Kelepelő, 2023. 04. 20.

Page 1

Kelepelő

MURAVIDÉKI MAGYAR GYERMEKLAP 2023/4 IV/20.

A négylábú kő

Kelep Elek, a muravidéki gólya szokásos reggeli tornáját végezte a tóparton. – De szép napunk lesz! – gondolta, miközben nyújtózkodott. Aztán lehuppant egy nagy sziklára, hogy a lábait is kinyújtsa.

Már kezdte tervezgetni a tennivalóit, amikor furcsa dolog történt: megmozdult alatta a föld. A gólya fölpattant ijedtében: – Jaj nekem, földrengés! – kiáltotta, és a nyakán a tollai az égnek meredtek. Aztán észrevette, hogy nem remeg a föld, csak az a szikla mozog, amin ücsörgött. – Jól látom, hogy a kőnek lábai nőttek?

Mi történik? Hallucinálok? – dörzsölgette a szemét.

totta a követ. – Ezt most miért csináltad? – kiáltotta az a valaki, aki nem a kő alatt, hanem benne lakott. – Bocsánatot kérek, csak kiszabadítalak! – felelte Elek teljesen összezavarodva. – Nem kell engem kiszabadítani, ez hozzám tartozik, ez az én páncélom! Nem láttál még teknősbékát? – kapálózott a teknős a hátán, miközben farkasszemet nézett a gólyával. – Békát láttam már, de az nem így néz ki! – Hát persze, hogy nem! Én

Muravidéki magyar gyermeklap

Megjelenik havonta egyszer a Népújság mellékleteként.

Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, Lendva

Igazgató: Tomka Tibor

Felelős szerkesztő: Király M. Jutka

Illusztrációk: Abraham Klaudia

Szerkesztőség: a Népújság szerkesztősége

Cím: Fő utca 7., 9220 Lendva, Szlovénia, tel.: 02/5776-180, e-mail: info@nepujsag.net

A Kelepelő az SzK Kulturális Minisztériuma támogatásával, az MMÖNK közreműködésével jelenik meg.

Aztán egyszer csak egy fejecske is kibújt. No, ennél már több se kellett Eleknek, biztos volt benne, hogy valaki a kő alá szorult. Gyorsan segíteni próbált, és a csőrével felfordí-

teknős vagyok. A teknősök, vagy ahogy gyakran nevezik őket, a teknősbékák így néznek ki! Ez a nagy kő, amire rá szoktál csücsülni, én vagyok. Nagyon nehéz vagy ám, tudod-e? – mondta a teknős, és Elek visszagondolt, hogy tényleg mindig ide szokott leülni. – De miért nem szóltál már korábban? – kérdezte Elek a furcsa lényt. – Mert amíg kisebb gólya voltál, elbírtalak, de már egyre nehezebb vagy! – panaszkodott a teknős. – Most visszafordítanál, kérlek? Egyedül nem tudok megfordulni – nézett kérlelőn a gólyára. – Aztán be is mutatkozhatnánk egymásnak –mondta a Teknős…

április

2
Kelepelő 2023.
20.

Bölcs Bagoly a Muravidékről

Bölcs Bagoly a Muravidék térképén utazik. Tarts vele és tanulj sok újat!

Göntérháza

Mit tanultál meg?

Válaszolj három kérdésünkre! Ha figyeltél Bölcs Bagolyra, bizonyára könnyen megbirkózol velük.

Melyik tájegység központja Göntérháza?

Melyik a falu legrégebbi műemléke? Hány éve került a falu a Bánffybirtokhoz?

A helyes megfejtést küldd el postán a Kelepelő szerkesztősége, Fő utca 7., 9220 Lendva, illetve e-postán az info@nepujsag.net címre „Kelepelő” jelzéssel 2023. május 15-ig. Valakire meglepetés-nyeremény vár!

Bölcs Bagoly előző feladványának helyes megfejtései: Goricskón; Marác; fa harangláb.

A helyes megfejtést beküldők közül a szerencse Varga Ádámnak kedvezett Hosszúfaluhegyről.

A nyereményt szerkesztőségünkben veheti át.

Göntérháza a Hetés tájegység központja. Lendvától 8 kilométerre fekszik Dobronak irányába. A falu legrégebbi műemléke a szoknyás harangláb. A településen kétnyelvű általános iskola és óvoda működik. A falunak nagy, templomjellegű kápolnája van. Történelmi érdekesség, hogy idén van kerek 700 éve, hogy a falu 1323-ban az alsólendvai Bánffy Miklós birtokába került. Kelepelő

3
MURSKA SOBOTA MURASZOMBAT LENDVA LENDAVA LENTI Radenci Tišina Gederovci Petanjci Krog Göntárháza Kuzma Grad Poznanovci Radovci Bodonci Lemerje Topolovci Skakovci Jurij
2023. április 20.

Mondóka- és verspályázat

Kedves Kelepelősök!

A Kelepelő mondóka- és verspályázatot hirdet az 1–5. osztályosok számára. Bármilyen témát választhattok, amely megihlet titeket, hogy rím szülessen és örömötök teljen benne.

Terjedelmi korlát nincs. Egy szerző több alkotást is beküldhet. A három legjobbnak ítélt pályamű alkotója ajándékot kap és műveik megjelennek a Kelepelőben.

Beküldési határidő: 2023. május 31. –postán a Kelepelő szerkesztősége, Fő utca 7., 9220 Lendva, illetve e-postán az info@nepujsag.net címre „Kelepelő-pályázat” jelzéssel.

Izgalommal várjuk alkotásaitokat!

Csibekeltető

A kiscsibék tojásból kelnek ki. A tyúkanyó összesen 21 napig költ. Amikor elérkezik az idő, a fiókák elkezdik belülről kopogtatni a tojást. Apró lyukat törnek, majd körülbelül egy óra alatt tudnak kibújni a tojásból. Egy nappal a kikelés után a kiscsibe már maroknyi nagyságú és hangosan csipog. Nézd meg alaposan és számozd meg a képeket a helyes sorrendben!

Kelepelő 2023. április 20.

5

Legyél őslénykutató!

A játék a következő: fogj egy rajzlapot, rajzold meg a kedvenc dínód körvonalát – ha szabadkézzel nem megy, keress sablont az interneten –, majd irány a spájz! Nézd meg, milyen száraztészták vannak otthon, ezekből válogass ki néhányat, majd ragaszd fel a tésztákat a rajzlapra, megalkotva a dínó-csontvázat.

Igazán klassz móka!

Szópiramis

Mici nevet.

Mici Annával nevet.

Mici Annával nevet az udvaron.

Mici Annával nevet az udvaron a kutyán.

Mici a barátnőjével, Annával nevet az udvaron a kutyán.

Mici a barátnőjével, Annával nevet az udvaron a vicces kutyán.

Mici a barátnőjével, Annával sokat nevet az udvaron a vicces kutyán. Mici a barátnőjével, Annával sokat nevet az udvaron a vicces Bodri kutyán.

A szópiramist az 1. Sz. Lendvai KÁI 2.a osztálya készítette

6
Kelepelő 2023.
20.
április

Bundás alma

Hozzávalók:

• 3 alma meghámozva, felkarikázva • 1 tojás

• 10 dkg liszt • 1 dl tej • 1,5 dkg kristálycukor

• 1 csipet só • fél citrom héja • étolaj.

Elkészítés:

Válaszd szét a tojást. A fehérjéhez adj egy csipet sót, és verj belőle tojáshabot. A tojássárgához add hozzá a tejet és a lisztet, keverd csomómentesre, majd keverd

OLVASD EL!

Tóthárpád Ferenc:

Kíl, a kajla kiscsikó

A mesés rajzokkal illusztrált képeskönyv egy cirkuszból megmenekült csikó és egy kisfiú barátságáról szól. Kíl, a kiscsikó, aki szabadon, hegyet-völgyet bejárva élte az életét, egy napon egy csoport gyerekkel találkozott. Közöttük volt Gergő is, akire olyan nagy hatással volt a lovacskával való találkozás, hogy a barátnőjével elindult megkeresni őt…

FILMAJÁNLÓ

Mavka, az erdő őrzője

bele a tojáshabot. A sütéshez kérd felnőtt segítségét! Annyi olajat kell hevíteni, hogy úszni tudjanak az almák. Mártsd az almakarikákat a palacsintatésztába, majd tedd az olajba és süsd ropogósra.

Kelepelő 2023. április 20.

Mavka, az erdei tündér legfőbb küldetése az erdő szívének megóvása. A lány bármit megtesz az erdő védelme érdekében. Egy nap találkozik egy zenészfiúval, aki azonnal rabul ejti a szívét. A lány megoldhatatlan feladat előtt áll: választania kell a küldetése és a szerelem között. Mavka története a kalandok, a varázslat, a mágia és a szerelem meséje.

7
KUKTA

Kedves gyerekek!

Csodaszép rajzok érkeztek a Galambpostába! Igazi tavaszi színkavalkád, virágzó fák, tündérek, nyuszik, gólya, csupa áprilisi csoda. Elek nagyon boldog volt, amikor válogatta az alkotásokat. Vajon a te rajzod bekerült az újságba? Nézd meg hamar! Ha mégsem találod a rajzod, akkor se keseredj el, lehet, hogy a következő Kelepelőben a tiéd kerül a galériába. Rajzolj továbbra is szorgalmasan és küldd el nekünk az alkotásaidat!

8
20.
GALAMBPOSTA Kelepelő 2023. április
Dervishi Alina, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.c Batta Réka Kata, Pártosfalvi KÁI, 2. o. Žitek Zala, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.c Hebar Maks, Lendvai Óvoda Lončar Šušlek Sara, Pártosfalvi KÁI, 1. o. Savić Andrea, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.c Meolic Ema, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.c Miholič Alexia, Lendvai Óvoda Pártosfalvi KÁI, 3. o.

Kelepelő 2023. április 20.

GALAMBPOSTA 9
Mlinarič Dora Zoe, Pártosfalvi Óvoda Horvat Mihael, Dobronaki KÁI, 2. o. Sabo Sofija, Dobronaki KÁI, 3. o. Marton Hanna, Hodosi TI, 3. o. Šarkezi Ludvik, 2. Sz. Lendvai KÁI Prejac Lea, 2. Sz. Lendvai KÁI Jakič Lan, Pártosfalvi KÁI, 2. o. Šanca Lucija, Domonkosfai Óvoda Potisk Ajda, Gyertyánosi TI, 3. o. Radelić Anđelina, 2. Sz. Lendvai KÁI Göntér Matyás, Dobronaki KÁI, 3. o. Berke Mark, Lendvai Óvoda Babič Pia, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.a Šooš Teodor, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.a Vogrinčič Zarja, Hodosi TI, 3. o.
10
20.
GALAMBPOSTA Kelepelő 2023.
április Šimon Ilka, Lendvai Óvoda Toplak Diana, Lendvai Óvoda Ratiznojnik Mate Emma, Dobronaki KÁI, 1. o. Török Miha, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.a Tadina Matjaž, Lendvai Óvoda Varga Dániel Csaba, Gyertyánosi TI, 3. o. Horvat Ivana, Lendvai Óvoda

Kelepelő 2023. április 20.

GALAMBPOSTA 11
Elezi Amar, Dobronaki KÁI, 3. o. Svetko Ida, Gyertyánosi TI, 3. o. Kaszás Nastja, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.a Horvat Sanela, 2. Sz. Lendvai KÁI Kerčmar Milan, Hodosi TI, 3. o. Kocon Boglárka, Pártosfalvi Óvoda Horvat Leonela, Gyertyánosi TI, 3. o. Bognar Bella, Dobronaki KÁI, 3. o. Celec Julija, Dobronaki KÁI, 3. o. Horvat Hana, Dobronaki KÁI, 3. o. Berden Tia, Pártosfalvi KÁI, 2. o. Matysiak Hana, Pártosfalvi Óvoda Gyurkač Niklas, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.a Andrejek Lena, Hodosi Óvoda

KELEPECSET GALÉRIA

1. Laci Miha, Dobronaki KÁI, 1. o.

2. Nagy Lia, Dobronaki KÁI, 3. o.

3. Magdič Iza, Dobronaki KÁI, 1. o.

4. Ferencek Daniela, Dobronaki KÁI, 3. o.

1. 3. 2. 4.

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.