Skip to main content

Népújság, 2017. 10. 05.

Page 1

Info

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

61. évfolyam 40. szám Lendva 2017. október 5. ISSN 0352-6569 1,10 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

7–14. oldal

h

e

t

i

l

a

p

j

a

Múltba nyúló gumiügyek

A hármasmalmi L4T cég gumiabroncs-feldolgozó üzemet akar beindítani a Nafta Petrochem egykori üzemcsarnokában, és ez képbe hozza a korábbi ügyeket.

Lendva tíz évvel ezelőtt is szembesült ugyanis egészen hasonló, környezeti és egészségügyi szempontból kétes üzem beindításával: akkor az Albin Promotion tervezett

gumiabroncs-feldolgozót a Nafta petesházi telephelyén, és most szintén ott, egyesek szerint szinte „belopakodva” ugyanezzel próbálkozik az L4T cég. Az ARSO a tevékeny-

ség beindításához nem követeli meg környezeti hatástanulmány készíttetését, s az ügy majdhogynem titokban jutott el idáig, a nyilvánosságot nem tájékoztatta senki.

Roberto Battelli és Göncz László nemzetiségi képviselők

Megszületett a magyar–olasz kompromisszum a közösségek közvetlen finanszírozásáról 2–3. oldal

A hulladék gumiabroncsok feldolgozásától tart a lakosság többsége, így az ilyen jellegű beruházásoknak átláthatóbbaknak kellene lenniük. Bővebben a 6. oldalon.


Iránytű Muravidéki magyar önkormányzat

A különtörvény nem lett ideá Tomka Tibor

Határozatlan időre lefagyasztva Megrökönyödve figyeltem a napokban a katalóniai függetlenségi népszavazást, vagyis leginkább a spanyol központi hatalom igencsak durvára sikeredett akcióját. Egyszerűen nem hittem el, hogy ez megtörténhet 2017-ben az EU egyik tagállamában. Igaz, a madridi hatalom már évek óta hangoztatja, hogy a függetlenségi népszavazás Spanyolországban nem lehetséges, nincs összhangban a spanyol alkotmánnyal, de hogy rendőri alakulatok bevonulnak a szavazóhelyiségekbe és civil embereket, nőket, öregeket ráncigálnak, ütnek, az mégiscsak sok. Még annak ellenére is, hogy elvileg törvényszerű. Nem lepődtem meg viszont az EU és a nagyobb uniós tagországok reakcióin, akik bár elítélték a túlzott, agresszív spanyol reakciót, de féltve az uniónak nevezett, de egyre inkább csak „kártyavárnak” nevezhető építményt, inkább a spanyol kormány mellé álltak. Mert ne feledjük, nem csak Katalónia szeretne függetlenséget, a teljesség óhaja nélkül itt vannak például a baszkok, a skótok, a korzikaiak, a dél-tiroliak, a flamandok, vagy mondjuk éppen akár a székelyek. Az aggodalom tehát érthető, na de hol van most a demokrácia egyik alaptétele, az önrendelkezési jog? Úgy tűnik, határozatlan időre lefagyasztották, mert ha Európában sem működik, akkor valószínűleg sehol, vagyis mégis úgy tűnik, ezt a jogot csak vérrel lehet megszerezni. És itt van újra a kettős mérce is. Már hónapok óta brüsszeli és egyéb nyugati központok aggodalmukat fejezik ki a lengyel jogrendszer és a magyar határzár miatt, mert nem humánus, sérti az emberi jogokat stb. És Spanyolországban, Katalóniában minden rendben? Sok szerencsét, Katalónia!

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) Tanácsa hétfői ülésén 19 igen és egy tartózkodó szavazattal elfogadta a magyar és az olasz nemzeti közösség oktatási különtörvényének módosítási javaslatait, mellyel elkezdődhet a parlamenti elfogadási folyamat. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net

A módosítások Horváth Ferenc tanácselnök, Göncz László országgyűlési képviselő és Varga István, az MMÖNK Oktatási Bizottságának elnöke szerint sem ideálisak, de egy egészséges kompromisszum révén jöttek létre és a mostani törvénynél jobb megoldásokat tartalmaznak. A legnagyobb változásokat a pedagógusok nyelvi kompetenciájának bizonyítása/ növelése terén hozzák azzal a céllal, hogy a kétnyelvű tanintézményekben olyan szakemberállomány dolgozzon, mely ténylegesen magas szinten birtokolja a magyar nyelvet. A különtörvényhez elkészítettek egy szabályzatot

2

is a kétnyelvű tanintézményekben betöltendő munkahelyek feltételeiről, mely szintén támogatást kapott. A módosított törvény – amennyiben még ebben a mandátumban

elfogadja az Országgyűlés – a 2018/19-es tanévvel lép majd hatályba. Támogatást kapott a Lendvai Magyar Regionális Fejlesztési Intézet (Pro Futura) statútuma is, melynek

Ülésezett a parlament Nemzetiségi Bizottsága

A törekvés megvan, a gyakorl A múlt héten ülésezett a Szlovén Országgyűlés Nemzetiségi Bizottsága. A napirenden elsősorban a kétnyelvűség hatékonyságát elősegítő kormányprogram 2016-os beszámolója szerepelt, míg a másik napirendi pontot, az emberjogi biztos beszámolóját időszűke miatt nem vitatták meg. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Dunjko Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

A különtörvény szabályzata taglalja az elvárásokat.

A szlovén kormány által még 2015-ben elfogadott, a kétnyelvűséget gyakorlati szempontból javító négyéves intézkedési csomag szerint az illetékes minisztériumok kötelesek éves szinten beszámolni a Nemzetiségi Bizottságnak arról, mit tettek a területükön a kétnyelvűség erőteljesebb megvalósítása

érdekében. A beszámolók zöme az űrlapok és a hivatalos levelek magyar, illetve olasz nyelvre való lefordításáról, a kisebbségi nyelveken kiadott szórólapokról, a hivatalokban dolgozók kisebbségi nyelvtudásáról szóltak, s általában hangsúlyozták: amennyiben a hivatalnokok, alkalmazottak nem beszélnek a kisebbségek nyelvén, akkor tolmácsot biztosítanak. A tárcák kép-

viselői elégedetten nyilatkoztak munkájukról, velük ellentétben a magyar és az olasz közösség képviselői megjegyezték, tény, hogy az intézkedési csomag bevezetése után némileg javult a helyzet, de korántsem lehetünk ezzel elégedettek. Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke például kifejtette, a kormányzat, a szaktárcák törekvése egyértelműen megerősíthető, de a terep-

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .


Nemzetiség

ális, de jobb, mint a mostani A szlovén gazdaságfejlesztési eszközök kérdése Mivel az MMÖNK és az illetékes minisztérium még nem írta alá a szerződést a szlovén gazdaságfejlesztési stratégiában biztosított nemzetiségi eszközök – 345 ezer euró a 2017-es évre – átutalásáról, ezért az MMÖNK azt szeretné elérni, hogy az említett ös�szeget a 2018-as évre jóváhagyott eszközökkel együtt folyósítsák összesen 695 ezer eurós összegben. A tárgyalások a hét folyamán zajlanak. alapján az ősz folyamán megjelenik a pályázat az igazgatói munkahelyre, hiszen a mostani megbízott igazgatónak 2018 januárjával lejár a megbízatása. A pályázatban viszont a magyar nyelvtudásnál már nem az „aktív nyelvtudást”, hanem a C1-es fokozatot követelik meg. Több kérdést nyitott meg a kiemelt jelentőségű nemzeti intézményekről szóló napirendi pont. Hogy a Muravidékről melyek azok, arról az MMÖNK javaslatára minden évben Budapesten döntenek.

A múlt években az MNMI-nek és az MNTI-nek (Népújság), valamint részben az RTV Lendvai Stúdiójának volt/van ez a státusza, idén a Muravidéki Pedagógusok Egyesületével bővült a kör. 2018-ra is az említett intézményeket, illetve szervezetet javasolják, valamint részbeni státuszt javasolnak a Lendvai Galéria-Múzeumnak és a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központnak, hiszen nemzetiségi programot is megvalósítanak, ha nem is a nemzetiség által alapított intézmények. Mivel a java-

solt intézmények többsége kulturális jellegű, a nemzetiségi kulturális intézmény, az MNMI szanálási helyzetképe pedig nem vált teljesen világossá a tanács előtt, ezért többen indokoltnak tartották, hogy a következő ülésen egy külön napirendi pontot a kultúrának (anyagi, tartalmi kérdések) szenteljenek. A folytatásban a tanács hozzászólás nélkül határozatot hozott arról, hogy a Magyar–Szlovén Kisebbségi Vegyes Bizottságnak – melynek idei ülése november 16-án lesz – javasolja, hogy vegye figyelembe az MMÖNK hozzászólásait, valamint kérést intéz mindkét kormány felé, hogy hatékonyabban valósítsa meg a határozatokat. A tanács a továbbiakban egyhangúlag kiállt Magyarország tiltakozó álláspontja mellett az ukrajnai oktatási törvénnyel kapcsolatban, mely súlyosan korlátozza a kárpátaljai magyarság jogait.

latban lényegi változás nincs ről összeszedett információk még megközelítőleg sem tükrözik a valóságot. Igaz, az úgynevezett látható kétnyelvűség terén javult a helyzet, de az igazi áttörést csak a kisebbségi nyelvet is megfelelő szinten bíró, a közigazgatási eljárást a kisebbségek nyelvén lefolytatni képes köztisztviselői káderállomány megteremtése hozhatná meg. Göncz László magyar nemzetiségi képviselő, a bizottság alelnöke is hasonlóképpen vélekedett. Kifejtette, akár rövidebb, de a konkrét problémákra jobban fókuszáló beszámolót várt. Ő is hangsúlyozta,

tény, hogy jelentős törekvést mutat a kormányzat, de még mindig hiányzik a problémák gyakorlati szinten való megoldása, például a megfelelő, magyarul, illetve olasz nyelven is eljárást levezetni képes szakkáderek kérdése. A napirendi pont alatti vitában a kisebbségi képviselőcsoport a határozati javaslatokba a konkrét probléma feltüntetését és a megvalósítási határidőket szerette volna bevinni, de ezzel nem értettek egyet a koalíciós bizottsági tagok, és saját határozatokat fogadtattak el a bizottsággal. Ezek szerint a Szlovén Országgyűlés Nemzetiségi

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .

Bizottsága megállapítja, hogy a még 2016 januárjában elfogadott határozatok nem valósultak meg teljes egészében, ezért azt javasolja a kormányzatnak, hogy a vegyesen lakott területeken a kétnyelvű rendszerben úgy igazítsa intézkedéseit, hogy kivétel nélkül minden űrlap kétnyelvű legyen és tegye lehetővé a közigazgatási eljárás nyelvének kiválasztását. A bizottság elvárja a kormánytól azt is, hogy a vegyesen lakott területeken a közalkalmazottaknak állandó jelleggel biztosítsa a képesítés megszerzésének lehetőségét a kisebbségi nyelvek területén.

Göncz László

országgyűlési napló

Előrelépés háromból két törvény esetében Bonyolult a törvényalkotási folyamat, főképp, ha a nemzeti kisebbségek dolgairól van szó! Nem véletlenül fogalmaztam így a kezdőmondatot, mert a muravidéki magyarokat közvetlenül érintő törvények rendezése tényleg csigaléptekkel halad előre. Ez a „naplóim” olvasásából a laikus számára is felismerhető, érthető. A megállapításban mégsem csak a kritikai hangot lehet/szabad felfedezni, hanem azt is, hogy – a korábbi időszakhoz viszonyítva – mostanra mégiscsak van némi előrelépés két törvény esetében a három közül. A két őshonos nemzeti közösség oktatásáról rendelkező törvény módosítását több hónapos – muravidéki, tengermelléki és persze ljubljanai – egyeztetés, útkeresés után sikerült olyan formába önteni, hogy a törvényjavaslat a kormány elé kerülhet. Reményeink szerint a legfelső végrehajtó testület november elejéig elfogadja a javaslatot, ami után – reális eséllyel – az Országgyűlés még a mandátum végéig ténylegesen pontot tehet e folyamat végére. A községi nemzeti önkormányzati közösségek közvetlen pénzeléséről is megszületett az olaszokkal a kompromisszum, amely szerint – amennyiben a koalíció betartja ígéretét – az önkormányzatok pénzeléséről szóló törvény megteremti a magyar közösség keretében régóta követelt megoldás alapját. Talán helyesebb illusztrációja a tervezett törvénymódosításnak, hogy a közvetlen pénzelésnek csak a lehetőségét biztosítja majd a törvény, ami azt jelenti, hogy a nemzeti közösség mellett a községek egyetértése is szükséges lesz ehhez. Véleményem szerint viszont aggályos lenne bármely község részéről akadályozni a nemzeti közösség legitim igényét egy olyan támogatás folyósítási módja tekintetében, amelyet az állami költségvetésben kizárólag az őshonos nemzeti közösségek megmaradására és fejlődésére biztosítanak. A magyar nemzeti közösség álláspontja, amint arról már többször szóltunk, az említett megoldásnál jobb és konkrétabb volt, azonban az olasz közösség eddig volt hajlandó alkalmazkodni. A törvénymódosítás keretében községi szervezeteink közvetlen finanszírozásának legalább a lehetősége legkésőbb az Országgyűlés novemberi ülésén elfogadásra kerül. A bennünket érintő törvények közül a harmadik, az úgynevezett általános nemzetiségi törvény munkaszövege az utóbbi hetekben – sajnos – nem változott, pedig arról állapodtunk meg az illetékes kormányhivatallal, hogy szeptember folyamán e téren is továbblépünk. Reméljük, hogy a következő hetekben az egyeztető munkára sor kerül (mert a tartalmi megoldások a jövő szempontjából is fontosak lehetnek), azonban annak az esélye, hogy az általam immár negyedszer kezdeményezett – és a nemzetiségi képviselőcsoport részéről nagymértékben előkészített – törvény ebben a mandátumban elfogadásra kerüljön, inkább illúzió, mintsem reális lehetőség. A szeptemberi plenáris ülésen az Országgyűlés a rendkívül súlyos helyzetben lévő egészségügy tárgykörében fogadott el törvényeket, amelyek közül aligha állja ki mindegyik a szakmai nyilvánosság és a testületek próbáját. Külön hangsúlyozni kell, hogy egy intervenciós törvény elfogadására is sor került, amely mintegy 140 millió eurónyi összegben a tervezettnél sokkal nagyobb támogatást biztosított főképp az egészségügyi intézményrendszer szanálására. Az említettek mellett még számos törvényjavaslat kapott támogatást a szeptemberi ülésen. Végezetül csupán az úgynevezett „Farrokh-féle” beszámoló támogatását említem, amely a legnagyobb szlovéniai bank, az NLB botrányos, iráni érdekeltségű pénzmosási ügyeire vonatkozik. Hogy a beszámoló után az illetékes igazságszolgáltatási és vizsgálati szervek miként cselekednek, a közeljövőben meglátjuk.

3


Muravidék Visszatért a Kelepelő

Gyertyánosban mutattuk be az új gyermeklapot A Népújság gondozásában új külsővel, megújult tartalommal, mesével, fejtörővel és játékkal várja a legkisebbeket a legújabb muravidéki magyar nyelvű gyermeklap, a Kelepelő. A magazin bemutatására az első szám megjelenése utáni napon, péntek

délelőtt került sor az 1. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola gyertyá-

nosi tagiskolájában. Az iskolában nagy izgalommal várták a Kelepelő be-

A bemutató résztvevőit egy kelepelős papucs-zsákkal lepte meg szerkesztőségünk.

Október végére várható a kifizetés A 2016/2017-es tanévre vonatkozó „Szülőföldön magyarul” nevelési, oktatási támogatás kifizetése az előző évekhez képest késik. Az átutalásokra október második felében számíthatnak az érintettek. A támogatási összeg ismét 22 ezer 400 forint, ami a forint-euró árfolyamtól

függően erős 70 eurónak felel meg. A pályázat hagyományos szlovéniai lebonyolítóitól, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) munkatársaitól megtudtuk, várhatóan október második felében kerülnek kifizetésre a támogatási összegek. Idén

384 kérvényt továbbítottak Budapestre, ez a szám gyakorlatilag azonos a tavalyi adatokkal. A késés okairól nem tudtunk meg mérvadó információkat, az MNMI a beérkező ös�szeget 2–3 munkanap alatt folyósítja a pályázó szülőknek. tt

mutatóját. Az eseményre a muravidéki iskolák tanárai, óvónői is ellátogattak, illetve a helyi gyerekeken kívül a központi lendvai iskola 3.a osztályának kisdiákjai is eljöttek. A kiadvány ismertetését Kusek Žana, a házigazda iskola tanárának alkalmi köszöntője, valamint a gyertyánosi és a lendvai gyermekek műsora előzte meg, melyben versekkel, énekszóval kedveskedtek, majd Varga Tímea tanárnő citerajátéka is elhangzott. Király M. Jutka, a Nép­ újság felelős szerkesztője mutatta be részletesen a magazint. Elmondta, hogy a Kelepelő a legkisebbeket, az óvodás és kisiskolás, illetve alsó tagozatos gyerekeket igyekszik megszólítani havonta egyszer. Első

Pozitív vélemény Halász pályázatáról A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ (LKKK) Tanácsa szeptember 28-i ülésén pozitívan véleményezte Halász Albert pályázatát az intézet igazgatói tisztségére. Mint ismeretes, a szeptember elején meghirdetett igazgatói pályázatra egy jelölt, az intézmény jelenlegi igazgatója, Halász Albert nyújtotta be pályázatát és programtervét a következő ötéves időszakra, melyet a tanácstagok részletes bemutatás után pozitívan véleményeztek. A végső kinevezéshez az alapító, Lendva Község jóváhagyása szükséges. kmj

Indul a színházi évad

Tovább csökkent a bérletesek száma Októberrel indul a színházi évad a lendvai Színház- és Hangversenyteremben. A két bérletre, tehát a magyar és a szlovén nyelvű előadásokra mindössze 388 bérletet váltottak ki. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A magyar bérlet szervezője, a Magyar Nemze-

4

tiségi Művelődési Intézet a 2017/18-as évadra 175 bérletet adott el. A bérletek száma a kedvezményes, illetve ajándékba

kapott diákbérleteket is magába foglalja. Az elmúlt évekhez viszonyítva ez mélypontnak számít, annak ellenére is, hogy a bérletesek száma évről évre csökkent (a 2013/14–es évadban 315, a 2014/15-ös évadban 30 4, a 2015/16-osban 194 bérlet talált gazdára). A látványos esésről

számában mese, fejtörők, helyi jellegű „kisokos” feladatok, versek, barkács­ ötlet, egyszerű recept található, a galambpostában pedig a gyerekek alkotásai, gondolatai kaptak helyet. A magazin állandó szereplője lesz Kelep Elek, a muravidéki gólya, aki nem csak a lap mesehőse, de a gyerekek barátja is kíván lenni. A bemutatón a szerkesztőségből jelen volt még Tomka Tibor lapigazgató, Bence Lajos újságíró, akinek egykori szerkesztői munkássága alatt jelent meg a kilencvenes években a Kelepelő című gyermeklap, illetve Abraham Klaudia munkatársunk, aki magazinunkat illusztrálja. (-)

a magyar bérletek számát illetően korai lenne elemzésekbe bocsátkozni, annyi viszont megállapítható, hogy a magyar lakosság kiöregedésével, s nem utolsósorban a kommersz, nem kimondottan színházi produkciók és műfajok hiányával magyarázható. A Lendvai Könyvtár

és Kulturális Központ a 2017/18-as színházi évadra 213 szlovén bérletet értékesített. Halász Albert, a központ igazgatója a szlovén bérletek számát az elmúlt évekhez képest is optimálisnak tar tja. A mélypontnak számító 2010/11-es évadhoz viszonyítva, amikor mindössze 100 bérlet került megvásárlásra, a folytatásban például a 2014-es eladás 160-ra szökött fel, s a bérletek száma mostanában 200 körül stagnál.

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .


Kultúra A magyar reformáció öt évszázada

Soli Deo Gloria – egyedül Istené a dicsőség A reformáció emlékévében arra emlékezünk, hogy Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő 95 tézisét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ez alkalomból szeptember 27-én Ljubljanában a Balassi Intézetben megnyílt a Soli Deo Gloria – a magyar reformáció öt évszázada című kiállítás. Horvat Livia

Tizenhét angol nyelvű tabló mutatja be a magyarországi protestantizmus történetének összetett viszonyait, valamint azt a hitbeli, vallási folyamatot, melynek nyomán nem csupán a kereszténység, hanem a magyar kultúra és nyelv is gazdagodott és megújult. A megnyitón Molnár Gábor Bíborka, az intézet igazgatója, majd az esemény háziasszonya, Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország szlovéniai

nagykövete köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Filo Geza, a Szlovén Evangélikus Ágostai Hitvallású Egyház püspöke taglalta a reformáció ötszáz évét, kiemelve, hogy a megváltást a mai napig sem tudjuk anyagiakkal megvenni. A reformáció ihletet adott a szabadság irányába és felelősségre hívott bennünket az életmisszióban való közreműködésre. Az eseményen részt vett és köszöntőt mondott Takács Szabolcs, a magyar Miniszterelnök-

A ljubljanai Balassi Intézetben bemutatott kiállítás ünnepi megnyitója. ség EU-ügyekért felelős államtitkára is, aki szerint a reformáció legfontosabb üzenete a nemzeti nyelvű igehirdetés volt, mely megerősítette a nemzetek önbecsülését. Ennek öröksége többek közt az európai nemzetek sokszínűsége, ami az európai együttmű-

ködés alapját képezi. A kiállítás megnyitója után a Vizsolyi Biblianyomtató Műhely Élménymúzeum tevékenységét körvonalazta az egyesület vezetője, Daruka Mihály, aki lelkesen buzdította a jelenlévőket a hagyományőrzésre. A látogatók meglepetésként

egy 16. századi nyomdagép másolatának segítségével, korabeli technikával készült papírra újra kinyomtathatták az első szlovén bibliafordító, Jurij Dalmatin fordításának egy oldalát és jutalomként ajándékba kapták a Vizsolyi Biblia első oldalát.

A Vizsolyi Bibliáról Lendván...

… avagy nevesd ki a saját történelmedet – így fogalmazott Daruka Mihály, a Vizsolyi Biblianyomtató Műhely Élménymúzeum vezetője pénteken a muravidéki általános és középiskolás diákoknak tartott, erősen interaktív bibliafoglalkozáson a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A rendkívüli színészi és előadói képességekkel megáldott szakember Rákóczi Zsigmond fejedelem korabeli gúnyáját magára öltve mondta ezt, mert: „ezt tanították nekünk”. A három részre szakított ország észak-magyarországi, zempléni körzetében, a vizsolyi Rákóczi-kúrián működő nyomdában került kinyomtatásra az első magyar nyomtatású biblia. Daruka Mihály többször is visszakanyarodott a fönt idézett mondathoz,

például az 1848-as forradalom utáni időszakig, amikor Ferenc József császár átíratta a magyar történelmet, hogy a magyar függetlenségi törekvésekre pontot tegyen, mert jaj annak a népnek, amelynek a győztesek írják a történelmét. – 186 éve azt tanítják nekünk, hogy mi nem vagyunk más, mint egy tétova, tesze-tosza nemzet, mint a besenyők elől lóháton fejvesztve menekülő, nyers húst zabáló banda, akik ide jövünk „púposkodni” a művelt nyugat hátára – így az előadó. – Ezért lettünk mi olyan nép, akik

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .

azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk, mik vagyunk… Kinevetjük a saját viseleteinket, nincsenek őseink és nincsenek hőseink – hangzott a súlyos ítélet. Az első magyar nyelvű, 2412 oldalt számláló, Károly Gáspár által elkezdett biblia 1590-ben készült. Zsigmond két tonna papírt és 50 ezer ólombetűt hozatott Lengyelországból a 800 példány kinyomtatásához. A Vizsolyi Biblia nagy erénye ma is, hogy érthető nyelvezete miatt ma is minden magyar számára olvasható. Daruka elmondta, a magyar identitás erősí-

A diákok a lendületes előadás után kinyomtathatták a biblia egy lapját, melyet haza is vihettek. tésére, a tanuló ifjúság történelmi tudatának a felélesztésére a vizsolyi Rákóczi-kúrián a Biblianyomtató Műhelyben ki-ki megtekintheti a nyomtatási folyamat részleteit. A reformáció 500. és a

Vizsolyi Biblia 425. születésnapja kapcsán pedig 200 példányban, hazai anyagokból (rongypapírból) elkészült a Vizsolyi Biblia újabb hasonmása, melynek darabonkénti súlya 6 kilogramm.

5


Gazdaság Gumifeldolgozó üzemet terveznek Lendvára

Miért nem kell felmérni a környezeti hatást? A Hármasmalomban bejegyzett L4T cég használt gumiabroncsok feldolgozását akarja beindítani a Nafta Petrochem egykori üzemcsarnokában. Ehhez, mint kiderült, környezeti hatásfelmérést nem kell elvégeztetnie, de Koncut Ivan községi tanácstag tiltakozása és ennek nyomán a nyilvánosság nyomására az egyértelműen kiderült, hogy az üzemhez környezetvédelmi engedélyt kell kérni az ARSO-nál. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A L4T céget május végén a Hármasmalom 1G. házszám alatt jegyezték be mint ökológiai feldolgozási kft.-t. Társtulajdonosai Alessandro Curti és Tomaž Groff. A L4T cég a tervek szerint a Nafta Petrochem csarnokát felújítja és saját tevékenységének (használt gumiabroncsokból gumimassza nyerése) megfelelően rendezi be.

polgárok elvárnák, hogy a tervezett beruházásokat az illetékes községi szervek éberen figyeljék, időben történjen meg a polgárok tájékoztatása, egy ilyen ügy átlátható legyen. Akkor is, ha országos szervekről, szakvéleményekről van szó, hiszen egyre több a rossz példa. – Felháborító az ügy abból a szempontból is, hogy az ARSO szerint az L4T cégnek nem kell környezetvédelmi hatástanul-

20–25 kamion, a szállítás pedig ki tudja, milyen útvonalon zajlik majd… S mi van az esetlegesen a levegőbe kerülő mérgező származékokkal, mint a nitrogén és a kén-oxidok stb.? Milyen képmutatás ez? Nálunk, ahol stratégiai jelentőségű a turizmus fejlesztése, miről beszélünk? A „lendvai sarokban” minden lehetséges: gyógyszeripar, fracking, biogázerőmű…? Hol van ennek a vége? – adott han-

Mit rejtenek a Nafta ipari zónájával kapcsolatos tervek? Ismét gumifeldolgozással próbálkoznak Lendván. A tervezett gumifeldolgozó üzemre Koncut Ivan, Lendva Község Tanácsának tagja hívta fel a figyelmet, aki értesítette erről a tanácstagokat és a nyilvánosságot. Lendvának már igencsak sok rossz tapasztalata van a különböző ökológiailag és egészségügyi szempontból is kétes létesítményekkel, ezért a

6

mányt készíttetnie – fejtette ki Koncut Ivan. – Ezt azzal indokolták, hogy az üzemben feldolgozásra kerülő gumi mennyisége kevesebb mint 30 ezer tonna. Az L4T cégnek az üzemelésre vonatkozó, az ARSO-hoz benyújtott kérelme 29.784 tonnáról szól, azaz 216 tonnával kevesebb a határértéknél. De ez is 81 tonna naponta,

got elégedetlenségének Koncut tanácstag. Az üzemeltetéshez feltétel lenne az ipari tisztítóberendezés is, ebben a Nafta tisztítóberendezésével számolnak, ami viszont elég bizonytalan alap, hiszen az objektum eladási folyamat alatt áll és üzemelési engedélye október 31-ével le is jár. Az ipari hulladékot a min-

den bizonnyal máshonnan érkező gumiabroncsok feldolgozásából a csentei tisztítóberendezés nem fogadhatja az előírások szerint. A keddi tájékoztatás szerint Lendva Község az ARSO határozatát a tervezett gumifeldolgozásról szeptember 22-én kapta meg email-ben. A határozatra október 10-ig fellebbezést nyújthat be a község, és a hivatalban hangsúlyozták azt is, kitartanak a mellett, hogy a beruházás csak a községi tanács beleegyezése esetén indulhat el. A község pedig a jogai megvédésében ugyanúgy jár el, mint a

metanolgyár szétszereléséhez szükséges engedély megszerzésénél. A községi tanács rendkívüli ülésére nem kerül sor, a kérdést a soros ülésen vitatják meg. A használt gumiabroncsok feldolgozásának beindításával kapcsolatban a Népújság kérdésére az ARSO válasza az volt, hogy a cégnek az üzemelés beindításához környezetvédelmi engedélyre van szüksége. A kiadott határozat még nem jogerős. A Környezetvédelmi és Területrendezési Minisztérium véleménye szerint a tervezett objektum ügye a helyi önkormányzat illetékességébe tartozik.

A szétszereléshez engedély kell A lendvai metanolgyárat a US Methanol Corporation vásárolta meg 2015-ben, a vételár 5,6 millió euró volt. A cég úgy döntött, hogy a gyárat nem üzemelteti, hanem szétszereli és a komplett felszerelést, berendezést elszállítja Lendváról. Ehhez azonban az ARSO engedélye is kell a környezetvédelmi intézkedések miatt. Ide tartozik a talaj vizsgálata, de mint az engedély megszerzésének folyamata során kiderült, a talajvíz vizsgálata is szükséges, beleértve a veszélyes katalizátor-anyagokat és a nehézfémeket. A katalizátorokból ugyanis az elemek a talajba és a vízbe juthattak, bár ezt a szakemberek nem tartják lehetségesnek, hiszen az üzemelés alatt a katalizátorokat rendszeresen cserélték és zárt rendszerben folyt a működés. Merültek fel kérdések az ipari tisztítóberendezéssel kapcsolatban is, mely jelenleg nem működik, de a metanolgyártáshoz feltétel volt a megléte, hiszen az ipari iszap feldolgozását biztosította. Az üzemelési engedélye viszont 2017. október 31-ével lejár. A környezetvédelmi intézkedéseket az Ekosfera cég dolgozta ki, és elkészíti a szükséges kiegészítéseket is annak érdekében, hogy az ARSO kiadhassa az engedélyt az üzemelés beszüntetésére és a szétszerelésre. Az ARSO célja az, hogy a metanolgyár szétszerelése után a terület minél tisztább maradjon, ne jelentsen környezeti kockázatot. Az Ekosfera Kft.-nél lapunknak úgy nyilatkoztak, hogy az engedély megszerzése a metanolgyár szétszerelésére még folyamatban van. Az üzemelés leállítására vonatkozó kérelem az ARSO-hoz júniusban érkezett meg. SNK

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .


Muravidék Ismét eladó a Mura üzemcsarnoka

Lezárulhat az inkubátorprogram Lendván A Muraszombatban székelő Muránia Vállalkozási Inkubátor és Innovációs Központ (PIIC) ismét eladásra kínálja fel a Mura egykori lendvai üzemcsarnokát. Az épület és a telek felbecsült értéke 600 ezer euró. A jelentkezési határidő október 9., az ajánlatokról a Ribnicai Regionális Fejlesztési Alap dönt. Az objektum esetleges eladásával befejeződhet az amúgy sem sikeres Muránia inkubátorprogram Lendván. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A Mura üzemcsarnokának eladásával már 2009-ben próbálkoztak, a nagyságrendileg hasonló eladási ár mellett azonban nem volt vételi szándék, mint ahogy a második kiírásra sem, amikor a vételárat 15 százalékkal csökkentették. A jelenlegi, harmadik kiírás jelentkezési határideje október 9-én zárul, a beérkezett ajánlatokról a Ribnicai Regionális Fejlesztési Alap dönt. A muraszombati

PIIC ugyanis a ribnicai alap tulajdonába tartozik, ennek értelmében a 3750 négyzetméteres Mura-üzemcsarnok is. Az épületegyüttes és a hozzá tartozó telek felbecsült értéke 600 ezer euró, az eladás csomagban, a teljes ingatlanra vonatkozóan valósulhat meg. A Mura üzemcsarnokában inkubátorházat akartak kialakítani, de a terv igazából sosem teljesedett ki. A már hosszabb ideje üresen álló csarnokban a legjobb években hat cég üzemelt, ma egy,

Az üzemcsarnok a Mura elköltözése után nem igazán kapott megfelelő gazdasági tartalmat, a Muránia inkubátorprogramja sem vált be. a Digifot Kft. működik bérleti viszonyban, de november 30-ával ennek is lejár a bérleti szerződése. Šimonka Miha, a Digifot igazgatója elmondta: a cégüket átköltöztetik az Indip volt helyiségeibe az Ipari utcába. Az épületet a

Slaba Banktól vásárolták meg elfogadható áron. Az épületcsoport felújítása kapcsán mintegy 150 ezer eurós költségekre számítanak. A javítási munkálatok már folyamatban vannak, ezek befejezését és a Digifot Kft. átköltöztetését

2018 februárjára tervezik. Az Indip épületeinek külső arculatát megőrzik. Ha a csar nok iránt nem lesz érdeklődés, a PIIC hajlandó a jelenlegi bérlőnek néhány hónapra meghosszabbítani a szerződést.

ki hegy alatt húzódó partot ugyanis az eső elmossa, több helyen mélyen be is szakadt. A partot az állami beruházás kivitelezője, a muraszombati SGP Pomgrad többször is próbálta megerősíteni, de a gondok újra és újra jelentkeztek. Legutoljára úgynevezett hidrovetéssel (hydromulching) próbálkoztak, ami vízzel hígított

fűmag és trágya kiszórása az eróziónak kitett területeken. A permetezéses módszert a Pomgrad először alkalmazta, és ez volt az első ilyen jellegű fűvetés szélesebb vidékünkön, a költségigényes hidrovetés azonban – mint kiderült – mégsem oldotta meg az árokpart tartós megerősítését. SNK

Hidrovetéssel próbálkoztak A Dobronak és Strehovci közötti kerékpárút elkészült,

a kivitelezőnek azonban gondot okoz az igen mere-

deknek bizonyult árokpart megszilárdítása. A dobrona-

• Lendván • Dobronakon • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)

Az árokpart csúszását fűmagos hidrovetéssel próbálták megakadályozni. N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .

7


Muravidék Turizmus: a fenntarthatóság jegyében

Együtt felkínálni a természeti értékeket Az idei turizmus világnapja a tevékenység fenntarthatóságát jelölte ki fejlesztési irányként, hiszen az idegenforgalomnak hatása van a gazdaság, a társadalom és a környezetvédelem fejlődésére is. Lendván és Dobronakon is emelkedő trendet mutat a turizmus; vidékünkön főleg a természeti értékek felkínálásával lehet bővíteni a kínálatot. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A Lendvai községben az idegenforgalom kedvező fejlődési irányt mutat, emelkedik a látogatók száma, amire többek közt a világban kialakult bizton-

sági helyzet is hat, mely megváltoztatta a turisták szokásait is. – Lendva turizmusában jelentős szerep jut a termálvizes turizmusnak, de a szállodai kínálaton jelentősen javítani kellene – mondta Varga Romeo, a

Lendvai Turisztikai és Fejlesztési Közintézet igazgatója. – A 2015-ös statisztika szerint Lendván 130 ezer vendégéjszaka valósult meg, tavaly ez a szám 160 ezerre emelkedett. A vendégek jellemzően még mindig a német nyelvterü-

Ahol a természetkedvelő megpihen Az idegenforgalom világnapja alkalmából Völgyifaluban az egykori legelőn szabadtéri pihenőparkot avatott fel a helybeli turisztikai egyesület.

túrázókat, kerékpárosokat fogadja, hanem alkalmas családi, szórakoztató programok megtartására is. A megnyitó hivatalos része alatt a kemencében már

túraútvonal bemutatására is, melyet az egyesület a lendvai hegymászókkal együttműködve jelöl ki. A mintegy 10 kilométeres útvonal Lendváról indul

letről érkeznek. A környék turizmusában jelentős a kulturális turizmus is, de mindezek mellett a harmadik pillért is szükségesnek látjuk fejleszteni, ez a kerékpáros turizmuson és a természeti értékek hangsúlyosabb megismertetésén alapulna. A Natura 2000 védett területet szeretnénk közelebb hozni a vendégekhez, melynek a bejárása gyalog- és biciklitúrák által lenne lehetséges – fejtette ki az igazgató. A Magyarországgal való együttműködés a közös desztinációk kialakításával tovább növeli a kínálatot. Ilyen szerepet tölt be a Tenke-hegyi út is Lendva és Lenti között, mely elsődlegesen túrázási lehetőséget nyújt. A Dobronaki községben is növekedést mutat az idegenforgalom. Horvát Erzsébet, a Környezet-

védelmi és Idegenforgalmi Közintézet igazgatója elmondta, a község két legjelentősebb idegenforgalmi pontja, a Bakonaki-tó és a trópusi kert továbbra is nagyon sok turistát vonz. – Elsősorban Magyarországról érkezik sok látogató. Mintha az energetikai pontok új reneszánszukat élnék, a tó és környéke pedig továbbra is a kikapcsolódást szolgáló pont maradt. A kalandparkot is sokan látogatják, de a nemrég nyílt Kézművességek Háza is népszerű, komoly az érdeklődés a helyi árucikkek iránt – mondta Horvát Erzsébet. Az idegenforgalmi kínálatot a községben a folyamatban lévő projektek – mint a Vid-otthon létrehozása, mesevilág… – révén is gazdagítani szeretnék.

Szabadtéri pihenőhely várja a túrázókat, a kerékpározókat, a kikapcsolódni vágyókat a valamikori völgyifalui legelőn. A kellemes őszi vasárnapon a gémeskút körül kialakított park avatójára szép számban gyűltek össze a tagok és az érdeklődők, akiket Kleiderman Bači Monika, az egyesület elnöke és Kaszás Mihály, a helyi közösség elnöke köszöntött. Mindketten hangsúlyozták, hogy a létesítménnyel régi elképzelés vált valóra a faluban, mely a természeti környezetben nem csak a

8

javában sült a langali és a parasztpizza, a szabadtéri tűz mellett pedig pirult a kenyér, s kellemes társalgás zajlott a fedett piknikasztalnál. Az eseményre a Lóbarátok Egyesületének tagjai is ellátogattak, s miközben a lovasok pihentek, a lovak a kihelyezett itató mellett gondtalanul legeltek. A megnyitó keretében sor került a közeljövőben a park mellett elhaladó

a Lendva-patak partjáról, áthalad a „Zasuerdün”, majd a pihenőpark mellett halad a falu felé, végül a szőlőshegyeken keresztül a határszélen csatlakozik a csentei Szent Orbán-úthoz. Amint Törnar Tadej, a lendvai hegymászók egyesületének tagja elmondta, az útvonal kijelölését megkezdték, a munkát az év végéig tervezik befejezni. Hs N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .


Info

A Vinárium kétszázezredik látogatója A két évvel ezelőtt megnyílt Vinárium Kilátótorony múlt szombaton fogadta a kétszázezredik látogatót. A jegyet a maribori Gojkošek Bojan váltotta ki, aki családjával először látogatott el a lendvai turisztikai attrakcióhoz. Az ajándéka – amit Ba-

lažek Anton polgármester adott át – egy hétvégi családi csomag a lendvai Terme fürdőbe, valamint egy éjszakára szállás reggelivel két személy részére egy négycsillagos bécsi szállodában. A szombati eseményen jelen volt Hribar Marjan, a

turisztikai világszervezet tagja és a Kompas Ausztria igazgatója is. Az 53,5 méteres Vinárium kilátótorony első évfordulójáig 100 ezer látogatót vonzott, így a továbbiakban is nagy látogatottságra számítottak. A kilátótorony

rövid fennállása alatt a harmadik legkeresettebb turisztikai célponttá vált Szlovéniában. – A kilátótorony idei számai újabb mérföldkövet jelentenek a látogatottság növekedésében, hiszen az eredmények 10 százalékos emelkedést mutatnak. Ezt természetesen tudja

követni a kiegészítő kínálatok növekedése és az infrastruktúra fejlesztése – fogalmazott Balažek polgármester. A Lendva várja Önt Idegenforgalmi Szövetség az esemény alkalmából ünnepséget és kultúrműsort szervezett. SNK

Málénap Gyertyánosban

Gojkošek Bojan a két évvel ezelőtt megnyílt Vinárium kilátótorony kétszázezredik látogatója lett.

Mindenkit kapcsolj be! Mindenkit kapcsolj be! (Vključ.vse) elnevezésű elismerést kapott a lendvai Varis cég, a díjat a múlt héten a Szlovén Menedzsertársaság nyújtotta

át Portorožban Sobočan Sabinának, a Varis igazgatójának. – Ez az elismerés biztatás a további munkánkhoz. Igazán örülünk, hogy a menedzsertársaság

Zalaznik Aleksander, a menedzsertársulat elnöke adta át az elismerést Sobočan Sabinának, a Varis igazgatójának.

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .

olyan cégnek ítélt minket, amely odafigyel a dolgozók sokszínűségére, rétegzettségére. Már mintegy 40 éve törekszünk arra, hogy különböző életkorú, képzettségű, nemű és nemzetiségű dolgozókat foglalkoztassunk. A döntéshozatal szférájába a fiatalokat és az 55 év felettieket is bekapcsoljuk, az eredetileg a férfi munkaerőre jellemző termelési tevékenységbe pedig sikeresen integráljuk a nőket is – nyilatkozta Sobočan Sabina az elismerés átvételét követően. Mindez a jövőben is a céljuk marad – tette hozzá az igazgató –, hiszen csak az elégedett dolgozók képesek minőségi munkát végezni, minőségi termékeket előállítani. Szolarics Nađ Klára

A Gyertyánosi Hajnal Művelődési Egyesület sok szeretettel várja jelentkezésüket az immár 3. Málénapra, amely 2017. október 28-án lesz a gyertyánosi faluotthonban 18.00 órai kezdettel. A legjobb HAGYOMÁNYOS vagy MODERN KUKORICAMÁLÉ (lehet mindkettőre is jelentkezni) elkészítésének versenyére nevezhet bárki: magánszemélyek mellett egyesületek, iskolák, óvodák stb. A nevezési díjat – 5,00 EUR személyenként, amely egy uzsonnát, italt és elismerést tartalmaz – a jelentkezési lap vagy a minta átadásánál kell kifizetni. Személyenként több mintát is le lehet adni. A málémintának 15 x 15 cm nagyságúnak kell lennie, és szombaton, 2017. október 28-án, 17.00 és 18.00 óra között kell leadni a gyertyánosi faluotthonban. Az értékelést háromtagú zsűri végzi még aznap 18.00 és 19.00 óra között. Az eredményhirdetés és a díjkiosztás 20.00 óra után lesz. A jelentkezési lapot legkésőbb 2017. október 20-ig küldjék el címünkre: „Hajnal” Művelődési Egyesület, Gyertyános, Fő utca 52., 9220 Lendva, vagy e-mailben: elvira.goncz@gmail.com

9


Info a mai napon... Október 5-én történt 1864 Meghalt Madách Imre író, költő, ügyvéd, politikus, Az ember tragédiájának szerzője. 1880 Meghalt Jacques Offenbach francia zeneszerző, csellista, az operett egyik úttörője. 1889 Párizsban megnyílt a Moulin Rouge táncos revüszínház. 1902 Megszületett Ray Kroc amerikai vállalkozó, a McDonald’s Corporation alapítója. 1917 Megszületett Szabó Magda Kossuth-díjas magyar írónő. 1926 Meghalt Jászai Mari színésznő. 1932 Bemutatták Rejtő Jenő első darabját, a Nádasi Lászlóval közösen írt Gengszteridillt. 1936 Megszületett Václav Havel cseh író, politikus, köztársasági elnök, emberjogi harcos. 1947 Megszületett Brian Johnson, az AC/DC énekese. 1957 Megnyílt a Magyar Nemzeti Galéria. 1988 A chilei népszavazáson Augusto Pinochet Ugarte tábornok, Chile köztársasági elnöke vereséget szenvedett.

visszapillantó

1997. október 2-án, 39. szám

Tűzvédelmi bemutató az iskolákban Lendva Község kétnyelvű általános iskoláiban tűzvédelmi bemutatókat tartottak. A vörös kakas veszélyeire nem árt már kisiskolás korban felhívni a tanulók figyelmét. A szomszédos Lenti várossal és a magyar tűzoltósággal való baráti viszonynak köszönhetően hétfőn az 1. Számú Kétnyelvű Általános Iskola diákjai, kedden pedig a göntérházi és a dobronaki pajtások is megtekinthették azokat a tűzvédelmi tanácsokat, figyelmeztető felhívásokat tartalmazó pannókat, video-felszereléseket – egy nyújtott autóbusznyi szemléltető eszközt –, amelyek a budapesti tűzoltóság és a lenti személyzet jóvoltából kerültek a gyermekek elé. A legnagyobb sikere mégis azoknak a rajzfil-

A mentésnél a csúszda is jól jön. meknek volt, amelyek közvetlenül vagy közvetve a tűzvédelem fontosságáról szóltak. A gyermekek a busz tetején található cső-

ben való kúszás fáradalmait is megtapasztalhatták, megízlelve e nemes hivatás cseppet sem veszélytelen jellegét. A legbátrabbak

a mentésnél használatos csúszdát is kipróbálhatták. Szerző: Bence Lajos

étel, erő, egészség prim. mag. Branislava Belović, dr. med. • Muravidéki Harc a rák ellen egyesület, Petrás Teodóra • NIJZ OE Murska Sobota

Idényjellegű zöldségek és gyümölcsök a jobb egészségért Az idényjellegű zöldségek és gyümölcsök fogyasztása a mindennapi változatos és kiegyensúlyozott táplálkozásban hozzájárul a jobb ellenálló képesség kialakításához (ha lehet, akkor helyileg termesztett termékeket

fogyasszunk). Tartsunk be egy egyszerű szabályt: fogyasszunk sokféle színű zöldséget és gyümölcsöt! Az őszi hónapok kínálata a következő: tök, cékla, káposzta, szilva, szőlő, alma, birsalma, körte, gesztenye... Mind gazdagok táp-

és védőanyagokban. Így példéul a cékla tartalmaz ásványi anyagokat (kálium, kalcium, foszfor, vas, jód, magnézium, kobalt...) és vitaminokat (C, B1, B2, B6, folsav, pantoténsav, antocián, amelytől a piros színe származik). Rostok-

Szőlőskerti káposzta

Sütőtökleves babbal

• 80 dkg finomra reszelt vöröskáposzta • 2 alma • 1 kisebb hagyma • 25 dkg szőlő • 2 kanál olaj • Egy kiskanál ecet vagy citromlé

• • • • •

Egy kanál olajon megpároljuk a vöröskáposztát, hozzáadunk néhány kanál vizet és 15 percig pároljuk. Ecettel vagy citromlével ízesítjük. Egy hőálló edényt kikenünk olajjal. A káposzta felét belehelyezzük, rátes�szük a felszeletelt almát, a szőlő felét (a magot eltávolítjuk) és a hagymát. Lefedjük a maradék káposztával. Legfelülre helyezzük a maradék szőlőszemeket és sütőben megsütjük. Sült húsok mellé tálalhatjuk.

" 10

ban is gazdag (25 gramm 100 gramm termékben), ezzel az emésztőrendszer egészségét szolgálja. A vöröskáposzta is gazdag tápés védőanyagokban, mint a C-vitamin, béta-karotin, kálium, vas, réz, magnézium, szelén. Mindkettő

alacsony kalóriatartalmú. Sokféleképpen elkészíthetők, kombinálhatók. És ne feledjük: az idényjellegű zöldségek és gyümölcsök rendszeres fogyasztása nagyban hozzájárul a jó közérzethez és egészségünk megőrzéséhez.

40 dkg sütőtök • 1 hagyma • 2 kanál olívaolaj 30 dkg hámozott burgonya • 2 dl főtt fehér bab 3 gerezd fokhagyma • Egy kis darab feferóni Oregánó, köménymag, só • Kevés őrölt piros paprika Petrezselyem • 1 dl alacsony zsírtartalmú tej vagy savó

Az olajon megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, a burgonyát és a fűszereket. Felöntjük és megfőzzük. Hozzáadjuk a főtt tököt és botmixerrel jól elkeverjük. Hozzáadjuk a főtt babot, a tejet, majd felforraljuk. Ha savót használunk, akkor tálaláskor adjuk az ételhez.

" N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .


Info magyar értékek tárháza

Az első felelős magyar miniszterelnök ljubljanai rabsága Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán

A magyar és a szlovén kultúra összefonódásait ez alkalommal Ljubljanában keressük, és meg is találjuk az 1849-es esztendőben. A szlovén főváros, Ljubljana, német nevén Laibach a Júliai-Alpok délkeleti vonulata mellett fekszik. Az óvárosból, a Stari trg nevű térről a várdombra kanyarodó erdei gyalogösvény tízperces emelkedő után a fellegvárba torkollik. A várdomb már az illír és kelta időkben lakott volt. Az első várat a 13. században építették, amely egy nagy földrengés során összedőlt. Ezt követően a 14. században emeltek egy szinte telje-

sen új, ötszögletű alakút. Az erődítmény a 15. és 17. század között nyerte el a mai külsejét, amikor itt székeltek a tartomány urai, úgymint a Lenkovič, Lamberg, Auersperg, Kacijaner, Thurn családok, hogy csak a legnevezetesebbeket említsük. Ezt követően a vár pusztulni kezdett, és 1814-re siralmas állapotba került. Évekig csak börtönként használták. 1849-ben a források egy különleges fogoly ideérkezését örökítették meg: „1849. május 7-én délelőtt (...) hosszú kocsisor vonult át a városon a vár feljárata felé, (…) 62 foglyot hoztak Magyarországról. A politikai foglyok, kiket Buda ostroma elől hoztak el, bilincs nélkül ültek a kocsin. Néhányan saját kocsijukon jöttek. Volt köztük négy gróf, több előkelő nemes úr, s néhány pap is, (...) minden szem az utolsó ko-

Gróf Batthyány Lajos emléktáblája a ljubljanai várban (www.muravidek. intezet.sk). csi felé irányult, melyben Batthyány Lajos, a volt magyar miniszterelnök ült.” 1849. január 8-án a pesti Károlyi-palotában fogták el az első felelős magyar miniszterelnököt, aki Budáról, majd Pozsonyból került Laibachba. Batthyá-

ny rangjának megfelelő módon töltötte a rabságot: saját lakosztálya és inasa volt, ebédet hozatott magának és úri becsületszóra szabadon sétákat tehetett a városban. Mindig visszatért. Fogolytársai között voltak bilincsbe vert parasztok, nemzetőrök, valamint politikai foglyok, de bilincs nélkül csak a nemes urak és néhány pap járhatott. Rabságának helyét emléktábla jelzi ma is, amelyet a várban sétálva könnyen megtalálhatunk. Az udvarban számos eligazító tábla könnyíti ugyanis a tájékozódást: a vártornyot az 1-es szám jelöli. A Szent György-kápolna melletti ajtón belépve, a jobbra nyíló földszinti folyosó bal oldalán függ Batthyány Lajos vörös gránit emléktáblája. A gránitlapra erősített bronzdomborművön gróf Batthyány Lajos nevét és két oldalról szüle-

tésének és halálának évét olvashatjuk. Az emléktábla kétnyelvű szövege szerint: „Gróf Batthyány Lajos, Magyarország első felelős független kormánya miniszterelnökének emlékére, akit 1849. május 5-től július 23-ig itt, a ljubljanai fellegvárban tartottak fogva a császáriak.” Batthyány Lajos mintegy 50 napig raboskodott a ljubljanai várban. Ezt követően, augusztus 16-án az olmützi haditörvényszék előbb börtön-, majd halálbüntetésre ítélte, amelyet október 6-án hajtottak végre. Halálának helyét a budapesti Báthory utcában örökmécses jelöli. Ljubljanai raboskodásának történetét Friedreich Endre piarista szerzetes és tanár Gróf Batthyány Lajos laibachi fogsága című, 1930-ban Budapesten kiadott könyve alapján ismerhetjük meg alaposabban.

tatlan klasszikus magyar filmet, a Körhintát karikáztam be. A filmdrámát olyan kiváló szí-

nészek vitték sikerre, mint Törőcsik Mari, Soós Imre és Szirtes Ádám (Duna 21.00).

Közmédia javallat október 9. és 11. között

Katona Márta heti ajánlója Katona Márta a Bartók rádió szerkesztő-műsorvezetője. Egy évtizede dolgozik a közmédiában; a Zeneakadémia zenetudomány szakán és az ELTE német szakán szerzett diplomáját és ismereteit kamatoztatja műsoraiban. Hétfőn lélekben az idei Szegedi Szabadtéri Játékokra látogatunk: Wagner A bolygó hollandi című operáját láthatják a nézők. (M5 21.10). A CAFe Budapest keretében ismét megrendezik az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyét, s kedden a zenekari döntőbe kapcsolódhatunk be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremből.

(Bartók 19.35). Aki ráér szerda délelőtt, az kapcsoljon az M2 gyerekműsoraira! Olyan klasszikus magyar rajzfilmeket élvezhet, mint a Vízipók-Csodapók, vagy A kockásfülű nyúl és a Magyar népmesék. (11.05– 11.20). Csütörtökön egy spanyol filmszatírára hívom fel a figyelmet. Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén rendezője Pedro Almodóvar, aki-

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .

nek alkotásait a MÜPA sorozatában bevezető előadásokon is megnézhetjük. A főszereplő Antonio Banderas, de az igazi főhős az a másodvonalbeli színésznő, akinek az élete összeomlik a munkahelyén és a szerelmi életében egyaránt. (Duna 0.05). Pénteken A méhek világa című dokumentumfilmet ajánlom. Nem láttam még a filmet, de tudom, hogy napjainkban a méhek az érdeklődés középpontjába kerültek. (Duna 23.45). Szombaton ismét a MÜPÁ-ba kapcsolunk, ahol a világ egyik legjobb zenekara játszik a világ egyik legjobb karmesterével: az Amszterdami Concertgebouw Zenekarát Eötvös Péter vezényli. Liszt, Bartók, Sztravinszkij művei hangzanak el, így Liszt kevésbé ismert művét, A bölcsőtől a sírig című szimfonikus költeményét is élvezheti a közönség. (Bartók Rádió 19.35). Vasárnap egy megunha-

A tenor és a prédikátor – Muravidéki filmalkotások a közmédiában Október első hétvégéjén a lendvai magyar stúdió két filmjét tűzi műsorára a közmédia. A hősies tenor Pataky Kálmán operaénekes életét dolgozza fel. A két háború közti időszak legnagyobb magyar tenorja 121 éve született Alsólendván. A képkockák nyomán egy nagy ívű karrier bontakozik ki. A másik alkotás a Könyv születik Alsólendván, mely a Kultsár György prédikátor és felvilágosult mecénása, Bánffy Miklós alcímet kapta. A dokumentumfilm Kultsár György Lendván töltött éveire fókuszál, a valós történelmi adatokon alapuló részeken kívül fikciós elemeket is tartalmaz. De egyetemes üzenetet is hordoz, hiszen megismerteti a nézőkkel a reformáció és az ellenreformáció lényegét is.

Adás A hősies tenor október 7., szombat (Duna World 14.50, M5 17.25, 2.30) Könyv születik Alsólendván október 7., szombat (M5 18.05, 3.00)

11


Info október 6. péntek Szlovén Tévé I. 6:05 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 8:00 Hírek, 10:05 Jó napot kívánunk, 11:15 Tudom! – kvíz, 11:55 Tudományos műsor, 12:30 A csodálatos Japán – japán sorozat, 13:00 23:25 Zsebtolvaj Hírek, 13:35 Választások 2017, ism., 15:20 Hidak, 16:05 Lelki villanás, 16:25 Profil, 17:00 Hírek, 17:30 Szlovén magazin, 17:55 Hírek, 18:00 Infodrom, 18:10 Rajzfilm, 18:20 Tudom!, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Szlovén üdvözlet, 21:25 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:10 Cinematéka, 23:25 Zsebtolvaj – francia film, 0:45 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 8:30 A szlovén vízkör, 8:55 Aranyfüst, 9:35 Látogatóban, 10:15 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 11:00 Halló TV, 11:50 Jó reggelt, 14:30 Jó napot kívánunk, 15:45 Állatokról, emberekről, 16:20 A kertben, 17:00 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 18:00 Halló Tv, 18:55 Gyerekműsor, 20:00 Labdarúgó-összefoglaló, 20:35 Bécs: Ausztria – Szerbia, labdarúgó-mérkőzés, 22:40 Éjféli klub, 0:00 Ki tudná? – kvíz, 1:30 Zenés műsor.

RTL Klub 7:15 Reggeli, 9:20 Asztro show, 10:25 Top Shop, 12:05 ÉletmódKalauz, 12:35 Fókusz, 13:10 Éjjel-nappal Budapest, 14:25 Survivor – Törzsek háborúja, 15:40 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 16:50 Story Extra, 17:20 Fókusz, 18:00 Híradó, 18:55 Survivor – Törzsek háborúja, 20:05 Éjjel-nappal Budapest, 21:25 Barátok közt – magyar sorozat, 22:05 Bambanők akcióban – am. film, 23:45 Híradó, 0:20 Magyarul Balóval, 1:00 Ismétlések.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 13:35 Családi titkok – reality, 14:45 Paula és Paulina – mexikói sorozat, 15:45 A sors útjai – mexikói sorozat, 16:50 Bosszú vagy szerelem – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Vigyázat, gyerekkel vagyok! – kvíz, 20:45 Áll az alku, 21:50 Tények, 22:15 Csupasz pisztoly 33 1/3 – Az utolsó merénylet – am. film, 23:55 Grimm – am. sorozat, 1:05 Ismétlések.

Duna Tévé 5:50–9:05 Virradóra, 9:05–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12 : 5 0 Jamie 15 perces kajái, 13:20 Charly, majom a családban – német sorozat, 14:10 Don Matteo 21:25 Szirmok, virágok, koszorúk – olasz sorozat, 15:15 A vidéki doktor – német sorozat, 16:05 A múlt árnyékában – szlovák sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 19:30 A hegyi doktor – Újra rendel – német sorozat, 20:25 Utolsó órák – magyar film, 21:25 Szirmok, virágok, koszorúk – magyar film, 23:15 Tőkéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenkinek, 23:50 Határtalanul magyar – magazin, 0:20 Tóth János – magyar sorozat, 0:50 Az én ’56-om, 1:10 Ismétlések.

Duna World 5:25–11:30 Délelőtti műsor, 11:30 A labda – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Kosár, 13:45 Rúzs és selyem, 14:15 A rejtélyes XX. század, 14:45 Esély, 15:10 Életkerék – dok. film, 15:40 Öt kontinens, 16:15 1100 év Európa közepén – dok. sorozat, 16:45 Magyarország története, 17:20 Család-barát, 19:00 Magyar rock – zenés műsor, 20:00 Önök kérték!, 21:00 Híradó, 21:35 Tűzvonalban – magyar sorozat, 22:35 Ridikül, 23:30 Kulturális híradó, 0:10 Mindenki Akadémiája, 0:40 Duna anzix, 1:00 Híradó, 1:20 Angol nyelvű hírek.

október 7. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:45 Bertrand Piccard – napelemes repülővel a világ körül – francia dok. műsor, 11:40 A Hét, ism., 12:40 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Híradó, 13:25 Állatokról, emberekről, 13:50 A kertben, 14:20 Ambiensek, 15:10 Feltárt városok: Firenze – angol dok. sorozat, 16:5 Közelről – beszélgetős műsor, 17:00 Hírek, 17:20 A tekintet csábítása – dok. film, 17:50 Taxi-kvíz, 18:00 Édes élet Rachel Allennel, 18:30 Mezsgyék, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villanás, 20:00 Ki tudná? – kvíz, 21:15 Tökfejek, 21:45 Eltűntek – angol sorozat, 22:50 Hírek, 23:25 Miss Violence – görög–francia film, 1:10 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Jó reggelt, 8:30 Jó napot kívánunk, 9:35 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 10:25 Idegenforgalmi műsor, 11:10 Édes élet Rachel Allennel, 11:50 A csodálatos Japán – 13:45 Darja Švajger japán sorozat, 13:45 Darja koncertje Švajger koncertje, 16:25 Varázskonyha apánál, 16:50 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 17:45 Automobilitás, 18:20 Est a Palladiumban, ism., 19:05 Infodrom, 19:20 Saját ritmusában – zenés dok. sorozat, 19:55 Labdarúgó-összefoglaló, 20:35 Szófia: Bulgária – Franciaország, labdarúgó-mérkőzés, 22:45 Popshop, 23:25 Gal Gjurin és a Cantabile – koncert, 1:30 Zenés műsor.

RTL Klub 6:40 Kölyökklub, 9:05 Kedvenc társállataink – magazin, 9:40 Top Shop, 10:35 Anyák gyöngye – am. sorozat, 11:00 Brandmánia, 11:35 Fitt Mánia, 12:05 Autogram, 12:40 HighLife, 13:15 Őszinte Ingatlanos, 13:45 Glades – Tengerparti gyilkosságok – am. sorozat, 14:50 A mentalista – am. sorozat, 15:55 Tucatjával olcsóbb 2. – am.–kanadai film, 18:00 Híradó, 18:50 Fókusz Plusz, 20:00 X-Faktor, 22:30 Csajos buli – am. film, 0:30 Öngyilkos bevetés – angol film, 2:45 Ismétlések.

TV2 7:00 TV2 matiné, 8:40 Rajzfilm, 9:40 Trendmánia – magazin, 10:15 Babavilág, 10:45 Ízes élet, 11:20 Akadémia Itália – gasztro-reality, 11:50 Poggyász, 12:25 SzÉpítők, 12:55 Gyilkos sorok – am. sorozat, 14:00 Mr. Óvóbácsi – am. film, 15:55 A szultána – török sorozat, 17:00 Megtört szívek – török sorozat, 18:00 Tények, 18:55 Én, a robot – am. film, 21:20 Még drágább az életed! – am. film, 23:55 Hello Hollywood – Návai Anikóval, 0:30 Fegyvernepper – am. film, 2:50 Hazudj, ha tudsz! – am. sorozat, 3:35 Ismétlések.

Duna Tévé 6:20–9:30 Virradóra, 9:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:50 Új idők, új dalai, 13:20 Peru, Chile – dok. sorozat, 13:50 A világörökség kincsei, 14:10 Szerelmem a szomszédom – am. film, 15:40 Szerelmi láz – magyar film, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:35 SzerencseSzombat, 19:30 A pénz boldogít – am. film, 21:30 Álljon meg a nászmenet! – am. film, 23:20 Ös�szeomlás – am.–francia–angol film, 1:15 Ismétlések.

Duna World 5:25–11:35 Délelőtti műsor, 11:35 Bohóc a falon – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 MMA-portrék, 14:20 Hangvilla, 14:50 A hősies tenor – Pataky Kálmán – magyar dok. film, 15:30 A nagyharsányi református templom – dok. film, 15:45 Hogy volt!?, 16:45 Új idők új dalai, ism., 17:20 Család-barát, 18:55 Térkép, 19:25 Ízőrzők, 20:00 Mindenből egy van – magyar sorozat, 21:00 Híradó, 21:35 A Bagi Nacsa Show, 22:35 Tóth János – magyar sorozat, 23:05 Kulturális híradó, 23:45 Opera Café, 0:15 Evangélium, 1:00 Híradó, 1:20 Angol nyelvű hírek, 1:35 Ismétlések.

október 8. vasárnap

október 9. hétfő

Szlovén Tévé I.

Szlovén Tévé I.

7:00 Gyerekműsor, 10:35 Hallgassunk a csöndre, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Szlovén üdvözlet, ism., 14:45 Mogambo – am. film, 16:45 Fókusz Mozi, 17:00 Hírek, 17:20 Hétvégi csomag, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Velvet Divatház – spanyol sorozat, 21:25 Interjú, 22:15 Hírek, 22:40 Janez Evangelist Krek – egy forradalmár talárban – dok film, 23:40 Jó éjszakához – komolyzene, 1:45 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:10 Zenés matiné, 8:25 A kód – dok. műsor, 9:20 A tekintet csábítása, ism., 10:00 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 11:00 A csodálatos Japán – japán sorozat, 12:25 Sportműsor gyerekeknek, 13:10 Isten hozta! – am. film, 14:35 Idegenforgalmi műsor, 15:40 Ambiensek, 16:10 City folk: Dakka, 16:50 Labdarúgó-összefoglaló, 17:30 Ljubljana: Szlovénia – Skócia, labdarúgó-mérkőzés, 20:20 Sajtókonferencia a 2018as vb selejtezőinek befejezése alkalmából, 21:00 Lottó, 21:05 Rectify – am. sorozat, 22:00 Anno Domini – am. sorozat, 22:50 Tökfejek, ism., 23:15 Ismétlések.

RTL Klub

7:00 Jó reggelt, 8:00 Hírek, 10:15 Édes élet Rachel Allennel, ism., 10:40 10 hazai, 11:20 Tudom!, 12:05 Roma nemzetiségi műsor, ism., 12:25 A csodálatos Japán – japán sorozat, 13:00 Hírek, 13:30 Ami szent és a világ, 14:25 A nyolcadik nap, 15:00 Jó napot, Koroška!, 15:30 Gyerekműsor, 15:55 Zenével és tánccal, 16:25 Profil, 17:00 Híradó, 17:30 Saját ritmusában – zenés dok. sorozat, 17:55 Hírek, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom!, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 Választások 2017, 22:00 Visszhangok, 22:55 Írások, 23:35 Balett-est, 0:30 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 9:05 A szlovén vízkör, 9:30 Illír tartományok – dok. film, 10:40 Halló TV, 11:45 Jó reggelt, 14:30 Éjféli klub, 15:50 Mezőgazdasági műsor, 17:00 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 18:00 Halló TV, 18:55 Gyerekműsor, 19:15 A szegfű – japán sorozat, 20:00 Labdarúgó-összefoglaló, 20:35 Kijev: Ukrajna – Horvátország, labdarúgó-mérkőzés, 22:40 Luther – angol sorozat, 23:45 Nélkülünk nem! – német–osztrák dok. film, 1:15 Zenés műsor.

RTL Klub

6:45 Kölyökklub, 9:15 Kölyökkalauz, 9:45 Teleshop, 10:45 ÉletmódKalauz, 11:15 StílusKalauz, 11:50 Édes otthon, 12:20 Az Év Hotelje, 12:55 Profi 15:40 Dumb és Dumber a konyhámban, 13:25 XXI. – Dilibogyók század – a legendák velünk élnek, 14:00 Házon kívül, 14:30 Az utolsó órában – am. sorozat, 15:40 Dumb és Dumber – Dilibogyók – am. film, 18:00 Híradó, 18:45 X-Faktor, 21:15 Bosszúállók – am. film, 0:05 Portré, 0:40 Elveszett – am. film, 2:40 Ismétlések.

TV2 7:00 TV2-matiné, 8:30 Gyerekműsor, 9:30 Falforgatók, 10:00 Tűsarok, 10:35 Több mint TestŐr, 11:05 Speed zóna, 11:40 Super Car, 12:10 TechGuru, 12:45 Gyilkos sorok – am. sorozat, 13:50 Doktor House – am. sorozat, 14:50 Az ördög jobb és bal keze – olasz film, 17:25 Ripost – magazin, 18:00 Tények, 18:50 Sztárban sztár – show-műsor, 21:45 Világok harca – am. film, 0:15 Szemben a Nappal – am. film, 2:10 Ismétlések.

Duna Tévé 5:50–12:00 Vallási műsorok, 12:00 Híradó, 12:50 Luther – rajzfilmsorozat, 13:10 Univerzum – osztrák sorozat, 14:05 Marco Polo – olasz sorozat, 15:30 Három csengő – magyar film, 17:10 Hogy volt!?, 18:00 Híradó, 18:35 A kalandor és a lady – angol sorozat, 19:25 Magyarország, szeretlek!, 21:00 Éjszakai rohanás – am. film, 23:10 Válogatott gyilkosok – am.–ausztrál film.

Duna World 5:25–11:05 Délelőtti műsor, 11:05 Szerelmes biciklisták – magyar rajzfilm, 13:00 Híradó, 13:20 Nagyok, 13:45 Reformáció hét11:05 Szerelmes biciklisták ről hétre, 13:55 Peru, Chile – dok. sorozat, 14:25 Tőkéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenkinek, 14:55 Tehenesek – dok. film, 15:55 Önök kérték!, ism., 16:55 Ismerd meg!, 18:55 Öt kontinens, 19:25 Hazajáró, 20:00 Gasztroangyal, 21:00 Híradó, 21:35 Próbaút – dok. film, 22:30 Hogy volt!?, 23:30 Kulturális híradó, 0:00 Hangvilla, 0:30 Tőkéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenkinek, 1:00 Híradó, 1:20 On the Spot, 2:10 Ismétlések.

7:15 Reggeli, 9:20 Asztro show, 10:25 Top Shop, 12:05 Kedvenc társállataink, 12:35 Fókusz, 13:10 Éjjel-nappal Budapest, 14:20 Survivor – Törzsek háborúja, 15:40 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 16:50 Story Extra, 17:20 Fókusz, 18:00 Híradó, 18:55 Survivor – Törzsek háborúja, 20:05 Éjjel-nappal Budapest, 21:25 Barátok közt – magyar sorozat, 22:05 Dr. Csont – am. sorozat, 23:10 Híradó, 23:40 Magyarul Balóval, 0:25 Ismétlések.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 13:35 Családi titkok – reality-sorozat, 14:45 Paula és Paulina – mexikói sorozat, 15:45 A sors útjai – mexikói sorozat, 16:50 Bosszú vagy szerelem – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Vigyázat, gyerekkel vagyok! – kvíz, 20:50 Áll az alku – szórakoztató műsor, 22:30 Tények, 22:55 Max Payne – Egyszemélyes háború – am. film, 1:00 Bűnös Chicago – am. sorozat, 1:55 Tények este, 2:35 Whitney élete – am. sorozat, 3:15 Ismétlések.

Duna Tévé 5:50–9:20 Virradóra, 9:20–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12 : 4 5 J a m i e 15 perces kajái, 13:15 Charly, majom a családban – nem. 23:45 Aranypart sorozat, 14:05 Don Matteo – olasz sorozat, 15:10 A vidéki doktor – osztrák sorozat, 16:00 A múlt árnyékában – szlovák sorozat, 17:00 Ridikül – beszélgetős műsor, 18:00 Híradó, 18:35 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 19:30 A hegyi doktor – Újra rendel – német sorozat, 20:25 Kékfény – magazin, 21:25 Hawaii Five-0 – am. sorozat, 22:15 A rejtélyek asszonya – am. sorozat, 23:45 Aranypart – am. film, 1:40 Ismétlések.

Duna World 5:50–11:30 Délelőtti műsor, 11:30 Ragaszkodom a szerelemhez – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Médiaklikk, 13:45 Ízőrzők, 14:20 Öt kontinens, 14:50 Itthon vagy!, 15:15 Nemzetiségi magazinok, 16:15 1100 év Európa közepén – dok. sorozat, 16:45 Magyarország története, 17:20 Család-barát, 19:00 Osztálytársak, 19:45 „Lehettem volna…” – Psota Irén arcai – dok. műsor, 20:00 Hogy volt!?, 21:00 Híradó, 21:35 Tűzvonalban – magyar sorozat, 22:30 Ridikül – beszélgetős műsor, 23:25 Kulturális híradó, 0:05 Mindenki Akadémiája, 0:35 Ismétlések.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Otthon, külhonban / Mozaik / Boszorkányság. Vagy mégsem? / Komolyan a zenéről 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás

12

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Pannónia földjén (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .


október 10. kedd

október 11. szerda

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 8:00 Hírek, 10:05 Jó napot kívánunk, 11:15 Tudom!, 11:45 A lélek horizontja, 12:25 A csodálatos Japán – japán sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Interjú, 14:35 Fókusz Mozi, 15:00 Hidak: Kanapé, 15:35 Gyerekműsor, 16:30 Szlovénia-szerte, 17:00 Híradó, 17:25 A kód – dok. műsor, 17:55 Hírek, 18:05 Rajzfilm, 18:20 Tudom!, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Broadchurch – angol sorozat, 20:55 Abu Bakr al-Bagdadi – az önjelölt kalifa – francia dok. műsor, 22:00 Visszhangok, 23:10 Emlékek, 1:45 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 8:45 A szlovén vízkör, 9:10 Édes élet Rachel Allennel, 9:35 Village folk, 10:00 Az építészet története – dok. sorozat, 10:45 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 11:50 Halló TV, 12:40 Jó reggelt, 15:00 Jó napot 22:40 Sherlock kívánunk, 16:10 City folk: Dakka, ism., 16:45 Varázskonyha apánál, 17:00 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 18:00 Halló TV, 18:55 Gyerekműsor, 19:15 A szegfű – japán sorozat, 19:55 Labdarúgó-összefoglaló, 20:35 Lisszabon: Portugália – Svájc, labdarúgó-mérkőzés, 22:40 Sherlock – angol sorozat, 0:20 Est a Palladiumban, 1:15 Zenés műsor.

RTL Klub 7:15 Reggeli, 9:20 Asztro show, 10:25 Top Shop, 12:05 Kölyökkalauz, 12:35 Fókusz, 13:10 Éjjel-nappal Budapest, 14:20 Survivor – Törzsek háborúja, 15:40 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 16:50 Story Extra, 17:20 Fókusz, 18:00 Híradó, 18:55 Survivor – Törzsek háborúja, 20:05 Éjjel-nappal Budapest, 21:25 Barátok közt – magyar sorozat, 22:05 Castle – am. sorozat, 23:00 Híradó, 23:30 XXI. század – a legendák velünk élnek, 0:05 Magyarul Balóval, 0:45 Ismétlések.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 13:35 Családi Titkok – reality-sorozat, 14:45 Paula és Paulina – mexikói sorozat, 15:45 A sors útjai – mexikói sorozat, 16:50 Bosszú és szerelem – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Vigyázat, gyerekkel vagyok! – kvíz, 20:50 Az 50 milliós játszma – szórakoztató műsor, 22:30 Tények, 22:55 Született szobalányok – am. sorozat, 23:55 A múlt fogságában – am. sorozat, 0:55 Lángoló Chicago – am. sorozat, 1:55 Tények este, 2:35 Para – magyar film.

Duna Tévé 5:50–8:40 Virradóra, 8:40–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:45 Jamie 15 perces kajái, 13:15 Charly, majom a családban, 14:05 Don Matteo – olasz sorozat, 15:05 A vidéki doktor – osztrák sorozat, 15:55 A múlt árnyékában – szlovák sorozat, 17:00 Ridikül– beszélgetős műsor, 18:00 Híradó, 18:35 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 19:30 A hegyi doktor – Újra rendel – német sorozat, 20:25 Önök kérték!, 21:25 Velvet Divatház – spanyol sorozat, 22:20 Cédrusliget – kanadai sorozat, 23:10 A szerelem tengere – am. film, 1:05 Ismétlések.

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 8:00 Hírek, 11:15 Tudom! – kvíz, 11:50 Írások, ism., 12:25 A csodálatos Japán – japán sorozat, 13:00 Híradó, 13:30 Interjú, ism., 14:35 Lelki villanás, 15:00 Hidak, 15:30 Gyerekműsor, 16:30 Szlovénia-szerte, 17:00 Híradó, 17:25 Turbulencia, 17:55 Hírek, 18:05 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 Difret – etióp– am. film, 22:00 Visszhangok, 22:55 Panoptikum, 23:55 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 9:10 A szlovén vízkör, 9:50 10 hazai, 10:40 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 11:45 Halló TV, 12:40 Jó reggelt, 15:05 Labdarúgó-ös�szefoglaló, 15:40 Hétvégi csomag, ism., 17:00 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 18:00 Halló TV, 18:55 Gyerekműsor, 19:30 A szegfű – japán sorozat, 19:50 Lottó, 20:05 Zenés műsor, 21:05 Szerelem és nemiség japán módra – francia dok. műsor, 22:10 Che – az argentin – koprodukciós film, 2. rész, 0:30 Zenés műsor.

RTL Klub 7:15 Reggeli, 9:20 Asztro show, 10:25 Top Shop, 12:05 StílusKalauz, 12:35 Fókusz, 13:10 Éjjel-nappal Budapest, 14:20 Survivor – Törzsek háborúja, 15:40 Elif – A 0:55 A zöld íjász szeretet útján – török sorozat, 16:50 Story Extra, 17:20 Fókusz, 18:00 Híradó, 18:55 Survivor – Törzsek háborúja, 20:05 Éjjel-nappal Budapest, 21:25 Barátok közt – magyar sorozat, 22:05 Szulejmán – török sorozat, 23:10 Híradó, 23:40 Házon kívül, 0:20 Magyarul Balóval, 0:55 A zöld íjász – am. sorozat, 2:55 Ismétlések.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 13:35 Családi titkok – dokureality, 14:45 Paula és Paulina – mexikói sorozat, 15:45 A sors útjai – mexikói sorozat, 16:50 Bosszú vagy szerelem – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Vigyázat, gyerekkel vagyok! – kvíz, 20:50 Az 50 milliós játszma – szórakoztató műsor, 22:30 Tények, 22:55 Álcák csapdája – am. film, 1:00 Hollow Crown – Koronák harca – angol sorozat, 2:05 Tények Este, 2:45 Max Payne – Egyszemélyes háború – am. film.

Duna Tévé 5:55–9:25 Virradóra, 9:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:50 Jamie 15 perces kajái, 13:25 Charly, majom a családban, 14:20 Don Matteo – olasz sorozat, 15:20 A vidéki doktor – osztrák sorozat, 16:10 A múlt árnyékában – szlovák sorozat, 17:00 Ridikül – beszélgetős műsor, 18:00 Híradó, 18:35 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 19:30 A hegyi doktor – Újra rendel – német sorozat, 20:25 Skandináv lottó sorsolása, 20:35 Zsaruvér – am. sorozat, 21:25 No Limit – francia sorozat, 22:20 On the Spot, 23:20 A rejtélyes XX. század, 23:50 A tanítványok – magyar film, 1:35 Az én ’56-om, 1:55 Ismétlések.

Duna World 5:00–11:35 Délelőtti műsor, 11:35 Hal négyesben – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Minden tudás, 13:40 Szerelmes földrajz, 14:10 Térkép, 14:40 Életkor, 15:05 Nemzetiségi magazinok, 16:00 Útravaló, 16:15 1100 év Európa közepén – dok. sorozat, 16:50 Magyarország története, 17:20 Család-barát, 19:00 Magyar rock, 20:00 Budavári Palotakoncert, 21:00 Híradó, 21:35 Tűzvonalban – magyar sorozat, 22:35 Ridikül – beszélgetős műsor, 23:30 Kulturális híradó, 0:05 Mindenki Akadémiája, 0:35 Duna anzix, 1:00 Híradó, 1:20 Angol nyelvű hírek, 1:35 Ismétlések.

Duna World 5:50–11:40 Délelőtti műsor, 11:40 A hiba nem az almában van – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Magyar gazda, 13:45 Noé barátai – dok. sorozat, 14:15 Nagyok, 14:45 Kárpát Expressz, 15:15 Nemzetiségi magazinok, 16:15 1100 év Európa közepén – dok. sorozat, 16:50 Magyarország története, 17:20 Család-barát, 19:00 Dob+basszus, 19:30 Magyarország, szeretlek!, 21:00 Híradó, 21:35 Tűzvonalban – magyar sorozat, 22:30 Ridikül – beszélgetős műsor, 23:25 Kulturális híradó, 0:05 Mindenki Akadémiája, 0:35 Duna Anzix, 1:00 Híradó, 1:20 Angol nyelvű hírek, 1:35 Ismétlések.

október 12. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 8:00 Hírek, 11:15 Tudom! – kvíz, 11:45 Turbulencia, ism., 12:25 A csodálatos Japán – japán sorozat, 13:00 Híradó, 13:35 Placebo-hatás – francia dok. műsor, 14:30 Szlovén villanások, 15:00 Hidak: Nagyító alatt, 15:50 Helyes ötlet, 16:30 Szlovénia-szerte, 17:00 Híradó, 17:30 Tudományos műsor, 17:55 Hírek, 18:05 Rajzfilm, 18:20 Tudom!, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 22:00 Visszhangok, 22:50 A nyolcadik nap, 23:30 Cseh század – cseh sorozat, 1:05 Ismétlések.

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .

Október 5-én, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 8:20 A szlovén vízkör, 8:45 Idegenforgalmi műsor, 9:10 Fókusz Mozi, 9:35 Szlovén magazin, 10:15 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 11:00 Halló TV, 12:10 Jó reggelt, 15:25 A kód – dok. műsor, 16:15 A tekintet csábítása, 17:00 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 18:00 Halló TV, 18:55 Gyerekműsor, 19:20 A szegfű – japán sorozat, 20:00 Kína madártávlatból – dok. sorozat, 20:55 Ambiensek, 21:30 Egy veszedelmes viszony – dán–svéd–cseh film, 23:55 Jazz, 1:05 Zenés műsor.

RTL Klub 7:15 Reggeli, 9:20 Asztro show, 10:25 Top Shop, 12:05 Portré, 12:35 Fókusz, 13:10 Éjjel-nappal Budapest, 14:20 Survivor – Törzsek háborúja, 15:40 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 16:50 Story Extra, 17:20 Fókusz, 18:00 Híradó, 18:55 Survivor – Törzsek háborúja, 20:05 Éjjel-nappal Budapest, 21:25 Barátok közt – magyar sorozat, 22:05 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 23:00 Híradó, 23:35 Magyarul Balóval, 0:15 Ismétlések.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 13:35 Családi Titkok – reality-sorozat, 14:45 Paula és Paulina – mexikói sorozat, 15:45 A sors útjai – mexikói sorozat, 16:50 Bosszú vagy szerelem – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Vigyázat, gyerekkel vagyok! – kvíz, 20:50 Az 50 milliós játszma – szórakoztató műsor, 22:30 Tények, 22:55 1/1 Azurák Csabával – beszélgetős műsor, 23:55 Hawaii Five-0 – am. sorozat, 0:55 Briliáns elmék – am. sorozat, 1:55 Tények este, 2:35 Deep Impact – am. film.

Határtalan: az erdélyi, a felvidéki, a keszthelyi, a szombathelyi, az újvidéki és a lendvai tévéstúdió, valamint a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál közös műsora (ismétlés: pénteken 7.05-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Október 6-án, pénteken 15.20-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: szombaton 7.05-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Október 10-én, kedden 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Duna Tévé 5:40–9:10 Virradóra, 9:10– 12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:45 Jamie 15 perces kajái, 13:10 Charly, majom a családban – német sorozat, 14:00 Don Matteo – olasz sorozat, 15:05 00:05 Asszonyok a teljes idegösszeomlás A vidéki doktor – német sorozat, 15:55 A múlt árnyészélén kában – szlovák sorozat, 16:45 Szerencse Híradó, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 19:30 A hegyi doktor – Újra rendel – német sorozat, 20:25 Tóth János – magyar sorozat, 21:00 Fábry, 22:20 Jöttem, láttam, beköltöztem – am. film, 00:05 Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén – spanyol film, 1:40 Az én ’56-om, 2:00 Ismétlések.

Kanapé: ifjúsági adás, benne a Kitschy Mundi divatmárka, japán szakkör, Nika Zorjan, programajánló és klipek (ismétlés: szerdán 8.25-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Október 11-én, szerdán 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Duna World 5:25–11:10 Délelőtti műsor, 11:10 Györgyike, drága gyermek – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Kék bolygó – am. dok. film, 13:45 Opera Café, 14:15 Magyar Krónika, 14:45 Család és otthon, 15:10 Nemzetiségi magazinok, 16:15 1100 év Európa közepén – dok. sorozat, 16:50 Magyarország története – dok. sorozat, 17:20 Család barát, 19:00 Magyar rock, 20:00 Szenes Iván írta – zenés műsor, 21:00 Híradó, 21:35 Tűzvonalban – magyar sorozat, 22:30 Ridikül, ism., 23:30 Kulturális híradó, 0:05 Mindenki Akadémiája, 0:35 Duna anzix, 1:00 Híradó, 1:20 Angol nyelvű hírek, 1:35 Ismétlések.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

műsorajánló

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

Hidak: benne gazdasági rovat (ismétlés: csütörtökön 7.05-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Október 12-én, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Nagyító alatt: tematikus műsor (ismétlés: pénteken 7.05-kor a Szlovén TV III. csatornáján) A magyar nyelvű tévéadásokat a Maribori TV-n is megtekinthetik, mégpedig a premiervetítés napján 17.30-kor és másnap 13.45-kor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13


Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2017. október 3-án a következő munkahelyeket hirdették meg: Kamionsofőr Legartis d.o.o., Hármasmalom 2I., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, havi bér: 1.200 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2017. október 12.) Pincér Gostilna pri Studencu, Nedelica 76., Turnišče (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2017. október 25.) Ápoló – gyakornok Idősebb Polgárok Otthona, Lendva, Slomšek telep 7., Lendva (3 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, szlovén nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2017. október 11.) Egészségügyi technikus – gyakornok Idősebb Polgárok Otthona, Lendva, Slomšek telep 7., Lendva (2 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, szlovén nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2017. október 11.) CNC-operátor Martmetal d.d., Ipari utca 5., Lendva (4 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2017. október 26.)

Október 6-a és 12-e között Lendvai Plébánia Szombaton, október 7-én 17.00 órakor Petesházán és 18.00 órakor Lendván lesz szentmise. Vasárnap, október 8-án, Évközi 27. vasárnap Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor, valamint Gyertyánosban 11.00 órakor lesz szentmise. Szerdán, október 11-én 8.00 órakor szentmise Völgyifaluban és 9.30-kor az Idősebb Polgárok Otthonában.

Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor, valamint szerdán 7.30-kor vannak. Pénteken, október 6-án 16.00 órakor szentmise Zsitkócban. Szombaton, október 7-én 16.00 órakor Göntérházán és 18.00 órakor Dobronakon lesz szentmise. Vasárnap, október 8-án, Évközi 27. vasárnap Dobronakon 8.00 és 10.00 órakor, valamint 11.30-kor Radamosban lesz szentmise. Hétfőn, október 9-én 18.00 órakor imaóra a klarissza nővéreknél.

Evangélikus Egyház

Géplakatos Martmetal d.d., Ipari utca 5., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2017. október 26.)

Istentisztelet Lendván minden első és harmadik (illetve ötödik) vasárnap van 8.00 órakor.

Hegesztő Martmetal d.d., Ipari utca 5., Lendva (5 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2017. október 25.)

Vasárnap, október 8-án 10.00 órakor istentisztelet lesz Szentlászlón.

Református Egyház

apróhirdetés •Eladók kitűnő állapotban lévő vadászpuskák: egy sörétes, hosszúcsövű Magnum 12-es Remington és egy 30-6 kaliberű Ruger amerikai katonai távcsővel. Ára: megbeszélés alapján. Megvásárlásukra kizárólag fegyvertartási engedéllyel rendelkező személyek jelentkezhetnek! Érdeklődni: tel. 070-471-816 vagy 02575-1059.

lekkel, gyümölcsössel (közművesített építési telek, egy tulajdonos). Érdeklődni: tel. 041-932-401.

•Nagykanizsán eladók 3 éves, iskolázott, 25–30 cmes nordmannfenyő-csemeték, garantáltan a Kaukázusból származó magból. Ár: 0,50 EUR /db vagy 150 Ft/ db. Érdeklődni: tel. 003620-586-0003.

•Zala megyében, Nagykanizsa és Zalaegerszeg között félúton, Hahóton igényesen kialakított, rendezett, tetőtér-beépítéses családi ház melléképülettel, komplett berendezéssel eladó! Az eladásra kínált ingatlan nagy előnye, hogy az azonnali költözéshez semmilyen bútorra, berendezésre, átalakításra nincs szükség, mert az épület teljesen felszerelt, lakható állapotban van. Érdeklődni.: tel. +3630/9866-900 vagy fuller.attila@t-online.hu

•Vendéglő bérbe adó Csentében (a focipálya mellett). Bérleti díj: megbeszélés alapján. Érdeklődni: tel. 031786-012. •Felsőlakosban eladó építési telek (742 m2). Érdeklődni: tel. 064-243-580. •Lendván eladó komfortos családi ház kerttel, gyümölcsössel, leaszfaltozott bejárattal, két garázzsal, pincehelyiséggel és üzleti célra alkalmas résszel, külön bejárattal. Érdeklődni: tel. 041-730-922.

•Eladó 1985-ös évjáratú, 1. tulajdonostól származó Tomo Vinkovič 420-as kellékekkel (mulcsozó, kapáló, hóeke). Érdeklődni: tel. 031-772025 vagy Hármasmalom 38-as házszám alatt.

•Költözés miatt eladó Kirby porszívó összes kellékkel és tisztítószerrel, valamint ebédlőbútor (kerek asztal, komód és hat párnázott szék). Érdeklődni: tel. 041-730-922.

•Nagyon kedvezményes áron Dolnja Bistricán eladó régi építésű ház nagy te-

Fodrász „Eve” Fodrászszalon, Nagy Eva s.p., Dobronak 220., Dobronak (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2017. október 11.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

A lejárt szavatosságú vizet is ellopták A Vöröskereszt Lendvai Területi Egységének helyiségeibe betörtek hétfőn, és nagyobb mennyiségű ruhát, higiéniai kiegészítőket és élelmiszert tulajdonítottak el mintegy 800 euró értékben. Emellett az ismeretlen tettes(ek) több

14

csomag Radenska naturela félliteres palackozott vizet is eltulajdonított(ak), amit lejárt szavatossága miatt egy elkülönített helyiségben tartottak. Az ügyben tovább nyomoznak – áll még a rendőrségi jelentésben. hs N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .


Info

FELKÉRÉS ÖNKÉNTES MUNKÁRA Nagyon szépen köszönjük a névválasztáshoz adott ötleteiket, véleményeiket, s ahogy a Népújságban is olvashatták, Szentlászlón a Bethlen Gábor Zrt. által támogatott Méhészeti Oktató- és Látogatóközpont neve végül ALVARIUM lett. Ez a kaptár neve latinul, innen rajzanak majd ki a kis és nagy méhészek, illetve itt találjuk majd meg a mézet és a mézhez kapcsolódó termékeket is! A projekt első fázisa, a főépület felújítása a vége felé közeledik. A megnyitóra 2017. november 11-én kerül sor, amelyre már most meghívjuk Önöket. Előtte pedig a helyieket is szeretnénk bevonni a munkálatokba, az ALVARIUM környezetének a szépítésébe. Félnapos önkéntes munkát szervezünk a ház takarítására, a környezet rendbetételére. Helyszín: Szentlászló 68. Időpont: 2017. október 7. (szombat), 8.00–12.00 óra

nepujsag.net névnapsoroló Október 6-tól 12-ig Péntek – Brúnó Szombat – Amália Vasárnap – Koppány Hétfő – Dénes Kedd – Gedeon Szerda – Brigitta Csütörtök – Miksa

TOBORZÓ

03

A hét végére részben borult idő várható lehűléssel.

A foglalkozások INGYENESEK!

19

időjárás

2017. október 11-én minden kisgyermekes családot szeretettel várunk a Ringatóra 15.30-kor a LENDVAI ÓVODA TOMŠIČ UTCAI épületében A program a fél évnél idősebb, de három évnél fiatalabb gyermekek számára a legizgalmasabb.

A V A D

•Október 8-án, vasárnap, 10.00 órakor, •Lenti Városi Könyvtár •Könyves Vasárnap: ingyenes beiratkozás, kölcsönzés, selejtezett könyvek vására, valamint „Kippkopp és barátai a könyvtárban” című báb­ előadás.

Kedves Szülők és Nagyszülők!

Csatlakozz egy jó csapathoz! Ne unatkozz otthon, gyere! Vár rád egy összetartó baráti társaság! Egyesületünk ötéves kortól várja a focizni szerető fiúk és lányok jelentkezését! A szakmai munkáról Gerenčer Borut, Petkovič Borut, Bažika Silvester, Šooš Vladimir, Novinič Mitja, Vinko Vedran és Kuzma Stanislav edzők gondoskodnak, de a szakmai stáb tovább bővül.

A FT

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .

•Október 6-án, pénteken, 19.00 órakor, •Lendva, a Színház- és Hangversenyterem előcsarnoka •Magyar Sabina: Izbrano urbano című fotókiállításának megnyitója.

N

MORAVSKE TOPLICE KÖZSÉGI MNÖK SZENTLÁSZLÓI HK • SZENTLÁSZLÓI ÖTE SZENTLÁSZLÓI SE SZENTLÁSZLÓI JÓZSEF ATTILA ME

figyelmükbe

A N

Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága halottunk temetésén részt vettek, e nehéz percekben bármivel segítettek, részvétüket fejezték ki, koszorút, virágot és gyertyát adományoztak, valamint szentmisékre és a pincei kápolna részére adakoztak. Köszönet dr. Vass Vilmos kezelőorvosnak, Dolamič Martin – Konrad plébános úrnak a gyászszertartásért, a pincei imádkozó- és énekesasszonyoknak az imákért és a gyászénekekért, valamint a rakičani gondozóosztály személyzetének az odaadó ápolásért. Külön köszönet dr. Kepe Ladislavnak és dr. Kaiser Karmennek a segítségért, valamint mindazoknak, akik betegágyánál meglátogatták és szavaikkal vigasztalták. Köszönet a Kis temetkezési vállalatnak a szolgáltatásért. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. A gyászoló család

K

Amennyiben ráér és szívesen segítene közös új tulajdonunk környezetének szebbé tételében, kérem jelentkezzen munkatársunknál: Šanca Leonida – leonida.sanca@muravidek.si – M: 031 554 468 vagy a helyi közösség tagjánál és az MTK MNÖK tanácstagjánál: Janko Robert – M: 041 340 599

szül. Porédos (1928–2017)

Jóságos két szemed lezárult örökre, Megtört szívvel tettünk le az anyaföldbe. Isten előtt lelked, szívünkben emléked, Soha amíg élünk, nem feledünk téged.

N

A munka után pedig megvendégeljük egy ebéddel a munkában megfáradtakat! Pogácsát, üdítőt és más finomságot köszönettel fogadunk!

Šimonka Julija,

LE

A ház jelenlegi állapotát 7.30 és 8.00 óra között megtekinthetik azok a helyiek is, akik nem tudnak fizikai munkát végezni. A ház körül favágási, kaszálási, tereprendezési, pakolás jellegű munkákhoz kérünk segítséget, kérjük, kesztyűt, eszközöket hozzanak magukkal. A házban ablakpucolás, takarítás szükséges, ehhez tisztítószert biztosítunk, de seprű, felmosórongyok, vödrök, háztartási létrák nem állnak rendelkezésünkre, kérjük, hozzák ezeket is magukkal.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Jelentkezés: Bukovec János Telefon: +386 40 871 753 E-mail: nafta1903@gmail.com

15


Info Humor Bemegy a nyuszika a boltba, rácsap az asztalra, azt mondja: – Répa van? Mondja az eladó, hogy nincs. Bemegy másnap, rácsap az asztalra: – Répa van? – Nincs, de ha még egyszer rácsapsz az asztalra, odaszegezem a kezed. Bemegy harmadszorra: – Szeg van? – Nincs. Erre a nyuszika rácsap az asztalra: – Répa van? – Apu! Mi az a kolibri? – Az? Az egy... különleges halfajta. – Hal? De hát itt azt írják, hogy a kolibri virágról virágra száll. – Látod, most már azt is tudod, mitől különleges! Egy ember árulja az autóját a piacon. Odamegy hozzá egy vevő és kérdezi: – Mennyit fogyaszt ez az autó városban? Mire az eladó: – Nem tudom, falusi vagyok. Autós a benzinkútnál: – Kérem, ellenőrizze az abroncsokat! Mire a kutas: – Egy, kettő, három, négy... Megvan az összes! – Honnan tudta, hogy mind a két skót teljesen részeg? – kérdezi a bíró a rendőrfelügyelőt. – Egyszerű, uram. Jack ötfontos bankjegyeket szórt szét, McPershon pedig felszedte őket és visszaadta neki. – Vádlott, miért ad elő nekem ma a történtekről a tegnapitól teljesen eltérő történetet? – Azért, bíró úr, mert a tegnapit nem hitte el... Mosóporreklám: – Nézze, milyen ragyogóan fehér lett ez az ing! – Szép, szép, de nekem kockásan jobban tetszett...

16

Szókereső

É B A F J M

B D D G O N

V F F Ű H E

S A G E Ú É

A M H N É Z

F H J O O U

Horoszkóp

S S D E W W

R K J Z B O

Á A K D I A

H K É F G L

Z K K G N F L I T M L J K A

R D I M R X M É Ű B U L F T

E I É I W A J H H J G E A Z

W Ó F M H N V M F É Y A K O

J F G B F F I É Z N V O A G

S A M É E O D K E D T Q F E

B K P N F H N T A H Z K Ő I

A X S É R D Z L T Z L H Y Q

J I É D E S E T E L N R N L

D T É S E O D S G Z I U E 5

E L Z G L M N Y R I L Á F P

Á G M J F A K U J O J K H L

T S K Z K Z O K Ő J Ű N É U

Szókereső rovatunk újabb feladvánnyal várja olvasóinkat. A szabályok egyszerűek: a betűrácsban elrejtettünk szavakat, melyeket Önöknek kell megtalálni. Minden héten elrejtünk azonban hibás megfejtéseket is, vagyis olyan szavakat, amik nem illenek a sorba. Ha beküldött megfejtésük tartalmazza ezt a szót, akkor nem lesz érvényes a megfejtés sem. Keresgélhetnek minden irányba, balról jobbra és jobbról balra, fentről le és lentről fel, de még átlósan is bujkálhat a megfejtés. Ezúttal három, a Muravidéken jellemző lombhullató fa nevét rejtettük el. Bízunk benne, hogy sikerrel megtalálják ezeket olvasóink. Előző szókereső játékunk helyes megfejtése: olaj, rétes és főzelék, a hibás elem pedig a pástétom volt. A szerencse Totivan Piroska völgyifalui olvasónknak kedvezett, nyereménye Nemes László képzőművész monográfiája. Gratulálunk! Új rejtvényünk beküldési határideje: október 16. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva

kulcslyuk

Ribarič Tibor, a petesházi fociklub elnöke Az ideális nő? • Jóravaló, becsületes. Álomutazás? • Egy jó focimeccsre szívesen elutaznék. Álomszakma? • Karosszérialakatos, ami a szakmám. Kedvenc színe? • Lila és kék. Gyermekkori álma? • Gyerekkoromban cowboy akartam lenni. Ha szabadidő, akkor… • Jelenleg a focicsapattal töltöm. Amit a legjobban meg tud főzni… • Jó palacsintát tudok sütni. Kedvenc fűszere? • Hagyma. Kedvenc tévéműsor, film? • Szeretem a jó filmeket és a sportközvetítéseket. Legkedvesebb nóta, zeneszám? • Bjelo dugme, Ribja čorba… Amitől a legjobban fél… • Tartok a bevándorlóktól.

Kos Már. 21. – ápr. 20. Most nem is az eredmények jelentik a számára a sikert, hanem a harcok, amelyeket meg kell vívnia. Bika Ápr. 21. – máj. 20. A párkapcsolatban élőknél felerősödik a szenvedély, ha pedig egyedülálló, akkor jó esélye lesz ismerkedni. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Belefoghat egy régóta tervezett ügybe. És mivel nagyon sok energiát fektetett bele, a jutalom sem marad el. Rák Jún. 22. - júl. 22. Döntenie kell, az eszére vagy a szívére hallgasson. Nem kap sok gondolkodási időt, így az ösztönei vezérlik. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Az időszak igenis kedvez Önnek. Szinte pezseg az új energiáktól, ezért semmi nem tűnik lehetetlennek. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Nyilvánvalóan szüksége lesz egy barátjának a segítségére. Ne fordítson neki hátat, amikor Önhöz fordul. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Egy rendkívül fontos döntést kell meghoznia, mely nagy hatással lehet a sorsára. A barátja tanácsát fogadja meg. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Szenteljen több időt a párkapcsolatára, mert most ez az, amiből erőt meríthet. A párja támogatja mindenben.

Amit nem tesz, tett soha… • Soha nem nyúlnék drogokhoz. Kabala, amulett? • Nincs. Káros szenvedélye? • Nincs. A leghasznosabb tárgya? • Az autóm. Ha megnyerné a lottó főnyereményét… • Továbbra is így élnék, ahogy most, nincs különösebb vágyam. Életbölcsessége, kedvenc mondása? • Nincs. Egy víg, jó kedélyű embernek tartom magam, ez elég, nem szoktam életbölcsességeket használni.

Nyilas Nov. 23. – dec. 22. A bolygók becsvágyóvá teszik, de arra figyeljen, hogy ne vegyen túl sok terhet a vállára. Vigyázzon a kapcsolatára. Bak Dec. 23. – jan. 20. Tartson ki, nemsokára vége ennek a kimerítő munkának. Hamarosan több ideje lesz a párjára és persze önmagára is. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Fogadja el a felkínált segítséget, ez nem csökkenti az érdemeit. Ne kapkodjon. Halak Febr. 20. – már. 20. Csukott szemmel nem csak hibákat vét, de a lehetőségeket sem veszi észre. Legyen nyitott az újdonságokra.

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .


Horizont 9. generációk közötti találkozó

Az idősebb korosztály velünk él!

izgalmas verseny alakult ki, néhányan pedig a kellemes napsütésben sétát tettek a városban. Emellett új ismereteket lehetett szerezni a gyógynövé-

A Lendvai Nyugdíjasok Egyesülete az Idősebb Polgárok Otthonával karöltve múlt csütörtökön hagyományosan megszervezte a generációk közötti találkozót, melyre a község tanintézményeiből érkeztek vendégségbe a tanulók és a diákok, hogy néhány közös órát töltsenek a szépkorúakkal az otthonban. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A találkozó kilenc éve a nyugdíjasok egyesületének kezdeményezésére jött létre, és azóta az Idősek Világnapja, október 1-je környékén kerül megrendezésre. Múlt csütörtökön kora délelőtt egyre nagyobb közönség gyűlt össze az otthon előtti udvaron a rövid kultúrműsorral egybekötött programra, melyben a vendégségbe

érkezett tanulók és diákok léptek fel énekekkel és szavalatokkal, a szociális foglalkoztató központ védencei pedig néptánccal színesítették a programot. A szépkorúakat és a többi vendéget Špilak Franc, az otthon igazgatója és Marič Aleksander, a nyugdíjasok egyesületének elnöke köszöntötte. S míg zajlott a műsor, már terjengett az ínycsiklandó palacsintaillat, a konyhában pedig a lángos készítése is folya-

A petanque-pályán küzdelmes játék alakult ki a szépkorúak és a fiatalok között. matban volt. A rövid bevezető után foglalkozások kezdődtek, ezekben az idősebbek kihívták a tanulókat kár-

Kárpát-medencei magyarok zenéje 2017

Bárcsak többen lennének! A Kárpát-medencei magyarok zenéit bemutató sorozat szombat esti koncertjén a lendvai színházban kétszer is elhangzott a fönti óhaj: a főszponzort képviselő Földes Gyula lendvai főkonzul szájából, de Böszörményi Gergely fesztiválszervező is ezen a véleményen volt. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Böszörményi a félig üres termen végignézve a

fiatalokat hiányolta elsősorban, a diákokat, akiket

tya-, illetve sakkpartira, társasjátékot játszottak, ékszereket készítettek, a korszerű petanque-pályán hangos szurkolás közben

nyekről is. Körbesétálva az esemény helyszíneit számos idős lakó arcáról elégedettség és örömteli mosoly sugárzott.

egyébként az elmúlt 10 év során sikerült a rendezvénysorozatnak meghódítania. Földes Gyula lendvai főkonzul is a hiányra panaszkodott felszólalásában, majd a zene évszázadokon átnyúló küldetéséről szólt, mely érzéseket közvetítve gyakran szöveg nélkül is képes a tömegekre hatást gyakorolni. Aztán következett a koncert, mely a Servet zenekar fellépésével vette kezdetét, vérpezsdítő katonással, majd népzenei feldolgozásokkal, csángóföldi balladákkal, sok-sok furulyaszólóval. A furulya mellett koboz és más pengetős is megszólalt hegedű- és bőgőkísérettel. A zenekarvezető a lelkes taps hallatán kifejtette: ők épp

olyan lelkesen játszanak itt, mintha teltház lenne, s szívesen jönnek máskor is, ha meghívást kapnak. A Magyar Örökség-díjas Misztrál nem először lépett fel Lendván, igényes muzsikájuk a magyar irodalom gyöngyszemeire írt dallamokat, hangszereléseket és zenei kreációkat ölel fel az első magyar nyelven író költőtől, Balassi Bálinttól a Boldogasszony Anyánk „himnusz” feldolgozásán keresztül a 20. századi irodalmi anyagig, Adytól Babitson át Weöres Sándorig. Igényes, a klas�szikus zenei hagyományt a népzenei elemekkel ötvöző dallamvilág, s a kanonizált egyházi zenei hagyomány is része volt előadásuknak. A lelkes taps és a közös éneklés nem is maradt el…

nepujsag.net A „Jézus szeret” refrénre Lendván is énekkel reagált a közönség. N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .

17


Horizont

Szentgotthárdon és Budapesten is bemutatták A Hova megyünk, bajtársak…? című, az 56-os menekültekről szóló könyvet az elmúlt rövid időszakban a szentgotthárdi szlovén konzulátuson és Budapesten, az MTA Arany János utcai könyvtárának tanácstermében mutatták be, s mindkét helyszínen szép fogadtatást kapott a kötet. A könyv elkészültét több hazai és magyarországi intézmény is támogatta, s megjelenését követően a tavaszi időszakban előbb a ljubljanai Balassi Intézetben, majd Lendván és a muraszombati múzeumban is bemutatták. Mindegyik helyszínre elkísérte a négy szerző is a kiadványt, dr. Kovács Attila több funkcióban, szerkesztőként-szerzőként, dr. Göncz László, dr. Bence Lajos és Kološa Tanja pedig szerzőként egyengették a kiadvány további útját a szlovén fővárosi ősbemutatótól Budapestig. Szentgotthárdon Jesih Boris főkonzul köszöntötte

mokban való búvárkodás mellett körítésként a publicisztika (Bence L., Kološa T.) és az „oral history” (Göncz L.) mint segédtudományok bevonásával olyan könyvet hozott létre,

mely a száraz adathalmozás helyett a menekültügy politikai és emberi arcát is felvillantja, de a kiadvány tudományos jellege ettől nem csorbul. -ce

MEGHÍVÓ A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség, a Lendvai Plébánia és a Dobronaki Plébánia sok szeretettel meghívja Önt és kedves családját Az akadémián tartott bemutatón a szerzőket a budapesti szlovén nagykövetség konzulja, Bergelj Nataša is köszöntötte.

a törökbálinti Cantabile Kórus koncertjére, amely 2017. október 6-án, pénteken 18.00 órakor lesz Lendván a Szent Katalin-templomban és 2017. október 8-án, vasárnap 9.00 órakor Dobronakon a Szent Jakab-templomban

a kiadványt és a szép számú közönséget, kiemelve a könyv tematikai aktualitásait, valamint a forradalmi időszaknak a Rábavidék népességfogyatkozására vonatkozó hatását. A budapesti bemutatón Tarnócz Mariann, az MTA munkatársa köszöntötte a vendégeket, majd Kecskés D. Gusztávnak és Hornyák

Árpádnak, az MTA Történelemtudományi Intézete két munkatársának adta át a szót, akik az önálló tudományos kutatásokon alapuló könyv erényeire és az eddig keveset kutatott menekültügyi téma sokarcúságára mutattak rá. A négy szerző – emelte ki Hornyák – a menekültügyi statisztika és az archívu-

Vida Törnar Judit, az LKMNÖK Tanácsának elnöke

lyiségfejlesztési attitűdökre. A kötetben a szövegek az olvasás során akár terápiás hatást is kifejthetnek, s ezáltal hathatnak a személy testi vagy lelki egészségére. Az alapvetően szövegterápiára épülő könyv hangsúlyozottan „az olvasó alkalmazkodóképességének”, „a személyes problémák, konfliktusok meg-

oldásának”, „az önismeret fejlesztésének”, valamint „az érzelmek felismerésének” a kérdéseire keresi a választ, illetve a tudományterület elméleti kérdésirányait, a biblio­ terápiának nevezett szemléleteket igyekszik megragadni. A bemutatásra kerülő biblioterápiás szövegértés és elemzés túlnyomó része a modern elméleti koncepciót követi. Ennek fontos vonatkozásait a Hans Christian Andersen meséiben felfedezhető – a megaláztatás, lekezelés és lenézés – motívumháló köré épülő biblioterápiás feldolgozás szempontjából értelmezi. Továbbá a meseterápia speciális alapvetéseinek bővebb kifejtését a Boldizsár Ildikó nevével fémjelzett tevékenység és az általa kidolgozott és alkalmazott,

prevenciót és gyógyítást szolgáló Metamorphoses Mesterterápia nyomán határozza meg, mely szerint „nem elég, hogy a kiválasztott mesénkben hol látjuk magunkat, a mesének szimbolikusan arról is kell szólnia, hogy az adott pillanatban hol tartózkodunk az életünkben. De nem elég megtalálni a ’saját mesénket’, meg is kell érteni és fejlődésünk szolgálatába is kell állítani azt.” A szöveg kitér arra a megállapításra is, mely szerint a kiválasztott mesék olvasásretorikai elemzése olvasó-orientált kérdéseket tesz fel, amelyek az olvasás révén a gyerekekben érzelmi és kognitív változásokat idéz(het)nek elő. A szóban forgó könyv többi része fölülvizsgálva a magyar kortárs és klasszikus, valamint a határon túli,

Szeretettel várjuk Önt és kedves családját! Dolamič Martin – Konrad, a Lendvai Plébánia plébánosa

mag. Štihec Simon, a Dobronaki Plébánia plébánosa http://www.cantabile.hu/

könyv-elő Dr. Zágorec-Csuka Judit: A szépirodalom önismereti és gyógyító ereje; Biblioterápiai tanulmányok, Pilisvörösvár – Kapca, Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület – Kapcai József Attila Művelődési Egyesület, 2017, 166 oldal, szakrecenzensek: dr. Domokos Áron, dr. Rudaš Jutka, dr. Vörös Klára Ilona, szerkesztette dr. Székely András Bertalan. A szépirodalom önismereti és gyógyító ereje című, biblioterápiai tanulmányokat tartalmazó kötet áttekintő összefoglalást nyújt a fejlesztő biblioterápiáról, rámutatva a szépirodalmi művekben felbukkanó szemé-

18

muravidéki szépirodalom néhány művének biblio­ terápiás jelentőségét, a világirodalom terápiás vetületeit, a színházi és filmelemzés biblioterápiás módszereit, új és fontos eredményeket hoz létre. Dr. Zágorec-Csuka Judit biblioterápiás koncepcióban gondolkozik, és alapos bibliográfiával zárja a könyvét. A szépirodalom önismereti és gyógyító ereje című tanulmánykötet egy olyan tudásterületre hívja fel a figyelmünket, amely számos tudományos színtéren világszerte érvényesülni látszik, ezért fontos, hogy alapvető téziseit szűkebb környezetünk is megismerje. A könyv szemlélete is plurális. Dr. Rudaš Jutka

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .


Horizont Aggasztó egészségügyi mutatók a Muravidéken

Kertésznaptár

Túlsúlyos és mozgáshiányos Gondoskodjunk a gyerekek komoly hányada a füge védelméről A mai kor egészségtelen táplálkozása és a kevés testmozgás egyre komolyabb gondot jelent, a felmérések szerint a gyerekek komoly hányada túlsúlyos lett vidékünkön. Ez nemcsak egészségügyi problémákat, hanem társadalmi következményeket is vonhat maga után. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A gyermekek táplálkozási szokásaira manapság jellemző, hogy kiegyensúlyozatlan és egészségtelen. Emellett megállapítható, hogy a gyerekek fizikai képességei az elmúlt évtizedekhez viszonyítva jelentősen romlottak, az

dékre – Salban az elhízott gyermekek aránya a legmagasabb az országban, 54 százalék, míg Dobronakon 41,1 százalék, Hodoson és Moravske Toplicén pedig 40,4 százalék. Az elhízási trendnek okai egyértelműen a táplálkozási szokások és az életmód változásában keresendők. A mezőgazdasági tevékenységet

illetve fáramászással a mozgáshatékonyság fejleszthető. Emellett a kerékpározás, a gyaloglás, a kocogás és más rekreációs sportok a család közös programjaiba is könnyen becsempészhetők. Ebből kiindulva a testmozgás és a sportolás népszerűsítésébe a múlt héten a Dobronaki Kétnyelvű

A dobronaki iskola csatlakozott a sporthét mozgalmához: a tanulók gyalog vagy kerékpárral közösen érkeztek az iskolába. állóképességük szintje csökkent. Az év elején közzétett országos iskolai felmérések eredményei is ezt erősítették meg, s a mozgáshatékonyság a muravidéki iskolásoknál volt az országban a leg­ gyengébb, a dobronaki és a sali iskolások körében a mozgáshatékonyság a szükséges átlaghatárt sem érte el. Emellett annak ellenére, hogy a túlsúlyos gyermekek aránya országos szinten csökkent, ez nem jellemző a Muravi-

egyre inkább elhagyva az egykori nehéz fizikai munka gyakorlatilag eltűnt a vidékről. Ezér t a rendszeres testmozgást nemcsak az oktatási intézményekben, a családok mindennapjaiban is gyakorlattá kell tenni – vélik a szakemberek. Ez könnyen megoldható lenne, hiszen nem feltétlenül szükséges szervezett sporttevékenységeket folytatni. Az udvaron űzhető gyermekjátékokkal, a fogócskával, bújócskával,

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .

Általános Iskola is bekapcsolódott. Az Európai Sporthét keretében, mely szeptember 23-a és 30-a között zajlott, a dobronaki iskolások egy héten keresztül a falu két irányából a tanárok kíséretében gyalog vagy kerékpárral jártak iskolába. A kezdeményezést érdekesnek találták, hiszen amint megállapították, társaságban érkezni az iskolába sokkal nagyobb öröm, mint egyedül. Ráadásul az egészségükről is gondoskodtak.

Az utóbbi években a Muravidéken is egyre gyakrabban láthatunk fügefákat, fügebokrokat. Az egyik legősibb kultúrnövény a „nálunk is megterem” kategóriába sorolható, vagyis kellő figyelemmel a koraőszi időszakban különleges, édes termést biztosíthat. A fügéről való kellő gondoskodásához mindenképpen hozzátartozik a megfelelő termőhely kiválasztása, amely elsősorban déli kitettségű, napos, fagytól és széltől minél inkább védett terület legyen. Mínusz 15 foknál ugyanis az ágai a földig lefagynak, de aztán mintha semmi sem történt volna, újra kihajtanak, elpusztíthatatlanok. Sajnos egy lefagyás után csak három év múlva teremnek, feltéve, hogy újabb fagy nem éri őket. Hazájában a talajban nem válogat, de vendégnövényként nálunk kedvezni kell neki, mert meghálálja a jó földet, a trágyát és a gyomtalanítást is. Tartós szárazságban öntözni is kell, mert különben a gyümölcsei aprók maradnak, sőt ledobja ezeket. Mindenképpen ajánlatos a kétéves, gyökeres növények ültetése, mert ezek erednek meg a legbiztosabban. Az őszi ültetésű csemetéket alaposan öntözzük be és kupacoljuk fel földdel. A kiültetett csemetét az első évben hagyjuk szabadon növekedni. A második év tavaszán a vesszőket a föld színéig visszavágjuk, és a fejlődő 5–6 hajtásból alakítjuk ki a részarányos bokrot. Az egészséges fügebokor a későbbi években sok új hajtást nevel. Ha ezek sűrűn állnak, akkor megritkítjuk őket és a száraz ágakat tőből kimetsszük. Ha a vesszők visszafagynak, akkor a száraz részeket lombfakadás után vágjuk le. A füge a telepítés utáni 3–4. évben kezd el teremni. Az éves vesszőkön a rügyek későn, május közepén fakadnak ki, és ekkor már rajtuk vannak a kis fügék. Az áttelelt kis fügék augusztusra érnek be. A nyár folyamán azonban az új hajtás levélhónaljában is fokozatosan megjelennek a gyümölcskezdemények, amelyek októberig – ha hosszú és meleg az ősz – ugyancsak beérnek. A nálunk található fügék kivétel nélkül adriai típusúak; ezek megtermékenyítés nélkül, mag nélküli gyümölcsöket érlelnek. A gyümölcsök aszalásra nem alkalmasak. A fagy ellen a lombhullás után a fiatal bokrokat vegyük körül kukoricaszárral, náddal, szalmával, és az ágak közét töltsük meg falombbal. Az idősebb, terjedelmes bokroknál ez nagy nehézséget jelent, de nem is annyira szükséges. Tavasszal, a fagyok elmúltával a „télikabátot” vegyük le a bokorról. A fügebokor valóban téli védelemre szorul, de nem is annyira a hidegtől, hanem az ónos eső jégbevonatától kell megóvni, mert a hosszabb ideig megmaradó jégpáncél alatt a rügyek elpusztulnak. Tomka Tibor

19


Horizont

Muravidéki modellezők részvételével

A vasútmodellek kiállítása mára hagyományossá vált, lehetőséget adva a modellezők találkozására. Az V. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítást rendezték meg a hétvégén Szentgotthárdon. A péntektől vasárnapig tartó eseménynek a szlovén kulturális központ, a Hotel Lipa adott otthont. A kiállításon idén is négy ország modellezői mutatkoztak be, Magyar-

ország és Szlovénia mellett Ausztria és Horvátország is felállította terepasztalait és modellvasútjait. Idén plusz érdekessége volt a rendezvénynek a magyar–osztrák lego-vasút terepasztal és a magyar repülőmodell-kiállítás is. A Muravidéket és egyben Szlovéniát Roudi

Leo lendvai, Jurij Kozar Prosečka vas-i modellező, a „Prleski Železničar”, illetve Jure Sporn Veščicáról képviselte. A rendezvényre ingyenes volt a belépés, illetve vásárlásra is lehetőséget biztosítottak a szervezők. Ak

Beiktatták az új lelkészt Hodoson

Kedves Hallgatók! A Maribori Egyetem Magyar nyelv és irodalom oktatási programja az egyetlen magyar nyelven végezhető stúdium Szlovéniában. A programon kívül lektori órákra is van lehetőség mindazok számára, akik már tudnak magyarul, és azoknak is, akik most szeretnék megtanulni ezt a „különleges” nyelvet. Azokat az érdeklődőket szólítjuk meg, akik tisztában vannak a többnyelvűség és a multikulturalitás többletértékeivel. A magyar nyelvet beszélőknek további nyelvi kompetenciafejlesztést nyújt, a más anyanyelvűeket pedig arra ösztönzi, hogy minél jobban megtanuljanak egy újabb – más típusú, más nyelv­családba tartozó – nyelvet. A Lektorátus a hallgatókat a mobilitásra is motiválja, elsősorban ERASMUS kereteken belül. A Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke lehetőséget nyújt a hallgatóknak arra, hogy választott tantárgyként a diploma megszerzéséig azt a nyelvtudást is megszerezzék, amire szükségük lesz majd a kétnyelvű oktatási intézményekben munkát vállalva. Ezzel a lehetőséggel élni nem kötelező ugyan, de tény, hogy a felkínált szakmai, nyelvi, kulturális többlettudás, a megszerezhető kompetenciák hozzáadott értéket jelentenek a szlovén–magyar kétnyelvű területen, hatékonyabbá teszik a kétnyelvű oktatás folyamatát a gyakorlatban. A muravidéki kétnyelvű oktatási program ugyanis a két nyelv és kultúra megőrzésének kétirányú modellje. A szükséges és megfelelő nyelvi kompetenciák kialakítása a tanár belső igénye kell hogy legyen, építve ezzel szakmai jelenét és jövőjét, tanári karrierjét. Kérjük tehát az óvodapedagógus, tanító és a nem magyar szakos hallgatókat, azaz a kétnyelvű oktatás leendő tanárait, hogy használják ki a felkínált lehetőséget, mert kulcsfontosságú a jövő szempontjából, hogy nappali tagozaton, alapszakos vagy magiszteri képzésben megszerezzék ehhez a megfelelő ismereteket. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken és a Lektorátuson! Jelentkezni lehet személyesen a Tanszéken vagy az alábbi ímélcímen: jutka.rudas@um.si

21. Miško Kranjec gyalogtúra Andrejčák Peter vette át a hodosi parókiát. Vasárnap ünnepi istentiszteleten iktatták be a hodosi egyházközség új lelkészét, Andrejčák Petert. A korábbi lelkész, Kerčmar Viljem 40 évig szolgálta a hodosi és a sali evangélikus hívőket, nyugdíjazását követően a Szlovákiából érkezett Andrejčák Peter fiatal lelkész vette át a hodosi parókiát. A beiktatási ceremónián jelen volt Filo Geza evangélikus püspök, illetve több evangélikus és református lelkész is megtisztelte jelenlétével az eseményt. ak

20

A Lendvai Hegymászók Egyesülete október 7-én 9 órai kezdettel szervezi meg a 21. Miško Kranjec gyalogtúrát. A gyalogtúra Nagypalináról, az író szülőházától indul a Lendva-patak mentén, majd Hos�szúfalun keresztül vezet a Lendva-hegyig, az író egykori borospincéjéig. A mintegy 16 kilométeres túra, mely megfelel minden korhatár és túrázó számára, a Tus bevásárlóközpontnál ér véget. A szervező a Lipa szálloda elől aznap reggel 7.30-kor, 8.00-kor és 8.30-kor szervezett járatokat indít Nagypalinára. F.h.m.

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .


Horizont Közösen már 9. alkalommal

Kerkáskápolnától Hodosig köszöntötték a szüretet Szóljunk gyorsan mindenkinek, sógornak, komának, eljött az ideje a szüreti felvonulásnak! – hangzottak a bajánsenyei kisbíró szavai Hodoson a kultúrház előtt, ahol énekkel, tánccal ünnepelték a szüreti munkákat, a jó termést és a bort.

Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

A határon áthaladó cifra menet három településen is köszöntötte a helyieket.

Feldíszített kocsikon, szekéren, lovakon érkeztek az ünneplők.

Gyermekszüret a tájháznál

A hodosi Őrség Művelődési és Turisztikai Egyesület már hagyományosan résztvevője a Bajánsenye és Kerkáskápolna önkormányzata által megszervezett szüreti felvonulásnak. Szombaton

9. alkalommal vezetett a cifra menet útja át a határon, így három településen is köszöntötték a helyieket. Délután feldíszített kocsikon, szekéren, lovakon érkeztek

az ünneplők Kapornakra, onnan Domaföldre is tettek egy kitérőt, majd Hodosra, a helyi kultúrház elé mentek, ahol egy kis kultúrműsort is adtak. A hodosi egyesület elnöke, Totić Rozalija röviden köszöntötte a jelenlévőket, majd a helyi népdalkör egy dalcsokorral lépett fel, vala-

mint a bajánsenyei kisiskolások néptánccsoportja és a Lábas pajtások női népi tánc­ csoport is bemutatkozott. A program végén pedig szüreti étkek kerültek az asztalokra.

Színházbusz indítását tervezi az MNMI Budapestre 2017. október 15-én, vasárnap 10-kor a Spar áruháztól. A Budapesti Operettszínház bemutatja

Lehár Ferenctől

A VÍG ÖZVEGY A gyerekek szorgoskodnak a lugas alatt. A múlt pénteken a hodosi magyar nemzetiségi önkormányzat újra megrendezte a gyermekszüretet. A rendezvény ma már hagyományosnak mondható, hiszen hetedik alkalommal tartották meg a

kapornaki tájház udvarán. A lugas termését ezúttal a bajánsenyei Pöttömsziget Óvoda gyermekei segítették leszüretelni, így összesen 36 gyermek szorgoskodott aprócska vödrökkel a lugas alatt, illetve a morzsoló és a

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .

prés körül. A munka mellé énekszó is társult, a helyi óvóbácsi pedig gitárral kísérte a gyerekek énekét. A friss szőlőlé elfogyasztása után pedig még egy kis játékra is jutott idő. Ak

című nagyoperettet. Az útiköltség személyenként 15 euró, a színházjegy ára pedig 10 euró. A kirándulásra színházlátogatási igény és színházköltség nélkül is lehet jelentkezni Lendván a Bánffy Könyvesboltban, de előnye a színházlátogatóknak van. A hazaérkezés este tizenegy óra tájban várható. Az előadás felejthetetlen, szép élmény lehetőségét ígéri.

21


Sport Bírálható játékvezetői döntések

Három helyett mindössze egy pont Nafta 1903 – Ilirija 2:2 (1:1) A mérkőzés helyszíne: Lendva, Sportpark A nézők száma: 300 Játékvezetők: Tkalčič Bojan, Gabrovec David, Bezjak Janez Szövetségi ellenőr: Germič Dejan Nafta 1903: Valentić, Šeruga, Monjac (Vöröš 83.), Malešević, Novinić, Zeljko (Leuštek 76.), Ošterk, Cekovski, Živko, Roginić, Grabant. Edző: ifj. Fridl Franc Ilirija: Barukčič, Rems, Diallo, Vidic, Đoković, Nukić, Fortin (Urtelj 77.), Hrovat, Zadnikar (Božić 67.), Tiganj (Marinović 58.), Rujović. Edző: Božičevič Stanko Gólszerző: Nukić (40.), Monjac (41.), Tiganj (57.), Novinić (60.) Sárga lap: Nukić, Cekovski, Grabant, Ošterk, Hrovat, Zadnikar, Roginič, Božič. Kiállítva: – Horvat Meštrovič Feri

A bajnokság 9. fordulójának nyitómérkőzését a Nafta pénteken este ref­ lektorfényben játszotta az igencsak keményen játszó fővárosi Ilirija ellen. Ráadásul Tkalčič játékvezető Dekani – Mura 0:0 Vasárnap a bajnokság két veretlen csapata találkozott egymással. A meccsen érintetlenek maradtak a hálók, pontosztozkodással távozott a Mura. hs

nem tudta megfelelően vezetni a mérkőzést, vitatható döntések ezen a meccsen is bőven akadtak. Az ellenfél a védekezésre összpontosított és gyors ellentámadásokon keresztül veszélyeztetett. Az első találatra a 40. percig kellett várni, amikor a játékvezető Šeruga szabálytalankodása miatt a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Nukić váltotta gólra, vezetést szerezve az Ilirijának. Szinte a következő támadásban lerohanta azonban a kaput a lendvai gárda, és Monjac, miután kicselezte a védelmet, legyőzte Barukčič

11. forduló 11. forduló Maribor – Triglav Kranj Krško – Aluminij Ankaran – Rudar Celje – Domžale Olimpija – Gorica

0:0 (0:0) 2:0 (2:0) 0:3 (0:1) 1:1 (1:1) 2:1 (1:1)

TÁBLÁZAT 1. Olimpija 11 8 3 0 23:5 2. Maribor 11 7 4 0 19:7 3. Rudar 11 6 1 4 13:11 4. Gorica 11 5 1 5 12:13 5. Krško 11 4 3 4 19:19 6. Domžale 11 3 4 4 20:14 7. Celje 11 2 6 3 11:14 8. Aluminij 11 2 4 5 13:18 9. Ankaran 11 1 3 7 11:27 10. Triglav Kranj 11 0 5 6 8:21

27 25 19 16 15 13 12 10 6 5

A 12. forduló párosítása 2017. október 13-án és 14-én: Rudar – Maribor, Triglav Kranj – Krško, Gorica – Celje, Domžale – Ankaran, Aluminij – Olimpija.

22

Balmazújváros – Ferencváros DVTK – Videoton Haladás – Mezőkövesd Puskás AFC – Paks Újpest – DVSC Honvéd – Vasas

2:3 (2:1) 2:3 (1:0) 2:2 (1:1) 1:2 (0:0) 1:1 (1:1) 1:4 (0:1)

TÁBLÁZAT 1. Videoton 11 7 3 1 24:13 2. Ferencváros 11 6 4 1 25:12 3. DVSC 11 5 3 3 17:9 4. Vasas 10 5 1 4 17:16 5. Paks 11 4 4 3 19:19 6. Honvéd 11 4 4 3 18:19 7. Puskás AFC 11 4 2 5 16:18 8. Újpest 11 3 5 3 16:16 9. DVTK 11 3 3 5 17:22 10. Haladás 10 3 1 6 9:20 11. Mezőkövesd 11 2 3 6 14:24 12. Balmazújv. 11 1 3 7 13:17

24 22 18 16 16 16 14 14 12 10 9 6

A 12. forduló párosítása 2017. október 14-én, 15.30: Balmazújváros – Videoton, DVTK – Vasas, Haladás – Honvéd, Mezőkövesd – DVSC, Újpest – Paks, Puskás AFC – Ferencváros (19.30).

hálóőrt, és még a pihenő előtt egyenlített. A térfélcserét követően a vendégek játéka változatlan maradt, míg a hazaiak továbbra is támadószellemben játszottak. A vendégek két távoli próbálkozása nem járt sikerrel, majd Valentić kapus súlyos hibát követett el, amikor rosszul sikerült kifutása nyomán Zadnikar megelőzte és Tiganjhoz juttatta a labdát. A támadó szinte üres kapuba lőhetett és újból a fővárosi alakulat vezetett. Néhány perc elteltével viszont a játékvezető ismét büntetőt ítélt, ezúttal Roginićot a vendégek buktatták a 16-oson belül. Novinić higgadtan lőtt a hálóba, így másodjára is kiegyenlített a Nafta. A folytatásban a hazaiak vezetést is szerezhettek volna: Roginić kapura törése után lövése a kapufáról pattant Grabanthoz, akinek próbálkozását viszont szögletre hárították a vendégek. Majd újabb játékvezetői hiba következett, a 16-oson

9. forduló Nafta 1903 – Ilirija AŠK Bravo – Krka Rogaška – Drava Dob – Sežana Veržej – Radomlje Brežice – Fužinar Brda – Z. Kranj Dekani – Mura

2:2 (2:2) 1:2 (0:1) 2:4 (0:1) 1:2 (0:0) 0:0 (0:0) 2:0 (1:0) 0:3 (0:1) 0:0 (0:0)

TÁBLÁZAT 1. Mura 9 7 2 0 25:5 2. Radomlje 9 6 2 1 21:13 3. Drava 8 6 1 1 20:11 4. Dekani 9 5 4 0 16:8 5. Brežice 9 5 2 2 12:10 6. Sežana 9 4 4 1 13:11 7. Ilirija 8 4 1 3 19:14 8. Nafta 1903 8 3 2 3 9:9 9. Krka 9 3 2 4 11:14 10. AŠK Bravo 9 3 1 5 11:13 11. Z. Kranj 8 2 2 4 9:10 12. Fužinar 9 2 1 6 11:21 13. Veržej 9 1 3 5 5:16 14. Dob 9 1 2 6 11:14 15. Brda 9 1 2 6 6:17 16. Rogaška 9 1 1 7 9:22

23 20 19 19 17 16 13 11 11 10 8 7 6 5 5 4

A 10. forduló párosítása 2017. 7-én és 8-án: Rogaška – Nafta 1903, Drava – Krka, Fužinar – Brda, Radomlje – Brežice, Ilirija – Veržej, Sežana – AŠK Bravo, Z. Kranj – Dekani, Mura – Dob.

belüli dulakodás után büntetőtől fosztotta meg a hazaiakat, s végül a második félidő hosszabbításában a

hazaiak harciassága akadályozott meg egy ígéretes vendéghelyzetet. Küzdelmes mérkőzést láthatott a közönség a gyenge játékvezetői ítélkezés mellett, mely nem csak a játékosok idegeit élezte ki, de a közönség is többször hangot adott elégedetlenségének.

Hajdinjak kitüntetése A muraszombati Pomurje Kézilabdaklub szervezésében múlt pénteken a muravidéki régió kézilabdás mozgalmának 60 éves évfordulóját ünnepelték. A kultúrotthonban megtartott ünnepségen a régió egykori és a mostani kézilabdázói gyűltek össze. A sportág fejlődésének kezdetei régiónkban az 1957-es évbe nyúlnak vissza, amikor az első muravidéki bajnokságot bonyolították le, melynek kezdeményezője és hajtóereje Titan Evgen professzor volt. Az alapítást követő évtizedekben a mainál lényegesen nagyobb népszerűségnek örvendett a sportág Lendva környéken is, s mindennek a fő mozgatórugója a lendvai Hajdinjak Martin volt, aki sokat tett a sportág meghonosításáért. Ezért a gálaműsor keretében a kézilabdasportért végzett tevékenységéért Lendva környékén életműdíj elismerést vehetett át. A pénteki jubileumi ünnepségen Jevšek Aleksander, Muraszombat pol-

gármestere, Cvijič Goran, a Szlovén Kézilabda-szövetség főtitkára és Gomboši Andrej, a Pomurje Kézilabdaklub elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a kultúrműsor keretében négy életműdíjat és 18 elismerést osztottak ki a muravidéki kézilabdázásban végzett odaadó munkáért. A kezdetekről és az elmúlt 60 évben bejárt útról kerekasztal-beszélgetés formájában emlékeztek meg a jelenlévők, az évforduló alkalmából pedig egy kiadvány is napvilágot látott. F.h.m.

1. LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA

2. LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA

6. forduló

6. forduló

Nafta ÖF – Hídvég Olimpija – Csente Dobronak – Bistrica Nedelica – Kobilje

1:2 (0:2) 3:0 (2:0) 1:0 (0:0) 2:1 (0:2)

TÁBLÁZAT 1. Dobronak 5 5 0 0 13:2 15 2. Hídvég 5 4 0 1 12:3 12 3. Nedelica 5 3 0 2 5:10 9 4. Kobilje 5 2 1 2 7:8 7 5. Bistrica 5 2 0 3 11:5 6 6. Olimpija 5 2 0 3 9:13 6 7. Csente 5 1 1 3 6:14 4 8. Nafta ÖF 5 0 0 5 7:15 0 A 7. forduló párosítása 2017. október 8-án, 15.00: Csente – Nedelica, Hídvég – Olimpija, Bistrica – Nafta ÖF, Kobilje – Dobronak.

Az ünnepségen Hajdinjak Martin életműdíjat kapott.

Renkovci – Zvezda Graničar – Turnišče ÖF Petesháza – Panonija Kapca – szabad

4:0 (2:0) 2:3 (0:2) 3:2 (2:0)

TÁBLÁZAT 1. Renkovci 5 4 1 0 16:2 13 2. Kapca 5 4 0 1 29:8 12 3. Graničar 5 2 2 1 16:8 8 4. Turnišče ÖF 5 2 1 2 8:8 7 5. Zvezda 5 1 1 3 5:22 4 6. Petesháza 5 1 1 3 5:22 4 7. Panonija 6 0 2 4 7:16 2 A 7. forduló párosítása 2017. október 8-án, 10.00: Kapca – Graničar, Zvezda – Petes­ háza, Turnišče ÖF – Renkovci, Panonija – szabad.

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .


Sport A Lendvai Sportszövetség közgyűlése

Nagyobb összefogás és együttműködés kell A szövetség tisztújító közgyűlésén az elmúlt évi beszámolók elfogadását követően a tagok új vezetőséget választottak négyéves időszakra, majd az aktuális terveket vitatták meg. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

Pintarič Bruno elnök elmúlt évi programbeszámolójában elhangzott, hogy a szövetség az év elején sikeresen megvalósította az év sportolója rendezvényt, sor került a sportjátékok díjkiosztó rendezvényére, a szomszédos szövetségekkel fenntartott baráti

sporttalálkozóját és a 2017es sportjátékokat is. Az elnök cáfolta azokat a vádakat, melyek szerint a községi sportstratégia elfogadását a szövetség hátráltatta volna. Az elnök szerint a stratégiát, melyet az akkor még működő Fiatalok Világa intézet állított össze, a megjegyzések alapján módosították és javaslatokkal

fogadta a beszámolókat, új vezetőség választására került sor. A szövetség élére Matjašec Andrej került a lendvai Salakmotor Klubból, a kilenctagú igazgatói bizottságot az elnök mellett Kulčar Dean (Judo Klub), Kuzma Kristijan (Íjászklub), Sarjaš Sven (Röplabda­klub), Varga Dušan (KBV), Kozak Štefan (Hegymászók

Az infrastruktúrát illetően pedig elhangzott, hogy az eredetileg tervezett helyszíntől eltérően a lendvai szabadtéri úszómedence és Hármasmalom közötti területen tervezik a három focipálya és az öltözők megépítését. Mivel a terület községi tulajdonban van, a községi tanács döntésén múlik a terület megvásárlásának lehetősége. Amen�nyiben a tanács jóváhagyja az eladást, megkezdődik az építkezéshez szükséges dokumentációk elkészítése. Šalamun Marjan, a lendvai

tekézők elnöke újra megemlítette a több mint tíz éve pálya nélkül működő egyesület áldatlan helyzetét, felvetve a község mostoha hozzáállását az ügyben. A klub továbbra is harcol a pálya megépítéséért, a Lendvai Agrárcég igazgatója részéről pedig lenne hajlandóság is társbefektetőként hozzájárulni a tekepálya megépítéséhez. Számos kérdés viszont még további tárgyalásokat igényel. A tekeklub rövidesen új néven működik majd: KG (Agrárcég) Lendva Tekeklub.

minisport Remek szereplés Keszthelyen Szombaton Keszthelyen tartották meg a Somogy és Zala megyei úszóiskolák idei körversenyének első fordulóját, az eseményen 16 egyesület közel kétszáz fiatal úszója vett részt. A Lenti GYÚK színeiben ezúttal is kiválóan szerepelt a lendvai Horváth Eszter, aki fölényesen nyerte a 100 méteres hátúszást. Emellett még három ezüstérmet nyert 100 méteres gyors- és vegyesúszásban, valamint 50 méteres mellúszásban, míg 50 méteres pillangóúszásban harmadik helyen végzett. Jó formáját az is bizonyítja, hogy minden versenyszámban, amelyikben rajthoz állt, egyéni csúcsot döntött. hs

Tisztújítást is tartottak a sportszövetség idei közgyűlésén. kapcsolatok ápolása és a közös programokban való együttműködés is megvalósult. Megrendezték a három ország középiskoláinak 1. MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 6. forduló Mura ÖF – Hodos Cven – Rotunda Križevci – Puconci Serdica – Ižakovci Dokležovje – Bakovci Gančani – Goričanka

1:0 (1:0) 0:3 (0:1) 2:0 (1:0) 1:2 (0:0) 1:6 (1:1) 1:1 (0:1)

TÁBLÁZAT 1. Bakovci 6 6 0 0 23:3 18 2. Križevci 5 4 1 0 19:1 13 3. Goričanka 5 4 1 0 14:2 13 4. Gančani 5 2 3 0 12:5 9 5. Mura ÖF 5 2 2 1 10:17 8 6. Ižakovci 5 2 1 2 11:11 7 7. Rotunda 5 2 1 2 5:7 7 8. Puconci 5 2 0 3 2:8 6 9. Hodos 5 1 1 3 7:8 4 10. Serdica 5 0 2 3 1:4 2 11. Cven 6 0 0 6 2:20 0 12. Dokležovje 5 0 0 5 2:22 0 A 7. forduló párosítása 2017. október 7-én és 8-án, 16.00: Hodos – Cven, Puconci – Mura ÖF, Bakovci – Gančani, Ižakovci – Dokležovje, Rotunda – Serdica, Goričanka – Križevci.

kiegészítették, majd újra a községhez továbbították, ahonnan azóta sem értesültek a sorsáról. A bizottságok beszámolóiból kiderült, a nemzetközi kapcsolatok terén tervezett programok megvalósultak, az elismerésekért felelős bizottság pedig a munkája során megállapította, hogy a tagok mintegy fele nem jelöl sportolót a kitüntetésre. Ezért kérték a jobb együttműködést a kluboktól. A pénzügyi jelentésben elhangzott, hogy a szövetség valamivel több mint 18 ezer euróval gazdálkodott 2016ban, és a bevétel jelentős részét a községi támogatás jelentette. A kiadási oldalon a szövetség működtetésére 9.000 eurót költöttek. A klubok nagyobb rendezvényein Lendva promócióját összesen négyezer euróval támogatta a szövetség. Miután a közgyűlés el-

N É P Ú J S Á G 2 0 17. o k t ó b e r 5 .

Egyesülete), Bukovec János (Nafta), Kopinja Jože (Coal), Horvat Meštrovič Franc (Labdarúgóedzők Egyesülete) alkotja. A Felügyelőbizottságba Šendliger Igor, Šalamun Marjan és Stanič Živko, míg a Fegyelmi Bizottságba Gerenčer Ladi­ slav, Pintarič Bruno és Serec Zvezdana került. Az idei, már javában zajló programot a tervek alapján valósítják meg és a pénzügyeket is a tavalyi költségvetéshez igazították. A jövőbeli tartalmas munkához pedig összefogás és a klubok hatékonyabb együttműködése szükségeltetik – hangzott el. A különfélék alatt Bukovec János, a Nafta 1903 klub képviselője a fociakadémiával kapcsolatos tudnivalókat vázolta: az utánpótlás edzéseibe 133 gyerek kapcsolódik be, hét korosztályban hét edző végzi a munkát.

Podgorelec a dobogó csúcsán A Szarajevóban megszervezett kötöttfogású birkózótornán a muraszombati egyesület színeit képviselő Podgorelec Klemen Dobronakról a 76 kilogrammos súlycsoportban maga mögé utasította összes kihívóját és aranyéremmel tért haza. A nemzetközi tornán öt országból 115 birkózó versenyzett. FB Biztató kezdés A hétvégén megkezdődtek a második sakkliga keleti csoportjának küzdelmei, melynek első három fordulójának tornáját Muraszombatban bonyolították el. A lendvai Rokada Sakkegyesület remekül indított, hiszen két győzelemmel és egy döntetlennel a negyedik helyen zárta a bajnokság első tornáját. Az első fordulóban a Rokada 3:3-as eredményt ért el a ŽŠK Mariborral szemben. A meccsen Horváth és Nerat nyert, fél-fél pontot pedig Pukl és Kodela szerzett. A másodikban a csapat fölényesen, 4,5:1,5-re verte a Radenska Pomgrad 2. csapatát. Győzni tudott Ivanec, Vidič, Horváth és Kodela, míg Pukl fél ponttal járult hozzá a győzelemhez. A harmadik fordulóban is sikerült a győzelem a Rokadának, 4:2-re győztek Sevnica csapata ellen, az összecsapásban Pukl és Kodela megnyerte párbaját, a csapat többi tagja pedig – Horváth, Ivanec, Nerat és Vidič – fél-fél pontot gyűjtött. A tízcsapatos mezőny első megmérettetése után a Branik Maribor vezet 18 ponttal, a lendvai Rokada negyedik 11,5 ponttal. hs Sorozatban a harmadik győzelem A lendvai Nafta férfi tekecsapata a maribori tekeliga 3. fordulójában újabb győzelmet zsebelt be. Ezúttal a lendvai tekézők Pesnicán a Tehnotim csapatát múlták felül 6:2-re (3147:3058 fa). Párbajt nyert Zadravec Uroš 554, Potočnik Bojan 542, Matko Milan 505, Horvat Jože 536 fával, míg Šimon Janez 517 és Kuk Zlatko 493 fával ezúttal kikapott. FB

23


t l u d n i a Újr g á s j ú p é aN , a j p a l k e gyerm ! ő l e p e l e aK Suzanne Király-Moss Magasztos út 2017, akril, kollázs - vászon 70 x 60 cm

Meghívó A Lendvai Galéria és Múzeum szeretettel várja Önt és kedves Barátait

Suzanne Király-Moss 80. születésnapja alkalmából rendezett kiállításának megnyitójára 2017. október 7-én, szombaton 18 órakor a lendvai zsinagógába. A művésznő munkásságát mag. Franc Obal művészettörténész méltatja. A kiállítás 2017. november 15-ig tekinthető meg.

Galéria-Múzeum Lendva, Bánffy tér 1, 9220 Lendva, Szlovénia T: +386 (0)2 578 92 60 E: info@gml.si galerijamuzej.lendava

www.gml.si


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Népújság, 2017. 10. 05. by Népújság - Issuu