VÁLTOZTATNI A BORT Családról és hivatásról A zene szárnyAin

Hitről és tehetségről Devich Gergely csellista szemével

sok vAgy kevés?

FIGYELNI A CSÖNDET Kinőtte a gyerekcipőt a hetvenéves Isten és az anyaság rózsatéri gyülekezet

egy mAgyAr-Angol úr

Diplomácia szívvel, EZ ÍGYmagyar SPORTSZERŰ brit mértékkel Befogad és elfogad

A demokráciA árA Aszámít LEGBÁTRABB KÉRDÉS Mit egyetlen szavazat?

történész szemmel Filozofálás1956-ról Lánczi Andrással

2017.

2014. DECEMBER

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT SAJTÓSZOLGÁLAT PARÓKIA

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET EGYHÁZKERÜLET DUNAMELLÉKI

Felelős kiadó Bogárdi Szabó István Dunamelléki Református Egyházkerület ph@raday28.hu

Újságírók Fekete Zsuzsa d.feketezsuzsa@gmail.com Jakus Ágnes jakus.agnes@gmail.com

Szerkesztőségvezető Füle Tamás fuletamas@gmail.com

Parókia Sajtószolgálat 1092 Budapest, Ráday u. 28.

www.parokia.hu

Szabó T. Anna költő

Karakter • parokia.hu • 3

A kegyelem ígérete „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság tényét, az elmúlt dolgok és emberek olykor komisz szokását, hogy lepecsételt tartalmakat, titkokat hagynak maguk után. Mennyi titka lehet valakinek?

Sokunk szeretett írónője református volt. Ezért is találkozhattam éppen az ő modern írózongorájával – mel�lyel valaha regényeit kottázta – az Ige-Idők. A Reformáció 500 éve című kiállításon a Nemzeti Múzeum falai között. Bejártunk egy történelmi ívet, időrendben. Mi lesz ezután? A reformációról szóló kiállítás és a reformáció eddigi története után – mindez hogyan folytatódik?

4 • Karakter • parokia.hu

Mennyi titok van a régiben? És mennyi titok van az újban?

Számomra a reformáció gondolatában a legrokonszenvesebb a mély és bizakodó érdeklődés. A kiállításban a számos terület együttes jelenléte is erre bizonyíték. Ezen felül ez az érdeklődés mind a múltat, mind a jövőt illetően nyitott. Hiszen másképpen hogyan formálódhatna? Hogyan építkezhetne az előző pillanatból, és

hogyan születhetne abból újjá? Mi kutatható tehát a reformáció fényénél – múltunkról?

A múltnak titkairól Szerethető ebben a kiállításban, hogy eldönthetjük, miképpen vagyunk jelen benne. A jelentős évfordulóra való tekintettel – s mert talán magam is gazdagon reflektív élethelyzetben vagyok – végtére is az

alábbi kérdéssel foglalkoztam: Ez az 500 év – hol van bennem, s benne hol vagyok én?

Egy református titkairól A reformáció jól ismert tételeit a finom, ám hangsúlyos személyesség teszi megközelíthetővé számunkra.

Végig az az érzésem, hogy kön�nyen tudok a kapcsolódni a kiállítás gondolati útvonalához. Megható látni Károli Gáspár, a bibliafordító kézírását, aki pontosan igyekezett a lefordított bibliai passzusokat jelölni a nyomdatördelőknek, vagy éppen Lorántffy Zsuzsanna hímzését, aki úgy szerette a férjét, hogy arra gondolt: saját hímzését küldi el ajándékba a gyülekezeteknek, melyeknek támogatásában férje elkötelezetten részt vállalt. Gyönyörűek! Önkéntelenül is saját életemhez fordulok. Például, itt van a fehér falak emléke, melyeket gyermekkoromtól kezdve a templomokban láttam.

Emlékszem, amikor először kérdeztem: miért éppen fehér? Aztán, óvodás korunkban láttam a társaimnál először, hogy máshogy kulcsolják imára a kezüket. Hogyan alakult ez így? Olykor talán megrendítő lehet felismernünk, hogy miképpen vagyunk beleszőve a történelem szövedékébe, és hogy a történelem hogyan hagyta ujjlenyomatait mindazon, ami körülvesz bennünket.

A meghittség titka Történelmileg a reformáció idején szökkent szárba a könyvnyomtatás.

Gutenberg találmánya, a könyvnyomtatás forradalmasításával vált lehetővé az, hogy egyre többek otthonában megjelenhessék a könyv. Sokunk kedvenc szokása, hogy elbújjunk egy jó könyvvel, és a következő néhány napban a történetből való kiesés mindig némi szomorúságot okozzon nekünk – itt alakult ki. Az a meghitt, „belső szobás” imádság, amelyet a Bibliánkat olvasva, Isten jelenlétében időzve egyedül gyakorolhatunk, szintén összefügg a reformáció korában történt kulturális forra-

dalommal. Ekkor teremtődtek meg az erre lehetőséget nyújtó feltételek.

A közvetlenség titka A reformáció alapvető célja volt a nemzeti nyelven való igehirdetés.

Hogyan válik ez jobban megfoghatóvá, mit jelent ez nekem?

Az asztalok között haladva épp egy csomó régi könyvet állunk körül. Észrevettem az egyik könyv szélén az apró, fekete betűk sokaságát. Mennyire szeretem azt, amikor kézzel írott levelet vehetek kézbe!

Tudom, hogy valaki elérhetetlenné tette magát a külvilág számára, hogy a levélírás idejéig nekem, a címzett számára váljon elérhetővé.

Nekem adta az idejét és a figyelmét.

Egy kézhez kapott levélben mindez benne van – erre gondolok itt. És persze a szorgos fordítóra, Károli Gáspárra, aki az első teljes magyar nyelvű bibliafordítást készítette. Aki a Szentírás fölött ugyanígy ült, és teljes figyelmével jelen volt. Lehet, hogy néha elakadva, szavakat keresve. Isten beszélt hozzá, és Károli is beszélt Istenhez, minden bizon�nyal. Úgy képzelem, sokat kérdezett.

Milyen gyönyörű, amikor megérezheti valaki azt, amit a húsvéti üzenet tanít: lebomlottak a falak közöt-

Karakter • parokia.hu • 5

tünk, nem vagyunk elválasztva többé Istentől! Kérdezhetünk és hallgathatunk. Személyes kapcsolatunk lehet vele, és Isten kíváncsi ránk.

A múzeumtérben a látogatót a reformáció irányai vezérlik. Mint a tűk az utazó térképén, úgy jelzik az utat a padlóból kiemelkedő karcsú oszlopok, rajtuk a reformáció főbb elveivel, mint a Sola scriptura (Egyedül a Szentírás) vagy a Sola gratia (Egyedül kegyelemből).

A megértés titka A fordító a legpontosabb közvetítés feladatát vállalja magára, amikor fordítást készít. Számtalan történelmi példából és saját életélményeinkből is megsejthettük már: meg kell próbálnunk és meg kell tanulnunk annak a művészetét, hogy jobban értsük egymást. Nekem ezt szimbolizálja ez a könyv, a régi Biblia lapjai Károli széljegyzeteivel, teljesen eredetiben.

Azt, Aki titok nekünk, annak szavát talán így nagyobb esélyünk van jobban érteni.

Másrészt, ha a magyar történelem akkori eseményeire gondolunk, amikor a megosztottság és a zűrzavar alaposan megnehezítette a megállást – gyógyír lehetett, hogy a kor embere megismerhette Isten gyógyító mondatait. Megtapasztalhatta az üzenet egyszerű személyességét, mely Őhozzá szól.

A közösség titka Az egyik üvegvitrin mögött óra ketyeg, erre pillanthatott fel néha Ottlik Géza, miközben talán éppen az Iskola a határon című könyvét írta, ebben tudósít a Kőszeg egyik régi épületén található feliratról: „Non est volentis…”. A névtelen piktor Pál leveléből kanyarintotta a homlokzatra a Kegyelem leggyönyörűbb hitvallását: „Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené.” Ottlik Géza regénye a kegyelemről írott könyv. Így ír a két embert összekötő „valamilyen különb és rejtelmesebb megértésről”.

A kiállított tárgyak között talán a szép, míves úrvacsoraserlegek kívánkoznak ide, amelyek a Krisztus körüli asztalközösségbe kapcsolnak bele minket.

A változás titka A reformációval különösen népszerűvé vált a peregrináció – ma tanul-

6 • Karakter • parokia.hu

mányútnak, külföldi ösztöndíjnak fordítandó – gyakorlata. A művelődés főbb műhelyeiből, a református kollégiumokból gyakran indultak régi diákjaink Európa híres egyetemvárosaiba. Kőrösi Csoma Sándor, talán nem túlzok, ha azt írom: a leghíresebb magyar zarándok, a nagyenyedi Bethlen-kollégiumból jutott el a német Göttingen városába.

Magam is nagy túrázó vagyok. A formálódásról nekem a táj változása jut eszembe. Elképedve forgatom túrakalauzaimat, amelyek az évek milliói alatt történt változásokról mesélnek kedvenc hegységeimben. Az ember úgy keresi Istenhez az útját, mint a folyó a hegyek között. 500 év geológia nagy idő a reformáció történetében, de tágabb értelemben véve a kereszténység történetében is.

A történelem titka Az első terem berendezésének ötletét igen eredetinek találom. A kiállítás alkotói azzal kísérleteztek, hogy mi mindent láthatott az, aki a reformációt megelőzően a templomba lépett.

A kiállítás tárgyaival az akkor élő ember világlátását, illetve az Istennel kapcsolatos benyomásait próbálták számunkra átérezhető közelségbe hozni. Kalauzunk lelkesen mesélt a 15–16. századi Európa színpadán zajló eseményekről. Megtudjuk, mi minden állhat a világvége-hangulat

lát. A kiállításon barangolva éppen annak láthatjuk megannyi nyomát, hogy az ember hogyan keresi a kapcsolatot az Istennel.

mögött, hol égtek a tüzek, és kik álltak csatában egymással. Járványok, a politikában és az egyházi életben tapasztalható kicsapongások, illetve a békét feldúló fegyverropogás új fogékonyságot és lelki útkeresést hoztak a kor emberének. Itt a történészi érdeklődésünk csemegézhet dátumokban, személyek és események ismeretében.

A megbocsátás titka A búcsúcédulák területére érünk.

Találónak érzem, hogy éppen így hívták őket. Hiszen mi ebben a búcsú?

Az, amire a neve is utal: az elengedés.

Egymás után jutnak eszembe legutóbbi olvasmányélményeim, amelyek a harag és a szégyen hordozásáról szólnak. Isten több helyen felhívja a figyelmünket arra, hogy tegyük le ezeket a terheket előtte. Búcsúra, elengedésre van szükség. Csakhogy azt Isten adja. Ha valóban megtörténik, az kegyelem. A reformációban az Isten ingyen kegyelmére kezdünk figyelni újra. Személyes életünkben talán ez így hangozhat: Telve voltam fájdalommal és szégyennel. Kimerültem abban, hogy mindenáron megszabaduljak ezektől.

Amikor bizalommal Istennek adtam át szégyenemet, Ő feloldott alóla.

Szeretetéből, amely tőlem független.

Bízhatok abban, hogy kegyelmét bármikor kérhetem.

A születés titka A reformáció, mint újjáformálódás, számomra legszebben a 139. zsoltárban jelenik meg. Gyönyörű az, amit a zsoltáros az új élet születéséről ír. „Te formáltál anyám méhében”, és „amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna.”

Istennél van a formáló erő, Ő képes újat szerezni. A reformáció törekvéseiben az nagyon értékes, amel�lyel ennek igazságára rá tudnak látni, ahogyan próbálnak visszatalálni Istenhez. Amikor kimondják, hogy nélküle nem tudunk megújulni. Pál nagyon találóan fogalmaz: „töredékes az ismeretünk”. Kapcsolatban kell lennünk Azzal, aki még a sötétben is

A szeretet titka A fejedelmi pár, Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna kapcsolata a kor általánosan alkalmazott gyakorlatával szemben mély és kölcsönös szereteten, szerelmen nyugodott. Hogyan maradhat meg és miként őrizhető meg a szeretet a társak között?

Azt sejtem, e mögött is a figyelmes jelenlét gyakorlása és az elköteleződés megújítása áll. Egyben látni a kapcsolatot, és azt az utat, amelyen együtt jöttünk. Elfogadni, hogy erre vezetett az utunk. Nem lemondani a megújulásban rejlő lehetőségekről.

Mi minden titok van az újban?

Mit kezdünk a régivel? Milyen az új?

Tanulva református eleink valóságosan előremutató példáiból, a múltat leginkább hálával, a jövőt pedig bizalommal tudjuk megélni. Elhagyva az utolsó termet is, kibocsáttatva az ajtón – a kegyelem ígéretében bízhatunk.

Szabó Dóra Képek: Füle Tamás, Szabó Dóra

Karakter • parokia.hu • 7

A legbátrabb kérdés Gyerekként a vagányság, a titok, a tiltás, az izgalom és a történelem morzsái vonzották.

Felnőttként olyan történész lett, akit szakmai igényesség, lelkiismeret, empátia és bátorság jellemez.

Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökével beszélgettünk.

8 • Karakter • parokia.hu

Ritka, hogy egy fiatal lány olyan nehéz kutatási témával kezd foglalkozni, mint 1956 vagy az ügynökkérdés.

Hogyan lett történész?

Már egészen kis koromban megadatott, hogy történész édesapámnak köszönhetően találkozhattam olyan különleges emberekkel, akik a 20. századi magyar történelem fontos, de a diktatúrában emigrációba vagy a perifériára kényszerített szereplői voltak, köztük Faludy György, Kéri Kálmán, Püski Sándor, Vásárhelyi Miklós, Csoóri Sándor, Mészöly Miklós, Jónás Pál, Zimányi Tibor, Benkő Zoltán. A történeteik fontosak voltak számomra.

Innen egyenes út vezet a történészi pályára?

A Radnóti Gimnáziumba jártam, ami ugyan teljesen más közeg volt, mint az otthoni, mégis kifejezetten inspiráló. 1989-ben, a rendszerváltáskor kezdtem a gimnáziumot, erősen politizáló korban. Az MDF és az SZDSZ vitái lecsapódtak a középiskolában is. Újságokat, folyóiratokat olvastunk, színházakba, kiállításokra, könyvbemutatókra, értelmiségi vitákra jártunk. Ekkoriban alakult ki kettős érdeklődésem a néprajz és a történelem iránt. Mindkét területen nagyon jó tanárokat kaptam az egyetemen, majd első munkahelyem, az MTA Néprajzi Kutatóintézete is rendkívül támogató közeg volt.

Mi volt az a szemlélet, amit a tanáraitól kapott?

A kutatás fortélyai mellett megtanították a szakmai igényességet, de legfontosabbként talán mégis azt, hogy mindig merjek bátran kérdezni, hogy nem kell elfogadni a kézenfekvő válaszokat, mindennek alaposan utána kell járni. És nem szabad félni attól, ha nem a kiinduló hipotézisnek megfelelő adat kerül elő.

Megtanították, hogy az embernek a saját szakmai lelkiismerete a legfontosabb mércéje. Bátorítottak, hogy nehéz témákhoz is hozzá lehet nyúlni, mindenről lehet beszélni, vitázni. A szakmai vita nagyon jó dolog abban az esetben, ha a célja nem a másik legyőzése, hanem az, hogy közelebb kerüljünk az igazsághoz.

Miért fontos az igazság?

Különböző igazságok létezhetnek egymás mellett, főként, ha a 20. századra gondolok. A személyesen megélt történetek ellentmondhatnak egymásnak, mégis hitelesek, az adott ember szempontjából igazak lehetnek. Nem az a történész dolga, hogy mindenkiét elfogadja, viszont bele kell helyezkednie az övétől teljesen eltérő pozíciókba, mert csak a másik

rendszerén belül értheti meg a tettei indítékát. Abban biztos vagyok, hogy nincs teljesen értéksemleges történetírás – valamilyen szinten mindannyian állást foglalunk, már témaválasztásainkkal is.

Azt mondta, hogy bátran kell feltenni a kérdéseket. Mi volt a legbátrabb kérdés, amit feltett?

Tizenhét évvel ezelőtt édesapám megkérdezte, volna-e kedvem részt venni egy kutatásban, ami az 1956. november 4-e után kibontakozó ellenállás egyik szereplőjéhez, Tóth Ilonához kötődött. A fiatal nőt azzal vádolták meg, hogy orvosi hivatásával visszaélve, különös kegyetlenséggel megölt valakit. Mivel nem politikai elítéltként, hanem köztörvényes gyilkosként akasztották fel, 1990 után sem semmisítették meg az ítéletét. Az ügy leporolása óriási történészi, politikai és közéleti vitát kavart. Tudtam, ha belevágok a feltárásba, az kizökkent a kényelmes kutatói létből, és a munkám közéleti viták kereszttüzébe kerülhet. Talán az volt a legbátrabb kérdés, hogy mi van akkor, ha a kutatásaink során arra jutunk, hogy igazak a Tóth Ilona ellen felhozott vádak, valóban embert ölt.

Ennyi idő távlatából lehet biztos válaszokat szerezni?

A feladatunk az volt, hogy az állambiztonság és a pártállami megtorló gépezet által ránk hagyott iratanyagból és beismerő vallomásokból tárjuk föl, mi történhetett valójában, vagy legalább azt, hogy mi az, ami biztosan nem történhetett meg. Minden nyomozati anyagot a megtorló gépezet hagyott ránk, így kutatásunk egyben szövegfilológiai munka is volt. Több tízezer oldalnyi iratot tanulmányoztunk át, összevetettük a különböző vallomásokat, a fennmaradt bizonyítékokat, és hos�szú, aprólékos munka után arra jutottunk, hogy a vád nem áll meg a lábán. Az adatok következetes össze-

vetése végén egymásnak nyilvánvalóan ellentmondó adatokra leltünk, amik kizárták Tóth Ilona bűnösségét. Számomra külön meghatározó személyes élmény volt, hogy könyvünk írása közben megszületett a nagyobbik lányom. Akkor, miközben Tóth Ilona perének apró részleteit igyekeztem megfejteni, sokat gondolkodtam azon, hogy egy olyan fiatal nő sorsa lett szinte napi szinten az életem része, akinek ez a csodálatos élmény nem adatott meg. A Tóth Ilona-kutatás ugyanakkor módszertanilag is sokat adott. Részévé vált az ötvenhatos kutatások új és egyik legtöbb kihívást jelentő irányának: mit lehet kezdeni a diktatúra által ránk hagyott iratokkal, hogyan lehet a sorok között olvasni? Lehet-e ezekből a dokumentumokból rekonstruálni a valós történeteket? Sok ’56os peranyagot kell újraolvasnunk, és számos meglepetés várhat ránk.

Előfordult, hogy hidegzuhanyként érte valami? Arra gondolok, hogy valakiről, akit ismert vagy becsült, kiderült, hogy ügynök volt.

A történész szakdolgozatomat Kósa László professzor úr inspirálására egy kevéssé ismert református egyesületről, a Magyar Evangéliumi Munkásszövetségről írtam. A szövetség célja az volt, hogy a világháború árnyékában a fokozódó német és nyilas nyomást ellensúlyozva megszervezze a református munkásságot. Ezt a munkát vállalta magára Muraközy Gyula, aki a két világháború közötti időszak egyik legkarizmatikusabb lelkésze volt, és Ravasz László püspök mellett dolgozott. Muraközy nagy szerepet vállalt a református egyházi sajtó megújításában, a szociális gondoskodás kiépítésében, a református értelmiség szervezésében, mindemellett nagyon jó prédikátor, sokak által kedvelt személyiség volt. Amikor az életrajzát írtam, megtaláltam az ügynöki jelentéseit az Állambiztonsági

Karakter • parokia.hu • 9

Szolgálatok Történeti Levéltárában.

Számomra ez volt az első ügynöktörténet, amikor olyan ember érintettségére derült fény, akihez volt valamilyen „kötődésem”. Muraközy sokat tett az egyházért, benne volt a háború alatti ellenállásban, a zsidómentésben, pozitív szereplője volt annak az időszaknak, amivel foglalkoztam – majd szembesültem az életének olyan részével, amely rejtve volt előttem. A Reformátusok Budapesten című kötetben jeleztem, hogy Kemény Zsigmond fedőnéven beszervezték az ötvenes években, és jelentenie kellett – többek között – Ravasz Lászlóról. Szerencsésnek tartom, hogy Muraközy Gyula volt az egyik első, akinek szembesültem az állambiztonsági anyagával, mert az ő ügynöki pályája fölvetette szinte az összes olyan dilemmát, amelyről a mai napig is gondolkodunk.

Vagyis azt, hogy mit jelent, ha valaki ügynök?

Igen, mert itt nagyon különböző életpályákról beszélhetünk. Muraközyt – többek között – a testvérével zsarolva szervezték be, a legkevésbé sem karriervágyból vagy remélt előnyök miatt vállalta. Lehetetlen körülmények között adta jelentéseit, ezekben folyamatosan olyan információkat közölt Ravasz Lászlóról, amelyekkel az ÁVH semmit nem tudott kezdeni. Muraközy igyekezett mindig semleges, érdektelen jelentéseket tenni.

Erről találtam is megerősítést a tartótisztje egyik értékelésében. Rögtön a pályám elején tehát olyan történetbe botlottam, amit nem lehetett feketén-fehéren megítélni.

Az ember könnyen ítélkezik mások felett…

Nem a mi dolgunk, hogy végső ítéletet mondjunk. Ha az ötvenes években valakit jelentéstételre köteleztek, nagyon nehéz helyzetbe került. Nem tudjuk, mi mit tettünk volna. A történész feladata, hogy a legjobb tudása

10 • Karakter • parokia.hu

szerint megmutassa ezeket az összetett életpályákat, bonyolult helyzeteket. Ebből ismerhető fel, hogy men�nyire ördögi volt a kommunista rendszer. Jobb sorsa érdemes embereket rossz és még rosszabb közötti választások elé állított, a kényszerkompromisszumoktól egészen a megalkuvásig. Ha felsorakoztatjuk az eddig ismert ügynöktörténeteket, akkor láthatjuk, hogy voltak, akik nagy karriert futottak be, mert vállalták az együttműködést, míg mások története inkább áldozattörténet.

Még nehezebb a helyzet, ha ma is élő emberekről van szó, akik közöttünk élnek, mert a stigma rajtuk marad, összesúgnak mögöttük.

Az állambiztonsággal való együttműködés fokozatai sokkal szélesebb skálán mozognak, mint gondolnánk.

Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a hivatásos állomány (köztük az SZTtisztek) mellett volt a hálózati személyek köre, (leegyszerűsítve: ügynökök), és működött a hálózaton kívüli kapcsolatok sokrétű rendszere. Az együttműködő csoportok közül nem mindenkinek kellett beszervezési nyilatkozatot aláírnia, voltak, akik nem kaptak fedőnevet sem, sőt, nyilvántartás sem készült róluk, vagy éppen nem kellett írásban jelenteniük. Az ő tevékenységüket kevésbé tudjuk dokumentálni, noha nem voltak kevésbé fontosak az állambiztonság számára. Az is komoly probléma, hogy töredékes iratanyagból dolgozunk, sok esetben csak a beszervezés tényét tudjuk dokumentálni, de a tényleges ügynöki tevékenységről – hogy volt-e egyáltalán, s ha igen, milyen jellegű – nem tudunk semmit.

Pedig tudjuk, hogy óriási különbség van az ügynöki tevékenységek tartalmában. Mindemellett a fő probléma mégis az, hogy az ügynökkérdés mára a pártpolitika játékszerévé vált, és így került be a közbeszédbe. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezt szakmai alapon helyre tegyük. El kell pél-

dául mondani, különösen az egyházak vonatkozásában, hogy a kommunizmus vállaltan ateista diktatúra volt. 1956 után a kádári vezetés saját érdekében kompromisszumra törekedett a történelmi egyházak vezetésével, mert ki akarták használni az egyházakban rejlő potenciált. Kis mozgásteret ugyan engedtek, de 1990ig a vallásos embereket megtűrtként, a keresztyénséget pedig hosszú távon megszüntetendő, de legalábbis legyőzendő világnézetként kezelték. Mivel a keresztyénséget a rendszer ellenségének tekintették, nem két egyenrangú fél kapcsolatáról volt szó, hanem a hatalom és a hatalom által korlátok közé szorított egyház viszonyáról, ahol a játékszabályokat végig a pártállam intézményei és sokszor helyi korifeusai szabták meg.

Az egyház – a hívek közösségét és nem csupán az egyházvezetőséget értve a fogalmon – ennek a történetnek összességében áldozata. Akkor is, ha akadtak benne olyan emberek, akik néha jó, néha rossz kompromisszumokat kötöttek, megalkudtak vagy kiszolgálták a rendszert.

Mi a helyzet azokkal, akiket a hetvenes-nyolcvanas években, a puhuló diktatúrában szerveztek be? Általános trendeket mondhatunk, de nem biztos, hogy ezek minden egyes egyedi esetre igazak. A hetvenesnyolcvanas években már nem fizikai kényszer alapján szerveztek be, mint gyakorta az ötvenes években, hanem többnyire zsarolással, illetve különböző előnyök felkínálásával tették érdekeltté az ügynököket, vagy csak azzal, hogy nem vágták el az útjukat. Ha valaki nemet mondott, az hiába volt tehetséges, lehet, hogy minden ajtó bezárult előtte.

Ezekről jóval kevesebbet tudunk, pedig legalább annyira fontos történetek, mint a sikeres beszervezéseké. Általánosságban elmondható, hogy míg az ötvenes években az életet vagy a szabadságot kellett félte-

ni, később már egyre inkább az érvényesüléséről, az előnyökről volt szó.

A zsarolás persze ekkor is előszeretettel használt eszköz maradt. Az úgynevezett kádári „puha diktatúra” módszerei nem voltak ugyan brutálisak, de a hatalom célja ugyanúgy a társadalom ellenőrzése, az emberek megtörése és kontroll alatt tartása volt, mint a korábbi évtizedekben.

Míg 1956-ban az emberek várták a szabadságot, a forradalom leverése után egy teljes generáció érezte úgy, hogy a kommunista rendszerben kell leélnie az életét, hiszen a világpolitikai status quót nem fogják megváltoztatni Magyarország miatt. A hatalom pedig nagyon különböző alkukat kínált fel. Ha az ügynökkérdést nézzük: míg némelyek egész karrierjüket annak köszönhették, hogy besároztak embereket, mások igyekeztek semleges jelentéseket adni vagy kibújni. A hatalom szempontjából pedig adott esetben a lényeg nem is annyira az információ tartalma volt, hanem sokkal inkább a titkos kapcsolattartás ténye, amivel önmagában tudott

manipulálni. Akkor vonhatunk mérleget, ha ezeket a történeteket egyesével feltártuk, hogy pontosan tudjuk, mi van az egyes ügynökök tevékenysége mögött.

Mi a tanulság?

Röviden az, hogy a diktatúra, az diktatúra. Nagy tanulság, hogy a hatalom módszerei, stratégiája, eszköztára, taktikája sokat változott, de tudomásul kell venni, hogy 1990-ig itt diktatúra volt, ami emberek beszervezésén, manipulálásán, megtörésén keresztül akarta fenntartani az uralmát, és ehhez minden eszköz rendelkezésére állt. Nálunk a rendszerváltás vértelenül ment végbe, a hatalom – más kommunista rezsimekkel szemben – nem használt erőszakot. Ennek sok oka volt. Talán kevéssé hangsúlyozzuk, hogy jelentős mértékben 1956 megrázó tapasztalatának volt köszönhető. A kommunisták Magyarországon a forradalom alatt ugyanis megtapasztalták, hogy elveszíthetik a hatalmat és veszélybe kerülhetnek. Ennek a közvetlen

és személyes tapasztalatnak az egyik tanulsága az volt, hogy nehogy „még egyszer ’56 legyen”. A hatalmukat pedig csak úgy tudják megtartani, ha kissé hátrébb vonulnak az emberek mindennapjaiból, de attól még ott voltak, és figyeltek. Nálunk nem véletlenül nem tudta szinte senki, hogy hol van az állambiztonság központja, míg a Securitate (a román titkosszolgálat) vagy a Stasi (az NDK állambiztonsága) végig kirakatban volt az állami erőszak szimbólumaként. Tanulság az is, hogy nincsenek hibátlan rendszerek, hiszen a mi demokráciánk is rengeteg problémával küszködik, de nagyon más az, amikor az ember szabadon elmondhatja, ha elégedetlen a hatalommal, és az, amikor emiatt rettegnie kell. A történelmet azért is érdemes tanulmányozni, mert akkor érthetjük meg, hogy mi a különbség a diktatúra és a jól vagy rosszul, de mégiscsak működő demokrácia között.

Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 11

Ahol szeretni tanulsz Miközben a család válságáról beszélnek, a gyermekvédelmi intézményeket egyre inkább családformájú egységekre bontják.

Valóban válságban lenne a család intézménye?

A Keresztény Sziget pódiumbeszélgetésén a témában jártas szakemberek beszélgettek arról, mit tehetünk a boldogabb családi életért.

A Keresztény Sziget családi életről szóló pódiumbeszélgetésén három családanyát kérdezett Szente Balázs, a rendezvényt szervező ÉrMe Üzleti Hálózat alelnöke.

A megszólalók között volt Sallainé Karikó Éva mentálhigiénés szakember, a Helikon Könyvkiadó szerkesztője, a Schönstatti Családok a Családért Egyesület projektszervezője; Popovicsné Palojtay Márta mentálhigiénés lelkigondozó, a kárpátaljai Család és Élet egyesület vezetője, valamint Benkő Ágota, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének korábbi elnöke. Arra a kérdésre, miért jó családban élni, különböző, mégis több ponton egybecsengő válaszok születtek. „Mint a fog és a karom a farkasnak, vagy az őznek a gyors láb – ilyen fontos az embernek, hogy megtanuljon szeretni. A szeretet a boldogság kulcsa, és szeretni a családban tanulunk meg” – fogalmazott Sallainé Karikó Éva. „A család az a közeg, ahol mindenki megélheti, hogy úgy szeretik és

12 • Karakter • parokia.hu

fogadják el, ahogy van, és ez biztonságérzetet ad” – mondta Popovicsné Palojtay Márta. Benkő Ágota úgy fogalmazott, a család az elrejtettség, a védettség helye; „szentháromságos dolog, hiszen a szülők szeretetéből születnek a gyerekek.”

Ez nem a család válsága A szakemberek hangsúlyozták: a kisgyerekek elsősorban anyjuk és apjuk szeretetét igénylik, a család működéséhez azonban rokonok, barátok, gyülekezeti tagok segítségére is szükség van. A védőháló szerepe azért is jelentős, mert a házasságok több mint hatvan százaléka válással végződik napjainkban. Csakhogy nem a család és a házasság intézménye van válságban, hanem az ember maga – jegyezte meg Benkő Ágota. „Nem véletlen, hogy a nagy intézményeket családformájúra próbálják szabdalni, például a gyermekvédelmi intézményeket kisebb otthonokká formálják, hiszen az ott élő gyerekeknek családra lenne szüksége. Nincs jobb életforma, mint a család.”

A boldogság hitelesít Popovicsné Palojtay Márta szerint minden kornak megvoltak a maga válságai, amikor az emberek nehezen találták az irányt, de napjainkban mintha maga a koordinátarendszer hiányozna. „Sokan nem tudják, merre tartsanak, mert otthon nem kapták meg a szilárd útjelzőket. De a keresztyén családok is csak akkor adhatják át az általuk fontosnak tartott értékeket, ha hitelesen képviselik azokat.

Az örömteli családi élet hordozza azt az üzenetet az utódok számára, hogy lehet akármilyen kanyarokkal teli az élet, hitből élni alapvetően jó dolog.”

Valami jobb van készülőben Régen a konvenciók és a falu nyelve védte a házasságot, ezért maradtak együtt jóval többen, mint napjainkban, pedig sok boldogtalan házasság és kiürült kapcsolat létezhetett évtizedekkel ezelőtt is – mutatott rá Sallainé Karikó Éva. „Aki ma kitart a házassága mellett, az erős elköteleződésről tesz tanúbizonyságot, hiszen a korszellem ellenében jár el.

Szerelem, szereled „Nem őrizgethetjük a kihűlő hamut” – mondta Sallainé. Szerinte érdemes a szerelem szót nemcsak főnévként, hanem igeként is értelmezni – vagyis ideje cselekedni, amikor a házasfelek elkezdenek eltávolodni egymástól. „A szerelem több, mint szenvedélyes érzelem. Valami, amit karbantartok, gondozok, ápolok, javítgatok. Egyfajta naponkénti kézműves munka. E nélkül szétválnak útjaink, kisiklik a házasságunk” – figyelmeztetett.

A közvélekedés szerint lassan a legkevésbé sem számít erénynek, ha valaki küzd a házasságáért, adott esetben például visszafogadja hűtlen házastársát. Pedig aki hajlandó megküzdeni a másik szeretetéért, az napról napra erősebb.”

Dolgozni kell rajta „A házasság nem szerencse kérdése” – hívta fel a figyelmet Popovicsné. „Minden élő rendszer működtetéséhez energia és nagyfokú tudatosság szükséges. Kérdés, hajlandóak vagyunk-e erre a megfeszített munkára, és be merjük-e hívni harmadiknak a konfliktusainkba Istent, aki ki tud hozni a házassági kríziseinkből.”

Együtt megyünk tovább Szerinte a krízishelyzetekre nem készítik föl kellőképpen a fiatalokat, az iskolában sem tanulnak erről, noha a házasságuk sikeressége legalább annyira meghatározza az életüket, mint a munkájukhoz szükséges szaktudás. „Halálra rémültem, amikor a férjemmel először volt komolyabb konfliktusunk. Pedig mindegyik konfliktus, amin egymást szeretve és elfogadva túljutottunk, megerősített minket. Ezt a gyerekeink elől sem kell eltitkolni: láthatják, hogy nem értünk mindig egyet, de ez nem baj, így is élhető az élet, és együtt megyünk előre. Ehhez pedig fontos erőforrás a közös imádság.”

Sílift helyett hullámvasút A házasságot sokan síliftként képzelik el, amelyen egyenesen tart a csúcs felé, pedig sokkal inkább olyan, mint egy hullámvasút – tette hozzá. „Normális, ha a házasságban vannak mélypontok, vagy hogy újra kell rendezni egy kapcsolatot, ha megszületnek a gyerekek, ha iskolába mennek, vagy ha éppen kirepülnek a fészekből. Hiszen, ahogy a hullámvasútról sem ugrunk ki, amikor zuhanunk, hanem ott maradunk bekötve, úgy a házasságban is egyszerűen csak éljük meg, ami ránk vár!”

A fogadalom Benkő Ágota arról beszélt, hogy a házasság erős szövetség, amelyben a felek egymás mellé rendeltettek,

nem pedig egymás alá vagy fölé. Azt is elárulta, hogy férjével házasságkötésük előtt kötöttek néhány megállapodást – az egyik egy bibliai Ige megfogadása volt: nem mehet le a nap úgy, hogy még haragszanak a másikra.

Egyformán értékesek Sallainé Karikó Éva hangsúlyozta: férfi és nő egyenlőek, egyformán értékesek, de nem egyformák. „Akkor tudok gyengéd nő lenni, ha mellettem áll az erős férjem. Ő pedig akkor erős, ha nem akarok kivenni a kezéből mindent” – ezt már Popovicsné mondta.

Munkamegosztás Benkő Ágota a házastársi munkamegosztásról is beszélt. „Nincs férfi és női munka a háztartásban és akörül, a férjemmel ez is a megállapodásunk része volt. Aszerint döntjük el, kinek mi a feladata, hogy éppen ki végzi el azt szívesebben, adott helyzetben ki fér hozzá előbb, vagy ki a hozzáértőbb.”

Féltés és bátorság Egyformán fontos, mégis különböző az apa és az anya szerepe a gyermeknevelésben is. Sallainé arról beszélt, hogy a férfi szerepe, hogy életbátorságra nevelje a gyereket, a nőé, hogy

Karakter • parokia.hu • 13

babusgassa, és aggódjon érte. De épp ilyen fontos az is, hogy a szülők jobban szeressék a háznál azt, aki a házban lakik, az autónál fontosabb legyen az, aki oda beül, a pénznél pedig az, akire költik.”

Aszimmetrikus fejlődés A beszélgetésen szó esett arról is, mi van akkor, ha szülőként a gyermek és a sokak számára jó szolgálatot tevő hivatás között kell választani? Vajon hogyan lehet elejét venni annak, hogy az elhivatott szülők gyermekei mozgalmi árvákká váljanak? Popovicsné szerint a fontossági sorrend folyamatos felülvizsgálata megúszhatatlan, ebben pedig a visszajelzések őszinte elfogadása segít. Abban valamennyi résztvevő egyetértett, hogy az első a család, és különösen a pici gyermekeknek kompromisszumok nélkül szüksége van az édesanyjukra és az édesapjukra is. De a prioritások és a feladatok változnak a különböző életszakaszokban. Ez pedig azt is jelenti, hogy a házasfelek egyéni fejlődése egymáshoz képest időnként aszimmetrikusan alakul. Nagy odafigyelést igényel annak az érzékeny egyensúlynak a megteremtése, hogy mindkét fél azzá váljon, amivé teremtetett – hangsúlyozta Popovicsné. Ehhez szükség van például a férj rugalmasságára, amikor a nő másra is vágyik, mint hogy jó háziasszony és családanya legyen. „A nők is kaptak talentumokat, amelyekkel el kell számolniuk olyan mértékben, ahogy azt a családi élet megengedi” – mondta. Az egyen-

nem elég pénzzel és infrastruktúrával orvosolni a helyzetet. „Valami még fontosabb hiányzik: a közgondolkodás helyreállása. A gyermekbarát társadalom megteremtése nem pénzen, hanem szemléleten és értékrenden múlik” – fogalmazott.

súlyteremtés, persze, sohasem sikerül tökéletesen, de már az is jó, ha csak kicsit inog a libikóka – értettek egyet a családanyák.

Amikor túl sok a seb Majd felhívták a figyelmet azokra is, akik úgy érzik, messze vannak az ideális család megteremtésének lehetőségétől. Házasságuk zátonyra futott, vagy éppen abortuszon estek át. „Számukra valami visszafordíthatatlanul elromlott” – folytatta Popovicsné. „Ma már az egyháztól nem azt várják az emberek, hogy kulturális-társasági bázis legyen, hanem hogy választ kapjanak tőle az életük egzisztenciális kérdéseire. Ezen kívül arra lenne szükségük, hogy elmondhassák, mi az a mindent elöntő bajuk, ami miatt, ha funkcionálnak is, folyamatos bűntudattal és csökkent önértékeléssel élnek. Az egyházak és civil szervezetek üzenete az lehetne, hogy mindettől függetlenül is értékesek, és Isten akkor is szerette őket, amikor elváltak vagy elvetették a gyermeküket. Az értékességérzetét vis�szanyerő ember másként viszonyulna a családjához is. Amikor leírták őt, azzal egy egész családot taszítottak mélyebbre, ám amikor felemelték, a családtagjain is segítettek.”

Gyakorlati segítség A Népesedési Kerekasztalt három éven át vezető Benkő Ágota elmondta: a családokat támogatandó sok javaslatuk volt az akkori kormány felé, ezek lakáspolitikai, iskolai és egészségügyi kérdéseket is érintettek. Egy idő után azonban kiderült:

14 • Karakter • parokia.hu

Sallainé szerint a jó példák megismertetése mellett a családoknak olyan gyakorlati segítségre is szüksége van, mint például a komatál a gyermekágyi időszakban, vagy a gyerekek átvállalása, míg a szülők kimozdulnak. „Régen egy egész falu nevelte fel a gyerekeket, ma ugyanez egy-két emberes feladattá zsugorodott. Ilyenkor már az is segítség, ha örülünk a születő gyerekeknek, miközben sokan megszólják a párokat, hogy hova vállalnak harmadik gyereket, mikor még kettővel is alig bírnak.” Ásó, kapa, nagyharang A négygyermekes anya a mesék végszavával kívánt boldog házasságot a hallgatóságnak. „Ásó, kapa, nagyharang – mit is jelent ez? Váljunk aranyásóvá, ne pedig ganajtúró bogárrá, aki folyton kritizálja a másikat! A kapáról jusson eszünkbe, hogy folyamatosan gondoznunk kell a kapcsolatunkat, kiirtani a gyomokat, amelyek elfojthatják az életet. A nagyharang pedig Istent jelképezze, akit meghívtunk a házasságunkba, amikor megesküdtünk – és aki kisegít, amikor fogytán van az erőnk.”

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

EZ ÍGY SPORTSZERŰ Az élet apró dolgainak is örül, rég elfogadta, hogy a hittan nem a legfontosabb tantárgy, megtalálja a hangot az „Al Caponékkal” is.

Berkesi Gábor, a Budapest-Pozsonyi úti Református Egyházközség lelkipásztora azt mondja, nem szolgál ki senkit, de befogad és elfogad.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével 2017 augusztusában kitüntetett lelkésszel beszélgettünk.

Ahogy beléptem, azonnal a sportra terelődött a szó. Azt mondja, hogy nagy Fradi-szurkoló, pedig angyalföldi.

Miért nem Vasas?

Családi örökség, apámtól hoztam. Talán azért szimpatizált apám a Fradival, mert közös vonást talált a FTC és saját sorsa között, hiszen neki is sok megaláztatásban és politikai meghurcoltatásban volt része, mint a zöld-fehér klubnak.

Ezekből érzékelt valamit gyerekként?

Zeneiskolába jártam, ahol mindenkinek kellett hangszeren tanulnia. Az összes osztálytársam helyben kaphatott órát, csak engem, hétéves kisgyereket küldtek máshová, az Árpád híd lábához.

Vagyis önnek nehezebb volt, mint a többieknek?

Ha nem voltak merész álmaink, nem volt nehéz. És voltak merész álmai?

Nem, mert hamar meg kellett tanulnom, hogy ne álmodozgassak. Anyám azt tanította, hogy a kicsiben is meg

Karakter • parokia.hu • 15

kell lelni a szépet, a jót, az örömet, és ő valóban így is élt. Néha kiment a Margit-szigetre, leült a rózsák közé és gyönyörködött a világban. Én is tudok örülni a kevésnek, és ez békességet ad. Sok ember kergeti az álmait, de nem éri el, és ez örökös frusztrációt és kielégítetlenséget okoz. Úgy tudom, hogy szeret zenélni, mégis a teológia mellett döntött. Miért?

Nagyon szerettem volna zenész lenni. Ma is viszket a kezem, szeretnék kiállni a kórus elé hangvillával a kezemben, majd inteni és vezényelni. Cincogó kis szoprán voltam, opera-gyerekkórusi tag. Olyan nagyságokkal énekelhettem, mint Simándy József vagy Melis György, mégis másfelé vitt az utam, és a teológiára kerültem. Nem bántam meg, a zene azonban örök szenvedély marad. A szombat esték különös kincsei az életemnek. Ilyenkor Bachot, Bartókot hallgatok, és készülök a vasárnapi prédikációra.

Egy nyári délután beszélgetünk a Pozsonyi úti gyülekezetben, most minden csendes. De tudom, hogy nyüzsgő élet folyik itt. Mesélne a gyülekezetről?

Tipikusan két évszakos gyülekezet vagyunk. Májustól októberig sokan kiköltöznek a vidéki kis házukba, kertjükbe. Érdekes, hogy nem az adventi időszakban, hanem januárban vagyunk a legtöbben. Budapest különös hely, mert az emberek nem feltétlenül a lakóhelyükhöz legközelebbi templomba járnak. Néha nem ismerem a padokban ülők felét sem.

De az is előfordul, hogy felfedezek egy-egy neves színészt, művészt, sportolót vagy újságírót. Folyamatos változásban vagyunk, jönnek más településekről is a Pozsonyi útra, míg mások a szomszédos utcából utaznak távolabbra. Nem is ez a fontos, hanem az, hogy mindenki találja meg a saját lelki otthonát.

16 • Karakter • parokia.hu

Pedig úgy tudom, hogy fontos önnek a kerület, és viszont, hiszen ki is tüntették a XIII. kerületért díjjal.

A közéletet tekintve vannak nálam nyüzsgőbb lelkésztársaim, én visszahúzódóbb típus vagyok. Rengeteg a tennivaló a gyülekezettel, és emellett már huszonhét éve vallástanárként szolgálok a Baár–Madas Református Gimnáziumban. Romantikus alkat lévén azonban képes vagyok kötődni akár egy utcasarokhoz vagy épülethez is.

Van itt a környéken olyan hely, amely különösen fontos?

Nem messze innen, a Kassák utcai evangélikus templom. Apám ott volt presbiter. Kétlaki módon nőttem fel, itt is és ott is otthon éreztem magam.

Nem zavart a kettősség, nem lettem sem ilyen, sem olyan, inkább csak két lábon járó protestáns.

Azt mondják önről, hogy jó prédikátor, szép gyülekezetet épít, miközben szelíd, visszahúzódó, és jólelkű ember. Aki ilyen kvalitásokkal rendelkezik, annak lenne miért nyüzsögni. Miért nem vállal nagyobb szerepet az egyházi közéletben?

A család, a gyülekezet és az iskola kitölti az időmet. Három lányom és hat unokám van. (Erre egyszer egy erdélyi kollégám azt mondta: „gyerök, az nincs, csak leánka”.) Szeretem az életemet, és elég az, amivel foglalkozom. Különös kiváltságnak tartom azt is, hogy a gimiben a kamaszok között lehetek.

Azt mondják, hogy a tanítás nem kön�nyű feladat. Hogy találja meg a hangot velük?

Meg kell tanulni például azt, hogy a diákot egyáltalán nem izgatja Mózes két kőtáblája, ha a következő órán matematikából dolgozatot ír. Nem kell ezen megsértődni. Humorra és sok-sok szeretetre van szükségük, és ha megkapják, akkor meghálálják. Persze nem rögtön. Olyan

jó érzés, mikor tíz évvel az érettségi után beállít hozzám az osztály „Al Caponéja”, hogy összeesketném-e őket a menyasszonyával. Nem az eminens jön, akire számítanék, hanem a rosszcsont, és van ebben valami csodálatos.

Azt akarja mondani, hogy az órán is fontosabb a szeretet a tananyagnál?

A diák érzékeny műszer, jelez, mint a szeizmográf. Megérzi, ha valami hamis, ha az ember megjátssza magát, és kőkeményen büntet is érte.

Rosszul hangozhat, de nem a hittan a világ legfontosabb tantárgya, hiszen a gimnazista a stratégiai tárgyakra koncentrál, a matekra, a történelemre, a magyarra. Egyszer észrevettem egy órán, hogy mindenki csak vakaródzik, kiderült, hogy az osztály a következő órán matekból témazárót ír.

Mondtam, hogy tessék csak nyugodtan készülni a dolgozatra! Hiszem, hogy egy ilyen gesztussal többet tettem a hitért, mintha becsengetéstől kicsengetésig evangelizáltam volna.

Sok fiatal veszi körül. Mi a helyzet a saját gyerekeivel?

Már nem gyerekek. Anna lányunk magyar szakos tanárnő, mindig képezte magát, elvégezte a média szakot és egyéb iskolákat is. A férjével szépen nevelik a négy gyereket. Igazi szolgáló lélek. A középső lányunk, Márta röghöz kötött: geológus, a földtudományok doktora, megszállottja a munkájának. Emlékszem, gyerekkorában csontig hatoló hidegben már reggel terepgyakorlatra indult, és este, amikor hazaérkezett, egyetlen hatalmas sártenger volt az egész gyermek, csak a szeme látszott ki. És akkor elővett a táskájából valamilyen kőzetet, és csillogó szemmel mutatta: nézd, mit találtam! Azt hiszem, hogy ezt a munkát csak így lehet végezni. A legkisebb lányunk, Juditka a Károli-egyetem média szakán végzett, az M4 televíziónál sportriporter.

Talán a televízió miatt Judit a család legismertebb tagja. A 2016-os labdarúgó Európa Bajnokságon a fél ország figyelhette a képernyőn, ahogy talpraesetten, ügyesen kérdezett, ha úgy hozta a szükség, angolul, ha kellett, németül. Ebben is az édesapja keze van?

Hamar kivittem az Üllői útra. Sokat jártunk meccsekre, megszerette a focit. Azonban nem volt elég neki a szurkolás, futballcsukát húzott, és NB I-es labdarúgó lett belőle, bár nem a legpengébb, de erős volt, amolyan Sturm und Drang típusú. Az anyjától örökölte a kitűnő beszédkészséget és a bátor kiállást. Hálás vagyok Istennek, hogy minden gyermekem tehetséges, és szereti, amit csinál.

Amikor összejön a család vasárnaponként, jó sokan ülünk az asztal körül.

Az egész család ilyen mosolygós, mint ön?

Nagyokat nevetünk. Kicsit dilis a csapat, de jó értelemben. A humor életmentő, a szószéken is fontos.

Az ember egy bizonyos idő elteltével egyre inkább képes reflektálni önmagára. Milyen lelkésznek tartja magát?

Szeretnék mindig úgy élni, hogy okuljak a saját hibáimból. A mai kor negatív velejárója a lelkészi karon belül a panasz és az elégedetlen-

ség. Kesergünk a fogyó létszámon, és hibáztatunk mindenkit. Csak arról nem esik szó, hogy mi hol rontjuk el. Mi vajon vonzóak vagyunk?

Ha bejön egy vadidegen a templomba, mit mond, milyen volt az igehirdetés? Szóvirágos? Álmosító?

Unalmas? Modoros? Politikával átitatott? Elbeszéltek a feje fölött?

Senkit nem okolhatunk, hiszen ma már senki nem köti meg a kezünket, szabadok vagyunk. A másik elengedhetetlen dolog, hogy a gyülekezet adjon fészek-meleget, hangozzék a tiszta ige, szövődjenek kapcsolatok, és sose felejtsük el megkérdezni egymástól, hogy mi újság. Számos kiváló munkatársam van, a gyülekezeti tagok többsége pedig figyel egymásra. Mindemellett kardinális kérdés, hogy ne váljunk rendőregyházzá.

hogyan fogadom. Csak azért dobjam ki, mert nincs keresztlevele? Akinek van keresztlevele, az jobb ember, még ha a templom felé sem nézett soha? Ezt a magatartást ellenszenvvel fogadom. Számomra a 21. században a legfőbb missziói tényező a befogadás. Ha valakit befogadok, és nem erőltetek rá semmit, az visszatér, és önszántából keresztelkedik majd meg. Sok példa volt rá.

Rendőregyházzá?

A rendőr mindig a papírjainkat kéri: személyi, jogosítvány, forgalmi. Az egyházban a papok a keresztlevelet kérik. Ha nincsenek megkeresztelve a házasulandók, nem esküdhetnek templomban, ha nincsenek megkeresztelve a szülők, nem kereszteljük meg a gyereküket. Észre kellene venni, hogy megváltozott a világ!

Hitem szerint nincs véletlen. Ha valaki a gyerekkeresztelő miatt hozzánk jön, azt nem a szél sodorta ide, hanem az Úristen hozta, és fontos,

Az én hatalma ma már nagyobb, mint a pénz hatalma. Mit lehet ezzel kezdeni?

Kardinális kérdés ez a hitünkben is. Érdemes megnézni az óhéber nyelv ragozását, ami egészen kivételes. A személyes névmásoknál az egyes szám első személy az Ő, a második személy, a te, vagyis az embertársam, és a harmadik személy az én. Elgondolkodtató. A hitre jutást sem kell misztifikálni, annyi az egész, hogy bennem rendszerváltás történt: az egóm helyére beült Jézus, és ez tesz igazán szabaddá. Nem kell mindig azon aggódni, hogy mi lesz.

Tegyük arra a hangsúlyt, amink van.

Ha erre tekintünk, csökken a feszültség. Aki pedig tud hálás lenni és megköszönni, az tovább él.

Szóval szeretgessük be őket a gyülekezetbe?

Mi ennek csak az áldásait éljük.

Viszont senkit nem szolgálunk ki!

Előfordult, hogy igen vaskos összeget tettek elém, hogy menjek ki egy vízeséshez esketni. Nem megyek! Nincs kiszolgálás, csak befogadás. A kettő nem ugyanaz.

És itt bezárul a kör, visszatértünk ahhoz, amiről az elején beszéltünk. Örülni a kicsinek, és megköszönni, amink van. Ha a jót elfogadjuk Istentől, fogadjuk el azt is, ami nem simogató, ez így sportszerű.

Fekete Zsuzsa Képek: Vargosz, családi archívum

Karakter • parokia.hu • 17

túl a korlátokon Sokak pótapukája egy elapátlanodó társadalomban, mozgáskorlátozottan is képes férfiasan vezetni, és még súlyos balesete után is fel tudott állni a székből lelki értelemben.

Holló András kerekesszékes tánctanár volt a Parókia portál vendége.

18 • Karakter • parokia.hu

Beszámoló a Túl a korlátokon című pódiumbeszélgetésről, a hallgatóság soraiból.

Az Adna kávéház hátsó udvarában néhány lampion és a gangról leszűrődő lámpafények világítják csak meg az estét. Nevetve, mókázva lépegetünk, ugrándozunk egymás szemébe nézve, a hibákon fel-felkacagva a barokk muzsika ütemére. A sötétben szinte el is felejtjük, hogy amíg mi játszi könnyedséggel próbáljuk a táncot, a színpadon egy mozgáskorlátozott ember tartja a kezében a mikrofont, hogy táncra tanítson, bátor lépésekre indítsa a hallgatóságot.

Holló András története elsőre a tánc miatt ragadott meg. Mindig is vonzottak azok, akik egy életre elköteleződtek az emberlét egyik ősi és egyben végtelen gazdagságú önkifejezési módja, a tánc mellett.

Afelől semmi kétségem nem volt, hogy egy táncos a kerekesszékben is táncos marad. A zene, a ritmus és a mozdulat egysége eredendően nem a végtagokban, hanem a lélekben születik, és azzal együtt nyer csetlő-botló vagy éppen szépen megjelenített formát a testrészek segítségével. A tánc nem korlátozható. A táncost viszi a dallam, mozdítja a ritmus, legyen bárhol: koncertteremben, templompadban, fogászati rendelőben, betegágyon vagy éppen egy kerekesszékben, mozgáskorlátozottan.

Holló András nem egyszerűen táncos maradt, hanem vállalta az elképzelhetetlent: kerekesszékből tart táncórákat. Már a Parókia portál programajánlója, de az esti személyes találkozó is újra és újra nekem szegezte a történet botrányát és bolondságát – nem a tánctanítás technikai részleteit, hanem magát a helyzetet: hogy dönthet úgy egy hajdan megszállott táncos egy baleset után mozgáskorlátozottan, hogy a táncosok között marad és egy kerekesszékből hív és bátorít másokat arra, ami élete egyik legnagyobb vesztesége és hiánya?

Honnan ez az erő és bátorság?

Honnan a meggyőződés, a bizonyosság, hogy neki továbbra is ez a helye, hogy továbbra is ez a feladata? Honnan tudja, hogy képes lesz örömre és elfogadásra, amikor nap mint nap újra és újra szembesül vele, hogy csak a járók léphetik ki a benne megszülető táncot? Hogyan jut el valaki arra a döntésre, hogy benne marad, sőt, belelép élete egyik legnagyobb veszteségének a centrumába? Azon az estén meggyőződhettünk róla, hogy Andrásban nemcsak a tánc, hanem maga az Élet és az éltető Lélek lüktet és veri a ritmust.

Olyan humorral, természetességgel, megharcolt bizonyossággal és igaz tanúsággal mesélt a balesete óta mögötte lévő útról, az új élethelyzet adta mélységekről, és kihívásokról, majd annak gyümölcseiről, hogy ott, a lampionfényes estében el is feledkeztem a helyzet tényszerűségéről: mi táncolunk, nevetünk, ugrabug-

rálunk, hibázunk, majd újrakezdjük, míg András ül egyhelyben, és annyit tehet, hogy mikrofonnal a kezében minket tanít. A járókat.

Másnap, a vakon született történetét olvasgatva (János evangéliuma 9. fejezet) hasított belém a felismerés a történet ambivalenciájáról és egyben megajándékozottságáról. Krisztus lépett közénk abban az esti holdvilágos, csillagvirágos, kuncogós, csillogó szemű táncban. Mert Ő jár itt köztünk ma is megannyi alakban. Belép és a feje tetejére állítja a világot. A vakoknak látást ad, a látókat vakoknak hívja. A béna kezébe adja az ágyat, a megszállottat visszaküldi a faluba. A sikkasztó vámszedőhöz vendégségbe megy, a parázna nőt tiszta életre bocsátja. A gyermeket tanítónak, a tanítót gyermeknek, a keresztényeket üldözőt apostolnak, az elbizakodott tanítványt árulónak mondja. Sok minden van másképp, mint ahogy az első látásra adja magát. Vannak közöttünk, akik ilyenek, és van, hogy éppen nekünk kell így mások közé lépnünk: hogy Isten országának botrányát és bolondságát jelenítsük meg a világnak. Izzadsággal, mélységeket járva és közben játszi könnyedséggel, már a megajándékozottság örömével.

Valahogy úgy, ahogy a táncot lépjük.

„Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.”

(1Kor 1,26–31.)

Szabóné László Lilla Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 19

Kinyílt az ajtó Valóra válhat egy borsodi cigányfiú álma. Dancs Krisztián kisgyermekkora óta szenvedélyesen szeret táncolni, ám azt maga sem merte hinni, hogy egy nap belépőt nyer a hivatásos táncosok világába. Ma viszont már a fővárosi Táncművészeti Egyetem hallgatója.

Vajon miért olyan rögös az út egy tehetséges roma fiatal számára? És mégis mi ad neki erőt céljai eléréséhez?

Erről ő maga mesélt nekünk.

20 • Karakter • parokia.hu

Értelmiségi roma – a szószerkezet két tagja között nagy távolságot kell áthidalnia annak, aki tisztes szegénységben nevelkedett fiatalként szeretné beteljesíteni álmát. Így van ez Dancs Krisztiánnal is.

A húszéves fiú egy, a fővárostól 360 kilométerre fekvő borsodi településen, Cigándon nőtt fel. Születésétől fogva a tánc az élete, de azt álmodni sem merte, hogy egy nap a legnevesebb táncoktatási központ termében mesél majd arról, hogyan vált számára a lehetetlen lehetségessé.

Közepes tanulóból egyetemista Krisztián egy hatgyermekes család ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot. Szülei igyekeztek mindent megadni gyermekeiknek, így neki is. Nagyra értékelték, hogy fiuk óvodás korától komolyan táncolt, noha a családban nem volt senki, aki hasonló babérokra tört volna. „Anyáék nagyon szerették, amit csinálok, ahogy tudtak, támogattak, anyagilag és lelkileg egyaránt. Persze, elérkezett az a határ, amikor már nem tudtak. Ekkor sietett segítségemre a tánctanárnőm. Az ő biztatására adtam be a jelentkezési lapot az egyetemre is, pedig nem hittem, hogy bekerülhetek ide. Az a kép élt bennem, hogy vidéken maradok, és mellette fogok tanítani pedagógiai asszisztensként. Örülök, hogy végül nem ez történt.” Krisztián

középiskolai osztályában közepes tanulónak számított, mégis felvették az egyetemre. Osztályából egyedüliként, úgy, hogy a diákok között ő volt az egyetlen roma származású.

Mások hittek benne, ő nem Hogy miért nem mert többről álmodni, arról azt mondja: egy borsodi fiatal számára az egyetemi diploma túl nagy lépésnek tűnik – még úgy is, ha ígéretes tehetség. „Nagy sikereket értem el, országos versenyeredményeket is vittem haza Borsodba.

Mások hittek bennem, de én nem hittem magamban eléggé, a továbblépés lehetőségével sem mertem számolni. Elérhetetlennek tűnt már csak a gondolat is, hogy egy nagyobb városban megvalósítsam az álmom.

Leginkább az fogott vissza, hogy lesz-e hol laknom, és miből élek majd. Ha felvesznek is, hogy fogok a felszínen maradni? Féltem, hogy ha el is kezdem a tanulmányaimat, félbe kell majd hagynom, amit elkezdek. És tudtam, hogy akkor összetörnék.”

A támasz Egyszer már történt hasonló – meséli. Nyolcadik után a Nyíregyházi Művészeti Középiskolába jelentkezett, de csak két hónapig járt oda. „Az a helyzet igazán új volt nekem.

Semmit sem tudtam arról, mi az a

balett, vagy hogy milyen felszerelésre van szükség, és megtörtem, nem bírtam. Anyáék sem bírták anyagilag. Ott kellett hagynom az iskolát. Ez nagy törés volt nekem, de nem hagytam ennyiben a dolgot, addig kutattam, amíg vissza nem álltam táncolni.

Találkoztam Oláhné Fojdl Adriennel, aki meglátott egy fellépésen, és fölkarolt. Balett-táncos volt korábban, most pedig klasszikusbalett-pedagógus Sárospatakon. Megtudta, hogy otthagytam a művészeti iskolát, segített kitartani érettségiig, és magához vett a tánciskolába is. Amiben csak tudott, segített nekem. Végig a gimmnáziumi tanéveim alatt, de akkor sem hagyott elveszni, miután bekerültem az egyetemre. Úgy érzem, az életben bármikor számíthatok rá.”

Kitűnt társai közül Krisztián alapfokú művészeti iskolai háttérrel szeretett volna bebocsátást nyerni a hazai táncművészeti oktatás fellegvárába, míg a többi diák jórészt művészeti középiskolából érkezett, amelynek már a napirendje is hasonló az egyeteméhez. A borsodi fiatalember azonban köztük is megállta a helyét, adottságai és tehetsége láttán tanárai alig hitték el, hogy ő csak heti két alkalommal táncol. Őt mégis kettős érzés kerítette hatalmába, amikor felnyitotta a

felvételi eredményét rejtő borítékot. Örömét beárnyékolta a jövője miatti aggodalom. Tudta, hogy szülei nem támogathatják tovább. „Azt mondtam magamnak: Krisztián, innentől kezdve talpra! Most már tényleg egyedül kell helytállnod!” „Hazamegyek” A kiszolgáltatottság-érzés eleinte csak fokozódott, hiszen nem vették fel abba a kollégiumba, ahová először pályázott. Alig néhány órával a határidő letelte előtt adta be a jelentkezését a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumba, a RefoRomba. Ott már tárt karokkal várták. „Istennek köszönhetem, hogy sikerült megkapaszkodnom a fővárosban. Nagyon minimális pénzzel jöttem fel Pestre, hiszen Cigándon csak diákmunkára volt lehetőségem. A lakhatás a legfontosabb, amit a szakkollégium nyújthat, de a havi ösztöndíj és a nyelvtanulási lehetőség is nagy segítség. A RefoRomban új családot kaptam. Olyan összetartó a közösség, annyira szeretjük egymást, és annyira jól érezzük magunkat a közös kurzusokon vagy épp a hétvégi sütögetéseken, hogy szívesen megyek haza.

Mert már nem is úgy fogom fel, mintha a koliba mennék, hanem mindig azt mondom: haza.” Értelmiségi roma Krisztián elárulja, a szakkollégium különös meglepetéssel is szolgált. „Nagymértékben megváltoztatta a saját cigányságomhoz való viszonyomat. Noha mindig is tudtam, hogy cigány vagyok, vidéken ez nem számított kuriózumnak. Itt viszont beszélünk róla, sőt, mindennap elhangzik az a szó, hogy cigány. A RefoRom éreztette meg velem, hogy roma vagyok, egy értelmiségi roma. És nagyon szeretek az lenni. Eközben kezdek kinyílni, hiszen amikor szeptemberben idekerültem, még nehezemre esett akár csak egy mondatot is elmondani magamról.”

Karakter • parokia.hu • 21

„Elfogadtam magam” Az egyetemen különösen is le kellett győznie szorongásait – fűzi hozzá. Főleg, mivel kelet-magyarországi romaként kilógott társai közül. „Amikor felkerültem Pestre, egyértelmű volt, hogy vidékről jöttem, jellemző dialektusban beszéltem, ami itt elég furcsán hangzott. A koreográfiaórák különösen nehezek voltak.

Mindenkinek elő kellett adnia valamit, aztán egy hatalmas kört alakítottunk ki, és véleményeztük egymás munkáját. Hallottam, hogy a többiek milyen szépen, folyékonyan, tisztán és magabiztosan adják elő az okosabbnál okosabb gondolataikat.

Amíg nem került rám a sor, remegtem, a kezem izzadt, hebegtemhabogtam, a mester, persze, nagyon megkedvelt. Ma már én is bátrabban szólalok meg. Most már elfogadtam magam, és persze lehet, hogy fogok még szebben beszélni, táncolni, de ez vagyok én, és mások is így kell hogy elfogadjanak.”

Kétszer annyit Krisztián azt mondja, számára a legnagyobb öröm, hogy szeretik, és még ha nem a legprofibb táncosként tartják is számon, tanárai nagyra érté-

kelik, hogy lelkesen dolgozik. A lécet azonban nem vitték lejjebb miatta, épp ellenkezőleg. Krisztián is magas elvárásokat támaszt önmaga iránt. „Nem egyvalaki akarok lenni a sok közül, hanem egyéniség akarok lenni.

Azt is tudom, hogy ahhoz, hogy a legjobbak között legyek, rengeteget kell tennem. Tőlem mások is többet várnak, hogy még véletlenül se hig�gye senki, hogy velem elnézőbbek, mert roma vagyok. Úgy érzem, kétszer annyit kell letennem az asztalra, mint másoknak.” „Fájt mindenem” Keményen dolgozik, iskolaidőben mindennap hajnalban kel, reggel 8-kor már folyik róla a verejték.

A kezdeti időszakban gyakran sötétedésig gyakorolt az egyetem falai között, részben azért, hogy ledolgozza hátrányát. „Voltak, akik egy évet készültek arra, hogy ide bekerüljenek, én viszont nem voltam felkészülve ekkora hajtásra.” Ennek ellenére tudja, hogy a helyén van, sőt, mióta zöld utat kapott álma megvalósításához, sokkal magabiztosabb.

A legnagyobb változás a korábbiakhoz képest, hogy értékes embernek érzi magát – árulja el. „Régebben

alábecsültem magam, hiába dicsértek. Ám amióta bekerültem az egyetemre, mindent megélek. Érzékelem a kisebb-nagyobb sikereket, és kezdem felfogni, hogy értékes ember vagyok.”

Elszakadtak Krisztián elismeri: volt, hogy úgy érezte, az élet igazságtalan. „Miért van az, hogy mást tudnak a szülei támogatni? – kérdeztem. Ráadásul, hiába vagyunk szegények, nehéz volt, hogy ott kell hagynom a családomat. Köztudott dolog, hogy a romáknál milyen szeretetközeg van, kiszakadni a családból végtelenül kemény dolog. Az nem úgy van, mint a magyaroknál, hogy érettségi után automatikusan megy is a gyerek egyetemre. Anya máig sem tudta feldolgozni, hogy én eljöttem. Amikor hazalátogatok, úgy jövök vissza Budapestre, hogy sír.”

Teher alatt Azt mondja, éppen ezért a kezdeti időszakban sokat jelentettek számára a szakkollégiumi áhítatok. „Minden új volt akkoriban, zűr volt bennem.

Bátorságot és megerősítést nyertem abból, hogy hallottam: Isten mennyire szeret. Ő adott erőt, hogy felálljak a legmélyebb pontról is. Ha nem így lenne, talán már más utakon járnék.

Egyszerűen nem tudok mire hivatkozni, csak Istenre. Ő teszi ezt velem.

A nehézségeket is engedi megélnem, hiszen tudja, hogy azokra is szükségem van, mert úgy fogok fejlődni, erősödni.”

Majd hozzáteszi: szeretne hivatásos táncos lenni, világot látni, de számára egyelőre az a siker, ha egy kemény nap végén látja mesterei arcán az elégedettséget. Úgy hiszem, a legnagyobb Mester is elégedetten mosolyog, ha látja, hogy Dancs Krisztián nem adja fel.

Jakus Ágnes Képek: Vargosz

22 • Karakter • parokia.hu

Jézus és a rock and roll Hallgathat-e rockzenét egy hívő keresztyén fiatal?

Hogyan lehet megkülönböztetni az építő és a káros hatásokat? Mit tehet egy lelkész a fesztiválokon megforduló, gyülekezetébe járó kamaszokért?

Ezekre a kérdésre kereste a választ az idei Csillagponton Horváth Gergely rádiós műsorvezető és Balla Péter református lelkész.

Elhatárolódás és küzdelem Felnőttként tért meg Istenhez, ez azonban nemcsak felszabadulást és megnyugvást hozott az életébe, hanem nyugtalanító kérdéseket is felvetett. Mielőtt keresztyén hitre jutott, a popkultúra bűvöletében élt. Horváth Gergely tíz évig vezette a Kultúrfitnesz című műsort a Petőfi rádióban, kívülről fújta a rockszámokat és azonosult a rock and roll életérzéssel is. Megtérése után azonban megváltozott a viszonya ahhoz a kultúrkörhöz, amelyben nap mint nap élt és dolgozott. „Sokáig kerestem a példákat, hogy vajon felnőtt megtérők hogyan viszonyulnak a popkultúra termékeihez: dalokhoz, könyvekhez, filmekhez. Eleinte legszívesebben teljesen elhatárolódtam volna minden ilyen alkotástól, de nem lehetett: be kellett mennem a munkahelyemre. Fél évig tartott ez az állapot, mígnem Isten arra vezetett, hogy maradjak. De semmi sem maradt ugyanolyan. Rájöttem, hogy a kérdéseimre nekem kell választ találnom, ami lényegesen melósabb.

Végiggondoltam, hogy vajon hogyan vezet a Biblia ebben a kérdés-

Karakter • parokia.hu • 23

ben. Nem vagyok teológus, de hos�szú belső küzdelem után megszületett a tanúságtételem egy könyv formájában Jézus és a rock and roll címmel. Ennek a célja, hogy beszélgetéseket indítson el arról, hogyan viszonyuljunk mi, élő hitű emberek a popkultúrához, és arról is, milyen zenével dicsőíthetjük Istent.”

Tragikus végkifejlet A téma két világhíres rockzenész közelmúltbeli tragikus halála miatt különösen aktuálisnak bizonyult. Chester Bennington, a Linkin Park énekese és közeli barátja, Chris Cornell, a SoundGarden és az Audioslave nevű formációk énekese néhány hónap különbséggel egyaránt önkezükkel vetett véget életének. Mindkettejük zenei munkássága felmérhetetlen hatást tett az elmúlt évtizedek ifjú generációira, a Linkin Park nyár eleji, telt házas koncertjén hazánkban is 45 ezren vettek részt a soproni VOLT fesztiválon.

A közönség soraiban ott volt Bella Péter református lelkész is, aki a KözösPont fesztiválmisszió egyik spirituálisaként azért volt a helyszínen, hogy igény szerint beszélgessen a szórakozó fiatalokkal, szükség esetén lelkigondozza őket. A lelkész ugyan a koncertet a felénél otthagyta, de emlékezett rá, hogy a csuklyá-

24 • Karakter • parokia.hu

ban és napszemüvegben fellépő énekes, Chester Bennington egy ponton levette az arcát és a szemét takaró kellékeket, és kapcsolatot teremtett a közönséggel. „Hozzá tudtak érni, meg lehetett ölelni. Akkor póznak tűnt, de utólag látszik, hogy több lehetett annál” – fogalmazott.

Rockerből lelkész Bella Péter elmondta: nem volt mindig ilyen kritikus, általános és középiskolásként a rockzene bűvöletében élt. Metál- és trash-zenekarokat hallgatott – ahogy ő mondja, egyre izgalmasabb, bonyolultabb zenéket.

Tizennégy éves koráig csak kívülről látott református templomot, aztán egyszer csak elhívták egy ifibe, ahol

ott ragadt. Krisztusra talált, konfirmált is. „Innentől kezdődtek a bajok” – mosolyodik el. „Addig halálfejes pólókat hordtam, hosszú hajam volt.

A megtérésem után viszont mindent kidobtam, felgyújtottam, ami a rockkultúrához tartozott. Másfelől közelítve: megváltam az addigi útkeresésem mérföldköveitől, segítőitől. Ez a szélsőséges és vonalas kegyesség sok mindentől megvédett, de egy idő után szűkösnek bizonyult. A teológián differenciáltabb lett az élettapasztalatom, gazdagodott a hitem.

Lassan újra elkezdtem metálzenét hallgatni, de már másképp. Ma is kikapcsolódásként hallgatom, egyfajta műkedvelőként, csakhogy már nem ránt úgy magával, mint tizenévesen.”

Mindenestül káros?

Hogy miért lehetett óriási hatással kamasz lelkére a rockműfaj, arról azt mondta: érzéseit, amelyeket nem tudott kifejezni, a zenészek fogalmazták meg. „Gyakran nem is a szöveg, hanem a zene, a ritmus segített feldolgozni a bennem felgyülemlett dühöt, feszültséget. Ma már sokkal jobban tudom értelmezni a zenét, tudom, miért és mire lehet jó eszköz a gitár vagy a különböző effektek, és azt is, miről szólnak az angol szövegek, amiket gyerekként alig értettem. Érzelmileg most is hat rám a

zene, de ma már gondolkodom róla.

Hiszen felnőttem, jobban megismertem magam, és egyre jobban ismerem Krisztust, aki kísér engem ezen az úton. Már nem kell félnem attól, amitől a hívő életem elején tartottam: hogy a rockzene mindenestül káros. Egy-egy szám legfeljebb olyan érzéseimmel szembesít, amelyeket aztán önismereti munkába csatornázok. Persze, van olyan zeneszám is, ami ugyanúgy megterhel, mint annak idején. Ezeket a dalokat nem is vettem vissza a lejátszási listámra – bár már azt is tudom: ugyanannak a zenének az akusztikus verziója sokkal kevésbé lehangoló.” Üvöltés vagy ima?

A fiatal lelkész úgy véli, akárcsak neki kamaszként, úgy a nehéz sorsú rockénekesek számára is egyfajta terápiás eszköz lehetett, hogy valamit tudtak artikulálni fájdalmukból. „Kérdés viszont, hogy mindez mennyit segít, és hol van a határa, vagyis hová taszít egy bizonyos pont után ez a véget nem érő üvöltés és fájdalom. Mit lehetne még kezdeni a gyógyíthatatlan, mások okozta sebekkel? Egy biztos: sok millióan hallgatják ezeket a dalokat szerte a világon, és köztük nagyon sokan vannak, akik még ki sem üvölthetik a fájdalmukat.”

Ura. Miközben a zsoltárok maguk is arra bátorítanak, hogy fogalmazzuk meg az érzéseinket, mondjuk ki – de nem akárhogyan: Istennek.”

Az ördögtől való?

Arra a kérdésre, hogy a rock and roll az ördögtől való-e, a református lelkész azt mondta: minden zene az ember kezében van, ami igazán fontos, hogy az ember kinek a kezében van. „„Egy gitárt bármire használhatsz, összetörheted, játszhatsz rajta olyan dalt, ami a legbomlasztóbb hatással bír, de a legszebb, Istent dicsőítő zsoltárokat is előadhatod rajta. A hang, a ritmus és a dallam, vagyis mindaz, amit zenének hívunk, ennyire jelentékeny eszköz az ember kezében. Az ördög, persze, csalogat, használ, arra buzdít, hogy éld meg az érzéseid, pörgesd fel magad. Erre jó eszköz a rock and roll. Ezért félút csak, ha önmagáért való. Ha viszont tovább mutat a megoldás felé, vagyis olyan útnak a része, ami Istenhez vezet, akkor az Őt dicséri. Így a hallgatóság is tisztában lehet vele, hogy milyen irányba hangzik a kiáltás – és ez kulcsfontosságú.”

Végletek és szakértelem Ezért is lenne jó, ha minden kamasz mellett ott állna valaki, aki segít neki értelmezni a zenét és a dalszövegeket – tette hozzá. „Szükség lenne szakértőkre, akik tudnak erről beszélni, és nagyon jó lenne, ha a szakértők beszélnének erről – minimum zenéhez értő és minimum hívő emberek.

Sajnos ehelyett végletekkel találkozom. Vagy azzal, hogy amiben nincs Jézus neve, az már rossz, vagy azzal, hogy ezzel a kérdéssel nem fontos törődni.” Érett fiatalok Hogy mit tehet egy lelkész, aki nem feltétlenül rockszakértő? Bella Péter úgy véli, a zene csak tünet, ezért ha leül egy fiatallal beszélgetni, belőle indul ki, és abból, hogy miért fontos neki az a zene vagy bármi más, ami foglalkoztatja éppen. „Tanácsolni csak annyit tudok, hogy ha valami káros annak a fiatalnak, akkor inkább ne engedje be. Ha viszont azt látom rajta, hogy érett, fel tudja dolgozni az adott hatást, nem kritikátlanul fogadja, hanem dialógust folytat vele, sőt, akár pozitív hatással van

Ami kimondható Horváth Gergely szerint miközben a kiadott düh a zenész életben maradását jelentheti, kérdés, mit kezdjünk a kettős megítélésű dalok szövegével keresztyénként, ha előadóik élete ilyen tragikus véget ér. „A tehetetlenség a lehetetlenségből fakad, meg a letehetetlenségből. Nem mindegy, hogy az élő Istenhez beszélsz vagy reménytelenül ontod ki magadból a fájdalmat. A kimondhatóság mindenesetre közös vonása a zsoltároknak és ezeknek a daloknak. Gyakran találkozom azzal, hogy sok hívő testvéremnek kérdés, hogy kimondhatók-e az érzései, hiszen neki van Megváltó

Karakter • parokia.hu • 25

rá, akkor miért ne lehetne dolga vele már most? Persze, vannak egyértelműen káros hatások is, de elsősorban azt az embert kell megérteni, aki ott ül velem szemben: ő hogy van, ő hol tart.”

Mércék A nehézséget az okozza, hogy a világ nem ad mércét, és csak úgy önmagában sok mindenről nem tudják az emberek megítélni, hogy az jó-e vagy rossz – tette hozzá a lelkész. „Gyakran a rocksztárok maguk is mércék akarnak lenni, ezért azt is fel kell dolgozni, milyen az az énekes, aki énekel, hogyan énekel, miért szerezték azt a dalt. Ha viszont nekünk megvan a biztos mércénk, az Istennel való kapcsolat, akkor az elegendő ahhoz, hogy eligazodjunk.”

Megtanulni válogatni „Az elhatárolódás is egyfajta megoldás, de legfőképpen azt kellene megtanulnunk, hogyan értelmezzük, hogyan tegyük helyükre a minket érő hatásokat” – erősítette meg Horváth Gergely is. A rádiós kérdésünkre azt mondta: feladatunk meglátni mindenben azt, ami krisztusi. „Ami krisztusi, azt nem vethetjük el, ami viszont nem, az előtt muszáj, hogy lehúzzuk a rolót. Ez személyes munkát igényel, főleg, mivel gyakran keveredik

egy élményen belül is az, ami Istenre mutat, és az, ami nem. Vannak olyan dolgok az én életemben is, amit egyszerűen egy vers pontosabban megértet, mint a Szentírás, ami nem feltétlenül fejt ki egy-egy konkrét kérdést.”

A rádiós szólt arról a felelősségről is, amit műsorszolgáltatóként hordoz a társadalomban. „Hosszú évek munkája után eljutottam oda, hogy amit én létrehozok, annak a kimeneti értékére figyelek. Amit magamhoz veszek, azt meg megpróbálom szűrni, amen�nyire lehet, de nem félek attól, hogy valami elér, ami rossz hatással lehet rám, mert megtanultam megkülön-

böztetni, mi az, ami jót tesz és mi az, ami nem.”

Az iszap és az arany Arra a kérdésre, hogy milyen zenével lehet Istent dicsérni, a rádiós azt mondta: „Nem szabad eltérnünk az Igétől, de figyelembe kell venni a zenei szocializáltságot is, és a kifejezés kortárs eszközeit, mert a ma embere ezekkel dolgozik és ezekből ért. Nem a death metalról beszélek, de a műfajok többségére igaz, hogy kevert módon jelennek meg bennük az élet igazságai. Ez olyan, mint az aranyásás. Merítünk az iszapból, és egy szita segítségével megtartjuk az aranyszemet. Nem tekinthetjük értéktelennek az iszapot, hiszen benne van az arany. És ki tudja: ha az iszap púpos, lehet, hogy a benne rejlő érték is nagyobb. Mindannyian az élet vizében állunk, és azt rostáljuk meg, amit ez a folyó magával hord. És nem dobhatjuk ki az aranyat.”

Horváth Gergely Jézus és a rock and roll című könyve megvásárolható a budapesti Bibliás Könyvesboltban is (1092, Bp., Ráday utca 28).

Jakus Ágnes Képek: Szarvas László

26 • Karakter • parokia.hu

Kijelölni az utat A reformátor, aki világhírű lehetett volna, mégis inkább honfitársaihoz szólt; a prédikátor, akiről sokáig úgy tartották, a törökök ölték meg; és a színdarab, amelynek jelmezeiből hiányzik a zöld szín – protestáns nagyjaikról meséltek a ráckeveiek.

Európai tanulmányutak, hitviták, üldöztetés és hitbeli megújulás a török hódoltság területén – izgalmas korra és ma is példaértékű hitelődökre emlékeztek a Pest megyei Ráckevén a reformáció emlékévében. A Duna-parti városban civil kezdeményezésre kreatív módon, a teljes kulturális életet felölelően vetnek számot a reformáció örökségével. Helyi reformátorok, protestáns elődök és a reformációt támogató mecénások életét, munkáit és hatását elevenítették fel gyerekek és felnőttek számára is közérthető és szórakoztató módon ebben az évben. Emléktúra, hangverseny, színielőadás, irodalmi est, könyvbemutató, kiállítások – mind hozzátartoztak a Protestáns nagyjaink Európában elnevezésű programsorozat gazdag kínálatához.

Nyomok a kertben Abban, hogy egy török dúlta, katolikus kereskedővidéken teret nyerhettek a reformáció tanai, meghatározó szerepe volt egy karizmatikus személyiségnek – meséli Kálmán Béla ráckevei lelki-

Karakter • parokia.hu • 27

pásztor. A festői Csepel-szigeti város református templomának kertjében sétálva számos részlet hirdeti: máig tisztelettel őrzik Szegedi Kis István reformátor emlékét. Róla nevezték el a gyülekezeti házat még a nyolcvanas években, alakját mellszobor őrzi, és ha pontos helyét nem ismerik is, számon tartják, hogy a tudós prédikátor jeltelen sírját ugyancsak a templomkert rejtheti.

A reformátor Szegedi Kis István (1505–1572) eredetileg ferences szerzetes lehetett, krakkói tanulmányútjáról azonban reformátusként, méghozzá a zwingliánus irányzat képviselőjeként tért haza. Később Wittenbergben tanult, többek között Heltai Gáspárral együtt. Az új tanokat hirdető prédikátort keményen üldözték, egy alkalommal török fogságba esett, ahonnan egy ráckevei asszony, Mező Ferencné kérésére az asszony férje szabadította ki. Szegedi ezután került a Duna-parti mezővárosba, ahol haláláig szolgált.

Hirdette és élte Nemcsak a helyieknek hirdette Isten Igéjét, de a környékbeliekre is nagy hatást gyakorolt. Ő lett a dunamelléki egyházkerület – bár akkor még nem így hívták – első püspöke. Tudós elme volt, munkáira az akkoriban megalakuló református egyház nagyban támaszkodott. Egy alkalommal hitvitára hívta ki őt egy olasz barát.

Szegedi vállalta az érvpárbajt, és a templomban a város nyilvánossága előtt védte meg álláspontját. A katolikus szerzetes kísérői szégyenkezve eloldalogtak, magára hagyva a vitában alulmaradt barátot.

Kálmán Béla lelkipásztor szerint Szegedi Kis István megalkuvás nélkül képviselte az Isten Igéjében felismert igazságokat, ugyanakkor szelíd, krisztusi ember volt. Bár Istentől kapott talentumait a világ számos, nyugodtabb életet biztosító pont-

28 • Karakter • parokia.hu

ján is kamatoztathatta volna, ő mégis maradt, hogy itthon töltse be küldetését. „Még rabként is óriási hatást gyakorolt környezetére, mert mindenhol kiáradt belőle az az evangéliumi lelkület, amelyet senki sem vehetett el tőle. Ráckevén élete utolsó kilenc éve végre békességben telt.

Itt találkozott egykori kínzójával is, akinek Krisztus igaz tanítványaként kész volt megbocsátani. Vagyis nemcsak rendszerbe szedte, könyvbe foglalta és tanította a hit igazságait, hanem élte is azokat.”

Isten rendje „A reformáció egyik alapelve az volt, hogy a Szentírás az élet és a hitélet zsinórmértéke. Ma számos egyéni és

közösségi bajnak az a forrása, hogy sok tekintetben nem ehhez tartjuk magunkat” – fogalmazott a lelkész.

Kálmán Béla szerint csak abból születhet megújulás, ha újra Isten rendjéhez igazodunk. „Amikor a reformáció tanai ide elhatottak, a magyarság éppen nehéz időket élt. Abban, hogy magyar nemzetként megmaradtunk, óriási jelentősége volt a reformációnak. Számos protestáns prédikátor élen járt a természettudományok művelésében is. Ma sem lehet az élet megannyi területén jelentkező problémákat hosszú távon orvosolni anélkül, hogy a szívekben, a fejekben, az Úristennel való kapcsolatban ne lenne rend.”

Megbékéltek Hitviták ma már ugyan nincsenek a településen, de katolikusok és reformátusok egyaránt karakteresen képviselik értékeiket – fűzte hozzá. „Korábban komoly szembenállás volt a két felekezet között, még a huszadik század elején is. Komlósi Péter nyugalmazott esperes ráckevei szolgálata idején kezdődtek meg az ökumenikus imahét közös összejövetelei.

A békességes viszonyt mutatja, hogy a katolikus általános iskola diákságának egyharmadát ma már református gyerekek alkotják.”

Megerősít A lelkipásztor hozzátette: szükségesnek látták, hogy a református hitvallásokban megfogalmazott igazságok szervesebben beépüljenek a hívek életébe, ezért az elmúlt években kátémagyarázatos istentiszteleteket tartottak. „A hívek bevonásával végigolvastuk a Heidelbergi Kátét és a Második Helvét Hitvallást, a bibliaórákon pedig magyaráztuk ezeket. Az idei hittantábornak és a gyülekezeti hétvégének is a reformáció öt alapelve adta a törzsanyagát.”

Szabadulás a török fogságból A reformáció emlékéve azonban nem csak a reformátusok számára jelenti a számvetés időszakát, hiszen az egész város bekapcsolódott abba a programsorozatba, amelyet a „Ráckeve Érték” Egyesület kezdeményezett.

A reformátor Szegedi Kis István és ugyancsak méltán híres tanítványa – egyben lelkipásztor utódja –, Skarica Máté emlékét egy színdarabbal is felelevenítették. Az előadás Szegedi Kis István török fogságból való kiszabadításáról szól. „A város közönsége nagyon szereti azokat a színielőadásokat, amelyekben megelevenednek az adott kor szereplői, mert az ő magatartásmintáikban a nézők saját konfliktusaikkal és megoldási kísérleteikkel vethetnek számot” – mond-

ta érdeklődésünkre Gál-Ködöböcz Zsuzsanna, a színdarab szerzője. A helyi Ady Endre Gimnázium magyartanára kollégáit és tanítványait kérte fel a 16. századi reformátor és kortársai szerepére. „Szegedi Kis István élete annyira fordulatos volt, hogy a bőség zavarával küszködve választottam ki a történet alapjául élete legdrámaibb időszakát. A ráckevei Mező Ferencné Ilona asszony mintegy utolsó kívánságaként szerette volna elérni, hogy szabadon bocsássák a prédikátort.” Ez sikerült is neki 1200 forint fejében – ahogy arról maga Skarica Máté is beszámolt. Az általa jegyzett Szegedi Kis Istvánéletrajz mellett a darab szerzője a

reformátor saját munkáira is támaszkodott, de a színpadon elhangzottak 16. századi protestáns imádságos könyvekből származó imádságok is. A tudós prédikátornak A hamisítatlan teológia közhelyei az Istenről és az emberről című latin nyelvű munkájából pedig a tanítókra és a tanításra vonatkozó részleteket emelte ki a szerző.

Mint mondta, a darabban katolikus, református és hitüket nem gyakorló felnőttek és gyerekek is játszottak. „Néhányunknak szorosabb a kötődésünk, hiszen a főszerepet játszó iskolaigazgató édesapja református lelkész, az én nagyapám pedig kántortanító volt évtizedekig. Ami mindenki számára közös nevezőt jelent, az nemcsak Ráckeve történelmének, de a pedagógiatörténetnek is rendkívül értékes fejezete. Szegedi Kis István csaknem ötszáz évvel ezelőtt megfogalmazott ma is aktuális és helytálló pedagógiai elveket: a tanító a tanulókat ne terhelje túl, ne az ékesszólással törődjön, hanem a hatékonysággal, vegye figyelembe az életkori sajátosságokat, az értelemre hasson, és ne a bemagolt, visszaöklendezett szöveget várja el a tanulóktól. Továbbá rendelkezzen önfegyelemmel – írja is, hogy nincs rútabb látvány a rikácsoló, homlokát ráncoló és a gyerekeket nádpálcával ker-

Karakter • parokia.hu • 29

gető tanárnál. A megfélemlítés nem lehet eszköz – jelenti ki korát mes�sze meghaladva. A magyar reformáció korszaka abban is példa, hogy nem mindig Nyugaton meg másoknál vannak az értékek, hanem néha a spájzban meg a padláson, csak talán megfeledkeztünk róluk” – fogalmazott Gál-Ködöböcz Zsuzsanna.

Jó példák „Világunkról ma is elmondható, hogy elanyagiasodott, és ez alól még az egyházak sem kivételek. Háttérbe szorulnak a szellemi, kulturális, emberi értékek. Ezért szeretnénk felhívni a figyelmet a jó példákra” – mondta érdeklődésünkre Szánthó Györgyné, a programsorozatot kezdeményező „Ráckeve Érték” Egyesület elnöke. „A reformáció egyfajta újraépítkezést jelentett szellemileg, kulturálisan és társadalmilag. Nem véletlen, hogy éppen a török hódoltság idején tudott kibontakozni azzal a gyorsasággal, ahogy az történt. És az is érdekes, hogy az igazi nagy egyéniségek a reformáció első két századában fejtették ki tevékenységüket. Ebből is látszik, hogy mindig a nagy összeroppanások adnak erőt az összefogásra és a kibontakozásra.”

Nem csak egyházi személyiségekre emlékeznek a korszakból – tette hozzá. „A reformáció elterjedésében nagy szerepe volt a világi mecénásoknak, akik megérezték a régi-új tanok szellemét, és lehetővé tették, hogy nyomdákat és iskolákat hozzanak létre, ahol a prédikátorok reformszellemben taníthattak. De azok a

művészek, írók, Ráckevén orvosok is fontos szerepet töltöttek be a korszakban, akik jó lélekkel és kiváló színvonalon végezték munkájukat.”

Kárpát-medencei összefogás Szánthó Györgyné elmondta, közérthető és olvasmányos módon tették közkinccsé a város múltjára vonatkozó ismereteket. Készítettek egy folyamatosan bővülő katalógust, amely magában foglalja a protestáns elődök életének, műveinek és tevékenységének leírását, valamint egy tablót, amely a róluk készült rajz, fotó vagy szobor alapján ábrázolja őket. De nemcsak Ráckeve, hanem az emlékév programjaihoz csatlakozó számos anyaországi és határon túli település is bekerült a gyűjteménybe, köztük a reformáció egykori központjai és kisebb települések is.

Szánthó Györgyné elárulta, idegenforgalmi fejlesztőként az is motiválta, hogy az emlékévben – nyugat-európai országok bevonásával – olyan európai kulturális útvonal épüljön ki, amely turisztikai szempontból is élénkítően hat a rajta szereplő települések életére. Ehhez talált partnereket többek között Sárospatakon, Kecskeméten, Huszton, Laskón, Lendván és Felsőőrben. A kisebbségben, szórványban élő magyarokat különösen is lelkesíti az összefogás – mondta. Valamennyi település szabad kezet kapott saját programjai kialakításában, a közös cél az, hogy a kulturális programok legalább egy része fenntartható maradjon.

Zöld nélkül A városi civil egyesület elnöke úgy véli, napjainkban is megújulásra van szükség, Európának elsősorban keresztyén gyökereihez kellene vis�szatérnie. Ezért is zajlik az ökumené jegyében a programsorozat, amelynek főkoordinátora maga is katolikus vallású. „Egy ilyen program kapcsán annyi mindent tanul az ember.

Például, mielőtt elkészíttettük a szín-

30 • Karakter • parokia.hu

darab jelmezeit, felhívták a figyelmemet arra, hogy nehogy valamit véletlenül zöldre csináltassunk. Tudniillik a zöld akkoriban a törökök színe volt.

A magyarok úgy tüntettek ellenük, hogy soha senki nem hordott zöld színű viseletet.”

Tudás és megtérés Városi összefogással készíttetik el azt a köztéri szobrot is, amely a református templom bejáratánál kapna helyet. „A város szülötte, Katona Katalin ötvösművész készíti el a prédikátor alakját, aki egy ablakon könyököl ki az utcára könyvvel a kezében. Az emlékmű üzenete a tudás és a tanítás” – mondta Szánthó Györgyné. „A töröktől mentes protestáns Európában számos magyar fiatal folytatott tanulmányokat. Hazatérve magukkal hozták az európai tudást, kultúrát és rendet. A reformáció révén a magyarság megerősítette Európa melletti elkötelezettségét is. Ma is választás előtt állunk: arról kell döntenünk, hajlandók vagyunk-e kereszténnyé lenni, vagy hagyjuk, hogy elsodorjon mindaz, ami nem az életet munkálja.”

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás Színpadi kép: Cserna Gábor

A lemoshatatlan jel Az első magyar sci-fibe is beleolvashatnak a látogatók a kecskeméti Ráday Múzeumban. A fantasztikus regényt egy református lelkipásztor írta az ezerhétszázas években.

A RE-formáció, Re-konstrukció című kiállításon számos, a reformációval összefüggő különlegességről beszélgettünk Fogarasi Zsuzsa múzeumigazgatóval.

Izgalmas kamarakiállítással kedveskednek az érdeklődőknek a kecskeméti Ráday Múzeumban a reformáció 500. évfordulóján. A tárlat középpontjában olyan 1785-ös keresztelőkészlet áll, amelynek nyoma veszett – mondja Fogarasi Zsuzsa, de mielőtt belekezdenénk a részletekbe, a művészettörténész elárul néhány érdekességet is a református keresztelési szokásokról.

– A keresztelés minden keresztény egyházban a szövetség jele. Ezzel fogadnak be abba a nagy közösségbe, ahol az emberek Istenhez tartozónak vallják magukat, és egy kisebbe, amely maga a gyülekezet. Ezért is fontos, hogy a keresztelő nyilvánosan, a gyülekezet jelenlétében történjen. A református keresztelőre a puritán elegancia jellemző. A református templomtér eleve puritán, hiszen itt nincsenek szobrok, képek, ábrázolások. A középpontban mindig Isten igéje áll – magyarázza Fogarasi Zsuzsa.

Karakter • parokia.hu • 31

Keresztelni annyit tesz…

A keresztelő liturgiája sokáig nem volt egységes, Luther jóváhagyta a katolikus gyakorlatot, Kálvin pedig puritán elveket vallva csupán kancsót és keresztelőmedencét használt a szertartáshoz.

– A református szertartások „kitalálói” bajban voltak, hogy mire lehet hivatkozni a keresztelésnél, hiszen Keresztelő Szent János Jézust a Jordánban keresztelte. Először nálunk is megpróbálták a hangsúlyt arra helyezni, hogy élővízben, folyóban, patakban kereszteljenek, vagy ha ez nem lehetséges, akkor merítsék be a gyereket. Az ezerhatszázas évektől a 18. század második feléig a lelkészek „össze-vissza” kereszteltek, mindenki ahogyan gondolta. Az egyház azonban nem igazán kedveli a nagy különbözőségeket. Zoványi György tiszántúli református püspök 1733ban kiadott egy liturgikus könyvet, amelyben nagyon egyszerűen úgy fogalmaz: „keresztelni annyit tesz, hogy a gyerek fejére csorgatjuk a vizet”. Ez az egyszerű mondat igazán felszabadítóan hatott a lelkészekre.

A lemoshatatlan jel A keresztségre vonatkozó országos gyakorlat csak az egységes egyházszervezet létrejötte óta, azaz 1881 óta létezik, ennek ellenére külön-

32 • Karakter • parokia.hu

böző változatok ma is élnek. A megkeresztelt embernek azonban nincs szüksége naponkénti szertartásokra, hiszen a lemoshatatlan jel napról napra rajta van. Ezt a szövetséget a reformátusok a konfirmációval erősítik meg. A Ráday Múzeum kiállításán egy 1987-ben készült film is megtekinthető, amelyen egy bánhorváti keresztelőt örökített meg Szacsvay Éva rendező és stábja.

A keresztelőkészlet Az 1785-ből származó klenódiumot 1934-ben, az Országos Református Kiállításon mutatták be először a

nagyközönségnek, ahol kiemelkedő sikert aratott. A tárgynak azonban azóta nyoma veszett, senki nem tudja, hol lehet. Fogarasi Zsuzsa a keresztelőkészlet másolatát mutatja be, amely Mihalik Sándor muzeológus fényképeinek és pontos leírásának köszönhetően készülhetett el a reformáció 500. évfordulóján.

– A keresztelőkészlet szimbolikája rendkívül gazdag, aki egyszer látta ezt a tárgyat, valószínűleg soha nem felejti el. A készlet tetején egy lelkészt láthatunk, akinek a ruházata külön magyarázatot érdemel. A lelkipásztort nem palástban ábrázolták, hanem egy divatos francia viseletben, amely a németeken és osztrákokon keresztül érkezett Magyarországra. A fodros selyemingnek, a csatos cipőnek és a térdnadrágnak nem mindig örültek az egyházban, azonban ennek a ruházatnak valószínűleg üzenete van, hiszen abban az időben a külföldön tanult, széles látókörű, tájékozott fiatalok viseltek hasonlót. A korszak lelkészei között feszültséget és presztízsharcot okozott, hogy melyikük végezte iskoláit külföldön és ki iskolázta magát csak itthon. A különbségek, főként a fennhéjázás ellen a püspökök ugyan harcoltak, az mégis megmutatkozott a tájékozott-

ságban, a szemléletben, az életvitelben, az öltözködésben és a hajviseletben.

Szabadulást óhajtó rab A történetnek ezen a pontján jutunk el Kecskemét egyik meghatározó prédikátorához, Göböl Gáspárhoz, aki 1777-től szolgált a városban, éppen akkor, amikor Kecskemét a fénykorát élte. – Göböl Gáspár itthon végezte a tanulmányait, ennek ellenére úgy volt modern megjelenésében, szemléletében és ismerős a világ dolgaiban, mint talán a kor egyik lelkésze sem.

Tájékozottságáról, művészetszeretetéről nemcsak művei vallanak, hanem vizuális igényessége is. A magyaron kívül latinul, görögül, németül, angolul és franciául is beszélt, és fordított is ezekből a nyelvekből. Göböl Gáspár jelentős életművet hagyott maga után. Kiváló igehirdető volt, több prédikációját megjelentették, köztük a Szabadulást óhajtó rab című kötetet. A lelkész foglalkozott elméleti és gyakorlati teológiával, bibliai szövegkritikával és egyháztörténettel. Iskolázottsága, nyelvismerete, olvasottsága, kapcsolatai predesztinálták arra, hogy a kor modern eszmei áramlatával, a felvilágosodással is megismerkedjen. Ez a gondolatiság érződik a művein is. Kapcsolatban állt Kazinczy Ferenccel, a református Teleki grófokkal és vélhetően a felvilágosodás több hazai képviselőjével. Göböl liturgiáskönyvet is írt, a dunamelléki egyházkerület pedig „bévette”, vagyis ezt fogadta el követendőnek 1806-tól. A múzeumunkban látható keresztelőkészlet valószínűleg a Göböl melletti „hűségnyilatkozatnak” tekinthető – véli az igazgatónő.

Az első sci-fi Göböl Gáspár életműve azért is érdekes, mert a lelkipásztor nevéhez fűződik az első magyar sci-fi. – A korból adódóan természetesen allegorikusan fogalmaz. A könyv egy repü-

lő lélekről szól, aki fölmegy a Napba, és onnan tér vissza a Föld bizonyos részeire. Az utazó lélek című sci-fi második része tulajdonképpen országismeret.

Az adományozó A keresztelőkészlethez visszatérve Fogarasi Zsuzsa elárulja, hogy azt Nagybócsai Sárközy János és felesége, Guty Mária adományozta a kecskeméti gyülekezetnek.

– A Sárközyek a 17. századtól a kecskeméti református gyülekezet tagjai, leszármazottaik most is köztünk vannak, például dr. Sárközy István presbiterünk. Sárközy János 1779-től Pest vármegye esküdtje, táblabírája és a református egyház vezető világi személyisége volt, aki vagyonos, a kultúra iránt is elkötelezett nemesi, mezővárosi családba született. A család további emelkedésének érdekében Sárközy János feladata az volt, hogy házasság révén szerezzen földesúri jogot Kecskeméten. Ezért feleségül vette a Fráter-rokonságba tartozó Kisgúti Guty Máriát. Ekkortól már mint polgár adózott a városnak, földesúrként viszont számolhatott a város cenzusával is. Az ő sze-

mélyében jutott el a Sárközy-család a csúcsra: társadalmi presztízs, hivatalok, vagyon, műveltség, jó kapcsolatok a kor egyházi és világi vezető szereplőivel, írókkal, költőkkel.

Sárközy János életének tragikus fordulata éppen a műveltségében rejlik. A Laczkovicsokkal ápolt jó barátság révén őt is elérték Martinovics veszélyes szervezkedésének szálai.

Martinovics „Litterae ad imperatorem” című röplapját latinból ő fordította magyarra. Amikor Sárközy hírét vette az összeesküvés lelepleződésének, szíven lőtte magát – meséli a keresztelőkészlet adományozójának tragikus sorsát Fogarasi Zsuzsa.

Rajzfilm Lutherről A RE-formáció, Re-konstrukció című kiállítás mellett az igazgatónő a látogatók szíves figyelmébe ajánlja a Luther Márton élete álló- és mozgóképeken című tárlatot is, ahol – a többi közt – Richly Zsolt rajzfilmsorozata is megtekinthető a reformátor életéről. A tárlaton Richly Zsoltnak a filmhez készült grafikáit is megcsodálhatják. – A rajzfilm könnyed hangvételben mutatja be Luther életútját, személyiségét és a reformáció történetét. Lackfi János költő szövegei teszik még színesebbé a filmet, amelyet azoknak is jó szívvel ajánlok, akiknek nincsenek előzetes ismereteik a reformációról.

Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 33

Történetek a tulipános ládából Három különböző század, három asszonysors.

Valamennyiüket megpróbálta az élet, ők viszont mindent megtettek, hogy széppé tegyék azt – mások számára is.

Divatról, házasságról, üldözöttek bújtatásáról, gyógynövényekről és kitelepítésről mesélt a református asszonyok szellemi hagyatékát felidéző tulipános láda az idei Művészetek Völgyében.

34 • Karakter • parokia.hu

Egy próbababa, három 21. század előtti Facebook-profil, saját gyógynövénytea – különleges kincsekre bukkanhatott, aki felnyitotta a tulipános ládát az idei Művészetek Völgye református udvarában. A Ládafia elnevezésű programsorozat részeként a református nők szellemi hagyatékával is megismerkedhettek a látogatók.

A kisebbségeket iskoláztató fejedelemfeleségtől a gyermekeitől megfosztott írónő életén át az üldözött zsidókat bújtató első filmrendezőnőig – a tulipános láda kincseiről Bölcsföldiné Türk Emese ötletgazda mesélt nekünk.

Hogy került a tulipános láda a reformáció kincsei közé?

A reformáció évében szerettük volna kicsomagolni azt az örökséget, amelyet az elmúlt ötszáz év jelentett az egyházunkban. A tulipános láda kelengyés láda volt a magyar néphagyományban, ezért azt a szellemi hagyatékot jelenítettük meg benne, amelyet református nőknek köszönhetünk. Három meghatározó nőalakot választottam ki a 17., a 18. és a 20. századból, akik túlmutattak saját korukon.

Kik ők és miben alkottak maradandót?

Lorántffy Zsuzsanna az első, erdélyi fejedelemasszony, I. Rákóczi György felesége, aki az élet több területén kimagaslót alkotott. A 17. század férfiközpontú társadalmában ez nem volt annyira jellemző. Támogatta férjét a csatáiban, ő szerelte fel például a hadakat, még ágyút is öntetett, amikor a fejedelem nem volt otthon.

Gondoskodott a nemzetiségekről is, például Fogarason iskolát nyittatott a románoknak. Lányok nem tanulhattak abban az időben, ezért a nemes kisasszonyokat maga köré gyűjtötte, és háztartásvezetésre, gyógynövények ismeretére és mindarra tanította őket, amire szükségük lehetett az életvezetéshez. Amikor első Rákóczi György meghalt, visszaköltözött Sárospatakra, és rendkívül előremutatóan az ottani iskolába a kor legjobb pedagógusát, Comeniust hívta meg, ezzel felvirágoztatta az intézményt, és továbbörökítette, amit a reformációban az oktatás jelentett.

A pataki kollégium hosszú időn át országszerte híres volt.

A következő nőalak Árva Bethlen Kata, aki éppen száz esztendővel később született.

Az ő neve egyrészt az irodalomból lehet ismert, hiszen ő az első magyar női önéletíró. Kocsis István monodrá-

mát is írt belőle, amely évtizedek óta járja az országot, nemrégiben újból színre tűzték. Árva Bethlen Kata fiatalon valóban árva maradt, de nem ezért vette fel ezt a nevet. Hithű reformátusként tizenhat évesen feleségül kényszerítették katolikus mostohatestvéréhez, akinek három gyermeket szült, de a vallási különbözőségek miatt folyamatos küzdelem volt az életük. Szerette a férfit, hűségesen ápolta akkor is, amikor az a pestisjárvány következtében súlyosan megbetegedett, végül bele is halt. Bethlen Kata tizenkilenc évesen lett özvegy. Nagyon fiatalon, három gyerekkel ott maradt egyedül.

Egy idő után férjhez ment egy idősebb református férfihez, ekkor néhai katolikus férjének a családja elperelte tőle a saját gyerekeit. Új házasságában született három gyermeke, de ők betegség következtében meghaltak, majd a férje – akivel jó házasságban éltek – szintén meghalt tízévi házasság után. Ekkor nevezte el magát Árvának.

Érdekes, hogy tragikus sorsa ellenére ő is a leánynevelésbe és az írásba fektette az energiáit. Nem rekedt meg az önsajnálatban, valahogy tovább tudott lépni. A két asszony sorsa össze is kapcsolódik: Árva Bethlen Katát ugyanis Fogarason temették el.

Udvari lelkésze Bod Péter volt, akit

mecénásként támogatott tudós munkájában. Könyvtárukat a nagyenyedi kollégiumnak adta, és gondoskodott arról, hogy a gyülekezetek föl legyenek szerelve úrasztali terítőkkel, úrvacsorai edényekkel, amen�nyire csak lehetett. Ő is fogadott magához lányokat, írásra, olvasásra, a gyógynövények ismeretére nevelte őket. Lorántffy Zsuzsannával együtt női polihisztorok voltak mindketten.

A harmadik asszony a tizenkilencedik század végén született Zsindelyné Tüdős Klára.

Ő valójában ízig-vérig huszadik századi nő. Debreceni úri családból való lány, aki soha nem akart igazán férjhez menni, de családja elszegényedik, ezért kénytelen megházasodni.

Egyébként művészetet tanul folyamatosan, táncot, zenét, bekerül az Iparművészeti Iskolába, de Svájcban, Angliában is tanul, akár kékharisnyának is nevezhetnénk.

Születik egy lánya, de végül is tönkremegy ez a házassága, elvált asszonyként aztán sok mindenbe belekezd.

Az Operaházban kezdi pályáját a jelmeztervező részleg legalsó szintjén, mígnem a részleg vezetője lesz.

Akkoriban mutatják be Kodály Háry Jánosát, amelynek ő a jelmeztervezője. A belvárosban nyit egy Pántlika Szalon nevű divatszalont, az általa tervezett ruhákhoz a magyar népi

Karakter • parokia.hu • 35

egyszerű helyen éltek, férjét megfosztották a nyugdíjtól. Ezekben az években azok tartották el őket, akiknek korábban ők segítettek. A hatvanas évek elején költözhettek vissza a fővárosba, férje nem sokkal ezután elhunyt. Tüdős Klára idős korában, 1980-ban halt meg.

motívumokat használja fel. Nézete szerint magyaros lehet a ruha, de vagy anyagában, vagy mintájában, vagy formájában, egyszerre a háromban sosem, mert az túl sok. Ezzel valóban modern szemléletet honosított meg a divatszakmában.

Nagyon sok híres embernek is tervezett ruhát. Kifogásolta, hogy a gyülekezetek az arannyal, bárson�nyal kirakott drapériákat használják.

Felvetette, miért nem használják a saját tájegységük népi motívumait a templomokban. Az úri hímzés technikája a másik két nőalakkal köti össze, hiszen az ő korukban minden templomi kiegészítőt így varrtak ki.

Mindhárom életút lenyűgöző, de nemcsak a maguk századában emelkednek ki a többi asszonysors közül, hanem ma is példaértékűek.

Számodra miért olyan fontosak?

Lorántffy Zsuzsannának megvan a feljegyzése a Bibliájában, hogy hányszor olvasta el az Ó- és az Újszövetséget.

Mindhármuknak nagyon fontos volt a hite, az egyháza és a magyarságtudata. Egyikük sem ragadt bele a saját sorsa nehézségébe, fájdalmába, kihívásába, hanem ahelyett, hogy mélyre süllyedtek volna, a hitük segítségével tovább tudtak lépni, és valami előremutatót tettek. Nemcsak a saját területükön, hanem másokért is fáradoztak. Ahogy a hegyi beszédben mondja Jézus: „hogy lássák a ti jócselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”.

A második világháború alatt Zsindelyné Tüdős Klára zsidó üldözötteket és mindenféle menekültet bújtatott svábhegyi villájukban. Második férje Zsindely Ferenc államtitkár volt, vele nagyon szép házasságban éltek.

A negyvenes évek elején Tüdős Klára még filmet is rendezett, azóta is az első magyar filmrendezőnőként tartják számon. Ekkoriban kérte fel Ravasz László püspök, hogy alapítsa meg a Református Nőszövetséget.

Mint államtitkár-feleség, reprezentálni tudott, ő adta az egészhez az arcát, Pilder Mária pedig – aki más lelkületű ember volt – lelki segítőtársa volt a munkában.

A háború után Tüdős Klárát és férjét tizenöt évre kitelepítették Balatonlellére. Nem mehettek vis�sza a fővárosba, mindenüket elvették,

Mi lehet ma a református nők szerepe az egyházban és a társadalomban?

Nyilván sokat változott a világ, akár csak az elmúlt csaknem harminc évben a rendszerváltás óta. Egész más az egyház is, sokkal több szerepet kapnak a nők lelkészként is. Érdekes, hogy gyakran a nők a gyülekezetek tartóoszlopai. A férfiak nem érnek rá lelki életet élni, vagy nem úgy élik meg a hitüket. Ha bemegyünk egy református gyülekezetbe, sokkal több nőt látunk, mint férfit, a vezetésben mégis sokkal kevesebb a nő. Erre meg lehet keresni a bibliai alapokat – én nem szeretem a feminista vagy antifeminista nézeteket, egyikkel sem értek egyet. Azt gondolom, hogy Isten helyez embereket bizonyos helyekre, férfiakat és

36 • Karakter • parokia.hu

nőket egyaránt. Ha pedig valaki a helyén van, azon áldás van. Ezeknek a nőalakoknak az életén is azért lehetett áldás, mert előre mutattak, és mert Krisztus-kapcsolatuk volt. Noha az egyháztörténet inkább a férfiak tetteit dokumentálta, ez a három nő azért emelkedhetett ki mégis, mert az életük úgy alakult, hogy felszabadult az idejük, és a lehetőségük is megvolt arra, hogy a köz szolgálatára legyenek. Özvegység miatt, a teljes kitaszítottság miatt vagy éppen válás miatt.

Rajtuk kívül, persze, még nagyon sok nő tette a dolgát az elmúlt évszázadokban. Ezek a nők a társadalmi pozíciójuk miatt is felelősek voltak, akárcsak férjeik, és ebben példák férfiaknak és nőknek egyaránt. Fontos, hogy mindenki találja meg azt a felelősséget, ami az övé, azon a helyen, ahol van, és ha azt becsülettel végzi, az Isten dicsőségére van – ahogy Kálvin mondta. Minden, amit tesz: a legkisebbtől a legnagyobbig.

Amikor belenéztem a tulipános ládába, az az eszményi nőalak jutott eszembe, aki a Példabeszédek könyvében tárul elénk A derék asszony dicsérete című fejezetben. A korok változnak, de milyen az igazi nő, aki ma is egészséges egységben tud Krisztus-követő és nő lenni egyszerre?

Aki elfogadja, hogy ő nő. Nem biztos, hogy minden nő ugyanúgy nő.

Van, akinek jobban adatik egyik vagy másik ajándék. A tulipános láda asszonyai tudták, hogy nőként sajátos kincseik vannak, és használták mindazt, amiben mások voltak, mint a férfiak. Nem lázadtak klasszikus szerepeik és feladataik ellen, viszont megpróbáltak mások felé is szolgálni. A háztartás vezetése mellé rakták a tudományt, a hitet, a művészetet.

Azokban a korokban, persze, egy férfinak is jobban leosztották a feladatokat – ma már a tevékenységeink nem különülnek el ilyen élesen.

Ami viszont ma is igaz, hogy örülhetünk női és férfi mivoltunknak! Érdekes, hogy Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György házassága például szerelmi házasság volt a tizenhetedik században. Zsuzsanna tizenhat éves volt, György huszonkettő, amikor összeházasodtak. Fiatalon ismerkedtek meg, Zsuzsanna másokhoz is

hozzámehetett volna, de ő Györgyöt választotta. A huszonegyedik századi nőknek az is példa lehet, hogy ezek a nőalakok attól sem estek kétségbe, hogyha egyedül maradtak. Pedig abban a korban sokkal nehezebb volt nőként boldogulniuk.

Maradjunk a mi korunknál!

Keresztyén közegben jobban értik és értékelik a férfiak a nőket? Mit tehetünk azért, hogy a kölcsönös tisztelet kialakuljon, egyáltalán, egymás megismerése reális képet rajzoljon elénk a másikról?

Csak Krisztushoz tudok visszatérni.

Hiszen olyan természetesen voltak az asszonyok és a tanítványok egymás mellett Jézus közelében! Nyilván a férfi tanítványok kerülnek előtérbe, mégis az asszonyok a feltámadás első tanúi – ennek pedig köze van a gondoskodó asszonyi természethez, hiszen ők mentek ki leghamarabb a sírhoz. Jó, ha elismerjük, hogy

férfinak és nőnek különböző ajándékai vannak, és hogy másképp gondolkodunk. Ez ellen lehet tiltakozni, de tény, hogy mások vagyunk, és ha ezt el tudjuk fogadni, akkor a másikat is úgy látjuk, mint aki kiegészít minket, hiszen amit én nem tudok, azt tudja a másik. Nagyon sok férfi ezt látja és tudja egy-egy gyülekezetben. Sok lelkésznő szolgál, akik kiegészítik a férfiakat, mert valami mást tudnak adni.

Most már sok gyülekezet vezetésében is van nő. Nem szabad hagyni, hogy belénk rögzüljön, hogy a nemi különbözőség elválasztófal vagy egyáltalán nem is fontos, hanem azt kell látni, hogy nem vagyunk egyformák, de azért egyenrangúak vagyunk.

Krisztusban férfi és nő vagyunk, még sincs különbség, mert mindenki Krisztusé.

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 37

Figyelni a csöndet „A hit ugrás a sötétbe – de bízhatunk abban, hogy van valaki, aki megtart minket.”

Isten és az édesanya, a halhatatlanság és a bizalom, a dal és a csend párhuzamairól beszélgettünk Szabó T. Anna költővel az idei Ars Sacra Fesztiválon.

38 • Karakter • parokia.hu

Figyelni a csöndet címmel tartott verses-zenés estet Szabó T. Anna költő és Oláh Kálmán zongoraművész az idei Ars Sacra Fesztiválon, az Óbudai Társaskörben. Az istenes és anyaversek szerzőjével a nyelv és a mese erejéről, valamint a dal és a csend egyensúlyáról beszélgettünk a műsort követően.

Egyik verse kapcsán arról beszélt, hogy a nyelv mennyire elvarázsolja, gyakran álmodik is vele. Mit jelent az Ön számára, hogy a teremtett világ szó által lett?

Nagyon fontos nekem. Pont most gondolkodtam Arany János Mindvégig című versén, amelyben rímhelyzetbe került az a két szó, hogy nincsen és Isten. Így szól ez a részlet: „Van hallgatód? nincsen?/ Te mondd, ahogy isten/ Adta mondanod”.

Nagyon érdekes áthallás ez, és úgy folytatódik, hogy „Bár puszta kopáron/ – Mint tücsöké nyáron –/ Vész is ki dalod”.

Ez a dal a teremtés gesztusát ismétli meg. Minden költő az Isten teremtő gesztusát próbálja a maga gyarló, szerencsétlen módján, de sóvárogva utánozni. Engem ez a tény konkrétan segít az írásban. Van ugyanis egy titkos rituálém – most, hogy elmondom, már nem is lesz az. Ki szoktam menni a budaörsi Kő-hegyre, ahol van egy kápolna. Oda németül föl vannak írva János evangéliumának az első sorai: „Kezdetben volt az Ige. És az Ige Istennél volt. És Isten

volt az Ige.” Ez valahogy mindig segít nekem abban, hogy beszélni tudjak.

Azáltal is persze, hogy egy hegyre felmegyek, hiszen ilyenkor emelkedik az ember, nagy levegőt vesz, és a csendben próbálja meghallani a beszédet.

A kimondhatóságért való küzdelem költőként és hívő emberként is végigkísérheti az ember életét. Szüntelen erőfeszítést jelent minél pontosabban azt mondani, amit gondolunk vagy érzünk, a szavakkal belső világunkat is újra kell teremtenünk.

Nagyon gyakran kimondom azt, hogy szeretlek, például a gyerekeimnek.

Már szinte bocsánatot is kérek érte, mert nem akarom elcsépelni a szót.

De ők azt jelzik vissza, hogy értik, mit akarok ezzel. Nem a szó az, ami újra és újra megjelenik, hanem az érzelem, ami működteti. A szó viszont egyfajta megerősítésként is szolgálhat. Van egy csodálatos Kemény István-vers, ami így hangzik: „Kétszer kettő az négy./ Ha sosem mondod el – elfelejtik./ Ha túl sokszor mondod: nem hiszik el.”

Ezt a kétszerkettőt újra és újra el kell mondani. Holott, épp a szeretlek az a legtelítettebb szó, amelynek voltaképp nincs értelme, hiszen az egész Mindenséget magába foglalja: a világosságot, a sötétséget, a fájdalmat, a sóvárgást, a magabiztosságot, a biztonságot. A szó és a fogalom közötti távolságot kell mindan�nyiszor áthidalnunk, ahányszor írni próbálunk. Én a ritmus és a muzsika által próbálok teret adni a szavaknak.

Tehát nem a szó számít, hanem a vers muzsikája, illetve a szó helye a versben. Néha túl gyakran használt szavak is belekerülnek a verseimbe, mert nekem nem a jelentésük számít elsősorban, hanem a lendületük, a ritmusuk. Ezt Weöres Sándortól tanultam.

Vagy ott van József Attila, aki hihetetlen lazasággal lőtte el a virág—világ rímet, egyáltalán nem zavarta, hogy ez nyolcszáz éve foglalt. A költők makacs emberek, mondják a magu-

két. Mert ha nem mondjuk elégszer, elfelejtik. Persze, nem könnyű hinni a szóban, mint ahogy az istenhit sem föltétlenül mindennapos bizonyosság, hiszen küzdelmek és mélypontok tagolják – bár az is lehet, hogy a legnagyobb mélységben találjuk meg a legnagyobb magasságot.

Istenről és az anyáról szóltak a ma este felolvasott versek. Azon tűnődtem, hogy Istennel inkább az édesapánkkal való kapcsolatunkat szoktuk összefüggésbe hozni. Mi közöset lát az édesanyában és Istenben?

A bizalmat: hogy feltétlenül rájuk bízzuk magunkat. A hit ugrás a sötétbe. Hinnünk kell abban, hogy Isten és az anyánk megtartanak akkor is, ha mi nem tudjuk megtartani magunkat. Az önátadás képességét is értem ezen. Ugyanakkor: a Kerített tér című kötetem borítóján egy húskampó van, ami kicsit leegyszerűsítve, mégis, a hitnek a vizuális ábrázolása, ikonja.

Ez a kötet – akárcsak a Villany című – válságkönyv. Nemcsak a hit válságáról beszélek bennük, hanem elsősorban a felnövés válságáról. A csodavárás, a csodakeresés és a csoda újraértelmezése zajlik mind a két verseskötetben. A hit lépcsőjén járok: hol leesek, hol felkelek, de fontos bejárnom ezt az utat. Magunknak kell kiküzdeni a hallgatásból, a csendből, a sötétségből is azt a reményt, amivel kikapaszkodhatunk.

Hogy az Úr Isten milyen nemű, hogy féljük-e vagy szeretjük? – Nekem mindig a szeretet volt az elsődleges.

A félelem, az csak egy lépcsőfok. A félelem, a szorongás nálam a kapaszkodás, az én emberi gyengeségemnek a jele. Istenhez szerintem egyáltalán nem fér hozzá, nekem van szükségem, úgy látszik, arra is, hogy féljek. A bizalmat tartom nagyon fontosnak, a feltétlen és önátadó bizalmat, ami szerintem a hit legnehezebb pontja, és a felnőtt emberek között is ez a legnehezebb. Gyerek és szülő közt remélhetőleg működik.

Felnőttek között viszont a racionalitás és a félelem mindig közbeszól a bizalommal szemben.

Mi ihlette az anyaverseit? Saját édesanyjával való kapcsolata vagy saját anyasága?

Azt hiszem, hogy mindkettő. Nem tudnék olyan anya lenni, mint amilyen vagyok, ha nem tapasztalhattam volna meg egy nagyon jó anya meleg bizalmát. Nekem csodálatos csecsemő- és gyerekkorom volt. Ámbár, hozzáteszem: nagyon korán találkoztam a félelemmel, a szorongással és a halálfélelemmel, mert édesanyámnak egész kicsi koromban úgy kellett rám mosolyognia és teljes bizalommal felém fordulnia, hogy közben az édesanyja haldoklott egy kórházban. Szerencsére mégsem halt meg egy csoda folytán, de azért ez hősies dolog volt. Teljes értékű babakort teremtett nekem, miközben azt hitte, hogy el fogja veszíteni az édesanyját.

Az előbb nagyon gondosan dedikálta a mesekönyvét két gyermeknek. Láttam, mennyire odafigyelt rá, hogy az a néhány, saját kézzel írt sor és rajz is izgalmas legyen, örüljenek neki a gyerekek, ha kinyitják. Ma este a mese erejéről is olvasott fel verset. Miben rejlik a mesélés ereje Ön szerint?

Karakter • parokia.hu • 39

jon fel és győzzön. Nekem azért is nagyon fontos a mese, mert a meseterápia magyar nagykövete, Boldizsár Ildikó nekem és a férjemnek is szerkesztőnk volt. Mivel író a férjem (Dragomán György – a szerk.), hinnem kell a mesékben és a próza erejében. A vers más, hiszen annak az erejét a zene adja, de ugyanafelé mutat, mint a mese és a próza: a bizalom és a halhatatlanság felé.

Én beszélgetős, nem játszós anya vagyok, ezért nagyon sokat meséltem a gyerekeimnek. Amikor a nagyobbik fiam másfél-két éves lehetett, egy éjszaka felriadt, nagyon magas láza volt. Egy álmos, nyűgös, lázas gyerekkel mit kezd az ember? Amellett, hogy próbáltam csillapítani a lázát, meséltem neki. Nagyon figyelt rám, kérte, hogy mondjam tovább, és csodák csodájára megszűnt az álmossága, a félelme, a nyűgössége. A szavakkal – nyilván az odafordulás erejével is – ki tudtam emelni a betegségből. Ezt nem hittem volna korábban, bár, persze, megtapasztaltam én magam is – hiszen a versek is megtartottak engem, mert a vers is egyfajta nyelvi tett –, de a mese azért különösen erős, mert olyan történet, aminek jó vége van. Mindannyian arra vágyunk, hogy a történetnek jó vége legyen: ne maradjunk ott a sírban, hanem támadjunk fel belőle.

A halhatatlanság a tét. A mítosz, az más, ott sokkal sötétebb dolgok is lakoznak, de a mese mindenképpen felemeli a szívet, akármilyen fájdalmas. Esetünkben ez egy kisgyereknek mondott, nagyon egyszerű történet volt, de a nagyobb gyerek ugyanígy hallgatja, és szorít és drukkol a mesének, hogy jó vége legyen, és ne maradjon ott a legény szétszaggatva, hanem jöjjön a farkas az élet vizével, kenje meg a forrasztó fűvel, támad-

40 • Karakter • parokia.hu

A mesére figyelésről beszélt, de mit jelent a csöndet figyelni?

Valamit, ami nagyon nehéz – én különösen csapongó és izgága alkat vagyok. Nagyon szép lenne, ha tudnánk a vízen járni, a saját elménknek a vizén, vagyis időnként le tudnánk csendesíteni. Én az asszociációkból élek, de abba is halok bele.

Rettenetes idegfeszültség a folyamatos írás belső késztetése és külső kényszere. Ezért a csend nem pótszer, hanem életfeltétel. Szerencsére van kertünk, így a szél csendjét, a lombok susogását, egy alvó macska vagy az éjszaka csendjét nagyon jól tudom használni ahhoz, hogy megnyugodjak. Persze, a csendből is fel kell kapaszkodnunk. Van ugyanis rossz csend, van, amikor nem kapunk választ a kérdéseinkre. Ez az értelemmel körüljárt csend.

Én egy másik csendre gondolok: a bizalom csendjére, a nyugalom vagy az elnyugvás csendjére, arra a csendre, amit használni lehet. A szél is röptet, hiszen nagyon szép látvány, amikor az ember egy teljesen derült napon felnéz az égre, és ott van egy madár és csak lebeg, de nagyon szép a pacsirta is, amely nem a szélben tud énekelni, hanem a derült égen.

Ennek a dalnak meg a csendnek az arányát szeretném az életemben megtalálni. Ez úgy tűnik, életfeladat mindannyiunk számára ebben a hektikus világban.

Jakus Ágnes Fotó: Asszonyi Eszter

A remény hangja Egy szál gitárral a kezében énekelt Istent dicsőítő dalokat, amikor a puha diktatúra még jócskán szedte áldozatait. Fiatal volt, nem félt, pedig egyre inkább tudatosult benne a felelősségérzet családja iránt is.

Azt mondja, minden dala a Szentlélek ajándéka, tőle kapott erőt és bátorságot is. Sillye Jenő dalszerzőénekes vendégei voltunk.

Baráti köszöntéssel fogad minket lakásán, azt mondja, protestáns testvéreinek mindig különösen örül.

A falon aranylemez, kitüntetések és megannyi emlék.

Idén ünnepelte 70. születésnapját Sillye Jenő, elkötelezett római katolikus, Szikra-életműdíjas zeneszerző. De úgy is bemutathatnánk: Isten dalnoka, köztiszteletben álló hitvalló, mintegy fél évszázada hű férj, ötgyermekes családapa, nyolcszoros nagyapa. Amikor arról kérdezem, miért ad hálát, ha számot vet, elsősorban családját említi, és azt, hogy bár nem képzett zenész, a hetvenes évek elejétől napjainkig sokakat megérintettek dalai. Fiatal kora óta ifjúsági találkozókon, templomokban, evangélizációs összejöveteleken tesz vallást hitéről énekszóval.

Sillye Jenő apa nélkül nőtt fel, hívő édesanyja és nagyanyja nevelték fel testvérével együtt. Tisztes szegénységben éltek – már középiskolás volt, amikor édesanyja segítségével megvehette első gitárját. Akkor még nem gondolta, hogy egész pályáját meghatározó lépés volt ez.

Karakter • parokia.hu • 41

Az első próba Eredetileg magyar–történelem szakos tanár szeretett volna lenni, ám alig néhány évvel a forradalom és az azt követő szörnyű megtorlás után tette le érettségi vizsgáit. „A pedagógusképző intézményeket akkoriban átjárta a vallásellenes propaganda. Az ifjúság nevelése a magát mindenhatónak tartó párt privilégiuma volt. Az atya, aki akkoriban velünk foglalkozott, feltette a kérdést: mi lesz, ha a felvételin megkérdezik, hívő ember vagyok-e. Megtagadom a hitem? Mondtam, hogy nem. Abban reménykedtem, hogy valami véletlen folytán talán mégsem kérdeznek rá, mert volt erre is példa – de nem így lett.” A fiatalember elhatározásához híven megvallotta a hitét, a kor szokása szerint pedig helyhiányra hivatkozva elutasították felvételi kérelmét. Később elkezdte ugyan a jogi egyetemet, de hamar belátta, hogy az nem neki való „egy olyan országban, ahol nem volt sem jog, sem tisztesség”.

Dal született a hitből Ekkoriban szerezte első dalát, amelyet egy barátjának írt bátorításul. Hamar kialakult egy zenekar is körülötte. Az első meghívásokat a Dunakanyar gyülekezeteiből kapták, ezekben ugyanis pezsgő ifjúsági élet folyt. Első nagyobb zenei művét, az Értem is meghalt a kereszten című oratóriumot egy húsvéti élménye ihlette. „Felismertem, hogy Krisztus értem is feláldozta magát, hogy megmentsen. Az ehhez hasonló ráébredések inspiráltak a dalírásra” – árulta el.

Egyre többen csatlakoztak Az áttörést az hozta meg, amikor újpesti plébánosa felajánlotta, hogy barátaival minden hónapban egyszer zenélhetnek a vasárnap esti misén. „A templomban próbálhattunk, ami nagy ajándék volt, mert addig csak lakásokban tehettük ugyanezt. A próbára maguktól jöttek az érdeklő-

42 • Karakter • parokia.hu

dő fiatalok, nem kérdeztem, milyen a hangjuk vagy értenek-e a zenéhez. Az Úr küldte őket, én csak kitártam a szívem és lelkesen fogadtam őket. Mégis egyre többen jöttek, akik játszottak valamilyen hangszeren.

Gyerekek is szívesen beálltak közénk.”

Kézről kézre járt Akkoriban nem voltak közösségi oldalak, sem mobiltelefonok, mégis egyre többen látogatták Sillye Jenő és barátai koncertjeit. Vidékről is felutaztak a fővárosba, csak hogy hallhassák őket. Nem egyszer akár tizenöt magnó is csattogott egyszerre a templomban, az emberek pedig kézről kézre adták az élő felvételeket. „Egymást értesítették a fiatalok, hol lesz a következő koncert, és ez az érdeklődés megerősített belső küldetéstudatunkban. Nem mi ügyeskedtünk, nem is egyházi vagy állami támogatásból szolgáltunk. Az persze sokat jelentett, hogy papjaink és a testvéri közösség szeretett, féltett minket, igaz, voltak, akik felháborodtak azon, hogy lehet a templomba könnyűzenét bevinni. Az egyházunk gazdag hagyományokban, megvan a maga zenei kultúrája. Nagyon erős volt akkoriban a gregorián népének, amelynek a képviselői vadul védték a maguk értékét, és ezt bóvli zenének tartották. A mai napig is vannak ilyen konfliktusok, eleinte még bántott, aztán később egyáltalán nem foglalkoztam velük. Nem az a dolgom, hogy ezzel törődjek. Mi nem provokálni akartunk, egyszerűen meg kellett tennünk, amire az Úr indított bennünket. Belőle merítettük a legtöbb erőt, de nagyon jólesett az is, amikor egyre többen álltak hozzánk jó szándékkal, zeneileg nem is műveletlen emberek. Az egyházam később nagyon szép kitüntetésekben részesített, elismerte a szolgálatomat, ami megerősítést és bátorítást jelentett számomra.”

Teljes elfogadás Evangélikusok, reformátusok, baptisták is hívták kis közösségeikbe a hitvalló katolikus zenészeket.

Sillye Jenő azt mondja, személyükben nyitott szívű testvérekkel találkozott. „Teljes elfogadást tapasztaltam részükről. Örültek, hogy hitvalló keresztyének vagyunk, végezzük ezt a szolgálatot, mert dalaink az evangéliumi hitből és életből fakadnak.”

Isten országát kereste Alighogy elkezdte szolgálatát, a fiatal férj egy nagyvállalatnál helyezkedett el. Eközben egyre többen hívták szolgálni, ő pedig boldogan ment. „Ehhez a feleségem segítsége és támogatása is kellett. Sokan kérdezték: Jenő, és mi lesz a gyerekeiddel? De én tudtam, hogy elsősorban azt kell tennem, amire az Úr hív engem.”

Noha a világ szemében nem teremtett irigylésre méltó egzisztenciát, százannyit kapott lelkiekben. Igaz, néha nem volt könnyű családját eltartania, de a szolgálatra szánt időt nem akarta másodállással lefoglalni.

Bízott benne, hogy Isten gondoskodik szolgája szükségeiről. Felidéz egy esetet, amikor már majdnem átcsaptak fejük fölött a hullámok, de egy ismeretlen jóakarójuktól egy borítékban kaptak éppen annyi pénzt, amennyi átsegítette őket aktuális anyagi nehézségeiken. „Ez megerősített abban, hogy jó döntés volt első helyre tenni a szolgálatot. Isten biztatásának éreztük, hogy ne riadjunk vissza, járjunk tovább ezen az úton.”

Beszédes élet Miközben mesél, az az érzésem, elhívása ugyan egyházi környezetbe szólt, Sillye Jenő mégsem csak a hívőkkel ért szót. Ebben erősít meg, amit világi munkájáról mesél. „Becsülettel dolgoztam, szakképzéseken vettem részt, anyaggazdálkodás és -beszerzés, valamint a raktárgazdálkodás tartoztak hozzám. Sok volt a visszaélés ezeken a területe-

ken, de engem szerettek, megbecsültek a munkahelyemen, mert megbízható voltam. Tudták, hogy vallásos ember vagyok. Csodálkoztak, mennyi gyermeket vállalunk a feleségemmel, én pedig elmondtam, hogy ez hozzátartozik az életünkhöz. Büszke voltam rájuk.”

Nem ivott, nem káromkodott, munkahelyén ez is feltűnő volt. Csitították, hogy ne beszéljen a templomba járásról, épp ellenkezőleg: szívesen látták volna a pártban. Ám bármen�nyire agitálták is, nem lépett be. „Nem vagyunk egyedül” Ezt még megtehette, a szolgálat azonban valódi bajt hozhatott volna a fejére. „Csakis a Szentlélektől lehetett az a bátorságom, hogy fiatal házasként, majd családapaként is mertem ezt csinálni. Sokan figyelmeztettek pap testvéreim közül is, hogy legyek vele tisztában, hogy itt börtönbe csuktak embereket. A szolgálatom 1971-ben indult, abban az évben, amikor Mindszenty bíborost sikerült a Kádár-rendszernek eltávolítani az országból. Azért nem voltam én egyedül, mert volt mellettem egy csodálatos társ, a feleségem, Julcsi, és nagyszerű papok is. Különösen nagy ajándék volt, hogy sok protestáns barátom lett azokban az években.

Voltak, akik a szuterénben másolták a dalaimat, nehogy kihallatsszon.

Megható volt, hogy láthatatlan csatornákon érték el az embereket a felvételek, és ez mindig megerősített.

Tudtam, ha velem bármi lenne, az Úr nem fogja egyedül hagyni a feleségem, a gyermekeim, mert annyian szeretnek, és annyian hálásak a szolgálatért, amit végzünk.”

A jó példa erősebb Különös módon éppen a nehéz körülmények tették bátor emberré – állítja Sillye Jenő. „A szegénység, amiben nevelkedtünk, felkészített a felnőtt életre. Ajándék volt, hogy bírtuk a nehézségeket és nem feltét-

lenül az anyagi értékeket kerestük, hanem azt a kincset, amit azoktól a papjainktól kaptunk, akikkel fiatalkorunkban találkoztunk. Ma hősnek látom őket. Megnyomorított korban éltek, sokan intelligens, tanult emberek voltak, mégis úgy bántak velük sokszor, mint a kutyával. És ők kitartottak, nem panaszkodtak. A hivatásuknak éltek, és volt gondjuk az olyan magukra maradott kölkökre is, mint amilyenek mi voltunk a testvéremmel. Micsoda szeretettel gondoztak, segítettek, még a tanulmányaimban is sokat köszönhetek nekik! A jó példa pedig mindig erősebb, mint mikor azt mondják, hogy legyél jó, kisfiam. Sokszor nekem sem a szavaim voltak legnagyobb hatással a gyerekeimre, hanem az életünk tanúsága, ami őket formálta, alakította.

Nem lehetett volna beléjük beszélni a hitet, mert azt Istentől kapták, de ebben benne volt a mi életünk is.”

Pünkösdi oratórium a fiatalokért Míg a rendszerváltás előtt sokakat a kenyérgondok, a vélhető jobblét vagy státuszuk megtartása vitt rá, hogy hitüket megtagadják, azt követően a szabadosság, az értékek devalválódása, a hit önkéntes feladása taszította válságba a fiatalokat. Sillye Jenő Kovács Gábor atyával együtt írt Jöjj, lángoló című pünkösdi misztériumjátékában ennek adott hangot még a nyolcvanas évek elején. „Akkoriban kezdődött a kábítószerezés, az alkoholizmusig fokozódó ivás és a szexuális szerencsétlenkedések a fiatalok körében, ami nemcsak a világban szedte áldozatait, de erkölcsrombolóan vette körül a vallásos fiatalokat is. Mit tudunk mi tenni? – kérdeztük. Egy egyszerű történetben fogalmaztuk meg, milyen utat járnak be ezek a fiatalok, és azok, akik próbálnak rajtuk segíteni. Vagy negyven-ötven kortársuk volt már akkor körülöttem, komoly kis zenekar, kórus, és borzasztóan élveztük, hogy minden egyes dalban megfogalmaz-

tuk a hitvallásunkat, a Szentlélekben való bizalmunkat. A történet vége, hogy ez a két, teljesen tönkrement életű fiatal megtér, rendezik az életüket, bűnbánatot tartanak, és új útra indulnak. Naiv történet, de ez az élet, ha nekünk van kitartásunk. Mert a mai napig megmenthetünk fiatalokat az igaz életre, ha nem adjuk fel.

A liberális erkölcsi világrendben az a normális, hogy éld ki magad, élvezd az életet, nem számít, hány nálad fiatalabbat rontasz meg magad körül, nem számít, ha nem vagy boldog, majd a kábítószertől jobb kedved lesz. Mi nem tudjuk legyőzni ezt a szörnyű világot, de hiszem, hogy a Szentlélek erejéből képesek vagyunk egy-egy embertársunknak segíteni, akit valamilyen formában az Úr hozzánk vezet. Mert lehetnek ilyen sorsdöntő találkozások a mi életünkben is.”

A megújulás záloga Arra a kérdésre, mi a záloga a folyamatos megújulásnak, a zenész azt mondja: a rendszeres imádság.„Ez az a csatorna, amelyen keresztül Istenhez kapcsolódunk, és amely segít benne maradnunk, ahogy a szőlővessző a szőlőtőkén marad. Így kapunk belőle erőt, hogy ne fáradjunk bele a bizonyságtételbe, hanem legyünk készen számot adni a bennünk élő reménységről. Hetvenévesen már

Karakter • parokia.hu • 43

nem én fogom megoldani a társadalmi kérdéseket és egyházunk problémáit, de ami az én dolgom most is, az a tanúságtevés, és ehhez az Úrtól kapok erőt, amíg jónak látja.”

Ismét szolgál Volt idő, amikor úgy tűnt, talán nem lesz rá többé lehetősége, hiszen három évvel ezelőtt vérömlenyt találtak a fejében. Isten azonban kihozta a betegségből, néhány hónap elteltével gitárját is kézbe vehette, és ma már ismét szolgál. Sillye Jenő azt mondja, a próbatételen keresztül imádságosabb élet született benne. „Amikor az ember nagy nehézségen megy át, még inkább megtisztul a szíve, és szorosabban Jézushoz kapcsolja az életét, mert belőle várja a megerősítést. Ahogy annak idején az első tanítványok is pünkösdi karizmával, a Szentlélekkel megerősítve indultak neki nagy küldetésüknek, úgy én is a magam kis egyszerű küldetését, amit kaptam, szin-

44 • Karakter • parokia.hu

tén a Szentlélek ajándékának éreztem. Hálás vagyok, hogy megint szolgálhatok. Ez az én kincsem. Évekkel ezelőtt Jézus szavait szerelmes vallomássá alakítottam egy dalban: Te vagy az út, az igazság, Te vagy az élet!

Hozzád megyek, áldom neved, általad élek!

Most talán még inkább beteljesült rajtam a saját imádságom.”

Másik út „Ne foglalkozz azzal, ha dicsérnek vagy szidnak, ha sikeres vagy vagy sikertelen. Jézus követése más. A világ fiai a sikert, a megdicsőülést keresik, de te csak végezd a szolgálatod, és a többit majd az Úr elvégzi. Ha van siker, köszönd meg, ha lekicsinylenek, megvetnek, fogadd el!” – ezekkel a szavakkal szokta biztatni Sillye Jenő fiatal pályatársait. „Jézus azt mondja: aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és kövessen engem! A tanítványokat még meg

is verték, mégis dicsérték az Urat, mert örültek, hogy részesei lehetnek az Ő munkájának. Mindig elmondom egy-egy fiatal zenésztársamnak: ne a toplista, a százezres példányszámú lemez vagy a több tízezres rajongói tömeg legyen a fontos! Ne az emberek tetszését keresd! Nekünk más az utunk. Mert ha annak ellenére, hogy nem tapsolnak meg, nem ajnároznak agyon, mégis követed Jézust: kitűnik, hogy jó úton jársz és hiteles ember vagy. Ezért hát ne a nagy lehetőségeket keresd, de becsülj meg minden lehetőséget, ami adatik!” És hogy mi az, ami neki adatott?

A tökéletesség felmutatása helyett a kicsiségben megmutatkozó kegyelem felmutatása. Beszélgetésünk végéhez érve Sillye Jenő azt mondja: hálát ad azért, ha sikerült reményt adnia hallgatóságának.

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

A halál, az angyal és a félkegyelmű Fotóművész, költő, orvos, rektorfeleség, négygyermekes anya.

Hegedűs Gyöngyi elragadtatással mesél, élete bármelyik szívéhez közel álló területéről kérdezem. Mégis nehezen azonosul címeivel, nem mintha lázadna különböző szerepei ellen, csupán szeretné megőrizni saját karakterét. Mégis kiben találkozhat a halál, az angyal és a félkegyelmű?

Mindent később kezdett, mint pályatársai – meséli egy kávé mellett a budapesti Adna kávézó egyik asztalánál. Négygyermekes anyaként kezdte el az orvosi pályát.

Negyvenéves elmúlt, amikor olvasóból író ember is lett.

Csak ezután kezdett fotózni, első verseskötetét pedig, amelynek a szövegeket ihlető fotók is szerves részei, ötvenévesen jegyzi. Sosem okozott gondot számára, hogy másoktól, akár fiatalabbaktól is tanuljon, ugyanakkor a szakma is kellő figyelemmel és tiszteletadással fogadta. Élénk, nyílt, mélyen értő és érző ember képe rajzolódik ki előttem, miközben beszélgetünk.

A félkegyelmű Első szárnypróbálgatásait még álnéven tette közzé, sokan úgy hitték, a Bora férfi szerzőt rejt. Ez nem is állna olyan messze tőle, hiszen A pont felett című, idén megjelent kötetében Dosztojevszkij jóságos félkegyelműjé-

Karakter • parokia.hu • 45

nek hangján szólal meg. „Amikor történik valami, és lezajlanak a saját érzelmeim, van egy kegyelmi pillanat, amikor ez a félkegyelmű Miskin herceg megjelenik bennem. Az övében, persze, benne van az én nézőpontom is, de annál sokkal több. Az ő látótere szélesebb, mint az átlagos emberi látótér, így az egészen egymásnak feszülő indulatokat is egyben tudja nézni. Különös, hogy az a beteg ember, akinek a nevében írok, jobban látja a dolgokat, mint én, az orvos. Miskin saját szenvedése miatt másokkal is együttérzőbb, ezért mindenkit a maga szenvedéstörténete felől néz – ahelyett, hogy azt várná, hogy az övét értsék meg.”

Földközeli élmény Hegedűs Gyöngyi azt mondja, ő maga akkor jó orvos, ha ugyanezt teszi.

Munkarendjét két és fél napba sűrítette, a hét többi napján verseket ír, fotóz, olvas, háztartást vezet. Ez óvja meg a kiégéstől is. „A két életem nagyon jól feltölti egymást. Nem lenne jó, mindig csak ebben a bölcseleti létben lenni. Orvosként egy másik ember testéért felelek, ez ad egyfajta józanságot. Dosztojevszkij szerint aki nem érzi a földet a talpa alatt, az Istent sem érzi. A valódi istentapasztalat földközeli élmény. Mi mindenfelé találkozni akarunk Istennel, ám amit ő felajánl találkozás gyanánt, az végül is a testté létel.”

Elérhető maradt A betegek szorongását szívesen oldja a szakrendelőkben kevésbé megszokott, közvetlen hangvétellel. Hegedűs Gyöngyi szakterülete a bőrgyógyászat és a nemibeteg-gondozás, néhány éve elsők között csatlakozott a hálapénz ellen felszólaló orvosok csoportjához. Azt mondja, az anyagiak kevéssé motiválják, ez az oka annak is, hogy nem nyitott magánpraxist. A közgyógyellátásban így is egyre kevesebb a bőr- és nemibeteg-gondozást végző szakorvos, már-

46 • Karakter • parokia.hu

pedig ez a jól kiépült rendszer szétesésével fenyeget.

Az ő kulcsszava az elérhetőség – árulja el. „Az ember könnyen találhatja magát egy elit körben, amelyben csak a saját fajtájával találkozik. Körülbarikádozza magát, így nem érnek el hozzá olyan emberek, akikkel nem annyira kényelmes találkozni. Én a szüleimnél azt láttam, hogy ők mindig elérhetők voltak mások számára.

A mama oda is beadott receptet embereknek, ahol nem ő volt a körorvos, apu is nagyon közvetlen ember volt, és püspökként is elérhető maradt (Hegedűs Loránt dunamelléki püspök 1991 és 2002 között – a szerk.).

Nekem ez azért fontos, mert bármikor kimenekülhetnék a magánszektorba, de akkor az, hogy ki tud engem megfizetni, egyből szelekciót jelentene a pácienseim között. Egy leszakadt réteggel már nem is találkoznék többet. De vajon az a dolgom, hogy elkerüljem őket? Attól még ők ott vannak, egyre inkább magukra hagyatva. Engem ez tart benn a rendszerben.”

Feltétel nélkül Orvosnak lenni világnézet – állítja Hegedűs Gyöngyi. „Segít az előítéleteim felfüggesztésében, hogy a magam számára tisztáztam, mi a feladatom: a legjobb tudásom szerint meggyógyítani a beteget. Az a dolgom, hogy enyhítsem az előttem álló ember szenvedését, az nem rám tartozik, hogy miért esett vissza. Persze,

elmondom, hogy nem szeretnék egyszer sokkal rosszabb hírt közölni vele, hiszen próbálom óvni az embereket, és a megelőzésre fektetni a hangsúlyt. A legtöbben azért eléggé szoronganak, amikor kiderül egy nemi betegség, még az is, aki látszólag blazírtan fogadja a rossz hírt. Semmi sem változtat jobban egy emberen, mint a feltétel nélküli elfogadás. A normális emberi hang a minimum, amit megtehetek érte. Ráadásul, feladatom őt benntartani a rendszerben a terápia lezárulásáig.”

A Lélek áradása Mesél egy idős cigányasszonyról is, egy talpraesett, írástudatlan nagymamáról, aki aláírás gyanánt három keresztet rajzolt a papírra. Az orvost megihlette a kézjegy, verset is írt róla.

Azt mondja, az ég alatt álló három kereszt olyan jel, amelyből az írástudók is tanulhatnak.

Szerinte nem az számít, kinek mekkora a műveltsége – fejtegeti. „Apám mondta mindig, hogy az Úristennek nincs szüksége a mi színvonalunkra, ám a színvonaltalanságunkra még kevésbé. Jézus minden példázata irodalmi igényű. Ma nem is tudjuk felmérni, milyen kiáradása volt a Léleknek akkor is, amikor Luther német nyelvre, Károli pedig magyarra fordította a Bibliát. Ezek olyan emberi teljesítmények, amelyeket ma nem tudnánk utánuk csinálni.

Istennek fontos volt, hogy mindenki a saját nyelven hallja, olvassa Őt, hogy teljesen a sajátunk legyen a hitünk. Az egyháznak szüksége van arra, hogy a művészeteknek teret adjon, mert az alkotókban továbbra is hihetetlen áradása van a Léleknek, akkor is, ha a tételes vallásosságban nem ott tartanak. Sokszor bizonyos világi dolgokban nagyobb erővel érzem az Úristen jelenlétét, mint egyházi dolgokban, és ez egyébként az Ő különös kegyelme is, mert ha kiürül valami, akkor ő köszöni szépen, meg tud jelenni másban is.”

A hagyaték Édesapja utolsó nagy műve is erről beszél – teszi hozzá. Hegedűs Loránt püspök élete utolsó éveiben írta meg négykötetes Ady-monográfiáját. „Megkérdeztem Aput, miért is nem teológusokat elemez élete utolsó művében, miért Adyt. Azt mondta, azért, mert ő maga mindenestül fogva 21. századi ember, és az ő kortársai nem fognak a papokra hallgatni, de a költőkre fognak. Különös, hogy apám aktív korszaka a 20. században zajlott, ráadásul papként élte le az egész életét, az élete végén mégis erre a felismerésre jutott. Ezen sokszor elgondolkodom, úgy is, mint apám hagyatékán.”

Az eredet Kérdésemre, hogy mi a vers és ki a költő, Hegedűs Gyöngyi azt mondja: a vers az idő tömörített fájlja, a költő pedig az, aki képes létrehozni azt. „Költőnek lenni a magzati léformához hasonló dolog. A magzati lét tíz hónapjában végigélünk egy egész filogenezist, sejtes állapotból hal, aztán kétéltű leszünk, majd ott maradunk az emberlétünkkel – egyetlen élettel –, de tulajdonképpen ott évmilliókat csinálunk végig. Az eredet tehát ma sincs messzebb tőlünk, mint a kezdetekben. Akik megalkotnak valamit – és nem csak a művészek tesznek így –, az eredethez kapcsolódnak.”

360 fok Az olvasóknak, persze, nem mindig van programja, hogy hozzáférjenek a versben összesűrűsödő időhöz, vagy van, de saját magukat értik félre.

Saját szövegei is meglepő perspektívában tárják elénk – csak hogy a két legfontosabbat említsük – az életet és a halált. „Sokan csak az életről akarnak tudomást venni, igyekeznek kisöpörni a halált a látóterükből. Ez viszont veszélyes dolog, mert ezzel óhatatlanul besöprik a körülöttük lévőkébe. Az a szülő például, aki

tabuként kezeli a halált, a gyermekének árt. Pedig a halál nem egyetlen pillanatban bekövetkező traumatikus esemény, hanem fogantatásunktól kezdve elkísér minket. Mintha az embernek ez a tudatossága, hogy önreflexióra képes, a haláltudatával függene össze. Az, hogy tudunk a halálunkról, sok más tudatformát is kialakított bennünk. Vagyis a látószögünk a halállal együtt lesz 360 fokos.”

A halál kameraállása A fényképezés közben szerzett tapasztalatai is összecsengenek ezzel. „Bármennyire ijesztő is, de felfedeztem, hogy az a nézőpont, ahonnan fotózom az embereket, nem más, mint a halál kameraállása. A halálunk néz minket ilyen közelről, ugyanakkor ilyen távolságtartással. Magamban azt éreztem, hogy nem rossz hír ez, mert azt látom, hogy szimpátiával néz minket – mindenkit a saját halála néz –, vagyis nem feltétlenül ellenség. Ahogy az apostol mondja, nekünk, megváltottaknak jótevőnk, hiszen ha meghalunk, csak előbb jutunk el Istenhez.

Orvosilag nézve a haldokló emberben az életfolyamatok iszonyú erővel vannak jelen. A problémánk leginkább abból adódik, hogy a halállal

nem tudunk mit kezdeni, így az élettel sem tudunk, és fordítva.” „Hiszem a test feltámadását” Hívő emberként sokáig gondot okozott neki a krédóban az az állítás, hogy „hiszem a test feltámadását” – árulja el. „Nem azt mondjuk, hogy a lélek, hanem hogy a test feltámadását hisszük. Ma már viszont a hitben odáig jutottam, hogy e nélkül nem lenne érvényes a hitvallásunk. Nem tudjuk, pontosan miként történik majd, de két dolgot tudunk a feltámadott testről: hogy mások a fizikai tulajdonságai, hiszen Jézus átment a bezárt ajtón, de Tamás kétkedéséből azt is megtanultuk, hogy ez a test tapintható. Vagy csak a sebeink maradnak tapinthatók a feltámadott testben? Mindenesetre nincs dichotómia, a feltámadás nem különíti el az embert testre és lélekre.”

Angyali látásmód Ami a fotózást illeti, azt mondja: akkor kezdett el megszállottan fényképezni, amikor felfedezte, hogy előbb veszi észre egy-egy dolog árnyékát, mint a dolgot magát; ugyanígy előbb észleli a tükröződést, mint azt, amit tükröz a felület. „A fotózásnak van ilyen angyali tulajdonsága, hogy egy-

Karakter • parokia.hu • 47

benézhetetlen tereket egyben lát. Ha fotózok valakit, a kép akkor lesz jó, ha minden előzetes tudásom törlődik arról az emberről. Ezt valaki mélyen bennem meg tudja csinálni, aki nem én vagyok. Ez már olyannal is megtörtént, akit különösebben nem is kedveltem, és amikor a fotós szemével néztem őt, akkor azt kérdeztem magamtól: ez az ember rendben van, te Gyöngyi, mi bajod neked vele?”

A periférián Ahogy orvosként, úgy művészként is a perifériára figyel. „Van valami a kép centrumában, de abból fotósként kimozdulok a periféria felé, és ebből a másik nézőpontból egész más történet kerekedik. Az üdvtörténet során az Úristen is ezt teszi. Sosem a nagy, látványos központokban történnek az igazán fontos dolgok. Betlehem például a legtávolabbi római provinciák egyike volt. Ez bennem is azt erősíti, hogy ne a földi hatalomgyakorlás tereit keressem.”

Nyüzsgő otthon Azok amúgy is távol állnak tőle, ezért otthonos számára a szegényes orvosi rendelő, és talán ezért jár be csak ritkán férje, Balla Péter rektori irodájába is – ismeri el. Ketten egyébként szerinte jól kiegészítik egymást, noha férje a teológus, kettejük közül mégis a férfi a józanabb, racionálisabb. A gyülekezetben szerettek egymásba, férje Gyöngyi édesapja mellett volt beosztott lelkész fiatalon. „Érdekes, hogy a gyülekezetnek is volt kicsit szeme erre. Mielőtt mi összejöttünk volna, már azelőtt voltak idős gyülekezeti tagok, akik mindkettőnket szerettek, és azért imádkoztak, hogy a Gyöngyi meg a Péter találjanak egymásra” – idézi fel. Négy gyermekük született, valamennyien egyetemisták, így lakásuk gyakran egy kollégium nyüzsgő életére emlékeztet – mondja.

48 • Karakter • parokia.hu

Babaház az ólban Amikor arról kérdezem, mit tart fontosnak átadni gyermekeinek, mindjárt leszögezi: a szeretetben van egy nagy adag következetlenség. „Mindegy, mit mondasz a gyerekednek, a te viselkedésmintád fogja átvenni. Ranschburg Jenő mondta valamikor, hogy az anya dolga, hogy a gyerek számára biztonságos közeget teremtsen otthon, az apáé pedig az, hogy játékosan átemelje a gyereket az otthon küszöbén, vagyis félelem nélkül ismertesse meg a külvilággal. A férjem mindig imádott játszani a gyerekekkel, én viszont nem vagyok homo ludens, gyereknek is elég komoly voltam. Rengeteget olvastam, és persze mi volt a fő játékom? Állandóan babáztam. Volt egy disznóól Hidason, anyám kifertőtlenítette, és az lett a babaház. Én a gyerekkorom nagy részét gyakorlatilag abban a disznóólban töltöttem.”

Elfogadni az idő múlását Idén lett ötvenéves, új életszakaszba lépett – és mint mindenről, erről is természetességgel mesél. Azt mondja, a legtöbb betegség valószínűleg abból fakad, hogy nem fogadjuk el biológiai adottságainkat. „Sok olyan versem kezd gyülekezni, amely a nő biológiai meghatározottságával foglalkozik: dönthetsz, hogy ezt kényszernek, kötöttségnek éled meg, vagy azt mondod, hogy ebben lélegzem, ebben dobog a szívem. Nem lesz népszerű kötet, mert nem errefelé tart a világ, pedig az előbb-utóbb

önfelszámoláshoz vezet, ha a testi valóságunkkal nem békélünk meg, és nem tiszteljük azt. Három nap: a szomjhalálhoz éppen annyi kell, mint a feltámadáshoz. Nem hihetjük, hogy a társadalom majd megment minket az elemi életveszélytől, amikor szembemegyünk mindazzal, akik vagyunk.”

A rákérdezés szabadsága Más azonban a termékeny szembefordulás – zárta beszélgetésünket Hegedűs Gyöngyi. „Sokáig azt gondolták, a legősibb struktúráink ellen az immunrendszer nem termel ellenanyagot. Ehhez képest nagy meglepetés volt, amikor kiderült, hogy mégis. Bizonyos gyenge ellenanyagokat azért termelünk, hogy lefedjék az ősi struktúrát. Így ha például egy baktérium megtámadja a hozzá hasonló szerkezetű mitokondriumot, a védőrétegnek köszönhetően nem tudja elpusztítani. Én a művészetet is így fogom fel. Semmiképp sem klónozás, nem arról szól, hogy a legősibb struktúrákat kőbe vésed és sokszorosítod, de nem is arról, hogy erős ellenanyaggal elpusztítod. Az alkotás olyan ellenanyag, amelyet az ősi struktúrák ellen termelsz azért, hogy levédd őket. Ez a rákérdezés szabadsága. Ha nem merül fel benned a kérdés a legalapvetőbb dolgokkal kapcsolatban, akkor a beléjük vetett hited még nem a sajátod.”

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, Hegedűs Gyöngyi

Az vagy, amit megeszel?

Reggelizz úgy, mint a király, ebédelj, mint egy polgár, vacsorázz, mint egy koldus – tartja a mondás.

Felejtsük el!?

Dietetikus, sportoktató és szakács. Kovács Judit komolyan veszi a hivatását: meghallgat, segít, motivál és tanácsokat ad, hogy minél egészségesebbek lehessünk. Találkozásunk helyszínét is tudatosan választotta, hiszen olyan bisztróban beszélgettünk, ahol csupa egészséges ételt és italt kínálnak.

Segít és tanácsokat ad Judit arról mesél, hogy az első perctől kezdve bizonyosan tudta, olyan szakmát akar választani, ahol segíthet az embereknek. Szívesen foglalkozik kicsikkel, problémás tinikkel, anorexiásokkal vagy túlsúlyosokkal, és ami egyre gyakoribb, inzulinrezisztens és cukorbeteg kliensekkel. Judit türelmesen magyaráz a klienseknek,

Karakter • parokia.hu • 49

minden kérdésre alapos választ ad, segít az életmódváltásban, az optimális testmozgás megtervezésében, az étrend kialakításában. Előfordul, hogy tízkilónyi súlyfelesleg miatt fordulnak hozzá, de akad, aki hatvanhetven kilótól akar megszabadulni. Sokan pedig éppen ellenkezőleg, kóros soványsággal küzdenek.

– Mindenkit komplexen kell kezelni, a maga adottságaival és élethelyzetében. Emiatt fontos, hogy a dietetikusság mellett kicsit pszichológussá is váljak, lelkileg is közel kerüljek a kliensekhez, hiszen csak ebben az esetben fogadják el a tanácsaimat. Az a tapasztalatom, hogy a motiváció mellett világos és közvetlen visszajelzéseket várnak tőlem.

Egyre többször kérnek segítséget olyan nők, akik az inzulinháztartásuk felborulása miatt nem tudnak teherbe esni. Szép feladat végigkísérni őket azon az úton, amelynek gyakran az a vége, hogy boldogan hozzák megmutatni a kisbabájukat.

A nő szerepe A nőknek kiemelt szerepük van a család egészségének megőrzésében, hiszen ha egészséges ételeket tesznek a férjük és a gyerekeik tányérjára, az az élet meghosszabbítását

is jelentheti. – Szeretem az egyszerű, könnyen elkészíthető ételeket.

Tudom, hogy sokan hasonlóan vannak ezzel, hiszen a munka után nem jut idő három-négy órát álldogálni a tűzhely mellett. A gyerekek azt az ízvilágot szokják meg, amit otthon kapnak, ezért nagyon fontos, mit és hogyan főzünk.

Ha nem eszik a gyerek Sok szülő keresi meg azzal, hogy a gyereke szelektíven eszik, csupán négy-öt féle alapanyagon tengődik, a többit elutasítja. – Jól lehet kezelni ezeket az eseteket is, akár már egészen pici korban. Ez nem azt jelenti, hogy én főzök, vagy a tanácsadáson kóstoltatok, a valódi munka mindig otthon folyik. Ha a gyerek nem eszik meg egy ételt, mindig kérdezzük meg, hogy mi az oka. Teljesen feleslegesen hangzik el az a mondat, hogy edd meg, mert sok vitamin van benne! Ez a világon semmit nem jelent a gyereknek. Ha például a brokkolira azt mondja, hogy azért nem eszi meg, mert csúnya, akkor főzzünk belőle krémlevest, úgy kínáljuk.

Aprónak tűnő döntéseink Bár Judit légiesen karcsú, azt állítja, hogy szeret enni. Szerinte nagy

tévedés az is, hogy az étel szeretetét a legtöbbször a túlsúllyal kötjük össze. – Fontos, hogy finomak legyenek az ételeink, de már az első falat is ugyanolyan finom, mintha a harmadik tányérnál járnánk.

Szomorúságom, hogy a magyar konyha viszonylag szegényesen bánik a fűszerekkel, pedig a fűszerek hatalmas tárháza áll már rendelkezésünkre. Nemcsak új ízesítésekkel, hanem a megszokottól eltérő húsfajtákkal is érdemes próbálkozni, a vadhús például a lehető legtisztább hús, tápláló, nagyon jót tesz a szervezetünknek, a tiniknek és a nőknek pedig különösen ajánlott a magas vastartalma miatt – magyarázza a dietetikus.

A húsok eredetéről gyakran hallunk riasztó történeteket: sokan nehezményezik, hogyan és mivel táplálják az állatokat, hogy minél nagyobb vágósúlyt érjenek el. A szakember ezzel összefüggésben nemcsak a tudatos étkezésre, hanem a tudatos vásárlásra is biztat. – Tanyasi csirkét szoktam vásárolni, amiről tudom, hogy honnan származik. Fontos a körültekintő vásárlás, ezzel is letesszük a voksunkat amellett, hogy kit és mit támogatunk. Én szeretek a felelősen gondolkodó gazdáktól vásárolni, akiknek nem csak a profit lebeg a szemük előtt. Ezekkel az aprónak tűnő döntéseinkkel jó irányba befolyásolhatjuk a világot. A boltban sem kell minden egyes zöldséget külön nejlonba tenni mérés előtt, hanem pakolhatjuk őket egybe is, és a címkéket ráragaszthatjuk egy zacskóra. Mindig fölkavar a pazarlás, a sok műanyag használata. Egy ásványvizes palack négyszáz év alatt bomlik le. Ha a legjobbat akarom a gyerekemnek, akkor nem szennyezem el a Földet, amelyen élnie kell. Nekem kell megmutatnom, hogy mi a helyes és a helytelen viselkedés ebben a tekintetben is.

Süti, csoki, fagyi, nasi A következő témánk sokak mumusa, az édesség. Vajon mennyi csokit,

50 • Karakter • parokia.hu

nasit, sütit lehet enni? Ha ugyanis rákapunk az édesség ízére, nehéz róla lemondani. – A legtöbb gyerek édességfogyasztását erősen redukálni kell ahhoz képest, amit a szülő korábban megengedett – hívja fel a figyelmet Judit. – Talán meglepő, amit mondok, de a gyerekek ezt egyáltalán nem fogadják rosszul, inkább a szülőket, sőt, a nagyszülőket éri traumaként, hogy nem kényeztethetik édességgel a gyereket. Jobban tesszük, ha a szeretet és kényeztetés forrásának nem az édességet választjuk. Kiváló gyakorlatnak tartom, ha az édességet valamilyen közös családi programhoz kötjük, például elmegyünk közösen fagyizni. Ha a gyerek az iskolából hazafelé a buszon töm magába egy csokit, szinte észre sem vesszük, hogy mennyi cukrot fogyasztott el egy pillanat alatt. Néhány kocka csoki nem árthat, ha még nem alakult ki egészségügyi probléma, de ez csupán heti egy-két alkalom legyen. Ha valaki korábban naponta háromszor evett édességet, az kezdetben próbálja meg napi egy alkalomra csökkenteni az adagot, ezzel több száz felesleges kalóriától kíméli meg magát. Azt ne vállaljuk, hogy soha többé nem eszünk édességet, mert akkor két hét múlva tuti, hogy kifosztjuk a hűtőszekrényt. Nincs értelme kiiktatni az életünkből azokat a dolgokat, amiket szeretünk, de mértéket kell tartani.

Lusta szülő, sportos gyerek?

Ahogyan az egészséges étrendet, úgy a sport szeretetét is a minta nevelheti a gyerekbe. Azok a szülők, aki folyamatosan számítógépeznek vagy a tévét bámulják, ne reménykedjenek, hogy a gyerekük aktív és sportos lesz. A példamutatás ebben az esetben is ugyanolyan fontos, mint a táplálkozásnál. – Az iskolai testnevelésóráktól nem feltétlenül szeretik meg a gyerekek a sportot, ezért kísérletezzünk, hogy mit kedvel a legjobban.

Ha valaki nem szeret úszni, akkor táncoljon, karatézzon, birkózzon, bicikliz-

zen. Ne erőltessük azt, ami nem tetszik neki, hiszen ez pont ellentétes a törekvésünkkel, hogy megszerettessük vele a mozgást.

Mennyit igyunk? És ha már sokat ugráltunk és sportoltunk, ne felejtsük el a folyadékfogyasztást sem! Kovács Judit szerint az életmódunk egyik leggyakoribb hibája, hogy kevés vizet iszunk. – A betegségek döntő többségének köze van ahhoz, hogy nem iszunk eleget. A vér besűrűsödik, a szívnek nehezebb működni, a cukorszint emelkedik, a haj töredezik, a bőr kiszárad, a szem nem tud nedvesedni, kialakul a székrekedés. Minimum másfél-két liter vizet meg kell inni naponta. Ehhez a mennyiséghez ügyesen hozzászoktathatjuk magunkat, ha két-három napig mérjük, hogy mennyit iszunk.

Egy idő után rááll a szervezet, és szomjasak leszünk, ha nem ittuk meg az adagunkat. A gyerekek és idősek folyadékbevitelére különösen figyelni kell.

A bűnös szénhidrát?

A régi mondás azt tartja, hogy reggelizz úgy, mint a király, ebédelj, mint egy polgár, és vacsorázz, mint egy koldus. Kovács Judit szerint ez a vélekedés már nem minden esetben állja meg a helyét. – Ha valaki hajlamos cukorbetegségre, különösen fontos, hogy a délelőtti órákban körültekintően étkezzen, mert ekkor a legérzékenyebb a cukorháztartás. Reggel enni kell, de nem mindegy, hogy mit és mennyit, mert a hatalmas, több fogásos reggeli erősen megterheli a szervezetet. Aki viszont fizikai munkát vagy akár erős szellemi munkát végez, annak szüksége van a sok szénhidrátra. Mostanában trendi utálni a szénhidrátot, de ne essünk ebbe a hibába! Az agyunk az elsőrendű szénhidrát-felhasználó. Fontos, hogy értékes tápanyagokat fogyas�szunk, amelyekből építkezni tud a testünk. Az étel a test építőköve, így

ha értéktelen dolgokat eszünk, ne várjuk, hogy a testünk jól működjön, hogy szép legyen a bőrünk, a hajunk, hogy fittek legyünk, ne legyen székrekedésünk, és ezzel a felsorolással még csak a legcsekélyebb dolgokra utaltam.

Azért, mert rengeteget eszem A Bibliában azt olvashatjuk, hogy a test a lélek temploma, sokan mégsem vigyázunk eléggé erre a templomra.

– Mire kialakul valakinél a cukorbetegség, előtte akár 15 -20 év is eltelik, amikor már felfedezhető a cukoranyagcsere-zavar. Mivel ez a betegség nem fáj, sokan hosszú ideig nem is foglalkoznak vele. Az emberek egy része szereti homokba dugni a fejét, a változtatás ugyanis fárasztó és nehéz. Ha valaki túlsúlyos, tegye fel azt az egyszerű kérdést önmagának, hogy miért lett kövér? Talán szomorúság érte, azért eszik? Abbahagyta a mozgást, de ugyanannyit eszik, mint előtte? Vagy a boldogtalanság okozza? A klienseimet mindig arra kérem, hogy vezessenek étkezési naplót. Amikor együtt átolvassuk, hamar fény derül a problémák okára, együtt nevetünk, amikor már a harmadik kakaós csigánál tartunk.

Akik egészségesen étkeznek és eleget sportolnak, biztosan nem fognak elhízni. Nincs szükség pirulákra, csodaporokra, teákra – állítja határozottan a szakember.

Szeretni kell – Szeretni kell a testünket, hiszen Istentől kaptuk. A hitünk is megnyilvánulhat abban, becsüljük-e annyira ezt a csodálatosan működő szerkezetet, hogy vigyázunk rá – véli Judit.

– Isten azért adta nekünk a testet, hogy gondozzuk, ápoljuk, csakúgy, mint a természetet. Mutassunk példát a gyerekeinknek is!

Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 51

Tabuk nélkül, szívvel-lélekkel Nem

lelkészhez

ment

feleségül,

mégis

lelkészfeleség lett, most pedig blogot ír őszintén, tabuk nélkül. De „lecsupaszíthatja-e” magát ország-világ előtt egy lelkészfeleség?

Eszergály-Pintér Brigitta férje közgazdászként végzett az egyetemen, és a család vállalkozásában dolgozott.

Brigitta és Előd már házasok voltak, amikor a férfit egy bibliai ige abban erősítette meg, hogy beiratkozzon a teológiára.

– Emlékszem, kéthónapos kisfiunkkal ültünk otthon, Előd hangosan tanulta a héber igéket, amelyeket annyit hallottam már, hogy én is megjegyeztem.

Sosem gondoltam arra, hogy egyszer lelkészfeleség leszek, ezt nem választottam, hanem kaptam. Fogalmam sem volt arról, milyen lehet egy lelkészfeleség élete, nem is gondolkodtam ezen, egyszerűen belenőttem ebbe – meséli Brigitta.

Jót tett a személyiségének Esztergály Előd a csömöri missziói gyülekezet lelkipásztora. A kétgyermekes család Gödöllőn él, Csömörön ugyanis még épül a parókia és a gyülekezeti ház. Brigitta fogorvosi rendelőben dolgozik dentálhigiénikusként.

– Úgy gondolom, hogy teljesen más

52 • Karakter • parokia.hu

életünk lett, mintha Előd a vállalkozói szférában maradt volna. Mi most a gyülekezettel élünk és lüktetünk együtt, ez korántsem olyan, mint a vállalkozói lét stresszei. A közgazdasági és a vállalkozási területen szerzett tapasztalat azonban sokat segít a férjemnek a gyülekezeti élet menedzselésében is. Előd határozott, képes célokat kitűzni, határidőket kijelölni, dönteni és jól kommunikálni. A másik oldalról viszont kifejezetten jót tett a személyiségének a lelkészi hivatás, érződik rajta a krisztusi szemlélet: sokkal figyelmesebb, toleránsabb, türelmesebb, alázatosabb, mint korábban. Ez rám is jó hatást gyakorolt, hiszen a férj és a feleség egymás tükrei, úgy érzem, hogy általa én is sokat változtam, fejlődtem.

Ami a szívemen, az a számon Brigitta azt mondja, hogy tanulnia kell még a „lelkészfeleségséget”.

– Nyitott, extrovertált személyiség vagyok, ami a szívemen, az a számon, nem moderálom a gondolataimat,

mielőtt kimondom. A gyülekezetben azonban meg kell tanulnom a határokat, és ez hosszú folyamat. Kit men�nyire engedhetek közel magamhoz?

Miről beszélhetek? Hogyan tudom feldolgozni, ha kibeszélnek? Ha valakivel bizalmasabb viszonyba kerülök, hová kerülnek az információk, amelyeket megosztottunk egymással, és azok hogyan élnek tovább a gyülekezetben? Ért már ezen a téren csalódás. Hála Istennek sok olyan ember vesz körül a csömöri közösségben, aki tiszta, jó szándékú és óvja a másikat.

A blogon hasonló témákról is leírjuk a gondolatainkat.

Nem vagyok egyedül A csömöri tiszteletesné asszony a lelkészfeleségek blogírásába Szőke Etelka, a blogot megálmodó lelkipásztor kérésére kapcsolódott be.

– Négy évvel ezelőtt indult a blog, de szünetelt egy ideig, pedig a felmérések azt mutatják, hogy van igény az itt megjelenő tartalmakra. Nem hívő környezetben nőttem fel, tizennyolc

évesen mélyült el a hitem, így még inkább örülök, hogy született olyan fórum, ahol a lelkészcsaládok életéről olvashatok és kommunikálhatok másokkal. Számos speciális terület van, ami a mi életünket érinti. Jó megosztani egymással az örömeinket és a problémáinkat is. Nekem mindig segítség, ha tudom, hogy a mellettem lévő faluban vagy városban ugyanazokkal a gondokkal szembesülnek a feleségek, mint amivel én is.

Sok mindent, de nem mindent Egy blog írása őszinteséget és feltárulkozást kíván. Vajon „lecsupaszíthatja-e” magát teljesen egy lelkészfeleség ország-világ előtt? – teszem fel a kérdést Brigittának.

– Blogot írni valóban csak őszintén érdemes, sok mindent megosztunk a világgal, de nem mindent. Azt azonban fontosnak tartjuk, hogy megmutassuk, mi munkálkodik bennünk, beszéljünk az érzéseinkről, életünkről. Nem lehet mindig mindenkinek megfelelni, erre senki nem képes, így bizonyára lesznek kritikusaink. Aztán van ennél rosszabb is, hiszen a netes világban mindig akadnak trollok, akik a névtelenség álarca mögé bújva rosszindulatú megjegyzéseket tesz-

nek, de ez róluk szól, az ő életükről. De milyen élet lehet az, ahol az ember nem önmagába néz, hanem inkább a másikat piszkálja, és bomlasztja a közösséget? Ha nem adunk teret a rosszízű kommenteknek, akkor idővel elkopnak, nekünk az a feladatunk, hogy tegyük a dolgunkat szívvel-lélekkel. Talán érdemes lenne teljesen zárt fórumot is létrehozni, ahol valóban csak egymás között lehetünk.

Pörgés kétszáz százalékon A fiatalasszony elárul néhány olyan problémát, amely lelkészcsaládok mindennapi életét érinti.

– A lelkipásztor a nap huszonnégy órájában szolgál, ami nem feltétlenül kedvez a családi életnek. Amikor megérkeztünk Csömörre, Előd kétszáz százalékosan beletette magát a gyülekezet építésébe, és csak nagyon lassan látta be, hogy hosszú távon nem tartható fenn ez az állapot, így felőrlődik. Bennem is hihetetlen megfelelési kényszer volt, és még most is próbálom a maximumot kihozni magamból. Az ünnepek és a hétvégék szolgálattal telnek és nem pihenéssel, ez nagyban eltér a világi gyakorlattól, de természetesen elfogadtuk. A gyülekezeti alkalmak is munkaidő után,

az esti órákban vannak, hiszen ekkor érnek rá az emberek az igével törődni.

A férjem ezért nem mindig tud velünk együtt vacsorázni, ráadásul velem is előfordul, hogy későn jövök haza. A munkabeosztásom miatt nem dolgozom ugyan mindennap, de amikor igen, reggel nyolckor indulok otthonról és este kilenckor érkezem haza.

Emiatt nagyon kevés az az idő, amikor kettesben lehetünk, egymásra figyelhetünk. A szüleinknek nagyon hálásak vagyunk, mert rengeteget segítenek, sok terhet levesznek rólunk. A lelkészfeleségek blogon ezekről is írunk.

Nincs tabu – mondja Brigitta. „Hogyan tehetem boldoggá? Mivel lephetném meg? Hogyan ölthetne testet az iránta érzett szerelmem?

Ezek a kérdések az emberek üdvösségéhez képest érdemtelennek tűnnek.

Pedig azt sejtem, szoros összefüggésben is lehetnek...” – idézet a lelkészfeleségek blogról.

Ha kíváncsi arra, hogyan gondolkodnak a lelkészfeleségek, látogasson el a blogra: lelkeszfelesegkent.blogspot.hu/ Fekete Zsuzsa képek: családi archívum

Karakter • parokia.hu • 53

Vízzé változtatni a bort Néha az a csoda, amikor egy bortermő vidéken az emberek megérzik a tiszta víz jó ízét. A szekszárdi református gyülekezetben sokan járnak a templomba meríteni vasárnaponként.

Hivatásról, családi életről és a szolgálatról kérdeztük a közösség lelkipásztorait, Kaszó Gyulát és Kaszóné Kovács Karolát.

Amikor öt évvel ezelőtt a négygyermekes család megérkezett a szekszárdi parókiára, a szép novemberi időben a lelkész egyik első dolga volt még a tél beállta előtt a hatalmas kertet rendbe tenni. A gyülekezeti tagok kíváncsian figyelték, ahogy a budapesti professzor fogja a nagyapjától örökölt szekercéjét, felmászik az első fára, és elkezdi lenyesni az oda nem illő ágakat. „Valaki meg is jegyezte: úgy látjuk, a nagytiszteletű úrnak nem először van a kezében szerszám. Mire én: igaz, de most már azt is jó lenne látni, hogy a magáéban is van valami.” Kaszó Gyula lelkipásztorról sokat elmond az anekdota: határozott és dolgos ember, de közvetlen is, aki tud nevetni saját magán.

Lomtárból szálláshely Nem sokat kellett arra sem várni, míg egyszerre öt fűrész aprította a tűzifának valót a templom kertjében. Nők és férfiak közös erővel fogtak össze azért is, hogy felújít-

54 • Karakter • parokia.hu

sák a gyülekezeti házat és az addig lomtárként funkcionáló régi kántortanító-lakást. Utóbbiban szálláshelyet és gyermekfoglalkoztatót alakítottak ki. „Mivel az épület előtt halad el az Országos Kéktúra útvonala, a hosszú távú cél, hogy ez a ház teljesen önfenntartó legyen” – magyarázza a lelkész. Óvatosan a kért támogatásokkal!

Az átalakítás költségeit jórészt önerőből állta a gyülekezet. „Ruth Cohn szerint ha kevesebbet adunk, mint szükséges, tolvajok vagyunk, ha viszont többet, akkor gyilkosok. Mi az idén a városin túlmenően semmilyen állami vagy egyházi támogatást nem kértünk. Úgy ünnepeltük a reformációt, hogy Isten kegyelmére és erejére támaszkodtunk. Ha túl sokat pályázunk, a gyülekezet elveszti a lendületét és a kapcsolatát azokkal az ügyekkel, amelyeket felvállalt. Pedig azok nélkülünk hogyan alakulhatnának tovább? Már most látszik, hogy a gyülekezeti tagok személyes kapcsolatot kezdenek kialakítani az épületekkel, amelyek addig is ott álltak. Amíg nincs elköteleződésen alapuló érzelmi kapcsolat, addig pusztul minden.”

Az utódok Az elődök öröksége az is, hogy gondolnak a következő generációkra is.

Az ellenreformáció idején a szekszár-

di reformátusok dupla árat fizettek azért a telekért, ahol templomot építhettek. A gyülekezeti tagok ezen felül saját földtulajdonukat is hozzátették, hogy legyen hely a parókiának és az iskolának is. A nagy udvar a gyerekeknek most is valóságos paradicsom. „Ha törődünk azokkal, akik most ránk vannak bízva, annak később meglesz a gyümölcse” – mondja a lelkész.

Talán ez is kifejeződik abban, hogy egy presbiter felajánlásának köszönhetően a kertben minden gyermekés hittancsoport ültethetett egy-egy gyümölcsfát.

Csak menni fog A kétkezi munkától sem a gyülekezet, sem a lelkész nem fél – most már egészen bizonyos. „A kárpátaljai Técsőn, ahol születtem, megéltünk olyan időszakot, amikor alig volt valamink. Élelmiszerre sem futotta, nemhogy szakemberre. Ha elromlott valami, akkor úgy voltam vele: ezt is ember csinálta, csak menni fog nekem is” – idézi fel Kaszó Gyula.

A tiszta víz jó íze A természethez közeli emberek nyitottak a csodára, Istennel is könnyebben megtalálják a hangot – ezt már Kaszóné Kovács Karola lelkipásztor mondja. A telken tett sétát követően a parókia nappalijában telepedünk le beszélgetni. „Ebben a közösségben

megvolt a hitnek, a nyitottságnak a magja, amikor idejöttünk. A szekszárdi reformátusok hűséges templomba járók, és az is igaz, hogy azért, mert ott az Igét hallják. Vagyis megízlelték a tiszta víz jó ízét.” És erre még az újbor megkóstolásakor is van lehetősége nemcsak a reformátusoknak, de az egész településnek is. A Mártonnapi összejövetelt ugyan a katolikusok szervezik, de volt, hogy ide is meghívták a reformátusokat, hogy a városi ünnepségen az ő lelkészük hirdesse az Igét. „Lelkész úr, mit beszél?”

Ekkor tudom meg, hogy a négygyermekes család részben azért is fogadta el a szekszárdiak meghívását, mert a településen található a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet is, Kaszó Gyulának pedig régóta szívügye a börtönlelkészi szolgálat. „Mielőtt az Igét vasárnap a szószékre felviszem, már futottam vele egy-két kört a fogvatartottak között.

A börtönben az evangélium igazságait egyszerűen kell elmondani. A rabok minden szempontból nyersebbek, ha kritikát fogalmaznak meg. Ha valami nem érthető, visszakérdeznek: Lelkész úr, most mit beszél?”

Karakter • parokia.hu • 55

és a bocsánatkérésem is. Nyitott az életünk sokak előtt, látják, hogyan beszélek, hogyan nevelem a gyerekeket, hogyan fogom meg a kapát vagy a talicskát, hogyan békülök ki az anyósommal és hogyan mondom ki egy konfliktus után őszintén, hogy szeretem. Fontos, hogy amit hirdetek, azt éljem is meg.”

Még nekik is megbocsáthat Élete legnehezebb hitbeli tapasztalata kötelezte el erre a típusú szolgálatra – árulta el. „Amikor tizenöt éves voltam – annyi, mint most Győző fiam –, az akkor megboruló Szovjetunióban édesapámat meggyilkolták. A tárgyaláson találkoztam apám két gyilkosával. Akkor tapasztaltam meg, hogy meg lehet bocsátani – még nekik is. Ez az élmény egy életre meghatározóvá vált számomra.”

Kezet fogni Mit szeretne adni nekik? – kérdezem. „A fogvatartottakkal próbálom érzékeltetni, hogy ők is emberek, és Isten szemében többek annál, mint ahol most vannak. Egy apró gesztus is elég ehhez, például hogy nemcsak a felügyelővel fogok kezet, hanem velük is. Sokuknak tudok az ügyéről, rákérdezek, ki mikor szabadul.

Egy-egy jó szó még egy ismeretlen embernek is elgondolkodtató lehet.”

Hitelesség A börtönben végzett szolgálatnak egy feltétele volt: ne menjen a gyülekezeti élet rovására – ezt már Kaszóné Kovács Karola mondja. És nem is ment. Innen máris a hitelességre terelődik a szó. „Ha valahol, akkor a gyülekezetben hitelesnek kell lenni. Őszinte kell hogy legyen a haragom

56 • Karakter • parokia.hu

Szent esték Hogy családi életük is harmonikus legyen, kereteket állítanak fel, és bár a gyülekezet elkényezteti a négy Kaszó-gyereket, a házaspárnak fontos, hogy következetesek legyenek nevelési elveikben is. Az esti rituálé szent idő, amely a család egységét hivatott biztosítani – osztják meg. „Minden este olvasunk a gyerekekkel, de nem erőltetjük a Szentírásolvasást minden alkalommal. Ha valami ellaposodik, vagy kicsit kiürül, váltunk. Sokat beszélgetünk velük, most, hogy nagyobbacskák, igyekszünk külön-külön is időt szakítani rájuk. Együtt ülünk asztalhoz, majd vacsora után elküldjük a pulyácskákat fürödni, hadd őrjöngjenek egy kicsit, és mi ott maradunk Gyulával egy pohár bor mellett, megbeszélgetjük a közös dolgainkat fél órán vagy akár hosszabb időn keresztül.”

Puszi németül Beszélgetésünket időnként egy-egy

puszi vagy ölelés szakítja meg – hazaérkezett Győző, a legnagyobb gyermek. Édesapja melegen üdvözli, de míg az édesanya magyarul, addig ő következetesen németül szól hozzá. Kaszó Gyula maga is háromnyelvű közegben nőtt fel, magyarul, oroszul és ruszinul beszél kisgyermekkora óta. Fia nemrégiben tette le a középfokú nyelvvizsgát németből, de gyerekeik tanulnak oroszul is – az autentikus kiejtést nagymamájukkal is gyakorolhatják.

Négy ajándék Minden gyermekük más és más – árulják el a szülők. Szavaikon mégsem elfogultságot érzek, sokkal inkább mély szeretetet és tiszteletet. Elfogadják gyermekeiket olyannak, amilyenek, különbözőségeiket ajándéknak tartják. Büszkék Győző határozott értékrendjére és elveire, amelyekért képes kiállni korosztályában is. A tizenhárom éves Dorkát született pedagógusnak tartják, akinek az intuíciós képességével csak az édesanyjáé vetekszik. A tízéves Ilka – aki beszélgetésünk idején éppen a német nyelvű drámacsoport foglalkozásán vesz részt – érző lélek, ő a család szíve. A kilencéves, cserfes, belevaló Boriska – máskor Borka, aztán meg Bobó – pedig a megtestesült dinamizmus, mondják. „Én is csoda lehetek” Négy gyermeket vállalni manapság kuriózum, különösen akkor, ha mindkét fél annyira komolyan veszi a hivatását, mint a szekszárdi lelkészházaspár. Tény, hogy megpróbálja a szülők közötti kapcsolatot is a szüntelen elintéznivalók folyamatosan újratermelődő sora, Kaszóék mégis szemmel láthatóan élvezik a nagycsaládos életet. Ám azt sem tagadják, mennyi munka rejlik e mögött, és a hosszan tartó, harmonikus párkapcsolat sem csak úgy magától működik – teszik hozzá. Hogy mégis miért tudnak kitartani egymás mel-

lett immáron húsz éve, arra egyszerű a válaszuk. „A másikban újra és újra az Isten ajándékát próbálom látni, olyan ajándékot, amely csak nekem szól. Ez segít sok mindent helyretenni” – fogalmaz a férfi. „Nekem meg ennek a másik oldala. Elhinni, hogy én is csoda lehetek a másik számára, és amennyire tőlem telik, ezt a csodát oda is ajándékozzam. A társ kincs.

Olyan értékkel vagyunk megajándékozva, amelyet nem szabad eljátszani, vigyázni kell rá, hiszen nincs még egy ilyen” – feleli a nő.

A kereszt két ága Kiegészítik egymást, nemcsak házaspárként és szülőpárként, de a gyülekezetben is. Karola jól bánik az emberekkel, Gyula pedig elsősorban Isten szavát közvetíti számukra: így ábrázolódik ki a kereszt – mondja a családfő. Míg ő főként a vasárnapi istentiszteleteken hirdet Igét és a börtönben szolgál, felesége babamama kört indított, időseket látogat, női kört és hittancsoportokat visz, és egyre többször tart bibliaórát is.

Szívéhez azonban különösen közel állnak a temetések. „Karolánál van a kommunikációs melegség, nálam a kommunikációs határozottság. Ha

csinálunk valamit, akkor én a szolgáló csapatra úgy gondolok, mint operatív csoportra. Ha nem lenne ott a feleségem, túlságosan előreszaladnék, míg egyszer csak magam mögé nem néznék, és keresném a többieket. Ő szokott figyelmeztetni néha, hogy mondjam el nekik is, mit akarok.

Hiába van meg a stratégia a fejemben, ha nem kommunikálom megfelelően.”

Pásztorok Arra a kérdésre, mit jelent számukra lelkipásztornak lenni, Kaszó Gyula azt mondta: saját magát az izraeli pásztor és a magyar juhász különös ötvözetének tartja: hol elöl jár, és vezeti a nyájat, hol hátulról terelgeti. „Bár szerintem néha rohangálok, mint a pulikutya” – nevet. Majd hozzáteszi: „A jó vezető azt mondja: utánam, emberek, nem pedig azt, hogy előre, fiúk!”

Felesége másfelől közelíti meg a kérdést. „Nekem az a fontos, hogy ott legyek a nyájban. Minden helyzetben velük tartsak. Tudjam, ki kicsoda, kinek fáj a lába, mert akkor azt nem küldöm előre. Tudjam, ki az, aki húzni tud. Ha kell, előremenjek, és mutassam az utat.”

Lelkész, nő Kaszóné Kovács Karola azt mondja, nem különül el élesen benne a lelkipásztori, az anyai és a női identitás. „Nőként lettem elhívva Jézus követésére és a lelkipásztori szolgálatra is. Számomra a gyes időszaka fantasztikus tanulóidő volt. A homokozó mellett ülve is megéltem, hogy lelkész vagyok. Ott alakult ki az egyik baba-mama kör. Úgy voltam ott, mint a többi, vidékről Pestre felkerült, férjét alig látó nő, aki küszködik a saját szerepeivel – de úgy is, mint akinek már vannak válaszai. Így tudtam figyelni a többi anyukára.” És persze, férjére is, aki, amíg csak a világítás vagy a hőmérséklet engedi, mindent megmozdít az udvaron, értékeket ment, javít, felújít, készül a télre. „Amikor már harmadszor is kiabálok, hogy jöjjön be vacsorázni, akkor bejön, mert jobban jár, ha nem vagyok zsémbes” – nevet.

Szüret Azért mi is jól jártunk, hogy került aprított fa Kaszóék saját kezűleg épített kandallójába, amely jóleső meleget ad ezen az őszi estén a régi parókiaépületben. A kandalló párkányán kupa csillan: a Kaszócsalád nyerte el nemrég a megyei tájismereti verseny első díját.

Hamarosan izgő-mozgó társaság üli körbe a családi vacsoraasztalt. Az udvaron a két öreg kutya lassan elheveredik. Felettük a toronyóra őrködik.

Idő – a lelkészek ebből szeretnének a gyermekeiknek többet adni.

Pontosabban: adni magukból mindazt, amit Istentől kaptak. De ugyanez igaz a gyülekezetre is. Álmuk olyan közösség, amely önmagával ajándékozza meg a másikat, a templom falain belül és kívül egyaránt.

Mert bár az idei szüret véget ért, egy másik még hátravan.

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 57

dunamelléken történt Oktatás, misszió és gyülekezeti élet

Az üzenet

Három díjat hozott el a megújult Ráday utcai Bibliamúzeum nyár elején az AVICOM F@IMP 2.0 fesztiválról, amely a múzeumi digitális alkalmazásokat értékelte. A nemzetközi szakértői bizottság titkos internetes szavazással adta le voksát a világ minden tájáról beérkezett pályaművekre. A magyarországi református intézmény Heródes-templomról szóló animációs filmje arany-, a kenyérszaporítás csodáját bemutató interaktív prezentáció ezüst-, az Ábrahám útját végigkísérő interaktív térkép pedig bronzdíjas lett. „Első a bibliai üzenet, csak azután következik a kivitelezés” – mondta kérdésünkre Timár Gabriella múzeumvezető. A korszerű tárlat kialakításában a teológus munkáját grafikusok, informatikusok, művészettörténészek és belsőépítész is segítették.

Amit az utcán kezdtünk el

Ökumenikus istentiszteleten tettek bizonyságot az élő Istenről a kunszentmiklósi keresztyén gyülekezetek áldozócsütörtökön a település főterén. „Európát és a magyar nemzetet csak a hit tarthatja meg”– mondta Pintér Gyula református lelkipásztor. „Le kell bomlania minden olyan falnak, amely elválaszt embereket Istentől és egymástól, ez pedig akkor történhet meg, ha rendeződik a kapcsolatunk Istennel” – fogalmazott. Az eső ugyan félbeszakította a katolikusok, reformátusok és pünkösdiek részvételével zajló szabadtéri összejövetelt, Pintér Gyula szerint ebből is levonható a következtetés: „amit az utcán kezdünk el, azt Isten a templomban fejezi be”.

Templom összefogással

Testvérgyülekezeti megállapodást kötött május végén a hidasi református gyülekezet, valamint a koreai Yeongju Joongang presbiteriánus gyülekezet. A koreaiak korábban jelentős támogatást nyújtottak a Baranya megyei gyülekezet templomának felépítéséhez. Gyenge Károly lelkipásztor elmondta: az építkezés teljes költségének egyharmadát, vagyis százezer dollárt adományoztak nekik a koreaiak. A hidasiak is kitettek magukért: nemcsak a gyülekezeti tagok, de az egész falu közössége dolgozott az építkezésen.

58 • Karakter • parokia.hu

Jó illat

Kalandos missziói utakról, szorgos asszonyi kezekről és a veszteségek feldolgozásáról is szó esett a negyedszázados Dunamelléki Nőszövetség szeptemberi találkozóján. A konferenciát a szövetség húsz évvel ezelőtti újjászervezésének helyszínén, a tahi konferenciatelepen tartották. A nőszövetség tagjai felidézték az elmúlt két évtized eseményeit, amikor sok mosollyal, szolgálattal, alázatos háttérmunkával, sütemények vagy keresztelőkeszkenők készítésével, beteglátogatással és Isten Igéjével szolgáltak. Ma is van, ahol könyvklubot vagy éppen ruhavásárt szerveznek, míg mások nagymamaszolgálatot vállalnak fiatal családok mellett. Bogárdi Szabó István püspök a nők bátorságáról beszélt az összejövetelen, mint mondta: „a nők gyakran a férfiaknál is bátrabbak; ők mernek beszélni a lélek szomjúságáról és arról is, hogy az élő vizet nem ők adják, hanem Krisztus”. P. Tóthné Szakács Zita országos nőszövetségi elnök úgy fogalmazott: a keresztyén nő legfőbb parfümje a Krisztus jó illata.

Új arcok

Áhítat, istentisztelet, láthatatlan színház, izgalmas beszélgetések, előadások, sport, íjászat, imasétány, sok-sok játék, közös ének, finom ízek, koncertek, füst- és alkoholmentes szórakozás – mindez egyetlen napba sűrítve. A Vértesaljai Református Egyházmegye májusban rendezte meg a Tóparti Református Családi Napot, amelyre mintegy ötszázan látogattak el. A hívogatóan zöld dinnyési templomkertben barátságos légkörben ismerkedhettek egymással egyháztagok, hívők, ateisták és keresők a megye minden szegletéből. „Ez a nap bizonyságtétel volt a részünkről, ami azt is megmutathatta, hogy a reformátusság nem valami avítt dolog, hanem lehet modern és fiatalos is. Isten meg akar szólítani mindenkit, ezért is tartjuk fontosnak, hogy áhítattal kezdtük és istentisztelettel zártuk a családi napot” – mondta Kovács Enikő lelkipásztor, a program főszervezője. Szabó Ferenc vértesaljai esperes kérdésünkre úgy fogalmazott: sokan eljöttek a gyülekezetek peremén élők közül, nekik azt szerették volna megmutatni, hogy a reformátusok nem a hideg templomokban üldögélő emberek társasága, akik folyton régi énekeket énekelnek. „Kijöttünk Isten szabad ege alá, tudunk Istennek és egymásnak örülni. A családi nappal a 25 és 55 év közöttieket céloztuk meg azért is, mert hiányzik a templomainkból az élete teljében lévő tartógeneráció. Külön öröm, hogy sokan eljöttek közülük is.”

„Testvérek vagyunk”

Családi napot tartott Pócsmegyeren még az iskolakezdés előtti hétvégén az Északpesti Református Egyházmegye. Az egész napos összejövetelen minden korosztálynak testi-lelki feltöltődésben lehetett része. Nyilas Zoltán esperes az egyházmegye különleges helyzetéről beszélt: míg a főváros negyven kilométeres körzetében virágzó, gyarapodó gyülekezetek vannak, addig a körön kívül eső kis közösségek a létükért küzdenek. „Itt mindannyian úgy érezhetjük, hogy testvérek vagyunk” – mondta az egyik résztvevő.

Karakter • parokia.hu • 59

Az egység szószólói

Szeptemberben szentelte fel a kulcs–rácalmási reformátusok gyülekezeti házát Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök Rácalmáson.

Az 55 négyzetméteres, összkomfortos, ragasztott faszerkezettel ellátott épület Rombauer Gábor építészmérnök tervei alapján készült, igazodva a templom stílusjegyeihez. A harminc férőhelyes gyülekezeti házban egy nagy terem, teakonyha, spejz és mellékhelyiségek is helyet kaptak, tágas terasza pedig a beszélgetéseknek ad teret.

Fodor István lelkész elmondta: ezentúl a gyülekezet saját otthonában találkozhatnak a bibliaórát látogató felnőttek és az ifjúsági csoport is, de az épület télen istentiszteletek megtartására is alkalmas lehet.

A hegyen épült harangtorony

Ugyancsak szeptemberben adták át a budapest-rákoshegyi gyülekezet újonnan épült harangtornyát a felújított haranggal együtt. Hornyák Julianna lelkipásztor elmondta: az épületnek ez kölcsönöz templomjelleget, ami azért is fontos, mert a szomszédságában iskola van, ahonnan szintén várnak érdeklődő családokat az istentiszteletekre. A kis gyülekezet építkezése 18 és fél millió forintból valósulhatott meg egyházi és önkormányzati támogatással Garay András mérnök tervei alapján. A céladománygyűjtés jelenleg is tart, mert a tervek között szerepel még egy toronyóra beépítése és a harang villamosítása is.

Korszerű iskolaépület Az iskolakezdésre adták át a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola új, a 21. század legmodernebb igényeit is kielégítő épületét. Az 1800 négyzetméteres épületben a többi közt nyolc osztályterem, könyvtár és olvasóterem is helyet kapott. Soltész Miklós államtitkár ünnepi beszédében hangsúlyozta: a kormány törekszik arra, hogy az egész országban zajló fejlesztések az egyházi iskolákban is megjelenjenek. Pintér Gyula intézményfenntartó lelkipásztor elmondta: az elnyert támogatás mellett szükség volt önerőre is, 150 millió forinttal járultak hozzá a beruházáshoz.

60 • Karakter • parokia.hu

Iskolába kerül az iskola

Az új tanév kezdetén tették le egy háromezer négyzetméter alapterületű iskolaépület alapkövét a Pécsi Református Kollégiumban, az időkapszulában a gyerekek üzenetével.

Kádár Péter főigazgató elmondta: az általános iskola diákjai hosszú évek óta raktárépületekből kialakított szükségtermekben tanulnak, 2019 szeptemberében azonban a 21. századi igényekhez méltó környezetbe kerülhet az országos kompetenciamérések szerint az első öt százalékban helyet foglaló intézmény. A szaktantermek mellett komoly természettudományi labor, szertárak, korszerű tornaterem, valamint tágas közösségi tér kap helyet modulfalakkal, amely az iskolai és egyházi ünnepségek megtartásának helyszíne lehet.

A pécsi reformátusok egy EFOP pályázatnak köszönhetően 1,3 milliárd forintot fordíthatnak az új szárny felépítésére.

Ahol jó helyen vannak a gyerekek Szeptember elsején már református iskolaként nyitotta meg a kapuit a kispesti Ady Endre Általános Iskola. Harkai Ferenc, a fenntartó Kispest-központi Református Egyházközség lelkipásztora azt mondta: „A városnak sok iskolája van, de egy önkormányzati rendszerben nem juthat mindig egyformán figyelem és elegendő anyagi forrás az összes intézményre.” A kispesti református gyülekezet fontos missziós lehetőséget lát az iskola működtetésében a 11 ezres lakótelepen. Elitképzést akarnak, de úgy, hogy az a szegénysorból származó cigánygyerekek számára is elérhető legyen. „Ha akar tanulni a gyerek, bárhonnan érkezzék közénk, nálunk minden lehetőséget megkap hozzá. Sok roma gyerek tanul az iskolában, szeretjük őket, és a legjobbat akarjuk minden gyereknek.”

Karakter • parokia.hu • 61

Az út visszafelé Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat október elején. A közös sport nemcsak a különböző korosztályú és társadalmi státuszú embereket hozta össze, de lépést jelentett afelé is, hogy a rehabilitációban részt vevő fiatalok visszataláljanak az életbe.

62 • Karakter • parokia.hu

Verőfényes napsütésben és erős szélben gyülekeztek a Velencei-tó-kerülő túrára vállalkozók a sukorói református templom tövében a kerékpártúra reggelén. Többen profi sportfelszerelésben érkeztek a megméretésre, köztük Szabó Lóránd is. A sukorói mérnök portálunk kérdé-

sére elmondta: ő és családja mentálisan és fizikálisan is próbál fitt lenni hétköznapokon is. „Rendszeresen futok, kerékpározom, a két fiam vízilabdázik, fontos nekünk a sport.” A tókerülésen nem először vesz részt, de ide nemcsak a testedzés vonzza, hanem a nap folyamán kialakuló beszélgetések is – árulta el.

Hercegnő két keréken A felszerelések tárháza kimeríthetetlen – erről egy koronás sisakot viselő kislány győzött meg.

Édesanyja, Szonda Györgyi büszkén meséli, hogy hat gyermekükből négyen kerülik meg a Velencei-tavat.

Sportos család az övék is, és mióta a fővárosból Sukoróra költöztek, még több alkalmuk adódik összekötni a családi együttlétet és a mozgás örömét. „A kislányom tavaly még az édesapja mögé volt kötve egy szerkezettel, hogy biztosan meg tudja tenni a csaknem harminc kilométeres távot.

Most egy elég vacak biciklivel próbál nekivágni, úgyhogy van bennem némi izgalom. De a nagyfiúk hoztak vontatókötelet, mindenre felkészültünk.” Azóta megtudtuk: az első osztályos Rozi az erős szél ellenére sikeresen teljesítette élete első tókerülését.

Kikapcsol De nem csak biciklisek vágtak neki a távnak. Szabó András, a sukorói református gyülekezet másik tagja arról számolt be, hogy a közeljövőben maratoni futóversenyen vesz részt, a Velencei-tó körbefutása volt felkészülésének utolsó fázisa. „Futás közben nem gondolkozom semmin, ezért is szeretem annyira. A munkám során sokat kell gondolkodnom, ez a mozgásforma pedig segít teljesen kikapcsolni.”

A lelket is tölteni kell „Ma már egyre nagyobb gondot fordítanak az emberek a kiegyensúlyozott táplálkozásra és a sportolásra, a lelki feltöltődésre azonban nem szánnak elég időt, pedig az is legalább annyi-

ra fontos lenne” – ezt már Kardeván Károly mondta. Az orvos 7 és 9 éves unokáival vágott neki a hosszú útnak. „Mi főleg sízni szoktunk télen, az komoly családi program, de biciklizünk is néha” – árulta el.

Otthonból haza A tókerülést szervező reformátusok hagyományukhoz híven meghívták a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon fiatal lakóit is. Ők Sukoróra is kerékpárral érkeztek, így összesen csaknem száz kilométert tekertek le egy nap alatt. A bicikliseket és a futókat a könyvtár udvarán fogadták és látták el jó tanácsokkal, valamint némi harapnivalóval. A házigazdai teendőket Németh Norbert gyülekezeti tag látta el. „Amikor a srácok megérkeznek fáradtan, itt megpihenhetnek kicsit, mielőtt elrajtolnak a többiekkel együtt a Velencei-tavi körre. Ez jó alkalom arra, hogy sok mérget kiizzadjanak, de azért van, aki itt marad velünk, mert a kondíciója még nem engedi, hogy ekkora távot tegyen meg.”

Visszafelé a lejtőn Ilyenkor tartalmas beszélgetésekre is alkalom nyílik – tette hozzá a fiatal családapa. „Amikor a rehabos fiúk meglátnak engem itt, felvetődik bennük a kérdés, én miért vagyok a >>másik oldalon<<. Hála Istennek, nem tudok olyan élményekről beszámolni, amilyeneket ők megéltek, de több ismerősöm járt hasonló cipőben, és mindannyiukban az volt a közös, hogy nehéz körülmények közül indultak. Ha valakinek nincs olyan baráti, családi közege, fizikai háttere vagy erős hite, ami megtartaná a

Karakter • parokia.hu • 63

biztos talajon, könnyen megcsúszhat.

De ezek a srácok elindultak visszafelé a lejtőn. Rendkívüli lélekjelenlétről tesz tanúságot, ha valaki egyáltalán belevág egy terápiás programba. Itt megismertem olyan fiatalt, aki miután elhagyta az otthont, a következő évben önként visszajött, és futotta a tókört. Látszik, hogy aki ezt komolyan veszi és végigcsinálja, az folyamatos célkitűzésben van, és jó irányba tart a mindennapi életben is.” „Élni akarok” Időközben megérkeztek a fiúk, magukkal hozva az aznapi ebédet is. Ezúttal pincepörköltet főztek. A konyhafőnöki teendőket Fehér Csaba látja el a házban éppen. Amióta tart a terápiája, sokkal fittebb és az akaratereje is megvan ahhoz, hogy teljesítse az előtte álló feladatokat – szá-

molt be.

Huszonhárom évesen az otthon legidősebb lakójának számít, hiszen már kilenc hónapja bent van, ami azt is jelenti: rehabilitációja egyre inkább sikeresnek mondható. Fiatal kora ellenére tízéves drogkarriert tudhat maga mögött, kábítószer- és alkoholfüggőséggel került be. Mint mondta, gyermekkorában megviselte szülei viharos válása, többször kísérelt meg öngyilkosságot is. Legutóbb akkor, amikor menyasszonya elhagyta. „Nem láttam kiutat, begyógyszereztem magam, majdnem meghaltam. Ekkor jöttem rá, hogy változtatnom kell, mert élni akarok – tisz-

64 • Karakter • parokia.hu

ta életet.”

A legjobb hely Szüleivel ugyan korábban megromlott a kapcsolata, ők mégis mellé álltak, amikor bejelentette: változtatni szeretne, és segítségre szorul. Ők találtak rá a ráckeresztúri református drogterápiás intézményre is. Csaba azt mondja, ez a legjobb hely, ahová csak kerülhetett. „Nagyon sokat jelent a közösség és a hit felé vezető út, amin a mentoraink is terelgetnek. Szép környezetben vagyunk, sokat járunk a természetben, a terápián pedig rávilágítanak a hibáimra, és úgy érzem, tudok változtatni.

Nekem ez elég erőt ad, hogy folytatni tudjam az életem. Mindig hittem, csak eltávolodtam Istentől a kábítószerek miatt, de ahogy megérkeztem a házba, újra megerősödött a hitem az esti áhítatok hatására. Itt valóban visszavezettek a helyes útra.”

A sukorói gyülekezettel együtt eltöltött időről azt mondta: ez a nap lehetőség arra, hogy ne a múltjába nyúljon vissza, hanem új kapcsolatokat alakíthasson ki – így könnyebben megmarad elhatározása mellett. Önmagukat győzik le „Egy ilyen nap fontos szerepet játszhat a terápia résztvevőiben kialakult űr betöltésében” – erősítette meg kérdésünkre a ráckeresztúri otthon egyik munkatársa – maga is gyógyult szenvedélybeteg –, Kocsis Attila, vagy ahogy sokan ismerik: Fati. „Az otthon lakóit bent egyfajta lelki edzettséghez segítjük hozzá, a fiúk elsajátítanak bizonyos képességeket, meg-

ismerik saját határaikat, a tudásuk bővül, viszont a testüknek is nagyon fontos lenne fejlődni ezzel együtt.

Futás vagy biciklizés közben önmagukat győzik le, és ebben szerepet játszik a hit. Amikor túl tudnak lendülni a fáradtságukon és elkezdenek hinni önmagukban, az ugyanaz a lelkigyakorlat, mint amit a mindennapokba is szeretnénk átültetni valamennyien.”

Amit már nem akarnak elveszíteni „Ezek a srácok nagyon kevesen sportoltak, mielőtt a házba kerültek. A testi és a lelki felépülés csak párhuzamosan működhet, ezért is nagyon fontos, hogy kialakuljon a testkultúrájuk és odafigyeljenek az egészségükre. A kinti életükben is nagy megtartó erőt jelent, ha felépítenek egy masszív fizikumot a terápia alatt, mert az már egy cél, amit elértek, és nem akarják lerombolni” – magyarázta Hamar János addiktológiai konzulens, sportfelelős.

Senki nem maradt ki Mint mondta, az otthon 28 lakója közül senki nem maradhatott ki a Velencei-tó környéki kirándulásból – akkor sem, ha problémás a maga-

viselete. „A büntetés nem célravezető. Azt tapasztaltam, ha eljöhetnek ők is, azt akkora áldásnak és kegyelemnek tartják, hogy utána megváltozik a működésük a házban is. Az pedig, hogy civilekkel tölthetik el ezt a napot, valamennyiüknek hatalmas dolog. A fiúk attól tartanak, hogy az utca embere lenézi őket szenvedélybeteg múltjuk miatt. Ezzel szemben itt megtapasztalják, hogy szeretettel fogadják őket. Nagyon sokat ad nekik, amikor vállon veregeti őket a lelkész vagy az egyik gyülekezeti tag, és azt mondja: sok sikert és erőt kívánok neked.”

Odakint is igaz A Velencei-tó megkerülésének ötlete Kardos Ábel sukorói lelkipásztortól származik. ival igyekeznek közel vinni a fiúkat Jézushoz, de örülnek, ha ehhez gyülekezeti hátteret is kapnak. Így a fiatalok érzik: nemcsak az otthon falai között igazak ezek a megtapasztalások, hanem egy hagyományos templomban, civil környezetben is.”

Először öt évvel ezelőtt pattantak kerékpárra a gyülekezet vállalkozó szellemű tagjai a ráckeresztúri drogterápiás otthon akkori lakóival együtt. „Óvodástól az egész idősekig sokan csatlakoztak már hozzánk, tavaly egy nyolcvan év feletti tókerülőnk is volt. Ilyenkor a különböző korosztályok találkozhatnak, a rehabilitáción aktuálisan részt vevők pedig az egészségesek között lehetnek kicsit. Ez, persze, gesztusértékű dolog csupán, nem oldjuk meg vele a problémáikat, de legalább egy napra átélhetik, hogy közösséget vállalunk velük. Erdős Esztertől, az otthon vezetőjétől tudom, hogy munkatársa-

Egymást elfogadni A Ráckeresztúrról érkező fiúk jó kondícióban voltak: többen fekvőtámaszoztak, és olyan is volt, aki kétszer kerülte meg a tavat. A túra végeztével ebédjüket a gyülekezeti ház-

ban fogyaszthatták el a gyülekezeti tagokkal együtt, akik a közös asztal megterítéséhez házi süteményekkel járultak hozzá. A lelkész hozzáfűzte: „Sokan rendeznek tókerülést, amelyhez jutalmat tűznek ki, vagy a tömeges részvételt állítják középpontba. Mi mindig hangsúlyoztuk, hogy ez nem teljesítménytúra, hanem a közösség megélésének, egymás elfogadásának az alkalma.”

Jakus Ágnes Fotó Hajducsek Miklós

Karakter • parokia.hu • 65

A megfelelő hely Njeri huszonhét országban járt, Nairobiban született, de élt Oxfordban, Londonban, Novajidrányban, Budapesten.

Férje, Wylie az amerikai hadseregben szolgált, harcolt az iraki háborúban, szenvedett a pokoli Falludzsában. A kenyaiamerikai lelkészházaspár kislánya tavaly Budapesten látta meg a napvilágot.

66 • Karakter • parokia.hu

Sosem gondolták, hogy egyszer Budapest lesz az otthonuk, hiszen korábban csak a történelemkönyvekben olvastak Magyarországról.

Njeri Kenyában, Wylie az Amerikai Egyesült Államokban nőtt fel.

Njeri a Károli Gáspár Református Egyetemen végezte a teológiát, most doktori iskolába jár, közben pedig neveli 2016-ban született kislányukat, Nonit.

A családfő, Wylie szintén lelkipásztor, de itt tanárként dolgozik; két gimnáziumban tanít angolt, mellette pedig magánórákat ad és korrepetál, hogy fenntartsa a családot. Albérletben élnek egy budapesti panelben, szerény körülmények között. A kis családot otthonában látogattuk meg, és kértük, hogy meséljenek az életükről és arról, mi szél hozta őket hozzánk. Értem, amit mondanak A magyar kultúráról és nyelvről nem tudtam semmit, de azt igen, hogy a magyarok segítették az amerikaiakat a britek ellen vívott függetlenségi háborúban – idézi fel Wylie hazánkról szerzett történelmi ismereteit, majd az itteni tapasztalataival folytatja.

– Budapest gyönyörű város, gazdag kultúrával, elkápráztat a sok történelmi emlék. Az is meglepett ideérkezésemkor, hogy milyen sok zárkózott emberrel találkoztam. A metrón gyakran megbá-

mulnak, mintha sosem láttak volna a magukétól eltérő bőrszínű embert.

Néha úgy érzem, hogy számukra csupán egy fekete vagyok, mindegy is, milyen ember, honnan jöttem és hogyan gondolkodom.

Folytatva férje gondolatait Njeri azt mondja, megérti, ha valakinek furcsa egy színesbőrű ember, és már hozzászokott, hogy megbámulják.

– Az viszont nagyon bánt, amikor nagy ívben kikerülnek vagy átmennek a túloldalra, ha meglátnak. Mivel jól beszélek magyarul, értem is, amit mondanak rólunk, Wylie inkább csak a testbeszédből következtet. A múltkoriban, amikor ebolajárvány volt valahol messze innen, valaki azt vágta a fejemhez, hogy fertőzést terjesztek. De előfordult az is, hogy amikor a kisbabámmal sétáltunk az utcán, beszóltak: „Menjetek vissza Afrikába, ne itt szaporodjatok!”. Njeri nem reagál a rosszindulatú megjegyzésekre, nem akar vitát, inkább továbbmegy.

– Jobb hallgatni. Ha egyedül vagyok Nonival, felelős vagyok a gyerekemért is, és sosem tudhatom, kinek mi van a fejében, a lelkében.

Lelkészként szolgálni Njeri Kenya fővárosában, Nairobiban született, keresztyén családban. A világ legkülönbözőbb pontjain élt hosszabb-rövidebb ideig. Mielőtt teológiát tanult Budapesten, egy

Miskolchoz közeli aprócska borsodi faluban, Novajidrányban dolgozott önkéntesként, Wylie-val pedig akkor ismerkedett meg, amikor cserediákként tanult Amerikában az atlantai teológián. A szerelemből házasság lett, azonban az esküvő után nem tudtak Amerikában letelepedni, mert Njeri nem kapott vízumot.

Ez hozta a furcsa kényszerszituációt, hogy egy afrikai és egy amerikai fiatal Európában talált hazát.

– Átmeneti helyzetben vagyunk – mondja Wylie –, azt találtuk optimális megoldásnak, ha Magyarországon maradunk, hiszen Njeri kötődik az országhoz, jól beszéli a nyelvet, ráadásul itt doktorizik. Nem akartunk távkapcsolatban élni, mert szeretjük egymást, és valódi családként,

együtt akartuk tölteni a mindennapokat. Támogatom Njeri karrierjét, ezzel azonban az enyém véget is ért Amerikában. Közös álmunk, hogy mindketten lelkipásztorként szolgálhassunk majd, hiszen sokat tanultunk és dolgoztunk ezért. Szeretnénk hasznosnak érezni magunkat és pozitív változást előidézni a környezetünkben – mondják egybehangzóan.

Okos, határozott és szép Wylie a feleségéről mesél, okos és határozott lánynak nevezi Njerit, aki nem szokványos életúttal rendelkezik, ez is imponált neki, no meg a lány szépsége – teszi hozzá. Njeri azt mondja megismerkedésükről, hogy Wylie más volt, mint a legtöbb amerikai. Nem csupán afrikai egzotikumnak tartotta őt, hanem egyenlő partnerként tekintett rá.

– Az első perctől kezdve nagyon jó volt vele beszélgetni. Szerettem az őszinte, egyenes istenhitét, a szerelem pedig szinte észrevétlenül lopakodott az életünkbe. Persze sokat nyomott a latban, hogy Wylie nagyon kitartóan udvarolt – fűzi hozzá nevetve.

Njeri és Wylie szülei is elfogadták a fiatalok döntését, bár a férfi édesanyja eleinte aggódott fia boldogságáért. Njeri édesapja a biztonságra törekedett, nem bízta a véletlenre lánya párválasztását. Lenyomoztatta

Karakter • parokia.hu • 67

a fiút az amerikai presbiteriánus egyházon, sőt, az Interpolon keresztül is, így aztán nem volt semmi akadálya a frigynek.

Alapszomorúság Beszélgetésünk az egyházakra terelődik. Njeri azt mondja, Kenyában hasonló az istentiszteleti liturgia, mint nálunk, ami viszont különbség, hogy itt, Magyarországon van az emberekben „valami alapszomorúság”.

– Nem tudom pontosan megfogalmazni ezt az érzést, de Kenyában hiába van sok probléma, valahogy más a lelkület. Ez nem azt jelenti, hogy Nairobiban mindenki folyamatosan mosolyog, de ahhoz képest a magyarországi közeg olyan, mintha az emberek állandóan gyászolnának. Talán itt magányosabbak, mint nálunk, más a társadalom struktúrája, és eltérőek a közösségeink is.

Wylie szerint a magyar református egyházban sokkal inkább érezni a gyökereket, a tradíciókat, mint Amerikában.

– Olyan ez számomra, mintha vis�szalépnék az időben. A magyarországi egyház konzervatívabb teológiailag, társadalmilag és kulturálisan is.

Amerikában kevésbé formális az egyház, lazább, befogadóbb, elfogadóbb.

Ezt látom fontos különbségnek, de jól tudom, hogy az eltérések zöme éppen a történelemben gyökeredzik.

Húszperces háború És ha már konzervativizmusról esett szó, rákérdezek Wylie tetoválásaira, hiszen a tetkó nem szokványos egy lelkipásztor esetében. A kérdésre adott válasz egészen új világot tár elénk.

– A katonai szolgálatom alatt tetováltattam a karomra az egyiptomi feliratokat – kezdi a férfi.

– Öt évig szolgáltam az amerikai hadseregben, miután befejeztem az egyetemet. Akkoriban nem volt háború, azt gondoltam, hogy leszolgá-

68 • Karakter • parokia.hu

lom az időmet, majd leszerelek, és az összegyűlt pénzből kifizetem a diákhitelemet, a tanulmányi költségeimet. 2001 augusztusa volt. Talán mondanom sem kell, hogy egy hónap múlva, 2001. szeptember 11-én minden megváltozott. Szolgálati időm alatt kétszer jártam háborúban, szolgáltam Irakban, Falludzsában.

(A Bagdadtól 50 km-re fekvő város véres harcok színtere volt hosszú éveken át. Falludzsa volt Szaddám Huszein rezsimjének egyik fellegvára, manapság inkább onnan ismerjük, hogy 2016 májusáig az iszlám állam egyik központja is – a szerk.)

Azután megint hosszú csend Wylie szerint a háború nem olyan, mint amit a tévében látunk, vagyis nem állandó harc, hanem apró pillanatokból áll.

– Gondold el: arra képeznek ki, hogy harcolj, te pedig csak ülsz a támasz-

arra ébredsz, hogy tudod, nemsokára emberek halnak meg körülötted, talán a legjobb barátod, talán te magad – mondja. Wylie egész életét, gondolkodását megváltoztatta a háború.

– Minden megváltozik, más ember leszel. Én már 24 éves voltam akkor, de voltak Irakban kölykök, 18-19 évesek, akik még nem is jártak távol a szüleiktől, a biztonságos otthonból mentek el katonának. És vagy megtanulják, hogyan kell ölni, vagy meghalnak – mondja keserűen. Wylie-nak is kellett ölnie. – Vagy te halsz meg, vagy az ellenség. És én haza akartam menni, a családomhoz, meg kellett védenem magamat, az életemet, nem volt más választásom. Nem éreztem, hogy megsértenék ezzel bármilyen törvényt, a háborúban mások a szabályok – mondja, és közben az ölében ülő kislánya arcára cuppanós puszit nyom.

ponton, és napokig nem történik semmi. Aztán hirtelen jön az ellenség, harcolsz húsz percig, és ennyi.

Ez a háború. Robbanások, lövöldözések, elveszted a bajtársaidat, a fiúkat, akikkel együtt vacsoráztál előző este.

Azután megint hosszú csend, de mindig készen kell állni, éberen várni, ami kimerítő, érzelmileg, intellektuálisan és fizikailag egyaránt. Borzasztó az egész. Csak egy biztos: reggel

Egyenruhát palástra Nagy váltás volt a katonaruhát lelkészi palástra cserélni, és mint mondja, traumatikus is. – Még mindig dolgozom ezzel. A katonai kultúra nagyon strukturális, fegyelmezett, így ahhoz szoktam hozzá, hogy a mellettem lévő katona is a lehető legjobban teszi a dolgát, nem kell szólnom azért, hogy ne felejtsen el valamit. Azt gondoltam, hogy az egyház-

nál is hasonlóan mennek a dolgok, de tévedtem. Itt mindenféle kifogást felhoznak, pedig én úgy vagyok vele, hogy ha valamit megbeszéltünk, akkor arra számítok. Még most is emlékeztetnem kell magamat arra, hogy ez nem a katonaság, hanem az egyház. A teológián még nehezebb volt, mert úgy éreztem, hogy a legtöbb hallgatónak még csak elképzelése sincs a valódi világról. Így amikor beiratkoztam a teológiára és vittem magammal ezeket a tapasztalatokat, egyszerűen nem is tudtak vele mit kezdeni, és fogalmuk sem volt, hogyan bánjanak velem.

A megfelelő hely Magyarországon egészen más az élet, mint Amerikában, Irakban vagy Kenyában. Wylie, Njeri és Noni itt egymásra utalva élnek. Nincs itt a családjuk, nehéz segítséget kérni.

A múltkoriban mindhárman lázasak, betegek voltak, de nem akartak a barátokra akaszkodni, így inkább húzták-vonták magukat, de megoldották valahogy a hétköznapokat.

Njeri azt mondja, hogy sehol nem tökéletes az élet. – Nincs tökéletes ember, tökéletes család vagy egyház, de az emberek vágyai hasonlók, bárhol éljenek. A legtöbb ember ugyanazt akarja: egészséget, normális élet-

körülményeket, boldogságot a gyerekének, jó szomszédokat, hűséges barátokat. Éltem Nairobiban, Budapesten, Atlantában, Londonban, Oxfordban, jártam több mint 27 országban, és mindenütt ugyanezt tapasztaltam. A világon mindenhol vannak rosszindulatú és jóakaratú emberek, mindenhol találnak okot arra, hogy együtt legyenek vagy éppen kerüljék egymást. Ha együtt akarnak lenni, akkor az egységet keresik, ha a különbséget, legyen az vallási, tör-

zsi vagy osztálykülönbség, akkor azt meg is találják. Ezért is érzem úgy, hogy nem létezik „megfelelő hely” a világban. Budapesten vannak nagyon jó barátaink, akik olyanok nekünk, mintha a családunk lennének. Ebben a nagy társasházban is, ahol lakunk, van néhány nagyon kedves szomszéd. És ha elmennénk egy másik városba, ott is lennének nagyon jóságosak és szörnyűek is. Ilyen a világ, meg kell találni a jót az emberekben, valahol meg kell találni a jót – fejtegeti Njeri. Férje egyetértően bólogat, majd hozzáteszi: ha örömöt keresel, örömet találsz.

Njeri és Wylie kislánya Budapesten született. Amikor arról faggatom a szülőket, vajon európai lesz-e egy kenyai édesanya és egy amerikai édesapa gyereke, azt felelik, hogy nem ez számít. Az a lényeg, hogy Noni legyen mindig nyitott az új emberekre, a különböző kultúrákra, gondolatokra. Legyen barátságos, elfogadó és szerény. – Szeretnénk, ha tudná, a világot Isten teremtette, bárhová kerül is, mindig van helye benne.

Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 69

A kegyelem hírnöke Részt vett az Iszlám Állam elleni harcokban, igaz, az ő fegyvere az a fényképezőgép, amelynek objektívjén keresztül három kontinens lakosságához jutottak el szavak nélküli tudósításai a háború poklából. Az igazi harcot azonban a lelkekért vívja, mert időközben rájött: a muszlim emberekért került a Közel-Keletre keresztyénként. Fehér Bertalan fotóssal beszélgettünk.

70 • Karakter • parokia.hu

Rövid magyarországi tartózkodása alatt találkoztunk az egyetlen magyar médiamunkással, aki a legintenzívebb harcok idején is a fronton volt, hogy beszámoljon a kurd haderő – a pesmergák – és az Iszlám Állam összecsapásairól.

Fehér Bertalan fotós rövid kanadai tartózkodás után döntött úgy, hogy a Közel-Keleten vállal munkát. Másfél évvel ezelőtt utazott először a kurdisztáni Erbilbe. Az Iszlám Állam elleni moszuli offenzívát kezdte fotózni egyenesen a harcvonalban. Világszerte a legnagyobb hírügynökségeknek és lapoknak küldött naprakész felvételeket a tűzfészekből.

A gonosz város Az Iszlám Állam mintegy ötven kilométerre közelítette meg Erbilt, de a harcok sokkal inkább a várostól hatvan kilométerrel arrébb található Moszulért – ókori nevén Ninivéért – folytak. Azt mondja, az események a bibliai történetre emlékeztettek. „Ahogy Jónás próféta idején Ninive volt a leggonoszabb város, úgy az elmúlt években Moszul volt az. Nem ártatlanul foglalták el, sokan kollaboráltak az Iszlám Állammal. Persze nagyon sok jó ember is élt ott.” (Az előzményekhez hozzátartozik, hogy 2014 első napjaiban az Iszlám Állam elkezdte Moszul elfoglalását. Az Iraki Hadsereg harmincezer katonát állomásoztatott a városban, akiknek egy ezerötszáz fős támadó sereggel kellett szembenézniük. Hatnapnyi harc után Moszul mégis a terroristák kezére került nemzetközi repülőterével együtt. Becslések szerint a konfliktus miatt félmillió ember hagyta el a város területét – a szerk.)

A város déli részéről, valamint a kör-

nyező falvakból sokan menekültek Erbilbe, főleg muszlimok, de számos katolikus, ortodox vagy káld keresztyén is. Sokan máig menekülttáborokban laknak, a legtöbben nyomorúságos körülmények között. A szerencsésebbek munkát kaptak a közeli városokban, gyermekeik pedig iskolába járhatnak.

Az életüket adnák Kurdisztán geográfiailag elismert, hegységekkel tagolt régió Törökország, Irak, Irán és Szíria határvidékén. Kurd szervezetek évtizedek óta küzdenek politikai és katonai eszközökkel autonómiájuk kivívásáért, illetve a kurd állam létrehozásáért. „A kurdok jó szándékú, csupa szív emberek. Elsősorban kurdok és csak azután muszlimok. Igazi hazafiak, sokkal inkább, mint bárhol, bármilyen szélsőjobb, ugyanakkor, sokkal befogadóbbak, mint bárhol, bármilyen liberális csoport. Nagyon büszkék a nemzeti identitásukra” – számolt be a fotós, aki főleg a kurd had-

sereggel járta a frontot. Kint lakott bázisokon, de találkozott helyiekkel is. „Nagyon befogadó nép, akik kíváncsiak az idegenekre. Amikor a bázison egyedül voltam keresztyén, mondtam a katonáknak, hogy étkezés előtt szeretnék imádkozni, és ezt teljesen természetesnek vették. Volt egy autóbalesetem, annak a tárgyalásán megkérdezték, keresztyén vagyok-e, hogy a Bibliára esküdhessek. Ha valakit rajtakapnának, hogy merényletet tervez ellenem, mert keresztyén vagyok, már ezért felakasztanák. Londonban lehet az Iszlám Állam zászlajával tüntetni meg gyűlöletbeszédet tartani, Kurdisztánban nem. Minden terrorcselekménnyel összefüggésbe hozható bűncselekmény halálbüntetést von maga után Irakban.”

Az alagút Hogy miért, arról is sokat tud mesélni. Moszulban testközelből látta az Iszlám Állam pusztítását. Fotóin égő olajkutak, családi házak, páncélozott, bombákkal teli öngyilkos jár-

Karakter • parokia.hu • 71

holttestei kerültek elő, egy hónappal az után, hogy megölték őket. A terroristák kiparancsolták a helyi hatóság embereit a faluszéli szeméttelepre. Kezüket-lábukat összekötözték, és belelőtték őket a szemétbe. Majd összekeverték a szemetet a holttestekkel, és bombákat rejtettek a masszába, ezzel is nehezítve a feltárást. Az eset 2016 őszén történt, vagyis alig több mint egy éve lehetett a mészárlás. A tömegsírban csak muszlimok voltak. Valószínűleg máshol keresztyéneket is megöltek, hiszen a népirtás nem válogat.

Célpont volt mindenki, aki nem úgy gondolkodik, ahogy ők.”

művek és menekülttáborok szerepelnek. Miközben képeit mutatja, felidézi, hogy az öngyilkos merénylők helyieknek álcázták magukat, lenyírták a szakállukat vagy fehér zászlót lobogtatva jöttek a katonák elé.

Mutat utcákat, ahol csak a tankok nyomvonalában lehetett lépkedni, mert mindkét oldalon bombákat rejtett a töltés. Az egyik kép azt örökíti meg, ahogy egy kurd fiatal aknákat keres az éj leple alatt, hogy hatástalanítsa azokat – a művelethez mindössze egyetlen kés volt nála, a fotósnál pedig csupán egy zseblámpa.

Előkerül a Közel-Kelet legnagyobb katolikus templomáról készült képe is – a szélsőségesek ezt az épületet is felgyújtották. Majd elmondja, hogy hadifoglyok azért nincsenek, mert az Iszlám Állam kivégzett mindenkit, akit büntetni akart. Mutat egy alagutat, amit a kép készültekor az iraki haderő még nem szabadított fel a terrorszervezet fennhatósága alól, bár már sejtették, hogy az ellenség továbbállt. Fehér Bertalan oda is bemerészkedett, hiszen a közeli domb mögött, ahol a frontvonal húzódott, egy település volt, a civilek pedig már elkezdtek kimenekülni onnan. A fotós egy kurd társával együtt sietett eléjük.

72 • Karakter • parokia.hu

Egyéves tömegsír Újabb képek kerülnek elő, amelyek a moszuli utcai harcokról tudósítanak olyankor, amikor éppen lőttek rá és az iraki katonákra. Egy másik kép azt ábrázolja, ahogy harc előtt együtt imádkoznak. Az egyik legmegrendítőbb felvétel egy sebtében elmenekült család otthonában készült, ahol az étel ott maradt az asztalon, mert éppen ettek, amikor megtámadták őket. „A terroristák ugyanazt tették, mint a nácik: elpusztították az utakat, az infrastruktúrát. Ott voltam egy tömegsír kihantolásánál, ahol meggyilkolt katonák és civilek

Életveszélyes kattintás De hogy kerül egy magyar haditudósító az ellenük folyó harcok kellős közepére? Fehér Bertalan elárulta, a pesmergák megszerették, befogadták, nemcsak azért, mert imponált nekik külföldiként vállalt önkéntessége, hanem azért is, mert ő maga semmiben sem különböztette meg magát tőlük. Ugyanolyan egyenruhát viselt, mint a harcba induló katonák, ugyanazt ette, mint ők, és ugyanúgy a földön, illetve a betonon aludt, vállalva azt a kényelmetlenséget, amit a helyzet megkívánt. Volt, hogy homokviharba került velük együtt. Elismeri: megtanulta értékelni a frissen vetett

ágyat, vagy azt a kivételes esetet, amikor egy nehéz nap végén tisztálkodhatott. Ezzel együtt arra is rájött, mennyire kevés is elég az élethez.

Hogy miért teszi ki magát életveszélynek, azt munkája iránti szenvedélyével magyarázza. „Ezeket az eseményeket ott, a helyszínen kell dokumentálni. Sokan úgy tudósítanak, hogy már nincsenek veszélyben, csak úgy állítják be a kamerát, mintha még zajlanának a harcok.”

A harcokban egyébként nem kellene részt vennie, bár ő is kapott kiképzést. Arra az esetre is kellett fegyvert tartania magánál, amikor a bázison tartózkodott, hiszen bármikor rájuk törhettek. De a harctérről is számos megrázó emléke van. „Amikor először mentem ki a harcvonalba, az első három percben lelőttek valakit mellettem. Elvérzett és meghalt. Harc közben folyamatosan életveszélyben vagyunk. Volt, hogy közvetlenül mellettem süvített el a lövedék, végül az ajtóba fúródott, vagy kitörte a kocsi ablakát, ahol ültem.”

Ennek ellenére Fehér Bertalan azt mondja, nem fél a haláltól. „Tudom, hova kerülök, ha meghalok. Ez sokat segít az éles helyzetekben is. Nem azért, mert annyira jófej vagyok, hanem mert hiszek abban a kegyelemben, amit Jézus halála és feltámadása szerzett számomra.”

Nincsenek távol Istentől Erről a kegyelemről beszélt már jó néhányszor a muszlimoknak is.

Eredetileg nem ezért indult, idővel mégis nyilvánvalóvá vált, hogy van egy másik ország is, amelynek a felépülését láthatja közöttük: Isten országa. „Az ottani muszlimok rendkívül nyitottak, nagyon mély beszélgetések alakultak ki velük. Tudták, hogy nem fogok áttérni, és nem is vártak tőlem ilyesmit. Szerintem tévesen gondoljuk itt, Európában, hogy ők távolabb lennének Istentől, mint

közülünk bárki. A keresztyénnek nevezett Európa összeomlása azért prognosztizálható, mert az európai ember hite rendkívül gyenge. Már csak azért is, mert a kultúra nagyon el tud sodorni magával: miközben azt hisszük, jó úton járunk, valójában nagyon távol vagyunk Istentől. Egy muszlimnak van hite, csak nem ismeri a kegyelmet. Ha viszont megismeri, az üdvösség kérdéséhez is merőben másként viszonyul majd. Többé nem úgy gondol rá, mint amit cselekedetekkel kell kiérdemelnie, és biztosabb lesz a hite afelől is, hogy hová kerül a halála után. Mert ők tudják, hová akarnak eljutni, míg a nem hívő emberek nem tudják.”

rájuk bízott, mégis megáldotta őket.

Miközben egy-két emberre meg azt mondjuk, hogy neki azért már igazán kijárna valami, de stagnálnak a dolgok, nem lép előrébb a szolgálata.

Talán gyakran az Isten-faktort felejtjük ki az egészből, és erőből teszünk dolgokat. Erre a felismerésre éppen a saját helyzetem vezetett el. Nekem nincs semmilyen teológiai végzettségem, nem is misszióba indultam, mégis több muszlimot érek el, mint az a bibliaiskolát végzett pásztor, aki gyülekezetet akar plántálni, meg is kapja rá a támogatást – de előbb van zongora az üres épületben, mint hogy bárki is betenné oda a lábát a muszlimok közül.”

Kurdisztánban csupán a mindennapokban annyi embernek tehet bizonyságot, amennyi lelket valószínűleg egy gyülekezet megalapításával sem érne el – mondja. „Eltelik néhány hónap, ők elkezdenek kérdezni, én pedig csupán annyit teszek, hogy megosztom velük a tapasztalataimat. Ez semmi, erre bárki alkalmas.” Majd hozzáteszi: időnként előveszi a Bibliát is, hogy alátámas�sza a megváltás szükségessége mellett szóló érveit. „Nekem mindig nagy példaképeim voltak azok a keresztyén szolgálattevők, akik nem voltak alkalmasak a feladatra, amelyet Isten

Demokrácia helyett alkalmas vezető Amikor a kockázatokról kérdezem, csak annyit mond: persze, hogy vannak kockázatok, de Erbilben például kisebb az esélye annak, hogy terrortámadás áldozata lesz, mint bármelyik európai nagyvárosban. És mivel törvénytelenséget soha nem követett el, veszélybe sem került soha.

A harcok azonban folytatódnak.

Kurdisztán megszületése sok kompromisszummal jár, a fotós szerint várható egy polgárháború kitörése is. „Érdekes látni egy olyan ország vezetőit, ahol nem feltétlenül működőképes a demokrácia. Igaz, a mi minden-

Karakter • parokia.hu • 73

napi életünkben sem az. Ha elmegyünk az orvoshoz, nem hívunk be tíz embert az utcáról, hogy szavazza meg, hogyan folytassuk a kezelést.

Az élet minden területén egy arra alkalmas ember útmutatását követjük. Egyedül a politikában nem tudjuk, hogy alkalmas embert választunk-e az ország vezető tisztségeinek betöltésére. A kurdoknál nincsen európai értelemben vett demokrácia, de tisztviselő csak úgy lehet valaki, hogy már az ükapját is arra nevelték, hogy a nemzet vezetője legyen, vagyis csak alkalmas ember kerülhet ebbe a szerepkörbe.”

Ki törődik az ártatlanokkal?

Amikor arról kérdezem, mi a véleménye a háborúról, Fehér Bertalan azt mondja: „Nem vagyok megveszekedett pacifista, az emberek pusztítása viszont nagyon megvisel, az ártatlanok halálát pedig megengedhetetlennek tartom. Amikor Moszulban az iraki hadsereg kísérgetett sajtóso-

74 • Karakter • parokia.hu

kat, akkor figyelmeztettek, hova nem szabad menni, mert onnan lőnek.

Mondtam, hogy rendben, de azok a gyerekek mit keresnek ott? Pont ott volt közöttük az a kisgyerek is, akivel nem sokkal azelőtt még együtt játszottunk. Mondtam, hogy én tudom, miért jöttem ide, tudom, hogy bármikor lelőhetnek, de az a gyerek nem tudja. Ha engem lelőnek, sokkal nagyobb sajtóvisszhangja van, míg ha egy kisgyereket megölnek, őt senki sem siratja. Felháborítónak tartom, hogy egy ilyen konfliktusban a civilek nem számítanak.”

Valami születőben Cikkünk megjelenésekor Fehér Bertalan már ismét Kurdisztánban van. Egy egyetemen oktat angolt, informatikát és fotózáshoz szükséges ismereteket. Tervezi, hogy menekülttáborokban vállal önkéntességet, ahol gyerekeket tanítana. Időközben részt vett Moszul utolsó ostromában, erről szintén a harcvonalból tudósí-

tott. „Napirenden van a kurd függetlenség, de hogy ennek mi az ára, az később derül ki. Nagy a feszültség jelenleg is” – számolt be.

Hogy miért tért vissza a KözelKeletre, arról azt mondta: „Szeretem a munkámat, másfelől nekünk, keresztyéneknek küldetésünk van ezen a földön. Soha nem akartam muszlimok között lakni, most meg nagyon szívesen vagyok velük, szeretem őket és jól érzem magam közöttük. Kurdisztánban nemcsak egy ország születésének lehetek tanúja, ami egy évszázadban egyszer adatik meg, és csak nagyon kevesen láthatják, hanem annak is, ahogy Isten megváltoztatja az emberek szívét.

Hálával tölt el, hogy én is a munkatársa lehetek.”

Jakus Ágnes Fotó: Fehér Bertalan (Kurdisztán), Vargosz (Budapest)

Ami el nem pusztítható Mennyire adjunk a vonzalmainkra? Mit kezdjünk a bűn és a halál kérdésével? Kezelhetjük-e külön a testet és a lelket? Mit jelent Istent dicsőíteni a testünkben? Ezekről a kérdésekről is szó esett az idei Csillagpont testről szóló kerekasztalán. A beszélgetőpartnerek: Csókay András idegsebész, Tapolyai Emőke klinikai szakpszichológus és Szabóné László Lilla református lelkész voltak.

Porból és leheletből Hogyan gondolkodik a testről a pszichológia, az orvostudomány és a teológia? – ezzel a kérdésfelvetéssel indult az egyik leglátogatottabb kerekasztal-beszélgetés az idei Csillagpont ifjúsági találkozón. A válaszadást Szabóné László

Lilla református teológus kezdte meg. „Hajlamosak vagyunk elkülöníteni a testet és a lelket, a bibliai héber gondolkodás azonban nem választja el őket, a két testkifejezés csupán azt hangsúlyozza, hogy az Isten képmására megalkotott ember testi mivoltában hogyan van jelen itt a földön. Isten a föld porából teremtette az embert, és élet leheletét lehelte bele, így lett élő lén�nyé, azaz nefessé. A bászár kifejezés pedig azt hangsúlyozza, hogy minden, ami test, mulandó; és ami fenntartja, az az Istentől kapott élet. A test tehát nem választható el Istentől.

Miután megteremtette, azt mondta rá: igen jó. Csakhogy minden olyan rendszer, amelyet magára hagyunk, a

szétesés állapotában van. A test tehát akkor tud igen jó lenni, ha megmarad az élet forrásával, vagyis az Istennel való összeköttetése.”

A teológus hozzátette: a betegség és a testi szenvedés kérdésére is Isten megtestesülésében rejlik a válasz. „Abban, ahogy Jézus a betegek felé fordult, és abban, ahogy ő maga megélte a testi szenvedést:” A lélek hangja Tapolyai Emőke klinikai szakpszichológus, szexológus elmondta, a test és a lélek olyannyira elválaszthatatlanok, hogy egy-egy terápiás beszélgetésen rákérdez lelki bajokkal hozzá forduló páciensei testi tüneteire is. „Bár sokan csak a külső tünetekkel törődnének, a testet mindig úgy figyelem, mint a lélek hangját. Van, hogy a lélek üvölt, sikít: vegyél észre!

Ilyenkor azt kell néznem, hogy a test

mit akar szimbolizálni, vagyis a lelkem mit üzen a testemen keresztül.

Az ekcéma, a pánikroham, a depres�szió, a szexuális problémák mind utalhatnak valamilyen lelki bajra is.”

Fájdalomra még több fájdalom Mindennek az az oka, hogy társadalmunk olyan elvárásokra épül, amelyek totális kontroll alá helyeznek bennünket. „Az életünk kimenetelét akarjuk mi magunk is kontrollálni, eközben pedig észrevétlenül kizsigereljük a testünket és megtagadjuk a lelkünket. Ez viszont megbos�szulja magát. Az egymással és önmagunkkal szemben támasztott követelőzésekkel az ember tárgyiasítása történik ma, és ez az egyik legnagyobb vétek.

El nem pusztítható méltóság „Amit a szüleinktől kapunk, attól valamik vagyunk. Azt viszont, hogy emberi személyek vagyunk, Istentől kapjuk – tőle vagyunk valakik” – ezt már Csókay András idegsebész mondta. „A fogantatásakor Isten azonnal a személyes létbe emeli a két sejtet, mivel lelket ad neki. Isten nézőpontja az, hogy személy vagy, és szeretlek téged. A pusztulásra ítélt anyagnak tehát az emberi személy ad el nem pusztítható méltóságot.”

Karakter • parokia.hu • 75

A test feltámadása Az orvos szerint ezzel együtt a keresztyénség a legmateriálisabb felfogású vallás a mintegy háromezer vallás közül. „Odáig Platón is eljutott, hogy a lélek halhatatlan – ez sok vallásban benne van. Azt azonban, hogy a testünk is az, csak Krisztus mutatta meg feltámadásával. Az, ahogy az utolsó vacsora termében megjelenik, arról beszél, hogy ugyanúgy megölelhetőek leszünk, ahogy Krisztus megtapintható, és ugyanúgy enni fogunk, ahogy ő halat evett a tanítványokkal. A mi testünk is föl fog támadni, a dicsőséges testnek azonban nincs idő- és létkorlátja. Magasabb rendű, mégis test.”

Betegség és halál De mit kezdjünk a testet romboló betegség és a halál kérdésével? – vetette fel a beszélgetés moderátora, Bálint Anna teológus. Szabóné László Lilla azt az esetet idézi fel, amelyről az evangéliumok tudósítanak: amikor a tanítványok meglátták a vakon született embert, azt kérdezték Jézustól: ki vétkezett, ő vagy a szülei. A teológus rámutatott: a kérdés alapját az adja, hogy az Ószövetség idején a betegséget Isten büntetéseként értelmezték, míg az egészség Isten áldásának jele volt. „A lélektan óta tudjuk, hogy betegségeink belső lelki programok fizikai kivetülései is egyben – gyakran öröklött programok, családi minták ezek. Ma, amikor megint összekötjük a testet és a lelket, ismét előjön a kérdés, hogy ha beteget látunk, hogyan értelmezzük betegségét. Ha az X és az Y generáció szülöttei, vagyis a hatvanas-hetvenes, illetve a nyolcvanas-kilencvenes években születettek megbetegszenek, magukba néznek, vajon miért betegek, sőt, gyakran bűntudatot is éreznek emiatt. Ezért egyre aktuálisabb Jézus válasza: nem az a fontos, ki vétkezett, hanem az, hogy megmutatkozzék rajta Isten dicsősége – és odamegy a vakon születetthez és

76 • Karakter • parokia.hu

meggyógyítja őt. A betegség mindenképp a bűn alá rekesztett világ velejárója. Jézus Krisztus viszont azért jött el, hogy rámutasson a gyógyító Istenre, aki egészséget akar nekünk adni.”

Szabadság és szabadosság Tapolyai Emőke hangsúlyozta: a lélek állapota kihat a testre. „Sokan tagadják, hogy tüneteik lelki okokra vezethetők vissza, mások szerint ma már minden pszichoszomatikus. Azt his�szük, minden tagadás, ezért mindent engedélyezünk – nagy veszély ez is, hiszen a szabadsággal nő a szabadosság is. Ami tény, hogy betegségek még mindig vannak, és az emberek még mindig meghalnak. Lehet, hogy a lelkünk beteg és amiatt az a testünk is, miközben az is lehet, hogy a lelkünk egyenesben van.”

Gyász és halálfélelem A kanapén a halál két formában látható: az egyik a halálfélelem, a másik a gyász – folytatta a pszichológus. „A bizonytalanság az egyik legnehezebben elviselhető tényező az ember számára. Minél inkább a saját racionalizmusomra támaszkodom, annál félelmetesebb a halál, ami irracionális. A halállal szemben egyedül az Istenbe vetett hit nyújt biztonságot.

A gyászra a feltámadás a válasz, ami utánozhatatlan csoda, az örök élet alapja. Utolsó ellenségként eltöröltetik a halál – mondja a Szentírás.

Ami nekünk ellenség, Istennek is az, és a jó hír az, hogy ennek egyszer vége lesz. Mert ez már elvégeztetett a kereszten. Ha ebben hiszünk, sem a saját racionalitásunk biztonsága, sem a másik elvesztése nem lesz akadálya a reménységnek.”

Isten ott van Isten a szenvedővel éppúgy közösségben van, mint a hálaadóval, aki mégis meggyógyult – mondta Csókay András. A kisgyermekét néhány éve elvesztő édesapa állítja: Krisztus ott

van, ahol a veszteség történik, ott, ahol a halál leselkedik az emberre – akár a műtőben is. „Isten némasága nem jelenti azt, hogy Ő nincs ott.

Krisztus, miután felkiáltott: Atyám, Atyám, miért hagytál el engem, kimondta azt is: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”

Ami van, annak szabad megtörténnie. „Isten minden pillanatban a legjobbat teszi velem, az más kérdés, hogy akár egy élet is kevés rá, hogy megértsem. De ami vigasztal: hogy az örök élet itt és odaát is ugyanaz a dimenzió: aki meghalt, az ott van. Ha Krisztus szavait komolyan vesszük, a halál a létünk egy állomása.”

A bűneinknek, persze, lehet negatív következménye a testre nézve – fűzte hozzá. „Az alkoholista is belehalhat megtérése után a májbetegségbe, és számolni kell a stresszel is, ami ráömlik az ártatlanokra. De a Down-szindrómás nem abban a testben támad fel, az idős beteg sem, mint amelyben a földről eltávozott, hanem friss, üde, dicsőséges testben.”

Az igaz szerelem Mit kezdjünk a vonzalommal, vagyis hogyan élhetünk testi mivoltunkban Istennek tetsző életet? – hangzott a következő kérdés. A szó Csókay Andrásnál maradt: „Ahogy az állatokban, úgy az emberekben is munkálnak ösztönök, de mi attól vagyunk személyek, hogy tudunk parancsolni a testnek, akár a hajlamnak is.” Nem minden szerelem, ami annak látszik – folytatta az idegsebész. „Az idős emberek négy órát ott tudnak ülni egy kórházi ágy mellett, mert azok a legszerelmesebbek egymásba, akik hosszú ideje együtt élnek. A szerelmet tegyük arra a piedesztálra, amin ott van a sírig tartó hűség, a többit nevezzük ragaszkodásnak!”

Vonzalomtól a függésig Tapolyai Emőke azt mondta, sokan számolnak be arról, hogy nagyon szeretik a társukat, pedig nem ő volt az

ideáljuk. „Manapság nem az olaj, a fegyver vagy az antidepresszáns a legnagyobb piac, hanem a szex, és mi alaposan át vagyunk verve. Minden a szikráról szól, mintha minden azon múlna, pedig a szerelem hormonálisan másfél évig tart. Amikor vonzódunk valakihez, gyakran arra érzünk rá, hogy a másik genetikailag hogyan kapcsolódik hozzánk. A vonzalmunk attól is függ, hogy a lelkemnek milyen vágyaira válaszol a másik.

Aki nagyon figyel rám, fontosnak tart, az a vonzóbb. Ugyanígy az is, aki felszabadult – függetlenül a külsejétől –, mert mellette én is felszabadultabb leszek. A vonzalom tehát attól is függ, mire kapok választ a másikban.

Ez rendjén is van így, de ha ő a fájdalomcsillapítóm, az újabb fájdalmat okoz. Előbb-utóbb elveszti ugyanis a hatását, és akkor az adagot növelni kell – ez pedig már nem más, mint függőség.”

Egész ember A párkapcsolatban a hiedelmekkel ellentétben nem az összeadás, hanem a szorzás elve működik: félszer fél egyenlő egy negyed – tette hozzá a szakember. „Ha egymásban akar két sérült ember kiteljesedni, abból egészségtelen kapcsolat lesz.

Krisztus viszont azt mondja: ő teljesít ki. Ez jó hír, mert ahol az én képességeim véget érnek, ott kezdődnek a csodák. Isten tesz százassá, pedig nem vagyok az. Így lehetek egyszer egy, azaz egy. Ha hajlandó vagyok többet fektetni a másikba, ha elköteleződöm, annak a gyümölcse a közösen megtett, hosszú út. A szikrának van igazsága, de élhetünk a döntési szabadságunkkal: gondolkodhatunk hosszú távon is, nem csak a pillanatban.”

A szeretet három arca Istent és embert, embert és embert többféle szeretet köt össze a Biblia szerint – erről Szabóné László Lilla teológus beszélt. „Az erósz az a von-

zalom, amely birtoklási vággyal jár együtt, és a másik által keltett űr betöltésére igyekszik. A fília arra való törekvést jelent, hogy egybeszerkes�szük értékeinket, míg az agapé olyan szeretet, amelyik le tud mondani önmagáról. A férfi és nő közti vonzalom a szeretet első lépcsője, vagyis az erósz az, ami elindít egymás felé.

Az Istent dicsőítő dalok Vonj magadhoz típusú sorai Isten iránt mutatják meg ugyanezt az érzést. Az értelmes, rendezett élet felé Isten vezet egy párkapcsolatban, de ebben is szabad akarat van. Sok ezer évig nem vonzalom alapján köttettek a házasságok, hanem a szülők választották ki gyermekük jövendőbelijét, és az is szentségi házasság volt, Isten akarata. Mert a házasság életközösség, amelyben két ember dönthet arról, hogy nemcsak a saját hiányaikról szól a kapcsolatuk, hanem a másikról és Istenről is. Egyébként a hiányaink is változnak. A megszentelődés útján eljuthatunk oda, hogy ha a másik bizonyos dolgokban nem változik is, meghozzuk az áldozatot agapészeretetből. Jó ilyenkor visszagondolni annak a vonzalomnak az erejére, amely elindított minket egymás felé. Ez olyan időszak a párkapcsolatban, mint az életutunkban a gyerekkor. Később már más feladataink vannak, újabb fázisok váltják fel ennek a helyét.”

Az isteni képmás Arról, hogy mi az örök szerelem titka, Csókay András beszélt. „Annak, hogy a feleségemmel negyvennégy év után is szerelmesek vagyunk egymásba, három oka van: az elköteleződés, az intimitás és a szenvedély. Nagy kérdése mindenkinek, hogy ez utóbbit hogyan lehet fenntartani. Ha fel tudod ismerni a másikban minden reggel Krisztus arcát, az isteni képmást, akkor nem tudod megunni a társad, mert ez mindig sok újat tud adni lelkileg és testileg is. Felismerni pedig úgy tudod, ha magadban is fel-

ismered. A csendbe visszalépve, nap mint nap a szív mélységével imádkozva.”

A kedvenc testrész A testről szóló beszélgetést rövid körkérdés zárta: kinek melyik a kedvenc testrésze. Csókay András – nem meglepően – az agyat választotta. „Azért az agy a kedvencem, mert lelepleztem. Nem attól vagyok emberi személy, hogy van agyam. Ez átverés. Az agy ugyanolyan kivitelező szerv, mint a kislábujj körme, csak picit bonyolultabb. A gondolat, a megbocsátás, a szeretet, a szabad akarat nem az idegsejthálózat terméke – mindez a bibliai értelemben vett szívből jön, az agy csak kivitelező.”

Tapolyai Emőke a kezet választotta. Mint mondta, nagyon szeret sok beszéddel és gondolkodással járó munkája után főzni, kertészkedni, alkotni – a kettő jól kiegészíti egymást. „Ma már az embereknek nincs hobbijuk, pedig abban is hasonlítunk Istenre, hogy alkotók vagyunk.

Ha nagyon ki vagyunk merülve, lehet, hogy eljött az ideje, hogy alkossunk, ne csak hasznosak legyünk. Ha lelassulunk, képessé válunk érezni, és Istent is megtapasztalhatjuk érzelmeinkkel.”

Szabóné László Lilla az egész testet beborító bőrről beszélt. „A bűneset után adta Isten az emberre a bőrruhát. Ez jelent védelmet, ezzel kapcsolódunk másokhoz, ugyanakkor ez is határol minket. Ez az, ami mindvégig él rajtunk, ahogy változik az arcunk, a testünk. A mai világ elrejti az idő múlását, csak az alakot akarja mutatni, de a bőr tökéletlenségét hibának láttatja. Eltüntetjük a pigmentfoltokat, pedig olyan jó lenne megélni mindig azt a kort, amiben vagyunk! A bőr beszél. Rólunk beszél.”

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, Isza Ferenc

Karakter • parokia.hu • 77

Hova lettek az evidenciák? „Ne hagyjunk bizonytalanságot abban, hogy a gyülekezetnek mit kell tennie. Leüljön? Felálljon?

Mit kell válaszolni a lelkész kérdéssel végződő barokk körmondatára, amelynek az elejére már nem is emlékszünk?

Ne várjuk el, hogy a betévedő (és ne felejtsük el, ő a misszió tárgya) ezeket tudja magától!”

78 • Karakter • parokia.hu

Nemrég újrahallgattam egy részt a Darálóból, a Petőfi Rádió korábbi folytatásos ifjúsági történetéből, és rádöbbentem, ma már képtelen lennék ezt a lassú tempót hallgatni. Pedig régen körülültük a rádiót. Belenézek a Szomszédokba, és nevetségesnek érzem a didaktikusságot. Az, ami valaha sokat jelentett, mára varázsát vesztette, nem tud megszólítani. Érdemes végiggondolni, a gyülekezeti szolgálatunkban, igehirdetésünkben nincsenek-e olyan alapelvek, amelyek hasonlóan változtak az idővel.

Missziós közösségekben létkérdés ez a folyamatos önvizsgálat. No de melyik gyülekezet nem missziós?

Az idő nem eltöltendő, hanem kihasználandó Először is: azzal töltünk időt, ami fontos számunkra és aki fontos számunkra. Missziós helyzetben a legtöbb ember,

akivel találkozunk, még előtte van annak, hogy az Isten életére gyakorolt hatását felfedezné: nem tartja fontos dolognak (még!). Mint a kamasz, aki még csak az eszével tudja, hogy fontos mozogni és nem chipsen élni, de majd csak negyvenévesen, az első szívrohama után fog bele az életmódváltásba. Cél, hogy a gyülekezeti tag eljusson addig, hogy belső kényszert érezzen időt tölteni Istennel. De nem ez a kiindulópont.

Egy program szervezői mondták nemrég: „az a minimum, hogy rászánja az idejét”. Missziós helyzetben ezeket a mondatokat és elvárásokat el kell felejteni. Hol van már a régi paraszti kultúra, amikor munkák idején kiürült a templom, de télen örültek a programnak, mert nemigen volt mit tenni! Ma nem arra vágynak az emberek, hogy programot szervezzenek nekik, hiszen ezer hangzatos és fontos dolog közül kell mindenkinek leszűrnie azt, ami belefér az életébe.

Ezért ha kereső emberek időt szánnak a gyülekezetre, az megrendítően nagy bizalom, nem élhetünk vis�sza vele!

Különbözzön az istentisztelet a világtól abban, hogy nem elvesz, hanem ad Az Isten Szentlelke úgy mutatkozik be a Szentírásban, mint aki ad: erőt, reményt, bátorságot, közösséget. Ha az istentiszteleten nem tapasztalható ez a meggazdagodás, ott sok kérdés merül fel. Ha a szószékről kiábrándító, reménytől megfosztó vagy épp értelmetlen és ezért demotiváló dolgok hangzanak folyton, akkor hol a Lélek? Nem arról van szó, hogy az Isten nem inthet, és ezért ne lehetne

olyan ember, aki szomorúan, bűneire ráébredve távozik az istentiszteletről. Hanem az általános hangnemről van szó, amit az evangéliumnak kell meghatároznia, nem a lelkész kiégettségének, házassági problémáinak vagy egyéb természetű bajának. Nem ördögtől való az, ha egy-egy istentisztelet szórakoztató. Nem behízelgő vagy humorizáló, de személyes, emberi, mai hangnemben beszél, amiben benne van a derülés lehetősége ugyanúgy, mint minden emberi reakció. Jézus képekben is beszélt, példázatokban, amelyekből nem hiányoztak a fricskák, csattanók sem. Jézus nem volt monoton, sem karót nyelt. Amikor mi túlkomolykodjuk az alkalmat, nem a méltóságát adjuk meg, hanem elvesszük azt a lehetőséget, hogy az emberek közelinek érezzék magukhoz. Ami nem emberközeli, az pedig nem életszerű. Rengeteg embertelen jelenség van az emberek életében: lelketlen hivatali rendszerek, igazságtalan munkahelyi környezet, kiüresedett kapcsolatok. Ezek leszívnak. Kell, hogy az istentisztelet más legyen: őszintébb, melegszívűbb. Melegszívű még akkor is, ha épp Isten ítéletét, a harag napját hirdeti. Nem az Isten akaratát puhítjuk fel a hallgatóság kedvéért, hanem azt a szerető testvéri hangnemet keressük, amelyben még a legszörnyűbb dolgok is megoszthatóvá válnak. Az a bizalmas közeg, amelyben be lehet vallani a bűnöket, és le is lehet tenni őket. A beeső embert meglepi az ilyen őszinte bizalmi légkör. Ha azt tapasztalja, hogy végre valahol nem megrövidítik, hanem gazdagodik, akkor pedig jönni fog újra.

Követhetővé lenni Követhetőnek kell lennie az igehirdetésnek szóhasználatában (ne legyen se irodalmibb, se szakmaibb, se régiesebb, mint amit a hallgatóság jól tud érteni), de liturgiájában is. Ne hagyjunk bizonytalanságot abban, hogy a gyülekezetnek mit kell tennie. Leüljön? Felálljon? Mit kell válaszolni a hosszú barokk körmondatra, amelyet feltett a lelkész, és az elejére már nem is emlékszünk?

Ne várjuk el, hogy a betévedő (és ne felejtsük el, ő a misszió tárgya) ezeket tudja magától! Legyünk az idegenvezetői! Így nem csak nem fogja magát kényelmetlenül érezni, de bátrabban is hív el olyat, aki szintén nem az egyház kebelén nőtt föl. Nagyon megnyugtató a jegyesek számára, ha előre tisztázom, hogy mindent mondani fogok, ezért nem kell félniük a bizonytalanságtól vagy kínos helyzettől. Nem elvárás tudniuk, mikor forduljanak egymással szembe vagy tegyék félre a csokrot. Ha jó házigazdaként nem engedjük a vendégeket kényelmetlen vagy kínos szituációba jutni, több hangsúly eshet a lényegre: az evangéliumra. Ez a lelki akadálymentesítés része. Az vesse rá az első követ a bejövőre, aki még maga nem landolt idegen terepen tanácstalanként – mondjuk első alkalommal egy edzőteremben vagy valami megszokottól eltérő rendszerű étteremben.

Bella Violetta református lelkész, Győrújbarát Képek: Dimény András, gyülekezeti archívum (Megjelent a Dunántúli Református Lap 2017. júliusi számában.)

Karakter • parokia.hu • 79

1092 Budapest, Ráday u. 28.

H-P: 10:00–18:00 Sz: 10:00–17:00 Vasárnap: zárva Tel.: +36 1 218 0266/161 mellék +36 30 560 29 34/161 mellék bibliamuzeum@bibliamuzeum.com