Skip to main content

Népújság, 2018. 04. 05.

Page 1

Info

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

62. évfolyam 14. szám Lendva 2018. április 5. ISSN 0352-6569 1,10 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

9–16. oldal

h

e

t

i

l

a

p

j

a

Itt a Vágta, hol a Vágta?

Három évvel ezelőtt nem sokan hittek abban, hogy Lendva peremén megvalósulhat a Nemzeti Vágta első muravidéki előfutama. De sikerült megszervezni,

óriási tömeget vonzott a rendezvény, és ezt követően még tervezték a lovas kultúra felpezsdítése érdekében egy helyi lovas központ kialakítását is. Már a kö-

vetkező évben elakadtak azonban a tervek és az elképzelések, miután bizonyos nézeteltérések miatt új helyszínen, Hosszúfaluban kellett megrendezni a Mura-

vidéki Vágtát, de akkor úgy tűnt, végleg otthonra talált a rendezvény. Csakhogy most ismét nem tudni, hol lesz a Vágta... Bővebben az 5. oldalon.

Gerencsér József, Lendva Község környezetvédelmi bizottságának elnöke:

„A minisztérium döntése érthetetlen és megalázó Lendva számára” 4. oldal


Iránytű Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete

Kommunikációs nehéz Szolarics Nađ Klára

Megtanulni ugyanazt a célt követni A húsvét, a húsvéti tojás az új életről, az új kezdetről szól. Letisztulva, megtisztulva, új lendülettel lépni egy új időszakba. Tavasszal, amikor dübörög az élet. Észrevette valaki a megtisztulást? Lehet, hogy igen. Hallottam, hogy elhangzott: az idegenforgalmat nem csak a Sava Turizem és a nagy projektek jelentik, hanem az egyesületek, az önkéntesek, az emberek is. Hallottam ezt ott, ahol ha valóban megvan a szándék, változhatna a helyzet. Bízom benne, hogy a Muravidéki Idegenforgalmi Szövetség újonnan megválasztott elnöke őszinte volt. S miért ne lenne, hiszen ő egy megválasztott önkéntes, aki nem hivatásos módon végzi a munkáját. Mint az elődje, akinek köszönhetően a szövetség elrugaszkodott a talajtól, felemelkedett, és egy jó hírnevet élvező szervezetté alakulhat. Olyanná, amelynek a véleménye, kezdeményezése valamit jelent. Olyanná, amelynek van összefogó ereje. Mert az nagyon kellene, főleg most, amikor új turisztikai szervezettség alakulgat a Muravidéken. Az irányelvek jók: egységes fellépés, egységes promóció, amihez az „anyagot” a sok tarka és kicsi kínálati szereplő jelenti. Aki „csak” kirándulást vagy borkóstolást tud szervezni, de úgy, hogy megérinti a vendég szívét, lelkét. Visszatérő vendéget farag belőle. De vannak, akiknek a mesterséget tanulni kell, s vannak, akiknek az idegenforgalom mindig idegen marad. Ezért fontos tudni, mit és miként lehet egyesíteni, a feladatokat felosztani, a pénzforrásokat feltárni. S megtanulni ugyanazt a célt követni. Akkor is, ha ez néha némi lemondással jár. Mert megtérül.

A múlt héten tartotta meg évi rendszeres közgyűlését a Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete (MMGVE), amely kommunikációs zavarok közepette és a határozatképesség küszöbén elfogadta a tavalyi év zárszámadását, illetve a 20108-as év programját is. A női szekció megalapítása a heves viták után sem történt meg, a döntést elnapolták. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Az MMGVE ez évi közgyűlése is már szinte hagyományosan fél óra késéssel kezdődött el, az egyesület szabályzata szerint ugyanis fél óra letelte után már az egyharmados jelenlét is elegendő a közgyűlés megtartásához. A 38 tagot számláló egyesület így 16 jelenlévő taggal, fél óra után határozatképesen állt neki az ülésnek. A közgyűlés testületeinek kiválasztása után Balaskó József elnök ös�szegezte a 2017-es évet, az egyesület programjait, tevékenységeit. Az elnök kifejtette, több hazai és külföldi, főleg magyarországi rendezvényen vett részt az MMGVE, a legjelentősebbek között kiemelte a részvételt az AgroMash Expón, az OMÉK-on, illetve a radgonai Agrán. Továbbra is fenntartják a kapcsola-

tot az anyaországi Orosházával és Csókakővel, jelen voltak a Turulexpón, de hagyományosan megjelentek a hazai rendezvényeken is, mint például az LKMNÖK által szervezett nemzetközi halászléfőző versenyen. Az egyesület Balaskó József szerint továbbra is hidat, kapcsolatot biztosít a magyar és a szlovén agrárkamara között, mindkettővel együttműködve több szakmai előadást is sikerült szervezniük hazai környezetben, de ezek egy részét sajnos teljes érdektelenség jellemezte. Az elmúlt év pénzügyi történéseit az egyesület könyvelője, Sabo Gerenčer Metka mutatta be. Eszerint az egyesület megközelítőleg 10.300 euró bevételre tett szert – ennek zöme magyarországi támogatás –, míg a kiadások 12.500 eurót tettek ki, vagyis a folyó évet 2.200 kiadástöbblettel zárták. Ezt az elmúlt években felhal-

mozott összegek fedezik, így az egyesület számláján 2017 utolsó napján még megközelítőleg 10 ezer euró volt. A 2017-es pénzügyeket rendben találta a felügyelőbizottság is, amely azonban megállapította, hogy a tagok zöme nem fizeti a tagsági díjat, így azt ajánlja, szólítsák fel őket a fizetésre, amennyiben ezt így sem teljesítik, az egyesület járjon el a szabályzatnak megfelelően. Balaskó József nagyon röviden bemutatta a 2018-as programot is, amely nagyjából fedi az eddigi tevékenységeket, illetve pluszprogramként az egyesület megalapítása ötéves jubileumának megünneplését is tervezik. A közgyűlés ezután megerősítette a beszámolókat és az egyesületi programot, a vita viszont leginkább az egyesület vezetőségének felrótt gyenge tájékoztatás, rossz kommunikáció miatt

A magyar önkormányzatok a fejlesztési hálózatban Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Dunjko Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

A Muravidéki Fejlesztési Régió Tanácsa legutóbbi ülésén jóváhagyta az öt muravidéki községi magyar önkor mányzat (Lendva, Dobronak, Morác, Hodos és Sal) kérelmét a muravidéki fejlesztési hálózatba való felvételükre. Amint azt az ülésen Horváth Ferenc, a muravidéki magyar csúcsszervezet elnöke ismertette, a magyarság megmaradásának elősegítése érdekében ko-

moly törekvések vannak a nemzetiség gazdasági alapjának megerősítésére. Ilyen célokra nem csak magyarországi, hanem szlovéniai kiírásokon is lehet pályázni. A szlovéniai magyar őshonos kisebbség számára kiírt támogatás megszerzésénél (C csoport) pályázati feltétel azonban a muravidéki fejlesztési hálózatba való bekapcsolódás. A kérelemről az ülésen pozití-

van vélekedett Kardinar Marjan, Dobronak Község polgármestere. Kifejtette, hogy a nemzetiség jelentős szerepet tölt be a határon átnyúló kapcsolatokban, a Zala és Vas megyével fenntartott szerteágazó tevékenységek során. A Muravidéki Fejlesztési Régió Tanácsa támogatta a községi nemzeti önkormányzatok felvételét a régió fejlesztési hálózatába. SNK

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .


Nemzetiség

zségek… hosszúra nyúlt. Több egyesületi tag nehezményezte, hogy nem kap kellő és pontos információkat a

csak évente egyszer ül ös�sze a tagság. Éppen emiatt az egyesület női tagjainak egy része már hónapokkal ezelőtt kifejezte szándékát a vezetőség felé egy női szekció megalapítására. A vezetőség levélben vis�szautasította ezt, mert a szabályzat szerint csak érdekek (például borászok, sajtkészítők…) mentén

kezdeményező tagok nehezményeztek is, ahogy azt is, hogy külön programot kell készíteniük. A több pontban kialakuló heves vitában a „női szekció” tagjai szavazást próbáltak kieszközölni hivatalos megalakulásuk érdekében, de ez nem sikerült. Annyi előrelépés mégis történt, hogy a közgyűlés

Heves vita alakult ki az MMGVE közgyűlésén az előtérben lévő „női szekció” és a vezetőség között. A vita tárgya az állítólagos gyenge kommunikáció, a tagok hiányos tájékoztatása volt. lehetőségekről, a rendezvényekről, sőt egyesek szerint szelektáltan folyik a tájékoztatás, nem minden tag kap azonos információt. A felszólaló tagok szerint ezeken mindenképpen változtatni kell, ahogy azon is, hogy gyakorlatilag

lehet szekciót alapítani, és felhívta a kezdeményezőket, nevezzék meg a közös érdeket, készítsenek munkatervet, illetve üljenek le és beszéljék meg a dolgokat. Az elmúlt hónapokban ilyen beszélgetésre nem került sor, amit az említett

határozatba foglalta, az elnök április 16-án gyűlést hív össze a tárgykörben, s erre az egyesület minden női tagja meghívót kap. Az ülésen a magyar agrárkamara képviseletében Laczkó András főtanácsos volt jelen.

Minority SafePack: megvan a szlovén kvóta és az egymillió aláírás! Szinte az utolsó pillanatban, hat nappal a határidő lejárta előtt sikerült összegyűjteni az aláírásokat a nemzeti kisebbségek nyelvi és kulturális jogainak bővítéséért. Mint ismeretes, az egymillió aláírásnak legalább hét országból kellett összegyűlnie, ráadásul oly módon, hogy minden ország teljesít egy számára meghatározott minimális küszöböt. A folyamat kezdeményezői napokkal ezelőtt bejelen-

tették, hogy kilenc országban, vagyis Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Bulgáriában, Spanyolországban, Dániában, Horvátországban, Lettországban és Litvániában már átlépték a kötelező kvótát. Utána ezt a kvótát átlépte Szlovénia is, s az aláírások száma már megközelíti az 1,2 milliót. A Minority SafePack lényege, hogy az EU ajánlásokkal, egyes területeken pedig egyenesen kötelező

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .

jogalkotási aktusokkal segítse a kisebbségek érvényesülését az állampolgárságuk szerinti országokban, elsősorban a nyelvi jogok terén. Magyarország esetében különösen fontos a Minority SafePack ügye, hiszen a határon túli magyarok jogainak védelmére ez remek lehetőséget kínál, különösképpen a kisebbségi jogokat figyelmen kívül hagyó szomszédai esetében. tt

Göncz László

országgyűlési napló

Pártpolitikai kalkuláció Ez év márciusában nem csak az időjárás volt szokatlanul hideg és szeszélyes, a jelen politikai helyzet is minden bizonnyal „viharos” időszakként marad meg Szlovénia történelmében. Miután Pahor köztársasági elnök lebonyolította a frakcióvezetőkkel a tárgyalásokat a rendszeres országgyűlési választások időpontjáról, amelyek alapján a június 10-e tűnt a legmegfelelőbbnek, Cerar kormányfő váratlanul benyújtotta a lemondását. A miniszterelnök döntése azt idézte elő, hogy a kormány ezentúl korlátozott hatáskörrel végezheti csak a tevékenységét, ami nem kevés nehézséget vet fel a következő hetek szempontjából. Azért említek csupán heteket, mert a mandátumnak amúgy is a végső fázisában járunk, amikor a ciklus rendszeres befejezése esetén is legfeljebb három-négy hónap állt volna még a kormány rendelkezésére. A jelenlegi, meglehetősen bonyolult politikai és ügyrendi helyzet lényege, hogy a kormány korlátozott hatásköre következményeként formálisan előrehozott választásokra kerül sor, aminek az időpontja gyakorlatilag megegyezik a rendszeres választásokéval. Pahor államfő feltehetően április 14-én – miután lejár a két hét plusz két nap várakozási idő, ameddig akár tíz képviselő is javasolhat kormányfőjelöltet – feloszlatja az Országgyűlést és kihirdeti az előrehozott választások dátumát. A választási nap vagy május 27-én vagy június 3-án lesz. Arra ugyanis kevés az esély, hogy az utolsó pillanatban tíz képviselő új jelöltet javasoljon (bár a szociáldemokraták köréből távozó Veber Janko erőteljesen fáradozik ennek érdekében…). Elemzőkben és racionálisan gondolkodó emberekben egyaránt felvetődik a kérdés, hogy mire való volt a kormány lemondása? A formális magyarázat az volt, hogy a koalíció keretében már hosszabb ideje tapasztalt repedések mélyedése mellett a Legfelsőbb Bíróság döntése – amely leegyszerűsítve érvénytelenítette a második vasúti folyosó megépítését szabályozó törvény népszavazáson történő megerősítését – túllépte a kormányfő ingerküszöbét. Azonban már a lemondás bejelentésekor megkezdődtek a találgatások a tényleges ok(ok)ról. Meghátrálásnak értelmezhető-e a „visszalépés”, mivel néhány döntés tovább rontaná a párt (SMC) amúgy sem túlságosan kecsegtető pozícióját a választásokon, vagy éppen ezzel összefüggően taktikai lépésről volt-e szó Cerar kormányfő és pártelnök részéről? Ezt nyilván a közeljövőben tudjuk majd pontosabban értékelni, jómagam mégis úgy vélem, hogy pártpolitikai kalkuláció idézhette elő a döntést. Bárhogy volt is, arról semmiképpen sem vagyok meggyőződve, hogy a legnagyobb kormánypártnak e sajátos politikai manőver segített a politikai „túlélés” szempontjából. Kétségtelen, hogy Cerar pártjának fontos szerepe volt abban, hogy a belpolitikai helyzet konszolidálódott, és ahhoz sem fér kétség, hogy a gazdasági és pénzügyi megerősödésnél szintén jelentős volt a szerepe (ami népszerűtlen döntéseket is igényelt!), azonban a célegyenes előtt néhány méterrel „bedobott törülköző” nem biztos, hogy pozitívan hatott a választók közeli döntésére. A másik „márciusi” sajátosság a már említett Legfelsőbb Bírósági döntéssel függ össze. Ahhoz nem fér kétség, hogy a bírósági döntéseket el kell fogadni és be kell tartani, azonban a konkrét esetben mégiscsak felvetődik a kérdés, hogy az állampolgárok javát is vitathatatlanul szolgáló beruházások esetében nem lenne-e jobb, ha végre a jogállam szabályainak megfelelően – ami az adott esetben véleményem szerint korrektül alakult – a szakmai érvek kerülnének előtérbe? A válasz, remélhetőleg most már végérvényesen, talán a megismételt május 13-i népszavazástól várható.

3


Muravidék Lendvai biogázerőmű

Megalázó a visszavonás érvénytelenítése Gerencsér József, a községi környezetvédelmi bizottság elnöke kereken fogalmazott a testület legutóbbi ülésén: – Azok az indokok, amelyek alapján a Környezetvédelmi és Területrendezési Minisztérium érvénytelenítette az ARSO engedély-visszavonási határozatát, megalázó Lendva számára és szégyene a felügyelőségnek. Egyszerűen érthetetlen – mondta. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A környezetvédelmi engedélyt a minisztériumi határozattal visszakapó lendvai Ecos center biogázerőmű most ugyan nem üzemel, április 30ával viszont lejár a nyersanyagbeszerzés tilalma. A minisztérium határozatára az ARSO részéről nem várható fellebbezés. A tilalom, amely szerint a lendvai biogázerőmű

erjesztőiben lévő hulladékmaradékot tilos termőföldekre kihordani, érvényben marad. Az erjesztőkben ugyanis legalább 18 ezer köbméter kétes (a feltevések szerint nehézfém-tartalmú) hulladékot tárolnak. Az üzemelés és az újabb anyagok szállítása leállt, de a beszerzési tilalom április 30-ával lejár. Mivel a tartályokban maradt anyag erjed, gáz keletkezik, ezt pedig a

levegőbe engedik, ami időnként továbbra is bűzt okoz. A lendvai Ecos center biogázerőművet kezdetben zöld növényi hulladék feldolgozására jegyezték be, de a módosítások során (a község tudta nélkül) a tisztítóberendezésekből érkező iszap és a biológiai eredetű hulladékok feldolgozását is vállalta. – Mindenképpen követeljük a környezetvédelmi törvény módosítását olyan

Dobronak Község Tanácsa

Az egyszemélyes háztartások hulladékzsákokat vásárolhatnak Dobronak Község Tanácsának március 28-án megtartott ülésén módosították a hulladékkezelési rendeletet és a törvény értelmében első olvasatban tárgyalták a temetőrendet és a temetkezést szabályozó rendeletet, valamint elfogadták az idei kulturális, idegenforgalmi és sportprogramot. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A tanácstagok az ülésen módosították a hulla-

dékkezelésről szóló rendeletet, amely ezentúl lehetővé teszi az egyszemélyes háztartásoknak és a házakat csak időszakosan

lakóknak hulladékgyűjtő zsákok beszerzését. Ezen esetekben évente legalább hat vegyes és hat szelektív hulladékgyűjtő zsákot kell

A tanács az ülésen megtárgyalta a temetőrendről és temetkezésről szóló rendeletet.

4

értelemben, hogy a községek érintett tárgyalófelek legyenek az ilyen ügyekben. A környezetvédelmi bizottság támogatja a község azon követelését, amely szerint újra meg kell vizsgálni a környezetvédelmi engedély megszerzési folyamatát, illetve a tilalmat megszüntető eljárást. Úgy határoztunk, hogy a község az ARSO-tól követeljen információkat a többi környezeti projektről, amelyek Lendvával kapcsolatosak. Nem akarunk további meglepetéseket. Ebben az ügyben azt kellett látnunk, hogy az állami szervek viszonyulása irányunkban érthetetlen, elfogadhatatlan és az emberek felé is meg-

alázó – fogalmazott Gerencsér József, és hozzátette, hogy a felügyelőséghez fordulnak a biogázerőmű nyersanyag-szállítási tilalmának meghosszabbítását illetően. Követelik a biogázerőmű működésének betiltását is addig, amíg nem születik végső döntés a környezetvédelmi engedélyekkel kapcsolatban. A bizottság a határozatokat a községi tanácshoz továbbítja. A községi környezetvédelmi bizottság ülésén jelen volt Palnec Nikolina, az Elég a bűzből civilkezdeményezés vezetője, valamint Balažek Anton, Lendva Község polgármestere és Hebar Tibor környezetvédelmi felügyelő is.

megvásárolni a Saubermacher szolgáltatótól. Azok pedig, akik a községben nem rendelkeznek állandó lakcímmel és zömében csak a hétvégén tartózkodnak helyben, legalább négy-négy hulladékzsákot igényelhetnek. A hulladékzsákokat a szolgáltatást igénybevevők az egyelőre kettő kijelölt gyűjtőhelyre rakhatják le (Strehovci, Dobronak). Az év folyamán pedig még kettő felállítására kerül sor. Az ülésen továbbá elfogadásra került a tavalyi zárszámadás, amelyben elhangzott, hogy a községnek valamivel több mint 1,5 millió euró bevétele és mintegy 1,4 millió kiadása volt. Szolarics tanácstag e napirendi pontnál felvetette, hogy az általános iskola tetőszerkezete a tavaly elmaradt szanálás miatt heves esőzésekkor beázik. Mivel a két évvel ezelőtti viharban a biztosító nem fedezte teljes egészében a keletkezett kárt, a különbözetet pedig a minisztérium sem térítette meg, a tetőszerkezet javítását a nyár folyamán a községi költségvetésből

fedezik – magyarázta Kardinar Marjan polgármester. A folytatásban a Katasztrófavédelmi Központ beruházási dokumentumát módosította a tanács, amelynek háromszázezer eurós értéke változatlan maradt. Csupán az állami társfinanszírozási és a község önrészt biztosító arányok változtak. Mintegy 25 ezer eurós összegről van szó, amely az új szabályok szerint a községre hárul, amit átcsoportosítással terveznek rendezni. A tanács végezetül elfogadta a kulturális, idegenforgalmi és sportprogram javaslatait és a pályázati kiírásokat, amely szerint idén a kultúrára 3.000, a turizmusra 3.500, a sportra 9.000 és az egyéb egyesületek támogatására 2.000 eurót fordítanak. Emellett a tanács jóváhagyta a pályázati kiírást az idei sportprogramokat kivitelezők részére, valamint a kisvállalkozások serkentésének szabályzatát, amely csupán azon vállalkozásokra vonatkozik, amelyek a községben tevékenykednek és állandó címmel rendelkeznek.

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .


Muravidék Muravidéki Vágta – idén hol lesz?

A nyeregben maradáshoz nagyobb összefogás kell A 2016-ban Lendván első alkalommal megszervezett Muravidéki Vágta komoly tömeget vonzott, ilyen nagy sikerre kevesen számítottak. A következő évben azonban a helyszín kapcsán bonyodalmak álltak elő, szinte az utolsó pillanatban az esemény új helyszínre került, és úgy tűnt, Hosszúfaluban otthonra is talált. Jelenleg azonban ismét nem tudni, idén hol kerül sor a Muravidéki Vágtára. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A nagyszabású muravidéki lovas rendezvény, amely a budapesti Nemzeti Vágta egyik előfutama, már az első évben zajos sikert aratott, s rövid időn belül, csupán két év alatt az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó helyi eseménnyé vált. Azonban alig egy év után a lovas kultúra fellendítésének hosszú távú tervei megakadtak. Köztudott, hogy a Muravidéken a lovas kultúrának nincs hagyománya, ezért Horváth József, a Muravidéki Vágta megálmodója Magyar Józseffel, a lendvai agrárcég igazgatójával – aki az első Muravidéki Vágta fővédnöke is volt – egy lovas pálya és az ehhez szükséges infrastruktúra létrehozását dolgozta ki. Egy lovas központot terveztek, amelynek látványtervét nyilvánosan is bemutatták. Egy év után azonban a rendezvény főszervezőjének új helyszín után kellett néznie, amikor az agrárcég igazgatója azt kérelmezte Lendva Községtől, hogy a rendezvényterületre évente felszámolt hatezer euró telekhasználati illeték befizetése alól mentesítse. Erre nem került sor, így ezek után nagy erőfeszítések árán az utolsó pillanatban Hosszúfaluban alakították ki a versenypályát. Akkor úgy tűnt, végleg otthonra találhat a rendezvény, de

idén újra a helyszín körül alakult ki bizonytalanság. Amint már korábban beszámoltunk róla, két hónappal az idei rendezvény június 2-ára kitűzött időpontja előtt a szervezőbizottság még nem állt össze és a rendezvény szervezése sem kezdődött el. Amint Horváth József, a Lóbarátok Egyesületének tagja és a Muravidéki Vágta megálmodója elmondta, a helyszín meghatározása jelenti továbbra is a legnagyobb gondot. Miközben a hosszúfalui helyszín tavaly megfelelőnek tűnt, a lezúdult eső után kiderült, hogy a talaj a jelenlegi állapotában nagyobb mennyiségű csapadékot nem bír el, és ez kockázatossá teszi a rendezvény megszervezését. Minden további döntés előtt fel kell mérni a hosszúfalui pálya területrendezési költségeit, amiről Sobočan Gabriella számol majd be a társszervezőknek a hét folyamán. Amennyiben a területrendezési költségek, amelyekre egyelőre még nincs fedezet, túl magasak lesznek, két alternatív megoldás közül – a petesházi salakmotorpálya környéke és a gyertyánosi focipálya körüli terület – kell választani: „A helyszín mellett a rendezvény főszervezőinek szerepe és felelőssége körül is sok a kérdés – fejtette ki Horváth József –, hiszen a Lóbarátok Egyesülete részéről

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .

a lovas programok megszervezésében és szükség esetén egyéb feladatkörben is nyújtanánk. De csúszásban vagyunk a rendezvény szervezésében, ezért a napokban véglegesíteni kell a Vágta helyszínét. Értesüléseim szerint nagyon rövid időn belül a város segítségével a petesházi helyszínt lehetne alkalmassá tenni, de a gyertyánosi helyszínt sem zártuk még ki.” Mindemellett a Muravidéki Vágta mint a Nemzeti Vágta muravidéki előfutama jelentős idegenforgalmi promóciós lehetőséget nyújt a Muravidéknek és

magát. Közben a Vágta Korzón mintegy 130 ezer fős közönség előtt van lehetőség Lendva, a Muravidék, a hagyományok és idegenforgalmi látnivalók népszerűsítésére. Horváth szerint a Muravidéki Vágta Lendva város legnagyobb promóciós lehetősége lehetne, mert egyik helyi rendezvénynek sincs ekkora idegenforgalmi szerepe a határon túl: „Ezért is érthetetlen számomra, hogy a község en�nyire mostohán viszonyul a rendezvényhez.” A muravidéki magyarság tavaly is az utolsó pillanatban kovácsolódott

Tavaly Hosszúfaluban rendezték meg a Vágtát. Minden valószínűséggel a héten dől el az idei Muravidéki Vágta végleges helyszíne: a petesházi salakmotorpálya környéke vagy a gyertyánosi focipálya körüli terület. többször kifejtettük, hogy csupán a rendezvény versenyrészének felelősségét vállalnánk el, de segítséget

Lendva városnak is, valamint a budapesti döntőben három muravidéki település és Lendva képviselteti

össze az ügy érdekében, és csak remélni lehet, hogy a „gazdátlan” rendezvényt idén is megszervezik.

Magyarország Főkonzulátusa Generalni konzulat Madžarske Lendva/Lendava

Tájékoztatjuk a regisztrációval rendelkező muravidéki magyar állampolgárokat, hogy az április 8-ra kiírt parlamenti választáson levélszavazataikat a Főkonzulátuson is leadhatják az alábbi időpontokban: április 5., csütörtök 9 és 16 óra között április 6., péntek 9 és 14 óra között április 8., vasárnap 6 és 19 óra között

5


Muravidék A Muravidék egységes turisztikai promociója

Augusztusra elkészül az Expano pavilon Muraszombat 2016-ban sikeresen pályázott a Spirit ügynökség kiírására, s megkapta azt a pavilont, amellyel Szlovénia 2015-ben a milánói világkiállításon mutatkozott be. A Kamenšica bányató mellé felállított Expano elsősorban a Muravidék idegenforgalmának egységes promócióját szolgálja majd. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

– A projekt összeállításánál az vezérelt bennünket, hogy olyan programot alkossunk, ami összekapcsolja a Muravidéket, a muravidéki községeket, a határon túli régiókat. A turistáknak pedig adjon lehetőséget arra, hogy vonzó, szórakoztató, de egyben tanulságos módon ismerhessék meg a Muravidéket és a Mura menti életet – mondta Lukač Vida projektkoordinátor. A pavilon egyben a „Muravidék kapuját” jelenti majd, így tartalmának, tevé-

kenységének egyik alapvető oszlopa az idegenforgalom, emellett a gazdaság, a civilszervezetek és a kínálatban lehetőséget felismerő községek is szerepet kapnak a munkájában. A pavilon különböző célcsoportokat szólít meg, s tulajdonképpen a Muravidék gazdasági és turisztikai csomópontját képezi majd. A részletesebb tartalom kidolgozásával konzorcium foglalkozik a FrancFranc céggel az élen. A pavilont részekre bontva szállították ide, a felállítást és a szükséges építőipari munkálatokat a Pomgrad cég végzi alvállal-

kozóival a tavaly augusztusban megkapott építési engedély alapján. A projekt felelőse Muraszombat Község, együttműködve a Fejlesztési Központtal és a Művelődési, Turisztikai és Sportintézettel. A pavilon mellé szervizépületek is készülnek, rendezik a bányató környékét, infrastruktúráját. Az épületben egyebek mellett kiállításokat tartanak, továbbá idegenforgalmi irodák, ajándékbolt, mobilitási központ, pannon ételkülönlegességeket kínáló étterem működik majd. Az emeleti részen gazdasági és üzleti bemutatkozásokra,

Ilyen lesz a vidék turisztikai és gazdasági csomópontja. konferenciákra alkalmas, a szükséges technológiával ellátott helyiségeket alakítanak ki. Az attraktív pavilon látogatója interaktív módon, a korszerű technológia alkalmazásával virtuális élménytúrára indulhat. Cél, hogy a hazai és a külföldi érdeklődők egy helyen egységes szerkezetű információhoz tudjanak jutni a régió turizmusáról

és gazdaságáról. A pavilon nyilvános felhívás útján kapta az Expano elnevezést. Az építési munkálatok értéke 2,5 millió euró, a befejezés augusztusra várható, jelenleg a berendezések közbeszerzése folyik. Az Expano pavilon felállítását az európai regionális fejlesztési alap és a muravidéki törvény pályázati forrásaiból társfinanszírozzák.

Kamenšek az új elnök

A tervezett ütemben folyik az Expano felállítása Muraszombatban.

Alakulóban az RDO Az alakulóban lévő Regionális Desztinációs Szervezet (RDO) feladata a Muravidék turizmusának átfogó promóciója lesz. Šoster Goran, a témában koordináló Prlekijai Fejlesztési Ügynökség igazgatója ismertette: az RDO-t mint nonprofit kft.-t képzelték el, amelyhez részesedés befizetése mellett a községek és egyéb szervezetek is csatlakozhatnak. Az RDO székhelyét az Expano pavilonban tervezik

6

egy alkalmazottal. Az RDO nonprofit jellegével szemben fenntartásai vannak a Muravidék Fejlesztési Régió Tanácsának. Jobb megoldásnak tartanák a piaci irányultságot, ami hozzájárulhat a szervezet stabilabb pénzügyi helyzetéhez. A szervezeti forma egyelőre még nyitott kérdést jelent, hiszen többek közt tudni kell azt is, hány szervezet és milyen módon végzi majd a promóciós teendőket a Muravidéken

(RDO, STO, PTZ…). A szervezetek együttműködése is fontos lesz, hiszen a jelentősebb pályázatokra a 2017–2021-es országos turisztikai stratégia szerint a Termálvizes Pannon Szlovénia makro-desztináció vezető községeivel (Morác, Lendva, Radenci) lehet jelentkezni. Idén 225 ezer euró jut a digitális promócióra a külföldi piacokon és a turisztikai termékek fejlesztésére. Szolarics Nađ Klára

A Muravidéki Idegenforgalmi Szövetség (MISz) Dobronakon megtartott tisztújító közgyűlésén a küldöttek új elnököt választottak. A kiírt pályázatra hárman jelentkeztek, Kamenšek Uroš, Kodila Štefan és Kos Tjaša. A közgyűlésen 75 küldött jelent meg, a leadott szavazólapok száma 74 volt. A legtöbb, 38 sza- Kamenšek Uroš vazatot Kamenšek kapta, s ezzel a Muravidéki Idegenforgalmi Szövetség új elnöke lett a mandátumát záró Kolenc Barbara helyett. Kamenšek Uroš programismertetőjében célul tűzte ki a regionális turisztikai ernyőszervezet jelentőségének megerősítését, valamint bejelentette a fiatalok bizottságának létrehozását is a szövetségen belül, továbbá erősíteni kívánja a MISz pénzügyi helyzetét. Az új elnök fontosnak tartja továbbá, hogy az alakuló Regionális Desztinációs Szervezet pedig a szövetség egyenrangú partnere legyen, s mindkét szervezet kapjon helyet az Expano pavilonban. A MISz alaptevékenységét mindenképpen segítené a turisztikai illetékből elvezetett promóciós összegből való részesedés. A közgyűlés az új elnök választásán kívül új tagokat választott a szövetség igazgatósági bizottságába és többi testületébe. A közgyűlésn jelen volt Misja Peter, a Szlovén Turistaszövetség elnöke. SNK

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .


Muravidék Területrendezési terv a Gartenbau beruházásához

Hol tart az üvegházak felállítási terve? A Lendva–Muraszerdahely út mellett mintegy 40 hektáron az osztrák Herneth Gartenbau KG 2019-től három éven belül mintegy 80–100 millió eurót fordítana üvegházak és logisztikai központ felállítására Lendván, s ezzel 600 munkahely jönne létre. Gyenge egy év után elkészült a területrendezési terv, amelyet áprilisban vagy májusban várhatóan megerősítenek. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A tervezett 600 munkahely három éven belül jönne létre. A balkon- és más virágzó növényeket üvegházakban termesz-

mutatta be, utána pedig a községi tanács megszavazta az OPPN módosítási eljárásának megkezdését – írtuk első ízben a Lendvára tervezett osztrák beruházásról a Népújságban tavaly áprilisban.

tanulmány elkészítését is. Ennek az elkészítése további négy hónapot vett igénybe. A 140 oldalas dokumentum végül összeállt, ebben szerepel minden szükséges beleegyezés, engedély, felmérés a ta-

gármester. Az esetleges osztrák és holland beruházók több ízben jártak Lendván és az illetékes minisztériumoknál is, valamint több lehetséges helyszínt is megtekintettek, de a terveik megvalósítására Lendvát tartják a legmegfelelőbb helyszínnek, többek közt a földrajzi elhelyezkedése, az autópálya, a gáz-, a villany- és a vízvezeték, valamint a geotermális vízhez való hozzáférhetőség mi-

Negyven hektár területen tervez üvegházakat felállítani az osztrák Gartenbau KG Lendván. Az OPPN dokumentum minisztériumi megerősítésére várnak... tenék, s a projekt nagy jelentőségű lesz nem csak Lendva, hanem az egész Muravidék számára is. A terv megvalósításához a község feladata a részletes területrendezési terv (OPPN) elkészítése, amire a beruházó fél éven belül számított. Az üvegházak felállítására kiválasztott terület (40 hektár) a Szlovén Mezőgazdasági Föld- és Erdőalap tulajdonában van, jelenleg a Lendvai Agrárcég bérli. A terveket Lendván a Gartenbau – mely Lendván megalapította a Green center Kft.-t – ügyvezetője, Cristian Rossmann

A terepen a beruházással kapcsolatban még nem észlelhető mozgás, viszont az eljárás a tervek szerinti ütemben valósul meg. Legalábbis Lendva Község részéről – tudtuk meg. – Az üvegházak felállítására vonatkozó OPPN elkészítése a tervekkel össz­ hangban folyik – mondta a projekt koordinátora, Gjerkeš Stanko, Lendva Község alpolgármestere. – Igaz, hogy a dokumentum tavaly év végére elkészült, a Környezetvédelmi és Területrendezési Minisztérium viszont elrendelte a teljes környezeti hatás-

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .

lajra, a vízre és a levegőre való hatásokkal együtt. A tanulmány szükségességéről a beruházókat februári látogatásuk során tájékoztattuk, múlt heti látogatásukkor pedig arról, hogy mielőbb továbbítsák felénk a projekthez csatlakozó holland cégkonzorcium listáját, mert ez a Mezőgazdasági Minisztérium szerint az OPPN kötelező melléklete. Úgy számítjuk, hogy a községi tanács az OPPN-t már áprilisban, májusban megerősítheti. Zökkenők voltak, de az eljárás befejezéséhez értünk – mondta az alpol-

att. A beruházók komoly szándékát a megbeszélésekről készült jegyzetek is tanúsítják. Ezekből az is kiderül, hogy a dokumentáció elkészítésének hosszadalmas határideje

érthetetlen számukra. Ha a községi tanács áprilisban/májusban megerősíti az OPPN dokumentumot, a Gartenbau KG és a holland cégkonzorcium megkezdheti a beruházás konkrét megvalósítását, köztük a földalappal való tárgyalásokat a terület bérbe vételéről, megvásárlásáról. A terepmunka 2019 elején elindulhat. Mindeközben egyre több szlovén cég ruház be külföldön, a legtöbbször Ausztriában, s ott az ügyek lebonyolítása az egyszerűbb eljárás miatt gyorsabb. A ljutomeri Panorganic, amely üvegházas salátát, fűszernövényeket, paprikát, paradicsomot és spenótot termeszt, az osztrák Cmurekben fektetett be. Itt Panorganix név alatt 1,1 hektár területen állítottak fel üvegházat, a beruházás értéke 3 millió euró. A Cmurekben megtermelt zöldségféléket (napi 12 tonna saláta, 2 tonna fűszernövény) a Hofer üzletlánc vásárolja fel. Mint azt Mihalič Niko a Panarognicból elmondta, a helyszín kiválasztása és a dokumentáció elkészítése után a beruházás saját forrásból és osztrák banki hitellel valósult meg. Az üzlet olyan jól bejött, hogy ősszel már az üvegházak bővítését tervezik. A helyi önkormányzat a szándékukat támogatja, együttműködők, telkeket kínálnak fel nekik bérbe vagy megvásárlásra.

• Lendván • Dobronakon • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)

7


Muravidék Erniša Geza könyvéről

Isten és az emberek szolgálatában Nagycsütörtökön mutatták be Erniša Geza tiszteletbeli evangélikus püspök V službi ljudi (Az emberek szolgálatában) című, a püspök emlékeit és gondolatait bemutató könyvét a lendvai könyvtárban. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A könyvet, amely a moráci egyházközség kiadásában jelent meg, a kötet szerkesztője és az interjúkötet szerzője, Jelka Kušer szlavista mutatta be. A magát a változások emberének tekintő lelkész elvileg a mindenkinek tetsző, feltétel nélküli elfogadást élvező ember hírében állna – de ha így lenne, valami nem lenne rendben. Az

életet egy sajátos irányvonal mentén kell szerveznünk – hangzott el –, bizonyos elvek szerint kell élni, ellenkező esetben, a „széllel szemben járás” nélkül a történelem is egy helyben topogna. Luther Márton eszméi, állásfoglalásai és tanai nélkül a múltban sem lett volna változás. A szlovén evangélikusok egykori első püspöke a teológiai sztereotípiákról is gyakran sajátos véleményt képvisel. Az előszóíró Koz-

A püspökkel Jelka Kušer beszélgetett a könyvről. ma Ahačič szerint emellett „… hihetetlenül kedves és megértő, de vezetőként

határozott, és nem tér ki a szolgálat és az ezzel együtt járó kellemetlenségek és a

Az irodalom felemeléséért

20 könyv – híd a Mura és a Rába fölött Múlt kedden a muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtárban irodalmi felolvasással egybekötött bemutatót tartottak a 20 éve megjelenő Med Muro in Rabo könyvsorozatról. A Rábavidék irodalmi és nyelvi felemelését szorgalmazó sorozat 20 megjelent könyvéről Franci Just irodalomtörténész beszélt. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A jubileumi megjelenést Milan Vincetič Luna na mesecu / Luna na mejseci című, irodalmi szlovén és rábavidéki szlovén nyelvjárásban kiadott

művének a bemutatása jelentette, amely a költő-író utolsó könyveként már a szerző váratlan halála után, a tavalyi év végén jelent meg. Franci Just, a FrancFranc kiadó korábbi vezetője-szerkesztője a Ma-

A sorozatban Francek Mukič kötet is megjelent.

8

felelősség alól”. Amint a kötetben hangsúlyt kap, Erniša a tolerancia és a felebarátunk iránt érzett felelősség kérdését is fontosnak tartja. Ezt nem

gyarországi Szlovének Szövetségével ápolt, hosszú évtizedekre szóló együttműködést eredményesnek értékelte, ennek részeként a sorozatban Karel Holec és Francek Mukič könyveit is kiadták. A sorozat 20 éves megjelenésével sajátos szellemi-nyelvi és kulturális hídszerepet töltött be a muravidéki és a rábavidéki szlovének között. A Franc-Franc kiadó fő tevékenységének a felfüggesztésével a tevékenységet az ARGO – humanista kérdésekkel foglalkozó egyesület – vette át. Simona Cizar, az ARGO képviselője Vincetič 16 rövid történetet tartalmazó kötetéből olvasott fel ízelítőnek a rábavidéki blokkból.

Just pedig értékelőjében a novellafüzér pontosan meghatározható időintervallumát elemezte, mely az 1968-as prágai okkupációtól az év végéig tart, amikor a stanjevci állomásról a megszüntetett vasúti összeköttetés miatt az utolsó vonat (Mariska) elindult Muraszombatba. A két esemény a lakosságnak az „emberarcú szocializmusba” vetett hitét ingatta meg, amely az írói

csak a hívő keresztény emberek irányába mutatja ki, hanem a nem hívők felé is. sugallat szerint mindig egzisztencia-függő is, az emberi létezés pedig tele van ellentmondásokkal, bizonytalansággal. De nincs olyan erős hatalmi érdek, melyet az egyén le ne tudna győzni. A bemutatón Bea Baboš Logar, Ernest Ružič, Karel Holec, Štefan Kardoš, Karolina Kolmanič, Milivoj Roš és Francek Mukič felsőszölnöki regényíró-szlavista olvasott fel részleteket a sorozatban megjelent könyveikből. Az irodalomkedvelők pedig a rendezvény végén megtekinthették a könyvtár munkatársai által összeállított kiállítást.

Az óvoda tanácsa támogatta Hozjan Tinát A Lendvai Óvoda Tanácsa ünnepek előtti ülésén tárgyalta az igazgatói kinevezést a következő ötéves időszakra. A tagok titkos szavazáson döntő többséggel (tíz érvényes szavazatból nyolc mellette) támogatták a mostani igazgatónő, Hozjan Tina további kinevezését. Hozjan Tina kinevezéséhez támogatást kapott minden fórumom (alapító, társalapító, szülők tanácsa, alkalmazottak). Az új kinevezés – az Oktatási Minisztérium jóváhagyása után – május elsejével lép hatályba. kmj

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .


Ülésezett a fejlesztési régió tanácsa

Info

A községek támogatják a regionális garanciális sémát Néhány kérdés tisztázása után a Muravidéki Fejlesztési Régió Tanácsa támogatta a regionális garanciális séma létrehozását. A rendszeren keresztül garanciát tudnak vállalni a banki hitelekre, a községi támogatások pedig a beruházásokra vagy a kamatlábak szubvencionálására irányulhatnak. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A Sinergija Fejlesztési Ügynökség létrehozta a regionális garanciális sémát, együttműködve a ribnicai Szlovén Regionális Fejlesztési Alappal („ribni-

cai alap”). A kis- és közepes vállalatokat támogató rendszerhez csatlakozó muravidéki községeknek döntési joguk is lesz a szervezetben. Az új pénzügyi lehetőséget a Muravidék Fejlesztési Régió Tanácsának legutóbbi ülésén

Žvipelj Velislav, a ribnicai alap és Sraka Stanislav, a Sinergija Fejlesztési Ügynökség igazgatója mutatta be. A lényeg: növelni a községi gazdaságfejlesztési támogatások hatékonyságát garanciavállalás és kamatláb-támogatás mellett. A

kisebb vállalkozók számára ugyanis gondot jelent a hitelgarancia vállalása, illetve a hitelek felvételét a magas kamatlábak is drágítják. A garanciális sémában ös�szeálló községi vállalkozásfejlesztési források összege azonban alapot képez a banki hitelek garanciavállalására. A községi támogatások a rendszeren keresztül a beruházás megvalósítására vagy a kamatláb szubvencionálására irányulhatnak. Az együttműködési feltételeket

és a támogatások kiosztási formáját a regionális garanciális alap és az érintett községek szabályzatban határozzák meg. A rendszerben eddig öt bank van jelen: az NLB, az NKMB, a Primorska banka, a Delavska Hranilnica és a Banka Sparkasse. A garanciális sémához csatlakozni szándékozó községek a Sinergija Fejlesztési Ügynökséghez fordulhatnak további információkért.

Hulladékolaj begyűjtése Dobronakon Idén január 1-től a használt textíliát, a múlt héttől pedig a használt sütőolajat lehet környezetbarát módon leadni Dobronakon az erre kijelölt helyen. A tex­ tíliákhoz piros, az olajhoz pedig sárga színű konténert helyezett el a Dobronaki községben hulladékgyűjtést végző Saubermacher Komunala közművállalat. Az edények a Dobronaki

Helyi Közösség irodája előtt kaptak helyet. Mint azt Glavač Simonától, a HK elnökétől megtudtuk, a textília és a használt sütőolaj begyűjtését a kommunális vállalat nem számolja el. A használt olaj begyűjtése újabb lépést jelent a szelektív hulladékgyűjtés, illetve a fokozott környezetvédelem felé. Az is jó döntésnek tűnik, hogy

az edényeket a Saubermacher Komunala a faluban, és nem az ipari zónában működtetett hulladékgyűjtő központjában helyezte el, bár az ilyen céllal is létesült; a központ ugyanis a polgárok számára nem megfelelő időpontban tart nyitva, változtatásra már több kezdeményezés indult, eddig sikertelenül. Szolarics Nađ Klára

az Európa Tanács (ET) új emberi jogi biztosa, akit január második felében választott meg a strasbourgi székhelyű szervezet parlamenti közgyűlése. A bosznia-hercegovinai szakember a lett származású Nils Muizniekstől vette át a posztot. Dunja Mijatović médiajogi szakértő, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságért

díjat kapott az emberi jogok területén végzett munkájáért. Az ET közleménye szerint Mijatović az első nő, aki betölti a 47 tagállam alkotta Európa Tanács emberi jogi biztosi hivatalát. Megbízatása április elsejétől számítva hat évre szól, mandátuma nem hosszabbítható meg.

Megkezdődött a használt sütőolaj begyűjtése Dobronakon: kitűnő lehetőség, éljünk vele!

hétről hétre Ljubljana – Áprilistól elektronikus autópályadíjat vezetnek be a 3,5 tonna feletti gépjárművekre: a nehézjárműveket regisztrálni kell az úgynevezett DarsGo rendszerben, azokat is, amelyek jelenleg rendelkeznek Darsos kártyával vagy készülékkel. A rendszer – 128 út feletti kapu működik – nyilvántartja a rendszámot és a környezetvédelmi besorolási osztályt. A nehézgépjármű áthaladásakor a fizetőkapuba beépített technológia észleli a járműben lévő berendezést és a megtett távolság alapján kiszámolja az útdíjat. A többi járműre továbbra is a matricarendszer érvényes. Strasbourg – Kedden hivatalba lépett Dunja Mijatović,

felelős korábbi biztosa és 1998-ban az egyik alapítója volt a bosznia-hercegovinai médiahatóságnak. Számos

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .

Szöul – Tiltják Dél-Koreában a túlmunkát: a kormány szeretné beszüntetni a közalkalmazottak körében a túlórát. Ezért automatikusan kikapcsolják majd a számítógépeket a műszak végén, hogy még véletlenül se tudjanak tovább dolgozni. Áprilistól a második és a negyedik pénteken este fél nyolckor kapcsolják le a komputereket, májustól pedig már minden

pénteken érvényben lesz a szabályozás, mégpedig este héttől. Jellemző a dél-korea-

iak munkamániájára, hogy a dolgozók 67 százaléka kérvényezte, ne kelljen betartania a szabályozást. Az ottani közalkalmazottak egy év alatt átlagosan 2.700 órát dolgoznak, amíg más fejlett országokban ezerrel kevesebbet. Párizs – A Mona Lisa nem utaztatható: nemet mondott a Louvre a francia kulturális miniszter elképzelésére, hogy Leonardo da Vinci Mona Lisa

című festményét egy nagy utazó kiállítás keretében a párizsi múzeumon kívül is bemutassák. A Louvre vezetősége közölte, a festmény még a múzeum épületén belül sem kerülhet máshová,

mert az elmozdítás visszafordíthatatlan károkat okozna a műalkotásban. A világhírű kép utoljára 1974-ben hagyta el a Louvre-t, amikor Japánban állították ki. 2005 óta egy betonfalon lóg golyóálló üvegből készült, zárt tárlóban. Hőmérséklet-változás esetén fennáll a kockázata annak, hogy a festékréteg mállhat.

9


Info a mai napon... Április 5-én történt 1903 A magyar labdarúgó-válogatott először aratott győzelmet. 1908 Megszületett Herbert von Karajan osztrák karmester, a 20. század egyik legnagyobb karmestere. 1909 Megszületett Albert Broccoli amerikai filmproducer, az 1962 és 1989 között készült James Bond-filmek producere. 1912 Megszületett Örkény István Kossuth-díjas író, gyógyszerész, a magyar groteszk próza megteremtője. 1916 Megszületett Eldred Gregory Peck amerikai színész. 1927 Római látogatása során gróf Bethlen István miniszterelnök olasz–magyar barátsági szerződést írt alá. 1944 Megszületett Martonyi János diplomata, ügyvéd, egyetemi tanár, külügyminiszter. 1944 Magyarországon kötelezték a zsidókat a sárga csillag viselésére. 1946 Megszületett Bródy János szövegíró, zeneszerző, énekes.

visszapillantó

1998. április 2-án, 13. szám

Tizenkét muravidéki mese A múlt héten megjelent dr. Varga József Az ellopott tündér című meséskönyve. Még teljesen frissen, a nyomdából érkezve pénteken először – egy irodalom­ óra keretében – a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola elsőtől ötödik osztályos tanulóinak mutatták be. Az ellopott tündér Varga Józsefnek nem az első gyermekek részére készített műve. Három évvel ezelőtt jelent meg és ugyancsak a nebulóknak íródott Hangbona című verseskötete, meséket is publikált már, önálló kötetben viszont most jelentek meg először. A mesék – a könyv 12 mesét tartalmaz – szorosan kötődnek a Muravidékhez, az itteni hiedelemvilághoz, amiről a címek is, mint például A borosznaki árok

három évben a gyermek­ irodalom felé, hogy olvasnivalót alkosson a gyerekeknek, elsősorban az óvodásoknak és a kis­ iskolásoknak. Mindezt elmondta a pártosfalvi tanulóknak is, akik érdeklődéssel hallgatták meg a gyermekkori élményeit is, valamint ízelítőnek a könyvből – Patyi Zoltán, az MNMI munkatársának előadáVarga József, Az ellopott tündér című muravidéki me- sában – a Nagyanyó és séskönyv írója bemutatkozott a pártosfalvi tanulóknak, a a vakond című meséjét. közeljövőben pedig ellátogat a többi kétnyelvű iskolába is. A legbátrabbak néhány kérdést is feltettek neki. A kiadó – a szokáshoz titka, A szentlászlói csoda- elemek is. Azt, hogy több remete, A kóti vízitündér… esetben a Muravidékről ír, híven – a könyv első bemuis árulkodnak. Varga József hogy vidékünk népi szo- tatóján résztvevő tanulóka bemutatón elmondta, kásait, hiedelmét is felele- nak egy csomag könyvet hogy néhányat gyermekkori venítik, céltudatosan tette, ajándékozott. élményei alapján fogalma- hogy ismerkedjenek meg Szerző: zott meg, de természetesen velük a gyerekek is. Azzal a Király Jutka vannak bennük fantázia- szándékkal fordult az utolsó

étel, erő, egészség prim. mag. Branislava Belović, dr. med. • Muravidéki Harc a rák ellen egyesület, Petrás Teodóra • NIJZ OE Murska Sobota

Egészséges táplálkozás – pihentető alvás A táplálkozás többek között hat az alvás minőségére is. Mire kell ügyelnünk? Először is arra, hogy alvás előtt ne fogyasszunk nagyobb mennyiségű ételt. Kerüljük az alkoholos italokat.

Az alkohol miatt esetleg többször felébredhetünk vagy nyugtalanul alhatunk. Egyes élelmiszerek is ronthatják az alvás minőségét. Ezért este ne fogyasszunk érett sajtokat (parmezán, gouda,

mozzarella, camembert), füstölt halat, húskészítményeket, olajbogyót, savanyú káposztát, eltett uborkát, csokoládét, feketekávét és koffeintartalmú italokat. A túlfűszerezett, zsíros vagy édes ételek

vizet iszunk lefekvés előtt, esetleg szintén többször felkelünk az éj folyamán. Arról, melyek azok az élelmiszerek, amelyek elősegítik a jobb alvást – mert ilyenek is vannak –, majd legközelebb.

A takarékos háziasszony levese

Tiszta zöldségleves – mint ételadalék

• • • • •

• • • •

1 liter tiszta hús- vagy zöldségleves (házilag készült) 10 dkg zeller • 20 dkg sárgarépa • 1 kisebb hagyma Néhány szem bors, só • 1 kanál olaj 20 dkg főtt rizs (8 dkg nyersen) • 25 dkg főtt csirkehús Petrezselyem vagy metélőhagyma

Az olajon rövid ideig párolunk 5 dkg reszelt sárgarépát, hozzáöntjük a levest, majd hozzáadjuk a maradék feldarabolt sárgarépát, zellert, hagymát és borsot. Amikor a zöldség megpuhult, hozzáadjuk a feldarabolt húst és a főtt rizst. Felforraljuk, szükség szerint sózzuk és meghintjük aprított petrezselyemmel. Ötlet: a megmaradt élelmiszerekből (főtt vagy nyers) ízletes ételeket készíthetünk, amivel időt és pénzt takarítunk meg.

" 10

gyomorégést okozhatnak, ami szintén zavarja a nyugodt alvást. Este nem ajánlatos babot, csicseriborsót, lencsét, kelt stb. fogyasztani, mer t puffadást idézhetnek elő. Ha nagyobb mennyiségű

25 dkg sárgarépa •1 nagyobb hagyma • 15 dkg zeller 15 dkg petrezselyemgyökér • 10 dkg póréhagyma Zeller- és petrezselyemlevél • 2 szem szegfűszeg 8 szem bors • Őrölt szerecsendió • 1 babérlevél

1,5 liter vízbe beletesszük a nagyobb darabokra szeletelt zöldségeket. Hozzáadjuk a fűszereket és lassú tűzön főzzük 30 percig (hogy a zöldség megpuhuljon). Főzhetjük kuktafazékban is. A levest leszűrjük, lehűtjük és kisebb edénykékbe (2 dl) szétosztjuk, majd lefagyasztjuk. Sót nem adunk a leveshez. Ötlet: a receptekben sokszor találkozunk tiszta leves hozzáadásával. Készítsük el magunk, ne használjunk leveskockát! Hús vagy húsos csont hozzáadásával tiszta húslevest kapunk (miután lehűlt, a zsiradékot eltávolítjuk).

" N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .


Info magyar értékek tárháza

Kőolaj- és földgázmezőkön még exportra is jutott. Eleinte úgy termeltek az olajkutak, hogy a mélyben lévő földgáz nyomása hozta a felszínre a kőolajat – csak meg kellett

Lendván, amely az 1891ben létrehozott alsólendvai ipari tanonciskola utódjának tekinthető. Ezekben az évtizedekben még két tanker is

nemcsak a vidék gazdasági fejlődésére volt jelentős hatása, hanem társadalmára és az itt élők életmódjára is. Az olajbányászatnak köszönhetően jutottak el a muravidéki olajmunkások a világ legtávolabbi szegleteibe is, így például Irakba,

Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán

A Muravidék vérzivataros 20. századi gazdaságtörténetének egyik legizgalmasabb mozzanata volt, hogy az 1940-es években megindult a szénhidrogén-bányászat. A fekete arany, azaz a kőolaj és a földgáz kitermelése egészen az 1990-es évekig meghatározó szerepet játszott Zala megye, a Lendva-vidék és a Muraköz gazdaságában. Ezen a vidéken szinte nincs is olyan család, amelynek valamelyik tagja ne kereste volna a kenyerét olajipari munkásként. A vidék szénhidrogén-bányászatának alapját jelentő kőolaj- és földgázmező a mélyben nem ismer határokat, így ma Magyarország, Szlovénia és Horvátország területére is kiterjed. Zala megyében 1937-től indult meg a kitermelés. A Kiscsehihez tartozó Budafapuszta, Bázakerettye és Lispe volt a magyar kőolaj- és földgázbányászat egyik bölcsője. A térség első kőolaj-finomítóját Ortaházán építették meg, 1937. december 16-án innen indult az első olajszállító vonat Budapestre. Lovászi nevét szintén a földalatti kincsek kapcsán ismerhette meg az ország. Az úgynevezett lovászi boltozatban nagyon jó minőségű kőolajat rejt a föld mélye, amelyet dr. Papp Simon világhírű geológus, a magyar olajipar egyik atyja irányításával 1940-ben tártak fel. A zalai területeken 1442 és 1788 méter mélységben egy 18,3 négyzetkilométer kiterjedésű szénhidrogénmező húzódik, amelyet az ötmillió éve keletkezett homokkő mint tárolókőzet zár magába. Zalában 1941 körül évente már 800 ezer tonna kőolajat termeltek ki, amiből

A Pg-3 jelzésű fúrótorony Petesházán. nyitni a kutak csapjait és folyt is a nyersolaj. 1942-ben a MANÁT, azaz a Magyar–Német Ásványolajművek Kft. kezdte el a szénhidrogének kutatását a Lendva-vidék környékén. 1943-ban elsőként a Völgyifalu, majd Petesháza határában felállított kutakból hoztak felszínre kőolajat. 1944-ben a MAORT, azaz a Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság 10 millió pengőért vásárolta meg a MANÁT Alsólendva környéki területegységét a rajta lévő hat furattal. Az új jugoszláv hatalom 1945. december 21-én államosítás keretében megalapította az Izvori nafte – Dolnja Lendava nevű céget és folytatta a kőolaj-kitermelést. Petesháza település megszüntetésére is született terv, amelynek első részét, a lakosság egy részének a kitelepítését 1948 decemberében és 1949 áprilisában a hatalom részben végrehajtotta, ám idővel mégis elállt a terv megvalósításától. 1952 végén immár 81 fúrótorony állt Petesháza határában. 1956-ban bányászati iskola is létesült

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .

szállította az olajat az Adrián LENDAVA elnevezéssel. A Lendva-vidéki kőolajbányászat az 1990-es években került válságba, napjainkra pedig üzemegységeinek nagy része bezárta kapuit. Az olaj- és gáziparnak

Tunéziába, Egyiptomba. A szénhidrogén-bányászat tárgyi emlékei pedig ma is részei a környezetünknek. Az olajbányász-élet emlékét őrzi például a Bányász utca és annak munkáslakásai. A zalai olajipari emlékek

összekötésére 2010-ben egy tanösvény is készült, arról pedig egy térkép. A tanösvény a régi, jelentős olajkutakat, tankállomásokat és az olyan gyógyfürdőket vagy termálfürdőket köti össze, amelyekhez a termálvizet olajkutatás közben találták meg. Lendván a NAFTA olaj­ ipari cég egykori telephelye is az egyik állomása ennek a tanösvénynek, ahol még fúrótorony és mélyszivattyú is látható. Az egykori telephely méltó lenne arra, hogy itt jöjjön létre a szlovén olaj- és gázipari szabadtéri múzeum. A zalai kőolaj- és földgázkitermelésről nem lehet csak múlt időben beszélni. A vészharangot már évtizedek óta kongatják felette, mert a kitermelés egyre bonyolultabb és költségesebb, de ennek az ásványkincsnek egy része még mindig a földben rejtőzik. Ott várja a változó időket és az új technológiákat, amelyekkel felszínre hozzák majd. A petesházi lelőhelyen is új keretek között folyik a kitermelés. De bárhogy is alakuljon majd a szénhidrogén-bányászat jövője, az „olajos” múlt mindig is összekötő kapocs lesz Zala megye, a Muravidék és a Muraköz között.

ÉRTÉKŐRZÉS KÉPPEL ÉS ZENÉVEL Olasz Ferenc, a Zala megyei Alsópáhokon született Kossuth-díjas fotográfus Aquila János bántornyai (Turnišče), szentmártoni (Martjanci), nagytótlaki (Selo) és veleméri freskóiról készített gyönyörű képeivel elkápráztatja és elgondolkoztatja a fizikailag tőlünk távolabb élő embertársainkat is. A Magyar Örökség-díjjal is kitüntetett Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar 53 évvel ezelőtt alakult, s világszerte nagy sikereket ért el. Együttműködnek a szlovéniai Nova Filharmonijával is. A rendezvény 2018. április 10-én, kedden lesz Lendván a Színház- és Hangversenyteremben. • 18 órakor kezdődik a fotókiállítás és könyvbemutató, melyen az alkotó, Olasz Ferenc is jelen lesz. • 19 órakor kezdődik az ingyenes koncert, melyen Erkel, Liszt, Bartók, Lehár és Kálmán fülbemászó dallamai csendülnek fel az ötvenfős zenekar hangszerein. Felejthetetlen szórakozást kíván: a szervező Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a támogató Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség

11


Info április 6. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 10 : 0 0 Hírek, 10:05 Jó napot kívánunk, 11:15 Tudom! – kvíz, 11:55 Tudományos műsor, 12:25 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hí23:10 Kis nagy ember rek, 13:30 Céltábla, 15:20 Hidak, 16:05 Lelki villanás, 16:25 Öreglányok – am. sorozat, 17:00 Hírek, 17:30 Szlovén magazin, 17:55 Hírek, 18:00 Infodrom, 18:10 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Szlovén üdvözlet, 21:25 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:10 Kis nagy ember – am. film, 1:30 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 8:30 A szlovén vízkör, 9:00 Aranyfüst, ism., 9:50 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 11:00 Halló TV, 11:50 Jó reggelt, 14:30 Jó napot kívánunk, 15:35 Állatokról, emberekről, 16:00 A kertben, 16:30 Halló TV, 17:15 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 18:10 Tele M, 18:40 Tengermelléki krónika, 19:05 Gyerekműsor, 20:05 Elcserélt fiúk – francia film, 21:55 Zvezdana, 22:40 Zack varázsutazása: Toronto, 23:05 Ma este a Palladiumban, 0:10 Zenés műsor.

RTL Klub 7:15 Reggeli, 9:25 Asztro show, 10:25 Top Shop, 12:15 Éjjel-nappal Budapest, 13:40 A Konyhafőnök, 15:50 Story Extra, 16:20 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:25 Fókusz, 18:00 Híradó, 19:05 A Konyhafőnök, 21:10 Barátok közt – magyar sorozat, 21:50 Éjjel-nappal Budapest, 23:00 Tuti szajré – am. film, 1:00 Híradó, 1:30 Magyarul Balóval, 2:10 Ismétlések.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Hívj és nyerj, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Csapdába csalva – német dokureality, 13:05 A Piramis – kvíz, 14:40 A betolakodó – mexikói–brazil sorozat, 15:45 Álmodj velem! – mexikói sorozat, 16:50 Feriha – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 A Piramis – kvíz, 21:00 Áll az alku, 22:15 Drágám, add az életed! – magyar sorozat, 23:30 Tények, 0:05 Bérhaverok – am. film, 2:15 Sherlock és Watson – am. sorozat, 3:00 Ismétlések.

Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 9:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Jamie 15 perces kajái, 13:30 Honfoglaló – vetélkedő, 14:20 Mámoros szerelem – mexikói sorozat, 15:10 A vidéki doktor – német sorozat, 16:05 A hegyi doktor – Újra rendel – német sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:40 Végtelen szerelem – török sorozat, 19:35 Honfoglaló – vetélkedő, 20:25 Nem kellesz eléggé – am.–német–holland film, 22:40 Srác biciklivel – belga–francia film, 0:10 Ahonnan elindultam... – szlovák portréfilm, 1:20 Ismétlések.

Duna World 5:25–11:30 Délelőtti műsor, 11:30 Szerelem bolondjai – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Kosár, 13:45 Rúzs és 20:25 Nem kellesz eléggé selyem, 14:15 A rejtélyes XX. század, 14:50 Család-barát, 16:20 Életkerék, 16:50 Öt kontinens, 17:25 Ízőrzők, 18:00 Gasztroangyal, 19:00 Itthon vagy!, 19:25 Hazajáró, 20:00 Önök kérték!, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, ism., 22:35 Honfoglaló, ism., 23:25 Kulturális híradó, 23:55 Mindenki Akadémiája, 0:30 Tudományos Híradó, 0:45 Ismétlések.

április 7. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:20 Különleges történetek – dok. film, 10:50 Közelről, ism., 11:45 Interjú, 12:40 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Híradó, 13:25 Állatokról, emberekről, 13:50 A kertben, 14:45 Anyák – szlovén sorozat, 15:10 Ambiensek, 15:45 Profil, 16:20 A császár szakácsa – japán sorozat, 17:00 Hírek, 17:20 Nigel Latta robbanó-kísérletei – új-zélandi dok. sorozat, 17:45 Tökéletes család – szlovén sorozat, 18:00 Főzős műsor, 18:30 Mezsgyék, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villanás, 20:00 Ki tudná? – kvíz, 21:15 Tökfejek, 21:40 Örökösök – dán sorozat, 22:45 Hírek, 23:20 Fúsi – izlandi–dán film, 1:00 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Jó reggelt, 10:00 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 11:00 Idegenforgalmi műsor, 11:25 10 hazai, 11:55 Ízletes 17:50 Szent Jakab-zarándoklat konyha, 12:25 Varázskonyha apánál, 12:55 A szlovén vízkör, 13:35 Zack varázsutazása: Toronto, ism., 14:15 Rok Petrovič portréja, 15:25 Ismeretlen Szlovénia, 16:15 André Rieu zenei világa, 16:55 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 17:50 Szent Jakab-zarándoklat – dok. műsor, 19:10 Infodrom, 19:25 Különleges történetek – dok. film, 20:00 Kisvárosi gyilkosságok – angol sorozat, 21:45 TV-klub, 22:40 Labdarúgó-magazin, 23:15 Koncert a romák világnapja alkalmából, 1:05 Zenés műsor.

RTL Klub 7:05 Kölyökklub, 10:00 Teleshop, 10:55 Brandmánia, 11:30 Kedvenc társállataink, 12:05 Autogram, 12:40 Édesítő, 13:15 Nevelésből elégséges – am. sorozat, 13:45 Taxi – francia sorozat, 16:10 Elvarázsolt kastély – am. film, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz plusz, 20:00 A Tanár – magyar sorozat, 21:10 Nagyfater elszabadul – am. film, 23:20 Maga a pokol – am. film, 1:30 Átkozottak harca – am.–szingapúri film.

TV2 7:20 TV2 matiné, 9:45 Trendmánia – magazin, 10:15 Babavilág, 10:50 TechGuru – magazin, 11:20 Falforgatók, 11:55 Poggyász, 16:00 Zoolander, a trendkívüli 12:25 SzÉpítők, 13:00 Éjjel-nappal szülők – am. sorozat, 13:30 Honey 2. – am. film, 16:00 Zoolander, a trendkívüli – am. film, 18:00 Tények, 18:55 Transformers: A bukottak bosszúja – am. film, 22:00 A szállító – am. film, 0:00 Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron – am. film, 2:10 A férjem védelmében – am. sorozat.

Duna Tévé 6:20–9:00 Virradóra, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:50 Bringás Brigantik – magyar sorozat, 13:25 Kutyabaj – am. film, 15:00 Tüskevár – magyar film, 16:45 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:40 SzerencseSzombat, 19:30 Csak színház és más semmi – magyar sorozat, 20:35 A színésznő – magyar film, 22:05 A tégla – am. film, 0:35 Ismétlések.

Duna World 5:25–11:25 Délelőtti műsor, 11:25 Egy éjszaka Erdélyben – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Otthonom lesz az Isten háza – vallási műsor, 14:15 OJD – Irodalom és könyv 26 percben, 14:45 Család-barát, 16:20 Hit, erkölcs és hűség – A Magyar Corvin-lánc kitüntetettjei, 16:50 Hétvégi belépő, 18:50 Térkép, 19:25 Ízőrzők, 20:00 Dokuzóna, 21:00 Híradó, 21:35 A Bagi Nacsa Show, 22:35 Tóth János – magyar sorozat, 23:05 Kulturális híradó, 23:40 Opera Café, 0:10 Evangélium, 0:35 Világörökség Portugáliában – dok. sorozat, 1:00 Híradó, 1:20 Angol nyelvű hírek, 1:35 Ismétlések.

április 8. vasárnap Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:00 Vasárnapi szentmise, 10:55 Hallgassunk a csöndre, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Szlovén üdvözlet, ism., 15:05 Boksz 27 – belga–francia film, 16:45 Fókusz Mozi, 17:00 Hírek, 17:20 Hétvégi csomag, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Anyák – szlovén sorozat, 20:30 Interjú, 21:20 Ismeretlen Szlovénia – dok. sorozat, 21:50 Hírek, 22:20 Tanúságtevők, 0:00 Jó éjszakára: Balett-előadás, 0:10 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 8:00 Zenés matiné, 9:30 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 10:35 Ízletes konyha, 11:05 Nigel Latta robbanó-kísérletei – újzélandi dok. sorozat, 11:45 A kód, 12:35 A New Swing Quartet működésének 50 éve – koncert, ism., 13:40 Világutazó, 14:50 Zvezdana, ism., 15:50 André Rieu zenei világa, 16:35 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 17:45 A fény határai – osztrák dok. műsor, 18:40 Zenével és tánccal, 19:50 Lottó, 20:00 Történet az Istenről – am. dok. sorozat, 20:55 Halhatatlanok, 21:25 Ambiensek, ism., 21:55 Automobilitás, 22:30 Aranyfüst, 23:00 Ismétlések.

RTL Klub 6:45 Kölyökklub, 9:55 Teleshop, 10:55 A Muzsika TV bemutatja, 11:25 Lifestyle, 12:00 Lakásleckék, 12:40 Édes otthon, 13:10 Profi a konyhámban, 13:45 XXI. 19:10 Kilenc élet század – a legendák velünk élnek, 14:20 Házon kívül, 14:55 Nevelésből elégséges – am. sorozat, 15:25 A Tanár – magyar sorozat, 16:45 Keresem a családom, 18:00 Híradó, 19:10 Kilenc élet – francia–kínai film, 21:00 Választás 2018, 22:50 Parker – am. film, 1:10 Portré, 1:40 Ismétlések.

TV2 7:20 TV2-matiné, 9:15 Az Év Pasija – szórakoztató műsor, 9:50 Tűsarok – magazin, 10:20 Több mint Testőr, 10:55 Super Car, 11:25 Ötletgazdag – magazin, 12:00 Tények, 12:10 Dr. Magyar – magazin, 12:40 Éjjel-nappal szülők – am. sorozat, 13:10 Gyilkos sorok – am. sorozat, 14:15 Transformers: A bukottak bos�szúja – am. film, ism., 17:25 Ripost – magazin, 18:00 Tények, 18:55 Magyarország választ 2018, 23:00 A mexikói – am. film, 1:40 A törvény erejével – am. film, 3:10 Bűnös Chicago – am. sorozat.

Duna Tévé 5:50–12:00 Vallási műsorok, 12:00 Híradó, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:30 A művészet templomai: Olasz műkincsek a Carrara Akadémián – olasz dok. film, 14:55 Hit, erkölcs és hűség – dok. műsor, 15:30 Rózsafabot – magyar film, 17:00 Hogy volt!?, 18:00 Híradó, 18:30 Virtuózok 2016 – A zene útján, 19:00 Julie & Julia – Két nő, egy recept – am. film, 21:05 A tehetséges Mr. Ripley – am. film, 23:30 A Bagi Nacsa Show, ism., 0:25 Ismétlések.

Duna World 5:25–11:20 Délelőtti műsor, 11:20 Régi keringő – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nagyok – dok. sorozat, 13:50 Csillaghálóban: Emlékek Pilinszky János európai útjairól – magyar dok. 13:50 Csillaghálóban: Emlékek Pilinszky János film, 14:45 Ismerd meg!, 16:40 Hétvégi belépő, európai útjairól 18:40 Öt kontinens, 19:10 Hazajáró, 19:45 Gasztroangyal, 21:00 A szeretet mint tőke – Szepsy István portréja, 21:55 Hogy volt!?, 22:55 Kulturális híradó, 23:25 Ismétlések.

április 9. hétfő Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 10:15 Főzős műsor, ism., 10:50 10 hazai, 11:20 Tudom! – kvíz, 12 : 0 5 R o m a nemzetiségi mű18:00 Young Village Folk sor, ism., 12:25 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Ami szent és a világ, 14:30 Szórakoztató műsor, 15:00 Jó napot, Koroška!, 15:30 A nyolcadik nap, 16:00 Zenével és tánccal, 16:25 Öreglányok – am. sorozat, 17:00 Híradó, 17:30 Frissítő front, 17:55 Hírek, 18:00 Young Village Folk, 18:10 Rajzfilm, 18:20 Tudom!, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 A Hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 22:55 A játék művészete, 23:35 Zenés est, 1:20 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 9:40 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 10:40 Halló TV, 11:35 Jó reggelt, 14:05 Mezőgazdasági műsor, ism., 15:15 Automobilitás, 16:00 Kihívások, 16:30 Halló TV, 17:15 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 18:10 Tele M, 18:40 Tengermelléki krónika, 19:00 Gyerekműsor, 19:30 A csodálatos Japán – japán sorozat, 20:00 Világutazó, 21:00 Felmentő ítélet – norvég sorozat, 21:55 Broadchurch – angol sorozat, 22:50 Álmok a jövőről – francia dok. sorozat, 23:50 Zenés műsor.

RTL Klub 7:15 Reggeli, 9:20 Asztro show, 10:25 Top Shop, 12:15 Éjjel-nappal Budapest, 13:40 A Konyhafőnök, 15:45 Story Extra, 16:20 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:25 Fókusz, 18:00 Híradó, 19:05 A Konyhafőnök, 21:10 Barátok közt – magyar sorozat, 21:50 Éjjel-nappal Budapest, 23:00 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 0:00 Híradó, 0:30 Magyarul Balóval, 1:15 Ismétlések.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Hívj és nyerj, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Csapdába csalva – dokureality, 13:05 A Piramis – kvíz, 14:40 A betolakodó – mexikói–brazil sorozat, 15:45 Álmodj velem! – mexikói sorozat, 16:50 Feriha – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Bezár a bazár! – szórakoztató műsor, 20:35 Áll az alku – szórakoztató műsor, 22:00 Drágám, add az életed!, 23:20 Tények Extra, 23:45 Időhurok – ausztrál film, 1:50 Ismétlések.

Duna Tévé 5:55–9:35 Virradóra, 9:35–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:50 Jamie 15 perces kajái, 13:30 Honfoglaló, ism., 14:20 Mámoros 23:15 Jesse Stone – szerelem – mexikói Holttest a tóban sorozat, 15:10 A vidéki doktor – osztrák sorozat, 16:00 A hegyi doktor – Újra rendel – német sorozat, 16:45 Hej, Páva – néptáncok, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Végtelen szerelem – török sorozat, 19:30 Honfoglaló – vetélkedő, 20:25 Kékfény, 21:25 Kártyavár – am. sorozat, 22:25 NCIS – Tengerészeti helyszínelők – am. sorozat, 23:15 Jesse Stone – Holttest a tóban – am. film, 0:45 Ismétlések.

Duna World 5:55–11:10 Délelőtti műsor, 11:10 Megszállottak – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Életkor, 13:40 Ízőrzők, 14:15 Öt kontinens, 14:45 Család-barát, 16:25 Nemzetiségi magazinok, 17:25 Ízőrzők, 18:05 Gasztroangyal, 19:00 Itthon vagy!, 19:25 Hazajáró, 20:00 Hogy volt!?, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, ism., 22:35 Honfoglaló, ism., 23:25 Kulturális híradó, 23:55 Mindenki Akadémiája, 0:30 Ismétlések.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Világunk mozgatói 17:05 Mozaik / Nem boszorkányság. Vagy igen? / Komolyan a zenéről 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig

12

Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (minden 3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 Öt perc a szépségért 10:30 Világunk mozgatói (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyarnótája – választás 14:15 Mester-Ember (minden utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Retrorádió 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kuckó Mackó / Csacska rádió (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismerős hangok ismeretlen történetei 11:00 MMR 60 (havonta, figyelje a rádióreklámot) 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 MMR 60 / Ismerős hangok ismeretlen történetei (ism.) 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:00 Álmodók (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Sporthétfő (ism.) 21:35 Zene hajnalig

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .


április 10. kedd Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 10:05 Jó napot kívánunk, 11:15 Tudom! – kvíz, 11:45 A lélek horizontja, 12:25 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Studio city, ism., 14:45 Fókusz Mozi, 15:00 Hidak: Barangolások, 15:30 Gyerekműsor, 15:55 City folk, 16:25 Öreglányok – am. sorozat, 17:00 Híradó, 17:25 A kód – dok. műsor, 17:55 Hírek, 18:05 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 A Dassler-fivérek – német sorozat, 20:55 A Nemzeti Galéria 100 éve – dok. film, 22:00 Visszhangok, 23:10 Emlékek, 0:50 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 8:25 A szlovén vízkör, 9:05 Village Folk, 9:30 Szlovén magazin, 10:10 A farm, ahol élünk – am. sorozat, 11:35 Jó reggelt, 13:15 Jó napot kívánunk!, 14:05 Ki tudná? – kvíz, ism., 15:20 Varázskonyha apánál, 15:50 Domžale: Szlovénia – Németország, női labdarúgó-mérkőzés, 18:10 TeleM, 18:40 Tengermelléki krónika, 19:00 És ki vagy te? – dok. ifjúsági sorozat, 19:30 A csodálatos Japán – japán sorozat, 20:00 Anyu, félek – dán dok. film, 20:55 Helyes ötlet, 21:35 Akcentus, 22:30 A hangok mérföldkövei – am. dok. sorozat, 23:25 Az orosz ellenzék – német dok. műsor, 0:30 Zenés műsor.

RTL Klub 7:15 Reggeli, 9:20 Asztro show, 10:25 Top Shop, 12:15 Éjjel-nappal Budapest, 13:40 A Konyhafőnök, ism., 15:45 Story Extra, 16:20 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:25 Fókusz, 18:00 Híradó, 19:05 A Konyhafőnök, 21:10 Barátok közt – magyar sorozat, 21:50 Éjjel-nappal Budapest, 23:00 Házon kívül, 23:35 XXI. század – a legendák velünk élnek, 0:05 Híradó, 0:40 Magyarul Balóval, 1:20 Ismétlések.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Hívj és nyerj, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Csapdába csalva – dokureality, 13:05 A Piramis – kvíz, 14:40 A 1:45 Kegyetlen csillogás betolakodó – mexikói–brazil sorozat, 15:45 Álmodj velem! – mexikói sorozat, 16:50 Feriha – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 A Piramis – kvíz, 20:35 Áll az alku – szórakoztató műsor, 22:00 Drágám, add az életed!, 23:20 Tények Extra, 23:45 NCIS – Tengerészeti helyszínelők – am. sorozat, 0:45 Lángoló Chicago – am. sorozat, 1:45 Kegyetlen csillogás – am. sorozat, 2:30 Tények este.

Duna Tévé 5:55–8:50 Virradóra, 8:50–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:50 Jamie 15 perces kajái, 13:30 Honfoglaló, ism., 14:20 Mámoros szerelem – mexikói sorozat, 15:10 A vidéki doktor – osztrák sorozat, 16:00 A hegyi doktor – Újra rendel – német sorozat, 16:45 Hej, Páva – néptáncok, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Végtelen szerelem – török sorozat, 19:30 Honfoglaló – vetélkedő, 20:25 Önök kérték, 21:25 Velvet Divatház – spanyol sorozat, 22:20 Laura rejtélyei – am. sorozat, 23:10 Hölgy levendulában / A levendula illata – angol film, 1:00 Nagyok – dok. sorozat, ism., 1:35 Ismétlések.

Duna World 5:00–11:20 Délelőtti műsor, 11:20 Johann Sebastian Bach – német–magyar sorozat, 13:00 Híradó, 13:15 Család ’18 – magazin, 13:40 Hazajáró, 14:10 Térkép, 14:35 Család-barát 16:10 Nemzetiségi magazinok, 17:10 Útravaló, 17:25 Ízőrzők, 18:00 Gasztroangyal, 18:55 Itthon vagy! 19:15 Hazajáró, 19:50 Maradj velem – Korál-show – koncertfilm, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, ism., 22:35 Honfoglaló, ism., 23:25 Kulturális híradó, 23:55 Mindenki Akadémiája, 0:30 Tudományos Híradó, 0:45 Hetedhét kaland – dok. műsor, 1:00 Híradó, 1:20 Angol nyelvű hírek, 1:35 Ismétlések.

április 11. szerda Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 10:05 Jó napot kívánunk!, 11:00 Tudom! – kvíz, 11:35 Ízletes konyha, 11:50 A játék művészete, 12:25 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Híradó, 13:35 Interjú, ism., 14:35 Lelki villanás, 15:00 Hidak, 15:35 Gyerekműsor, 16:25 Öreglányok – am. sorozat, 17:00 Híradó, 17:25 Turbulencia, 17:55 Hírek, 18:05 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 Üdvözöljük Norvégiában! – norvég film, 21:35 Kisfilm, 22:00 Visszhangok, 22:55 Panoptikum, 23:55 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 8:50 Ismeretlen Szlovénia – dok. műsor, ism., 9:30 hazai, 10:15 Világutazó, 11:20 Jó reggelt, 14:00 Jó napot kívánunk, 14:40 Hétvégi csomag, 16:00 Ambiensek, 16:30 Halló TV, 17:10 Celje: Celje – Olimpija, labdarúgó-mérkőzés, 19:25 A csodálatos Japán – japán sorozat, 19:50 Lottó, 20:00 Komolyzenei műsor, 20:55 Közelről, 21:50 Aranyfüst, 22:25 Ismétlések.

RTL Klub 7: 15 Reggeli, 9:20 Asztro show, 10:25 Top Shop, 12:15 Éjjel-nappal Budapest, 13:40 A Konyhafőnök, 15:45 23:00 Szulejmán Story Extra, 16:20 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:25 Fókusz, 18:00 Híradó, 19:05 A Konyhafőnök, 21:10 Barátok közt – magyar sorozat, 21:50 Éjjel-nappal Budapest, 23:00 Szulejmán – török sorozat, 0:10 Híradó, 0:45 Magyarul Balóval, 1:25 Ismétlések.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Hívj és nyerj, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Csapdába csalva – dokureality, 13:05 Bezár a bazár!, ism., 14:40 A betolakodó – mexikói–brazil sorozat, 15:45 Álmodj velem! – mexikói sorozat, 16:50 Feriha – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Bezár a bazár! – szórakoztató műsor, 20:35 Áll az alku – szórakoztató műsor, 22:00 Drágám, add az életed!, 23:20 Tények Extra, 23:45 A dolgok állása – am.–francia–angol film, 2:15 Ismétlések.

Duna Tévé 5:55–9:35 Virradóra, 9:35–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:50 Jamie 15 perces kajái, 13:30 Honfoglaló, ism., 14:20 Mámoros szerelem – mexikói sorozat, 15:10 A vidéki doktor – osztrák sorozat, 16:00 A hegyi doktor – Újra rendel – német sorozat, 16:45 Hej, Páva – néptáncok, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Végtelen szerelem – török sorozat, 19:30 Honfoglaló – vetélkedő, 20:25 Skandináv lottó sorsolása, 20:35 Durrellék – angol sorozat, 21:30 A fátyolos hölgy – olasz sorozat, 22:40 Hóvirágünnep – csehszlovák film, 0:10 Ismétlések.

Duna World 5:55–11:15 Délelőtti műsor, 11:15 Johann Sebastian Bach – német– magyar sorozat, 13:00 Híradó, 13:20 Magyar gazda, 13:45 Noé barátai – dok. sorozat, 14:15 19:30 A három basszus Novum – dok. sorozat, koncertje 14:50 Család-barát, 16:25 Nemzetiségi magazinok, 17:25 Ízőrzők, 18:00 Gasztroangyal, 19:00 Itthon vagy!, 19:30 A három basszus koncertje, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, ism., 22:35 Honfoglaló, ism., 23:25 Kulturális híradó, 23:55 Mindenki Akadémiája, 0:30 Tudományos Híradó, 0:45 Hetedhét kaland – dok. műsor, 1:00 Ismétlések.

április 12. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 10:00 Hírek, 11:15 Tudom! – kvíz, 11:45 Turbulencia, 12:25 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Híradó, 13:35 Akcentus, ism., 18:05 Rajzfilm: Mala kraljična 14:35 Szlovén villanások, 15:00 Hidak: Súlypont, 15:50 Helyes ötlet, 16:25 Öreglányok – am. sorozat, 17:00 Híradó, 17:30 Tudományos műsor, 17:55 Hírek, 18:05 Rajzfilm: Mala kraljična, 18:20 Tudom!, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 22:00 Visszhangok, 22:50 A nyolcadik nap, 23:30 Nagy festők a kis képernyőn – angol dok. sorozat, 0:30 Ismétlések.

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .

Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyarnóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Április 5-én, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 8:15 A szlovén vízkör, ism., 8:40 Idegenforgalmi műsor, 9:05 Nigel Latta robbanó-kísérletei – újzélandi dok. sorozat, ism., 9:45 A Nemzeti Galéria 100 éve – dok. film, ism., 11:00 Halló TV, 11:50 Jó reggelt, 15:00 A kód, 15:35 TV-klub, 16:30 Halló TV, 17:10 Kidričevo: Aluminij – Gorica, labdarúgó-mérkőzés, 19:10 Gyerekműsor, 19:30 A csodálatos Japán – japán sorozat, 20:00 Bootcamp-verseny: A maszáj harcosoknál – angol dok. sorozat, 20:55 Automobilitás, 21:30 Fehér madár a hóviharban – am.–francia film, 23:05 Jazz, 0:10 Zenés műsor.

RTL Klub 7:15 Reggeli, 9:20 Asztro show, 10:25 Top Shop, 12:15 Éjjel-nappal Budapest, 13:40 A Konyhafőnök, ism., 15:45 Story Extra, 16:20 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 17:25 Fókusz, 18:00 Híradó, 19:05 A Konyhafőnök, 21:10 Barátok közt – magyar sorozat, 21:50 Éjjel-nappal Budapest, 23:00 Halálos fegyver – am. sorozat, 0:00 Híradó, 0:35 Ismétlések.

Vendégem: fiatal zenészek (ismétlés: pénteken 7.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Április 6-án, pénteken 15.20-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: szombaton 7.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Április 10-én, kedden 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Hívj és nyerj, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Csapdába csalva – dokureality, 13:05 Bezár a bazár!, ism., 14:40 A betolakodó – mexikói–brazil sorozat, 15:45 Álmodj velem! – mexikói sorozat, 16:50 Feriha – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Bezár a bazár!, 20:35 Áll az alku – szórakoztató műsor, 22:00 Drágám, add az életed!, 23:20 Tények, 23:45 1/1 Azurák Csabával – beszélgetős műsor, 0:45 Hűtlen vágyak – am. sorozat, 1:45 Hollow Crown – Koronák harca – angol sorozat, 2:30 Tények este.

Duna Tévé 5:55–9:35 Virradóra, 9:35–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:50 Jamie 15 perces kajái, 13:20 Honfoglaló, ism., 22:20 Lesz ez még így se! 14:10 Mámoros szerelem – mexikói sorozat, 14:55 A vidéki doktor – német sorozat, 15:50 A hegyi doktor – Újra rendel – sorozat, 16:30 Hej, Páva – néptáncok, 16:45 Szerencse Híradó, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Végtelen szerelem – török sorozat, 19:30 Honfoglaló – vetélkedő, 20:25 Tóth János – magyar sorozat, 21:00 Fábry, 22:20 Lesz ez még így se! – am. film, 0:40 Talpuk alatt fütyül a szél – magyar film, 2:15 Ismétlések.

Duna World 5:25–11:25 Délelőtti műsor, 11:25 Johann Sebastian Bach – német–magyar sorozat, 13:00 Híradó, 13:20 Kék bolygó, 13:45 Opera Café, 14:15 Magyar Krónika, 14:50 Család-barát, 16:25 Nemzetiségi magazinok, 17:25 Ízőrzők, 18:00 Gasztroangyal, 19:00 Emberek az embertelenségben – Két hazát adott végzetünk? – dok. film, 20:00 Szenes Iván-emlékkoncert 2014, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, 22:35 Honfoglaló, ism., 23:25 Kulturális híradó, 23:55 Mindenki Akadémiája, 0:30 Tudományos Híradó, 0:45 Hetedhét kaland – dok. műsor, 1:00 Ismétlések.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Horizont (ism.) 21:35 Zene hajnalig

műsorajánló

Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Visszapillantó 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ism. 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Barangolások: Pozsony és Sátoraljaújhely (az MTVA produkciója) (ismétlés: szerdán 7.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Április 11-én, szerdán 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Hidak: benne Iskolapad című rovat (ismétlés: csütörtökön 7.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Április 12-én, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Súlypont: stúdióbeszélgetés (ismétlés: pénteken 7.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) A magyar nyelvű tévéadásokat a Maribori TV-n is megtekinthetik, mégpedig a premiervetítés napján 17.30-kor és másnap 11.00-kor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

nepujsag.net

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13


Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2018. április 3-án a következő munkahelyeket hirdették meg: Lakatos Varis d.o.o., Ipari utca 4B., Lendva (3 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2018. április 6.) Segédmunkás Varis d.o.o., Ipari utca 4B., Lendva (3 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2018. április 6.) Hegesztő Varis d.o.o., Ipari utca 4B., Lendva (3 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2018. április 6.) Kőműves Varis d.o.o., Ipari utca 4B., Lendva (3 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2018. április 6.) Építési munkavezető Legartis d.o.o., Hármasmalom 2., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2018. április 20.) Munkacsoport-vezető Legartis d.o.o., Hármasmalom 2., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2018. április 20.) Gépész (TGM) Legartis d.o.o., Hármasmalom 2., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2018. április 20.) Kőműves Legartis d.o.o., Hármasmalom 2., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2018. április 20.)

Április 6-a és 12-e között Lendvai Plébánia Szombaton, április 7-én vasárnapra érvényes szentmisék lesznek, éspedig 17.00 órakor Petesházán és 18.00 órakor Lendván. Vasárnap, április 8-án, Húsvét 2. vasárnapján, Fehérvasárnap Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor, valamint Gyertyánosban 11.00 órakor lesz szentmise. Szerdán, április 11-én 8.00 órakor Pincén és 9.30-kor az Idősebb Polgárok Otthonában lesz szentmise.

Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor, valamint szerdán 7.30-kor vannak. Pénteken, április 6-án 16.00 órakor szentmise Zsitkócban, valamint 17.30-kor imaóra a Legszentebb előtt és szentmise Dobronakon. Szombaton, április 7-én 16.00 órakor szentmise Göntérházán. Vasárnap, április 8-án, Húsvét 2. vasárnapján – Fehérvasárnap Dobronakon 8.00 és 10.00 órakor, valamint 11.30-kor Radamosban lesz szentmise. Hétfőn, április 9-én imaóra a klarissza nővéreknél.

Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik (illetve ötödik) vasárnap van 11.30-kor.

A Muraszombati Baráti Kör Magyar Művelődési Egyesület szeretettel meghívja Önöket a

25. HAGYOMÁNYOS MAGYAR ESTRE, amely 2018. április 14-én, szombaton 19.00 órakor lesz a muraszombati Zvezda szállodában. A műsorban közreműködik a két pletykázó vénasszony, Naca és Mári. A zenéről és a jókedvről a Harangláb népzenei együttes gondoskodik Schreiner Jenő vezetésével. AZ ASZTALRA KERÜL: aperitif előétel Újházi-tyúkleves marhapörkölt galuskával rántott sertéskaraj sült burgonyával vegyes saláta dobostorta A vacsora ára 17 euró. Jelentkezni a 031 679 051-es és a 041 207 954-es telefonszámon lehet.

Apa és fia A két művészlélek, Ringó és Botond, valamint a szervező Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet szeretettel várja a kedves érdeklődőket 2018. április 6-án, pénteken 19 órára a Bánffy Központba (Lendva, Fő utca 32.). Ringó verses formában keresi az élet értelmét, s ezt legtöbbször az Istenben találja meg. Botond szemléli a világot, főleg az embereket, s le is rajzolja őket, hozzátéve ifjú lelkének rezdüléseit.

Kamionsofőr Legartis d.o.o., Hármasmalom 2., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2018. április 20.) Sofőr - elárusító Eko-Nafta d.o.o., Hármasmalom 65A., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, magyar nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2018. április 26.) Biztonsági őr Fit d.o.o., Mala ulica 1., Ljubljana (2 munkahely Lendva területén, meghatározott idő: 1 hónap, jelentkezési határidő: 2018. április 25.) Takarító EES Sistemi d.o.o., Ameriška ulica 8., Ljubljana (1 munkahely Lendván, meghatározott idő: 6 hónap, félmunkaidő, jelentkezési határidő: 2018. április 20.) Szobafestő-homlokzatfestő Dogša d.o.o., Prešeren utca 8., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, havi bér: 1.800 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2018. május 3.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

14

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .


Info A Dvojezična osnovna šola I Lendava / 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola Kranjec utca 44., 9220 Lendava–Lendva INTÉZET TANÁCSA pályázatot hirdet

IGAZGATÓI munkahely betöltésére. Az igazgatói kinevezéshez a jelöltnek eleget kell tennie az általános törvényi feltételeknek és a külön feltételeknek A Szlovén Köztársaságban folyó nevelés és oktatás szervezettségéről és finanszírozásáról szóló törvénnyel (az SZK Hivatalos Közlönye 2007/16 – egységes szerkezetbe foglalt szöveg, 2008/36., 2009/58., 2009/64. – jav., 2009/65. – jav., 2011/20., 2012/40. – ZUJF és 2012/57. – ZPCD-2D, 2015/47., 2016/46., 2016/49. – jav. és 2017/25. – ZVaj), valamint Az olasz és a magyar nemzeti közösség nevelésre és oktatásra vonatkozó különjogairól szóló törvénnyel (az SZK Hivatalos Közlönye, 2001/35., 2007/102. – ZOsn-F, 2018/11) összhangban. A munkába lépés várható ideje 2018. 09. 01. Az igazgatói munkahelyen végzett munka teljes munkaidőben történik. A kiválasztott jelölt kinevezése 5 évre szól. Az egyén a mandátum idejére az igazgatói munkahely betöltésére munkaszerződést kap. A pályázatot a feltételek teljesítését igazoló bizonylatokkal (végzettség igazolása; erkölcsi bizonyítvány – igazolás, hogy szándékosan nem követett el hivatalból üldözendő bűncselekményt; igazolás, hogy ellene 6 hónapot meghaladó jogerősen letöltendő börtönbüntetést nem szabtak ki; igazolás, hogy ellene szeméremsértés bűncselekmény ügyében büntetést nem szabtak ki, valamint írásbeli nyilatkozat, miszerint szeméremsértés bűncselekmény ügyében ellene más (lakhelyén kívüli) bíróságon sem folyik eljárás), az intézet vezetési programjával és az eddigi munkatapasztalatokat is tartalmazó rövid önéletrajzzal a pályázat közzétételét követő 8 napon belül az alábbi címre kell beküldeni: Dvojezična osnovna šola I Lendava – 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola Intézet Tanácsa, Lendva, Kranjec utca 44., 9220 Lendava–Lendva, „IGAZGATÓI PÁLYÁZAT” megjelöléssel. A jelöltek a döntésről a törvényes határidőben kapnak írásos tájékoztatást.

névnapsoroló Április 6-tól 12-ig

Péntek – Vilmos Szombat – Hermán Vasárnap – Dénes Hétfő – Erhard Kedd – Zsolt Szerda – Leó Csütörtök – Gyula

Kelepelő

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .

apróhirdetés •Vendéglő bérbe adó Csentében (a focipálya mellett). Bérleti díj: megbeszélés alapján. Érdeklődni: tel. 031-786-012. •Költözés miatt eladó Kirby porszívó összes kellékkel és tisztítószerrel, valamint ebédlőbútor (kerek asztal, komód és hat párnázott szék). Érdeklődni: tel. 041-730-922. •Lendván eladó komfortos családi ház kerttel, gyümölcsössel, leaszfaltozott bejárattal, két garázzsal, pincehelyiséggel és üzleti célra alkal-

figyelmükbe •Április 5-én, csütörtökön, 18.00 órakor, •Lendvai Könyvtár •A Hitel című folyóirat szerkesztőinek Utópia: Magyarország 2050 című irodalmi estje. •Április 6-án, pénteken, 10.00 órakor, •Színház- és Hangversenyterem, Lendva •„Mi is a világ gyermekei vagyunk” című ünnepi műsor a romák világnapja alkalmából.

mas résszel, külön bejárattal. Érdeklődni: tel. 041-730-922. •Vásárolnék használt, de jó állapotú ablakot tokkal együtt, valamint üzemképes, jó állapotú kis teherkocsit. Érdeklődni: tel. 0036/30-659-6171. •Gáborjánházán eladó azonnal beköltözhető, részben felújított, négyszobás, összkomfortos családi ház gazdasági épülettel, nagy udvarral és kerttel. Ára: megegyezés alapján. Érdeklődni: tel. 041-374-806. •Dobronakon eladó 60 literes pálinkafőző kazán. Érdeklődni: tel. 041-904-564. •Eladó Honda F-600-as, 8 LE-s kapálógép utánfutóval,

hótoló deszkával és gereblyézővel. Ára: 700 euró. Érdeklődni: 051-342-910. •Eladó Magyarországon, Rédics, Petőfi u. 108. szám alatt kétszobás, összkomfortos családi ház 3.000 négyzetméter területen. Érdeklődni: tel: +36/30-461-5373. •Eladó kapálógép Honda F-600-as. Ára: 250 euró. Érdeklődni: tel. 051-342-910. •Hármasmalom 1-es házszám alatt (ipari zóna) eladó 9 szobás ház 20 ár területtel, vagy négy családnak alkalmas lakások külön bejáratokkal és villanyórákkal. Érdeklődni: tel. 040-976-215.

A KÖLTÉSZET NAPJA KAPCÁN 2018. április 8-án, vasárnap 15 órakor a kapcai faluotthonban. József Attila születésnapja alkalmából a helyi művelődési egyesület ezzel a műsorral tiszteleg névadója emléke előtt. Köszöntőt mond dr. Bence Lajos költő, író.

•Április 7-én, szombaton, 19.00 órakor, •Színház- és Hangversenyterem, Lendva •Help! Beatles Tributekoncert. Belépődíj: 9 EUR, gyerekeknek: 7 EUR •Április 8-án, vasárnap, 18.00 órakor, •Színház- és Hangversenyterem, Lendva •KUD Gruntovec Sigetec: Gruntovčani című horvát nyelvű színházi előadás. •Április 11-én, szerdán, 10.00 órakor, •Odrijánc, az általános iskola tornaterme •„Križ-kraž” címmel az óvodás néptánccsoportok területi találkozója.

A műsorban fellépnek: - az 1. Sz. Lendvai KÁI Gyertyánosi Tagiskolájának tanulói, - a Kéknefelejcs Citeracsoport Gyertyánosból, - a kapcai szavalók, - a kapcai népdalkör, - a Zalabaksai Hagyományőrző Egyesület szavalói, - a Kis-Hétrét zenekar Zalaegerszegről. A rendezvény után koszorúzás a József Attila-emléktáblánál.

Szervező: kapcai József Attila ME Támogató: Csoóri Sándor Alap

Megrendelőlap Megrendelem a Népújság hetilapot____példányban az alábbi címre: Név: Cím:

Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva.

" 15


Info Humor

Horoszkóp Kos Már. 21. – ápr. 20. Kellemes élményekben lesz része, könnyen megvalósíthatja terveit és szinte minden úgy alakul, ahogy kívánja.

A feleség a férje születésnapjára akar venni egy papagájt. El is megy az állatkereskedésbe és kiválasztja a papagájt, de az eladó figyelmezteti, hogy az előzőleg egy kuplerájban lakott. A nő úgy gondolja, hogy nem lesz semmi baj, haza is viszi és letakarja egy kendővel a kalitkáját. Amikor a férje hazaér, a nő leveszi a kendőt, mire megszólal a papagáj: – Új tapéta, új nő...! Szevasz, Béla! Öreg bácsika elmegy az életbiztosítóhoz, hogy szerződést kössön velük, s az ott lévő hölgy megkérdezi: – Hány éves, bácsika? – 102 éves vagyok. – 102?! És a maga korában életbiztosítást akar kötni? Tudja mit? Jöjjön vissza holnap. – Holnap nem jó. Akkor lesz az apám születésnapja. – Az apja születésnapja!? Hány éves az apja? – 139. – Akkor jöjjön vissza a jövő héten. – Jövő héten végképp nem jó. Akkor lesz a nagyapám esküvője. – A nagyapja esküvője!? Hány éves a nagyapja? – 164. – És az ő korában meg akar házasodni? – Nem akar, de a szülei erőltetik.... Egy férfi meséli a haverjának a kocsmában: – Tudod, egészen eddig nem is vettem észre, hogy a feleségem men�nyire szeret engem, ám a múltkor egy hétig otthon voltam betegség miatt. – És miből gondolod, hogy a feleséged olyan nagyon szeretne? – Hát abból, hogy valahányszor a postás vagy a tejesember csengetett, már az ajtónyitás előtt hangosan újságolta neki, hogy „Itthon van a férjem!”.

16

Bika Ápr. 21. – máj. 20. Ha már van kedvese, most több időt fog fordítani a kapcsolatra. Ha pedig egyedülálló, találkozhat egy vonzó ismeretlennel. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Legyen tevékeny! Használja ki a megújuló energiákat, amelyek most támogatják Önt. Rák Jún. 22. - júl. 22. Olyan lehetőségeket kap, amelyekre régóta vágyott. Így nemcsak a célját érheti el, de bizonyíthat magának és szeretteinek is. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Vegye kézbe a fiók mélyére süllyesztett terveket, hiszen végre van egy kis idő arra, hogy önmagával is foglalkozzon. Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Kállay Bori, Dósa Mátyás, Tóth Dorottya. A szerencse Fehér Marija csentei olvasónknak kedvezett, az ajándékot szerkesztőségünkben veheti át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje április 16. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva. Sok szerencsét!

Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Azon fog dolgozni, hogy megtalálja a harmóniát és a belső egyensúlyt. Ne engedje, hogy mások túlságosan befolyásolják.

kulcslyuk

Hozjan Tanja szociológus, táplálkozási tanácsadó Amit először megnézek egy férfin: • A mosolyát. A legjobb tulajdonságom: • Empátia. Ahol házat építenék: • A Lendva-hegyen. Akivel szívesen megismerkednék: • Jesper Juul – dán előadó és író a gyereknevelésről és az oktatásról. Gyermekkori álmom: • Sok volt belőle... A hobbim: • Hosszú séták. Amit a legjobban meg tudok főzni: • Hajdinás egytálétel. Amire a legbüszkébb vagyok: • A gyerekeim egészségesek és elégedettek. Kedvenc évszakom: • Nyár. Akinek a tanácsát mindig megfogadom: • A férjemét. Ami leginkább bosszant a világban: • A gyermekbántalmazás.

Szűz Aug. 24. – szept. 23. Nem csak a szükséges feladatokkal foglalkozik, de szívesen vesz kézbe olyan kérdéseket is, amelyeket izgalmasnak talál.

Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Nem ártana rendeznie érzelmi életét, mert változások előtt áll és ideje volna a jövőre és vágyai elérésére koncentrálnia. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Most valakinek a segítségére lehet, és ez nagy örömmel tölti el a szívét. Egy fontos kapcsolat megerősödése van kilátásban. Bak Dec. 23. – jan. 20. Ezekben a napokban bekopogtathat az ajtaján a szerencse, csak legyen elég szemfüles ahhoz, hogy ezt észre is vegye.

Amit már meg kellett volna tennem: • Letenni a doktorátust. A legfontosabb, amit a szüleimtől megtanultam: • Ha valaki kéri a segítségedet és van lehetőséged segíteni, segíts. Ha lehetne egy kívánságom: • Hogy az apám még éljen. Amire örökre emlékezni akarok: • Egyszerű örömök, például a szombat reggeli összebújás a gyermekeimel.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Ne csak a saját érdekeit tartsa szem előtt, olyan utat keressen, amely a környezetét is közelebb viheti a céljaihoz. Halak Febr. 20. – már. 20. Legyen elővigyázatos, mert új ismerősei között akadhatnak olyan személyek, akik szeretnék Önt kihasználni.

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .


Horizont Mandátumvizsgáló, Választási és Kinevezési Bizottság Az intézetekről szóló törvény (az SZK Hivatalos Közlönye, 12/91., 8/96., 36/00-ZPDZC és 127/06-ZJZP. sz.) 32. cikkelye, a Kulturális közérdek teljesítéséről szóló törvény (az SZK Hivatalos Közlönye, 77/07-UPB1, 56/08., 4/10., 20/11., 111/13., 68/16. és 61/17. sz.) 36. cikkelye, valamint a Galerija–Muzej Lendava / Galéria–Múzeum Lendva alapításáról szóló rendelet (az SZK Hivatalos Közlönye, 45/09. és 16/18. sz.) 13. cikkelye és a Galerija–Muzej Lendava / Galéria–Múzeum Lendva belső szervezeti felépítéséről és a munkakörök rendszerezéséről szóló 2018. 03. 27-i dokumentum alapján Lendva Község Mandátumvizsgáló, Választási és Kinevezési Bizottsága

a Galerija–Muzej Lendava / Galéria–Múzeum Lendva közintézet igazgatói munkakörének betöltésére

pályázatot ír ki Igazgatónak az a jelölt nevezhető ki, aki a törvényben előírt általános feltételek mellett az alábbi feltételeket is teljesíti: -

társadalomtudományi, humanisztikai vagy közgazdasági szakirányú egyetemi vagy legalább szakirányú felsőfokú iskolai végzettség szakosodással, illetve mesterfokozattal (MSc) (második bolognai fokozat), az intézet szakterületének ismerete és vezetői képességek, legalább öt év munkatapasztalat, a szlovén és a magyar nyelv magasabb szintű aktív ismerete, magasabb szintű angol vagy német nyelvtudás.

3.

A jelölt pályázata során nyújtsa be az intézet ügyviteli és programfejlesztési tervét a megbízatás időtartamára vonatkozóan.

4. 5.

- - - -

A pályázatnak tartalmaznia kell: - - -

az intézet ügyviteli és programfejlesztési tervét a megbízatás időtartamára, a pályázó életrajzát a képzettségére és a munkatapasztalataira vonatkozó általános adatok leírásával, a feltételek teljesítésének igazolását:

1. írásbeli nyilatkozat az igényelt végzettségre vonatkozó feltétel meglétéről, amelyből nyilvánvalóvá kell hogy váljon a végzettség foka és szakiránya, a képzés befejezésének időpontja, valamint az intézmény, ahol a végzettségét megszerezte, 2. a munkatapasztalatok leírása, amelyből

6.

kitűnik az igényelt munkatapasztalatra és az intézet szakterületének ismeretére vonatkozó feltétel teljesítése, amelyből világossá kell hogy váljon az azokban a munkakörökben végzett munka, amelyek legalább azonos végzettséget igényelnek, mint a jelen pályázati kiírásban (az egyes munkáltatókkal kötött munkaviszony megkötésének és megszűnésének időpontja, valamint a munka rövid leírása). Munkatapasztalatnak számítanak azok a munkatapasztalatok is, amelyeket a jelölt olyan munkakörben végzett munkával szerzett meg, amelyek egy fokkal alacsonyabb végzettséget igényelnek, kivéve a gyakornoki státuszt az egy fokkal alacsonyabb képzettségben, írásbeli nyilatkozat, amelyből kitűnik, hogy a jelölt az intézet szervezési munkájához és irányításához alkalmassággal rendelkezik, írásbeli nyilatkozat a szlovén nyelvtudásról, írásbeli nyilatkozat a magyar nyelv magasabb szintű ismeretéről, mégpedig befejezett általános iskolakötelezettség a kétnyelvű általános iskolában és befejezett középiskola, ahol a nyelvek közül az egyik a magyar nyelv volt, befejezett középiskola, ahol a nyelvek közül az egyik a magyar nyelv volt azzal, hogy a személy előzőleg nem a kétnyelvű általános iskolát végezte el, valamint magyar nyelvvizsga a graduális és posztgraduális képzés során, befejezett graduális magyar nyelvképzés, olyan országban való iskolai képzés, ahol a magyar nyelv anyanyelv, tanúsítvány, illetve igazolás a magyar nyelv magasabb szintű ismeretéről. igazolás, amelyből kiderül az idegen nyelv magasabb szintű ismerete (angol, német) az európai nyelvi fokozat szerint (B2), amellyel kapcsolatban a Bizottság figyelembe veszi az Országos Vizsgaközpont (Državni izpitni

center) által kiadott igazolásokat, tanúsítványokat, illetve bizonylatok az idegen nyelvből eredményesen letett vizsgákról a graduális egyetemi tanulmányok során, érettségi bizonyítvány, illetve bizonylat a külföldön történt képzésről, vagy bizonyítvány az idegen nyelv aktív ismeretéről, illetve egyéb igazolások, amelyekből kitűnik az idegennyelv-tudás szintje az európai nyelvi fokozathoz viszonyítva. A nyertes pályázó kinevezése ötéves időszakra szól. A pályázók a kérvényt a pályázati feltételek teljesítésének igazolásával a pályázat megjelenését követő 8 napon belül az alábbi címre nyújtsák be: Lendva Község Mandátumvizsgáló, Választási és Kinevezési Bizottsága, Fő utca 20., 9220 Lendva. A pályázatot a pályázati felhívási határidő utolsó napjáig lehet benyújtani személyesen, illetve ajánlott küldeményként postai úton. Határidőben benyújtottnak minősül a pályázat, ha azt a határidő utolsó napjáig postára adták. A borítékon jól látható helyen fel kell tüntetni: „Nem felbontandó – Nyílt pályázati felhívás – GML igazgató” A pályázókat a kinevezési eljárás befejezését követő 8 napon belül értesítjük a döntésről. Szám: 430 0013/2018 Dátum: 2018. 03. 29. Lendva Község Mandátumvizsgáló, Választási és Kinevezési Bizottsága

Pomursko madžarsko mladinsko društvo Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet (PMMD – MMISZ) Glavna ulica 124 Fő utca 124., 9220 – Lendava/Lendva

VERSENYPÁLYÁZAT LOGÓ KIDOLGOZÁSÁRA A pályázat tárgya a logó ötletszintű koncepciójának kidolgozása, amelynek feltétlenül magába kell foglalnia: – az egyesület logóját a PMMS – MMISZ, illetve a Pomursko madžarsko mladinsko društvo – Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet felirattal. Leadási határidő: 2018. április 18.

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .

A kreatív megoldásokat a következő címre várjuk: teodor.varga@gmail.com A beérkezett alkotások közül a zsűri 2018. április 22-ig választja ki a győztest. A pályázat teljes szövege a www.nepujsag.net/felhivasok oldalon található.

17


Horizont

Találkozó a nemzeti ünnep tiszteletére

A konjicei magyarok az 1848-as forradalom emlékére tartott emlékezésükön.

Az idén mi, konjicei magyarok már tizenegyedszer ünnepeltük meg az 1848-as magyar forradalom évfordulóját. A csentei származású Vida István kivételével mind bácskai származásúak vagyunk, Szabadkáról, Zomborból, Palicsról, Morvicából jöttünk Szlovéniába dolgozni, itt is értük el a nyugdíjas kort. Összejövetelünket mindig máshol tartjuk. Az idei eseményt a celjei hotelban kezdtük, ahol beszédekkel,

versekkel emlékeztünk az 1848-as forradalomra, ebéd után pedig egy négytagú együttesnek az adventisták templomában rendezett elő­ adásával zártuk ezt a csodálatos, emlékezetes napot. Ezen a koncerten közel két órán keresztül vallási és nem vallási énekeket hallhattunk, majd a koncert után indultunk haza Slovenske Konjicére. Reméljük, hogy jövőre is megemlékezhetünk erről a jeles ünnepről. Salamon Árpád

Ápolják a magyarországi kapcsolatokat

A gyertyánosi küldöttség Bejcgyertyánosban, Káldon és Sárváron járt.

Március 17-én Magyarországon, a Bejcgyertyános és Káld község határán található Farkaserdőben négytagú gyertyánosi küldöttség vett részt az ünnepi szentmisén a Kisboldogas�szony kápolnánál, ezzel eleget téve a szomszédos Káld település meghívásának. A program keretében megtekintették volna a Farkaserdő értékeit is, de az időjárás sajnos közbeszólt. Ehelyett délután megismerkedtek Sárvár nevezetességeivel és élvezték a helyi gyógyfürdő nyújtotta lehetőségeket. Másnap csatlakozott hozzájuk a gyertyánosi Hajnal Művelődési Egyesület ma-

gyar népdalköre, Göncz Tamara szavaló és a helyi közösség tanácsának többi tagja. Testvértelepülésükön, Bejcgyertyánosban az ünnepi műsor keretében négy település – Bejcgyertyános, Káld, az erdélyi Csíkszentimre és Gyertyános – mutatta be értékeit. A bejcgyertyánosiak a helybéli kosárfonók gyakorlati bemutatójával, kiállításával tették színesebbé a műsort. Köszöntőt mondott Bejcgyertyános és Káld polgármestere, Lendvai Veronika és Schmidt József, valamint az ünnepélyt jelenlétével megtisztelte V. Németh Zsolt államtitkár. Koša Žužana

Marko skače: iskolai néptánccsoportok találkozója

A Kis Lindau Néptáncegyüttes fellépése a Marko skače című találkozón.

18

A Kulturális Közalapítvány lendvai kirendeltsége és a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet március 28-án szervezte meg az iskolai néptánccsoportok hagyományos területi szemléjét. A lendvai színházterem nagyszínpadán hét csoport mutatkozott be. A kétnyelvű általános iskolákat három magyar

néptánccsoport képviselte – az 1. Számú Lendvai KÁI Kis Lindau és Lindau Néptáncegyüttese, valamint a Pártosfalvi KÁI Ugrós Táncegyüttese –, két tánc­ csoport érkezett a kebelei általános iskolából, valamint egy az odrijánci és a cserencsóci France Prešeren Általános Iskolából. kmj

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .


Horizont Bemutatkozás a magyar közönségnek

Muravidéki dokumentumfilm a gotthárdi moziban A Pártosfalván élő Gál Anasztázia fiatal filmrendező Mérföldkövek a Muravidéken című dokumentumfilmjét tűzte műsorra a szentgotthárdi Csákányi László filmszínház. A Szentgotthárdi Filmklub szervezésében hétfő este vetítették a 90 perces alkotást, amely a Muravidék és a magyar határszél 20. századi történetét dolgozza fel a helyben élők emlékezetén keresztül. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

A képkockákon megjelenő szereplők az 1921-es trianoni döntéstől az 1956os forradalom következtében Szlovéniában megjelenő menekültek történetéig eleveníti fel az eseményeket. A határ két oldalán élők emlékei és szakértők elemzései alapján követheti a néző a sorsokat. A filmkockákon visszatérő

műholdfelvétel pedig egyfelől segít eligazodni, hogy éppen hol járunk, másfelől a napjainkban természetes szabad mozgás, utazás szimbóluma is, mely egykoron nem adatott meg a határsávban élő emberek számára. A film rendezője Gál Anasztázia, az operatőr Nagy Ernő, a producer pedig Sarudi Gábor volt. A szereplők: Bíró József, Fehér Mária Lendváról, Grdič Gizella Petesházáról,

Gál Anasztázia a film vetítése előtt szólt a közönséghez. Jónás Lajos és Peilschmidt Mária Hodosról, Pongrácz Sándor Kercaszomorról, Sánczi Ferenc Rédicsről, Tantalics Béla Lentiből, Toplak Ernő Dobronakról és Varga Károly Göntér-

házáról. Szakértőként dr. Göncz László történész, író, dr. Kovács Attila történész és dr. Bence Lajos költő, irodalmár szerepel a dokumentumfilmben. A vetítés után a mozi

előterében lehetőség nyílt megismerni a rendezőt, valamint egy kis kerekasztal-beszélgetésen a film születéséről is megtudhattak kulisszatitkokat a jelenlévők.

Logopédusi előadás

A suttogás és a hangos beszéd sem tesz jót A Lendvai Kétnyelvű Középiskola előadótermében múlt szerdán Mladen Jeličić klinikai logopédus szakmai előadást tartott az egészséges hangképzés megőrzése témájában. A 2. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola által szervezett előadáson a környék tanintézményeinek pedagógusai voltak jelen. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

Mladen Jeličić klinikai logopédus Mariborban több egészségügyi

intézményben gyógyít hangképzési zavarokkal, hangszálkárosodással és hangvesztéssel küzdő személyeket, emellett egyik alapítója a Szlovén Logo-

pédusok Egyesületének is. Munkássága során számos pedagógust is kezelt, akik túlterheltség miatt hangterápiás kezelésre szorultak. Mivel a páciensek java

Mladen Jeličić logopédus az egészséges hangképzés megőrzéséről tartott szakmai előadást a középiskola előadótermében. N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .

része hasonló hangképzési zavarokkal küzdött, a megelőzés érdekében a tanintézményekben szakmai előadásokkal hívja fel a figyelmet azokra a tényezőkre, amelyek fontosak az egészséges hang megőrzésében. Emellett cél annak a folyamatnak a tudatosítása is, amely az egészséges hangtól a hang elvesztéséig vezet. Erre fekteti a hangsúlyt „Az egészséges hangszálak megőrzése” című logopédiai előadása is. A példákkal alátámasztott szakmai bemutató mellett gyakorlati példákat is tartalmazott az előadás, hangsúlyt fektetve a megfelelő légzésre és más gyakorlatokra. Az egybegyűltek többek közt a hang három alap jellegzetességével ismerkedtek meg: erősségével, magasságával és hangszí-

nével. Az előadó kiemelte az előadói hang hangos változatának körültekintő használatát, hiszen a károsodás kockázata mellett több energiát is követel, ami fáradékonyságot és kisebb hatékonyságot eredményez. Ezért fontos a munkahelyen egy átlagos beszédmóddal elkerülni a hangszálak túlterhelését. Vagyis egy olyan hangszint megtalálására kell összpontosítani, amellyel a hangszálak optimális kapacitással tudnak dolgozni. Mert mind a két véglet – a suttogás és a hangos beszéd, ordítás – túlterhelést jelent a hangszálaknak. Tény, hogy a hang számtalan módon használható bizonyos körülmények között, pszichés feszültségek oldására, a hangulat módosítására, de fontos tudatosan és megfelelően használni.

19


Horizont Kedvtelésből rajongás

Gyöngyékszer minden alkalomra – saját kezűleg Bajánsenyén, a határ menti Vas megyei faluban él Csekéné Sipos Andrea, aki a gyöngyfűzésben nem csak hobbira lelt, de igazi szenvedélyévé is vált az alkotás. Az ékszerkészítést egyedül, autodidakta módon sajátította el és fejlesztette. Ma már bármilyen gyöngyből készült ékszert elkészít tervrajz vagy akár fotó alapján. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

Délután, ahogy a munkaidő lejár, Andrea gondolatai már a gyöngyfűzés körül járnak. Alig várja, hogy lakásának azon sarkában,

bernek kell valamilyen kedvtelés, bennem ez akkor tudatosult, amikor hirtelen megüresedett a ház, a gyerekek kirepültek, és a férjemmel, Sanyival ketten maradtunk. Akkor kezdtem el járni színját-

szembesültem azzal, hogy engem ez érdekel. 2012-ben akadt meg a szemem egy kolléganőm nyakláncán, a medál gyöngyből készült, és én addig életemben nem láttam olyan szépet. Ismertem már korábbról a

nom sem kell, se méretre, se színben, sehogy sem stimmeltek a gyöngyök. De nem keseredtem el, addig kínlódtam vele, – talán tucatszor fűztem és bontottam le –, amíg el nem készült az első medál. Nem teljesen olyan lett, mint a képen volt, de végül is ös�szeállt, és ez csak arra ösztönzött, hogy mihamarabb nekilássak a következőnek – emlékszik vissza Andrea, aki azóta napi rendszerességgel gyöngyözik és az eltelt hat évben tökéletesre fejlesztette a tudását. Megtanult számos új technikát, kitapasztalta, hol és milyen gyöngyöt érdemes venni, mert például a kínai gyöngyöt messzire el kell kerülni. Ma már bonyolult mintákat is el tud készíteni és minőségben is a valódi értékre törekszik, így az elkészült ékszerek egytől egyig kifogástalanok. Bár Andrea szerényen úgy fogalmazott, hogy még mindig van mit tanulni, fej­ lődni, azért tervrajz alapján bármit elkészít. Az internetnek köszönhetően ma már akár a francia, orosz,

senek belőlük ékszereket és azokhoz tervrajzokat. A gyöngyöző lányok pedig alig várják a legújabb mintákat és megrendelik a hozzávaló gyöngyöket. Andrea ekkor felnyitotta és kipakolta az ékszerdoboza tartalmát. A készleten lévő darabok láttán semmi kétség nem fér a tehetségéhez. Azt pedig jobb nem firtatni, hogy egy-egy ékszer elkészítése mennyi időt vesz igénybe. A megrendelők nagy többsége viszont tudja, hogy mit jelent egy kézműves termék és mitől értékes. Ma már – köszönhetően az internetnek, a közösségi médiának – Magyarország egész területéről megtalálják és konkrét alkalomra is rendelnek tőle. Nemegyszer készített mennyas�szonyi vagy koszorúslány nyakéket, de a szolid, hétköznapi viseletre alkalmas darabok is kelendők. És kiből lehet jó gyöngy­ ékszer-készítő? Andrea szerint bárkiből, akinek van egy csepp térlátása, egy kis szépérzéke. Tudni kell játszani a színekkel és az

Andrea: – Hatalmas öröm, amikor a nyakék a kezeim között születik meg, és a végeredmény még szebb, mint amilyennek elképzeltem. amelyet a hobbijához alakított ki, felkattinthassa az asztali lámpát és kezébe vehesse az előző nap félbehagyott darabot. Horgolja, varrja, fűzi a gyöngyöt lépésről lépésre, amíg el nem készül az ékszer. Aztán a késő esti órákban, amikor a szemei már pihennének, az ágyban a gondolatai mégsem hagyják nyugodni. Folytatódik az alkotás – gondolatban. Tervezgeti a következő délutánt, ötletel egy újabb ékszer megalkotásán. Hat éve, hogy elkezdődött mindez, és ma úgy érzi, hogy nem csupán kitölti a napjait a kézműveskedés, de az alkotás boldogabbá is teszi az életét. – Nyilván minden em-

20

szózni, néptáncolni, és aztán jött a gyöngyözés is. Ma már ott tartok, hogy csak a gyöngyözés maradt, egyszerűen azért, mert annyira szeretem csinálni, hogy másra sajnálom az időt – mondja mosolyogva Andrea, miközben felhúzza a vállát, jelezvén, nincs mit tenni... – Még a könyveket is elhanyagoltam, pedig olvasni is nagyon szeretek – szabadkozik még egy kicsit. – A fiúk, Zsolti és Lackó már felnőttek, elköltöztek, Sanyi pedig jól tolerálja a hobbimat és támogat is benne. Andreát szinte rabul ejtette a dolog. – Ez valójában még számomra is meglepő, hiszen soha, még gyerekkoromban sem fűztem gyöngyöt. Egészen véletlenül

tászli-szerű, népviseletes gyöngyöket és a hagyományos gyöngysorokat, de azok annyira nem ragadtak meg. Ez viszont egy modern darab volt, és én teljesen odavoltam tőle. Kiderült, hogy egy másik kolléganőnk saját kezűleg készítette. Ez teljesen lázba hozott és azonnal felvettem a készítő hölggyel a kapcsolatot. Innentől már nem volt visszaút. A hölgy ajánlott nekem internetes oldalakat, amiket elkezdtem böngészni. Hosszú hónapokig tanulmányozgattam a gyöngyfűzés fortélyait, technikáit. Majd egy nap az akkori kevéske ismeretemre hagyatkozva megrendeltem az első medálnak való készletet és kelléket. Monda-

Az ékszerekből egész kollekció is készülhet, nyakláccal és hozzáillő fülbevalóval. A képen egy igazán különleges darab látható. angol tervezők mintái is elérhetővé váltak, és van is erre igény, hiszen a divat a gyöngyfűzőket sem kerüli el. – A nagy gyöngygyártó üzemek, mint a csehországi, ami jó minőségű terméket állít elő, a legújabb darabjaival megkeresi a tervezőket, hogy készít-

anyagokkal, párosítani a matt, illetve a csillogó felületet a megfelelő gyönggyel, hogy harmonikus legyen az összhatás. De nagyon fontos a kitartás is, hiszen sok-sok gyakorlással lehet csak fejlődni az egyre bonyolultabb, szebb minták irányába.

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .


Mi újság, ifjúság? A matematika mint hobbi

Karas Tadej, a fejszámolás országos ezüstérmese

A világ legjei kvíz

Karas Tadej nem csak szereti a matematikát, de a hobbija is a számtani feladatokat megoldása. Különösen erős fejszámolásban, főleg, ha az időre megy. Versenyeken is bizonyít, decemberben második helyezést érte el Litijában a LEFO országos matematikaversenyén.

2. Melyik az emberi test legnagyobb szerve? a. A bőr b. A máj c. A tüdő

Tadej a Pártosfalvi KÁI 5. osztályos tanulója. Azon kevés tehetséges gyerekek egyike, aki az általános iskola egy osztályát átugrotta. Elsőből rögtön harmadikba lépett, mivel a másodikos tananyagot már elsőben könnyűszerrel elsajátította. Tadej szeret iskolába járni, jó tanuló és jó spor-

3. Melyik a legnagyobb bolygó a naprendszerben? a. Jupiter b. Szaturnusz c. Vénusz

háromszor Litijában vettem részt a megmérettetésen. Tavaly decemberben Litijában a 4–6. osztályosok korcsoportjában versenyeztem, és második helyezést értem el – mondja büszkén. A verseny lényege a gyors fejszámolás. De hogy lehet erre felkészülni, hogy

1. Melyik a legnagyobb tenger a Földön? a. Sargasso-tenger b. Arab-tenger c. Filippínó-tenger

4. Melyik a legnagyobb emlős a világon? a. A medve b. A kék bálna c. Az elefánt 5. Melyik a legnagyobb sziget a Földön? a. Madagaszkár b. Borneó c. Grönland 6. Melyik a legmagasabbra növő fafajta a Földön? a. A kaurifenyő b. A majomkenyérfa c. Az óriás mamutfenyő 7. a. b. c.

toló. Szabadidejében focizik és hetente kétszer break-táncol Muraszombatban. A másik kedvtelése a matematika, ezen belül is a gyors fejszámolás az erőssége. – A matematika a kedvenc tantárgyam, de a többit is szeretem. Matekból viszont versenyekre is járok, és itt az iskolában különórákon, illetve otthon is szívesen foglalkozom vele, sokat gyakorolok – mondja, majd a számítógépen megmutatja a LEFO elnevezésű honlapot, ahol először regisztrálni kell, majd egymás után három körben kell elvégezni a gyors fejszámolást, amiket a gép ad. Aki mind a három körben jól teljesít és bekerül a tíz legjobb közé, az továbbjut az országos versenyre. – Én minden évben jelentkeztem és tovább is jutottam. Egyszer Muraszombatban és N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .

lehet gyakorolni? – kérdeztük Tadejt. – A lényeg az, hogy először el kell sajátítani a fejszámolás elméletét. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor már csak a sok gyakorláson múlik minden – magyarázza, majd hozzáfűzi, hogy a fejszámolás előnyét más matematikaversenyeken is élvezi, hiszen a logikai gondolkodást kellőképpen serkenti. Most már a Kenguru országos versenyre készül. Tadej azt még nem tudja, hogy mi szeretne lenni és a továbbtanuláson sem töri még a fejét, hiszen erre bőven van még ideje. De abban már most biztos, hogy a matek mindig is első helyen lesz a tantárgyak között, és várja az újabb kihívásokat. Abraham Klaudia

8. Melyik a legnagyobb szárazföldi ragadozó a világon? a. Farkas b. Jegesmedve c. Tigris 9. Melyik a legnépesebb ország a világon? a. Oroszország b. India c. Kína 10. M elyik a legnagyobb madár a Földön? a. Kondorkeselyű b. Rétisas c. Strucc A helyes megfejtés: 1: a, 2: a, 3: a, 4: b, 5: c, 6: c, 7: a, 8: b, 9: c, 10: c

Tadej nap mint nap gyakorol a számítógép előtt, örömmel áll a matematikai kihívások elé.

Melyik a legnagyobb tó a világon? Kaszpi-tenger Bajkál-tó Felső-tó

21


Sport

Elmosta az eső a hazai meccset Hotizáé a körzeti ifjúsági kupa A második liga 21. fordulójában a Nafta hazai meccsébe ismét közbeszólt az időjárás: szombaton

nagy mennyiségű víz a talajt játékra alkalmatlanná tette, egyértelművé vált az elhalasztás. Szombaton a Naf-

séről maradt le a Nafta: először egy nappal a Sežana elleni mérkőzés előtt a rossz időjárási viszonyok

A Lendvai Körzeti Labdarúgó-szövetség ifjúsági kupájának döntőjét a lendvai műfüves pályán hétfőn bonyolították le három csapat – Nafta 1903, Hotiza és Tornisa – között. A döntőben 45 perces egymásközti meccseket játszottak, de győztest csak a 11-esek után avattak. Míg a Nafta fiataljai a Hotiza elleni találkozót Kepe Tihomir góljával megnyerték, a Tornisa elleni összecsapást viszont egy balszerencsés öngól miatt – amely Magdič Lu-

kasról pattant a hálóba – 1:0-ra elveszítették. Miután Hotiza is 1:0-s eredmén�nyel múlta felül Tornisát, 11-esek döntöttek az idei kupagyőztesről. A büntetőket Hotiza teljesítette a legeredményesebben, a sikerhez pedig Sarjaš kapus remek hárításai is hozzájárultak. Ezzel Hotiza lett az idei kupagyőztes, a Nafta második, Tornisa harmadik lett. A kupasorozat következő fordulójában Hotiza csapata Mariborral csap össze. F.h.m

Veržej – Mura 0:8 (0:5) A heves esőzés miatt nagy mennyiségű víz gyűlt össze a lendvai gyepszőnyegen, így a szombati mérkőzést el kellett halasztani. ugyanis a délután négy órára kitűzött Nafta – Zarica Kranj összecsapást valamivel az első sípszó előtt a szétázott és alkalmatlan pálya miatt lefújta a játékvezető. A mérkőzés megrendezése aznap a heves esőzés miatt eleve bizonytalan volt. Amikor viszont a kezdés előtt az eső még jobban el­ eredt és a pályán összegyűlt

ta kezdőfelállása Ra­duha, Živko, Šeruga, Ma­le­šević, Leuštek, Novinić, Ošt­erk, Mo­njac, Zeljko, Ro­ginić és Vinko lett volna. A lendvai csapat ezt követően megpróbált edzeni az inkább egy vízilabdameccs megrendezésére alkalmas talajon, amelyen már melegítés közben megsérült Roginić. Ezzel a tavaszi idény második hazai mérkőzé-

Olimpija – Maribor Aluminij – Triglav Kranj Krško – Domžale Celje – Ankaran Gorica – Rudar

1:1 (0:0) 3:1 (0:0) 1:2 (1:1) 7:1 (0:1) 1:1 (0:1)

TÁBLÁZAT 1. Olimpija 25 18 5 2 47:11 2. Maribor 24 14 7 3 39:18 3. Domžale 23 14 4 5 50:19 4. Rudar 23 11 4 8 31:25 5. Celje 24 10 6 8 40:32 6. Gorica 24 8 4 12 24:34 7. Krško 22 6 5 11 28:40 8. Aluminij 24 5 6 13 26:43 9. Triglav Kranj 23 3 6 14 20:44 10. Ankaran 24 2 7 15 20:59

59 49 46 37 36 28 23 21 15 13

A 26. forduló párosítása 2018. április 7-én és 8-án: Rudar – Aluminij, Ankaran – Gorica, Maribor – Celje, Domžale – Triglav Kranj, Krško – Olimpija.

22

Balmazújváros – Vasas DVTK – Honvéd Mezőkövesd – Paks Puskás AFC – Videoton Újpest – Ferencváros Haladás – DVSC

Fölényes győzelem 21. forduló Nafta 1903 – Z. Kranj: 04. 17-re halasztva Ilirija – Radomlje 1:2 (0:1) Rogaška – Fužinar 4:2 (2:2) Dob – Drava 1:2 (0:1) Veržej – Mura 0:8 (0:5) Brežice – Sežana 0:1 (0:0) Brda – Krka 1:0 (0:0) Dekani – AŠK Bravo 1:4 (1:3)

24. forduló 25. forduló

miatt április 11-re napolták el az összecsapását, illetve másodjára most szombaton a kranji csapat utazhatott haza mérkőzés nélkül Lendváról. hs

1:1 (1:0) 1:1 (1:0) 2:3 (0:2) 0:0 (0:0) 0:0 (0:0) 1:1 (0:1)

TÁBLÁZAT 1. Ferencváros 24 15 6 3 52:22 2. Videoton 23 14 6 3 48:24 3. Paks 24 9 8 7 35:34 4. Újpest 24 8 10 6 31:29 5. DVSC 24 9 6 9 38:31 6. Honvéd 23 9 5 9 37:39 7. DVTK 24 8 6 10 38:39 8. Vasas 24 7 5 12 29:45 9. Puskás AFC 24 6 8 10 28:37 10. Mezőkövesd 24 6 8 10 30:44 11. Haladás 24 7 3 14 25:39 12. Balmazújv. 24 5 9 10 27:35

51 48 35 34 33 32 30 26 26 26 24 24

A 25. forduló párosítása 2018. április 7-én: Vasas – Puskás AFC, DVTK – Haladás, Honvéd – Balmazújváros, Paks – DVSC, Videoton – Újpest, Ferencváros – Mezőkövesd.

A Mura a legutóbbi fordulóban a Nafta ellen elszenvedett vereség után a 21. fordulóban az esőzés ellenére könnyen vette a veržeji akadályt: idegenben valóságos gólgálát rendezett a muraszombati csapat. A fekete-fehérek a gólgyártást Šušnjar találatával kezdték meg a 10. percben, majd a félidő végéig Žiger, Lorbek, Kouter és Maroša járt sikerrel. A folytatásban a Mura lendülete nem hagyott alább, és Lorbek, Maroša, valamint Vaš találataival nagyarányú győzelmet aratott. hs

TÁBLÁZAT 1. Mura 21 17 2 2 62:12 2. Drava 21 15 2 4 47:28 3. Nafta 1903 19 12 3 4 31:16 4. Sežana 20 10 5 5 29:22 5. Radomlje 20 10 4 6 37:30 6. Dekani 21 9 6 6 34:32 7. AŠK Bravo 21 9 4 8 33:21 8. Krka 20 9 3 8 32:32 9. Dob 20 8 3 9 30:30 10. Rogaška 21 7 2 12 31:38 11. Ilirija 21 6 3 12 27:38 12. Brežice 21 5 6 10 20:33 13. Z. Kranj 20 5 5 10 28:33 14. Brda 20 5 5 10 16:28 15. Fužinar 20 4 3 13 24:47 16. Veržej 20 2 4 14 9:50

53 47 39 35 34 33 31 30 27 23 21 21 20 20 15 10

A 22. forduló párosítása 2018. április 5-e és 8-a között: Fužinar – Nafta 1903, Drava – Ilirija, Mura – Brežice, Radomlje – Rogaška, Z. Kranj – Veržej, Sežana – Brda, Krka – Dekani, AŠK Bravo – Dob.

A Lakosi Torcida kispályás labdarúgóklub csapata fölényes győzelemmel indította a tavaszi idényt a tabella harmadik helyén álló Gančani ellen a belatinci öregfiúligában. A lendvai műfüves pályán a Torcida a második félidőben először 1. LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA

2. LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA

12. forduló Olimpija – Nafta ÖF Csente – Kobilje Dobronak – Hídvég Nedelica – Bistrica

az első játékrész egygólos hátrányát dolgozta le, majd szervezett és erőteljes játékkal alaposan kitömte a vendéghálót: Horváth László és Drvarič Marjan duplájával és Herceg Zlatko góljával 5:1 lett a mérkőzés végeredménye. F.h.m.

1:1 (0:0) 1:0 (1:0) 4:2 (1:1) 1:0 (1:0)

TÁBLÁZAT 1. Dobronak 12 9 2 1 26:7 29 2. Bistrica 12 7 1 4 24:11 22 3. Nedelica 12 7 1 4 18:16 22 4. Hídvég 12 6 0 6 19:17 18 5. Olimpija 12 5 2 5 16:20 17 6. Csente 12 4 2 6 12:23 14 7. Kobilje 12 4 1 7 12:18 13 8. Nafta ÖF 12 0 3 9 12:27 3 A 13. forduló párosítása 2018. április 7-én és 8-án: Csente – Olimpija, Hídvég – Nafta ÖF, Bistrica – Dobronak, Kobilje – Nedelica.

12. forduló Graničar – Zvezda Kapca – Turnišče ÖF Renkovci – Panonija Petesháza – szabad

1:1 (0:0) 2:2 (1:2) 1:0 (0:0)

TÁBLÁZAT 1. Kapca 11 8 2 1 45:12 26 2. Renkovci 10 8 1 1 26:9 25 3. Graničar 10 4 3 3 24:16 15 4. Turnišče ÖF 10 3 3 4 21:17 12 5. Zvezda 10 3 3 4 19:33 12 6. Panonija 11 0 5 6 9:22 5 7. Petesháza 10 1 1 8 8:43 4 A 13. forduló párosítása 2018. október 8-án: Panonija – Petesháza, Zvezda – Renkovci, Turnišče ÖF – Graničar, Kapca – szabad.

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .


Sport

A véghajrában mentettek pontot Emberhátrányból győztek meg. Šakušić a tizenhatos szélén menteni igyekvő Krznar kapus felett átívelte a labdát és az üres kapuba talált. Hátrányba kerülve a Zvezda játéka felélénkült, a csapat összeszedettebben játszott. A hazaiak nyomása viszont nem hagyott alább egészen a 79. percig, amikor Hozjan játékvezető Licardot második sárga lappal szintén az öltözőbe küldte. Ekkor ugyan egy kicsit elszabadultak az indulatok, de hamar rendezték soraikat a csapatok. A Zvezda ezek után lábra kapott, egyre jobban támadott, majd a mérkőzés 87. percében egy táA két szomszédvár rangadója ismét fordulatos és izgalmas volról beadott szabadrúgást követően volt az utolsó sípszóig. a kapu előtt Požgai emberhátrányból szerzett a hazaiak emberhátránya ugrott a legmagasabbra és vezetést a hazai csapat, a pályán nem mutatkozott a Zvezda hangos szurkomíg a Zvezda a véghajrá- meg, sőt mezőnyfölényben lótáborának örömére fejjel ban mentett pontot. játszottak és még jobban szép találatot szerzett. A A hazaiak játszottak veszélyeztettek. A félidő fordításra már nem jutott kezdeményezőbben, több derekán egyre gyakrab- elegendő idő, így megérdeígéretes helyzetet alakítot- ban forgott veszélyben a melt döntetlennel ért véget tak ki, de Krznar kapus a Zvezda kapuja, s a gól- a mérkőzés. hs meccsen kiválóan teljesí- csend a 72. percben tört tette feladatát és a kapufa is többször segítette a Zvezdát. Az egyedüli Zvezda-helyzetet még a találkozó elején Požgai puskázta Húsvéthétfőn az OlimSzünet után a vendépija és a Nafta Öregfiúk gek visszahúzódtak a saját 1. MURASZOMBATI közötti első tavaszi meg- térfelükre, majd labdaszerKÖRZETI LABDARÚGÓLIGA mérettetésen a közönség zés után gyors kontrákkal 13. forduló érdekes meccset látha- építkeztek, elsősorban BeGoričanka – Hodos 2:1 (0:1) Bakovci – Rotunda 5:2 (2:1) tott. Az 1. lendvai körze- dőn keresztül. Az egyik Puconci – Cven 4:1 (1:0) ti foci­liga összecsapásán ilyen ellentámadásból az Križevci – Serdica 0:0 (0:0) Ižakovci – Mura ÖF 1:1 (1:1) mindkét csapat számos 57. percben Bedő lapos Gančani – Dokležovje 6:0 (5:0) helyzetet kidolgozott, de lövéssel vezetést szerzett a kapusok aznap délután az öregfiúknak. Mintegy TÁBLÁZAT remek napot fogtak ki. negyed óra múlva az egyen1. Bakovci 12 10 0 2 41:17 30 A z e l s ő fé l i d ő b e n lítést Kepe D. szerezte meg, 2. Križevci 12 8 4 0 26:3 28 3. Goričanka 12 8 3 1 31:12 27 Pečelin vendégkapusé volt amikor a beadott labdát öt 4. Gančani 12 7 3 2 35:11 24 a főszerep, aki a mezőny- méterről juttatta hálóba. A 5. Mura ÖF 12 6 3 3 23:30 21 fölényben játszó hazaiak folytatásban kezdeménye6. Puconci 12 6 1 5 17:16 19 kísérleteit rendre sikere- zőbben játszottak a hazaiak 7. Ižakovci 12 4 2 6 19:21 14 sen hárította. Laslo és a és több ígéretes lehetőséget 8. Rotunda 12 3 3 6 13:20 12 Kepe testvérek sem tudták is kialakítottak, az ered9. Hodos 12 3 2 7 21:24 11 legyőzni, a vendégeknél mény azonban a mérkőzés 10. Serdica 12 2 5 5 13:16 11 11. Dokležovje 12 1 1 10 8:43 4 viszont Koša hálóőr Kulčar végéig változatlan maradt. 12. Cven 12 0 1 11 6:40 1 és Pál lövéseit védte. Így a A két csapat első tavaszi A 14. forduló párosítása 2018. április 7-én és 8-án: kapuk az első félidőben a mérkőzése így pontosztozHodos – Bakovci, Serdica – Puconci, Mura ÖF – Gančani, Dokležovje – Križevci, Rotunda helyzetek ellenére érintet- kodással ért véget. lenek maradtak. F.h.m. – Ižakovci, Cven – Goričanka. Hétfőn délelőtt mintegy 120 néző gyűlt össze a 2. Lendvai Körzeti Liga tavaszi nyitófordulójában a Graničar és a Zvezda rangadóján Pincemajorban. Az első gólnélküli félidő után

el: ügyesen kicselezte a védelmet, de pontatlanul célzott. A szünet előtt második begyűjtött sárga lap miatt aztán Gerenčer elhagyni kényszerült a pályát. A térfélcserét követően

Döntetlent játszottak

N É P Ú J S Á G 2 018 . á p r i l i s 5 .

Az 1. lendvai körzeti fociliga egy héttel elhalasztott fordulójában a csenteiek Kebele csapatát látták vendégül a múlt szombaton. Az erős esőzés mellett a csentei felállás volt mezőnyfölényben, és több ígéretes helyzetet is kialakított az első félidőben. Kocet, Hozjan és Herceg F. kihagyott lehetőségeit követően Kerek értékesítette a mérkőzés egyedüli találatát, azt követően, hogy Herceg bal oldali beadásából Lazar erős lövését kiütötte a

kapus, a kipattanó labdát pedig Kerek juttatta hálóba. A második játékrész korai időszakában Fordán begyűjtötte második sárga lapját, amivel emberhátrányba került Csente, de tíz játékossal is állta a sarat a gárda, sőt, ellentámadásokból néhányszor komolyan veszélyeztetett is. A mérkőzés végéig az állás változatlan maradt, így Preradovič Stanko csapata az első tavaszi győzelemnek örülhetett. F.h.m.

Az ünnep alatt sem volt pihenő A lendvai Judo Klub korosztályos csapata a Hočén szervezett cselgáncstornán két érmet gyűjtött. A legértékesebbet Gerič Nela szerezte meg a súlycsoportjában,

míg Gabor Ria bronzérmes lett. Az ötödik helyig Čeh Miha és Čeleš Gal jutott. A versenyen 216-an léptek a küzdőtérre. FB

Két tornát nyert Misja Miután visszatér t a ringbe Misja Beno, a fiatal lendvai taekwondozó, nem talál legyőzőre a súlycsoportjában. Március utolsó napjaiban két országos tor-

nán szerepelt Ljubljanában, és míg az elsőben Plohalt 7:1-re győzte le, a másodikban régi riválisát, Đorđićot múlta felül 20:5-re. FB

Vereséggel zárták az idényt A 22. fordulóval végett ért a keleti harmadosztályú röplabdaliga a lendvai Muránia röplabdázói számára. A Formis csapatához nem a megszokott felállással utazott el a lendvai felállás, és 3:0-s (25:14, 25:15, 25:9) vereséget szenvedett. Az idényt a Muránia négy ponttal az utolsó előtti, 10. helyen zárta. A bajnokságot Muraszombat csapata

nyerte, amivel feljutott a második ligába. A korosztályos idősebb lányok csapata a helyezésekért folyó küzdelemben két győzelemmel megerősítette csoportelsőségét. Benedikten a házigazdákat 25:10-re és 25:21-re verték, valamint a ptujiakat 25:14-re és 25:16-ra győzték le. F.h.m.

Második lett Csáktornyán A lendvai sportlövészeti egylet és a Muravidéki Hallássérültek Egyesületének tagja, Legenič Sandra eredményesen szerepelt a horvátországi hallássérültek légpuskali-

gájának 3. fordulójában. Csáktornyán a lendvai sportlövő második lett 584 körrel, és összesítésben is ugyanezt a helyet foglalja el. hs

23


A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség sok szeretettel meghívja Önt és kedves családját a ZALA GYÖRGY-EMLÉKNAP alkalmából szervezett rendezvényre. Az alsólendvai születésű világhírű szobrászra, Zala Györgyre 2018. április 13-án és 14-én emlékezünk. 2018. április 13-án, pénteken 18.00 órakor a Bánffy Központban a Zala György műveiből válogatott kiállítás megnyitója; fellép az Akusztikus Trió (Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipóss Dávid). 2018. április 14-én, szombaton 11.00 órakor a lendvai színház- és hangversenyterem előcsarnokában: megemlékezés és koszorúzás a Zala György-szobornál; a muravidéki kétnyelvű iskolák tanulói és diákjai képzőművészeti és fotókiállításának megnyitója, a pályázat legjobb alkotásaiért járó díjak kiosztása; fellépnek az 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola tanulói.

Szeretettel várjuk Önt és kedves családját! A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsa és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa. Társszervezők: Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ, Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet

VARIÁCIÓK HERENDRE A világhírű herendi porcelán évszázadai

A Herendi Hungarikum. Fogalom. Garanciát jelent a fejedelmi, minőségi luxusporcelánra, az értékes, különleges, kézzel készült porcelán-csodára, melyben ott van a közel két évszázados szakmai tudás, az örök és valódi érték. A Magyar Örökség és az Európai Kulturális Örökség része, s a manufaktúra most Lendva történelmi várában mutatja be tudását, variációit a nagyközönségnek, speciális válogatásban!

A kiállítás megtekinthető a lendvai várban

2018. május 10-ig A kiállítás létrejöttét támogatták:

www.gml.si


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Népújság, 2018. 04. 05. by Népújság - Issuu