Tóthárpád Ferenc: Szentjeim köz fogadlak, Valaki hí, Az nevet (versek

TÓTHÁRPÁD FERENC

Szentjeim közé fogadlak

Skarlát kendőket ráz a nyár. 1 Egy szombat esti fénysugár

Az arcodra vetődik, és Hamvas pírja megáld. Kevés,

Mi szép, ennyire szép lehet: Egy tünde szűz, a feszület,

S a szikrázó rózsaablak. Szentjeim közé fogadlak!

És, ha kiátkoznak, ’miért Gyilkolnék is kegyeidért,

S örök tűzre kárhoztatok –Skarlátfényed ott is ragyog.

Valaki hí engem, valaki hí. 2 Miért rejtőzik el mégis, hiszen Hallom, ahogy fülembe súg s üzen.

Valaki hí engem, valaki hí. Érzem így is – a messzeségen át –Finom bőrének édes illatát.

Valaki hí engem, valaki hí, Próbára tesz, kicsit játszik velem. Leszel-e majd igaz szerelmesem?

Valaki hí engem, valaki hí. S habár követem, mint nyarat az ősz: Nem vár a halhatatlan ismerős.

1 Faludy György egy sora a Déltől alkonyig c. versből. 2 Weöres Sándor és Sárközi György azonos c. versének kezdősora.

Kenyértörésre mégse kéne vinni… Ha fortyog is a büszke öntudat, mi végre? Már a gyertya csonkra égett, s te gyászolod elárvult sorsodat.

Menj, menekülj! Utolérhet a végzet! Menj, mielőtt leterít az önérzet,

vagy áldjad azt, hogy így hozta a sorsod, s az ordasok között jutott helyed. A megbocsátás akkor is nagy érdem, ha kárörvendnek csak az emberek.

Nem teheted le a lantot, amíg csak itt, ez a kerge világ igazítgat,

de elmerülhetsz ős-szövegszövetbe, s remélheted: ki lényegre talál, a hajlamot tudással édesítve, a szószedetből is dekonstruál.

Fordított járda