Page 1

Kelepelő

MuravidĂŠki magyar gyermeklap 2018/6 VI/21.


ÁBRÁNDOS HELGA HELGA, A LEVELIBÉKA KIFEKÜDT NAPOZNI A TAVIRÓZSA LEVELÉRE. MIKÖZBEN ÉLVEZTE A NAPSÜTÉST, GYURIRÓL ÁBRÁNDOZOTT. ARRÓL, HOGY A BÉKAFIÚ BELÉSZERET ÉS BOLDOGAN ÉLNEK, MÍG MEG NEM HALNAK. MIKÖZBEN NAGYOKAT SÓHAJTOZOTT, KURUT�TYOLÁSRA LETT FIGYELMES. FELÜLT, DE NEM LÁTOTT SENKIT, ÍGY VISSZAFEKÜDT. NÉHÁNY PERC MÚLVA ÚJRA CSAK ZAJT HALLOTT. – TÁN VALAKI LESKELŐDIK?! – SZÓLT MOST MÁR HANGOSAN, ÉS REMÉLTE, HOGY GYURI KOSLAT UTÁNA TITOKBAN. DE NEM SZÓLT SENKI, ÍGY ÚJRA VISSZAFEKÜDT ÉS FOLYTATTA AZ ÁLMODOZÁST. MÁR EZER APRÓ EBIHALA IS VOLT A KÉPZELETÉBEN. – MICSODA BOLDOG CSALÁD! – MÉLÁZOTT, MIRE ÚJRA JÖTT AZ A KURUTTYOLÁS. – NAHÁT, ELÉG LEGYEN! JÖJJÖN ELŐ, AKÁRKI IS AZ! – KIÁLTOTT FEL HELGA MÉRGESEN. ERRE BÉLUS DUGTA KI A

FEJÉT A VÍZBŐL LASSAN ÉS SZÉGYENLŐSEN. – CSAK ÉN VAGYOK! ÉPPEN NAPOZNI INDULTAM, AMIKOR ÉSZREVETTEM, HOGY MÁR VALAKI ELFOGLALTA A KEDVENC HELYEMET, ÉS NEM TUDTAM, HOGY SZÓLJAK VAGY SEM – MAGYARÁZKODOTT A BÉKAFIÚ. – JAJ, BÉLUS, TUDOD, HOGY MEGIJESZTETTÉL? KÜLÖNBEN IS, NÉZD, MENNYI HELY VAN MÉG ITT, ELFÉRÜNK KETTEN IS. – BÉLUS EKKOR KIUGROTT A VÍZBŐL, ÉS HELGÁNAK FELTŰNT, MICSODA JÓKÉPŰ IS EZ A FIÚ. A KEREK FEJE, A GÜLÜ SZEME, A SZÉGYENLŐS MOSOLYA... HELGA GONDOLATAIBAN GYURI KIPUKKADT, AKÁR EGY BUBORÉK, BÉLUS VETTE ÁT A HELYÉT. – TE BÉLUS, NAPOZÁS UTÁN ELMEGYEK EGY PÓKHÁLÓS VATTACUKORRA, NINCS KEDVED VELEM TARTANI? – Ő…, DE, PERSZE, HA SZERETNÉD… – LEPŐDÖTT MEG BÉLUS, DE SZEGÉNY MÉG NEM SEJTETTE, HOGY VALÓJÁBAN Ő LETT BEHÁLÓZVA…

Muravidéki magyar gyermeklap

Megjelenik havonta egyszer a Népújság mellékleteként. Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, Lendva Igazgató: Tomka Tibor Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Illusztrációk: Abraham Klaudia Szerkesztőség: a Népújság szerkesztősége Cím: Fő utca 124., 9220 Lendva, Szlovénia, tel.: 02/5776-180, e-mail: ifi@nepujsag.net A Kelepelő az SzK Oktatási, Tudományos, Kulturális és Sportminisztériuma támogatásával jelenik meg.

2

Ke l e p e l ő 2 018 . j ú n i u s 21.


Muravidéki ABC

T

Tökmagolaj – A muravidéki konyha egyik legismertebb alapanyaga, le­g­ gyakrabban használt olaja. Mély sötét­ zöld színű. A tök magjából készítik. A tö­ köt kimagozzák, a magot megszárítják, majd a tökmagolajmalomban kipréselik. Leggyakrabban a salátákat ízesítik vele. A tökmagolaj egészséges élelmiszer, több gyógyhatása van.

Ú

Újtamás – A Lendva-hegynek az a része, mely a zsúpfedeles borospincék és vincellérházak soráról (volt) ismert. Sajnos mára a régi, műemlékként védett épületek a szőlőshegy ezen részén teljesen tönkrementek. Szinte egy sem áll. Hogy milyen volt egykoron Újtamás, mutatja a régi, ötven évvel ezelőtt készült fotó.

Ü

Üng – A férfiing megnevezése régi muravidéki tájnyelven, Hetésben ümög. Az ing elöl gombolt, galléros, könnyű, derékon alul érő ruhada­ rab. Az ujja lehet hosszú vagy rövid. Ha ünneplős, akkor többnyire fehér, frissen vasalt, ha hétköznapi, akkor kockás, csíkos vagy más mintás lehet.

Mit tanultál meg? Válaszolj három kérdésünkre! Ha figyelmesen elolvastad, bizonyára könnyen megbirkózol velük. Miből készítik a tökmagolajat?

Milyen pincék és házak voltak Újta­ másban?

Mi az ing megnevezése régi muravi­ déki tájnyelven?

A helyes megfejtést küldd el postán a Kelepelő szerkesztősége, Fő utca 124., 9220 Lendva, illetve e-postán az info@nepujsag.net címre „Kelepelő” jelzéssel 2018. szeptember 10-ig. Valakire meglepetés-nyeremény vár! Az előző ABC helyes megfejtései: Mária-fa, spárgaborsó, Kámaháza, Göntérháza. A helyes megfejtést beküldők közül a szerencse Sep Ferikének, a II. Sz. Lendvai Kétnyelvű Iskola tanulójának kedvezett. A nyereményt az iskolában veheti át. Ke l e p e l ő 2 018 . j ú n i u s 21.

3


Strandolós keresztrejtvény Fejtsd meg nyári rejtvényünket! A kiemelt függőleges oszlopban találod a megfejtést. Na, vajon mi lesz az?

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 1. Ha felállítod, árnyékot tudsz vele csinálni a strandon. 2. Édes, nyári, lédús gyümölcs, kívül zöld, belül piros, sok magja van. 3. Ilyet építhetsz a strandon a képzeletbeli királyoknak. 4. Ha a napot eltakarjuk, ezt kapjuk. Mindenkinek van, délután egyre hosszabb. 5. Édes, hideg desszert becézve; gombócokban mérik. 6. A szemedet védi a nap sugaraitól. 7. Ezzel letörölheted magadról a vizet. 8. Ezt veszed fel, ha úszni vagy játszani mész a vízbe. 9. Citromos frissítő. 10. Sós, hullámzó, óriási kékség. 11. Az a hely, ahová fürödni járnak a gyerekek.

4

Ke l e p e l ő 2 018 . j ú n i u s 21.


Izompacsirta Izompacsirta barátunk nyáron sem feledkezik meg rólatok. Vannak tippjei a számotokra, hogyan tartsátok edzésben magatokat. Ha még csak óvodás vagy, akkor az otthoni kismedencében végezd a feladatokat!

Ke l e p e l ő 2 018 . j ú n i u s 21.

Pancsolás és torna Próbálj ugrálni a vízben – ugye, mennyivel nehezebb, mint a szárazon? Szökdécselj, majd merülj a vízbe nyakig, mintha guggolásokat csinálnál. Most hajolj előre és hajtsd a vizet, mint a békaúszásnál, aztán válts gyorsúszásra. Mindegyikből csinálj tízet, majd futkoss a medencében. Emeld jó magasra a lábad, egyszer a térdeidet, másszor a sarkad. Ha kicsi a víz, akkor ülj bele, emeld fel kinyújtva a lábaidat, majd engedd vissza. Most támaszkodj meg és emeld fel a feneked, ebből is csinálj tízet. A nagyobb gyerekek, akik már úszni is tudnak, minden pancsolást kezdjenek úszással, csak aztán mehet a játék. Labdázzatok, játsszatok macskásat vagy röpizzetek!

5


KUKTA

Mini kuglófok

Hozzávalók: • 1 tojás • 3/4 bögre cukor (a mérőeszköz egy 2,5 decis bögre) • 1/4 bögre olaj • 3/4 bögre tej • 1 teáskanál vaníliakivonat vagy 1 csomag vaníliás cukor • 1 és 1/2 bögre liszt • 2 teáskanál sütőpor • Egy csipet só • Egy csipet szerecsendió (elhagyható, de nagyon finom tőle) • 2 dkg olvasztott vaj a kuglófformák kikenéséhez

Építs magadnak lézerpályát! Játszhatod az udvaron, de odabent a házban, például a folyosón is. Amire szükséged lesz: Piros krepp-papír (vagy madzag), olló, ragasztó. A krepp-papírt vágd fel 5 centis csíkokra, majd rögzítsd egy-egy ragasztócsíkkal a falhoz, a kerítéshez, a széktámlához, ami akad. Összekuszálva, hol feljebb, hol alacsonyabban, hol ferdén legyen az akadály. Ha madzagod van, akkor azt kötheted is, nem kell ragasztani. Játszd azt, hogy egy páncélterembe kell bejutnod, amit lézersugarakkal védenek. Ezekhez tilos hozzáérned, mert akkor megszólal a riasztó. Nos, mennyire vagy ügyes?

Elkészítés: A tojást a cukorral keverd jó habosra, majd öntsd hozzá az olajat, a tejet és a vaníliát. A lisztet, a szerecsendiót, a sót és a sütőport egy másik tálban kevergesd el alaposan, majd keverd szépen hozzá a folyékony masszához. Az olvasztott vajjal kikent mini kuglófformákat töltsd meg a tésztával körülbelül 3/4-ig. 180 fokra előmelegített sütő­ ben süsd őket körülbelül 30 percig. Tűpróbával ellenőrizd, hogy megsültek-e rendesen a mini kuglófok. (Ha nincs kuglófformád, akkor sütheted muffinsütőben is.)

6

Ke l e p e l ő 2 018 . j ú n i u s 21.


FILMAJÁNLÓ

Kutyaparádé Mit tehet egy kemény zsaru, ha a párja hozzá képest egy nyafogó pu­ hány? Elviseli, vagy néha belemar. Ez a rendőrpá­ ros épp ilyen, mert a ke­ ményebbik egy jó szima­ tú rottweiler, a gyávább és izgulósabb kétlábú pedig a gazdája. A feladat: be kell épülniük a világ legnagyobb, legpuccosabb kutya-szép­ ségversenyének döntőjébe, ahol egy veszélyeztetett álla­ tokkal üzletelő csempészbanda éppen egy pandakölyköt próbál továbbadni egy dílernek.

OLVASD EL! Kiss Ottó:

Emese almája Ez a könyv nem más, mint egy verseskötet, de mondhatjuk akár ábécéskönyvnek is. A versek ugyanis A-tól Zs-ig, ősztől nyárig az élet kis és nagy, komoly és komolytalan, jó és rossz dolgairól mesélnek – és közben egy szerelem is kibontakozik. A könyv főszereplője az a két gyerek, akikről a versek szólnak – egyikük Emese, a másik az a kisfiú, aki a verseket elmondja. A szellemesen és ötletesen megírt versek nagyon vidámak, kedvesek, megmosolyogni valók. Érdemes elolvasni kicsiknek és nagyoknak.

ORSZÁGOK ÉS FŐVÁROSOK KÖSD ÖSSZE A MEGFELELŐ FŐVÁROST ÉS ORSZÁGOT!

LJUBLJANA MAGYARORSZÁG ZÁGRÁB SZLOVÁKIA BÉCS UKRAJNA BUDAPEST SZLOVÉNIA RÓMA ROMÁNIA BELGRÁD SPANYOLORSZÁG PÁRIZS ANGLIA POZSONY HORVÁTORSZÁG LONDON SZERBIA MADRID FRANCIAORSZÁG BUKAREST AUSZTRIA KIJEV OLASZORSZÁG

KARIKÁZD BE KÉKKEL AZOKAT AZ ORSZÁGOKAT, AMELYEK SZLOVÉNIÁVAL HATÁROSAK, PIROSSAL PEDIG AZOKAT, AMELYEK MAGYARORSZÁG Ajánlja: Farkaš Brigita könyvtáros SZOMSZÉDAI!

Ke l e p e l ő 2 018 . j ú n i u s 21.

7


GALAMBPOSTA

Kedves gyerekek! Véget ér lassan a tanév és kezdődik a gondtalan szünidő. Kelep Elek is vakációzik, ő is strandol, játszik a barátaival, de szeptembertől újra várja a leveleiteket és a rajzaitokat. Írjatok neki a nyaralásról, a táborozásról vagy a nagyiéknál töltött hétvégéről! Legközelebb szeptemberben találkozhattok a Kelepelővel. Addig is figyeljétek az eget, hátha a ti házatok felett röppen el a mi gólyánk, Elek!

Vida Lia, Gyertyánosi Óvoda, 5 éves

Gal Ajša, Göntérházi Óvoda, 6 éves

Bobovec Žan Luka, Dobronaki Katicabogár Óvoda, 3 éves

Ftičar Lara, Göntérházi Óvoda, 6 éves

8

Ke l e p e l ő 2 018 . j ú n i u s 21.


GALAMBPOSTA

Vuk Lukas, Göntérházi Óvoda, 5 éves

Papp Olívia, Pártosfalvi KÁI, 1. osztály Ke l e p e l ő 2 018 . j ú n i u s 21.

Dravec Nikol, 2. Sz. Lendvai Óvoda, 5 éves

Roman Tim, Pártosfalvi KÁI, 4. osztály

Temlin Sven, Pártosfalvi KÁI, 4. osztály

9


GALAMBPOSTA

SZIA KELEP ELEK!

KEDDEN LJUBLJANÁBAN VOLTUNK KIRÁNDULNI. MEGNÉZTÜK A LJUBLJANAI VÁRAT ÉS A VÁROST. AZ ÁLLATKERTBEN IS VOLTUNK. A MAJMOK VOLTAK A LEGÉRDEKESEBBEK. TOMKA GABRIELA, 2. SZ. LENDVAI KÁI, 2. osztály

Kirándultak a Bakonaki-tóhoz

Így iskolaév vége felé közeledve örömmel fogadtuk azt a javaslatot, hogy töltsük együtt a délutánt a szülőkkel. A fülledt időjárás ellenére elindultunk a tóhoz, hogy a „babakútja forrásvizében” megmosakodjunk és felfrissüljünk a nagy melegben. A szülők igyekeztek a gyerekeket arra buzdítani, hogy minél többet gyalogoljanak és így teljesítsék a távot. A sok lépés megtétele mellett a délután sok örömmel, jókedvvel volt teli. A Dobronaki Katicabogár Óvodásai

Gal Alja, Göntérházi KÁI, 2. osztály

10

Bódis Villő Rozália, Pártosfalvi KÁI, 1. osztály Ke l e p e l ő 2 018 . j ú n i u s 21.


GALAMBPOSTA

Kedves Kelep Elek! Most tudtam meg, hogy te is tudsz írni és olvasni. Ezért úgy döntöttem, hogy írok neked levelet. Én Alja vagyok Kámaházáról. Most fejezem be a 2. osztályt. Szerintem nagyon jó lesz az év végi bizonyítványom. A szüleim büszkék lesznek rám. Szeretném megtudni, hogy te is jártál-e iskolába. Milyen tanuló voltál? Mi volt a kedvenc

tantárgyad? Én a matematikát szeretem legjobban. Zeneiskolába is járok, fuvolázni tanulok. Te is játszol valamilyen hangszeren? Most be kell fejeznem, mert megyek szolfézsra. Ölel: Gal Alja, Göntérházi KÁI

Kramberger Larisa, Hodosi Óvoda, 4 éves

Magyar Dunja, 2. Sz. Lendvai Óvoda, 6 éves

Rajtar Lea, Gyertyánosi Óvoda, 5 éves

Feher Nina, 2. Sz. Lendvai Óvoda, 5 éves

Ke l e p e l ő 2 018 . j ú n i u s 21.

11


KELEP-ECSET GALÉRIA

Bači Zala, Göntérházi KÁI, 2. osztály

Bažika Ana, 2. Sz. Lendvai Óvoda, 5 éves

Kopinja Enej, 1. Sz. Lendvai Óvoda, 6 éves

Bogdan Horvat Sara, 2. sz. Lendvai Óvoda

Kelepelő, 2018. június 21.  

A Népújság gyermekmelléklete

Kelepelő, 2018. június 21.  

A Népújság gyermekmelléklete

Advertisement