Karakter Magazin 2017/1

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

Veled kiteljesedve

Mit adhat a házasság?

Egy palacknyi derű Szekszárdi presbiter az év borásza

Csodálatos fizika A legnehezebb tantárgyról érthetően, humorosan

Az Istenhez térés íve

Németh Pál az iszlámról és a keresztyénségről 2017. JÚNIUS

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

TARTALOM 04 A minőség megmarad Amit a magyar reformátusság adott a kultúrának 08 Egy ábra, egy üzenet Bibliai logók a világhálón 10 Veled kiteljesedve Mit adhat a házasság? 15 Csodálatos fizika A legnehezebb tantárgyról érthetően, humorosan 18 Szikrázni, nem tölteni Volt diákok a jövő tehetségeiért 20 Megláttam a fényeket Egy művész útja szenvedéstől reménységig

44 Vedd és olvasd! Könyvajánló 46 Amikor a gyerek beszélni tanul Egy baba-mama kör tanulságai 50 Érett döntés fiatalon A házaspár, amely megcsúfolta a papírformát 54 A miérttől a hogyanig Amikor a lelkész vált gyülekezetet 57 Sodródásban Lelkészek a pálya szélén 59 Aki a kevésen hű… Szobalányként kezdte, ma szállodát vezet

63 24 Mennyei dimenzió Amit a szó már nem tud kifejezni, elmondja az orgona 66 26 Tiszta élet, teljes engedelmesség A XX. század legnagyobb hatású magyar igehirdetőjére emlékezünk 68 30 Az újrakezdés öröme Értelmiségi közegből a 71 munkásnegyedbe 34 A fonál, ami összeköt A kézimunkakör, ahonnan 74 száműzték a pletykát 38 A hallgati ember 76 Kétszáz éve született a magyar költészet zsenije 41 Egy palacknyi derű Szekszárdi presbiter az év borásza

2 • Karakter • parokia.hu

A ruha, ami megszólal Szépség és érték Hrivnák Tünde divatműhelyében Másság Elfogadni, hogy cigány vagyok A pulóvertől a kúriáig A segítségnyújtás nem egyenlő a pénzzel Az első rácsodálkozás Akkor is tanítana, ha nem fizetnének érte Dunamelléken történt A reformáció ötszázadik évében Az Istenhez térés íve Németh Pál az iszlámról és a keresztyénségről

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

Az égő szívű ember A legszenvedélyesebb lelkész, Végh Tamás

veled kIteljesedve

Küldetéssel élünk ebben a világban

Mit adhat a házasság? A zene szárnyAin Hitről és tehetségről Devich Gergely csellista szemével

sok vAgy kevés? derű egy pAlAcknyI

Kinőtte a gyerekcipőt a hetvenéves Szekszárdi presbiter rózsatéri gyülekezet az év borásza

egy mAgyAr-Angol csodálAtos fIzIkAúr

Diplomácia magyar szívvel, A legnehezebb tantárgyról brit mértékkelérthetően, humorosan

Hiszem, hogy Isten mindannyiunk számára feladatokat készített. Különböző élethelyzetekben, másféle módokon, társakkal vagy egyedül, de ugyanazzal a céllal. Hívő emberként világítanunk, vigasztalnunk kell a világban, amely sóvárogva várja az Isten fiainak eljövetelét: a mi megjelenésünket. Fel kell fedeznünk az Istentől ihletett, az ő kegyelme által kapott ajándékainkat, rá kell találnunk a ránk bízott emberekre, a nekünk szánt utakra. Nem sodródhatunk, mert küldetésünk van. Felelősek vagyunk az igazság üzenetéért, amit mi már megismertünk, és amit hirdetnünk kell. Kiváltságos és bátorító olyan emberekről olvasni, akik rátaláltak az útjukra, és hűséggel, szenvedéllyel élik az életüket, végzik a munkájukat. Számos megindító és lelkesítő történet, amely mind-mind egyedülálló életcsoda: az irgalmas kezű fizikatanár, a hálás borász, a bibliai logók megálmodója, a tiszta szívű, engedelmes lelkipásztor, a Kálvin téri asszonyok, akik összekötik a múltat és a jövőt, a ruhatervező, aki lélekkel átszőtt ruhákat készít... Mindenkinek meg kell találnia a saját útját. Van, aki ehhez társra lelt, van, akinek meg kellett tanulnia elfogadni a származását vagy megállni a halál völgyében, és Istenbe kapaszkodva visszatalálni az életbe. Sokan a csodára várunk vagy egyszerűen a holnapra. Pedig nem szabad késlekedni, mert „mindig ma van”, és az Istentől kapott életünk maga a csoda. Pünkösd idején emlékezzünk arra, hogy több mint kétezer éve Isten elküldte Szentlelkét, a Vigasztalót, aki képessé tesz bennünket a legfontosabb üzenet közvetítésére. Olvassuk együtt azokat, akik már megvigasztalódtak, vigaszt nyújtanak és világítanak az életükkel, és példájukat követve mi is kezdjük el, kezdjük újra vagy vigyük tovább életünk mennyei küldetését. Kerekes Monika könyvkiadói szerkesztő

A demokráciA árA

Istenhez térés íve MitAz számít egyetlen szavazat? NémethFilozofálás Pál az iszlámról a keresztyénségről Láncziés Andrással 2014. JÚNIUS DECEMBER PARÓKIA PARÓKIASAJTÓSZOLGÁLAT SAJTÓSZOLGÁLAT 2017.

DUNAMELLÉKI DUNAMELLÉKIREFORMÁTUS REFORMÁTUSEGYHÁZKERÜLET EGYHÁZKERÜLET

Felelős kiadó Bogárdi Szabó István Dunamelléki Református Egyházkerület ph@raday28.hu

Újságírók Fekete Zsuzsa d.feketezsuzsa@gmail.com Jakus Ágnes jakus.agnes@gmail.com

Szerkesztőségvezető Füle Tamás fuletamas@gmail.com

Parókia Sajtószolgálat 1092 Budapest, Ráday u. 28.

www.parokia.hu

Karakter • parokia.hu • 3

A minőség megmarad A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, de akkor hogyan tartható életben? Mit adott a magyar kultúrának a reformátusság? Kovácsné Pázmándi Ágnes református lelkipásztor, könyvtáros, a Ráday Gyűjtemény munkatársa kalauzolt minket ritkán látható kulturális kincsek között. Tudom, hogy lehetetlen néhány mondatban összefoglalni, de talán kiemelhető néhány dolog, amit a magyar kultúrához hozzáadott a reformátusság az elmúlt évszázadokban. A reformáció ötszázadik évfordulóján az eddiginél is többször hallhatjuk: a reformáció adta meg a lehetőséget, hogy mindenki a saját anyanyelvén olvashassa a legtisztább forrást, a Szentírást. Károli Gáspártól kaptuk a Vizsolyi Bibliát, református eleink számos iskolát alapítottak, és gyarapították a könyvtárakat. Sok refor-

4 • Karakter • parokia.hu

mátus értelmiségi – köztük orvosok, költők, néprajzkutatók, írók – adományozták nekünk a könyvtárukat. A Ráday Gyűjteményben beszélgetve mindenképpen meg kell emlékeznünk az alapító Ráday családról, de sorolhatnék még számtalan nevet Benda Kálmán történésztől a néprajzkutató Fél Editig, akik hagyatékukkal gyarapították az állományt. A reformátusságnak mindig sajátja volt a köz gyarapítása, az áldozatvállalás, az őszinte felajánlás. És akkor még nem is szóltunk a gyülekezetekbe

járó egyszerű emberekről, akik énekeikben megőrizték nekünk a hitvallást és a dallamokat. Szinte felmérhetetlen az a kincs, ami itt található a Ráday Gyűjteményben, a levéltárban és a könyvtárban. Olyan, mintha az ember bekerülne egy hatalmas kincseskamrába, és azt sem tudná, hogy melyik csillogó gyémánthoz kapjon. Hogyan lehet ebben a hatalmas kulturális kincsben eligazodni? Valóban nehezen lehet eligazodni, ezért is örülünk a kisebb kiállítása-

inknak is, mert kutatás közben mindig rábukkanunk korábban rejtett kincsekre, amiket megmutathatunk látogatóinknak. Amikor kutatóként a levéltárban belenyúlhatok egy-egy dobozba, szinte meghatódom a gondolattól, hogy hol vannak már azok az kezek, amelyek papírra vetették a sorokat, én pedig Isten kegyelméből olvashatom őket. Válogathattam Ráday Gedeon levelei között, amelyeket még gyermekként Pozsonyból írt a szüleinek, majd később már egyetemistaként Berlinből. Ezeket a régi leveleket megérinteni tényleg olyan, mintha gyémántot tartanék a kezemben. Ha lehetősége lenne most egyetlen dolgot megmutatni innen, a Ráday utcából a világnak, akkor mi lenne az? Mit választana? Nagyon nehéz kérés, olyan, mintha azt mondaná, hogy a gyerekeim közül csak egyet vihetek el magammal, pedig három van…

Üsse kő, akkor válasszon hármat! Ráday Pál Lelki hódulás című imádságos könyvét mindenképpen megmutatnám a világnak. Látszatra kicsi és jelentéktelen kötetről van szó, mégis különleges, és csak egyetlen van belőle a világon. Ráday Pál saját imádságait tartalmazza az 1710-es kiadás. Az imákat eredetileg latinul írta Ráday, de menyasszonyának, Kajali Klárának jegyajándékul magyarra fordította. Megrendítő, ugyanakkor felemelő érzés olvasni ennek a nagy formátumú politikusnak, diplomatának a bensőséges Istenhez fordulását. Református énekeskönyvünkben az egyik legszebb dicséret, a 251.: „Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség” – kezdetű ének Ráday Pál imája, amelyben gyönyörű hitvallást tesz a Teremtőről és az általa teremtett világról. Nagyon szívesen megmutatnám a Pomológiát, ami egy – az 1700-as években élt – császári udvari kertész

tudományos rendszerezése az almafajtákról. Ez a csodálatos színes rézmetszetekkel illusztrált kötet most is látható a tárlónkban. Egyébként éppen Johann Hermann Knoopnak köszönhetően termesztettek elsőként burgonyát Hollandiában, amit 1742 decemberében szolgáltak fel először ételként a hercegi udvarban. Örömmel ismertetem meg másokkal egy új „felfedezésemet” is: egy kicsi, de nagyon értékes, 18. szá-

Karakter • parokia.hu • 5

zadi orvosi könyvről van szó, ami A borbélyságnak eleji címet viseli. Alaposabban utánanézve kiderült, hogy ez tudományos mű, egy bécsi orvosprofesszor, Joseph Jakob Plenck, a modern dermatológia egyik megteremtőjének munkája. A könyvet Rácz Sámuel magyar orvos-tudós fordította magyarra azzal a céllal, hogy a budai egyetemen az orvostanhallgatóknak legyen magyar orvosi szaknyelve. Az utókor joggal tekinti őt a magyar nyelvű orvosi tankönyv-irodalom megalapítójának. Könyveit hihetetlen lelkesedéssel fogadták, a kor legjobb költői ódákkal ünnepelték, a legismertebb Csokonai Vitéz Mihálytól – akinek édesapja maga is orvos volt – A híres Rácz Sámuel úrhoz című. Köszönöm, hogy pont ezt a három könyvet választotta, hiszen ezek valóban nem a közismert kincsek közül valók, ritkán vagy talán soha nem is hallani róluk. Valóban említhettem volna a Vizsolyi Bibliát vagy I. Rákóczi György bibliáját, hiszen a birtokunkban vannak, de ezekről a könyvekről jóval több fórumon hallani. Persze, ha arról lenne szó, hogy menekíteni kellene a könyveket, azt hiszem, hogy megszakadnék! Az a jó, hogy bárki betér hozzánk, találhat értékes köteteket, érkezzék a tudomány szinte bármely területéről. Valóban hajlamosak vagyunk arra, hogy a kultúráról beszélgetve megáll-

6 • Karakter • parokia.hu

junk az irodalomnál, a zenénél és a színháznál, pedig sokkal színesebb a paletta. Ezért is említem meg szívesen a szomorú sorsú Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász szakácskönyvét 1795-ből. A kötet különlegességét az is mutatja, hogy a Nemzeti Múzeumból ezt a példányt kérték kölcsön, amikor Rodostóban restaurálták Rákóczi házát. Ebben a szakácskönyven található ugyanis egy olyan metszet, ami a 18. századi konyhákat idézi, és ez alapján rekonstruálták a rodostói Rákóczi-ház konyháját. Egy nagy ugrás az időben: sokan tudják, hogy 1823. január 22-én tisztázta le a Himnuszt Kölcsey Ferenc. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy miért került bele a Himnusz a református énekeskönyvbe. Úgy gondolom, egészen a trianoni békediktátumig kell visszamennünk az időben. Az elcsatolt országrészekben ugyanis tilos volt a magyar himnuszt énekelni, azonban „ami az énekeskönyvben benne van, azt a templomban szabad” alapon legalább közösségen belül énekelhették. Az biztos, hogy az 1877-es, valamint 1918-as hivatalos énekeskönyvben még nincs benne Kölcsey Himnusza. 1921-ben, a Baltazár Dezső által elrendelt szerkesztésben már ott található a kimeneteli és újévi éne-

kek között 37. számmal a Himnusz, 38. számmal pedig a Szózat. Itt érdemes talán megállni egy pillanatra a „reformátusok himnuszánál”, a 90. zsoltárnál is. A 90. zsoltár a születéstől a halálig elkísér minket. Valószínű, hogy ez is kiválasztódott, nem írta elő senki, vagyis a reformátusság emelte „himnuszi” rangra a „Tebenned bíztunk eleitől fogva” kezdetű zsoltárt. Ezt, hasonlóan a magyar himnuszhoz, a nép tette himnuszává. Egy 1989. október 23-án hatályba lépett törvény mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével. Kölcseyről szólva korábban azt említette, hogy mint a Ráday Gyűjtemény könyvtárosa, rögtön a levéltárban található Szemere-tárra asszociál. Miért? Szemere Pál elkötelezett református jogtudós volt, irodalomszerető és -pártoló nemesember. Összegyűjtötte levelezését, és sok más irodalmi hagyatékával együtt a teológia akkori könyvtárára hagyta. A Szemere-tár gyönyörűen bekötött formában lelhető fel a levéltárban. Több száz levelet tartalmaz a 18. század végéről és a 19. század elejéről, köztük levelezést Kölcseyvel, Kazinczyval, Tompa Mihállyal és számos neves alakkal.

fejezetet, ami a lelkész magyarázata által válik élővé és maivá. Sok iskolában vállalja a mecénás szerepét az egyház, diákokat segít ösztöndíjjal. Öröm, hogy a református iskolákban tanítanak néptáncot, hogy vannak még kórusaink, ahol Bartók, Kodály és nem utolsósorban Ádám Jenő műveit éneklik. Vannak olyan karizmatikus tanárok, fiatalok, akik vállalják egyegy szegmens fogyaszthatóvá tételét, nem zanzásítva annak tartalmi mondanivalóját, vagy örülök, amikor az Országos Református Zsoltáréneklő Versenyről hallhatok, és még sorolhatnám. Sebő Ferenctől olvastam, hogy „a hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

Ezek a levelek digitálizálva is elérhetők, így bárki bepillantást nyerhet például abba, milyen intenzíven dolgoztak a nyelvújítók, mennyit fordítottak, vitatkoztak, hogyan formálták az irodalmi életet.

kézzel írva. Milyen különös érzés volt, amikor először megfoghattam Kölcsey levelét! Istenem, ez a kéz írta a Himnuszt! – gondoltam. Olyan volt ezt megélni, mint amikor egy szülész először megfog egy kisbabát.

Napjainkban, amikor percenként válthatunk e-maileket, kibontakoznak olyan pezsgő viták, komoly beszélgetések, mint a 18. században? Bizonyára előfordulnak ilyenek, csak ezek belső levelezőlistákon folynak, nem nyilvánosak. Nekünk, könyvtárosoknak is van ilyen levelezőlistánk, amin komoly szakmai kérdésekről is beszélgetünk, vitázunk, csak ma már minden elektronikus úton bonyolódik.

Egy korábbi beszélgetésünkben azt mondta, hogy a magyar kultúrát nagy lelkesedés és felelősségtudat tartja életben az értékvesztett világban. Milyen szerepe van ebben a református egyháznak? Hatalmas és önként vállalt felelőssége van az egyháznak hivatalból és a gyülekezeti közösségekben is. Nem hagyjuk elveszni az értékeinket, néha azt veszem észre, hogy akár a mai trendekkel is szembemegyünk. Egyszerű dolgokra gondolok. Nálunk, a gyülekezetben a II. Helvét Hitvallás 450 évvel ezelőtti elfogadására emlékezve minden vasárnap felolvasunk a hitvallásból egy-egy

Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer ezeket is kutatják majd? Lehetséges, de az biztos, hogy nem lesznek ilyen szépen bekötve és

Hogyan lehet megélni a hagyományainkat? Nem könnyen, mert például én sem járok népviseletben, viszont sokszor énekelek népdalokat. A várandósságom alatt mindhárom gyermekemnek végigénekeltem a zsoltárokat. Számos fiatalt látok a Röpülj páva vetélkedőben vagy másutt, akik nem a „trendit” követik, hanem élővé teszik a hagyományokat, ráadásul sok hívet szereznek nekik. Ha erre képesek vagyunk, akkor világpolgárként is jobban megálljuk a helyünket, mert ismerjük a gyökereinket, és jobban tudjuk tisztelni a másokét. A 21. században mit tart fontos kulturális értéknek? Van olyan most született alkotás, amit 200 év múlva kézbe fog egy könyvtáros, mint most ön a Kölcsey-levelet. Biztosan létezik ilyen. A családomnak Lackfi János Szózivatar című kötetét tettem idén a karácsonyfa alá. Talán ötven év múlva majd elolvassák az unokáim is, mint klasszikust. Egy biztos: csak a minőség fog megmaradni. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 7

Egy ábra, egy üzenet Bibliai logók készítésének szenteli a reformáció emlékévét egy kárpátaljai fiatalember. Bábel tornya, Jerikó, Pál apostol – csak néhány azok közül a bibliai helyszínek és személyek közül, amelyek némi kreativitással és hozzáértéssel ötvözve egyetlen ábrába sűrítve egész történeteket mesélnek el, és kedvet adhatnak a bibliaolvasáshoz is.

Isteni sugallat Isteni sugallatra készültek – vallja Balog István, a huszonöt éves kárpátaljai fiatalember, aki tavaly év végén kezdte el közzétenni Bibliai logók névre hallgató munkáit az interneten. Az ötletes ábrák gyűjteményét sokan megosztották ismerőseikkel, barátaikkal a legnagyobb közösségi oldalon. Alkotójuk kérdésünkre elmondta: akkor nyert ihletet, amikor megismerkedett a logókészítés alapszabályaival. „Különösen az a meghatározás fogott meg, miszerint a logó fő célja, hogy üzenetet közvetítsen. Ez volt az a pillanat, amikor elindult minden. Tudom, hogy ezt a feladatot Isten bízta rám, és megadta a talentumot és a célt is hozzá.” Feketéből színes A bibliai logók a Szentírásra hívják fel a figyelmet. „Talán egy kicsit színesítik is azok látásmódját, akik a Bibliára úgy tekintenek, mint egy fekete, gyászos, megunt könyvre. Pedig valószínűleg csak ritkán vagy egyáltalán nem merülnek el benne...” – fogalmazott. Több mint festék Egy logó akkor jó, ha az általa képviselt üzenet jól érthető és könnyen rögzül. Balog István kérdésünkre azt mondta, ő is érthető üzenetet szeretne közvetíte-

8 • Karakter • parokia.hu

ni a Szentírásban olvasott történetekkel kapcsolatban. Hogy ezek kortárs nyelven fogalmazódnak meg, azt is sugallják, hogy a Biblia történetei számunkra is érvényesek, és ahogy ő mondja: az igazi üzenetet ezek foglalják magukba. „Valamit, ami több, mint festék a papíron.” Megszólít Számos jól képzett grafikus próbál hasonló hatást tudatosan elérni, akár kereskedelmi céllal is, a jól csengő képesítésekkel nem rendelkező kárpátaljai fiatal mégis igen hamar letette névjegyét az online térben. A bibliai logókat kevesebb mint négy nap alatt több mint hatezren tekintették meg. Az óriási érdeklődés az alkotót is meglepte, ahogy a pozitív visszajelzések száma is. Balog István azt mondja, szívesen kitanulta volna a szakmát, de Kárpátalján nem volt rá lehetősége. „Azért részt vettem egy egyhónapos intenzív képzésen Budapesten, amit nagyon hasznosnak és érdekesnek találtam. Ezen kívül sokat olvasok, tanulok és van véleményem a dolgokról a szakmában. Úgy érzem, van helyem benne.”

Hit látásból? Az alkotó elárulta, ő maga azokat az ötleteit tartja legsikerültebbeknek, amelyek szinte maguktól pattantak ki a fejéből. Számára ilyen volt a logók közül a Sodoma, a Lázár, a Pál és a Jerikó feliratábra. „A letisz-

tult, minimialista stílus kreativitással ötvözve a legtöbb emberben nyomot hagy, de azt nem tudom, eddig kiket szólítottak meg a logóim. A hit hallásból van, jelen esetben akár látásból is eredhet. Remélem, a logók üzenete nem csak a szemekig jut el, és talán lesz, aki a sorozat hatására fellapozza a Bibliát” – fogalmazott. A Reformáció Gyermekei Balog István a nagydobronyi református gyülekezet tagja, tehetségét már máskor is kamatoztatta az egyház szolgálatában. Ő tervezte például a Kárpátaljai Református Egyházkerület reformáció emlékévi programjának logóját. „A Reformáció Gyermekei elnevezésű program célja, hogy gyermekvállalásra ösztönözze a házaspárokat ebben az évben. Ehhez imahátteret, orvosi és anyagi segítséget is kívánnak nyújtani.”

A kincs Az volt az elképzelésem, hogy a program logójában a Biblia képezze az alapot, arra épüljön a család - magyarázta. „Együtt olvassák a Szentírást, ami kulcsfontosságú. Az apát kicsit kiemeltem, mint családfőt, mert általában termetre is nagyobb, ugyanakkor a felelősség is nagyobb rajta. Az anyát a férfi bal oldalára terveztem, a szív felőli oldalra. Az a program gazdáinak kikötése volt, hogy legalább három gyermek szerepeljen a logóban. A Szentlélek pedig galamb képében jelképesen megjelenik a család körül. Kérés volt még a magyaros színek használata, és én még csempésztem bele egy kis arany hatású színt utalva arra az értékre, kincsre, amelyet megtalálhatnak a családok ebben az életközösségben.”

Őszintén és átgondoltan Hogy miként érdemes jelen lenni keresztyénként az online térben, arról Balog István azt mondja, fontos az igényesség, a kreativitás és a félreértések kiküszöbölése. „Nagyon sok félreérthető logó kering az interneten, ami a tulajdonosukat is minősíti. A legfontosabb az őszinteség és a szeretetből fakadó átgondoltság, ebből a kettőből van talán a legkevesebb. Az üzenetet, persze, nem lehet erőltetni. Ha igazságon alapszik, akkor úgyis önmagáért beszél és célba ér. A hamis dolgok viszont elmúlnak, ahogy mindig – még akkor is, ha eltörölhetetlennek tűnnek.”

Kiállítást tervez Balog István további terveiről szólva elmondta, szeretné a bibliai logók angol nyelvű változatát is elkészíteni, és Kárpátalján, illetve az anyaországban kiállítani elkészült munkáit. Bár még nem tudja, hol és hogyan kivitelezze ötletét, már van elképzelése arról, hogyan „szólaltatná meg” a logókat. A bibliai logók a kiállítást követően, vélhetően már 2018-tól szabadon felhasználhatók lesznek. Jakus Ágnes

Karakter • parokia.hu • 9

Veled kiteljesedve Romantikusan indult, és sok próbatételen túl is töretlen Madarász Isti filmrendező és Kerekes Monika tizenöt éve tartó házassága. Hogyan

lehet

hűségesnek

maradni

színésznőkkel és modellekkel körülvéve? Miért nem ment rá a kapcsolatuk arra, hogy második gyermekük betegen született? Mi van akkor, ha a nőnek van munkája, a férfinak nincs? A házasság hete idei arcaival beszélgettünk.

10 • Karakter • parokia.hu

Az Uránia Filmszínház patinás kávézójában találkozunk Madarász Isti filmrendezővel és feleségével, Kerekes Monikával, a filmek besorolásáért felelős Korhatár Bizottság tagjával. Érzékelhető az összhang, de nemcsak ebben: alighogy helyet foglalunk, megfogják egymás kezét. „Hideg van odakint, Moncsi fázik” – mosolyodik el a férj. A következő másfél órában kiderül, tényleg csak erről van-e szó. Őszinte rácsodálkozás Ha a házasságukról forgatna, az ő történetük egyszerre lenne vicces és könnyfakasztó, ezért a tragikomédia műfaját választaná – mondja kérdésemre a rendező. „Persze, zenés-táncos elemekkel tarkítva” – teszi hozzá felesége nevetve. Isti és Monika több mint két évtizede, a Continental Singers miskolci kórusának tagjaiként lettek barátok. Akkor szerettek egymásba, ami-

kor egy zenés darabban a két főszerepet – naná, hogy a férj és a feleség szerepét – próbálták. A rószaszín ruhás lány Szerelmük első, gyermeki naivitásban töltött időszakában alig várták, hogy elvégezzék az egyetemet, és kapcsolatuk második napján kötött megállapodásuk értelmében életre szóló szövetséget kössenek – mesélik. „Korábban minden barátnőmről azt képzeltem, ő lesz a feleségem, de amikor Moncsit megismertem, tudtam, hogy ezúttal tényleg ő az.” A kék szemű lány a rózsaszín ruhájában leginkább kompromisszummentes igazságszeretetével, csapatszellemével és jó szívével nyűgözte le a fiatalembert. „Én nem ilyen voltam, de mindig vágytam ezekre a jellemvonásokra” – árulja el a férfi. Ma is csodálja Monika eközben valami olyanba szeretett bele, ami máig újra és újra csodálattal tölti el férje iránt: „Azon kívül, hogy nagyon jóképű volt, Isti már akkor is nagyon mély dolgokat fogalmazott meg az életről, Istenről és az emberekről. Végül egy jól irányzott poénnal az egésznek elengedte az élét. Ez a kettősség most is megvan benne. Találkozott már egy-két világsztárral, de velük is olyan termé-

szetesen elbeszélget, mint a szomszéd bácsival. Nap mint nap megosztja velem az életét, mégis, amikor a gyülekezetben tanít, csodálattal hallgatom, mi mindent kapott Istentől.” Jó választás „A szerelem nagyon kell, de nem írhat felül mindent. Fontos a tudatos választás” – fejtegeti aztán Kerekes Monika. „Én mindenképp keresztény férfival szerettem volna egybekelni, valakivel, aki értékel engem, és akinek a vágyai összeegyeztethetők az enyémekkel. Akinek a viselkedése, szokásai tükrözik az én értékrende-

met is. Jó értékmérő, ha tudunk felszabadultan együtt lenni, de fel kell nőni ahhoz, hogy hosszú távra tervezzünk.” Amit megfogadunk Érdemes tudatosan készülni az esküvői fogadalomtételre is, és minél többet beszélgetni az udvarlás időszakában – teszi hozzá a kétgyermekes anya. „Mielőtt házassági fogadalmat teszünk, le kell zongorázni magunkban és együtt is, mit jelent az, hogy egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben. Nekünk Istivel majdnem mindegyikből kijutott.” A kommunikáció egyébként később is kulcsfontosságú, akárcsak a minőségi idő – folytatja. „Minden pár pontosan tudja, hogyan tud leginkább visszatalálni a másikhoz. Az elején mindenki nagyon szerelmes, de ha távolodunk, valahogy akkor is fel lehet eleveníteni, miért őt választottam, mit szerettem meg a másikban. Jó látni azokat a példákat, amelyek bizonyítják: nincs olyan távolság, ahonnan Isten segítségével ne lehetne visszajönni.” Ez konfliktusok esetén is igaz. A házaspár szerint akkor kell észnél lenni, amikor még csak egy lépésnyire távolodtak el egymástól, mert onnan még könnyű visszafordulni.

Karakter • parokia.hu • 11

Veled kiteljesedve Veled kiteljesedve – ez volt a mottója az idei házasság hetének. Isti és Monika így indokolták választásukat: „Valamiért az a közvélekedés, hogy a házasságban feladod és elveszíted magad, ezért élj minél többet addig, mert utána vége a jó életnek. Szerintünk ez hülyeség. Mi jól elvoltunk külön-külön is, de amikor összeházasodtunk, a tevékenységeink, a baráti kapcsolataink nem szűntek meg, hanem továbbfejlődtek. Csomó dolog átalakul, persze, de azokat nem is nagyon sajnáljuk” – magyarázza a férj. De vajon a házasságban egy alkotó ember is kiteljesedhet? „Művésztársaim gyakran mondják, hogy nem horgonyoznak le egyvalaki mellett, mert félnek, hogy nem tudnának szabadon szárnyalni. Én meg azt vettem észre, hogy attól szárnyalok igazán, hogy van egy horgonyom. Sokkal több és mélyebb lettem attól, hogy Moncsi velem van, én

12 • Karakter • parokia.hu

mellette tudtam kiteljesedni. Nem tudom, hogyan tudnék filmezni, ha ő és a gyerekek nem lennének. A feleségem inspirál és megvigasztal. Van kivel megosztani az örömöt és az alkotóléttel járó hullámvölgyeket is. Sok művészember magányos vagy depressziós és iszik, mert tényleg nem könnyű ez az életpálya, nekem viszont van biztonságot nyújtó otthonom, ahová, ha megsebeztek, visszahúzódhatok. Ez a legtöbb embernek, ha nem vallja is be, nagyon jólesne.” Kísért, és? Madarász Isti egyebek közt mozi- és tévéfilmmel, Magyarországról szóló imázsfilmmel és több sikeres televíziós sorozattal is büszkélkedhet. Szeret dolgozni, de amikor csak lehet, igyekszik minél több időt otthon tölteni, és különösen arra figyel, hogy senki ne kerüljön a társa elé a sorban – árulja el. „Az én szakmámban az a veszélyes, hogy sok érdekes emberrel találkozom, férfiakkal és nőkkel

egyaránt. Engem mindig lenyűgöz a tehetség és az, ha látom valakiben a szikrát. A színésznők ráadásul még szépek is. Ezért észben kell tartani, ki vár otthon, és azt is, hogy haza kell menni. És tudom, mi az a pont, ami után már nem lehetne.” Valami hiányzik De mégis miért jó egyvalaki mellett megöregedni, semmint szerelmi kalandokba bocsátkozni? „Biztos, hogy a rövid ideig tartó mámorban is lehet élvezetet találni. De a házasságunk egy nagyon mély, nagyon igazi, sok munkával, szeretettel, fájdalommal összehozott kapcsolat, amivel nem vetekedhet egy hullámvasútutazás, amire befizettem ötszáz forintért” – fejtegette a férfi. „Sokan nem is tudják, micsoda mélység, intimitás, bizalom, biztonság alakul ki a házasságban. Mi tizenöt éve vagyunk házasok, már annyi mindent összehoztunk! Szoktam beszélgetni ismerőseimmel, akik gyakrabban váltogat-

ják életük szerelmét: pontosan tudják, hogy valami hiányzik. Nekünk ez a valami van meg.” Nem féltékeny A rövid ideig tartó fellángolások vibrálók és izgalmasak ugyan, de el is vesznek az emberből – fűzi hozzá Monika. Talán ez az oka annak, hogy a fiatal családanya nem féltékeny élete szerelmére. Ha ettől várná a biztonságot, az szerinte régen rossz lenne. Igaz, férje nem is adott okot rá, hogy kifejlessze magában a tőle távol álló képességet. „Rá kellett jönnöm, hogy lehet, hogy húszévesen nagyon csinos voltam, és Isti beleszeretett a rózsaszín ruhácskámba, de eltelt húsz év, és fognak is telni az évek. Miközben mindig lesznek húszévesek, ráadásul egyre szebbek, egyre csinosabbak – és egyre többen lesznek azok. De nem ezen múlik a házasságunk. Ha emiatt megdől, akkor valami az építkezésnél volt rossz.”

A várakozás ideje Kapcsolatuknak valóban széles alapot ástak: nagyon szerelmesek voltak, Isti és Monika mégis szeretett volna biztosra menni. Azt mondják, mindkettejüknek fontos volt, hogy legendásan jó és élethosszig tartó legyen a házasságuk. Ennek érdekében együtt járásuk idején kétszer is külön töltöttek egy-egy hónapot, még telefonon sem beszéltek. „Majd meghaltunk, Isti titokban meg is lesett, hogy legalább rövid időre láthasson, persze csak utólag vallotta be. Az első alkalommal még húztam a számat, hogy ez őrület, minek kínozzuk magunkat, de aztán rájöttem. Egy hónapig úgy imádkoztam, hogy Istenem, ha Te akarod, akkor legyen vége a kapcsolatunknak, ha meg nem, akkor legyen erősebb – és éreztem, hogy erősebb. Leírhatatlanul jó érzés volt.” Sok is, meg kevés is „Négy évig tartó együtt járásunk ide-

jén nem költöztünk össze, betartottuk a játékszabályokat, szóval, az esküvőnk napja tényleg valami újnak a kezdete volt” – emlékszik vissza Isti. „Aztán hirtelen tízszer annyi időt kezdtünk egymással tölteni – emlékszem, a nászúton össze is vesztünk, mert már tudtunk egymás agyára menni. Sok apróságot megtudtunk a másikról, néhány egyenesen sokkolt.” – „Például amikor kezembe vettem Isti videokazetta-gyűjteményét, felsóhajtottam: kihez mentem én hozzá, milyen filmeket néz ez?” – mosolyodik el Monika. Elfogadni egymást Bár mindketten hatottak a másikra, sosem akarták egymást megváltoztatni – hangsúlyozza a házaspár. Lassan elkezdtek megbékélni különbözőségeikkel, néha pedig arra is ráébredtek, hogy a másiknak van igaza. Moncsi alapvetően lobbanékony és igazságszerető, én meg mindig is halvérű és konflik-

Karakter • parokia.hu • 13

tuskerülő voltam. Abból lett a legtöbb összetűzésünk, hogy nem értettem, miért kell neki mindenbe beleállni, miért nem lehet legalább egy kicsit jobban becsomagolni az igazságot. Amikor kiveszekedtük magunkat, gyorsan bocsánatot kértem tőle, de ő nem tudott ilyen gyorsan váltani, ezért szó szerint elszaladt. Én meg kerestem mindenfelé a városban…” Monika elismeri: kemény volt. „Nem fordultam meg, szinte kivétel nélkül ő jött utánam. Egyszer aztán elmondta, hogy neki ez mennyire rosszul esik. Leesett, hogy én, a nagy igazságharcos ezt mégis hogy engedhettem… Soha többé nem rohantam el.” – „De én igen” – vágja rá Isti. „Aztán én mehettem utána” – nevet Monika. Ki van elöl? Kerekes Monika szerint egy nőnek érdemes időről időre megfogalmaznia a céljait, ennek ellenére nem hiszi, hogy azért, mert más évezredet írunk, gyökeresen meg kellene változnia a nőről alkotott felfogásunknak. Számára az az ideális feleségszerep, amiről a Szentírás beszél. „Sokat formálódtam a házasságban, harcos amazonból társ lettem. Hozzátartozik az életemhez a férjem tisztelete, az otthonteremtés, a gyerekek napi szintű gondozása, a háttérország biztosítása. Sokaknak ez ijesztő, mert mindenki elöl akar lenni, pedig az, hogy a férj áll az első sorban, azt is jelenti, hogy ő kapja a legnagyobb pofonokat, őt éri a legtöbb kísértés és ő viszi a legnagyobb terhet” – magyarázza. „Nem fogunk rámenni” Annak jelentősége, hogy a két fél betöltse szerepét a házasságban, különösen akkor mutatkozik meg, amikor gyermeket vállalnak. Monika azt mondja, kislányuk születése kifejezetten jó élmény volt, kisfiukért viszont sokat aggódtak. Tibike betegen született, az orvosok ijesztő diagnózisokat állítottak fel. A szülők ma

14 • Karakter • parokia.hu

már azt mondják: Isten a halál árnyékának völgyén vezette át őket. „Sokan mondták, hogy hősök vagyunk, pedig csak kedd volt meg szerda, amit végig kellett csinálni. De ami valóban fontos volt: nem léptünk ki! Amikor baj volt, én nem szaladtam el, és Moncsi sem adta fel. A házasságok háromnegyede rámegy egy hasonló krízishelyzetre. Tisztán emlékszem, amikor egy nap ültünk az ágy szélén és eldöntöttük: bármi lesz a kisfiunkkal, mi nem fogunk rámenni” – számol be Isti.” Mindvégig együtt Mint mondta, a nők hajlamosak először az édesanyjukkal, a férfiak pedig barátaikkal megosztani a nehézségeiket és az örömeiket, ők viszont azóta is egymáshoz fordulnak elsőként. „Akkoriban sok olyan döntést kellett meghoznunk, amihez nem értettünk. Nem tudtuk, mi jó a gyerekünknek, hiszen nem vagyunk orvosok. De egyet megfogadtunk: mindenben együtt döntünk, és utána azt a jó-rossz döntést képviseljük mindketten” – fűzte hozzá Monika. Én, te, mi A „mi” kulcsszó a házasságban, de nem jelenti azt, hogy megszűnik az én és a te – szögezi le a házas-

pár. A családfő azt mondja, hálás azért, hogy ifjú felesége támogatását kezdettől fogva élvezheti: friss házasként például időt kapott tőle, hogy bedolgozza magát a filmiparba sok önkéntes munkával, amely semmit nem hozott a konyhára. Ennek köszönhetően válhatott családfenntartóvá a hivatással, amelyre egész életében készült. „Volt olyan időszak, amikor nagyon csórók voltunk, úgy feküdtünk le, hogy másnap nincs mit enni. Az engem nagyon megviselt. De Moncsi akkor is mellettem állt, nem hibáztatott.” Társa viszonozza tekintetét, majd azt mondja: „Nekem azt kell mindig a fejembe vésnem, hogy Isten rajtam is számon kéri majd, hogyan bántam mindazzal, amit tőle kaptam.” Tapasztalataikat végül a családfő összegzi: „Nekünk nem azért jó a házasságunk, mert mindig kön�nyű életünk volt. Voltak komoly mélységeink, de Isten ezeken is átsegített, mi pedig mindvégig ragaszkodtunk egymáshoz.” Beszélgetésünk végére érve biztosan tudom: az a kézfogás nem a hideg időnek szólt. Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, családi archívum

Csodálatos fizika A következetességnek és az irgalomnak kéz a kézben kell járnia – vallja Horváth Norbert, a Baár–Madas Református Gimnázium fizikatanára, amikor a jó pedagógus ismérvei kerülnek szóba. Bár a fizika nehéz tantárgy, a tanár úr és tanítványai mégis úgy beszélnek a szépségeiről, hogy még az is kedvet kap egy órához, akinek éppen csak görbült a fizikajegye.

A Baár–Madas Református Gimnázium pedagógusát a 2017 tavaszán MOL MESTER-M Díjjal tüntették ki. A díjjal azoknak az áldozatkész tanároknak a munkáját ismerik el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén, valamint szakmailag és emberileg is tanítványaik példaképei. A gimnázium fizikaszertárában telepszünk le röviddel a díjátadó után a tanár úrral, valamint két tanítványával: Asztalos Bogdán, az ELTE elsőéves fizika szakos hallgatója és Kollár András mechatronikai mérnök beszél arról, hogyan segítette pályájukat Horváth Norbert, aki – mint mondják – mindig szívvel-lélekkel és humorral fűszerezve tanította, nevelte őket.

Karakter • parokia.hu • 15

Élvezetes és humoros fizikaórák Asztalos Bogdán nem fizikusnak készült, de Horváth Norbert fizikaórái olyan élvezetesek és humorosak voltak, hogy nem lehetett nem odafigyelni – állítja az egyetemista.

– A gimis osztályból négyen jártunk fizika szakkörre, valamint versenyekre, és mindannyian fizika szakon tanultunk tovább az egyetemen, már ez is sokat elmond. A tanár úr hamar észrevette, hogy kinek van tehetsége a fizikához, és szívesen foglalkozott velünk, nagyon sokat fejlődtünk mellette. Nekem a suliban az időm nagy részét a fizika szakkör töltötte ki – meséli. Estébe nyúló szakkörök Tanítványa utolsó mondatát megerősíti a tanár úr is. Mint mondja, estébe nyúló szakköröket tartottak, és nagyon élvezték a közös munkát. Bogdánról úgy tartja, hogy a munkában mindig kérlelhetetlenül szívós, és a versenyeken is mindig az elsők között volt. Közel állt hozzánk emberileg Kollár András mérnök tíz éve végzett a Baár–Madasban, de még ma is szívesen emlékszik vissza a fizikaórákra. – Sok tantárgy érdekelt, amikor a gimnáziumba kerültem, de a fizika akkor még nem foglalkoztatott különösebben. A tanár úr aztán rávilágított, hogy van a fizikához affinitásom. Számomra nagyon fontos volt a tanár úr személye. Nemcsak fizikát tanított, hanem osztályfőnökünk is volt. Közel állt hozzánk emberileg, mindig sokat segített nekünk, függetlenül attól, hogy ki hogyan tanult. Jó

16 • Karakter • parokia.hu

volt az is, hogy nem a fizikát tartotta a legfontosabb tárgynak, viszont örömmel foglalkozott azokkal, akiket ez érdekelt.

Helyes döntés Horváth Norbert villamosmérnökként kezdte a pályáját, de négy év után pályát váltott. – Nem éreztem magam kiemelkedőnek a mérnökségben. Már az egyetemi évek alatt korrepetáltam gyerekeket, és azt vettem észre, hogy ez jól megy. Amikor mérnökként dolgoztam, nagyon hiányzott a tanítás. Visszatekintve úgy tűnik, hogy helyes döntés volt a váltás. Tanárként sokkal többet tudtam elérni, mint mérnökként.

Bár egy évtized eltelt, mióta Kollár András leérettségizett, Horváth Norbert ma is jól emlékszik tanítványára. – Bandi nyitott volt sok tárgyra, sőt szívesen táncolt is. Nagyon vidám fiúnak ismertem meg. Csak később fordult a fizika felé. A versenyzés nem volt cél, inkább csak motivációt jelentett számára. Egyszer jól is jött neki az egyik versenyfeladat, mert az egyetemi felvételin éppen olyan feladatot kapott, mint amilyennel ott már megküzdött – emlékezik vissza. A fizika komoly szenvedést okozhat A gyerekek jó része utálja a fizikát – ismeri el a tanár úr. – A legnehezebb tárgyak közé tartozik, hiszen matematikai apparátus és jóval bonyolultabb logikai rendszer található benne, mint a többi tárgyban. Aki nem érez rá az összefüggésekre, annak a fizika valóban komoly szenvedést okozhat. A fizikához is adottság, tehetség kell, mint mondjuk a sporthoz. Szükséges a belső mocorgás, a motiváció, hogy a diák meg akarja fejteni a kérdést. Aki ráérez az ízére, az előtt nyitott az út, de egy biztos: annak is sokat kell dolgozni. Vannak az iskolában tehetséges gyerekek, akiknek elfolyik a tehetségük, mert nem teszik oda magukat. Munka nélkül azonban hiába a tehetség! A tanári pályámon előny és hátrány egyben, hogy én nem vagyok olyan zseni, mint néhány tanítványom. Ők kiemelkedőek – teszi hozzá.

Verejték és görbület Egy tanár munkájának minőségét nem a díjak határozzák meg – szögezi le. – Számos kiváló kollégám van, akik komoly munkát végeznek, de sokukat soha nem ismerik el. Azt tartom jó pedagógusnak, aki lelkiismeretesen végzi a munkáját, a gyerekekért él, és segít kibontakoztatni a képességeiket. A következetességnek és az irgalomnak kéz a kézben kell járnia, hiszen elvtelenül nem lehet tanítani. Fontosnak tartom azt is, hogy a gyerek biztonságban érezze magát. Bár szigorú tanár hírében állok, nálam az utolsó pillanatig lehet javítani, de küzdeni, dolgozni kell érte. Ha érzem a verejtékszagot, még ha nem jön is ki az eredmény, biztos, hogy görbülni fog a jegy. Akik gyengébbek fizikából, azokat apró kis lökésekkel kell segíteni,

hogy ne adják fel. Talán furcsa lesz, amit mondok: nem a fizika az érdekes, a fizika le van ejtve! Észre kell venni, hogy a gyerek miben jó, és hagyni kell kibontakozni abban, amiben tehetséget érez. A szigorúságról pedig annyit, hogy nem mondhatom a rosszra, hogy jó, mert az életben sem fogja senki ezt mondani. Ha a munkahelyen a főnök nincs megelégedve a beosztottja munkájával, nem fogja azt mondani, hogy ez rendben van. Jó, ha ezt már az iskolában megtanulják a gyerekek. Előrébb viszi a világot És hogy mi a szép a fizikában? A fizika előrébb viszi a világot. – Amikor Wilhelm Conrad Röntgen Nobel-díjas fizikus felfedezte a róla elnevezett röntgenkészüléket, az egész családja bőrrákot kapott, meghaltak, illetve csonkolni kellett őket, mert próbálgatták a gépet, sugarazták magukat, hiszen még nem voltak tisztában a veszélyeivel. Amikor látszólag értelmetlennek vélünk egy kutatóközpontot, akkor azt is tudnunk kell, hogy az ott dolgozó fizikusokon keresztül fejlődtek mára úgy például a röntgeneszközök, hogy a készülékek veszélyességét gyakorlatilag a nullára csökkentették. A fizikus kiszámolja A tanár úr után a tanítványok is beszélnek a fizikai szépségeiről. Bogdán azt mondja, hogy a matematikusok szeretnek „bűvészkedni” a matematikával. – A matematika arról szól, hogy mindent megvizsgálunk, és nekem tetszenek is a szép és szem-

léletes dolgok. Azonban az egyetemen szoktunk élcelődni egymással a szakok között, és az a mondás járja, hogy az a különbség a matematikus és a fizikus között, hogy a fizikus néha ki is számolja, mi az eredmény, a matematikus pedig csak megvizsgálja, hogy ki lehet-e számolni. Azért is szép a fizika, mert meglepően egyszerűen le lehet írni vele a valóságot. Biztos egzisztencia András szerint a fizika kiszámítható, ha megtanuljuk a logikáját. – A mérnökségben a fizika megfogható és alkalmazható területét használjuk. Ez nem csak sejtések vagy érzések halmaza, hanem konkrét dolgok, speciális logikával. Rám is igaz, hogy rá kellett éreznem a fizika ízére, aztán beletettem sok munkát. A fizika abból a szempontból is hasznos tudás, hogy kiválóan biztosítja az ember megélhetését. Fizikusként, mérnökként nagyon könnyű elhelyezkedni, így amelyik fiatal ebbe fekteti az energiáját, hosszú távú jövőképe lehet. Végül András és Bogdán azt is elárulják, hogy már korábban is felterjesztették fizikatanárukat különböző díjakra, ezzel is szerették volna megköszönni azt, hogy éveken át kitartóan, lelkiismeretesen foglalkozott

velük tanárként és emberként egyaránt. – Bármilyen kitüntetést kap a tanár úr, nem fejezheti ki azt, amit kaptunk tőle. Úgy érezzük, hogy a Mester-M díjjal láthatóbbá tudtuk tenni a munkáját – zárja gondolatait András. Becsengetnek. Horváth tanár úr bemegy a tanterembe, hogy megtartsa a következő óráját. Lelkes magyarázata kihallatszik a folyosóra. „A feszültség csökken, a töltés csökken, de hogyan változik a kapacitás? Ki tudja? Ugye emlékszünk a KUCUképletre…” Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 17

Szikrázni, nem tölteni A tiszta,jó szándékot,a hitelességet és a személyes dolgokat értékelik leginkább a fiatalok – véli Szabó Endre Győző. Középiskolás tehetségek támogatására hozott létre alapítványt a Baár– Madas Református Gimnázium három volt diákja. Az alapítók úgy vélik, hogy az értelmiségi szerep lehetőséget és felelősséget jelent, ezért is szeretnének segíteni.

A Jövő Értelmiségéért Alapítvány a fiatalok tehetségének kibontakoztatását szeretné segíteni anyagi támogatás, valamint kapcsolatok révén. Céljuk, hogy olyan helyzetekben pótolják az anyagiakat, ahol ez különösen is jól jön. Az alapítvány létrehozói – Szabó Endre Győző, Mészár János és Marton Gergő – azt vallják, hogy számos esetben a kis segítség is sokat jelenthet. Szellemi és lelki inspiráció Szabó Magda egyik regénye adta az ötletet az alapítvány létrehozására; egy olyan diákról olvastam a könyvben, akit egy alapítvány támogatott a tanulásban – kezdi a beszélgetést Szabó Endre Győző, aki húsz évvel ezelőtt érettségizett a Baár– Madasban, ma pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökhelyettese. – Szöget ütött a fejembe, hogy mekkora szellemi és lelki inspirációt jelenthet egy ilyen jellegű támogatás. Eszembe jutott, hogy annak idején a némettanárom is plusz órákat adott, bátorított, ami hatalmas lehetőség volt

18 • Karakter • parokia.hu

számomra a nyelvvizsgára készülve. A családom is klasszikus polgári értékeket képvisel, amihez szorosan hozzátartozik, hogy szerepet és felelősséget kell vállalnunk a közösségben – meséli a gyökereiről. Nehéz élethelyzetben Szabó Endre Győző pályája elején nevelőtanárként dolgozott a budapesti Baár–Madas Református Gimnáziumban, ahol Marton Gergő és Mészár János is diákja volt – Tulajdonképpen mindhárman megfeleltünk volna annak a kritériumrendszernek, amire gondoltunk az alapítvány létrehozásával. Tevékenységünk egyik fontos ága az, hogy egykori iskolánk szociális kalapjába teszünk pénzt havi rendszerességgel. Az összegből akár a kollégium, akár az étkezés vagy a bérletvásárlás költségeihez járulunk hozzá néhány diák esetében. Bárki pályázhat, aki úgy érzi, hogy szüksége van támogatásra. A kiválasztásban a pedagógusok segítenek nekünk, hiszen mi nem ismerjük személyesen a diákokat, azt viszont látjuk, hogy sokszor nagyon

nehéz élethelyzetben vannak azok a fiatalok is, akikről nem gondolnánk, hiszen csillogó szemmel jönnek velünk szemben az utcán. Alkotó értelmiségi pálya Az alapítvány másik fontos tevékenysége a nyári táborok szervezése. – Olyan fiatalokkal szervezünk közös nyaralást, akik saját erőből valószínűleg nem tudnának üdülésre költeni. Ők mindannyian tehetséges diákok, akik előtt tartalmas, alkotó értelmiségi pálya állhat. A nyaralást mindig úgy szervezzük, hogy valódi kikapcsolódást nyújthasson, nincs benne semmi kötelesség, ez az egy hét valóban a pihenésről szól. Fürdünk, sportolunk, főzőcskézünk, és időnként hívunk vendégeket is. A pozsonyi úti református gyülekezet tagja vagyok, mindig megfordul a táborban lelkészünk, Berkesi Gábor, aki finom lecsót szokott főzni nekünk. Járt a táborban filmes csapat, énekes, egyháztörténész, újságíró és híradós riporter is. Az egész tábor jó buli, és azokat is meghívjuk magunk közé, akik korábban már töltöttek velünk

időt, így összeér a közösség. Volt már olyan táborunk, amiről azt mondták a gyerekek, hogy még életükben nem voltak ilyen jó helyen. Annyi áldás volt a táboron, ami messze túlmutat az emberi számításokon – mondja Szabó Endre Győző. Ötleteket, kapcsolatokat keresnek Az alapítvány kurátorai most azon munkálkodnak, hogy létrehozzanak egy mentori programot, amelyben négy-öt fős csapatok szerveződnek a mentorok köré. A kis csapat évente olyan közös programokon vehetne részt, amelyek nem részei a napi rutinnak. – Mi elsősorban nem pénzt szeretnénk gyűjteni, hanem ötleteket, lehetőségeket, kapcsolatokat, mert úgy hisszük, hogy ez visz igazán előre. A fiataloknak az ad életre szóló élményt, ha közösen ellátogathatnak valahová, például bepillanthatnak egy cég életébe, kutathatnak a levéltárban, vagy foglalkozhatnak az őket érdeklő dolgokkal. Egyelőre gyűjtjük az ötleteket, hogy merre lehetne továbblépni. A fiatalok értékelik a tiszta, jó szándékot, a hitelességet és a személyes dolgokat, valamint azt, amihez ők is hozzá tudnak tenni valamit. Tapasztalatom szerint azt nem kedvelik, ha a kezükbe nyomnak egy térképet, hogy ezen és ezen az úton haladjanak. Az a jó számukra, ha azt a feladatot kapják, hogy keressék meg a térképet és találjanak ki valami jót.

meg kell tölteni, hanem egy fáklya, amit meg kell gyújtani”. Az idézet Öveges József professzortól származik, és az évek alatt nagyon fontossá vált az életemben ez a mondat, mert jól jellemzi az alapítványunk célját. Mi is szikrázni szeretnénk a megfelelő helyen, hogy meggyúlhasson a láng. Persze nem vagyunk elfogulatlanok, hiszen konzervatív, keresztyén értékeket vallunk, de nem sulykoljuk az irányt, más szinten szeretnénk hozzátenni a gyerekek életéhez. Az embernek mindig van miből adnia. Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan eset, hogy valaki ne tudna adni valamit a másiknak. Nem csak magukra gondolnak A Jövő Értelmiségéért Alapítvány elsősorban a Baár–Madas Református Gimnázium diákjaira fókuszál, azonban szeretnének segíteni határon túli fiataloknak is. Két iskola diákjait támogatnák szívesen, a nagyberegi líceumot, valamint a Lévai Református Egyházközség fenntartásában lévő gimnáziumot. – Nagyra értékeljük ennek a két iskolának az utóvédharcát, amit a magyarság megmaradásáért vívnak. Azt üzenjük nekik, hogy nincsenek

egyedül, gondolunk rájuk is. További terveink között szerepel, hogy megkeressünk Nyugaton élő magyarokat, akik szívesen fogadnának fél vagy egy évre fiatalokat. Olyan honfitársainkra gondoltunk, akik szívesen adnának vissza valamit abból, amit valaha itt kaptak. Egy külföldön töltött esztendő óriási lökést adhat a fiataloknak életbátorságban, nyelvtudásban, tapasztalatban. Nagyon sok tervünk van, ezért fontos, hogy ezen a felületen is szólhatunk, hátha vannak olyanok, akik szívesen kapcsolódnának hozzánk. Alapítványunk a semmiből jött létre, minták, külső biztatás és segítség nélkül, talán ez adja a stabilitását is. Sok áldozattal és munkával jár, de hisszük, hogy megéri. Nem a mérhető eredmények számítanak, hanem az, ha tevékenységünkkel erősebbé fonhatjuk a társadalom szövetét. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás A Jövő Értelmiségéért Alapítvány már az adófelajánlások egy százalékát is fogadhatja. Adószámuk: 18505452-1-41

Csak észre kell venni A gyerekekben gyakran sokkal több lehetőség van, mint amit az iskolarendszer ki tud belőlük hozni – véli az alapítvány ötletgazdája. – Sokakat a középkategóriába sorolnak, mert esetleg csöndesebbek, nem képesek előtérbe kerülni, holott rengeteg érték van bennük, a közösség szempontjából igen fontosak, csak észre kellene őket venni. Talán mi hárman, az alapítvány létrehozói is így voltunk ezzel. „A diák nem edény, amit

Karakter • parokia.hu • 19

Megláttam a fényeket Egyedi látásmódú művész, akinek reményteli alkotásai szenvedésekkel teli múltja lenyomatát is őrzik. Nehéz sorsú, de korántsem „nehéz” ember, épp ellenkezőleg: nagyon is közvetlen, mosolygós, nyitott. Gyermekkoráról, alkoholbetegségről és az újrakezdésről is mesélt nekünk Baán Katalin fotóművész, aki ezúttal a zsoltárok könyvében fedezte fel Krisztus arcát, és a sajátját is.

20 • Karakter • parokia.hu

Egyetlen pillanat is magába sűríthet egy egész emberéletet. Baán Katalin fotói mintha egyszerre két ilyen pillanatot őriznének: egyet a múltból, egyet a jövőből. E két idősík valamiféle finom összecsiszolódásának lehetek a tanúja itt és most, a huszonkét zsoltár egy-egy részlete előtt megállva. Képi gondolatok a Zsoltárok könyvéből nyílt kiállítás a budapesti Vollnhofer Art Studio galériájában. Olyan művész képeiből, aki ötvenhárom évesen kezdett el komolyan alkotni, addig ugyanis nem volt meg hozzá a szabadsága. Kettős élet Baán Katalin harmincöt éven át rendszeresen ivott. Családi minta is szerepet játszott ebben, és nehéz gyermekkora. Egy terápián azonban nemcsak az életét kapta vissza, hanem alkotókedvét is. Több mint egy évtizede dolgozik egy különleges technikával, amely mára védjegyévé vált: ötvözi a hagyományos, analóg fényképezést a digitális utómunkával. Még fiatalon ihlették meg a hatvanas-hetvenes évek fordulójának fekete-fehér, újhullámos képei – meséli. „Sokan

csináltak akkoriban polgárpukkasztó, ellenálló fotókat, általában montázstechnikával. Akkoriban én is készítettem ilyeneket, és amikor ismét kijózanodtam, automatikusan innen folytattam az alkotást, egyből rá is éreztem. A montázsaimat filmre készítem. Kattintok egyet, megállítom a képet, és akkor már tudom, hogy kerül rá a következő. Mindent fejben őrzök meg, hiszen nem látom, sikerült-e a fotó, míg elő nem hívom. Hogy mitől jó? Nem lehet elmondani. Isten ajándéka.” Hogy miért éppen a zsoltárokat választotta új kiállítása témájául? „Négy évvel ezelőtt egy barátom, Gacsályi Zsolt tiszteletes egy kiállításon rámutatott az egyik képemre: Kati, ez egy zsoltár! Miért nem csinálsz a Zsoltárok könyvéből egyszer egy kiállítást? – kérdezte. Elültette a fülemben a bogarat, és egy idő után fényképezés közben a zsoltárokban gondolkodtam. Képek ihlettek meg, azokhoz rendelődött hozzá szinte automatikusan a szöveg.”

Élet a sírok között Baán Katalin képein visszatérő elem a temető. „Nagyon szeretem a régi, öreg temetőket. Ha egy sírkertbe vezet az utunk, már szólnak is a fotós kollégáim, hogy gyere, Kati, itt egy jó téma! Nehéz, problémás családban nőttem fel, ugyanakkor rendkívül művelt szülők gyermekeként, akik átadták nekem a tudásukat. Túrkevére, egy nagykunsági kisvárosba jártam gimnáziumba, annak a szomszédságában van egy temető. A nagy szünetben mindig kimenekültem oda kicsit összeszedni magam. A nehézségeidet nem teszed közszemlére, azok otthon maradnak a négy fal között. Bemész az iskolába és mosolyogsz: minden rendben van, közben semmi sincs rendben. Tudták az emberek, hogy nálunk bajok vannak, de egy ilyen zárt, kun közösségben nem lehetett erről beszélni. És amiről nem beszélünk, az nincsen. Én a temetőbe szaladtam ki kicsit egyedül lenni, megnyugodni. Mai napig mindig megnyugtat ez a közeg. És ahogy

a képeimen is látszik, a sír mellett mindig ott az élet.” Szenvedés és feltámadás Ugyanez a végletesség fedezhető fel a fotóművész Krisztus-ábrázolásain is. Azt mondja, erősen vonzódik a szenvedő Krisztust ábrázoló szobrokhoz – talán mert kicsit magát látja bennük. „Szeretném látni és láttatni a mélységét a szenvedésnek és a feltámadásnak, de úgy, hogy az mentes legyen mindenféle giccstől” – magyarázza. „Életem legszebb évei” A jó ízlés mindig is fontos volt számára, eredetileg textil-mintatervező akart lenni – idézi fel kamaszéveit. Végül fényképészettel kezdett foglalkozni, azt mondja, élete legszebb két éve volt, amit a debreceni egyetem Kísérleti Fizikai Intézetében töltött. A szakmunkásképzőben Vencsellei István fotóművész tanítványa volt. „Nagyon sokat tanultam tőle. Fiatal voltam, úgy éreztem, meg-

Karakter • parokia.hu • 21

válthatom a világot. Szerepeltem egy országos fotópályázaton is, majd az MTI-nél helyezkedtem el. Ott tanultam meg, milyen fontos a precizitás. Színesfilmhívós voltam, majd laboránsként is dolgoztam. Akkor még kevesen csinálták a színes kidolgozást, többek között azért, mert sokáig tartott a hívásidő. Sok fotóssal megismerkedtem, köztük Keleti Évával is. Jól éreztem magam a pályán. Aztán megváltozott az életem, elvitt a betegség.” „Haldoklottam” Munkáját ugyan sokáig jól végezte, egészségi állapota azonban fokozatosan romlott. Azt mondja, a művészközegben az alkoholfogyasztás mindig is természetes volt. „Voltam olyan megnyitón, ahol nem volt víz az asztalon, csak bor. Ami persze örömforrás, de van, akinek nem lenne szabad innia belőle. Egy függő ugyanis nem ismeri a kontrollt, ettől lesz egyre betegebb. Én örököltem a hajlamot és a mintát a szüleimtől, függő személyiség vagyok. Az alkohol pedig roncsolja az agyat, az ereket, a szívet, a májat. Én ötvenhárom éves koromban már haldoklottam, a nővérem bele is halt ebbe harmincnégy évesen.” Mindig ma van Harmincöt évnyi alkoholos életmódjának egy sikeres terápia vetett véget. Katalin tisztában volt állapota súlyosságával, de változtatni önerőből nem tudott. Egy tizenkét lépéses, szabadságelvű spirituális program segített neki, amely kimondatta vele: szabad nekem inni – szabad nekem nem inni. „Mindig az a fontos, hogy csak ma ne igyak. Hányszor mondtam, hogy holnaptól nem iszom! Nem: ma nem, egy kortyot sem. És mindig ma van.” Ezer és egy nap A program alapvetése, hogy a gyógyuláshoz szükséges egy felsőbb erő

22 • Karakter • parokia.hu

– magyarázza. „Nem mindenki azonosítja ezt Istennel – én vele azonosítottam. Hányszor mondták nekem, majd én segítek, és minden rendben lesz! De csak az Istenbe vetett hit segített. Sok alkoholista rendelkezik erős hittel, ezért tud maga mögött józanul húsz-harminc éveket. Meg egy éveket és egy napokat. Mert egy nap és ezer nap között nincs különbség, csak annyi, hogy idővel elmúlik a sóvárgás, és aki régebb óta nem iszik, jobban rálát az útra, amin jár.” „Megláttam a fényeket” Hogy mikor következett el a szabadság pillanata, arról Katalin azt mondja: „Egy este a lemenő nap suga-

ra rávetült egy kicsi gallyra az erdő mélyén, és én azt megláttam. Pedig előtte a szikrázó napsütést sem vettem észre, most meg ezt a pici fénysugarat igen. Lefényképeztem. Onnantól éreztem, hogy jön a változás.” Az út Katalin ontja a képeket, sok közülük utat ábrázol, azt mondja, ez is azt fejezi ki, hogy a fényképezés az ő útja. „Azért maradtam életben, hogy alkothassak. Függő személyiség vagyok, de ez nem teher számomra, el tudom fogadni, ahogy a múltamat is. Ezzel kell együtt élnem, és most már tudom, merre tartok.”

Őszintén Mióta nem iszik, friss elméjű, nyitott ember lett – számol be. „Már nem hazudok, mindenről őszintén beszélek. Nem kell szoronganom többé attól, hogy valamit letagadtam, így hogy menjek haza. Már csak azért tördelem a kezem, hogy a következő kiállításom jól sikerüljön” – nevet. Újraépül Ez sem kis dolog, hiszen gyógyulása jele az is, hogy visszanyerte érzéseit. „Újra érzek szelídséget és dühöt, ismét tudok nevetni és nagyon sírni is. Az alkohol eltompította ezeket az érzéseket. Amikor kijózanodsz, abban az életkorban folytatod az életet, ahol elakadtál. A józanodó alkoholisták mindig kicsit fiatalabbnak tűnnek, mint ahány évesek valójában, mert újra fel kell építeniük a személyiségüket.” „Elfogadom” Katalin szerint a legnehezebb az önbecsülésre szert tenni. „Szerethetővé váltam, de óriási munka, hogy én is szeressem és tiszteljem saját magamat. Hogy elfogadjam: nem vagyok egy utolsó valaki, és kihúzzam magam.” Isten szeretete a forrás ehhez – fűzi hozzá. „Isten szerető Isten. Nem tesz különbséget ember és ember között. Én egy

vagyok a milliárd közül, akiket egyformán szeret. És ez így rendben van. Nem kell nekem félni, hiszen Isten velem van. Ennyire egyszerű. Sosem kérdőjeleztem meg, miért tudtam ilyen szelíden belesimulni ebbe. Az elfogadás a józanodásban is nagyon fontos. Beismerem és elfogadom, hogy én ez vagyok. Ezért kön�nyedén elfogadtam a hitet is. Ha már az alkoholba nem haltam bele, akkor ne ebbe haljak már bele.” A nagymama Hitre jutásában református kántortanító nagyszüleinek is szerepe volt – állítja. „Engem gyerekkoromban a nagymamám mentett meg. Ő adta át a hitet, és azt a belső felszólítást,

hogy életben kell maradni. Nyomorék volt, mellé mindig oda lehetett bújni. Tudása, bölcsessége, irodalom- és nyelvszeretete nagy hatással volt rám.” Hála Katalin ma már minden este hálát ad, hogy aznap nem kellett innia, reggel pedig azért, hogy józanul ébred. „Mióta megláttam azt a fénysugarat, nekem nincs iváskényszerem. Ezt a csodát nem adnám oda semmiért. Ha most meginnék egy pohár bort, egy hét múlva már meginnék hat pohárral vagy tizenkettővel, aztán a sejtjeim visszaemlékeznének mindenre, visszarendeződnének és három hónap múlva meghalnék.” A fotó varázsa Ő azonban élni akar, és élvezi is élete minden percét. Leginkább, persze, a fotózást. Szerinte fényképezni olyan, mint varázsolni, de a művész mindenkiben ott szunnyad. „Egy pogácsát is meg lehet úgy sütni vagy egy szoknyát fölvarrni, hogy az varázslat. Nem kell a cilinderből kivenni a nyuszit, mert az szemfényvesztés. A varázslat az életed.” Jakus Ágnes Fotó: Dimény András

Karakter • parokia.hu • 23

Mennyei dimenzió Beköltözött a türingiai orgonakultúra egy kis szelete a budapesti Hold utcai református templomba. 18. századi minták alapján építették meg a németajkú református egyházközség Hold utcai templomának új orgonáját. A különleges hangszert Fassang László Liszt Ferenc-díjas orgonaművész mutatta be a Parókia portálnak.

24 • Karakter • parokia.hu

Az orgonát Faragó Attila orgonaépítő és az általa vezetett AerisOrgona Kft. készítette, a szakemberek a közelmúltban a ceglédi evangélikus templomba is hasonló hangszert terveztek – meséli Fassang László, aki művészeti tanácsadóként vett részt a Hold utcai orgona elkészítésben. – A magyar zenetörténet során először Budapesten is megszólalhat egy olyan hangszer, amelyet Bach-orgonának nevezhetünk, hiszen ennek a gyönyörű hangszernek háromszáz éves története van. Építését azok a korabeli hangszerek inspirálták, amelyeken Johann Sebastian Bach, a barokk kori zeneművészet legkiemelkedőbb egyénisége is játszott. Akár áramszünetben is Fassang László az orgonát bemutatva hangsúlyozza, hogy az orgonaépítő kizárólag olyan technikákat alkalmazott, amelyek már léteztek az 1700-as években is, ezért ha ötszáz év múlva meg-

találnák a hangszert, nehezen tudnák megállapítani, hogy hány éves. A fúvóberendezéstől kezdve a sípokon át a traktúráig minden a 18. századra jellemző anyagokból és technikával készült. Egy esetleges áramszünet sem okozhat gondot, hiszen kiépítették azokat a fújtatókat is, amelyek Bach arnstadti orgonájának padlásán is megtalálhatók – magyarázza Fassang László. Nincs két egyforma Az orgonaművész szerint nincs két egyforma orgona, ugyanúgy különböznek egymástól, mintha valaki egy személyautót, egy kamiont, vagy egy helikoptert vezetne. – Ha valaki első alkalommal ül le egy orgonához, nem is biztos, hogy tud rajta egyből játszani, ehhez idő és gyakorlás kell. Amikor sikerül belehelyezkedni az orgona törvényszerűségeibe, az ember szinte szárnyra kap. A művészek nagyon sokat tudnak tanulni egy ilyen orgonától. Nagy reményekkel tekintek a következő időszak elé, remélem, hogy a fiatal orgonisták is birtokba veszik majd a hangszert, és rendszeresen felcsendül majd az istentiszteleteken. Bízom abban, hogy az orgona jelentős szerepet tölthet be a budapesti zenei életben; felfedezik azok a művészek és zenészek, akik nyitottak a régi zenei irányzatokra és Bach orgonaművészetére. És ki ne lenne rá nyitott?

Szakrális és profán Orgonazenét nemcsak szakrális térben, hanem nagyobb koncerttermekben is játszanak, de korábban még profánabb helyszíneken, akár mozikban is felcsendültek az orgonák. – Ma már az orgonák többsége templomban található, a hangszer gyökerei erősen kötődnek az egyházhoz. Ez a hatás érződik a zeneakadémiákon oktatott orgonairodalomban, és természetesen megjelenik a használat során is.

Amire már kevés a szó A liturgia orgonakísérete által szinte kézzelfoghatóvá válik a men�nyei dimenzió, amit a hangszer sípjai közvetítenek. Amikor az istentiszteleten felolvasnak a Bibliából, a zenész pedig egy több száz éves kottából játszik, mindkettőt meg lehet közelíteni a tudomány és az intellektus oldaláról – magyarázza a művész. – Ezen kívül van egy intuitív, belső síkon mozgó megközelítés, ami élővé teszi az egészet. A kottát nem játs�szuk le szóról szóra, hiszen azt egy élettelen számítógép is megtehetné. Zenészként lelkileg is kapcsolódom azokhoz a gondolatokhoz, amiket például Bach fogalmazott meg kotta formájában. Ugyanígy azok az igazságok, amelyeket a Bibliában olvasunk, a mindennapi életünk részévé válnak, de ezek is megfoghatatlanok, mint a hang. A zene nagyon távoli, mégis létező dimenziót jelenít meg. Az orgona számomra Isten hangjának közvetítője. Az őszinte zenében mindig érzem Isten jelenlétét. Amit az igehirdetés már nem tud szavakkal kifejezni, azt pedig elmondja a zene. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Izgalmas orgona Fassang László szerint egy igazán izgalmas orgona sokféleképpen reagál arra, hogyan érnek hozzá. – A modern orgonáknál közel vannak egymáshoz a pedálok. Itt pedig ahhoz, hogy az ember elérje az alsó C hangot, szinte fizikai erőfeszítést kell tenni. Ennek az ideje is megjelenik a zenében – magyarázza, és már lép is a pedálokra. – Jól szólnak az orgonán a régi orgonaművek és a legmodernebb improvizációk is.

Karakter • parokia.hu • 25

Tiszta élet, Teljes engedelmesség Tisztán, egyszerűen, visszafogottan élt. Bármerre járt az országban, zsúfolásig megteltek a templomok, hogy tolmácsolásában hallhassák Isten igéjét. Vezető egyházi pozíciót nem vállalt, mint mondta: Isten az igehirdetés és lelkigondozás terén áldotta meg munkáját. Cseri Kálmán református lelkipásztor 77 évesen adta vissza lelkét Teremtőjének 2017 februárjában. Írásunkkal korunk egyik legnagyobb hatású igehirdetőjére emlékezünk.

26 • Karakter • parokia.hu

Cseri Kálmán református lelkipásztornak már házépítő mester dédapját is úgy hívták Abonyban a helyiek, hogy a „bibliás Cseri Samu bácsi”. Nevét onnan kapta, hogy amikor dolgozni ment a legényekkel, a kenyér és a szalonna tetejére odatette a Bibliát, és minden étkezés előtt felolvasott egy fejezetet a Szentírásból. Erkölcsformáló gondolatok Cseri Kálmán mindig hálás volt istenhívő, imádkozó őseiért. Édesapja eredetileg kereskedő volt, de államosították az üzletét, ezután gazdálkodásba fogtak Kecskeméten. Négyszáz almafájuk volt, sokat és szorgalmasan dolgoztak. Cseri Kálmán szívesen emlékezett édesapja erkölcsformáló gondolataira, például arra, hogy amikor kiadott egy-egy munkát a kezéből, így szólt: „Semmi sem lehet tökéletes, de a tőlem telhető legjobbat adom.” A lelkipásztor észrevétlenül is sok dolgot átvett édesapjától, aki mindig türelmesen várta a munkája eredményét, soha nem rendezkedett be azonnali sikerre. Gyermekként még nem tudta, hogy a Bibliában is benne van: „más a vető és más az arató”. – Láttam a szüleimet imádkozni, láttam a hitüket kritikus helyzetekben – például amikor nem volt biztos, hogy szedünk almát az ősszel, mert elfagyott az éjjel –, láttam, hogyan viszonyultak az élet nehézségeihez, hogy szerették egymást, és szerették a rászorulókat, és ez is a véremmé vált otthonról. Ha valakinek a bajáról hallottak, és senki más nem

segített, akkor szép csendben, észrevétlenül nagyon sokszor adott édesanyánk egy-egy kis lábasban ételt, meg néhány süteményt egy kosárban, hogy vidd el ennek a néninek, annak néninek, mert beteg volt, gyerekei nem voltak vagy világgá mentek. És természetes lett a számunkra megosztani a falatot, vagy nehéz helyzetben akár elvonni a falatot a saját szánktól, ha a másiknak szüksége van rá – és ez nem nagy szívesség, nem kegyet gyakorolunk, hanem természetes.” Cseri Kálmán a kecskeméti Katona József Gimnáziumba járt, 1957-ben érettségizett. Gimnáziumi éveiről így mesélt: „Csupa férfi tanárunk volt, akik egytől-egyig szigorúak voltak, de nagyon szerettek bennünket. Nemcsak oktattak, hanem neveltek is már a puszta személyiségükkel is. Ahogy beszéltek egymással vagy egymásról, az nekünk minta lett: a mértékletesség, fegyelmezettség, ugyanakkor a jó kedély. (…) Semmiféle versengés nem volt közöttünk, sem a tanárok között, az osztályban nem ismertük a féltékenységet. Nem vetélytárs volt a másik, nem ellenfél és főleg nem ellenség, hanem bajtárs. A gimnáziumi osztályunkban mi egymásnak drukkoltunk, és ha bárkinek sikere volt, annak mindnyájan örültünk. Én mindig a humán tárgyakat szerettem, úgyhogy magyarban, latinban voltam jó, de helyesírási problémákkal is hozzám fordultak, meg sok egyébbel is.” A minőségi különbség Harmadikos gimnazista volt, amikor egy ifjúsági evangelizáció hatására megtért. Erre így emlékezett vis�sza: „Egy fiatal vendéglelkész minden este prédikált a fiataloknak. Bárki jöhetett, de elsősorban fiatalok voltak ott. Akkor én már láttam, hogy milyen nagy különbség van a hívőknek és azoknak az élete között, akik ott ülnek minden vasárnap velünk

együtt a templomban, de az életük ugyanolyan, mint azoké, akik nem ülnek ott. Sőt néha még rosszabb. Képmutatók. De vannak, akik komolyan veszik a Bibliát, akik tényleg úgy élnek, úgy beszélnek, úgy gondolkoznak – voltak ilyen ismerősei a szüleimnek. És egyre élesebb lett a szememben a különbség, éreztem, hogy itt valami minőségi különbség van. Nemcsak templomba kell járni, hanem amit a templomban hall az ember, meg amit otthon is olvas a Bibliából, azt kéne komolyan venni, és az tényleg megváltoztathatja az ember életét. (…) Jézus nem a saját bűnei büntetését szenvedte el a kereszten, hanem az én bűneim büntetését. Ez benne van a Bibliában. Tehát Isten végrehajtotta az engem illető igazságos ítéletet őrajta. Akkor még egyszer rajtam nem hajtja végre. Egy ítéletet nem hajtanak végre kétszer. Ez olyan fölszabadulást jelentett, és olyan hálát hívott elő a szívemből, hogy azt mondtam: „Uram, én hálából egész életemet neked szentelem. És nem tudom még, hogy ez mit jelent, de én neked akarok élni.” Egészséges önértékelés, megtérés – Állítom, hogy nincs az a pszichológiai módszer, ami ennyire helyes önismeretre és önértékelésre segíti az embert: hogy nem szállok el, nem vagyok büszke semmire, de nincsen kisebbségi érzésem sem. Engem Isten teremtett ilyennek, akkor fogadjam el magam a hiányosságaimmal, mert mindnyájunknak vannak. Én is raccsolok, meg csúfoltak a pöttyeim, meg minden más miatt. És akkor mi van? Ugyanakkor egy csomó értéket kaptam Istentől, és a másik is kapott egy csomó értéket. Az értéket azért kaptam, hogy segítsem a többi embert, a hiányt meg azért, hogy el ne bízzam magam. Amit lehet, pótoljak, amit nem lehet – mert van, amit nem lehet –, azt meg fogadjam el, de ne zavarjon, ne idegesítsen. Azóta

már sok évtizedes lelkészi munka során látom, hogy a felnőtteknél is, de főleg fiataloknál probléma ez. Helyes, normális, egészséges önértékelésre azok jutnak el, akik átmennek ezen, amit így neveznek: megtérés – mondta egy interjúban. Mint egy család A gimnáziumi évek után a Budapesti Református Teológián – a mai Károli Gáspár Református Egyetemen – tanult, ahol 1962-ben szerzett diplomát. A teológián is mindig osztályelső volt, örömmel tanult és készült a lelkészi hivatásra. – Akkor még úgy élt a teológus társaság, mint egy nagy család. Mi százan voltunk körülbelül, és együtt laktunk, együtt étkeztünk, együtt voltunk egész nap. Megismertük egymást, és ez a későbbiekben nagyon sokat jelentett, hogy az ember nemcsak az évfolyamtársait ismeri, hanem négy évfolyamot fölfelé, négy évfolyamot lefelé, és így nagyon sokakat tud később is segíteni, már kint a harcmezőn. (…) Kezdetben nagyon jó professzoraink voltak; kitűnő emberek, külföldön doktorált, alapos, mélyen hívő szakemberek voltak mindannyian. Aztán ’57 után az Egyházügyi Hivatal kezdett odaültetni olyan embereket, akiknek nem volt meg a képesítésük sem, a rátermettségük sem, de ők valószínűleg megbízhattak bennük. Az nehéz volt. Hála Istennek, azért az alaptárgyaknál – mint bibliaismeret, dogmatika, igehirdetéstan – megmaradtak az eredeti jó professzorok, de nem lehetett könnyű nekik. Megdöbbentő volt, hogy négy éven belül a három legkiválóbb meghalt – azt hiszem, egyikük sem volt még 60 éves. Nem tudom, hogy mi folyt ott, de később aztán láttam, amikor segédlelkész lettem, hogy milyen malomkövek között őrlődtek a becsületes emberek. Feleségével – Uray Enikő zenetanárral – 1968 óta éltek boldog házas-

Karakter • parokia.hu • 27

ságban, két gyermekük született. Három évig Cecén, majd hat évig Budahegyvidéken szolgált segédlelkészként. 1971-ben hívta meg a pasaréti gyülekezet lelkipásztorának, miután Joó Sándor, a gyülekezet alapító lelkésze hirtelen meghalt agyvérzésben. Bár az Állami Egyházügyi Hivatal más jelöltet támogatott, a pasarétiek ragaszkodtak Cseri Kálmánhoz. A lelkész végül 39 éven át, egészen nyugdíjba vonulásáig, 2010-ig szolgált Budapest egyik legnépesebb református gyülekezetében. „Pasarét jó hely” Cseri Kálmánban mindig nagy volt a tiltakozás a megkülönböztetések ellen. Nem szerette, hogy a parasztasszonyoknak csak „egy jó napot” járt, míg a városi asszonyoknak „kezit csókolom”. A pasaréti gyülekezetben nem találkozott megkülönböztetéssel: a harminctagú presbitériumban ott volt Palló Imre bácsi, az Operaház egykori igazgatója, és Törzsök Pista bácsi villamoskalauz, akik magától értetődően tegezték egymást, együtt beszélték meg a gyülekezet dolgait. „Ha Palló Imre bácsi azt mondja a villamoskalauznak, hogy szervusz, Pistám, ő meg azt válaszolja, hogy szervusz, Imre, akkor Pasarét jó hely” – fejtegette megválasztásakor. Pasaréten nagyon sok lelkigondozói beszélgetés folyt, ezt szokta meg a gyülekezet Joó Sándor idejében – mondta Cseri Kálmán a vele készült életútinterjúban, amelyben így fogalmazott a pasaréti kezdetekről: „Eleinte meg voltam rémülve a lelkigondozói beszélgetésektől, mert amikor idekerültem, 32 éves voltam. Amikor Joó Sándor meghalt, hatvanéves volt, és vele egészen másként beszélhette meg valaki az aktuális problémáit, mint velem, aki szinte gyereke lehettem volna azoknak, akik tanácsért, eligazításért fordultak hozzám. Ez messze meghaladta akkor

28 • Karakter • parokia.hu

a tapasztalataimat és a képzettségemet. Az első években ez tanított meg sokkal komolyabban imádkozni. Hallgattam valakinek a problémáját, láttam, ahogy ott ül az élete romjai fölött, és úgy éreztem, fogalmam sincs, hogy most mit kellene tennie. Könyörögtem Istenhez, hogy adjon valami jó gondolatot, hogy mégiscsak tudjak segíteni, hiszen nem mondhatom, hogy rossz helyre tetszett jönni, mert én még fiatal vagyok. Uram, adj nekem gondolatokat, mert szolgálni szeretnék, de nincs a kezemben az, amivel segíthetnék – könyörülj rajtam, és könyörülj rajta! És emlékszem arra, ahogy Isten kegyelmesen válaszolt az imádságaimra, és néha olyan gondolatok vagy olyan igék jutottak eszembe, ami nekem is új volt, és csodálkoztam, hogy honnan veszem én ezt. És akkor eszembe jutott – hát nem most kértem? (…) Nagyon szép és fontos munka a lelkigondozás, és ezek a lelki beszélgetések növelték igazán a gyülekezetet. Mert aki egy ilyen beszélgetés végén Istentől megoldást kapott, az kötődött a gyülekezethez. Nem hozzám – erre nagyon ügyeltem is a későbbiekben, hogy ne én legyek a fontos –, hiszen én csak bábáskodtam az újjászületésnél.” Isten igéje szerint Ez a néhány idézett mondat is hűen mutatja Cseri Kálmán hitéből faka-

dó szerénységét, és azt, hogy minden gyakorlati kérdésben Isten igéje szerint igyekezett dönteni és cselekedni. Természetes kedvesség áradt belőle, barátságos volt, de sosem nyájaskodó. Mindig tisztelettel beszélt az emberekkel, bárkiről volt szó. Jó a közelében lenni – mondogatták róla ismerősei. Az igehirdetést irodalmi műfajnak is tekintette, melynek lényege ugyan a mondanivaló, de az ige iránti tisztelet miatt is gondosan kidolgozta és megtanulta. Rajkai Zoltán színművész egy a Parókia portálnak adott interjúban így fogalmazott a Cseri Kálmánnal való első találkozásáról. „Hallgattam egy lelkészt, aki úgy beszélt, hogy ahhoz foghatót soha nem hallottam, sem színészt, sem mást. Mindenféle retorikai fogás nélkül úgy beszélt, hogy az tökéletesen a helyén volt. Ott álltam a zsúfolásig megtelt templomban, a közös imádságnál mindenki elhallgatott, és nekem otthon-érzésem lett. Megérkeztem egy helyre, amiről korábban nem tudtam, hogy létezik, de amit régóta kerestem a szívem mélyén és felfogtam, hogy itt a helyem. Szinte elhangzott a fejemben, hogy „itthon vagyok”. Az elmúlt évtizedekben ezrek élhettek át hasonló érzést Cseri Kálmán igehirdetésekor. Bármerre járt az országban, zsúfolásig megteltek a templomok, hogy tőle hallhassák a Biblia tanításait. A lelkipásztor egész életét Isten igéje hirdetésének szentelte, nem vágyott pozíciókra, doktori címre – azt mondta, hogy Isten mással bízta meg. A gyülekezeti szolgálat mellett a református lelkipásztori irodalom kiemelkedő művelője volt, akit nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is széles körben ismernek. Több mint húsz önálló, számos kiadást megért kötete, cikke és publikációja jelent meg. Lelkipásztorként nemcsak a megtérés, az Isten felé vezető utat mutat-

ta meg, hanem különösen nagy figyelmet szentelt az aktív református lelkipásztorok továbbképzésének, lelkigondozásának – nyugdíjasként is. A kerti csap Lelkészi szolgálatát egy interjúban a kerti csaphoz hasonlította. „Valami olyat kell adnom az embereknek, amit én nem tudok produkálni: problémák megoldását, bűneikre bocsánatot, bizonyosságot arról, hogy nem kell lelkiismeret-furdalással leélniük az életet, de ezt én nem tudom elérni. Ezt csak Isten tudja elvégezni, mégpedig az ő igéje által. De Isten igéje nem az én kútfőmből fakad. Nekem azt állandóan el kell kérni, tehát nekem szoros közösségben kell lennem Istennel, mint a slagnak a csappal. De nagyon tiszta életet kell élnem, hitbelileg és erkölcsileg is, hogy dugók ne akadályozzák a víz áthaladását. És teljes engedelmességgel tartozom az én Uramnak – nemcsak a földi főnöknek, hanem legfőképpen az Úr Jézusnak –, hogy arra használjon, amire akar. Én például sose kértem, hogy hova helyezzenek. Lehetett kérni, de akkor még úgy ment az egyházban, mint a katonaságnál: a püspök írt egy levelet, ami általában úgy szólt, hogy foglalja el itt és itt a segédlelkészi állást, és erről engem 48 órán belül értesítsen. Akkor elfoglaltam a helyem, értesítettem erről, és elkezdtem a munkát. Nem kértem sose, ezt egészen Istenre bíztam: oda helyezzenek, ahova ő akarja, úgyis ő dirigál a püspöknek is, hogy hova helyez majd. És azóta is igyekszem komolyan venni, hogy minden azon múlik, hogy nekem milyen szoros közösségem van Istennel, mert tőle kapok jó gondolatokat, tőle kapok fizikai erőt, betegségből gyógyulást, mindent, mondanivalót és szeretetet is. Nagyon fontos, hogy áthaladjon rajtam az ige, hiszen én is abból táplálkozom, amivel másokat táplálok,

és nagyon fontos ez a feltétel nélküli bizalom Isten iránt, hogy arra használjon engem, amire akar. Állítom, hogy ezért nem viselt meg engem a nyugdíjba menetel se. Többen kérdezték – ki óvatosan, ki provokatívan –, hogyan éltem át a nyugdíjba menetelt. Hát úgy, mint ahogy minden egyebet. Ez vele jár, ezt előre tudtam, ezt megbeszéltük akkor, amikor erre sor került, hát miért kellett volna, hogy megviseljen? Én az én Uram, Jézus Krisztus szolgája vagyok. Ez nagy kiváltság, ezért nagyon hálás vagyok. Ő addig használ, ameddig akar, és arra, amire akar. Arra nekem kell ügyelnem, hogy nehogy azt hig�gye a gumislag, hogy belőle fakad a víz. Én nem tudok senkin segíteni, még igazán megértő se tudok lenni, hogyha nem kapok Istentől segítséget.” Nagyon-nagyon szeretem a Magyar Református Egyházat Cseri Kálmán egész életében nagyon vigyázott arra, hogy friss és erős maradjon az Istennel való közössége. Küldetésének vallotta, hogy a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot a posztmodern ember számára is érthetően hirdesse igényes, szép magyar nyelven. A református egyházról így vallott: „Én nagyon-nagyon szeretem a Magyar Református Egyházat. Isten

ebbe helyezett, és ő tudja, hogy mit csinál. Elzavarni se lehetne innen, és amikor a hibáit, fogyatkozásait látom, azt is úgy nézem, mint azét, amit szeretek. Mint ahogy az ember a családtagjának is látja a hibáját, de azért nem hagyja ott.” A hívő embereket is érik csapások A lelkipásztornál a kilencvenes évek közepén diagnosztizáltak leukémiát, de betegsége csak tíz évvel később súlyosbodott meg annyira, hogy kórházba került. Erről az időszakról így beszélt. „A hívő embereket is érik csapások, próbatételek, de tudják, hogy ez nem véletlen. Amikor én élet-halál szélén voltam, tudtam, hogy akármi történik velem, arról az én Uram tud, nélküle nem történhet semmi. Ő úr a baktériumok fölött is, az orvosok fölött is, a fizikumom és lelkem fölött is, és ez nagyon nagy békességet ad az embernek. Szerettem volna minél előbb kijönni ezekből a mélységekből, de nem féltem attól sem, ha esetleg meg kell halni, mert tudtam, hogy akkor még közelebb kerülök Krisztushoz, akinek a közelsége eddig is a legtöbbet jelentette számomra az életben.” Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 29

Az újrakezdés öröme A teniszpólót palástra cserélte, de továbbra is szeretné elkerülni a vallási szakzsargont, a bennfentes utalásokat. Nemcsak az értelmiséghez kíván szólni, hanem a kétkezi munkásokhoz is. A korábbi, belvárosi Talipont lelkésze most a kőbányai Küllő lelkészeként, szombati beiktatása előtt mesélt arról, miként gondolkodik a misszióról.

30 • Karakter • parokia.hu

Két református közösség egymásra találását ünnepelték idén tavasszal a Külső-Üllői Úti Református Missziói Egyházközségben Kiss Sámson Endre missziói lelkész beiktatásakor. A fiatal lelkipásztor két éve vállalta a röviden csak Küllőként emlegetett gyülekezet építését. De nem egy személyben, hiszen sokan vele tartottak az egészen addig a nyolcadik kerületben működő Találkozási Pont Református Gyülekezetből (Talipont) is, amelynek korábban lelkipásztora volt. A fúziót nemcsak a gyülekezetek önfenntartási nehézségei indokolták, hanem az a szándék is, hogy a Talipont 35 év alattiakból, valamint a Küllő jórészt 50 év felettiekből álló közössége olyan gyülekezetté kovácsolódhat, ahol valamennyi nemzedék megtapasztalhatja, mit jelent Isten családjához tartozni. A lelkész szerint a vállalkozás sokak életében hitbeli megújulást eredményezett.

Növekedésnek indult A Talipontból több mint háromszor annyian érkeztek a Külső-Üllői úti gyülekezetbe, mint amennyien oda jártak. Az elmúlt két évben tovább növekedett az egyesült közösség, így tavaly szeptember óta minden vasárnap negyven felett volt az istentiszteletet látogatók száma – számolt be a lelkipásztor. „A növekedésnek több oka van. Ránk talált egy-két házaspár, akik korábban messzebbre jártak templomba, de voltak, akik nemrég költöztek a környékre, és éppen gyülekezetet kerestek. A közelben működött a Kőbánya-Újhegyi mis�szió, amelynek a megszűnésével nyár közepén néhány család bekapcsolódott hozzánk. Ez egyfajta gravitációs mezőt hozott létre, így más családok, érdeklődők is bevonódtak. Valamelyest megtelt a templom, azt lehetett érezni, hogy aki ide eljön, az nincs egyedül, hanem egy látható közösséghez csatlakozik.” Nagylelkű fogadtatás Igaz, volt lemorzsolódás is, hiszen a költözés miatt többen nem tudták vállalni, hogy követik a belvárosi közösséget új otthonába, míg a megfiatalodott gyülekezetnek otthont adó idősebbek között is volt, aki már nem érezte otthonosan magát a létszámában megduzzadt, stílusában pedig bizonyos pontokon megváltozott közösségben. Kiss Sámson Endre szerint azonban éppen az idősek rugalmassága és nagyvonalúsága tette lehetővé, hogy minél előbb kialakuljon az egységes gyülekezet új arculata. „Megindító, amit az egyik presbiterünk mondott nemrég: nem tudta ugyan elképzelni, hogyan tud két ennyire eltérő stílusú közösség együttműködni, de egyre növekszik benne a hála és az öröm, mióta elkezdett megtelni a templom. Rájött, hogy a közösség újbóli növekedése sokkal fontosabb, mint az, hogy minden ugyanúgy történik-e, mint eddig.”

Új zenei stílus A közös út kezdetén arról is dönteni kellett, hogy a változtatásokat fokozatosan vagy azonnal vezessék-e be a gyülekezetben. Kiss Sámson Endre elmondta: utóbbi mellett döntöttek, mert később talán nehezebb lett volna ezekre a lépésekre elszánniuk magukat. A délelőtt tíz órai istentisztelet fél órával később kezdődik, és az istentiszteleti éneklés is megújult. „Valamelyest továbbörökítettük a Talipont zenei világát, vagyis egyaránt éneklünk-játszunk régi és új református énekeket a dicsőítő csoport vezetésével néha dzses�szes, néha népies feldolgozásban. Ehhez az idősebbek is viszonylag hamar hozzáedzőttek. Sőt, amit eleinte türelmesen tűrtek, azt mára már meg is szerették.” Szolgáló közösség A talipontosok magukkal hozták a házi csoportok rendszerét is, ám a hétközi imaóra bevezetése mindkét közösség számára újdonság volt. „A fiatalabbaknak egyfajta lelassulást kellett megélniük, hiszen itt volt egy gyülekezet, saját hagyományokkal, szokásokkal, és nem írhattunk felül mindent. Ezzel együtt azt is felismertük, hogy egy hagyományos gyülekezetben is szükség van szolgálatokra, így akik itt maradtak, szinte valamennyien hasznosítják az Istentől kapott ajándékaikat a közösség javára” – számolt be a lelkész. Viszontagságos történet Minderre nem is kellett különösebben unszolni a gyülekezeti tagokat, hiszen mindkét korábbi közösség valamikori tagjai tisztában voltak vele: csak úgy nem maradnak fenn. A Külső-Üllői úti gyülekezet története során legalább háromszor újjászerveződött már. „A húszas évek végén alapították a gyülekezetet, de a második világháború közbeszólt. A negyvenes-ötvenes években ismét újjászervezték, lett egy barakktemp-

loma a Pöttyös utcai metrómegállónál, amit aztán a hetvenes években a metróépítéskor felrobbantottak. A nyolcvanas években ismét újraalakult a gyülekezetet, akkor épült fel ez a templom, és a közösség is növekedésnek indult. Akik ide járnak, tudják, hogy a növekedéshez szükséges a misszió. Ennek még keressük a módját ma is, hiszen a gyülekezet elveszítette a kapcsolatot a környékkel, és ezt valahogy ismét vissza kell építeni.” Misszió a lakótelepen A Bihari utcai templom és parókia Kőbánya Gyárdűlő részén helyezkedik el, a hagyományosan munkásnegyednek számító városrészben hozzávetőlegesen hétezren élnek. A gyülekezethez tartozik a tizenötezres lélekszámú, szomszédos József Attila-lakótelep is. Ez teljesen különálló városrészként működik, ahová sok fiatal család költözött az elmúlt években. „Tavaly kezdett el ott egyfajta missziós munkát Szabó István egyházmegyei beosztott missziói lelkész, vele közösen dolgozunk azon, hogy az ottani környék áldást nyerjen a református egyház, illetve egy majdan induló gyülekezet által. Azt remélem, hogy a Bihari úti anyagyülekezet is inspirációt merít majd az ottani misszióból, hogy úgy lássuk ezt az egész környéket, mint amivel Istennek tervei vannak.” Párhuzamos valóságok Kiss Sámson Endre úgy véli, hagyományos módszerekkel nehéz elérni ezeket a városrészeket, hiszen azok nem rendelkeznek református gyökerekkel. „Párhuzamosan él egymás mellett az itteni szekuláris ember és az egyház, nem találkozik a két világ. Legtöbbször nem is arról van szó, hogy az itt lakók ellenségesek volnának velünk szemben, hanem egyszerűen nem látják, hogy mit tudna hozzáadni az életükhöz az egyház. Mi ezen szeretnénk változtatni.”

Karakter • parokia.hu • 31

ják lelkészkollégáim, hogy a gyülekezeteikben sokan a gyerekekhez szóló részét várják az igehirdetésnek, mert az könnyen megragadható, praktikus, egyszerű és építő. Előfordulhat, hogy mi, lelkészek a teológiai képzés során alkalmatlanná válunk arra, hogy bizonyos emberek felé szolgáljunk. A mi gyülekezetünk elég nyitott, nem jellemző az értelmiségiek részéről felsőbbrendűségi érzés másokkal szemben, és nemcsak értelmiségi családok tudtak hozzánk szépen bekapcsolódni.”

A jobb házasságokért Házas kurzus indításával kezdték meg a missziót a lakótelepen élők körében – tette hozzá. „Összefogtunk az Anyahajó Kulturális Egyesülettel, amely fiatal édesanyáknak nyújt segítséget a gyermeknevelésben. Ők szerettek volna olyan tréninget meghirdetni, amely az apukákat is mozgósítja, ezért indítottuk el együtt a házas kurzust. Szinte azonnal be is teltek a férőhelyek, ezért azóta még egy turnus elindult. A kurzus mottója: Lehet jobb a házasságod! Minden alkalommal igényes vacsorával kezdjük az estét, majd előadás következik, a házaspárok pedig négyszemközt feladatokat oldanak meg. Szemmel láthatóan szeretnének jobbítani közös életükön. Bár ez még nem evangelizáció, csak előszoba ahhoz, amit képviselünk, már önmagában is gyógyító hatással bír, vagyis áldást jelent.” Szólni mindenkihez Noha egyre több a lelki egészségéért tudatosan is tenni akaró felnőtt, a valamikori munkásnegyedekben sokan élnek, akikhez meg kell találni az utat – hangsúlyozta a lelkész. „Én magam is sokat készülök az igehirdetésre, szeretem a mélyenszántó gondolatokat, ám ezek kön�nyen lehet, hogy elmennek a hallgatóság füle mellett. Időnként mond-

32 • Karakter • parokia.hu

Közösségi hit A gyülekezeti tagok egymásra találását olyan egyszerű gyakorlatok bevezetése is előmozdította, mint az, hogy az istentiszteleteket követően kávé, tea mellé invitálják őket. „Magam is fültanúja voltam annak, amikor az első ilyen beszélgetések alkalmával öt-tíz éve ide járó gyülekezeti tagok is bemutatkoztak egymásnak. A keresztyén hit közösségi dolog. Ebben még fejlődnünk kell, ráadásul az új érdeklődők integrálásának is kulcsa lehet, hogy van-e olyan alkalom, amikor kötetlenül tudnak találkozni, beszélgetni egymással az emberek.” A lelkipásztor hozzátette: pozitívum, hogy a korábbiakhoz képest alacsonyabbak az elvárások azzal kapcsolatban, mi

mindent kell megadnia egy gyülekezeti közösségnek. „Mivel a fiatalabb generációnak hatalmas igénye van a közösségre, maga a közösség is válhat egyfajta istenpótlékká. Ahol már nem az Ige, nem Isten van a középpontban, hanem az a baráti társaság, amire egy gyülekezetben szert lehet tenni. Ami valóban fontos, de nem helyettesítheti Istent.” Nyitott házi csoportok A lelkész úgy véli, a házi csoportoknak is nyitott, missziós szemléletű csoportokká kellene válnia, amelyek létszámnövekedés esetén osztódni képesek. „Ehhez el kell tudnunk engedni bizonyos kapcsolatokat, ha fontosabb számunkra a misszió, mint az, hogy kikkel érezzük közel magunkat egymáshoz. Az a vágyam, hogy a gyülekezet olyan testvéri közösség legyen, ahol emberek imádkoznak egymásért és ahol testvéri kapcsolatok alakulnak ki.” Felkészíteni a szenteket Ezt előmozdítandó szerinte a tanítványozásban is meg kell erősödniük. A lelkész feladata, hogy felkészítse a szenteket a szolgálatra – mondja az efézusi levélre hivatkozva (vö. Ef. 4. rész, 12. vers). „Ez jelenthet csoportvezetést, bibliatanulmányozást, ima-

szolgálatot, imádságot vagy istentiszteleti szolgálatot is. Nagy örömömre nálunk a gyülekezeti tagok olvassák fel a lekciót az istentiszteleten, az elején ők imádkoznak, és a gyülekezet zenekara szolgál. A szolgálat nemcsak lehetőség, hanem egyfajta Istentől jövő meghívás is. Neki szolgálunk azzal, amink van, és mindenkinek van valamije, amit be tud dobni a közösbe.” Őszinte barátságok Fontos kérdés az is, mit jelent a hit megélése a mindennapokban. Kiss Sámson Endre arra biztatja a gyülekezeti tagokat, hogy legyenek kitartóak munkatársi és baráti kapcsolataik ápolásában, hiszen túl nagy a távolság a templom és a civil élet különböző szegmensei között, így csak az őszinte érdeklődésen alapuló barátságok lehetnek alkalmasak arra, hogy a gyülekezeti tagok Istenhez vezessenek másokat.

Mintha már ott ülnének Kiss Sámson Endre igehirdetőként törekszik arra is, hogy a prédikációk – amennyire csak lehetséges – hívőket és nem hívőket egyaránt megszólítsanak. Szeretné elkerülni a vallási szakzsargont, a bennfentes utalásokat. „Tim Keller New York-i presbiteriánus lelkész mondja: ha azt szeretnénk, hogy nem hívők is feltűnjenek a gyülekezetben, úgy kell prédikálni, mintha már ott lennének. Akkor a jelen lévő hívők azt érzik, hogy ezt ennek és ennek az ismerősüknek is hallania kellene, mert ez nekik is szólna. Nekem ez szenvedélyem. Néha persze jobban sikerül, néha kevésbé.” Ünnepi légkör Szabadság, kísérletezés és kegyelemközpontúság jellemzi a gyülekezeti atmoszférát – Kiss Sámson Endre két éve éppen ezeket a célokat tűzte ki maga és a közösség elé. „Bizonyos formákat megtartottunk, másokat elengedtünk. A teniszpólót palást-

ra cseréltem, és az első évben elgyászoltam a gyülekezetplántáló lelkész szerepét. Elfogadtam, hogy most egy küzdelmekkel teli gyülekezet lelkésze vagyok, egy átlagos lelkész, akinek itt van feladata, és megláthatja a szépséget ebben a szolgálatban is. Az igehirdetéseken és az általam képviselt lelki vezetésen keresztül szeretném itt is a kegyelmet középpontba állítani. Remélem, mindenki érzi a gyülekezetben nemcsak azt, hogy a bűneinktől Isten kegyelme által szabadulhatunk meg, hanem azt is, hogy még a jócselekedeteinkkel sem érdemelhetjük ki ezt a kegyelmet. A legtöbb igehirdetés középpontjában ez áll, ezért az istentiszteleteink légköre ünnepi. Ez az úrvacsoráinkra is igaz: a bűnvallást követően az úrvacsora vétele már nem a vezeklést jelenti, hanem azt a felszabadult örömöt, amit az újrakezdés lehetősége ad.” Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 33

A fonál, ami összeköt Összekötötték a kellemest a hasznossal, imádkozó közösségüket pedig roma fiatalokkal, kárpátaljai gyülekezetekkel és leprás betegekkel is. Egy börtönben tett fogadalomról, politikailag üldözött hímzésről és a pletyka felszámolásáról is meséltek nekünk a Kálvin téri gyülekezet kézimunkakörébe járó asszonyok.

34 • Karakter • parokia.hu

„És látsz százezer nagymamát, hogy gombolyítja fonalát” – otthonos érzést önt szavakba az ismert dal, melynek találó a címe is: Hazafelé. Mert van abban valami megnyugtató, ha a nagyik fonalat gombolyítanak. Ők persze nem mindig tudják, ezért jó lenne minél többször lelkükre kötni: nem feleslegesek, sőt, nélkülük olyan szál hiányozna a nemzedékek szövedékéből, ami nélkül valami végérvényesen felbomlana. És mi úgy fáznánk akkor! Azt nem tudom, hány nagymama él szerte a Kárpátmedencében, sem azt, a Kálvin téri templom vonzáskörzetében hányan teszik fel szemüvegüket szürkületkor is, hogy ha kell, lámpafénynél is kötögessenek, de egy biztos: a református gyülekezet kézimunkakörébe járó idős asszonyok között engem is otthonos érzés fogott el. Verőfényes napsütés, délelőtt tíz óra van. A nagymamák egymás után érkeznek a gyülekezet emeleti termeinek

egyikébe, váltanak néhány szót, majd szorgosan munkához látnak. Így van ez minden hónap második szerdáján. Egy darabig aktuális kézimunkáikon dolgoznak, azután felvételről meghallgatnak egy igehirdetést, végül pedig imádkoznak. Igazi testvéri együttlétről van szó, hiszen egy jó kávé és néhány szelet sütemény mellett arról is szó esik, kivel mi történt legutóbbi találkozásuk óta. „Számon tartjuk egymást, tudjuk, kinek vizsgázik épp az unokája, vagy ki milyen műtét előtt áll, és imádkozunk egymásért meg a szeretteinkért. A legnagyszerűbb az egészben, hogy itt pletyka nincs! Ezt Klárika nagytiszteletű asszony nem is engedné” – számol be Panyik-Tóth Lajosné Klári néni, aki vidékre költözésük óta Tápióságról jár az összejövetelekre. Közben az egyik asszony kávéval kínál, Klári néni cinkosan biccent felé: „Jó barátságban vagyunk, mi ketten különösen is cukkoljuk egymást.” Majd ismét hímzésébe mélyed: „1985 óta járok ide, akkor még nem tudtam kézimunkázni, mindent itt tanultam” – meséli. „Eleinte a lepramisszió számára kötöttünk két méter hosszú, tíz centi széles fáslikat. Gyakran otthon is, míg leültem pár percre megpihenni.” Most éppen könyvjelzőt hímez, azt mondja, alig győzi, olyan sokat visznek belőle. A kalocsai motívumok a kedvencei, itt sajátította el a technikát. Ma már leginkább csak ő foglalkozik hímzéssel a körön belül, azt mondja, többen voltak, de öregszenek. Neki is kiesett tavaly fél év, mert mindkét szemét műtötték. Már fáslik sem készülnek, túl költséges a postázásuk, a lepramisszió az utóbbi időben más módon segít a rászorulóknak. Az asszonyok főként takarókat kötnek, hol a roma szakkollégium számára, hol a gyülekezet üdülőjébe vagy épp egy idősek otthonába. Ott jártunkkor ezekhez gombolyítják a fonalat a nagyik. Egyikük szemében kis szomorúság tükröző-

dik, ahogy a kezében tartott félkész pulóverről fejti le a szálakat. „A férjemnek kezdtem kötni, de már nem volt rá szükség” – mondja csendesen az asszony. Az önzetlen segítségre viszont mindig is szükség volt, és még lesz is. A hímzőkört a gyülekezet korábbi lelkipásztorának, Molnár Miklósnak az özvegye – szintén Klári néni – alapította még a nyolcvanas évek elején. Azt mondja, azért hogy közösséget formáljon a református asszonyokból. „Ehhez jól jött, hogy valamit dolgozhatunk, mert a munka jobban összehozza az embereket. Korábban tésztagyúrással foglalkoztak az itteni asszonyok, és miután arra már nem volt lehetőség, és a kézimunka hozzám is közelebb állt, megpróbáltam erre motiválni őket. Sokan kötöttek akkor már a lepramissziónak, először velük találkoztunk, hogy együtt kézimunkázzunk. Később csatlakoztak a hímzőasszonyok is, akik segítettek a szintén adománynak szánt hímzések szakszerű elkészítésében. Hogy valami szakértelmem legyen, én is beiratkoztam egy tanfolyamra, ami megint nagy segítség volt. Idővel megsokszorozódott a létszám. Vidéken a kert köti le az embereket, itt, a pesti bezártságban meg erre volt lehetőség, és szívesen is jöttek, különösen a magányos özvegyasszonyok.”

Ezek a harmincas-negyvenes években született nők még az iskolában megismerkedhettek a kézimunkázással, nem is beszélve az otthon rájuk hagyományozódó alapokról. Majd ahogy a tudásuk gyarapodott, egyre több kézimunkájuk lett, amit értékesíteni kezdtek. „Dolgoztunk ide a gyülekezetnek a templom és a termeink díszítésére, azon kívül készítettünk párnákat, terítőket is. A munkáját mindenki hazavitte, így készült annyi, hogy karácsonyi vásárokat tudtunk tartani” – idézi fel Klári néni. A befolyt összeget a gyülekezet céljaira fordították. „Vettünk számítógépet, nyomtatót, faxot, hozzájárultunk az építkezéshez, a balatonszemesi üdülő berendezéséhez, és az itteni vendéglakás megújításához is. A karácsonyi vásárok bevételei eleinte nagyon szépek voltak, öt-hatszázezer forint is befolyt egy-egy alkalommal.” De gyakran a kezeik közül kikerülő darabokkal ajándékozták meg a rászorulókat. „Az elmúlt évek alatt elég sokan dolgoztunk a hímzőkörben, jó ideig egyszerre negyvenen is, és volt, aki nagyon gyorsan haladt. Egy asszonyunk rendszeresen járt Kárpátaljára, és látta, hogy sok gyülekezetben nagyon szegényesek a szószéktakarók és a templomi terítők. Előfordult, hogy csak régi függönymaradékból készítették ezeket.

Karakter • parokia.hu • 35

Ő sokszor – anélkül, hogy előre szólt volna erről a gyülekezeteknek – a legközelebbi látogatáskor meglepetésként adta át a munkáinkat nekik. Mások baráti alapon kérték a segítségünket, így több magyarországi gyülekezetnek is készítettünk templomi garnitúrákat.” A gondosan dokumentált darabok elő is kerülnek a fényképalbumból. Klári néni eközben mesél az úri hímzésről is, amelyhez szintén értettek, és egykor sokat készítettek is az itteni református asszonyok. „Száműzött kézimunka volt ez a szocialista rendszer idején, hiszen a régi, úri osztályt idézte már a hímzés elnevezése is, amelyről csak elítélően tudtak szólni. Pedig az úri hímzés sajátosan gyönyörű, sok arannyal készül. Lorántffy Zsuzsannáék a templomi terítőket mind úri hímzéssel varrták ki, onnan maradtak ránk ezek a szép minták is.” A fejedelemasszony udvaráról aztán éles váltással egy komor börtöncellára terelődik a szó. A hímzőkör egyik legszebb, egyben első szimbolikus darabja a Kálvin téri templomot díszítő pelikánmintás garnitúra. A Krisztus-szimbólum egy valódi szabadulástörténet mementója – meséli Klári néni. „Nemrég megalakult kézimunkakörünket a nyolcvanas évek elején megkereste két asszony a gyülekezetből azzal, hogy szeretnének a

36 • Karakter • parokia.hu

templomba úrasztali terítőt és szószéktakarót készíttetni. Ők ugyanis az ötvenes években együtt raboskodtak a kalocsai női börtönben politikai fogolyként. Ott hamar kiderült számukra, hogy mindketten a Kálvin téri templomba járnak, így megfogadták, ha kiszabadulnak, készítenek ide egy úrasztali terítőt. Két-három év múlva kijöhettek a börtönből, aztán mindketten mentek a maguk útján. A nyolcvanas évek elején találkoztak egy evangelizáción, egymásra ismertek, és akkor feléledt bennük a vágy, hogy megvalósítsák, amit megfogadtak. Akkoriban a templomunkba járt Fél Edit néprajzkutató is, így hozzá küldtük el ezt a két asszonyt, hogy adjon nekik tanácsot. Adott is nekik

egy rábaközi mintát, így elkészülhetett a bordó pelikános terítő a hozzá illő szószéktakaróval. Gondoltuk, a terítőt majd kézről kézre adjuk tovább, de az első asszony, aki elkezdte varrni, nagyon sok örömet talált a varrásban, szinte sírva kérte, hadd hímezhesse ki ő. Reggel korán felkelt, és minden örömét, bánatát belevarrta, imádkozott és énekelt közben. Nyolc hónap alatt kivarrta. A szószéktakarót ketten varrták, ezt a sort hímezve bele: Tebenned bíztunk eleitől fogva. A két asszonynak ez volt a kérése, hiszen a börtönévek alatt mindvégig az Úrban bíztak, aki ki is hozta őket onnan. Ezeket a darabokat a mai napig is használjuk.” A kézimunkakör asszonyai olyan szép munkát végeztek, hogy erre hozzáértő szemek is felfigyeltek – teszi hozzá Klári néni. „A templommal szemben volt itt egy népművészeti bolt, amelynek a vezetőjével nagyon jó viszonyt ápoltunk. Ő munkát ajánlott az asszonyoknak, de mindenki tiltakozott: pénzért nem szeretnének hímezni, csakis ingyen, szeretetből.” Csakhogy ma már lényegesen kisebb a kereslet a kézimunkákra, Klári néni azt mondja, próbálnak hasznos és a modern berendezési tárgyakhoz is jól illő darabokat készíteni, főleg párnákat, terítőket, táskákat, takarókat. Ám a hímzőkörbe is egyre kevesebben járnak. „Két-három asszony van

már csak, aki tud hímezni, de a csoport szívesen jár össze a mai napig, a közösség miatt együtt maradtunk. Barátságok szövődtek, néhányan összejárnak ezen kívül is, amikor pedig együtt vagyunk, leginkább kötögetünk.” Hogy ki az, aki felveszi és továbbgombolyítja a fonalat, továbbra is kérdés. Az asszonyok próbálták felkelteni fiatal gimnazisták és teológusok érdeklődését is. Klári néni úgy véli, a leendő lelkésznék egy hasonló kör indításával nemcsak közösséget kovácsolhatnának, de gondoskodhatnának a gyülekezetek ízléses berendezéséről is, miközben tovább éltetnék a gazdag népművészeti hagyományt. Ő bízik benne, hogy a folyamatosan változó divat világában egyszer ismét teret hódítanak a népi motívumok – árulta el. „Bízom benne, hogy ha szükség lesz rá, akkor feléled a kézimunkakör. Ha hímezni nem is – mert az roppant időigényes –, de az asszonyok mindig szeretnek dolgozni valamit. Megbeszéltük, hogy az utolsó közülünk egyszer majd bezárja az ajtót, és a lábtörlő alá teszi a kulcsot, mi pedig reméljük, hátha lesz valaki, aki kiveszi onnan, és újra kinyitja ezt a termet. Ez már nem a mi ügyünk, hanem az Úristené.” Biztató jel, hogy egy fiatal családanya nemrégiben vette magának a bátorságot, és ellátogatott a Kálvin téri kézimunkakörbe. Palástiné Simonffy Krisztina elismerte, kicsit tartott tőle, hogyan talál majd közös témát az idős hölgyekkel, és a hímzéshez is alig-alig értett, de már első alkalommal nagyon jól érezte magát. „Volt egy ezeréves járóka, abba beletettük a kislányomat, Veronkát, én pedig hímeztem és füleltem, miről beszélgetnek az asszonyok. Nekem jólesik ehhez a korosztályhoz kapcsolódni, kicsit nagyszülőpótlékok is nekem ők. Az én nagyszüleim a húszas években születtek. Jó annak a mentalitásnak az ölelésében, amit ezek az asszonyok

is sugároznak, főként ezért járok ide, nem is annyira a hímzés miatt.” Krisztina azt mondja, oda-vissza termékennyé tehet egy csoportot, ha több generáció tölt együtt időt. „Jártam baba-mama körbe is, hasonló helyzetben lévő fiatalasszonyok, édesanyák körébe, ami szintén jó volt, de ott értelemszerűen mindig ugyanazok körül a problémák forogtak a gondolataink. Itt viszont egészen más nézőpontokat ismerhetek meg, hallhatok arról, régen hogy küzdöttek meg a mindennapi dolgokkal az asszonyok. Inspiráló és megindító a történeteiket hallani, kifejezetten erőt ad.”

A művészettörténész úgy látja, a hímzőkör egyfajta archaikus közösségként működik. „Manapság egy asszonynak egy családot is nehéz összetartani, hát még olyan asszonyokat, akik vidékről zarándokolnak el ide hihetetlen egészségi állapotban, hogy imádkozzanak és dolgozzanak. Klári néninek ez sikerül. A közös tevékenység keretbe fogja a beszélgetést és az imádságot is. Van egy-két asszony, akinek a véleményét a közösség elfogadja, az ő szavukra adnak a többiek is, és igyekeznek követni őket. Ez erkölcsi vázat is ad a közösségnek, mert ezek a véleményformáló asszonyok nem hagyják, hogy mások megszóljanak valakit.” Ezek után nem meglepő, hogy nehéz olyan utódot találni, aki a további-

akban minden tekintetben alkalmas vezetője lenne a kézimunkakörnek. Krisztina szerint reménykeltő, hogy sok nő végez kreatív tevékenységet jövedelem-kiegészítésként, vagy ha másért nem, saját otthona csinosítására. „Amiért nagyon szeretem ezt a kört, az az, hogy itt ugyanezt a munkát másokért végezzük, így nemcsak egymással kapcsolódunk, de minden megajándékozott emberrel is” – fűzi hozzá. Hogy ez mennyire igaz, azt én is tanúsíthatom: oldalamon egy mezőségi mintás válltáskával távozom a kézimunkakörről a verőfényes tavaszi napsütésben. De nem csak ez az oka annak, hogy úgy érzem: többel megyek, mint amivel jöttem. Azóta ha ránézek, nemcsak a minta elevenedik meg, de megannyi történet is, amit a Kálvin téri asszonyoktól hallottam – akik összekötötték a múltat és a jövő nemzedékeit. A Kálvin téri gyülekezet kézimunkaköre minden hónap második szerdáján találkozik délelőtt 10 órától. Az asszonyok szeretettel várják az érdeklődőket! (Cím: 1091 Budapest, Kálvin tér 7.) Jakus Ágnes

Karakter • parokia.hu • 37

A hallgati ember Azt mondták róla, soha nem hagyta el a száját szitokszó. Kérdezték is tőle, mi történik, ha nagyon megharagszik. – Akkor hallgatok – felelte. De

ha

nagyon-nagyon

megharagszik? –

faggatták tovább. – Akkor még jobban hallgatok – zárta le. Kétszáz éve született Arany János, a magyar költészet zseniális művésze. Bizonyosságot az irodalomban lelt Arany János nehéz és bizonytalan korban élt. Az elbukott 1848-as forradalom után minden kiszámíthatatlanná vált az országban. Az ezernyolcszázötvenes években a magyarság közel volt ahhoz, hogy a politikai és nemzeti reménytelenség nirvánájában merüljön el. Hogy ez nem következett be, abban nagy része volt Arany János költői alkotásainak – olvasható a Nyugat egyik számában 1917-ből. Műveinek döntő többsége az abszolutizmus idején született. Azt mondják róla, hogy bizonyosságot az irodalomban lelt. Kortársai mélyen tisztelték, de utódainak is méltó példaképe volt. Szívszorító belegondolni, hogy jó néhány évtizeddel halála után Radnóti Miklós a Buda halála című alkotását vitte magával munkaszolgálatra, hogy erőt meríthessen belőle… Toldi jobbágyai voltak Családja ugyanabból a faluból származott, ahonnan a költő legnagyobb

38 • Karakter • parokia.hu

hőse, Toldi Miklós. Az Aranyok a Bihar megyei Nagyfaluban jobbágyai voltak a Toldiaknak, csak később költöztek Nagyszalontára, ahol Arany János 1817. március 2-án látta meg a napvilágot. Szüleinek, Arany Györgynek és Megyeri Sárának tíz gyermeke született, de csak a legidősebb, Sára, és a legkisebb, János maradt életben. Akkoriban még szokás volt, egy gyerek halála után a következőnek is ugyanazt a nevet adni. Az Arany családban ő volt a második, akit Jánosnak kereszteltek. Nővére már asszony volt a kis János születésekor, és a saját tejével is táplálta öccsét, mivel negyvenöt éves édesanyjuk elgyengült a szülésben. A hamuba írt betűk Szegény, református család voltak, kicsiny, szűk udvarú házban éltek. János csendes gyermek volt, szívesebben üldögélt otthon, nem igazán játszott a többi gyerekkel. Apja hamuba írt betűkkel tanította kisfiát olvasni. Arany György kálvinis-

ta ember volt, jól ismerte a Bibliát, ennek köszönhetően János első olvasmányai közé a Szentírás és a zsoltároskönyv tartozott. „Mire iskolába adtak, hova mód nélkül vágytam, már nemcsak tökéletesen olvastam, de némi olvasottsággal is bírtam, természetesen oly könyvekben, melyek kezem ügyébe estek. (…) A tanító, megpróbálván, rögtön, amint felvettek, elsőnek tett osztályomban, s e helyet folyvást megtartottam. A többi tanítók és növendékek a nagyobb osztályokból, sőt külső emberek is, csodámra jártak, s én nem egy krajcárt kaptam egy vagy más produkcióm jutalmául” – írta. Nemes célok, munkátlan élet? Érzékeny lelkű gyermekként nemcsak testvérei halála, hanem a család szűkös anyagi helyzete miatt is igyekezett minél kevésbé terhelni szüleit. Kezdettől fogva nemcsak diák, hanem tanító is volt. Tizennégy évesen már maga tanította az alsóbb osztályokat, mialatt

ő maga is továbbtanult. Akkor hagyta el először Nagyszalonta határát, amikor a Debreceni Református Kollégiumba ment továbbtanulni. Bár itt is osztályelső volt, a kollégiumot elhagyta, és színésznek állt. A vándorszínészettől azonban hamar elment a kedve, mert míg ő nemes célokat látott a színészetben, addig a többiek csak a kalandos és munkátlan életet. „Komédiás tanító” Egyik álmában holtan látta anyját, és ez győzte meg arról, hogy hazainduljon. Gyalog, éhesen, fázva tette meg a 275 km-es utat kilenc nap alatt. Apját megvakulva találta, anyja még élt, de két héttel később kolerában meghalt. Apjával maradt Szalontán, egy ideig nővére gondoskodott róluk, majd egy jóakarója segítségével segédrektori munkát kapott a helyi iskolában, igaz, nehezen, mert az esperes kijelentette, hogy amíg ő él, „komédiás tanító nem lesz Szalontán”. Arany azonban hamar rászolgált a bizalomra. Rövidesen aljegyző lett, és azt tartották róla, hogy Dárius kincsével sem lehet megvesztegetni. Csak akkor kezdett verseket írni, amikor a munkája kevésbé kötötte le,

vagy ha végre akadt valaki, akivel az irodalomról beszélgethetett. Első nagyobb műve az Elveszett alkotmány volt. Egyik leghíresebb alkotását, a tizenkét énekből álló Toldit pályázatra írta. A Toldi akkora sikert aratott, ami egy csapásra ünnepelt költővé tette, és a jeles írók figyelme is felé fordult. Petőfi Sándor az elsők között köszöntötte egy szenvedélyes versben, majd öt hónappal később személyesen is megismerkedtek. Igaz barátság szövődött közöttük, pedig két ellentétesebb embert nehezen lehetett volna találni. Arany János volt a támasza Petőfinek a Szendrey Júliáért folyta-

tott küzdelemben, sőt a gyermekük keresztapja lett. Rajongtak érte Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt néhány verset és kisebb elbeszélést írt a folyóiratokba, majd nemzetőrként teljesített szolgálatot. „Tenni kevés, de meghalni volt esély” – mondta. Míg Petőfi harcolt, addig gondoskodott költőtársa családjáról is a sajátja mellett, hiszen ekkor már megszületett két gyermeke: Juliska és Laci. Aranyt nagyon bántotta Petőfi halála és az özvegyének újbóli férjhezmenetele is. A világosi fegyverletétel után nem tartóztatták le, rövid bujdosás után közéleti szerepet nem vállalva visszatérhetett Nagyszalontára. Két évvel később a református egyház hívására a nagykőrösi református gimnáziumban a magyar és latin nyelv és irodalom tanárává választották, és 1851 őszén egész családjával Nagykőrösre költözött. A hely mezővárosi létéből fakadó parlagiasságával feloldhatatlan ellentmondásba került tehetsége, tíz éven keresztül mégis lelkiismeretes és pontos tanár volt, tanítványai rajongtak érte. Nagykőrösről Budapestre Nagykőrösről politikus jó barátja és Deák Ferenc segítségével került Pestre, ahol a Kisfaludy Társaság

Karakter • parokia.hu • 39

Midőn a roncsolt anyagon Diadalmas lelked megállt; S megnézve bátran a halált, Hittel, reménnyel gazdagon Indult nem földi útakon, Egy volt közös, szent vigaszunk A LÉLEK ÉL: találkozunk!

elnöke és a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztője lett. Deák azt mondta: szégyen lenne Magyarországnak, ha nem tudna Arany Jánosnak független életet biztosítani Budapesten. Arany azonban nem volt boldog a fővárosban. Egyre betegebb lett, látása, hallása romlott, a feje zúgott, mégis lelkiismeretesen dolgozott tovább. Próbálkozott még lapindítással, de a Koszorút kétéves működés után megszüntette, ahogy a Magyar Tudományos Akadémia a titkárává választotta. Irodalmi munkássága jelentős volt: művei, műfordításai mellett Arany körvonalazta először tisztán és világosan a magyar hangsúlyos verselés törvényeit és versformáit. Széll Kálmánok Arany János visszavágyott Pestről Szalontára, hiszen oda adta férjhez szeretett lányát, Juliskát is. Micsoda különös játéka a sorsnak, hogy két nagy magyar költő lányát egy-egy Széll Kálmán vette feleségül: Vörösmarty Mihály lányát, Ilonát Széll Kálmán, az államférfi, Arany Juliskát pedig egy másik Széll Kálmán, a nagyszalontai református esperes vette nőül. Arany János óriási sorscsapása volt, hogy lánya, Juliska 1865-ben, fél évvel kislánya, Széll Piroska születése után meghalt. Sírján a magyar irodalom egyik legszebb sírverse olvasható:

40 • Karakter • parokia.hu

A kitüntetések Arany János semmi másra nem vágyott, csak írni. 1867-ben, a kiegyezés évében sajtó alá rendezte életművét. Ferenc József császár kétszer is kitüntette a magyar költőfejedelmet: először az Arany Érdemkereszttel, amire a költő egy fricskával reagált, majd a Szent István Rend kiskeresztjével tüntette ki, amit szintén vissza akart utasítani, de báró Eötvös József figyelmeztette: jogában áll a rendjelet nem hordani, de visszautasítani nem. Egy anekdota szerint egy főrend Andrássy Gyula miniszterelnökkel beszélve nehezményezte az Aranynak adományozott rendjelet, mondván, hogy ez a rendjel eddig csak igen magas rangúaknak járt ki. Mire Andrássy ezt felelte: „Meg tudná mondani excellenciád, ki volt Raffaello korában a külügyminiszter?” A menedék Arany Jánosnak számos jelentős alkotása született 1865 után, kései művei zajos sikert arattak. A költő szívesen üldögélt a Margit-szigeten, itt írta – többek között – a Toldi szerelmét. Arany egyik menedéke a zene volt. A másik a magányos, Duna-parti sétái, melyeket sohasem mulasztott el. A hetvenes években kiújult hörgőgyulladása, egyre súlyosbodott betegsége. 1877-ben leköszönt hivataláról, de az Akadémia nem fogadta el a lemondást, Arany pedig ettől kezdve két éven át nem fogadta el a főtitkári fizetést. Mikor 1879-ben fölmentették, még arra is nehezen volt rávehető, hogy a neki megadott tiszteletbeli főtitkári cím mellé legalább az addig használt lakását

megtartsa. Arany visszahúzódva élt, csupán egyetlen nyilvános eseményen akart megjelenni: barátjának, Petőfi Sándor szobrának leleplezésén. Végül az október 15-i szoboravatáson még jobban megfázott, és 1882. október 22-én otthon, karosszékében érte a halál. Utca, szobor, csillag Arany Jánost az egész nemzet gyászolta. Az Akadémia előtt tízezres tömeg gyűlt össze, koporsója körül az egyetemi ifjúság állt díszőrséget. A 65 éves költőt a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra. Ravatalánál Gyulai Pál, Szász Károly és Török Pál református püspökök tartottak gyászbeszédet. Később a Margit-szigetről áttelepített tölgyeket ültettek a sírja fölé. Arany János szobra ott áll a Nemzeti Múzeum kertjében is, utcák, intézmények sokaságát nevezték el róla. 2002ben egy kisbolygó is az Arany nevet kapta, az apró égitestet egy magyar csillagász fedezte fel. Az ember tiszte, hogy legyen Békében, harcban ember. Méltó képmása Istennek, S polgára a hazának, Válassza ott, válassza itt A jobbik részt magának. (Arany János) Összeállította: Fekete Zsuzsa Képek: Ráday Könyvtár, MTI

Egy palacknyi derű Jókedvű szőlőből lehet jó bort készíteni – ez a titok, vallja Mészáros Pál borász. A szekszárdi szőlősgazda tavaly elnyerte az év borásza címet, és az ő gazdaságáé lett az év szőlőbirtoka elismerés is. A református presbiter Istennek ad hálát a jó termésért, de sok mással is megajándékozta a Teremtő – minderről szekszárdi pincéjében mesélt nekünk.

Csendes, szerény embernek ismerik Mészáros Pált, akinek szavain szakértelem és évtizedes tapasztalat szűrődik át – de jó adag derű is. „Ezt – mármint a szőlészetet, borászatot – másként nem is lehet csinálni” – vallja. Fél hektárral indult, ma már százhúsz hektáron gazdálkodik. Munkájáról elragadtatással beszél: „A szőlő levele olyan, mint az ember tüdeje. Ha hagyjuk zöldellni a tőkét, akkor az jól érzi magát. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor rásüt a nap a levelekre, csillogó pára veszi körül az ültetvényt.” Elmondásából is érződik: teljes odaadással végzi munkáját. Pedig a számos hazai és nemzetközi díj birtokosa is zöldfülűként kezdte egykor. „Amikor megnősültem, kaptam a szüleimtől egy hatszáz négyszögöles kadarka-

Karakter • parokia.hu • 41

ültetvényt. A lányokat bútorral ajándékozták meg, a fiúkat meg szőlővel, így egészíthettük ki a keresetünket. Harmadévre termőre fordult a szőlőm, és az addigi munkám is megtérült.” A Mészáros Borászatban ma már több mint húszfajta bort termelnek, de nemcsak a prémium kategóriás borok minőségiek. A termelő számára ugyanis fontos, hogy mindenki jó bort igyon. Ahhoz pedig tudásra és megérzésekre egyaránt szükség van. „Akárcsak a szőlő, a bor is élő anyag, folyamatosan változik. Rá kell érezni, hogy egy-egy házasítás vagy kezelés mit eredményezhet. Gyors döntéseket kell hozni és gyorsan kell cselekedni is, mert egyetlen hiba is komoly veszteséget okozhat.”

Alázat és bátorság – talán ez a titka a tavalyi év borászának. Munkáját a szakma krémje is elismeri, hiszen a díjra somellier-k, hegyközségek vezetői és a Borakadémia tagjai javasolták többedmagával együtt. A szakma fortélyait Mészáros Pál a szüleitől leste el, ükapjáig visszamenőleg felmenői biztosan szőlészettel foglalkoztak. Tőlük indult el annak a lenyűgöző történetnek is a szála, amely a Mészáros Borászat krónikájának talán legszebb fejezete. „A borok olyanok, mintha a saját gyermekeim lennének, mindegyiket

42 • Karakter • parokia.hu

szeretem, de a legkedvesebb számomra a Szent Grál Kadarka. Isten vezérelte a kezem, hogy megmentettük ezt a tőkét. A birtokon találtam rá, nagyapám egykori szőlejéből való. Túlélhette a filoxéravészt is, mert egy teraszszélen kapaszkodott meg. Édesapám kékfrankost telepített az ükapámtól származó régi ültetvény helyére, de kértem, hogy ezt az egy tőkét mentsük meg. Három tőkét beoltottunk vele, meg is eredtek. Egy genetikai vizsgálaton később kiderült, hogy ez a szőlő felerészben csókaszőlő, ami egy ősi magyar fajta. Véletlenül fedeztem fel, a középkorból maradt itt. Magyarországon Mészi Kadarka lett a neve, az EU-ban is levédettük. Amikor megkóstoltuk a belőle készült borunkat, annyira ízlett, hogy azt mondtuk: kétezer éve keresik a Szent Grált, nem találják, de

mi ebben az egy tőkében megtaláltuk. Most már öt hektáron termeljük ezt a bort. A címkéjére természetesen a református kehelyt rajzoltattuk.” A bor hasonlít a készítőjéhez – szokták mondani. A Mészáros-borokat névadójuk szerint az teszi egyedivé, hogy szeretettel készítik őket. „Ha mi szeretjük a bort, amit készítünk, a fogyasztók is szeretni fogják, ez átadódik valahogyan. Mészárosék szállítanak az Egyesült Államokba, Nigériába és Spanyolországba is – a szőlősgazda azt is elárulta: erre a legbüszkébb, mert szerinte a spanyol borok a legjobbak. Ezek után nem túlzás állítani, hogy Mészáros Pál pincészete a magyar borok hírnevét öregbíti szerte a világon. „Ez egyfajta felelősséget ró ránk”

– fűzi hozzá. Hogy mennyire sokat számít a marketing, azt Mészáros Pál és családja idejében felismerte. A szőlősgazda fiának adja tovább a stafétabotot, azt mondja, Péter jól ért a borokhoz és a kereskedelemhez is, éppúgy, mint Zsanett lánya, aki a Mészáros Borházhoz közeli négycsillagos szállodát vezeti. Akkor építettek új telephelyet, amikor a családi pincében már nem tudták feldolgozni a megtermelt szőlőmennyiséget. De a vásárlók szerettek volna bort is kóstolni, ezért volt szükség egy új erjesztőpince mellett borházra. A borkóstolók pedig hozták magukkal az igényt a vacsorára és a szálláshelyre is. A bor élelmi cikk – hangsúlyozza Mészáros Pál, nem arra való, hogy lerészegedjen az ember. Legjobb a családi asztalnál vagy baráti társaságban felbontani egy palackot. „Amerikai kutatások szerint a férfiaknál naponta négy, a nőknél két deciliter minőségi bor fogyasztása az ideális. Ennél több már árt a szervezetnek.” A szőlősgazda szívesen tölt időt a látogatók között a borkóstolók alkalmával, azt mondja, szereti az embereket. Olyannyira, hogy ami vállalkozását illeti: nem alkalmazottakban, hanem munkatársakban gondolko-

dik. Majd mesélt a régi szüretekről is, amikor a családok még maguk végezték a munkát. „A nap közös reggelivel kezdődött, együtt is ebédeltünk, és mire lement a nap, a szőlőt leszedtük, ledaráltuk és kádakba öntöttük. A gyerekek mindig nosztalgiáznak, mert ilyenkor összejött a család, itt voltak az unokatestvérek, és ők jót játszottak a szőlő körüli erdőkben, dióztak, szaladgáltak...” Bár a szép emlékek már a múltéi, az évek során szárba szökkent egy másik – lelki – család is. Mészáros Pál tősgyökeres református, a szekszárdi gyülekezet presbitere. „Amikor a lelkészünk és a családja ideköltöztek, kijelöltünk az udvaron egy területet, ahová gyümölcsfákat ültettünk

a gyerekeiknek. Elhívtunk más kisgyerekes családokat is, hogy amikor később eljárnak ide hittanra, a gyerekek ráismerjenek a fára, amit ők ültettek. Várakozáson felüli sikere volt.” A gyülekezet a feltöltődés helye számára is – árulja el a szőlősgazda. Derűs ember, így ő is jó hatással van környezetére – állítják ismerői. Kompromisszumkészsége, higgadt érvei rendszerint előmozdítják a közös célok elérését a presbitériumban is. A gyülekezetnek pedig rendszeresen ajánl fel úrvacsorai bort, de csakis vöröset. A bortermelő vidéken elképzelhetetlennek tartják, hogy fehér bort töltsenek a kehelybe. Beszélgetésünk során arról is megbizonyosodhattam, Mészáros Pál mindenért Istennek ad hálát. Hivatásáért is, amely boldoggá teszi. „Mindig mondom, hogy a Bibliában sok szó esik a szőlőről, a borról, a fügéről, az olajfáról és a búzáról. Ezek a növények valahogy kultikus erővel bírnak. Úgy hiszem, a szőlő és a bor ezek közül is kiválasztottak. Tanúsíthatom, hogy aki velük dolgozik, boldog ember.” Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 43

Vedd és olvasd! Könyvajánló

Sorsfordító imádságok Cseri Kálmán utolsó könyvében Ábrahámtól Jézuson át az első gyülekezet létrejöttéig vezeti végig olvasóit az imádság kérdésén: Mikor, mennyit, hogyan érdemes imádkozni? Milyen az igaz imádság? Meg lehet tanulni imádkozni? Érdemes-e erről gondolkozni, beszélni ma, amikor a kevés szabadidőt olyan sok színes programmal lehet kitölteni? A szerző recept helyett a „nagy imádkozók” példáját kínálja fel segítségül kételyeink eloszlatására. Elolvasása után bizonyosak lehetünk abban, hogy az imádságnak igenis van célja és értelme. A bibliai személyek imádságain túl a könyv végén az egyháztörténet tárházából is láthatunk példákat, melyek igazolják: mindig is voltak és ma is vannak, akik tapasztalják, hogy Isten meghallgatja imádságaikat. S hogy mi a titkuk? A történetek olvasása során erre is fény derül. A könyv a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg.

Nagy családi gyermekbiblia Az egész család számára kínál közös programot a Kálvin Kiadó Nagy családi gyermekbibliája. Valódi lelki táplálék a gyermekeknek, amely megállja a helyét a magyar könyvpiacon, hiszen megjelenését tekintve is színvonalas kiadvány – mondta róla Pompor Zoltán gyermekirodalom-szakértő, a kiadvány lektora. Az illusztrációk között elrejtett mai tárgyakat ábrázoló részletek megteremtik a hidat a Biblia világa és a ma élő gyermekek között. A történetek szereplői legtöbbször a családjukkal együtt jelennek meg a képeskönyv lapjain, ezzel is bevonva mindenkit a legkisebbektől a nagyszülőkig. A kiadványt magyar nyelvre Szabó T. Anna József Attila-díjas költő ültette át. A gyerekek hálásak érte, mert érdekes és nem „szájbarágós”. Másik előnye, hogy a szerző egyszerű nyelvezettel, tőmondatokban ír, így nemcsak könnyen érthető, de a gyermekek fantáziáját is engedi szabadon szárnyalni – nyilatkozta a könyvbemutatón a fordító.

44 • Karakter • parokia.hu

Mindig imádkozni Az imádság a legrövidebb út. Lehet Istenhez menni sokféle úton, a fő utcán, fényesen, lufit eregetve, parádés ruhában, jó cselekedeteinkkel, érdemeinkkel, – jó sokáig eltart, míg odajutunk. Amikor Jézus azt mondja, hogy mindig imádkozni kell, akkor azt mondja, hogy az imádság az, ami Istennel egyenesen összeköt – mondta Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök az imádságról 2013-ban egy igehirdetésében. „Sokak kérésének teszek eleget a Miatyánkról mondott igehirdetések közzétételével melyek Budahegyvidéken hangzottak el néhány esztendeje. Az imádság egyenes út Istenhez, közzellét a mindig jelenlévőnél, kéréseink megosztása az örökkévalóval és megerősödés kegyelmes ígéreteiben” – írja idén megjelent könyvének előszavában. A kötet az Úrtól tanult imádság üzenetét veszi végig kilenc fejezeten keresztül, megjelenését a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatta.

Tízparancsolat? Hogyan lehet a tízparancsolatot nem a tiltás, hanem a szabadság felől értelmezni? Lehet megkötés helyett felszabadító biztatás? A 2015/2016-os tanévben a kolozsvári református egyetemi misszió által indított előadássorozat rövidített változata az Erdélyi Református Egyházkerület és az EXIT Kiadó közös kiadványa. A parancsolatokhoz fűzött igemagyarázatokra reflektáló szerzők között találunk szociológust, lelkészt, irodalomtörténészt, dramaturgot, orvost és jogászt is. A kötetben olvashatunk az erdélyi magyarok meghurcolásáról a kommunizmus ideje alatt, a társadalmat sújtó korrupcióról a Székely Mikó Kollégium története kapcsán, végiggondolhatjuk, hogyan kapcsolódhat össze politika és istenkáromlás vagy milyen lenyomatai vannak az egyes világvallásokban a Ne ölj! parancsolatnak. A kötetet Adorjáni László karikatúrái teszik teljessé.

A bemutatott könyvek megvásárolhatók egyházkerületünk könyvesboltjában Budapesten, a Ráday u. 28-ban.

Karakter • parokia.hu • 45

Amikor a gyerek beszélni tanul Van élet a pelenkán túl – így hirdeti baba-mama körét a budahegyvidéki református gyülekezet. Kedd délelőttönként babák és mamák jó társaságban töltődhetnek, a szülők pedig gyakorlati segítséget kapnak a gyermeknevelésben is – legutóbb éppen arról esett szó, hogyan tanulnak meg a gyerekek beszélni és miként orvosolhatók a beszédhibák.

46 • Karakter • parokia.hu

Pocaklakók, tipegők és már kismotorral közlekedő kisfiúk és kislányok érkeznek a budahegyvidéki gyülekezet barátságosan berendezett kuckójába. Nemcsak babák és mamák, de a papák is letelepednek a játszószőnyegre, köztük Ablonczy Tamás, a gyülekezet ifjú lelkipásztora. „Bár sem baba, sem mama nem vagyok, a hetem egyik színfoltja mégis a baba-mama kör” – árulja el. „A mai alkalom speciális, hiszen logopédus vendéget hívtunk. Általában azonban úgy zajlik a baba-mama kör, hogy kinyitjuk a Bibliát, beszélgetünk az igéről, miközben a gyerekek játszanak, zsibonganak. Az anyuka mindeközben nyugodtan bepelenkázhatja vagy megszoptathatja a gyerekét, nincsenek kötöttségek. Nagyjából 15-20 édesanya jár ide a gyermekével, de természetesen egyszerre nincs itt mindenki. Gyakran változik a közösség, hiszen ha a gyerek óvodás lesz, az anyuka visszamegy dolgozni, de olyan is akad, aki egymás után több gyereket szül, és évekig jár hozzánk.”

Hivatás: anyaság és szakma Akárcsak az öt kisfiút nevelő Csiszár Nóra. „A sok régi ismerős, a biztonságos környezet és a változatos programok miatt járunk ide már évek óta nagy örömmel. A mai alkalom is rendkívül érdekes volt, öt fiam közül kettő járt logopédushoz diszfóniával és raccsolással” – számol be a korábban szinkrontolmácsként dolgozó édesanya, aki legkisebb fia óvodába kerülésére készülve fontolgatja a visszatérést a munka világába. „Szeretnék emberekkel foglalkozni, szép, értelmes munkát, de úgy, hogy közben ne sérüljön az otthoni szolgálat sem. Hiába kellemes emlék az a sok-sok jó mesekönyv, amit többször felolvastam a gyerekek örömére, már hiányzik a szellemi kihívás. A baba-mama körben számomra ez már kifutó év, azonban a szívemben mindenképpen elviszem a kapcsolatokat, és találkozunk vasárnaponként is az istentiszteleteken.”

közösséget, nagyrészt ez húzza a szívemet Budahegyvidékre. Albérletben lakunk, és mindig oda lyukadunk ki, hogy jó lenne itt maradni” – mondja egy kétgyermekes anyuka. Felföldi Lídia szerint nagy megtartó erő a gyülekezeti közösség. „Intelligens embereket ismertem meg itt, és örülök, hogy együtt lehetünk. Rózi kislányuk születése óta ugyan kissé nehézkesebb eljárni a baba-mama körbe, de a gyerekek is nagyon szeretik, és mi, szülők a lelkiéletünk mellett a mindennapi dolgainkat is megbeszélhetjük itt. Az alkalmakhoz kapcsolódó Ige vezetést ad mindebben.” Ahogy az a szakértelem is, amellyel Zentai Orsolya logopédus, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XI. kerületi Tagintézményének munkatársa közvetlenül és érthetően tanácsolta a kérdéseiket bátran vállaló szülőket. Szó esett a beszédfejlődés szakaszairól, a gyakori beszédhibákról, a napirend szerepéről a gyermeknevelésben, a digitális világról, a szókincsfejlesztésről, a cumizás ártalmairól és az apa szerepéről az anyanyelv-elsajátításban. Biztonságos környezet Minden gyermek más és más, de a biztonságos környezet megteremtése elengedhetetlen, annak egyik legfőbb tartópillére pedig a rugalmas napirend, amelyhez jó, ha ünnepnapokon is tartják magukat a családok.

Megtartó közösség Hogy mennyire nagy sikere van a baba-mama körnek, arról sokat elárul, hogy van olyan család, amelyet az tart a kerületben, hogy tagjai a gyülekezet közösségében lelki otthonra leltek. „2009 óta élünk a XII. kerületben, itt esküdtünk, és itt keresztelték Sári lányunkat, aki februárban lesz hároméves. Szeretem ezt a

Zentai Orsolya elárulta, ő nagyobbik gyermeke napirendjéhez igazította a kisebbikét, és ez bevált. A szakember elmondta, a beszédfejlődésben ezen kívül meghatározó szerepe van: az anyanyelvnek, az édesanyának és a meséknek. „Az a szülő, aki sokat mesél, énekel a gyermekének, kiviszi a játszótérre, időt tölt vele, már biztosítja a támogató környezetet. Jónak tartom a ringató foglalkozásokat is pici korban, én is jártam a gyerekeimmel. Itt az anyuka nincs egyedül, énekelnek, mondókáznak, és kap egyfajta mintát a közösségi együttlétekhez.” A sírástól a beszédig A beszédfejlődés igen hamar megindul, mindenki rendelkezik a nyelvelsajátítás képességével, ami megfelelő nyelvi inger hatására meg is történik. Az első hat hétben a sírásé és az első hangoké a főszerep. A csecsemők próbálgatják beszélőszerveiket, játszanak a nyálukkal, tapogatják a szájpadlásukat, cuppognak. Először a magánhangzók jelennek meg, majd a gagyogás első szakaszában a magánhangzók és a mássalhangzók együttesen vannak jelen. Később már csak az anyanyelvünkre jellemző hangzókat utánozza a gyermek. 9–12 hónapos korban jelennek meg az ún. előszavak – véletlenszerűen megjelenő szavak ezek, melyeket a környezet értelmesnek minősít. Egy-másfél éves kor között a kritikus szókincs ötven szó minimum, az alatt nem indul meg a szavak kombinációja és nem tud a nyelvtan fejlődni. Másfélkétéves kor körül jellemző a szókincs-robbanás, ekkor a gyerekek már ragozzák a szavakat, megnevezik, mit látnak, ha rámutatunk egy-egy képre. Ezután folyamatosan bővül a szókincsük, és egyre több dolgot megértenek – magyarázta a szakember. Átmeneti beszédhibák Vannak élettani beszédhibák, melyek „ahogy jöttek, úgy el is múlnak”, de az gyanakvásra adhat okot, ha hosszú

Karakter • parokia.hu • 47

ideig stagnál a gyermek beszédfejlődése, hiszen két-három hónap leforgása alatt is számos változásnak be kell következnie. Míg régen hároméves korra kellett megszólalnia a gyerekeknek, addig ma már két-két és fél éves korban elkezdenek foglalkozni azokkal, akik még mindig nem beszélnek. Egy ilyen korú gyermek aktív szókincsébe mintegy ezer szónak kell beletartoznia. „A jó beszéd feltétele az ép idegrendszer, beszédszervek és az ép hallás. Sokszor az elhúzódó hurutosság vagy egy fülzsírdugó az oka annak, hogy egy gyerek nem hall megfelelően” – magyarázza Zentai Orsolya. Cumizás Sokszor azonban csak az az oka a hibás kiejtésnek, hogy túl sokáig hagyják a gyermeket cumizni, különösen az a káros, ha cumival a szájában beszél. A szakember szerint háromévesnél nagyobb gyermeknek napközben már semmiképp sem szabad a szájába cumit adni. „A cumi fogazati elváltozásokat okozhat, fogszabályzásra lehet szükség, és a beszédfejlődést is gátolja. Gyengíti a száj körüli izmokat, ami miatt sok gyereknek nyitva marad a szája a cumi lerakása után is. Könnyebben megbetegszenek, mert szájon át veszik a levegőt” – magyarázta Zentai Orsolya.

48 • Karakter • parokia.hu

Lelki okok Ha a veleszületett beszédképesség kibontakoztatásához minden feltétel adott, akkor is előfordulhatnak beszédhibák. Ezek gyakran lelki okokra vezethetők vissza – ilyen a dadogás, a diszfónia (rekedtség) és a mutizmus (a gyermek egyáltalán nem beszél vagy csak bizonyos emberekhez szól). Ezeket leghatékonyabb, ha logopédus és pszichológus csapatmunkában kezeli eltérő látásmódjuk miatt – mondta a szakember. Apanyelv? Bár anyanyelvről beszélünk, meglepő módon a beszéd apai ágon öröklődik, ezért előfordulhat, hogy a gyermek megismétli az édesapja kisgyermek-

kori beszédhibáit. „Ha gubanc keletkezik egy gyerek beszédében, akkor a logopédus rákérdez, hogy az apának milyen volt a beszédfejlődése, esetleg dadogott-e, mert ez megjelenhet a gyereknél, persze, nem törvényszerűen” – mondja a logopédus. Előfordulhat, hogy egy gyermek az otthoni környezetben raccsol, míg a logopédiai foglalkozáson kifogástalanul ejti az r hangot. Ez esetben meglehet, hogy az egyik szülőnél nem hallja az r-t megfelelően, ezért nem ejti ő sem. A gazdagabb szókincsért Ahogy a hallás hat a beszédre, úgy a mesehallgatással kapcsolatos figyelemzavarnak is lehet csupán az az oka, hogy a gyermek egyszerűen nem ért bizonyos szavakat, kifejezéseket. Az mindenképpen jó, ha a figyelme lekötésére nem okostelefont adunk a gyerek kezébe vagy nem a tévé elé ültetjük, de másra is szükség van a szakember szerint. „A Bogyó és Babóca meg az Anna, Peti, Gergő hároméves korban nagyon jók, de hétévesen már mást is kell olvasni, hogy gyarapodjon a gyermek szókincse.” Persze, a szülőknek sem kön�nyű eligazodni a könyvek között, és a gyerekek között is óriásiak a különbségek. Vannak, akik már háromévesen szívesen hallgatnak népmeséket, mások inkább csak leporellókat

lapozgatnak, és csak nagycsoportban érnek meg rá. A szakember azt mondja: nem szabad siettetni senkit, ne hasonlítgassuk a gyerekünket másokhoz, hiszen minden gyereknek megvan a maga tempója. Ő maga Deákné B. Katalin könyveit ajánlja, mert a szülőknek jó eligazítást, a gyerekeknek pedig hasznos feladatokat adnak a fantáziát, a beszédkészséget és az olvasásértést illetően. Zene és sport A szakember azonban óva int attól, hogy teletűzdeljük a gyermek napirendjét különfoglalkozásokkal. Szerinte egy óvodás vagy kisiskolás gyermeknek nem a különórák vagy az elsajátított idegen nyelvek száma használ a legtöbbet, hanem a zene és a sport. A zenében megvan a ritmus, a dallam, a nyelv, figyelmet és hallást igényel, a beszédfejlődés pedig összefügg a mozgásfejlődéssel. Ő maga is gyakran konduktorral dolgozik együtt, a foglalkozás mindig a mozgásfejlesztéssel veszi kezdetét, utána a gyermek sokkal fogékonyabb a logopédiára is. SNI

Zentai Orsolya a sajátos nevelési igényű gyermekek (röviden: sni) fejlesztésével kapcsolatban elmondta: a leglényegesebb, hogy ha valami gond adódik, minél előbb szakemberhez kerüljön a gyermek. „A családok sok nehézségen átmennek, de ha kellő empátiával viszonyulunk hozzájuk, akkor megérzik, hogy segítséget kaphatnak tőlünk, és ha a gyermek megszereti a vele foglalkozó gyógypedagógust és fejlődik, akkor könnyebben feldolgozza a család is, hogy valahol elakadt” – vallott szakmájáról.

Tippek Bár érdemes az ingyenesen igénybe vehető logopédusi segítséget igénybe venni, van néhány fogás, amellyel a szülők is segíthetnek gyermeküket észrevétlenül is fejleszteni – adott ötleteket Zentai Orsolya a beszélgetés lezárásaként. „Nemcsak a rajzolás, hanem a varrás, és különösen fiúknál a gyöngyfűzés és vasalás, a mézeskalácssütés, a nudligyúrás vagy a gyümölcssaláta-készítés fejleszti a beszédet is serkentő finommotorikát. Az elkészült alkotás és a finom ízek motiválják a gyerekeket, csakúgy, mint a játék. A raccsolás leküzdésében segítenek például a nagy levegőt

igénylő feladatok: az orrfújás megtanítása, a játékos buborékfújás, a gyertya elfújása vagy a szélkerék fújása, hiszen az r hang képzéséhez is sok levegő szükséges.” A gyerekek máris készen állnak, hogy újabb kalandban legyen részük, most már a számukra legbiztonságosabb közegben: otthon. Lassan felöltöztetik őket, a kismotorok is leparkolnak. Talán a legközelebbi baba-mamán már megmutathatják, mi újat tanultak az eltelt időben – ám ahogy a szakember mondta: mindennek megvan a maga ideje, hiszen az sem jó, ha egy gyerek sietve tanulja meg, ami rá vár.

A Budahegyvidéki Református Egyházközség baba-mama köre kedden délelőttönként 10 órától, a hároméves kor alatti gyermekek foglalkoztatója, a Ringató pedig péntekenként 9.30-tól, valamint 10.15-től várja az édesanyákat és a gyermekeket. További információt a gyülekezet honlapján találhat. Riporter: Fekete Zsuzsa Szöveg: Jakus Ágnes Képek: Fekete Zsuzsa, Jakus Ágnes

Karakter • parokia.hu • 49

Érett döntés fiatalon Egyre későbbre tolódik a házasságkötések időpontja, a nők kevéssel harmincéves koruk előtt, a férfiak pedig harmincnégy éves koruk után házasodnak a statisztikák szerint. Duráczky Bálint és felesége, Andrea megcsúfolták a papírformát: huszonhárom évesen kötötték össze életüket, és ennek már öt éve. A fiatal házaspárt otthonában látogattuk meg.

50 • Karakter • parokia.hu

Szembement a trenddel Bálint és Andrea, hiszen néhány év együtt járás után úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább, és örök hűséget esküdnek egymásnak. Bálint szociológus, egyetemi oktató, Andrea pedig óvodapedagógusként dolgozik. Otthonuk éppoly barátságos, mint ők maguk, szívesen fogadnak, sokat mosolyognak, nekem mégis úgy tűnik, hogy a házasságról beszélgetni legalább olyan nehéz dolog, mint jól csinálni. Nekik azonban ez is megy! Együtt fejlődtünk Egy osztályba jártunk a gimnáziumban,két-három év elteltével pedig barátokká váltunk – kezdi történetüket Andi. – Később azt vettem észre, hogy egyre többet keressük egymás társaságát, míg végül szerelem szövődött közöttünk.

Bálint szerint ez csupán a történet rövid kiadása. – Ha visszagondolok a kezdetekre, nekem nem ezek a momentumok jutnak eszembe – mondja. – Már kiskoromban is úgy gondoltam, hogy az az élet rendje, ha a szerelmesek összeházasodnak. Amikor Andival összebarátkoztunk, éreztem, hogy ő olyan lány, akivel el tudnám képzelni az életemet. Közösek voltak a barátaink, és Andi elvitt a számára fontos helyekre is, például a gyülekezete ifijébe. Nagy öröm volt vele lenni, hiszen nemcsak én mutathattam meg neki a világot, hanem ő is tanított engem, együtt fejlődtünk, és ez jó alapja volt a kapcsolatunknak. Zárkózott lányt feleségnek? A fiatalok azt mesélik magukról, hogy Bálint beszédesebb, nyitottabb személyiség, a visszahúzódó lánynak éppen ez a közvetlenség tetszett meg. A férj viccesen közbeveti, hogy ha az ember feleséget keres, akkor jó, ha inkább csöndes, zárkózott lányt választ magának. – Andi nagyon-nagyon szép, és ez kiemelendő szempont. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a világ nagy kérdéseiben teljesen megegyezik a felfogásunk, vagyis egyformán gondolkodunk a hitről, az életünk céljairól, a családról, a karrierről, és hasonló a világnézetünk.

Szándékosan nem használom a politika szót, de fontos volt mindkettőnknek, hogy az elvek, ami alapján megítéljük a dolgokat, azonosak legyenek. Számos példát láttunk arra, hogy ha különböző világnézetűek a házasfelek, az nagyon megronthatja az életet. Életünk alapja Andi szerint a kezdettől fogva erősek voltak az alapok, mert hasonló családi háttérből érkeztek, és ugyanazokat az értékeket vallják a szüleik is. – Nálunk kiemelkedően fontos a család szerepe, a szüleim erre mindig odafigyeltek – magyarázza Andi. – A mai napig is szoros a bátyámmal és a nővéremmel a kapcsolatom, és a szüleinktől láttuk az Istennel való kapcsolat fontosságát is. Ez volt az életünk alapja. Bevallom, nagy bajban lettem volna, ha a szüleim ellenezték volna a kapcsolatunkat Bálinttal, mert nagyon fontos nekem a véleményük és tizenévesen biztos, hogy nem mertem volna szembeszállni velük. Hála Istennek azonban nagyon szeretik Bálintot, szó sem volt ilyesmiről! Váratlan lánykérés Bálint jó szociológushoz híven úgy definiálja családját, hogy átlagos, budapesti, középosztálybeli, értelmiségi család, amiben egy kívülálló semmi különöset nem találhat. – Szoros családi kötelékeink vannak, segítünk egymásnak a bátyámmal, egy átlagosan normális család vagyunk – jelenti ki. A lánykéréssel azonban alaposan meglepte szüleit, mert nem beszélt nekik a terveiről, és úgy fogalmaz, hogy nem is volt a levegőben a házasság kérdése. – Egy montenegrói kirándulás alkalmával kértem meg Andi kezét, mert úgy éreztem, hogy itt az idő, most már az egyetem végeztével felelősséget tudok vállalni magunkért. A szüleimnek telefonon jelentettem be

a lánykérés tényét, és szinte meg sem tudtak szólalni. Talán érezték, hogy valami nagyobb megerősítésre vágytam, mert néhány perc múlva visszahívtak, és mondták, hogy kibontottak egy pezsgőt az egészségünkre, és velünk együtt örülnek otthon. Az összecsiszolódás Házasságuk elmúlt öt évéről szólva azt mondják, hogy az első időszak az összecsiszolódásé volt. Andi szerint bármennyire jól ismerték egymást, amikor az esküvő után összeköltöztek, nagyon sok dolgot kellett megtanulniuk és elfogadniuk.

Közben apróbb vita támad abban a kérdésben, hogy veszekedőseknek titulálhatják-e magukat, Andi szerint igen, Bálint szerint egyáltalán nem. – Ha két ember összeköltözik, abból nagyon sok kényelmetlenség adódik. Nekem azelőtt sosem kellett otthon magamról gondoskodni, gyakorlatilag nem mostam, nem mosogattam, és nem én intéztem a bevásárlást. Amikor összeházasodtunk, ez természetesen nekem is a feladatommá vált. Szerencsére Andi hozzá volt szokva a házimunkához, a bevásárláshoz, és nagyon jól helyt tudott állni ezekben a dolgokban. A házasságkötés után nekem is meg kellett tanulnom mindezt. Megosztjuk a feladatokat, és igyekszem segíteni, ahol

Karakter • parokia.hu • 51

tudok. Remélem, nem csinálok több kárt, mint hasznot! Konzervatív családmodell Andi azt mondja, hogy nagyon szeretnek közösen tevékenykedni, főzni, bevásárolni, de valóban nehéz volt belerázódni a közös életbe, hiszen huszonhárom évig másként éltek. – Ráadásul én szeretek korán lefeküdni: este tíz órakor már aludnék, Bálint pedig akár hajnal egyig is fent van. Ebben is kompromisszumokat kellett kötni, és összehangolódni. Bár hiszünk a konzervatív családmodellben, Bálintnak egyáltalán nincsenek olyan elvárásai, hogy mindennap mossak, főzzek itthon. Sosem vágta a fejemhez, hogy esetleg miért nincs kivasalva egy ing. Nagyon jó természetű férj – mondja, és szeretettel pillant Bálintra. Meddig lehet minden tökéletes? A Duráczky házaspár tehát szépen belerázódott a közös életbe. Nincs vita a családi kasszán, Andi ügyesen kezeli a pénzt, ráadásul kivételes helyzetben vannak, mert kaptak használatra egy kis lakást, így szép helyen, panorámával a Budai Várra nézve kezdhették meg közös életüket. Nem kell albérletre vagy lakáshitelre költeniük, tisztességes munkájuk van. Andi mondja is, hogy sokszor megfordult a

52 • Karakter • parokia.hu

fejében, náluk minden túl tökéletes. – Jó a családi hátterünk, egymásra találtunk fiatalon, összeházasodtunk, szeretjük egymást, a munkánkat, a családunkat, minden stimmelt. Gondolkodtam is, vajon meddig lehet ez így. Aztán megkaptuk a nehézséget, amikor néhány évvel ezelőtt azon kezdtünk gondolkodni, hogy bővülhetne a kis családunk. Hiába szeretnénk kisbabát, eddig nem sikerült. Sok kapcsolatban ez szakítópróba, mi azonban úgy érezzük, hogy a küzdelem megerősíti a kapcsolatunkat. – Sok szomorú időszakunk volt, olyan is, amikor átsírtunk egy egész napot, de másnap már újult erővel tudtunk továbbmenni. Keressük Isten akaratát ebben is – teszi hozzá Bálint. – Bennem megfogalmazódott a kérdés – veszi át a szót Andi –, hogy nekünk miért nem ad gyereket az Isten. Ez igazságtalan! De visszatekintve az elmúlt évekre mégis azt kell mondanom, hogy megvan ezzel is a terve. Lehet, hogy más utat szán nekünk. – Nekem nagyon sokat jelentett egy bibliai ige – folytatja Bálint –, ami szerint Isten kezében nemcsak az élők vannak, hanem azok is, akik még meg sem születtek. Ennél megnyugtatóbb igét el sem tudok képzelni. Ez megtanított arra is, hogy nem kell a saját döntéseinket olyan fene nagy jelentőségűnek gondolni! Tenni kell

a dolgunkat, aztán Isten majd gondoskodik rólunk. Ha lesz saját gyerekünk, annak is örülünk, de ha nem így lesz, akkor majd örökbe fogadunk. Van még idő A fiatalok azt mondják, hogy a gyerekvállalási nehézségek is megerősítették őket abban, hogy érdemes volt korán házasodni, hiszen még csak huszonnyolc évesek, bőven van idejük a gyermekáldásra. Addig is igyekeznek tartalmasan tölteni mindennapjaikat, élénk közösségi életet élnek a budahegyvidéki református gyülekezetben, és önkéntességre, jótékonykodásra is jut idejük bőven. Nyolc éve járnak Kárpátaljára, ahol ifjúsági tábort szerveznek egy kis faluban, hogy segítsék a szegénységben élő gyerekeket. Közben egymásra is figyelnek, és ha úgy érzik, hogy többet vállaltak a kelleténél, beiktatnak egy-egy randinapot, amikor a városban találkoznak munka után. Mi kell a jó kapcsolathoz? Andi arról beszél, hogy a munkán kívül szinte minden tevékenységük közös, hiszen együtt járnak sportolni, és nagyjából azonos a baráti körük is. A különbözőségekről szólva Bálint úgy fogalmaz, hogy eltérő a vitakultúrájuk, és erre a kijelentésre azonnal felpezsdül a beszélgetés. – Kevés dolgot látok az életben, ami miatt érdemes lenne vitázni – állítja Bálint. – A jó kapcsolathoz, a nagy veszekedések elkerüléséhez türelemre, jóhiszeműségre és szelídségre van szükség. Ha ez a három dolog megvan, akkor ez átsegít a feszültséggel teli pillanatokon. A jóhiszeműséget külön hangsúlyoznám. Mondjuk ha egy barátom azt mondaná, hogy látta Andit egy fiúval, akkor inkább hinnék Andiban, mint a barátomnak, anélkül, hogy Andit megkérdezném. Tudom, hogy Andiban nincs semmi rossz szándék, amivel ártana a kapcsolatunknak. – Bennem nincs meg az a fajta jóhisze-

műség, mint Bálintban – folytatja Andi. – Én bizalmatlanabb vagyok. Fordított esetben, ha azt hallanám, hogy Bálintot egy lánnyal látták, én rögtön felhívnám telefonon, hogy igaz-e.

A kísértésről A kísértés ellen védekezni kell, de arról, hogy hogyan, eltér Andi és Bálint véleménye. A fiatalasszony szerint meg kell előzni, hogy kialakuljon ez az érzés, a férj viszont azt mondja, hogy neki bizony nem is lenne kedve odadobni az elmúlt tíz évet bárkiért. – El sem tudom képzelni, hogy mást szeressek, ha valamilyen kísértés felvetődne, akkor is eszembe jut, hogy miért lennék olyan idióta, hogy tönkretenném a házasságomat, amit mindketten értékesnek tartunk. Ezt a tíz évet már senki nem veheti el tőlünk! Bolondok? A fiatalok gyakran beszélgetnek a házasságról kortársaikkal. Általában

abból az alapállásból indul a beszélgetés, hogy miért voltak olyan bolondok, hogy huszonhárom évesen megházasodtak. A válaszuk egyszerű: az élet természetes rendje az, hogy egy férfi és nő együtt éljen, a házasság pedig sok mindentől megvéd. Ráadásul, ha a férfi és nő szeretik egymást, a házasságnak köszönhetően a legszebb éveiket is együtt

tölthetik el! Vagy talán várnunk kellett volna harmincéves korunkig, csak azért, mert ma így szokás? – szegezik nekem a kérdést. A választ azonban nem én adtam meg. Erről szólt az interjú. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 53

A miérttől a hogyanig Tizenhét évnyi szolgálat után elfogadta egy másik gyülekezet felkérését, így a lelkipásztor egy létszámában nagyobb, szolgálatáról széles körben ismert gyülekezet élére állt. Mivel jár a váltás? Meddig terjed egy lelkész elköteleződése? Miért jó a megszokottból az újba lépni? – kérdéseinkre Morva Ákos, a szigetszentmiklós-újvárosi gyülekezet lelkipásztora válaszolt. 54 • Karakter • parokia.hu

Miután Harmathy András és felesége, Harmathy Ágota elvállalták a szentendrei református gyülekezet lelkipásztori szolgálatát, korábbi gyülekezetük, a szigetszentmiklós-újvárosi református közösség új lelkipásztor után nézett. Hamar meg is találták, akit kerestek Morva Ákos pilisi lelkész és felesége, Morváné Cserna Anett hittanoktató személyében. A négygyermekes házaspár nyolc hónapja él a Pest megyei településen, a családfő azt mondja: nem bánták meg döntésüket. Felfrissült „Nagyon jót tett tizenhét év után új szolgálati helyen újat kezdeni” – fogalmazott érdeklődésünkre Morva Ákos. „Egy lelkésztársam, aki hasonló cipőben jár, egyszer azt mondta: tizenöt-húsz év után már azt is tudta, mit fognak tőle kérdezni a gyülekezet tagjai. Valószínűleg ők meg ennyi idő után azt tudják már, hogy a föltett kérdésre a lelkész mit válaszol, annyira megismerik egymást. Ez persze önmagában nem rossz, és nem azt jelenti, hogy ne lehetne három-négy évtizeden át ugyanazon a helyen szolgálni, de nekem

ez a váltás nagy felfrissülést jelentett. Fontosnak tartom, hogy akárhol vagyok, jó szívvel tudjam végezni a szolgálatomat.” Lelkészi hűség A lelkész elköteleződése kulcskérdés, már csak azért is, mert gyülekezete addig nem fog odaállni pásztora mellé és mögé, amíg nem látja az odaszánását – véli Morva Ákos. „Ám ezzel együtt is lelkészként elsősorban Isten elhívott szolgái vagyunk, Ő állít az őrhelyünkre addig, ameddig ezt jónak tartja. Sokáig azt gondoltam, hogy az aktív szolgálati időszakomat végig Pilisen töltöm majd, de Isten ezt másképp tervezte.” Elengedni egymást A váltás azonban nem is olyan kön�nyű. A lelkészcsalád és a gyülekezet élete ideális esetben annyira mélyen összefonódik, hogy egy új szolgálati lehetőséggel is csak óvatosan számolnak. „Ennyi idő után nehéz abba belegondolni, hogy esetleg nekem és a gyülekezetnek is javára válna a változás. Egy ilyen szolgálatihely-váltás azért is komoly próba, mert kiderül, hogy az emberek kihez kapcsolódnak elsősorban: Istenhez vagy a lelkészhez.” Morva Ákos elárulta: eleinte benne is ott motoszkált a hűtlenség érzése, de azt mondja, Isten békességre juttatta döntésében. „Amikor Pilisen bejelentettük a változást, a gyülekezeti tagok úgy reagáltak: az egyik szemük sír, a másik nevet. Elveszítjük a lelkészünk, a vezetőnk, a támaszunk, a bizalmasunk; másrészt pedig tudjuk, hogy ez Istennek az elhívása, akarata – mondták.”

gálati helyet kerestünk, komor, téli időben látogattunk el a jelölt pilisi gyülekezetbe. Amikor a település határához érkeztünk, kisütött a nap. Ez még többször megismétlődött. A feleségem azt mondta: Ákos, talán ez a napsütés is erre vezet bennünket. Évekkel ezelőtt elmondtuk ezt a presbitereknek, akkor egyikük felesége szólalt meg: ez a nap a gyülekezetünkben azóta is süt. Ezt mi is így éreztük. Hiszen ahogy az egyik elöljáró fogalmazott: az ott töltött tizenhét év alatt belőlem lelkész, belőlük pedig gyülekezet lett. Ez is igaz, hiszen missziói egyházközség volt a pilisi, amikor megkezdtük a szolgálatot. Én pedig egy Ákosból gyülekezeti lelkipásztor lettem.” A kevés is elég „Amikor lelkésznek hívott el Isten, akkor abban adott megnyugvást számomra, hogy ne a kamaszkori személyes vágyamat valósítsam meg, hogy megváltoztassam a világot. Az a nagy teljesítmény, ha egy kis közösségben segítesz embereknek; az bőven elég a világ megváltoztatásához. Ezért tudtam jó szívvel végezni először egy kis közösség, az inárcsi ifjúsági csoportjának a vezetését, majd a pilisi szolgálatomat is” – magyarázza a lelkipásztor.

Fokról fokra Morva Ákos arról is beszélt, hogy eddigi pályáján fokról fokra egyre több bízatott rá. Segédlelkészi éve után megerősödve állt a pilisi szolgálatba, és a szigetszentmiklósi felkérésről is azt mondja: egy évtizeddel ezelőtt még nem érezte volna alkalmasnak magát ehhez hasonló feladatra. „Ami nagyon jó érzés ebben, hogy Isten bátorít: most, negyvenhárom évesen vagy abban a korban, hogy a férfierőd következő állomása lehet egy újabb kihívás.” A miérttől a hogyanig Bár a lelkipásztor nem karrierben gondolkodik, nem túlzás kihívásról beszélni, hiszen a gyülekezetváltás azt is jelenti: ki a megszokottból, a biztonságosból. „Békességünk volt ebben is, mert amikor tudjuk, hogy miért teszünk valamit, akkor a hogyan másodrangú kérdés. Négy gyerekkel vágtunk bele a költözésbe úgy, hogy Pilisen mindenünk megvolt és nagyon jól is éreztük magunkat. De kaptuk a hívást, ezért vállaltuk a következményeit is. A költözés egyébként nem jelentett elhordozhatatlan terhet, és őszintén mondhatom, kaptunk hozzá Istentől erőt. A feleségem nagyon körültekintően két-három hónapon át készítette elő, így zökkenőmentesen zajlott.”

A nap is kisütött A Pilisen töltött tizenhét év kerek egész a lelkipásztor szerint, ezért tudta elengedni szeretett gyülekezete kezét. Az ott töltött időszakra gondolva szép emlékek ébrednek benne. „Amikor tizenhét évvel ezelőtt szol-

Karakter • parokia.hu • 55

ni, templomot és közösséget építeni semmihez sem hasonlítható időszak egy közösség életében. Ezt a hőskort megismételni nem lehet, de továbbgazdagítani, erre ráépíteni bizony, lehet. Hiszem, hogy Isten erre hívott bennünket.”

Minden segítséget megkaptak Szeretetteljes közegből jöttek és abba érkeztek Szigetszentmiklóson is – idézi fel a lelkész. „A gyülekezetben egy hétig főztek ránk, hogy be tudjuk lakni a parókiát. Annak a székelykáposztának az ízére, amit Sipos Lajos gondnokunk főzött, még most is emlékszem. Huszonöt-harminc fővel ültük körül az asztalt a gyülekezeti teremben, mert annyian voltak ott, akik nemcsak a csomagok behordásában, hanem a berendezkedésben is segítettek. Megkérdezték, hogy zavarna-e, ha a könyveket fölraknák a polcokra. Még a poharakat is eltörölgették. Olyan apróságokra is figyeltek, amelyekkel órák mennek el. Óriási segítség volt ez nekünk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy úgy vannak összerakva a bútorok, mintha én raktam volna össze őket. Mert azok, akik készítették, úgy csináltak mindent, mintha maguknak tették volna, talán még jobban is.” A diófa De nem mindent lehet a régi otthonból átmenteni – vagy mégis? Morva Ákos arról is mesélt, hogy négy gyermeke rugalmasan kezelte a költözést, ami hármuknak iskolaváltással is járt. „Nyolc hónap után a gyerekeink még mindig azt mondják, hogy a legjobb barátaik Pilisen vannak, de a második legjobb barátok szigetszentmiklósiak.” Egyik fia

56 • Karakter • parokia.hu

azonban sajnálta otthagyni a pilisi parókia udvarán álló gyönyörű diófát – jegyzi meg. „Költözés előtti kérdésére, hogy mi lesz a diófával, nem tudtunk mit mondani, igaz, addig csak sötétben jártunk Szigetszentmiklóson. Már elvállaltuk a szolgálatot, mire világosban is eljutottunk a városba, és csak akkor láttuk, hogy van egy nagyon szép diófa a parókia udvarán. Mondtuk is a fiamnak: megvan a diófa.” A hőskor után De a gyülekezeti tagok is meglepődtek, hiszen a lelkészházaspár hamar megtanult több száz új nevet. „Örömmel ismerkedtünk meg új családokkal, sorsokkal” – mondja a lelkipásztor. Majd arról beszél, kivételes, hogy egy gyülekezetben annyi szeretetteljes, tenni akaró lélek legyen, mint a szigetszentmiklósújvárosiban. Tapintattal, mégis a lehető legtermészetesebben beszélték meg, mik azok a tevékenységek, amelyeket az új lelkész érkeztével is folytatnak, és mi az, amiben ő változtatna. Morva Ákos azt mondja, a gyülekezet életére és jövőjére vonatkozó látást a lelkésznek kell kérnie Istentől, hogy tisztázódjon, mi a közösség küldetése és mi a következő lépés a szolgálatban. „Amit a Harmathy-házaspár idején megélt ez a gyülekezet, az a hőskor volt. Gyülekezetet alapíta-

Új ambíciók Az új szolgálati helyen új ambíciók ébrednek – tette hozzá a lelkész. Például, hogy szeretnék a gyülekezetük erősségeit képező házi csoportok és kis csoportok vezetőit szupervízióval támogatni, és a csoportok tagjait kéthavonta közös házi csoportra hívni. Ide azok is eljuthatnak, akik szívesen töltenének több időt a gyülekezettel, de a több napos nyári táborban nem tudnak részt venni. De terveznek azokkal a helyiekkel is, akik nem tagjai a gyülekezetnek. „Van egy kis ház a templom mellett, ahonnan idővel a város Bucka nevű részét szeretnénk elérni. Itt különféle nem egyházi jellegű csoportok találkozóinak biztosítunk helyet. Egy angolnyelvórára, kézimunkakörre, nyugdíjasklubba talán könnyebben eljönnek az emberek, közben megismerik a gyülekezetünket, és azt is, mit jelent, hogy valaki keresztyénként él. Talán így könnyebben átlépik majd a templomunk küszöbét is.” Istenre hagyatkozva A lelkipásztor végül hozzátette: akkor lesz elégedett szolgálatával, ha néhány év elteltével azt láthatja, hogy nem gyengült, hanem erősödött a közösség, amit átvett. „Nem szeretném Isten munkáját korlátozni, hagyom, hogy Ő vezessen. Szeretnék évek múltán lelkiismeret-furdalás nélkül, jó szívvel gondolni arra, hogy ezt a gyülekezetet tovább pásztoroltam.” Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, családi és gyülekezeti archívum

Sodródásban Ha sodródom, a tömeg magával visz, pedig lehet, hogy nem is akarom. Az ereje néha továbblök, néha taszít vagy lehúz. Vajon ma hány lelkész sodródik? Hány érzi ezt a veszélyt, vagy éppen nem érzi? Hány tart a part felé? Egy református lelkész gondolatai.

Háromszor láttam életemben a Sodrásban (1964) című magyar filmet. Gyermekkoromban először, akkor nem értettem a lényegét, arra emlékeztem: fiatalok fürdenek önfeledten a folyóparton, elsodor valakit az ár, sokáig keresik, s utána arról beszélgetnek, hogy ki a felelős – meglehetősen unalmasan. Inkább csak a félelem maradt meg bennem. A nagy folyótól, a sodródás lehetőségétől, mint amikor gyermekkoromban a tahi hídon néztem föntről az örvényeket. Aztán később is láttam egyszer, felnőttebb fejjel, ifjúkoromban: akkor már a felelősség dilemmája lett hangsúlyos. Akkoriban hagyta el a fekete-fehér igényét a közönség, így inkább a lassú művészfilmek kategóriájába soroltam én is. A film technikája érdekelt, a snittek, a töredékszavak, a mozgások, a dialógusok, az öregasszony magánya, a közösség és az egyén viszonya, az egyén felelőssége. Majd pár éve újra láttam, ekkor már úgy gondoltam, milyen jó film, mennyire a lényegről szól, mennyire valóságos minden mozzanata. Még a kenyérbe szúrt gyertya misztikájának és hiedelmének is értettem a helyét és szerepét. Az imádság meghatározó szavait. A felelősség már az én életemnek is része lett. És már én is teszek

Karakter • parokia.hu • 57

fel kérdéseket, ráadásul olyanokat is, amelyekre nem kapok választ. Mindez arról jutott eszembe sok mással együtt, hogy a sodrás, amelyet fogalomként egy hosszan elnyúló folyó képéhez tudok kötni, gyakran szerepelt mostanában a hírekben. Télen a jeges ár útját követhettük a média segítségével, de ha valaki nem nézett is híradót, akkor is eljuthatott hozzá a hír, hogy a Tiszán lefelé vonul egy évek óta nem látható jelenség, ami magával ragad csónakot, mólót, kompot (még embert is). Talán csak arra a hírre figyeltünk fel, hogy a „jeges ár elhagyta az országot”, s ezzel mintha meg is szűnt volna. Mindezzel együtt látható volt, hogy a sodrásnak mekkora ereje van. A sodródás engem egy egyházi jelenség kapcsán kezdett foglalkoztatni, méghozzá a lelkészi sodródás kapcsán. Mert úgy van az egyház is, mint a folyó: van egy fősodor, vannak mellékvizek, és végül a part, a nádas, a fűzfák belógó ágai és a part, az ártér. Minél beljebb van valaki, a folyó közepéhez igazodva, annál inkább érzi magát mindennek a központjában, nem is beszélve a lelkészi munka sodró lendületéről, amikor elszalad a ló, elszabadul a szekér, beindul a mókuskerék, amikor nagy a pörgés és nincs kiszállás. Mert a folyó folyik és sodor. És vannak, akik a fősodorból egyszer csak a széle felé kezdenek szorulni, majd megakadnak néhány ágban, bogban, aztán megáll az életük, a szolgálatuk, néha a családi életük is, és kiszállnak. Már csak a partról nézik a folyó napsütésben táncoló hullámait. A fősodort. Aztán abbahagyják a lelkészséget, világi munka után néznek, vagy leszakadnak, és még mes�sze a nyugdíjkorhatártól kikerülnek a partra, amit rendelkezési állománynak hívnak.

58 • Karakter • parokia.hu

Furcsa ez a név is: rendelkezési állomány. Mert hiszen hordozhatna pozitív tartalmat is, hiszen aki állományban van, azt számon tartják, szerepel valamilyen listán, még reménykedhet. Aki már ott sincs, az elveszett, meghalt. És fontos a jelző, a „rendelkezési”, ami azt jelenti, hogy akár rendelkezhetnek is vele, még kirendelheti valahova az illetékes hatóság. De az állomány inkább bővülni szokott, mint fogyni, s a rendelkezésre állásból aztán marad egyfajta rezignált állapot, néha cinizmus, csalódás, megkeseredettség, depresszió vagy szeparálódás, esetleg szektásodás. Mi a felelősségünk egymásért? Ki a felelős? Van-e felelős? Én felelős vagyok-e? Kiért? Kikért? A film sok kérdést tesz fel, hiszen a folyó is lehet hibás (inkább veszélyes, kiszámíthatatlan), maga a rendszer, a gyorsaság, a ritmus, vagy az illető maga – miért nem figyelt jobban. Hiszen a sodródásnak vannak jelei. Egy házasság megromlásának, egy család szétesésének, egy lelkész kiégésének, minden válásnak, pályaelhagyásnak, öngyilkosságnak van története. Mi ebben a mi felelősségünk? Ha látunk valamit, ami nyugtalansággal tölt el. Ha látunk valakit, aki nyugtalansággal tölt el. Ha érzékelünk valamit, amit pontosan nem tudunk megfogalmazni. Nem állíthatjuk, hogy az egyház elhagyása általános jelenség. De vajon ma hány lelkész sodródik? Hány érzi ezt a veszélyt, vagy éppen nem érzi? Hány tart a part felé? Ha sodródom, a tömeg magával visz, pedig lehet, hogy nem is akarom. Tehetetlenségi

erő: a tömeg ereje továbblök, néha taszít vagy éppen lehúz. Hasonlatos a kijevi metróhoz, ahol nem kell foglalkozni a beszállással, mert a várakozó tömeg besodor a kocsiba a szerelvény érkezésekor. Egy idő után már nem tudsz mit tenni a sodródás ellen. Az egyház is elsodor némelyeket. A sodródás az egyén és a körülmények mellett az egyház bűne is. De pontosan szeretnék fogalmazni: az én bűnöm is, s hozzuk be újra a szót: az én felelősségem is. Meddig? És mitől? Engem ez a felelősségkérdés érdekel. Mert az is fájhat, amiért nem vagyok felelős, vagy nem én vagyok a felelős, de kiváltképpen az, amiben nekem is részem van. És lehet, hogy csak passzív résztvevő vagyok, csak figyelem az eseményeket, és nem szólok, nem telefonálok és nem írok. Felelős vagyok. A film csak kérdéseket tesz fel. Rögzíti az eseményt, egy darabig az ember követi a nyomozás, a kihallgatás, a szemle eseményeit. Figyel a párbeszédekre, az apró történésekre, a részletekre, a gesztusokra, aztán rájön, hogy mindegy, mi történik, a titok feltárulása már nem tesz hozzá semmit az élethez. Már csak belül játszódik le minden, a lelkiismeret vádol, aztán elhalkul vagy megnyugszik. S a kenyérbe szúrt gyertya szimbóluma megáll a vízen, megnyugszik, s utal valamire, ami sokkal több, mint a babona, a szokások, a hiedelem világa. Mert a felelősségünk az élőknek szól. Vonatkozik a sodródás előtti vagy közbeni állapotra, és a sodródás utánira is. A felelősség a figyelemé, a számontartásé, a szóé, a közösségé. Az imádságé. „Ne sodorhasson el a víz árja, ne nyeljen el a mélység, ne záruljon be fölöttem a kút szája!” (69. zsoltár, 16. vers) Bölcsföldi András

Aki a kevésen hű… Sosem szerette az uniformizálást, de nem csak ez az oka annak, hogy a szobalányi egyenruhát példátlanul rövid idő alatt menedzseri öltözékre cserélte. Ha kell, ma is beáll takarítani, hiszen annyi minden hozzátartozik a tökéletes élményhez, amiről az ötcsillagos szállodák vendégeinek sejtelme sincs. Úgy tartja, ha ő jól végzi a munkáját, beosztottai

is

mosolygósan

várják

a

vendégeket. Ő már csak tudja: szobalányból lett felsővezető. Adamik Mónika története.

Mindig is szeretett a káoszból rendet teremteni, de amikor eldöntötte, Máltán fog szobalányként dolgozni, nem gondolta, hogy rövid időn belül példátlan karriert fut majd be a szállodaiparban. Elsősorban a kalandvágy hajtotta – idézi fel Adamik Mónika, amikor indulásáról kérdezem. „Sokat nyaraltam külföldön, és izgatott, milyen lehet egy másik országban élni huzamosabb ideig úgy, hogy nincs semmilyen kapaszkodóm. Éreztem azt is, hogy levegőváltozásra van szükségem, és szerettem volna kipróbálni, milyen fizikai munkát végezni. Én ugyanis az iskolapadból ültem át az irodaszékbe. Egy multinál dolgoztam, aztán egy kisvállalkozáshoz kerültem, ott viszont

kezdett ellaposodni az angoltudásom. Ezért olyan országban kerestem munkát, ahol az angol a hivatalos nyelv. Nagyon szeretem a jó időt és a tengert, ezért a tekintetem egyre délebbre húzódott a térképen, egészen egy aprócska országig. Málta EU-tagállam, ezért könnyen találtam munkát. A legegyszerűbbnek a szobalányi állás tűnt, mert nem kell hozzá különösebb szakképzettség, takarítani pedig mindig is szerettem. Már közel voltam a harminchoz, amikor vállalkoztam erre a nagy útra, és úgy voltam vele: mikor menjek külföldre, ha nem negyvenéves korom előtt?” Miután benyújtotta önéletrajzát a legnagyobb máltai hotelhez, Mónika

csakhamar megkapta a kedvező vis�szajelzést. Rövidesen repülőre ült, és kezdetét vette a kaland. Azt mondja, hamar akklimatizálódott az új környezetben, bár ekkor még sok mindennel nem volt tisztában. „Például azzal, mit is jelent azután, hogy napi nyolc-tíz órát ültem egy székben, hirtelen napi 10-12 kilométert gyalogolni. A talpam púposra dagadt, az első két hétben minden reggel sírtam, ahogy próbáltam beletuszkolni a gyulladt lábam a cipőbe. Állandó izomlázam volt, és rohamosan elkezdtem fogyni. De tudtam, hogy ezen át kell billenni, nem adtam fel. Felszabadító volt kiszakadni a szellemi munkával járó mindennapi stresszből. Ha kitakarítottam a meg-

Karakter • parokia.hu • 59

határozott számú szobát, leadtam a munkám, fogtam a fürdőruhámat és lecsattogtam a tengerpartra. Egészen sötétedésig kint voltam.” Ami az emberi kapcsolatokat illeti: Mónika a nemzetközi környezetben is könnyen barátkozott, és miután a teste is hozzászokott ahhoz, hogy olyasmire kényszeríti, amire azelőtt sosem, volt ideje lelki otthont is keresni magának. „A magányosság érzése sosem kapott el különösebben, amihez az is hozzájárult, hogy kezdettől fogva gyülekezetbe jártam. Honvágyat leginkább ünnepnapokon éreztem. Olyankor nemcsak a családom hiányzott, hanem az a miliő is, ahogy otthon ünneplik a karácsonyt. De a legfontosabb valahogy minden évben március 15-e volt számomra. Vittem magammal a kis kokárdámat, és hűségesen viseltem. Odakint vált csak igazán nyilvánvalóvá, milyen fontos a nemzeti identitásom, és persze, ilyenkor nagyon egyedül éreztem magam…” A tervezett egy évből hét év lett. Ha hazája nem is, de második otthona az alig fél budapestnyi nagyságú szigetország lett, ahol mindig süt a nap, az emberek vidámak, és ahol nem lehet úgy fordulni, hogy a horizonton ne lenne látható a tenger. „Máltára rengeteg turista jár, mindenki jókedvű, felszabadult. Egy idő után rám is átragadt az a szabadságérzet, ami

60 • Karakter • parokia.hu

ott jellemzi az embereket. Ez a pozitív életszemlélet hozzám is mindig közel állt. Különösen azt szerettem, hogy az ottaniak tudnak pihenni és élvezik az életet. Lehet, hogy ez csak annyit jelent, hogy nem a kantinban szürcsölik el a kávéjukat, hanem ebédidőben beülnek a sarki kávézóba, és ott főzetnek le maguknak egy jó kis olasz eszpresszót. Az ilyesmire nekem is van igényem, és bár apróságok ezek, de nélkülük nem érezném magam jól a bőrömben.” Üde színfoltként tűnt fel ő is a szigeten – különösen azok számára, akikkel együtt dolgozott. Tizenegy hónapon keresztül gondoskodott arról, hogy az érkező vendégeket mindig a legnagyobb rend és tisztaság fogadja a szobájukban. „Törekedtem rá, hogy ha takarítok, a legjobb legyek, mindig becsületesen végeztem a munkám, és mindent beleadtam abba, amit éppen rám bíztak.” Erre főnökei is felfigyeltek, ahogy még valamire: „Elég szókimondó vagyok, ha van véleményem, azt el is mondom, és ez vonatkozik a munkámra is. Emlékszem, egy délután, amikor éppen leadtuk a munkát, én a sorban állva mondtam a magamét: hogy lehetne ezt és ezt gyorsabban és egyszerűbben megcsinálni. Mert mindamellett, hogy sokat tanultam a máltaiaktól arról, hogy fölösleges stresszelés nélkül is kiadhatok minőségi munkát a kezemből, azért az túlmegy egy határon, ami-

lyen ráérősek és lusták tudnak lenni ők. Éppen a housekeeping (a szálloda tisztaságáért felügyelő részleg – a szerk.) vezetőjének az irodája előtt álltam ekkor, aki az irodájában ülve meghallotta, hogy valaki nagyon ki van akadva. Megkért, hogy fáradjak be, és mondjam el, mi a bajom, mert ez nem tesz jót a csapatnak. Elé tártam a szakmai kifogásaimat, elmondtam, hogy hol lehetne javítani a rendszeren. Meglepetésemre megkérdezte, vannak-e még ötleteim, én mondtam, hogy vannak, mire ideadta az e-mail címét, hogy akkor küldjem el neki őket. A következő szabadnapon azon agyaltam, hogyan lehetne még egyszerűbbé tenni a szobalányok munkáját, majd benyújtottam egy hatoldalas javaslatot.” Ám mielőtt választ kaphatott volna rá, egy hirtelen jött családi probléma miatt fel kellett mondania, így amint tudott, hazautazott. Csaknem egy év elteltével azonban visszatért a szigetre, úgy érezte, ott van még dolga. Ismét beadta a jelentkezését ugyanabba a szállodába, de már magasabb pozícióra, szupervizornak jelentkezett. „Egy órán belül csörgött a telefon, hogy várnak az állásinterjúra. A housekeeping vezetője azzal kezdte, hogy emlékszem-e, hogy egy évvel ezelőtt küldtem egy javaslatot. Azt mondta, azóta annak a kilencven százalékát megvalósították, és örömmel várnak vissza. De nem emeleti szupervizor lettem, mint a többiek, hanem valami mást bíztak rám, egy olyan részleget, amelynek korábban nem volt vezetője: az egyenruharaktár, a textilraktár és a mosodai részleg tartozott hozzám. A főnököm azt mondta, a korábban benyújtott anyagom alapján látszik, hogy a káoszból rendet tudok teremteni. Ezúttal is így lett. Pedig számomra is új terület volt, semmit sem értettem a textilekhez és a mosodához, bár mindig is szerettem ilyesmivel foglalkozni. Eleinte figyeltem, kér-

deztem, tanultam az ott dolgozóktól. Szépen, apránként a csapatommal együtt kiépítettünk egy jól működő rendszert. Négy évig dolgoztam itt.” Ám ekkor újabb változás következett be a cég életében. „A housekeeping vezetője babát várt, ezért kinevezték a helyettesét. De nem sikerült annyira helytállnia, így mindannyiunk főnöke egy idő után elkezdett engem olyan döntésekbe bevonni, amelyek nem tartoztak a munkakörömbe. Gyakran kikérte a véleményem, azután olyan feladatokat is rám bízott, amelyekért nem én feleltem. Elkezdtem neki panaszkodni, hogy örülök, hogy segíthetek, csak ez így túl nagy terhet jelent nekem, miközben a saját feladataimat alig tudom ellátni. Leültünk megbeszélni a dolgot, és akkor megint kreáltak nekem egy pozíciót: szenior szupervizor lettem. Ez nehéz lépés volt, mert azoknak lettem a felettese, akik még szobalányként az én főnökeim voltak. Az a kollégám is neheztelt rám, akinek – noha erről tudomásom sem volt – ezt a feladatkört korábban odaígérték, és az a munkatársam is kínosan érezte magát, aki nem tudta ellátni a feladatát, és emiatt komplett új munkakör megalakítására volt szükség. Nagyon komoly

kihívást jelentett, hogy ilyen körülmények között emberileg és szakmailag is elfogadtassam magam.” De sikerült. A kérdésre, hogy hogyan, határozott választ kapok: „Tisztelettel. Mindig éreztettem a beosztottaimmal, hogy egytől egyig becsülöm őket és a munkájukat. A housekeeping életében minden nap egyformán indul, a reggeli eligazítás pedig kapóra jött, hogy biztosítsam őket erről. Hálás voltam a lehetőségért, amit kaptam, de nem felejtettem el, honnan jöttem. Ugyanakkor, tisztában voltam a képességeimmel, tudtam, hogy alkalmas vagyok arra, amivel megbíztak, és pont. Ezt is mindig próbáltam szem előtt tartani.” Mindezek után további két fokot ugrott a ranglétrán – folytatja történetét Adamik Mónika. Rövid időn belül a részleg felsővezetőjének asszisztense, majd maga is részlegvezető lett – igaz, utóbbi már egy másik ötcsillagos hotelben. „A mi szállodánkat fél évre bezárták felújítás miatt. Miután bejelentették a médiában, másnap kaptam egy állásajánlatot egy másik szállodából. Egy korábbi munkatársam keresett meg, azt mondta, nem találnak alkalmas vezetőt. Meglepett a felkérés, hiszen

másfél éve még szupervizor voltam... Úgy éreztem magam, mintha lenne egy repülőre szóló jogosítványom, de még nem lenne mögöttem elég repülőidő. Én is tudtam, hogyan működik egy nagy szálloda, hiszen az alapoknál kezdtem, de sok mindenre nem volt rálátásom, így például a pénzügyekre sem. Mégis úgy döntöttem, belevágok, mert egy kisebb, emberléptékű szállodáról volt szó, amelynek az igazgatónőjével is egy hullámhosszon voltunk már az első találkozáskor. Tőle és a közvetlen főnökömtől is megkaptam minden segítséget. Visszagondolva, mindig két dolgon múlt az előmenetelem: az én bátorságomon, és azon, hogy Isten mindig kirendelt valakit mellém, akihez fordulhattam.” Ami pedig őt illeti, úgy véli, problémamegoldó képessége lehet az a tulajdonsága, ami a többiek fölé emelte. „Egy hotel élete főleg problémákból áll, amiket meg kell oldani. Ha adódik egy, szinte azonnal látom, hányféleképpen lehet orvosolni, és melyik megoldás milyen következményekkel járhat. Ez valahogy ösztönösen jön.” De azt hiszem, nem túlzás állítani: Adamik Mónika született vezető. Jelenleg száztíz beosztottja van, és ahogy róluk beszél, abból kitűnik: ért hozzá, hogyan kell egy embercsoportot csapattá kovácsolni. Azt mondja, egy jó vezető olyan, mint egy jó szülő. „Legyél következetes a beosztottaiddal, mint a gyerekeiddel lennél, legyél igazságos és próbáld a legjobbat kihozni belőlük!” – sorolja. „Nem az a legfontosabb, hogy azt csinálják, amit te mondasz, hanem

Karakter • parokia.hu • 61

hogy úgy csinálják, hogy jól is érezzék magukat közben. Persze, meg kell győzni őket arról is, hogy az a jó irány, amit én képviselek. De nem annyira nehéz, csak lelkesnek kell lenni, meg átadni azt a tüzet, ami bennem van az ügy iránt. Bízom a saját megítélésemben, ugyanakkor nem áltatom magam azzal, hogy csapat nélkül bármit is elérnék. Lehet, hogy jól átlátom a rendszert, meg vannak jó ötleteim, de az ő szakértelmük kell a megvalósításhoz.” Egytől egyig szereti az embereit hibáikkal, gyengeségeikkel együtt – ismeri el Mónika. „Nálam mindig nyitva áll az ajtó. Tudom, kit hogy lehet lecsillapítani, kinek kell utasítást adni, és ki az, akit kérni kell. Valószínűleg érzik rajtam, hogy szeretem őket és bízhatnak bennem. Talán ezért van az, hogy gyakran megosztják velem a nehézségeiket is. Ebből nem származik semmiféle előnyük, csak könnyítenek a lelkükön. Ez a munkahelyük, ahol akkor is teljesíteniük kell, ha összeomlik a világ. Örülök, ha ilyen helyzetben hozzám fordulnak, hogy összeszedjék magukat és tudjanak menni tovább.” Beszámolója alapján az is körvonalazódik, mit jelentett a körülötte lévők számára, hogy ő keresztyén emberként futott be karriert. Azt mondja,

mindig is törekedett arra, hogy krisztusi ember legyen, de ez sosem azt jelentette számára, hogy el kellene veszítenie egyéniségét. Szerinte Isten nem gyönyörködik az uniformizálásban. „Velem is előfordult, hogy felemeltem a hangom, mert temperamentumos ember vagyok, vagy mert éppen arra volt szükség. De ilyenkor is őszinte voltam, átlátható, határozott, ami fontos tulajdonsága egy vezetőnek. Ugyanakkor haragot soha, senki iránt nem őriztem magamban. Pedig amikor hirtelen én lettem a korábbi főnökeim felettese, rengeteg áskálódás, intrika vett körül. De csak azért, mert tudtam jól, hogy valaki miket mond vagy tesz a hátam mögött, nem bántam vele másképp. És egy idő után ő is rájött, hogy talán nem is vagyok olyan ember, amilyennek eleinte hihetett.” Mónika több mint egy éve költözött haza Magyarországra. Azt mondja, egyre többször volt alkalma hazajárni családi összejövetelekre, ezek pedig rádöbbentették, hogy nem akar kimaradni szerettei életéből és csak Skype-on csatlakozni a családi vacsoraasztalhoz. Újabb véletlen, vagy inkább isteni kegyelem, hogy éppen egy máltai tulajdonú budapesti hotelbe kerestek valakit pontosan abba a munkakörbe, amelyben Vallettában dolgozott. Mondanom

sem kell, számos jelentkező közül ismeretlenül is őt választották. Az egykori szobalányból, aki azért ment a turistaparadicsomba, hogy szerencsét próbáljon, így lett felsővezető immár a magyar fővárosban is. Története tündérmesének tűnik, de nem az. Sok munkával, megbízhatósággal, kitartással érvényesült olyan területen, amelyhez képzettsége nem volt, bár rátermettsége igen. Élete alighanem igazolja: kevesen volt hű, ezért sokat bíztak rá. Hogy miként, arra ő maga felel. „Ha valaki előre akar lépni, mindig többet kell teljesítenie annál, mint amit elvárnak tőle. Én mindig többet tettem oda annál, mint ami feltétlenül szükséges lett volna. Kőkemény napi tizenkét-tizennégy órákat dolgoztam. Ambiciózus is vagyok, az is biztos. Egy idő után nem szeretek a komfortzónámon belül maradni, szeretem feszegetni a határaimat. Persze, én nem készültem housekeeping menedzsernek, de ha jött a lehetőség, éltem vele, és abból a helyzetből hoztam ki a legjobbat. Amikor megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy Máltára költözöm, akkor kértem Istent, hogy ha támogat, adja meg a lehetőséget, ha viszont nem akarja, hogy arra menjek, zárja be azt az ajtót. Isten pedig mindvégig ott volt mellettem, úgy hiszem, Ő hozta elém ezeket a lehetőségeket. Nem is gondolom, hogy nélküle ment volna.” És hogy mire tanította az elmúlt néhány év? „Arra, hogy nincs semmi baj. Nagy adag biztonságérzetre tettem szert ez idő alatt. Szinte kihúztam magam alól a talajt, hiszen Máltán csak Isten volt meg voltam én, aztán boldogultunk egymással. Közben kiderült számomra, hogy nincs semmi, amit Isten ne tudna megoldani. Tudom, ma is a kezében tart.” Jakus Ágnes

62 • Karakter • parokia.hu

A ruha, ami megszólal Akkor jó egy nap, ha reggel mosolyogva jönnek a lányok dolgozni, és délután, mielőtt hazaindulnak munkából, megölelnek. Ha nem így történik, akkor elgondolkodom, hogy mit csináltam rosszul aznap – mondja Hrivnák Tünde, miközben megmutatja gyönyörű kollekcióit belvárosi szalonjában. A Dohány utcai divatműhelyben nemcsak ruhák készülnek, hanem szerető munkatársi közösség is épül. A divattervező azt mondja, másképp nem is érdemes…

Lelket sző a ruháiba; az arany Isten dicsőségét, a fehér az élő hitet, a piros Jézus áldozatát jelképezi. Hrivnák Tünde divattervező új gondolatokba burkolja a hagyományos értékeket; klasszikus vonalvezetésű, kézi hímzéssel díszített kollekciókat tervez, miközben mindig szem előtt tartja a legújabb trendeket. A divattervezőt a reformáció ötszázadik évfordulója is új ruhák tervezésére inspirálta. Nincs rossz alak, csak rosszul szabott ruha A divat első számú parancsa, hogy érezzük jól magunkat a viselt ruhában. Nincs stílustalanabb nő annál, mint aki bizonytalannak érzi magát a ruhájában – vallotta Coco Chanel, a 20. század divatjának egyik legkiemelkedőbb alakja. Hrivnák Tünde megerősíti, hogy jó ruhában mindenki könnyebben megmutathatja, hogy ki ő és mit képvisel. – Fontos, hogy minden nőnek legyen olyan ruhája, amiben kompromisszumok nélkül jól érzi magát. Amikor

Karakter • parokia.hu • 63

ges velük, hihetetlen, mennyi energiát kapok tőlük. Aki nem hiszi, bátran menjen el Kalocsára és Kövesdre, mert amit ott találnak, az varázslatos! – inspirál egy kis kalandozásra.

belebújik ebbe a ruhába, koncentrálhat a feladatára, nem kell azzal foglalkoznia, hogyan néz ki, mert tudja, hogy azt rászabták, és a legelőnyösebb tulajdonságait hangsúlyozza. A jó ruha magabiztosságot ad. Abban is biztos vagyok, hogy nincs rossz alak, csak rosszul szabott ruha – szögezi le. Érték és divat Hrivnák Tünde egy Békés megyei kisvárosban, Tótkomlóson nőtt fel. Azt meséli, hogy szülei nem voltak templomba járó emberek, de a hit és a szeretet erős kapocs volt családjukban. Tünde felnőttként keresztelkedett meg egyik barátnője hatására. – A „húszlakásnak” nevezett házban nőttünk fel, és amikor a barátnőm a teológián tanult, még inkább megerősödött bennem, hogy szeretnék keresztyénként élni és az egyházhoz tartozni. Ma már a megtervezett ruháimon is látszik, hogy keresztyén ember alkotta őket. Pedig értéket átadni nem olyan könnyű a rohanó, forgó, nyüzsgő divatvilágban – folytatja Tünde. – Főként olyan értéket, ami a fiatalabb generációt is megérinti. Nagyjából negyven évig szinte senki nem foglalkozott komolyan a magyar népművészeti motívumokkal. Népviseletet nem viselnek szívesen az emberek a hétköznapokban. Én pedig azt gondoltam, hogy szíve-

64 • Karakter • parokia.hu

sen megmutatnám a világnak ezt a felbecsülhetetlen kincset. Megszólítani az új generációt Az eredeti, kézi hímzéssel díszített ruhák mára a BY ME kollekció védjegyévé váltak. Tünde népművészekkel dolgozik, a matyó minták Mezőkövesden, a Matyó Népművészeti Egyesületben, a kalocsai hímzések pedig Boldvári Andrásné Ica néni népművész koordinálásával készülnek. – Sajnos a magyar kézi hímzés kihalófélben van, nagyon nehéz a fiatalokat rávenni, hogy üljenek le, fogjanak tűt, cérnát a kezükbe és kézimunkázzanak. A népművészeti egyesületekkel azon dolgozunk, hogy meg tudjuk szólítani az új generációt, és velük együtt megőrizhessük tradícióinkat. Ma még élő népművészettel találkozhatunk, hiszen Ica néniék Kalocsán az édesanyjuktól, a nagymamáiktól tanulták a hímzést. Minden alkalom különle-

Szeretem Istent és az embereket, akikkel dolgozom Amikor Tünde megtervez egy kollekciót, a szín, a forma- és motívumvilág tekintetében egységes üzenetet akar közvetíteni, vagyis tiszta, egyenes gondolatokat. – Az szeretném, hogy ha valaki ránéz a ruhámra, pontosan tudja, hogy ezt a darabot Hrivnák Tünde tervezte. Alkotásaimban gyakran használom a fekete és a fehér színeket, amelyek az örök állandóságot és eleganciát hordozzák magukban. Amit értéknek tartok, az a szeretet, a tudás és a tiszteletet. Ezek közül talán a legfontosabb az isteni szeretet, amit úgy érzem, mindig beleszövök a kollekcióimba. Nem csak a munkatársaim, a vendégeim is tudják, hogy hívő vagyok, mindennap imádkozom és kérem Istent, adjon nekem ihletet, gondolatot a munkámhoz. Szeretem Istent, és szeretem az embereket, akikkel dolgozom. Hiszem, hogy csak szeretettel lehet maradandót alkotni, mert ha nem szeretném azt, akinek tervezek, hogyan kaphatna igazán jót tőlem? – teszi fel a kérdést. Klasszikus, nőies vonalvezetés Tünde kemény fába vágta a fejszéjét, amikor tizenhat évvel ezelőtt elindította a vállalkozását. Hogyan lehet állandóságot és értéket közvetíteni a rohamtempóban változó divat világában? Ráadásul egyes divattervezők szerint a klasszikus, konzervatív stílusnak végleg befellegzett. – Sajnálom, ha valaki ezt gondolja, hiszen a Jóisten mindenkit másnak teremtett, így különböző az ízlésünk is. Kiállok amellett, hogy igenis szükség van a klasszikus, nőies vonalvezetésre, az állandóságra. Természetesen minden tervezőnek vannak olyan

álmai, hogy haute couture (francia kifejezés: magas színvonalú, egyedi gyártású ruhakivitelezés – a szerk.) kollekciót tervezzen, ahol semmit nem vesz figyelembe, csak szabadon alkot valami nagyon látványosat. Én azonban ebben is csak a kiegyensúlyozottságot, a középpontot keresem, még ha néhol merészebbek is a kivágások. Külföldön is értik Hrivnák Tünde ruhái nem csak Magyarországon népszerűek, beutazta velük a fél világot; Párizstól New Yorkon át Kuala Lumpurig számos helyen megcsodálhatták a BY ME kollekciókat. – Eddig bármerre jártunk, nagy sikert arattunk. Érdekes, hogy külföldön is pontosan értik, miről van itt szó, nagyon szeretik a hímzett ruhákat. A kollekciónk azért is lehet igazán sikeres, mert kiváló csapatban dolgozunk. Mindenki tudja, hogy mit képviselünk, a hímzőasszonyoktól a modellekig. Állandó csapattal dolgozom, akik ismerik egymást. Külföldön is magyar modellek viselik a ruháimat, mert úgy érzem, ettől még különlegesebbek a darabok. Egy magyar nő már önmagában is csodálatos, tele spiritusszal. A sminkessel és a fodrásszal együtt tervezzük meg, hogy egy-egy kollek-

cióhoz milyen haj és smink készüljön. Kiegészítőknek gyöngyöt használunk, és ritkábban Swarovski kristályt, mert a kiegészítőkben is szeretem az egyszerűséget és a tisztaságot – mondja, és rámutat egy finom gyöngysorra. Tudás és szeretet Miközben szétnézünk a szalonban, lassacskán lehull a lepel a szép ruhák összes titkáról. A kezdet hasonló lehet, mint a főzésben: végy jó alapanyagot! – Azt tanultam a nagymamámtól, hogy szép ruhát csak szép anyagból lehet varrni. Minőségi anyagokkal kell dolgozni, és a kivitelezésnek, a hímzésnek is gyönyörűnek kell lenni. Nekem a hímzések nagyon sokat jelentnek, hiszen rengeteget fejlődtem általuk. Korábban néhány színnel nem voltam jó barátságban, de ma már van zöld és sárga ruhám, valamint piros színt is viselek. Még az autóm is piros! Ezt mind a hímzésnek köszönhetem – sorolja. Angol gyapjú, francia pamutbársony Már régóta érlelődött egy kollekció Tünde fejében, amit a reformáció ötszázadik évfordulójára meg is tervezett. Mindehhez sokat tanulmányozta Luther és felesége, Bora Katalin életét. Örömmel mutatja be az egyik csodálatos fekete angol gyapjúszövet kabátot, amiről úgy tartja, Bora Katalin is szívesen viselné, ha ma élne. – Ez a kabát a legmagasabb minőségű angol gyapjúszövetből készült, francia pamutbársony csík ékesíti a derekát és a gallérját, selyem paszpollal kiegészülve. Az anyagok mindegyike természetes eredetű, felületük érdessége eltérő, mégis harmonizálnak egymással. A kabátokon nemcsak a hímzések készülnek kézi munkával, hanem a gomblyukak is – magyarázza. Közben továbblépünk egy másik vállfához, hiszen a reformáció ünnepére nem csak a hölgyeknek készültek szép ruhák. – Nagyon harmonikus és fontos kommunikációs eszköz, ha a nő

és férfi olyan ruhában jelenik meg egy fontos eseményen, ami harmonizál egymással. A férfiak ruháit a nők meglévő ruhájához tervezem: az inget, a nyakkendőt és az öltönyt is. Ezt a fekete nyakkendőt például a Luther-rózsához hasonló matyó rózsa ékesíti – mutatja. Ruha honvágy ellen A BY ME kollekció ruháinak darabja két-három hétig készül. A tervező szerint főként azok hordják, akiknek fontos, hogy már a ruhájukon is megjelenjen identitásuk, kultúrájuk. – Vendégeim pontosan tudják, hogy honnan jöttek, kik ők és mit szeretnének elérni. Számos vezető, diplomata és politikus van közöttük. Az utóbbi időben különösen sok külföldön élő magyar rendel ruhát tőlünk. Szinte hihetetlen, milyen nagy erőt ad nekik, hogy eredeti magyar motívummal díszített ruhában jelenhetnek meg, miközben viseletük megfelel a legmodernebb öltözködés követelményeinek. Kint, külföldön még fontosabbá válik számukra, hogy egy magyar tervező ruháját hordják. Amikor eluralkodik rajtuk a honvágy, felöltik a szép, magyaros hímzésű ruhát és egy kicsit úgy érzik, mintha itthon lennének. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 65

Másság Amikor kicsi lány voltam, mindig arról álmodoztam, hogy a halálos ágyamhoz odahívok majd mindenkit, aki fontos, aki szeret, és elmondom nekik, hogy cigány vagyok. Láttam a döbbent arcukat, és éreztem a megkönnyebbülést, hogy nem csapom be őket többé.

Bántott, hogy a szeretteimnek nem adom meg az esélyt, hogy döntsenek, barátkoznak-e ők egy cigány lánnyal. Reméltem, vágytam, hogy ott, az utolsó pillanatban már senki nem fog elhagyni emiatt. Már olyan erős lesz a szeretet köztünk, hogy az mindent megbocsát. Aztán ez a vágyam alábbhagyott, de a származásommal kapcsolatos rossz érzéseim nem múltak el. Időről időre felszínre törtek. Legutóbb a Saul fia című film láttán. Több napig úgy jártam-keltem, hogy néztem az embereket, a hozzám közel állókat is, hogy ők vajon hol helyezkedtek volna el abban a jól felépített, felfoghatatlan, embertelen rendszerben.

66 • Karakter • parokia.hu

Éreztem, hogy valami készülődik bennem, és ha most megállok, talán le tudom rakni a terhem. Meg tudok végre szabadulni attól a gondolattól, hogy a származásom bűn. Bűn, hisz büntetnek érte. Bűn, hisz csak rossz érzések, negatív jelzők tapadnak hozzá. Bűn, hisz tiltakozom ellene már megannyi év óta. Vissza kellett mennem egészen a gyermekkoromig. Hat-hét évesen még cserfes, beszédes, barátkozós, élénk, eleven kislány voltam. Aztán kezdtem megérteni, hogy mi mások vagyunk. Sok apró, fájdalmas emlékem van erről. Bezárkóztam. Apukám próbálta megtanítani, bizonygatni nekem, hogy cigánynak lenni nem szégyen, nem hátrány, vállalni kell, tudnunk kell, honnan származunk ahhoz, hogy tudjuk, hová tartunk. Én mégsem tudtam magaménak érezni a származásomat. Bár nem tagadtam soha, de nem is hirdettem. Sok olyan helyzetre emlékszem, amikor ez lelkifurdalást okozott a szüleimmel szemben, meg olyanra is, amikor bántottak a bőrszínem miatt: nem engedték, hogy bemenjek az udvarukba játszani a gyerekükkel. A szüleim dolgos, szorgos, tiszta, ren-

des emberek. Magyarok közt éltünk, egy-két cigány osztálytársam volt csak. Így aztán a családunk sehová se tartozott. A cigányok közé nem illettünk, mert túlságosan rendezett, normális életet éltünk, a magyarokhoz pedig cigányok voltunk. Nem a halálos ágyamnál, hanem egy közelmúltbeli, áldott találkozás alkalmával már nem tudtam magamban tartani, és elmondtam a barátnőmnek, hogy cigány vagyok. Csak beszéltem, meséltem, és ő egyre nagyobb szeretettel nézett rám. Impulzusok jöttek-mentek, nyomot hagytak. Isten pedig betakarta őket újra meg újra szeretetével. Jó volt tudnom, hogy Jézushoz bármikor mehetek. Még én is. A cigány, a gyáva, a szeretetre éhes. Vihetem hálámat, szeretetemet, szívemet, bánatomat, örömömet. Magamat. Nem becsomagolva, nem felcicomázva, nem rejtegetve bármit is, hanem csak úgy, ahogy van. Nála megpihenve érezhettem egy-egy pillanatra, hogy valósággá válhat az a világ, amelyben nincs többé különbség zsidó és görög, rabszolga és szabad ember vagy férfi és nő között, mert Krisztus Jézusban mindannyian egyek vagyunk.

Nyáron egy közösségi alkalmon a fiam játszott egy másik gyermekkel. Ketten voltak egy csapat a lányok ellen. Csapdát építettek, meg búvóhelyet. Fára másztak, beszélgettek. Aztán megjöttek a lányok. Az „ellenség”. A játszópajtás rám nézett, huncut mosollyal, halkan azt mondta: „Én igazából a lányokkal vagyok, csak úgy csinálok, mintha vele lennék.” Kézen fogtam a kisfiamat, és csak annyit tudtam súgni neki: „Menjünk innen”. Nem az anyukája voltam ekkor, hanem az a kislány, aki nem tud mit kezdeni az elutasítással, a kirekesztettséggel, csak el akar tűnni onnan, hogy ne érhesse bántás. Egy kislány, aki így örökíti át ezt a terhet a gyermekére. Felelősségem lett, hogy megküzdjek ezzel az érzéssel. Majd egy keresztény előadáson az előadó elárulta, hogy benne is vannak falak a cigányok felé. Nyílt volt, őszinte, és tükröt tartott. Bele kellett néznem, akármennyire fájt is. De a tükörből nem szánalomra méltó, szerencsétlen, gyenge, elesett ember nézett már rám, hanem valaki, aki már nincs egyedül, aki Jézus kezét fogva szembenézhet az elutasítástól, kirekesztettségtől való félelmével, és azzal, ami mindezek mögött megbújik: a származásával. Aki ha most csendben van is ezekkel az impulzusokkal, egy nap megnyugodhat, mert összeáll benne a kép.

Ezután elkezdtem olvasgatni a cigány holokausztról. Végiggondoltam a bibliai történeteket, ahol Jézus odafordul az elesettekhez. A kedvenceimnél elidőztem. Itt volt az ideje, hogy elbúcsúzzam a származásom elutasításával áthatott gyerekkoromtól. A lelkiismeret-furdalástól, hogy sokan szeretnek, és nem tudják, hogy cigány vagyok. A vágytól, hogy Isten vagy általa küldött emberek kompenzálják mindazt, amit el sem szenvedtem, amit nem vállalok, meg sem élek. A bűntudattól, hogy nem tudom vállalni magam. A bizalmatlanságtól, amivel mindenki felé fordultam, miközben méregettem, vizsgálgattam, olykor vádoltam őket. Elhárító mechanizmusaim olyan jól működtek, hogy egy szót sem tudok cigányul, pedig a nagyszüleim így beszéltek. Meg kell élnem végre, hogy közéjük tartozom, hogy cigány vagyok! Impulzív vagyok és érzelmileg túlfűtött, őszinte és egyenes. Nyíltabban beszélek az érzéseimről, és ha megszeretek valakit, akkor nagyon ragaszkodom hozzá. Több személyes odafordulást igénylek, és ha zenét hallok, belül azonnal táncra pördülök. A kedvenc reggelim pedig a meleg, zsíros laska, a cigánykenyér, amit a masinán süt anyukám, én pedig kócosan, mezítláb, kicsit dideregve megeszem a konyhában, miközben hallgatom, ahogy a szobában, a cserépkályhában

pattog a tűz. Csak akkor tudok majd a fiaimnak hitelesen mesélni a származásunkról, ha már én magam is elfogadtam azt. Most először vágyat éreztem arra, hogy meséljek nekik. Az ükpapájukról, aki sokadmagával élt egy szobában, a cigánytelepen, ahol mindig több volt az éhes száj, mint az étel, de békesség volt és jókedv. Ahol a kályha nem tudott elég meleget adni, mert tüzelő csak annyi volt, amennyit az erdőről loptak, ha a kerülő el nem fogta őket, így hát a szeretettel fűtöttek. Aki napokra elment, járta a falukat, csereberélt, a gyerekek – köztük anyukám –, mindig várták haza, szaladtak elé mezítláb, hogy mit hozott nekik. Esténként aztán összegyűltek a kicsi, padló nélküli szobában, és papu mesélt és mesélt. Mesélnék nekik a dédmamámról is, aki írni-olvasni nem tudott, csak csendesen összetartani a családot, csak a semmiből is levest főzni, aztán utolsóként a fazékhoz menni, amikor már üres volt. Vagy a dédmamájukról, aki nem olvasott Bibliát, templomba se ment, de imádkozott szüntelen. Most vágyom a nagymamám hangjára, hogy elmesélje még egyszer mindezt, kérdezhessek, hallgathassam, lássam élénk, csillogó tekintetét. De még nem adom nekik ezeket a történeteket. Még ízlelgetem, dédelgetem magamban őket, még élvezem, még szokom, hogy az enyémek. Rácz Kornélia Képek: Szeverényi Zsuzsa; Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 67

A pulóvertől a kúriáig Nem azért sikeres egy műsor, mert sok pénz van mögötte, a segítségnyújtás ugyanis nem egyenlő a pénzzel – véli Siklósi Beatrix, az MTVA főszerkesztője. A közmédia Jónak lenni jó! adventi jótékonysági műsora a Magyar Református Szeretetszolgálat munkáját támogatta. A műsor túlmutat a produkció keretein, szinte mozgalommá vált az elmúlt években. 68 • Karakter • parokia.hu

A közmédia a Magyar Református Szeretetszolgálattal együttműködve rendezte meg a Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorát tavaly karácsonykor. Beteg gyerekeknek, szegényeknek, fogyatékkal élőknek, valamint a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyaroknak gyűjtöttek. A műsorban összesen 261 millió forintnyi felajánlás érkezett a telefonálóktól. Friss fuvallat Akik adventkor a közmédia adásait nézték vagy hallgatták, gyakran találkozhattak a Jónak lenni jó! felhívásával, december 18-án pedig egész napos műsorfolyamban gyűjtöttek adományokat, amelyek a református szeretetszolgálaton keresztül jutnak el a rászorulókhoz. Siklósi Beatrix, a

nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője, a Duna World csatorna igazgatója azt mondja, hogy a műsor mindig friss fuvallat a hétköznapok taposómalmában. – Munkatársaink ilyenkor még inkább átérzik, hogy komoly haszna van a munkájuknak, ráadásul a lélekre is igen jó hatással van. Néhány pályakezdő riporterünk kérte, hogy jövőre is részt vehessen a műsor készítésében. A Jónak lenni jó! valahogy más dimenzió, mint a többi produkció, és az adventi készülődés, hangulat még meghittebbé teszi. A telefonoknál a közmédia munkatársai fogadták a nézők hívásait, és a stúdióban ülő műsorvezetők is ingyen vállalták az egész napos munkát. Az egyik tévés szakember azt mondta az élő bejelentkezések alkalmával, hogy a telefonoknál ennyi áldást még soha nem kaptak!

– Ez valóban így van – erősíti meg Siklósi Beatrix. – A jókívánságok mellett pedig számos megható történetet hallunk. Soha nem felejtem el azt a szegény sorsú idős nénit, akinek nem volt pénze, mégis szeretett volna valahogyan segíteni. Azt mondta, hogy szépen tud kötni, készít egy pulóvert, és kéri, hogy adjuk oda annak, aki nagyon fázik. Hihetetlenül meghatóak az ilyen jellegű felajánlások, hiszen ahogyan ezek az emberek segítenek, az önmagukhoz mérten hatalmas dolog. A semmiből is próbálnak valamit adni. Annyi érdekes emberi sorsot ismerünk meg a műsornak köszönhetően, százával lehetne belőlük hollywoodi filmeket forgatni. Egy idős hölgy például fel-

ajánlott egy hetvenmillió forintot érő kúriát a műsorban. Először azt hittem, hogy valami vicc, de igaz volt! Embermesék A Jónak lenni jó! jótékonysági műsor nagy lehetőség arra, hogy bemutassák a rászoruló embereket, a szeretetszolgálat munkáját, és ráhangolják a nézőket arra, hogy lehet és érdemes segíteni. A december 18-i, egész napos műsorfolyamban számos kisfilmet bemutattak az MTVA csatornáin. Ezeket olyan családoknál forgatták, akiket támogat a református szeretetszolgálat. Köztük volt egy vidéki család, akiknek négy évvel ezelőtt leégett a házuk, és csak a támogatásoknak köszönhetően tudtak újra talpra állni. A szobafestő édesapa szeretett volna vis�szaadni valamit a kapott segítségből, ezért felajánlotta, hogy szívesen vállal festést ott, ahol erre nem telik. – Régi „bútordarab” vagyok a szakmában, rengeteg interjút készítettem, így egyre jobb emberismerővé is váltam – folytatja Siklósi Beatrix. – Tudom, hogy elfogadni sokszor nehezebb, mint adni. Micsoda lelki gazdagodás eredménye az, amikor valaki eljut odáig, hogy amint lehetősége adódik, azonnal szeretné vis�szaadni, amit kapott.

Szakmaiság és erkölcsi tartás Az emberségről szólva a főszerkesztő azt is elárulja, hogy kollégái lelkisége is nagyon fontos számára, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen stábbal dolgozik. – Az általános vélekedés szerint az a jó újságíró, aki jól tud kérdezni és műsort szerkeszteni. Pedig a tisztességes hozzáállás legalább annyira a szakmai kritériumokhoz tartozik, mint az alapvető műsorkészítői szabályok betartása. Csak azt tartom jó újságírónak, akinek a szakmaisága erkölcsi tartással párosul, aki nem hazudik és van felelősségérzete. A közszolgálati televíziónál dolgozva nagyon komolyan veszem a szó szoros értelmében vett köz szolgálatát, annak erősítését.

Karakter • parokia.hu • 69

A műsor szerkesztői szempontból is számos érdekes kihívást tartogat a szakembereknek: gondos tervezés előzi meg, hogy milyen műfajokban tudják a legérzékletesebben bemutatni a támogatott szervezet munkáját a tévében és a rádióban. A decemberi Jónak lenni jó! a fő műsor, a hab a tortán, azonban a közös gondolkodás már augusztus végén elkezdődik. – Ez nagyon érdekes folyamat, a református szeretetszolgálat munkatársai elmondták nekünk, hogy mivel foglalkoznak, kiket támogatnak, kik az önkénteseik, vagyis megismertettek minket a szervezet munkájával. Ilyenkor döntjük el, hogy kik azok a családok, akikkel leforgatjuk az előbb említett embermeséket. Közben pedig megkeressük azokat a hírességeket, művészeket, sportolókat, közéleti szereplőket, akik szívesen csatlakoznak a jó ügyhöz. De sokszor ők maguk jelentkeznek, hogy segítsenek.

– Izgalmas feladat becserkészni egy egy „nagy nevet” – árulja el Siklósi Beatrix. – Mindegyikükhöz más módon vezet az út. Megtudtuk például, hogy Terence Hill édesanyja református, ez már alapot adott a kezdeti lépésekhez. Sok sztár menedzsere elzárkózó, például Terence Hillt is a feleségén keresztül sikerült elérnünk, és megkaphattuk a színész a Maryamnak hívták című filmben viselt mellényét, amelyet árverésre bocsátottunk a műsorban. Nagyszerű stábom van, Király Levente kollégám kitartóan írja a leveleket és szervezi a találkozókat. A sztárok nem megközelíthetetlenek, csak megválogatják, hogy kiket engednek közel magukhoz. Terence Hill például életében először nyilatkozott magyar újságíróknak, holott korábban már sok sztárújságíró próbálta őt szóra bírni. Vele Párizsban forgattunk. Ez a szakmánk színes, kihívásokkal teli oldala.

Kulisszatitkok Belmondótól Terence Hillig A Magyar Református Szeretetszolgálatot idén számos híresség is támogatta, például Jean-Paul Belmondo és Terence Hill színművészek, Forma 1-es pilóták, magyar válogatott labdarúgók, művészek, írók, zenészek.

Összekapaszkodunk és szeretünk A főszerkesztő korábban kulturális műsorszerkesztőként számos hírességgel készített interjút: mikrofonja elé állt például Diana hercegnő és az akkori first lady, Barbara Bush is, így tapasztalatait ma már a fiatalabb kollégáival is megosztja. Siklósi Beatrix pályafutásában a

Jónak lenni jó! nem az első jótékonysági adás. A rendszerváltást követő években Gyorssegély címmel forgattak hasonló típusú műsort, és akkor megtapasztalta, hogy milyen nagy igény van erre. A főszerkesztő szívesen áll a jótékonysági műsorok élére, és ezt azzal indokolja, hogy talán erre kapott talentumot. – Ez fontos feladatom a világban, és hála Istennek, hogy megvalósíthatom, mert voltak idők, amikor nem volt erre lehetőségem – teszi hozzá. A szakember úgy véli, hogy a média óriási szerepet kapott az életünkben, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a műsorkészítők mire használják a hatalmukat. – Az embereket sajnos rászoktatták minden olyan tartalomra, amely lehúz, rombol, pusztít, idegesít. Sokan gyökértelenül élik életüket, és nem is tudják, hogy mi a dolguk a világban. Széthullanak a társadalmak, a közösségek és ebben nagy felelőssége van a médiának. A közszolgálati médiának építenie kell. Erre jó alkalom a jótékonysági műsor is, ahol nincs harc, nem okoskodunk, nem szidunk senkit, egyszerűen csak jók akarunk lenni, összekapaszkodunk és szeretünk. A lelke mélyén minden ember erre vágyik. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás, MTVA, MRSZ

70 • Karakter • parokia.hu

Az első rácsodálkozás Szeret világi iskolában is hittant tanítani, a nehézségek nem tántorítják el. Sőt akkor is tanítana, ha fizetséget sem kapna érte. Somogyiné Beregszászi Dórával, a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola tanítójával beszélgettünk.

Szüleitől, nagyszüleitől megtanulta a munka szeretetét, a munkálkodás örömét és a szorgalmat. Férje családjában a tiszta evangélium jó illatát, az Ige szeretetét és tiszteletét. Mindezeket örökségül kapva igyekezett jól sáfárkodni azokkal a talentumokkal, amelyeket Istentől kapott. Somogyiné Beregszászi Dóra munkáját tavaly Benda Kálmán-díjjal ismerte el a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése. Gyerekek között szolgál tanítóként, hitoktatóként, azonban az indulás nem ment könnyen, hiszen nem vették fel a tanítóképzőbe, de nem adta fel… Egész életemben igyekeztem figyelni Isten szavára. A nagy döntéseknél különösen fontos volt számomra, hogy Istentől kérjem az útmutatást. Csak akkor induljak és csak oda, ahogyan azt az Ő igéjéből megértem.

Karakter • parokia.hu • 71

18 évesen napközis nevelőnek hívtak Dunavecsére, az országban elsőként visszakapott egyházi iskolába. Akkor kaptam Istentől ezt az Igét „ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahová küldelek és hirdesd, amit parancsolok”. Elindultam. Igaz, hogy egy pont híján nem vettek fel a főiskolára, és az akkor nagyon megviselt, mert egész életemben erre a pályára készültem. Isten mégis csodálatosan elrendezett mindent. Apósom református lelkész volt, kézen fogott, és vele kerestük az utat. Így kerültem a teológiára, ahol elvégeztem a hitoktatóképzőt. Amikor 1994-ben átvettem a diplomámat, a kislányom éppen egyéves volt. Ekkor már egyáltalán nem bántam az egy ponttal elszalasztott felvételit. Isten utána még két szép fiúgyermekkel ajándékozott meg bennünket. 2004-ben pedig átvehettem a tanítói diplomámat is. Ha akkor felvesznek, egészen máshogy alakul az életem. Nincsenek véletlenek. Isten így tervezte az életünket. Hogyan lehet úgy tanítani a hittant, hogy a gyerekek fogékonyak legyenek az Isten Igéjére? Szerintem minden munkának a legnagyobb titka, hogy legyen bennünk a szívünk. Szív nélkül semmit nem lenne szabad csinálni. A gyerekek mindig megérzik az Istentől jövő

szeretetet. Nemcsak egyházi, hanem önkormányzati iskolában is tanítok, ahol sokan panaszkodnak fegyelmezési problémákra. Nekem mégis az a tapasztalatom, hogy minden működik, ha a gyerekek megérzik, hogy szeretem őket. Tudom, hogy ma már szinte elcsépelt szó a szeretet, sokaknak sokféle elképzelése van a helyes szeretetről. De elfogadni és Isten irgalmas szemén keresztül látni ezeket a pici gyerekeket egészen más. Tanít egyházi és világi iskolában is. Érzékel különbséget a hittan fogadtatásában? Az egyházi iskolában a gyerekeknek, ahogy napról napra hallgatják Isten igéjét, szinte megszokottá válik az Ige közelsége. Ismerik a válaszokat,

de nagy kérdés, hogy élik-e. Az önkormányzati iskolában gyakran érzem az első rácsodálkozást, látom a csillogó szemeket, amikor először beszélek például a teremtéstörténetről. Megajándékozottnak érzem magam, amikor látom, hogy milyen egyszerűen, tisztán, gyermeki nyitottsággal fogadják Isten Igéjét. Szeretek világi iskolában tanítani: hamar elrepül az a negyvenöt perc, és amikor feltárul a gyerekek előtt Isten megismerésének nagy titka, az csodálatos dolog. Érdekes, mert én azt gondoltam volna, hogy inkább idegenkedéssel fogadják a hittant, vagy pedig nem veszik komolyan. Ön nagyon lelkesen beszél a tanításról, elképzelhető, hogy ez a lelkesedés ragad át a gyerekekre is? Talán így van, de az biztos, hogy én is meggazdagodva jövök ki a hittanórákról. Megerősödik bennem minden alkalommal, hogy van értelme a munkánknak, és vinnünk kell mindenhová az evangélium üzenetét. Nagy lehetőséget kaptunk azzal, hogy szabadon vihetjük a világi iskolákba az örömhírt. Kötelességünk ezzel jól élni. Hogyan lehet egyszerűen és tisztán beszélni Isten Igéjéről a gyerekeknek? Gyakran beleesünk abba a hibába, hogy módszertani dolgokba bonyolódunk. Természetesen szükség van a tervezettségre, jó hittankönyvekre, de

72 • Karakter • parokia.hu

az igazán jó hittanórát a Szentlélek Isten szervezi. Korábban beszélgettem egy egyházi iskolában tanító tanárnővel, aki úgy látta, hogy kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak a hozzájuk járó gyerekek, mint azok, akik másféle környezetben nevelkednek. Ön mit tapasztal? Nem jellemző az, hogy az egyházi iskolába csak kifejezetten hívő környezetből érkező gyerekek jönnének. Szerintem sokan vannak, akik életükben itt találkoznak először Isten Igéjével. Természetesen nagy kön�nyebbség, ha a szülők is a Biblia tanításához igazítják életüket. Sok esetben a gyerekek fogják kézen a szülőket, és hívogatják őket a gyülekezet alkalmaira. Természetesen az egyházi iskolákban lehetőségünk van arra, hogy megnyerjük a szülőket erre a közös útra. Iskolánk igyekszik, hogy a család, a gyülekezet és az iskola egységét megteremtse. A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlésén parázs vita alakult ki a hitoktatás kérdéséről. Ön hogyan éli meg saját helyzetét? Lehet, hogy nem szabad ilyet mondani, mert a munkáltató is olvashatja ezt az interjút, de én akkor is tanítanék, ha nem fizetnének érte! Nem tudjuk, mikor jön vissza az Úr Jézus,

nekünk, hívő keresztyén embereknek minden alkalmat meg kell ragadni, hogy közvetítsük az evangéliumot. Adjuk tovább, amit Istentől kaptunk! Jó dolog, ha a saját gyülekezeteinkben tudunk olyan hitoktatókat képezni, akiknek szívügyük a gyerekek közötti munka. Talán így a terhek is jobban osztódnak.

Elérhetők a gyerekeken keresztül a családok? A családok hatalmas missziói feladatot jelentenek. Társadalmunk legkisebb és legfontosabb egysége az elmúlt évtizedekben, ha lehet így fogalmazni, megbetegedett. A gyerekek azt a légkört szívják magukba, amit otthon látnak, tapasztalnak. Ők akkor a legboldogabbak, ha a szüleik szeretik egymást. Talán nehéz elhinni, de előfordult, hogy a világi iskolából hívtunk családokat az istentiszteletre, és azért nem jöttek be, mert nem találták meg a templom bejárati ajtaját. Rengeteg feladat vár ránk. Ehhez pedig türelem és végtelen szeretet szükséges. Mutatni kell az utat Isten felé, ajtókat és kapukat kell kinyitni. Fekete Zsuzsa Fotó: Vargosz, Bokorné Csereklei Márta

Karakter • parokia.hu • 73

dunamelléken történt a reformáció ötszázadik évében

SZÉCHENYI-DÍJASAINK

A legmagasabb állami tudományos kitüntetéssel, Széchenyi-díjjal ismerték el a Dunamelléki Református Egyházkerület egyházi és világi vezetője, valamint Kósa László történész munkásságát. Bogárdi Szabó István református püspök, a zsinat lelkészi elnöke, Tőkéczki László egyházkerületi főgondnok, illetve Kósa László történész március 15-én vették át az elismerést a Parlamentben Áder János köztársasági elnöktől. Bogárdi Szabó István a reformáció korabeli hitvallási iratok és teológiai értekezések magyar fordításainak megújítása mellett az új kiadások gondozását is magába foglaló, teológiatörténeti jelentőségű tudományos munkája, valamint értékes oktatói és közéleti tevékenysége elismeréseként kapta meg a legmagasabb tudományos elismerést. A püspök azt mondta, hogy a kitüntetés azokra a régi és mai szerzőkre, tudósokra, gondolkodókra irányítja a figyelmet, akiknek lefordította a munkáit. – Számomra megtiszteltetés, hogy magyar nyelven közzétehettem műveiket. A magyar nyelv viszonylag elszigetelt, és a magyar szellemi élet évszázadok óta nagy küzdelmet folytat, hogy anyanyelvén is megjelenítse a tudományos eredményeket, vagy éppen megmutassa másoknak, hogyan s miként észleljük mi a világot. Úgy vélem, a Széchenyi-díj leginkább ennek a munkának szól. Tőkéczki László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense a Széchenyi-díjat a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként kapta. A történész a munkásságával összefüggésben azt mondta, hogy nem a tudományos pályafutást, hanem a szélesebb körű társadalmi szolgálatot helyezte előtérbe egész életében. – Már a Kádár-rendszerben, illetve az elmúlt évtizedekben is sok száz alkalommal beszéltem az embereknek történelmi témákról, köztük azokról is, amelyek ma is vitatottak és kényesek. Kósa László etnográfus, történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budahegyvidéki Református Gyülekezet tagja a 19. és 20. századi egyetemes és református művelődéstörténet területén kiemelkedő tudományos életműve, valamint a néprajztól az agrár- és tudománytörténeten át a társadalom- és egyháztörténetig terjedő széles körű publikációs és szerkesztői tevékenysége, továbbá iskolateremtő pedagógiai munkája elismeréseként vehette át a díjat. Kósa László professzor azt mondta, hogy a díj nemcsak számára, hanem az egyetemnek és az MTA-nak is megtiszteltetés. – Megtiszteltetés továbbá a családomnak és a mindenkori baráti-társadalmi környezetemnek, akik támogattak és segítettek életpályámon.

74 • Karakter • parokia.hu

Ige-idők

Egyedülálló, páratlan kincseken és részletes magyarázó szövegeken keresztül ismerhetik meg a látogatók, hogy mit adott a reformáció Európának és a világnak. A református és az evangélikus egyház, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-idők című nagyszabású tárlata mintegy 800 négyzetméteren mutatja be az európai – közte kiemelten a magyarországi – reformáció történetét. A reformáció korában az emberek szerettek volna minél közelebb kerülni az Igéhez, keresték az üdvösséget. A téma ma is aktuális, ezért kapta a kiállítás az Ige-idők elnevezést – mondta Fogarasi Zsuzsa kurátor. A tárlat kísérő kamarakiállítása, amelyet Hosszú Gyula történész rendezett, fényképek, dokumentumfilmek és szövegek segítségével mutat be izgalmas, érdekes 20. századi magyar protestáns életutakat. A kiállítás november 5-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum 2. emeletén.

Várja látogatóit a megújult Bibliamúzeum

A múzeum 300 négyzetméteren mutatja be a Biblia világát Budapest szívében, a Ráday utca 28. szám alatt. A legkorszerűbb technikával és értékes műtárgyakkal felszerelt állandó kiállításon az országban csak itt látható különlegességeket tekinthetnek meg a látogatók. A kiállítási tárgyak között szerepelnek eredeti régészeti leletek Izraelből, a Szépművészeti Múzeumból, a Budapesti Történeti Múzeumból, valamint Berlinből. A múzeum korábbi formájában 23 évig működött a dunamelléki egyházkerület budapesti székházában, majd 2011-ben bezárták, és teljes körű átalakításon esett át: a budapesti teológia romos pincéjét és kazánhelyiségét átépítették korszerű kiállítótérré. A munkálatok mintegy 200 millió forintba kerültek, melyet a tulajdonos Dunamelléki Református Egyházkerület finanszírozott, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatott. A Bibliamúzeum hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között, szombaton 10 és 17 óra között látogatható. Látogatása jelenleg ingyenes.

Levegő, amit nem felejtünk el beszívni

Célja, hogy úgy vigye a Biblia világát a mindennapi életbe, „hogy az ne elkülönített valami legyen, hanem olyan, mint a levegő, amit nem felejtünk el beszívni”. Első díjat kapott Miklya Zsolt költő azon az énekszövegírói pályázaton, amelyet az Európai Protestáns Egyházak Közössége hirdetett meg a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából. Hét ország százhúsz pályázója közül a Kiskunfélegyházán élő református költő szövegeit találták a legjobbnak két kategóriában is. Miklya Zsolt az egyik nyertes énekszöveget a 66. zsoltár dallamára írta. Versének címe: Zsoltárhang vízjelekben. A másik kategórianyertes mű a Limesen égő című alkotása lett. Miklya Zsolt két győztes verse is személyes istenkereséséről szól, bár a nemzetközi zsűri azt is fontosnak tartotta, hogy magukban hordozzák a reformáció aktuális üzenetét. Miklya Zsolt műveit Wittenbergben mutatták be a reformáció 500. évfordulója alkalmából tartott istentiszteleten.

Karakter • parokia.hu • 75

Az Istenhez térés íve „Az emberélet ívet ír le, ez pedig nem más, mint az Isten felé fordulás íve. Ez nem azt jelenti, hogy mindennap meg kellene térni, de azt igen, hogy napról napra egyre közelebb kerülünk Istenhez” – vallja Németh Pál. Mi a megtérés és mi nem? Mikor jó az igehirdetés? Kibékíthető-e az iszlám a keresztyénséggel? A református lelkész iszlámkutatót pályájáról, a lelkészi hivatásról és az iszlámról alkotott képéről faggattuk a budapesti Ráday Gyűjtemény műemlékkönyvtárában. 76 • Karakter • parokia.hu

Manapság gyakran hallani: minden út egy irányba visz, Németh Pál szerint azonban csak egy ilyen út van: Jézus Krisztus. Pedig nem mondhatnánk, hogy szűk látókörű ember, éppen ellenkezőleg: alighanem az egyetlen református lelkész hazánkban, aki beszél arabul, élt muszlimok között és jól ismeri az iszlám vallást is. Csaknem négy évtizede már annak, hogy elkezdte tanulmányait az ELTE sémi filológia és arab szakán, mialatt arab nyelvet és irodalmat, valamint iszlám vallásjogot és filozófiát hallgatott a damaszkuszi egyetemen. Eredetileg nem akart iszlámkutató lenni, de tudásszomját nehezen lehetett csillapítani, erre még az egyházat kordában tartani akaró pártállami rendszer sem volt képes. Karrierre nem vágyott ilyen viszonyok közt, tanulni viszont mindig szívesen és szigorú önfegyelemmel tanult. „A hetvenes évek elején kezdtem a teológiát. A szocialista társadalom akkoriban nem hagyta jóvá, hogy egy lelkész messzire menjen a gyülekezetépítésben. Be volt szorít-

va az egyház, de tudtam, hogy olvasni, tanulni mindig lehet.” Ám azt is csak bizonyos korlátok között lehetett. „Lelkészhiány volt, és a diákok nagy része segédlelkészként gyülekezetekben töltötte az utolsó két évfolyamot, ezért gyakran elmaradtak az óráink” – emlékszik vissza a lelkész. A teológián megpályázott külföldiösztöndíj-kérelmét el sem fogadták, noha végig színjeles tanuló volt. „Rossz véleménnyel voltam az akkori egyházkormányzatról, és Bajusz Ferenc dékán elmondta, hogy nem akarják, hogy ezt terjesszem is” – fűzi hozzá. Macska–egér harc „Az arab nyelv tanulásához Pákozdy professzor és Döbrőssy Lajos bácsi hozták meg a kedvemet. Czeglédy Károly, az ELTE arab tanszékének akkori vezetője – eredetileg szintén református lelkész – engedélyt adott, hogy vendéghallgatóként bejárjak az órákra” – meséli. Ezúttal is jelentkezett ösztöndíjra, méghozzá államira. Érdekes adalékot szolgáltat a korról a pályázatelbírálás módja – vélekedik. „Az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője nem értette, hogyan gondoltam református lelkész létemre, hogy beadom a pályázatomat, és azt sem, miért nem az egyháznál próbálkozom. Mondtam neki, hogy a kiírás szerint az ösztöndíj-lehetőség minden magyar állampolgárnak szól, és a feltételeket is teljesítettem. Végül berendeltek az Állami Egyházügyi Hivatalba, mondanom sem kell, kicsire zsugorodott a gyomrom, borzasztó ideges voltam. A beszélgetés úgy kezdődött, hogy a főosztályvezető megkérdezte tőlem: Tudja, mit jelent egy református lelkész életében, ha mi jó néven veszünk tőle valamit? Mondtam, hogy igen, el tudom képzelni. – Na, hát, akkor mi jó néven vennénk, ha itt és most írásban lemondana erről az ösztöndíjról. Azzal érvelt, hogy egy lelkésznek semmi haszna abból,

hogy arabul tanuljon. Én meg azzal, hogy a református lelkészek mindig is tudós papok voltak, akik máshoz is értettek, nem csak a teológiához. Mindenáron alá akart velem íratni egy nyilatkozatot. Másfél óra huzavona után kezdtem elunni a dolgot, megkérdeztem, hogy beszélhetek-e a felettesével. Beleegyezett, rövidesen az államtitkár fogadott. Valamivel el volt foglalva, nem is nagyon törődött velem, csak annyit mondott: Utánanéztünk magának, mindenkije pap, tiszta képlet, jó tanulást. Ennyi volt. Eldöntötték, hogy kiengednek, de azért alá akarták velem íratni, hogy magamtól mondok le az ösztöndíjról! Játszottak velem, mint macska az egérrel. Ez volt benne a megalázó. És ha valaki nem volt határozott, nem elvszerűen gondolkodott, az valahol lépre ment.” Europid Közel-Kelet A fiatal református lelkész egy évet töltött Szíria fővárosában. Akkor még láthatta a világörökség kincseit, amelyek ma már romokban állnak az Iszlám Állam pusztítása miatt. „Damaszkuszban tapasztaltam, hogy az iszlám világban éppúgy van szekularizmus, azaz szembefordulás a vallásossággal, mint a keresztény Európában. Az arab nacionalizmus az a mozgalom, amely a vallás eltüntetésére törekszik, pontosabban a vallás zárójelbe kerül az arab nemzeti érdek mögött. A kormánypárt egyik szlogenje az volt: a vallás Istené, a haza mindenkié, ezért nem szabad senkit vallási alapon megkülönböztetni. Gyakran előfordult, hogy amikor megkérdeztem valakitől, milyen vallású, többször megkaptam: mi közöd hozzá. Nem mindegy? Hát nem emberek vagyunk? Döbbenetes, hogy Amerika olyan diktatúra ellen lépett fel, amely a valláshoz viszonyulás tekintetében sokkal európaibb és humánusabb is, mint mondjuk Szaúd-Arábia vagy az Egyesült Arab Emírségek. Hiszen a

diktatúra a kisebbség érdekeit képviseli a többségével szemben. A keresztyének bizalmi állásokat kaptak a hadseregben és a rendőrségben. A diktatúra, persze, nem jó, de véd, és akkoriban jó élet volt Szíriában. Annál az anarchiánál legalábbis biztosan jobb, mint ami ma van. Nem volt háború, éhezés.” Érdekképviselet és csalódás „A tömeges kivándorlásért a legkevésbé a vallás a felelős, sokkal inkább a nagypolitika” – véli az iszlámkutató. „Komoly előkészítő propagandára van ugyanis szükség ahhoz, hogy egy arab muszlim felkerekedjen, és ismeretlen országban próbáljon szerencsét. Az iszlámban a hit nem személyes kérdés, hanem közösségi. A muzulmánoknak nem jó Európában lenni, és nem azért, mert nem élhetnek akkora jólétben, mint képzelték, hanem azért, mert más az életforma. Kivéve, ha gettót, muszlim negyedet alakítanak ki maguknak. Az iszlámban nem az ortodoxia, vagyis a tiszta hitvallás a fő kérdés, hanem az ortopraxis, a helyes cselekvés. Az Istenhez való viszony tehát az emberekhez fűződő viszonyban jelenik meg, ezt pedig a vallástörvény szabályozza, amit minden muzulmánnak be kell tartania.” Közös vallási alap? A boldog együttélés reményével az iszlám és a keresztyén vallás esetleges közös alapja sem kecsegtethet, ilyen ugyanis nincs Németh Pál szerint. „Az iszlám a keresztyénség utáni vallás, egyszersmind az egyetlen világvallás, amely kezdettől fogva keresztyénségellenességre neveli a híveit. A muszlimok már gyermekkorban a keresztyénség alapvető tanításainak a tagadásáról olvasnak – ezek közé tartozik Krisztus váltsághalála és feltámadása, valamint a Szentháromság-tan is. Azt tanítják, Krisztus meg sem halt, Istennek pedig nem születhetett Fia.”

Karakter • parokia.hu • 77

Lehetséges együttélés Ez azonban nem azt jelenti, hogy a keresztyéneket is ellenségnek tekintik a muszlimok – nyomatékosította a teológus. „A muzulmánok legtöbbször hazájukban is természetesnek veszik, hogy a keresztyéneknek saját templomaik vannak, amelyekben istentiszteleteket tartanak. Az iszlám civilizáción belül megvan a keresztyénség helye, a muszlimok tehát nem önkényeskedhetnek velük szemben. Ilyen értelemben a muzulmánokkal lehet együtt élni. A keleti keresztyének ebbe idomultak bele, volt is rá 1400 évük. Ha valaki ugyanis elfogadja magára nézve ezt az államberendezkedést, akkor az iszlám békén hagyja őt. Üldöztetés akkor van, ha nincs állam, zavargás van vagy hadiállapot. Olyankor mindig a kisebbségeken csattan az ostor.” Túlzott engedékenység Ami Európát illeti, Németh Pál úgy véli: kontinensünk már rég nem áll keresztyén alapokon, ezért fordulhat elő, hogy vagy túl engedékenyen, vagy agresszívan reagál a muszlimok jelenlétére. „Nyugaton nem az a probléma, hogy a politikusoknak tele a feje iszlámismerettel, hanem hogy nincs helyén az eszük. Nekünk nem kell itt az általunk vélt muzulmán érdekeket és jóérzést azzal kiszolgálni, hogy levesszük a tanterem faláról vagy a templom tornyáról a keresztet. Egyébként hiú ábránd azt gondolni, hogy egy muzulmán kedvességgel, kedvezéssel leszerelhető. Ő nem csodálkozik azon, ha határozott állásponttal találja szembe magát.” Szűrők és befogadottak „Az iszlám küldetéses vallás, amely hajlik a monológra. Azokkal a muzulmánokkal, akik itt élnek, mégis kölcsönös feladatunk jó viszonyt ápolni” – tartja Németh Pál.„Magyarországon sok arab él, akik diákként ragadtak itt vagy itt tanultak és visszatértek, de ők egyénileg és nem tömegesen

78 • Karakter • parokia.hu

érkeztek. Ismerek egy iraki házaspárt, akik a nyolcvanas években a diktatúra elől jöttek el és telepedtek le itt. A férfi egy kórházban gyermekorvos, a kislányomat is ő kezelte a születése után. Mindketten keresztyének, itt végezték az orvosi egyetemet, itt ismerkedtek össze, egy hónapon belül meg is kapták az áttelepülési engedélyt. De ahol nagy a nemzetbiztonsági kockázat, ott szűrőket kell a rendszerbe építeni.” Párbeszéd és önismeret Hogy a békés együttélés mennyire szívügye, mi sem bizonyítja jobban, mint díjai, melyekkel a Magyar Iszlám Közösség, a Dialógus Platform Egyesület, valamint a Keresztény– Zsidó társaság tüntette ki a református lelkipásztort párbeszédkészségéért. Németh Pál ezzel dédapja, az egykori tiszántúli református püspök, Baltazár Dezső örökségét is továbbviszi, aki a tanácsköztársaságot követő antiszemita hullám idején tanúsított bátor kiállásáért és emberségességéért máig köztiszteletnek örvend a hívő zsidóság körében. A betűt és nem Krisztust Németh Pál azt mondja: csak az állhat ki másokért, aki biztos saját identitásában. „Az sem jó, ha túlértékelem magam, és az sem, ha nem tudom, ki vagyok és milyen értékkel bírok. Másokat nem tisztelhetek, ha önmagamat nem becsülöm. Egyébként, amikor az iszlámmal foglalkozom, akkor igazából a keresztyénséggel foglalkozom. Sokkal többet is tudok a keresztyénségről emiatt, például azt, hogy ha nem is tudatosan, de mennyi hajlam van bennünk iszlamizmusok átvételére. Erre példa a bibliai fundamentalizmus, amikor valaki úgy olvassa a Bibliát, mint a muszlimok a Koránt. Az iszlámban a Korán a fundamentum – maga a szöveg, betűről betűre. A keresztyénségben viszont Krisztus. Másfelől, a Koránt a muszlimok pre-egzisztensnek tekin-

tik, felfogásuk szerint az a teremtés előtt már megvolt. Ezt mi Jézusról valljuk. A muzulmánok tehát szent könyvükre tekintenek úgy, mint az Isten Igéjének megtestesült formájára. Magát a Korán-példányt is különös tisztelet övezi, nem szabad például rátenni egy másik könyvet. Azt a helyet tehát, amit a keresztyénségben Krisztus foglal el, az iszlámban a Korán foglalja el. De vannak keresztyének, akiknek a Biblia szorítja ki Krisztust a hitéből. Az Igében a betűt és nem Krisztust látják. Ez nagy baj.” Hit és tudás A tudás semmit sem ér hit nélkül, és ez a tudományos pályára is igaz – vallja Németh Pál. A lelkészt teológiai polihisztornak tartják, noha sohasem doktorált. Amikor még foglalkoztatta a tudományos fokozat megszerzése, korlátozták tevékenységét, később pedig már nem érdekelte az előmenetel – mondja. Ennek ellenére lelkészi szolgálata mellett tanított főiskolán és egyetemen is, hos�szú időn át végezte az új protestáns bibliafordítás revideált kiadásának előkészítését, és sokáig aktívan részt vett a Doktorok Kollégiuma munkájában is. Éveken át vezette a budapesti Bibliamúzeumot, és szakmai segítséget nyújtott az új állandó kiállítás létrehozásában is. Legkedveltebb területei közé a vallástörténet, a dogmatika és az ószövetségi tudományok tartoznak. Ízigvérig kálvinista teológus. A tudomány nem Isten Munkásságára így reflektál: „Eleinte mindannyian büszkék vagyunk rá, hogy itt-ott megjelentek írásaink, de én egy idő után rájöttem, hogy ennél is sokkal fontosabb az, hogy mi az, ami megjelent. Később azt is megkérdeztem magamtól, szabad-e, kell-e mindenről írni. Hiszen nem lett volna jobb az emberi élet, ha kevesebbet vetettek volna papírra? Az Ezeregyéjszakában van egy versbe-

tét, így szól: Minden, aki írt, elpusztul egyszer. S az idő nem tart fenn mást, csak azt, amit leírt a kezével. Ezért ne írj le olyan dolgot, amivel az utolsó ítéletkor nem szeretnél szembesülni. A tudomány nem Isten. Eszköz és nem cél. Ha nem tanulunk a tapasztalatainkból és a megszerzett tudásunkból, továbbá ha nem használunk velük, semmit sem érnek.” Érvek a középkorból Ő pedig használni szeretne. Azt mondja, ahogy idősödik, csak olyan tudományos munkát végez, amelynek még valaki hasznát veheti valamikor. Elsősorban lelkésztársaira gondolva fordít kora középkori arab nyelvű vitairatokat, közkinc�csé téve azokat az érveket, ahogy a bontakozó iszlámmal szemben érveltek az akkori keresztyén apologéták. „Leginkább az Abbászidakor (750–1258) muszlim–keresztyén teológiai vitairatainak keresztyén oldalát fordítom. Nem könnyű, mert ezek a szerzők nem tudtak jól arabul, hiszen arámi és görög volt az anyanyelvük. De azért csinálom, mert Magyarországon kevés ember van, aki értene a teológiához és az arab nyelvhez, és ismerné az iszlámot is. Szeretném ezeket a hitvédelmi iratokat hozzáférhetővé tenni a lelkészek számára. Az iszlámon nagyon nehéz fogást találni. Nagyon zárt rendszer, így azt, aki muzulmánnak születik, és abban nő fel, rendkívül nehéz érvekkel meggyőzni.”

társakat viszont nem lehet megválasztani.” Ugyanaz a toll Enyhe szarkazmusa a tudós lelkipásztor igazságszeretetéről is sokat elárul. „Egyszer valaki azt mondta nekem, te semmit sem változtál. 1982-ben ugyanazt írtad, mint 1992ben, pedig közben volt egy rendszerváltás. Mondtam neki, én pont arra vagyok büszke, hogy ugyanazt mondtam mindig. Nekem nem tekerték el a tollamat a megváltozott viszonyok.” Tévhitek Ami a lelkészi hivatást illeti, úgy véli, káros, ha egy lelkész szolgálatát az alapján ítélik meg, hány fővel gyarapodott a közössége. Ennek ellenére mindig igyekeznie kell erejéhez és képességéhez mérten szolgálni – legfőképpen az igehirdetéssel. A legnagyobb kihívást Németh Pál szerint az jelenti, hogy a prédikáció igaz beszéd legyen. „Attól, hogy az igehirdető recitálja, ami a Bibliában van, még nem biztos, hogy Krisztus is tanít általa. Igazat mond, mégsem az igazságot szólja.” Szerinte fontos leszámolni az olyan tévhitekkel is, mint az, hogy elképzeljük, Jézus mit tenne a helyünkben. Vagy hogy amit Pálnak mondott Isten, azt automatikusan mondja

nekünk is – amennyiben mi az apostollal azonosítjuk magunkat. „Jézus nincs az én helyemben, ezért nem is tenne semmit a helyemben. Nekem van tennivalóm, amit megtudhatok az Isten Igéjéből. De ez nem azt jelenti, hogy Jézus az én helyemben van, vagy én Pál apostol helyében. A képzelet és Isten igazsága nem ugyanaz. Nem nekem kell tehát azonosulnom az apostollal, hanem az Isten azonos önmagával. Mert Ő ma is ugyanaz. Ezért érvényes az az Ige rám is.” Isten felé fordul Az ember életének jelentése van – vallja Németh Pál. „Nem a naponkénti megtérésre gondolok, hanem arra, hogy a keresztyén ember napról napra, végül az egész életével Isten felé fordul. Az emberi élet az Istenhez térés ívét írja le. Ez az élet tartalma. Folyamat, hiszen sosem vagyunk készen, de mindig folytatjuk a megtérést.” Beszélgetésünk végére érve így összegzi életútját: „Az életsorsom jobb volt, mint amit érdemlek. Az elégedetlenségnek mindig az az oka, ha az ember úgy gondolja, kevesebbet kapott, mint ami járna neki.” Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Jó társaságban Beszélgetni ő is szeret a kortársakkal, azt mondja, társasági lény, de nem gyötri a magány sem, mert elfoglalja magát. „A könyvek lehetővé teszik, hogy másoktól is tanuljak, ne csak a kortársaktól. A régi nagyok, például Kálvin szellemi hagyatéka jó társaságot jelentenek ahhoz, hogy az ember ne érezze a kortársak hiányát. Sokszor különbek is ezek a régiek, mert ki vannak válogatva már. A kor-

Karakter • parokia.hu • 79

1092 Budapest, Ráday u. 28. H-P: 10:00–18:00 Sz: 10:00–17:00 Vasárnap: zárva Tel.: +36 1 218 0266/161 mellék +36 30 560 29 34/161 mellék bibliamuzeum@bibliamuzeum.com