A jelenünket és a jövőnket biztosító kiegyensúlyozottságra törekedtem

Dr. Bánáti János a hazai ügyvédség immár az ő nevéhez kötött elmúlt harminchárom évről

A hazai ügyvédi hivatás történelmi mértékű átalakulásának volt aktív szereplője dr. Bánáti János budapesti ügyvéd, akit 1989-től a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkárának, majd 1992-ben a BÜK elnökének választottak. Kamarai közéleti pályafutásának betetőzése a 2006-tól – többszöri újraválasztással - betöltött Magyar Ügyvédi Kamara elnöki tisztsége. Vajon most, amikor átadja a MÜK elnöki stafétabotját rövidesen megválasztásra kerülő utódjának, miként összegzi azt a harminchárom évet, amely már most összeforrt az ő nevével is? Hiszen ez az immáron több mint három évtized kiemelkedő átalakulási korszaka volt a honi ügyvédi hivatásrendnek is, benne a rendszerváltoztatással, összetett társadalmi, politikai, gazdasági és jogi szakmai, szervezeti vonatkozásban egyaránt. A vele folytatott beszélgetésünkben egy különleges korszakról kapunk hiteles látleletet.

Miként jellemezné legfőbb vonalaiban a hazai ügyvédség helyzetét a rendszerváltoztatást követően?

– Az ügyvédi tevékenységet folytatók létszáma ezerkétszázról-ról közel húszezerrere változott és az ügyvédi munkaközösségi formát felváltotta a szabad formaválasztás. Az ügyvédi tevékenységben a gazdasági szervezetek képviselete meghatározó lett, ami mellett természetesen elsődleges fontosságú maradt az állampolgárok jogvédelmének biztosítása a jog minden területén. Végül, de nem utolsósorban e harminchárom év alatt alapvető változás állt be az ügyvédi munkát segítő eszközök terén: írógéptől, indigótól az informatika mind nagyobb térhódításáig.

Mennyiben jelentett gondot a rendszerváltozás után az, hogy a közélet alaposan átpolitizált volt? Hogyan hatottak a heveny napi pártpolitikai eseménysorozatok az ügyvédekre, ügyvédségre? –A pártpolitika iránt érdeklődő kollégák megtalálták helyüket a működő pártokban, a parlamentben, az önkormányzatoknál. A BÜK elnökségének munkáját politikai különbözőségek soha nem befolyásolták, a viták mindig szakmai érvek mentén folytak. A sokszínű politikai irányultság nem befolyásolta egymás megbecsülését, egymás érveinek meghallgatását, adott esetben elfogadását. Ezt az iránytűt a későbbiekben a MÜK elnökeként is igyekeztem követni, a visszajelzések és tapasztalatok szerint sikerrel.

Melyek voltak ennek a harminchárom évnek ön szerint a legmeghatározóbb állomásai az ügyvédség szemszögéből? – Mindenekelőtt – mint már utaltam rá – a létszámkérdést vetem föl. Az 1989–90 évi rendszerváltoztatáskor a magyar ügyvédek összlétszáma ezerkétszáz volt, az ügyvédi munkaközöségekkel párhuzamosan működtek a jogtanácsosi munkaközösségek körülbelül ezernyolcszáz fővel. Élesen különbözött a megbízások jellege, hiszen míg az ügyvédek a magánfelek jogvitáit képviselték, szerződéseit készítették és a védői munkát látták el, addig a jogtanácsosi munkaközösségek (jmk-k) tagjai a gazdaság jogi kiszolgálását végezték, kisebb részt a még létező állami vállalatoknál, nagyobb részt a bimbózó piacgazdaság szereplőinél (gmk-k, kft.-k). Nyilvánvaló volt többünk számára, hogy ez hosszú távon az ügyvédi tevékenység stagnálását, visszafejlődését eredményezheti, hiszen a jövőt a gazdaság kiszolgálása jelentette. Az egyik legjelentősebb eredményemnek tartom, hogy a jmk-k vezetésével folytatott tárgyalások során meg tudtuk őket győzni arról, hogy nagyobb létszámuk ellenére ők integrálódjanak az ügyvédi kamarai szervezetbe, és vegyék át szabályainkat. Ma már látjuk: a ’92-ben létrejött egyesülés megalapozta, hogy az ügyvédség ki tudja szolgálni a privatizáció folyamatát, majd a magángazdaságot, emellett el tudja látni az állampolgári képviseletet is. A korábbi ügyvédi munkaközösségi tagok rövid időn belül megismerték a vonatkozó joganyagot, és aktív részesei lehetettek a gaz- daság kiszolgálásának, míg a volt jmk-tagok megismerték és magukévá tették az ügyvédi hivatás történelmileg hitelesített alapértékeit. Mint egy háromezer fős, egységes ügyvédség kezdte meg tehát a rendszerváltozás után a kialakuló jogállam egyik legfontosabb feladatát, a joghoz jutás biztosítását.

Másodikként említem, hogy időben ezt követte pályám kiemelkedő fontosságú része, a kamarai épület sorsának rendezése.

Talán a mai, fiatal ügyvédgeneráció kedvéért érdemes lenne ennek egy-két részletét feleleveníteni… – A székház épülete a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjainak vagyoni hozzájárulásából épült 1896-ban. 1952-ben államosították, azonban az épület jelentős részében (díszterem, I. emelet) a BÜK maradhatott bérlőként, míg a földszinti helyiségek bérlője a Magyar Jogászegylet lett. A BÜK elnökeként kezdtem meg az ÁPV Rt. vezetésével a tárgyalásokat, amelybe enyhén szólva is bezavart, hogy egy törvény az ingatlan tulajdonát időközben az V. kerületi önkormányzatnak adta át. Itt újra nullpontról kezdtem a tárgyalásokat, amelynek egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor meghívást kaptam a testület ülésére, ahol meg tudtam győzni a tagjait arról, hogy történelmi jóvátétel lenne, ha a tulajdon visszakerülne a kamarához. Erre végül is ingyenes juttatásként került sor, amihez hozzájárult a Magyar Jogászegylet is, elfogadva, hogy a Magyar Ügyvédi Kamarával csereszerződést kössön. Így került 2006-ban a MÜK az ügyvédi hivatás függetlenségét és méltóságát jelképező épület földszintjére. A harmadik kiemelkedő állomás kamarai vezetői tevékenyégem idején a jelenleg is hatályos Ütv. megalkotásában való aktív közreműködésem volt.

Ezzel azonban egybekapcsolódott még egy fontos mozzanat, ami radikálisan érintette a MÜK életét: a jogtanácsosok kamarai integrálásának újra felvetődött elképzelése. Ebben önnek mi volt a szerepe? – Az Igazságügyi Minisztérium egyértelművé tette azt a törvényalkotói akaratot, hogy a bíróság előtt kötelező képviseletet ellátó jogtanácsosok nem maradhatnak szervezeti képviselet nélkül, ezért vagy megalakul saját, önálló kamarájuk, vagy az ügyvédi kamarába integrálódnak. Számomra és az előkészítésben

Ha egy szóban kellene összefoglalni, miként jellemezné kamarapolitikai filozófiáját?

– Egy szóban? Talán a kiegyensúlyozottság. Amikor első ízben, 1992-ben lettem a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, a ki- a kar döntő részét egyéni ügyvédek, az egyszemélyes irodák teszik ki, de jelentős súlyuk lett a sorra alakuló nagy irodáknak, közöttük az úgynevezett nemzetközi irodáknak. Valóban különleges feladat volt megteremteni az egyensúlyt, mint ahogy egyensúlyozottságra törekvés mindenekelőtt azt követelte meg, hogy az akkoriban felajzott politikai vitákat a köztestület falain kívül tartsam. Úgy érzem, ez alapjaiban évtizedekre jó mederbe terelte a kamarai tevékenységet. ugyanerre kellett törekedni adott esetben a döntően kirendelési ügyeket ellátó ügyvédek és a nagy gazdasági megbízásokkal rendelkezők között. részt vevők döntő hányadának nem volt kétséges, hogy az utóbbi a jó megoldás, nem szabad kockáztatni, hogy hasonló tevékenységet végző jogászok rivalizáló kamarája jöjjön létre. Az új Ütv. tehát létrehozta a kamarai jogtanácsos státuszát. Meggyőződésem, hogy évről évre mind eredményesebb lesz az integráció, és az ügyvédi kamarán belül képviselhető speciális helyzetük is.

Meg kell őrizni azt a jogosultságunkat, hogy a munkánkkal kapcsolatos bejelentések, panaszok kivizsgálását az állam a kamarai önkormányzatra bízta...

A sokféle változás közepette a kamara fegyelmi önvédelmi rendszere is új kihívások elé került. E téren mit jelentett a kiegyensúlyozottágra törekvés?

– A kiegyensúlyozottságra törekvés két irányú volt. Egyfelől el kellett hárítanunk a megalapozatlan panaszokat, meg kellett védeni a lelkiismeretesen, felkészülten dolgozó többséget. Másfelől nyilvánvaló, hogy nem lehetett cél, hogy minden panaszt eleve ellenségesen fogadjunk, az ügyvédség elleni támadásnak tartsunk, mert ennek a szemléletnek az eluralkodása, a panaszok „elsikálására” való törekvés azt eredményezhetné, hogy úgy járhatunk, mint lengyel barátaink. Mint közismert: tőlük erre való hivatkozással elvonták a fegyelmi jogkört, az ügyvédek elleni panaszt ügyészség vizsgálta, és bírói tanács döntött róla. Több évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a lengyel ügyvédség visszakapja az önkormányzatiság teljességét jelentő fegyelmi jogkört. Meggyőződésem, hogy senki nincs közöttünk, aki ezt a kitérőt kívánná.

Ne felejtsük, mással is szembe kellett akkor nézni: kiszélesedett az ügyvédi tevékenyég formaválasztás, ami a polarizálódás addig ismeretlen problémáit is magával hozta. E téren hogyan lehetett a kiegyensúlyozottságra törekedni, azt megteremteni?

–A kilencvenes évek második felétől világossá vált, hogy felgyorsul az ügyvédségen belüli polarizáció: számszerűen ugyan

Meg kell őrizni azt a jogosultságunkat, hogy a munkánkkal kapcsolatos bejelentések, panaszok kivizsgálását az állam a kamarai önkormányzatra bízta, annak keretein belül maradt a fegyelmi eljárás. Bírósági felülvizsgálati eljárást is csak az eljárás alá vont, illetve a kamara kezdeményezhet, a panaszos nem..

Milyen feszültségeket hozott az ügyvédség életében a vidék–főváros között megmutatkozó különbség? Lehetett e téren is kiegyensúlyozottságot teremteni?

– A vidék-főváros eltérő helyzetére visszavezethető eltérő helyzetértékelésnél a MÜK elnöki tisztségében a speciális helyzetből adódóan szintén a kiegyensúlyozottságra kellett törekednem. Szinte lehetetlen ugyanis összevetni a ma már közel nyolcezer fős BÜK és a száz-kétszáz fős kisebb megyei kamarák tevékenységét, érdekképviseleti, anyagi lehetőségeit.

Összességében azt mondhatom: a kiegyensúlyozottságra törekvés sikerének visszaigazolását láthattuk a 2022-ben immár 14. alakalommal megrendezett Magyar Ügyvédek Napján, amelyről túlzás nélkül jelenthetem ki, hogy a jogi közélet egyik legkiemelkedőbb eseményévé vált.

Miként gondol vissza a hazai hivatásrend számára olyannyira fontos Ütv. előkészítésének menetére a MÜK szempontjából? – A hazai ügyvédség szakmai szempontjait a legdöntőbb mértékben az elmúlt évtizedek ügyvédi törvényalkotásánál tudtuk érvényre juttatni. A legutolsó Ütv. kodifikációs munkálatainál a jogtanácsosi integráció mellett a másik fő kérdés a kamarai szervezet volt.

Mennyire sikerült a hazai ügyvédség szakmai szempontjait érvényesíteni a MÜK-nek a törvény-előkészítési véleménykérés-véleményalkotás terén?

– A jogalkotó általános centralizációs koncepciója alapján felvetette, hogy a területi kamarák megszüntetése mellett a Magyar Ügyvédi Kamara – helyi szervezetek létesítése mellett – töltse be az önkormányzatiság szerepét. Ezt személy szerint is a leghatározottabban elleneztem, és végül is a jogalkotó elállt a kezdeményezésétől, megelégedett a fegyelmi szervezet regionális átalakításával.

Előfordul, hogy előzetesen van érdemi párbeszéd egy-egy törvényalkotás, illetve törvénymódosítás előtt? Tud-e olyan példákat felhozni, amikor MÜK-álláspontokat fogadott-el az IM az eredetileg általa tervezettekkel szemben? – Fontos e ponton megemlíteni, hogy éppen a nagy kódexalkotások (Ptk., Pp., Btk., Be.) során létrehozott kodifikációs bizottságokban való részvétellel tudta az ügyvédség leginkább érvényesíteni szakmai szempontjait. A törvényalkotás során ezen túl erre esetenként is különböző mértékben volt csak lehetőség. A kodifikációs munkában részt vevő kollégák a legfontosabb kérdésekben időnként az elnökség véleményét is kikérték, illetve informális úton tájékozódtak a szakmai közvélekedésről. Arra értelemszerűen nincs lehetőség, hogy a kodifikációs munka során felvetődött szakmai kérdéseket népszavazásra bocsássuk és közel húszezer ügyvéd véleményét összegezzük. El kell fogadni, hogy a kamara képviseletében eljáró választott tisztségviselők itt is jogosultak megfogalmazni a MÜK álláspontját.

„A jog tisztelete nem éppen a fénykorát éli. Nincs tisztelet a jogalkotásban. Folyik a szituációs jogalkotás. Törvények száma rohamosan nő, minőségük pedig megsínylik ezt. A jog alávetett helyzetben van a politikával szemben, és ez hosszú távon sem jó” – mondta 2016-ban a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara közgyűlésén. Változott azóta valami? – Sajnálatos módon több példáját lehetne felhívni az általam szituációs jogalkotásnak nevezett folyamatnak, azaz amikor a gyakorlatban előforduló egy-egy eset azonnali törvénymódosítást indukál. Szakmai elfogultságom okán főleg a büntetőjog területén tudnék erre példákat felhozni.

Milyen szakmai kapcsolatok alakultak ki egyéb hazai szakmai szervezetekkel, mint például a Szakmai Kamarák Szövetsége és a MÜK együttműködési megállapodása, illetve a közjegyzőkkel, az igazságügyi szakértők kamarájával, a bírósági végrehajtók kamarájával?

– A Szakmai Kamarák Szövetségének pártoló tagja vagyunk. Azért nem tartottuk helyénvalónak a teljes körű tagságot, mert jelentős eltérés van a kamarák között. Ennek egyik legfontosabb része, hogy az ügyvédi pályán kötelező kamarai tagság van, ugyanakkor a szó minden ételmében véve teljes körű valódi önkormányzatiság és az államtól való teljes pénzügyi függetlenség. A kapcsolat azonban e keretek között is jó a többi kamarával, sokszor figyelnek az ügyvédi kamara eredményeire, így például legutóbb arra, hogy az ÁSZ végül is magáévá tette álláspontunkat, azt, hogy állami támogatást igénybe nem vevő kamaránál nincs helye ÁSZ-ellenőrzésnek.

Korábban, amikora rendszerváltoztatás hozta létszámnövekedésről beszélgettünk, szó volt erről a jelenségről. Mik voltak ennek főbb, akár máig ható következményei?

– Az ügyvédi kamarai létszám megtöbbszöröződése, ezen belül a szabad pályán mozgó ügyvédi létszám jelentős növekedése új helyzetet teremtett. Az őszinteség okán ki kell mondanom, hogy ez nyilván okozott és okoz piaci versenyt, aminek vannak árnyoldalai is, mint ahogy a szakmai színvonal is szélsőségesen széthúzódott.

Többször felbukkan a kósza gondolat: valamiképpen limitálni, korlátozni kellene az ügyvédi létszámot. Van ennek realitása? – Semmiképpen. A negatív jelenségek ellenére sem adható fel az az alapelv, hogy az ügyvédi létszám mesterségesen nem korlátozható, azaz a pályának ebből a szempontból is szabadnak kell maradnia. Milyen erkölcsi felhatalmazással állhatna ki egy ügyvéd adott esetben a szabadságjogok védelmében, ha a saját hivatása kapuinak bezárását követelné? „Köszönjük szépen, jól vagyunk, mostantól ne engedjük új tagok felvételét a kamarába…” Ezzel nemcsak a fiatal nemzedékek elől zárnánk el az egyetlen szabad jogi pályát, de ellehetetlenítenénk a pályakorrekciót is.

A kamarai közélet fontos mozzanata a rendszeresen, négyévente visszatérő kamarai tisztújítás a MÜK-ben és a területi kamarákban egyaránt. Az elmúlt harminc évre visszatekintve milyen tapasztalatokat summázna e rendszer nyomán?

– A kamarai választás a kamarai függetlenség rendkívül fontos intézménye. Szinte egyedülálló a köztestületek között, hogy nálunk nincs „főállású kamarai vezető”, minden tisztségviselő gyakorló ügyvéd, illetve kamarai jogtanácsos, és a függetlenség megjelenése az is, hogy a választásoknál fel sem merült külső befolyás, kizárólag a hivatást gyakorlók döntésén múlik, hogy ki kap bizalmat. Természetesen nem állítom, hogy választási szabályaink, rendszerünk minden részletében tökéletes, nyilván a következő ciklus feladata a részletszabályok korrigálása, de alapvetően véleményem szerint a szisztéma működik, és jelképezi a hivatás függetlenségét.

A MÜK-ön belüli döntéshozatalnak mi a rendszere: az elnökségi döntéseket megelőzi-e a tagság véleményének feltérképezése, felmérése az adott témakörben?

– A MÜK-ön belül a döntéshozatal alapja természetesen az Üttv. és az alapszabály. Miközben a törvény úgynevezett elnöki rendszerre épít, azaz a kamara elnökét széles körben jogosítja fel a kamara képviseletében döntésre, véleményalkotásra, kiemelkedő jelentősége van az elnökségeknek, valamint a MÜK Küldöttgyűlésének, amely jogosult az Üt. kereteit tartalommal megtölteni. Ennek legeklatánsabb példája, hogy az egzisztenciális következményekkel járó fegyelmi eljárás anyagi jogi hátterét az általunk alkotott szabályzat adja, azaz a fegyelmi vétségek meghatározása a hivatás belügye. A havonta ülésező MÜK-elnökség az egyedi igazgatási ügyek elbírálásán túl a hivatást érintő valamennyi fontos kérésben véleményt nyilvánít, illetve felhatalmazás esetén döntést hoz.

A képviseleti demokrácia szabályai szerint a húsz területi kamarai elnök és a rajtuk kívül választott tagok képesek közvetíteni a tagság véleményét, amely persze soha nem lehet egységes, ilyen illúziója senkinek nem lehet. Azt azonban meggyőződéssel vallom, hogy az elnökség az elmúlt évtizedekben szinte maradéktalanul képes volt a kar érdekét szolgáló többségi vélemény artikulálására. Ez úton is szeretném megköszönni e két döntéshozó szervezetünk- az elnökség és a küldöttgyűlés - folyamatos együttműködését és támogatását.

Egy ilyen nagy országos szervezetnél, amelynek immár majdnem húszezer tagja van, sokféle elégedetlen hang is meg tud szólalni. „Az önkormányzatiság nem olcsó mulatság. Hiszen fent kell tartani egy fegyelmi struktúrát is.” Vagy: „Semmit nem tesz a kamara az érdekérvényesítésért.” Ezekre éppen ön utalt 2022 szeptemberében, a MÜK országos ügyvédvezetői értekezletén. Önkritikusan nézve: talán a MÜK nem tudja jól elmagyarázni a fiatal generációknak, mi a lényege az ügyvédi hivatásrend önkormányzatiságának, érdekképviseleti és érdekvédelmi szerepének? Hogyan lehetne ezeket a tagság körében olykor felbukkanó kritikákat feloldani? – A már többször emlegetett államtól való függetlenség értelemszerűen azzal jár, hogy a kamarai szervezetet is magának a karnak, a kar tagjainak kell fenntartania. Az ugyanis illúzió, és káoszhoz vezetne, ha az ügyvédi hivatás gyakorlása nemcsak az államtól lenne független, de saját önkormányzatától is. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy az egyén elhatározásán múlna, hogy ügyvédnek nevezze ki magát, és soha senki ne kérhesse számon a tevekénységét a megbízás ellátása so-

– Az a személyes véleményem, hogy általánosságban nem szabad egy kamara elnöki megszólalást devalválni azzal, hogy a társadalomban szinte naponta felvetődő kérdésekre mindig reagáljunk. A jog ugyanis nyilvánvalóan lefedi egész életünket, tehát lenne alkalom gyakori megszólalásra. Ez azonban inflálódáshoz vezetne, és érdektelen lenne egy kamarai megszólalás. Ezzel szemben, ha erre csak alkalmanként akkor kerül sor, ami- rán. Meggyőződésem szerint tehát a kamarai tagdíjra mint szükséges rosszra ily módon kell tekintenünk, de persze el kell fogadni, hogy vannak olyan hangok –részben ismerethiányból, részben egyéni sértettségből vagy más okból –, amelyek felesleges tehernek tekintik a kamarát. Nyilvánvaló az is, hogy az internetes fórumok felnagyítják, torzítják az ezzel kapcsolatos hangokat, és adott esetben egy elenyésző hangos kisebbség véleménye jelenik meg, míg a helyzetet reálisan látók hallgatnak.

Ezúton is szeretném megköszönni két döntéshozó testületünk - az elnökség és a küldöttgyűlés – folyamatos együttműködését és támogatását.

Egyáltalán elégedett-e azzal az információáramlással, amely ebben a nagy taglétszámú szervezetben a tagság és választott döntéshozó szervei között, illetve a döntéshozó szervezeti egységeken belül – elnökség, bizottságok, küldöttgyűlés, illetve a küldöttgyűlés tagságán belül a döntés-előkészítésben – van? – Utalva az előzőkre, elfogadom azt a felvetést, hogy az információáramláson javítani kell, és akár a kamarai vezetőknek is aktívabb szerepet kell vállalniuk az interneten is, ami bevallom személyemtől egy kicsit távolállt

A MÜK érdekérvényesítő szerepe igen fontos feladata a köztestületnek. Emlékezetes mindmáig az IM ügyvédi titokra, illetve az ügyvédi esküre vonatkozó törvénymódosítási kísérletének esete, amit a MÜK sikerrel fúrt meg, nem kis részben az ön igen határozott, személyes tekintélyének latba vetésével is. Mi volt ennek a visszhangja az állami és törvényhozói körökben? Vélhetően nem nagyon örültek neki… kor alapkérdések vetődnek fel, annak már lehet súlya és következménye. Erre példa az ön által felidézett eset, amikor élesen kifogásoltam az ügyvédi eskü szövegének törvényi megváltoztatását, amelyet a jogalkotó nagyon gyorsan korrigált is, visszahelyezve az eskü szövegébe az ügyvédi titok megtartására való fogadalmat, és elvéve belőle az ügyvéd számára értelmezhetetlen fordulatot („A jogszabályokat megtartatom…”). Eredményes és fontos volt több mint egy évtizeddel ezelőtt megszólalnunk a bírók kényszernyugdíjaztatási elképzelése kapcsán, és ugyanúgy meg kellett szólalnom, amikor a „börtönbiznisz” elleni médiaháború az egész karra általánosító rossz fényt vetett.

Hogyan alakult az elmúlt évtizedekben a hazai ügyvédség képviseletében a MÜK és a nemzetközi szakmai szervezetek kapcsolata?

– Természetesen a MÜK tagja az európai uniós országok ügyvédi szervezetének (CCBE), azonban látnunk kell, hogy a jogrendszerek rendkívül széles spektruma miatt az ügyvédi tevékenység szabályainak történelmi hagyományai oly mértékben eltérők, hogy jogharmonizációra alapvetően a gazdaságjog területén van lehetőség, az egyéb jogágakban a nemzeti, történelmi hagyományok fennmaradása a jellemző.

Folyamatosan hangsúlyozta ez elmúlt években a fegyelmi ügyekben való eljárások jelentőségét, az ezekben való tisztánlátást. Hogyan foglalná össze az idevonatkozó tapasztalatokat?

– A kamarai függetlenség jelképe és egyben az önkormányzatiság egyik legfelelősségtel- jesebb területe a fegyelmi eljárások lebonyolítása. Újra hangsúlyoznom kell, hogy nyilvánvalóan elképzelhetetlen, hogy az ügyvédi hivatás legyen az egyetlen olyan szakma, ahol a jogsértéseket, a megbízó képviseletének negligálását semmiféle jogkövetkezmény nem követi. A kérdés tehát csak úgy vethető fel, hogy ki legyen ezeknek az elbírálója. Ha innen nézzük, akkor talán a kollégák döntő többsége egyetért abban, hogy a legjobb helyen a kamarán belül van a panaszok elbírálása. Sikerült azt is megóvnunk, hogy az elbírálásban kizárólag a kar tagjai vesznek részt, azaz a fegyelmi tanács minden tagja gyakorló ügyvéd. Fegyelmi gyakorlatunkat kiegyensúlyozottnak tartom, A fegyelmi döntésekben a súlyos esetekben is következetesség tapasztalható, ideértve – adott esetben – a kizárás alkalmazását is. A másik oldalról azonban természetesen a kisebb mulasztások, gondatlanságok soha nem járnak „fővesztéssel”. A fegyelmi gyakorlat törvényességét bizonyítja, hogy a megindított perek elenyésző részében kerül sor a fegyelmi döntés hatályon kívül helyezésére.

Milyen­felelősséget­fogalmazott­meg­-­havan­ilyen­dokumentum­vagy­valami­hasonló­írott­elképzelés­-­az­ügyvédi­hivatásrenda­jövő­generációk,­azaz­az­utánpótlás­vonatkozásában?­Milyen­konkrét­feladatokat­szab­meg­magának­a­MÜK­e­téren?

– Az ügyvédi hivatás egyik jellegzetessége, hogy hagyományosan a jövendő konkurenciánkat oktajuk, segítjük a gyakorlati ügyvédi munkára való felkészülésnél. A feladat megoszlik a kamara és a munkáltató ügyvéd között, mind a kettőre szükség van, és meggyőződésem szerint e kétfajta oktatás, képzés jól egészíti ki egymást. Nehéz kérdést vet fel az, hogy az ügyvédek a piaci igényeknek megfelelően mind inkább specializálódnak, ami számukra előnyös, azonban egy ügyvédjelöltnek már jelenthet problémát, ha a teljes három évét egy ilyen specializált irodában tölti. A büntetőjogi szakvizsgán gyakran hallom a vizsgázótól „Tisztelt elnök úr! Én olyan irodában voltam jelölt, ahol semmiféle büntetőügy nem volt, egyetlenegy tárgyaláson sem voltam a három év alatt.” Ezt a hiátust adminisztratív eszközökkel nem oldhatjuk meg, nem írhatjuk elő a jelöltnek, hogy a joggyakorlatot különböző szakterületeken jártas irodáknál töltse, de ösztönözhetjük az önkéntes alapon való együttműködést a különböző szakterületű irodák között a jelöltek gyakorlati képzése terén is.

Az ügyvédjelöltté válást kötelezően megelőzi az egyetemi tanulmány, ahol örömmel látjuk, hogy évről évre inkább elmozdulnak a gyakorlat felé, és kevésbé maradt a középpontban a lexikális tudás megkövetelése – bár nyilván néhány joghallgatónak erről más a véleménye.

A­MÜK­és­a­területi­kamarák­nagy­lépésttettek­az­elmúlt­évtizedekben­az­oktatás-továbbképzés­téren.­Mik­ennek­azeddigi­tapasztalatai?

– Az ügyvédi továbbképzés területén a MÜK széles körű jogosultságokkal és kötelezettségekkel bír. Egyik oldalról meghatározza az ügyvéd működésének feltételeként szabott továbbképzés mértékét és egyes kötelező részterületeit, másrészről gondoskodik olyan online képzésekről, amelyekkel a kar tagjai nemcsak a képzési kötelezettségüknek tehetnek eleget, de egyben a gyakorlatban is jól hasznosítható ismereteket szereznek. Ezen a területen kapja talán a kamara a legtöbb pozitív visszajelzést, ezért itt sem mulaszthatom el, hogy megköszönjem az Oktatási és Akkreditációs Bizottság munkáját és értelemszerűen az oktatási feladatokat vállaló kollégák áldozatos munkáját.

Folyamatos­fel-felbukkanó­kérdés­minden­kamarai­fórumon­a­tagdíjrendszer:­atagdíj­mértéke,­az­elosztás­rendje.­E­téren­mik­az­összegezhető­tapasztalatok?­

– A jelenlegi kamarai tagdíjrendszer abból indul ki, hogy a tagok jogai egyenlők, ebből következően a kötelezettség is egyenlő legyen, azaz mindenki azonos összeget fizet. Már többször felvetődött, és feltehetően a jövőben is felvetődik a javaslat, hogy ezt korrigálni kell, és a tagdíjnál egy mindenkit terhelő alapösszeg mellett a bevételará- nyosságra kellene áttérni. A törvény e körben is az önkormányzatiság elvét vallja, a MÜK mindenkori vezető szerveinek joga és kötelessége e kérdésben állást foglalni.

Hogyan látja: a mai ügyvédek egy, a társadalom életében unikális szerepet betöltő hivatásrend felkent szereplőinek tartják magukat annak összes morális, habituális, írott és íratlan követelményének betartásával, vagy csupán kenyérkereső foglalkozásnak tekintik munkájukat?

– Nyilvánvalóan nem tudok objektív lenni, amikor arról szólok, hogy a társadalom miként tekint ma az ügyvédekre, de a szubjektivitást is vállalva úgy látom, hogy általánosságban a hivatás társadalmi rangja, megbecsültsége megfelelő, azaz az állampolgárok helyesen ítélik meg a hivatás fontosságát, az

Érzékelhető-e a kamarai tagság körében az a politikai megosztottság, ami mélyen áthatja a magyar társadalom egészét?

– Kamarai tagságunk körében ugyanúgy fellelhető a politikai megosztottság, mint a magyar társadalomban, azt azonban örömmel és nem kis büszkeséggel jelenthetem ki, hogy mindez az önkormányzatiságra semmilyen hatással nincs.

Mit hozott magával a hivatásend életében az a versenyhelyzet, amely oly radikálisan megosztja a vidéken, illetve a nagyobb városokban, de leginkább a fővárosban élő és dolgozó ügyvédeket?

– A kamara valóban minden ügyvéd kamarája, az elnökségi vitákban kizárólag szakmai szempontok vetődnek fel, és ha van megosztottság néhány kérdésben, az min- ügyvédek szerepét a jogállamban, a joghoz jutás biztosításában. Persze a társadalomban itt is működik a negatív általánosítás, azaz egyetlen ügyvéd súlyos visszaélése az ügyfél bizalmával stigmaként vetül az egész karra. dig vagy szakmai alapon, vagy az objektív helyzetből adódóan van. Ez utóbbin azt értem, hogy objektíven mások a munkakörülmények egy egyszemélyes ügyvédi irodában vagy egy harminc-negyven fős, nagyobb irodában, mások az elvárások a specializálódás terén a kistelepüléseken vagy a fővárosban. Általánosságban nagyon különbözőek a piaci viszonyok, és így a lehetőségek is.

Hivatásrendünk kizárólag a mindenkori államtól független, saját önkormányzata által vezetve működhet, ez óriási felelősséget ró a kamarai vezetőkre.

Évenkénti alkalom immár: november végén van a Magyar Ügyvédek Napja. Ön kezdeményezte, gyakorlatilag saját elképzelései szerint áll össze a program: protokolláris rész, szakmai rész, kitüntetések, díjak. Mi inspirálta ennek létrehozását? Mik a tapasztalatai?

– Tizenöt évvel ezelőtt kerültem szembe azzal, amikor meghívottként részt vehettem a Bírák Napja és az Ügyészek Napja ünnepségén, hogy az igazságszolgáltatás harmadik ágának, az ügyvédségnek nincs ilyen eseménye. Az elnökség teljeskörűen támogatta kezdeményezésemet. Mára kiforrott forgatókönyvvel rendelkezünk: kiemelkedő fontossággal bír a szakmai előadás és így értelemszerűen a főelőadó személye, de legalább ilyen fontos a protokolláris rész, azaz, hogy ünnepségünket kiemelkedően nagy számban tisztelik meg a jogászi hivatásrendek, az Igazságügyi Minisztérium jelenlegi és korábbi vezetői, így jelenlétükben adhatjuk át azokat a kitüntetéseket, melyekkel a jók között is a legjobbakat kívánjuk jutalmazni.

„Ügyelnünk kell arra, hogy ne lehessen tőkésként ügyvédi irodát alapítani. Más országokban van erre példa. Nálunk: az ügyvédi hivatásrend dolga legyen. Ügyvédi díjak: szabad vagy kamarai kötelező? Közbülső nem lehet: minimáldíj ne legyen, felülről szabad legyen. Vagy szabad, vagy kötött? Nyilvánvaló: szabaddíjas kell maradjon. Fontos: az ügyvédség kollektív belátási képessége: megmaradva az etikai korlátok közötti árszabásnál” – mondta egy területi kamarai közgyűlésen elhangzott értékelésében. Hogy látja: mi várható a jövőben e tekintetben?

– Anyagi kérdéseket illetően: személyes véleményem szerint meg kell őrizni működésünknek azt az alapját, hogy ügyvédi iroda tagja kizárólag ügyvéd lehet, azaz ne lehessen gazdasági társaság formájában működni, ahol egy pénzügyi befektető szabhatná meg – nyilvánvalóan kizárólag a nyereségre törekvéstől vezérelve – az iroda működési elveit, ügyvállalását. Az ügyvédi díjszabás természetesen folyamatosan közelről érinti a kart, és az sem csodálható, hogy időnként irreális javaslatok vetődnek fel. Az ugyanis irrealitás (a hatályos versenyjog szabályainak hiányos ismeretére utal), hogy kötelező minimumdíjak legyenek, de egyébként a díjkikötés szabad megállapodás tárgya lehessen. Mindent összevetve össz-ügyvédi szempontból a szabaddíjas megállapodást sokkal inkább tartom megfelelőnek, mint ahogy az a munkaközösségi időkben volt, hogy IM-rendelet szabná meg kötelezően az óradíjat vagy ügykategóriákra lebontva a díjszámítás módját és összegét minden ügyre irányadóan.

Talán nem a valóságtól elrugaszkodott dolog mindezek után – ennyi tapasztalattal a tarsolyában – feltenni önnek az egyáltalán nem obligátnak szánt kérdést. Végül is hogyan látja: merre halad a világ, az ország, benne az ügyvédi hivatásrend, a MÜK – és általában a helyi kamarák – szekere a jövőben? Mik a kilátások?

– A jövőt illetően abból a szempontból mindenképpen derűlátó vagyok, hogy a jog szerepe fennmarad, sőt megerősödik, és a mind összetettebb világban, a mind összetettebb élethelyzetekben továbbra is nélkülözhetetlen lesz az a hivatás, amely segíti a gazdaság résztvevőit, az egyéneket a jog dzsungelében eligazodni, és ha kell, segíti a viták elsimítását vagy végső soron a bíróság előtti jogérvényesítést. Természetes azonban, hogy az informatika robbanásszerű fejlődése sokat fog változtatni a módszeren, és mind inkább a kreativitás lesz a legfontosabb érték, háttérbe szorítva a lexikális ismereteket, amelyek a számítógépről könnyen kinyerhetők. Személyes meggyőződésem az is, hogy e hivatás kizárólag a mindenkori államtól független, saját önkormányzata által vezetve működhet, ami természetesen óriási felelősséget ró az önkormányzat mindenkori vezetőire.

Végezetül mindenképpen szeretném elmondani: köszönettel tartozom a kar tagjainak, hogy több évtizeden keresztül kaptam bizalmat a választások során és csak remélni tudom, hogy valamelyest megfeleltem ennek az elvárásnak.

Az interjút készítette: Komlós Attila