
2 minute read
Célunk: a szolgáltató kamara
by panpress
Ötödik ciklusomat kezdtem meg 2022. novemberében a Pécsi Ügyvédi Kamarában elnökként. A korábbi időszak alatt sikerült az elnökséggel a gazdálkodásunkat stabilizálni és tehermentes székházat vásárolni. A közvetlen munkatársaim tanácsára, véleményére, szakmai hozzáértésére és elhivatottságára végig, töretlenül számíthattam.
Mára sikerült folytatnom a fiatalok kamarai közéleti bevonását is. Törekszem kollégáimmal együtt, hogy a jövőben is megőrizzük a bizalmon és tisztességen alapuló ügyvédi hivatásrend értékeit.
Advertisement
A fiatalok bevonásával bővíteni szeretném az összetartozásunkat demonstráló hivatásrendi és társasági rendezvényeket.
Célunk az, hogy a kollégák részére szolgáltassunk, így biztosítani fogjuk részükre az évi tizenhat kreditpont megszerzéséhez szükséges ingyenes képzést, és a térítésmentes jogtár használatát. Továbbra is támogatjuk a fiatal kollégákat, ennek érdekében a javaslataikat megfogadva bővítjük a kamarai kommunikáció körét a közösségi médián keresztül is.
folytatás a 12-ik oldalról
A következő négy évben az ingatlan-nyilvántartás szabályainak és keretrendszerének jelentős változásával kell szembenéznünk, amelyhez az okiratszerkesztések útján az ügyvédség nagy részének munkája, így bevétele szorosan kapcsolódik. E téren szerintem a legnagyobb kihívás, hogy a kötelező jogi képviselet szükségességét fenntartsuk, és ennek indokait a jogalkotónak egyértelműsíteni tudjuk. Hasonlóan igaz ez a jogi személyek nyilvántartására vonatkozó új szabályozásra is.
Fel kell vennünk a kesztyűt továbbá minden olyan, kívülről jövő próbálkozással szemben, amelyek tagjaink bevételét negatívan érinthetik, így például egyes ingatlan-közvetítők nem kívánatos tevekénysége.
Ide kívánkozik az ügyvédi tevékenység közvetítésére, és az ügyvédkereső szolgáltatások igénybevételére vonatko -
Továbbra is fontosnak tartom kollégáimmal együtt a kamara anyagi lehetőségeinek mérlegelése mellett a társadalmi felelősségvállalást, alapítványok támogatását, a nyugdíjas kollégák támogatását.
Szeretném megőrizni az elmúlt években megvalósított kiszámíthatóságot, a kollégák közötti együttműködés elősegítését, továbbá minél szélesebb körű kamarai szolgáltatás nyújtását.
Az elmúlt ciklusokban is igen jó kapcsolatot alakítottunk ki más, szomszédos területi kamarákkal.
Országosan több területi kamaránál került sor új elnökök megválasztására, így célom, hogy velük is jó kapcsolatot alakítsunk ki, kölcsönösen segítve egymás munkáját. zó etikai szabályok újragondolása mellett a szabályzatot sértő kollégák tevékenységével szembeni következetes fellépés a tagság védelme érdekében. Ezzel együtt persze szükséges végig gondolnunk, hogy a digitális jelen, az internet világa mennyire tette avulttá a jelenleg hatályos etikai szabályaink egy részét, különösen az ügyvédi reklámtevékenységre vonatkozó előírásokat.
Eltökéltnek kell lennünk a szükséges korrekciók megtételére Büszkének kell lennünk arra, amit az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvénnyel a kamarai érdekérvényesítés, az önigazgatás és függetlenség területén el tudott érni. A kamarai rendszer működésének eddigi tapasztalatait így már megismerhettük, de eltökéltnek kell lennünk ahhoz, hogy a szükségesnek látszó korrekciókat is vé - gig vigyük. Az ügyvédi függetlenség egyik letéteményese a független kamarai szervezet, amelynek létezéséhez, működéséhez megfelelő anyagi függetlenség is szükséges. A területi kamarák többsége jelenleg forráshiányban szenved, ezért nagyon fontos kihívás a következő ciklusban az, hogy a színvonalasan ellátható tevékenység többletfinanszírozását úgy sikerüljön megvalósítanunk, hogy érdemi hatáskörvesztést ne szenvedjenek el a területi kamarák.
A holnap kamaráját etikailag és anyagilag erős területi kamarákban látom, amelyek között fennállhat egyes területeken – például az oktatás, az ügyvédi tevékenység hatósági ellenőrzése, bizonyos adminisztrációs tevékenységek körében - akár intézményi társulás is, amihez a zavartalan munkát a Magyar Ügyvédi Kamara professzionális támogatása is biztosítja.