Karakter Magazin 2016/2.

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

A bibliás iskola

Szeretet, hagyomány, következetesség

Az élet, nem a szó A munkám számomra szolgálat is

Mélyre ás

Műkincsek a megújult Bibliamúzeumban

Élek többé nem én?

Jézus belefoglalt engem az Ő történetébe 2016. december

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

TARTALOM 04 Avanti, ragazzi di Lónyay! Ilyen megemlékezés még sohasem volt

47 Családban marad A kissámlitól a nagybőgőig ­ - pillanatkép a BorzsaVári zenekarról

08 Maradj annak, aki vagy! Távol a szülőföldtől

50 Jellem ABC Gyűjtemény a keresztyén ember tulajdonságairól

12 Mélyre ás Műkincsek a megújult Bibliamúzeumban

53 Könyvtermés Könyvbemutatók Dunamelléken

16 A tűz fénye és melege Zsidóság és keresztyénség kapcsolatáról Röhrig Gézával

56 Izzó kérdések, hűlő ítéletek Egy egyházkerülőből lett keresztyén útja

20 Panelek között Templom épül Újpalotán

60 Igazibb az igazinál Örökbefogadó szülők a gyermekvállalásról

23 Elhívottakból vezetők Gyarapodni létszámban és lelkiekben 27 Ima éjjel, nappal Fiatalok az imádságról 30 Felvétetett a hű szolga Visszaemlékezés Hegedűs Bélára 32 Emberarcú közösség Dunamelléken történt 34 Az élet, nem a szó T. Kathona Zsuzsannával beszélgettünk 37 A bibliás iskola Szeretet, hagyomány, következetesség 40 A közvetítő Bíró Botond lelkész a gyülekezeti szolgálatról 44 Tücsök, aki hangyaként él Draskóczy Lídia hegedűművész hitről, közösségről és muzsikáról

2 • Karakter • parokia.hu

63

Első lépés, második vonal Beszélgetés Bencze Jánossal, a Bethesda Gyermekkórház diakóniai igazgatójával

66 Futni a cél felé A jelen számít, nem a jövő 69 Az utolsó perc Küzdelem a méltó elmúlásért 71 Élek többé nem én? Szentségről, kegyelemről és a bűn elleni harcról Horváth Leventével 75 A normalitás ketrece Mit tehetünk, hogy ne pusztuljon tovább a Föld? 78 Pénz, gazdaság, erkölcs Gondolatok az erényes gazdaságról 81 A pelikán, a török és az atilla Séta a kecskeméti Ráday Múzeumban

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

ELŐSZÓ után ÉLŐ SZÓ „Amíg magunkért harcolunk, nem tudjuk meg, mit tenne értünk Isten” – hallottam valahol. Hogy megtudjam, persze elég lenne a Biblia olvasása is, ha nem küzdenék magamért e minduntalan bízni képtelen görccsel. De még mindig megtudhatom más életek tükrében, hogy mire lenne képes Isten az enyémben, ha hagynám tenni – és ennek megértéséhez elég kézbe venni e lapot. Ezek az életútinterjúk hangvételére utaló, de sokkal tömörebb és lényeglátóbb írások azt hivatottak alátámasztani, amit Luther így fejezett ki: „A keresztyén ember nem él önmagában, hanem Krisztusban és embertársában. Egyébként nem volna keresztyén. Krisztusban él hit által, embertársában szeretet által.” Ha tehát nem tudok még a magam Isten-megálmodta életében részt venni, olvasgassam az ebben a cikkgyűjteményben helyet kapó különös és bájosan egyedi élettörténeteket, reflexiókat és a szemérmesen egyszerű Krisztus-szolgák vallomásait! Mindez meggyőzhet arról: nekem is lehetne ilyen tapasztalatom, megélésem és hasonlóan egyedi Isten-szolgálatom. Krisztusban élni hit által lehet, hogy sikerül, de embertársamban élnem szeretet által – erre nagyon „rá kell gyakorolni”. Ehhez használhatom életkihívás-breviárumként ezt a kötetet. Előbb éljek e hétköznapi hithősök bőrébe bújva, megszeretve őket, majd a magam bőrét végre felöltve. Bátorítanak is ezek az élettörténet-keresztmetszetek. Eszembe juttatják Ábrahámot. Ő korántsem hitt egyértelműen, inkább kételkedett, mégis nemcsak az igazság tulajdoníttatik neki, hanem a hit is – végre mégiscsak elhitte, önmaga ellenére is: Isten képes a nem lévőket mint meglévőket előhívni! Ha a kiindulópontom annyi csupán, hogy magamért harcolok, akkor nem vagyok képes felismerni, mit tenne vagy már mit meg is tett értem Isten. Ha másokban kezdek élni szeretet által, akkor Isten előhív engem is, a még nem lévőt is, meglévőként. Lehetek kicsi is, mérhetetlenül kevesebb, mint azok, akikről itt olvasok, mégis lehet velem is terve Istennek, és ez a terve is nagy, sőt, tökéletes! A kérdező Fekete Zsuzsa és Jakus Ágnes sem élnek önmagukban. Mintha az élő Igébe rejtező interjúalanyaik bőrébe bújtak volna ők is: szeretetük által. És fordítva: a beszélgetőpartnerek sem élnek önmagukban, ők is ajándékoznak, most éppen minket. Át is adom a szót nekik, ez előszó után hadd jöjjön az élő Szó! Horváth Levente református lelkipásztor

Az égő szívű ember A legszenvedélyesebb lelkész, Végh Tamás

A BIBLIÁS ISKOLA

Szeretet, hagyomány következetesség A zene szárnyAin Hitről és tehetségről Devich Gergely csellista szemével

sokAZ vAgy kevés? ÉLET, NEM A SZÓ

Kinőtte a gyerekcipőt a hetvenéves A munkám számomra rózsatéri gyülekezetszolgálat is

egy mAgyAr-Angol MÉLYRE ÁSúr

Diplomácia magyar szívvel, Műkincsek a megújult brit mértékkel Bibliamúzeumban

A demokráciA árA ÉLEK TÖBBÉ NEM ÉN? Mit számít egyetlen szavazat? Jézus belefoglalt engem az Ő történetébe Filozofálás Lánczi Andrással

2014. DECEMBER 2016.

PARÓKIA PARÓKIASAJTÓSZOLGÁLAT SAJTÓSZOLGÁLAT DUNAMELLÉKI DUNAMELLÉKIREFORMÁTUS REFORMÁTUSEGYHÁZKERÜLET EGYHÁZKERÜLET

Felelős kiadó Bogárdi Szabó István Dunamelléki Református Egyházkerület ph@raday28.hu

Újságírók Fekete Zsuzsa d.feketezsuzsa@gmail.com Jakus Ágnes jakus.agnes@gmail.com

Szerkesztőségvezető Füle Tamás fuletamas@gmail.com

Parókia Sajtószolgálat 1092 Budapest, Ráday u. 28.

www.parokia.hu

Karakter • parokia.hu • 3

Avanti, ragazzi di Lónyay! Megelevenedtek a gyerekhősök, a fiatal forradalmárok, az ellenségek, a mártírok. Feldübörögtek a harckocsik, eldördültek a fegyverek. Találkozott a múlt és a jelen. A lónyays diákok nem felejtik ötvenhatot, de bizonyára mindig emlékeznek majd a forradalom hatvanadik évfordulójára is. Kezdődik a suli. Az ajtóban igazoltatják a diákokat. Barátságos, ám szigorú a beléptetés. Az eredmény nem marad el: elfognak néhány beszivárgó ávóst. A felkelőközpont főhadiszállását az aulában rendezték be. Fegyveres fiatalok rohangálnak fel s alá, a sebesülteket hordágyon cipe-

lik, a kapcsolatot tábori telefonon tartják. Zakatol az illegális nyomda, csúcsfordulaton a kórházi műtő, közben az udvaron felállított tábori konyhában sül az ellátmány: illatozik a meleg kenyér és pogácsa. Nyolc órakor megszólal az iskola rádiója, a felkelőközpont parancsnoka szól a fiatalokhoz. A Lónyay utcai Református Gimnáziumban így indult a tanítás az ötvenhatos forradalom hatvanadik évfordulójára emlékezve. Mikes Adél forradalmár, 12. A osztályos diák fogad a kapuban. A lány azt mondja, hogy az igazgató és a történelemtanár ötlete volt a rendhagyó ünnepi megemlékezés. A korhű ruhába öltözött lány oldalán kalasnyikov lóg. Elárulja, hogy valódi a fegyver, de

4 • Karakter • parokia.hu

azonnal megnyugtat, hogy nincs élesítve. A forradalmi központban Pongor Gábor ének-zene tanár, a 12. A osztályfőnöke kalauzol el. – Az igazgató úrnak köszönhetően, a tizenkettedikesek tevékeny közreműködésével érkeztek a harci járművek, valamint a légvédelmi ágyú az iskolaudvarra. A gyerekek segítettek beren-

különleges esemény a mostani ünnep. – Most nemcsak egyszerűen megemlékezünk a hősökről, hanem eljátsszuk a korabeli eseményeket. Mindannyian szembesülünk azzal, hogy milyen állapotok lehettek ötvenhatban Magyarországon. 1956 nemes forradalom volt, amikor egy kis nemzet föllázadt a világ egyik legnagyobb hatalma ellen. A magyar nép nem hagyta, hogy minden további nélkül lövöldözhessenek a békés tüntetőkre. Október 23-ra szükség volt, hogy megmutathassuk: megvédjük a hazánkat.

dezni a terepet. Így lehet igazán közel hozni 56-ot hozzájuk, sokkal közelebb, mintha a „szokásos” énekes-verses műsort hallgatnák ünneplő ruhában. Számukra, sőt nekünk, pedagógusoknak is hatalmas kaland ez a nap. A tanár úr aztán bemutat egy lódenkabátos fiatalembernek, akiről hamar kiderül, hogy ő a felkelőközpont vezetője. Szántai Attila tizenkettedikes diák ott kezdi, ahol az osztályfőnök befejezte: mindenki számára nagyon

A mai nap nekünk, mostani fiataloknak lehetőséget adott arra, hogy megélhessük és megérthessük: az ötvenhatos forradalmárok olyan idős srácok voltak, mint mi vagyunk. Mekkora lélekjelenlétük lehetett, hogy szembeszálltak a hatalommal! – sorolja Attila, majd így folytatja: hála Istennek ma Magyarországon békében élhetünk, szólásszabadság van, és mindenki oda mehet, ahová csak akar. Ha ezeket a jogokat megtarthatjuk, remé-

Karakter • parokia.hu • 5

lem, soha nem lesz szükség arra, hogy fegyvert fogjunk és védekeznünk kelljen másokkal szemben. A diák után pedig Zombory Miklós, Ferencváros alpolgármestere mesélte el egy kitörölhetetlen emlékét kilencéves korából.

– A forradalom idején gyerekként untuk magunkat a pincében, és a Lónyay 41-ből megpróbáltunk átmenni a 43-ba, a 45-be, ahol ma is lakom,

6 • Karakter • parokia.hu

majd tovább egészen a 49-es számú házig. Ahogy kilöktük a téglákat, keletkezett egy kis lyuk a Boráros tér felé. A barátommal már csak azt vettük észre, hogy két tank áll ott, és az egyik ágyúcsöve éppen az ablakocskára irányult. Annyi időnk volt, hogy hátraszaladtunk, ahol a ház tartófala bástyaként szolgált nekünk, de már hallottuk is a géppuskaropogást. Az oroszok valószínűleg azt hitték, hogy az ellenség bujkál ott. Ha akkor nincs annyi lélekjelenlétünk, hogy elbújjunk, ma nem beszélgetnénk itt a Lónyayban – mesélte Zombory Miklós. A felkelőközpontból kilépve katonai dzsip szeli át az udvart, rajta forradalmárok. Távolabb, a mobil tábori kemencében pogácsa sül. Cserép Árpád, a hadikonyha-hagyományőrzők vezető szakácsa szívesen mesél a különös szerkezetről. – A mobil tábori kemencét 1901-ben rendszeresítették Magyarországon. Korábban az volt a gyakorlat, hogy a helyben talált kemencékben sütöttek, így látták el a katonákat. A mobil-

kemencét szekérvázon hordták, és hat másik szekér tartozott hozzá, amin a lisztet, a tűzifát és a személyzetet szállították. A kemencében menet közben is tudtak sütni, és a menetoszlop nyugodtan folytathatta útját – meséli és megkínálja a haditudósítót egy forradalmi pogácsával. A következő állomáshelyem egy második világháborús amerikai dzsip, ahol Tóth Csaba Csongort, a Lónyay igazgatóját faggatom az élménydús ötvenhatos megemlékezésről. – A hatvan évvel ezelőtti történések a diákjainknak és szüleiknek is a törté-

dió: „Kettes osztag, kettes osztag, a Szamuely utcán T 34-es szovjet harckocsioszlop közeledik. Egy kísérő páncélos leválik a kötelékről és az iskolaudvar bejárata felé tart! Kettes osztag foglaljon lőállást a második emeleten. Molotov-koktél dobására kiképzettek felkészülni!”

nelem egy lapja. Szerettük volna ezzel a történelmi játékkal élővé, elképzelhetővé tenni számukra. Megmutatni, hogy hozzájuk hasonló fiatalok áldozták az életüket a hazáért, a magyar szabadságért. A nap megszervezésében sok segítséget kaptam kollégáimtól. Jenei Miklós állította össze a szakmai anyagot örténelmi források felhasználásával. Szabó Győző magyar - olasz szakos kollégám pedig az olasz kapcsolatokat ápolja, meghívta közénk Gianluca Borghese kultúrattasét. Az a reményem, hogy diákjaink ezzel a nappal is fontos impulzust kapnak, ami megerősíti bennük a hazaszeretetet és a haza iránti elkötelezettséget. Tudom, hogy napjainkban divat máshol új hazát találni, de jó,

hogy most elmondhatjuk, ez a föld a miénk, és itt képzeljük el az életünket.

Pillanatokon belül feldübörög az udvaron a páncélozott harckocsi. Benne egy szovjet tiszt, akit Kozma Károly orosz hagyományőrző alakít. Nagy erővel nekihajt az udvaron összetákolt barikádnak. Az iskolaablakok megtelnek diákokkal. Mindenki a harckocsira tüzel, majd néhány forradalmár felugrik a páncélozott lövészjárműre. A páncélos vezetője apróbb sérülésekkel megússza a támadást, kimászik, a felkelők elfogják, és a gimnázium orosztanárnőjének segítségével kikérdezik. A Genfi Egyezménynek megfelelő bánásmóddal őrzik a felkelőközpontban. Példát mutatnak emberségből, tisztességből. Estére azonban az iskola elesik. A nyomasztóvá váló orosz túlerő miatt az épület már nem tartható tovább. A polgári lakosság életének megóvása érdekében elrendelik az iskola kiürítését… Budapest, 2016 októbere

Alig fejezzük be az igazgató úrral a beszélgetést, drámai események következnek. Felhangzik az iskolará-

Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 7

Maradj annak, aki vagy!

A szülőföld elhagyása gyászfolyamat és újrakezdés egyben – vallja VályiNagy Ágnes. A bázeli református lelkipásztor harmincöt éve él Svájcban, de mint mondja, az idegenség érzése mindig megmarad.

1981-ben, 35 évvel ezelőtt költözött Magyarországról Svájcba, ott ment férjhez. A szocializmusban bizonyára sokan azt gondolták, hogy irigylésre méltó a helyzete, elhagyni a hazát mégsem lehetett könnyű. Bűntudatot éreztem, amikor elköltöztem itthonról, mintha elhagytam vagy megcsaltam volna az embereket, akik itt maradtak. Még ha százféleképpen magyaráztam is, hogy miért történt, hiszen férjhez mentem: a felelősség érzése megmaradt. Bántotta valaki – akár akaratlanul is – emiatt? Legfeljebb félszavakkal. Nagyon rendesek velem az emberek, ez inkább csak egy mélyből előbukkanó érzés. Olyasmi, mint amikor meghal egy közeli hozzátartozója valakinek, és hiába mondják neki, hogy te mindent megtettél a szerettedért, a mulasztás érzése mélyebb rétegekből fakad. Az ország elhagyása gyászfolyamat és újrakezdés egyben.

8 • Karakter • parokia.hu

anyanyelvű, mi viszont hármasban csak magyarul beszélünk. A fiaim ezt úgy megszokták, hogy máig is csak magyarul kommunikálnak egymással, még svájci társaságban is. A magyar anyanyelvünk minden távolság ellenére összeköt bennünket.

Amikor a Harkányi Szabadegyetemen beszélt életének erről a szakaszáról, úgy fogalmazott, hogy Svájcban elveszett az élet magától értetődöttsége, már csak azért is, mert nem az anyanyelvén kommunikál. Gyakran előfordul, hogy akkor érti meg igazán az ember, mit jelent a haza, amikor elhagyja a szülőföldjét, és számos dolog nem evidens, ami addig az volt. Másként beszélnek az emberek, másként értik a szavát. Svájcban az tapasztaltam, hogy néha olyan dolgokon bántódnak meg, amit én fel sem vennék. Fontos dolgokban nem sokat mérlegelek és kimondom, amit gondolok, míg a svájciak vattába csomagolják a véleményüket. Másként fejezik ki magukat, mint mi. Aki máshonnan jön, ettől magányossá válik, mert nem tudja megtanulni az ottani kódrendszert: elveszíti a tájékozódóképességét. Előfordult, hogy azt gondoltam magamról, most már kiismerem magam, olyan diplomatikusan fogok érvelni, mint ők – de átláttak a szitán.

és ezután jöhet a kritika. Nálunk, magyaroknál ez fordítva szokás: miután jól leszidtuk a másikat, elmondjuk, hogy nem is olyan vészes a helyzet, mert azért „tudsz te rendes is lenni”. A svájci megközelítés egyébként nem tesz rosszat a léleknek, mert azzal kezdi, hogy „rendes vagy, csak vannak tulajdonságaid, amiket nehéz elviselni.” Hány év múlva érezte, hogy már „odatartozik”? Teljesen most sem tartozom oda, az idegenségből mindig megmarad valami. Akkor kezdtem otthonosan érezni magam, amikor megszülettek a gyerekeim. Ezzel kialakult egyfajta mikrohaza is? Igen, mert a gyerekekkel magyarul beszéltem. Az édesapjuk nem magyar

Egy Svájcban élő volt osztálytársam mesélte, hogy hiába beszélnek magyarul a gyerekeikkel, kicsit furcsa lett a magyar szókincsük, mert nem ismerik az itthoni szlenget és új kifejezéseket, mivel csak a szülőktől hallanak magyar szót. Ez nálunk is pontosan így volt. Nyelvszakos is vagyok, és eltökélt szándékom volt, hogy szép magyar nyelvre tanítom a gyerekeimet. Rengeteg mesét, szépirodalmat olvastam nekik; Benedek Eleket, Fekete Istvánt, Gárdonyi Gézát és még sorolhatnám, és ettől valami furcsa, archaikus magyar nyelvet beszéltek. Az ötéves fiam azt mondta nekem egyszer estefelé: „nézd, mami, most áldozik le a nap”. Egy ötéves gyerek ilyet egyébként nem mond, itthon néha ki is nevették őket emiatt. A csúnya szavakat, káromkodásokat pedig egyáltalán nem ismerték, én pedig pironkodva magyaráztam nekik, hogy mi mit jelent. A gyerekeinek nehezebb a dolguk azért, mert magyar anyanyelvűek? Ők is érzik még azt az idegenséget, amiről beszélt?

Nem divat Svájcban az egyenes beszéd? Ebből a „nem egyenes” beszédből számos pozitívumot tanultam, hiszen a karakán megfogalmazás néha arculcsapásként érhet, márpedig ki szereti, ha lemarházzák? A svájciakat arra tanítják, hogy először a másik ember pozitívumát hangsúlyozzák,

Karakter • parokia.hu • 9

Ez a kérdés az elevenembe talált! Nem is olyan rég azt mondta az idősebbik fiam, hogy „mami, ti nem adtatok nekünk hazát!” Az édesapjuk – aki már meghalt – kanadai volt, és ő is vágyakozott a hazájába. Sokat mesélt nekik Kanadáról, én pedig Magyarországról, mindeközben Svájcban éltünk. A fiaimban emiatt nem alakult ki erős hazatudat. Itt is, ott is jól feltalálják magukat, de valahol nosztalgia él bennük egy olyan identitás iránt, amit bennem fedeztek fel. Azt hiszem, átörökítettem rájuk az idegenséget. Ha megkérdezik tőlük, hogy hová valók, mit felelnek? Svájciak, hiszen ott születtek, ott élnek a barátaik. Büszkék rá, és nem szégyenkeznek azon, hogy az édesanyjuk magyar. A kisebbik fiam bármilyen nyelven szólal meg, egy kicsit érződik rajta a magyar akcentus. Azt mondta, hogy volt időszak, amikor mindkét országban idegennek érezte magát. Igen, mert amikor hazajövök Magyarországra, néha azt érzem,

10 • Karakter • parokia.hu

hogy nem fogadnak el: már csak vendégnek látnak. Pedig amikor itt vagyok, még a színeim is megváltoznak… Mit jelent ez a színváltozás? Úgy mozgok, mint régen, úgy beszélek, ahogyan az ember otthon beszél: szabadabbnak érzem magam. Élvezem, hogy a buszmegállóban vagy a villamoson szóba elegyednek velem. Svájcban akár negyedórát is lehet állni a megállóban a zuhogó esőben, és senki sem szólal meg, de velem itt még sosem fordult elő hasonló. Itthon a nevemet sem kell betűzni, mert mindenki érti és le tudja írni. Ezek a látszólagos apróságok igen sokat jelentenek.

Felértékelődik a haza, vagy mást jelent, mintha itthon maradt volna? Felértékelődik. Olyasmi ez, mint amikor a felnőtté válás küszöbén elköltözünk otthonról. Korábban sokat vitatkoztunk, veszekedtünk a szüleinkkel, testvéreinkkel, de a távolsággal megváltozik a viszony. A szeretet megmarad, és minden letisztul. Valahogy így vagyok a hazával. Sokszor van honvágyam. Viszont amikor hazajövök, pár nap múlva szívesen megyek vissza, mert a vágyak mások lesznek, amikor beteljesülnek. Jó idejönni, de vis�szamenni is jó. Több mint harminc év után a hétköznapokat ott alakítottam ki. Sok barátom lett Svájcban, kialakult egy kis kör, akkor is, ha köztük is külföldi maradok – de elfogadnak egy kicsit csodabogárnak. Bázelben egyébként sok külföldi él, sőt az ország kicsit több mint húsz százaléka máshonnan jött. Úgy tudom, hogy tanít menekülteket is. Igen. A menekültekkel való foglalkozás végigkísérte a 35 évemet. Egy hónapra rá, hogy kikerültem, már németet tanítottam munkanélküli külföldieknek és menekülteknek.

Átéltem több menekülthullámot Svájcban, jöttek vietnamiak, tamilok, kurdok, kínaiak. Az utolsó előtti nagy hullám a kilencvenes évek elején a volt Jugoszláviából érkezett. A menekültek minden alkalommal nagy ellenállásba ütköztek. A sötét bőrű tamilokat nagyon nehezen fogadták el az őslakosok, de ők minden munkát elfogadtak és hamar beilleszkedtek. Sokan ápolóként dolgoznak. Mozgásban van a világ,Magyarországon is sokan fogják a tarisznyájukat, és útnak indulnak. Harminc év tapasztalatával a háta mögött mit mondana nekik? Nagyon sok sors alakul szerencsétlenül, mert amikor külföldre kerülnek, nem találják meg, amit keresnek. Itthon nem merik ezt bevallani, mert félnek attól, hogy rájuk sütik a bélyeget: mindenhol kudarcot vallanak. Ezért inkább csinálják tovább a dolgukat, mintha minden rendben lenne. Néha meg kell tenni a másik lépést, és vissza kell jönni, ha nem jó kint. Kint átalakulhat az értékrend is, mert előfordul, hogy valaki azt gondolta, az anyagiak, a jobb megélhetés miatt kell külföldre menni, az idegen országban pedig rájön,

hogy nem több pénzre, hanem valami egészen másra lett volna szüksége otthon. Sok megtört sorsú embert lelkigondozok, akik nem mernek vagy már nem is tudnak hazajönni. Vannak azonban, akik megtalálják a számításukat, jó egyetemeken tanulnak és beilleszkednek. Sokszor mondják, hogy a magyarság nem a külsőségekben kell hogy megmutatkozzon, de bevallom, amikor külföldön éltem, kitűztem a kokárdát március 15-én. Nekem akkor nagyon fontos volt, hogy megmutassam mindenkinek: magyar vagyok. Hosszabb ideig külföldön élve meg kell mutatni, hogy honnan jöttünk, vagy inkább az asszimilálódás az út? Nem vagyok híve az asszimilálódásnak. Sokan vannak, akik megpróbálnak svájciabbak lenni a svájciaknál. Azt tartom, hogy maradj annak, aki vagy! Egyébként az elmúlt három évtizedben megfigyeltem, hogy mennyire megváltoztatta a mediterrán világ a svájciakat. Korábban nem voltak utcára nyíló kávéházak, nem üldögéltek az utcai padokon, és senkinek nem jutott volna eszébe a Rajnában fürdeni a város közepén. Ezt a nyitottságot a külföldiek hozták

be Svájcba. Számomra ez az integráció szép példája: egymástól tanulunk, egymás hatására megváltozunk, kinyílunk. Ha most visszamehetnénk az időben 1981-be, és újra dönthetne, hogy megy vagy marad, mit tenne? Edith Piaffal szólva (Non, je ne regrette rien) nincsenek dolgok, amiket megbántam, mert a legnagyobb fájdalmak is építettek rajtam. Az, hogy fájt valami, nem biztos, hogy rosszat tett nekem. Mindig arra törekedtem, hogy lefordítsam a két világ számára, hogy mit gondol a másik. Szépirodalmat is fordítottam, szükség volt a munkámra az Európai Protestáns Szabadegyetemen és jelenleg a bázeli protestáns magyar gyülekezetben. A lelkészség és a tanítás mellett a közvetítés is a hivatásommá vált. Ha nem lennének közvetítők, még több lenne a világon az előítélet. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás (A Harkányi Szabadegyetem témája idén és a múlt évben is a magyarság volt Vályi-Nagy Ágnessel a szabadegyetemen beszélgettünk.)

Karakter • parokia.hu • 11

Mélyre ás Megnyílt a megújult budapesti Bibliamúzeum. Izraelből és a Szépművészeti Múzeumból is érkeztek műtárgyak az interaktív kiállításra, amely a Biblia korabeli ember világába kalauzolja a látogatókat.

BIBLIAMÚZEUM www.bibliamuzeum.com 1092 Budapest, Ráday utca 28. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 10-18 szombat: 10-17 vasárnap: szünnap

12 • Karakter • parokia.hu

Interaktív kenyérszaporító kemence, megfordított jézusi sírkamra, fából épített Noé bárkája, a Teremtés terme, egy Jézus korabeli ház, valamint a jeruzsálemi Heródes templomának makettje is helyet kapott a megújult tárlaton. A budapesti Bibliamúzeum az amszterdami után Európában másodikként nyílt meg még 1988-ban. Több, mint két évtizedes működés után újították fel, hogy a 21. századi elvárásoknak megfelelő, korszerű tárlaton mutathassák be a Biblia világát. Az új kiállítás a Dunamelléki Református Egyházkerület székházának pincehelyiségében kapott helyet. A legkorszerűbb technikával és értékes kiállítási tárgyakkal felszerelt Bibliamúzeumba több mint félszáz műtárgy érkezett újonnan, Izraelből hét eredeti és két másolat. A többi közt két csonttartó láda, főzőedények, a megiddói pecsétnek és annak a kőtáblának az élethű másolata is, amely egyedüliként őrizte meg az utókor számára Poncius Pilátus nevét. A leleteket az Izraeli Régészeti Hatóság bocsátotta a fővárosi múzeum rendelkezésére a megállapodás szerint öt évre. Értéküket

összesen tizenötezer dollárra becsülik. A műtárgyakkal Adi Ziv régész, az izraeli hatóság kurátora érkezett Budapestre. Mint mondta, szervezetük felügyeli a Szentföld valamennyi ásatási helyszínét és feltárt objektumát, melyeket egyetemes kulturális örökségnek tekintenek. Ezért döntöt-

tek úgy, hogy a Bibliamúzeum kérésére rendelkezésre bocsátanak néhány, az első és a második Templom, valamint Jézus korából származó tárgyat. Utóbbiak a leghíresebb lelőhelyekről, Jeruzsálemből és Nagy Heródes Holttengeri fellegvárából, Masszádából származnak. Különös értéket képvisel két csont-

tartó láda, melyet másodlagos temetkezésre használt az ókori zsidóság Nagy Heródes uralkodása idejétől kb. a Krisztus utáni 2. évszázad végéig. „Egy évvel az elhunyt temetése után a hozzátartozók visszatértek a családi sírbolthoz, összegyűjtötték az egyes holtestek csontjait, és különkülön mindegyiket ilyen ládában helyezték el. A zsidó sírokban alig találunk ékszereket, főzőedényeket és lámpásokat viszont igen. Az utóbbiakat a sötét barlang megvilágítására vitték magukkal; az edényekben viszont olaj volt, a test temetés előtti rituális megkenése céljából” – számolt be az izraeli régész. Hogy miért alakult ki az addig is használatos sziklasírbeli temetés szokása mellett a másodlagos temetésé is, annak elmondása szerint a keresztyénséghez van köze. „Azt feltételezzük, hogy mindez összefügg a feltámadásba vetett hit kialakulásával. Eszerint mindenkinek szüksége volt arra, hogy »meglegyenek«

Karakter • parokia.hu • 13

a csontjai, ezért temethették egymástól elkülönítve a holtakat. Néha még az illető nevét is ráfaragtatták az osszáriumra, héberül, görögül vagy arámiul. Így elég sok információnk van az adott személyről, időnként foglalkozásáról vagy hitéről is. Persze, a faragások eléggé elnagyoltak, hiszen a hozzátartozóknak be kellett hatolniuk a sötét barlangba, ahol szörnyű szag lehetett. Ezután meg kellett találniuk a családtag csontjait, beletenni a ládába és megjelölni a jövendő generációk számára, hogy ki nyugszik ott.” Adi Ziv megmutatta azt a Masszádából

14 • Karakter • parokia.hu

származó főzőedényt is, amelyen látszik a hamu nyoma abból a Krisztus utáni 73-as tűzvészből, amely a rómaiak ostroma alatt keletkezett. „A műtárgyakat közösen válogattuk, abból a korszakból, amelyben a keresztyén vallás létrejött. Huszonnégy lelet érkezett az Antik

Gyűjteményből, vannak közöttük festett kopt, vagyis egyiptomi keresztyén edények, Tanagra-szobrok, egyiptomi Ízisz-szobor, mécsesek és római kori üvegtárgyak is” – ezt már Kevély Flóra muzeológus, a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályának munkatársa mondta kérdésünkre.

„Olyan tárgyakat kértünk a múzeumokból, amelyek illusztrálják azt a világot, amelyben a Biblia emberei éltek” – számolt be Timár Gabriella lelkész-muzeológus. A Bibliamúzeum vezetője elárulta: hosszú évek óta érlelődő terv vált valóra a műtárgyak elhelyezésével. „A Bibliamúzeum fontos üzenethordozó, amely hirdeti Istennek az emberhez szóló szavát. Isten nagy ajándékának tartom, hogy megvalósulhatott az álmunk, ami valamikor egy romos pincéből indult.” A Ráday utca 28. szám alatti felújított pincehelyiség a mélyre ásás helye, átvitt értelemben is – tette hozzá a múzeumvezető. „A földszinti időszaki kiállító terembe tervezünk egy tárlatot, amely a Szentírás szöveg- és fordítástörténetét mutatja majd be. Az alagsori kiállítótérrel mindig az volt a célunk, hogy a látogató számára kinyissuk a Bibliát, együtt fedezzük fel, miről olvashatunk benne. A munkacímünk sem más, mint a nyitott könyv kiállítása. Ezt látványban is megjelenítjük, a legmodernebb múzeumi elvárásoknak próbálunk megfelelni a kivitelezésben.” Arra a kérdésre, hogy az ókori Egyiptom világa miért ennyire hangsúlyos a tárlaton, a lelkipásztor azt mondta: azért adnak ízelítőt a választott népet körülvevő kultúra gaz-

dagságából, mert üzenetértékkel bír, hogy Isten ebből hívta ki népét, amely neki engedelmeskedve el is tudta hagyni a birodalmat. A kivonulást és más, sarkalatos bibliai történeteket, üdvtörténeti mérföldköveket kronologikusan mutatják be a látogatóknak, mindegyik korszakból ízelítőt adva a régészeti leletek, installációk, képzőművészeti alkotások révén. „A kiállítás nemcsak arról szól, mi a Biblia, hanem arról is, hogy mit üzen. Szeretnénk, ha felragyogna valami több annál, hogy milyen szépségek és érdekességek fűződnek a

Szentíráshoz. A Biblia ugyanis nemcsak az elmúlt korok, hanem a mi világunk számára is üzenethordozó könyv. Ezért nyitjuk ki ezt a könyvet a látogatók számára, és örülnénk, ha mindazok, akik innen hazatérnek, otthon maguk is levennék a polcról a Szentírást. Jelmondatunk is ezt a szándékot fejezi ki: a Biblia valójában nem múzeumba való tárgy.” Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, Dimény András, Bibliamúzeum

Karakter • parokia.hu • 15

A tűz fénye és melege „Sosem felejtem el, mennyire lenyűgözött, és milyen szabadnak éreztem magam, amikor először olvastam a jézusi példázatokat” – mondta Röhrig Géza költő, haszid bibliatanító a Protestáns Tavasz vendégeként. A Saul fia című Oscar-díjas film főszereplőjével zsidóság és keresztyénség kapcsolatáról Balog Zoltán református lelkész, emberierőforrás-miniszter beszélgetett. A hívő haszid művész szerint a közös gyökerek ellenére is van szakadék a két vallás között, ám azon átér a kezünk. Márpedig az összefogásra a keresztyénüldözés korában különösen nagy szükség van.

16 • Karakter • parokia.hu

A szerelmesek Évről évre a Hold utcai németajkú református gyülekezet ad otthont a Protestáns Tavasz elnevezésű rendezvénysorozatnak, melyre Röhrig Géza is meghívást kapott. Az est témája ezúttal a keresztyénség és zsidóság kapcsolata volt. Balog Zoltán lelkipásztor úgy kezdte a beszélgetést: mély szakadék húzódik a keresztyénség és a zsidóság viszonyában; a két vallásé amolyan se veled, se nélküled kapcsolat. Arra a kérdésre, hívő zsidóként hogyan tekint a keresztyénségre, Röhrig Géza azt mondta: „Vannak cáfolhatatlan, makacs tények, de tovább kell lépni ezeken. Negyven könyvből negyvenet zsidó írt, egyedül Lukács az, aki nem zsidónak született, hanem betért. Jézus és tanítványai megtartották a törvényt, kósert ettek, hanukát ünnepeltek, sátoros ünnepre vándoroltak Jeruzsálembe, Jézus az utolsó vacsorán a maceszt törte meg” – sorolta. „De valljuk be, hogy bár a zsidóságnak és keresztyénségnek történetileg közös gyökerei vannak, a keresztyénség ma annyira zsidó, amennyire Shakespeare Hamletje dán. Ennek megvan az oka, amit nem rovok fel a keresztyénségnek, sőt! Nekünk nem kell mindenben egyetértenünk ahhoz, hogy tisztelni tudjuk egymást. Két férfinak nem kell ugyanabba a nőbe szerelmesnek lennie

ahhoz, hogy barátok tudjanak lenni, de az nem árt, ha mindketten szerelmesek. Ha mi zsidók Istennel ittasulunk, ti pedig az evangélium örömhírét élitek éjjel és nappal, akkor két szerelmes már egészen biztos, hogy megérti egymást” – fogalmazott. Nem csak előzmény Röhrig Géza hozzátette: a történelmi keresztyénség utóbbi tizenhat évszázadának teológiáját zsidó szempontból szomorú korszaknak látja, mert az Ágostontól Lutherig – akitől a Mein Kampf is idéz – a zsidóságban nem lát mást, mint saját előképét. Olyan lépcsőfokot, amin keresztül a keresztyénség eljutott a saját küldetéséhez vagy igazához. „Ma már értelmes ember nem vonja kétségbe, hogy a zsidó vallás autentikus, szakrális hagyomány, és saját jogon az, nemcsak mert megszülte a keresztyénséget, hanem mert küldetése van.”

tanulmányozásában, ezért nagyon jól tudok velük beszélgetni, tanulni, mert egy magára adó protestáns lelkésznek a képzése során ki kell tudnia olvasni a héber betűket, ami nagyon fontos ahhoz, hogy az Ige héber részét eredetiben is olvashassa, értse.” Szövetséges társak Zsidóság és keresztyénség viszonyában a jövőre nézve az a legfontosabb, hogy a két vallás hívei valamiféle szövetséget alkossanak – hangsúlyozta Röhrig Géza. Szerinte új korszak előtt állunk. „Ma a földön a legveszélyesebb identitás közel-keleti keresztyénnek lenni.

Pál Damaszkuszában, Szíriában, Jordániában, Szaúd-Arábiában jelentős keresztyén közösségek léteztek. Ha ma ebben a régióban egy keresztyén ember csak olyan egyszerű dolgot is akar, mint megtartani egy esküvőt vagy eltemetni a halottait, az közvetlen életveszélyt jelent a számára. Egy ilyen véres helyzetben a kulcsszó keresztyénség és zsidóság viszonyát illetően már nem a párbeszéd kell hogy legyen – az a huszadik századra volt jellemző –, hanem a szolidaritás.” Szerinte három nagy korszaka volt a zsidó–keresztyén viszonynak. „Az első a középkori hitviták kora, amelynek már nincs értelme, bár beszélgethetünk. A második a párbeszéd időszaka, amikor megpróbáltuk megtalálni egymással a hangot. Ma pedig olyan civilizációs helyzetben találjuk magunkat, amikor joggal várja el minden keresztyén, hogy a zsidó álljon mellé, ha létében fenyegetik akárhol, és ugyanezt természetesen a zsidó is elvárja minden keresztyéntől ugyanilyen helyzetben – ez a szolidaritás korszaka.” Szerinte a nyugati keresztyénségnek is sokkal markánsabban kellene felszólalnia a keresztyénüldözéssel szemben. Van-e értelme a hitvitának? A jó hitvitának ma is lehet értelme – vitatkozott a miniszter –, mert a

Együtt tanulmányozni De nem szeretne a múlton siránkozni – tette hozzá Röhrig. „Inkább annak örüljünk, hogy a hatvanas-hetvenes évektől kezdve más a tónus, máshogy viszonyulunk egymáshoz. A reformátusok és az evangélikusok mindig is jeleskedtek a Biblia

Karakter • parokia.hu • 17

saját hitünket és a másikét is jobban meg lehet érteni általa. Balog Zoltán a görög filozófiai és a zsidó bibliai megismerés közötti különbségre hívta fel a figyelmet. „A görögök szerint akkor tudsz valamit jól megismerni, ha távol tartod magadtól a megismerésed tárgyát, vagyis objektíven értékeled. A héber jada: megismerni szó – ahogy azt a Biblia első lapjain olvassuk: és ismeré Ádám az ő feleségét, Évát – a teljes egyesülést jelenti. Ha nem válok egy kicsit azzá, mint a másik, nem is fogom tudni megismerni őt.” Majd hozzátette: „Pál apostol azt mondja: zsidónak zsidóvá, görögnek göröggé lettem, és aztán meg is adja ennek a célját: hogy akár egyet is megnyerjek a Krisztusnak.” Misszionálni a zsidóságot? A lelkész hozzátette: talán annak a fajta hitvitának is volna értelme, melyben szó esik Jézus messiási voltáról, még akkor is, ha a kérdést – Jézus Messiás volt-e vagy sem - primitívnek tűnik egy zsidó számára feltenni. „Van abban valami titokzatos, izgalmas, hogy a Názáreti az, aki a legmélyebben összeköt bennünket. Ő az is, akinek a személyére jogosan vagy jogtalanul hivatkozva szakadás keletkezett zsidóság és keresztyénség között” – vetette fel Balog Zoltán. Röhrig Géza egyetértett, ám tisztázta, milyen típusú hitvita az, amelynek ma már nincs létjogosultsága szerinte. „A középkori latin disputa formalizált műfajával együtt járt, hogy a vita vesztesének föl kellett vennie a győztes hitét. Hogy, hogy nem, mindig a keresztyén fél győzött. Amikor a hitviták anakronizmusáról beszélek, akkor – baráthoz illően keményen fogalmazva – azt akarom mondani, hogy a keresztyénség elveszítette az erkölcsi tőkéjét arra, hogy a zsidóságot misszionálja. Lehet hitvitázni, de Auschwitz után azt már nem lehet azzal a felkiáltás-

18 • Karakter • parokia.hu

sal tenni, hogy az egyik fél adja fel a hagyományát, az elkötelezettségét és igazodjon a másikhoz. Ennek vége, és bár a keresztyénség ezt dogmatikailag nem jelentheti ki, gyakorlatilag mégis leállt a zsidók misszionálásával. Kisegyházak megpróbálják, de a történelmi egyházak érzik, hogy ebben a pillanatban ez egyszerűen nem volna ildomos.” Röhrig Géza fontosnak tartotta leszögezni: a nácik nem voltak keresztyének, a gond szerinte az, hogy Horthy Miklós Magyarországa kilencven százalékban keresztyénnek vallotta magát. Ám amikor kritikusan beszél a vészkorszakról, nem az állampolgárokat marasztalja el, hanem az akkori pápára és azokra a püspökökre gondol, akiknek „szakmájuknál fogva vértanúkká kellett volna válniuk, és nem hagyni, hogy az orruk előtt bevagonírozzák a zsidókat.”

Annak, hogy „megismerjük egymást, és beszéljünk arról, hogy a zsidó hagyományban a messiásvoltnak mik a feltételei, és Jézus megfelel-e ennek”, szerinte is van létjogosultsága és jelentősége. Szólt ugyanakkor arról is, hogy az elmúlt tizenhat évszázad alatt a történelmi keresztyénség dejudaizálódott, és a két vallás közötti konceptuális különbségek szakadékká terebélyesedtek. „Ezen a szakadékon átér a kezünk, de nem cél, hogy eggyé váljunk” – mondta. Huszonkettes csapdájaként látja a zsidóság „megtérésének” kérdését is. „Ha jól értem Pált, Jézus addig nem fog visszajönni, amíg minden zsidó meg nem tér keresztyénnek. A zsidók viszont addig nem fognak megtérni, amíg Jézus vissza nem jön.”

Nő a lelkek közötti távolság De nem csak ez az oka, hogy a zsidó– keresztyén viszony elsősorban másról kell hogy szóljon, mint a térítés – folytatta. „Elie Wiesellel volt alkalmam beszélni pár héttel ezelőtt. (E. W. máramarosszigeti születésű, Nobel-békedíjas holokauszttúlélő író, aktivista, egyetemi tanár 2016 nyarán hunyt el – a szerk.) Ő azt mondta nekem, hogy 1944-ben a pesszimisták New Yorkba, az optimisták Auschwitzba mentek. Én természetem szerint – mivel hívő vagyok – optimista vagyok. Ezzel együtt el kell ismernem, hogy a világnak most centrifugális pillanatát éljük. Vannak korszakok, amikor a lelkek közötti távolság nő, és van, amikor csökken. Ezek a korszakok nem két-három évig tartanak. Most nő ez a távolság. Józanul és fájó szívvel azt látom, hogy a világ a káosz felé tart. Ezért az energiánkat nem arra kell fordítanunk, hogy egymást meggyőzzük arról, hogy ki a Messiás, hanem a saját nyájainkat kell elsősorban megóvnunk egy olyan világban, ami éppen szétesőben van, és két lábbal tapossa a hagyományt.” „Az én Jézusom” A Jézus messiási voltára vonatkozó kérdés azonban Röhrig Géza szerint is izgalmas. Felidézte, hogy „rendes, asszimilálódott késő Kádárkori gyerekként” előbb olvasta az Újszövetséget, mint az Ószövetséget. „Sosem felejtem el, mennyire lenyűgözött, és mennyire szabadnak éreztem magam, amikor először olvastam a jézusi példázatokat. Van bennem egy ódzkodás a merev struktúrák, a hierarchia ellen, ezért nagyon tudtam azonosulni a názáreti Jézussal. Ezt aztán össze kellett egyeztetnem ezzel a megörökölt, bizalmatlan helyzettel, hogy például a mai intézményes keresztyénség engedékeny, békülékeny attitűdje a zsidóság iránt nem belső fejlődés eredménye volt. Ez a szemléletváltás

ugyanis nem jöhetett volna létre a holokauszt nélkül.” Ma már a zsidósághoz hasonlóan a keresztyénség is ellenkultúra, szubkultúra – tette hozzá –, persze, csak akkor, ha valóban életforma, nem pedig pusztán egyházi szolgáltatáshoz folyamodás az élet néhány fordulópontján. „Ami Jézussal kapcsolatban fájdalmas nekem, hogy az antijudaizmus a kezdetektől benne van magában a szentírási szövegben. Amikor Jézus szájából azt olvasom, hogy az ördög a ti atyátok, zsidók, utólagos betoldásként tudom csak értelmezni, mert az én Jézusom nem mondja ezt a fivéreinek és nővéreinek” – mondta, majd hozzátette: nehéz értelmezni azt a kijelentést, hogy Jézus beteljesítette a törvényt. „Zsidó szempontból ez olyan, mintha azt mondanánk, valaki beteljesítette a KRESZ vagy a gravitáció szabályait. Nyelvileg képtelenség értelmezni.” A tűz fénye és melege Röhrig Géza azt mondta, az Újszövetség olvasása közben persze ő sem Kajafással vagy Júdással szimpatizált. „Mindig is Dáviddal voltam Góliáttal szemben. Galilea volt akkor Mucsa, ami nekem rokonszenves, hiszen az vonz, azt szeretem. Jézus egy fél dunántúlnyi országban tevékenykedett, direkt a halászok és a prostituáltak társaságában, mert ahogy ő is mondta: a betegnek kell az orvos. De látni kell azt is, hogy a zsidók vitája egy bonyolult politikai helyzetben, egy megszállás alatt lévő országban bontakozott ki.” A zsidóság és a keresztyénség ugyanakkor egy közös ügy két képviselője, ezért kétségtelen, hogy dolgunk van egymással – hangsúlyozta. „Rosenzweig német teológus szerint a tűz melege a zsidóság, a fénye a keresztyénség. A fény messzire elér, a meleg hatósugara limitált, ahhoz ott kell ülni a közelében, hogy érezni lehessen.”

Hazáját képviselné A beszélgetésen szó esett még az egyetemes és az egyedi problematikájáról is, így az Európai Unió törekvéséről a nemzetállamokkal szemben, ami Röhrig Géza szavával élve nem más, mint az „elugyanolyanosítás”. Balog Zoltán miniszter erről azt mondta: „Aki megőrzi az egyedit az általánossal szemben, az betölti a küldetését, mert sajátsága nem elzárja a többiektől, hanem számukra nélkülözhetetlenné teszi.” Majd utalt arra, hogy Röhrig Géza a Kossuth-díj átadását követően azt nyilatkozta, rá kell szolgálnia az elismerésre. A kérdésre, mit akar tenni, Röhrig elárulta: amíg nem áll módjában hazaköltözni, egyfajta jószolgálati nagykövetként hazája magyar hangja lenne a világban írásaival, megszólalásaival. A Saul fia sikerében rejlő potenciált szeretné kiaknázni, de nem a maga érdekében. Hazatérve pedig szívesen tanítana – nem egyetemi katedrán, hanem kultúrházakban, mozitermekben, kávéházakban tartana előadásokat bibliai karakterekről. Ihlet és elhivatás A Saul fiáról szólva Balog Zoltán elmesélte, hogy egy politikus azt mondta, nem nézi meg a filmet, mert neki ahhoz semmi köze, mivel nem zsidó. Ő erre azt válaszolta: „Van hozzá közöd, mert apa is vagy meg fiú is vagy.” Szó esett arról is, hogy az utóbbi évek magyar Nobel- és Oscardíjai miért a holokausztot feldolgo-

zó műveknek és alkotóknak szólnak. Röhrig Géza szerint ennek egyszerűen az az oka, hogy „egy tizenkilenc országot érintő népirtásnak nagyobb az akusztikája, mint a csak magyar történelmi tragédiáknak.” Az pedig természetes, hogy ha Auschwitzról csinál valaki filmet, azt autentikusan teszi. „Egy mű akkor lesz jó, ha személyes közöd van hozzá, ehhez pedig ihlet kell, valódi elhivatás.” Ábrázolhatatlan pillanat A Saul fia mondanivalója egyetemes, a főszereplő szerint a film egy történelmi helyzet ürügyén beszél a lelki helytállásról, miszerint egy halálgyárba beépült ember is megtalálhatja azt az arkhimédészi pontot, amelyből nem enged. „A szabadság is olyan, mint minden szerv: ha nem használják, akkor elcsökevényesedik. Saul kapott még egy esélyt” – véli Röhrig Géza. Az ő értelmezése szerint a férfi és a kisfiú egymásra néznek, még ha a filmen ilyesmi nem látható is. „A művészet az ilyen pillanatokat nem tudja ábrázolni, mint ahogy azt sem, amikor például egy nő megfogan. Csak utólag lehet észrevenni, hogy történt valami, a hatása alapján. Ezek a legtitkosabb és legszebb pillanatai az életnek. Hogy máshogy lehetne ezt egy már halottnak megköszönni, mint úgy, hogy eltemeted?” Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 19

Panelek között A lakótelep csaknem félszáz éves, de templomtornyok nem törik meg a házak egysíkúságát. Tízemeletes panelházak gyűrűjében épülhet fel az újpalotai reformátusok első temploma, melynek már letették alapkövét.

20 • Karakter • parokia.hu

Amikor a hatvanas évek végén lerakták az újpalotai lakótelep alapkövét, még nem épülhetett templom a környéken. A főváros egyik legnagyobb „fehér foltjában” 2002-ben indított missziót a pestújhely-újpalotai református gyülekezet. Három év elteltével az újpalotai közösség önálló missziói egyházközségként folytatta útját. A családias közösséget a lakótelepen élők, a fővárosba áttelepült erdélyi magyarok és az egykori Forrás gyülekezet más kerületekből ingázó lakosai alkotják ma is. Az egyre gyarapo-

dó közösség korszerű és a gyülekezet minden igényét kielégítő templom, parókia és gyülekezeti ház együttesét álmodta meg, melynek el is kezdték munkálatait. Gyűjtőhely Folyamatos migráció zajlik a kiegyezés óta, ez a lakótelep is migránsok lakóhelye – mondta igehirdetésében Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a templom alapkőletételi ünnepségén. „Nagyon sokan költöztek a fővárosba vidékről: Baranyából, a Tiszántúlról, Somogyból és a határon túlról, hogy munkát keressenek, letelepedjenek, családot alapítsanak. Az itt élők egy része szeretett volna gyülekezetet alkotni a megsegítő Istennek, olyan helyet, ahová bárki bekopogtathat. Kívánom, hogy amikor majd átköltöznek az átmeneti, lapos tetős otthonukból egy sokkal szebb sátorba, vigyék magukkal a nyitott szívüket, legyen majd templomuk a szó valódi értelmében gyűjtőhely” – fogalmazott az egyházvezető. Társasház a javából Hajdu László, Újpalota polgármestere büszkén szólt arról, hogy a templomnak helyet adó ingatlant kilencvenkilenc évre átadták a református egyháznak, és anyagiakkal is segítik a templom megépülését. „Mivel az

ingatlannak több tulajdonosa is van, így Isten háza valóban társasház lesz” – mondta a polgármester. „A telep első lakásait 1969-ben adták át, óvodák, bölcsődék, iskolák ugyan épültek, de művelődési ház és templom nem volt tervbe véve.” Hozzátette: a napjainkban tapasztalható agres�szivitás és becstelenség a hit és a keresztyén közösségek hiányának a következménye. „A szolidaritás és a szeretet kimaradt az életünkből, de ahol nincsenek templomok, megjelenik a hiány.”

azonban majd otthont, biztonságot adhat – vélekedik Sápi Zoltán gondnok, aki elhívott, lelkes közösségként jellemezte magukat. „Mi nagyon szeretünk együtt maradni az igehirdetések után: beszélgetünk,

Elhív és kiküld Eddig az újpalotai közösségi házban biztosított helyet az önkormányzat a gyülekezet vasárnapi istentiszteleteinek, de az esküvőket, keresztelőket máshol kellett tartani. Isten háza imádkozunk egymás életéért. A jelenlegi százötven-kétszáz fős gyülekezeti létszám befogadókapacitás híján enélkül egész biztosan megrekedne, hiszen a hozzánk tartozók csaknem fele rendszeresen látogatja az istentiszteleteket.” „A templom ugyan nem feltétele a lelki gyarapodásnak, mégis fontos eszköz: meghívja a körülöttünk élő embereket” – tette hozzá Sápi Zoltán. Ám a gyülekezet, amelynek tagjai szívükön viselik az elesettek sorsát, eddig sem volt láthatatlan.

Karakter • parokia.hu • 21

A többi közt mentorprogramot indítottak a kerületben. „A hittanoktatás megkezdésekor azzal szembesültünk, hogy sok jó képességű gyerek bukdácsol az iskolákban. Több, a gyülekezetünkhöz tartozó pedagógus és mások összefogásával nyitottunk egy tanulószobát, ahol próbálunk gyerekeket felzárkóztatni. Ha valaki kér, nem utasítjuk vissza, hogy majd csak akkor foglalkozzunk vele, ha érdeklődik a hit dolgai iránt is. Ha viszont segítőkészen állunk a szükségben lévőkhöz, sokkal kön�nyebb és eredményesebb beszélni a lelki dolgokról is, mert ez bizonyos szinten hitelt ad a szavainknak. Érdekes módon néhányan az istentiszteleteinkre is elkezdtek járni idővel.” Jel és ajándék A mindössze tizennégy éve alapított missziói egyházközségben kezdettől fogva az istentiszteleten alapszik és oda kapcsolódik is be valamennyi szolgálat, de a gyülekezet évek óta szívén viseli a környék elesettjeinek sorsát és jó kapcsolatot ápol a többi felekezettel is. Fogarasi Gábor lelkipásztor elmondta: megnehezíti a kapcsolatfelvételt, hogy nincsenek kertek, udvarok, ahol a környékbeliek könnyebben szóba elegyedhetnének, az emberek zárt ajtók és lépcsőházak mögött élnek, de legalább sokan egy helyen. „Az indulástól kezdve az volt az alapelvünk, hogy nem különféle programokkal, hanem vasárnapi istentisztelettel kezdjük a missziót – ha hárman jönnek el, akkor annyi embernek tartjuk meg. Továbbra is minden az úrna-

22 • Karakter • parokia.hu

pi istentiszteletből indul ki és oda is tér vissza a gyülekezetünkben, sőt, ebből alakult meg az ifjúsági csoport, a bibliaóra is” – sorolta a lelkész. „Ajándék, hogy sokfajta háttérből érkeztek hozzánk tagjaink, többen felekezeti háttér nélkül. Voltak, akik a lakótelepről, vagy akár a város másik részéből jöttek. Mindenki hozta magával a saját lelkiségét, ami gazdagítja a közösséget, ezzel együtt ízig-vérig református gyülekezet vagyunk” – számolt be. „Erősségünk, hogy infrastruktúra, vagyis templom, parókia és gyülekezeti ház nélkül is megszületett a közösség, és együtt is maradt.

A templom építése annyiban hoz majd változást az életünkbe, hogy az mindenki számára látható jel lesz itt, a lakótelepen. Jele annak, hogy itt egy gyülekezet él, ahol mindenkit szívesen látunk.” Fogarasi Gábor hangsúlyozta: „Nem önmagunkhoz vagy az egyházhoz hívjuk az embereket, hanem Jézus Krisztushoz. Bár szívünket-lelkünket beletesszük a programjainkba, azok

csupán eszközök ahhoz, hogy szeretettel fogadjuk az embereket és Istenhez vezessük őket. A templomépítésnek is csak akkor van értelme, ha az Őt dicsőíti meg. Minden lelkialkalom jel, hogy nekünk, akik jelen vagyunk ezeken, Krisztus a megváltónk, a gyógyítónk, a szabadítónk.”

Jó szívvel adakoztak Hogy jel lehessen, azért áldozatot is kész hozni a közösség, amely a szokásostól eltérően nem az istentisztelet végén, hanem aközben adakozik. Az úrasztalára kihelyezett persely azt fejezi ki, hogy a legszebbet, a legtöbbet adják Istennek abból, amit tőle kaptak. Talán ezért vált lehetségessé, hogy a mindössze 250 tagot számláló közösség a kétszázmilliós beruházáshoz hónapok alatt gyűjtötte össze azt a tizenkétmillió forintot, amel�lyel megkezdhették a templomépítést. A templommal együtt parókia, kiszolgáló helyiségek és gyülekezeti terem is épülnek. Az újpalotai reformátusok korszerű, minden korosztály igényeinek megfelelő, a környezetével harmonizáló szakrális teret szeretnének létrehozni. A munkálatokat 2017 végéig szeretnék befejezni. De ami még fontosabb, arról Fogarasi Gábor lelkipásztor így fogalmazott: „Örülnénk, ha nyitott templom lenne a miénk, ahol az újpalotaiak megéreznék, Isten mennyire szereti őket.” Fekete Zsuzsa, Jakus Ágnes Képek: Vargosz/reformatus.hu, gyülekezeti archívum

Elhívottakból vezetők A gyülekezet létszámban növekszik, de hogyan gyarapodhatna lelkiekben is? Ki foglalkozzon azokkal, akik először hallják az evangéliumot, és hogyan változhatna meg az élete az istentiszteletek látogatóinak? A külső-kelenföldi református gyülekezet átfogó stratégiát dolgozott ki e kérdések megválaszolására, és a jelek szerint bevált.

Minden krízishelyzet magában hordozza a fejlődés lehetőségét – ezt tapasztalta meg az elmúlt években a külső-kelenföldi református gyülekezet. A fél évtizeddel ezelőtti lelkészváltás kis híján a szakadás szélére sodorta a fővárosi közösséget, az új lelkész részben ezért szorgalmazta megválasztása után a gyülekezet céljainak újragondolását. Két éven belül ugrásszerűen megnövekedett a létszám, az érdeklődők szinte nem fértek be a templomba. Ez ismét kihívás elé állította a közösséget – idézte fel Molnár Sándor lelkipásztor. „Megjelentek a gyülekezetben olyan fiatalok, akiknek jószerével semmilyen előzetes ismeretük sem volt a keresztyénségről. Ők az összeszokott, bibliaórás csoporthoz nem tudtak kapcsolódni, mert nem ismerték az egyházi szóhasználatot sem. Nemcsak velük kezdtünk el foglalkozni, hanem a megsokasodott számú gyerekkel, a családokkal, és mindenféle korosztállyal. Közben kialakult három fő pillérből álló missziói látásunk. Minden gyülekezetnek van egy „angyali köre” – ha már van ördögi kör kell, hogy legyen angyali is.

Karakter • parokia.hu • 23

Ez a közösségi élet három vetületét foglalja magában: a behívót, a tanítványozót és a küldőt. A cél az, hogy akik eljönnek a gyülekezetbe, bekerüljenek a tanítványozás folyamatába. Ennek nyomán mélyebben megértik, mi az, amit Isten Krisztusban nekik adott, és amikor ez megtörténik, túlcsordul rajtuk mindez. A gyülekezet keretein is túlra, ami vonzóvá teszi a közösséget mások számára is, és jó eséllyel csatlakoznak hozzánk. Ezzel bezárul az angyali kör.”

24 • Karakter • parokia.hu

„A stratégiánk nem más, mint az, hogy a gyülekezet a létével evangelizál” – összegezte a lelkész. Megvizsgálták ugyanakkor azt is, hogyan tehetnék bárki számára hozzáférhetővé a gyülekezetet. Nagy hangsúlyt kezdtek fektetni a közösség, a tanítás, a zene és a szeretetszolgálat kérdésére. Keresztkérdések sorozat indult, és egy ún. KKF-kurzus is. A mozaikszó feloldása: „keresők kérdéseire felelünk”. „Első két követője azt kérdezte Jézustól: Mester, hol laksz? Erre ő azt mondta: Gyertek, nézzétek meg (vö. János evangéliuma, 1. rész, 38. vers). A jézusi tanítványozás volt a minta előttünk is. Ha valaki belép a gyülekezet ajtaján, fontos, hogy érezze: szívesen látjuk, és megtalálja a lelki érettségének megfelelő alkalmakat, ahol növekedni tud.” Az érdeklődőkből egy év elteltével rendszeres gyülekezetlátogatók lettek. És bár a konfirmációra jelentkező felnőttek az előkészítő elvégzése után elindultak a hit útján, továbblépni már nem tudtak – idézte fel Molnár Sándor. „Ezért kezdtük el a

tanítványozást, amelynek az alapja az a jézusi felhívás, hogy aki utánam akar jönni, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem (Márk evangéliuma 8. fejezet, 34. vers). A tanítványság nem más, mint meghalni önmagamnak és az Úrnak élni. Ez önkéntes odaadást jelent, miután elfogadtuk Jézus Krisztusban a bűnbocsánatot és a kegyelmet, megismertük Isten igazságát és szeretetét, és megfürödtünk, megtisztultunk benne. Mindez olyan mélyre hat és olyan mélyen tör elő belőlünk, hogy túlcsordul és másokat is elér. A cél, hogy a gyülekezeti tagok elköteleződjenek a tanítványi életre, és elsajátíthassanak sémákat arról is, hogyan lehet a hitet biblikusan, erőszaktól mentesen, hitelesen megélni a mindennapokban.” Mindezt az ún. fiúságkurzus segíti Külső-Kelenföldön. Ezen a bibliaórán a gyülekezeti tagok nemcsak igemagyarázatot hallhatnak, hanem megoszthatják egymással tapasztalataikat arról, hol tartanak saját lelkiéle-

tükben, és segítséget kapnak küzdelmeikhez. A hitmélyítés mellett azonban a szolgálatra való felkészítésre is nagy hangsúlyt fektetnek a gyülekezetben. Egy évvel ezelőtt indítottak vezetőképzőt a szolgáló gyülekezeti tagoknak, és azoknak, akikben a lelkészek látják azokat a talentumokat, amelyeket a gyülekezet növekedésével egyre inkább kamatoztathatnak majd. Gyermekmunkások, ifjúsági és bibliaóra-vezetők, presbiterek, diakóniai szolgálatot végző gyülekezeti tagok vesznek részt a képzéseken, jelenleg harmincöten. Negyedévente kerül sor egy-egy háromestés kurzusra, amelynek témáit a közösség együtt szabja meg aszerint, miben szeretne fejlődni, miben tapasztalja hiányosságait. A többi közt igeszolgálatról, lelkigondozásról, csoportvezetésről, anyagi és erkölcsi integritásról és az evangélium átadásáról is tanulhatnak a résztvevők hiteles szolgálatvezetőktől, teológus szakemberektől. Terveik szerint tíz év alatt száz jól képzett, elkötelezett vezetőt nevelhet ki a gyülekezet – árulta el Molnár Sándor. „Száz ilyen ember kovász lehet a gyülekezetben, szolgálatuk hatására még többen beállhatnak Isten országa építésébe, és közösségünk még hatékonyabban érheti el azt a közeget, amelyben él. Miközben bontogatjuk az ajándékot, amit Krisztusban kaptunk, keressük azt is, mi az, amit az ő nevében adhatunk a környezetünknek. Ha minden jól megy, olyan feladatokat is vállalhatunk idővel, amelyekkel megmutathatjuk a világnak, hogy egy gyülekezet nem önmagáért van.” A lassú létszámbeli növekedés még mindig tart, ezért a lelkipásztor szerint fontos, hogy újabb csoportok indulásakor már szolgálatba lehessen állítani felkészült gyülekezeti tagokat. Bár nem a számok a fontosak, hanem a lelki érettségre jutás, azt a jól szervezettség is elősegíti – hang-

súlyozta a lelkipásztor. „Számokban csupán azért gondolkodunk, mert minden szám mögött ott van egy élet, és minden életben ott lehet a megváltás csodája. Ezért nem közömbös, hogyan gondolkodunk arról, hogy hányan ismerhetik meg az evangéliumban rejlő kincset rajtunk keresztül. Jézus főpapi imája alapján meggyőződésem, hogy Isten mindannyiunknak ad embereket ajándékba, akiket felelősséggel kell hordoznunk. Később pedig ők fognak szolgálni másoknak.” Megkérdeztünk néhány, a vezetőképzésben részt vevő gyülekezeti tagot is. Csányi Ildikó a diakóniai csoportot vezeti, emellett a gyermekmunkában is részt vesz. Mint mondta, a tudatos szolgálói csapat építése segít közösen vinni a terheket. „A hosszú távú képzés lehetőséget ad arra, hogy bővítsük az ismereteinket az adott területen. A megszerzett tudás mellett az együtt töltött idő és a közös élmények révén emberi kapcsolataink is alakulnak, mélyülnek. Ezeken az estéken 19 évestől 70

évesig minden korosztály képviselteti magát a gyülekezetből, és az idősebb testvérek pont olyan csillogó szemmel, érdeklődve, élénken figyelnek, kérdeznek és jegyzetelnek, ahogy a fiatal egyetemisták.” Pusztai Gábor, a Bárka kör, vagyis a

fiatal felnőttek bibliaórájának vezetője úgy véli, családjában és munkájában is tudja kamatoztatni a vezetőképzőn hallottakat. „Valahogy minden képzés után az az

érzésem, milyen jó lett volna három évvel ezelőtt hallani minderről, mert akkor megannyi helyzetből talán jobbat tudtam volna kihozni. De éppen ez ad reményt arra, hogy a következő három évben is bőven lesz lehetőségem gyakorolni a tanultakat. A mostani képzés legfontosabb eredménye számomra az, hogy megtanultuk megnevezni a vezetés közben tapasztalt problémák okait. Ahol emberek együttműködnek, ott konfliktusok is keletkeznek, a legtöbb konfliktust pedig az okozza, hogy félreértjük egymást. Abban bízom, hogy a képzésen tanult fogalmak, metaforák, történetek segítségével a jövőben könnyebben ki tudjuk fejezni egymásnak a szándékainkat és a szükségeinket.” „Kihívást jelent, hogyan lehet teológiai képzettséggel nem rendelkező hívő embereknek olyan képzést tartani, amely elegendő segítséget nyújt ahhoz, hogy a szolgálatokat – különösen az igei alkalmakat – jó érzékkel, helyes szemlélettel tudják végezni a csoportvezetők” – mondta kérdésünkre Mikola Borbála beosztott lelkész.

Karakter • parokia.hu • 25

„Fontos, hogy amikor például másoknak magyarázzák az Igét, az ne bizonyságtétel legyen, hanem igemagyarázat. Ehhez két dolgot kell átadnunk: a készülés és az előadás mikéntjét. Először meg kell értenünk a szöveget, aztán a hallgatóságunkat. Vigyáznunk kell arra, hogy ne az üzenetet igazítsuk a hallgatósághoz, hanem a hallgatóságot segítsük annak az üzenetnek a megértéséhez, ami tőlünk függetlenül igaz. A kurzus résztvevői mérlegre tehetik saját gyakorlatukat, és ha ezeket a kipróbált eszközöket követik, biztos eredményre juthatnak. Nem mellesleg bátorságot is meríthetnek a szolgála-

26 • Karakter • parokia.hu

tukhoz, hiszen Isten számon kéri rajtuk, mit tanítanak, a felelősség őket is terheli. Mi, lelkészek, ezért is tartjuk fontosnak, hogy felkészítsük őket a szolgálatra.” Tanulás közben az egymástól távolabb eső szolgálati ágak lélekben összekapcsolódnak – tette hozzá a lelkész. „A tanulói és asztalközösségben megélik a szolgálók, hogy ugyanabban a csatában veszünk részt mindannyian. Az együttgondolkodás közben született felismerések olyan tudásalapot képeznek, amelyre közösen tudunk építkezni és később hivatkozni is. Mindenki ehhez a gyülekezeti maghoz csatlakozik, de a magot képezni kell. Hogy maggá legyen a mag, ahhoz az szükséges, hogy a közösség tagjai szeressék egymást, ehhez pedig időre és ismeretre van szükség.” A létszámnövekedésre adott válaszreakciónak köszönhetően KülsőKelenföldön a gyermekmunkások száma háromról tizenhatra emelkedett az elmúlt években, a gyermek-istentiszteleteket ugyanis mintegy félszázan látogatták. A gyerekekkel ma már három csoportban foglalkoznak a szolgálók. A felnőttkonfirmációra is szép számmal jelentkeznek, az érdeklődők csaknem fele temetések után látoga-

tott el a gyülekezetbe, annyira megragadta őket az ott hallott prédikáció – tudtuk meg. Nem túlzás állítani, hogy a külső-kelenföldi gyülekezet mára kinőtte közösségi épületét. Hogy ma itt tartanak, az a lelkészek bátorságára is vall. „Minket az motivált, hogy belegondoltunk, mit szeretnénk látni a gyülekezetben tíz év múlva” – összegezte Mikola Borbála. „Világos, hogy nem tudunk, és persze ha tudnánk, sem akarnánk idehozni tíz lelkészt, hogy minden feladatra legyen ember. Nem is ez a cél. Isten minden közösségben elhelyezett olyan ajándékokat, amelyek aktivizálódhatnak, ha előhívja ezeket a felkészítés és a szükség. Valljuk, hogy a gyülekezet nem egyszemélyes történet, ahol van egy hős lelkész. Még a kommunizmusban volt jellemző, hogy mindent a lelkész csinált, mert úgy könnyebb volt kézben tartani a szálakat, és ha nem tetszett, amit csinált, le lehetett fejezni a gyülekezetet. A bibliai modell szerint viszont a klérus feladata felkészíteni a szenteket a szolgálat végzésére (vö. Efézusiakhoz írt levél 4. rész, 11. vers). Mi ezt próbáljuk tenni.” Jakus Ágnes Képek: Mikola Borbála

Ima éjjel, nappal Egymás előtt imádkozni, kimondani Istennek, amit magunknak sem merünk bevallani, áldozatot hozni az Istennel való kapcsolat ápolásáért – minderről a Kárpát-medencei református ifjúsági imaéjjelen beszéltek hívő fiatalok.

Hatodik alkalommal rendezték meg a közelmúltban a református ifjúsági imaéjjelt. A kezdeményezéshez Kárpát-medence-szerte kapcsolódtak gyülekezetek, idén először a Salétrom utcai református gyülekezet fiataljai is. A fővárosban könnyen megközelíthető józsefvárosi közösség imaéjjelére sok helyről érkeztek fiatalok, velük beszélgettünk arról, mit jelent számukra az imádkozás. „Szeretek közösségben imádkozni. Nem mondom, hogy könnyebb, mint egyedül – nehéz mások előtt megnyílni Istennek. Persze, attól is függ, mennyire ismerjük egymást” – mondja Olesiák Hajnalka. A teológushallgató szerint mégis megéri másokkal együtt imádkozni. „Nagy áldás származhat abból, ha többen imádkozunk egy ügyért. Jézus azt mondja: Ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté evangéliuma 18. rész, 19. vers) Nádori Jakab, a Salétrom utcai református gyülekezet ifjú tagja úgy vélekedik: könnyebb megosztani az emberileg megbocsáthatóbb bűnöket az imaközösségben, mint a legmélyebbeket megvallani egymás előtt. „Ha mégis megtesszük, az Isten számára is jelzés, mert ez azt jelenti, hogy hajlandó vagyok vállalni a problémát, és hajlandó vagyok változtatni is. Isten előtt egyébként nincs titok, csak a kapcsolatunkat rontja, ha nem vagyok vele őszinte, mert a bűntudat miatt eltávolodom tőle.” Majd hozzátette: az foglalkoztatja, hogyan lehet a legszoro-

Karakter • parokia.hu • 27

sabb kapcsolatban Istennel, szerinte ugyanis ez a lényege az imádságnak. „Istennek van igazsága, ez a kéréseinkre is vonatkozik. Nem minden teljesül, ezért amikor csalódunk, kérdés, hogy arról van-e szó, hogy Isten nem akart jót nekünk. Persze, nehéz, amikor nem tudom megmagyarázni, Isten mit miért tesz vagy hagy megtörténni. Jó lenne ilyenkor kicsit elfelejteni magam, kisebbé válni, felfogni, hogy a Mindenható beszél velem.” „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit – ezzel az igeverssel kezdtük ezt az estét (37. zsoltár, 4. vers)” – számolt be kérdésünkre Czentnár Simon, az imaéjjelnek otthont adó Salétrom utcai református gyülekezet beosztott lelkésze. „Az imádság értelme nem az, hogy mit érek el Istennél, mit kapok meg tőle, hanem hogy vele vagyok közösségben, Őt magasztalom. Az ember akkor van a helyén, ha Istent dicsőíti” – fogalmazott. Az, hogy egy egész estés – féléjszakás programot szenteltek az imádkozásnak, szerinte nem rettenti el a fiatalokat, épp ellenkezőleg: izgatottak, mit tudhatnak meg még minderről. „De még mielőtt segédeszközt adnánk a kezükbe az imádkozáshoz, megvizsgáljuk, milyen a mi Istenünk. Tényleg arctalan? Nem. Ha valaki szeretné látni, milyen az Atya, nézzen Krisztusra, aki azt mondja: aki engem lát, látja az Atyát (János evan-

28 • Karakter • parokia.hu

géliuma 14. fejezet 9. vers). Nemcsak Krisztus példájába, de az Ő váltságába kapaszkodva is meglehet az a reménységünk, hogy nem a plafonba fog ütközni az imádságunk. Egyikünk sem tud helyesen, jól, tökéletesen imádkozni, de olyan Istenhez imádkozhatunk, akit megismerhetünk nemcsak Krisztusban, hanem a teljes Szentírásból is. Amint valamilyen eszközhöz folyamodunk, hogy az imádságunk célba érjen, megvan a kísértés, hogy az eszköznek tulajdonítsuk a sikert, pedig a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Az est folyamán a fiatalok kisebb csoportokban imádkozhattak egymásért, de azok számára, akik az egyéni csendességet keresték, imaösvényt is kijelöltek a templomban. „Az egyes állomásoknál közzétett gondolatok,

kérdések, Igék segítik a belső útra vállalkozókat, hogy őszintén, biztonságos közegben megfogalmazhassák Istennek, amit esetleg saját maguknak sem mertek.” „A belső szoba határozza meg, kivé válunk – a magunkba néző, őszinte ima, amit lehet, hogy más nem is hall, lát” – fogalmazott áhítatában Márkus Tamás András. Az egyetemi lelkész hangsúlyozta: a befelé tekintés nemcsak önmagunkkal való foglalkozást jelent, hanem a közösség felé fordulást is. Hallgatóságát rendszeres imádkozásra buzdítva azt mondta: „A kapcsolataink része a másikra figyelés, így van ez az Istennel való kapcsolatunkban is. Legyen az ima az életünk szerves része, akár az evés, az alvás, az iskola vagy a munka!” Bacskai Bálint, a Salétrom utcai gyülekezet vezető lelkésze a jelen lévő fiatalok imádkozással kapcsolatos kérdéseire válaszolt. A fórumbeszélgetésen elhangzott: „Két végletes gondolkodás terjedt el az imádkozással kapcsolatban. Az egyik szerint felesleges imádkozni, mert úgyis csak az valósul meg, amit Isten eltervezett. A másik szerint az ima olyan eszköz, amivel elérjük, hogy az égi áldászsákból csurranjon-cseppenjen valami. Előbbiek nem akarnak csalódni, utóbbiak pedig csupán kapni szeretnének.”

A lelkipásztor hozzátette: imáink vélhetően gyakrabban meghallgattatnak, mint gondolnánk. „Amikor az ifjúsági csoportunkban elkezdtük egy füzetbe írni az imakéréseinket, megdöbbenve lapoztunk vissza egy idő után: alig volt olyan kérésünk, ami nem teljesült. Sokszor csak nem figyelünk oda, ezért nem vesszük észre, hogy Isten komolyan vette az imáinkat.” Az este imaszolgálattal, irodalmi kávéházzal, filmvetítéssel és dicsőítéssel folytatódott. Középiskolások, egyetemisták és fiatal felnőttek

egyaránt bekapcsolódtak a programba, amelynek célja a szervezők elmondása szerint a hétköznapokból való kiszakadás és a közösségépítés volt. Számos ifjúsági szervezet képviseltette magát, többek között a műegyetemi mérnökmisszió, a Károli-egyetem egyetemi lelkészsége, a Református Fiatalok Szövetsége (REFISZ), valamint a Soli Deo Gloria (SDG) Református Diákmozgalom. Az SDG-sek nemcsak az éjszaka csendjét használták ki az imaközösségre, hanem a hajnalban is együtt gyönyörködtek. Elkísértük őket a

Gellért-hegyre, ahol megnézték a napfelkeltét, és velünk is megosztották az elmúlt órák élményeit. Katona Viktor szervező azt mondta: „Sokszor úgy gondolkodunk, hogy az az ima, amikor mi beszélünk Istenhez. Ezen az imaéjjelen arra csodálkoztunk rá, hogy lehet hallgatni is Őt.” A korai kelés is tartogat meglepetéseket az Istennel való kapcsolat ápolásában – tette hozzá. „Nem kényelmes, meg kellett erőltetni magunkat, most már hideg van. Mégis megéri amiatt, ami itt várt ránk.” „Egyedül is jó ide feljönni, de közösségben még inkább. Jó gyönyörködni a látványban, de megosztani az élményt még jobb” – mondta Székely Gergő. Ez talán az Istennel való kapcsolat ápolására is igaz lehet, hiszen Tolnay Ráchel úgy fogalmazott: „Amikor feljött a nap, az járt a fejemben, hogy Isten felhozza a napját gonoszokra és jókra (vö. Máté evangéliuma 5. rész, 45. vers). Mekkora lehetőség egy új nap! Az embereknek Istenhez kapcsolódni, nekünk pedig őket Istenhez vezetni.” Jakus Ágnes Képek: Dimény András, Jakus Ágnes

Karakter • parokia.hu • 29

Felvétetett a hű szolga Olykor úgy tűnt, hogy inkább kerüli is a szavakat, de csak a hangzatosakat. Határozott volt, de nem elhatárolódó. Tudott utolsó is lenni, más félbe-szerbe hagyott dolgát is elvégezte, mindet a maga során. Nem keresett érdemet, mert hálás ember volt – ezekkel a szavakkal emlékszik Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök Hegedűs Bélára, az egyházkerület váratlanul elhunyt püspökhelyettesére.

30 • Karakter • parokia.hu

Pár hete, amikor az egyházkerületi közgyűlésen megnyitottuk a Bibliamúzeum alagsori részét, azon humorizáltam, hogy mi a főjegyző úrral egykor ott kazánfűtősködtünk, s lám, mi lett a régi, sötét pincéből… Szerényen mosolygott és szokása szerint nem igazított ki (nem volt szokása más szavába vágni), hogy inkább és rendszerint és megbízhatóan és hűségesen, jobbára csak ő végzett ott munkát, mint mindig is egész életében. Nem keresett új feladatokat, rátalált az, amit csak ő tudott megoldani. A páratlan emlékezőtehetségű, szerény tiszakécskei fiú ezzel a hűség-ajándékkal kezdte a tanulmányait a budapesti teológián, és lett néhány évnyi segédlelkészség után otthon, Ókécskén lelkipásztor. Csodálatos megtapasztalásai voltak az imádságok meghallgatásáról, ahogyan Isten elrendezi a külső körülményeket, alkalmat teremt jó munkára és megszilárdítja a hívők szívét – a legrettentőbb kilátástalanságok között is. Ezernyi munkában, gyülekezetépítésben, iskolaalapításban, közegyházi feladatokban mindegyre ez a bizonyosság tartotta a józan belátásnál, akkor is, amikor mások már összeroppantak a kétségek alatt: „a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.” (Filippi 3, 20) Olykor úgy tűnt, hogy inkább kerüli is a szavakat – de csak a hangzatosakat. Kerülte a komázást is – de véghetetlenül hűséges volt barátaihoz. Nem volt engedékeny – mert tudta, az irgalom és a könyörület nem a gyengék erénye, hanem a szabad istengyermekek nagysze-

rű kiváltsága. Határozott volt – de nem elhatárolódó. Tudott utolsó is lenni – más félbe-szerbe hagyott dolgát is elvégezte, mindet a maga során. Nem keresett érdemet – mert hálás ember volt, a megváltás titkának boldog ismerője. Tiszakécske, a Bács-Kiskunsági Egyházmegye, a Dunamelléki Egyházkerület, egyházunk egész közössége mély megrendüléssel siratja őt, és sír hitvesével és családjával együtt. Nagy és megrendítő igazság van Jézus szavaiban: „az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik…” (Máté 23,40). Hanem az vigasztal, amit ugyanitt mond Megváltónk a hű és bölcs szolgáról: „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.” (Máté 23,46) A hű szolga felvétetett, igaz barátunk nincs már velünk. De a gyengeségünk és végességünk közepette is, itt, a halál árnyékának völgyében, a feltámadás boldog hitében adunk hálát Istennek azért, hogy Hegedűs Béla nem volt híjával a hálás élet jó gyümölcseinek. Bizonnyal, mi nem voltunk készek arra, hogy Illésként elragadja őt tőlünk az Úr – bizonnyal, ő kész volt minden órán, mert jó munkával készült Üdvözítője elé állni. ABFRA Bogárdi Szabó István

Hegedűs Béla életrajza Hegedűs Béla 1958. július 11-én született Tiszakécskén. A Szegedi Déri Miksa Gépészeti és Erősáramú Szakközépiskolában tanult, majd 1976-tól a Budapesti Református Theológiai Akadémia hallgatója volt. 1979-ben kötött házasságot Nagy Máriával, házasságukból négy gyermekük született, Máté, Bence, Dorottya és Márk. 1986-ban szentelték fel református lelkésznek. Már ezt megelőzően is szolgált 1978-tól exmisszusként Kecskeméten, 1979től Tiszavárkonyon és Tószegen, majd 1980-tól újra Kecskeméten, ahol 1981-től segédlelkész volt. 1983-ban a Lakitelek–Nyárlőrinci Református Társegyházközség lelkipásztora lett. Nyolcéves szolgálata alatt épült fel a lelkészlakás és a gyülekezeti terem, és szépült meg a templom, illetve készült el az új nyárlőrinci imaház is. 1991-ben hazahívta szülővárosa, Tiszakécske lelkipásztorának. Legfontosabb feladatának a lelki építkezés mellett a templom külső és belső felújítását és az egykori református iskola újraindítását tartotta. Az iskolában alázatos és eltökélt munkájának köszönhetően folytatódhatott fél évszázad után a református nevelés 1993-tól, először álta-

lános iskolai, majd gimnáziumi keretek között is. Lelkészi munkája mellett 1994-től az iskola igazgatója, majd 2005-től főigazgatója lett, és 23 esztendőn át hirdette Isten igéjét a református áhítatokon; oktatta, nevelte a fiatalságot; együtt élt egyházával; tanácsaival, bölcsességével mindenkinek a rendelkezésére állt. A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében 1986 óta vállalt tisztségeket, először pénztáros, majd jegyző, később főjegyző lett, 2005-től pedig haláláig esperesként szolgált. Hasonló módon vállalta a rá váró szolgálatokat a Dunamelléki Református Egyházkerületben. Először a Gazdasági Bizottság tagjaként szolgálta a kerület 300 egyházközségét és a kerületben dolgozó lelkésztársait. 2015 júliusától mint rangidős esperes megbízott főjegyzőként, majd 2016 tavaszától választott főjegyzőként, azaz püspökhelyettesként állt helyt. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának 2009 óta volt tagja. Zsinati tanácstag, később a Zsinat Gazdasági Bizottságának tagja is volt. Egyházi teendői mellett világi feladatokat is vállalt: önkormányzati képviselő volt Tiszakécskén 1995–1999, illetve 2002–2006 között. 2006-tól 2010-ig pedig a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Oktatási és Egyházi Bizottságának tagja, valamint a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségi tagja volt. 2001-ben Tiszakécske településfejlesztéséért díjjal, majd később BácsKiskun Megyéért Díjjal ismerték el munkáját. Bár számos gyülekezet meghívta lelkészének, haláláig a Tiszakécskei Református Egyházközség lelkipásztoraként szolgált. Hegedűs Béla életének 59., lelkészi szolgálatának 35. évében hunyt el váratlanul 2016. november 30-án.

Karakter • parokia.hu • 31

Emberarcú közösség Dunamelléken történt

Élő kövekként emlékeztetve

A budapesti skót misszió fennállásának százhetvenötödik évfordulójához kapcsolódva hazánkba látogatott a Skót Egyház (Church of Scotland) delegációja, akik istentiszteleti közösségben adtak hálát a magyar és skót reformátusok között mindmáig meglévő együttműködésért a St. Columba Skót Gyülekezetben szeptemberben. Az ünnepi istentiszteletre ellátogattak a skót misszió iskolájának egykori diákjai, a skót gyülekezet korábbi magyar lelkipásztorai, a Bodoky, a Dobos és a Victor család leszármazottai. A skót küldöttség magyarországi tartózkodása során végigjárta Budapestnek a skót misszióhoz kötődő helyszíneit: a budavári evangélikus templomot, a Lánchidat, a Jane Haining-rakpartot, a Parlamentet, a Bethesda Gyermekkórházat, a Kálvin téri református templomot. Meglátogatták a Németajkú Gyülekezetet, a Vörösmarty Utcai Általános Iskolát és a Dohány utcai zsinagógát, majd találkoztak a Mazsihisz alelnökével. Látogatást tettek a Zsinati Hivatalban és a brit nagykövetségen, valamint Debrecenben is.

Megfogant, de még nem született meg

Felszentelték a Pest megyei erdőkertesi református gyülekezet új templomát. A váchartyáni missziói egyházközség szórványában tizenkét év alatt épült fel a templom, amit már korábban birtokba vett a gyülekezet: szószék, úrasztala, burkolat és berendezések híján is ott tartották az istentiszteleteket. Gergely Ferenc Barnabás lelkipásztor azt mondta, hogy sokan találtak náluk lelki otthonra, ez pedig az Isten munkája. „A templom megépülése még csak az első lépcső. Az erdőkertesi gyülekezet megfogant, létezik, de még nem született meg – fogalmazott a lelkész. A templom valamivel több mint 116 millió forintból készült el. A református egyház 60 millió forint építési támogatást nyújtott a gyülekezetnek, a tavalyi országos gyűjtésből több mint 19 és fél millió forint adomány érkezett. Sokan önként segítettek munkájukkal, és volt olyan számla is, ahol vékonyabban fogott a vállalkozó ceruzája, az egyik tételhez az volt írva: „ezt a munkát Isten dicsőségére végeztem”.

Hajlik, de nem törik el

Tizenöt évi szigetszentmiklósi szolgálat után a szentendrei református gyülekezet hívta meg Harmathy Andrást és feleségét, Ágotát. A szentendreiek negyven jelölt közül választották ki új lelkészüket. Közösségcentrikus, missziós lelkületű, az ifjúság irányába nyitott lelkipásztort akartak a gyülekezet élére. „Van egy gimnáziumunk és egy óvodánk, fontos volt számunkra, hogy az új lelkész szerethető ember legyen, aki már első látásra szeretetet sugároz. Nem az elérhető legjobb lelkipásztort kerestük, hanem azt, aki a gyülekezetünk számára a legjobb” – mondta a választásról Szalai Zsolt presbiter. Harmathy András lelkipásztor szerint a szentendrei gyülekezetnek a társadalmi összetételéből adódóan az átlagosnál nagyobb hatása van a fővárosra és az országra. „Az egyházi óvoda és középiskola révén sok szülő megfordul a gyülekezetben, nagy kérdés, hogyan tudjuk munkálni azt, hogy a családok szív szerint bekapcsolódjanak a közösségünkbe. Ez olyan fontos kérdés, hogy erre érdemes egy teljes lelkészi állást létesíteni! Lelkészházaspárként nekünk különös adottságunk, hogy úgy tudjuk megosztani erőinket, hogy közben az intézmények és a gyülekezet természetes egységét tudjuk munkálni és megjeleníteni.”

32 • Karakter • parokia.hu

A különbség: ég és föld

Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza. A kommunizmus évei alatt a lelki otthon csodával határos módon épült fel és csodák színhelyévé vált – állítják, akik ott szolgáltak vagy ott kapott új erőre az életük. A Kecskeméttől 15 km-re fekvő ház az Emmaus nevet kapta, hiszen – mint az építtető Varga László lelkipásztor mondta – küldetése van. „A feltámadás után Jézus Emmausba tartott, és a félelemmel teli tanítványok bizonyosságot szerezhettek a feltámadásáról. Mi is azt szerettük volna, hogy akik a városból fáradtan, szomorúan mennek oda, találkozhassanak Jézussal, és vele megújulva, örömmel térhessenek haza.” Somogyi Péter lelkipásztor pedig úgy fogalmazott: az Emmausban minősített időt lehet eltölteni az Úrral, elkülönítve a hétköznapok világától. Hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki nem a háziorvoshoz, hanem szanatóriumba megy, hosszabb távú, mélyebbre ható terápiára.

EGYÜTT A TEMPLOMÉRT

Templomuk külső megújulásáért és fűtéskorszerűsítéséért adtak hálát a jakabszállási reformátusok nyáron. A templomépítési munkálatokat Gál Sándor koordinálta. A gondok azt mondta: évek munkája, hogy elkészült az épület. „Ahhoz, hogy egy ilyen nagy volumenű munka elkészüljön, szükséges az összefogás, de amikor nagyobb kihívás előtt állunk, mindenki odateszi magát – fogalmazott a gondnok. A jakabszállási református templom a Bács-Kiskun Megyei Református Egyházmegye, Jakabszállás önkormányzata, valamint a gyülekezeti tagok támogatásával, illetve adakozásának köszönhetően újult meg. Prózsa István lelkipásztor azt hangsúlyozta, hogy közösségük fiatal – gyakran önszerveződő – közösség, amely nagyon akar élni. „Nagy öröm mindannyiunknak, hogy elkészült a templom, hiszen a gyülekezet tagjai visszaigazolva látják, hogy ha munkálkodunk, akkor valóban megindul valami fontos. A felújítás összekovácsolta, egységessé tette közösségünket.”

Kitüntették Cseri Kálmánt és Varga Lászlót A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Cseri Kálmán és Varga László nyugalmazott református lelkész. Cseri Kálmán igehirdetésekor zsúfolásig megtelnek a templomok, hogy tőle hallhassák a Biblia tanításait szerte az országban. A lelkipásztor egész életét Isten igéje hirdetésének szentelte, nem vágyott pozíciókra, doktori címre – azt mondta, Isten mással bízta meg. A gyülekezeti szolgálat mellett a református lelkipásztori irodalom kiemelkedő művelője, akit nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is széles körben ismernek. Több mint húsz önálló, számos kiadást megért kötete, cikke és publikációja jelent meg. Lelkipásztorként nemcsak a megtérés, az Isten felé vezető utat szeretné megmutatni, hanem különösen nagy figyelmet szentel az aktív református lelkipásztorok továbbképzésének, lelkigondozásának – már nyugdíjasként is. 39 éven át, egészen nyugdíjba vonulásáig, 2010-ig szolgált Budapest egyik legnépesebb református gyülekezetében, Pasaréten. Varga László az egyik vele készült interjúban azt mondta: számos csodát megélt lelkipásztori szolgálata alatt, de ha „rangsorolni” lehetne őket, a kecskeméti reformátusok missziós háza, a nyárlőrinci Emmaus-ház megépítése élete legnagyobb csodája. Varga László egész életében szervezett, épített: óvodákat, iskolákat, öregotthonokat, konferenciaközpontokat hozott létre. Számtalan szolgálatot, megbízást teljesített: lelkipásztor, püspökhelyettes, főigazgató és parlamenti képviselő is volt. Életéről úgy fogalmazott, hogy már születése előtt megkapta az elhívást, de csak tizennégy évesen tudatosult benne. „Most, életem utolsó esztendei felé közeledve azt tudom mondani, hogy nem volt egyetlenegy perce sem az életemnek, amikor megbántam volna, hogy lelkipásztor lettem” .

Karakter • parokia.hu • 33

Az élet, nem a szó Egyre inkább látom, hogy nem a szóval tett bizonyságtétel hat a legjobban az emberekre, hanem az élet bizonyságtétele.” T. Kathona Zsuzsanna csaknem négy évtizede segíti a mindenkori dunamelléki püspök munkáját. Lelkészként végzett a budapesti teológián egy olyan korban, amikor alig vettek fel nőket a képzésre. Egyházi újságíró szeretett volna lenni, de élete másként alakult.

34 • Karakter • parokia.hu

Egyfajta összekötő kapocs a mindenkori püspök és a lelkészek között. Ha egy dunamelléki lelkipásztor vagy presbiter az egyházvezetőhöz szeretne fordulni, először Zsuzsa néni szobáján kell keresztülhaladnia. Ha ott zöld utat kap, akkor már fél sikerrel számolhat. T. Kathona Zsuzsanna maga is lelkipásztorként végzett a budapesti teológián, majd egyházi újságíró szeretett volna lenni. Neve olvasóink számára bizonyára ismerős. A Reformátusok Lapjában rendszeresen jelennek meg írásai, jó ideig a gyermekrovat rendszeres szerzője volt. Fiatalon a lap szerkesztőségében dolgozott, amikor átmenetileg elkérte őt Tóth Károly püspök a megürült titkárnői pozíció betöltésére. Ennek már csaknem négy évtizede. „Nem bántam meg, hogy így alakult” – mondja. „Itt sok lelkipásztor, presbiter és gyülekezet ügyét tudtam képviselni, segítve őket is. Kénytelenek ugyanis először nekem elmondani, miért keresik a püspök urat, aztán kéréseiket néhány mondatban összefoglalva én továbbadom. Nem lehet mindenkinek csak úgy berohanni, mert a püspök úr éppen prédi-

kációra készül, mással tárgyal, vagy előadását írja. Próbálom elérni, hogy azalatt senki ne zavarja.” Bár a közéletben megszokott, hogy egy-egy ciklusváltással cserélődik akár a teljes munkatársi gárda is, Zsuzsa néninek a mindenkori egyházvezető közvetlen munkatársaként újra és újra bizalmat szavaztak a püspökök.

Tóth Károly, Hegedűs Loránt és Bogárdi Szabó István püspökök valamennyi hivatali ciklusban számíthattak rá, ő pedig mindhármójukról őszinte tisztelettel, szeretettel és elismeréssel beszél. „Nagyon jó főnökeim voltak, én pedig mindhárom püspökkel lojális voltam. Nem tettem kivételt egyikükkel sem. Tudták, hogy a munkám számomra szolgálat is, de számadással elsősorban nem nekik, hanem az Úristennek tartozom.” Zsuzsa néni ugyanabban az épületben végezte a teológiát, ahol azután szinte egész pályafutása alatt dolgozott. Méghozzá akkor, amikor még nőket alig vettek fel a képzésre. „Hittanoktatás akkor még nem volt, így nőket nem is szenteltek fel lelkipásztornak” – emlékszik vis�sza. „Az, hogy engem felvettek, talán annak köszönhető, hogy korábban édesapám Kiskunhalas polgármestereként már nehéz háborús időkben, 1942 nyarán az egész teológiát levitte Halasra a „Szatmári-uradalomba”, hogy a teológusok felhízzanak, jó levegőn legyenek. Bodonhelyi pro-

fesszor úr ezt jól tudta, ő is volt Halason, és amikor ide jöttem, azt mondta: ezt a lányt vegyük fel. Két héttel a felvételi előtt halt meg az édesapám.” A fiatal lány a teológia első évében a Ráday Gyűjteményben dolgozott heti két-három napot fizetés nélkül annak reményében, hogy az akadémia elvégezése után talán ott kap majd munkát. Gyülekezeti lelkész nő csak a férje oldalán lehetett akkoriban. „Szamosközi püspök szó szerint azt mondta: ha nem vesznek feleségül benneteket, mit csinálok veletek? Nagy örömömre felvettek, és gyönyörű öt évem volt a teológián. Évfolyamtársaim nagyon aranyosak voltak, tisztelettudók. Mindent igyekeztek nekem megtenni, színházbérletünk volt, és kirándulni is gyakran együtt mentünk. A teológián összesen öten voltunk lányok, és nagyon megbecsültek bennünket. Ma már mindenki kacagna ezen, de akkoriban nem volt tegeződés, csak az évfolyamtársakkal. Nagyon jó csapat volt a miénk, akik még élnek közülünk, azokkal mai napig tartom a kapcsolatot.” Annak, hogy a teológiát választotta, köze volt a kor viszontagságaihoz is. „Hiába érettségiztem kitűnően, édes-

apámat osztályidegennek bélyegezték, lehetett tudni, hogy engem nem vesznek fel sehova. Lelkipásztorom, Ulakcsai Anti bácsi javasolta nekem a teológiát, felkeltve az érdeklődésem a gyermekek közötti szolgálat iránt. Végül csak azért tanulhattam, mert a keresztapám komolyan vette, hogy az édesapám halála után ő gondoskodik rólam. Lányok nem lakhattak az internátusban akkoriban, ezért ő finanszírozta az albérletemet. Egy nénivel laktam egy szobában öt éven át. Keresztapámnak köszönhetem mindezt, mert édesanyám ott maradt özvegyen, állása sem volt.” Családja sokat szenvedett ezt megelőzően is – tette hozzá. „A háború után édesapámat elvitték, börtönbe került, megfosztották állásától és diplomájától is. Nagyon nehéz, keserves időszak volt, minden rosszat megtapasztaltunk belőle. Kilakoltattak bennünket a házunkból. Édesapám ügyvéd volt, Kiskunhalas háború előtti utolsó polgármestere. Az ő idején állították fel a városban a gettót, ezért vitték börtönbe. Azért szabadulhatott hamarabb, mert a halasi zsidóság küldöttsége a tárgyaláson elmondta, hogy édesapám – komoly hívő ember lévén – élete kockáztatásával késleltette a halasi zsidók deportálását. Mire őket elindították, a sínek már le voltak bombázva, így elkerülhették a haláltábort. De a börtönben elszenvedett testi és lelki kínzások után ő már soha többé nem volt egészséges.” Zsuzsa néni anyai és apai ágon is tősgyökeres református. Édesapja presbiter volt, csakúgy, mint anyai nagyapja, a Budapest-Nagyvárad téri református gyülekezet alapító presbitere, ahogy keresztapja is. „Keresztapám akkor mondott le a presbiterségről, amikor a szüleit, az én nagyszüleimet Budapestről elhurcolták, kitelepítették Heves megyébe. Ők akkor hetven-nyolcvan éves emberek voltak.”

Karakter • parokia.hu • 35

„Édesanyám példakép volt és maradt nekem” – folytatja az emlékezést Zsuzsa néni. „Azokban a nehéz időkben sem hallottam soha zúgolódni. Pedig ő is alig kapott állást. De értett a gyors- és gépíráshoz, megszerezte a tanári képesítést is, és otthon fogadta a növendékeket. Hosszú évekig ebből volt a megélhetésünk.” Elárulta, fiatal lányként ő is elleste a gépírás csínját-bínját, később tanított is a teológián. Nagy hasznát vette gyorsíráskészségének a Reformátusok Lapjánál is. Már kezében volt a lelkészi diplomája, de nem kapott lelkészi kirendelést, mivel nem volt üres hely. Egy ideig röntgenasszisztensként dolgozott Kiskunhalason, majd a zsinati sajtóosztályra került, és innen az újsághoz. „A lapnál nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt: az idősebb Zsengellér Józseffel, Sebestyén János bácsival, Bolyki Jánossal. Ők inspiráltak az írásra. Szerettem volna újságíró lenni, és mivel minden évben mehetett egy egyházi újságíró újságíró-iskolába, a következő tavasszal én lettem volna a soros. De addigra már ide kerültem.” Ennek ellenére folytatta az írást, igaz, kisebb intenzitással. Rendszeresen publikált a gyermekrovatban, hiszen maga is három gyermeket nevelt. Lelkipásztor férje mellett ő végezte a gyülekezeti gyermekmunkát, vasárnapi iskolát vezetett és gyermektáborokat. „Mikor eljöttünk a gyülekezetből, már két csoportban ment a vasárnapi iskola, nagyoké és kicsiké külön-külön. Akik a nagy csoportomból kikerültek, valamennyien gyülekezetbe járnak, néhányan közülük presbiterek, énekkari tagok. Megengedte az Úristen, hogy meglássam: beértek az elvetett magok.” Nem volt hiábavaló hitben nevelni saját gyermekeit sem. „A fiaim szintén presbiterek, a lányom gyülekeze-

36 • Karakter • parokia.hu

ti gyermekmunkás. És amiért sokáig elfelejtettem hálát adni, de ma már gyakran megteszem – az az, hogy mindhármójuknak gyakorló református házastársa van. Ebben a szellemben nevelik gyermekeiket, az én tizennégy unokámat.” Saját hitéről szólva Zsuzsa néni azt mondja: ma már tudja, sokáig csak vallásos volt. „Gyerekkorom óta nem volt vasárnap, hogy ne lettem volna ott a templomban… Engem fokról fokra ragadott meg az Úristen, fokról fokra tett hívővé és igazán elkötelezetté.” Több mint négy évtizede jár a pasaréti gyülekezetbe. Mint mondja, Cseri Kálmán igehirdetései

mélyen formálták hitét. Havonta ellátogat a Schweitzer Albert Otthonba és a Lemberg utcai református idősotthonba kedves ismerőseihez, és évtizedek óta szolgál a majosházi asszonykörben is. Nagy családja mellett fontosnak tartja az emberi kapcsolatok ápolását – fűzi hozzá. „Talán az Úristen a feladatokhoz méri az erőt. Az, hogy még ennyi energiám van, nem az én érdemem; ajándék.” Majd hozzáteszi: „Egyre inkább látom, hogy nem a szóval tett bizonyságtétel hat legjobban az emberekre, hanem az élet bizonyságtétele.” Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás; családi archívum

A bibliás iskola Az intézmény egy holland királynőről, Juliannáról kapta a nevét. Bibliás iskolának nevezik magukat, ott jártunkkor hamar megértettük, miért. Budapest legrégebbi egyházi iskolájába, a Julianna Református Iskolába látogattunk a Fasorban.

Sajtgurítás, tulipánhajtogatás, focibajnokság, versírás, iskolatörténeti rajzverseny és egy hatalmas torta, amiből akár négyszáz gyerek is ehet. Egyhetes programsorozattal ünnepelték idén ősszel a Julianna Református Iskola fennállásának 90. évfordulóját. Az összefogás napja A gyerekek nagyon élvezik az ünnepi hetet, és nem csak azért, mert most kissé rövidebbek az órák a megszokott negyvenöt percnél. A kicsengetés után özönlenek az udvarra, kezdődik a sajtgurítás és a foci; a gyerekek felszabadultan vetik bele magukat a sportolásba. Váradi Hajnalka azt mondja, hogy nagyon jól telik a hét, ráadásul a szeptemberi indulás után jót tesz egy kis játék mindenkinek. A hatodik bé osztályos lány azt is elárulja, hogy a mai napnak az összefogás a témája. – Számomra ez azt is jelenti, hogy mindenki együttműködik a másikkal. Nem különülünk el a többi osztálytól, mindan�nyian egyformák, egyenrangúak vagyunk. A mi osztályunk nagyon jó, összetartó csapat, bármilyen feladatot kapunk,

Karakter • parokia.hu • 37

lyekből népkonyhákat üzemeltettek, majd 1920-ban nagyjából negyvenezer magyar gyereket vittek ki Hollandiába feltáplálni. A szegény sorsú gyerekek tízezrei befogadó holland családokhoz kerültek hónapokra vagy akár évekre is. Később, amikor rendeződött a magyarországi helyzet, együtt biztosan meg tudjuk oldani. Már elsőtől a Juliannába járok, és azt tapasztalom, hogy a mi iskolánkban a gyerekek mindig jót akarnak. A tanulás? Vannak tárgyak, amik unalmasabbak, de túl lehet élni azokat is. Most főleg Vilmos bácsi történelemóráit szeretem, mert nagyon jól tanítja ezt a tárgyat – mondja Hajnalka. Holland támogatással Sokan nem tudják, hogy a Fasori Református Iskola holland kötődésű, névadója Julianna holland királynő. Az egyik legrégebbi budapesti egyházi iskola létrejöttét nagy összefogás övezte. Az első világháború után, amikor Magyarország területének kétharmadát elvesztette, százezrek menekültek a megmaradt területekre, az ország pedig hatalmas gazdasági nehézségekkel küszködött. Magyarország gyakorlatilag éhezett. Az ínség miatt szünetelt a tanítás, nem tudták fűteni az iskolákat. Ebben a helyzetben a háborútól megkímélt Hollandia küldött segélyadományokat, ame-

Sebestyén Jenő teológiai professzor javaslatára elemi iskolát alapítottak holland támogatásból. Az iskola a fasori református templom mögötti épületben kapott helyet. Bibliás iskola Dócziné Takács Zsuzsanna tanárnő azt mondja, hogy a mai napig is sok szállal kötődik a hollandokhoz az iskola. Minden év februárjában megemlékeznek névadójukról Julianna napján. Jó néhány évvel ezelőtt Julianna lánya, Beatrix királynő is ellátogatott Budapestre és találkozott a juliannásokkal. – Akkor az egész iskola kivonult a Jókai térre, ott találkozott velünk a királynő. Nagy élmény volt számunk-

ra, a gyerekek sok-sok narancssárga zászlót készítettek, így vonultunk végig a Király utcán át egészen a Zeneakadémiáig – emlékezik vissza Dócziné Takács Zsuzsanna. Az összefogás napján két, a hollandok által kedvelt sportot játszanak az órák közötti szünetben: a futballt és a sajtgurítást. – Ez utóbbi háromszáz éves, még ma is élő hagyomány Hollandiában – magyarázza. – Hetente egyszer a sajtpiac része, hogy miután megalkudtak egy hatalmas sajtra, a sajtmester segítője elgurítja a 15-kg-os tömböt a mérlegig. Mi ezt természetesen nem sajttal, hanem egy hatalmas farönkkel gyakoroljuk. Nálunk mindenki nyer, hiszen nem a versengés miatt, hanem a játék öröméért gurítunk. A legfontosabb mégis az, hogy a

Julianna bibliás iskola, közössége pedig összetartó – mondja a tanárnő. – Jó példa erre, hogy amikor kinőtte régi épületét az iskola, öt hónap alatt lebontották, és a fasori református gyülekezeti tagok összefogással maguk építettek föl egy nagyobb iskolát. Szeretetteljes, következetes A Julianna iskola karakteres arculatához szorosan hozzátartozik a hagyomány ápolása, valamint a szeretetteljes, mégis következetes nevelési rendszer – mondja Filep Zoltán, az iskola igazgatója. – Tanáraink többsége elkötelezett, hívő pedagógus, és ez az elhivatottság a hétköznapokban is megadja

38 • Karakter • parokia.hu

iskolánk keresztyén jellegét. A mai világban a fegyelemre kevés hangsúly esik, és számos helyen egyre liberálisabb szemléletet követnek. Mi szeretnénk, ha a gyerekek megtanulnák azokat a kereteket, amik között élniük kell. Igyekszünk következetesen nevelni, és ezzel látványos eredményeket érhetünk el. Szeretnénk, ha gyerekek éreznék és megtanulnák, hogy a házirend nemcsak papír, azt a gyakorlatban is be kell tartani. Ha a tanár következetes és érvényt szerez a házirendnek, akkor fegyelem lesz. Ez azonban egyáltalán nem jelent merevséget vagy szeretetlenséget. A gyerekek szabadok, és nagyon jól érzik magukat az egyértelműen meghatározott keretek között. Békésebbek, nyugodtabbak A tizenkét éves Győry Emma azt mondja, szeret a Juliannába járni, a bibliaolvasás és a hittanóra pedig a tanulását is megkönnyíti.

– A Biblia segít abban, hogy jobban tudjak összpontosítani. Jó a légkör a suliban, itt nem azzal találkozom, hogy mindenki veszekszik és mondja a magáét, hanem leülünk egymással, megbeszéljük és közösen megoldjuk a problémákat. Ebben mindig kérünk segítséget Istentől, és nekem ez fontos. Hogyha elmegyek majd innen nyolcadik után, biztos, hogy egy hasonló református középiskolában szeretnék továbbtanulni. Számomra már nagyon furcsa lenne egy olyan hely, ahol nem foglalkozunk rendszeresen Istennel. Szerintem azok a gyerekek, akik Istennel foglalkoznak, sokkal békésebbek és nyugodtabbak.

És nem lehet velük bármit elhitetni! Például nálunk nem igazán számít, hogy kinek milyen telefonja vagy márkás holmija van, mert más az értékrend. Én azt tartom fontosnak, hogy legyenek barátaim és törődjek a családommal. Örök érték Dévai-Józsáné Furuglyás Márta tanárnő arról beszél, hogy a régi diákok is szívesen jönnek vissza a Juliannába.

Vajon mi fogja meg őket? – kérdezem. – A világ sóvárog Isten után. Hogyha az emberek látnak valami fényt, vala-

mi többet itt, az nagyon jó, hiszen szakkör és nyelvóra máshol is lehet. A Juliannában olyan pluszt próbálunk nyújtani a gyerekeknek, ami örök érték. Napjainkban nincs könnyű dolga a pedagógusnak, mert nagyon felgyorsult a világ, a gyerekek zaklatottabb közegből érkeznek, már nem lehet úgy tanítani, mint mondjuk tizenöt-húsz éve, de hála Istennek, kezünkben van a meggyőzés és a szeretet eszköze. Amikor a nyári szünet után visszatérnek az iskolába a gyerekek, nagyon érződik rajtuk a világ hatása. Ha mi nem vagyunk is erősek, az Isten erejébe tudunk kapaszkodni, és bizonyosságunk van, hogy Ő segít. Az idei jelmondatunk is az, hogy „veled van Istened, az Úr, Ő erős, és megsegít.” Fekete Zsuzsa Fotó: Vargosz

Karakter • parokia.hu • 39

A közvetítő A lelkésznek példát kell mutatnia a gyülekezetének, a fiatalokra viszont elsősorban nem az ő hite, hanem a kortársaiké gyakorol hatást – véli Bíró Botond, a cinkota-mátyásföldi gyülekezet lelkipásztora, akivel gyülekezeti életről, generációk együttműködéséről és a lelkészi hivatásról beszélgettünk.

Az a hír járja, hogy a cinkota-mátyásföldi gyülekezet közössége nagymértékben az ifjúsági munka révén erősödött meg. Igaz ez? Részben igaz. Harminc évvel ezelőtt kezdődött itt az az ifjúsági munka, amelynek nyomán most a fiatal családok többségben vannak a gyülekezetben, de az ificsoportokat már nemcsak ők, hanem az azóta csatlakozott fiatalok is alkotják. A mi gyülekezetünkre is jellemző, hogy az idősek rajzolták meg a gyülekezet arculatát, ezt írták át kissé a fiatalok. Mi volt az eredeti rajzolat, ami azután megváltozott? Falusi környezet volt ez korábban, de idővel jómódú emberek telepedtek le ide. A ma már az idősebb korosztályhoz tartozók tették le a gyülekezet alapjait. Lelkészként mit tud tenni azért, hogy a gyülekezet közössége lelkileg összeforrjon a generációs különbségek ellenére? Közvetítő szerepem van. Én tartom az időseknek és a fiataloknak is a lelkialkalmakat, ilyenkor elmélyülnek az ismeretségek. Elfogadjuk egymást, azt pedig alázattal el

40 • Karakter • parokia.hu

Mi így tekintünk a diakóniai munkára, vagyis abban az egész gyülekezet részt vesz. Általában ennek inkább pozitív visszhangja van, semmint hogy valaki árulkodott volna valaki másról.

kell ismerni, hogy sem a fiatal, sem az idős nem tökéletes. A lelkiéletet mi jellemzi? Úgy tudjuk, sokan látogatják a vasárnapi istentiszteleteket. A közel négyszáz nyilvántartottból rendszeres templomba járónak kétszázötven-kétszáznyolcvan felnőttet mondanék. Párhuzamosan körülbelül negyven-ötven gyerek vesz részt a gyermek-istentiszteleten. Jó, hogy a gyülekezet nagy része templomlátogató. Mindig hangsúlyoztam, hogy a vasárnapi istentisztelet a nagy találkozás, erre épülnek a hétközi alkalmak. Igénylik is a gyülekezeti tagok, hogy az igehirdetésben a mai emberhez szólóan megfogalmazódjanak olyan üzenetek, amelyekkel azután ők egy héten keresztül foglalkozhatnak, amelyeken elgondolkodhatnak. Könnyű dolgom van, mert mind

a kétszázötven embert személy szerint ismerem, tudom, kihez szólok vasárnap. Ráadásul szívesen hívják el közénk az emberek az ismerőseiket, így majdnem minden vasárnap látok tíz-tizenöt új arcot. Minek köszönhető, hogy ennyi embert számon tud tartani? Meglátogatta őket? A konfirmálókat, az új tagokat mindig meglátogatom, de arra, hogy rendszeresen visszajussak ugyanazokhoz a családokhoz, több évet kell várniuk. Ezt megpróbáljuk orvosolni úgy, hogy a rétegalkalmak látogatóinak is szervezek olyan hétvégéket, ahol mindenkihez lehet szólni egy pár szót. A gyülekezet tagjai között is bizalmi kapcsolat van, így ha valaki megtud, megsejt valamit, amiben valakinek segítségére lehetünk és nem titok, akkor azt visszajuttatja valahogy.

Többször utalt arra, hogy a gyülekezet lelki fejlődését – bár hangsúlyos az igehirdetés – az is elősegíti, ha a mindennapi élettel is foglalkoznak. Ez lelkészként célja? Igen, sőt, ezen tudjuk lemérni azt, hogy értjük-e, amit Isten mond. Nekem például nagyon jó látni, hogy a gyülekezet tagjai segítenek egymásnak. Sokszor eljönnek hozzám és megkérdezik, hogy „Tiszteletes úr, nincs valami segítenivaló?” És akkor nekem nem azt kell mondanom, hogy igen, jöjjön és vágja le a füvet a templomkertben, mert azt én is meg tudom csinálni, hanem azt mondom, hogy itt, helyben nincs, de van valaki, akinek jólesne, ha segítenének bevásárolni hetente egyszer. Vagy van olyan család, ahol nincsenek nagyszülők, nincs, akire a gyerekeket lehet hagyni, és akkor összehozunk két családot, hogy egy kicsit besegítsenek egymásnak. Ezek egyébként legtöbbször maguktól is alakulnak. Mennyire jellemző, hogy hosszú távon csatlakoznak Önökhöz olyan érdeklődők, akik nem a gyülekezet kötelékében nőttek fel? Milyen formában próbálja ezt szorgalmazni vagy előkészíteni? Az érdeklődők általában istentiszteletre jönnek először. Nem sietem el az integrálásukat: megismerkedem velük, megkérdezem, honnan vannak, örülök, hogy látom őket. De nem szoktam őket behívni a lelkészi hivatalba, hogy „akkor az adatokat tessék megadni, ki hol keresztelkedett”, ezt inkább kivárósan, türelemmel csináljuk. A felnőttkonfirmáció édesapám idejében kezdődött el. Sokan voltak a gyülekezetben, akik rendszeresen jártak vasárnap, de nem voltak megkeresz-

Karakter • parokia.hu • 41

viszont igen. Az alkalom egyik része a bibliaóra, utána kötetlen beszélgetés következik.

telve vagy a konfirmálás kimaradt. Esetleg a házastársuk révén kezdtek ide járni más felekezetből. Ők szerettek volna a közösség teljes jogú tagjai lenni. Nem tudom, hogy egy városi gyülekezetben az úrvacsorát vagy bármilyen gyülekezeti szolgálatot lehet-e olyan erősen konfirmációhoz kötni, mint ahogy vidéken tették ezt régen. Én nem kérdezhetem meg vasárnap, amikor úrvacsorát osztok, hogy meg van-e keresztelve, konfirmált-e, mit teljesített, hanem elfogadom őket. Viszont minden évben szervezünk olyan csoportot, ahol biblia-, gyülekezet- és egyházismeretre tehetnek szert az érdeklődők. Persze, vannak olyanok is, akik „beesnek” ide, mert esküvőt, keresztelőt szeretnének, amiről úgy gondolkodnak, azok egyházi szolgáltatások. Ezekhez az eseményekhez is tartozik felkészítő. Mit adnak ezek a felkészítők az embereknek? Egy csomó ember egész mást képzelt el, mint amit itt hall vagy tapasztal. Jó beszélgetések ezek, mert ők kívülről néznek minden kérdésre. Azt is meg merik kérdezni, ami bibliaórán, huszonöt éve összejáró, idősebb emberek között fel sem merül. Akikből templomba járó lesz, azokkal az a legnehezebb, hogy hogyan illeszkedjenek be. Igényelnék, hogy új cso-

42 • Karakter • parokia.hu

port induljon, folytassuk az összejöveteleket. Amikor ennek a szabadságát megkapják, azaz már nem kötelező, hanem lehetőség, akkor eldől, hogy ebből a lehetből az lesz-e, hogy akarom, vagy csak ritkábban akarom, esetleg elmaradok. Lelkészként számíthat gyülekezeti tagok segítségére a csoportvezetésben? Igen. A tizenéveseknél a gyülekezet teológusát szoktam megkérni, vagy hatodévest, őket presbiterek helyettesítik. A csoportokkal úgy tartom a kapcsolatot, hogy a héten az összes alkalmon ott vagyok, azért is, mert nem tudok mindenkivel személyesen külön-külön foglalkozni, a csoportban

Mit tart fontosnak a misszió, a lelki növekedés kapcsán? Belátható lépésekkel lenne jó haladni. Nem az a cél, hogy ezren legyenek vasárnap a templomban, mert akkor elveszítjük, amiben most élünk. Meghívni ide embereket akkor is, ha tudjuk, nem ehhez a közösséghez fognak tartozni. Ez gyakran meg is esik, hiszen főleg esküvő vagy keresztelő kapcsán jártak hozzánk átmenetileg emberek. Tudtuk jól, hogy nem itt telepszenek le, de szerettük volna, ha magukkal visznek valamit. Nem az a cél, hogy mindenki ide járjon templomba és mindenki ugyanúgy csináljon mindent, ahogyan mi. Hanem az, hogy ha valaki idejön, gazdagodjon általunk. Ennek a gyülekezetnek a személyesség az erőssége: ismerjük egymást, állandóan egymás látóterében vagyunk. Ugyanezért előfordulhat persze ítélkezés is, vagy a „ki miért szól bele, mibe szól bele” kérdések, de helyén lehet kezelni ezeket. Hosszabb távon is csak az szeretnénk folytatni, amit most teszünk. Az erős alapját talán az adta a gyülekezetünknek, hogy sokan itt találtak társakat, ezért ragaszkodnak nagyon a közösséghez. A „kívülről hozott”

Hogyan tudja lekötni a nem egyházi közegben nevelkedő fiatalok figyelmét? Azt hiszem, nem rajtam múlik, hogy sikerül-e, leginkább a hozzájuk hasonló fiatalokból kellene háromnégy-öt, akik kialakítanának egy jó kis közösséget, hogy úgy énekeljünk, úgy beszélgessünk, hogy az nekik otthonos legyen. Próbálom azokat győztársaknak ez nem olyan élményszerű még. Ha velük ezt meg lehetne éreztetni, akkor a folytatólagosságra nagyobb esély lenne. Ellenkező esetben harmincévente kifut egy ilyen közösség, aztán újra kell indítani, megint harminc évig elmegy ezen a szinten, megint visszaesik. Ráadásul két-három éve észlelhető, hogy a gimnáziumi korosztály a legnehezebben megfogható társaság. Jó lenne, ha nem volna ennyire hullámzó a közösségi élet, és folyamatosan be lehetne állítani a családokat a szolgálatba. Gondolkodtak azon, hogy lehetne a középiskolásokat mégis elhívni a gyülekezetbe? Az az igazság, hogy a komoly lelki életet élő, itteni fiatalok szívesen jelentkeznek egyházi iskolákba, nagy többségüket fel is veszik. Csakhogy azután bőven elég nekik az az öt nap az iskolában áhítatokkal, hittanórákkal, egyebekkel. A hétvégi ifis és gyülekezeti programokra már nem jut idő, energia. Én ezt megértem. Nagyon jól tudom, hogy ahogy elvégezték a középiskolát, vissza fognak jönni a gyülekezetbe. De addig, abban a négy-hat évben ott vannak az osztálytársaik, a barátaik, a hittanóráik, van áhítat meg istentisztelet bőséggel, és hogyha még jól is csinálja az iskola, akkor szeretnek is ott lenni. Úgy érzem, ezért veszítem el őket. Mi marad? Az, hogy a nem egyházi iskolákból hívok fiatalokat, viszont velük egész máshogy kell foglalkozni. Ebből a két csapatból lesz majd valahogy egy csapat.

ködni, akikre lehetne támaszkodni, hogy segítsenek ebben. Ők egymásra tudnak jó hatást kifejteni, én ezt csak igazgatni tudom. Ön annak a gyülekezetnek a lelkipásztora ma, amelyben felnőtt. Ez nem okoz frusztrációt? Nem okoz annyira nehézséget, ha vállalom azt, hogy én ilyen vagyok, ezt tudom adni, megvannak a hibáim, én is tudok türelmetlen lenni. Amikor lelkészként idekerültem, akkor a szószékre menet elfogott az ijedség. „Te jó ég, én, aki a legfiatalabb vagyok az egész gyülekezetből, fogok prédikálni nekik, akik már évtizedek óta hallgatják az Igét.” Aztán rájöttem,

hogy nem én, hanem személyemben az a lelkész, aki Isten szavát közvetíti nekik, és ők jól tudják ezt. Próbálok az ő nyelvükön beszélni, ők meg elég őszinték ahhoz, hogy visszajelzést adjanak. Egy lelkésztől elvárják azt is, hogy példát mutasson… Családban élek, a gyülekezet szeme láttára. Három gyermekem van, akik hittanosok, a feleségem a „nagytiszteletű asszony” – a gyülekezet idős tagjai legalábbis még így tekintenek rá, a fiatalabbak már inkább úgy látnak minket, hogy mi egyek vagyunk, együtt, családilag szolgálunk. Valószínűleg nekik is megvan a véleményük rólunk, hogy mit rontunk el, mit csinálunk jól. Nyilván én is szeretném, ha azt mondhatnák ránk: de szép család. A külső rendezettségtől kezdve a belső rendezettségig valóban példát kell mutatni. Ha átlagon felül nem teljesítünk is, de ha valahol együtt megjelenünk, nem kell szégyenkeznünk. Amikor a lelkész felmegy a szószékre és mosolyog, ha lelkesen beszél, de el tudja mondani azt is, amivel küzd, akkor a gyülekezet elfogadja őt hitelesnek. És akkor példa is számára. Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, gyülekezeti archívum

Karakter • parokia.hu • 43

Tücsök, aki hangyaként él Egész falvakat tanít hegedülni, családokat énekeltet meg, és mivel sosem akart tökéletes lenni, szabad annál inkább, engedett vonzalmának, és klasszikus hegedűről népi hegedűre váltott. Tücsök, aki hangyaként él – Draskóczy Lídiával beszélgettünk.

Talán a karácsonyi családi éneklések alkalmával ivódott belé egy életre a népdalok szeretete. Gyermekkorában édesapja, Draskóczy László zeneszerző ünnepi népdalfeldolgozásait énekelték a rég nem látott rokonok, barátok házainál. „Bátyámmal és nővéremmel énekeltük a felső szólamot, édesanyámé volt az alt, apukámé a férfiszólam. Ezek a karácsonyi népdalok átjárták az ünnepeinket” – idézi fel az előadóművész. A varázslatos táncház Testvéreihez hasonlóan Lídia is klas�szikus zenésznek készült, a konzervatórium után fel is vették a Zeneművészeti Főiskola hegedű sza-

44 • Karakter • parokia.hu

kára. Csakhogy addigra már elkezdett táncházba járni. Hétről hétre elfogódottan figyelte a muzsikusokat, akik kora estétől késő éjjelig játszottak – mindent fejből és nagyon természetesen. „Szerettem volna népzenét hegedülni, de sokan féltettek, hogy rossz technikára áll át a kezem. A megoldást számomra a hangszerváltás jelentette. Egy vizsgám után az iskola egyik brácsatanára odajött hozzám, és azt mondta, szerinte lenne érzékem a mélyhegedűhöz. Át is jelentkeztem klasszikus brácsa szakra, amellett könnyebb népi hegedülni.” Már huszonhárom éve annak, hogy Lídia táncházakban muzsikál. Húsz évig a Zurgó népzenei együttesben,

néhány éve pedig a Tázló együttes prímásaként beszélgetésünk színhelyén, a fővárosi Eötvös10 Kulturális Központban. Visszatanítja a hagyományt Lídia a táncházat is szolgálatnak tekinti, még akkor is, ha az ottani fellépéseken nem hangzik el Isten neve. A hegedűművész több mint két évtizede foglalkozik a csángó hegedűjáték kutatásával. Nyáron ismét vis�szatért Moldvába, ezúttal azért, hogy helyi gyerekeket tanítson hegedülni. „Azok az idős csángó emberek, akik nekem hegedültek, és akiktől én tanultam, gyűjtöttem, már nem élnek. Alig akad valaki a moldvai falvak-

ban, aki ismerné és megszólaltatná a régi dallamokat, táncokat. Megható volt számomra, ahogy a kis moldvai csángó gyerekek tanultak tőlem. Tulajdonképpen visszatanítom, amit onnan elhoztam.” Szenvedélye a tanítás Sok stílust szeret, de a lényeg a színvonal – mondja Lídia. A Tázló mellett játszik a HolddalaNap világzenei együttesben is. Emellett nyaranta a Sófár református dicsőítő iskola műhelyvezetője, ahol tanított már népi és klasszikus hegedűt is. „Istent dicsérni minden hangszerrel és műfajban lehet, a legfontosabb, hogy jó legyen a prozódia és igényes a zene,

ami Istentől kapott ajándék.” Szenvedélye a tanítás, jelenleg a csömöri zeneiskolában dolgozik, ám amikor egy Nógrád megyei kis faluba, Terénybe költözött, a falu egyetlen zenészeként azonnal megkeresték, és ő szívesen állt a helyiek rendelkezésére is. Zeneóvodát tartott, beszerzett tizenöt hegedűt, és elkezdte a hangszerre tanítani a gyerekeket. Azt mondja, szereti nézni, ahogy egész pici gyerekekben is formálódik a zenei tudás, de arra ügyelni kell, hogy a zenetanár „ne rontsa el” a kezdő zenészt. „A nem megfelelő kéztartásnál károsabb, ha a tanár megutáltatja valakivel a hangszert. Került hozzám

olyan gyerek is, aki egy másik zeneiskolából azért jött el, mert egy éven át csak a tartását javítgatták, addig nem szólaltathatta meg a hangszert. Persze, én is mondom, hogy még ne vonózzunk először, tanuljuk meg, mit hogyan kell, de ha a gyerek játszani akar, hadd játsszon! Aztán állítunk rajta.” Csak Te A zene öröme fontosabb, mint a tökéletes kivitelezés – tartja az előadóművész. Ugyanezt az elvet követi kórusvezetőként is. Korábbi lakóhelyén, Terényben a helyi keresztyén családokból családi kórust verbuvált. Egy idő után a környékbeli falvakból is sokan bekapcsolódtak. Olyan gyermekek is, akik egyébként nem kapnának zenei nevelést. A Csak Te kórus repertoárjába több mint félszáz dal tartozik bele. Két lemezt is kiadtak, amelyen Lídia dalai szerepelnek. „Az énekeket a kórustagok hallás után tanulják meg. A felnőttek egy-egy szolgálat előtt azért kérik, hogy legyen ott a kotta, de ez persze csak óvintézkedés.” Tiszta szívvel Amikor arról kérdezem, milyen vezetőből vezetetté válni, Lídia azt mondja: az egyik legfontosabb dolog az életben az alázat – akár a háttérben húz be egyetlen hangot, akár prímásként

Karakter • parokia.hu • 45

játszik, a zene erre tanítja. A lényeg, hogy adhasson, amikor muzsikál, közben pedig ő is kiteljesedik. De csak ha olyan zenét játszik, amit jó szívvel vállal – teszi hozzá. „Volt egy együttes Balassagyarmaton, amibe hívtak hegedülni. Népszerű dalokat dolgoztunk fel, a repertoárban szerepeltek Beatles-számok, de a Most múlik pontosan, a Gyertyafény-keringő és a Somewhere over the Rainbow is. Olyan szépen megcsináltuk, mégis volt egy kis rossz érzésem, hogy vállalhatók-e ezek a dalok. Megmutattam édesapámnak. Neki láthatóan nagyon

tetszettek, de azért megkérdeztem, mit szól hozzájuk. Rám nézett, és azt mondta: Kislányom, tudom, mit kérdezel, de ez még nem zenei prostitúció. Mert van olyan is. Számos ilyen megkeresés érkezett, például a népzene diszkósítására, amivel jól lehetett volna keresni, de azt már nem vállaltam. Ha nem tudok tiszta szívvel hegedülni, megállni Isten, a gyerekeim, a kollégáim és önmagam előtt, akkor nincs az a pénz…” Ügyesen kell esni A zenei pálya nem könnyű, sok áldo-

zatot követel, főleg időráfordítást. Már diákéveiben vigyáznia kellett a kezére – árulta el a művész. „Nem mentem síelni, korcsolyázni, és a mai napig megvan bennem az óvatosság. Ha véletlenül megbotlok, igyekszem nem a kezemre esni. Ha csak megvágom az ujjam, az már gondot jelent játék közben.” A dallamok ölelésében Majd hozzáteszi, a hit és a zene ad neki erőt a mindennapokban. Fárasztó ugyan órákon át muzsikálni, és készülni is kell, játék közben mégis feltöltődik. A zenésztársakkal való találkozás, a közös éneklés és a közönség vis�szajelzése valódi erőforrások számára. „Isten ajándékának tekintem, hogy zenélhetek. Az, hogy ebből még meg is élek, még nagyobb csoda. A zene fölemel, helyre tesz, bátorít. Egy alkalommal szomorúan ültem a Balaton partján. Borult volt az ég, én meg csak hegedültem – főleg református énekeket játszottam. Észre sem vettem, hogy elkezdett esni az eső. Azt is csak sokára, hogy egy barátnőm mögém állt, rátette a kezét a vállamra, hogy figyelmeztessen, most már tegyem le a vonót, zuhog. Kérdezte, tudom-e, miket játszottam. Mondtam: nem nagyon. Ő mondta, hogy sokszor játszottam a Hadd menjek, Istenem, mindig feléd… kezdetű dalt. Nem is tudtam róla.” Tücsök is, hangya is A klasszikus tanmesét felidézve Draskóczy Lídia saját állítása szerint olyan tücsök, aki hangya módjára él. „Amíg Isten erőt ad, addig muzsikálok. Ha nem fogok tudni, Istennek akkor is biztosan meglesz a terve az életemmel. De amíg megengedi, szeretném Őt szolgálni és dicsőíteni a játékommal a saját magam és mások örömére.” Jakus Ágnes Képek: Dimény András

46 • Karakter • parokia.hu

Családban marad Két gyerekkel nehéz, négy gyerekkel sokkal könnyebb. Otthon nyolc kéz ölel át, és négy szájból hallom egyszerre, hogy szeretlek – mondja Kovács Sándor, a mezővári református gyülekezet presbitere. A kárpátaljai BorzsaVári zenekar vezetője úgy fogalmaz: Isten jónak látta, hogy rájuk bízzon négy életet, ők pedig feleségével elfogadták az ajándékot. Minden igyekezetükkel azon vannak, hogy értékeket adjanak át a gyerekeiknek.

Kovács Sándor hitoktató, kántor a kétezer lelket számláló mezővári református gyülekezet presbitere. Hét évvel ezelőtt alapították a BorzsaVári zenekart, amelynek a négy gyermekes családapa lett a vezetője. Maga a zenekar is „családban marad”. A tizenöt éves Dániel hegedül, a tízéves Abigél énekel és fuvolázik, a kilencéves Tamás pedig nagybőgőzik. A többieket ugyan még csak a nézőtérről kíséri a hároméves Áron, de fél éve már a legkisebb Kovács is hegedül. – Aggasztott, hogy mi lesz, ha a gyerekeim nem az igazi magyar népzenén nőnek fel, a bóvli nótákat tartják majd magyar népzenének. Nem akartam, hogy így legyen, ezért hangszert adtam a kezükbe. Nálunk a hangszer nem a falon függő, érinthetetlen valami, hanem valódi használati tárgy, amihez bármikor hozzányúlhattak a gyerekek.

Karakter • parokia.hu • 47

Kovács Sándor ugyan népzenésznek tanult, de mint meséli, hitre jutása után letette a hangszereket. – Korábban gyakran énekeltük jó hangulatban a műdalokat, például azt, hogy „akácos út, ha végigmegyek rajtad én”, vagy éppen azt, hogy „nem tudom, az életemet hol rontottam én el”. Megcsömörlöttem ezektől a daloktól. Úgy éreztem, hogy nem hiteles a számból, hogy ilyesmit énekelek, közben pedig Istennel járok és őt magasztalom. Olyan zenét szerettem volna játszani, amely kedves az Isten előtt. Sokat imádkoztam, hogy megtaláljam az utam. Nagyon szeretem a zenét, Isten pedig meghallgatta az imámat, és a megtérésem után megengedte, hogy újra hangszert vegyek a kezembe és zenész váljon belőlem. A BorzsaVári zenekar 2009-ben alakult Kisgejőcön egy népzenei tábor hatására.

48 • Karakter • parokia.hu

– Jól éreztük magunkat abban, amit csinálunk, nagyon szeretjük a zenét. Az elsőszülött fiam, Dani már tizenöt éves, de emlékszem, mennyire szerettem volna, ha zenész lenne. Célirányosan azonban nem tereltem az útját, hiszen én sem szerettem, ha valaki megmondta, hogy mit csináljak. Ha mégis előfordult, rögtön elszöktem a fenébe – meséli nevetve, majd komolyabb dolgokra terelődik a szó.

– Dani fiam akkor nyolcéves volt, ő volt a prímás, Abigél énekelt, én pedig brácsáztam. Amikor hazaértünk a táborból, láttuk, hogy a fiunk teljesen megváltozott: nagyon szeret zenélni – mondja a zenekar alakulásának kezdeteiről.

Sándor azt mondja, nagyon fontos a számára, hogy magyar reformátusnak született. – Ez az identitásom, és úgy szeretnék megmaradni magyarnak és reformátusnak, hogy az más ember számára is kívánatos legyen. Talán külföldön könnyebb lenne az életünk, mint Kárpátalján, de mi ide születtünk. Nem mutathatunk más példát a gyermekeinknek sem, mi lenne, ha mi is elmennénk? Az őseink sok üldöz-

nagyon nagy, nem értem fel, így először sámliról bőgőztem, majd apa csináltatott nekem egy „kis színpadot”, ezen álltam, és úgy játszottam. Később Pál István Szalonnától kaptam egy „kisbőgőt”, most ez a hangszerem – meséli a kilencéves kisfiú.

tetést szenvedtek, hogy megvédjék a földet számunkra is. Isten ide helyezett minket, és Ő pontosan tudja, hogy miért. Amikor kilépek a gyülekezeti közegből, akkor is sokszor felöltöm a parasztinget vagy a bocskait, büszke vagyok rá. Szeretnék úgy élni, hogy kérdezzenek, mit miért teszek. Az értékeink, gyökereink nélkül elveszett embernek érezném magam. A feleségem, Erika hitoktató, 264 hittanos jár hozzánk, van kinek példát mutatni. Kárpátalján mintha most lenne születőben, hogy az emberek visszatérnek a gyökerekhez. A beszélgetésünk közben megérkezik Tamás is, aki megerősíti édesapja szavait. – Csak a népzenét szeretem! – jelenti ki határozottan, majd elmeséli, hogyan jutott neki a nagybőgő. – Amikor apa megalapította a zenekart, Bartha Öcsi volt a bőgős, de őt elvitték katonának. Öcsi után Ignácz

A Kovács családban mindenki zenél. Sándor tizenegy hangszert tud megszólaltatni. Dani hegedül, a Fölszállott a versenyben az elődöntőig jutott, és övé lett a legjobb határon túli produkció. Abigél bejelentette, hogy fuvolaművésznő szeretne lenni, a hároméves Áron pedig néha lefordítja a hegedűt és azt mondja: most brácsázok, mint apa. Krisztián következett, de ő másik zenekarban is játszott, és nem tudott mindig jönni. Akkor mondtam apának, hogy én „szívesen megtanulok bőgőzni, ha akarod”. És apa megtanított. Persze a nagybőgő tényleg

Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

A beszélgetés a Református Zenei Fesztiválon készült, Budapesten.

Karakter • parokia.hu • 49

Jellem ABC A keresztyén emberek jellemesebbek, mint mások? Alázatosak, szerények, őszinték, bátrak, vagy önhittség azt gondolni, hogy bármivel is jobbak társaiknál? Hogyan lehet békességgel várni egy babát, akire négy orvos is kimondta az ítéletet: nem szabad világra jönnie, mert süketen, vakon, szívelégtelenséggel vagy halva születik meg? Hogyan gondolkodik Dorottya, aki nevében is hordozza, hogy Isten ajándéka?

50 • Karakter • parokia.hu

A közelmúltban jelent meg Somogyiné Ficsor Krisztina első könyve, a Jellem ABC a Biblia alapján. A Julianna Református Általános Iskola lelkésze mielőtt könyvéről beszélne, úgy fogalmaz intézményükről, hogy Budapest szívében található egy kicsi, meleg hangulatú, családias református iskola, ahol közös áhítattal kezdik a hétfőt, majd naponta osztályonként tartják a lelki alkalmakat. Az egyik tanévben a keresztyén jellemábécé címmel tartottak sorozatot, amit nemcsak a gyerekek, hanem a szülők és tanárok is izgalommal vártak hétfőről hétfőre. Volt olyan osztály, ahol a tantermeket is feldíszítették a betűkkel és jellemzőkkel. Végül a szülőkben és pedagógusokban egyaránt megfogalmazódott, hogy jó lenne egy kötetben látni az áhítatokat. A könyvet, amelyet a diákok rajzai díszítenek, az iskola adta ki. A Jellem ABC a keresztyén élet szinte minden területét felöleli, tanulságos és izgalmas olvasmány, benne személyes bizonyságtételekkel, őszinte, igaz történetekkel. Somogyiné Ficsor Krisztina református lelkipásztort, ötgyermekes édesanyát arra kértük, hogy kérdéseinken keresztül adjon némi ízelítőt a könyvéből.

Mi, keresztyének jellemesebbek vagyunk, mint mások, vagy önhittség volna ezt gondolni? Nagyon fontos kérdést tett föl, de azt kell mondanom, hogy magunktól egyáltalán nem vagyunk jellemesebbek, mint bárki más. Az biztos, hogy keresztyénként küldetésünk, hogy világítsunk, hiszen erre hív minket Isten. A világ pedig figyeli reakcióinkat. Milyen igény hívta életre a könyvet? Ahogyan a bevezetőben is említette: a reggeli áhítatok adták a könyv anyagának jórészét. Nagy fejtörést okoz minden szeptemberben valami olyat kitalálni, ami nem ütközik a hittanórák és a bibliaórák tanmenetével, mégis építő újdonság. Így született meg a Jellem ABC. Számos tulajdonságot felsorol a könyvében: alázatos, békességes, bátor, őszinte, mértékletes, örvendező és még sorolhatnám. Ez mind-mind jellemezi a keresztyéneket? Dehogyis! Ez a sok példa csak az Úr Jézust jellemzi, mi pedig folyamatosan alakulunk. A könyvben ötvenöt jellemzőről írok, azokról, amelyek a leggyakrabban előfordulnak a Bibliában. Csodálatos megtapasztalni az Ige gazdagságát, sok kincs van benne, amire meg kell tanítani a gyerekeket, és hagyni, hogy formáljon minket is.

részét, valamint sok családi történet is olvasható a könyvben, a gyerekeim is sokat tettek hozzá. Virág például a szabadságról írt, és ebben benne vannak egy kamasz harcai. Ezt írja: „A fiatalok szabadok akarnak lenni. Szabadok a szülői felügyelet alól. Szabadon azt csinálni, amit csak akarnak. Kipróbálni mindent, drogokat, cigit, alkoholt. És nem csak kipróbálni, hanem használni is azokat. Ezt tapasztaltam a gimnáziumi éveim alatt. Mindenkit megkísértenek ezek a gondolatok. De ezekre is szabadon nemet lehet mondani. Én mindig úgy éreztem, hogy szabad vagyok nem

megcsinálni, kipróbálni ezeket. Mert amint már kipróbálod, azzal megfelelsz valaki másnak. A barátaidnak például, akik biztattak, hogy próbáld ki. És megkötözötté válsz, nem szabaddá, mert mindennap használod. Egy leszel a sok közül, akik már mindezt megtették.” Négy év után született meg ez a bizonyságtétel. Ön pedig Dorottya lányuk születéséről írt… A történet előzménye, hogy egy évig feküdtem élet és halál között agyvelőgyulladásban. A végén már sem enni, sem járni nem tudtam, nem

Volt olyan jellemvonás, ami nagy fejtörést okozott, vagy akár meg is gyötörte, amikor írt róla? Szinte mindegyik! Nem pottyant az ölembe könnyen semmi. Jó értelemben véve harcként éltem meg a könyv írását. Imádságban, harcban, küzdelemben íródott. Vannak olyan részek, amelyek a szívének különösen kedvesek? Talán a bizonyságtételek a legkedvesebbek. Számos szülő osztotta meg velünk életének egy fontos

Karakter • parokia.hu • 51

az olvasóját és segítse a bibliaolvasást. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt ajánlom, akár pedagógusoknak is, mert nagy segítség lehet a reggeli áhítatoknál is.

ismertem meg az embereket. Isten azonban kihozott ebből a betegségből, amire az orvosprofesszorok is azt mondták, hogy csoda. A gyógyulás után rubeolafertőzést kaptam, de ekkor már vártuk a második babánkat. Az orvosok nagyon veszélyesnek ítélték meg a helyzetet, négy orvoshoz is elmentünk, akik mind azt mondták, hogy nem szabad megtartanunk a babát, mert betegen születik majd: vak, süket vagy szívbeteg lesz. Azt nem pontosan értettük, miért nem vették tudomásul, hogy egy beteg gyereket is elfogadnánk és felnevelnénk. Ez nem etikai, hanem egészségügyi kérdés - mondta az egyik orvos, aki az abortusz mellett kardoskodott. Keresztyén szülőkként egyértelmű volt számunkra, hogy nem vállalhatjuk az abortuszt. Az egyik oldalon ott voltak az orvosi vélemények, de a másikon ott volt velünk Isten igéje. És megszületett Isten ajándéka, Dorottya, aki teljesen egészséges. Az ő történetéről a könyv Békesség című fejezetében írok, hiszen ahogy most is mesélek a történetéről, csak a békesség, a megnyugvás jut eszem-

52 • Karakter • parokia.hu

be, ami betöltötte azt a kilenc hónapot, amíg rá vártunk. Ha valaki a kezébe veszi a Jellem ABCt, ilyen és ezekhez hasonló történeteket olvashat, ennek ellenére azt hangsúlyozta, hogy bár ez nem bibliaolvasó kalauz, mégis napról napra kézbe vehető. Kiknek ajánlja, és hogyan olvassuk? A könyv alapja, hogy heti hét áhítatot tartalmaz ötvenöt héten keresztül. A kötet célja, hogy eljutassa az Igéhez

Amikor olvasok egy jó könyvet, ami megérint, mindig azt érzem, hogy soha nem leszek már olyan, mint a könyv olvasása előtt. Mit gondol, az ön könyve milyen változást hozhat az olvasói életében? Pontosan így vagyok ezzel én is. A Jellem ABC olyan könyv, amit többször is le lehet emelni a könyvespolcról, és számos helyzetben segíthet, adhat útmutatást. A fiam igazolt focista, és az egyik meccsen azt mondták neki, hogy bátortalanul játszott. Mondtam neki, milyen jó lenne most elővenni a könyvet és olvasni a bátorságról. Ezt csak azért mondtam el, mert szeretném éreztetni, hogy bármilyen helyzetben elővehető, folyamatosan lehet és érdemes olvasgatni. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

A Jellem ABC című könyvet Budapesten a Bibliás Könyvesboltban is megvásárolhatják a 9. kerület Ráday u. 28. szám alatt.

KÖNYVTERMÉS Könyvbemutatók Dunamelléken

Kálvin olvasása közben

A Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg Szűcs Ferenc teológia professzor Kálvin olvasása közben című kötete, mely tizennégy tanulmányt tartalmaz. A szerző betekintést enged Kálvin szellemi világába, érzékenyen és értő módon mutatja meg számunkra a reformátor mindmáig tartó hatásának sokféle vonatkozását, legyen szó a magyar sorskérdésekről, a politikához való viszonyunkról, vagy arról, hogy mit gondolunk, gondoljunk az egyházról, de leginkább arról, hogy miképpen olvashatjuk helyesen a Szentírást, és juthatunk közelebb Isten megismeréséhez – írja a könyv előszavában Bogárdi Szabó István püspök. A szerző szerint mindenki találhat a kötetben olyan írást vagy gondolatot, ami közelebb visz Kálvinhoz. Szűcs Ferenc úgy véli, hogy Kálvinról számos torzkép él az emberek tudatában, sokan szigorúnak tartják, pedig az írásaiból kiderül, hogy melegszívű és elkötelezett ember volt. „A régiek azt mondják, hogy mi az óriások vállain állunk, és emiatt néha talán messzebb is látunk, mint ők. Kálvin vállán állva az európai kultúrát és a világ helyzetét is jobban meg lehet érteni” – fogalmazott a teológus.

Protestáns hősök

A magyar reformáció elmúlt ötszáz évének ötven protestáns alakját mutatja be a nemrégiben megjelent Protestáns Hősök című kötet. A reformáció közelgő 500 éves évfordulójára szeretettek volna méltó összeállítással emlékezni – mondta a kötet szerkesztője, Faggyas Sándor újságíró. A hiánypótló kiadvány a reformációtól egészen a huszadik század derekáig 50 jeles protestáns alakot mutat be. Bánó Attila újságíró a kötetről úgy fogalmazott: a félszáz hős kiválasztása szűk keresztmetszetet nyújthat a magyar történelmet formáló protestantizmusról. A kötet értéke és haszna szerinte abban áll, hogy miközben olvasmányos formában mutatja be az életutakat, az egyes portrék szerzői bizonyos félreértéseket is tisztáznak.

Volt egyszer. Győzött.

Hatvan éve történt, de még mindig élénken emlékeznek 1956 őszére a budapesti református teológia egykori diákjai. A velük készült beszélgetésekből interjúkötet jelent meg a közelmúltban. A Máig ható múlt című kötetben tizenegy interjú szerepel, melyben nyugdíjas lelkipásztorok, egykori ötvenhatos teológusok szólalnak meg. A beszélgetéseket a Károli-egyetem hallgatói készítették 2014–15-ben, felkészítésüket ifj. Tislér Géza és a Parókia portál újságírója, Fekete Zsuzsa kollégánk végezte. Az interjúkat gazdag dokumentációs anyag, köztük korabeli fényképek illusztrálják. A kötetet Komlósi Péter nyugalmazott esperes és Horváth Erzsébet egyháztörténész, a Károli-egyetem tanára szerkesztette. Az egyetemi oktató elmondta: nemcsak az események rekonstruálása volt a cél, hanem az akkori diákok, ma már nyugdíjas lelkészek élete is érdekelte a kérdezőket. A kötetben megszólalnak: Deák Zoltán, Borsos Sándor, Tislér Géza, Boros Attila, Horváth Emil, Mátyás Lajos, Varga László, Bán Béla Lajos, Csényi György, Komlósi Péter és Kovács Sebestény Vera. Horváth Erzsébet hangsúlyozta a szóbeli visszaemlékezések és lejegyzésük fontosságát, amely az utókor számára rögzít korábban nem ismert tényeket.

Karakter • parokia.hu • 53

Hitünkből értékek

Hitünkből értékek következnek – ez a címe Németh Zsolt református politikus nemrégiben megjelent könyvének. Az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének a 2002 és 2014 közötti időszakban született beszédeiből, interjúiból és írásaiból válogatott kétkötetes mű számos politikai eseményről ír – a többi közt – az iraki háborúról, az energiaválságról, a kettős állampolgárságról szóló népszavazásról, Magyarország belépéséről az Európai Unióba, valamint az EU-elnökség időszakáról. Trócsányi László igazságügyi miniszter a kötet bemutatóján azt mondta: „Egyszerre kalendárium, kaleidoszkóp és füveskönyv ez a két kötet, bárhol lapozom fel, mindig találok benne üzenetet.” A miniszter szerint Németh Zsolt egyszerre politikus és politikai gondolkodó, aki értékekre és nem napi érdekekre alapoz. Németh Zsolt szerző pedig úgy fogalmazott: „Egy politikai közösségnek is van identitása, lelke, innen tudjuk azonosítani, kik vagyunk, és ezért kollektív felelősséggel tartozunk.” Szerinte identitás és szakmai kvalitás nélkül nem lehet politizálni. Saját művével kapcsolatban azt mondta: kézbe venni a megállás és a közös gondolkodás alkalma lehet.

Szepsi Csombor Márton nyomában Négyszáz év múltán a nagy utazó, református lelkész Szepsi Csombor Márton nyomába eredt Móser Zoltán fotóművész és Szalai Attila újságíró, politológus. Emlékkötetüket Polonica varietas címmel jelentették meg a közelmúltban. A könyvben végigjárják az első magyar nyelvű útirajz szerzője, Szepsi Csombor Márton lengyelországi útjait. A kötet megjelenését a Dunamelléki Református Egyházkerület is támogatta. Szepsi Csombor Márton könyve, az Europica varietas, azaz A változatos Európa 1620-ban jelent meg Kassán. Pontosan négy század elteltével a szerzők úgy gondolták, hogy érdemes volna újra felfedezni a református lelkipásztor által bejárt utat. A gondolatot tett követte. A két modern kori utazó képeken és írásban is rögzítette, hogy miként mutatnak most, a XXI. században a Szepsi Csombor Márton által meglátogatott helyszínek. A Kairosz Kiadónál megjelent, lengyel és magyar nyelvű, 340 oldalas, színes albumot a budapesti Bibliamúzeumban mutatták be 2016. szeptember végén.

Sasok a viharban

Bemutatták Viola Judit történelmi kalandregényét. Az írói álnéven alkotó református lelkipásztort sokan elkísérték a gyülekezetből is a budapesti bemutatóra. Az első kötetes írónő Sasok a viharban című regénye vérzivataros, trónviszályos esztendőkbe, a XIII. századi Magyarországra repíti az olvasót. Az Athanaeum Kiadó gondozásában megjelent kötet az Aba nembeli Dávid három fia, Finta, Péter és Amadé férfivá érésének történetét meséli el, miközben az ország épp hogy átvészelte a tatárjárást, IV. Béla pedig a magyar nemzet megerősítésén munkálkodott. A várak építésének időszaka volt ez Magyarországon, védekezve az újabb tatár betörések ellen. Az Aba nemzetség is több várat épített, az egyik romjai az írónő lakhelye felett magasodnak hazánk egyik legészakabbra fekvő kis városkájában. A református lelkipásztor a könyv címének választásáról úgy fogalmazott: „A sasról azt mondják, hogy az egyetlen olyan madár, amelyik belerepül a viharba, fölé emelkedik és viteti magát. A többi madár leszáll a viharban és meghúzódik a fészkében. A sas viszont fölé megy, uralkodik rajta, lebeg fölötte.” Viola Judit már írja a könyv folytatását.

54 • Karakter • parokia.hu

Netfüggő gyerekek

Mennyi időt tölthet a gyerek ideális esetben a képernyő előtt? Mikor kezdjen el ismerkedni a virtuális világgal? Hogyan hat a virtualitás a gyerek kapcsolataira? Létezik-e hatékony stratégia a problémák kezelésére? Többek között ezekre az égető kérdésekre keres választ Gary Chapman és Arlene Pellicane Netfüggő gyerekek című könyve. Gary Chapman neve jól ismert a keresztény olvasók előtt, hiszen számtalan könyve jelent már meg az öt szeretetnyelv különböző aspektusairól. A digitális világgal való viszonyunkat is kapcsolatok szemszögéből közelítik meg a szerzők. Egyik legfontosabb témájuk a megfelelő „képernyőidő” kialakítása, ami nemcsak a virtuális térben töltött idő hosszát jelöli, hanem a minőségét is. A televíziózásnál a legtöbb szülő megtanulta, hogy nem engedheti gyermekeire korlátlanul a tévécsatornákból áradó, sokszor káros képi információk özönét. Az internettel kapcsolatban azonban sokszor engedékenyebbek vagyunk, magára hagyjuk a gyereket, nem adunk neki fogódzót ahhoz, hogy milyen oldalakat látogasson, miket nem. A szerzők nem adnak tiltólistát a nemkívánatos oldalakról, hanem olyan alapelveket mutatnak be, amelyekkel akár maga a gyermek is eldöntheti, hogy az adott oldal látogatása káros-e a személyiségére, vagy nyugodtan látogathatja, mert hasznos, építő információkat találhat ott.

Az internet olyan, mint a pocsolya Gyermekeink egyre fiatalabb korban kezdik a képernyővel, az internettel való ismerkedést, ezért nemcsak a szülőket kell felvilágosítani a témában, hanem a gyermekeket is. Ha lehet, minél fiatalabb korban. Erre a célra vállalkozott Shona Ines Az internet olyan, mint a pocsolya című képeskönyvében, amely gyakorlatilag végigveszi a biztonságos internethasználat alapszabályait, az óvodások és az alsó tagozatos gyerekek számára élvezetes, érthető módon. A Varró Dániel fordításában megjelent könyvben a szerző a pocsolyához hasonlítja az internetet, amiben nagyon jó dagonyázni, lubickolni, sok játéklehetőséget kínál, de ha beljebb megyünk, megismerkedhetünk a veszélyekkel is.

A bemutatott könyvek megvásárolhatók egyházkerületünk könyvesboltjában Budapesten, a Ráday u. 28-ban.

Karakter • parokia.hu • 55

Izzó kérdések, hűlő ítéletek Költő, a cigánymisszió kommunikációs munkatársa, egyházkerülőből lett keresztyén. Legszívesebben telekürtölné a világi sajtót azokkal a példaértékű emberi történetekkel, amelyekkel munkája során találkozik. Kortárs irodalomról, reformátussá válásáról, a cigánymisszióról és a művészet értelméről beszélgettünk a budapesti Adna kávézóban Molnár Illéssel. 56 • Karakter • parokia.hu

Az almától a multimedialitásig „Vannak emlékeim a hét-nyolc éves önmagamról: verset írok arról, hogy megérett az alma. Ezeket a népies stílusú költeményeket aztán hosszú szünet követte” – jegyzi meg finom öniróniával a fiatal költő. Molnár Illés Hüllők és izzók című kötete 2013-ban jelent meg, verseit és szépirodalmi kritikáit többek között az Élet és Irodalom, a Tiszatáj, a Bárka és a Prae folyóiratok közlik rendszeresen. Szerinte ma már nem olyan megosztott az irodalmi élet, mint a korábbi nemzedékek idején. „Fontosabb a teljesítmény a mi generációnkban, mint az, ki kivel van jóban vagy hova szavaz” – magyarázza. A kortárs irodalom sokszínűségéről azt mondja: „Tetszik, hogy sokféle hang megfér a mai kánonban, a humoros-anekdotikustól az absztrakt-meditatívon át az egészen popkoncert hangulatú slam poetry estekig. Kicsit populárisabb az irodalom, amellett, hogy minőségi is. Hála azoknak a szerzőknek, akik ezt vállalni tudták: a mai líra vagány. Jó látni tizen-huszonéves fiatalokat verseskötettel a kezükben, és nem csak itt, a Kálvin tér környékén.”

A versírás kudarca Illés azt mondja: írás közben saját magát szeretné jobban megérteni. „Az első kötetemben a megtérésemet próbáltam megérteni. Nem azért írok, hogy egy könyvvel megváltoztassam akár csak a kortárs irodalmat. A küldetésem csupán annyi, hogy éljek a talentumaimmal.” Majd mélyebbre megy: „Azt próbálom versben elmondani, amit másként nem tudok.

néhány évig adásszerkesztő volt az egyik vezető kereskedelmi televízió kábelcsatornáinál. Már ebben az időszakban fontolgatta, hogy jelentkezik önkéntesnek a református cigánymisszióhoz. Csakhogy ennél is testhezállóbb feladatot kapott: idén tavasszal a misszió kommunikációs munkatársa lett, így miközben ír, a cigánymisszió ügyét szolgálja.

A versírás éppen ezért mindig kudarc, mert valami olyat próbálok megfogalmazni, amit nem lehet. Megvan benne a biztos vereség nyugalma, ugyanakkor a belső szabadság egyfajta luxusa is. A nyelvnek megvannak a maga határai, korlátai. A szépirodalomban éppen ezeket, vagyis a saját gyengeségét mutatja fel a nyelv. Mivel a költészet el tud vezetni a határig, azon a határon be lehet nézni a nyelv mögé. Onnantól tud félelmetes lenni egy irodalmi szöveg.” „Romák hitéből épül…” Arról, hogy meddig érdemes elmenni és miért, Illés azt mondja: akkor él jól az ember, ha az alkotás nem megy az élet rovására, és fordítva. „Ezt azóta tapasztalom, mióta a napi munkám is érdekel, nem csak az, amivel a szabadidőmet töltöm.” Rövid és kiábrándító bulvárújságírói kitérő után

A teljes emberért „A cigánymisszió engem elsősorban a holisztikus voltával fogott meg: az evangélium teljes életet átformáló erejét képviseli. Ahogy minket is átformált, úgy mi is a teljes embert nézzük. Ezért az igehirdetésen és a gyülekezetplántáláson túl számos gyülekezetben gyermek-játszóházak és tanodák nyílnak az iskolásoknak, amelyekben készségfejlesztés folyik. Kulcsfontosságú tudni, hogy már az óvodába kerülés előtt meg lehet előzni a roma gyerekek lemaradását. A lelki és a gyakorlati dolgok egységet alkotnak, egyikből következik a másik.” A cigánymisszió többirányú – tette hozzá. „Romák hitéből épül a többségi társadalom és az egyház is. Számunkra, nem roma reformátusok számára inspiráló, ahogy ők megélik a hitüket, ugyanakkor együtt próbáljuk az egyházat érzékenyíteni a cigányság iránt. A hosszú távú célunk, hogy roma és nem roma gyülekezetek helyett integrált, többkultúrájú gyülekezetek jöjjenek létre.”

A gyümölcs Illés azt mondja, európai felmérések szerint a romákkal foglalkozó szervezetek közül az egyházi missziók munkája éri el a legtartósabb változást. „Az evangélium a legnagyobb eszköz, amely tudással ötvözve komoly eredményeket ér el. Még akkor is, ha ezek csak hosszú távon mutatkoznak meg. Annak, hogy roma tanodás gyerekek együtt táboroznak egy gyülekezetben a nem roma hittanosokkal, komoly gyümölcse lehet.” Az otthon Ami a hitet illeti, Illés azt mondja, saját megtérését annak ellenére sem érti, hogy egész kötetet szentelt neki. Bagatell módon sétált be egy gyülekezetbe, pedig kerülte a hasonló helyeket. „A laptopommal ingyen wifit kerestem, amikor betévedtem egy kávézóba Southamptonban. Kiderült, hogy egy gyülekezeté. Itt vettem részt életemben először istentiszteleten. Nem az fogott meg, amiről beszéltek, vagy ahogyan énekeltek, hanem maguk az emberek. Volt valami a szemükben, valami hihetetlen nyugalom, derű és tisztaság. Nagyrészt brit jogászok voltak, felső-középosztálybeli, családos emberek. Olyan akartam lenni, mint ők, ezért kezdtem el járni közéjük. Egy szállodában dolgoztam akkoriban, magányos voltam. Jólesett, hogy rám mosolyognak, megkérdezik a nevem. Nem számítottam arra, hogy a keresztyénségnek van ilyen

Karakter • parokia.hu • 57

arca. Elvitt engem a bemerítkezésig ez a „vonat”. Nem erőltették rám, de éretlen fejjel azt hittem, ettől változik majd meg az életem, és egy csapásra megszabadulok a függőségeimtől is. Csalódott voltam, amiért nem így lett. A hazaköltözésem után mély levertséget éreztem, hiányérzet mardosott. Karácsonykor egyedül voltam, amikor egy egyébként nem túl minőségi olasz filmet nézve megütött egy mondat. Ambrus püspök mondta Ágostonnak, a későbbi egyházatyának: az igazság személy. Rájöttem, hogy én valójában mindig az igazságot kerestem. Felkerestem egy gyülekezetet, de akkor még azzal a fenntartással, hogy olyan helyre nem megyek, ahol palástban prédikálnak és orgonazene szól, mert akkor még azt hittem, ott automatikusan csak a politika mehet. Három évig jártam a budapesti Golgota gyülekezetbe, ahol megismertem a feleségemet és megszilárdult a hitem. Személyes kapcsolataink révén egy idő után mégis a gazdag-

réti református gyülekezethez kezdtünk kötődni. Halogattuk a váltást, hiszen a meggyőződésünkkel ellenkezik, hogy váltogassuk a gyülekezeteket. Mégis úgy éreztük, Isten oda hív, és azóta bebizonyosodott: otthon vagyunk Gazdagréten.” A hagyomány dinamikája Hogy miért lett otthonos egy református gyülekezet valakinek, aki korábban viszolygott a népegyházi közegtől? „Mivel nem volt keresztyén hátterem, nekem időbe telt elfogadni, hogy ami kultúraként rárakódik az evangéliumra, az nem mindenféleképpen rossz. Hogy az körbe tudja venni, meg tudja tartani, és ha nem tűnik el középről az evangélium, ha nem marad üres héj a kultúra, akkor csodálatos dolog. A gazdagréti gyülekezet az ötszáz éves református és a kétezer éves keresztyén hagyományra épül, nem akar a nulláról indulni. Folytassuk, de megújulva – a hagyománynak ez a szerves dinamikája. Ez nagyon átüt nemcsak az ige-

hirdetéseken, hanem a dicsőítésen is, amelyben református és angolszász énekek mellett felcsendülnek magyar református dalszerzők népdalok dallamaira írt énekei is. Olyan természetes egység ez, amelyben jobban megtalálom magam, mint egy amerikai közösségben. A Golgota alapítójának az volt a látása, hogy az a gyülekezet olyan hely legyen, mint egy szanatórium: gyógyuljanak ott az emberek. Sokat köszönhetek neki én is, de az ember ritkán éli le az életét egy szanatóriumban.” Nagykorúvá avatás „Amikor konfirmációra jelentkeztem, még nem dolgoztam az egyháznál. Szerettem volna kinyilvánítani, hogy az egyház a családom, és – ahogy a vér szerinti családomat is – elfogadom és szeretem olyannak, amilyen. Meg akartam vallani a hitemet a szeretteim és a testvéreim jelenlétében. Fontos és megrendítő alkalom volt ez számomra az első úrvacsorámmal együtt. Kimondani, hogy ehhez a gyülekezethez tartozom és református vagyok számomra a hitben való nagykorúvá válás ceremóniája volt.” Hit és gondolkodás egysége Egy másik közösségről is lelkesedéssel beszél Illés, ez pedig a Koinónia tábor közössége. A kelenföldi és a kolozsvári ifjúsági csoportok évtizedes barátságából született értelmiségi táborban a mély, élő hit és a kritikai gondolkodás szerves egységét tapasztalta meg. „Amikor először részt vettünk a feleségemmel a hargitai táborban, felsóhajtottam, milyen jó lett volna tizenöt évvel ezelőtt rátalálni, és úgy nőni fel, hogy ennek a levegőjét szívom magamba.” A fiatal költő-újságíró azt mondja, kár, hogy a közélet szekuláris és egyházi szférára bomlik, ami talán leginkább a sajtóban érhető tetten. „Nem mindenütt válik ketté a világi és az egyházi sajtó, jó lenne, ha itthon is minél több keresztyén hang szólalna

58 • Karakter • parokia.hu

meg világi sajtóorgánumokban. De anélkül az elhajlás nélkül, amit gyakran tapasztalni keresztyén közegben: hogy amikor valaki nagyon megkeseredik, egy idő után csak az egyház felé irányul a kritikája, miközben a világ felé érdemtelenül elnéző.” Annak az önkritikának azonban helyt ad, miszerint káros, hogy az egyházba vagy a korszellem szivárog be, vagy pedig az egyház nem kortárs, gondolkodása ugyanis konzerválódik egy jóval korábbi stádiumban. „Míg a nyugati protestánsok posztmodern önfeladással reagálnak a korra, addig mi megmaradtunk a kora modern paradigmában, miközben egyébként már mindkettőn túllennénk” – fogalmaz Molnár Illés. „Szerencsénkre az evangélium minden paradigmában érvényes: kulturálisan sok nyelvre lefordítható. Ez azonban kihívást is arra, hogy nehéz kérdéseket se odázzunk el, tegyük ki magunkat annak a kockázatnak, hogy nem lehet minden kérdést csípőből megválaszolni.”

Jó kérdés Arról, hogyan lehet képviselni az evangéliumot, Molnár Illés azt mondja: a posztmodern ortodoxia, vagyis a relativizmus abszolutizálása lecsengőben van. „Egyre gyakrabban hallani a posztszekularizmus kifejezést a nyugati világ kapcsán. Vagyis egyes társadalomkritikai irányzatok megfogalmazzák, hogy próbálkozhatunk eltávolítani magunktól, de antropológiai szükségszerűség a hit, amelyet nem lehet kiirtani és megszelídíteni sem. Az iszlám terjeszkedésével olyan kultúrával kerülünk egyre közelebbi párbeszédbe, amely nem tudja értelmezni sem a szekularizációt, sem a relativizmust. Ha ennek van bármi előnye, akkor az az, hogy mindez jó kérdéseket vet fel a saját identitásunkkal kapcsolatban.” A fiatal költő szerint a művészet sem a meggyőzés terepe, hanem a kérdésfeltevéseké. „Fontos, hogy a megfelelő kérdéseket tegyük fel a műalkotásokban. A hitem segít ezek megtalálásában, de ugyanezt kapom sok-

szor nem hívő művészektől is. Erősíti az én hitemet is, amikor egy-egy tiszteletreméltóan őszinte műalkotás olyan kérdéseket vet fel, amelyek tesztelik a hitem statikáját, akár megrázzák az egész építményt is. A jó művészet ugyanis – akárcsak az őszinte istenkeresés – ezt teszi.” Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, Szarka Zoltán

Karakter • parokia.hu • 59

Igazibb az igazinál Az,

hogy

hazánkban

örökbefogadás

évi

megvalósulhat,

nyolcszáz azoknak

a szülőknek is köszönhető, akiknek nem számít a gyermek életkora, származása vagy egészségi állapota. Épp, mint a nemrégiben megjelent

Igazibb

az

igazinál

című

interjúkötet szereplőinek, akik a kiadvány budapesti bemutatóján meséltek döntésük hátteréről.

Két kislány színez a budapesti Adna kávézó széles faasztalán. Egyikük, Szandra közvetlenül mellém telepedik le. A rajzon mózeskosár, benne egy újszülött, akit a folyóparti sás mögül aggódó szempár bocsát viszontagságos útjára. Megkérdezem Szandrát, ismeri-e a történetet. Amikor azt mondja, nem, igyekszem azt egy óvodás gyermek számára érthető-

60 • Karakter • parokia.hu

en elmesélni. Amikor odaérek, hogy Mózesre egy hercegnő talált rá, aki saját gyermekeként nevelte, Szandra közbeveti: de neki – mármint a fiúnak – van anyukája. Van – ismerem el. E pillanatban értem meg, men�nyi dráma rejtezik az örökbefogadott gyermekek világában – hiszen Szandra maga is az. Néhány percen belül szülei is mesélni kezdenek. És

nemcsak a dráma, de a szépség is kirajzolódik megannyi történetben. Csoda minden történet Magyarországon évente közel másfélezer örökbe fogadni szándékozó, és megközelítőleg kétezer örökbe fogadható gyermek kerül nyilvántartásba. A Harmat Kiadó nemrégiben megjelent Igazibb az igazinál című interjúkötete tizenhárom család történetét követi nyomon. Közülük volt, aki gyermeke elveszítése után döntött az örökbefogadás mellett, mások a mesterséges megtermékenyítés sikertelensége miatt fogadtak örökbe inkubátorban hagyott kisbabát. A tizenhárom örökbefogadó pár közül öt az Adna kávézóban is bepillantást engedett új életükbe és a döntésüket megelőző időszakba. Ferenczi Andrea szerkesztő csodának nevezte a huszonegy érintett gyermek családra találását, hiszen mint mondta, évente ezerkétszáz örökbe fogadható gyermek nem kell senkinek. „Csoda az

a feltétel nélküli szeretet, elfogadás és türelem, amit ezek a szülők tanúsítanak a gyermekeik iránt. Csoda minden szülőpár, történet és gyermek.” A kötetben megszólal mások mellett Szenczy Sándor baptista lelkész és Vassányi Miklós filozófus feleségeikkel együtt, valamint Tóth Krisztina író és férje. Az interjúk az elmúlt nyáron készültek, a szülőpárokkal FeketeSipos Márti beszélgetett. Mint mondta, ismeretlenek bizalmát élvezte, akik beengedték a nappalijukba, hogy megosszanak vele és az olvasókkal egy-egy olyan történetet, amelyben kivétel nélkül volt töréspont. „Vagy azért, mert korábban elvesztették a gyermeküket, vagy azért, mert meddőséget diagnosztizáltak náluk. Ők úgy döntöttek: van másik út.” A kötet értékéhez az is hozzátesz, hogy az apák is megszólalnak benne. „A gyermekvállalással kapcsolatos kérdések a családon belül nehezek, a férfiak mégis megnyíltak, néhányan maguk is meglepődtek, hogy talán először fogalmazzák meg érzéseiket a megtett útra reflektálva.” A szerző hozzátette, időnként el kellett engednie egy-egy kérdést, mert mint mondta, érezte, hogy olyan területre merészkedne, ahová nincs joga belépni. Nem csak ráadás A második randin döntötték el, hogy szeretnének örökbe fogadni gyermeket, de előbb sajátot akartak, hogy „ne a másén gyakorolják a szülővé válást”. Ugyancsak vér szerinti gyermekkel zárták a sort, hogy az örökbefogadott gyermekeik is érezzék: várták, tervezték őket, nem ráadásként érkeztek a családba – ezt már a Révész-házaspár meséli. Révész Szilvia úgy fogalmazott: „Szerettük volna olyan gyerekek számára is megnyitni a családunkat, akiknek nem adatott meg, hogy családban éljenek.” Férjével együtt csak később döb-

bentek rá, hogy régi álmuk teljesült, hiszen mindig is két fiút és két lányt szerettek volna. Pedig nem volt zökkenőmentes az útjuk: egy alkalommal meggondolta magát a vér szerinti anya, így korábban már le kellett mondaniuk egy gyermekről.

csak babákat, hanem nagyobb gyerekeket is bátran merjenek örökbe fogadni a leendő szülők. Ők is ezt tették, amikor óvodás korú gyermekeket vettek magukhoz, és azért mesélnek közös életükről, mert ezzel kapcsolatban sok az irreális félelem.

Hogy miért volt ennek ellenére is erős bennük az örökbefogadási vágy, arról Révész Lajos mesélt. „Elsős gyerek voltam, amikor félévkor jött az osztályunkba egy fura kisfiú. Megkérdeztem apukámat, miért olyan furcsa, ő mondta nekem, hogy állami gondozott, vagyis olyan, mintha mindig az iskolában lakna. Ez annyira szíven ütött, hogy megkérdeztem édesapámat, miért nem fogadjuk örökbe. Ez nem történt meg, de akkor én megfogadtam: ha felnövök, nekem kell egy ilyen kisfiú.”

Oláh-Paulon László elmondta, hirtelen lett három ovis gyermeke, pedig negyven-egynéhány éves koráig egyedül élt. „Ma pedig olyan dolgokat kell tennem, amilyeneket azelőtt nem: oviba menni értük, fegyelmezni. Igaz, rendőrtiszt vagyok, de sokat fejlődött a vezetéselméleti tudásom, mióta van családom. Ha azt el tudom vezetni, akkor bármit. A munkahelyemen Laza a becenevem, de a gyermeknevelésben vannak dolgok, amelyekben nem lehet lazának lenni. A gyerekek azonban meghálálják, hogy foglalkozunk velük, ezerszeresen is.”

A három kisrigó Ezzel a címmel indított blogot OláhPaulon Viktória örökbefogadó szülő, aki férjével három gyermeket nevel. Őket illeti a három kisrigó elnevezés, hiszen róluk szól az internetes napló, amelyet az a szándék hívott életre, hogy a pár érdeklődő ismerőseinek egyszerre mesélhessen az ötfős család mindennapjairól. „Ami mások számára egzotikus, az számunkra hétköznapi” – foglalta össze a szerző, majd hozzátette: a blog küldetése, hogy ne

Templomküszöb Egy másik apuka az újságból tudta meg, hogy gyermeke született, az egyik megyei hírlap címlapfotóján ugyanis egy, a megyeszékhely babamentő inkubátorába helyezett újszülött volt látható – mesélte Such Pál. Az etikusnak nem nevezhető, számos adatot nyilvánosságra hozó eljárás miatt hetekig bizonytalanságban éltek az örökbefogadó szülők: vajon nem gondolja-e meg magát a vér

Karakter • parokia.hu • 61

megszólítsa. Bár kisfiúra számítottak, kislány születéséről kaptak hírt. „Ahogy meghallottam, hogy megvan a baba, azonnal akartam” – összegezte a férfi.

szerinti anya, és nem jelentkezik-e gyermekéért. Lévai Ildikó már az első találkozás öröméről mesélt. „Sárgabaracklekvárfőzés közben kaptam a hírt: megszületett Hunor. Másfél nap múlva láttuk meg, miután szirénázva rohantunk be a kórházba. Sírtunk örömünkben, aztán picit bánatunkban is, amikor kiderült, hogy a csöppségnek veseproblémája van. Az mégsem volt kérdés, hogy ő a mi fiunk. Ő minket, mi őt találtuk meg. Belőlünk született. Az inkubátor számunkra nem más, mint egy templomküszöb.” Az örökbefogadás filozófiája Vassányi Miklós filozófus, a Károli -egyetem oktatója és Mezőlaki Ágnes saját, valamint örökbefogadott lányaikkal érkeztek a könyvbemutatóra. A kis Vanesszát kiskamasz lányuk beleegyezésével fogadták örökbe Nyíregyháza mellől. Fokozatosan töltöttek egyre több időt együtt, az ő kérésére még nagyáruházba is elvitték a kislányt. A filozófus apa azonban hivatásához hűen nemcsak a gyakorlatban, hanem elméletben is próbál jó szülő lenni. „Mindenről lehet végső komolysággal, rendszeralkotóan, módszeresen gondolkodni. Egy ismeretlen gyermek befogadását önvizsgálat kell hogy megelőzze. Én minden este átgondolom, mit

62 • Karakter • parokia.hu

csináltam helyesen vagy helytelenül, mi a megengedhető mérték. A pedagógia húzd meg, ereszd meg tudomány – kell tudni határokat szabni, és át is lépni azokat, mert a gyerek nem olyan, mint egy darab fa, hajlékonynak kell lenni.” Néha szó szerint is, hiszen ahogy a filozófus hozzátette: ötvenévesen tíz évet fiatalodott, mert reggelente ismét óvodába kísérhet egy gyermeket, akinek a kis keze az övét fogja. „Azonnal akartam” Kevés esélyt jósoltak nekik vér szerinti gyermek születésére, egyszer pedig elérkezett az a nyár is, amikor végleg elengedték a lehetőséget – osztotta meg Bónyáné Szebenyinszki Janka. „Mindenáron nem akartunk vér szerinti gyereket, de eltartott pár hónapig, míg elgyászoltam, hogy nem tudom meg, milyen az a kilenc hónap, és nem fogok szülni sem. Aztán egyre több történetet hallottunk örökbefogadásokról. Mi is emellett döntöttünk, azzal a kitétellel, hogy ez nem pótlék, hanem a gyermekvállalás egy formája.” Bónya Csaba hozzátette: az örökbefogadás gondolata benne előbb megérlelődött, de nem akarta feleségére erőltetni azt. Mint mondta, fontos volt, hogy Istentől kapott bátorítást a döntéshez, ahogy korábban ahhoz is, hogy leendő feleségét

Kockázat és áldás Az, hogy hazánkban évi nyolcszáz örökbefogadás megvalósulhat, azoknak a szülőknek is köszönhető, akiknek nem számít a gyermek életkora, származása vagy egészségi állapota. Az interjúkötetben szereplő párok közül volt, akinek éppen a tervezett örökbefogadás előtt vált bizonytalanná a megélhetése. A férfi álmában azonban családjuk hajójára felhúzott a piszkos vízből egy fiúcsecsemőt, innen tudta egy másnapi telefonhívásról, hogy abban az ő fiuk érkezéséről adnak hírt. Másokat igeversek szólítottak meg. Ahogy a kötet szerkesztője fogalmazott: a szülők tizenkilencre húztak lapot, mégis áldottak lettek, mert hitték, ezeket a lapokat a mennyei Atya osztotta.

A Harmat Kiadó Igazibb az igazinál című kötetét megvásárolhatja a budapesti Bibliás Könyvesboltban is (1092, Ráday utca 28). Jakus Ágnes Képek: Gál Efraim

Első lépés, második vonal „Neked, aki itt élsz, itt dolgozol, aki tehetsz valamit a másik emberért, neked kell megtenned az első lépést!” Bencze Jánossal, a református egyház Bethesda

Gyermekkórházának

diakóniai

igazgatójával beszélgettünk.

A második vonalban szeret dolgozni, ezt mondta, amikor megkapta a Dizseri szeretetszolgálati díjat. Nem a második vonalról szól ma a világ. Dizseri Tamással (Dr. Dizseri Tamás /1949-2003/ Széchenyi-díjas orvos, gyermekgyógyász, a református egyház Bethesda Gyermekkórházának korábbi főigazgatója - a szerk.) több mint négy éven keresztül dolgozhattam együtt. Átéltem mellette a kórház újjászervezését, láttam, ahogy hatalmas erővel és energiával vetette magát munkába, teljes erővel Istennek szolgált. Minden gondolata akörül forgott, hogyan lehetne a kórházat valódi gyógyító közösséggé szervezni. Úgy tartotta: az az alap, hogy szakmailag kiválónak kell lennünk, de egyházi kórházként lelki küldetésünk is van. Az igazgató úr tehát nemcsak azért dolgozott, hogy a romos épületekből, leromlott osztályokból korszerű kórházat szervezzen, hanem ezért a lelkiségért is. Csodálatos visszaemlékezés volt számomra, amikor átvehettem a róla elnevezett díjat.

Ahogyan mesél erről az időszakról, úgy érzem, sikerült továbbvinni a lelki tüzet… A kórház mostani vezetésében is ugyanezt a tüzet látom, tényleg csodálatos élmény a Bethesdában dolgozni. Elsősorban a diakóniával, a kórházon belüli szeretetszolgálati munkával, szervezőfeladatokkal, pályázatokkal foglalkozom. Hálás vagyok a munkámért, azért is, mert ebben az értékválságos 21. században számos ember nem találja a helyét és célját. Számomra azonban éppen a Dizseri Tamással, valamint a kórház mostani főigazgatójával, Velkey Györggyel való együttmunkálkodás bizonyítja, hogy megtalálhatjuk a feladatunkat, helyünket abban a közegben, ahol élünk, és igenis, lehet értelmes munkát végezni! Amikor azt mondom, hogy örömmel szolgálok a második vonalban, ez számomra azt jelenti, hogy olyan közösségben dolgozhatok, amelynek én is építőtagja vagyok. Egy a sok közül, aki tudja, hogy mi a dolga és miben kell együttműködni a többiekkel. A célokat közösen határozzunk

meg, így próbáljuk munkánkat értelmesen és Isten dicsőségére végezni. Hogyan került a lelkészi pályára, ráadásul kórházba, hiszen egy gyakorlatias, jó műszaki érzékű embernek, mint ön, gondolom, nem egyenesen a teológiára vezet az útja. Vaján úgy nőttem fel, hogy nagyon sok fizikai munkát végeztünk. Gyümölcsöseink voltak, dolgoztunk a mezőgazdaságban, és javítottuk, szereltük a gépeket, autókat. Arra is emlékszem, hogy amikor a környékünkön utat építettek, esténként édesapámmal megálltunk az út végén hagyott aszfaltkupacoknál, összegyűjtöttük az úthenger mellől az anyagot, és betömködtük a faluban éktelenkedő kátyúkat, hogy lehessen közlekedni az évek óta elhanyagolt úton. Vezetni is szerettem, már tizenegy évesen próbálgattam magam különböző gépeken, sőt megnyertem a megyei KRESZ-versenyt is. Volt olyan időszak, amikor autóversenyző szerettem volna lenni, de egy autóbaleset megmutatta, hogy nem ez az utam.

Karakter • parokia.hu • 63

Egy tizenegy éves gyerek ezt jelként éli meg? Utasként szenvedtem el az autóbalesetet, beborultunk egy árokba, úgy, hogy háromszor megpördült az autó és a feje tetején állt meg. Akkor még nem volt biztonsági öv, és a hátsó üveg átszaladt a hátamon. A borulás után fölocsúdtam, és csak az egyik szememet tudtam kinyitni. Azt hittem, hogy elveszítettem a szememet. Ott és akkor komoly halálközeli élményem volt… Egyébként a családi legenda szerint amikor megszülettem, a harangozónk megkondította a harangot, hogy megszületett az első fiúgyermek a családban, megjött a „kis pap”. Valójában egész életemben arra készültem, hogy lelkész leszek, még akkor is, ha közben fölvetődtek más ötletek. A szülei és nagyszülei is lelkipásztorok voltak, első fiúgyermekként pedig folytatta a szülei által megkezdett utat. De úgy tudom, hogy a jó műszaki érzék

64 • Karakter • parokia.hu

mellett a diakónia is közel állt önhöz. Már diákkorában is időseket segített. Érettségi után, a nyolcvanas évek derekán a gimnáziumi osztályfőnökünk megszervezte, hogy nyolcan az osztályból kimehessünk KeletNémetországba, elsősorban nyelvtanulási céllal. Egy idősotthonba mentem önkéntesnek. Nyelvtanulási szempontból fél év alatt elértem azt, amit az előző négy évben nem sikerült az iskolában, a végén már németül is álmodtam. Különleges élmény, és egyben fordulat volt az életemben a Németországban töltött egy esztendő. Mindennap etettem, fürdettem, gondoztam az időseket. Tizennyolc évesen megtanultam infúziót bekötni, inzulint adni, hogy a főnővérnek ne kelljen délután vis�szajönnie ezért. Mindent megcsináltam, amit rám bíztak. Azért jelentett fordulatot a Németországban töltött időszak, mert felismertem, hogy képes vagyok megtanulni egy idegen nyelvet, annak ellenére, hogy az isko-

lában ez nem ment. Másrészt megtapasztaltam, hogy nagyszerű dolog egy egyházi hátterű idősotthonban dolgozni. Egy idős diakonissza volt az első főnököm. A Bethesda kórházban is sok diakonisszával ismerkedtem meg, és velük együtt azzal az örökséggel, amely a kórház lelkületét majd egy évszázadon át meghatározta, és aminek igyekszem én is a követője lenni. Mi ez az örökség? Ezek az asszonyok az életüket szánták arra, hogy másokat szolgáljanak. Egy hívő embernek nemcsak szavaival, hanem tetteivel is Isten kell szolgálni. A Római levélben az áll, hogy a mi küldetésünk az erőtlenek gyöngeségeinek hordozása. A diakonis�szák élete a mások szolgálatában teljesedett ki. Azt érzem, hogy nagyon megérinti ez a fajta szolgálat. Gondolkodott már rajta, hogy miért? Valahogyan meg kell fogalmaznunk a magunk számára, hogy mi a küldetésünk. Engem mindig letaglóz, ha valaki céltalan, vagy arról panaszkodik, hogy nem számít rá senki, nincs feladata. Lehet, hogy sokszor túl nagyban gondolkodunk és túl sokat szeretnénk letenni az asztalra. De csak akkor épülhetnek fel nagy dolgok, ha az ember képes egymásra tenni a kis köveket, téglákat. Hogyha az ember el tudja fogadni, hogy nem csak nagy horderejű feladatokat kap, az meghozza majd az eredményt, és értékelni fogják. Azt gondolom, hogy a huszonöt éve folytatott munkámnak különleges elismerése volt a Dizseri-díj. Persze fiatalnak érzem magam az elismeréshez, hiszen én még nem tekinthetek vissza nagy életműre, de ez az év úgy tűnik, mégis évfordulókról szól: ötvenéves lettem, huszonöt éve szolgálok az egyházban, tizennyolc éve koordinálom a Bethesda Kórház alapítványt, és a legkisebb gyerekünk is elérte a nagy-

korúságot. Mindez olyan mérföldkő az életemben, hogy ha nem akarnék is, kénytelen lennék visszatekinteni. Sokrétű feladatköre van: koordinálnak, tárgyalnak, pályáztatnak, cégeket, magánszemélyeket keresnek meg, adományokat gyűjtenek, a befolyt összeget pedig próbálják a leghatékonyabban elkölteni. Amikor megkapom azt a hosszú listát, hogy mi mindenre van szükség a kórház fejlesztéséhez, akkor az intézmény vezetésével priorizálunk, és benne vagyok a további folyamatokban is. Szeretek mindig úgy tekinteni a munkámra, hogy azt az elejétől a végéig véghez kell vinni. Az nehezemre esne, ha csak elindítanék valamit, majd rögtön valami másba kellene kezdenem. Mit gondol, melyik tulajdonsága segíti a legjobban, hogy ellássa a feladatait? A kitartás. Az szerez örömöt, ha látom a munkám eredményét, azt, hogy amit elkezdtem, be tudtam fejezni. Amikor építkezünk, megfogalmazni a célokat, a terveket, előteremteni rá a forrásokat, kiválasztani a vállalkozót, aki a legjobb áron végzi el a jó minőségű munkát. Beszerezni az eszközöket, tárgyakat, majd lezárni a munkát. Szeretem végigkísérni a teljes folya-

matot, majd jön a következő feladat és onnantól már arra koncentrálok. Vagyis napról napra rakja az apró téglákat, köveket. Az elmúlt éveknek melyek a legfontosabb kövei? Nem tudom kiemelni valamelyiket a sok közül. Igyekszem mindig nagyon belevetni magam abba, amin éppen dolgozom. Amikor a debreceni Immanuel Otthont vezettem, az volt fontos, a mosdósi idősotthonban hatvanhat ember ügyes-bajos dolgait kellett naponta intézni, és a Bethesdában is megtalálnak a feladatok. A művészeknél szokták használni a kifejezést egy-egy alkotásra, hogy ez az illető fő műve. Önnek ezek szerint nincs ilyen? Nem tudnék ilyet mondani. Az elmúlt két év megkoronázása az anyák házának a kialakítása volt. A kórházban három éve kaptuk meg az épületet, ahol most is beszélgetünk. Ez korábban a felszentelt diakonissza testvérek anyaháza volt, az utóbbi időben már igen siralmas állapotban. Aztán lassan kikerekedett, hogy mire használjuk. Az egész országból kerülnek hozzánk súlyosan megégett gyerekek, akiknek több mint harminc százalékban megégett a testük. A hozzá-

tartozóiknak azonban nem tudtunk eddig szállást adni. Az volt a célunk, hogy ebben a háromszintes épületben, ahol minden emeleten van négy szoba, próbáljunk megfelelő elhelyezést nyújtani azoknak a szülőknek, akiknek a gyerekei hosszabb időt kénytelenek eltölteni a kórházban. Tavaly novemberben adtuk át az anyák házát, gyönyörűen felújítottunk négy szobát, két fürdőszobát, és az egész épület infrastruktúráját. Egyházi gyermekkórház nincs egész Kelet-Európában, és mindig úgy érzem, hogy a Bethesdán keresztül Isten ügyét képviselem. Már értem, hogy mire gondolt, amikor azt mondta a Dizseri-díj átadásán, hogy „rajtunk, a Bethesdában dolgozókon múlik, hogy milyen az egyetlen református kórháznak a kisugárzása”. Hollandiában láttam egyszer egy plakátot, amin az állt, hogy „a természetvédelem veled kezdődik”. Hasonlóan gondolkodom a kórházi szolgálatról is: neked, aki itt élsz, itt dolgozol, aki tehetsz valamit a másik emberért, neked kell megtenned az első lépést! Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás, Guri M.Smenes

Karakter • parokia.hu • 65

Futni a cél felé Többször rácáfolt már arra, amit az orvosok megjósoltak neki, például elkezdett járni és érzéseit is kifejezi már. A nyolc és fél éves Szabó Ádám az egyik legvidámabb kisfiú, pedig ritka csontbetegségben szenved és súlyosan-halmozottan értelmi fogyatékos.

Szülei egészséges testvérével együtt nevelik töki otthonukban, mely a beteg gyermek számára a világot jelenti. Iskolába nem mehet, noha reménykeltő az út, amit fejlődésében már bejárt. A VIII. Zsámbéki Templomfutás és Családi Nap őszi jótékonysági futóversenyének résztvevői nevezési díjukkal ezúttal Ádámot és családját támogathatták. Az iskolaköteles kisfiúhoz segítségükkel utazópedagógus járhat, aki szakszerű segítséget nyújt gyógypedagógiai fejlesztésében. Kisállatok Egyik szobából a másikba készül éppen, amikor meglátja, hogy felé

66 • Karakter • parokia.hu

közeledem. Elfoglalt kisfiú látszatát kelti, az első pillanatban talán nem is örül annak, hogy holmi kézfogással föltartaná egy ismeretlen. Ám egy pillanat sem telik belé, és már ő fogja az én kezem. Legkedvesebb sarkához vezet a lakásban, az erkélyajtó üvegén csillogó állatkákhoz. Micimackó, Malacka, Breki, Kutyus, Cica és Teknőc olyannyira Ádám szívéhez nőttek, hogy örömmel soroltatja el velem újra és újra a csillogó állatkert lakóit. Különös, hogy van, amikor csak a macikat és van, amikor csak a mézes csuprokat veszi sorra. Véletlen lenne? Nem hiszem. Ádám számon tartja a hasonlókat, sőt, meg is számolja kedvenceit. „Egy, kettő,

három…” – „Amikor a konyhában állva először hallottam a szobában játszó Ádám hangján ezeket a szavakat, nem hittem a fülemnek” – jegyzi meg Mariann, Ádám édesanyja. Pedig ő az, aki a legkevésbé vette komolyan a kisfia jövőjéről szóló előrejelzéseket. Igen, ezek annak a fogyatékos kisgyermeknek a szavai, akiről születése után kezelőorvosa kijelentette: egész életében magatehetetlen lesz. Ádám azonban nemcsak hogy nem magatehetetlen, de építőjátékába minket is bevon. Örül, ha ki- vagy becsukhatja a könnyű szekrényajtókat, kedvenc dalaira pedig ringatózik, táncol. Meg kell hagyni, jó ízlés-

sel választja ki a legjobb zenéket, egy alkalommal engem is táncra kér. Ilyen alkalom ritkán adódik, persze, hogy eleget teszek a felkérésnek. Ádám számára leginkább családi házuk emelete a játszótér, itt mozoghat kedvére. Mivel száját nem tudja teljesen becsukni, hamar kifújja a szél, megfázik odakint. Bátyja, a tizenkét éves Bence nem viheti ki kisöccsét, de szívesen játszik vele idebent. Olyannyira szereti kistestvérét, hogy a látogatásunk előtti este jóval éjfél után került ágyba – árulta el. Lemásolta az erkélyajtón lakó kisállatokat egy nagy papírra, és igazi posztert varázsolva rajzából még arról is gondoskodott, hogy eltéphetetlen és vízhatlan legyen Ádám ajándéka. „Nem tehetsz ellene semmit” A szülők mindkét fiút szeretettel veszik körül, egyformán is várták őket. A második várandósság harmincadik hetében azonban kiderült, hogy a magzat kisebb, mint az ideális lenne – idézi fel az édesanyjuk. „Befektettek a klinikára, a legtöbb kismama ugyanazért volt bent, mint én. Mindig azt mondták, a baba majd megnő odakint.” Nem volt semmi más arra utaló jel, hogy Ádám ne lenne egészséges. Mariann már éppen ötödik hete feküdt a kórházban, amikor kiderült, a kicsinek odabent keringési zavara van. Császármetszéssel kellett világra hoznia Ádámot, aki meglehetősen kis súllyal született, és még abból is veszített az első pár hétben. Nehezen volt táplálható, élete első hónapját kórházban töltötte. Azon a télen édesanyja minden hajnalban elindult hozzá és csak késő délután ért haza. „Egyszer azzal hívtak, hogy újszülöttmentővel átszállították máshová, mert összeomlott a keringése. Ekkor mondta azt egy fiatal orvos, hogy Ádám egész életében vegetálni fog. Egy ilyen információ az egész életed megváltoztatja, és az benne a legrosszabb, hogy nem tehetsz ellene semmit.”

„A jelen számít” Hogy mi okozta a testi és szellemi fogyatékosságot Ádámnál, abban eltérnek az orvosi vélemények. Annyi bizonyosan állítható: betegsége genetikai eredetű – az egyik orvos abban erősítette meg a szülőket, hogy ne okolják magukat, nem tehetnek erről. De rögös az út, amelyen járva a családnak a felelősséggel, a bizonytalan kilátásokkal és a remény újbóli visszanyerésével meg kell küzdenie. Egy alkalommal – nem sokkal Ádám első születésnapja előtt – a szülőket egy újabb diagnózissal hívták fel, amelyhez hozzátették: négy-öt évig élhet a gyermekük. Alapos utánajárás után kiderült: a Svédországból érkezett leletet ros�szul fordították magyarra.

Sok könnybe, aggódásba, kérdezősködésbe került a konklúzió: semmi sincs kőbe vésve. Ádám édesapja, Szabó László azt mondja, a jelen számít, nem a jövő. Nem gondolnak bele, meddig lesz erejük gondoskodni Ádámról, vagy hogy mi vár még a kisfiukra. Nem tudhatnak erről biztosat, és különben is: elég minden napnak a maga baja. Ádám különleges gondoskodást igényel, valakinek mindig rajta van a szeme, és persze, a kisfiú a játékba is szívesen bevonja édesapját, testvérét. Kinyitható ajtós kiságyban alszik, a lépcsőtől jól záródó kis ajtó választja el, hogy ne történhessen baleset. Ádám mozgásszervei sem teljesen épek, egyensúlyproblémái vannak – a futóverseny bevételéből gyógytornászra is telhet. „Akkor is szeretjük” Ádámmal igyekeznek úgy bánni, ahogy bármelyik gyerekkel a szülei. A kisfiú sajátos nyelvén jelez, ha valami nem tetszik neki. Az egész család elfogadta, mindenki szeretettel vette körül első perctől fogva. A születésekor három és fél éves Bencével szülei megbeszélték, hogy kisöccse beteg, ezért nem jöhet haza a kórházból. „Fogok tudni játszani vele az udvaron? – kérdezte Bence. Mondtuk neki, hogy nem. Azt felelte: nem baj, akkor is szeretjük” – meséli a fiúk édesanyja. Mariann egész nap otthon van

Karakter • parokia.hu • 67

Ádámmal, alig mozdul el mellőle. A gondoskodás, a szeretet fűzi fiához, mondja. Egyik része szívesen dolgozna, ahogy korábban, de az anya győz benne a tetterős nő felett. Nem mintha nem igényelne rengeteg energiát, hogy oroszlánrészt visel Ádám gondozásában. Szülei vannak segítségére, akikkel külön háztartásban, de egy fedél alatt élnek – a fiatalok a felső szinten, az idősek az alsón. Talán csak a hétköznapi gondokat hiányolja, a jóleső fáradtságot egy munkanap végén. Mariann azt mondja: a valamivel könnyebb átlagéletért cserébe sem tudott volna lemondani Ádámról. Kilátásban a közös munka A helyhez kötöttség azonban valódi akadályt jelent, többek között abban is, hogy a kisfiú oktatása-nevelése szakember bevonásával történhessen. Ádámnak egy szakértői bizottság speciális iskolát jelölt ki Vácott, csakhogy a kisfiú egészsége és a nagy távolság nem teszi lehetővé számára a bejárást. A közeli Zsámbékon azonban van egy fejlesztőpedagógus, aki vállalta, hogy a közeljövőben elkezdi a közös munkát Ádámmal. Vele pedig igazán öröm találkozni. Édesapja azt mondja, úgy lehet szeretni, ahogy van. „Rosszat nem tud

tenni, boldog ember.” Nagyobbik fiát, Bencét is megdicséri: „Bence jó gyerek és jófej is. Ha egyidősek lennénk, akkor is haverok lennénk.” Végül feleségére néz: „Mariann jó anya. Az itthoni terheket 98 százalékban ő cipeli. Szerencsés vagyok, hogy ilyen feleségem van.” László három éve maga is lefutotta valamelyik hosszabb távot egy másik nemes cél érdekében. Szobafestő-mázolóként dolgozik, sokan ismerik a településen. Azt azonban már kevesen tudják, hogy feleségével sérült gyermeket nevelnek. Azt mondja, mindenkinek megvan a maga keresztje, nem szerették volna soha sajnáltatni magukat. Ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság előtt vállalják történetüket. Minden hasonló családért Ezúttal László és nagyobbik fia, Bence is részt vettek a futóversenyen. A családot egyik ismerősük ajánlotta a jótékonysági megmozdulást csaknem egy évtizede évről évre megszervező zsámbéki gyülekezet lelkészének figyelmébe. Matyó Lajos lelkipásztor azt mondja, a futóverseny körüli összefogás érzékenyebbé teszi az embereket. „Ilyenkor kiviláglik, mennyi elesett gyermek van a környezetünkben, akik mellett a mindennapokban elmegyünk. Amikor a futóverseny alkalmával mégis megállunk egyikük mellett, azzal nem-

68 • Karakter • parokia.hu

csak neki és a családjának segítünk, hanem ráirányíthatjuk a figyelmet minden olyan családra, ahol sérült gyermeket nevelnek.” Sok más családdal együtt csaknem kilenc évvel ezelőtt a töki Szabó család élete is végérvényesen megváltozott – amit talán egy életen át tart feldolgozni. De a cél előttük lebeg, és Pál apostollal együtt ők is elmondhatják: ami mögöttük van, elfelejtik, ami pedig előttük van, annak nekifeszülve futnak egyenesen a cél felé – Ádámmal együtt, közös pályán haladva. Szimbolikusan erre az útra léphetnek rá mindazok, akik a futóverseny célszalagja előtt erőfeszítést tesznek, hogy legyőzzék önmagukat. Ahogy Ádám és családja is így tett, és tesz máig, amikor küzd a reménytelenség és a kiszolgáltatottság ellen. Hogy az ő futásuk meddig tart, és milyen eredményeket érnek el, nem tudni, de egy biztos: ezt a küzdelmet soha nem adják fel. Ha szívesen támogatná Szabó Ádámot és családját, adományát a Zsámbéki Református Egyházközség bankszámlaszámára (11736020-20015422) még most is elküldheti, a közleménybe azt írja: Ádám. Jakus Ágnes Képek: Dimény András, Banga Zsolt

Az utolsó perc Az egyik legnehezebb feladatot vállalta magára: gyógyíthatatlan betegeket kísér és gondoz életük utolsó időszakában. Kontha Benőné Molnár Piroska évekkel ezelőtt azt álmodta meg, hogy hospice házat építenek, ahol szeretettel veszik körül a haldokló betegeket, és szakértelemmel enyhítik testi-lelki szenvedéseiket. A ház megépítése lehetetlen küldetésnek bizonyult, de Piroska és segítői az elmúlt években 44 millió forintot kalapoztak össze; az asszony elsőként saját örökségét ajánlotta fel, hogy elkezdődhessen az építkezés.

Kontha Benőné Molnár Piroska megtanulta, hogyan kell egy daganatos beteget gondozni, tudja, mit jelent valakit elveszíteni, de azt is pontosan átérzi, milyen a rákbetegség, hiszen maga is megküzdött vele. Az asszonnyal az épülő majosházai hospice házban beszélgettünk. Saját, illetve szerettei betegségének története hamar magyarázatot adtak arra, hogyan vált élete meghatározó céljává a hospice ház megépítése. Három daganatos beteg egy családban Férjénél 18 évvel ezelőtt diagnosztizáltak daganatot, majd rá néhány hónapra kiderült, hogy Piroska is a rettegett kórban szenved. Eközben már otthonukban ápolták férje egyedülálló, idős keresztanyját, aki szintén rákos volt, és súlyos állapota miatt képtelen volt magát ellátni. Három daganatos beteg élt egy fedél alatt. Piroska sugárterápiára járt, de közben gondoskodott beteg családtagjairól, ráadásul férje idős szüleit is vigasztalta, mert a házaspár nehezen küzdött meg a fájdalommal, hogy elveszítik egyetlen gyermeküket.

Kihoz a gödörből – A férjemet hét hónap alatt vitte el a gyomorrák. Szinte egyszerre lettünk betegek, ő ötvenévesen meghalt. Én megmaradtam, de úgy éreztem, hogy feneketlen mélységbe kerültem. A szomorúságban rádöbbentem arra is, hogy ha egy beteg embernek nincs természetes támasza, családja, az igen nagy bajba kerül. Nem akartam sem sugárkezelésre, sem kemoterápiára menni, de Thuróczy nagytiszteletű úr azt mondta, nem tehetem meg, hogy perben legyek Istennel. Úgy fogalmazott, hogy nagy próba a betegségem, de fontos, hogy elmenjek a kezelésekre, és majd később belátom ennek szükségét. Biztatott, hogy Isten megadja a gyógyulás esélyét az orvosi terápiákkal. Igen nagy erőt adtak a szavai, és rájöttem, hogy ha nem a magam bajával foglalkozom és nem a saját sebeimet nyalogatom, hanem mások felé fordulok és segítek, az kihoz a gödörből. Így is történt, de ehhez kellett a lelkipásztor, aki helyretett lelkileg, és a támogatás, amit a családomtól, gyerekeimtől, barátaimtól és a reformá-

tus gyülekezettől kaptam. Azt látom, hogy aki mögött nincsenek támogató, gondoskodó emberek, az elvész. Innen jött a gondolat, hogy hospice ellátást szervezzünk. Tervezett és tett Piroska nemcsak tervezett, hanem tett is: 58 évesen diplomát szerzett diakónus és szociális munkás szakon, majd gyógyult rákbetegként 2006-tól elindította az otthoni hospice ellátást a ráckevei és a szigetszentmiklósi járás tíz településén munkatársaival közösen. A kezdetekkor német és holland református gyülekezeti kapcsolatok segítségével adományként kaptak a betegellátáshoz szükséges elengedhetetlen eszközöket: tolószéket, mobilvécét, speciális ágyakat. Ma már a térség 17 települését tudja ellátni a Református Dunamenti Kistérségi Diakónia, azonban ha felépülne a hospice ház, intézményi szinten is tudnának gondoskodni a haldokló betegekről.

Karakter • parokia.hu • 69

A haldokló nagy út előtt áll A hospice a daganatos betegek ápolását, gondozását, kísérését jelenti – magyarázza, miközben belépünk az épülő házba. – Nekünk az a dolgunk, hogy javítsuk azok életminőségét, akik búcsúznak az élettől. A szeretetteli gondoskodás segíthet a betegnek és a családtagnak egyaránt, hogy elfogadják a helyzetet. Nálunk mindig a beteg kérése van a középpontban. Ha éppen nincs kedve mosakodni vagy enni, mert beszélgetni szeretne, akkor beszélgetünk, meghallgatjuk őt. Arra törekszünk, hogy harmónia alakuljon ki a beteg és a gondozója között. Gyakran a családtag nagyobb pánikban van, mint maga a beteg. De meg kell vele értetnünk, hogy most nem mi vagyunk a fontosak, mert aki haldoklik, nagy út előtt áll. Rendeznie kell viszonyát Istennel és az embertársaival. Számomra a kereszt is ezt szimbolizálja: béke a fentiekkel és az emberekkel. Ha ebben a hospice segít, már volt értelme a szolgálatunknak. Hogyan lesz ebből hospice ház? A ház már tető alatt van, sőt hatvan százalékban elkészült, de hosszú út vezetett idáig. – Az alapkő letételekor, 2011-ben 4 millió forint volt a számlánkon. Sokak feltették a kérdést, hogyan lesz ebből hospice ház? Talán kissé naivan úgy gondoltam akkor, hogy nagyjából 145 ezer ember lakik a térségben, és ha százezer ember adna ezer forintot, abból megépülhetne a ház. De hogyan szólítsuk meg a lakosságot? Amikor a napi igéimben megkérdeztem a Gondviselő Istentől, hogy elindulhatunk-e ezen az úton, mindig bátorító igét kaptam. Tudom, hogy ez a ház a hitünk próbája lesz: tudunk-e feltétel nélkül hinni abban, hogy Isten elrendeli, hogy felépüljön. Tapasztaltuk, hogy keresztény és nem keresztyén emberek is az ügy mellé állnak. Amíg valaki a saját

70 • Karakter • parokia.hu

családjában nem éli át, hogy milyen leküzdhetetlennek tűnő nehézségekbe ütköznek, ha daganatos beteg van a családban, talán nem is értik, amiről beszélek. Pedig ha hosszú ideig gondozzák a beteget és küzdenek az életéért, akkor amiatt, ha hirtelen jön és rövid lefolyású, akkor azért kell egy hely, ahová fordulhatnak, ahol megértést és valódi segítséget találnak. Minden alkalmat megragadnak Piroska és negyven önkéntes munkatársa megállíthatatlanul küzdenek: minden akcióban részt vesznek, futást, jótékonysági alkalmakat szerveznek, téglajegyet árulnak, hogy pénzt gyűjtsenek a ház felépítésére. Megkeresték a minisztériumokat, egyházakat, önkormányzatokat, hogy támogatáshoz juthassanak. Sokan segítettek: a kezdeti 4 millióhoz már 44 millió forint gyűlt össze, a házban megépültek a válaszfalak, beépítették a nyílászárókat, bevezették a villanyt, és elkészült a belső falak vakolása. Most még nagyjából 11 millió forint szükséges ahhoz, hogy a víz, a csatorna, a fűtés, az aljzatszigetelés és a betonozás elkészüljön. Soha nem tudjuk A hospice házba bárki bekerülhet majd, a mélyszegénységben élők is. Egy keresztyén intézmény személy-

válogatás nélküli – mondja Piroska. – A halállal nem könnyű megbékélni, de ha a beteg rendezni tudja Istennel és a családjával a kapcsolatot, az könnyebbé teszi az elválást – ismétli meg a kulcsmondatot. – Soha nem tudjuk, mikor halunk meg, mert Isten kezében vagyunk. Nem tudjuk, mikor van az utolsó perc. Ahogyan Szabó Magda írta: „Nem tudom, hogy a Jóisten még hány napot csorgat ki a tenyeréből.” A mi dolgunk az, hogy addig is mindent megtegyünk. Idén Kontha Benőné kapta a Polcz Alaine Emlékérmet, a haldoklókkal foglalkozók legmagasabb szakmai kitüntetését. Kontha Benőnét e cikk írója felterjesztette a Nők Lapja „Jó embert keresünk” pályázatára, amelyen Piroska megosztva az első helyet kapta meg. A pályázaton nyert összeget a hospice ház további építésére fordítják. Szöveg és kép: Fekete Zsuzsa

A majosházai hospice ház megépítését az alábbi bankszámlaszámon támogathatja: REDUKIDI (Református Dunamenti Kistérségi Diakónia) Bankszámlaszám: OTP Bank 11742180 - 20066150

Élek többé nem én? Mit jelent Krisztussal együtt meghalni? Ha megváltott a bűntől és a haláltól, miről kell nap mint nap lemondani? Mit jelent az, hogy élek többé nem én? Erről beszélgettünk a Kolozsváron élő református lelkésszel, Horváth Leventével.

Mit jelent az, hogy Krisztus nemcsak meghalt értem, de én is vele haltam? Jézus meghalta a halálomat, hogy nekem ne kelljen meghalnom. De ugyanez a Jézus azt is mondta, hogy aki meg nem tagadja önmagát és föl nem veszi naponként a keresztet, nem lehet a tanítványom (vö. Lukács evangéliuma 14. rész, 27. vers). A tanítványság nem működik annak elfogadása nélkül, hogy én vele együtt haltam. Óriási kiváltság, hogy a bűneim eltörlésével meg nem érdemelten egyenértékűvé váltam az Atya szemében az ő Fiával mint adoptált gyerek! Ha csak itt megállt volna az evangélium, akkor is világot átformáló ereje lenne, akkor is meghatározna. De ennél sokkal több történt: Jézus belefoglalt engem az Ő történetébe. Belefoglalt tehát a halálába is, ez az a tér, amiben megfojtható az egóm. Minden vallásnak közös és helyes az az elvárása, hogy az egónak legyen vége. Amiben radikálisan különbözik a keresztyén hit

az összes világvallástól, az az, hogy tudja: én nem végezhetek önmagammal, mert az én nem képes önmagát megölni, erre nincs ereje. Csak az erősebbik győzhet a gyengébb fölött. És a legjobb az, hogy nem nekem kell keresztre feszítenem magam! Akkor már csak az a kérdés: hogyan állhatok bele a saját halálomba? Először el kell fogadnom, hogy ez megtörtént. Ekkor szabadul fel az Ő halálának az ereje bennem, hogy képes legyek megöldökölni a testi bűnöket. Ezekre a Krisztus vére volt a válasz: el vannak mosva, el vannak törölve. Ezután megy neki a még nehezebb problémának: hogy maradt a hájas, dölyfös, önhitt, önző, egocentrikus énem, amit fel kell számolni. Számomra a keresztség annak az elképesztő kegyelemnek a pecsétje, hogy a kereszt megtörtént tőlem függetlenül, rám nézve. Jézus értem meghalt, a bűneimet eltörölte, és belefoglalta az énemet. Pál apostol

elmondhatta, hogy „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Galatákhoz írt levél 2. fejezet 20. vers). Ez egy múltbeli, bevégzett dolog, megtörtént a régi én kiküszöbölése, és az új föltámadt. A Rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében ennek a bizonysága az, hogy amikor a legijesztőbb őszinteséggel leírja az apostol a saját harcait, azt mondja: „az elmém ugyan gyönyörködik az Isten törvényében, a testemben mégis rabul esek a bűn törvényének” (Rómaiakhoz írt levél 7. rész, 25. vers). Kínlódom, hogy nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt, amit nem akarok. A konklúziója viszont diadalkiáltás: akkor már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn! Az énem elhatárolódik a bűnömtől. Én nem vagyok a bűnömmel azonos! Pál ezzel azt mondja: én nem ringatom magam illúzióba, elfogadtam, hogy a testemben ott van a bűn. Ennek ellenére tudom, hogy

Karakter • parokia.hu • 71

amikor a hitem ezt magáévá teszi. Aztán pedig mindennap, mert mindennap visszacsúszok a törvénybe, ha nem figyelek. Ez nem olyan elvágás tehát, hogy ne lenne visszaesés. Elég csak arra a beidegződésre gondolni, hogy nem a másikat becsülő megértéssel közeledem emberekhez, hanem zsigerből leírom őket.

az egóm el van távolítva az útból. A régiek elmúltak, íme, újjá lett minden. Nemcsak a bűnre nézve, de a törvény számára is meghaltam, ebből azonban nem következik az, hogy a törvény halott lenne. „Nem azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt, hanem hogy betöltsem” – mondja Jézus (vö. Máté evangéliuma 5. rész, 17. vers). Egy jotta, egy pontocska sem vész el belőle. A törvény érvényben marad, de rám nézve nem lehet semmiféle követelése már, mert én halott vagyok rá nézve. Rám nem érvényes a törvény, de nem ebben vagyok megigazult. Fontos hangsúlyoznom ezt, mert megeszi a református egyházunkat is, de a keresztyénséget általában is a törvénykezés, amely romboló erővel

72 • Karakter • parokia.hu

hat. A törvénykezés abból következik, hogy nem fogadtam el ezt a radikális választóvonalat köztem és a törvény közt. Pedig a kereszt végérvényesen elvágott a törvénytől! Ennek ellenére az ember mindig az abszurdot próbálja meg. Vagy úgy tekint magára, mintha árva lenne, holott örökbe fogadott, adoptált gyermeke Istennek. Vagy úgy, mintha törvény alatt lenne, jóllehet, nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt. Az, ahogyan tekintek magamra, az, aminek hiszem magam, teljesen kihat arra is, ahogyan élek. Mikor lép érvénybe az az állapot, amikor már el vagyok vágva a törvénytől, a bűntől, a világtól, vagyis mi a megtérés valójában? Objektív értelemben a törvénytől való elvágás, elszakítás a kereszten történt meg, szubjektív módon akkor,

Ugyanakkor szintén a kegyelem ajándéka bennünk, hogy képesek vagyunk az ítéletre. De mocskos kézzel nem lehet a szálkát se kihúzni a másik szeméből, mert nagyobb bajt okozok. Jézus nem tagadja, hogy a felebarát rászorulhat, hogy a szálkát kihúzd, Ő csak a sorrendről beszél. Azt mondja, hogy kezdd a gerendával, ami a te szemedben van! El kell ismerned, hogy a te bűnöd nagyobb másokénál, és amikor ez megtörtént, akkor menj és mondd a felebarátnak: hadd húzzam ki a szálkát a szemedből! Nem vagyunk tehát felmentve a felebarát megítélése alól. Csak kérdés, hogy milyen arányokat vesz ez a dolog, nem beszélve arról, hogy a közbenjáró imádság az a mozdulat, amivel kihúzom a szálkát a másik szeméből. Nem azért mutatja meg Isten a másik bűnét, hogy ítélkezzem, hanem azért, hogy annyira megriadjak, hogy imádkozni legyek kénytelen érte. Hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy szeretem-e. Ha nincs ez az imádságos küzdelem, akkor ítélkezés van. Mi az imádság? Az, hogy még ha tudom is, hogy mit tegyek, azt is visszaadom Istennek, és azt mondom: ezt én így tudom, de hátha a te Lelked másképp vezet. Nem ott

kell imádkozni csak, ahol nem tudok cselekedni, hanem lehet, hogy még hevesebben ott, ahol nagyon úgy érzem, hogy tudok. A református kegyességben azt szoktuk mondani, miután meghaltunk Krisztussal, hálából Istennek élünk. De mi ez a hálaviszony, amiben élnünk kellene? Mit jelent Istennek élni? Annak az örömteli kétségbeesése, hogy nem tudok Istennek élni. Nem hiszek abban, hogy hálából Istennek kellene élni. Ha így teszek, akkor kereskedelmi viszonyban vagyok vele. Könnyen megeshet ugyanis, hogy a végén „a hálából neki élek” lesz az érdemem. A szeretet kétirányú, a kegyelem viszont egyirányú. Istennek vajon szüksége van arra, hogy én neki éljek? Nem, neki arra van szüksége, hogy Ő bennem éljen. Úgy is mondhatnám, hogy a Szentlélek, az Ő Lelke képes Neki élni. Jézus azért van bennem, hogy Jézusnak szolgáljon. Jézus szolgál Jézusnak. A szőlőtő és a szőlő gyümölcse ugyanaz. Azért merítek Jézusból, hogy a végső gyümölcsben, ami ebből kifejlődik, abban Jézus önmagát ismerje föl. Akkor hiszem – nem fejben és teológiailag, szóban és képzeletben, hanem valóságosan – a Szentlelket is mint a Szentháromság harmadik tagját, ha engedem, hogy ez az élet átplántáltassék belém, és elkezdjen bennem élni. Mert csak a Jézus élete tudja betölteni a törvényt, márpedig Istennek az a célja, hogy Jézus rajtunk keresztül is betöltse azt. A megszentelődést viszont nem lehet evolúciószerűen elképzelni, hogy fokról fokra egyre feljebb haladunk. Ha valóban növekedtem a kegyelemben, akkor a legnagyobb bűnösnek látom magam. Nem pedig az érdekel, hogy beleesek-e vagy sem a más vaskos bűnébe. Ez olyan, mint amikor egy papírlap alá tartok egy gyufát, egy kis pontban megjelenik a tűz, és aztán villámgyorsan elkezd terjedni. A tűz átmérője növekszik, egyre

nagyobb felületen találkozik a papírral. Ugyanígy: egyre nagyobb felületen érintkezik a kegyelem a bűnnel. Ezért érzi sokszor főleg a hitélete elején az ember, hogy mióta befogadtam Krisztust és az Ő útján kezdtem járni, mintha mind bűnösebb lennék. Ám ez diadalmas terjedés! Az ámulat nő a hívő emberben, nem az értelem, nem a teológiai tájékozottság vagy a spekuláció. Isten élete bennünk önelvesztésünkkel jár. Sokan mondják, amikor a megtérésükről beszélnek, hogy azért halogatták a döntést, mert nagyon féltek attól, Isten mit vesz el majd tőlük. Nekem tetszik mindkét példázat, a szántóföldbe rejtett kincs és a drágagyöngy példázata is. Úgy tűnik, mindkettő ugyanarról szól, nézi is az ember, minek kellett két példázatot elmondani ugyanarról. Csak a figyelmesebb olvasó veszi észre, hogy Jézus először azt mondja: a mennyek országa a szántóföldbe rejtett kincshez hasonlatos, másodszor pedig a kereskedőhöz (vö. Máté evangéliuma 13. rész, 44–46. vers). Az egyikben a kincs az, amiért az ember örömmel

eladja, elveszíti mindenét; a másik esetben viszont a kereskedő az, akihez hasonlítja az Isten országát. Ez a kereskedő Jézus az én szemléletemben, aki mindenét örömmel odaadta, csak hogy az övéi legyünk, elgurult gyöngyszemek, hogy visszaszerezzen minket a trágyadombról. Ha nem a törvény félelme űz, hanem végre megérint ennek az öröme, a szeretetnek ez az elképesztő, képtelenségig menő tette a kereszten, akkor, amit nem tudok józan fontolgatással feladni, feladom örömömben. Az evangélium örömhír. A rómaiakhoz írt levél 8. részének 13. versében azt írja Pál: ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Ki öldökli meg? Én. De ki által? A magam ereje által? Erőlködéssel vagy intenzív imádság által vagy reggeli hosszabbított áhítatokkal és több templomba, közösségbe járás által? Nem. Azt mondja, a test cselekedeteit a Lélekkel öldöklitek meg, és ezzel összefüggésben van az, hogy akit Isten Lelke vezet, az Isten fia (14. vers). Csak a

Karakter • parokia.hu • 73

Szentlélek által megszentelt harc érvényes. Isten a lesből lőtt gólokat nem adja meg. Egy korábbi beszélgetésben azt mondta, ne utánozzuk Istent, mert nem ettől leszünk istenképűek, hanem fogjuk fel, hogy szentek vagyunk. De mégsem vagyunk igazán szentek, hiszen a megszentelődés folyamata tart. Hogyan legyünk mégis Istenhez hasonlókká, mit jelent engedni, hogy Isten éljen bennünk? Azt mondja Jézus: én élek, és ti is élni fogtok (vö. János evangéliuma 14. rész, 19. vers). Nem a küzdelemből érkezünk a győzelembe, hanem mert már győztünk, azért tudunk küzdeni. Meg szoktam kérdezni az embereket, hányadik napja volt az Istennek a nyugalom. A hetedik. És mikor teremtette Isten az embert? A hatodik napon. Melyik volt tehát az ember első napja? A nyugalom napja. Mert ami az Istennek hetedik, az az embernek az első. Tehát, az ember a nyugalomból volt indítva a munka felé. Hogy bemenjen az Isten nyugodalmába, azért volt utoljára megteremtve. Mégis sürgünk-forgunk, ki akarjuk vívni a Krisztus-arcúságunkat. Az tart vissza az örömteli élettől, amit nem gondolunk magunkról, hogy vagyunk. Pedig az, hogy nem érdemlem meg, hogy szentnek tartsam magam, nem másítja meg azt a tényt, hogy mégis szentté tett Isten az Ő kegyelméből. Az alázatoskodással meg ne akadályozzam a Krisztusban megvalósult identitásom! Pál szenteknek szólítja az összes gyülekezetet. Teli voltak ocsmány bűnökkel, de ettől még az apostol az identitásukat nem kérdőjelezte meg. Aki Krisztusban van, új teremtés. Krisztusban azért szent valaki, mert elismerte, hogy szent, és ezért lehet feddeni. A szent ugyanis nem esik kétségbe azon, hogy a szentségét el fogja veszíteni. Nem téveszti össze az ítélettel. Most már fedd-

74 • Karakter • parokia.hu

hettek, mert már nincs semmi kárhoztató ítélet rajtam! Nem fenyeget a kárhozat, biztonságban vagyok. Aki nem érzi magát biztonságban, az védekezik. Ha én tudom, hogy Krisztusban örök biztonságom van, mert Isten minden bűnömet eltörölte, akkor most már megbeszélhetjük, hogy mik a bűneim. Én is el tudok távolodni a bűnömtől, és objektíven nézni, hogy ez tényleg ocsmány dolog volt. De meg se rebben a bizonyosságom: nem kell félnem, hogy ez fog elveszejteni. Nem rebben meg, mert nem ebben vagyok megigazulva. Ahogy Pál mondja: senkit se ítéljünk, sőt, még magunkat se, mert nem ebben vagyunk megigazulva. Vele együtt én is elmondhatom: a bizalmam súlypontja Jézuson nyugszik, semmi egyében. Benne, az Igazban vagyok. Ezek szerint semmi más a megtérés, mint hogy felismerem a „nagy történetet”, és abba beemelem a saját történetemet? Tudom, hogy Isten nem kaptafára dolgozik, ezért soha nem akarok embert az embertől megkülönböztetni attól függően, hogy ki milyen megtérésélményt tud leírni, mennyire részletes bűnbánata volt, volt-e egyáltalán. Ha tudom, mi a különbség a bűnben élés vagy Krisztusban élés között, és hálát adok az életemért, mert áthelyezte az Atya a bűnből Krisztusba, abban a pillanatban megtért vagyok. Ezerféle dolog következik ebből, nem következik viszont az, hogy aki Krisztusban van, abban ne volna bűn. Márpedig a mi törvénynek megfelelni akaró emberi logikánk szeretné úgy látni, hogy aki Krisztusban van, abban már nincs bűn. Nehéz megérteni, hogy én nem vagyok a bűnben, de a bűn még bennem van. Így vagyok szent. Nem pedig akkor, amikor nem lesz a bűn bennem. Krisztus megfizetett értem, üdvbi-

zonyosságom lehet, ezért nem szorongva nézek a bűnre, hanem kitisztult szemmel, nyugodtan. Igen, ez a bűn, látod, Levente, ezt te csináltad, és ez meg van bocsátva, ez el van törölve. Csak egy eltörölt bűnt lehet megölni, csak egy legyőzött bűnt lehet legyőzni. Ha szorongok, félek tőle, akkor nem tudom a bűnömet igazán átgondolni, nem tudok nyugodtan bűnbánatra jutni. Isten azt mondja: nem félelem lelkét adtam, hanem az erő, a szeretet és a józanság Lelkét (vö. Timóteushoz írt második levél, 1. fejezet, 7. vers). Dávid azt mondja, ha igaz fedd engem, olyan, mintha fejemet kenegetné olajjal (141. zsoltár, 5. vers). Nem sértődök meg, nem veszem személyes támadásnak. Miért? Mert az egóm megszűnt. Ez nem nekem van címezve. Az a Levente, aki elkárhozhatott volna, attól Jézus elrabolta a kárhozatot és magára vette. Ő szállt poklokra, kiszorított a pokolból. És ettől tudok nyugodtan szemügyre venni egy olyan poklot, ami már nem fenyeget: a bűnömet. A megszentelődés az, hogy szembesülök a bűnömmel, és örülök, ha lelepleződik, mert már tudom, hogy nincs rajtam hatalma. Ha valaki hitelesen él, akkor transzparens, akkor nem fél, akkor kiteszi: ez vagyok. Vállalja bárki előtt. Azt mondja János, ha a világosságban járunk, amiképpen ő maga a világosság, akkor közösségünk van egymással, és az Isten Fiának vére megtisztít minden bűntől (János első levele, 1. fejezet, 7. vers). Az egység, az egyház egysége tehát nem megvalósítandó cél, hanem adottság. Jakus Ágnes Képek: Szarka Zoltán

A normalitás ketrece A tudománynak nincs hiteles válasza az ökológiai válság megoldására. A külső sivatagok azért terjednek el, mert belül is sivatag van – hangzott el egy konferencián. Tizenkét nem közül választhatunk a legnagyobb közösségi oldalon, az egyházon belül apró-cseprő ügyeken is marakodunk, mindeközben pusztul a Föld. Hogyan válthatunk irányt? Steinbach József református püspökkel beszélgettünk.

A Közös gondolkodás a jövőnkről – Konferencia az ember és környezete egységéről című felekezetközi tanácskozáson két napon keresztül arról beszéltek szakemberek, hogy pusztul a bolygónk és helyrehozhatatlan sebeket ejtettünk a Földön. Steinbach József dunántúli református püspökkel a megoldás lehetőségeit vizsgáltuk a teológus szemszögéből. Az ember Isten képviselője a világban. Milyen képviselők vagyunk? Milyen osztályzatot adna nekünk? Pontosan erről szólt ez a konferencia. Szeretnének felrázni minket, hiszen visszaélünk azzal, amit Istentől kaptunk: a teremtett világgal, benne az élet ajándékával. Nem illúzió, hogy élhetnénk szépen és békében egymással. Az élet-

Karakter • parokia.hu • 75

öröm biblikus gondolat. Rossz gazdái vagyunk a világnak, nem folyik istentisztelet az életünkben. Ez ugyanis tágabb értelemben azt jelentené, hogy megbecsüljük, amit kaptunk. Mondok egy példát: az egyik barátom expedíción vett részt, és azt mesélte, hogy Gambia és Marokkó között van egy kietlen, hat kilométeres szakasz, ahol sem víz, sem olaj, sem arany, sem más érték nincs, de mivel a terület sorsáról nem tudtak megállapodni a felek, az egészet aláaknásították. Ha éppen nincs homokvihar, akkor két nyomvonalon tudnak ugyan közlekedni, de jobbról és balról kiégett autóroncsok jelzik az emberi bűnt. Min vitatkozunk? Miért kell mindig több?

keserűségem. Egyházvezetőként az tapasztalom, hogy néha egészen apró-cseprő ügyekben sincs megegyezés, pedig csak arra lenne szükség, hogy valaki hátralépjen egyet a közös ügy érdekében. Időnként addig fajul a dolog, hogy a fafejű egyháztagok kimondják, inkább vesszen minden, ha nem érvényesülhet az ő akaratuk. Ha mi az egyházon belül így viselkedünk, mit várunk azoktól, akik nem örökkévaló értékrendszer mentén gondolkodnak? Ritkán tapasztalok az egyházon belül is élő hitből fakadó életszentséget, vagyis azt, hogy valaki tud szolgálni, alulmaradni, hálát adni, Isten dicsőségére élni és dolgozni, saját keretein belül mozogni.

Mi kell a változáshoz? Hogy ne menjünk Gambiáig, az előadásában arról is szólt, hogy református gyülekezetekben tapasztalja, mennyire képtelenek vagyunk elengedni a magunk igazát, és kicsiny dolgokon is marakodunk. Valóban ez az egyik legnagyobb

Ezen a konferencián a fenntartható fejlődésről és környezetünk megóvásáról volt szó, mégis mindig oda jutunk vis�sza, hogy mi az, amit mi, emberek tönkretettünk, elrontottunk, mit okozott a romlottságunk. Éppen ez igazolja a teológiai tételt,

76 • Karakter • parokia.hu

amiről a Biblia ír. Ezt bűnnek nevezzük, csak a mai ember nem érti ezt a szót. Nevezzük másként: hasadtságnak, szétesettségnek, romlottságnak, a lényeg mégis az, hogy elszakadtunk az eredettől, az élő Istentől. Ma már a normalitás kerül ketrecbe. Pedig a normát nem mi határozzuk meg, hanem Isten. Ha akadnak is erről szóló normális párbeszédek, hivatalosan nem merjük vállalni. Pedig alapértékek esnek szét, elég ha a családra vagy a nemi szerepekre gondolunk. Ma már a Facebookon 12 nem közül választhatunk. Van például olyan opció, hogy valaki transzleszbikus. Az lenne a helyes, ha elfogadnánk Isten mindentudását, amit az Igében kijelentett nekünk, és ehhez igazodva próbálnánk élni. Ezen a konferencián hallottam egy kifejezést, amit most kiragadok a szövegkörnyezetéből: ökológiai megtérés. Létezik ilyen? Megtérés létezik. Irányváltás. A sivatagban halad a karaván, de egyszer

csak rádöbbennek, hogy rossz irányba mennek, és megfordulnak. Héberül ez a sub, vagyis megtérés, határozott irányváltás, ami az ember egész életének és értelmének a megváltozása is. Ez nem érzelmi tényező. Sokan „érzelmileg térnek meg”, azért esnek vissza. A valódi megtérés az, amikor az egész életet megváltozatja Isten. Megtérni egyszer kell, és azután járni a megszentelődés útját. Isten vezetését követve egyre tisztább lesz minden a házasságban, a családban, a nevelésben, a teremtett világhoz való viszonyban, ez utóbbi lehet az ön által említett ökológiai megtérés. Megteszek minden tőlem telhetőt a környezetemért. Almádiban előfordult, hogy megkérdezték: miért gyűjtsék szelektíven a hulladékot, mikor azt látják, hogy a kukásautó egybeborítja, amit ők szétválogattak. Ez nem az én felelősségem. Akkor is el kell kezdeni óvni a teremtett világot, ha most még nem látjuk az eredményét. Fontos, hogy realisztikus szemlélettel nézzük az életet. Mi az, amit látunk? Hiszen, ahogyan ön fogalmazott, egymást és a dolgokat is birtokolni akarjuk. Kisebb és nagyobb közösségekben egyaránt tapasztalom, hogy mindenki önmagát szeretné megvalósítani, és birtokolni akarja a másikat. Talán a legegyszerűbb példája ennek a házasság: azért kell a társam, hogy én boldog legyek. Ezt sokszor a jegyesoktatáson is kimondják a fiatalok, pedig pont az a lényeg, hogy valaki meg tudja-e tagadni önmagát. Az legyen a cél, hogy a másikat boldoggá tegyem. De sokszor az egyház is az önmegvalósítás terepévé válik. Hogy érti ezt? Nagyon szeretem az egyházamat, ezért fogalmazok meg érte kritikát. Ismerek komoly hívő embereket, ami nem azt jelenti, hogy ők tökéletesek, de minden nyomorúságuk ellenére látszik az életükön Krisztus követése.

A moralitás is a megtérés következménye, önmagában morálról nem beszélhetünk. Nem is szeretem, ha az egyház moralistaként lép fel, és elmondja, hogy ezt nem szabad, azt nem szabad. A megtérés az, ami látszik az életünkön. Külön előadást lehetne arról tartani, hogy megjelenhet-e a moralitás a nevelésen túl a gazdaságban, a politikában, a kommunikációban, vagy akár az egyházban a szentség, mert ugyanarról van szó: a megtérés látható valóságáról.

Nagyon sok problémát látok, amelyek bántanak, de ez nem ennek az interjúnak a témája. Milyen közös vállalásaink lehetnek, hogy jobb irányba forduljanak a dolgok? A nevelés kérdését nagyon fontosnak tartom, pedig ez elsilányult az oktatás mellett. El kellene sajátítanunk az alapvető együttélési szabályokat, látásmódot kapni, rácsodálkozni a világra, önmagunkra. Kérdéseket kell feltenni. Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyakorlatilag teljesen kikopik a közoktatásból. Haldoklik a bölcsészettudomány, pedig ez óriási probléma, mert ugyan nagyon fontos a természettudomány, a közgazdaság, az informatika, de hol adódik alkalom, amikor az ember rácsodálkozhat egy versre? Nem a verselemzést kell megtanítani, hanem előhozni az erre való affinitást. Tisztelem az okos és a tehetséges embereket, sokan közülük zseniálisak a maguk területén, de ez nekem kevés! Ha valaki nem korrekt és megbízható, nem társul a feladatköréhez elhívás, akkor nem érdekel az okossága és tehetsége. Ebben a kérdésben nagyon fontos szerepe van az egyháznak. Az élet számos színterét kellene átalakítani. Hogyan jelenhet meg mindenütt a moralitás?

Megfogalmazhatók-e mindenki számára érvényes alapértékek származástól, vallástól, nemtől függetlenül? A saját kultúrámban és hitemben tudom megfogalmazni, ez pedig a tízparancsolat. Immanuel Kant német filozófus „A gyakorlati ész kritikája” című művében megfordította a tízparancsolatot és úgy bizonyította, hogy az abban foglaltak egyetemes értékek. Vagyis: akarhatod-e, hogy mindenki lopjon, hogy mindenki öljön, hogy mindenki kívánja a másét. Egy társadalmat az alapértékeket illetően az minősít, hogyan bánik a nőkkel és a gyerekekkel. Ez Nyugaton kevésbé probléma, azonban vannak más kultúrák, ahol másként gondolkodnak erről. Ha nincsenek közös alapértékek, akkor véleményem szerint lehetetlen a különböző kultúrák együttélése. Teréz anya azt mondta, azzal tehetjük a legtöbbet a világbékéért, ha mindenki hazamegy és szereti a családját. Fontos gondolat, mert arra mutat rá, hogy amíg a saját életemben nem abszolváltam a szeretetet látható módon, addig nem vagyok hiteles kifelé. Aki nem tudja saját háza népét igazgatni, hogyan tudná Krisztus egyházát? Először azokat kell szeretni, akik velem élnek, majd lépni mások felé. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 77

Pénz, gazdaság, erkölcs A profitot nem maximalizálni, hanem optimalizálni kell – vallja Baritz Sarolta Laura közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa. A gazdaság az ember jólétét szolgálja? Mi történik akkor, ha a pénz, a gazdaság és az erkölcs összekapcsolódó hármast alkotnak? Hogyan lehet benne az önérdekben a másik ember jólléte? Megéri becsületesen vállalkozni? Milyen a „megtért” gazdaság?

78 • Karakter • parokia.hu

Baritz Sarolta Laura domonkos nővér a tihanyi Közös gondolkodás a jövőnkről című felekezetközi konferencián tartott előadást az erényes gazdaságról, ezután kértük rövid beszélgetésre. Ön azt hirdeti, hogy paradigmaváltásra van szükség a gazdaságban, vagy egyházi kifejezéssel élve: meg kell térnie a gazdaságnak. Milyen a megtért gazdaság? Két gazdasági paradigmamodellt kutattam, ami leírja a 18. századig uralkodó gazdasági rendszert és a mostanit. A jelenleg uralkodó paradigma haszonközpontú, a korábbi pedig erényetikai. Ez Arisztotelésztől származtatható és végigkísérte a keresztény középkor gazdasági életét is. Napjainkban megújult gazdasági gondolkodásra van szükségünk, ami meghaladja a haszonelvűséget és visszatér az értékelvűséghez. Ebben a rendszerben az ember sokkal

inkább önmaga emberi természetéhez hasonlít, és fenntarthatóbb gazdasági rendet tud létrehozni. Hogyan néz ki a gazdaság, ahol nem a pénz a végső cél? Ma ez viszonylag ismeretlen területnek tűnik… Az uralkodó gazdasági paradigma azért okoz fenntarthatatlanságot, és azért jutott el a világ gazdasága abba a stádiumba, ami már katasztrófamodellt vetít előre, mert a cél és az eszköz felcserélődött. Célt téveszt a gazdaságunk, mert a profitnak, a pénznek, az anyagi javaknak a minden határon túli űzése az elsődleges. De a profit csupán részcél kellene hogy legyen. Ha az anyagi javak maximalizálása alá gyűrjük be az emberi és az erkölcsi tényezőket, akkor éppen ehhez a torz struktúrához jutunk, amiben vagyunk. Helyénvaló a haszonelvűség? Igen, a haszonelvűség helyénvaló, ezt így tartják az erényetikus közgazdászok is. Az emberben természetes hajlandóság van a haszonszerzésre, de úgy helyes, ha ezt korlátozzuk az erényekkel. Ha az erényesség erősebb, mint a haszonszerzési vágy, akkor egy üzleti aktusban ott van a haszon megszerzése is, de csak korlátokkal. Kérem, fordítsa le a gyakorlati életre, hogy mit jelent ez ma egy vállalkozónál! Sokaktól hallani, hogy nem éri meg becsületesen vállalkozni, mert akkor nem lehet megélni. Tudok konkrét példákat mondani, hogy meg lehet élni itthon is becsületes vállalkozásból. Például az ÉrMe Üzleti Hálózat keresztény értékrend mentén működő vállalkozókból áll. Szlogenjük: az üzlet több, mint a pro-

fit. Értékelvűséget vallanak, a közjót szeretnék megvalósítani. Úgy dolgoznak, hogy az társadalmilag hasznos legyen, munkatársaikat és önmagukat embernek tekintik, a profitot – ami velejárója a jó üzletnek – jó dolgokra fordítják. A közelmúltban tartottunk egy órát Tóth Józseffel, az ÉrMe elnökével, és az üzletember úgy fogalmazott, hogy ha döntenie kell arról, hogy a profitot csökkentse vagy inkább elbocsásson valakit, akkor nem az embert küldi el. Vagyis nem áldoz fel egy embert a profitmaximalizálás oltárán. Természetesen ő is akar hasznot, azonban a profitot nem maximalizálni, hanem optimalizálni kell, ugyanis a fő cél mindig az ember java. Érdemes szem előtt tartani, hogy a gazdaság az emberért van, az ember kiteljesedését, jólétét, boldogságát kell hogy szolgálja. Léteznek vállalkozások, amelyek társadalmi célokért dolgoznak, és nem azért hoznak létre munkahelyeket, hogy hasznot termeljenek, hanem azért termelnek profitot, hogy munkahelyeket hozhassanak létre. Egyszóval: törekedni kell a profitra, de ne a végső cél, hanem eszköz legyen. Fontos elgondolkodni azon, hogy mi motivál egy üzlet létrehozására. Az, hogy minél több pénzt termeljek, és ennek alárendeljek mindent, beleértve az erkölcsöt is, vagy pedig értéket szeretnék teremteni?

Azt vallja, hogy az ember a jóra hajlik. Miért néz ki mégis így a világ? Az emberben benne él a törvény, hogy tedd a jót és kerüld a ros�szat. Mindenkinek alaphajlama a társas élet, a mások felé fordulás. Nem vagyunk individualista lények, akik csak a magunk hasznát keressük. Az ember csak akkor tudja értelmezni önmagát, ha másokkal is kapcsolatba lép. Alapvető hajlamunk az igazság keresése is. De az eredendő bűn sebzettsége ott van mindannyiunkban, képesek vagyunk eltemetni a bennünk lévő jót, de nem végérvényesen! II. János Pál pápa szerint a strukturális bűn visszahat az emberre és eltéríti az alapvető jótól. A mai pénzhajkurászó ember nem boldog, erről számos kutatás szól. Hogyan lehet benne az önérdekben a másik ember jólléte? A kapcsolati javak, az emberi kapcsolatok töretlenül boldoggá teszik az embert, míg az anyagi javak halmozására ez nem igaz. Sőt bizonyos pont után még csökken is a boldogság – tartják a kutatások. Egy jó családban élő, jó munkaközösségben dolgozó, barátokkal körülvett ember sokkal boldogabb, mint egy magányos gazdag. Megéri becsületesnek lenni? Nagyon! Nézzék csak meg maguk körül az erényes, etikus embereket, akik jóval boldogabbak másoknál. Jézus azt mondja, hogy szűk kapun kell átmenni. Ez nehéz, de az erényességért meg kell dolgozni, kitartónak, állhatatosnak kell lenni és keményen küzdeni.

Karakter • parokia.hu • 79

Az erényeket azonban be lehet gyakorolni, és ha készségünk lesz az erényes életre, az boldoggá tehet. A tiszta szív és lélek képes ragyogó boldogságot adni. Némely közgazdászok szerint 50 millió ember elő tudja állítani mindazokat a javakat – élelem, ruha, energia stb. –, amire szüksége van az egész emberiségnek. Ezzel szemben hétmilliárdan vagyunk. Az ENSZ célja viszont az, hogy 2030-ra elérjék a teljes foglalkoztatottságot. Nem áll ez teljes ellentétben egymással? Az ember kiteljesedéséhez hozzátartozik a munka, az alkotás. Ha a munkára így tekintek, és nem a pénzben kifejezett érték előállítását veszem, akkor azt mondom, hogy igenis szükség van a teljes foglalkoztatásra. Gondolhatunk a kreatív munkahelyekre, művészetekre és nem csupán a termelésre és szolgáltatásokra. Végeztek arra vonatkozóan is kutatásokat, hogy sokkal boldogabb volna az ember, ha nem kellene heti 40 órát dolgoznia, így a teljes foglalkoztatottság is megvalósulhatna és gazdaságilag is hatékonyabbak lennénk.

80 • Karakter • parokia.hu

Mennyi lenne az ideális munkaórák száma? Pontosan nem tudom megmondani, de nagyjából napi hat óra heti négy napon át. Ma azonban 10-12 órát is dolgoznak sokan, és ez embertelen, ráadásul nem is gazdaságos. Melyek az etikusan, erkölcsösen működő vállalkozások, cégek? Biztosan sokan szívesen vásárolnának tőlük. Az interneten lehet kutatni utánuk. A Blueprint for Better Business-t londoni üzletemberek hozták létre. A Blueprint választ és eszközöket ad a vezetők kezébe. Olyan alapelveket fogalmaztak meg a maguk számára, mint az emberi méltóság, a közjó, a szubszidiaritás, szolidaritás, kölcsönösség, fenntarthatóság. Ezek harmonizálnak az egyházi tanításokkal is. A Blueprint nem egyházi szervezet, de sok felsővezető és multi magáénak vallja és terjeszti a mozgalmat. Mára nagy cégek, például az Unilever és a Vodafone is csatlakozott hozzájuk. Közgazdászként önnek mi lenne a legfőbb üzenete? Éljük meg az emberségünket, gondolkodjunk nyitottan. Önérdekünkben a

másik ember jólléte is benne legyen. Számítson a másik ember, ország, világrész. A világ valóban nagy veszélyben van, és ez az én ügyem is. Ha csak egy egészen apró dolgot tudok tenni a világért, legalább azt tegyem meg. Ha csak annyit, hogy zárjam el a csapot, gyűjtsem szelektíven a hulladékot, akkor legalább azt tegyem meg. Legyek motivált arra, hogy tegyek valamit a világért és a másik emberért. Fekete Zsuzsa Fotó: Füle Tamás

A pelikán, a török és az atilla A Dunamelléki Református Egyházkerület kecskeméti Ráday Múzeumában ezúttal Fogarasi Zsuzsa, a múzeum igazgatója vezeti körbe a Karakter magazin olvasóit. A tárlatvezetés csak ízelítőt ad a múlt érdekességeiből, érdemes személyesen is ellátogatni Kecskemétre.

Milyen egy templom? A Ráday Múzeumot a család két jeles tagjáról, Ráday Pálról, valamint Ráday Gedeonról nevezték el. A gyűjtemény alapítója, Ráday Pál nagy műveltségű köznemes, irodalmár, államférfi, egyházpolitikus. II. Rákóczi Ferenc titkára, majd kancelláriájának igazgatója és diplomatája volt 1703-1711 között. Ráday Pál fia, Gedeon apja nyomdokain haladva jelentősen bővítette a könyvtárat, mely így a felvilágosodás korának legjelentősebb közép-európai köznemesi könyvtárává lett. Közvetlenül a múzeum bejáratánál látható Ráday Pál és felesége portréja, majd beljebb lépve egy 18. századi templomtérbe érkezünk. – Egyre több fiatalnak nincs elképzelése arról, hogyan nézhet ki egy templom – osztja meg tapasztalatait az igazgatónő. – Ebben a helyiségben a türelmi rendelet után épült kistemplomok idéződnek meg, amelyeket nagy örömmel épített a gyülekezet. A templomaikat igyekeztek természetes módon feldíszíteni, ennek egyszerű módja volt a fes-

Karakter • parokia.hu • 81

tett asztalosberendezések használata. A fejünk fölött egy szabadszállási templomkazetta-együttest láthatunk az 1740-es évekből – mutatja. – Az elegáns, parasztbarokk jellegű faragott szószék Baranyából származik, a tetején pedig a református szimbolikának egyik fontos eleme, a pelikán helyezkedik el. Atilla csak sudáraknak Múzeumlátogatásunk következő állomásán Fogarasi Zsuzsa megmutatja Török Pál református püspök palástját, ami alatt egy úgynevezett hosszú atilla bújik meg. – Talán önkényesnek tűnhet a két ruhadarab összepárosítása, hiszen Török Pál valójában sosem viselte ezt a hosszú atillát, de ennek is története van – meséli. – Amikor 1907-ben létrejött az országos református lelkészegyesület, az egyik fő feladatuknak tekintették a lelkészi ruházat egységesítését. Ekkor már palástot hordtak a lelkészek, de szerették volna bevezetni a palást alatti elegáns viseletet is. Az atilla viszont nem aratott osztatlan sikert. Főként azok a lelkészek berzenkedtek ellene, aki nem voltak elég sudárak a viseléséhez, így aztán nem is vált kötelezővé. Ráadásul az atilláról szóló vita idején kezdődött az első világháború, így ez a ruhadarab

82 • Karakter • parokia.hu

gyorsan kiment a divatból, majd elfelejtődött. A főkertész és az ügyvéd A palástok és az atillák története után a képgalériába lépünk. A hosszú helyiség azoknak a személyiségeknek a portréját sorakoztatja fel, akik nélkül elképzelhetetlen egy dunamelléki református gyűjtemény – mondja az igazgatónő. A képek közül egy holland festő alkotását emeli ki, amely Madas Károlyt ábrázolja. – A budai Baár–Madas református gimnázium egyik alapítóját ábrázolja ez a kiváló festmény. Talán sokan nem is tudják, hogy a Baár–Madast erede-

tileg nők képzésére hozták létre. Az iskola azért viseli Baár János főkertész és Madas Károly ügyvéd nevét, mert ez a két fiatal, jómódú férfi olyan sok pénzt adományozott az iskola létrehozására, hogy ebből az összegből elkezdhették megépíteni a gimnáziumot. Miért dobnák ki? A portrék után a dunamelléki egyházkerület klenódiumainak a javával ismerkedhetünk meg. Az első tárlóban a legrégebbi – 1500-as évekből származó – gótikus kelyhek láthatók, amelyeket még katolikus vallásgyakorlatra használtak. Hogy mégis itt

vannak, annak érdekes története van. – Amikor a zsinatok először foglalkoztak azzal, hogy milyen tárgyak használhatók a templomban, azt a határozatot hozták, hogy „a pápista ékköves kelyheket vessétek el!”. Ennek ellenére a kelyheket használták a református gyülekezetek. Valószínűleg nem azért, mert ellent akartak mondani Méliuszéknak, hanem vagy nem jutott el hozzájuk a zsinati határozat, vagy még praktikusabb okot találtak: miért dobnák ki a kelyhet, ha már megvan? Méliuszék ugyan azt mondták, hogy ez babonás visszaélésekhez vezet, a gyülekezetek azonban úgy gondolták, hogyha tiszta szívvel és kálvinista lélekkel nyúlnak a kelyhekhez, akkor azok nyugodtan használhatók tovább. Éltek a szabadsággal Ez a tárló segít abban is, hogy megérthessük: a református egyházban miért van nagy tárgyszabadság, hiszen az úrasztalára sokféle tárgyat lehet tenni – folytatja Fogarasi Zsuzsa. – A katolikusoknál ebben a mai napig is kötöttség van, hiszen a tárgyak csak nemesfémből készülhetnek. Viszont amikor Méliuszék kitiltották az ékköves kelyheket, rájöttek arra is, hogy nem tud minden gyülekezet aranyból vagy ezüstből új klenódiumokat készíttetni, ezért készülhettek bármiből: ónból, fából, kőből, üvegből. A tárlóban található egyéb ivóedények pedig arra utalnak, hogy elődeink éltek is ezzel a szabadsággal.

református volt, és képesek voltak eltartani egy ötvös céhet a városban, amely tulajdonképpen alapvetően református megrendelésre dolgozott. Az ötvösök figyelemmel voltak Méliuszra, mert a kelyhektől eltérő ivóedényt találtak ki: nem valami újat, mert ivóedényből nem lehet túl nagy változatosságot bemutatni, de hangsúlyozottan eltértek a kehelyformától és olyan talpas poharat készítettek, ami öblös, jó súlypontú és jól használható úrvacsoraosztásra. A gazdagabb gyülekezetek azt is megengedhették maguknak, hogy akár külföldről is vásároljanak kelyheket – az egyik tárlóban éppen ilyeneket láthatunk. Az ötvösség központja akkor Augsburg volt – magyarázza Fogarasi Zsuzsa. A magyar asszonyok is beleszerettek A kelyhek után a textiles tárlókhoz lépünk, ahol különböző terítők és szőttesek sokasága sorakozik. – Ha valahogyan meg kellene fogalmazni a református esztétikai felfogást, úgy összegezhetnénk, hogy „Isten dicsőségére a legszebbet”. A textilekből minden közösség azt tette az úrasztalára, ami az általuk ismert vagy gondolt legszebb darab volt, ez lehetett egy egyszerű szőttes vagy akár úrihímzés is. A törököktől sok mintát átvettek elődeink, nekik nagyon szép motívumaik és

kiváló selyemfonalaik voltak, amikbe a magyar asszonyok is hamar beleszerettek. Bizony szólt erről vita, hogy szabad-e a pogány török motívumokkal hímzett terítőt az úrasztalára tenni, de ezt a kérdést elsöpörte az előbb említett mondat: Isten dicsőségére a legszebbet. És hogy a magyarok mennyire szépnek találták a török hímzőselymet, az is jól mutatja, hogy Bethlen Gábor kétszer is kénytelen volt maximálni a színes selymek árát, akkora volt rá a kereslet – mesélte az igazgatónő. A múzeum állandó kiállításán ezúttal befejeződött a kalandozásunk, de érdemes meglátogatni a múzeum ősszel felújított pincehelyiségét is, ahol megismerkedhetnek az ötvösség rejtelmeivel, és bepillantást nyerhetnek a tanulmányi raktár megan�nyi kincsébe. Fekete Zsuzsa

A Dunamelléki Református Egyházkerület kecskeméti Ráday Múzeuma csoportos és egyéni látogatókat, osztálykirándulásra érkező csoportokat is szívesen fogad. A nyitvatartásról és a foglalkozások feltételeiről a múzeum honlapján tájékozódhat. www.radaymuzeum.hu

Eltartottak egy ötvös céhet A kelyhek bemutatása közben Fogarasi Zsuzsa a 17. századi Kecskemétre is visszarepít minket. – Akkoriban török hódoltság alatt éltek az emberek, de kereskedtek, tőzsérkedtek, gazdálkodtak. Kifizették a töröknek, ami a töröknek jár, a földesúrnak, ami a földesúrnak jár, a többi megmaradt nekik. A kecskeméti polgárság 80-90 százaléka

Karakter • parokia.hu • 83

1092 Budapest, Ráday u. 28. H-P: 10:00–18:00 Sz: 10:00–17:00 Vasárnap: zárva Tel.: +36 1 218 0266/161 mellék +36 30 560 29 34/161 mellék bibliamuzeum@bibliamuzeum.com