Info
Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
63. évfolyam 35. szám Lendva 2019. augusztus 29. ISSN 0352-6569 1,10 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
h
7–14. oldal
e
t
i
l
a
p
j
a
Balatoni, bajai, lendvai
Hal a vízben, hal a kondérban, harmincháromban vagy annál is többen. A jó hangulatban folyó XIV. Nemzetközi Halászléfőző Versenyen Lendván a csa-
patok idén is megfőzték a maguk legjobb halászléjét – ki balatoni típusút, ki bajait, de már egyre inkább mondható, hogy lendvai halászlé is létezik.
Idén is itt volt a mindig nagy szeretettel visszatérő Süsü sárkányok nevű gárda Ljubljanából (képünkön), valamint nagy kedvvel vett részt sok hazai és tá-
volról érkezett főzőcsapat. Lendvának három kiemelt, hosszú hagyományú etnokulináris rendezvénye van, idéntől a Bográcsfeszt és a Lendvai Szüret mellett ide
tartozik a Halászléfőző Verseny is, mely méltó módon nyitotta meg múlt szombaton a Vinarium fesztiválsorozatot. Riportunk a 16–17. oldalon.
Horvát Tomi bizottsági elnök:
„Új pályázat esetén a völgyifalui tájházra rendelkezésre álló pénzkeret elveszne” 2–3. oldal
Iránytű
A Lendva községi magyar önkormányzat rendkívüli ülése
Elkezdődik a tájház fe Bence Lajos
Burjánzó identitásrejtés Tudták, hogy létezik falusi és városi értelmiségi? Én meg voltam győződve arról sokáig, hogy a kettő között – értékrend tekintetében legalábbis – legfeljebb árnyalatnyi a különbség. Ha a kérdést szlovén és magyar oldalról közelítjük meg, akkor a hagyományos és a progresszív – vagy legalábbis a liberális – szempont szerint tagozódik tovább. A tudati-öntudati, vagy nevezzük így: identitásbeli megkülönböztetésről ne is szóljunk – erre talán már nem is lenne érdemes időt pazarolni. Nálunk a szlovénosan írt magyar nevek – jól jelezte ezt Herman László részéről a „kitöröltek” „önkitöröltekre” változtatása az egyik ciklusában – az identitás elrejtését és sokszor elvesztését jelentették, esetleg másképpen, pozitív felhanggal fogalmazva a nemzeti identitás burkolt megtartását, bár az újabb időkben már a nyíltabb felvállalás is jellemző. Olvasom a sírkereszteken azok nevét, akik a közelmúltban távoztak el közülünk: csupa magyar László, Péter és István, Zoltán és Mária. Olyanokét, akikről tudom, személyi igazolványukban a legutóbbi időkig hibásan vagy szlovénosan szerepelt a név. Pedig lett volna alkalom a rendszerváltás után is díjmentesen változtatni legalább az utónéven, mert otthon senkit sem neveztek Ladislavnak, Štefannak vagy Marijának. Szomorú vigasz az a több évtizedes kisebbségpolitikánknak – de a helyzet talán még így sem reménytelen –, hogy a család az utolsó „cédulára”, a távozó síremlékére, keresztjére már a magyar változatot, nagy néha a rövidített Lacit, Ferit stb. írta, és nem a hivatalos okmányokban, digitális rendszerekben szlovénosan írt idegent. Persze a szlovénos nevek ellen közösségileg, együtt kellett volna akkoriban fellépni, mint ahogy mostanában kellene a mai „temetőesztétikai” termékekkel szemben (művirágok, fura mécsesek, a lakodalmas sramlit utánzó temetői gyászzenék stb.). Mert ha valami egyszer begyökeresedik, s szó nélkül hagyjuk, akkor elburjánzik, s nagyon nehéz – vagy lehetetlen – lesz leszoknunk róla.
A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség (LKMNÖK) Tanácsa múlt heti rendkívüli ülésén döntött arról, hogy megkezdődhet a völgyifalui tájház tényleges felújítása. Az önkormányzat közbeszerzési pályázatára, amely a völgyifalui tájház felújítási munkálatainak elvégzésére vonatkozott, csak a lendvai Legartis vállalat jelentkezett. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Az LKMNÖK még tavalyi határozata alapján 50 ezer euró összegért vette meg Völgyifalu központjában, a faluotthon közvetlen szomszédságában lévő ingatlant, amelyből a tervek szerint tájházat alakítanak ki. Az ingatlanvásárlás forrása a szlovén gazdaságfejlesztési tárca nemzetiségi gazdaságfejlesztési alapja volt. A megvásárolt ingatlan teljes felújításra szorul, a munkálatok elvégzésére pedig az LKMNÖK közbeszerzési pályázatot írt ki – a kisebb összegre tekintettel – gyorsított eljárásban, így augusztus elejétől augusz-
2
tésével a munkálatok elkezdése mellett döntött, leginkább azért, mert a szlovén gazdaságfejlesztési keretet október végéig lehet csak felhasználni, vagyis egy új pályázat kiírása esetén a jelenleg rendelkezésre álló pénzkeret elveszne és az önkormányzaton maradna egy megvásárolt ingatlan, amelynek a sorsa így bizonytalanná válna. A bizottság döntését hasonló indoklással, a 12ből jelenlévő 7 tanácstag – több kérdés és aggodalom kifejezése után – szavazatával megerősítette az LKMNÖK Tanácsa is, a hiányzó összeget pedig belső és külső keretek megszerzésével biztosítják. Az
10. tanévkezdő szakmai nap
Az élményalapú pedagógia az A Muravidéki Pedagógusok Egyesülete és az MMÖNK által szervezett 10. tanévkezdő szakmai napon, melyet augusztus 26-án szerveztek meg a muravidéki kétnyelvű óvodák és iskolák pedagógusai részére a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában, az élménypedagógia és a köréje csoportosuló fogalomkör került terítékre. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
tus 19-ig volt nyitva a pályázat. A felhívásra egyetlen cég jelentkezett, a lendvai Legartis. Az önkormányzat a közbeszerzési eljárásban megközelítőleg 100 ezer euróra tervezte a felújítási munkálatok költségeit, míg a beérkezett egyetlen ajánlat 125 ezer euróról szólt, vagyis negyedével túllépi a kiírt keretet. Ahogy ezt Vida Törnar Judit elnök is ös�szegezte, az önkormányzat így két megoldást választhatott volna, vagy visszautasítja az ajánlatot és új közbeszerzési pályázatot ír ki, vagy elfogadja ezt és pluszforrásokról gondoskodik. Az ügyben összeülő illetékes önkormányzati bizottság Horvát Tomi veze-
Vida Törnar Judit, a Muravidéki Pedagógusok Egyesületének elnöke és Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke, nemzetiségi parlamenti képviselő köszöntőjében egyaránt továbbra is a kiegyensúlyozott, a szakmai követelményeknek is eleget tevő, tudással felvértezett ember szerepelt oktatási célkitűzésként. Horváth hangsú-
lyozta: örül annak, hogy az előadóterem az utolsó férőhelyig megtelt, hiszen nem mindig volt ez így az elmúlt 10 évben. A plenáris részben, mintegy ráhangolódva a témára és a három csoportban folyó délutáni műhelymunkákra, Bányai Sándor és Balatoni József ismert előadók tartottak előadást. Bányai Sándor a Kalandok és álmok című előadásában az élménypedagógiai eszközök bevezetését emelte ki
mint a mai, porosz és más módszerek helyébe behozható lehetséges alternatívát. A szakember néhány új keletű szakkifejezés bevezetésével próbálta meg a tapasztalatszerzés nem közvetített, belső, a tanulók tudásszintjéből kinyerhető új formáinak a bemutatását. A formális oktatás és az informális tudás ismérvei mentén az unatkozást a kihíváshiánnyal téve egyenlővé, s „adrenalinszint-növelőnek” új, a mobiltelefon
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
Horizont
e
elújítása Völgyifaluban
A napokban elkezdődhetnek a munkálatok, a tervek szerint a völgyifalui tájház jövő őszre már tartalmakkal várja az érdeklődőket. önkormányzat a közelmúltban már elkülönített 4 ezer eurót a tájházra, emellett az MMÖNK közbenjárásával magyarországi forrásokból megközelítőleg 33 ezer euró biztosított a projektre. Az említett forrásokból és természetesen a szlovén gazdaságfejlesztési alapból érkező keretből lesz elég pénz a munkálatok kifizetésére, a hiányzó nagyjából
8 ezer euró biztosításáról pedig valószínűleg az önkormányzat gondoskodik belső átcsoportosításokkal. Ez az összeg a már elkészített dokumentációra, a közbeszerzési eljárásra és a munkálatok felügyeletére kell. Így hamarosan elkezdődhet a felújítás, amely többek között magába foglalja a bontási munkálato-
kat, a tetőszerkezet teljes cseréjét, a belső és a külső szigetelést, a belső és a külső vakolatot, a nyílászárók cseréjét, a pincehelyiségek egyesítését, a kémények felújítását és a betonozásokat is. A tervek szerint jövő év végére az épület már rendeltetésének megfelelően használható is lesz, a völgyifaluiak betölthetik tartalommal.
alternatíva letételét is elérő eljárásokat javasolt. A nevelési alapcélok között a mindennapi életben is hasznosuló szociális kompetenciákat emelte ki a hozzájuk szorosan kapcsolódó mai fogalomkörökkel – az együttműködés, a csoporttudat, a tolerancia, a konfliktuskezelés, a kompromisszumkészség, a bizalom és a nyitottság, valamint az empátia és a szolidaratás – mint újabb kori „pedagógiai” követelményt. Ehhez azonban elmaradhatatlanul szükség van továbbra is a következetes „aktív és cselekvő tanári részvételre”. Balatoni József, a Jocó bácsiként is ismert pedagógus, több könyv szerzője Taníts szabadon, tanulj
A szakmai nap résztvevői: a muravidéki kétnyelvű intézmények pedagógusai és több Kárpát-medencei rokonszervezet képviselői. szabadon című előadásával nyerte el a szakmai nap résztvevőinek tetszését. Szerinte nagyon fontos az, hogy a pedagógusok elfogadóvá neveljék a gyerekeket, mert ez a jövő. Az iskola tud olyan programokat szervezni, ahol a gyerek
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
találkozhat, kapcsolatba kerülhet egy autizmussal élővel, egy vakkal, egy mozgásképtelen emberrel és esetleg az addigi ellenérzéseit le tudja győzni ezáltal. Tapasztalata szerint a pedagógia ebbe az irányba mozdul el.
Horváth Ferenc
országgyűlési napló
Egymás iránti tisztelet és megbecsülés Az idei nyár, de mondhatjuk, hogy az egész év egyik központi politikai kérdését – nemcsak a Muravidéken – a 100 éves évforduló jelentette. A szlovén kormány – a miniszterelnökkel az élen – és a szervezőbizottság úgy döntött, hogy a korábbi évekkel ellentétben nem a magyarok ellen irányuló rendezvénnyel kívánnak emlékezni a 100 évvel ezelőtt történtekre. Igaz ez az egyházi megemlékezésre is. Az elmúlt hónapokban gyakran felvetődött a kérdés, hogy parlamenti képviselőként mit fogok tenni, eleget teszek-e a meghívásnak. Nem volt könnyű döntés, de alapos megfontolást követően részt vettem úgy az egyházi, mint a központi állami ünnepségen. Azért, mert a párbeszédet szolgáló, az új utakat kereső rendezvényről volt szó. Elhangzott ezeken magyar szó, s egyetlen gondolattal sem bántottak bennünket, magyarokat. Ezért is érzem úgy, hogy jól döntöttem. Én nem ünnepelni mentem Belatincra, hanem kifejezni tiszteletemet az ország iránt, amelyben élek, és amely a mindenkori szlovén kormánnyal folytatott vitáink ellenére Európában az egyik legmagasabb szinten biztosítja a kisebbségi jogokat. Részvételemmel nem megtagadtam a magyarságomat, hanem éppen ellenkezőleg: jelenlétemmel kimutattam (és hozzáteszem, a községi magyar önkormányzati közösségek elnökei is ezt tették részvételükkel), hogy a párbeszéd nem rajtunk, pontosabban rajtunk nem múlik a Muravidéken. A kormány és a szervezőbizottság a rendezvény lebonyolításával, a magyar nyelvű szövegek elhangzásával a tiszteletüket fejezték ki, és egyben a voksukat letették egy olyan soknemzetiségű, soknyelvű és többvallású Muravidék mellett, amelyet a partnerség, és nem az egymás elleni feszültség jellemez. Igaz, a hétköznapokban ez nem mindig könnyen kivitelezhető, de ha nem az egymás mellett, hanem az együttélés hívei vagyunk, akkor befogadónak kell lennünk valamennyiünknek. Ez nem azt jelenti, hogy megtagadjuk anyanyelvünket és kultúránkat, éppen ellenkezőleg. Ugyanakkor viszont elfogadjuk a mások számára fontos anyanyelvet, kultúrát vagy történetesen ebben az esetben az ünnepet. Különösen akkor, ha ez nem ellenünk, magyarok ellen irányul, mint ahogy ez a múltban gyakran megtörtént. Akkor azért nem, most viszont ezért vettem a rendezvényen részt, mely új perspektívát is nyithat. Hiszem, hogy a 21. században egyre többünkben a partnerség és nem a gyűlölködés gondolata kerekedik felül. Egymás bántalmazása a 21. században bebizonyította, hogy ez mennyi tragédiát és fájdalmat tud okozni, ezért én hiszek abban, hogy ez idejétmúlt felfogásnak számít a muravidéki emberek többségében. Amíg egymásnak feszülünk, és nem egymást segítjük a térségben, addig a megosztottság a térség további lemaradását okozza. Országgyűlési képviselőként megteszek mindent annak érdekében, hogy a Muravidék 21. századi története sikeresebb és békésebb legyen, mint ahogy az elmúlt 100 évben történt.
3
Muravidék Botlatókövek Lendván is
Kiállni a kisebbségért azt jelenti, kiállni az együttélés mellett A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja – augusztus 23. – előestéjén Borut Pahor államelnök koszorút helyezett el a 2. világháború utáni időszak vallási, ideológiai üldözötteinek Lendva-vidéki emlékművénél, majd a Polgárság Múzeumában Lendván kegyeleti emlékünnepségen vett részt. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
Janez, Lendva Község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, a történelmi emlékezet fontosságára hívva fel a figyelmet. Lendva is csat-
(Fotó: Galič Tomaž)
Az emlékünnepségen – melyen Pahor államelnök átadta a szlovéniai
botlatókövek művészeti projekt tiszteletbeli védnökségi okiratát Boris Hajdinjaknak, a Maribori Zsinagóga igazgatójának – elsőként Magyar
Az emlékműcsoportot Borut Pahor szlovén államelnök Fürst Erika holokauszt-túlélővel koszorúzta meg, valamint találkozott a háború után internált lendvaiakkal is.
lakozik a szlovéniai Emlékkövek (Botlatókövek) című művészeti projekthez, melynek keretében szeptemberben a Fő utcán az egykori zsidó tulajdonú házak előtt helyeznek el köveket. A botlatókövek letétele Európa-szer te Gunter Demnig német szobrász mozgalmával vette kezdetét az 1990-es év elején azzal a céllal, hogy a 2. világhábor ú során áldozatul esett emberek számára állítson emléket egykori lakhelyük előtt a járdába süllyesztve. Máig több mint 43 ezer botlatókövet helyeztek el. Szlovéniában a maribori Zsidó Kulturális Örökség Központ viseli gondját a kezdeményezésnek, az első köveket Urška Repnik (Ferk) és Klemen Brvar kezdeményezésére Mariborban helyezték el 2011ben. Boris Hajdinjak, a központ igazgatója ennek kapcsán kiemelte: egy közösség igazi arca abban mutatkozik meg, milyen
a viszonya a kisebbségekhez. Borut Pahor államelnök beszédében az emléknap jelentőségéről szólt, kivált a fiatal generációk esetében. „Az emléknap arra emlékeztet bennünket, hogy jól jegyezzük meg a történelem keserű leckéjét és sose feledjük el, hogy a 20. század három totalitárius rendszere a türelmetlenség apró jeleivel kezdődött. Egyik sem mutatta meg az igazi arcát az elején, hanem lassan bontakozott ki, majd a politikai és ideológiai célkitűzések fontosabbak lettek a méltóságnál, majd az életnél is. Ennek soha többé nem szabad megtörténnie” – hangsúlyozta. Pahor elnök szerint a botlatókövek is tükrözik e törekvéseket, s figyelmeztetnek a kisebbségeket fenyegető általános veszélyekre. „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem csak nemzeti vagy vallási kisebbségről beszélhetünk. Valamennyien valamilyen kisebbség részei vagyunk, és amikor egyik kisebbség veszélybe kerül, a másik is veszélyeztetve lesz. Ha az egyik mellett kiállunk, ezt mindannyiunkért tettük. Ezért kiállni egy kisebbségért az jelenti, hogy kiállunk az együttélés mellett” – emelte ki Borut Pahor.
Sal Község Tanácsa
Költségvetés-módosítás, féléves beszámoló Sal Község Tanácsának augusztus 21-i ülésén költségvetésmódosításra került sor és a féléves pénzügyi beszámoló is elhangzott. A napirenden szerepelt a község idegenforgalmi intézete alapszabályzatának és a folyó évre vonatkozó munkaprogramnak és a pénzügyi tervnek a megvitatása is. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net
A mintegy hetvenezer eurós költségvetés-módosításra a Gazdasági Minisztérium részéről a programok visszautasítása miatt volt szükség, amely a község területrendezési tervére és az adósságok törlesz-
4
tésére vonatkozott. Az így felszabadult összeget átcsoportosította: 28.000 eurót a Sal és Dolenci közötti útszakasz felújítására, valamint több mint 41.000 eurót a čepinci falu- és tűzoltóotthon teljes felújítására. Az ülésen Fartek Iztok polgármester féléves pénzügyi beszámolójában
elhangzott, hogy az idei 2.442.432 eurós költségvetés eddig 36 százalékban valósult meg és a tervek szerint alakul. Terítékre került a községi Idegenforgalmi, Sportés Kulturális Közintézmény alapszabályzatának, munkahelyi besorolásának és 2019-es program- és
pénzügyi tervének elfogadása is, amelyet a közintézmény megbízott igazgatója, Goršak Bernard mutatott be. Hosszas vitát váltott ki Orban Dušan tanácstag javaslata, hogy az igazgató kinevezéséhez szükséges feltételeknél szerepeljen a magyar nyelv ajánlatos tudása is. Az összes tanácstag ezzel nem értett egyet, hiszen ezzel a kikötéssel a község lakosságának kilencven százalékát kizárják, ugyanis az egyedüli kétnyelvű település a köz-
ségben Domonkosfa. A tanács végül négy mellette és kettő ellenszavazattal az előterjesztett alapszabályzatot fogadta el. A tanács továbbá elfogadta a két intézeti munkahely besorolásának rendeletét is, valamint a közintézet idei program- és pénzügyi tervét. A programtervben előtérbe kerül a markovci Peterloug szálláshelyeknek az értékesítése, valamint a község idegenforgalmi promóciós anyagának elkészítése és népszerűsítése a tágabb térségben.
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
Gazdaság 57. Agra Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásár
Generációváltás kell a mezőgazdaságban Marjan Šarec miniszterelnök augusztus 24-én megnyitotta az immár 57. Agra Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásárt Gornja Radgonán. A rendezvény programja idén a mezőgazdaság digitalizációjára fókuszál, de ismét több aktuális agráripari előadás, nemzetközi üzletember-találkozó színhelye is lesz. Kedden a CED szervezésében magyar–szlovén gazdasági fórumot tartottak. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat (KeGfH) Nonprofit Kft. szer vezésében kedden magyar–szlovén üzletember-fórumot tartottak az Agra vásáron Intelligens megoldások az agráriumban cím alatt. A találkozón részt vett Skapinyecz Péter, a CED KeGfH Kft. cégvezetője és Héra József, a CED lendvai irodájának vezetője. Előadásokat tartott a Szlovén Mezőgazdasági és Erdészeti Kamara és a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az agrárdigitalizációs megoldások témakörében. A Magyar Jégkármérséklő Rendszer működéséről elhangzott, hogy az országos lefedettséget nyújtó, összesen 986 darab – 218 automata és 768 manuális – talajgenerátorból álló jégkármérséklő rendszer
készülékei ezüstjodid-tartalmú hatóanyagot égetnek el, ami feláramlással a felhőkbe jut, ott csökkentve a kialakuló jégszemcsék méretét. A jégesők előfordulása ezzel nem zárható ki teljesen, azt viszont garantálni lehet, hogy a lehulló jégszemcsék mérete kisebb lesz. A jégkármérséklő rendszer üzemelése következtében már az első évben a jégkár mintegy 70 százalékkal visszaesett. A rendszert a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Agrárminisztériummal közösen működteti. A hasznos tudnivalókat sajnos gyér szakmai érdeklődés kísérte. A találkozón a Holland Alma Kft. képviselője a gyümölcstermesztési innovációs megoldásokról szólt. A szakmai fórumot négyszemközti, úgynevezett B2B tárgyalások követték, a szervező, a Maribori Fejlesztési Ügynökség itt
Az Agra Nemzetközi Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Vásár Európa ezen részének egyik legjelentősebb tematikus vására. Az idei eseményen
gi kultúra és a tenyészállatok kiállításán kívül mintegy 150 szakmai előadásra kerül sor, a borok és az élelmiszerek minősítései pedig már lezajlottak. A csütörtökön, augusztus 29-én záruló vásárt Marjan Šarec szlovén miniszterelnök nyitotta meg,
Az idei Agra Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron Gornja Radgonán 13 magyar cég mutatkozott be. is nagyobb részvételre számított. A CED KeGfH a korábbi évekhez hasonlóan idén is részvételi lehetőséget biztosított partnerei számára. A lehetőséggel 13 magyarországi cég élt, amelyek a vásáron közös nemzeti standon mutatkoztak be.
Radgonán mindig felvonultatják a legújabb technológiai-technikai újdonságokat. N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
Az új nemzedék mezőgazdasága
– amint ezt az augusztus 24-i nyitányon Janez Erjavec, a Pomurski sejem Rt. igazgatója kiemelte – az agráripar digitalizációjára és korszerűsítésére fektetik a hangsúlyt. Az Agra 57. alkalommal kerül megrendezésre, ennyi a szlovén gazdák átlagéletkora is – ami utóbbi esetben túl magas. Az agráriumot az új nemzedék tagjaival fel kell frissíteni, ahhoz pedig vonzóvá kell tenni az ágazatot. Kellenek az újítások, fontos az új technológiák alkalmazása – hangzott el. A vásár mindig kiváló alkalom a találkozásra is, valamint az iparág csúcstechnológiájának, műszaki termékeinek, gépezeteinek bemutatására. A vásáron 1840 kiállító vesz részt 32 országból. Az Agra 2019-es partnere az osztrák Stájerország. Gornja Radgonán a 71 ezer négyzetméternyi kiállítótéren bemutatott termékek, a mezőgazdasá-
az eseményen jelen volt Aleksandra Pivec mezőgazdasági miniszter is. Felszólalásukban mindketten a szlovén parasztgazdaságok modernizációjának szükségességére figyelmeztettek, új kihívásokat megjelölve az egészséges élelmiszer biztosításában és az idegenforgalomban. A városnak és a vidéknek nem szabad háborúznia, hiszen szükségük van egymásra. Mint elhangzott, a medvék és a farkasok által okozott károk miatt az állományt ésszerű keretek között kell tartani. A kiállítás első napjának vendége volt Phil Hogan európai mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos, aki korszerű közös mezőgazdasági politikát ígért. Az Agrát meglátogatta Nagy István magyar agrárminiszter is. A vásár nyitónapjára bejelentett agártüntetés elmaradt.
5
Kultúra Részecskék
Gyerekszereplők Horváth Áron új filmjében Horváth Áron az elmúlt napokban fejezte be legújabb rövid játékfilmjének forgatását. A fiatal lendvai filmrendezőnek ez lesz az első olyan alkotása, amelynek az elkészítési jogát már az egyetemi tanulmányai után kapta meg. forgatókönyve 2017 végén a ljubljanai Grossman forgatókönyvírási vetélkedőn első helyezést ért el. A film jeleneteit Lendván
és Petesházán forgatták. A történet egy testvérpár – a főszerepeket Pratnekar Xaver és Tot Teodor, az 1. Sz. Lendvai KÁI tanulói
(Fotó: Tanaček Samo)
A Részecskék című film cselekménye a rendező egy gyerekkori barátjának személyes történetén alapszik, amelynek
A rendező, Horváth Áron a lendvai forgatáson instruálja Xavért és Teodort.
játsszák –, illetve az idősebb testvér szemszögéből van bemutatva. Szüleik elváltak, az anyjukkal élnek (akit Avguštin Tamara alakít), de egy forró nyári napon meglátogatja őket az apjuk (a szerepet Nagy Zsolt játssza). A szülők közt érzékelhető a feszültség, amelyről Teodor később érdeklődik is az anyjától, de az nem köti a 12 éves fia orrára a felnőttek dolgát, így a fiú, hogy kitombolhassa magát, elmegy kerékpározni. Az apját megtalálja egy vendéglőben, aki megígéri neki, hogy őt és az öccsét elviszi másnap hajnalban Budapestre a Forma 1-es futamra. A fiún áll a döntés, hogy anyja akarata ellenére elmegy-e erre a kirándulásra vagy nem. Végül a megbeszéltek alapján hajnalban az öccsével megszöknek otthonról a megbeszélt helyre, de az apjuk nem jelenik meg. Teodor karaktere ekkor megérti, milyenek is tudnak lenni a felnőttek, és ezután ő veszi át apja
szerepét a családban. Ő sem keveri bele öccsét a felnőttek dolgába, mint ahogy korábban anyjuk sem beszélt vele erről. „ A legnehezebb az egész forgatás alatt az volt, hogy sokszor kellett váltogatnom az érzéseimet a szerepemben, illetve a korai kelés, hiszen volt, hogy már fél ötkor felkeltünk, hogy időben elkezdhessünk dolgozni” – nyilatkozta a 12 éves főszereplő, Tot Teodor. Társa, a 9 éves Pratnekar Xaver pedig hozzátette: „Számomra az volt a legszebb pillanat a munkafolyamat alatt, amikor beülhettünk a teherautóba, amely megjelenik a filmben.” A rövidfilm, amelyet a Szlovén Filmközpont, Lendva Község és a Lavina Kultúrklub támogat, a következő hónapokban az A Atalanta produkciós házban készül el. A bemutatóra a rendező szerint előreláthatólag jövő tavasszal kerül sor. SoPe
Hétvégén kezdik a bronzöntést a Csente-hegyen A hét végéig elkészülnek az öntési előmunkálatokkal a 47. Lendvai
Bronzöntő Művésztelepen a művészeti és öntőszakma képviselői. Gerič
Ferenc, a művésztelep vezetője közölte, idén hat alkotó kapott meghívást
a telepre, melyet ma már joggal nevezhetünk a térség legismertebb, másfélszáz alkotást maga mögött hagyó művésztelepének. Ezúttal a szlovén Marijan Mirt és Robert Jurak, a horvát Stephan Lupino, a magyarországi Rajcsók Attila és Lipovics János, valamint a hazai, Munkácsy-díjas Király Ferenc
alkot, aki nélkül nem képzelhető el a művésztelep. Ott-jártunkkor a 2. Számú KÁI egykori helyiségeiben még mindig az öntőformák kialakítása folyt, de péntektől a Csente-hegyen már a kemencék is beindulnak, s elkezdődhet a sok izgalommal járó öntés. -ce
• Lendván • Dobronakon • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)
Lipovics János az előkészületi munkák közepette.
6
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
Megint jön a sziszifuszi munka?
Info
Újabb kísérlet Szlovénia regionalizációjára Szlovénia negyedévszázados önállósulása után már több ízben próbálkoztak az ország régiókra osztásával, eddig eredménytelenül. A legújabb kísérletet semleges szervként az Államtanács vállalta fel, ennek égisze alatt született meg az új terv, amely 11 régióval tervez. Ahogy megjelent a javaslat, számtalan észrevétel, megjegyzés érkezett hozzá. Amennyiben elfogadásra kerülne, 2023 január elsejével lépne életbe. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Az Államtanács égisze alatt elkészített javaslat
szerint Szlovéniát 11 régióra osztanák, így lenne
Az aktuális javaslat szerint Szlovéniát 11 régióra osztanák, ami számos vélemény szerint túl sok.
Dol enjskói, Gorenjskói, Goriškói, Dél-Stájer, KeletStájer, Nyugat-Stájer, Ko roškói, Ljubljanai, Pri morsko–notranjskói, Sa vinjsko–šaleškói és Muravidéki régió. A maribori egyetem szakemberei által készített javaslat szerint a régió székhelye, a regionális tanács székhelye és a községek regionális tanácsa a régiókban más-más helyen lenne. A javaslat szerint így a Muravidéki régió székhelye Muraszombat lenne, a regionális tanács Lendván ülésezne, míg a községek regionális tanácsa Gornja Radgonán. Már ebből kitűnik, hogy Gornja Radgona térsége a Muravidéki régió része lenne, míg Ljutomer a Kelet-Stájer régióhoz tartozna. A 11 régió javaslatának alapját a jelenleg is központként működő úgynevezett városi községek jelentik, az elhatárolásoknál pedig figyelembe
vették a napi munkamigrációkat is. A régiókat a jelenleg működő 58 közigazgatási egységből alakítanák ki, így elvileg a javaslat nem tervez plusz munkaerőszükségletet. A javaslatnak természetesen még sok szitán kell átmennie és valószínűleg módosításokra is sor kerül. Az ország legújabb regionális szerkezetének készítői szerint arra kell törekedni, hogy 11-nél több régió ne legyen, míg kisebb számot ők is el tudnak képzelni. Az eddig beérkezett visszhangok alapján már ősszel számos községi és egyéb érdek ütközik majd az új regionális szétosztás kapcsán. Remélhetőleg ez a kísérlet nem bizonyul majd ismét sziszifuszi munkának, az ország decentralizációja, nem utolsósorban az uniós környezetben hatékonyabb regionális koncepció ezúttal életben tud maradni.
A 25 éve épült petesházi templom ünnepén Hálaadó szentmisével emlékeztek vasárnap Petesházán a helyi Szent Rozália-templom alapkőletételének 25. évfordu-
lójára. A templom zsúfolásig megtelt híveivel, a Lendvai Plébánia pedig erre az alkalomra plébániatemplommá nyilvánította a
Hálaadó szentmisével ünnepeltek Petesházán. N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
petesházit. Dolamič Martin Konrad lendvai plébános a petesháziak 1994-es hősies elhatározását dicsérte, amikor megtörtént az alapkőle-
tétel, s nagy eredményként említette, hogy a palermói Szent Rozália tiszteletére emelt templom két év alatt megépült. Mindebben az adakozók mellett a falusiak is nagy részt vállaltak munkával, pénzeszközökkel. Lipovšek Stanislav, az alapkőletételkor jelen lévő, akkor még maribori, ma nyugalmazott celjei püspök a plébánoshoz hasonlóan az igehirdetés mellett az anyaszentegyház másik két fontos feladatára is figyelmeztetett: a felebaráti segítségre, valamint az egymással és főleg az idősekkel való törődés fontosságára, illetve az összes – a ministránsoktól az egyházi kórusig ívelő – hívői támogatást is hangsúlyozta. A nyugalmazott püspök
kiemelte: palermói Szent Rozália élete is a szolgálat jegyében telt. Bár egyenes út vezetett volna számára a magas társaságba, ő ezekről lemondott, s a pestis elleni küzdelmek időszakában csodás gyógyításokat eszközölt ki a Mennyei Atyánál. Lipovšek az élet védelmében tett egyházi erőfeszítésekről is beszélt, amelyekért Ferenc pápa oldalán meg kell harcolni nap mint nap. Világvége ugyan nem lesz, de egy új Ég és Föld jelzi majd egy új korszak eljöttét, amelyben a hívő ember elnyeri az örök boldogságot – mondotta. Az ünnep alkalmából a petesháziakhoz szólt Magyar Janez, Lendva Község polgármestere is. -ce
7
Info a mai napon... Augusztus 29-én történt 1434 Megszületett Janus Pannonius humanista, latin nyelven alkotó költő, a magyar világi líra első jelentős képviselője. 1526 A mohácsi csatában a török szultán legyőzte a II. Lajos király vezette magyar hadsereget. A király életét vesztette. 1541 A török szultán csellel elfoglalta Budát, amely 145 évig a török uralom központjává vált. 1880 Szekrényessy Kálmán átúszta a Balatont Siófoktól Balatonfüredig. 1885 Gottlieb Daimler német feltaláló szabadalmaztatta az első benzinmotoros kerékpárt. 1915 Megszületett Ingrid Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd filmszínésznő. 1938 Meghalt Karinthy Frigyes író, műfordító, kritikus, újságíró, humorista. 1958 Megszületett Michael Jackson amerikai popénekes, zeneszerző. 1964 Megjelent Roy Orbison „Oh, Pretty Woman” című, máig népszerű dala. 1966 A Beatles utoljára lépett fel egy San Fransiscóban megtartott koncerten.
visszapillantó
1979. augusztus 30-án, 31. szám
Emberek a tájban Verőfényes nyári délelőtt van. Az út menti kukoricatáblákon lágy szellő játszadozik. A nap folyamán esőre nem várhatunk (ha hinni lehet a meteorológusoknak). (…) Amint befordultunk Pincére, alig találtunk otthon valakit. Mindenki a mezőn szorgoskodik. A kilences házszámnál három embert pillantunk meg, amint a kerítés javításán munkálkodnak. – Új kerítést csinálunk, mert a régi már elkorhadt, meg már nem is divat. Ma mindenki beton- vagy vaskerítést csinál magának. Véget ért a deszkapalánkok ideje – mondja Kranjcsics Jenő bácsi. A két fiatal segédkezik neki a munkában. A szép kivitelezésű vaskerítést csak oda kell erősíteni a lábakhoz, és a ház előtti virágoskert új arcot kap. – Kőolajipari munkás voltam, 22 évig dolgoztam Jugoszlávia különböző részein, az
Kovács Alenka
Kranjcsics Jenő bácsi és a fiatalok a kerítést javítják. olajmezőkön. Legtovább Bánátban tartózkodtam. A Nafta gasnál dolgoztam Kikindán, Örményházán, Eleméren, Becskereken és másutt. Most nyugdíjas vagyok. Itthon tesz-vesz az ember. Akad bőven munka… Beszélgetésünk folytán Kranjcsics Jenő bácsi elmondja, hogy van egy ke-
vés földje, szőlője, és most idehaza a gazdaságban dolgozik. Még mindig élénken emlékszik a kőolajiparban eltöltött napokra. Sok élményt, sok fáradtságot és meglepetést nyújtottak az olajmezőkön eltöltött évek. A munkások az olajmezőkön mindig összetartottak és ott segítettek egymásnak, ahol a legnehezebb
volt. Jenő bácsi sok tájat bejárt, sokféle néppel megismerkedett. Bárhol volt, mindenütt jól érezte magát, de mégis azt mondja, amit a közmondás, hogy legjobb otthon, Pincén, a szőlőhegyek tövében fekvő kis házban. Szerző: Utrosa Gabriella
történelmi tükör
A kanizsai török basa 1652-ben írt levele A török uralkodásáról Dervarics Kálmán bővebben is írt a Vasárnapi Ujság 1855-ös évi 32. számában. Sőt! A kanizsai török basa 1652ben írt két levelének másolatát is beküldte, amelyekben „ő basasága a martyánczi helvét és ágost. lelkészek és ottani nép közt fenforgott pörös ügyet intézi el”. (Vasárnapi Ujság, 32. szám, 1855. augusztus 12-én) A martjánczi községnek vasvármegieben. Mi Kanisa Vegh Várának fő fő Agáy; ti kik vattok Mart jánczi polgárok kicsintöl fogva nagik, ez levelünket látván azt adgiuk tudástokra, hogy tj közületek lévő tizenegy vagy tizenniolcz falubeli polgárok az egéz vármegie pöczétes levelével jütek ide; megh értetük mindezt hogy van az levél jrva, hogy minden ember az maga hütén megálion, kalvinista kalvinista predicatort tartson, Luteranus Luteranust és mindenik maga predicatoriának fizessen; Mi Kanisai Agák azt helien hattunk, ha fejetek köll, egymás hütén megálliátok, egymás között szépen
8
vesztegségben legyetek avagy élietek, mert ha egymás közt háborúság esik, fejetekkel fizetitek, Luteranus Luteranusnak fizessen ehhez tarczátok magatokat. Ha ez predicatorok az török Ispaya földit elik tüle fizessenek, ha fejetek köll Ehhez tarczátok magatokat. Költ Kanisán 1652 (aláirás nélkül tizenegy pecséttel). Martjánczi ágost. vallás predicatoriának! Én Muszel Martjánczi Ispaya adom tudtodra Pap vagy e, vagy mi ördög vagy? vagyon hiremmé, hogy az polgárokat üzöd kergeted, magad pedig szélyel ide s tova jársz, hanem mikint ez levelemet látod, ha az én falumban akarsz laknj, hát meg böczülj az polgárokat, mert ha ugy cselekszel, mint ekkoráig cselekedtél az Polgároknak, az én igaz török hitemre mondom, hogy bizon megbánkozol róla, az én falumban penig ne lakjál, mert ha meghallom hogy itt lakol, bizon mindgyárt oda megyek s az házadat meggyujtom. Dervarics még hozzáfűzi: Ezen levelek sokáig a martyánczi kath. egyház iratai közt tartattak,
néhány év előtt azonban magánkézbe kerültek; hiszem, miként jelenlegi birtokosa honfiúi kötelességének érzendi ezen történeti érdekü leveleket nemzeti muzeumunknak átadni annál is inkább, nehogy magánkezekben olly sorsra jussanak, minőre dicső emlékű Hunyady János vas buzogánya jutott Erdélyhonban. N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
Info
Nagy önismereti teszt Vajon hogyan vélekednek Önről kollégái, ismerősei? Milyen embernek tartják? Ha szeretne választ kapni a fenti kérdésekre, akkor töltse ki tesztünket. Talán még olyan dolog is kiderülhet, amit eddig nem is hitt saját magáról. A kérdések után zárójelben található számok jelzik a pontot. Karikázza be az Önre illő választ, majd a végén adja össze a pontokat és nézze meg, melyik jellemzésbe illik bele. 1. a. b. c.
Mikor van a legjobb formában? reggel (2) napközben és koraeste (4) késő este (6)
2. a. b. c.
a. b. c. d.
hahotázni kezd. (6) elneveti magát, de nem túl hangosan. (4) diszkréten nevet. (3) egy kissé elmosolyodik. (5)
Ön gyorsan, nagyokat lépkedve jár. (6) gyorsan, kicsiket lépkedve jár. (4) közepes tempóban, az emberek szemébe nézve jár. (7) d. közepes tempóban, lehajtott fejjel jár. (2) e. lassan jár. (1)
6. Ha partira vagy értekezletre megy, a. hangosan üdvözöl mindenkit, hogy észrevegyék: megérkezett. (6) b. feltűnés nélkül lép be, és azonnal ismerősöket keres. (4) c. feltűnés nélkül lép be, és reméli, hogy senki nem vette észre. (2)
3. a. b. c.
7. Kitartóan, erősen összpontosítva dolgozik, és valaki megzavarja. Ön… a. örül, hogy végre szünetet tarthat. (6) b. ingerült, mert félbeszakították. (2) c. hirtelen nem tudja, örüljön-e vagy mérgelődjön. (4)
Ha valakivel beszél, keresztbe fonja a karját. (2) összekulcsolja a kezét. (5) egyik vagy mindkét kezét csípőre teszi. (7) d. megérinti a beszélgetőtársát. (6) e. az állát simogatja vagy a hajába túr. (1) 4. a. b. c. d.
Nyugalmi helyzetben a lábait szorosan egymás mellé teszi. (4) egyik lábát átveti a másikon. (6) kinyújtja a lábait. (2) maga alá húzza a lábait. (1)
5. Ha valamit viccesnek talál,
8. a. b. c. d. e. f. g.
Melyik színt kedveli? piros vagy narancs (6) fekete (7) sárga vagy világoskék (5) zöld (4) sötétkék vagy lila (3) fehér (2) barna vagy szürke (1)
9. a. b. c. d. e.
Mielőtt elaludna, a hátán fekszik. (7) a hasán fekszik. (6) egyik oldalán fekszik. (4) egyik kezével a feje alatt fekszik. (2) a feje a takaró alatt van. (1)
10. Éjszakánként a. gyakran álmodja azt, hogy zuhan. (4) b. gyakran álmodja azt, hogy verekszik vagy küzd. (2) c. gyakran álmodja azt, hogy valakit vagy valamit keres. (3) d. gyakran álmodja azt, hogy repül vagy lebeg. (5) e. nem álmodik semmit.(6) f. mindig kellemes dolgokról álmodik.(1) 60 pont felett: Kollégái, ismerősei óvatosak Önnel szemben, mert hiúnak, egocentrikusnak, akaratosnak tartják. Lehet, hogy a kollégái, ismerősei csodálják és példaképüknek tartják, de nem mindig nyíltak Önnel és nem feltétlenül szeretnének a barátai lenni. 51 és 60 pont között: Kollégái, ismerősei elismerik ötleteiért, rugalmasságáért, eredetiségéért. Ön született vezető, aki gyorsan hoz döntéseket, ha ezek nem is mindig a legjobbak. Bátornak és kalandvágyónak tartják, aki mindent kipróbál, mer kockáztatni és szereti a kalandot. Szeretik a társaságát, hiszen Önnel és Ön körül mindig érdekes dolgok történnek. 41 és 50 pont között: Kollégái, ismerősei élénk, vonzó és kellemes embernek tartják. Ön az, aki állandóan a figyelem központjában van, mégsem bízza el magát. Kedves, udvarias és megértő ember, aki vigasztal, biztat és segít, ha baj van. 31 és 40 pont között: Kollégái, ismerősei józan, figyelmes, gondos és gyakorlatias embernek tartják. Intelligens, nagylelkű, tehetséges, ugyanakkor szerény ember benyomását kelti. Nem barátkozik gyorsan és könnyen, de ha valaki elnyeri a bizalmát, ahhoz hűséges, és a többiektől is elvárja, hogy azok legyenek. 21 és 30 pont között: Kollégái, ismerősei aprólékosnak, egy kissé megszállottnak tartják. Ön gondos, rendkívül elővigyázatos és kitartó a munkában. Nagyon meglepődnének, ha spontán, ösztönösen vagy hirtelen ötlettől hajtva tenne valamit, hiszen az a benyomásuk, hogy Ön a dolgokat minden oldalról megvizsgálja, mielőtt döntést hozna. Ezt a jellemvonást óvatos természetével magyarázzák. 21 pontnál kevesebb: Kollégái, ismerősei félénknek és határozatlannak tartják. Szüksége van arra, hogy figyeljenek Önre, mástól várja a döntéseket és nehezen fogad bárkit is a bizalmába. Sokat szorong és ott is problémát lát, ahol nincs. Van, aki unalmasnak tartja Önt, de azok, akik jól ismerik, tudják, hogy ez nem így van.
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
9
Info augusztus 30. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:15 Szlovén üdvözlet, 10:35 Lotse – dok. műsor, 11:25 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 11:55 Humanitáriusság, 12:20 Circom 23:10 Az áruló Regional: Férfi hárfával – magazinműsor, 13:00 Hírek, 13:35 Célpont, Glóbusz, Töréspont, 15:20 Hidak, 16:25 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Ifjúsági zenei műsor, 17:55 Ifjúsági műsor, 18:20 Tudom! – kvíz 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Ptuj 2019 – fesztivál, 21:25 A Maribori TV dok. műsora, 22:00 Visszhangok, 22:45 Nyári helyszín, 23:10 Az áruló – olasz–francia film, 1:05 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 9:20 Zenés műsor, 10:05 Figyeljünk a csendre, 10:50 A kertben – a Maribori TV dok. műsora, 11:30 Ízletes konyha, 12:00 Tokió: cselgáncs, 14:30 Mozogj inkább velünk, 15:30 Tanja Žagar – koncert, 17:00 Tokió: cselgáncs, 18:05 Enyém, tiéd, miénk – családi sorozat, 19:00 Anže – szlovén dok. film, 19:20 Zenés műsor, 20:00 Tomaž Kajzer életei – szlovén sorozat, 20:45 Parádé – koprodukciós film, 22:45 TV-klub, 23:50 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top shop, 12:15 Fókusz, 13:30 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:45 Megtörve – török sorozat, 16:00 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:10 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:55 Drága örökösök – magyar sorozat, 21:05 Love Island – Találd meg a szerelmed, 22:25 Barátok közt – magyar sorozat, 23:10 Híradó, 23:45 XXI. század – a legendák velünk élnek, 0:20 Rejtjelek, 1:30 Autogram – am. sorozat, 2:00 CSI: A helyszínelők.
TV2 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 9:35 Teleshop, 10:45 Asztro Világ, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – amerikai sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:40 Esmeralda – mexikói sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat 18:00 Tények, 18:30 Tények Plusz, 19:10 Ázsia Expressz 2., 20:55 Kapd el, ha tudsz!, 22:30 Extrém Activity, 0:00 Magánnyomozók – dokureality, 1:10 Walker, a texasi kopó – am. sorozat.
Duna Tévé 5:55–9:35 Virradóra, 9:35–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 13:00 Ízőrzők, 13:50 Jamie egyszerű és gyors kajái, 14:00 Magyarország finom, 21:50 VI. Pál – Viharos 14:20 Brown atya – angol idők pápája sorozat, 15:15 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:10 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Brown atya – angol sorozat, 20:20 A pillangó – francia film , 21:50 VI. Pál – Viharos idők pápája – olasz film, 23:35 Kenó, 23:45 Hogy volt!?
Duna World 5:25–11:20 Délelőtti műsor, 11:25 Anyegin – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 P’amende – magazinműsor, 13:50 Öt kontinens, 14:20 Családbarát – magazinműsor, 15:50 Kárpát Expressz, 16:15 Multiverzum – A tudomány határtalan – magazin, 16:45 Folkudvar, 17:20 Ízőrzők, 17:50 … és még egymillió lépés – magyar ismeretterjesztő sorozat, 18:35 Itthon vagy!, 19:00 Magyar válogatott – zenés műsor, 20:00 Önök kérték válogatás, 21:00 Híradó, 21:35 Munkaügyek – magyar sorozat, 22:40 Ridikül, 23:35 M5 Híradó, 0:05 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:35 Hetedhét kaland, 0:50 M2 matricák – dok. sorozat.
augusztus 31. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:25 Ifjúsági műsor, 11:05 Helyes ötlet, 11:40 A hét, 12:40 Mit mondasz? – Érdekel, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról, emberekről, 14:15 Vészhívás a hegyről – dok. film, 15:10 Star Trek-technikák – kanadai dok. film, 16:00 Új húszas – szlovén sorozat, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Lelki verés, 17:35 Szlovén magazin, 18:00 Mezsgyék, 18:10 Legyen a kedvére: tengeri finomságok, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:25 Érverés, 20:05 Alja, a háború lánya – török film, 22:05 Hírek, 22:25 Sherlock (IV): Hat szobor – angol minisorozat, 0:10 Választásaink és a szabad akarat – ausztrál dok. film, 1:20 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 7:00 Jó reggelt! 9:00 Valerija Skrinjar – dok. műsor, 11:30 Ízletes konyha, 12:00 Tokió: cselgáncs, 14:30 Markkleeberg: Kajakkenu, 16:05 TV-klub, 9:00 Valerija Skrinjar 17:30 Automobilitás, 18:00 14+1, Nives Meroi és Roman Benet – dok. film, 18:55 Zenés műsor, 20:05 200 év – a postojnai cseppkőbarlang felfedezésének ünnepe, 21:05 P. I. Csajkovszkij: Hattyúk tava – A fekete hattyú, 21:25 Zvezdana – beszélgetős műsor, 22:15 Aritmikus koncert – Hamo & Tribute, 23:25 Zenés műsor.
RTL Klub 6:30 Kölyökklub, 9:25 Top shop 10:20 Muppet Show, 11:00 Autogram, 11:40 Gagyi mami – Mint két tojás – am. sorozat, 14:05 Scooby Doo – A nagy csapat – am.–ausztrál film, 15:55 Aladdin – am. film, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz Plusz – magazinműsor, 20:00 A mi kis falunk – magyar film, 21:05 A Showder Klub bemutatja, 23:15 A következő három nap – am. film.
TV2 7:05 Tom és Jerry, 8:20 TV2 animáció, 10:25 Designműhely Dorogi Gabriellával, 11:00 Autószerelők, avagy minden új egyszer 21:15 Valami Amerika 3. régi lesz!, 11:35 Techguru, 12:05 Poggyász, 12:35 Szépítők, 13:10 Csapdába csalva – német sorozat, 13:45 Éjszaka a múzeumban 3. – am. film, 15:50 Alex felügyelő – lengyel sorozat, 16:55 Hegyi doktor – Újra rendel – német sorozat, 18:00 Tények, 18:30 Tények Plusz, 18:55 Utazók – am. film, 21:15 Valami Amerika 3. – magyar film, 23:25 Árral szemben – am. film, 1:45 Briliáns elmék – am. sorozat.
Duna Tévé 6:40–9:30 Virradóra, 9:30-12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:40 Jó ebédhez szól a nóta, 13:10 Anya, az állatorvos – német sorozat, 14:10 Doc Martin – angol sorozat, 15:05 A Pál utcai fiúk – magyar–am. film, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:35 SzerencseSzombat, 19:30 Huckleberry Finn kalandjai – német film, 21:20 Higgy neki, hisz zsaru – am. film, 23:10 Kenó, 23:20 Bagi–Nacsa Orfeuma.
Duna World 5:25–11:20 Délelőtti műsor, 11:20 Toprini nász – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 MMA portrésorozat, 114:15 Család-barát, 15:45 Hagyaték – magyar dok. film, 16:20 L – kanadai–am. film, 17:15 Most a Buday!, 17:50 Családi kör – magyar sorozat, 18:45 Térkép, 19:20 Ízőrzők – magyar sorozat, 20:00 Dokuzóna, 21:00 Híradó, 21:30 Fapad – magyar sorozat, 22:30 Hacktion újratöltve – magyar sorozat, 23:30 Híradó, 0:00 Opera Café, 0:25 Evangélium, 0:55 Himnusz.
szeptember 1. vasárnap Szlovén Tévé I.
szeptember 2. hétfő Szlovén Tévé I.
7:00 Gyerekműsor, 10:55 Varázssíp, 11:20 Hegyfok, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Az emberek és a Föld, 13:00 Hírek, 13:25 Ptuj 2019 – fesztivál, 15:00 Költözés – rövidfilm, 15:15 Új iskolatárs – indiai film, 17:00 Hírek, 17:20 Repülőgépen – Lichtenstein, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:15 Politika Tanja Gobeccal, 19:25 A hét tükre, 20:05 A csend zeneje – olasz film, 22:00 Interjú: dr. Ana Polak Petrič, 22:50 Hírek, 23:15 Csodára várva – a gyógyszert megtalálva – angol dok. film, 0:20 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 6:30 Zenés műsor, 7:25 Ízletes konyha, 7:55 Zenés matiné, 9:35 Heti választás, 11:55 Markkleeberg: Kajak-kenu, 13:15 Tokió: cselgáncs, 14:45 Žogarija, 15:55 Markkleeberg: Kajak-kenu, 17:20 Ambiensek, 17:55 A tenger fekete könnyei – német dok. film, 18:55 Zenés műsor, 20:00 Labdarúgás: Domžale – Maribor, 22:15 Lottó, 21:05 Vlado Kreslin koncertje, 1:05 Zvezdana – beszélgetős műsor, 1:45 Zenés műsor.
RTL Klub 6:30 Kölyökklub, 8:50 A Muzsika TV bemutatja 9:25 Topshop, 10:25 Kalandozó, 11:05 Az év hotelje, 11:50 Kevin, a minden6ó 22:40 Szerelem és más drogok – am. sorozat, 14:00 A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége – am. film, 18:00 Híradó, 19:00 Házasodna a gazda, 20:10 Jófiúk – magyar sorozat, 21:05 Love Island – Találd meg a szerelmed, 22:40 Szerelem és más drogok – am. film, 1:15 Portré.
TV2 7:05 TV2 animáció, 10:00 Agrártúra, 10:35 Több mint testőr – életmódmagazin, 11:05 Super Car – autósmagazin, 11:35 Ötletgazdag – magyar magazin, 12:10 Az építkezők – magazinműsor, 12:40 Innovátor, 13:15 Nagy durranás – am. film, 15:10 Creed – Apolló fia – am. film, 18:00 Tények, 18:55 Sztárban sztár leszek!, 21:00 Személyiségtolvaj – am. film, 23:30 Holtpont – am. film, 2:20 Casting minden – magyar film.
Duna Tévé 6:00 Híradó, 6:40–11:00 Virradóra, 11:00 Istentisztelet közvetítése, 12:01 Híradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:25 Bolygónk, a Föld II – angol ismeretterjesztő film, 15:00 Három csengő – magyar film, 16:30 Hogy volt!?, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:35 Családi kör – magyar sorozat, 19:35 Magyarország, szeretlek! 21:10 Légcsavar – am. film, 22:40 Kenó, 22:50 Mága Zoltán-koncert, 23:50 Világörökség Portugáliában – portugál sorozat, 0:20 Hogy volt!?
Duna World 5:25–11:35 Délelőtti műsor, 11:35 Te csak pipálj, Ladányi! – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 MMA port21:30 Magyarosaurus – Báró résorozat, 14:15 A NAGYOK – magyar Nopcsa Ferenc nyomában film, 14:45 A bábok világa – dok. film, 15:45 Hagyaték – magyar sorozat, 16:20 L – kanadai–am. sorozat, 17:10 Édes anyanyelvünk, 17:20 Most a Buday!, 17:50 Divat és dizájn, 18:50 Öt kontinens – magyar műsor, 19:20 Szerelmes földrajz – magyar film, 20:00 Gasztroangyal, 21:00 Híradó, 21:30 Magyarosaurus – Báró Nopcsa Ferenc nyomában – magyar dok. film, 22:30 Hacktion Újratöltve – magyar sorozat, 23:25 Híradó, 23:55 Püspökkenyér, 0:55 Himnusz.
6:25 A hét tükre, 7:00 Jó reggelt!, 11:15 Egészségügyi műsor, 11:40 A lélek horizontja, 12:20 Kezdjük újra, 13:00 Hírek, 13:35 Szent és világ, 14:30 14:30 Jasna Tuta: Polinézia Jasna Tuta: Polinézia, 15:00 Jó napot, Koroška!, 16:00 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Jó napot, 18:10 Rajzfilmek, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Studio City, 22:00 Visszhangok, 22:50 Platform, 23:20 Nyári legenda 23:30 Zenés est, 0:35 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 10:30 Zenés műsor, 11:00 Gyerekműsor, 11:30 Jó reggel – Jó napot, 15:10 Tobi – a Maribori TV műsora, 15:40 Fani Okič portréja – dok. film, 17:00 Az emberek és a Föld, 17:55 Enyém, tiéd, miénk – családi sorozat, 18:55 Gyerekműsor, 19:20 Zenés műsor, 20:00 Repülőgépen, 21:00 Koronák harca – III. Richárd – angol sorozat, 21:50 Négy dolog, amit csinálni szeretnék veled – szlovén film, 23:30 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top Shop, 12:15 Fókusz, 13:30 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:45 Megtörve – török sorozat, 16:00 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:10 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:55 Drága örökösök – magyar sorozat, 21:05 Love Island – Találd meg a szerelmed, 22:25 Barátok közt – magyar sorozat, 23:10 Híradó, 23.45 XXI. század – a legendák velünk élnek, 0:20 Rejtjelek – am. film.
TV2 5:20 Családi titkok – magyar sorozat, 6:15 Mokka, 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 9:35 Teleshop, 10:45 Asztro – Világ, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:40 Esmeralda – mexikói sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat, 18:00 Tények, 18:20 Tények Plusz, 19:10 Ázsia Expressz 2, 20:55 Kapd el, ha tudsz! – vetélkedő, 22:30 Extrém Activity, 0:00 Magánnyomozók.
Duna Tévé 5:55–9:35 Virradóra, 9:35–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 13:00 Jó ebédhez szól a nóta, 13:30 Jamie egyszerű és gyors 14:00 Magyarország finom kajái, 14:00 Magyarország finom, 14:20 Brown atya – angol sorozat, 15:10 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:05 Rex Rómában – német sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:35 Brown atya – angol sorozat, 20:30 Kékfény, 21:30 Elveszettek – am. sorozat, 22:25 Kenó, 22:35 NCIS – am. sorozat, 23:25 Hogy volt!?
Duna World 5:00–11:10 Délelőtti műsor, 11:10 Tüske a köröm alatt – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Roma magazin, 13:50 Domovina, 14:20 Család-barát – magazinműsor, 15:55 Életkor, 16:20 Ízőrzők, 16:55 Öt kontinens, 17:25 Ízőrzők – magyar sorozat, 18:05 … és még egymillió lépés – ismeretterjesztő sorozat, 19:00 Mága Zoltán-koncert, 20:00 Hogy volt!?, 21:00 Híradó, 21:35 Munkaügyek – magyar sorozat, 22:30 Ridikül, 23:25 M5 Híradó, 23:55 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:30 Hetedhét kaland, 0:40 M2 matricák – dok. sorozat.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Világunk mozgatói 17:05 Mozaik / Nem boszorkányság. Vagy igen? / Komolyan a zenéről 18:00 Napi krónika 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig
10
Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (minden 3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 Öt perc a szépségért 10:30 Világunk mozgatói (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája – választás 14:15 Mester-Ember (minden utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Retrorádió 18:00 Napi krónika 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kuckó Mackó / Csacska rádió (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismerős hangok ismeretlen történetei 11:00 MMR 60 (havonta, figyelje a rádióreklámot) 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 MMR 60 / Ismerős hangok ismeretlen történetei (ism.) 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:00 Álmodók (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Sporthétfő (ism.) 21:35 Zene hajnalig
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
Info szeptember 3. kedd
szeptember 4. szerda
Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 10:00 Jó napot!, 11:15 A heti tv-műsorból, 12:20 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 A heti tv-műsorból, 15:25 Hidak: Kanapé, 15:55 Gyerekműsor, 17:00 Híradó, 17:25 Bober – dok. műsor, 18:05 Rajzfilmek, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Krónika Hitler életéről – német dok. műsor, 20:55 Senki magja – újzélandi sorozat, 22:00 Visszhangok, 23:05 Valerija Skrinjar – dok. film, 0:35 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 11:15 A heti tv-műsorból, 12:25 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Interjú – Dr. Ana Polak Petrič, 15:00 Hidak: Nagyító alatt, 16:00 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Peračica – dok. műsor, 17:55 50 könyv, amelyet nekünk írtak, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 Maudie – ír–kanadai film, 22:00 Visszhangok, 22:30 Kultúra, 22:50 Ami szent és a világ, 23:50 A szlovén vízkör – dok. műsor, 0:15 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 10 : 3 0 Z e n é s műsor, 11:00 A heti tv-műsorból, 14:50 Repülőgépen: KözelKelet, 16 : 4 5 Alpok–Duna– 18:50 Adrenalinfüggők: paintball Adria, 17:15 Automobilizmus, 17:50 Enyém, tiéd, miénk – családi sorozat, 18:50 Adrenalinfüggők: paintball – ifjúsági dok. sorozat, 19:20 Zenés műsor, 20:00 Szimfonikus zenekarok, 20:50 Jó ötlet, 21:30 Az emberek palotája – dok. műsor, 22:20 Átverés – am. sorozat, 23:50 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro-Show, 10:10 Top Shop, 11:50 Muppet Show, 12:20 Fókusz, 13:30 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:45 Megtörve – török sorozat, 16:00 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:10 Barátok közt – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:55 Drága örökösök – magyar sorozat, 21:05 Love Island – Talán meg a szerelmed, 22:25 Barátok közt – magyar sorozat, 23:10 Házon kívül, 23:40 Híradó, 0:20 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat.
Szlovén Tévé II. 10:30 Zenés műsor, 11:00 Hidak: Kanapé, 14:10 Jó napot, 15:25 Dal Matija Jamának – dok. film, 17:00 Repülőgépen: Lichtenstein, 18:05 Enyém, tiéd, miénk – családi sorozat, 19:05 Gyerekműsor, 19:25 Zenés műsor, 20:05 Zengő erdő – zenés dok. film , 21:05 Lottó, 21:15 Az utolsó szó jogán!, 22:05 Az örökség – dán sorozat, 23:25 Mako – dok. film, 0:25 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top Shop, 11:50 Muppet Show, 12:20 Fókusz, 13:30 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:45 Megtörve – 1:00 Kéjlak török sorozat, 16:00 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:10 Barátok közt, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:55 Drága örökösök – magyar sorozat, 21:05 Love Island – Találd meg a szerelmed, 22:25 Barátok közt, 23:10 Híradó, 23:50 CSI: Miami helyszínelők – am. film, 1:00 Kéjlak – am. film.
TV2 5:20 Reggeli műsor 8:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 9:35 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 15:40 Victoria 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:40 Esmeralda – mexikói sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat, 18:00 Tények, 18:30 Tények Plusz, 19:10 Ázsia Expressz 2, 20:55 Kapd el, ha tudsz! – vetélkedő, 22:30 Extrém Activity, 0:00 Magánnyomozók – dokureality.
Duna Tévé 6:00–10:25 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:25 Jamie egyszerű és gyors kajái 14:25 Brown atya – angol sorozat, 15:15 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:10 Rex Rómában – német–osztrák–olasz sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:35 Brown atya – angol sorozat, 20:30 Önök kérték!, 21:30 McMafia – am.–angol sorozat, 22:30 Kenó, 22:40 Velvet Divatház – spanyol sorozat, 23:35 Magyarország, szeretlek!
Duna World 5:00–11:10 Délelőtti műsor, 11:25 Az utolsó futam – magyar film, 12:50 V4 Híradó, 13:00 Híradó, 13:20 Srpski Ekran, 13:50 Unser Bildschirm, 14:15 Család-barát, 15:50 Család 19, 16:15 Szerelmes földrajz – magyar dok. sorozat, 16:45 Térkép, 17:20 Útravaló, 17:35 Ízőrzők, 18:05 … és még egymillió lépés – ismeretterjesztő sorozat, 19:00 Magyar válogatott – zenés műsor, 20:00 Üdítő, 21:00 Híradó, 21:30 Munkaügyek – magyar sorozat, 22:35 Ridikül, 23:30 M5 Híradó, 0:00 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora.
TV2 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 9:35 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:40 Esmeralda – mexikói sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat 18:00 Tények, 19:10 Ázsia Expressz 2., 20:55 Kapd el, ha tudsz! – vetélkedő, 22:30 Extrém Activity, 0:00 Magánnyomozók, 1:10 Walker, a texasi kopó.
Duna Tévé 5:55–10:25 Virradóra, 10:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:25 Jamie egyszerű és gyors kajái, 14:25 Brown atya – angol sorozat, 15:15 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:10 Rex Rómában – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:35 Brown atya – angol sorozat, 20:25 Skandináv lottó, 20:40 Mattoni – cseh sorozat, 21:45 Pietro szigete – olasz sorozat, 22:25 Kenó, 22:35 Szabadság tér ’89, 23:15 Kutyasors – svéd film, 0:55 Kékfény.
Duna World 5:25–11:20 Délelőtti műsor, 11:35 Az elefánt – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi műsorok, 14:20 Család-barát, 15:55 15:55 Magyar gazda Magyar gazda, 16:20 Noé barátai, 16:55 Novum, 17:25 Ízőrzők, 18:10 … és még egymillió lépés – magyar sorozat, 19:00 Itthon vagy! 19:30 Magyarország, szeretlek! – szórakoztató műsor, 21:00 Híradó, 21:35 Munkaügyek – magyar sorozat, 22:35 Ridikül, 23:30 M5 Híradó, 0:00 A rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:30 Hetedhét kaland, 0:40 M2 matricák – dok. sorozat.
szeptember 5. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 10:05 Jó napot!, 11 : 15 A heti tv-műsorból, 12:20 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Vé12:20 Kezdjük újra leményem, 14:35 Szlovénok Olaszországban, 15:05 Hidak: Határtalan, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Humanitáriusság, 17:55 Röviden: Szabad akarat, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Célpont, Glóbusz, Töréspont, 22:00 Visszhangok, 22:30 Nyári színhely, 23:30 Kurátorszoba: Igor Zabel – dok. film, 0:35 Humanitáriusság, 1:00 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 10:30 Zenés műsor, 11:00 Ízletes konyha, 14:00 Jó napot!, 14:30 Házikók – dok. film, 15:35 City folk – dok. film, 16:00 Maribori TV: Ptuj, 17:55 Enyém, tiéd, miénk – családi sorozat, 18:55 Aktivátorok – ifjúsági műsor, 19:25 Zenés műsor, 20:00 Lakók – angol dok. film, 20:55 Három másodperc – orosz film, 23:15 Irena Grafenauer és Mate Bekavac barátaival, 0:05 Szlovén jazz, 1:05 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top Shop, 11:50 Muppet show, 12:20 Fókusz – magazinműsor, 13:30 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:45 Megtörve – török sorozat, 16:00 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:10 Barátok közt, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:55 Drága örökösök – magyar sorozat, 21:05 Love Island – találd meg a szerelmed – reality, 22:25 Barátok közt, 23:10 Híradó, 23:50 CSI: Miami helyszínelők, 0:55 Az árnyékvadász.
TV2 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van, 9:35 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:40 Esmeralda – mexikói sorozat, 15:40 Victoria – mexikói sorozat, 16:45 Anya – török sorozat, 18:00 Tények, 19:10 Ázsia Expressz 2., 20:55 Kapd el, ha tudsz! – vetélkedő, 22:30 Extrém Activity, 0:00 Magánnyomozók, 1:10 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 2:10 Tények este.
Duna Tévé 5:55–8:45 Virradóra, 9:35–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:25 Jamie 21:50 Vissza a mamahotelbe egyszerű és gyors kajái, 14:25 Brown atya – angol sorozat, 15:20 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:10 Rex Rómában – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:35 Brown atya – angol sorozat, 20:30 Fábry, 21:50 Vissza a mamahotelbe – francia film, 23:15 Kenó, 23:25 Angi Vera – magyar film, 1:05 Magyar krónika, 1:40 Rúzs és selyem.
Duna World 5:50–11:15 Délelőtti műsor, 11:30 Velünk kezdődik minden – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Slovenski utrinki, 13:50 Alpok–Duna–Adria, 14:20 Család-barát, 15:55 Kék bolygó, 16:20 Opera Café, 16:50 Magyar Krónika, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Kerekek és lépések – ismeretterjesztő sorozat, 18:35 Itthon vagy!, 19:00 Magyar válogatott – zenés műsor, 20:00 Szenes Iván írta – zenés műsor, 21:00 Híradó, 21:35 Munkaügyek – magyar filmsorozat, 22:40 Ridikül, 23:30 Híradó 0:00 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 0:30 Hetedhét kaland – magyar műsor.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Horizont (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban (ism.) 21:35 Zene hajnalig
műsorajánló
Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Visszapillantó 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ism. 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Augusztus 29-én, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Nagyító alatt: válogatás az Ízes Muravidék rovatból (ismétlés: pénteken 9.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Augusztus 30-án, pénteken 15.25-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Hidak: benne riport a gyertyánosi Lángosfesztiválról (ismétlés: szombaton 11.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Szeptember 3-án, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Kanapé: ifjúsági műsor, benne összefoglaló a nyári zenei fesztiválokról (ismétlés: szerdán 9.00-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Szeptember 4-én, szerdán 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: csütörtökön 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Szeptember 5-én, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján Határtalan: az erdélyi, a felvidéki, a keszthelyi, a szombathelyi, az újvidéki, a horvátországi és a lendvai tévéstúdió, valamint a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál közös műsora (ismétlés: pénteken 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) A magyar nyelvű tévéadásokat a Maribori TV-n is megtekinthetik, mégpedig a premiervetítés napján 21.00 órakor és másnap 11.25-kor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
11
Info
Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2019. augusztus 27-én a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg: Mozgássérült gyermek segítője 2. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola, Hős Mohor utca 1., Lendva (1 munkahely, középiskolai végzettség, magyar nyelvtudás, határozott idő: 2020. augusztus 31-ig, jelentkezési határidő: 2019. augusztus 29.) Munkaoktató tanár 2. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola, Hős Mohor utca 1., Lendva (1 munkahely, felsőfokú végzettség, magyar nyelvtudás, rövidített munkaidő: 20 óra/hét, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. augusztus 29.) Napközis tanár 2. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola, Hős Mohor utca 1., Lendva (1 munkahely, felsőfokú végzettség, magyar nyelvtudás, rövidített munkaidő: 20 óra/hét, határozott idő a helyettesített dolgozó visszatéréséig, jelentkezési határidő: 2019. augusztus 29.) Óvónő Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola, Dobronak 266/J. (1 munkahely, felsőfokú végzettség, magyar nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2019. augusztus 29.) Felszolgáló Počivališče na meji, Fő utca 173., Lendva (1 munkahely, magyar, német és angol alapnyelvtudás, határozott idő: 6 hónap hosszabbítási lehetőséggel, jelentkezési határidő: 2019. augusztus 31.) Mosogató Počivališče na meji, Fő utca 173., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap hosszabbítási lehetőséggel, jelentkezési határidő: 2019. augusztus 31.) Konyhai segéd Gostilna „Pri Lujzi” Emil Laslo s.p., Dobronak 273/a. (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2019. szeptember 10.) Segédmunkás Mezőgazdasági Szövetkezet, Fő utca 115., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. augusztus 30.) Asztalos Pohištvo Horvat, Zadružna ulica 23., Črenšovci (2 munkahely, határozott idő: 3 hónap hosszabbítási lehetőséggel, német nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2019. augusztus 30.) Kereskedelmi-értékesítési igazgató Events Platinum d.o.o., Adrijanci 81., Petrovci (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, angol, német és horvát nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2019. szeptember 9.) Sofőr Legartis, gradbeno podjetje d.o.o., Hármasmalom 2l., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. szeptember 20.) Biztonsági őr FIT d.d., Mala ul. 1., Ljubljana (1 munkahely, meghatározott idő: 1 hónap, jelentkezési határidő: 2019. szeptember 5 Hegesztő Linox Solution d.o.o., Vasút u. 43., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. augusztus 31.) Pincér TE-KRO d.o.o., Dolnja Bistrica 22., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2019. szeptember 13.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon
12
Louise L. Hay: Bízz az életben! Szeresd önmagad mindennap (Édesvíz Kiadó, 2019, 365 oldal)
Ez a könyv válogatás Louise L. Hay, az önfejlesztés és a pozitív megerősítések nemzetközileg elismert vezéregyéniségének legismertebb inspiráló tanításaiból az év minden napjára. Louise ezt így fogalmazta meg: „Egészen egyszerűen abban hiszek, hogy amit adunk, azt kapjuk vissza. Mindannyian hozzájárulunk és felelősek vagyunk azokért az eseményekért, melyek az életünkben megtörténnek – a jó és az úgynevezett rossz is idetartozik. Tapasztalataink kimondott szavaink és gondolataink alapján alakulnak. Ha békét és harmóniát teremtünk a gondolatainkban és pozitívan gondolkodunk, pozitív tapasztalatokat és hasonló gondolkodású embereket vonzunk majd be. Lényegében azt mondom tehát, hogy amit magunkról és az Életről hiszünk, az válik valóssággá számunkra.”
Látogassák meg honlapunkat: www.kkl.si
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
Info figyelmükbe •Augusztus 29-én, csütörtökön, 16.00 órakor, •Lendvai Könyvtár •A Pannon Tükör Pódium című rendezvénye, valamint Bene Zoltán Áramszünet című regényének bemutatója. •Augusztus 30-án, pénteken, 20.00 órakor, •a lendvai Színház- és Hangversenyterem nyári színpada •Vinarium Fesztivál – Džezzva-koncert. •Szeptember 1-jén, vasárnap, 19.00 órakor, •Lendvai Zsinagóga •EZSKN – Inga Ulokina és vendégei – koncert. •Szeptember 5-én, csütörtökön, 18.00 órakor, •Széphárom Közösségi Tér, Budapest •Hagymás István: É(l)jvíz című fotókiállítása.
apróhirdetés •Eladó régebbi háromszobás ház Hosszúfaluhegyen. Villany és víz a telken. Érdeklődni 041-782-746. •Eladók kismalacok. Érdeklődni 068-627-163. •Kezdőknek ajánlott Tchai ka pianínó eladó. Érdeklődni a szerkesztőségben. •Gáborjánházán eladó a régi iskola épülete (260 m2) fél hektár kerttel, nagy pajtával, valamint építési telekkel. Érdeklődni 031-547-543.
Legyen Ön is az előfizetőnk!
gyertyafény Augusztus 30-a és szeptember 5-e között Lendvai Plébánia Szombaton, augusztus 31-én vasárnapra érvényes szentmisék lesznek, mégpedig 17.00 órakor Petesházán és 18.30-kor Gyertyánosban. Vasárnap, szeptember 1-jén angyalvasárnap. Lendván 8.00 órakor magyar szentmise; Lendvahegyen a Szentháromság-kápolnánál búcsú, 9.30-kor szlovén, 11.00 órakor pedig magyar nyelvű szentmise. Szerdán, szeptember 4-én 9.30-kor szentmise az idősek otthonában.
Magyar szÍnházi bérlet lenDVán 2019/2020 Bérletárak: felnőtteknek 70 €, nyugdíjasoknak 60 €, diákoknak 50 €. A bérletek megvásárolhatók (akár két részletben is) a színház- és hangversenyterem pénztáránál. Csak az elmúlt évad bérleteseit várjuk 2019. szeptember 9-én és 10-én (hétfőn és kedden) 9-15 óráig, míg 11-13-ig (szerdától péntekig) ugyancsak 9-15 óráig már az új bérletesek érdeklődésére is számít a szervező: Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet
Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 19.00 órakor vannak, szerdánként reggel 7.30-kor. A falvakon szombatonként 17.30-kor lesznek a szentmisék. Pénteken, augusztus 30-án 18.30kor ima a legszentebb előtt, utána szentmise. Vasárnap, szeptember 1-jén évközi 22. vasárnap. Szentmisék 8.00 és 10.00 órakor Dobronakon, valamint 11.30-kor Radamosban és 18.00 órakor Göntérházán.
Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik (illetve ötödik) vasárnap van 10.00 órakor.
Református Egyház Vasárnap, szeptember 1-én 16.00 órakor istentisztelet Szerdahelyen.
névnapsoroló Augusztus 30-tól szeptember 5-ig Péntek – Rózsa Szombat – Erika Vasárnap – Egyed Hétfő – Rebeka Kedd – Hilda Szerda – Rozália Csütörtök – Viktor, Lőrinc
nepujsag.net
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
13
Info Humor A vezérigazgató aggódik egyik fiatal kollégája miatt, aki délben egy időre mindig eltűnik a munkahelyről. Elhatározza, hogy utánajár, és magánnyomozót fogad. A nyomozó annak rendje-módja szerint követi a megfigyelendő személyt, mikor délben elhagyja az épületet. Másnap a vezérigazgató szobájába siet, hogy beszámoljon a tapasztaltakról: – Kovács úr a szokásos módon délben elhagyta az épületet, majd elhajtott a kocsijával a házához. Megebédelt az otthonában, majd szeretkezett a feleségével. Ezután elszívott néhányat a kiváló minőségű szivarjai közül. Végül visszatért a munkába. – Akkor semmi gond, végülis ezt az ebédidejében megteheti. Én meg már valami rossztól féltem... – Öööö... uram, megengedi, hogy tegezzem? – Hát... Persze, miért is ne? – Akkor hadd mondjam el ismét. Kovács úr a szokásos módon délben elhagyta az épületet, majd elhajtott a kocsiddal a házadhoz. Megebédelt az otthonodban, majd szeretkezett a feleségeddel. Ezután elszívott néhányat a kiváló minőségű szivarjaid közül. Végül visszatért a munkába... – Apa – szól a skót gyerek az apjának –, adj egy fontot, hogy megnézhessem az állatkertben az óriáskígyót! – Fölösleges – mondja az apa. – Itt a nagyító, nézegesd vele a gilisztát! Egy ember galambot fog a kezében, simogatja, becézgeti: – Tubitubi... tubitubitubi... Egyszer csak megfogja a fejét, eltöri a nyakát és megszólal: – Or not to be!!
14
Majdnem kiírták Jennifer Anistont a Jóbarátokból A Jóbarátok majdnem 25 éve jelent meg először a tévéképernyőkön. Viszont sokak kedvenc sorozata, amit bármikor képesek újranézni, majdnem teljesen máshogy alakult. Konkrétan eggyel kevesebb barát üldögélt volna a Central Perk kávézóban. Saul Austerlitz író, a sorozat közelgő negyedszázados évfordulója alkalmából megjelent vadonatúj könyvében, a Generation Friendsben egy elég meglepő titokról rántotta le a leplet. Kiderült ugyanis, hogy Jennifer Anistont majdnem kiírták a sorozatból! Mégis milyen lett volna a Jóbarátok Rachel Green nélkül?! De miér t is fenyegette az a veszély, hogy távoznia kell? Austerlitz szerint az történt, hogy a
színésznő korábban már felvett néhány epizódot egy másik komédiához, a Muddling Through-hoz, ami a Jóbarátokkal konkurens csatornán, a CBS-en
volt szükség. Az történt, hogy amikor a Muddling Through-t adták a CBS-en, az NBC Danielle Steeleregényekből készült romantikus filmeket vetített,
Horoszkóp Kos Már. 21. – ápr. 20. A héten olyan üzleti lehetősége lesz, amilyenre nemrég még nemet mondott. A csillagok szerint itt az óriási lehetőség. Bika Ápr. 21. – máj. 20. A csillagok szerencsés hetet ígérnek a szerelemben. Sokat hezitál, hogy megtegye-e az első lépést kiszemeltje felé. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Kellemes emberekkel ismerkedik meg a héten. Nagy igénye lenne az intellektuális összhangra, de azt nem kapja meg.
ment volna. Viszont az NBC (azaz a Jóbarátokat gyártó stúdió) is tudta már akkor, hogy Aniston (és ugye Rachel) nélkül semmit sem érne a sorozat. Hogy megtar tsák a színésznőt, fondorlatra
ezzel elhappolva Aniston másik sorozatának célközönségét. Így a Muddling Through nem indult be, sőt: megszüntették. A rajongóknak pedig soha nem kellett nélkülözniük Rachel Greent a Jóbarátokból.
kulcslyuk
Kocon Doris anyakönyvvezető A legjobb dolgok az életemben: • A családom szeretete. Ahol házat építenék: • Egy tengerparti kis faluban. Gyermekkori álmom: • Hogy már egyszer végre nagy legyek. A hobbim: • Kézművességek. Amit a legjobban meg tudok főzni: • Szeretek újdonságokat kipróbálni, ezért sok mindent... A film, amit többször is megnéztem: • Inkább a még nem látott filmeket nézem. Ha visszamehetnék az időben, akkor: • Fiatalabb lennék. Egyetlen dolog, amit a jövőről szeretnék tudni: • Semmit, a legjobb sodródni az árral. Amit egyszer ki szeretnék próbálni: • Végigjárni az El Caminót. A leghasznosabb tárgyam • A táskám. Akinek a tanácsát mindig megfogadom: • A tanácsot meghallgatom, de a döntés az enyém. Ha szomorú vagyok, ettől mindig jobb kedvem lesz:
Rák Jún. 22. - júl. 22. Augusztus utolsó hete sok területen változást hozhat a párkapcsolattól kezdve a sikeres vizsgákon át az ingatlanügyekig. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. A csillagok egy egyszeri, de kihagyhatatlan lehetőséget jeleznek. Használja ki, soha nem bánja meg! Szűz Aug. 24. – szept. 23. A héten külföldről érkezik ajánlat egy munka- vagy tanulmányi útról. Ezt a lehetőséget feltétlenül fogadja el. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Váratlan változásokban lesz része a héten. Mindenképpen jól jár a közös elszámolások során. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Most rátalál Önre az a minőségű párkapcsolat, amire mindig is vágyott. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. A munkáját úgy kezdi a nyári lazítás után, hogy nem is lehetne szerencsésebb, hiszen kitűnő pozíciót ajánlanak.
• A család legfiatalabb csemetéjének mosolya, ölelése. Életem legnagyobb élménye volt: • Minden nap egy nagy élmény lehet, csak észre kell venni azt... Amit már rég meg kellett volna tennem: • Ilyen van több is. Ami a legjobban tetszik a Muravidéken: • Az, hogy itt a hazám.
Bak Dec. 23. – jan. 20. Új viszony veheti most kezdetét. Ha régi partnerét választja, a régi kapcsolat is egy kis megújulásra szorul. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Örökség vagy hagyaték rendezése jöhet a héten. Használja ki az ebben rejlő lehetőségeket. Halak Febr. 20. – már. 20. Idealizmusa a héten annyira túlteng, hogy elveszítheti a maradék realitásérzékét is. Próbáljon a földön járni!
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
Muravidék XI. Nemzetközi Néptáncfesztivál Lendván
A hagyományőrzés ünnepe volt Immár 11. alkalommal került sor a néptáncegyüttesek nemzetközi fesztiváljára Lendván, mely a közkedvelt Halászléfőző Verseny keretében folyt. A nagyszínpadon idén 11 csoport mutatkozott be vidékünkről és Magyarországról. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a
Muravidék Néptáncegyüttes a társszer vezőkkel
A közönség nagyon jó előadásokat láthatott, a tánc és a zene igencsak emelte a szabadtéri rendezvény hangulatát.
11. alkalommal is megrendezte a nemzetközi néptáncfesztivált Lendván a Nemzetközi Halászléfőző Verseny keretében – mely már szintén komoly hagyománnyal bír, az idei a XIV. volt. Népes volt a fellépők hada, a közönség pedig sok-sok színes és látványos táncos-zenés produkciót láthatott. A hazai folklórcsoport, a Muravidék Néptáncegyüttes Dunaszentgyörgyről (Vadrózsa Népi Együttes), Zalaegerszegről (Szarkaláb Együttes), Tapolcáról (Batsányi Táncegyüttes), Székesfehérvárról (Alba Regia Táncegyesület Se nior Csopor t), Nickről (Fergeteg Táncegyüttes) és Szentgálról (Szűrös Tánc együttes) látott vendégül együtteseket, valamint
meghívták a helyi Prek murje néptánccsoportot, illetve táncosokat Nagy palináról (KD Miško Kran jec), Bučečovciról (KD Kaj er) és Cirkulanéról. A csoportok a magyar, a muravidéki és a szlovén folklór gazdag hagyományából merítve szebbnél szebb táncokkal szórakoztatták a közönséget, de semmivel sem maradt le színvonalban a Tokos zenekar és barátaik sem, illetve a többi kísérőzenész. A színpadi megjelenések pontosak és begyakoroltak voltak, a színes és pattogós tánckoreográfiák pedig nagy tapsokat kaptak. Emellett a közönség tetszését elnyerték a szép, korhű ruházatok és hajviseletek is. A X I . Ne m z e t k ö z i Népt áncfesztivál szinte az egész délutánt kitöltötte. A résztvevő csoportok emlékplakettet kaptak, a szervezők pedig várják őket 2020-ban is.
12. Goricskói Bográcsfőző Verseny
Keresztúri tűzoltóké a legjobb dombvidéki bogrács Idén új helyszínen, a domonkosfai tájház udvarán rendezték meg a már hagyományos nyár végi Goricskói Bográcsfőző Versenyt. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A helyi kispályás labdarúgóklub vasárnap immár 12. alkalommal toborozta
össze a Sali községből és a környező településekről a szabadban, bográcsban főzés szerelmeseit. Ös�szesen tizenöt csapat jelentkezett és mérte össze
gasztronómiai rátermettségét. A háromtagú csapatok mellé pedig baráti társaságok, családtagok csatlakoztak. A szervezők 30 eurós jelentkezési díjat
szedtek, amit idén a Mala Hiša állatmenhely számára ajánlottak fel. A húst – egy-egy kilogramm sertés és marha –, a hagymát és a krumplit a szervezők biztosították minden csapat számára. Egyedül a fűszerekről, illetve a vadhúsról kellett a versenyzőknek saját maguknak gondoskodni. Kenyeret, tányérokat és evőeszközöket is kapott minden asztal, hogy az érkező látogatókat mindenki meg tudja kínálni. Nem is volt híján a jóból, és amíg az ételek elkészültek, addig házi sonkát, pogácsát, sajtot és egyéb finomságokat is lehetett kóstolni.
A kamra kincsei mellett persze a pince kínálata is megjelent, házi boraikat, pálinkájukat, likőrjeiket is kínálták a csapatok. A zsűrizés a délutáni órákban zajlott, és idén is a legfőbb szempontok alapján történt, így a bogrács íze mellett az illata, színe, állaga is számított a pontozásnál. A háromtagú zsűri végül a legfinomabb dombvidéki bogrács címet idén a Keresztúri Önkéntes Tűzoltóegylet csapatának adta. A második a Gulaschbruzzler Avstrija lett, a harmadik helyen pedig a Domonkosfai Šancáék csapata végzett. Az egész napos rendezvényt élőzene kísérte.
Nyáron Lendvára
Az Európa Kulturális Fővárosa 2025 címre pályázó város Candidate for the European Capital of Culture 2025
2019. június 15-ke és szeptember 7-ke között
Összesen 15 csapat főzött idén az új helyszínen, a domonkosfai tájház udvarán. N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
www.lendava-lendva.si 15
Horizont XIV. Nemzetközi Halászléfőző Verseny
A Vinarium Fesztivál sikere
Igencsak tűzött a Nap, de a megszokott helyszínen teljes gőzzel készültek a halászlék a XIV. Nemzetközi Halászléfőző Versenyen Lendván. A versenyre 33 csapat nevezett be, a prímet végül a Radamosi Harangvirág Turisztikai és Művelődési Egyesület vitte el Kalamár István főszakáccsal az élen. A győztes halászlének a titka a háromfajta pirospaprika volt. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
fűszernövények íze. A halászléfőző verseny vendégeit, a résztvevő csapatokat és az egybegyűlteket elsőként Magyar Janez, Lendva Község polgármestere és Vida Törnar Judit, a Lendva Községi MNÖK elnöke köszöntötte.
matos lébe a pontypatkók. Míg főtt az alaplé, az idő ismerkedéssel, társalgással, receptcserével, perec, kifli, kukoricamálé, krápca, töpörtyűs pogácsa és egyéb finomságok kóstolásával telt. A csapatok nagy igyekezettel díszítették fel a
Igazi méretes harcsa a Murából, most már a kondérban!
Az idő egész nap kitartott, a meleg és a szemet csípő füst nem riasztott vissza senkit.
Sokan szeretik már vidékünkön az enyhén csípős, paprikapiros halászlét.
A verseny hagyományos helyszínén, a Drvarnica előtti füves területen 33 helyen lobbant fel a tűz a kondérok alatt, s kora délutántól este fél hatig a
résztvevő helyi, valamint Muraszombatból, Ljub ljanából, Krškóról, illetve Magyarországról és a Vajdaságból érkező csapatok nagy igyekezettel főztek. A nálunk is egyre közkedveltebb halas ételt hattagú zsűri minősítette. A bírák csoportjának tiszteletbeli elnöke Király Marija Muca, elnöke Fülöp András volt. Nem volt könnyű dolguk, azonban megjegyezték, hogy a halászlevek tavalyi szintjének eléréséhez több igyekezetre lett volna idén szükség, főleg ami a hagyma pirítását, a só és a fűszerpaprika adagolását illeti. A magyaros halászlé zamatához nem illik a mediterrán
16
A Vinarium Fesztiválhoz idén először csatlakozott a 14. alkalommal megtartott Nemzetközi Halászléfőző Verseny, ezzel a város nyári rendezvényeinek fontos része lett. A levegőben terjengő füst – úgy tűnik – senkinek sem csípte a szemét, az egybegyűlt közönség kitartott a rendezvény végéig, megtekintve a Nemzetközi Néptáncfesztivált is. Népesek voltak a főzőcsapatok is, érdeklődő is volt bőven, akik kíváncsian figyelték, mi készül a háromlábú állványokon lógó kondérokban. A legalább másfél órás főzés végén kerülnek a piros színben pompázó, za-
főzőhelyeket is, hiszen a zsűri díjazta a legszebben
kialakított versenyhelyet is. Az idei halászléfőző
versenyen a rendezvényre érkezők lángost, többféle
Szeletelt ponty, só, pirospaprika és hagyma – elvileg semmi más nem kell a halászléhez, de az alaplé apróhallal a legfinomabb. N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
Horizont
es nyitánya volt res Sok gyerek akart a Lavina Kultúrklub vásznára festeni.
Nyársra tűzve sült a parázs felett a kótiaknál a keszeg és a ponty.
halászlét, kóti keszeget, csiptetős pontyot és sok mást kóstolhattak. A Lavina Kultúrklub lángosa idén is az egyik legkeresettebb cikk volt, és ismét elsőként fogyott el. A szép idő egész nap kitartott, s a gyermekekről sem feledkeztek meg a szervezők, gazdag kínálatot állítottak össze számukra. Volt, aki vászonra festett, lovagolt, kocsikázott, íjazott vagy a légvárban ugrált. Aki pedig új külcsínt akart, arcfestést és csillámtetkót csináltathatott. A zsűri pontozással értékelte a 33 csapat főztjét, a végeredmény hat arany-, 21 ezüst- és öt bronzminősítésű halászlé. A három abszolút győztes pedig az aranyelismerésben részesülők közül került ki. A XIV. Nemzetközi Halászléfőző Verseny legjobb halászlevét a Radamosi Harangvirág TME főzte Kalamár István főszakác�csal az élen. A második legjobbat a Völgyifalui ÖTE tűzoltói, a harmadik leg-
Hazaiak lettek a XIV. Nemzetközi Halászléfőző Verseny legjobbjai. A „legaranyabb” hallét a Radamosi Harangvirág TME készítette Kalamár István főszakács irányításával (középen ül).
A Népújság szerkesztősége idén is jelen volt a versenyen, olvasóinkat egyéves ingyenes megrendelési lehetőséggel vártuk.
A zsűri több körsétát tett a versenyhelyek között. A gyertyánosiak még vizsgáztatták is őket, hogy tudják-e, milyen halból készül a jó halászlé. Végül ha a főztjük nem is, de a standjuk díszítése első díjat nyert.
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
jobbat pedig a Törpeharcsa nevű csapat Kótból. A díjazottak 150, 100 és 80 eurós ajándékutalványban részesültek, három darab kerámiabögrével megtoldva. A legszebben rendezett és díszített főzőhelyet a Gyertyánosi TE készítette el. Kalamár Istvántól, a radamosiak főszakácsától megkérdeztük, mi a győztes halászlé titka: – Az indítás, az alaplé elkészítése a legfontosabb, hogy minden jó időben kerüljön az edénybe. Az adagolás határoz meg mindent, a finomítás pedig ízlés szerint történhet. Most második alkalommal főztem halászlét. Tudja, én Lagzi Lajcsi tanítványa vagyok, aki nagyon jól főz is. A halászlébe háromfajta pirospaprikát tettünk: spanyolt, magyart és szlovént. A segítőim pedig mind kedvesek és aranyosak voltak, többnyire nők, s ez szerencsés volt. Szépen hallgattak is rám, ami szintén jó, a vezénylés így az enyém volt. Jövünk jövőre is!
17
Sport Csattogott a kapufa a második félidőben
Hátrányból fordított a Nafta kori csapatának védelmén, majd kicselezte a kapust is és közelről az üres kapuba lőtt. Újabb fordulat a 35. percben következett, amikor
Nafta 1903 – Drava Dakinda Ptuj 2:1 (2:1) A mérkőzés helyszíne: Lendvai Sportpark A nézők száma: 450 Játékvezetők: Matković Aleksander, Perger Primož, Horvat Denis Szövetségi ellenőr: Kocijan Danilo Nafta 1903: Raduha, Pirtovšek R., Bizjak (Rebernik 63.), Oštrek, Ploj (Tóth 72.), Malešević, Vinko, Živko, Bolla, Szökrönyös (Drk 46.), Šeruga; edző: Sluka Marjan Drava: Hrastnik, Mate, Bajrami, Marcius (Šlak 76.), Nelson, Haljeta, Novak (Melvan 46.), Grajfoner, Rešek, Petek, Kene (Šlamberger 60.); edző: Vugdalić Muamer Gólszerzők: Haljeta (25., 11-es), Bizjak (28.), Oštrek (36., 11-es) Sárga lap: Bizjak, Grajfoner, Raduha, Nelson, Pirtovšek R. Piros lap: Mate, Nelson A közönség közepes minőségű meccset követhetett a lelátókról szombaton délután a lendvai stadionban, de a nagy forróság is oka volt, hogy nem bontakozott ki minőségi játék. Ez inkább a második félidőben a hazai felállásra vonatkozott, amely emberfölényben játszva sem értékesítette a lehetőségeit. A bevezető percekben a hazai csapat gyors támadójátékkal számos gólhelyzetet alakított ki. Mindamellett, hogy a helyzetkihasználás gyenge volt, a támadók próbálkozásait Hrastnik vendégkapus is nehezítette,
aki néhány bravúros hárítást hajtott végre. Bizjak lövését először szögletre ütötte, majd a következő próbálkozását is kivédte. Szökrönyös sem járt sikerrel a tizenhatos széléről indított lövéssel. A 25. percben Markovič játékvezető büntetőt ítélt a vendégeknek, miután egy mély beadásnál Raduha kapus a tizenhatoson belül szabálytalankodott Marciuš ellen. Haljeta értékesítette is a büntetőt és szerzett vezetést vendégeknek. Nem tartott soká a Drava öröme, alig három perc elteltével a Nafta egyenlített. Egyéni akcióban Bizjak tört át egy-
4. forduló
7. forduló Olimpija – Mura Maribor – Bravo Triglav – Celje Rudar – Tabor Domžale – Aluminij
1:1 (0:0) 4:0 (1:0) 0:6 (0:3) 2:2 (1:1) 1:1 (0:1)
TÁBLÁZAT 1. Aluminij 7 4 3 0 2. Olimpija 7 4 2 1 3. Celje 7 3 3 1 4. Mura 6 3 3 0 5. Tabor 7 3 1 3 6. Maribor 7 2 3 2 7. Triglav 7 2 0 5 8. Bravo 7 1 2 4 9. Rudar 7 0 4 3 10. Domžale 6 0 3 3
8:3 15 14:6 14 17:9 12 13:8 12 9:10 10 12:8 9 9:20 6 6:13 5 8:14 4 9:14 3
A 8. forduló párosítása 2019. augusztus 30-a és szeptember 1-je között: Aluminij – Mura, Domžale – Maribor, Bravo – Triglav, Celje – Rudar, Tabor – Olimpija.
18
Kaposvár – ZTE Kisvárda – Újpest Puskás AFC – Ferencváros DVTK – Mezőkövesd Paks – MOL Fehérvár Honvéd – DVSC
0:4 (0:2) 2:0 (1:0) 4:1 (1:1) 0:3 (0:0) 0:2 (0:1) 2:3 (1:1)
TÁBLÁZAT 1. MOL Fehérvár 4 4 0 0 13:3 2. Mezőkövesd 4 4 0 0 7:1 3. Debrecen 3 3 0 0 10:5 4. Kisvárda 4 3 0 1 7:5 5. Puskás AFC 4 2 0 2 7:5 6. Paks 4 1 1 2 4:5 7. Újpest 4 1 1 2 4:7 8. ZTE 3 1 0 2 6:4 9. Ferencváros 2 1 0 1 2:4 10. DVTK 4 1 0 3 4:11 11. Honvéd 4 0 0 4 5:11 12. Kaposvár 4 0 0 4 3:11
12 12 9 9 6 4 4 3 3 3 0 0
Az 5. forduló párosítása 2019. augusztus 31-én és szeptember 1-jén: ZTE – Puskás AFC, Mezőkövesd – Paks, Ferencváros – DVTK, Kisvárda – MOL Fehérvár, DVSC – Kaposvár, Újpest – Honvéd.
A félidő végéig Oštrek újabb próbálkozását a vendégkapus hárította. A térfélcserét követően a hazaiak nagyon visszaestek, gyengébben játszottak és lényegesen kevesebb helyzetet alakítottak ki, az ígéretesebbek pedig rendre a kapufán csattantak. Vinko döngette meg első-
Oštrek révén ismét a kapufán csattant a bőr. A ptuji vendégek nyílt játékkal és cserékkel próbálkoztak az egyenlítéssel. Próbálkozásaik csak elvétve veszélyeztették Raduha kapus hálóját, reményeik pedig két perccel a játékidő vége előtt oszlottak szét, amikor két sárgalapos büntetés
Vinko Vedran (a labdával) többször is próbálkozott, de lövései ezúttal nem találták meg a hálóba vezető utat. a játékvezető Mate középpályást piros lappal büntette Bizjak buktatásáért a 16oson belül. A 11-est Oštrek a bal sarokba lőtte, amivel előnyt szerzett a Naftának.
nek a vendégkapufát, majd távolról is próbálkozott sikertelenül. Aztán Oštrek találta el újra a keresztlécet, és miután Tóth a kapusba lőtt az egyik támadásban,
LENDVA KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA
5. forduló Nafta 1903 – Drava Beltinci – Dravograd Krka – Krško Gorica – Dob Fužinar – Radomlje Brežice – Koper Dekani – Rogaška Brda – Bilje
miatt Nelson is elhagyni kényszerült a pályát. A Lendvai Sportparkban ismét kemény ellenfélnek bizonyult a ptuji Drava, de fölé tudott kerekedni a Nafta és a harmadik hazai mérkőzésen begyűjtötte a három pontot. F.h.m.
2:1 (2:1) 3:0 (2:0) 3:1 (1:0) 3:3 (0:2) 0:2 (0:1) 0:1 (0:1) 3:1 (2:1) 1:3 (0:1)
TÁBLÁZAT 1. Radomlje 5 4 1 0 13:3 13 2. Bilje 5 3 2 0 10:6 11 3. Koper 5 3 2 0 8:5 11 4. Krško 5 3 1 1 17:8 10 5. Gorica 5 3 1 1 13:8 10 6. Nafta 1903 5 3 0 2 10:6 9 7. Krka 5 2 3 0 11:8 9 8. Dekani 5 2 1 2 10:10 7 9. Beltinci 5 2 0 3 5:10 6 10. Dob 5 0 4 1 10:11 4 11. Dravograd 5 1 1 3 8:12 4 12. Fužinar 5 1 1 3 6:10 4 13. Brda 5 0 3 2 6:9 3 14. Drava 5 1 0 4 6:10 3 15. Brežice 5 1 0 4 4:11 3 16. Rogaška 5 1 0 4 3:13 3 A 6. forduló párosítása 2019. augusztus 30-a és szeptember 1-je között: Dob – Nafta 1903, Drava – Brežice, Rogaška – Krka, Bilje – Gorica, Radomlje – Dravograd, Fužinar – Dekani, Krško – Brda, Koper – Beltinci.
1. forduló
2. forduló Olimpija – Črenšovci 3:1 (1:0) Car K., Gönc, Vida J.; Kociper Rakičan – Bogojina 4:2 (3:0) Polana – Križevci 1:0 (0:0) Goričanka – Grad 1:2 (1:2) Gančani – Hotiza 4:0 (1:0) Čarda – Turnišče 1:3 (0:1) Tromejnik – Slatina 4:0 (3:0) TÁBLÁZAT 1. Turnišče 2 2 0 0 2. Polana 2 2 0 0 3. Grad 2 2 0 0 4. Rakičan 2 1 1 0 5. Olimpija 2 1 1 0 6. Gančani 1 1 0 0 7. Tromejnik 2 1 0 1 8. Križevci 2 1 0 1 9. Hotiza 2 1 0 1 10. Goričanka 2 0 0 2 11. Čarda 2 0 0 2 12. Slatina 1 0 0 1 13. Bogojina 2 0 0 2 14. Črenšovci 2 0 0 2
6:1 5:1 3:1 5:3 4:2 4:0 4:1 2:2 1:4 2:4 1:4 0:4 3:8 1:6
6 6 6 4 4 3 3 3 3 0 0 0 0 0
A 3. forduló párosítása 2019. augusztus 31-én és szeptember 1-jén: Bogojina – Olimpija, Križevci – Rakičan, Turnišče – Gančani, Črenšovci – Čarda, Hotiza – Tromejnik, Slatina – Goričanka, Grad – Polana.
Bistrica – Zvezda
2:0 (1:0) Nedelko, Kolarič Kapca – Kobilje 1:2 (1:1) Verbančič; Györek, Horvat Nedelica – Renkovci 4:1 (2:0) Dobronak – Nafta ÖF 1:1 (0:0) Horvat; Herceg Petesháza – Csente 1:8 (1:5) Szőke; Ribarič (ÖG), Sekereš (2), Časar, Kerék, Lebar (2), Lazar. Graničar – Panonija 3:1 (3:0) Cerovec, Bjelovuk, Šakušić; Kosi TÁBLÁZAT 1. Csente 1 1 0 0 2. Nedelica 1 1 0 0 3. Graničar 1 1 0 0 4. Bistrica 1 1 0 0 5. Kobilje 1 1 0 0 6. Nafta ÖF 1 0 1 0 7. Dobronak 1 0 1 0 8. Kapca 1 0 0 1 9. Panonija 1 0 0 1 10. Zvezda 1 0 0 1 11. Renkovci 1 0 0 1 12. Petesháza 1 0 0 1
8:1 4:1 3:1 2:0 2:1 1:1 1:1 1:2 1:3 0:2 1:4 1:8
3 3 3 3 3 1 1 0 0 0 0 0
A 2. forduló párosítása augusztus 31-én és szeptember 1-jén: Renkovci – Dobronak, Zvezda – Panonija, Nafta ÖF – Petesháza, Csente – Graničar, Kobilje – Nedelica, Bistrica – Kapca.
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
Sport
Szórakoztató és aktív tábor A Lendvai Röplabdaklub negyedik alkalommal szervezte meg az ötnapos röplabdatábort, amelyen múlt héten több tucat általános iskolás vett részt. A tábor népszerűségéről az egyre nagyobb érdeklődés tanúskodik, a programon
kozásnak is nagy volt a jelentősége. A tábor szakmai részét Todorović Spasoje edző vezette, akinek néhány idősebb klubtag segített: „Igyekeztünk a programot úgy összeállítani, hogy minél színesebb és érdekesebb legyen. A tábor elsődleges
tívan álltak hozzá és aktívan részt vettek a tevékenységekben. Több mint 10-en először csatlakoztak a táborhoz, és reményeink szerint néhányat közülük viszontlátunk a klubedzéseken.” Az idei tábor programja délelőtt a lendvai általános
A lépcsőfutást Eder és Rotar-Paušič nyerte Vasár nap kellemes időben bonyolították le a 3. Vinarium lépcsőfutó versenyt. A Lendva-hegyi kilátótorony 240 lépcsőjét idén 38 szlovén és osztrák résztvevő igyekezett minél gyorsabban leküzdeni.
fel. Mögötte zárt Anzelc Judita (1:09,37), harmadik lett Klančnik Jasmina, aki 1:09,45-ös idejével nem tudta megvédeni elmúlt évi győzelmét. A nemzetközi sporteseményen az egyéni három-
A torony lépcsőin 38 futó száguldott fel. Az idei röplabdatáborban mintegy hatvan gyermek vett részt. klubtagok és kikapcsolódni vágyó gyerekek egyaránt részt vettek. A nyári vakációhoz illőn természetesen a játékos edzések kerültek előtérbe, de a tartalmas kísérőprogramoknak, a kikapcsolódásnak, a szóraMURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 2. forduló Hodos – Cven
4:0 (2:0) Nagy, Horvat, Andrejek (2) Bakovci – Šalovci 4:1 (2:1) Kutoš, Kovač, Horvat B. (2); Grah Puconci – Cankova 7:0 (4:0) Roma – Mura ÖF 1:9 (0:2) Ižakovci – Serdica 3:3 (3:0) Lipa – Tišina 3:1 (3:1) Dokležovje – Apače 0:0 (0:0) TÁBLÁZAT 1. Mura ÖF 2 2 0 0 18:3 2. Puconci 2 2 0 0 12:2 3. Hodos 2 2 0 0 6:1 4. Apače 2 1 1 0 5:0 5. Serdica 2 1 1 0 8:4 6. Bakovci 2 1 0 1 5:3 7. Tišina 2 1 0 1 4:5 8. Lipa 2 1 0 1 4:6 9. Dokležovje 2 0 1 1 2:3 10. Ižakovci 2 0 1 1 5:12 11. Cankova 2 0 1 1 3:10 12. Roma 2 0 1 1 4:12 13. Cven 2 0 0 2 2:9 14. Šalovci 2 0 0 2 1:9
6 6 6 4 4 3 3 3 1 1 1 1 0 0
A 3. forduló párosítása 2019. augusztus 30-a és szeptember 1-je között: Cankova – Hodos, Šalovci – Dokležovje, Cven – Bakovci, Apače – Lipa, Tišina – Ižakovci, Mura ÖF – Puconci, Serdica – Roma.
célja ugyan a röplabda iránti érdeklődés felkeltése és új tagok toborzása, de igyekeztünk a fiatalokat ösztönözni is az aktív időtöltésre és sportolásra, emellett az új barátságok szövésére is hangsúlyt fektettünk. Örvendetes számunkra, hogy ismételten nagy volt az érdeklődés a tábor iránt, amelyhez a részvevők pozi-
iskola tornatermében és az atlétikai pályán folyt, ahol az edzéseket és a sportjátékokat bonyolították le. Ebéd után pedig a lendvai fürdőben folytatódott a foglalkozás, ott a táborozók a strandröplabdával ismerkedtek, de gyalogtúrák és egyéb tevékenységek is szerepeltek a programban. hs
Magasabb célokat tűztek ki Todorović Spasoje edzővel a felnőtt csapat terveiről is szót váltottunk találkozásunkkor. Az edző elmondta, hogy az októberben induló harmadosztályú versenyidényben magasabb célokat tűztek maguk elé a klubban. Ennek megfelelően két tapasztalt játékossal erősítettek, akiknek feladata lesz a tavaly Todorović Spasoje még ingadozó játékot stabilizálni: „Nagyon fiatal és motivált csapattal versenyzünk a bajnokságban, de a fejlődés érdekében szükségesnek tartottuk a felállást tapasztalt játékosokkal megerősíteni. A két horvát játékos, Herman Ljerka és Stankovič Ana ehhez mindenféleképpen hozzásegít. Idén több felelősséget is elvárok a lányoktól, és amennyiben az edzések megfelelően folynak és nem lesznek sérülések, a két erősítéssel minden bizonnyal a tabella első három helyezettje között lesz a helyünk.” Hs
N É P Ú J S Á G 2 019 . a u g u s z t u s 2 9 .
Az egyéni férfi megmérettetést az osztrák Eder Josef nyerte 46,81 másodperces teljesítménnyel, második lett Kmet Simon (49,28 mp), míg a harmadik helyen a tavalyi győztes és rekordtartó Sluga René (50,42 mp) végzett. A nőknél fölényesen a fiatal Rotar-Paušič Lina nyert 1:01,34-es idővel, amel�lyel új női csúcsot állított
szori felfutás kategória férfi mezőnyét Eder Josef nyerte 2:28,44-es, a nőkét Kocet Sabina 4:37,31-es eredmén�nyel. A stafétaküzdelemben a Jasmina’s boys csapat lett az első (2:53,35), őket követte a második helyen a Zmagovalci (3:02,42), valamint a harmadikon a Pomurski tehnološki park (3:55,77) csapat. hs
minisport Slavič góljával nyertek A Nafta 1903 Labdarúgó Akadémia 13 éves korosztályos csapata pénteken Szombathelyen játszott barátságos mérkőzést a Király Szabadidősport Egyesület növendékeivel. Gerenčer Borut edző csapata a találkozón mezőnyfölényben játszott, számos gólhelyzetet alakított ki és megérdemelt 1:0-s győzelemmel tért haza. A mérkőzés egyetlen gólját Slavič Enej szerezte. A csapatot Herženjak, Vučko, Kepe, Pamič, Kuhar, Horvat, Hertl, Becze, Markó, Torhač, Slavič, Kocet, Hozjan és Majerič alkotta. A barátságos mérkőzés jó bemelegítés volt a csapatnak, amely szombaton a szombathelyi Haladás által rendezett Decathlon Kupán vesz részt. hs A nyolcaddöntőben Krško érkezik Lendvára Múlt héten kisorsolták a Szlovén Kupasorozat nyolcaddöntőinek párosításait. Szeptember 11én a Nafta otthonába Krško csapata érkezik, míg az elsőosztályú Mura idegenbe utazik a Triglav Kranjhoz. hs
19
2019. augusztus 31. LEDVA RÉGI VÁROSKÖZPONTJA
Bográcsfeszt
14.30–17.30
Központi rendezvénytér a Cubis szállodánál 19.00 20.00 23.00
Eredményhirdetés és elismerések kiosztása a Legszebben rendezett főzőhely, és a Bográcsmester kategóriában Polgárság múzeuma Lendván (Fő utca 52.) Koncert: Tanja Žagar Hadik Mihály történelmi kiállítás Koncert: Luka Basi megnyitója10 órakor
ar
12.00
az Édes utcában Gyermekműsor - a Miškino gledališče előadása: Balatonči és Murka Fit játszóház és gyermek-bográcsgulyás a lendvai óvodával
ag
Fúvószenekar műsora Összetevők átvétele, versenyhelyek rendezése Főzés hivatalos kezdése Szórakoztató program a Carthago band együttessel, a Városházánál lévő színpad Főzőhelyek minősítése Bográcsgulyás-minta átadása Harmonikás-meglepetés, a Városházánál lévő színpadon
Tanja Ž
14.00 16.00–17.00 16.00
Kísérőprogramok gyerekeknek a városi parkban 11.00–18.00 Animációs gyermekprogram
Kísérő tevékenységek a rendezvény teljes idejében • Ingyenes buszjárat a Vinarium toronyhoz • Selfie sarok & bogrács-szuvenírkészítés • Gasztro-utca
www.festivalvinarium.si
Luka Ba si
8.00 9.00 12.00 12.00–18.00
PROGRAM
Fesztivál
MEGHÍVÓ A Lendvai Galéria és Múzeum szeretettel várja Önt és kedves Barátait 2019. augusztus 31-én, szombaton délelőtt 11 órakor
Legenda és valóság a Hadik-múmiáról című kiállításának megnyitójára és a könyv bemutatójára a Polgárság Múzeumába (Lendva, Fő utca 52.). Minden kultúrakedvelő polgárt szeretettel várunk!
www.gml.si A KIÁLLÍTÁST LÉTREJÖTTÉT TÁMOGATTÁK:
LINDVA Društvo zbirateljev Pomurja Régiséggyűjtők Egyesülete Koren család, Lendvahegy
Galéria-Múzeum Lendva • Bánffy tér 1., 9220 Lendva, Szlovénia T: +386 (0)2 578 92 60 • E: info@gml.si • galerijamuzej.lendava NÉMETH János: Mihael Hadik capitanus, 2007, égetett agyagmázas samott, 40 x 23 cm