2 minute read

Értékeinket nem csak őrizni, gazdagítani is kívánjuk

Mint a kamarai közéletben ismert, egy ciklus általában kevés ahhoz, hogy a területi kamara megválasztott elnöke a terveit, elképzeléseit megvalósítsa. Én is ezen az állásponton vagyok, hangsúlyozva azt, hogy az elmúlt négyéves ciklus azóta amióta ügyvédként erre rálátásom van, tehát több, mint negyven éve, a legösszetettebb, legbonyolultabb és egyúttal a legnehezebb időszak volt. Olyan kihívásokkal kellett szembenézni, amelyekre a 2018­as választások idején még csak gondolni sem lehetett.

Új, mindenki számára ismeretlen feladatokat hozott a koronavírus járvány, amely alatt gyakran havonta változtak azok az eljárási és egyéb szabályok, amelyekhez a tagságnak sokszor rendkívül gyorsan alkalmazkodnia kellett. Ezek általános járványügyi előírások, gyakran jogszabályváltozások és különböző hatóságok kapcsolattartási szabályainak változásai voltak

Advertisement

Ez idő alatt a területi kamarák és elsősorban azok elnökeinek feladatai jelentősen megnövekedtek. Folyamatosan értelmezni kellett a szabályokat és a szükséges tájékoztatást, támogatást, képviseletet megadni a tagság felé. Ezek a feladatok azokhoz az egyéb feladatokhoz kapcsolódtak, amelyekre nyilvánvalóan számítottam. Az Üttv. rendelkezéseinek döntő része szintén a ciklus alatt lépett hatályba, koordinálni kellett a kreditpontos továbbképzéseket, integrálni kellett a kamarai jogtanácsosokat és mindazokat a feladatokat el kellett látni, amit a Regionális Fegyelmi Bizottságok felállítása magával hozott, hogy csak a legfontosabb újdonságokat említsem az elektronikus kapcsolattartás és elektronikus ügyintézés folyamatos változása és fejlődése mellett.

Nehéz időszakon vagyunk túl, sok hasznosítható tapasztalattal Úgy vélem, hogy ezt a szerteágazó feladatrendszert a Debreceni Ügyvédi Kamara elnöksége végig kézben tartotta, a kollégák felé a tőlünk elvárható támogatást megadtuk. Ingyenessé tettük az elmúlt két évben a kreditpontos képzést, a KATA kivezetése során pedig írásbeli tájékoztatásokkal és szakmai előadásokkal segítettünk a kollégáknak eligazodni a KATA utáni adózási lehetőségek témakörében, lehetővé téve azt, hogy a számukra akár társas, akár egyéni ügyvédkénti tevékenységük során a legkedvezőbb adózási módot válasszák.

Nehéz időszak áll tehát mögöttünk, bízom benne, hogy a következő négy év ennél könnyebb lesz és úgy látom, hogy területi szinten azt az utat kell folytatnunk, amit az elmúlt négy év során elkezdtünk, illetve bejártunk.

Kollegiális a kapcsolatunk a társszervekkel, egyéb hivatásrendekkel, a hatóságokkal, Debreceni Egyetem Állami- és Jogtudományi Karával. Ezeket a hasznos emberi és szakmai kapcsolatokat a jövőben is meg kell őriznünk.

A koronavírus járvány miatt a kamara közösségi rendezvényeit nem minden évben tudtuk úgy megtartani, ahogy azt terveztük. Bízva abban, hogy a körülmények nem fordulnak rosszra, a jövőben minden évben megtartjuk a közösségünk számára fontos rendezvényeinket: ügyvéd bál, kamarai sport- és ifjúsági nap, mikulás ünnepség, nyugdíjas találkozó. Bízunk abban is, hogy a rendezvénynek körének bővítésére lehetőségünk lesz.

Azt keressük, azt tesszük, ami előre visz

A legfontosabb kihívás álláspontom szerint az, hogy mindazokat az értékeket őrizzük meg, amelyeket számunkra az Üttv. biztosít, a kamarai önállóság és önkormányzatiság ne csorbuljon. Nyilvánvalóan ennek érdekében tennünk is kell és folyamatos szakmai fejlődés mellett szak- szerűen el kell látnunk a ránk bízott ellenőrzési, oktatási, fegyelmi és egyéb igazgatási feladatokat is. Ezek ellátására álláspontom szerint a Debreceni Ügyvédi Kamara frissen megválasztott egyéni tisztségviselői és bizottsági tagjai alkalmasak, a szükséges felkészültséggel rendelkeznek.

Készek kell, hogy legyünk az elektronikus ingatlan-nyilvántartás és egyéb elektronikus nyilvántartások változásainak követésére és alkalmazására.

A jövő ügyvédi tevékenysége várhatóan egyre inkább az elektronikus útra terelődik. Remélem azonban, hogy ügyvéd-ügyfél személyes kapcsolatát, amely meglátásom szerint tevékenységünk alapját képezi, ez nem fogja helyettesíteni és átvenni. Bízom ezért abban, hogy az a félelem, amit többekben az ún. „robotügyvéd” víziója kelt, nem reális.

A jövő kamarája álláspontom szerint elsődlegesen azon a jelenleg is működő rendszeren kell, hogy alapuljon, hogy egy vármegye egy területi kamara, függetlenül a területi kamara taglétszámától, tehát a jelenlegi szervezeti formát tartom helyesnek. Az érdemi munkában pedig az ügyvédi tevékenység során a megfelelő egyensúlyt fent kell tartani az elektronikus ügyintézés és az ügyvéd-ügyfél személyes kapcsolattartása között.

This article is from: