Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
55. évfolyam 32. szám Lendva 2011. augusztus 11. ISSN 0352-6569 0,70 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
h
Info 7–14. oldal
e
t
i
l
a
p
j
a
Strandkínálat Lassan vége a nyárnak, a jó idővel pedig idén nem lettünk elkényeztetve. Talán az augusztus tartogat még néhány meleg napot, bízzunk benne, ha másért nem, hát a szünidőt, szabadságot töltők kedvéért. Az biztos, hogy több napra elindulni nyaralni ebben a kiszámíthatatlan időjárásban elég rizikós, kivéve, ha nem utazunk elég messze, mondjuk egy távoli meleg országba. Aki viszont nem megy nyaralni vagy már letelt a szabadsága, talán egy-egy napot még szívesen eltöltene víz mellett, vagy csak egy délutánt, igazodva az időjósok előrejelzéseihez. Mi is így tettünk, felkerestünk néhány közeli fürdőt nálunk és a „szomszédoknál”, hogy lássuk, mit kínálnak és főleg milyen áron manapság a strandok. Összeállításunk a 16–17. oldalon. (ak)
Egy rossz, meggondolatlan döntés ne tegye tönkre az Euromur Kft.-t
A Lendvai KÁI-ra 1500 négyzetméternyi napkollektor kerül
2–3. oldal
4. oldal
Cuffi, az egyetlen vendéglátó a Bakonaki-tónál:
„Az emberek között mozgok, tehát tudom, mire lenne szükségük.” 15. oldal
Iránytű Lendvai magyar önkormányzat
„Meggondolatlan döntéssel ne te t Szolarics Nađ Klára
Kihasználatlan kapacitások Nem kedvelt a címben szereplő szókapcsolat, hiszen a legtöbbször a megrendelések hiányát, ebből kifolyólag munkanélküliséget jelent. Legtöbbször mindez a magas költségek, a gyenge minőség, az elképzelések, a jövőkép hiányának következménye. De lapozzunk egyet, és más kapacitásokra figyeljünk oda szűkebb pátriánkban, így az idegenforgalmi idény derekán. Most már lassan szemügyre kellene venni, milyen volt a szezon, milyen eredményt könyvelhetünk el a vendégéjszakákból és a fogyasztás minden fajtájából: kulináris szolgáltatásokból, kultúrából, sportból, művészetből, néphagyományból, zenéből, színházból, filmes előadásból, szórakozásból… Majd látván, mi marad az elvárt szint alatt, rátenni még a kínálatra színekből, ízekből, újdonságokból. S nem mindig pénzért – de mégis pénzért. Értem ezt úgy, hogy a nyári szezonon át tartó tarka kínálatba a vendéget úgy kell belecsábítani, hogy szinte észrevétlen minél több olyan programot biztosítsunk, ahol a részvétel mellett költekezni is tud. A szabadtéri műsorok külön a nyári estékre vannak kitalálva. Fontos a könnyed jelleg és a jó érzés keltése, legyen az a kultúrotthon falainak árnyékában, a tájházak füves udvarán, vagy téren, utcán, parkban. S a műsor mellé csemegézés is járhat, ami már nem ingyenes. Mert ha már ott vagyunk, akkor egy limonádé, kávé, bor vagy más cseppnyi ínyencség, valami emléktárgy, főleg, ha éppen vendég van nálunk, miért ne jöhetne? És jönnie is kellene. De ezek nálunk még nem kihasznált kapacitások.
Igazgató: Lázár Beáta, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára, Tomka Tibor, Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 0,70 EUR, Előfizetési díj: egész évre 25 EUR, külföldre: 70 EUR, tengerentúlra: 90 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
A tavaly őszi választások után a lendvai magyar önkormányzat (LKMNÖK) tanácsába jutott képviselők Halász Albertet választották elnöknek. Az önkormányzat elnökével a mandátum első fél évéről, elsősorban gazdasági kérdésekről beszélgettünk. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
– Az LKMNÖK tavaly még elég megszorító költségvetést hozott, kimaradt belőle egy sor tétel, nevezzük őket népszerű tételnek. Mi ennek az oka? – A választási rendszerből kifolyólag az LKMNÖK programját nem az elnök határozza meg, hanem a tanács menet közben. Az elnök, illetve a szakszolgálat vezetője csak a kivitelezője az említett programnak, emellett az elnök felel a tevékenységek törvényességéért is. Nyilván a költségvetést illetően az elnök feladata a javaslattétel is, de az utolsó szó joga mindenképpen a tanácsé. Sajnos az általános válságra és az ország helyzetére való tekintettel a tanács tisztában volt azzal, hogy az állami költségvetésnek nincs módjában több eszközt biztosítani, mint eddig. Mindenki számára tiszta volt az is, hogy az elmúlt évben kiadásaink nagyobbak voltak a bevételeinknél. Emellett problémát okozott az is, hogy az állam által községi közvetítéssel havi rendszerességgel érkező eszközeink rendszerint csúsznak egy hónapot. Mindezen okok miatt a tanács nem tudta nullával zárni az évet, a valamivel több mint 22 ezer eurós hiányt áthoztuk az idei évbe, vagyis a decemberben esedékes folyó kiadásokat csak januárban tudtuk kiegyenlíteni. Két nagyobb tételt említhetek, elsősorban a választások költségeit, amelyek felét csak ebben az évben tudtuk kifizetni, illetve a kétnyelvű általános iskolák magyar anyanyelvi szintű tanulói magyar tankönyveinek és
Halász Albert, az LKMNÖK Tanácsának elnöke. munkafüzeteinek költségeit. Az említett 22 ezer eurót valahol meg kellett spórolni, ezt pedig csak az idei évi költségvetés kiadási oldalán lehetett megtenni. Így kimaradt, vagyis időlegesen szüneteltetjük az ösztöndíjpályázatot, illetve a társalapított és az egyéb magyar programokat kivitelező szervezetek számára kiírt pályázatokat is. – Nem megszüntetésről, hanem szünetelésről beszél. Mikor várható ezen pályázatok újbóli kiírása? – Mind a három esetben újra lesznek, ha lesz rájuk forrás, de véleményem szerint a pályázati rendszert is meg kell közben változtatnunk, az elmúlt években ugyanis több probléma je-
lentkezett a pályázatok terén. Az említett intézeteken egyébként az idei év során úgy próbáltunk segíteni, hogy felajánlottuk segítségünket az egyéb pályázati lehetőségek felkutatásában, illetve a pályázatok megírásában is. Sajnos egyetlen szervezet sem fordult hozzánk, ami számomra azt jelenti, mégsincs annyira szükségük az általunk meghirdetett eszközökre. Egyébként mi is pályáztunk, két nagyobb pályázatot nyertünk. Az egyik még az előző mandátumban lett megpályázva a SI–HU pályázaton, a másikat pedig a napokban nyertük meg a Bethlen Gábor Alapnál az augusztus 20-ai programunkra. Ennek örültünk a legjobban, mert kiderült, a nyert egymillió forint nélkül a rendezvényt nem tudtuk volna az eddigi szinten, volumenben megszervezni. – Említette a SI–HU pályázatot. Miről van szó egyáltalán? Uniós pályázatként nincs gondjuk az előfinanszírozással? – Oktatási projektről van szó, előadásokról, kiadványról. Körülbelül 80 ezer eurónyi összeget nyernénk, a probléma viszont az, hogy a megvalósítást előre kell pén-
Vezetőségcsere a Bethlen Gábor Alapnál Távozik a Bethlen Gábor alapkezelő éléről Ulicsák Szilárd és az igazgatóság több tagja – erősítette meg az MTI információját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága még kedden. Mint közölték, a jelenlegi igazgatóság szeptember közepéig látja el feladatát, az ügyintézés folyamatos. Ulicsák Szilárd április közepén került az alap forrásait koordináló alapkezelő élére, előtte miniszteri biztosként felügyelte a határon túli magyarok támogatáspolitikáját. Az alapkezelő a határon túli magyarok számára a közigazgatási tárca költségvetésében elkülönített mintegy 13 milliárd forint szétosztásáért felelős. tt
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
Muravidék
együk tönkre az Euromur Kft.-t” tegyük zelnünk és csak a sikeres elszámolás után folyósítják a nyert összeget az önkormányzatnak. Az önrészt még biztosítani tudnánk, a tételt ebben az esetben be kellene építeni a következő évi költségvetésbe. Szlovéniában létezik egy olyan megoldás, miszerint az áthidaló kölcsönt biztosítani lehet, biztosítótársaságnál vagy jelzáloggal. Elfogadott a banki garancia is, az állami, illetve községi, önkormányzati garancia viszont nem. A tulajdonunkban lévő ingatlanra nem tudunk elegendő jelzálogot kapni, de egyébként sem használhatnánk ezt a módszert, mivel sikertelen megvalósítás esetében e nélkül maradnánk. Egyszerűen túl nagy a kockázat. A magyarországi partnerrel egyébként már megbeszéltük, hogy megpróbáljuk állami segítséggel megoldani a helyzetet, ha ez azonban nem sikerül, akkor a projekt bukik. – Az említett kezdeti anyagi problémák ellenére az önkormányzatnak beruházásokat is sikerült véghezvinnie. Milyen beruházásokról beszélhetünk? – Az Euromur Kft. segítségével sikerült létre-
hoznunk egy multimédiás termet, amelyet már használunk is, de arra is kényszerültünk, hogy felújítsuk az üléstermet és az irodahelyiségeket, mert már igen kritikus helyzetben voltak. Ebben az esetben minimális beruházásról beszélhetünk. – Említette az Euromur Kft.-t, amelynek alapítási jogait a muravidéki önkormányzat át szeretné venni a lendvai önkormányzattól. Miért és milyen módon történik ez? – A csúcsszervezet részéről érkezett megkeresés, óhaj a gazdasági társaságunk muravidéki szintre való emeléséről, de egyébként magának a kft.-nek a megalakulásakor is ez volt az alapötlet. Sajnos ez eddig nem sikerült. Mindenki látja ugyanis, hogy muravidéki szinten kellene működnie egy ilyen gazdasági társaságnak, de sajnos máshogy látjuk azt, ez miként valósuljon meg. Mint az önkormányzat elnöke úgy látnám jónak, részben maradjon a lendvai önkormányzat tulajdonában, mert így tudunk további eszközöket a működésébe beruházni. Ha teljesen kikerül a tulajdonunkból, akkor ez már két-
séges. Az említett megoldás érdekében a többi községi önkormányzat elnökeivel megtartott találkozón többek között felkínáltam a társulás lehetőségét, de eddig nem jelzett vissza senki. A muravidéki tanácstól, ahogy már említettem, érkezett megkeresés, de a csúcsszervezet elnöke a tulajdoni részesedésünket nem tartja jónak, a tulajdon megszerzésére állami pénzeket próbál lehívni. Ha ez sikerül, akkor újra tárgyalhatunk, a végső szó azonban mindenképpen a lendvai önkormányzat tanácsáé. Előfordulhat az is, hogy a csúcsszervezet saját gazdasági társaságot alapít. Ebben az esetben nekünk át kell majd gondolnunk, van-e szükségünk és milyen mértékben az Euromur Kft-re. Sok a nyitott kérdés, remélem, az ősszel ezek is megoldódnak. A következő lépés mindenképpen a csúcsszervezeté. Több megoldást tartok lehetségesnek, egyet szeretnék csak elkerülni, hogy az Euromur Kft.-t meggondolatlan lépéssel tönkretegyük. Kár lenne az eddig elvégzett munkáért és a befektetett összegekért.
A szakmai kirándulásról döntöttek A Moravske Toplice Községi MNÖK 7. rendszeres ülésén a határozatképesség megállapítása után a tanács döntést hozott az évi szakmai kirándulás megszervezéséről. Az idegenforgalmi irodák által kikért ajánlatok közül a tanácstagok a Klas ajánlatát tartották a legjobbnak. A döntés szerint a kirándulást szeptember 3-án szervezik meg a Hévíz–Keszthely–Szigliget–Badacsony–Tihany–Rádpuszta útvonalon. A kirándulás ára személyenként 77 eurót tesz ki, a tanácstagok és partnereik számára a költségeket állja az önkormányzat, míg
a többi résztvevő esetében az önkormányzat 42 eurót vállal fel. A következő napirendi pont alatt a tanács döntött egy fénymásoló, illetve hűtő vásárlásáról, majd kérvény alapján 400 euróval támogatta a muraszombati Baráti Kört, illetve 2000 euróval a szerdahelyi Antal Ferenc Művelődési Egyesületet. A különfélék között Vörös Tibor kifejtette, az ellene folytatott rendőrségi eljárásnak még nincs végkifejlete, de mindenképpen boszorkányüldözésnek tartja és az anyaország segítségét is elvárja. Egyben
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
kifejtette, az ügy mögött lévő „levélíró” irományaiban súlyosabb szavakkal illeti a magyarságot, mint például az ominózus, igencsak felfújt lendvai esetben az illető a roma kisebbséget, mégse reagál senki. A tanácstag egyben kifejtette, készülni kell a parlamenti választásokra, egy megfelelő jelöltet kell találni Lendván – ennek nagyobb az esélye, és le kell váltani a jelenlegi parlamenti képviselőt, aki szavai szerint társával együtt három év alatt lerombolt mindent, ami 16 éven keresztül felépült. tt
Jegyzet
A fürdőnek nem csak idegenforgalmi jelentősége van A lendvai fürdő története 1965-ben kezdődött, amikor Petesházán kőolajfúrás közben olaj helyett termálvízre bukkantak. Ma a Terme gyógyfürdőben nyolc, különböző hőmérsékletű vízzel ellátott medence áll a vendégek rendelkezésére. A lendvai termálvíz gyógyhatásai mellett a társadalmi szempontot Dejan Berić, a is figyelembe kell venni, hiszen Lendvai Terme marketing-osztá- az emberek a medencékben lyának vezetője – és azokon kívül – nem csak fürödnek, hanem beszélgetnek, információkat cserélnek és ismerkednek is. A gyógyfürdő, valamint a szállodában, az apartmanokban és a kempingben rendelkezésre álló férőhelyek fontos szerepet játszanak e terület idegenforgalmi és gazdasági fejlődésében is. A fürdő kínálata miatt ugyanis a lendvai Termében évente 100 ezer vendégéjszakát könyvelhetünk el, az idegenforgalmi illetékből befolyó jövedelmek pedig megteremtik a környék kísérő turisztikai tevékenységei fejlődésének a feltételeit. A vállalat egyben a vidék egyik fő munkaadója, hiszen több mint 100 dolgozót alkalmaz. A vállalat fejlődése egyébként is szoros kapcsolatban áll a helyi környezettel. Kínálatunkat ugyanis nagymértékben olyan programokkal gazdagítjuk, amelyekbe bevonjuk a lakosságot is. Fontos tényező a nyelvi sokszínűség is, hiszen jónéhány vendég éppen Lendván tanulja meg első magyar szavait. A legtöbb dicséretet azonban a kedvességünk, vendégszeretetünk és otthonosságunk miatt kapjuk. Ezért továbbra is fejleszteni és ösztönözni szeretnénk a helyi lakosság és a Terme vendégeinek összefogását. Véleményem szerint nem vagyunk egészen tisztában azzal, hogy a helyi környezetben milyen nagy jelentősége is van a fürdőnek. Nem értékeljük eléggé, állandóan más, távolabbi helyeket szeretnénk megismerni, annak ellenére, hogy „majdnem az udvarunkon” itt van valami, ami egyedülálló egész Európában. Ez a vágy ugyan része az emberi természetnek, de a szinergiák ilyen vagy olyan módon megmutatkoznak. A – még gyerekcipőben járó – termáltó ötlete Lendvát minden bizonnyal Szlovénia legjelentősebb termálfürdői közé sorolná. Ilyen termékkel Szlovéniában nem rendelkezik még senki, és a jövőben kihasználva éppen ezeket a piaci réseket, határtalan lehetőségek adódhatnak az egyedi fürdőturizmus fejlődésére. De azt is tudjuk, hogy ilyen termékek új munkalehetőségekkel is járnak, különösen a környékbeli emberek számára. Az itt élőknek nagy előnyük, hogy viszonylag kis területen számos egészség-forrás található, amelyek rengeteg, még ki nem használt lehetőséget kínálnak.
3
Gazdaság A Gramoz Kft. új beruházása
Iszapból és zöldhulladékból készítenek komposztot A lendvai Gramoz Kft.-nél kiegészítő tevékenységként szeptembertől komposzt előállításával is foglalkoznak, amihez iszapot és zöldhulladékot használnak fel. A beruházás értéke 620 ezer euró, évente – egyelőre csökkentett üzemmódban – 3600 tonna komposztot készítenek. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Štefan Kolman, a 10 éve működő Gramoz Kft. igazgatója elmondta, hogy a komposztálásról mint a cég kiegészítő tevékenységéről 2005-ben született meg a döntés, de a megvalósításra közel hat évet kellett várni. A község által az építőipari anyagok (kavics, homok...) iránti szükségletek kielégítésére létrehozott cég az autópálya építésének befejezését követően a működést új programok indításával próbálja biztosítani. A cégnél koncessziót kaptak az építőipari hulladékok kezelésére, ami igazából nem virágzott fel. Felmerült vízi rekreációs sportközpont létrehozása
a kavicsbányák bezárása után, de a projekt, annak ellenére, hogy tájépítészek terveket is készítettek a terület rendezésére, nem valósult meg. A Gramoz Kft. a kavicsbányászatot engedély alapján 2020-ig folytathatja. – Már 2005-től foglalkoztatott bennünket a komposzt előállításának ötlete. Ennek érdekében a Biotechnológiai Egyetemmel megvizsgáltattuk a kavics mosása után megmaradt iszap összetételét. Az eredmények bíztatóak, hiszen ásványokban gazdag anyagról van szó, mellyel javítani lehet az elsavasodott termőföldeket is. A komposzt tápértékét a környékről származó zöldhulladék feldolgozásával javítanánk.
engedélyt júniusban kaptuk meg, júliusban pedig elindult az építés a petesházi székhelyünk udvarán mintegy 600 négyzetméteren – mondta Štefan Kolman, a kilenc dolgozót foglalkoz-
Kiegészítő tevékenységként a lendvai Gramoz Kft.-nél komposztáló épül érlelő silókkal, csomagolóval. A résztulajdonosunknál az ötlet két évig várt elfogadásra (a Gramoz Kft. 26 százalékos tulajdonosa Lendva Község – a szerző megjegyzése). A környezetvédelmi engedélyre ismét két évet vártunk, az építési
A napenergia hasznosítása
Az iskola több mint 1500 négyzetméternyi tetőt adott bérbe Napkollektorokat szerelnek az 1. Számú Lendvai KÁI épületeinek déli fekvésű tetőire. A napenergiából évente mintegy 200 ezer kWh villamos energiát nyernek, a tető bérbeadása az iskolának évente 3500 euró bérleti díjat jelent.
Község együttműködésének az eredménye az energiatakarékoskodás és a megújuló energiaforrások kihasználása területén. Ez azt jelenti, hogy a létesítménynek jelentős megtakarítási hatásai lesznek iskolánkra. A községgel együtt meghirdettük az iskola tetőzetének bérbeadását, a felhívásra hárman jelentkeztek, közülük a legmegfelelőbbnek – tavaly novemberben – a Galaksija
Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
– Az iskola tetőin kialakított naperőművel kap-
Folyamatban van a napkollektorok elhelyezése az 1. Számú Lendvai KÁI tetőin. A pályázatot nyert trebnjei Galaksija fs. Kft. a déli fekvésű tetőkön (tornaterem és a jobb szárny) 1.547 négyzetmétert talált alkalmasnak napkollekto_ rok felállítására. A beruházás értéke mintegy 500 ezer euró, és teljes egészében a befektető állja a költségeket. A naperőmű augusztus végéig készül el.
Az iskolatetőn elhelyezett napkollektorokat augusztus végén már üzembe helyezik.
4
csolatban el kell mondani, hogy ez az iskola és Lendva
tató cég igazgatója. Az új beruházás két újabb munkahelyet jelent. A komposztáló építési munkálataival a négy pályázó közül a lendvai Komunala Kft.-t bízták meg. A zömében hitelből finan-
szírozott beruházás értéke 620 ezer euró áfával, a már beszerzett gépek pedig 400 ezer eurót jelentenek. Kolman elmondta, hogy a komposztáló a környezetvédelmi engedély szerint 7200 tonna komposztot állíthat elő évente, de ezt a mennyiséget községi határozat alapján – próbaidőre – a felére, azaz 3600 tonnára csökkentették, azzal, hogy a szükséges biológiailag lebomló zöld és konyhai hulladék felét a lendvai közigazgatási egységen kívülről szerezhetik be. A Biotechnológiai Egyetem receptúrája alapján már készítettek próbakomposztot, ennek tápértéke magas, használata a mezőgazdaságban, a gyümölcsészetben és a kertészetben előnyös. A komposztálás zárt helyiségekben történik, a bioaktív hulladék bomlásakor így nem kerülhetnek szagok a levegőbe. fs. Kft.-t találtuk. A munkálatok már folyamatban vannak – mondta Bojan Hozjan, az 1. Sz. Lendvai KÁI igazgatóhelyettese. Az iskola a tető bérbeadásáról a Galaksija fs. Kft.-vel 15 évre szóló szerződést kötött, meghosszabbítási lehetőséggel. Ennek értelmében az iskola évi 3.500 euró bérleti díjat kap. A naperőmű mintegy 195 ezer kWh energiát termel, ami 44 négytagú család éves villamosenergia-fogyasztását jelenti. Az iskolatetőn a napenergiából termelt villamos energia a hálózatba kerül. A napkollektorok felállításának mérhető környezetvédelmi hatása is van, ez esetben éves szinten 160 tonnával kevesebb széndioxid kerül a levegőbe. A napenergiának mint a megújuló energiaforrások egyikének hasznosítása az iskolában oktatási célokat is szolgál.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
Muravidék Lendva várja Önt – nyári fesztivál
A legkiemelkedőbb rendezvény a Bográcsfeszt lesz A különböző jellegű nyári rendezvényeket az idén már a „Lendva várja Önt” egységes márkajel alá vonja a község. A legkiemelkedőbb rendezvény a kétnapos Bográcsfeszt, melyen Lendvát a bográcsfőzés fővárosának hirdetik ki. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A lendvahegyi Cuk Borházban megtartott sajtótájékoztatón jelen voltak az idei Bográcsfeszt főszervezői, a „Lendva várja Önt” elnevezést viselő, augusztus 19-től szeptember 19-ig tartó nyári fesztiválról és a legkiemelkedőbb rendezvényről pedig elsőként Anton Balažek, Lendva Község polgár mestere szólt. Kiemelte, hogy a turizmus komoly promóciót érdemel, hiszen Lendva térségének gazdasági életében fontos részt jelent és jelentős szerepet tölthet be, széles és szerteágazó hatással más tevékenységekre is
(mezőgazdaság, borászat, vendéglátás…). – Mindenképpen népszerűsíteni kívánjuk Lendva idegenforgalmi kínálatát, erre legalkalmasabbnak
a bográcsot találtuk, hiszen mint ételkülönlegesség magában rejti e vidék multikulturális jellegét, úgyszintén a pannon síkság hangulatát is – mondta
Lendvát augusztus 26-án a bogrács fővárosának hirdetik ki, ennek emblémáját (Baumgartner Dubravko munkája) a sajtótájékoztatón be is mutatták.
Dobronaki Bortermelők
Fontos a hölgyek bekapcsolása az aktív egyesületi életbe A Dobronaki Szőlő- és Bortermelők Egyesülete vasárnap szervezte meg a XIV. Nemzetközi Borászati Játékokat a Dobronoki György-ház udvarán. A rendezvény keretében az idei évi egyesületi borminősítés eredményhirdetésére is sor került: a legmagasabb pontszámot Laslo Emil 2010-es évjárató sauvignonja érte el. Horvat Silvija
A hagyományos rendezvényen szép számban gyűltek össze a nézők és vidám hangulatban zajlottak a borászati játékok is. Kora délután a gyerekek mérték össze erejüket. Öt gyermekcsapat nevezett a versenybe, akik tréfás játékok közepette elszántan küzdöttek a legjobb helyezésekért. Az idén a legügyesebbnek a Rédics 2. számú csapata bizonyult, melyet a Turnišče és a
Balažek polgármester. A nyári fesztivál legjelentősebb rendezvénye a Bográcsfeszt lesz, az idén kétnapos, melynek keretében Lendvát a bográcsfőzés fővárosának hirdetik ki, elhelyezik az ezt jelző szimbólumot a Városháza falán és minden olyan vendéglőn, ahol folyamatosan bográcsot lehet kapni. Ezen kívül
Rédics 1. számú, valamint a Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola 1. és 2. számú csapata követett. Mielőtt a felnőttek versenybe szálltak volna, az egyesület 2011-es borminősítésének eredményhirdetése és az oklevelek kiosztása vette kezdetét. Az egyesületi borminősítés a Lujza vendéglőben zajlott, ahol az öttagú zsűri mag. Anton Vodovnik vezetése alatt minősítette az 52 leadott bormintát, melynek átlagos értéke
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
18,04 pont lett. Az előbbi évekhez viszonyítva kevesebb borminta került minősítésre, ami a tavalyi csapadékos időszak okozta kisebb mennyiségű évjáratnak köszönhető. A bor minősége ennek ellenére viszonylag magas volt. Az idei évben a legmagasabb pontszámot Laslo Emil dobronaki borász 2010-es évjárató sauvignonja érte el 18,57 ponttal. Az elismeréseket Gal Desire muravidéki borkirálynő és Hančik Jožef, az egyesület elnöke
osztotta ki. A továbbiakban az egyesület nagyobb hangsúlyt fektet a hölgyek ösztönzésére az egyesületi életbe való bekapcsolódást illetően és egy borkóstolási tanfolyam megszervezését is tervezik. Az elismerések kiosztása után a felnőttek versenyében hat hazai és külföldi csapat keményen megvívott a győzelemért. Három ügyességi játékban „csaptak” össze a versenyzők. Az izgalmas
augusztus 26-án kiválasztják a Bográcsfeszt grófját, előtte pedig még gasztronómiai szakmai előadásra kerül sor, többek közt a bogrács eredeti receptjének bemutatásáról. Augusztus 27-én lesz a bográcsfőző verseny Lendván a Fő utcán 88 versenyzőhely kialakításával. A versenyzőket 5x5 méternyi hely, asztal és két pad, kondér, tűzifa, a bogrács alapanyaga (3 kg hús, krumpli, hagyma) és egységes napernyő várja. A nevezési díj 100 euró, 20 eurós kaucióval. A bográcsmester kihirdetése szombaton az esti órákban várható. A Bográcsfeszten szimbolikus, 1 eurós önkéntes belépőjegy is váltható, érte az eredeti bográcsrecepttel ellátott leporelló jár. A bográcsfőzés fő szervezője a Lendvai Idegenforgalmi Egyesület és a Lendvai Egyetemisták Klubja. és harcias versenyben a Strehovci Szőlőtermelők Egyesületének csapata bizonyult a legügyesebbnek, a második helyezést a horvátországi Štrigova csapata szerezte meg, őket a dobronaki és a lendvai szőlőtermelők csapata, valamint a Fele-fele és a Rédicsi Kertbarát Kör csapata követte. Az eredményhirdetés után sor került a tombolasorsolásra, aztán megkezdődött a kerti bál.
A felnőttek versenyében hat hazai és külföldi csapat keményen küzdött a győzelemért.
5
Horizont Alternatív gyógymódok – homeopátia
Az okokat kezelni, nem a tüneteket Az alternatív gyógymódok mára áthatották az egész világot, az emberek pedig egészségük megőrzéséért vagy javulásáért sokszor bármit megtesznek. A homeopátia azon gyógymódok közé tartozik, amelyek eredményesek lehetnek, de fontos, hogy szaktudással rendelkező személyhez forduljunk. Szlovéniában áprilistól a gyógyszertárakban is kaphatók a homeopátiás készítmények. Kepe Csilla
A homeopátia görög eredetű szó, melynek szó szerinti jelentése „hasonló betegség”. Specifikus ingerterápiáról van szó, melynek célja a szervezet önszabályozó működésének serkentése. A gyógymód atyjának dr. Samuel Hahnemannt tartják, aki a 19. században fejlesztette ki ezt a gyógymódot, csalódva a hagyományos or voslásban. Íme Hahnemann titka: a homeopátiás gyógyszereket soha nem töményen, hanem hígítva használjuk, így egy egyébként mérgező anyag „megszelídíthető”, gyógyító hatásúvá változtatható. Ezt követi a dinamizálás, ami annyit jelent, hogy minden egyes hígítási lépés után az oldatot intenzíven összerázzák, eldörzsölik stb. Ennek a két, szorosan kapcsolódó eljárásnak eredményeképpen kapjuk az úgynevezett potenciált gyógyszert. A gyógyszerek hatásának erőssége a lépésenkénti hígítás és dinamizálás következtében fokozódik, annak ellenére, hogy a nagy hígítások után nem is marad semmi az eredeti hatóanyagból. Pont ez a tény okozza a legnagyobb nézeteltérést a hagyományos orvoslás és a homeopátia között. Szlovénia 87 gyógyszertárában már április óta vény nélkül kapható 17 öngyógyításra alkalmas homeopátiás készítmény. Ezek alkalmasak emésztési gondok, megfázás, köhögés és hasonló panaszok enyhítésére, gyógyítására.
6
Jelenleg az összes nálunk regisztrált homeopátiás orvosság növényi, ásványi vagy állati eredetű és kis golyók formájában kaphatók. A homeopátiás gyógyszereket csak azokban a gyógyszertárakban árulhatják, amelyekben legalább egy olyan diplomás gyógyszerész dolgozik, akinek van szakvizsgája e téren. A lendvai gyógyszertárban például még nem kaphatók. Európa számos országában a homeopátia elfogadott és mára már a hagyományos or voslás része, viszont Szlovéniára és Svédországra ez nem igaz, hiszen például nálunk egy általános orvos még mindig nem gyógyíthat homeopátiával és nem írhat fel homeo-
Ezt a képesítést itthon hároméves posztgraduális képzésben és a Szlovén Homeopata Társulat által szervezett szakképzéseken lehet megszerezni. Fontos tudni, hogy minden egyes ember másként reagál egy-egy bizonyos betegségre, így a kezelés és a gyógyszer kiválasztása ugyanannál a betegségnél különböző egyéneknél változó. A készítmény kiválasztásakor nagyon fontos ismerni a betegség tüneteinek okozóját, a beteg pszichés állapotát és még jó néhány más jelentős tényezőt. Jó tudni, hogy a homeopátia egy holisztikus kezelési módszer, ami annyit jelent, hogy a gyógyításnál figyelembe veszik a beteg értelmi, fizikai és szociális
A gyógyszertárakban április óta vény nélkül kapható 17 öngyógyításra alkalmas homeopátiás készítmény. De csak azokban árulhatják, amelyekben legalább egy olyan gyógyszerész dolgozik, akinek van szakvizsgája e téren. pátiás szereket. A hazai jogszabályok tekintetében csak az lehet homeopata, aki elvégzi az általános orvosi egyetemet és megfelelő szaktudással rendelkezik a homeopátia terén.
állapotát is, tehát egész lényét. Egyesek szerint a homeopátia túl bonyolult, megint mások szerint túl egyszerű. Egyesek szerint hatékony, mások szerint
nem. Bárhogy is, mindig közölni kell orvosunkkal, amennyiben alternatív gyógymódot választunk vagy épp kombinálni szeretnénk a kettőt. Nem biztonságos elfelejteni a hagyományos gyógymódokat és kizárólag az alternatív terápiára hagyatkozni. Az
orvosnak mindenképpen tudnia kell, amennyiben úgy döntünk, hogy homeopátiás orvosságokat szeretnénk használni, hiszen az ilyen gyógyszerek használata nem helyettesíti a komoly egészségügyi problémák hagyományos gyógyítását.
Legelőször mindig természetes orvosságokkal próbálkozom Zag Ági, a Ljubljanai Gyógyszerészeti Egyetem leendő harmadéves hallgatója a homeopátiáról: – A homeopaták szerint minden betegség általában az ember egész lényéből, tehát járásából, hangulatából, konstitúciójából, testsúlyából stb. indul ki, és pontosan azért, mivel mindannyian különbözőek vagyunk, a gyógyszerek terén is egyediek a szükségleteink. A homeopátiáról először édesanyámtól hallottam tízéves koromban, majd később az egyetemen mélyebb szakmai tudásra is szert tettem. A homeopátiás szereket jómagam is alkalmazom, különösen allergiák és megfázási tünetek meglétekor, valamint fájdalomcsillapíZag Ági tásra. Ezekre a gyógyszerekre jellemző, hogy az elején a tüneteket rövid időre fokozzák, majd enyhítik azokat. Az a tény is ismert, hogy nem okoznak mellékhatásokat, mint például sok hagyományos orvosság. A homeopátiás orvosságokat kizárólag gyógyszertárakban szoktam beszerezni. Mivel Szlovéniában csak rövid ideje kaphatók, ezért legelőször Ausztriában, majd később és mind a mai napig Magyarországon veszem meg őket, ahol a gyógyszerészek széles szakmai tudással rendelkeznek. Mivel már elég sok tapasztalatom van e téren, úgy gondolom, hogy még mindig fontos szerepük van a hagyományos gyógyszereknek, viszont én legelőször mindig természetes orvosságokkal próbálkozom, hiszen a homeopátiás szerek stimulálják a szervezet természetes gyógyerejét és így próbálják legyőzni a betegségeket. Segíthetnek legyőzni az akut és krónikus betegségeket, valamint biztonságosak a gyermekek és az állatok számára is. A legjobb bennük az, hogy az okokat próbálják eltüntetni és nem a tüneteket, mint a klasszikus gyógyszerek. Csak ajánlani tudom tehát ezeket mindenkinek!
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
Info
Vlačič a G 1/3-as út mellett élők kártérítésekről
A kifizetési határidő bizonytalan Többek közt a címben szereplő gondolat szerepel Patrick Vlačič közlekedési miniszter Göncz László nemzetiségi képviselő kérdésére adott válaszában a G 1/3-as út mellett élők kártérítési ügyével kapcsolatosan. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Nem zárható ki, hogy a kártalanítás, a megegye-
zések megkötése ügyében nem kerül sor új gyakorlatra, ezt a Borko és a Klun család fellebbezésével kapcsolatos bírósági döntés
Névtelen feljelentés Balažek polgármester ellen – Az anonim levélről és a feljelentésről semmi mást nem tudok, mint amit a Vestnik hetilapban olvastam el, ezért nem tudom kommentálni. A névtelen levél nem szép megnyilatkozási forma, de legitim. De akkor van rendjén az egész, hogy az ügy részleteit, a levél állításait azok, akik erről írnak, ellenőrzik. A tényeket tartalmazó hivatalos dokumentumok a neten 5–10 percen belül megtalálhatók. Alkotmányos jogom ingatlannal rendelkezni, s az adatokból az is kiderült volna, hogy az ingatlant nem adtam el. De ha eladtam volna, az is alkotmányos jogom lett volna. A másik pedig a sportprogramok támogatási eljárásának átláthatósága – a községi tanács fogadta el, a nyilvános felhívás minden hagyományos sportág támogatásáról szólt – nyilatkozott lapunknak Anton Balažek a muravidéki hetilap múlt héten megjelent írása kapcsán, mely szerint a korrupcióellenes bizottsághoz feljelentés érkezett hétvégi háza és a Nafta labdarúgócsapatnak átutalt pénzeszközök átláthatatlansága miatt. Az üggyel – az újsághír szerint – a muraszombati bűnügyi rendőrség foglalkozik már. Szolarics Nađ Klára
határozza majd meg. A két család ugyanis az állam ellen indított kártalanítási perük elévülésének ügyében a Legfelsőbb Bíróságnál fellebbezett, a ügyészség pedig revíziót követel a kártalanítás tárgyában. A bírósági döntés várhatóan új gyakorlatot határoz majd meg a kártalanításra vonatkozó jogi gyakorlatban, amely a G 1/3-as út mellett élők nem vagyoni kárpótlására irányul. Vlačič közlekedési miniszter vála-
szában kiemelte, hogy az egységes bírósági gyakorlat rendkívül fontos a kártalanítások ügyében is, ezért a tárca a Legfelsőbb Bíróságnak javasolja e tárgykör sürgős kezelését. Egyébként a miniszter hangsúlyozza, hogy a kártérítések kifizetésére és a bírósági eljárásra az általa vezetett minisztériumnak nincs semmilyen hatása. A kártalanítási ügyek a bíróságokon folyamatban vannak, mint ahogy a megegyezések is, annak ellenére, hogy még nagyon sok a befejezetlen ügy. A kárpótlásokra 2005től mintegy 2.500 követelés lett benyújtva, melyek 80
százaléka – Göncz adatai szerint – még megoldásra vár. A kártalanítás kifizetéséhez az államnak jelentős összegre van szüksége, amit az illetékesek korábbi nyilatkozatai szerint akár költségvetési tartalékból is biztosítanak. – A hosszadalmas bírósági eljárástól függetlenül biztos vagyok abban, hogy mindenki, aki a megnövekedett teherforgalom miatt kárt szenvedett és időben, jogilag szabályos kártalanítási pert indított, igazságos kártérítésben részesül. A bírósági eljárásokra befolyásom nincs, valamint a kárpótlások kifizetésének határidejéről sem tudok pontosabbat mondani – áll Patrick Vlačič közlekedési miniszter Göncz László képviselő júniusban feltett kérdésére adott válaszában.
A környezetvédelmi minisztérium a szentlászlói trágyalékiömlésről Roko Žarnić környezetvédelmi miniszter, válaszolva Göncz László, nemzetiségi országgyűlési képviselő kérdésére a szentlászlói biogázerőműben történt júliusi környezetszen�nyezéssel kapcsolatban, kifejtette, hogy a Környezetvédelmi Felügyelőség
muraszombati kirendeltségének tájékoztatása szerint a Drava Vízgazdálkodási Vállalat (VGP Drava) július 16-án és július 18-án végzett vízmintaméréseket a Kebelei-patakban, melybe belefolyt a hígtrágyalé a biogázerőműből. A második mérés napján halpusztulást
észleltek, de véleményük szerint nem volt összefüggésben a trágyalékiömléssel. A VGP Drava vízvizsgálata eredményeinek közzététele után, ha a szennyezés mértéke megköveteli, a Környezetvédelmi Felügyelőség eljárást indít a környezetszennyező ellen. kmj
öt jelölt közül Dušan Vučkót nevezték ki. A bizottság eddigi elnöke, Marko Golobič már nem pályázott az elnöki posztra.
határának számító Évrosz folyó „gyenge pontjainál”, Oresztiada város térségében. Görögországon keresztül ugyanis átlagosan naponta 245 illegális migráns érkezik az unióba. A projekt megvalósítása közel 5,5 millió euróba kerül, s az Európai Unió alapjaiból finanszírozzák.
Budapest – Vasárnap megkezdődött a Sziget Fesztivál: reggeltől már ezrével érkeztek látogatók az egyhetes
hétről hétre Rédics – Egyelőre kimarad a 86-os főúton zajló burkolatmegerősítési programból a rédicsi határátkelő mintegy 250–300 méteres szakasza. A Nemzeti Infra struktúra Fejlesztő Zrt. szerint
a határátkelőhely területe speciális helyzeténél fogva nem szerepelhetett a beruházásban. A 86. számú út
korszerűsítésének indítását követően a magyar–szlovén szakértői tárgyalások hatására döntés született, hogy a határ mindkét oldalán akadálymentesítik az átkelőhelyet, azaz forgalomkorlátozási tilalmak nélküli, 90 km/h sebességet biztosító nyomvonalvezetés épül ki. A munkálatokra európai uniós támogatás megpályázását tervezik. Ljubljana – Az Országos Választási Bizottságnak augusztus 9-től új elnöke van. A tisztségre pályázó
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
Athén – Görögország szögesdrótot épít a török határra: hónapokig tartó heves viták után bejelentették, hogy felhúzzák a határkerítést. Két egymással párhuzamos, 2,5–3 méter magas szögesdrótkerítést építenek ki 10,3 kilométeres hosszúságban a két ország természetes
rendezvénysorozatra. Idén 52 helyszín napi 200–250 programja várja a „szigetelőket”; a több száz magyar produkció mellett 199 külföldi fellépő lesz, akik 41 országból érkeznek. A fesztivál legnagyobb sztárja, Prince kedden lépett színpadra.
7
Info a mai napon... Augusztus 11-én történt 1456 Meghalt Hunyadi János hadvezér, akinek nándorfehérvári diadala emlékére hallható a déli harangszó. 1849 Kossuth Lajos, Magyarország kormányzója lemondott és átadta a teljhatalmat Görgey Artúrnak. 1860 Tatán megszületett Bláthy Ottó Titusz, a transzformátor feltalálója. 1871 Budapesten megszületett Heltai Jenő író, költő (A néma levente, Álmokháza). 1877 Asaph Hall, amerikai csillagász felfedezte a Mars bolygó két holdját. 1953 Budapesten megszületett Kánya Kata színművésznő, műsorvezető. 1972 Elhagyta Vietnamot az utolsó amerikai katonai egység. 2000 Hazahozták Oroszországból az utolsó magyar hadifoglyot, Toma Andrást.
visszapillantó
1981. augusztus 13-án, 32. szám
Közösen védjük hazánkat Augusztus 15-én lesz 37 éve, hogy megalakultak az első határőregységek. A határőrök Jugoszláviaszerte ünneplik napjukat. Szlovéniában a központi ünnepséget Ajševicén rendezik meg szombaton. Köztársaságunkban mintegy 700 kilométer hosszúságban őrzik szárazföldünket a határőrök és ezen a napon a környezetünkben lévő társadalmi-politikai szervezetek és a munkaszervezetek képviselőit látják majd vendégül, akik gratulálnak nekik ünnepük alkalmával. Ez csupán az egyike lesz a sok találkozásnak, hiszen a határőreink mind szorosabb kapcsolatot teremtenek környezetükkel, a lakossággal, a vámszolgá-
lattal, a belügyi szervekkel. Csakis így, közös erővel lehetnek határaink igazán jó őrei.
A hodosi határőrségre látogattunk el, amely közvetlenül a magyar határ közelében, a falutól néhány
száz méterre, erdőkkel szegélyezett területen fekszik. Verbai Zoltán, a határőrség parancsnoka fogadott bennünket, aki Hodosról egy kis időre Domonkosfára, majd ismét ide került, ahol már sok éve vezeti a nem is olyan könnyű munkát. Amint a parancsnoktól megtudtuk, szoros kapcsolatot tartanak fenn Hodos lakosságával. Több közös akciójuk volt: a falusiakkal közösen építették meg a vízvezetéket, a falusi és a határőrséghez vezető utat. Ha a termés betakarításánál fennakadás mutatkozik, a katonák az ember segítségére sietnek. A minap például egy felborult traktort emeltek fel a katonák és újból felrakták rá a szénát. Ez is a szoros kapcsolatokat igazolja.
magyar sajtó a nagyvilágban
Családi lap – a müncheni és München környéki magyar családok lapja Csortán Tünde
2008. április 22-én jelenik meg Münchenben a Baba-Mama Lap első száma, válaszként a friss ismeretnyújtás és véleménycsere igényére, a Müncheni Magyar Katolikus Mis�szió keretében működő Bébi-Mami Kör lapjaként, amelyet negyedévenként adnak ki hat oldalon. Fontos információkat ad át a „Szaksarok” című sorozat, melyben ismerteti a gyermekek pszichés és a növekedéssel járó fejlődési szakaszait, a „Mese-sarok” sorozatban színesen illusztrált mesét jelentet meg, aztán képrejtvénnyel szórakoztatja a gyermekeket. A Baba-Mama Lap három hónap alatt családi lappá növi ki magát, így ennek utódaként 2008. december 2-án útjára indul a Családi Lap, melynek célja a Mün-
8
chenben és környékén élő magyar családok közti k apcsolatok megteremtése és fenntartása; közös élményeinek megosztása; közös célként tekintve a magyar kultúra megismerését és őrzését a családon belül is. Így a lapszerkesztők munkáját kiegészíti a közösség, hozzájárulva kedvenc mesékkel, receptekkel, könyv-, zene- és szabadidős ajánlatokkal, új ötletekkel gazdagítva a kiadványt. A Családi Lap a Müncheni Magyar Katolikus Misszió lapja, amely negyedévente jelenik meg tizenhat oldal terjedelemben. Felelős kiadója Merka János plébános, szerkesztői dr. Somorai Márta és Hart István, akiknek munkáját a grafikus és a közreműködők hozzájárulása egészíti
ki. Megtalálható a Müncheni Magyar Katolikus Misszió honlapján: www. ungarische-mission.de/ bebimami/csaladilap/. Tematikájának gerince elődjéhez hasonló. Érdekes a 2011 márciusi számot kezdő „Itt otthon?” című cikk, amelyben több kivándorolt
személyt szólaltat meg, akik révén németországi letelepedésük kapcsán külföldi integrációjuk személyesen megélt élményeit és beszámolóit olvashatjuk. A sorok között mindenkinek szól az üzenet, hogy otthon vagy itthon, az adott lehetőségek és körülmények hátterében meg kell tanulnunk megtalálni önmagunkat és helyünket bárhol a világban, sorsunkban, amit saját képességeink, akaratunk és választásaink szerint tudunk alakítani – és ezért küzdeni kell, minden nap, otthon vagy itthon egyaránt. A következő cikkekben szülőknek gyermekekről szóló nevelési és egészségügyi témákkal foglalkozik a lap. A Programajánlóban a Müncheni Magyar Katoli-
kus Misszió programjainak helye és időpontja található: koncertek, képzőművészeti és képkiállítások, dalosverses estek. A Könyvajánló sorozat kicsiknek és nagyoknak is szól. A Kézműves sarok-ban kézügyességi ötleteket ad, végül Mesesarok, Állandó programok, Ünnepségek, Impresszum következik. 2010 júliusában elkezdik szerkeszteni a Müncheni Magyar Babavárót, a Családi Lap különszámát, amelyben a mamák megosztott tapasztalatai alapján összegyűjtötték mindazokat az információkat és tippeket, amelyekről jobb a baba megérkezése előtt tudni. Ez a melléklet egy folyamatosan frissülő, interneten is elérhető összeállítás – jelenleg huszonhét oldal a terjedelme – dr. Somorai Márta és a BébiMami Kör mamáinak szerkesztésében, amely nagy segítség a Münchenbe csak nemrégen érkezett magyar kismamáknak (lásd: www. ungarische-mission.de/ bebimami/babavaro.pdf).
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
Info Csökkenjen a régió egészségügyi hátránya
A Muravidéken a halálozási mutatók rosszabbak a szlovén átlagnál A Muravidéken a gyakori rákos megbetegedések miatt Göncz László nemzetiségi parlamenti képviselő kérdéssel folyamodott az egészségügyi intézethez. Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net
A szakintézmény válaszában többek közt az áll, hogy az egészség egyben a feltétele és következménye a régió fejlődésének. Ezért mindenki önmaga is sokat tehet, de fontos bekapcsolni a regionális és lokális tényezőket (önkormányzatok, iskolák, óvodák, média, stb.). Folytatni kell a muravidéki egészségügyi egyenlőtlenségek megszüntetésére elfogadott stratégia alkalmazását. Ennek célja, hogy csökkenjen a Muravidék egészségügyi hátránya Szlovénia egyéb
részeivel szemben. A Muravidéken az elhalálozás magasabb a szlovéniai átlagnál. Ennek több oka is van: szociális-közgazdasági, a lakosság öregedése, az egészségügyi szolgáltatások elérésének kisebb lehetősége, egészségtelen életszokások és egyéb tényezők. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való kisebb hozzáférés elsősorban a rurális közösség következménye: itt a megelőzést és a gyógyítást kell megkülönböztetni. A válasz szerint az egészségtelen életvitel, az egészségtelen táplálkozás, kevés mozgás, dohányzás
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
és a mértéknél nagyobb alkoholfogyasztás a legsúlyosabb tényezői az ér- és szívrendszeri krónikus és rákos megbetegedéseknek, amelyek az elhalálozások 2/3-át teszik ki, s e két téren növekvő tendenciák tapasztalhatók. A rákos megbetegedések okozta elhalálozás 2007-ben valamivel a szlovén átlag felett volt, a régióban a legalacsonyabb a lendvai közigazgatási egységben volt, a legmagasabb pedig a ljutomeriben. A prosztatarák a legmagasabb szlovén viszonylatban, de magas a vastagbél- és bőrrák száma is. A mell-
rákos megbetegedésekett illetően a legkevésbé veszélyeztetett a Muravidék, az elhalálozás viszont a legmagasabbak közé tartozik az országban, amely vélhetően a késői felismerés következménye. A megbetegedést bizonyos rákok esetében meg lehet akadályozni vagy legalább
kitolni a késői öregkorra: ebben fontos szerep jut egészségünk megerősítésének. S z l ové n i á b a n tö b b megelőző program zajlik, de mivel az érdeklődés ezek iránt nem a megfelelő, az intenzitást növelni kell – áll többek közt az intézet válaszában.
Átépítés miatt korlátozzák a látogatást a belgyógyászaton A muraszombati általános kórház belgyógyászati osztályának intenzív és félintenzív egységében felújítás zajlik, amely 2–3 hónapig tart. Helyszűke miatt így a kórház vezetősége korlátozza a látogatások számát a szobákban, ezért mindenkit megkérnek, hogy egyedül jöjjenek és gyerekek nélkül. A látogatók megfelelő hozzáállásával hozzájárulnak a betegek biztonságosabb ottlétéhez, valamint a személyzet zökkenőmentes munkavégzéséhez. A tatarozás elkerülhetetlen beavatkozás a betegek jobb ellátása érdekében – áll a kórház közleményében. A korlátozás visszavonásig érvényes. HF
9
Info augusztus 12. péntek Szlovén Tévé 7:20 Visszhangok, 8:00 Gyerekműsor, 11:40 Tudományos műsor, Ez lesz a szakmám, ism., 13:00 Hírek, 13:20 A nyolcas – dok. film, 14:20 Szlovén villanások, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Különleges ajánlat, 18:00 Lelki villanás, 18:15 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 20:35 Tanja Žagar 19:45 Öko-villanások, 20:00 Csokoládés álmok – szlovén koncertje sorozat, 20:35 Tanja Žagar koncertje, 22:00 Visszhangok, 22:45 Nyári színpad, 23:20 Éjféli klub, 0:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 14:30 Európai magazin, Impro Tv, ism., 15:35 Zenés műsor, ism., 17:00 Helyek és szokások, 17:30 Hidak, ism., 18:05 Hullámok közt, 18:20 Dokumentumműsor, 18:55 Botri – koncert, 20:00 Helyes ötlet!, 20:35 Az amerikai film – am. dok. műsor, 21:30 A Raw-étterem – ír sorozat, 22:25 Szertartások – angol dok. sorozat, 23:15 Mielőtt az ördög rád talál – am. film.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:55 Átjáró, 13:25 Körzeti magazinok, 14:20 Útravaló, 14:35 Találkozás az afrikai kultúrával – francia dok. film, 15:25 70 ezer negatív – magyar dok. film, 16:00 Bűvölet – olasz sorozat, 16:30 Híradó, 16:41 Körzeti híradó, 16:55 Balatoni nyár, 17:45 Szerelmem, Afrika – német sorozat, 18:35 A csábító nyomozó – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:10 Hyppolit, a lakáj – színházi előadás, 22:45 24 – am. sorozat, 23:25 Hírek, 23:40 Sziget fesztivál 2011, 0:10 Ismétlések
RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:10 Asztro show, 13:30 Fél kettő, 14:50 Külvárosi tinisors – am. film, 16:40 Remington Steele – am. sorozat, 17:50 Ezel – török sorozat, 19:00 Híradó, 19:40 20:20 Az elsüllyedt város Fókusz, 20:20 Az kincse elsüllyedt város kincse – német film, 22:25 Vámpírnaplók – am. sorozat, 23:30 A főnök – am. sorozat, 0:30 Reflektor, 0:40 Törzsutas, 1:10 Helyszíni szemle – német sorozat, 2:10 Ismétlések.
TV2 6:25 Tények reggel, 11:35 Galaxy Quest – am. vígjáték, 13:25 EZO.TV, 14:30 Seherezádé – török sorozat, 15:30 Lassie – am. sorozat, 16:30 Második élet – am. sorozat, 17:30 Seherezádé – török sorozat, 18:30 Tények, 19:10 Aktív, 19:55 Hőhullám, 20:25 Irigy Hónaljmirigy, 21:25 Lopakodók 2 – am. film, 23:10 Aktív, 23:15 Tények este, 23:50 EZO.TV, 0:50 Eureka – am. sorozat, 2:35 Ismétlések
Duna Tévé 5:30–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Hírek, 14:15 Térkép – Válogatás, 15:00 Sze relmes földrajz – magyar sorozat, 15:35 Virágzó Magyarország – magyar sorozat, 16:00 Arcélek – magyar sorozat, 16:15 Építészet XXI 16:45 Duna anzix, 17:05 Majd a komornyik – angol sor 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:05 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 20:00 Híradó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 A törvény és Jake Wade – am. film, 23:05 Joe Strummer – ír dok. film 1:10 Vers, 1:20 Ismétlések.
augusztus 13. szombat Szlovén Tévé 6:00 Nyári színpad, 6:30 Visszhangok, 7:15 Gyerekműsor, 9:10 Kisvárosi krokodilok 2. – német film, 10:40 Éjféli klub, A Hét, ism., 13:00 Hírek, 13:10 Zenés emlékek Boris Kopitarral, 14:05 Rita többet akar – angol film, 15:55 Szombat délután, 17:00 Hírek, 17:15 Szombat délután, 18:20 Mezsgyék, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Nyári éjszaka, 22:05 A természet gyümölcsei – dok. műsor, 22:35 Hírek, 23:05 Nyári színpad, 23:40 Irina Palm – angol film, ism., 1:25 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 10:20 Az időn át, 10:45 Helyek és szokások, Különleges ajánlat, ism., 11:40 Öko-villanások, ism., 13:45 Az amerikai film – am. dok. műsor, ism., 14:40 Zenés műsor, 16:35 Kosárlabda-mérkőzés, döntő 17: 45 Labdarúgó-mérkőzés: Szlovénia – Belgium, 19:45 Sportmagazin, 22:00 Aranyfüst, 22:30 Gandzsa – am. sorozat, 23:25 Brane Rončel a színfalak mögött.
Magyar Tévé 5:45–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:05 Sztársáv, 12:55 Zegzugos történetek, 13:25 Delta, 13:55 Magyarország, 14:25 Ketten a farmon – am. film, 16:00 Magyarország története, 16:30 Hogy volt!?, 18:30 Sándor Mátyás – magyar sorozat, 19:30 Híradó este, 20:10 SzerencseSzombat, 18:30 Sándor Mátyás 21:05 Sanghaji meglepetés – angol film, 22:40 Hírek, 22:55 Sziget Fesztivál 2011, 23:35 Túl gazdag – Doris Duke titkos élete – am. sorozat, 0:50 Koncertek az A38 hajón.
RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:30 Asztro Show, 11:30 Corinna – német sorozat, 12:00 Hírek, 12:10 Autómánia, 12:45 Tuti gimi – am. sorozat, 13:40 Elveszett kincsek kalandorai – angol sorozat, 14:50 Divatdiktátorok – am. sorozat, 15:45 Míg a halál el nem választ – am. sorozat, 16:10 Robin Hood – angol sorozat, 17:15 Mr. Magoo – am. film, 19:00 Híradó, 19:30 Fókusz plusz, 20:00 Gagyi lovag – am. film, 22:05 Még drágább az életed! – am. film, 22:00 Tolvajtempó – am. film 0:20 Kettős látás – tajvani film 2:25 Fókusz plusz.
TV2 6:25 TV2-matiné, 12:25 Babavilág, 12:55 Mindig nyár – am. sorozat, 13:50 Sliders – am. sorozat, 14:50 Az Ügynökség – am. sorozat, 15:45 Rúzs és New York – am. sorozat, 16:40 Crusoe – am. sorozat, 17:35 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:00 Magellán, 19:35 Tor-túra 2 – am. film, 21:25 Sivatagi szentek – am. film, 23:10 Seraphim Falls – am. film, 0:55 EZO.TV, 1:55 Kalandjárat.
Duna Tévé 7:05 Gyerekeknek, 10:35 Divathét, 11:10 Carlo és vendégei – magyar sorozat, 11:45 Híradó, 12:05 Isten kezében, 12:30 EtnoKlub, 13:45 Török kezdőknek – német sorozat,, 14:40 A berlini fal nyulai – lengyel dok. film, 15:35 Az Internet sötét ol23:30 A vidéki tanító dala – német film, 16:05 Aranyszarvas, 17:05 TÉRkép ráadás, 17:35 A megregulázott fény, avagy lézer napjainkban – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 18:50 Bartók + Verdi 2011, Miskolci nemzetközi operafesztivál, 21:00 Tűzróka – am. film, 23:10 Dunasport, 23:30 A vidéki tanító – cseh film, 1:40 Ismétlések.
augusztus 14. vasárnap Szlovén Tévé
augusztus 15. hétfő Szlovén Tévé
7:00 Gyerekműsor, 9:55 Vasárnapi szentmise, 11:00 Hallgassunk a csöndre, 11:30 Mezsgyék, 11:35 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:15 Egészségünkre, 14:30 Alpok–Duna– Adria, 15:05 Babin – kanadai film, 17:00 Hírek, 17:15 Utak keletről – dok. sorozat, 18:10 Első és második, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Nehéz kedvesnek lenni – bosnyák film, 21:35 Családi történetek, 22:35 Hírek, 23:00 Nyári színpad, 23:35 Végzetes éjszaka – francia sorozat, 1:10 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 8:55 Az időn át, 9:20 Zenés műsor, 9:55 Korunk nagyjai: Klavdij Palčič, 10:35 A A nyolcas – dok. film, 11:25 Csónakázás a Murán – dok. műsor, 12:00 Sport, 13:25 A természet gyümölcsei – dok. műsor, ism., 13:55 Első látásra – dok. film, 15:05 Oto Pestner – koncert, 20:50 Kanchenzenga 17:20 A biblia: József – játékfilm, 18:55 Az idő határai – osztrák dok. műsor, 19:50 Lottó, 20:00 Begörcsölt Föld – angol dok. sorozat, 20:50 Kanchenzenga – dok. film, 21:35 Szeretők – angol sorozat, 22:35 Volt egyszer…, 23:30 Kisfilmek
Magyar Tévé 5:55 Balatoni nyár, 9:05 Így szól az Úr!, 9:10 Vallási műsor, 12:00 Hírek, 12:05 Az Ushuaia expedíció – francia sorozat, 12:55 Özvegy menyasszonyok – magyar film, 14:05 Tusványos 22, 14:35 Sport7, 15:20 Út Londonba, 15:50 Labdarúgó-mérkőzés, 18:00 Anno, 18:30 A király kalóza – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:10 Nevetni kell, ennyi az egész, 21:05 Barátom a nyakamon – francia film, 22:35 Hírek, 22:50 Sziget Fesztivál 2011, 23:15 Az ördög és a tízparancsolat – francia film, 1:15 Koncertek az A38 hajón.
RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:05 Trendmánia, 10:35 Asztro Show, 11:30 Törzsutas, 12:00 Híradó, 12:10 Tengeri őrjárat – olasz sorozat, 13:05 Magyar autósportmagazin, 13:20 Elveszett kincsek kalandorai – angol sorozat, 14:30 Divatdiktátorok – am. sorozat, 15:25 Eltűntnek nyilvánítva – am. sorozat, 16:25 Erin Brockovich – am. film, 19:00 Híradó, 19:30 Armageddon – am. film, 22:30 Rémisztő suttogás – am. film, 0:25 Portré 0:55 Smith – am. sorozat,
TV2 6:45 TV2-matiné, 11:35 Stahl konyhája, 12:05 Kalandjárat, 12:40 Borkultusz, 13:10 90210 – am. sorozat, 14:05 Sliders – am. sorozat, 15:00 Monk –am. sorozat, 15:50 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 16:40 Buli az élet – am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:05 Az első 50 randi – am. film, 22:00 Amerikai szépség – am. film, 0:15 A fejnélküli asszony – angol film, 1:45 EZO.TV, 2:20 Napló.
Duna Tévé 6:35 Gyerekeknek, 9:55 Ízőrzők, 10:30 Nagybol dogasszony-napi szentmise 11:45 Híradó, 12:05 Élő egyház, 12:35 Élő népzene, 13:10 Csellengők, 13:30 Édes a bosszú – magyar film, 14:50 Múltidéző, 15:20 Dunáról fúj a szél, 15:25 Az autózás legendái – német dok. sorozat, 16:00 Vannak vidékek, 16:55 Talpalatnyi zöld, 17:30 Kirakat, 18:00 Híradó, 18:30 Mese, 19:00 Veszprémi Ünnepi Játékok – magyar dok. film, 19:45 Heti hírmondó, 20:25 Klubszoba, 21:25 Lélek Boulevard, 21:50 Dunasport, 22:10 Képmás – francia film, 23:40 Koncertek az A38 hajón, 0:30 Meslenc – magyar dok. film, 0:50 Költők társasága, 1:00 Ismétlések.
6:55 Nyári színpad, 7:25 Villanás, A hét tükre, ism., 8:00 Gyerekműsor, 12:00 Mezőgazdasági műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Éjféli klub, 14:30 Elkötelezve az embereknek – dok. film, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Kilátás a …, 17:20 Barack Obama zöld forradalma – francia dok. 20:00 Miss Potter műsor, 18:25 A 3X3 plusz 6 sorsolása, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Miss Potter – am. film, 21:25 Kisfilm, 22:00 Hírek, 22:20 Nyári színpad, 22:55 Zenés est, 0:05 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 12:35 Szombat délután, ism., 14:40 Szlovén magazin, 15:10 Különleges kínálat, 15:40 Szülők kisebbségben – angol sorozat, 16:10 Impro TV 16:40 Autósmagazin, ism., 16:50 Első és második, 17:10 Alpok–Duna–Adria, 17:30 A Biblia: József, 19:00 Az est vendége, ism., 20:00 A császárság – orosz sorozat, 20:50 Kilátás az égről – francia. dok. sorozat, 21:45 Zenés műsor, 23:15 Érdekel a könyv, 23:35 Írások.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Kárpát Expressz, 12:55 Átjáró, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Európa pályaudvarai – német dok. sorozat, 15:00 Hungaria, Európa rejtett kincse – magyar dok. sorozat, 15:15 Gyerekjáték az Internet – magyar sorozat, 15:30 Szent István vándorlás – dok. sorozat, 16:00 Bűvölet – olasz sorozat, 16:30 Híradó, 16:41 Körzeti híradó, 16:55 Balatoni nyár, 17:45 Szerelmem, Afrika – német sorozat, 18:35 A csábító nyomozó – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:10 Csinibaba – magyar film, 21:55 24 – am. sorozat, 22:40 Hírek, 22:50 A MÉSZ története, 23:20 XX. századi történetek – magyar ism. sorozat,, 0:10 Ma reggel, ism.
RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:10 Asztro Show, 13:30 Fél kettő, 14:15 Csoda a jégen 20:20 Flubber – A szórako- – am. film, 16:40 Remington Steele zott professzor – am. sorozat, 17:50 Ezel – török sorozat, 19:00 Híradó, 19:40 Fókusz, 20:20 Flubber – A szórakozott professzor – am. film, 22:20 Hazudj, ha tudsz! – am. sorozat, 23:30 Ördögi meló – am. film, 1:15 Reflektor.
TV2 6:25 Tények reggel, 11:30 Fék nélkül – francia film, 13:25 EZO.TV, 14:30 Seherezádé – török sorozat, 15:30 Lassie – am. sorozat, 16:30 Második élet – am. sorozat, 17:30 Seherezádé – török sorozat, 18:30 Tények, 19:10 Aktív, 19:55 Hőhullám, 20:25 NCIS – am. sorozat, 21:25 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 22:20 Aktív, 22:25 Különleges ügyosztály – Párizs – francia sorozat, 23:25 Tények este, 0:00 EZO.TV, 0:35 A bátrak hazája – am. film.
Duna Tévé 6:00–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:15 Térkép, 15:00 Heuréka!, 15:30 Magyar történelmi arcképcsarnok, 15:45 Illés – magyar dok. sorozat, 16:45 Duna anzix, 17:05 Anya, az állatorvos – német film, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:05 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 20:00 Híradó, 20:15 Közbeszéd, 21:00 A kaméliás hölgy – francia film, 23:00 Sportaréna, 23:40 Garázs – ír film, 1:00 Ismétlések.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Hétvégi programajánló, 10:15 Világjáró, 11:15 Helyzetkép, 12:00 Déli krónika, 12:15 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Hétvégi programajánló, 15:00 Terepjáró, 16:05 Halló, Magyar ország, halló, Muravidék, 18:00 Napi krónika, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 20:35 Péntek esti jam, 21:05 Magyarok a világban, 22:00 Hétvégi ráhangoló, 23:00 Hazakísérő, 23:55 Műsorzárás
10
5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:05 A hét zeneszámának választása, 10:15 5 perc a szépségért, 11:15 Egész ségügyi műsor / ETM, 12:00 Déli krónika, 12:15 A hét magyar nótájának választása, 15:00 Terepjáró, 16:05 Hétvégi randevú, 17:05 Slágerlista, 18:00 Napi krónika, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 20:30 Szombat esti rock, 23:55 Műsorzárás
5:45–7:00 Reggeli műsor, 7:00 Hírek, 7:05 Slágerkívánság, 9:00 Kalamajkafalva, 9:45 Vasárnapi elmélkedés, 10:00 Poénvadászat/Igaz-e?/Szentmise, illetve istentisztelet köz vetítése/Ismeretlen ismerős, 12:30 Szóvá teszem, 13:00 Va sárnaptól vasárnapig, 14:00 Muzsikaszó, jókívánság, 17:00 Hírek, 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős – ismétlés, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig – ismétlés, 20:35 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás
5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő, 12:00 Déli krónika, 12:10 Magyar nóták és csárdások, 14:05 Kívánságműsor, 15:00 Terepjáró, 16:15 Sporthétfő, 17:05 Arcvonások, 18:00 Napi krónika, 18:20 Gin Tonic, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:00 Hírek röviden, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
Info augusztus 16. kedd
augusztus 17. szerda
Szlovén Tévé 7:25 Nyári színpad, 8:00 Gyerekműsor, 12:00 Családi történetek, 13:00 Hírek, 13:20 Angola – dok. műsor, A lélek horizontja, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Barangolások, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 A réteken… Stane Sušnikkal – dok. sorozat, 18:00 Tudományos műsor, 18:20 Percek a nyelvért, 18:30 Az Astro sorsolása, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 A palánkokon túl, 21:05 Egy nemzet naplója – dok. sorozat, 22:00 Visszhangok, 22:45 Nyári színpad, 23:20 Helyes ötlet!, 0:00 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 15:30 Zenés emlékek Boris Kopitarral, Hullámok közt, ism., 15:50 Jó napot, Koroška!, ism., 17:20 Hidak: Barangolások, ism., 17:50 Begörcsölt Föld – angol dok. sorozat, ism., 18:45 Szlovén vízkör – dok. műsor, 19:55 Zenés műsor 20:00 A kommunizmus elveszett világa – angol dok. műsor, 20:55 Korszerű család I. – am. sorozat, 21:15 Különleges kínálat, 21:40 Brane Rončel a színfalak mögött, 23:10 Ezüst mennyország – dok. műsor, 1:05 City folk: Zágráb.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Kárpát Expressz, 12:55 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:35 Európa pályaudvarai – német dok. sorozat, 15:05 Hungaria, Európa rejtett kincse – dok. sorozat, 15:20 Gyerekjáték az Internet – magyar dok. sorozat, 15:30 21:05 Rafinált Tudástár 2011, 16:00 Bűvölet bűnösök – olasz sorozat, 16:30 Híradó, 16:41 Körzeti híradók, 16:55 Balatoni nyár, 17:45 Szerelmem, Afrika – német sorozat, 18:35 A csábító nyomozó – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:10 Önök kérték!, 21:05 Rafinált bűnösök – magyar film, 22:15 24 – am. sorozat, 23:00 Hírek, 23:15 Barangolások öt kontinensen, 0:10 Ma reggel, ism.
RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:10 Asztro Show, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:15 Alamo – A 13 napos ostrom – am. film, 16:40 Remington Steele – am. sorozat, 17:50 Ezel – török sorozat, 19:00 Híradó, 19:40 Fókusz, 20:20 Castle – am. sorozat, 21:25 A mentalista – am. sorozat, 22:25 Döglött akták – am. film, 23:35 XXI. század, 0:10 Reflektor, 0:20 Bakancstánc – am. film.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:45 Csúcsfejek – am. film, 13:25 EZO.TV, 14:30 Seherezádé – török sorozat, 15:30 Lassie – am. sorozat, 16:30 Második élet – am. sorozat, 17:30 Seherezádé – török sorozat, 18:30 Tények, 19:10 Aktív, 19:55 Hőhullám, 20:30 Bajnokok Ligája, 23:10 Aktív, 23:15 A médium – am. sorozat, 0:15 Tények este, 0:50 EZO.TV, 1:25 Perlasca – Egy igaz ember története – olasz film.
Duna Tévé 6:00–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:15 Térkép, 15:05 Balassagyarmat kincsei, 15:20 Illés – magyar dok. sorozat, 16:10 Zebra, 16:45 Duna anzix, 17:05 Anya, az állatorvos – német sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 21:00 Gyerekbeteg- 19:05 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 20:00 Híradó, ségek 20:15 Közbeszéd, 21:00 Gyerekbetegségek – magyar film, 22:10 Dunasport, 22:20 A Mantisaari robinsonjai – finn dok. film, 23:15 Koncertek az A38 hajón, 0:20 Ismétlések.
Szlovén Tévé 6:50 Nyári színpad, 7:20 Visszhangok, 8:00 Gyerekműsor, 12:00 Egy nemzet naplója, ism., 13:00 Hírek, 13:25 Hilarij Olimpuszon – dok. film, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Vendégem…, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Az uszkók Bela krajina-i öröksége – dok. film, 18:25 Miért? Azért!, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 39 A grund – német film, 21:30 Made in Slovenia, 22:00 Visszhangok, 22:50 Nyári színpad, 23:25 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 14:15 Művelődési műsor, 14:50 Zenés műsor, ism., 15:30 Aranyfüst, ism., 16:00 A szlovén vízkör, ism., 16:25 Érdekel a könyv, ism., 16:45 Hidak: Vendégem…, ism., 17: 15 Ökovillanások, 17: 5 0 Barack Obama zöld 21:25 Megtört ölelések forradalma – francia dok. sorozat, ism., 18:40 Neisha – koncert, 19:50 Lottó, 20:00 Volt egyszer…, 20:55 A másság arcai, 21:25 Megtört ölelések – spanyol film, 23:30 Jazz.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Európai pályaudvarok – német dok. sorozat, 15:00 Hungaria, Európa rejtett kincse – dok. sorozat, 15:15 Gyerekjáték az Internet – magyar sorozat, 15:30 Optika, 16:00 Bűvölet – olasz sorozat, 16:40 Körzeti híradó, 16:55 Balatoni nyár, 17:40 Szerelmem, Afrika – német sorozat, 18:35 A csábító nyomozó – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:10 Ciprián mester – komédia, 20:45 Linda – magyar sorozat, 21:45 24 – am. sorozat, 22:30 Hírek, 22:45 Kapcsoskönyv – magyar dok. sorozat, 23:30 XX. Századi történetek, 0:25 Ma reggel.
RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:10 Asztro Show, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:25 Hiphop szerelem – am. film, 16:40 Remington Steele – am. sorozat, 17:50 Ezel – török sorozat, 19:00 Híradó, 19:40 Fókusz, 20:20 Piedone Egyiptomban – olasz film, 22:50 Boa vs. piton – am. film, 0:45 Reflektor.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:45 Winnetou 1 – német film, 13:25 EZO.TV, 14:30 Seherezádé – török sorozat, 15:30 Lassie – am. sorozat, 16:30 Második élet – am. sorozat, 17:30 Seherezádé – török sorozat, 18 : 3 0 Tények , 11:45 Winnetou 19:10 Aktív, 19:55 Hőhullám, 20:25 Dr. House – am. sorozat, 21:25 Szellemekkel suttogó – am. sorozat, 22:20 Aktív Extra, 22:25 Szellemekkel suttogó – am. sorozat 23:25 Tények este, 0:00 EZO. TV, 0:35 Halloween – Feltámadás – am. film.
Duna Tévé 5:45–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Hírek, 14:15 Térkép, 15:00 Élő népzene, 15:35 Kisenciklopédia, 15:45 Illés – magyar dok. sorozat, 16:45 Duna anzix, 17:05 Anya, az állatorvos – német sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:05 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 20:00 Híradó, 20:15 Közbeszéd, 21:00 A tangóharmonikás angyal – kolumbiai film, 22:40 Dunasport, 22:45 Dokureflex, 23:25 Közbeszéd, 23:55 Beavatás, 1:10 Ismétlések.
augusztus 18. csütörtök Szlovén Tévé 7:20 Visszhangok, 8:00 Gyerekműsor, ism., 12:00 Resia – dok. film 13:00 Hírek, 13:20 Őfelsége Habsburg Ottó, 14:10 Csokoládés álmok – szlovén sorozat, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Vendégem…, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Viszontlátásra, hogy vannak? – szerb dok. mű13:20 Őfelsége sor, 18:30 A lóhere, 18:40 Habsburg Ottó Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Háború és béke – filmsorozat, 21:40 Hullámok közt, 22:00 Visszhangok, 22:45 Nyári színpad, 23:20 Zenés műsor, 0:45 Ismétlések.
5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Tudakozó, 10:15 Nyelv művelő, 11:05 Aktuális, 12:00 Déli krónika, 12:10 Ma gyar nóták és csárdások, 14:15 Tudakozó, 15:00 Terepjáró, 16:05 Kívánságműsor, 17:05 Aktuális – ismétlés, 18:00 Napi krónika, 18:15 Lemezmúzeum, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóta kívánságműsor, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
Augusztus 11-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II. 13:40 Zenés műsor, ism., 14:55 Begörcsölt Föld – angol dok. sorozat, Tudományos műsor, ism., 15:50 Harapjunk a tudományba, 16:15 Európai magazin, ism., 16:40 Korunk nagyjai: Alojz Rebula, 17:15 Hidak: Vendégem…, ism., 17:50 A palánkokon túl, 18:55 Botri – koncert, 20.00 Nyár zenével és balettel, 21:30 Laurenti felügyelő – német film, 23:00 A fösvény – francia film.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Kárpát Expressz, 12:55 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 15:30 Legendás konyhák, 16:00 Bűvölet – olasz sorozat, 16:30 Híradó, 16:41 Körzeti híradók, 16:55 23:25 Halálos szívdobbanás Balatoni nyár, 17:45 Szerelmem, Afrika – német sorozat, 18:35 A csábító nyomozó – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:10 Déltenger kincse – ausztrál film, 21:00 Tűzvonalban – magyar sorozat, 21:55 24 – am. sorozat, 22:40 Hírek, 22:55 A nagy versmondás, 23:25 Halálos szívdobbanás – francia film, 1:10 Ma reggel.
RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:10 Asztro Show, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:45 Delfinbarátok – am. film, 16:40 Remington Steele – am. sorozat, 17:50 Ezel – török sorozat, 19:00 Híradó, 19:40 Fókusz, 20:20 Nyomás utána – olasz. film, 22:55 Gonosz falu – angol. film, 0:40 Reflektor 0:50 Hülyeség nem akadály – am. sorozat, 1:25 Infománia.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:30 A hullámok lovagjai – am. dok. film, 13:25 EZO.TV, 14:30 Seherezádé – török sorozat, 15:30 Lassie – am. sorozat, 16:30 Második élet – am. sorozat, 17:30 Seherezádé – török sorozat, 18:30 Tények, 19:10 Aktív, 19:55 Hőhullám, 20:25 Bölcsek kövére 2 – am. film, 22:30 Aktív, 22:35 Bostoni halottkémek – am. sorozat, 23:25 Tények este, 0:10 EZO.TV.
Vendégem: Bea Baboš Logar – ismétlés (ismétlés: csütörtökön 17.20-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Augusztus 12-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Hidak: benne riport a régi gyümölcsfajták megőrzéséről (ismétlés: pénteken 17.30-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Augusztus 16-án, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Barangolások: Gyula, 1. rész (a Duna Televízió produkciója) – ismétlés (ismétlés: kedden 17.20-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Augusztus 17-én, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Duna Tévé 5:45–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:15 Térkép, 15:00 Virágzó Magyarország, 15:20 Illés – magyar dok. sorozat, 16:15 Vallási műsor, 16:45 Duna anzix – magyar sorozat, 17:05 Anya, az állatorvos – német sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:05 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 20:00 Híradó, 20:15 Közbeszéd, 21:00 Az erőszak – am. film, 22:35 Dunasport, 22:50 Koncert az A38 hajón, 23:35 Kelet-nyugati átjáró – magyar dok. film, 0:35 Ismétlések.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 10:15 Magyarok a világban (ismétlés), 11:15 A kertész vála szol / Értékőrzők (ism.) / Tulipános láda / A kör, 12:00 Déli krónika, 12:10 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Apróhirdetés, 15:00 Terepjáró, 16:15 Horizont, 17:15 Tini Express, 18:00 Napi krónika, 18:20 Sztárfigyelő, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:00 Hírek röviden, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás
műsorajánló
5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 11:15 Kisebbségben, 12:00 Déli krónika, 12:15 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Apróhirdetés, 15:00 Terepjáró, 16:15 Mese-lesen/Komolyan a zenéről, 17:15 Kuckó mackó/ Csacska rádió, 18:00 Napi krónika, 18:15 Népzenei műsor, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás
Vendégem: Szilágyi Károly – ismétlés (ismétlés: szerdán 16.45-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Augusztus 18-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Vendégem: a Zrínyi-dinasztia nyomában – ismétlés (ismétlés: csütörtökön 17.15-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
11
Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2011. augusztus 9-én a következő munkahelyeket hirdették meg: Villanyszerelő GS International d.o.o., Kranjec utca 22., Lendva (30 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2011. augusztus 11.) Tehergépkocsi-szerelő Petty Transport d.o.o., Gornja Bistrica 116 C., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, horvát, szerb és német alap nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2011. október 24.) Közgazdász Emeše, svetovanje in trgovina d.o.o., Kranjec utca 22., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, angol, magyar és kínai alap nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2011. szeptember 4.) Beszerzési referens Carthago, proizvodnja avtodomov d.o.o., Kamenice 2., Odranci (1 munkahely, meghatározott idő: 1 hónap, német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2011. augusztus 14.) Számviteli referens Carthago, proizvodnja avtodomov d.o.o., Kamenice 2., Odranci (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2011. augusztus 14.) Gépészmérnök Artex d.o.o., Vasút utca 43., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2011. augusztus 24.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon.
Augusztus 11-e és 17-e között Lendvai Plébánia Április 13-án fatimai emléknap. A busz 15.00 órakor indul Kótból. 16.30kor imaóra kezdődik, utána pedig szentmise. Pincén és Völgyifaluban nem lesz szentmise. Április 14-én évközi 20. vasárnap. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor. Hosszúfaluban búcsú, szentmise 10.00 órakor lesz, 11.00 órakor szentmise Petesházán és Gyertyánosban. Hétfőn, augusztus 15-én Nagy boldogasszony ünnepe. Szentmisék 8.00, 9.00 és 10.00 órakor. Turniščén 8.00 órakor lesz magyar nyelvű szentmise, 10.00 órakor a zarándokok szentmiséje. Augusztus 1–13-ig a plébános magyarnyelv-tanfolyamon való részvétel miatt Debrecenben tartózkodik. Ez idő alatt a legszükségesebb ügyekben (betegek kenete vagy temetés) Bernád József tanácsos úr áll rendelkezésetekre (02/574 23 38).
Dobronaki Plébánia Vasárnap 8.00 órakor szlovén, 10.00 órakor magyar nyelvű szentmise. Hétköznap a szentmisék 19.00 órakor – kivéve szerdán reggel 7.30-kor – lesznek. Radamosban szombaton 18.00 órakor lesz szentmise. Vasárnap évközi 20. vasárnap. Szentmisék 8.00, 10.00 és 11.30 órakor Göntérházán.
Evangélikus Egyház
12
•Eladó nagyon jó állapotban lévő, diófából készült, 180 cm hosszú és 75 cm széles asztal padokkal. Ára: megegyezés szerint. Érdeklődni: tel. 041-207-601. •Hévízen és Balatonon apartman kiadó. Érdeklődni: tel. 041-729-231 vagy 0036/85-376-443. •Termőföldet vásárolnék Pince, Völgyifalu és Csente környékén. Érdeklődni: tel. 041-605-849. •Eladó majdnem új Marles konyhabútor (csendes záródású), beépített gépekkel, valamint szintén majdnem új sarokkanapé. Érdeklődni: tel. 040-867-444. •Eladó jó állapotban lévő olajkályha és 50 literes villanybojler. Érdeklődni: tel. 041-567-258. •Tenke-hegyi borház Szlovéniával határos telekkel, csodálatos panorámával eladó. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni: tel. +36/20416-97-05.
•Lucfenyők Rédicstől 10 km-re, Pákán nagy men�nyiségben karácsonyfának eladók. Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni: tel. 0036/30-51-55-768 vagy lureni@citromail.hu •Eladó jó állapotban lévő, használt Kikinda tetőcserép, elegendő 120 m2-re. Gratis 200 db új Kikinda tetőcserép. Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni: Dobronak 118a. vagy a 02/ 579-1178-as telefonszámon. •Keresünk idősebb, egyedülálló, magyarul beszélő (kedves) asszonyt (65 évig), aki Szentlászlón a 84 éves anyánkat szeretettel gondozná. Bővebb és részletesebb információ a 062-54414-18-as telefonszámon.
időjárás A hét végére kellemes, egyre melegedő idő várható.
Gyertyánosi Falunap 2011. augusztus 13-án, szombaton 14 órától,
amelyre mindenkit sok szeretettel várunk.
Istentisztelet Lendván minden első és harmadik vasárnap 10.00 órakor lesz.
Új tűzoltóautót avattak Domonkosfán Šalovci Község ünnepe keretében szombaton került átadásra Domonkosfán a helyi önkéntes tűzoltóegylet új tűzoltóautója. Az új gépjármű egy 2010-es 9 üléses Renault utánfutóval. A szükséges felszereléssel együtt 30.000 euróba került, a szükséges anyagiakat a környező településeken gyűjtött adományokból, községi hozzájárulással és a šalovci tűzoltó-szövetség hozzájárulásával, valamint szponzori támogatásokból sikerült előteremteni – tájékoztatott Kranjec Ferenc, a Domonkosfai ÖTE el-
apróhirdetés
14.00 órakor kultúrműsor, amelyben a helyi csoportok mellett fellépnek: • a Kiskanizsai Árvácska Dalkör • a Söjtöri Népdalkör • a Hídvég-Bánuta KE néptánccsoportja • a Gornja Bistricai Népdalkör 16.00 órakor hagyomány-bemutató felvonulás a faluban 18.00 órakor premierek:
Megkeresztelték az új tűzoltóautót Domonkosfán. nöke. Az új gépjárművet Stefan Beznec lelkész áldotta meg, Pocak Tibor, a
jármű keresztapja pedig megkeresztelte. AK
• A MŰVÉSZET NEM ismer hatÁRT színjátszótársulat színelőadása, • A God’s fallen children zenei együttes szereplése 19.00 órakor mulatság tombolával (lángos, grill…)
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
Info KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ez a gyertya most érted égjen, Ki fent laksz már a magas égben. Ki vigyázol ránk onnan fentről, S lelkünkhöz szólsz a végtelenből.
MÉDIAMŰHELY
Életének 82. életévében elhunyt
A Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiója (Kranjec utca 10., Lendva)
Győfi Anna,
2011. augusztus 30-tól szeptember 2-ig
médiaműhelyt szervez.
A 4 napos elméleti és gyakorlati képzés során az érdeklődők betekintést nyerhetnek a rádiózás és tévézés szerteágazó területeinek elméleti és gyakorlati alapjaiba. A műhely kiváló lehetőség képességeitek felméréséhez, a jövőbeli pályaválasztáshoz, illetve együttműködéshez a médiaintézményekkel. A képzés szlovén és magyar nyelven folyik. Jelentkezési határidő: 2011. augusztus 18., csütörtök. Jelentkezni lehet a (02) 429-97-00 telefonszámon, illetve a helena.zver@rtvslo.si e-mail címen. Diplomások, egyetemisták és felső tagozatos középiskolások jelentkezését várjuk. A jelentkezőknek a médiaműhely részletes programját a jelentkezési határidő lejártával küldjük meg.
MEGHÍVÓ A Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait a
HITEL
című folyóirat bemutatójára
2011. augusztus 12-én, pénteken 19 órakor a Bánffy Központba (Lendva, Fő u. 32.). A vendégekkel beszélget: dr. Bence Lajos író, irodalomtörténész.
Az est házigazdája: dr. Halász Albert író, a lendvai magyar önkormányzat elnöke.
Felhívás IFJÚSÁGI PANNÓNIA címmel 2011. szeptember 2–ig Hodoson az Ifjúsági Központban írótábort hirdet a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. Tudjuk, hogy a szó elszáll, de az ÍRÁS megmarad, és bárkinek lehetnek magával ragadó, örökérvényű érzései, gondolatai, melyeket szépen megfogalmazva érdemes papírra vetni. Ezért augusztus végéig várjuk azon zalai és muravidéki fiatalok (ezt elég tágan értelmezzük) jelentkezését, akiknek eddig még nem jelent meg önálló kiadványa. A táborban közreműködő muravidéki és zalai írók: Bence Lajos, Halász Alber t, Péntek Imre és Szemes Péter. Várhatóan képzőművész-illusztrátor és népzenész is színesíti a programot. Az írások kiadványba kerülését is tervezzük.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
szül. Trájber Hosszúfaluból.
Ezúton mondunk köszönetet és fejezzük ki személyes hálánkat mindenkinek, akik elkísérték őt utolsó útjára. Köszönet a bátorító meleg szavakért, a sok–sok virágért, gyertyákért. Köszönet Bernád József püspöki tanácsos úrnak a megható gyászszertartásért, az imádkozóknak az imádságokért, az énekeseknek a szép gyászénekekért és a harang kondulásáért. Külön köszönet azoknak, akik szentmisére és egyéb célokra adakoztak. Emlékét megőrzi a szerető család.
MEGHÍVÓ
István-napi fórum Tisztelettel meghívok minden érdeklődőt Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnökének muravidéki látogatására, amelynek keretében bemutatásra kerül a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium által kezdeményezett 10 éves Kárpát-medencei program Nemzeti Vidékstratégia 2020-ig címen. A vidékfejlesztési stratégia négy átfogó területről: az agrárgazdaságról, a vidékfejlesztésről, az élelmiszergazdaságról, valamint a környezet védelméről határoz meg célkitűzéseket és a megvalósításukhoz szükséges programokat. A megbeszélésen külön hangsúllyal megvitatjuk a muravidéki magyar gazdák helyét a Kárpát-medencei vidékfejlesztési stratégián belül. A megbeszélés 2011. augusztus 19-én (pénteken) 11.00 órakor lesz a lendvai Bánffy Központban. Számítunk minden kedves érdeklődő megjelenésére és közreműködésére! Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke
névnapsoroló Augusztus 12-től 18-ig Péntek – Klára Szombat – Ipoly Vasárnap – Marcell Hétfő – Nagyboldog asszony, Mária Kedd – Ábrahám Szerda – Jácint Csütörtök – Ilona
A Népújság szerkesztőségének email-címe
info@nepujsag.net
Hibaigazítás A Népújság 30. számában megjelent Multikulturális előadás című cikkben tévesen közöltük az egyik szervező nevét: a szervező a Lendvai Kultúregyesület és a Tompa parasztgazdaság volt. Az érintettektől és az olvasóktól elnézést kérünk. Szerkesztőség.
13
Info Humor John munkahelyén minden dolgozóval készítettek egy személyiségtesztet, amely fejenként 400 dollárba került. A barátja megkérdezi Johntól: – És elmondod majd a feleségednek a teszt eredményét? – Ha elmondanám neki, hogy 400 dollárt fizettem, hogy megtudjam, mi a probléma velem 23 évi házasság után, ő egészen biztos, hogy azonnal kiállítana egy számlát 800 ezerről. A hotel recepcióján büszkén hirdeti a felirat: „Itt angolul, németül, franciául, olaszul, spanyolul, portugálul is beszélnek”. Betér egy magyarul tanuló japán turista, és megkísérli megértetni magát a feltüntetett nyelveken, de a recepciós csak értetlenül néz rá. A végén kifakad, s megkérdezi tőle magyarul: – Végül is ki beszél itt maguknál a feltüntetett nyelveken? – Hát kérem, a vendégek! Tizenegy hegymászó, tíz férfi és egy nő egy magas hegytetőn ragad, helikopterrel mentik ki őket. Fel kell kapaszkodniuk egy kötélre, és felszáll velük a gép. Amint lógnak a levegőben, érzik, hogy szakad a kötél: – Egyikünknek le kell ugrania, nem bír el mindenkit a kötél! – kiáltja a legfelső ember. Egy pár másodpercig néma csend, senki sem vállalja, hogy leugrik. Végül az egyetlen nő a csapatból megszólal: – Majd én vállalom. A nőknek úgyis az a sorsa, hogy feláldozzák magukat a gyermekeikért, a férjükért. Nekik kell lemondaniuk a céljaikról, hogy másoknak jobb életük legyen. Vállalom a sorsomat. Amikor megható beszédét befejezi, minden férfi tapsolni kezd…
14
Boci, boci, tarka… Nem mindennapi eseménynek voltunk szemtanúi pénteken Pártosfalván, ahol a kisebbségi önkormányzat ülésére várakozókat egy „boci” lepte meg a falu főutcájára kiszabadulva. A vidékünkön sajnos egyre inkább már ritkaságnak számító jószágot mi is megcsodáltuk. Kár, hogy nem látták a lendvai, városi gyerekek, akik megbizo-
Horoszkóp Kos Már. 21. – ápr. 20. Valakinek a közvetlen környezetében az Ön támogatására van szüksége, amit mindenképp meg is szeretne adni neki, hiszen fontos Önnek. Bika Ápr. 21. – máj. 20 Érdemes odafigyelnie minden olyan szituációra, ahol valamilyen információáramlás jön létre. Sok hasznos dolgot hallhat.
nyosodhattak volna arról, hogy a boci nem lila, illetve esetleg arról is, hogy a te-
Óriás paradicsom
jet tehenek adják, és nem tetrapakban teremtődik magától. tt
Esti „gólyabál” Alsólakosban
Bunderla Franc Muraszombatból küldte be szerkesztőségünkbe a trdkovai hét végi kertjében termett óriás paradicsomról készült fotót. A mérlegre téve 2,50 kilogrammot nyomott a termés, amit a mérés után megkóstoltak – és állítólag kitűnő minőségű.
Rák Jún. 22. - júl. 22. Ne pazarolja az erejét arra, hogy teljesíthetetlen elvárásoknak akar megfelelni vagy lehetetlen célokat próbál erőnek erejével elérni. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Ha el akar érni valamit, akkor csak saját magára számíthat. Ez nem azt jelenti, hogy a környezete nem támogatja, de Önön múlik minden.
Hétfőn este nem szokványos látványban lehetett részünk Alsólakosban, hiszen a főút melletti kandelábereken és az út melletti házakon igazi „gólyabált” láthattunk. A felejthetetlen látványt több mint 20 gólya felsorakozása hozta létre. HF
kulcslyuk
Kerčmar Ida hodosi pincérnő Az ideális férfi? • Megértő, őszinte, humoros. Álomutazás? • Valamilyen egzotikus országba. Álomszakma? • Pincérnő. Ha sport, akkor... • Gyaloglás. Ha lazítás, akkor... • Séta, szauna. Ha étel, akkor... • Húsételek. Ha ital, akkor... • Víz, finom borok. Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Csokitorta. Kedvenc ruhadarab? • Farmer és póló.
Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Ne gyötörje környezetét hangulatváltozásaival! Különösen a kedvesével töltött esti órákat tegye kellemessé és gondtalanná!
Kedvenc író, könyv? • Romantikus regények. Mi a kedvenc rajzfilmje? • Tom és Jerry. Kabala, amulett? • Patkó. Hisz bármilyen természetfeletti erőben? • A sorsban. Legjobb tulajdonsága? • Segítek, amikor csak tudok. Legrosszabb tulajdonsága? • Sokat vagyok kocsmában . Ha tehetné, a világban eltörölné... • Az irigységet.
Szűz Aug. 24. – szept. 23. Sokkal tisztábban látja most hosszú távú terveit, mint az elmúlt időszakban, és ez megkönnyíti, hogy kigondolja a legmegfelelőbb stratégiát. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Ne bocsátkozzon olyan vitába, amely Önnek kevésbé fontos, mint beszélgető partnerének. Ha nem ugyanolyan motiváltak, nem jutnak közös nevezőre. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Elszántnak érzi magát és határozottan áll ki a fontosnak tartott ügyek mellett. Fejtse ki véleményét szabadon és érveljen logikusan. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Mindent megtesz azért, hogy a külseje csábító legyen és felhívja a másik nem figyelmét magára, ugyanakkor világosan értésére adja minden pályázónak, hogy nem kapható. Bak Dec. 23. – jan. 20. Könnyedén talál megoldást a problémákra, így kedvesét is felszabadulttá teszi, márpedig neki most épp erre van szüksége. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Tegye rendbe egy ideje halogatott feladatait, ne legyenek elmaradásai, ezek csak feleslegesen nyomasztják. Halak Febr. 20. – már. 20. Egy kicsit türelmetlen, egy kicsit nyugtalan. Valahogy nem találja a helyét és egészen addig nem tudja, mi az oka elégedetlenségének, míg rá nem talál.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
Muravidék Cuffi – az egyetlen vendéglátó a Bakonaki-tónál
„Tudom, mire lenne szükség” Ismaili Jusuf üzlete, azaz a Cuffi fagylaltozó már 10 éve az egyedüli vendéglátóegység a Bakonaki-tónál. Azon kívül, hogy minden évben valami újdonsággal bővíti kínálatát, gondját viseli a fagylaltozó és falatozó környékének is. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Ismaili Jusuf, közismertebb nevén Cuffi nem sokkal azután, hogy a Dobronak melletti Bakonaki-tónál, a Vid-kápolna környékén közel 30 kedvező hatású energiapontot derítettek fel, a faluban lévő cukrászdája mellett a tónál is fagylaltozót kezdett működtetni, kezdetben egy átalakított lakókocsiban. Később, amikor a község felállította a csinos faházikókat, ezek egyikébe költözött. Bár helyi jellegű ételkínálattal Cuffi mellett több vendéglős is próbálkozott, de hamar elfogyott a türelmük, bezártak.
A hely népszerűsítése miatt Cuffi italt, fagyit és pogácsát nevezett el Vidről, a tó melletti kápolna védőszentjéről. – Nem könnyű, főleg az elmúlt két évben tapasztalható visszaesés. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, most hanyatlik valahogy az egész. Ennek ellenére én még kitartok, de a felső
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
határhoz már nagyon közel vagyok. Két házikót bérelek, az egyik fagylaltozó, a másik pizzéria. A 17 fajta fagylalt közül az egyiket Vid fagylaltnak neveztem el, vendégeinket Vid limo-
nádéval és Vid pogácsával is várjuk. Szeretném, ha többen jönnének, de ehhez én magam nem vagyok elegendő, az illetékeseknek többet kellene tenniük, akár velem, akár nélkülem – mondta Cuffi, aki tisztában van a reklám, az újdonságok, a környék rendezettségének jelentőségével, s nem sajnálja a napi 15 órát, amit családjával a tó melletti fagylaltozóban tölt. Várja vendégeit, akik egyre többször mondják el, hogy jönnének ők csak fagylaltra vagy tó körüli sétára is, ha a parkoló néhány 10 percre díjmentes lenne. – Kaptam a munkámért és kitartásomért községi elismerést. Örülök neki, de ezen kívül szeretném, ha elképzeléseim nagyobb meghallgatásra találnának. Én az emberek között mozgok, tudom, mire lenne szükségük. Elsősorban meg kellene tudni hosszabbítani a napot. Én tudom, hogyan. Például az ösvény mellett apró lámpákat kellene el-
helyezni a kápolnáig, majd a tó körül, és este lefotózni ezt. Na meg még több padot, ahova a fiatalok leülhetnek csókolózni. Újra lehetővé tenni a fürdést a tóban, s jól felszerelt játszótereket kialakítani. A parkoló egy részében helyet kell hagyni a lakóautók számára minden infrastruktúrával. A parkolási feltételeknek mindenképpen rugalmasabb formát kell adni. A szállásokra is van igény, miért ne lehetne például 5 bungalóval kezdeni? – véli Cuffi. Kínálatának bővítése érdekében 10 ezer euró értékű gépi felszerelést szerzett be. Márciustól októberig csak a bérleti díjra 10–14 ezer eurót kell biztosítania. Mellette fedezni kell a rezsit és meg kell élni. A Cuffi fagylaltozó mellett a községi információs iroda működik, ennek bezárása után a vendéglátós nem csak a vendégek felfrissüléséről gondoskodik, hanem ellátja őket idegenforgalmi információkkal is.
15
Horizont Négy nap, négy strand
Hol, hogyan, mennyiért fürdünk a Itt van augusztus közepe, a nyár hamarosan véget ér. A szeleburdi időjárás viszont lehangolja az embert, amolyan hiányérzettel múlnak a napok, a napsütés és a fürdőzés szinte a nyaralás napjaira korlátozódik, sőt vannak, akik az Adria partjai mellől is keserű szájízzel térnek haza, mondván az időjárás ott sem a régi. Szerencsés, aki egy drágább nyaralással a napsütést is megvásárolta magának.
míg a legújabb medencénél már pálmák fogadnak, igaz, csak cserépben, de minden esetre feldobják a medence környékét. A fürdő területén válogathatunk az ételek, italok színes kínálatából, a büfés gyorsételeken kívül a tar-
Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
Egy–egy napot, egy-egy délutánt a közeli strandokon is el lehet tölteni, a kínálat egyre szélesebb, és úgy véljük, van még felfedezésre váró hely, ahol víz mellett pár órára kipihenhetjük magunkat. Mi megpróbáltuk kihasználni az augusztus eleji jó időt, és felkerestünk közelebbi, távolabbi ismert, híres, vagy hallomásból tudomásunkra jutott helyeket. Lássuk hát, hol érdemes strandolni még a nyárból maradt utolsó meleg napokban, reméljük, lesz még jó idő! A strandolás főleg a kisgyerekes családok számára a legkedveltebb, és ehhez remek feltételeket találhatunk itthon a közelben, vagy épp a szomszédoknál. Négy nap, négy strand – lássuk, milyen tapasztalatokat gyűjtöttünk. Mindjárt helyben elsőként a Lendvai Termálfürdőbe látogattunk el, ami tulajdonképpen a város strandja. Három csúszda, egy úszómedence, egy gyerekmedence kisebb csúszdákkal a fürdőzni vágyókat teljes mértékben kiszolgálja. Tiszta, rendezett parkkal, fákkal, napozóágyakkal, játszótérrel, röplabdapályával – szép környezetben egész nyáron fogadja a vendégeit. Egy városi strandhoz tehát minden adottság megvan. A belépőjegyek több variációban kínálnak kedvezményeket, főleg a község lakóit érintve. Hétfőtől
16
A lendvai strandon főleg a községben élők élvezhetik a kedvezmények előnyeit. péntekig például 5 euróért látogathatják a fürdőt, a gyerekeknek pedig minden kedden ingyenes belépést biztosítanak. A kedvezményezetteken kívül 7–9 eurós jegyekre kell számítani, a családi belépő pedig két gyerekkel 26 eurónkba kerül. Délutáni kedvezmén�nyel valamivel olcsóbban lubickolhatunk. Ami szintén pozitívuma a fürdőnek, hogy délutánonként animációs programokkal és egyéb rendezvényekkel várják a gyerekeket. Szomszédságunkban található a lenti fürdő – hivatalos nevén Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark –, amely a közelmúltban megújult szabadtéri strandjával csalogatja a fürdőzés szerelmeseit. Egy nagy úszómedence,
gyógyfürdő, gyermekmedence és csúszdás medence, valamint egy félig fedett hidromasszázs medencével válogathatunk a lehetőségek között, a legkisebbektől a nagyokig,
talmasabb ételekig minden megtalálható. A jegyárak átlagosak: családi jegy 5900 forint, vagyis körülbelül 23 euró. Az alap felnőtt jegy 2000 forint, a gyermekjegy pedig
A felújított lenti fürdő szabadtéri strandjain a hidro masszázs ellazulást, a csúszda kikapcsolódást nyújt. felnőtteknek, időseknek is kínálva felfrissülést és remek pihenést. A magas fáktól amolyan ligethangulata van a zöld területnek,
1500. A lenti fürdő egyik sajátossága a Szent György Energiapark, vagyis jótékony hatású energiavona-
lak találkozási pontján fekszik a fürdő, így a gyógyvíz mellett az energiavonalak együttes hatásának köszönhetően nem csak remek pihenésben lehet részünk, de feltöltődve térhetünk haza a nap végén.
A szomszédos Ausztriába, Jennersdorfba is ellátogattunk, hallomásból tudva, hova is járnak még fürödni magyarok, szlovénok. A Jennersdorfi Élményfürdő – hivatalos nevén, bár a városi strand egy sokkal jobb megnevezés lenne – minden igényt kielégít. Kezdjük mindjárt az árakkal: családi belépő, két felnőtt két gyerek, 12 euró. A szimpla jegyárak sem drágák, felnőtteknek 4,5 euró, gyerekeknek 2,5. A strandon van mélyvizes medence az úszók számára, ugrótorony a bátraknak, pancsoló a kicsiknek, egy központi medence örvénnyel, masszázzsal, csúszdával, vízköpőkkel. A medencéket gyönyörű rendezett park fogja körbe, játszótérrel, de van trambulin és homokos röplabdapálya is. Az egész strand területén a nagy fák elég árnyékot biztosítanak. Mindenütt rend, tisztaság, a vécéktől az öltözőkig. Fagylalt, gyorsételek – magyar felszolgálók és konyhások dolgoznak az étterem pultja mögött –, ha megéhezünk, választék van bőven. A strandra saját nyugágyat, napernyőt is be lehet vinni, ahogy a hűtőtáskáért sem fog szólni senki – igazi strandhangulat. Egy újabb nap kell, hogy a zalaegerszegi Aquacityben is élményt gyűjtsünk. Ez a hely a gyerekek számára igazi vízi paradicsom, már belépve megragadja őket a hatalmas pancsoló, benne a színes csúszdákkal, má-
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
Horizont
a strandokon? szókákkal, mintha színes cukorból lenne minden. A parkban 13 óriás és 5 kisebb csúszda, 12 medence, köztük lassúfolyó, gyermekmedence,
hullámmedence, jacuzzi stb. nyújt szórakozást az idelátogatóknak. Az élményfürdő kifejezés itt teljesen a helyénvaló. A rendezett füves területen
napozhatunk, vagy épp hatalmas úszóguminkon ringatózhatunk a lassú folyón. Óriás napernyők és egy-egy fa árnyékot biztosít azoknak, akik inkább elbújnak a nap sugarai elől. A „Nincs cápaveszély” reklámszlogen mindenütt kitáblázva egy kissé talán „bizarr”, vagy a belépéskor kötelezően kitöltendő A jennersdorfi strandon az osztrákokon kívül magyar és szlovén fürdőzőkkel jócskán találkozhatunk.
A zalaegerszegi Aquacitybe egész napra érdemes jegyet váltani, főleg azok számára, akik a csúszdázást is szeretnék élvezni.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
nyilatkozat, miszerint a gyerekek biztonságáért a szülő vállalja a felelősséget, szintén lohasztó. De ezektől eltekintve főleg a csúszdázás szerelmesei kellemes napot tölthetnek el. A belépőjegyárak itt már jóval magasabbak, a családi jegy csúszdahasználattal 11.000 forint, ami körülbelül 45 eurót jelent. Az árak attól függően változnak, hogy csak fürödni szeretnénk, vagy a csúsz-
dákat is igénybe kívánjuk venni, illetve felnőtt, gyerek, nyugdíjas jegyek válthatók. A csúszdák a gyerekeket és a fiatal felnőtteket csalogatják leginkább, az idősebbek a meleg vizes jacuzziban lazulhatnak el. A fürdőélményt kiegészítve pizzéria, számos étterem, falatozó, kiszolgálóegység biztosítja a felhőtlen pihenés mellett, hogy a hasunk se maradjon üresen.
17
Sport Az első hazai pont
Polareczki idehaza ismét betalált A mérkőzés helyszíne: Sportpark, Lendva. A nézők száma: 1500. Játékvezetők: Darko Čeferin (Kranj), Žunič és Šinkovec. Szövetségi ellenőr: Jožef Kamenšek (Maribor). Nafta: Ajlec, Matjašec, Lesjak, Jerebic, Zelko (59. Polareczki), Sreš, Tomažič-Šeruga, Korošec, Levačič, V. Vinko (83. Jovanović), Vass (74. Caban); Edző: Stanko Preradovič. Olimpija: Džafić, Jović, Salkić, Fink (46. Škerjanc), Anđelković, Delamea-Mlinar (77. Kašnik), Omladič, Vršič, Radujko, Čadikovski, Lovrečič (51. Ranić); Edző: Dušan Kosič. Góllövők: 0:1 – Škerjanc (57. perc), 1:1 – Polareczki (64. perc). Sárga lap: Tomažič-Šeruga, Lesjak, Polareczki. Kiállítva: –
Mintegy 1500 néző gyűlt össze a lelátókon abban a reményben, hogy a muraszombati sikert követően az első hazai hárompontos meccset is lejátssza a csapat. A közönség semmiképpen sem csalódhatott, ami a játékot illeti, hiszen érdekes és jó meccsnek lehettünk szemtanúi, a végső sikerhez azonban hiányzott némi szerencse. Az első gólveszélyes megmozdulása Finknek volt, aki Omladič hos�szú labdáját vette át jól és tüzelt, de Ajlec szögletre
4. forduló Triglav – Maribor Berič 44., Mezga 70./11-esből Rudar - Mura 05 Tolimir 17. Gorica – Celje Plut 8., Žigon 25. Domžale – Koper Knezović 20.; Osterc 54. Nafta – Olimpija Polareczki 64.; Škerjanc 57. Táblázat 1. Maribor 4 4 0 0 2. Domžale 4 3 1 0 3. Rudar 4 2 0 2 4. Celje 4 2 0 2 5. Olimpija 4 1 2 1 6. Gorica 4 1 1 2 7. Nafta 4 1 1 2 8. Mura 05 4 1 1 2 9. Triglav 4 1 0 3 10. Koper 4 0 2 2
0:2 (0:1) 1:0 (1:0) 2:0 (2:0) 1:1 (1:0) 1:1 (0:0)
8:3 12 8:1 10 7:4 6 5:3 6 4:6 5 5:5 4 5:5 4 2:4 4 2:12 3 2:5 2
Az 5. forduló párosítása 2011. augusztus 13-án: Maribor – Domžale, Mura – Triglav, Olimpija – Rudar, Celje – Nafta, Koper - Gorica.
18
Vinko kiváló helyzetet hagyott ki.
tudta paskolni a labdát. A 21. percben Čadikovski berobbanása nem volt eredményes, három perccel később pedig Radujko szinte biztosnak mondható helyzetből lőtt a kapu fölé. Az idő haladtával a Nafta is egyre inkább felbátorodott, s a 29. percben Vass erős lövésekor a kapufa mentette meg a vendégeket a hátránytól. A helyzetkommentálás még javában tartott, amikor Zelko jó helyzetből
4. forduló 0:4 (0:1) 0:0 1:0 (1:0) 0:1 (0:1) 2:0 (1:0) 0:1 (0:0) 0:2 (0:0) 0:1 (0:0)
Táblázat 1. Debrecen 4 4 0 0 2. Pécs 4 4 0 0 3. Győr 4 4 0 0 4. Pápa 4 3 1 0 5. Honvéd 4 3 0 1 6. Paks 4 2 1 1 7. Videoton 3 2 0 1 8. Kecskemét 4 2 0 2 9. Diósgyőr 4 1 1 2 10. Kaposvár 4 1 1 2 11. Siófok 3 1 0 2 12. Ferencváros 4 0 2 2 13. Haladás 4 0 1 3 14. Vasas 4 0 1 3 15. Újpest 4 0 0 4 16. ZTE 4 0 0 4
9:2 12 6:2 12 5:1 12 5:1 10 13:4 9 6:7 7 6:2 6 8:5 6 6:6 4 4:7 3 2:3 3 3:5 2 2:6 1 3:11 1 0:6 0 2:12 0
Az 5. forduló párosítása 2011. augusztus 13-án és 14-én: Győr – Vasas, Diósgyőr – Pápa, Haladás – ZTE, Paks – Siófok, Pécs – Kecskemét, Honvéd – Ferencváros, Debrecen – Videoton, Kaposvár - Újpest.
resebben is, hiszen egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően Škerjanc kiugrott a két védő közül, s mintegy 12 méterről Ajlec mellett elgurította a labdát: a lendvai hálóőr bár beleért, de megállítani a lövést nem tudta. Polareczki azonban
Hazai siker
ca 5:1-re verte a Rédicset, a döntőben pedig a Panonija 3:1-re diadalmaskodott a Graničar felett. A torna legjobb játékosa cím Biro Nikolajnak, a legjobb kapusé Kósa Danielnek (mindkettő Panonija) jutott, míg a legjobb góllövő a benicei Kósa Alen lett. F.m.h.
A házigazda Panonija nyerte meg a 11. Štefan Smej és Bíró József Emléktornát. Eredmények: Graničar – Alibánfa 6:0, Panonija – Rédics 4:0, Graničar – Kapca 4:0 és Alibánfa – Kapca 0:3. A bronzmeccsen a Kap-
Magyar Nemzeti Bajnokság ZTE – Honvéd Vasas – Haladás Pápa – Kaposvár Siófok – Győr Videoton – Diósgyőr Ferencváros – Pécs Újpest – Paks Kecskemét – Debrecen
hajszálnyira a kapu mellé helyezte fejesét. A 38. percben Vinko lecsapott Vršič visszalőtt passzára, de lövését a jól helyezkedő Džafić megállította. A félidőt ismét az Olimpija kezdte határozottabban és ezúttal sike-
A Nafta 4:1-es sikert ért el a szomszédos Lentiben. Az első félidőben Karnet szerzett a Naftának vezetést, majd a folytatásban az alapemberekkel felálló lendvaiak még Zelko, Vedran Vinko és Lesjak révén találtak be, a hazaiak egyetlen gólját pedig Völgyi szerezte. HF
A Kobilje nyerte a focikupát A Simon Dancs Emléktornát a Kobilje csapata nyerte. A házigazdák 3:0-ra legyőzték a Zsitkócot és 4:1-re a Dobronakot, míg a Dobronak és a Zsitkóc találkozója 2:2-vel ért véget. A torna gólkirálya Tim Zajtl, legjobb kapusa pedig Robert Sočič (mindkettő Kobilje) lett. F. B.
Donko 19. lett Fotó: HF
Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net
Fotó: Čiček
Nafta – Olimpija 1:1 (0:0)
nem sokkal később visszahozta a Nafta jókedvét, hiszen hibára kényszerítette Anđelkovićot, majd Džafić mellett ellőtte a labdát. Négy perccel a meccs vége előtt a játékvezető kiváltotta a közönség tiltakozását, hiszen lesre hivatkozva megállította a Nafta ígéretesnek tűnő akcióját. A bírói hosszabbítás utolsó pillanataiban Džafić kétszer is megmentette az Olimpija irháját: előbb Lesjak lövését tudta megállítani, majd a kipattanóra lecsapó Matjašec lövését ütötte szögletre.
A fotó a Graničar Kapca elleni győztes meccsén készült.
A holland Zwolléban zajló gyorsasági görkorcsolya Eb-n a lendvai Donko 200 méteres kronométeren a 16., míg 500 méteren a 19. helyet érte el az idősebb ifisták korosztályában. F. B.
Két utánpótlás-siker A Nafta U–14-es csapata Lendván a szombathelyi Haladás korosztályos csapatával mérkőzött meg. A lendvaiak Marko, Király és Bence 2–2 góljának köszönhetően 6:2-es sikert aratott. A lendvai csapat Raduha, Lőrinc, Kovács, Lebar, Novak, Bence, Horvat, Verbančič, Marko és Király felállásban lépett pályára. Egy másik előkészületi meccsen a lendvaiak 1:0-ra verték Verbančič góljával a Veržejt. A Ljutomer és a Nafta kadétjainak meccse 2:2-es döntetlennel végződött. Feri.h.m.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
Sport Mag. Anton Balažek, Lendva Község polgármestere
A hagyományos sportágakat támogatták a pályázattal A községi pályázatra a Nafta Labdarúgó Klub és a Speedway Klub jelentkezett. Az első eredmények jót ígérnek. Fontos tartalmakkal kell megtölteni a megépült létesítményeket. Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net
– Lendva a turizmus és a sport városaként, községeként hirdeti magát. Mennyire elégedett polgármesterként az eddig elértekkel és mik a tervek ezen a téren? – Mindenekelőtt komoly és megfontolt lépéseket kell tenni, hogy versenyképesek legyünk. Ez nemcsak a sportban, hanem a kultúrában, a gazdaságban és egyéb terü-
leteken is megmutatkozott: muszáj a korral haladni, különben nem tudsz versenyképes maradni. Lendva ezért fektet főleg a hagyományosnak mondható sportágakba, hiszen az utóbbi évek beruházásai és eredményei által kialakult pozitív imidzsünket meg kell tartani, hiszen így könnyebben megy a gazdasági átalakulás is. – A község pályázatot is hirdetett ennek érdekében. Mennyire elégedett a beérkezett pályázatokkal,
Barátságos mérkőzések Hídvég – Páterdomb 4:6 (3:0) Az első félidőben már úgy tűnt, a hazaiak megnyerték a meccset, de a folytatásban a zalaiak feltámadtak és győztek. A hazai gólokat Marton (2), Šimonka és Požonec lőtte. Bakovci – Hídvég 3:1 (3:1) A nem teljes felállásban fellépő hídvégiek Simon Lutar góljával csak egy tisztességes vereségre voltak jók. Dobronak – Turnišče 0:5 (0:1) A vendégek meglepően nagyarányú győzelmet arattak. Főleg az utolsó 20 percnek köszönhetően, amikor négy alkalommal találtak be a dobronaki kapuba: Gjerkeš háromszor volt eredményes, illetve D. Lutar és E. Lutar szerzett még gólt. Olimpija – Zalakaros 1:5 (0:2) A hosszúfaluiak az első félidőben még jó ellenállást mutattak, majd a második játékrészben kicsit kiengedtek. A hazai gólt Denis Lisjak szerezte. Nafta (ifi) – Olimpija 1:2 (1:1) A félidei döntetlent követően a második játékrészben a Hosszúfalu jobb volt egy góllal. Góljaikat Radojčič és Csuka lőtte, de Šimonič, Milenkovič és Felső több helyzetet is kihagyott. Zvezda – Polana 3:9 (3:7) Horvat, Graj és Hozjan gólja (11-esből) kevés volt a polanaiak kiütéses győzelmének a megakadályozásához. Nafta – Mura 05 0:4 (0:3) A két elsőligás kadétcsapatainak meccsét az első félidőben nyújtott jobb játéknak, valamint Krpič (2), Gregorec és Hartman góljainak köszönhetően a muraszombatiak nyerték. F. B., F.m.h.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . a u g u s z t u s 11 .
mit kíván a község támogatni? – A beruházások, az épületek terén nagy előrelépést tettünk az elmúlt években, s most nagy kár lenne, amennyiben a tartalmon buknánk el. Úgy éreztem, hogy ezen a téren válság van, ez megmutatkozott többek közt a labdarúgásban és a salakmotorban is, ezért a hagyományos pályázati kiírás mellett a községi tanács a tartalmak támogatása mellett is döntött, lehetőséget nyújtva a hagyományos sportágaknak a szükséges átalakuláshoz. Örülök, hogy a Nafta Labdarúgó Klub és a salakmotorosok jelentkeztek szanálási-fejlesztési tervvel, sajnálom, hogy ezt mások nem tették meg, így például a cselgáncs vagy a tollaslabda esetében. De talán majd a jövő évben. A nyertes pályázatoktól pedig a már említett versenyképességet várom, hiszen a környék a sport terén is mintha nem mindig tartotta volna a lépést a korral. Túlságosan elmentünk a professzionalizmus irányába, ezért tetszik a két egyesület hozzáállása. Reményeim szerint jól sikerül az átalakulás és a jövőben megállják a helyüket. Vannak még ki nem aknázott lehetőségeink, van más sportágaknak és tevékenységeknek is hely, gondolok itt a kerékpározásra, s én személy szerint sajnálom, hogy Lendván legalább alapszinten nincs atlétika, hiszen ez a legtöbb sportág számára egyfajta alap. A tenisz fejlődésére szintén lenne igény, hiszen sokan teniszeznek, mégsincs megfelelő pá-
lyánk. Kicsi, de ambíciókkal teli környék vagyunk, s ezt meg kell őriznünk. Nagyon szeretném, ha megépülne a sportolók otthona: erre ideális helyszín lenne megítélésem szerint a Nafta stadionjánál a régi épület. Akkor a szervezés terén a sportszövetségnél is lehetne minőségi előrelépést tenni.
elérhetőek jó eredmények. A labdarúgás szanálási tervében szerepelt többek közt a professzionalizmusról – ez amúgy is leginkább csak papíron létezett – a fél-professzionalizmusra való áttérés, a fiatalokra, tehát a saját nevelésű játékosokra való építés, valamint a környékbeli labdarúgók „begyűjtése”,
Mag. Anton Balažek és a községi tanács fontosnak tartotta a hagyományos sportágak támogatását, a korszerű létesítmények megtöltését tartalommal. – A labdarúgás talán az első számú hírverést jelenti a városnak a sport terén. A közelmúltban nehéz időszakot élt meg a klub. Mik voltak a megmentés során a legfontosabb lépések? – Nagyon nehéz , mondhatni csúnya helyzet volt. A fejünket a homokba is dughattuk volna, mondván, ez nem községi probléma, hanem kizárólag a klub felelőssége, ami valójában az is volt, de egyszerűen kár lett volna veszni hagyni a múlt befektetéseit, hiszen nagy előrelépés történt, s ezzel a község és a közösség is sokat kapott. Ezért felhívtuk az érintetteket, hogy készítsenek szanálási tervet, és próbáljuk normális keretek közé terelve megmenteni a klubot. Nincs a sikerre garancia, de próbáljuk jó irányba terelni a dolgokat, s egyelőre jó jelek mutatkoznak. Jómagam és a községi tanács szerepvállalása egyfajta példát mutathat más közösségeknek, más téren is, nemcsak a sportnál, hogy reális célok meghatározásával és kemény munkával
ami már most sikerült, hiszen muravidéki játékosok mellett magyarországi és horvátországi játékosokból sikerült a csapatot ös�szerakni. Fontos a fiatalok felkarolása, hiszen nincs garancia, hogy a csapat mindig az első osztályban tud majd játszani, s nem lehet kizárólagosan függő egy főszponzor támogatásától sem. A Nafta új vezetősége nagyon jól felállította a koncepciót, s a megvalósítás terén is jól haladnak. – A tekepálya építése be volt harangozva. Mi a helyzet ezen a téren? – Itt nehéz ígéretekbe bocsátkozni. A tekepályák építésénél a gyakorlatban a privát és a közszféra találkozása szokott létrejönni, ahol a község feladata a kommunálisan megfelelő terület biztosítása. A tekepálya a következő beruházás, dolgozunk is ezen, de sajnos figyelembe kell vennünk az általános válságot. Megvalósítható azonban megfelelő beruházóval, aki gondoskodik a vendéglátó-ipari ellátásról és a pálya üzemeltetéséről is.
19
Népújság-kirándulás 2011 Tartson velünk az idén is, 2011. szeptember 3-án, szombaton.
A Balaton-part két gyöngyszeme
t z h s e e l K
y
H é ví z A kirándulás teljes ára előfizetőink számára 50 euró (tartalmazza az utazás, az ebéd és a vacsora, valamint a belépők költségét). Nem előfizetők számára a kirándulás ára: 65 euró. Jelentkezni a kirándulásra augusztus 4-től lehet személyesen vagy a 02/5776-180-as telefonszámon. Tekintsük meg együtt Keszthelyt és tegyünk egy varázslatos esti látogatást a Festetics-kastélyban, valamint csodáljuk meg a világ legnagyobb melegvizű, tőzegmedrű gyógytavát Hévízen! Társszervező: