Skip to main content

Ifi, 2012/7. szám

Page 1

SzlovĂŠniai magyar gyermeklap 2012/7.

IX/27.


Írjatok az Ifinek!

A márokföldi kalandparkban

Szeretnétek valamit kérdezni, javasolni, valamihez hozzászólni, ismertetni tapasztalataitokat…? Írtatok verset, kis történetet, fotóztatok, rajzoltatok, festettetek?… Küldjétek el az IFI-nek! Az IFI emailbox csak a tiétek:

ifi@nepujsag.net De küldhetitek hagyományos postán is: IFI szerkesztősége Fő utca 124. 9220 Lendva Várjuk a postát!

Az 1. Sz. Lendvai KÁI 6–9. osztályos tanulóinak csoportja az „Egészséges életmód” projekt keretében szeptember 22-én meglátogatta a márokföldi kalandparkot. A gyerekek élvezték a kalandokat a fákra telepített magas akadályokon. A kirándulásról az Ifinek is küldtek fotót.

Dohányzásellenes nap a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában A 2007–2013-as Szlovénia–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg a Középiskolák Egészséges Életmód Hálózata című projekt.A projektben a szentgotthárdi, a sárvári és a radányi középiskola, valamint a Lendvai Kétnyelvű Közép-

Muravidéki magyar ifjúsági lap Megjelenik havonta egyszer a Népújság mellékleteként. Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, Lendva Megbízott igazgató: Tomka Tibor Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: a Népújság szerkesztősége Cím: Fő utca 124., 9220 Lendva, Szlovénia, tel.: 02/5776-180, e-mail: ifi@nepujsag.net Az Ifi a SzK Oktatási,Tudományos, Kulturális és Sport Minisztériuma támogatásával jelenik meg.

2

iskola diákjai vesznek részt. Szeptember 19-én a partneriskolák diákjai és tanárai ellátogattak Lendvára, ahol részt vettek egy dohányzásellenes műhelymunkában, amelynek mottója „Dohányzás vagy egészség?” volt. A témaválasztást az a tény ösztönözte, hogy a legtöbb fiatal már kamaszként rágyújt, sokan közülük függővé válnak, ami egy idő után egészségük romlásához vezet. A dohányzás káros hatásait Ternar Andreja, a Szlovén Dohányellenőrzési és Közegészségügyi Szövetség előadója mutatta be. Résztvevőként nagy érdeklődéssel néztük a filmeket, amelyekben több olyan betegséget is láthattunk, melyek a dohányzás következményeként alakulnak ki. Majd két feladatlapot oldottunk meg, a dohányzó diákok pedig többek közt azt is kiszámíthatták,

A szentgotthárdi, sárvári, radányi és lendvai diákok dohányzásellenes közös műhelymunkában vettek részt.

hogy havonta és 10 év alatt mennyi pénzt költenek el cigarettára. Sajnos kiderült az is, hogy vannak olyan szülők, akik megvásárolják gyerekeiknek a cigarettát.

A dohányzásról nagyon nehéz leszokni, de reméljük, hogy a dohányzás káros hatásairól elhangzott szavak minden serdülő diákot elgondolkodtattak,

hiszen ez a rossz szokás szív- és érrendszeri problémákat, rákot, agyvérzést és tüdőbetegségeket is okozhat. 2.c osztály

I F I 2 0 12 . s z e p t e m b e r 2 7.


5. Őszköszöntő és Nemzetközi gyermekszüret

Három ország gyermekei szüreteltek együtt Dobronakon A béke világnapján három ország gyermekei találkoztak, játszottak, barátkoztak és szüreteltek: Dobronakon 5. alkalommal szervezték meg az Őszköszöntőt és a Nemzetközi gyermekszüretet mintegy 300 gyerek részvételével. A szervező a Dobronaki KÁI és a Dobronaki Szőlő- és Bortermelők Egyesülete volt. A hagyományokhoz híven az őszköszöntő programok idén is két helyszínen zajlottak. A kicsiket, óvodásokat és kisiskolásokat a Dobronoki Györgyház udvarán fogadták a pedagógusok. A reggeli után megérkezett hozzájuk Naca és Mári, „mindenkik nagymamái”, akik nem csak kalácsot kínáltak a gyerekeknek, de még táncba is csalogatták őket. A bemelegítő után megkezdődtek a vidám sorversenyek,

Rédicsről, Štrigovából, ahogy minden évben. A gyerekeket a szervezők nevében köszöntötte Kovač Katarina, a Dobronaki KÁI megbízott igazgatónője, valamint Hancsik József, a Dobronaki Szőlő- és Bortermelők Egyesületének elnöke, de jelen voltak a borlovagok és Dobronak Község polgármestere is. Majd a hegyre is megérkezett a két vidám asszonyság. A szőlő tovább nem is várhatott, a „gájbák” már kiké-

kápolnánál? Itt ültették el a Modra Kavčina, vagy más néven Žametna Črnina elnevezésű szőlőfajtát, ami hivatalosan is a világ legöregebb szőlőtőkéjének az utódja, amit a Guiness rekordok könyve is jegyez. Ma az ampelográfiai kertben mintegy 700 szőlőtő van 70 szőlőfajtával, 3 típusba sorolva: fehér és vörös borszőlőfajták és a csemegeszőlők. Így a szüret is három fázisban kell, hogy folyjon. De év közben is

ahol kérik. Ezen érdekességeket és adatokat Hancsik Józseftől, a Szőlő- és Bortermelők Egyesületének vezetőjétől tudtuk meg. A gyerekek pedig közben sürögtek-forogtak, és láthatóan élvezték a szü-

rébb apátistvánfalvi lányok szorgoskodnak. Őket is megkérdezzük a szüretről. – Mi most vagyunk itt harmadszor és nagyon élvezzük. Nálunk nincsenek szőlőhegyek, így mi nem szoktunk szüretelni, csak

Rok, Martin és Luka otthonosan mozogtak a szőlőben, egykettőre megtelt a ládájuk.

Az apátistvánfalvi lányok is szorgalmasak voltak, Vanessza (az előtérben) és két barátnője már harmadszor szüreteltek Dobronakon.

ügyességi feladatok az őszi termésekkel. Eközben fent a Paphegyen már javában gyülekeztek a nagyobbak. Idén Ljubljanából és Zalaegerszegről is érkeztek diákok, de eljöttek a régi cimborák is Apátistvánfalváról,

szítve álltak a sorok előtt, így egy kis szerveződés után indulhatott a munka. Vajon tudjátok-e, hogy a dobronaki ampelográfiai ker t első szőlőtőkéje 1999-ben lett elültetve a borászat védőszentjéről elnevezett Szent Orbán-

I F I 2 0 12 . s z e p t e m b e r 2 7.

gondozni kell a szőlőt, erre a feladatra Fehér Pisti bácsi hivatott, az ampelográfiai kert gondnoka, majd a bor pedig Horvát Bojan pincéjébe kerül, aki az egyesület borásza. A bor a falvaké lesz, az egyesületeknek, a plébániának ajándékozzák,

retet. Néhány dobronaki fiúval egy kis beszélgetésbe elegyedtünk. Rok, Martin és Luka szorgalmasan dolgoztak, a tapasztalat sem hiányzott belőlük. – Szeretjük a szüretet, a szőlőt, a mustot és a bort is – mondják somolyogva. – Csak nem kóstolgatjátok meg a bort is? – De igen, egy keveset – mondják a fiúk nagy egyetértésben. – Ez hozzá tartozik a szürethez. – Mert a jó szüretnek ugyebár hangulata van. Martin elárulja, hogy nekik 800 tőke szőlőjük van, és a szüreten a család és a rokonok dolgoznak, 5 óra alatt szedik le az egészet. Luka hozzáfűzi, hogy szüretkor náluk is mindig jó hangulat van, még az énekszó sem marad el. Dobronakon tehát vidám a szüret, de mi újság máshol? Egy-két sorral ar-

otthon a lugast szedjük le. – Középütt Vanessza a legbeszédesebb. – Itt megismerkedtünk különleges szőlőfajtákkal és a szüretelés folyamatával, a préseléstől egészen a cukorszint méréséig – közben nem áll meg az ollókés a kezükben, a „kiszli” hamar megtelik. De más is volt idén, ami újdonságnak számított: a légnyomásos prés. És ha a tervek megvalósulnak a jövőben, akkor borpalackozással is megismerkedhetnek majd a gyerekek Dobronakon. A szőlő hamar a présbe került, közben még kézműves foglalkozásra is jutott idő. Majd a béke világnapja jegyében a szüretet fehér galambok röptetésével zárták a három országból összekovácsolt dobronaki szüretelők. Abraham Klaudia

3


Szakköröző

Zeng az ének, megfogyva, de kitartóan... „Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek” Így szól Babits Mihály idézete, és lám, mennyire igaz! Az énekkar az iskola lelke, hiszen dalaikkal számos érzelmet váltanak ki a hallgatóságból, kultúrát teremtenek és őriznek. A pártosfalvi iskolai énekkar 1981-ben alakult, abban az évben, amikor a Pártosfalvi KÁI megnyitotta a kapuit. Az iskola folyosóján járva a zárt osztályajtó mögül énekhang szűrődik ki – próbál az énekkar. Amikor azonban beléptünk, kissé megilletődve láttuk, hogy bizony alig néhányan vannak. Látogatásunkhoz az időzítés, úgy tűnt, nem volt a legszerencsésebb. Ahogy azt néhány perc múlva megtudtuk, az énekkar éppen nehéz időket él.A számos sikeres szereplés, a pozitív visszhangok ellenére a tagok fele idén nem iratkozott be, mindössze 8 tagja van a csoportnak, hét lány és egy fiú. Remélhetőleg ez azonban csak átmeneti állapot. Ebben bízik Györek Karas Mojca ének-zenetanár is, aki már hatodik éve vezeti az iskolában az énekkart. – Egy énekkar 8 taggal, az nagyon szomorú, fáj a szívem – mondja a tanárnő letörve. – Nagyon sajnálom, hogy a régi tagok úgy döntöttek,

4

hogy nem járnak többet, pedig tehetséges, jó hangú lányok mindannyian. Mindamellett persze tudom, hogy a tavalyi év strapás volt, a rengeteg felkészülés, a különpróbák sokszor fárasztóak voltak

az állapot, akik a mai napig lelkiismeretesen eljárnak. A sok próba és gyakorlás pedig szép eredményt hozott, amire mindannyian büszkék lehetnek. Novemberben fogják kiadni azt a cd-t, amire az énekkarosok felénekelték az itt élő nép legkedvesebb szlovén és magyar dalait.A lemez mellett egy szépen illusztrált énekkönyv is napvilágra kerül. A projekt egyébként

számítógépén az elkészült anyag már meghallgatható. Ízelítőt kaptunk belőle, és máshogy nem is jellemezhetnénk: elállt a szavunk. Csodaszép dalok, kristálytiszta hangok nagybőgő, hegedű, citera, klarinét, cimbalom kíséretével, és meg kell említeni a gyönyörű szólókat is. Mojca tanárnő elmondta, hogy a gyerekek most a bemutatkozó koncertre készülnek, ami novemberben lesz Muraszombatban, a cd megjelenésének napján. Bízzunk abban, hogy addigra bővül a kar új vagy az „eltűnt” régi tagokkal. – Az éneklés fontos szerepet játszik a kultúra megőrzésében, legyen az szlovén vagy magyar. Az énekkarosok pedig számtalan népdalt megismernek, és ezzel nem csak saját tudásukat építik, de terjesztik is azt – mondta a zenetanárnő. – Énekkarunk az iskolai szereplése-

a drámaszakkörrel, ezzel is gazdagítva egy-egy előadást. Itt az idő, dalra fel, a gyerekek hangját élőben is hallani szeretnénk. Az énekléshez mindenki feláll. Elárulják, hogy a helyes testtartás nagyon fontos a jó énekhangok képzéséhez. A tanárnő helyet foglal a zongoránál és int a kezdéshez. Mindenki figyel, nagy levegő, és elkezdik az éneket. A csoportban a legidősebb énekkaros Sapač Lea, kilencedikes, már első osztálytól tagja az énekkarnak, nagyon tehetséges, többször szólót is énekel. De van a karnak egy fiú tagja is, Emirian. A cd-n az ő szólóját is hallhattuk. Az iskolában egyébként bárki lehet énekkaros, akinek van zenei hallása, a próbák szerda és péntek délutánonként vannak. Ha a fellépés megkívánja, akkor a citerásokkal vagy a néptáncosokkal

A pártosfalvi énekkarosok, balról: Lea, Sarah, Emirian, Anastazija, Larisa, Lea, Kaja, Laura, középen Mojca tanárnővel.

biztosan – mondja. – Mindenképpen szeretném, ha a témában még lenne egy beszélgetés a diákokkal, szülőkkel, mert kár lenne, ha az énekkarunk feloszlana, és azokkal a tagokkal szemben sem igazságos ez

Pesek Albinca nevéhez fűződik, és állítólag folytatása is lesz más iskolák énekkaraival. A cd-lemez ugyan még nincs a boltok polcain, hiszen hivatalosan még nem jelent meg, de a tanárnő

ken kívül számos kulturális programon, ünnepélyen is bemutatkozik, főként a goricskói körzetben lépünk színpadra. Az utóbbi időszakban két musicalt is betanultunk, együttműködve a néptánccsoporttal és

is gyakorolnak közösen. Kívánjuk nekik, hogy a gyerekek és a tanárnőjük közösen találjanak megoldást a daloshiányra, bővüljön a kar, folytassák az elkezdett munkát, mert érdemes! Abraham Klaudia

I F I 2 0 12 . s z e p t e m b e r 2 7.


Leiner Laura

Aki megálmodta a Szent Johanna gimit A könyvtárakban előre le kell foglalni a Szent Johanna gimi című sorozat könyveit, Lendván is. A budapesti francia tagozatos középiskola diákjai mindennapjainak története Leiner Laura fiatal magyar írónő tollából (vagy inkább számítógépéből) és fantáziájából ered. Őt mutatjuk be. „Szeretem az írást, a családomat, a zenét, az éjszakákat, a csillagokat, a nevetést, a jó filmeket, és a rosszakat is. Szeretem a forró csokit, a sálakat, a csöndet, a könyveket, az

a Russel & Bee, de az igazi nagy sikert a Szent Johanna gimi című sorozat hozta meg, mely igazi bestseller lett. Hogy valaha is író lesz, Laura nem is gondolta,

az ő szavai.) Ami viszont a könyveket illeti, Hunter S. Thompson, Douglas Adams és Philip K. Dick műveit szereti a legjobban, s tőlük bármikor bármit elolvas vagy akár újraolvas. Laura napjai természetesen leginkább írással telnek – szerencsére a hobbija is az írás –, és nincs sok

A budapesti Leiner Laura 18 évesen írta meg első regényét.

– szerinte ez egy kevésbé megerőltető formája az

Az írónő mindig a budapesti könyvesboltokban dedikálja a könyveit.

internetet, a sorozatokat, a virágokat és a boldogságot” – mondja magáról Laura, aki Budapesten született 1985. április 22-én, s első regényét már 18 évesen megírta. Számos könyve megjelent már, köztük a Remek! című műve, a Közhelyek, a Nyomból is megárt a SOK,

hiszen a filmes szakmában képzelte el magát – forgatókönyvíróként. Érdeklik a könyvek, a zene, a filmek, a festés, a gitározás. Ami a zenét illeti, bevallja, hogy hatalmas Korn-rajongó, és valami egészen érthetetlen okból kifolyólag közel állnak hozzá azok a zenék, amikben hörögnek. (Ezek

Leiner Laura a Gimi-sorozat előtt már több regényt írt, például a Remek és a közhelyek címűket.

szabadideje, vallotta be az egyik interjúban. Ami fölös ideje van, azt filmnézéssel és netezéssel tölti. Mániákus DVD-gyűjtő, rengeteg filmje van. Nem sportol, de szívesen néz sportközvetítéseket a tévében

A Szent Johanna gimi című sorozat 8 részes, azaz a 4 gimnáziumi év 8 félévét írja le.

I F I 2 0 12 . s z e p t e m b e r 2 7.

A kéziratnak sikerillata volt – szokás ilyenkor mondani. Nem győzi hangsúlyozni, hogy a történet kitalált, az iskola és a szereplők a valóságban nem léteznek. Nem saját élményeiről van szó, de hát ő is járt iskolába és némelyik történetet talán hasonlóan élte meg.A francia nyelvet pedig azért

egészséges életnek. Laura mindig szeretett volna egy ifjúsági naplóre-

választotta, hogy ne a „mindennapos angol” legyen. Most, amikor megjelent a Szent Johanna gimi (SzJG) című sorozatnak mind a nyolc tervezett része, már új ifjúsági regényen jár az esze. Rajongóinak a könyveit mindig Budapesten dedikálja, a találkozások néha több napig is eltartanak. Szerepléseket, iskolalátogatásokat viszont nem vállal. Képtelen lenne eldönteni, hova is induljon, kiket utasítson vissza, így inkább csak az interneten érhető el. Kapcsolatot tart a Facebookon és a Twitteren, blogokat, fan club- és fórum-oldalakat

Az olvasóknak és az Ifinek írt üdvözlete: „Sok szeretettel üdvözlöm az olvasóimat, és mindenkinek nagyon jó olvasást kívánok a könyvsorozathoz. Sok sikert kívánok az ifjúsági laphoz. Üdvözlettel: Leiner Laura” gényt írni, ami itt és most játszódik. Így született meg a Szent Johanna gimi ötlete. Kitartó volt, hitt a történetben és sikerült elnyernie a kiadó tetszését. Az első könyv 2010-ben jelent meg.

viszont nem olvas. Hogy üzeneteit rendszeresen olvassa, bizonyíthatja az Ifi is. Levelünkre szinte azonnal válaszolt és olvasóinak üdvözletet küldött.

5


Az Angry Birds továbbra is tarol

Super Angry Birds „csináld magad”-csúzli Az Angry Birds továbbra is jól tartja magát, a Rovio játékának 2009-es megjelenése óta egyfolytában a legtöbbet letöltött játékalkalmazásnak számít, a spin-offokról nem is beszélve – csak idén több mint félmilliárd Angry Birds-letöltést regisztráltak. A t e l e fo n o k r ó l é s tabletekről a játék időköz-

ben felköltözött a PC-kre és Mac-ekre is, amikhez

egy kis sufnituning után már külön csúzli is a ren-

delkezésünkre állhat a zöld malacok elleni harcban, a koppenhágai Institute of Interaction Design hallgatói, Hideaki Matsui és Andrew Spitz ugyanis ilyen force feedback kontrollert eszkábáltak a játékhoz. A Super Angry Birds névre hallgató USB-s kiegészítő asztalra helyezhető, egy csúszkából és egy TNTfeliratos időzítő szerkezetből áll, a csúszka segít belőni a kilövés szögét és erősségét, a TNT-s gomb pedig a speciális madáreffekteket indítja be repülés közben.A csúzlihoz egy audio-mixer motorizált fader-részét hekkelték meg egy kicsit, így van egy kis ellenállás a madár lehúzásakor, ami utána visszaugrik a kiinduló állapotba. Egy

Deeper Smart Fishfinder

Az első 60 megrendelőnek 129 dolláros áron vesztegetik a Deepert, a későbbiekben pedig 149 dollárért forgalmazzák majd 20 dollár postaköltség mellett, de a rendeléssel még nem kell sietni, jelenleg

Androidos halradar hobbipecásoknak A horgászás néha elég unalmas tud lenni, így van rá igény, hogy a sikerességen némileg javítson az ember – persze nem dinamitra, hanem legális eszközökre gondolunk. Ezt a törekvést támogatja a Deeper Smart Fishfinder nevű kütyü, ami a vízben úszkáló halakról és az aljzatról küld infókat a pecázónak okostelefonra vagy tabletre. A Bluetooth-on keresztül működő, gömb alakú szonárt a zsinegre kell rákötni bevetés előtt, majd szépen bedobni a vízbe (a Bluetooth-kapcsolat miatt max. 50 méterre), ahol rögtön aktiválódik is. A szonár a vízfelszínen úszkálva hanghullámokat bocsát ki és feltérképezi a lehet-

6

séges vacsora-fogásokat akár 40 méter mélyen is, de emellett olyan hasznos adatokat is továbbít nekünk, mint például a vízmélység, a Hold állása, illetve a levegő és víz hőmérséklete. A Deeper szonár viszonylag jól bírja a kinti terepet, hiszen víz- és ütésálló, 10 és 40 Celsius közötti kör-

nyezetben működőképes, lítium-ionos akkumulátora pedig maximum 6 órás működést tesz lehetővé egy feltöltéssel, hacsak nem viszünk magunkkal egy extra külső tápot a csónakba.A hozzá tartozó appot az iOS 4.0+, illetve az Android 2.2+ verziókra fejlesztik, idén augusztustól le is tölthető

Arduino-alapú mikrokontrollert is beiktattak, ami tulajdonképpen a csúszka szögét és pozícióját rögzíti, a kapott adatokat pedig átfuttatja egy Max/MSP programon. A program ezután a pozíciót egy megrajzolt erővonalra illeszti és a mikrokontrollernek jelzi, hogy milyen ellenállási erőt fejtsen ki a csúszkán, majd természetesen a mozgást is duplikálja magában a játékban. Az alapjáték mellett a többi kiegészítővel is működik a dolog, egyedül az Angry Birds Space fog ki rajta, mivel abban már 360 fokos mozdulatokat kellene leképezni. Mindenesetre a Super Angry Birds használata sokkal természetesebbnek hat, mintha egérrel vagy az érintőképernyőn hajigálnánk a madarakat, de sajnos egyelőre nem tervezik a házi készítésű kilövő-szett kereskedelmi forgalomba hozását, szóval magunknak kell összeeszkábálni egyet, ha másképp nem bírunk a disznókkal – vagy maradjunk az Angry Birds társasjátéknál.

az ingyenes változata, ezen keresztül láthatjuk a radarképekhez hasonlóan a víz alatti terepet és a nagy kapást azonnal megoszthatjuk a világgal a beépített „Ekkora halat fogtam!” Facebookés Twitter-funkcióknak hála. A hardcore arcade játékosoknak pedig jelezzük, hogy a hal-ikonok feletti számok nem azt mutatják, hogy hány pontot kapunk, ha levadásszuk, kifogjuk az adott példányt, nem is a súlyát, hanem a mélységet jelölik, ahol a kopoltyús éppen elhalad.

ugyanis még 46.000 dollárt gyűjtenek a projekt beindítására, pontosabban hogy legyárthassák az első 1000 darab szonárt.

I F I 2 0 12 . s z e p t e m b e r 2 7.


Fiús, lányos dolgok

Barátok, akiktől meg kell szabadulnod

színűleg valami tényleg nem stimmel vele, bár meglehet, hogy ezt eddig még magadnak sem merted beismerni.

Akit folyton védeA bosszúálló – amikor Azt mondják, csupán két-három igazán jó, közeli barátja lehet az ni kell – ha azon kapod azt látod, hogy drága jó embernek egy életen át. De mi van a többiekkel? Ismerősök, haverok, cimbik, osztálytársak... – jó dolog, ha ettől függetlenül is sok ember vesz körül, akikkel szívesen szervezel programot és jól érzed magad, a lélekvámpíroktól

Az érzelmi manipulátor – ha valami nem úgy alakul, ahogy ő szeretné, a szeretetmegvonás eszközével támad (például nem válaszol az üzeneteidre, mert nem mentél vele

A következetlen – folyamatosan ígérget fűt-fátvirágot, de a végén mindent elfelejt, vagy egyszerűen csak lemondja a programot. Oké, ez természetesen bárkivel előfordulhat, de

magad, hogy folyamatosan mentegeted – „már ezer éve ismerem”, „olyan jó fej tud lenni”, „azért másként viselkedik azokkal, akiket szeret” –, akkor valószínűleg itt az ideje annak, hogy átgondold, miért is szorul a verbális védelmedre. Való-

barátnőd, haverod nonstop másokat szapul, és mellé még halálos esküt is forral exek és régi baráti társaságok ellen, biztos lehetsz benne, hogy nem (csak) velük van a baj, hanem a barátoddal. Összeállította: AK

Bántanak a suliban? Arról van szó, amikor egyes tanulók szándékosan, folyamatosan lelki terror alatt tartják, zaklatják egyik társukat.Akár rólad, akár másról van szó, tudd, hogy van kiút. A csendes szenvedés, a bántalmak néma viselése nem megoldás. Inkább:

viszont meg kell szabadulnod, mielőtt kiszívják minden energiádat... A kritikus – állandóan mások előtt viccelődik veled kapcsolatos dolgokon, és rendszerint soha nem találod poénosnak azt, amit mond. Talán mert csak a te károdra van humora... A szennyesszájú – állandóan másokat szid, mindenkiről van egy zavarba ejtően szaftos története, amit természetesen saját különbejáratú véleményével feltuningolva ad elő, habzó szájjal. Ha mindenkit kibeszél és nem létezik számára tisztelet vagy titok, biztos lehetsz benne, hogy rólad is ejt szót a hátad mögött.

bulizni csütörtökön). A tolakodó – nem ismer korlátokat, nem tartja tiszteletben a magánélethez való jogodat, elvárja, hogy mindig a rendelkezésére állj. Folyamatosan bűntudatot kelt benned viselkedésével, mert „egy igazi barátnő/barát eljött volna velem”. Áááááá... Az egoista – ha gondja van, azonnal hozzád siet, ha viszont te szeretnél megosztani vele egy problémát, egyszerűen lehetetlen elérni. Amikor végre elmondod neki a gondjaid, vállat rándít, semleges választ ad, majd órákig fecseg saját magáról és az ő gondjairól (amit rendszerint neked kellene megoldanod).

I F I 2 0 12 . s z e p t e m b e r 2 7.

ez a típus sportot űz a lemondott találkozókból, több órás késésekből és be nem váltott ígéretekből. A versengő – létezik az a baráttípus, aki mindenben a versenyt látja, még akkor is, ha a legjobb barátjával/ barátnőjével marad négyszemközt a szobában. Van, hogy a versengés elkerülhetetlen, de a barátság ideális esetben nem erről szól. Éppen ellenkezőleg! A mimóza – úgy beszélsz vele, mintha rózsaszirmokon járnál, nehogy összetörd a finom kis lelkét. Mindegy, mit mondasz, valamin mindig megsértődik... Valójában persze nem veled van baja, hanem önmagával.

• Kérdezd meg valamelyik tanárt az iskolátokban, van-e mozgalom a bántalmazás ellen. Ha van ilyen, nézz utána. • Beszélj felnőttel a veled történtekről. • Őrizd meg a nyomokat: egy-egy összetépett könyvet, durva üzenetet. • Eszedbe ne jusson válaszolni a sértő üzenetekre, e-mail-ekre! • Igyekezz mások közelében tartózkodni.A molesztálók általában mindig akkor próbálkoznak, ha áldozatuk egyedül van. • Ha türelmed végét járod, s készen állsz, hivatalosan hozd az iskola tudomására a történteket. Kérj segítséget szakembertől, például pszichológustól! • Egyedül ne vedd fel a harcot bántalmazóiddal szemben. Ez csak további molesztálást, esetleg testi sértést eredményezhet. • Te magad soha ne bánts másokat. Ez csak további értelmetlen sértéseket, sérelmeket szülne. Ha úgy érzed, hogy nem hisznek neked, bizonyítsd be, hogy valós eseményekről beszélsz. Mutasd meg a megrongált dolgaidat, a naplódba vezetett durva beszólásokat, az esetleges ütések nyomát. Sokan csak akkor képesek megérteni egy-egy molesztáló cselekedet súlyát, ha maguk is szembesülnek vele.

7


Poszterünkön: One Direction

Öt fiú csapatban – a csillagok útján A 2010-es X Factor nagyon bejött nekik, kirepültek a csillagok közé. Itt a One Név szerint Zayn Malik, Liam Payne, Harry Styles, Louis Tomlinson és Niall Horan mind szólóénekesként indult a versenyen, de nem Directionjutottak tovább. Egy javaslatra a versenyt One Direction név alatt mánia!!! Ahol megjelenik a One közösen folytatták, és bummm! – a legnépszerűbb versenyzők Direction együttes, őrület, tolettek és gigantikus rajongótáboruk lett. A brit One Direction nevű fiúbanda – tagjai 18 és 20 év közöttiek – gyenge másfél éve robbant be az amerikai popzenei piacra, miután hazájukban, az Egyesült Királyságban már

perc alatt pedig a digitális letöltési listák első helyét is azonnal elfoglalták március 13-án. Az „Up All Night” című lemezük 12 országban nyitott a legelső pozícióban, tripla platina státuszt

ában, Új-Zélandon platina. Hat hónap alatt több mint 4,2 millió lemezt adtak el világszerte. A „What Makes You Beautiful” című dalukkal BRIT Awardot nyertek. A helyezések sze-

learatták a babérokat. A brit televíziós producer és vállalkozó, Simon Cowell szárnyai alatt működő együttes idén márciusban toplistás történelmet is írt: ők lettek a szigetország első csapata, amelynek debütáló lemeze, az „Up All Night” az amerikai Billboard 200-as albumeladási lista első helyén rajtolt. A lemezből több mint 176 ezer példányt adtak el, a megjelenés után néhány

ért el Írországban, dupla platina lett az Egyesült Királyságban és Ausztráli-

rint ők a legsikeresebb brit banda a Spice Girls 1998-as slágerlistás debütálása óta.

8

Diszkográfia • What Makes You Beautiful 2011. szeptember, első kislemez • Gotta Be You, 2011. november, kislemez • Up All Night, 2011. november, debütáló lemez • Live While Where Young, 2012. szeptember, első single

longás, visítás tör ki.Tombol a One Direction-mánia. Rajongóik száma szinte felmérhetetlen, megmozgattak minden

úgy vélekednek, hogy csak egyszer hallgatható számokat készítenek, az ember megunja a dalaikat egy bizonyos idő után.Az együttes neve Harry Styles fejéből pattant ki, így alakult az X Factoron az öt idegen fiúból „Egy Irány”-t követő banda.

A koncertjegyek perceken belül elkelnek Az angol–ír csapat felbomlásától egyelőre még nem kell tartani, hiszen a One Direction együttes 2013-ban az Egyesült Királyság és Írország arénáiban koncertturnét szervez – a jegyek azonnal elkeltek. Az Ausztráliban és Új-Zélandon tartandó turnéjára mindössze 3 perc alatt fogyott el minden jegy.

A banda – Harry – Harold Edward Styles, 1994. február 1., Chesire, Egyesült Királyság. Szereti a macskákat. Ő a banda legfiatalabb tagja. Szülei elváltak, egy nővére van. Harry úgy véli magáról, hogy ő egy tökéletes pasi. Az ideális lány számára legyen hűséges, aranyos és rendelkezzen humorérzékkel. – Louis William Tomlinson, 1991. december 24., Doncaster, Egyesült Királyság. Szülei elváltak, négy húga van. Fél a galamboktól, imádja a répát. A kutyája megette a David Beckhamről szóló könyvet. Szereti mutogatni magát, alvajáró, egyébként jó futó. Ő a csapat legalacsonyabb és legpoénosabb tagja.Van barátnője, Eleanor Calder, aki tengerparti esküvőről álmodozik. – Liam James Payne, 1993. augusztus 29, Wolverhampton, Egyesült Királyság. Két nővére van.Van barátnője, Danielle Peazer táncosnő. Liam kedvenc állata a teknős. – Niall James Horan, 1993. szeptember 13., Mullingar, Írország. Szülei elváltak, egy bátyja van. Balkezes, szinte csak boxeralsót hord. Folyékonyan beszél spanyolul. – Zayn Jawaad Malik, 1993. január 12., Bradford, Egyesült Királyság. A srác félig angol, félig pakisztáni. Számára az ideál Megan Fox. Nyolc tetoválása van különböző helyeken.

közösségi portált, klipjeiket több mint 204 milliószor tekintették meg a YouTubeon, 12 millióan követik a Twitteren, 3,6 millió rajongójuk van a Facebookon… ilyen őrületet a Beatles, a Rolling Stones óta nem láttunk, de már Justin Biebert is maguk mögött hagyták. De egyes zenei elemzők

A fiúk dolgoznak, s nem meglepő, hogy mindenre nem jut idejük. Az idő szűke miatt a srácok húsvétkor visszautasították Michelle Obama meghívóját, hogy jöjjenek nyuszitojást keresni a Fehér Ház udvarára. A világhálóról összeállította: Szolarics Nađ Klára

I F I 2 0 12 . s z e p t e m b e r 2 7.


Barry Jonsberg:

Hotel Transylvania

Nem semmi!

Ahol a szörnyek lazulnak 3D (Hotel Transylvania)

Rendező: Genddy Tartakovsky Zene: Mark Mothersbaugh Eredeti hangok: Adam Sandler, Steve Buscemi, Kevin James, Andy Samberg, David Spade, Molly Shannon

Vérszívó vagy nászúton? Farkasember családi lazuláson? Rémkoppantó, aki belefáradt a szürke hétköznapok egyformaságába? Vár a Hotel Transylvania – minőségi pihenés és felfrissülés mindennemű rémnek, szörnynek és gonosz torzszülöttnek. Drakula gróf ötcsillagos erdélyi luxusszállodájában (főszakács: Quasimodo) a szörnyek és családjuk távol kerülhetnek az emberi világ zajától. Itt ejtőzik Frankenstein és a menyasszonya, Múmia, a láthatatlan ember, egy egész farkasfalka és kollégáik – míg egyszer egy halandó nem téved közéjük. A bajt csak fokozza, hogy a gróf nemcsak szállodaigazgató, hanem apa is, aki eddig sikerrel óvta csemetéjét a valódi világ borzalmaitól: most azonban minden megváltozik…

Kiffo esete a Pitbullal Könyvmolyképző, 2012 „Szóval Kiffo. Elmondhatnék minden olyat, hogy tizenöt éves, átlagos magasságú, képességei a tanulás terén erősen limitáltak, csak rövid ideig tud koncentrálni, viselkedési zavarai vannak és szeplős.” Ilyen szavakkal írja le a könyv főhősét Calma Harrison, aki az egész sztorit elmeséli. Kiffo, valamint Calma, az okos és beszédes lány ugyanis barátok. Kiffónak már nagyon sok tanárt sikerült a suliból elüldözni, és nem tudja megérteni, miért nem sikerül ez neki az új angoltanárnővel, Payne kisasszonnyal is, akit Pitbullnak becéznek. A srác már odáig jut, hogy betör a tanárnő lakásába, s ott rábukkan valamire, amiből arra következtet, hogy a tanárnő kábítószerügynök. Amikor kiderül, hogy a tanárnő nem a törvény ellen dolgozik, Calma eldönti, hogy abbahagyja az egészet, Kiffo viszont még jobban eltökéltté válik abban, hogy a harcot folytassa. De mi hajtja a srácot – a tanárnő eltávolítása a suliból vagy netán valami más? Ajánlja:

Farkaš Brigita, könyvtáros

Ifi horoszkóp Kos Nincsenek nagy vágyaid, terveid, tudod, hogy mi az, amit képes vagy különösebb erőlködés nélkül is elérni, s inkább ezekre a kisebb feladatokra koncentrálsz. Ha igazságtalanság ér a suliban, mielőtt a visszavágót fontolgatnád, gondolkodj el azon, hogy vajon megéri-e az erőfeszítést.

Bika Fizikailag és szellemileg egyaránt aktív vagy, kellő energiával rendelkezel, az egészségi állapotod is jónak mondható. A következő hetekben a családtagjaid segítségedre szorulhatnak, ne utasítsd vissza őket! A barátaid viszont türelmetlenek, hogy elhanyagolod őket, értesd meg velük a helyzetet!

Ikrek A téged körülvevő emberek és dolgok végre mind a helyükre kerültek. Az önbizalmad is egyre növekszik és minden helyzetben feltalálod magad. A szerelmeddel mesébe illően alakul a kapcsolatod.Az iskolában pedig végre lehetőséged lesz, hogy számot adj a tehetségedről.

I F I 2 0 12 . s z e p t e m b e r 2 7.

Rák A jövőbe vetett hited most megingathatatlan és a derűlátásod is igazán irigylésre méltó. Elégedett és boldog vagy minden téren, a suliban sem zaklat fel semmi, hiszen készülsz rendszeresen. Szerelmeddel is jól kijöttök, úgy érzed, jobb társat nem is találhatnál magadnak.

Oroszlán Könnyed stílusoddal és remek humoroddal nem csupán a barátaidat, de a környezetedben élő embereket is sikerül elszórakoztatnod, ráadásul így még a sikerek is mintha maguktól jönnének, alig kell tenni értük valamit. Erősnek és magabiztosnak érzed magad, és szívesen ismerkedsz.

Szűz A bölcs megfontolásnak igen nagy hasznát veszed a következő időszakban. Idegesít, hogy egy olyan osztálytársad érvényesül jobban, aki fele annyi energiát sem fektet a munkájába, mint te. Ne foglalkozz vele, inkább valaki másra szenteld a figyelmet, aki már régóta nagyon vágyik arra.

Mérleg Érdekes fordulatokban lehet gazdag az október, hogy könnyebben átvészeld a megpróbáltatásokat próbáld minél viccesebben felfogni a helyzetet. A tanulási kedved is a hangulatoddal együtt hullámzik. Az izmaid le vannak eresztve, talán felturbózhatnád magad egy kis sporttal.

Skorpió Békülj, nem hánytorgasd fel a régi sérelmeket! Ha sokat perlekedsz szerelmeddel, még az is megtörténhet, hogy félrekacsint. Barátaiddal szemben viszont megértőbb vagy, mint általában, ezért nagyobb népszerűségnek örvendesz, többször kérik a segítséged. Kiváló az egészséged, csak így tovább!

Nyilas Mostanság leginkább saját magaddal akadhat problémád. Elégedetlen vagy mindennel. Nem lehet, hogy kissé magasra tetted a mércét? Optimizmusra és derűs életfelfogásra volna most kifejezetten szükséged. Sportolj, az neked különösen jót tesz, nem csak a testednek, a lelkednek is!

Bak A környezetedben élők nem értik a viselkedésed és egyben aggódnak is miattad. Nem vagy igazán érzelgős kedvedben, igyekszel elrejtőzni mindenki szeme elől, s ez alól még a párod sem kivétel. Ha már így begubóztál, legalább engedj teret a kreativitásnak. Alkoss valamit, ami boldoggá tesz.

Vízöntő A suliban most előfordulhat, hogy több feladatot zúdítanak a nyakadba, így már reggel összeugrik a gyomrod, ha az aznapi teendőidre gondolsz. Viszont a lehetőségek sem kerülnek el, csak járj nyitott szemmel, hogy időben észrevedd őket! Október közepétől lazább időszak következik.

Halak Elfogadóbb vagy, mint általában, nyugalmat és magabiztosságot sugárzol, melyet a környezeted is észrevesz. Fordítsd ezt a pozitív energiát azok felé is, akik szeretnek. Ajánld fel segítséged másoknak, főleg családtagjaidnak, ne felejtsd el az nagyszülőket sem!

9


Készíts magadnak könyvjelzőt Szerettek olvasni? Aki olvas vagy tanul, az rendszerint használ könyvjelzőt is. Aki a szamárfüleket lecserélné egy-két helyes könyvjelzőre, az most tartson velünk!

Szamárfül helyett A következő könyvjelzőhöz egy borítékra, vonalzóra, színes lapra, ollóra és ragasztóra lesz szükséged. A boríték sarkaitól mérj ki 6–6 centimétert, majd az így kapott szabályos háromszöget vágd ki. Ez az alap. Fogd a színes lapot és a minta szerint 6x6-os kockákat rajzolj a hátuljára.Vágd le a felesleget az ábra szerint. Az így kapott formába ragassz egy tetszőleges színű négyzetet, lehetőleg néhány milliméterrel kisebbet, ragaszd a közepére, majd jöhet a borítékcsücsök. Ha ez is megvan, hajtogasd rá a két fület és ragasztóval rögzítsd. Ha elkészültél ezzel, akkor már kedved szerint dekorálhatod, mi szemeket és fogakat ragasztottunk rá.

10

Könyvjelző ajándéktáskából

Némelyik ajándéktáskán rábukkanhatunk helyes díszítő sorokra, amikből könyvjelző készülhet. De ha az egész táska szép mintás, akkor bárhonnan kivághatunk belőle két egyforma csíkot. Egyszerűen az összehajtott táskából vágjuk ki a könyvjelző formáját. Ezt ragasszuk össze, majd lyukasztóval az egyik végét középen lyukasszuk ki. Ide kerüljön a táskánk egyik fogantyúja. Köss gombot rá, és ha van esetleg valami csecsebecséd a végére, tedd rá dísznek. Mi egy fából készült gyönggyel dobtuk fel.

Kis masni

Egy darabka szalag és egy gemkapocs a hozzávaló. Pofonegyszerű a dolog: a szalag egy darabjából formázz masnit, a másik darabkával kösd össze, a gemkapcsot pedig egyszerűen húzd át a kötésen. Helyes, csajos könyvjelzőt kaptál pillanatok alatt.

Ifi-ráadás

Újra a 6x6-os boríték-csücsök az alap. Ennek az oldalnak a bal felső sarkában lévő Ifi-logót szaggatott vonallal jelöltük. Ott vágd le ollóval és ragaszd a boríték-csücsködre. Kész a saját ifis könyvjelződ! Abraham Klaudia I F I 2 0 12 . s z e p t e m b e r 2 7.


Ifi divat

Sál, kendő – a legdivatosabb Fel szeretnél dobni egy egyszerű vonalú pólót vagy inget? Unod a nyakláncokat, valami másra vágysz? Kalap, kabát – kellene még valami az összhanghoz? Vagy csak elegáns öltözékedet még hatásosabbá szeretnéd tenni? Dobj fel egy kendőt, hurkolj meg egy sálat, és máris jobb, izgalmasabb az összhatás. A sál és a kendő már tavaly is beférkőzött a kedvelt kiegészítők sorába, az idei szezonban viszont már legelöl jár a divat slágerlistáján. A ruhatár legnélkülözhetetlenebb darabja. Szinte bárhogy megkötheted, bármihez hordhatod, legyen az egy laza póló vagy elegáns kabát, a sikered garantált lesz, ha kiválasztod a számodra legmegfelelőbb színű, anyagú sálat vagy kendőt. Mi is segítünk Neked, hogy ötletet meríthess!

ifi viccek 2

3 5 4 1 2 6 9 3 6 2 4 8 6 6 4 1 2 5 3 4 7 8 6 1

I F I 2 0 12 . s z e p t e m b e r 2 7.

– Anyu, igaz, hogy a testünk halálunk után porrá válik? – Igaz, kisfiam. – Akkor gyere gyorsan, mert egy hulla fekszik az ágyam alatt!

9

– Gyere, Pistike, megmosom a nyakadat, különben apa nem visz el magával a meccsre. – Na, és ha nem kap jegyet, akkor mit csinálok a tiszta nyakammal?

8 6 3

4 1 7

– Apa, a megállóknál miért aszfaltozzák ki a peront? – Hogy az utasok oda ne gyökerezzenek!

3

– Hogyan imádkozik veletek édesanyátok esténként, kicsi gyermekeim? – kérdezi az apáca néni a hittanos nebulókat. Lacika jelentkezik: – Szemét az égre emeli, felsóhajt, és ezt mondja: „Hála Istennek, hogy ezt az ördögöt végre az ágyba raktam!”

Két szőke nő áll a buszmegállóban, várják a debreceni buszt. Hamarosan jön is egy. Odamegy egyikőjük és megkérdezi a sofőrtől: – Ez a busz elvisz Debrecenbe? – Nem! Odamegy a másik is és megkérdezi: – És engem? – Képzeld, tegnap találtam egy négylevelű lóherét! – És szerencsét hozott? – De mennyire! Ma is találtam egyet! Amerikai kisgyerek túl sokat ül a számítógép előtt, és ezt megemlíti neki az apja: – Fiam, amikor Abraham Lincoln olyan idős volt, mint te, akkor a kandalló előtt ült és írta a házi feladatát!! Mire a fiú: – Apu, amikor Abraham Lincoln olyan idős volt, mint te, akkor az Egyesült Államok elnöke volt...

11


One Direction


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Ifi, 2012/7. szám by Népújság - Issuu