Skip to main content

Népújság, 2019. 05. 30.

Page 1

Info

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

63. évfolyam 22. szám Lendva 2019. május 30. ISSN 0352-6569 1,10 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

9–16. oldal

h

e

t

i

l

a

p

j

a

Pannon sorsok és emberek

Megjelent Göncz László történész legújabb mélyinterjú-kötete Emberek a pannon végeken címmel, melyben 27 sorsot tár elénk az egykori jugoszláv–magyar határ mentéről, a sorsdöntő időkről,

a muravidéki magyarság elszakítottságáról. A kötet felépítése, a sorsok szintézise egyfajta drámaként is felfogható, képet festve az adott korszakról. Az érzelmek pedig – melyeket ez a műfaj meg-

Felső Alen borász:

engedhet magának – csak hitelesítik az elmondottakat. Fotónkon Göncz László és Gyurácz Ferenc, a szombathelyi Magyar Nyugat kiadó vezetője a bemutatón, cikkünk az 5. oldalon.

„Ha már a természet ilyen jó feltételeket adott a szőlészethez, akkor élnünk kell a lehetőséggel” 18–20. oldal


Iránytű Újabb ”nacionalista„ fenyegetésekről is szó esett

Elfogadták a lendvai magyar ö Szolarics Nađ Klára

Felismert lehetőségek Az idegenforgalom és a régió gazdaságáról kedvező híreket hozunk lapunkban. A hivatalosan is beindított Vinarium szórt szobás szálloda hozzásegít a Csipkerózsika-álmát alvó hegyi turizmus felélesztéséhez. Végre lehetőség van a borospincékben, hétvégi házakban rejlő turisztikai lehetőségek piaci értékesítésére, némi kereset elérésére. Valamivel több mint tíz gazda ajánlotta fel a borospincéjét a Lendva-hegyen a turisták elszállásolására. Mindegyikük jó lehetőséget lát a hálózatban, hiszen sok más mellett segítséget jelent az adminisztrációs, marketing- és egyéb más „irodai” feladatoknál is. Nem elég ugyanis a szobát berendezni és kitakarítani, a ház körüli füvet lenyírni, promócióra és láthatóságra is szükség van. Azaz: el kell tudni adni. S nem biztos, hogy külön-külön ebbe belevágnának, ezért üdvözlendő a kezdeményezés. A nálunk még újdonságnak számító borospince-turizmusnak van még egy jó hatása: a vidék, a Lendva-hegy népszerűsítése, minden lehetséges kínálat felölelése – s mindezekkel még a szőlőtermesztés túlélését is elősegíti. Már hallottam, hogy az egyik szobakiadó kapcsolatba lépett a szomszédjában lévő borozóval, ahol a vendégek kitűnő házi kenyeret, sajtot, lekvárt és persze bort kóstolhatnak. Majd lesétálhatnak a városba csemegézni a kulturális, művészeti kínálatból. Elkezdődött végre egy kínálati hálózat összeszövögetése. Jó híreket olvashatunk továbbá a muravidéki gazdaság tavalyi évéről, ennek kiemelkedő eredményeiről, ahova mindenképpen besorolható a gazdasági szerkezet átállása is. Viszont az már kevésbé jó, hogy a sok mutató közül épp azok, amelyek az emberek megélhetésére, életszínvonalára vannak hatással, még mindig lemaradást mutatnak a szlovén átlaghoz képest. Nem kevés a 200 eurónyi lemaradás a fizetéseknél (a muravidéki átlag 1.450 euró bruttó, az országos 1.652 euró). S nem kevés a különbözet a muravidéki és a szlovén hozzáadott érték átlaga között sem, ami 35 ezer euró, illetve 44 ezer. Ez a mutatója annak, milyen termékeket milyen fejlettségi szint és költségek mellett gyárt a gazdaság.

A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség (LKMNÖK) hétfői ülésén megvitatták és elfogadták az önkormányzat 2019-es költségvetését. Megvitatták az új ügyrend tervezetét is, a különfélék között pedig két sajnálatos, a lendvai magyarságot érintő ügyről is beszámoltak. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Az ülést Vida Törnar Judit elnök a 2019-es költségvetés bemutatásával kezdte el. Kifejtette, az LKMNÖK 328 ezer euró bevétellel és 346,5 ezer euró kiadással számol a folyó év során, a két adat egyenlegéből következő megközelítőleg 18,5 ezer euró hiány pedig teljes egészében a 2018-as évben az önkormányzat számláján maradt 24 ezer euróból kerül fedezésre, vagyis a tervezet szerint az év végén az önkormányzat számláján 5,7 ezer euró

2

ezer euróra tervezik. Az említett tételen belül szerepelnek a már említett völgyifalui beruházás költségei, illetve minden többé-kevésbé hagyományos önkormányzati program és szolgáltatás költsége. Az elnök elmondása szerint a tavalyihoz képest a már említettek mellett 3 ezer euróval emelték a kétnyelvű általános iskolák magyar nyelvű könyveinek és munkafüzeteinek költségeit, az intézmények kérésére ugyanis az úgynevezett „magyar 2-es” tanulók költségeit is átvállalja az LKMNÖK. Tavaly menet közben emelték az

Európa választott

Nyert az SDS–SLS és a Fidesz A hétvégén lezajlott európai választásokon nagyobb áttörést egy politikai erő sem ért el. Gyengültek a hagyományos legerősebb erők, a jobboldali néppárt és a baloldali szocialisták, erősödött a liberális és a zöld tábor, valamint a jobboldali euroszkeptikus erők is. Szlovéniában első helyen végzett az SDS–SLS pártszövetség, Magyarországon ismét tarolt a Fidesz. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

lesz. Az elnök kifejtette azt is, a költségvetés, ahogy a megvalósuló program is, nagyjából megfelel a tavalyinak. Az állami költségvetésből a helyi önkormányzaton keresztül idén 205 ezer euró bevételre számítanak, illetve további 120 ezer euróra, amely összeget egy az egyben át is utalják a völgyifalui tájház részére. A kiadások között hagyományosan a legnagyobb tételt az önkormányzat alkalmazottjainak bérei és bérrel kapcsolatos járulékai jelentik 87,5 ezer eurós összegben, míg a dologi kiadásokat és szolgáltatásokat összesen 221

Szlovéniában, ahol az állampolgárok nyolc európai képviselőről döntöttek, 28,32 százalékos, vagyis az eddigi második leggyengébb választási részvétel mellett a nyolc helyből hármat az SDS–SLS pártszövetség szerzett meg. Országos szinten az SDS– SLS 26,44 százalékot ért el. A pártszövetség jóformán mindenhol az országban az első helyen végzett, ez alól csak a postojnai választóegység jelent ki-

vételt, ahol bár nagyon szorosan, de az SD nyerte a választást. A második helyen országosan az SD zárta a választást 18,65 százalékos aránnyal, ez pedig kettő európai képviselői mandátumot jelent. Szintén kettő mandátumot szerzett 15,58 százalékkal a harmadik helyre befutó LMŠ, illetve egy mandátumot a 11,06 százalékos NSi. Szlovéniát így a következő mandátumban Milan Zver, Romana Tomc, Franc Bogovič (SDS-SLS), Tanja Fajon, Milan Brglez (SD), Irena Joveva, Klemen

Grošelj (LMŠ), valamint Ljudmila Novak (NSi) képviseli. Amennyiben választóegységi szintről választókörzetre térünk át, hasonló eredmény rajzolódik ki, mint az országos, illetve a választóegységi szinten, az eredmények itt mégis árnyaltabbak. A ptuji választóegységben az SDS–SLS szövetség az országosnál erőteljesebben nyert, itt ugyanis a szavazatok 31,13 százalékát szerezte meg, de vannak körzetek, ahol más listák nyertek. Így van ez mindhárom muravidéki

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .


Nemzetiség

önkormányzat költségvetését

egyetemisták támogatására szánt keretösszeget 9 ezerről 10,5 ezerre, így ezt megelőzve idén alapból 12 ezer eurós keretet szabtak meg. A tanács nagyobb vita nélkül, néhány kérdés után egyhangúlag elfogadta az

LKMNÖK 2019-es költségvetését, majd szintén rövid vita után útjára bocsátották az önkormányzat ügyrendjének korszerűsített, a jelenlegi törvényi szabályozásnak megfelelő tervezetét. A különfélék között

Vida Törnar Judit elnök tájékoztatta a tanácsot néhány már lezajlott eseményről, illetve az önkormányzat szerepéről a nyári, nyárvégi községi idegenforgalmi rendezvényeken. A különfélék között kisebbségi jogokat, magyar nyelvhasználatot csorbító esetekről is beszámoltak, míg Horvát Tomi alelnök, tanácstag a személyes telefonszámára küldött magyargyűlölő, sőt fenyegető üzenetről szólt. Ezt bejelentette a rendőrségnél, amely szavai szerint egyelőre szabálysértési eljárást indított. Mindkettő ügyben várja az LKMNÖK a fejleményeket, illetve az első esetben a nemzetiségi parlamenti képviselő segítségét is kikérve tisztázni próbálják a vélhető félreértést.

körzetben is. Így például a lendvai körzetben erőteljes fölénnyel, 34,68 százalékos eredménnyel az NSi nyert, a második helyre 25,29 százalékkal az SDS–SLS került, míg a harmadik 14,22 százalékkal az SD, negyedik pedig 8,26 százalékkal az LMŠ lett. Az első és a második muraszombati körzetben is az SD bizonyult a legerősebbnek, az elsőben 30,72, míg a másodikban 32,98 százalékkal nyert. Mindkettő körzetben az SDS–SLS lett a második, az elsőben 25,22, míg a másodikban 22,01 százalékot szereztek. A muraszombati körzetekben is viszonylag jól szerepelt az NSi, amely mindkettő körzetben a harmadik helyre került 14,14, illetve 15,14 százalékkal. Az eredmények nem jelentenek különleges meglepetést, mivel a lendvai körzetből származik Jožef Horvat, az NSi-lista második jelöltje, valamint az SD-lista nyolcadik szereplője, Aleksander Jevšek

muraszombati polgármester. A helyi kiváló eredmények ellenére egyiknek sem sikerült az európai képviselői hely megszerzése. Az említett muravidéki körzetek mellett az SD meg tudta nyerni a maribori városi negyedik körzetet, az 1-es velenjei, a laškói, a hrastniki és a trbovljei körzetet, több ljubljanai és tengermelléki körzetet, valamint a kočevjei körzetet is. Körzeti szinten első helyeket tudott nyerni az LMŠ is, ilyen a jesenicei, a kamniki, valamint mindkettő domžalei körzet. Magyarországon 21 európai képviselőről döntöttek a választópolgárok, akik magas, 43,37 százalékos részvétel mellett 52,44 százalékos aránnyal a Fidesz mellett voksoltak. Némi meglepetésre a volt kormányfő, Gyurcsány Ferenc pártja, a DK 16,15 százalékot, a Momentum 9,87, az MSZP–Párbeszéd szövetség 6,64, míg a Jobbik 6,39 százalékot szerzett. Ezek egyben a

képviselői mandátumokat nyerő pártok is. Ezek alapján a Fidesz 13, a DK 4, a momentum 2, míg az MSZP–Párbeszéd és a Jobbik egy-egy képviselői mandátumot szerzett. A választások egyértelmű nyertese a Fidesz, a vártnál jobban szerepelt a DK és a Momentum, míg a szocialisták, a Jobbik, illetve a mandátum nélkül maradt LMP egyértelműen a vesztesek oldalára sorolható. Európai szinten nincs egyértelmű nyertese a választásoknak, gyengült ugyanis a két legerősebb erő, a néppárt és a szocialista blokk, valamint a baloldal. Erősödtek a liberálisok és a zöldek, valamint a különböző euroszkeptikus jobboldali csoportok is, amelyek nem tudtak olyan növekedést mutatni, mint ezt sokan várták. Mindez elég bonyolulttá teszi az unió életét, a vezetők kiválasztását, amelyről a következő napokban, hetekben születik döntés.

Vida Törnar Judit, az LKMNÖK elnöke: „Fontos, hogy a magyart környezetnyelvként tanulók is könnyebben hozzájussanak a megfelelő magyar tankönyvekhez, munkafüzetekhez.”

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .

Horváth Ferenc

országgyűlési napló

Egyeztetés a kormányfővel A Marjan Šarec miniszterelnöknél tett látogatás Felice Žiža olasz kollégámmal az első munkamegbeszélésem volt a kormányfőnél a megállapodás aláírását követően. A megbeszélésen elemeztük az eddigi eredményeket, rámutattunk az általunk tapaszalt hiányosságokra és felvázoltuk a következő féléves időszak legfontosabb kérdésköreit. Így többek közt beszéltünk a gazdaságfejlesztési projekt esetleges folytatásáról, ugyanis 2020-ban lejár a gazdasági alap serkentését szolgáló 3 éves ciklus, s a két közösség által fontosnak tartott programokra a felkészülést legkésőbb a jövő évben meg kell kezdeni. A „gazdasági csomag” keretében szintén felmerült az úgynevezett ribnicai alap kérdésköre, valamint a kohéziós eszközök lehetséges lehívásának kiterjesztése több minisztériumra. A második kérdéskört az úgynevezett oktatási különtörvény megvalósítása jelentette, ugyanis a tavaly tavasszal elfogadott törvény elméletben igen, de a gyakorlatban még mindig nem lépett életbe. Ezért is a héten tárgyaltunk Jernej Pikalo tárcavezetővel. A harmadik témakör intézményrendszerünk fenntarthatóságára vonatkozott, különös hangsúl�lyal a nemzetiségi sajtóra. A Népújság státuszának a rendezése még mindig várat magára, az RTV esetében pedig ismét felmerült bizonyos körökben, hogy a Hidak–Mostovi adása lekerüljön a szlovén 1. csatornáról. Egy effajta próbálkozást néhány éve már sikerült az utolsó pillanatban megállítani. A kormányfő meghívásának eleget téve részt vettem a 100 éves évfordulóra létrehozott emlékbizottság alakuló ülésén. A szervezők elmondása szerint a múlt gyakorlatával ellentétben az idei megemlékezést az együttélés jegyében kívánják megszervezni. A párbeszéd keresése megítélésem szerint közös érdeke úgy a magyaroknak, mint a szlovénoknak, ezért a kezdeményezéstől nem zárkóztam el. A parlament rendkívüli ülése miatt elmaradt a Nemzetiségi Bizottság Koperbe tervezett ülése, amelyre előreláthatólag szeptemberben kerül sor. Ezúttal is a tengerparti helyszínen, hiszen a bizottság tagjaival és a minisztérium képviselőivel a terepen szeretnénk megvizsgálni a kétnyelvűség gyakorlati megvalósítását. A Muravidéki Képviselőcsoport folytatta az egyeztetéseket Aleš Šabeder egészségügyi miniszterrel a betegszállítást szabályozó törvényről. Miniszter úr ígérete szerint belátható időn belül a parlament elé kerül a módosított szöveg, amely eltörli azokat a hátrányos megkülönböztetéseket, amelyeknek a muravidéki betegek is kárvallottjai voltak. A KPK-val kapcsolatos kérdéskörben, ahogy ezt korábban jeleztem, az ügy rendezéséig nem kívánok nyilatkozni.

3


Muravidék Megnyílt a szórt szobás szálloda a Lendva-hegyen

Vendégfogadás autentikus környezetben Jelképesen a kilátótoronynál nyitották meg ünnepélyes keretek között múlt pénteken a szintén Vinarium név alatt összefogott szórt szobás szállodát a Lendva-hegyen. A Turizmus a borospincékben című projektbe eddig 12 borospince lépett be 50 új szálláshelyet nyújtva. A hivatalos átadáson jelen volt Eva Štravs Podlogar turizmusért felelős államtitkár is. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A verőfényes pénteki napon nyitották meg ünnepélyes keretek között a Vinarium szórt szobás szállodát a Lendva-hegyen. A Turizmus a borospincékben projektet a LAS-PDI

szobaadók száma 15, ami a Lendvára érkező látogatók számához képest – főleg a Vinarium kilátótorony megnyitását követően – kevésnek bizonyult. – Olyan szállodát nyitunk meg, amelynek konkrétan nem látható az épülettömbje – mondta

segítsük a szobakiadást, besegítve az adminisztrációs, marketing- és egyéb szolgáltatások elvégzésébe is. Örülünk a tervünk jó fogadtatásának a borospincék tulajdonosai körében – tette hozzá Varga Romeo. A projekt promóciós kampánya még tart, de

Különleges szálláslehetőségeket nyújt a Lendva-hegyen a Vinarium szórt szobás szálloda. Képünkön: Magyar Janez polgármester, Eva Štravs Podlogar államtitkár és Vida Tímea szobakiadó. 2020 pályázati támogatás révén a Lendvai Turisztikai és Fejlesztési Közintézet valósította meg, melyhez Lendva Község biztosított előfinanszírozási keretet. A 2018-ban megszerzett, mintegy 58 ezer eurós programmal Lendva és környéke idegenforgalmi kínálatának bővítésén kívül a vendégéjszakák gyarapítása a cél, innovatív módon. A projektben közreműködő partner a Lendva Várja Önt Turisztikai Szövetség, valamint a Streleci és Kebelei Bortermelők Egyesülete volt. Lendván mintegy 867 szálláshely áll rendelkezésre a vendégek fogadására, a

4

a megnyitás alkalmából Varga Romeo, a Lendvai Turisztikai és Fejlesztési Közintézet igazgatója. – A Vinarium szálloda ugyanis nem hagyományos létesítmény, hanem szórt szobás szálloda a Lendva-hegyen, amelyet számos borospince, hegyi ház alkot. A szórt szobás szállodával 11 borospincében és a Muránia kerékpáros központban több mint 50 férőhelyet adunk át rendeltetésének. A Turizmus a borospincékben projekttel egy fejlesztési ciklus is elindult, hiszen az egykor felépített pincéket, hétvégi házakat a tulajdonosok felújították. Az a feladatunk, hogy

a Vinarium szórt szobás szálloda már fogadta is az első vendégeket. A kínálat kiegészítése érdekében pedig a működtető számít az együttműködésre a magyar határmenti településekkel. – A szórt szobás szálloda új dimenziókat nyit a szálláskapacitások, a közös promóció, az egységes grafikai arculat, valamint a mezőgazdaság és a turizmus terén – hangsúlyozta Magyar Janez polgár mester. – Külön öröm számomra, hogy a hálózathoz olyan helyi gazdák kapcsolódtak, akik hagyományosan szépen gondozzák a pincéjüket és a szőlőjüket. A vendégek

így lehetőséget kapnak közvetlenül megérezni a vidéket, természeti és kulturális adottságait. Az idegenforgalom területén még számos kihívás áll előttünk, többek között a kulcsszereplők fejlesztése és az együttműködés erősítése – fejtette ki a polgármester. Megemlítette továbbá a megfelelő közlekedés biztosításának és az infrastruktúra korszerűsítésének szükségességét, a Lendva–Rédics és a Lendva–Belatinc vasúti összeköttetés kiépítésének további szorgalmazását. A Vinarium szórt szobás szálloda ünnepélyes megnyitóján az egybegyűltekhez Eva Štraus Podlogar, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára is szólt. – A hozzánk érkező vendégek szívélyességet kapnak nálunk, de láthatják turizmusfejlesztési törekvéseinket is, melynél nagyon fontos a különböző szolgáltatások összekötése. A szórt szobás szálloda is – amellett, hogy nálunk újdonságnak számít – egy ilyen példa a község, a turisztikai intézet és a pin-

cetulajdonosok jó együttműködésére. Fontos szolgáltatási forma ez, hiszen olyan, mintha a pincetulajdonosok az otthonukban fogadnák vendégeiket, megosztva velük a családi hagyományokat. Ez ötcsillagos élményt ad – mondta Eva Štraus Podlogar. A beszédek után az ünnepi esemény a Vinarium kilátótorony panorámateraszán folytatódott, ahol – rendhagyó módon – az avatási szalagvágás helyett egy csokorra való léggömböt engedtek az égbe, majd ezt követően három, a projekthez csatlakozó borospincétől is léggömbök szálltak fel. A projekt további érdeklődőket is vonz, a hálózat hamarosan újabb öt szolgáltatóval bővül. A Vinarium szórt szobás szálloda honlapja a szükséges tudnivalókkal, helyfoglalási lehetőséggel elérhető, de tájékoztató is található itt a vidék egyéb (kulturális, gasztronómiai…) kínálatáról, programjairól. A szórt szobás szálloda recepciója Csentében, a Turisztikai és Fejlesztési Közintézet székhelyén működik.

Lendvai lehetőség a Levendulakertben Zalaegerszegen, az Alsóerdő térségében június 8–16. között megnyitja kapuit a Levendulakert, melyet 2016-ban tízezer levendula-tővel alakított ki a Domján Krisztián és Németh Enikő fiatal vállalkozói páros. Idén is meghirdették a tavaly indított Szedd magad! akciót, június 15–16-án, szombaton és vasárnap pedig a levendula feldolgozásához kapcsolódó kézműves kirakodóvásárt szerveznek a kertben. A programot hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be a két tulajdonos és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, hangsúlyozva, hogy a város vezetése minden fejlesztő, egyéni elképzelést igyekszik támogatni. Domján Krisztián lapunknak elmondta, hogy Lendva és Zalaegerszeg együttműködési kapcsolata keretében a kézműves vásáron öt lendvai árusnak ingyenes bemutatkozási lehetőséget, illetve standot biztosítanak. kmj

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .


Muravidék Göncz László új kötete

Sorstörténetek a mélyinterjúkból Május 23-án mutatták be a Lendvai Könyvtár és az MNMI közös szervezésében Göncz László Emberek a pannon végeken címmel megjelent új kötetét. A szombathelyi Magyar Nyugat kiadónál megjelent könyvet a kiadó vezetője, Gyurácz Ferenc irodalomtörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A házigazdák nevében Halász Albert, a könyvtár igazgatója és Soós Mihály, az MNMI igazgatója köszöntötte a szép számú közönséget, majd Gyurácz Ferencnek adták át a szót, aki a könyv jellegéről beszélt, majd a kisebbségi létet tanulmányokban és szépirodalmi művekben is feldolgozó szerzőnek az oral history által feltárt sorstörténeiteire tért át. A jelen kötetben – mely egyenes folytatása a korábban megjelent, Egy peremvidék hírmondói című kötetnek – szintén a megpróbáltatásokkal teli 20. század hatalomnak alárendelt kisembereit, ezek kiszolgáltatott helyzetét mutatja be. A kötet felépítése egyfajta drámaként is felfogható, melynek egyetlen nap, az

Göncz László Emberek a pannon végeken címmel megjelent új kötete 27 mélyinterjút tartalmaz, és ismét a megpróbáltatásokkal teli 20. század hatalomnak alárendelt kisembereit mutatja be. 1941-es virágvasárnapi magyar bevonulás képezi a

csúcspontját. Ez az a nap, amikor a trianoni tragédia

után ismét „szabadabb szelek” kezdtek fújdogálni a Muravidéken. Gyurácz Ferenc a muravidéki irodalom és a szerzők ismeretének tükrében a közönséghez fordulva azt kérte, hogy legyenek nagyon büszkék az itteni szellemi élet munkásaira, hiszen arányaiban ennyi helyben született alkotó a környező országok kisebbségi közösségei közül sehol nem található. Magát Göncz Lászlót a „nagyon szorgalmas” alkotók sorában említette. Az est befejező részében nem lehetett kitérni a magyarság jelenlegi helyzetének a taglalása elől, melyet egyszerre lehet irigylésre méltónak, ugyanakkor a nagy várakozások előttinek is nevezni. Göncz László úgy érzi, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy aggodalomra ne legyen okunk, hiszen a 90-es évek nagyon nehéz próbálgatásaiból született intézményalapítási és más eredmények sem értek be a kellő mértékben. Az uniós csatlakozással a ki-

Göncz László: Emberek a pannon végeken. Megjelent a szombathelyi Magyar Nyugat Kiadó gondozásában, 2019. Borítóterv: Meszelics László, Graforma sebbségi kérdések mintha kikerültek volna nemzetközi színtéren a korábban érdeklődésre számot tartó problémák köréből (őshonos kisebbségi státusz), sokszor süket fülekre találnak. A jól látogatott esten az egykori és a jelen kötetben szereplő, még köztünk élő tanúságtevők is jelen voltak, akikből – sajnálattal állapította meg a szerző – egyre kevesebb van, a háborúkat megéltekből pedig mára alig akad. Nekik és a kötet támogatóinak is köszönetet mondott a szerző, valamint Meszelics László grafikusnak a kiváló borítótervért.

Megalakult a Magyar Amatőr Színjátszók Társasága Május 15-én Lakitelken megalakult a Színtér, a

Kárpát-medencei Magyar Amatőr Színjátszók Tár-

sasága. A csoportosulás célja, hogy elősegítse a

A Színtér alapító tagjai közt a muravidéki küldöttség is, Soós Mihály és Nađ Eva. N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .

Kárpát-medencei amatőr színjátszókat összefogó és működésüket meghatározó intézmények és kulcsemberek együttműködését, lehetőséget nyújtson a tapasztalatcserére, melynek köszönhetően minden régió hatékonyabban lendítheti előre a saját területén tevékenykedő színjátszócsoportok munkáját és színvonalát. A Színtér tagjai az erdélyi, a kárpátaljai, a magyarországi, a muravidéki, a felvidéki, a horvátországi és a vajdasági kulturális intézmények képviselői és szervezői. A muravidéki régiót a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési

Intézet (MNMI) és a Lavina Kultúrklub képviseli. A Színtér első, Zentán megtartott alakuló ülésén az MNMI igazgatója, Soós Mihály, valamint Nađ Eva, a Lavina Kultúrklub elnöke vett részt. A résztvevők megvitatták és elfogadták a társaság létrehozásáról és működéséről szóló szabályzatot, valamint megállapodtak abban, hogy a Színtér titkári és adminisztrációs feladatait Varga Tamás, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kulturális referense látja el, továbbá állandó kapcsolatot tart fenn a régiók képviselői között. Abraham Klaudia

5


Kultúra 75 éves jubileum

Cár Jenőt köszöntötték Muraszombatban Pénteken a Muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtár és a Muravidéki Művészeti és Tudományos Akadémia (PAZU) közös szervezésében Cár Jenő nyugalmazott színészt köszöntötték 75. születésnapján a könyvtár kistermében. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Ez alkalomból Mitja Slavinec, a Maribori Egyetem Filozófiai Karának dékánja és a PAZU elnöke, valamint Metka Sever könyvtáros köszöntötte a 75. születésnapját ünneplő nyugalmazott színészt, aki nemrég lett a muravidéki akadémia művészeti tagozatának első tagja. Slavinec kifejtette: az előadással egybekötött fogadás ötlete akkor született meg, amikor az őszi konferencián Cárnak a

művészetről vallott, sok életrajzi elemet tartalmazó előadását hallgatta. Az est további részében a „nemes komédiás” kitüntető díjjal is rendelkező színész, esszé- és drámaíró színészi élettörténetéről vallott: a színészi pálya kezdetén tapasztalt nehézségekről, a szlovén nyelv és a színészi pálya követelményeiről, a maribori és a ljubljanai színházi évadokról, a 300 szerep betanulásának a nehézségeiről, a szerepek „levetkezésének” a képességéről, az új karakterre való ráhangolódás „törlé-

sének” a nehézségeiről. – A nevetés az élet sója, s én világéletemben azt vallottam, nem játszani kell az életet, hanem élni. Amúgy szerencsés embernek tartja magát, hiszen az általa megfogalmazott „színes paraszt” álomnak mindkét összetevőjét sikerült végül is megvalósítania, a színpadon, illetve szőlősgazdaként a dobronaki hegyen. Arra a kérdésre, hogy még mindig muravidéki földben szeretne-e végső nyugalomra térni, azt felelte, hogy három éve tragikus hirtelenséggel elhunyt

Mitja Slavinec, a PAZU elnöke (jobbról) köszönti Cár Jenő nyugalmazott színművészt. unokája mellett szeretne megpihenni. Az est végén, amelyre Cár Jenő még élő muraszombati diáktársai is

eljöttek, Slavinec az idei muravidéki ünnepségsorozat alkalmából kiadott emlékbélyeggel ajándékozta meg a jubiláló színészt.

Vino-Art, Dobronak

A művésztelep valódi szimpóziummá nőtte ki magát Az előző év alkotásaiból nyíló kiállítással indult idén is a dobronaki Vino-Art művésztelep, a tavalyi, 15. alkotótábor 13 vendégművészének alkotásaival. Hétfőtől 12 művész kezdte el a munkát a dobronaki hegyen. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A község és a nemzetiségi közösség hétfői közös rendezvényén a Dobronoki

György-házban Varga Edit nemzetiségi elnök köszöntője után Sršen Vesna, az Életminőségért és a Kulturált Alkoholfogyasztásért Egyesület vezetője szólt az

egybegyűltekhez. Kardinar Marjan polgármester pedig a művészetnek a községi gazdaság és a turizmus fejlesztésében játszott szerepéről szólt.

A művésztelep hétfői megnyitója a Dobronoki György-házban.

6

A kiállítást Obal Franc művészettörténész nyitotta meg, aki a véletlenek szerencsés találkozásának és a szervezők agilitásának tudja be, hogy a művésztelep 16 alkalom után is vitálisnak mondható, s a művészek valódi szimpóziumává vált, ahova szívesen látogatnak vissza. Obal sajátos „körsétája” során a kiállított 13 alkotás kapcsán a táj ihletése mellett a képek mögött húzódó ökológiai-környezetvédelmi mondanivalókat is említette (Denko, Beer…). Másoknál nagyobb áttétellel (Hojnik, Stramec, Seifert) a festői lélekállapotot az egzisztenciális szorongással is kapcsolatba hozta. A hazai Göntér Endre a „honfoglalás” képeit festette, Nemes László a harmadik dimenzió (szobrászat) és a festészet „dialógusára” törekedve két-két figurát hozott a kompozíciós egységbe, Király Ferenc pedig terrakottában egy

újabb copfos, reneszánsz sellőlányt mintázott meg, mely egyediségével tüntet. Obal szerint Király a képzőművészet történetében is egyedi módon képviseli bronzban-gipszben, és ha kell, terrakottában az általa kialakított stílust. A művészet hasznáról elmondta: segít az embereknek saját szorongásaik, problémáik leküzdésében, a szép erejével hat a harmonikus életszemlélet kialakítására. Idén a tavalyihoz hasonlóan a hazai Király Ferenc, Göntér Endre, Nemes László mellett a szlovén képzőművészet visszajáró művészei, Igor Banfi, Nikolaj Beer, Zoran Ogrinc, Lucija Bratuš, Peter Hergold, Lado Jerič, Viktor Šest, Herman Gvardjančič és Klavdij Tutta vesznek részt az alkotóbárban. A 12 művész hétfőtől vasárnapig dolgozik a dobronaki hegyen, birtokba véve a szálláshelynek alkalmas pincéket, hétvégi házakat.

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .


Muravidék A ”Zarja – Hajnal„ egyesület közgyűlése

Az önfeláldozó szerep néha többet árt A „Zarja – Hajnal” szorongással élőket segítő egyesület, amely főleg az alkoholfüggőségtől megszabadultakat és családtagjaikat tömöríti, szombaton tartotta közgyűlését, amelyen a 2018as beszámolók és az idei programterv került terítékre és elfogadásra. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A 31 tag közül 26 jelent meg az egyesület évértékelő közgyűlésén, amelyen Pongrac Božo elnök számolt be az elmúlt évben elvégzett egyesületi munkáról. Amint elhangzott, az egyesület elsősorban igyekszik ellátni alapvető feladatát, azaz korszerű módszerekkel hozzásegíteni az alkoholtól megszabadultak további eredményes kezelését, valamint szakmai segítséggel hozzájárulni az új, egészséges életvitelhez, a társadalomba, a családba és a környezetbe történő eredményes beilleszkedéshez és önbecsüléshez. Ezt többek között az elmúlt évben is rendszeresen heti egy alkalommal megtartott

szakmai csoporttalálkozókkal biztosították, amelyeket Šömen Katarina, Kolarič Franjo és Horvat Marija vezetett. Az elmúlt évben a 36 tagot számláló egyesületben ketten mégis visszaestek, négyen pedig családi okokra hivatkozva abbahagyták a szakmai találkozók látogatását, de folytatják az egészséges és alkohol nélküli életvitelt. A tagok szakmai előadásokon vettek részt és a stressz témakörben műhelymunkát szerveztek. Emellett a tagok jótékonysági akciókban, önkéntes munkában is közreműködtek, emellett a szórakozásra, az ünneplésekre is szakítottak időt. Kapcsolatot alakítottak ki a Lendvai Idősebb Polgárok Otthonával, ahol a generációk közötti programokba

Állandó jogsegélyszolgálat kisebbségi jogsérelmek esetén Berden Mario jogász vagyok, és sikeresen pályáztam a budapesti székhelyű Kisebbségi Jogvédő Intézet által kiírt feladatkörre a Muravidéken, illetve Szlovéniában. A feladatom állandó jogsegélyszolgálat biztosítása a muravidéki magyarság kisebbségi jogvédelme érdekében. A megbízás elsősorban azon jogsértésekre irányul, amely esetekben a külhoni magyar nemzetiségű személyeket magyarságuk vagy vélhetően magyarságuk miatt, illetve szervezeteiket és intézményeiket a régióban élő magyarság érdekében kifejtett tevékenységük miatt ér jogsérelem. Elérhetőség és bővebb információ: Email: jogsegely.muravidek@gmail.com Cím: MMÖNK, Fő utca 124., 9220 Lendva

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .

A 31 tagot számláló egyesület közgyűlésén szombaton 26-an jelentek meg. kapcsolódtak be. Továbbra is megfelelő az együttműködésük az oktatási és szociális intézményekkel, illetve a jótékonysági tevékenységgel foglalkozó szervezetekkel. A pénzügyi beszámolóban elhangzott, hogy az egyesület több mint 4.000 eurós költségvetéssel rendelkezett, a bevételek jelentős részét támogatások és donációk képezték, a tagsági díj mintegy 700 euró volt. A kiadási oldal 3.700 eurót tett ki. A közgyű-

lés a beszámolókat és az idei programtervet, amely az elmúlt évhez hasonló programokat irányoz elő, egyhangúlag elfogadta. A közgyűlésen új tagot neveztek ki az igazgatói és a fegyelmi bizottságba, az igazgatóságiba Daraboš Franc, a fegyelmibe Štuhec Bojan kapott bizalmat, majd a formális előírásoknak eleget téve módosították a statútumot. A felszólalások között buzdító szavak hangzottak el arról, hogy ki kell tartani

az alkohol nélküli élet mellett, elsősorban önmaguk és családjuk érdekében. A családtagoknak, főleg az élettársaknak viszont javasolták, hogy az életüket ne fecséreljék el teljesen az önfeláldozó szerepvállalásra, hiszen ezzel többet ártanak, mint segítenek a gyógyított alkoholistának. Azt tanácsolták, hogy a házastársak vegyék a kezükbe saját életüket és azt produktívan éljék, vágyaikat pedig ne az élettársuknak rendeljék alá, megbízva bennük.

TAVITÜNDÉR FESZTIVÁL A BAKONAKI-TÓNÁL 2019. 05. 31. – 2019. 06. 01.

Péntek, 2019. május 31. 10.00 – 12.00 óra TELE-KA-LAND Mesepark a Bakonaki-tónál – animációs programok 17.00 órakor a Dobronaki Művelődési Házban Roman bűvész programja Szombat, 2019. június 1. – 13.00 – 17.00 óra TELE-KA-LAND Mesepark a Bakonaki-tónál – mesés családi programok Szeretettel várjuk Önöket!

7


Gazdaság 2018-as muravidéki gazdasági helyzetkép

A muravidéki fizetések 200 euróval maradnak el a szlovén átlagtól A tavalyi gazdasági mutatók sok szempontból kivételes ügyviteli eredményről tanúskodnak a Muravidéken. Az elért 99 millió euró nettó tiszta nyereség és a termelékenység növekedése mellett azonban lemaradások is tapasztalhatók, főleg az egy foglalkoztatottra jutó jövedelem és a nettó hozzáadott érték arányánál, valamint az átlagfizetésnél. De érezhető már a gazdasági szerkezet átállása. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

– A tavalyi ügyviteli évvel elégedettek vagyunk, hiszen a Muravidék gazdasága – régiós szinten – valamennyi tekintetben kiemelkedő eredményt

átalakult – kommentálta a gazdasági eredményeket Grah Robert, a Muravidéki Gazdasági Kamara igazgatója. A gazdaság olyan termékeket állít elő, amelyek magasabb arányú hozzáadott értéket jelentenek a piaci értékesítés-

– A kimutatott tőkehozam a Muravidéken magasabb a szlovén átlagnál, hiszen 100 euróval 65 euró nettó hozzáadott értéket termeltek a cégeink, míg a szlovén átlag 46 euró. Ez arra utal, hogy a muravidéki cégek menedzs-

Átrendeződött a muravidéki gazdaság szerkezete, tavaly kivételes eredmények születtek – de még mindig elmaradás van a fizetések és a hozzáadott érték esetében. A lendvai Daihen Varstroj (2014-től japán tulajdonban) egyike az eredményesebb cégeknek. A robottechnológia révén, mely a hegesztési eljárások javítását szolgálja, a jövőben 15–20 százalékos növekedést terveznek. mutatott a 2017-es évhez viszonyítva. Tekintettel a gazdaságban elvégzett munka volumenére és a beruházások lendületére, a jó eredményre számítottunk is. Az elért nettó tiszta nyereség már a mágikus határt, a 100 millió eurót súrolja. A hozzáadott érték arányának bővülése pedig arra utal, hogy a muravidéki gazdaság szerkezete

8

nél. Nem elhanyagolható jelenség, hogy a cégek a termékeiket sokszor már közvetlenül adják el, és nem közvetve, negyedik vagy ötödik kereskedelmi láncszemből kerülnek a piacra. Felélénkült a hazai piac is, ahonnan a bevétel 13 százalékkal növekedett. A EU-s és más piacokon a bevétel négy százalékkal gyarapodott.

mentjének pénzkezelési képessége jobb, mint az ország többi részén – tette hozzá Grah. A Közjogi Nyilvántartási és Szolgáltatási Ügynökség (AJPES) a nyilvánosságnak nem szolgáltathat adatokat konkrétan egyes cégek gazdálkodásáról, viszont az elérhető adatokból kikövetkeztethető, hogy a tiszta nyereség (99

millió euró) mintegy felét a fémfeldolgozóipar, a villamossági és élelmiszerfeldolgozó-ipar hozta létre. A nyereség 15 százalékát a kereskedelemben, hét százalékát az építőiparban és hat százalékát a mezőgazdaságban termelték meg. A lendvai Daihen Varstroj (2014-től a japán Daihen cégcsoport tulajdonában) már több mint fél évszázada jelen van a Lendva-vidék gazdaságában és alakítja azt. A fémipari cég különböző hegesztőkészülékeket és vágóberendezéseket, valamint hegesztőrobotokot gyárt. – Az 55 éves múltra visszatekintő cég mára korszerű és fejlesztés-irányultságú céggé nőtte ki magát, megteremtve az alapokat a sikeres gazdálkodáshoz. 2018-ban a cégünk 13,8 millió euró bevétellel számolt, de mivel nálunk az ügyviteli év a folyó év március végével fejeződik be, a gazdálkodási eredményt 15 millió euróra tehetjük. A Daihen Varstroj 155 főt foglalkoztat, többségük szakirányú, középfokú és egyetemi végzettséggel rendelkezik, de a hegesztők esetében már munkaerőhiánnyal szembesülünk. Az egy foglalkoztatottra eső hozzáadott érték mértéke tavaly 30 százalékkal gyarapodott – mondta Vnuk Matjaž, a cég igazgatóságának elnöke. A Daihen Varstroj termékeit elsősorban az európai piacokon értékesíti, de jelentős számukra a hazai piac is. Vnuk véleménye szerint a gépészeti és fémfeldolgozóiparban jelenleg kedvező a beruházási klíma. Esetükben a robottechnológia különösen jelentős, ami a hegesztési

eljárások javítását szolgálja, ez pedig jó lehetőség a vállalat számára, ezért a jövőben 15–20 százalékos növekedést terveznek. A muravidéki gazdaság megállapított bevétele 2.473 millió euró tett ki (ebből 1.011 millió export), nettó tiszta nyeresége pedig 99 millió euró, ami 2017-hez viszonyítva 66 százalékos növekedést jelent. A mutató alapján a Muravidék a 12 szlovén statisztikai régió közül a legmagasabb eredménygyarapodást érte el. Emellett a foglalkoztatottak száma – a munkaórák alapján – 758-cal emelkedett, ami most összesen 16.471 dolgozót jelent. A régióban ötszáz cég termelt veszteséget mintegy 23,1 millió euró ös�szegben, ami 2017-hez viszonyítva 26 százalékos csökkenést jelent. A veszteséges cégek 1.752 dolgozót foglalkoztattak. Továbbá a Muravidéken 537 olyan cég van, melyek a hozzáadott értékből nem tudják fedezni a fizetéseket és az amortizáció költségeit. Az ilyen cégeknél 2.206 dolgozónak van munkaviszonya, ami a foglalkoztatottak teljes számának 13,4 százalékát jelenti. Az átlagon felüli jó gazdasági eredmények ellenére a Muravidéken továbbra is lemaradás észlelhető a fizetések és a hozzáadott érték területén. Tavaly az átlag bruttó fizetés a régióban 1.450 eurót tett ki, ami ugyan 69 euróval több, mint 2017-ben volt, de még mindig 200 euróval kevesebb, mint a szlovén átlag, ami 1.652 euró. A legmagasabb béreket a délkeleti régióban (Dolenjsko, Bela krajina) fizették ki 1.800 euró értékben (autóipar, gyógyszergyártás). Az AJPES adatai szerint 2018-at a magánvállalkozók is sikeresen zárták, 19 millió eurót termeltek, s átlagban 1.062 eurós béreket fizettek ki, ami 388 euróval kevesebb, mint a gazdasági társaságoknál kapott fizetések.

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .


Info

A sajátos nevelési igényű gyermekek szüleinek egyesülete

Égető szükség lenne a gyermekfejlesztő rendelőre Komoly érdeklődést váltott ki szombaton három sajátos nevelési igényű gyermek édesapjának a kezdeményezése, hogy a Muravidéken is megalakuljon a sajátos nevelési igényű gyermekek szüleinek egyesülete. Az első találkozón Muraszombatban a szakmai előadások mellett kerekasztalbeszélgetésen mérték fel a helyzetet és felvetették a legégetőbb problémákat. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

Az első találkozón szombaton 20-an vettek részt, ami elegendő érdeklődést jelent ahhoz, hogy a Muravidéken is megalakuljon a sajátos nevelési igényű gyermekek szüleinek egyesülete. Varga Mario, az egyesület megalapításának egyik kezdeményezője megkeresésünkre elmondta, Ljubljanából a

sajátos nevelést igénylő gyermekével költözött haza a Muravidékre, ahol azt tapasztalta, hogy itt ezen gyermekeknek nem biztosított a megfelelő segítség. A kezdeményezéséhez csatlakozó további két apával ezen a téren változtatni szeretne, ezért egyesület alapítását kezdeményezték, amelynek visszhangját egy találkozás formájában mérték fel szombaton. Az egyesület – amely

előreláthatólag ősszel alakul meg – célja minél több tagot tömöríteni, hiszen a hasonló helyzetben lévő szülők jelentik egymásnak a legnagyobb támaszt, emelte ki Varga, és hozzátette, hogy a szülők tömérdek információval és tapasztalattal rendelkeznek, amivel hozzásegíthetnek a könnyebb mindennapokhoz. Emellett támogatások gyűjtésével a kezelések megtérítését segítené a szervezet, valamint

a széleskörű nyilvánosság tudatosítására is hangsúlyt fektetne a másság létezéséről és elfogadásáról. Az egyesületen keresztül Varga Mario szerint hangosabbak és eredményesebbek lehetnek. Az első találkozó alapvető megállapítása az volt,

hogy a megfelelő szakemberek és a kezelések biztosítása a Muravidéken hiányos, nincs gyermekfejlesztő rendelő vagy intézmény, ahol a sajátos nevelési igényű gyermekek megfelelő szakemberek irányításával hozzájuthatnak a szükséges kezelésekhez, fejlesztésekhez. Ehhez Mariborba vagy Ljubljanába kell utazni a családoknak, az utazás fárasztó és kimerítő, ebből kiindulva pedig a gyermekek a terápiákon már nem tudnak megfelelően közreműködni és fejlődni. Ezért egy ilyen rendelő kialakításának a kérdése a legégetőbb a Muravidéken.

Kutatói díj Horvat Monikának

Kortárs dokumentumfilm az idősek otthonában

Horvat Mónika a díjjal a muraszombati könyvtár előtt.

Múlt csütörtökön Lendván az Idősebb Polgárok Otthonának lakói Sós Ágnes Szerelempatak című dokumentumfilmjét tekinthették meg a Magyar Program rendezvényén. A 2014-ben megjelent film egy erdélyi falucska 80–90 éves lakóinak gondolatait mutatja be a szerelemről és a szexualitásról a fiatalkori és mostani életükben. Az alkotás megtekintése előtt és után Hartmann Ibolya magyar- és médiaszakos tanár beszélgetett a jelenlévőkkel, akiknek nagyon tetszett, hogy a velük egykorú falusi emberek meglepően őszintén beszélnek a sokszor tabuként kezelt témákról. G.A. N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .

A csentei Horvat Mo­ ni­k a újabb kiemelkedő elismeréssel büszkélkedhet: a Muravidéki Oktatási Alapítvány (Pomurska Izobraževalna Fundacija – PIF) idei kutatói díját vehette át. A fiatal kémikus magiszteri dolgozatára a természettudomány és technika kategóriában – mellyel egyetemi Prešerendíjat is kapott – érdemelte ki a díjat. Az elismerés ünnepélyes át adására

május 24-én került sor a Mu­raszombati Területi és Tanulmányi Könyvtárban. Monika a Ljubljanai Egyetem kémia szakán fejezte be tanulmányait, díjazott diplomamunkájában az aromás trifluor-metilek hidrogén-peroxiddal történő szintézisét és oxidáló hatását elemezte. Jelenleg doktori tanulmányaira koncentrál és az egyetemen dolgozik. Ak

9


Info a mai napon... Május 30-án történt 1431 Rouenban eretnekség és bűbájosság vádjával máglyán megégették Jeanne d’Arcot, az Orleans-i Szüzet. 1572 Meghalt Dobó István, Eger várkapitánya. 1594 Meghalt Balassi Bálint, a magyar reneszánsz költészet kiemelkedő alakja. 1640 Meghalt Pieter Pauwel Rubens flamand festő. 1778 Meghalt Voltaire francia író és filozófus, aki a francia felvilágosodás egyik vezető alakja volt. 1853 Isaac Merritt Singer szabadalmaztatta az általa kifejlesztett varrógépet. 1902 Nathan B. Stubblefield először mutatta be a közönségnek találmányát, a drótnélküli rádióadót. 1912 Meghalt Wilbur Wright amerikai pilóta, aki fivérével 1903ban végrehajtotta az első sikeres motoros repülést. 1958 Megszületett Marie Fred­rik­s­ son svéd énekesnő, a Roxette nevű duó egyik tagja. 1964 Meghalt Szilárd Leó atomfizikus, az atomreaktor és a nukleáris láncreakció elméletének megalkotója.

visszapillantó

1969. május 24-én, 19. szám

Már lehet jelentkezni Mint már jelentettük, a lendvai földműves szövetkezetben az idén is megrendezik a növénytermesztési és állattenyésztési versenyt a szövetkezet társastermelői között. A versenyágak ugyanazok, mint tavaly voltak: szénatermesztésben, kukoricaés burgonyatermesztésben versenyeznek majd a gazdák, ezen kívül malac- és szarvasmarha-hízlalásban, valamint tejtermelésben. A verseny feltételei azonban lényegesen módosultak a tavalyihoz viszonyítva. A szénatermesztésben részt vehet minden gazda legalább 30 árnyi, egy tagban lévő kaszálóval. Kötelező a háromszori kaszálás. Az első díj 500, a második 300, a harmadik pedig 100 kg műtrágya. A kukoricatermesztési versenyben 25 árnyi, egy tagban lévő földdel lehet

részt venni. Csak hibridfajok jönnek számításba. Az első díj 500 kg, a második 400, a harmadik 300, a negyedik 200 és az ötödik díj 100 kg műtrágya. A 6., 7., 8., 9. és 10. helyezett 10 kg hibridvetőmagot kap. A burgonyatermesztési versenyben a kötelező földterület 20 ár. Csak meghatározott burgonyafajták jöhetnek számításba: igor, cvetnik, urgenta, deziré és rožnik. Az első díj 500 kg, a második 300 kg, a harmadik pedig 100 kg minőségi magburgonya. A fajtát a nyertes választja meg. Az állathízlalási versenyben is változtak a feltételek. A szarvasmarha-hízlalás terén csak a két évnél fiatalabb állatokat veszik tekintetbe. A versenyzőknek legalább 2 hektárnyi gazdaságuk kell, hogy legyen. A győztes az lesz, aki 1969 folyamán a legtöbb vágójó-

A lendvai földműves szövetkezet udvarán, a raktárépület körül mindig van forgalom. Hol vetőmagért, hol műtrágyáért, hol erőtakarmányért járnak ide a gazdák. Képünkön Mencs István raktáros (középen) munka közben.

szágot adja el a szövetkezetnek. A jutalmak: 500, 400, 300, 200, illetve 100 kg erőtakarmány. Ugyanezek a feltételek vonatkoznak a malachízlalási versenyben is, valamint a választási malacok versenyében is. Hosszadalmas lenne felsorolni valamennyi versenyágat és a feltételeket is, azt azonban mindenképpen elmondhatjuk, hogy az idei szövetkezeti verseny

feltételei sokkal kedvezőbbek, mint tavaly voltak, a jutalmak száma is több, mint tavaly volt. A jelentkezést nem kötötték szorosan határidőhöz, tehát a termények betakarításáig van lehetőségük a gazdáknak a jelentkezésre. Az érdekeltek számára részletes felvilágosítást a lendvai földműves szövetkezetnél és a vidéki üzemrészlegeiben adnak.

Kovács Alenka

történelmi tükör

Nem vagyunk mi tehát utolsók, habár a hon határán lakunk is A népneveléstől tegyünk most egy kitérőt a színtársulatok irányába, amelyek Lendván már a múltban is többször vendégeskedtek, és egy ilyen (több előadásos) alkalomról Egyházasbükki D. Kálmán lenti tudósítása is beszámol a Vasárnapi Újság 1855. június 17-i számában. De volt itt ám zenélő cigánybanda és csodagyermek is! Lendva, június 17. 1855. Nálunk a legjobb vidéki színész-társulatok egyike Szőllősi és Szuper igazgatásuk alatt f. é. junius 9-ike óta szini előadásokat tart. – Az eddig előadott darabok következők: 9-kén „Vid” Szigligetitől. 10-én „Czigány”; 11-én „Castor és Pollux” ugyanattól; 12-én „Koldusnő” franczia dráma; 13-kán „Szép juhász” Szigetitől; 14-én „Scot nemes” Dumastól és 16-án „Dalma” Jókaitól, ma pedig 17-kén a „Csikós” fog előadatni. – A társulat kitűnő tagjai: Szőllősi, Szuper és Szuperné, jelesen játszanak még: Völgyi és Sipos. S átalában ellehet mondani, hogy a társulat tágjai nagyobbára gyakorlott és ügyes egyének, mint szinte öltözékük és színpadi diszitményeik is csinosak. – E társulat jelenleg összesen 19 egyénből áll. – Hozzánk Zala-Eger-

10

szegről jöttek, s mert ott avval ijesztettek, hogy nálunk egy-egy szinelőadáson alig jelenik meg 10–12 egyén, félve kezdék meg az előadásokat, azonban Lendva kitett Egerszegen, mert kö-

zönségünk érezve s jól felfogva Edvi Illés Pál arany mondatát: hogy „szinjátszó társaságot pártolni és színészi előadásokat látogatni an�nyi, mint nyelvünk felvirágzásához, nemzetiségünk emeléséhez egy kis morzsával áldozatot vinni!” olly szép számmal jelent meg minden előadáson, hogy 12-én már bérlet nyittatott nyolcz előadásra; és közönségünkben még az is megjegyzendő, hogy a drámát leginkább szereti. Nem vagyunk mi tehát utolsók, habár a hon határán lakunk is, sőt elmondhatjuk, hogy : adja az ég, miszerint a hon keblében bár mindenütt ugy törekednék a nép nyelvünket s nemzetiségünket emelni, mint minálunk. – 15-ig az egerszegi czigánybanda zenézett a szinházban s ámbár éji zenékből és mulatságok alkalmával naponkint majdnem 20–30–40 pft jövedelmük volt, 16-ikán elutaztak mint elégedetlenek. – 16-dikán a csodagyermek Ellenbogen Miksa Egerszegről mutatá be magát közönségünknél, ki már Pesten és Bécsben is ismeretes; e fiu 6 éves és minden előleges oktatás vagy tanítás nélkül fejből a legnehezebb számadásokat s törtszámokat egy percz alatt megfejti. Szép adománya a természetnek. N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .


Info

Repüljön olcsóbban! Hallotta már a barátaitól, ismerőseitől, hogy egyhavi buszbérlet áráért utaztak repülővel? Ne bosszankodjon, Önnek is sikerülhet! Van néhány olyan trükk, amivel biztosan olcsóbb lesz a következő repülőjegye, mint amire számított. Lássuk, mik ezek! Ne késlekedjen! Ha eldöntötte, hova és mikor szeretne utazni, akkor minél előbb vegye meg a jegyeket, hiszen ahogy közeledik a kiszemelt dátum, a jegyárak egyre magasab-

keresse. Ennek az oldalnak a lényege, hogy egy térképen mutatja, mennyibe kerülne elutazni az egyes úti célokra.

praktika bak lesznek. Ha például fél évvel korábban megveszi a jegyeket, akkor biztosan jobban jár, mintha az utolsó hetekben kapcsolna. Legyen rugalmas Ha nem tudja pontosan, hova szeretne menni, csak szívesen elutazna egy pár napra, akkor a Kayak Explore weboldalt

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .

A megfelelő keresőmotorok A repülőjegy-keresgélés fárasztó lehet, így a legegyszerűbb, ha egy

keresőmotorral könnyíti meg a dolgát. A legnépszerűbb a Skyscanner, ahol a fapados járatok között is válogathat, a különböző szűrőkkel pedig szinte minden kritériumot megadhat az utazással kapcsolatban. A legolcsóbb jegyek Lehet, hogy már találkozott az Error Fare kifejezéssel, aminek a lényege, hogy a jegyek nagyon alacsony áron vásárolhatók meg ilyenkor, hiszen vagy

a rendszer hibázott, vagy a pénznemek közötti átváltásból adódóan lettek nagyon olcsók. Ne ijedjen meg, nyugodtan vegye meg a jegyet, még akkor is, ha egy 0-val tévedtek a javára – a legritkább esetben törlik a foglalást, de ha ez véletlenül meg is történik, akkor is visszakapja a pénzét. Keressen titokban Az interneten persze semmi nem marad titokban, hiszen ha megnéz egy oldalt, legközelebb már azzal kapcsolatos hirdetések jöhetnek szembe, így joggal érezheti, hogy minden lépését figyelik. Amikor repülőjegyet keres, akkor is előfordulhat, hogy a többszöri csekkolás után megnőnek az árak, arra buzdítva, hogy vegye meg minél előbb, nehogy még drágább legyen. Éppen ezért mindig inkognitó-ablakban keresgéljen repülőjegyeket, így nagyobb eséllyel találhat alacsony árakat. Forrás: bien.hu

11


Info május 31. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 8:00 Hírek, 10:15 Felelősség a jövőért – 150 éves a Vöröskereszt Szlovéniában – dok. műsor, 11:20 Ma lent, holnap fent – szlovén sorozat, 11:55 Alpok–Duna– 23:10 Mouchette Adria, 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hírek, 13:30 Céltábla, Földgolyó, Töréspont, ism., 15:20 Hidak, 16:25 Rajzfilmek, ism., 17:00 Hírek, 17:30 A saját ritmusában – Neki X: Fat Pigeon – zenés ifjúsági műsor, 17:55 Ifjúsági műsor, 18:10 Rajzfilm, ism., 18:10 Szebb világ: Ki fedezte fel az elektromosságot?, 18:15 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Szlovén üdvözlet, 22:00 Visszhangok, 23:10 Mouchette – francia film, 0:35 Szlovén híradó Olaszországból, 1:00 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:00 Zenés műsor, 10:45 Ízletes konyha, 11:00 Jó reggelt!, 13:20 Hallgassunk a csöndre, 14:00 Pauj: Kajak-kenu Európa-bajnokság, 16:25 Mozogj inkább velünk, 16:55 Állatokról, emberekről, 17:35 A kertben, 18:05 Varászkonyha Apánál – Ausztrália, 18:20 A császár séfje – japán sorozat, 19:25 Zenés műsor, 20:00 Celje – Gorenje Velenje, kézilabdamérkőzés, 22:05 ZG80 – horvát film, 23:40 Zenés műsor, ism.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro-Show, 10:10 Top shop, 11:55 KölyökKalauz, ism., 12:20 Anyák gyöngye, 13:25 A konyhafőnök – visszavágó, ism., 15:30 Nyerő páros, 16:50 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Fókusz, 19:35 A konyhafőnök – vis�szavágó, 21:40 Barátok közt – magyar sorozat, 22:15 Doktor Murphy – am. sorozat, 23:20 Híradó, 23:55 Gyertek át!, ism., 1:15 Édes otthon, ism.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-világ, 12:00 Tények délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – amerikai sorozat, 15:40 Szerelmem, Ramón – mexikói sorozat, 16:45 Madárka – török sorozat, 18:00 Tények, 19:10 Bezár a bazár! – szórakoztató műsor, 20:45 A bank – vetélkedő, 22:00 Pénzt vagy éveket! – szórakoztató műsor, 23:25 Magánnyomozók.

Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 9:30– 12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, ism., 12:55 Michela: Toszkána ízei – gasztro-reality, 13:25 Honfoglaló, ism., 14:20 Végtelen szerelem – török 22:25 Woyzeck sorozat, 15:15 Hat nővér – spanyol sorozat, 16:10 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Kamara virtuózok – komolyzenei tehetségkutató, 21:25 A remény pápája Magyarországon – II. János Pál pápa látogatása, 22:20 Kenó, 22:25 Woyzeck – német film, 23:50 Egynyári kaland – magyar sorozat, ism, 0:50 Partitúra – zenés ismeretterjesztő sorozat, ism.

Duna World 5:25–11:15 Délelőtti műsor, 11:30 Pótvizsga – magyar film, 13:00 Híradó, ism., 13:20 Életkerék – magazinműsor, ism, 13:50 Öt kontinens – magazinműsor, ism., 14:20 Család-barát, ism., 15:55 Kárpát Expressz, ism., 16:20 Multiverzum – a tudomány határtalan!, 16:45 Szépművészet, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Gasztroangyal, 18:55 Szerelmes földrajz – magyar ismeretterjesztő sorozat, 19:30 Kamara virtuózok – komolyzenei tehetségkutató, ism., 21:25 Híradó, ism., 21:35 Ridikül, ism., 22:30 Honfoglaló, ism., 23:25 M5 Híradó, 0:00 Mindenki Akadémiája, 0:35 M2 matricák – dok. sorozat, 0:45 Hetedhét kaland.

június 1. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:05 Ifjúsági műsor, ism., 10:25 A saját ritmusában – Neki X: Fat Pigeon – zenés ifjúsági műsor, 10:55 Tudományos műsor, 11:40 A hét, 12:40 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról, emberekről, 14:05 Circom Regional: Egy férfi hárfával – koprodukciós sorozat, 14:30 A 2019-es Európa után –magazinműsor, 15:05 Az első próba: a tarahumara törzsnél, 15:55 Új húszas: Újra otthon – szlovén sorozat, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Lelki villanás, 17:35 Szlovén magazin, 18:00 Mezsgyék, 18:10 Donna Hay: az alapoktól a kiválóságig – főzőműsor, ism., 18:40 Rajzfilmek, 19:00 Híradó, 19:25 Érverés, 20:00 Nyári éjszaka – Mojmir Sepe és Jure Robežnik zeneszerzők koncertje, ism., 22:30 Hírek, 22:50 A szolgálólány meséje – am. sorozat, 23:55 Pedofília az egyházban: a csend ára – francia dok. műsor, 1:00 Szlovén híradó Olaszországból, 1:25 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 A legjobb reggel, 9:00 Tanúságtevők, 10:35 Ízletes konyha, 11:05 Csendes győzelem – portréfilm, 12:15 Automobilitás, 13:05 Mozogj inkább velünk, 13:50 Út a labdarúgó-világbajnokságra – magazinműsor, 14:20 Pauj: Kajak-kenu – Európa-bajnokság, elődöntők, 15:05 Pauj: Kajak-kenu – Európa-bajnokság, döntők, 16:10 Torna vk – közvetítés Koperból, 19:10 Zenés műsor, ism., 20:05 Tschick – német film, 21:40 Zvezdana – beszélgetős műsor, 22:30 Gal Gjurin és a Cantabile szimfonikus zenekar koncertje, ism. 0:35 Zenés műsor, ism.

RTL Klub 6:30 Kölyökklub, 8:35 Lego ninjago, 9:00 Infinity Nado, 9:30 Kölyökkalauz, 10:00 Teleshop, 11:00 Brandmánia, ism., 11:30 Pacsi!, 12:05 Autogram, 12:40 Szuperzöld – hírműsor, 13:10 Édesítő, 13:45 XXI. század – a legendák velünk élnek, ism., 14:20 Muppet Show – am. sorozat, 14:50 Magnum – am. sorozat, ism., 15:55 Másnaposok szerencséje – am. film, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz Plusz, 20:00 A mi kis falunk – magyar sorozat, 21:05 Excsajok szelleme – am. film, 23:15 A sas és a király – kínai film, 1:30 Egyedül a világ ellen – am. film.

TV2 7:05 TV2 animáció, 10:05 Trendmánia, 10:40 Babavilág, 11:10 Élménytúra, 11:45 Autószerelők, avagy minden új egyszer régi lesz! 12:15 Poggyász, 12:50 Szépítők, 13:20 Csapdába csalva – német dokureality sorozat, 15:50 Alex felügyelő – lengyel sorozat, 18:00 Tények, 18:55 Ha igaz volna – am. film, 21:00 Fantasztikus négyes – am.–német–kanadai film, 23:20 Tűzhányó – am. film, 1:30 Briliáns elmék – am. sorozat.

Duna Tévé 6:40–9:35 Virradóra, 9:35-10:30 Délelőtti műsor, 12:10 Pápalátogatás – stúdió, 13:00 Híradó, ism., 13:15 Hazajáró, 13:50 Teréz anya – a szegények szolgálója – olasz–spanyol–angol életrajzi film, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, ism., 18:35 Szerencse Szombat, 19:30 Egynyári kaland, 20:25 Ferenc pápa Csíksomlyón – összefoglaló, 21:30 Ferenc pápa – spanyol–argentin–olasz film, 23:20 Kenó, 23:30 Amazónia – Doroty Stang harca – francia dok. film, 0:05 Bagi–Nacsa Orfeuma, ism.

Duna World 5:25–11:05 Délelőtti műsor, 11:20 A múmia közbeszól – magyar film, 13:00 Híradó, 13:15 Schéner Mihály – dok. film, 14:10 Család-barát, 15:45 OJD – irodalom és könyv 26 percben, 16:30 Ketten jösztök, hárman mentek – dok. film, ism., 17:00 Színe-java, 17:55 Családi kör, ism., 18:55 Térkép, ism., 19:25 Ízőrzők, ism., 20:00 Dokuzóna, 21:00 Híradó, 21:35 Bagi–Nacsa Orfeuma, ism., 22:35 Térkép, 23:35 Pápalátogatás – stúdió, 0:35 Ferenc pápa Csíksomlyón, ism., 2:15 Pápalátogatás – stúdió, ism.

június 2. vasárnap

június 3. hétfő

Szlovén Tévé I.

Szlovén Tévé I.

7:00 Gyerekműsor, 9:25 Vicces tanár: Krossz – gyereksorozat, 10:00 Vasárnapi szentmise – Stažišče pri Kranju, közvetítés, 10:55 Fiatal virtuózok, ism., 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Az emberek és a föld, 13:00 Hírek, 13:25 Szlovén üdvözlet, ism., 15:25 Resina – olasz film, 17:00 Hírek, 17:20 Pero Lovšin: Neked lehet – dok. film, 18:50 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:15 Politika Tanja Gobeccal, 20:00 A hosszú út hazáig – ausztrál sorozat, 20:50 Mišával – beszélgetős műsor, 21:35 Hírek, 22:05 Rendszerhiba – német dok. film, 23:55 Jó éjszakára – zenés műsor, ism. 0:15 Szlovén híradó Olaszországból, 0:40 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Lelki villanás, 7:15 A kód, 7:45 Ízletes konyha, 8:05 Zenés matiné, 8:45 Labdázások – rendezvénybemutató, 9:15 Nyári éjszaka – Mojmir Sepe és Jure Robežnik zeneszerzők koncertje, 11:55 Gyönyörű vagy, fehér Ljubljana, 13:05 Varázskonyha Apánál – Ausztrália, 13:35 Emlék a labdarúgóvilágbajnokságról, 14:35 Pauj: Kajak-kenu – Európa-bajnokság, elődöntők, 15:15 Pauj: Kajak-kenu – Európa-bajnokság, döntők, 16:30 Torna, vk – közvetítés Koperból, 19:15 Zenés műsor, 20:35 Skopje: Észak-Macedónia – Szlovénia, kézilabdamérkőzés, 22:10 Lottó, 22:20 Pero Lovšin: Neked szabad – dok. film, ism., 23:50 Zvezdana – beszélgetős műsor, ism., 0:45 Zenés műsor, ism.

RTL Klub

6:25 A hét tükre, 7:00 Jó reggelt!, 8:00 Hírek, 10:10 Mišával – beszélgetős műsor, 11:15 Ma lent, holnap fent – szlo13:35 Profil: Yonatan G&at vén sorozat, 11:45 A lélek horizontja, 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Profil: Yonatan Gat, ism., 14:25 Át-járás, 15:00 Jó napot, Koroška!, 16:05 Gyerekműsor, ism., 17:00 Hírek, 17:25 Új szomszédok – üdvözöljük a gettóban, 17:55 Rajzfilmek, ism., 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Studio City, 22:00 Visszhangok, 22:30 Kultúra, 22:50 Műparadicsom: 72. Cannes-i filmfesztivál, 23:30 Zenés est – a Ljubljanai Cellofest nyitókoncertje, ism., 1:00 Szlovén híradó Olaszországból, 1:25 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:00 Zenés műsor ism., 10:45 Gyerekműsor, ism., 11:10 Ízletes konyha, 11:25 Jó reggelt!, 14:10 Dragonja – a rejtélyes folyó, 15:20 Az emberek és a föld, 16:10 A császár séfje – japán műsor, 17:20 Lublin: U20-as labdarúgó vb, 19:20 Európa Liga – szezonáttekintés – magazinműsor, 20:15 Repülőgépeken, 21:10 Dubček – cseh–szlovák film, 22:45 Egy hétvége Brightonban – szlovén tévéjáték, ism., 0:00 Zenés műsor, ism.

RTL Klub

6 : 3 0 Kölyökklub, 8:40 Lego Ninjago, 9:05 Infinity Nado, 9:35 Teleshop, 10:35 Lifestyle, 11:05 Magyarország legszebb váro­ 18:55 A galaxis őrzői 2. sai, 11:40 Kalandozó, 12:15 Édes otthon, 12:45 Az év hotelje, 13:20 Lila füge – magazin, 13:55 Profi a konyhámban, 14:30 Házon kívül, ism., 15:00 A mi kis falunk, ism., 16:15 Pocahontas – am. film, 18:00 Híradó, 18:55 A galaxis őrzői 2. – am. film, 21:55 Red – am. film, 0:25 Portré – riportműsor, 1:00 A Mandák Ház lelkésze – magyar dok. film.

TV2 7:05 TV2 animáció, 9:30 Nagy vagy, Auchan kupa! – szórakoztató műsor, 10:05 Tűsarok, 10:35 Több mint testőr, 11:10 Super car – magazin, 11:40 Ötletgazdag, 12:15 Az építkezők, 12:45 Adri’s kitchen, 13:20 Birkanyírás 3 – am. film, 15:50 Norbit – am. film, 18:00 Tények, 18:55 Szeretném, ha szeretnél – am.–német film, 21:15 Miért pont ő? – am. film, 23:45 25 millió fontos váltságdíj – am. film, 1:55 Apacsok – magyar film.

Duna Tévé 5:55–11:30 Virradóra, 12:01 Híradó, ism., 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:30 Ízőrzők, 14:05 Univerzum – osztrák ismeretterjesztő sorozat, 15:05 Három sárkány – magyar film, 16:25 Hogy volt!?, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:35 Szeretünk, doki! – ausztrál sorozat, 19:30 Magyarország, szeretlek, 21:00 Családi kör, 22:00 Kenó, 22:01 K-PAX – a belső bolygó – német–am. film, 0:05 Hogy volt!?, 1:00 Új idők új dalai.

Duna World 5:25–11:00 Délelőtti műsor, 11:15 A nagymama – magyar film, 13:00 Híradó, ism., 13:20 A nagyok – magyar dok. sorozat, 13:55 Én és a hegedűm – román dok. film, 14:50 Szent István-vándorlás – Az országos kéktúra mentén – magyar dok. film, 15:25 Épített szépségek, 15:55 Ferenc pápa Csíksomlyón – hírműsor, 16:50 Járjunk együtt az úton!, 17:45 VI. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 18:55 Öt kontinens, 19:25 Hazajáró, 20:00 Gasztroangyal, 21:00 Híradó, 21:35 Válaszút vándora: Kallós Zoltán öröksége – magyar művészeti műsor, 22:30 Hogy volt!?, ism., 23:30 M5 Híradó, 0:00 Folkudvar, 0:30 Tőkéczki és Takaró: Történelem és irodalom mindenkinek.

6:00 Reggeli, 9:05 Asztroshow, 10:10 Topshop, 11:50 Anyák gyöngye – am. sorozat, 12:15 A simlis és a szende – am. sorozat, ism., 13:20 A konyhafőnök – visszavágó, ism., 15:30 Nyerő páros, 16:50 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Fókusz, 19:35 A konyhafőnök – visszavágó, 21:40 Barátok közt, 22:15 Főnök inkognitóban – magyar reality, 23:40 Híradó, 0:10 XXI. század – a legendák velünk élnek, 0:50 A zöld íjász.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-világ, 12:00 Tények délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Szerelmem, Ramón – mexikói sorozat, 16:45 Madárka – török sorozat, 18:00 Tények, 19:10 Bezár a bazár! – szórakoztató műsor, 20:45 A bank – vetélkedő, 22:10 Pénzt vagy éveket! – szórakoztató műsor, 23:25 Magánnyomozók, 0:30 Tények Extra.

Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 9:30– 12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Toszkána ízei – gasztro-reality, 13:20 Univerzum, 14:15 Végtelen szerelem – török sorozat, 15:10 Hat nővér – spanyol 21:25 A legendák film, 16:10 Rex felügyelő hivatala – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Honfoglaló, 20:25 Kékfény, 21:25 A legendák hivatala – francia sorozat, 22:20 Kenó, 22:30 1890 – szlovák sorozat, 23:30 NCIS – tengerészi helyszínelők – am. sorozat, 0:20 Hogy volt!?, ism., 1:20 Új idők új dalai.

Duna World 5:50–11:10 Délelőtti műsor, 11:25 Végre – magyar film, 13:00 Híradó, ism., 13:20 Roma magazin, ism., 13:50 Domovina, ism., 14:20 Család-barát, ism., 15:50 Életkor, ism., 16:20 Ízőrzők, ism, 16:50 Öt kontinens, ism., 17:20 Ízőrzők, 17:55 Gasztroangyal, 18:55 Szerelmes földrajz, 19:25 Itthon vagy!, 20:00 Hogy volt!?, ism., 21:00 Híradó, ism., 21:35 Ridikül, ism., 22:35 Autonómiák Európában, 23:35 M5 Híradó, 0:05 Mindenki Akadémiája, 0:35 M2 matricák – dok. sorozat.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Világunk mozgatói 17:05 Mozaik / Nem boszorkányság. Vagy igen? / Komolyan a zenéről 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig

12

Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (minden 3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 Öt perc a szépségért 10:30 Világunk mozgatói (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyarnótája – választás 14:15 Mester-Ember (minden utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Retrorádió 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kuckó Mackó / Csacska rádió (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismerős hangok ismeretlen történetei 11:00 MMR 60 (havonta, figyelje a rádióreklámot) 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 MMR 60 / Ismerős hangok ismeretlen történetei (ism.) 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:00 Álmodók (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Sporthétfő (ism.) 21:35 Zene hajnalig

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .


Info június 5. szerda

június 4. kedd Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 8:00 Hírek, 10:05 A hét, 11:20 Ma lent, holnap fent – szlovén sorozat, 11:50 Műparadicsom: A 72. Cannes-i filmfesztivál, 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Studio City, 14:35 Lelki villanás, 15:25 Hidak: Pitypang, 15:55 Gyerekműsor, ism., 17:00 Híradó, 17:30 A kód, 18:05 Rajzfilm, ism., 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 Sárga madár művelet – francia dok. műsor, 21:10 Beszélgetés Kínáról, 22:00 Visszhangok, 23:10 Tanúságtevők, 0:50 Szlovén híradó Olaszországból.

Szlovén Tévé II. 9:00 Zenés műsor, 9:50 Labdázások – ren­dez­ vény­b e­m u­t ató, 10 : 3 5 Donna Hay: az alapoktól a kiválóságig – főzőműsor, 10:35 Donna Hay: az alapoktól a 11:00 Jó reggelt, kiválóságig 12:40 Szlovén magazin, 13:20 Automobilitás, 14:00 Párizs – Tenisz, 19:05 Ki vagy? – ifjúsági műsor, 19:35 Zenés műsor, 20:20 BielskoBiala: U20-as labdarúgó vb, 22:20 Átverés – am. sorozat, ism., 23:30 Roma nemzetiségi műsor, ism., 23:50 Zenés műsor, ism.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro show, 10:10 Topshop, 12:00 Főnök inkognitóban – am. film, ism., 13:20 A konyhafőnök – visszavágó, ism., 15:30 Nyerő páros, 16:50 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Fókusz, 19:35 A konyhafőnök – vis�szavágó, 21:40 Barátok közt, 22:15 Magnum – am. sorozat, 23:20 Házon kívül, 23:50 Híradó, 0:25 A zöld íjász – am. sorozat.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 AstroVilág, 12:00 Tények Délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török 15:40 Szerelmem, Ramón sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Szerelmem, Ramón – mexikói sorozat, 16:45 Madárka – török sorozat, 18:00 Tények, 19:10 Bezár a bazár! – szórakoztató műsor, 20:45 A bank – vetélkedő, 22:10 Pénzt vagy éveket! – szórakoztató műsor, 23:25 Magánnyomozók – dokureality sorozat, 0:30 Tények Extra, 0:55 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, ism.

Duna Tévé 5:55–9:35 Virradóra, 9:35–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, ism., 12:55 Toszkána ízei – gasztroreality, 13:25 Honfoglaló, ism., 14:15 Végtelen szerelem – török sorozat, 15:05 Hat nővér – spanyol sorozat, 16:10 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, ism., 18:35 Honfoglaló, 19:25 Önök kérték!, 20:25 Ábel a rengetegben – magyar film, 22:10 Kenó, 22:20 Ragaszkodás, 23:15 Magyarország, szeretlek!, ism., 0:50 Hogy volt!?

Duna World 5:50–11:15 Délelőtti műsor, 11:30 Hungarian Dracula – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi műsorok, 14:10 Család-barát, ism., 15:40 Család ’19, ism., 16:05 Hazajáró, 16:35 Térkép, 17:00 Útravaló, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Itthon vagy!, 18:25 Vízilabda-közvetítés, 20:00 Üdítő, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, ism., 22:35 Honfoglaló, ism., 23:30 M5 Híradó, 0:00 Mindenki Akadémiája, 0:30 M2 matricák – dok. sorozat.

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 8:00 Hírek, 10:10 Az emberek és a föld, 11:15 Ma lent, holnap fent – szlovén sorozat, 11:50 A kód, 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Mišával – beszélgetős műsor, 14:30 A nyolcadik nap, 15:00 Hidak, 16:00 Gyerekműsor, ism., 17:00 Hírek, 17:25 A.O. – V Coni – dok. műsor, 17:55 50 könyv, amelyet nekünk írtak – Tomaž Šalamun: Poker, 18:05 Rajzfilm, ism., 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 Könyvesbolt a tengerparton – angol film, 22:00 Visszhangok, 22:50 Ami szent és a világ, 23:50 Szlovén híradó Olaszországból, 0:15 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 9:15 Zenés műsor, 10:00 Hidak: Pitypang, 10:50 Jó reggelt!, 13:30 Varázskonyha Apánál – Ausztrália, 14:00 Párizs: Tenisz, 19:00 Gyermekműsor, 19:20 Zenés műsor, 20:00 Florence Foster Jenkins története – német zenés dok. film, 20:55 Lottó 21:10 Véleményem, 22:00 Stacey Dooley: Előkészületek a világvégére – angol dok. műsor, 22:50 A nyelvem határai a világom határai, 23:55 Zenés műsor, ism.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro show, 10:10 Top Shop, 11:50 Pacsi, ism., 12:25 Anyák gyöngye – am. sorozat, 13:20 A konyhafőnök – visszavágó, ism., 11:50 Pacsi 15:30 Nyerő páros, 16:50 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Fókusz, 19:35 A konyhafőnök – visszavágó, 21:40 Barátok közt, 22:15 Toplista – szórakoztató műsor, 23:30 Híradó, 23:55 A zöld íjász – am. sorozat, 1:05 Lila füge – magazin, ism.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Szerelmem, Ramón – mexikói sorozat, 16:45 Madárka – török sorozat, 18:00 Tények, 19:10 Bezár a bazár – szórakoztató műsor, 20:45 A bank – vetélkedő, 22:10 Pénzt vagy éveket! – szórakoztató műsor, 23:25 Magánnyomozók – dokureality sorozat, 0:30 Tények Extra.

Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 9:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, ism., 12:50 Toszkána ízei – gasztroreality, 13:25 Honfoglaló, ism., 14:15 Végtelen szerelem – török sorozat, 15:10 Hat nővér – spanyol sorozat, 16:10 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, ism., 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Alpesi őrjárat, 20:25 Skandináv lottó sorsolása, 20:35 A maffia csak nyáron öl – olasz sorozat, 21:35 Partitúra – magyar ismeretterjesztő sorozat, 22:25 Kenó, 22:35 Quo vadis – olasz sorozat, 23:40 Kékfény, ism., 0:40 Új idők új dalai.

Duna World 5:25–11:30 Délelőtti műsor, 11:45 Viharban – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi műsorok, 14:20 Család-barát, ism., 15:55 Magyar gazda, 11:45 Viharban ism., 16:20 Noé barátai, ism., 16:50 Novum, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Gasztroangyal, 18:55 Szerelmes földrajz – magyar dok. sorozat, 19:30 Itthon vagy!, 20:10 Vízilabdaközvetítés, 21:35 Ridikül, ism., 22:35 Honfoglaló, ism., 23:30 M5 Híradó, 0:00 Mindenki Akadémiája, 0:30 M2 matricák – dok. sorozat.

műsorajánló

június 6. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 8:00 Hírek, 10:15 „Bejž če vejdš” – Kirgizisztán – dok. film, 11:20 Ma lent, holnap fent – szlovén sorozat, 12:00 A.O. – V. Coni – dok. műsor, 10:15 „Bejž če vejdš” – 12:30 Öreglányok – am. Kirgizisztán sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Véleményem, 14:35 Szlovén villanások, 15:00 Hidak: Súlypont, 16:00 Gyerekműsor, ism., 17:00 Hírek, 17:25 Tudományos műsor, 17:55 Röviden: Szociális gazdaság, 18:05 Rajzfilm, ism., 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Dosszié – a bankok szanálása, 22:00 Visszhangok, 22:50 A nyolcadik nap, 23:30 Nadia Comaneci: A tornász és a diktátor – francia–román dok műsor, ism., 0:40 Tudományos műsor, ism., 0:35 Tudományos műsor, 1:00 Szlovén híradó Olaszországból, 1:30 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:10 Zenés műsor, 10:55 Jó reggelt!, 14:00 Párizs: Tenisz, nők, 19:00 Firbcologi – a nagy patkányokról, a kis gyerekekről és a zöld banánokról – gyermekműsor, 19:25 Zenés műsor, 20:00 Szlovénia – Észak-Macedónia, kézilabdamérkőzés, 22:10 Automobilitás, 22:45 Jazzkoncert Újvidékről, 0:20 Zenés műsor, ism.

RTL Klub

Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyarnóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Vendégem: horgászok (ismétlés: pénteken 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Május 31-én, pénteken 15.20-kor a Szlovén TV I. csatornáján

6:00 Reggeli, 9:05 Asztro-Show, 10:10 Top Shop, 12:15 Toplista – szórakoztató műsor, 13:20 A konyhafőnök – visszavágó, ism., 15:30 Nyerő páros, 16:50 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Fókusz, 19:35 A konyhafőnök – visszavágó, 21:40 Barátok közt, 22:15 Gyertek át! – vetélkedő, 23:35 Híradó, 0:10 Brandmánia, 0:45 Szuperzöld – hírműsor, ism.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Szerelmem, Ramón – mexikói sorozat, 16:45 Madárka – török sorozat, 18:00 Tények, 19:10 Bezár a bazár! – szórakoztató műsor, 20:45 A bank – vetélkedő, 22:10 Pénzt vagy éveket! – szórakoztató műsor, 23:25 Magánnyomozók, 0:30 Tények Extra, 0:55 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, ism.

Duna Tévé 5:55–9:35 Virradóra, 9:35– 12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:45 Toszkána ízei – gasztro-reality, 13:15 Part menti vonatozás Julie Walters-szel, 14:05 Vég21:25 Isten hozott az telen szerelem – török sorozat, 14:55 Hat nővér – Isten háta mögött spanyol sorozat, 16:00 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:45 Szerencse Híradó, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Alpesi őrjárat, 20:35 Fábry, 21:25 Isten hozott az Isten háta mögött – francia film, 23:35 Kenó, 23:50 Chico – német–horvát–magyar–chilei film, 1:45 Önök kérték!, ism.

Duna World 5:50–11:15 Délelőtti műsor, 11:30 Majd belejössz, Pistám! – magyar film, 13:00 Híradó, ism., 13:20 Rondó – nemzetiségi magazinok, 14:15 Család-barát, ism., 15:50 Kék bolygó – magazinműsor, ism., 16:15 Opera Café, 16:45 Magyar krónika – magazinműsor, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Gasztroangyal, 18:55 Szerelmes földrajz – magyar dok. sorozat, 19:25 Itthon vagy! – magazin, 20:00 Szenes Iván írta, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, ism., 22:35 Életművész, 23:25 M5 Híradó, 0:00 Mindenki Akadémiája, 0:30 M2 matricák – dok. sorozat, 0:45 Hetedhét kaland.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Horizont (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Május 30-án, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Visszapillantó 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ism. 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Hidak: benne a 2. Muravidéki Rétesnap Csentében (ismétlés: szombaton 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Június 4-én, kedden 15.25-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Pitypang: gyermekműsor, benne a gyerekek ötleteket gyűjtenek a vakációra (ismétlés: szerdán 10.00-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Június 5-én, szerdán 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne egészségügyi rovat, témája a cukorbetegség és a magas vérnyomás (ismétlés: csütörtökön 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Június 6-án, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Súlypont: stúdióbeszélgetés (ismétlés: pénteken 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) A magyar nyelvű tévéadásokat a Maribori TV-n is megtekinthetik, mégpedig a premiervetítés napján 21.00-kor és másnap 11.25-kor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13


Info figyelmükbe Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2019. május 28-án a következő munkahelyeket hirdették meg: Laboratóriumi mérnök Lendvai Egészségház, Kidrič utca 34. (1 munkahely, főiskolai végzettség, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2019. június 1.) CNC-operátor Pohištvo Horvat, Zadružna ulica 23., 9232 Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2019. június 23.) Üzleti titkár / beszerző Pohištvo Horvat, Zadružna ulica 23., 9232 Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2019. június 23.) Ápoló / gondozó Lendvai Idősebb Polgárok Otthona, Slomšek lakótelep 7. (2 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2019. június 2.) Egészségügyi nővér / technikus Lendvai Idősebb polgárok Otthona, Slomšek lakótelep 7. (2 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2019. június 2.) Fémipari dolgozó Linox Solution, Vasút utca 43., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. június 21.) Hegesztő Linox Solution, Vasút utca 43., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. június 21.) Adminisztrátor Dogša d.o.o., Prešernova ulica 8., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, havi bér 750 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2019. június 22.) Segédmunkás Dogša d.o.o., Prešernova ulica 8., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, havi bér kb. 1.400 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2019. június 22.) Festő Dogša d.o.o., Prešernova ulica 8., Lendva (3 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, havi bér kb. 1.800 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2019. június 22.)

•Május 30-án, csütörtökön, 19.00 órakor, •lendvai könyvtár •Mitja Süč Szenegál és Gambia című előadása •Május 31-én, pénteken, 19.00 órakor, •Polgárság Múzeuma, Lendva •Petar Sabol: Kreatív makró – fotókiállítás •Június 1-jén, szombaton, 15 órától, •a szalafői Határpark 180-as határkője •Hodos–Szalafő határtalálkozó •Június 1–10. között, •a lendvai Színház- és Hangversenyterem előcsarnoka •„Levelek Alsólendváról” című kiállítás

gyertyafény

Május 31-e és június 6-a között Lendvai Plébánia Szombaton, június 1-jén vasárnapra érvényes szentmise 16.30-kor Petesházán és 18.00 órakor Lendván szentmise a hittanosok és a családok részére. Vasárnap, június 2-án húsvét hetedik vasárnapja. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor, ELSŐ SZENTÁLDOZÁS ÜNNEPE, valamint szentmise Gyertyánosban 11.00 órakor. Szerdán, június 5-én 8.00 órakor Pincén szentmise, 9.30-kor szentmise az idősek otthonában.

Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 19.00 órakor vannak. Vasárnap, június 2-án, húsvét hetedik vasárnapján 8.00 és 10.00 órakor szentmise Dobronakon, va-

Legyen Ön is az előfizetőnk! Megrendelőlap Megrendelem a Népújság hetilapot____példányban az alábbi címre: Név:

lamint 18.00 órakor Göntérházán. Szerdán, június 5-én 7.30-kor szentmise Dobronakon. Csütörtökön, június 6-án 18.30-kor imádkozás a Legszentebb előtt.

Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik (illetve ötödik) vasárnap van 10.00 órakor.

Református Egyház Vasárnap, június 2-án 11.00 órakor orgonaszenteléssel egybekötött ökumenikus istentisztelet Szentlászlón, valamint 14.00 órakor Csekefán úrvacsorás istentisztelet.

névnapsoroló Május 31-től június 6-ig Péntek – Angéla Szombat – Tünde Vasárnap – Kármen Hétfő – Klotild Kedd – Bulcsú Szerda – Fatime Csütörtök – Norbert

Cím:

apróhirdetés Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva.

"

•Masszázs és pedikűr Nemesnépen az Abbázia Hotelben és Lentiben. Érdeklődni: tel. 0036-30-853-6597.

Gépészeti technikus Legartis, Hármasmalom 2l., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. június 21.) Ács Legartis, Hármasmalom 2l., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. június 21.) Kőműves Legartis, Hármasmalom 2l., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. június 21.) Turisztikai vezető Gondvana, trgovina, turizem in storitve d.o.o., Dobronak 115/F. (2 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, magyar nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2019. június 4.) Takarító Čistilni servis Partner, storitve d.o.o., Trg komandanta Staneta 4., Ljubljana (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2019. június 7.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

14

Tóth Gábor: Kiút az allergiából (Pilis-vet Bt., 2018, 368 oldal)

Manapság egyre több az ételallergiás és ételintoleranciás személy. A szerző ebben a könyvben az ételek okozta allergiákról és intoleranciákról ír, a légzőszervi és keresztallergiákról, valamint az egészségvédő táplálkozás és a légzőszervi, illetve ételallergiák összefüggéseiről. A kötet az egészségtudatos táplálkozás és életvitel oldaláról közelíti meg a témákat. Rendezvényeink: Süč Mitja Szenegál és Gambia című előadása 2019. május 30-án, csütörtökön 19.00 órakor lesz a könyvtár olvasótermében.

Látogassák meg honlapunkat: www.kkl.si

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .


Info

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség pályázatot hirdet a Lendvai községben működő, magyar nemzetiségi programokat kivitelező civilszervezetek részére. A pályázat célja a magyar közösség önazonosságának megőrzése, fejlesztése és meg­ erősítése. A rendelkezésre álló pályázati keretösszeg A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 11.000,00 EUR, azaz tizenegyezer euró a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség 2019. évi költségvetéséből, mégpedig a „Folyó transzferek nonprofit szervezeteknek és intézményeknek” kontó terhére. A támogatás elnyerésének fel­ tételei A civilszervezet vagy egyesület egy naptári évben legfeljebb három programra pályázhat. Pályázati támogatásban azok a pályázók részesülhetnek, akik a támogatás összegét magyar jellegű programokra fordítják, rendszeresen közreműködnek a Lendvai községben szervezett rendezvényeken, maradéktalanul elszámolnak a pályázati támogatással és felhívásra közreműködnek a támogató rendezvényein. Kirándulások szervezésére és alapeszközök vásárlására nem lehet pályázni. Intézmények és helyi közössé­ gek nem pályázhatnak. A pályázati beadványnak a követ­ kezőket kell tartalmaznia:

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .

kitöltött pályázati formanyomtatvány, igazolás az egyesület nyilvántartásban való szerepléséről, program és annak részletes költségvetés-tervezete. A pályázat benyújtása, határideje A pályázatokat kizárólag az erre rendszeresített adatlapon lehet benyújtani. A kitöltött pályázati adatlapokat eredeti példányban, a kért mellékletek csatolásával, postai úton ajánlva, zárt borítékban, a „PÁLYÁZAT NEMZETISÉGI PROGRAMOKRA – CIVILSZERVEZETEK ÉS EGYESÜLETEK” megjelöléssel a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Hivatalába (Malom utca 6/A., 9220 Lendva) kérjük eljuttatni. A pályázatok benyújtási határ­ide­ je 2019. június 10. A támogatás folyósítása A pályázatkezelő a támogatási összeget a támogatási szerződés mindkét fél által történő aláírását követően utalja. A támogatás elszámolása és ellenőrzése A pályázat alapján támogatott programok megvalósításának határideje 2019. december 31-e, a tartalmi beszámoló és a részletes pénzügyi elszámolás (bankszámlakivonat, eredeti számlák, bizonylatok) benyújtásának határideje pedig 2020. január 31-e. Vida Törnar Judit elnök TÁRSTÁMOGATÓK: Nemzetiségi Hivatal Lendva Község

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával

PÓTPÁLYÁZATOT HIRDET a Debreceni Nyári Egyetem kéthetes, 60 órás magyar nyelv és kultúra kurzusán való ösztöndíjas részvételre. A képzés ideje: 2019. július 21. – augusztus 3. vagy 2019. augusztus 4–17. A kurzuson hét fő vehet részt. A pályázóknak a következő dokumentumokat kell benyújtaniuk magyar nyelven: - kérelmező levél, - önéletrajz, - a munkaadó (főiskolások, egyetemisták esetében a tanintézmény) ajánlólevele. A pályázatot az alábbi címre kérjük benyújtani: Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség – Pomurska madžarska samoupravna narodna skupnost, Glavna ulica – Fő utca 124., 9220 Lendava – Lendva. A pályázatok beérkezési határideje: 2019. június 14., 12 óra. A 2019. június 14-én ajánlott levélként feladott pályázatok már nem kerülnek elbírálásra. Hiánypótlásra nincs lehetőség. A hiányos pályázatok nem kerülnek elbírálásra. Bővebb infor mációt a gonc.katja@ muravidek.si ímélcímen, illetve az 576 1578-as telefonszámon kaphatnak.

15


Info Humor

Horoszkóp Kos Márc. 21. – ápr. 20. Szívesen foglalkozik a múlttal és olyan tárgyakkal veszi magát körbe, amelyek családi emlékeket idéznek fel.

Móricka kilesi a nővérét, amint az éppen egy férfival szerelmeskedik az ágyában. A pasi észreveszi, ezért ad egy ezrest Mórickának: – Aztán nem láttál semmit, rendben van, öcsi? – Oké – mondja Móricka és visszaad egy ötszázast. – Hát ezt miért adod vissza? – Maga se fizessen többet, mint a többiek.

Bika Ápr. 21. – máj. 20. Igyekszik semmit sem kockáztatni, és csak akkor érzi jól magát, ha szilárd talaj van a lába alatt. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Szeret most eltűnődni a tényeken, akár egyedül is, de társaságban is gyakran bocsátkozik diskurzusokba.

– Jean! Hol a feleségem? – Meghalt, uram! – Hogyhogy? Egy órával ezelőtt beszéltem vele! – Igen, uram, de pár perce rászállt egy darázs, és azt mondta, hogy üssem agyon! Két részeg nézegeti az italát a kocsmában. Felkiált az egyik: – Öregem, láttál már jégkockát lyukkal a közepén? – Persze, haver. 15 éve vagyok nős... A tanárnő ráüvölt Mórickára feleltetés közben: – Móricka, minden marhaságot összehordasz, semmi értelme az egésznek, ellentmondasz önmagadnak! Hát így mi lesz belőled? – Hogyhogy mi? Hát meteorológus. A biológiatanárnő kérdezi a tanulókat: – Na, gyerekek, ki tudja, hogy melyik állat adja a tejet? Megszólal az egyik gyerek: – A konyhás néni! Bemegy egy fickó a virágboltba, melynek a következő a szlogenje: „Mondja el virággal!” – Kérek egy szál rózsát! – mondja az eladónak. – Egyet? Biztos, hogy elég lesz? – kérdi az eladó. – Hogyne, én meglehetősen szűkszavú ember vagyok.

16

Rák Jún. 22. - júl. 22. Szeret szorgoskodni, akár másoknak is segíteni, fontos, hogy hasznosnak érezhesse magát. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. A héten nagy fontosságot tulajdonít a külvilágnak és annak, hogy kiemelkedő pozíciót töltsön be. Előző keresztrejtvényünk megfejtése: néptánc, dráma, foci, hagyomány, anyanyelv, hon­ ismeret. A szerencse Cselédes Csaba budapesti olvasónknak kedvezett, a Prekmurec Kft. 20 eurós utalványát szerkesztőségünkben veheti át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje június 11. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva. Sok szerencsét!

kulcslyuk

Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Most határozottan kifejti a véleményét, igénye van arra, hogy sajátos, új életfilozófiát alakítson ki.

Rozgonyi Emőke református lelkész A legjobb dolgok az életemben: • Isten, család, szolgálat. Ahol házat építenék: • Egy adriai sziget partján. Gyermekkori álmom: • Tanulni, tanulni, tanulni. A hobbim: • Természetes kozmetikumok. Amit a legjobban meg tudok főzni: • Lasagne. A film, amit többször is megnéztem: • A remény rabjai, War room, A bátorság emberei. Ha visszamehetnék az időben, akkor: • Nem mennék vissza. Egyetlen dolog, amit a jövőről szeret­ nék tudni: • Elég minden napnak a maga baja. Amit egyszer ki szeretnék próbálni: • Az El Camino végigjárása. A leghasznosabb tárgyam: • Biblia, óra. Akinek a tanácsát mindig megfoga­ dom: • A férjemét a leggyakrabban.

Szűz Aug. 24. – szept. 23. Hajlamos elfogadni a többség akaratát. A munka most egyfajta önmegvalósítást is jelenthet Önnek.

Skorpió Okt. 24. – nov. 22. A héten a társa kiemelkedően fontos szerepet kap. Önnek határozott elvárásai vannak a partnerével szemben. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Erőteljes késztetése van, hogy helytálljon. Szeretne új élményekkel gazdagodni.

Ha szomorú vagyok, ettől mindig jobb kedvem lesz: • Ölelés, ima. Életem legnagyobb élménye volt: • Önkéntes év Angliában, házasság, anyaság, egyhetes csendes lelkigyakorlat. Amit már rég meg kellett volna ten­ nem: • Egészséges életmódra váltani. Ami a legjobban tetszik a Muravidé­ ken: • Az itt lakók barátságossága és a természet.

Bak Dec. 23. – jan. 20. Mindenképpen a saját útját akarja járni, hajlamos arra, hogy meghatározza másoknak, hogy mit tegyenek. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Most szüksége van arra, hogy hasonló gondolkodású emberekkel vegye magát körbe. Arra is képes, hogy alkalmazkodjon. Halak Febr. 20. – márc. 20. Hajlamosabb egy kicsit befelé tekinteni és önelemzéssel foglalkozni. Önzetlen szolgálatot is vállal.

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .


Horizont A 26. Speciális Olimpia Játékok Lendván

Nem a győzelem, a bátor részvétel a felemelő A II. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola 11 év után újra házigazdája volt a Maribor–Muravidék régió Speciális Olimpiai Játékainak. Atlétikában, kosárlabda-elemekben és asztaliteniszben közel 190 fogyatékossággal élő versenyző versenyzett, köztük eredményesen szerepelt hat lendvai tanuló is. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A „nagy” olimpiai játékok hangulatában vo-

nultak be a sajátos bánásmódot igénylő versenyzők a lendvai atlétikai és sportpályára múlt szerdán, ahol a regionális Speciális

Olimpiát szervezték meg. A 16 résztvevő intézmény és iskola között jelen volt a lenti és a csáktornyai vendégiskola is.

Horvat Tjaša lendvai tanuló a 25 méteres tolókocsis versenyen másodikként ért célba.

Micro:bit a göntérházi iskolában A Code Week Szlovénia, az Iskolai és Iskolán Kívüli

Tevékenységek Központja, a Szlovén Oktatási és

Sportminisztérium, valamint a szlovéniai Microsoft

A Göntérházi KÁI csapata digitális projektjével bejutott a legjobb tizenhat szlovén általános iskola közé. N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .

A sporteseményen a sajátos nevelést igénylő tanulók megmérettették sportképességeiket és arra törekedtek, hogy az egész évben gyakorolt sportterületeken, amelyekben a legerősebbek, a legeredményesebben teljesítsenek. A megmérettetésen három sportágban – atlétikában (ezen belül számos versenyszámban), kosárlabda-elemekben és asztaliteniszben mutatták meg a tudásukat. A legjobbak pedig bekerültek az országos játékokra, ami után némelyikük akár kijuthat a speciális olimpiai világjátékokra is, ahol Szlovéniát képviselhetik. Fodor Árpád, a II. Sz. Lendvai KÁI felkészítő testnevelője elmondta, a tanulók a játékokra folyamatosan, több éven keresztül készülnek: „Ahhoz, hogy részt tudjanak venni egy ilyen rendezvényen és megmutathassák képességeiket, mozgástapasztalatok megszerzésére van

szükségük, ami időt igényel. Önmagában viszont a mozgás élvezete az, ami élővé és igazzá teszi ezt a tapasztalatot.” A hat lendvai tanuló között Horvat Tjaša a 25 méteres tolókocsis futamban, Nikita Slavinec és Baranja Boris ötven méteres távfutásban, Baranja Tadej száz méteres távfutásban, valamint Fortun Marjan és Balažic Kaja kislabdadobásban szerepelt. A múlt szerdai speciális sportjátékokon és a nyitóműsorban számos önkéntes és támogató közreműködött és járult hozzá a rendezvény sikeréhez. A játékokat több meghívott vendég mellett jelenlétükkel megtisztelték a Lendva-vidék élsportolói is, Novinić Mitja és Vedran Vinko, a Nafta 1903 focistái, valamint a többszörös Európa- és világbajnok tekéző, Kardinar Marika, aki a játékokat hivatalosan is megnyitotta.

„Micro:bit az iskolában” című projektje a tanulóifjúság digitális kompetenciájának növelését tűzte ki célul. A projektbe iskolánk is benevezett, s a sokat ígérő projektötletnek köszönhetően bejutottunk a legjobb tizenhat szlovén általános iskola közé. A Szlovén Oktatási és Sportminisztérium által meghirdetett projektek májusi zárórendezvényén Ljubljanában iskolánk projektcsoportja is ismertette a tanév tevékenységeit, valamint bemutatta az iskolai Micro:bit riasztóberendezést. A csoport egy olyan terméket állított elő, amely személyes tárgyaink biztonságát szavatolja, a készülékkel ugyanis egy értékes tárgy mozgását követhetjük. Amikor mozdul

a tárgy, a riasztókészülék jelez, a lámpa pedig vibrálni kezd. Az innováció elnyerte a zsűritagok tetszését, így a projektcsoport meghívást kapott a Microsoft május 21-én megrendezett Technológiai és Ügyviteli Konferenciájára Portorožba. Az oktatás fejlesztése a mesterséges intelligencia korszakában tematikus egység keretében a tanulók ismertették projekttevékenységüket, az iskolát és a vidéket, ahonnan érkeztek. Színes irodalmi és filmes bemutatójuk során az érdeklődők betekintést nyertek sokoldalú tevékenységükbe, melyet a hagyomány tisztelete és a jövő kihívásai fémjeleznek. A projektcsoport nevében Časar Igor mentor

17


Horizont A csentei szőlőtermelő közösség

Ha már a jókedv íze sem fog ke A Csentei Szőlőtermelők Egyesületét 1990 februárjában azzal a céllal alapították meg, hogy a tagok szakmai előadásokon keresztül és a tapasztalatcsere által elsajátítsák az újdonságokat a szőlőművelés és a bortermelés területén. S persze mindeközben találkozzanak és beszélgessenek is egy pohár bor mellett, alakuljon ki egy szoros közösség, amely össze tudja fogni a szőlőstermő vidék lakosságát. Jövőre 30 éves lesz az egyesület, sikerének alapja pedig ma is az összetartás. A szőlészetben és a borászatban azonban a gondokkal is szembe kell néznie a gazdáknak, talán a megoldást is a közösség erejében kell keresni. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

A Csentei Szőlőtermelők Egyesületének első elnöke Cimerman Béla volt, azóta pedig négyéves ciklusokban történik a tisztújítás. Ma Farics Dorisz vezeti

25 év alatti – mondja Farics Dorisz. – A megmaradt nagy létszám örvendetes, és megerősítés abban, hogy jó úton járunk. Persze egy egyesület életében nem a tagok száma a mérvadó, hanem az, hogy valódi az érdeklődés, tudunk-e

az úgynevezett „szőlő jövés” berajzolásának hagyományát, ami a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékében is szerepel, idén pedig bekerült a Magyar Értéktárba is. A csentei egyesület 1994-ben erre a kőszegi mintára szintén bevezette a szőlőhajtás könyvbe rajzolásának rítusát. Szent György napja előtt egy nappal végzik a

dencei bornapokon, de számos anyaországi rendezvényen képviselhettük már eddig is a Muravidéket. Saját szervezésű rendezvényeinket a szőlészetileg, borászatilag jeles naptári napok köré szervezzük; pincejárást, borbírálatot

Kerék László, aki egyike az egyesület alapítóinak, 23 évesen telepítette az első szőlőjét.

Farics Dorisz (képünkön balról), a csentei szőlőtermelő egyesület elnöke, muravidéki falugazdász borlovagként is igyekszik tenni a helyi borok sikeréért. az egyletet, akinek jelentős a társadalmi szerepvállalása, többek között ő a muravidéki falugazdász is.

Hűen a borászati hagyományokhoz – Az egyesület megalakulásakor 130-an írták alá a tagsági belépésről a nyilatkozatot, most 121-en vagyunk: a legidősebb tag 94 éves, a legfiatalabb pedig

18

olyat kínálni, ami vonzza az embereket. Csak a tavalyi évben 54 rendezvényen vettünk részt, vagyis minden hétre jutott esemény. Hét anyaországi egyesülettel tartjuk a kapcsolatot, szakmai kirándulásokat és kereskedelmi jellegű rendezvényeket is szervezünk. Hívnak is minket egyre többfelé. Idén olyan megtiszteltetés ért bennünket, hogy bemutatkozhatunk Kolozsváron, a Kárpát-me-

tartunk, kelepelőt állítunk, bort szentelünk és évente megtartjuk Szent György napját, ami egyesületünk ünnepe is egyben – foglalja össze az elnök nagy vonalakban az egyesület működését. Hagyományos rendezvényeik kapcsán – amit hosszú volna egyenként felsorolni és bemutatni – egy valóban egyedi tradíciót mégis kiemelnénk: Kőszegen 1740-től tartják

vesszővágást, amihez a vidék hagyományos szőlőfajtáihoz hűen leggyakrabban olaszrizlinget és furmintot választanak, majd egy közösen kiválasztott harmadik fajtát. Ez a három kerül be az egyesület emlékkönyvébe rajz formájában. – A régi megfigyelések szerint a vesszőhajtásból következtetni lehet arra, hogy ősszel milyen lesz a termés – mondja el Pevec Robert, aki a rajzokat készíti immár 25 éve. A gépésztechnikus szakember hobbija a rajzolás és a festés, így bukkantak rá annak idején az egyesület tagjai és kérték fel a rajzolásra. – Ez különleges módja annak, hogy a szőlőtőke fejlődését megfigyeljék. Ha mindig ugyanabban az időszakban vágják és rajzolják le a vesszőt, akkor látható az évjáratok közti különbség,

hiszen a rajzokban a jellegzetességekre fókuszálok. Megörökítem a szőlőlevél erezetét, formáját, a színeit, mintázatát, az esetleges eltéréseket, foltokat. Színes ceruzával színezem ki, majd fekete tussal fejezem be – mondja Robert, majd elárulja, hogy a könyvön szereplő címer is az ő munkája.

A szőlőt szeretni kell! A csentei boregyletnek nincs saját bora. A tagok zömének ugyan van szőlője, de nincs mindenkinek, nem is feltétele a tagságnak a szőlőbirtok. Sokakat vonz önmagában a közösség, a társaságban eltöltött idő. – A tagjaink többsége kis borász, akik szürettől szüretig eladják a borukat. Még azok is nagyon hűségesek, akik megváltak a szőlőjüktől, de kötődnek a szőlőhöz, így az egyesület számukra egy komoly kapocs ahhoz az életformához, ami az egész életük szerves része volt – magyarázza Dorisz. Kerék László is szerelmese a szőlőhegynek, egyik alapítója és hűséges tagja, támogatója a szőlészeti közösségnek: – Az egyesület megalakulását annak idején Göncz László, a muravidéki magyarság csúcsszervezetének akkori elnöke kezdeményezte. A kultúregyletünk akkor már nagyon jól működött, és a magyarság vezetése úgy vélte, hogy jó helyen lesz Csentében a szőlészek székhelye is. Tudni kell, hogy az egyesület nem csupán a csenteieket, hanem a teljes környék bortermelőit összefogja. Jelenleg is így működik, más településekről éppen annyi tag van, mint hazai. A kezdetekkor sokan arra számítottak,

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .


Horizont

elleni, akkor mi lesz a világgal?

Felső Alen, az egyik fiatalabb generációs borász lát gazdasági lehetőséget a Lendva-vidéki szőlőhegyben. Fotónkon az európai borlovagrend lovagjává avatásakor, mellette Fehér Marika, lovagi keresztanyja. hogy majd szövetkezetté alakulunk és akkor kön�nyebb lesz mindenki számára az értékesítés. De a fő cél az itteni emberek, a termelők összefogása, az itteni magyarság tömörítése volt. Azóta folyamatosan fejlődik az egyesület. Olyan az egész, mint egy igazi nagy család – mondja Kerék László őszinte elégedettséggel. De mint szőlősgazda vajon hogyan látja, mi a helyzet a csentei szőlőtermesztéssel és milyen a jó szőlősgazda errefelé? – Szőlőt nem egy évre szoktak telepíteni, hanem egy életre! A jó szőlősgazda ezt tudja! Nem könnyű, de szép munka, és aki nem látja ebben a szépséget, az inkább ne művelje. Egy szőlősgazda szinte minden tőkét ismer a szőlőjében, végigkíséri a fejlődésüket egészen a szüretig, ami fantasztikus dolog. Aztán folytatódik az egész a borpincében. A jó bor pedig az iskolázástól, a gondozástól függ, folyamatos figyelmet igényel. A jó borász a szakembereket is meghallgatja.

Szükség van arra is, hogy olyanok jöjjenek a pincébe, akik kritikát is mondanak, nem csak dicsérnek. Én a hegyen jól érzem magam. Sokszor csak úgy kimegyek, és nézem a tőkéket, különösen tavasszal, rügyfakadás után, és gyönyörködöm bennük – mondja, majd kissé keserűen teszi hozzá, hogy őt már csak a hordók emlékeztetik a régi szép időkre: – 23 éves voltam, amikor az első parcellát beültettem. Az évek során egyre nagyobb területet műveltem, amikor jó volt az évjárat, akár 3.500 liter borom is volt. Mostanra 420 tőke szőlőt hagytam meg a borpincénél. Annyit, amennyivel elütöm az időt. A birtok a családban maradt, László nagyobbik fia műveli, a kisebbik fia pedig a megmaradt területet segít gondozni. László szerint a Muravidéken az értékesítés a legnagyobb probléma. – Az, hogy ma itt tart ez a remek borvidék, az az ország gazdaságpolitikájának is a hibája, nem szabadott volna ezt

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .

a véget így elhanyagolni! Korábban, harmincöt esztendeig egy kocsmáros járt hozzám, ő vitte el a bort. Mára minden más lett. A folyóbort értékesíteni nagyon nehéz, a törvények nagyon megnehezítik a kis gazdák helyzetét. Csak a palackozott, címkézett borokat szabad eladni, a kisebb gazdának viszont így nem marad kereset. Emellé jön az alacsony felvásárlási ár, nem csoda, ha a gazda arra kényszerül, hogy lemondjon a szőlőről. Ha végignézünk a szőlőhegyen, sajnos nagyon sok szőlőt kivágtak – mondja László, és rávilágít, hogy bizony a szőlő

hagyják a szőlőt? Úgy gondolom, hogy az idősebbek elveszítik a kötődésüket az ifjúkorhoz – teszi ehhez hozzá Dorisz. – Szomorkás nosztalgia és hiányérzet marad a kivágott tőkék helyén. Tudom, hogy sokaknak a szíve hasad meg, amikor meg kell hozniuk ezt a döntést, de vannak olyanok is, akik viszont már nem kötődnek és nincs is idejük a szőlészetre. A bor már nem jelent megélhetési forrást, s ha mégis látnának benne lehetőséget, de nem nyílik meg előttük a piac, akkor feladják. Vannak, akik pedig a saját fogyasztásra termő szőlőjüket vág-

termesztésre vonatkozó legrégebbi említés 1280ból származik. Ezek az adatok az esztergomi vámtarifában szerepelnek, a Zalából odaszállított borok mennyiségéről és minőségéről tanúskodnak. De a szőlőművelést – ahogy a Lendva-vidéken tartják – valószínűleg már a rómaiak kezdték meg ezeken a szemet gyönyörködtető lankákon. Bízzunk abban, hogy a szőlősgazdák legalább annyira erősek és kitartóak ma is, mint kétezer éven át, és a helyi bor visszanyeri egykori nagyságát. Ehhez azonban szükség van határozott elképzelésekre és

Nem szeret előtérben lenni, de ő az, aki Szent György napján már 25 éve berajzolja a szőlővesszőket az egyesület emlékkönyvébe. Pevec Robert az idei vesszők rajzolása közben. kivágásával valami más is veszendőbe ment: a vidékre jellemző családi szőlőgazdaságok, a szőlészeti munkákhoz kapcsolódó hagyományok és szokásvilág nélkül a bizonytalanságban fog vergődni. Talán ezért is kapaszkodnak sokan a csenteihez hasonló egyesületekbe, hiszen társas lények lévén lételemünk a valahová tartozás. – Mert ha már a jókedv íze sem fog kelleni, akkor mi lesz a világgal? Mit veszítenek az emberek, ha el-

ják ki, mondván azt a pár litert meg is tudják venni, így azzal munka sincs. Ijesztő adat, hogy valamikor 600 hektár szőlőfelület volt Hosszúfalutól Pincéig, most pedig olyan 200 körül van. Szerintem éves szinten 10 hektárral csökken ez a szám – vázolja az elnök. Ezzel az adattal nem túl biztató képet vetít előre arról, mi fog történni, ha nem változik a tendencia. A szőlő egy nagyon erős, konok, túlélő növény. Ezen a vidéken a szőlő-

jó szakemberekre. Akik megoldást tudnak találni a problémákra, amik ma a muravidéki borgasztronómiát, a borkultúrát, az értékesítést érintik – figyelembe véve a törvényeket és egyúttal a gazdák érdekeit is. Erre a kérdésre Felső Alen fiatalabb generációs borász, „civilben” informatikai mérnök adott igen optimista választ. A „véletlenül lett szőlősgazda” – bár úgy hiszem, és biztos ő is egyetért vele, hogy véletlenek márpedig nincsenek

19


Horizont – eltökélten tűzi ki céljait és valósítja meg őket. – A szüleim néhány éve arra jutottak, hogy nem kell nekik ennyi szőlő, elég lesz egy kevés, a többit pedig kivágják. Én viszont ezt nem engedtem! Azt mondtam: ebben nőttem fel, itt élek, akkor majd én folytatom. Ezzel kezdődött minden, szóval véletlenül – mosolyog Alen. – És jól döntöttem. A Lendva-vidéken a borok kimondottan jó minőségűek, gyümölcsös zamatúak, virágillatúak. A legtöbb az olaszrizling, és ez kiváló minőségű is. De kedveznek a feltételek a chardonnay fajtának és a sárgamuskotályok is nagyon szépek. Én látok bennük fantáziát. A fiatal gazda másfél hektár szőlőt művel, ehhez megvan a kellő felszerelése, a munkában pedig a családjára is számíthat. Az otthonról hozott tudását folyamatosan bővíti. – Úgy

el a borminősítő képzést is. A Lendvai községben ő az egyetlen borminősítő, de az egész Muravidéken is talán ketten–hárman vannak összesen. Ennek kapcsán magyarázza el, hogy külföldi útjai alkalmával számos olyan tapasztalattal gazdagodott, amiket idehaza is érdemes volna komolyabban megfontolni. – Azt kell csinálni, ami máshol már bevált. Láthatjuk, hogy ebben a szakmában nehéz egyedül boldogulni. A világban mindenhol a nagy pincészetek, nagy borászatok, nagy szőlészetek sikeresek. A kicsik, hacsak nem foglalkoznak turizmussal is, tönkremennek. Nálunk is ez történik. Ezért ahhoz, hogy a kicsik is megmaradjanak és értékesíteni tudják a boraikat, össze kell fognunk! Össze kell hozni a termelőket, 100, akár 500 hektár szőlőt „egy tető alá” kell hozni. Ezzel már el tudnánk érni valamit.

Az egyesület igazi közösségként működik, sikerének alapja ma is az összetartás. Számos rendezvény elmaradhatatlan résztvevői, a lendvai Bográcsfeszten is minden évben ott vannak a versenyző csapatok közt. technológiával készített bor sokkal rosszabb, mint nálunk egy házi bor egy jól kezelt, hagyományos pincében. De hát az „francia bor”, annak neve van. Mi pedig kicsik vagyunk és

hogy jócskán áron alul áruljuk a bort, „csak hogy vigyék”. 40–50 centért bűn eladni a bort, hiszen ez a költségeket sem fedezi, nem utolsó sorban pedig a komoly termelőknél is leveri az árat. Ezért van az, hogy sokan inkább megszabadulnak a szőlőtől. Megalkuvók vagyunk, ez a helyzet! Ám ha volna egy központi nagy pince, akkor a termelő is megkapná a részét és rend is lenne. Azoknak is megérné, akik nem csatlakoznának, de a piacon maradnának, hiszen még mindig magasabb árért tudnák értékesíteni a borukat, mint jelenleg. Én hiszek benne, hogy lesz még a muravidéki bornak nagy neve – emeli ki Alen.

A „szőlő jövés” hagyománya Szent György napjához kapcsolódik, ami az egyesület ünnepnapja is egyben. Az ünnepi felvonulás idén sem maradt el.

Borban az igazság

gondolom, hogy ha már a természet megadta nekünk, hogy egy ilyen helyen élhetünk, ahol ennyire fantasztikus feltételek vannak a szőlőtermesztéshez, akkor élnünk kell a lehetőséggel. Meg aztán a szőlészet és borászat egy életstílus, amibe könnyű beleszeretni, ha az ember fogékony rá és lát benne jövőt. Alen komolyan belevetette magát a szakmába, a Ljubljanai Egyetemen a legjobb eredménnyel végezte

– Mi is a csentei, muravidéki igazság, ami ezekben a tőkékben, a szőlőhegyek meredek oldalaiban, boraiban rejtőzik? – kérdezem végül Doriszt. – Több igazság is létezik. A termőföldünk nagyon jó minőségű, és ettől nagyban függ, hogy a szőlőből milyen bort lehet készíteni. Szerencsénk van, mert a boraink frissek, zamatosak. De csak rajtunk múlik, hogy miként adjuk ezt mások tudtára.

20

A technológia pedig ma már nem probléma – fejti ki Felső Alen, aki ennek a tervnek az élére is állna. – Ezen dolgozom. Látom, hogy máshol működik, és pontosan tudom, hogy a Lendva-vidéket egy nagyon jó bortermő vidékként ismerik mindenütt. Az utóbbi időben nagyon jó minőségű, fantasztikus szőlőnk van, a boraink hihetetlenül jók. Nem félek kimondani, hogy Franciaországban egy csúcs-

talán nem vagyunk eléggé magabiztosak. Nem merjük kimondani, hogy a lendvai, csentei bor van olyan jó, mint bármelyik, amivel nem merjük összehasonlítani. Mariborban hallottam, hogy Lendván lehet a legjobb olaszrizlinget termelni, de úgy tűnik, hogy nálunk ezt senki sem tudja! Sajnos... Lebecsüljük magunkat, és ha szabad így fogalmazni, a borászok lenézik saját magukat és a saját munkájukat azzal,

Az is igaz, hogy habár az egyesület a piac megnyitásában nem tud a tagjainak segíteni, de hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy az útra rálépjenek. Teszünk annak érdekében is, hogy a Muravidéken kívül is megismerjék a borainkat, hiszen eljuttatjuk a hírét különböző nagy vásárokra, országos szintű rendezvényekre. Az, hogy rengeteg meghívást kapunk, szintén a munkánkat igazolja, és minden egyes fellépésünkkel a Muravidéket népszerűsítjük. A személyes igazságom az, hogy az életben nagyon fontos, hogy azzal foglalkozz, ami érdekel. Engem nagyon mozgat, hogy ez az egyesület fejlődjön, hogy az embereket toborozzuk, megadjuk nekik azt, amit elvárnak és amit szeretnének. Hosszú távra építünk, nem máról holnapra – zárja gondolatait Dorisz. Egy kicsi közösség a csentei borászoké, akik mégis jelentős szerepet töltenek be a muravidéki borkultúra és hagyományőrzés mellett a turizmus fejlesztésében, de példát mutatnak a közösség formálásában, összefogásában is. Talán az a legnagyobb erényük, hogy egy olyan közösséget, mondhatni családot biztosítanak egymás számára, amiben idősek és fiatalok is megtalálják a helyüket.

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .


Horizont 2. Muravidéki Rétesnap Csentében

Több mint száz kötényt állítottak ki A 2018-ban megrendezett első Rétesnap igen pozitív visszhangot kapott, így az eseményt a csenteiek lelkesen megszervezték idén is, sőt, még bővítettek is a programokon. Míg tavaly csupán a rétesek „versengtek” egymással, idén a szombati rendezvényen a hímzett kötények kiállítását is megrendezték, melyen a legszebbeket díjazták is. A legszebb kötényt Gál Katica, a legjobb rétest Bacsi Olgi és barátnői készítették. De mielőtt még sor került volna a kötények díjkiosztójára, kultúrműsor volt a faluotthon melletti sátorban. Elsőként Kolenko Branko, a Csentei Helyi Közösség elnöke köszöntötte a vendégeket. Beszédében megköszönte a sok ügyes kéznek a finom

rétes kifejezetten az. Végül Horváth Ferenc nemzetiségi parlamenti képviselő, az MMÖNK elnöke szólt, aki külön kiemelte a köténykiállítás fontosságát. A műsorban ezután az Új Muravidék citeraegyüttes, a hazai népdalkör, a Romano Jilo tánccsoport és

Alenka készített. A harmadik Piberčnik Magda, a második Gyurica Magdus, az első helyezett pedig Gál Katica köténye lett. A díjkiosztó után Feke Pál szórakoztatta a közönséget, majd következett a legfinomabb réteseknek járó díjkiosztó. Gál Katica, a legszebb kötény készítője a díjazott kötényt Feke Pál énekesnek ajándékozta.

A zsűri elnöke, Király Mária – Muca (jobbról) gratulál a legjobb rétest készítő házias�szonyoknak, Bacsi Olginak és a Hosszúfalui Helyi Közösség képviselőinek. réteseket és a szebbnél szebb kötényeket. Kiemelte, hogy a muravidéki magyarság desszertje, a rétes elengedhetetlen édesség a helyi ebédeknél, ezért szervezték meg már másodszor ezt az eseményt. Utána Lendva Község polgármestere, Magyar Janez is köszöntötte az egybegyűlteket. Többek közt elmondta, reméli, hogy a Rétesnapot hosszú évekig megtartják, hiszen a vidék kultúrájához a gasztronómiai különlegességek is hozzátartoznak, és a

a Pomurje horvát kultúregyesület tánccsoportja szerepelt. Ezután következett a legszebb kötények díjkiosztója. A háromtagú zsűri – Bazsika Magda, Fehér Andrea és Berden Nusi – 108 kötényt vett szemügyre, melyeket 54 személy hozott a szemlére. A főleg kalocsai és hetési mintájú kötények mind egyediek voltak, nem volt köztük két egyforma. Különdíjban részesült egy három kötényből álló garnitúra, melyeket Hozjan

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .

Rétesek szinte minden muravidéki településről Szinte minden muravidéki faluból, Pincétől Hodosig különböző fajta réteseket hoztak minősítésre. A 47 beérkezett minta között volt túrós, almás, mákos, darás, diós és káposztás rétes, valamint a vegyes változatok között túrós-meggyes vagy cseresznyés, tökös-mákos, túrós-barackos, almás-mál-

nás, de volt kelt és krumplis változatú is. Egyesek egy kis kuriózummal is próbálkoztak, így volt túrós mandulás-körtés, valamint spárgás-epres-túrós és epres-mentás-túrós rétes is. Volt, aki bolti leveles tésztába tekerte a tölteléket, és volt, aki a hagyományos, otthon készített tésztához maradt hűséges. Az öttagú zsűrinek, amelyet Király Mária – Muca zsűrielnök, Horvat Lőrinc Icu, Kocon Erzsi, Kaszás Erzsi és Horvat József alkotott, nem volt könnyű dolga az összes minta megkóstolásánál, melyeket egyének, családok, barátok, egyesületek, szervezetek nyújtottak be. A zsűri a rétes kinézetét, ízét és illatát osztályozta. Amint a zsűri elnöke elmondta, idén voltak különösen finom rétesek, amelyek között ott rejtőztek olyanok is, amelyek például a töltelék hiánya vagy a megfelelő sütés miatt nem sikerültek tökéletesre. Az összesített pontozás után szoros eredmény született, amely szerint a második Csentei Rétesnap nyertese a lendvai Bacsi

Olgi lett a barátnőivel, aki az egyetlen káposztás rétessel nyerte el a zsűri tetszését. A Hosszúfalui Helyi Közösség a mákos „kőt rétessel” a második, míg a szentlászlói Kocán Margit a túrós rétesével a harmadik helyet szerezte meg. A győztes Bacsi Olgi káposztás, darás, túrós és almás rétesekkel indult versenybe, és mint elmondta, kellemesen meglepődött a győzelmen, hiszen nem számított rá. Az ügyes lendvai házias�szony elárulta még, hogy nagyon szeret sütni, szinte hetente készít valamilyen ínyencséget a családnak és a szomszédoknak. Az idei Ré­tes­napot komoly érdeklődés övezte, ezért két napon keresztül több mint negyven tepsi rétest készítettek az ügyes csentei háziasszonyok, hogy a második csentei Rétesnapon a látogatók mind megízlelhessék a muravidéki finomságot. A díjkiosztó után a közönségnek a talpalávalót a késő esti órákig a Zlata žila zenei együttes húzta. SoPe Hs

21


Sport A hullámzó idényt az ötödik helyen zárta a Nafta

Fölényes győzelem a bajnokság végén

is, a játékosok játékával kapcsolatban pedig teljes elégedettségét fejezte ki: „A srácoktól a pályán viszontláttam a megbeszélteket, láttam a tudatos

Nafta 1903 – Ilirija 5:0 (2:0) A mérkőzés helyszíne: Lendvai Sportpark A nézők száma: 350 Játékvezetők: Vivod Dejan, Šumer Žiga, Jonke Mitja Szövetségi ellenőr: Kacijan Danilo Nafta 1903: Raduha, Pirtovšek, Šeruga, Bizjak, Oštrek, Ploj (Balázs), Malešević, Novinić, Paku (Vas 62.), Vinko (Grabant P. 62.), Leuštek; edző: Sluka Marian Ilirija 1911: Šuškovič, Bajrami, Čufurovič, Golob (potočnik 46.), Mihaljević, Tiganj, Žibert (Kosi 46.), Vešner Tinčić (Corn 64.), Dobnikar, Ovsenek, Jakopović; edző: Kastelec Krištof Gólszerzők: Oštrek (12., 71.), Bizjak (40., 67. – 11-es, 90.) Sárga lap: Mihaljević, Novinić Piros lap: – Egyoldalú mérkőzést láthatott a közönség a lendvai lelátóról vasárnap délután, amelyen a hazaiak átlagos játékkal és a számos technikai hiba ellenére igencsak megverték a gyengébb és a ligából kieső ljubljanai Iliriját. Néhány remek hárítással pedig mindkét kapus, Raduha és Šoškovič is kitűnt a mérkőzésen. Az egyik első hazai helyzetnél a lendvai csapatkapitány, Novinić erős lövéssel próbálta megzörgetni a vendégek hálóját, de a labda a kapufa mellett

suhant el. A vezetést a Naftának öt perc múlva Oštrek szerezte meg, aki Bizjak passza után meglépett a védelemtől és kön�nyedén gurított az üresen maradt kapuba. Az első félidő vége előtt Bizjak egy leleményes akció után kettőre növelte a hazaiak előnyét. Megdolgoztatták a vendégek Raduha kapust is, aki két kiváló hárítás-

30. forduló Nafta 1903 – Ilirija Brežice – Beltinci Fužinar – Drava Tabor Sežana – Krka Bravo – Ankaran Rogaška – Dekani Dob – Radomlje Bilje – Brda

36. forduló Mura – Celje Domžale – Maribor Krško – Gorica Rudar – Triglav Kranj Aluminij –Olimpija

1:1 (0:1) 2:1 (2:1) 3:2 (1:1) 2:2 (1:0) 1:0 (1:0)

TÁBLÁZAT 1. Maribor 36 23 9 4 82:34 78 2. Olimpija 36 20 9 7 73:47 69 3. Domžale 36 18 9 9 76:47 63 4. Mura 36 13 13 10 53:37 52 5. Celje 36 12 13 11 45:51 49 6. Aluminij 36 14 6 16 50:53 48 7. Rudar 36 12 7 17 50:73 43 8. Triglav Kranj 36 10 7 19 51:83 37 9. Gorica 36 7 10 19 44:63 31 10. Krško 36 5 9 22 29:65 24 A Maribor a Bajnokok Ligája se­lej­te­ző­ jében, az Olimpija, Domžale és a Mura az Európa Liga selejtezőjében indul. A bajnokságból Krško csapata búcsúzott, míg az élvonalba az AŠK Bravo került. A pótselejtezőben Gorica a Tabor Sežanával csap össze.

22

5:0 (2:0) 5:0 (3:0) 2:0 (1:0) 0:2 (0:1) 3:0 3:0 (1:0) 3:3 (0:2) 3:1 (2:0)

TÁBLÁZAT 1. Bravo 30 22 3 5 70:28 69 2. Tabor Sež. 30 19 6 5 59:22 63 3. Radomlje 30 18 5 7 71:38 59 4. Krka 30 15 9 6 59:41 54 5. Nafta 1903 30 14 8 8 52:35 50 6. Fužinar 30 13 9 8 46:34 48 7. Drava 30 13 6 11 49:35 45 8. Dob 30 10 10 10 46:42 40 9. Bilje 30 10 6 14 33:54 36 10. Rogaška 30 8 10 12 35:50 34 11. Beltinci 30 9 4 17 35:57 31 12. Brda 30 6 11 13 35:46 29 13. Dekani 30 7 7 16 44:65 28 14. Brežice 30 6 8 16 32:52 26 15. Ilirija 30 7 5 18 33:65 26 16. Ankaran 30 6 7 17 27:62 22 A bajnoki címet az AŠK Bravo szerezte meg, amivel feljutott az élvonalba, a Tabor Sežana pedig Goricával játszik osztályozót. A bajnokságból az Ankaran Hrvatini és az Ilirija esett ki.

Bizjak Jaka az utolsó mérkőzésen három gólt szerzett. sal gondoskodott arról, hogy a hálója érintetlen maradjon. A folytatásban is számos lehetőséget alakított ki a hazai csapat, Vinko lövését a jobb felső sarokból Šoškovič hálóőr szögletre ütötte, majd Oštrek ellen szabálytalankodott a 16oson belül Čufurovič. A büntetőt higgadtan értékesítette Bizjak. Alig négy percen belül újra Oštrek villant, egyéni áttörése után lapos lövéssel növelte az előnyt, majd a szépítő gólért harcoló Ilirija néhány veszélyes támadást indított. A kitűnően teljesítő Raduhát azonban

nem tudták legyőzni. A végeredményt az utolsó percben Bizjak állította be. Novinić Mitja kapitány az elsikerült idényről elmondta, hogy a teljesítménnyel nem lehetnek elégedettek, hiszen a célok magasabbak voltak: „Az utolsó mérkőzéseken viszont megmutattuk, hogy a csapat többre képes, mint amit a tabella tükröz. Péntektől rövid pihenőre vonulunk, és bízom abban, hogy jövőre úgy folytatjuk, ahogy az idén befejeztük.” Az utolsó bajnoki mérkőzésen Sluka Marian edző hazai pályán megszerezte első győzelmét LENDVA KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 21. forduló Kapca – Csente Kobilje – Olimpija Panonija – Renkovci Zvezda – Nedelica Petesháza – Graničar Nafta ÖF – szabad

20. forduló Rakičan – Dobronak Goričanka – Bistrica Radenska – Čarda Križevci – Bogojina

2:0 (1:0) 10:0 (3:0) 3:6 (1:2) 1:4 (0:2)

TÁBLÁZAT 1. Rakičan 20 15 3 2 53:14 2. Čarda 20 14 3 3 64:16 3. Radenska 20 9 6 5 30:28 4. Goričanka 20 9 4 7 40:36 5. Križevci 20 7 4 9 29:31 6. Dobronak 20 4 4 12 26:46 7. Bogojina 20 4 4 12 28:52 8. Bistrica 20 2 4 14 17:64

48 45 33 31 25 16 16 10

A 21. forduló párosítása 2019. június 2-án: Dobronak – Križevci, Bistrica – Radenska, Čarda – Rakičan, Bogojina – Goričanka.

5:8 (0:6) 0:6 (0:3) 6:0 (1:0) 2:1 (1:0) 0:2 (0:0)

TÁBLÁZAT 1. Olimpija 19 17 0 2 74:15 51 2. Csente 19 14 2 3 65:28 44 3. Kobilje 19 13 1 5 64:27 40 4. Nafta ÖF 19 11 2 6 40:29 35 5. Panonija 19 10 0 9 48:41 30 6. Kapca 20 8 1 11 42:61 25 7. Nedelica 19 5 8 6 31:23 23 8. Renkovci 19 6 2 11 38:44 20 9. Zvezda 19 5 3 11 24:58 18 10. Graničar 19 4 3 12 22:51 15 11. Petesháza 19 1 0 18 6:77 3 A 22. forduló párosítása 2019. június 1-jén és 2-án: Csente – Zvezda, Olimpija – Petesháza, Graničar – Nafta ÖF, Renkovci – Kobilje, Nedelica – Panonija, Kapca – szabad.

focit, a labdabirtoklást és a labdaszerzést, a kidolgozott akciókat a széleken és a szép gólokat. Már az érkezésemkor elmondtam, hogy a csapat a mutatottnál többre képes, és sajnálom, hogy a kitűzött célt nem érte el. Ha együtt maradnak és úgy dolgoznak, mint az utolsó hónapban, az előrelépés jövőre lehetséges lesz.” Visszatértek a Gorgone szurkolói is a lendvai stadionba a bajnokság utolsó fordulójában, a szurkolásukból azonban kitűnt, hogy a Pozsgai Ferenc igazgatóhelyettes és köztük kialakult konfliktus még közel sem csillapodott. F.h.m./hs 1. MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 26. forduló Hodos – Lipa Puconci – Bakovci Mura ÖF – Gančani Ižakovci – Cven Serdica – szabad

4:2 (2:1) 2:2 (0:2) 0:1 (0:0) 1:4 (0:1)

TÁBLÁZAT 1. Gančani 24 18 4 2 66:22 58 2. Bakovci 24 13 6 5 59:32 45 3. Mura ÖF 24 13 4 7 62:42 43 4. Serdica 24 10 5 9 40:32 35 5. Hodos 25 10 4 11 48:46 34 6. Puconci 24 10 4 10 33:40 34 7. Cven 24 7 4 13 35:63 25 8. Ižakovci 24 7 2 15 26:57 23 9. Lipa 24 4 7 13 48:66 19 10. Rotunda 9 0 2 7 8:25 2 A 27. forduló párosítása 2019. június 1-jén és 2-án: Lipa – Serdica, Gančani – Bakovci, Cven – Puconci, Ižakovci – Mura ÖF, Hodos – szabad.

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .


Sport

Gólzáporos volt a kapcai mérkőzés A Lendva Körzeti Labdarúgóliga utolsóelőtti, 21. fordulójában Csente

bebiztosította második helyét az idei bajnokságban, miután Kapcáról el-

A komoly csentei (piros-feketében) előny egyre jobban kopott a mérkőzés végéig, de elegendő lett a győzelemhez és a bajnokságban a második hely megszerzéséhez.

hozta a három pontot. A második helyhez kellett a hosszúfalui Olimpija győzelme is Kebelén, amihez idegenben simán hozzájárultak a bajnokok, féltucatnyi góllal tömték meg a kebelei hálót. A csentei felállás hatgólos vonult pihenőre Kapcán, de a folytatásban kissé elbizakodottá váltak a komoly előnytől és visszavettek az iramból. Ráéreztek a lehetőségre a hazaiak és a mérkőzés végére faragtak a hátrányból. A találkozó végeredménye 5:8 lett. Jó napot fogott ki Lebar Julian a csentei és Tibaut Leon a kapcai gárdából, csapatuknak mindketten öt gólt szereztek. Hs

Az országos versenyre hangolódva A lendvai és a gön­tér­ házi általános iskolák fiatal íjászai szombaton az iskolák területi versenyén szerepeltek Vavta vas településen, ahol 110 iskolás résztvevő között dobogós helyezéseket értek el. A szereplésükkel pedig a versenyzők már a közelgő országos íjászbajnokságra hangolódtak. Az egyedüli első helyet

vidákünk küldöttségének a tornán Kuzma Tian szerezte meg csigás íjjal a 4–6. osztályosok mezőnyében, iskolatársa, Odar Bratkovič Aljaž nyolcadik lett barebow versenyszámban. A legidősebbek között, a 7-9. osztályos korosztályban csupán Horvat Niko szállt versenybe, aki olimpiai íjjal második lett. A dobogó legalsó fo-

kán Horvat Tea végzett az 1–3. osztályosok barebow kategóriájában. A versenyszámban Sőke Sandro negyedik, Odar Bratkovič Bor ötödik, Tibaut Darij hatodik lett. A göntérházi kétnyelvű iskola egyedüli képviselője, Vuk Vasilij a megmérettetést a 15. helyen zárta barebow kategóriában. hs

Lendván zajlott a bajnokság A Lendvai Mladost Tollaslabdaklub volt a házigazdája az U17-es országos tollaslabda-bajnokságnak szombaton, amelyen a hazai színeket a 15 éves korosztály képviselte. A 42 résztvevő között a legjobb hazai eredményt Bedič Nika érte el, aki párosban Frank Nežával (BK Branik Maribor) a harmadik helyet szerezte meg. Párosban pályára lépett Hac Györköš Anel és Hranilovič Dorian, valamint egyéniben Gabor David és Tibaut Žiga is, akik a selejtezőben rekedtek. Egyéni bajnoki címet Masten Miha (BK Branik) és a lányoknál Alič Špela (BK

Olimpija) szerzett. A fiúk párosversenyét Bab­nik Jan (BK Bit) és Biz­jak Gal (BK Medvode), a lányok párharcát Alič Špela és Vračar

Maruša az Olimpija klubból nyerte. Vegyespárosban a medvodei Bizjak Gal és Pipan Taja lett a legjobb. hs

Közép-európai pályaíjász kupaverseny A Lendvai Íjászklub a Szlovén Íjászszövetséggel közösen vasárnap, 2019. június 2-án 10 órai kezdettel rendezi meg a közép-európai pályaíjász kupasorozat versenyét a Petesházi Sportparkban. A versenyen közel 140 íjász vesz részt Magyarországról, Szlovéniából, Olaszországból, Horvátországból, Csehországból, Szlovákiából, Szerbiából és Montenegróból. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a sporteseményre.

N É P Ú J S Á G 2 019 . m á j u s 3 0 .

minisport A Bravo mérkőzés nélkül lett bajnok A másodosztály utolsó, 30. fordulójában a listavezető AŠK Bravo mérkőzés nélkül jutott bajnoki címhez, hiszen a tengerparti Ankaran Hrvatini nem tudott elegendő játékost biztosítani a ljubljanai összecsapásra. Emiatt a versenyt vezető testület a mérkőzést 3:0-ra könyvelte el, amivel még a vasárnapi összecsapások előtt eldőlt, hogy a Bravo az idei idény bajnoka. hs A Mura remek idényt zárt Az első osztály utolsó fordulójában a Mura labdarúgócsapata hazai pályán megtartotta negyedik helyezését, amivel kiharcolta az Európa Liga selejtezőjében indulás jogát is. Ezt az idényzáró derbin Celje csapata ellen szerezte meg szombaton az 1:1-es eredménnyel. A vendégek a mérkőzés 50. percéig vezettek, amikor találatával Maroša szétoszlatta reményeiket. A muraszombati csapat körében nagy az öröm, hiszen a több év utáni visszatérés az élvonalba kiválóan sikerült. hs Vereséggel búcsúztak az idénytől A Nafta mindkét utánpótláscsapata vereséggel zárta a keleti másodosztályú ifjúsági és serdülő labdarúgóliga idényét. Brežice vendégeként az ifik súlyos, 7:3-as (3:0) vereséget szenvedtek, de a serdülők is csupán az első félidőben tudtak lépést tartani ellenfelükkel. A térfélcserét követően visszaestek és végül 4:0-ra alulmaradtak. A bajnokságot a velenjei Rudar nyerte 133 ponttal, a Nafta az összesített tabellát az ötödik helyen zárta 78 ponttal. Brežice a két győzelem ellenére Hajdina csapatával együtt búcsúzik a ligától. f.h.m. Dobogós cselgáncsozók Eredményesen szerepeltek a lendvai KBV Judo Klub utánpótlás versenyzői a hétvégén a csehországi Novy Byzdovban rendezett korosztályos nemzetközi cselgáncstornán. A 11 országból összegyűlt 1.050 cselgáncsozó között a 13 éves korosztályban Mujdrica Rok (50 kg) és Škraban Lana (52 kg) a döntőben szenvedett vereséget és ezüstéremnek örülhetett, míg Sep Sara (48 kg) bronzérmet szerzett. Horvat Veronika (44 kg) a tornát az ötödik, Bogdan Štefan (30 kg) a hetedik helyen zárta. hs Izgalmas lesz a záróverseny Pénteken a dobronaki vadászháznál rendezték meg a négy vadászegylet koronglövészeti versenyének harmadik fordulóját, valamint befejezték a rossz idő miatt félbeszakított második nagypalinai fordulót is. A harmadik fordulóban kimagasló eredményt ért el a házigazda és a lendvai egylet csapata, 36 koronggal nyerték a versenyt, a palinai felállás 32, a petesházi vadászok pedig 31 találattal zártak. A 28 fős egyéni versenyt Rajtar Jože (Nagypalina) és Hirci Mirko (Dobronak) nyerte 19 találattal. A második forduló csapateredményei: Petesházi Vadászegylet (VE) 29, Palina VE és Dobronak VE 26, Lendva VE 29 találat. Az egyéni versenyt Lebar Anton (Petesháza) és egylettársa, Železnjak Zdravko nyerte 19 koronggal. Az utolsó forduló előtt a legeredményesebb a Dobronaki VE 95 találattal, őket 92 koronggal a Petesházi VE követi, harmadik a Lendvai VE 89 pontos teljesítménnyel és negyedik a Palinai VE 87 koronggal. hs

23


Muravideki tanchaz Szentlászlón

péntek, 2019. május 31.

A belépés díjtalan.

Szentlászló, művelődési és faluotthon

18.00

gyermekeknek

19.00

kézműves foglakozás

20.00

ifjúságnak és felnőtteknek (ének- és tánctanulás) Éneket és táncot tanít: Toplak Rudolf, Toplak Alenka Kézműves foglalkozást tart: Hozjan Alenka Zenekar: Bojtár Népzenei Együttes

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

www.facebook.com/muravidek.nte Médiatámogatók:

Csoóri Sándor Alap


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Népújság, 2019. 05. 30. by Népújság - Issuu