Skip to main content

Népújság, 2020. 11. 05.

Page 1

Info

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

64. évfolyam 44. szám Lendva 2020. november 5. ISSN 0352-6569 1,10 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

h

7–14. oldal

e

t

i

l

a

p

j

a

Tető alatt a pajta

Dobronakon a Kézművességek Háza udvarán elkészült a zárt pajta, a helyi magyar közösség idei legnagyobb beruházása, mely magyarországi pályázati támogatással

és a szlovéniai nemzetiségi gazdaságserkentési program keretéből – összesen 74 ezer eurós költségvetéssel – épült fel. A többfunkciós pajtával, majd a készülő völgyifalui

tájházzal körvonalazódik a muravidéki magyar közösség nagy tájház-beruházása, melybe az utóbbi években tetemes fejlesztési pénzeket fektetett. A tájházakat működtető

egyesület megalapításával és a tartalmi tervek szövésével most már csak a – Covid utáni – jobb időkre és programokra várunk, hiszen a helyi lehetőségek adottak.

Berden Márió, a ProFutura igazgatója:

„A 4. kör előtt még pontosabban szeretnénk látni, mik az igények” 6. oldal


Iránytű A nemzetiségi oktatási projekt zárókonferenciája

Tudatosultak a gondok A november 3-i videókonferenciával zárult „A nemzetiségi oktatás minőségének növelése a szlovéniai magyar nemzeti közösség és a magyarországi szlovén nemzeti közösség részére” című EU-s oktatási projekt, mely 2016 júniusától folyt a muravidéki és a rábavidéki kétnyelvű térségben. Az eredméBécs a Muravidéktől jó 230 kilométerre van. Ez akár napi kiruccanásra, kis kirándulásra is alkalmas nyeket pozitívan értékelték a résztvevők és az oktatási tárca is. Király M. Jutka

Bizonytalan világunk

távolság. Hétfőn este az ottani tudósítások szerint rengetegen voltak a belvárosban, a koronavírus terjedése miatt az éjféltől meghirdetett „lockdown” előtt még moziba, színházba indultak, vagy – mert kimondottan meleg idő volt – kiültek még a kávéházak, éttermek teraszaira. Nyolc óra körül a város legnagyobb zsinagógájánál lövések dördültek el: válogatás nélkül lőttek a közeli utcák teraszközönségére, legalább hat helyszínen lövöldöztek gyakorlatilag mindenkire. Terrortámadás történt. A hírekből tudjuk: négyen életüket vesztették, huszonnégyen kórházban vannak, többen életveszélyes állapotban… Az Iszlám Állam magára vállalta a támadást. A fiatal, 20 éves merénylő Bécsben született, észak-macedóniai albán származású volt. A rendőrség a terrortámadással összefüggésben elfogott még tizennégy gyanúsítottat. Európa szinte egy emberként Bécs mellé állt, a szolidaritását kifejezve. A város másnap, a sokk után megtört és kiürült. Bizonytalan világban élünk. A koronavírus-járvány (is) már úgy megingatta világunkat és szokásainkat, hogy társadalmi fókuszunkat egy pontra irányítva – akadályozzuk meg a betegség terjedését, fejlesszük ki a vakcinát – egy időre mintha elfelejtettük volna, hogy a világ tele van ellentétekkel, technológiailag rohamosan fejlődik és egyben durván polarizálódik. Változnak a generációk is. A terrortámadás közepette is telefonfelvétel készül és a másik minutumban már a világhálón van. Első a szenzációhajhászás, és csak utána jön más, például a biztonságunk, a segítségnyújtásunk? Jó ez így? Még normálisnak nevezhető ez így? Még normális egyáltalán ez a világ?

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net

Az úgynevezett harmadik EU-s nemzetiségi oktatási projektet az Európai Unió Európai Szociális Alapja támogatta a szlovén Oktatási, Tudományos és Sportminisztérium közvetítésével, fő hordozója pedig az MMÖNK volt Horváth Ferenc projektvezetővel. Az idén augusztusig tartó, majd a koronavírusjárvány miatt novemberig meghosszabbított program 360 ezer euró támogatást kapott, melynek egyharmadát a Rábavidéken, kétharmadát a Muravidéken kellett programokra fordítani. A négyéves ciklus programjainak elsődleges célja a minőségi, pedagógiailag és nyelvileg képzett tanári szakemberállomány

Folytatódik a nemzetiségi oktatás támogatása Janez Janša kormányfő, valamint az olasz és a magyar kisebbség parlamenti képviselői idén júliusban külön megállapodást kötöttek, melynek értelmében a 2020/21-es tanévtől folytatódik a nemzetiségi oktatás minőségének növelésére irányuló projekt azokban a községekben, ahol a két őshonos nemzeti közösség él. A keretösszeg mindkettő kisebbség esetében 150 ezer euró. rábavidéki és a muravidéki kétnyelvű oktatási intézmények pedagógusai és szakmunkatársai nyelvi és szakmai kompetenciáinak növelése, illetve mindkét oktatási rendszer kiszélesítése. Sabo Livia, a projekt koordinátora a konferencián ismertette a fő tevékenységeket, közülük

A projekt egyik kiemelt tevékenysége a muravidéki–rába­ vi­déki iskolanap, képünkön Szentgotthárdon 2018-ban. biztosítása a kétnyelvű oktatásban, a tanulók ismereteinek bővítése, közösségbe való bevonása és foglakoztatási lehetőségeik növelése, valamint a

kiemelve a tanévkezdő szakmai konferenciákat a muravidéki pedagógusok számára, a magyar nyelvű e-tananyagok (mozaweb, mozabook) licenceinek

bérlését, a tanárasszisztens szakmai segítségnyújtását a rábavidéki Kossics József Kétnyelvű Általános Iskolának és Óvodának, a közös iskolanapokat a muravidéki és rábavidéki iskolák között, a különös bánásmódot igénylő gyerekek részére létrejött programokat, valamint a magyar mint második nyelv külső differenciálását a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában. Az utóbbi programot, mely folytatódik a projekt befejezése után is és egy magyartanári munkahelyet is eredményezett, pozitív hozadékként emelte ki Hajdinjak Prendl Silvija, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola igazgatója: szükség van rá, hiszen a 2020/2021es tanévben például már a diákok 51 százaléka egynyelvű szlovén általános iskolából érkezik a kétnyelvű középiskolába. A projektről szintén pozitívan szólt Perger Valerija szlovén oktatási szaktanácsadó a Rábavidéken, különösen abból a szempontból, hogy az ilyen és hasonló kezdeményezések révén az ottani (oktatási) térségben tudatosulnak a gondok és

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.


Nemzetiség

k, megoldások egyben a megoldáskeresés szándéka is. A Rábavidéken például, ahol nagy a hiány szlovéntanárból, óriási segítséget jelentett a tanáras�szisztensek munkája. A muravidéki kétnyelvű általános iskolák nevében az igazgatók aktívájának vezetője, Šebjanič Valéria értékelte dicsérően a projektet, míg az oktatási minisztériumból Koselj Tjaša, a projekt gondnoka kapcsolódott be a webkonferenciába, kiemelve a célkitűzések elérését és a jó együttműködést a

projekt kivitelezőivel. Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke, projektvezető és a konferencia moderátora pedig a szakma és a politikum konstruktív együttműködésének fontosságát emelte ki az oktatás területén is, hiszen csak így érhetők el jó eredmények, előrelépések. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben is mindkét állam segíti a nemzetiségi oktatást, melynek nagy szerepe van a nemzeti közösség megmaradásában és fejlődésében.

„Írd alá!” az európai kisebbségekért Az „Európai eszközökkel a nemzeti régiók jogaiért” európai polgári kezdeményezést a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” hivatalos cím alatt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére indították el. A kezdeményezéssel akkor foglalkozik érdemben az Európai Bizottság, ha 2020. november 7-ig összesen több mint egymillió hiteles aláírást sikerül összegyűjteni az Európai Unió (EU) legalább hét tagállamában. A kezdeményezés tárgya: egy olyan uniós jogszabály elfogadtatása, amelynek nyomán az unió kohéziós – kiegyenlítő fejlesztést megvalósító – politikája kiterjed azokra a régiókra, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Továbbá tárgya a kezdeményezésnek az esélyegyenlőség biztosítása ezen régiók számára a strukturális alapokhoz, valamint minden más uniós alaphoz, forráshoz, programhoz való hozzáférésben. A cél tehát az, hogy az unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Szlovéniában a támogatáshoz 6 ezer aláírásra lenne szükség, a hét elején a hivatalos számláló 1.450 támogatást vett lajstromba, ami a szükséges szavazatok 24 százalékát tette ki. A javasolt polgári kezdeményezés internetcíme, amelyen leadhatják a támogatásukat, a következő: https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative. Az aláírás a Népújság weblapján található hivatkozásra kattintva is megadható. tt

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.

„Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.” (Szt. Bernát)

Szeretetközelből… SCHMIDT ISTVÁN EMLÉKÉRE Meggyőződésem, kedves István, hogy az idézet sugallta szeretetünket ma is annyi színes kis kavics őrzi! S ezek most még inkább fénylenek, még inkább ragyognak és hevítenek valahol ott legbelül, a lélek horizontjain… Valahogy egyre féltőbben szorongatjuk és dédelgetjük őket, mert elmentél… Még a telefon is felsírt a borzalomtól, s a szomorú hír hallatán összeszorultak a versmondói szívek a határ mindkét oldalán. Elhunyt a Mester! Schmidt István Radnóti-díjas rendező távozott az élők sorából. Januárban, a Magyar Kultúra Napja alkalmából találkoztunk utoljára, amikor az MNMI a muravidéki magyar versmondás felemelkedése terén nyújtott értékteremtő munkádat elismerő díszoklevéllel koszorúzta. Bíztunk a viszontlátásban…, még voltak tervek…, s ami most bekövetkezett, erre a legkevésbé számítottunk… Schmidt István, István bácsi – mi csak így szólítottuk – nemcsak szülővárosában, Nagykanizsán volt a versmondás és az ottani művelődési élet zászlóvivője. A múlt század kilencvenes éveiben a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet kérésére érkezett a Muravidékre, hogy szaktudásával és tapasztalataival segítse az újonnan alakuló versmondóstúdió munkáját. S tette ezt mindvégig kiváló szakismerettel és becsülettel. Heti két alkalommal, kedden és vasárnap találkozgattunk a régi jó „2-esben” (Kultúregyesületek Községi Szövetsége, Lendva). Szakmai vezetése alatt órákon át foglalkoztunk a verssel, botladoztunk hangsúlyok, szünetek és rímek útvesztőiben. Számos költővel (Wass Albert, Reményik Sándor, Kozma Andor és sokan mások) és igazán „nagy verssel” éppen Ő ismertetett meg bennünket. Így egyre gyarapodott a stúdió repertoárja, műsorainkkal (elsősorban március 15-e alkalmából) nemcsak a Muravidék színpadait jártuk be, de eljutottunk Ljub­ ljanába, Budapestre és Bécsbe is… Neki köszönhetjük továbbá, hogy a Kárpát-medence rangos verstalálkozóin is becsülettel helytálltunk. S miután az MNMI égisze alatt – ösztönzésére is – megalakult a ma már több mint két évtizedre visszatekintő Muravidéki Szavalóverseny, sorra látogatta a kétnyelvű általános iskolákat (az utóbbi

években az „őrangyallal”, Mártival együtt), és segítette a döntőre felkészítő pedagógusok munkáját. Mindig pontosan, a megbeszélt időben érkezett, és sose nézte az órát, ha netán lejárt a gyakorlásra kijelölt idő. Aztán amikor eljött a nagy nap, jelen volt minden hosszúfalui versünnepen és velünk együtt izgult minden szavalóért. S a versmondáson túl a művelődési intézet a hosszúfalui színjátszók felkészítésével is megkereste, sőt sokoldalú tehetségét a Könyv születik Alsólendván című filmben is megcsodálhatjuk. Jöttét mindig örömmel várta kicsi és nagy, s minden találkozáskor elmondta, hogy hazaérkezett. Jó volt ezt hallani. Kedves István! Legutoljára, amikor a Bánffy Központban 80. születésnapod alkalmából köszöntöttünk mi, itteni versmondók és az MNMI munkatársai, köszönő leveledben a következőket írtad: „Megbizonyosodhattam arról, hallgatva az elmondott verseiteket, hogy értelme volt az életemnek, mert abban a nagy célkitűzésemben, hogy tegyünk meg mindent a csodálatosan gazdag és szép anyanyelvünk megőrzéséért, igazán nagyszerű alkotótársakkal áldott meg az Isten! Amikor csak tehetem, megköszönöm neki.” Majd a folytatásban Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című költeményéből idéztél: „Létem ha végleg lemerült Ki imád tücsök-hegedűt? Lángot ki lehel deres ágra? Ki feszül föl a szivárványra? Megkaptam a választ! Így együtt és a ti utódaitokkal is együtt, ha parányi mértékben is, de hagyhatunk ’karcolatot’ a létünk üvegén!” Kedves István! A „karcolatot” most már nélküled kell folytatnunk, s félek: nem lesz, ki útbaigazít, ha elbizonytalanodunk… Távozásod pótolhatalan űr és veszteség, fájdalom és bánat, de életed és az együtt megélt pillanatok ajándék volt. Köszönjük! A muravidéki versmondók és az MNMI nevében Zadravec Szekeres Ilona

3


Faluriport Faluriport: Szentlászló

Folyamatos törekvések ko k Szentlászló egy aprócska református falu Goricskón, a Maráci község legszélén. A települést mindössze 46 ház alkotja. A folyamatos fogyatkozást a 15 üresen álló jelzi, amiből kihaltak vagy elköltöztek az egykori lakók. Az élet viszont nem állt meg. A fejlődés folyamatos, és amíg tenni akarás van, addig a közösségi élet is lüktetni fog. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

Szentlászlón van egy jól működő művelődési egyesület elismert és sikeres tánccsoporttal, egy hosszú múltú önkéntes tűz-

ingázniuk kell, épp úgy, ahogy a legtöbb goricskói kistelepülésről. Jó néhány családban „öröklődött tovább” a külföldi munkavállalás is. Szépülnek a házak, az udvarok, és a falu fő erénye a nyugalom.

a község támogatásával. A biztonság érdekében kivágtuk a főutat szegélyező elöregedett fákat és újakat telepítettünk. A református egyház szintén nagy változásokon ment keresztül az évek során. Janko Robert, a helyi kö­ zösség elnöke.

A sportöltöző volt az elmúlt évek egyik legnagyobb és legdrágább projektje a faluban. oltóegylet 42 taggal, illetve sportegyesület focipályával és röplabdapályával. A magyar közösség viszonylag erős, a fent említett egyesületek pedig élvezik a nemzetiségi önkormányzat támogatását. Az Alvarium nevet viselő tájháztól a helyi turizmus fellendítését remélik. A településhez tartozik a kulturális műemlékként nyilvántartott Vogler-ház és áll az 1928ban épült Janko-malom is. Elcsépelt volna ismét azt ecsetelni, hogy itt nincs munkalehetőség, ezért a fiatalok elköltöznek, kilátástalan a jövő stb. Az eltelt évek, a megváltozott életkörülmények megtanították az itt élőknek, hogy ha dolgozni akarnak, akkor

4

– Olyan jó, amikor kerékpáros csoportok mennek át a falun, és azt halljuk, hogy szépnek látják a településünket – mondja Janko Robert, a Szentlászlói Helyi Közösség elnöke, aki átfogó képet festett arról, hogy az elmúlt néhány évben – nevezetesen a korábbi HK-elnök, Dora Lidija mandátumában, illetve az ő jelenlegi elnöklete alatt – Szentlászlón mi történt, mik a törekvések és milyen gondokkal kell szembenézniük. – Felújítottuk a kultúrházat, a halottasházat, a hídkorlátokat rendbe szedtük és folyamatosan karbantartjuk az erdei, mezei utakat. Mindezeket pályázatokból és legnagyobb mértékben

Teljesen megújult a templom, kívül és belül. De az egyházközösségben is

érezhető a pozitív elmozdulás. Az egyház beruházásai főleg magyarországi támogatásokból valósultak meg. Jelenleg is vannak célok – folytatja Robert. – A négyéves tervünkben a falusi aszfaltos utak felújítása szerepel, kiemelten a temető felé. Szeretnénk befejezni a sportöltözőt, amit 2018-ban kezdtünk el. A Sportért Alapítványnál 17 ezer eurót nyertünk pályázaton, a fennmaradó 40 ezret pedig a község állta. Ebből készült el a munká-

latok első fázisa. A folytatáshoz újabb 80 ezer euró kellett, amit ismét a község viselt. Mostanra elkészült a teljes alsó szint, öltözők, mosdók, kazánház stb. Az épület felső szintje viszont várat még magára. Ehhez újabb 25 ezer euró kell, amire még forrást kell találnunk. Ha a vírushelyzet enyhül, akkor az épületet tavasszal adjuk át hivatalosan – magyarázta. A HK a muravidéki magyar önkormányzat falufejlesztési programjában is pályázott. A 4 ezer eurós támogatást a kultúrház udvarának leaszfaltozására szeretnék fordítani. A sportpálya melletti, 1.500 négyzetméteres kavicsos parkoló leaszfaltozása szintén szerepel a kétéves tervükben. Ez viszont újabb 24 ezerbe fog kerülni. – Bízunk abban, hogy a község itt is hozzájárul a kiadásokhoz, de az igazság az, hogy az elmúlt pár évben sokat költött a falunkra, igazán elégedettek lehetünk – jegyezte meg Janko Robert. A faluról a korábbi években főleg a település közepére épített biogázerőmű kapcsán lehetett

Kellemes, idilli utcakép Szentlászlóról. NÉPÚJSÁG 2020. november 5.


Muravidék

ontra víz... kontra A Szentlászlói HK elnöke: Janko Robert A lakosság száma: 121 Működő egyesületek: művelődési egyesület, önkéntes tűzoltóegylet, sportegyesület többször hallani. Az üzem sok bosszúságot okozott a helyieknek. Akkoriban a falubeliek tiltakozó kezdeményezést indítottak a bűz miatt, de az ügy azóta sem zárult le. Megoldás helyett egy végeláthatatlan – ahogy Robert jellemezte – pingpong alakult ki. Hol itt, hol ott a labda, de megoldás nem születik. – De akkor most valójában van bűz vagy nincs? – kérdeztük. – Néha van, mondjuk amikor az üzemben a silót pakolják, de nagyon ritkán. A falu többségének nincs is gondja az erőművel. A pereskedés most is folyik, de érdemben semmi sem változik. Tiszta időhúzás, huzavona az egész. A gyár 2021-ig kap az államtól támogatást, addig biztos működni fog, hogy mi lesz azután, azt nem tudhatjuk. Én úgy látom, hogy ennél sokkal fontosabb dolgok vannak a faluban. Például az árvíz vagy az ivóvíz

kérdése. Mindkettő érzékeny téma, ami a helyieket folyamatosan izgatja. Amikor a nagy esőzések után elönti a térséget a víz, akkor van sürgés-forgás, aztán ahogy apad az ár, úgy apad a hajlandóság is a megoldásra. Ezt láthattuk idén és tavaly is, ahogy az azt megelőző években. – Ez is régi történet, amit évről évre jelentünk, de mindig elodázzák. A hivatalos válasz mindig az, hogy tudják, milyen nálunk a helyzet, majd sorra kerülünk. A minisztériumtól idén kétszer is voltak kint, de mégsem történt semmi. A legnagyobb gond a természetvédők miatt van. Nem engedik kivágni a patakmederből a fákat. Mi nem azt szeretnénk, ha kiirtanák a természetet, csak a patakot kellene megregulázni. A víz általában egy éjszaka alatt levonul, ez igaz, de jön egy újabb eső másnap

Horváth Ferenc, a muravidéki magyar csúcsszervezet elnöke és nemzetiségi parlamenti képviselő közösségi oldalán posztolta ki, hogy október végén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter delegációjában lehetősége adódott megtekinteni a nagyatádi chocoMe Kft. céget, melynek a magyar kormány a külpiacra jutási stratégiai programja keretében támogatást biztosított. Horváth Ferenc a folytatásban írja, hogy a csokoládéüzemet remé-

nyei szerint „nemsokára már Lendván is üdvözölhetjük”. Ezen információ kapcsán a képviselő megkeresésünkre röviden elmondta, hogy a prémium minőségű kézműves csokoládét készítő chocoMe Kft. az egyike annak a kilenc magyar vállalatnak, amely komoly befektetési érdeklődést mutat a Muravidéken és egyike a Lendva Község üzleti együttműködési felhívására jelentkező magyar cégeknek. Hogy a kiemelkedő nemzetközi díjakat is elnyert csoko-

Felújított hídkorlátok kerültek a régiek helyére. vagy harmadnap, és újra kezdődik minden elölről. Az igazat megvallva én nem is emlékszem, hogy valamikor Kebele irányába a patak medrét tisztították volna. A „fölvégen” és az „alvégen” is gondok vannak, az emberek pedig türelmetlenek, ami teljesen érthető – magyarázta a helyi közösség elnöke, majd mindjárt a másik „vizes” kérdést is felvázolta. – Az ivóvíz szintén nagy gond. Nekünk nagyon jó vizünk volt. Mindenki dicsérte. Miután csatlakoznunk kellett a muravidéki hálózatra, egyáltalán nem vagyunk megelégedve. Küldtünk be mintát többször is analizálásra, mert a víz ihatatlan. De mindig ugyanazt a választ kaptuk: a víz megfelelő, csak mi nem vagyunk hozzászokva. Azt is mondták, hogy a régi puha víz volt, ez meg kemény, és muszáj klórozni,

de ez az egészséges víz. A baj csak az, hogy meginni nem lehet. Lehet, hogy nem vagyunk hozzászokva, de az évek alatt sem tudtuk megszokni, mert tudjuk, milyen a jó víz, és ez nem az! Most pedig oda jutottunk, hogy mindenki vásárolja a palackos vizet, a gépeink, a csapok mind vízkövesek, és fizetjük a drága vízszámlát ezért, amit mi nem is akartunk, de meg sem kérdeztek minket róla! Nagyon elégedetlenek a helyiek, és úgy tudom, máshol is így van, ahol rácsatlakoztak erre a rendszerre. De semmit sem tehetünk. Úgy látszik, ami jó, azt tönkre kell tenni – zárta gondolatait Janko Robert kissé csüggedten. A faluban tehát a víz okozza a két legnagyobb

problémát. Mindkét ügyben a korábbi faluvezetőség is megtette a hivatalos lépéseket. De sajnos úgy tűnik, hogy ez nem rajtuk áll. Szentlászlón összetartó közösség él, gondoskodnak arról, hogy a falujuk rendezett és barátságos, élhető hely legyen. Ha tehetnék, bizonyára visszacsábítanák az elszármazottakat vagy éppen a fiatalokat, akik a városokba mentek inkább szerencsét próbálni. De ma ilyen a trend. Talán enyhe reménysugarat mégiscsak jelent az, hogy kialakulóban van viszont az a középkorosztály, akik a nyüzsgést nyugalomra cserélnék, így vidéken vásárolnak régi, üresen maradt házakat, felújítják és beköltöznek. Szerencsére Szentlászlón is van erre példa...

Szülőföldön magyarul – Megtelepszik Lendván a magyar csokigyár? stagnál a pályázók száma

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.

ládétermékeket készítő üzem Lendván konkréten milyen beruházást tervez (üzemegység, műhely vagy egyéb, esetleg egy csokoládéval és borral ötvözött turisztikai helyszín) és milyen időn belül, erről egyelőre nincs sajtóinformáció. A nemzetközi piacon is ismertté vált budapesti chocoMe csokoládémanufaktúra 2009-ben indult, jelenleg 26 alkalmazottja van, alapító-tulajdonosa Mészáros Gábor. Szolarics Nađ Klára

Idén a Szülőföldön magyarul pályázási időszaka a járványügyi helyzet miatt igen hosszú volt, a támogatási kérelmeket október 30-ig lehetett beadni. A Muravidéken a 2019/20-as tanévre összesen 350 gyermekre érkezett be kérelem. A Szülőföldön magyarul pályázat szlovéniai kivitelezőjének, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetnek (MNMI) a munkatársától, Vida Simonától megtudtuk, a 2018/19es tanévre 285 szülő adta be igényét a pályázati programra, ami összesen 353 gyermeket jelentett. Jelenleg, vagyis a 2019/20-as tanévre vonatkozóan összesen 350 gyermekre érkezett be kérelem, tehát a szám nagyjából stagnál. A Szülőföldön magyarul pályázat célja a magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatása, összege gyermekenként 22.400 forint, ami nagyjából 62 eurót jelent (az MNB november 3-i középárfolyama szerint). tt

5


Muravidék Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet

Az agrárfeldolgozási szint növelése a cél

A Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet (ProFu­tu­ ra) vezetését közel fél éve Berden Márió vette át. Igazgatóként az együttműködés erősítésére kívánja helyezni a hangsúlyt. Mivel az elavult mezőgazdasági gépek helyébe már zömében újak léptek, a szektor erősítését a magasabb szintű termékfeldolgozás jelentené. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

– Vidékünk fejlesztésének fontos tényezője az együttműködés a gazdasági szereplők között, így a ProFutura pályázatain indulók közötti együttmű-

– Az együttműködés előmozdítása volt a nemrégiben zárult felmérésünk egyik célja. A másik a jövőbeni, nagyobb léptékű pályázatok kiírásának igényét mérte fel. Örömünkre szolgál, hogy a kezdeményezésünkre negyvenen jeleztek

milyen fejlesztési, bővítési irányban gondolkodnak a parasztgazdaságok. A stratégiánk szerint a következő körök nagyobb léptékű pályázatok lennének nagyobb keretek lehívásával. Fontos a gazdák visszajelzése, szeretnénk tudni,

Berden Márió, a ProFutura igazgatója: – A muravidéki pályázók számára a legkedve­ zőbb feltételeket kívánjuk biztosítani. ködés is. De a minőségi termékek mellett szükség van olyan jellegű üzleti tudásra is, ami mellett javulhat a termékek piaci értékesítése, a vidék gazdaságának versenyképessége – fejti ki Berden Márió, a ProFutura igazgatója. – A járványhelyzet erősen visszarántotta a gazdaságot, ennek ellenére sikerült már valamit tenni az együttműködés terén?

6

vissza, ennyi fejlesztési elképzelés, üzleti terv érkezett hozzánk. A felmérési felhívással elsősorban a vállalkozókat, a mezőgazdasági feldolgozókat szólítottuk meg. A mezőgazdaságot azért akartuk feltérképezni, mivel az eddigi három pályázati körben éppen innen érkezett a legtöbb támogatási igény. Ezért még pontosabban kívántuk látni, mik az igények,

hogy most már inkább feldolgozási beruházások iránt van-e igény, vagy még mindig elsődleges eszközbeszerzésre. Ha inkább a fejlesztés, a feldolgozottság növelésének szándéka a jellemző, akkor nyilván a pályázati feltételek is ehhez illeszkednek majd, összhangban az EU-s szabályokkal, az önrész mértékének meghatározását illetően is. A pályázatok

benyújtási határideje is meghosszabbodna. – Mit mutatott a felmérés? – Az összegyűjtött adatokat üzleti titokként kezeljük, erre köteleztük magunkat a felmérésben résztvevő vállalkozók felé. A felmérésről tájékoztattuk az intézet tanácsát és a magyar kormányt is a korábbi konzultációk alapján, hiszen az adatgyűjtés azzal a közös céllal készült el, hogy miként lehet segíteni a további fejlesztést. A kutatás kimutatta, van igény a bővítésre, a feldolgozást szolgáló beruházásokra. Az elképzeléseink szerint szeretnénk ezért szorosabb együttműködést kialakítani a vállalkozók és a mezőgazdaság, az elsődleges mezőgazdasági tevékenység és a feldolgozói tevékenység között. – Mi tudható a következő, 4. pályázati körről? – Ahogy már elmondtuk, Magyarország ígéretet tett a 4. kör kiírására, a pályázathoz szükséges keret biztosítására. Ennél többet sajnos a jelen helyzetben sem a keretösszegről, sem a feltételekről, sem a megjelenési időről nem tudunk. A célunk most a 3. pályázati kör sikeres lezárása, hogy minden kedvezményezett be tudja szerezni a kívánt eszközt és év végéig le tudja zárni a projektet. Az újdonságokról, ahogy eddig is, rögtön értesítjük a nyilvánosságot. – Nagy érdeklődés mutatkozott a 3. pályázati kör iránt is... – Igen, a pályázatnak 222 nyertese volt, 56 a gazdasági, vállalkozói tevé-

kenységből, a többi a mezőgazdaságból. A kedvezően elbírált, de forrásfüggő kategóriában 111 igénylő maradt, akik augusztusban végül szintén támogatáshoz jutottak. Magyarország erre a pályázati kör keretének kimerítésén túl pótforrást biztosított mintegy 1,6 millió euró összegben. Összesen 111 forrásfüggő pályázat igénylőjével írtuk alá augusztus végén a szerződéseket, ők már be is fizették az önrészt és benyújtották a kifizetési kérelmet, így folyamatban van a projektek megvalósítása. – Mi állapítható meg a lezáruló kör után? Kik, melyik korosztály pályázik elsősorban és mire? – Az látszik, hogy a paraszgazdaságok tevékenysége elsősorban magától a vezető gazdától függ. Általában mindenki specializálódott valamire: akiknek több a szőlője, azok a traktorok mellett permetezőkre, talajlazítókra, mulcsozó-, bogyozó- és zúzógépekre pályáznak. A földművelők pedig főleg traktorokat, ekéket, boronákat, pótkocsikat igényelnek. Látjuk azt is, hogy a parasztgazdaságok alapfelszerelése elavult, 30–40 éves. Jellemző az is, hogy a tevékenységet inkább az idősebb generáció végzi, akik, ha nem lenne a parasztgazdaságban fiatalabb nemzedék és lehetőség kedvező támogatásokra, már nem is folytatnák a tevékenységet. Más a helyzet a vállalkozók között, ők fiatalabbak és jártasabbak az üzleti világban, a pályázatírásban. Az intézetben azonban minden érdeklődő és pályázó rendelkezésére állunk, a személyes ügyintézés most is lehetséges a járványügyi óvintézkedések betartása mellett. Az irodánk nyitva áll, hiszen azt tapasztaltuk, hogy főleg az idősebbek számára egyszerűbb a felmerülő kérdés közvetlen megbeszélése – mondta beszélgetésünk végén Berden Márió, a ProFutura igazgatója.

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.


Info

Covid: decemberben várható a harmadik hullám

Egyre több a kórházi beteg

járványügyi korlátozások miatt bekövetkezett gazdasági károkat különböző intézkedésekkel kívánja csökkenteni. Néhány tevékenységet – kéményseprés, karbantartás és szerelés, tetőfedés, kertészeti szol-

Az október 27-én bevezetett és még hatályban lévő járványintézkedések (éjjeli kijárási tilalom, községek közti mozgáskorlátozás, maximálisan hat főre korlátozott csoportosulás, az őszi szünidő meghosszabbítása…) nyomán kimutathatók pozitív jelek, de a járvány igazán nem csillapodik. Egyre több a kórházi kezelésre szoruló beteg, Muraszombatban is folyamatosan növelik a Covid-ágyak számát. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A Covid-fer tőzöttek számának némi visszaesését a csak a rizikós csoportokba tartozók tesztelése is előidézheti, ezért

Covidhívóközpont A kormány újra megnyitotta a Covid-hívóközpontot a 080 14 04-es ingyenes telefonszámon. a járványügyi szakcsoport kezdeményezésére a járvány terjedését már a megbetegedettek számával és az intenzív kezelésre szorulók arányával mérik. A leteszteltek között a fertőzöttek aránya például a

Lendvai községben régiós viszonylatban is folyamatosan magas értéket mutat és általában az első öt között van. (A Muravidéken tesztelést Lendván, Muraszombatban és már Ljutomerben is végeznek, önköltséges ára 90 euró.) Egyre jobban telítődnek a kórházak. A Mura s z o m b a t i Á l t a l á n o s Kórházban szinte hetente növelik a Covid-ágyak számát, az intenzív osztályon is. Az egészségügyi személyzetre a kórházakban és a primáris ellátásban egyre nagyobb nyomás nehezedik, a fertőzések miatt egyre gyakoribb a személyzethiány. Hasonlóan megterhelt a Lendvai Idősek Otthona is, ahol felbukkant a fertőzés a lakók és a személyzet

körében is. Az otthonnak egészségügyi személyzettel a Lendvai Egészségház nyújt segítséget. A járvány második hulláma még mindig nagy erővel tombol, ezért fontos az óvintézkedések betartása. A felkészültség azért is nagyon fontos, mert a járványügyi szakorvosok már a decemberben várható harmadik hullámra figyelmeztetnek. Ezt a megfázásos betegségek

Tetőzik a járvány második hulláma, nő a betegek száma az intenzív osztályokon is. emelkedése és az influenzajárvány is súlyosbíthatja, ezek kezdeti tüneteit nehezen lehet megkülönböztetni a koronavírusos megbetegedéstől. A szlovén kormány a

gáltatások – feloldott a zárlat alól. A gazdaságot segíti és a munkaerő-elbocsátás megelőzését szolgálja a jelenlegi kárenyhítési intézkedések meghosszabbítása is.

Megnyílt az új parkoló

Segítség a rászorulóknak Lendván és Dobronakon Dobronak Község segítséget nyújt azoknak a polgároknak, akik ételre, orvosságra vagy higiéniai eszközökre szorulnak és képtelenek az önellátásra az önizoláció miatt vagy a rizikós csoportokba tartoznak. Az igényt Dobronak Községnél a 02 577 68 80-as telefonszámon lehet bejelenteni hétköznap 8 és 14 óra között. Lendva Község is segítséget nyújt: az igényt a Vörös­keresztnél (575 11 27 vagy 041 438 726), Lend­va Községnél (080 48 47), illetve sürgős esetekben a Polgári Védelem parancsnokánál (031 395 654) lehet bejelenteni. Pszichológiai segítségért a Lendvai Egészségházhoz lehet fordulni a (02) 5789 290-as telefonszámon hétköznapokon 8 és 12 óra között.

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.

A 109 férőhelyből 10 buszparkoló, 8 pedig a mozgáskorlátozottak számára készült. Újabb 109 parkolóhelyet alakítottak ki Lendván: október végén befejeződött az új létesítmény építése a Lendvai Kétnyelvű Középiskolánál. Az új parkoló Lendva Község beruházása, melyet a Gazdaságfejlesztési és Tech-

nológiai Minisztérium támogatásával valósított meg 798 ezer euró összértékben. A parkolóban kiépített elektromos rendszer lehetővé teszi elektromos autók, autóbuszok és kerékpárok töltéséhez szükséges állomások tele-

pítését is. A beruházás kivitelezője a hotizai Nograd Kft. volt. Az új parkoló már igénybe vehető annak ellenére, hogy a hivatalos átadás a koronavírus-járvány miatt egyelőre elmaradt. Szolarics Nađ Klára

7


Info a mai napon... November 5-én történt 1870 Meghalt Petőfi Zoltán színész, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia. 1913 Megszületett Vivien Leigh Oscar-díjas brit színésznő. 1916 A Német Birodalom és Ausztria–Magyarország kikiáltotta a független Lengyel Királyságot. 1932 Megszületett Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró, riporter. 1940 Franklin Delano Rooseveltet harmadszor is az Amerikai Egyesült Államok elnökévé választották. 1959 Megszületett Bryan Adams kanadai zenész. 1960 A világon elsőként csuklós­ buszt helyeztek üzembe Budapesten. 1983 A Szépművészeti Múzeumból hét nagy értékű festményt loptak el. 1992 Meghalt Élő Árpád Imre amerikai sakkozó, fizikus. 1995 Made In Heaven címmel megjelent az a Queen-album, amely részben már Freddie Mercury halála után készült.

visszapillantó

1990. november 9-én, 43. szám

Januárban próbatermelés A lendvai Lek vállalatban két egységben dolgoztak, a kozmetikai, valamint az 1985-ben kiépített gentamicin antibiotikumot gyártó részlegben. Jelenleg új építkezés folyik a vállalat udvarán, éspedig linkomicint és a klavolációs savat gyártó egység építése. Antun Perčić a gentamicin részleg vezetője, tőle kérdeztük meg, mire tervezik befejezni az építkezést és mikor kezdődik meg a próbatermelés? – Az említett egység első fázisának befejezését az év végére tervezzük és hivatalosan a linkomicin részleget a jövő év első munkanapján indítjuk be, tehát január 4-én. A harmadik fázist pedig az év közepéig tervezzük befejezni és

befejeződtek, most a regulációs szerkezetek szerelésénél tartunk. Sikerült beszereznünk az összes számítógépes berendezést is. A klavolációs sav termelésének egységénél

is a vége felé járnak az építkezési munkálatok és a berendezés nagyobb részét is megrendeltük már. Reméljük, hogy minden a tervek szerint folyik majd és a termelés a következő év augusztusában beindul. – Milyen terveik vannak a piaccal kapcsolatosan? Csak hazai, vagy talán külföldi piacra is gyártanak majd? – Már a gentamicinnál olyan a realizáció, hogy a gyártott anyag 60 százalékát külföldön értékesítjük, és ezt szeretnénk tenni az új termékekkel is. Kapacitásaink távolról is nagyok, hogy csak a jugoszláv piacon értékesítsük. Itt hozzá kell fűznöm azt, hogy a termékeinket csak teljesen kész kitermelésben szállítjuk ki. (...)

árpa és a zab. Kisebb men�nyiségben megtalálható rozsban, rizsben, tönkölybúzában, babban, borsóban lencsében, édesburgonyában, padlizsánban, shitaki gombában, almában, eperben, szilvában…

A felsorolt élelmiszerek mind hozzáférhetőek a mindennapi táplálkozásban. Finom és egészséges ételeket készíthetünk belőlük, amelyek hozzájárulnak immunrendszerünk erősítéséhez is.

A Lek udvarán folynak az építkezési munkálatok. Az első fázisban hamarosan befejeződik a munka, a második fázist pedig az év derekán szeretnék befejezni. augusztusban szeretnénk beindítani a próbatermelést. Ebben a pillanatban a tervek szerint folyik a munka, ami azt jelenti, hogy a második fázisban a legnagyobb munkálatok

étel, erő, egészség prim. mag. Branislava Belović, dr. med. • Muravidéki Harc a rák ellen egyesület, Petrás Teodóra

Erősítsük az immunrendszerünket Ha egészségesek és a fertőzésekkel szemben ellenállóak akarunk lenni, akkor fontos, hogy jól működjön az immunrendszerünk. Ezért az életvitelünk legyen minél egészségesebb. Az egészséges táp-

lálkozásra vonatkoztatva fogyasszunk minél több béta-glükánt tartalmazó élelmiszert. A béta-glükán a vízben oldódó rostok közé tartozik. Erősíti az immunrendszerünket, hozzájárul a koleszterin-

szint csökkenéséhez és egyensúlyban tartja a vércukorszintet. Növeli a jóllakottság érzését és ezáltal a normális testsúly megtartását is segíti. A béta-glükán legfontosabb forrásai: a gabonák, elsősorban az

Csípős egytálétel

Szuper reggeli

• 25 dkg árpagyöngy • 25 dkg sárgarépa • 15 dkg főtt bab • 15 dkg főtt csicseriborsó • 1 vöröshagyma • 3 gerezd fokhagyma • 15 dkg gomba (shitaki, vargánya…) • 2 kanál csípős • ajvár • 4 kanál olaj • só, bors, babérlevél, kakukkfű, rozmaring, oregánó • 1–2 feferónipaprika (ízlés szerint)

• 15 dkg árpagyöngy • 5 dkg zabpehely • 5 dkg aszalt sárgabarack vagy mazsola • 4–6 dl tej • 1 kiskanál méz • 1 banán • 1 alma • 4 dióbél

Két kanál olajon megpároljuk a felaprított hagymát, a fokhagymát és a karikára vagdalt sárgarépát. Hozzáadjuk az árpagyöngyöt, amelyet előzőleg 2–3 órán át beáztattunk. Vizet vagy zöldséglevest öntünk alá, hozzáadjuk a fűszereket és a feferónipaprikát. A megmaradt két kanál olajon átsütjük a felszeletelt gombát. Enyhén sózzuk és borsozzuk. A sült gombát a főtt babbal, a csicseriborsóval és az ajvárral a főtt egytálételhez adjuk. Elkeverjük és felforraljuk. Az étel legyen sűrű állagú. Házi készítésű rozskenyérrel kínáljuk. Ötlet: az egytálételhez adhatunk maradék sült vagy főtt húst.

" 8

Az árpagyöngyöt néhány órán át áztatjuk, majd leszűrjük és vízben megfőzzük. Amikor félig megfőtt, hozzáadjuk a tejet, a zabpelyhet és a feldarabolt aszalt sárgabarackot/mazsolát. Készre főzzük. Szükség szerint kevés tejet adunk hozzá. Elkeverhetjük botmixerrel is. Hozzáadjuk a mézet. Még melegen csészékbe szétosztjuk, hozzáadjuk a feldarabolt gyümölcsöt és durvára darabolt dióval díszítjük. Ötlet: használhatunk aszalt körtét, fügét vagy almát is. Próbáljuk ki az árpagyöngyöt más gabonákkal kombinálva is. Az árpagyöngyöt előre is megfőzhetjük, majd a hűtőszekrényben tároljuk. Kitűnő levesbetét.

" NÉPÚJSÁG 2020. november 5.


Info Ruha teszi az embert!?

Nem esik le az aranygyűrű az ujjunkról Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán

Sorozatunkban ez alkalommal az ékszerek kerülnek a középpontba. Bár ezek viselése leginkább a vagyoni helyzet függvénye volt és a felsőbb társadalmi osztályokat jellemezte, de különösen a polgárosodó parasztság esetében a viselet fontos részei voltak a nyakláncok, a fülbevalók és a gyűrűk. A honfoglaló magyarokat a történeti források és a régészeti leletek alapján kifejezetten ékszerkedvelő népnek ismerjük. Más lovasnomád népekhez hasonlóan az ékszereiket nem csak a testükön viselték, hanem a ruházatuk szerves része volt. Főként a vezető réteg férfiaira voltak jellemzőek a veretekkel gazdagon díszített övek, szíjak, r uhadarabok, süvegek csúcsdísszel, tarsolyok tarsolylemezzel, a nőkre pedig még a nyakperecek, párták, hajkorongok és üvegpaszta gyöngyfüzérek. A legszebb fegyvermarkolatok és tarsolyok, valamint a ruházatukat díszítő csüngők, rátétek, gombok és boglárok nemesfémből készültek. A 19–20. századi magyar parasztviseletekben a nyakékek főként textilpántra vagy zsinórra fűzött gyöngysorok voltak, amelyeket a saját anyagukkal vagy madzaggal kötöttek meg. Európa más részeihez hasonlóan a magyarság körében is a legelterjedtebb ékszer a fonalra fűzött gyöngysor volt. A gyöngysor korábban a leányok és menyecskék templomi öltözetének volt csak része.

Idővel ünnepre drágább vagy többsoros, míg más alkalmakra, táncra, sétára inkább feltűnő, nagy szemű gyöngysorokat viseltek. Helyenként a gyöngynek betegségtől óvó erőt tulajdonítottak. A hetési női viseletben is a gyöngysor volt a legjellegzetesebb ékszer, amely az emlékezetben megmaradt. A fémből készült nyaklánc az újabb pa-

módon utalt arra, hogy viselőjének mekkora vagyona van. Az európai és magyar kultúrában a fülbevaló az egyetlen olyan, most is használt ékszer, amelynek viselete a test deformálásával, a fül átszúrásával jár. A honfoglaláskori sírokban főként fémkarikára fűzött agyaggyöngyös fülbevalókat találtak. A parasztságnál fülbevalót a kislányok

kutatók szerint kezdetben nem is ékszerjellege, hanem öltözetkiegészítő szerepe volt, hiszen az ókorban és a középkorban még a bő ruhaujjat fogták a karhoz, ezért mindkét karon viselték őket. Az egyszerűbb néprétegeknél, így a parasztságnál is a karkötőnek fontosabb volt a hiedelembeli, mint az ékszerszerepe. Általános európai szokás volt, hogy az újszülött karjára piros korallfüzért kötöttek, amit a Kárpátmedencében faluhelyen országszerte piros pántlikával helyettesítettek, hogy a gyermeket szemmel ne verjék. A gyűrű, mint azt a szó ótörök eredete is mutatja, régi és kedvelt ékszere a magyarságnak. A honfoglaláskori sírokból rézből és bronzból öntött karika- és fejesgyűrűket is kiástak. A magyar pa-

rasztság körében a férfiak ritkán viseltek, s akkor is csak pecsétgyűrűt. Kis kövesgyűrűt a kislányok a szüleiktől, konfirmálók, bérmálkozók a keresztszüleiktől, eladó leányok a szeretőjüktől kaptak. A gyűrűk ékszerfunkciója sem volt kizárólagos. Bár a mezővárosok gazdag polgárai már a 16. században használtak pecsétgyűrűket okirataik hitelesítésére, legsajátosabb szerepe a jegygyűrűnek volt. Jegygyűrűt a középkorban még csak a menyasszony kapott, de a 16. század után már „gyűrűt cseréltek”. A 16–18. században még az volt a szokás, hogy akár több nemzedék is eljegyezhette magát egy-egy örökölt jegygyűrűvel. A 19. századtól azonban már az volt illendő, hogy minden jegyespár újat vegyen a jeles alkalomra.

Felhívás!

Gyöngysort viselő hetési asszony kislányával, részlet (Göcseji Múzeum TOD 1994.17.17.). raszti viseletekben legalább olyan kedvelt volt, mint egykor a gyöngysor. Az ezüstlánc csak az I. világháború táján terjedt el. Korábban csak a gazdag mezővárosok jómódú lányai, asszonyai viseltek láncot, akár aranyból is. Az ezüst- és aranylánc napjainkig rangjelző szerepű a népviseletekben. A különféle nyakékeket díszíthették rájuk akasztott pénzdarabokkal, amely elég direkt, hivalkodó

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.

keresztelői ajándékként, majd később konfirmációra, bér málásra egy újabbat, koruknak megfelelőt kaptak. A fülbevalót elsősorban ékszerként viselték, de fontos volt az óvó, gyógyító erejébe vetett hit is. Főként a férfiak voltak azok, akik hiedelmi okokból és akkor is többnyire csak az egyik fülükben viseltek fülbevalót. A laza karkötőknek és a merev karpereceknek a

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet a Kisebbségi Jogvédő Intézet idei őszi konferenciájára, mely november 12–14. között kerül megrendezésre online formában. Az első nap angolul, a második nap magyarul, a harmadik nap pedig részben angolul lesz megtartva. A rendezvényről bővebb tájékoztatás az alábbi honlapon található: http://www.kji.hu/wp-content/uploads/2020/10/ magyarok-jogvdelme-a-krpt-medencben-2020.pdf. A konferencia regisztráció-köteles. Regisztrálni az alábbi e-mail-címen tud: kji.konferencia. jelentkezes@gmail.com. A regisztrációról további részleteket az alábbi oldalon talál: http://www.kji.hu/wp-content/ uploads/2020/10/kji-magyarok-jogvdelme-a-krptmedencben-regisztrci-2020..pdf. Várjuk jelentkezését!

9


Info november 6. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:15 Tudományos műsor, 10:40 TVkirakat, 11:00 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 11:35 Tudom! – kvíz, 12:05 23:10 Elpusztíthatatlanok TV-kirakat, 12:20 Töréspont, 13:00 Hírek, 13:35 TV-kirakat, 13:50 Van valami a levegőben – kanadai dok. műsor, 14:50 Hallgassunk a csöndre, 15:05 Hidak, 15:45 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:35 Infodrom – ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:30 Alpok–Duna–Adria, 17:55 Lelki villanás, 18:10 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Szlovén üdvözlet, 21:25 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:10 Elpusztíthatatlanok – am. film.

Szlovén Tévé II. 11:00 Zenés műsor, 12:00 Jó reggelt!, 14:40 Állatokról, emberekről, 15:20 A kertben, 16:00 Boštjan Gombač a Szlovén RTV Big Band-jével, 17:55 Marpurgi – dok. film, 18:55 Zenés műsor, 20:00 A gyanú árnyéka – francia sorozat, 20:50 Kontroll nélkül – német film, 22:55 Az utolsó szó jogán!, 23:50 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro klub, 10:10 Teleshop, 12:00 Anyák gyöngye – am. sorozat, 12:30 Kölyökkalauz, 13:15 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:30 Házasodna a gazda, 15:55 Egy csodálatos asszony – török sorozat, 17:05 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:50 Fókusz, 20:00 Drága örökösök – magyar sorozat, 21:05 Házasodna a gazda – magyar reality, 22:40 Barátok közt – magyar sorozat, 23:20 Híradó, 23:50 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat.

TV2 6:55 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:35 Teleshop, 10:50 JóbanRosszban – magyar sorozat, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Vészhelyzet Mexikóban – mexikói sorozat, 15:40 Kegyetlen város – török sorozat, 16:45 A bosszú csapdájában – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Mintaapák – magyar sorozat, 20:45 Bezár a bazár!, 22:25 Újratervezés, 23:25 Magánnyomozók – reality.

Duna Tévé 5:55–9:35 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12 : 01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Michela: 21:00 Földi paradicsom Toszkána ízei, 13:20 Helyek, emberek, történetek – Keresztül-kasul Nagy-Britannián, 14:15 Sorsok útvesztője – török sorozat, 15:05 Rex felügyelő, 16:00 Don Mateo – olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Fogd a kezem! – török sorozat, 19:35 Rex felügyelő, 20:30 A Tenkes kapitánya – magyar sorozat, 21:00 Földi paradicsom – am. film, 22:45 Kenó, 22:55 Karol 2. – A pápa, aki ember maradt – olasz–lengyel–kanadai film, 0:35 Partitúra.

Duna World 5:55–10:55 Délelőtti műsor, 11:30 Zsarumeló – magyar sorozat, 13:00 Híradó, 13:15 P’amende, 13:45 Öt kontinens, 14:20 Család-barát, 15:55 Kincskereső, 16:25 Multiverzum, 17:00 Kárpát-medence, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Önök kérték, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, 22:35 Angyaltollakat keresni mentem – In memoriam Nagy László, 23:30 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.

november 7. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:25 Infodrom – ifjúsági műsor, 10:40 Ifjúsági műsor, 11:05 Földgolyó, 12:40 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról, emberekről, 13:50 TV-kirakat, 14:10 A tudomány a vírusról – beszélgetős műsor, 14:30 Hallgassunk a csöndre, 14:45 TV-kirakat, 15:00 Hét világ, egy bolygó: Antarktisz – dok. sorozat, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Ambiensek, 17:45 Az utolsó szó jogán!, 18:35 Mezsgyék, 18:40 Rajzfilmek, 18:57 Hírek, 19:15 Hírek – válogatás, 19:25 Érverés, 20:00 Joker – kvíz, 20:55 Mi történik? – szatíra, 21:25 GRS: a sivatagban – belga sorozat, 22:20 Hírek, 22:45 Bolti tolvajok – japán film.

Szlovén Tévé II. 7:00 A legjobb reggel, 9:00 Tanúságtevők, 11:00 Történetek az erdőből: Fenntartható erdőgazdálkodás Szlovéniában – dok. film, 12:00 20:05 A boldogságtól Pauj: Kajak-kenu, a bánatig vk, 13:35 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 14:45 Autós magazin, 15:45 Labdarúgás: Olimpija – Koper, 18:10 Burkež Pavliha – dok. film, 19:00 Zenés műsor, 20:05 A boldogságtól a bánatig – francia film, 21:55 Zvezdana – beszélgetős műsor, 22:55 Az ének… Andrej Šifrer, 23:20 Izštekanih 25 – koncert, 0:55 Zenés műsor.

RTL Klub 6:40 Kölyökklub, 9:25 Kölyökkalauz, 10:00 Teleshop, 10:55 Brandmánia, 11:30 Életmódkalauz, 12:10 Autogram, 12:55 Édesítő, 13:35 Glades – Tengerparti gyilkosságok – am. sorozat, 14:45 102 kiskutya – am. film, 16:50 Életünk története – magyar szórakoztató műsor, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 20:00 Apatigris – magyar sorozat, 21:05 Meg – az őscápa – am. film, 23:25 Mindenáron gyilkos – am.–francia–kanadai film, 1:35 Élet vagy halál – olasz–francia–spanyol film.

TV2 6 : 0 0 T V2 matiné, 10:00 Trendmánia, 10:35 A pénz beszél, 11:05 Techguru, 11:40 Poggyász, 12:10 Adri’s kitchen, 12:45 Az építkezők, 13:15 Nagy 1:20 Hunky Blues vagy! – magyar szórakoztató műsor, 13:50 Könyvek és szerelem – am. film, 15:50 Columbo – am. film, 18:00 Tények, 18:55 Tények Plusz, 20:00 Mindenki táncol – szórakoztató műsor, 23:00 A szállító – am.–francia film, 1:20 Hunky Blues – Az Amerika álom – magyar dok. film.

Duna Tévé 5:55–9:50 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:55 Ízőrzők, 13:30 A mi kis állatkertünk – angol sorozat, 14:25 Partitúra, 15:25 A szélhámosnő – magyar film, 17:00 Gasztroangyal 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:40 Szerencseperc, 18:45 Szerencse Szombat 19:40 Gyilkosság az Orient Expresszen – angol film, 21:50 Éjjelek és nappalok – am. film, 23:20 Kenó, 23:25 Fábry, 0:45 Csak színház és más semmi – magyar sorozat.

Duna World 5:35–10:50 Délelőtti műsor, 11:20 Mária két éjszakája – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Múlt és jelen – sportműsor, 14:00 Jégkorong: Magyarország – Lengyelország, 16:40 Labdarúgás: Budafok – Budapest Honvéd, 19:30 Kosárlabda: Körmend – Szombathely, 22:05 Fábry, 23:30 Dokuzóna, 0:30 Térkép.

november 8. vasárnap Szlovén Tévé I.

november 9. hétfő Szlovén Tévé I.

7:00 Gyerekműsor, 9:30 Vicces tanár – holland sorozat, 10:00 Evangélikus istentisztelet – közvetítés Muraszombatból, 10:55 Római vakáció Catherine-nel, 11:25 Mezsgyék, 11:30 A lélek horizontja, 12:05 Az emberek és a föld, 13:00 Hírek, 13:25 Szlovén üdvözlet, 14:50 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 15:20 Négyszeres apa: A csúcson – dán–norvég film, 17:00 Hírek, 17:20 Hétvégi csomag, 18:40 Rajzfilmek, 18:57 Hírek, 19:15 Politika Tanja Gobeccal, 19:25 A hét tükre, 20:00 Köztünk – norvég sorozat, 20:45 Interjú – beszélgetős műsor, 21:40 Mennyei sárkány – dok. film, 22:05 Hírek, 22:30 A kutyák a távolban ugatnak – koprodukciós dok. film, 0:10 Jó éjszakára.

Szlovén Tévé II. 6:00 Zenés műsor, 7:00 Lelki villanás, 7:15 Tudományos műsor, 7:45 Győzzük le a Covid19-et, 8:10 Zenés matiné, 9:30 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 10:55 A Földközi-tenger gyermekei: Franciaország, 12:00 Pauj: Kajak-kenu, vk, 13:20 Mongol király – kanadai film, 15:00 Ambiensek, 15:45 Golica – A dal története – dok. film, 16:50 Kézilabda: Törökország – Szlovénia, 18:40 Zenés műsor, 19:50 Lottó, 20:00 Hét világ, egy bolygó: Antarktisz – dok. sorozat, 20:55 Julie Andrews – Énekek és álmok – francia dok. műsor, 21:55 Hétvégi csomag, 23:15 Zvezdana – beszélgetős műsor, 0:05 Mi történik? – szatíra, 0:45 Zenés műsor.

RTL Klub 6:30 Kölyökklub, 9:25 HighLife, 9:55 Teleshop, 10:55 Édes otthon, 11:35 Kalandozó, 12:20 Szuperzöld, 13:00 Az év hotelje – magyar 22:30 Az a hülye szív sorozat, 13:45 XXI. század – A legendák velünk élnek, 14:20 Házon kívül, 14:55 Hidalgo – A tűz óceánja – am. film, 18:00 Híradó, 19:00 Álarcos énekes – show, 21:20 Életünk története – szórakoztató műsor, 22:30 Az a hülye szív – német film, 1:00 Portré.

TV2 6:00 TV2 matiné, 9:05 Fald fel!, 9:40 Tűsarok, 10:10 Több mint testőr, 10:45 Super car, 11:15 Életmódi, 11:50 Innovátor, 12:20 Brandépítők, 12:55 Házibuli, 15:25 Swing – magyar film, 18:00 Tények, 18:50 Sztárban sztár – show, 22:00 Bridget Jones babát vár – angol film, 0:45 A fülke – am. film.

Duna Tévé 6:45–10:10 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 Alain Delon, a magányos filmsztár – francia dok. film, 14:10 Édes anyanyelvünk, 14:20 Meseautó – magyar film, 16:00 Hatoslottó-sorsolás, 16:05 Hogy volt?, 17:00 Mozogj otthon!, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Családi kör, 19:40 Magyarország szeretlek!, 21:15 Ragyogó napfény – francia–olasz film, 23:10 Kenó, 23:15 A legjobb szándékok – svéd–német–angol–olasz– francia–dán–finn–norvég film, 2:05 Don Matteo – olasz sorozat.

Duna World 5:55–10:50 Délelőtti műsor, 11:20 Szerelmes földrajz, 11:50 Kin­cses­­ ládánk, 13:00 Híradó, 13:25 Múlt és jelen – 11:20 Szerelmes földrajz sportműsor, 14:00 Labdarúgás: Győr – MTK, 16:10 Vízilabda: Vasas – BVSC, 17:45 Kosárlabda: OSE Lions – Kecskemét, 19:45 Röplabda: UTE – Vasas, 22:05 A becsület útján – magyar dok. film, 23:00 A nagyok, 23:30 Angi jelenti, 0:00 Családmeséink – családi talk-show.

6:45 A hét tükre, 7:00 Jó reggelt!, 10:05 A lélek horizontja, 10:40 TVkirakat, 11:00 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 11:30 Tudom! – kvíz, 13:50 Veszélyeztetett 12:00 Interjú – beszélvárosok: New York getős műsor, 13:00 Hírek, 13:35 TV-kirakat, 13:50 Veszélyeztetett városok: New York – francia dok. sorozat, 14:35 Át-járások, 15:20 Rokonok – műsor külföldiekről, 15:30 Jó napot, Koroška!, 16:00 Gyermek- és ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:30 Rožnik Ljubljanában – dok. műsor, 18:00 Rajzfilmek, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Studio City, 22:00 Visszhangok, 22:50 Platform, 23:35 Zenés est.

Szlovén Tévé II. 10:15 Zenés műsor, 11:10 Jó reggelt!, 13:40 Hallgassunk a csöndre, 14:10 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 14:55 Új szomszédok – dok. műsor, 15:25 Az utolsó szó jogán!, 16:30 Helyes ötlet, 16:55 Az emberek és a föld, 17:55 A szeg ecset lett – dok. film, 18:55 Zenés műsor, 20:00 Utazások: India, 20:50 De Gaulle – francia film, 22:40 Cseresznyés pite – rövidfilm, 23:00 Ana Riot – rövidfilm, 23:25 Iva 24 – rövidfilm, 23:55 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro klub, 10:10 Teleshop, 11:45 Kölyökkalauz, 12:20 Glades – Tengerparti gyilkosságok – am. sorozat, 13:25 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:35 Házasodna a gazda, 15:55 Egy csodálatos asszony – török sorozat, 17:05 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:50 Fókusz, 19:30 Drága örökösök – magyar sorozat, 20:40 A konyhafőnök VIP, 23:10 Barátok közt – magyar sorozat, 23:50 XXI. század – A legendák velünk élnek, 0:25 Híradó, 1:00 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat.

TV2 6:55 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:35 Teleshop, 10:50 JóbanRosszban – magyar sorozat, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Vészhelyzet Mexikóban – mexikói sorozat, 15:40 Kegyetlen város – török sorozat, 16:45 A bosszú csapdájában – török sorozat, 17:20 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Mintaapák – magyar sorozat, 20:35 Bezár a bazár!, 22:15 Újratervezés, 23:20 Magánnyomozók – reality.

Duna Tévé 5:55–9:35 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:55 Michela: Toszkána ízei, 13:25 Versenyfutás a tengerek 22:15 Ne ölj! megmentéséért – angol dok. film, 14:15 Sorsok útvesztője – török sorozat, 15:05 Rex felügyelő, 16:00 Don Matteo – olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Fogd a kezem! – török sorozat, 19:35 Rex felügyelő, 20:30 Kékfény, 21:25 Diagnózis – lengyel sorozat, 22:05 Kenó, 22:15 Ne ölj! – olasz sorozat, 23:25 Don Matteo – olasz sorozat.

Duna World 5:55–10:45 Délelőtti műsor, 11:20 Néma kolostor – magyar film, 13:00 Híradó, 13:15 Roma magazin, 13:45 Domovina, 14:15 Család-barát, 15:50 Divat&dizájn, 16:20 Magyar Krónika, 16:50 Öt kontinens, 17:25 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Legenda – válogatás, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, 22:30 Dokuzóna, 23:30 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Világunk mozgatói 17:05 Mozaik / Nem boszorkányság. Vagy igen? / Komolyan a zenéről 18:00 Napi krónika 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig

10

Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (minden 3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 Öt perc a szépségért 10:30 Világunk mozgatói (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája – választás 14:15 Mester-Ember (minden utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Retrorádió 18:00 Napi krónika 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kuckó Mackó / Csacska rádió (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismerős hangok ismeretlen történetei 11:00 MMR 60 (havonta, figyelje a rádióreklámot) 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 MMR 60 / Ismerős hangok ismeretlen történetei (ism.) 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:00 Álmodók (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Sporthétfő (ism.) 21:35 Zene hajnalig

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.


Info november 10. kedd

november 11. szerda

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Platform, 10:40 TV-kirakat, 10:55 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 11:30 Tudom! – kvíz, 12:00 A hét, 13:00 Hírek, 13:35 TV-kirakat, 13:50 Veszélyeztetett városok: Tokió – francia dok. sorozat, 14:40 TV-kirakat, 14:55 Lelki villanás, 15:20 Hidak: Kanapé, 15:50 Gyermek- és ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:30 Kód – oktatási műsor, 18:05 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Joker – kvíz, 20:55 Szomália: Ország az összeomlás előtt – francia dok. sorozat, 22:00 Visszhangok, 23:10 Tanúságtevők.

Szlovén Tévé II. 10:30 Zenés műsor, 11:30 Jó reggelt!, 14:15 Alpok– Duna–Adria, 14 : 4 0 D o kumentum műsor, 15:50 20:00 7,7 milliárd ember Autós műsor, 16:40 Joker – kvíz, 17:55 Dokumentumműsor, 18:55 Zenés műsor, 20:00 7,7 milliárd ember – angol dok. sorozat, 20:55 Helyes ötlet!, 21:25 Kisvárosi gyilkosságok – angol sorozat, 23:05 Roma nemzetiségi műsor, 23:30 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro klub, 10:10 Teleshop, 11:45 Fókusz, 12:20 Drága örökösök – magyar sorozat, 13:35 A konyhafőnök VIP, 15:55 Egy csodálatos asszony – török sorozat, 17:05 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:50 Fókusz, 19:30 Drága örökösök – magyar sorozat, 20:40 A konyhafőnök VIP, 23:10 Barátok közt – magyar sorozat, 23:45 Házon kívül – riportműsor, 0:20 Híradó, 0:55 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat.

TV2 6:55 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:35 Teleshop, 10:50 JóbanRosszban – magyar sorozat, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi 14:35 Vészhelyzet Mexikóban kopó – am. sorozat, 14:35 Vészhelyzet Mexikóban – mexikói sorozat, 15:40 Kegyetlen város – török sorozat, 16:45 A bosszú csapdájában – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Mintaapák – magyar sorozat, 20:35 Bezár a bazár!, 22:15 Újratervezés – showműsor, 23:20 Magánnyomozók – reality.

Duna Tévé 6:00–9:35 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Michela: Toszkána ízei, 13:20 Az égbolt királyai – angol természetfilm-sorozat, 14:20 Sorsok útvesztője – török sorozat, 15:05 Rex felügyelő, 16:00 Don Matteo – olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Fogd a kezem! – török sorozat, 19:35 Rex felügyelő, 20:30 Önök kérték!, 21:30 A bank – észt sorozat, 22:25 Kenó, 22:35 Pietro szigete – olasz sorozat, 23:35 Don Matteo – olasz sorozat.

Duna World 5:00–10:50 Délelőtti műsor, 11:25 Pisztácia – magyar film, 13:00 Híradó, 13:15 Nemzetiségi magazinok, 14:20 Család-barát, 15:50 Család’20, 16:15 Novum – magyar dok. sorozat, 16:45 Térkép, 17:15 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Már egyszer tetszett! – szín-házibuli, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, 22:30 Klasszikusok délidőben, 23:30 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Kód – oktatási műsor, 10:40 TV-kirakat, 10:55 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 11:30 Tudom! – kvíz, 11:55 Studio City, 13:00 Hírek, 13:35 TV-kirakat, 13:50 Veszélyeztetett városok: Velence – francia dok. sorozat, 14:35 TV-kirakat, 14:55 Nyolcadik nap, 15:30 Rokonok – külföldiekről szóló műsor, 15:40 Hidak, 16:10 Kis szürke sejtek – kvíz, 17:00 Hírek, 17:25 A hosszú távú kezelés kísérleti projektje – oktatási műsor, 17:55 50 könyv, amelyet nekünk írtak, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 Talajt vesztve – osztrák film, 22:00 Visszhangok, 22:50 Profil, 23:40 A hosszú távú kezelés kísérleti projektje – oktatási műsor.

Szlovén Tévé II. 9:00 Zenés műsor, 10:00 Szentmise közvetítése Mariborból, 10:55 Hidak: Kanapé, 11:25 Jó reggelt!, 13:50 Koncert – a 2020-as maribori fesztivál megnyitója, 15:25 Ambiensek, 16:10 Hétvégi csomag, 17:45 Két hidrogén, egy oxigén – dok. film, 18:45 Zenés műsor, 19:50 Lottó, 20:05 Jonas Kaufmann, az örök tenor – angol portréfilm, 21:10 Véleményem, 22:05 A legharsányabb hang – am. sorozat, 23:00 Ifjúság nélküli élet – Stane Kirn vallomása – dok. film, 0:00 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro klub, 10:10 Teleshop, 11:45 Fókusz, 12:20 Drága örökösök – magyar sorozat, 13:35 A kony20:40 A konyhafőnök VIP hafőnök VIP, 15:55 Egy csodálatos asszony – török sorozat, 17:05 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:50 Fókusz, 19:30 Drága örökösök – magyar sorozat, 20:40 A konyhafőnök VIP, 23:10 Barátok közt – magyar sorozat, 23:50 Híradó, 0:25 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat.

TV2 6:55 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:35 Teleshop, 10:50 JóbanRosszban – magyar sorozat, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Vészhelyzet Mexikóban – mexikói sorozat, 15:40 Kegyetlen város – török sorozat, 16:45 A bos�szú csapdájában – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Mintaapák – magyar sorozat, 20:35 Bezár a bazár!, 22:15 Újratervezés – magyar dok. sorozat, 23:20 Magánnyomozók – reality.

Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Nigellissima, 13:25 Tours-i Szent Márton – Katona, aszkéta, emberbarát – német dok. film, 14:15 Sorsok útvesztője – török sorozat, 15:05 Rex felügyelő, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Fogd a kezem! – török sorozat, 19:35 Rex felügyelő, 20:30 Skandináv lottó, 20:40 Hölgyek paradicsoma – olasz sorozat, 21:45 Nil tábornok – lengyel dráma, 23:45 Kenó, 23:55 Szabadság tér ’89, 0:40 Don Matteo – olasz sorozat.

Duna World 5:00–11:20 Délelőtti műsor, 11:50 Tizenegy több, mint három – magyar film, 13:00 Híradó, 13:15 Nemzetiségi műsorok, 14:20 Családbarát, 15:55 Magyar gazda, 11:50 Tizenegy több, 16:20 Mesterember, 16:45 mint három Hazajáró, 17:20 Ízőrzők, 18:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Hogy volt?, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, 22:30 Magyarország első világháborúja – A nagy háború – magyar dok. film, 23:40 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.

november 12. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:15 A hosszú távú kezelés kísérleti projektje – oktatási műsor, 10 : 4 0 T V-kirakat, 10:55 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 11:30 23:35 De Gaulle Tudom! – kvíz, 12:00 Véleményem, 13:00 Hírek, 13:35 TV-kirakat, 13:50 7,7 milliárd ember – angol dok. film, 14:40 Szlovénok Olaszországban, 15:10 Hidak: Vendégem, 15:45 Gyermek- és ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:25 Tudományos műsor, 17:55 Röviden: Klímamenekültek, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Glóbusz, 21:30 Töréspont, 22:00 Visszhangok, 22:50 Nyolcadik nap, 23:35 De Gaulle – francia film.

Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban (ism.) 21:35 Zene hajnalig

November 5-én, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Szlovén Tévé II. 10:30 Zenés műsor, 11:30 Jó reggelt!, 14:00 Profil, 14:55 Szlovén üdvözlet, 16:40 Joker – kvíz, 17:55 Betonálmok – dok. film, 18:55 Zenés műsor, 20:00 Michael Palin Észak-Koreában – angol dok. sorozat, 20:50 Autós műsor, 21:20 Ambiensek, 21:50 Rómeó és Júlia – balett, 22:40 Anton Dermot felolvasó, 23:00 Szlovén jazz, 0:10 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro klub, 10:10 Teleshop, 11:45 Fókusz, 12:20 Drága örökösök – magyar sorozat, 13:35 A konyhafőnök VIP, 15:55 Egy csodálatos asszony – török sorozat, 17:05 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:50 Fókusz, 19:30 Drága örökösök – magyar sorozat, 20:40 A konyhafőnök VIP, 23:10 Barátok közt – magyar sorozat, 23:55 Híradó, 0:30 Brandmánia.

Nagyító alatt: koronavírus – immunerősítés mozgással, fertőtlenítőszer és szájmaszk házilag (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 22.30-kor a Maribori Tévén) November 6-án, pénteken 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

TV2 6:55 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:35 Teleshop, 10:50 JóbanRosszban – magyar sorozat, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Vészhelyzet Mexikóban – mexikói sorozat, 15:40 Kegyetlen város – török sorozat, 16:45 A bosszú csapdájában – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Mintaapák – magyar sorozat, 20:35 Bezár a bazár!, 22:15 Újratervezés – magyar dok. sorozat, 23:20 Propaganda – kulturális magazin, 23:55 Road Movie Guide Tillával.

Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Nigellissima, 13:25 A schönbrunni állat13:25 A schönbrunni állatkert kert – osztrák dok. film, 14:15 Sorsok útvesztője – török sorozat, 15:00 Rex felügyelő, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Fogd a kezem! – török sorozat, 19:35 Rex felügyelő, 20:30 Bagi–Nacsa Orfeuma, 21:30 Csak színház és más semmi – magyar sorozat, 22:25 Munkaügyek – magyar sorozat, 22:55 Kenó, 23:00 Örökmozi – magyar dok. film.

Duna World 5:00–11:05 Délelőtti műsor, 11:30 Forduljon Psmithhez – magyar film, 13:00 Híradó, 13:15 Slovenski utrinki, 13:45 Alpok–Duna–Adria, 14:15 Család-barát, 15:50 Kék bolygó, 16:15 Noé barátai, 16:45 Szerelmes földrajz, 17:15 Ízőrzők, 18:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Iván írta Andreával, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, 22:30 A becsület útján – magyar dok. sorozat, 23:30 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Horizont (ism.) 21:35 Zene hajnalig

műsorajánló

Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Visszapillantó 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ism. 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Hidak: benne Ízes Muravidék – a vargánya tartósítása (ismétlés: pénteken 15.55-kor és 22.30-kor a Maribori Tévén) November 10-én, kedden 15.20-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Kanapé: ifjúsági műsor, benne a Dobronaki Ifjak Szervezetének első fotópályázata, a játékkonzolok története, a Hot Club of Lendava együttes, programajánló és klipek (ismétlés: kedden 16.05-kor és 22.30-kor a Maribori Tévén) November 11-én, szerdán 15.40-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne Márton-napi lakoma (ismétlés: szerdán 16.05-kor és 22.30-kor a Maribori Tévén) November 12-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Vendégem: portré (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 22.30-kor a Maribori Tévén) A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

11


Info

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2020. november 3-án a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg: Tanácsadó a közigazgatási belügyi osztályon Lendvai Közigazgatási Egység, TLP 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, magyar nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2020. november 5.) Logisztikai munkás Daihen Varstroj d.d., Ipari utca 4., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 1 hónap, jelentkezési határidő: 2020. november 7.) Technikai vezető Öko-Park Kft., Lendva, Fő utca 109., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2020. no­ vember 11.) Személyes segítségnyújtás koordinátora Pravica s.p., Ulica Štefana Kovača 103., Turnišče (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2020. no­ vember 14.) Személyi asszisztens Cserencsóc környékén Pravica s.p., Ulica Štefana Kovača 103., Turnišče (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2020. november 8.) Szakmunkatárs – a társadalmi befogadás program keretében Vidékfejlesztési Egyesület – Pomelaj, Fő utca 35., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, heti 20 órás munkaidő, jelentkezési határidő: 2020. november 19.) Építkezési munkavezető Resort Natura d.o.o., Fő utca 11., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, angol és német alaptudás, jelentkezési határidő: 2020. november 27.) Könyvelő Resort Natura d.o.o., Fő utca 11., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2020. november 18.) Asztalos Pohištvo Horvat d.o.o., Zadružna ulica 23., Črenšovci (2 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2020. november 5.) Segédmunkás Pohištvo Horvat d.o.o., Zadružna ulica 23., Črenšovci (2 munkahely, határozott idő: 2 hónap, jelentkezési határidő: 2020. november 5.) Adminisztrátor-beszerző Pohištvo Horvat d.o.o., Zadružna ulica 23., Črenšovci (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, német nyelvtudás és angol alaptudás, jelentkezési határidő: 2020. november 5.) Gépész Legartis d.o.o, Hármasmalom 2/l., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2020. no­ vember 6.) Ács Legartis d.o.o, Hármasmalom 2/l., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2020. no­ vember 6.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

12

Végső búcsú Kutszegi Istvántól Az ember képességekkel születik bele az evilági lehetőségekbe, de hogy ezekkel hogyan gazdálkodik, hogyan alakítja, fejleszti őket, ez már az egyén szabad akaratán múlik. Kutszegi István talentumait és pozícióit nemcsak saját, sokkal inkább környezete javára hasznosította. Bölcs ember volt, mert tudta, hogy az ember önmagában nem, csak közössége által lehet boldog. A Vas Megyei Önkormányzat kulturális főtanácsosa volt húsz éven keresztül. 2011-ben vonult nyugdíjba. Hetven éves korában érte a halál. Munkája során szívvel-lélekkel igyekezett a Muravidéket kulturálisan minél több szállal összekötni Vas megyével. Több mint másfél évtizedig ő volt a motorja a Vas–Zala–Muravidék háromoldalú kulturális együttműködésnek. Lelkes támogatója volt a megyeházán például a testvértelepülési kapcsolatoknak (Muraszombat – Szombathely, Muraszombat – Felsőmarác, Hodos – Bajánsenye, Hodos – Magyarszombatfa, Petesháza – Viszák, Domonkosfa – Őriszentpéter, Pártosfalva – Magyarszombatfa stb.). Gondja volt a könyvtárak, a múzeumok és a levéltárak határon átívelő programjaira (kapornaki tájház, levéltári kutatótáborok). A szívéhez legközelebb a művészeti és közművelődési programok álltak. A muravidéki képzőművészek közül szinte mindenkinek volt – talán többször is – lehetősége kiállítani Vasban és a vasiak közül is soknak a Muravidéken. A megye anyagilag is támogatta a Muratáj című folyóiratot, s lehetővé tette az Egy&Más Vándorszínház szerepléseit a megyében. A muravidéki apróságok gyakran örülhettek a szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadásainak, a felnőttek pedig a Vasból érkező zenei és tánccsoportok színvonalas műsorainak. Fontos támogatást nyújtott Vas megye a Muravidéki lakodalmas című színpadi produkcióhoz vagy a muravidé-

Hibaigazítás A Népújság 43. számában az Ablakcsere a faluotthonban, új játszótér című riportunkban elírás történt. A Hosszúfalui HK a Bethlen Gábor Alapítványnál a faluotthon felújítására nem fél, hanem két és fél millió forint támogatást nyert. A hibáért elnézést kérünk. A szerkesztőség

ki témájú történelmi kisfilmekhez is. A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet által szervezett honismereti táborok szakmai színvonalát emelte szakembereinek közreműködésével. A muravidéki műkedvelő csoportok mindig szívesen látott szereplők voltak a Büki Aratóünnepségen, a Vasi Múzeumfalu Szent György-napi rendezvényén vagy a Sárvári Szüreten. A Vas megyei kirándulócsoportok Kutszegi István vezetésével gyakran látogattak el a Muravidékre. Nekik a lendvai MNMI segített a programszervezésben és az idegenvezetésben. A muravidéki műkedvelő csoportok (népdal, néptánc, citera, hímzés) egy részét vasi szakemberek irányították a múltban is, mint például Gerlecz László, Boldog András, Cservék László, Anduska Jánosné, Orbán Lajosné, Dobriné Németh Rita, akiknek az útiköltségét a megye fizette. Ezeknek a programoknak és még nagyon sok másnak a sikeréhez Kutszegi István pozitív hozzáállása kellett. Aki nem egy mogorva arcú, dölyfös, beképzelt hivatalnok volt, hanem egy mindenkivel kedves, szerény, mosolygós, sőt jó humorú, szerethető ember. Nem véletlen, hogy az egyik alapító tagja volt a Mosoly Asztaltársaságnak. Hogy hivatali munkája során őszintén szerette vidékünket, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nyugdíjas éveiben is ellátogatott hozzánk, rajongással figyelte rendezvényeinket, a muravidéki magyarok sorsának alakulását. Pista barátunk élete jó példa volt arra, hogy egy közösség szolgálatánál a rendszerhűséget is, a világnézetet is, a beosztotti függelmeket is, a szakmai magabiztosságot is, az anyagi lehetőségeket is, szóval mindent felülír a szeretetteljes emberiesség. Szép emlékedet megőrizzük, Kutszegi Pista, jó példádat megpróbáljuk tisztelettel követni: A lendvai MNMI munkatársai és muravidéki ismerőid tágas köre

Értesítés! A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet értesíti a kedves vásárlókat, hogy 2020. november 2-ától ismét kaphatók magyar újságok a Bánffy Magyar Könyvesboltban munkanapokon (hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 8:30–15:00, valamint csütörtökön 8:30–16:30 között). A Bánffy Magyar Könyvesbolt várja a kedves vásárlókat!

Kelepelő NÉPÚJSÁG 2020. november 5.


Info gyertyafény

November 6-a és 12-e között Lendvai Plébánia Az SzK Kormányának rendelete alapján a SARS-CoV-2 fertőzés megakadályozása miatt hozott intézkedésekkel összhangban a továbbiakig a szentmisék elmaradnak. Az evangélium hirdetése és az áldás minden vasárnap 10.00 órakor élő közvetítésben a ZOOM applikáción keresztül tekinthető meg a www. zupnija-lendava.si honlapon. November hónapban Petesházán minden szombaton 17.00 és 18.00 órakor, valamint vasárnap 8.00 és 9.00 órakor lehetőség lesz szentgyónásra és szentáldozásra.

Dobronaki Plébánia Az SzK Kormányának rendelete alapján a SARS-CoV-2 fertőzés megakadályozása miatt hozott intézkedésekkel összhangban a továbbiakig a szentmisék elmaradnak. Élő közvetítés az MMR-en: november 8-án, vasárnap 10.00 órakor hálaadási szentmise Dobronakról.

névnapsoroló November 6-tól 12-ig Péntek – Lénárd Szombat – Rezső Vasárnap – Zsombor Hétfő – Tivadar Kedd – Réka Szerda – Márton Csütörtök – Jónás

Evangélikus Egyház Az SzK Kormányának rendelete alapján a SARS-CoV-2 fertőzés megakadályozása miatt hozott intézkedésekkel összhangban a továbbiakig az istentiszteletek Lendván elmaradnak.

Református Egyház Az SzK Kormányának rendelete alapján a SARS-CoV-2 fertőzés megakadályozása miatt hozott intézkedésekkel összhangban a továbbiakig az istentiszteletek elmaradnak.

apróhirdetés •Novemberi gyökeres nor­ mand­fenyő-akció! „Ásd ki magad!” Ár 6–12 euró. Cím: Hídvég 7/a. Érdeklődni: 041478-362 vagy 02-574-12-81. •Normandfenyő karácsony­ fának, 2–3 m-es, 1000 db kis és nagy tételben Csör­ nyeföldön 4.000 Ft/db áron eladó. Érdeklődn: 0036-20586-00-03 •Eladó több mezőgazdasági gépezet: kukoricavetőgép – 2 soros, kukoricaszedőgép – SÍP – 1 soros, hármas borona, kettes eke, tárcsa, műtrágyaszóró, 1 db daráló, 2 db köpesztő és daráló. Érdeklődni: 041-427-993. •Eladó tűzifa és 6 éves köz­ ponti kályha. Érdeklődni: 040-428-575.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Elrepültek már az évek, Isten sok napot adott. Megtört testtel földbe térek, de szívetekben ott vagyok.

Marton Ferenc (1925–2020)

Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik e szomorú napokban lélekben velünk voltak, koszorú-, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisére és egyéb célokra adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal gyászunkban osztozni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk Dolamič-Konrad Martin plébános úrnak a megható gyászszertartásért. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. Völgyifalu, 2020. október 20-án

Szerettei

A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságban leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 124., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail címen.

•Völgyifaluban eladó a Garahegyen hétvégi pince. Érdek­ lődni: 041-277-060. •A Lovászi-hegyen eladó pince 1.500 négyzetméter területtel. Az ára 1.100 euró. Érdeklődni: 0036 30 27 55 414.

Értesítés A Lendvai Könyvtár 2020. november 2-ától ismét nyitva tart. Lehetséges az anyagok visszajuttatása és az előre megrendelt anyagok átvétele: kölcsönzés csak előrendeléssel lehetséges, amit a +386 (0)2 574 25 83-as számon, illetve a konyvfoglalas@kkl.si e-mail-címen lehet megtenni. Az olvasóterem továbbra is zárva tart. A fiókkönyvtárak nyitva tartanak a völgyifalui és a göntérházi könyvtárak kivételével, amelyek a felújítási munkálatok miatt a továbbiakig zárva lesznek.

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.

Ő S Z I O LVA S M Á N YO K Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja Miranda Brooks a regény elején megtudja, hogy régen nem látott nagybátyja, Billy elhunyt. Miranda és Billy nem találkoztak Miranda 12. szülinapja óta, amikor az anyja és a nagybátyja összevesztek. Attól kezdve nem látta többé a nagybátyját. A hír hallatára hazamegy Los Angelesbe, ahol megtudja, hogy a nagybátyja ráhagyta a könyvesboltját. Így Mirandának a csőd szélén álló üzlet irányításával kell megbirkóznia, és emellett a végére kell járnia a nagybátyja halálának, és megtudja azt is, hogy miért szakadt ketté a családja azon a végzetes születésnapon.

Látogassák meg honlapunkat: www.kkl.si

13


Info

Szópatak

Humor Anyák napján az a feladat az iskolában, hogy a gyerekek mondjanak egy történetet, amiben szerepel, hogy „anya csak egy van”. Pistike jelentkezik, mondja, hogy a múltkor költöztek, amikor baleset érte, ráborult a szekrény, de anyukája kiszabadította alóla és egy hétig ápolta. Ez azért történhetett így, mert „anya csak egy van”. – Nagyon jó, Pistike! – mondja a tanítónéni. Ekkor Juliska is jelentkezik. – A múltkor csónakázás közben beleestem a tóba. Anyukám – függetlenül attól, hogy nem tud úszni – utánam vetette magát és kimentett. Ez is mutatja, hogy „anya csak egy van”. – Nagyszerű, Juliska! Erre már Sanyika is nagyon jelentkezik. – A múltkor az anyukám beküldött a spájzba és azt kérdezte, hogy mennyi szilvalekvárunk van. Mire én mondtam, hogy „anya, csak egy van!”. – Móricka! Ebben a dobozban reggel még két szelet csokoládé volt, most pedig csak egy van! Meg tudod ezt magyarázni? – Igen, apa! Reggel még nagyon sötét volt, és így nem vettem észre a másikat. Kopogtatnak az ajtón. Az ember kinyitja, körülnéz, de nem lát senkit. Lepillant, és meglátja a Halált, de az csak 10 centi magas, picike kis alak, de rendesen csuklyával, kaszával, persze minden mini-változatban. Hát azért a halál az mégiscsak a halál, a fickó megijed, lepereg előtte az egész élete és már éppen kezdene alkudozni az életéért, amikor a Halál megszólal: – Nyugi, csak a hörcsögért jöttem!

14

K K K

T Ö R

E K

Nyereményjátékunk szabályai nagyon egyszerűek. A körben megadott öt betűből értelmes szavakat kell alkotni, melyek beillenek a fenti rácsba, illetve helyesen is kapcsolódnak egymáshoz. Minden betűt minden szóban csak egyszer lehet felhasználni. Például az adott betűk: L, Á, T, A, L – a kirakható szavak: állat, tálal, talál, tál, áll, lát stb. Hogy a szavak jó helyre kerüljenek, néhány betűt megadtunk a rácsban. Megfejtésként csak a szürke mezővel jelölt szót küldjék el no­ vember 16-ig címünkre: Népújság, 9220 Lendva, Fő utca 124., vagy az info@ nepujsag.net e-mail-címre. A borítékra írják rá: „Népújság – Szópatak”. Előző játékunk helyes megfejtése a LÁDA szó volt, nyertesünk Bodnár Kata Miskolcról. Gratulálunk, nyereménye a Lendva 820 éve című könyv, melyet szerkesztőségünben vehet át.

kulcslyuk

Meričnjak Benjamin, a dobronaki fociklub csapatkapitánya A legjobb dolgok az életemben: • A családom, a barátaim, a kutyám és a foci. Ahol házat építenék: • A dobronaki Borshegyen. Gyermekkori álmom: • Hogy legyen egy nagy farmom. A hobbim: • Majdnem minden labdajáték, xbox, önkéntes tűzoltóság, erdészet és egy jó kártyázás a barátaimmal. Amit a legjobban meg tudok főzni: • Ha valamit grillezni kell, azt el tudom készíteni ehetőre, de a főzést inkább anyámra hagyom. A film, amit többször is megnéztem: • Nem szoktam filmeket többször megnézni. De szerintem a legjobb a Keresztapa-trilógia. Ha visszamehetnék az időben, akkor: • Nem változtatnék semmin.

Egyetlen dolog, amit a jövőről szeretnék tudni: • Hogy mikor halok meg. Amit egyszer ki szeretnék próbálni: • Az angol foci 1. osztályában lejátszani egy meccset. A leghasznosabb tárgyam: • Az autóm és a mobilom. Akinek a tanácsát mindig megfogadom: • Ha jó tanács, akkor bárkitől elfogadom. Ha szomorú vagyok, ettől mindig jobb kedvem lesz: • Egy jó focimeccs vagy egy séta a kutyámmal. Amit már rég meg kellett volna tennem: • Bízni magamban. Ami a legjobban tetszik a Muravidéken: • Túl sok minden, képtelenség mind felsorolni.

Horoszkóp Kos Már. 21. – ápr. 20. Elindíthatja jogi ügyeit, melyekben sikerre számíthat. Elképzelhető, hogy magasabb pozícióba is kerülhet. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Ha van párkapcsolata, most jobban működik a kommunikáció. Ha szingli, új szerelemre számíthat. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Szert tehet többletbevételre, anyagi haszonra. Ráérez az új lehetőségekre és képes jó döntéseket hozni. Rák Jún. 22. - júl. 22. Egy különleges személlyel hozza össze a sors. Az eltérő habitusú ember egyre fontosabbá válhat az életében. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. A héten adódhatnak munkahelyi nehézségek, felmondások, civakodások. Mondja el csak bátran a saját véleményét. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Lesz valaki, aki a titkait feltárja önnek. A tanácsaival segítsen, de helyette ne oldja meg a problémát. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. A munkában könnyen mennek a dolgok. Ezért is kap egy olyan kedvező ajánlatot, ami még önt is meglepi. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Rosszindulatú pletykák kereszttüzében lehet a héten, de hamar felismeri, és revánsot vesz az illetőn. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Okos enged. Ha betartaná ezt a szabályt, nyugodtabb lenne a hete. Sok türelemre van most szüksége. Bak Dec. 23. – jan. 20. A megszokottnál többet vállal és igent mond egy nagy megbízásra. Vigyázzon, erre rámehet a párkapcsolata! Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. A hét elején elveszíti a türelmét, talán csak fél a változásoktól. A hétvégére helyrebillen a nyugalma. Halak Febr. 20. – már. 20. Felpörögnek az események. Ez kifejezetten jó hatással lesz a munkakedvére, ha egy új pozíciót célzott meg.

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.


Horizont muravidéki magyar értéktár

A kapornaki forrás Kapornak település határában, árnyas fák alatt található egy kis ligetben a helyiek által csak kapornaki forrásnak nevezett természetes vízfolyás. A kapornaki forrás vize mindig 12 fok körül van, így még soha nem fagyott be, ahogy a patak sem, amibe a forrás ömlik. A forrás vizét régen ivásra, főzésre, mosogatásra hordták haza a falusiak. A patakban történő mosást azóta megtiltották a víz tisztaságának megőrzése érdekében, de a kapornakiak ma is gyakran visznek haza a vízből. A kapor naki for rás 2014-től hivatalosan is

a Kapornaki Forrás nevet viseli, vizét pedig a kapornaki néprajzi gyűjtemény vizének nevezték ki, amit jeles alkalmakkor, közösségi összejöveteleken kínálnak szomjoltóként. A víz tudományos, laboratóriumi analízise folyamatban van. A kapornaki forrás történetéről levéltári forrásanyag még nem került elő, így története a kapornaki és a hodosi idős emberek emlékezetében őrződött csak meg. A hagyomány szerint a forrás már a törökök idejében is megvolt itt. Vize sohasem apadt el, még a legnagyobb szárazságok idején is csörgedezett. Már az 1800-as években szekerekkel jártak ide Szalafőről vízért, és fahordókban szállították oda. A forrást állítólag 150– 200 évvel ezelőtt a Laczó család építette ki körbe téglából. A forrás felett két tölgyfa állt, amiknek a

A kapornaki forrás. NÉPÚJSÁG 2020. november 5.

gyökere benőtt a forrásba, ezért rendszeresen, 2–3 évente tisztítani kellett a kutat. A tisztítás elég nagy munka volt, ezért a kutat használók szétosztották a feladatokat. A kút belsejének tisztításakor a vizet gyorsan kimerték. Amikor a kút üres lett, a gyökereket kiemelték. A gyerekek eközben a faluban uzsonnát gyűjtöttek. Bort, kenyeret, tojást, sonkát, süteményt szívesen adományozott a kúttisztítóknak a lakosság. A munka végeztével így egyféle áldomást tartottak. A forrást a gyökereikkel benövő tölgyfákat végül 1960-ban kivágták. Az 1960-as évekig a forráshoz kapcsolódóan élt a bokrétázásnak nevezett népszokás, ami abból állt, hogy szilveszterkor a lakosság elment a templomba, majd mulatságot szerveztek. Éjfélkor a falut körbejárták, minden kutat felbokrétáztak, és erre a forrásra is bokrétát raktak, amit a helyi asszonyok készítettek. Közben énekeltek és boldog új évet kívántak. A bokréták egész évben a kutakon, forrásokon lógtak, azokat díszítették. A forrás jelentőségét növelte az is, hogy az 1960– 70-es években még nem volt minden háznál kút, így a családoknak fokozottabban szükségük volt a forrás vizére és nélkülözhetetlen szerepe volt a mindennapi vízellátás biztosításában. Főként az asszonyok, ritkább esetben a férfiak a mezei munkák végeztével, esténként jártak vízért a forrásra, és közben beszélgettek. Vödörben, korsóban hordták a vizet. A helyi lányok és legények a forrásnál találkozgattak. A helyiek elmondása szerint a szomszédos Sal-hegyi

AZ ÉRTÉK BESOROLÁSA Szakterület természeti környezet Fellelhetőség helye Kapornak Értékszint Muravidéki Magyar Értéktár

A JAVASLATTEVŐ ADATAI Javaslattevő(k) Település

Abraham Klaudia és a Hodos Községi MNÖK. Hodos

fiatalok is oda jártak vasárnap délutánonként. A helyi anekdoták szerint a szerelmesek a vizet félúton kiöntötték, hogy visszamehessenek a forráshoz és kedvesükhöz. A helyiek a tapasztalataikra alapozva úgy tartják, ez a víz különösen egészséges, akik rendszeresen, egész életükben fogyasztották, mind hosszú kort értek meg. Kapornakon ma is sok a szépkorú. Az idős helyiek szerint a Dombvi-

vízfolyásainak. A mindig is nagy megbecsülésnek örvendő kapornaki forrásvíz évszázadok óta egészséges szomjoltója, tisztálkodóés mosószere a környék lakosságának. Emellett értékes kultúrtörténeti adatok kapcsolódnak hozzá, amelyek sokat elárulnak a vidék lakosságának életmódjáról, mindennapjairól. A forrás fontos társadalmi találkozópontja volt a vidék lakóinak, amelyhez Szalafőtől Salig ragaszkod-

A forrás 2014-től hivatalosan is a Kapornaki Forrás nevet viseli, vizét pedig jeles alkalmakkor, közösségi összejö­ veteleken kínálják szomjoltóként. déken nagyon sok hasonló forrás van, de a kapornaki forrás vize a legjobb. A forráshoz tartozó kutat több mint tíz éve újraépítették, megemelték, eredeti formáját ezzel elveszítette. A forrás ma is folyik, de az idősek szerint gyengébben, mint valamikor. Indoklás A kapornaki forrás fontos természeti érték, egyike az Őrség természetes

tak, továbbá a régió lakosságát is összetartotta. Így a kapornaki forrás a hozzá tartozó kultúrtörténeti adatokkal és anekdotákkal együtt fontos eleme, építőköve a helyi identitásnak. A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő bibliográfia A nemzeti értékről még nem jelent meg írás, Abraham Klaudia végzett róla kutatásokat.

15


Horizont Aškerc-elismerésre jelölték

Harmincévnyi kutatás a határ mentén Az Aškerc-elismerésre – kétévente kiosztott elismerés a levéltári tevékenység területén – jelölt Nemzetközi Levéltári Kutatótábor története idén harmincéves múltra tekint vissza. A szlovén–magyar kutatótábor 1991-ben olyan időszakban kezdődött, amikor még viharos és bizonytalan történelmi korszak volt térségünkben. 2020-ban a járványügyi előírások miatt viszont elmaradt. A Nemzetközi Levéltári Kutatótábor már három évtizede gazdagítja a történelmi és kulturális életet nemcsak a szlovén–magyar határ mentén, hanem az egész Muravidéken és az Őrségben. A tábor három együttműködő levéltár (Maribori Területi Levéltár,

Šövegeš Lipovšek Gor­ da­na, a kutatótábor egyik lelkes szervezője. Zala Megyei Levéltár és Vas Megyei Levéltár) egyik legsikeresebb közös projektje. A dr. Peter Pavel Klasinc és dr. Gyimesi Endre kezdeményezésére létrejött tábor (az első Pince, Völgyifalu, Pincemajor és Benice, valamint Tornyiszentmiklós és Rédics falvakban zajlott) alapvető célja olyan írásos történelmi dokumentumok feltárása, összegyűjtése és bemutatása, amelyek a határ menti települések életére, kapcsolatrendszerére, illetve a szlovén és magyar nemzetiség együttélésére, viszonyára vonatkozó információkat hordoznak. A másik célkitűzés, hogy a szakmai tevékenység keretei között a két ország lakóit és a

16

nemzeti kisebbségeket közelebb hozza egymáshoz, a két nemzet fiataljai megismerjék egymást. A nyaranta megtartott egyhetes tábor mindig két részre oszlik – a szlovén és a magyar középiskolás fiatalok a tábor első felében levéltárosok vezetésével a szlovéniai oldalon végzik a kutatást, míg a tábor második felében a magyarországi feltárás zajlik. A kutatás jelentőségét növeli, hogy a gyűjtés során előkerülő iratanyagok olyan forrásokat jelentenek, amelyek egyébként soha nem kerültek volna be a levéltári állományba, hiszen nem hivatalos szervek, hanem magánszemélyek őrzik őket (például háborús levelek, egyéb magánlevelek, földtulajdoni viszonyokat bemutató iratok, peres iratok, származási dokumentumok, fényképek, imakönyvek, iskolai bizonyítványok stb.). A tábor végén az összegyűjtött anyagot – a határ mindkét oldalán külön kiállítás keretében – a helyi lakosok és érdeklődök elé tárják. Ezekre mindig sokan kíváncsiak, hiszen az emberek a régi fényképek láttán mindig szívesen emlékeznek a múlt eseményeire és az elhunyt ismerősökre. Az eddigi táborokon összesen 300 szlovén és magyar diák vett részt. A terepmunka és a levéltári tapasztalatok mellett ismereteket szereztek a helyi történelemből, nevezetességeket ismertek meg, előadásokat hallgattak.

Érdemes folytatni, de milyen formában? A szakmai munka eredményeként mindhárom levéltár iratanyagában tekintélyes mennyiségű irat halmozódott fel (összesen 52 levéltári doboz), amelyeket a levéltár munkatársai rendeztek és további kutatásokra bocsátottak. A táborokról és az összegyűjtött dokumentumokból publikációk is jelentek meg, például a Források a Mu-

házaspár, Jankó Zsigmond és Kovács Matild levelezése az 1. világháború alatt című kötet. A tábor 10. és 20. évfordulója alkalmából szakmai konferenciát is szerveztek, amelyen részt vettek egykori táborozók is. A tábor szervezésében és szakmai vezetésében az utolsó húsz évben fontos szerepet töltenek be Šövegeš Lipovšek Gordana és Jure Maček, a Maribori Területi Levéltár levéltárosai. Šövegeš Lipovšek Gordana, a tábor jubileuma és a rangos jelölés kapcsán nyilatkozott lapunknak: – Minden évben a tábor kezdete előtt egy kicsit csalódott vagyok, hiszen kicsi az érdeklődés a diákok oldaláról. Sajnos már néhány éve nem jönnek diákok a Lendvai Kétnyelvű Középiskolából, így a muraszombati és a ljutomeri gimnáziumról küldik a résztvevőket. Annak ellenére, hogy nem beszélnek

az, milyen formában. Jure kollégámmal ugyanis észrevettük, hogy az utóbbi húsz évben, amióta a szlovén oldalon mi szervezzük a táborokat, sok minden megváltozott – mondta a szakember. Hozzátette, terepen is kutató levéltárosként azt tapasztalja, hogy egyre kevesebb az olyan idős ember, aki még jól emlékszik a második világháborúra és a vele kapcsolatos eseményekre. – Évről évre kevesebb értékes dokumentumra bukkanunk. Az idősek meghaltak, a fiatalok elköltöztek a faluból és bizonyos dolgokat elvittek magukkal, a többi anyagot pedig kidobták a ház eladásánál vagy felújításánál. A felsoroltak miatt Magyarországon különböző űrlapok segítségével gyűjtik az információkat az egykori falusi életről, a fontos emberekről és eseményekről. Nagy sikere van a táborok végén szervezett kiállítá-

Az összegyűjtött anyagot hagyományosan helyi kiállításon is bemutatják. A fotón a 2017-es tárlat megnyitója Borečán. ravidék történetéhez című dokumentumgyűjtemény két része, a Nemzetközi Levéltári Kutatótábor 1991– 2000 és a 20 éves a szlovén–magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor című jubileumi kiadványok, a Vágyakozás a lövészárkokból: egy szécsiszentlászlói

magyarul és a magyarországi diákokkal általában angolul kommunikálnak, nagyon élvezik a kutatást és az elvárásoknál jobb tapasztalatokkal távoznak a táborból. Ilyenkor tudom, hogy a kollégáimmal jó munkát végzünk és a tábort érdemes folytatni. A kérdés

soknak is, ezek néhány óra erejéig ismét összefűzik a falu lakosságát. Ez is olyan mozzanat, amikor elégedett vagyok a munkánkkal és tele vagyok motivációval, ami a tábor jövőjét illeti – fejtette ki Šövegeš Lipovšek Gordana. FaBri

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.


Mi újság, ifjúság? A Lendvai Egyetemisták Klubjának új elnöke

Kreatívan, hasznosan, színvonalasan Idén érettségizett a Lendvai Kétnyelvű Középiskola gimnáziumában, ősztől pedig Mariborban a Műszaki Egyetemen tanul, gépészmérnöknek készül. Az elsőéves Krajačič Aaron, a Lendvai Egyetemisták Klubjának új elnöke kihívásként éli meg a posztot, de tele energiával és új ötletekkel veti bele magát a munkába és az előtte álló két évre szóló feladatokba. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

– A Lendvai Egyetemisták Klubjának legújabb és talán eddigi legfiatalabb elnökeként hogyan fogadtad a vezetői megbízást? – Az elnöki tisztségért mások biztatására indultam. Már régóta dolgozom a klubban, megismertem a szervezet tevékenységét, működését. Az idősebb, leköszönő tagok szintén megismertek engem, és a klubban végzett munkám alapján látták bennem a vezetői képességet annak ellenére, hogy még csak elsőéves egyetemista vagyok. Véleményem szerint az, hogy valaki fiatal, még nem jelenti, hogy bizonyos területen ne tudna eredményes lenni. A fiatalok friss energiával és új ötletekkel bírnak, és ez utóbbi mindenképpen pozitív. Persze fontos a tapasztalat is, de esetemben ez sem hiányzik. Ennek ellenére mindenképpen jó kihívást jelent a poszt betöltése. – A vezetőségbe is teljes egészében új személyek kerültek… – Egy teljesen új csapat állt fel most a klub élén. Valójában a korábbi iskolatársaimból, a gimnáziumból állítottam össze a vezetőséget, illetve más irányzaton tanulókból. A Szlovén Egyetemisták Szövetségébe pedig Močnek Ottót választottuk. A szövetséggel nagyon jó az együttműködésünk, és remélem, ez így is marad. – Milyen tervekkel, milyen programmal vágtok bele a munkába? Kiemelnél néhány fontosabb eseményt?

– Természetesen maradnak mindazon jól bevált eddigi események, amelyek az egyetemisták körében közkedveltek és látogatottak. Ha ezek közül csak néhányat kell felsorolnom, akkor mindenképpen kiemelném a Vinárium Fesztivált, a Bográcsfesztet –Lendván, Mariborban vagy Ljubljanában –, aztán a Halloween-partit, a karnevált vagy éppen a gesztenyepikniket. Sajnos ezeknek az eseményeknek a megtartására most nincs kilátás, de reméljük, hamarosan újra normális kerékvágásban folytatódik az élet. Meggyőződésem, hogy menetközben újabbnál újabb ötletek is születnek majd, de már most tervben vannak olyanok, amelyek talán a közelmúltban nem voltak

annyira jelen, és itt elsősorban a magyar nyelvű előadásokra, a Magyarországról is érkező zenészekre gondolok. Szeretnék szorosabban együttműködni a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettel is. Mindenképpen az a célunk, hogy a Lendvai Egyetemisták Klubja széleskörű lehetőségeket kínáljon arra, hogy a szabadidőnket kreatívan, hasznosan, színvonalasan töltsük el és egyúttal szórakozzunk is, tapasztalatokat cseréljünk és gyarapítsuk ismereteinket. – A járvány ideje alatt hogyan tartjátok a kapcsolatot a tagokkal? – Tekintettel a járványhelyzetre a kapcsolatot természetesen online tartjuk. Jelen pillanatban az esemé-

Krajačič Aaron, a Lendvai Egyetemisták Klubjának új elnö­ ke friss energiával veti bele magát a vezetői feladatokba. nyek szervezése bizonytalan, de amint lehet, azonnal megkezdjük a programok megvalósítását. Addig pedig igyekszünk segíteni a

tagjainknak mindenben, amiben csak tudunk, legyen ez távoktatás vagy bármi egyéb, amivel megkeresnek bennünket.

Új muravidéki ifjúsági könyvek!

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.

Megvásárolhatók a Bánffy Könyvesboltban.

17


Horizont Jogerős az építési engedély

Épülhet a lendvai fociakadémia A Lendvai Labdarúgó Akadémia megépítése egy lépéssel közelebb került, hiszen október 8-án az illetékes hatóságok megadták a létesítményekre az építési engedélyt, az akadémiát tehát ténylegesen is elkezdhetik építeni. A fejleményekről Močnek Mária projektfelelőst szólaltattuk meg. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Az építési engedély kiadásával párhuzamosan elkezdték összeállítani a kivitelezési terveket is, ezek várhatóan november végére el is készülnek, így még ebben az évben, december folyamán ténylegesen el is kezdődhet az építkezés, illetve elképzelhető, hogy az év utolsó hónapjában az alapkőletételre is sor kerül. Močnek Mária szerint az építkezés, ha nem is teljes mértékben, de befejeződik

2021 során, így a létesítményeket átvehetik majd a felhasználók. A komplexum előtt egy nagyobb személygépkocsi-, illetve autóbusz-parkoló létesül, míg az épületek mögött három focipálya kerül kialakításra, kettő élőfüves és egy műfüves. Az egyik élőfüves és a műfüves pálya talajfűtést is kap. Készül egy nagyobb méretű kazánház is, amely az akadémia épületét, illetve az említett focipályákat tartja majd melegen. A focipályák mellett lesznek kísérő-,

kiszolgálóépületek is, így pénztár, mosdó, WC, tribün, illetve világítás is. A kétszintes, „L” alakú épület alsó szintjén többnyire öltözők, egészségügyi helyiségek, orvosi szoba, konditerem, szauna, jacuzzi, illetve egy rendezvényterem, aula lesz. A felső szinten a tervek szerint 16 kétszemélyes szoba kap helyet, míg a tetőtérben egy konferenciaszoba, illetve a kiszolgálóhelyiségek és az irodák lesznek. – Hangsúlyozni szeretném, hogy a komplexumot nem csak a futballklub bir-

Močnek Mária, a fociaka­ démia projektfelelőse: – Közhasznú sportkomp­ lexumot építünk, amely nem csak a futballklubnak, hanem a városnak, a többi egyesületnek is rendelke­ zésére áll majd.

tokolja majd, a beruházás ugyanis már úgy is indult, hogy egy közhasznú épületegyüttest hozunk létre, amelyet egyéb egyesületek is használhatnak majd – mondta a projektfelelős. Szintén az akadémia részét képezi a középiskola mellett már átadott műfüves pálya, amelyen jelenleg délutánonként a Nafta utánpótlása edz, de délelőtt használhatja mondjuk a középiskola is. A beruházás magyarországi eszközökből valósul meg, míg Lendva Község biztosította a területet, illetve a szükséges infrastruktúrát. Az építési kivitelező is az anyaországból érkezik, de a munkálatokban helyi, szlovéniai cégek is részt vesznek.

Jó egészségnek örvend Hodos legidősebb polgára

a születésnapján márpedig vizet nem fog inni, csak fehérbort! Így bor is került a poharába, amihez huncut mosoly társult. Aztán amikor a hosszú élet titkáról kérdeztük, arra csak könnyek gyűltek a nevetve válaszolt: – szemébe. Az idős Drága lelkem, ha én néni nem szeretett azt tudnám... volna idősotthonba Bözse néni navonulni, így a rokongyon jól tartja magát, sága, a Könye család a botjára támaszkodfogadta be az otthova egyedül jár, szemnába. – Most jó heüveget nem hord, a lyen vagyok, Emma, hallása jó, egészséges Feri és Leopold is és szeret jókat enni. nagyon jók hozzám. Dicsérte is a gazdaSzépen gondoskodasszony főztjét, kednak rólam, nekem vességét és a gazda semmit sem kell csijó lelkét. nálnom ennél a házMásnap az idős nál – mondta háláasszonyt Hodos polsan, majd hozzáfűzgármestere, Orbán te, hogy az életben La­jos, a helyi evannagyon fontos, hogy gélikus lelkész, And­ higgyünk Istenben, Bözse néni a 100. születésnapján a rejčak Peter, illetve hiszen őt is megsegítette, hogy ilyen jó tortájával és egy kevés borocskával. a Vöröskereszt helyi szervezetének képemberekhez került. A születésnapi torta is Amikor lefényképeztük, a viselői is meglátogatták. az asztalra került. Egye- néni viccesen megjegyez- Mindannyian felköszönnesen Bécsből érkezett a te, hogy talán más ruhát tötték, gratuláltak, jó sütemény, Bözse néni lá- kellett volna felvennie az egészséget és további hos�nyától, Piritől ajándékba. alkalomhoz, illetve hogy szú életet kívántak neki.

Bözse néni 100. születésnapja Hodos legidősebb polgára, Scheck Erzsébet, vagy ahogy a helyiek hívják: Bözse néni november 1-jén, vasárnap töltötte be a kerek 100. születésnapját. Az idős asszony jó egészségnek örvend, rokonsága körében, tortával és egy pohár borral ünnepelt, hétfőn pedig egész delegáció érkezett a köszöntésére. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

Bözse néninek két lánya, egy fia, négy unokája és dédunokái is vannak. Most csak Skype-on tudta fogadni családtagjaitól a jókívánságokat, hiszen a távolban élő szerettei a vírushelyzet miatt nem tudtak hazautazni a jeles alkalomra. – Sajnálom, hogy a gyerekek nem tudtak eljönni, nem baj, majd máskor – mondta kicsit szomorkásan a néni, de

18

nem csüggedt el. – Jól vagyok, egészséges vagyok, hála Istennek! – mondta mosolyogva, amikor rákérdeztünk a hogylétére. A múltról viszont nem igazán volt kedve beszélgetni. – Nem volt arany életem, anyám szülés után meghalt, egyedüli gyerek voltam. Sokat dolgoztam egész életemben, a férjem is már elment, és most itt vagyok, abban a házban, amelyikben megszülettem. Ezt sosem gondoltam volna – mondta, miközben

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.


Sport Staša Špur muravidéki női partjelző

A nők előretörése a labdarúgásban – A bemutatkozását érthetően a sajtó is nagy figyelemmel kísérte. Érzett-e nyomást emiatt? – A sajtó részéről mindenképpen volt egyfajta nyomás, hiszen mégiscsak érzed, hogy figyelnek, mert te vagy az első női partjelző férfi élvonalbelin. Lehet, hogy magamat is némi nyomás alá helyeztem, mert azt akartam, hogy az első mérkőzés minél jobban sikerüljön és a legjobb formámat nyújtsam. De aztán az ember amúgy sem tudja, mi vár rá, úgyhogy én is csak egy sima mérkőzésként tekintettem az egészre. De összességében hihetetlen élmény volt ez számomra. – Labdarúgóként sikeres éveket töltött a ŽNK Pomurje Beltinci csapatánál és tagja volt a szlo-

vén női válogatottnak. Néhány évig utánpótlásedző is volt a belatinci csapatnál. – Négy-öt évig voltam egyszerre játékos, edző és játékvezető, ami bevallom, nehéz volt, hiszen az edzések és a mérkőzések rengeteg időt és energiát vesznek igénybe. Végül azonban a térdem miatt már nem bírtam játszani, de mivel továbbra is aktívan akartam sportolni, úgy döntöttem, hogy as�szisztens leszek. Ez nem megterhelő a térdemnek, úgyhogy boldog vagyok, hogy így döntöttem. – A női labdarúgás az elmúlt években ugyan egyre jobban fejlődik és kap támogatást a legmagasabb szintről is, ennek ellenére még sok a tennivaló. Milyen jövőképet lát?

– Természetesen hiányolom, hogy nincs még több női játékvezető, jó lenne, ha többen kapnának lehetőséget magasabb ligákban. Egyben viszont remélem, hogy egyszer női bírói hármas is fúj majd mérkőzést az első osztályban. Ehhez talán az évek alatt a mi jó munkánk is hozzájárul majd. Tény, hogy az európai szövetség az elmúlt években egyre jobban támogatja a labdarúgásban is a nemek közti egyenlőséget. A szlovén szövetség szintén támogat minket ebben, hiszen nem utolsó sorban az a lehetőség is, amit most én kaptam, annak az eredménye, hogy minket, nőket is egyre jobban elfogadnak a férfi labdarúgásban. Lassan szerencsére változik az a vélemény, hogy a labdarú-

Gól nélküli döntetlen Celje ellen November második napján ismét egy stájer együttes látogatott Muraszombatba, ezúttal a regnáló bajnok Celje. A meccs gól nélküli döntetlennel zárult, ám helyzetekből nem volt hiány. Már a 10. és a 12. percben helyzetbe kerültek a házigazdák, de a kaput

nem találták el, mint ahogy Bobičanec sem, aki az első félidő hajrájában küldte az ellenfél kapuja fölé a labdát. A második játékrészben Maroša az 57., Filipović pedig a 62. percben próbálkozott, szintén sikertelenül. Az utolsó fél órában a celjeiek is kezdtek felzárkózni, azon-

ban ők sem tudtak gólt szerezni. A lefújás előtt még Filipović betalált, ám azt a játékvezető visszavonta les miatt. A Mura ezzel 10 forduló után 18 pontjával vezeti a bajnokságot, a következő körben pedig a Tabor ellen lépnek pályára. F.h.m.

A Mura legyőzte a Maribort Múlt csütörtökön zajlott a muravidéki-stájer rangadó Muraszombatban, amelyen a Mura labdarúgócsapata a Maribort látta vendégül a szlovén első liga 9. fordulójában. A találkozó első perceiben

még a vendégek domináltak, ám a 22. percben Nino Kouter sikeresen bevette a kapujukat fejjel, így minimális hazai előnnyel vonultak szünetre a csapatok. A rangadó utolsó perceiben büntetőhöz jutott

NÉPÚJSÁG 2020. november 5.

a Mura. Derviševićet, a Maribor védőjét kiállította a játékvezető, majd Luka Bobičanec, a Nafta 1903 egykori játékosa értékesítette a tizenegyest, ezzel beállítva a 2:0-ás végeredményt. F.h.m.

gás csak a férfiaknak való. – 2016 óta nemzetközi játékvezető is, tehát esélye van arra, hogy 2022-ben ott legyen Angliában a női labdarúgó Európa-bajnokságon…

ebbe a csoportba, így még kell néhány jó mérkőzés, amelyeken jól vizsgázom, aztán remélem, sikerül kijutnom az Eb-re. Már két éve van női csapatunk, így rendszeresen bírás-

Fotó: Ženska liga

Nem mindennapi dolog, hogy női partjelző van egy férfi elsőosztályú labdarúgómérkőzésen. A 32 éves Staša Špur személyében idén már másodszor volt női játékvezető-as�szisztens szlovén férfi élvonalbelin. A satahovci születésű, egykori kiváló női labdarúgó első mérkőzése a férfi élvonalban október 3-án az Aluminij–Koper közötti összecsapás volt.

Staša Špur akcióban a pályán. – Az UEFA kiválasztotta az összes tagországa legjobb játékvezető-asszisztenseit, majd ezeket egy tanfolyamra küldte, ahol a továbbképzés, az edzések folynak, mérkőzéseket kell elemeznünk. Szerencsére most bekerültem

kodhatunk, szóval lassan mi is fejlődünk. Nagyon jó lenne egy fix női hármassal nemzetközi mérkőzéseken is bíráskodni. Most már egyre többen vagyunk, és remélem, hogy ez a szám növekedni fog. Szabó Rudolf

9. forduló 10. forduló Mura – Celje Aluminij – Maribor Koper – Tabor Gorica – Olimpija Bravo – Domžale

0:0 (0:0) 1:3 (0:2) november 3. november 3. november 18.

Puskás AFC – ZTE MOL Fehérvár – Ferencváros Újpest – MTK Honvéd – Mezőkövesd Kisvárda – DVTK Budafok – Paks

1:2 (1:1) 1:1 (0:1) 0:4 (0:3) 1:1 (0:0) 1:0 (0:0) 2:3 (2:3)

TÁBLÁZAT 1. Mura 10 5 3 2 14:6 18 2. Maribor 10 4 4 2 20:12 16 3. Tabor 9 5 0 4 14:13 15 4. Olimpija 9 4 3 2 10:7 15 5. Koper 9 3 4 2 13:9 13 6. Bravo 9 3 2 4 10:14 11 7. Celje 10 2 4 4 8:12 10 8. Domžale 8 2 3 3 11:12 9 9. Aluminij 9 2 3 4 7:14 9 10. Gorica 9 2 2 5 9:17 8

TÁBLÁZAT 1. Ferencváros 7 5 2 0 15:4 17 2. MOL Fehérvár 8 4 4 0 21:11 16 3. Paks 9 4 2 3 15:14 14 4. Budafok 8 4 1 3 13:13 13 5. Kisvárda 8 4 1 3 11:12 13 6. MTK 9 3 3 3 14:13 12 7. ZTE 9 3 2 4 17:18 11 8. Újpest 9 3 1 5 11:21 10 9. Puskás AFC 8 3 0 5 10:15 9 10. Honvéd 8 2 3 3 14:14 9 11. Mezőkövesd 9 2 2 5 8:11 8 12. DVTK 8 2 1 5 11:14 7

A 11. forduló párosítása 2020. november 6-án és 7-én: Tabor – Mura, Celje – Aluminij, Olimpija – Koper, Maribor – Domžale, Gorica – Bravo.

A 10. forduló párosítása 2020. november 6-a és 8-a között: ZTE – Kisvárda, DVTK – Újpest, Paks – Puskás AFC, Budafok – Honvéd, MTK – MOL Fehérvár, Ferencváros – Mezőkövesd.

19


MURAVIDÉKI KÉPESLAPOK

Fotó: Szolarics Nađ Kára


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook