Népújság, 2023. 04. 06.

Page 1

Info Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana a szlovéniai magyarok hetilapja 7–14. oldal Lendva 2023. április 6 ISSN 0352-6569 1,30 EUR 67. évfolyam 14. szám Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

A húsvét üzenete

A közelmúlt történései jócskán megnehezítették, illetve megnehezítik most is az életünket, leginkább azért, mert a jövőnket teszik bizonytalanná. A covidjárvány közepette szinte mindenkinek eszébe jutott, hogy mi lesz, ha én leszek a következő. A majdnem a szomszédunkban folyó háború – ami szerencsére közvetlenül nem érint minket és reményeink szerint nem is fog – szintén a jövőt rombolja, nem beszélve kárpátaljai nemzettársainkról. Mi lehet tehát a ma élő emberek számára a húsvét üzenete? Egyértelműen a jövő, az élet lehetősége, amiért azonban küzdelemre, áldozatokra van szükség. Egy olyan időszak, ami mögöttünk van, amit a vírus és a bezártság okozott, a nehézségek, a családi és emberi tragédiák, az egész háborús állapot, a bizonytalan gazdasági helyzet, a jövő félelmei mind szorongatják a szívünket és az elménket. A húsvét a keresztények egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. A húsvét mint a feltámadás ünnepe egyházi és családi ünnep is, amelyhez számos népszokás és hagyomány kötődik világszerte. Ezekben a zűrzavaros időkben minden eddiginél nagyobb szükség van a feltámadás örömhírére, különösen fontos mindenki szeretete, jóindulata, amellyel a maga módján és a maga lehetőségei szerint szebbé, jobbá, emberibbé, sőt talán mondhatjuk úgy, hogy istenibbé akarja tenni ezt a világot, legyen az hívő vagy nem hívő ember.

Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka

Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára

Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia

Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita

Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva

Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 7., tel: 02/ 5776 180, telefax: 02 / 5776 - 191,

E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net

Ára: 1,30 EUR, Előfizetési díj: egész évre 35,00 EUR, külföldre: 90,00 EUR, tengerentúlra: 110,00 EUR

Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota

A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni.

A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

Huszonkét kulturális

Huszonkét kulturális

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) Tanácsa hétfői ülésén elbírálta a magyar kulturális programok támogatására kiírt nyilvános felhívás pályázatait. A valamivel több mint 12 ezer euró rendelkezésre álló összegre 24 szervezet nyújtotta be programját, 22-en nyertek részbeni támogatást.

A 2023-as magyar kulturális programok támogatására meghirdetett felhívás által – lebonyolítója az MNMI – a nemzetiségi kulturális programokat kivitelező egyesületek és egyéb civil szervezetek programjait támogatja a szlovén kultuszminisztérium. A sikeresen pályázók

részére idén is az előző évekével azonos összeg, 12.194 euró áll rendelkezésre. A következő szervezetek, illetve programok nyertek támogatást: a petesházi Turisztikai és Környezetvédelmi Egyesület 400 eurót az Annanapi falunapra, a Muravidéki Magyar Tudományos Társaság 500 eurót a Tavaszvárás emlékkonferenciára, a Muravidéki

Magyar Ifjúsági Szervezet a Magyar Bál megszervezésére 1.000 eurót, a zsitkóci Gyöngyvirág Kultúregylet a gasztronómiai napra 600 eurót, a lendvai Vita ME a Vita hanghullámai, magyar dal hangfelvétele projektre 400 eurót, a Hármasmalmi ME a falunapra és a perecfesztiválra 500 eurót, a felsőlakosi Arany János ME a Hogy ne menjen feledésbe! című

Április 3-án a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában tartották meg a magyar nyelvi Petőfi Sándor Tanulmányi Verseny (PSTV) országos döntőjét. A versenyen a muravidéki kétnyelvű általános iskolák 8–9. osztályos tanulói, valamint a Lendvai Kétnyelvű Középiskola azon diákjai vettek részt, akik a PSTV iskolai fordulóiban a legeredményesebbnek

bizonyultak. Az országos döntőben, amelynek ponthozadéka is van, nyolc általános iskolás (Pártos falváról Kerékgyártó

Blanka és Kuhar Iva, Göntér házáról Čondor Flora és Gašparič Tina, valamint Lendváról Ruzsics Dorka Ildikó, Tátrai Kovács Kinga Ávila, Koren Benita és Felšő Tian) és hat középiskolás (Bogdan Lara, Györ köš Dora, Ježovnik

Eva, Kepe Buda György, Magyar Miha és Treiber Maja) mérettette meg a tudását a Találj ki! című kötet (nyolc magyar szerző közös munkája), illetve Wolfgang Herrndorf Csikk című regénye alapján. Az eredmények két hét múlva várhatók, a zárórendezvény az ünnepi díjkiosztóval pedig májusban esedékes.

2 Iránytű NÉPÚJSÁG 2023. április 6.
HÍRFELHASZNÁLÓ
Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
„Találj ki!” a döntőben
A középiskolás diákok a feladatlapokra várva.

kulturális programot támogatnak

kulturális programot támogatnak

emléknapra és falunapra 600 eurót, a Gyertyánosi Turisztikai Egyesület az 5. Lángosfesztiválra 400 eurót, a göntérházi

Hetés Kultúregyesület a kézimunkakör legidősebb tagja, Tivadar Rozália munkáinak a kiállítására 600 eurót, a Felsőlakosi Amatőr

Színjátszócsoport a Lakosi napok kivitelezésére 400 eurót, a muraszombati

Baráti Kör a hagyományos

Magyar Est megszervezésére 600 eurót, valamint a ljubljanai József Attila

Magyar ME magyar óvodás programokra 700 eurót.

Két szervezet a pályázati céloknak nem megfelelő pályázat miatt nem részesült támogatásban. Mint az MNMI szakszolgálata is megállapította, a pályázók többsége a településükön hagyományos programok támogatását kérvényezi, csak kisebb mértékben érkeznek újdonságnak számító pályázati programok a felhívásra. Az elvetett pályázatok aránya viszont csökkent.

A tanács rövid vita után egyhangúlag elfogadta az MNMI szakszolgálatának javaslatát a pályázati támogatásokat illetően.

programra (szövés) 800 eurót, a dobronaki Petőfi Sándor ME a 26. Hímestojás-kiállításra 800 eurót, a gyertyánosi Hajnal ME a hímzéskiállításra műhelymunkával 300 eurót, a Radamosi ÖTE a babgulyásfőző versenyre 500 eurót, a lendvai Lavi-

na Kultúrklub a Muravidéki bástyák című táborozási programra 1.000 eurót, a radamosi Harangvirág TME a Magyar Nótaestre 494 eurót, a kapcai József Attila ME a népdalkör 25 éves fennállásának megünneplésére 600 eurót, a csentei Petőfi Sándor

ME az Őseim csenteiek című műsorra 400 eurót, a Völgyifalui ÖTE a májusi találkozó magyar gyermekprogramjaira 300 eurót, a Csentei Szőlőtermelők Egyesülete a Szent Györgynapi diplomakiosztóra 200 eurót, a hosszúfalui Fehér Jani ME a Fehér Jani-

Harmadik hely az „5 határon át” versenyen

Szombaton, április

1-jén zajlott Pécsen az „5 határon át” honismereti verseny Kárpát-medencei döntője, amelyen a régió 15 legjobb csoportja ve -

télkedett. Az Erdélyből, Vajdaságból, Felvidékről

és Kárpátaljáról érkező

fiatalok mellett idén a Muravidékről három csapat mérettette meg magát a

Gal Petra a Lendvai Óvoda megbízott igazgatója

magyar értékekre összpontosító versenyen, s az

1. Sz. Lendvai KÁI-ból érkező Stuplik csapata pedig (Gönc Mark, Pratnekar Ksaver, Pavlič Erik, felkészítő tanáruk Vörös Koni) a rangos harmadik helyezést érte el. Az egésznapos, többszakaszos vetélkedőn, amely a versenyzők számára nem kis kihívást jelentett, a muravidéki színeket még a lendvai Aranycsikók csapata (Horvat Matija, Čivre Adam, Imre Gergő, felkészítő tanáruk Vörös Koni), valamint a dobronaki Perecök csapata (Grof Lana, Markovič Beno, Car Tilen, felkészítő tanáruk Car Urška) képviselte. FaBri

A Lendvai Óvoda vezetését május 1-jével megbízott igazgatóként Gal Petra, az intézmény óvodapedagógusa, az 1. számú lendvai kétnyelvű egység eddigi vezetője veszi át. Az óvoda tanácsa március végén szavazott neki bizalmat legfeljebb egy évre, illetve az igazgatói pályázat újbóli meghirdetéséig. Mint ismeretes, a Lendvai Óvoda január 6-án zárult igazgatói kiírására két pályázat érkezett, de mivel egyik pályázó sem felelt meg a kiírás feltételeinek, az eddigi igazgatónő pedig nem pályázta meg a tisztséget, az intézményben a kollektíván belül kerestek megoldást. Gal Petra óvodapedagógus eleget tesz minden pályázati feltételnek. Kinevezése után lapunknak így nyilatkozott: „Azért döntöttem úgy, hogy vállalom ezt a funkciót, mert ez egy lehetőség kipróbálni ezt a szerepkört is. Megtiszteltetésnek tartom, hogy a tanácstagok így döntöttek. Megbízott igazgatóként továbbra is törekedni fogok a színvonalas oktatási folyamat fenntartására, a gyermekjogok érvényesülésére. Ösztönözni fogom az együttműködési gyakorlatot, a helyi közösséggel, a szülőkkel és a dolgozókkal a közös célok elérésére fogok törekedni. Az elsődleges feladatom az lesz, hogy az oktatási folyamat minden szintjén összekötő szerepet töltsek be.”

NÉPÚJSÁG 2023. április

3 Muravidék
6.
kmj
Gal Petra A Stuplik – Pavlič Erik, Gönc Mark és Pratnekar Ksaver – a verseny izgalmában.

A szlovén turizmus zöld sémája

Lendva is zöld célpont

Lendva is zöld célpont

A Muravidéken a szlovén turisztikai zöld séma védjegyeit nem sok szereplő birtokolja, sem a szolgáltatókat, sem a turisztikai területeket tekintve. A régiónak mindössze négy zöld desztinációja van, ezekhez kíván csatlakozni Lendva Község is. Meglesz hozzá a „zöldkulcsos” szolgáltató?

– Mindenképpen előnyt jelent, ha egy térség vagy egy szolgáltató csatlakozik a zöld sémához, hiszen számtalan előnyt hoz úgy a pályázatok, mint a promóció erősítése terén. Lendva

be kívánja és be tudja hozni azt, amit valamiképpen elmulasztott – mondta Bukovec Martina, a Lendvai Turisztikai és Fejlesztési Közintézet igazgatója. –Három évvel ezelőtt úgy véltük, hogy nem tudjuk vállalni a kiterjedt munkát a zöld védjegy meg -

Ülésezett a Hodos Községi Tanács

szerzéséhez, de mára már képesek vagyunk ezekre a feladatokra. A csatlakozásnak nincs jelentősebb pénzügyi vonzata ahhoz képest, milyen előnyöket hoz a védjeggyel való rendelkezés a fenntartható turizmus fejlesztése terén. S meglehet, hogy a múltban éppen ennek révén sikeresebbek tudtunk volna lenni. Optimista vagyok és meg vagyok győződve róla, hogy Lendva eleget tud tenni a Szlovén Turisztikai Szervezet (STO) kezelésében lévő Slovenia Green rendszer csatlakozási feltételeinek. A község turisztikai fejlődését ebben

az irányban látom. Az intézetnek a csatlakozási lépéseknél az STO segít. A feltételek teljesítését kiterjedt munka előzi meg, összpontosítva a fenntartható zöld turizmus fejlesztésére, ami nem csak környezetvédelmi akciókra vonatkozik. Létre kell hozni egy zöld munkacsoportot is több érdekszféra képviseletével. Az elhatározást majd a zöldszövetkezés aláírása erősíti meg. Hogy a fogadóterület zöld jelhez jusson, terepmunkát is kell végezni, a lakossághoz, a vendégekhez és a turisztikai szereplőkhöz kérdőívekkel

fordulnak hat témakörben. Az adatokat az STO internetes platformjára töltik fel. Az elemzést követően az STO és a Good Place ügynökség osztályozza az eredményeket, és dönt a zöld jel egyik fokozatának (bronz, ezüst, arany, platina) odaítéléséről. Egy zöld desztinációs megjelöléshez szükséges legalább egy zöld kulccsal rendelkező szolgáltató. Bukovec bízik abban, hogy ezt a feltételt sem lesz nehéz kielégíteni, mert több szolgáltató már hasonló módon működik (szelektált hulladékgyűjtés, elektromos kerékpárok stb.).

Felújítják a tisztítóberendezést

Felújítják a tisztítóberendezést

Hodos Község Tanácsa múlt heti ülésén elfogadta a község 2022-es zárszámadását és a 2023-as költségvetést is. Kinevezték a különböző községi bizottságokat, testületeket, illetve meghatározták a sport- és kulturális programokra vonatkozó társfinanszírozási mércéket.

A Hodosi Óvoda 2022es működésének beszámolója kapcsán Kranjec Gyöngyike, a Pártosfalvi KÁI igazgatója elmondta, jelenleg nyolc gyermek látogatja a hodosi fiókiskolát, az üzemeltetés költségei pedig nagyjából 5 ezer euróval haladták meg a tervezetteket – leginkább a megnövekedett energiaköltségek miatt. Tamaško Denis polgármester szerint emiatt mindenképpen az óvoda gazdasági árának

nagyjából 30 eurós emelésére lesz szükség, várhatóan már a következő ülésen. A polgármester, illetve Bunderla Katalin könyvelő bemutatása után a községi tanács egyhangúlag elfogadta a község 2022-es zárszámadását, amely szerint Hodos Község 816 ezer euró bevételre tett szert, illetve 684 ezer euró kiadást realizált. A pozitív egyenleg, vagyis a megközelítőleg 130 ezer eurós többlet leginkább a különböző beruházások elmaradása miatt jelentkezett. Ilyenek például a

kapornaki járda kiépítése, a kombi megvásárlása, vagy éppen a kicsi tisztítóberendezések társfinanszírozása.

A tanács szintén egyhangúlag elfogadta második olvasatban a község 2023-as költségvetését is. A költségvetési terv 881 ezer euró bevétellel és 1 millió 50 ezer euró kiadással számol. Az első olvasathoz képest történtek némi módosítások, a legnagyobb mértékben a polgármester szerint a kapornaki járda költségei változtak, amelyet 120 ezerről 80 ezer euróra csökkentettek. Véleménye szerint a beruházást a csökkentett összegből is be tudják fejezni, habár a projektdokumentáció elfogadásához még további feltételeknek is eleget kell tenniük. Az invesztíciók között az említett legnagyobb tétel

mellett szerepel az óvodai játszótér felújítása, a domaföldi utcai világítás kiépítése, valamint egy parkoló létrehozása a focipálya mellett. Régi-új teendő a tisztítóberendezés tervezett rekonstrukciója is, amelyre az idei évre 30 ezer eurót különítettek el, leginkább a projektdokumentáció elkészítésére, míg a megvalósítást 2–3 éven belül valószínűsítik. A következőkben a tanács kinevezte a különböző községi bizottságok tagjait, majd jóváhagyta az előző ülésen hozott döntésről, a közüzemi vállalat megszüntetéséről szóló dokumentációt. A néhány hónapig tartó – 10 ezer eurót különítettek el a közüzem tartozásainak kiegyenlítésére – felszámolási eljárás után a közüzem szerepét újra a rezsiüzem veszi majd át, valószínűleg valamikor

a nyáron.

A tanács a folytatásban meghatározta a sport- és kulturális programokra vonatkozó társfinanszírozási mércéket, amelyeket az előző évhez képest nem változtatott meg, a sportprogram keretösszegét azonban ezer euróval megemelte, így ez 2023-ban 9.500 eurót tesz ki. Meghagyta a községi tanács a tavalyi díjakat az utak karbantartását illetően is, habár többen is kifejtették, hogy az árakon a közeljövőben emelni kell. A tanács egyhangúlag és erőteljesen megemelte a tanácstagok és a különböző községi testületek ülésdíjait.

A különfélék között a polgármester tájékoztatta a tanácsot, hogy április 15-én nagy községi tisztítóakciót szerveznek, amelyre a tanácstagok mellett minden polgárt meghívott.

4 Muravidék NÉPÚJSÁG 2023. április 6.
Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

célpont kíván lenni

célpont kíván lenni

Slovenia Green jelek a Muravidéken

Zöld desztinációk:

• Marác, Muraszombat, Ljutomer, Razkrižjei sarok

Zöld szálláshelyek:

• a Livada Prestige Hotel és a Terme Vivat Marácon, a Panonska vas Petrovcin és Tešanovcin, a Bioterme Mala Nedelján és a Hotel Radin Radányban.

Zöld látnivalók:

• Expano, Muraszombat

Zöld éttermek:

• Rajh vendéglő, Bákóc

– A jel megszerzése jövő év elején lehet esedékes. A nívó megtartását azonban az STO minden harmadik évben ellenőrzi, s a megállapításai nyomán magasabb rangú jelet is kioszthat a területnek, illetve vonhatja vissza a már megszerzettet – fejti ki Bukovec Martina. A Slovenia Green sémához végzett adatgyűjtés elemzésének eredménye alkotja majd a turisztikai akció- és stratégiai terv kidolgozását.

Dobronak Község Tanácsa

Mivel a rendszer egy bizonyos színvonalat garantál, a jel megőrzése folyamatos munkát jelent.

Lendván úgy terveznek, hogy a zöld séma szerint a nagyobb idegenforgalmi rendezvényeket szervezik meg, például a Bográcsfesztet, ahol a műanyag tányérok, poharak és egyéb kellékek helyett környezetbarát és újrahasznosított anyagokból készült tárgyak használatát ösztönzik.

Elutasították a tagosítás visszavonását

Elutasították a tagosítás visszavonását

Dobronakon a március 29-i községi tanácsülésen a tagok elutasították a Lendvai Közigazgatási Egység felszólítását a tagosítási beadvány visszavonására. Elfogadták a 2022-es zárszámadást, valamint jóváhagyták a kulturális, idegenforgalmi, sport- és egyéb egyesületek programjavaslatait.

Dobronakon a tanács elutasította a Lendvai Közigazgatási Egység felszólítását, hogy vonja vissza és adja be újra a tagosításról szóló beadványát. Amint ismeretes, Dobronak Községben évek óta húzódik a tagosítás jóváhagyásának ügye. Az ülésen Povše Ester, a községi hivatal igazgatója adott tájékoztatást arról, hogy az igazgatási bíróság felülvizsgálata

után a beadványt újratárgyalásra visszaküldte a közigazgatási egységhez, amely javasolja a községnek a tulajdonjogok és a tagosítási terület határvonalának frissítését. Ez azt jelenti, hogy a községnek újból a tulajdonosok beleegyezéséről szóló aláírásgyűjtésbe kellene kezdenie és újra kellene írni az eljárás elindításáról szóló beadványt. A tanács a felszólítással nem értett egyet azok után sem, hogy Povše magyarázata sze -

NÉPÚJSÁG 2023. április 6.

rint az igazgatási bíróság egy dologban, éspedig az aláírások hitelesítésében látta a gondot. Ugyanis a tagosítás elindításakor a beadványon az aláíróknak nem kellett hitelesíteni az aláírásukat, a közigazgatási egység által követelt kiegészítésekkel teljessé vált dokumentum idején viszont már hitelesített aláírásokra lett volna szükség. Közben azonban a törvény ismét módosult, s ennek értelmében a hitelesítésre már nincs szükség. A község így kiáll amellett, hogy az eredetileg teljes és már eljárás alatt lévő dokumentum alapján folytassa a további intézkedést az ügyben.

A tanács az ülésen jóváhagyta a dobronaki Katicabogár Óvoda kérelmét a csoportok flexibilis normatíva szerinti kiala -

kításáról, amivel a vegyes csoportban eggyel növelik a gyermekek számát. Ezzel az idei iskolaév végéig az óvodát 47 gyermek látogatja. Emellett elfogadásra került a község 2022-es zárszámadása is, melynek bevételi oldala közel 3,5 millió euró összegű volt, a kiadások pedig 3 milliót tettek ki. A beruházások

1,5 millió euróban valósultak meg. Kardinar Marjan polgármester szerint a múlt évben az egyik nagyobb összegű költségvetéssel rendelkeztek, amivel a községben elégedettek lehetnek. Idén a község az egyesületek programjait a tavalyi évhez hasonlóan támogatja, a kulturális programok és az egyéb tevékenységekkel foglalkozó egyesületek támogatására

3.000–3.000 euró, az idegenforgalmi tevékenységre

3.500, a sportprogramok támogatására pedig 9.000 euró áll rendelkezésre. A hozzászólások között elhangzott, hogy az egyesületek a pályázott programokkal nem követik az előírt követelményeket, aminek jelentőséggel kellene bírnia a programok elbírásánál. Emellett az egyesületek megfiatalításának hiányát és a fiatalok körében a tisztségek elvállalásának a problematikáját is felvetették a tagok. Kardinar Marjan a továbbiakban arról tájékoztatta a tanácsot, hogy a vízügyi igazgatósággal folynak a Bakonaki-tó iszapjának eltávolítására vonatkozó egyeztetések, valamint többek között arról is, hogy a község a rakicsáni idősotthonnal együtt pályázik egy otthon létesítésére Dobronakon.

5 Muravidék
Bukovec Martina: – A zöld séma előnyöket hozna az idegenforgalmunknak.

Šinko Sabina kiállítása

Sejtelmes arcok kaleidoszkópja

Sejtelmes arcok kaleidoszkópja

A Lendvai Zsinagógában múlt pénteken megnyílt Šinko Sabina „Emlékképek”

című kiállítása, amely a művésznő utóbbi öt évben keletkezett festményeinek válogatása.

A portrékat, arcokat, alakokat, illetve titokzatos identitásokat felidéző festményeket Šimonka Tanja művészettörténész méltatta. Az eseményen a kísérő hangulatzenéről Gal Filip gondoskodott. – Šinko

gő, márványbőrű arcokon és titokzatos pillantásokon keresztül nyilvánul meg. Šinko Sabina ezeken keresztül kutatja a kapcsolatokat – mind a mindennapiakat és emberek közöttieket, mind pedig a társadalmiakat és a kulturálisakat – mondta

Šinko Sabina a Lendvai Zsinagógában kiállított képei előtt.

ket ábrázolnak. Ennek ellenére a képein megmaradt a jól ismert melankolikus mágnesesség, amely végigkíséri valamennyi alkotói korszakát és műfaját.

Šinko Sabina neve a festőművészet és (könyv) illusztrálás mellett a bábjáték terén is jól ismert. Lendván 1993-ban megalapította a Pupilla bábszíncsoportot,

mely a régió egyik legismertebb bábszínháza, szakmai tudását pedig a maribori Pedagógiai Egyetemen adja át, művészetpedagógiát tanít.

A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a ZALA GYÖRGY-EMLÉKNAP alkalmából szervezett rendezvényekre. Az alsólendvai születésű világhírű szobrászra, Zala Györgyre 2023. április 14-én és 15-én emlékezünk:

2023. április 14-én, pénteken 18.00 órakor a Bán y Központban

- Hana Bednárová csehországi alkotóművész kiállítása a megnyitón közreműködik: Nemes László

- Gál Anasztázia Zala Györgyről szóló dokumentum lmjéneka bemutatása

2023. április 15-én, szombaton 11.00 órakor a lendvai színház- és hangversenyterem előcsarnokában - megemlékezés és koszorúzás a Zala György-szobornál - a Lendva-vidéki kétnyelvű iskolák tanulói és diákjai képzőművészeti és fotókiállításának a megnyitója, a pályázat legjobb alkotásaiért járó díjak kiosztása - fellép: Šetar Lucija

Szeretettel várjuk Önt és kedves családját! A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség

Kultúra NÉPÚJSÁG 2023. április 6.
Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net

Nem lesz egységes karbantartó

Rend a temetői szolgáltatásokban

Rend a temetői szolgáltatásokban

A Lendvai községben a községi rendelet elfogadása óta (2019) több egyeztetés folyt a temetők egységes karbantartóinak meghatározásáról, de eddig nem sok eredménnyel. A községi tanács legutóbbi ülésén azonban egyhangú döntés született: a község 14 temetőjének az Öko-Park Kft., míg a gyertyánosinak, a kapcainak és a hotizainak maguk a helyi közösségek lesznek a karbantartói.

Ezzel törvényes alapot biztosítottak a gazdasági közszolgáltatások közé tartozó temetői szolgáltatásokhoz és a temetőhasználat egységes árjegyzékének érvényesítéséhez. (A temetkezési/temetői tevékenységről szóló törvény már 2016 óta hatályban van.) Annak ellenére, hogy a község területén így négy karbantartó tevékenyke -

dik majd (az Öko-Park és három helyi közösség), az árjegyzék egységes lesz. Minden karbantartónak 60 napon belül a községi tanács elé kell terjesztenie a temetőhasználati árjegyzék elaborátumát (sírdíj, temetkezés költségei, a halottasház használati díja és egyéb temetői közművek bérleti díja…). A döntés megerősítését követően a község szerződést köt a karbantartóval.

– Gyertyánosban a pol-

gárok akaratát teljesítettük, így a temető karbantartását a helyi közösség végzi majd. A község kezdetben nem fogadta ezt jól, de a korábban elvégzett munkákkal érvelve tartottuk magunkat a döntésünkhöz – mondta Antolin Tibaut Helena, a Gyertyánosi Helyi Közösség elnöke. – A falu lakói már több éve a saját

erejükből, önkéntes munkával szinte teljesen felújították a temetőt: a járdákat, a sövényt, a feszületet, a temetőkaput, s berendeztük a már korábban a község által felújított halottasházat. Az anyagi hátteret a sírdíjból biztosítottuk, odafigyeléssel és jó szervezéssel sikerült a költségeket is csökkentenünk, pénzt is

Demensbarát információs pont nyílt

Március 30-tól a Lendvai Közigazgatási Egység földszintjén is megtalálható a demensbarát információs pont, mely a Spominčice (Kéknefelejcs) – Alzheimer országos nonprofit szervezet közreműködésével jött létre.

Az információs pont kialakítása a Lendvai Közigazgatási Egység (KE) kezdeményezésére valósult meg, és arra szolgál, hogy alapinformációkkal lássa el a betegségről az érdeklődő vagy érintett lakosságot. Az ünnepélyes megnyitón Hozjan Štefanija. a KE elöljárója kiemelte, hogy az alkalmazottak

naponta találkoznak idősebb ügyfelekkel, akiknél tapasztalják a demencia tüneteit, ezért látták indokoltnak a pont létrehozását. – A Kéknefelejcs szervezettel már több mint egy éve felvettük a kapcsolatot és kerestük a lehetőségeket az együttműködésre. Mostantól pedig az intézményünk is gondoskodik a tájékoztatásról és tudatosítja az emberekben, hogy ez egy betegség – mondta.

A megnyitón jelenlévő Zdenka Čebašek Travnik egykori emberjogi biztos, a Kéknefelejcs szakmai tanácsának tagja kifejezte örömét, hogy a Lendvai Közigazgatási Egység is csatlakozott a demensbarát környezet megteremtésé-

2023. április

hez. – A demensbarát pontok megnyitásával segítünk csökkenteni a betegség

megbélyegzését. A pontok célja tehát a demenciával kapcsolatos tájékoztatás

tudtunk megtakarítani. A helyi közösség eddig is megfelelően vezette az iratokat. Összeállítjuk a tanács által kért elaborátumot is, együtt fogunk működni a többi karbantartóval, hiszen közös célunk a rendezett temető és a rend a temetői szolgáltatások terén – mondta a gyertyánosi elnök. és a tudatosság javítása a helyi környezetben –hangsúlyozta Čebašek Travnik.

A Lendvai KE földszintjén kialakított információs pont már a 375. az országban és negyedik Lendva Községben. Az ünnepi megnyitón egy tanúsítvány átadása mellett sor került a Kéknefelejcsmatrica, a demensbarát pont szimbólumának az elhelyezésére is a közigazgatási egység bejárati ajtajára.

A programot a Lendvai Zeneiskola két tanulója, Magyar Dunja és Magyar Maša fellépése színesítette.

7 NÉPÚJSÁG
6. Info
Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net A felújított halottasház Gyertyánosban. A temető karbantartója a helyi közösség lesz. Hozjan Štefanija és Zdenka Čebašek Travnik adta át a demensbarát információs pontot.

visszapillantó a mai napon...

Április 6-án történt

1199 Franciaországban meghalt Oroszlánszívű Richárd angol király.

1483 Megszületett Raffaello Santi olasz festő, építész, majd 1520-ban ugyanezen a napon halt meg.

1490 Bécsben 47 éves korában meghalt Mátyás király.

1528 Meghalt Albrecht Dürer német festőművész, grafikus.

1814 Megszületett Ybl Miklós építész.

1820 Megszületett Nadar francia fotográfus, újságíró, grafikus, a világ első légifelvételének készítője.

1910 Megszületett Zombori Vilmos publicista, haditudósító, amatőr színesfilmes, az első magyar színes némafilm készítője.

1917 Az Amerikai Egyesült Államok hadat üzent a Német Birodalomnak.

1937 Meghalt Juhász Gyula költő, tanár, hírlapíró.

1943 Megjelent Antoine de SaintExupéry legismertebb regénye, „A kis herceg”.

Honvágyból fakadó festmények

Gönc János hídvégi vendégmunkás messzire került a szülőfalujától. A kenyérkeresés útja elvitte Nyugat-Németországba, ahol immár több mint egy évtizede keresi mindennapi kenyerét. A mindennapi munka és fáradozás után visszapillantott gyermekkorára, szülőfalujára. Szeme előtt filmként peregtek le a régi falusi romantika képei. A téli favágás, a tollfosztás, a disznóvágás, a kenyérsütés képei. Emlékezetében ismét visszatért az a pillanat, amikor kora hajnalban a kaszások egymás után vágták a rendet, és a kaszapengés meg a kurjantás elhallatszott a szomszéd határba is.

Az emlékek nem hagyták nyugton Gönc Jánost. Kezébe vette a palettát és

étel, erő, egészség

Ünnepi köretek

A húsvéti ünnepek alatt a húsételeké a főszerep. Azoknál pedig, akik nem fogyasztanak húst, tofu, lencse, diófélék és hasonlók alapján készült „sültek” kerülnek

Színes zöldséges „rizottó”

• 70 dkg karfiol • 10 dkg piros paprika

• 20 dkg fagyasztott borsó

az ecsetet, és elkezdett festegetni.

Ahogy a szabadideje engedte, úgy dolgozott. Egy évtized alatt megfestette az aratókat, a cséplést, a kendervágást, a szövést, a disznóölést és mindazt, amely egy paraszti világ-

ban annyiszor előfordult és ma már annyira kiveszőfélben van. (...) – Tavaly volt egy önálló kiállításom Eslingenben, a régi városházán. Ezenkívül részt vettem a stuttgarti és böblingeni közös tárlatokon is. A böblingeni

kiállítást az Eissemann cég pénzeli, és évente mintegy 300 kiválasztott alkotást mutatnak be. Most a legutóbbi kiállításon is két képpel szerepeltem, de a stuttgarti kiállításon is elismerő oklevelet és díjat kaptam. A 15 legjobb festmény közül az enyém az 5. díjat nyerte el. Az ottani újságok és a TV is beszámolt az esetről.

Szeretném még elmondani, hogy a Hatos cséplés című festményem is különdíjat kapott. Számomra a régi idillikus dolgok soha sem mennek ki a divatból. Ott Németországban meg éppen az ilyen festmények iránt nagy az érdeklődés.

Szerző: Szúnyogh Sándor

a gazdagon terített húsvéti ünnepi asztalra. Az említett ételek mellé nagyon jól illenek a különféle zöldséges köretek. Az ünnepek alatt tartsunk be egy egyszerű tanácsot:

• 1 közepes nagyságú hagyma • 3 kanál olaj

• só, bors • petrezselyem

A karfiolt rózsáira szedjük és elektromos sze le telőgépben rizsszem nagyságúra aprítjuk. Két kanál olajon rövid ideig pároljuk a finomra aprított hagymát. Hozzáadjuk a karfiolt és öt percig pirítjuk. Többször megkeverjük. A megmaradt olajon megpároljuk a felkockázott paprikát. Hozzáadjuk a borsót, 2–3 kanál vizet és pároljuk. A zöldség maradjon kemény állagú. Elkeverjük a „rizst” és a zöldséget, sózzuk, borsozzuk, meghintjük petrezselyemmel és tálaljuk.

a mértékletesség legyen a fő vezérfonal a finomságok fogyasztásakor. Különösen érvényes ez azokra, akiknek egészségügyi problémáik vannak.

Kelbimbó burgonyával

• 80 dkg hámozott burgonya

• 60 dkg megtisztított kelbimbó • 1 nagyobb hagyma

• 3 kanál olaj • 3 dkg sonka • só, őrölt köménymag

A burgonyát felkockázzuk és enyhén sós vízben 15 percig főzzük. A kelbimbót félbevágjuk és rövid ideig főzzük, hogy kemény állagú maradjon. A megfőtt burgonyát és kelbimbót leszűrjük. Egy serpenyőbe olajat teszünk, a felaprított hagymát és sonkát 1–2 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a burgonyát és a kelbimbót. Fűszerezzük.

A serpenyőben még körülbelül 10 percig sütjük.

8 Info
NÉPÚJSÁG 2023. április 6.
prim. mag. Branislava Belović, dr. med. • Muravidéki Harc a rák ellen egyesület, Petrás Teodóra
" "
1983. április 7-én, 14. szám Gönc János munka közben.

Magyar hősnők

Az igazi Mária főhadnagy

A történelem során számos monda maradt fenn férfi módjára küzdő harcias nőkről. Hogy mindez nem csak mesebeszéd, arra Lebstück Mária élete is a bizonyíték. A kis Mária 1830-ban Zágrábban egy német származású kereskedőcsaládban látta meg a napvilágot. 13 éves korától már Bécsben élt, és az 1848-as forradalom alatt álruhát öltve csatlakozott az egyetemi légióhoz, amelynek keretében részt vett a harmadik bécsi forradalomban.

A bécsi forradalom leverése után is kitartott a szabadság ügye mellett, és csatlakozott a magyar honvédsereghez. Részt vett a branyiszkói, a komáromi, a hatvani és a kápolnai

csatában. Ez utóbbiban fejsérülést szenvedett, de először nem engedett orvost hívni magához, nehogy kiderüljön, hogy nő rejtőzik a katonaruha alatt. Idővel azonban olyan veszélybe sodródott az élete, hogy kénytelen volt az ezredorvoshoz fordulni, így fény derült a valódi személyére. Dembinski, az akkori fővezér hadnagyi rangot adományozott az akkor mindössze 18 éves leánynak. Mária a huszároknál folytatta katonai pályafutását, ahol huszárfőhadnaggyá léptették elő. Buda ostrománál is küzdött Karl Lebstück álnéven. Itt ismerkedett meg és esett szerelembe egy tüzérhadnaggyal. A hadügyminisztériumban nem kis döbbenetet okozott azzal, amikor kiderült szabadságkérésének oka: a huszárfőhadnagy férjhez kíván menni! Az engedély birtokában 1849 júliusában a csatatéren kötött házasságot Jónák Józseffel.

A lakodalmat az ellenség támadása zavarta meg. Budavár elfoglalásának győzelmi ünnepén Mária már női ruhában jelent meg vőlegénye kérésére. Vesztére, mivel Görgei a háborús helyzet miatt kémként kezelte és halálra ítélte. Csak tiszttársai közbenjárására engedte szabadon Kossuth Lajos. És ezzel Mária számára még nem ért véget a megpróbáltatások sora. Férjét, aki ütegével átállt a honvédseregbe, Haynau dezertálásért halálra ítélte. Csak édesapja, Jónák Venczel, „Budavárának császári fegyvertárosa” közbenjárására módosították az ítéletet életfogytiglanra. A hadbíróság Jónák József kérésére életfogytiglani ítélete miatt felbontotta a házasságukat Lebstück Máriával. Máriára a szabadságharc bukása után sem várt jobb sors. Hat hónapig az aradi várban raboskodott, de annak egy magánlakásában, Herr

Lebstück Mária, az 1848–49-es szabadságharc katonanője.

Ádám hadmérnök otthonában. Ezen a helyen adott életet fiának, Jónák Pálnak is. Máriát szabadulása után fiával együtt kiutasították Magyarországról. Horvátországban próbált menedéket találni, de mind -

hiába. Például a testvére a gyermekével együtt ki akarta dobni az ablakon. Lebstück Mária édesanyja végső elkeseredésében Jellasics bánhoz fordult, akivel rokonságban állt, és védelmet kért Mária számára. A bán személyes védelme mentette meg Lebstück Máriát a további megpróbáltatásoktól. Később újból férjhez ment Pasche Gyula festőművészhez, akivel boldog házasságban élt annak haláláig. 1870-ben azonban meghalt a második férje is, s ezt követően ismét a nélkülözés lett a sorsa a hősnőnek, mosónőként tartotta el magát és fiát. A kiegyezés után az országos honvédegylet végül nyugdíjat folyósított neki, és 1879-ben Újpestre költözött. 62 éves korában ott halt meg, síremléke ma is látható a Megyeri úti temetőben. Nekrológját maga Jókai Mór írta meg. Lebstück Mária emlékét azonban nem a hadtörténet ápolta a legidőtállóbban, hanem elsősorban Huszka Jenő romantikus nagyoperettje, a Mária főhadnagy.

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet szeretettel meghívja Önt és kedves családját, barátait

Bence Lajos: Füst a hegyen

– ÚJ VERSEK –

című verseskötetének bemutatójára, amely 2023. április 12-én (szerdán) 18 órakor lesz Lendván, a Bánffy Központban.

A könyvet Bakonyi István irodalmár méltaltja.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

A szerző és a szervező

9 NÉPÚJSÁG
2023. április 6.
Dr. Kepéné dr. Bihar Mária és dr. Lendvai Kepe Zoltán
Info

április 13. csütörtök április 11. kedd április 12. szerda

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvényében – német sorozat, 11:00 Tudom! – kvíz, 12:00 A hét, 13:00 Hírek, 13:35 Az élet dicsérete – angol sorozat, 14:40 Lelki villanás, 14:55 Rokonok, 15:40 Hidak: Barangolások, 16:10 A bábozás és az animáció – dok. film, 16:55 Hírek, 17:15 Alpok–Duna–Adria, 17:45 Rajzfilm, 17:55 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Minden, amiről mindig hallgattunk – francia sorozat, 20:45 Margaret Thatcher, az elpusztíthatatlan vaslady – francia dok. film, 21:40 Földgömb, 22:00 Visszhangok, 22:40 Emlékek.

Szlovén Tévé II.

10:10 Zenés műsor, 11:30

Jó reggelt!, ism., 14:20 Au-

tós műsor, 15:15 Házikók – dok. film, 16:20 A Mohor

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvényében – német sorozat, 11:00 Tudom! – kvíz, 11:55 Aréna, 13:00 Hírek, 13:35 Az élet dicsérete –angol sorozat, 14:30 Nyolcadik nap, 15:00 Hidak, 15:45 Kis szürke sejtek, 16:55 Hírek, 17:15 A hegy nem örök – dok. film, 17:45 Rajzfilmek, 17:55 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:05 Joel – argentin film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Profil, 23:20 A hegy nem örök – dok. film.

Szlovén Tévé II.

22:55 A zöld vér projekt

kiadó csodája – dok. film, 17:00 Joker – kvíz, 18:05

Zenés műsor, 19:15 A hegy nem örök – dok. film, 19:45 A történelem arcai: Mikulás – holland dok. sorozat, 20:25 Mi történik? –szatíra, 21:00 A szomszéd asztalánál – főzőműsor, 21:30 Panoráma, 21:40 Presztízs, 21:55 Mágnes, 22:00 Miért éppen Alaszka? – am. sorozat, 22:55 A zöld vér projekt – francia dok. film, 0:35 Zenés műsor. RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 Nevess csak!, 12:00 Anyák gyöngye – am. sorozat, 12:20 Fókusz, 13:00 Az örökség ára – török sorozat, 14:15 Magnum – am. sorozat, 15:25 A mentalista – am. sorozat, 16:35 Bátrak földje – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:35 Drága örökösök: A visszatérés – magyar sorozat, 20:40 Az álommeló – üzleti reality, 21:55 A séf meg a többiek – magyar sorozat, 22:40 Híradó, 23:10 Házon kívül, 23:45 Az álommeló – üzleti reality, 1:10 New Amsterdam – am. sorozat, 2:20 Gyilkos ügyek – am. sorozat.

TV2

8:50 Zenés műsor, 10:05 Jó reggelt!, ism., 13:00 AlpokDuna-Adria, 13:40 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 14:30 Ambiensek, 15:20 Vasárnap délután, 17:20 Kézilabda: Szlovénia – Olaszország, 19:15 Vállalkozói fejlődés, 19:50 A szív ritmusára, 20:50 Lottó, 21:00 A szomszéd asztalánál – főzőműsor, 21:30 Panoráma, 21:40 Az egészség, 21:55 Mágnes, 22:00 Miért éppen Alaszka? – am. sorozat, 22:50 Ördögi játszmák – koprodukciós sorozat, 23:55 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00

Teleshop, 11:50 Nevess csak!, 12:00 Anyák gyöngye –am. sorozat, 12:20 Fókusz, 13:00 Az örökség ára – török sorozat, 14:15 Magnum – am. sorozat, 15:25 A mentalista – am. sorozat, 16:35 Bátrak földje – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:35 Drága örökösök – magyar sorozat, 20:40 Az álommeló – üzleti reality, 22:00 A séf meg a többiek – magyar sorozat, 22:35 Híradó, 23:10 Praxis, 23:45 Az álommeló – üzleti reality, 1:05 A mentalista – am. sorozat.

22:00 A

TV2

13:30 A sors keze

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 13:30 A sors keze – mexikói sorozat, 14:35 Háborgó szívek – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A sors útvesztői – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Zsákbamacska, 21:40 Ütős ötös – vetélkedő, 23:00 Újratervezés – magyar reality, 1:00 Tények extra.

Duna Tévé

6:00–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:00 Lengyelország ízei, 13:25 Almárium, 14:30 Ízőrzők, 15:00 Almárium, 15:30 Önök kérték!, 15:55 Ridikül, 17:05 Hölgyek paradicsoma – olasz sorozat, 17:55 Krisztus a jövőnk, 18:00 Híradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:50 Mavi szerelme – török sorozat, 19:42 Mindennapi, 19:43 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:46 Szerencsepercek, 20:47 A Fortuna legendája – spanyol sorozat, 21:45 A tengeralattjáró – német–cseh sorozat, 22:42 Kenó, 22:50 Rejtélyes XX. század, 23:15 Hogy volt?!, 0:15 A nagyok.

Duna World

5:55–11:25 Délelőtti műsor, 11:35 Római karnevál – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:20 Család 23, 14:45 Nóvum, 15:20 Itthon vagy!, 15:40 Család-barát, 16:45 Magyar világ, 17:15 Ízőrzők, 18:31 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Mosoly a javából!, 20:55 Krisztus a jövőnk, 21:00 Híradó, 21:35 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Klasszikusok délidőben, 23:30 Hazajáró, 0:05 Hagyaték, 0:35 Vers mindenkinek.

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 13:30 A sors keze –mexikói sorozat, 14:35 Háborgó szívek – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A sors útvesztői – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Zsákbamacska, 21:40 Ütős ötös – vetélkedő, 23:00 Újratervezés – magyar reality, 0:00 Tények Extra, 0:35 A hegyimentők – német sorozat.

Duna Tévé

6:00–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Álmok álmodói, 13:05 Lengyelország ízei, 13:30 Almárium,

14:30 Ízőrzők, 15:00 Almárium, 15:30 Önök kérték!, 15:55 Ridikül, 16:50 Almárium, 17:05 Hölgyek paradicsoma – olasz sorozat, 17:55 Krisztus a jövőnk, 18:00 Híradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:50 Mavi szerelme – török sorozat, 19:43 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:40 Szerencsepercek, 20:45 Skandináv lottó, 20:50 A Bolsoj balett – orosz sorozat, 21:45 Agapé, 22:38 Kenó, 22:45 Chiara Lubich – A szerelem mindent legyőz – olasz film, 0:40 Magyar nők.

Duna World

5:55–11:20 Délelőtti műsor, 11:30 A korona aranyból van – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:25 Magyar gazda, 14:50 Etnokultúra, 15:20 Itthon vagy!, 15:45 Család-barát, 16:45 Hazajáró, 17:15 Ízőrzők, 18:31 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Hogy volt?!, 20:50 Krisztus a jövőnk, 21:00 Híradó, 21:35 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:40 Helyet az öregeknek – magyar film, 23:55 Hagyaték, 0:30 Vers mindenkinek.

11:30 A korona aranyból van

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvényében – német sorozat, 11:00 Tudom! – kvíz, 12:00 Vállalkozói fejlődés, 12:30 Glóbusz, 13:00 Hírek, 13:35 Az élet dicsérete – angol sorozat, 14:25 Szlovén pillanatképek, 15:10 Hidak: Határtalan, 15:45 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:55 Hírek, 17:15 Harapjunk a tudományba, 17:45 Rajzfilmek, 17:55 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:05 Caesar ítéletnapi háborúja – francia dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Nyolcadik nap, 23:10 Ridley Road – angol sorozat.

21:05 Caesar ítéletnapi háborúja

Szlovén Tévé II.

9:00 Zenés műsor, 10:15 Jó reggelt, ism., 13:10 Az erdő nem örök – dok. film, 13:50 Profil, 14:55 Sportgimnasztika, Európa-bajnokság, 17:50 Péntek este, 19:20 Autós műsor, 19:55 Mi ölte meg a bálnát? – angol dok. film, 21:00 A szomszéd asztalánál – főzőműsor, 21:30 Panoráma, 21:40 Tudomány és technológia, 21:55 Mágnes, 22:00 Miért éppen Alaszka? – am. sorozat, 22:50 Doktor Zsivágó, 23:20 Szlovén jazz, 0:45 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 Nevess csak!, 12:00 Anyák gyöngye – am. sorozat, 12:20 Fókusz, 13:00 Az örökség ára – török sorozat, 14:15 Magnum – am. sorozat, 15:25 A mentalista – am. sorozat, 16:35 Bátrak földje – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:35 Drága örökösök – A visszatérés – magyar sorozat, 20:40 Az álommeló – üzleti reality, 22:00 A séf meg a többiek – magyar sorozat, 22:35 Híradó, 23:10 A mentalista – am. sorozat, 0:10 Az álommeló – üzleti reality.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – osztrák sorozat, 13:30 A sors keze – mexikói sorozat, 14:35 Háborgó szívek – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A sors útvesztői – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Zsákbamacska, 21:40 Ütős ötös – vetélkedő, 22:55 Tények gazdasági különkiadás, 23:00 Újratervezés – magyar reality, 0:00 Tények Extra, 0:35 A hegyimentők – német sorozat.

Duna Tévé

Április 6-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Súlypont: beszélgetés Hess Dénes ferences szerzetessel a misszióról és a húsvétról

(ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Április 7-én, pénteken 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 16.05-kor és 22.05-kor a Maribori Tévén)

Április 11-én, kedden 15.40-kor a Szlovén TV I. csatornáján

21:45 Pokolba a szerelemmel

6:00–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Álmok álmodói, 13:05 Lengyelország ízei, 13:25 Almárium, 14:30 Ízőrzők, 14:55 Almárium, 15:26 Önök kérték!, 15:50 Ridikül, 16:50 Almárium, 17:07 Hölgyek paradicsoma – olasz sorozat, 17:55 Krisztus a jövőnk, 18:00 Híradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:50 Mavi szerelme – török sorozat, 19:35 Mindennapi, 19:40 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:45 Bagi–Nacsa Orfeuma, 21:45 Pokolba a szerelemmel – am. film, 23:25 Kenó, 23:35 Öt kontinens, 0:05 Odaát – am. sorozat.

Duna World

5:55–11:10 Délelőtti műsor, 11:20 Könnyű kis gyilkosság – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Szlovén pillanatképek, 13:50 Kvartett, 14:20 Kék bolygó, 14:45 Noé és barátai, 15:15 Itthon vagy!, 15:40 Család-barát, 16:45 Szerelmes földrajz, 17:15 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Iván-emlékkoncert, 21:04 A nagyok, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Velünk élő Trianon –magyar dok. sorozat, 23:30 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában

Kedd

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (ism.) 10:35 Mester-Ember (ism.)

11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története 12:00 Déli krónika 14:15

Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15

Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00

Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00

Horizont (ism.) 21:30 Zene hajnalig

NÉPÚJSÁG 2023. április 6.

Szerda

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 14:15 Tudakozó

15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00

Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.)

21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története (ism.) 21:30 Zene hajnalig

Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15

Alsólendvai tabló (ism.) 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli

krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Viszszapillantó 17:15 Gyereksarok 18:00 Napi krónika 18:20

Népzenei válogatás 19:00 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35

Zene hajnalig

Barangolások: Nagykanizsa és Szentes (az MTVA produkciója)

(ismétlés: kedden 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Április 12-én, szerdán 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Hidak: benne mezőgazdasági rovat, témája a fűszernövények

(ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Április 13-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Határtalan: az erdélyi, a felvidéki, a keszthelyi, a szombathelyi, az újvidéki, a horvátországi és a lendvai tévéstúdió, valamint a Szlovákiai Magyar Televíziós

Hírportál közös műsora

(ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

11 A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
műsorajánló
Info
séf meg a többiek

Közel két tonna hulladék

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete

A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2023. április 4-én a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg:

Szakorvos

Lendvai Egészségház, Kidrič utca 34., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, érvényes család- és általános orvosi licensz, jelentkezési határidő: 2023. április 14.)

Fogorvos licensszel, specializáció nélkül

Lendvai Egészségház, Kidrič utca 34., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. április 14.)

Konyhai segéd

Počivališče na meji, Fő utca 173., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2023. április 20.)

Szakács

Počivališče na meji, Fő utca 173., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2023. április 20.)

Tárolórendszer-szerelő

Artex d.o.o., Vasút út 43., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. április 15.)

Szerelési vezető

Artex d.o.o., Vasút út 43., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. április 15.)

Pizzasütő

Lepe Benetke d.o.o., Malom utca 6/G., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2023. április 30.)

Felszolgáló

Lepe Benetke d.o.o., Malom utca 6/G., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2023. április 30.)

Ételosztó

Malica d.o.o., Ipari utca 2/c., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, heti 20 órás munkaidő, jelentkezési határidő: 2023. április 29.)

Vízimentő

Terme Lendava d.o.o., Tomšičeva ulica 2/a., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap hosszabbítási lehetőséggel, jelentkezési határidő: 2023. április 12.)

Konyhai segéd

Terme Lendava d.o.o., Tomšičeva ulica 2/a., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2023. április 8.)

Szakács

Terme Lendava d.o.o., Tomšičeva ulica 2/a., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap hosszabbítási lehetőséggel, jelentkezési határidő: 2023. április 7.)

Felszolgáló

Okrepčevalnica „Brunarica Prekmurskih dobrot”, Uroš Puhan s.p., Dobronak 297., Dobronak (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, magyar nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2023. április 18.)

Bútorszerelő

Jaski, Jasmin Horvat s.p., Petesháza, Mezei utca 8/a., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2023. április 30.)

Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

A „Tisztítsuk meg Lendva községet” környezetvédelmi akcióval április 1-jén a község csatlakozott az országos tavaszi tisztítómozgalomhoz, és egyben ösztönözte a polgárokat, tegyenek valamit a környezetükért. Az időjárás az esős előrejelzés ellenére kitartott, így a környezettisztításban részt vevő polgárok – idén

figyelmükbe

•Április 6-án, csütörtökön, 17.00 órakor, •Muravidéki Múzeum, Stolp kiállítóterem •Muraszombat 1941–1945; Események, melyek megváltoztatták a várost – Metka Fujs történész előadása

•Április 11-én, kedden, 16.30-kor, •Lendvai Könyvtár •Magyar nyelvű meseóra

névnapsoroló

•Április 12-én, szerdán, 10.00 órakor,

•lendvai Színház- és

Hangversenyterem

•Gyermek- és ifjúsági énekkarok „A gyermekek dalolnak” című területi szemléje

•Április 14-én, pénteken, 18.00 órakor,

•Muraszombati Galéria

•Hubert Klotzeck fotókiállításának

megnyitója

Április 7-től 13-ig

Péntek – Herman

Szombat – Dénes

Vasárnap – Erhard

Hétfő – Zsolt

Kedd – Leó, Szaniszló

Szerda – Gyula

Csütörtök – Ida

Kelepelő

AKTUÁLIS

Dolly Alderton: Szellemek

21. Század Kiadó, 2021, 342 oldal

Ninának úgy tűnik, minden terv szerint megy az életében, hisz a harmincas évei elején járó nőnek rendben van az élete úgy anyagilag, mint magánéletileg. Amikor egy másik városrészbe költözik és megismerkedik Max-szel, fenekestől felfordul az élete. Vajon pozitív változást jelent-e a férfi az életében?

Látogassák meg honlapunkat: www.kkl.si

12 NÉPÚJSÁG 2023.
6. Info
április
Fotó: Galič Tomaž bár csekélyebb számban – minden helyi közösségben szorgalmasan gyűjtötték az elszórt szemetet. Az egyesített adatok szerint közel 2.000 kilogramm hulladékot gyűjtöttek össze. Kmj

A Dvojezična osnovna šola II Lendava / 2. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola Hős Mohor utca 1., 9220 Lendva

pályázatot hirdet IGAZGATÓI munkakör betöltésére.

A jelöltnek az igazgatói munkakör betöltéséhez eleget kell tennie A nevelés és oktatás szervezéséről és finanszírozásáról szóló törvény (ZOFVI, az SzK Hivatalos Lapja, 16/07-megfelelően módosított szöveg, 36/08, 58/09, 64/09-jav, 65/09-jav, 20/11,40/12-

ZUJF, 57/12-ZPCP-2D, 47/15, 46/16, 49/16 jav., 25/17-Zvaj, 123/21, 172/21, 207/21, 105/22 –

ZZNŠPP, 141/22 és 158/22 – ZDoh-2AA), valamint Az olasz és a magyar nemzeti közösségek nevelési és oktatásügyi különjogairól szóló törvény (az SzK Hivatalos Lapja, 35/01, 102/07, 11/18) és a magyar nyelvtudásról a kétnyelvű iskolákban és óvodákban szóló rendelet (az SzK Hivatalos Lapja, 23/2023) szerint megszabott feltételeknek.

A munkakör előreláthatólag

2023. 09. 01-től tölthető be. Az igazgatói állás teljes munkaidős.

A kiválasztott jelölt 5 éves időtartamra neveztetik ki. A megbízás idejére munkaszerződést kötünk az igazgatói munkakörre.

A pályázathoz írásban mellékelje az alábbi, a jogosultságot alátámasztó iratokat, igazolásokat:

• iskolai végzettséget igazoló okiratok,

• kinevezési (minősítési) igazolás,

• sikeres szakvizsgáról szóló igazolás,

• a nevelési és oktatási területen szerzett munkatapasztalatokról szóló igazolás,

• a nemzetiségi (magyar nyelv) tudásáról szóló igazolás,

• sikeres igazgatói vizsgáról szóló igazolás,

• hatósági erkölcsi bizonyítvány, valamint hatósági bizonyítvány annak igazolására, hogy a kérelmező ellen nem folyik büntetőeljárás, majd az igazolásokkal együtt a pályázat közzétételét követő 8 napon belül az alábbi címre küldje el jelentkezését:

Svet zavoda Dvojezične osnovne šole II Lendava / 2. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola, Hős Mohor utca 1., 9220 Lendva. A borítékon fel kell tüntetni: „PRIJAVA NA RAZPIS ZA RAVNATELJA / IGAZGATÓI MUNKAKÖRI PÁLYÁZAT”.

A pályázó mellékelje az írásbeli jelentkezéshez rövid önéletrajzát, az intézet vezetésére és fejlesztésére vonatkozó vezetői programot.

A jelölteket a kinevezésről a törvényben előírt határidőn belül írásban értesítjük.

A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságba leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 7., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail-címen.

gyertyafény

Április 7-e és 13-a között

Lendvai Plébánia

A szentmisék Lendván hétközben

18.00 órakor lesznek. Pénteken, április 7-én Nagypéntek. 15.00 órakor a templomban keresztút-imádkozás lesz, 18.00 órakor nagypénteki szertartás.

Szombaton, április 8-án, Nagyszombaton ételszentelés 11.00 órakor Petesházán, 12.30-kor Gyertyánosban és 15.00 órakor Lendván. 18.00 órakor Vigília. A Vigília alatt is lesz ételszentelés.

Vasárnap, április 9-én Húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe. 6.00 órakor kétnyelvű hajnali mise, 8.00 órakor magyar és 9.00 órakor Feltámadási körmenet, majd ezt követően szlovén szentmise lesz.

Hétfőn, április 10-én Emmaus ; 8.00 órakor magyar, 10.00 órakor szlovén szentmise lesz.

Dobronaki Plébánia

A szentmisék Dobronakon hétközben 18.00 órakor lesznek, a falvakban pedig szombatonként 16.00 órakor.

Pénteken, április 7-én Nagypéntek. 15.00 órakor keresztúti ájtatosság a plébániatemplomban Dobronakon, 19.00 órakor szertartás Urunk szenvedése tiszteletére, 21.30-kor az isteni ir-

MEGEMLÉKEZÉS

Szívünkben nem csendül szerelmes nóta, Már vigaszra nem talál, Süvít a szél, fájón beszél, ha leszáll az éj.

Császár Ferku

(1962–2022)

Április 4-én múlt el egy szomorú év, hogy itt hagyott bennünket a szeretett fiú, testvér, apa és nagypapa.

Köszönet mindazoknak, akik szívükben hordják emlékét, gyertyát gyújtanak és virágot helyeznek sírjára.

Petesháza Szerettei

galmasság imakilenced kezdete. Szombaton, április 8-án Dobronakon 8.00 órakor szentségkitétel a Szent sírnál, valamint közös imádság, 19.00 órakor Dobronakon ünnepi húsvéti

Vigília – Krisztus feltámadásának örömteljes várakozása. Húsvéti ételek megáldása:

– 13.00 órakor Zsitkócban a kápolnában

– 13.30-kor Kámaházán a faluotthonban

– 14.00 órakor Göntérházán a kápolnában

– 14.30-kor Radamosban a kápolnában

– 19.00 órakor Dobronakon a plébániatemplomban

Vasárnap, április 9-én Húsvét, Krisztus feltámadásának ünnepe. 8.00 órakor szlovén nyelvű szentmise, 9.00 órakor feltámadási körmenet és 10.00 órakor magyar nyelvű szentmise.

Hétfőn, április 10-én Emmaus; Dobronakon 8.00 órakor szlovén nyelvű és 10.00 órakor magyar nyelvű szentmise lesz, amelyet az MMR közvetít, valamint 11.30kor Göntérházán a kápolnában és 13.00 órakor Radamosban a kápolnában.

Kedden, április 11-én 18.00 órakor imaóra Tornisán a Klarissza nővéreknél.

Csütörtökön, április 13-án, Fatimai emléknapon Dobronakon 17.00 órakor imaóra lesz, 18.00 órakor pedig szentmise.

Református Egyház

Csütörtökön, április 6-án Úrvacsora szereztetésének ünnepe, 18.00 órakor istentisztelet Kercaszomorban.

Pénteken, április 7-én nagypénteki istentiszteletek: 10.00 órakor Szentgyörgyvölgyön és 11.00 órakor Kercaszomorban.

Vasárnap, április 9-én húsvétvasárnapi istentiszteletek: 9.00 órakor Szentlászlón, 10.00 órakor Szent györgyvölgyön, 11.00 órakor Kercaszomorban és 16.00 órakor Szerdahelyen.

Hétfőn, április 10-én, Húsvéthétfőn 11.00 órakor lesz istentisztelet Kercaszomorban.

apróhirdetés

•Kiadó házat vagy lakást keresek hosszú távra Lendván vagy a környező falvakban júniusi-júliusi költözéssel. Tel.: 0036-30-090-34-81 email: bialko.laszlo@gmail.com

•Jó állapotban és féláron eladó egy gyerekkocsi, valamint 2 db Singer varrógép és 45 db alumínium hullámlemez (nagysága 90x320 cm). Érdeklődni: 031-323-279.

•Eladó Csörnyeföldön 60–70 kg szép, idei dióbél 3.000 Ft/kg áron. Telefon: 0036-30-484-61-56

•Beton lugaslábak eladók, érdeklődni: 041-600-252.

13 NÉPÚJSÁG
6. Info
2023. április

A golfpályán kerítés választja el a golfpályát az úttól. Egy négyfős társaság egyik tagja nekiveselkedik, majd balra elüti a labdát. Az átível a kerítés fölött, pattan egyet az úton, aztán egyenesen nekiütődik az arra haladó busz kerékgumijának, arról vissza a pályára, onnan pedig egyenesen be a lyukba. A másik három csak ámul-bámul, majd egyikük megkérdezi:

– Ezt hogyan csináltad?

Az első játékos vállat von:

– Csak ismerni kell a buszmenetrendet.

Két vadász beszélget az erdőben:

– Ha én megcélzom egy nyulat, az máris írhatja a végrendeletét!

A tisztáson hirtelen feltűnik a tapsifüles. A hencegő vadász előkapja a puskáját, rálő, de a nyúl elszalad.

Mire a másik epésen megjegyzi:

– Úgy látom, már szalad is a közjegyzőhöz...

– Remélem, fiam, nem rúgtál be!

– Honnan tudom, hogy részeg vagyok-e?

– Ha majd a szomszéd

asztalnál ülő két vendéget négynek látod, akkor részeg vagy.

– De apa, ott csak egy vendég ül!

A székely fiú vacsora közben így szól az anyjához:

– Édesanyám, nem elég savanyú ez a káposzta.

– De fiam, ez nem sava nyúkáposzta, hanem mákostészta.

– Annak elég savanyú.

A bíró szigorúan kérdi:

– Hány pofont adott a panaszosnak?

– Egyet.

– De ő azt mondja, hogy ötöt!

– Csak egy volt, bíró úr, de tekintettel silány testalkatára, öt részletben adtam neki...

Tisztelt Olvasóink!

tavasz - nyár 2023

Szeretettel meghívjuk Önöket a felnőtteknek szóló magyar nyelvű olvasóversenyre, amely az olvasók toborzását és az olvasás népszerűsítését szolgálja. Az olvasóverseny 2023. április 11-től 2023. október 11-ig tart. Segítségül összeállítottunk egy könyvlistát külföldi és hazai alkotóktól, amelyet megtalálnak könyvtárunkban vagy letölthetik a honlapunkról.

Olvassanak el: négy művet külföldi szerzőtől, kettő művet magyarországi vagy hazai szerzőtől és egy verseskötetet, majd mindegyik elolvasott műről töltsenek ki egy értékelő lapot.

Az értékelő lapokat adják le 2023. október 11-ig. Az olvasóversenyt rendezvénnyel zárjuk, amelyen jutalmat osztunk ki a résztvevőknek.

Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ

Koša Denis, a Lendvai Dartsliga szervezője

A legjobb dolgok az életemben:

• A kisfiam és az édesanyja.

Amire szívesen visszaemlékszem:

• A gyerekkoromra és az édesapámra.

Ahová már holnap elutaznék:

• A családommal Lengyelországba a Goslawice-tóra.

A szabadidőmben:

• Szívesen horgászom és dartsozom.

Ami azonnal fel tud bosszantani:

• A barátnőm, amikor nem beszél velem.

Ami nagy hatással volt az életemre:

• A kisfiam születése

A legnagyobb őrültség, amit tettem:

• Nem tudnék egyet kiemelni.

A leghasznosabb tárgyam (de nem a mobilom):

• Autó.

Amit egyszer ki szeretnék próbálni:

• Jet-ski.

A leghaszontalanabb tárgy a háztartásomban:

• Televízió.

Akivel egyszer szeretnék találkozni:

• Michael Van Gerwennel, és dobhatnánk egy dartspartit.

Ha zene, akkor:

• Balkáni zene.

Amiről a legtöbbet tudok beszélni:

• Darts, horgászat és munka.

A Muravidék legszebb helye:

• Pince, Előhegy.

Kos Már. 21. – ápr. 20.

A húsvéti hét nem lesz konfliktusmentes. Szinte mindenki irritálni fogja, könnyen vita alakulhat ki.

Bika Ápr. 21. – máj. 20.

Megered a nyelve, lesz bátorsága kimondani azt, amit eddig nem tudott. De ez nem mindig jó.

Ikrek Máj. 21. – jún. 21.

A munkában több nézeteltérésre kell számítania. Ne vegye magára mások bosszankodását, térjen ki a vita elől.

Rák Jún. 22. - júl. 22.

Horoszkóp Humor kulcslyuk

Mindent megoldhatónak lát és sok energiája lesz, ezért jó mostanra időzíteni a legfontosabb feladatokat.

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23.

Készüljön fel a húsvéti hosszú hétvégére! Mivel a boltok zárva lesznek, jobb, ha mindent előre végiggondol.

Szűz Aug. 24. – szept. 23.

Elvárja, hogy a másik is pontosabban fogalmazzon. De csodákra ne számítson! Ön pedig ezt időrablásnak véli.

Mérleg Szept. 24. – okt. 23.

Hangolódjon a húsvéti hétvégére, apró díszekkel, virágokkal díszítse fel a munkahelyét és az otthonát.

Skorpió Okt. 24. – nov. 22.

Most lassú felfogású, vontatottan beszélő emberekkel való találkozás várja. Ebből könnyen vita pattanhat ki.

Nyilas Nov. 23. – dec. 22.

Itt az ideje, hogy ráhangolódjon az ünnepre. Nem kell nagy felhajtást csinálni, de ne feledje, hogy fel kell készülni.

Bak Dec. 23. – jan. 20.

Egy jó hét elé néz és végre a saját tempójában haladhat. Végre hátradőlhet és élvezheti a hosszú hétvégét.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Ha a családtagjai kioktatják, akkor örüljön, mert ez azt jelenti, hogy foglalkoznak önnel. Hétvégén pihenjen.

Halak Febr. 20. – már. 20. Nem lesz eseménytelen a hete. Itt a tavasz, csempésszen a lakásába díszt és virágot, ettől vidámabbá válik.

14
Info NÉPÚJSÁG 2023. április 6.

Ünnep a költészet napja

Hagyományos közös hangverseny

A kapcai József Attila Művelődési Egyesület minden évben méltó módon, ünnepi műsorral készül a költészet napjára (április 11., József Attila születésnapja). Idén április 2-án, virágvasárnap alkalmi kultúrműsort mutattak be, amelyben József Attila mellett a 200 éve született Petőfi Sándorra

is emlékeztek. Az egybegyűlteket Herženjak Marija, a helyi művelődési egyesület elnöke köszöntötte, ünnepi beszédet Zágorec-Csuka Judit költő mondott. A műsorban alkalmi dalokkal fellépett a hazai népdalkör, az esemény pedig hagyományosan koszorúzással zárult a József Attila-emléktáb -

lánál. Annak ellenére, hogy az ünnepség sajnos az utolsó pillanatban módosításra került, hiszen a testvértelepülésről, Murakeresztúrról a vendégek és a fellépők nem érkeztek meg a rendezvényre, a kapcaiak odaadóan tisztelegtek egyesületük névadójának emléke előtt.

Idén Lentiben rendezték meg a Lendvai Zeneiskola és a Lenti Ádám

Jenő Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek közös koncertjét. A két intézmény közötti kapcsolat már több évtizedes múltra tekint vissza, s a példamutató együttműködés egyik pillére a közös koncertek szervezése, amelyen a fiatal zenészek lehetőséget kapnak egymás meghallgatására,

az együttlétre, valamint a tapasztalatcserére. A másfél órás műsorban közel 30 tanuló – 14 a Lendvai Zeneiskolából – mutatkozott be klasszikus, illetve modern zenei alkotások előadásával.

Az egybegyűlteket Rákos Szilvia, a Lenti Ádám Jenő Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, valamint Horváth László polgármester is köszöntötte.

A hagyományos programokra támaszkodnak idén

Az 55 tagú Völgyifalui Turisztikai Egyesület március 31-én megtartott éves

közgyűlésén Gerenčer Sabo Metka elnök mutatta be az elmúlt évi meg -

valósított munkaprogramot, mely többek közt három nagyobb eseményt

tartalmazott, éspedig a völgyifalui farsangi felvonulást, a Márton-napi „Pincétől pincéig” gyalogtúrát és a völgyifalui falunapot. Az utóbbin az egyesület társszervező szerepet vállalt. Emellett a tagok részt vettek a lendvai Bográcsfeszten, a gyertyánosi lángosfesztiválon és a pincemajori minestrafőző versenyen, valamint a Muravidéki Vágtán, ahol a gasztronómiai kínálatot biztosították. Évközben felújították és karbantartották a gémeskúti pihenőhelyet is. A pénzügyi beszámoló szerint a 7.800 eurós kiadások mellett 5.600 euró volt a bevétel,

a hiányt az elmúlt évek többletéből fedezték. E tételnél elhangzott, hogy 2022-ben a Muravidéki Vágtán vállalt piaci tevékenységnél a tervezettnél kevesebb bevételt termeltek, amit részben a Lendváról újra Hosszúfaluba költöző helyszínhez és a rendezvényt megzavaró időjáráshoz kötött a közgyűlés.

Az idei évben a munkaprogram a hagyományos rendezvényeket és tevékenységet tartalmazza, az újdonságok bevezetését a jövő évi tisztújító közgyűlés utáni időszakra hagyták. hs

15 Kultúra
NÉPÚJSÁG 2023. április 6.
Hebar Zita, a Lendvai Zeneiskola másodikos zongoranövendéke két zeneművel mutatkozott be. József Attila emléktáblájának megkoszorúzása Kapcán. A jövő évi közgyűlés tisztújító lesz az egyesületben.

Fiatal lendvai kutatók

Humoros szituációk, ismert slágerek

Március 27-én került sor a muravidéki fiatal kutatók 31. regionális találkozójára (ZOTKS) az 1. Sz. Muraszombati Általános Iskolában. A versenyre 16 különböző témában összesen 46 kutatási projektet nyújtottak be, 24 általános iskolai és 22 középiskolai kutatómunkát. A Lendvai Kétnyelvű Középiskolát

Laj Hanna képviselte, aki Pavoševič Žoldoš Natalija és Gaál Eva Enikő mentorok vezetésével készítette el és mutatta be kutatómunkájának eredményeit.

A harmadéves gimnazista gyógyszeripari témával foglalkozó dolgozatát a szakmai zsűri ezüstéremmel értékelte.

A versenyen szintén részt vett a lendvai Ivanuša Nagy Vito, a Radenci Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola végzős diákja. A dolgozatát, amelyet a turizmus területén írt Senekovič Barbara mentorálása alatt, a zsűri aranyéremmel díjazta, így továbbjutott az országos versenyre.

Hímzéskiállítás a Portán

A lendvai Színház- és Hangversenyteremben a márciusi magyar programot bérletes előadás zárta: a Rátonyi Róbert Színház előadásában a „Mágnás Miska” című operettet tekinthette meg a közönség. Szirmai Albert és Bakonyi Károly 1916 februárjában a Király Színházban először bemutatott nagysikerű operettjének főszereplője Miska, a lovaslegény, aki Korláthy gróf fontos estélyére Tasziló grófként érkezik meg. Az álcázás Baracs vasútépítő mérnök ötlete: ezzel szeretne visszavágni Korláthy gróf sértésére és megalázására, amiért Baracs nem hajlandó engedelmeskedni neki. A bonyodalmak fokozása, a félreértésekből fakadó humoros szituációk, valamint az élőben előadott közkedvelt operettslágerek („Cintányéros cudar világ”, „Úgy szeretnék boldog lenni”, „Hoppsza Sári”) Lendván is sikert arattak. FaBri

Húsvéti műhelymunka Felsőlakosban

A Domonkosfai Porta főépületében hétfőn kiállítás nyílt a helyi hímzőszakkör munkáiból. A tárlat néhány hagyományos hímzést is bemutat, de ezúttal főként az ünnephez kapcsolódó motívumok kaptak szerepet. A kiállítás hétköznaponként 10-től 14 óráig látogatható. Ak

A felsőlakosi turisztikai egyesület a múlt hétvégén húsvéti műhelymunkát szervezett a gyerekek számára a helyi faluotthonban. A kisiskolások Tivadar Éva tanár és népi iparművész vezetésével húsvéti hagymahéjas hímes tojást készítettek, valamint megismerkedtek néhány hagyományos húsvéti népi játékkal (tojásdobálás, célba dobás, kopogtatás, ügyességi játékok hímes tojásokkal), amelyeket valamikor nagyapáink és nagyanyáink játszottak. Emellett a gyerekek segítségével pogácsa is készült. FaBri

16 NÉPÚJSÁG 2023. április 6. Muravidék
Laj Hanna, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola diákja a bemutatón.

Sofronievski

A Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiójában múlt pénteken megnyílt Sofronievski Vlado fotókiállítása. „Az állatok birodalmában” című tárlaton egybegyűlteket Zver Ilona, az RTV vezérigazgatójának magyar nyelvű műsorokért felelős helyettese köszöntötte, a fotóst és munkásságát pedig Habjanič Sandra

Habjanič Sandra mutatta be.

etnológus és művészettörténész mutatta be. Az apai oldalról macedón származású Sofronievski, aki nyugdíjba vonulása után Kranjból költözött a feleségével Lendvára, közel húsz kiállított alkotásával az állatvilág ismert és ismeretlen világába invitál bennünket. A már többször is díjazott fényképész 2016 óta, amikor először

NÉPÚJSÁG 2023. április 6.

vett fényképezőgépet a kezébe, már ritkán indul el hazulról nélküle. Elsősorban a természetfotózásban találja meg az örömét, egy jó fotóért hajlandó órákon át lesben állni, hiszen az állatok nem pózolnak maguktól a kamera előtt. A türelme, a nyugalma és a lelkesedése a kiállított fotókról is sugárzik. FaBri

A Kulturális Közalapítvány Lendvai Területi Kirendeltségének szervezésében két héttel ezelőtt Odrijáncon megtartott gyermek báb- és színjátszócsoportok területi találkozójáról Redjko Mojca színházi és bábszínházi szakember véleményezése alapján a kétnyelvű tanintézmények mind a négy csoportja továbbjutott a regionális találkozóra. A Lendvai Óvoda Mavrica–Szivárvány nevű bábcsoportja a „Mili” című bábjátékkal (mentor Vöröš Irma), az 1. Sz. Lendvai

KÁI Csit-Csat bábcsoportja pedig a „Különleges vagy” című előadással (mentorok Nađ Éva és Koter

Gizella) jutott tovább. A színházi kategóriában a Dobronaki KÁI DiáXínpad színjátszócsoportja „Az emberke tragédiája” című színdarabbal (mentor Štampah Miha), valamint az 1. Sz. Lendvai

KÁI Teatriček társulata az „Anguli Banguli” című darabbal (mentor Nemec Iva) érdemelte ki a továbbjutást. A bábcsoportok regionális találkozójára április 12-én kerül sor Puconcin, a színjátszócsoportok szemléje pedig április 13án lesz Ljutomerben. A dobronakiak a már korábbi egyeztetés miatt a litijai találkozón vendégszerepelnek április közepén. FaBri

Minden színjátszó- és bábcsoportunk továbbjutott Az állatok nem pózolnak

Hojnik fekete árnyalatai Velenjében

Március 30-án a Velenjei Galériában megnyílt Hojnik Cvetka lendvai festőművész kiállítása. Az „Odtenki temine” című tárlaton a művésznő az elmúlt öt év alkotói munkáját mutatja be. – Hojnik Cvetka kreatívan kutatja a térbeli dimenziót, legutóbbi képei egy meghatározott kiterjedésben (szobor-képben) kelnek új életre. A kiállítás felállításában a művészi elemek további redukciója és egyben minden eddigi tapasztalat egybeolvadása valósul meg, ami egyre kifinomultabb szín- és dizájnmegoldásokhoz vezet, valamint tükrözi a tervezési koncepció átható frissítését is – hangzott el Koren Božiček Milena művészettörténész méltatásában. A kiállítás május 6-ig látogatható. FaBri

17
Kultúra
Az 1. Sz. Lendvai KÁI Teatriček csoportja. Vlado munkáit

Megvan az első idei siker

Hat gól és két kiállítás

Hat gól és két kiállítás

Nafta 1903 – Rudar Velenje 4:2 (2:1)

A mérkőzés helyszíne: Lendvai Sportpark

A nézők száma: 180

Játékvezetők: Gergič Nejc, Šumer Žiga, Lahovič Marcel

Szövetségi ellenőr: Vozlič Vinko

Nafta 1903: Kiss, Gergely, Dinnyés, Oštrek (Sulejmanović 39.), Novinič, Boros (Igrec 59.), Szabó, Kumer (Plej 80.), Urh, Dávid, Papp (Fehér 59.); edző: Boér Gábor

Rudar: Moćić, Bićanić, Tubić, Kosić, Bloudek (Zukić 62.), Jovanović (Florjanc 46.), Brkić (Biggs 53.), Kočar, Džumhur (Verbič 80.), Musa, Bošković; edző: Zildžović Adnan

Gólszerző: Szabó (4., 42., 50.), Sulejmanović (91.); Džumhur (31.), Biggs (57.)

Sárga lap: Papp, Dinnyés, Sulejmanović, Kiss, Dávid

Piros lap: Bićanić, Musa

Megszületett a Nafta első tavaszi győzelme. Március utolsó napján a Rudar vendégszerepelt Lendván, a találkozó pedig izgalmasra sikeredett, hiszen hat gól és két kiállítás fémjelezte az összecsapást. Boér edző Noviničot nevezte csapatkapitánynak, akivel a mérkőzésen támadóként számolt.

A hideg, szeles mérkőzés első gólját Szabó szerezte mindjárt a meccs elején, amikor a sérülés után viszszatérő Oštrek megszerezte a labdát az ellenféltől, blokkolt lövése pedig Szabóhoz került, aki az ötös széléről talált a hálóba. A 31. percben Džumhur kihasználta a házigazdák védelmi bakiját

Tot Rudolf országos harmadik

Ljubljanában rendezték meg a csökkent munkaképességűek országos lövészbajnokságának döntőjét. A döntőben versenyzett a csentei Tot Rudolf és a petesházi Krč Benjamin is a lendvai községközi egyesületből.

A versenyzők különböző kategóriákban indultak, s a légpuska versenyszámban remek eredményt ért el Tot, aki a negyedik helyen végzett, és jól szerepelt Krč is, aki kategóriájában a középmezőnyben zárt. f.h.m.

és kiegyenlített. A 39. percben sérülés miatt Oštrek elhagyta a pályát, a helyére Sulejmanović érkezett. Kicsivel a félidő lefújása előtt tizenegyest kapott a Nafta, Bićanićot pedig kiállították. A büntetőt Szabó értékesítette. A fordulás után öt perccel ismét tizenegyest rúghatott Szabó, aki ezúttal sem hibázott, így mesterhármasnak örülhetett. Ez a szabálytalanság is piros lapot ért, Musának kellett elhagynia a pályát. A kilenc játékosra fogyatkozott vendégek így is veszélyesek voltak Kiss kapujára, a cserepadról beálló Biggs faragott is a hátrányból. A Nafta a kettős emberelőnyben megpróbálta végleg eldönteni a mérkőzést, és helyzethez is jutott, de Igrec lövését szépen védte Močić Stefan vendégkapus. Végül Sulejmanović a 91. percben a 16-os széléről védhetetlenül bevarrta a labdát a kapu bal felső sarkába, s ezzel

Az emberfölény ellenére a Nafta játéka nem volt magabiztos.

beállította a végeredményt.

Szabó szerint nagyon hiányzott ez a győzelem a csapatnak. A siker ellenére azonban a védelemben továbbra is voltak hibák, ezt kell orvosolni a folytatásban, tette hozzá. – Kicsit túlzottan is lenyugodott a csapat a második kiállítás után, majd elkezdett pánikolni, amikor már simán le lehetett volna zárni a mérkőzést a 60. percben – mondta a középpályás.

F.h.m., Szabó Rudolf

LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA

13. forduló

Csente – Nedelica 3:3 (2:2) Šimonka, Lebar J. (2), Kuhar (ÖG); Kotnjek, Režonja Hídvég – Panonija 3:1 (1:1) Čurin (2); Biro, Kranjec (1, ÖG) Nafta ÖF – Graničar 0:5 (0:1) Šakušić (2), Kiš, Požgai, Somi Bistrica – Kobilje 1:2 (0:0)

A 30. forduló párosítása 2023. április 8-a és 10-e között: Mura – Celje, Maribor – Koper, Radomlje – Gorica, Tabor – Domžale, Bravo – Olimpija.

A 26. forduló párosítása 2023. április 7-e és 9-e között: ZTE – Kisvárda, MOL Fehérvár – Újpest, Mezőkövesd – DVSC, Puskás AFC – Kecskemét, Paks – Ferencváros, Vasas –

A 24. forduló párosítása 2023. április 7-e és

10-e között: Triglav – Nafta 1903, Beltinci –Rogaška, Fužinar – Grosuplje, Bilje – Krka, Dekani – Ilirija, Bistrica – Aluminij, Dob –Krško, Rudar – Primorje.

Dobronak – Slatina 1:2 (0:1) Nagy; Berden, Kolar Turnišče – Olimpija

Lebar; Magyar, Gönc

– Gančani

A 14. forduló párosítása 2023. április 10-én: Nedelica – Nafta ÖF, Malibu Panonija – Bistrica, Kobilje – Csente, Graničar – Hídvég.

MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA

14. forduló

Cven – Hodos

A 15. forduló párosítása 2023. április 8-a és 10-e között: Olimpija – Veržej, Odranci – Polana, Gančani – Čarda, Puconci – Dobronak, Slatina – Radgona, Grad – Rakičan, Hotiza – Turnišče, Črenšovci – Tromejnik.

A 14. forduló párosítása 2023. április 8-a és 10-e között: Sal – Bakovci, Roma – Cven, Lipa – Križevci, Goričanka – Ižakovci, Apače – Bogojina, Dokležovje – Serdica, Tišina – Cankova, Hodos – szabad.

18 Sport TÁBLÁZAT
TÁBLÁZAT TÁBLÁZAT TÁBLÁZAT TÁBLÁZAT NÉPÚJSÁG 2023. április 6.
14. forduló
2:2
Škraban,
2:2 (0:1) Čarda
4:0 (1:0)
1:1 (1:0)
– Hotiza 1:3 (0:3) Polana – Grad 1:1 (0:0) Veržej – Odranci 0:5 (0:1)
(1:0)
Radgona
– Črenšovci
Rakičan – Puconci
Tromejnik
2:1
Rošker,
Bogojina
Sal 2:0 (2:0) Kocet,
0:3 (0:1) Cankova – Apače 1:1 (0:1) Križevci – Dokležovje 0:0 (0:0) Serdica – Tišina 4:1 (2:1) Ižakovci – Roma 4:1 (2:1) Lipa – szabad TÁBLÁZAT 29. forduló 25. forduló 23. forduló 1. Olimpija 29 21 3 5 51:28 66 2. Maribor 29 15 6 8 60:34 51 3. Celje 29 13 9 7 39:32 48 4. Koper 29 13 7 9 38:26 46 5. Domžale 29 11 10 8 41:33 43 6. Mura 29 10 12 7 40:34 42 7. Bravo 29 7 6 16 27:33 27 8. Radomlje 29 5 12 12 25:49 27 9. Gorica 29 4 10 15 24:45 22 10. Tabor 29 3 11 15 24:55 20 Domžale – Mura 0:0 (0:0) Olimpija – Tabor 3:1 (1:0) Koper – Bravo 1:0 (1:0) Celje – Radomlje 1:1 (1:0) Gorica – Maribor 0:3 (0:1)
Ferencváros 25 15 6 4 49:22 51 2. Kecskemét 25 10 12 3 35:24 42 3. Paks 25 11 5 9 45:41 38 4. DVSC 25 10 7 8 42:37 37 5. Puskás AFC 25 9 10 6 36:32 37 6. Kisvárda 25 8 10 7 37:40 34
Mezőkövesd 25 8 8 9 26:30 32 8. ZTE 25 8 6 11 31:31 30 9. Újpest 25 8 6 11 32:45 30 10. MOL Fehérvár 25 7 7 11 32:36 28 11. Honvéd 25 6 7 12 27:40 25 12. Vasas 25 3 10 12 20:34 19
(1:0)
Nedeljko; Bencik
Vogrinčič Bakovci – Goričanka
1.
7.
Honvéd. Újpest – ZTE 3:2 (1:0) Kisvárda – Puskás AFC 2:2 (1:0) DVSC – Vasas 3:1 (2:0) Honvéd – Paks 1:2 (0:1) Ferencváros – MOL Fehérvár 2:2 (0:1) Kecskemét – Mezőkövesd 0:1 (0:0) 1. Rogaška 23 16 4 3 39:18 52 2. Aluminij 23 15 5 3 45:17 50 3. Krka 23 12 7 4 36:19 43 4. Ilirija 22 11 5 6 38:21 38 5. Beltinci 23 10 6 7 36:34 36 6. Nafta 1903 23 9 5 9 42:36 32 7. Bilje 23 9 5 9 33:41 32 8. Primorje 23 6 10 7 31:33 28 9. Fužinar 22 8 3 11 32:38 27 10. Brinje 23 8 3 12 22:29 27 11. Dekani 23 5 11 7 20:22 26 12. Rudar 23 6 8 9 32:38 26 13. Bistrica 23 6 7 10 25:31 25 14. Triglav 23 7 3 13 22:42 24 15. Dob 23 4 8 11 31:45 20 16. Krško 23 4 4 15 28:48 16 Nafta 1903 – Rudar 4:2 (2:1) Grosuplje – Triglav 2:0 (2:0) Rogaška – Bistrica 4:0 (3:0) Ilirija – Beltinci 2:3 (1:1) Krško – Dekani 1:2 (0:1) Aluminij – Fužinar 4:0 (2:0) Primorje – Bilje 0:0 (0:0) Krka – Dob 2:2 (2:0)
1. Hotiza 14 13 1 0 38:12 40 2. Odranci 14 11 0 3 38:14 33 3. Gančani 14 10 2 2 29:16 32 4. Polana 14 8 4 2 37:14 28 5. Čarda 14 7 4 3 24:20 25 6. Tromejnik 14 7 2 5 37:30 23 7. Grad 14 6 3 5 26:20 21 8. Črenšovci 14 5 5 4 23:15 20 9. Turnišče 14 6 1 7 28:29 19 10. Slatina 14 5 4 5 27:29 19 11. Dobronak 14 4 4 6 27:31 16 12. Rakičan 14 4 2 8 24:30 14 13. Radgona 14 2 4 8 10:27 10 14. Olimpija 14 1 3 10 17:47 6 15. Veržej 14 1 2 11 13:37 5 16. Puconci 14 0 3 11 11:38 3 1. Serdica 13 10 2 1 41:7 32 2. Križevci 13 10 2 1 33:9 32 3. Bakovci 13 9 1 3 45:32 28 4. Dokležovje 13 7 4 2 30:14 25 5. Cven 13 8 1 4 27:20 25 6. Hodos 14 7 2 5 42:27 23 7. Bogojina 13 7 0 6 36:32 21 8. Apače 13 5 4 4 35:25 19 9. Cankova 13 5 1 7 24:27 16 10. Ižakovci 13 4 4 5 18:23 16 11. Lipa 13 3 2 8 29:42 11 12. Roma 13 3 2 8 21:45 11 13. Goričanka 13 3 1 9 16:33 10 14. Sal 13 2 0 11 14:38 6 15. Tišina 13 1 2 10 14:51 5 1. Bistrica 13 9 0 4 48:15 27 2. Graničar 13 9 0 4 37:31 27 3. Hídvég 13 8 2 3 35:23 26 4. Kobilje 13 7 3 3 27:20 24 5. Csente 13 5 3 5 32:33 18 6. Nedelica 13 2 4 7 16:33 10 7. Panonija 13 3 0 10 29:38 9 8. Nafta ÖF 13 2 2 9 11:42 8

Utánpótlás első osztály

Győztek a Mura ellen a Nafta-ifik

Győztek a Mura ellen a Nafta-ifik

Rangadót nyert a Nafta U19-es csapata az utánpótlás első osztályban szombaton. Nagypalinán a Mura ellen 2:1-es sikert arattak a lendvai ifik két pontrúgásból szerzett góllal.

Plej Maj szabadrúgásból szerezte meg a vezetést a Naf tának, majd a 2:1-es végeredményt testvére, Kaj fejesgóllal állította be egy szögletet követően. Mindkét gólnál Pigac Silvio asszisztált. A Nafta jobb volt, s főleg a második félidőben a pontrúgásokból alakított ki néhány szép helyzetet. A győztes gól szerzője, Plej Kaj szerint a csapat az utolsó percig küzdött és megérdemelten nyert. – A gólt egy jó beadás előzte meg, én pedig jókor voltam jó helyen.

Az első gól megnyugtatta a csapatot, utána sajnos hibáztunk és az egyenlítés következett. De összeszedtük magunkat, percről percre nőtt a motivációnk, aminek a győzelem lett az eredménye.

Petkovič Borut segédedző szerint a csapatnak a héten volt ideje együtt készülni a mérkőzésre. – A

2. félidőben a csapat lassan, lépésről lépésre az ellenfél fölé kerekedett, a játékosok mertek bátran játszani –mondta a segédedző.

Némi keserű szájízt hagyott a mérkőzés után Zamuda Niko támadó sérülése, akit a 65. percben kellett lecserélni egy párbaj után. A találkozót az első félidőben néhány percig félbeszakította a Mura szurkolói csoportjának néhány tagja,

Kimagasló röplabdasiker

akik befutottak a pályára, keresve a konfrontációt a lendvai szurkolókkal. Az esetnek a rendőrök vetettek véget.

A serdülők mérkőzését 3:1-re a Mura nyerte meg. A korai 0:2-es hátrány után a Nafta egy öngóllal kapott némi reményt, de a folytatásban nem sikerült a fordítás. Koren Robert egykori válogatott játékos védencei így győzelemnek örülhettek.

A Lendvai Röplabdaklub legfiatalabb, U11-es csapata nagyszabású röplabdatornán szerepelt Ljubljanában, ahol a 40 csapatos tornán a remek második helyet érte el. Az egésznapos tornán a Muránia csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, ahol Domžale csapatát, majd a negyeddöntőben Ankarant

győzte le, az elődöntőben pedig a tengerparti Izolát búcsúztatta a tornától. A háromcsapatos döntőben a Muránia a tavalyi mini röplabda országos bajnok, Žužemberk fiúcsapatával és a hočei Formis 1 lánycsapattal küzdött meg. A késő délutáni döntőben a lendvai felállás kétszettes győzel-

met aratott a Formis ellen, és a végső győzelemért a žužemberki fiúcsapattal küzdött meg. Végül három játszma döntött, és kevésen múlt a lendvai győzelem, de ezúttal el kellett ismerni az ellenfél fölényét. Büszke volt csapata teljesítményére Todorović Spasoje edző is, aki elmondta, hogy az idei szezon legnagyobb tornája volt a fővárosi, ahova az ország minden részéről érkeztek csapatok, azok után is, hogy a szövetség a 2022/23-as versenyévben nem indított bajnokságot ebben a korosztályban. – A Žužemberk elleni döntőben már látható volt a fáradtság, de a lányok ismételten éretten, szervezetten és jól játszottak. A torna fergeteges hangulatú volt, a szervezés magas szintű, és dicséretes, hogy a lányok a torna végéig kitartóan küzdöttek. Számomra is felemelő az eredmény, hiszen a megfelelő munkát tükrözi – vélte az edző. hs Az U11-es lendvai felállás a 40 csapatos fővárosi röplabdatornán a kitűnő második helyet szerezte meg.

Koren Simon, a Nafta edzője elmondta, hogy a találkozót az ellenfél elszántsága döntötte el, és nagyon jól felkészültek a mérkőzésre. – A Mura a téli átigazolási időszakban három

játékossal erősített és kötött profi szerződést, ez meg is látszott a meccsen. Az akaratuk, a küzdőszellemük és a motivációjuk magas szinten volt. Lehet, hogy néhány játékosunk túl nagy nyomást helyezett magára a mérkőzés előtt. Az első gól a saját hibánkból történt, hiszen a középhátvéd és a balhátvéd nem volt elég határozott a hosszan előreívelt labdánál. Ezek után csak fokozódtak a hibák a játékban, s a vitatható esetekben a játékvezetői döntések sem a Naftának kedveztek, emiatt pedig fokozódott az idegesség a játékosoknál – zárta az edző.

Horvat Tija iskolai bajnok

Múlt héten több tollaslabdaverseny is zajlott, amelyen a lendvai Mladost tagjai is szerepeltek. Március 27-én tartották az Országos Iskolai Tollaslabdabajnokságot Mirna na Dolenjskem településen, amelyen több mint 100 tanuló vett részt. Horvat Tija, Kramberger Jure és Soldat Črt az 1. Sz. Lendvai KÁI-t képviselte. Utóbbi kettő nem jutott tovább a nyolcaddöntőből, Horvat Tija viszont remek játékkal országos iskolai bajnok lett.

Április elsején Zgornja Kungotán a tollaslabda U15-ös korosztály második tornáján négy lendvai volt érdekelt. A fiúk mezőnyében Wolf Evian a csoportkörben fejezte be a versenyt, Soldat Črt pedig a csoportból való továbbjutást követően alulmaradt a nyolcaddöntőben, így a 9–16. helyen zárt. Szintén ő vegyes párosban is szerepelt klubtársával, Torma Marinával, akinek ez volt az első hivatalos tornája. Torma egyéniben és Soldat párjaként is a csoportkörben zárt. Horvat Naja két érmet is nyert. Egyéniben az elődöntőig jutott, ahol kikapott, ám a bronzért vívott küzdelemben Šeme Isabellát verte meg a Bit csapatából. Vegyes párosban a Konex versenyzőjével, Trampuž Maks-szal szerepelt, és szintén harmadik lett. A dobogóért vívott meccset az Ahmetović/Strelec páros ellen nyerték meg.

19 Sport NÉPÚJSÁG 2023. április 6.
Szabó Rudolf Tavaszi első győzelmét szerezte meg az ificsapat.
SoPe

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.