Info
Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
63. évfolyam 48. szám Lendva 2019. novemer 28. ISSN 0352-6569 1,10 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
h
9–16. oldal
e
t
i
l
a
p
j
a
Városok mézeskalácsból
Az adventi időszak és a karácsony előtti felkészülés egyik szép és ötletes programja az Édes utcák című szlovén–magyar
projekt, mely Lendva és Szentgotthárd jellegzetes épületeinek mézeskalácsból való elkészítését tűzte ki célul. A
mézeskalácsházak már készülnek, muravidéki és szentgotthárdi résztvevők ügyeskedtek a minapi műhelymunkán Lend-
ván is, ahol december 1-től már megtekinthető is lesz a mézeskalácsváros-kiállítás. Bővebben a 19. oldalon.
Varga Magda, a Hármasmalmi Perecfesztivál győztese:
„Gyerekként a mamámtól tanultam meg a pereckészítés titkait” 17. oldal
Iránytű Dobronaki magyar önkormányzat
Bence Lajos
Pokol a paradicsomban Mivel oly sok mindenről vannak statisztikai adatok, egyre inkább feltűnő, milyen sok furcsa tendencia van mai világunkban. Egy pusztulása felé rohanó faj bolygóján ezen persze nem kell nagyon csodálkozni, de mégis – rossz előérzetet kelt ez a sok furcsa folyamat. Nem tudom, megfigyelték-e, épp így az adventi elcsendesülés kezdetén a transzcendencia köre és a média is egyre gyakrabban foglalkozik a pusztulást előrevetítő jelekkel, jelenségekkel. Ezek között akad néhány statisztikákkal alátámasztott furcsaság is. Egy ilyen Finnországból érkezett, amely azt a fordított logikát ecseteli, hogyan lehetséges, hogy a legboldogabb emberek országában van a legtöbb öngyilkos? S ezek nem csak az időskorú emberek köréből kerülnek ki, hanem gyakran a jóléti társadalomban nevelkedett, de a virtuális és a valós világból is mára kiábrándult kiskorú populáció tagjai fordulnak maguk ellen. Talán a nyugatra egyre inkább jellemző általános képmutatás, őszintétlenség, netán a globális kilátástalanság az ok? Mert a pénzhiány arrafelé nem jellemző, ámbár a pénz úgysem boldogít… Egy másik különös statisztika a Paradicsom-szigethez fűződik. Ha megnézi az ember e csöppnyi országot az interneten, akkor valóban paradicsomi „növényi és építészeti bujaság” tárul fel előtte. Innen jött a megrázó statisztika, hogy az alig néhány tízezres közösség jelentős hányada heroinkereskedelemből él és igencsak fogyasztják is azt. Pokol a paradicsomban. Hogy mekkora közöttük a kábítószer miatt elhalálozottak aránya, nem tudni, de a heroin miatt furcsamód a turizmusnak az egyik első számú célpontjaivá váltak. A kellemest a hasznossal, a drogot a paradicsomi környezettel együtt tedd magadévá – ahogy ma mindent! Ez ám a jövő turizmusának a biztos receptje egy pusztulása felé rohanó világban. Pokollá tenni a paradicsomot, a jólét közepette kilátástalanná, szeretetlenné válni – ez nemcsak furcsa, de szörnyű is…
Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
Megjelenik a tanulmányi támogatási pályázat A Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (DKMÖNK) Tanácsa hétfői ülésén némileg módosította a felsőoktatási tanulmányi támogatás odaítéléséről szóló szabályzatát és döntött a támogatási pályázat megjelenéséről. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
A pályázati kiírás de cember 12-én jelenik meg és december 31-i határidővel zárul. A pályázatokat január folyamán bírálják el. A módosított szabályzat szerint minden pályázó egyszer részesülhet támogatásban egy adott évfolyamra, a végső pályázói korhatár pedig 30 év. Az önkormányzat erre a tanévre is kilencezer eurót különített el az egyetemisták támogatására, a legmagasabb havi ösztöndíjösszeg továbbra is száz euró. A tanács döntött a muravidéki magyar értéktár-bizottság dobronaki tagjáról is, ahova Berden Annát nevezte be. A továbbiakban tárgyaltak a Dobronaki Önkéntes Tűzoltóegylet programjainak támogatásáról, valamint a 2020 júniusában, a trianoni békeszerződés aláírásának 100 éves évfor-
dulója kapcsán a zsitkóci Barátságparkban tervezett nagyszabású összetartozási rendezvényről, melynek szervezésében és támogatásában úgy a DKMÖNK, mint Zsitkóc faluközösség jelentős szerepet vállal majd. Mivel a második olvasat előtt áll Dobronak Község
2020-as költségvetés-tervezete, melyben a nemzeti közösség részére az idei összeggel azonos keretet, 116.863 eurót határoztak meg, a tanács elnöke, Varga Edit és alelnöke, Berden Mario találkozik Kardinar Marjan polgármesterrel az összeg növelése érdekében.
Vugrinec Alen az új tanácstag A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség területén, Szerdahelyen november 24-én, vasárnap pótválasztásokat tartottak a nemzeti önkormányzati közösség tanácsába. Ahogy erről már beszámoltunk, a pótválasztásokra azért volt szükség, mert az előírt kilenc tanácstagi helyből egy, a szerdahelyi választókerület képviselete betöltetlen volt. A településen a tanácstagi posztra egyetlen indulóként Vugrinec Alent választották meg. A választókerületben összesen 37 polgár volt jogosult szavazni, ebből 27 meg is jelent az urnák előtt és mindannyian érvényes szavazatokat adtak le. A részvétel így 72,97 százalékos volt. tt
Jövőre is 700 ezer eurós támogatás A szlovén Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztérium a következő négyéves időszakra, a 2021–2024-es pénzügyi perspektívára is jóváhagyta a nemzetiségi gazdaságfejlesztési alap finanszírozását. A forráskeret továbbra is 700 ezer eurós támogatást jelent éves szinten, különböző intézkedésekre, támogatási célokra lebontva. Ehhez a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösségnek a következő finanszírozási időszakra vonatkozólag
programot kell készítenie. A 2020-as költségvetési évre szóló pénzkeret így szintén 700 ezer eurót tesz ki, melynek lebontása a következő: a program I. intézkedése a gazdasági befektetések ösztönzésére 350 ezer eurót, a II. intézkedés az idegenforgalmi tevékenységek és termékek előállításának serkentésére 230 ezer eurót biztosít, illetve a program IV. intézkedése a térség promócióját és a program kivitelezésének támogatását karolja fel, erre 120 ezer euró az
előirányzott forrás. A minisztérium vissza nem térítendő támogatásaira mindazon jogi és természetes személyek pályázhatnak, akik legalább 12 hónapja bejegyzettek és a pályázat benyújtásának idején legalább 12 hónapja rendelkeznek székhellyel az őshonos magyar nemzeti közösség által lakott területen (Lendva, Dobronak, Hodos, Marác és Sal községek), illetve megfelelnek az eddigi pályázatokon is elvárt feltételeknek. SNK
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
Nemzetiség Történelmi vetélkedő
Szoros verseny, jól felkészült tanulók A muravidéki kétnyelvű általános iskolák idei magyar történelemversenyére kedd délelőtt a Pártosfalvi KÁI tornatermében került sor. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A M u rav i d é k n é g y kétnyelvű általános iskolájából az utolsó tanulmányi harmadban tanuló diákok indulhattak
múlt évek során jól bevált típusfeladatokkal és kérdéscsoportokkal felépített vetélkedőt Patyi Zoltán, a MNMI munkatársa vezette. Szóbeli feladatként a mohácsi csatát kellett a tanulóknak bemutatni, majd
A nyertes lendvai csapat: Kepe Buda György, Tóth Teodor és Magyar Miha. a versenyen. Összesen nyolc, két-három főből álló csapat mérte össze tudását Mátyás halálától Buda visszafoglalásáig 150 év történéseiből, a török uralom idejéből. Az el-
következtek az évszámokhoz kapcsolódó kérdések, igaz-hamis, kakukktojás, fontos történelmi alakok ismerete, illetve a vaktérképen való tájékozódás. A vetélkedőt háromtagú
zsűri kísérte figyelemmel, Tomšič Tibor, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola történelemtanára, Pisnjak Atilla művészettörténész és Suszter Rita (elnök), a Lenti Arany János Általános és Művészeti Iskola történelemtanára. A verseny mindvégig szoros volt, a diákok pedig bebizonyították, hogy mentoraikkal együtt (Bohnec Magda, Kósa Ferenc, Varga István Stefán tanárok) rengeteg plusz energiát fektettek a felkészülésbe. Az első helyezést az 1. Sz. Lendvai KÁI csapata, Kepe Buda György, Tóth Teodor és Magyar Miha szerezte meg. A 2. helyen a Göntérházi KÁI csapata, Bogdan Lara és Csondor Florian végzett, a harmadik helyezést pedig szintén az 1. Sz. Lendvai KÁI diákjainak csapata, Laj Hana, Trajber Maja és Gönc Julija érdemelte ki. A nyertesek könyvutalvánnyal és az éves jutalomkiránduláson való részvétellel gazdagodtak.
Dragomán György a Szlovén Könyvvásáron November 26-án a ljubljanai Cankar Otthonban ünnepélyesen megnyílt a 35. Szlovén Könyvvásár, melynek fókuszában ezúttal Európa áll, pontosabban az a nyolc európai ország, mely kulturális központot működtet Szlovéniában. Így a ljubljanai Balassi Intézet szervezésében több magyar programra is sor kerül: a könyvvásár látoga-
tói találkozhatnak Rofusz Kinga ismert magyar illusztrátorral (november 27-én és 28-án), az Első könyvem az univerzumról című könyv szerzőjével, a grafikusként is ismert Farkas Róberttel (november 27-én), kvízjátékot játszhatnak Tittel Kingával (november 30-án). Dragomán György író szlovén fordításban is megjelent
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
A fehér király (Beli kralj) című regényét dedikálja (november 30-án), majd vasárnap, december 1-jén Szabó T. Anna költővel együtt részt vesz az úgynevezett Vita kávéház (Debatna kavarna) rendezvényen. Bővebben a vásári programokról a www. knjiznisejem.si honlapon lehet tájékozódni. kmj
Horváth Ferenc
országgyűlési napló
Együttműködés és költségvetés A Szlovén Országgyűlés elfogadta az ország 2020-ra és 2021-re szóló költségvetését. Az Államtanács (esetleges) vétója ugyan újraszavazásra kötelezné a képviselőket, de a költségvetés vélhetően második alkalommal is megkapja majd a szükséges 46 szavazatot. Olasz kollégámmal támogattuk a költségvetés elfogadását. Annak ellenére – amint ezt a napirendi pont ismertetésénél hangsúlyoztuk –, hogy a nemzetiségnek szánt tételekkel nem lehetünk teljes mértékben elégedettek. Ezt az álláspontunkat képviseltük a Nemzetiségi Bizottságban is. Már ott elfogadtunk egy határozatot, amelynek értelmében a minisztériumok saját költségvetésükön belül a két év során további támogatási lehetőségeket keressenek a közösség megmaradásához és fejlődéséhez szükséges eszközök biztosítása érdekében. Az úgynevezett „kulturális euró” törvény tárgyalásánál is hangsúlyoztuk erre vonatkozó igényeinket, s a kohéziós források lehívását is megpróbáljuk biztosítani a következő pénzügyi időszakban. Az elmúlt hetek a költségvetési tárgyalásokon kívül az együttműködésről szóltak. Örömömre szolgál, hogy a két ország miniszterelnökének első hivatalos találkozója eredményes volt. Elfogadták javaslatomat a Muravidék és Rábavidék mint térség közös fejlesztéséről. A térséget egyszerűen vonzóbbá kell tenni, azt pedig beruházásokkal, színvonalas munkahelyek létrehozásával lehet csak megtenni, mégpedig lehetőség szerint a két országnak közösen. Az együttműködésről szólt Palkovics László és Zdravko Počivalšek miniszter találkozója is. A szlovén gazdaságfejlesztési minisztériummal már korábban megállapodtunk a szlovén gazdaságfejlesztési projekt folytatásáról a 2021–2024-es időszakra. A magyar innovációs és technológiai miniszter látogatása során több fontos kérdésről tárgyaltunk: Palkovics miniszter úr támogatásáról biztosított a Lendvai Kétnyelvű Középiskola robotikai fejlesztését illetően, másrészt pedig a középiskola és a zalaegerszegi Zala ZONE Járműipari Tesztpálya közötti együttműködés lehetőségeit is megvizsgáljuk. Ez azért különösen fontos, mert a térség egyik kiemelkedő, jövőbe mutató projektjéről van szó. Az iskolával kötendő tervezett megállapodás pedig lehetőséget biztosít a technikai végzettségű fiatalok számára karrierjük építésére nemcsak középfokon, hanem felsőfokon is. A miniszter úrral továbbá tárgyaltam a mostani felvételi rendszer átalakításáról, mely kedvezőbb lenne a muravidéki fiatalok számára.
3
Muravidék Fenntartható költségvetést terveznek Lendván
Telekhasználati díj a beépíte Lendva Község 2020-ra javasolt költségvetése az előterjesztés szerint kiegyensúlyozott és hosszú távon is fenntartható lesz, ha a folyó kiadások a tervezett kereteken belül mozognak, a fejlesztések pedig a rendelkezésre álló forrásokhoz illeszkednek. A községi tanács ugyan nem egyhangúlag, de elfogadta a telekhasználati díj új pontértékeit is. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Lendva Község Tanácsa első olvasatban elfogadta a 2020-as községi költségvetés javaslatát, ezzel a mérleg minden melléklettel együtt december 2-ától 9-éig közvitára kerül. A költségvetés mintegy 13 millió euró bevételt tervez, aminek 48 százalékát a személyi jövedelemadóból befolyt összeg képe-
zi. A kiadásokat jövőre 14 millió euróra tervezik, ezek keretében a folyó kiadások 9 milliót tesznek ki (64,9 százalék). A beruházásokra közel 5 millió eurót állítottak be, ami az összkiadások 35 százaléka, s a pályázatfüggő projektek nem kerültek be a tervezetbe. Az előterjesztett költségvetés a községi pénzügyi szakszolgálat és Magyar Janez polgármester szerint kiegyensú-
Lendva Község Tanácsának üléslevezetői: Bračič Szabó Jasna jogász, Magyar Janez polgármester és Kreslin Aleksandra, a községi hivatal igazgatója. lyozott és hosszú távon is fenntartható akkor, ha a folyó kiadások (az emelkedést mutató kötelező résszel együtt) a tervezett kereteken belül maradnak,
illetve ha a beruházások a rendelkezésre álló forrásokhoz mérten valósulnak meg. A beterjesztett keretek a költségvetési pénzek felhasználóinak biztosítják
Dobronak Község Tanácsa
Elfogadták az új sírhelydíjakat November 20-i ülésén Dobronak Község Tanácsa első alkalommal tárgyalta és első olvasatban el is fogadta a község kétéves költségvetés-tervezetét, amely a 2020-as évben 2,6 millió euró bevételt irányoz elő. Hosszú vita után a tanács megszavazta az új sírhelydíjakat is. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net
Dobronak Község jövő évi, 2,6 millió eurós költségvetés-ter vezetében a ber uházások az infrastrukturális projekteken alapulnak, amelyek között szerepel a Lendva–Dobronak–Kebele és a Tornisa–Dobronak–Lendva kerékpárút megépítése, valamint a mezőgazdasági és ipari övezetben az utak felújítása. A tagosításra a jövő évre is külö-
4
nítettek el eszközöket, valamint tervbe vették a dobronaki és a strehovci sportközpontok befejezését. Kardinar Marjan polgármester hozzátette, hogy a község már készül a következő időszakra szóló gazdaságfejlesztési és turisztikai projektekre. A tanács vita nélkül, egyhangú támogatással elfogadta a pénzügyi tervet és 20 napos nyilvános közvitára bocsátotta. Hosszas vitát váltottak ki viszont az ülésen az
érvényben lévő temetői rendről szóló szabályzat szerint kiszámolt új sírhelydíjak. Amint elhangzott, a díjak a községben 2007 óta nem változtak, a bevételt pedig a községben a temetők karbantartására fordítják, ami viszont az új árakkal is meghaladja majd a díjból befolyó bevételeket. Egyes tanácstagok kifogásolták, hogy a polgárok anyagi terhe ezzel megnövekedik, főleg azoké, akik több sírhelyet fizetnek. A vita többször
új irányt vett, így a polgármester először visszavonta a javaslat beterjesztését, majd mégis szavazásra bocsátotta azt. Hat támogató és öt ellenszavazattal a tagok végül elfogadták az új sírdíjakat, így a községben jövőre az egyes és az urnás sírhelyér t 12,50 eurót, a kettes sírhelyért 25,00 eurót, a gyermeksírhelyért 9,38 eurót, a sírboltért 50,00 eurós hozzájárulási díjat számolnak el. Előtte viszont még a három községi temetőben a katasztert is el kell készíteni. 2020. január 1-jével a községben bevezetik az 1,50 eurós turisztikai és promóciós illetéket, amelyhez az elmúlt egyéves időszakban regisztrált
a működési feltételeket, valamint feladataik és a programok kivitelezését. A beruházási kiadások között szerepel az utak karbantartása, a szenny867 vendégéjszaka szolgált alapul. A tanács továbbá módosította a Lendva, Dobronak és Kebele községek közös községi igazgatóságának megalapításáról szóló rendeletet új feladatkörök – jogi szolgáltatás, környezet-, polgári és tűzvédelem, forgalomirányítás – meghatározásával, valamint jóváhagyta a nonprofit lakások 2020-as évre vonatkozó változatlan bérbeadási árát, amely a lakás értékének 4,04 százalékát jelenti. Egy nemes gesztusra is sor került a múlt szerdai tanácsülésen, ahol a tanácstagok egyhangúlag támogatták, hogy a Dobronaki Önkéntes Tűzoltóegyesület új tartálykocsijának megvásárlásához, amely az egész községet szolgálja majd, a nettó 80 eurós ülésdíjukkal járulnak hozzá. Ehhez Kardinar Marjan polgármester is csatlakozott.
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
Muravidék
etlen telkek után vízcsatorna és a helyi közösségek közműveinek javítása, az utcai világítás korszerűsítése, a könyvtár távfűtésének megoldása, az egészségház és az általános iskola bővítése. A jövő évi költségvetés javaslatát a jelenlévő 14 tag egyhangúlag elfogadta. A községnél úgy tervezik, hogy a mérleg végleges elfogadása már idén megtörténik, így 2020-ban nem kell ideiglenes finanszírozást alkalmazni. A telekhasználati díjról
szóló, második olvasatban terítékre kerülő rendelet ismét heves vitát váltott ki. A tanácstagok csak azok után kívántak a témakörben szavazni, ha meggyőző magyarázatot kapnak felmerülő kérdéseikre. A díjkiszámítás alapjául szolgáló hiányos adatbázis és különösen a beépítetlen telkek után elszámolt kötelező díj mértéke sok nézeteltérést, ellenérzést váltott ki. A beépíthető kategóriába tartozó telkekre
a községi területrendezési terv vonatkozik (2001), amit módosítani lehet, de nem minden esetben. Telkeket átkategorizálni ott nem lehet, ahol biztosítottak az építéshez szükséges kommunális közművek. A telektulajdonosok alacsonyabb telekhasználati díjra így esetleg csak jövőre számíthatnak. Az új rendelettel a beépítetlen telkek használati díjának pontértékét végül a korábbi 0,1ről 0,03-ra csökkentették.
Az új tanácstagok: Nađ Drago és Šabjan Éva Október folyamán ketten mondtak le Lendva Község Tanácsában betöltött tagságukról: a DeSUS listájáról bejutó Balažek Anton, valamint az SDS listáján szereplő, alpolgármesteri tisztséget is betöltő Mocsnek Ottó. A lemondott tagokat az említett pártok választási listájáról pótolták. A két pótjelölt – a DeSUS listájáról Nađ Drago, az SDS listájáról pedig Šabjan Éva – mandátumát a községi tanács november 20-i ülésén egyhangúlag megerősítette. Lendva Község Tanácsa így ismét teljes felállásban, 19 taggal működik. A lemondások miatt új tagok kerültek a községi bizottságokba is. A gazdasági, mezőgazdasági és turisztikai bizottságba Horvat Gyöngyit, a vagyoni és pénzügyekkel foglalkozó bizottságba, valamint a nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó bizottságba Somi Janezt nevezte ki a tanács, mindkettőjüket az SDS listájáról. SNK
V. Goricskói Kulturális Találkozó
A kultúránk összeköt bennünket
„Fontos, hogy a kultúra gazdag kincsestárából naponta meríteni tudjunk, hogy naponta meg tudjuk élni azokat az élményeket és tanításokat, amelyeket az irodalom, a néptánc és a népzene közvetíteni tud számunkra…” Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
„… A kultúra igazi tartalmát a zene, az irodalom, történelmünk, múltunk és hagyományaink
mellett az anyanyelvünk, öntudatunk, ér tékeink és emberségünk adja” – hangzott e nemes gondolat péntek este Szentlászlón, az V. Goricskói Kulturális Találkozón. Ezt
a nagy közös rendezvényt – kisebb kihagyásokkal – 2012 óta szervezik meg azzal a céllal, hogy még szorosabb kapcsolatok alakuljanak ki a csoportok és a térség falvai között. A
A Pártosfalvi KÁI Ugrós táncegyüttesének tagjai vidáman daloltak és táncoltak a szentlászlói színpadon. N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
találkozó idei szervezői, a Szentlászlói József Attila Művelődési Egyesület és a maráci magyar önkormányzat ezúttal egy egész estét kitöltő programmá bővítette a hagyományos rendezvényt. A műsor első részében a közönség megismerhette a goricskói magyar falvak művelődési egyesületeinek hagyományőrző munkáját, majd a nap a „Jaj de szépen muzsikálnak…” című táncesttel folytatódott, nótával, szórakozással. Az estét a domonkosfai népdalkör énekkara nyitotta meg szalafői dalokkal, majd a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola Ugrós táncegyüttese vonult a színpadra, a gyerekek Lendva-vidéki polgári táncokat és csárdásokat jártak. Barić Melisa, a hazai ME versmondója Radnótiverset szavalt, majd újabb népdalblokk következett, a hodosi Őrség Művelődési Egyesület népdalköre vasi dalcsokrot adott elő Horváth Károly gyűjtéséből. A rendezvényt a szentlászlói néptánccsoport fellépése
zárta, akik már a harmadik generációt képviselik a néptáncegyüttes történetében. A csoport a vidék polgári táncait mutatta be és alapozta meg a hangulatot az este folytatásához. A fellépő tánccsoportokat a Harangláb népzenei együttes kísérte. A mulatság előtt azonban még a szervezők nevében Vugrinec Zsuzsi, a maráci MNÖK elnöke szólt a találkozó eszmei fontosságáról, hagyomány- és identitásőrző szerepéről. – A kultúra megkülönböztet, de egyben hasonlóvá is tesz bennünket, nem csak itt, hanem az egész világon. Összeköt bennünket a múlttal, a jelennel és a jövővel. A mi feladatunk ugyanaz, mint a szüleinké, a nagyszüleinké és az őseinké volt: továbbadni azt, amit kaptunk. Továbbadni a családban, az iskolában, a közösségben azért, hogy itt, ezen a helyen évtizedek múlva is szervezhessünk kulturális találkozót” – hangsúlyozta. A beszédet követően a szentlászlói művelődési egyesület vezetőjével, Dora Gézával emléklapokat nyújtottak át a fellépő csoportok vezetőinek. Az este ezután tánccal, szórakozással folytatódott.
5
Kultúra Lendvai Nemzetközi Művésztelep
Jól sikerült a nemzedék- és kon Pénteken került sor a 47. Lendvai Nemzetközi Művésztelepen született bronzszobrok kiállításának a megnyitójára a lendvai vár padlásgalériájában. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
A jelenlévő művészeket, Király Ferencet, Lipo vics Jánost, Marijan Mirtet, Robert Jur akot és Gere László cizellálómestert Baumg artner Dubravko, a Galéria-Múzeum igazgatója köszöntötte. A művésztelep további két részt-
vevője, Rajcsók Attila és Stephan Lupino, valamint Gerič Ferenc művészeti vezető sajnos nem tudott jelen lenni a megnyitón. Baumgar tner emlékeztetett, a bronzöntés elindításával a művésztelep akkoriban új periódusába lépett, és a mai napig nincs a térségnek a lendvaihoz hasonló, nagy
professzionizmust igénylő felvállalása. Azóta mára mintegy 130 egyedi szoborral gazdagodott a lendvai bronzgyűjtemény. A helyben felállítható öntöde tehát új korszakot nyitott a művésztelep történetében. Pisnjak Atilla művészettörténész külön-külön is szólt az új alkotásokról, majd a 2005-ös, részleges
átalakulásra emlékeztetve Kostyál László művészettörténészt idézte, aki a bronzöntő művésztelep kapcsán „az új lépés jelentőségét” hangsúlyozva kiemelte: Európa-szerte alig működik hasonló alkotótábor, így párját ritkító merészség a kezdeményezés. Mint Pisnjak Atilla elmondta, a művésztelep egyfajta élő organizmus, különálló ökoszisztéma, ami sok apró mozzanatból, mondhatnánk, sejtekből épül fel, melyben a művészeknek, a
szakembereknek, a közönségnek, a kultúrpolitikának is megvan a feladata, amit el kell látni ahhoz, hogy a művésztelep és a kiállítás élni tudjon. Idén hat új kisplasztikával gazdagodott a padlásgaléria gyűjteménye, a műveket Pisnjak nagyvonalakban be is mutatta. Magyar Janez, Lendva Község polgármestere a 47 év kapcsán örömét fejezte ki, hogy Király Ferenc és Gerič Ferenc is még mindig aktívan részt vesz a
Az értékmentés szolgálatában
A hetési hímzés ünnepe
Szombaton a göntérházi hímzőszakkör 15 éves jubileuma jegyében hímzéskiállítás nyílt a helybeli faluotthonban. Az évforduló egyben a hetési hímzés ünnepe is volt, amely során különböző elismeréseket is kiosztottak. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
A Göntérházi Hetés ME 15 éve működő hímző szakkörének jubileuma kapcsán megszervezett hímzéskiállításon az egyesület elnöke, Gerebic Betina a hetési hímzések néprajzi
értékét méltatva köszöntötte a teljesen megtelt teremben jelenlévőket, majd a helyi iskola népdalköre és az Új Muravidék citerazenekar lépett fel, míg az iskolások helyben született írók, költők műveit adták elő. A hímzőszakkör szakmai vezetője, Török Andrásné
a 15 éve működő és 18 főből álló csapat munkáit méltatta, bemutatva az alkotókat név szerint. A szakember beszélt a göntérházi hímzőszakkör kezdeteiről, ahogy a 15 éve folyó itteni értékmentő tevékenységről is. Beszédében kifejtette: „Azért jöttem Göntérházára
A göntérházi kultúrotthon termét teljesen megtöltötték az érdeklődők.
6
A hagyományos hetési hímzések kapták a legnagyobb teret, de voltak a kiállításon egyéb munkák is. tizenöt évvel ezelőtt, hogy a hetési hímzést visszatanítsam a hazájába, ahol kihalt, hogy újra éljen, ahogy az őseink éltették. Sikerült, száz százalékban!”. Török Andrásné, illetve ahogy mindenki ismeri, Eta elmondása szerint a 17–18. század fordulóján még csak fehér színű hetési hímzésminta létezett, majd megjelent a fehér-piros, illetve még később a fehérpiros-kék minta is. A hetési hímzést a darázslépés, közismerten „bújtatás” jellemzi, és ez, illetve az életfás, virágtöves minták alapján is egyedinek számít a magyar néprajzi területen. Soós Mihály, az MNMI igazgatója köszöntőbeszédében az autentikus hetési hímzésminta megmentéséről, illetve a foglalatosság
jelenleg zajló műveléséről, az utókorra való átörökítésének fontosságáról beszélt, majd jubileumi okleveleket adott át az évforduló jegyében Šebjanič Valéria csoportvezetőnek. Elismerésekről gondoskodott a Hetés ME is, amely nevében az elnök Török Andrásné néprajzkutatónak, népi iparművésznek adott át oklevelet, illetve ajándékcsomagot. Az egyesület egy-egy szál virággal jutalmazta a szakkör legaktívabb tagjait is, s minden tag hetési hímzésekkel díszített falinaptárt is átvehetett. Az egyesület megköszönte a támogatást Soós Mihálynak, az MNMI igazgatójának, illetve Horváth Ferencnek, az MMÖNK Tanácsa elnökének is.
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
Kultúra
ncepcióváltás művésztelep munkájában, egyikük művészként, a másik művészeti vezetőként, s ez azt is jelenti, hogy a nemzedékváltás és az értékek átadása sikeres volt. A hagyományőrzés és az értékek átadása rendkívül fontos, fejtette ki, hiszen ez alakítja identitásunkat és önképünket. Lendva olyan figyelemre méltó örökséget tudhat magáénak, amely érdemes
arra, amelyet az Európa Kulturális Fővárosa 2025 megpályázása kapcsán Európának is szeretnénk megmutatni. Ezt követően megnyitotta a kiállítást, s meghívta a közönséget, ismerkedjenek meg az új alkotásokkal, Baumgartner pedig megköszönte a fenntartónak, a művészeknek, a galéria dolgozóinak a segítséget és a közreműködést.
Baumgartner Dubravko, a Galéria-Múzeum igazgatója köszönti a művésztelepen résztevő művészeket és a megnyitó közönségét.
Szép Zalában születtem
Jó úton az országos verseny felé A lendvai Bánffy Központ folyosói és próbaterme pénteken megtelt színes öltözékekbe, népviseletekbe öltözött fiúkkal, lányokkal. Itt zajlott ugyanis a gyermekek számára meghirdetett, „Szép Zalában születtem” című népdaléneklő verseny térségi válogatója. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
A szóló- és együttes kategóriában versenyző 2., 3. és 4. osztályos tanulók – összesen 9 szólóénekes és 6 együttes – közül a hazai kétnyelvű iskolás csopor-
volt a látottakkal (a fellépők ruházatát külön értékelték) és a hallottakkal. Ahogy elmondták, évről évre ugrásszerű fejlődés tapasztalható a csoportoknál, de különösen azt emelték ki, hogy a helyi népdalokból még mindig
iskolában mentori munkát vállaló Kardos Endre – Bozinak is köszönhető, aki Györek Mojca és Klujber Danica felkészítő tanárokkal rengeteget dolgozik a gyerekekkel, és
sok módon is igyekeznek megszerettetni a magyar népdalt és a csoportos éneklést. Erre Lázár Lenke, az 1. Sz. Lendvai KÁI Cséphadaró gyermekénekkarának felkészítő tanára is külön hangsúlyt fektet, mint ahogy arra is, s a zsűri ezt is külön kiemelte, hogy fellépésük ne nélkülözze a „spontán jelleget”. Ez abban mutatkozott meg, hogy nem karmesteri be-
intésre, hanem az egyik énekes hangjára indult a fellépés. Az eredmény: biztos továbbjutás és aranyminősítés. Patyi Zoltán, a program felelőse kiemelte: a gyerekek nagyon lelkesek, ezért hisz abban, hogy a verseny, mely harmadik éve került megrendezésre, szép jövővel kecsegtet. A tavaszi gyenesdiási előválogató is vízválasztó lehet, hiszen megtörténhet, hogy a „Hej, Dunáról fúj a szél” című Kár pát-medencei versenyre is először jut tovább a muravidékiek közül valamelyik induló.
Babakoncertek Szalóki Ágival
Az 1. Sz. Lendvai KÁI Cséphadaró gyermekénekkara aranyminősítést érdemelt ki. tok voltak a sikeresebbek, hiszen mindannyian továbbjutottak a jövő évi országos elődöntőbe. Az ifj. Horváth Károly és Gordásné Fülöp Edit összetételű zsűri elégedett
kihallhatók azok a nyelvi-kiejtésbeli archaizmusok, amelyeket a tájnyelv a Muravidéken még mindig őriz. E z a d o b ro n a k i , a göntérházi és a pártosfalvi
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében Szalóki Ági és együttese vendégszerepelt a hét elején a Muravidéken. A közismert magyar énekesnő és dalszerző, aki a legkisebbeknek nyújt értékes zenei élményeket, hétfőn a dobronaki Katicabogár Óvodában indította a babakoncert-sorozatot, majd délután a Bánffy Központban lépett fel (képünkön), ahol a gyerekekel együtt a szülők is élvezhették a műsort. Kedden pedig a két lendvai óvodában énekeltek és zenéltek vele a gyerekek. Kmj
7
Muravidék Tanácskozás a családon belüli erőszakról
Megteltek a muravidéki menedékházak November 25-én, a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napján a családon belüli erőszak megelőzésével foglalkozó muravidéki munkacsoport szakmai tanácskozást szervezett Muraszombatban, amelyet nagy érdeklődés övezett. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net
A szakmai interdiszciplináris munkacsoportot a Muravidéki Szociális Központ a Muraszombati
Rendőrigazgatósággal közösen 2013-ban hozta létre, a csoport koordinátora Car Saša. A csoport a családon belüli erőszak megelőzésével foglalkozik, és feladata, hogy elsősorban az egész-
ségügyi intézményekkel – az egészségházakkal, kórházzal –, az oktatási intézményekkel és más érintett szervezetekkel és intézetekkel egységesen és szorosan együttműköd-
A családon belüli erőszakról tartott szakmai tanácskozást nagy érdeklődés övezte.
jön. A muravidéki csoport eredményes működését már országos szinten is jó példának tartják. Rakuš Boris rendőrfel ügyelő, aki állandó tagja a munkacsoportnak, elmondta, hogy a Muravidéken tavaly a rendőrök 60 esetben hoztak távoltartási intézkedést, ami a tíz évvel ezelőtti kettőhöz viszonyítva igen sok. De hogy ez a szám a nagyobb tudatosításnak vagy az erőszak tényleges növekedésének eredménye-e, azt biztosan nem lehet tudni. A statisztika viszont azt mutatja, hogy a muravidéki régió százezer lakosra bontva az erőszak miatti szabálysértések tekintetében az élen áll Szlovéniában. A helyzet súlyát az is mutatja, hogy a muravidéki anyaotthonokban és a menedékházakban jelenleg nincs üres hely újabb bántalmazott nők és gyermekük befogadására. A tanácskozáson dr. Nena Kopčavar Guček – a Ljubljanai Egészségház csa-
ládorvosa, aki szakmailag is foglalkozik a családon belüli erőszakkal – előadásában hétköznapi példákon mutatta be a probléma széles hatáskörét és tényezőit. Elemezte a hosszas folyamatot, amely az áldozatok beismeréséhez vezet, majd ezek után a bizalom kialakításához, a bátorításhoz szükséges időt, ami a végső lépést jelenti, hogy az áldozat elhagyja bántalmazóját. A probléma megfelelő megoldásához az előadó szerint is egy összetett rendszer, az érintett szervek, szakemberek szoros együttműködése szükséges. Korva Kuzmanič Darja, a szociális ügyintéző központok közösségének elnöke felszólalásában viszont a nők elleni erőszak mellett felhívta a figyelmet a társadalmunkban növekedőben lévő más erőszakformákra is, ilyen a gyerekek és fiatalok közötti egyre gyakoribb erőszak, az idősek elleni, az internetes és nem utolsó sorban a munkahelyen történő erőszak is.
házasságkötőterem lesz. Ezzel pedig megoldódott a Lindau kisipari szövetkezetben lévő, szanálásra váró terem problémája is. Az új terem felújítási munkálatainak kivitelezője a Legartis Kft. volt, a bútorokat a trbovljei Tim Pohištvo szállította. A helyiség kialakításánál a házasságkötésre és a házassági évfordulós ünnepélyekre vonatkozó szabályzat meghatározásait követték (ruhatár a jegyesek számára, felvonó a mozgássérülteknek). A galériát beépítették, valamint felújították és ismét a falra helyezték a Lendva látképét ábrázoló egykori nagyméretű intarziát. A házaskötőteremben díjmentes az esküvő, a
hivatalos ter men és a hivatalos órákon kívüli szertartás ára 170 euró. Az esküvők száma tavaly az LKE területén 59 volt (ezen belül Lendván 23, Dobronakon 6), és 6 történt a hivatalos helyiségen kívül. Idén októberig 50 házasságkötés volt (Lendva 28, Dobronak 8), ebből 10 volt külső helyen (a legvonzóbb a Vinárium kilátótorony, a lendvai vár, a hotizai komp, a Vidkápolna Dobronakon, de van példa a saját udvaron kötött házasságra is). Az esketés 2018 óta tanúk nélkül is lehetséges, ennek gyakorisága 40 százalékos Lendván – mondta lapunknak Kocon Dorisz anyakönyvvezető. Szolarics Nađ Klára
Új házasságkötőterem Lendván Októbertől működik az új házasságkötőterem Lendván, melyet a Lendvai Közigazgatási Egység (LKE) székhelyén
az egykori nagy ülésteremben alakítottak ki. A mintegy 35 ezer eurós beruházást a Közigazgatási Minisztérium állta. A
felújítási feladatok márciusban indultak, amikor az Adesco tervezőcéggel közösen meghatározták, hogy a helyiség hivatalos
Korszerű és tágas az új házasságkötőterem a közigazgatási egység épületében.
8
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
3. Tűzoltótalálkozó
Info
Verseny a község magyar tűzoltóinak Szombat délután a pártosfalvi tűzoltóotthon udvarán a helyi önkéntes egylet és a maráci magyar önkormányzat megtartotta a 3. Tűzoltótalálkozót a Marác községi magyar falvak tűzoltóegyletei számára. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A versenyszámokban – kötéldobás, szívóoldal szerelése és puttonyfecs-
kendős gyakorlat – Szerdahely, Csekefa, Kisfalu, Szentlászló és Pártosfalva tűzoltóegyleteinek csapatai indultak, és vendégként a magyarországi Velemér
tűzoltói is csatlakoztak. Az általános versenyszámokban vegyes férfi és női csapatok vettek részt, de pionír- és gyermekkorú indulók is voltak.
A végeredmény a következőképpen alakult: a szívóoldal szerelésében a szentlászlói tűzoltók bizonyultak a legjobbaknak, őket követte Csekefa, majd Pártosfalva. A puttonyfecskendővel a pártosfalvi csapat bánt a legszakszerűbben, majd Csekefa és Kisfalu következett a sorban. A kötéldobásban pedig a ven-
dégek, Velemér önkéntes tűzoltói mutatták a követendő példát, majd Pártosfalva, illetve Kisfalu zárkózott fel. A gyermekek sem maradtak ki a versengésből, vízhordásos feladatban kellett helyt állniuk, amit nagy lelkesedéssel meg is tettek. A rendezvény végén minden egyesület részesült a magyar önkormányzat elismerésében, a legjobbak pedig serleget is kaptak. Jövőre a szerdahelyieken lesz a sor, hogy megtartsák a találkozót.
Pótválasztások Csentében január 19-én
A rendezvényen mintegy hatvan tűzoltó vett részt, idősebbek, fiatalabbak, illetve gyermekek.
Pótválasztásokra kerül sor a Csentei Helyi Közösségbe, mivel a héttagú tanács a lemondások miatt csonka felállításban, csupán négy taggal működik. A megszűnt mandátumok a tanács taglétszámának több mint az egyharmadát jelentik, ezért a helyi önkormányzatokról szóló törvény értelmében pótválasztásokat kell kiírni. A Községi Választási Bizottság november 15-ével elindította a választási eljárást és 2020. január 19-ére határozta meg a pótválasztások napját. Három új tagra van jelölési lehetőség, akik a mandátum végéig kapnak megbízatást. SNK
Szent Katalin-plakett Német Máriának A Lendvai Plébánia a védőszentjének ünnepnapján, Alexandriai Szent Katalin ünnepén Szent Katalin-plakettet ajándékozott a kedves és tisztelt Német Máriának. Német Mária a távoli 1927-ben született Kapcán.
Mint fiatal leány kapcsolódott be a plébánia aktív életébe az akkori Lendvai Plébánia káplánja és most már Boldog Istenszolgája, Halász Dániel meghívására. Mária a közösség tagja lett és egyben a plébánia munkatársa is. A szülei
Dolamič Martin – Konrad plébános és Német Mária. N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
példamutató élete által is egyházunk jó és hívő tagjaként vált felnőtté. Nagyon szeretett és még ma is szeret énekelni. A közmondás is azt mondja: aki szeret szépen énekelni, az rosszat nem gondol. Német Mária minden
jótette mellett még varrni is szeret, s a hímzés a nagy szerelme. Rengeteg oltárterítőt varrt csodaszép mintákkal az összes oltárra a plébániai templom számára és a kapcai kápolnába is. Kilenc évvel ezelőtt, amikor a Lendvai Plébániára helyeztek, azzal a kéréssel jöttek hozzám, hogy Kapcán minden évben kisbúcsú is van. Érdeklődni kezdtem a hívektől, mit is jelent az, hogy kisbúcsú? Senki sem tudta konkrétan megmagyarázni. Az volt a válaszom, hogy nem tarthatjuk meg azt, amire semmi magyarázat nincs. Német Mária vette a bátorságot és 2014-ben egy szép kézírású levelet küldött hozzám, amelyben aprólékosan megírta, mit jelent, hogy jött létre a
kapcai kisbúcsú. Szívből köszönöm azt a levelet, amely csodálatos módon elmagyarázta a kisbúcsú jelentőségét, Jézus szívének ünnepét Kapcán. Nyugodtan mondhatom, hogy ez az igazi Hit. Megőrizte ezzel a kisbúcsú jelentőségét, értelmét és értékét. Német Mária csodás levelét teljes egészében átírtam plébániánk Krónikakönyvébe, hogy ne menjen feledésbe a fáradsága. Szorgalmáért és jótetteiért a Lendvai Plébánia örömmel és nagy tisztelettel jutalmazta meg a Szent Katalin-plakettel Német Máriát és a legjobbakat kívánja neki. Köszönet Önnek és Isten éltesse! Dolamič Martin – Konrad plébános
9
Info a mai napon... November 28-án történt 1520 Ferdinand Magellán portugál hajós áthajózott a később róla elnevezett szoroson. 1820 Megszületett Friedrich Engels német filozófus, Marx munkatársa, akivel közösen dolgozták ki a Kommunista Kiáltványt. 1887 Megindult Budapest első „villamosított közúti vasút” vonala, vagyis az első villamos. 1902 Megszületett Kozma László Kossuth-díjas villamosmérnök, tudós, az első magyar számítógép tervezője. 1925 Megszületett Bozsik József futballista, a Budapesti Honvéd és az Aranycsapat tagja, százszoros válogatott. 1944 Megszületett Komár László énekes. 1950 Megszületett Ed Harris amerikai színész. 1985 Megszületett Rúzsa Magdi vajdasági származású magyar énekesnő. 1989 Helmut Kohl német szövetségi kancellár előterjesztette a két német állam egyesítésének javaslatát. 1990 Margaret Thatcher lemondott az angol miniszterelnöki posztról. 1994 Norvégia visszautasította az európai uniós tagságot.
visszapillantó
2009. november 26-án, 47. szám
Érintett a Nafta is? A sajtó értesülése szerint a kilenc országot érintő legújabb futballbotrányban, amely szakértők szerint földrengést okozhat az európai labdarúgásban, a fogadásokon megbundázták a tavaszi Drava–Nafta meccset is. Horvat Mirko, a klub elnöke nyilatkozott lapunknak. Rövid bevezető: a bochumi államügyészség az év elején indított vizsgálatot egy, a labdarúgómérkőzések kimenetelét befolyásoló nagyszabású nemzetközi fogadási botrány ügyében. Ennek következtében Németországban már több őrizetbe vétel történt, sőt, mintegy 100 németországi gyanúsított ellen indítottak vizsgálatot. A hírek szerint a botrány 9 országot és több mint 200 személyt érint. Az állítólag érintett országok között a sajtó Németország mellett Ausztriát, Belgiumot, Boszniát, Horvátországot, Magyarországot, Szlovéniát, Svájcot és Törökor-
nyelvről mindenkinek
A Nafta csapata a tavalyi idényben. Valaki közülük bűnös? szágot említette, de egyes forrásokban Görögország, Macedónia és Szerbia érintettsége is felmerül. S ami muravidéki szempontból külön pikantéria: a sajtó értesülése szerint a Nafta, azaz annak egyik játékosa is érintett az ügyben, hiszen a hírek szerint a lendvaiak egyik játékosa 5.000 eurót kapott annak
fejében, hogy csapata veszítsen a Drava ellen. A szóban forgó meccs április 11-én került lebonyolításra, s a ptujiak 1:1-es félidő után 4:1-re nyertek. A meccs ös�szefoglalója megtekinthető a http://tvslo.si/predvajaj/ koncno-zmaga-za-dravo/ ava2.32226614/ weblapon. Emlékeztetőül: a meccs előtt a Naftának (nem ép-
pen fényes menetelés közepette) 15 pont előnye volt az utolsó helyezett Drava előtt, amely aztán a lendvaiak ellen aratta első sikerét 2008. szeptember 24-e után. A német Bild értesülése szerint a Drava sikere 100.000 eurós nyereménnyel járt. Szerző: Horváth Ferenc
Dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének lektora
Hiedelmek és tévhitek a (magyar) nyelvről – A magyar nyelv nagyon nehéz Jelen cikk szerzője több éve foglalkozik a magyar mint idegen nyelv oktatásával, és bizony nem kevés alkalommal hallotta azt a kijelentést a legkülönfélébb anyanyelvű diákok szájából, miszerint a magyar egy roppant nehéz nyelv. Ha az olvasók között akad olyan, aki magyarul nem beszélő ismerőseit próbálta már nyelvünkre tanítani, akkor jó eséllyel szintén találkozott efféle véleményekkel. Nem kétséges, hogy azoknak a vállalkozó szellemű diákoknak, felnőtteknek, akik a magyar nyelvet idegen nyelvként tanulják, jelentős része hamar feladja a küzdelmet, és dönt úgy, hogy neki még sincs olyan nagy szüksége arra,
10
hogy magyarul kommunikáljon. Való igaz, hogy a legtöbb nyelvtanulónak bizony meggyűlik a baja a magyar nyelvvel, és nem kevés erőfeszítést kell tennie, hogy a kezdeti nehézségek után továbblépjen és megvárja az első valódi sikerélményeket. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a magyar a többi nyelvhez viszonyítva olyan rettentő nehéz lenne. Az a megközelítés már sokkal inkább megfelel a valóságnak, hogy a magyar nyelv a legtöbb külföldi számára azért lehet nehéz, mert nem áll rokonságban az általuk beszélt nyelvekkel. (Ennek bizonyítására bőven elég, ha megnézzük a vonatkozó statisztikákat a
világ nyelveivel és nyelvcsaládjaival kapcsolatban.) A fenti okokból kifolyólag természetesen nem várható el egy olasztól, hogy olyan könnyedén sajátítsa el a magyar nyelvet, mint mondjuk a franciát, de ugyanez a helyzet, ha például egy orosz próbálkozik a lengyel és a magyar nyelvvel. És még ha nem is ilyen közeli rokonságban álló nyelveket vizsgálunk, akkor sem lehet megkerülni a tényt, hogy míg az imént említett nyelvek az indoeurópai, addig a magyar a finnugor nyelvek közé tartozik. Azt persze nem lehet vitatni, hogy a magyar nyelvben – tegyük hozzá: más nyelvekhez hasonlóan – vannak nehe-
zebbnek, bonyolultabbnak tűnő elemek, de azok nehézségének meghatározása mindig csak egy másik konkrét nyelvvel való összevetésben értelmezhető, nem pedig általában. Hogy néhány konkrét példát is hozzunk, ehelyütt szokás megemlíteni a magyar nyelvvel kapcsolatban például az esetek nagy számát, vagy a határozott–határozatlan ragozás közti különbségtételt. Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy a nehezebbnek tűnő jellemvonások mellett legalább annyi példát tudunk hozni azokra a jellemzőkre, amelyekben pedig a mi nyelvünk az egyszerűbb. Aki tanult például németül vagy angolul, az előbbinél
biztosan szívesen kihagyta volna a főnevekhez tartozó névelők bemagolását, de valószínűleg az angol nyelv tizenkét igeidőformája helyett is megelégedett volna a magyar nyelv múlt, jelen és jövő idejével. Összegezve tehát, nem igazán tehetünk olyan kijelentést egyik nyelvről sem (beleértve a magyar nyelvet is), hogy az nehezebb vagy könnyebb lenne egy másiknál, hiszen erre tulajdonképpen semmilyen objektív mérőszám nem létezik. A magyar nyelv megtanulásának nehézségi foka pedig az egyén számára minden bizonnyal leginkább azon múlik, hogy mennyire erős motivációval rendelkezik a nyelvtanulás során.
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
Info
A 130 éves Lendvai Zeneiskola alapításáról Idén, 2019-ben ünnepli a lendvai újságírás a becses 130. évfordulóját. Ugyanis 1889. január 12-én jelent meg az Alsó-Lendvai Hiradó első száma Kardos Gábor kiadó és laptulajdonos jóvoltából. A keszthelyi nyomdász, aki Hoffhalter Rudolf után 316 évvel újjáélesztette a nyomdai tevékenységet Alsólendván, egy
visszhang olyan folyamatot indított el városunkban, amely csak a jugoszláv kommunista egypártrendszer hatalmaskodásával, a Balkányi nyomda államosításával fejeződött be 1947-ben. Igaz, a magyar nyelvű újságírás városunkban még előbb megszűnt, pontosabban 1919-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia
felbomlásával és a Lendva-vidéknek a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz való csatolásával. Ennek ellenére az 1889 és 1919 közötti 30 esztendőben a négy alsólendvai hetilap, az Alsó-Lendvai Hiradó (1889–1891), az Alsó-Lendva és Vidéke (1897), a Délzala (1897–1899) és az Alsólendvai Hiradó (1899– 1919) tömérdek mennyiségű adatot közölt a békebeli Alsólendváról, vidékéről, dolgos parasztságáról és tehetős polgárairól. Városunk egykori hetilapjait olvasgatni olyan, mint egy időutazás. Ezek segítségével megtudhatjuk, mikor és hogyan épültek az egyes létesítmények: épületek, üzemek, vasutak, járdák és utak. Kiderül, mit kínáltak az üzletek a városban és kik voltak a tulajdonosaik.
Tájékozódhatunk arról, milyen polgári egyesületek működtek, kiket szolgáltak és hogyan jótékonykodtak, milyen közegészségügyi és közoktatási körülmények között éltek elődeink. És nem utolsó sorban abba is bepillanthatunk, milyen közügyek és botrányok foglalkoztatták a lakosságot, kik és hogyan jártak szerencsétlenül vagy éppen hol és mit műveltek városunk nevezetes szülöttei. Már rögtön a 6. és 7. számban arról értesülünk, hogy 1889. február 18-án a polgári iskola keretében megkezdte működését az alsólendvai zeneiskola. „Az iskola létesítője Murkovics János kántor-tanitó, kinek kitünő zenei tehetsége általánosan ismeretes, ki a zene minden ágában elmondhatni, hogy mester (...). A zene-
iskolában a növendékek hetenként 3 órán egyelőre a hegedün való játszásban oktattatnak.” A 130 évvel ezelőtt létesített alsólendvai zeneiskola első tanévére közel 20 tanuló iratkozhatott be, mégpedig „a polgári iskola első osztályából 2, a másodikból 6, a harmadikból is 6 és a negyedikből 5 növendék, akik mind-
annyian egészen ingyen oktatásban részesülnek, s nyolcz szegény tanuló pedig zeneszerekkel is elláttatott”. A 130 év nem csak kötelez, de kecsegtet is a Lendvai Zeneiskola újabb és újabb, a hangversenytermek színpadán univerzális nyelven elhangzó produkcióival. Lendvai Kepe Zoltán
ÜNNEPVÁRÓ MŰHELYMUNKÁK Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az ünnepváró műhelymunkákra, amelyeken sor kerül a karácsonyi díszek és az ajándékok elkészítésére . Hol? Radamosban a faluotthonban . Mikor? 2019. november 29-én , 16 órai kezdettel . Szervező: Radamosi Harangvirág TME
Kovács Alenka
történelmi tükör
Mivel járt a tanítói állás 1871-ben? A múltkor láthattuk, hogy a (dobronaki) tanársegédi állás mit kínált a pályázónak, most pedig nézzük meg, hogy mit kínáltak a közösségek a tanároknak. Két álláshirdetésünk is van, mindkettő 1871-ben jelent meg a Néptanítók Lapjában; az egyikben az újonnan megalapított kebelei iskolába keresnek tanárt, a másikban pedig Barkóczra. Kebele 1) Lakás: 2 szoba, egy konyha, egy kamra s egy istálló; 2) a háznál egy holdra terjedő kert; 3) két hold szántóföld, melynek müveltetése a vállalkozót terhelendi; 4) 200 frt o. é. készpénz, mit az elöljáróság előre évnegyedenként a lakosságtól szedend be s adja át a tanitónak; 5) 28 mérő tiszta rozs; 6) 9 mérő tiszta buza; (e 37 mérő jószágot évenként maga az elöljáróság szedi be s mindig október 1-én már átadja tanítójának); 7) 2/4 sessio birtok után járó fajzás, és szabad legeltetés; végre 8) minden négy iskolába járó gyermek után egy szekér fa (haza szállítva), mi a tanterem fűtésére használtatik. Fölhivatnak tehát mindazon pályázni kívánó róm kath. tanitó urak, kik ezen állomást elnyerni óhajtanák, kérvényeiket tanitói oklevelökkel s egyéb (eddigi szolgálataikról N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
szóló) okmányaikkal egyetemben „főtiszt. Székely István pléb. ur, mint az iskolaszék elnökéhez Dobronakon (u. p. Alsó-Lendva)” bérmentesen czimezve ez év deczemb. 20-ig legfölebb 25-éig eleve megküldeni, s ha lehetséges, személyesen is megjelenni szíveskedjenek; annálinkabb, mert az állomos azonnal betöltendő lesz. Megjegyzendő, kik a magyar nyelv mellett a horvát vagy vend nyelvet csak némileg is birják, előnyben lesznek. Dobronak, nov. 26-án 1871. (Utolsó vasúti állomás: Csáktornya.) Fatér Jósef. Barkócz Vasmegye muraszombati járás Bárkócz község közös iskolájánál egy évi 274 frt fizetéssel, 4 catastrál hold szántóföld használattal, szabad lakással ellátott tanitói állomásra pályázat hirdettetik; kellék, hogy a pályázó a magyar nyelven kivül a vend nyelv némü ismeretével is birjon. Folyamodni kívánók bizonyítványaikkal, kellőleg felszerelt kérvényeiket a bárkóczi község községi iskolaszék elnöke Buzetty Jánoshoz f. évi april hó 24-én tartandó választásig küldjék be. Az állomás f. év május 1-én elfoglalandó. Bárkóczon, február 22-én 1871. A községi közös iskolaszék
11
Info november 29. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Jó napot!, 11:20 Tudom! – kvíz, 12:00 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 13:00 Hírek, 13:30 Céltábla, Glóbusz, Töréspont, 15:35 Hidak, 23:10 Kifulladásig 16:20 Ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:25 Az utolsó szó jogán, 18:00 Ifjúsági műsor, 18:10 Rajzfilm, 18:25 Idegenforgalmi műsor, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Joker – kvíz, 20:55 Szlovén üdvözlet – szórakoztató műsor, 22:00 Viszhangok, 23:10 Kifulladásig – francia film, 0:45 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 9:30 Zenés műsor, 10:15 Alpok–Duna–Adria, 11:00 Jó reggelt!, 12:25 Ruka: Sífutó, vk, 14:30 Hallgassunk a csöndre, 15:10 Mozogj velünk, 15:40 Állatokról, emberekről, 16:05 A kertben, 16:50 A Szlovén RTV ifjúsági zenekara: muravidéki zenék, 17:55 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 18:50 Ifjúsági műsor, 19:20 Ema Freš, 20:00 Hierro – spanyol sorozat, 21:05 Don’t Thinks Twice – am. film, 22:40 TV-klub, 23:35 Az utolsó szó jogán, 0:20 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Astro show, 10:10 Top shop, 11:50 Kölyökkalauz, 12:30 Fókusz – magazinműsor, 13:30 Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok!, 16:00 Az én kis családom – török sorozat, 17:10 Barátok közt, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:05 Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok!, 22:30 Barátok közt – magyar sorozat, 23:20 Híradó, 23:55 Jófiúk – magyar sorozat, 1:10 Az év hotelje, 1:55 Highlife.
TV2 6:55 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:35 Teleshop, 10:45 Asztro-világ, 12:00 Tények délben, 13:15 Kórházi történetek – spanyol sorozat, 14:35 Mintaapák – magyar sorozat, 15:45 Victoria – mexikói sorozat, 16:50 Anya – török sorozat, 18:00 Tények, 19:20 Mintaapák – magyar sorozat, 20:25 Nyomd a gombot, tesó!, 21:45 Újratervezés, 22:45 Magánnyomozók – magyar dokureality, 23:50 Családi titkok – magyar reality, 0:55 Kórházi történetek – spanyol sorozat.
Duna Tévé 5:55–9:25 Virradóra, 9:25– 12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 Ízőrzők, 18:45 Fogd a kezem! 13:50 Velence magyar emlékei, 14:20 A hegyi doktor – német sorozat, 15:15 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:10 Don Matteo – olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Fogd a kezem! – török sorozat, 19:30 Fölszállott a páva 2019, 21:45 Róma ege alatt – olasz–német film, 23:25 Kenó, 23:35 Velence magyar emlékei, 0:05 Partitúra – zenés ismeretterjesztő sorozat, 1:10 Új idők új dalai.
Duna World 5:25–10:55 Délelőtti műsor, 11:10 Dráma a vadászaton – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Életkerék, 13:50 Öt kontinens, 14:20 Családbarát, 15:50 Kárpát Expressz, 16:15 Multiverzum – magazin, 16:50 Öt kontinens, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Itthon vagy!, 19:00 Nótacsokor, 20:00 Önök kérték, 21:00 Híradó, 21:35 Mindenből egy van – magyar sorozat, 22:35 Ridikül, 23:30 M5 Híradó, 0:00 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:35 Hetedhét kaland, 0:45 M2 matricák.
november 30. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:20 Ifjúsági műsor, 10:55 Tudományos műsor, 11:40 A hét, 12:40 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról, emberekről, 14:05 Az utolsó szó jogán, 15:05 New Amsterdam – am. sorozat, 15:55 Új húszas – szlovén sorozat, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Lelki villanás, 17:35 Szlovén magazin, 18:00 Mezsgyék, 18:10 Ambiensek, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:25 Érverés, 20:00 Joker – kvíz, 20:55 Jonas-szal – szatirikus műsor, 21:25 Anya, apa, fia – angol sorozat, 22:25 Hírek, 22:50 Una – koprodukciós film, 0:30 Szlovén híradó Olaszországból.
december 1. vasárnap Szlovén Tévé I.
Szlovén Tévé I.
7:00 Gyerekműsor, 10:00 Vasárnapi istentisztelet – közvetítés, 10:55 Feri Lainšček dalai, 11:15 Mezsgyék, 11:20 A lélek horizontja, 12:00 Az emberek és a Föld, 13:00 Hírek, 13:25 Szlovén üdvözlet – szórakoztató műsor, 14:50 Idegenforgalmi műsor, 15:25 Münchhausen báró kalandjai – cseh animációs film, 17:00 Hírek, 17:20 Hétvégi csomag, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:15 Politika Tanja Gobeccal, 19:25 A hét tükre, 20:05 27. Mikulás jótékonysági koncert, 21:55 Hírek, 22:20 Mišával – beszélgetős műsor, 23:15 Buddha Afrikában – nyugat-afrikai–svéd dok. film, 0:55 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II.
Szlovén Tévé II.
7:00 Legjobb reggel! 8:40 Tanúságtevők – dok. műsor, 11:20 Választott szlovén – dok. film, 12:25 Alpesi magazin, 23:40 Vlado Kreslin: Énekelj 13:05 Östersund: Biatlon vk, 13:45 nekem dalt Celje: Celje – Mura, labdarúgómérkőzés, 15:40 Killington: Óriás műlesiklás vk, nők, 16:25 Ruka: Síugró vk, férfiak, 18:20 Mozogj velünk, 18:55 Killington: Óriás műlesiklás vk, nők, 20:10 Lake Louis: Lesiklás vk, férfiak, 21:30 Toulouse: Sportmászás, férfiak, 23:40 Vlado Kreslin: Énekelj nekem dalt – koncert, 2:25 Zenés műsor.
6:50 Zenés műsor,7:45 Lelki villanás, 8:35 Zenés matiné, 9:05 Joker – kvíz, 11:15 Ambiensek, 11:45 Labdázások, 12:25 Östersund: Biatlon vk, férfiak, 13:55 Toulouse: Sportmászás, nők, 15:40 Killington: műlesiklás vk, nők, 16:25 Ruka: Síugró vk, férfiak, 18:55 Killington: Műlesiklás vk, nők, 20:00 Lottó, 20:10 Lake Louis: Szuper G vk, férfiak, 21:30 Toulouse: Sportmászás, nők, 22:20 Az igazság gyülekezete – dok. film, 22:45 Hétvégi csomag, 0:10 Jonas-szal – szatirikus műsor, 0:45 Zenés műsor.
RTL Klub 6:35 Kölyökklub, 9:05 Star Wars: A Freemaker család kalandjai, 9:35 Kölyökkalauz, 10:10 Top shop, 11:10 Brandmánia, 11:40 Autogram, 12:25 Szuperzöld, 13:10 Édesítő, 13:55 XXI. század – a legendák velünk élnek, 14:30 Jófiúk – magyar sorozat, 15:40 Kicsi kocsi – Tele a tank – am. film, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz Plusz – magazinműsor, 20:00 X-Faktor, 23:30 A bíró – am. film.
TV2 7:05 TV2 animáció, 10:10 Trendm ánia, 10:45 Babavilág, 11:15 Techguru, 11:50 Autó szerelők, avagy minden új egyszer régi lesz!, 12:20 Poggyász, 19:55 James Bond: Casino 12:55 Szépítők, 13:25 Royale Kandászmamik – szülőszoba, és minden, ami család, 14:00 A maflás – am. film, 16:20 Columbo – am. sorozat, 18:00 Tények, 18:55 Tények Plusz, 19:55 James Bond: Casino Royale – am.–angol–német– cseh film, 23:00 A Tai Chi harcosa – am.–kínai–hongkongi film, 1:20 Másodpercekre a haláltól – am. film, 3:15 A szökés – am. – angol sorozat.
Duna Tévé 6:55–9:30 Virradóra, 9:30-12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:30 A kalandor és a lady – angol sorozat, 14:20 Doc Martin – angol sorozat, 15:15 Alfa Rómeó és Júlia – magyar film, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:45 Szerencse Szombat, 19:40 Szellemirtók – am. film, 21:35 New York-i afférok – am. film, 23:00 Kenó, 23:10 Fábry, 0:30 Hogy volt?!, 1:25 Új idők új dalai.
Duna World 5:25–11:10 Délelőtti műsor, 11:25 Sárga rózsa – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Labdarúgó Fortuna Liga – sportműsor, 15:25 Itthon vagy!, 15:50 Hagyaték – magyar dok. sorozat, 16:20 Színe-java, 17:20 Most a Buday! – főzőműsor, 17:50 Családi kör, 18:50 Térkép, 19:20 Ízőrzők, 20:00 Dokuzóna, 21:00 Híradó, 21:35 Fábry, 23:00 Legenda – válogatás, 23:30 M5 Híradó, 0:00 Opera Café, 0:30 Evangélium, 0:55 Himnusz.
december 2. hétfő
RTL Klub 6:35 Kölyökklub, 9:10 Star Wars, 9:40 Topshop, 10:30 Lifestyle, 10:55 Highlife, 11:25 Kalandozó, 12:00 Édes otthon, 12:40 Az év hotelje, 13:25 Lila füge, 14:15 Street kitchen – főzőshow, 15:00 Házon 15:35 A macskanő kívül – riportműsor, 15:35 A macskanő – am. film, 18:00 Híradó, 18:50 Jófiúk – magyar sorozat, 20:05 Fekete Párduc – am. film, 23:05 Legenda vagyok – am. film, 1:10 Portré, 2:00 Bizalom.
TV2
6:25 A hét tükre, 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Jó napot!, 11:20 Idegenforgalmi műsor, 12:00 A vadon 14:30 Át-járások bűvöletében – angol sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Profil, 14:30 Át-járások, 15:00 Jó napot, Koroška!, 16:00 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Az utolsó szó jogán, 18:10 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Studio City, 22:00 Visszhangok, 22:50 Mesterséges mennyország, 23:30 Zenés est, 0:40 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 8:25 Zenés műsor, 9:10 Gyerekműsor, 10:05 A lélek horizontja, 11:00 Jó reggelt!, 13:20 Jó napot!, 14:10 Házikók – dok. film, 15:15 Az emberek és a Föld, 16:10 A jóság hívása – jótékonysági koncert, 17:55 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 18:50 Mozaik műsor, 19:15 Ema Freš, 19:25 Zenés műsor, 20:00 Hatalmas vonatok: Bolívia – útirajz, 21:00 A szabadság útja – lengyel sorozat, 22:05 Történet az Istenről: a menyország és a pokol – am. dok. sorozat, 23:05 A kitartás – koprodukciós film, 1:05 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top Shop, 11:50 Portré, 12:30 Fókusz, 13:30 Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok!, 16:00 Az én kis családom – török sorozat, 17:10 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:05 Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok!, 22:30 Barátok közt – magyar sorozat, 23:20 XXI. század – A legendák velünk élnek, 23:55 Híradó, 0:30 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 1:45 Autogram.
TV2
7:05 TV2 animáció, 9:50 Nagy vagy, Auchan kupa!, 10:25 Tűsarok, 10:55 Több mint testőr, 11:30 Super car, 12:00 Eb TV, 12:35 Az építkezők – magazinműsor, 13:05 Adri’s kitchen, 13:40 Nicsak, ki beszél – am. film, 15:45 Távkapcs – am. film, 18:00 Tények, 18:55 Catch! – úgyis utolérlek!, 21:00 Rossz anyák – am. film, 23:15 Sasszem – am. film, 1:45 Diamond Club – magyar film.
Duna Tévé 6:45–9:30 Virradóra, 9:30–11:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 A Tátra – szlovák dok. film, 14:10 Édes anyanyelvünk, 14:20 Lekvár – magyar dok. film, 15:00 A Noszty fiú esete Tóth Marival – magyar film, 16:30 Hogy volt?!, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:45 Családi kör – magyar sorozat, 19:45 Magyarország, szeretlek! 21:20 Az évszázad gyermekei – francia film, 23:30 Kenó, 23:40 A rózsa neve – olasz–francia film, 1:55 Rúzs és selyem.
Duna World 5:25–10:25 Délelőtti műsor, 10:40 Fölszállott a páva 2019, 13:00 Híradó, 13:20 Akár kamerával, akár kamera nélkül – Buglya 13:20 Akár kamerával, Sándor filmrendező portakár kamera nélkül réja, 14:15 A nagyok – dok. sorozat, 14:45 Negyedévszázad negyedéve – román dok. film, 15:45 Hagyaték – magyar sorozat, 16:15 Színe-java, 17:15 Most a Buday! – főzőműsor, 17:40 Édes anyanyelvünk, 17:50 Divat&dizájn, 18:50 Öt kontinens, 19:25 Hazajáró, 20:00 Gasztroangyal, 21:00 Híradó, 21:35 Megyecsinálók – Csíki forradalom Ceausescu országában – román dok. film, 22:30 Hogy volt?!, 23:25 Híradó, 23:55 Kincskereső, 0:30 Tőkéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenkinek, 0:55 Himnusz.
6:55 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:35 Teleshop, 10:45 Asztro–Világ, 12:00 Tények, 13:20 A vidéki doktor – osztrák sorozat, 14:25 Mintaapák – magyar sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat, 18:00 Tények, 19:25 Mintaapák – magyar sorozat, 20:35 Nyomd a gombot, tesó!, 22:05 Újratervezés – magyar dokureality, 23:00 Magánnyomozók, 0:00 Családi titkok – reality, 1:00 Sherlock és Watson – am. sorozat.
Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 9:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 A világ egy terített asztal – német dok. film, 13:50 Magyarország fi14:10 Jamie lefőzi nom, 14:10 Jamie lefőzi Olaszországot Olaszországot, 15:00 Végtelen szerelem – török sorozat, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Fogd a kezem! – török sorozat, 19:35 A hegyi doktor – német sorozat, 20:30 Kékfény, 21:30 Elveszettek – am.–belga–angol sorozat, 22:25 Kenó, 22:35 Rejtélyek asszonya – am. sorozat, 0:05 Hogy volt!?
Duna World 5:50–10:50 Délelőtti műsor, 11:10 Úri muri – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Roma magazin, 13:50 Domovina, 14:20 Család-barát – magazinműsor, 15:50 Életkor, 16:15 Magyar krónika, 16:45 Öt kontinens, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Itthon vagy!, 18:55 Nótacsokor, 20:00 Hogy volt!?, 21:00 Híradó, 21:35 Mindenből egy van – magyar sorozat, 22:35 Ridikül, 23:30 M5 Híradó, 0:00 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:35 Hetedhét kaland, 0:45 M2 matricák – dok. sorozat.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Világunk mozgatói 17:05 Mozaik / Nem boszorkányság. Vagy igen? / Komolyan a zenéről 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig
12
Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (minden 3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 Öt perc a szépségért 10:30 Világunk mozgatói (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyarnótája – választás 14:15 MesterEmber (minden utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Retrorádió 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kuckó Mackó / Csacska rádió (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismerős hangok ismeretlen történetei 11:00 MMR 60 (havonta, figyelje a rádióreklámot) 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 MMR 60 / Ismerős hangok ismeretlen történetei (ism.) 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:00 Álmodók (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Sporthétfő (ism.) 21:35 Zene hajnalig
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
Info december 3. kedd
december 4. szerda
Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Jó napot!, 11:20 Tudom! – kvíz, 12:00 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Studio City, 14:40 Lelki villanás, 15:30 Hidak: Kanapé, 16:00 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 A kód, 18:05 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 New Amsterdam – am. sorozat, 20:50 Prekmurje – kultúrtörténeti vázlat – dok. film, 22:00 Visszhangok, 23:10 Tanúságtevők, 0:45 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 9:55 Zenés műsor, 10:40 Labdázások, 11:10 Mesterséges mennyország, 11:55 Jó reggelt!, 14:35 Jó napot!, 15:15 Szlovén magazin, 16:00 Joker 22:15 Legújabb testa– kvíz, 17:55 A vadon mentum bűvöletében – angol sorozat, 19:00 Az én szobám: Zoja – valóságshow, 19:20 Ema Freš, 19:25 Zenés műsor, 20:05 Hivatalos Akadémia a Ljubljanai Egyetem 100. évfordulója alkalmából, 21:20 Közelebbről – beszélgetős műsor Vesna Milekkel, 22:15 Legújabb testamentum – belga–francia film, 0:10 Roma nemzetiségi műsor, 0:30 Az utolsó szó jogán, 1:20 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro-Show, 10:10 Top Shop, 11:50 Kalandozó, 12:30 Fókusz – magazinműsor, 13:30 Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok!, 16:00 Az én kis családom – török sorozat, 17:10 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:05 Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok!, 22:30 Barátok közt – magyar sorozat, 23:15 Házon kívül, 23:50 Híradó, 0:25 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 1:40 Szuperzöld.
TV2 6:55 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9 : 3 5 Teleshop, 10:45 AstroVilág, 12:00 Tények Délben, 13:20 A vidéki doktor – osztrák sorozat, 14:25 Mintaapák 13:20 A vidéki doktor – magyar sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat, 18:00 Tények, 19:25 Mintaapák – magyar sorozat, 20:35 Nyomd a gombot, tesó!, 22:05 Újratervezés – magyar dokureality, 23:00 Magánnyomozók – dokureality, 0:00 Családi titkok – reality, 1:00 Sherlock és Watson – am. sorozat.
Duna Tévé 6:00–10:25 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 A világ egy terített asztal – német dok. film, 14:20 A hegyi doktor – német sorozat, 15:15 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:05 Don Matteo – olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Fogd a kezem – török sorozat, 19:35 A hegyi doktor – német sorozat, 20:30 Önök kérték!, 21:30 Vidám vidék – angol sorozat, 22:20 Kenó, 22:30 Nino bárkája – magyar film, 23:30 Magyarország, szeretlek!, 1:00 Hogy volt?!
Duna World 5:00–11:20 Délelőtti műsor, 11:35 A hiba nem az almában van – magyar film, 13:00 Híradó, 13:15 Nemzetiségi magazinok, 14:15 Család-barát, 15:50 Család ’19, 16:10 Hazajáró, 16:45 Térkép, 17:10 Útravaló, 17:25 Ízőrzők, 18:30 Itthon vagy!, 19:00 Nótacsokor, 20:00 Üdítő, 21:00 Híradó, 21:35 Mindenből egy van – magyar sorozat, 22:35 Ridikül, 23:30 M5 Híradó, 0:00 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:35 Hetedhét kaland, 0:45 M2 matricák – dok. sorozat.
Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Jó napot!, 11:20 Tudom! – kvíz, 12:00 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Mišával – beszélgetős műsor, 14:30 A nyolcadik nap, 15:00 Hidak, 16:00 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Városi séták: Piran – dok. sorozat, 17:55 50 könyv, amelyet nekünk írtak, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 Stan és Olio – koprodukciós film, 22:00 Visszhangok, 22:50 100 éves a Teológia Kar – dok. film, 23:35 Városi séták: Piran – dok. sorozat, 0:10 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 9:00 Zenés műsor, 9:45 Hidak: Kanapé, 10:30 A kód, 11:10 Jó reggelt!, 14:05 Ambiensek, 14:35 Hétvégi csomag, 16:10 Östersund: Biatlon vk, férfiak, 17:50 Glasgow: Úszás, 19:40 Ema Freš, 19:50 Lottó, 20:00 Ljubljana: Olimpija – Domžale, labdarúgómérkőzés, 22:30 Véleményem!, 23:30 Wisting – koprodukciós sorozat, 0:25 Program: Rák – Ulay naplója novembertől novemberig – dok. film, 2:00 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro show, 10:10 Top shop, 11:50 Brandmánia, 12:30 Fókusz – magazinműsor, 13:30 Kony23:50 Seveled – Így készült hafőnök VIP – Terítéken a sztárok!, 16:00 Az én kis családom – török sorozat, 17:10 Barátok közt, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:05 Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok!, 22:30 Barátok közt, 23:15 Híradó, 23:50 Seveled – Így készült – magyar dok. film, 0:35 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 1:45 Lila füge – magazinműsor.
TV2 6:55 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:35 Teleshop, 10:45 Astro-világ, 12:00 Tények délben, 13:20 A vidéki doktor – osztrák film, 14:25 Mintaapák – magyar sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya, 18:00 Tények, 19:25 Mintaapák – magyar sorozat, 20:35 Nyomd a gombot, tesó!, 22:05 Újratervezés, 23:00 Magánnyomozók – dokureality, 0:00 Családi titkok – magyar reality, 1:00 Sherlock és Watson – am. sorozat.
Duna Tévé 5:55–10:25 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 A világ egy terített asztal – német dok. film, 14:20 A hegyi doktor – német sorozat, 15:10 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:00 Don Matteo – olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Fogd a kezem! – török sorozat, 19:35 A hegyi doktor – német sorozat, 20:30 Skandináv lottó, 20:40 Csendes Don – orosz sorozat, 21:35 Gyilkos sütik: A csokis keksz rejtélye – kanadai film, 22:55 Kenó, 23:05 A Laconia elsüllyesztése – német–angol film, 0:40 Szabadság tér ’89, 1:20 Kékfény.
Duna World 5:25–11:00 Délelőtti műsor, 11:45 Hajnalban, délben, este… – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi műsorok, 14:20 Család-barát, 15:55 0:00 Rejtélyes XX. század Magyar gazda, 16:20 Noé barátai, 16:50 Novum, 17:25 Ízőrzők, 18:30 Itthon vagy!, 18:55 Vízilabda Len Bajnokok Ligája, 20:20 Múlt és jelen – sportműsor, 21:00 Híradó, 21:35 Mindenből egy van – magyar sorozat, 22:30 Ridikül, 23:25 M5 Híradó, 0:00 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:35 Hetedhét kaland, 0:45 M2 matricák – dok. sorozat.
december 5. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Jó napot!, 11:20 Tudom! – kvíz, 12:00 Testmozgás és egészség – a helyes út – angol 12:00 Testmozgás és egész- dok. műsor, 13:00 Hírek, 13:35 Véleméség – a helyes út nyem, 14:40 Szlovén villanások, 15:05 Hidak: Nagyító alatt, 16:10 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Tudományos műsor, 17:55 Röviden: társadalmi aktivitás, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, Glóbusz, Töréspont, 22:00 Visszhangok, 22:50 A nyolcadik nap, 23:25 A szabadság útja – lengyel sorozat, 0:35 Tudományos műsor, 1:10 Szlovén híradó Olaszországból.
Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyarnóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban (ism.) 21:35 Zene hajnalig
November 28-án, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II. 10:10 Zenés műsor, 10:55 Városi séták: Piran – dok. sorozat, 11:25 Jó reggelt!, 14:15 Jó napot!, 15:15 Közelebbről – beszélgetős műsor Vesna Milekkel, 16:15 Östersund: Biatlon vk, nők, 17:50 Glasgow: Úszás, 20:20 A világ csodálatos folyói: Amazonas – angol dok. sorozat, 21:10 Automobilitás, 21:45 Ambiensek, 22:15 Ünnepi koncert a ljubljanai konzervatórium létrehozásának 100. évfordulója alkalmából, 22:20 A zene és a balett csillagképe, 23:55 Szlovén jazz, 1:00 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top Shop, 11:50 Édesítő, 12:30 Fókusz – magazinműsor, 13:30 Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok!, 16:00 Az én kis családom – török sorozat, 17:10 Barátok közt, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:05 Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok!, 22:30 Barátok közt, 23:15 Híradó, 23:55 Brandmánia, 0:40 Street kitchen – főzőshow, 1:25 Édes otthon.
Határtalan: az erdélyi, a felvidéki, a keszthelyi, a szombathelyi, az újvidéki, a horvátországi és a lendvai tévéstúdió, valamint a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál közös műsora (ismétlés: pénteken 7.30-kor a Szlovén TV III. csatornáján) November 29-én, pénteken 15.35-kor a Szlovén TV I. csatornáján
TV2 6:55 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:35 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 13:20 A vidéki doktor – osztrák film, 14:25 Mintaapák – magyar sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat, 18:00 Tények, 19:25 Mintaapák – magyar sorozat, 20:35 Nyomd a gombot, tesó!, 22:05 Újratervezés – dokureality, 23:00 Magánnyomozók – reality, 0:00 Családi titkok – reality, 1:00 Sherlock és Watson – am. sorozat, 3:00 Tények este.
Duna Tévé 5:55–9:25 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 A világ egy terített asztal – német dok. film, 14:20 A hegyi 21:30 Minden kút doktor – német sorozat, Rómába vezet 15:10 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:00 Don Matteo – olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Fogd a kezem – török sorozat, 19:35 A hegyi doktor – német sorozat, 20:30 Bagi–Nacsa Orfeuma, 21:30 Minden kút Rómába vezet – am. film, 22:55 Kenó, 23:05 Álljon meg a menet – magyar film, 0:30 Hogy volt?!, 1:25 Világörökség Portugáliában – portugál dok. sorozat.
Duna World 5:50–11:25 Délelőtti műsor, 11:40 Szabad, mint a madár – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Rondó, 13:50 Kvartett, 14:25 Család-barát, 16:00 Kék bolygó, 16:25 Opera Café, 16:55 Térkép, 17:25 Ízőrzők, 18:35 Itthon vagy!, 19:00 Nótacsokor, 20:00 Szenes Iván írta – zenés műsor, 21:00 Híradó, 21:35 Mindenből egy van – magyar sorozat, 22:35 Ridikül, 23:30 M5 Híradó, 0:00 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:35 M2 matricák – dok. sorozat.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Horizont (ism.) 21:35 Zene hajnalig
műsorajánló
Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Visszapillantó 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ism. 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Hidak: benne riport a Katalin-napi vásárról (ismétlés: szombaton 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) December 3-án, kedden 15.30-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Kanapé: ifjúsági adás, benne Divatsarok, a dobronaki lövészlányok, a Szeder zenei együttes, programajánló és klipek (ismétlés: szerdán 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) December 4-én, szerdán 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne egészségügyi rovat, témája az autizmus (ismétlés: csütörtökön 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) December 5-én, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján Nagyító alatt: tematikus adás (ismétlés: pénteken 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) A magyar nyelvű tévéadásokat a Maribori TV-n is megtekinthetik, mégpedig a premiervetítés napján 21.00 órakor és másnap 11.05-kor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
13
Info KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2019. november 26-án a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg: Biztonsági őr Securitas, d.o.o., Letališka cesta 3c., Ljubljana (4 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. november 30.) Szerelő Avtocenter Lajter, Dobronak 6c., Dobronak (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. december 22, havi 900 euró bruttó) Koordinátor a külső szerelésekhez Varis, d.o.o., Ipari utca 4b., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2019. december 6.) Festő Dogša, d.o.o., Prešernova ulica 8., Lendva (8 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2019. december 21.) Szakmunkatárs – logisztikai rendszergazda Carthago d.o.o., Kamenice 2., Odranci (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2019. november 28.) Összeszerelő, montázsoló Carthago d.o.o., Kamenice 2., Odranci (5 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2019. november 28.) Összeszerelő – CNC-segéd Carthago d.o.o., Kamenice 2., Odranci (2 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2019. november 28.)
Ivanec Katarina
Ez a gyertya most érted égjen, Ki fent laksz már a magas égben. Ki vigyázol ránk onnan fentről, S lelkünkhöz szólsz a végtelenből.
(1925. 11. 04. – 2019. 11. 20.) drága édesanyánk és nagyanyánk halála alkalmából
A fájdalmas búcsú alkalmából hálás köszönetet mondunk minden rokonnak, barátnak, falubelinek, ismerősnek és munkatársnak a figyelmességért, az elhangzott részvétnyilvánításokért és vigasztaló szavakért. Hálás köszönet a szentmisékre és a templomra fordított támogatásokért, valamint a virág- és gyertyaadományokért, Šantak Tomislav esperes úrnak a temetési szertartásért, valamint Pál, Árpád és Franc atyáknak a megtisztelő jelenlétért és az együttérző szívért, a dobronaki énekkarnak, az imádkozóknak, valamint Toplak Ilusnak és Józsinak minden segítségért és támogatásért a nehéz pillanatokban. Hálás köszönet mindazoknak, akik elkísérték őt utolsó útján, s azoknak is, akik szerették, segítettek neki, megértették és tisztelték. Adjon neki az Úr örök nyugodalmat, nyugodjék békében. Gyászoló lánya, Gabrijela és fia, Pisti családjukkal
A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságban leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 124., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail címen.
Tehergépkocsi-vezető Agrocorn d.o.o., Ulica Štefana Kovača 2/a., Turnišče (4 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. december 13.) Felszolgáló Bar Tiffani, Borut Žižek s.p., Žižki 94a., Črenšovci (2 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2019. december 20.) Üzletkötő Legartis, d.o.o., Hármasmalom 2l., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, 2019. december 14.) Sofőr Legartis, d.o.o., Hármasmalom 2l., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, B, C és E kategóriás jogosítvány szükséges, jelentkezési határidő: 2019. december 14.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon
nepujsag.net
Peter Wohlleben: A természet rejtett hálózata (Park, 2018, 218 oldal) A szerző néhány hosszabb történetben mutatja be, hogy az állatok és a növények a természetben mennyire függnek egymástól. Már az első történet reprezentatív jellegű – arról szól, hogy amikor a Yellowstone parkban az emberek lassan kiirtották a farkasokat, ennek a következménye az volt, hogy a következő időszakban drasztikusan romlott a növényzet állapota, különösen a folyópartok mentén, mivel a parkban túl sok volt a szarvas, amelyek a zsenge hajtásokat ették. 1995-ben a parkba újból telepítettek farkasokat, és ennek következményeként maga a park is látványosan megváltozott, mivel a farkasok jelentősen befolyásolták ennek a gyönyörű nemzeti parknak az ökoszisztémáját. Rendezvényeink: Ivan Koncut Let v svobodo című regényének bemutatója 2019. no vember 28-án 18.00 órakor lesz a könyvtár olvasótermében
Látogassák meg honlapunkat: www.kkl.si
14
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
Info figyelmükbe •November 28-án, csütörtökön, 18.00 órakor, •lendvai könyvtár •Ivan Koncut Let v svobodo című regényének bemutatója •November 29-én, pénteken, 18.00 órakor, •Dobronaki Művelődési Ház •Jótékonysági est •November 29-én, pénteken, 19.00 órakor, •lendvai Színház- és Hangversenyterem •Filmes est Horváth Áronnal •November 30-án, szombaton, 9.00 és 14.00 óra között, •a lendvai Színház- és Hangversenyterem előterében •Régiséggyűjtők XIII. nemzetközi találkozója (numizmatika, bélyeggyűjtés, katonai emlékek, régiségek, képeslapok…) •December 3-án, kedden, 10.00 és 14.00 óra között, •a ZKD helyiségében a Fő utca 2. szám alatt •A szlovén kultúra nyílt napja •December 3-án, kedden, 18.00 órakor, •lendvai Színház- és Hangversenyterem
•Ünnepeljünk együtt – a 2019-es évben a regionális és országos találkozók legjobb csoportjainak a bemutatkozása a Lendvai KE-ből
gyertyafény November 29-e és december 5-e között Lendvai Plébánia Szombaton, november 30-án vasárnapra érvényes szentmise lesz, 18.00 órakor Lendván a hittanosok és a családok számára ünnepi szentmise az adventi időszak kezdetekor. Vasárnap, december 1-jén advent első vasárnapja – a Karitász vasárnapja. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor. A szentmisék előtt lehetőség lesz gyónásra.
Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor vannak. Szombaton, november 30-án 16.00 órakor szentmise Göntérházán és 18.00 órakor Dobronakon. Vasárnap, december 1-jén advent első vasárnapja – a Karitász vasárnapja. Szentmisék 8.00 és 10.00 órakor Dobronakon, valamint 11.30kor Radamosban.
Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik (illetve ötödik) vasárnap van 10.00 órakor.
Református Egyház Istentisztelet Szentlászlón a hónap minden második és negyedik vasárnapján van 10.00 órakor.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága férjem, édesapám, papám és testvérünk,
Farics Laci
(1946–2019)
temetésén részt vettek, elkísérték utolsó nyugvóhelyére. Külön köszönet Dolamič Martin – Konrad plébános úrnak a gyászszertartásért, a Lendvai Egészségház, valamint a Maribori UKC személyzetének, és mindenkinek, akik e nehéz pillanatokban segítségünkre voltak. Petesháza, 2019. november 14-én
2019. december 4-én, SZERDÁN 17.00 órakor minden kisgyermekes családot szeretettel várunk a Ringatóra Lendván, a Bánffy Központban. A program a fél évnél idősebb, de három évnél fiatalabb gyermekek számára a legizgalmasabb. A foglalkozások a Miniszterelnökség és az MMÖNK jóvoltából INGYENESEK!
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
A gyászoló család
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájdalomtól megtört szívvel mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek , komáknak és jóbarátoknak, akik drága édesanyám, nagymamám,
Küzdelmes volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba.
Varga Katalin (1937–2019)
temetésén részt vettek, koszorú-, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisére és a templomra, valamint jótékony célokra adakozva fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet Dolamič Martin – Konrad plébános úrnak a megható gyászszertartásért, a kapcai imádkozóasszonyoknak az elmondott imákért, valamint a rakicsáni kórház személyzetének a gondozásért. Kapca, 2019. november 5-én
névnapsoroló November 29-től december 5-ig
Kedves Szülők és Nagyszülők!
Beteg teste elpihen már, de lelke még velünk jár. mert nem hal meg, kit eltemetnek, csak az, kit elfelednek.
Péntek – Taksony Szombat – András Vasárnap – Elza Hétfő – Melinda Kedd – Ferenc Szerda – Borbála Csütörtök – Vilma
A gyászoló család
Legyen Ön is az előfizetőnk!
Kelepelő
Hibaigazítás A Népújság 47. számában a 2–3. oldalon megjelent, Van mit felmutatnunk, van mit átadnunk című cikkben tévesen írtuk a Zala, valamint Vas megye képviseletében ünnepi köszöntőt mondók nevét. Vas megyéből Marton Ferenc, Zala megyéből Pácsonyi Imre közgyűlési alelnökök szólaltak fel. Az érintettek és az olvasók szíves elnézését kérjük! A szerkesztőség
apróhirdetés •Eladó LG K40 okostelefon. Az ára 120 euró. Érdeklődni: 041-554-392. •Nordmannfenyőt nagyon szép, még jelöletlen állományból 1,7–3 méterig karácsonyfának árulunk Csörnyeföldön, kis és nagy tételben. Az ár 4.000 Ft/db. Érdeklődni: 0036 20 586 0003. •Eladó nordmannfenyőcsemete, 3–4 éves, 25–30 cm-es, nagyon szép, Nagykanizsán 150 Ft/db. Érdeklődni: 0036 20 586 0003. •Radamosban eladó családi ház 8 ár területtel. Érdeklődni: 031-490-847.
15
Info
SUDOKU
Humor
Horoszkóp Kos Márc. 21. – ápr. 20. Mivel igazi vállalkozó szellem, alapítson önálló vállalkozást néhány idősebb családtaggal, akiknek ad a véleményére.
A nő leparkol a kocsival és megkérdezi a férjét: – Drágám, nem álltam le túl messze a járdaszegélytől? – A baltól vagy a jobbtól?
Bika Ápr. 21. – máj. 20. Ha régóta gondolkodik a szakításon, akkor ideje lépni. A héten több jelentkező is adódik. Némelyikükre érdemes lenne odafigyelni.
Egy nagyon részeg fickó kilép a kocsmából és leül a járdára. Arra megy a rendőr: – Maga mit csinál itt? – Hát, ha már így mozog a föld, nem fárasztom magam, megvárom, míg ideér a házam. Egyik barátnő a másiknak: – Képzeld, milyen fogyókúrát találtam ki! A hűtőszekrény belsejébe kiragasztottam egy jó alakú, gyönyörű, vékony nő fényképét, így amikor enni támad kedvem és kinyitom a hűtő ajtaját, ránézek és mindjárt elszégyellem magam. – És hatékony ez a fogyókúrás módszer? – Részben igen. Én lefogytam öt kilót, de a férjem felszedett vagy tízet... A kőműves, az ács és a villanyszerelő azon vitatkoznak, hogy melyikük munkája volt előbb a földön. – Mi építettük fel a piramisokat – mondja a kőműves –, tehát először mi léteztünk. – Dehogy! – tiltakozik fejét rázva az ács. – Mi már jóval korábban elkészítettük Noé bárkáját. Erre a villanyszerelő kuncogni kezd. – Mi olyan vicces? – kérdi az ács. – A teremtés első napján Isten azt mondta: „Legyen világosság!” – magyarázza a villanyszerelő. – Addigra mi már lefektettük a kábeleket! – Palika, mid van, ha az egyik tenyeredben három alma és négy körte, a másikban pedig három körte és két alma van? – Rohadt nagy kezem.
16
Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Lehet, hogy ott hagyja az állását, de közben még nem talált másikat. Szóljon az ismerőseinek is, most könnyen szerezhet állást. Rák Jún. 22. - júl. 22. A héten életmódváltást tervezget. Egy új szerelem is felbukkanhat. Az illető megbízható és mégis nagyon izgalmas. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. A héten szakmai kitüntetésben vagy nagy elismerésben részesül. A változás élete szakmai csúcspontja lehet. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Egy külföldi pihenésre invitálhatja egy régi partnere. Ha házasságban él, akkor meglévő társával ünnepelhet fényűző módon.
kulcslyuk
Bogdan Attila, a Dobronaki Ifjak Egyesületének elnöke A legjobb dolgok az életemben: • A családom, a barátaim, a hobbim Ahol házat építenék: • Valahol egy nyugodt helyen. Gyermekkori álmom: • Személyesen is megismerni néhány világhírű gitárost. A hobbim: • Foci, gitár. Amit a legjobban meg tudok főzni: • Bográcsgulyás. A film, amit többször is megnéztem: • A Törvénytisztelő polgár. Ha visszamehetnék az időben, akkor: • Elmennék Jimi Hendrix koncerjére. Egyetlen dolog, amit a jövőről szeretnék tudni: • Semmit, maradjon meglepetés. Amit egyszer ki szeretnék próbálni: • Az ejtőernyőzést és a súlytalanságot. A leghasznosabb tárgyam: • A telefonom. Akinek a tanácsát mindig megfogadom: • A szüleimét. Ha szomorú vagyok, ettől mindig jobb
Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Hirtelen sok pénzt kap, amiről álmodni sem mert. Ezt az összeget nagyon kedvező módon befekteti. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. A társkapcsolatában a viharfelhő még el sem tűnt, már jöhet egy másik affér. Alkalma lesz a pénzügyeit új alapokra fektetni. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Egy váratlanul kapott nagy összeget jeleznek a bolygók. A pénz sorsáról gondosan dönt, nem fogja elherdálni. Bak Dec. 23. – jan. 20. Szakmai sikerekben lehet része, de most annyira jól állnak a csillagai, hogy a családi kapcsolatait sem hanyagolja el.
kedvem lesz: • Zene, barátok. Amit már rég meg kellett volna tennem: • Megtanulni még egy hangszeren játszani. Ami a legjobban tetszik a Muravidéken: • A táj.
Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Lehetősége lesz egy új csoport tagjává válni. Barátai révén különös élményekben lehet része. Sok célján változtatni fog. Halak Febr. 20. – márc. 20. Ön kitűnő hallgatóság, mindenhol szívesen látják, ami a jó kisugárzásának is köszönhető. Magasabb pozíciót ajánlanak fel.
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
Horizont Sikeres Hármasmalmi Perecfesztivál
Hozták a szebbnél szebb pereceket A kerek- és nádasperecek leadására megszabott idő és a zsűriztetésre előkészített hosszú asztal rövidnek bizonyult, hiszen a Hármasmalmi Perecfesztivál a vártnál nagyobb érdeklődést váltott ki már első alkalommal. A legjobb kerekperecet Varga Magda készítette Pincéről, a legjobb nádast pedig Simon Margit Csentéből. A Hármasmalmi Kultúregyesület múlt vasárnap perecfesztivált rendezett, ezzel igyekezve népszerűsíteni, újra feleleveníteni az egykoron nagyon híres hármasmalmi perecek készítését. Valamikor nem múlhatott el a falusi bál a településre és a tájra jellemző, kerek, fonott, sós péksütemény nélkül. A helyi faluotthon udvarán már a fesztivál kezdete előtt rotyogott a bogrács, a szorgoskezű háziasszonyok minősítésre szánt pereceit pedig szépen díszített terem és asztal várta, ahol a sorszámok kiosztása után elhelyezték a kerek- és nádaspereceket, a kemencében vagy sütőben elkészült „alkotásokat”. A minősítést végző bizottság Horvát József főszakács, Dancs Eszter és Szolarics Nađ Klára felállításban 18 kerek- és 16 nádasperecet ízlelt meg és osztályozott. A perecek nem csak Hármasmalomból, hanem más településekről is érkeztek, a szervezők meglepetésére a vártnál sokkal nagyobb számban. Míg tartott a pereckóstolás és a forma osztályozása, a faluotthon színpadán alkalmi kultúrműsort adtak a radamosi, a kapcai és a hazai népdalkörök. A helybeli gyerekek tréfás jelenettel nevettették meg a nagyszámú közönséget. Az egybegyűlteket Horvat Anica és Varga Irma, a művelődési egyesület elnöke és alelnöke, illetve Gerencsér József, a helyi közösség elnöke köszöntötte
abban a reményben, hogy a rendezvény hagyománnyá válik. Az egybegyűlteket köszöntötte Magyar Janez polgármester is. Horvát József, a zsűri elnöke a perecekről elmondta, ezek csupán apró árnyalatokban különböztek egymástól, a minőség, az íz és a forma kifejezetten kiváló volt. Jóízű perecet csak jól kidolgozott, megfelelően megkelesztett, eléggé sós tésztából lehet készíteni. Formás pedig csak akkor lesz, ha kellően figyelünk az egyenletes fonásra, a szálak tekerésére, a végek ügyes összeigazítására, utóbbi a nádasperecnél persze nem jön számításba. Végül pedig – mint Horvát József kiemelte – fontos a sütési idő és a hőmérséklet. A mai villanysütőkben készített perecek el is érik a kemencés perec minőségét, a lényeg így inkább a tészta elkészítésében van. Az 1. Hárm asm almi Perecfesztivál legjobb kerekperecét Varga Magda sütötte Pincéről, őt követte Hebár Piroska Csentéből és Gyurkács Mária Hármasmalomból. A legjobb nádasperecet Simon Margit sütötte Csentéből, a második legjobbat Bazsika Mária Lendváról, a harmadikat pedig Szomi Zsuzsa Hármasmalomból. Nem is bánta senki, hogy a prímet a „külfalu siak” vitték el, a rendezvény mindenképp azt üzeni a hármasmalmiaknak, hogy a tájjellegű, magyaros, sós péksütemény ünnepét, a perecfesztivált folytatni kell.
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
Nagy érdeklődés övezte a Hármasmalmi Perecfesztivált, több mint 30 szép és ízletes perec érkezett a minősítésre. A vasárnap délután kellemes mulatozással, beszélgetéssel zárult, ahol felcsendültek a magyar népdalok is. Varga Magda, a fesztivál legjobb perecének készítője: – Igazán olyan jó volt? Nem is vártam a díjat, úgy meg vagyok lepődve – mondta a díjak kiosztása után Varga Magda. – Én a perecsütésben nőttem
fel, gyerekként a mama körül forogtam és hamar elsajátítottam a pereckészítés titkait. Fontos, hogy a tészta készítésekor meleg legyen a konyha, hogy a tészta jól meg tudjon kelni. Sózni kell, a liszthez tejet adni, zsiradéknak pedig én olvasztott sertészsírt gyúrok bele legszívesebben. A tésztát vékony szálra nyúj-
tom, csavarok rajta egyet, a közepénél megemelem, így magától összetekeredik. Aztán a végeket összeigazítom, majd lekenem tojással. Nálunk nincs külön perecsütési alkalom, nálunk mindig perecalkalom van. A sütés dolgát pedig a férjem érti a legjobban – mondta mosolyogva Magdus. (-)
Adventi kiállítás Pártosfalván
Vasárnap délelőtt nyitotta meg egynapos adventi kiállítását a pártosfalvi Rózsa Kézműves Egyesület az egykori tűzoltóotthon termében. Az idei tárlat is színes és díszes volt, a fő hangsúly mégis a természetes anyagok felhasználásán volt. A szakkör tagjai ebben az időszakban számos más településre is ellátogatnak hasonló kiállításokat megtekinteni, s ahol felkérik őket, ott szívesen részt is vesznek és viszik termékeiket. Éppen ezért vissza is várják a látogatókat, s a vendégvárásra külön is készülnek. Az asszonyok forró kávét, házi süteményt kínáltak, és bárki leülhetett néhány percre, fél órácskára beszélgetni egy jót a pattogó kályha melegében… Ak
17
Horizont MURABA Európai Területi Társulás
Édes utcák zenével és tánccal
megtekinthető december 1-je és 11-e között, majd a mézeskalácsvárosokat december 14–én Szentgotthárdon állítják fel és ott is árverezik el december 21-én.
A szombati Táncos-mézes esten a lendvai Bánffy Központban műhelymunkák keretében készültek az Édes utcák projekt mézeskalácsházai, míg az ifjúsági és felnőtt táncházban gyermekjátékokat tanultak és ropták a táncot. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
A MURABA Európai Területi Társulás (ETT) október végén indította el az Édes utcák határon átnyúló projektet Lendva és Szentgotthárd, valamint a környékbeli lakosság körében, melynek keretében mézeskalácsból elkészítik a két város jellegzetes épületeit, a mézeskalácsváro sokat december folyamán kiállítják, majd elárverezik az alkotásokat és a befolyt
összeget jótékonysági célra, a Karitász családsegítő munkájára fordítják. A szombati lendvai műhelymunka egyike volt a „mézes akcióknak”, melyhez táncházzal csatlakozott a Muravidéki Néptáncegyüttes is. A táncteremben Király Szilvi és barátai húzták a talpalávalót, a lépéseket, mozgásfortélyokat Farkas Gábor és Ragula Dalma mutatta meg kicsiknek és nagyoknak. A műhelymunkákban a muravidéki résztvevők és kézművesek mellett
részt vettek a szentgotthárdi nyugdíjas pedagógusok egyesületének tagjai is, így közös munkával és kreatív erővel, jó hangulatban készültek a nem kis kézügyességet igénylő mézeskalácsépületek. Lendva mézeskalácsos változatában például ott lesz a Városháza, Magyarország Főkonzulátusa, a vár, a Weiss-ház, a Szentháromság-kápolna, a járásbíróság, a kilátótorony… A kiállítás Lendván a színház épületében lesz
A Lendvai Magyar Főkonzulátus mézeskalácsból megformázott épületét Vaupotič Göncz Elvira, a konzulátus munkatársa készítette el.
A Kuttyomfitty Társulat bemutatja az
EGYSZER EGY KIRÁLYFI című, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló előadását Időpont: 2019. december 3. (kedd) 16.30-kor Helyszín: Lendva, Bánffy Központ Kicsik és nagyok ropták a táncot a táncházban.
A Miniszterasszony Hodoson
Vasárnap délután a hodosi kultúrház színpadán is bemutatkozott a Dobronaki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a Dobronaki Nyugdíjasok Egyesülete a Miniszterasszonyra várva című kétfelvonásos tragikomédiával. A darabot, melyet Cár József írt és rendezett, telházas közönség előtt játszhatta az amatőr színészgárda. A goricskói közönség pedig sok nevetéssel és nagy tapssal díjazta a produkciót. ak
18
Az előadás ingyenes.
Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
Horizont
Töredékek Balla Demetertől Mariborban A Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karának aulájában november 19-én megnyílt a világhírű magyar fotóművész, Balla Demeter Töredékek című kiállítása. A kiállítást és a vendégeket Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország szlovéniai nagykövete, dr. Ma rina Tavčar Krajnc, a Ma rib ori Egyetem oktatási
rektorhelyettese és dr. To maž Onič, a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese is köszöntötte. Balla Demeter művészetét dr. Rudaš Jutka, a Magyar Tanszék vezetője mutatta be. A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett Balla Demeter Töredékek című felvételein neves magyar írók, költők híres portréi, dolgozósarkaik jellegzetes
részletei jelennek meg, megidézve a 20. századi magyar irodalom nagyjait. Azonban a kiállított képek változatos műfaji sokszínűséget is mutatnak, az író- és költőportrék mellett vannak közöttük tájképek, csendéletek, aktok is. A fotók látszólagos egyszerűségük ellenére mély és őszinte érzéseket, tiszta gondolatokat hordoznak.
Balla Demeter fekete-fehér fotográfiái kifinomult érzékenységgel láttatják meg a lényeget és hihetetlen rafináltsággal a mi tekintetünket is erre irányítják. Fényképeivel szinte mindent megmutat, miközben képein nem minden látszik, de annál több érződik. Éppen ez a rejtett többlet Balla legfontosabb esztétikai kategóriája. Az ünnepi megnyitót két irodalmi fragmentum is gazdagította. Mivel a tárlaton a fotók között megtalálható Esterházy Péter és Nádas Péter portréja is, a Harmonia caelestisből, illetve a Párhuzamos történetekből hangzott el
egy-egy részlet magyarul és szlovénul a tanszék hallgatói, Zakocs Barbara, Ambrožič Nina, Horvat David és Somogyi Zsuzsanna előadásában. A fotóművészet és az irodalom mellett a magyar zeneművészet is helyet kapott; a tárlaton megtekinthető Kocsis Zoltán világhírű magyar zongoraművésznek a kezeiről készült felvétel, valamint Kološa Tanja, Koša Peter – a Magyar Tanszék volt hallgatói – és Cojter Luka előadott zeneszámaiban gyönyörködhetett a közönség. A tárlat december 3-ig tekinthető meg. (-)
A kiállítás ünnepi megnyitója a maribori bölcsészkar előcsarnokában.
„A csönd ölelésében” született versek Verseinek kiadási szándékához második lökésként pedig a Harmatfogók költészeti antológia kapcsán a Lendvai Kultúregyesületek Szövetsége által szervezett irodalmi estek és műhelymunkák során szerzett tapasztalatokat emelte ki, melyek bátorítóan hatottak rá. A versekben a családi, szerelmi téma mellett a szociális egyenlőtlenségek is megfogalmazódnak, mindezeket az érzékeny
Fotó: Galič Tomaž
A Közkönyvtárak Hete programsorozat keretében múlt csütörtökön a Lendvai Könyvtárban bemutatták Alt Lidija első, V objemu tišine (A csönd ölelésében) című verseskötetét. Az est moderátora, Paušič Olga elsőként arra volt kíváncsi, mikor írta le első alkotását, versét. Erre a nyugalmazott óvónő a gyerekeknek szerzett és a különböző alkalmakkor bemutatott rövid kis jelenetek írását hozta fel.
Kukovec Doroteja, Alt Lidija és Paušič Olga a bemutatón. N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
költő hagyományos versformákban, de nemegyszer új köntösben, csattanóval végződve veti papírra. Fontos téma továbbá Lendva város és a „lendvaiság” megéneklése és a szülőföld szeretete. A csönd ölelésében címről elmondta: nem volt nehéz megtalálni a kötet élére kerülő címet, hiszen nagyon sokat tartózkodik a természetben, szereti a csöndet a maratonfutásokon is résztvevő szerző. A további tervei között – mivel leányuk anyai örömöknek néz elébe – gyermekversek írása is szerepel, ami már most nagy kihívást jelent számára. Az esten a Vanja és Damir páros megzenésített verseket adott elő. A versek tolmácsolásában a szerzőnek Kukovec Doroteja tanárnő, színpadi rendező is segédkezett. Az est végén kiosztásra kerültek az olvasóversenyben résztvevőknek az elismerések. -ce
A Muravidéki Pedagógusok Egyesülete sok szeretettel vár minden kedves szülőt, pedagógust és érdeklődőt a Tudástér című előadássorozat előadására, melynek keretében a közönség Pál Feri atya „A szorongástól az önbecsülésig” című előadását hallgathatja meg. Az eseményre 2019. december 10-én, kedden 17 órai kezdettel kerül sor Lendván a zsinagógában. A belépés ingyenes. Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság
19
Horizont A dobronaki trópusi kert nyílt napjai
Orchideafesztivál ismét nagy sikerrel A hétvégén az Ocean Orchids vállalat által üzemeltetett trópusi kertben megtartották a hagyományos nyílt napokat, amelyek központi rendezvénye a szombati orchideafesztivál volt. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Az orchideafesztivált a GardEN projekt keretében az Ocean Orchids vállalat és a maráci idegenforgalmi központ szervezte. Az igencsak nagyszámú közönséget vonzó rendezvényen a látogatók megkóstolhatták Lačen Boštjan mesterszakács trópusi ételeit, de műhelymunkák keretében kipróbálhatták magukat ékszerek és karácsonyi díszek készítésében is. Ebben Lukač Liljana, valamint Šegula Sabina floristák segítettek
nekik. A látogatók betekintést nyerhettek a helyi Pomelaj szövetkezet és a Passero csokoládéüzem tevékenységébe, a szervezők pedig folyamatosan gondoskodtak kulturális programról is. A látogatók a trópusi kertben haladva szebbnél szebb, orchideákból készült alkotásokat tekinthettek meg, köztük a fiatal florista-tehetségek által a Florcert Examra Harry Potter témájában készített pályaműveket, valamint az úgynevezett 2019-es „vatikáni összeállítást” is. A GardEN projekt az Interreg V-A Szlovénia–
A látogatók, köztük a gyermekek is nagy kedvvel vettek részt a műhelymunkákban. Magyarország keretében valósul meg, célja pedig serkenteni a helyi vállalkozásokat, hogy turistabarát termékeket, szolgáltatáso-
kat hozzanak létre, egyben érdekes idegenforgalmi kínálatot teremtve az idegenforgalmi központokon kívül is. A trópusi kertre
Premierek, átdolgozások, szép siker
Színjátszótalálkozó Felsőlakosban Felhőtlen szórakozást, sok humort és néhány premierelőadást ígért a felsőlakosi színtársulat vasárnap délutáni színjátszó találkozója, melyre a szomszédos települések csoportjait hívták meg.
A hazaiak második premierszáma tette fel a jól sikerült találkozó i-jére a pontot. Herman Kornelija, Herman Antal és Tót Ladislav a színpadon.
20
Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Her man Kor nélia köszöntőjében a hazai színjátszók új előadása, a „Megint az orvosság” című háromszereplős darab mellett a már részben ismert korábbit, a „Fiuk Ödön az orvosnál” című előadás felújítását jelentette be. Majd „bevallotta”, hogy mindkét premierelőadás szövegét, forgatókönyvét is ő írta, s az orvosos darabban az egyik főszerepet is vállalta. Megtudtuk tőle azt is, hogy a helyiek közül többen is kacérkodnak a „stand up”-műfajjal, s próbaképpen Csótár Bettivel egy hosszabb jelenetet be is mutattak. Reménykeltő próbálkozás volt! Rajtuk kívül az alsóla kosiak „Kapcán még megvolt” című, félreértéseken alapuló kabaréjelenetsorát
és az orchideatermesztésre alapuló tevékenységek a tervek szerint jövőre bodza- és hajdinafesztivállal bővülnek. láthattuk, mely egy módos vállalkozó nejének félrelépését és az ügy kétségbeesett tisztázását mutatja be „régi motoros” szemtanúk közreműködésével, de a kimosdatásra egy ugyancsak fatálisan egyszerű félreértés miatt nem kerül sor… Őket a lendvai Kofetarji követte, akik Baša Kornelija tollából a „Preljuba soseda” (A drága szomszédas�szony) című kétrészes darabot mutatták be Nađ Éva rendezésében. A jól összeszokott csoport egy nemrég elhalálozott és most szellemként jelen lévő szereplőnek, illetve a még élő barátjának a jelenetét boncolgatja özvegyasszonyok társaságában. A humorral átszőtt jelenetsor nagyon is valóságos lendvai miliőt varázsol a színpadra, mely nem nélkülözheti a pletykát, nosztalgiával és rosszmájúsággal fűszerezve a mondanivalót. A szünet után a lendvai LeSzSz társulat Háy János Herner Ferike-darabjának a részletével lépett a közönség elé, szép sikerrel.
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
Horizont 15. Katalin-napi vásár Lendván
Elégedett szervezők, elégedett árusok Katalin napján – november 25-én, a Lendvai Plébánia búcsúnapján – a Templom tér idén is vásári forgataggá változott. A kézműves és kirakodóvásáron összesen harminc árus – 25 hazai és 5 magyarországi – pakolta ki portékáit. Itt voltak a régi, visszajáró vásározók, illetve érkeztek újak is, akik először mutatkoztak be mesterségükkel, termékeikkel. Az étel- és italkínálatból idén sem maradt ki a forralt bor, a sültkolbász és a hurka, de lángost és kürtőskalácsot is lehetett kapni. A karácsonyi ünnepeket megelőlegezve adventi koszorúk, asztaldíszek, karácsonyfadíszek közül is válogathattunk. A szervezők – az MNMI társszervezőivel – és az árusok is elégedettek voltak a vásárral, amely a tavalyihoz képest több érdeklődőt vonzott.
Fajátékok kicsiknek és örök gyerekeknek.
Mézeskalács nélkül nincs is vásár...
A vásár hagyományosan a Szent Katalin-templom melletti téren kapott helyet.
Mindjárt itt az advent. Koszorút és ajtódíszt tessék!
Fiatalos dekorációk közül is lehetett válogatni: modern asztaldíszek és adventi koszorúk az ünnepi asztalra. N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
A helyi, minőségi hústermékekből idén sem volt hiány. Abraham Klaudia, Fotó: Meszelics László
21
Sport Az ötödik helyen telel a Nafta
Az első hazai vereség az idei bajnokságban Nafta 1903 – Koper 0:3 (0:1) A mérkőzés helyszíne: Lendvai Sportpark A nézők száma: 600 Játékvezetők: Glažar Roman, Skok Aleš, Burjan Aleksander Szövetségi ellenőr: Levačič Danilo Nafta 1903: Raduha, Pirtovšek R., Bizjak, Oštrek (Kamarás 80.), Malešević, Novinić, Živko, Šeruga (Szökrönyös 59.), Rebernik (Ploj 59.), Pirtovšek T., Vinko; edző: Sluka Marian Koper: Nenezić, Jelić Balta, Vršič, Badžim, Baša, Žužek, Galešić, Djermanović (Vekić 80.), Pejić, Jozinović (Meštrić 88.), Hadžić; edző: Srebrnič Miran Gólszerzők: Pejić (44.), Baša (47.), Vršič (93.) Sárga lap: Šeruga, Djermanović, Jozinović, Malešević, Pejić Piros lap: –
A bajnokság utolsó őszi fordulójában az éllovas ellen elszenvedte első hazai vereségét a Nafta. A keretből sérülés miatt Paku és Bolla is hiányzott. A találkozón kezdeményezőbben játszott a hazai felállás és többet is birtokolta a labdát, de a vendégvédelem résen volt és Koper az ellentámadásokra összpontosított. Az egyik ilyenből lőtt kapufát Baša a 13. percben, majd hamarosan fejjel is próbálkozott, de Raduha kitűnően hárított. Aztán Oštrek szabadrúgása csattant a másik kapufán, majd Malešević próbálkozása
a kapu felett hagyta el a pályát. Egy perccel a félidő vége előtt megszületett az első koperi gól, Vršič lépett meg a jobb oldalon a védelemtől, a beadott labdát Pejić fejelte hálóba. A térfélcserét követően sem hagyott alább a Nafta lendülete, de a vendégek egy gyors ellentámadásból Baša révén ismét betaláltak. A hazaiak továbbra is erőteljesen próbálkoztak, de a szervezett védelmen keresztül nem találták meg a gólhoz vezető utat, Ploj ígéretes lövését is mentették a védők a gólvonalról. A mérkőzés végéig
a szilárd, jól helyezkedő vendégvédelmet a Nafta nem tudta megtörni, a ráadásban aztán Koper ismét büntetett; Raduha csupán Vršičig ütötte ki a labdát, akiről a hálóba pattant a bőr. Novinić Mitja középpályás a meccs után kiemelte, hogy jól felkészültek a Koper elleni mérkőzésre, de szombaton minőségben és tapasztalatban is jobbak voltak a tengerpartiak: „Talán a túlzott győzni akarás miatt kissé kiégtünk, hiszen meg akartuk mutatni, hogy a legjobbak közé tartozunk. Ez most nem sikerült. A hátralévő 11 fordulóban már nincs helye a hibáknak, ha az elsők között akarunk zárni.” Ahogy a közönség, úgy Sluka vezetőedző is többet várt a mérkőzéstől, de mint elmondta, az ellenfél tudta, hogy kontrákból veszélyeztethet, ami bejött nekik: „A kontrák elleni védekezésben egyéni hi-
19. forduló
13. forduló
18. forduló Tabor – Mura Aluminij – Maribor Bravo – Rudar Domžale – Triglav Celje – Olimpija
1:1 (0:0) 0:2 (0:1) 2:0 (1:0) 3:0 (2:0) 1:3 (1:2)
TÁBLÁZAT 1. Olimpija 18 12 3 3 45:22 39 2. Maribor 18 11 4 3 36:17 37 3. Aluminij 18 10 4 4 30:17 34 4. Mura 18 8 8 2 31:22 32 5. Celje 18 7 7 4 36:22 28 6. Domžale 18 5 4 9 26:36 19 7. Tabor 18 5 3 10 21:28 18 8. Triglav 18 5 2 11 22:42 17 9. Bravo 18 4 4 10 21:35 16 10. Rudar 18 0 7 11 19:46 7 A 19. forduló párosítása 2019. november 30-án és december 1-jén: Celje – Mura, Triglav – Maribor, Bravo – Olimpija, Domžale – Rudar, Tabor – Aluminij.
22
Ferencváros – ZTE Mezőkövesd – Kaposvár Mol Fehérvár – Puskás AFC Honvéd – Paks Kisvárda – DVSC Újpest – DVTK
3:2 (3:1) 2:0 (1:0) 1:3 (0:2) 2:1 (0:0) 1:0 (1:0) 0:2 (0:2)
TÁBLÁZAT 1. Ferencváros 12 9 2 1 23:10 29 2. Mezőkövesd 13 8 3 2 19:10 27 3. MOL Fehérvár 13 8 2 3 26:14 26 4. Puskás AFC 13 7 2 4 23:16 23 5. Honvéd 13 7 1 5 18:17 22 6. Újpest 13 5 2 6 18:20 17 7. Kisvárda 13 5 2 6 16:19 17 8. DVTK 13 5 1 7 14:20 16 9. DVSC 12 5 0 7 21:25 15 10. Paks 13 3 2 8 15:25 11 11. ZTE 13 2 5 6 20:20 11 12. Kaposvár 13 2 0 11 9:26 6 A 14. forduló párosítása 2019. november 30-án és december 1-jén: ZTE – DVSC, Kisvárda – Honvéd, DVTK – MOL Fehérvár, Kaposvár – Ferencváros, Paks – Újpest, Puskás AFC - Mezőkövesd.
Nafta 1903 – Koper Beltinci – Radomlje Brežice – Dravograd Krka – Bilje Fužinar – Rogaška Brda – Dob Gorica – Drava Dekani – Krško
0:3 (0:1) 0:3 (0:1) 2:1 (2:0) 2:2 (1:0) 3:2 (2:1) 3:3 (1:1) 2:0 (0:0) 1:1 (0:1)
TÁBLÁZAT 1. Koper 19 13 4 2 41:12 43 2. Gorica 19 13 2 4 40:20 41 3. Radomlje 19 12 3 4 47:22 39 4. Fužinar 19 11 3 5 34:21 36 5. Nafta 19 10 4 5 44:24 34 6. Krško 19 9 4 6 35:22 31 7. Bilje 19 8 5 6 28:24 29 8. Krka 19 7 7 5 28:30 28 9. Dekani 19 7 3 9 28:38 24 10. Dob 18 5 8 5 33:34 23 11. Drava 18 6 2 10 27:32 20 12. Beltinci 19 5 4 10 18:34 19 13. Brežice 18 3 6 9 11:26 15 14. Brda 17 2 6 9 19:37 12 15. Rogaška 18 3 2 13 14:45 11 16. Dravograd 19 2 3 14 21:47 9 Az őszi idény véget ért, a táblázat élén Koper csapata végzett. A bajnokság a tervek sze rint 2020. március 8-án folytatódik.
Az utolsó bajnoki meccsen a közönség is többet várt a hazai csapattól. bák voltak, a dekoncentrációt pedig büntette az ellenfél.” Az őszi idény teljesítményéről a vezetőedző kifejtette még, hogy a csapat a bajnokság folyamán fejlődött, saját játékot játszott és gólgyártásban is eredményes volt: „Minden mérkőzésen azt próbáltam sulykolni a játékosok fejébe, hogy muszáj a hibákból tanulni. Ha a tavaszi szezonra ezeken a hibákon
a játékosok is javítanak és megfelelően felkészülünk a folytatásra, egy jó eredményt még mindig elérhetünk.” A mérkőzést megtekintette Végh Gábor klubelnök is, akit a céltűzésekről és az akadémia beruházásáról szerettünk volna kérdezni, de szombaton nem nyilatkozott az újságíróknak. F.h.m/hs
A fegyelmezett játék meghozta az eredményt A Muravidéki Kosárlabdaliga ötödik fordulójában a Lindau a Sistemorg Beltincivel találkozott Lendván. A küzdelem a hazaiak elvárásai szerint indult, hiszen a hárompontos dobásoknak köszönhetően 13 pontra sikerült elhúzniuk a vendéglátóknak. De a belatinci gárda a negyed végére rendezte sorait és négy pontra dolgozta le a hátrányt, ami a folytatásban kiélezett játékot jelentett. A csapatok felváltva vezettek, a félidőt mégis a hazaiak zárták hárompontos előnnyel. A Lindau a folytatásban is
szervezetten játszott és a mérkőzés záró részében sem engedett az egyre nagyobb nyomást gyakorló vendégeknek. Fegyelmezett játékkal a hazaiak mindvégig tartották a lépéselőnyt és megérdemelten 66:59-re (17:13, 19:20, 12:10, 18:16) nyerték az összecsapást. Rantaša Denis 17, Tka lec Mladen 15 és Horvatič Sandi 14 ponttal járult hozzá a Lindau győzelméhez, míg a vendégeknél Kukel Marko szerezte a legtöbb pontot, 15-öt. A győzelemmel a Lindau a tabellán előrelépett az ötödik helyre. hs
N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
Sport
Az ifik győzelemmel, a serdülők vereséggel zárták az idényt A szlovén keleti másodosztályú utánpótlás labdarúgóliga utolsó őszi fordulójában a lendvai műfüves pályán a Nafta 1903
dásukban Mezga révén szerezték meg a szépítő gólt. Belatincnak mindkét gólját Ignjič szerezte, a meccs 1:2-es vendéggyőzelemmel
A Nafta ifjúsági csapata az első játékrészben jobb játékával felülmúlta a belatinci kortársakat. csapatai a belatinci Klima Tratnjek korosztályos csapataival mérkőztek meg. A Nafta serdülői nem voltak elég motiváltak a komoly küzdelemhez, amire ráérzett az ellenfél. A mérkőzésen a lendvaiak szinte esélytelenek voltak, és az egyedüli valamit érő táma-
zárult. Soos Ladislav edző az egyik leggyengébb játéknak minősítette az őszi idény utolsó mérkőzését, sok egyéni hibával tarkítva, amit az ellenfél kihasznált és megérdemelten győzött. A Nafta serdülők a tabellán 17 pontjukkal a 8. helyen telelnek.
Az ifjúsági csapat jobban teljesített, és már az első játékrészben Vurušić, Fekete és Plej találatával elhúzott három góllal, majd Koščak a folytatásban négyre növelte a hazai előnyt. Az utolsó félórában visszavett az iramból a hazai felállás, amit kihasznált az ellenfél, és Hari, valamint Kociper góljával faragott a hátrányból. Az ifik az őszi idényt így 4:2es győzelemmel zárták és összesítésben 23 ponttal ötödikek. Bažika Silvester edző a győzelem ellenére nem volt megelégedve csapata játékával. Elmondása szerint a fiúk a sokkal gyengébb csapattal szemben túlzottan lazán vették az összecsapást és nem az elképzelések szerint játszottak. Az összesített tabellán a Nafta két korosztályos csapata 40 ponttal hetedik. A tavaszi idény március 14én kezdődik. F.h.m./hs
Az első játszma után magukra találtak A szurkolók buzdításától visszhangzott szombaton az 1. Sz. Lendvai KÁI tornaterme, ahol a harmadik keleti női röplabdaliga hatodik fordulójában a házigazda Muránia és Domžale csapott össze. A hazaiak az első szettben gyengébb játékot mu-
tattak, főleg a nyitásfogadás okozott gondot, de a folytatásban magára talált a fiatal csapat és egyre nagyobb pontkülönbséget dolgoztak ki. A második szett közepén a hálócsere okozta néhány perces szünet sem zavarta meg a játékukat. Könnyedén, hi-
Az első játszma gyengébb játéka után magára talált a lendvai csapat és magabiztosan nyerte a meccset. N É P Ú J S Á G 2 019 . n o v e m b e r 2 8 .
bátlanul és magabiztosan meneteltek a 3:1-es (17:25, 25:12, 25:12, 25:20), megérdemelt győzelem felé. Hat forduló után a Muránia negyedik a tabellán 12 ponttal, az összesítést a Kostman Slovenj Gradec vezeti 17 ponttal. Aznap délelőtt az ifi lányok Hočén léptek pályára, ahol az 1. országos ligába jutásért folyó selejtező második tornáján vettek részt. A következetes és harcias játék sem volt azonban elegendő a pontgyűjtéshez, az utolsó meccsen pedig egy kis szerencsén is múlt a mérkőzés végkimenetele. Ezek után Šempeter a Murániát két játszmában (25:13, 25:20), míg a Formis II. csapata 2:1-re (26:24, 25:27, 15:8) győzte le. hs
minisport Magabiztosak voltak a Jezero serdülői Dobronakon szervezték meg az idei légpuska- és pisztolyliga regionális serdülő és ifjúsági tornáját. A légpuska versenyszámban úgy csapatban, mint egyéniben taroltak a dobronaki Jezero céllövői. A három háromtagú csapat az első és a harmadik, valamint a nyolcadik helyet szerezte meg. Az ifjúsági egyéni versenyt Bakan Urisk Lara (Jezero II) nyerte 401,3 körrel Podgoršek Laura (Jezero I) és ikertestvére, Lena (Jezero II) előtt. A serdülőknél 386,7 körrel Kolman Kaja (Jezero III) győzött Kreft Urška (Tišina) és csapattársa, Vuk Nika előtt. A fiúk mezőnyében Mihailović Krpan Tine (Lendva) második, Galambos Milán (Coal Petesháza) hetedik lett. hs Galambos ötödik lett Cserencsócon bonyolították le a regionális nyílt irányzékú légpuskaliga versenyét az idősebb és fiatalabb fiúk és lányok részére. Az idősebb fiúk korosztályában a petesházi Coal versenyzője, Galambos Milán az ötödik helyen végzett. A fiatalabb korosztályban Galambos Gréta a lánymezőnyben és Tot David a fiúk mezőnyében 169 körrel versenygyőzelmet szerzett, Horvat Matija második lett. A hármas a csapatmegmérettetésben a negyedik helyen végzett. hs Mikulás-kupa Cserencsócon A Lendvai Judo Klub szombaton Cserencsócon megrendezte a 8. Mikulás Judo Kupát, melynek keretében a Mini Judo Liga versenyeit is lebonyolították. A korosztályos megmérettetésen 120 cselgáncsos szerepelt Szlovéniából, Horvátországból és Ausztriából. A házigazda színeiben az U12-eseknél Horvat Daša (30 kg), Čeleš Gal (42 kg) és Kralj Kaja (44 kg) szerzett tornagyőzelmet, Kardoš Luna Lea (52 kg) harmadik lett. Az U10-es korosztályban Čeh Miha (29 kg), Recek Naj (46 kg) és Pal Iris (48 kg) nyakába került aranyérem, bronzérmet Čeleš Jaš (24 Kg) és Kralj Leo (27 kg) vehetett át. A miniligában szépszámú dobogós helyezést értek el a legkisebbek, összesen 17-et. A tornán jelen volt növendékeivel a Lendvai KBV is. A 12 éveseknél Škraban Lana (+52 kg) és Sep Sara (-52 kg) nem talált legyőzőre és az első helynek örülhetett, míg Bogdan Štefan (35 kg) és Horvat Domen (50 kg) a dobogó legalsó fokára állhatott. A 10 éveseknél Bogdan Luka (24 kg) és Škraban Gaja (40 kg) győzött, Felső Neo (46 kg) és Čizmazija Taša (33 kg) harmadik lett. Csapatban a házigazda Judo Klub Gorišnica mögött a második helyen végzett, a KBV ötödik lett. hs Átfutottak az őszből a télbe A Lenti Iszkiri Futóklub Egyesület vasárnap rendezte meg a rekordszámú, 450 résztvevővel elrajtoló „Fuss át az őszből a télbe” elnevezésű futóversenyt. A megmérettetésen a részvevők a 2,5 kilométeres, az 5, a 11,3 és a 21 kilométeres távokon indulhattak. A felnőttek mellett a gyerekek és az idősebb korosztály számára is szerveztek futamokat. A legtöbb, 111 futó a 11,3 kilométeres távon indult, köztük néhány Lendvavidéki futó is. A legeredményesebb Horvat Dušan lett, aki 00:44:46-os idővel a harmadik helyezést érte el. Hatodiknak ért célba Gazdag Andrej, kilencedik lett Bači Mihael, 10. Brodnik Lidija, 13. Bernard Benjamin. A 39–50 éves korosztályban Gönc Tomislav 13., Grča Teodor 15., Gyurkač Ladislav 23. lett, míg Vučko Igor a 10. helyen ért célba az 51+ korcsoportban. A félmaraton rajtjához 73-an álltak. Časar Tadej a távot 01:34:13-as idővel futotta le, ami az ötödik helyezést jelentette. F.h.m.
23
Helyszín: Lendva, Színház- és Hangversenyterem Időpont: 2019. december 10. (kedd) 19 óra Belépő a bérlettel nem rendelkezőknek: 15 euró a helyszínen