Népújság, 2022. 12 15.

Page 1

Ajándék a vers

Ajándék a vers

Két év után újult erővel kelt életre a muravidéki magyar ifjúsági szavalás. A múlt héten adventi, ünnepélyes hangulatban

lebonyolított hagyományos Muravidéki Magyar Szavalóversenyen több mint száz versenyző révén csendült fel a ma-

gyar vers, a magyar irodalom szebbnél szebb költeményei. A sok fiatal versenyző és a színvonalas előadások arra

engednek következtetni, hogy a muravidéki sza valásnak mindenképp van jövője. Bővebben az 5. oldalon.

Info Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
a szlovéniai magyarok hetilapja 7–14. oldal
Lendva 2022. december 15 ISSN 0352-6569 1,30 EUR 66. évfolyam 50. szám
6. oldal
Kučan Mateja, a MURABA projektmenedzsere: „A régi malmok vonalán túraúttal kötnénk össze a két térséget” „A régi malmok vonalán túraúttal kötnénk össze a két térséget”

Nyolcmilliárdan vagyunk

A február végén elindított orosz támadás Ukrajna ellen a legnagyobb hagyományos katonai konfliktus Európában a második világháború óta, illetve a legkomolyabb válság a Krím-félsziget 2014-es annektálása óta. És amíg a konfliktus kezdete nem volt igazán hatással még a környező országokra sem, a kiterjedt háborúnak már globális hatása van, és eddig nem látott energiaválság alakult ki – súlyosabb, mint a múlt század ’70-es éveiben, az arab–izraeli konfliktus idején, az ennek kapcsán az arab nyugatot érintő olajembargó miatt –, amely globális szinten, de különösen az „energiaszegény” Európában súlyos nehézségeket okoz. Az energia árának növekedése szinte mindent megdrágított, a pénzünk egyre kevesebbet ér, már-már jugoszláv szintet mutató infláció van kialakulóban, és a bérek növekedése – ha egyáltalán van – közel sem tudja követni az iramot.

Rövidre szabva egyre rosszabbul élünk, csökken az életszínvonalunk. Nem mellesleg az egész nyugati-orosz, vagy akár nyugati-keleti konfliktus a világ legszegényebb régióiban az élelmezésre is hatással van, félő, hogy az eddig is éhező milliók tömegei csak növekedni fognak és egyre többen megpróbálják megközelíteni a nekik Kánaánnak tűnő Európát. Békére van szükségünk. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Földön jelenleg már nyolcmilliárdan vagyunk, hogy egyre inkább túlfogyasztjuk a Föld készleteit, és a természet egyre inkább és egyre súlyosabban vissza is üt, még inkább békére van szükségünk. Nem is annyira az életszínvonalunk, inkább a létünk miatt!

Megalakult a Hodos Községi MNÖK

Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 7., tel: 02/ 5776 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,30 EUR, Előfizetési díj: egész évre 35,00 EUR, külföldre: 90,00 EUR, tengerentúlra: 110,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni.

A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

Roman Silvija marad az elnök

Roman Silvija marad az elnök

December 12-én megalakult a Hodos Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség (MNÖK) Tanácsa, az öttagú testület Roman Silviját választotta elnöknek, míg Könye Erikát alelnöknek.

Az ülést megnyitó eddigi elnök, Roman Silvija átadta a szót a választási bizottság elnökének, Bočkorec Dušannak, aki részletesen beszámolt a választásokról, kiemelte mind a községi, mind a magyar önkormányzati szinten igencsak magas, 70 százalék feletti választási részvételt. A Hodos Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsába zárt listán Ro man Silvija, Gaál Ottó, Ro man Gabriella,

Kö nye Erika és Ta masko Denis került. Ezután az elnöklő Roman Silvija a

közben megalakított mandátumvizsgáló bizottságot megkérte, vizsgálják meg a jelenlévők kiválasztási elismervényeit, majd egyhangú szavazással meg is alakult a Hodos Községi MNÖK Tanácsa, amely Roman Silviját választotta meg elnökének, Könye Erikát pedig alelnökének.

A tanács döntött a hodosi magyar önkormányzat képviselőiről a muravidéki magyar csúcsszervezetben, a képviseletet az elnök Roman Silvija, valamint Tamasko Denis tanácstag (és Hodos Község polgármestere) látja el a jövőben.

Hét muravidéki csapat vetélkedik

A 2022/2023-as tanévben is folytatódik az 5 határon át Kárpát-medencei honismereti vetélkedő, amelyen az idén hét muravidéki háromfős csapat is részt vesz. A vetélkedő, amely a 11 és 15 éves közötti korosztályt érinti, összesen öt fordulóból áll (2022. november 2-a és 2023. április 2-a között). A muravidéki csapatok: Aranycsikók (Čivre Adam, Imre Gergő, Horvat Matija), Perecek (Gerebic Alina, Vršić Luka, Orsos Regina) és Stuplik (Gönc Márk, Pavlič Erik, Pratnekar Ksa ver) az 1. Sz. Lendvai KÁI-ból Vöröš Koni mentorral, valamint Csillagutca (Kepe Tija, Kralj Kaja, Car Vito), Perecök (Grof Lana, Marko vič Beno, Car Tilen), MindegyMi (Magyar Kata, Timar Olivia, Ježovnik Rok)

és Tüskeszer (Varga Teo, Smodiš Taja, Kovač Ana) a Dobronaki KÁI-ból Car Urška és Toplak Alenka mentorokkal. Az első három forduló az online térben történik, ezt követően minden régióban regionális vetélkedőt szerveznek személyes részvétellel, a muravidéki koordinátor Štampah Miha tanár. A döntőben a régiónként legjobb három csapat méri össze tudását

Magyarországon. A vetélkedő jelenleg a második fordulónál tart, az első fordulóban a muravidéki csapatok jól teljesítettek – tudtuk meg Kepe Kocon Lilitől, az MNMI munkatársától. A vetélkedő minden fordulója sokrétű tudást igényel (kvíz, fesztiválszervezés, Kárpát-medencei értékek felismerése), az idei téma a vendéglátás és a turizmus.

2 NÉPÚJSÁG
december 15.
2022.
Iránytű
Igazgató: Roman Silvija
• Lendván • Dobronakon • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d.,
3.) • Lendván • Dobronakon • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban •
Rakičan dr. Vrbnjaka

Megalakult a Sal Községi MNÖK Tanácsa

Ismét Orban Dušan kapott bizalmat

Ismét Orban Dušan kapott bizalmat

A Sal Községi Magyar Nemzetiségi Önkormányzati Közösség Tanácsa pénteki alakuló ülésén az új mandátumra is Orban Dušannak szavazott bizalmat az elnöki posztra, az alelnök Kranjec Josip lett.

Nem volt teljes létszámú az új tanács első ülése, egy tag igazolta távollétét. Az ülés elején a választási bizottság elnöke, Ritonja Špilak Andreja adott tájékoztatót: a helyi nemzetiségi választáson több mint 80 százalékos volt a részvételi arány, és a hét képviselőjelöltből öten jutottak be a tanácsba. Az új testület a következő felállásban veti bele magát a 2022–2026-os

munkába: Orban Dušan, Šebők Renáta, Kalamar Franc, Kranjec Josip és Sebők Gregor. A háromtagú mandátumvizsgáló bizottság megerősítette a mandátumokat, majd sor került az elnökválasztásra. A képviselők közül Kranjec Josip szólalt fel. – Jó úton haladunk, és ezt az utat kell folytatnunk a jövőben is! – mondta, majd a korábbi elnököt, Orban Dušant javasolta a tanács élére. A tagok egyetértettek a felszólalóval, és a választáso-

kon is a legtöbb szavazatot kapott jelöltet bízták meg a tanács vezetésével. Orban Dušan megköszönte a bizalmat, majd hozzáfűzte, a legjobb tudása szerint fogja képviselni a helyi magyarság érdekekeit. Az ülés további részében a tagok alelnöknek Kranjec Josipot választották meg, majd arról is határoztak, hogy a muravidéki csúcsszervezetbe az eddigi gyakorlatnak megfelelően az elnököt és az alelnököt delegálják.

tanácsnak, jó együttműködést és eredményes munkát kívánva.

Továbbra is Vugrinec Zsuzsi a testület élén

Hétfő este a pártosfalvi magyar nemzetiségi önkormányzat irodahelyiségében megtartotta alakuló ülését a Marác Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség Tanácsa, melynek élére a korábbi elnököt, Vugrinec Zsuzsit választották újra, az alelnök Horvat Atila lett.

A nemzetiségi tanácsba kiírt választások eredményéről Rituper Ludvik, a Községi Választási Különbizottság elnöke számolt be. A község öt nemzetiségileg vegyesen lakott kétnyelvű településén a következő tagok kaptak mandátumi megbízást: Csekefáról Puhan Anton, Szentlászlóról Horvat Atila és Bogdan Attila, Kisfaluból Šušlek Bojan, Pártosfalváról Sabotin Ladislav és Rumič Biserka, Szerdahelyről pedig Vugrinec Alen. Marác Község Tanácsába külön státuszú magyar képvi -

selőként Vugrinec Zsuzsi és Šušlek Bojan került. Mivel Šušlek Bojan egy személyben két posztot nem tölthet be, ezért az ülésen nemzetiségi önkormányzati tagságáról lemondott, és külön státuszú tagként fogja képviselni a magyar önkormányzatot a községi tanácsban. Így Kisfalunak jelenleg nincs képviselője a testületben, ezért pótválasztást fognak kiírni a településen. A tanácstagok egyhangúlag elfogadták a mandátumok megerősítését.

Az új tanácstag, Bogdan Attila Vugrinec Zsuzsit javasolta elnöknek, kiemelve a korábbi elnök munkáját,

NÉPÚJSÁG 2022. december 15.

tapasztalatait, nemzetiségi politikai jártasságát. Az elnöki posztra más javaslat nem volt, s a tanács nyilvános szavazással, egyhangúlag újra megválasztotta a régi elnököt, Vugrinec Zsuzsit a következő négy évre is. A régi-új elnök megköszönte a bizalmat, és

az új kijelentette, hogy munkájával a helybeli magyar közösség érdekeit, javát fogja szolgálni minden szinten, továbbra is az identitás, a nyelv, a hagyományok és a magyar kultúra megőrzésére és erősítésére fog törekedni. Az alelnöki poszt betöltésére Sabotin

Továbbra is Vugrinec Zsuzsi a testület élén

Ladislav Horvat Atilát javasolta, a tanács ebben is egyhangú pozitív döntést hozott. A muravidéki csúcsszervezet tanácsába delegált harmadik tag az elnök és az alelnök mellett Puhan Anton javaslatára és a tanács egyhangú támogatásával Vugrinec Alen.

3
Nemzetiség
Az ülésen Fartek Iztok sali polgármester is jelen volt, aki gratulált Marác Község magyar közössége – Kisfaluban pótválasztások Orban Dušan, a Sal Községi MNÖK régi-új elnöke. Az új maráci magyar testület alakuló ülésén Vugrinec Zsuzsi elnök köszönti a tagokat. Kranjec Josip, a tanács alelnöke.

Muravidék

Hodos Község

Pótválasztások

két tanácstagi helyre

Pótválasztások két tanácstagi helyre

December 9-én megtartotta alakuló ülését Hodos Község Tanácsa, melyen megerősítették Tamaško Denis új polgármester és öt tanácstag mandátumát. A szavazópolgárok a február 5-i pótválasztásokon döntenek a héttagú tanács hiányzó tagjairól.

Hodos Község Tanácsának alakuló ülésén Orban Lajos volt polgármester köszöntötte a tanácstagokat, majd átadta a szót a községi választási bizottság alelnökének, Korpič Jožénak, aki ismertette a helyhatósági választások eredményeit. A november 20-i választásokon 259 szavazópolgár közül 191 élt állampolgári jogával, ami 73,75 százalékos választási részvételt

jelentett. Tamaško Denis 109 szavazattal, vagyis 58 százalékos arányba nyerte a választásokat az eddigi polgármesterrel, Orban Lajossal szemben, aki 79 szavazatot, illetve 42 százalékos támogatást kapott. Három szavazólap érvénytelen volt. A héttagú községi tanácsba öt jelölt indult – Bunderla Rudolf, Könye Erika, Roman Gabrijela, Grabar Drago és Magyar Severina –, akiknek mandátumát a mandátumvizsgáló bizottság megerősítette. Ezzel megalakult

Hodos Község Tanácsa. A tanács azonban nem teljes összetételű így, ezért további egy tagról és a külön státuszú magyar képviselőről a február 5-i pótválasztásokon döntenek a polgárok.

Orban Lajos leköszönő polgármester megköszönte a több éves, együttműködés alapján folyó munkát, az új tanácsnak és a polgármesternek gratulált és eredményes munkát kívánt. Eskütétele után Tamaško Denis új polgármester szintén gratulált a megválasztott

tanácstagoknak, és kifejezte reményét, hogy megfelelő együttműködésben tudnak dolgozni és konstruktívan folytatják az eddigi munkát. Kinevezték a három -

tagú mandátumvizsgáló, választási és kinevezésekkel foglalkozó bizottságot is, melyet Bunderla Rudolf elnök, Roman Gabrijela és Grabar Drago alkot.

Megalakultak a községi tanácsok

Megalakultak a községi tanácsok

December 7-én megtartották alakuló üléseiket Dobronak, Sal és Marác községek tanácsai. Mind a három nemzetiségileg vegyesen lakott községet az eddigi polgármesterek vezetik, a tanácsok összetételében sincs jelentős változás.

Dobronak Község Tanácsának alakuló ülését Lovrenčec Ciril rangidős tag vezette. A helyhatósági választások eredményeit Jež Vegi Klavdija községi választási bizottsági elnök ismertette: a négy választóegység eredményei alapján Zsitkócból Gjerkeš Monika, Dobronakról Göntér Mario, Glavač Simona, Göntér Aleksander, Gavrič Bojan és Solarič Ladislav, valamint Strehovciról Pucko Filip és Lovrenčec Ciril került a tanácsba. A község külön státuszú nemzetiségi választási bizottságának beszámolóját Kuzmič

Jernej elnök mutatta be. A kiválasztott külön státuszú tagok a következők: Varga Teodor a magyar nemzetiségű külön státuszú képviselő, Jure Jurinič a szlovén nemzet képviselője és Horvat Blanka a roma közösség képviselője. A tanácstagok és Kardinar Marjan polgármester mandátumát megerősítették.

A folytatásban sor került a mandátumvizsgáló, választási és kinevezésekkel foglalkozó bizottság kiválasztására. Ez most is a múltban már bevált rendszer – a településekről a választópolgárok aránya – szerint történt, így a bizottságba egy-egy tag Zsitkócból (Gjerkeš Mo -

nika) és Strehovciról (Lovrenčec Ciril), míg Dobronakról három tag (Gavrič Bo jan, Glavač Simona, Solarič Ladislav) került.

Sal Község Tanácsának összetétele nem változott, a 2022–2026 közötti mandátumidőszakban is Črnko Jožef, Gubič Albin, Kučan Bo jan, Lainščak Drago, Ma dža rič Karla, Svetec To maž és Orban Dušan (magyar nemzetiségű külön státuszú kép-

viselő) képviselik a választópolgárokat. A községet a következő négy évben is Fartek Iztok polgármester vezeti. A mandátumokat megerősítették. A mandátumvizsgáló, választási és kinevezésekkel foglalkozó bizottság tagja Lainščak Drago, Kučan Bojan és Madžarič Karla lett.

Marác Község Tanácsa első ülésén szintén zökkenőmentesen megerősítették a mandátumokat. A testület-

ben 15 tag tevékenykedik: Koca Sašo, Koltai Suzana, Trajber Jože, Gre go rec Tomaž, Bauman Martina, Gornjec Sebastjan, Horvat Mi hael, Škerlak Slav ko,

Hul Štefan, Baligač Andrej, Trplan Alojz, Kodila Štefan, Gorčan Stanislav, valamint két magyar nemzetiségű külön státuszú képviselő, Vugrinec Zsuzsi és Šušlek Bojan. A község polgármestere Glavač Alojz marad. A mandátumvizsgáló, választási és kinevezésekkel foglalkozó bizottság öt tagból – Koca Sašo, Gregorec Tomaž, Hul Štefan, Kodila Štefan és Vugrinec Zsuzsi – áll.

NÉPÚJSÁG 2022. december

4
15.
Dobronak, Sal, Marác Orban Lajos leköszönő polgármester gratulált és eredményes munkát kívánt Szlovénia legfiatalabb polgármesterének, Tamaško Denisnek. Dobronak Község Tanácsának alakuló ülése.

Muravidéki Magyar Szavalóverseny 2022

Van kikkel és kikért dolgozni

Van kikkel és kikért dolgozni

December 7-én és 8-án zajlott a hosszúfalui kultúrotthonban az idei muravidéki szavalóverseny döntője, melyen hagyományosan az általános iskolás versmondók mellett a középiskolások is megmérették magukat. A versenyen, amelyen a zsűri több mint 200 vers előadását hallhatta, ismét szép eredmények születtek.

A versenyzőket Soós Mihály, a szervező MNMI igazgatója köszöntötte, kiemelve: akik itt fellépnek, már mindannyian győzteseknek tekinthetők, hiszen az iskolákban megtartott elődöntőkből nyertesként jutottak a döntőbe. A korcsoportokban lebonyolított szavalóverseny kötelező

esetben a versmondó és a téma találkozott, illetve az előadók a koruknak megfelelő verset tanultak meg, magabiztos volt a fellépésük és zökkenőmentes az előadásuk. A versmondók tehát igen magas színvonalon tudtak megszólalni és szép eredményeket értek el. Tóth Zsóka, a zsűri elnöke elmondta: – Nagyon nagy öröm volt látni és hallgatni ezeket az előadásokat.

A versennyel a szervezők is nagyon elégedettek voltak. Soós Mihály, az MNMI igazgatója a verseny végén lapunknak elmondta: – Örülünk annak, hogy két év után ismét hagyományos módon meg lehetett szervezni a szavalóversenyt és hogy nem vesztett a fényéből. Ismét sokféle verset hallhattunk jól felkészült gyerekek előadásában, amely bizonyítja, hogy jó

A 2022/23-as tanév muravidéki szavalóversenyének díjazottjai:

1. osztály (14 versenyző):

1. Kovač Lucija, 1. Sz. Lendvai KÁI

2. Farkaš Tara, 1. Sz. Lendvai KÁI

3. Bogdan Horvat Jaka, 1. Sz. Lendvai KÁI; Bogár Lucas, 1. Sz. Lendvai KÁI

Különdíj: Végi Levente, 1. Sz. Lendvai KÁI; Kustán Maja, Göntérházi KÁI

2. osztály (17 versenyző):

1. Sági Bíborka, 1. Sz. Lendvai KÁI

2. Lebar Gor Tiana, 1. Sz. Lendvai KÁI

3. Kaszás Nastja, 1. Sz. Lendvai KÁI; Vida Teo, 1. Sz. Lendvai KÁI; Czigány Hella, Göntérházi KÁI Különdíj: Tot Dora Csilla, 1. Sz. Lendvai KÁI

3. osztály (11 versenyző):

1. Vogrinčič Zarja, Pártosfalvi KÁI

2. Sabo Sofija, Dobronaki KÁI; Kepe Magor Márton, 1. Sz. Lendvai KÁI

3. Göntér Mátyás, Dobronaki KÁI Különdíj: Bognár Bella, Dobronaki KÁI

4. osztály (12) versenyző: 1. Sági Abigél, 1. Sz. Lendvai KÁI

2. Toplak Dominik, Dobronaki KÁI

3. Bažika Ana, 1. Sz. Lendvai KÁI Különdíj: Belső Hanna, Göntérházi KÁI; Bažika Izabela, 1. Sz. Lendvai KÁI

5. osztály (15 versenyző):

1. Portéka László, Pártosfalvi KÁI

2. Bekő Gréta, 1. Sz. Lendvai KÁI 3. Horváth Enikő, Göntérházi KÁI; Gal Ajša, Göntérházi KÁI

6. osztály (9 versenyző):

1. Soós Zsombor, Pártosfalvi KÁI 2. Magyar Marcel, Dobronaki KÁI 3. Oberstar Lars, 1. Sz. Lendvai KÁI Különdíj: Horvat Martin, Dobronaki KÁI

7. osztály (7 versenyző):

1. Gal Alja, Göntérházi KÁI

2. Egri Csörsz, Pártosfalvi KÁI

3. Pavlič Erik, 1. Sz. Lendvai KÁI Különdíj: Horvat Matija, 1. Sz. Lendvai KÁI

8. osztály (11 versenyző):

1. Vörös Zoltán, Pártosfalvi KÁI

versét idén Petőfi Sándortól, Kányádi Sándortól, illetve muravidéki magyar költőktől lehetett kiválasztani.

A háromtagú zsűri, Tóth Zsóka előadóművész, a zsűri elnöke, Tompagábor Kornél, a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház igazgatója és Zágorec-Csuka Judit muravidéki költő a két nap alatt valamivel több mint 200 verselőadást hallhatott. A zsűritagok általános megállapítása volt, hogy a legtöbb

Mindenki, aki a pódiumra lépett, nagy bátorságot bizonyított, hiszen kilépni a nagyközönség elé, fejből elmondani egy kötött szöveget nem egyszerű dolog. A lelkes előadásokból látszott, hogy sokaknak tetszett, amit elmondtak, és úgy is adták elő, hogy a közönség is átérezhesse a vers által bennük kiváltott érzéseket, élményeket. Ennél nagyobb ajándék nincs is! – szólt Tóth Zsóka a versenyzőkhöz.

NÉPÚJSÁG 2022. december 15.

kezekben van a fiatalság, van kikkel és kikért dolgozni. Mindenki nagyon odatette magát, a versenyzők, a tanárok és nem utolsó sorban a munkatársaink is. Ezzel lett szebb és varázslatosabb az adventi időszak! – nyilatkozta. Minden versenyző emléklapban és egy kis meglepetésben részesült, a helyezést elérők és a különdíjasok könyvutalványt is kaptak, s a tavaszi magyarországi jutalomkiránduláson is részt vehetnek.

2. Kulcsár Jázmin, 1. Sz. Lendvai KÁI

3. Čondor Flora, Göntérházi KÁI Különdíj: Ježovnik Rok, Dobronaki KÁI; Aladič Aleksander, 1. Sz. Lendvai KÁI

9. osztály (4 versenyző):

1. Gašparič Tina, Göntérházi KÁI

2. Tátrai Kovács Kinga Ávila, 1. Sz. Lendvai KÁI

3. Krajačič Lara, 1. Sz. Lendvai KÁI; Lebar Lara, 1. Sz. Lendvai KÁI

Középiskola (3 versenyző):

1. Kovács Zsombor, Lendvai KKI

2. Ježovnik Eva, Lendvai KKI

3. Tóth Milán Máté, Lendvai KKI

5
Kultúra
A gyertyánosi tagiskola fiatal szavalói az eredményekre várva.

Muravidék

Kučan

Mateja, a Muraba domonkosfai irodájának vezetője

Folyamatban a muravidéki fejlesztések

Folyamatban a muravidéki fejlesztések

A MURABA Európai Területi Társulás 2017-ben alakult meg a Muravidék és a Rábavidék gazdasági, társadalmi együttműködésének előmozdítására. Székhelye Szentgotthárdon van, de nyár közepe óta Domonkosfán is megnyílt a kihelyezett irodája. Vezetőjével, Kučan Matejával a Muravidéket érintő programokról, a közös célokról, eredményekről beszélgettünk.

– A MURABA a kezdetekben főként Szentgotthárd térségére összpontosított. Amikor 2020-ban elkezdtem a társulásnál dolgozni, az igazgatóval arra is igyekeztünk nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy kiszélesítsük a tevékenységeinket a másik félre is, vagyis Szlovénia

és azok hatékony kihasználásában.

– Az iroda megnyitása óta milyen tapasztalatokat gyűjtöttek ezen a téren?

– A megnyitás óta számos megkeresésünk volt, voltak érdeklődők különböző pályázati lehetőségek iránt helyben, Goricskón és Muraszombat környékéről is. Sajnos ebben a rövid időszakban nem voltak új ki-

alatt, ami a térségre vonatkozik. Az egyik ilyen a malmok felújítását célozza meg, illetve turisztikai szempontból érdekes. A fennmaradt régi malmok vonalán szeretnénk ös zszekötni Goricskót Szentgotthárddal a malmokat érintő túrautak kijelölésével, ami Szentgotthárdtól Goricskón keresztül vezetne a veržeji Babičmalomig. A másik szintén

zárókonferencián már értékelték a résztvevő felek. Miről szólt ez a fejlesztés, és konkrétan mit hozhat a Motivage 2.?

– A Motivage projektnek öt partnere volt, és a Muraba volt a vezető partner. Szlovéniából a Lendvai Idősebb Polgárok Otthona, valamint a 2. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola vett részt benne. A projektben számos időseket segítő, aktiváló, mentálhigiénés program, előadás valósult meg, de a legfontosabb eleme Szentgotthárdon az időseket segítő jelzőrendszer megújítása volt, ami már 2006-tól működik, és 60 személy vesz részt a programban. Szlovéniában ilyen rendszer még nincs,

ezért bevezettük a lendvai idősotthonban is, ahol 45 úgynevezett gondosórát szereztek be, és jelenleg a telepítésük van folyamatban. (A gondosóra feladata, hogy az idős emberek egy egyszerű eszköz segítségével kapcsolatba léphessenek a segélyközponttal, ahol képzett szakemberek, ápolók próbálnak segíteni a felmerülő problémákban.) Úgy gondoljuk, hogy itt, Goricskón is ki lehetne alakítani egy ilyen jelzőrendszert, hiszen nem csak a városokban élnek egyedül idősek, hanem a falvakban is. A rendszer biztonságot nyújt a családnak és az idős hozzátartozónak is. Ez egy jelentős fejlesztés lenne a térségünkben.

A fogyatékkal élőket segítő község

határterületére. A járvány némileg lelassította a törekvéseinket, a pályázatok is leálltak, de a vészhelyzet enyhülésével úgy határoztunk, hogy megnyitjuk az itteni kihelyezett irodát a magyar–szlovén kapcsolatok további elmélyítése és a térség eredményesebb fejlesztése érdekében –mondta.

A goricskói iroda célja az, hogy ennek a térségnek a polgárai is, illetve a vállalkozások, az önkormányzatok, a civil szervezetek egyaránt kaphassanak segítséget a pályázati lehetőségek felkutatásában

írások, de ha aktuális pályázat nincs is, a megkeresések nagyon fontosak, mert az igényeket feljegyezzük, így a megjelenő pályázatokról azonnal tudjuk értesíteni az érintetteket. Jelenleg a „Közös Alapra” összpontosítunk, ami szintén a rábavidéki és muravidéki határtérségek fejlesztésére vonatkozik, illetve Sal Községgel és a nemzetiségi önkormányzattal dolgozunk különböző fejlesztéseken.

– Milyen, a Muravidéket érintő fejlesztések vannak folyamatban?

– Három Interregpályázat áll előkészítés

turisztikai projekt a kerékpárútvonal kialakítása Szentgotthárd és Lendva között. A harmadik jelentős fejlesztés pedig egy másik Interreg-projekt, a MOTIVAGE 2., aminek a terve már folyamatban van, és ebbe szeretnénk bevonni Sal Községet is.

– A „Motivage” projekt célja egy határon átnyúló idősbarát régió fejlesztése Lendva és Szentgotthárd térségének időskorúakkal foglalkozó szervezetei között. A fejlesztés december végén zárul, de az eredményeit a múlt pénteken Szentgotthárdon zajlott

A Szlovén Mozgáskorlátozottak Szövetsége december 9-én a Lendvai Városházán ünnepélyesen átadta Lendva Községnek a Fogyatékkal élőket segítő község tanúsítványt a 2022es évre. Mint ismeretes, Lendva Község a Fogyatékkal Élők Községközi Egyesületének kezdeményezésére 2019-ben csatlakozott az országos projekthez, melynek célja a sérült emberek életkörülményeinek és életszínvonalának javítása. A mozgáskorlátozot -

tak országos szervezete a község tevékenységében az utóbbi három évben felismerte az elkötelezettséget, hogy figyelembe veszi a fogyatékkal élők szükségleteit és erre a célra anyagi hátteret is biztosít. A certifikátumot idén három község érdemelte ki. Ezzel Szlovéniában mintegy negyven község tudhatja magáénak a fogyatékkal élőket segítő község címet, a Muravidéken Muraszombat és Lendva.

NÉPÚJSÁG 2022. december

6
15.
Kučan Mateja, a MURABA projektmenedzsere és pályázatírója hétfőn és szerdán dolgozik a domonkosfai irodában. Koncut Ivan polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester és Matkovič Srečko, a Szlovén Mozgáskorlátozottak Szövetségének alelnöke.
Kmj

A Lendvai Nemzetközi Művésztelep 50. évfordulója

Nyitottság és folyamatos útkeresés

Nyitottság és folyamatos útkeresés

A Lendvai Galéria-Múzeum december 9-én ünnepelte meg a Nemzetközi Művésztelep 50 éves évfordulóját. Az ünnepi esten bemutatták a művésztelep monográfiáját és megnyitották az idei jubileumi művésztelepen készült bronzszobrok kiállítását.

Baumgartner Dubravko, az intézmény igazgatója köszöntőjében a fél évszázados utat és annak

„kikövezőit” emelte ki, elsősorban Király Ferenc szobrászt, aki 1973-ban megalapozta a művésztelepet, az akkori közösség összetartását a művésztelep elindításában, valamint

Gerics Ferencet, a bronzöntő műhely megálmodóját és napjainkig szakmai vezetőjét.

„Elkötelezettséggel, finomsággal és a szó legtágabb értelmében vett tér- és

időérzékkel rajzolták meg az útját annak, ami ma már hagyományos megnyilvánulásnak számít térségünkben és a tágabb nemzetközi színtéren. Ezért mérhetetlenül hálásak vagyunk nekik” – fejezte ki tiszteletét. Az egybegyűlteket köszöntötte Gerics Ferenc is, érzelmes felszólalásában a jelen elkötelezett munkájára alapozva a művésztelep folytatásába, fejlődésébe vetett hitét emelte ki.

A Szlovén Kulturális Minisztérium nevében Sraka Marko miniszteri tanácsadó méltatta a művésztelepet, szerepét a szlovéniai és tágabb kultúrtérségben, valamint a Galéria-Múzeum tevékenységét általában, melyre nem a peremvidék meghatározás a jellemző. „A lendvai művésztelep a bronz kisplasztikára tudott váltani, ami által bekerült a szlovén képzőművészet fókuszába, rangos gyűjteményével a bronzba öntött kisplasztikák központja lett országos viszonylatban. Ez azt jelenti, hogy

Nem kell több, mint egy fényképezőgép

A Lendvai Fotó-Videó Klub már hagyományosan megrendezi éves áttekintő fotókiállítását, amelyen a klub tagjai a nagyközönségnek bemutatkoznak az év legjobb fotóival. Az idei tárlat megnyitóját múlt pénteken szervezték a lendvai Színház- és Hangversenyterem előcsarnokában, ahol Sobočan Ladislav, a klub elnöke mondott köszöntőbeszédet. A klub 2022-es tevékenységének, megvalósított kiállításainak, valamint együttműködéseinek rövid fölvázolása után áttért a fotózásra mint szenvedélyre. – A fotózásban nincsenek egyirányú utak. Nap mint nap új utak nyílnak meg

az ország keleti szélén lévő város nem peremvidék, hanem a művészet és a kultúra egyik középpontja az országban” – mondta.

A Lendvai Nemzetközi Művésztelep 1973-2022 című monográfiát szerzője, Pisnjak Atilla művészettörténész mutatta be. A művésztelepre a kezdetektől a nyitottság és a folyamatos útkeresés jellemző, és ennek köszönhetően változatos és fordulatokkal teli múlttal rendelkezik. A szerző a művésztelep történetét – mely két hosszabb időszakra bontható, 1973tól 2004-ig, majd 2005-től, a bronzöntő szimpózium indulásától mindmáig –kutatja fel egy homogén szövegben, archív hangulatfotókkal gazdagítva. A szöveg szlovén, magyar és angol nyelven olvasható. A kötet második részében 207 alkotó művésztelepen készült munkája látható. Az alkotások válogatása pedig megtekinthető élőben is a galériában, illetve a kisplasztikákat bemutató padlásgalériában.

előttünk azzal a céllal, hogy mindig tanulhassunk valami újat. A minket körülvevő világ színeit a fényképezőgép lencséjén keresztül figyeljük és érezzük. A kreativitásunk által, valamint az objektíven keresztül a látásunk még mélyebbre nyúlik, és eléri az élet legrejtettebb zugait is. Reméljük, ma este önök is átélik ezeket a felismeréseket, utazásokat, kutatásokat, amelyekről kiállított fényképeink tanúskodnak – mondta a klub elnöke.

A tárlat, amelyen 11 klubtag összesen 21 képet állított ki, előreláthatólag január közepéig lesz megtekinthető.

7 NÉPÚJSÁG
Kultúra
2022. december 15.
A Lendvai Fotó-Videó Klub éves áttekintő kiállítása idén is változatos témákban készült képeket vonultat fel.
FaBri
A művésztelep monográfiáját Pisnjak Atilla szerző mutatta be.

A véradás nemes tett

Véradók találkozója Hosszúfaluban

Véradók találkozója Hosszúfaluban

A Szlovén Vöröskereszt Lendvai Területi Egységének véradói pénteken a hosszúfalui faluotthonban tartottak kultúrműsorral és megvendégeléssel színesített találkozót, ahol a leghűségesebb véradók elismeréseket vehettek át.

A szép számban egybegyűlt véradókat Vajdič Rozália, a területi egység volt vezetője, Duh Silva, a Szlovén Vöröskereszt alelnöke, valamint dr. Kavaš Erika köszöntötte. Mindannyian kifejezték hálájukat a véradóknak, akik nemes cselekedetükkel biztosítják az egészségügy normális működését. A vér ugyanis nélkülözhetetlen a rászoruló betegek gyógyításában, az életmentésben. A tudomány mai állása szerint a vér

Véradási akció decemberben

A lendvai területi egység területén 2022. december 21-én és december 23-án is véradási akciót szerveznek.

semmi mással nem pótolható, mesterségesen nem előállítható. Vérátömlesztésre (transzfúzióra) elsősorban a nagy vérveszteséggel járó balesetek sérültjeinek ellátásakor, műtétek során van szükség, illetve számos súlyos betegség, mint a vérképzőszervi vagy rosszindulatú betegségek kezelése során a betegnek folyamatosan vérkészítményeket kell kapnia. A véradás során levett vérből előállított legrövidebb lejáratú vérkészítmény (trombocitakészítmény) csupán öt napig használható fel, ezért nagyon fontos a véradások folyamatossága.

A köszöntőbeszédekben szót ejtettek a problémákról is, az egyre csökkenő számú donorról, akik egy része a szomszédos Ausztriában térítés ellenében ad vért. A Vöröskereszt szerte a világban, így nálunk is észleli az említett tendenciát, az emberi szolidaritás egyre csökkenő trendjét, így már gondolkoznak az innovatív hozzáállásokon, amelyekkel minél több fiatalt tudnának a véradók soraiba toborozni.

Az elismeréseket dr. Požonec Robert, a területi egység alelnöke, valamint Gomzi Jablanovec Natalija, az egység titkára adta át a véradóknak. A 20 véradásig szóló elismeréseket Ši monka Jožef, Režonja Ši monka Ivanka, Virag Valentina, Palfi Erzsébet, Hor vat Renata, Tkalec Jasmina, Lisjak Deni, Raduha Franc, Magyar Alen, Magyar Matej, Činč Simon, Her ženjak Eric, Zlojutro

Dalibor, Žalig Marija, Žalig Jože és Špilak Petra vehette át. 21–40 véradásért Koša Ernest, Koštrica Terezija, Dogar Janez, Koren Bernarda, Gyurkač Franc, Prendel Branko, Kasabdji Ahmad, Szőke Željko, Pučko Janez, Magdič Franc, Čotar Budja Irena, Zver Martina, Čurin Damir, Antolin Miha, Žalig Janez, Horvat Dušan és Preradovič Stanko vehetett át elismeréseket. A 41–60 véradás kategóriájában Litrop

Dragan, Plej Srečko, Žižek Boris, Feher Janez, Kozlar Silvester, Horvat Šte fan, Lebar Franc, Kavaš Monika, Hren Marija, Dominko Rozina, Lutar Evgen, Žižek Štefan, Gyurica Jožef, Halas Verona, Ferenčar Venčeslav, Sabo Robert és Gönc Franc léphetett a színpad elé az elismerésért, míg 61–80 véradásért Feher Rudolf, Ferčak Vera, Sečkar Ivan, Zver Alojz, Zver Franc, Bo gar Franc, Žižek Bo -

ris és Žalik Avgust. A 81–100 véradási alkalomért Smej Ivan, Balažic Izidor, Virag Štefan, Raj Branko és Raduha Štefan vett át elismerést, míg 101–120 alkalomért Tratnjek Majda és Bohnec Bjela.

A 120 feletti véradási alkalomért Denša Štefan (129), valamint a rekorder ikertestvérek, Horvat Ferenc és Dezső vehettek át elismerést, akik 141 alkalommal adtak már vért.

8 NÉPÚJSÁG 2022. december 15.
Muravidék
A rekorder véradó ikerpár, Horvat Ferenc és Horvat Dezső veszi át az elismerést a 141-szeres véradásért. A kép előterében Duh Silva, dr. Kavaš Erika, Gomzi Jablanovec Natalija és dr. Požonec Robert.

A folklórcsoport újraindítását tervezik

A folklórcsoport újraindítását tervezik

A Muraszombati Szociális Foglalkoztató Központ Egységeiben két év kihagyás után újra nyílt napot tartottak. Lendván december 7-én fogadták a látogatókat, akiknek a védencek az asztalos- és a kreatív műhelyben, valamint a varrodában mutatták be mindennapi tevékenységüket, valamint az értékesítésre készülő minőségi termékeket.

– Két nehéz év után idén a foglalkoztató központban lehetőség nyílt optimistább tervek kidolgozására és a munka folytatására új lendülettel,

így eredményes évet tudhatunk magunk mögött – mondta Novak Lilijana, a központ vezetője a nyílt napon. Idén a tevékenységükbe három újdonságot vezettek be, éspedig a védencek kezdeményezésére számítástechnikai

Magyar János is tanúskodott

szakkört indítottak, ahol a világhaló biztonságos használatával ismerkedhetnek. Egy új alkalmazott érkezésével bevezették a természetes alapanyagokból készített adventi koszorúk értékesítését is. Másfél hónapja pedig az Ilirija vállalattal kötött szerződés alapján napi öt órában 8–12-en járnak dolgozni.

82 ezer eurót fizettek

választási kampány során, községi pénzekből finanszírozva a választási kampányukat úgy, hogy az SDS 30 százalékos tulajdonában lévő „Nova obzorja” kiadó által kiadott termékekben hirdettek. Lendva Község esetében a bizottság kérdései leginkább az említett kiadó által kiadott „Demokracija” lapban a világrekorder bográcsfőzésen szereplő polgármester fényképének megjelentetésére kifizetett 3 ezer eurós összeg kifizetésére vonatkoztak. Magyar János tagadta a törvénytelenséget, ahogy elmondta, Lendva Község összesen 59 ezer eurót használt fel különböző hirdetésekre, ebből csak 4 ezret kapott a „Nova obzorja” kiadó, míg a baloldali beállítottságú média ebből a „tortából” megközelítőleg 19 ezer eurót kapott. tt

NÉPÚJSÁG 2022. december 15.

Amint a vezető hangsúlyozta, elsődleges számukra, hogy a védenceknek megtalálják a nekik megfelelő foglalkozást, amivel elégedettek és örömmel érkeznek a központba, ez pedig hozzájárul az önbizalmuk és az önképük javításához. Ezt az elvet követik a termékeladások során is, amikor törekednek a használható és minőségi termékek készítésére, ami a dolgozók türelmes, precíz és alapos munkáját követeli meg. A munkafolyamatokat a nyílt nap keretében az asztalosés a kreatív műhelyben, valamint a varrodában mutatta be az egységbe bekapcsolódó 37, külön -

Novak Lilijana, a központ vezetője.

leges bánásmódot igénylő személy.

A foglalkoztató központban lassan visszaáll a járvány előtti helyzet annak ellenére, hogy az összes tevékenységüket még nem tudtak újraindí-

tani. Ilyen a folklórcsoport működése is, amelyet a közeljövőben ismét szeretnének elindítani. A feladatok mennyiségének növekedésével pedig a külső ügyfelek számára a varrodai szolgáltatás szünetel.

9
Info
Nyílt nap a lendvai Szociális Foglalkoztató Központban A nyílt napon a látogatók betekintést nyerhettek a központban folyó munkafolyamatokba. A múlt héten a Szlovén Országgyűlés törvénytelen pártfinanszírozások felgöngyölítésére létrehozott bizottsága előtt többek között tanúskodott Lendva Község polgármestere, Magyar János is. A bizottság szerint Szlovénia-szerte 40 községben körülbelül ki az országgyűlési

visszapillantó a mai napon...

December 15-én történt

1675 Meghalt Jan Vermeer holland festő.

1802 Kolozsváron megszületett Bolyai János matematikus.

1832 Megszületett Alexandre Gustave Eiffel francia mérnök, a párizsi Eiffel-torony tervezője.

1848 Megszületett Petőfi Zoltán magyar színész, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia.

1859 Megszületett Lazar Markovics Zamenhof lengyel szemorvos, filológus, az eszperantó nyelv megalkotója.

1890 Meggyilkolták Ülő Bika sziú törzsfőnököt, aki a dakota indiánok utolsó nagy felkelését vezette.

1928 Bécsben megszületett Friedens reich Hundert was ser osztrák építész, művész.

1949 Megszületett Don Johnson színész, rendező.

1966 Meghalt Walt Disney amerikai rajzfilmrajzoló, producer és filmrendező, Miki egér és Donald kacsa figurájának megalkotója.

1971 Megszületett Fésűs Nelly színpadi és filmszínésznő, a budapesti Moulin Rouge dívája.

1999 Leégett a Budapest Sportcsarnok.

Állandóan készenlétben

Az ünnepek előtti napokban látogattuk meg a Štefan Kovač határőrház katonáit, hogy megismerkedjünk életükkel s feladataikkal. Ilyenkor decemberben már minden csendes, a természet is nyugovóra tér, a szőlőskertek is kihaltak, nincs senki ma a domboldalakon, csak határőrök járnak a kitaposott ösvényen.

A határőrház körül csend van, szép rendezett gyümölcsöskerten kanyarog végig az utunk, míg az épülethez érünk. Dušan Dukič, a határőrház parancsnoka fogad bennünket. Még helyet sem foglalunk rendesen a szűk, kis irodában, már egy-egy kávé gőzölög előttünk az asztalon.

– Mi mindig szívesen látjuk a vendégekeinket. Szinte naponta felkeresnek bennünket itt a határsáv mellett élő emberek. Ha időnk engedi, mi is meglátogatjuk őket, s ha kell, még segítünk is nekik a mezei munkáknál – mondja a parancsnok.

– Az idén nagy munká-

történelmi tükör

1982. december 16-án, 50. szám

– Mi úgy élünk, mint egy nagy család – mondták határőreink.

ba vágtuk a fejszénket. Egy új határőrházat építettünk, a katonáinknak s magamnak sem volt még szabad szombatunk, még vasárnapunk sem. Mi végeztük a kőműves- és szerelési munkákat teljes mértékben. Ha minden jól megy, még az idei hadseregnapi ünnepekre átadjuk az új határőrházat.

Az elmúlt években nagyon sok kaszárnyában és határőrházban a „zöld terv” keretében egész sor új veteményest hoztak létre, s gyümölcsfát ültettek el a katonák. Az itteni határőrök hogyan járultak hozzá a takarékossághoz? – Nálunk ez már régi szokás, hogy az itt szolgálatot teljesítő katona megtanulja a kertész-

kedést, a gyümölcsészet és a szőlészet alapjait a rendes harci feladatok végzése mellett. A zöld terv keretében katonáink az elmúlt években mintegy 130 facsemetét ültettek el itt az őrház környékén… –mondja Dukič parancsnok.

Rémes gyilkosság nyomára jött a dobronaki csendőrség

A kintornás tragédiája avagy Már az iparosokat gyilkolják a cigányok.

Egy eset három változata. A Zalamegye, a Veszprémi ellenőr és a Balatonvidék is beszámoltak 1908 októberében a gyilkosságról, amely a Dobronakhoz közeli erdőben történt. A cikkekben az a közös, hogy valóban megtörtént a gyilkosság és Rózsás Vince volt az áldozat. Hogy a szerzőknek kik voltak a forrásai és melyik történet adja vissza a valós tényeket, azt döntse el mindenki saját maga.

A kintornás tragédiája. Rózsás Vince kintornás a falvakat járta rozzant hangszerével, amely krajcáronként megszerezte neki a mindennapi kenyeret. A mult hét egyik napján Alsólendváról Dobronak felé indult, de nem jutott el tovább a falu közelében levő erdőnél. Másnap az erdőben megtalálták rettenetesen megcsonkított holttestét. Nyaka el volt vágva,

a feje teljesen összezúzva. Mellette volt a verkli, amelyben rejtegette szegény kis vagyonkáját is. A rémes kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság cigányok kezére vall. A gyilkosok a kintornás pénzét nem találták meg, mert a hangszerből 10 K s néhány fillér került elő.

Gyilkosság. Rémes gyilkosság nyomára jött a napokban a dobronaki csendőrség. A dobronaki erdőben egy borzalmasan megcsonkított ember holttestére bukkantak a járókelők. Nyomban jelentették az esetet a csendőröknek, akik megállapították, hogy a meggyilkoltat Rózsás Vincének hívják s zalaegerszegi illetőségű kintornás. Alsólendváról indult el Dobronak irányában s már késő este volt, mire a falu közelében levő erdőbe ért. Itt minden valószínűség szerint cigányokkal találkozott, kik megtámadták, nyakát egy éles késsel elvágták, azután fejét összetörték. Igy akadtak reája. Mellette feküdt a kintornája, melynek egy titkos fiókjában,

harisnyába csavarva volt a pénze 20 kor. 75 fillér és az iratai. A pénzt nem találták meg a rablók, kiket most nyomoznak.

Már az iparosokat gyilkolják a cigányok. Kaposvárról jelentik: A dabranaki erdőben egy erősen megcsonkított férfi holttestére akadtak. A vizsgálat megállapította, hogy a meggyilkolt Rózsás Vince zalaegerszegi iparos, kit kóbor cigányok megöltek, azután kirabolták. A vizsgálat folyik.

NÉPÚJSÁG 2022.

10
15. Info
december
Kovács Alenka

Hogy a karácsonyfa sokáig pompázzon

Aki szeretne sokáig gyönyörködni a karácsonyi dekorációban, az jó eséllyel már december elején feldíszítette a lakást. Aztán szenteste egy konkrét jelkép, a karácsonyfa kerül a középpontba, aminek az élettartamát ugyancsak meghosszabbíthatjuk néhány praktikával.

Az alternatív megoldások

Természetesen a legtartósabb megoldásokat minden esetben azok a karácsonyfák biztosítják,

praktika

amik nem élő, vágott fenyőre alapoznak. Manapság a legismertebb ezek közül a műfenyő, amikből mostanság már igencsak élethű változatokat lehet beszerezni.

Ezen felül az utóbbi

még mindig a vágott fenyő mellett voksol, főként utánozhatatlan illata miatt. A fenyőillat megérzése során az emberek igen jelentős része egyből a karácsonyra asszociál, éppen ezért a többség nem is szeretné nélkülözni ezt a lakásából. Amennyiben vágott fenyőt választanánk, tartósság szempontjából a legjobb a jegenye- avagy nordmannfenyő. Bár az ára borsos, a legtartósabb változat, amit beszerezhe-

Hogyan tároljuk?

Nem túl szerencsés idejekorán megvenni a karácsonyfát, főleg nem akkor, ha a tárolás nem megoldott. Értelemszerűen a szabadban, a hidegben még a vágott fenyő is tovább bírja, mint egy aránylag meleg és száraz helyiségben. Célszerűbb a faállítás előtt néhány nappal megvenni a karácsonyfát, így helyben, az ágak megszorításával ellenőrizni tudjuk, hogy hullanak-e már a tűlevelek, avagy nem. Otthon mindenképpen ajánlott olyan tartót választani, amibe vizet lehet rakni, ezzel is lehet növelni a fa élettartamát.

Az elhelyezést illetően pedig azt vegyük figyelembe, hogy a fenyő minél messzebb álljon a fűtőtesttől, hiszen alapvetően sokkal előnyösebb számára a hűvösebb, párásabb levegő. Természetesen télen ezt a lakásban nem lehet megteremteni, de a karácsonyfát a hőforrástól távol lehet tartani.

Kiültethető karácsonyfa

időszakban hasonló népszerűségnek örvendenek a legkreatívabb kivitelezési lehetőségek, amik csupán a jelkép formáját ölelik fel, anyagban teljesen eltérnek tőle. Ha ezt a megoldást követnénk, akkor sok inspirációt találhatunk az interneten.

Jól válasszunk fát!

A sok-sok alternatív lehetőség ellenére a többség

tünk, és nagy előnye, hogy a levelei alig-alig hullanak. A tartósság listáján a következő az ezüstfenyő, illetve a szúrós lucfenyő, majd a legnépszerűbb közönséges lucfenyő és a feketefenyő következik a sorban.

Ha a tartósságot és az árat helyezzük az előtérbe, érdemes kisebb, de drágább fát venni, mint méretest, de csupán néhány napig pompázót.

NÉPÚJSÁG 2022. december 15.

A vágott fenyőn túl sokkal inkább környezettudatos megoldást jelent a kiültethető karácsonyfa. Bár azt tudni kell, hogy a beszerezhető karácsonyfákat kifejezetten erre a célra termesztik, majd a helyükre újat ültetnek. Szerencsére egyre több környezetbarát megoldás létezik. A fenyőket beszerezhetjük például földlabdával, teljes gyökérzettel,

így miután ellátták szerepüket, kiültethetjük őket a szabadba. Ha ezt a lehetőséget választjuk, fontos, hogy a cserepes fenyőt fokozatosan szoktassuk a hőmérsékletváltozáshoz, csak szenteste vigyük be a lakásba, ugyancsak aránylag hűvös helyre.

Vásárlás előtt ellen -

őrizzük az egészségét: ha túl száraz, az ágai nem rugalmasak, a földlabdája elfagyott, akkor jó eséllyel a kiültetés után már nem fog életre kelni. A lakásban néhány napig tartott

fát mindenképpen tartsuk nedvesen és ügyeljünk rá, hogy ne sérüljön a gyökérzete.

11
Info

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvényében – német sorozat, 11:00 Tudom! – kvíz, 11:55 A hét, 13:00 Hírek, 13:25 Az Alpok – osztrák dok. film, 14:30 Lelki villanás, 15:00 Hidak: Kanapé, 15:30 Gyermek- és ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:20 Szlovén magazin, 17:50 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Az élet dicsérete – angol sorozat, 20:55 A Szovjetunió évszázada – angol dok. sorozat, 22:00 Visszhangok, 22:45 Emlékek.

Szlovén Tévé II.

9:15 Zenés műsor, 10:30 Jó reggelt!, ism., 13:15 A séf otthon, 13:50 Opus, 14:40 Autós műsor, 15:10 Joker, kvíz!, 16:10 Mi történik? – szatíra, 16:50 Ki írta a Szentírást? – francia–kanadai dok. film, 17:50 Virtuózok, 19:55 Panoráma, 20:15 A kód, 20:35 Mágnes, 20:50 A legsötétebb óra – angol–am. film, 22:55 Roma nemzetiségi műsor, 23:20 A hamis szerzetes és az ellopott kés – japán film, 0:45 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 Nevess csak! –kanadai sorozat, 12:00 A dadus – am. sorozat, 12:25 Fókusz, 13:00 Everwood – am. sorozat, 14:10 A mentalista – am. sorozat, 15:25 A sors játéka – török sorozat, 16:40 Az örökség ára – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök VIP, 22:35 Híradó, 23:05 Házon kívül, 23:40 CSI: New York-i helyszínelők – am. sorozat, 2:00 A konyhafőnök VIP.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 14:35 Válaszutak – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 Összetört szívek – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Farm VIP, 21:20 Szerencsekerék, 23:00 A csodadoktor – török sorozat, 0:10 Orville – am. sorozat.

Duna Tévé

6:00–10:55 Virradóra, 12:00 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:00 A világ egy terített asztal, 13:30 Almárium, 14:25 Ízőrzők, 14:55 Almárium, 15:20 Önök kérték!, 15:45 Ridikül, 16:40 Almárium, 16:55 Don Matteo – olasz sorozat, 18:00 Híradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:50 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:35 Mindennapi, 19:45 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:40 Szerencsepercek, 20:50 Jelizaveta – orosz sorozat, 21:45 Elveszett idők: történelmi apokrif – olasz–német sorozat, 22:15 Briliáns barátnőm –olasz–am. sorozat, 23:03 Kenó, 23:10 Rejtélyes XX. század, 23:35 Hogy volt?!, 0:35 A nagyok, 1:05 A maffia parancsára – olasz film.

Duna World 5:55–11:00 Délelőtti műsor, 11:35 Az ember melegségre vágyik – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:25 Család 22, 14:50 Nóvum, 15:20 Itthon vagy!, 15:40 Család-barát, 16:45 Magyar világ, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 19:50 Mókatár, 20:00 Kállai István 80 – portréfilm, 21:00 Híradó, 21:35 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Klasszikusok délidőben, 23:35 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.

Kedd

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (ism.) 10:35 Mester-Ember (ism.) 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története 12:00 Déli krónika 14:15

Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Horizont (ism.) 21:30 Zene hajnalig

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvényében – német sorozat, 11:15 Tudom! – kvíz, 12:10 Free spirits, 13:00 Hírek, 13:25 Az élet dicsérete – angol sorozat, 14:20 Nyolcadik nap, 14:50 Rokonok, 15:15 Hidak, 15:50 Kis szürke sejtek, 17:00 Hírek, 17:20 Városi séták: Idrija – dok. film, 17:50 A borz – dok. sorozat, 17:55 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:05 A kosok – ausztrál film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Ami szent és a világ, 23:40 Városi séták: Idrija – dok. film.

Szlovén Tévé II. 8:15 Zenés műsor, 9:30 Hidak: Kanapé, 10:15 Jó reggelt!, is., 12:45 Szlovén magazin, 13:30 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 14:10 A séf otthon, 14:30 Ambiensek, 15:15 Vasárnap délután, ism., 16:50 130 gyerek – Costa Rica-i dok. film, 17:50 Virtuózok, 19:55 Panoráma, 20:15 Egészség, 20:35 Mágnes, 20:50 Lottó, 21:00 A szív ritmusára, 22:05 Karácsony a szomszédokkal – francia film, 23:55 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 Nevess csak!, 12:00 A dadus – am. sorozat, 12:25 Fókusz, 13:00 Everwood – am. sorozat, 14:10 A mentalista – am. sorozat, 15:25 A sors játéka – török sorozat, 16:40 Az örökség ára – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök VIP, 22:40 Híradó, 23:15 Praxis – Az egészség és az igazság nyomában Erős Antóniával, 23:50 CSI: New York-i helyszínelők – am. sorozat.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Rex felügyelő –osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 Válaszutak – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 Összetört szívek – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Farm VIP – reality, 21:20 Szerencsekerék, 23:00 A csodadoktor – török sorozat, 0:10 Orville – am. sorozat.

Duna Tévé

6:00–10:55 Virradóra, 12:00 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:00 A világ egy terített asztal, 13:30 Almárium, 14:25 Ízőrzők, 14:55 Almárium, 15:19 Önök kérték!, 15:45 Ridikül, 16:40 Almárium, 16:55 Don Matteo – olasz sorozat, 18:00 Híradó, 18:50 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:35 Mindennapi, 19:45 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:40 Szerencsepercek, 20:45 Skandináv lottó, 20:55 Értelem és érzelem – angol sorozat, 21:55 Agapé, 22:47 Kenó, 23:00 Izlandi amazon – izlandi film, 0:40 Magyar nők.

Duna World

5:55–11:15 Délelőtti műsor, 11:25 A windsori víg nők – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:25 Magyar gazda, 14:50 Etnokultúra, 15:20 Itthon vagy!, 15:45 Család-barát, 16:50 Hazajáró, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Az ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 19:40 Mókatár, 20:00 Hogy volt?!, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:35 Ridikül, 22:30 Szirmok, virágok, koszorúk – magyar film, 0:10 Hagyaték, 0:35 Vers mindenkinek.

Szerda

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története (ism.) 21:30 Zene hajnalig

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvényében – német sorozat, 11:00 Tudom! – kvíz, 11:55 Aréna, 13:00 Hírek, 13:25 Bécsi karácsonyi sütés: édes hagyomány régen és most – osztrák dok. film, 14:35 Szlovén pillanatképek, 15:05 Hidak: Határtalan, 15:35 Gyermek- és ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:20 Harapjunk a tudományba, 17:50 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:00 Zöld bolygó: A sivatag – angol dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Nyolcadik nap, 23:10 Észak királynő – koprodukciós sorozat.

Szlovén Tévé II. 9:30 Zenés műsor, 10:45 Jó reggelt!, ism., 13:30 A séf otthon, 14:00 Ami szent és a világ, 15:10 Városi séták: Idrija – dok. film, 15:50 Péntek este, 17:40 Madonna di Campiglio: Műlesiklás, vk, férfiak, 19:00 A Vatikán ismeretlen története – francia–vatikáni dok. film, 19:55 Panoráma, 20:10 Tudomány és technológia, 20:30 Mágnes, 20:40 Madonna di Campiglio: Műlesiklás, vk, férfiak, 21:45 Autós műsor, 22:20 Ambiensek, 22:50 Szlovén jazz, 23:50 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 Nevess csak!, 12:00 A dadus – am. sorozat, 12:25 Fókusz, 13:00 Everwood – am. sorozat, 14:10 A mentalista – am. sorozat, 15:25 A sors játéka – török sorozat, 16:40 Az örökség ára – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök VIP, 22:40 Híradó, 23:15 Másnap(os) karácsony – am. film, 1:25 Az év hotelje.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 Válaszutak – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 Összetört szívek – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Farm VIP – reality, 21:20 Szerencsekerék, 22:50 Tények gazdasági különkiadás, 22:55 Propaganda, 23:30 A csodadoktor – török sorozat, 0:40 Orville – am. sorozat.

Duna Tévé

6:00–10:55 Virradóra, 12:00 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:00 A világ egy terített asztal, 13:30 Almárium, 14:25 Ízőrzők, 14:55 Almárium, 15:23 Önök kérték!, 15:45 Ridikül, 16:40 Almárium, 16:58 Don Matteo – olasz sorozat, 18:00 Híradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:50 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:40 Mindennapi, 19:45 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:50 Bagi–Nacsa Orfeuma, 21:50 Éjfélkor Párizsban – spanyol–am. film, 23:22 Kenó, 23:30 Öt kontinens, 0:00 Kincseim – francia film, 1:30 Hazajáró.

Duna World 5:55–11:15 Délelőtti műsor, 11:30 Talpig úrias zszony – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Szlovén pillanatképek, 13:50 Kvartett, 14:25 Kék bolygó, 14:50 Noé barátai, 15:20 Itthon vagy!, 15:50 Családbarát, 16:55 Szerelmes földrajz, 17:25 Ízőrzők, 18:00 Erdélyi kastély – magyar film, 19:15 Álmok álmodói, 19:25 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Ivánemlékkoncert, 21:00 Híradó, 21:04 A nagyok, 21:35 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Rémálmok nyomában – magyar portréfilm, 23:55 Hazajáró, 0:25 Vers mindenkinek.

Csütörtök

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Alsólendvai tabló (ism.) 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Viszszapillantó 17:15 Gyereksarok 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig

műsorajánló

December 15-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Súlypont: stúdióbeszélgetés a jótékonykodásról és a segítségnyújtásról (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

December 16-án, pénteken 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

December 20-án, kedden 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Kanapé: ifjúsági műsor, benne Divatsarok, szakmabörze, Nomark zenei producer, programajánló és karácsonyi klipek (ismétlés: kedden 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

December 21-én, szerdán 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Hidak: benne gazdasági rovat (ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

December 22-én, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján Határtalan: az erdélyi, a felvidéki, a keszthelyi, a szombathelyi, az újvidéki, a horvátországi és a lendvai tévéstúdió, valamint a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál közös műsora (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13
NÉPÚJSÁG 2022. december 15.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Info
december 22. csütörtök december 20.
december
szerda 13:00
18:30
13:25
kedd
21.
Everwood
Az ég tartja a Földet
Bécsi karácsonyi sütés 21:50 Éjfélkor Párizsban 0:10 Orville 20:50 A legsötétebb óra

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete

Újságíró

RTV Ljubljana, Kolodvorska ulica 2., Ljubljana (1 munkahely, határozatlan idő, a magyar nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2022. december 16.)

Benzinkúti takarító

Jasna Popovič s.p., Kotnikova ulica 5., Ljubljana (2 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2022. december 20.)

Értékesítési ügyintéző

Paradajz d.o.o., Renkovci 57/c., Turnišče (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, angol nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2023. január 12.)

Projektvezető

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2023. január 27.)

Igazgató-asszisztens

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2022. december 28.)

Minőségügyi vezető

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2023. január 27.)

Technológus

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. január 27.)

CNC plazmavágó-kezelő

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. január 27.)

Pénzügyes

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2022. december 28.)

CNC függőlegesgép-kezelő

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. január 27.)

Hegesztőrobot-programozó és -kezelő

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. január 27.)

Hegesztési ellenőr

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. január 27.)

Hegesztési vezérlés-koordinátor

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2023. január 27.)

Hegesztő – MAG

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. január 27.)

Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

figyelmükbe

•December 15-én, csütörtökön, 18.00 órakor, •a Lendvai Könyvtár olvasótermében •Paušič Olga: Srí Lanka – Buddha könnye az óceán közepén című útibeszámolója

•December 16-án, pénteken, 19.00 órakor, •a lendvai Színház- és Hangversenyteremben •Mojca Fatur (SITI teater) monokomédiája Nikoli ni prepozno (Sohasem késő) címmel

•December 17-én, szombaton, 18.00 órakor, •a lendvai Színház- és Hangversenyteremben

•A Vita kamarakórus karácsonyi-újévi koncertje

•December 18-án, vasárnap, 11.00 órától, •a lendvai Színház- és Hangversenyterem szabadtéri színpada melletti rendezvénytéren •Karácsonyi bazár piaccal

•December 18-án, vasárnap, 14.00 órakor, •a lendvai Színház- és Hangversenyterem szabadtéri színpada melletti rendezvénytéren •Kultúrműsor télapóvárással

•December 19-én, hétfőn, 17.00 órakor, •Lendvai Zsinagóga •Pál Feri atya: Belső béke viharos időkben –Mit tehetek a külső-belső nehézségeimmel? című előadása

•December 19-én, hétfőn, 18.00 órakor, •a hodosi kultúrotthonban •Pisnjak Atilla: Muravidék építészete a dualizmus korában című tanulmánykötetének bemutatója

Kelepelő

•December 21-én, szerdán, 18.00 órakor, •a szentlászlói kultúrotthonban

•Lado Klar: Muraszombattól a Himalájáig című útibeszámolója

•December 22-én, csütörtökön, 18.00 órakor, •a lendvai Színház- és Hangversenyteremben •A Lendvai Zeneiskola karácsonyi hangversenye

Korlátozott a beteglátogatás

Az influenza, a légúti RSVvírus terjedésével és a covid-betegek számának növekedésével a muraszombati kórházban kedden korlátozták a beteglátogatást. A betegeket naponta egy egészséges személy legfeljebb 10 percre látogathatja meg az összes járványügyi ajánlás figyelembevételével és szájmaszkkal. hs

MEGHÍVÓ

A domonkosfai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület sok szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit a

VIII. KIS-KERKA MENTI ZENÉS TALÁLKOZÓRA

2022. december 18-án, vasárnap 14 órára a domonkosfai faluotthonba.

A műsorban fellépnek: a domonkosfai ovisok és iskolások, az Őriszentpéteri Baráti Kar népdalköre, a Muraszombati Baráti Kör népdalköre és a domonkosfai népdalkör.

A szervezők

Meghívó

A felsőlakosi Arany János Művelődési Egyesület hímzőszakköre szeretettel meghívja Önt, kedves családját, barátait a Régi

konyhák falvédői és mai utódai

című kiállítás megnyitójára 2022. december 18-án, vasárnap 14 órára a felsőlakosi faluotthonba. A kiállítás megtekinthető december 18-án este 18 óráig.

A szervezők

14
15.
NÉPÚJSÁG 2022. december
Info
A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2022. december 13-án a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg:

MEGEMLÉKEZÉS

Akit szeretsz, az sosem hal meg, Csak valahol messze van tőlünk. Csak a szívünk és a lelkünk tudja, Mennyire fáj, hogy többé nem vagy velünk.

16-án

Repics

István

(1951–1997)

Köszönet mindazoknak, akik szívükben őrzik emlékét, gyertyát gyújtanak és virágot helyeznek sírjára.

Zsitkóc

Szerettei

gyertyafény

December 16-a és 22-e között

Lendvai Plébánia

A szentmisék Lendván hétközben 18.00 órakor lesznek

Advent minden péntekén egy órával az esti szentmise előtt lehetőség van szentgyónásra.

Pénteken, december 16-án 17.00 órakor szentgyónás lesz, majd 18.00 órakor szentmise Szombaton, december 17-én 18.00 órakor szentmise a kisgyermekes családoknak, a hittanosoknak és családtagjaiknak.

Vasárnap, december 18-án advent negyedik vasárnapja – a karácsonyi nagygyóntatás napja. 8.00 órakor magyar és 10.00 órakor szlovén szentmise, majd karácsonyi nagygyóntatás lesz:

– 15.00 órakor magyar nyelvű előkészület a gyónásra, majd gyóntatás.

– 17.00 órakor szlovén nyelvű előkészület a gyónásra, majd gyóntatás.

A gyóntatások alatt karácsonyi kilenced lesz szentáldozással.

December 16-tól, péntektől december 23-ig, péntekig – minden este 18.00 órakor – a lendvai plébániatemplomban KARÁCSONYI KILENCED lesz.

Dobronaki Plébánia

A szentmisék Dobronakon hétköz ben 18.00 órakor lesznek, szombatonként a falvakban pedig 16.00 órakor.

Decembertől kezdve minden szentmise után imádkozás lesz a misszió sikeréért. Péntek délutánonként 17.00 órakor a plébániatemplomban imaóra a miszszió sikeréért, majd szentmise. Göntérházán és Radamosban szombatonként a szentmise előtt fél órával (15.30-kor) szintén imádkozás lesz a misszió sikeréért.

Szombaton, december 17-én Radamosban 16.00 órakor és 18.00 órakor Dobronakon lesz szentmise.

Vasárnap, december 18-án advent negyedik vasárnapja. Dobronakon 8.00 és 10.00 órakor szentmise, valamint 11.30-kor Göntérházán. December 16-tól, péntektől december 23-ig, péntekig – minden este 18.00 órakor – a dobronaki plébániatemplomban KARÁCSONYI KILENCED lesz.

névnapsoroló

December 16-től 22-ig

Péntek – Etelka, Aletta Szombat – Lázár, Olimpia

Vasárnap – Auguszta Hétfő – Viola Kedd – Teofil Szerda – Tamás

Csütörtök – Zénó

NÉPÚJSÁG 2022. december 15.

MEGEMLÉKEZÉS

Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre,

ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok között utazol tovább, ott várj ránk, ha időnk lejárt.

December 12-én múlt három éve, hogy itt hagyott bennünket szerető anyánk, nagyanyánk és dédnagyanyánk,

Bogár Mária

(1939–2019)

Köszönet mindazoknak, akik a szívükben őrzik emlékét.

A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságba leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 7., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail-címen.

apróhirdetés

•Olcsón eladó gyerekágy matraccal és egy gyerekkocsi, keveset használt. Érdeklődni: 031-323-279.

•Eladó Csörnyeföldön 60–70 kg szép, idei dióbél 3.000 Ft/kg áron. Telefon: 0036-30-484-61-56

•Eladó burgonya (Fabiola, Bella Rosa és Agria) Lentiben a Sugár út 135. szám alatt. Ára 0,75 EUR/kg. Érdeklődni: 0036-30-385-23-39.

•Eladó jó állapotban lévő, 200x180 cm-es méretű ágy méltányos áron. Érdeklődni: 041-730-922.

•Eladó egy kisebb traktorutánfutó és egy fából készült prés. Érdeklődni: 041 557 608.

A gyászoló család

MEGEMLÉKEZÉS

Másképp lenne minden, hogyha velünk lennél, Ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél. Elvitted a fényt, a derűt, a meleget, csak egyetlen fénysugarat hagytál, az emlékedet.

December 12-én múlt el két szomorú év, hogy örökre búcsút intett drága férjem, édesapánk, vejem és testvérem,

Veg Ladislav –Laci

(1959–2020)

Köszönet mindazoknak, akik a szívükben szeretettel őrzik emlékét.

Szerettei

VII. NEMZETKÖZI RIGÁNYÓCI GYALOGTÚRA és PEZSGŐS KOCCINTÁS A HATÁRON

2022. december 18-án, vasárnap 11.30-kor

Indulás a zsitkóci tűzoltó- és faluotthon elől. Az út a zsitkóci Riganyóc-hegy érintésével a szlovén–magyar határon át a Hetési Barátság Parkba vezet.

A koccintás időpontja: körülbelül 13.30-kor.

15
Info
December múlik 25 szomorú éve, hogy elhunyt szeretett

Humor

Feleség a férjéhez:

– Béla, kerestek az Országos Sakkszövetségből!

– És mit mondtak?

– Eltűnt egy sötét paraszt!

Bemegy a páciens a pszichológushoz, kényelembe helyezi magát a díványon. Az orvos megkezdi a beszélgetést:

– Nos, akkor kezdje a legelején!

– Először is, megteremtettem a világot...

Lacikát először viszik komolyzenei hangversenyre. A gyerek meglehetősen unja az egészet, fészkelődik, majd megkérdezi:

– Anyu, az mi annak a bácsinak a kezében?

– Az a nagybőgő.

– És ha sikerül végre kettévágnia, akkor hazamehetünk?

Mórickáék a Balatonnál nyaralnak, de a gyerek sehogy sem akar bemenni a vízbe.

– Gyere be, olyan jó itt! –unszolják a testvérei.

– Persze, hogy kihúzzátok a dugót és én lefolyjak!

Az apuka bemegy a gyerekszobába, és látja, hogy a kisfia szomorkodva ül az ágy szélén.

– Mi baj van, kisfiam? – Nem jövök ki a feleségeddel!

Szeretem az extrém sportokat, mert közben rengeteg új barátot ismerek meg: mentősöket, baleseti sebészeket, gyógytornászokat és kedves embereket, akik kihívták a mentőket…

Két kutya beszélget a háztetőn:

– Hogyan jussunk le innen? – kérdi a tacskó.

– Szerintem ugorjunk le!

– mondja a bulldog.

– Persze, hogy nekem is így belapuljon az orrom, mint neked?

Előző keresztrejtvényünk megfejtése: A vadak ura; Egy állati jó családi musical. A szerencse Kovács László völgyifalui olvasónknak kedvezett. Gratulálunk! Nyereménye a Zala György – A millennium szobrásza című könyv, melyet szerkesztőségünkben vehet át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje 2022. december 26. Címünk: Népújság, Fő utca 7., 9220 Lendva, illetve info@nepujsag.net. Sok szerencsét!

Tivadar Martina egyetemista, az Informatikai Napok díjazottja

A legjobb dolgok az életemben:

• A lehetőségek. Amire szívesen vis zszaemlékszem:

• Az utazásaimra.

Ahová már holnap elutaznék:

• Soroljam fel?

A szabadidőmben:

• Szeretek utazni, új élményekkel gazdagodni.

Ami azonnal fel tud bosszantani:

• Az igazságtalanság.

Ami nagy hatással volt az életemre:

• Az egyetem.

A legnagyobb őrültség, amit tettem:

• Az utolsó pillanatban megszervezett New York-i utazásom.

A leghasznosabb tárgyam (de nem a

mobilom):

• Nyilván a laptopom. Amit egyszer ki szeretnék próbálni: • Az unatkozást.

A leghaszontalanabb tárgy a háztartásomban:

• Inkább megfordítanám a kérdést, így a mosogatógép.

Akivel egyszer szeretnék találkozni: • Terence Tao. Ha zene, akkor: • Hiphop.

Amiről a legtöbbet tudok beszélni: • Adatokról, adatbázisokról, mesterséges intelligenciáról.

A Muravidék legszebb helye:

• Természetesen a Hosszúfalu-hegy.

Kos Már. 21. – ápr. 20.

Jókedvűen indul a hete. Végre képes felhőtlenül örülni minden apróságnak, pont úgy, ahogy gyerekkorában.

Bika Ápr. 21. – máj. 20.

Minden az elképzelései szerint megy és pont jó tempóban. Mindezt megérdemli, meg is dolgozott érte.

Ikrek Máj. 21. – jún. 21.

Jó értelemben lelassul és rájön, hogy nem kell kapkodni. Megnyugtató, hogy mindent időben el tud végezni.

Rák Jún. 22. - júl. 22.

Info Horoszkóp kulcslyuk

Szeretne mindenkinek megfelelni, de ez nem sikerül. Jobb, ha a saját érdekeit figyelembe véve cselekszik.

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23.

Most versenyt fut az idővel. A pénzére vigyázzon. Okosan tenné, ha összeírná a várható kiadásait.

Szűz Aug. 24. – szept. 23.

Most nagyszerűen alakulnak a dolgai. A szorgalom és a kitartás meghozza a várt eredményt, és sok élmény is várja.

Mérleg Szept. 24. – okt. 23.

Sokat agyal a napokban, ami nem engedi elaludni. Viszont a hétvége ragyogó lesz, ami nagyon jót tesz.

Skorpió Okt. 24. – nov. 22.

A karácsony előtti utolsó simításokat szeretné elvégezni, de még nincs a végén. Szánjon időt pihenésre is!

Nyilas Nov. 23. – dec. 22.

Lehetséges, hogy valaki nem tartja magát a megbeszéltekhez. Ne engedje, hogy ez kibillentse!

Bak Dec. 23. – jan. 20.

A hete cseppet sem lesz unalmas. Ha vásárolnia kell, kalkuláljon nagy tömeggel és legyen nagyon türelmes!

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19.

Most nem lesz oka a panaszra. Csupán a pénzére és a kiadásaira kell figyelnie. Ebben legyen megfontolt!

Halak Febr. 20. – már. 20.

Jól tenné, ha kiszellőztetné a fejét. Menjen el sétálni! Kimehet egy hangulatos karácsonyi vásárba is.

NÉPÚJSÁG 2022. december 15.

16

15 éves a Lindua folyóirat

Évről évre kevesebb írás

Évről évre kevesebb írás

A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ gondozásában megjelent a Lindua, Lendva Község multikulturális, tudományos, társadalomtudományi, irodalmi és képzőművészeti folyóiratának legújabb száma. A hat tematikus részre osztott, közel 100 oldalas publikáció több érdekes és színvonalas írást tartalmaz.

A friss publikációt a múlt héten mutatták be a Lendvai Könyvtár olvasótermében. A Lindua folyóirat első száma 2007ben jelent meg, azóta 15 évfolyamában 23 szám látott napvilágot. A folyóiratot – ahogyan Huzjan Štefan, a Lindua első számának felelős szerkesztője írta – Lendva és környéke pozitív multikulturalizmusának értékeire alapozták és építették. Zágorec-Csuka Judit, az LKKK igazgatója köszöntőbeszédében hoz-

zátette, a folyóirat alapkoncepciója azóta sem változott, hiszen a publikáció még ma is az alapvető társadalmi és aktuális témák kritikus megközelítését tárja elénk több nyelven. Varga Ines szerkesztő hozzátette, annak ellenére, hogy a folyóirat lehetőséget kínál a szerzőknek a különböző témák feltárására, illetve az irodalmi megnyilvánulásra, évről évre kevesebb szerző nyújtja be írását. A szerkesztők megállapítása szerint ennek több oka is lehet (anyagiak, a szerzők az írásaikért nem kapnak honoráriumot, több hason-

ló témájú publikáció), amit a közeljövőben célszerű lenne megvitatni és esetleg változtatni rajta.

A Lindua friss számában többek között a Személyiségek rovatban idén jubiláló íróinkról (Bence

Lajos írása) olvashatunk, továbbá két interjút is közöl: Paušič Olgával a legújabb regényéről (ZágorecCsuka Judit), valamint Zver Gabriela beszélgetését Lendva városáról Šarotar Dušannal, Lainšček Fe -

Mikulásvárás hangszerbemutatóval

A ljubljanai Liszt Intézetben a József Attila Magyar Kultúregyesület

által összedobolt negyven gyerek várta a Mikulás érkezését. Meg is érkezett

a járvány alatt megszokott virtuális formában, USB-ről, számítógépen

át, videóprojektorral kivetítve. Hanem a látszólagos ajándékokat a valódi gyerekek sehogy sem tudták átvenni a virtuális Mikulástól… Érthető hát a tapskitörés, amikor az igazi Mikulás széthasítva a vetítővásznat betoppant az igazi ajándékokkal teli zsákjával. A krampusz is előkerült, aki megpróbálta elorozni a csomagokat, de aztán megfogadta, hogy ezentúl jó lesz. A megtért krampusz pedig végig is élvezhette a gyerekek produkcióit.

A rendezvény keretét

rivel és Bale Normával. Ezenkívül tartalmaz még hat terjedelmesebb tanulmányt (művészeti, könyvtártörténeti, helytörténeti, írások), valamint irodalmi recenziókat a helyi szerzők új köteteiről. Helyet kapott

benne még az Érdekességek rovat és a hagyományokhoz híven a lendvai származású szerzők versei és rövid prózarészletei is.

A bemutatást a Lindua öttagú zenei csoport tette színesebbé.

adó hangszerbemutató Cár Domonkos, az Új Muravidék citerazenekar szakmai vezetője és Hunyadi Péter, a pécsi Tenkes együttes prímása, hegedűművész és népzeneoktató jóvoltából vitte tovább a közönséget a hangulatos valóság felé.

A gyerekek nemcsak ismerkedtek a magyar népi hangszerekkel, hanem meg is szólaltatták azokat, együttest formálva, olyan szinten, hogy arra már táncolni lehetett. A zene még az édességekről is elvonta a figyelmet. Cs.Gy.

17 NÉPÚJSÁG 2022. december 15. Muravidék
A Lindua folyóirat legújabb számának bemutatóján Zágorec-Csuka Judit, Bence Lajos, Varga Ines és Zver Gabriela szerkesztők. A gyerekek nemcsak ismerkedtek a hangszerekkel, meg is szólaltatták őket.
KÖVESSEN BENNÜNKET

Muravidék

Pályaválasztás előtt

Élénk érdeklődés az idei szakmabörzén

Élénk érdeklődés az idei szakmabörzén

A Göntérházi Kétnyelvű Általános Iskolában a pályaválasztási program keretében ismét megszervezték a pályaválasztó szakmabörzét. A szép számban megjelent tanulók a továbbtanulási lehetőségekről tájékozódhattak, amit a nyolc muravidéki középiskola nyújt számukra.

– A szakmabörzével a 7., 8. és 9. osztályos tanulókkal ismét szerettük volna közelebbről megismertetni a muravidéki közép-

helyzet csillapodásával ezért az eseményt újra felelevenítettük, és mind a nyolc középiskolát meghívtuk, hogy mutassák be az általuk kínált szakmákat, amivel megkönnyíthetjük a tanulók pályaválasztási döntését és eloszlatjuk a középiskolába való beiratkozással járó bizonytalanságokat is – mondta Urisk Suzana, a göntérházi és a dobronaki általános iskola

Édesanyjával érkezett a dobronaki KÁI 9. osztályos tanulója, Bürmen Mateo is. – Véglegesen még nem döntöttem el, hogy hol folytatom a tanulmányaimat, de a lendvai és a ljutomeri gimnázium között gondolkodom.

mációt, és a bemutatójuk érdekesebb is volt, mint amire számítottam.

A börzére nem csak a végzős tanulók, hanem a 7. és a 8. osztályos tanulók is szép számban ellátogattak.

áll közel hozzám, ezért ebben az irányban kerestem a középiskolai lehetőségeket, de megnéztem a teljes kínálatot.

Bürmen Mateo, a Dobronaki KÁI végzős tanulója gimnáziumban tervezi folytatni a tanulmányait.

iskolákat. Erre ugyanis az utóbbi három évben ilyen formában nem volt lehetőség, hiszen a tájékoztatási napok csupán a virtuális térben folytak. A járvány-

A Pártosfalvi KÁI hetedik osztályos tanulója, Egri Csörsz etikus hacker szeretne lenni.

szociális tanácsadója, az esemény szervezője.

Varga Dora Edvin a göntérházi iskola végzős tanulója a mechatronikai képzés és a gimnázium között vívódik. – Minden valószínűséggel a lendvai

Köztük volt a Pártosfalvi KÁI hetedikes tanulója, Egri Csörsz is, aki magabiztosan beszélt a szakmáról, amelyben látja magát, éspedig etikus hacker szeretne lenni. – Leginkább a számítógépes programozás és a robotika

MEGHIVÓ

A házigazdák nyolcadikos tanulójánál, Čondor Flóránál is már kezd körvonalazódni a szakmaválasztás. – Erről még véglegesen nem döntöttem, de jelenleg az óvónői szakma tetszik, így ez irányba érdeklődtem a lendvai és a ljutomeri középiskola standjánál.

A lendvai középiskola bemutatója meggyőzte Varga Dora Edvint, a Göntérházi KÁI kilencedikes tanulóját.

A bemutatkozó középiskolák – a lendvai középiskola, a muraszombati technikai szakoktatási központ, a ljutomeri és a muraszombati gimnázium, a radányi vendéglátóipari és turisztikai iskola, a rakicsáni biotechnológiai iskola és az egészségügyi középiskola, valamint a muraszombati közgazdasági technikum – standjai előtt szép számban gyülekeztek a tanulók, akik általában szüleik kíséretében érkeztek a szakmabörzére.

A Göntérházi KÁI hetedikesénél, Čondor Flóránál is már kezd körvonalazódni a szakmaválasztás.

iskolába iratkozom, ezért főleg az ő bemutatkozásukra voltam kíváncsi. Megkaptam tőlük az összes számomra szükséges infor-

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját – a CSEMADOK és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, valamint a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet között megkötendő éves együttműködési megállapodás aláírására, – Tamási Áron emléktáblájának avatására az Emlékév kapcsán, valamint – a Felvidékről érkező Irodalmi Karaván lendvai állomására (vendégeink: Száraz Pál író, költő; Böröndi Lajos költő, szerkesztő; Görföl Jenő szerkesztő és Bači Jasna előadó)

A rendezvény 2022. december 16-án, pénteken 16.00 órakor lesz a lendvai Bánffy Központban.

Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet

18
december 15.
NÉPÚJSÁG 2022.
A végzős tanulók számára a szakmabörze információkkal segítheti a pálya- és szakmaválasztási döntést.

Ismét Ringató a Muravidéken

Idén november 29-étől újra van Ringató a Muravidéken, amelynek ezúttal a radamosi Lehetőségek Háza ad otthont. A kisgyermekeknek szóló félórás foglalkozást Hochrein Judit tartja, aki közel 15 éve

végezte el Gállné Gróh Ilona módszertani tanfolyamát. A Magyar Örökségdíjas módszer a szülőknek, nagyszülőknek tanítja meg, hogyan lehet a magyar népzenei hagyományokból merítve zeneileg

foglalkozni a pár hónapos kisgyermekekkel egészen 3–4 éves korig. Minden Kárpát-medencei, sőt tengerentúli magyar közösség felismerte, milyen fontos, hogy a kisgyermekkori nevelésben jelen legye -

nek a magyar népdalok, mondókák, ölbéli játékok, hiszen ezek elengedhetetlen elemei a magyar nyelv átörökítésének, illetve a magyar identitástartalmak megmaradásának, ezért támogatja a muravidéki Ringató megvalósulását az MMÖNK a magyarországi Bethlen Gábor Alap segítségével. Mivel Szlovéniában sokkal hamarabb kerülnek be a gyermekek bölcsődébe, óvodába, mint Magyarországon, ez a program a családon belüli kapcsolatok erősítésére

heti recept

is remek lehetőséget ad. Ezzel élnek is a muravidékiek, hiszen nemcsak anyukák és gyermekeik, hanem apukák, nagyszülők, unokatestvérek is ellátogatnak a Ringatóra, ahol együtt énekelnek, játszanak a csillogó szemű apróságokkal, akiknek szerencsére sosem elég a játékból, énekszóból. Ha kedvet kaptak, Önöket is szeretettel várjuk az ingyenes programra keddenként 17.00 órakor Radamosba, a Lehetőségek Házába.

Májas csirkecomb káposztalevélen

Hozzávalók:

• 2 db csirkecomb • 1 kis fej káposzta

• 1 db zsemle (száraz) • 120 ml tej

• fél fej vöröshagyma • 1 gerezd fokhagyma

• 30 g csirkemáj • 1 késhegynyi majoranna

• 2 ek petrezselyem • 1 ek sertészsír • 1 tojás

Elkészítés:

Együtt az ég és a föld

A természet dicsérete énekkel, zenével, tánccal.

A Tesla – Végtelen energia című darab után a lendvai közönség a TBG Pro duc tion előadásában ismét egy nagyszabású produkciót láthatott. A Vadak ura – The covenant című egész estés magyar családi musical – követve a nagy klasszikusokat, mint

az Oroszlánkirály, illetve a Dzsungel könyve – látványos jelmezkavalkáddal, fülbemászó dallamokkal, dinamikus koreográfiákkal, LED-falas élethű animációkkal mutatja be a Nagyerdő lakóinak életét, valamint küzdelmüket a vágyott hatalom

eléréséért. A nem csak gyermekeknek készült, remekbe szabott alkotásnak kedvezett a lendvai Színház- és Hangversenyterem akusztikája, így Falusi Mariann jellegzetes, bluesos hangja is kiválóan érvényesült.

FaBri

A száraz zsemlét darabokra vágjuk, tejbe áztatjuk. Ha megszívta magát kinyomkodjuk és egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a tojást, a majorannát, a petrezselymet, majd sózzuk és borsozzuk. Egy kevés

zsíron megdinszteljük az apróra vágott hagymát és fokhagymát, majd készre sütjük rajta a felkockázott májat. Ezt is a töltelékhez keverjük és az egészet a kezünkkel alaposan masszává gyúrjuk.

A csirkecombokat megsózzuk, megborsozzuk mindenhol (a bőr alatt is), majd megtöltjük a bőr alatti részt a töltelékkel.

A káposztából levágunk két nagy szeletet ott, ahol a torzsa összetartja őket. Sózzuk és borsozzuk őket, majd egy nagy serpenyőben, kevés zsíron megpirítjuk a káposztaszeletek mindkét oldalát.

Egy kis tepsit kizsírozunk, majd belehelyezzük a két káposztaszeletet, azokra pedig a töltött csirkecombokat. Alufóliával lefedve 200 fokos sütőbe tesszük és 60 percig sütjük. Végül levesszük a fóliát és további 10 percre visszatesszük pirulni.

19
NÉPÚJSÁG 2022. december 15.
Horizont
Nemcsak anyukák és gyermekeik, hanem apukák, nagyszülők, unokatestvérek is ellátogatnak a Ringatóra.

Horizont

Az alsólakosiak új színdarabja

Micsoda nő ez a férfi…!

Micsoda nő ez a férfi…!

Az Alsólakosi Szödött-vödött Színjátszó

Társulat vasárnap délután a zsúfolásig megtelt helyi faluotthonban bemutatta a legújabb, immár hatodik előadását. Az „Egy szoknya, egy nadrág” című darab szövegváltozatát írta és a színdarabot rendezte Koter Gizella, aki már a kezdetektől „terelgeti” a társulatot.

Az Egy szoknya, egy nadrág 1943-ban készült fekete-fehér magyar film (a korabeli kritika a magyar „burleszk” születéseként üdvözölte a komédiát), amelyből 2005-ben remake, illetve modernkori feldolgozás is készült, valamint különböző társulatok többször is színre vitték. Amikor Koter Gizella és a társulat (Horvat Hajnalka, Bogdan Simona, Magyar Alen, Šimonka Ladislav, Magyar Matej, Majsto rović Anikó, Šimonka Mária, Požgaj Tjaša, Sipos Ármin és Jaklin Beata) egy új komédiával szeretett volna a közönség elé lépni, eszükbe jutott a film. Mivel mindannyiuknak tetszett, közösen lerövidítették, Koter Gizella megírta a szöveg változatát, és kezdődhettek is a próbák. Mivel a próbák időszakában

rengeteg kihívás előtt találta magát a csapat – munkahelyváltás, négy szülés, esküvő, keresztelő, iskolakezdés, koronavírus –, a színdarab a tervezettnél később ért célba. – De most elkészült. Nagyon büszke vagyok a társaimra, az alakításaikra, sokat beletettek a darabba. A csapat nagy izgalommal készült, minden helyzethez maximálisan alkalmazkodott. És valamennyien nagyon élvezték, ami a mai előadásukból látszott is – mondta Koter Gizella megkönnyebbülve az előadás végén.

És miről is volt szó? Tudnunk kell, hogy minden a szerelemmel kezdődik. Egy férfi és egy nő – máris hatalmas káosz kerekedik. És ha ráadásul egy férfi nőnek öltözik, az még nagyobb zűrzavart okozhat. Ugyanis egy igazi férfi a szerelemért mindenre képes. Még arra is, hogy „nő” legyen. A va-

sárnapi darabban is követték egymást a félreértések, szerelmek, csalások, hódítások, megtévesztések és persze kibékülések. Volt sírás, de hatalmas nevetés is. Egy szórakoztató délután, egy szoknya, egy nadrág.

Esőben érkezett a Mikulás

A szakadó hó helyett esőben érkezett meg szombaton a Mikulás a gyerekekhez a Muravidéken. A völgyifalui gyerekek a kedvezőtlen időjárás miatt a faluotthon udvara helyett a tűzoltószertárban várták, a csenteiek és a hosszúfaluiak a faluotthonban… Völgyifaluban a kissé szo-

katlan hely sem zavarta meg a vidám várakozást, de a Mikulás megérkezésekor pár pillanatra meghitt csend lett. Miután a jótevő meggyőződött arról, hogy egész évben szófogadók és ügyesek voltak, kiosztotta az ajándékcsomagokat, majd az udvaron a Mikulás jelenlétében felkap -

csolták a díszvilágítást. Az ünnepváró esemény teázással, aprósütemények fogyasztásával és kellemes hangulatú társalgással ért véget. Az Adventi Apróságok rendezvénysorozat másnap a szépkorúak ünnepi fogadásával zárult az egykori iskolában. hs

NÉPÚJSÁG 2022. december 15.

20
A Mikulás a gyerekeket könyvvel és édességgel ajándékozta meg. Az alsólakosi Szödött-vödött Színjátszó Társulat vidám vasárnap délutánnal ajándékozta meg a közönséget.

A lendvai színházteremben hétfőn délután a zalaegerszegi Griff Bábszínház várta a legkisebbeket a Téli szonett, avagy téli álmot alszik a tél című előadással. Akik megnézték a színjátékot, azok tudják, hogyan kell felébreszteni a telet, hogy végre essen ropogós, kristályfényű hó! Az előadás után pedig még egy kellemes elfoglaltság várta a gyereket, a szervezők (Könyvtár és Kulturális Központ) alkotóműhelybe hívták őket, ahol Nađ Éva vezetésével mesés mécseseket készítettek. (-)

Bor és jótékonyság

Szombat este Šetar Lucija, Lendva borkirálynője a Lendvai Városházán, a volt Korona étterem helyiségében fogadta a szép számban megjelent bortisztelőket a „Kultúrcsepp” című eseményen. A lendvai, a csentei és a hotizai borászati egyesületek, valamint a Lendvai Turisztikai Intézet által szervezett

jótékonysági rendezvény belépődíjai, adományai a 2. Számú Lendvai KÁI-hoz kerülnek. A látogatók a jobbnál jobb és nagy választékban felvonultatott borfajták mellett a belépőért és az adományért egy „Vinarium” borkóstoló poharat is kaptak. A bor és a borkorcsolyák mellett a kellemes hangulatról a Rooftops együttes tagjai,

A látogatókat fogadó borkirálynő egyébként némi szakmai útmutatót is adott a borkultúráról, a kulturált borfogyasztásról, illetve ezzel kapcsolatos ajánlásokat az ünnepekre. tt

Az 1.

tornatermében december 9-én lezajlott az idei utolsó Cseréljük el! című akció. Ahogy az eddigi összes ilyen kezdeményezés, ez is sikerrel járt. A látogatók között egyre több a visszatérő, akik a használt, de még jó állapotban lévő dolgok (ruházat és lábbeli, gyermekcikkek és sporteszközök, játékok és könyvek) elcserélését már szinte életformaként fogadták el. A következő akciót tavaszra tervezik a szervezők. FaBri

21 NÉPÚJSÁG 2022. december 15. Horizont
Novak Vanja, Gal Edo, Bensa Mitja, Győfi Tomi és Soldat Damir gondoskodtak. Borászati társalgás az ünnepek előtt. Sz. Lendvai Óvoda
Ismét sokan jöttek Téli álmot alszik a tél A jövő héten KerekPerec! Fogadják szeretettel! Előfizetőinknek a Népújsággal megérkezik a 2022-es KerekPerec színes magazin is.

Nafta 1903 Labdarúgóklub

Januárban kezdődik a felkészülés

Januárban kezdődik a felkészülés

A Nafta szombaton a horvát elsőligás, őszi ötödik Varasddal játszott barátságos mérkőzést, ami után a lendvai csapat játékosai tíz nap teljes pihenőt kaptak. Nem így a szakmai stáb, akik a téli edzésprogram készítésével, az egyéni program kiküldésével és a keret átalakításával foglalkoznak. Boér Gábor vezetőedzővel beszélgettünk a keretről és a felkészülésről.

– A csapat elég nehéz, hullámvölgyekkel tarkított éven van túl…

– Az elmúlt időszakban az volt a legnagyobb problémánk, hogy nem tudtunk kiegyensúlyozottak maradni. Az őszi szezont mindig jól kezdjük, majd szinte mindig ugyanabban az időszakban jön egy nagyobb hullámvölgy, aminek az okait próbáljuk vizsgálni. Idén egy nagyon viszontagságos felkészülés volt mögöttünk, hiszen nagyon nehezen állt össze a keret. Szinte a bajnokság közben lett végleges, és csak olyan játékosokat tudtunk hozni, akik kevesebb tapasztalattal, rutinnal rendelkeztek. Elsődlegesen a fiatal játékosoknak adtunk teret, akik életük első profi és felnőtt szintű fél szezonján vannak túl, és nagyon sok játékpercet pakoltunk bele a lábukba. Most az a feladatunk, hogy megragadjuk a

pozitív dolgokat és ezekre építsünk.

– Hogyan áll össze a téli felkészülés programja?

– A játékosok most tíz nap teljes pihenőt kaptak, ez idő alatt kiküldjük az

akik tudják, hogy milyen hagyománnyal rendelkezik a Nafta, milyen felelősség felvenni a Nafta mezét és tudják azt is, hogy a futball nem csupán hobbi, hanem életforma, szenvedély, amit

találkozunk. Hosszú lesz a két hónap, nagy lesz a megterhelés, de ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, kemény munkát kell végeznünk. – Živko Žiga és Rebernik Mihael egészségi állapota milyen fázisban van? – Örülünk, hogy mindkét játékos gyógyulása jó úton halad. Živko a szívműtét után a csapattal kezdi meg a felkészülést, és akár Rebernik is, ha minden jól alakul nála, a téli felkészü-

minisport

lés idején csatlakozik hozzánk. A két játékos mögött nagyon hosszú kihagyás van, sok a lemaradásuk. Azonban két nagyon jó képességű futballistáról van szó, akik ennek a csapatnak a motorjai lehetnek. Nekem már az is pozitív dolog, hogy újra az öltözőben lesznek a játékosok között, és beviszik azt a fajta szemléletet, a profizmus magas szintjét, amivel ők rendelkeznek.

Továbbra is a Kvatro Gal az élen A Lendvai Dartsliga 3. fordulója után is három csapat menetel hibátlanul. A völgyifalui Kvatro Gal a petesházi Lero Bart győzte le simán, a második lendvai Retro a Boom Bar II. ellen volt sikeres idegenben, a gyertyánosi Boom Bar I. a La Storiát győzte le Hotizán, míg a petesházi Extra Bar a pincei Westet gyűrte le. A következő körben a Boom Bar I. a Kvatro Galt fogadja, ez lesz a forduló rangadója. Emellett Retro – La Storia, Extra Bar – Boom Bar II., valamint West – Lero Bar párharcokat rendeznek. F.h.m.

TÁBLÁZAT

egyéni edzésprogramot. Nagyon hosszú felkészülés vár ránk, hiszen a bajnokság későn fog indulni. Megvannak az edzőmérkőzések, időpontokkal, ellenfelekkel. Az a célunk, hogy nagyon jó állapotban kezdjük a bajnokság tavaszi felét, hiszen az első négy mérkőzésünk el fogja dönteni, merre indulunk el. Emellett kupamérkőzést is játszunk a ljubljanai Olimpijával, úgyhogy rögtön rendkívül nehéz két hetünk lesz a tavaszi bajnokság legelején. Erre kell minőségben és menynyiségben is felkészülni. Tehát olyan játékosokat szeretnénk a csapatba,

úgy kell művelni, hogy arra mindig és mindenki büszke legyen.

– Az elmondottak alapján tehát a téli átigazolási időszakban lesznek távozók és érkezők.

– Igen, lesznek játékosok, akiktől megválunk. Azért, mert minőségben nem feleltek meg a klubkövetelményeknek, de a futballon kívüli viselkedésük sem volt megfelelő. Több nyelv és kultúra keveredik az öltözőben, de teljesen mindegy, honnan érkezik a játékos, tisztában kell lennie az itteni tradícióval.

– Mikor kezdődik a felkészülés?

– Január kilencedikén

Szoros mérkőzés, végül sima győzelem A Muránia női röplabdaklub Šempeterben vendégeskedett, ahol a végeredmény alapján sima győzelmet arattak, ám a szettek szorosan alakultak: Šempeter – Muránia 0:3 (21:25, 25:27, 17:25). A harmadik szett kivételével volt miért izgulni a vendégeknek, ám jól vették az akadályt. A csapat számára az idei versenyév befejeződött, rövid pihenő után a Muránia januárban a második helyről folytatja a bajnokságot. F.h.m.

Bowlingos helyezések

A bowling másodosztály negyedik fordulóját jobban zárta a lendvaiak második csapata. Legyőzték a Lendva I.-et, valamint a Bajta II.-t, és döntetlent értek el a Zagorje II. ellen. A Lendva I. csupán a Zagorje III. ellen tudott sikert elérni. A nap végén a Lendva II. a harmadik, a Lendva I. pedig az utolsó helyen zárt. F.h.m.

Cofek 12. lett

A muraszombati Pomgrad Sportegyesület megszervezte a Slovenija šahira elnevezésű sakkverseny regionális selejtezőjét, amelyen 18 induló vett részt, köztük Cofek Vito is Lendváról. A versenyzők svájci rendszerben játszottak, Cofek pedig 12. helyezett lett. F.h.m.

NÉPÚJSÁG 2022. december

22
15.
Sport
Boér Gábor vezetőedző a téli felkészülési programról és a játékoskeretben várható változásokról beszélt.
20. forduló 1. Olimpija 20 15 3 2 39:16 48 2. Koper 20 10 5 5 31:18 35 3. Celje 20 9 7 4 30:23 34 4. Maribor 20 10 3 7 45:27 33 5. Domžale 20 8 7 5 31:24 31 6. Mura 20 8 7 5 31:25 31 7. Bravo 20 6 4 10 19:18 22 8. Gorica 20 2 7 11 14:30 13 9. Radomlje 20 2 7 11 15:42 13 10. Tabor 20 2 6 12 14:46 12 Bravo – Koper 0:1 (0:1) Tabor – Olimpija 0:8 (0:2) Maribor – Gorica 2:1 (1:1) Radomlje – Celje 0:3 (0:1) Mura – Domžale 0:1 (0:1) Az őszi idény bajnoka az Olimpija lett. A bajnokság februárban folytatódik.

Petesházi COAL Lövészklub

Sikeres őszt zártak a lövészek

Sikeres őszt zártak a lövészek

A bajnokság feléhez érkezett az országos ifjúsági sportlövészeti liga, amely a szünet után februárban a 4. fordulóval folytatódik. Az első három torna nagyon jól sikerült a fiatal petesházi lövészek számára, hiszen a zártirányzékú légpuskaszámban több dobogós helyezést is elértek.

A légpuskás ifik, Tankovics Tamás, Galambos Milán és Jaklin Nik a csapatok összetett versenyében 42 ponttal a 3. helyen állnak. Egyéni összetettben

Tankovics harmadik, Galambos kilencedik, Jaklin pedig tizenötödik. Idősebb lány kategóriában a standard légpuskával versenyző Galambos Gréta

Horvat Naja triplázott

December 10-én zajlott Ljubljanában az országos tollaslabda-bajnokság 13 éves korig, valamint a 19 éves korosztály számára. A versenyen a Mladost Tollaslabdaklub tagjai – Horvat Naja, Soldat Iza, Wolf Evian, Bedič Nika, Ko ša Iva, Oletič Hana – is részt vettek, és valamennyien remek eredményeket értek el. Soldat és Horvat a lányok párosában az összes mecscset hibátlanul, elvesztett játszma nélkül megnyerte, így országos bajnokok

lettek. Naja nem állt meg egy bajnoki címnél, hanem bezsebelte mind a hármat. Vegyes párosban Trampuž Maks-szal, a Konex versenyzőjével nyertek aranyat, a döntőben két játszmában legyőzve a Milivojević/Zaletel (Ljubljana/Medvode) párost, majd egyéniben is ő lett a legjobb, immár másodszor.

Az U19-es mezőnyben is született lendvai érem.

Bedič Nika Matovič Kimmel (BK Konex) szerepelt párosban, Koša Iva pedig

NÉPÚJSÁG 2022. december 15.

Alič Tinkarával (BK Olimpija). Nika és Iva is remekelt párjával, és az elődöntőben pont egymás ellen kellett megküzdeniük, így világossá vált, hogy csak egyikük lehet ott a döntőben. Ez izgalmas három játszma után (19:21, 21:16, 21:16) Nikának adatott meg, aki a finálét végül a párjával az oldalán az Alič/ Jordan páros ellen elveszítette, így ezüstérmes lett, Koša Iva pedig a bronznak örülhetett.

SoPe

és Magyar Lea képviseli a petesházi sportlövőket, míg a fiúknál Žalig Luka versenyez. Gréta összetettben két pont hátránynyal a 2. helyen áll, Lea a hetedik, Luka pedig a 14. A csapatok összesítésében a petesházi trió a kiváló 2. helyet foglalja el. Kopinja József klubelnök nem számított arra, hogy ilyen jól állnak majd félidőnél a fiatal lövészek, hiszen két helyezéssel alacsonyabb elvárásaik voltak. – Az elmúlt idényhez képest az ificsapat a

nyíltirányzékú légpuskáról a zártirányzékú légpuskára váltott. Volt tehát puskacsere és technikacsere, ami így teljesen más hozzáállást követel a verseny-

zéshez. Ezen egész nyáron dolgoztunk – mondta Kopinja, majd hozzátette, hogy idén indítottak ificsapatot is, amelyet a zalaegerszegi ZTE Sportlövész Egyesület versenyzője, Tankovics Tamás erősít. – Neki köszönhetően megnőtt a motiváció Milánnál és Niknél is, mindkettőnél látszik ez a tavalyi szintnél jobb idei eredményeken. Az elnök arra számít, hogy a szezon végén az ifjúsági csapat a legjobb három között végez.

Az esőben is kitartottak

23
Sport
Fotó: BK Mladost Az idei országos bajnokságon háromszor állhatott a dobogó legmagasabb fokára Horvat Naja. A bajnokság felénél járva a Coal növendékei eredményesen versenyeznek. A Lendvai Horgászegylet petesházi alapegysége feeder horgászversenyt rendezett a petesházi Speedway-tavon, amelyen 24 szlovéniai, magyarországi és horvátországi versenyző vett részt. Az ötórás versenyt megnehezítette az eső, ám a horgászok kitartottak. Az első helyezett a horvát Rob Željko lett 14,5 kg hallal, az ezüst és a bronz Magyarországra vándorolt Vörös Zsolthoz (11,12 kg) és Takács Árpádhoz (6,8 kg). F.h.m.
Boldog karácsonyt és boldog új évet 2023  Kapcsolat: Perec Családi Központ Hős Mohor utca 2 9220 Lendva Email: center.perec@gmail.com FB: /PerecCenter Tel: +386 (69) 763 258

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.