Népújság, 2022. 10. 06.

Page 1

Minél előbb segíteni

Minél előbb segíteni

Négy évvel a korai fejlesztői óvodai központ ötletének megszületése után kedden ünnepélyes keretek között megnyitották a radamosi

Korai Fejlesztő Központot. A létesítmény, amely elsősor ban a fejlődési zavarokkal küzdő gyermekek esetében nyújt szakmai segítséget,

a közeljövőben elkezdi a küldetését. Potápi Árpád János, Magyarország nem zetpolitikáért felelős állam titkára és Horváth Ferenc, az

MMÖNK Tanácsának elnöke a megnyitó során a központ fontosságát hangsúlyozták a közösség életében. Bőveb ben a 2–3. oldalon.

Sobočan Sabina, az Év Menedzsere:

Info Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana Lendva 2022. október 6 ISSN 0352-6569 1,30 EUR 66. évfolyam 40. szám a szlovéniai magyarok hetilapja 7–14. oldal
7. oldal
„Jó úton haladunk, jó döntéseket hoztunk, a cégnek van jövőképe”
„Jó úton haladunk, jó döntéseket hoztunk, a cégnek van jövőképe”

Hova rajzoljunk még virágokat?

A világnapok fontosak, hisz azért vannak, hogy egy adott témára a szakmai körökön kívül nyilvánosan is felhívják a figyelmet. Ezek a napok évenként rendre is métlődnek, és globális, vagy egy-egy országra kiterjedő, aktuális kérdések megoldását sürgetik – és a legtöbbször olyan problémákról van szó, amelyek kiküszöbölésének, megszüntetésének már meg kellett volna történnie.

A múltheti Európai Mobilitási Hét keretében az autó mentes nap, valamint az e heti gyermeknap az „Együtt jó nekünk” mottóval a nyilvánosságot és a (helyi) ható ságokat, döntéshozókat a legsérülékenyebb nemzedékre leselkedő veszélyekre figyelmezteti a közlekedésben, a környezetvédelemben, a klímaváltozásban, a kölcsönös viszonyokban…

A különböző világnapok tartalmához kapcsolódó ese mények vidékünkön is voltak, Lendván például az óvodás és iskolás gyerekek az autómentes napon – már hosszú évek óta – a Városháza előtt azt a képzeletbeli színes világot rajzolták meg krétával az úttestre, amikor már megváltoz tak utazási, közlekedési, környezetvédelmi szokásaink. A zöld jövőt hirdetve gyalogosok, kerékpárok, környezetbarát járművek, csillagok, a Nap és virágok jelennek meg az aszfalton.

A figyelmet a változatosság kelti fel, így jó lenne, ha az autómentes és más világnapokon újításként a helyi hiányos ságokra is tudnánk figyelmeztetni, amelyre akár a gyerekek aszfaltra alkotott krétarajzzal is felhívhatnák a figyelmet.

Sok-sok virág, szívecske rajza elférne a zeneiskola előtti úton és járdán is. A szakasz forgalmi sávjának belátható sága az út melletti parkolózóna miatt rossz, az autós és kerékpáros forgalom veszélyes, nem követhető igazán. A helyzet veszélyességét az úton a gyakori szabálytalan átke lések is fokozzák (legtöbbször gyerekeké). Vannak bőven olyan pontok, ahová rajzok kerülhetnének.

A gyermekek fejlődése érdekében

Megnyílt a radamosi

Megnyílt a radamosi

A Korai Fejlesztő Központ, amely a szlovén és a magyar állam támogatásával épült meg Radamosban, négy év és több kü lönböző elnevezés után kedden délután ünnepélyes keretek között megnyílt. A létesítmény, amelyet Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke nyitott meg, elsősorban a fejlődési zavarokkal küzdő gyermekek esetében nyújt szakmai segítséget.

– Ahhoz, hogy ma itt lehetünk, hosszú utat kel lett bejárnunk – mondta a radamosi Korai Fejlesztő Központ megnyitásakor köszöntőbeszédében Hor váth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke, par lamenti képviselő. – Az egész történet ugyanis egy pilótaprojekttel kezdődött, amikor az óvodákban egy felmérést végeztünk és arra az eredményre jutottunk, hogy a gyerekek közel 20 százaléka különböző fej lesztési hozzáállást igényel. Megszületett az ötlet, hogy egy fejlesztő központot nyissunk itt, a Muravidéken is. A radamosi központtal ez sikerült is. A létesítménnyel elsősorban az a célunk, hogy mindenki megtalálja benne a saját helyét. A korai fejlesztési program mel lett szeretnénk itt ugyan is olyan tevékenységeket is folytatni, amelyek az egészségügyhöz, a szociális munkához, a neveléshez, illetve a kultúrához kapcso lódnak – fejtette ki Horváth Ferenc. Hozzátette, hogy az ötlet megszületése után az MMÖNK 2019 januárjá ban a Zala Megyei Pedagó giai Szakszolgálattal és a Zalaegerszegi Tankerületi Központtal aláírta az együtt működési megállapodást, amely többek közt a szak mai intézetek együttműkö dését, a jó gyakorlatok meg ismerését és a szakemberek cseréjét tartalmazta. A Tan

kerületi Központ igazgatója, Kajári Attila a megnyitón elmondta, intézetük már évek óta sikeresen együtt működik a radamosiakkal,

és meggyőződését fejezte ki, hogy a Korai Fejlesztő Központ sikeresen működik majd. Véleménye szerint az épület a modern kor

Történeti visszatekintés

2018 októberében a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösséghez (MMÖNK) megérkezett az óvodafejlesztési program második ütemének támogatása 461,5 ezer euró összegben, ami vel megvoltak a feltételek – az elsődleges tervek szerint – a korai fejlesztői óvodai központ és állatsimogató (ZOO Caffe) megépí téséhez. 2019 elején az MMÖNK Radamosban megvásárolt egy régebbi épületet és a hozzá tartozó telket, megtörtént a felújítás és a szükséges infrastruktúra rendezése, a szakmai programok kidolgozása is elkezdődött. 2019 januárjában az MMÖNK, a Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és a Zalaegerszegi Tankerületi Központ aláírta az együttműködési megállapodást. 2020 júniusá ban a muravidéki csúcsszervezet megkapta az építési engedélyt, ekkor történt meg a tervek, illetve elképzelések módosítása is. A terebélyesedő költségek miatt a meglévő ház helyére épülő új objektumot kisebbre tervezték, a tetőtéri részből kimaradtak a szálláshelyek. Párhuzamosan az építési munkálatok előké születeivel a szakmai programok kidolgozása terén is folytak az előkészületek. Az akkori tervek szerint a Fejlesztő Központ a szlovén és a magyar egészségügyi, illetve oktatási rendszer keretében működne, szóba került egy szlovén–magyar projekt az iskola előtti gyerekek fejlesztése területén is. 2020 novem berében elkezdődtek az építési munkálatok. A tervek szerint az épületet 2021 szeptemberében adták volna át, ekkorra tervezték a tevékenységek elindítását is, ami addigra bizonyos okok miatt (járványhelyzet, anyagi gondok) nem valósult meg.

2 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Iránytű
Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 7., tel: 02/ 5776 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,30 EUR, Előfizetési díj: egész évre 35,00 EUR, külföldre: 90,00 EUR, tengerentúlra: 110,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
Korszerű felszerelés segíti a munkát.

Nemzetiség

radamosi Korai Fejlesztő Központ

radamosi Korai Fejlesztő Központ

100 ezer eurós támogatást nyújtott.

800 óvodaintézményt újított

kihívásainak maximálisan megfelel, elsősorban a ko rai gondozás tekintetében, amely a gyermek legérzéke nyebb időszaka, de egyben a legfogékonyabb is. Hozzá

tette, az összefogás csak a kezdet, az együttműködés, a közös munka jelenti az igazi sikert.

Az MMÖNK egyik leg nagyobb beruházásához

elsőként a magyar kormány biztosított forrásokat, még pedig összesen 276 millió forint összegben. A létesít mény befejezéséhez 2021ben a szlovén kormány

Az aradi vértanúkra emlékezünk

Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki. Azóta a for radalom és szabadság harc vérbe fojtásának gyásznapjaként emlé kezünk október 6-ára. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma ti zenhat, a nemzeti emlé kezet mégis elsősorban az ezen a napon kivég zett tizenhárom tisztet tartja számon.

A magyar honvéd sereg Világos közelé ben tette le a fegyvert az orosz csapatok előtt, a két nagyhatalom fegy veres erőivel szemben már nem tudott tovább harcolni. Az osztrákok sértett büszkesége miatt – hogy a megadás nem előttük történt – a tábor nokokat megillető lőpor

és golyó általi halál helyett kötél általi halált írtak elő a magyar parancsnokoknak. Az utóbbi büntetésnek –amelyet korábban inkább csak köztörvényesekre al kalmaztak – megbecstelení tő jellege is volt. A vértanúk: Poeltenberg Ernő, Török Ig nác, Lahner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Dam janich János, De ssew ffy Arisztid, Kiss Ernő, Schwei del József, Gróf Vécsey Ká roly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes.

1849 augusztusa és 1850 februárja között Ara don még további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ez redest, a honvéd vadászez redek parancsnokát, 1849. október 25-én Kazinczy

Lajos honvéd ezredest, Ka zinczy Ferenc fiát és 1850 február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédjét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy az aradi várbörtönben halt meg.

Gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kor mány miniszterelnökét is ugyanezen a napon végez ték ki Pesten a mai Szabad ság téren. És ez a sors jutott még további 20 magas ran gú honvédtisztnek is. Több száz honvédtisztet ítéltek még halálra, az ítéletek nagyobb részét azonban húsz esztendei várfogságra változtatták.

A külföldre menekül tek közül sokakat távollé tükben ítéltek el és nevüket akasztófára kiszögezve tették közszemlére. 1851 szeptemberében így akasz

– Nagy dolog, hogy az elmúlt időszakban a mu ravidéki magyarságot az önkormányzaton keresztül közel kétmilliárd forinttal tudtuk támogatni. Első sorban azok a fejlesztési elképzelések kerültek előny be, amelyek jelentkeztek egyrészt az oktatásban, a kultúrában, a szakképzés területén, valamint a gaz daságban. Tehát minden olyan területen, amely az itteni magyarság boldogu lását erősíti – mondta Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette, a mostani beruházás, ami egy új épületet jelent, a Kárpátmedencei Óvodai Program keretében valósult meg. A program lehetővé tette, hogy a magyar kormány közel

fel, valamint 150 új óvodát épített. Mindezt azért, hogy lehetősége legyen minden magyar nemzetiségi gye rekeknek magyar intéz ménybe járni, nevelkedni, tanulni. Ennek ellenére az intézmények nyitva állnak a többségi nemzet tagjai előtt is, ezzel lehetőséget adva számukra, hogy a ma gyar kultúrával, a magyar nyelvvel és hagyományok kal megismerkedjenek. Ami pedig a legfontosabb: a radamosi központ célja, hogy a magyar gyerekekhez magyarul tudnak szólni, magyar képzettségű, ma gyar szakemberek fogadják a gyerekeket, illetve a csa ládokat.

A megnyitó ünnepi programjában felléptek a Dobronaki Katicabogár Óvo da óvodásai.

tották fel jelképesen töb bek közt Kossuth Lajost, Mészáros Lázárt, Perczel Mórt és Miklóst, Szemere Bertalant, Andrássy Gyu lát és Táncsics Mihályt. Végül pedig több tízezer honvédtisztet közlegény ként évekre besoroztak a császári hadseregbe.

A szabadságharc azon

ban nem volt hiábavaló küzdelem: a forradalom előtti állapotokat többé már nem lehetett visz szaállítani és a bukás ellenére a nemzetben nemcsak tovább élt, de tovább is erősödött a szabadság és a függet lenség eszméje.

3 NÉPÚJSÁG 2022. október 6.
Az aradi vértanúk sírja feletti emlékmű. A radamosi megnyitót a Dobronaki Katicabogár óvodásai tették színesebbé.
(-)

Új vezetőség a Mintánál, vállalkozói

Új vezetőség a Mintánál, vállalkozói

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség

(MMÖNK) Tanácsa hétfőn először ülésezett az új Magyar Kö zösségi Ház üléstermében. Számos pénzügyi dokumentumot fogadtak el, támogatást szavaztak meg és új igazgatót, Matjašec Barbarát nevezték ki a nemzetiségi cég, a Minta Kft. élére.

A nemzeti közösség által alapított intézetek, illetve vállalkozás – Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI), Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (Népújság), Magyar Regionális Nemzetiségi Fej lesztési Intézet (ProFutura), valamint a Minta Kft. – az el múlt évben pozitívan zárták az évet és pénzeszközeiket célszerűen használták fel, így a tanács szinte hoz zászólás nélkül elfogadta

zárszámadásaikat, valamint jóváhagyta az intézetigazga tók munkateljesítményéből

eredő kifizetéseket is. Na gyobb vita nélkül elfoga dásra került az MMÖNK 2021-es zárszámadása is, annak ellenére, hogy Orban Dušan alelnök javasolta az MMÖNK és a Minta Kft. zárszámadása megtárgya lásának elnapolását, átlát hatatlannak jellemezve az elkészített anyagot.

Az ügyviteli témák tár gyalásánál Horváth Ferenc elnök tájékoztatta a taná csot, hogy Bači Zsuzsanna

alelnök, aki a Minta Kft. igazgatói feladatait is vé gezte, már a nyár elején jelezte, hogy a számos rá bízott projekt vezetése mel lett célszerű lenne, ha a cég vezetését valaki más venné át. „Megbeszéltük, s úgy döntöttünk, hogy ez egy jó megoldás lenne. Valamivel később a Korrupcióelle nes Bizottság az MMÖNK Tanácsához fordult véle ményért azzal kapcsolato san, hogy az alelnöki poszt összeférhető-e a Minta Kft. igazgatói posztjával, an nak ellenére, hogy a cég

az MMÖNK százszázalé kos tulajdonában van és az igazgató bérmentesen végzi a feladatát. Mivel már ko rábban eldöntöttük, hogy javasolni fogom az igazgató felmentését a tanács részé ről, ezért a Korrupcióellenes

Bizottság megkeresése is tárgytalanná vált” – mondta Horváth Ferenc. A tanács nak Matjašec Barbarát, a Minta könyvelőjét javasolta a cég igazgatói tisztségének betöltésére 2022. október 3-tól a tanács mandátumá nak végéig, amit a tagok hozzászólás nélkül meg is erősítettek. Munkájában –kérésére – továbbra is segít ségére lesznek a Minta eddi gi (külső) szakmunkatársai, Bači Zsuzsanna és Balažek Anton. „A kinevezés azért a mandátum végéig szól, mert úgy tisztességes, hogy az új tanács, ha esetleg másképp látja a Minta Kft. jövőjét akár tartalomban vagy személyi vezetésben, akkor ezzel ne gördítsünk akadályt ez elé” – nyilatkoz ta még a témával kapcsola

Nem szimpla terepgyakorlat

Nem szimpla terepgyakorlat

A budapesti Eötvös Loránd Tudomány egyetem Bölcsészettudományi Kara már ötven éve rendez nyelvjárásgyűjtő utakat, amelyeknek célja a magyar nyelv sokféle nyelvjárásával való találkozás. A múlt hét végén közel 50 magyar szakos hallgató a Muravidéken végzett terepgyakorlatot.

– Egy ilyen út mégsem szimpla terepgyakorlat, hi szen lehetőséget biztosít arra is, hogy a hallgatók élőben megtapasztalhas sák, hogyan zajlik a külho ni kisebbség élete, milyen sokszínű a magyar nyelv és valódi élményeket sze rezzenek arról, hogy a ma gyar nyelvet sokféleképpen beszélik. És például – az idei utazásunk esetében – a kétnyelvűség mindennapi kihívásairól is valós képet

kapjanak. Ráadásul a prog ram keretében a hallgatók alkalmazhatják az egye temen szerzett tudást a gyakorlatban, a közvetlen tapasztalatokkal formál hatják ismereteiket. És nem mellékesen a természeti szépségek, a művelődés történeti emlékek megis merésére is sor kerül – nyi latkozta lapunknak Bárth János egyetemi adjunktus, a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, valamint a Magyar Nyelvtörténeti, Szo ciolingvisztikai, Dialektoló giai Tanszék oktatója, aki a

csoportot vezeti. Hozzátet te, az idős emberekkel való beszélgetés nagy élmény a fiatalok számára – neki is az volt, amikor húsz évvel ezelőtt diákként vett részt nyelvjárásgyűjtésben Hosz

szúfaluban.

Az idei négynapos út ból kettőt töltöttek Domon kosfán, illetve Hodoson és Kapornakon, a másik két napot pedig kirándulás, a kulturális látnivalók meg

tekintése és tudományos előadás tette gazdaggá. Az előadásra Lendván a nemrég megnyílt Magyar Közösségi Házban került sor, ahol dr. Gróf Annamária nyelvész a

szlovéniai magyar nemzeti közösségről szólt az egybe gyűlteknek. A szakmai dél előttön a Népújság, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Műsorok Stúdiója is bemutatkozott.

4 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Nemzetiség
Az ELTE hallgatói a Népújság régebbi számait is böngészték. Nyelvjárásgyűjtés a Muravidéken
Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség
Matjašec Barbara

vállalkozói támogatások 2023-ban

vállalkozói támogatások 2023-ban

lehet hirdetni a pályázatot. Az előző évekhez viszonyít va a 2023-as programban sem terveztek jelentősebb változásokat, inkább pon tosításokra került sor olyan irányban, hogy a kisebb vállalkozások is vissza nem térítendő támogatáshoz jussanak. A pályázatokat a közösség részéről továbbra is az MMÖNK Tanácsának tagjai értékelik 0 és 20 pont közötti pontrendszerben.

delt gép szállítását. Mivel a pályázati feltételek nem vál tozhatnak, fel kell bontani a támogatási szerződést. A fennmaradó eszközökre az idén már nem sikerül újabb pályázati kört lebonyolítani, így – tájékoztatott Horváth Ferenc – az illetékes gaz dasági minisztériummal keresik a megoldást arra, hogy ezek az eszközök ne vesszenek el, hanem jövőre felhasználásra kerüljenek.

tosan Horváth Ferenc.

A tanács elfogadta a magyar nemzeti közösség gazdasági alapja 2021–2024

közötti serkentési program jának a 2023-as évben meg jelenő pályázati felhívási dokumentációját is. Azzal,

Sal községi magyar önkormányzat

hogy a tanács zöld lámpát adott a vállalkozói támo gatási programnak, elmé letileg már januárban meg

Ami az idei pályáza tot illeti (300 ezer euró), a napokban derült ki, hogy mintegy 30 ezer euró ki osztatlan marad. Az egyik sikeres pályázó, akivel az MMÖNK megkötötte a szer ződést, nem tudja teljesíteni a programot, hiszen a be szállító nem tudja az idei évben garantálni a megren

A tanács biztosította a Muravidéki Magyar Ifjú sági Szervezet (MMISz) további anyagi támogatását is, programjaikra plusz 10 ezer eurót szavazott meg. A szervezet az új közösségi házban kialakított helyisé gekben szervezendő projek tek előfinanszírozására kért támogatást.

Minden hétvégén nemzetiségi program

Minden hétvégén nemzetiségi program

A Sal Községi Magyar Nemzeti Önkor mányzati Közösség Tanácsa szeptember 29-i ülésén kérvényekről döntött, illetve az októberi programokat tárgyalta meg.

A testület második olvasatban tárgyalta és egyhangúlag elfogadta az önkormányzati támogatá sok odaítéléséről szóló új szabályzatát. A szabályzat szerint a nemzeti önkor mányzat az odaítélendő támogatásokról saját ha táskörben dönthet, és nem kell nyilvános pályázatot kiírniuk. A továbbiakban már két újabb kérvényt tárgyaltak: a Muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtár 390 eurós támo gatást kért magyar nyelvű könyvek megvásárlásához a domonkosfai könyvtárba.

A szintén muraszomba ti Baráti Kör Művelődési Egyesület pedig az éves programjának megvalósí tásához kért anyagi támo gatást a goricskói önkor mányzattól. A tanácstagok a könyvtárnak a kért 390 eurós támogatást megsza vazták, a Baráti Körnek pedig a tavalyi évhez ha sonlóan 300 eurót hagytak jóvá.

A különfélék napirendi pont alatt Orban Dušan elnök a tanácstagok elé terjesztette a Domonkosfa monográfiája első köteté nek nyomdai költségeire beérkezett közbeszerzési pályázat árajánlatait. A ta nácstagok a három ajánlat

közül a legkedvezőbbet fogadták el, a szomszédos Keresztúron (Križevci) mű ködő nyomda 10.590 eurós szolgáltatását. A mono gráfia első kötetét október 29-én a mezőgazdasági kiállítás megnyitásával egy bekötött ünnepi rendezvé nyen mutatják be.

Az önkormányzat ok tóberben megtartja a már hagyományos szakmai ki rándulását is, amelynek helyszínéül ezúttal a Ba laton északnyugati partját választották. Ez a hét addig is az őszi programokról szól. A gyermekhét jegyé ben a Domonkosfai Portán

október 5-re mini tökfeszti vált terveztek a gyermekek számára, majd október 6-án kukoricatörés lesz, október 8-án pedig a fosztóba várják az érdeklődőket. Októ berben minden hétvégére jut nemzetiségi program, és a november is aktívan, gyalogtúrával fog indulni.

5 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Nemzetiség
A tanács első ülése az új ülésteremben, mely lehet, hogy az utolsó volt ebben az összeállításban. A tanácstagok igyekeznek megoldást találni arra, hogy minden program megvalósuljon.

Újabb magyar beruházás

Kávézó és csokibolt a Lendva-hegyen

Kávézó és csokibolt a Lendva-hegyen

Újabb turisztikai és vendéglátói létesít mény épül a Lendva-hegyen: a Lendván regisztrált magyar cég, a Forfino Kft. kávézót és csokoládéboltot épít, de lesz a csokoládékészítést bemutató helyiség és konferenciaterem is.

A Vinárium kilátóto rony tövében kávézó, a cukrászati és csokoládé termékek készítését bemu tató létesítmény készül. A földszinten helyet foglaló felsorolt tartalmakon kívül az emeleten a kongresszu si-üzleti turizmus számára terem készül, mellette még egy multimédiás és egy konferenciaterem egészíti ki az új kínálatot. A pin cehelyiségekben pedig raktár és műszaki részleg, fűtőház és mosoda lesz. Az objektumban néhány privát lakás is létrejön. A kávézó előtt 11x5,4 mé ternyi terasz terül majd el. Az építési munkálatok befejezését jövő év szep temberére ütemezték be.

Az építkezés már meg kezdődött, a munkálatok kal a belatinci Hoving Kft.-t bízta meg a lendvai székhe lyű Forfino Kft. A turisztikai fejlesztéshez a telket a kül földi piacokon is közismert,

minőségi csokoládét gyártó nagyatádi Chocoland Kft. családi édességgyártó vál lalkozás vásárolta meg ta valy ősszel, s szerezte meg a szükséges engedélyeket, köztük az építési engedélyt is a Lendvai Közigazgatási Egységnél. A beruházás le bonyolítására a Chocoland Kft. 2020-ban Lendván megalapította a Forfino ke reskedelmi és szolgáltatási céget, melynek igazgatója Vajdáné Bódis Barbara. A beruházási projektanyag szerint az új épület az el sődlegesen tervezett 200 négyzetméternyi alapterü letről mára ennek ötszörö sére (1.000 négyzetméter) gyarapodott. A szőlő- és bortermelő Lendva-hegyen a beruházás által hozott tevékenység egyelőre teljes újdonságot jelent.

A lendvai beruházással kapcsolatban nyilatkozatért fordultunk a Chocoland Kft. és a Forfino Kft. kép viselőihez is, de keddi lap zártánkig nem szolgáltak tájékoztatással.

Újabb magyar turisztikai beruházás: közel a Vinárium toronyhoz épül az új létesítmény a lendvai Projekt T iroda tervei alapján.

A Chocoland Kft. Lend va iránti első beruházá si érdeklődéséről 2020 no vemberében írtunk először, amikor a kft. a magyar Nemzeti Exportvé delmi Program keretében külpiacra jutási támogatást nyert. A támogatásról szóló okiratot a csokoládéüzem nagyatádi telephelyén Szij jártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át. Akkor Vajda Dániel Szi lárd, a 2007-ben alapított cég marketingmenedzsere egy Somogy megyei hír portálnak azt nyilatkozta, hogy körvonalazódik már

egy új projekt, amelynek révén Lendván is megte lepülhetnek. A Chocoland Kft. a termékei forgalmazá sával a külpiacokat célozta meg, a fejlesztésekhez

több ízben sikeresen pá lyázott EU-s és állami tá mogatások kiírásain úgy a műszaki fejlesztést, mint a termékminőség növelését illetően.

A Saubermacher megvásárolta a petesházi tisztítót

A muraszombati Saubermacher Slovenija megvá sárolta a csődben lévő Nafta Ipari Tisztítóberendezés Kft. ingatlan- és ingóvagyonát. A Muraszombati Kör zeti Bíróság október 3-án jegyezte be a tulajdonjogot. Amint már beszámoltunk róla, a vásárlás iránt a Saubermacher már 2017-ben érdeklődött, az üzletet viszont csak az idei júniusi árverés után tudta nyélbe ütni, amikor 190 ezer eurós árajánlatával sikeres lett a 800 ezer eurós kikiáltási ár után.

Marinc Andrej csődbiztos a tisztítóberendezés eladását sürgette, hiszen a nem működő létesítmény környezeti veszélyt is jelent: már több mint egy éve minimális kapacitással működik és csupán esővizet fogad. Az egyik jelentős környezeti feltétele a tisztí tóberendezés további működésének a megtisztított víz elvezetése, amely a már meglévő tervek szerint a részben már megépített elvezetőcsatorna révén nem a Kopica-patakba, hanem a Murába jut.

Gomboši Andrej, a Saubermacher Slovenija igazgatója elmondta: a létesítményt korszerűsítik és megoldják a víz elvezetését. A tisztítómű rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel.

Már feltöltötték kaviccsal az új kávézó és csokoládébolt alapját.

6 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Muravidék
Szolarics
Nađ Klára

Sobočan Sabina az Év Menedzsere

Sobočan Sabina az Év Menedzsere

A szlovén országos szakmai fórum, a Menedzser Társulás a 2022-es Év Mene dzsere-díjat Sobočan Sabinának, a lend vai Varis vezérigazgatójának és Brodnjak Blažnak, az NLB Bank igazgatóbizottsági elnökének ítélte oda. Sobočan szerint a díj bizonyíték arra, hogy a családi vállalko zásoknak is vannak kiváló menedzserei.

A komoly presztízsű díjat 1991 óta ítélik oda, a benevezett jelölteket a Menedzser Társulás bizott sága több szempontból ér tékeli: a jelölt által vezetett cég pénzügyi eredményei, a végrehajtott fejlesztések igényessége, gondosko dás a vállalat jövőjéről, vezetői kompetenciák. Két díjat – női és férfi kategó riában – osztanak ki. Az idén az ünnepi átadásra szeptember végén került sor Portorožban.

A Varis Kft. díjazott me

nedzsere, Sobočan Sabina a családi vállalkozás irányí tását édesapjától, Sobočan Štefantól vette át 2015-ben. Ez idő alatt a céget a kész fürdőszobafülkéket gyártó vállalkozások piacvezető jévé emelte az eddigi több mint 100 ezer fülke előál lításával. A cég bevétele tavaly 31,9 millió eurót tett ki, amelynek 95 százalékát a német piacon realizálták. A nyereség megtízszere ződött, jelenleg 6,3 millió euró, a hozzáadott érték 67 ezer eurót tesz ki. – Számomra az Év Me nedzsere-díj mindenek előtt rendkívüli megtisz

Sobočan Sabina (középen) a családdal és a munkatársaival a díj átvételekor.

teltetés és elismerés az eddigi munkámról. Bizo nyíték arra, hogy jó úton haladunk, jó döntéseket hoztunk, a cégnek van jövőképe. De ugyanakkor nagy felelősség és elkö teleződés, hogy továbbra is jó eredményeket kell

A határtérség fejlődési kihívásairól

Négyéves szünet után kedden újra meg rendezték sorjában az 5. Szentgotthárdi Fórumot. A szervezők – a CESCI Szlovénia és Magyaror szág nagykövetségeivel együttműködve, a Külgaz dasági és Külügyminisz térium támogatásával –és a találkozó résztvevői a határtérség fejlődésének kihívásaival foglalkoztak.

A fórum központi té mája a magyar–szlovén együttműködés támo gatása, a határon átnyú ló régió közös fejlődési potenciáljának aktiválá sa volt. A rendezvény fő előadója Szlovéniából Jevšek Aleksander fej lesztési és európai kohé ziós miniszter, a magyar oldalról pedig Latorcai Csaba parlamenti állam

Az 5. Szentgotthárdi Fórum fő előadói a gazdaságfejlesztés mellett generációs szempontokról is szóltak.

titkár, a Területfejlesztési Minisztérium miniszterhe lyettese. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter or szággyűlési kötelezettségei miatt nem tudott a fórumon

megjelenni. A konferencia résztvevőit Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára, valamint Hu szár Gábor, Szentgotthárd polgármestere köszöntötte. Mindketten a határmenti tér

elérni, a jövőben is jól kell teljesíteni, ami most, a válság közeledtével újabb kihívásokat jelent. A címet nemcsak a saját nevemben, hanem számos kiemelkedő családi vállalkozás, vállal kozó nevében fogadom el, akik tágítják a fejlesztés ség (Muravidék, Rábavidék) fejlesztési elvárásairól szól tak, melyek megvalósítását a fejlesztési keretek biztosít hatják. A gazdaságfejlesztés mellett fontos az idősbarát

határait és bizonyítják, hogy mennyi mindent meg lehet csinálni. Az elismerés igazolja, hogy a családi vál lalkozásokban is vannak jó menedzserek és ezzel példát is tudunk mutatni – nyilatkozta lapunknak Sobočan Sabina.

régió kialakítása és a fiatalok helyben tartása, ami megváltoztathatja a demográfiai helyzetet – hangzott el. Jevšek mi niszter a fejlődést néhány sikeres Interreg-projekttel illusztrálta (Go in Nature, Right Profession II). Ki emelte: a 2027-ig tartó pénzügyi ciklusban 17 millió euró áll rendelke zésre. Latorcai államtitkár a két régió fejlettségi hát rányának behozásában pedig az összefogás sze repét emelte ki.

A Muravidék és a Rábavidék nemzetiségi területeinek egyenrangú fejlesztését szolgáló alap esetében Magyarorszá gon kormányzati döntés van az első évi forrás biztosítására.

Szolarics Nađ Klára

7 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Gazdaság Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net Fotó: Varis Kft.)
Kiemelkedő vezetők a családi vállalkozásokban is

Megnyílt a Kopica park

A periféria a központban

A gyertyánosi park játszóterét rögtön örömmel vették birtokukba a gyerekek.

Gyertyánosban a hétvé gén ünnepélyes keretek kö zött megnyitották a Kopica elnevezésű parkot. Antolin Tibaut Helena, a Gyertyá nosi Helyi Közösség elnö ke köszöntőbeszédében kiemelte: a projekt része a faluközpont revitalizációs tervének, amely magába foglalja egy többcélú park kialakítását. Az első ütem ben az ösvények rendezé se, a padok beszerzése, valamint a játszótér és

a lengőteke létrehozása valósult meg, a második ütemben fitneszeszközök beszerzését, illetve a ját szótér bővítését tervezik.

A megnyitón, amelyen Magyar János parlamen ti képviselő is szólt az egybegyűltekhez, fellé pett a Gaberski mantraši helyi együttes, a legki sebbek részére animáci ós programot szerveztek (ehhez az eszközöket a lendvai óvoda biztosítot

ta), valamint lehetőség volt lengőtekeversenyen is részt venni.

A Kopica park a „LAS – A jó embereknél” prog ram nyilvános felhívása keretében megvalósuló és az Európai Mezőgazdasági Fejlesztési Alap által támo gatott „Fedezz fel bennün ket” projekt keretében jött létre, amelyre a Gyertyáno si Helyi Közösség nevében Lendva Község pályázott.

FaBri

Hat szlovén előadás bérlet nélkül

A múlt héten már be számoltunk a Magyar Nem zetiségi Művelődési Intézet (MNMI) által Lendván szer vezett magyar színházi évad első előadásáról. A bérlet, amelyet valamivel több mint 150 érdeklődő váltott ki,

összesen hat előadást foglal majd magába. Az MNMI-vel ellentétben viszont a Lend vai Könyvtár és Kulturális Központ (LKKK) a szlovén nyelvű színházi előadások szervezőjeként idén nem kínál csomagban klasszikus

bérletes előadássorozatot. Hasonlóan, mint tavaly –akkor a járványügyi szabá lyok gyors változtatásai nem adtak rá lehetőséget, most a káderhiányban kereshető az ok –, a 2022/2023-as évad ban is egyenként hirdetik meg az előadásokat.

– Ennek ellenére az előttünk álló évadban is a legjobb szlovén színházak hat előadását hozzuk el Lendvára. A műfajok kö zött szerepelnek drámák, vígjátékok és néhány zenés színházi projekt is. Az első előadást, az Orwell farmja című színdarabot a Maribori Szlovén Nemzeti Színház előadásában november 5-én tekinthetik meg az érdek lődők. – tudtuk meg Kavaš Petrától, az LKKK új prog ramkoordinátorától.

Ezúttal muravidéki művészek állítanak ki a ljubljanai Vžigalica galériában.

A ljubljanai Vžigalica galériában kedden meg nyílt a „Pomurje” című csoportos kiállítás, amely sorban a hatodik a „Ljub ljana meghajol Szlovénia előtt” című ciklusból. A tárlatsorozat, amellyel a galéria a „központ-peri féria” megosztottságon próbál túllépni, ezúttal a Mura mindkét partjának művészetét mutatja be.

A kiállításon, amely be tekintést nyújt az elmúlt

hat év kortárs muravidé ki művészeti termésébe tematikai és stíluskorlá tozások nélkül, Király Fe renc, Pál Katja, Hojnik Cvetka, Geder Matjaž, Jurak Robert, Just Črtomir, Končan Matej–Kleemar, Kos Nataša, Pavlica Jim, Pravdič Zdravko (ONEJ), Purgaj Gregor, Rajnar Mirko, valamint Žula Eva művei tekinthetők meg november 13-ig. FaBri

MÁLÉNAP 2022

Szombaton, 2022. október 15-én 17.00 órától a gyertyánosi faluotthonban

Jelentkezzen a legjobb hagyományos kukorica málé és/vagy modern kukoricamálé elkészíté sének versenyére!

A málémintának 15x15 cm nagyságúnak kell lennie, és szombaton, 2022. október 15-én 17.00 és 17.30 óra között kell leadni a gyertyánosi faluotthonban. Személyenként max. két mintát lehet leadni, mind egyik kategóriából csak egyet

Az értékelést háromtagú zsűri végzi még aznap 17.30 és 18.00 óra között, amit az eredményhirdetés és a díjkiosztás követ.

Vegyen részt Ön is a saját készítésű máléjával!

Gyertyánosi Hajnal ME

8 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Muravidék
FaBri
A 2022/23-as színházi évadban nem lesz klasszikus szlovén bérlet.

Info

Október 23-án elnököt választunk

Október 23-án elnököt választunk

Október 23-án, vasárnap új köztársasági elnököt választ Szlo vénia a következő ötéves mandátumra. Az állampolgárok hét jelölt között választhatnak, amennyiben egyik jelölt sem éri el a szavazatok 50 százalékát, a választópolgárok a kettő legtöbb szavazatot nyert jelölt között döntenek a második körben, amely november 13-án esedékes.

Idén az önálló Szlové nia hetedik elnökválasz tásai lesznek. Az elsőket 1992-ben szervezték, és akkor, ahogy a következő, 1997-es választásokon is, már az első körben Mi lan Kučan magabiztosan

erősítette meg. A jelölések leadásának kronológiai sorrendjében röviden be mutatják őket.

Elsőként Janez Cigler Kralj adta le a jelölést, amelyet a Nova Slovenija parlamenti párt és három országgyűlési képviselő javasolt. Hivatalosan az NSi jelöltje. Kralj 43 éves

ja volt. A polgármesteri poszton szükséges együtt működési gyakorlatot sze retné átültetni az állami politikába.

Harmadik a sorban Anže Logar, aki független jelöltként az SDS párt és 5 ezer választópolgár támo gatásával lett elnökjelölt. Logar 46 éves okleveles

Választások 2022

ként dolgozik. 2005 és 2014 között információs kormánymegbízott volt, ezt megelőzően a POP TV és a Szlovén RTV műsor vezetőjeként is dolgozott. Az alkotmány védelme zőjeként, az emberek el nökeként mutatkozik be, függetlenségét pedig sze rinte az is bizonyítja, hogy sohasem volt egyik párt tagja sem. Ő az egyedüli jelölt, aki eddig látogatást tett Lendván a magyar közösségnél.

tartó jelöltként mutatta be magát. Kifejtette, több tisztségben bizonyította, függetlenül tud dolgozni és gondolkozni.

Hatodikként adta le jelölését Miha Kordiš , akit a Levica párt és há rom országgyűlési kép viselő javasolt jelöltnek. Kordiš 33 éves okleveles filozófus, összehasonlító irodalomtudós. Jelenleg országgyűlési képviselő, valamikor ismert baloldali aktivista volt. Ismertek a

tudott nyerni. 2022-ben történt meg első ízben, hogy szükség volt második körre, amelyeken Janez Drnovšek aratott győzel met. A következő válasz tásokon, 2007-ben Danilo Türk lett a köztársasági elnök, majd a 2012-es és a 2017-es megmérettetése ken Borut Pahor, jelenleg is regnáló köztársasági elnök tudta megnyerni a választást. Az alkotmány úgy rendelkezik, egy sze mély csak kettő egymás utáni mandátumban lehet köztársasági elnök, így ahogy az első államfő, Milan Kučan esetében volt, Borut Pahor jelenlegi el nök sem indulhat újabb mandátumért.

Az október 23-ai elnök választásokra a választási bizottság hét jelölt jelölését

okleveles politológus, országgyűlési képvise lő, 2000 és 2022 között a Janša-kormány munka-, család-, munkaügyi és esélyegyenlőségi minisz tere volt. A kampányban hangsúlyozza, a jelöléssel egyik másik jelöltet sem támadja, csak a választási lehetőségek számát sze rette volna emelni, ezzel a választások demokratikus mivoltát erősítve.

Másodikként Vladimir Prebilič jelölése érkezett a bizottsághoz. Független jelölt, a jelölést a Vesna –Zöldpárt és 3 ezer vá lasztópolgár javasolta. Prebilič 48 éves okleveles történész, védelmi tudós. Jelenleg Kočevje Község polgármestere, korábban a ljubljanai társadalomtu dományi egyetem előadó

közgazdász, politológus, jelenleg az országgyűlés képviselője. 2020 és 2022 között a Janša-kormány külügyminisztere volt, ezt megelőzően a ljubljanai városi tanácsban tevékeny kedett. Független jelölti mivoltát azzal magyarázza, így ténylegesen meg tudja mutatni személyes állás pontjait, eddigi munkája során pedig mind belföl dön, mind külföldön bizo nyította, ténylegesen képes az együttműködésre.

Negyedikként Nataša Pirc Musar jelölése ér kezett a választási bizott sághoz. Független jelölt, a jelölést a Pirati és az SMC pártok, illetve 5 ezer vá lasztópolgár ajánlotta. Pirc Musar 54 éves okleveles jogász, a jogtudományok doktora, jelenleg ügyvéd

Ötödikként adta le jelölését Milan Brglez , aki az SD és a Gibanje Svoboda támogatásával indul a választásokon. Brglez 55 éves okleveles politológus, a nemzetközi viszonyok tudományá nak doktora. Jelenleg az SD európai parlamenti képviselője. 2014 és 2018 között a Szlovén Ország gyűlés elnöke volt. Egyete mi tanár, a sakkszövetség és a Vöröskereszt elnöki posztját is betöltötte. A kampány során együtt működő, alkotmányt be

hadseregfejlesztés elleni nézetei, véleménye szerint csak a hivatásos hadsereg magjait kellene meghagy ni, a többi eszközt pedig máshova irányítani.

Utolsóként Sabina Senčar jelölése érkezett be a választási bizottsághoz, a Resni.ca állampolgári moz galom, vagyis párt és 3 ezer választópolgár ajánlotta jelöltnek. Senčar 52 éves orvos, nőgyógyász szakor vos, aki családorvosként is dolgozott. A kampányban ismert oltásellenes, oltás szkeptikus nézeteit vallja.

9 NÉPÚJSÁG 2022. október 6.
Hét jelölt indul
Janez Cigler Kralj Vladimir Prebilič Anže Logar Nataša Pirc Musar Milan Brglez Miha Kordiš Sabina Senčar
nepujsag.net

visszapillantóa mai napon...

Október 6-án történt

1459 Megszületett Martin Behaim felfedező és térképész, az első földgömb megalkotója.

1848 Bécsben kitört az októberi forradalom, a harmadik bécsi felkelés.

1849 Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét.

1849 Pesten kivégezték gróf Bat thyány Lajos államférfit, Ma gyarország első alkotmányos miniszterelnökét.

1889 Párizsban megnyílt a Moulin Rouge táncos revüszínház, a „cabaret”.

1889 Thomas Alva Edison bemutatta első mozgóképét.

1908 Az Osztrák–Magyar Monarchia kormánya bejelentette BoszniaHercegovina annektálását.

1941 Meghalt Kabos Gyula színész, komikus.

1997 Megindult a két legnagyobb magyar kereskedelmi televízió (RTL Klub, TV2) földfelszíni sugárzása.

„Segéd-inas-mester” programzáró Dobronakon

Szombaton a Dobronaki Művelődési Ház aulájában kiállítással, sajtótájékozta tóval és mesterbemutatóval projektzáró rendezvényre került sor, mely a falusi kézművesség mára kihaló ágazatainak feltámasztását tűzte ki célul.

Az uniós pénzekből, az Európai Szociális Alapból finanszírozott, a Társadal mi Megújulási Operatív Program fejlesztési priori tása jegyében megvalósuló, több szociális elemet is tartalmazó kétéves projekt a helyi kézművesség és háziipari termékek (ko sárfonás, cekker- és dísz tárgykészítés „sasából”, mézeskalács-készítés) egy kor tömeges készítésének a hagyományát próbálja újraéleszteni.

étel, erő, egészség

Itt a gesztenyeszezon!

A gesztenye nagyobb mennyiségben tar talmaz szénhidrátot, rostokat esszenciális zsírsavakat (linol-típusú zsírsavak), vitamino kat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat. A

A fiatalokat is be kell kapcsolni a kézművesség gyakorlásába.

Cár Anna, a Dobronaki Petőfi Sándor ME elnöke a rendezvényen elmondta: – A kézműves szakmák egykor fontos bevételi for rást is jelentettek egyes pa rasztgazdaságokban, a ha zai cekkereket, kosarakat

pedig az erre szakosodott muraközi cég jó pénzért értékesítette külföldön. Ma is ez a cél: nem elég, ha akadnak vállalkozók hoz zá, a folyamatos piaci ér tékesítésre is gondolnunk kell a jövőben. Ehhez eddig

is nagyszerű partnernek bizonyult az MNMI és a község. A tanfolyamon két kosárfonó, két csuhéfonó, két mézeskalács-készítő és két fazekasmestert képez tünk ki. A tanfolyam nem csak Dobronakra terjedt ki, így van a mesterek között hodosi, radamosi és lend vai is… – mondta Cár Anna.

Az európai támogatás az elnök asszony szerint jó helyre került, hiszen ha megnézzük, az emberek egy éven keresztül meny nyi hasznos és új dolgot tanultak meg, tökéletesítve tudásukat, akkor az ember joggal lehet büszke arra, hogy az egészben részt vállalt.

C- és B6-vitamin, a folsav, a tiamin, a mangán, a réz és a kálium is hozzájárul ahhoz, hogy a gesztenye tápértéke magas. A táplálkozási rostok kedvező hatást fejtenek ki az emész

Krémleves sárgarépával és gesztenyével

Két kanál olajon megpároljuk a finomra szeletelt hagymát. Hozzáadjuk a feldarabolt sár garépát és 8 deci vízzel vagy zöldséges alappal felöntjük. Amikor a sárgarépa megpu hult, hozzáadjuk a gesztenyét és botmixerrel pépesítjük. Enyhén sózzuk és borsozzuk. A megmaradt kanál olajon megpirítjuk a zsályaleveleket, majd félretesszük (díszítéshez). A ser penyőbe tesszük a vékonyan felszeletelt egynapos zsömlekarikákat és átsütjük. A levest tányérokba porciózzuk, hozzáadjuk a zsömle szeleteket és meghintjük reszelt sajttal. Zsályalevelekkel díszítjük. Ötlet: sárgarépa helyett használhatunk főtt sárgatököt vagy akár főtt gesztenyét is.

tésre és az egészségre.

A gesztenye fogyasztható főve vagy sütve.

A főtt gesztenye felhasználható köretek, pürék, tésztaöntetek és édességek készítéséhez.

Rizs gesztenyével és gombával

A rizst megfőzzük és leszűrjük. Az olajon megpároljuk a hagy mát, hozzáadjuk a szeletelt gombát és a kakukkfüvet. Amikor a gomba elkészül, hoz záadjuk a leszűrt forró rizst és a feldarabolt gesztenyét. Borsoz zuk és enyhén sózzuk. Szükség szerint adunk hozzá néhány kanál húslevest vagy zöldséges alapot. Hozzákeverjük a reszelt sajtot, gazdagon meghintjük aprított petrezselyemmel és tálaljuk. Ötlet: rizs helyett használhatunk árpagyöngyöt vagy akár hajdinakását is.

legjobb kombináció: hajdinakása, ízletes vargánya és gesztenye

10 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Info
prim. mag.
Branislava Belović, dr. med.
Muravidéki Harc a rák ellen egyesület, Petrás Teodóra
""
2012. október 4-én, 40. szám
A
– igazi idényjellegű étel.
• 25 dkg gomba • 20 dkg hámozott sült gesztenye • 2 kanál olaj • 1 hagyma • 20 dkg rizs • 2 ágacska kakukkfű • só, bors • 5 dkg reszelt sajt • petrezselyem
• 40 dkg sárgarépa • 20 dkg sült gesztenye • 3 kanál olaj • 1 kisebb hagyma • 4 friss zsályalevél • só, bors • 1 zsömle vagy szelet kenyér • 2 kanál reszelt parmezán vagy más sajt

A néphit

Sorozatunk eddigi része iben a tételes vallásokhoz kapcsolódó néphagyomá nyok tengeréből merítet tünk. Nem felejtkezhetünk meg azonban arról sem, hogy a magyar népnek már a kereszténység felvétele előtt is gazdag hit- és hiede lemrendszere volt, amelyre aztán ráépült a keresztény vallás. A néphit tehát nem keverendő össze a népi vallásossággal. A magyar néphitkutatás nem régi tu dományág. A néprajz más területeihez hasonlóan csak a 19. század második fele óta beszélhetünk a tudatos kutatásról. A magyar nép hit múltjáról mégis többet tudunk, mint a magyar nép szellemi kultúrájának más ágairól. Ennek fő oka az, hogy az egyház nagyon gon dosan figyelt mindazokra a jelenségekre, amelyek saját tanításával nem egyeztek, és ezeket írásban is rögzítette, ha másként nem, rendeletek vagy tilalmak formájában. Ennek köszönhetően a ma gyar néphitre vonatkozó régebbi adataink főként gyakorlati célúak.

A néphit fogalmat első sorban az osztálytársadal makban használják, hiszen a törzsi társadalmakban a vallás nem differenciá lódott olyan mértékben, hogy külön néphitről lehet ne beszélni. A különböző európai népek kutatói már a 18. század vége óta sej tették, hogy a néphit több archaikus elemet konzer vált, amelyek ilyen vagy olyan formában túlélték az erőteljes változásokat. A néphit tudományos vizsgá lata ezért a 18–19. század fordulóján elsősorban mint a modern történelemtudo

mány egyik segédtudomá nya jelentkezett. A modern európai nemzeti államok kialakulásának korában erősödött fel leginkább ez a tudományos kíváncsiság a néphit irányába. A tudomá nyos néphitkutatás gyökerei Magyarországon is akkor kezdődtek, amikor a magyar értelmiség kíváncsi volt saját ősi, kereszténység előtti kul túrájára, és ezért kezdett az ősvallással foglalkozni.

A magyar néphitkutatás fő előzményei tehát egyrészt azok az egyházi források, amelyek a kereszténységtől eltérő jelenségeket regiszt rálták, másrészt a felvilágo sodás kezdeti szakaszában keletkezett leírások, ame lyek az egyszerű nép „osto ba babonáit” tartalmazták, főleg azért, hogy küzdje nek ellenük. Harmadrészt pedig azokról a művekről van szó, amelyek a magyar ősvallásról igyekeztek ké pet adni, főleg azért, hogy ezzel is közelebb jussanak a magyar nép etnogenezisé nek kérdéséhez. Csak a 19. század utolsó évtizedében születtek meg az első olyan tanulmányok, amelyek a magyar néphitet önmagáért vizsgálták, tehát olyan szel lemi terméknek tekintették, amely a magyar nép világ képéről, kozmogóniájáról, morális és egyéb nézeteiről adott felvilágosítást.

A magyar néphitkuta tás kapcsán éppen maga a katolikus egyház sajnálatos módon ragasztotta rá a ma gyar néphit jelenségeire a pogány jelzőt, ami valljuk be, meglehetősen becsmérlő és lekicsinylő. Ugyanis egy általán nem arról van szó, hogy ezek valami vad és is tentelen szokások lennének, egyszerűen csak központ jukban nem a kereszténység által kanonizált Isten és a benne lévő Szentháromság áll. Ma már tudjuk, hogy a néphit hiedelmei mögött legtöbbször igen gazdag tapasztalati tudás áll, és a természet, valamint a kö zösség tisztelete. Erről szól majd sorozatunk következő két epizódja.

11 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Info
Életfát őrző griffek. Szenna református temploma, 1787, Somogy vm. LKZ 002-5, 1999. Házi oltár

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvényében – német sorozat, 11:00 Tudom! – kvíz, 11:55 A hét, 13:00 Hírek, 13:25 Meryl Streep – angol dok. film, 14:20 Lelki villanás, 14:50 Hidak: Kanapé, 15:30 Gyermek- és ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:20 Szlovén magazin, 17:50 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 A világítás – norvég sorozat, 20:45 A Szlovén RTV ma és holnap, 22:15 Visszhangok, 23:00 Emlékek.

Szlovén Tévé II.

8:10 Zenés műsor, 9:20 A képek képe, 10:10 Jó reggelt!, ism., 13:00 A séf otthon, 13:50 Csel gáncs, vb, 15:30 A kőtől a kristályig: Rok Petrovič –portréfilm, 16:30 Autós műsor, 17:20 Joker – kvíz!, 18:20 Mi történik? – szatíra, 19:05 Csata Hongkongért – angol dok. film, 19:55 Panoráma, 20:15 A kód, 20:35 Mágnes, 20:50 Kacsaleves – am. film, 22:05 Roma nemzetiségi műsor, 22:30 A szexualitás, a forradalom és az iszlám – norvég dok. film, 23:35 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 A dadus – am. sorozat, 12:10 Fókusz, 12:55 Nyomtalanul – am. sorozat, 14:05 A mentalista – am. sorozat, 15:20 A szerelem receptje – török sorozat, 16:35 Elcserélt élet – brazil sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:50 Keresztanyu – magyar sorozat, 21:00 Nyerő páros, 22:55 Híradó, 23:25 Házon kívül, 23:55 Gyilkos lelkek – am. sorozat.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15

Tények Plusz, 12:00 Tények délben, 12:30

Rex felügyelő –osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 Válaszutak – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Összetört szívek – török sorozat, 17:20 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Ázsia Expressz – reality, 21:25 Sztárban sztár leszek!, 0:00 A csodadoktor – török sorozat.

Duna Tévé

5:55–10:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:00 Édeni kertek, 13:30 Almárium, 14:25 Ízőrzők, 14:50 Almárium, 15:16 Önök kérték!, 15:40 Ridikül, 16:40 Almárium, 16:50 Don Matteo – olasz sorozat, 18:00 Híradó, 18:50 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:35 Min dennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:35 Szerencsepercek, 20:45 80 nap alatt a Föld körül – francia–német–olasz sorozat, 21:40 A rózsa neve – olasz–német sorozat, 22:30 Kenó, 22:41 Rej télyes XX. század, 23:05 Hogy volt?!, 0:05 A nagyok.

Duna World

5:55–11:15 Délelőtti műsor, 11:30 Doktor Senki – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:25 Család 22, 14:45 Nóvum, 15:15 Magyarok az emberevők földjén – dok. film, 15:50 Család-barát, 16:55 Magyar világ, 17:25 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Nevetni kell, ennyi az egész, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:35 Ridikül, 22:30 Klasszikusok délidőben, 23:35 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvé nyében – német sorozat, 11:25 Tudom! – kvíz, 12:20 Jurak, a szobrász – dok. film, 13:00 Hírek, 13:25 Ro bert Redford – angol dok. film, 14:15 Nyolcadik nap, 14:50 Rokonok, 15:15 Hidak, 15:55 Gyermek- és ifjú sági műsor, 17:00 Hírek, 17:20 A szerelem – oktatási film, 17:50 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:05 Bírónő, kérem – angol sorozat, 22:00 Visszhangok, 22:40 Profil, 23:30 A szerelem – oktatási film, ism.

Szlovén Tévé II.

8:00 Zenés műsor, 9:15 Hidak: Kanapé, 10:05 Jó reg gelt!, ism., 12:00 Vasárnap délután, 13:50 Cselgáncs, vb, 15:30 A séf otthon, 16:10 Ambiensek, 16:40 A Szlovén RTV ma és holnap, 18:10 Panoráma, 18:30 Egészség, 18:50 Mágnes, 19:00 Szlovén magazin, 19:40 Jégkorong: Zug – Olimpija, 22:10 Lottó, 22:20 A szív ritmusára, 23:20 A holt erdő titka – német sorozat, 0:25 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00

Teleshop, 11:50 A dadus – am. soro zat, 12:10 Fókusz, 12:55 Nyomtalanul

– am. sorozat, 14:05 A mentalista – am. sorozat, 15:20 A szerelem receptje

– török sorozat, 16:35 Elcserélt élet – brazil sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:50 Keresztanyu – ma gyar sorozat, 21:00 Nyerő páros, 23:15 Híradó, 23:50 Halálos fegyver – am. sorozat, 1:00 Így készült, 1:30 Keresztanyu – magyar sorozat.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Té nyek délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 Válaszutak – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Összetört szívek – török sorozat, 17:20 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Ázsia Expressz – reality, 21:25 Sztárban sztár leszek!, 0:00 A csodadoktor – török sorozat.

Duna Tévé

5:55–10:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:00 Édeni kertek, 13:30 Almárium, 14:25 Ízőrzők, 14:50 Almárium, 15:15 Önök kérték!, 15:40 Ridikül, 16:40 Almárium, 16:50 Don Matteo – olasz sorozat, 18:00 Híradó, 18:50 Álmok álmodói, 18:55

Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:40 Min dennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:35 Szerencsepercek, 20:45 Skandináv lottó, 20:50 Bonifácia nővér rejtélyes esetei – angol sorozat, 21:40 Agapé, 22:35 Kenó, 22:45 Downton Abbey – angol sorozat, 23:40 Magyar nők, 0:10 Agatha Raisin –angol sorozat.

Duna World

5:55–11:15 Délelőtti műsor, 11:25 Ko misznak lenni élet veszélyes – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Magyar gazda, 14:50 Püspökke nyér, 15:20 Magyarok az emberevők földjén, 15:55

Család-barát, 16:55 Hazajáró, 17:25 Ízőrzők, 18:25 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Hogy volt?, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:40 Hosszú alkony – magyar film, 23:50 Hagyaték, 0:25 Vers mindenkinek.

Szerda 5:45–9:00

műsorajánló

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvényé ben – német soro zat, 11:00 Tudom!

– kvíz, 11:55 Aréna, 13:00 Hírek, 13:25

Robin Williams –angol dok. film, 14:30 Szlovén pillanatképek, 15:00 Hidak: Vendégem, 15:35 Gyermek- és ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:20 Harapjunk a tudományba, 17:50 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Válasz tások 2022: Az államelnökjelöltek szembesítése, 22:00 Visszhangok, 22:40 Nyolcadik nap, 23:10 Az ifjú Voltaire kalandjai – francia sorozat.

Szlovén Tévé II.

9:10 Zenés műsor, 10:20 Jó reggelt!, ism., 13:15 A séf otthon, 13:50 Profilok, 15:40 A szerelem – dok. film, 15:40 Kőben, vízben – dok. film, 16:35 Péntek este, 18:05 Panoráma, 18:25 Tudomány és technológia, 18:45 Mágnes, 18:55 Törökország Erdogan vezetése alatt – német dok. film, 19:50 Kézilabda: Szlovénia – Bosznia-Hercegovina, 21:30 Autós műsor, 22:10 Ambiensek, 22:40 A Szlovén Filharmonikusok kamara vonószenekara, 22:50 Szlovén jazz, 23:45 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 A dadus – am. sorozat, 12:10 Fókusz, 12:55 Nyomtalanul – am. sorozat, 14:05 A mentalista – am. sorozat, 15:20 A szerelem receptje – török sorozat, 16:35 Elcserélt élet – brazil sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:50 Keresztanyu – magyar sorozat, 21:00 Nyerő páros, 23:10 Híradó, 23:45 Brandmánia, 0:30 Az év hotelje.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Té nyek délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 Válaszutak – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Összetört szívek – török sorozat, 17:20 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Ázsia Expressz – reality, 21:25 Sztárban sztár leszek!, 23:55 Tények gazdasági különkiadás, 0:00 A csodadoktor – török sorozat.

Duna Tévé

5:55–10:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:05 Vigyázz, jön a lisztku

kac: a jövő élelmiszerei, 13:30 Almárium, 14:30 Ízőrzők, 14:55 Almárium, 15:15 Önök kérték!, 15:45 Ridikül, 16:40 Almárium, 16:50 Don Matteo – olasz sorozat, 18:00 Híradó, 18:50 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:40 Min dennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:45 Bagi–Nacsa Orfeuma, 21:45 Az ember, aki túl keveset tudott – am. film, 23:15 Kenó, 23:25 Öt kontinens, 23:55 Agatha Raisin – angol sorozat.

Duna World

5:55–11:20 Délelőtti műsor, 11:35 Aranyidő – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Szlovén pillanatképek, 13:55 P’amende, 14:30 Kék bolygó, 14:55 Noé barátai, 15:20 Magyarok az emberevők földjén – dok. film, 15:55 Család-barát, 17:00 Szerelmes földrajz, 17:25 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Örökzöldek a Józsefvárosból – Szenes Ivánemlékkoncert, 21:00 A nagyok, 21:35 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Az élet temploma – magyar dok. film, 23:30 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.

Október 6-án, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Nagyító alatt: a Muravidéki Magyar Közösségi Ház és a maribori Öreg Szőlő (ismétlés: csütörtökön 16.10-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Október 7-én, pénteken 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Október 11-én, kedden 14.50-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Kanapé: ifjúsági adás, benne a motoros dzseki, az MMISZ új helyiségei, a Sonny and his Wild Cows együttes, programajánló és klipek (ismétlés: kedden 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Október 12-én, szerdán 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Csütörtök

Hidak: benne gazdasági rovat, témája a Lendwines vállalkozás (ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Október 13-án, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Vendégem: portré (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 22.45-kor a Maribori Tévén) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

13 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért. 575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Info
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Alsólendvai tabló (ism.) 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Visz szapillantó 17:15 Gyereksarok 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvmű velő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története (ism.) 21:30 Zene hajnalig Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (ism.) 10:35 Mester-Ember (ism.) 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Horizont (ism.) 21:30 Zene hajnalig október 13. csütörtökoktóber 11. kedd október 12. szerda 12:55 Nyomtalanul 22:40 Hosszú alkony 13:25 Robin Williams 21:45 Az ember, aki túl keveset tudott 21:25 Sztárban sztár leszek! 15:30 A kőtől a kristályig: Rok Petrovič

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete

A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lend

vai Munkaközvetítő Hivatal területén 2022. október 4-én a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg: Fodrász

Alter Ego Plus, Frizerski studio Doris Čuka s.p., Fő utca 1., Lendva

(1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2022. október 19.)

Masszőr

Terme Lendava, Tomšič utca 2/a., Lendva (2 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2022. október 8.)

Felszolgáló/eladó

Eko Nafta d.o.o., Hármasmalom 65/a., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, angol nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2022. október 18.)

Értékesítési tanácsadó

Poslovno svetovanje Alen Žugelj s.p., Bányász utca 24., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, angol nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2022. október 12.)

Összeszerelő

Carthago d.o.o., Kamenice 2., Odranci (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. október 11.)

Épületszerkezet-tervező

Atrij d.o.o., Gajska ulica 39., Odranci (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2022. október 26.)

Montázsoló

Artex d.o.o., Vasút utca 43., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. október 18.)

Összeszerelő

Jaski, Jasmin Horvat s.p., Mezei utca 8/a., Lendva (4 munkahely, határozott idő: 3 hónap, német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2022. október 23.)

Lakatos / összeszerelő

Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (3 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. október 18.)

Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

apróhirdetés

•Eladó jó állapotban lévő, 200x180 cm-es méretű ágy méltányos áron. Érdeklődni: 041-730-922.

•Eladó egy kisebb traktorután futó és egy fából készült prés. Érdeklődni: 041 557 608.

Eladó burgonya (Fabiola, Bella Rosa és Agria) Lentiben a Sugár út 135. szám alatt. Ára 0,75 EUR/kg. Érdek lődni: 0036-30-385-23-39.

figyelmükbe

•Október 6-án, csütörtökön, 18.00 órakor, •Muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtár

•Dr. Halász Albert: Janoš Slepec élete és munkássága – kiállítás és a kutatómunka bemu tatása

•Október 6-án, csütörtökön, 17.00 órakor, •muraszombati vár

•Lačni nismo bili, bilo pa je siromaštvo (Éhesek nem voltunk, de sze génység volt)

•Október 7-én, pénteken, 19.00 órakor, •muraszombati Gledališče Park •Rendezvény Milan Vincetič emlékére –könyvbemutató és doku mentumfilm bemutatása

•Október 8-án, szombaton, 10.30-kor, •lendvai Színház- és Hangversenyterem

•Maša Jazbec, Rok Kravanja és az Odprti predali előadásában: Jaz sem mala miška, naj me vsak spozna (Kisegérke vagyok, mindenki ismer jen meg) című bábelő adás. A belépődíj 2 EUR.

•Október 11-én, kedden, 18.00 órakor, •Liszt Intézet, Ljubljana •Irodalmi est és beszél getés Bence Lajossal és Horjak Cirillel

Ismét felbukkantak az internetes csalók

Az internethasználók körében ismét hamis elekt ronikus üzenetek keringe nek, amelyeket a Szlovén

Posta nevében küldenek a csalók. Ezekben arról tájé koztatják áldozataikat, hogy csomagot próbáltak nekik szállítani, ám nem tudtak velük kapcsolatba lépni, ezért a csomagot vissza küldték a raktárba. A csalók arra próbálják rávezetni a mit sem sejtő áldozatot, hogy az oldalukon keresztül módosítsák adataikat, írják be bankszámlaszámuk ada

tait és bankkártyájuk kódját. Ha ilyen esetet észlel, azon nal lépjen kapcsolatba bank jával és ellenőrizze, hogy történtek-e a számlájáról ki fizetések. Ha igen, azonnal tiltassa le a számlaszámát. A rendőrség azt tanácsolja, hagyják figyelmen kívül a hasonló üzeneteket, hiszen a számlaszám adatainak módosítását csak a bank kérvényezheti, a posta nem. Legyenek körültekintőek, és jelentsék, ha valami hason lót tapasztalnak.

SoPe

Nőtt az ittas vezetők száma

A muravidéki rendőrök azt tapasztalják, hogy az elmúlt időszakban némi leg nőtt az ittas vezetők száma. Múlt pénteken a rendőrség munkatársai 107 sofőrt szondáztattak. A teszt 14 járművezetőnél jelezte, hogy ittak, háromnál pedig

a szonda 0,52 mg/l fölötti értéket jelzett. A Muraszom bati Rendőrigazgatóság munkatársai arra kérik a lakosságot, csak józanul üljenek volán mögé és fo kozottan tartsák be a közúti szabályokat.

SoPe

névnapsoroló

Október 7-től 13-ig

Péntek – Amália Szombat Koppány Vasárnap Dénes Hétfő Gedeon Kedd Brigitta Szerda Miksa Csütörtök Kálmán, Ede

Kelepelő

Lendván

Gornji Petrovcin

Dobronakon

14 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Info
• Dobronakon • •
• Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.) •
• • Gornji Petrovcin • Muraszombatban •

gyertyafény

Október 7-e és 13-a között

Lendvai Plébánia

A szentmisék Lendván hétközben 18.00 órakor lesznek Október a rózsafüzér hónapja, ezért a plébániatemplomban fél órával az esti szentmise előtt rózsafüzér imádkozása.

Pénteken, október 7-én 10.00 óra kor szentmise Lendván az idősek otthonában és 19.00 órakor a plébániatemplomban.

Szombaton , október 8-án 18.00 órakor Lendván szentmise a kis gyermekes családoknak, a hitta nosoknak és családtagjaiknak. Vasárnap, október 9-én, évközi 28.

vasárnap 8.00 órakor magyar, 10.00 órakor szlovén szentmise lesz.

Dobronaki Plébánia

A szentmisék Dobronakon hétközben 18.00 órakor lesznek, szombatonként a falvakban pedig 16.00 órakor.

Vasárnap, október 9-én, évközi 28. vasárnap 8.00 és 10.00 órakor szentmise Dobronakon és 11.30kor Göntérházán.

Hétfőn, október 10-én 18.00 órakor imaóra, majd szentmise lesz a kla rissza nővéreknél Tornisán.

Csütörtökön, október 13-án Fatimai emléknap Dobronakon: 17.00 órakor imaóra, majd 18.00 órakor szentmise.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Nyugszik a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, De te számunkra sosem leszel halott, Örökké élni fogsz mint a csillagok.

Lebár Károly (1932–2022)

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, komáknak, szomszé doknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, akik drága férjemet, édesapánkat, nagypapánkat és dédpapánkat elkísérték utolsó nyughelyére, koszorú-, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisékre és a templom részére adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk Štihec Simon és Marton István plébános uraknak a megható gyászszertartásért.

Lendván, 2022. szeptember 29-én

MEGEMLÉKEZÉS

„Fájdalom és szeretet őrzi emléküket”

A gyászoló család

A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságba leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 7., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail-címen.

Szomorú 10 éve hagyott itt bennünket nincs közöttünk szeretett édesanyánk, szeretett édesapánk,

Szomorú 20 éve

Jáklin Margit Jáklin József (1931–2002) (1929–2012)

Akiket szerettünk, s már sírban nyugszanak, igazi nyughelyük a szívünkben marad… Bárhogy múlnak évek, a lélek nem feled, mert összeköt minket az örök szeretet!

In memoriam

Dominko Ludvik –

Lajcsi 1944–2022

Megdöbbentette a lendvai futballra jongókat a szomorú hír, miszerint elhunyt a Nafta egykori labdarúgója és stábtagja, Dominko Ludvik. Lajcsi esztergályosként dolgozott az egykori Nafta vállalatnál, emellett annak lab darúgó- és röplabdaklubjában is aktív volt. Labdarúgókarrierjét Petesházán fejezte be, ahol három évig játszott. A nyolcvanas években a Nafta csapatának vezetőségében is tevékenykedett. Emlé két megőrizzük. F.h.m.

In memoriam Lebar Karel –Karcsi bácsi 1930–2022

90. életévében elhunyt Lebar Karel, Karcsi bácsi, aki hosszú évekig volt tagja a Nafta Tekeklubnak. A tekézéssel már a lendvai klub alapításakor, 1955-ben foglalkozott, ám térdsérülése miatt egy idő után fel kellett hagynia a sportággal. Zágrábi, varasdi és csáktornyai eredményei mellett fontos kiemelni, hogy részt vett az első, Lendva és Zala megye között szervezett teketalálkozón Lovásziban. Tűzoltóként is aktív volt, a legutóbbi veterántalálkozón is megjelent. Nyugodjon békében. F.h.m.

15 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Info

Humor

Beteg a pszichiáternél:

– Doktor úr, nagy vágyam, hogy amíg kocsival uta zom, közben tudjak kap csolatot tartani a baráta immal.

– És nincs egy mobilte lefonja?

– Gondoltam rá, de in kább egy postaládát sze reltem a kocsimra.

– És kapott már levelet?

– Nem, még soha.

– Na és vajon miért?

– Rájöttem, hogy ha uta zom, közben megváltozik az irányítószámom.

– Sajnos jelenleg éppen nincsen muskátlink –mondja a virágárus a vevőnek. – Nem lesz jó helyette afrikai viola? Az is nagyon szép.

– Nem, nekem csak a muskátli jó. A feleségem két hete elutazott, és meg bízott azzal, hogy rendsze resen öntözzem a mus kátlit. Ön szerint hogyan magyarázzam meg neki, hogy két hét alatt violává változott a muskátli?

Két lufi száll a mexikói kaktuszmezőn. Ahogy a szél viszi őket, pont mindig balra-jobbra ke rülgetik a kaktuszokat, épphogy mellettük el suhanva. Egyszer csak megkérdezi az egyik lufi a másikat: – Te, tulajdonképpen hova is megyünk?

– Nem tudom, de majd csak kilyukadunk valahol!

Szeretem az extrém spor tokat, mert közben ren geteg új barátot ismerek meg: mentősöket, bal eseti sebészeket, gyógy tornászokat és kedves embereket, akik kihívták a mentőket…

Egy elegánsan öltözött férfi az utcán megkérdez egy hegedűtokkal sétáló urat:

– Mondja, hogy jutok el az operába?

– Gyakorlással, uram, sok-sok gyakorlással!

Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Egy történet, amely visszavisz minket a régi időkbe.

A szerencse Uram Éva vámosgyörki olvasónknak kedvezett. Gratulálunk! Nyereménye a Zala György – A millennium szobrásza című könyv, melyet szerkesztőségünkben vehet át.

E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje 2022. október 17. Címünk: Népújság,

Fő utca 124., 9220 Lendva, illetve info@nepujsag.net. Sok szerencsét!

kulcslyuk

Magyar Melinda szemészeti asszisztens

A legjobb dolgok az életemben:

• Az, hogy anya lettem. A családom és a sok jó ember, akik körülvesznek.

Amire szívesen visszaemlékszem:

• A gyermekkoromra, nya ralásokra, utazásokra, a fiam születésére.

Ahová már holnap elutaz nék:

• Új-Zélandra és Izlandra.

A szabadidőmben:

• Sétálok, kirándulok a családdal, néptáncolok, és imádok a szabadban lenni a kutyámmal.

Ami azonnal fel tud bosz szantani:

• Ha valaki késik, halogat, ígérget, fö löslegesen beszél, rosszindulatú vagy állatokat kínoz.

Ami nagy hatással volt az életemre:

• Az, hogy anya lettem.

Horoszkóp

Kos Már. 21. – ápr. 20.

A hét a pénzügyek átgondolá sára alkalmas és a kommunikáció terén hoz sikereket. A hétvége terhes lehet.

Bika Ápr. 21. – máj. 20.

Beleveti magát a feladatok sűrűjébe. Ne panaszkodjon, inkább fogja meg a munkát és csinálja meg minél előbb!

Ikrek Máj. 21. – jún. 21.

Nagyon jó fejleményekkel kezdődik a hét. Sokan várják most öntől a segítséget. Hétvégén lustálkodjon!

Rák Jún. 22. - júl. 22.

Nyissa ki a szemét és legyen optimista! Figyeljen oda, hogy mit álmodik, mert fontos üzenet jöhet…

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23.

Különleges találkozása lesz, valaki nagy hatással lesz önre. Vigyázzon, mert veszélyt rejthet ez a vonzalom!

Szűz Aug. 24. – szept. 23.

Most kapcsoljon ki mindent és adjon időt magának a rengeteg információ és történés feldolgo zására!

Mérleg Szept. 24. – okt. 23.

A legnagyobb őrültség, amit tettem:

• Hatéves koromban elvesztem Piran

ban, és a helyiekkel a postán kerestük a Lendva 7. házszámot, hogy hazataláljak.

A leghasznosabb tárgyam (de nem a mobilom):

• A szemüvegem és a bankkártyám.

Amit egyszer ki szeretnék próbálni:

• A vadvízi evezést.

A leghaszontalanabb tárgy a háztar tásomban:

• A tojássárgája-elválasztó.

Akivel egyszer szeretnék találkozni:

• Egy kávé erejéig a szüle immel, akik már rég nincse nek mellettem.

Ha zene, akkor:

• Bármi, ami az adott pilla natban feldob, szórakoztat, nyugtat, bolgoggá tesz, ellazít.

Amiről a legtöbbet tudok

A tágabb család egyre kí váncsibb, faggatják, hogy mi van önnel. Látogassa meg őket és meséljen magáról!

Skorpió Okt. 24. – nov. 22.

Amennyiben tanul vagy vizs gázik, jó eredményeket ér el. Ez nem véletlen: sokat tett érte, hogy jól teljesítsen.

Nyilas Nov. 23. – dec. 22.

Végigvonszolja magát a hé ten. Ne bánkódjon emiatt! Higgye el, nem marad ki a jóból, a lendü lete visszajön!

Bak Dec. 23. – jan. 20.

Az életében most egy fontos folyamat ér véget. Erőre kap és így mostantól végre ismét elindulhat előre.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19.

Most a sikerek jönnek! Egyre erősebben működik az intuíciója. Öntől függ, hogy hallgat-e rá vagy sem…

beszélni:

• Attól függ, kivel és miről. De van úgy, hogy csak hallgatok.

A Muravidék legszebb helye:

• Lendva, a Lendva-hegy, a Muraerdő.

Halak Febr. 20. – már. 20.

A héten hajnalonta jósló álmai lehetnek, ezzel üzen a tudatalattija. Kérdés, hogy „veszi-e az adást”…

16 NÉPÚJSÁG 2022. október 6.
Info

muravidéki magyar értéktár

A muravidéki boszorkány-mondakör

A muravidéki boszorkány-mondakör

A Muravidék hiedelem készletének átfogó képe archaikus jegyeket őriz. A muravidéki hiedelem mondák egyik domináns témacsoportja a boszor kány-hiedelemkör. Az ide sorolható több mint ötven hiedelemszöveg igen válto zatos. Változatossága pedig talán tovább is bővíthető, alapozva arra, hogy Pivar Tomšič Ella a 20. század végén közel száz boszor

segítésén munkálkodik, eközben másoknak kárt okoz vagy másokat meg ront. Sokféle alakban jelen het meg, az állatok közül leginkább béka, kutya, macska vagy ló alakjában jelenik meg. Utóbbi nem önkéntes alakváltozás, a megpatkolt boszorkányról szóló hiedelemmondákban jellemző. Ha az állatot, amelynek képében van a boszorkány, megverik, megsebzik, meglövik, ak kor a seb a boszorkány em beri alakján is meglátszik, mégpedig ugyanazon test részén, mint a megsebzett állatén. A Muravidéken az említettek közül a békás alakváltozás a legelter jedtebb, és a daracskos/ taracskos béka megjelené se többnyire a tej elvitelé

kolt boszorkány. Két másik változatban pedig (Pince, Zsitkóc) a ló alakú boszor kány végtagjaira rögzítik a patkót. Az emberrontás szándéka a központi eleme annak a mondaváltozatnak is, amelynek főmotívuma a varázsöv, amit halálos szándékkal küld a boszor kány a személyes ellen ségének. E típus különle gessége, hogy mindössze négy szövegváltozatban ismert, az egyik a muravi déki (dobronaki), a másik három változatot pedig a gyimesi csángóknál és a bukovinai székelyeknél jegyezték fel.

A boszorkány felisme résének a lehetősége a muravidéki magyarság képzeletvilágát is erősen foglalkoztatta. A boszor

AZ ÉRTÉK BESOROLÁSA

Szakterület kulturális örökség

A fellelhetőség helye Muravidék Értékszint Muravidéki Magyar Értéktár

A felvétel dátuma 2022. 06. 30.

A JAVASLATTEVŐ ADATAI

A javaslatot Balaskó Enikő, készítette az MMÖNK munkatársa

A javaslatot Muravidéki Magyar benyújtotta Önkormányzati Nemzeti Közösség

található, például a boszor kány megvarázsolt tyúk járól, különleges ágyáról, forgószélben való utazá sáról, a különféle helyszí neken folytatott mulatozá sairól. Különlegesek a bo szorkány haláláról és még

de kevés helyen maradt fenn annyi szövegváltoza ta, mint a Muravidéken. A variánsok között vannak igen archaikusak is, ame lyek a Kárpát-medence pe remén maradtak csak fenn, a gyimesi csángóknál, a bukovinai székelyeknél és a muravidéki magyarság nál. A muravidéki boszor kány-mondakör felvétele a Muravidéki Magyar Érték tárba archaikus szövegvál tozatai és gazdag variánsai révén ezért mindenképpen indokolt.

A nemzeti értékkel kap csolatos információt megjelenítő bibliográfia

kánymondát jegyzett fel Lendva környékén, a He tésben, a goricskói falvak ban és a muravidéki szlo vének körében, sőt még a Muraközben is végzett gyűjtéseket.

A muravidéki magya rok néphitében a boszor kány többnyire falubeli férfi vagy nő, aki termé szetfeletti képességekkel rendelkezik. Alapvetően saját boldogulásának elő

vel áll összefüggésben.

A boszorkányok nem csak állat, hanem ember megrontására is töreksze nek. Közvetve ilyen történet a megpatkolt boszorkány esete. Több mondaválto zat szerint (Domonkosfa, Hármasmalom, Lipa, Mu raköz) a varangyos békára vernek lópatkót, és utána megnézik, hogy melyik asszony nem meri levetni a csizmáját. Az a megpat

kányok rút alakúak, egyik lábuk be van kötve. Ké ményükből kék füst száll fel, de egész biztosan a lucaszékről ismerni meg őket karácsonykor, mert ilyenkor nagy szarvakat viselnek. Nyáron seprűn, rokkán, hordón, talicskán, kocsin járnak, de emberen és állaton is tudnak lova golni.

A gyűjtések között többféle szövegváltozat

inkább a temetéséről szóló szövegek. Az egyik szöveg szerint a gyertyánosi ron tóasszony temetésekor az istállóban bőgni kezdtek a tehenek, mire a jelenlévők azt mondogatták: „Na, a boszorkátul elköszöntek a tehenek!”

Indoklás

A boszorkány-monda kör szerte a Kárpát-me dencében megtalálható,

•Dömötör Tekla (főszerk., 1990): Magyar néprajz nyolc kötetben VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Akadé miai Kiadó, Budapest. •Gönczi Ferencz (1914): Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és nép ének összevontabb ismer tetése. Szabó Lipót könyv nyomdája, Kaposvár. 158–162. [Reprint 1996.]

•Magyar Zoltán (2010): Muravidéki népmondák. Magyar Nemzetiségi Mű velődési Intézet, Lendva. 19–24. 43–52. 164–178.

A teljes bibliográfia a Muravidéki Magyar Értéktár honlapján lesz megtekinthető.

17 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Horizont
Illuszráció: Orbán Péter Különösen sok muravidéki szövegváltozat maradt fenn a boszorkányokról.

Tele van sztorikkal

Tele van sztorikkal

„Az írás életforma. Ha valaki kőműves, nem várja passzívan az ihletet, hanem szépen falaz, vakol, melózik. Az ihlet amúgy is munka közben jön meg…” – vallja Lackfi János, aki gyakor latilag évtizedek óta megkerülhetetlen szereplője a kortárs magyar irodalomnak. Egyszerre költő, író és műfordító, írt már gyerekeknek és felnőtteknek is. Verseit lájkolják, meg osztják, szavalják és megzenésítik. Lendvai tapasztalatairól, a kétnyelvűségről és a tanulható írásról beszélgettünk Lackfi Jánossal. (Mivel az interjút készítő riporternek és a népszerű írónak már nem ez az első ilyen jellegű beszélgetése, a régi ismertségre való tekintettel tegeződnek.)

– Jártál már a Mura vidéken, talán többször is. Mit gondolsz az itte ni magyar kultúráról? Észrevettél-e csak erre a tájra jellemző különle gességeket, akár nyelvi

benne kihívás és ajándék.

Izgultam is, mennyire jön át itt a játékosság. Ám a bo hóckodós előadásmódom elképesztő hamar felol vasztotta a jeget. Ami ver bálisan nem volt érthető,

élet, táj, sportfelvétel, akt, utcai jelenet satöbbi. Afféle kihívásként élte meg azt, hogy 365 extra gondosan készített művet tegyen köz zé. Körülbelül hasonlóan alkottam meg ebből az öt

ténytől egészen természe tesen kultúraközvetítővé is válik az ember. Ide-oda közlekedik a nyelvi hida kon. Nekem a francia csak tanult nyelvem, de így is mintegy negyven kötetet fordítottam magyarra és tucatnyi magyar szerző verseit franciára. Hogy két nyelven ugyanabban a minőségben alkosson valaki, elég ritka, talán Be ckettre jellemző leginkább. De persze bármikor jöhet valaki, aki ezt megcáfolva komoly életművet pakol le több nyelvi közösség asztalára is. Viszont al kotóként rettentő sokat lehet tanulni abból, ha egy másik irodalom jelenségeit

– Bizonyos szintig min den mesterség tanulható. Nyilván afelett kezdődik az utánozhatatlan. Viszont a profik is folyamatosan gya korolnak, hogy formában maradhassanak. „Minél többet tudok, annál szaba dabb vagyok” – nyilatkozta egy neves zongorista. A népdalok szerzői nem jár tak bölcsészkarra, viszont fülhallás után szüntelenül tanultak egy nagyon is ele ven hagyomány sodrában. Magam több mint húsz éve tanítok kreatív írást egyete men, középiskolában, álta lános iskolás gyerekeknek és a neten is működik egy képzésem. Az irodalmi írás szakma, csak mivel a hiva talos oktatási struktúrában nincs helye, hajlamosak vagyunk elhinni azt a babo nás butaságot, hogy a gya korlás helyett elég a puszta „ihlet”. Sixtus-kápolnát, Bűn és bűnhődést vagy Be fejezetlen szimfóniát aligha lehet alkotni elmélyült, rendszerezett szaktudás nélkül. Létezik ihletettebb vagy kevésbé átszellemült alkotói pillanat, de hogy ne lehetne mondjuk a Zongo raiskola első kötete alapján fejlődni, azért elég képtele nül hangzik…

vagy irodalmi téren, akár másban?

– Nagyon jó emlékeket őrzök erről a tájról. Az egyik, ahogy vidáman, két nyelven csevegve jön nek a diákok az író-olva só találkozóra. Látványo san bilingvis (kétnyelvű – a szerk. ) volt a közeg, ami nyilván nehezíti az anyanyelv-megtartást, no meg szélesíti a kulturális spektrumot. Egyszerre van

azt tökéletesen levették a gesztusokból, a mimikából. Ezen túl egy nagyon sike res projektem kiinduló pontja is éppen Lendva.

Ott láttam egy szlovén fotós kiállítását, aki egy évig minden áldott nap készített egy-egy nagyon különféle témájú, nagyon más technikájú fotót, s eze ket napról napra közzétette a honlapján. Makrofotó, fekete-fehér, portré, csend

letből kiindulva Facebookoldalamon a Minden napra egy sztori miniatűrjeit, amit az olvasók nagy örömmel fogadtak könyvként is… – Mit gondolsz, irodalmi szempontból előny vagy hátrány a Muravidékre is jellemző kétnyelvűség?

– A kétnyelvűség min denképpen előny. Járhat persze „két szék közt pad alatt”-érzéssel is, ez nyil ván egyéni. Ám a puszta

is közelről tudjuk követni. – Ha már alkotás: nemrég a kezembe került a „Ho gyan írjunk verset?” című könyved. Ebben valahol megjegyzed, hogy a múlt század elején tulajdon képpen még mindenki, aki járt iskolába, össze tudott hozni egy vala mirevaló verset. Tényleg ennyire könnyű lenne a versírás? Tulajdonképpen egy tanulható mesterség?

– Miért nem tanítják ma a közoktatásban a versírást? Haszontalan „művészet” vagy mester ség lenne?

– Az, hogy az iskolában nem tanítanak versírást, tényleg nagy baj. Sokkal közelebb kerülnénk a klasszikusokhoz is, ha át lehetne írni őket, és nem fenyegetnék kézletöréssel azt, aki olyat mer mon dani, hogy „repült felém anyám, s én kinyitám az ab lakot, most is repül talán”… Vagy éppen „negyvenhetes bakancsával szétrúgta a

18 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Horizont

sztorikkal a világ

sztorikkal a világ

pofám”. Pedig a diákok ösztönösen jobban ráérez tek, mire való voltaképpen a vers, mint az egyetlen, üdvözítő értelmezést eről tető struktúráink… Fájó az önkifejezési trükkök elsajátításának tökéletes hiánya. Mintha az irodalmi alkotás valami különleges elitkommandó kiváltsága lenne. Mintha a diákot afféle büdös parasztnak te kintenénk, aki nem szólhat bele az urak dolgába… Jaj!

– Abba egyébként ki szólhat bele, vagy ki dönt heti el, hogy mi a jó vers?

– Egyrészt az olvasó. Ő a király. Ő mondhatja azt, hogy a „Párizsba tegnap beszökött az ősz” vacak, viszont az „egy szál bikinit hoztam el az útra” remek mű. Megeszi a ponyvát, kidobja a klasszikust. Vagy fordítva. Szíve joga. Más részt az irodalmi közvéle mény is igyekszik „káno nokat”, vagyis toplistákat létrehozni. Melyek aztán állandóan változnak. Van egy irodalmi tőzsde, ahol folyamatosan növekszenek vagy esnek az árfolyamok. Ez ízlésfüggő. No, meg an nak is van benne szerepe, ki kivel szokott sörözni vagy melyik pártra szavaz. Talán nem is ez a legizgal masabb, hanem hogy ha nekem idegenek a kortárs versek, érdemes minél többet és többfélét olvasni, és előbb-utóbb ráérzek az ízére. Nem fogok mindent szeretni, de kezdem ka pizsgálni, mitől működik egy szöveg, mitől nem. Olyan ez, mint a madará szat: mihelyt hozzászokik a szemem, egyre jobban fel ismerem: ni, egy csíz, egy búbosbanka vagy egy ölyv!

– A te nevedet azok is ismerik, akik nem igazán

foglalkoznak szépiroda lommal. Aktív vagy a közösségi oldalakon is. Jó terepe lehet a Facebook a szépirodalomnak?

– Ez a közeg nyilván kedvez a könnyedségnek, de elképesztő sokan ol vasnak itt verset, rövid prózát. Nemrég egy hónap alatt egymillió-hatszázezer bejegyzéselérés volt az oldalamon, ahol kizárólag irodalmat, többnyire saját szövegeket teszek közzé. Mintha csaknem egész Budapest lakossága versetprózát falt volna. Miközben folyamatosan panaszko dunk, hogy jaj, senki sem olvas. A mű átsüt a pixelen is, ahogy átsütött a szó beliségen, a rovásokon, a qipu-csomókon, a farag ványokon, a pergamene ken is. Persze sok munkát fektettem bele, és nyilván előfordul, hogy egy rögtön zött semmiség sokezerszer annyi lájkot kap, mint egy nagy munkával előállított másik alkotás. Ezen azon ban nem érdemes megsér tődni, hiszen a kevésbé közönségbarát alkotások is sokakhoz eljutnak így. – Nem csak Facebookon vagy viszont aktív, hi szen nemrég jelent meg legújabb köteted is, amelynek már a címe is szokatlan. Mi az a Bejgliköztársaság?

– A bejgli világnézet, remekül össze tudunk veszni vagy ki tudunk bé külni rajta. Berepedt, nem repedt, elég édes-e, elég mazsolás-e, elég fényes-e, elég sült-e, nem sült-e túl? Tömény mai magyar való ság, bőségesen megtöm ve anyaggal. No meg ha Magyarország a Jóisten kalapja, egy karika bejgli a kokárda rajta. Az elmúlt

öt-hat év novelláiból ösz szeállt kötet szerintem elég sok mindent elárul rólunk, mai magyarokról. Meg bejgli ide vagy oda, álta lában véve az emberről is. – A történetekben valami lyen formában többször megjelenik a Covid19járvány. Hogy hatott rád a karantén?

– Abban az időben so kat írtam, de ami iga zán jellemezte a pan dé mia időszakát, az a „ka ran tén színházam” volt. Mikor ráéreztem, hogy az emberek nagyon erő sen szorongani kezdenek, napi kétszer is bejelent keztem fél-háromnegyed órás élővideókban, s ezek sokaknak segítettek élni, ami megrendítő tapasztalat volt. De talán a könyvben megírt nyolcvan történet nek is lehet hasonló hatása.

– Milyen történe tek elevenednek meg a Bejgliköztársaságban?

– Elsősorban sorsokra fókuszáltam, tragikusakra, komikusakra, nagy fél reértésekre és kis galád ságokra, lassan elcsúszó pályákra vagy véres tragé diákra. Van, aki drogozik és megállíthatatlanul halad a becsapódás felé, mint a meteorit. Van, akinek gyászolnia kellene, de egy hajgubancot felemelhetet len tehernek érez. Van, aki a kaszakalapálást szeretné csak megtanulni, mégis a halálról szerez tudomást. Van, aki gázolt állatokat takarít fel, s közben egy maffiózó telefonjára buk kan. Van, aki nem is a való ságban él, és meghívja Pu tyint májgaluska-levesre. Van, aki a valóságban él, de anyakönyvileg nem létezik, hiszen huszonnégy órában feketén ápol valaki mást. És van, aki pandémiás misét mond egy bérház udvarán. – A Bejgliköztársaság egy vastag, de mégis könnyed és szórakoztató könyv. Amikor olvastam, végig az volt az érzésem, mint ha te minden nap meg tudnál írni egy ilyen szö veget. Mintha számodra ez gyakorlás lenne. Ez a fajta írás is tanulható?

– Az írás életforma.

Ha valaki kőműves, nem várja passzívan az ihletet, hanem szépen falaz, vakol, melózik. Az ihlet amúgy is munka közben jön meg… Az írók is így vannak ezzel. Rengeteg remek sztori fut velem szembe. Mi len ne, ha a GPS-ből gagyogó valaki beleszólhatna az életünkbe, vajon mit mon dana? Ha ketten felváltva fújnak egy gumimatra cot, az már csókolózásnak számít? Ha kihúznak a Dunából egy negyvenes, bizonyos korú, termetű, szemszínű nőt, az az én potenciális szerelmem? Ha két testvér közül min den ragyogás, menőség és öröm csak az egyiknek jut, abból lesz-e Káin–Ábelsztori? A hómunkásnak

jó, mert nyáron nincsen hó. De vajon jó-e a sírásó nak, akinek télen-nyáron jut elég tennivaló? Ez az, ami írásra késztet. Hogy tele van sztorikkal a világ. – Milyen sztorin dolgozol most? Várható vagy vala mikor a Muravidékre?

– A közeljövőben nem készültem a Muravidékre, de sosem tudni… Nem sokára megjelenik Kará csonyváró című kötetem, mely afféle családi adventi kalendárium, segítség az ünnepi készülődéshez, Johanna lányom gyönyörű rajzaival. Közben börtön ben vagyok éppen, mert a regényem hőse éppen ott tölti jól megérdemelt szabadságát.

FELSŐFOKÚ TANULMÁNYI TÁMOGATÁSI PÁLYÁZAT

A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormány zati Közösség felsőfokú tanulmányi támogatást hirdet felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók részére, mégpedig 12 hónapos időtartamra.

A tanulmányi támogatásra azok a hallgatók pályáz hatnak, akik a felsőoktatási intézményben befe jezték az első évfolyamot vagy posztgraduális képzésben vesznek részt.

Jelentkezési határidő: 2022. október 11.

A pályázati formanyomtatvány letölthető a www. lendva.info honlapról.

A pályázatot postai úton, ajánlva, zárt borítékban, „FELSŐFOKÚ TANULMÁNYI TÁMOGATÁS” megje löléssel kell a támogató székhelyére eljuttatni. Cím: Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség, Malom utca 6/A., 9220 Lendva, Pf. 97.

A feltételeket a FELSŐFOKÚ TANULMÁNYI TÁ MOGATÁSRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZAT határozza meg pontosabban, amelyet a www.lendva.info honlapon lehet megtekinteni.

A pályázat teljes szövege elérhető a www.nepujsag. net/felhívások alatt.

Vida Törnár Judit, az LKMNÖK Tanácsának elnöke

19 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Horizont

Második hely a nemzetközi futamon

Második hely a nemzetközi futamon

Amikor a Hősök tere átváltozik lóverseny pályává, az valóban elképesztő látvány. A lovas bemutatók, a versenyek izgalma maradandó élményt nyújt. Az Andrássy úti korzón pedig a teljes Kárpát-medence mutatkozik be, kultúrával, gasztronómiá val és turisztikai kínálattal. Közép-Európa egyik legnagyobb lovasrendezvényére idén 40 ezren látogattak el, köztük a Mu ravidék képviselete is.

Hétvégén zajlott a 15. Nemzeti Vágta Budapes ten. Az évforduló alkal mából az idei programok éppen ezért a 15-ös szám köré szerveződtek. Az ese mény egyik leglátványo sabb eleme például a 150

Kézművességek Háza közreműködésével mu tatkozott be vidékünk, a kézműves asszonyok egy falusi konyhát vará zsoltak a sátorból, ahol a régi népi kézművességet, a hagyományvilágot, a

ményt érték el. Erik 79,17 másodperces, József 83,89 eredménnyel ért célba, ami a középfutamba ju táshoz mégsem volt elég. A hatodik futamban Kocon Tamás Giboulee-val 88,12 idővel futott be, a Vágta újonca, Biro Dominik, aki első alkalommal vágtázott a Hősök terén, Filou Frus ka nevű lovával a 81,34-es eredménnyel méltóképpen képviselte Domonkosfát a 10. futamban. Tapasz talatait összegezve nagy élményként élte meg első fővárosi versenyét. „A népes közönség előtt és

fergeteges hangulat köze pette megtiszteltetés volt számomra részese lenni a versenynek. A futam előtt nem izgultam túlságosan, igyekeztem nyugodtan lefutni a távot, amit első nekifutásnak szerintem jól megoldottam.” Mivel a Muravidéki Vágta döntő futamai a rossz időjárás miatt elmaradtak, ezért a szervezők úgy döntöt tek, hogy a Nemzeti Vág ta időmérő eredményei alapján állapítják meg az első három helyezést. Így szombat este még egy „magándíjátadóra” is sor

gyermeklovas felvonulása volt. A verseny szombaton a Kishuszár Vágtával és a 60 versenyző település előfutamaival vette kezde tét. A Muravidéket Zsitkóc lovasa, Somi Erik, Hosszú falu lovasa, Biro József, Hídvég lovasa, Kocon Ta más és Domonkosfa lova sa, Biro Mihael képviselte. Remek szurkolói voltak a fiúknak, hiszen a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet idén is szervezett vágtabuszt, illetve többen saját szervezésben is ellá togattak a rendezvényre. A korzón a dobronaki

szokásokat és a mura vidéki vendégszeretetet mutatták be. Standjával ott volt Lendva Község is, turisztikai látványosságait népszerűsítve.

Sajnos muravidéki lo vasaink nem jutottak to vább a középdöntőbe, így később már nem szurkol hattunk nekik. A negyedik futamban két tapasztalt lovas, a Vágta többszörös résztvevője, Biró József Fox LS nevű lovával és Somi Erik Páva nevű lová val szállt versenybe. Na gyot csatáztak egymással, az eddigi legjobb időered

20 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Horizont
Grebenjak Matej a nemzetközi futamban a második helyet szerezte meg. A Vágta Korzón ismételten ötletesen mutatkozott be a Muravidék.
A Muravidék a Nemzeti Vágtán
Biro József küzdött Somi Erikkel a középfutamba jutásért.

Európai Sporthét – nyílt napok az egyesületekben

futamon

került a Korzón. A 2022-es Muravidéki Vágtán az első helyet Somi Erik érte el, a másodikat Biro Mihael, míg a harmadik Biro József lett. A kerámiaserlegeket Varga Teodor, a Muravidé ki Vágta szervezője, Soós Mihály, az MNMI igazgató ja és Koncut Ivan, Lendva Község megbízott polgár mestere adta át.

Hogy a nemzeti fu tamban nem sikerült a továbbjutás, azt némileg kárpótolta a nemzetközi versenyben elért újabb kimagasló szlovén ered mény. Miután személyes okok miatt Mramor Mitja visszalépett az indulási lehetőségtől, a helyére mél tóan ugrott be a petesházi Grebenjak Matej. Bejutva a döntőbe Grebenjak ha talmas harcot vívott Szer bia lovasával, a vajdasági győztes Ördög Alennel, aki mögött a második helyen zárta a versenyt. Vasárnap került sor a Nemzeti Vágta döntőjére is, amit Németh János, a Tolna megyei Őcsény lovasa nyert meg.

Biró József, a Lóbará tok Egyesületének elnö ke a budapesti szereplés kapcsán elmondta, hogy a versenyzők évről évre jobban teljesítenek, ver senyképes lovakkal szere pelnek, de nehéz a felzár kózás, hiszen az amatőr lovaseseményen egyre több lovas szinte már profi szinten ül nyeregbe. „Saját feltételeinket és tudásun kat figyelembe véve nem vagyunk rosszak, és amíg nem tudjuk biztosítani az utánpótlást és a megfelelő feltételeket, véleményem szerint komolyabb ered ményt nem is fogunk tudni elérni.” Hozzátette, hogy Budapesten felfigyeltek a lelkes, összetartó, hangu latos muravidéki csapatra.

Sportkínálatból nincs hiány

Sportkínálatból nincs hiány

Az Európai Sporthét alkalmából a lend vai egyesületek nyílt napok keretében mutatták be a tevékenységüket és tobo rozták az új tagokat. Néhány egyesület edzéseire mi is ellátogattunk; azt tapasz taltuk, hogy sportkínálatból nincs hiány, bőven lehet válogatni, csak idő és kedv kell hozzá.

A nyílt nap kezdemé nyezéséhez több egyesü let csatlakozott: a lendvai hegymászók, kerékpáro sok, tollaslabdázók, focis ták, röplabdázók, salak

gyerekeket fontos buzdítani a mozgásra, hiszen a spor tolás az egészségre nagyon jó hatással van. Emellett az atlétika egy szerteága zó sportág, amely nagyon érdekes, habár lehet, a gye rekek nehezen hiszik ezt el.” A fiatal sportoló példa mutató hozzáállását pedig bizonyítja a tény, hogy sérülés után lábadozik, de a jövő nyárra már tervezi a visszatérést a versenyekre, melyek egyikén belépőt szeretne szerezni a párizsi olimpiai játékokra.

A cselgáncsozók nyílt napján a legkisebbek edzé sét kaptuk lencsevégre,

horvát és szlovén klubok tagjaival terveznek pár bajtréningeket rendezni. A sporthéten az új tagok toborzását vették célba, az egészséges életmódot és a mozgásfejlesztés fontossá gát népszerűsítették.

A lendvai Lindau ko sarasai az érdeklődőket a kétnyelvű középiskola tornatermébe várták, ahol

tató órát és az ügyességi feladatokat nagyon élvezték. Horvatič Velimir edző hang súlyozta, a klubban már négy évtizede dolgoznak a zökkenőmentes működé sen, a sport iránti szeretet hatja őket és a fiatalokat is egyre inkább bekapcsolják köreikbe. „Volt érdeklődés a nyílt nap iránt, de bevallom, nagyobb visszhangra számí

Luka Janežič országos csúcstartó a sportolást, a mozgást és az egészsé ges életmódot népszerűsí tette Lendván.

motorosok, cselgáncsozók, kosarasok, atléták, íjászok, a Gibko Egyesület és a csök kent munkaképességűek egyesületének tagjai is. Az érdeklődők, de leginkább a fiatalok bőven válogat hattak a kínálatból, és akár be is kapcsolódhattak az edzésekbe.

Az atlétikabemutatón, melyen a „Gyerekek tö meges futása” programot is népszerűsítették, jelen volt Szlovénia négyszáz méteres csúcstartója, Luka Janežič is, aki nemcsak a sportágat, hanem a mozgás fontosságát is kiemelte, elsősorban az egészséges életvitelt és a futást. „A

A legfiatalabb cselgáncsozók játékos gyakorlatokon keresztül ismerkednek a dzsúdó alapelemeivel.

akik játékos gyakorlato kon keresztül ismerkedtek a dzsúdó alapelemeivel. Gabor Robert klubelnök elmondta, hogy több mint száz gyerekkel dolgoznak, és hosszú idő után a 2. Sz. KÁI-ban saját edzőterem ben edzhetnek, az 1. Sz. KÁi tornatermében pedig hetente egyszer magyar,

időre végzendő ügyességi mozgásgyakorlatokat állítot tak össze, a legjobbakat pe dig mezzel jutalmazták. Az edzésre ellátogatott Sešnjak Matija és Hozjan Rok is. Rok édesapja buzdítására kez dett el kosarazni, aki tagja a klubnak és szerinte nagyon jól is játszik. A két barát elmondása szerint a bemu

tottunk. Egyelőre húsz fia tallal dolgozunk és azon fá radozunk, hogy a fiatalabb tagok átvegyék és folytassák az eddigi munkánkat.” A nyílt napot a lendvai kosa rasok barátságos mérkő zéssel zárták a szomszédos muraszerdahelyi csapattal, melyet a hazaiak nyertek 58:52-re.

21 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Horizont
A két barát, Sešnjak Matija és Hozjan Rok is ellátogatott a kosárlabdaedzésre.

Sport

Váratlan vereség idegenben

Váratlan vereség idegenben

Fužinar Vzajemci – Nafta 1903 2:1 (0:1)

A mérkőzés helyszíne: Mestni stadion Ravne na Koroškem

A nézők száma: 200

Játékvezetők: Rađević Uroš, Benc Uroš, Holcman Aljaž

Szövetségi ellenőr: Levačič Danilo

Fužinar: Marčič, Pesjak (Krevh 90.), Offei Gyimaha (Cener 46.), Plaznik, Paradiž, Lima Mpanzu (Svržnjak 46.), Ibrian (Vukolić 93.), Grešovnik (Krebs 72.), Turičnik, Vujčić, Posinković; edző: Oblak Simon

Nafta 1903: Kiss, Dinnyés (Sulejmanović 68.), Stare (Čavara 78.),

Haljeta, Oštrek, Fehér, Szabó (Drk 60.), Kumer, Papp, Florjanc (Drk 60.), Dávid (Urh 78.); edző: Boér Gábor

Gólszerző: Plaznik (54., 11-esből), Svržnjak (73.); Fehér (21.) Sárga lap: Ibrian, Marčič; Kiss, Stare, Papp, Dinnyés Piros lap: –

A Nafta játékosai októ ber első napján Koroškára látogattak, ahol elszen vedték idénybeli máso dik vereségüket. Már a 2. percben védenie kellett

Kissnek, majd tíz perccel később a hazai kapus védte Stare lövését. A 21. percben ugyan előnybe kerültek a lendvaiak egy remek Fe hér-fejest követően, ám a

Egy pont az Olimpija Ljubljana ellen

Október első hétvégé jén a Nafta utánpótlása az Olimpija Ljubljana csapatát fogadta az ifjúsági első osz tályban. A lendvai fiatalok jól kezdték a meccset, de a második játékrészre el fáradtak: Nafta 1903 U17 –Olimpija Ljubljana U17 0:5 (0:1). Az U19-nek azonban

Kikaptak a bajnoktól

fordulás után a Fužinar for dítani tudott. Az 54. perc ben Plaznik értékesített egy jogos büntetőt, majd Svržnjak lőtt pontosan a 73. percben, így a kékek pont nélkül tértek haza. Így a tabella negyedik helyéről várják a folytatást a Bistrica ellen, akikkel pénteken 18 órakor találkoznak a lend vai stadionban.

F.h.m.

Megvan az első tekegyőzelem

A lendvai tekézők megszerezték első győzel müket a harmadosztály keleti csoportjának idei ki írásában, 52 fával voltak jobbak ellenfelüknél: TK Lendva – Hrastnik II 5:3 (3114:3062). Csapatukban Marinič és Tisovic győzött, míg Zadravec döntetlent ért el ellenfelével szemben. A harmadik fordulóban Pre polja vendégei lesznek. F.h.m. a győzelemre is volt esélye, végül egy pontnak örül hettek: Nafta 1903 U19 –Olimpija Ljubljana U19 2:2 (2:1). Góljaikat Zamuda szerezte. A serdülők a 11., az ifjúsági csapat pedig a tabella utolsó helyén áll. F.h.m.

A völgyifalui Zvezda múlt szombaton Trnjébe látoga tott, ahol listavezetőként az aktuális kispályás bajnok ellen lépett pályára: Trnje –Zvezda Völgyifalu 7:2 (1:2). Hiába vezettek a vendégek két góllal is, a fordulás után a házigazdák feljebb kap csoltak és megverték az eddig hibátlan Zvezdát. A völgyifaluiak góljait Požgai Mihael szerezte. A követ kező körben a Zasuerdün fogadják a Bistricát, akikkel azonos pontszámmal állnak a tabella élén. SoPe

Panonija – Hídvég 6:4 (2:1)

Imre (4), Brišar, Horvat; Požgai, Lutar S., Tot, Čurin

Nedelica – Csente 1:1 (1:0)

Nežič; Plevel Graničar – Nafta ÖF 6:1 (2:0) Somi, Kiš, Ftičar, Bači, Šakušić; Novak (ÖG), Drvarič Kobilje

Bistrica: elhalasztva

TÁBLÁZAT

10. forduló

TÁBLÁZAT

A 7. forduló párosítása 2022. október 9-én: Csente – Kobilje, Bistrica – Malibu Panoni ja, Nafta ÖF – Nedelica, Graničar – Hídvég.

MURASZOMBATI KÖRZETI

TÁBLÁZAT

22 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. TÁBLÁZAT TÁBLÁZAT
6. forduló 1. Graničar 5 4 0 1 14:8 12 2. Kobilje 4 3 1 0 7:1 10 3. Hídvég 5 3 1 1 14:9 10 4. Panonija 5 2 0 3 15:12 6 5. Bistrica 4 2 0 2 10:8 6 6. Nedelica 5 1 1 3 6:8 4 7. Csente 5 1 1 3 14:18 4 8. Nafta ÖF 5 1 0 4 4:20 3
LABDARÚGÓLIGA 7. forduló 1. Križevci 6 6 0 0 16:5 18 2. Cven 7 5 1 1 15:8 16 3. Hodos 7 4 2 1 28:11 14 4. Bakovci 7 4 1 2 22:19 13 5. Serdica 6 3 2 1 14:5 11 6. Apače 7 3 2 2 22:16 11 7. Dokležovje 7 3 2 2 13:9 11 8. Ižakovci 7 2 4 1 8:8 10 9. Bogojina 6 3 0 3 19:12 9 10. Roma 6 2 2 2 15:14 8 11. Cankova 6 2 0 4 12:17 6 12. Tišina 7 1 2 4 12:20 5 13. Sal 6 1 0 5 8:21 3 14. Goričanka 6 1 0 5 7:21 3 15. Lipa 7 0 0 7 7:32 0 A 8. forduló párosítása 2022. október 8-án és 9-én: Dokležovje – Goričanka, Serdica – Cven, Križevci – Hodos, Bogojina –Bakovci, Tišina – Sal, Cankova – Ižakovci, Lipa – Roma, Apače – szabad. Hodos – Lipa 7:0 (3:0) Grah, Bagari (2), Horvat, Jančar (2), Vlaj Sal – Apače 0:3 (0:0) Kučan (3) Bakovci – Cankova 4:2 (2:1) Cven – Križevci 1:3 (0:0) Roma – Dokležovje 1:2 (0:2) Goričanka – Tišina 1:3 (0:0) Ižakovci – Serdica 0:0 (0:0) Bogojina – SzabadTÁBLÁZAT 7. forduló 1. Krka 9 7 2 0 17:5 23 2. Aluminij 10 7 2 1 15:6 23 3. Rogaška 10 6 3 1 15:7 21 4. Nafta 1903 10 6 2 2 22:10 20 5. Bilje 10 5 1 4 21:25 16 6. Ilirija 10 3 5 2 16:8 14 7. Bistrica 10 4 2 4 10:12 14 8. Beltinci 10 3 3 4 16:16 12 9. Fužinar 10 4 0 6 17:21 12 10. Krško 9 3 2 4 15:17 11 11. Primorje 10 2 5 3 11:16 11 12. Dekani 10 2 3 5 8:10 9 13. Rudar 10 2 3 5 13:16 9 14. Dob 8 1 4 3 10:16 7 15. Triglav 10 2 1 7 6:18 7 16. Grosuplje 10 1 2 7 9:18 5
Fužinar – Nafta 1903 2:1 (0:1) Beltinci – Aluminij 2:2 (1:0) Dob – Ilirija 1:4 (1:1) Rudar – Triglav 0:2 (0:1) Dekani – Rogaška 0:1 (0:1) Bistrica – Grosuplje 2:1 (1:0) Bilje – Krško 3:5 (2:2) Primorje – Krka 2:2 (1:1) A 11. forduló párosítása 2022. október 7-e és 9-e között: Nafta 1903 – Bistrica, Ilirija – Bilje, Aluminij – Dekani, Triglav – Fužinar, Krka –Rudar, Rogaška – Dob, Krško – Primorje, Grosuplje – Beltinci. 1. Hotiza 7 7 0 0 17:4 21 2. Odranci 7 6 0 1 20:5 18 3. Polana 7 5 2 0 20:6 17 4. Gančani 7 5 1 1 12:5 16 5. Čarda 7 4 1 2 11:13 13 6. Črenšovci 6 3 2 1 10:4 11 7. Dobronak 7 3 2 2 16:15 11 8. Tromejnik 7 3 1 3 18:17 10 9. Grad 7 3 0 4 16:13 9 10. Rakičan 7 2 1 4 9:13 7 11. Slatina 7 2 1 4 12:17 7 12. Turnišče 7 2 0 5 10:17 6 13. Radgona 7 1 2 4 4:10 5 14. Olimpija 7 1 1 5 6:19 4 15. Puconci 6 0 1 5 7:17 1 16. Veržej 7 0 1 6 8:21 1 Čarda – Dobronak 4:3 (3:3) Atanasov (2), Škrilec, Žganjar; Maučec, Nagy, Bači Olimpija – Odranci 0:3 (0:1) Lukač (2), Tompa Radgona – Veržej 0:0 (0:0) Hotiza – Grad 2:1 (2:1) Gančani – Slatina 2:1 (0:1) Turnišče – Polana 0:4 (0:2) Tromejnik – Rakičan 3:1 (1:1) Črenšovci – Puconci: elhalasztva A 8. forduló párosítása 2022. október 8-án és 9-én: Dobronak – Tromejnik, Grad – Črenšovci, Puconci – Gančani, Polana – Olimpija, Odranci – Hotiza, Veržej – Slatina, Radgona – Čarda, Rakičan – Turnišče.
11. forduló 1. Olimpija 11 10 0 1 23:9 30 2. Celje 11 6 4 1 18:12 22 3. Koper 11 7 0 4 18:10 21 4. Maribor 11 5 2 4 21:17 17 5. Mura 11 3 5 3 17:18 14 6. Domžale 11 3 4 4 16:17 13 7. Bravo 11 3 1 7 8:10 10 8. Radomlje 11 2 4 5 10:20 10 9. Gorica 11 2 2 7 9:16 8 10. Tabor 11 1 4 6 8:19 7 Olimpija – Tabor 2:0 (1:0) Gorica – Maribor 1:4 (0:3) Celje – Radomlje 2:1 (1:1) Domžale – Mura 2:2 (1:1) Koper – Bravo 2:0 (1:0) A 12. forduló párosítása 2022. október 8-a és 10-e között: Radomlje – Gorica, Bravo – Olimpija, Maribor – Koper, Tabor –Domžale, Mura – Celje. 9. forduló 1. Ferencváros 7 6 0 1 18:3 18 2. Kecskemét 9 4 4 1 12:6 16 3. Paks 8 4 2 2 15:14 14 4. Kisvárda 9 4 2 3 16:16 14 5. Puskás AFC 9 3 5 1 10:7 14 6. ZTE 8 3 2 3 14:12 11 7. Fehérvár 8 3 1 4 10:13 10 8. DVSC 9 2 4 3 14:17 10 9. Újpest 8 2 3 3 10:14 9 10. Honvéd 9 2 3 4 10:16 9 11. Vasas 9 0 6 3 8:11 6 12. Mezőkövesd 9 1 2 6 10:19 5 A 10. forduló párosítása 2022. október 7-e és 9-e között: MOL Fehérvár – ZTE, Kisvárda – Vasas, Ferencváros – DVSC, Honvéd – Mezőkövesd, Paks – Puskás AFC, Újpest – Kecskemét. Vasas – ZTE 1:1 (1:0) Kecskemét – Ferencváros 2:0 (2:0) DVSC – Honvéd 4:3 (3:0) Mezőkövesd – Paks 1:2 (1:0) Újpest – Kisvárda 4:0 (3:0) Puskás AFC – Fehérvár 1:1 (0:0)

Küzdelmes focimeccs és tombolajáték

A hétvégén a hosszúfa lui Hungarikum Olimpija a hazai mérkőzésén tom bolajátékot szervezett ér tékes nyereményekkel. Az odrijánciak ellen ugyan a

csapat három találattal alul maradt, de a mérkőzést kísérő esemény több mint kétszáz néző érdeklődé sét keltette fel. Gönc Erik csapatkapitány a népes

közönség előtt lejátszott bajnokiról elmondta: „A Muravidéki Liga egyik leg jobb csapata ellen álltunk fel. Küzdöttünk, de nem sikerült a pontszerzés. Bí

zunk benne, hogy az őszi részben sikerül még né hány pontot szereznünk, és abban is reménykedünk, hogy a téli átigazolási idő szakban tudunk erősíteni.” Torhač Evgen, az Olimpija elnöke is örömét fejezte ki a magas nézőszámmal kapcsolatosan. A sikeres tombolasorsolásról pedig a következőket mondta: „A klub tavaly és idén tavasszal is rendezett tombolát, de ke vesebb nyereménnyel. A va sárnapi sorsoláson viszont értékes nyeremények várták a tombolajegyet vásárlókat. A fődíj 15 köbméter fa volt, Gönc Endre helyi vállalkozó

ajándéka, amit a hídvégi Sobočan Boštjan vitt el. A második díj Petesházára került, Adorjan Marsel egy 1.000 eurós vásárlási utal ványt kapott a muraszom bati Maximus bevásárló központba. A szerencse

Zver Sanjának is kedvezett, aki a harmadik díj nyerte se lett, Szőke Evgen helyi vállalkozó felajánlását, a 10 köbméter tűzifát nyerte meg. A három fődíj mellett még sok kisebb, de érté kes ajándékot sorsoltunk ki. A tombola nagyon sok munkát követel, de megéri, hiszen jó célt szolgál.” Gönc Edit

90-en versenyeztek a korosztályos tornán

Horvat Tija elégedett az Eb-szerepléssel

A lendvai Mladost Tol laslabdaklub fiatal ver senyzője, Horvat Tija a szeptember végén ren dezett ibizai U15-ös tol laslabda Európa-bajnok ságon szerepelt, ahol két top 32-es és egy top 16-os eredménnyel zárt.

A szlovén válogatott tollaslabdázó hazatérése kor elmondta, hogy elége dett elért eredményeivel, főleg a mutatott játéká val, s az Eb-n végül az elvárásainak megfelelően teljesített. A legjobb ered ményt egykori klubtársá val, Pešehonov Nikitával érte el vegyes párosban, akivel bejutott a legjobb 16 közé, viszont az elértnél többre számított az egyéni versenyszámban. „Az uk rán ellenfelem, Almalalha Raiia – aki a tornán egé szen a negyeddöntőig ju tott – erős volt, de tiszta fejjel visszaemlékezve szerintem az a mérkőzé sem fejben dőlt el, hiszen

Horvat Tija már a követ kező Európa-bajnokságra gondol, ahol tovább sze retne javítani az eredmé nyén.

az első szettben vezettem, majd 22:20-ra alulmarad tam.” Az összecsapást

Tija két játszmában veszí

tette el. A női párosban a ljubljanai Alič Tinkarával nagyobb elvárások nélkül lépett pályára, és kelle mes meglepetésként érte a legjobb 32 közé jutás. Az első Eb-szereplését szóra koztatónak és különleges élménynek tartja a lendvai tollaslabdázó. „Megtiszte lő volt számomra, hogy a Muravidék egyedüli képvi selőjeként tagja lehettem a szlovén válogatottnak. Lenyűgöztek a tornán lá tott mérkőzések, ame lyek több mint kiválóak voltak. Nem számítottam arra, hogy a korosztályom már ilyen magas szinten játszik. Sokat kell még fejlődnöm, de nem vagyok messze a legjobbaktól.”

A céltudatos lány már kitűzte következő célját, mégpedig az U17-es kor osztályos Európa-bajnok ságon való szereplést, ahol a legjobb 16 közé szeretne jutni.

Szabó Rudolf

A Szlovén Tollaslabda szövetség égisze alatt szer vezték meg idén U13-ban a harmadik, U19-ben pedig a második tollaslabdator nát. A viadal házigazdája a lendvai Mladost TK volt múlt szombaton, a küzdel meknek pedig a Lendvai Kétnyelvű Középiskola tornaterme adott otthont. A 13 évesek csoportjában 71-en, a 19 éveseknél 19en léptek pályára. Szinte mindegyik klubból voltak képviselők. A házigazda színeiben pályára lépett tollaslabdázók közül U13ban Horvat Naja diadalát követhettük lány egyéni ben, míg párosban Soldat Iza oldalán második lett. Horvat elégedett volt a tel jesítményével, főleg azzal, hogy sok meccset szinte hi bátlanul játszott le: „Büsz ke vagyok arra is, hogy az ellenfelemet a döntőben nem engedtem tíz pont fölé és a harmadik U13-as tornát is jó mérkőzésekkel sikerült megnyernem.”

Bedič Nika az U19-es egyéni szám döntőjében alulmaradt. Ugyan nagy csatát vívott Blazina Anja ellen, de nem sikerült meg

szereznie a győzelmet, má sodik lett, vegyes párosban Krumpak Jan oldalán pedig a dobogó harmadik fokára léphetett. Bedič szerint az igazsághoz hozzátartozik, hogy a múlt héten még be teg volt, a kihagyás látszott a játékán, amivel így nem is volt teljesen elégedett: „Vegyes párosban is többet nyújthattunk volna. Kicsit csalódott vagyok emiatt, de majd az országoson javí tunk. A lendvai küzdelmek egyébként jól szolgálták az októberi világbajnokság ra a felkészülést” – tette hozzá.

Egyelőre még a Mladost versenyzője, de a közeljö vőben Blazina csapattársa lesz Koša Iva, aki Ljub ljanában folytatja közép iskolai tanulmányait; ő harmadik lett, miután az egyéni bronzcsatában le győzte Medvedet.

Hac Györkös Anel fiú egyéniben a negyeddön tőig jutott, ahol kiélezett, háromjátszmás küzdelem ben Krumpak állította meg. Vegyes párosban Horvat Tia oldalán pedig ezüstér mes lett.

23 NÉPÚJSÁG 2022. október 6. Sport
Gönc Edit
A tombolajáték nagy számban csalogatta ki a mérkőzésre az érdeklődőket.

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.