Skip to main content

Népújság, 2019. 10. 03.

Page 1

Info

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

63. évfolyam 40. szám Lendva 2019. október 3. ISSN 0352-6569 1,10 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

9–16. oldal

h

e

t

i

l

a

p

j

a

Sportosabban, aktívabban

Ötödik alkalommal szervezték meg az összeurópai sporthetet, amellyel minden korosztályt arra buzdítanak, hogy minél többet mozogjanak és

egész évben aktívabb életet éljenek. A mozgalomhoz a múlt heti eseményekkel második alkalommal csatlakozott Lendva is. Az érdeklődők

változatos programokon vehettek részt, sok más mellett voltak funkcionális edzések, sportjátékok, tornagyakorlatok, családi atlétikai megmé-

Somi Loris, az Ekobrik igazgatója:

rettetések, gyalogtúra, valamint Lendva Község hét sportegyesülete nyílt napon mutatta be tevékenységét. Bővebben a 21. oldalon.

„Korszerű gépsort vettünk a 64 ezer eurós nemzetiségi támogatásból” 8. oldal


Iránytű Hodosi magyar önkormányzat

Bence Lajos

Bajban vagyok a populizmus fogalmával Bajban vagyok a populizmus fogalmával, nem tudom, van-e még ennyire megosztó fogalom ma a különböző politikai irányok mentén, mint éppen ez. A baloldal kimondottan a korrupt, kijátszó kormányok jellemzőjének tartja, mások – pozitív előjellel – a „néppárti”, vox populi szövegkörnyezetbe sorolják a populistát és a populista kormányokat, így a családtámogatásokat és más életkönnyítő lépéseket hozó, a kisebbségekre és a hátrányos helyzetűekre, az idősekre is figyelő Orbán-kormányt is populistának ítélik. Ez az európai liberális pártok szemében nem más, mint a populizmus kétségtelen megnyilvánulása. S akkor nem említettük még a kétszer kétharmados többséget, amelyet igaz, hogy a „vidékiek” és a határon túliak hathatós segítségével sikerült elérni, de „megcsináltuk”. A populizmust Gyurácz Ferenc a népiességhez és a népi mozgalomhoz kapcsolja, ma is szívesen hivatkozik Veres Péterre, a populizmus magyarországi apostolára, aki nehéz időkben, a 40-es évek végén a Nemzeti Parasztpárt elnökeként, többkötetes íróként, népben-nemzetben gondolkodó értelmiségiként nyíltan leírta, hogy a parasztság többségének semmiféle nemzeti tudata nincs, s hogy bogárléthez szokott és ezt el is fogadja. De tudta azt is, hogy a legmagasabb értelem éppen ahhoz kell vezetőként és értelmiségi hitvallásgyakorlásban, hogy „a nem értelemmel élő lényeket is megértse az ember”. Ugyanakkor a kozmopolitizmussal – mint sok más dologgal – sem tudott dűlőre jutni. Az idegen kultúrák felé való ácsingózást nem tartotta egyébnek, mint a sajátunk lenézésének, amelyben élni adatott. Gyakran ismételgette: „… ha egy közösség elvesztette lelkét, ízlését és öntudatát, kész préda az erősebb számára”. Maga a populizmus s ennek újbóli gyakori „fel-feltünedezése” a föntiek szerint a megújulásra szoruló Európánkban sem számít különleges furcsaságnak. Jelzés arra is, hogy mely nemzetek szavára kell külön figyelnünk, kit lehet a liberálisszocialista-konzervatív vonalon belül „különutasként” elfogadható partnernek tekinteni. Aki akkor is kiáll mellettünk, ha nem a klímaváltozás és a környezetszennyezés világméretű gondját kell megoldani. Akinek a hangjára a hazáján kívül is figyelnek…

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

A költségvetés 18.000 euróval nőtt A Hodos Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség kedden megtartott ülésén költségvetés-módosításra került sor, miután a bevételi oldal 18.000 euróval növekedett. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A mintegy 58.000 eurós költségvetés módosítására azok után volt szükség, hangsúlyozta Roman Silvija elnök, hogy a Hodos Községgel tartott hosszas egyeztetések után megegyeztek az önkormányzat működésére és a nemzetiségi programok kivitelezésére biztosított állami források 80:20 arányú felosztásában. Az új felosztást követően pedig az önkormányzat 76.000 euróra módosította idei költségvetését. Ennek tükrében megnövelték a községben működő egyesületek támogatására elkülönített összeget is. A 10.000 eurós tételről szintén a keddi ülésen döntöttek, éspedig a tanács a Hodosi Labdarúgóklubot és a Hodosi

Roman Silvija elnök: – Hodos Községgel megegyeztünk az önkormányzat működésére és a nemzetiségi programokra biztosított állami források 80:20 arányú felosztásában.

Önkéntes Tűzoltóegyletet 2.900 eurós támogatásban részesítette, a Kapornaki Önkéntes Tűzoltóegyletet 1.800 euróval, valamint az Őrség Művelődési és Turisztikai Egyesületet 2.400 euróval támogatta. A bevételek növekedése révén pedig az önkormányzat hozzájárult a Román Ilona-emléknap és a szüreti felvonulás programjához is, valamint az év végéig többek közt gyermek- és színházi előadást is szerveznek. A tanács az ülésen megtárgyalta a Muraszombati Baráti Körnek az Őszi találkozó és a hímzőszakkör kiállításának támogatására vonatkozó kérelmét, amelyhez 300 euróval, valamint a Muravidéki Vágta 2019-es megvalósításához 500 euróval járult hozzá az önkormányzat.

Hatályba lépett az MMÖNK módosított fizetési szabályzata A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) Tanácsa szeptember 30-án levelező ülésen elfogadta az önkormányzat fizetési szabályzatának módosítását, amely az alkalmazottak besorolását határozza meg. A 21 tag közül 15-en adták le szavazatukat, valamennyien támogatva a módosítást, melyre az MMÖNK főállású alelnökének – a tisztséget október 1-től Bacsi Zsuzsanna tölti be – munkaviszonyba

lépése miatt volt szükség. A főállású alelnöki funkciónál a 36. és 43. közötti fizetési osztályt határozták meg (a tényleges fizetési osztályt az elnök határozza meg az alelnök feladatköre alapján), ugyanakkor módosították a főállású elnök fizetési osztályát, éspedig az 52. helyett a 51. osztályt határozták meg. A nem hivatásos elnök a 24. fizetési osztályban van. Mindkét funkció (a főállású elnök és a főállású

alelnök) fizetési osztályának meghatározásánál a községre vonatkozó szabályzatot vették alapul, hiszen az MMÖNK tisztségviselőire vonatkozóan ezek törvényileg nem rendezettek. Az elnök fizetési osztályának meghatározásánál a polgármesterre vonatkozó rendelkezéseket, az alelnök fizetési osztályának meghatározásánál pedig az alpolgármesterre vonatkozó rendelkezést vették alapul. kmj

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .


Nemzetiség

Muraba ETT – stratégiai megbeszélés Lendván A szentgotthárdi székhelyű Muraba Európai Területi Társulás (ETT) – melyet 2017-ben alapított a magyar Országos Szlovén Önkormányzat, Szentgotthárd Város Önkormányzata, Lendva Község és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Kö-

zösség (MMÖNK) – a múlt héten tagi megbeszélést tartott a lendvai Városházán a stratégiai irányvonalak meghatározásáról. A tagok kifejtették a társulással kapcsolatos elvárásaikat és elképzeléseiket, valamint meghatározták a főbb fejlesztési irányvonalakat. A

megbeszélést várhatóan novemberben workshop egészíti ki. A stratégia elkészülését 2020 tavaszára tervezik. A Muraba ETT-t április 1-jétől Dancsecs Réka igazgató vezeti. A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösséget idén-

Hamarosan érkeznek a Szülőföldön magyarul program támogatásai A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI), a Szülőföldön magyarul pályázat szlovéniai kivitelezője hamarosan megkezdheti a program nevelési, oktatási, valamint tankönyvés taneszköz-támogatásának, illetve hallgatói támogatásának folyósítását, tudtuk meg az intézet illetékes munkatársától, Vida Simonától. Szlovéniában a 2019/2020-as tanévben 285 szülő adta be igényét a pályázati programra, ami összesen 353 gyermeket jelent és valamivel alacsonyabb a tavalyi számnál. A támogatás összege 22.400

forint, ami valamivel több mint 70 eurót jelent (az árfolyamtól függően), míg a hallgatói támogatás 2.800 forint. Támogatásra jogosultak azok az óvodáskor ú gyerekek, akik a 2018/2019-es tanévtől magyar nyelvű nevelésben vesznek részt, valamint azok az általános és középiskolás tanulók, akik a 2000. augusztus 31-ét követő időszakban születtek és akkreditált oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják. kmj

Külhoni magyarok – új honlap Külhoni magyarok cím alatt új honlapot indított a magyar kormány. A felület célja, hogy újszerű módon mutassa be a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek életét és az anyaország értük végzett munkáját. A www.kulhonimagyarok.hu honlapot három részre lehet osztani: hírportálként küldetése a tájékoztatás, hogy egy helyen elérhetők legyenek a külhoni magyarságot érintő hírek. Elérhetők a nemzetpolitikai programok, pályázatok is, köztük a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, a Kőrösi Csoma Sándor-, a Petőfi Sándor-, valamint a Mikes Kelemen- és a Julianus-programok. A honlapról egy kattintással el lehet jutni a Határtalanul! program új, folyamatosan frissülő honlapjára is. A felület másik részét egy tudástár alkotja,

ahol az aktuális jogszabályok, stratégiák, különböző kiadványok érhetők el. Megtalálható a testvértelepülési program, amelynek bővülését interaktív térképen követhetik az érdeklődők. A honlap harmadik része a személyes történetek bemutatása, a Kárpát-medence arcai és a magyarok a

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .

diaszpórában rovatokban kisfilmekből, interjúkból lehet megismerni külhoni magyar fiatalokat, családokat, vállalkozókat. Első körben ötven ilyen történetet töltöttek fel, de ezek száma bővülni fog. Az új honlap hamarosan angol nyelvű változatban is elérhető lesz. (mti)

től Orbán Dušan alelnök, a hodosi nemzetiségi közösség elnöke képviseli a társulat közgyűlésében. Az ETT új szlovéniai munkatársa szeptember végétől Vida Tímea. Mint ismeretes, az ETT célja a területi együttműködés erősítése a munkaerőpiac, az infrastruktúra- és közlekedésfejlesztés, a gazdaság, az oktatás, a környezeti fejlesztés és

a környezetvédelem, a közegészségügy, a humánerőforrás, a kultúra és az idegenforgalom területén, továbbá a magyar és a szlovén nemzetiség jogai megvalósulásának, identitás-megőrzésének és az anyanemzettel való kapcsolattartásának elősegítése. A célok megvalósítását EU-s források bevonásával is tervezik. Szolarics Nađ Klára

Felhívás Külhoni magyar történetek A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága felhívást hirdet külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára, akiktől olyan írást, interjút vagy akár videót, kisfilmet vár, amely izgalmas, példaértékű külhoni magyar történetet, személyt, családot vagy közösséget mutat be. Felhívásunk célja, hogy a beérkező történeteken keresztül közelebbről megismerjük a külhoni magyarság mindennapi életét, valamint megjelenési felületet, bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk az írás, újságírás iránt érdeklődő, tehetséges külhoni magyar fiatalok számára. Az írások terjedelme – amelyeket néhány jó minőségű, publikálható fotóval együtt várunk – minimum 5.000, maximum 12.000 karakter lehet. A videók/kisfilmek terjedelme minimum 3, maximum 8 perc. A beérkező legjobb anyagokat közzétesszük a Külhoni Magyarok honlapon, a legszínvonalasabb írások szerzői pedig részt vehetnek a Nemzetpolitikai Államtitkárság őszi, 2019. november 22–24. között megrendezésre kerülő szakmai hétvégéjén és továbbképzésén Egerben, ahol számos izgalmas program, előadás részesei lehetnek. A szakmai hétvége minden költségét a Nemzetpolitikai Államtitkárság állja. Beküldési határidő: 2019. október 30. Felhívásunkkal az egyetemistákon és főiskolásokon kívül a teljes határon túli és anyaországi magyarsághoz is szólni kívánunk. Bárki, aki ismer olyan külhoni magyar személyt, közösséget, érdekes történetet, amelyet érdemes lenne szélesebb körben bemutatni, elküldheti javaslatát – vagy akár a kész írást, anyagot – a nemzetpolitika@me.gov.hu címre. A legjobb beküldött munkák a honlapon való közzététel mellett közönségszavazáson vesznek részt új Facebook-oldalunkon. Tartsanak velünk!

3


Muravidék Dobronak Község Tanácsa

Emelkedett az óvoda gazdasági ára Dobronak Község Tanácsának szeptember 25-én megtartott ülésén a tanács az idei tanévre vonatkozó óvodai gazdasági ár növelését hagyta jóvá és módosította a költségvetést: a bevételi oldalt 8,3 százalékkal, a kiadási oldalt 6,7 százalékkal csökkentette. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

Az ülésen Ivanuša Mi­ le­na, a dobronaki iskola

és óvoda igazgatója terjesztette a tanács elé a 2019/20-as évre vonatkozó óvodai gazdasági árra a javaslatát. A törvénnyel

összhangban elkészített javaslat újabb növekedést tartalmazott, ami az alkalmazottak törvényileg meghatározott béremeléséből

A tanács jóváhagyta a költségvetés bevételi oldalának 8,3 százalékos, a kiadási oldal 6,7 százalékos csökkentését.

Kaszás távozott, újabb három alpolgármester

Tot József lett a Pincei HK elnöke

Kulcsár Igor

Koncut Ivan

Mocsnek Ottó

Magyar Janez, Lendva Község polgármestere (a Szlovén Közlöny 58. számában közzétett határozat szerint) szeptember 30-ával felmentette dr. Kasaš Mihael főállású alpolgármestert. Kasašt, aki október 1-jével a Környezetvédelmi és Terület-

rendezési Minisztérium (ARSO) munkatársa lett, a polgármester 2019. február 1-jével nevezte ki alpolgármesternek. A közlöny hivatalossá tette azt is, hogy október 1-jétől Lendva Községnek három új nem hivatásos alpolgármestere van: Koncut Ivan, Kulčar

Igor és Mocsnek Ottó. Értesüléseink szerint Koncut a sport és a turizmus témakörrel, Kulčar a gazdasági befektetések és az ökológia területével, míg Mocsnek a nemzetiségi kérdésekkel és az anyaországi kapcsolattartással foglalkozik. Szolarics Nađ Klára

4

ered. A bölcsődés csoport teljes gazdasági ára az új iskolaévben három százalékkal növekedik és 462,16 eurót tesz ki, a második korosztálynál (4–6 évig) 2,54 százalékos növekedést és 341,37 eurót jelent, valamint a kombinált tagozatban (2–4 évig) 3,31 százalékos áremelkedéssel az óvodai ellátás 347,16 euró. A tanács ugyan elfogadta az óvoda új gazdasági árát, de a vitában felvetődtek javaslatok, hogy a község a beiratkozás ösztönzése érdekében az áremelés különbözetét a költségvetésből fedezze. Elsősorban a nem felhasznált tételek átcsoportosításával, mint amilyen az alpolgármesteri keret. Ahogy viszont a folytatásban kiderült, átcsoportosításra ezenkívül is szükség lesz, hiszen a külön bánásmódot igénylő gyermekek iskolába szállítását határozat alapján a község köteles fedezni. A tagok ismételten megjegyezték, hogy az állam a kötelezettségeit egyre gyakrabban fedezet nélkül

ruházza át a községekre. Az ülésen a költségvetés módosítására is sor került, amire elsősorban a beruházások miatt volt szükség. A nagyobb módosítási tételt a tagosítás jelentette, amelyre a gazdasági minisztérium idén nem hirdetett pályázatot, valamint a község sportlétesítményeinek beruházására is a tervezettnél kisebb összeg folyt be. A költségvetés 2,11 milliós bevételi oldalát a tanács 1,94 millióra csökkentette, a kiadási oldalt pedig 2,58 millióról 2,41 millió euróra módosította. Az illetékes bizottságokkal egyeztetve a tagok a község féléves ügyviteléről is kaptak tájékoztatót. A községi hivatal a különfélék alatt arról tájékoztatta a tanácsot, hogy a geodéziai hivatal újraértékelte a lakosság tulajdonában lévő ingatlanokat. Az új osztályozási modell nyilvános közvitájára, valamint a fellebbezésekre október 1-je és 30-a között van lehetőség. Miután az iskolai tanácsban betöltött tagságáról lemondott Jež Vegi Klavdija, a helyére a tanács Nagy Rožman Mojcát nevezte ki.

A Pincei Helyi Közösségben a 2018-as novemberi helyhatósági választásokat követően olyan viszonyok alakultak ki, amelyek szinte lehetetlenné tették Horvát József elnök, illetve a Tüske Csilla, Škorič Zoran, Horvat Renata és Gyurkács Ladislav összetételű tanács együttműködését. A nézeteltérések miatt lemondtak a tanács tagjai, a testület határozatképtelenné vált. Ezek után visszalépett az elnök is, a tanács feloszlott, így tavaszra a helyi közösség vezetőség nélkül maradt. A Lendva Községi Választási Bizottság a Pincei Helyi Közösségbe szeptember 1-jére írta ki a pótválasztásokat. A lebonyolított választásokon a 185 választójoggal rendelkező polgár közül 74-en vettek részt, ami 40 százalékos részvételt jelent. A leadott szavazólapok közül kettő érvénytelen volt. A pótválasztások eredményei alapján a Pincei HK tanácsának új tagjai: Gaberšček Mateja, Kepe Edina, Sabo József, Tot József és Čuka Darko. A tanács szeptember 14-én megalakult, elnöke Tot József lett. SNK

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .


Muravidék A vadászterületet egyelőre nem darabolják fel

Lefelé módosult Hodos költségvetése Hodos Község Tanácsa múlt heti ülésével indította el őszi munkáját. A napirenden a 2019-es költségvetés módosításának elfogadása volt, a bevételek és a kiadások mintegy 4.300 euróval csökkennek. A tanács elvetette az LPN Kompas vadászterületének átalakítását. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Hodos Község Tanácsának ülésén a korábbi jegyzőkönyvek elfogadása után a község könyvelője, Bunderla

lítási költségeinek kontója), valamint egyes tételek összehangolása vált szükségessé (megnövekedett a nemzetiségi finanszírozási tétel, amelyet a község és a nemzetiség idén 20:80

jelentkeznek kiesések, a kiadások oldalán 7.257 eurós csökkenést terveznek, ami a beruházásokat érinti a legnagyobb mértékben (garázsok, montázsházak felállítása az Ifjúsági Központnál). A

A tanács elfogadta az idei költségvetés módosítását. Katalin ismertette a márciusban elfogadott községi költségvetés módosításának tervezetét. Az azóta eltelt időszakban a költségvetésben új sorokat kellett nyitni (a községi ünnep lebonyo-

arányban oszt fel). Hodoson a bevételi és a kiadási oldalon 4.324 eurós kieséssel számolnak a tervezethez viszonyítva. A bevételeknél az adójövedelem, a tőkebevételek és a donációk terén

A biológiai hulladék külön szállítása Hodosról? Az ülésen témaként szerepelt, hogy tetőt kap a hulladékgyűjtő központ Salban. A központ három községet – Péterhegy, Sal és Hodos – fed le, így a tervezett beruházáshoz is ezek járulnak hozzá. A hodosi tanács elé a Saubermacher Komunala, a központ üzemeltetője két ajánlatot juttatott el: az egyik 8.700 eurós építési költségeket tartalmaz, a másik 6.700 euróba kerül. Az építési munkálatok körüli szervezéssel és a kivitelező kiválasztásával Sal Községet bízták meg. Mint elhangzott, egy korábbi ellenőrzésnél a hulladékgyűjtő cég megállapította, hogy nagyon magas arányban kerül biológiai hulladék a háztartásoknál a fekete kukákba. Ebből kifolyólag ésszerű lenne fontolóra venni a biológiai hulladék szervezett külön szállítását Hodosról is. A tanács úgy döntött, a témára a későbbiekben visszatérnek.

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .

tanács által egyhangúlag megerősített módosított községi költségvetés bevétele így 645 ezer euró, míg a kiadási oldal 619 ezer euró. Az LPN Kompas pes­ kovci vadászterületének átalakítására irányuló kezdeményezést nyújtott be egy civilkezdeményezés Tibola Janez vezetésével. Tény, hogy Hodos, Sal és Péterhegy községekben, ahol az LPN Kompas vadászterülete van, a vadak a mezőgazdasági terményekben már nagyon hos�szú ideje óriási károkat okoznak. A termelők nem elégedettek a Kompas munkájával a kárbecslést és a kártérítést illetően, ezért a civilkezdeményezés a vadászterület felosztását javasolja, mégpedig a Krka Goričko, a Kompas és a križevci vadászegylet között. Mivel azonban a kezdeményezők a javaslatukhoz nem mellékelték a vadászterület működtető-

jének munkaprogramját és pénzügyi tervét, így a tanács a kezdeményezést nem támogatta, továbbá

biztosítékot szeretnének kapni a kártérítésekhez kapcsolódó felelősségteljes viszonyulásra.

Mesében az igazság Kányádi Sándor nemrég elhunyt költőfejedelem szerint az a mondás, hogy „meghalt Mátyás, oda az igazság”, azzal egészíthető ki, hogy igazság már csak a mesékben van. Minden év szeptember 30-án van a magyar népmese napja, amellyel Benedek Elekre, a nagy mesemondóra emlékezünk. Ebben az évben Kolozsváron és Budapesten Elek apó kútja címmel háromnapos Kárpát-meden- Čivre Ádám a Bocei meseünnepet szervezett londos Istók című Magyarország Kolozsvári muravidéki magyar Főkonzulátusa és a kolozs- népmesét mondta el. vári Napsugár gyermeklap. A rendezvényt támogatták különböző magyar állami szervek, pénzügyi alapok, a Kárpát-medence magyar főkonzulátusai, köztük a lendvai is, Földes Gyula főkonzul személyes részvételével. A Kárpát-medence legügyesebb gyermek mesemondói között a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet jóvoltából Čivre Ádám, az 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola 4. osztályos tanulója is elmondhatta a Bolondos Istók című muravidéki magyar népmesét. A rendezvény különböző műsoraiban a legmagasabb szinten bemutatott színes magyar népi kultúra a gyerekek és kísérőik számára felejthetetlen élményt jelentett. PZ

Könyvakció a Gyermekhéten A gyermekhét alkalmából 2019. október 7-től 12-ig Lendván a Bánffy Könyvesboltban a gyermekkönyvek 25 százalék árengedménnyel vásárolhatók meg. A lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet a gyerekek nevében is köszöni a felnőtteknek a könyvajándékot!

5


Muravidék Német nyelvi DSD I diplomák

A többnyelvűség alapja a kétnyelvűség A lendvai Városházán bensőséges felvezető ünnepség keretében osztották ki szeptember 26-án a Nyelvek Európai Napja keretében a lendvai általános és középiskolások számára a német nyelvi DSD I diplomákat. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A rendezvényen Sabo Tatjana, az 1. Számú Lend-

vai Kétnyelvű Általános Iskola igazgatója és Tomšič

A német nyelvi DSD I diplomákat idén a Városházán osztották ki.

Tibor, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola igazgatóhelyettese köszöntötte az egybegyűlteket, többek között Jens Wagnert, Németország szlovéniai kulturális attaséját, valamint Filip Reisnert, a német mint idegen nyelv szaktanácsadójának helyettesét. Sabo Tatjana szlovénul, Tomšič Tibor pedig magyarul szólt a kétnyelvű oktatásról, mely a többnyelvűség ugródeszkáját jelenti. A nyelvtanulásról pedig elmondták: ezek a kultúrák közötti párbeszéd alapjának számítanak. – A világ több mint hétmilliárd lakosa által beszélt közel 7.000 nyelv közül Európában 225-öt beszélünk. A világ lakosságának legalább a fele két vagy több nyelvet beszél, akárcsak mi. Ez a többnyelvűség nagyban

3. Román Ilona-emléknap Hodoson

Emlékeztek, ahogy Icu is szeretné… A hodosi Őrség Művelődési és Turisztikai Egyesület ötévente emlékezik meg ünnepélyesen Román Ilona tanárnőről és a helyi kultúregylet egykori vezetőjéről. A megemlékezés szombat este a temetőben koszorúzással kezdődött, majd a helyi művelődési házban dallal, zenével, tánccal – Ilona emlékéhez méltó műsorral folytatódott.

A hodosi népdalkör Icu kedvencével, a Szép a gyöngyvirág című népdalcsokorral emlékezett.

6

Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

Totić Rozália, a kul­ túr­egylet vezetője ünnepi megemlékező gondolataiban az Őrség egyik legnagyobb műkedvelőjének nevezte Román Ilonát, Icut. – A közösség irányítója, szervezője volt, aki megállta a helyét minden téren. Szerette a zenét, szinte röppent a táncba, ha lehetősége volt. De ezt nem saját érdekében tette, hanem szándékosan tanította. Amikor a fiatalokkal végzett munkájáról kérdezték, így szólt: „Külön öröm számunkra, hiszen a küldetésünk, a hivatásunk, hogy minél több fiatallal szerettessük meg a magyar kultúrát.” Jóságából kóstolhatott mindenki, mert szépen szólított, segített, tanácsot adott. Boldogan

hozzájárul a további nyelvek tanulásához és javítja a gondolkodást – mondta Tomšič. A kétnyelvű oktatás fontos szerepei között pedig kettőt – egy nyelvit és egy társadalmit – emelt ki: hozzájárul a nyelvek közötti egyenrangú kapcsolatokhoz, társadalmi szempontból pedig a békés együttélés és a tolerancia alappillérének számít. A DSD I nyelvi diplomát a múlt tanévben letett vizsgával kilenc általános és középiskolás szerezte meg. A rendezvény végén Magyar Janez lendvai polgármester szólt a diplomásokhoz, kívánva, hogy a legjobb célokra használják fel a tudásbizonylatot. A kulturális műsort az általános iskolás szavalók, a zeneszámokat a középiskolások szolgáltatták. élt, korán elment, de tudjuk, hogy csillaga magasan őrködik felettünk. Itt van velünk, irányít bennünket és mosolyog le ránk – hangzottak a megható gondolatok a tizenöt éve fiatalon elhunyt tanárnőről. A hodosi énekkar a Szép a gyöngyvirág című népdalcsokrot adta elő, ami Icu kedvence volt, ők így emlékeztek egykori vezetőjükre, barátjukra. A folytatásban Šetar Lucija szólóénekkel kedveskedett a közönségnek, majd a zalaegerszegi Binkó néptánccsoport lépett színpadra tyukodi, kalocsai és kalotaszegi táncokkal. A közönség első soraiban a család és a rokonság, majd a muravidéki kultúrés politikai élet képviselői, egykori barátok, munkatársak és a falubeliek foglaltak helyet. A rendezvény méltó megemlékezés volt egy olyan ember előtt, aki nem csupán végezte a dolgát, de szívügyének, küldetésének is érezte a feladatát.

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .


Kultúra 2019/20-as színházi évadnyitó Lendván

Nicsak, egy újabb Cooney-darab! Nicsak, ki lakik itt? címmel a Bánfalvy Stúdió előadásában, parádés, a vígjáték terén már bizonyított, táblás szereplőgárdával (mások mellett Gesztesi Károly, Beleznay Endre, Száraz Dénes) újabb Michael Cooney-darabot mutattak be a 2019/20-as színházi évad bérletes előadásainak nyitányán a lendvai színházban. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A Téboly két részben műfaji meghatározás egyébként nem von le, nem is ad hozzá semmit az eredeti bohózathoz, amelynek főhőse Eric (Beleznay Endre), aki egy házban lakik feleségével, Lindával (Mezei Réka

Léda) és albérlőjükkel, Normannal (Gesztesi Károly). Eric már két éve van állás nélkül, s bevallottan társadalombiztosítási csalásokból tartja fenn magát, nem is rosszul. Újabb és újabb létező vagy nem létező bérlőket jelent be, akik lecsúszottak vagy a társadalom peremén vegetálók, de a trükkös csalónak így is

bevételt jelentenek. A társadalombiztosítási ellenőr megjelenésével és ötleteinek kiapadásával persze ennek is vége szakad… Közben a fergeteges ideoda szaladgálás, az újabb és újabb „vendégekkel” érkező kérdésfelvetések az egyébként talpraesett csaló alól is kihúzzák a szőnyeget. A női szereplők meg-

jelenésével a ház összes lakójáról titkok derülnek ki: George bácsiról, hogy különös intim viszonyban van Normannal, a többiekről az, hogy egy részük már „kitörlődött” az élők sorából, és csak a társadalmi szociális hálózat nagyvonalúsága és a hivatali léhaság miatt nem tört ki már nagyobb botrány. Inkább csak belső, családi-ismerősi viszonyokban kavarog a bonyodalmak rendszere… A darabot, melyet A miniszter félrelép és más szigetországi sikerdarabok szerzője, Michael Cooney

írt, többféle rendezésben is láthatta már a nagyérdemű közönség, a kétezres évek elején a Madách Színház is bemutatta Szirtes Tamás rendezésében. Az újabb, felújított változatban – A miniszter félreléphez hasonlatosan – nem sok újítást eszközölt a „névtelen” rendező, ahogy a fordítóként feltüntetett Benedek Albert sem, bár a nagy Piramis-sláger egyik („Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek”) sorát nem volt rest becsempészni az egyik monológba. A helyzetkomikumra épülő darabban az a jó, hogy az ember gyorsan elfelejti a szövegrészekhez kapcsolódó grimaszt, s ettől kezdve már a karakterek felcserélése sem okozhat problémát.

186 magyar és 155 szlovén bérlet talált gazdára A magyar bérlet szervezője, az MNMI a 2019/20as színházi idényre összesen 186 új bérlettulajdonost jegyzett fel. E számban benne foglaltatnak az általános iskolás tanulók, illetve a tiszteletbérletre jogosultak is. A tavalyi 164 eladott bérlethez viszonyítva idén így némi emelkedés tapasztalható. Szlovén bérletet – a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ szervezésében – a legfrissebb adatok szerint 155 színházkedvelő váltott, míg 25 hely sorsa függőben, rendezés alatt van. Így megközelítőleg a tavalyi statisztikák szerint alakul idén is a bérletesek száma. Mivel azonban a bérletárusítást november közepéig tolták ki, ekkor kezdődik ugyanis a szlovén színházi idény, még módosulhatnak a számok. A helyzetkomikumra épülő darab beolajozottan működik.

Ámul a hűs vidék – ily csoda nem volt még Szeptember 24-től látható és hallható Pál Péter lendvai színművész első, Lángok című dalának videoklipje a YouTube portálon. A klip a muravidéki magyarság első, profi technikai kivitelezésben elkészített videója. A dal szerzői munka, hiszen a szöveg, a zene is Pál Péter tehetségét dicséri. A rendező, Bar­nóc­z­ ky Ákos és a stáb (Peter Ošlaj és Žan Serčič – hangszerelés, stúdió-

felvétel) is profi munkát végzett, a képi anyag elkészítésébe pedig lelkes amatőrök is besegítettek. Maga a Lángok a „tűzimádaton” kívül többfajta jelentést is hordoz, a rádob-

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .

ni mindent József Attila-i tisztítótűz jellegen túl is („minden e lángban elég”). Az Indulnék, hova fussak? kezdő kérdésfelvetéstől indulva a zárásban („ily csoda nem volt még”) a tisztítás

eredményét is felvillantja a szöveg, a révbe érésnek, s nem a porrá égésnek a katasztrófáját. A képi anyag valóban klipszerűen, halmozott képfelvillantásokkal követi a zenét és a szöveget. Ez utóbbi sem megszokott dalszöveg, a zenei anyag és főleg a dúdolható refrén pedig népzenei elemeket is felvillant. A karakterek és a történet, valamint a koreográfia (Pethő Kincső Nóra munkája) is hozza a fenti kettősségből áradó disszonanciát, a modern

életérzést és a vergődő kiúttalanságot. S tán ez sem elég? – kérdezi a szövegíró-szerző a dal végén. Melynek gyönyörű, leányhangra emlékeztető levezetését is a hangképzésen és énekhang-csiszoláson átesett fiatal színésznövendék és a számítógép tette felejthetetlenné, kivívva „a hűs vidék ámulatát”. Ennek már a fele sem tréfa – mondhatnánk. És csak ámulunk tovább. -ce

7


Gazdaság Fiatal kutató a vállalkozói szférában

Az Ekobrik gépeket vásárolt a támogatásból Somi Loris még egyetemista volt, amikor 2016-ban megalapította az Ekobrik Kft.-t. A Pártosfalván üzemelő cég fő tevékenysége a fafeldolgozás, tűzifa és gyújtós előállítása. A tervek megvalósításához az MMÖNK gazdaságfejlesztési pályázatán mintegy 65 ezer euró támogatást nyert, amiből gyártósort állított fel. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

– Már gyermekkoromban foglalkoztatott, hogy valamikor saját vállalkozásom legyen. A lendvai gimnázium befejezése után a Maribori Elektro-, Számítástechnikai és Informatikai Egyetemre iratkoztam be magasfeszültség és energetika szakra. Az egyetemen mint fiatal kutató dolgoztam, most pedig PhD-hallgató vagyok – mondta eddigi nem min-

a mindennapjainkban, a szakmám is az energetikáról szól, ezért látok kapcsolódást a szakmám és a cégem tevékenysége között. Az Ekobrik Kft. fafeldolgozással, tűzifa és gyújtós előállításával foglalkozik. Alapjában nehéz, fizikai erőt igénylő tevékenységről lenne szó, de szerencsére mára a kézi munkát a precízen kifejlesztett technológia váltotta fel – mondta Somi Loris. – A gépek viszonylag drágák, s a projektünk

ke 105 ezer euró, amire 25 százalékos önrész biztosítása mellett mintegy 64 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyert az MMÖNK-tól a nemzetiségi közösség gazdasági alapjának serkentését szolgáló pályázaton. A berendezések egyedileg, külön megrendelésre készültek, így hosszabb szállítási időt igényeltek. A támogatással komplett fafeldolgozó gépsort vásároltak, mely öt gép egységét jelenti: tűzifa-automata

– Ez a gép a fafeldolgozó gépsor legfontosabb része, ez vágja a rönköt különböző méretű darabokra, amiből tűzifa vagy gyújtós lesz – mutatta be Somi Loris. dennapi pályafutásáról a hosszúfaluhegyi Somi Loris, az Ekobrik Kft. igazgatója. Nem mindennapi vállalkozó tehát, hiszen doktoranduszként korszerűen felszerelt laboratóriumban végezhetne kutatói munkát, ezzel szemben Loris a vállalkozói szférában keresi a kihívásokat. Konkrétan a pártosfalvi egykori cukorrépatelepen létrehozott, frissen felszerelt üzemében. – Az energia számtalan formában jelen van

8

nagy befektetésnek számít, viszont rengeteg emberi munkát takarít meg és nagyobb hatékonyságot jelent. Szlovén és osztrák gyártmányú gépeket vásároltunk. A gépsor automatizált, amit egyetlen dolgozó irányít. Gyakorlatilag nincs fizikai megterhelés. Minimalizálódnak a költségek, kisebb a balesetveszély és nagyobb a napi termelési kapacitás – mondta a gépsort megmutatva a vállalkozó. Az Ekobrik Kft. teljes beruházásának érté-

gép, tűzifatisztító gép, csomagológép, gyújtóst gyártó gép és teleszkópos rakodó. A gépsorral már októberben elindulhat a gyártás. – Abból kiindulva, hogy még mindig a fa a legelterjedtebb fűtőanyag, a beszállítói és értékesítési piacunk elsősorban Szlovénia, de külföldi partnerekkel is egyeztetünk az együttműködésről. A Muravidéken házhoz is tudunk szállítani, de a nagykereskedelemben is kapható lesz minden gyártott késztermékünk, a

Somi Loris a kutatói pályáról váltott a vállalkozói létre. csomagolt és az ömlesztett tűzifa, valamint a gyújtós. Az Ekobrik Kft. a helyi felvásárlással ösztönzi az erdőtulajdonosokat is az erdők folyamatos tisztítására, ami megakadályozhatja a kártevők, betegségek terjedését. A cég farönköket vásárol és dolgoz fel. A magyar nemzeti közösség gazdasági alapjának serkentési programja 2020-ban lejár, de van már kezdeményezés a meghosszabbítására, a kis- és közepes vállalatok fejlesztési stratégiájának elkészítésére. – Az ilyen pályázatok nagyon hasznosak, hiszen az új vállalatoknak fejlődési

és piacra törési lehetőséget jelentenek. A saját erőnkből a projekt nem lett volna megvalósítható. Rengeteg a jó ötlet, s amennyiben az ilyen támogatások megmaradnak, új cégek nyílhatnak a közeljövőben is. A pályázati feltételeknél a jövőben talán fontos lenne a projekt hosszabb megvalósítási ideje, hiszen a legtöbb gép egyedi, külön megrendelésre készül, amivel a beszerzési idő hos�szabbá válik. Csökkenteni kellene azonban a pályázaton kívüli bürokráciát, lerövidíteni az engedélyeztetés folyamatát – fejtette ki Somi Loris, az Ekobrik Kft. igazgatója.

Gazdaságfejlesztésre öten nyertek pályázati támogatást A gazdasági beruházások serkentésére az őshonos magyar nemzeti közösség által lakott területen – 1. intézkedés – a Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztérium 350 ezer eurót különített el vissza nem térítendő támogatásként. Erre a tárcával egyeztetve a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség idén áprilisban jelentetett meg pályázatot. A határidőben pályázó 15 vállalat/vállalkozó igénye mintegy 850 ezer eurót tett ki. A beruházásokra vissza nem térítendő támogatást nyert az Artex Kft., az Oletič GPI Kft., Horvát Tibor magánvállalkozó, az Ekobrik Kft. és a Purlen Kft. A finanszírozás feltétele a 25 százalékos önrész és a „de minimis” szabály. A pályázatok megvalósítási határideje szeptember 30., az elszámolást pedig október 20-ig kell elvégezni. A nyertes pályázóknál a befektetések révén 12 új munkahely várható.

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .


Info

Befejeződött a szívelégtelenséget kutató projekt

A korral nő a kockázat

Kedden a muraszombati Park színházban szervezték meg a szívelégtelenségről szóló kutatás zárórendezvényét. A több mint két évig tartó kutatás eredményeit a szervezők aznap kora délután sajtótájékoztatón ismertették. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A szívelégtelenség megjelenési arányának felmérését a szakemberek 2.861 véletlenül kiválasztott 55 év feletti muraszombati és rakicsáni polgár segítségével végezték el, akiket laboratóriumi vérvizsgálatra kértek fel. A kutatás elmé-

leti részében, amikor a 2004 és 2012 év közötti adatbázisok elemzésével foglalkoztak, megállapították, hogy a betegség előfordulása és a kórházi ellátás az öregedéssel növekedik. Lainščak Mitja, a muraszombati kórház szívszakorvosa és a kutatás vezetője mutatta be az eredményeket, elmondva, hogy a szűrésen

résztvevő személyek közül azokat hívták meg alapos felülvizsgálatra, akiknél a szívelégtelenség a szűrés alapján egy százalékban is jelentkezhet. A vérvizsgálat alapján a közreműködők közül 1.038 személy esett túl a kétórás diagnosztikai vizsgálaton. A leletek alapos elemzései alapján, amelybe külföldi elismert

laboratóriumi szakemberek is bekapcsolódtak, végül az elemzett minta közel 12 százalékában állapítottak meg szívelégtelenséget. A kockázati veszély a Muraszombat lakosságára való teljes kiterjesztéssel három százalékot jelent, ami nagyon jó arány. A projekt ezzel nem zárul le, han-

goztatta a szívszakorvos, ezentúl a szívelégtelenséggel élő személyek minőségi életvitelének biztosításáról kell gondoskodni. Ebben pedig kulcsfontosságú szerepet töltenek be a betegek és a hozzátartozók, akik megfelelő tudással, eljárással biztosíthatják a teljes körű életet.

Nincs még új elöljáró Gjerkeš Štefan, a Lendvai Közigazgatási Egység (KE) elöljárójának nyugdíjba vonulása után a szervezet vezetését július 1-jével meghatározott időre, hat hónapra Hozjan Štefanija belső munkatárs, a hivatalban az általános igazgatási feladatok és a közös ügyek részlegének vezetője vette át. A KE elöljárói posztjára a nyilvános pályázatot július 18-ával a Közigazgatási Minisztérium Hivatalnoki Tanácsa írta ki, a tárca egyben a kinevezési folyamat lebonyolítója is. A vezetői

munkahely betöltésére közzétett kiírás július 26án zárult, de még nem hozott döntést az új elöljáróról a Hivatalnoki Tanács. A közigazgatási egységet továbbra is Hozjan Štefanija megbízott vezető irányítja, de legfeljebb ez év végéig. Nem hivatalos forrásokból megtudtuk, hogy a kiírt elöljárói munkahelyre öten jelentkeztek, köztük a mostani megbízott vezető, és van közöttük kettő külső, jelenleg a közszférában dolgozó jelölt is. Szolarics Nađ Klára

Novak Leon az új evangélikus püspök A kutatás eredményeinek bemutatásán jelen volt Farkaš Lainščak Jerneja, a projekt koordinátora, Lainščak Mitja szívszakorvos és a kutatás vezetője, Omersa Daniel orvos, a Nemzeti Közegészségügyi Intézet korábbi munkatársa, valamint Beznec Peter, az Egészségért és Fejlődésért Központ igazgatója.

Remekeltek a dobronaki tűzoltópalánták Szombaton Cankován rendezték meg a muravidéki regionális tűzoltóversenyt a legfiatalabbak és az ifjúsági korosztály számára. A megmérettetésen a legfiatalabbakat a lendvai tűzoltószövetségből a Dobronaki Önkéntes Tűzoltóegylet pionírcsapata képviselte, akik a küzdelem három versenygyakorlatát – a négyszáz méteres váltófutást akadályokkal, a vizes gyakorlatot és a helyes felsorakozást – kiválóan teljesítették, és a 36 csapatos mezőnyben végül a remek harmadik helyet szerezték meg. A kiváló teljesítménnyel a csapat továbbjutott a jövő évben Celjében megrendezésre kerülő országos megmérettetésre, amelyen az ország legjobb pionírcsapatai mérik össze tudásukat és ügyességüket. hs N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .

A szlovéniai evangélikus egyház szeptember 28-án mag. Novak Leont, a muraszombati egyházközség lelkészét választotta meg új püspökké. A titkos szavazás során a 14 szlovéniai gyülekezet nyolcvan képviselője 58 szavazatot adott Novaknak, míg az eddigi püspök, mag. Filo Geza, Novak Leon aki újabb mandátumra pályázott, 20 szavazatot kapott. Két szavazat érvénytelen volt. Az evangélikus egyház felügyelői tisztségét pedig a péterhegyi Laco Johann után a következő hatéves időszakban Prosič Bojan tölti be. A tisztségre hárman pályáztak – Prosič mellett Deutsch Suzana és Hari Tadeja –, a többségi döntés pedig a második körben született meg. Novak Leon a szlovéniai evangélikus egyház vezetését a 2019–2025 közötti időszakban hivatalosan advent első vasárnapján veszi át, és ezzel a püspökség székhelyét hat év után ismét a Muravidékre helyezi. kmj

9


Info a mai napon... Október 3-án történt 1226 Assisiben meghalt a ferences rend alapítója, Assisi Szent Ferenc olasz katolikus szerzetes, költő. 1921 Aláírták a Nyugat-Magyarország átadásáról szóló jegyzőkönyvet. 1929 I. Sándor a Szerb–Horvát Szlovén Királyság nevét Jugoszláv Királyságra változtatta. 1941 Megszületett Chubby Checker amerikai rockénekes. 1952 Nagy-Britannia a harmadik atomhatalommá vált. 1953 Nagyváradon megszületett Cseke Péter Jászai Mari-díjas színész. 1969 Megszületett Gwen Stefani amerikai énekesnő, dalszövegíró, divattervező és színész. 1972 Hatályba lépett a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról szóló SALT-1 szerződés. 1975 Elhelyezték a paksi atomerőmű alapkövét. 1981 Megszületett Zlatan Ibra­ hi­mović bosnyák és horvát származású, svéd válogatott labdarúgó.

visszapillantó

1979. október 4-én, 36. szám

A műemlékvédelem nagy eredménye A muravidéki pen is láthatjuk, az múlt egyik legótemplom teljesen szebb gyöngyszeúj formát kapott, me a szelói ótempjobban mondva lom, amelynek visszakapta ősrékeletkezését a XIII. gi formáját, most századra vezetik már csak a környevissza a történézet rendezése van szek. Az évszáhátra. zadok során sok A restaurációs átépítésen ment munkálatokat, s keresztül a tempmég előbb a kulom, de részben a tatásokat Marjan véletlen során sikeZadnikar, a Murült megtartani legravidéken több ősibb, román stílurégi épület közsát, köralakját. Így ismert restauráa megszakításokkal tora, történelemhúsz évig tartó res- A szelói Rotunda, a XIII. századbeli építészeti gyöngyszem az idén tudós vezette. A tauráció során si- nyáron visszanyerte eredeti formáját. Az utókornak ezzel egy felbe- munkálatokhoz került az építményt csülhetetlen értéket mentettünk meg. szükséges pénzt teljes pompájában a köztársasági és felújítani. az eredeti bejáratnak vis�- fenyőfa dongákból kapott muraszombati érdekkö(…) A rotunda külseje szaadták régi funkcióját. fedelet. A történészek vé- zösség biztosította. a nyár folyamán nyerte Új fedelet is kapott az leménye szerint ugyanis vissza régi, eredeti formá- egész épület. Vékony, kü- az eredeti fedél is ilyen Szerző: ját. A tornyot lebontották, lönleges módon szárított minőségű volt. Mint a kéPivar Ella

étel, erő, egészség prim. mag. Branislava Belović, dr. med. • Muravidéki Harc a rák ellen egyesület, Petrás Teodóra • NIJZ OE Murska Sobota

Táplálkozással az immunrendszer jó működéséért Abban, hogy a szervezet immunrendszere jól működjön, a táplálkozásnak fontos szerepe van. Ebben úgy lehetünk a segítségére, hogy nagyobb

mennyiségben fogyasztunk különféle zöldségeket és gyümölcsöket, dióféléket és omega 3 zsírsavakban gazdag élelmiszereket. Ugyanakkor igyekezzünk

csökkenteni a telített zsírsavak fogyasztását (vaj, tejföl, disznózsír, pálma- és kókuszolaj), hiszen ezek serkentik a gyulladásos folyamatok kialakulását.

miszereket: fokhagyma, hagyma, sárgarépa, káki, sárgadinnye, zöldleveles saláták, joghurt, kefir, savanyú káposzta, savanyú répa, gomba és gyömbér.

Árpagyöngy-köret sárga tökkel

Tószt gombával és paradicsommal

• 20 dkg árpagyöngy • 50 dkg hámozott sárga tök • 2 kanál olíva- vagy repceolaj • 1 kisebb hagyma • Kevés citromlé • Fél dl zöldséges leves vagy víz (szükség szerint) • Kakukkfűág • Só • Metélőhagyma

• 8 szelet teljes értékű tószt- vagy kenyérszelet • 20 dkg shiitake gomba • 1 nagyobb paradicsom vagy cseresznyeparadicsom • 16 dkg mozzarella • 2 kanál olaj • Bors, só, bazsalikom, kakukkfű • Friss bazsalikomlevél

Az árpagyöngyöt főzzük meg. Az olajon pároljuk meg a hagymát, adjuk hozzá a kockára darabolt tököt, öntsük alá a levest vagy a vizet, és sózzuk. A főzés vége felé adjuk hozzá a citromlevet. A tököt villával áttörjük és hozzáadjuk a főtt árpagyöngyöt. Fedjük le, majd alacsony lángon pároljuk pár percig. Mielőtt tálaljuk, aprított metélőhagymával meghintjük. Ötlet: az árpagyöngy helyett használhatunk tönkölybúzát, kamutot vagy barnarizst.

Az olajon átsütjük a gombát. Enyhén sózzuk és frissen őrölt borssal meghintjük. A tósztot vagy a kenyeret enyhén átsütjük, rátesszük a feldarabolt mozzarellát és sütőbe vagy elektromos grillre tesszük, hogy a sajt megolvadjon. Ráhelyezzük a gombát és a paradicsomot is, bazsalikommal meghintjük. Ötlet: kis mozzarellagolyókat használjunk – kettőt tegyünk egy-egy tósztra. Használhatunk rozsvagy hajdinakenyeret is.

" 10

Egyes élelmiszerek immunrendszerre kifejtett előnyös hatását tudományos kutatások is bizonyítják. Ezért a mindennapi táplálkozásba vonjuk be a következő élel-

" N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .


Info Ruha teszi az embert!?

Vállkendő vagy mellkendő? Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán

A magyar női felsőruházat igazi története a szoknya és a felső rész szétválásával kezdődött. Az így kialakult nyakban ráncolt,

lítenek, amely kifejezések alatt a későbbi vállkendőt értették. A 19. században már teljesen általános volt a vállkendő a magyar parasztviseletben, sőt inkább a hiánya volt feltűnő. Szeder Fábián 1819-es leírásából tudjuk, hogy a vállkendő viselésének nemcsak praktikus okai voltak, vagyis hogy védett a hideg ellen, hanem erköl-

dők, majd a rózsás és rojtos kasmírkendők foglalták el. A hetési viselet hangsúlyos és díszes darabjának számított a vállkendő, amit ezen a vidéken „mellkötü kendü” névvel illettek. Ez az elnevezés valószínűleg a funkcióra utalhatott, vagyis a mellkasnak elöl és hátul való beborítására szolgált, és megkötési módjából arra következ-

A hetési mellkendőn a lyukhímzés kerekalakú, cseppformájú vagy éppen szögletes volt, ez utóbbi követte a ruha természetes szövési mintázatát. A kendők díszítőmotívumai között életfákat, virágokat, rozettákat és szíveket találunk leggyakrabban. A kendőkre a hímzés után gazdagon ráncolt, általában 8–10 centiméter széles fodor került, a fodor aljára pedig vásárolt vagy horgolt csipke. Ezen fehér mellkötő kendők az ünnepi viselet részét képezték. A néprajzkutatók azt is megállapították, hogy a korai darabokon a fehér szín a jellemző, ami közé idővel egyre több piros szín szüremkedett. Kerecsényi Edit szerint

a fehér gyolcs vállkendő viselésének divatja az 1900as évek elejéig élhette a fénykorát, azután kezdték kiszorítani a kasmír és a gyári anyagból készült vállkendők. Az idősebb korosztálynál pedig a gyolcs vállkendők mellett mindig is nagy divatja volt az úgynevezett háriszkendőknek. A vastag gyapjúból készült, főként sötétzöld, sötétkék, barna és fekete színű kendők jó melegen tartották viselőjüket és felvenni is könnyű volt őket, ha a gazdasszony éppen csak átszaladt a szomszédba vagy ki az udvarra az állatokhoz. Ezeket a kendőket más területen berliner-kendőknek is nevezték és az asszonyok téli viseletének elmaradhatatlan részét képezték.

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából a Lendvai Galéria-Múzeum minden érdeklődőt sok szeretettel meghív az

Hetési lányok és öregasszony hetési mellkendőben az 1930-as évekből. derékig érő felső rész elnevezése váll vagy ingváll, később pedig ing lett. Erre öltötték fel a lányok, as�szonyok a különféle ujjatlan lajbikat, pruszlikokat, mellényeket vagy a hosszú ujjú ujjasokat, s mindezekre került fel a vállkendő is. A vállkendő története a magyar viseletben nagyon nehezen követhető nyomon a különféle kifejezések közötti átfedések és a különféle tájnyelvi megnevezések miatt. Például a 17. századi hagyatéki leltárak keszkenőket, kendőket sorolnak fel, de nem adják meg a rendeltetésüket. Később, a 18. században is csak nagyon ritkán jelenik meg a funkció szerinti megkülönböztetés, és a források nyakba való kendőket, nyakba való fátylakat em-

csi okai is. Szeder Fábián ezt így fogalmazta meg az ipolysági viseletre vonatkozóan: „a mell keszkenyő, amelynek tisztesség okáért való behozásán a lelkipásztorok igyekeztek, s elérték, hogy a leányok a korábbi fejrevaló fátylakra emlékeztető hosszú, keskeny kendőt terítsenek a vállukra.” A 19. század végéig a fehérhímzéses gyolcs, batiszt vagy házivászon vállkendők voltak a legelterjedtebbek a magyar viseleti területen. Ahogy a vállkendő használata egyre megszokottabbá vált, a korábbi fehér vállkendők a mesterek által kékre vagy feketére festett hétköznapi vászon- és gyolcskendőkké alakultak. Helyüket az ünnepi viseletben a „bécsi olajos piros” kartonken-

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .

tethetünk, hogy egyfajta „melltartóként” is szolgált. Kerecsényi Edit néprajzkutató a hetési vállkendők kapcsán a következő megállapítást teszi: „Úgy tűnik, a textilkereskedelem fellendülésével az 1870-es években a vállkendők a falusi lakosság körében egész Zala megyében közkedveltek voltak. Hetésben a megvásárolt duplaszéles gyolcsot vagy perkált átlósan félbevágták, így két kendőnek való darabhoz jutottak. A kendő derékszögben találkozó két oldalát visszahajtották és azsúrral vagy díszöltésekkel beszegték.” A fehér gyolcs vállkendőket fehér és piros fonállal díszítették és főleg lyukhímzéssel, lapos-, lánc-, szár- vagy huroköltéssel varrták ki.

Ismert lendvai épületek című előadásra, amely 2019. október 3-án, csütörtökön 18 órakor kezdődik a Lendvai Zsinagógában. Az előadó Pisnjak Atilla művészettörténész.

Ingyenes teherbírási ellenőrzés és gyalogtúra A Lendvai Egészségház egészségügyi-oktatási központja testteherbírási tesztelést szervez október 7-én, hétfőn 16 és 18 óra között az 1. Sz. Lendvai KÁI melletti műfüves pályán. A 20 és 65 év közötti érdeklődők a két kilométeres gyaloglással ingyenesen ellenőriztethetik a fizikai állóképességüket. A mért eredmények alapján a szakemberek a megfelelő testmozgásról és sportgyakorlatokról szolgálnak tanácsokkal. A következő hétfőn, október 14-én pedig gyalogtúrára kerül sor a Lendvai Egészségháztól 16 órás indulással.

11


Info október 4. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Jó napot!, 11:15 Tudom! – kvíz, 12:00 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 13:00 Hírek, 23:10 Klein úr 13:30 Célpont, Glóbusz, Töréspont, 15:20 Hidak, 16:25 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Az utolsó szó jogán, 18:00 Ifjúsági műsor, 18:15 Rajzfilm, 18:20 Idegenforgalmi műsor, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Joker – kvíz, 20:45 Szlovén üdvözlet –szórakoztató műsor, 22:00 Visszhangok, 23:10 Klein úr – francia–olasz film, 1:15 Szlovén híradó Olaszországból.

Szlovén Tévé II. 9:50 Zenés műsor, 10:35 Alpok–Duna–Adria, 11:00 Jó reggelt!, 13:50 Jó napot!, 14:55 Hullámok közt, 15:40 Állatokról, emberekről, 16:05 A kertben, 16:30 A Šank rockzenei együttes – koncert, 18:00 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 19:05 Doha: Atlétika, 21:30 Ifjúság – koprodukciós film, 23:40 TV-klub, 0:40 Az utolsó szó jogán.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top shop, 11:55 Kölyökkalauz, 12:30 Fókusz, 13:40 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:50 Privát kopók – kanadai sorozat, 16:00 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:10 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:55 Drága örökösök – magyar sorozat, 21:05 Love Island – Találd meg a szerelmed, 22:30 Barátok közt – magyar sorozat, 23:15 Híradó, 23:50 Jófiúk – magyar sorozat, 1:10 Az év hotelje, 1:55 CSI: A helyszínelők.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 9:35 Teleshop, 10:45 Asztro Világ, 12:00 Tények délben, 12:30 Esmeralda – mexikói sorozat, 13:30 Walker, a texasi kopó – amerikai sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat 18:00 Tények, 19:25 Ázsia Expressz 2., 21:25 Kapd el, ha tudsz!, 22:50 Extrém Activity, 0:15 Magánnyomozók – dokureality, 1:25 Walker, a texasi kopó – am. sorozat.

Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 9:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 Ízőrzők, 13:55 Nigellissima 20:30 Vakrandi – angol főzőshow, 14:25 Brown atya – angol sorozat, 15:10 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:05 Rex Rómában – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:40 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:35 Brown atya – angol sorozat, 20:30 Vakrandi – francia film, 22:05 Popieluszko – a szabadság bennünk él – lengyel film, 23:25 Kenó, 23:35 Hogy volt!?, 0:35 Új idők új dalai.

Duna World 5:25–11:20 Délelőtti műsor, 11:35 Egy lepecsételt lakás – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Életkerék, 13:50 Öt kontinens, 14:20 Családbarát – magazinműsor, 15:50 Kárpát Expressz, 16:15 Multiverzum – magazin, 16:45 Püspökkenyér, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Kerekek és lépések – magyar ismeretterjesztő sorozat, 18:35 Itthon vagy!, 21:40 Tóth János – magyar sorozat, 22:40 Ridikül, 23:35 M5 Híradó, 0:05 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:35 Hetedhét kaland, 0:45 M2 matricák – dok. sorozat.

október 5. szombat Szlovén Tévé I.

október 6. vasárnap

október 7. hétfő

Szlovén Tévé I.

Szlovén Tévé I.

7:00 Gyerekműsor, 10:25 Táncakadémia – ausztrál ifjúsági sorozat, 10:55 Tudományos műsor, 11:40 A hét, 12:40 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról, emberekről, 14:05 Az utolsó szó jogán, 15:00 New Amsterdam – am. sorozat, 15:55 Új húszas – szlovén sorozat, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Lelki villanás, 17:35 Szlovén magazin, 18:00 Mezsgyék, 18:10 Ambiensek, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:25 Érverés, 20:00 Joker – kvíz, 20:55 Jonas-szal – szatirikus műsor, 21:20 Hírek, 22:05 El bar – koprodukciós film, 23:55 Digitális fertőtlenítés – francia dok. műsor, 1:00 Szlovén híradó Olaszországból.

7:00 Gyerekműsor, 10:00 Vasárnapi szentmise – közvetítés az osztrák Vasinja St. Peter plébániáról, 10:55 Fiatal virtuózok: Alexander Gadijev, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Az emberek és a Föld, 13:00 Hírek, 13:25 Szlovén üdvözlet – szórakoztató műsor, 14:45 Idegenforgalmi műsor, 15:15 Box 27 – belga–francia film, 17:00 Hírek, 17:20 Hétvégi csomag, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:15 Politika Tanja Gobeccal, 19:25 A hét tükre, 20:00 Ku’damm 59 – német sorozat, 20:55 Mišával – beszélgetős műsor, 21:40 Hírek, 22:10 Fiú – dok. film, 23:15 Jó éjszakára, 0:45 Szlovén híradó Olaszországból.

Szlovén Tévé II.

6:15 Zenés műsor, 7:10 Lelki villanás, 8:00 Zenés matiné, 9:50 Joker – kvíz, 11:40 Repülőgépen, 13:00 Ambiensek, 13:45 A szeretet üteme – ifjúsági film, 15:15 Kranj: Triglav – Olimpia, labdarúgómérkőzés, 18:00 Doha: Atlétika, 20:35 Lottó, 20:45 Vivienne Westwood punk aktivista – angol dok. film, 22:05 Hétvégi csomag, 23:30 Jonasz-szal – szatirikus műsor, 0:10 Zenés műsor.

7:00 Legjobb reggel! 9:00 Tanúságtevők – dok. műsor, 11:15 Idegenforgalmi műsor, 12:00 Vándorlás az űrben – 15:45 Totál gáz dok. film, 13:10 Nyári koncert Schönbrunnból, 14:55 Automobilitás, 15:45 Totál gáz – francia–macedón film, 17:25 Maribor: Celje – Maribor, kézilabda-mérkőzés, 19:00 Doha: atlétika, 21:20 A Panda zenei együttes 20 éves jubileumi koncertje, 22:55 Doha: atlétika, 1:35 Zenés műsor.

RTL Klub 6:35 Kölyökklub, 7:25 Mickey egér, 7:35 Bakugan – animációs sorozat, 8:05 Kölyökkalauz, 8:35 Brandmánia, 9:05 Top shop, 10:00 Autogram, 10:35 Szuperzöld, 11:10 Édesítő, 11:50 A hobbit – Smaug pusztasága – am.–újzélandi sorozat, 15:15 Házasodna a gazda – reality, 16:40 Jófiúk – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz Plusz – magazinműsor, 20:00 X-Faktor, 22:00 Love Island – Találd meg a szerelmed, 23:20 Újrakezdők – Szerelmes szingli szittert keres – am. film, 1:30 Különösen veszélyes – am. film.

TV2 7:05 TV2 animáció, 10:05 Trendmánia, 10:40 Falforgatók, 11:10 Vasúttúra, 11:45 A u tó s ze re l ő k , avagy minden új egyszer régi lesz!, 13:55 Seholország 12:15 Poggyász, 12:50 Szépítők, 13:20 Magyarország, én szép hazám!, 13:55 Seholország – am. film, 16:20 Columbo – am. sorozat, 18:00 Tények, 18:55 A pogány Madonna – magyar film, 21:15 Pofázunk és végünk – am. film, 23:25 Zuhanás – am. film, 2:25 Briliáns elmék – am. sorozat.

Duna Tévé 6:50–9:30 Virradóra, 9:30-12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:30 Partitúra – zenés ismeretterjesztő sorozat, 14:35 Doc Martin – angol sorozat, 15:30 A kőszívű ember fiai – magyar film, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:45 Szerencse Szombat, 19:45 Grzimek – német film, 21:20 A Pelikán ügyirat – am. film, 23:35 Kenó, 23:45 Fábry, 1:00 Hogy volt!?, 1:55 Rúzs és selyem.

Duna World 5:25–10:50 Délelőtti műsor, 11:05 Különös házasság – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Hagyaték, 13:50 Hazajáró, 14:25 K&H női kézilabdaliga, 16:00 Szabadtéri atlétikai világbajnokság, 18:00 Családi kör, 21:30 Fábry, 22:50 Legenda – válogatás, 23:20 Híradó, 23:50 Opera Café, 0:25 Evangélium, 0:55 Himnusz.

Szlovén Tévé II.

RTL Klub 6:35 Kölyökklub, 9:30 Mickey egér, 9:45 Noé kedvencei, 10:15 Topshop, 11:15 Lifestyle, 11:50 Kalandozó, 12:25 Az év hotelje, 13:10 Lila füge, 13:55 XXI. század 22:40 Peppermint – – a legendák velünk A bosszú angyala élnek, 14:30 Házon kívül – riportműsor, 15:05 Artúr király – am.–ír film, 18:00 Híradó, 18:50 Házasodna a gazda – reality, 20:10 Jófiúk – magyar sorozat, 21:20 Love Island – Találd meg a szerelmed, 22:40 Peppermint – A bosszú angyala – am. film, 0:55 Portré.

TV2

6:25 A hét tükre, 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Jó napot!, 11:15 Idegenforgalmi műsor, 12:00 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 12:00 A vadon bűvöletében Ami szent és a világ, 14:35 Át-járások, 15:05 Jó napot, Koroška!, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Az utolsó szó jogán, 18:10 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Studio City, 22:00 Visszhangok, 22:50 Ópusz, 23:30 Zenés est, 0:40 Szlovén híradó Olaszországból.

Szlovén Tévé II. 9:40 Zenés műsor, 10:25 Gyerekműsor, 11:00 A lélek horizontja, 11:50 Jó reggelt!, 14:25 Jó napot!, 15:30 Helyes ötlet, 16:00 Vesszők és pontok nélkül Veno Tauferról – portréfilm, 16:50 Az emberek és a Föld, 18:00 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 18:55 Ifjúsági műsor, 19:20 Zenés műsor, 20:00 Hatalmas hajók: Fülöp-szigetek – útifilm, 21:55 Madame Tussaud viaszbábui, 23:30 Követelem a hidat, jár ez nekem – rövidfilm, 0:10 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top Shop, 11:55 Noé kedvencei, 12:30 Fókusz, 13:40 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:50 Privát kopók – török sorozat, 16:00 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:10 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Drága örökösök – magyar sorozat, 21:10 Love Island – Találd meg a szerelmed, 22:35 Barátok közt – magyar sorozat, 23:30 Híradó, 23:55 XXI. század – a legendák velünk élnek, 0:35 Foglalkozásuk: Amerikai – am. sorozat.

TV2

7:05 TV2 animáció, 9:55 Designműhely Dorogi Gabriellával, 10:30 Tűsarok, 11:00 Több mint testőr 11:35 Super car, 12:05 Eb TV, 12:40 Az építkezők – magazinműsor, 13:10 Innovátor – magazinműsor, 13:45 A szövetség – am.–német–cseh–angol film, 16:00 Nemzetbiztonság Bt. – am. film, 18:00 Tények, 18:55 Sztárban sztár leszek!, 21:00 Jason Bourne – am. film, 23:35 Virítsd a lóvét! – am. film, 1:50 A zöld sárkány gyermekei – magyar film.

Duna Tévé 6:45–9:35 Virradóra, 9:35–11:30 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 13:00 Jó ebédhez szól a nóta, 13:40 A kék bolygó – angol ismeretterjesztő film, 14:45 Édes anyanyelvünk, 14:55 A kőszívű ember fiai – magyar film, 16:30 Hogy volt!?, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:45 Családi kör – magyar sorozat, 19:45 Magyarország, szeretlek! 21:15 Kossuth papja – magyar film, 22:10 Kenó, 22:20 Amerikai anzix – magyar film, 0:00 Hogy volt!?, 1:00 Új idők, új dalai.

Duna World 5:25–10:50 Délelőtti műsor, 11:00 Klapka légió – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Szakolczay Lajos – portréfilm, 14:20 A nagyok, 14:55 Ég és föld 11:00 Klapka légió között – Makovecz Imre – magyar dok. sorozat, 16:00 Hagyaték – magyar sorozat, 16:30 Ünnepi szentmise közvetítés Aradról a minorita templomból, 17:40 Édes anyanyelvünk, 17:45 Magyarország finom, 21:00 Híradó, 21:35 Lefegyverzett ellenséges erők – magyar dok. film, 22:35 Amerigo Tot – magyar dok. film, 22:55 Hogy volt?!, 23:50 Híradó, 0:25 Kincskereső, 0:55 Himnusz.

6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 9:35 Teleshop, 10:45 Asztro – Világ, 12:00 Tények, 12:30 Esmeralda – mexikói sorozat, 13:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat, 18:00 Tények, 19:20 Fuss, család, fuss! – reality, 21:05 Séfek séfe – gasztro-reality, 23:00 Magánnyomozók, 0:15 Családi titkok – reality.

Duna Tévé 5:55–9:25 Virradóra, 9:25–12:00 Délelőtti műsor, 12 : 01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:25 Nigellissima – an21:25 Elveszettek gol főzőshow, 14:00 Magyarország finom, 14:20 Brown atya – angol sorozat, 15:10 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:00 Rex Rómában – német sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:40 A hegyi doktor – német sorozat, 20:30 Kékfény, 21:25 Elveszettek – am. sorozat, 22:25 Kenó, 22:35 NCIS – am. sorozat, 23:25 Hogy volt!?

Duna World 5:50–11:00 Délelőtti műsor, 11:15 Álmodozások kora – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Roma magazin, 13:50 Domovina, 14:20 Család-barát – magazinműsor, 15:50 Életkor, 16:15 Magyar krónika, 16:45 Öt kontinens, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Kerekek és lépések – magyar ismeretterjesztő sorozat, 18:35 Itthon vagy!, 19:00 Válogatás „A Dal” legjobbjaiból, 20:00 Hogy volt!?, 21:00 Híradó, 21:35 Tóth János – magyar sorozat, 22:40 Ridikül, 23:30 M5 Híradó, 0:00 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:35 Hetedhét kaland, 0:45 M2 matricák – dok. sorozat.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Világunk mozgatói 17:05 Mozaik / Nem boszorkányság. Vagy igen? / Komolyan a zenéről 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig

12

Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (minden 3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 Öt perc a szépségért 10:30 Világunk mozgatói (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyarnótája – választás 14:15 MesterEmber (minden utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Retrorádió 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kuckó Mackó / Csacska rádió (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismerős hangok ismeretlen történetei 11:00 MMR 60 (havonta, figyelje a rádióreklámot) 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 MMR 60 / Ismerős hangok ismeretlen történetei (ism.) 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:00 Álmodók (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Sporthétfő (ism.) 21:35 Zene hajnalig

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .


Info október 9. szerda

október 8. kedd Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Jó napot!, 11:15 Tudom! – kvíz, 12:00 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Studio City, 14:40 Lelki villanás, 15:30 Hidak: Kanapé, 16:00 Gyerekműsor, 17:00 Híradó, 17:30 A kód, 18:05 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 New Amsterdam – am. sorozat, 20:50 Sértetlenek – dok. film, 22:00 Visszhangok, 23:10 Tanúságtevők, 0:50 Szlovén híradó Olaszországból.

Szlovén Tévé II. 9:45 Zenés műsor, 10:30 Ópusz, 11:00 Jó reggelt!, 13:55 Jó napot!, 14:40 Szlovén magazin, 15:05 Automobilitás, 15:50 Joker – kvíz, 21:30 Gyilkos a tónál 17:55 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 18:50 Az én szobám: Eva – valóságshow, 19:20 Zenés műsor, 20:00 Szent helyek – francia dok. sorozat, 21:00 Helyes ötlet, 21:30 Gyilkos a tónál – francia sorozat, 22:35 Roma nemzetiségi műsor, 22:55 Az utolsó szó jogán, 23:45 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro-Show, 10:10 Top Shop, 11:55 Kalandozó, 12:30 Fókusz, 13:40 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:50 Privát kopók – török sorozat, 16:00 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:10 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Drága örökösök – magyar sorozat, 21:10 Love Island – Talán meg a szerelmed, 22:35 Barátok közt – magyar sorozat, 23:30 Házon kívül, 23:55 Híradó, 0:30 Foglalkozásuk: Amerikai – am. sorozat.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van – ausztrál s o ro z a t , 9 : 3 5 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Esmeralda 8:50 Család csak egy van – mexikói sorozat, 13:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat, 18:00 Tények, 19:20 Fuss, család, fuss! – reality, 21:05 Séfek séfe – gasztro-reality, 23:00 Magánnyomozók – dokureality, 0:15 Családi titkok – reality-sorozat.

Duna Tévé 6:00–10:25 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 Nigellissima – angol főzőműsor, 14:25 A hegyi doktor – német sorozat, 15:10 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:05 Rex Rómában – német–osztrák–olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:35 A hegyi doktor – német sorozat, 20:30 Önök kérték!, 21:30 Vidám vidék – angol sorozat, 22:20 Kenó, 22:30 Velvet Divatház – spanyol sorozat, 23:20 Magyarország, szeretlek!, 0:50 Hogy volt?!

Duna World 5:00–11:20 Délelőtti műsor, 11:35 Társasjátékok – szórakoztató műsor, 13:00 Híradó, 13:20 Srpski Ekran, 13:50 Unser Bildschirm, 14:15 Család-barát, 15:50 Család ’19, 16:15 Hazajáró, 16:45 Térkép, 17:20 Útravaló, 17:40 Ízőrzők, 18:15 Kerekek és lépések – ismeretterjesztő sorozat, 19:00 Virtuózok sikerei, 20:00 Üdítő, 21:00 Híradó, 21:35 Tóth János – magyar sorozat, 22:40 Ridikül, 23:35 M5 Híradó, 0:05 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora.

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Jó napot!, 11:15 Tudom! – kvíz, 12:00 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Mišával – beszélgetős műsor, 14:30 A nyolcadik nap, 15:00 Hidak, 16:05 Táncakadémia – ausztrál ifjúsági sorozat, 16:25 Ifjúsági műsor, 16:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Az ezüstgeneráció kihívásai: A szerelem – dok. műsor, 17:55 50 könyv, amelyet nekünk írtak, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 Redemption – izraeli film, 22:00 Visszhangok, 22:50 Panoptikum, 23:50 Az ezüstgeneráció kihívásai: A szerelem – dok. műsor, 0:25 Szlovén híradó Olaszországból.

Szlovén Tévé II. 9:25 Zenés műsor, 10:10 Hidak: Kanapé, 11:00 A kód, 11:50 Jó reggelt!, 14:20 Ambiensek, 14:50 Hétvégi csomag, 16:10 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 17:15 Celje: Gorenje Velenje – Celje, kézilabdamérkőzés, 19:15 Zenés műsor, 19:50 Lottó, 20:05 Zenés dok. műsor, 21:10 Véleményem!, 22:00 Safe House – angol sorozat, 22:55 Dr. Svetlana Slapšak – dok. film, 23:55 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top Shop, 11:55 Brandmánia, 12:30 Fókusz, 13:40 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:50 Privát kopók – am. 23:55 Rejtjelek sorozat, 16:00 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:10 Barátok közt, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Drága örökösök – magyar sorozat, 21:10 Love Island – Találd meg a szerelmed, 22:35 Barátok közt, 23:25 Híradó, 23:55 Rejtjelek – am. sorozat, 1:05 Lila füge – magazinműsor, 1:50 Lifestyle – magazinműsor.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 9:35 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Esmeralda – mexikói sorozat, 13:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat 18:00 Tények, 19:20 Fuss, család, fuss! – reality, 21:05 Séfek séfe – gasztro-reality, 23:00 Magánnyomozók, 0:15 Családi titkok – reality-sorozat, 1:20 Walker, a texasi kopó – am. sorozat.

Duna Tévé 5:55–10:25 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 Nigellissima – angol főzőműsor, 14:30 A hegyi doktor – angol sorozat, 15:15 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:05 Rex Rómában – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:35 A hegyi doktor – sorozat, 20:30 Skandináv lottó, 20:40 Csendes Don – angol–orosz sorozat, 21:30 Piknik a függősziklánál, 22:20 Kenó, 22:30 Szabadság tér ’89, 23:10 Zenekari próbák – olasz film, 0:25 Kékfény.

Duna World 5:25–11:20 Délelőtti műsor, 11:35 A farkasok – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi műsorok, 14:20 Család-barát, 16:00 Magyar gazda, 16:25 Noé barátai, 17:00 Novum, 17:35 0:00 Rejtélyes Ízőrzők, 18:10 Kerekek és XX. század lépések – magyar ismeretterjesztő sorozat, 18:55 LEN férfi Bajnokok Ligája, 20:20 Múlt és jelen, 21:00 Híradó, 21:35 Tóth János – magyar sorozat, 22:35 Ridikül, 23:30 M5 Híradó, 0:00 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:35 Hetedhét kaland, 0:45 M2 matricák – dok. sorozat.

október 10. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:05 Jó napot!, 11:15 Tudom! – kvíz, 12:00 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Véleményem, 14:35 18:20 Tudom! Szlovén villanások, 15:00 Hidak: Nagyító alatt, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Tudományos műsor, 17:55 Röviden: Nyílt tudás, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Célpont, Glóbusz, Töréspont, 22:00 Visszhangok, 22:50 A nyolcadik nap, 23:25 A szabadság útja – lengyel sorozat, 0:25 Tudományos műsor, 1:00 Szlovén híradó Olaszországból.

Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyarnóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Október 3-án, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Szlovén Tévé II. 10:00 Zenés műsor, 10:45 Az ezüstgeneráció kihívásai: A szerelem – dok. műsor, 11:10 Jó reggelt!, 14:05 Jó napot!, 15:00 Nem akarunk fehér kenyeret – dok. film, 16:00 City folk – dok. műsor, 16:45 Szlovén üdvözlet – szórakoztató műsor, 17:55 A vadon bűvöletében – angol sorozat, 18:50 Mozaikműsor gyermekeknek, 19:15 Zenés műsor, 20:00 Szkopje: Észak-Macedónia – Szlovénia, labdarúgómérkőzés, 22:55 Ambiensek, 23:30 Szlovén jazz, 0:15 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top Shop, 11:55 Édesítő, 12:30 Fókusz – magazinműsor, 13:40 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:50 Privát kopók – kanadai sorozat, 16:00 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:10 Barátok közt, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Drága örökösök – magyar sorozat, 21:10 Love Island – Találd meg a szerelmed – reality, 22:35 Barátok közt, 23:25 Híradó, 23:50 Brandmánia, 0:35 A zöld íjász – am. sorozat, 2:55 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van, 9:35 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Esmeralda – mexikói sorozat, 13:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat, 18:00 Tények, 19:20 Fuss, család, fuss! – reality, 21:05 Séfek séfe – gasztro-reality, 23:00 Magánnyomozók, 0:15 Családi titkok – reality-sorozat, 1:20 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 2:30 Tények este.

Határtalan: az erdélyi, a felvidéki, a keszthelyi, a szombathelyi, az újvidéki, a horvátországi és a lendvai tévéstúdió, valamint a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál közös műsora (ismétlés: pénteken 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Október 4-én, pénteken 15.20-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: szombaton 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Október 8-án, kedden 15.25-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Duna Tévé 5:55–8:40 Virradóra, 9:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 21:30 Körberajzolva 13:20 Michaela: Toszkána ízei, 13:50 Nigellissima – angol főzőműsor, 14:25 A hegyi doktor – német sorozat, 15:15 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:05 Rex Rómában – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:35 A hegyi doktor – német sorozat, 20:30 Bagi–Nacsa Orfeuma, 21:30 Körberajzolva – francia film, 23:10 Kenó, 23:20 Magyarok – magyar film, 1:15 Rúzs és selyem.

Kanapé: ifjúsági műsor, benne az őszi divat, Berden Mark és a 3D nyomtatás, a Vandraš filmfesztivál, a Smrt zenei együttes, programajánló és klipek (ismétlés: szerdán 10.10-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Október 9-én, szerdán 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Duna World 5:50–11:20 Délelőtti műsor, 11:35 A szigetvári vértanúk – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Rondó, 13:50 Kvartett, 14:20 Család-barát, 15:50 Kék bolygó, 16:15 Opera Café, 16:45 Térkép, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Kerekek és lépések – ismeretterjesztő sorozat, 18:35 Itthon vagy!, 19:00 Virtuózok sikerei, 20:00 Szenes Iván írta – zenés műsor, 21:00 Híradó, 21:35 Tóth János – magyar sorozat, 22:40 Ridikül, 23:30 Híradó 0:00 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:35 Hetedhét kaland – magyar műsor.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Horizont (ism.) 21:35 Zene hajnalig

műsorajánló

Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Visszapillantó 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ism. 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Hidak: benne mezőgazdasági rovat (ismétlés: csütörtökön 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Október 10-én, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Nagyító alatt: tematikus adás (ismétlés: pénteken 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) A magyar nyelvű tévéadásokat a Maribori TV-n is megtekinthetik, mégpedig a premiervetítés napján 21.00 órakor és másnap 11.25-kor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13


Info figyelmükbe Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2019. október 1-jén a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg: Festő Dogša d.o.o., Prešeren utca 8., Lendva (5 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2019. október 27., havi 1.700 euró bruttó bér) Földrajz- és szociológiatanár – projekt keretében France Prešeren Általános Iskola, Ulica Juša Kramarja 10., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 2019. június 30., jelentkezési határidő: 2019. október 4-én) Összeszerelő munkás Carthago d.o.o., Kamenice 2., Odranci (7 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2019. október 4.) Építőmunkás Gradbeništvo Ramadan Sahitaj s.p., Ulica Staneta Rozmana 4., Murska Sobota (5 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2019. október 26.) Összeszerelő – a Muravidék környékén Trenkwalder, kadrovske storitve d.o.o., Leskoškova cesta 9D., Ljubljana (1 munkahely, meghatározott idő: 1 hónap, jelentkezési határidő: 2019. október 3.) Felszolgáló GČK, d.o.o., Ravenska ulica 64/a., Odranci (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. október 25.) Műszaki ellenőr Avto Krka servis, d.o.o., Cankarjeva cesta 16., Ljubljana (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2019. október 8.)

•Október 3-án, csütörtökön, 18.00 órakor, •Muraszombati Galéria •A Magányok című kiállítás megnyitója •Október 4-én, pénteken, 18.00 órakor, •a lendvai Színház- és Hangversenyterem előcsarnoka •Az Őrizzük meg a nyomokat című kiállítás megnyitója

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség közreműködésével ösztöndíjtámogatást biztosít a 2019/2020-as tanévben magyarországi középiskolában tanuló szlovéniai magyar nemzetiségű diákok részére. Az ösztöndíjra pályázhat minden szlovén állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy, aki szlovéniai állandó lakóhellyel rendelkezik és a 2019/2020-as tanévben valamely magyarországi középiskolában tanul. A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia: - kérelem, - az állandó lakóhelyet igazoló okmány egyszerű másolata, - iskolalátogatási igazolás.

•Október 6-án, vasárnap, 18.00 órakor, •Lendvai Zsinagóga •A Vita kamarakórus koncertje

A pályázatokat személyesen vagy postai úton lehet benyújtani az alábbi címre: Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség 9220 Lendva, Fő utca 124.

névnapsoroló

A pályázatok beérkezési határideje: 2019. október 10., 12.00 óra.

Október 4-től 10-ig Péntek – Ferenc Szombat – Aurél Vasárnap – Brúnó Hétfő – Amália Kedd – Koppány Szerda – Dénes Csütörtök – Gedeon

Legyen Ön is az előfizetőnk!

Borospincei dolgozó Vinska klet Kelenc, Darko Kelenc s.p., Lendvahegy 29/b. (1 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2019. október 16.) Segédeladó Platinum Events, Adrijanci 81., Petrovci (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2019. október 16.)

Kelepelő

Gépész Legartis, gradbeno podjetje d.o.o., Hármasmalom 2l., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. október 24.) Ács Legartis, gradbeno podjetje d.o.o., Hármasmalom 2l., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. október 24.) Kőműves Legartis, gradbeno podjetje d.o.o., Hármasmalom 2l., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. október 24.) Szakácssegéd, konyhai segítő Počivališče na meji, Fő utca 173., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap hosszabbítási lehetőséggel, jelentkezési határidő: 2019. október 9.) Felszolgáló Počivališče na meji, Fő utca 173., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap hosszabbítási lehetőséggel, jelentkezési határidő: 2019. október 9.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

14

Charlotte Link: Fogócska Deborah Goldsby fél órát tölt a hétvégi bevásárlással, miközben nyomtalanul eltűnik az autóban várakozó tizennégy éves lánya, Amelie. Ugyanezen a napon találják meg a majdnem egy éve eltűnt Saskia Morris holttestét. Majd hamarosan eltűnik még egy lány. Látszólag semmi sem köti össze a lányokat, viszont Caleb Hale nyomozó és Kate Linville, a londoni Scotland Yard őrmestere rájön, hogy az eltűnt lányok esetei összefüggnek.

Látogassák meg honlapunkat: www.kkl.si

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .


Info MEGEMLÉKEZÉS

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Akit szeretnek, az sosem hal meg… Csak valahol messze van tőlünk. Elmúlt egy szomorú év, hogy örökre itt hagyott bennünket a szeretett

Biro Janez

„Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet”

(1949–2019)

Király Imre Hálás köszönet mindazoknak, akik gondolatukban még újra látják, gyertyát gyújtanak és virágot helyeznek sírjára.

Szerettei

gyertyafény

Október 4-e és 10-e között Lendvai Plébánia Szombaton, október 5-én vasárnapra érvényes szentmisék lesznek: 16.30-kor Petesházán és 18.00 órakor szentmise a hittanosok és a családok részére. Vasárnap, október 6-án rózsafüzér vasárnap, évközi huszonhetedik vasárnap. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor. 11.00 órakor Gyertyánosban szentmise. Szerdán, október 9-én 8.00 órakor szentmise Pincén.

Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor, szerdánként reggel 7.30kor lesznek. A falvakon szombatonként 16.00 órakor lesznek a szentmisék. Pénteken, október 4-én 16.00 órakor szentmise Zsitkócban és 18.00 órakor Dobronakon. Szombaton, október 5-én 16.00 órakor Radamosban és 18.00 órakor Dobronakon lesz szentmise. Vasárnap, október 6-án évközi huszonhetedik vasárnap, rózsafüzér vasárnap. Szentmisék 8.00 és 10.00 órakor Dobronakon, valamint 11.30-kor Göntérházán. Hétfőn, október 7-én 17.30-kor Dobronakon a rózsafüzér imádkozása, majd 18.00 órakor szentmise. Szerdán, október 9-én 18.00 órakor imaóra a klarissza nővérek kápolnájában Tornisán.

Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik (illetve ötödik) vasárnap van 10.00 órakor.

Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik drága férjemet, édesapámat és nagyapánkat elkísérték utolsó útjára, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisékre és a kápolnára adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk mag. Štihec Simon plébános úrnak a megható gyászszertartásért, a Dobronaki Nótázóknak a gyászénekekért, valamint dr. Kepe Hebar Julianna kezelőorvosnak és a nővéreknek az odaadó gondozásért. Radamos, 2019. szeptember 27-én

A gyászoló család: neje, Danica, fia, Janez, valamint unokái: Jan, Jure, Žiga-Jaka

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Novak Aladar (1932–2019)

„Úgy mentél el, ahogy éltél, Csendben és szerényen, Drága lelked nyugodjon békében.”

Református Egyház Istentisztelet Szentlászlón a hónap minden második és negyedik vasárnapján van 10.00 órakor.

apróhirdetés •Több dolgozót foglalkoztatnánk borospincénkben. Lehetőség határozatlan idejű munkaviszonyra is. Érdeklődni: 031-564-022 vagy vino. kelenc@gmail.com. •Nordmannfenyőt nagyon szép, még jelöletlen állományból 1,7–3 méterig karácsonyfának árulunk Csörnyeföldön, kis és nagy tételben. Az ár 4.000 Ft/db. Érdeklődni: 0036 20 586 0003. •Eladó régebbi háromszobás ház Hosszúfaluhegyen. Villany és víz a telken. Érdeklődni 041-782-746. •Eladók szőlészeti gépek: Wilmens prés, 3000–8000 literes poliészterhordók, pótkocsi szőlő szállítására, szőlőbetakarító gépek. Érdeklődni: Novak Anton Hujbar, Ivanjkovci 5., tel: 041346-735.

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .

Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak és jóbarátoknak, akik a nehéz pillanatokban segítségünkre voltak, drága férjemet, édesapánkat és nagyapámat elkísérték utolsó nyugvóhelyére. Emlékedet örökké őrizzük. Lendva, 2019. szeptember 30-án

A gyászoló család

A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságban leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 124., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail címen.

15


Info

SUDOKU

Humor

Horoszkóp Kos Márc. 21. – ápr. 20. A kapcsolatában felmerülhetnek hatalmi kérdések, esetleg féltékenység. Ennek gyökere az eltemetett bizonytalanságérzet lehet.

– Ki volt az, aki az anyósomnak fogkrém helyett egy tubus pillanatragasztót adott? – ront be egy férfi a sarki élelmiszerboltba. – Én voltam, uram, nagyom sajnálom, tévedés történt – vallja be a segéd. – Ugyan, csak megköszönni jöttem!

Bika Ápr. 21. – máj. 20. Most valaki iránt azonnali vonzerőt érezhet, ugyanakkor felismeri, hogy a lelkesedése túlzás. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. A hét elején apróbb félreértések adódhatnak Ön és a partnere között, melyből persze remekül kimagyarázza magát.

Móricka hatalmas „C” betűket rajzol a kishúgára, amikor bejön az anyukája. – Hát te mit csinálsz a kishúgoddal? – Én csak becézem!

Rák Jún. 22. - júl. 22. Valószínűleg most kisebb felújításokat végez az otthonában. A partnerével ebben nem könnyű megegyezni. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Több figyelmet kellene fordítania egészségi állapotára, győződjön meg róla, minden rendben van-e a szervezetével.

– Ki az abszolút gazdag? – ??? – Aki a madárijesztőre is nercbundát ad télen. Két informatikus beszélget: – Tegnap megkértem a barátnőm kezét! – meséli az egyik. – És, igent mondott? – kérdi a másik. – Nem tudom, még nem válaszolt az email-re... Egy férfi és egy nő szerelmeskedik az ágyban, amikor meghallják, hogy megnyikordul a bejárati ajtó. – Ó, gyorsan tűnj el, ez biztosan a férjem! – suttogja a nő. A férfi felugrik, felkapja a ruháit és már indulna az ablak felé, amikor megáll és így szól: – Hé, álljon meg a menet! ÉN vagyok a férjed! A rendőr megállítja az autóst, kezében a szonda, és mondja neki: – Fújjon bele a szondába! – Eszemben sincs. – Azonnal fújjon bele! – Nem! A rendőr elveszíti a türelmét. – Nem mondom még egyszer, fújjon, mert ha én fújok bele, magának egy életre ugrik a jogosítványa!

16

Szűz Aug. 24. – szept. 23. A hét elején megvesz magának egy vágyott holmit. Ez Önnek idegen, hogy ilyen sok pénzt költsön. Ideges is emiatt.

kulcslyuk

Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Várjon még a párkapcsolati problémáinak megoldásával, hátha később már nem lesz annyira elfoglalva a saját nézőpontjával.

Puhan Julija szentlászlói vendéglős A legjobb dolgok az életemben: • A családom. Ahol házat építenék: • Szentlászlón. Gyermekkori álmom: • Sportoló akartam lenni. A hobbim: • A munka. Amit a legjobban meg tudok főzni: • A vargányalevest. A film, amit többször is megnéztem: • Elif, a szeretet útján. Ha visszamehetnék az időben, akkor: • Nem változtatnék semmin. Egyetlen dolog, amit a jövőről szeretnék tudni: • Hogy megélem-e a 100-at. Amit egyszer ki szeretnék próbálni: • Hőlégballonnal repülni. A leghasznosabb tárgyam: • Az autóm, ami mindenhová elvisz. Akinek a tanácsát mindig megfogadom: • A lányaimét. Ha szomorú vagyok, ettől mindig jobb kedvem lesz:

Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Féltékenység és birtoklási vágy jellemezheti a kapcsolatát. Nem hajlandó az őszinte beszélgetésre, inkább félrevonul. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. A hétvégén egy kicsit nagyobb mulatságot enged meg magának és többet is költ. Emiatt lehet egy kis nézeteltérés a családjával. Bak Dec. 23. – jan. 20. A héten a szokásosnál is többet dolgozik, emiatt keveset tartózkodik otthon. Ez némi feszültséget okoz a párjával.

• A társaság mindig jókedvre derít. Amit már rég meg kellett volna tennem: • Szabadságra menni. Ami a legjobban tetszik a Muravidéken: • Az emberek összetartása.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. A héten igencsak nagy szüksége van az egyedüllétre. Jót tenne, ha otthon maradna és csak olvasgatna, pihenne egy-két napig. Halak Febr. 20. – márc. 20. Ön remek hallgatóság és képes másokat megnyugtatni. A héten fontossá válik a barátaival az érzelmi kapcsolat.

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .


Horizont

Ülj le, egyes! Szlovéniában büszkék lehetnénk a szlovén–magyar általános kétnyelvű oktatásra minden jó és rossz tulajdonságával együtt, melyek többé-kevésbé jellemzőek a szlovén iskolákra is. Mi, akik csak felületesen is követjük és ismerjük a nemzetiségi oktatást a szomszédos országokban, a muravidéki magyar közösség általános oktatásának minden bizonnyal nem esnénk neki „politikai kalapáccsal, csákánnyal”. Aztán felbukkan egy harmadosztályú politikus országos szinten (milyen jellemző: muravidéki), és követeli a kétnyelvű ok-

visszhang tatás szlovéniai változatának alkotmányos felülvizsgálatát. Egyben tipikus politikuskodó stílusban „fenyegetőzik”, hogy üzelmeit folytatni fogja az európai bíróságon, ha nem tetszik majd neki a Szlovén Alkotmánybíróság álláspontja. Majd még képmutatóan hozzáfűzi, hogy neki az igazság és mindannyiunk jóléte, de elsősorban a gyerekeké az első. De amikor az iskoláról van a szó, a legtöbbször bebizonyosodik, hogy nem a gyerekek/ tanulók jelentik a gondot, hanem a szülők, akik ilyen vagy olyan érdekeket követve a fiatal nemzedéket – mely többségében érdeklődő, szeret tanulni, kivált új dolgokat és tiszteli tanárait – kifogásként használják fel. Európában egyes adatok szerint valamivel több mint 50 millió ember él kisebbségben. Mindegyik kisebbségi közösség arra törekszik, hogy fiataljaik megtanulják anyanyelvüket és a többségi nemzet nyelvét. Egységes formula, hogy miként kell rendezni a nemzetiségi oktatást, nincs, de nagy valószínűséggel nem is lesz. Országonként különböznek a rendszerek, sőt van, ami-

kor országon belül is teljesen eltérőek. Az osztrák állami szerződés 7. cikkelye alapján a karintiai szlovénokat és a burgenlandi horvátokat azonos jogok illetik meg. Így áll a nemzetközi szerződésben, mely Ausztriának csak 1955 után biztosította a függetlenséget, mert cimborált a nácizmussal. Karintiában a szlovén anyanyelven oktatás valóban elég jól rendezett az óvodától az egyetemig, hasonlóan a horvátoknak Burgenlandban, míg a stájerországi szlovénoknak nincs egy önálló oktatási intézménye sem. Valamint elég szép számban, évente átlagban mintegy 400 tanuló – a szlovén határnál Radgona térségében és Grazban – tanulja a szlovént, a szomszédok nyelvét. Viszont nem nemzetiségi vagy kétnyelvű iskolában, hanem önkéntesen. Szlovén tanfolyamokat szervez Stájerországban (a határmenti Laafeldben és Grazban) a 7. cikkely Művelődési Egyesület is. Semmi újat sem mondok, ha leírom, hogy a nemzetiségi oktatás a Rábavidéken egyelőre nem ad optimális eredményeket. Az utóbbi években ugyan a Szlovéniából érkező szakmai segítség révén észlelhető némi előrelépés és az aktuális tanévre is terveznek újításokat. De távol vannak a muravidéki eredményektől. A helyzet minden bizonnyal jobb lenne, ha Szlovéniában és a Rábavidéken minden egyéb mellett tudatosítanák, hogy a nyelvtudás (bármilyen banálisan is hangzik) „gazdasági kategória” is. Miért biztatják a Rábavidéken a szülők a gyerekeket, hogy tanuljanak németül? Világos: legalább ezer rábavidéki Ausztriában dolgozik, mellettük ott az autógyár, ahol a német a hivatalos nyelv. Komoly érdeklődés a szlovéniai munkavállalás

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .

iránt pedig egyelőre nincs, legalább is olyan, mely hatna a nyelvtanulásra. Nagy eltérések vannak Olaszországban is, például Friuli-Venezia Giulia (Trieszt) és a venettói tartomány között, ahol több évig kiváló eredmények születtek kimondottan Živa Gruden legendás tanárnő miatt. Kitűnő oktatási rendszert harcolt ki viszont magának Ausztria segítségével a német kisebbség Észak-Olaszországban. De térjünk vissza Szlovéniába, ahol magyar és olasz kisebbség él. Az olasz közösségnek – történelmi tények miatt is – olasz tannyelvű iskolái vannak, a szlovént tantárgyként tanítják. Már rég megállapították, hogy ez a forma nem felelne meg a Muravidéken. Hogy miért, tudják a szakemberek (a jóhiszeműek) és a politikusok. És visszatérek a Muravidékre. A kétnyelvű általános oktatás néhány évtizedes újságírói és személyes (részben „családi” szemszögből is) követése után meg vagyok győződve arról, amit az első mondatban leírtam: büszkéknek kellene lennünk a muravidéki általános kétnyelvű oktatásra. Elsősorban az eredményeire a többihez viszonyítva. A kétnyelvű általános iskolákból érkeznek a későbbi értelmiségiek is, gazdagítva a szlovén kultúrtérséget is. Viszont nem ragaszkodnék a „bebetonozott” rendszerhez, hanem újraértékelném szakmai (de semmiképpen sem politikai) szempontok szerint. Az általános fejlődés újdonságai nélkül nem létezhet (és nem is szabad, hogy létezhessen) a kétnyelvű (és a szlovén) iskola sem. De az újraértékelés ne úgy történjen, hogy az oktatás területe a politikusok homokozójává váljon. Szlovéniában vannak szakembereink, akik interdiszciplináris módon, szélesebb látókörrel tudnák végezni ezt: Ljubljanában

a Nemzetiségi Kutatóintézet, Mariborban a Magyar Tanszék szakemberei és a Muravidéken is számos gyakorló tanár kiváló hozzászólásokkal tudná szolgálni a megújulást. Azok is, akik nem beszélnek magyarul. És miért ne kapcsolnánk be a szomszédos szakembereket is? Alapos megvitatás és hiteles adatok feldolgozása után a nyilvánosságba olyan javaslatok és kezdeményezések kerülnének, melyeket a politikusok (de nem a politikuskodók, akik csak a rosszat keresnék) is megtárgyalhatnának, láthatnák továbbá az ös�szehasonlítható előnyöket is. Összehasonlítási célokból miért ne néznénk meg a nemzetiségi oktatást a szomszédos országokban?

Releváns adatokhoz úgysem juthatunk összehasonlítás nélkül. És a végén csupán egy retorikus kérdés: kit és miért zavarnak a muravidéki kétnyelvű oktatás eredményei? Veszélyeztetve érzi-e magát valaki néhány tíz fiataltól, akik anyanyelvükön és többnyire még egy idegen nyelven beszélnek, ropják a magyar táncot, magyar színházi darabban szerepelnek vagy szlovén céget képviselnek Magyarországon? Ezt csak a „kockásfejű emberek” (1998-as Erd című regényem alcíme) nem értik meg. Ružič Ernest (A szlovén nyelvű levelet fordította a szerkesztőség.)

Utazás a Nemzeti Vágtára 2019 2019. október 19. és 20. között 12. alkalommal indul útjára a nagyszabású rendezvénysorozat, a Nemzeti Vágta, a korábbi évekhez hasonlóan előfutamokkal. Színes programok kíséretében szédületes versenyeket tekinthetünk meg, köztük a Muravidéki Vágta győzteseit is. A szombati ünnepélyes megnyitó a Nemzeti Vágta több mint 150 résztvevőjének felvonulásával kezdődik. A Muravidéket a következő barátaink, ismerőseink, falubelijeink fogják képviselni. • • • • •

Bíró József – Lendva Horváth József – Petesháza Somi Erik – Zsitkóc Göntér Aleksander – Dobronak Matej Grebenjak – a szlovén futam győztese

XII. Nemzeti Vágta, BUDAPEST 2019. OKTÓBER 19., SZOMBAT • 6.30-kor: INDULÁS LENDVÁRÓL buszállomás (Spar) • 20.30-kor: HAZAINDULÁS Részvételi díj: A busz INGYENES a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség jóvoltából. Jelentkezés: a jelentkezési lapot csütörtöktől, 2019. október 7-től a Bánffy Kávézóban kérhetik és adhatják le 2019. október 17-ig, illetve a busz megteltéig. Érdeklődni a 025776660-as telefonszámon lehet (Bánffy Központ).

17


Horizont Radamos: 40 éve a szüreti felvonulásokon

„Mozgó, élő tájháza” a muravidék A radamosiak a 80-as évek elején kezdtek el csatlakozni a Lendvai Szüret felvonulásához, a kultúregyletük megalakulásával szinte egy időben. Azóta majdnem 40 év telt el, azóta is a felvonulás leglátványosabb résztvevői között vannak, szinte az összesen részt vettek. Szorgalmuk és elszántságuk gyümölcse, hogy a legtöbbször ők kapták az első helyezést. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

Minderről Szomi Ilona és Kalamár István, a helyi Harangvirág MTE tagjai meséltek nekünk a faluotthon termében, nosztalgiázva egy csokor fénykép fölött. Ilus és Pista készültek a találkozásra, rengeteg fényképet hoztak, melyek

készültünk – mutatja Ilona a sok fényképet. – Az első, amin mi részt vettünk, egy különleges szüreti felvonulás volt – mondja mosolyogva. – Azt hiszem, nem is volt több olyan, hiszen csak mi vettünk rajta részt. Akkor még a Lipa szálló szervezte, 1980-ban vagy talán 81-ben lehetett. Emlékszem, esett az eső, és a rossz időjárás

kelepelővel. A szüretelő legények és lányok népviseletben voltak, puttonnyal, melencékkel vonultunk fel. Aztán vittük a morzsolót, a prést, bemutattuk, hogy zajlanak a szüreti munkák. A radamosi zenészeinket is magunkkal vittük, szóval a kedvünket a goromba időjárás nem tudta elvenni – emlékszik vissza Ilus, aki

Az 1985-ös szüreti felvonulásra tehenek húzta szekérrel érkeztek, körülbelül 2 óra alatt értek Radamosból a lendvai felvonulásra. szinte mind a szüreti felvonulásokról készültek. A fotókon keresztül elénk tárul az a mérhetetlen szorgalom, odaadás, amit évről évre belefektettek ebbe a rendezvénybe. Mindig új témát választottak, a legelsőtől, ami a szüreti munkák bemutatása volt, egészen a szövésig, amit ma a helybéli asszonyok szakkörben lelkesen tanulgatnak. Már alig akad néphagyomány, amit ne dolgoztak volna fel. – Minden évben különböző témákkal

18

miatt senki más nem vonult fel, csak mi, radamosiak – mutatja Ilus az újságcikket a Népújság egykori hasábjairól. – Nagy sikert arattunk, hiszen az első, a második és a harmadik hely is a miénk lett – nevet Ilus. – Mindettől függetlenül azt hiszem, megérdemelt volt a díj, hiszen rengeteget dolgoztunk a díszletünkön. Az egykori szüreti hagyományokat mutattuk be. Ehhez egy valódi zsúpfedeles hegyi pincét is építettünk, mellé valódi

nyugalmazott tanárnő és énekkari kórusvezető. Ezután szinte minden felvonuláson részt vett a radamosi kultúregylet és rendszerint sikerült is ámulatba ejteniük a lendvai közönséget. A szervezkedés élére Ilus állt, aki újabbnál újabb témákat talált ki, és meg is mozgatta az egész falut a siker érdekében. Csak néhány cím, amelyek bizony megérnének különkülön is egy mesét. Munkálatok a szőlőben négy évsza-

Pista és Ilona a radamosi kultúrházban a rengeteg fényképpel, amelyek a felvonulásokról készültek. A képekből kiállítást is rendeztek már a teremben. kon keresztül – bemutatták a szőlővel való munka egész éves folyamatát, a vesszővágástól a szüretig. A búzától a kenyérig – ekkor bemutatták az aratást, a cséplést kézzel, majd géppel, felvitték a cséplőgépet is, majd bemutatták, hogyan őrölnek a malomban, a végén pedig valódi kemencében sütötték ki a kenyeret a felvonulás alatt, amit erre az alkalomra építettek. Költözik a Weinzer család – rengeteg gyerek vett részt a felvonuláson. Szüret egykoron – nem kisebb dolgot vittek véghez a radamosiak, mint hogy a falujukból tehenes szekérrel mentek Lendvára és vonultak végig a város utcáin. Aratás után – ezzel a címmel azt mutatták be, hogyan szoktak a fiatalok mulatni a nagy munkák után, még a patakban fürdést is képesek voltak feleleveníteni, ponyvával bélelt szekéren. A zsúpos házat minden alkalommal elvitték magukkal – ki tudja, talán ez volt a szerencsehozójuk és nem utolsó sorban remek látványosság is. Volt, hogy ezen mutatták be a pincesározás hagyományát, máskor pedig a zsúpfedél készítését – ezekről már nem sok sejtése van a ma emberének. Aztán azt is érdemes megemlíteni, amikor Somi Pista 12 szekeret húzott maga után végig a város utcáin, mint

egy vonat. – Igyekeztünk minden alkalommal egy régi, paraszti hagyományt bemutatni. Hozzákapcsoltuk a népszokásokat, az öltözékünket is hozzáigazítottuk. Valósággal beleéltük magunkat a szerepekbe. Amikor például a négy évszakot mutattuk be, akkor akik a telet kapták, azoknak bizony nagykabátban kellett vonulniuk, de senki sem zúgolódott soha. Mindig volt eleje és vége a menetünknek, és története is – emlékszik vissza Ilona. Ma már a kultúregylet ülésén egy közös megbeszélés alkalmával ötletelnek, hogy milyen témát fognak megjeleníteni, kinek mi lesz a dolga a felkészülésben és a felvonuláson. De korábban Ilus maga találta ki szinte az egészet. – Amikor közeledett a felvonulás ideje, éjjelente csak úgy repkedtek a gondolataim. Vissza tudtam idézni a gyerekkori emlékeimet a hajdani munkákról, szokásokról, és kigondoltam, hogy lehetne mindezt megvalósítani a felvonuláson. Aztán amikor az egész kirajzolódott előttem, teljes bedobással kezdtük a munkát. Körülbelül egymásfél hétig tartottak az előkészületek. Rendszerint Ilona osztotta ki a feladatokat, de jó példával is előállt, hiszen a munka oroszlánrészét

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .


Horizont

ki hagyományoknak Nyári fürdés a patakban. A fiatalok a nagy melegben, az aratás végeztével patakban hűtötték le magukat.

A szüret utáni mulatozás is megelevenedett. Helybéli muzsikusokkal vonultak végig Lendva utcáin. legtöbbször ő végezte el otthon. Valószínűleg a tanítónői hivatás is közrejátszott abban, hogy jó irányítóként állt elő, szinte küldetésének tudta be, hogy tegyen a település művelődési életéért és annak fellendítéséért. Sikerrel meg is mozgatta a falu népét. Először a gyerekeket szólította meg, majd kedvet csinált a fiatalságnak, majd az idősebbeket is sikerült bevonni. Úgy toborozta a helybelieket, hogy mindenki boldogan csatlakozott. Nem csak a szüreti felvonulások

alkalmával kaptak elismerő visszajelzést a radamosiak, de a néptánccsoport, az énekkar is kiemelkedően teljesített. A befektetett munka, az összefogás, az odaadó igyekezet és az ötletesség meghozta a gyümölcsét a szüreti felvonulásokon, a radamosiak rendszerint maguk mögé utasították a többi felvonulót. Hogy szám szerint hányszor nyerték meg a legötletesebb, legszebben díszített menet címet, vagyis vitték el az

első díjat, azt sem Ilus, sem Pista nem tudta megmondani. De az biztos, hogy vagy elsők vagy dobogósok lettek szinte mindig. A sikeres szüreti menet fontos eleme az is, hogy a felvonulók a nézőközönség szimpátiáját is elnyerjék, mosolyt csaljanak az arcokra. Ehhez jól jön egykét lelkes házigazda, aki gondoskodik a hangulatról és persze a kínálgatásról. – A legtöbbször én voltam a házigazda – mondja szerényen Pista, de nagy

Az óriási prés is elfért egy szekéren, mire végigértek, ihattak is a mustból. N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .

mosollyal. Ő korábban a helyi közösség elnöke volt, és mindig is lelkes tagja volt a kultúregyletnek, ma is énekel a helyi kórusban. Ilona egy igazi betyárnak nevezte őt, akinek aligha akad párja a környéken, és igazi társasági ember. – A közönséget szórakoztatni kell, ez hozzátartozik a felvonuláshoz. Amellett, hogy a süteményeinket, pogácsáinkat szoktuk kínálni, egy-két vicces mondókát is be kell néha vetni. Az egyik legegyszerűbb, de mindig sikeres az, amikor a nőknek a finom „asszonyfektető” likőrt, a férfiaknak pedig a „bátorságadó” bort kínálom. Volt, hogy csak úgy szaladtak utánunk a menyecskék, hogy a likőrből még egy kupicával felhörpintenének – nevet fel Pista, és azonnal fel is ajánlja, hogy hoz egy kis kóstolót a finom meggylikőrből. – Egyébként mindig jó hangulat van a felvonuláson. Bizony volt, hogy 121-en vettünk részt rajta a mi kis falunkból. Azok voltak ám a szép idők! Ma már sajnos egyre nehezebb megszólítani az embereket, hogy csatlakozzanak. Az aktív tűzoltóink már amúgy is ott vannak a rendezvényen, lángost sütnek, vagy amit kell – így ugye ők is hiányoznak a köreinkből. A fiatalok pedig el vannak foglalva a saját életükkel, ahogy mondják, nagy a stressz. Érthető, hogy más világ van, csak hát szomorú. A modern világ sok valódi értéket elvesz a társadalomtól. A kultúregyletben ugyan akad néhány fiatal,

de az sajnos kevés. Ma már inkább csak az idősek és a középkorosztály vesz részt. Szóval mi maradtunk, mi vagyunk, akik még tartjuk „ennek a háznak a három sarkát”– mondja Pista, majd Ilus veszi át a szót: – Az idei szüretre egyetlen gyereket sem tudtunk elvinni, aki a táblánkat vitte volna – jegyzi meg csalódottan. – Húsz, harminc évvel ezelőtt a gyerekek sértve érezték magukat, sírtak, ha nem jöhettek velünk a felvonulásra, ha nem kaptak benne szerepet… A fényképek nézegetése közepette még jó sok történet felelevenedik, közben megérkezik az asztalra a híres likőr és a friss szőlő is. Nosztalgiázunk egy kicsit, hol Pista, hogy Ilus mereng el néhány fénykép kapcsán. Én pedig biztos vagyok abban, hogy amit ezek a lelkes helyi emberek tesznek évről évre – ideértve mindazokat, akik velük, mellettük igyekeznek és dolgoznak –, az messze túlmutat a szüreti felvonulás ünnepén. Néhány szekér pár négyzetméterén képesek megidézni a múltat, a legszebb hagyományokat és népi örökségünket. Felelevenítik az egykori munkákat, bemutatva annak eszközeit és bemutatják a kapcsolódó szokásokat, a népviseletet. A kultúra ápolását a legeredetibb módon képviselik: megteremtik, újraélik és átadják a közönségnek a régi világot. Mozgó és élő tájházként hozzák el a lendvai közönség elé a muravidéki örökséget. Méltán jár igyekezetükért a megbecsülés.

19


Horizont Új gyermekelőadás jótékonysági akcióval

Teltházas, vidám, zenés-táncos bemutató Vasárnap délelőtt szinte teltház előtt mutatta be premierelőadásként a lendvai származású Miša Gerič Špacapan színháza a Dalok a padlásról című zenés gyermekdarabot. Az előadás jótékonysági célt is szolgált, hiszen a belépőkből összegyűlt önkéntes adományok teljes összegét a szívelégtelenségben szenvedő Stančin Ivan szívműtétjére fordítják. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A lendvai Színház- és Hangversenyterem szinte megtelt a Pesmi s podstrešja (Dalok a padlásról) című gyermekelőadás premierjére, amelyet a „Miškino gledališče”, a lendvai származású Miša Gerič Špacapan színháza mutatott be. A zenés színházi előadásban Dejan Krajnc, a legmagasabb frizurát viselő szlovén zenész, a közismert Poskočni muzikanti együttes tagja szerepel Gerbec Martin és a szintén lendvai származású Raščan Ana mellett. A történet egy elhagyatott, poros padláson zajlik,

ahol Poskočni Dejan, Tinka Vijolinka kislány, Martin zenész és Madame Kotta segít-

ségével szétárad a varázslat és felcsendülnek az ismert régi szlovén gyermeknép-

dalok. A gyermekek és a felnőttek egyaránt élvezték az előadást, amelyben folyamatosan jelen volt a zene és az ének. A premier humanitárius célt is szolgált, hiszen a belépőkből összegyűlt önkéntes adományok teljes összegét a színház rajongójának, a

négyéves lendvai kisfiúnak, Stančin Ivannak gyűjtötték, aki szívelégtelenséggel él és akire újév után külföldön szívműtét vár. A kis „bátor harcos” hálásan, jókedvűen, gitárral a kezében, zenével és énekkel köszönte meg a lendvai közönségnek a neki gyűjtött 2.003 eurót.

Szorgos kis kezek szedték a szőlőt

A Miškino Gledališče új gyermekelőadásán az önkéntes adományokból 2.003 euró gyűlt össze a lendvai Stančin Ivan (középen) szívműtétjére.

Rekord parázson járásból Az idei, immár 16. Őrségi Tökfesztivál hatalmas izgalmakkal indult: péntek este a szalafői focipályán a parázson járás Guinnessrekordjának megdöntésére vállalkozott Kerekes Csaba természetgyógyász. Csaba az egyáltalán nem veszélytelen kihívással a kanadai Trever McGhee 181,9

méteres rekordját kívánta megdönteni. A kísérlet felfokozott hangulatban folyt, a közönség pedig egy emberként izgult és szurkolt. Csaba hatalmas elszántsággal, óriási lélekjelenléttel gyalogolta végig a kitűzött 200 métert, a több mint 800 fokos izzó parázson legyőzve saját határait és

Kerekes Csaba természetgyógyász megdöntötte a parázson járás eddigi világcsúcsát.

20

fájdalomküszöbét. Ezzel megdöntötte az eddigi világcsúcsot. A kísérlet egyáltalán nem volt veszélytelen és sajnos Csaba sem úszta meg sérülések nélkül. Miután végigért a parázsszőnyegen, a hatalmas taps és ováció közepette is már azonnali elsősegélyben részesítette a készenléti egészségügyi személyzet. Mivel komoly égési sérüléseket szenvedett, így mentőautó jött érte és elszállította a győri kórházba. A rekorddöntést videófelvétel rögzítette. A hitelesítésre körülbelül két hetet kell várni. A Tökfesztivál idén is rendezvények sorozatával, koncertekkel, kirakodóvásárral, pajtaszínházzal és a vidékre jellemző gasztronómiai kínálattal várta az Őrségbe látogatókat. Abraham Klaudia

A gyerekek kíváncsian figyelték, hogyan folyik ki a présből a friss szőlőlé. A hodosi magyar nemzetiségi önkormányzat pénteken megtartotta a már hagyományos gyermekszüretet a kapornaki tájház udvarán. A hodosi és kapornaki gyerekek mellé ezúttal is érkezett segítség, méghozzá a szomszédos bajánsenyei óvoda csemetéi. A rövidke ismerkedést követően a gyerekek az óvónők és az óvóbácsi segítségével hozzá is fogtak a lugas leszüreteléséhez. A mosolygós szőlőfürtöket az

apró kezek kannácskákba szedték, a termést a darálóba borították, majd felváltva daráltak. Amikor mindent ledaráltak, következett a préselés, éppen úgy, ahogy a felnőttek is teszik. Itt is kézről kézre járt a préskar. A munka végeztével mindenki megkóstolta az édes-savanykás mustot és egy kis uzsonna is járt a szüretelőknek. A dolgos délelőtt közös énekléssel, játékkal ért véget. ak

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .


Sport Európai sporthét a Lendvai községben

A rendszeres mozgás a kulcs az egészséghez

Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

Lendva második alkalommal csatlakozott a mozgalomhoz, különböző sportesemények sorozatával népszerűsítették a sport és a rendszeres testmozgás lehetőségeit, valamint fontosságát. A programmal arra ösztönözték a lakosságot, hogy egy héten keresztül legyenek aktívak és minél többet mozogjanak, ennek hatására pedig az év további részében is aktívak maradjanak. Alkalom bőven adódott arra, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót és a hozzá legközelebb álló sportágat.

Egészséges város projekt A projekt – amelyet Lendva Község támogat és amelynek keretében

már nyártól folytak az ingyenes sportprogramok hétfőtől csütörtökig – színes sportprogramokkal várta a sporthét délutánjain a mozgásra vágyókat. Minden korosztályból kezdő vagy haladó egyaránt csemegézhetett a változatos kínálatból. Az 1. Sz. Lendvai KÁI melletti sportpályán az érdeklődők funkcionális edzéseken és gyakorlatokon vehettek részt. Szakmai vezetéssel járástesztet szerveztek, a legkisebbeknek gyermektornát, az iskolásoknak sportjátékokat, valamint gyalogtúrát. Az atlétikai pályán a futás szakmai alapelemeivel ismerkedhettek a mozogni vágyók, csütörtökön pedig szép számban jelentek meg a gyermekes családok a családi atlétikán. Gyermekek és szülők egymás ellen mérték össze erejüket távolugrásban, vortexdobásban és 60 mé-

Fotó: Galič Tomaž

Szeptember 23-a és 30-a között zajlott az Európai Sporthét, amikor szerte Európában különböző sporteseményekkel népszerűsítették a mozgást és az aktív életmódot. Lendván az Egészséges város projekt keretében szerveztek mozgásprogramokat, pénteken és szombaton pedig a Lendvai Sportszövetség egyesületei nyílt napon mutatták be tevékenységüket.

Csekély volt az érdeklődés az egyesületek nyílt napján. teres futásban. A kellemes őszi délután felszabadultan és jó hangulatban folyt. A Lendva, Egészséges város projekt kivitelezője, Horvat Tjaša magánvállalkozó a sporthét kapcsán elmondta: „A sportprogramok az atlétikai pályán már nyár elejétől folynak, és idén a programoknak sokkal nagyobb visszhangja volt, mint tavaly. Biztató, hogy egyre többen csatlakoznak a tevékenységekhez, ezért is döntöttünk úgy, hogy ismét részt veszünk a testmozgás népszerűsítésében. A jövőben viszont azok mozgósítására lesz még szükség, akik továbbra is nagyon keveset mozognak. Ke-

mény munka vár még ránk, hogy ezeket a polgárokat is kicsalogassuk a szabadba és megszerettessük velük a mozgást.”

A sportegyesületek nyílt napja A Lendvai Sportszövetség pénteken és szombaton csatlakozott az eseményhez, amikor hét sportegyesület tartott nyílt napot az érdeklődőknek az iskolák tornatermében. Bemutatta tevékenységét a Lendvai Sportlövészeti Egyesület, valamint a Lendvai Íjászklub edzés keretében az íjászati tech-

nikákat és az íjakat mutatta be. A röplabdaklubnál a látogatók a legfiatalabb korosztály edzéséhez csatlakozhattak, valamint mindkét cselgáncsklub is várta az érdeklődőket. A kosárlabdaklub egy barátságos meccs megtekintését szervezte meg a Lindau és Muraszerdahely kosarasai között. A találkozót a hazaiak nyerték 65:47-es eredménnyel. Másnap, szombaton délelőtt a tollaslabdaklub foglalkozásaihoz lehetett csatlakozni. Közönségből, érdeklődőből viszont mindkét napon kevés volt, ezért a felhívás, a tájékoztatás terén bőven van még mit tenni.

Kedves Szülők és Nagyszülők! 2019. október 9-én, SZERDÁN 17.00 órakor minden kisgyermekes családot szeretettel várunk a Ringatóra Lendván, a Bánffy Központban. A program a fél évnél idősebb, de három évnél fiatalabb gyermekek számára a legizgalmasabb. A foglalkozások a Miniszterelnökség és az MMÖNK jóvoltából INGYENESEK!

A gyermekek élvezték a szülőkkel sportolást, a legérdekesebb a távolugrás volt. N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .

21


Sport A szombati gólgyártást Vinko Vedran kezdte meg

A második félidő gólzáport hozott a gyorslábú Vinko került akadálytalanul lövőhelyzetbe. A csapatkapitány nem tétovázott, távolról csavart a bal alsó sarokba. Az előny megszerzésével azonban a kék-fehérek visszavettek az iramból

Nafta 1903 – Jadran Dekani 5:0 (1:0) A mérkőzés helyszíne: Lendvai Sportpark A nézők száma: 350 Játékvezetők: Glažar Roman, Karmel Vidko, Cotič Urban Szövetségi ellenőr: Norčič Sašo Nafta 1903: Raduha, Pirtovšek R., Bizjak, Oštrek (Szökrönyös 61.), Malešević, Novinić, Vinko (Kamarás 61.), Paku (Drk 78.), Živko, Rebernik, Leuštek; edző: Sluka Marian Dekani: Sekulić, Stepančič, Vidaković (Matošević 46.), Vranješ, Zyba, Lukanovič, Babič, Živanović (Verunica 53.), Vitezica, Ovsenek, Borghi (Ahmetović 69.); edző: Matkovič Valter Gólszerzők: Vinko (8.), Bizjak (48., 81.) Rebernik (49., 75.) Sárga lap: Pirtovšek Piros lap: – Lendván a napsütéses vasárnap délutáni összecsapáson a Nafta rögtön az első sípszó után letámadta a tengerparti Jadran

Döntetlen a Fužinarral

Dekani csapatát és mélyen a saját térfelére szorította. A vendégek nem találtak válaszlépéseket a nagy nyomásra és a 8. percben

Bizjak Jaka (9-es) és Rebernik Mihael (a labdánál) dupláival ért el nagyarányú győzelmet a Nafta.

7. forduló

12. forduló Mura – Domžale Aluminij – Celje Tabor – Bravo Rudar – Triglav Olimpija – Maribor

3:0 (1:0) 0:0 (0:0) 3:1 (0:0) 1:1 (1:0) 2:4 (1:2)

TÁBLÁZAT 1. Maribor 12 7 3 2 27:12 24 2. Olimpija 12 7 3 2 27:15 24 3. Mura 12 6 5 1 21:13 23 4. Aluminij 12 6 4 2 14:6 22 5. Celje 12 5 5 2 24:12 20 6. Tabor 12 4 1 7 13:19 13 7. Bravo 12 3 3 6 16:23 12 8. Domžale 12 2 4 6 16:26 10 9. Triglav 12 3 1 8 14:28 10 10. Rudar 12 0 5 7 12:30 5 A 13. forduló párosítása 2019. október 5-én és 6-án: Maribor – Mura, Rudar – Aluminij, Domžale – Tabor, Bravo – Celje, Triglav – Olimpija.

22

ZTE – Paks Mezőkövesd – Honvéd Ferencváros – Kisvárda Kaposvár – DVTK MOL Fehérvár – Újpest DVSC – Puskás AFC

3:1 (2:1) 1:2 (0:1) 1:0 (0:0) 2:0 (1:0) 0:2 (0:0) 1:2 (0:2)

TÁBLÁZAT 1. MOL Fehérvár 7 6 0 1 17:5 2. Ferencváros 6 5 0 1 10:5 3. Mezőkövesd 7 5 0 2 10:6 4. Puskás AFC 7 4 1 2 12:7 5. Újpest 7 3 1 3 11:12 6. DVSC 6 3 0 3 13:11 7. Kisvárda 7 3 0 4 8:11 8. ZTE 7 2 1 4 11:9 9. Paks 7 2 1 4 7:12 10. Honvéd 7 2 0 5 10:15 11. Kaposvár 7 2 0 5 6:13 12. Diósgyőr 7 2 0 5 5:14

és a mezőny közepén járatták a labdát. Lehetőséget adtak ezzel arra, hogy merészebben játékba lendüljön az ellenfél, ebben a szakaszban így Raduha kapust is megdolgoztatták. A félidő végéig néhány szé-

18 15 15 13 10 9 9 7 7 6 6 6

A 8. forduló párosítása 2019. október 5-én és 6-án: Kisvárda – ZTE, MOL Fehérvár – DVSC, DVTK – Puskás AFC, Honvéd – Ferencváros, Újpest – Mezőkövesd, Paks – Kaposvár.

Szeptember utolsó szerdáján bonyolították le a másodosztály 10. fordulóját, amelyben a Nafta 1903 Koroškóra utazott a Fužinarhoz. A lendvai csapat a meccsen elszántan küzdött mindhárom pont megszerzéséért, de a számos kialakított helyzet az első félidőben nem került értékesítésre. Ezt a pihenő előtt a hazaiak büntették is, amikor Medved használta ki a Nafta védelmi hibáját egy szabadrúgást követően. A térfélcsere után is a Nafta irányította a játékot, többet támadott, míg a Fužinar az ellentámadásokra épített. A 61. percben Malešević dolgoztatta meg Bizjakot bal oldali beadásával, aki Poljanec hálóőrt meglepve a 16-os széléről a kapu közepébe lőtt. A mérkőzés végéig távoli lövésekkel igyekeztek újabb gólhoz jutni a lendvaiak, de az eredmény az utolsó sípszóig már nem változott. F.h.m.

pen kidolgozott helyzete volt Reberniknek, aki a kapusba lőtt, látványosan kombinált a Pirtovšek és Bizjak páros, de helyzeteik kihasználatlanul maradtak, valamint miután Oštrek már Sekulić kapuson is túljutott, az üres kapu helyett a védőket találta el, majd egy szabadrúgást is magasan a kapu fölé lőtt. A félidő vége előtt Vinko szabadrúgását Leuštek fejelte egy kicsivel a keresztléc fölé. Rögtön a térfélcsere után azonban megtörte a Nafta a Dekanit, két egymást követő helyzetet is értékesítve. Bizjak kezdte meg a félidőben a hazai gólgyártást: egy szöglet után a vendégvédelem a gólvonalról gyengén mentett, a csatár pedig közelről a hálóba lőtt. Rebernik aztán mindjárt a következő támadásban háromra növelte az előnyt. A 75. percben Rebernik második góljával kárpótolta magát a korábban kihagyott óriási helyzetéért, magabiztos lövéssel vette be Sekulić kapuját. A végeredményt Bizjak állította be, ezzel megszerezve a bajnokságban kilencedik gólját. F.h.m. LENDVA KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 6. forduló

11. forduló Nafta 1903 – Dekani 5:0 (1:0) Beltinci – Rogaška 1:0 (1:0) Brežice – Fužinar 1:4 (0:2) Dravograd – Krško 0:2 (0:0) Gorica – Krka 3:0 (2:0) Brda – Radomlje 0:3 (0:1) Koper – Bilje 1:0 (1:0) Drava – Dob: elmaradt, október 9-én játsszák TÁBLÁZAT 1. Radomlje 11 9 1 1 31:10 28 2. Gorica 11 8 1 2 28:14 25 3. Koper 11 7 4 0 17:7 25 4. Krško 11 7 2 2 27:12 23 5. Nafta 1903 11 7 1 3 28:12 22 6. Bilje 11 5 3 3 17:13 18 7. Fužinar 11 5 2 4 19:16 17 8. Krka 11 4 4 3 18:18 16 9. Drava 10 4 1 5 19:17 13 10. Dob 9 2 5 2 17:20 11 11. Beltinci 11 3 1 7 9:22 10 12. Brda 10 2 3 5 12:19 9 13. Dekani 11 2 1 8 15:29 7 14. Rogaška 10 2 1 7 6:22 7 15. Dravograd 11 1 1 9 12:28 4 16. Brežice 10 1 1 8 6:22 4 A 12. forduló párosítása 2019. október 5-én és 6-án: Krka – Nafta 1903, Fužinar – Beltinci, Radomlje – Dob, Brda – Gorica, Rogaška – Dravograd, Bilje – Drava, Krško – Koper, Dekani – Brežice.

7. forduló Grad – Olimpija 3:2 (1:0) Fujs D. (2), Buček Huber N.; Kepe T., Meszelics M. Hotiza – Bogojina 1:2 (0:1) Slatina – Križevci 2:1 (2:0) Črenšovci – Polana 2:2 (0:0) Gančani – Tromejnik 1:3 (0:2) Čarda – Goričanka 3:0 (1:0) Turnišče – Rakičan 1:0 (0:0) TÁBLÁZAT 1. Turnišče 7 5 2 0 19:6 2. Grad 7 5 0 2 11:8 3. Hotiza 7 5 0 2 8:8 4. Polana 7 4 2 1 15:6 5. Gančani 7 4 2 1 11:6 6. Tromejnik 7 4 0 3 15:9 7. Križevci 7 3 2 2 10:8 8. Slatina 7 3 0 4 9:18 9. Olimpija 7 1 3 3 9:10 10. Čarda 7 2 0 5 7:10 11. Goričanka 7 2 0 5 12:16 12. Rakičan 7 1 2 4 8:10 13. Črenšovci 7 1 2 4 6:15 14. Bogojina 7 1 1 5 6:16

17 15 15 14 14 12 11 9 6 6 6 5 5 4

A 8. forduló párosítása 2019. október 6-án: Olimpija – Tromejnik, Grad – Slatina, Bogojina – Turnišče, Goričanka – Gančani, Rakičan – Črenšovci, Polana – Čarda, Križevci – Hotiza.

Kapca – Petesháza 4:0 (1:0) Pleh M. (2), Oletič D., Verbančič B. Kobilje – Panonija 1:0 (1:0) Horvat Š. Zvezda – Nafta ÖF 1:3 (1:2) Požgai M.; Bedő I. (3) Bistrica – Graničar 8:1 (3:1) Zver P. (4), Horvat N., Godina M. (2), Nedelko D.; Cerovec K. Nedelica – Dobronak 3:3 (2:1) Tompa M., Nežič J., Dominko S.; Solarič R., Meričnjak B., Horvat M. Renkovci – Csente 0:5 (0:4) Lebar J. (3), Sekereš S., Kapun D. TÁBLÁZAT 1. Csente 6 5 1 0 24:4 16 2. Nedelica 6 4 2 0 13:7 14 3. Kapca 6 4 1 1 13:5 13 4. Kobilje 6 4 1 1 14:8 13 5. Bistrica 6 3 1 2 17:7 10 6. Graničar 6 3 1 2 16:21 10 7. Panonija 6 3 0 3 16:11 9 8. Nafta ÖF 6 2 1 3 16:12 7 9. Dobronak 6 1 2 3 10:14 5 10. Renkovci 6 1 0 5 12:19 3 11. Zvezda 6 0 1 5 2:17 1 12. Petesháza 6 0 1 5 4:32 1 A 7. forduló párosítása 2019. október 5-én és 6-án: Graničar – Kapca, Dobronak – Zvezda, Panonija – Bistrica, Nafta ÖF – Renkovci, Csente – Kobilje, Petesáza – Nedelica.

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .


Sport

Dobogós dzsúdóeredmények Szombaton Lju­to­mer­ ben rendezték meg a korosztályos Judo Prlekija Open cselgáncstornát, amelyen a Lendvai Judo Klub és a KBV versenyzői dobogós helyezéseket értek el. A KBV színeiben a 12 éveseknél Škraban Lana tornagyőzelmet szerzett, klubtársa, Sep Sara a máso-

dik helyen végzett az 57 kilogrammos súlycsoportban. Bogdan Štefan a 35 kilós csoportban a dobogó második fokán, Horvat Domen az 50 kilogrammos csoportban a legalsó fokán végzett. A 14 éveseknél Muj­drica Rok (55 kg) és Hor­vat Veronika (48 kg) az ötödik helyen zárta a szombati versenyt.

A Judo Klubból a 16 éveseknél Kovač Mia (44 kg) a döntőben szenvedett vereséget, Mlinarič Maj (73 kg) és Berki Tiana (57 kg) pedig ötödik lett. A 16, 14 és 12 éves korosztályban meghirdetett ljutomeri versenyen 180-an gyűltek össze 32 klubból. hs

Bedič Nika két bronzérme párosban A hétvégén Zágrábban rendezték meg a nemzetközi ifjúsági tollaslabdaversenyt, a Zagreb Youth Opent. A megmérettetésen 150 fiatal tollaslabdázó lépett pályára 21 országból. A lendvai BK Mladost színeiben Bedič Nika női párosban a skót Vibha Ramannal és vegyes párosban Podgoršek Žigával az oldalán szerezte meg a kitűnő harmadik helyezést az U15-ös mezőnyben. A tornán jelen volt Koša Iva is, aki egyéniben az U13-asok között a selejtezőcsoport után kiesett, míg az U15-ös páros küzdelmet az első körben veszítette el. hs

Bedič Nika (balról) a hölgyek páros versenyében a skót Vibha Ramannal az elődöntőben szenvedett vereséget.

A második európai ezüstérem

MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 7. forduló Apače – Hodos

1:1 (1:0) Golob T.; Tamaško D. Sal – Puconci 0:2 (0:1) Grah N., Matis N. Serdica – Cankova 6:1 (0:1) Mura ÖF – Bakovci 0:5 (0:4) Lipa – Ižakovci 1:4 (0:2) Tišina – Cven 0:0 (0:0) TÁBLÁZAT 1. Puconci 7 6 0 1 21:8 2. Serdica 7 5 2 0 36:9 3. Bakovci 7 5 1 1 24:6 4. Hodos 7 4 3 0 16:8 5. Mura ÖF 7 4 0 3 31:15 6. Apače 6 3 2 1 20:7 7. Lipa 7 3 1 3 18:20 8. Ižakovci 7 2 3 2 17:20 9. Tišina 6 1 2 3 8:12 10. Cven 7 1 1 5 9:21 11. Dokležovje 6 0 3 3 5:13 12. Cankova 7 0 2 5 7:31 13. Roma 3 0 1 2 6:27 14. Sal 6 0 1 5 3:24

18 17 16 15 12 11 10 9 5 4 3 2 1 1

A 8. forduló párosítása 2019. október 4-e és 6-a között: Hodos – Sal, Roma – Lipa, Bakovci – Ižakovci, Puconci – Dokležovje, Cankova – Tišina, Mura ÖF – Serdica, Cven – Apače.

A szlovén férfi röplabdaválogatott a 31. Röplabda Európa-bajnokságon újabb kimagasló sporteredményt ért el. 2015 után a második döntőjét vasárnap Párizsban játszotta a szlovén válogatott, ahol második európai ezüstérmét szerezte meg. Miután hazai pályán, a ljubljanai Sožicében bravúros játékkal a negyeddöntőben a címvédő Oroszországot búcsúztatták, majd az elődöntőben a világbajnok Lengyelországot is, a döntőben a szerb válogatottal csaptak össze. Az aranycsatában a szlovéneknek el kellett ismerni a szerbek túlerejét, akik a 3:1-es (19:25, 25:16, 25:18, 25:20) győzelemmel megérdemelten kerültek az európai röplabdasport csúcsára. hs

N É P Ú J S Á G 2 019 . o k tó b e r 3 .

minisport Nem jött össze a győzelem A harmadosztályú keleti tekeliga harmadik fordulójában sem tudott győzni a Lendvai Tekeklub férficsapata. A radenci hazai pályán Slovenske Konjice II. a lendvai felállást 6:2-re verte (3143:3044 fa). Párbajgyőzelmet Zadravec szerzett, 560:496 arányban legyőzve Višnart, Tisovic pedig 551:517-es arányú eredménnyel gyűjtött pontot Vengust ellen. Matko, Potočnik, Radakovič és Horvat gyengébben teljesített ellenfelénél. A lendvai tekézők a második vereség után a hetedik helyre csúsztak vissza, a tabellát Slovenj Gradec vezeti. F.h.m. A Rudar ellen a negyeddöntőben Múlt héten kisorsolták a szlovén labdarúgó kupasorozat negyeddöntőinek párosításait. Október 16-án vagy 23-án a Rudar Velenje érkezik a lendvai gyepre. Az egyedüli elsőligás összecsapást a Domžale és a Mura vívja, míg Celje a Kalcer Radomljéval, valamint az Aluminij Koperrel csap össze az elődöntőbe vezető első mérkőzéseken. A visszavágókra október 30-án kerül sor. hs Egy pont a mérleg A hotizai hazai pályán játszotta a keleti másodosztályú bajnokság nyolcadik fordulóját a Nafta 1903 ifjúsági és serdülőcsapata, de a maribori Tabor kemény ellenfélnek bizonyult. Az ifjúsági csapat a 0:0-val a pontosztozkodást harcolta ki, a serdülők viszont mindhárom pontot elveszítették. Mindkét félidőre egy gól jutott, az elsőben Strniša győzte le Janža kapust, majd Polanec növelte a vendégek előnyét. A Nafta az összesített tabellán 25 pontjával harmadik. F.h.m. Szentlászló is begyűjtötte első pontjait A maráci kispályás fociliga ötödik fordulójában Szentlászló begyűjtötte első három pontját, Pártosfalva pedig a második győzelmét szerezte meg. Szentlászló hazai pályán látta vendégül a tabella közepén álló noršinci csapatot, amelyet 4:2-re múlt felül. Pártosfalva Ivanci vendégeként lépett pályára, és rendesen kiporolta a hazai hálót, a hazaiakat 8:1re verve. A fordulóban Mlajtinci 3:0-s győzelmet aratott Strehovci ellen, Filovci pedig hazai pályán a sereghajtó Vučja Gomilát 4:1-re verte. A fordulóban a listavezető Marác csapata volt szabad, amelyet így egy ponttal megelőzött Mlajtinci az élen. Pártosfalva hat pontjával negyedik, Szentlászló hárommal nyolcadik. F.h.m. Újabb nagyarányú vereség A lakosi Torcida kispályás focicsapat újabb nagyarányú vereséget szenvedett a belatinci ligában. A kéttalálatos előny és számtalan kihasználatlan gólhelyzet után – miközben Herceg kétszer is kapufát lőtt – a hazai Gančani felülkerekedett és még a félidő végéig kiegyenlített. A folytatásban a Torcida játéka szétesett, a csapat nem tudta rendezni sorait, amit a vendéglátók további öt góllal büntettek. Az összecsapáson a hazai hálóőr remekelt, aki jelentősen hozzájárult a nagyarányú vereséghez. A Torcida találatait Novak Dean és Plevel Gregor szerezte. F.h.m.

23


Vajda Katalin:

Dalszövegek: Fábri Péter Helyszín: Lendva, Színház- és Hangversenyterem Időpont: 2019. október 15. (kedd) 19 óra Belépő a bérlettel nem rendelkezőknek: 15 euró a helyszínen


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook