Kelepelő, 2023. 02. 23.

Page 1

Kelepelő

MAGYAR GYERMEKLAP 2023/2 II/23.
MURAVIDÉKI

Az ebéd elszökött

Éppen ebédidő volt. Kelep Elek, a gólya a tó partmenti, sekély vizében lesben állt, nem mozdult. Egy kecskebékát nézett ki magának, aki nyugodtan sütkérezett a kövön.

– Nagyon finom a békacomb – gondolta, és lassan közeledett a kiszemeltjéhez.

A béka élvezte a tavasz első napsugarait, boldogan kuruttyolt. Elképzelte, hogy ebéd után majd úszik is egy nagyot, aztán tovább napozik. – Milyen szép az élet! –tűnődött, amikor megkordult a gyomra. Ez pedig azt jelentette, hogy eljött az ebédidő. Szerencséjére pont a közelben zümmögött egy szép kövér légy.

A béka a szeme sarkából látta, hogy a légy feléje repül. – De jó – gondolta –, helybe jön az ebédem!

A légy izgatottan zümmögött. Érezte, hogy a közelben van valami szagos, amire rárepülhet.

– Mmm, ha nem csal a szimatom, ma nagyon

finom ebédem

tornyosult előtte, aki éppen élelemre vadászott.

– Jobb, ha gyorsan eltűnök innen – gondolta a légy, és mint a villám, úgy változtatott irányt.

A béka észrevette, hogy a légy elkanyarodva távolodik. Gyorsan utána ugrott, de a légy ekkor a zöld támadót is észrevette, és hamar a magasba repült. A béka dühében a vízbe ugrott. – Jó lesz a vízipók is ebédre – morgott aztán magában.

Muravidéki magyar gyermeklap

Megjelenik havonta egyszer a Népújság mellékleteként.

Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, Lendva

Igazgató: Tomka Tibor

Felelős szerkesztő: Király M. Jutka

Illusztrációk: Abraham Klaudia

Szerkesztőség: a Népújság szerkesztősége

Cím: Fő utca 7., 9220 Lendva, Szlovénia, tel.: 02/5776-180, e-mail: info@nepujsag.net

A Kelepelő az SzK Kulturális Minisztériuma támogatásával, az MMÖNK közreműködésével jelenik meg.

lesz, talán egy halfej hívogat!

– gondolta, és a vízpart felé repült. Egyszer csak egy nagy, fehér madár

Amikor Elek már éppen nyitotta a csőrét, hogy lecsapjon a békára, az épp akkor ugrott el. – Hogyan történhetett ez? – értetlenkedett Elek. – Na, várj csak, te kis brekegő, legközelebb úgyis megleszel!

A tóhoz csend költözött, minden ebéd elszökött, s aznap úgy esett, hogy mindenki éhezett…

2
Kelepelő 2023. február 23.

Bölcs Bagoly a Muravidékről

Bölcs Bagoly a Muravidék térképén utazik. Tarts vele és tanulj sok újat!

Kót

Kót Lendva Község legkisebb települése. A Mura folyó holtága mellett fekszik. Egykor a faluban mindenki értett a vesszőfonáshoz, így a kosaraikat maguk kötötték. Híresek voltak a kóti halászok is. A falu nevezetessége a Páduai Szent Antalról elnevezett kápolna, amelyet 1874-ben építettek. Ma a falu zarándokhely is: a Mura holtágánál van a Halász Dániel Emlékpark.

Mit tanultál meg?

Válaszolj három kérdésünkre! Ha figyeltél Bölcs Bagolyra, bizonyára könnyen megbirkózol velük.

Melyik a legkisebb település Lendva Községben?

Melyik folyó mellett fekszik? Kik voltak híresek egykoron a faluban?

A helyes megfejtést küldd el postán a Kelepelő szerkesztősége, Fő utca 7., 9220 Lendva, illetve e-postán az info@nepujsag.net címre „Kelepelő” jelzéssel 2023. március 16-ig. Valakire meglepetés-nyeremény vár!

Bölcs Bagoly előző feladványának helyes megfejtései: Petesháza; Nafta; salakmotorpálya.

A helyes megfejtést beküldők közül a szerencse Vida Teónak kedvezett Csentéből .

A nyereményt szerkesztőségünkben veheti át.

3
MURSKA SOBOTA MURASZOMBAT LENDVA LENDAVA LENTI Radenci Tišina Gederovci Petanjci Krog Kót Kuzma Grad Poznanovci Radovci Bodonci Lemerje Topolovci Skakovci Jurij
Kelepelő 2023.
23.
február

Sportolni jó!

A rajzok alapján töltsd ki a keresztrejtvényt, megnevezve a sportágakat. Ha helyesen dolgoztál, középen meg fogod kapni, mi az egyik lényege a sportolásnak. Beszéljétek meg, ki milyen sportokat szeret!

4
1 2 3 4 5 6 Kelepelő 2023. február 23.

Ki van rajzon?

Kösd össze a pontokat a számok alapján, majd ha megkaptad a teljes képet, színezd is ki!

Kelepelő 2023. február 23.

5

Kilenc különbség

Kokárda filcből

Közeleg a magyar nemzeti ünnep, március 15-e. Ebből az alkalomból te is készíts magadnak kokárdát! A legegyszerűbb filcet használni. Kell hozzá piros, fehér és zöld színű. Vágd ki őket formára, majd ragasztóval illeszd őket össze, de ha ügyes vagy, varrhatod is. A hátuljába szúrt biztosítótűvel rögzítheted a ruhádhoz.

A két képen összesen kilenc különbség van, vajon megtalálod ezeket? Karikázd be a hibákat!

6
Kelepelő 2023. február 23.

Barackos pohárdesszert

Hozzávalók:

• 1 tasak főzés nélküli vaníliás pudingpor • 5 dl tej

• 25 dkg mascarpone • 10 dkg porcukor

• 1 csomag piskótatallér • egy barackkompót

Elkészítés:

A pudingot készítsd el a csomagoláson található leírás alapján, majd keverd hozzá a mascarponét és a porcukrot. A barackkompótról öntsd le a levét, majd a gyümöl-

OLVASD EL!

Bátky András:

Morci

Morci kíváncsi kisfiú, aki folyton a körülötte változó világot fürkészi. A mesében négy évszakon keresztül keres valami állandóságot, de akárhova tekint, mindenhol csak átalakulást lát. Már kezd szomorú lenni, de az édesapja segítségével lassan megérti a változás szükségszerűségét. Közben megtudja, hogy van az életünkben egy állandó dolog is, mégpedig a szeretet.

FILMAJÁNLÓ

Super Mario Bros.: A Film

csöt botmixerrel pépesítsd össze. A pohár aljába tegyél néhány darab piskótatallért. Erre kanalazz egy kevés pudingos keveréket, majd mehet rá a gyümölcs. Ismételd meg a rétegezést, amíg a pohár meg nem telik. Tálalás előtt két órára tedd a hűtőszekrénybe.

Szereted a Super Mario játékot? Akkor ez a fergeteges kalandvígjáték neked való! Mario és Luigi, a nagybajszú vízvezeték-szerelő testvérpár mellett az összes fontos karakter szerephez jut a filmben: felbukkan Peach hercegnő, Bowser, Toad, Donkey Kong, Cranky Kong, Kamek és Spike is.

7
KUKTA
Kelepelő 2023. február 23.

GALAMBPOSTA

Kedves gyerekek!

A rajzaitokból kiderült, hogy ti is jól mulattatok farsangkor, és a farsang farkát megünnepelve elkergettétek a telet. Most már várhatjuk a tavaszt és a természet megújulását. A Bálint-nap, a tél, a madáretetés is megihletett titeket, ezekből is szép válogatást láthattok az oldalatokon. Köszönjük a sok szép alkotást, amiket a Kelepelőnek rajzoltatok!

8
Kelepelő 2023.
23.
február
Sakelšek Kaja, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.b Vugrinec Nika, Göntérházi Óvoda Šarkezi Romina, Dobronaki KÁI, 2. o. Koren Jan, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.b
GALAMBPOSTA 9 Kelepelő 2023. február 23.
Varga Ana Katarina, Dobronaki Katicabogár Óvoda Makoter Katalea, Dobronaki Katicabogár Óvoda Szilágyi Lőrinc, Göntérházi KÁI, 2. o. Bogdan Luka, Pártosfalvi Óvoda Gyurkač Rafael, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.a Czigány Hella, Göntérházi KÁI, 2. o. Rexhaj Eris, Lendvai Óvoda Sabo Aurora, Dobronaki KÁI, 1. o. Nemec Sven, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.b. Slavin Mark, Lendvai Óvoda Gaál Bendegúz, Göntérházi KÁI, 1. o. Kocon Ema, Göntérházi KÁI, 1. o. Špilak Liam, Pártosfalvi Óvoda

Csendes eső

Csendes eső, szép eső, ess le rám, le a csendes égből. Beülök az ablakba, s hallgatom a lágy hangot.

Csendes eső, szép eső, fontos vagy, mint a napsugár.

Csendes eső, szép eső, essél sokat, szépen nyugodtan.

10
GALAMBPOSTA
Kelepelő 2023. február 23. Bognar Bella, Dobronaki KÁI, 3. o. Sipos Leila, 1. Sz. Lendvai KÁI, 5.d Ferencek Daniela, Dobronaki KÁI, 3. o. Halas Mia, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.b Celec Julija, Dobronaki KÁI, 3. o. Sobočan Oliver, Göntérházi KÁI, 3. o. Kranjec Žan, Göntérházi KÁI, 3. o. Utroša Kaja, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.b

Kelepelő 2023. február 23.

GALAMBPOSTA 11
Peceli Sara, Dobronaki KÁI, 1. o. Gorza Ria, Göntérházi Óvoda Frančić Mateo, Dobronaki Katicabogár Óvoda Koren Zala, Dobronaki KÁI, 2. o. Andrejek Joahim, Domonkosfai Óvoda Prša Isabel, Göntérházi KÁI, 2. o. Dominić Sofia, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.a Lazar Nadja, 1. Sz. Lendvai KÁI, 2.b Horváth Balogh Bence, Göntérházi KÁI, 2. o. Grabar Nick, Hodosi Óvoda Vincek Tian, Lendvai Óvoda Elezi Amar, Dobronaki KÁI, 3. o.

KELEPECSET GALÉRIA

1. Bot Šimonka Mateo, Lendvai Óvoda

2. Galambos Oliver, Lendvai Óvoda

3. Goričanec Leni, Lendvai Óvoda

4. Sabo Varga Marko, Lendvai Óvoda

1. 3. 2. 4.

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.