Skip to main content

Népújság, 2011/37.

Page 1

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

55. évfolyam 37. szám Lendva 2011. szeptember 15. ISSN 0352-6569 0,70 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

h

Info 9–16. oldal

e

t

i

l

a

p

j

a

Szőlőszolga, bormester

A hosszabb ideje tartó szokatlanul meleg és aszályos időjárás a Muravidéken is előrehozta a szüret idejét. A korai és középkésői fajták szedését

már sok esetben a múlt hét végén befejezték a Lendva-hegyen, amen�nyiben nem, akkor e hét végén bizonyára sor kerül erre. A késői fajták eseté-

ben (rajnai rizling, sipon stb.) is jóval előbbre tart a szüret ideje (körülbelül két héttel), mint például tavaly. A szakemberek kiváló minőséget és a ta-

Stane Baluh, a Nemzetiségi Hivatal igazgatója:

„A hivatal költségvetésének 181 ezer eurós csökkentése nem érinti az őshonos közösségeket.” 4. oldal

valyihoz mérten kevesebb termést prognosztizálnak, s amennyiben a cukor-savalkohol arányt is sikerül a pinceeljárás folytán eltalálni, harmonikus újborok

várhatók. A „meccs” még nem lejátszott: a szőlő szolgát követel, a bor mestert. (A témáról részletesebben a 7., 18. és 19. oldalakon írunk.) -ce

A Nafta és A közlekedési Vedran Vinko vállalat közötti vitát a megszüntette nemzetközi a hodosi buszjáratokat szövetség dönti el 9. oldal

23. oldal


Iránytű Hodos községi magyar önkormányzat

Az otthonmaradás lehető Király M. Jutka

Közös dolgaink: kinek írunk majd a jövőben? Jó, hogy időnként találkozunk kollégákkal, kisebbségi magyar újságírókkal – az elmúlt hétvégén vettünk részt a Muravidékről is a külhoni magyar médiatalálkozón a baranyai Pélmonostoron –, hogy (a szakmai konferenciarész mellett) kötetlen, baráti-ismerősi társalgásban is megvitassuk dolgainkat. Lehetőségeinkhez, információigénylési vágyainkhoz mérten olvassuk, nézzük, hallgatjuk egymás médiáját, de az élő szó mégis más távlatokat nyit... Hogy a szlovéniai magyarság helyzete a horvátországi magyarokéval – a regionális és nemzetiségi politikai specifikumokat figyelembe véve – hasonlítható össze a leginkább, azzal nem mondtam semmi újat. Ezért nem is volt megdöbbentő, hogy a horvátországi magyar tanévnyitó adatok kommentárja az Új Magyar Képes Újságban – mint muravidékiek egyhangúlag megállapítottuk – mindössze néhány szomorú szám kicserélésével nálunk is közzétehető. Horvátországban 24, a Muravidéken 19. A néhány nappal ezelőtt kezdődött tanévben ugyanis ennyien kezdték az első osztályt magyar tannyelvű iskolában, illetve kezdték tanulni az írást és olvasást magyar anyanyelvi szinten. Horvátországi kolléganőm fogalmazta meg: „Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy kinek írunk majd mi a jövőben? Kinek készítünk magyar gyermeklapot, magyar könyveket? Vajon ki vesz majd a jövőben magyar hetilapot és nézi meg a magyar adást a tévében? Évről évre kevesebben vagyunk, amivel különösen szeptemberben szembesülünk” – és ezt én is sajnos alá tudom írni…

Igazgató: Lázár Beáta, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára, Tomka Tibor, Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 0,70 EUR, Előfizetési díj: egész évre 25 EUR, külföldre: 70 EUR, tengerentúlra: 90 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

A múlt őszi választások által bekövetkezett változások egyik kulcsfigurája a közben a Hodos Községi MNÖK Tanácsának élére megválasztott Abraham Boris. A hodosi magyarság vezetőjével a közösséget érintő aktuális kérdésekről, illetve általában a számban és lélekben megcsappant magyarság jövőjéről beszélgettünk. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

– Kezdjük a legaktuálisabbal, az évtizedek óta működő rendszeres muraszombati autóbuszjárat megszűnésével. Hogyan érintette ez a polgárokat, mit tettek ellene? – Igen, a muraszombati közlekedési vállalat sajnos szeptember elsejével megszüntette a járatot. Gyakorlatilag figyelmeztetés nélkül tették ezt meg, így igazából reagálni sem tudtunk. Tudomásom szerint a racionalizációról esett szó már korábban is, az érintett vállalat levélben kérte a községet, hogy némi ös�szeggel támogassa a vonalat, de ez nem történt meg. Most a nemzetiségi parlamenti képviselőn keresztül mindent megteszünk, hogy megoldjuk a helyzetet és visszaállítsuk a vonalakat.

Jelenleg a község kombija szállítja az utasokat Salra, mert odáig jelenleg is elmegy a busz. – Ön tagja az RTV programbizottságának, ahol felterjesztette, hogy a goricskói részen a szlovén tévéadások digitális jele igencsak gyenge, ezért ennek felülvizsgálatát kérte. Hogy áll jelenleg az ügy? – Ezt felhoztam az említett fórumon és szerencsére az RTV illetékesei igen gyorsan reagáltak, úgyhogy az ügy megoldódni látszik. Először nem is hitték el, hogy tényleg nem tudjuk fogni az adást, úgy vélték, csak a frekvenciákat kell átállítani, de terepszemlét végeztek és megbizonyosodtak róla, hogy állításaink igazak voltak. Az RTV három erősítőt biztosított, amely fogja a jeleket és megfelelő szinten terjeszti a vidéken. Így az antennákat

e három erősítő irányába kell majd irányítani. A jelerősítők Szerdahelyre, Domonkosfára és Hodosra kerülnek majd, a templomtornyokra. Egy picit féltünk attól, hogy az egyház nem engedi majd meg a kihelyezésüket, de készségesek voltak, így végre ez is megoldódik. – A nemzetiségi önkormányzat az Ön elnöklése alatt igen aktív lett a községi magyar közösség, főként az ifjúság felkarolásában, számos programot indítottak. Milyen eredmények várhatók a kezdeményezésektől? – Az elnöki posztot átvéve az elsődleges célom az volt, hogy a községben az embereknek megélhetést kell biztosítani. Szervezhetünk bármilyen programot, ha az embereknek nincs munkahelye, természetesen nem érzik magukat

Ülésezett a hodosi magyar önkormányzat

Megkérdőjelezve az elfogadott kö k A Hodos Községi MNÖK Tanácsának múlt heti ülésén az egyesületek támogatása, a kirándulás szervezése szerepelt a napirenden, illetve az Ifjúsági Központ közintézményének közösségi képviselőjéről döntöttek. Az ülés elején Orbán Lajos tanácstag megkérdőjelezte az egyik előző ülésen elfogadott költségvetést, de a tanács a témát elvetette. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A napirend elfogadása alatt Orbán Lajos tanácstag kifejtette, a többek között a költségvetésről is döntő ülésről nem kapott kézhez jegyzőkönyvet, de ettől függetlenül is azt állítja, hogy a

költségvetés nem is tekinthető elfogadottnak, mivel a napirendi pont alatt jelenlévő négy tanácstagból hárman mellette, saját maga pedig ellene szavazott, ez pedig nem elegendő szavazat egy ilyen fontos dokumentum elfogadásához. A tanácselnök, Abraham

Boris némi tanácstalanság után felolvastatta az önkormányzat alapszabályzatát, amely nem rendelkezik arról, hogy a költségvetést abszolút vagy egyszerű többséggel kellene elfogadni. Ennek ellenére Orbán Lajos tanácstag szerint a községekről szóló törvényt

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .


Muravidék

ősége a legfontosabb cél jól, így a programokon sem vesznek részt. Ebbe a keretbe beletartozik az ifjúság is, amelynek programjaink által azt próbáljuk közvetíteni, hogy igenis fontosak. A rendezvényeinket úgy próbáljuk megszervezni, hogy a lakosság minden korosztályának nyújtson valamit, ezzel közösséget formálunk, erősítünk. Ez a mai korszerű világban nagyon nehéz, de éppen ezért nagyon is fontos. – Az elmondottak, különösképpen a munkahelyeket illetően a községi önkormányzat nélkül jóformán lehetetlenek. Milyen a viszony a községgel? – A viszonyunk nagyon jó, maximálisan támogatjuk egymást törekvéseinkben. Az ifjúsági klub létrehozásán fáradozunk jelenleg, hogy a fiatalok télen is megtalálják a helyüket. Egyéb terveink is vannak. A községgel közösen megalakítottuk az Ifjúsági Központ közintézetét, amelynek igazgatói tanácsában általam a magyar önkormányzat is képviselve van. A programok az intézetben jól elindultak, számos tá-

költségvetést kellene figyelembe venni, míg a jelenlévő parlamenti képviselő, Göncz László szerint a nemzeti közösségekről szóló törvényt. Végül a tanácselnök javaslatára a tanács 5:1 arányban érvényesnek szavazta meg a költségvetést. A következőkben a tanács elfogadta az előző rendszeres és a levelező ülés – ezen Gál Ottót nevezték ki a közintézet megbízott igazgatójának – jegyzőkönyveit, majd több ajánlat közül egy 500 eurós árfekvésű fényképe-

bort, egyéb rendezvényt sikerült már megszervezni, az érdeklődés pedig egyre nagyobb. A táborok szervezésében nagyban segített a lendvai székhelyű MNMI, amelynek ezúttal is meg szeretném köszönni az odaadó munkát. A turizmus, az idegenforgalom mindenképpen nagy lehetőségeket jelent közösségünknek, csak ki kell használni ezeket, s többek között be is kell ruházni. Például az Ifjúsági

Központhoz egy új multifunkcionális sportpálya megépítése mindenképpen szükséges lenne. Jelenleg 28 férőhelyes a központ és legfeljebb nyolc férőhel�lyel pótágyazható. Nagyon szerencsés lenne, ha a kapacitását legalább annyira növelni tudnánk, hogy egy autóbusznyi vendéget el tudjunk szállásolni. – A községre érkező úgynevezett kétnyelvűségi pénzek megoszlásával, a folyósításokkal, ezáltal a költségvetéssel nincs gond? – A megosztási arány a megállapodásunk szerint 70:30 százalék. Jelenleg a mi részünk, az említett 70 százalék 48 ezer eurót tesz ki, de az elmúlt évekből még maradt némi tartozás a község részéről, így 61 ezer eurót tesz ki a költségvetési tervünk. Az első hat hónapban a község az összeg 40 százalékát folyósította, de augusztus végén már minden a terv szerint volt, a község a havi rendszeres jussunkból mindent átutalt. Az említett előző évi tartozás még nem érkezett meg, de hamarosan ez is várható.

zőgép megvásárlása mellett döntöttek. A napirendi pont alatt a közeljövő egyéb beruházásairól is szó esett, többek között e tekintetben az Ifjúsági Központ és a Kapornaki Tájház is szóba került. A következő napirendi pont alatt a tanács úgy döntött, ezer euróval támogatja a hodosi labdarúgókat, illetve 50 euróval az MNMI kérelme alapján a Carpe Diem színjátszócsoport indiai bemutatkozását. A tanács döntött arról is, hogy a Sopron–Nagycenk–Ják útvonalú kirándulás minden résztvevőjének költségeit 20 euróval támogatja. A különfélék között még egyéb fontos témakörökben is

döntöttek, így a közintézet háromtagú igazgatói bizottságába az önkormányzat részéről Abraham Boris elnököt választották meg. Az elnök tájékoztatta a tanácstagokat a Hodosra napi kétszeri alkalommal közlekedő rendszeres autóbuszjárat megszűnéséről, illetve a járat visszaállítása érdekében tett fáradozásokról is. Szóba került az RTV digitális jelének megoldódni látszó tárgyköre is. Orbán Lajos kifejtette: a jelenlegi tanács működése, a költségvetés elfogadásának módja, illetve a tiszteletdíjak bevezetése miatt tiltakozásul minden napirendi pont alatt a javasolt döntések ellen szavazott.

Abraham Boris, a Hodos Községi MNÖK Tanácsának elnöke.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .

Jegyzet

Félre a muravidéki sztereotípiákkal Szüretkor évről évre felmerül a kérdés, milyen is a valós helyzet a pincékben. Elkeltek-e a borok, milyen lesz a szőlő felvásárlási ára, a szomszéd netán jobb áron adta el a borát… Jellegzetes sztereotípiák a Muravidéken. Tény, hogy a fiatalabb generáció nagyobb részéből kiveszett az a valamikori szüretekre jellemző láng, amikor a családok alig várták, hogy a szőlőhegyen a rokonHancsik József, ság, a szomszédok és a jóbarátok az MMÖNK segítségével betakarítsák egész Mezőgazdasági évi munkájuk gyümölcsét – a SZŐBizottságának LŐT. Hogy ki és mi ennek az oka, elnöke az egy hosszú beszélgetés témája kellene, hogy legyen vagy kellett volna, hogy legyen, már anno. A felvásárlási-eladási politika profitorientált, és az egyéni felvásárlóktól függ a szőlő felvásárlási ára is. Az sem mindegy, ha a termelő saját részére termel alacsony hektárhozammal a minőség érdekében vagy eladásra. Sajnos a termelők évről évre az utolsó pillanatban döntik el, mit is szeretnének – borászattal foglalkozni vagy szőlőtermeléssel. NINCS STRATÉGIA, és nagyon sokszor termelői–felvásárló lojalitás. Sokszor hallani, hogy a bort nem lehet eladni. Szerintem a jó minőségű bort igenis el lehet adni megfelelő áron. Sokan erre nevetni fognak. Felteszem a kérdést, hogy mit tettek a bor eladása érdekében? Hány alkalommal próbáltak meg a bort eladni a Muravidéken kívül? Kétszer, ötször, tízszer? Ha nem megy, meg kell próbálni hússzor is. Hányszor vettek részt bármilyen eladási tanfolyamon? Miért vásárolt a gazdák többsége komplett borászati felszerelést és miért nem közösen tették ezt? Hányszor adtak a szőlő- és boreladási jövedelemből zsebpénzt a fiataloknak? Tudták őket megfelelően buzdítani az ágazat megszeretésére? A nagyobb szőlőtermelőknek egy marketingszövetséget kell alakítaniuk, amely a boreladás érdekét és a piacon való felismertséget kell hogy biztosítsa. Igen, konkurenciát jelentünk egymásnak, de lehetünk pozitív konkurencia is – csak szövetségben kell dolgozni, és az eredmények gyorsabban érkeznek majd, mint gondoljuk. A „kisebb” szőlőtermelőknek dönteniük kell: meghagyják a szőlőt és bort készítenek, vagy az alacsonyabb költségek miatt eladják a szőlőt és későbbiekben borra cserélik. Vagy a harmadik variáció, amely tán a legfontosabb: a szaktanácsadó szolgálattal, óvodákkal, iskolákkal, községekkel és a többi közintézménnyel együtt egy olyan programtervezetet kidolgozni, ahol a gyerekekkel megismertetik a szőlőtermelés szépségeit, nehézségeit. Erre konkrétan Dobronakon már van példa – a Nemzetközi Gyermekszüret. Az említett jellegzetes muravidéki sztereotípiákat el kell felejteni, hiszen egy olyan létfontosságú ágazatról van szó, amely rengeteg családot érint. A romantika idejének vége, sürgősen lépnünk kell annak érdekében, hogy vidékünkön a szőlőtermelés továbbra is olyan ágazat legyen, amelyről az emberek derűsen beszélhetnek.

3


Nemzetiség Ülésezett a Parlament Nemzetiségi Bizottsága

A nemzetiségi költségvetési tételek nem csökkennek Múlt héten a Parlament Nemzetiségi Bizottsága érdekelt testületként tárgyalta a 2011-es állami költségvetés módosítási javaslatát. A bizottság áttekintette a módosítás nemzetiségi tételeit, majd támogatást szavazott meg a javaslatra, mivel az említett tételekben a törvényelőkészítő nem alkalmazott csökkentéseket. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A bizottság elnöklője, Roberto Battelli a jelenlévők köszöntése után kifejtette, érdekelt testületként a nemzetiségi bizottság csak azokat a tételeket tárgyalja, amelyek a két őshonos nemzeti közösségre vonatkoznak, majd átadta a szót a Pénzügyminisztérium képviselőjének, Nataša Mrzlikarnak, aki bemutatta, hogy egyáltalán miért van szükség a költségvetés módosítására. Kifejtette, a még 2010 során elfogadott 2011-es költségvetés és a tényleges adatok merőben különböznek – a bevételek 364 millióval alacsonyabbak, ezzel a kiadások 365 millióval csökkennek –, emellett a pénzügyi konszolidáció, illetve az uniós

növekedési és stabilitási paktum miatt is az eredeti költségvetési terv már tarthatatlan. A pénzügyi szakember után Stane Baluh, a Nemzetiségi Hivatal igazgatója kifejtette, a költségvetés módosítása érinti az általa vezetett hivatalt is, a 181 ezer eurós csökkentés azonban egyik őshonos nemzeti közösségnél sem okoz visszalépést, a csökkentés nagyrészt a roma etnikumot, illetve magát a hivatalt érinti. Az elmondottakat megerősítették a különböző érintett minisztériumok, kormányhivata­ lok képviselői is. Mindan�nyian, így a kulturális tárca, a helyi önkormányzatokért és regionális politikáért felelős kormányhivatal szakemberei kifejtették, a módosítás erőteljesen

sújtja költségvetéseiket, de a nemzetiségi tételek változatlanok maradnak. Az oktatási és sportminisztérium képviselője, Vinko Logaj kifejtette, hogy a nemzetiségi oktatás pénzelése a szabványok szerint folyik, az ehhez szükséges pénzeszközök változatlanok, a flexibilis részben, amely az iskolák beruházásait, beszerzéseit, illetve a karbantartást érinti, azonban vannak csökkentések. A tárca képviselője szerint kérdéses ezért az 1. számú Lendvai KÁI beruházásának második fázisa, legalábbis ennek dinamikája. A kormányhivatalnokok után a nemzetiségek jelenlévő képviselői, illetve a bizottsági tagok szólaltak fel. Az olasz közösség új elnöke, Albert Scheriani kifejtette, mindenképpen

pozitív az, hogy a jelenlegi válságos helyzetben a kisebbségi tételeknél nem történnek módosítások, egyben bejelentette, új elnökként az állami illetékesekkel tárgyalni szeretne közössége további fejlődéséről. Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának

közösségeket igazából még most sem kezeli az állam közjogi személyként, és ez éppen a gazdasági alap, a finanszírozás, többek között az említett uniós projektek finanszírozása terén észlelhető leginkább. A magyar nemzetiségi képviselő kitért a lendvai kétnyelvű

Az olasz közösség új elnöke, Alberto Scheriani, valamint a magyar közösség elnöke, Horváth Ferenc az ülés apropóján a két közösség érdekeinek erőteljesebb érvényesítése érdekében a közeljövőre találkozót beszélt meg. elnöke is csatlakozott az olasz kollégája által elmondottakhoz, majd hangsúlyozta a magyar közösség egyre nagyobb nehézségeit a nyertes uniós projektek előfinanszírozásával kapcsolatosan – az elnöklő szavai szerint írásos beterjesztés esetén a bizottság ezt napirendre is tűzi majd. A kisebbségek költségvetésének szinten maradását üdvözölte Göncz László bizottsági alelnök is, majd kifejtette, sajnos a nemzeti

iskola említett kérdésére, hangsúlyozta, ez nem korrekt eljárás, és felhívta az illetékeseket, hogy mindenképpen egyeztessenek a beruházóval, vagyis Lendva Községgel. A többi, a költségvetés-módosítást alátámasztó felszólalás után a bizottság határozatban fogadta el, hogy saját érdekeltségben és illetékességében tájékozódott a módosítási tervről és ezt az illetékességében álló tételeit tekintve támogatja is.

Külhoni magyar médiatalálkozó: az eddiginél is fontosabb az összefogás A horvátországi Pél­ mo­nos­toron tartotta meg a hétvégén évi közgyűlését a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK). Az erdélyi, a felvidéki, a vajdasági, a muravidéki – az RTV magyar stúdiója és a Népújság képviselői –, valamint a horvátországi tagok a közszolgálati médiumokat érintő változásokról, az anyaországi támogatási rendszer átszervezéséről és az említett folyamatoknak a külhoni magyar média helyzetére gyakorolt

4

hatásáról tárgyaltak. Zárónyilatkozatba foglalták,

hogy a Kárpát-medencei tömegtájékoztatásban leját-

A külhoni magyar média képviselői több aktuális témát tárgyaltak meg, valamint ismereteket szereztek egy-egy régió sajtójának helyzetéről is.

szódó legújabb folyamatok, amelyek tovább gyengítik a kisebbségi sajtó pozícióit és esélyegyenlőségét, ismételten bebizonyították, hogy az eddiginél is fontosabb a határon túli újságíró-egyesületek szakmai és érdekvédelmi összefogása. A tanácskozáson jelenlévő magyarországi kollégáknak köszönhetően – Cserháti Ágnes, az MTVA kommunikációs igazgatóhelyettese, dr. Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, a határon túli magyar kapcsolatok különmegbízottja – a résztvevők részletesen tá-

jékozódhattak a magyar közszolgálati elektronikus média átszervezéséről. A felmerülő dilemmák kapcsán megfogalmazódott az az igény, hogy azokban a kérdésekben, amelyek közvetlenül is befolyásolják a külhoni magyar közösségek tájékoztatását, a közszolgálati médium vezetői kérjék ki és vegyék figyelembe a külhoni magyar újságíróegyesületek véleményét. A KMÚEK következő évi közgyűlését 2012-ben a Vajdaságban hívja össze. kmj

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .


Oktatás Állami, községi, kisebbségi ösztöndíjak

Bármilyen is az ösztöndíj, mindig jól jön A káderbiztosítás mindegyik ország, régió vagy éppen egy közösség – legyen az akár olyan pici, mint a muravidéki magyarság, vagy még apróbb, mint bármely község vagy községi magyarság – nagyon fontos kérdés, amelynek a legjobb módja az ösztöndíjazás. A területen, különösen magyar szinten különböző megoldások léteznek, az egységes muravidéki koncepció azonban még nem született meg. Állami szinten a nemzetiségi parlamenti képviselő fáradozik a helyzet megoldásán. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Az utóbbi esetben szerencsés egybeesés, hogy Szlovénia a területet jelenleg egy átfogó, ösztöndíjakról szóló törvénnyel szeretné rendezni, remélhetőleg a két őshonos nemzetiséget illetően is. Az ösztöndíjakkal kapcsolatban mindenki egyetért azzal, hogy vannak hiányosságok a terület jelenlegi rendezésében, így már jó egy éve a szlovén népjóléti tárca beterjesztette az idevágó törvény módosításait. Göncz László nemzetiségi képviselő az illetékes minisztériumnál tárgyalva előrelépést tudott elérni, a törvény, amelynek munkaszövege még teljesen kihagyta a nemzeti kisebbségeket, már az első olvasatban megfelelő helyen említi a nemzeti közösségeket, ennek tagjait előnyben részesíti a külföldi – anyaországi – ösztöndíjakat illetően, de évente néhány helyet biztosít a nemzetiségnek a szlovéniai felsőoktatásban is. A következő hónapban a törvény második olvasatára kerül sor, majd ha egyben marad addig a jelenlegi parlament, akkor valószínűleg novemberben akár el is fogadhatják. Röviden összegezve, ha életbe lép az említett törvény, akkor a kormány és a magyar közösség éves szinten egyezteti káderszükségleteit és az állam biztosítja a közösségben a szükséges káderek ösztöndíjazását. Az említett állami ösztöndíjak mellett maga a magyar közösség is próbálkozott az elmúlt években a fiatalok ösztöndíjazásával. Muravi-

déki szinten még nincs ilyen megoldás, habár hajlandóság lenne egy ösztöndíjalap létrehozására. Az öt községi magyar önkormányzat közül három él ilyen lehetőséggel, a lendvai, a dobronaki és a sali önkormányzat. Elsőként a lendvai önkormányzat indította el az ösztöndíjazást még 2001

azokat az irányzatokat részesítik előnyben, amelyek a nemzetiségen belül hiányt jelentettek. A célok elérése érdekében, az áttekinthetőbb és pontosabban meghatározott feltételek miatt az ösztöndíj elbírásával kapcsolatosan a 2002-es tanévre az ösztöndíjazásról szóló szabályzatot is kidolgoztak,

Össze kellene hangolni a különféle ösztöndíjak szabályozását. során. A tíz év alatt többször felmerültek kérdések a bevezetett rendszer hatékonyságával és célszerűségével kapcsolatban, ezért a rendszerről elemzést is készítettek. Ez alapján az LKMNÖK a 2001-es tanévben írt ki először pályázatot ösztöndíjakra, mert szükségesnek tartotta, hogy a fiataloknak lehetőséget adjon a befejezett tanulmányok után az itthon maradásra és egyben megoldja a nemzetiségi intézményekben a káder hiánypótlását. Így az egyik kitűzött cél az volt, hogy olyan ösztöndíjak legyenek meghirdetve, amelyek segítenek a nemzetiség fejlődésében és fennmaradásában. Ezt figyelembe véve máig

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .

amelyet eddig kétszer módosítottak. Összesen az idei tanévet is beleszámítva 45 ösztöndíjat osztottak ki. Az első tanévben két egyetemistát ösztöndíjaztak, majd a következő években ez a szám négyre, aztán négyről ötre, illetve hatra emelkedett. Az LKMNÖK nem az évi kiosztott ösztöndíjak számát határozza meg, hanem az erre a célra fordított összeg van elkülönítve a költségvetésben, ami a költségvetés valamivel több mint 4 százalékát jelenti. Évente a kiírásra átlagban 10 pályázat érkezik be, olyan irányzatokról is, amelyek nincsenek meghatározva mint előnyt élvező szakok. Az ösztöndíjazásról szóló szabályzat lehetővé

teszi, hogy amennyiben eleget tesznek a pályázati kiírásnak, akkor ugyanazok a személyek több tanévben is ösztöndíjhoz juthatnak. Ezzel lehetőség adódik arra, hogy a fiatalokat az ösztöndíjazó végigkísérje tanulmányaik során. Ennek ellenére csak hatan éltek ezzel a lehetőséggel, és egy kivételével tanulmányaik befejezése után mind a nemzetiségi intézményekben helyezkedtek el. A támogatottak közül 17 személy csak egyszer részesült ösztöndíjban. Az LKMNÖK ösztöndíj-elemzése során az adatok arra engednek következtetni, hogy az ösztöndíjjal elérték a kitűzött célt, hiszen az ösztöndíjazottak többsége hazatért tanulmányai után, és valamelyik nemzetiségi programot is kivitelező intézményben helyezkedett el. Az ösztöndíjasok havonta különböző összegeket kaptak kézhez, de ez az összeg nagyjából mindig meghaladta a 100 eurót, illetve többször megközelítette a 150 eurót is. Az idei évben az LKMNÖK a nehéz pénzügyi helyzetre hivatkozva nem ír ki ösztöndíjakat, az ösztöndíjazást szünetelteti. A dobronaki magyar önkormányzat a 2006/07-es tanévben kezdte el az ösztöndíjazást, a rendszer hasonló, mint Lendván, azzal a

különbséggel, hogy itt nincs korlátozva az ösztöndíjasok száma, illetve a szabályzat különböző összegű havi juttatásokat tesz lehetővé, a jelölt beadott papírjai és a feltételek függvényében. Az önkormányzat az említett első tanévben például 11 személyt ösztöndíjazott, majd már a második tanévben ezek száma 21-re emelkedett. Ez a szám nagyjából állandó maradt a következő két tanévben is, jelenleg 18 egyetemistát támogatnak. Összesen 60 fiatal kapott eddig támogatást a DKMÖNK által. Salban, a harmadik ösztöndíjakat osztó önkormányzatnál a 2007/2008-as tanévben indították el az ösztöndíjazást, eddig 15 fiatalt támogattak, átlagosan havi 60 euróval. Mind a dobronaki, mind a sali önkormányzat a jelenlegi, 2001/12-es tanévre is kiír ösztöndíjakat. Az említett állami nemzetiségi – természetesen ha elfogadják a törvényt, ahogy a cikk elején már említettük – és a más vonalon futó kifejezetten kisebbségi, mondhatjuk motivációs ösztöndíjakon kívül a magyar fiatalok természetesen egyéb ösztöndíjazási lehetőségekkel is élhetnek, ügyelni kell azonban arra, hogy többnyire ezek kizárják egymást.

Pályázat szeptember 15-től Az RRA Mura Regionális Fejlesztési Ügynökség idén márciusban tette közzé a muravidéki ösztöndíjséma első pályázati felhívását, melyre – hasonlóan, mint korábban – a vállalatok és vállalkozók jelentkezését várta augusztus 31-éig az úgynevezett káderösztöndíjak kiosztására. A felhívásra 20 munkáltató – többnyire kisebb vállalatok és vállalkozók – jelentkeztek, mindössze 53 igényt jelezve. Az ösztöndíj 50 százalékát a támogatást nyújtó vállalatnak az állam megtéríti, azzal, hogy a tanulmányát befejező diákot a munkáltató munkaviszonyba veszi. A támogatást mészáros, gépészeti, okleveles elektrotechnikai és egészségügyi szakokra lehet igényelni. Az új ösztöndíj-pályázatot a RRA Mura szeptember 15-én teszi közzé, a jelentkezési határidő 30 nap. Az ösztöndíj az egyetemisták számára 380–440 eurót, a diákok számára pedig 280–320 eurót jelent havonta. SNK

5


Muravidék Moravske Toplice Község ünnepe

A község díszpolgára Franc Cipot lett Idén szeptember 7-én ünnepelte Moravske Toplice Község a 15. ünnepét. A községi tanács díszülésén Alojz Glavač polgármester tartott ünnepi beszédet, majd sor került a kitüntetések átadására. Az idén Moravske Toplicén díszpolgári címben Franc Cipotot, a község egykori polgármesterét részesítették. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Az Ajda szállóban tartotta díszülését a Moravske Toplice Községi Tanács. A vendégeket Geza Džuban alpolgármester köszöntötte, majd Alojz Glavač polgármester mondott ünnepi

beszédet. – Befejeződött a csatornahálózat építése a község keleti részén, most Sebeborcin és környéken folynak a munkálatok. Bebizonyosodott, hogy a döntésünk a vízvezeték kiépítéséről Berkovcin helyes volt, hiszen a muravidéki vízvezeték elodázódni

látszik. Még nem sikerült azonban bővíteni az óvodát Moravske Toplicén. Egyelőre elmarad a GOŠ, a szélessávú hálózat kiépítése Goricskón, de a megoldásokat keressük. A község demográfiai helyzetén támogatással próbálunk javítani, így minden

újszülött családját 1000 euró egyszeri segéllyel ajándékozza meg a község – szólt többek az befejezett projektekről, tervekról. A polgármester beszédét a községi kitüntetések és elismerések kiosztása

Ahogy minden ünnep, úgy a község ünnepe is alkalom a találkozásra, a véleménycserére a vendégekkel, köztük kollégákkal, ügyfelekkel, partnerekkel. Alkalom arra is, hogy a vendégek előtt a község felvonultassa mindazon intézményi és közösségi vezetőket, akik a községben, adott esetben Moravske Toplicén dolgoznak, tevékenykednek. Bár Alojz Glavač demokratának vallja magát, a községi ünnep megünneplése nem volt mulasztások nélküli. Igaz, a község „csak” annyira nemzetiségi, amilyen súlyt képviselnek a községhez sorolt magyarlakta települések. De mégiscsak ott vannak, két különstátusú tanácstagjuk is van a községi tanácsban, a Lipnica című községi közleményben nem feledkeznek meg a magyar nyelvű tájékoztatásról, csupán arról, hogy egy ilyen eseményen, mint amilyen a községi ünnep is, a nemzetiségről is említés essen néhány magyar szó elhangzása mellett. Egyébként a díszülésen hiányoltuk a muravidéki magyarság csúcsszervezetének elnökét és a Moravske Toplice-i magyar nemzeti közösség elnök asszonyát. A díszülésen meghívó hiánya miatt nem jelentek meg – kimaradtak a meghívottak köréből követte. Díszpolgári címet Franc Cipot, a község egykori polgármestere kapott, aki 16 éven át vezette a községet. Községi díjat a

Moravske Toplice Község idei kitüntetettjei.

Szabad a munkavállalás Németországban és Ausztriában is

A bürokrácia sokakat elbizonytalanít Bő négy hónapja Szlovénia munkavállalói számára is megnyílt Németország és Ausztria munkaerőpiaca, ami azt jelenti, hogy a két államban a dolgozók munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak és szlovén cégek pályázhatnak megbízásokra. Az érdeklődés nagy volt, de mint kiderült, a vállalkozók igencsak fontolóra veszik döntésüket. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Hét év telt el azóta, hogy Szlovénia kilenc másik tagállammal együtt belépett az EU-ba, ami nem hozott azonnal munkaerőpiaci nyitást az új tagállamok számára. Így Németország és Ausztria is csak idén május 1-től – utolsóként – nyitotta meg munkaerőpiacát, amit azonban továbbra is erősen szabályoznak. – A vállalkozóknak egy-egy

6

kiírt munkálat elnyeréséhez az osztrák illetékes hatóságok előtt több igazolást is fel kell mutatniuk vállalkozásukról. A kísérő dokumentációt csak német nyelven fogadják el. A bizonylatok beszerzése és fordíttatása a vártnál magasabb költségeket jelent – véli több vállalkozó is. – Abban az esetben, ha a szlovén vállalkozó meghatározott időre vesz fel munkát, és a dolgozói szlovén állampolgárok,

köteles az ausztriai munkatörvényt és a kollektív szerződést betartani, azaz osztrák léptékű bérek kifizetésére van kötelezve. Bizonyos szakmák, szolgáltatások külön szabályozás alatt állnak, így például a szobafestők, villanyszerelők, kőfaragók, tetőfedők és ácsok esetében. A Muravidéki Gazdasági Kamara előkészítő tanfolyamot szervezett, ahol igyekeztünk minden szükséges információt rendelkezésre

Goričko sport-kinológiai egyesület kapott a sport területén kifejtett munkáért. Nagy köszönő oklevélben Štefan Zelko részesült a népzenegyűjtésben és a folklór művelésében tanúsított tevékenységéért. Községi elismerésben részesült Jože Lipaj a tűzoltóságban, és Alojz Trplan a helyi közösségben kifejtett tevékenységéért. A 15. községi jubileumot három-

Bánutai Éva Mária, a lendvai Területi Kisipari és Vállalkozói Kamara elnöke: – Ha jól tudom, akkor a környékünkről csak ketten, egy szobafestő és egy építőipari vállalkozó vett fel munkát Ausztriában. bocsátani. Az érdeklődés nagy volt, de mint kiderült, a vállalkozók igencsak fontolóra veszik döntésüket. Nyilván más a kép egy nagyobb vállalatnál, ahol saját jogi szakszolgálattal, német nyelvet beszélő munkaügyi szakemberrel rendelkeznek – mondta Robert Grah, a Muravi-

napos rendezvénysorozat kísérte, melyet szeptember 10-én zártak Moravske Toplicén, ahol átadásra került a csatornahálózat. déki Gazdasági Kamara igazgatója. – A lendvai kisipari kamara tagjai számára előkészítő műhelymunkát is tartottunk, nyomtatványt adtunk, melyben ismertettük az osztrák munkavállalási feltételeket. Kamaránk főleg az EU-s igazolás beszerzésében nyújt segítséget. Azt hiszem, hogy a legnagyobb csalódást mégis a fiatal szakemberek között okozta az osztrák munkaerőpiac megnyitásának módja, hiszen ők azok, akik külföldön is szívesen vennének fel munkát. S ők azok, akik az osztrák szabályozásnak nem tudnak eleget tenni, hiszen a legtöbb esetben nincs meg a megkövetelt kétéves üzleti tevékenységük, ami alapfeltétel a piacra való belépéshez – mondta Bánutai Éva Mária, a lendvai Területi Kisipari és Vállalkozói Kamara elnöke.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .


Gazdaság A héten befejeződhet a szüret

A tavalyi árakon a felvásárlás A hét végén a Lendva-vidéken is elkezdődött a korai és a középkésői fajták szüretelése. A lendvai térségben egyedül a Várpincészet és a Kelenc pincészet vásárol fel szőlőt. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A szüret körüli dolgok idén is a szőlőtöbblet felvásárlása körül forognak. A lendvai Mezőgazdasági Szövetkezet a tavalyihoz hasonlóan idén sem vásárol szőlőt – tudtuk meg az illetékesektől. Ennek fő okát a csentei telephelyen lévő felszerelés hiányosságaiban, elavultságában jelölték meg. A tavalyi év folyamán saját célra történő felvásárlással már a Kelenc Borászat is foglalkozott. Idén is a tavalyi 38 cent/kg áron vásárolták a termést, a ta-

kommentárt adta a szürethez és a felvásárolandó szőlőmennyiségről: – Az áron idén nem változtattuk, tudvalévő, hogy tavaly valyihoz hasonló módon zőgazdasági Vállalat Vár- 25 százalékot emeltünk, történt az átvétel, nem sze- pincészetében idén is a ez 40 cent/kg. Ezt az árat lektáltan, hanem vegyes tavalyihoz hasonlóan, fogjuk idén is adni, mindborok előállításőt ugyanannyiért (40 azok mellett, hogy pinsára. Hétfőn cent/kg) kezdődött cészetünkben tavaly óta azonban a hét végén a fel- 42 százalékban csökkent a kívánt vásárlás. Magyar a bor iránti érdeklődés, 50 tonna Jožef, a vállalat aminek fő oka az, hogy mennyiség igazgatója a folyóbor forgalmazását már beérl a p u n k megszüntettük. Vannak kezett, a teszámára azonban továbbra is olyan lep megtelt. a követ- vendéglők, ahol a folyóA k e z ő bort részesítik előnyben lendvai a palackozottal szemben. MeBár lényeges árkülönbség nincs, de a felelősséget a nem palackban történő bor ra nem Magyar Jožef: „Idén is a tavalyihoz hasonló minőséggel szeretnénk tudjuk vállalni. megjelenni a piacon, olyan termékkel, amit már ismer és szeret a Mivel egy jó fogyasztó.” évjárat van előt-

tünk, s idén is a maribori Protner céggel tavaly megkötött szerződés alapján történik az értékesítés, úgy döntöttünk, hogy 100 ezer kilóban jelöljük meg a felvásárlás maximumát. Ennek a mennyiségnek a fele olaszrizling lesz, hiszen a Lendavčan és a Grajsko vino márkanév alatt futó fő palackozott vegyes bor alapját ez a fajta képezi. A cél az, hogy ugyanolyan minőségű és összetételű bor kerüljön a fogyasztó elé, amilyet már ismer és szívesen fogyaszt. A felvásárlás már javában folyik, a szürkebarát már betelt, de vannak itt is gondok, hiszen egyesek nem tartják be a megbeszélt mennyiséget, s a rekeszeket túlterhelve rontják a minőséget. Ilyen esetben a többletet – más választásunk nem lévén – alacsonyabb áron fogjuk kifizetni – mondta az igazgató. Ezt a fajta szankciót már a cukorrépa esetében is alkalmazta az ormoži gyár.

Milyen az idei termés? A Maribori Mezőgazdasági és Erdészeti Intézet munkatársa, Tadeja Vodovnik Plevnik borszakértő szerint igen kiemelkedő évjárat várható a Muravidéken is, persze ott, ahol a jég- és a viharkárokat megúszta a szőlő. A szüret körülbelül 1–2 hetes előrehozatala – az előző évek hasonló időszakához mérten – nem jelenthet meglepetést, hiszen a szőlő technológiai érettségéhez kell szabni a szüret időpontját. Ehhez azonban a muravidékilendvavidéki gazdák már hozzászoktak az elmúlt évtizedben, s még inkább a 90-es években, amikor az extrém időjárás következtében a szüret idejét már előbbre kellett hozni. Vonatkozik ez a korai, de még inkább a középkésői-késői

fajtákra. Kérdés, hogy a szárazság és a szokatlanul magas, 30 fok fölötti hőmérséklet mennyire volt ártalmas az illat-, illetve zamatanyagok és a savak „kiérlelési” folyamatára? A részletes elemzésből kitűnik, hogy a cukornövekedés tekintetében az augusztus utolsó hetében mért eredmények 1,35-ös Oe/napi értéket mutattak minimális eltéréssel a korai és a késői fajták között. A savvesztés hasonló értékeket mutat, bár itt a korai és a késői között nagyobb az eltérés (napi 0,27g/l–0,37g/l). A bogyók súlynövekedésének középértéke 10 gramm, a legkisebb súlynövekedés a korai és a késői közötti középkéső érésűeknél (chardonnay, sauvignon, szürkebarát, kerner, tramini) következett be, a 7 grammot alig éri el. Érdekes összehason-

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .

Gyönyörűen beérett a tramini a Lendva-hegyi lankákon. lítást ígér a tavalyi, illetve tavalyelőtti évjáratokkal való összevetés hasonló időben: ebből az következik, hogy az idei évjárat a 2010-es évjárathoz viszonyítva a koraikésői fajtákat is egybevetve 15 nappal előnyben van, a 2009-es évjárathoz viszonyítva viszont nagyjából 8–9 nap különbség tapasztalható. A „savvesztés” tekintetében az idei évjárat – köszön-

hetően az intenzív cukornövekedésnek – előnyben van, sok esetben szinte gyorsított. Ebből kifolyólag amennyiben harmonikus borok előállítása a célunk, ennek mérésére fektessünk nagyobb hangsúlyt! Mivel a jégtől és a viharoktól mentes vidékeken, így a Lendvavidéken is igen egészséges szőlő található, a szakemberek azt javasolják, hogy

ne hamarkodjuk el a szüretet, hiszen idén a különleges minőségű, illetve késői szüretelésű boroknak is kedvez a nyárias meleg ősz. Kár, hogy a túl hosszú szárazság miatt a termés némileg szárazabb az átlagosnál. Ez azonban remélhetőleg nem lett a savak kárára! -ce

7


Muravidék Versválogatás béke-témában

500 év versei egy órában A magyar irodalom nem szűkölködik a béke-megbékélésbékesség témában. Erről tett hitet Tallián Marianne és Lázár Balázs a Lendvai Könyvtárban, jelezve, hogy a téma aktuálisabb, mint valaha. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Lázár Balázs színész és költő, valamint Tallián Mariann színész és hegedűművész lendvai bemutatkozása üde színfoltot jelentett a könyvtár által rendezett hasonló rendezvények körében. Maga a téma is merész, hiszen a 90-es években a „világbéke” kitörése, az emberek közötti barátság kiépülése, a háborúskodás végső

felszámolása, úgy tűnt, a „tartós béke” időszakát hozza el. Hogy mégsem ez következett, csupán hajszálon múlt! Az elhangzott versekkel Janus Pannoniustól (Mars istenhez békességért), Janus Pannoniusig (Békéért) – mely egyben az est korszakokon átvezető ívét is meghatározta –, a 19. és 20. század témában idevágó verseivel, sőt a kortárs irodalom (Bertók László, Turczi István)

Göntér Budapesten állít ki

Göntér Endre körül idén újra „meglódulni” látszik a világ, már ami a kiállításokat illeti. Bizonyára kevés művész van a szűkebb pátriánkban, akit annyi helyre hívnának, önálló és csoportos, tematikus illetve generációs kiállításra. A várgaléria nemrég egy szentendrei csoportos kiállításra kapott meghívót, az ősz folyamán pedig a zalai megyeszékhelyre van meghívója a honfoglalást és a magyarság ősi vallását (a totemizmust) és ősi kultúránk nyomaiba szegődő képzőművészeti „kutakodásokat” bemutató tárlatra. Utóbbit Göntér már a nyolcvanas évek végén elkezdte, s máig újabb és újabb fejezetekkel, festői ciklusokkal gazdagította a témakört. Kedden nyílt meg a budapesti MOM Kulturális Központban, a XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzat és a lendvai Galéria–Múzeum Intézet közös szervezésében Göntér Endre újabb kiállítása, melyet Fonti Krisztina alpolgármester és Feledy Balázs művészettörténész nyitott meg. A rendezvényen Darja Bavdaž Kuret, Szlovénia magyarországi nagykövete is megjelent. A kiállítás, mely iránt máris nagy érdeklődés mutatkozik a fővárosi művészetkedvelők körében, október 5-ig tekinthető meg. -ce

8

reprezentánsaival végül a békemotívum megközelítőleg teljes képét kaptuk. A Magyar Írószövetség által támogatott esten a szó erejét a gregorián énekek és Mozart A-dúr hegedűversenyének részlete (Szabó

Tallián Marianne és Lázár Balázs lendvai bemutatkozása. Lőrinc Mozart-verséhez átvezetőként) is erősítette. Ami a gyengéd szeretetet és a családi tűzhely békességét jelenti, ebben a

témában Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért és Weöres Sándor: Buba éneke című művének előadása jelentette a csúcspontot.

Szicíliai zarándoklat

A Lendvai Plébánia szeptember 5-től 9-ig zarándoklatot szervezett Dél-Olaszországba és Szicíliába, a Földközitenger legnagyobb szigetére. A közel negyven Lendva-vidéki, velenjei és tolmini zarándok Martin Dolamič-Konrad lendvai plébános lelki vezetésével, valamint a maribori Aritours utazási iroda szervezésében Orvietto, Palermo, a Szent Rozália védnöksége alatti szigeti főváros (a fotón a Monte Pellegrino-i barlangban, Szent Rozália emlékhelyén), Monreale, Siracusa (Szent Luca), Catania, Taormina, Cefalu és a Monte Cassino hegy természeti, kulturális, építészeti szépségeit, egyházi emlékeit tekintette meg. (kmj)

Herendre kirándultak a lendvai nyugdíjasok

A Bethlen Gábor Alap támogatásával ebben az évben ismét nagy kirándulásra indult a Lendvai Rokkantnyugdíjasok Egyesülete. Tavaly Budapestet, idén pedig Herendet és a „magyar tengert”, a Balatont láthatták. Először a Herendi Porcelánművészeti

Múzeumot tekintették meg, ahol Magyarország legelső porcelángyárának termékei láthatók, továbbá a gyár története, az alkalmazott technológia fejlődése. A következő állomás a Tihanyi Bencés Apátság volt, amelyet csak kívülről csodálhattak meg, majd pedig

betekintést nyerhettek a badacsonyi bortermelés rejtelmeibe is. Az egyesület tagjait Alsópáhokra érkezve már várta az ínycsiklandozó vacsora, amelyet egy kis csevegés követett. A kirándulás a jó hangulatban eltöltött hazaúttal ért véget. K. Cs.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .


Képviselői kérdés

Info

Megszüntették a hodosi buszjáratokat!

Kivágták, de felújítják a fasort

A múlt héten Göncz László nemzetiségi parlamenti képviselő írásos kérdést intézett az illetékes közlekedési miniszterhez a muraszombati közlekedési vállalat hodosi járatainak szeptember elején történt megszüntetése kapcsán. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A képviselő a levélben hangsúlyozza, az illetékes törvény közjónak tekinti a közjárművekkel való szervezett közlekedést, emellett a válság ellenére is szem előtt kellene tartania az államnak, hogy minden állampolgárának legalább minimális szinten biztosítsa a közlekedést. Ez sajnos több esetben nincs így, a térségünkben pedig a goricskói rész ebből a szempontból is különösképpen hátrányos helyzetben van, a muraszombati AP szeptember elsejével

bevezetett lépéseivel pedig ez a helyzet még rosszabb lett. Hodosra eddig naponta kétszer érkezett buszjárat Muraszombat irányából, szeptember elsejével már egy sem. Pedig használták a járatot a községben élő idősebbek és a fiatalok is. Az előbbiek inkább a péterhegyi egészségházhoz – az idősebb polgárok otthonának megnyitásával számuk csak nőhet –, míg a fiatalok a muraszombati iskolákat látogatták. A közlekedési vállalat lépését természetesen a költségekkel, a kisszámú utassal, a rentabilitás hiányával indokolja, illetve azzal, hogy

a községekre kiküldött támogatási kezdeményezésre egy község sem reagált. A községek, így jelen esetben Hodos Község a képviselő szerint azért nem tudta biztosítani a támogatást, mert egyszerűen a költségvetéséből nem telik erre. Éppen ezért a képviselő felhívja a miniszter figyelmét arra, hogy erről az államnak kellene gondoskodnia, különösen egy demográfiailag, szociális szempontokból veszélyeztetett és nem utolsó sorban nemzetiségileg vegyesen lakott térségben. Válasz a képviselői kérdésre eddig nem érkezett.

Augusztus második felében eltűnt a jellegzetes nyárfasor Rakičan és Muraszombat között, a mintegy 1,4 kilométernyi szakaszon azonban 110 nyárfa kerül ismét elültetésre, hiszen a nyárfasor az illetékes intézet véleménye szerint kulturális örökségnek minősül. A fasor felújítására azért van szükség, mert a több mint 40 éves nyárfák elöregedtek, a lehulló

ágak veszélyt jelentettek, főként a gyalogosok és a kerékpárosok számára. A nyárfasor megújítása a muraszombati községi 3park/3park projekt keretében valósul meg mintegy 68 ezer euró értékben, a munkálatokat a muraszombati Komunala közvállalat végzi. Az új fákat – olasz nyárfa – november közepéig ültetik el. SNK

Zalavár – Zala Megye Napja keretében szombaton a zalavári Vársziget Történelmi Emlékparkban felavatták az

jelképet – az Életfán a megye valamennyi településének jutott egy-egy levél – Kövér László, az országgyűlés elnöke is méltatta.

növényleírásai között a cikóriát összekeverte a tökkel, és paprikát említett, amikor azt Európában még nem is ismerték.

getáriánusok, állatvédők és környezettudatos emberek mindenképpen érdekes választás elé kerülnek, ha a szintetikus húsipar egyszer beindul.

Róma – Umberto Eco kijavította A rózsa nevét: javított kiadásban jelenik meg a sikerregény, Eco ugyanis korrigálta az 1980-ban megjelent mű hibáit és a latin nyelvű idézeteket is lefordította a felkészületlenebb olvasók számára. A rózsa neve Umberto Eco első regénye volt, amelynek világszerte nagy sikere lett, a könyvből 1986-ban forgatott filmnek is köszönhetően. Eco elárulta, harminc éven át szégyellte, hogy a könyv középkori latin

Maastricht – Fél év múlva már kóstolható a laboratóriumban előállított szintetikus kolbász. A Maastrichti Egye-

Augusztus végére eltűnt a nyárfasor Rakičan és Muraszombat között: 110 fát vágtak ki.

hétről hétre Lenti – Megújul a városközpont: teljesen felújítják és kibővítik a művelődési központot és a könyvtárat, emellett a

közművelődési intézmény és a Szent Mihály templom közti területen egy új közparkot, míg a könyvtár mellett rendezvényteret alakítanak ki. A beruházás költsége közel 832 millió forint, amelyből 504,5 milliót egy uniós pályázat, 110,5 milliót pedig az EU önerő-alap révén biztosítanak. A fennmaradó 208 millió forint előteremtésére húszéves hitel-megállapodást kötnek. A munkákat jövő június 30-ig kell befejezni.

Életfa című alkotást, melyet Makovecz Imre tervezett és Koszti István Miklós csíkszeredai szobrász készített el, illetve kiosztották a megyei önkormányzat kitüntetéseit, melyek közül a díszpolgári címet Németh János keramikusművész vehette át. A

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .

tem kutatói szerint hamarosan egyéb mesterséges húskészítmények is elérhetővé válnak, egy év múlva már szintetikus hamburger is készülhet. A laboratóriumban készült hús apró szépséghibája, hogy fehér színű (hisz nincs benne vér). A szakemberek szerint a ve-

EU – A tervek szerint az Európai Unióban 2015-től minden új személyautót el kell majd látni automatikus e-segélyhívó rendszerrel. Az Európai Bizottság az évtized

közepére szeretné elérni a közúti balesetek esetén használandó, életmentő segélyhívó rendszerek bevezetését – közölte Neelie Kroes távközlési felelős.

9


Info a mai napon... Szeptember 15-én történt 1540 Megtartották az utolsó királyi temetést Székesfehérvárott. 1848 Az országgyűlés létrehozta az Országos Honvédelmi Bizottmányt, amelynek elnöke Kossuth Lajos volt. 1890 Megszületett Agatha Christie angol krimiíró, Miss Marple és Hercule Poirot alakjának megalkotója. 1913 Meghalt Vámbéry Ármin, nemzetközi hírű magyar utazó, keletkutató. 1916 Először használtak csatában tankot. 1928 Alexander Fleming felfedezte a penicillin antibiotikus hatását. 1941 Hercegszántón megszületett Albert Flórián labdarúgó. 1946 Alpáron megszületett Kásás Zoltán 92-szeres válogatott vízilabdázó. 1946 Megszületett Oliver Stone amerikai filmrendező (Tőzsdecápák, Született gyilkosok).

visszapillantó

2001. szeptember 13-án, 36. szám

A Laibach miatt Petesházára? A nemrégiben a lendvai ifjúsági egyesület által átvett petesházi Termán lezajlott a DUM már hagyományos, 1996 óta megszervezésre kerülő rendezvénye, az „Adijo poletje”. A szervezők az eddigi nyárbúcsúztató rendezvényekhez híven az idén is arra törekedtek, hogy a sajtóban, ezzel természetesen a közönség köreiben is ismert, úgynevezett „nagy” zenekart léptessenek fel. Elsőként, még ´96ban ez a hazai PsychoPath volt, majd ´97-ben következett a Skytower és a pesti Action, ´98-ban a

Demolition group, a VHK és a Sans secours, ´99-ben a

Őszi hangulat – hogy ne legyen sötét a kedved Az ember a nagy meleg és a nyári szünet elmúltával hajlamos befordulni. Pár praktika azonban megvéd attól, hogy unalmas és szörnyű évszaknak tartsuk az őszt – milliónyi jó dolgot tartogat a számunkra! Íme, néhány dekoratív apróság, ami garantáltan meghozza a kedvünket az év ezen szakaszához!

praktika 1. Gyűjtsünk terméseket! Gesztenye, dió, mogyoró, friss, piros almák – nincs, ami szebben mutatna egy csinos kis kosárkában az íróasztalodon, gyűjtögetés közben friss levegőt szívunk, felfrissülünk! Éljenek az őszi séták! 2. Készítsünk levélkoszorút! Semmi egyéb nem kell hozzá, csak egy darab drót, amire sűrűn, szorosan föltűzdeljük a sok-sok színes, nagyméretű levelet. Ha már nem fér több rá, rögzítsük egymáshoz a két véget, formáljunk belőle karikát,

10

és már kész is a legszebb őszi ajtódísz! 3. Faragjunk töklámpást! Ha megvan a megfelelő „alany”, vagyis a tök a művelethez, nincs más tennivalónk, mint körben levágni a tetejét, kivájni a belső, puha részt a magokkal, majd miután kívül megrajzoltuk az arcot, egy éles késsel ügyesen kiszabjuk azt. 4. Főzzünk birsalmasajtot! A birsalmasajt igen ritkán kapható boltokban, megéri hát otthon elkészíteni. A recept végtelenül egyszerű: a megtisztított, felaprított birsalmának minden kilójához számol-

junk hatvan deka kristálycukrot. Tegyük fel főni előbb csak a gyümölcsöt, majd ha picit párolódott, a cukrot is keverjük bele. Előbb csak halvány színe lesz, ám ha már lekvár lesz belőle, után nemsokára elkezd barnulni, ahogy a cukor karamellizálódik. Akkor jó, ha a kiskanállal kivett, majd hideg tányérra cseppentett anyag megkeményedik! Figyelem: állandó kavarást igényel, mert ha egyszer leég, eldobhatjuk a főzőedényt... 5. Pirítsunk gesztenyét! A legfinomabb őszi csemegék egyike kétségkívül a szelídgesztenye. Az elkészítése pofonegyszerű: egy éles késsel óvatosan

Bambi Molesters, 2000-ben a LET 3, 2001-ben pedig a Laibach. A szervezők a kezdetektől fogva törekedtek arra, hogy a rendezvényen ne csak koncertekről legyen szó, hanem több, de inkább kevesebb sikerrel különböző műhelyeket, fotó- és festőművészeti kiállításokat, színházi és mozielőadásokat, r ave p a r t y k a t , kerekasztal-bes z é l g e t é s e ke t stb. próbáltak megszer vezni. Így volt ez az idén is. Az egész program a Lindart festőművészeti kolónia egyes munkáinak

kiállításával vette kezdetét, majd Miriam Utroša ifjú költő előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A pénteki programot a „semmiből jött” izolai posztpunk zenét játszó Dorian Gray kezdte. Őket a már jól ismert lendvai Khons követte, majd pontosan éjfélkor jött az est és a kétnapos rendezvény fő sztárja, a Laibach. A Laibach már nem örvend akkora népszerűségnek, mint Szlovénia önállósulása, a Neue Slowenische kunst fénykorának idejében. Ennek ellenére petesházi hangzásuk jó volt, a közönségnek igazi profi előadásban volt része, a koncert végén pedig megelégedhettek a régi „imádók” is, elhangzottak ugyanis a régi fő számok, a „Sympathy For The Devil” és a „Life is life”.

ejtsünk minden gesztenye lapos felén egy másfél-két centis vágást, majd az így előkészített gesztenyéket tegyük a sütőbe, és figyeljük, mikor nyílnak szét. Ha már terjeng az illata a lakásban, ellenőrizzük

séges: karotin, vitaminok tömkelege... már össze is fut a nyál a szánkban! A sütőtököt sok helyen már előkészítve árulják, ám ha magunk készítjük el, akkor is könnyű dolgunk van: csak vágjuk ketté a tököt, vájjuk

percenként, hisz pikk-pakk megpirul! 6. Süssünk tököt! A tök nem csak lámpásnak alkalmas, de megsütve is isteni! Ráadásul egész-

ki a belsejét, majd vágjuk akkora szeletekre, amekkorákat szeretnénk felszolgálni. Tegyük a megmosott darabokat a forró sütőbe, és várjunk, amíg megpirulnak.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .


Info kő kövön maradjon!

A lendvai Hungária Hazai Ernyőgyár épülete Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán

A Morandini család egy nevezetes építészdinasztia, amelynek alapító tagjai az észak-olaszországi Gemonából származnak. Az Osztrák–Magyar Monarchiába a kiegyezés után fellendülő, pezsgő gazdasági légkör vonzotta őket, így telepedtek le Zala megyében. Az építészcsalád legismertebb tagjai Morandini Bálint és Morandini Román építőmesterek, az ő unokaöccseik Morandini Tamás diplomás építészmérnök és Morandini Román fia, Bálint voltak. Ők Csáktornyától és Varasdtól kezdve Alsólendván és Keszthelyen át Nagykanizsáig és Zalaegerszegig mindenhol letették kézjegyüket. Épületeket terveztek, kiviteleztek és téglagyárakat működtettek. Olyan alkotások kötődnek a nevükhöz,

Megyeri Annának, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum történész-muzeológusának 2010-ben megjelent „A földre építek, az égben bízom. A Morandini építészcsalád a Monarchiában” című könyve segítségével ismertetjük. Morandini Román Alsó­ lend­ván 1904-ben jutott megbízáshoz, sikerült elnyernie az alsólendvai járásbíróság és a hozzá tartozó fogház kivitelezését. Az igazságszolgáltatás korszerűsítését szolgáló építkezésre 115.142 korona 49 fillért irányoztak elő. Az épületet Jablonszky Ferenc tervezte. A nemes egyszerűségű épület neoklasszicista stílusban készült el. Főhomlokzatát középrizalit, oromzatát pedig timpanon hangsúlyozta. Előterében egy fekete márványtábla őrzi a tervező és a kivitelező nevét. Az épületet nemrégiben méltó módon felújították.

A Hungária ernyőgyár munkaterme. Részlet a Balkányi Ernő által kiadott képeslapról. pedig Gráner Lipót kereskedő és fia, valamint társuk, Morandini Tamás zalaegerszegi vállalkozó. A kivitelezők vállalták, hogy a gyárat 110.000 koronás költséggel építik fel. Szente Lajos tervein egy nagyon kedves, pártázatos, szecessziós ipari épület sze-

nem maradt ránk, mivel úgy tartják, hogy az ernyőgyár irattárát a II. világháború időszakában feldúlták. A családi emlékezet és Varga Sándor kutatásai is azt támasztják alá, hogy a vasbeton Magyarországon való felhasználásának e korai időszakában az alapanyagok, a szigetelés

később kiheverte, jelentős és megbecsült építészként élt Zalaegerszegen 1921-ben bekövetkezett haláláig. A lendvai esernyőgyártás a II. világháború után, 1947-ben már másik épületbe költözött, a Partizanska utca 71. szám alá. Így a Morandini-féle épületben

A lendvai ernyőgyár szecessziós dísze. Fotó: LKZ.

A Hungária Hazai Ernyőgyár Rt. épülete. Balkányi Ernő által kiadott képeslap. mint a zalaegerszegi Arany Bárány Szálloda vagy a Nagykanizsai Takarékpénztár épülete. A Morandini család a 20. század elején a járási székhellyé vált Alsólendván is munkálkodott. A járásbíróság épületének és a Hungária Hazai Ernyőgyárnak az építése biztosan e családhoz köthető. A Morandini család történetét és munkásságát

A Hungária Hazai Ernyőgyárat 1904-ben Wortmann Béla alsólendvai kereskedő és társa alapította. Mivel a vállalkozás sikeresen működött, a Monarchia piacain is megtalálta a helyét, így tovább akarták bővíteni egy új gyárépülettel. A tervezési pályázatot Szente Lajos szombathelyi építész nyerte el, a kivitelezés jogát

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .

repelt. Az épület rövidesen fel is épült és hasznossága mellett Alsólendva díszéül is szolgált. 1908-ban azonban az ernyőgyár közgyűlésén Fuss Nándor elnök már veszteségekről számolt be, amelyek az átépítés szükségessége miatt adódtak. Arról, hogy miért kellett a frissen elkészült ernyőgyárat átépíteni, semmilyen írásos forrás

vagy a kötések nem voltak éppen tökéletesek, így a nagy esőzések idején a födém átengedte a vizet. Az ernyőgyár az átépítéshez 1908-ban állami adókedvezményt és 50.000 korona állami segélyt kapott. E támogatásoknak köszönhetően sikerült is a tetőzet cseréje. Amikor az új tető rákerült, az épületet mutatóssá tevő, tagolt, a magyar szecesszió stílusában készült attikát lebontották. Ez az átépítés nemcsak a részvénytársaságnak jelentett nagy érvágást. A veszteség olyan mértékben megingatta Morandini Tamás jeles építész vállalkozását, hogy még az újonnan épített Egerszeg-hegyi villáját is el kellett adnia, valamint hosszabb távon is családi és anyagi problémákkal kellett számolnia. A veszteséget szerencsére

többet már nem készültek esernyők. Az épületben a Nafta-műhelyek, majd más lendvai cégek kaptak helyet. Ma pedig, ki tudja, hány részre osztva, hivatalok, orvosi rendelők, irodák, boltok találhatók benne. A sok részre történő felosztással belső építészeti értékeit megszüntették, szecessziós külső megjelenése pedig már csak alig észrevehető. Bár elméletileg műemléki védelem alatt áll, a gyakorlatban ez nem tud megvalósulni a különféle reklámtáblák, teraszok, lépcsőmegoldások és bejárati ajtók összeférhetetlen kavalkádjában. Ez az épület sokkal többet érdemelne! Mondjuk a tetőszerkezet következő javíttatásakor vissza kellene állítani régi szecessziós pártázatát!

11


Info szeptember 16. péntek Szlovén Tévé 6:20 Visszhangok, 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 11:55 Az idő szobrászművészete – dok. film, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Szlovénia nézetei, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 16:00 Szlovének Olaszországban, 16:30 Babilon.tv, 17:00 Hírek, 17:25 Különleges ajánlat, 18:00 Kertészkedők, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 20:00 Egészségünkre!, 21:25 Kézművesek Szlovéniában – dok. sorozat, 22:00 Visszhangok, 22:55 Éjféli klub, 0:05 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 11:00 Jó reggelt, ism., 13:45 A hírnök, A nyolcadik nap, ism., 14:45 Tengermelléki mozaik, 15:15 Circom regional, 15:50 Mozogj velünk!, 16:20 Kaunas: Kosárlabda-Eb, elődöntő, 16:20 és 19:50 Kaunas: Kosárlabda- 18:15 Fekete-fehér idők, 18:30 Érdekel a könyv, 19:00 Eb, elődöntők Zenés műsor, 19:50 Kaunas: Kosárlabda-Eb, elődöntő, 21:45 Hidegvérűen – német film, 23:15 Szeptember 11-e az Al Kaida szemén keresztül – francia dok. műsor, ism., 0:10 Zenés műsor.

Magyar Tévé 5:55-9–00Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Kárpát Expressz, 12:50 Himnusz nyolc versszakban, 13:20 Anno, 13:50 Háttértudomány, 14:25 Vendégségben Izraelben, 14:55 Bűvölet – olasz sorozat, 15:55 Liszt Ferenc – magyar sorozat, 16:25 Kisváros – magyar sorozat, 17:00 Robbie, a fóka – német sorozat, 17:50 Angyali érintés – am. sorozat, 18:40 Szerelemhajó – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Csiky Gergely: A nagymama – színházi előadás, 22:10 Az Este, 22:45 Titkok és szolgálatok – olasz sorozat, 23:40 Záróra fiataloknak, 0:20 Ma reggel, ism.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:15 Asztro Show, 13:30 Fél kettő, 14:15 Második esély – am. sorozat, 16:20 A szív útjai – török sorozat, 17:20 Ezel – török sorozat, 18:30 Híradó, 19:05 A Széf, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:20 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 22:10 Való Világ, 22:55 Vámpírnaplók – am. sorozat, 0:00 A főnök – am. sorozat, 1:05 Reflektor, 1:15 Törzsutas, 1:45 Ments meg! – am. sorozat, 2:35 Ismétlések.

TV2 6:25 Tények reggel, 11:45 Az utolsó út – Diana hercegnő meggyilkolása – am. film, 13:30 EZO.TV, 14:30 Seherezádé – török sorozat, 15:30 Psych 11:45 Az utolsó út – Diana – am. sorozat, 16:30 Második élet – am. hercegnő meggyilkolása sorozat, 17:25 Update konyha, 17:30 Seherezádé – török sorozat, 18:30 Tények, 19:20 Aktív, 20:15 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:25 ÖsszeEsküvők – valóságshow, 23:40 Aktív Extra, 23:45 Hősök – am. sorozat, 0:45 Tények este, 1:15 EZO.TV, 2:15 Eureka – am. sorozat.

Duna Tévé 5:30–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Hírek, 14:15 Kézjegy, 15:00 Arcélek, 15:15 A világ felfedezése – angol dok. sorozat, 16:15 Építészet XXI, 16:50 Duna anzix, 17:10 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 18:55 Öregberény – magyar sorozat, 20:00 Híradó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 Négyes kettes – am. film, 22:25 Dunasport, 22:30 Hangverseny a Zeneakadémián, 23:20 Viola csókja – olasz film, 1:05 Ismétlések.

szeptember 17. szombat Szlovén Tévé 6:10 Visszhangok, 7:00 Gyerekműsor, 10:45 Éjféli klub, 11:55 A Hét 13:00 Hírek, 13:20 Zenés emlékek Boris Kopitarral, ism., 14:15 Daisy Miller – am. film, 20:00 A Moszkitó-part 16:00 Állatokról, emberekről, 16:20 A kertben, 17:00 Hírek, 17:15 Szombat délután, 18:30 Mezsgyék, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 A Moszkitó-part – am. film, 22:00 Hírek, 22:35 Az anarchia fiai – am. sorozat, 23:25 A félelem árnyéka – am. film, 0:50 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 8:30 Az időn át, 8:40 Szlovénia nézetei, 10:10 Különleges kínálat, Szlovének Olaszországban, ism., 11:30 Tengermelléki mozaik, Circom regional, ism., 12:30 Érdekel a könyv, Dosszié, ism., 14:55 Röplabda-Eb, 17:00 Labdarúgó-magazin, 17:55 Sport, 22:00 Idegenforgalmi műsor, 22:25 33/45, zenés szombat éjszaka: Novi rock, 23:55 Brane Rončel a színfalak mögött.

Magyar Tévé 5:45–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:05 Sztársáv, 13:00 Divatos tengerpartok a `60-as években – francia sorozat, 13:45 Magyarország, 14:10 Hortobágyi kalandozások Csík Jánossal, 14:25 Ebadta szerelem – am. film, 16:10 Magyarország története, 16:40 Magyar Dal Napja, 18:25 Sándor Mátyás – magyar sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 SzerencseSzombat, 21:00 A Bermuda-háromszög rejtélye – am. sorozat, 22:30 Esély a lángok között – jótékonysági koncert, 23:25 Montalbano felügyelő – olasz sorozat, 1:25 Koncertek az A38 hajón.

RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:30 Asztro Show, 11:25 Házon kívül – magazin, 12:00 Hírek, 12:10 Autómánia, 12:50 Tuti gimi – am. sorozat, 13:45 Sue Thomas – FBI – am. sorozat, 14:45 Canterbury esetek – am. sorozat, 15:40 Az új világ – am. film, 18:30 Híradó, 22:10 Amerikai pite 19:00 Fókusz plusz, 19:30 X-Faktor – A válogatás, 21:00 ValóVilág, 22:10 Amerikai pite – am. film, 0:10 Külvárosi téboly – am. film, 1:55 Fókusz plusz.

TV2 6:25 TV2-matiné, 11:00 Így készült: Johnny English újratöltve, 11:35 Babavilág, 12:05 Mindig nyár – am. sorozat, 13:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 13:55 Autóguru, 14:25 Capri – olasz sorozat, 16:35 Crusoe – am. sorozat, 17:35 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:00 Magellán, 19:35 Johnny English – angol film, 21:20 Most már elég! – am. film, 23:30 Prérifarkas Blues – am. film, 1:20 EZO. TV, 2:20 Kalandjárat.

Duna Tévé 7:05 Gyerekeknek, 11:45 Híradó, 12:05 Isten kezében, 12:35 EtnoKlub, 13:45 Török kezdőknek – német sorozat, 14:40 Az állatok világa, 15:10 A tészta útja – angol dok. sorozat, 16:10 Törzsasztal, 17:00 Standard és Tíztánc Országos Ranglista, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:25 001 – Az első bevetés – angol film, 21:00 Happy End – am. film, 22:30 Dunasport, 22:45 46. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál, 23:30 Szkafander és pillangó – francia film, 1:30 Ismétlések.

szeptember 18. vasárnap Szlovén Tévé

szeptember 19. hétfő Szlovén Tévé

7:00 Gyerekműsor, 10:50 Látogatóban, 11:20 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:10 Egészségünkre!, 14:40 Első és második, 15:00 Szlovén magazin, 15:30 Az élet egy út – dok. film, 16:00 A Mariazelli ország – osztrák dok. műsor, 17:00 Hírek, 17:15 José Carreras Ljubljanában – koncert, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 A szlovén sláger 2011, 22:00 Családi történetek, 22:55 Hírek, 23:25 Ars 360, 23:40 Az ígéret – angol sorozat, 1:10 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 9:05 Az időn át, 9:30 Glóbusz, Helyek és szokások, 10:30 A tánc feltáruló beszéde, 11:00 Grimm meséi: A brémai muzsikusok – német film, 12:00 Turbulencia, 17:25 Sportmagazin, 17:55 Bécs: Röplabda-Eb, döntő, 190 Kaunas: Kosárlabda-Eb, döntő, 22:30 Lottó, 22:40 Kadhafi – a legjobb ellenségünk – francia dok. műsor, 0:15 Kisfilm.

Magyar Tévé 5:55 Híradó, 9:15 Így szól az Úr!, 9:20 Vallási műsorok, 12:15 Hírek, 12:20 Szellem a palackból, 12:45 Hortobágyi kalandozások Csík Jánossal, 21:00 A szakasz 13:00 Üvöltő szelek – olasz film, 14:45 Veres Richard portréja, 15:15 Telesport, 18:05 Anno, 18:35 A király kalóza – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Nevetni kell, ennyi az egész – kabaré, 21:00 A szakasz – am. film, 23:00 Menekülésre ítélve – francia film, 0:50 Koncertek az A38 hajón.

RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:05 Trendmánia, 11:35 Törzsutas, 12:00 Híradó, 12:15 Magyar autósport-magazin, 12:30 Forma–1-magazin, 12:55 Merlin kalandjai – angol sorozat, 14:00 Sue Thomas – FBI – am. sorozat, 15:05 Canterbury esetek – am. sorozat, 16:15 Nemzeti Vágta 2011, 18:30 Híradó, 19:00 Bolondok aranya – am. film, 21:15 ValóVilág, 22:20 Heti hetes, 23:45 Portré, 0:15 A sötét igazság – am. film.

TV2 6:45 TV2-matiné, 11:35 Stahl konyhája, 12:05 Kalandjárat, 12:40 Borkultusz, 13:10 90210 – am. sorozat, 14:05 A kiválasztott – am. sorozat, 15:05 Monk – am. sorozat, 16:00 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 16:55 Tiniboszi – am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:05 Seholország – am. film, 22:10 Frizbi Hajdú Péterrel, 23:10 Knight Rider – am. sorozat, 0:05 A véres dinasztia: a Borgia-család története – spanyol film, 2:35 EZO.TV.

Duna Tévé 6:20 Gyerekeknek, 11:45 Híradó, 12:05 Élő egyház, 12:40 Élő népzene, 13:10 Csellengők, 13:35 5 óra 40 – magyar film, 14:55 Múltidéző, 15:25 Dunáról fúj a szél – magyar i s m . s o ro z a t , 15:30 Virágzó Magyarország, 15:55 Vannak vi22:10 A rajzoló szerződése dékek – magyar ism. sorozat, 16:55 Talpalatnyi zöld, 17:20 Kirakat, 18:00 Híradó, 18:30 Mese, 18:55 Hagyományőrző Fesztivál a Skanzenben, 19:45 Heti hírmondó, 20:25 Klubszoba, 21:25 Lélek Boulevard, 21:50 Dunasport, 22:10 A rajzoló szerződése – angol film, 23:55 Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla zongoraestje, 1:00 Ismétlések.

6:20 Villanás, 6:35 A hét tükre, ism., 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 8:00 Hírek, 10:10 Gyerekműsor, 12:05 Mezőgazdasági műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Szlovén magazin, 13:45 Idegenforgalmi műsor, 14:15 A lélek horizontja, 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:40 Első és második, ism., 16:00 Családi történetek, ism., 17:00 Hírek, 17:30 Lelki villanás, 17:45 Kilátás a…, 17:55 Kertészkedők, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 A Hét, 21:00 Studio City, 22:00 Visszhangok, 23:00 Mesterséges mennyország, 23:30 Zenés est, 0:20 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:30 Jó reggelt, 14:00 Szombat délután, ism., 15:20 Szülők kisebbségben – angol sorozat, 16:00 Koppenhága: Kerékpárvb, 17:45 Jó napot, Koroška, 18:20 Firma.tv, 18:55 Pokoli választás, 19:50 A 3x3 plusz 21:40 Artur 6 sorsolása, 20:00 A másik Rubinstein Dumas – francia film, 21:40 Artur Rubinstein – francia portréfilm, 22:35 A blöff – kanadai film, 0:05 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Kárpát Expressz, 12:50 Nemzetiségi magazinok, 13:55 Szent István vándorlás, 14:25 Vizsgálat, lépj be!, 14:55 Bűvölet – olasz sorozat, 15:55 Liszt Ferenc – magyar sorozat, 16:25 Kisváros – magyar sorozat, 17:00 Robbie, a fóka – német sorozat, 17:50 Angyali érintés – am. film, 18:40 Szerelemhajó – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Mit csinált a feleséged 3-tól 5-ig? – magyar film, 21:35 A végzet asszonya – magyar film, 22:40 Az Este, 23:15 Titkok és szolgálatok – olasz sorozat, 0:10 A KOGART kiállítások 2006–2011, 0:45 Ma reggel.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:15 Asztro Show, 13:30 Fél kettő, 14:15 Második esély – am. sorozat, 15:15 A szív útjai – török sorozat, 16:15 Ezel – török sorozat, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:20 Barátok közt – magyar sorozat, 21:00 Való Világ, 22:10 Hazudj, ha tudsz! – am. sorozat, 23:20 Reflektor, 23:35 Helyszíni szemle – német sorozat.

TV2 6:25 Tények reggel, 11:55 Barbie és a Gyémánt Kastély – am. rajzfilm, 13:30 EZO.TV, 14:30 Seherezádé – török sorozat, 15:30 Psych – am. sorozat, 16:30 Második élet – am. sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Eva Luna – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:20 ÖsszeEküvők, 20:35 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:15 Aktív, 21:50 11:55 Barbie és a NCIS – am. sorozat, 22:50 Gyémánt Kastély NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:45 Aktív Extra, 23:50 Esküdj! – show, 0:20 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:25 Különleges ügyosztály – Párizs – francia sorozat, 2:15 A Holcroft egyezmény – am. film.

Duna Tévé 6:00–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:15 Heuréka!, 14:45 Afrika színei – spanyol dok. sorozat, 15:40 Híres zeneszerzők nyomában, 16:35 Kisenciklopédia, 16:45 Duna anzix, 17:10 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 18:50 Öregberény – magyar sorozat, 20:00 Híradó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 Piaf – francia film, 23:15 Sportaréna, 0:00 Az ártéri ház – ausztrál film, 1:05 Ismétlések.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Hétvégi programajánló, 10:15 Világjáró, 11:15 Helyzetkép, 12:00 Déli krónika, 12:15 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Hétvégi programajánló, 15:00 Terepjáró, 16:05 Halló, Magyar­ ország, halló, Muravidék, 18:00 Napi krónika, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 20:35 Péntek esti jam, 21:05 Magyarok a világban, 22:00 Hétvégi ráhangoló, 23:00 Hazakísérő, 23:55 Műsorzárás

12

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:05 A hét zeneszámának választása, 10:15 5 perc a szépségért, 11:15 Egész­ ségügyi műsor / ETM, 12:00 Déli krónika, 12:15 A hét magyar nótájának választása, 15:00 Terepjáró, 16:05 Hétvégi randevú, 17:05 Slágerlista, 18:00 Napi krónika, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 20:30 Szombat esti rock, 23:55 Műsorzárás

5:45–7:00 Reggeli műsor, 7:00 Hírek, 7:05 Sláger­kíván­ság, 9:00 Kalamajkafalva, 9:45 Vasárnapi elmélkedés, 10:00 Poénvadászat/Igaz-e?/Szentmise, illetve isten­tisztelet köz­ ve­tí­tése/Ismeretlen ismerős, 12:30 Szóvá teszem, 13:00 Va­ sárnaptól vasárnapig, 14:00 Muzsikaszó, jókívánság, 17:00 Hírek, 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős – ismétlés, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig – ismétlés, 20:35 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő, 12:00 Déli krónika, 12:10 Magyar nóták és csárdások, 14:05 Kívánságműsor, 15:00 Terepjáró, 16:15 Sporthétfő, 17:05 Arcvonások, 18:00 Napi krónika, 18:20 Gin Tonic, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:00 Hírek röviden, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .


Info szeptember 20. kedd Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Első és második, Mesterséges mennyország, ism., 13:00 Hírek, 13:25 Studio City, Babilon.tv, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Barangolások, 15:40 Érdekel a könyv, ism., 16:00 Az idő 23:30 Afganisztán szobrászművészete – dok. film, ism., 17:00 Hírek, 17:30 Tudományos műsor, 17:45 Állatokról, emberekről, 18:00 Kertészkedők – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Nyíltan, 21:00 Élet szeptember 11. után – angol dok. sorozat, 22:00 Visszhangok, 23:00 Glóbusz, 23:30 Afganisztán – angol dok. műsor, 0:25 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 11:30 Jó reggelt, ism., 14:15 Pokoli választás, ism., 15:00 Aranyfüst, 15:35 Zenés emlékek Boris Kopitarral, ism., 16:35 Látogatóban, A kertben, ism., 17:30 Hidak: Barangolások, ism., 18:05 A hírnök, 18:30 A szlovén vízkör, 19:00 Videó-fal, 19:50 Astro sorsolás, 19:55 Montpellier: Tornász-vb, 21:00 Pearsonéknál II. – am. sorozat, 21:20 Életem nélkülem – kanadai film, 23:05 Brane Rončel a színfalak mögött, 0:35 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Kárpát Expressz, 12:50 Nemzetiségi magazinok, 13:50 Világörökségeink – dok. műsor, 14:20 Lélek-tantörténetek, 14:50 Bűvölet – olasz sorozat, 15:50 Liszt Ferenc – magyar sorozat, 16:20 Kisváros – magyar sorozat, 17:00 Robbie, a fóka – német sorozat, 17:50 Angyali érintés – am. sorozat, 18:40 Szerelemhajó – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Önök kérték!, 21:00 Ármány és szerelem Anno 1951 – magyar film, 22:00 Az Este, 22:35 Titkok és szolgálatok – olasz sorozat, 23:30 A rejtélyes XX. század, 0:10 Ma reggel, ism.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:15 Asztro Show, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:15 Második esély – am. sorozat, 15:15 A szív útjai – török sorozat, 16:15 Ezel – török sorozat, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:20 Barátok közt – magyar 14:15 Második esély sorozat, 21:00 Való Világ, 22:45 Házon kívül – magazin, 23:15 XXI. század, 23:55 Légimentők – angol sorozat, 1:20 Reflektor.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:45 A meztelen bomba – am. film, 13:30 EZO.TV, 14:30 Eva Luna – am. sorozat, 15:30 Psych – am. sorozat, 16:30 Második élet – am. sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Eva Luna – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:20 ÖsszeEsküvők, 20:35 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:15 Aktív, 21:50 xXx2: A következő fokozat – am. film, 23:50 Aktív Extra, 23:55 Esküdj!, 0:25 Tények este, 1:00 EZO.TV, 1:30 A médium – am. sorozat.

Duna Tévé 6:00–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:15 Csellengők, 14:40 Kanyini – ausztrál dok. film, 15:45 Talpalatnyi hely, 16:45 Duna anzix, 17:10 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 18:40 Öregberény – magyar sorozat, 20:00 Híradó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 A ménesgazda – magyar film, 22:40 Dunasport, 22:45 A berlini fal nyulai – német dok. film, 23:40 Az élet méltó befejezése – dok. sorozat, 0:40 Ismétlések.

szeptember 21. szerda Szlovén Tévé 6:20 Visszhangok, 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Élet szeptember 11. után – angol dok. sorozat, 13:00 Hírek, 13:20 A Hét, ism., 14:15 Lelki villanás, 14:30 Fekete-fehér idők, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Tudományos műsor, Állatokról, emberekről, ism., 16:20 Glóbusz, ism., 17:00 Hírek, 17:30 Turbulencia, 18:00 Kertészkedők, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Élek és szeretek – spanyol film, 22:00 Visszhangok, 23:00 Helyes ötlet! 23:35 Turbulencia, ism., 0:05 Jó éjszakát, drágám – norvég sorozat, 1:05 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 11:10 Jó reggelt, ism., 14:00 Koppenhága: Kerékpárvb, 17:55 Celje: Celje – Olimpija, labdarúgó-mérkőzés, 19:50 Lottó, 20:00 A londoni ringlispíl – sportműsor, 20:30 Sport-kihívás, 22:00 Aranyfüst, 22:35 Pokoli választás, ism., 23:20 Videó-fal.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Kárpát Expressz, 12:50 Nemzetiségi magazinok, 14:00 Az ember tragédiája Szegeden, 14:55 Bűvölet – olasz sorozat, 15:55 Liszt Ferenc – magyar sorozat, 20:05 Isten hozta, őrnagy úr! 16:25 Kisváros – magyar sorozat, 17:00 Robbie, a fóka – német sorozat, 17:50 Angyali érintés – am. sorozat, 18:40 Szerelemhajó – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Isten hozta, őrnagy úr! – magyar film, 21:50 Az Este, 22:25 Titkok és szolgálatok – olasz sorozat, 23:20 A tragédia rejtélye, 0:20 Ma reggel.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:15 Asztro Show, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:15 Második esély – am. sorozat, 15:15 A szív útjai – török sorozat, 16:15 Ezel – török sorozat, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:20 Barátok közt – magyar sorozat, 21:00 ValóVilág, 22:45 Zűrös páros – francia film, 0:40 Reflektor, 0:55 Vitathatatlan 2. – am. film.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:40 Az ezüst oroszlán birodalmában – spanyol film, 13:30 EZO.TV, 14:30 Eva Luna – am. sorozat, 15:30 Psych – am. sorozat, 16:30 Második élet – am. sorozat, 17:30 Eva Luna – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:20 ÖsszeEsküvők, 20:35 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:15 Aktív, 21:50 Dr. House – am. sorozat, 22:50 Született feleségek – am. sorozat, 23:45 Aktív Extra, 23:50 Esküdj!, 0:20 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:25 Szellemekkel suttogó – am. sorozat.

Duna Tévé 5:30–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Hírek, 14:15 Élő népzene, 14:50 Beavatás, 15:05 Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál – dok. műsor, 15:45 Korea, Kína és Japán kultúrájának története – koreai dok. sorozat, 16:35 Jelfák, 16:45 Duna anzix, 17:10 19:00 Öregberény MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 Öregberény – magyar sorozat, 20:00 Híradó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 Az ember tragédiája – színházi előadás, 23:45 Dunasport, 23:50 Dokureflex, 1:20 Ismétlések.

szeptember 22. csütörtök Szlovén Tévé 6:20 Visszhangok, 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 A szlovén vízkör, 12:30 Tudományos műsor, 13:00 Hírek, 13:20 Nyíltan, 14:20 Kekec, a szlovén filmhős, aki elbűvölte Kínát is – dok. műsor, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Súlypont, 15:45 Turbulencia, 16:15 Helyes ötlet! 17:00 Hírek, 17:30 Babilon.tv, ism., 18:00 Kertészkedők, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Szlovénia nézetei, 21:30 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:00 A nyolcadik nap, 23:30 Intim vallomások – dok. film, 0:20 Ismétlések.

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Tudakozó, 10:15 Nyelv­ művelő, 11:05 Aktuális, 12:00 Déli krónika, 12:10 Ma­ gyar nóták és csárdások, 14:15 Tudakozó, 15:00 Terepjáró, 16:05 Kívánságműsor, 17:05 Aktuális – ismétlés, 18:00 Napi krónika, 18:15 Lemezmúzeum, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóta kívánságműsor, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .

Szeptember 15-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Szlovén Tévé II. 10:45 Jó reggelt, 13:35 Videó-fal, 14:20 A szlovén sláger 2011, ism., 16:25 Helyek és szokások, 16:55 Hidak: Súlypont, ism., 17:30 Dr. Martin – angol so23:55 Chartres-i vitrázsok rozat, 18:20 Európai magazin, 18:55 Videófal, 19:45 A lóhere, 19:55 Montpellier: Tornász-vb, 21:00 Az osztály – francia film, 23:05 Az orvosnő naplója – német sorozat, 23:55 Chartres-i vitrázsok – francia dok. film, 1:15 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Kárpát Expressz, 12:50 Nemzetiségi magazinok, 14:50 Bűvölet – olasz sorozat, 15:50 Liszt Ferenc – magyar sorozat, 16:20 Kisváros – magyar sorozat, 17:00 Robbie, a fóka – német sorozat, 17:50 Angyali érintés – am. sorozat, 18:40 Szerelemhajó – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Déltenger kincse – ausztrál sorozat, 21:00 Linda – magyar sorozat, 21:55 Az Este, 22:30 Titkok és szolgálatok – olasz sorozat, 23:25 Szülőföldjeim, 0:20 Ma reggel.

Vendégem: Pál Erzsébet, nyugalmazott tanárnő (az ismétlés elmarad) Szeptember 16-án, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:15 Asztro Show, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:15 Második esély – am. sorozat, 15:15 A szív útjai – török sorozat, 16:15 Ezel – török sorozat, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:20 Barátok közt – magyar sorozat, 21:00 ValóVilág, 22:45 Az élet sója – am. film, 0:45 Kemény zsaruk – am. sorozat, 1:45 Reflektor.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:50 3 nindzsa nem hagyja magát – am. film, 13:30 EZO. TV, 14:30 Eva Luna – am. sorozat, 15:30 Psych – am. sorozat, 16:30 Második élet – am. sorozat, 17:30 Eva Luna – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:20 Aktív, 20:35 11:50 3 nindzsa nem Jóban Rosszban – magyar hagyja magát sorozat, 21:15 Aktív, 21:50 A katedrális – német sorozat, 0:00 Aktív Extra, 0:05 Esküdj!, 0:35 Tények este, 1:10 EZO.TV, 1:40 Elsőszámú ellenségem – am. sorozat.

Duna Tévé 5:45–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:15 Talpalatnyi zöld, 14:45 Virágzó Magyarország, 15:10 A világ felfedezése – angol dok. sorozat, 15:50 Az állatok nyelve – német dok. sorozat, 16:05 A mindenséggel mérd magad – dok. sorozat, 16:20 Felelet az életnek, 16:45 Duna anzix, 17:10 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 18:45 Öregberény – magyar sorozat, 20:00 Híradó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 Az Északi-tenger kalózai – spanyol film, 22:30 Dunasport, 22:40 Utak az éjféli nap alatt – dok. film, 23:05 Muzsikás történet – dok. sorozat, 0:05 Ismétlések.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 10:15 Magyarok a világban (ismétlés), 11:15 A kertész vála­ szol / Értékőrzők (ism.) / Tulipános láda / A kör, 12:00 Déli krónika, 12:10 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Apróhirdetés, 15:00 Terepjáró, 16:15 Horizont, 17:15 Tini Express, 18:00 Napi krónika, 18:20 Sztárfigyelő, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:00 Hírek röviden, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

műsorajánló

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 11:15 Kisebb­ségben, 12:00 Déli krónika, 12:15 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Apróhirdetés, 15:00 Terepjáró, 16:15 Mese-lesen/Komolyan a zenéről, 17:15 Kuckó mackó/ Csacska rádió, 18:00 Napi krónika, 18:15 Nép­zenei műsor, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

Hidak: a hodosi autóbuszjárat megszüntetése (az ismétlés elmarad) Szeptember 20-án, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Barangolások: Nagyvárad, 2. rész (a Duna Televízió produkciója) (ismétlés: kedden 17.30-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Szeptember 21-én, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne ismét jelentkezik a mezőgazdasági rovat (az ismétlés elmarad) Szeptember 22-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Súlypont: stúdióbeszélgetés a Bethlen Gábor Alapról (ismétlés: csütörtök 16.55-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13


Info apróhirdetés Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2011. szeptember 13-án a következő munkahelyeket hirdették meg: Tehergépkocsi-szerelő Petty Transport d.o.o., Gornja Bistrica 116 C., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, horvát és szerb nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2011. október 24.) Tehergépkocsi-vezető nemzetközi forgalomban Petty Transport d.o.o., Gornja Bistrica 116 C., Črenšovci (5 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, angol, horvát és német alap nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2011.december 1.) Tehergépkocsi-vezető Petty Transport d.o.o., Gornja Bistrica 116 C., Črenšovci (2 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, angol, horvát és német alap nyelvtudás, bruttó havi bér 750 euró, jelentkezési határidő: 2011.december 12.) Közgazdasági technikus Petty Transport d.o.o., Gornja Bistrica 116 C., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, angol, horvát és német alap nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2011.szeptember 18.) Biztosítási ügynök – Lendva területén Prima zavarovalna družba d.d., Partizanska 19., Ljubljana (1 munkahely, középiskolai végzettség, meghatározatlan idő, jelentkezési határidő: 2011. szeptember 16.) Gépészeti-installáció szerelő Jansik d.o.o., Ulica prekmurske čete 74., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2011. szeptember 27.) Kőműves Gradbeništvo Pintarič, Dolinska ulica 6., Odranci (3 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2011. szeptember 24.) Szerelő J.A.L.- Lopert d.o.o., Ulica Štefana Kovača 6., Turnišče (1 munkahely, meghatározatlan idő, alap német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2011. október 10.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

•Eladó nagyon jó állapotban lévő, diófából készült, 180 cm hosszú és 75 cm széles asztal padokkal. Ára: megegyezés szerint. Érdeklődni: tel. 041207-601. •Termőföldet vásárolnék Pince, Völgyifalu és Csente környékén. Érdeklődni: tel. 041-605-849. •Fölvásárolunk nagyobb mennyiségű szőlőt. Érdeklődni: tel. 031-564-022. •Eladó bor – olaszrizling – nagyobb mennyiségben. Érdeklődni: tel. 031-293-449. •Eladó keveset használt, jó állapotban lévő, kék színű Keeway F-Act robogó, 49 ccm/3,4 KW (a hozzá tartozó sisakot ingyen adom). Érdeklődni: tel. 040-603-063. •Eladó olaszrizling bor és szőlő. Érdeklődni: tel. 041220-432 vagy 051-305-856. •Eladó 4–5 m3 száraz kőrisfa palló. Érdeklődni: 031-547543. •Eladó 800–1000 kg szőlő, chardonnay, sauvignon és olaszrizling. Ára: megegyezés alapján. Érdeklődni: tel. 5791570. •Bérbe adó teljesen berendezett családi ház Lendván. Ár: megegyezés alapján. Érdeklődni: tel. 051-444-150. •Smaragdtuja termelői áron, különböző méretben kapható Magyarországon, a határtól 25 kilométerre. Érdeklődni: tel. 0036/30-28-13-010 vagy 0036/30-25-67-744. •„Szedd magad” akcióban több fajta alma integrált termesztésből eladó. Ára: 0,25 euró/kg. Szedhető hétköznaponként 10–17 óráig. Érdeklődni: tel. 040-241-901 vagy 040-266-292.

Előzetesben a drogkereskedők A muravidéki nyomozók ljubljanai kollégáikkal együttműködve egy drogkereskedelmi hálózat felszámolása érdekében szeptember 6-án a Muravidéken és a fővárosban több házkutatást végeztek, és alapos gyanúval összesen hét személyt vezettek a bíró elé, aki mind a hét esetben előzetes letartóz-

14

tatást rendelt el. A letartóztatottak közül három személy a Gornja Radgona-i közigazgatási egység állandó lakója. A házkutatások során összesen 20 gramm kokaint, 70 gramm heroint, 21 kenderpalántát és 150 gramm marihuánát foglaltak le. A bűnszervezet a fővárosban szerezte be a drogot, amelyet heti 1–2

alkalommal terített a Muravidéken. Az elmúlt két évben összesen mintegy 100.000 euró értékben értékesítették a kábítószert. A nyomozás során kiderült, hogy a banda női tagja prostitúcióval is foglalkozott, hogy pénzt szerezzen a drog megvásárlására. HF

figyelmükbe •Szeptember 15., csütörtök 19.00 óra, •Muraszombati Galéria •Az L. Vrečičről szóló film előpremierje. •Szeptember 19., hétfő 18.00 óra, •a Magyar Köztársaság Nagykövetségének kiállítóterme, Ljubljana •A XXI. Zalai Nemzetközi Művésztelep kiállításának megnyitója.

névnapsoroló Szeptember 16-tól 22-ig Péntek – Edit Szombat – Zsófia Vasárnap – Diána Hétfő – Vilhelmina Kedd – Friderika Szerda – Máté, Mirella Csütörtök – Móric

Legyen Ön is az előfizetőnk!

gyertyafény Szeptember 15-e és 21-e között

Lendvai Plébánia Szeptember 16-án 9.45-kor szentmise lesz az idősebb polgárok otthonában. Szeptember 18-án évközi 25. vasárnap. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor, Petesházán 11.00 órakor. 10.00 órakor búcsú Alsólakosban. Szombaton szentmise lesz 17.00 órakor Pincén, 18.00 órakor Völgyifaluban és 19.00 órakor Lendván a családok szentmiséje.

Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor lesznek, kivéve szerdán, amikor a szentmisére reggel 7.30-kor kerül sor. Szombaton nem lesz szentmise. Vasárnap Dobronakon szentmise 8.00 és 10.00 órakor.

Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik vasárnap 10.00 órakor lesz.

időjárás A hét végén szombaton napos, vasárnap esős idő várható.

Vád alá helyezték a betegjogi biztost Viljam Ortar muraszombati betegjogi biztost az Egészségügyi Minisztérium felmentette, miután felmerült többek közt a nemi érinthetetlenség megsértésének vádja. A sajtó információi szerint Ortar ellen még tavaly érkezett panasz, ám a minisztérium, úgy tűnik, csak Zdenka Čebašek Travnik emberjogi biztos fellépését követően döntött Ortar felmentése mellett. A tavaly márciusi vád szerint a betegjogi biztosra gyanú vetült egy gyengélkedő személy ellen a nemi érinthetetlenség megsértésével kapcsolatosan. Visszaélt funkciójával is, így csalás is szerepel a vádpontok között, a hírek szerint Ortar ugyanis jogásznak adta ki magát, s a hozzá forduló betegektől díjazást kért, annak ellenére, hogy a betegjogi biztos tevékenysége az állampolgárok számára ingyenes. A minisztérium információi szerint Ortar 2011-ben havonta átlag 1500 euró bruttó tiszteletdíjat kapott munkája elvégzéséért. A büntetőtörvénykönyv szerint, amennyiben a vádak bebizonyosodnak, akár 3 év börtönbüntetés is kiszabható Ortarra, aki először nem kívánt nyilatkozni, majd pedig tagadta a vádakat. A minisztérium honlapján még nincs feltüntetve, hogy a jövőben ki látja majd el a betegjogi biztosi feladatkört. HF

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .


Info

Horgászszerencse

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a komáknak, keresztlányoknak, sógoroknak, szomszédoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, akik drága apánk, nagyapánk és dédapánk,

Herženjak József (1920–2011)

temetésén részt vettek, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisékre és a falusi halottasházra adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet dr. Kulcsár Romeo kezelőorvosnak, valamint dr. Pál Emilnek és dr. Darko Rajtnarnak, a muraszombati kórház ügyeletes orvosainak a kezelésért. Köszönet Bernád József püspöki tanácsos úrnak a gyászszertartásért, a falusi imádkozóknak az elmondott imákért, az énekkarnak a gyászénekekért, a harangozó úrnak a harangszóért, valamint a pincei temetkezési vállalatnak a szolgáltatásért.

A nagy kapás minden horgász álma. Abraham Bojan hodosi horgásznak a koraesti pecázás leginkább kikapcsolódás, így talán nem is számított ekkora fogásra: a ponty, amit a hodosi tóból kifogott, 8,5 k ilós volt.

Értesítés A Lendvai Kétnyelvű Középiskola és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség értesíti a diákokat, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a 2011/2012-es tanévben is lesz

fakultatív magyartanulás azon muravidéki középiskolások számára, akik kétnyelvű általános iskolát végeztek és egynyelvű muravidéki középiskolákba járnak. A fakultatív csoportok heti két órában tanulják a magyar nyelvet. Várjuk tehát a középiskolásokat, hogy jelentkezzenek saját iskolájukban osztályfőnökeiknél, illetve az iskolapedagógusnál. Az órarendet és a helyszínt a csoport első találkozásán egyeztetjük. A fakultatív magyar oktatását idén Šantak Borut magyartanár vezeti.

Mindenkinek még egyszer hálás köszönet. Kapca, 2011. szeptember 2-án

A gyászoló család

A Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, a Népújság gondozásában megjelent a kétnyelvű oktatás történetének átfogó feldolgozása. Megvásárolható a Bánffy Könyvesboltban Lendván, ára 10 euró.

Sérülést okozó petárda Szeptember 10-én valamivel 21 óra után a lendvai rendőrségre hívás érkezett, mely szerint nyilvános rendezvényen egy petárda sérülést okozott egy 17 éves személyen. A rendőrség terepszemlét tartott, melyen megállapították, hogy a nyilvános rendezvényen a 17 éves személy egy csoport mellett haladt el, amikor a csoportból valaki egy petárdát dobott felé, amely közvetlenül a teste mel-

lett robbant fel, elégetve a felsőjét, másodfokú égési sérülést okozva a hasán és az alsókarján. A rendőrségi nyomozás eredményre vezetett, hiszen sikerült kideríteni a tettes kilétét. A gyanúsított egy 15 éves személy, aki korábban labdarúgómeccseken már követett el törvénysértést a pirotechnikai eszközök használatát illetően. A kiskorú ellen eljárás indul. HF

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .

Felhívás A Naptár – a szlovéniai magyarok évkönyve – szerkesztői bizottsága idén is felkéri régi és új szerzőit, hogy küldjenek írásokat a kiadvány „kalendáriumi” részébe. A műfaj nem kötött, így karcolatokat, népi életképeket, tárcákat, elbeszéléseket, anekdotákat egyaránt küldhetnek, tehát olyan műfajú írásokat, amelyeket a hosszú téli estéken szívesen olvasnak az emberek. Kézirataikat legkésőbb 2011. november 1-ig juttassák el a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (Fő utca 10., 9220 Lendva), illetve a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (Fő utca 124., 9220 Lendva, e-mail: info@nepujsag.net) címére. A Naptár szerkesztőbizottsága

15


Info

Lady Gaga férfi alteregója

Humor

Humor

Egy ruhaüzletben egy férfi a fotelban üldögél, amíg a felesége ruhákat próbál. Egy óra és 30 ruha után a feleség kilibben a fülkéből. A férj fáradtan így szól: – Drágám, ez már tényleg tökéletesen áll rajtad, ezt vedd meg! Mire az asszony: – De hiszen ez a saját ruhám, amiben jöttem. Miután elütött egy gyalogost, az autó tovább megy még 10 métert. A sofőr megáll, kidugja a fejét az ablakon és ordítja: – Légy figyelmesebb! A gyalogos rémülten felkel és megkérdezi: – Miért, tolatni fogsz?

– Doktor úr, a feleségem bolondnak tart, mert szeretem a kolbászt. – Nincs azzal semmi probléma, én is szeretem. – Akkor meg kellene néznie a gyűjteményemet, több száz fajta van belőle otthon.

Egy férfi és egy kisfiú bemennek a fodrászüzletbe. Miután a felnőtt túlvan egy manikűrön, borotváláson, hajmosáson és hajvágáson, azt mondja a gyereknek: – Na, kisfiam, most te jössz. Amíg elkészülsz, elugrom ide a közeli ruhaüzletbe egy nyakkendőt venni. Nemsokára visszajövök. A fiúnak levágják a haját, már rég kész van, az apa még mindig nem jön vissza. A fodrász megjegyzi: – Úgy látszik, apukád elfeledkezett rólad. Mire a gyerek: – Nem az apukám, csak egy bácsi, aki kézen fogott az utcán és azt kérdezte: „Öcsi, akarsz egy ingyen hajvágást?”

Egy férfi válóperes kérelmet nyújt be a bíróságon. A bíró megkérdezi tőle: – Mi az oka, hogy el akar válni, uram? – Az, hogy a feleségemmel mesés életet élünk. – Ezt nem értem. – Egyszer az a mese megy, hogy „Fáj a fejem”, egyszer meg az, hogy „Most nehéz napjaim vannak”.

16

Lady Gaga mindig meghökkenti rajongóit és az embereket. Pályafutása kezdete óta már millióféle megjelenéssel és szerepben láthattuk a klipjeiben és a hivatalos eseményeken, de a hétköznapokban sem riad vissza az extrém megjelenéstől. Új klipjében minden

képzeletet felülmúlt, amikor férfinek maszkírozva tűnt fel egyes jelenetekben, tökéletesen eljátszva a macsó figura szerepét. Az énekesnő az MTV Video Music Awards tiszteletére is felöltötte férfi alteregójának, Jo Calderone-nak a szerepét. (Igen, a férfi Lady Gaga már nevet is kapott.)

Justin Timberlake szereti a meztelen jeleneteket J u s t i n T i m b e r l a ke (30) szerint természetes, hogy a férfiaknak tetszenek a filmbeli meztelen jelenetek. A színész-énekesnek a Barátság extrákkal című film miatt volt szerencséje kipróbálni a szexjelenetek forgatását. „Imádom nézni a szexet a filmekben. Pasi vagyok, szeretem a pornót és a szexjeleneteket egy

filmben” – mesélte egy magazinnak. Justinnak nem volt gondja azzal sem, hogy Mila Kunis előtt többször állt ruha nélkül, mint felöltözve. „Sokszor voltam meztelen a filmben, de véleményem szerint ízlésesen készítették el a filmet, és általában eltakartak minket. Azt hittem, több fog majd látszani belőlünk.”

kulcslyuk

Kovač Zdravko hodosi borász, muravidéki borbajnok Az ideális nő? • Magas, melles. Álomutazás? • Afrika. Álomszakma? • Amivel foglalkozom: borász. Ha sport, akkor... • Foci. Ha lazítás, akkor... • Barátokkal összejönni. Ha étel, akkor... • Cigánypecsenye. Ha ital, akkor... • Bor. Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Krémes. Kedvenc ruhadarab? • Egyszerű póló. Kedvenc író, könyv? • Borászati szakirodalom. Melyik a kedvenc rajzfilmje? • Már rég nem nézek rajzfilmeket. Kabala, amulett? • A puskám, vadászom is.

Horoszkóp Kos Már. 21. – ápr. 20. Mindenki szívesebben találkozik jókedvű emberekkel, és mivel Ön mindig mosolyog, szinte keresik a társaságát, szívesen vannak a közelében. Bika Ápr. 21. – máj. 20 Ügyeljen arra, hogy érzelmeinek ne tulajdonítson túlzott jelentőséget. Ne fújja fel a dolgokat, csak azért, hogy történjen valami Ön körül. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Minden házasságnak vagy párkapcsolatnak jót tesz, ha a két embernek közös céljai vagy közös érdeklődési köre van. Tudatosan keressen ilyeneket! Rák Jún. 22. - júl. 22. Egyébként sem bírja a tétlenséget, mostanában pedig annyi az energiája, hogy úgy érzi, valamennyi feladatának egymagában eleget tudna tenni. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Amikor az időjárás próbára teszi fizikai tűrőképességét, talán nem kellene még lelki terheket is magára vennie és feleslegesen marcangolnia önmagát. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Fogadja el barátai segítségét! Ha olyan helyzetbe került, amiben nem boldogul egyedül, ne titkolja sebezhetőségét, rászorultságát! Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Pozitív, energikus fellépése lehetővé teszi, hogy új barátságokat alakítson ki. Nyitottan közeledik mindenkihez és igazi arcukra kíváncsi. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Magabiztosabbnak és bátrabbnak tűnik. Ebben nagy szerepet játszhatnak a szerelmi életében bekövetkezett változások és újdonságok. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Ön olyan partnerre vágyik, aki mellett folyamatosan megújulhat, aki változásokat hoz az életébe, mégpedig nem csak fizikai síkon, hanem lelkileg is. Bak Dec. 23. – jan. 20. Sokat segíthet a megfelelő testi és szellemi frissesség megtartásában, ha talál egy olyan sporttevékenységet, amelyet nem tehernek érez.

Hisz-e bármilyen természetfeletti erőben? • Nem. Legjobb tulajdonsága? • Mindig tartom a szavam. Legrosszabb tulajdonsága? • Néha elmaradozok. Ha tehetné, a világban eltörölné a... • Kétszínű embereket.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Ha nagyobb mozgástérre van szüksége, jelezze a környezetében élőknek vagy dolgozóknak, különben nem fogják érteni, hogy mi a gondja. Halak Febr. 20. – már. 20. Bár arra számított, hogy nehéz lesz meggyőznie feletteseit vagy üzleti partnereit, mire észbe kap, finom manipulációjának köszönhetően máris elfogadták terveit.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .


Helló! Kedves Gyerekek! Vége a nyári szünidőnek, megkezdődött az iskola és az óvoda. Az új tanév számtalan varázslatos dolgot tartogat számotokra, napról napra okosabbak és ügyesebbek lesztek. Ehhez mi is hozzáteszünk egy picikét, és az oldalatokon mától az állatvilágból osztunk meg veletek érdekességeket. Ma az erdők „kedves” színfoltjáról, a mókusról olvashattok. A gyermekoldalon rajzokat is láthattok, a gyertyánosi óvodások küldték nekünk e szép alkotásokat. Köszönjük! Logar Ana, 5 éves

Fifonja Tjaša, 5 éves

Gavrič Stefani, 5 éves

A mókus A mókus kistermetű emlősállat, nagyon aktív, nappali rágcsáló. Elsősorban az erdőkben él, fészkeit fák odvában rendezi be. Bundája vöröses, de néha feketésszürke egyedek is akadnak, a hasa fehér. Bozontos farkával a vékony ágakon szaladva egyensúlyoz, ugrás közben is ez fékezi ejtőernyőként az esést, hideg éjszakákon pedig a bundás farok az állatot melegíti. Tavasszal a mókusfarok lengetése az udvarlást segíti. A mókus nem alszik téli álmot, ahogy azt sokan gondolják. Ősszel raktárakat készít, s felhalmoz sokféle finomságot, makkot, diót, mogyorót, gombákat. A tél végén gallyfészket készít az odúban vagy az ágak között, a belsejét puha hánccsal béleli ki. A nőstény mókus március és április környékén 3–5 kölyköt hoz a világra. Számos ellensége közül legveszélyesebb a nyuszt. Tudtad-e: • A mókusok nagyon gyors állatok, a sebességük akár a 30 kilométer/órát is elérheti. • Cincogással jeleznek egymásnak. • A mókus akár egy 30 méteres zuhanást is képes túlélni. • Híres mókusok: Misi mókus, Alvin mókusai: Chip és Dale

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .

Pavšič Lea, 5 éves

Lebar Klavdia, 4 éves

17


Muravidék Lendvai Szüret 2011

A „szüret” a régi, de az újít A Lendvai Szüret hagyományos napjára – szeptember második szombatján, immár 32 éve – sok látogató érkezett. A felvonulók mustráján és a délutáni-esti bemutatókon, szórakoztató rendezvényeken (Mambo Kings stb.) azonban mintha hiányzott volna az igazi, egykoron 10 ezres nagyságrendet is meghaladó tömeg. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Ez persze a 80-as évek közepén, a boldog aranykor kezdetén volt. De a 90-es években is zajlott az élet a Lendvai Szüret körül, mely méltán vált egykoron a község legnagyobb turisztikai attrakciójává. Volt tartalom,

a Borfesztivál, mely sem a borpincészetek, sem a közönség számára nem vonzó. Tegyük hozzá, talán a hely kiválasztása sem megfelelő: a lendvai „modernizált”, árnyék nélküli park bizonyára nem felel meg a célnak… Idén még a szüret „előrehozatala” is érdektelenné tette a rendezvényt, továbbá, hogy

Az alsólakosiak lakodalmas szokásokat mutattak be – ott is kell ám a jó bor!

Egészségünkre! A jó bornak nem kell cégér. sőt a Borfesztivál még lendített is a dolgon, olyannyira, hogy már két – egymástól mereven elválasztott – hétvégére kellett átszervezni az egészet. A legnagyobb károsultja a rendezvénynek

mindössze öt sátor kínálatából válogathatott a borbarát közönség… A város hagyományos szüret előtti rendezvényének már szokásos programjából idén sem hiányzott sem-

Finom perec, kifli, kalács… – a látogatóknak is.

18

A völgyifalui szekéren idén „szüreti vigaszságok” voltak. mi. A Fő utcán az egykori középiskolától a Városházáig, valamint évek óta az Elizabeta szálló előtti téren bemutatkoznak a kézművesek, a kultúregyesületek, a hagyományőrzők, a közeli nagyszínpadon délután kultúrműsor zajlik, este pedig könnyűzenei koncert, buli hajnalig. A rendezvény szervezői, a Turizmus Kft., valamint – kulturális szemszögből – a Lendvai Kultúregyesületek

Biciklivel a szüretre – a „Pücki” hagyományos felvonulók Lendván.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .


Muravidék

tás ráférne Az ökörsütés is elmaradhatatlan kelléke már évtizedek óta a Lendvai Szüretnek. Szövetsége a színvonalra törekedett, ugyanis több hazai-helyi magyar és szlovén, valamint horvát és magyarországi csoport láthatóan gazdagabb kínálattal várta a

egyesületek, a szeszesitalkészítők és a különböző dísztárgyasok árulták kellékeiket, adtak ezekből kóstolót. De itt is folytatódott a felvonulásból visszamaradt gyümölcsök

zai, magyar és szlovén, magyarországi és horvátországi néptánc- és népdalkórus, kórus, ritmikai csoport lépett fel. Az alsólakosi, a kapcai, a gyertyánosi, a csentei és a hármasmalmi népdalkör a forróság ellenére derekasan helytállt. A hosszúfalui Ređina Me kis táncosai is nagy tapsot kaptak, akárcsak a nagykanizsai horvát népdalkör és tamburazenekar. A koresti buli a színpadon a Mambo Kings produkciójával kezdődött, majd néhány kisebb zenekar lépett színpadra. Éjféltájban a második együttes is a pódiumra lépett, a D’kwascheni Retashy, akiket sokáig ünnepelt a közönség… Összegzésképpen elmondhatjuk: a „nagy Lendvai Szüretek” bűvkörében élők az aranykor vissza nem tértét hirdetik ma is, de az újrégi koncepció továbbra is sikeresnek mondható, igaz, újítás azért ráférne a rendez-

A szüreti felvonulásban közel harminc szlovéniai, magyarországi és horvátországi csoport, egyesület mutatkozott be. látogatókat, mint az előző néhány évben. Már hagyományosan felvonultak a csentei borvitézek, a mazsorettek, itt volt Gal Desire, a Muravidék frissen választott borkirálynője, először vonult fel idén a Benica-Pince Marof Primurka ME csoportja, de új színfoltnak számított a muraközi (Goričan Község) kultúr­egyesületek csoportjainak – rézfúvósok, mazsorettek – és a kézműveseknek a bemutatója. A délutáni események a téren, a „nagyszínpadon” és a sátrak alatt zajlottak… Az Elizabeta szálló előtti téren a borászati és méhészeti

(főleg szőlő és körte) és a házi készítésű perecek, pogácsák és sütemények osztása. Nagyvonalúságban nem volt hiány ezúttal sem. A színpadon számos ha-

vényre. Ehhez azonban egy egész év áll rendelkezésre a szervezőknek. Egyelőre csak abban reménykedhetünk, hogy jövőre is lesz szüreti felvonulás.

A „nagyszínpadon” egész délután váltották egymást a hagyományőrző csoportok.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .

Jól fogyott a portéka a hagyományok utcájában.

A szüreti hagyomány jegyében Lebár Károly, Lendva: – 33 éve követem a felvonulást – ma éppen innen a lakásunk ablakából –, és a sikeresebbek közé kell sorolnom: ennyi „nép” ritkán volt, bár tudjuk, volt 11 ezer és talán több is. Gratulálok a szervezőknek, akik ennyi színpompás, népviseletbe öltözött csoportot elhoztak Lendvára. Apraja-nagyja, mindenki egytől egyig szépen szerepelt. Megálltak, civilizáltan megvárták egymást és kedélyesen mosolyogtak, néha táncra is perdültek… Gerencsér Magdus, Völgyifalu: – Nagyon szép volt. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy megtartják ezt a szép és már több mint 30 évre szóló hagyományt. Igaz, a felvonulás nem lett volna teljes, ha nincsenek a Lendva-vidéki hagyományőrző csoportok, vegyesen magyarok és szlovénok, hiszen nem csak ilyenkor, de például a falunapokon és más évfordulós rendezvényeken is gyakorolhatnak, készülhetnek az ilyen nagy felvonulásra, mint a mai. Jakab József, Hídvég: – Nagyon tetszett a felvonulás, a felvonuló csoportok is óriási erőfeszítéssel készülnek a fellépésre. Így a találékonyságukat is díjazni kellene: a völgyifalusiak egy különös „morzsolót” is bemutattak, „vertikálisat”, gépi meghajtásút, két hordó között. Jó az, hogy már nem pénzért csinálják, hanem némi kivendégelésért, a múltban ez nagyon sok bosszúságot okozott. Vannak olyan csoportok, akik azóta sem jelentkeztek, bár nagyon nagy hévvel készültek a „megmérettetésre”.

Amikor a méz- és a borkirálynő találkozik…

19


Horizont Kína keresztül-kasul (1)

Peking tiszta, a közlekedési k Kínai utazásunkat a fővárosban kezdtük, a hatalmas, nagyon érdekes, meglepően sokszínű és nagyon barátságos ország szívében, amelyről mi, nyugatiak néha igencsak téves elképzelésekkel rendelkezünk. Az „expedíció” tagjai: Andrej fiunk barátnőjével, Ivanával, és mi ketten a férjemmel, Jožéval. És láss csodát: már rögtön az elején elvarázsolt bennünket Peking.

Paušič Olga Paušič Igor

A város az utolsó 800 évben három nagy dinasztia fővárosa volt. A 13. században Kublaj kán mongol uralkodó székhelye volt, amiről a neve is árulkodott: Khanbaliq – „a kán székhelye”, őket a Ming-dinasztia követte, majd végül a Csingdinasztia, amely az utolsó császári dinasztia volt, és 1644-től 1911-ig uralkodott. Peking/Beijing (szó szerinti fordításban „északi fővárost” jelent) lakossága ma közel 20 millió. A város 16.807 négyzetkilométer területen terül el, és mivel az épületek vidéki építészeti stílusban épültek, nem érezhető rajtuk az a kaotikus rendetlenség, ami a nyugati vagy a dél-amerikai fővárosokra jellemző. A

város, amely 500.000 éve a „pekingi ember” – a homo erectus települése volt (erről az 1920-as években talált leletek is tanúskodnak) igen gazdag kulturális örökséggel rendelkezik. A császári Tiltott Város Peking óvárosi részében 1987-től a Világörökség része. A híres/hírhedt, hatalmas Mennyei béke tere vagy Tienanmen tér az 1919-es, 1976-os és 1989-es tiltakozások és események helyszíne volt. Érdemes még megnézni a Mennyei béke templomát, Konfucius templomát, a császári Nyári Palotát, de ugyanúgy meglepetéssel szolgálnak az ódon, középkori szűkös kis utcák – hutongok –, amelyek egyre több előkelőséget vonzanak, hogy itt rendezzék be elegáns, elkápráztató otthonaikat… Aztán itt vannak még a teaházak, selyem- és jádekő-feldolgozók, a pekingi opera… – mind arra várnak, hogy felfedezzük őket. Ami számunkra igen érdekes volt, hogy minden sarkon nyilvános vécé

Most, három évvel később olyan érzésünk van, hogy a hatóságoknak tényleg sikerült megoldani a problémák zömét: a város tiszta, a közlekedési káosznak se híre, se hamva, a városi közlekedés rendezett, a szmogérték alacsony, Peking tényleg „zöld tüdővel” lélegzik.

A katonaság a tér minden sarkát őrzi. található, lépten-nyomon belebotlasz egy palackozott vizet árulóba, az utcákat folyamatosan tisztítják és felsöprik a szemetet. A városban kiépített kerékpárutak várnak, mivel az ország tudatosan arra ösztönzi a lakosságot, hogy kerékpárral vagy elektromos robogóval közlekedjen. Tényleg példaértékű. Meglepetésként ért bennünket az is, hogy mennyire jól fel vannak szerelve a hátizsákos utazóknak szánt hostelek (tiszták, rendezettek, mindegyikben

A Mennyei béke tere (Tienanmen), a pekingiek kedvelt gyülekezőhelye.

20

Tienanmen – a világ legnagyobb tere

Wi-Fi rendszer működik, a vendégeknek számos külön szolgáltatást is nyújtanak: kirándulásokat és kiállításlátogatásokat szerveznek, lefoglalják a következő úti cél szállását és hasonlókat). Amikor Peking 2008ban a nyári olimpiai játékok színhelye volt, sokat olvashattunk és hallhattunk a környezeti problémákról, amelyekkel a nagyváros küzd (szmog, közlekedési káosz, az ipari épületek túlzsúfoltsága, a túlnépesedés, a vízellátás problémái…).

Furcsa volt a világ legnagyobb terén – a Tien­an­ menon – üldögélni, ami számos állami parádé és rendezvény helyszíne, és akár 1 millió látogatót is fogad. Ez a tér volt az 1919es események helyszíne is, amikor a nép a jogait követelte: az egyetemisták a versailles-i békediktátum ellen tüntettek és a demokráciát követelték. 1976-ban itt tüntettek Mao Ce-tung és „reformjai” ellen, az emlékezetünkbe pedig az 1989-es események vésődtek bele a legjobban, amikor hatalmas tömegek tüntettek a sajtószabadságért, a demokráciáért, valamint a cenzúra és a korrupció beszüntetéséért. Ma a tér a pekingiek kedvelt gyülekezőhelye. Igen őrzött, az aluljárókban rendszerint mindig átvizsgáltak bennünket (és a csomagjainkat is), de el kell mondanom, hogy egyszer sem éreztük magunkat kellemetlenül, mindannyiszor igen figyelmesen tették ezt. A turisták számára igen látványos az állami zászló reggeli felvonása és esti levonása, ami egy igazi ceremóniával van egybekötve. A

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .


Horizont

káosznak se híre, se hamva tér déli részén Mao Ce-tung mauzóleuma található, ahol meg lehet tekinteni a nagy vezér bebalzsamozott testét. A mauzóleumba igen nehéz bejutni, hiszen már kora reggel tömegek várakoznak az épület előtt és hosszú sorok kígyóznak az épületen keresztül, hogy a forradalom nagy ikonjának balzsamozott testére egy pillantást vethessenek. A téren üldögélve tudatosult bennünk, hogy a pekingiek mennyire jókedvű, érdekes emberek. A nők a nyugati öltözködési stílust követik, aprók, vékonyak, mosolygósak, fürgék... Imádják a színes esernyőket/napernyőket. A tér színes gombák színhelye lett, amikor a hazai turisták ellepték. A férfiak inkább gorombák, de ami a legjobban zavart, hogy egyfolytában köpködtek. A hazaiakat ez nem zavarja, de minket szörnyen. A gyerekek a téren kínai papírzászlót árultak, ami 1 jüanba került (1 euró = 9 jüan). A kínaiak hazaszeretete és nemzeti öntudata igen erős.

A Tiltott Város Már reggel nyolc óra körül igen meleg volt, a hőmérő higanyszála pedig egyre csak emelkedett. A déli falon nyílik a főkapu, a Meridián-kapu, ami a bejárat feletti Mao-képről ismert. Előtte már a látogatók hosszú sora kígyózott. A színes esernyőkről/ napernyőkről és a zászlós idegenvezetőkről meg a megafonokról rögtön világossá vált számunkra, hogy a hazai látogatók uralkodnak a tömegben. A belépő nem is olyan borsos: 60 jüan/fő. A belépők megszerzése után egy hosszú sétának néztünk elébe. Hát, itt aztán van mit látni! De milyen pompában részesültünk volna még

Utcácska a hutongban (az óvárosban). több évszázaddal ezelőtt, amikor még a császári város teljes erejében működött is! A Tiltott Város központjában áll a császári palota. A Ming-dinasztia harmadik uralkodója, Yongle császár idejében épült, az utolsó pavilonokat pedig 1420-ban fejezték be. Yongle császár helyezte vissza a birodalom székhelyét Nandzsingból Pekingbe, és azóta Peking a kínai világ középpontja. A palota és a város 10 méter magas falakkal van körülvéve, az ellenség ellen pedig még egy mély vizesárokkal is védekeztek, amely 52 méter széles. A palota a császár lakóhelye volt, de egyben a birodalom központja is. A városban élt az udvari szolgálatban lévők többsége is: konkubinák, eunuchok, tisztviselők, a katonaság, a kisiparosok, a szolgák… A gyakran használt „tiltott” jelzőt a legegyszerűbben így lehetne elmagyarázni: a közönséges halandók nem tudtak a császár színe elé jutni, hiszen a császár igen

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .

komoly rendszert alakított ki arra, hogy a megvesztegetést, a titkos kapcsolatokat, a protekciót száműzze. Ide senki sem léphetett be a császár engedélye nélkül. A palota szűkebb területét, amely 753 méter széles és 961 méter hosszú, bíborszínű téglafal veszi körül. A komplexum a Meridiánkapuval kezdődik, amely U alakú, így egy fenséges belső udvart alkot, ahol a császárság idejében nagy parádék, ceremóniák zajlottak, mint például a naptár, a tisztviselők tudásának eredménybemutatása (tudásfelmérés!) és hasonlók. Az Aranyvíz folyócska öt márványhídján egy nagy térre érkezünk, amely a Legfelső Harmónia csarnokának bejáratába torkollik, ami mögött gigantikus belső udvar terül el. Ünnepélyes alkalmakkor itt sorakoztak a tisztviselők, az eunuchok, a vendégek, akik a császárhoz érkeztek audienciára. A császár a trónteremben, a Legfelső Harmónia csar-

nokában fogadta őket egy impozáns trónon, amely 8 méter magasan helyezkedett el. A trón egy csodálatosan feldíszített terem közepén áll. A trónterem érdekessége, hogy a császári trón volt az egyedüli ülőhely, tehát mindenki, aki a császár elé lépett, vagy állt vagy térdelt. A császár így még inkább a hatalmasság, az elérhetetlenség és a mindenki feletti felsőbbség benyomását keltette. A Legfelső Har mónia csarnokát a Központi Harmónia követi, ez az a helyiség, ahol a császár a nagyobb ünnepségek előtt átöltözött, mielőtt a trónra ült volna. A harmadik fontosabb és említésre méltó terem a Harmónia Megőrzésének Csarnoka, amelyben a legmagasabb császári tisztviselők utolsó

puján keresztül a császár és családja lakosztályába jutunk. Itt található az Égi Tisztaság és a Földi Nyugalom Palotája, valamint az Egység Terme. Az utóbbiban a császári pecséteket őrizték. A komplexum ezen részében a császár a félhivatalos ügyeket intézte, itt élt és itt társalgott a legszűkebb munkatársaival. Amikor a császári kertbe lépsz, a szépen díszített pavilonok közé, amelyek a pihenés és a gondolkodás szolgálatában álltak, a magas cédrusok között átérzed a csendet és a nyugalmat, a szemed pedig a gyönyörű virágágyásokon, a gondosan lenyírt pázsiton, valamint már a császári városon kívül elterülő dombokon lel igazi megnyugvásra. De mivel a látogatók tolongása kibírhatatlan volt, ezt mind

A Tiltott Város – a kínai császárok székhelye. vizsgái folytak, de itt tartották a pompás fogadásokat is. Ebből a teremből lépcsők vezetnek egy hatalmas térre, amelynek közepén megtekinthetjük a palota legnagyobb díszesen kifaragott rámpáját, a „császári út” részét, amely egyetlen 16,57 méter hosszú, 3 méter széles és 1,66 méter vastag kőtömbből áll. A súlya mintegy 250 tonna. A császáron kívül senki sem léphetett erre a rámpára, sőt még őt is inkább vitték felette a gyaloghintójában. Az Égi Tisztaság Ka-

csak elképzelni tudom. A császárok idejében biztosan harapható volt a csend és a nyugalom. Az épületek érdekességei közé tartozik az is, hogy a nagyobb és fontosabb épületeket a tűz és egyéb természeti csapások elől tíz állat védi, amelyek a tetőzet ereszkedő gerinceit díszítik. Közülük jó néhány felismerhető (sárkány, oroszlán, főnix, egyszarvú, kakas...), a többi pedig a fantázia szüleménye. A kevésbé fontos épületeken csak öt van belőlük. (folytatjuk)

21


Sport Utolsó a lendvai csapat

Pontokat ajándékozott a Nafta Domžale - Nafta 2:1 (1:0) A mőrkőzés helyszíne: Športni park Domžale, Domžale. A nézők száma: 300. Játékvezetők: Jože Vehar (Žiri), illetve Ploj és Kresnik. Szövetségi ellenőr: Vlado Močnik (Rogatec). Domžale: Vidmar, Smukavec, Elsner, Korun, Balkovec, Teinović, Vancaš Požeg (56. Kovjenić), Zatkovič, Vrhunc (90. Želko), Pekič, Zadnikar (76. Osmanaj); Edző: Darko Birjukov. Nafta: Prša, Korošec, Caban, Levačič, Matjašec, Da Silva, Vass, Tomažič Šeruga, Sreš (68. Raduha), Zelko (80. Jerebic), Polareczki (57. Jovanovič); Edző: Stanko Preradovič. Góllövők: 1:0 – Zadnikar (14. perc), 2:0 – Zadnikar (49. perc), 2:1 – Levačič (64. perc). Sárga lap: Teinović, Zatkovič, Elsner, Kovjenić, Smukavec, illetve Levačič. Kiállítva: – Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net

A hazaiak négy meccs óta nyeretlenek voltak, ráadásul összesen 16 játékost kellett nélkülöznie a domžalei mesternek a Nafta ellen, amely viszont első ízben lépett pályára a Mariborhoz távozó csapatkapitány, Lesjak nélkül. A meccset a hazaiak kezdték jobban, hiszen előbb Prša kapusnak kellett védenie, majd a 7. percben Vancaš Požeg lövése a kapu mellé szállt. Egy perccel később

8. forduló Rudar – Gorica 1:0 (0:0) Podlogar 90. Domžale – Nafta 2:1 (1:0) Zadnikar 13., 49.; Levačič 64. Maribor – Celje 5:2 (2:2) Mezga 22., 81., Arghus 25., Volaš 66., Mertelj 90.; Močivnik 6., Bezjak 29. Mura 05 – Olimpija 4:2 (2:1) Fajič 30., 44., Rep 46., Horvat 49.; Omladič 42., Vršič 54. Triglav – Koper 0:3 (0:1) Đukić 43., Bubanja 51., Čoralič 71./öngól Táblázat 1. Maribor 8 6 1 1 20:9 19 2. Domžale 8 4 3 1 11:6 15 3. Olimpija 8 4 2 2 14:12 14 4. Gorica 8 4 1 3 14:7 13 5. Rudar 8 3 2 3 13:11 11 6. Triglav 8 3 0 5 5:17 9 7. Celje 8 2 2 4 12:14 8 8. Mura 05 8 2 2 4 7:14 8 9. Koper 8 1 4 3 6:10 7 10. Nafta 8 1 3 4 8:10 6 A 9. forduló párosítása 2011. szeptember 17-én: Olimpija – Domžale, Celje – Mura 05, Koper – Maribor, Gorica – Triglav, Nafta – Rudar.

22

Vass próbálkozott mintegy 30 méterről, de lövésében nem volt erő, s a kaput sem találta el. A 14. percben megszületett a hazai vezetés: Prša röviden öklözött, a labda Zadnikar lábához pot�tyant, aki hatalmas kapáslövéssel 18 méterről majdnem leszedte a hálót a Nafta kapujáról. A hazaiak tovább nyomultak, s a 22. percben a Smukavectól induló támadás a fél hazai csapatot

Magyar Nemzeti Bajnokság 8. forduló Siófok – Debrecen Újpest – Pécs Videoton – Haladás Kaposvár – Győr Kecskemét – Vasas Pápa – Honvéd Paks – Diósgyőr Ferencváros – ZTE

0:0 4:1 (2:0) 1:0 (0:0) 0:0 1:1 (1:0) 3:1 (0:1) 1:1 (0:0) 2:0 (0:0)

Táblázat 1. Debrecen 8 7 1 0 16:5 22 2. Győr 8 7 1 0 15:5 22 3. Pécs 8 5 1 2 12:13 16 4. Honvéd 8 5 0 3 17:10 15 5. Videoton 8 4 1 3 12:6 13 6. Pápa 8 4 1 3 9:8 13 7. Kecskemét 8 3 3 2 16:11 12 8. Diósgyőr 8 3 3 2 12:9 12 9. Paks 8 2 4 2 13:15 10 10. Siófok 8 2 3 3 7:7 9 11. Haladás 8 2 2 4 7:10 8 12. Kaposvár 8 1 4 3 11:16 7 13. Vasas 8 1 3 4 9:16 6 14. Újpest 8 1 2 5 9:13 5 15. Ferencváros 8 1 2 5 6:10 5 16. Zalaegerszeg 8 0 1 7 4:21 1 A 9. forduló párosítása szeptember 16-a és 18-a között: Diósgyőr – Kaposvár, Vasas – Videoton, ZTE – Kecskemét, Honvéd – Újpest, Haladás – Pápa, Pécs – Siófok, Debrecen – Paks, Győr – Ferencváros.

Srešnek és Matjašecnek (a háttérben) is adódott lehetősége a gólszerzésre. Sreš sérülése igen súlyosnak ígérkezik, ami külön érvágást jelent az amúgy is kis létszámú keretet nézve. érintette, Pekič viszont nem tudott fejjel betalálni egykori klubja ellen. A 26. percben Matjašec a kaputól mintegy 20 méterre labdát kapott, megindult vele, s bár vélhetően lőni akart, de a lábáról lecsúszó labdára Polareczki még be tudta magát dobni, ám nem tudta a labdát eléggé leszorítani, így az a kapu fölött hagyta el a pályát. Nem Muravidéki Labdarúgó Liga 4. forduló Apače – Kobilje Beltinci – Hodos Zlatar, Kovač; Molnár Bogojina – Črenšovci Šalovci – Turnišče Hotiza – Puconci Bistrica – Ljutomer Dobronak – Gančani Táblázat 1. Beltinci 4 3 1 0 2. Ljutomer 4 3 1 0 3. Apače 4 3 0 1 4. Turnišče 4 2 1 1 5. Bistrica 4 2 1 1 6. Šalovci 4 2 1 1 7. Hotiza 4 2 1 1 8. Puconci 4 1 2 1 9. Bogojina 4 1 2 1 10. Črenšovci 4 1 1 2 11. Gančani 4 0 4 0 12. Dobronak 4 0 1 3 13. Hodos 4 0 0 4 14. Kobilje 4 0 0 4

4:0 (3:0) 2:1 (1:1) 2:1 (2:1) 4:2 (1:1) 4:1 (1:0) 0:3 (0:1) 0:0 (0:0) 19:5 10 13:2 10 12:8 9 10:5 7 8:6 7 9:8 7 7:8 7 9:8 5 5:7 5 8:6 4 5:5 4 2:15 1 4:11 0 1:18 0

Az 5. forduló párosítása 2011. szeptember 17-én és 18-án: Ljutomer – Beltinci, Puconci – Bistrica, Črenšovci – Šalovci (mind 17-én, 16.30), Gančani – Apače, Hodos – Dobronak, Turnišče – Hotiza, Kobilje – Bogojina (mind 16.30).

sokkal később egy kényszerítőzést követően Polareczki megint helyzetbe került, de Vidmar kapust ezúttal sem sikerült legyőznie. A félidő végéig két hazai próbálkozást jegyezhettünk még fel: LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓ LIGA 4. forduló Zsitkóc – Renkovci 1:3 (0:2) Černela; Černi (2), Huskić Nafta – Nedelica 4:4 (3:2) Utroša (2), Hermán, Varga; Lutar (2), Gjerkeš, Prša Veterani – Kapca 3:2 (2:1) Zver (3), Farkas, Kovács Panonija – Csente 2:0 (0:0) Horvat, Režonja Zvezda – Polana 2:4 (1:4) Bacsi, Gál; Hozjan (2), Balažek, Žalik Olimpija – Granicar 0:3 (0:2) Novak, Sajt, Mlakar Petesháza – Hídvég 5:3 (4:1) Csonka és Sebők (2–2), Mavriček; Gostan (2), Bela Táblázat 1. Veterani 4 3 0 1 18:6 2. Petesháza 4 3 0 1 11:6 3. Panonija 4 2 2 0 7:4 4. Renkovci 4 2 1 1 11:3 5. Hídvég 4 2 1 1 16:12 6. Polana 4 2 1 1 9:5 7. Nafta 4 2 1 1 9:8 8. Nedelica 4 1 3 0 10:8 9. Graničar 4 2 0 2 6:4 10. Kapca 4 1 1 2 5:7 11. Csente 4 1 1 2 5:12 12. Zsitkóc 4 1 0 3 5:13 13. Olimpija 4 0 1 3 5:14 14. Zvezda 4 0 0 4 4:19

9 9 8 7 7 7 7 6 6 4 4 3 1 0

Az 5. forduló párosítása 2011. szeptember 17-én és 18-án: Graničar – Zvezda, Renkovci – Nafta, Nedelica – Panonija, Kapca – Zsitkóc, Hídvég – Veterani, Polana – Petesháza, Csente – Olimpija.

Mura 05 – Olimpija 4:2 (2:1) Kisebb szenzáció született Muraszombatban, hiszen a Mura hatalmas meglepetésre magabiztos győzelmet aratott a bajnokesélyesnek titulált Olimpija ellen. A hazaiak jobban kezdtek, s Fajič kezdte fél óra elteltével a gólgyártást, s bár Omladič (42.) egyenlített, a félidőre a bosnyák támadó második góljával ismét elhúzott a Mura. A folytatásban három perc alatt gyakorlatilag eldőlt a meccs Rep (46.) és Horvat (49.) góljaival, és bár Vršič az 54. percben szépíteni tudott, de az emberhátrányba kerülő fővárosiak már nem tudták megfordítani a meccs kimenetelét. Vrhunc és Pekič lövését is hárítani tudta Prša. A második félidő hatalmas Nafta-bakival kezdődött: Caban megpróbálta a középre bevágott labdát lekezelni, ám inkább csak levette Zadnikarnak, akinek nem volt nehéz feladat belőni az üres kapuba, ugyanis Prša kiindult a beívelt labdára, így a kapu teljesen védtelen maradt. A 64. percben felcsillant azonban a Nafta reménye, hiszen Da Silva szögletét Levačič fejjel a kapuba irányította. Következett két kihagyott Pekič-helyzet, illetve Kovjenić próbálkozása sem változtatott az eredményen. A 83. percben Jovanovič teljesen egyedül lőhetett, de Vidmar védett. A meccs legnagyobb helyzetét a végén többet támadó Nafta hagyta ki, hiszen előbb Levačič, majd pedig Tomažtič-Šeruga lövésének állt útjába a hazai kapus. A Nafta megérdemelte volna legalább az egy pontot. Preradovič a meccset követően úgy nyilatkozott, hogy gyakorlatilag önmagát győzte le a csapat, hiszen főleg a második gól elkerülhető lett volna, s ami a vereségnél is jobban fáj, hogy Sreš a sérülése miatt vélhetően a teljes őszi idényre kidől, Levačič bevetése pedig a következő meccsen nem lesz lehetséges.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .


Sport Vedran Vinko kontra Nafta

Döntésre várva Vedran Vinko, a Nafta – most már egykori – fiatal tehetsége a francia második osztályba igazolt, s ez éles vitát váltott ki közte és egykori klubja között. A csúnya válással kapcsolatosan a nemzetközi szövetségnek kell igazságot szolgáltatnia. Nemrég már leírtuk a klub véleményét, íme, itt a játékos nézőpontja. Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net

Hétfőn este az utánpótlás válogatott csatárát új otthonában értük el telefonon, hogy első kézből ismerjük meg a helyzetet az ő szemszögéből nézve. Vinko elmondta, hogy tavalyi a szerződésébe egy olyan cikkely került, mely 50.000 euró kárpótlás kifizetése esetén lehetővé teszi számára a más klubhoz igazolást. A Metz felkínálta ezt az összeget, de a Nafta ennek ellenére nem akarta elengedni. A Metz következő ajánlata az volt, hogy egy évre 50.000 euróért kölcsönbe vette volna a csatárt, s további szerződtetés esetén újabb 50.000 euró és a további transzferből 10 százalék jutott volna a Naftának. Ám miután erre az ajánlatra sem mondott igent a lendvai csapat, a franciák a szerződésben rögzített összeg kifizetése mellett döntöttek, s Vinko saját képviselőivel és jogászokkal is egyeztetve az ügyet átadta a nemzetközi szövetségnek, de mint mondta, biztos saját igazságában és tiszta a lelkiismeA Lendvai Körzeti Labdarúgó-szövetség kupasorozata 2. fordulójának eredményei:

Hotiza – Nedelica 3:1 Bistrica – Panonija 10:3 (6:1) Nafta – Črenšovci 2:8 (0:4) Polana – Veterani 12:1 (7:1) Kobilje – Dobronak 0:2 (0:1) Csente – Turnišče 1:3 (0:3) Graničar – szabad A 3. forduló párosítása, szeptember 21-én 16 órakor: Črenšovci – Dobronak, Graničar – Hotiza, Turnišče – Polana, Bistrica – Odranci.

Vedran Vinko a Naftától nem épen békés módon távozott. rete. A Nafta 200.000 eurót kért volna a játékosért. Mivel a kérdés jogi útra terelődött, így Vinko egyelőre nem kapta meg a szükséges papírokat és az ezzel járó játékjogot, de reméli, hogy a vita mielőbb megoldódik. Metzben Vinko saját

elmondása szerint csúcsfeltételek mellett edz (négy edzőpálya és egy 24 ezer nézőt befogadó stadion), s már a francia nyelv alapjait is kezdi elsajátítani, hogy az edzésen értse legalább az alapkifejezéseket. A klub szándéka feljutni az első osztályba, ebben számítanak Vinko segítségére is, aki egyéves hűséget ígért a klubnak, de amen�nyiben elégedettek lesznek vele, akkor a szerződés meghosszabbítható, ellenkező esetben szabad játékosként igazolhatóvá válik. A válogatottságát nem félti, hiszen elmondta: amennyiben játéklehetőséget kap és megfelelően bizonyít, akkor a szövetségi kapitány figyelmét sem kerüli majd el a teljesítménye. A végén még Vinko elmondta: sajnálja, hogy így alakult a helyzet, nagyot csalódott a Nafta vezetőiben, de egykori játékostársainak és a klubnak minden jót kíván!

Polanára került a vándorserleg A petesházi vadászok szervezésében a völgyifalui lövöldén került sor agyaggalamblövő versenyre, amelyen 4 társaság tagjai vettek részt. A vándorserleg a Velika Polana-i csapathoz került, akik toronymagasan a legjobbak voltak, míg a többi három csapat között éles harc alakult ki a helyezésekért. A palinaiak 127 galambbal nyertek a Dobronak (113), a Petesháza (111) és a

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . s z e p t e m b e r 1 5 .

Lendva (109) előtt. Egyéniben Muršič Boštjan (V. Polana) lőtte 35 galambbal a legjobb eredményt, őt követte Jože Bertalanič (Dobronak, 33) és Franc Vučko (V. Polana, 33). Az elismeréseket a legjobbaknak a Petesházi Vadásztársaság céllövő-bizottságának elnöke, Goran Gavrilovič és Anton Lebar adta át. Feri.h.m.

Hévízre készülnek A lendvai és a zalai sportszövetségek közötti együttműködés keretében a lendvaiak meghívást kaptak a 8. általános sportversenyre, amelyre most szombaton kerül sor Hévízen. A résztvevők összesen 10 versenyszámban (atlétika, lövészet,

labdarúgás, asztalitenisz, sakk, tenisz, kosárlabda, gyaloglás, kerékpározás és petanque) mérik össze tudásukat. A lendvaiak labdarúgásban, céllövészetben, asztaliteniszben és kerékpározásban vesznek részt. Feri.h.m.

Két dobogós hely A sportiskolák Koper­ ben megrendezett 6. versenyén a muravidéki cselgáncsosok két kimagasló eredménnyel szolgáltak, hiszen a fiúk Luka Gorjan, Uroš Vozlič, Samo Šarčevič, Jan Jurgec, Staš

Osterc, Grega Ferenc és Niko Gorjan felállásban másodikak, míg a lányok Doroteja Čahuk, Maja Adanič és Živa Potočnik felállásban harmadikak lettek. F. B.

Vereség és döntetlen A Lendava SK a 2. szlovén sakkliga keleti csoportjában az 5. fordulóban a Fram ellen 2,5:3,5-es vereséget szenvedett (Gaber, Vučko, Vuk, Vestersbah és V. Baša játszott döntet-

lent). A 6. fordulóban a lendvaiak a Zagorje ellen döntetlent értek el (Gaber, Vučko, Vuk, Vestersbah, Varga és V. Baša – mind döntetlen). F. B.

Három harmadik helyezés A cseh Plzenben nemzetközi tollaslabdatornán a 15 és 17 éves korosztályban Szlovénia, Szlovákia, Csehország és Dánia 12 klubjának 69 tollaslabdázója lépett pályára, köztük a Mladost tagjai is. A 15 éveseknél Hozjan Vito kettős sikert ért el, hi-

Utroša Harkovban A Harkovban megrendezett Ukraina In­t er­n a­ tional 2011 elnevezésű nemzetközi tollaslabdatorna első fordulójában Ut­roša Iztok legyőzte Tho­ mas Fymbot 2:0-ra, a másodikban pedig azonos arányban vereséget szenvedett a dán Lind ellen, így a 9–16. helyen zárta a versenyt. F. B.

szen egyéniben és a fiúk páros versenyében a dán Fischerrel az oldalán egyaránt bronzérmet nyert. Nejc Šendlinger egyéniben ötödik, míg Maja Doler, Bianca Žitnik és Marko Bajs a 9–12. helyen zárta a versenyt. A 17 éveseknél Maša Doler és Bianca Žitnik a lányok páros versenyében a harmadik helyet harcolta ki. F. B.

A Nafta Labdarúgó Klub szeptember 15én rendkívüli közgyűlést tart a Lipa szállodában, amelyen a klub új vezetését kívánja megválasztani a testület.

23


BEMUTATÓ: 2011. szeptember 17-én 19 óra, Lendvai Színház- és Hangversenyterem Jegyek szeptember 12-től kaphatók a Bánffy Központban és a színház pénztáránál.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Népújság, 2011/37. by Népújság - Issuu