Skip to main content

Népújság, 2019. 02. 21.

Page 1

Info

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

63. évfolyam 8. szám Lendva 2019. február 21. ISSN 0352-6569 1,10 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

h

7–14. oldal

e

t

i

l

a

p

j

a

Párban, körben, együtt

A 70-es években Budapesten elinduló és a következő évtizedekben igencsak kiterebélyesedő táncházmozgalomból a Muravidék akkoriban érthetően kimaradt. A közösségi

néptáncolás felélesztését szolgáló kezdeményezés nálunk csak jóval később indult el, eleinte akadozva, kisebb érdeklődés mellett, de az eltökélt szervezők, hagyományápolók kitartása

és az iskolákban is megkezdett néptáncoktatás mára mintha meghozta volna az eredményt. A szombatra megszervezett Valentin-napi táncházra nagyon sokan érkeztek, körben és párban

forogtak a Bánffyban – valódi népzenére, nagyon jó hangulatban. Talán sikerült az áttörés, s nálunk is igazi közösségi élmény lesz a magyar néptánc közös ápolása. Bővebben a 17. oldalon.

Car Anna, Dobronak Község díszpolgára:

„A közös célokért, a békés együttélésért fogok tevékenykedni a jövőben is” 15. oldal


Iránytű 60 éves évforduló – tanácskozás a parlamentben

Nemzetiségi oktatás: a Király M. Jutka

Kétnyelvű oktatásunk A legnagyobb harc, amit egy kisebbség folytat, az az asszimiláció, a folyamatos beolvadás elleni harc. Ha sarkalatosan fogalmaznánk, akkor azt mondhatnánk, hogy a kétnyelvű oktatás hatvan éve a Muravidéken az asszimiláció hatvan éve volt. A kétnyelvű iskolák tanulói és szülei körében tavaly végzett felmérés – melynek eredményeit bemutatták a kétnyelvű oktatás bevezetésének 60. évfordulója kapcsán szervezett tanácskozáson a ljubljanai parlamentben – néhány szekvenciában ugyanis szomorú adatokkal szolgál: a magyar nemzetiségű szülők gyerekei nagy arányban nem vallják magukat magyar nemzetiségűeknek, jóval több a kettős nemzeti kötődésű gyerek, mint az ilyen nemzeti, illetve nyelvi kötődésű szülő. Oszlopokban kimutatva még sokkal szomorúbb ez az asszimilációs kép, mint leírva. De igazságtalanok lennénk, ha (csak) a kétnyelvű oktatást okolnánk ezért. Bevezetésekor, 1959-ben, majd a hatvanas, hetvenes években a megoldást, a továbbtanulási lehetőséget jelentette számos muravidéki magyar fiatalnak, aki tovább szeretett volna tanulni, de, mint sokszor hallottam, szlovén nyelven nem különböztették meg a „kopališčét” (fürdő) a „pokopališčétől” (temető) és nem merték vállalni a muraszombati középiskolát. És nem utolsó sorban a kétnyelvű iskola adta a muravidéki magyarság értelmiségi rétegét. S aki tanulni akar, azt mindkét nyelven komoly nyelvi kompetenciákkal ruházza fel. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy több tíz évig mintha egy védőbástya vette volna körül, s szinte nem szabadott kritikusan szólni a kétnyelvű oktatásról, de ezzel valószínűleg részben a „jóakaróitól” is védte magát a nemzetiségi oktatás, s ilyen „jóakarói” vannak ma is. Ez viszont nem azt jelenti, hogy az oktatás nem figyelhető éber szemmel, nem javasolhatók változások, programok… A magyar közösség egyértelműen kimondta, hogy támogatja a kétnyelvű iskolát. Közös ügyünk, közös feladatunk, hogy színvonalas, minőségi legyen.

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Dunjko Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

A kétnyelvű oktatás bevezetésének 60. évfordulója kapcsán a Szlovén Országgyűlés Nemzetiségi Bizottsága február 14én a parlamentben Ljubljanában tanácskozást szervezett a muravidéki nemzetiségileg vegyesen lakott területen 1959ben bevezetett oktatási modellről „Kétnyelvű oktatás – több szemszögből” címmel. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net

A tanácskozáson bemutatkozott a kétnyelvű oktatás teljes köre az óvodától az egyetemi oktatásig, valamint az oktatási szakintézmények, de emellett a fórum lehetőséget nyújtott az olasz nemzeti közösség oktatási modelljének (olasz tannyelvű iskolák a szlovén nyelvvel mint tantárggyal, a szlovén iskolákban az olasz nyelv kötelező tantárgy) rövid ismertetésére is. Horváth Ferenc magyar nemzetiségi képviselő, a bizottság elnöke szerint a parlamentben megszervezett tanácskozás egyik célja volt az évforduló kapcsán felhívni a figyelmet a kétnyelvű oktatásra a szélesebb nyilvánosság körében is, aminek külön

súlyt adott Dejan Židan házelnök, Alojz Kovšca, az Államtanács elnöke, Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország szlovéniai nagykövete és Martina Vuk, oktatási államtitkár mint köszöntő szónok jelenléte is. Úgy Židan házelnök, mint Kovšca Államtanács-elnök a nyelvtudás jelentőségéről, a kétnyelvűségről mint értékről és privilégiumról szóltak, Vuk államtitkár pedig a kisebbségi oktatási modellt ismertette, az oktatási tárca támogatásának folyamatosságát is hangsúlyozva. Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet felszólalásában az oktatás és az anyanyelv szoros kapcsolatát vázolta, hiszen az oktatást az anyanyelven lehet a leghatékonyabban végezni. A nemzeti kisebbség esetében ez kulcsfontosságú,

hiszen ha az oktatás nem lesz megfelelő, akkor hatvan év múlva nem tudunk miről beszélni – emelte ki. A tanácskozás első részét Felice Žiža olasz nemzetiségi képviselő, a bizottság alelnökének rövid ismertetője az olasz kisebbségi oktatásról, valamint Hor váth Ferenc felszólalása zárta. Horváth kiemelte: a kétnyelvű oktatási modellről sokáig nem lehetett kritikusan beszélni, ezért egy szinte tökéletes kép illúziója lengte körül. „Személyesen nem az egynyelvű iskola, hanem a kétnyelvű oktatás mellett vagyok, de a magyar nyelvnek nagyobb hangsúlyt kell adni. A lépéseket együtt kell megtennünk – a két nemzetiség, a szakma, a politikum, a szülők –, s olyan döntéseket kell hoznunk, hogy mindenki

A tanácskozáson részt vett a kétnyelvű oktatás teljes köre az óvodától az egyetemi képzésig. N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.


Nemzetiség

a minőségi kétnyelvű iskola a jövő elégedett legyen” – hangsúlyozta. A tanácskozás második részét egy kisfilm indította, ezt követően Toplak Anna, a Lendvai Kétnyelvű Kö-

szemben a hagyománnyal (a kisebbségi nyelv és kultúra megőrzése) témakörök, és a gyors változások, melyekkel a nemzetiségi oktatás nem tart lépést.

vű nevelés-oktatást Varga Edit, a dobronaki Katicabogár Óvoda vezetője mutatta be, ismertetve a magyar óvodafejlesztési programot is. A kétnyelvű középiskolai

Alojz Kovšca, az Államtanács elnöke hosszabb köszöntőjében a kétnyelvűséget privilégiumnak nevezte. A nyelvet nem csak beszéljük, a nyelvet éljük – emelte ki. zépiskola diákja Szúnyogh Sándor-díjas fogalmazását olvasta fel, majd a meghívott előadók kaptak szót. Elsőként Stane Baluh, a Nemzetiségi Hivatal igazgatója szólt a szlovéniai kisebbségvédelem – melynek szerves része az oktatás biztosítása a kisebbség nyelvén – alkotmányos és jogi kereteiről, valamint az ország részéről biztosított magas kisebbségvédelmi standardokról. Pisnjak Mária, az Oktatási Intézet magyar nyelvi szaktanácsosa az intézet úgynevezett nemzetiségi tevékenységét mutatta be, kiemelve, hogy a kétnyelvű oktatás nagyobb támogatást igényelne, s az intézetben szükség lenne egy kétnyelvűségi szaktanácsadóra. Pisnjak szerint a 21. század kihívásai a nemzetiségi oktatás tükrében az idegen nyelv szemben a kisebbségi anyanyelvvel, valamint a modernizáció

Rudaš Jutka, a maribori Magyar Tanszék vezetője referátumában hangsúlyozta, hogy az oktatási modellnek, ha jól működik, nagy az előnye, de az oktatók nyelvi kompetenciája ehhez kulcsfontosságú. „A kétnyelvű középiskola szaktanárainak olyan beszélőknek kellene lenniük, akik aktívan tudják használni mindkét nyelvet, különböző funkciókban, szaktantárgyaiknál, az élet minden területén… A kétnyelvű oktatás sikerességéhez elengedhetetlen a tanárok legalább B2-es szintű magyar nyelvismerete az európai referenciakeret alapján, illetve a C1-es szint a tanítók és magyar szakosok számára. Ezt a tudást nyelvvizsgával kellene bizonyítaniuk, mert enélkül a kétnyelvű oktatási modell nem lehet sem eredményes, sem sikeres” – zárta gondolatait. Az iskola előtti kétnyel-

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.

modellről és sajátosságairól Hajdinjak Prendl Silvija, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola igazgatója szólt, míg a kétnyelvű általános oktatást Šebjanič Valéria, a Göntérházi KÁI igazgatója, a kétnyelvű iskolák igazgatói aktívájának vezetője ismertette. Bemutatta az oktatási modell változásait a kezdetektől a máig, s megállapította, hogy az elmúlt 60 év a kétnyelvű oktatás eredményességét bizonyítja. „Ezt valójában egyszerű alátámasztani: a kétnyelvű iskolák tanulói eredményesek további tanulmányaik során úgy Szlovéniában, mint Magyarországon, mindkét nyelven jól bizonyítanak versenyeken, pályázatokon. A kétnyelvű iskola teremtette meg a muravidéki magyar közösség értelmiségét, mely ma a közösség társadalmi, kulturális és tudományos életének hajtóereje.”

A magyar szülők támogatják a kétnyelvű iskolát A Nemzetiségi Kutatóintézet 2018-ban felmérést készített a négy muravidéki kétnyelvű általános iskola (Lendva, Göntérháza, Dobronak, Pártosfalva) 7., 8. és 9. osztályos tanulói és szülei körében azzal a céllal, hogy felmérje, milyen a tanulók és szüleik percepciója a kétnyelvű oktatásról. A felmérést a szlovén Oktatási Minisztérium finanszírozta. A kérdőívet 215 tanuló (a felmérni kívánt populáció 90 százaléka) és 170 szülő (71 százalék) töltötte ki. Az átfogó felmérés főbb eredményeit a tanácskozáson dr. Mojca Medvešek, a kutatócsoport tagja mutatta be. A felmérés általános megállapítása, hogy a magyar nemzetiségű, illetve a kettős kötődésű szülők és tanulók nagymértékben (72, illetve 53 százalékban) támogatják a meglévő kétnyelvű oktatási modellt. Szerintük minőségi és megfelelő modell a többnyelvű területen. A szlovén nemzetiségű szülők és gyerekek kisebb mértékben támogatják a kétnyelvű tanítást, legtöbbször azzal érvelve, hogy az iskolában túl sok a magyar nyelv, hogy a gyerekek emiatt túlterheltek, hogy a tanárok magyar nyelvtudása nem elég színvonalas, hogy a magyar nyelvet csak tantárgyként kellene tanítani… Medvešek szerint azonban téves értelmezés lenne, hogy a szlovénok nem támogatják a kétnyelvű oktatást, viszont minőségi kétnyelvű iskolát szeretnének. Az utóbbi négy évben a kétnyelvű iskolákban egyre több a Magyarországról érkező tanuló is (jelenleg valamivel több mint 30 diák), akik minden tantárgynál használják a magyar nyelvet, s a szülők elégedettségüket fejezik ki az oktatással kapcsolatban. A kilencéves oktatással bevezetésre kerülő „egy nyelv – egy tanár” oktatási modell és a nyelvi csoportok, illetve a párhuzamos magyar–szlovén (HOP) nyelvoktatás ideális feltételeket biztosít a magyar nyelv használatára és fejlesztésére, ha ezt a tanulók és a szülők is akarják – hangsúlyozta Šebjanič Valéria. Az általános iskolák szerint az oktatási mo-

dell javításához a jövőben szükség van a kétnyelvű oktatás didaktikájának és módszertanának kidolgozására, valamint a jövendő tanárok oktatásának módosítására, hiszen a fiatal diplomásoknak nincsenek megfelelő ismereteik a kétnyelvű oktatás módszertanát illetően. A tanácskozás résztvevői tájékoztatót kaptak a Muravidéki Pedagógusok Egyesülete tevékenységéről is, melyet Vida Törnar Judit elnök mutatott be. A tartalmas tanácskozás – mint megállapították a szervezők is – nem keltette talán a várt érdeklődést szélesebb körben, de szolgált néhány értékes útmutatóval a jövőt illetően.

3


Nemzetiség Parlamenti nemzetiségi bizottság

Többet vártak a költségvetés-módosítástól A Szlovén Országgyűlés Nemzetiségi Bizottsága a múlt heti ülésén érdekelt testületként vitatta meg a 2019-es állami költségvetés módosítását. A kisebbség jelenlévő képviselői üdvözölték a kisebbség számára némileg megnövelt összegeket, de továbbra is hiányolják a fejlesztési kereteket. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Az ülésen elnöklő Horváth Ferenc magyar nemzetiségi képviselő először az illetékes minisztériumok képviselőit szólította fel, mutassák be a költségvetés-módosítást. A 10,3 milliárd euró bevétellel (6,2 százalékos növekedés) és 10,1 milliárd euró (4,8 százalékos növekedés) kiadással számoló módosításról, ennek a Nemzetiségi Hivatalt érintő változásairól beszá-

molt Stane Baluh, a hivatal igazgatója is, ugyanis a Nemzetiségi Hivatalon keresztül finanszírozza a kormány az olasz és a magyar csúcsszervezetek működését, a községek kétnyelvű ügykezelését és a községi magyar önkormányzatok működését, valamint a kisebbségi nyomtatott sajtót, részben a kisebbségi elektronikus médiát is. Az igazgató kifejtette, az összegek nem csökkentek, sőt az MNTI esetében a hivatal belső tartalékaiból biztosítani

tudja a gazdasági válság folyamán elvett 7.600 eurót. A költségvetés-módosítás biztosítja a községek és a községi kisebbségi önkormányzatok megnövekedett költségeinek fedezését, míg a közalkalmazottak fizetésemelését illetően az év folyamán, tehát nem a módosítással biztosítja az összegeket a kormány. A későbbiekben az oktatási és a gazdasági tárca képviselői is beszámoltak röviden az eszközök némi növekedéséről, majd a kisebbségi szervezetek

Felmérés a befektetési igényekről A Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet a 2019-es évben tervezett gazdaságfejlesztési pályázatok kapcsán igényfelmérést indít. A kérdőívvel a konkrét szükségletekről és a ténylegesen megvalósítható tervekről szeretne tudomást szerezni az intézet azoktól, akik az elmúlt időszakban már pályáztak, illetve

azoktól, akik ezt még csak tervezgették. Amint azt Horváth József, az intézet igazgatója elmondta, látni szeretnék, miként és milyen irányban gondolkodnak a támogatást igénylő befektetők, mik azok a fejlesztési célok a gazdaság, a mezőgazdaság és a turizmus terén, amiket a kisebb, illetve a nagyobb pályázatokkal meg szeret-

A befektetési igényekről felmérést készít a nemzetiségi fejlesztési intézet.

4

nének valósítani. Illetve fontos tudni azt is, mekkora értékű projektekben gondolkodnak egyáltalán. – A február 28-ig beérkezett kérdőíveket feldolgozzuk, az elemzés pedig értékes információkat ad a fejlesztési igényekről. A kérdőív választ ad arra, mire szeretne pályázni a muravidéki befektető: inkább gazdasági vagy termelőépületre, vagy termelőeszköz beszerzésére, szálláskapacitás bővítésére, vendéglátás létesítésére… Az elemzés eredményeit továbbítjuk a magyar kormány felé, amely az idei évre Szlovéniának egymilliárd forintnyi keretösszeget hagyott jóvá, ami kétszer több az eddiginél. Jelenleg egyeztetési megbeszélések folynak, a pályázat kiírása áprilisban várható. Az előkészületekkel szeretnénk elérni, hogy a pályázat minél jobban a régió igényeire épüljön – mondta Horváth József igazgató. Szolarics Nađ Klára

felszólalásai következtek. Alberto Scheriani az olasz csúcsszervezet nevében kifejtette, sajnos az olasz közösség kezdeményezéseit, óhajait a költségvetésmódosításnál nem vették figyelembe, és csak remélni tudja, hogy a 2020–21-es dokumentumokban ez megváltozik. Kifejtette, tény, hogy a költségvetés-módosítás is hozott némi eszközemelést, de ez még korántsem elegendő a tervezett kulturális, sajtóés egyéb programokra, a fejlődésre. Hasonlóképpen nyilatkozott az Olasz Unió képviselője, Maurizio Tremul is, aki hozzátette, a két kisebbség 2009 óta nagyjából azonos összegeket kap éves szinten, és a mostani növelés még a tízéves inflációt sem közelíti meg. Horváth Ferenc is kifejtette véleményét, miszerint olasz kollegájával

többet vártak a költségvetés-módosításától, hogy a kisebbség is kiegészítő, új programokat, tartalmakat tudjon megteremteni. Egyetértve az előző felszólalókkal kifejtette azt is, természetesen hálásak a szlovén államnak, hogy a kisebbségi szervezetek, intézmények alapműködését biztosította és biztosítja jelenleg is, de további fejlődés, fejlesztések nélkül csak nehezen tudunk megmaradni. Éppen ezért hangoztatta azt is, hogy a költségvetés-módosításon felül is reménykedik pluszösszegek biztosításában, mert állami szinten kis összegekről van szó. Egyben hangsúlyozta azt is, hogy az önálló Szlovéniában a kisebbségvédelmi kérdés mindig a pártpolitikai ismérvek feletti tudott maradni, és csak remélni tudja, hogy ez így lesz a jövőben is.

Megszűnik a Lendvai Szabálysértési Iroda? A tervek szerint megszűnik a Lendvai Járásbíróság keretében működő Szabálysértési Iroda, amely az egyedüli ilyen jellegű iroda a nemzetiségileg vegyesen lakott területen. Az iroda megszüntetésével a szolgáltatások a kétnyelvű területen kívüli bíróságok hatásköre alá kerülnek. A hírre reagálva az MMÖNK a Muraszombati Járásbíróságnak írt hivatalos levelében afelől érdeklődött, hogy a jövőben miként teszik lehetővé a kétnyelvű ügykezelést a vegyesen lakott területen kívül. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az állami szervek átszervezése során – az irodák, kirendeltségek megszűnésével a kétnyelvű területen, ezek áthelyezésével az egynyelvű területre – egyértelműen romlik az eljárások lebonyolításának a lehetősége a nemzeti közösség nyelvén. Épp a fent említettek miatt a bíróságok, illetve az irodák átalakítása tekintetében az MMÖNK kitart amellett, hogy az adott szolgáltatások biztosítottak legyenek a nemzetiségileg vegyesen lakott területen, hiszen csak így lehetséges a polgárok közötti egyenlőség megvalósítása. Az ügyről az MMÖNK értesítette Lendva Község és Dobronak Község polgármestereit is. tt

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.


Muravidék Dobronak Község Tanácsa

Nemet mondtak a magyar önkormányzatnak Dobronak Község Tanácsa február 13-án megtartott ülésén második olvasatban egyhangúlag elfogadta a 2,1 millió eurós bevételt és 2,5 millió eurós kiadást tartalmazó 2019-es költségvetés-tervezetet. Megszavazták a 600 eurós egyszeri kelengyetámogatást, valamint az Öko-park Kft. kivitelezésében a 24 órás temetkezési ügyeletet is. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A 2019-es költségvetéstervezet nyilvánosságra

Vogrinec Edi, aki az alpolgármesteri funkcióra fenntartott eszközökből javasolta 7.200 euró átcsoportosítását a Kebele

latot bár megtárgyalta, de határozatot nem hozott. Javaslatot nyújtott be a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti

A tanács elvetette a DKMÖNK által benyújtott költségvetés-módosítási javaslatot a Kézművességek Háza programjainak kivitelezésére, de indokolt esetben évközben lehetségesnek látja a támogatás odaítélését. bocsátásának 15 napja alatt két módosító javaslatot nyújtottak be a községi hivatalhoz. Az egyiket

irányában megépülő kerékpárút tételére. Mivel a benyújtott függelék hiányos volt, a tanács a javas-

Közösség (DKMÖNK) is a Kézművességek Háza programjainak (technikai napok, kézműves fog-

lalkozás, számítógépes tanfolyam…) kivitelezésére 6.000 eurós pluszösszegben, amellyel az önkormányzat költségvetésére biztosított tétel növelését javasolták 107.000 euróra. Kardinar Marjan polgármester szerint az önkormányzat a javaslattal a község kétnyelvű ügyvitelének zökkenőmentes működését, az átcsoportosítással pedig az alpolgármesteri funkcióra kötelezően elkülönített eszközöket veszélyeztetné. Hosszas ér velés után hat mellette, egy ellene és három tartózkodó szavazattal a javaslat elvetését szavazták meg, majd határozatban megerősítette, amennyiben az önkormányzatnak az év folyamán céleszközökre – beruházásra vagy karbantartási eszközökre – lesz megalapozott szüksége, a község költségvetésmódosítással és eszközök átcsoportosításával biztosítja a szükséges összeget. A költségvetés elfogadása előtt több tanácstag hangot adott fenntartásainak a Tornisa irányában épülő kerékpárúttal kapcsolatban, amely a tervek szerint az úttest közvetlen közelében húzódik majd,

a Kámaháza felé megépült úthoz hasonlóan. A tagok megkérdőjelezték a kerékpárút biztonságosságát és a lehetőségek újbóli felmérését javasolták. Ezzel a kitétellel a tanács egyöntetűen támogatta a költségvetés-tervezet második olvasatát, valamint az újszülött gyermekes családok egyszeri 600 eurós támogatását is. A temetkezési törvény értelmében minden község köteles biztosítani a 24 órás temetkezési ügyeletet, amellyel Dobronak Község az Öko-Park Kft.-t bízta meg. Az ügyelet a halott elszállítását jelenti boncolásra, hamvasztás előtti hűtésre vagy a halottasházba. A hozzátartozók a kegyeleti szertartás és a temetkezés kivitelezőjét a továbbiakban is szabadon választhatják meg – mondta Gerenčer Jožef igazgató a 24 órás temetkezési szolgáltatást biztosító dokumentum bemutatásakor. Amint még az igazgató hozzátette, a temetkezési költségek ezzel nem növekednek, csupán két részre oszlanak. A számítások szerint a halott elszállításának költségei a községben az idei évben 225,63 eurót jelentenek majd.

Nagy érdeklődés a megbízott igazgatói kinevezés iránt Sal Község Tanácsának legutóbbi ülésén a fő napirendi pontot az újonnan alapított Turisztikai, Sport- és Kulturális Intézet élére a megbízott igazgató kinevezése jelentette volna. Az öt jelentkező közül azonban egyiket sem tartották teljesen megfelelőnek, az újabb döntés a tanács e heti rendkívüli ülésén várható. A beérkezett pályázatokkal a Mandá-

tumvizsgáló, Választási és Kinevezési Bizottság foglalkozott, de végső döntést nem tudtak hozni – ismertette a tanáccsal Gubič Albin bizottsági elnök. A legfeljebb egy évre szóló kinevezésre Drolc Žido Jasmina, Gašpar Mihaela, Hor vat Simona, Kučan Mateja és Šiplič Alenka pályázott, akik – a bizottság kezdeményezésére – az ülésen be is mutatkoztak. A meghallgatás után a tanács zárttá tette az ülést. Hosszas

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.

egyeztetés után Fartek Iztok polgármester az ülés folytatásában elmondta: egyik jelentkezőt sem nevezik ki a közintézet megbízott igazgatójának, mert nem feleltek meg az elvárásoknak, így a Turisztikai, Sport- és Kulturális Intézet – amely a község idegenforgalmi, kulturális és természeti értékeit, termékeit népszerűsíti és értékesíti majd – egyelőre vezető nélkül maradt. A tanács ezzel együtt megszavazta a pályázat határide-

jének meghosszabbítását. A későbbiekben beérkező pályázatokat az illetékes bizottság a községi tanács e heti rendkívüli üléséig értékeli. A tanács az ülés folytatásában elfogadta a helykijelölési ellenőrzés költségeire vonatkozó rendeletet. A költségek 1.500–2.500 eurót tesznek ki, a helykijelölési ellenőrzés elvégzése feltétele az építési engedély megszerzésének. Ezt követően Orbán

Dušan tanácstag szanálási munkálatokat sürgetett a domonkosfai falu- és tűzoltóotthonon, részben azért is, mert a Domonkosfai ÖTE jövőre ünnepli fennállásának 110. évfordulóját. A tűzoltáshoz szükséges vizet tározó medencék karbantartását, illetve az ehhez kapcsolódó költségek fedezését firtató kérdés pedig egyelőre válasz nélkül maradt. Szolarics Nađ Klára

5


Muravidék Tájékoztatási napok

A kreativitás fontos mozgósító erő lehet A pénteki és szombati információs napokon a Lendvai Kétnyelvű Középiskolába az előző évekhez képest több leendő diák és szülő jött el, akiket a zsúfolásig megtelt nagyteremben Hajdinjak Prendl Silvija igazgató köszöntött. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Az igazgató kifejtette: ahogy a szlogenben is áll, az iskola gazdag hagyománnyal, tapasztalattal és programmal várja a jelentkezőket. A 2019/20-as tan-

évben 15 programra jelentkezhetnek az érdeklődők. Ezek a korábbiakhoz hasonló kínálat szerint álltak össze, csak az adminisztrátori program hiányzik, tehát a választékot a gimnáziumi, közgazdasági, gépészeti, vegyészeti és mechatro-

nikai szakközépiskolai és kiegészítő programok köre jelenti, a szakiskolai program keretében pedig az eddigiekhez hasonlóan autószerelő, bolti eladó, cserépkályha-kerámiaburkoló, fémmegmunkáló és szerszámkészítő, gasztronómi-

Idén a munkaadói kör és a kisipari kamara is bemutatót tartott az információs napon.

ai és szállodai szolgáltatási, gépberendezés-szerelő, mechatronikai műszerész és villanyszerelői szakokat indítanak. – Az idei programokat a kreativitás jegyében indítjuk – folytatta az igazgató –, meggyőződésünk ugyanis, hogy a megszerezhető tudás rögzítésénél, a tapasztalatok megszerzésénél nagyon fontos a diák kreativitása. Fontosabb, mint a tananyag későbbi bemagolása, rögzítése. Nagyon örülünk, hiszen megtelt a terem, s az első alkalommal is mintegy 80 leendő diákot számolhatunk meg. A folytatásban minden programot bemutattak, immár hagyományosan a diákok, a tanárok és a munkaadók segítségével. Idén a szakmák promóciójába a Gazdasági Kamara lendvai és ljutomeri területi kirendeltsége is bekapcsolódott. Koren Marjan, a Lendvai Kisipari Kamara elnöke

Beiratkozás az első osztályba

üdvözölte a kezdeményezést és a lehetőséget. A leendő diákokhoz szólva elmondta: – Nem kell félni a pályaválasztástól, hiszen ha első nekifutásra nem is sikerül, van mód korrekcióra. A kamara dolgozói szívesen adnak információt a hiányszakmákról is, amelyek közül a lendvai középiskolában is többet oktatnak. A jelentkezési határidőig, április 2-ig van még elég idő arra is, hogy bővebben tájékozódjanak olyan témákban, amik most merülnek fel, így például a gyakorlati munka és a standardon felüli programok kínálata, valamint a két- és többnyelvű programok kivitelezésének a gyakorlata. Ez főleg azok számára szokott problémát jelenteni, akik az egynyelvű általános iskolákból jönnek Lendvára, de a tanév előtti rövid tanfolyamot eddig is teljesíteni tudta minden tanuló. A Dobronaki KÁI-ban összesen kilenc tanulót írattak be az első osztályba. A magyar nyelvi csoportban két tanuló, a szlo-

Egyre több a magyarországi kisdiák A legfrissebb beiratkozási adatok szerint a 2019/20-as tanévben a muravidéki kétnyelvű általános iskolákban összesen 84 kisdiák kezdi meg az első osztályt. Az elsősök létszámában így enyhe visszaesés van, folytatódik viszont a magyarországi tanulók növekvő beiratkozási trendje. A legnagyobb kétnyelvű iskolába, az 1. Számú Lendvai KÁI-ba a 2019/20as tanévre 62 tanulót írattak be a szülők, ebből a gyertyánosi tagiskolába 10 kisdiákot. A központi iskolába 14 gyereket írattak a párhuzamos szlovén–magyar írás- és olvasás-elsajátítási programba (HOP). A szlovén anyanyelvi csoportban 44 tanuló indul, míg magyar anyanyelvi csoportba nem írattak egy tanulót sem. A gyertyánosi fiókiskolában hat tanuló kezdi az első évet szlovén

6

anyanyelvi csoportban, három a magyar anyanyelvi programban, egy kisdiák pedig párhuzamosan tanulja majd mindkét nyelvet. A Pártosfalvi KÁI-ba idén is több gyermeket írattak be Magyarországról, mint a Muravidékről. Szeptemberben összesen hét elsős tanuló kezdi meg az új iskolaévet. A központi pártosfalvi iskolába öt tanulót írattak be a szüleik, közülük négyet Magyarországról. Ez a négy kisdiák magyar 1-es csoportban, egy gyermek pedig szlo-

vén anyanyelvi csoportban kezdi meg a betűvetést. A domonkosfai tagiskolában szeptemberben nem lesznek elsősök. A hodosi tagiskolába viszont két kisgyermek fog járni, egyik a párhuzamos nyelvi tagozatba, a másik a szlovén anyanyelvi csoportba. A Göntérházi KÁI-ban összesen hat tanuló kezdi meg az első osztályt az új tanévben. Három tanuló a magyar nyelvi, három pedig a szlovén nyelvi csoportban fog tanulni. Párhuzamos nyelvi

A következő tanévben is csupán a generáció mintegy 35 százaléka kezdi a betűvetést párhuzamos szlovén–magyar, illetve magyar nyelvi csoportban. csoport (HOP) nem indul. A magyar nyelven tanuló kisdiákok itt is a határon túlról, Magyarországról látogatják az intézményt.

vén nyelvi csoportban öt tanuló, míg a párhuzamos (HOP) csoportban két kisgyermek fog tanulni. ak, kmj

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.


Újabb pótválasztások Kámaházán

Info

Sikerül legalább két tanácstagjelöltet találni? A Göntérházi Helyi Közösséget két település, Göntérháza és Kámaháza alkotja. A vezetőség azonban csonka, hiszen a novemberi választások óta a tanács csak göntérházi képviselőkkel működik. A helyzetre lakossági fórumon kerestek megoldást. Remélik, hogy a márciusi pótválasztásokra találnak tisztséget vállaló személyt. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Kámaházán már két ízben próbálkoztak sikertelenül a két tag megvá-

lasztásával a Göntérházi HK Tanácsába: a faluból nem sikerült senkit sem indítani a novemberi helyhatósági, illetve a decemberi pótválasztásokon sem. A jelölt-

lista hiányában a választásokon csak Göntérházán választottak, jelenleg az öttagú tanácsban három göntérházi tag van, Pisnjak Alenka elnök, Dancs József

Kámaháza – a falunak nincs képviselete a HK tanácsában. Sikeres lesz a harmadik választás?

alelnök és Fehér Richárd. A tanács azonban a törvény értelmében a többség biztosításával megalakulhatott. A munka azonban akkor lenne teljesértékű és lenne demokratikus az érdekképviselet, ha a kámaháziak – akik egyébként eddig jól együttműködtek a göntérháziakkal – pótolnák a hiányzó tagokat. Magyar Janez, Lendva Község polgármestere a helyzet orvoslására lakossági fórumot kezdeményezett, amelyre a kámaházi faluotthonban került sor. Az összejövetelen szép számban jelenlévő polgárok elmondták, hogy a választásokon érdektelenség miatt nem indult senki, nem akadt személy, aki a tisztséget és a feladatkört szívesen vállalná. Kámaházán a HK korábbi tevékenységével, munkájával nem voltak teljes mértékben elégedettek, ezért a tanácsba most olyan sze-

Idősebb Polgárok Otthona

Átadták az új fizioterápiás részleget Kedden rövid kultúrműsor keretében hivatalosan is átadták az új, korszerű fizioterápiás részleget a Lendvai Idősebb Polgárok Otthonában. A 240.000 euró értékű létesítmény létrehozását az otthon a megtakarított amortizációs forrásokból biztosította.

Az új, korszerűen felszerelt fizioterápiás részlegen egyszerre több mint tíz lakó is részt vehet a gyógykezeléseken és a gyógytornán. N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.

Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

Az otthon új fizioterápiás részlegének építését tavaly májusban kezdték el, de a kivitelező Legartis Kft. lefoglaltsága miatt a beruházást csak kéthónapos csúszással, decem­ berben fejezték be. Az építkezés értéke mintegy 190.000 euró volt, emellett az új felszerelés beszerzésére az otthon további 50.000 eurót fordított. Ezzel a gyógykezelési tevékenységet is bővítették. „Az új fizioterápiás részleg létrehozása intézményünk egyik fontos fejlesztése, hiszen az idősebb korosztály életminőségének

mélyt kívánnának delegálni, aki a feladatokat vállalja és teljesíti is. A járható utat azonban a kámaháziaknak saját maguknak kell megtalálniuk – összegezte az elhangzottakat Pisnjak Alenka, a HK elnöke. Kámaháza kiválását a Göntérházi HK-ból a polgárok egyhangúlag elutasították, hiszen önállósulás esetén öt tagot kellene benevezni a tanácsba, ami – tekintettel a korábbi érdektelenségre és a település kicsinységére – még bonyodalmasabb lenne. Magyar Janez polgármester, mint mondta, elégedett a lakossági fórum kimenetelével, hiszen készséget tapasztalt az egység megteremtésére. A pótválasztásokat a község írja ki, ennek lebonyolítására március végén kerül sor, amikor – remélhetőleg – a kámaháziak a saját két jelöltjükre szavazhatnak majd. szintje ezzel növekedett, emellett ki tudjuk elégíteni az egyre nagyobb ilyen jellegű igényeket” – mondta Špilak Franc igazgató az új részleg ünnepélyes átadását követően. Hozzátette még, hogy a két fizioterapeuta munkája ezzel könnyebbé válik, ezenkívül egy időben több mint tíz lakó is bekapcsolódhat a gyógykezelésekbe és a gyógytornába. Az új fizioterápiás részleget az intézmény tanácsának elnöke, Gjerkeš Dugonik Marija adta át rendeltetésének. Az idei beruházások területén az otthonban két négyágyas szobát alakítanak át két- és egyágyas szobákká, valamint előreláthatólag áprilisban elkezd működni náluk az úgynevezett demens-barát pont is.

7


Info a mai napon... Február 21-én történt 1440 Kottaner Jánosné ellopta a Szent Koronát a visegrádi várból Erzsébet királyné megbízásából. 1893 Megszületett Honthy Hanna színésznő, énekesnő. 1896 Megszületett Mihalik Kálmán egyetemi tanársegéd, zeneszerző, a Székely (Erdélyi) himnusz komponistája. 1916 Megkezdődött a verduni csata, az I. világháború legvéresebb ütközete. 1921 Megszületett Zdeněk Miler cseh rajzfilmkészítő és illusztrátor, aki a Kisvakondot rajzolta. 1927 Megszületett Hubert de Givenchy francia divatdiktátor, a Givenchy divatház alapítója. 1953 Francis Crick és James D. Watson bejelentették a DNS molekula kettősspirál-szerkezetének felfedezését. 1961 Először lépett a nyilvánosság elé a Beatles együttes a liverpooli Cavern Clubban. 1983 Megszületett Előd Álmos színész, szinkronszínész, a Jóban Rosszban című tv-sorozat egyik főszereplője. 1989 Meghalt Márai Sándor író, költő, újságíró.

visszapillantó

1979. február 22-én, 7. szám

Szerdahelyi ügyek-bajok és eredmények Szerdahely nincs többé az Isten háta mögött. Három hónapja autóbusz jár be a faluba. Reggel és délután. A transzformátort is rendbe szedték: a villanyproblémát is megoldották. Így fogadtak a szerdahelyiek, különösen Vörös Kálmán, aki olyan falu bírája, aki szívén viseli a falu ügyes-bajos dolgait. Mindig újabb és újabb dolgokról gondolkodik, hogy szebbé és jobbá tegye a falut, az ottani emberek életét. Aki bíráskodott a faluban, az tudja, hogy ez nem mindig hálás tisztség. Sőt, ott, ahol egyre több fiatal hagyja el a falut. No, de kezdjük sorjában. Évekkel ezelőtt kérték már a szerdahelyiek, hogy állandó autóbuszjárat legyen náluk is, s Jánosfán, valamint Gerőházán. Most végre teljesült a kívánságuk. November 2-án megindult a busz. Reggel Pártosfalva felől érkezik, az említett három falun át Kančevcin ér

nyelvről mindenkinek

Szerdahelyi panoráma. ki, aztán onnan Muraszombat felé tart. Este szintén ezen az úton jön be. Nem volt olyan egyszerű az egész, mint ahogyan itt leírtuk, hiszen éveken át tartott, amíg az utat rendbe hozták. Hány és hány köbméter kavicsot hordtak az agyagos, sáros úttestre, azt csak Vörös Kálmán bácsi tudná megmondani. De végre mégis célt értek. Két évvel ezelőtt a fejletlen helyi közösségeknek

járó szolidaritási alapból a Pártosfalvi Helyi Közösség is kapott bizonyos összeget. A szerdahelyiek, akik ehhez a helyi közösséghez tartoznak, kaptak abból a pénzből. Ezt mind az útra fordították. És mint látjuk, van is értelme, hiszen már csak a Pártosfalva felé vezető útszakasz vár rendezésre és minden rendben lesz. A transzformátor építéséhez is hozzáláttak még az ősz folyamán. Most van

jó villanyuk, amire a mezőgazdaságilag fejlődő faluban szükség van.(…) Hamarosan tavasz lesz, kizöldellnek a falu menti erdők, megkezdődik a mezei munka. A téli gondok helyébe újak jönnek, jó néhány megmarad a régiből is. És a remény is él még, hogy holnap talán még jobb lesz. Reméljük. Szerző: Pivar Ella

Gaál Péter, a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének lektora

Hiedelmek és tévhitek a nyelvről – A primitív nyelvek A nyelvről való gondolkodás, a nyelvvel való foglalkozás nem csak a nyelvészek kizárólagos joga. Eltérő mértékben ugyan, de a nyelvet használóknak – tehát tulajdonképpen minden embernek – vannak bizonyos elképzelései, nézetei a nyelvekről vagy éppen a saját anyanyelvéről. Ezzel a jelenséggel önmagában természetesen semmilyen probléma nincsen. A „laikus nyelvészkedés” az idők során azonban kitermelt néhány olyan állítást, amelyet sokan tényként kezelnek, annak ellenére, hogy a nyelvtudomány azokat már többször megcáfolta vagy éppen folyamatosan cáfolja. Egy ilyen példa az említett tévhitek közül a

8

primitív és a fejlett nyelvek közti különbségtétel. Akár az emberiség múltját, akár annak jelenét vizsgáljuk, az egyes társadalmak kapcsán hajlamosak vagyunk fejlettebb és fejletlenebb (vagy éppen primitív) kultúrákról beszélni. Ebből kiindulva mi sem tűnhet kézenfekvőbbnek, mint hogy például az ókori rómaiak hivatalos nyelve – a latin – szükségszerűen magasabb rendű volt, mint az ugyanebben az időben élő ausztrál bennszülöttek nyelve. Vagy hogy a mai francia nyelv minden kétséget kizáróan fejlettebb, mint a Pápua Új-Guineán élő különféle törzsek által beszélt több száz nyelv bármelyike. A kultúrák fejlettségé-

nek párhuzamba állítása a nyelvek fejlettségével első ránézésre logikusnak tűnik, azonban mégis teljes tévedés. Lehetnek ugyan a nyelvek között különbségek például a szókincs nagyságát vagy az adott nyelv írásbeliségének, esetleg irodalmi nyelvének meglétét vagy hiányát illetően, ezek a jellemvonások azonban egyáltalán nem vonják maguk után azt, hogy bizonyos nyelveket a „primitív” címkével lássuk el. Ezzel szemben bizton állíthatjuk, hogy a világon minden nyelv nyelvtana összetett, komplex rendszer, még ha elő is fordulhatnak bennük bizonyos szempontból egyszerűbb összetevők is. A kevésbé fejlettebb kultúrák

nyelvhasználói ugyanúgy ki tudják fejezni mindazon gondolatokat, amelyek az ő életükben, a szóba jöhető élethelyzetekben szükségesek és fontosak, mint a nyugati civilizáció társadalmainak tagjai. Amennyiben pedig olyan helyzet adódik, hogy valamilyen új jelenséget, tárgyat stb. kell megnevezniük, biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan megalkotják vagy éppen egy másik nyelvből átveszik a szükséges szavakat. Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, akkor azt mondhatjuk, hogy minden nyelv a használók szükségleteinek kifejezésére jött létre. Amennyiben adott jelenségek, jellemzők megtalálhatók egy bizonyos nyelvben,

egy másikban pedig nem, az mindössze annyit jelent, hogy az utóbbi nyelvközösség tagjai körében egyáltalán nem létezik az a szükséglet, vagy ha létezik, akkor annak kifejezésére más módszert, eszközrendszert alkalmaznak. A modern nyelvtudomány tehát ma már alapvetésnek tekinti azt a tételt, hogy a nyelvek egyenrangúak, éppen ezért téves és idejétmúlt szemléletet tükröz, ha valaki primitív és fejlett nyelvekről beszél. Természetesen a nyelvek összehasonlítása, kategorizálása számos egyéb, releváns nézőpontból lehetséges, a jelen cikkben taglalt szempont azonban semmiképpen sem sorolható ezek közé.

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.


Info Egyetemi Prešeren–díj Horvat Monikának

A kémiát nem lehet szavakkal leírni A csentei származású Horvat Monika, a Ljubljanai Egyetem kémiai karának (FKKT) hallgatója egyetemi Prešeren-díjat vehetett át magiszteri dolgozatáért. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

Monika az általános és középiskolát Lendván végezte. Már általános iskolában is a természettudományi tantárgyak ér-

temen dolgozni. Most az európai APPLAUSE (UIA) projekten dolgozom (a káros fajok feltérképezése a használható idegen növényfajokig a lakosság aktív részvételével). Emellett párhuzamosan folytatom

tottam saját magamnak is, hogy jó úton haladok. Továbbá motivációt és energiát adott a doktori és kutatási munkám folytatására. A célom az, hogy sikeresen befejezzem a doktorit és hogy a projektjeimben minél több új és érdekes dolgot fedezzünk fel – magyarázza Monika. – Ez az egyik oka annak is, hogy ennyire vonzotta ez a szakma? – Igen, többnyire a kutatás és az új dolgok felfedezése, hiszen a kémia nagyon fontos az emberiség számára. Kíváncsi, érdeklődő típus vagyok, és fantasztikus dolognak tartom, hogy szinte minden nap találhatunk valami újat, ami a jövő fejlődését segítheti. Ez is a szépsé-

ge a szakmának, de azt hiszem, a kémiát nem is lehet szavakkal leírni, azt érezni kell. Monika rajongásig szereti, amit csinál. Nem győzi hangsúlyozni, mennyire boldogan megy be dolgozni, hiszen azzal foglalkozik, amit szeret, ami érdekli. A mentoraival és a munkatársaival is nagyon elégedett. De természetesen nem csak a munkának él… Minket az is érdekelt, hogy marad-e elég ideje saját magára is. – Ezt mindenki megkérdezi, amikor elmondom, hogy vegyésznek tanulok – mosolyog Monika. – Pedig valójában elég időm marad a magán- és a társasági életemre is. A délutánjaimat a kedvesemmel és a barátaimmal töltöm, hétvégente pedig hazautazom a családomhoz Lendvára. Hétköznap szeretek eljárni futni, aerobikozni, túrázni

a hegyekbe, télen pedig, ha van lehetőségem, minél többet síelek. A munkám mellett közreműködöm még egy gyerekek számára tartott vegyészképzésen is. Úgy gondolom, hogy minden azon múlik, hogy az ember miként osztja be a saját idejét. – Hol látja magát 10 év múlva? – Nagyon jó kérdés, de sajnos erre magam sem tudom a választ. Remélem, hogy folytatom a jelenlegi munkámat, de a kémiai területen belül nyitott vagyok az új lehetőségekre is a doktori tanulmányaim befejeztével. Monika a beszélgetésünk végén elmondta, hogy ezúton is szeretne köszönetet mondani mindenkinek, aki bármilyen módon támogatta vagy hozzájárult ahhoz, amit eddig elért.

Valentin-napi Ethnotrip

Horvat Monika a Prešeren-díj átvételekor. dekelték, e vonzalom a középiskolában pedig csak fokozódott. Az érettségi után be is iratkozott a Ljubljanai Egyetem kémia szakára. – Az egyetemen már biztos voltam abban, hogy a laboratóriumi kutatások érdekelnek leginkább. Tudtam, ez az, amivel foglalkozni szeretnék – mondja a fiatal, alig 25 éves vegyész. – Tavaly júniusban sikeresen befejeztem magiszteri tanulmányaimat, majd elkezdtem az egye-

doktori tanulmányaimat az egyetemen. Monika a Prešeren-díjat az aromás trifluorometilek hidrogén-peroxiddal történő szintézisét és oxidáló hatását elemző magiszteri dolgozatára kapta. – Mit jelent az Ön számára ez a komoly elismerés és mit jelent a jövő szempontjából? – kérdeztük. – Maga a díj nagyon sokat jelent számomra, hiszen ezzel bebizonyí-

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.

Szombaton a lendvai színházteremben adott különleges Valentin-napi koncertet az Ethnotrip zenekar. Több más dal mellett ugyanis bemutatásra került a nemrég megjelent, „Preden se zdani” (Pirkadat előtt) című első szerzői lemezük. Az Ethnotrip harmadik lemezén többek között Štefan Kardoš, Feri Lainšček, Marko Kočar, Mojca Šipek (a lemez címadó dala) és Jasna Jurkovič 12 szövegét zenésítették meg. A Šimonka Tjaša – ének, Kavaš Miha – hegedű, Gyurkač Patrick – nagybőgő, Kramberger Primož – zongora, Došen Tomi – ütőhangszerek felállású zenekar produkciójára szinte teljesen megtelt a lendvai színházterem. tt

9


Info február 22. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 8 : 0 0 Hírek, 10:05 Jó napot kívánunk, 11:15 Tudom!, 11:45 Alpok–Duna– Adria, 12 : 3 0 Öreglányok – am. sorozat, 23:05 Dicsőségre ítélve 13 : 0 0 Hírek, 13:30 Céltálba, 15:25 Hidak, 16:25 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Rajzfilm, 17:55 Ifjúsági műsor, 18:10 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Szlovén üdvözlet, 21:25 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 Dicsőségre ítélve – am. film, 1:00 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 8:00 Téli szünidei program, 9:25 Bansko: Szuper G, férfiak, 10:45 Innsbruck: Síugró vb, 11:45 Ízletes konyha, 12:00 Jó napot kívánunk, 12:55 Bansko: Műlesiklás, férfiak, 14:15 Innsbruck: Síugró vb, 16:10 Seefeld: Sífutás, 17:15 Mozogj velünk!, 17:50 A kertben, 18:15 A hosszú út hazáig – ausztrál sorozat, 19:10 Infodrom, 20:05 Selma – angol–am. film, 22:15 TV-klub, 23:10 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro show, 10:10 Top Shop, 12:10 Lifestyle – magazin, 12:40 Páratlan páros – am. sorozat, 13:40 Drága örökösök – magyar sorozat, ism., 14:45 Castle – am. sorozat, 16:50 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Fókusz, 19:35 Drága örökösök – magyar sorozat, 20:35 Barátok közt – magyar sorozat, 21:10 Doktor Murphy – am. sorozat, 23:10 Híradó, 23:45 Gyertek át!, ism., 1:00 Casanova – am. film.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Marimar – mexikói sorozat, 16:45 Cennet – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Exatlon Hungary – szórakoztató műsor, 21:30 Legyen Ön is milliomos!, 22:55 Mr. és Mrs. Smith – am. film, 1:30 Tények Extra, 2:00 Ismétlések.

Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 9:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12 : 5 0 J a m i e egyszerű és gyors kajái, 13:30 Honfoglaló – vetélkedő, 14:20 Végtelen 20:25 A Pogány Madonna szerelem – török sorozat, 15:15 Hat nővér – spanyol sorozat, 16:10 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Honfoglaló, 20:25 A Pogány Madonna – magyar film, 22:15 Curtiz – magyar film, 23:55 Hogy volt?, 0:55 Ismétlések.

Duna World 5:25–11:30 Délelőtti műsor, 11:30 Lincoln Ábrahám álmai – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi magazinok, 13:55 Öt kontinens, 14:30 WTA Tenisztorna Budapest, 17:30 Ízőrzők, 18:05 Gasztroangyal, 19:00 Szerelmes földrajz – magyar ismeretterjesztő sorozat, 19:30 Hagyaték – dok. sorozat, 20:00 Önök kérték!, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, ism., 22:35 Honfoglaló, ism., 23:25 M5 Híradó, 23:55 Mindenki Akadémiája, 0:30 M2 matricák – dok. sorozat, 0:45 Ismétlések.

február 23. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:55 Tudományos műsor, 11:40 A Hét, 12:40 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Híradó, 13:25 Állatokról, emberekről, 14:05 Az önjáró autó megszületése – angol dok. műsor, 15:05 A megfelelő út a fizikai kitartáshoz – angol dok. műsor, 16:00 A bledi csapat – szlovén sorozat, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Lelki villanás, 17:35 Szlovén magazin, 18:05 Mezsgyék, 18:10 Főzőműsor, 18:40 Rajzfilmek, 19:00 Híradó, 19:15 A Híradó válogatásából, 19:25 Villanás, 20:00 Joker – kvíz, 21:25 A viszony – am. sorozat, 23:00 Hírek, 23:30 A kártyavár összedől – svéd film, 1:40 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 6:20 Idegenforgalmi műsor, 6:55 Secret Garden: Snowboard, 8:55 Sunny Valley: Szabadstílusú sí, 10:15 Crans Montana: Lesiklás, nők 11:00 Seefeld: Sífutás – skiatlon, nők, 20:05 Truman 11:40 Bansko: Szuper G. férfiak, 12:25 Seefeld: Sífutás, férfiak, 14:10 Innsbruck: Síugrás, 16:45 Velenje: Gorenje Velenje – Loka, kézilabda-mérkőzés, 18:55 Automobilitás, 19:25 Zenés műsor, 20:05 Truman – spanyol–argentin film, ism., 21:55 Zvezdana, 22:40 Izštekanih 25 – koncert 2018, 1. rész, 0:00 Zenés műsor.

RTL Klub 6:40 Kölyökklub, 9:50 Teleshop, 10:50 A semmi közepén – am. sorozat, 11:20 Autogram, 11:50 A simlis és a szende – am. sorozat, 14:05 Doktor Murphy – am. sorozat, 16:10 Kis hableány – am. rajzfilm, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz plusz, 20:00 A Tanár – magyar sorozat, 21:15 Armageddon – am. film, 00:25 Pop, csajok satöbbi – angol–am. film, 02:55 A mentalista – am. sorozat.

TV2 7:05 TV2 matiné, 09:55 Trendmánia – magazin, 10:25 Techguru, 10:55 Szépítők , 11 : 3 0 Poggyász, 12:00 21:00 Ne szórakozz Zohannal Hungarikumokkal a világ körül, 12:35 Csapdába csalva – német dokureality, 13:40 Az utazó – am.–francia film, 15:50 Charly, majom a családban – német sorozat, 16:55 Alex felügyelő – lengyel sorozat, 18:00 Tények, 18:55 Krokodil Dundee – ausztrál film, 21:00 Ne szórakozz Zohannal – am. film, 23:30 Gábriel – A pokol angyala – ausztrál film, 2:20 Bűnös Chicago – am. sorozat.

Duna Tévé 6:20–9:00 Virradóra, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:55 Doc Martin – angol sorozat, 13:50 Háború és béke – angol film, 15:35 Lila akác – magyar film, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:35 SzerencseSzombat, 19:30 A Dal 2019, 21:40 A Dal – Kulissza, 22:15 Kenó, 22:16 Elveszve Münchenben – cseh film, 00:05 Bagi–Nacsa Orfeuma – szórakoztató műsor, 1:25 Új idők dalai, balettelőadás, 1:50 Rúzs és selyem, magazinműsor, 2:15 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora, 2:40 Ismétlések.

Duna World 5:25–11:15 Délelőtti műsor, 11:30 Az özvegy és a százados – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 MMA portrésorozat, 14:30 WTA Tenisztorna Budapest, 17:30 OJD – Irodalom és könyv 26 percben, 18:00 Erdélyi történetek – dok. sorozat, 18:55 Térkép, 19:30 A Dal 2019, ism., 21:40 Bagi–Nacsa Orfeuma – szórakoztató műsor, 22:40 Tóth János – magyar sorozat, 23:15 M5 Híradó, 23:45 Opera Café, 0:20 Evangélium, 1:00 Híradó, 1:20 Angol nyelvű hírek, 1:35 Ismétlések.

február 24. vasárnap

február 25. hétfő

Szlovén Tévé I.

Szlovén Tévé I.

7:00 Gyerekműsor, 10:55 Hallgassunk a csöndre, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Szlovén üdvözlet, 15:05 Nagy szemek – am. film, 17:00 Hírek, 17:20 Hétvégi csomag, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:15 Politika Tanja Gobeccal, 19:25 A hét tükre, 20:00 A bledi csapat – szlovén sorozat, 20:30 Mišával– beszélgetős műsor, 21:30 Hírek, 21:50 Szicília a szeretet és a gyűlölet között – am. dok. film, 23:15 Jó éjszakára, 0:10 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 6:15 Ízletes konyha, 6:30 Lelki villanás, 6:55 Secret Garden: Snowboard vk, 8:55 Sončna dolina: Szabadstílusú sí, 9:25 Bansko: Óriás műlesiklás, férfiak, 1. futam, 10:25 Crans Montana: Lesiklás, nők, 11:25 Seefeld: Sífutó vb, 12:30 Bansko: Óriás műlesiklás, férfiak, 2. futam, 13:30 Crans Montana: Műlesiklás, nők, 14.30 Innsbruck: Síugrás, férfiak, 16:45 Innsbruck: Síugrás, ism., 17:15 Krško: Krško – Olimpija, labdarúgó-mérkőzés, 19:40 Seefeld: Sífutás, 20:15 Lottó, 20:20 Szokatlan szertartások: Tömeges összejövetelek – angol dok. sorozat, 21:20 A generációm – angol dok. film, 22:50 Zvezdana, 23:30 Hétvégi csomag, ism., 0:45 Zenés műsor.

RTL Klub 6:40 Kölyökklub, 10:00 Teleshop, 10:55 A Muzsika TV bemutatja, 11:25 Lifestyle, 12:00 Kalandozó,12:30 XX. század – a legendák velünk élnek, 13:40 A semmi kö21:55 Sully – Csoda zepén – am. film. 14:10 A Tanár – magyar sorozat, 15:15 a Hudson folyón Ocen’s Eleven – Tripla vagy semmi – am.–ausztrál film. 18:00 Híradó, 18:55 A Karib-tenger kalózai – Ismeretlen vizeken – am. film. 21:55 Sully – Csoda a Hudson folyón – am. film, 00:00 Portré 00:35 Armageddon – am. film.

TV2 7:05 TV2-matiné, 09:50 Tűsarok, 10:25 Több mint TestŐr, 10:55 Super Car, 11:30 Ötletgazdag – magazin, 12:00 Csapdába csalva – német dokureality, 13:05 Ripost, 13:40 Hárman az örökkévalóságnak ausztrál–olasz film, 15:50 Charly, majom a családban – német sorozat, 16:55 Alex felügyelő – lengyel sorozat, 18:00 Tények, 18:55 Páros mellékhatás – am. film, 21:25 Az ötödik elem – francia film, 00:15 Phillips kapitány – am. film.

Duna Tévé 5:50–12:50 Vallási műsorok, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:25 Ízőrzők, 14:05 Ringstrasse – A bécsi körút története – osztrák dok. sorozat, 15:00 Délibáb minden mennyiségben – magyar film, 16:30 Hogy volt!?, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:35 Őrangyal – am. sorozat, 19:30 Magyarország, szeretlek, 21:00 Mindenki – magyar film, 21:35 Ütközések am.–német film, 23:30 Ellopták Jupiter fenekét – francia film, 1:15 Ismétlések.

Duna World 5:25–10:15 Délelőtti műsor, 10:15 A Dal 2019, ism., 12:20 A Dal – Kulis�sza, ism., 13:00 Híradó, 13:20 A Nagyok – dok. sorozat, 13:55 Megint a magyarok – dok. film, 14:50 Szent István-vándorlás – Az Országos Kéktúra 21:35 Jobb az mentén – dok. film, 15:20 Budapest Úrban bízni – természeti értékei – dok. sorozat, Csiha Kálmán 15:55 Látlelet a Földről – dok. film, püspök élete 17:00 WTA Tenisztorna Budapest, 20:00 Gasztroangyal, 21:00 Híradó, 21:35 Jobb az Úrban bízni – Csiha Kálmán püspök élete – dok. sorozat, 22:35 Hogy volt!?, 23:35 M5 Híradó, 0:00 Kincskereső – dok. film, 0:30 Tőkéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenkinek, 1:00 Híradó.

7:00 Jó reggelt, 8:00 Hírek, 10:05 Jó napot kívánunk, 11:15 Tudom!, 11:50 A lélek horizontja, 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 23:30 Oscar-díjak – másnap Hírek, 13:35 Ami szent és a világ, 14:35 Át-járás – beszélgetős műsor, 15:05 Jó napot, Koroška!, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Híradó, 17:25 Az utolsó szó jogán – beszélgetős műsor, 18:05 Rajzfilmek, 18:20 Tudom!, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 A Hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 22:55 Mesterséges mennyország, 23:30 Oscar-díjak – másnap, 0:00 Zenés est, 0:20 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 8:00 Téli szünidei műsor, 11:00 Ízletes konyha, 11:10 Jó reggelt, 13:45 Jó napot kívánunk, 14:30 Idegenforgalmi műsor, 15:25 Mezőgazdasági műsor, 16:20 Helyes ötlet, 16:50 A hosszú út hazáig – ausztrál sorozat, 17:45 Oscar-díjak, 18:20 A Slovenska Matica 150 éve – dok. film. 19:20 Zenés műsor, 20:00 Világutazó, 20:55 Tannbach – német–cseh sorozat, 22:40 A postás fehér éjszakái – orosz film, 0:20 Kisfilm, 0:35 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro show, 10:10 Top Shop, 12:10 Egy rém új feleség – am. sorozat, 12:40 Fókusz Plusz, 13:40 Drága örökösök – magyar sorozat, 14:45 Castle – am. sorozat, 16:50 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Fókusz, 19:35 Drága örökösök – magyar sorozat, 20:40 Barátok közt – magyar sorozat, 21:10 Cápák között – show műsor, 22:15 Isten veled, Magyarország! – dok. sorozat, 23:20 Híradó, 23:55 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 1:00 Autogram, 1:35 Odaát – am. sorozat.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Marimar – mexikói sorozat, 16:45 Cennet – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Exatlon Hungary – szórakoztató műsor, 21:20 Legyen Ön is milliomos!, 22:45 Oscar-gála 2019, 0:50 Tények Extra, 1:15 Ismétlések.

Duna Tévé 5:55–9:25 Virradóra, 9:25–12:00 Délelőtti műsor, 12:01 Híradó, 12:50 Jamie egyszerű és gyors kajái, 13:25 Honfoglaló, ism., 14:20 Végtelen 21:20 A Sátán fattya szerelem – török sorozat, 15:10 Hat nővér – spanyol sorozat, 16:05 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Honfoglaló – vetélkedő, 20:25 Kékfény, 21:20 A Sátán fattya – magyar film, 23:05 Kenó, 23:15 Soha, sehol, senkinek – magyar film 0:55 Hogy volt!?, 1:05 Ismétlések.

Duna World 5:55–11:15 Délelőtti műsor, 11:25 Tücsök – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi magazin, 13:50 Domovina – magazin, 14:20 Család-barát, 15:50 Életkor, 16:15 Ízőrzők – magyar film, 16:50 Öt kontinens magazinműsor, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Gasztroangyal, 18:55 Szerelmes földrajz, 19:30 Hagyaték – dok. sorozat, 20:00 Hogy volt!?, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, ism., 22:30 Honfoglaló, ism., 23:20 M5 Híradó, 23:55 Mindenki Akadémiája, 0:35 Ismétlések.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Világunk mozgatói 17:05 Mozaik / Nem boszorkányság. Vagy igen? / Komolyan a zenéről 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig

10

Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (minden 3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 Öt perc a szépségért 10:30 Világunk mozgatói (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyarnótája – választás 14:15 Mester-Ember (minden utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Retrorádió 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kuckó Mackó / Csacska rádió (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismerős hangok ismeretlen történetei 11:00 MMR 60 (havonta, figyelje a rádióreklámot) 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 MMR 60 / Ismerős hangok ismeretlen történetei (ism.) 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:00 Álmodók (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Sporthétfő (ism.) 21:35 Zene hajnalig

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.


Info február 27. szerda

február 26. kedd Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 8:00 Hírek, 10:05 Jó napot kívánunk, 11:15 Tudom!, 11:50 Mesterséges mennyország, 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Hírek, 13:35 Studio city, 14:35 Lelki villanás, 15:25 Hidak: Kanapé, 15:55 Gyerekműsor, 17:00 Híradó, 17:30 A kód, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:00 Az A-szó – angol sorozat, 21:00 Dosszié, 22:00 Visszhangok, 23:05 Tanúságtevők, 0:10 Ismétlések.

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 8:00 Hírek, 10:05 Jó napot kívánunk, 11:15 Tudom!, 11:50 A kód, 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Híradó, 13:35 Mišával – beszélgetős műsor, 14:30 A nyolcadik nap, 15:00 Hidak, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Híradó, 17:25 Az alpesi makrorégió – dok. műsor, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tudom! – kvíz, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén krónika, 20:05 Minden macska szürke – belga film, 21:30 Kisfilm, 22:00 Visszhangok, 22:55 Profil, 23:40 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 8.00 Téli szünidei műsor, 11:00 Ízletes konyha, 11:10 Jó reggelt, 14:15 Automobilitás, 14:55 Seefeld: Sífutás, nők , 20:00 A veszélyeztetett városok: 16:00 Seefeld: Síugrás, nők, Velence 18:00 A hosszú út hazáig – ausztrál sorozat, 18:50 Szlovén magazin, 19:20 Zenés műsor, 20:00 A veszélyeztetett városok: Velence – francia dok. sorozat, 20:50 Helyes ötlet, 21:25 A tó tükre – ausztrál sorozat, 22:30 Roma nemzetiségi műsor, ism., 22:50 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro show, 10:10 Top Shop, 11:55 Egy rém új feleség – am. sorozat, 12:20 Cápák között, 13:40 Drága örökösök – magyar sorozat, ism., 14:45 Castle – am. sorozat, 16:50 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Fókusz, 19:35 Drága örökösök – magyar sorozat, 20:40 Barátok közt – magyar sorozat, 21:10 Alvilág – magyar sorozat, 22:15 Házon kívül, 22:45 XXI. század – a legendák velünk élnek, 23:20 Híradó, 23:50 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 0:55 Ismétlések.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 12:30 Piszkos pénz, tiszta Walker, a texasi szerelem kopó – am. sorozat 15:40 Marimar – mexikói sorozat, 16:45 Cennet – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Exatlon Hungary – szórakoztató műsor, 21:20 Legyen Ön is milliomos!, 22:35 Columbo – A recept: gyilkosság – am. film, 0:50 Tények Extra, 1:15 Ismétlések.

Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 9:35–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:50 Jamie egyszerű és gyors kajái, 13:30 Honfoglaló – vetélkedő, 14:20 Végtelen szerelem – török sorozat, 15:15 Hat nővér – spanyol sorozat, 16:10 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Honfoglaló, 20:25 Önök kérték!, 21:25 Diagnózis – lengyel sorozat, 22:15 Velvet Divatház – spanyol sorozat, 23:10 Magyarország, szeretlek!, ism., 0:45 Ismétlések.

Duna World 5:25–11:40 Délelőtti műsor, 11:25 Pénzt Máriának – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi magazinok, 14:15 Család-barát magazinműsor, 15:50 Család’19, hírműsor, 16:10 Hazajáró, 16:35 Térkép, 17:00 Útravaló 17:20 Ízőrzők, 17:55 Gasztroangyal, 18:55 Szerelmes földrajz, 19:30 Hagyaték – dok. sorozat, 20:00 Beugró – szórakoztató műsor, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, ism., 22:30 Honfoglaló, ism., 23:20 M5 Híradó, 23:55 Mindenki Akadémiája, 0:30 M2 matricák – dok. sorozat, 0:45 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 8:00 Téli szünidei műsör,10:45 Hidak: Kanapé, 11:15 Ízletes konyha, 12:00 Jó reggelt, 13:55 Seefeld: Sífutás, férfiak, 16:00 Seefeld: Síugrás, nők, 18:10 A hosszú út hazáig – ausztrál sorozat, 19:10 Zenés műsor, 19:50 Lottó, 20:00 Currentzis – a klasszikus lázadó – német zenés dok. film, 20:55 A véleményem, 21:55 A cseh század: 1989 – Még utoljára egy éljent! – cseh sorozat, 23:15 Ismétlések.

RTL Klub 6 : 0 0 Reggeli, 9 : 0 5 Asztro show, 10 : 10 Top Shop, 11:55 KölyökKalauz, 12:30 Isten veled, Magyarország! – dok. sorozat, 23:50 Alvilág ism., 13:40 Drága örökösök – magyar sorozat, ism., 14:45 Castle – am. sorozat, 16:50 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Fókusz, 19:35 Drága örökösök – magyar sorozat, 20:40 Barátok közt – magyar sorozat, 21:10 Toplista – szórakoztató műsor, 22:15 Halálos fegyver – am. sorozat, 23:15 Híradó, 23:50 Alvilág – magyar sorozat.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Marimar – mexikói sorozat, 16:45 Cennet – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Exatlon Hungary – szórakoztató műsor, 21:20 Legyen Ön is milliomos!, 22:35 Columbo: Az összeesküvők – am. sorozat, 0:45 Tények Extra, 1:10 Ismétlések.

Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 9:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:50 Kulináris kalandozások a világ körül – német dok. film, 13:25 Honfoglaló – vetélkedő, 14:20 Végtelen szerelem – török sorozat, 15:10 Hat nővér – spanyol sorozat, 16:10 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Honfoglaló, 20:25 Skandináv lottó sorsolása, 20:35 Piknik a Függő Sziklánál – ausztrál film, 21:35 A becsület ideje – lengyel sorozat, 22:31 Csereüvegek – cseh film, 0:20 Kék fény, 1:15 Ismétlések.

Duna World 5:25–11:45 Déle l ő t t i m ű s o r, 11:45 A közös kutya – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi magazinok, 14:25 Család-barát, 11:45 A közös kutya 15 : 5 5 Magyar gazda, 16:20 Noé barátai – magyar sorozat, 16:50 Novum – magyar sorozat, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Gasztroangyal, 19:00 Vízilabda Bajnokok Ligája: ZF Eger – Pro Recco, 20:30 Vízilabda Bajnokok Ligája, FTC Telekom Waterpolo – Crvena Zvezda, 21:50 Ridikül, ism., 22:50 Honfoglaló, ism., 23:40 M5 Híradó, 0:20 M2 matricák – dok. sorozat, 0:35 Ismétlések.

február 28. csütörtök

műsorajánló

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 8:00 Hírek, 10:05 Jó napot, 11:15 Tudom!, 11:45 Az alpesi makrorégió, 12:30 Öreglányok – am. sorozat, 13:00 Híradó, 13:35 Véleményem, ism., 14:35 Szlovén villanások, 15:05 Hidak: Nagyító alatt, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Tudományos műsor, 18:00 Rajzfilm, 18:20 Tu23:30 Nagy dom!, 19:00 Híradó, 19:25 Szlovén festők a kis krónika, 20:00 Céltábla, 22:00 képernyőn Visszhangok, 22:30 Kultúra, 22:50 A nyolcadik nap, 23:30 Nagy festők a kis képernyőn: Leány gyöngy fülbevalóval és a Mauritshuis múzeum egyéb kincsei – angol dok. sorozat, 0:20 Ismétlések.

Február 21-én, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Szlovén Tévé II. 8:00 Téli szünidei műsor, 10:25 Ízletes konyha, 10:55 Seefeld: Síugrás, férfiak, 12:55 Seefeld: Sífutás, nők, staféta, 14:30 A ljubljanai tanítóképző 150. évfordulója – dok. műsor, 15:10 Seefeld: Sífutás, 16:15 Seefeld: Síugrás, férfiak, 17:55 A hosszú út hazáig – ausztrál sorozat, 18:50 Gyerekműsor, 19:20 Zenés műsor, 20:00 Kína madártávlatból – dok. műsor, 20:45 Automobilitás, 21:20 Makrorégió itt és most, 22:15 Jazz, 23:05 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Asztro show, 10:10 Top Shop, 12:05 A semmi közepén – am. sorozat, 12:35 Toplista – szórakoztató műsor, 13:40 Drága örökösök – magyar sorozat, ism., 14:45 Castle – am. sorozat, 16:50 Elif – A szeretet útján – török sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Fókusz, 19:35 Drága örökösök – magyar sorozat, 20:40 Barátok közt – magyar sorozat, 21:10 Gyertek át! – vetélkedő, 22:25 Páratlan páros – am. sorozat, 23:25 Híradó, 0:00 Brandmánia, 0:35 CSI: New York-i helyszínelők – am. sorozat.

TV2 6:55 Mokka, 8:50 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délben, 12:30 Piszkos pénz, tiszta szerelem – török sorozat, 13:35 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:40 Marimar – mexikói sorozat, 16:45 Cennet – török sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Exatlon Hungary – szórakoztató műsor, 21:20 Legyen Ön is milliomos!, 22:35 Columbo: Gyilkosság könyv szerint – am. film, 0:20 Tények Extra, 0:50 1/1 Azurák Csabával – talk show, 1:55 Ismétlések.

Határtalan: az erdélyi, a felvidéki, a keszthelyi, a szombathelyi, az újvidéki és a lendvai tévéstúdió, valamint a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál közös műsora (ismétlés: pénteken 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Február 22-én, pénteken 15.25-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: szombaton 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Február 26-án, kedden 15.25-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Duna Tévé 5:55–9:30 Virradóra, 9:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:50 Kulináris kalandozások a világ körül, Peru – német dok. sorozat, 13:25 Honfoglaló – vetélkedő, 14:15 22:21 Café Society Végtelen szerelem – török sorozat, 15:05 Hat nővér – spanyol sorozat, 15:55 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:45 Szerencse Híradó, 17:05 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:35 Sorsok útvesztője – török sorozat, 19:30 Honfoglaló, 20:25 Fábry – szórakoztató műsor, 21:45 Tóth János – magyar sorozat, 22:21 Café Society – am. film, 23:45 Franciska vasárnapjai – magyar film, 1:45 Ismétlések.

Duna World 5:25–11:35 Délelőtti műsor, 11:35 Szávitri, az asszonyi hűség dicsérete – magyar film, 13:00 Híradó, 13:20 Nemzetiségi magazinok, 14:20 Család-barát, 15:55 Kék bolygó, 16:20 Opera Café, 16:50 Magyar Krónika, 17:20 Ízőrzők, 17:55 Gasztroangyal, 18:55 Szerelmes földrajz, 19:30 Hagyaték – dok. sorozat, 20:00 Szenes Iván írta Andreával, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, ism., 22:30 Honfoglaló, ism., 23:20 M5 Híradó, 23:55 Mindenki Akadémiája, 0:30 M2 matricák – dok. sorozat, 0:40 Ismétlések.

Kanapé: ifjúsági műsor, benne Alma Vetlényi divattervező, az érettségizők ruhaválasztása, a Total Chaos együttes, programajánló és klipek (ismétlés: szerdán 10.45-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Február 27-én, szerdán 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne gazdasági rovat (ismétlés: csütörtökön 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) Február 28-án, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Horizont (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyarnóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon, külhonban (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Visszapillantó 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ism. 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Nagyító alatt: tematikus adás (ismétlés: pénteken 8.00-kor a Szlovén TV III. csatornáján) A magyar nyelvű tévéadásokat a Maribori TV-n is megtekinthetik, mégpedig a premiervetítés napján 17.30-kor és másnap 11.25-kor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

11


Info

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2019. február 19-én a következő munkahelyeket hirdették meg: Referens – anyakönyvvezető Lendvai Igazgatási Egység, Ljudska pravica tér 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, középiskolai végzettség, magyar nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2019. február 22.) Szerelő (vízvezeték, csatornarendszer) Öko-park Kft., Fő utca 109., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. február 21.) Szerelő (telekommunikációs hálózat) Ferato Kft., Fő utca 27., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2019. március 15.) Szobafestő Dogša d.o.o., Prešeren utca 8., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2019. március 3.) Kőműves Dogša d.o.o., Prešeren utca 8., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2019. március 6.) Csempeburkoló Dogša d.o.o., Prešeren utca 8., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2019. március 6.) Szerelő – gyógyszeripari termelésben HSG Kariera d.o.o., Dunajska cesta 156., Ljubljana (2 munkahely Lendván, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2019. március 7.) Személyi asszisztens Disztrófiások Országos Egyesülete, Linhartova cesta 1., Ljubljana (1 munkahely Lendván, határozatlan idő, fizikai erő, empátia a fogyatékkal élőkkel, havi bér: 1043,00 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2019. március 11.) Építőipari munkás Picasso-Vepo d.o.o., Velika Polana 207., Velika Polana (4 munkahely, határozatlan idő, havi bér: 1000,00 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2019. március 2.) Piaci értékesítő Paradajz d.o.o., Renkovci 57., Turnišče (2 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, főiskolai végzettség, angol, horvát, magyar, német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2019. február 21.) Villanyszerelő Elektromontaža Puhan d.o.o., Kobilje 29., Kobilje (1 munkahely Lendván, meghatározott idő: 12 hónap, havi bér: 1000,00 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2019. február 26.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

12

Kathryn Croft: Csendes hazugságok

(Művelt Nép Könyvkiadó, 2018, 368 oldal) Mia Hamilton tökéletes életet élt férjével, volt egyetemi tanárával és kétéves lányával. Az élete viszont teljesen megváltozott, amikor Zach, a férj öngyilkos lett. Öt évbe telt, mire rendbe hozta az életét, ekkor azonban felkereste Alison, aki a következőt közölte vele: „A férjed nem öngyilkos lett.” Mia elkezdi kutatni Zach múltját, és hamar rájön, hogy soha nem is ismerte a férjét. Rendezvényeink: Mohamed Laissani A titokzatos Algéria című előadása 2019. február 21-én, csütörtökön 18.00 órakor a könyvtár olvasótermében.

Látogassák meg honlapunkat: www.kkl.si

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.


Info ÉRTESÍTÉS A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség értesíti Önöket, hogy 2019. március 1-jével változik a munkaidő és a hivatalos órák beosztása a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Hivatalában, mégpedig a következőképpen: Munkaidő: hétfőn, szerdán és csütörtökön 7.00–15.00-ig kedden 7.00–17.00-ig pénteken 7.00–13.00-ig. Hivatalos órák: hétfőn, szerdán és csütörtökön 8.00–11.00-ig és 12.00–14.30-ig kedden 8.00–11.00-ig és 12.00–16.30-ig pénteken 8.00–12.00-ig. Vida Törnar Judit, a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség elnöke

gyertyafény Február 22-e és 28-e között Lendvai Plébánia Szombaton, február 23-án vasárnapra érvényes szentmisék lesznek, éspedig 16.30-kor Petesházán és 18.00 órakor Lendván. Vasárnap, február 24-én, Évközi 7. vasárnap Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor, valamint Gyertyánosban 11.00 órakor lesz szentmise. Szerdán, február 27-én 8.00 órakor szentmise Pincén, valamint 9.30-kor az Idősebb Polgárok Otthonában.

Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor vannak. Pénteken, február 22-én, 17.30-kor imaóra a Legszentebb előtt, utána szentmise. Vasárnap, február 24-én, Évközi 7. vasárnap Dobronakon 8.00 és 10.00 órakor, valamint Gön­tér­há­ zán 11.30-kor lesz szentmise.

Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik (illetve ötödik) vasárnap van 11.30-kor.

Pályázati felhívás A Szlovén RTV Közintézet Maribori Regionális RTVközpontjának Lendvai Tévéstúdiója pályázatot hirdet szerkesztő-újságíró munkakör betöltésére. Az említett munkahelyen való munkavégzéshez a pályázóknak egyetemi végzettséggel, illetve bolognai mesterképzési diplomával kell rendelkezniük, valamint kamera és/vagy mikrofon előtti szereplési képesítéssel, továbbá 2 év újságírói, illetve más szakterületen szerzett munkatapasztalattal. A szlovén és a magyar nyelvet magasabb szinten kell birtokolniuk. A kiválasztott jelölttel meghatározott időre kötünk munkaszerződést, mégpedig szülési szabadságon lévő újságíró helyettesítésére. A pályázathoz mellékelni kell a megfelelő végzettséget és az egyéb képesítéseket tanúsító igazolásokat, valamint életrajzot. A pályázatokat 2019. február 25-ig bezárólag a következő e-mail címre kell küldeni: kadrovska@rtvslo.si, vagy postai úton az RTV Slovenija, Kadrovska služba, Kolodvorska 2, 1550 Ljubljana címre. SZLOVÉN RÁDIÓ-TELEVÍZIÓ Közintézet Személyzeti Osztály

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.

Református Egyház Vasárnap, február 24-én 10.00 órakor istentisztelet lesz Szentlászlón.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Örök álomra hajtottad fejed, lent kereszt tövében legyen nyugvóhelyed” Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága halottunk,

Vida Ana (1939–2019)

temetésén részt vettek, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisére adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönet a plébános úrnak a gyászszertartásért, az énekeseknek a gyászénekekért, az imádkozóknak az elmondott imákért, valamint mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára. Szerettei

apróhirdetés •Dobronakon, a Bors-hegyen kisebb szőlőterületet vásárolnék. Érdeklődni: tel. 031-547-543. •Horvátországban, Sv. Filip i Jakov-ban eladó apart­man­ ház 2+1/4/6 fős lakásokkal, saját légkondival, konyhával, fürdővel, kerti sütővel és parkolóval. Érdeklődni: tel. 0036/30-936-5755 vagy 00385/98-925-4551. •Nyaralás Sv. Filip i Ja­kov­ ban, háromcsillagos apartmanokban (facebook: Babi

Apartman). Érdeklődni: tel. 0036/30-936-5755 vagy 00385/98-925-4551.

névnapsoroló Február 22-től 28-ig Péntek – Gerzson Szombat – Alfréd Vasárnap – Mátyás Hétfő – Géza Kedd – Edina Szerda – Ákos, Bátor Csütörtök – Elemér

figyelmükbe •Február 21-én, csütörtökön, 18.00 órakor, •Lendvai Könyvtár •Mohamed Laissani: A titokzatos Algéria – előadás. •Február 25-én, hétfőn, 16.00 órakor, •Lendvai Zsinagóga •A függőség és hatása a partnerviszonyra című előadás a „Hajnal” szorongással küzdőket segítő egyesület szervezésében.

nepujsag.net

Jövő héten ismét Kelepelő! Muravidéki magyar gyermeklap a Népújság gondozásában

13


Info Humor

Horoszkóp

Egy lány elmegy a jósnőhöz: – Két férfi is szerelmes belém. Melyik lesz közülük a szerencsés? – Béla fogja feleségül venni. Géza lesz a szerencsés.

Kos Már. 21. – ápr. 20. Ha egy ideje nem találja a megoldást, nyisson kicsit új lehetőségek felé. Ne ragaszkodjon makacsul a hagyományoshoz! Bika Ápr. 21. – máj. 20. Fontos találkozóra kerülhet sor. Ez érintheti üzleti ügyeit is, de a szerelmi életében is változás jelentkezhet.

– Tanító bácsi, tessék engem hazaengedni, nagyon rosszul érzem magam! – Hol, kisfiam? – Hát itt, az iskolában!

Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Az élete a feje tetején áll, de pozitív értelemben. Semmi sem tartós, minden állandóan változik.

– Mit csinál a rendes háziasszony, ha sörszagot érez? – ??? – Bekapcsolja a tv-t, átvált a sportcsatornára és szabályos időközönként azt mondja: „Egészségedre, drágám!” Két rendőr kerékpárversenyt néz. – Nem egy olcsó mulatság! – szólal meg az egyik. – Hát nem! – mondja a másik a bringákat vizsgálva. – Ha jól számoltam, 42 darab világítás nélküli kerékpárt láttam eddig! Két régi barátnő találkozik: – És te hol dolgozol? – Postán, leveleket pecsételek. – Nem unalmas mindennap ugyanazt csinálni? – Hogy lenne már unalmas, elvégre minden nap más rajtuk a dátum! Két haver jön ki a kocsmából alaposan becsic�csentve. Alig mennek 150–200 méter t, azt mondja az egyik: – Baj van, cimbora! Elfelejtettem pisilni. – Semmi gond, majd én megtanítlak… Ádámka bekopog a szom­szédba: – Csókolom! Az apukám szeretné elkérni a magnójukat. – Na mi az, táncolni akartok? – Nem, aludni!

14

Rák Jún. 22. - júl. 22. Túl sok feladatot vállalt magára, és nem tudja, mit tegyen. Mi lenne, ha egyszerűen segítséget kérne? Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Nagyon érzi, hogy jön a tavasz, máris szabadságra vágyik. Úgy látszik, felébredt Önben a változás utáni vágy. Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Gesztesi Károly, Bugár Anna, Beleznay Endre. A szerencse Farkas Teréz dobronaki olvasónknak kedvezett, a Prekmurec Kft. 20 eurós utalványát szerkesztőségünkben veheti át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje március 4. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva. Sok szerencsét!

kulcslyuk

Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Romantikára vágyik, arra, hogy kitalálják legtitkosabb vágyait is. Kedvese örömmel veszi, ha közeledik hozzá.

Könye Leopold, a Hodosi ÖTE parancsnoka A legjobb dolgok az életemben: • Hogy sikerült lefogynom. Ahol házat építenék: • Legszívesebben itt maradnék Hodoson. Gyermekkori álmom: • Szaxofonos akartam lenni. A hobbim: • A motorozás. Amit a legjobban meg tudok főzni: • A főzés nem az erősségem, de a tojást jól meg tudom sütni. A film, amit többször is megnéztem: • A Terminátort és a Meseautót. Ha visszamehetnék az időben, akkor: • Tanulnék. Egyetlen dolog, amit a jövőről szeretnék tudni: • Meddig fejlődhet még a technológia? Amit egyszer ki szeretnék próbálni: • Repülőre ülni. A leghasznosabb tárgyam • Az autóm és a motorom. Akinek a tanácsát mindig megfoga-

Szűz Aug. 24. – szept. 23. A napokban néhány nehézségbe ütközhet, de ne adja fel. Megéri küzdenie akkor is, ha nem látja az alagút végét.

Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Olyan érzése van, hogy eddig csak félgőzzel igyekezett mindent megvalósítani, ezért most küzdeni fog a sikerért. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Szerelmi élete különösen jól alakul. Tegye intenzívebbé kapcsolatát azzal, aki közel áll Önhöz.

dom: • Az apámét. Ha szomorú vagyok, ettől mindig jobb kedvem lesz: • Elkezdek magamban énekelni. Életem legnagyobb élménye volt: • Amikor először voltam a tengeren és amikor teherautót vezettem. Amit már rég meg kellett volna tennem: • Már korábban ki kellett volna mennem külföldre dolgozni. Ami a legjobban tetszik a Muravidéken: • Az a Muravidék maga.

Bak Dec. 23. – jan. 20. A karrierjében a jó ötletei kivitelezéséhez némi pénztartalékra lesz szüksége. Most esélyt kap ennek a megteremtésére. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Ne kérdőjelezze meg kedvese őszinteségét, mert ez érzékeny pont nála. Emiatt hosszú távon is sérülhet a kapcsolatuk. Halak Febr. 20. – már. 20. Érdemes többet foglalkozni a kapcsolataival. Főleg azért, mert időszerű lenne valakit elengednie.

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.


Muravidék Szlovén kultúranapi ünnepély

Dobronak díszpolgárává avatták Car Annát A szlovén kultúrünnep alkalmából a múlt pénteken ünnepi műsort tartottak Dobronakon, melynek keretében a legmagasabb községi elismerésben – díszpolgári címben – részesítették Car Annát. A rendezvény ünnepi szónoka Milan Kučan, Szlovénia első elnöke volt. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A helyi kultúrotthonban egybegyűlt közönséget Toplak Alenka, a Dobronaki Petőfi Sándor ME elnöke köszöntötte, külön tisztelettel Milan Kučant, a Szlovén Köztársaság első elnökét. A szlovén kultúrünnepet a lendvai Lirika kamarakórus, Bela

magyar irodalom nagyjainak munkásságával is. Sok a közös bennük, a leginkább a szabadelvűség. A népek tavaszának időszaka volt ez – fogalmazott az ünnep alkalmából Milan Kučan. – Meggyőződésem, hogy mi, a két szomszédos nemzeti kultúrában élők eddig nem használtunk ki minden lehetőséget, hogy ezt a két kultúrát még közelebb hoz-

ség tiszteletét és háláját fejezi ki Car Annának a nemzetiségi, oktatási és művelődési területen kifejtett munkájáért. Car Anna tanítói pályáját Kebelén kezdte, majd Dobronakon folytatta, nyugdíjba vonulása után pedig önzetlen és odaadó munkát végzett a falu kulturális és hagyományőrzési tevékenységében. Oroszlánrészt vállalt a

A szlovén kultúrünnep alkalmából Car Annát (balról a második) Dobronak Község díszpolgárává avatták. A rendezvényen jelen volt Milan Kučan egykori államelnök is. Laci, a Dobronaki KÁI és a Roma Kultúregyesület versmondói tették színesebbé. Szlovénia állami ünneppé emelte a szlovén kultúra rangját, de egyetemessége és emberi mondanivalója miatt az ország ekkor kulturális és művészeti alkotószellemét is ünnepli – mondta Milan Kučan. – És mitől is különleges a Prešeren munkásságához kapcsolódó ünnep abban a községben, ahol a szlovénok mellett a legtöbb magyar él? Kétségkívül attól is, hogy összefügg France Prešeren alkotói pályája a kortárs magyar alkotók, a

zuk egymáshoz. Idén kiváló alkalom nyílik arra, hogy ezt helyrehozzuk. Gondolok itt a Muravidék Szlovéniához történő csatolásának 100. évfordulójára. Az 1919-es békekonferencia döntését a muravidéki szlovénok és a magyarok eltérő módon élték meg. Ez a múlt, ezen nem tudunk változtatni, a jelenünket és a jövőnket viszont alakíthatjuk – mondta Kučan. Dobronak Község Tanácsának határozata értelmében a díszpolgári kitüntetés idén Car Annát illette meg. A díszpolgári cím erkölcsi elismerés, amellyel a köz-

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.

nemzetiségi berkekben is, a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsát 16 évig vezette. Munkásságáért több állami elismerésben is részesült. Car Anna, Dobronak Község friss díszpolgára meghatódva köszönte meg a kitüntetést: – Amit tettem, tiszta szívvel és lélekkel tettem. S teszem ezt addig, amíg az egészségem engedi. A közös célokért, a szlovénok, a magyarok és a roma közösség békés együttéléséért fogok tevékenykedni a jövőben is.

Pesti levelek Változnak az idők Kedves Olvasó! Utoljára tavaly decemberben olvashatta az írásomat, de azóta is zajlottak az események a magyar fővárosban. Január 20-án elhunyt Andy Vajna, aki a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos volt. Január 31-én a Fiumei úti sírkertben temették el. Özvegye, Palácsik-Vajna Tímea a hamvai egy részét Los Angelesbe vitte, ahol fia, Justin és szülei mellett helyezték örök nyugalomra. Így az ottaniak is elbúcsúzhattak tőle. 2019. február 16-án a Papp László Budapest Sportarénában koncertezett Guido és Maurizio de Angelis. Több ismert filmslágert köszönhetünk nekik, amiket szimfonikus zenekari kísérettel adtak elő. A koncert alkalmából Budapestre látogatott Mario Girotti, művésznevén Terence Hill, és a sokak által Sandokanként ismert Kabir Bedi is. Ők voltak a díszvendégek. A koncert azért is különleges volt, mert kihirdették annak a licitálónak a nevét, aki a legtöbbet ajánlotta a Különben dühbe jövünk híres Dune Buggy autójáért, amit tavaly decemberben bocsátottak aukcióra. Február 13-án este a licitet lezárták, a kocsi elkelt. Február 15-ig még meg lehetett nézni az Aréna Mall plázában. Utoljára pedig a koncerten lehetett látni, ahol végül a Terence Hill által dedikált járgány kulcsait az új tulajdonos lánya vette át. A bevétel összegét, amiből a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet eszközparkja bővül majd, nem hozták nyilvánosságra. A másik vendég, Kabir Bedi a koncertet megelőző napon a Fővárosi Állat- és Növénykertben járt és örökbefogadott egy tigrist. Február 14-én, Valentin-napon az ELTE hallgatói a városligeti műjégpályán adhatták ki azt az energiát, ami még a vizsgaidőszak után bennük maradt, s készülhettek lélekben az új félévre az ELTE Jeges est elnevezésű eseményén. Egyben ünnepelhették a szerelmesek napját, vagy szingliként is önfeledten szórakozhattak, miközben voltaképpen a telet búcsúztatták. Hó az már egy ideje nincs, és annyira hideg sem, így nyugodtan folyhatnak a kültéri felújítási munkálatok. Nemrégiben adták át a Nemzeti Táncszínház új épületét a Millenárison, ahonnan mostanra eltűnt a tó és a többi apróság, amik érdekessé tették azt. A Táncszínháznak korábban az a Karmelita kolostor adott otthont, ahova januártól Orbán Viktor irodája költözött. Emellett a város más részei is változnak, újulnak. Január eleje óta felújítás alatt áll a Belváros két forgalmas tere: a Podmaniczky tér (ismertebb nevén az Arany János úti metrómegálló) és a Vörösmarty tér. A látványtervek alapján szebb, élhetőbb eredményre számíthatunk. A Podmaniczky téren megszűnik a trolimegálló, 84 új fát ültetnek el. A Vörösmarty téren csak 15 új fát ültetnek a kisföldalatti (1-es metró) és a közműrendszer miatt. Vörösmarty Mihály szobrát is restaurálják, az Oroszlános kút pedig egy kicsit odébb költözik. A munkálatok a tervek szerint még idén augusztus 31-ig be is fejeződnek. De ne fussunk még annyira előre. A február csúszik ki lassan a kezeink közül, de még vár ránk a farsangi időszak. Utána viszont nyugodtan jöhet a tavasz!

Üdvözlettel Budapestről: Szűcs Katarina

15


Kultúra Bemutatták a Lindua 20. számát

Az aktualitások és az évfordulók jegyében A Lendvai Könyvtárban múlt csütörtökön bemutatták a Lindua kétnyelvű folyóirat 20. számát. Az est folyamán több jobbító szándékú megjegyzést is megfogalmaztak a jelenlévő korábbi és mai szerkesztők. Pisnjak Atilla, a tavaly külsőségeiben is megújult Lindua felelős szerkesztője Zver Gabriela és Bence Lajos szerkesztőbizottsági tagokkal bemutatta a folyóirat legújabb számát. Pisnjak hangsúlyozta: – Már a legutóbbi szám megjelenését is évfordulók és jubileumi események, valamint az aktuális dolgok határozták

meg. Idén is így történt, a borítón is kiemelten szerepel ennek jegyében három hosszabb írás: Nađ Eva színháztörténeti kutatásokat sürgető írása, Göncz Lászlónak a 100 évvel ezelőtti lendvai ellenforradalmi megmozdulásról írt hosszabb fejtegetése és Lendvai Kepe Zoltánnak a lendvai olajbányászat

75 éve kapcsán írt, sok illusztrációval megtűzdelt tanulmánya. Bence Lajos a folyóiratban a Lendvai Füzetek – Lendavski zvezki három évtizedének a fontosabb számait tekinti át, Zver Gabriela az idei községi kitüntetettel, Štefan Kardoš-sal készített interjút, Katarina Mohar a tavalyi Chagall-kiállításról, Pisnjak

Zver Gabriela és Bence Lajos szerkesztőbizottsági tagot, Pisnjak Atilla szerkesztőt (középen) Halász Albert igazgató köszönti.

Országos balettverseny Lendván

Az ifjú szlovén balett-táncosok 14. országos versenyét hagyományosan február 12-e és 14-e között rendezték meg a lendvai Színház- és Hangversenyteremben. Az eseményen több kategóriában léptek színpadra a műfaj fiatal reménységei, akiket szakmai zsűri értékelt. A rendezvénysorozat 14-én gálaműsorral és díjkiosztó ünnepéllyel zárult. AK

16

Atilla pedig Zala Györgyről írt jubileumi összefoglalót magyar nyelven. A „mindenes részben” a Lendvai Kétnyelvű Középiskola diákjainak irodalmi összeállítása Cankarról, Koren Francnak a lendvai „királyokról” írt cikke olvasható. Huzjan Štefan, a Lindua első főszerkesztője például a nyelvi és multikulturális sokszínűség jegyében induló folyóiratból éppen ez utóbbit hiányolta. Azt, hogy a közeg ismét csak kétnyelvűvé kezd válni. Mások – szintén a beszűküléstől tartva – több regionalitást szeretnének, mely a turisztikai lehetőségekre is felhívja a figyelmet. Vida Törnar Judit egykori szerkesztő pedig az érthetőségre hívta fel a figyelmet, apellálva a többnyelvű közeg kulturális értékeinek a védelmére. Štefan Kardoš író a gra-

tulációját fejezte ki a kiadvány tartalmi és vizuális vonatkozásaival kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy a Muraszombatban a 80-as években történt próbálkozások kudarcot vallottak, pedig az arányokat nézve nem hasonlítható össze a két város. A vers rovatban többek között Bence Lajos, Szomi Kralj Béla, ZágorecCsuka Judit, Zlatko Kraljić, Szálinger Balázs, Pál Péter verseit, illetve Vida Dorian és Zágorec-Csuka Judit kisprózáját olvashatják. Halász Albert intézményigazgató végezetül a Lindua évek óta rendezetlen finanszírozásáról szólva elmondta, hogy a jövőben is biztosítva lesz évi egy-egy alkalommal annak megjelenése. Ennek jegyében kívánt a Linduának további eredményes éveket. (-)

Gömböš Géza továbbra is az egyesület élén A Petesházi Turisztikai és Környezetvédelmi Egyesület tisztújító közgyűlésén a tagság ismét Gömböš Gézát választotta meg elnökének. Gömböš köszöntőbeszédében kiemelte: az egyesület négy évvel ezelőtt hét taggal a nulláról indult, de az azóta 33 fősre duzzadt tagság segítségével a jövőre nézve is komoly, az egyesületi kereteken is túlmutató alapokra tett szert. A részletes munka- és pénzügyi beszámolóban az elnök kiemelte azokat a tevékenységeket, melyek meghatározták az egyesület működését. Ezek között szerepelt a gasztronómiai részvétel is a község három nagyobb rendezvényén. A Viszákhoz fűződő, évtizedekre visszamenő kulturális és sportkapcsolatokat is ápolták, nem utolsósorban a magyar közösség által támogatott disznóvágási hagyományt is sikeresen rendezték meg. Az egyesület költségvetésébe a lendvai turisztikai rendezvények bevételéből és a donátori pénzekből közel 4.000 eurót sikerült összegyűjteni. Ezek mellett a tagsági díjból is folyt be bevétel és a civilkezdeményezéstől is jelentős támogatást kaptak. Ez utóbbinak köszönhetően a biogázerőmű tevékenységét sikerült felfüggeszteni. A megválasztott régi-új elnök az idei évre is hasonló programokat javasolt, továbbá az új helyi vezetéstől több támogatást, együttműködést vár el, mint eddig. -ce

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.


Kultúra Zágorec-Csuka Judit: Enigma

A hit-remény-szeretet jegyében

jegyében egy Helen Kellertől származó idézettel fejezte be a beszélgetést, ami Zágorec ars poeticája is lehetne: „Ha az embert valami repülésre készteti, soha nem fog hajbókolva

Hétfőn mutatták be a Bánffy Központban Zágorec-Csuka Judit legújabb, négy ciklusra osztott, eredeti magyar és szlovén fordítású verseket tartalmazó, Enigma című kötetét. A költő verseit Smej Jožef nyugalmazott segédpüspök fordította szlovénra. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A köszöntőben Kepe Kocon Lili, az intézet munkatársa különleges eseménynek nevezte a költővel való újabb találkozást. Mint mondta, új érték született a Muravidéken, más az eddigieknél, hiszen a magyarok és a szlovének számára is értéket jelent a kötet. Dolamič Martin – Konrad lendvai plébános pedig felidézte az alkotóval való megismerkedést a kapcai

kápolnafelújítás kapcsán, majd az épület felszentelésén Smej püspök is megismerkedhetett a költővel, illetve verseivel. Ennek a kettős ismeretségnek az eredménye az itt bemutatásra kerülő könyv, mely a plébános szerint „Isteni ajándék, a Szép kifejezésének legtisztább megnyilvánulása”. A 96 éves Smej püspök hajlott kora ellenére nem vehetett részt az esten, de üzenetében a Zágorecverseket nagyon „dúsaknak” nevezte. Az Enigma

cím arra utal: mindannyian azok vagyunk, talányosak, rejtélyesek, istenien enigmatikusak. Egy olyan költő műveinek tartja a verseket, aki nagyon nagy személyes hittel bír. Mindannyian enigmák vagyunk, Isten enigmái. Az est moderátora, Paušič Olga kötetbemutatójában a költő nosztalgikus-rezignált versei kapcsán a nagy költőelődre, Zrínyi Miklósra is emlékezett. Kiemelte, hogy a költőnő klasszikus családi életet él 27 éve, de a szere-

Zágorec-Csuka Judit és Paušič Olga. lem nem múlt el az életéből. Ezt a szerelmi vonalat legújabb tájverseiben is megtaláljuk, például A gólyák visszatérnek című versében. Paušič Olga a végén az igazság vonatkozásairól elmondta: az „igazságot nem lehet eltüntetni”, s ennek

mászni”. A kötet a lendvai plébánia segítségével jelent meg. Az est további részében Zadravec Szekeres Ilona és szavalói csapata magyarul és szlovénul tolmácsolták a verseket. A zenei betéteket, dalokat Šetar Lucija adta elő saját gitárkísérettel.

Nagy érdeklődés a Valenti-napi táncházon Szombaton nagy érdeklődés övezte a lendvai Bánffy központban megrendezett Valentin-napi táncházat. A három korosztály számára szervezett eseményen már késő délután szép számban gyűltek össze az óvodások és a kisiskolások a gyermektáncházra. A gye-

rekek élvezték a Szente János és Ragula Dalma szakmai vezetésével folyó mókás népi gyerekjátékokat, mondókákat, és egy órán keresztül fáradhatatlanul ropták a táncokat. Hamar belejöttek az ugrósba és a somogyi csárdás első lépéseit is ügyesen elsajátították.

Az est folyamán a két szakember vezetésével az ifjúsági táncházban a fiatalok mezőföldi táncokkal ismerkedtek, majd a felnőttek táncházában szatmári, palatkai táncokat jártak a lábak, a legkitartóbbak pedig a magyarlapádi táncok lépéseit is megismerhették.

A Békás banda népzenei kísérete végig talpon tartotta a fiatalokat és a felnőtteket is. A két fiatal korosztály táncháza alatt kézműves foglalkozás is folyt, a Valentin-naphoz kapcsolódva a gyerekek szív alakú mé-

zeskalácsokat díszítettek, amihez a színes ajándékdobozok tökéletesen illettek. A sikeres táncházzal az iskolások tartalmas programmal indíthatták a tavaszias hangulatú téli szünidőt. hs

Kedves Szülők és Nagyszülők! 2019. február 27-én, SZERDÁN 17.00 órakor minden kisgyermekes családot szeretettel várunk a Ringatóra Lendván, a Bánffy Központban. A program a fél évnél idősebb, de három évnél fiatalabb gyermekek számára a legizgalmasabb.

A szép számú résztvevővel megtartott gyermektáncházban a legkisebbek örömmel vettek részt a népi gyermekjátékokban és ismerkedtek a néptánc első lépéseivel. N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.

A foglalkozások a Miniszterelnökség és az MMÖNK jóvoltából INGYENESEK!

17


Sport Lendvai Hegymászók Egyesülete

Sikeresen elindult a hegymászóiskola A Lendvai Hegymászók Egyesületének elnöke, Kozak Štefan tartalmas munkaprogramról számolt be a tagoknak az 1. Sz. Lendvai KÁI-ban pénteken megtartott évértékelő egyesületi közgyűlésen, a jelentések elfogadását követően pedig 2019re gazdag tervet mutatott be. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A számos program közül az elnök az egyesület keretében szervezett 28 túrát és kirándulást, valamint a szlovén, magyar és horvát testvéregyesületek eseményein való részvételt említette. Kiemelte a fiatalok számára sikeresen elindított hegymászóiskolai képzési programot, amelynek első sorozatát idén fejezik be. Az általános iskolások és más érdeklődők számára megszervezték Igor Gruber: 107 nap az Alpokban című útleíró előadását, valamint az egyesület ifjúsági szekciójával a muravidéki óvodások és iskolások találkozóját 220 résztvevővel. A több helyi túra mellett hagyományosan megtartották a Miško-túrát és a függőség elleni túrát, valamint a szlovén–magyar–horvát Barátság-túrát, amelyeken mind szép számban gyűltek össze a természetkedvelők. Pályázati forrásokból elkezdték a

tematikus turistaútvonalak kijelölését, ilyen a Források útja, a Téglagyári útvonal és a három Grófság útja. Évközben pedig több szakmai képzésen is jelen voltak.

Kozak Vera Szlovénia leghosszabb hegymászó túrájának teljesítéséért a Szlovén Hegymászószövetség jelvényét vehette át Ružič Jožétól (balról), a gratulációhoz pedig Kozak Štefan elnök is csatlakozott. A pénzügyi beszámolóban elhangzott, hogy az elmúlt évben az egyesület 8.800 euróval gazdálkodott, a kiadási oldal 9.700 euró volt. A hiányt az elmúlt évi többletből fedezték. A felügyelőbizottság beszámolóját követően

Bravúros győzelem

Somogyi Péter az 1.B országos légpuskaliga 5. fordulójában 629,0 körrel újabb bravúros győzelmet aratott. Kološa Franc a fordulót a 25., Podgoršek Laura a 36. helyen zárta. A dobronaki Jezero hármasa, Somogyi, Kološa és Podgoršek a csapatversenyben a kitűnő 3. helyet szerezte meg. hs

18

a közgyűlés hozzászólás nélkül elfogadta a tavalyi jelentéseket. Az idei munkaprogram is számos túrát, kirándulást, természetjárást, eseményt tartalmaz. Viki

Grošelj világhírű hegymászó útleíró előadását már megtartották, emellett a hagyományos programok megszervezését és a nem-

21. forduló MTK – Mol Vidi DVTK – Honvéd Haladás – Mezőkövesd Kisvárda – Paks Puskás Akadémia – Újpest DVSC – Ferencváros

1:3 (0:3) 2:1 (0:1) 1:2 (1:2) 0:0 (0:0) 0:1 (0:0) 2:1 (0:1)

TÁBLÁZAT 1. Ferencváros 21 13 4 4 39:18 43 2. MOL Vidi 21 11 4 6 34:22 37 3. DVSC 21 9 7 5 27:23 34 4. Újpest 21 8 9 4 23:15 33 5. Honvéd 21 9 5 7 24:19 32 6. MTK 21 9 3 9 32:32 30 7. Mezőkövesd 21 7 7 7 30:28 28 8. Paks 21 6 9 6 25:27 27 9. Puskás AK 21 7 3 11 25:27 24 10. DVTK 21 6 6 9 23:32 24 11. Kisvárda 21 6 5 10 20:35 23 12. Haladás 21 2 4 15 15:39 10 A 22. forduló párosítása 2019. február 23-án: Honvéd – MTK, Paks – DVSC, Újpest – DVTK, Mezőkövesd – Kisvárda, Ferencváros – Puskás AFC, MOL Vidi –Haladás.

A közgyűlés végén a tagok felvetették a Fáklyás túrát ért kritikákat, amelynek főszervezője a Lendva Várja Önt Turisztikai Szövetség volt, így az ő feladatuk lett

Zupanec és Ribarič volt a legaktívabb A Lendvai Hegymászók Egyesületének keretében működő Klub 100 beszámolójából kitűnt, hogy az elmúlt évben a klub 25 aktív tagja 3.486 (2017-ben 3492) alkalommal gyalogolt fel a síkságról Lendva legmagasabb pontjáig, a 328 méteren lévő Lármafáig. Összesen 16 tag érte el vagy lépte túl a százas határt, a férfiak közül a legtöbbször, 767 alkalommal Zupanec Jože látogatott el a Lármafához, a nők közül pedig Ribarič Metka 147 alkalommal teljesítette a távot. zetközi együttműködések programjait vették be a tervbe. Tovább küzdenek egy saját irodahelyiség megszerzéséért és hangsúlyt fektetnek a faitalok bevonására is. Ennek érdekében szakköröket, táborokat, természetjárást szerveznek számukra és idén első alkalommal Lendván rendezik meg az Országos Hegymászószövetség „A fiatalok és a hegyek” elnevezésű regionális vetélkedőjét, amelyen két csapattal a lendvai egyesület is versenybe száll.

volna gondoskodni az útvonalon lévő borospincék nyitva tartásáról, valamint az ételkínálatról. Az egyesület csak a túra levezetését vállalta el, ezért a jövőben az egyesület ilyen formában nem hajlandó részt venni a programban. Végezetül Kozak Vera Szlovénia leghosszabb hegymászó túrájának teljesítéséért a Szlovén Hegymászószövetség jelvényét vehette át Ružič Jožétól, a muravidéki hegymászóegyesületek bizottságának tagjától.

Bajnok a Kvatro Gal A 18. fordulóval befejeződött az idei Lendvai Dartsliga, amelyet a völgyifalui Bar Kvatro Gal I nyert meg. A Kvatro Gal a bajnokság feléig fej-fej mellett haladt legnagyobb riválisával, a kapcai Bar Matko csapatával, majd a 11. fordulóban átvette a vezetést és a bajnokság végéig az összesítésben apránként növelte előnyét. Az utolsó, hétfői fordulóban sem engedett ki a Kvatro Gal I és 13:3-ra végigsöpört a petesházi Bar Extra csapatán. A Bar Matkóra a völgyifalui II. csapat sújtott le, amely idegenben győzött 9:7-re. A vereség a második helyébe került a kapcai csapatnak, miután a lendvai Retro Cafe 9:7-re győzött a gyertyánosi Booom Bar ellen,

amivel megkaparintotta a második helyet. Az alsóházi küzdelmet a lendvai Retro Plus 9:7-re nyerte a petesházi Bar Lero ellen. A győzelem későn érkezett és nem volt elegendő az elrugaszkodáshoz a sereghajtó helyről. A Pince West az utolsó fordulóban szabad volt. A 2018/19-es Lendvai Dartsligát tehát a Kvatro Gal I. nyerte 42 ponttal, második lett a Retro Cafe 35 ponttal, a harmadik pedig a Bar Matko 33 ponttal. A 4. helyen végzett a Booom Bar 27, 5. lett a West Pince 24, 6. a Bar Lero 19, 7. a Kvatro Gal II 19, 8. a Bar Extra 10 és 9. a Retro Plus 7 ponttal. A zárótornára szombaton Völgyifaluban kerül sor. hs

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.


Sport A Nafta felkészülési meccsei Nafta 1903 – Puskás Akadémia II 0:2 (0:0) Ötödik felkészülési mérkőzésén elszenvedte első vereségét a lendvai felállás a harmadosztályú Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia II. csapata ellen. Szombaton délután a lendvai műfüves pályán a nagyiramú első félidőben a Nafta dominált a pályán. Komoly nyomást gyakorolt az ellenfél kapujára, amiből néhány szép gólhelyzet is kialakult. Csupán Laky László lenyűgöző hárításainak köszönhető, hogy érintetlen maradt a felcsútiak hálója, ezzel is igazolta a fiatal kapus, hogy nem véletlenül ő az U19-es válogatott keretének hálóőre. Kollégájának, Raduha Florijannak a

A kék-fehérek csapatkapitánya, Novinić Mitja cselezés közben. másik oldalon elvétve akadt dolga a pihenő előtt, bár a félidő végén az első ígéretes vendégtámadásban a kapufán csattant a labda. A fordulás után a Nafta erőteljes támadójátéka visszaesett, amit kihasznált a felcsúti csapat, s Valentić Jurica hálóőrnek öt percen belül kétszer is a hálóba kellett mennie a labdáért. Az előnyt Mim Gergő szerezte meg, aki magabiztosan értékesített egy általa kiharcolt büntetőt. Ezt követően az ellenfél kapuja előtt a hazaiak súlyos hibát követtek el, a gyors ellentámadásból pedig Gambayar Gambold növelte az előnyt. Miközben a mérkőzés végéig az ellenfél még két kapufát rúgott, a második félidőben a hazaiak nem tudtak ígéretes gólhelyzetet kialakítani. F.h.m

Muraszombattal játszanak a rájátszásban A 10. fordulóval befejeződött a Muravidéki Kosárlabdaliga alapszakasza, amelyet a Sistemorg Beltinci nyert meg. Az utolsó fordulóban a győztes csapat épp a lendvai Lindau kosarasaira mért 76:59-es (18:22, 22:12, 21:15, 15:10) vereséget. Csupán az első negyedben tudtak lépést tartani a lendvaiak, akik tartalékjátékos nélkül érkeztek az összecsapásra. A második negyedben a hazaiak átvették a játék irányítását, szárnyra kaptak és a mérkőzés végéig nem adták ki a győzelmet a kezükből. Az alapszakaszt Be­

la­tinc nyerte 19 ponttal, második lett a Ljutomer KK 16 és harmadik a Lindau 15 ponttal. A 4. helyen végzett Bistrica 14, 5. lett a Ljutomer KE 13 és 6. Muraszombat 13 ponttal. A döntő négyes tornájára az első két csapat már továbbjutott, a második két résztvevő pedig rájátszásban küzd a döntős részvételért. A Lindau Muraszombat csapatával mérkőzik meg a legjobb négy közé jutásért, amelyhez két győzelmet kell elérnie. Az első összecsapást március 3-án bonyolítják le Lendván. hs

N É P Ú J S Á G 2 019 . f e b r u á r 21.

Tompa Marjan maradt az elnök A L e n d va i K ö r z et i Labdarúgó-játékvezetők Egyesületének Renkócon megtartott tisztújító közgyűlésén a tagok Tompa Marjan elnöknek újra bizalmat szavaztak. Az igazgatói bizottság tagja Bukovec Miran, Mertik Bojan, Gönc Ludvik, ifj. Horvat Robert, Jeneš Boris és Herženjak Eric lett. A felügyelőbizottságot Antolin Damjan, Hozjan Borut és Hozjan Avgust alkotja. A tisztújítás előtt Tom-

2018/19 tavaszi idény 20. forduló február 23-án és 24-én: Maribor – Mura Triglav Kr. – Aluminij Celje – Gorica Krško – Olimpija Domžale – Rudar V. 21. forduló március 2-án és 3-án: Mura – Domžale Olimpija – Celje Aluminij – Maribor Rudar V. – Krško Gorica – Triglav Kr. 22. forduló március 9-én és 10-én: Rudar V. – Mura Domžale – Aluminij Krško – Celje Triglav Kr. – Olimpija Maribor – Gorica 23. forduló március 16-án és 17-én: Mura – Krško Celje – Triglav Kr. Olimpija – Maribor Gorica – Domžale Aluminij – Rudar V. 24. forduló március 30-án: Mura – Aluminij Rudar V. – Gorica Maribor – Celje Krško – Triglav Kr. Domžale – Olimpija

pa Marjan beszámolt az egyesület sikeres munkaévéről, többek közt a tagok szakmai képzéseiről. Az elmúlt évben együttműködési megállapodást kötöttek a Zala megyei játékvezetőkkel, amely révén nemzetközi teremfocitornán vettek részt Keszthelyen, ahol a negyedik helyet szerezték meg. A közgyűlésen bemutatták az egyesület új logóját és módosították a statútumot is. Az ülésen öröm-

mel, bizakodva fogadták a fiatalok csatlakozását az egyesülethet, így négy fiatal a tavasz folyamán játékvezetői tanfolyamon vesz részt, három tagot pedig játékvezető-jelöltnek neveznek az országos szövetségnél. Az ülésen jelen volt a Lendvai Körzeti Labdarúgószövetség elnöke, Režonja Slavko és a körzeti edzők vég­re­ hajtóbizottságának tagja, Litrop Franc is. F.h.m.

25. forduló április 6-án: Gorica – Mura Triglav Kr. – Maribor Olimpija – Rudar V. Aluminij – Krško Celje – Domžale

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

31. forduló május 4-én: Mura – Rudar V. Aluminij – Domžale Olimpija – Triglav Kr. Gorica – Maribor Celje – Krško

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

32. forduló május 11-én: Krško – Mura Maribor – Olimpija Triglav Kr. – Celje Rudar V. – Aluminij Domžale – Gorica

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

33. forduló május 15-én: Aluminij – Mura Olimpija – Domžale Gorica – Rudar V. Triglav Kr. – Krško Celje – Maribor

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

34. forduló május 18-án: Mura – Gorica Maribor – Triglav Kr. Domžale – Celje Rudar V. – Olimpija Krško – Aluminij

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

35. forduló május 22-én: Olimpija – Mura Celje – Rudar V. Maribor – Krško Triglav Kr. – Domžale Gorica – Aluminij

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

36. forduló május 25-én: Mura – Celje Aluminij – Olimpija Krško – Gorica Rudar V. – Triglav Kr. Domžale – Maribor

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

26. forduló április 10-én: Mura – Olimpija Domžale – Triglav Kr. Rudar V. – Celje Aluminij – Gorica Krško – Maribor

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

27. forduló április 13-án: Celje – Mura Gorica – Krško Olimpija – Aluminij Triglav Kr. – Rudar V. Maribor – Domžale

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

28. forduló április 20-án: Triglav Kr. – Mura Celje – Aluminij Olimpija – Gorica Krško – Domžale Maribor – Rudar V.

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

29. forduló április 27-én: Mura – Maribor Rudar V. – Domžale Aluminij – Triglav Kr. Olimpija – Krško Gorica– Celje

__:__ __:__ __:__ __:__ __:__

30. forduló május 1-jén: Domžale – Mura Celje – Olimpija Triglav Kr. – Gorica Maribor – Aluminij Krško – Rudar V.

19


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Népújság, 2019. 02. 21. by Népújság - Issuu