Népújság, 2023. 03. 09.

Page 1

Bűzlő és zavaros

Bűzlő és zavaros

Megint rendkívül nagy mennyiségű, bűzlő, fekete, ismeretlen összetételű folyadék ömlött március 5-e reggelére a hármasmalmi biogázerőmű erjesztési tar-

tályából az erőmű udvarára, a szomszédos termőföldre, majd a Kopica-patakba. Az is egy súlyos kérdés, hogy miért megy a huzavona már évek óta az erjesztési mara-

dék eltávolítása körül, most azonban szándékos rongálás történt: az ismeretlen tettes kikapcsolta a trafóállomást, így az egyik hatalmas tartály zárócsapja nem működött.

Kulcsár Mihályné neuropedagógus:

Az egész évek óta húzódó ügy bűzlik és zavaros: nem tiszta, hogy kinek állhatott érdekében mindez és mi lehet egyszer az ügy végkifejlete. Beszámolónk a 7. oldalon.

Info Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana Lendva 2023. március 9 ISSN 0352-6569 1,30 EUR 67. évfolyam 10. szám a szlovéniai magyarok hetilapja 7–14. oldal
oldal
5.
„A mozgásterápia sikeres módszer a tanulási képességek fejlesztésében”
„A mozgásterápia sikeres módszer a tanulási képességek fejlesztésében”

A nők és a digitalizáció

Március 8-a, a nemzetközi nőnap kapcsán mind globális, mind nemzeti szinten sok szót ejtettünk a nők egyenjogúságáról. Az ENSZ képviselői kifejtették, hogy a nemi alapú diszkrimináció rendszerszintű nehézség, amely politikai, társadalmi és gazdasági életünkben is észlelhető, ennek folytán a technológia és az innovációk területére is sajnos begyűrűzött, ami tovább növeli az egyenlőtlenséget. Minél inkább így van ez, annál inkább elmaradnak azok a társadalmak, amelyek önszántukból lemondanak népességük felének képességeiről. Globálisan nézve jelenleg 20 százalékkal kisebb az esélye, hogy egy nő internetet használjon, ennek ellenére éppen a digitális forradalom, amelyben éppen élünk, lehetőségeket is rejt, hogy javuljon a nők helyzete világszerte. Ezzel pedig fontos lépéseket tehetünk – persze megint globálisan – a szegénység és az éhínség ellen, az emberek jobb egészsége érdekében, nem utolsósoreban az éghajlati és humanitárius válság egyre gyakoribb megnyilvánulásainak megoldása terén.

Európában, különösképpen a keleti részében szerencsére az előbb említett globális egyenjogúsági problémák ilyen szinten nem léteznek, de az elmúlt évtizedekben tapasztalt előrehaladás ellenére még mindig tapasztalhatók különbségek a nemek között. A nők Európában a társadalmi élet minden szférájában jelen vannak, ennek ellenére a hangjukat sok esetben nem hallják a társadalmak, a vezető pozíciókban többnyire még mindig a férfiak dominálnak. Nagyon sok a teendőnk a nők elleni erőszak terén is, különösen a családokon belüli erőszak esetében.

Maráci magyar önkormányzat

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka

Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia

Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita

Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva

Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 7., tel: 02/ 5776 180, telefax: 02 / 5776 - 191,

E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net

Ára: 1,30 EUR, Előfizetési díj: egész évre 35,00 EUR, külföldre: 90,00 EUR, tengerentúlra: 110,00 EUR

Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota

A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni.

A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

Ötnapos nyelvi továbbképzést

Ötnapos nyelvi továbbképzést

A Marác Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség Tanácsa pénteki pártosfalvi ülésén elfogadták a 2023-as költségvetés első olvasatát, az egyesületi beszámolókat és a közelgő nemzeti ünnep részleteit egyeztették.

A 2023-as költségvetéstervezet szerint 230.000 euró bevétellel számol az önkormányzat – amelynek az állami támogatás adja a 95 százalékát, a maradék 5 százalékot pedig a község a magyar nyelvű ügyvitelre fordítja –, ehhez jön még hozzá az elmúlt évből átvezetett csaknem 40.000 euró.

A pénzeszközök felhasználását illetően az egyik fontos tétel az Alvarium Méhészeti Központ melléképületének (pajta) projektdokumentációs költsége, amelyre 16.000 eurót terveznek. További kiemelt tétel a szakmai találkozók

és rendezvények finanszírozása, amire mintegy 30.000 eurót szánnak, és új tételt jelentenek a projektek kivitelezésének költségei, amely a nyári tanulmányi tábort jelenti, ez összesen 20.000 euró. A község kétnyelvű településein működő egyesületek, intézetek, illetve a községen kívüli csoportok támogatására pedig összesen 50.000 euró az előirányzott tétel. A tervezet alapján ebben az évben összesen 264.750 euró kiadással számol az önkormányzat. Az ülésen külön foglalkoztak az önkormányzat új projektjével, a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskolába tervezett nyári tanulmá-

Öt év, 32 projekt, 20 új munkahely

nyi táborral. Az ötnapos továbbképzés célja a magyar nyelv fejlesztése, célzott programokkal a pedagógusoknak és a gyerekeknek, amelynek tartalmi részét a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet állítja össze. A község kétnyelvű településein működő egyesületek a nemzetiségi programjaik kivitelezésére évente megpályázzák a magyar önkormányzat anyagi támogatását. Az ülésen a tavalyi évben támogatott 11 egyesület tartalmi beszámolóját tárgyalták, majd fogadták el egyöntetűen. Az önkormányzathoz egy friss kérelem is érkezett, mégpedig a Magyar

300 ezer pályázati

Újabb 300 ezer pályázati

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) gazdaságfejlesztési pályázata 1. intézkedésének keretében február 2-án megjelent a 2023. évi pályázati felhívás. A szlovén gazdaságfejlesztési programban rendelkezésre álló 300 ezer eurós keretösszegre a kétnyelvű területről lehet pályázni március 31-ig.

Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A rendelkezésre álló vissza nem térítendő támogatás keretösszegét a minisztériumi átszervezések miatt már nem a gazdaságfejlesztési, hanem a Kohéziós és Regionális Fejlesztési Minisztérium biztosítja. A nyilvános pályázat a gazdasági beruházások serkentésére az őshonos magyar nemzeti

közösség által lakott területen idén 6. alkalommal jelent meg.

A gazdaságfejlesztési felhívásról Orbán Dušan, az MMÖNK elnöke és Szabó Lívia projektfelelős sajtótájékoztatón is szólt. Az elnök a pályázat jelentőségét és szükségességét emelte ki, s arra biztatott, hogy minél több pályázó szálljon versenybe a támogatásért. A pályázat a www.muravidék.re honlapon érhető el

minden kísérődokumentummal együtt. A jogosult területen tevékenykedő jogi és természetes személyek részesülhetnek támogatásban, ha eleget tesznek a feltételeknek, s az elbírálásnál legalább 40 pontot érnek el, illetve biztosítják a 25 százalékos önrészt. A támogatással beszerzett, a cég alaptevékenységét szolgáló tárgyi felszerelés 5 évig nem adható el és nem vihető el a programterületről. – A

2 NÉPÚJSÁG 2023. március 9. Iránytű
Újabb

Nemzetiség

országgyűlési napló

Ünnepeljük együtt március 15-ét!

A maráci magyar önkormányzat idén 230.000 euró bevétellel számol.

Egészségügyi Társaság Muravidéki Régiója nevében Vass Vilmos szakorvos fordult az önkormányzathoz az április 14–16. között Lendván tartandó határon túli tudományos konferencia költségeinek támogatásáért. Vugrinec Zsuzsi, a tanács elnöke 300 eurós támogatást javasolt,

amelyet a tagok egyhangúlag elfogadtak. Kinevezték a tanács felügyelőbizottságát is az új mandátumra, tagjai Kovač Damjana, Lenarčič Milan, Kerčmar Martina lettek. A Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet (ProFutura) tanácsába pedig Bogdan Attila tanácsta-

továbbképzést terveznek pályázati euró fejlesztésekre

got delegálták a következő négy évre.

A maráci magyar önkormányzat március 18-án tartja ünnepi megemlékezését, amely 18.30-kor a pártosfalvi kopjafa megkoszorúzásával kezdődik, majd a központi ünnepélyre Szentlászlón kerül sor 19.00 órakor.

továbbképzést terveznek pályázati euró fejlesztésekre

Orbán Dušan, az MMÖNK elnöke és Szabó Lívia projektfelelős a sajtótájékoztatón.

pályázatokat március 31-ig kell leadni, a nyertes beruházásokat szeptember 30-ig befejezni, a kifizetési kérelmeket pedig október 20-ig kell továbbítani – mondta

Szabó Lívia projektfelelős.

A magyar nemzeti közösség gazdasági alapjának serkentési programja a 2017–2020-as futamidőben 2,1 millió euró összegben

nyújtott támogatást, míg a 2021–2024-es, most aktuális időszak 2,8 millió euróval rendelkezik. Az elmúlt 5 évben 32 projekt nyert támogatást, a programterületen 20 új munkahely létesült. A legtöbb beadvány – 27 – tavaly érkezett, eggyel kevesebb 2021-ben, korábban a kérelmek száma 16– 17 körül mozgott. Eddig a legtöbb sikeres pályázat –8 – tavaly volt, míg 2020-ban és 2021-ben 7–7, 2018 és 2019-ben pedig 5–5. Év szerinti bontásban a támogatási keretösszeg 260 és 350 ezer között mozgott, ami az öt év alatt 1,560 millió eurót jelent. A keretből 1,498 millió eurót sikerült a projekteken keresztül lehívni.

Szlovénia önállósulásakor a szlovén közigazgatási rendszer úgy került kialakításra, hogy egykamarás lett a szlovén parlament. De mivel minden demokráciában a parlamentnek is van egyfajta ellenőrző szerve, megalakult az Államtanács. Így ugyan nem klasszikus formában, de mégis kétkamarás parlamentje van az országnak. Az Államtanács feladatai közé tartozik többek közt az összes törvény megvizsgálása és véleményezése, amelyet az Országgyűlésben elfogadtunk. Rövid időn belül az Államtanács több alkalommal élt ezzel a jogával (például Magyarországon a köztársasági elnöknek van meg ez a jogköre). Az egyik észrevétel arra a jogszabályra vonatkozott, amely az adó- és vámhatóság számára lehetővé teszi a kereskedelemben az áruk követését. Már a parlamenti vitában felmerültek azok a hangok, akik a törvénynek azon szakaszát kifogásolták, amelyek visszaélésre adhatnak lehetőséget, mégpedig hogy nemcsak az áruk, hanem a személyek követése is ezáltal lehetségessé válna. Fontos hangsúlyozni, hogy olyan esetben, amikor a törvény újbóli szavazásra kerül az országgyűlés elé, akkor annak elfogadásához már nem elegendő a relatív többség, hanem legalább 46 képviselő szavazata szükséges a 90 közül. Második alkalommal a törvény mellett voksoltam, mégpedig azért, mert a Svoboda Párt ígéretet tett arra, hogy a törvény elfogadása esetén az Alkotmánybíróság által kíván annak jogszerűségéről megbizonyosodni (Peter Svetina emberijogi biztos is meglépte ezt). Ez az ígéret egyfajta biztosítéket jelentett számomra is, hogy nem támogatok olyan törvényt, amely aggályos lehet. Egy másik törvény, amelyre az Államtanács nemet mondott, szinte valamennyiünket érinti, mégpedig a számlázást, illetve a számlák kiadását illetően. Az eddigi szabály szerint magánszemélyként nem voltunk kötelesek a szolgáltatásért vagy a vásárlásért kiállított számlát magunkhoz venni, „csak” a kiállítót terhelte a felelősség, hogy a számlát ténylegesen kiállítsa az adóhatóság felé. A Pénzügyminisztérium statisztikai adatokra hivatkozva javasolta annak a rendnek a visszaállítását, amelyben mi vásárlók is felelősek vagyunk, és amennyiben a számlát nem tesszük el, a hatóság bírságot szabhat ki ránk. Ezt a módosítást a februári ülésen többséggel fogadta el az országgyűlés. Felhasználói oldalról nézve nyilván jobb megoldásnak számít, hogy a számla kiállítása csak a kiállítót terheli, de vélhetően elfogadható az a magyarázat is, hogy ez szintén visszaélésre adhat okot. A törvényről második alkalommal márciusban döntünk a rendszeres ülésszak keretében.

A sajtóban nagy visszhangot kapott a Magyarság Házának megvásárolt ingatlan adás-vételének jogszerűsége, s a nevem is több újságcikkben felmerült. Szeretném leszögezni, hogy az adásvétel lebonyolításában és a későbbi folyamatban semmilyen szinten nem vállaltam szerepet, így releváns információkkal erről a kérdésről nem rendelkezem.

Remélem, hogy minél nagyobb számban emlékezünk majd közösen a márciusi hősökre, illetve képviselői irodámban is szívesen látom Önöket.

3 NÉPÚJSÁG
2023. március 9.

A nemzetiségi RTV-programbizottság ülése

Együttműködés házon belül

Együttműködés házon belül

A Magyar Nemzeti Közösség Rádió és Tévéműsorai Programbizottsága elfogadta a Muravidéki Magyar Rádió (MMR) és a Lendvai Tévéstúdió szerkesztőségében megvalósított 2022-es program- és gyártási terv beszámolóját. A vezetőség ismét az újságíróhiányra figyelmeztetett, amire rövid távon szinte nem is látnak megoldást.

melynél időnként még technikai kiesések jelentkeznek.

A nemzetiségi RTVbizottság elé került a rádióés a tévéműsorok szerkesztősége 2022-es munkaprogramjának értékelése. Végi József, az MMR felelős szerkesztője elmondása szerint a rádió tervezett műsorai megvalósultak, objektív okok miatt három Mesterember című adás és kettő esti krónika maradt el. Teljesen megújult a népzenei műsor, mégpedig a Muravidéken tevékenykedő Petőfi-ösztöndíjas szakember segítségével. A műsorok sugárzása már a felújított stúdiókból történik Dalet-rendszerben,

Magyar Lovrič Mir jana, a nemzetiségi tévéműsorok felelős szerkesztője a 2022-es tervek megvalósításáról elégedetten szólt. A heti négy félórás nemzetiségi adás a Szlovén TV 1. csatornáján követhető, s a műsorrácsból a szerkesztő a tematikus adásokat emelte ki, amilyen a hetési népviseletről, a népmesékről szóló adás, vagy a Szúnyogh Sándor- és Gábor Zoltán-portrék. A tavalyi szu perválasztási évben lehetőséget nyújtottak a nemzetiségi jelöltek ingyenes bemutatkozására

tudunk: élünk”

A magyar bérlet keretében pénteken este a lendvai Színház- és Hangversenyteremben harmadik bérletes előadásként a Zenthe Ferenc Színház és a Móricz Zsigmond Színház koprodukciójában létrejött, „Advent a Hargitán” című színelőadást tekinthette meg a lendvai közönség.

A Sütő András 1985-ben megjelent műve alapján rendezett kétfelvonásos színdarab, amely merít az allegorikus népi játékok hagyományaiból és a modern abszurd dráma mintáiból is, olyan problémát

taglal, ami napjainkban is érzékelhető, igazi székely humorral megfűszerezve.

A hargitai havas szakadék, a jelképes „Nagy Romlás” tövében egy kis kunyhóban éli életét a korán megözvegyült Bódi Vencel, aki 26 éven át hiába várja haza idegenbe szakadt lányát, akit annak idején erőszakkal sem tudott maradásra bírni. Itt kezdődik a két fiatal, Zetelaki Gábor és Árvai Réka szerelmének kibontakozása is, de a megcsalás miatt (Réka más szeretője lett) Gábor a szakadékba rohan és meghal.

is, a lehetőséggel viszont csak kevesen éltek.

Zver Ilona, a lendvai RTV-stúdió megbízott igazgatója szerint az elmúlt év nem volt teljesen gond nélküli, hiszen főleg a külső szakemberek által készített műsorok a Bethlen Gábor Alap támogatásának hiányában nem valósulhattak volna meg. Az újságíróhiány miatt szükségszerű volt a házon belül a rádió és a

tévéstúdió közötti együttműködés. A személyzeti gondok megoldásával már több módon próbálkoztak, eddig nem nagy sikerrel.

Uršič Zupan Marica, a Szlovén RTV hallgatói és nézői új biztosának beszámolójából kitűnt, hogy 2022-ben 4.700 kérdést fogadott, három kifogás a nemzetiségi műsorra érkezett (egy tévés interjúra, valamint két, nemzetiségi

politikát érintő rádiós beszámolóra).

A magyar nemzetiségi RTV-programbizottság ülésén elhangzott még, hogy az Alkotmánybíróság által visszatartott új RTV-törvény az új 17 tagú programtanács kinevezését nem állítja le, így a jelölések elindulhatnak. Így a magyar nemzetiség képviselőjére az MMÖNK felhívást tesz közzé a Szlovén Közlönyben.

A lány húsz esztendeig keresi a jégvilágban, ám ahogy rátalál, a fiú fiatalon életre kel. Réka, hogy szerelmét visszanyerje, a

lányával helyettesíti magát, elhitetve az újabb csodát: ő is megfiatalodott. Sütő drámájában, amelyben összefonódik a múlt és a

jelen, az advent nem csak a várakozást jelenti, hanem egyben a kisebbségi lét metaforájává is válik.

4 NÉPÚJSÁG 2023. március 9.
Muravidék
Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net Az RTV új programtanácsának megalakulásáig a nemzetiségi programbizottság a jelenlegi felállásban dolgozik, Požonec Róbert elnökkel (középen) az élen.
„Amíg várni
FaBri Sütő András műve egyszerre szól az élet és halál örök nagy kérdéséről és a feltámadás reményéről.

Komplex mozgásterápia-tanfolyam

Sikert hoz a mozgásterápia

Sikert hoz a mozgásterápia

Közel harminc tanár és óvónő a muravidéki kétnyelvű tanintézetekből március 2-a és 11-e között 32 órás mozgásterápiai továbbképzésen vesz részt Kulcsár Mihályné neuropedagógus, a magyarországi modern fejlesztőpedagógia megteremtésének egyik első képviselője vezetésével.

A tanfolyamot, amely az 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskolában folyik, a Szlovén Köztársaság Oktatási Intézete hirdette meg muravidéki kétnyelvű oktatási intézmények pedagógusai számára, a program pedig a Muravidéki Pedagógusok Egyesülete

kutatásai során Kulcsár Mihályné egyre több és szorosabb összefüggést fedezett fel az idegrendszer mozgásterápiával történő fejlesztése és a tanulási folyamatok, a tanulási képességek fejlődése között.

A tapasztalatait nagyon szívesen megosztja különböző továbbképzéseken, amelyeken a résztvevők megismerik a mozgás fon-

séhez igazodik. Tehát egy vizsgálat után nagyon célzottan és nagyon pontosan az idegrendszernek azokat a területeit stimuláljuk, ami éretlen, ami elmaradt az érésben és ennek következményeképpen a gyereknek magatartási zavara, figyelemzavara vagy valamilyen más tanulási zavara van. Ebből a témából készült egy tanfolyam, és ezt tar-

Fodor Árpád testneveléstanár, 2. Sz. Lendvai KÁI – Ezen a tanfolyamon már voltam egyszer, úgyhogy Panni nénivel is néhány évvel ezelőtt megismerkedtünk. Már akkor tudatosult bennem, hogy ez a tanfolyam nagyon hasznos dolog, és azért jöttem, hogy felfrissítsem a tudásomat és hogy elmélyítsem azt, amit akkor kaptam. Ma már világos az, hogy egyre nagyobb igény van ilyen típusú foglalkozásokra, és úgy gondolom, szakmai kötelességünk, hogy a lehető legtöbbet nyújtsuk a gyerekek számára. A téma engem két irányból is szakmai területen érdekel, ez a fő ok, amiért itt vagyok.

Kovács Zsuzsanna magyartanár, nyelvtanár, Pártosfalvi KÁI – A továbbképzésre azért jöttem el, mert számomra is nagyon érdekes. Sok hasznos tanácsot kaptam, amiket felhasználhatok a tanítás közben és a gyerekek nevelésében is. Először vagyok Kulcsár Mihályné előadásán – néhány évvel ezelőtt is volt, de sajnos nem tudtam részt venni rajta. Most viszont elhatároztam, hogy eljövök, hiszen nagyon hasznosnak tartom. Az első benyomásaim pozitívak, néhány kérdést is tettem már fel az előadónak a konkrét munkámmal kapcsolatosan. Kaptam is ezekre megfelelő választ, úgyhogy nagyon elégedett vagyok.

Kulcsár Mihályné (középen) a résztvevőknek a gyakorlatban is bemutatta a tanulási nehézségek megelőzésére és a tanulási nehézségekkel küszködő gyermekek fejlesztésére használható módszert.

jóvoltából magyarországi támogatással valósul meg.

A komplex mozgásterápia (KMT) egy pedagógiai fejlesztőeljárás, amelyet Kulcsár Mihályné dolgozott ki a saját gyakorlata alapján. Munkája során meggyőződésévé vált, hogy az idegrendszeri éretlenség mellett a lelki traumák is jelentős szerepet játszanak a tanulási nehézségek és a magatartászavarok kialakulásában. Közel öt évtizedes

tosságát és annak felhasználását a tanulási képességek fejlesztésében, illetve a tanulási nehézségek megelőzésében.

– A fejlesztőpedagógia egy speciális ágát művelem, a mozgásterápiát, és ezen belül is egy speciális területet, a neuropedagógiát.

Ez annyit jelent, hogy az általam kifejlesztett mozgásterápia a gyerek problémájához, az idegrendszer felépítéséhez és működé-

tom most itt a kollégáknak is: tehát felkészítem őket, hogy felismerjék, hogy meg tudják vizsgálni és fejleszteni tudják azokat a gyerekeket, akiknek nehézségei vannak. Nagy az érdeklődés iránta, hiszen évről évre egyre több a tanulási nehézséggel küszködő gyerek – mondta Kulcsár Mihályné, aki a terápiát aktívan is műveli. Hozzátette, hogy manapság a világ nem jól hat a gyerekekre,

hiszen számukra a mai tempó túl gyors. Ugyanis olyan sok ingernek vannak kitéve, hogy nem tudnak a saját tempójukban fejlődni, és ezek a hiányosságok elsősorban az iskolában válnak láthatóvá, itt fognak erőteljesebben jelentkezni.

A továbbképzésen, amely a Szlovén Köztársaság Oktatási Intézete Katis katalógusában az idei évre meghirdetett továbbképzések között is szerepel, közel harminc tanár és óvónő vesz részt a muravidéki kéznyelvű tanintézetekből. A képzés során a résztvevők megismerik az idegrendszer működését, az idegrendszer érése és a mozgásfejlődés közötti összefüggéseket, a működésbeli hiányosságokat,

az okokat, a tüneteket, és képessé válnak ezek korrigálására, valamint megtanulják a komplex vizsgálati eljárást és ez alapján a fejlesztési terv összeállítását. – A tanfolyamon a résztvevők egymáson is gyakorolnak, s a vizsgálatot majd valamelyik gyereken is el kell végezniük, tehát legalább háromszor végigcsináljak a fejlesztőgyakorlatokat is –mondta az előadó, aki már másodszor jár a lendvai iskolában.

A tanfolyam résztvevői nagyon elégedettek az előadásokkal, hiszen – mint többen is vallják – hiteles és nagy tapasztalattal rendelkező oktatótól, magától a módszer kidolgozójától tanulhatják meg a fejlesztés mesterfogásait.

5 NÉPÚJSÁG
9. Muravidék
2023. március
Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net

Szlovénia legnagyobb fotószalonja

Szlovénia legnagyobb fotószalonja

A lendvai galériában március 3-tól megtekinthető az immár 9. Pannonia Reflections nemzetközi fotóművészeti kiállítás, mely az ország legnagyobb fotográfiai szalonjává nőtte ki magát és világviszonylatban is kiemelkedő fotóművészek küldik el a képeiket a pályázatra.

A lendvai Pannonia Fényképészeti Egyesület, a szalon szervezőinek 2022es pályázati felhívására 340 alkotó jelentkezett 56 országból, akik összesen 5.573 fényképet küldtek zsűrizésre. Értelemszerűen a legtöbbet Szlovéniából, tömeges a magyarországi és a horvátországi fotósok részvétele is, de szép számban érkeztek fotók például Ausztráliából, Indiából, Olaszországból, Németországból is. Dolenčić Davor, az egyesület elnöke és a szalon mozgatóereje nem

leplezte elégedettségét az ünnepi megnyitón, melyet megtisztelt jelenlétével számos pályázó fotós is. A rendezvénynek szinte a kezdetektől kiemelt figyelmet szentel a GalériaMúzeum is, a minőségi fotógráfiának méltó kiállítóhelyet biztosítva a galériában. A rangos fotósokból álló zsűri (Peljhan Matej elnök, Krejan Simon és Kolarić Zoran tagok) az osztályozás során a fotók technikai színvonala mellett elsősorban az emocionális hatást, a kifejezőerőt, a szellemességet vette figyelembe. A beérkezett fotók közül 1.393-at fogad-

Tiszán innen – Dunán túl

tak el zsűrizésre (a lendvai fotósoktól Galič Tomaž, Graj Borut és Lešnjak Alfred fotóit), melyek közül a legjobb 100 megtekinthető a kiállításon. A pályázat legsikeresebb klubja a zágrábi fotóklub lett hét

díjjal, a legsikeresebb szlovén klub pedig a celjei Digitális Fotóklub négy díjjal. A projekt legsikeresebb alkotója Abhishek Basak lett Indiából. Mivel a kiállítás a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség

(FIAP) védnöksége alatt áll, minden évben ezen a rendezvényen osztják ki a FIAP-minősítéseket is. A kiállítás április közepéig tekinthető meg, a kiemelt fotók katalógusban is megjelentek.

Népdalcsoportok aranya Zalaegerszegen

Népdalcsoportok aranya Zalaegerszegen

A zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolában rendezték meg március 2-án és 3-án a „Tiszán innen – Dunán túl” országos népdaléneklési verseny vármegyei döntőjét „Szép Zalában születtem” címen. A muravidékiek arannyal tértek haza, így indulhatnak a budapesti döntőben is.

Cséphadarók (az 1. Sz. Lendvai KÁI népdalköre).

A versenyen felléptek azok a muravidéki gyermek népdalcsoportok is, akik tavaly december 15-én a hosszúfalui faluotthonban rendezett elődöntőn továbbjutottak: így az igen erős mezőnyben felléptek a Zengő méhecskék (a Pártosfalvi KÁI népdalköre), a Dobronaki KÁI népdalköre, valamint a

A háromtagú zsűri – Csordásné Fülöp Edit ének-zene tanár, Maczkó Mária énekművész és Horváth Károly népzenetanár – mind a három csoportot aranyminősítéssel jutalmazta és külön dicséretben részesítette. Az országos döntőbe, amely május 13-án lesz Budapesten és ahova minden vármegye egy-egy korosztályból csak két kép-

viselőt delegálhat, a verseny történelmében először – és ezután minden évben – a Muravidékről is bejuthatnak népdalénekesek.

– Mivel az országos

döntőn igen szigorú szabályok vannak, és mivel mindhárom muravidéki népdalcsoport nagyon erős volt, az a döntés született, hogy a pártosfalvi és a dobronaki

iskolából a nagyobb gyerekek fognak részt venni a döntőn, amelyre közösen fognak készülni – tudtuk meg az MNMI igazgatójától, Soós Mihálytól.

6 NÉPÚJSÁG 2023. március 9. Kultúra
Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net A pártosfalvi Zengő méhecskék a zalaegerszegi elődöntőben. A Pannonia Reflections 2022 különdíja: Sara Golf (Irán) „A reményre várva” című fotója. Pannonia Reflections a lendvai várban

Daihen Varstroj Rt., Lendva

Korszerű csarnok robotcellagyártásra

Korszerű csarnok robotcellagyártásra

A lendvai Daihen Varstroj Rt. magasszintű technológiával felszerelt üzem- és raktárcsarnokot épített annak érdekében, hogy erősítse pozícióját a globális Daihen csoporton belül. A csarnokban 2 ezer négyzetméteren az EasyArc robotcellák új generációját kezdik el gyártani, a beruházás értéke 2,2 millió euró volt.

A fejlesztési irányokat a 2014 óta a japán Daihen OTC tulajdonában lévő egykori Varstroj cég újabb beruházásokkal igyekszik tartani. A vállalat korszerű hegesztőgépeket és cellákat, termikus vágóberendezéseket, automatizált, robotizált és manipulatív hegesztőkészülékeket gyárt. A mintegy 150 főt foglalkoztató cég technológiai központtal rendelkezik, amely a globális cégcsoport európai fejlesztési-termelési központjává vált. Ezt a pozíciót a meglévő üzemépület tőszomszédságában épített raktár- és logisztikai központ is erősíti.

– A tavalyi év végétől működő korszerű csarnokban a hegesztőcellák új generációja, az EasyArc készülékek és más új termékünk gyártását indítjuk el. A korszerűen felszerelt csarnok biztosítja a technológiai szempontból rendkívül igényes gyártás feltételeit. A 2 ezer négyzetméteren felépült logisztikai és üzemcsarnok létrehozására

2,2 millió eurót fordított a cég saját forrásból – tudtuk meg a Daihen Varstroj Rt.nél, melyet 2007-től Vnuk Matjaž igazgatósági elnök vezet Nishimura Masaru japán társelnökkel. A cég egy nagyobb befektetési cikluson van túl, de a jövőben is lépést kívánnak tartani a gyorsan fejlődő robotikai ágazatban. A logisztikai

központból az egész európai piacot el kívánják látni. Az igazgató kiemelte, hogy a Daihen Varstrojnál jelentős a szerepe az innovációknak, melyek emelik termékeik minőségi szintjét, megbízhatóságát, nem utolsó sorban pedig növelik a termelékenységet, a hatékonyságot, a versenyképességet. Az elmúlt évet a cégben az energetikai válság és a szállítási láncok megszakadozása is jellemezte, főleg a távo -

labbi piacokról. – A magasan kvalifikált műszaki munkaerő hiányával szembesülünk, amit proaktív hozzáállással kívánunk megoldani. Befektetéseink az egyre nagyobb mértékű automatizálást és robotizálást szolgálják, ami nagyobb produktivitást és az emberi munkától való kisebb függőséget jelenti a Daihen Varstrojnál – fejtette ki Vnuk Matjaž.

Hozzátette, a cég erő-

Szándékos rongálás a biogázerőműnél

A múlt péntekről szombatra virradóra két év után ismét rendkívül nagy mennyiségű, egyelőre még nem ismert öszszetételű, fekete, bűzlő, foltokban habzó folyadék ömlött ki a hármasmalmi biogázerőmű egyik fermentálójából, az anyag az erőmű tulajdonában lévő mezőre, innen pedig a Kopica-patakba folyt. Szombaton délután helyszínelést tartott a rendőrség, a bűnügyi nyomozók, akik az anyagból mintát is vettek bevizsgálásra. Az esetet az országos ügyészséghez továbbították és büntetőeljárást indítottak.

A helyszínen járt Magyar János, Lendva Község

polgármestere is, valamint Hebar Tibor, a községi polgári védelem vezetője.

A még nagyobb természetkárosodás bekövetkezését

az IGE lendvai hivatásos tűzoltók akadályozták meg gyors beavatkozással. Március 6-án rendkívüli ellenőrzést végzett a helyszínen

a környezetvédelmi felügyelőség. Megállapította, hogy az anyag kifolyását az egyik fermentálótartály zárócsapjának szándékos megrongálása okozhatta. Az épületben szombaton ismeretlen tettes kikapcsolta a trafóállomást, az áramszünet miatt pedig a zárócsapok automatikus zárása nem működött.

Az Egytec Energy Kft. (korábban a Pavlinjek család) tulajdonában lévő biogázerőmű két tartályában még mindig van maradék erjedt anyag, feltehetőleg 21 ezer köbméter, az egyikben biztosan a környezetre is káros öszszetételben. Ezek kiürítése és megtisztítása 2

feszítéseket tesz a minél nagyobb energetikai önellátásra is, így a villamos energia biztosítására már 2000 óta egy nagyobb naperőművet működtetnek, amihez csatlakozott a 2 ezer négyzetméternyi új csarnok tetőszerkezetére erősített újabb naperőmű is. Ezen kívül a Daihen Varstroj a Spirit ügynökségnél pályázatot nyert a káros anyagok kibocsájtásának csökkentésére és a digitalizációra is.

millió euróba is kerülhet. A műveletet a tulajdonos ismeretlen okok miatt még nem végezte el. Még nem tudni, hogy most melyik tárolóból került ki az anyag a környezetbe.

Magyar János polgármester az esetet elfogadhatatlannak minősítette, s az ügyben az illetékesek határozott eljárását várja. Mint kifejtette, a tiszta környezet alkotmányos jog, ennek megsértése büntetéssel jár. Elmondta még, hogy az ügy hatékonyabb és tartós megoldásához, illetve lezárásához egy független felügyelőség és az ügyészség járulhatna hozzá.

Szolarics Nađ Klára

7 NÉPÚJSÁG 2023.
9. Muravidék
március
Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net A csarnok építését és felszerelését a Daihen Varstroj saját erőből finanszírozta. A rendőrség szerint 200–300 köbméter fekete, bűzös anyag folyt ki. A környezetvédelmi felügyelőség a fermentálótartály csapjának szándékos megrongálását állapította meg.

Dobronaki Szőlő- és Bortermelők Egyesülete

Egy évre marad a vezetőség

Egy évre marad a vezetőség

Március 4-én tisztújító közgyűlést tartott a Dobronaki Szőlő- és Bortermelők Egyesülete, melyen abban állapodtak meg, hogy Horvat Bojan elnök és az igazgatói bizottság tagjai egy évre továbbra is vállalják az egyesület vezetését.

A 40 tagot számláló egyesület közgyűlésén szép számban gyűltek össze a tagok, akiket a vendégekkel együtt Horvat Bojan leköszönő elnök köszöntött, majd beszámolt a 2022-es programokról. Elmondta, hogy a tevékenységek az elfogadott munkaterv szerint valósultak meg, többek közt tavasszal elvégezték a tőkemetszést a szőlőültetvényes mintakertben a Rakicsáni Biotechnológiai Szakközépiskola közreműködésével, itthon

és Magyarországon részt vettek borminősítéseken, megszervezték az egyesület legnagyobb programját, a 20. Nemzetközi Borászati Játékokat és a társszervezőkkel lebonyolították a 15. gyermekszüretet is. Emellett szakmai előadásokat szerveztek, elvégezték a mintakertben szükséges munkálatokat és a tagokat folyamatosan tájékoztatták a szőlészeti tudnivalókról és az egyéb kötelezettségekről. A pénzügyeknél elhangzott, hogy az egyesület 5.800 euróval gazdálkodott és 9.300 euró kiadása volt. A nagyobb kiadást a

A tisztújító közgyűlés nem folyt zökkenőmentesen, a tagság végül ideiglenes megoldás mellett döntött.

covid-években elmaradt és az elmúlt évben nagyobb szabású rendezvények, elsősorban a Nemzetközi Borászati Játékok jelentették, de az átvitt összeg így is 1.700 euró.

A közgyűlés a tisztújítási napirendi pontig zökkenőmentesen folyt, majd az új elnökválasztásnál megakadt. A tagság nem javasolt új elnököt, Horvat Bojan pedig az egyesületben a tagok aktivitásának visszaesése miatt nem hajlott az elnöki poszt vállalására. Hosszú vita után végül a régi igazgatói bizottság két új taggal elfogadta az ideiglenes egyéves mandátumot. A kilenctagú bizottságban

így Horvat Bojan elnök mellett Gerenčer Ferenc, Nagy Ladislav, Meričnjak

Simon Jože, Horvat Bojan, Povše Ester, Horvat Avgust, Laslo Emil tag maradt, valamint Vnuk Matej és Bertalanič Dejan helyett Somi Karel és Laslo Janez került a testületbe.

Az idei munkaprogram is tartalmazza a hagyományos tevékenységeket és eseményeket, emellett megoldásra vár a szőlősültetvényes mintakert gondnokának és a vincellérnek a kérdésköre is.

A közgyűlésen a Bayer Crop Science képviseletében Kerek László szakmai előadása is elhangzott.

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy nyilvános felhívást tesz közzé a Szlovén RTV Tanácsa magyar nemzetiségi képviselőjének kinevezésére. A felhívás 2023. március 10-én a Szlovén Köztársaság Hivatalos Lapjában, valamint az MMÖNK honlapján (www.muravidek.si) jelenik meg. A jelentkezési határidő 2023. március 27., 12 óra.

Orban Dušan, az MMÖNK Tanácsának elnöke

8 NÉPÚJSÁG 2023. március 9.
Muravidék

Gazdaságfejlesztési kiírások

Ipari övezetek, inkubátorházak

Ipari övezetek, inkubátorházak

A Kohéziós és Regionális Fejlesztési Minisztérium 2023-ban és 2024-ben összesen 19 millió euró pályázati eszközzel segíti a határmenti területek gazdaságfejlesztését. A fejlettségi mutatók szerint ebbe a csoportba 86 szlovéniai község sorolható, köztük mind az öt nemzetiségileg lakott község a Muravidéken.

A fejlesztési eszközöket a már közzétett pályázat (Szlovén Közlöny, 2023. február 24.) alapján lehet lehívni, a projekttámogatási igénylést az illetékes kohéziós és regionális fejlesztési tárcához ez év április 21-ig kell benyújtani. A pályázat célja a községek számára lehetőséget biztosítani az infrastruktúra fejlesztésére, mégpedig A és B csoportokra bontva. Az A csoport az új ipari övezetek megépítését, illetve a meglévők bővítését teszi lehetővé, a pályázati támogatás keretösszege idén 6, 2024-ben 8 millió euró. A B csoport az új inkubátorházak létrehozását vagy a

meglévők bővítését tartalmazza, ami újdonságnak számít a korábbi pályázatokhoz képest. A B csoporthoz sorolható fejlesztésekre idén 2 millió eurót irányoztak elő, jövőre 3 milliót. Így az ipari övezetek és az inkubátorok fejlesztésére a határmenti községek a következő két évben összesen 19 millió euró eszközhöz juthatnak. A pályázat jelentős újdonsága az is, hogy nem feltétele a beadványnak az építési engedély megléte, ezt a pályázónak 2023. október 31-ig kell felmutatnia. A társfinanszírozás aránya az elszámolható költségek 100 százaléka. A projekt minimális értékének minimum 400 ezer eurónak kell lennie. A minisztéri -

Segítik az üzleti kapcsolatokat

A múlt héten a Muravidéki Gazdasági Kamarához látogatott Vas megye gazdasági küldöttsége, melyben az önkormányzati tisztségviselőkön kívül képviseltette magát néhány cég, illetve a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is. A muraszombati megbeszélésen Grah Robert muravidéki kamaraigazgató bemutatta a régiót, a térség gazdasági jellemzőit, majd vázolta azokat a kihívásokat és lehetőségeket, melyek hozzájárulhatnak a két határmenti térség gazdasági együttműködésének bővítéséhez. Többek közt szóba kerültek az Interreg SI–HU projektek is a partneri együttműködések révén, amelynek jó gyakorlatát mutatják az elmúlt évek. Az üzleti kapcsolatok szorosabbra fűzését a Muravidéki Gazdasági Kamara Szlovén–Magyar Fóruma is segíti, többek közt különböző tájékoztatókkal, üzletembertalálkozók megszervezésével.

SNK

um az összes pályázót az eredményekről a beadványok felbontását követő 90 napon belül értesíti. A pályázat 2024. október 31-én zárul. A tárca ezt követően még három évig intenzíven figyelemmel kíséri a projektek megvalósulását.

Gazdasági pályázat Lendván

Lendva Község honlapján (www.lendava.si) márciusban megjelent a 2023-as gazdaságfejlesztési támogatások pályázata, amelyre 140 ezer eurót különítettek el a költségvetésben. A támogatási kérelmeket a vissza nem térítendő eszközökre április 30-ig lehet benyújtani. A község a területén székelő és működő, újonnan létrejött vagy már üzemelő vállalkozásokat támogatja az uniós „de minimis”-elv szerint. A pályázat révén a község az anyagi és nem anyagi beruházások ösztönzésére 75 ezer eurót fordít, az üzlethelyiségek bérleti díjának társfinanszírozására 20 ezer, az önfoglalkoztatásra és az új munkahelyek létrehozására 25 ezer, a kommunális illeték támogatására pedig 15 ezer eurót, valamint 5 ezer eurót tanácsadásra és tudásgyarapításra. A legalacsonyabb támogatási összeg 5 ezer, a legmagasabb pedig 100 ezer euró lehet.

Díjazták Toplak Attilát és a lendvai tűzoltókat

A Polgári Védelem napja alkalmából Ljutomerben ünnepélyes keretek között kiosztották a muravidéki polgári védelmi elismeréseket és érdemjeleket a 2022-es évre azoknak az egyéneknek, csoportoknak, egyesületeknek, községeknek, intézményeknek és egyéb szervezeteknek, akik kiemelkedő helytállással és bátorsággal, valamint önzetlenül segítettek a természeti és egyéb katasztrófák

Kepe Tomival.

elhárításában és a védelemben. Az ünnepségen két arany, 14 ezüst, hét bronz érdemjelvényt, valamint nyolc emlékplakettet adott át Smodiš Martin, a Szlovén Polgári Védelem muraszombati kirendeltségének vezetője és a muravidéki polgári védelem parancsnoka, valamint Behin Leon, az országos polgári védelem főigazgatóságának megbízott igazgatója. A Lendvavidékről Toplak Attila, a

Lendvai Tűzoltószövetség parancsnokhelyettese – aki a tavaly nyári karsztvidéki tűzvész során segítséget nyújtó lendvai küldöttséget is vezette – a szövetségben hosszú éveken keresztül végzett odaadó munkájáért bronz érdemjelben részesült, emlékplakettet pedig a fennállásának 150 éves jubileumát ünneplő Lendvai Önkéntes Tűzoltóegylet vehetett át. hs

9 NÉPÚJSÁG 2023.
9. Info
március
Fotó: L. N.
Lendva Község polgári védelmének tisztségviselői a díjazott Toplak Attilával és a jubiláló Lendvai ÖTE képviselőjével,

visszapillantó a mai napon...

Március 9-én történt

1451 Megszületett Amerigo Vespucci olasz felfedező, aki rájött, hogy Kolumbusz új földrészen járt.

1702 Stuart Anna lett Anglia királynője.

1776 Megszületett József nádor, „a legmagyarabb Habsburg”, aki sokat tett Magyarországért.

1796 Napóleon Bonaparte feleségül vette Beauharnais tábornok özvegyét, Tascher de la Pagerie-t, azaz Josephine-t.

1848 Hivatalosan Németország színeivé lettek a „német trikolór” színei, azaz a fekete-piros-arany.

1890 Tizenöt évi sikeres kormányzás után Tisza Kálmán benyújtotta lemondását és visszavonult.

1934 Megszületett Jurij Gagarin orosz asztronauta, az első ember, aki eljutott az űrbe.

1945 Az amerikai légierő szőnyegbombázást indított Tokió ellen, elpusztítva a város 250.000 épületét és 83.000 lakosát.

1955 Megszületett Ornella Muti színésznő.

1957 Budapesten megszületett Bajor Imre színművész, humorista, showman.

egészségünk

Köztársasági szertorna – pionírbajnokság Lendván

A versenyt a Szlovén Testnevelő Szövetség és a Drago Lugarič Elemi Iskola rendezték az iskola tornatermében. A versenyen a 17 legjobb szlovén pionírlány és 18 pionír vett részt. A verseny folyamán kitűnt, hogy van utánpótlás, vannak szorgalmas pionírok, akik érdeklődnek a testnevelés iránt és vannak jó szakemberek, akik gondoskodnak arról, hogy minél több fiatatalt, pionírt toborozzanak a testnevelők és sportolók közé.

A lendvai tornaterem délelőtt megtelt figyelmes pionír és felnőtt nézővel, hogy tanúja legyen a versenynek. Jó benyomást tett ez mind a pedagógusokra, mind a tanulókra. Sokszor hallottunk ugyanis ilyen

véleményt, hogy nincs megfelelő körülmény a testnevelés fejlesztéséhez Lendván. Nos, azóta a helyzet változott, és a lendvai iskolások gyönyörű sportcsarnok tulajdonosai lettek. Új tornatermet kaptak, új fölszereléssel rendelkez -

nek. Ezentúl a pedagógusoknak csak a fiatalok sporthoz való vonzódását kell értékesíteniük és helyes irányítással, neveléssel fejleszteni tehetségeiket, hogy vidékünk pionírjai ne csak mint nézők, hanem mint aktív sportolók is részt

vegyenek a következő bajnokságokon.

A versenyen a pionírlányok közül Djakovič Mira ljubljanai kislány kapta meg a serleget.(…)

A pionírok bajnokságán részt vettek a Szlovén Testnevelési Szövetség neves egyéniségei is, mint Miro Cerar többszörös olimpiai bajnok. Többen közülük a pionírok bajnoksága folyamán bíráskodtak és egyengették a pionírok versenyben való erőfeszítéseit.

A jelentős rendezvény jól sikerült. Reméljük, hogy a későbbi idők folyamán még több fontosabb sporttalálkozónak leszünk szemtanúi.

Szerző: Szúnyogh Sándor

Március – a vastagbélrák és a végbélrák nemzetközi tudatossági hónapja

Martin Ranfl

Dr. dent med, közegészségügyi szakember, a muraszombati NIJZ vezetője

Szlovéniában az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés a vastagbélrák. Évente több mint 1.300 embernél diagnosztizálnak vastagbélrákot, és évente több mint 700-an halnak meg ebben a betegségben. A Muravidék régióra vonatkozó adatok szerint évente közel 60 férfi és körülbelül 40 nő érintett, és a betegség sajnos több mint 50 ember halálát okozza. Biztató, hogy mind a megbetegedések száma, mind a halálesetek száma csökkenő tendenciát mutat. A betegség tünetei és jelei közé tartozik a hasi fájdalom, a

szelek, a puffadás, a székletürítés megváltozása, a görcsök és a székletvérzés. A betegség sajnos azonban gyakran észrevehetetlen, különösen a betegség korai szakaszában.

A betegség kockázati tényezői közé tartozik az életkor, az egészségtelen életmód és természetesen a bélpolipok és a gyulladásos bélbetegségek. A betegség kialakulása megelőzhető tehát egészséges táplálkozással, az alkohol mérsékelt fogyasztásával vagy mellőzésével, a dohányzás mellőzésével és napi legalább 30 perc mérsékelt fizikai aktivitással. Emellett fontos, hogy eleget tegyünk a Svit programhoz való csatlakozásra vonatkozó felhívásnak, amely egy olyan megelőző egészségügyi program, amelynek célja a

rákot megelőző elváltozások és a vastagbélrák korai felismerése. A programban 50 és 74 év közötti személyek vesznek részt, akik 2 évente meghívást kapnak egy székletvizsgálatra, hogy a székletben a rejtett vérzéseket feltérképezzék. A lakcímükre meghívót kapnak, a nyilatkozat viszszaküldésekor pedig két tesztkészletet. A mellékelt utasításoknak megfelelően néhány napos időközönként mintát vesznek, amit a mellékelt borítékban el kell küldeni a Svit Központba. Akiknek a tesztje pozitív, azaz vérnyomokat találnak a székletében, azokat további vizsgálatokra, illetve kolonoszkópiára hívják be, hogy kiderüljön a vérzés pontos oka. A cél az, hogy kiszűrjék azokat a látszólag egészséges em-

bereket, akiknél a vastagbél falának elváltozásai miatt valószínűsíthetően rákos megbetegedés alakulhat ki, vagy akár a rák kezdődő formája is fennállhat, és természetesen ezeket az elváltozásokat el kell távolítani. A cél az, hogy legalább 70 százalékos válaszadási arányt érjenek el a programban, de az adatok azt mutatják, hogy még mindig minden harmadik, a programba bevont ember nem válaszol a meghívásra. Szlovéniában tavaly 63,43 százalékos volt a válaszadási arány (57,5 százalék a férfiak és 68 százalék a nők körében), a Muravidéken tavaly valamivel magasabb, 61,53 százalékos (2021-ben 60,94 százalék), a nők körében 67,3 százalékos, a férfiak körében viszont csak

55,3 százalékos. Azok, akik további információkat szeretnének kapni a programról, felkereshetik a program honlapját (www. program-svit.si), vagy a Svit egészségügyi központokban működő kapcsolattartó pontokat, valamint kérdezhetik a programról a háziorvosukat is. Mindenki sokat tehet az egészségének megóvásáért rendszeres testmozgással, egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozással, egészséges életmóddal és természetesen a Svit szűrőprogramban való részvétellel. Arra bátorítok mindenkit, aki meghívást kap, hogy válaszoljon a meghívásra, és arra biztatom a meghívottak hozzátartozóit, hogy ösztönözzék családtagjaikat a programban való részvételre.

10 NÉPÚJSÁG 2023. március 9. Info
Közegészségi Nemzeti Intézet, Muraszombati Területi Egység 1973. március 9-én, 9. szám Pionír sportoló a lovon.

A Muravidék és a magyar közösség 1945 és 1963 között

A hatalom szempontjából megbízhatatlanok

Amint azt sorozatunk eddigi fejezeteiben már hangsúlyoztuk, a Lendva-vidéken 1950 körül a helyi hatóság, amelynek vezetőit Szlovénia más vidékeiről helyezték a Muravidékre, nagyon bizalmatlan volt a magyar nemzeti kisebbséggel szemben; egyrészt veszélyesnek tekintette e közösség tagjait a jugoszláv (és azon belül a szlovén) nemzetépítés szempontjából, másrészt konzervatívreakciósnak minősítették a magyar közösség számos tagját. Zdravko Tavčar belügyi osztályvezető 1952 februárjában készített „elemzésében” a szerinte zömében magyar vagy magyar érzelmű alsólendvai kereskedőkről lesújtóan írt, akik közül legtöbben a „néphatalom ellenségei voltak”. Az akkori Lendvavidék központi kereskedelmi vállalatának (amely később „Univerzal” néven működött) és néhány más kereskedelmi cég vezetője és alkalmazottja közül Tavčar több mint tíz személyt konkrétan megnevezett és rendkívül lesújtó véleménnyel illetett (csupán néhányuk vezetéknevét említjük: Matjasec, Weiss, Lebar, Kocuvan, Simonka, Jost, Király, Dolgos, Gazdag, Német, Flegar). Viselkedésük negatívnak minősített eleme a „magyar érzelem” és a kommunista párt iránti ellenszenv (esetenként a közömbösség) volt.

A kereskedelmi és üzleti tevékenységben tevékenykedők „magaviseletéről” a Szlovén Kommunista Párt alsólendvai járási szervezete 1950 körül többször tárgyalt, azonban – Tavčar szerint – nem sikerült e téren nyugvópontra jutni, ezért „megoldásként” olyan javaslat született, hogy megkezdik a megbízhatatlannak

minősítettek elbocsátását. A tendenciózus jellemzésből szolgáljon a következő részlet: „… a kereskedőapparátust olyan népellenes elemek alkotják, akik nem felelnek meg a mai kor szellemének, és akiket meg kellene büntetni, a többit pedig át kellene helyezni más munkahelyre Szlovénia egyéb vidékeire, hogy teljesen elszigeteljük őket a magyar kisebbségtől, másrészt akkor nem tudnának annyira összetartozni, mint azt most tapasztaljuk. Bár megpróbáltuk beépíteni soraikba a mi ügynökeinket, ez a módszer nem járt siker-

is, aki csak bizonyos szintig tudott magyarul. A járási népbizottság 39 tagja közül 12-en voltak magyar nemzetiségűek. A beszámoló szerint a kőolajbányászattal foglalkozó „Proizvodnja nafte” vállalatban 379 munkás és 28 hivatalnok volt magyar nemzetiségű, a helyi építőipari vállalatban pedig a foglalkoztatottaknak körülbelül 50 százaléka. Arra a jelenségre úgyszintén felfigyeltek, hogy a lakosság köréből, beleértve a magyar nemzeti kisebbséget is, már akkoriban többen Szlovénia más vidékein vállaltak munkát. A Lendva-

A Muravidékről 1945 és 1953 júliusa között elmenekült magyar nemzetiségűek évenkénti megoszlása, valamint távozásuk feltételezett okai. For­rás: A cikkben tárgyalt 1953. augusztus 12-ei keltezésű belügyi beszámoló táblázata. 83. p.

rel, és nem sikerült szétverni együttműködésüket és kapcsolatrendszerüket”.

A beszámolóból kiderül, hogy akkoriban a magyar közösség tagjai, főképpen a nemzeti szempontból öntudatosabbak megpróbáltak összefogni, közösséget alkotni, ami nem volt a hatalmi tényezők számára kedvező. Egyébként a második világháború utáni években formálisan biztosítva volt a magyar nyelv használata a hivatalokban, azonban a különböző állami és járási szervek, valamint a bíróságok a válaszaikat, a végzéseiket kizárólag szlovén nyelven küldték meg. Az alsólendvai városi népbizottság hivatalaiban 1951-ben három olyan személy tevékenykedett, aki tökéletesen bírta a magyar nyelvet, valamint négy olyan

vidéki magyarok lakta falvak esetében nehezményezték, hogy a gazdák kevésbé akartak belépni a mezőgazdasági szövetkezetekbe (az úgynevezett „zadrugákba”), amit nyo másgyakorlás akartak sürgetni. Az is szálka volt a hatalom szemében, hogy a magyar lakosság elég vallásos volt, a vasárnapi magyar miséken a „templom zsúfolásig tele volt.” Az 1952-ben készült beszámoló végén Tavčar osztályvezető szorgalmazta, hogy a kereskedelmi vállalatok, az iskolák és más szervezetek élére olyan személyeket állítsanak, akik a Lendva-vidéki magyarokat könyörtelenül a szocializmus építésére kényszerítik.

Egy 1953. augusztus 12-ei keltezésű belügyi beszámolóban, amely a teljes Muravidék területére vonatkozott, össze-

gezték a tájegység helyzetét a nemzeti elnyomás miatt vagy azzal összefüggésben elhagyó magyar érzelmű lakosság szempontjából. A számarányokat 1945-től 1953 júliusáig ismertették. A beszámoló készítői jelezték, hogy az adatok nem tekinthetők teljesen pontosnak, mivel minden távozásról nem volt tudomásuk. Azt is meg kell említeni, hogy a számok nem tartalmazzák a második világháború idején a Muravidékre költözött magyar hivatalnokokat és egyéb lakosságot, akiknek már 1945 áprilisában távozni kellett a Muravidékről. A háború utáni első három évben, az úgynevezett informbirojelentésig (Magyarországon „Tito, láncos kutya” jelenségként emlegették), azaz a magyar–jugoszláv feszültség beálltáig többen hagyták el a Muravidéket, mint 1948 után, amikor szigorúan lezárták az államhatárt. Akkortól mindössze néhány szökevényt említ a statisztika. A bizonyára hiányos adatok szerint 1945-ben 40, 1946-ban 16, 1947-ben 15, 1948-ban pedig 10 magyar nemzetiségű személy szökött, illetve távozott el a Muravidékről (a legtöbben Magyarországra). Ezt követően a távozók száma jelentősen csökkent: 1949-ben 4, 1950-ben és 1951-ben 3–3, 1952-ben 2 és 1953 nyaráig 1 személy. Az említett időszakban hivatalosan összesen 94 magyar nemzetiségű egyén hagyta el a Muravidéket. A belügyi szervek által közzétett lista szerint 25-en azért távoztak el a Muravidékről, mert féltek a megtorlásoktól (például a Nyilas Pártban vagy más vitatott szervezetben vállalt tagság miatt), 10-en ellenszenvesek voltak a jugoszláv állam iránt, 20-an családi okokból döntöttek a tájegység elhagyása mellett, 8-an a jugoszláv hadseregbe való besorozás elől szöktek, 31 esetben pedig nem tudták megállapítani a távozás egyértelmű okát. A Muravidéket

elhagyó 94 „őshonos” személy közül 1953-ban 71-en Magyarországon éltek. Az egész Muravidékre vonatkozóan megállapították, hogy a magyar nemzeti kisebbség tagjai a második világháború utáni években passzívak voltak a politikai szerepvállalás terén. A kommunista pártnak 1953 nyarán a Muravidéken csupán 11 magyar nemzetiségű tagja volt. A szocialista rendszer tömegszervezetébe, az úgynevezett szocialista szövetségbe, amelynek a tagsága úgy alakult, hogy – aláírás nélkül – szinte mindenkit besoroltak, a magyar lakosságnak csupán a 16 százaléka lépett be. A kettősbirtokosok körében 1949-ig még mutatkozott némi érdeklődés, mert egyesek féltek attól, hogy nem kapnak engedélyt a határátkelésre, a határ hermetikus lezárása után azonban tovább romlott a helyzet. A passzív magatartás okai között a beszámoló készítői megemlítették, hogy mivel a magyar lakosság a „magyar idők” után rossz tapasztalatokat szerzett, a második jugoszláv érában féltek minden politikai szerepvállalástól.

A művelődési tevékenységbe való bekapcsolódás esetén jobb volt a helyzet, bár a vajdasági adatokhoz viszonyítva ez is jelentősen szerényebb volt, aminek egyik okát, találóan, a muravidéki értelmiség hiányában látták. De történtek bizonyos kezdeményezések, amelyekkel, valamint további nemzeti kisebbségi problémakörökkel sorozatunk következő cikkében foglalkozunk.

Forrás: Arhiv Republike Slovenije. Republiški sekretariat za notranje zadeve – 1931. Madžarska manjšina v SFRJ – 1184. 4321-2. Inv. 183. Zdravko Tavčar belügyi járási osztályvezető beszámolója (1952). 76–78. P; ARS. Republiški sekretariat za notranje zadeve – 1931. Madžarska manjšina v SFRJ – 1184. 4321-2. Inv. 183. A muravidéki magyar nemzeti kisebbség helyzetére vonatkozó, 1953. augusztus 12-ei keltezésű belügyi beszámoló. 82–83. p.

11 NÉPÚJSÁG
9. Info
2023. március
Dr. Göncz László

március 14. kedd március 15. szerda

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvényében – német sorozat, 11:00 Tudom! – kvíz, 11:55

A hét, 13:00 Hírek, 13:35 A kakukkok – angol sorozat, 14:55 Lelki villanás, 15:10 Rokonok, 15:35 Hidak: Barangolások, 16:05 Labdarúgás – ausztrál gyereksorozat, 16:55 Hírek, 17:15 Alpok–Duna–Adria, 17:45 Rajzfilm, 17:55 A séf otthon – főzőműsor, 18:20

Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Minden, amiről mindig hallgattunk – francia sorozat, 20:40 Mérésre készült – német dok. film, 21:40 Földgömb, 22:00 Visszhangok, 22:40 Emlékek.

Szlovén Tévé II.

8:20 Zenés műsor, 9:30 Képek képe, 10:20 Jó reggelt!, ism., 12:30 Joker – kvíz, 13:55

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvényében – német sorozat, 11:00 Tudom! – kvíz, 11:55 Aréna, 13:00 Hírek, 13:35 A kakukkok – cseh sorozat, 14:30

Nyolcadik nap, 15:20 Hidak, 15:50 Kis szürke sejtek,

16:55 Hírek, 17:15 Városi erdő – dok. film, 17:45 Rajzfilmek, 17:55 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom!

– kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:05 A jó főnök – spanyol film, 22:10 Visszhangok, 22:50 Ami szent és a világ, 23:50 Városi erdő – dok. film.

Szlovén Tévé II.

8:00 Zenés műsor, 9:10 Alpok–Duna–Adria, 9:55

március 16. csütörtök

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A szerelem örvényében – német sorozat, 11:00 Tudom! – kvíz, 12:00 Vállalkozói fejlődés, 12:30 Glóbusz, 13:00 Hírek, 13:35 Kakukkok – cseh sorozat, 14:50 Szlovén pillanatképek, 15:20 Hidak: Határtalan, 16:05 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:55 Hírek, 17:15 Harapjunk a tudományba, 17:40 Rajzfilmek, 17:55 A séf otthon –főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:00 Embertelen: gyilkosságok Szlovéniában – dok. sorozat, 22:00 Visszhangok, 22:40 Nyolcadik nap, 23:15 Božena – cseh film.

Március 9-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Szlovén Tévé II.

19:55 Zöld botrány

Drammen: Sífutás, vk, 16:05 Lille hammer: Síugrás, vk, férfiak, 18:00 Elfelejtett szlovénok – dok. film, 18:35 Zenés műsor, 19:20 Erdészeti és ökoszisztéma-szolgáltatások – oktatási dok. film, 19:55 Zöld botrány – angol dok. film, 20:25 Mi történik? – szatíra, 21:00 A szomszéd asztalánál – főzőműsor, 21:30 Panoráma, 21:40 Presztízs, 21:55 Mágnes, 22:00 Miért éppen Alaszka? – am. sorozat, 22:55 Áttörés – szlovén rövidfilm, 0:30 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 Nevess csak!, 12:00 A dadus – am. sorozat, 12:20 Fókusz, 13:00 Az örökség ára – török sorozat, 14:10 Magnum – am. sorozat, 15:25 Az újonc – am. sorozat, 16:35 Bátrak földje – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:35 Drága örökösök: A visszatérés – magyar sorozat, 20:40 A mi kis falunk – magyar sorozat, 21:50 Nyerő páros, 23:25 Híradó, 23:50 Házon kívül, 0:30 New Amsterdam – am. sorozat.

TV2

Soldeu: Lesiklás, vk, férfiak, 10:50 Ambiensek, 11:25 Soldeu: Lesiklás, vk, nők, 12:45 Rogla: Snowboard, vk, 14:45 Vasárnap délután, 16:25 Lillehammer: Síugrás, vk, nők, 18:00 Soldeu: Lesiklás, vk, nők és férfiak, 19:10 Lillehammer: Síugrás, vk, férfiak, 20:20 A szív ritmusára, 20:50 Lottó, 21:00 A szomszéd asztalánál – főzőműsor, 21:30 Panoráma, 21:40 Az egészség, 21:55 Mágnes, 22:00 Miért éppen Alaszka? – am. sorozat, 22:55 A hazugság – francia sorozat, 23:50 Zenés műsor.

RTL Klub

6:15 Teleshop, 6:45 Kölyökklub, 8:10 A dadus – am. sorozat, 8:40 Blinky Bill – ausztrál animációs film, 10:40 Utazás a Föld középpontja felé – am. film, 12:45 Jumanji – am. film, 15:10 Kincsem – magyar film, 18:00 Híradó, 19:00 Utazás a rejtélyes szigetre – am. film, 21:00 Tenet – angol–am.–kanadai film, 0:25 Az unoka – magyar film, 3:05 A simlis bankrabló – am. film.

TV2

7:30 Zenés műsor, 8:45 Ami szent és a világ, 9:55 Soldeu: Szuper G, vk, nők, 11:25 Soldeu: Szuper G, vk, férfiak, 12:40 Városi erdő – dok. film, 13:40 Péntek este, 15:10 Oslo: Biatlon, vk, férfiak, 16:25 Lillehammer: Síugrás, vk, férfiak, 18:20 Soldeu: Szuper G, vk, nők és férfiak, 19:30 Zenés műsor, 20:00 A James Webb űrtávcső – angol dok. sorozat, 21:00 A szomszéd asztalánál – főzőműsor, 21:30 Panoráma, 21:40 Tudomány és technológia, 21:55 Mágnes, 22:00 Miért éppen Alaszka? – am. sorozat, 22:50 Fiatal balett-tehetségek: Antoneta Turk és Filip Jurič, 23:05 Szlovén jazz, 0:00 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 Nevess csak!, 12:00

A dadus – am. sorozat, 12:20 Fókusz, 13:00 Az örökség ára – török sorozat, 14:10 Magnum – am. sorozat, 15:25 Az újonc – am. sorozat, 16:35 Bátrak földje – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 19:35 Drága örökösök – A visszatérés – magyar sorozat, 20:40 A mi kis falunk – magyar sorozat, 21:50 Nyerő páros, 23:30 Híradó, 0:10 A mentalista – am. sorozat, 1:20 Célirány.

Súlypont: a magyar identitásra nevelés (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Március 10-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

TV2

Március 14-én, kedden 15.35-kor a Szlovén TV I. csatornáján

19:50 Zsákbamacska

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 13:30 A sors keze – mexikói sorozat, 14:35 Háborgó szívek – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 Összetört szívek – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Zsákbamacska, 21:25 Hazatalálsz –magyar sorozat, 22:10 Farm VIP, 0:00 Tények extra.

Duna Tévé

6:00–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:00 Forradalmi viseletek, 13:25 Almárium, 14:25 Ízőrzők, 14:55 Almárium, 15:23 Főmenü mini, 15:30 Önök kérték!, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:50 Mavi szerelme – török sorozat, 19:35 Mindennapi, 19:40 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:40 Szerencsepercek, 20:45 A Hídember –magyar film, 23:08 Kenó, 23:15 Rejtélyes XX. század, 23:40 Hogy volt?!, 0:40 A nagyok.

Duna World

5:55–10:56 Délelőtti műsor, 11:35 A rablólovag – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:25 Család 23, 14:50 Nóvum, 15:20 Itthon vagy!, 15:45 Család-barát, 16:50 Magyar világ, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 18:50 A dal 2023 indulói, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Mosoly a javából!, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:30 Klasszikusok délidőben, 23:35 Hazajáró, 0:05 Hagyaték, 0:30 Vers mindenkinek.

Kedd

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (ism.) 10:35 Mester-Ember (ism.)

11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története 12:00 Déli krónika 14:15

Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15

Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00

Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00

Horizont (ism.) 21:30 Zene hajnalig

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Csinibaba –magyar zenés film, 11:55 Szaffi – magyar film, 13:50 Croodék – am. animációs film, 15:55 Az elvarázsolt dollár – magyar film, 18:00 Tények, 18:55 Zsákbamacska, 20:25 Bazi nagy francia lagzik – francia film, 22:40 Halálos iramban: Hobbs és Shaw – am. film,

1:30 Szájhős. Tv, 2:50 Bűnös Chicago – am. sorozat.

Duna Tévé

6:00–11:57 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:50 Álmok álmodói, 12:55 Szabadság és szerelem a Partiumban,

13:55 Itthon vagy!, 14:15 Megemlékezés Kiskőrösön,

15:40 Ébredjünk és fogjunk kezet... Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nyomában Erdélyben,

16:25 A költő visszatér, 16:30 A kőszívű ember fiai – magyar film, 18:00 Híradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:50 Márciusi ifjak – rendhagyó történelemóra: 1848, 19:45 Mindennapi, 19:48 Szerencsepercek, 19:50 Skandináv lottó, 19:55 A kőszívű ember fiai –magyar film, 21:20 80 huszár – magyar film, 23:25 Kenó, 23:30 Petőfi 200 – koncert, 0:50 Magyar nők.

Duna World

5:55–11:15 Délelőtti műsor, 11:20 Az ünnepelt – magyar film, 12:50 A titok – A Magyar Húszár – magyar dok. film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:25 Magyar gazda, 14:50 Etnokultúra, 15:15 Itthon vagy!, 15:40 Tőkéczki és Takaró: Történelem és irodalom mindenkinek, 16:05

Petőfi-relikviák, 16:45 Hazajáró, 17:10 Kőmesék, 17:25

Ízőrzők, 18:25 A bukás hősei – 1848 a filmvásznon és a képernyőn, 18:55 A dal 2023 indulói, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Forradalmi viseletek – magyar dok. film, 20:25 Egy ünnep születése – Március 15. utóélete – magyar dok. film, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:35 Az égbe temetett tábornok –Bem József – magyar dok. film, 22:30 Déryné – magyar film, 0:15 Itthon vagy!, 0:40 Vers mindenkinek.

Szerda

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 14:15 Tudakozó

15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00

Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.)

21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története (ism.) 21:30 Zene hajnalig

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – osztrák sorozat, 13:30 A sors keze – mexikói sorozat, 14:35 Háborgó szívek – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 Összetört szívek –török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Zsákbamacska, 21:25 Hazatalálsz – magyar sorozat, 22:10 Tények gazdasági különkiadás, 22:15 Farm VIP, 0:00 Tények Extra.

Duna Tévé

6:00–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:00 Képek, könyvek, levelek – Negyvennyolcas relikviák gyűjtői – magyar dok. film, 13:25 Almárium, 14:30 Ízőrzők, 15:00 Almárium, 15:27 Főmenü mini, 15:30 Önök kérték!, 15:55 Ridikül, 16:55 Almárium, 17:10 Szerencsepercek, 17:12 Hölgyek paradicsoma – olasz sorozat, 18:00 Híradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:50 Mavi szerelme – török sorozat, 19:35 Mindennapi, 19:45 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 20:45 Bagi–Nacsa Orfeuma, 21:45 Egy magyar nábob – magyar film, 23:21 Kenó, 23:30 Öt kontinens, 0:00 Halál a Paradicsomban – angol–francia sorozat.

Duna World

5:55–11:05 Délelőtti műsor, 11:35 New Buda –préridélibáb – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Szlovén pillanatképek, 13:50 Kvartett, 14:25 Kék bolygó, 14:50 Noé és barátai, 15:20 Itthon vagy!, 15:45 Család-barát, 16:50 Szerelmes földrajz, 17:20 Ízőrzők, 18:25 Önök kérték!, 18:50 A Dal 2023 indulói – teaserek, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Iván-emlékkoncert, 21:02 A nagyok, 21:35 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Velünk élő Trianon – Egy majdnem betiltott filmsorozat – magyar dok. sorozat, 23:25 Hozzád sóhajtunk –100 év – szerb dok. film, 23:30 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.

Csütörtök

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15

Alsólendvai tabló (ism.) 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli

krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Viszszapillantó 17:15 Gyereksarok 18:00 Napi krónika 18:20

Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások

20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35

Zene hajnalig

Barangolások: Gasztro-túra és Apátságok (az MTVA produkciója) (ismétlés: kedden 15.55-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Március 15-én, szerdán 15.20-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Hidak: benne Iskolapad rovat, témája a szülők szerepe a pályaválasztásban (ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Március 16-án, csütörtökön 15.20-kor a Szlovén TV I. csatornáján Határtalan: az erdélyi, a felvidéki, a keszthelyi, a szombathelyi, az újvidéki, a horvátországi és a lendvai tévéstúdió, valamint a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál közös műsora (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

13
NÉPÚJSÁG 2023. március 9. A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
Info műsorajánló
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában 21:00 Tenet 22:30 Déryné 21:00 Embertelen 21:45 Egy magyar nábob

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete

A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2023. március 7-én a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg:

Községi hivatal vezetője

Lendva Község, Fő utca 20., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 60 hónap, egy idegen nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2023. március 16.)

Fogáaszati asszisztens

Zobna ambulanta Treiber Pleh Estera, Malom utca 6/E., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, magyar nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2023. március 16.)

Háztartási dolgozó

Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola, Pártosfalva 97/C., Pártosfalva (1 munkahely, határozott idő: 2023. augusztus 31-ig, heti 14 órás munkaidő, magyar nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2023. március 9.)

Óvodapedagógus

Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola, Pártosfalva 97/C., Pártosfalva (1 munkahely, határozott idő: 2023. augusztus 31-ig, heti 26 órás munkaidő, magyar nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2023. március 9.)

Gyári dolgozó

Purlen, Ipari utca 4/B., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 9 hónap, jelentkezési határidő: 2023. március 9.)

Hegesztő

Purlen, Ipari utca 4/B., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. március 15.)

Gépészmérnök

Purlen, Ipari utca 4/B., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2023. március 31.)

Gépésztechnikus

Purlen, Ipari utca 4/B., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 24 hónap, jelentkezési határidő: 2023. március 15.)

Szakács Lepe Benetke, Malom utca 6/G., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. március 26.)

Felszolgáló

Lepe Benetke, Malom utca 6/G., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2023. március 26.)

Ápoló/gondozó

Lendvai Idősebb Polgárok Otthona, Slomšek lakótelep 7., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2023. március 15.)

Lakatos Varis, Ipari utca 4/B., Lendva (3 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2023. március 21.)

Burkoló Varis, Ipari utca 4/B., Lendva (3 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2023. március 21.)

Kőműves Varis, Ipari utca 4/B., Lendva (3 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2023. április 5.)

Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

25 határsértőt fogtak el a Hetésben

A szlovén és a magyar rendőrség határon átnyúló együttműködésével a hétvégén 25 illegális határátlépőt fogtak el: szombaton éjjel a magyar rendőrség a határokon átnyúló üldözésről szóló megállapodás alapján egy szlovén honosságú gyanús mikrobuszt követett szlovén területen Göntérházánál átlépve a határt, de a járművet Radamos közelében szem elől vesztette. Ennek nyomán a muravidéki rendőrség nyomozást

névnapsoroló

Március 10-től 16-ig

Péntek – Ildikó

Szombat – Szilárd

Vasárnap – Gergely

Hétfő – Krisztián, Ajtony

Kedd – Matild

Szerda – Kristóf

Csütörtök – Henrietta

figyelmükbe

•Március 9-én, csütörtökön, 18.00 órakor, •a Lendvai Könyvtár olvasóterme

•Meszelics Júlia diplomamunkájának bemutatása: Az idő és az ismétlődés fogalma Andrej Tarkovszkij és Tarr Béla életművében

•Március 9-én, csütörtökön, 10.00 és 17.00 órakor, •Muraszombati Galéria

•Göntér Endre Terra Pannon című kiállításának ingyenes tárlatvezetése

•Március 11-én, szombaton, 9.00–12.00 óráig, dobronaki Kézművességek

Háza

•Hímestojás-festő ingyenes műhelymunka

•Március 14-én, kedden, 16.30-kor, •Lendvai Könyvtár •Magyar nyelvű meseóra

indított, melynek során a Radamos és Kámaháza közötti mezei úton rátalált az üresen hagyott furgonra. Később az elmenekült járművezető és az utasok megtalálása is sikerült, Kámaháza és Dobronak területén szombaton hajnalban és a délelőtt folyamán húsz bangladesi, négy pakisztáni és egy ghánai állampolgárt állítottak elő,

akik tiltott határsértőként léptek szlovén területre. Szombaton reggel fél négykor Kámaházán kívül a rendőrség megállított egy litván rendszámú Mercedes személygépkocsit is, melynek két litván utasát, akiket az embercsempészet elkövetésével gyanúsítanak, őrizetbe vettek.

Ingyenes egészségügyi tudakozó

Március 1-jével működni kezdett az egészségügyi tudakozó a 080 18 01-es ingyenes telefonszámon, amelyen a családi orvosoknál lévő szabad helyekről, a beutalók elektronikus küldéséről, a zVEM portál működéséről és egyéb gyakorlati egészségügy-szervezési kérdésekről szerezhetnek információkat a polgárok. A szám minden nap 9.00 és 16.00 óra között hívható. A szolgáltatás egyelőre az Egészségügyi Minisztérium kéthónapos próbaprojektjeként működik.

hs

Megrendelőlap

Megrendelem a Népújság hetilapot példányban az alábbi címre:

Név:

Cím:

Népújság, Fő utca 7., 9220 Lendva.

14 NÉPÚJSÁG 2023. március 9.
Info
"

MEGEMLÉKEZÉS

A múltba visszanézve valami nagyon fáj, valakit keresünk, aki nincsen már. Bennünk él egy arc, az emlék, bennünk él a múlt, a szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet.

Március 4-én múlt el húsz szomorú év, hogy búcsú nélkül itt hagyott bennünket drága férjem és apám,

Graj Ivan (1946–2003)

Köszönet mindazoknak, akik szívükben hordják emlékét, gyertyát gyújtanak és virágot helyeznek sírjára.

Lendva Szerettei

Március 10-e és

Lendvai Plébánia

A szentmisék Lendván hétközben

18.00 órakor lesznek

Pénteken, március 10-én 17.00

órakor keresztút, alatta végig gyónási lehetőség, majd szentmise

18.00 órakor.

Szombaton, március 11-én 18.00

órakor szentmise a kisgyermekes családoknak, a hittanosoknak és családtagjaiknak.

Vasárnap, március 12-én, nagyböjt

harmadik vasárnapján 8.00 órakor magyar és 10.00 órakor szlovén szentmise lesz.

Csütörötkön, március 16-án 16.00

órakor Lendván keresztút Halász

Dániel vértanú halálának évfordulója tiszteletére, majd 17.00 órakor szentmise.

Dobronaki Plébánia

A szentmisék Dobronakon hétközben 18.00 órakor lesznek, a falvakban pedig szombatonként 16.00 órakor. Pénteken, március 10-én 17.00 órakor keresztút, majd szentmise 18.00 órakor.

Szombaton, március 11-én Halász-keresztút lesz, amely 18.00 órakor kezdődik. Indulás a hotizai betonteleptől.

Vasárnap, március 12-én, nagyböjt harmadik vasárnapján Dobronakon

8.00 és 10.00 órakor lesznek szentmisék, majd 11.30-kor Radamosban és Göntérházán és 16.00 órakor Dobronakon.

MEGEMLÉKEZÉS

Öcsinek (I. M. Gálics István)

Újra évforduló, (...) Március van, s lassan kitavaszodik (Minden, ami nyílhat, kinyílik.)

A cseresznyefák is fenn a hegyen. Egyik idén már terem – s akár a belőle készült pálinka is –olyan lesz, mint a régi.

A táj megbocsát, s a felhő is: vonul tovább az égen, mert égi... (Bence Lajos)

Gálics István – Öcsi

(1944–1997)

Köszönet mindazoknak, akik egy pillanatra megállnak sírhalmánál és velünk együtt őrzik emlékét.

Lendva, Berlin, Regensburg, Trieszt, Siófok, Budapest Szerettei

Hétfőn, március 13-án 9.00 órakor Dobronakon, 16.00 órakor

Zsitkócban lesznek szentmisék, valamint Dobronakon 17.00 órakor imaóra, utána 18.00 órakor szentmise.

Kedden, március 14-én 9.00 és 18.00

órakor szentmisék Dobronakon és

16.00 órakor Radamosban.

Szerdán, március 15-én 9.00 és 18.00

órakor szentmisék Dobronakon és

16.00 órakor Kámaházán.

Csütörtökön, március 16-án 9.00

órakor szentmise Dobronakon, 16.00 órakor Radamosban és Göntérházán, valamint Dobronakon 17.00

órakor imaóra, majd 18.00 órakor szentmise.

apróhirdetés

•Kiadó házat vagy lakást keresek hosszú távra Lendván vagy a környező falvakban júniusi-júliusi költözéssel. Tel.: 0036-30090-34-81 email: bialko. laszlo@gmail.com

•Olcsón eladó gyerekágy matraccal és egy gyerekkocsi, keveset használt. Érdeklődni: 031-323-279.

•Eladó Csörnyeföldön

60–70 kg szép, idei dióbél 3.000 Ft/kg áron. Telefon: 0036-30-484-61-56

A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságba leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 7., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail-címen.

15 NÉPÚJSÁG 2023.
Info
március 9.
gyertyafény
16-a között

Humor

A rendőr leállítja az autóst az autópályán, majd megkérdi tőle:

– Uram, megkérdezhetem, mióta megy hibás hátsó lámpákkal?

A sofőr kiszáll, megnézi a kocsi hátulját, majd térdre esik és elkezd zokogni.

– Ugyan már, annyira azért nem súlyos a helyzet! – nyugtatja a rendőr.

– Pár kiégett izzó miatt még nem kell ennyire elkeseredni.

– Nem? És az utánfutóm meg a motorcsónakom?

Két szőke nő beszélget Szent István király szobra előtt:

– Milyen jó pasi! És még a telefonszáma is ki van írva: 975–1038.

– Ja. Csak azt nem írták oda, hogy Yettel, Vodafone vagy T-mobil...

Három ember ül az eszpresszó sarokasztalánál 1951 decemberében.

Felsóhajt az egyik:

– Hajjaj...!

Mire a másik:

– Hajjaj...!

A harmadik is megszólal:

– Uraim, hagyjuk a politikát, mert valaki még meghallja!

A kaktuszgyűjtők klubjában csörög a telefon:

– Önök ismernek különleges kaktuszokat?

– Igen, például Ariocarpus, Lophophora, Melo cactus, Obregonia, Tur binicarpus, Uebelmannia.

– Na, ez az!

– Hogy érti, ilyet szeretne vásárolni?

– Nem, csak éppen keresztrejtvényt fejtek!

A holló ül a fán a szájában egy szép nagy sajttal. Arra megy a róka és megszólítja:

– Holló, meg tudnád nekem mondani, hány óra van?

– Hogyne, hogy kiessen a csőrömből a sajt!

Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Sütő András; Advent a Hargitán; színjáték két részben. A szerencse Marič Vida Jutka völgyifalui olvasónknak kedvezett. Gratulálunk, nyereménye a Zala György – A millennium szobrásza című könyv, melyet szerkesztőségünkben vehet át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje 2023. március 20. Címünk: Népújság, Fő utca 7., 9220 Lendva, illetve info@nepujsag.net. Sok szerencsét!

kulcslyuk

Vogrinec Dominik, a Zsitkóci ÖTE parancsnoka

A legjobb dolgok az életemben:

• A családom.

Amire szívesen visszaemlékszem:

• A gyermekkoromra.

Ahová már holnap elutaznék:

• Skandinávia, Tibet, Peru, Egyiptom, Kuba és a Dominikai Köztársaság.

A szabadidőmben:

• Önkéntes tűzoltó vagyok, és szeretek meditálni.

Ami azonnal fel tud bosszantani:

• A politikusok ígérgetései választások előtt.

Ami nagy hatással volt az életemre:

• Tanultam a hibáimból, a sportolás, a tanulmányaim és a meditáció.

A legnagyobb őrültség, amit tettem:

• Ennek titokban kell maradnia.

A leghasznosabb tárgyam (de nem a mobilom):

• A svájci bicskám.

Horoszkóp

Kos Már. 21. – ápr. 20. Most derül ki, hogyan viseli, ha a sors kiveszi a kezéből az irányítást. Ne háborodjon fel, ha most nem dönthet.

Bika Ápr. 21. – máj. 20. Most végre fellélegezhet, a munkahelyi gondok megoldódni látszanak, de ehhez idő kell.

Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Itt az idő, hogy körülnézzen a munkaerőpiacon! Van még nagyjából három éve arra, hogy feljebb lépjen.

Rák Jún. 22. - júl. 22.

Nemcsak a tavasz közeledtének örülhet, hanem annak is, hogy látja a fényt az alagút végén.

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. A párkapcsolata eddig hullámvasúton volt. Most megoldást és megnyugvást hoznak önöknek a csillagok.

Szűz Aug. 24. – szept. 23.

Ha van párja, egyeztetniük kéne, hogyan képzelik el a jövőt. Ha még nincs párja, hamarosan találkozhat vele.

Mérleg Szept. 24. – okt. 23.

A hét sok munkát és felelősséget hoz. De ön készen áll egy komolyabb feladatra. Szóval legyen büszke magára!

Skorpió Okt. 24. – nov. 22.

Most nagy dologra vállalkozhat. Ne aggódjon és ne siessen. Szerencsésnek és áldottnak érezheti magát.

Nyilas Nov. 23. – dec. 22.

Idős rokona miatt aggódhat. Próbáljon uralkodni magán, különben az aggodalom teljesen a hatalmába kerítheti.

Bak Dec. 23. – jan. 20.

Amit egyszer ki szeretnék próbálni:

• A parázson járást.

A leghaszontalanabb tárgy a háztartásomban:

• Az elromlott falióra.

Akivel egyszer szeretnék találkozni:

• A Dalai Lámával.

Ha zene, akkor:

• Horvát zene.

Amiről a legtöbbet tudok beszélni:

• Az önkéntes tűzoltóságról.

A Muravidék legszebb helye:

• A Mura folyó környéke (Szerelem-sziget, Babič-malom).

Vége az elmélkedésnek, eljött a cselekvés ideje, amit bátran átitathat érzelmekkel. Most emberségből vizsgázik!

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Érzi, hogy kicsúszik az idő kontrollálása a kezéből. A hétvégén az érzelmek elönthetik. Ez normális.

Halak Febr. 20. – már. 20. Megváltozhat a véleménye arról, hogy mi és ki a fontos. Elmehet úszni, hogy kiáztassa az összes feszültséget magából.

16 NÉPÚJSÁG 2023. március 9.
Info

Mezőgazdaság

Már parasztasszonyunk sincs?

Már parasztasszonyunk sincs?

Február végén a járvány miatti kétéves szünet után Szlovénia-szerte, így a Muravidéken is megszervezték a parasztasszonyok találkozóját, amelyen – furcsamód vagy sem – a vidékünkről nem volt résztvevő. Megpróbáltuk megfejteni, mi állhat a tény mögött, ahogy az mögött is, hogy például a „szlovén parasztgazdaságok ínyencségei” tavalyi rendezvényére, mustrájára sem küldtünk senkit, ahogy ez a promóciót szolgáló formás katalógusból egyértelműen kiderül.

A muravidéki parasztasszonyok találkozóját idén a Mura folyó túlsó partján szervezték meg, 14 egyesület, szervezet 180 képviselője, parasztasszony vett részt az eseményen kétéves kényszerű járványügyi szünet után, immár 27. alkalommal. A találkozót éves szinten a muraszom-

tartó parasztasszonyok számára, természetesen lehetőség nyílik tapasztalatés véleménycserére, illetve egyfajta feltöltődésre a nagy „tavaszi indulás” előtt, a szaktanácsadók pedig az éppen aktuális szakmai kérdéseket is terítéken tartják. Idén leginkább a parasztasszonyok, a nők nem éppen jónak minősíthető szociális helyzetéről esett szó, a szociális biztosítás

dasági tevékenységekben és emellett gondoskodnak a parasztcsaládok idősebb, legyengült tagjairól is, tevékenyek az úgynevezett kiegészítő tevékenységek területén is.

Talán úgy tűnik, a parasztasszonyok élete nem sokban változott az évtizedek során, maguk a parasztasszonyok azonban úgy látják, hogy a mezőgazdaság nagy változásokon ment keresztül, a gazdaságokon élők életszínvonala, beleértve természetesen a nőket is, pozitívan változott, kevesebb a fizikai munka és egyre több a „papírmunka”, valamint egyértelműen javult a hozzáférés az infrastruktúrához, illetve a szükséges információkhoz. Lassan, de biztosan tehát változnak a dolgok ezen a területen is.

gazdasági Szaktanácsadó Szolgálat lendvai kirendeltségének szakembere, aki az elmúlt években felvállalta a parasztasszonyok vezetését ezen a területen, és még évekkel ezelőtt az említett találkozókon, ahogy az említett mustrán is jelen voltak a vidékünkről, sőt szép eredményeket is elértek, úgy véli, több oka is van a távolmaradásnak. Elsőként azt említi, hogy a vidékünkön egyszerűen nincsenek, illetve nagyon ritkák a Mura túlsó partján,

de akár a goricskói térségben is jellemző nagyobb, többgenerációs parasztgazdaságok, ebből kifolyólag a bejegyzett kiegészítő tevékenységek is jóval gyérebbek. Emellett a parasztasszonyok hagyományos egyesületi formáit, ezek tevékenységeit a kétnyelvű területen a különböző, általában kulturális magyar egyesületek is felölelik, így kifejezetten a parasztasszonyok egyesületének megalapítására is kisebb az esély.

Női elnök a lendvai tűzoltóság élén

A szlovén parasztgazdaságok ínyencségeinek 2022-es katalógusa, amelyben a Murán inneni térség csak ritkán szerepel, a kétnyelvű területről pedig senki sincs jelen.

bati mezőgazdasági intézet szervezi különböző muravidéki helyszíneken és váltakozó szervezők segítségével, így évekkel ezelőtt, de Lendván is tartottak ilyen találkozót. Annak ellenére, hogy az említett találkozók alapvető célja egy szabadnap szervezése a dolgos, szorgalmas, a parasztgazdaságokat jó kondícióban

különböző lehetőségeiről tanácskoztak. Ma már a parasztgazdaságok nagyjából egyharmadát nők vezetik, sok esetben azonban még mindig csak olcsó munkaerőnek számítanak, minden szociális-közgazdasági biztonság nélkül. Annak ellenére, hogy a parasztgazdaságokon élő nők egyre tevékenyebbek a mezőgaz-

A cikk felvezetésében már említettük, megpróbáljuk megfejteni, mi állhat azon jelenség mögött, hogy a Mura innenső partjáról, még inkább a kétnyelvű területről alig vesznek részt a találkozókon, ahogy az mögött is, hogy például a tavalyi „szlovén parasztgazdaságok ínyencségei” rendezvényre sem küldtünk senkit. Hozzátehetnénk, így van ez, miközben a magyarság szervezetei igencsak jelentős erőforrásokat és figyelmet szentelnek a különböző hagyományos ételeknek, az elkészítésüknek, hétről hétre különböző fesztiválok, rendezvények szólnak erről.

Fehér Marika, a Mező-

Az idén megalakításának 150. évfordulóját ünneplő Lendvai Önkéntes Tűzoltóegyesület tisztújító közgyűlésén Marčeta Suzana személyében megválasztották az egylet első női elnökét. A leköszönő vezetőség beszámolói után az egylet megtartotta a tisztújítást, vagyis az új elnök és parancsnok megválasztását.

A parancsnoki posztért Kepe

Tomi és Gjerkeš Sebastijan indultak, míg az elnöki posztra Cvetko Bojan és Marčeta Suzana pályázott. A jelenlévő tagok szavazatai alapján parancsnoknak Kepe Tomit, míg elnöknek

Marčeta Suzanát választották meg. Az új parancsnok az ellenjelöltjét választotta helyettesének, míg Žižek Štefan és Šimonka Jožef alparancsnoki tisztséget kaptak. Megválasztották az egyesület új igazgatótanácsát is, amelyben Marčeta Suzana, Kepe Tomi, Bojnec Rebeka, Toplak Štefan, Ivanec Martina, Novak Leon, Bažika Ladislav és Pahor Scarlet Aurora kapott helyet. Az igazgatótanács majd első ülésén dönt az egyesület alelnöki, illetve titkári posztjáról, ahogy az egyesület idei programjáról is.

17 NÉPÚJSÁG 2023. március 9. Horizont
tt
Marčeta Suzana, a Lendvai ÖTE új elnöke.

Maribori fotósok kiállítása Biztonságban élhetünk?

A Lendvai Kulturális Központ előcsarnokában március 1-jén a Maribori Fotóklub szervezésében fotókiállítás nyílt „Natura morta” címmel, melyen 21 klubtag mutatkozik be. A csoportos kiállítás fotósai alkotásaikkal a természethez és az azt formáló anyagi világhoz való viszonyuk sajátos aspektusát mutatják be. A résztvevők mindegyike egy-egy érdekfeszítő, vallomásos, sőt néhány esetben lírai történetet festett a fotóra, amely mindenkit nyíltan arra hív, hogy álljon meg és nézze meg közelebbről is az alkotást. A tárlat március végéig látogatható. FaBri

• Lendván • Dobronakon •

• Lendván • Dobronakon •

• Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)

• Gornji Petrovcin • Muraszombatban •

A dobronaki DiáXínpad hétfőn bemutatta az „Emberke tragédiája” című előadást. A Karinthy Frigyes műve alapján feldolgozott színdarabot Štampah Miha rendezte Mess Attila szaktanácsadásával. A több síkon futó előadás fő célja a fellépőkben és a nézőkben is tudatosítani a tényt, hogy a létünk elsősorban attól függ, hogy hova születtünk. – Ennek ellenére az élettől kapott lehető -

ségek, az otthoni biztonság nem szükségszerűen magától értetődő. Csak most, amikor nem messze tőlünk folyik a háború, most lettünk valójában tudatában annak, hogy pillanatok alatt veszélybe tudunk kerülni – mondta Štampah Miha a színjáték keretéről. Hozzátette, hogy az alapul szolgáló mű, az Emberke tragédiája nagyon jó kiindulópontot adott ahhoz, hogy a színészekkel

könyv-elő

Oravecz Imre: A megfelelő nap; Magvető Kiadó, 2023, Budapest

Többször találkoztam már Oravecz Imre verseivel, de részleteibe menően nem ismertem a munkásságát. Ezért a mesterséges intelligenciához (MI) fordultam, és megkértem, mutassa be nekem a magyar írót, költőt. Az eredmény pedig nem kicsit meglepő, és azt is bizonyítja, hogy ne higgyünk a mesterséges intelligenciának. A legnépszerűbb MI-program szerint ugyanis Oravecz Imre 2020-ban elhunyt. Hogy ezt a hamis információt honnan szedte a

program, azt nem tudnom, de azt igen, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él. Oravecz pedig idén ünnepli 80. születésnapját, és ebből az alkalomból a kiadója, a Magvető A megfelelő nap című verseskötetének kiadásával köszöntötte őt.

A fülszöveg szerint A megfelelő nap Oravecz életművében félúton van a Halászóember (1998) költői szintézise és a Távozó fa (2015) című időskori remekmű között. Nagy erénye, hogy a mindennapi élethelyzeteket egzisztenciálisan keretezi és olyan tónust ad a hétköznapoknak, amely a maga egyszerűségében képes mélyebb, filozófiai síkon szólni az olvasóhoz. Ebben a mindennaposságban jelenik meg az élet és a halál, az elmúlás és a „létezés édessége”. Leírások, naplójegyzetek, töprengések váltakoznak a kötet lapjain, hol lírai nagyításokkal, hol epikus távlatokkal. Ez a ket-

tősség teremti meg a kötet egyszerre realista és metafizikai jellegét, amelyből nem hiányozhat a szerelem és a csalódás olykor egészen profán megközelítése sem. A kötetben szereplő legtöbb vers rövid és szikár, gyakran mindössze egyegy megállapítás, amely egzisztenciális térbe emeli a hétköznapi dolgokat. Elsőre talán meglepő, de éppen emiatt lesz erős a mondanivaló. Nem lehet sem nyersnek, sem közhelyesnek titulálni, kerüli az átlagosságot, amely figyelemreméltó annak tekintetében, hogy tulajdonképpen átlagos dolgaink jelennek meg a sorok által. Természet- és emberközelsége által ma -

végigmenjenek különböző társadalmakon és beszélgessenek arról, mit jelentettek bizonyos történelmi korszakok, illetve milyen volt a hatásuk az emberiségre. Az előadásban hat 8. osztályos tanuló lép fel: Magyar Timon, Grof Lana, Car Tilen, Smodiš Taja, Ježovnik Rok és Timar Olivia dicséretre méltó előadását a közönség vastapssal jutalmazta.

gunkra ismerhetünk, szikár megállapításait és vívódásait olvasva saját hétköznapi pillanatainkba csempészhetünk egzisztenciális mélységeket, sokszor afféle ahaélmény kíséretében.

A kötetből és Oravecz 80. születésnapja alkalmából én a Még című vers utolsó két sorát ajánlom az olvasó figyelmébe, amely így hangzik: „... még szeretnék jó pár verset írni – / még érdemes élni.”

Mit lehetne erre mondanunk? Talán csak anynyit, hogy szeretnénk még jó pár verset olvasni Oravecz Imrétől… Bialkó László Gergő

18 NÉPÚJSÁG 2023. március 9. Horizont
FaBri
A dobronaki színjátszók történelmi utazásra – a paradicsomtól a robotokig – invitálták a nézőket.

Batiktechnikával festettek

A Göntérházi Hetés Művelődési Egyesület múlt vasárnap hímestojáskészítő

műhelyt szervezett a helyi faluotthonban. Az egyesület elnöke, Gerebic Betina

lapunknak elmondta, hogy a hímzőasszonyok körében felmerült az ötlet,

hogy jó lenne megtanulni valami új dolgot, illetve olyan kézművességet, amit eddig még nem csináltak. A húsvéti ünnepek közeledtével a hagyományos hímestojás-készítés jutott eszükbe. Meghívták Flisar Doroteja és Sabo Marija kézműveseket, akik a szép számban egybegyűlt érdeklődőnek bemutatták a viaszos batiktechnikával készített hímes tojások elkészítésének fortélyait. Annak ellenére, hogy a

résztvevők zöme először tartott írókát a kezében, tetszetős hímes tojások születtek. Mivel az esemény jól sikerült, a szervezők a közeljövőben sem zárják ki hasonló jellegű műhelymunkák szervezését.

Az esemény a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a dobronaki Kézművességek Házának támogatásával valósult meg.

FaBri

A színjátszás öröme

A batiktechnikánál

méhviaszt írókával viszik rá a tojásra.

Kapcán szombaton vendégül látták az alsólakosi Szödöttvödött Színjátszó Társulatot, akik az „Egy szoknya, egy nadrág” című előadásukat mutatták be Koter Gizella rendezésében. – Már hagyomány, hogy a kész előadással a környező falvakat is megnevettetjük, kicsit elvarázsoljuk a színház bűvöletével. Az előadás bővelkedik humorban, és a jó közönség értette a tréfát. Az MNMI nem véletlenül támogatja a kultúra ezen formáját, hisz a magyarul értő emberek mind összejönnek az ilyen alkalmakon. Hiszem, hogy vezérfonal lehet ez ahhoz, hogy összegyűjtse az embereket és erősödjön a közösség. A vendéglátó kultúregyesület elnöke, Herzsenjak Mária bátorító és elismerő szavai a kapcsolat tartására buzdítják a csoportot, ami nem mást jelent, mint hogy a következő előadással is ellátogatunk Kapcára – mondta Koter Gizella. (-)

19
NÉPÚJSÁG 2023. március 9.
Horizont az olvasztott

Horizont

Mr. Kurtos – a Muravidék kürtőskalácsosainak tíz éve

A kürtőskalács-készítéssel

A kürtőskalács-készítéssel

Diós, fahéjas, kakaós, ezek az abszolút kedvencek. Aztán jön a vaníliás, a nagyon extra málnás, a tökmagos... – a sor végeláthatatlan, ahogy a bódé előtt kígyózó vásárlók sora is. A kürtőskalács a Muravidéken olyannyira belopta magát a szívekbe, hogy sokan képesek egy órán át is sorba állni a kelttésztás édességért. Akik pedig „felelősek ezért a gaztettért”, az a dobronaki Magyar család, Rihard és felesége, Brigita.

A találó fantázianév, a Mr. Kurtos mára egybeolvadt a családfő személyével. Az idén 10 éves kürtőskalácssütő családi vállalkozás pedig beágyazta magát a muravidéki gasztronómiai kínálatba.

– Gyerekkoromban cukrász szerettem volna lenni, de fényképész lett belőlem. Aztán az élet mégiscsak

rögve fogant meg, amikor a feleségemmel a jövőről ötletelgettünk. A kalácssütés témájába olyannyira belemerültünk, hogy egészen komolyan utána is jártunk a tudnivalóknak. Amikor mindketten úgy éreztük, hogy működhet, elhatároztuk, hogy belevágunk.

Meg is rendelték a sütőt, aztán májusban elkezdték otthon sütögetni az első kalácsokat. Két hónapon keresztül tesztelték a re -

Sejtettük, hogy nem lesz egyszerű. Nehezen indult el az egész, és közben is sokszor átfutott az agyamon, hogy talán hibás döntés volt – mondja a családfő, majd a gondolatmenetet felesége, Brigita folytatja: – Én nagyon makacsul kitartottam, támogattam, lelkesítettem a páromat, amennyire csak tudtam. Jobban bíztam benne, mint ő saját magában. Azt hiszem, ő feladta volna az

úgy hozta, hogy a gyerekkori álmom némiképp megvalósulhatott – Dobronakon járunk, a Magyar házaspárnál. Magyar Rihard a kezdetek kezdetébe avat be minket. – Miután fotósként saját vállalkozást indítottam, úgy éreztem, a munka mellett kell még valamilyen „B” terv. A kürtőskalács ötlete 2013-ban a házunk teraszán ücsö -

cepteket, próbasütéseket csináltak, hordták az ismerősöknek, szomszédoknak a friss, meleg kóstolót, hogy mondjanak véleményt. Aztán kombit vásároltak, amibe nem csak konyhát, de új motort is kellett venni. – Az elején sok pénzt és energiát befektettünk, tudván, hogy a kürtőskalácssütést mások is megpróbálták már itt a Muravidéken, de feladták.

elején – meséli, és Rihard egyetértve bólogat. – Én feladtam volna. Emlékszem, amikor egyszer úgy jöttem haza, hogy semmit sem adtam el. Teljesen letörtem. Brigi pedig fogta a kalácsokat és elvitte a szomszédoknak, elosztogatta. A gyerekszobában az ágyon ücsörögtem, teljes kudarcot éreztem, néztem a falat, és csak arra tudtam

gondolni, hogy rossz döntés volt belevágni. Nagyon hálás vagyok, hogy Brigi ennyire makacsul kitartott. A család és a barátok is biztattak bennünket, ezért nekik is köszönet jár. A kürtőskalácsos vállalkozás célközönségét a hazai, muravidéki emberek jelentették. A házaspár azonban nem tudta, hogyan érjék el őket. Legyen fix helyük, boltjuk, mint egy pékség, vagy esetleg házaljanak? Aztán megpróbáltak mindent, és megtapasztalták, mi működhet és mi nem. – Ha első vagy valamiben, akkor rengeteg tapasztaláson, buktatón kell átevickélni. Mi végigjártuk a szamárlétrát. Az első két évben eljártunk ingyenes sütésekre az óvodákba, műhelymunkákat csináltunk a gyerekeknek, ők voltak az első kuncsaftok. Aztán búcsúkba is mentünk, illetve a Hungarikum-boltokba is sütöttünk. Ha nem is ment úgy, ahogy kívántuk, de azt már a legelején elhatároztuk, hogy ha csináljuk, akkor olyan minőséget fogunk nyújtani, amit magunk is elvárnánk, és ebből nem engedünk. Például a 2 órás kalácsot már nem adjuk ki (a magyar szabványok sze-

rint a 4 órás kalácsot is még el lehet adni). Rájöttünk, hogy ha a minőséget szeretnénk fenntartani, akkor a vevőknek kell valamilyen szinten alkalmazkodni hozzánk. Így fix napokat vezettünk be, amikor a vevők megtalálhattak minket bizonyos pontokon. Ekkor már a boltnál kezdtünk sütni a kombinkban, frissen kínáltuk a terméket, ami nekünk is egyszerűbb volt.

A dolgukat az is megnehezítette, hogy Lendvára már alkalmanként járt kürtőskalácsos, egy magyarországi sütő, ezért úgy döntöttek, hogy Muraszombat felé nyitnak, ahol a legtöbbeknek újdonság volt a magyar–erdélyi csemege. Több próbálkozás után a Maximus bevásárlóközpontnál sikerült bevált helyet találniuk, ahová a mai napig járnak. – Érdekes, hogy a szlovén vásárlóink többsége nem ismerte korábban a kürtőskalácsot. Eleinte nem értették, miért üres a kalács közepe, szerették volna megtöltetni. Számtalanszor elmagyaráztuk, később pedig a kocsira is kiírtuk, hogy mi is a kürtőskalács, de még a mai napig is sokszor el

20 NÉPÚJSÁG 2023. március 9.
Amikor végre beindult a vállalkozás, jól jött a segítség is. A radamosi lányok mindig szívesen álltak be a pult mögé. Középen Brigita és Rihard, azaz Mr. Kurtos. Brigita a kürtőskalácstésztába töltött fagylalttal, ami az ő ötletükből született és mára már igazi trend lett szerte a világon.

teljesen összefonódtunk

teljesen összefonódtunk

kell magyarázni – mondja nevetve Rihard.

A kürtőskalács védett magyar termék. A Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület pontosan meghatározta, milyen lisztből készülhet a kalács, illetve a szabványokat – méret, súly, forma, a dorongfa mérete, az elkészítés módja stb. –, amiket be kell tartani azért, hogy a terméket egyáltalán kürtőskalácsnak lehessen nevezni. Ezért nem elég egy jó recept, minden előírásnak stimmelnie kell. Az előírt szabályok betartásával lehet óvatosan saját ízlésre

finom – magyarázza Mr. Kurtos. – Az eredeti kürtőskalács tésztájában citromlé van, mi narancsra változtattuk, illetve nem teszünk a tésztába tojást, amit viszont háromszor kelesztünk –osztja meg velünk Rihard.

A befektetett munka gyümölcse lassan beérett, és a kürtőskalácsos bódét egyre többször lehetett látni a már említett helyszíneken, illetve a dobronaki Bakonaki-tónál. A helyiek és a turisták is már ismerték őket, úgyhogy a reklámozásra nem fordítottak külön figyelmet. Az elégedett

sokat tervezünk, és minden újdonság izgalmas. A kürtősfagyink például akkor született meg, amikor nyáron a kalács annyira nem ment. Hazahoztuk, ami megmaradt, és egy kis bolti fagyit tettünk mellé. Mindjárt megállapítottuk, hogy a kombináció nagyon finom – meséli Brigita, majd Rihard folytatja: – El is kezdtük árulni a kürtőskalács tésztájába töltött fagyit. Eleinte nem ment, majdnem el is vetettük az egészet. Aztán az ötletünket elmondtuk egy ausztrál ismerősünknek, aki szintén kürtőska-

Hosszú sorokban várakoznak a Mr. Kurtos-bódé előtt az emberek. Megéri várni akár egy órát is!

formálni a kalácsot. Aztán jöhet a rutin meg a sok-sok tapasztalat. – A kürtőskalácssütés nem egy nagy kunszt, hanem sok kicsi. Sok mindenre kell figyelni a hozzávalóktól a hőmérsékletig. Ezeket mind ki kellett tapasztalni. A készítés lassú folyamat, a kalács tésztája 1,5–2 óra alatt készül el, amit mindig a helyszínen csinálunk. Kidolgoztuk a saját receptünket, ami megfelel a szabványoknak, de emellett a szlovén ízlésnek is, hiszen a szlovén szájíz kicsit eltér a magyartól. Vagyis olyat kellett csinálnunk, ami mindenkinek

vásárlók vitték a hírét a kalácsnak. A vállalkozás sikerével idővel plusz személyzetre is szükség lett, akik időnként besegítettek. Majd egy újabb fontos döntést hozott meg a család: Brigita is főállású kürtőskalácssütő lett. A vállalkozás pedig szárnyalni kezdett.

– Harminc évet dolgoztam a patikában, lezárult egy korszak, most ez a munkám. Nem mondom, néha hiányzik a szakmám, de a kürtőskaláccsal való munkát nagyon szeretem, egyszerűen nem tudom megunni. Egy kis kreativitás is szükséges hozzá,

lácssütéssel foglalkozik. És lám, Ausztráliában, a tengerentúlon befutott. Szóval innen indult világkörüli útjára a kürtősfagyi, átment az óceánon, kikötött Kanadában is, majd visszatért hozzánk. Ez idő alatt már megismerték külföldön, ami jó marketing volt nekünk is, így 2017-ben újra elkezdtük, és mindjárt más volt a fogadtatás. A mi ötletünk volt, mi találtuk ki, sajnos nem védettük le, de emiatt nem bánkódunk –mondja mosolyogva Rihard. – Sőt, azt is elfogadjuk, hogy egy jó ötlet egy időben akár több fejben is megszülethet.

Magyarországon a kürtőskalács-fesztiválon eddig kétszer voltak. Értékes barátságokat kötöttek és megállták a helyüket, méltó módon képviselték a Muravidéket. A kürtősfagylat ötletét ott is átadták más sütőknek, így Magyarországon sem ismeretlen már a puha tésztába adagolt krémes fagylalt. A kétéves járvány akkor robbant ki, amikor a legjobban dübörgött a családi vállalkozás. Jött a leállás, amit senki sem kerülhetett el, aki turizmusban, gasztronómiában utazott. Nyáron ugyan beindult a turizmus és ez valamelyest kompenzálta a kiesést, de a hiány így is érezhető volt. – Ha tovább elhúzódott volna a járvány, akkor lehet, hogy mi sem tudtuk volna folytatni. Másrészről pedig nekünk egy figyelmeztetés is volt, hogy lassítanunk kell. A járvány előtt már szárnyaltunk a még újabb ötletekkel. Készítettünk már sós kürtőskalácsokat is, és egy kis vendéglőben is gondolkodtunk. Lehet, hogy abba már beletörött volna a bicskánk, így azt hiszem, jobban jártunk, hogy akkor egy kicsit leálltunk. A mostani időszak újra kihívások elé állít bennünket. Az inflációt sajnos a bőrünkön érezzük, minden alapanyag drágább, és patthelyzetbe kerültünk, hiszen túl nagy áremelést nem engedhetünk meg magunknak. Van, hogy a rendezvényeken már a bevétel 20 százalékát elkéri a szervező, így meg kell gondolnunk, hogy hová tudunk elmenni. Ha 5–6 euróra jön ki egy kalács, akkor inkább nem megyünk, hiszen tudjuk, hogy a Muravidéken ennyiért nem lehet eladni. Próbáljuk a 4–4,5 eurót tartani – magyarázza Rihard.

Mióta a házaspár belevágott a kürtőskalácsozásba, több idejük jut a családra is. Brigita elmondta, hogy a heti négy nap a maximum, amit dolgozhatnak, hiszen reggel 8-tól este 9-ig vannak kint. A többi nap a családé. Rihard számára is élhetőbb ez az időbeosztás, most sokkal többet lehet a gyerekekkel, mint korábban. – Most már elégedettek vagyunk. Újabb terveink is vannak, többek között az udvarunkra tervezünk valamiféle kis megállót, ahol fogadhatjuk a turistákat, műhelyt tarthatunk és kínálhatjuk a termékünket. Addig fogjuk ezt csinálni, amíg lesz hozzá szívünk-lelkünk. Mert ha ez elfogy, akkor a kalács sem lesz az, aminek lennie kell. A mércét magunknak állítottuk fel, nekünk kell tartani. Szerencsére ebben is jól kiegészítjük egymást. A kürtőskalács-készítéssel teljesen összefonódtunk, az életünk része lett – mondja Rihard, majd a felesége folytatja: – Mi magunk sem értjük, hogy mi a varázslat ebben a kalácsban, de egyszerűen nem lehet megunni. Fontosak a vevőink is, engem főleg az emberek motiválnak. A visszajáró vendégek, akikkel elbeszélgetünk, akikről már tudom, hogy melyik kalácsot fogják kérni. De sosem vesszük könnyelműen, hogy ez csak munka! Nagyon hálásak vagyunk mindenért, úgy is kezdünk minden egyes napot, hogy hálát adunk.

A Mr. Kurtost ma már egész Szlovéniában ismerik, és távolabbi városokba, eseményekre is hívják őket. Jelenleg legalább tíz kürtőskalácsos van Szlovéniában, de Rihard és Brigita voltak az elsők, akik megszerettették a szlovénokkal ezt a magyar édességet.

21
Horizont kürtőskalács-készítéssel
NÉPÚJSÁG 2023. március 9.
kürtőskalács-készítéssel

Vereség a fővárosban

Rosszul rajtolt a Nafta

Borsos a negyedik helyen

Rosszul rajtolt a Nafta

Ilirija – Nafta 1903 2:0 (0:0)

A mérkőzés helyszíne: Stadion Ilirija

A nézők száma: 100

Játékvezetők: Antič Mihael, Jug Tadej, Gornik Nejc

Szövetségi ellenőr: Šturm Emil

Ilirija: Demastija, Zukić (Tomiček 86.), Ivkič, Djermanović (Štricelj 86.), Novak (Zyberi 66.), Rorič, Poplatnik, Bartolj, Benkič, Rotar, Škoflek (Snedic 79.); edző: Kopčič Robert

Nafta 1903: Kiss, Dinnyés (Novinič 60.), Sulejmanović (Pigac 65.),

Gergely, Oštrek, Boros, Igrec (Fehér 65.), Szabó (Plej 78.), Kumer, Papp (Urh 60.), Dávid; edző: Boér Gábor

Gólszerző: Ivkič (59.), Poplatnik (83.)

Sárga lap: Tomiček; Dinnyés, Gergely, Boros, Fehér

Piros lap: –

A Nafta 1903 első tavaszi mérkőzése nem úgy alakult, ahogy azt a szurkolók várták: múlt csütörtökön a lendvai csapat az Ilirija vendége volt, akik ellen a második félidőben alulmaradtak.

Az első játékrész elején Kiss kapusnak kétszer is résen kellett lennie, majd Oštrek helyzetei következtek a 11. és a 23. percben, amelyek kihasználatlanok maradtak. A Nafta próbált támadófocit játszani és nyomás alatt tartani az Iliriját, de a támadásokból hiányoztak a kreatív ötletek, és ígéretes helyzet is alig volt. A házigazdák mindkét góljához aztán a vendégek vé-

delmének figyelmetlensége kellett a fordulás után. Előbb Ivkič talált be egy beadást követően, majd Poplatnik fejelt be egy balról érkező labdát. A mérkőzésen a párharcokban sem voltak jók a naftások.

Boér Gábor vezetőedző szerint mindez egyrészt annak tudható be, hogy nincsenek meg a csapatban a vezéregyéniségek, akik rendet tartanának a pályán ilyen szituációkban, másrészt fiatal még a csapat. – Az ellenfél annyival volt jobb, hogy volt két rutinos csatáruk, akik sokkal éhesebek és élesebbek

voltak a gólra. A létszámfölényes helyzeteket is roszszul oldotta meg a csapat. A fegyelem hiánya miatt kapott gól pedig teljesen megváltoztatta a játék képét, ami után teljesen görcsössé váltunk. Az Ilirija ellen az ősszel látott hibák ismétlődtek meg, a mérkőzésen nagyon hiányoztak a csatárerények. Jelen pillanatban sajnos nincsenek meg azok a játékosok, akik erősebb csapatok ellen a különbséget tudnák produkálni a Nafta javára – mondta Boér Gábor.

A téli átigazolási időszakban kölcsönbe érkező Gergely Botond (belső védő) és Boros Zsombor (csatár) a bevezető mérkőzésen nem tudott plusz lendületet hozzáadni a Nafta játékához, a Triglavtól igazolt Petrović Stefan pedig részleges bokaszalag-szakadása miatt nem játszott.

F.h.m., Sz.R.

A Tornisán rendezett

6. fordulóval véget ért az északkeleti 2. országos légpuskaliga 2022/23-as bajnoksága. Az utolsó fordulót a dobronaki Jezero Lövészegyesület csapata az 5. helyen zárta (Borsos Fanni 4., Kianec Melani 15., Car Franc 21.), ami az öszszesített végeredményben a 6. helyre volt elég. Összesített egyéniben a legjobb helyezést Borsos érte el a 6. hellyel, Kianec a 14., Car

a 23. helyről búcsúzott az idénytől.

A dobronaki Timar Tesa, aki a Muraszombati Lövészegyesület színeiben versenyez, egyéniben a kiváló második helyet szerezte meg csapatának, mely az összesítésben a 4. helyen zárt. A liga csapatbajnoka Radgona lett, az egyéni mezőnyt Čučko Aljaž nyerte meg az ormosdi TSO egyesületből. hs

A Lendva II. verte a mezőnyt

A bowling másodosztály legutóbbi versenynapjának győztese a Lendva II. csapata lett, a két városi együttes meccse szoros párharcot hozott: Lendva II. – Lendva I. 613:608.

Csapatuk legjobb játékosa Kovač Marjan volt, aki az összesített egyéni táblázat harmadik helyén zárt. A Lendva I. az utolsó helyen végzett.

F.h.m.

Tekekudarc idegenben

A lendvai tekézők vereséget szenvedtek a legutóbbi bajnoki meccsükön Dravsko poljén: Miklavž –TK Lendva 6:2 (3141:3063).

Csupán Zadravec és Tisovec

Ismét

tudta megnyerni a párharcát. Továbbra is a tabella utolsó előtti helyén állnak, a következő körben a De Vesta ellen javíthatnak.

F.h.m.

szoros

meccset húztak be

22.

7.

A 20. forduló párosítása 2023. március 10-e és

12-e között: Nafta 1903 – Rogaška, Beltinci – Primorje,

Triglav – Ilirija, Bistrica – Krka, Dekani – Bilje, Grosuplje – Aluminij, Fužinar – Krško, Rudar – Dob.

A Muránia női röplabdázói kemény ellenfél ellen tudtak győzni hazai pályán: Muránia – Celje 3:2 (26:28, 25:18, 25:19, 26:28, 15:12). Az első játszmát a hazaiak két szettlabda után veszítették el, majd a következő kettőben felülkerekedtek és magabiztosan megnyerték. A negyedik ismét fordulatos és izgalmas véghajrát hozott, a mérkőzést pedig a döntő szettben tudták csak a maguk javára fordítani a lendvaiak. A győzelem ellenére a második helyre csúsztak a Kajuh Šoštanj mögé, akikkel azonos pontszámmal állnak a tabellán. F.h.m.

22 NÉPÚJSÁG 2023. március 9. TÁBLÁZAT TÁBLÁZAT
25. forduló 1. Olimpija 25 19 3 3 47:22 60 2. Maribor 25 13 4 8 52:30 43 3. Celje 25 11 8 6 36:30 41 4. Domžale 25 10 9 6 36:29 39 5. Koper 25 10 7 8 34:24 37 6. Mura 25 9 10 6 36:30 37 7. Bravo 25 6 6 13 22:25 24 8. Radomlje 25 3 10 12 18:45 19 9. Tabor 25 3 10 12 23:51 19 10. Gorica 25 3 9 13 21:39 18 Mura – Maribor 2:1 (2:1) Olimpija – Radomlje 1:0 (0:0) Tabor – Bravo 1:1 (1:0) Domžale – Koper 0:0 (0:0) Celje – Gorica 0:1 (0:0)
forduló 1. Ferencváros 22 15 5 2 46:17 50 2. Kecskemét 22 8 12 2 31:22 36 3. Kisvárda 22 8 8 6 34:36 32 4. DVSC 22 8 7 7 37:34 31 5. Puskás AFC 22 7 9 6 27:28 30 6. Paks 22 8 5 9 38:37 29
Mezőkövesd 22 7 7 8 24:28 28
ZTE 22 7 6 9 28:27 27
MOL Fehérvár 22 6 6 10 27:32 24 10. Újpest 22 6 6 10 27:38 24
Sport Honvéd 22 5 7 10 25:36 22 12. Vasas 22 3 10 9 17:26 19
A 26. forduló párosítása 2023. március 10-e és 12-e között: Gorica – Mura, Maribor – Tabor, Radomlje – Bravo, Olimpija –Domžale, Koper – Celje.
8.
9.
11.
Vasas. Paks – ZTE 3:1 (2:1) Újpest – DVSC 1:1 (1:1) MOL Fehérvár – Vasas 2:1 (1:1) Honvéd – Puskás AFC 3:1 (0:0) Ferencváros – Mezőkövesd 1:1 (1:1) Kisvárda – Kecskemét 0:1 (0:0) 1. Rogaška 19 13 4 2 33:16 43 2. Aluminij 19 12 4 3 34:16 40 3. Krka 19 11 4 4 32:16 37 4. Ilirija 19 10 5 4 34:14 35 5. Nafta 1903 19 8 4 7 37:30 28 6. Beltinci 19 8 4 7 30:30 28 7. Primorje 19 6 7 6 27:26 25 8. Fužinar 19 7 3 9 30:33 24 9. Bilje 19 7 3 9 31:41 24 10. Rudar 19 5 7 7 28:32 22 11. Dekani 19 4 9 6 15:17 21 12. Bistrica 19 5 6 8 19:24 21 13. Triglav 19 6 3 10 20:34 21 14. Grosuplje 19 5 3 11 17:27 18 15. Dob 19 3 7 9 24:39 16 16. Krško 19 4 3 12 24:40 15 19. forduló Ilirija – Nafta 1903 2:0 (0:0) Krško – Triglav 1:2 (0:1) Rogaška – Grosuplje 0:2 (0:2) Bilje – Beltinci 1:2 (0:2) Dob – Dekani 0:0 (0:0) Aluminij – Rudar 2:2 (1:1) Primorje – Bistrica 2:0 (2:0) Krka – Fužinar 1:2 (0:0)
A 23. forduló párosítása 2023. március 11-én és 12-én: Honvéd – ZTE, Újpest – Mezőkövesd, Kisvárda –DVSC, Ferencváros – Puskás AFC, Paks – MOL Fehérvár, Kecskemét –
TÁBLÁZAT

Utánpótlás országos bajnokság

Győzelem a listavezető ellen

Győzelem a listavezető ellen

Első hazai mérkőzését játszotta idén a Nafta 1903 első osztályban szereplő két utánpótláscsapata. Míg az Ilirija ellen az ifik győztek, a serdülők vereséget szenvedtek.

A ligában sereghajtó U19-es lendvai csapat 1:0-s győzelmet aratott a listavezető Ilirija ellen. A

mindkét csapat előtt adódtak szép lehetőségek, és a pályán nem látszott, hogy a tabellán tizenhárom hely

valamint a legvégén a felső léc is segített a Naftának. A mérkőzés után a győzelem miatt Bezjak Čuček Marko

ebben a csapatban is van minőség és a legjobbakkal is fel tudják venni a versenyt. Nagyon reménykednek abban, hogy az első osztályban maradnak, és ezért a célért mindent meg fognak tenni. Hasonlóan elégedett volt a mérkőzés

találkozó egyetlen gólját Pigac Silvio büntetőből értékesítette a 33. percben. Az izgalmas mérkőzésen

van a két csapat között. Fras Nik kapus két szép védésének is köszönhető, hogy meglettek a pontok,

csapatkapitány arcán is látszott a megkönnyebbülés. Mint elmondta, a mérkőzés megmutatta nekik, hogy

után Bunc Gregor edző is, aki szerint a fiúk az utolsó percig küzdöttek, minőséget, karaktert mutatva, és megérdemelten nyertek egy nagyon-nagyon erős

ellenfél ellen. A büntető jogos volt, utána pedig egy százszázalékos helyzetet is kihagytak, 2:0-lal pedig végleg eldönthették volna a mérkőzést. Az ellenfél inkább csak pontrúgásból tudott veszélyes lenni. Kevesebb szerencsével járt a Nafta serdülőcsapata, amely 3:0-ára kikapott az Ilirija ellen Nagypalina pályáján. A gólok az első félidőben születtek, a vendégek játékosai 14 perc alatt háromszor is kihasználták a Nafta-védők hibáit. A második félidőt a hazaiak korrekten lejátszották, de sajnos hiányzott elöl egy komolyabb gólhelyzet. Koren Simon edző szerint nagyon jól felkészültek erre a meccsre, de történt három egyéni hiba. Mint mondta, tisztában kell lenni azzal, hogy ilyen szinten az ellenfél minden hibát azonnal megbüntet. Az edző hozzátette, hogy lesz még alkalom a javításra, hiszen a bajnokság első felében mégiscsak gyűjtöttek 16 pontot, és talán az elvárásokon felül is teljesítettek. Mindenesetre nem adják fel, egy csapatként harcolnak tovább – jelentette ki Koren Simon.

Az első siker az új edzővel

A múlt héten kinevezett Grabić Dejan új vezetőedzővel a Mura megszerezte a tavaszi idény első győzelmét. Ez hazai közönség előtt Maribor csapata ellen sikerült, ami az új környezetben nagyszerű kezdés a 42 éves Grabić számára. A fiatal szakember az utóbbi hat évben a ljubljanai Bravo edzője volt, a szlovén foci lüktetését pedig még játékosként az Olimpija, Ljubljana, Bela Krajina, Domžale, Interblock, Krka és Bravo csapatokban ismerte meg. Grabić Čontala Damirt váltotta azok után, hogy a csapat három forduló után nyeretlen volt, a klubbal 2025. június 30-ig kötött szerződést. hs

23 NÉPÚJSÁG
Sport
2023. március 9.
A Nafta utánpótláscsapatai győzelemmel és vereséggel zárták a tavaszi idény első hazai mérkőzéseit Nagypalinán.

Meghívó

Tisztelettel meghívjuk Önt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett központi ünnepségre, amely 2023. március 14-én, kedden lesz Lendván.

17.00 Koszorúzás a Széchenyi- és Kossuth-emléktábláknál

Ünnepi beszédet mond: Horvat Tomi, a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsának elnöke és Magyar Janez, Lendva község polgármestere.

18.00 Ünnepi műsor a Lendvai Színházés Hangversenyteremben

Ünnepi beszédet mond: Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke.

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.