Info
Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
63. évfolyam 30. szám Lendva 2019. július 25. ISSN 0352-6569 1,10 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
7–14. oldal
h
e
t
i
l
a
p
j
a
Kilátókká szelidült őrtornyok
A hodosi, 15 méter magas őrtorony szegecselt fémelemekből, a domaföldi őrtorony lőrésekkel és kémlelőnyílásokkal téglából épült 1945 után – Szlovénia keleti részében ez
az egyetlen ilyen jellegű téglaépítmény. A katonák egykor a magasból figyelték, ellenőrizték a hodosi határőrlaktanyáig húzódó határszakaszt. A helyi magyar önkormányzat felújít-
tatta ezt a két építményt, és a közösség megalakulásának huszadik évfordulóján, a községi ünnepségsorozat keretében a hétvégén átadta azokat a rendeltetésüknek. A tornyok, melyek
párt alkotva tekintenek le a szelíd lankákra, ma már a szabadságot jelképezik, és a táj természeti szépségére hívják fel a figyelmet. Az eseményről bővebben a 5. oldalon olvashatnak.
Orbán Lajos, az ünneplő Hodos község polgármestere:
„Az utóbbi évben a legnagyobb beruházás a Kerka folyón lévő hídnak a teljes újjáépítése volt.” 5. oldal
Iránytű Az Államtanács jogi keresetet nyújtott be
Az Alkotmánybíróságra a két ké Bence Lajos
Ha nyaralás, akkor tenger S ha tenger, akkor Adria – hangzott a régi jugóból visszaköszönő szlogen, melyen annak idején nem is volt csodálkoznivaló. Mert a tengeren mindenki a néhányszáz kilométeres Horvátországhoz tartozó tengerpartot értette, csodálatos lagúnáival, szigeteivel, fürdőhelyeivel Isztriától Dubrovnikig. Évek óta visszajáró „lelkek” vagyunk a legközelebbi, a Dalmácia kapujának tartott Pag szigetre, beleszeretve a legkopárabb sziget, korábban a szlovén és lendvai vállalatok által is „bérelhető”, korábban szakszervezeti üdülőként működő Novalja kempingtelepbe. A kristálytiszta víz, a szigetvilág különös hangulata, mely mára már Európa egyik legszebb strandját ötcsillagos szórakoztatási központtá minősítette át, ahol éjjel-nappal dübörög a diszkó, folyik a tánc, zajlik az élet… Számomra mégsem ez jelentette később a nyaralást, hanem az említett úti célnál kb. 60-70 kilométerrel közelebb eső Vlašići falucska, ami őriz még valamit a régi tengerparti romantikából, falusi idillből. Ami az első perctől fogva meglepő: a hiánytalan nyugalom és béke, a kissé lusta mozgás, s ami számomra a legfontosabb, a világ egyik legszebb, dél felé nyíló, szélvédett strand látványa, mely a bérelt panziótól pontosan 100 lépésre esik. Miután a panzió étlapjának összes ehető ételét sikerült két nap alatt végigennünk és -innunk, jöhetett a „hazai” Pick szalámi, a Zlatorog, s a Lendva-hegyi fröccs… Hazafelé tartva az autópályán, a Zágrábnál sorokká összeálló autókonvojok látványa, a szlovén rádióállomások „propagandistáinak” a horvát turizmus táján tapasztalható vészes turistahiánynak a felemlegetése már a két ország között zajló politikai nézetkülönbségekre is figyelmeztet. Petesházán innen itthon vagyunk…
Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
A Szlovén Köztársaság Államtanácsa július 3-i ülésén Maučec Marjan muravidéki tanácstag kezdeményezésére megszavazta, hogy az Alkotmánybíróságon jogi keresetet nyújt be az Általános iskolákról szóló törvény 48. cikkelye és Az olasz és magyar nemzeti közösség tagjainak az oktatás és a nevelés terén való különjogai megvalósításáról szóló törvény 11. cikkelye alkotmányosságának a megvizsgálására. Az Alkotmánybíróság július 4-én beiktatta a keresetet. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
Mindkét érintett törvénycikkely az iskolakörzetek meghatározásáról szól. Az Általános iskolákról szóló törvényben általánosan meghatározzák a körzeteket, az iskola és a szülők kötelezettségeit, illetve jogait a beiratkozást, illetve átiratkozást illetően. A nemzetiségi közösségek különjogai megvalósításáról szóló törvényben pedig a 11. cikkely meghatározza, hogy az olasz tannyelvű iskola, illetve a kétnyelvű általános iskola iskolakörzete a nemzetiségileg vegyesen lakott területként van meghatározva. Az Államtanács, illetve a cikkelyek alkotmányossága megvizsgálásának a kezdeményezője azt állítja,
hogy az iskolakörzetek meghatározásának azon módja, mely a nemzetiségileg vegyesen lakott területen kizárólag kétnyelvű iskola alapítását teszi lehetővé, alkotmányellenes. Ezzel szerintük sértik a Szlovén Alkotmány 57. cikkelyét (A képzettség és az oktatás), a 14. cikkelyét (A törvény előtti egyenlőség),
a 2. cikkelyét (Szlovénia szociális jogállam), a 32. cikkelyét (A mozgásszabadsághoz való jog) és a 66. cikkelyét (A munka védelme), ezzel pedig a szlovén nemzetiségűek jogát, hogy választhassanak, milyen nyelvű iskolába szeretnének járni. A kezdeményezők továbbá azt írják a keresetük-
Az Alkotmánybíróságon 1996-ban is A kétnyelvű oktatás alkotmányosságának megvizsgálását, pontosabban A nevelés és oktatás finanszírozásáról szóló törvény 3. cikkelyének harmadik bekezdésének megvizsgálását kezdeményezték 1996-ban is. Gjuran Jože, Perger Valerija és Žerdin Marjan lendvai kezdeményezők kifogásolták az említett cikkely azon meghatározását, mely szerint a nemzetiségileg vegyesen lakott területen, a Muravidéken csak kétnyelvű óvodák és iskolák alapíthatók, melyekben a nevelő-oktató folyamat szlovén és magyar nyelven folyik. Az Alkotmánybíróság 1998 októberében hozott döntése szerint a kifogásolt törvénycikkely összhangban van az alkotmánnyal, és ezzel elvetette a kezdeményezést.
Magyar gazdaságfejlesztési támogatások pályázata Július 22-én bezárult a magyar kormány külhoni gazdaságfejlesztési támogatásainak 3. pályázati köre. A pályázatot – ahogy már az ezt kísérő tájékoztatási jellegű eseményeket is –, élénk érdeklődés jellemezte, de egyelőre nem rendelkezünk adatokkal, mennyien, mire, és milyen összegben pályáztak. A 3. pályázati kör keretösszege 2,8 millió euró volt, amiből azonos arányban jutott a mezőgazdaság és a vállalkozások fejlesztésére. A támogatások célja a szülőföldön való boldogu-
lás segítése, a gazdasági biztonságérzet növelése. A gazdaságfejlesztési támogatások legújabb köre a 2017-ben indított folyamatnak a folytatása. A pályázat a mezőgazdaság és a vállalkozások számára nyújt vissza nem térítendő magyarországi eszközöket 25 százalékos önrész mellett. Mocsnek Ottó, a pályázatot lebonyolító Pro Futura Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet igazgatója lapunknak elmondta, 1,4 millió euró állt rendelkezésre a
mezőgazdasági célokra és ugyanennyi a vállalkozásfejlesztésre. Nőtt a „de minimis” szabály határös�szege is, ami most 25 ezer eurót jelent. Elmondása szerint még egyeztetniük kell a papíralapú és az elektronikai rendszeren beérkezett pályázatokat, így keddi lapzártánkkor még nem tudott mérvadó információkkal szolgálni. A 3. pályázati kör rész letes eredményeiről a következő lapszámban számolunk be. tt
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
Horizont
tnyelvű iskolakörzetek ellen étnyelvű ben, hogy a kétnyelvű oktatás nem eléggé minőségi, kárt szenved a szlovén nyelv oktatása, a tanulók túlterheltek, az óraszámok nem biztosítják kellő mértékben a tananyag ismétlését, a tanulók eredményei emiatt gyengébbek, hátrányos helyzetben vannak a munkaerőpiacon. Az Államtanács jogi keresetére a kétnyelvű iskolakörzetek alkotmányosságának a megvizsgálására állásfoglalást készít az Országgyűlés Jogi
Szakszolgálata. A témával foglalkozik az MMÖNK Oktatási Bizottsága, ülésére előreláthatólag augusztus 20. után kerül sor. Horváth Ferenc nemzetiségi parlamenti képviselő, az MMÖNK Tanácsának elnöke lapunknak elmondta, hogy az ügyet folyamatosan kíséri, álláspontját az e heti Országgyűlési napló rovatban fejtette ki bővebben. A muravidéki kétnyelvű tanintézmények igazgatói munkaközösségének
nevében Šebjanič Valéria, a Göntérházi KÁI igazgatónője, a munkaközösség vezetője nyilatkozott: „Elítéljük az Államtanács kezdeményezését a kétnyelvű oktatás alkotmányosságának a megvizsgálására, ami valójában a két törvénycikkely megvizsgálásáról szól. A kezdeményezés szövegét, mely még nem jutott el hozzánk, áttanulmányozzuk, és elkészítjük rá a választ. Szakszerűen, tényekkel és érvekkel alátámasztva.”
Minority SafePack
Szlovénia támogatja a FUEN kezdeményezését A június során megtartott Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusán újraválasztott Vincze Lóránt elnököt és küldöttségét hétfőn a Szlovén Országgyűlésben fogadta Dejan Židan parlamenti elnök. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
A FUEN küldöttségében Vincze elnök mellett a FUEN által kezdeményezett Minority SafePack biztosa, Nagy Dénes András, a karintiai szlovének képviselője és a FUEN alelnöke, Angelika Mlinar, valamint a karintiai szlovének több képviselője is jelen volt. Vincze Lóránt elnök és küldöttsége a szlovén parlamentben bemutatták a Minority SafePack polgári kezdeményezést és annak jelenlegi helyzetét. A FUEN elnöke megköszönte, hogy fogadták, és tájékoztatta a szlovén parlament elnökét arról, hogy az említett kezdeményezésnek – többek között Szlovénia segítségével – sikerült összegyűjteni a szükséges egymillió aláírást, amely alapján a kisebbségek védelmét szorgalmazó csomagot
Angelika Mlinar FUEN alelnök, Dejan Židan a Szlovén Országgyűlés elnöke és Vincze Lóránt, a FUEN elnöke. kénytelen lesz tárgyalni az európai parlament is. A csomag elfogadásának fő célja egy európai kisebbségvédelmi keret kidolgozása, amely mindegyik tagállamra kötelező lenne. A FUEN egyébként a kisebbségvédelem jó példájának tekinti Szlovéniát. A szlovén parlamentben Dejan Židan elnök mellett a FUEN küldöttsé-
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
gét kormányalelnöki tisztségében fogadta Alenka Bratušek, illetve Jožef Česnik külhoni szlovénekért felelős miniszter is. A szlovén fél biztosította a FUEN küldöttségét, támogatja a Minority SafePack kezdeményezését, és ezt az álláspontot képviseli majd hivatalosan is a különböző európai fórumokon.
Horváth Ferenc
országgyűlési napló
A kétnyelvű oktatás az Alkotmánybíróságon Július második felében megkezdődött a parlamenti szünet. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy nincs rendszeres ülésszak az országgyűlésben, ugyanakkor nem áll le a munka. Sőt, nemzetiségi szempontból szinte az idén pihenés sem lesz, hiszen a Szlovén Országgyűléshez megérkezett az Alkotmánybíróság levele, melyben a demokrácia házától jogi állásfoglalást kér a kétnyelvű oktatást illetően. Az Államtanács ugyanis a muravidéki képviselője, Marjan Maučec tanácstag javaslatára az Alkotmánybírósághoz fordult a kétnyelvű oktatás kérdésében. Az Államtanács megkeresésében többek közt a „kötelező kétnyelvű oktatást” kifogásolja a nemzetiségileg vegyesen lakott területen, arra hivatkozva, hogy a szlovéneknek nincs választási lehetőségük, tehát az alapvető, esélyegyenlőségi emberi jogaik sérülnek, ráadásul azt bizonygatják, hogy a kétnyelvű oktatás miatt a gyerekek túlterheltek, az eredményeik pedig ezáltal gyengébbek. Ezt a kérdést nyilvánvalóan a szakmának, tehát az oktatási intézmény vezetőinek és alkalmazottainak, de nem utolsósorban az illetékes minisztériumnak, illetve oktatási intézetnek kell majd megválaszolnia. Ha drasztikusan szeretnék fogalmazni, az éppen 60 éves évfordulóját ünneplő kétnyelvű oktatás egy kedvezőtlen döntés esetében akár a végnapjait is élheti. Hogy ez ne történjen meg, erre elsősorban a már fent említett szakmának kell megadnia a hiteles választ, amelyet (nem csak) a nemzetiségi politikának kell majd más porondon megvédenie. Tehát összefogásra és egységre van szükség. Egy esetleges kedvezőtlen döntés ugyanis a legrosszabb esetben nemcsak az eddigi modellt szüntetheti meg, de a döntés akár más területekre is hatással lehet, elsősorban a nyelvhasználat jogát illetően. Igaz, hogy nem ez lesz az első próbatétele a kétnyelvű oktatásnak az Alkotmánybíróságon, s eddig mindig kiállta a jogi próbát, mégis minden lehetséges forgatókönyvre fel kell készülnünk. Míg Maučec úr kezdeményezése számomra nem meglepő, az Államtanács döntése annál inkább. Két okból is: egyrészt, úgy tűzték a kérdést napirendre, hogy előtte nem történt egyeztetés, sőt, az ülésre sem hívták meg a nemzetiség és a kétnyelvű oktatás képviselőit. Másrészt, amikor az idén szinte minden a 100 éves évfordulóról, a békés együttélésről, az új utak kereséséről szól, akkor a per indítása – igaz, egy új utat jelent, de – semmiképpen sem a békés együttélés keresésére vonatkozik. A tiltakozásomra hiába hivatkozott az Államtanács arra, hogy ők nem a kétnyelvű oktatást támadják, hanem „csak” a szlovén nemzetiségűek jogait védik, ez nehezen magyarázható meg. A 21. században úgy tűnik, a Muravidékről indulva Ljubljanában is az esetleges szövetségesek keresése helyett az egymás ellen uszítás a „nyerő” jelszó.
3
Kultúra Lendva Község Tanácsa
Csökkentették a kommunális illetéket Lendva Község Tanácsa a július 17-ei ülésén elfogadta a módosított ügyrendet, amely lehetővé teszi az ülései felvételezését. A személyes adatok védelmét figyelembe véve az ülések nem közvetlenül, hanem felvételről lesznek megtekinthetők. A magánépítkezés serkentése céljából 25 százalékkal csökkentették a kommunális illetéket. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Az ügyrend módosított szövege második olvasatban került a tanács elé. A tervezettel kapcsolatban módosító javaslatot nem nyújtottak be – a 48. cikkelyt a személyes adatvédelmi biztos is véleményezte –, kérdés nem hangzott el, ami a témakör korábbi megvitatására nem volt jellemző. Eldőlt, hogy nem lesznek élő közvetítések az ülésekről, ezek csak felvételről lesznek megtekinthetők a gyűlés jegyzőkönyvének elfogadását követő 30 napon belül. A rögzített felvételeket az aktuális mandátum zárása
után két évig őrzik. Minden tanácstagnak és az ülésen felszólalónak írásos beleegyezést kell adnia a felvétel készítéséhez, a nyilatkozat szintén az aktuális mandátum végéig érvényes. Magyar Janez polgármester reméli, hogy az első rögzített felvételek a nyári szünet utáni ülésekről már megtekinthetőek lesznek a község honlapján. Az ügyrend egyhangú támogatást kapott. Nem alakult ki vita a temetők rendjéről és a 24 órás ügyeletes kötelező temetkezési közszolgáltatásról szóló két rendeletről sem, mely egységes szolgáltatást szavatol a temetők rendezéséről és
karbantartásáról, valamint a temetkezésről is. A temetkezési rend alapja, a temetők katasztere jelenleg nagyon hiányos, sürgősen ki kell egészíteni. A 24 órás ügyeletes temetkezési szolgálatot az Öko-Park Kft. végzi. A tanács jelentősen – 25 százalékkal – csökkentette a 2018-ban elfogadott kommunális illeték mértékét (Cti hányados – korábban 16,19 most 7,20). A rendeletet gyorsított eljárásban fogadták el csupán egy megjegyzéssel: „nem mindig észszerű a költségvetés eredeti bevételének a csökkentése”. A redukált illetékkel a község versenyképességének
Költségvetési mutatók az első félévben Lendva Község az első hat hónapban a költségvetés 4,7 millió eurós tervezett bevételének 41 százalékát valósította meg. Az 5,4 millió euró kiadásból pedig 38 százalékot. A költségvetési hiány 769 ezer euró, a tervezett 27 százaléka. A számlán rendelkezésre álló összeg 1,6 millió euró. A mérlegben a legnagyobb kiesés a bevételi oldalon a tőkebevételnél (a községi mezőgazdasági telkek és ingatlanok eladása) tapasztalható, mintegy 510 ezer euró összegben. Intézkedésre lesz szükség, a mezőgazdasági telkek forgalmazása a termelők érdekeit szolgálja. Az adóbevételekből 840 ezer euróra számítanak. Jelentős tétel a helyhasználati illeték, melyre a végzések a napokban érkeznek meg, többek közt – újonnan – a be nem épített építési telkekre is. A költségvetésben 850 ezer eurót csoportosítottak át, és 83 ezer euró tartalékot használtak fel. növelése a cél, illetve az építkezések (magánházak) és a beruházások (gazdasági szektor) fellendítése, amit elősegít majd a készülőben lévő területrendezési terv is. A tanács a középületek
energetikai felújítására vonatkozólag a köz- és magántőke partnerségéről fogadott el határoztatot. A partnerség iránt – ahogy Magyar polgármester kiemelte – nagy az érdeklődés.
Új parkolók, rendezvénysátor és buszok Lendva Község Tanácsa módosította a 2019–2020-as időszak fejlesztési programját. A változtatás szerint parko-
lót alakítanak ki a Lendvai Kétnyelvű Középiskolánál, a Vasút utcában. A mintegy 379 ezer eurónyi, 304 ezer euró értékben állami
forrásokból támogatott beruházással tíz buszparkolót, nyolc mozgássérült-parkolót és 91 parkolót alakítanak ki személygépkocsik részére.
A lendvai középiskolánál közel száz személygépkocsi parkoló és tíz buszparkoló épül.
4
A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési kiírásra augusztus 5-ig lehet pályázni Lendva Községnél. A következő feladatokat kell elvégezni: az esővíz lecsapolását, a bekötőút és az utcai világítás kiépítését, valamint a parkoló burkolását és parkosítását, melyeknek kivitelezése ideje 2020. Lendva Község idegenforgalmi tevékenysége miatt szükség van egy rendezvénysátor beszerzésére, és autóbuszok vásárlására – elektromosra is – a városi buszjáratok beindításához. A sátor beszerzése idén esedékes, a megvásárlást a költségvetésből fedezik mintegy 22 ezer euró értékben. A község a sátoron kívül – szintén turisztikai célokra – a jövő évben pódiumokat, napernyőket, asztalokat és
padokat tervez vásárolni 20 ezer euró értékben. A buszok beszerzését 2020-ra tervezik, 220 ezer euró értékben. A községi tanács határozatának értelmében módosultak a községi tulajdonú garázsok bérleti díjai is. A község a Kidrič utcában három, a Hős Mohor utcában kilenc, a Tomšič utcában pedig 22 garázzsal rendelkezik. Júliustól az új bérleti díjak a következők: a Tomšič utcában 30,13 eurót, a Hős Mohor utcában 29,98 eurót, míg a Kidrič utcában 26,62 eurót kell fizetni havonta egy-egy garázsért. A díjak 2010 óta nem változtak, és nagyon különbözően voltak meghatározva. Szolarics Nađ Klára
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
Muravidék Ünnepi ülés, a tornyok avatása
20 éves Hodos község Hodoson a kilátótornyok átadásával, a községi tanács ünnepi ülésével, valamint számos kitüntetés és elismerés átadásával ünnepelték a hétvégén az önálló Hodos község 20. jubileumát. A község díszpolgára Roman Sonja lett. A községgel egyetemben 20 éves jubileumát ünnepelte Hodos Község Magyar Nemzeti Önkormányzati Közössége és a községi tűzoltó szövetség is. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Szombaton a sportpálya mellett kialakított rendezvénytéren gyűltek össze a polgárok, illetve a meghívott vendégek, hogy megünnepeljék Hodos község megalapításának 20. jubileumát. Orbán
jáépítését nevezte meg. Az illetékes minisztérium által finanszírozott, 1,3 millió eurós beruházás mellett kiemelte a valamikori hodosi postaépület megvásárlását is, amelyben lakásokat alakítanak majd ki, illetve Goricskó első urnafalának megépítését. Az utóbbi beruhá-
pette különösen örvendetes hír. Az ünnepi szónok a sok pozitívum mellett kitért az elmúlt időszakban tapasztalt negatívumokra is, elsősorban arra, hogy az állam nem megfelelően viszonyul a vidékhez, a vidékfejlesztéshez, ugyanis nem tudnak projekteket
programját nem. A polgármester röviden vázolta a közeljövő nagyobb beruházásait, így többek között a sportpálya lényegében már zajló további felújítását, az ifjúsági központ további fejlesztését, az egykori posta és határátkelő épületeinek az átalakítását. Az ünnepi beszéd után a községi és polgármesteri elismerések átadása következett. Hodos község díszpolgára lett Roman Sonja sikeres sportoló, többszörös országos bajnok, kétszeres olimpikon. Mivel jelenleg Németországban dolgozik, a nevében testvére vette át a díszpolgári címet. Hodos község aranyplakettjét Balódi László, a felvidéki Nemeshodos község polgármestere, Illetve Nagy Miklós, az erdélyi Szalárd község polgármestere vették át a többéves kiváló és gyümölcsöző kapcsolatok ápolásáért. Hodos község oklevelét a 20 éves fennállás kapcsán Hodos Község Magyar Nemzeti Önkormányzati Közössége, a Hodosi Tűzoltó Szövetség, valamint Kendi Dezső,
Szalárd község alpolgármestere és Bojtos Béla, a vajdasági Bécsfeketehegy polgármestere vette át. A községi elismerések mellett polgár mesteri elismerésben részesült ifj. Zdravko Kovač, Zoja Tibula, illetve a magyar önkormányzat egykori és jelenlegi elnöke, Bočkorec Bojan, Gál Ottó, Totić Rozália, Abraham Boris és Roman Silvija. Az oklevelek átadását a helyi Őrség ME kórusa tarkította, majd a polgármester és Bunderla Rudolf alpolgármester rózsaszállal ajándékozta meg a már említett öt újdonsült anyukát. A polgármester a községi tanács új tagjainak községi kitűzőket osztott ki, majd jutalmazták a község legszebb, legrendezettebb lakóházának a tulajdonosát, a Császár családot, valamint a legszebb virágokat ápoló Tóth Margitot. A rendezvény folytatásában a péterhegyi Goričko Egyesület, a hodosi óvodások és Vita Lukašev szórakoztatta az egybegyűlteket.
Őrtornyok ünnepélyes átadása
Bunderla Rudolf alpolgármester, Roman Sonja testvére, Roman Gabriela, Balódi László Nemeshodos polgármestere, Roman Silvija, az HKMNÖK elnöke, Bočkorec Bojan, a Hodosi Tűzoltószövetség elnöke, Nagy Miklós, Szalárd község polgármestere, valamint Orbán Lajos, Hodos polgármestere az oklevelek kiosztása után. Lajos polgármester az ünnepi beszédében – annak ellenére, hogy a község az elmúlt két évtizedben látványos fejlődést tudhat maga mögött –, csak az utóbbi egyéves időszak sikereiről, projektjeiről számolt be. Ezelőtt azonban még gratulált a községgel egyidős községi magyar önkormányzatnak és a községi tűzoltó szövetségnek is. Orbán Lajos az utóbbi év legnagyobb beruházásának a Kerka folyó hídjának teljes új-
zást illetően külön kiemelte Laczó Ibolyka és János támogatását, akik ötezer eurót áldoztak a projektre. A polgármester megemlítette az ifjúsági központ kapacitásnövelését is, egy mobilház beszerzésével, ugyanis 70 főre sikerült emelniük a központ befogadóképességét. Végül, de nem utolsósorban kiemelte, az elmúlt egy évben 5 gyermek született a községben, ami a goricskói térségre jellemző negatív demográfiai adatok köze-
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
megvalósítani sem nemzeti, sem uniós keretekből, és a már zajló beruházások finanszírozása is akadozik sajnos... A község az idén nem került be az ún. közmunkaprogramba, így igencsak nehézkes a több mint nyolchektárnyi közterület karbantartása. Ez különösen azért fájó Orbán Lajos szerint, mert a teljesen profitorientált szervezetek közmunkaprogramjait megerősítették, míg például a község ténylegesen közérdekű
A községi ünnep keretében a helyi magyar önkormányzat szervezésében a díszülés előtti napon Domaföldön felavatták a község két felújított őrtornyát. Az eseményen tiszteletét tette Horváth Ferenc, nemzetiségi országgyűlési képviselő, a muravidéki csúcsszervezet elnöke, a nemzeti önkormányzatok elnökei, Orbán Lajos, polgármester, valamint Alenka Kovač, Osilnica polgármestere. Roman Silvija, a közösség elnöke a jeles esemény kapcsán elmondta, hogy az őrtornyok felújításával sokéves kívánsága valósult meg a helyieknek, hiszen mindkét építmény hozzátartozik a község múltbéli és jelenlegi arculatához. A beruházás összesen ötvenezer euróba került, amit a Muravidéki Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség támogatott a Szlovén Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztérium projektje keretében. Az elnök köszönetét fejezte ki a támogatóknak, illetve megemlítette Jónás Lajos és Balajc Aladár önzetlen munkáját, akik a tornyokkal kapcsolatos adatokat összegyűjtötték. Az eseményt a helyi gyerekek szavalatokkal, dallal színesítették, az Őrség Kultúregylet népdalköre pedig népdalcsokorral kedveskedett a közönségnek. A domaföldi kilátótornyot – már új formájában – Horváth Ferenc, Roman Silvija és Orbán Lajos szalagátvágással adta át a rendeltetésének. ak
5
Muravidék Kiállítás, haranglábszentelés
Ismét jól sikerült a falunap Göntérházán A hétvégén Göntérházán a korábbi, gépi cséplésekkel egybekötött falunap hangulata elevenedett meg, kissé másképp, újabb köntösben, régiségek kiállításával, falusi ügyességi játékokkal és a felújított szoknyás harang újbóli felszentelésével. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
A szombati, Séta a múltba jeligével ellátott kiállításmegnyitón Gerebic Betina, a Hetés Művelődési Egyesület elnöke elmondta: folytatni kívánják a régi fényképeken és más formában is megjelenő múltbéli kalandozásokat, amelyeket az idősebbek és a fiatalok is szívesen megtekintenek. Ebben jó partnerre találtak a Göntérházi Helyi Közösség és az Önkéntes Tűzoltó Egyletben, akik mindenben segédkeztek. A tematikus, lakásbelsőket bemutató kiállítás anyagát Jovanović Nenad falubéli magángyűjtő bocsátotta a rendelkezésükre, amelyet gondos válogatás után, jó érzékkel helyeztek el a
rendezők: konyha, terített asztallal és falvédőkkel, hálószoba a régi dunyhával, szentképekkel, s egy kis fürdőalkalmatossággal, mosdótáltartóval, kék és piros, hideg-meleg víz tárolására alkalmas kannákkal, majd délután mókás falusi játékokra került sor. A hetési falvakból sikerült hat csapatot toborozniuk, a játékok követésével és a szurkolással pedig jól szórakozott a közönség is. „A megvendégelésre lángossal és bográccsal is készültünk, este bállal zártuk a napot” – mondta Pisnjak Alenka, a Helyi Közösség elnöke. A vasárnapra is átnyúló rendezvény központi programja a nemrég új faburkolatot kapott szoknyás harangláb felszentelése volt. A falu legrégebbi vallásos építményének, az 1800-as
meg. Az alapítvány által koordinált Rómer Flóris örökségvédelmi program a Muravidéken két műemlékvédelmet élvező haranglábot (Göntérháza,
elnöke, Horváth Ferenc, az MMÖMK elnöke, nemzetiségi parlamenti képviselő és Magyar Janez, Lendva község polgármestere szóltak a közön-
A Séta a múltban című kiállítás Jovanović Nenad falubéli magángyűjtő tárgyaiból készült. évek végén épült szoknyásharangnak a felújítása a Teleki László Alapítvány támogatásával valósult
Pince) javasolt tatarozásra összesen 2,5 millió forint (mintegy 7800 euró) értékben. A felszentelési ünnepségen Pisnjak Alenka, a Helyi Közösség
séghez. A helybéli fiatalok alkalmi kultúrműsorral készültek, majd Štihec Simon dobronaki plébános megáldotta a felújított haranglábot.
Közigazgatási pert indított az Ascent A hidraulikus rétegrepesztés és a palagáz kitermelésének ügye Petesházán a Szlovén Köztársaság Közigazgatási Bírósága elé került. A beruházó brit Ascent Resources cég, amely a gázkitermelést a lendvai Geoenergo céggel együttműködve tervezi, pert indított Szlovénia ellen, és tekintettel az elmúlt években folytatatott befeketéseire – ami mintegy 50 millió euró – kártérítési pert is szándékozik indítani. A pert az Ascent Resources már abban a pillanatban előrevetítette, amikor Jure Leben, egykori környezetvédelmi miniszter és az ARSO újabb környezetvédelmi hatástanulmány elkészítését és engedély megszerzését követelte a meglévő furatok termelésének a bővítését illetően. Az engedélyek megszerzése ugyanis hosszas folyamat, 2022-ig is eltarthat, mivel a civil szervezetek a környezetvédelmi nyilatkozataik szerint akadályozni fogják, amikor lejár a Geoenergo gázkitermelési koncessziója a petesházi telkeken. SNK A felújított szoknyás harang felszentelése.
6
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
Felügyelőségek útvesztőiben
Info
Veszélyben az Ocean Orchids Az orchideák növényházi termesztése Dobronakon komoly veszélybe került. A környezetvédelmi felügyelőség két határozatot adott ki a cégnek, az egyikben figyelmezteti, hogy csak a koncesszióban meghatározott mennyiségű termálvizet szivattyúzhat ki, míg a másikban, hogy nem rendelkezik környezeti engedéllyel, az „ipari” hulladékvíz elvezetéséhez. A vállalat fellebbezést nyújtott be. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Az illetékes környezeti felügyelőség még május végén kiadott határozatával megtiltja az Ocean Orchids további tevékenységét, mivel a vállalat nem rendelkezik környezeti engedéllyel az „ipari” hulladékvíz elvezetéséhez a szennyvízcsatornába, illetve közvetlenül vagy közvetve a természetes vizekbe. A határozat nem jogerős, mivel a vállalat fellebbezett a határozat ellen, így az ügy másodfokra, a Környezeti és Területrendezési Minisztériumhoz került.
Roman Ferenčak, az Ocean Orchids igazgatója szerint a szlovén állam szemében egy törvényi módosítás miatt az üvegházak már nem minősülnek mezőgazdasági épületeknek, hanem egyszerű épületnek, sőt berendezésnek, amely esetében környezetvédelmi engedély szükségeltetik a működtetéshez. Az igazgató szerint ez egyszerűen elfogadhatatlan, az általuk felhasznált termálvíz ugyanis változatlan minőségben kerül vissza a környezetbe, míg az öntözésre felhasznált esővíz többszöri monitoring alapján jóval tisztább, mint a dobronaki
igazgató szerint a vállalat már régen megfelel a koncessziós mennyiség növelésének, ezt kérelmezte is, de egyelőre nem érkezett válasz. Mindkettő határozat fellebbezésének ügyében
Várhatóan augusztusban dönt másodfokon a környezeti minisztérium, hogy a felügyelőségnek, vagy az Ocean Orchidsnak van igaza. tisztítóberendezésből kijövő víz, ahová a felhasznált vizet a határozat szerint el kellene vezetniük. A másik határozatban a felügyelőség figyelmezteti az orchideatermesztő céget, hogy a termálvízfuratból csak a koncessziós szerződésben meghatározott, évi szinten legfeljebb 189.216 köbméter vizet szivattyúzhat ki, másodpercenként
pedig legfeljebb hat litert termelhetnek ki. Ez ellen a határozat ellen is fellebbezett az Ocean Orchids, arra hivatkozva, hogy a 2015-ben aláírt koncessziós szerződés túl kevés vízre adott engedélyt, ugyanis az azt megelőző években is jóformán 100 ezer köbméterrel többet szivattyúztak, ha ezt nem tennék, a vállalat már csődben lenne. Az
várhatóan augusztusban születik majd döntés. Közben a rendezetlen engedélyek miatt úgy tűnik, veszélybe került a dobronaki vállalat tervezett bővítése, amelyet az IKEA vállalattal közösen terveztek 5 milliós svéd tőkeinjekcióval, és egy egész Délkelet-Európát ellátó logisztikai központ megépítéséről szól.
otthonukat elhagyni kényszerülők is. Az oltottsági arány 2010 óta megállt 86 százalék körül, ez pedig a szakértők szerint még mindig túl alacsony.
százan éltek a lehetőséggel, és az 500–1000–3000 forintos választható ös�szegek nagyjából azonos
A kontinens legnagyobb természetes termálvizével büszkélkedő Hévíz elsősorban a szálláshelyek minőségi fejlesztésének és a város mellett lévő Hévíz–Balaton Airport forgalmának tulajdonítja a vendégszám folyamatos növekedését.
hétről hétre Budapest – Ellepik a külföldiek Budapestet: a kontinens városainak marketingszövetsége, a European Cities Marketing 119 város vendégforgalmi adatait vizsgálva megállapította: Budapest a külföldi vendégéjszakák növekedési ütemét
tekintve a legjobbak között teljesített. A bővülés üteme 2014–2018 között 27,2 százalék volt, s a turistáknak a magyar főváros iránti érdeklődése megelőzte többek
között Helsinki, Frankfurt, Koppenhága és Prága népszerűségi mutatóit. EU – Húszmillió gyereket nem oltanak be: tízből egy, azaz világszerte csaknem 20 millió gyerek nem kapta meg tavaly a védőoltást olyan súlyos betegségek ellen, mint például a kanyaró vagy a diftéria – áll az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének és a világszervezet Gyermekalapjának közös jelentésében. Legnehezebben a mélyszegénységben és a válságövezetben élő gyerekekhez tudják eljuttatni az oltóanyagokat, de veszélyben vannak az
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
Budapest – Bankkártyával adakoznak a misén: a jezsuiták pesti Jézus Szívetemploma az egyik legnépszerűbb a fővárosi egyetemisták, fiatalok körében. A jezsuiták sehol a világon nem perselyeznek szentmise közben. Nem véletlen tehát, hogy éppen itt állították üzembe az ország első érintős bankkártyával működő templomi perselyterminálját. Az első két hétvégén másfél
népszerűségnek örvendtek. A templomigazgató szerint az Y és Z generációhoz ez az adományozási mód már sokkal jobban illik. Hévíz – Hasít Hévíz: Európa húsz legkeresettebb turisztikai úti célja közé került Hévíz a Europe’s Best Destination listáján.
2018-ban az előző évhez képest az osztrák vendégek száma 3, a cseheké 6, a szlovákoké 8, a lengyeleké 11 százalékkal emelkedett.
7
Info a mai napon... Július 25-én történt 1570 IV. (Rettegett) Iván, minden oroszok cárja tömegkivégzést rendelt el Moszkvában. 1722 Megszületett Fellner Jakab, német születésű magyar építész. 1818 Meghalt Dugonics András, az első magyar regény, az Etelka írója. 1884 Meghalt Feszl Frigyes építész, a pesti Vigadó tervezője. 1890 Megszületett Szilvay Kornél magyar tűzoltó tiszt, a szárazoltó eljárás feltalálója. 1894 Megszületett Gavrilo Princip szerb nacionalista, a Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylet végrehajtója. 1909 Louis Blériot saját építésű repülőgépével elsőként repülte át a La Manche csatornát. 1943 Puccsal megbuktatták Benito Mussolini fasiszta diktátort. 1946 A Bikini-szigeteknél végrehajtották az első víz alatti kísérleti atomrobbantást. 1967 Megszületett Matt LeBlanc színész, a Jóbarátok sorozat Joey-ja. 1949 Meghalt Cselényi József, dalénekes, színművész, katonaszínház-alapító.
visszapillantó
1979. július 26-án, 26. szám
Csentei munkaakció A csenteiek az utóbbi év folyamán ismét több sikeres munkaakciót hajtottak végre. Már jelentettük, hogy nemrégiben aszfaltozták a falusi utakat, többek között a Zatak felé vezető utat is. A vízvezeték is elkészült, és hamarosan sor kerül az ünnepélyes átadásra is. Tavaly az iskola feletti utcát kövezték ki az egykori lendvai főutca macskaköveivel. A helyi önigazgatásnak és a jó szervezésnek mindig megvan a látszata. Nemrégiben pedig újabb munkaakciót szerveztek: kavicsot szállítottak az újonnan aszfaltozott útszakaszok padkáira. Több mint száz ember dolgozott a munkaakción. Negyven traktor hordta szakadatlanul a sárga kavicsot az utakra. Három csoportban folyt a munka. Az egyik csoport a futballpályánál, a másik csoport a falu végén, a harmadik pedig
Traktorok hosszú sora állt a zataki úton, amikor lencsevégre kaptuk a szorgoskodó csentei polgárokat. a Zatakon dolgozott. A sikeres munkaakcióval a csenteiek ismét bebizonyították, hogy lépést tartanak a többi fejlődő falvakkal,
és mindenben felveszik a harcot a környező helyi közösségekkel. Nemrégiben úgy értesültünk, hogy a kultúregyesület megala-
pítása után hozzálátnak a faluotthon felújításához is.
A faburkolat elegáns és luxus hatást kelt. Lefedhetjük és elrejthetjük vele az esetleges egyenetlenségeket. Mindezek mellett jó szigetelő is. Negatívumnak számít, hogy rendszeres gondozást igényel, és mivel élő anyag, reagál az extrém nedvességre és hőmérsékletre. Nemrég egy lakás felújí-
tásában vettem részt, ahol a megrendelők minimál stílusban újították fel az otthonukat. A nappaliba terveztünk faburkolatot arra a falra, ahol a tévé van. Itt világos, letisztult burkolatot alkalmaztunk. A nappali mérete miatt csak az egyik falat burkoltuk be lécekkel függőlegesen. A burkolat mögött elrejtettünk egy mé-
lyedést, ahol a kisebb elektronikai eszközök kaptak helyet. Elegáns megoldás, mely feldobja a teret. A faburkolatok esetében is csak a képzeletünk szab határt annak, milyen formát adunk az otthonunknak. Néhány ötletet összegyűjtöttem, hátha valamelyik megragadja önöket is…
Szerző: Szúnyogh Sándor
Tóth Melita építész
lakberendezési sarok
Faburkolat a nappaliban A kilencvenes években nagy divattá vált a lambéria, amelyet falburkolataként használtak. Sok helyen ott maradt a falon azóta is. Gyanítom, hogy innen ered a félelem a fából készült falburkolatoktól, amely még manapság is itt ólálkodik közöttünk. Bevallom, bennem is ott volt, de az utolsó néhány évben közelebbről megismerkedtem a fával és annak használatával, így minden kételyem elszállt azzal kapcsolatban, hogy a fa nyomasztóvá teszi az otthonunkat. Ellenkezőleg! A fa természetes anyag, amely kellemes hangulatot kelt a térben, amennyiben helyesen alkalmazzuk. Textúrája, színe, illata plusz értéket ad a legintimebb lakókörünknek.
8
Ha a rusztikus térhatás a cél, azaz az úgynevezett country stílus, akkor minden felületet beborítunk fával. A natúr kinézethez javasolt a fa rusztikus, sötétebb árnyalatú megmunkálása. A korszerű, modern terekhez, a letisztult, geometrikus formákhoz viszont a világosabb, inkább lakkozott változat a javasolt. Természetesen figyeljünk oda, hogy mekkora térben és melyik faburkolatot alkalmazzuk! Biztosan jól választunk, ha a tér csak egyik vagy legfeljebb két oldalára rakunk faburkolatot úgy, ahogyan a trendek is javasolják. Amennyiben a padló is fával van burkolva, alkalmazzunk ugyanolyan fát a falra is!
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
Info
Vidám virágkreációk az udvarba, teraszra Még nincs késő, hogy szebbé varázsoljuk az udvarunkat vagy akár a balkonunkat, verandánkat. Sőt, rengeteg gyönyörű virágot beszerezhetünk még a piacon, melyek egészen ősz közepéig pompáznak. De ha csak kreatívan szeretné eltölteni egy–egy délutánját, van öt fantáziadús ötletünk. Próbálja ki az egyiket – vagy akár mindegyiket –, és dobja fel vele a környezetét! Bőrönd – nem csak utazáshoz A padláson talán akad még régi, már nem használt bőrönd. Ha igen, uccu neki, cipeljünk le onnan egyet, poroljuk le, és egy kis tisztítás után hasznosítsuk újra virágtartó
praktika ládaként! A kopott koffert akár le is festhetjük, a harsány, élénk színek rendkívül jól mutatnak a nyári teraszon, udvaron. Egy kis türelemmel akár minikertet is varázsolhatunk a bőröndünkbe.
Teáskanna a kertben Letört a teáskanna füle vagy lecsorbult? Nem kell kidobni, ugyanis a teáskannák is mutatós virágcserepek, virágtartó edények tudnak lenni. És mivel általában ezek a kannák dekoratívak, festve és díszítve vannak, csodálatos díszek válnak belőlük, és szépen mutatnak bennük a virágok is. Hajó a szárazföldön A garázsban régóta áll már a csónak, amit talán sosem használt, ki tudja kié is volt az ősök közül?
És amúgy is, elszállt már felette az idő, vagyis kissé korhadt és öreg már? Akkor inkább ne a vízre tegye a csónakot, hanem maradjon vele a szárazföldön, és ültessen bele szebbnél szebb virágokat! Akár azt is megteheti, hogy csak a csónak orrába és a far részébe tesz növényeket, így középre be is tud ülni. Sőt, akár egy kis limonádés asztalt is beleállíthat, és a jó időben sziesztázhat a virágos hajóban. Virágos kerékpár A rozzant bicikli csak rozsdásodik a fészerben,
miközben akár fel is virágozhatnánk. Toljuk ki a kertünkbe, aggassunk rá kosarakat, azokat pedig tömjük meg szebbnél szebb virággal! Természetesen cserepestül költöztessük rá a virágokat, így később lecserélhetjük őket másra! Konzervdobozok kaspónak Ahogy a kicsorbult teáskanna, úgy az üres, akár már rozsdás kon-
zervdoboz is remek ötlet virágcserépnek. Ezeket is könnyen le lehet festeni, és akár több, változatos színben pompázhatnak a retró virágkaspók. Akár egy faállványra vagy lugasra felakasztva nagyon jól fognak mutatni. A felakasztott konzervdobozokat, színes kaspókat szabadtérre való égősorral vagy lampionokkal is körbevehetjük, így igazán hangulatos helyet teremthetünk az udvaron vagy az erkélyen.
Kovács Alenka
történelmi tükör
Tűzzel-vassal pusztított a török Ahogy a múltkori számban ígértük, jöjjön most az előző, a cserencsóczi templom alapkövének letételéről (1856. május 27.) szóló cikk befejezése a Vasárnapi Újság Vidéki hírek című rovatában: „Az egyház alapja a vizenyős föld, s ebből az ásott gödrökbe nagy mértékben felszivárgott viz miatt egerfából készített gerendákra építteték; gödör ásás közt egy helyen igen terjedelmes csonthalom födöztetett fel, melly is vagy az 1587-ik évben e vidéken dühöngött pestis, vagy pedig az 1603-ik évben, mint alulirtt a »Vasárnapi ujság« 1855 évi 32-ik számában is megirta, az e vidéken Tornistyehez közel tüzzel vassal pusztitott török és tatárcsordák emlékeül maradt fenn.” Szerencsére megőrződött a fent említett 32. szám is, így pontosan utánaolvashattunk, hogy Dervarics Kálmán mire is hivatkozik: „Alsó-Lendvának kanisai utczajában van egy oszlop, mellynél urnapkor kath. szertartásból oltár emeltetik; ezen oszlopról a vakolat már nagyobb részint lehullott s minthogy rajta ezen latin felirat olvasható: N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
»Ex piis votis Familiae Bánfiannae sicut intus crux lapidea demonstrat stb. 1824,« kíváncsi voltam a kőkeresztet, mellynek azon felirat értelme szerint ez oszlopban kell lenni, meglátni.” Dervaricsnak sikerült egyenként kitisztítani a majdnem megkövesedett vakolatot a kőbe vésett betűkből, és egy csonkított és töredezett feliratot talált, amelynek a magyarázatát így adta meg: „Anno Domini 1603 (D =ac 500 és C = 100 hihető hibából vésetett kétszer egymásután) die 16-a Octobris hanc Crucem Spectabilis ac Magnificus Dominus Christophorus Bánffy de Alsó-Lyndva Eques auratus Sacratissimae Caesareae ac Regiae Majestatis confiniarum partiam Kegni Hungáriáé danubianarum Generális de Turcis stb.” És folytatja: „Banffy Kristóf alsó-lyndvai vár ura a törököket Alsó-Lendva közelében legyőzte s ezen győzelem emlékére emelte azon kőoszlopot, hogy pedig Alsó-Lendvához közel 1603-ik évben csata történt, az bizonyos, söt Istvanffy Miklós történetírónk szerint 1600
és 1603-ik években Alsó-Lendva körül nemcsak a törökkel, hanem még a tatárokkal is ütköztek a magyarok; említi még, hogy Alsó-Lendva és Nempti közt, Rédics felé, ugy Csesztreg, Dobronak és Tornistye felé eső vidéken a tatárok tűzzel vassal mindent elpusztítottak.”
9
Info július 26. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:25 Szlovén üdvözlet, 10:40 Fókuszban: Doberdó – dok. film, 11:35 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 23:10 A zongoratanárnő 12:05 Tudományos műsor, 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Alexandrinkák – dok. film, 15:10 Hidak, 16:10 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Ifjúsági műsor, 18:10 Rajzfilmek, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 3. fesztivál a Pohorje alatt, 21:20 A Maribori Kórház az idők során – a Maribori TV dok. műsora, 22:00 Visszhangok, 22:45 Nyári színhely, 23:10 A zongoratanárnő – francia–német film, 1:20 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 9:20 Zenés műsor, 10:05 Ízletes konyha, 10:50 Állatokról, emberekről, 11:50 A kertben, 12:20 Mozogj inkább velünk, 12:55 Kanton: Úszás, vb, 14:55 Tour de France, 17:50 Zágráb: cselgáncs, vk, 19:30 Kanton: Úszás, vb 20:00 Tomaž Kajzer életei: Rita Conchita – szlovén sorozat, 20:50 Katarina Luter – német film, 22:40 TV-klub, 23:35 Tour de France, 2:10 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top shop, 11:50 Muppet show – am. sorozat, 12:20 Szulejmán – török sorozat, 14:40 Glades – am. sorozat, 15:45 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 16:50 Megtörve – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Fókusz, 20:05 A mi kis falunk – magyar sorozat, 21:05 Barátok közt – magyar sorozat, 21:45 Isten belájkolt – am. sorozat, 23:40 Híradó, 0:15 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 1:20 Az év hotelje.
TV2 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – amerikai sorozat, 14:40 Szerelmem, Ramón – mexikói sorozat, 15:40 Madárka – török sorozat, 18:00 Tények, 19:10 Bezár a bazár, 20:40 Áll az alku – szórakoztató műsor, 21:50 Mi kell a nőnek? – am. film, 0:30 Tények Extra, 1:00 Magánnyomozók – dokureality sorozat, 2:10 Walker, a texasi kopó – am. sorozat.
Duna Tévé 5:55–9:05 Virradóra, 9:05–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:45 Ízőrzők, 13:20 Család-barát, 14:20 Az Univerzum, 15:20 20:35 A kalózok háborúja Végtelen szerelem – török sorozat, 16:10 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:05 Anya, az állatorvos – német sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:35 A kalózok háborúja – olasz–spanyol–francia film, 22:05 Kenó, 22:20 Maigret és az éjszaka örömei – angol film, 23:55 Balatoni nyár – magazinműsor, 1:50 Hogy volt!?
Duna World 5:25–11:15 Délelőtti műsor, 11:30 Hátország – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Életkerék, 13:50 Öt kontinens, 14:20 Balatoni nyár – magazinműsor, 16:20 Család-barát, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Másfélmillió lépés Magyarországon – ismeretterjesztő sorozat, 18:35 Itthon vagy!, 19:00 Magyar válogatott – zenés műsor, 20:00 Önök kérték, 21:00 Híradó, 21:40 Munkaügyek – magyar sorozat, 22:40 Ég, föld, férfi, nő – ismeretterjesztő sorozat, 23:35 M5 Híradó, 0:05 Mindenki Akadémiája, 0:35 Hetedhét kaland, 0:45 M2 matricák – dok. sorozat.
július 27. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:15 Ifjúsági műsor, 10:55 Varázskonyha Apánál, 11:10 Helyes ötlet, 11:45 A hét, 12:40 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról, emberekről, 14:15 Városi sétányok: Škofja Loka, 14:40 Kertjeink: Luciano Viatori, 15:10 Japán Joanna Lumley-val – angol dok. műsor, 15:55 Új húszas – szlovén sorozat, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Babilon.tv: fejdísz, 17:35 Szlovén magazin, 18:00 Mezsgyék, 18:10 Főzzünk Karinnal – főzőműsor, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:25 Érverés, 20:05 Bolshoy – orosz film, 22:10 Hírek, 22:35 A szolgálólány meséje – am. sorozat, 23:35 Svéd szeretetelmélet – norvég–svéd dok. műsor, 0:40 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 7:00 Jó reggelt! 9:00 Tanúságtevők, 10:10 Határkülönbség – dok. film, 11:15 A 22:25 Aritmikus koncert – Borghesia Maribori Kórház az idők során – a Maribori TV dok. műsora, 12:15 Automobilitás, 12:55 Kanton: Úszás, vb, 15:00 Tour de France, 18:00 Tour de France utáni elemzés, 18:30 Zágráb: Cselgáncs, vb, 19:30 Zenés műsor, 20:00 Nyári koncert Schönbrunnból, 21:40 Zvezdana – beszélgetős műsor, 22:25 Aritmikus koncert – Borghesia, 0:00 Tour de France, 2:25 Zenés műsor.
RTL Klub 6:45 Kölyökklub, 9:35 Top shop 10:30 Muppet show, 11:10 Autogram, 11:45 Isten belájkolt – am. sorozat, 13:50 Carter ügynök – am. sorozat, 15:55 Romy és Michele – am. film, 18:00 Híradó, 18:55 Az oroszlánkirály 2. – am. rajzfilm, 20:35 Beépített szépség – am.–ausztrál film, 23:05 Lángoló jég – am. film, 1:15 Mad Max 3. – am.–ausztrál film.
TV2 7:05 TV2 animáció, 10:45 Szépítők, 11:15 Hungari kumokkal a világ körül, 11:50 Te c h g u r u , 12 : 2 5 Pog� gyász, 12:55 A pénz beszél – 22:30 Orvlövész hírműsor, 13:30 Álljon meg a nászmenet! – am. film, 15:50 Alex felügyelő – lengyel sorozat, 18:00 Tények, 18:55 Transformers – am. film, 22:30 Orvlövész – am. film, 1:20 Rachel esküvője – am. film, 3:30 Briliáns elmék – am. sorozat.
Duna Tévé 6:40–9:05 Virradóra, 9:05-10:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:45 Jó ebédhez szól a nóta, 13:15 Doc Martin – angol sorozat, 14:45 Forma-1, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:35 Szerencse Szombat, 19:30 Kémkölyök – am. film, 21:05 A mandzsúriai jelölt – am. film, 23:10 Kenó, 23:20 Leslie Mándoki koncert, 1:05 Balatoni nyár – magazinműsor, 2:50 Hogy volt!?
Duna World 5:25–9:30 Délelőtti műsor, 10:55 Különös házasság – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 MMA portrésorozat, 14:20 Balatoni nyár – magazinműsor, 16:20 Családbarát, 17:20 Most a Buday!, 17:45 Cirkuszfesztivál, 18:55 Térkép, 19:30 Ízőrzők, 20:00 Dokuzóna, 21:00 Híradó, 21:35 Fapad – magyar sorozat, 22:35 Hacktion újratöltve – magyar sorozat, 23:30 Híradó, 0:00 Opera Café, 0.30 Evangélium, 0:55 Himnusz.
július 28. vasárnap
július 29. hétfő
Szlovén Tévé I.
Szlovén Tévé I.
7:00 Gyerekműsor, 10:10 Vicces tanár: Labdarugás – gyereksorozat, 10:50 Hallgassunk a csendre , 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Az emberek és a Föld, 13:00 Hírek, 13:25 3. fesztivál a Pohorje alatt, 15:00 Sehova 13:22 – rövidfilm, 15:15 Lebdi kot metulj – ír film, 17:00 Hírek, 17:20 Joker – kvíz, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:25 A hét tükre, 20:00 A Dassler fivérek – német sorozat, 20:50 Mišával – beszélgetős műsor, 21:35 Hírek, 22:00 Kilenc kör dok. film, 23:25 Jó éjszakához – zenés műsor, 0:05 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 6:05 Zenés műsor, 7:05 Babilon.tv: a magány, 7:25 Ízletes konyha, 7:40 Zenés matiné, 9:05 Repülőgépen 10:10 Az anyák – szlovén sorozat, 12:15 Ambiensek, 12:55 Kanton: Úszás, vb, 16:55 Zágráb: Cselgáncs, vk, 19:00 Tour de France, 21:35 Tour de France utáni elemzés, 22:05 Lottó, 22:15 Andrej Šifrer koncertje, 0:35 Zvezdana – beszélgetős műsor, 1:20 Tour de France, 2:35 Zenés műsor.
RTL Klub 6:35 Kölyökklub, 9:00 A Muzsika TV bemutatja, 9:30 Topshop, 10:25 Lifestyle, 11:00 Magyarország legszebb váro sai, 11:35 Kalandozó, 15:40 Zene és szöveg 12:05 Itthon nyaralunk! – Hajdúszoboszlói nyár, 12:40 Az év hotelje, 13:15 Isten veled, Magyarország, 14:30 Carter ügynök – am. sorozat, 15:40 Zene és szöveg – am. film, 18:00 Híradó, 18:55 Cobra 11 – német sorozat, 20:05 Valerian és az ezer bolygó városa – francia film, 22:55 Bölcsőd lesz a koporsód – am. film, 1:10 Portré.
TV2
6:25 A hét tükre, 7:00 Jó reggelt!, 9:15 Joker – kvíz, 10:35 Mišával – beszélgetős műsor, 11:20 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 21:00 A Földközi-tenger 11:50 A lélek horizontja, gyermekei 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Valamilyen nemzet naplója – dok. műsor, 14:40 Inside-Offside – dok. műsor, 15:05 Jó napot, Koroška!, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Festival Arsana 2019 – a Maribori TV műsora, 18:10 Rajzfilmek, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 A Földközi-tenger gyermekei: Görögország, 22:00 Visszhangok, 22:45 Nyári színhely, 23:15 Zenés est, 23:55 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 10:45 Zenés műsor, 11:15 Gyerekműsor, 11:45 Ízletes konyha, 12:35 Jó reggelt!, 12:35 A Maribori Kórház az idők során – a Maribori TV műsora, 15:30 Az emberek és a Föld, 16:55 dr. Bruno Hartman portréja, 17:45 Kertészkedés, 18:55 Gyerekműsor, 19:20 Zenés műsor, 20:00 Repülőgépen, 20:55 Anyák – szlovén sorozat, 21:20 Koronák harca – VI. Henrik – angol sorozat, 22:20 B terv – szlovén film, 23:45 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top shop, 11:50 Muppet show, 12:10 Szulejmán, 14:35 Glades – am. sorozat, 15:40 Elif – a szeretet útján – török sorozat, 16:50 Megtörve – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz, 20:05 A mi kis falunk, 21:05 Barátok közt – magyar sorozat, 21:45 A tanár – magyar sorozat, 22:50 Isten veled, Magyarország!, 0:05 Híradó, 0:45 Rejtjelek – am. sorozat, 1:45 Autogram.
TV2
7:05 TV2 animáció, 10:25 Tűsarok, 11:00 Több mint testőr – életmódmagazin, 11:30 Super Car – autósmagazin, 12:05 Csodás vidék – reality műsor, 12:35 Az építkezők – magazinműsor, 13:10 Adri’s kitchen, 13:40 Zathura - az űrfogócska – am. film, 15:55 Áldatlan állapotban – am. film, 18:00 Tények, 18:55 Csonthülye 2. – am.–indiai–dél-afrikai film, 21:20 Godzilla – am. film, 0:20 Blöff – am.–angol film, 2:30 Delta – magyar–német film.
Duna Tévé 5:25–11:30 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:45 Jó ebédhez szól a nóta, 13:15 Partitúra, 14:10 Édes anyanyelvünk, 14:15 A szabadság új dimenziója – osztrák ismeretterjesztő sorozat, 14:45 Forma-1, 17:30 Hogy volt!?, 18:00 Híradó, 18:35 Szeretünk, doki! – ausztrál sorozat, 19:30 Álmomban már láttalak – am. film, 21:20 Jackie – am.–chilei–francia film, 22:55 Kenó, 23:05 Mága Zoltán-koncert, 0:05 Balatoni nyár – magazinműsor, 1:30 Hogy volt!?
Duna World 5:25–11:05 Délelőtti műsor, 11:20 A nagymama – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 A nagyok – magyar dok. sorozat, 13:50 A Balaton 11:20 A nagymama hullámain, 14:40 Novum, 15:10 Balatoni nyár, 16:35 Szép, szőke szerelmünk, a Tisza, 17:30 Most a Buday!, 17:55 Cirkuszfesztivál, 18:55 Édes anyanyelvünk, 19:00 Öt kontinens – magazinműsor, 19:30 Hazajáró, 20:00 Gasztroangyal, 21:00 Híradó, 21:30 133 nap – magyar film, 22:30 Hacktion újraöltve – magyar sorozat, 23:25 Híradó, 23:55 Folkudvar, 0:25 Tőkéczki és Takaró: Történelem és irodalom mindenkinek, 0:55 Himnusz.
6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 9:35 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. film, 14:40 Szerelmem Ramón – mexikói sorozat, 15:40 Madárka – török sorozat, 18:00 Tények, 18:30 Tények plusz, 19:10 Bezár a bazár – szórakoztató műsor, 20:40 Áll az alku – szórakoztató műsor, 22:00 Mission: Impossible – Fantom protokoll – am. film, 0:55 Tények Extra, 1:25 Magánnyomozók – dokureality sorozat.
Duna Tévé 5 : 5 5 – 9 : 0 5 Virradóra, 9:05–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:45 Kulináris kalandozások a világ körül – német dok. sorozat, 13:20 Család-ba22:30 NCIS rát, 14:25 Univerzum, 15:15 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:10 Anya, az állatorvos – német sorozat, 17:10 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:35 Agatha Raisin – angol sorozat, 21:30 A legendák hivatala – francia sorozat, 22:20 Kenó, 22:30 NCIS – am. sorozat, 23:20 Válogatás a Dal legjobbjaiból, 0:15 Balatoni nyár, 2:00 Új idők új dalai.
Duna World 5:50–11:10 Délelőtti műsor, 11:25 Sodrásban – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Roma magazin, 13:50 Domovina, 14:20 Balatoni nyár – magazinműsor, 16:20 Család-barát, 17:25 Ízőrzők, 18:00 Másfélmillió lépés Magyarországon – ismeretterjesztő sorozat, 18:30 Itthon vagy! – magazinműsor, 20:00 Hogy volt!?, 21:00 Híradó, 21:35 Munkaügyek – magyar sorozat, 22:35 Ég, föld, férfi, nő – ismeretterjesztő sorozat, 23:30 M5 Híradó, 0:00 Mindenki Akadémiája, 0:35 Hetedhét kaland, 0:45 M2 matricák – dok. sorozat.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Világunk mozgatói 17:05 Mozaik / Nem boszorkányság. Vagy igen? / Komolyan a zenéről 18:00 Napi krónika 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig
10
Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (minden 3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 Öt perc a szépségért 10:30 Világunk mozgatói (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája – választás 14:15 Mester-Ember (minden utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Retrorádió 18:00 Napi krónika 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kuckó Mackó / Csacska rádió (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismerős hangok ismeretlen történetei 11:00 MMR 60 (havonta, figyelje a rádióreklámot) 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 MMR 60 / Ismerős hangok ismeretlen történetei (ism.) 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:00 Álmodók (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Sporthétfő (ism.) 21:35 Zene hajnalig
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
Info július 30. kedd Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:15 Hétvégi csomag, 10:25 A hét, 11:25 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 11:55 Írások, 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 A Földközi-tenger gyermekei: Görögország, 14:45 Babilon.tv: a magány, 15:05 Hidak: Barangolások, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Híradó, 17:30 Veszélyes Föld: tornádó – angol dok. sorozat, 18:00 Rajzfilmek, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Eltávolított ősi helyek: Athén – angol dok. műsor, 20:55 Véres esküvő – francia sorozat, 22:00 Visszhangok, 22:45 Nyári színhely, 23:10 Tanúságtevők, 0:15 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 11:10 Zenés műsor, 11:40 Ízletes konyha, 12:25 Jó reggelt, 14:25 Szlovén magazin, 14:50 Főzzünk Karinnal, 15:20 Repülőgépen, 16:45 Automobilitás, 17:50 22:45 Átverés Kertészek, 18:55 Ifjúsági műsor, 19:25 Zenés műsor, 20:00 40 éves a Vedun zenei együttes – ünnepi koncert, 21:20 Anyák – szlovén sorozat, 21:50 Közelebbről – beszélgetős műsor Vesna Milekkel, 22:45 Átverés – am. sorozat, 23:50 Roma nemzetiségi műsor, 0:10 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Topshop, 11:50 Muppet show, 12:10 Szulejmán – török sorozat, 14:35 Glades – am. sorozat, 15:40 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 16:50 Megtörve, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz, 20:05 A mi kis falunk, 21:05 Barátok közt, 21:45 Csúcsformában – am.–hongkongi film, 23:45 Híradó, 0:20 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat.
TV2 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 9:35 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta sze22:00 Mission: Impossible- relem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi titkos nemzet kopó – am. sorozat, 14:40 Szerelmem, Ramón – mexikói sorozat, 15:40 Madárka – török sorozat, 18:00 Tények, 18:30 Tények Plusz, 19:10 Bezár a bazár, 20:40 Áll az alku, 22:00 Mission: Impossible – titkos nemzet – am. film, 0:55 Tények Extra, 1:25 Magánnyomozók – dokureality.
Duna Tévé 5:55–10:00 Virradóra, 10:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:45 Kulináris kalandozások a világ körül, 13:20 Család-barát, 14:20 Univerzum, 15:20 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:10 Anya, az állatorvos – német sorozat, 17:05 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:30 Önök kérték, 21:30 Diagnózis – lengyel sorozat, 22:10 Kenó, 22:20 Velvet Divatház – spanyol sorozat, 23:15 Virtuózok sikerei, 0:10 Balatoni nyár.
Duna World 5:50–11:25 Délelőtti műsor, 11:40 Vihar a Sycamore utcában – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi műsorok, 14:20 Balatoni nyár – magazinműsor, 16:20 Család-barát, 17:20 Útravaló, 17:35 Ízőrzők, 18:00 Másfélmillió lépés Magyarországon – ismeretterjesztő sorozat, 18:35 Itthon vagy!, 19:00 Magyar válogatott – zenés műsor, 20:00 Üdítő, 21:00 Híradó, 21:35 Munkaügyek – magyar sorozat, 22:35 Ég, föld, férfi, nő, 23:30 M5 Híradó, 0:00 Mindenki Akadémiája, 0:35 Hetedhét kaland, 0:45 M2 matricák – dok. sorozat.
július 31. szerda Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:15 Szlovén üdvözlet, 10:35 Az emberek és a Föld, 11:25 Kezdjük újra – szlovén sorozat, 12:00 Ambiensek, 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Mišával, 14:35 A város arcai: Ljubljana – dok. műsor, 15:10 Hidak: Nagyító alatt, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Gustav Gnamuš és Ksenija Čerče – dok. műsor, 17:55 50 könyv, amelyet nekünk írtak, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 Joueurs (Treat me like fire)– francia film, 22:00 Visszhangok, 22:45 Nyári színhely, 23:05 Profilok, 23:50 Gustav Gnamuš és Ksenija Čerče – dok. műsor, 0:20 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 11:10 Zenés műsor, 12:15 Ízletes konyha, 13:00 Jó reggelt!, 15:35 Varázskonyha Apánál, 15:50 Jokerkvíz, 17:50 Kertészek, 18:55 Rajzfilm, 19:20 Zenés műsor, 20:00 A szlovén opera útjain, 20:55 Lottó, 21:00 Anyák – szlovén sorozat, 21:25 Az utolsó szó jogán!, 22:20 Az örökség – dán sorozat, 23:20 Lelátó: Boldog lázadás– dok. film, 0:10 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top Shop, 11 : 5 0 Muppet show, 12:10 Szulejmán – török sorozat, 14:35 Glades – am. sorozat, 15:40 Elif – A szeretet út14:35 Glades ján – török sorozat, 16:50 Megtörve – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz, 20:05 A mi kis falunk, 21:05 Barátok közt, 21:45 A Showder Klub bemutatja, 22:50 Mr. Whiskey – am. sorozat, 23:50 Híradó, 0:25 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 1:35 Lifestyle – magazinműsor.
TV2 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van – ausztrál sorozat, 9:35 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:40 Szerelmem, Ramón – mexikói sorozat, 15:40 Madárka – török sorozat, 18:00 Tények, 19:10 Bezár a bazár – szórakoztató műsor, 20:40 Áll az alku, 22:00 Jack Reacher – am. film, 0:55 Tények Extra.
Duna Tévé 5:55–10:00 Virradóra, 10:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:45 Kulináris kalandozások a világ körül, 13:20 Család-barát, 14:20 Univerzum, 15:20 Végtelen szerelem – török sorozat, 16:10 Anya, az állatorvos – német sorozat, 17:05 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:25 Skandináv lottó, 20:40 Mattoni – cseh sorozat, 21:45 Pietro szigete – olasz sorozat, 22:30 Kenó, 22:40 Szabadság tér ’89, 23:30 Fölszállott a páva, 0:25 Balatoni nyár.
Duna World 5:25–11:25 Délelőtti műsor, 11:40 Villám – tévéfilm, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi műsorok, 14:20 Balatoni nyár, 16:20 22:35 Ég, föld, férfi, nő Család-barát, 17:25 Ízőrzők, 17:55 Másfélmillió lépés Magyarországon – ismeretterjesztő sorozat, 18:30 Itthon vagy!, 19:00 Magyar válogatott – zenés műsor, 20:00 Budavári Palotakoncert, 21:00 Híradó, 21:35 Munkaügyek – magyar sorozat, 22:35 Ég, föld, férfi, nő, 23:35 M5 Híradó, 0:05 Mindenki Akadémiája, 0:35 Hetedhét kaland, 0:45 M2 matricák – dok. sorozat.
augusztus 1. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9 : 15 H é t v é g i csomag, 10:45 A mester és az ő Gašperje - portré, 11:25 Kezdjük újra – szlovén 23:50 Városi sétányok: Ljubljana sorozat, 11:55 Gustav Gnamuš és Ksenija Čerče – dok. műsor, 12:25 Egy férfi a hárfánál – magazinműsor, 13:00 Hírek, 13:35 Nemzetközi horizontok, 14:35 Szlovén villanások – a Magyar TV műsora, 15:05 Hidak: Vendégem, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Városi sétányok: Ljubljana – dok. műsor, 17:50 Röviden: Okos városok, 18:05 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 A kék bolygó II., 21:00 Egy nemzet naplója – dok. sorozat, 22:00 Visszhangok, 22:35 Nyári színhely, 22:55 Amikor a vonalak beszélnek – dok. film, 23:50 Városi sétányok: Ljubljana – dok. műsor, 0:20 Szlovén híradó Olaszországból.
Szlovén Tévé II. 10:05 Zenés műsor, 10:50 Ízletes konyha!, 11:40 Jó reggelt, 14:10 Lelátó: Boldog lázadás – dok. film, 15:00 Közelebbről – beszélgetős műsor Vesna Milekkel, 15:55 3. fesztivál a Pohorje alatt, 17:45 Kertészek, 18:55 Firbcologi – ifjúsági műsor, 19:20 Zenés műsor, 20:00 Ki hazudik? – angol sorozat, 20:50 Anyák – szlovén sorozat, 21:20 Mišával – beszélgetős műsor, 22:05 Ambiensek, 22:35 Automobilitás, 23:10 Marko Hatlak&FUNtango in Iztok Mlakar, 23:40 Szlovén jazz, 0:15 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro Show, 10:10 Top Shop, 12:10 Szulejmán – török sorozat, 14:35 Glades – am. sorozat, 15:40 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 16:50 Megtörve – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz, 20:05 A mi kis falunk, 21:05 Barátok közt, 21:50 The Expendables 2 – A feláldozhatók 2 – am. film, 23:50 Híradó, 0:25 CSI: Miami helyszínelők.
Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Július 25-én, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Vendégem: Lőrinc Magdus – ismétlés (ismétlés: pénteken 9.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Július 26-án, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: szombaton 9.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Július 30-án, kedden 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján
TV2 6:55 Mokka, 8:50 Család csak egy van, 9:35 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:40 Szerelmem, Ramón – mexikói sorozat, 15:40 Madárka – török sorozat, 18:00 Tények, 19:10 Bezár a bazár, 20:40 Áll az alku, 22:00 Jack Reacher: nincs visszaút – am. film, 0:45 Propaganda – kulturális magazin, 1:20 Tények Extra.
Duna Tévé 5:55–9:10 Virradóra, 9:10– 12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:45 Kulináris kalandozások a világ körül, 13:20 Család-barát, 14:20 Ki valójában Wolfgang?, 15:20 22:25 Szép lányok, ne Végtelen szerelem – török sorozat, 16:10 Anya, az sírjatok állatorvos – német sorozat, 17:05 Rex felügyelő – osztrák sorozat, , 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:35 Az utolsó szó, 22:15 Kenó, 22:25 Szép lányok, ne sírjatok! – magyar film, 0:00 Balatoni nyár, 1:50 Új idők új dalai.
Barangolások: Székesfehérvár, Pannonhalma és Bábolna – ismétlés (ismétlés: szerdán 9.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Július 31-én, szerdán 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Duna World 5:50–11:20 Délelőtti műsor, 11:35 Dada – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Rondó, 14:20 Balatoni nyár, 16:20 Család-barát, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Másfélmillió lépés Magyarországon, 18:30 Itthon vagy!, 19:00 Magyar válogatott, 20:00 Szenes Iván írta, 21:35 Munkaügyek – magyar sorozat, 22:35 Ég, föld, férfi, nő, 23:30 M5 Híradó, 0:00 Mindenki Akadémiája, 0:30 Hetedhét kaland, 0:40 M2 matricák.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Horizont (ism.) 21:35 Zene hajnalig
műsorajánló
Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Visszapillantó 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ism. 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Nagyító alatt: az erdőgazdálkodás – ismétlés (ismétlés: csütörtökön 9.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Augusztus 1-jén, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján Vendégem: Magyar népdalkörök a Muravidéken – ismétlés (ismétlés: pénteken 9.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) A magyar nyelvű tévéadásokat a Maribori Tévé csatornáján is megtekinthetik, mégpedig a premiervetítés napján 21.00 órakor és másnap 11.25-kor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
11
Info
Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg 2019. július 23-án: Keramikus Varis, d.o.o., Ipar utca 4/b, Lendva (5 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2019. július 31.) Raktáros Elektromaterial, d.o.o., Vasút utca 8., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2019. július 28.) Raktáros-adminisztrátor Elektromaterial, d.o.o., Vasút utca 8., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2019. július 28.) Technikus betanító Elektromaterial, d.o.o., Vasút utca 8., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. július 31.) Üzleti titkár Kmetijsko gospodarstvo, Fő utca 115., Lendva, (1 munkahely, egyetemi végzettség, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. július 30.) Védőeszköz-értékesítési szervező Kmetijska Zadruga d.o.o., Fő utca 7., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, magyar nyelv kielégítő tudása, jelentkezési határidő: 2019. július 27.) Szerelő Jaski, montaža pohištva, Jasmin Horvat s.p., Poljska ulica 8/a., Lendva (5 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2019. augusztus 8.) Humánerőforrás-menedzser Martmetal d.o.o., Ipar utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jogi területen szerzett egyetemi végzettség, angol, német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2019. július 29.)
apróhirdetés
A bor és a perec ünnepe szombat, 2019. 07. 27. Dobronak, Művelődési Otthon 16.00A borkóstoló megnyitása A borkóstolóterem nyitása Pereckiállítás Nemzetközi borászati játékok Borászok és borbarátok társalgása zene kíséretében Az ételről, italról mi gondoskodunk! Szeretettel várjuk! Környezeti és Idegenforgalmi Intézet • Turista Egylet Dobronak Község • Szőlő- és Bortermelők Egyesülete Dobronak Községi MÖNK
LÁNGOSFESZTIVÁL
VERSENGÉS A LEGJOBB LÁNGOS CÍMÉRT A Gyertyánosi Falunapok 2019 című rendezvényünk keretében első ízben hívjuk meg Önt a Lángosfesztivál névre keresztelt lángossütő versenyünkre. MIKOR? 2019. augusztus 17-én 15.00 órakor (csapatok gyülekezése 14.30-kor). HOL? A gyertyánosi faluotthonnál. A három legjobb csapat, valamint a legeredetibb lángosok készítői gazdag nyereményekben részesülnek. További információk: Nives Virag (031-452-896) vagy a tdgaberje@gmail.com e-mail címen. Szervezők: Gyertyánosi HK, Gyertyánosi TE, Gyertyánosi Panonija FK, Hajnal ME Gyertyános, ÖTE Gyertyános
•Eladó családi ház Lendván, a Fő utca 63. szám alatt. Érdeklődni a 0049-176-493759-61 vagy a 00385-915399-593-as számon. •Kezdőknek ajánlott Tchaika pianínó eladó. Érdeklődni a szerkesztőségben. •Eladók szőlészeti gépek: csúcsok vágásához, 600– 3000 literes automata prések, szőlő szállítására pótkocsik, 2000–8000 literes poliészterhordók, traktorok, szőlőbetakarító gépek. Érdeklődni: 041-346-735. •Gáborjánházán eladó a régi iskola épülete (260 m2) fél hektár kerttel, nagy pajtával, valamint építési telekkel. Érdeklődni: 031-547-543.
nepujsag.net
névnapsoroló Július 26-tól augusztus 1-ig Péntek – Anna Szombat – Olga Vasárnap – Szabolcs Hétfő – Márta Kedd – Judit Szerda – Oszkár Csütörtök – Boglárka
Lézeroperátor USOL, d.o.o., Vasút utca 43., Lendva (2 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2019. július 25.) Gép- és készüléküzemeltető USOL, d.o.o., Vasút utca 43., Lendva (2 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2019. július 25.)
Vass Virág: Az örökké rövid története (Central Könyvek, 2018, 484 oldal)
Konyhai kisegítő Počivališče na meji, Fő utca 173., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, hosszabbítási lehetőséggel, jelentkezési határidő: 2019. július 26.)
A Kádár-korszak egyik leghíresebb manökenjének kalandos, egyben tragikus életútja ihlette meg az írónőt. Kardos Sára egy katonatiszt lánya, aki egy nyári munka során megnyer egy manökenversenyt, majd gyökeresen megváltozik az élete, kiszabadul a vasfüggöny mögül, és elindul egy kifutón, amely messzire, Párizsba, New Yorkba vezeti, és bepillantást enged a ’70-es, ’80-as évek szocialista és nemzetközi divatvilágának a mindennapjaiba.
Karbantartó Občina Črenšovci, Ulica Prekmurske čete 20., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2019. július 26.) Általános iskolai szakmai tanácsadó Osnovna šola Odranci, Prešernova ulica 1, Odranci (1 munkahely, egyetemi végzettség, rövidített munkaidő: heti 18 óra, meghatározott idő: a munkatárs visszatéréséig) Festő Gradbeništvo Tkalec, Ravenska ulica 8., Odranci (2 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2019. augusztus 7.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon
12
Rendezvényeink: A Murakon nemzetközi irodalmi fesztivál lendvai bemutatkozása 2019. július 28-án, vasárnap 16.00 órakor lesz a lendvai könyvtárban (Fő utca 12). Műveikből Goran Gatalica, Jász Attila, Barbara Korun, Emilija Kovač, Gabriella Musetti, Đuro Vidmarović olvasnak fel. A rendezvényt megtisztelik: Đuro Vidmarovič, a Društvo hrvatskih književnika (Horvátországi Irodalmárok Egyesülete) elnöke és Dušan Merc, a Društvo slovenskih pisateljev (Szlovéniai Írók Egyesülete) elnöke. A találkozón a Folyóirat a folyóiratban c. fesztivál keretében bemutatjuk az Apokalipsa és a Jelenkor című folyóiratokat.
Látogassák meg honlapunkat: www.kkl.si
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
Info gyertyafény
figyelmükbe •Július 25-én, csütörtökön, 21.00 órakor, •a lendvai Színház- és hangversenyterem nyári színpada •„Poj mi pesem” című dokumentumfilm - Vlado Kreslin életútját mutatják be •Július 26-án, pénteken, 20.00 órakor •lendvai Színház- és hangversenyterem előtti tér (Zala György tér) •A Kerka Táncegyüttes műsora •Július 27-én, szombaton, 20.00 órakor, •lendvai Színház- és hangversenyterem nyári színpada •Koncert: ABBA tribute show •Július 28-án, vasárnap 16.00 órakor, •a lendvai könyvtár udvara •A Murakon nemzetközi kortárs költészeti fesztivál vendégszereplése •Július 28-án, vasárnap, 20.00 órakor, •Lendvai Vár •Stand up comedy fesztivál •Július 29-én, hétfőn, 18.00 órakor, •lendvai Színház- és hangversenyterem •Spot and Splodge Plottspotting rövidfilm •Augusztus 1-jén, csütörtökön, 18.00 órakor •lendvai Színház- és hangversenyterem •GrundBerg Bábszínház: Fehérről szóló történet
Július 26. és aug. 1. között Lendvai Plébánia Szombaton, július 27-én vasárnapra érvényes szentmise lesz 17.00 órakor Petesházán, 18.30-kor pedig Gyertyánosban. Vasárnap, július 28-án évközi tizenhetedik vasárnap. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor. Szerdán, július 31-én 9.30-kor szentmise az Idősek Otthonában.
Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 19.00 órakor vannak, szerdánként reggel 7.30-kor. A falvakban szombatonként 17.30-kor lesznek a szentmisék. Pénteken, július 26-án 8.00 órakor mise Göntérházán, 18.30-kor Dobronakon ima a legszentebb előtt, utána szentmise. Szombaton, július 27-én 8.00 órakor mise Göntérházán, 18.30-kor Dobronakon ima a legszentebb előtt, utána szentmise. Vasárnap, július 28-án évközi tizenhetedik vasárnap, 8.00 órakor szentmise Dobronakon, 10.00 órakor búcsú Göntérházán, 17.00 órakor szentmise Radamosban a Mária-fánál.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Kiralj Anna
Elfáradtál az élet tengerén, Pihenj csendben a föld lágy ölén.
Szül. Vida (1929–2019)
Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik drága halottunk temetésén részt vettek, virág– vagy gyertyaadományukkal adakozva mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. Csente, 2019. július 19. A gyászoló család
A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságban leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 124., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 óra között,
Evangélikus Egyház
pénteken 8.00 és 13.00 óra között,
Istentisztelet Lendván minden első és harmadik (illetve ötödik) vasárnap van 10.00 órakor.
illetve az info@nepujsag.net e-mail címen.
Református Egyház Vasárnap, június 28-án 10.00 órakor istentisztelet Szentlászlón.
Legyen Ön is az előfizetőnk! Megrendelőlap Megrendelem a Népújság hetilapot az alábbi címre:
példányban
Név: Cím:
Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva.
Bernád József püspöki tanácsos úr aranymiséje Augusztus 4-én, vasárnap lesz vidékünk szülöttje,
Bernád József püspöki tanácsos úr aranymiséje. A plébániánkban ezen a vasárnapon délelőtt nem lesznek szentmisék, így 14 órakor Lendván, az Idősek Otthonában gyűlünk össze, ahol ünnepi szertartást tartunk az aranymise alkalmából. A háziasszonyokat megkérjük, hogy a közös kivendégelésre süssenek perecet, sós kiflit, és hozzák el 4-én az Otthonba, ahol a Karitász munkatársai már 10 órától átveszik. A bort, paprikát és paradicsomot már előző nap, azaz szombaton, augusztus 3-án hozzák a plébániára 10 és 12 óra között. A malac- és csirkepecsenyéről a meghívó fél gondoskodik. Mindenki számára lesz elegendő ülőhely a sátor alatt. Mindenkinek előre is köszönjük, aki örömmel és jó szándékkal hozzásegít a lelkész aranyjubileumához. Plébánia Pasztorális Tanácsa
" N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
13
Info Humor Székely bácsi kérdezi a fiától, hogy mennyi az idő. - 10 perc múlva kettő - feleli az, mire kap egy taslit. - Ezt miért kaptam? - kérdi, mire a válasz: - Nem azt kérdeztem, hogy 10 perc múlva men�nyi lesz az idő. Két barát beszélget egymással: – Mondd öregem, hogy szoktál le az alkoholról? – Muszáj volt, mert amikor részegen hazamentem, mindig duplán láttam az anyósomat. Az autószerelőnek panaszkodik a tulajdonos: – Ha kanyarodom, mindenféle furcsa koppanás hallatszik a kocsi hátuljából. A szerelő megy egy próbakört, és tényleg hallja a furcsa hangot. Ha balra kanyarodik, akkor a jobb oldalról, ha jobbra kanyarodik, a bal oldalról. Felnyitja a csomagtartót, majd visszaviszi az autót a tulajnak: – Szerintem meg fog szűnni a kopogás, ha kiveszi a csomagtartóból a tekegolyót. Mit veszel? - Valami szép karórát a férjemnek. Hiszen tudod, pont tíz év van közöttünk. Holnap lesz ötven éves. - Hihetetlen. Nem is látszol hatvannak. Kisfiú áll az édesanyjával a villamosmegállóban. Az aluljáróból terhes nő bukkan föl, nagyjából 6 hónapos terhes lehet. A kisfiú azonnal anyjához fordul: - Anyu, miért nőtt meg a néni hasa? - Mert gyermeket vár. A következő pillanatban egy nagyon kövér idős urat lát meg a gyerek a villamosmegállóban. - A bácsi mit vár? - A villamost. - Az meg is látszik!
14
Már 2 éve ezzel a nővel randizik Leonardo DiCaprio a világ leghíresebb agglegénye, akinek az ágyában sok híres szépség megfordult. Mostanra azonban úgy tűnik, lenyugodott, legalábbis jó ideje ugyan-
azzal a nővel van együtt, aki nem más, mint Camila Morrone. A dolog pikantériája azonban nem a köztük lévő korkülönbségben keresendő, annak ellenére, hogy a
22 éves modell éppen feleannyi idős, mint az Oscardíjas sztár. Camila ugyanis Al Pacino nevelt lánya, aki már évtizedek óta a színész közeli, jó barátja, így Leo gyakorlatilag láthatta felnőni a kedvesét. A mostohapapa a hírek szerint áldását adta a kapcsolatra, azonban figyelmeztette a sztárt arra, nehogy bántani merészelje Camilát. Úgy tűnik, a fenyegetés hatott, ugyanis már két éve alkotnak egy párt, és láthatóan remekül megvannak együtt. A modell mellett sokkal visszafogottabb lett a színész – olyannyira, hogy még az Instagramboyfriend titulust is megkapta, amit olyan férfiakra szokás mondani, akik szívesen fotózgatják a barátnőjüket, hogy annak legyen mit kitennie a közösségi oldalaira.
kulcslyuk
Kos Már. 21. – ápr. 20. Minden esélye megvan, hogy elkezdődjön egy új szerelem az életében. Az illető az ön méltó párja lehet. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Minden bizonnyal olyan extra teljesítményt nyújt a hivatása területén, hogy ezzel kiemelkedő sikert ér el. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Önnek a hét anyagi értelemben hozhat sikereket. Még mindig függőben van egy ügye, amihez nagy reményeket fűz. Rák Jún. 22. - júl. 22. Ön rengeteg pénzhez juthat a héten, és hétvégére egy újdonsült hódoló is megjelenik az életében boldogságot hozva önnek. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Ön kiváló egészségnek örvend, életerőtől, önbizalomtól duzzad. Több kilométeres távolságból is vonzza az ellenkező neműeket. Szűz Aug. 24. – szept. 23. A romantika megérinti önt, de nem egy felvállalható kapcsolatban. Nem éri meg az illetőre pazarolni az idejét!
Bensa Mitja, a Lendvai Kerékpárklub elnöke A legjobb dolgok az életemben: • Az élettársam. Ahol házat építenék: • Lendvai vagyok, szóval itt maradnék. Ha kikapcsolódásra vágynék, akkor viszont egy távoli trópusi szigetre mennék. Gyermekkori álmom: • Azt hiszem, rendőr, szakács és focista akartam lenni. A hobbim: • A szabadidőmben kerékpározom, néha pedig dobolok. Amit a legjobban meg tudok főzni: • Különösen bonyolult ételeket, mint a tonhalas spagetti és hasonlók. A film, amit többször is megnéztem: • A remény rabjainál nincs jobb. Ha visszamehetnék az időben, akkor: • Remek volna, hiszen újra fiatalabb lehetnék... Egyetlen dolog, amit a jövőről szeretnék tudni: • Mikor mehetek végre egy teljes hónap ra szabadságra? Amit egyszer ki szeretnék próbálni: • Az ejtőernyős ugrást. A leghasznosabb tárgyam: • Valószínőleg a kerékpárom, azzal oda mehetek, ahová csak akarok. Akinek a tanácsát mindig megfogadom:
Horoszkóp
Mérleg Szept. 24. – okt. 23. A héten befolyásos és nagyhatalmú emberek társaságában múlathatja az időt. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Egy kinevezés várja, amiért ön már régen megdolgozott. Az áhított siker nem marad el. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Valószínűleg nem fűlik a foga a munkához, és lehet, hogy meg is tudja oldani a hirtelen vakációt.
• Vannak néhányan, de csak azokat a tanácsokat fogadom meg, amelyek tetszenek. Ha szomorú vagyok, ettől mindig jobb kedvem lesz: • Jó zene, jó film és néha a sport. Életem legnagyobb élménye: Akrobatikus repülés vitorlás repülővel. Amit már rég meg kellett volna tennem: • Rendet rakni a garázsban. Ami a legjobban tetszik a Muravidéken: • Az emberek és a táj, a Lendva-hegy.
Bak Dec. 23. – jan. 20. Ön a szorgalom mintaképe, remek üzleteket köt a héten nagy értékű cégekkel. Ettől boldog, mégsem mutatja ki. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Ön is belátja, hogy nem jó egyedül. Ha most indul a románc az életében, akkor az valószínűleg tartós lesz. Ha kapcsolatban él, akkor az is sok boldogságot ígér. Halak Febr. 20. – már. 20. A héten a szórakozásra és a munkára is jut ideje. Érdekes programokon vehet részt. Minden adott tehát a jókedvhez!
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
Horizont Diákmunka
Év közben tanulnak, nyáron dolgoznak Éppen ezért a diákmunka vidékünkön is igen aktuális, főleg a nyári hónapokban, amikor az alkalmazottak nyaralnak, így a diákok helyettük dolgozhatnak. Ezzel a munkaadó is jól jár, illetve
a munkavállaló is, aki a megérdemelt fizetését el tudja költeni arra, amire szeretné. Három olyan diákkal találkoztuk, akik már több éve rendszeresen munkával (is) töltik a szünidő nagyobb részét.
Horvat Teo 18 éves, a Lendva i K ét nye l v ű K ö z é p i sko l a gépesztechnikumi programjára jár. Idén már harmadik éve – szinte mindennap – a Terme Lendava strandján találhatjuk meg, de nem a fürdőzők közt, hanem a Lipa cukrászdában, ahol kisegítőként fagylaltot árul augusztus végéig. Szereti a munkáját, és már tapasztaltnak is mondható, mivel a középiskolás évei alatt nyaranta
Horvat Teo
Virant Marcel
Kebel Vanja
Minden felnőtt tapasztalhatta fiatalon, amikor még diák, illetve egyetemista volt, hogy ha szeretett volna megvenni magának valamit, esetleg utazni, ahhoz meg kellett teremtenie az anyagiakat. Így van ez ma is.
gyakorolja ezt a szakmát. Virant Marcel a Ljubljanai Egyetem Elektrotechnikai Karának 21 éves hallgatója. Lendván, a Virs vállalatnál dolgozik egészen az új egyetemi szemeszter kezdetéig, vagyis szeptember végéig. Több különböző feladatot lát el a gépek gyártási folyamatában minden hétköznap. Elégedett a munkájával, a nyári hónapokban már ő is több éve dolgozik ebben az üzemben. Kebel Vanja 17 éves, és a Lendvai Kétnyelvű Középiskola közgazdasági technikumi programjának a diákja. Nem csupán nyáron dolgozik, már 2018 őszétől a lendvai Retro Cafe kisegítő pincérnője. Év közben ugyan csak hétvégenként tudott a pult mögé állni, hisz hétköznap iskolába jár, de nyáron a tanítási szünetnek köszönhetően sokkal többet tud dolgozni. Szereti a munkahelyét, ha éppen nincs műszakban, akkor is többször megfordul ott a baráti társaságával. SoPe
Rossz idő esetén a rendezvények a Bánffy Központ tükörtemében kerülnek megrendezésre.
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
15
Horizont Tündérkertet avattak Szalafőn
Minden újszülöttnek egy újabb fát ültetnek A Kárpát-medencei őshonos gyümölcsfajták gyűjteménye egy újabb kerttel bővült. Szombat délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a szalafői Tündérkertet, amelyben főleg a településre jellemző gyümölcsfák – őshonos alma, szilva, körte és cseresznye - nevelkednek. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
Lugosi Arnold, Szalafő polgármestere a falu szívében helyet kapott gyümölcsös melletti pajtaszínpadról köszöntötte az eseményre egybegyűlteket, köztük a Tündérkertek-mozgalom vezetőjét, Szarvas József Jászai Mari-díjas színművészt, és Kovács Gyula pomológust, aki a gyümölcsfák oltványozását végezte. A polgármester köszön-
tőjében kiemelte, hogy a gyümölcsös a polgároké, így a fák gondozása is mindannyiuk felelőssége. Az őshonos fajták nem igénylik a permetezést, nem lesznek visszavágva és vegyszerezve, vagyis a természetre kívánják hagyni, mely egyedek fognak tartósan gyökeret verni és teremni a szalafői földben. A fák a jövőben valódi gyümölcsészeti génbankként szolgálják majd a felnövekvő generációt. A polgármester a falu újszü-
A Tündérkertben a Szalafőn termő őshonos gyümölcsfák nevelkednek. löttjét, az egyhetes Molnár Budát is köszöntötte, akit egy sózó körtefa gondozójává avatott. A jövőben minden helyi újszülött kap majd egy gyümölcsfát, ezzel
új hagyományt kívánnak teremteni a faluban. Szarvas József és Kovács Gyula a Tündérkert-mozgalom Kárpát-medencei sikeréről és kultúrtörténeti
jelentőségéről szóltak. A programot a Cantemus nyíregyházi leánykar kórusa színesítette Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével.
Grunge, punk, rock A nyári estek a lendvai Bánffy-udvaron a grunge, a punk és rock ritmusaival folytatódtak: a Sound of Lendava koncertsorozatban múlt pénteken a Budapestről érkező Abigél és a Jackis’s Gun együttesek szórakoztatták a közönséget. A fiatal zenészek a zenét őserőnek tartják, és így adják át a közönségnek is. (-)
nepujsag.net
Idén is Baškában nyaralnak a Lendvavidéki gyerekek Idén július 21–31. tart a hagyományos egészségügyi nyaralás a Lendva-vidéki 5 és 19 év közötti gyermekek és fiatalok részére a horvátországi tengerparton. A Krk szigeti Baška üdülőhelyén ezúttal 112 Lendva-vidéki gyermek tölti fürdéssel, frissítő pancsolással, gondtalan szórakozással a vakáció csúcspontját. Már második alkalommal élvezhetik a sajátos nevelési igényű gyermekek is a baškai nyaralást. A 11 napig tartó tartalmas feltöltődésről 19 csoportvezető és kísérő gondoskodik, akik szerkesztőségünket egy fényképpel is meglepték. hs
16
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
Jakab-napi vásár Dobronakon
Búcsúfia hiányára idén sem lehetett panasz Dobronakon idén immár ötödik alkalommal rendezték meg a Jakab-napi vásárt, amely a plébánianappal egybekötve most július 21-re esett.
A kézművesek utcája a dobronaki Jakab-napi vásáron.
Kovács Alenka
A vásározásnak Dobro nakon nagy hagyománya volt a múltban, nemcsak a Szent Jakab-napi (július 25.), de az úrnapja utáni hétfői vásár is vonzotta az embereket, mivelhogy ezeken a vásárokon lehet szép stájer és magyar fajta lovakat találni. Mindkét vásárt országszerte kihirdették, elhalasztásukat pedig csak alapos indokkal lehetett kérvényezni. Az idei vásár reggel nyolckor nyitotta meg a kapuit, és kora délután zárult. A kézműveseknek ismét alkalmuk adódott bemutatni ügyes kezeik munkáját, így a búcsúfia hiányára idén sem lehetett panasz. Volt ott kerámia, kovácsoltvas termék,
festett fadoboz és fából készült játékok, csuhéból készített és horgolt dísztárgyak, odú és madáretető, de a likőrök kedvelői sem távoztak üres kézzel. Aki pedig megéhezett vagy megszomjazott, az betérhetett a tűzoltóegylet sátrába, meglátogathatta az illatozó kürtöskalácsost, vagy megállhatott valamelyik mézeskalácsos asztalánál. A szlovén nyelvű szentmise 8.30-kor kezdődött és Lesnika Janez püspöki helynök misézett, a magyar nyelvű szentmisén 10.30-kor msgr. dr. Varga Lajos váci segédpüspök fogadta a hívőket. A programsorozat július 25-én, a templom védőszentjének, Szent Jakab apostolnak az ünnepén plébániai búcsúval zárul.
Ismét Izolában mutatkozhattak be
A lendvaiak egész estét betöltő műsort adtak. Hagyományos öltözékben mentek a Jabab-napi szentmisére.
Nyáron Lendvára
Az Európa Kulturális Fővárosa 2025 címre pályázó város Candidate for the European Capital of Culture 2025
2019. június 15-ke és szeptember 7-ke között
www.lendava-lendva.si
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
A Prekmurje lendvai folklórcsoport, mely immár hagyományosan kapott meghívót az Izolafolk folklórfesztiválra, a hétvégén egész estét betöltő, négyrészes muravidéki koncerttel lépett a közönség elé. A csoportot háromtagú népi hangszeres együttes kísérte el a ten-
germelléki meghívásra, a programhoz illeszkedő vendéghívó pedig a fellépés folyamán az augusztusi lendvai rendezvényekre, a Halászléfőző Versenyre, a Bográcsfesztre és a Lendvai Szüretre is meghívta a nagyérdeműt. A hangulatos műsor végén a közönséggel együtt
ünnepelt a lendvai csoport muravidéki gasztronómiai ínyencségekkel és Lendva-hegyi borokkal. A rendezvény a Köztársasági Kulturális Alap Lendvai és Izolai Egységének a szervezésében jött létre, melyet mindkét fél sikeresnek értékelt. -ce
17
Horizont A Nafta felkészülési meccsei Nafta 1903 – Polet (Szentmárton) 3:2 (1:1) A 2019/20-as bajnokság szombati rajtja előtt a Nafta 1903 tartalmas munkahétvégét tudhat maga mögött, hiszen az Odriáncon rendezett négycsapatos focitorna részvétele mellett egy csapatépítő napot is együtt töltött a keret. Pénteken Odriáncon nagy hőségben bonyolították le az elődöntőket a harmadosztályú házigazda és a horvát harmadosztály újonca, a szentmártoni Polet, valamint a két muravidéki másodligás Nafta és Belatinc között. Mindkét elődöntő 2:0-s végeredménnyel ért véget, így a vasárnapi döntőben a Polet és a Nafta 1903 csapott össze a 4. Odriánc Községi Kupáért. Közben a lendvai játékosok és a szakmai káder szombaton Radányban együtt töltötte a napot, ahol a lábgolffal ismerkedtek, és a Muravidéki Footgolf egyesület tagjaival mérték össze az ügyességüket. Vasárnap késő délután pedig az esős és vizes talajon izgalmas és fordulatos döntőre került sor. A mérkőzés harmadik percében Szökrönyös Dániel próbálkozása kapufának csattant, majd a 12. percben Perčič Filip szögletből szerzett vezetést Poletnek. Nagy iramú játékkal folytatódott a küzdelem, mindkét oldalon bőven adódtak ígéretes helyzetek. A 23. percben Ploj Alen járt sikerrel, aki
16. Pannon Maraton
Az egyik legnépesebb volt az i A lendvai Lipa szálloda elől rajtolt és ért célba az idei 16. Háromországos Pannon Maraton kerékpáros verseny. Több mint ötszáz szabadidős kerékpárost vonzott az esemény, amelynek vasárnap a Lendvai Kerékpárklub volt a házigazdája. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net
A Lendvai Kerékpárklub, a Lenti Mocorgók és a muraszentmártoni Mura Avantura Kerékpárklub közös szervezésében immár 16. alkalommal rendezték meg a térség legnagyobb kerékpárversenyét. Vasárnap több mint ötszáz versenyző gyűlt össze az eseményen, ami az eddigi
kerékpárkaraván, a horvátországi részen le kellett gyűrni némi emelkedőt és lejtőt, aztán a síkvidék következett, szélcsendben a leggyorsabbak mintegy két és fél órán belül értek célba. Kiélezett lett a verseny célja, amely győzelemért a Team Turbo Tropovci és a maribori Rikiteam versenyzői csaptak össze, és alakították ki a végső sorrendet. A legtöbb tartalékerővel
Tadeja teljesített. Az eseményen külön díjazták a legidősebb és a legfiatalabb résztvevőket is, a legidősebb egy 90 éves osztrák férfi, Schubert Siegfried Wilhelm, míg a legfiatalabb egy négyéves velenjei kislány, Forštner Lara volt, aki a családi távon vett részt. Az idei hagyományos kerékpárversenyen a legnagyobb csapattal a dobronaki Ocean
Ploj Alen kétszer is a hálóba talált az Odrancin rendezett focitorna döntőjében. Rebernik Mihael bal oldali beadását fejjel értékesítette. Térfélcserét követően a játék üteme nem hagyott alább, az 50. percben újra Ploj helyezkedett jól, közelről juttatta hálóba a labdát, ezzel szerezve vezetést a Naftának. Ezek után a muraközi csapat nagy nyomást gyakorolt a fiatal lendvai csapatra, ennek következtében egyre többször forgott veszélyben Raduha kapuja. A 75. percben megszületett a találkozó legszebb gólja, amikor a szöglet után kiütött labdára Brezovec Josip ütemesen érkezett, és védhetetlenül helyezett a kapu bal alsó sarkába. Egy leleményes jobboldali akció után a 85. percben az újonc Žalik Samo szerzett újabb vezetést a Naftának. A véghajrában Raduha kapus kiváló formában védett, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ellenfél veszélyes támadásai ellenére sem változott a végeredmény. A kezdőcsapatot Raduha, Bolla, Leuštek, Šeruga, Malešević, Zagorec, Oštrek, Szökrönyös, Vinko, Rebernik és Ploj alkotta, a cserejátékosok Cigut, Živko, Pirtovšek, Žalik, Bognár, Drk, Šupljika, Kirič és Tóth voltak. A tornagyőzelemmel a Nafta a kupa mellett egy évre birtokba vehette a vándorserleget is. A második helyen a Polet végzett, míg az Odriánc a 4:4-es rendes játékidő után büntetőrúgásokban győzte le Belatincot, és örülhetett a harmadik helynek. F.h.m
18
Az idén több mint ötszáz hobbikerékpáros állt rajthoz a hagyományos kerékpárversenyen, amely idén Lendváról rajtolt. legnépesebb mezőnyt jelentette, e tekintetből pedig az egyik legsikeresebb is volt. A háromtávú kerékpárverseny idén Lendváról rajtolt, a 100 és 50 kilométeres táv mindhárom országot – Szlovéniát, Magyarországot és Horvátországot – átszelte, míg a 10 kilométeres családi útvonal Lendva környékét érintette. A legtöbben a leghos�szabb, száz kilométeres távon gyűltek össze, és szervezetten rajthoz állt hét kerékpáros csapat is, köztük félprofi indulók is voltak. A napsütötte időben gyorsan haladt a
bírva elsőnek Hajdinjak Dušan ért célba, Dominik Ketiš lett a második, míg a Rikiteam versenyzője, Grušovnik Matjaž harmadiknak tekert a célba. A hölgyek mezőnyét a muraközi versenyző, Heged Andreja nyerte, őt követte az Ocean Orchids cycling team színeiben versenyző Bečirovič Kristina, valamint a magyarországi Vándor Nóra. A félmaraton győztese Forštner Robert lett, a második helyen Ferčak Robert, a harmadikon pedig Sáfár Zoltán végzett, a nőknél a legjobban Špela Kos, Kaučič Katja és Donko
Orchids cycling team indult. Bensa Mitja a Lendvai Kerékpárklub elnöke elégedett volt a szép számban összegyűlt mezőnnyel, amihez hozzájárult a kedvező időjárás, valamint az esemény egyre nagyobb népszerűsége is. Az elnök elmondta még, hogy a kijelölt útvonal az elmúlt évekhez képest nem változott lényegesen, de tapasztalják a leghosszabb (100 km-es) táv egyre nagyobb népszerűségét. A három országot érintő nagyszabású eseményt a lendvai klub csupán az önkéntesek, valamint a tűzoltók
N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
Sport
idei mezőny és a rendőrség segítségével tudta sikeresen és zökkenőmentesen lebonyolítani. Jövőre a mur as zent márt oni Mura Avantura Kerékpárklub lesz a megmérettetés házigazdája.
Tkalec győzött A Göcsej dombjai közt elhelyezkedő Kustánszeg településen megrendezett 24 órás sporthorgászversenyen a lendvai Tkalec Daniel maga mögé utasította összes kihívóját, és 40,20 kilogrammos teljesítmén�nyel a legjobb eredményt érte el. A második helyen Boncz Barnabás végzett 30,01 kilogrammos kapással, míg a harmadik szintén egy lendvai horgász, Jezernik Goran lett. A második alkalommal megrendezett versenyen 36 horgász összesen mintegy 260 kilogramm halat fogott ki, a legnagyobb 8,75 kilogrammos amur ugyancsak egy szlovén horgász, Kokol Sašo horgára akadt. F.h.m.
2. forduló Mura – Bravo Rudar – Maribor Aluminij – Triglav Kranj Tabor Sežana – Celje Olimpija – Domžale
4:3 (2:1) 1:1 (0:1) 2:1 (0:1) 1:0 (1:0) 4:2 (2:2)
TÁBLÁZAT 1. Olimpija 2 2 0 0 2. Aluminij 2 2 0 0 3. Mura 2 1 1 0 4. Triglav Kranj 2 1 0 1 5. Tabor S. 2 1 0 1 6. Rudar 2 0 2 0 7. Celje 2 0 1 1 8. Maribor 2 0 1 1 9. Domžale 2 0 1 1 10. Bravo 2 0 0 2
6:2 4:1 6:5 3:3 1:2 3:3 2:3 2:3 4:6 3:6
5. forduló szeptember 25-én:
2. Szlovén Labdarúgóliga
2019/20 – őszi idény:
Nafta 1903 – Drava P. Beltinci – Koroška D. Krka – Krško Gorica – Roltek D. Brda – Bilje Fužinar – Radomlje Jadran D. – Rogaška Brežice – Koper
1. forduló, július 27-én és 28-án:
6. forduló szeptember 1-jén:
Nafta 1903 – Brežice Gorica – Beltinci Krka – Koper Krško – Radomlje Rogaška – Bilje Fužinar – Roltek D. Jadran D. – Drava P. Brda – Koroška D.
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
2. forduló, augusztus 3-án: Beltinci – Nafta 1903 Radomlje – Brežice Koroška D. – Gorica Koper – Brda Drava P. – Krka Roltek D. – Jadran D. Bilje – Fužinar Krško – Rogaška
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
3. forduló augusztus 11-én: Nafta 1903 – Koroška D. __:__ Brežice – Beltinci __:__ Rogaška – Radomlje __:__ Fužinar – Krško __:__ Jadran D. – Bilje __:__ Krka – Roltek D. __:__ Brda – Drava P. __:__ Gorica – Koper __:__
4. forduló augusztus 18-án: Koper – Nafta 1903 Radomlje – Beltinci Koroška D. – Brežice Drava P. – Gorica Bilje – Krka Rogaška – Fužinar Krško – Jadran D. Roltek D. – Brda
6 6 4 3 3 2 1 1 1 0
A 3. forduló párosítása 2019. július 26. és 28. között: Domžale – Mura, Triglav Kranj – Rudar, Bravo – Tabor Sežana, Celje – Aluminij, Maribor – Olimpija. N É P Ú J S Á G 2 019 . j ú l i u s 2 5 .
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
Roltek D. – Nafta 1903 Koper – Beltinci Rogaška – Krka Krško – Brda Bilje – Gorica Fužinar – Jadran D. Drava P. – Brežice Radomlje – Koroška D.
10. forduló szeptember 25-én: __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
Krka – Nafta 1903 Fužinar – Beltinci Brda – Gorica Radomlje – Roltek D. Bilje – Drava P. Rogaška – Koroška D. Krško – Koper Jadran D. – Brežice
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
Nafta 1903 – Brda Beltinci – Jadran D. Gorica – Radomlje Koper – Rogaška Brežice – Krka Koroška D. – Fužinar Drava P. – Krško Roltek D. – Bilje
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
Gorica – Nafta 1903 Krka – Beltinci Fužinar – Koper Jadran D. – Koroška D. Krško – Roltek D. Brežice – Brda Rogaška – Drava P. Radomlje – Bilje
Brežice – Nafta 1903 Beltinci – Gorica Koper – Krka Drava P. – Jadran D. Roltek D. – Fužinar Koroška D. – Brda Bilje – Rogaška Radomlje – Krško
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
Nafta 1903 – Beltinci Krka – Drava P. Brda – Koper Gorica – Koroška D. Jadran D. – Roltek D. Brežice – Radomlje Rogaška – Krško Fužinar – Bilje __:__
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
18. forduló november 17-én: __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
14. forduló október 20-án: __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
17. forduló november 10-én:
13. forduló október 13-án:
9. forduló szeptember 22-én: Nafta 1903 – Rogaška Beltinci – Bilje Gorica – Fužinar Koper – Drava P. Brda – Jadran D. Brežice – Krško Koroška D. – Roltek D. Krka – Radomlje
Nafta 1903 – Jadran D. Beltinci– Rogaška Brežice – Fužinar Koroška D. – Krško Gorica – Krka Brda – Radomlje Drava P. – Roltek D. Koper – Bilje
Nafta 1903 – Radomlje Beltinci – Brda Koper – Jadran D. Koroška D. – Krka Roltek D. – Rogaška Brežice – Gorica Drava P. – Fužinar Bilje – Krško
16. forduló november 3-án:
12. forduló október 6-án:
8. forduló szeptember 15-én: Krško – Nafta 1903 Roltek D. – Beltinci Fužinar – Brda Drava P. – Koroška D. Radomlje – Koper Rogaška – Gorica Bilje – Brežice Jadran D. – Krka
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
11. forduló szeptember 29-én:
7. forduló szeptember 8-án: Nafta 1903 – Bilje Beltinci – Drava P. Krka – Fužinar Gorica – Krško Rogaška – Koper Brežice – Roltek D. Jadran D. – Radomlje Brda – Koroška D.
Fužinar – Nafta 1903 Krško – Beltinci Krka – Brda Bilje – Koroška D. Radomlje – Drava P. Rogaška – Brežice Roltek D. – Koper Jadran D. – Gorica
15. forduló október 27-én:
Koroška D. – Nafta 1903 __:__ Beltinci – Brežice __:__ Roltek D. – Krka __:__ Bilje – Jadran D. __:__ Krško – Fužinar __:__ Drava P. – Brda __:__ Koper – Gorica __:__ Radomlje – Rogaška __:__
19. forduló november 24-én: __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
Nafta 1903 – Koper Beltinci – Radomlje Fužinar – Rogaška Brežice – Koroška D. Brda – Roltek D. Jadran D. – Krško Gorica – Drava P. Krka – Bilje
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__ __:__
A Csáktornyai Íjászkupán versenyeztek A Lendai Íjászklub növendékei Kuzma Kristijan edző kíséretében vasárnap Csáktornyán szerepeltek a hagyományos pályaíjász versenyen. A Csáktornya Kupáért folyó íjászversenyen a négy fiatal lendvai résztvevő a 12 évesek korosztályában dobogós helyezést ért el: a vadászreflex versenyszámban Bratkovič Odar Aljaž aranyéremnek örülhetett, testvére, Bor a második helyen, míg Tiabaut Darij a harmadikon végzett. Kuzma Tian csigás íjjal ezüstérmet szerzett. hs
19
PROGRAM: 9.00
RÉSZTVEVŐK ÉS NÉZŐK MEGÉRKEZÉSE A TÁJHÁZHOZ ARATÁS ÉS CSÉPLÉS BEMUTATÁSA – RÉSZT VESZNEK TÖBBEK KÖZT A TD POLENŠAK PRI PTUJU CSÉPLŐBEMUTATÓ LOVAKKAL
13.00
EBÉD
14.00
KULTÚRMŰSOR:
16.00
•
Szikrák Táncegyüttes és a Gyimesi együttes
•
Egri József – Operett – duettben előadott retró táncdalfesztiválos műsora
•
A sali többgenerációs centrum Štorklja énekkara
SZÓRAKOZÁS ÉS TÁRSALGÁS – SKOK EGYÜTTES
A GYEREKEKNEK LÉGVÁR ÉS LOVAGLÁS LEHETŐSÉGET KÍNÁLUNK ÉTELRŐL ÉS ITALRÓL GONDOSKODUNK! SZERETETTEL VÁRJÚK! Petőfi Sándor ME Domonkosfa