2011/1.
II/17.
SzlovĂŠniai magyar gyermeklap
Merre tovább középiskolába? Van, amikor a döntés nem könnyű. Nos, ezért jó a tájékoztatási nap: ízelítő a jövőből, megvilágított célok, mankó a döntéshez. Az Ifi-postaládában a lendvai kilencedikesek vallanak a benyomásokról, tapasztalatokról… Én a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában voltam, a gimnázium érdekelt. A tetszésemet az ottani tevékenységek, tantárgyak nyerték el, meg maga az iskola is. Mindent alaposan be is mutattak. Remélem, és hiszem is, hogy jól döntöttem. Ftičar Ines A Lendvai Kétnyelvű Középiskolát látogattam meg, a közgazdasági szak iránt érdeklődtem. Az iskola elbűvölt, igazán szép. Kicsit gáz lesz a koránkelés, ugyanis ott korábban kezdődik a tanítás! De azt is kibírjuk. Ja, és többet kell tanulni! Gal Sendi
A z egészségüg y érdekel, ezért a rakičani Egészségügyi Szakközépiskolát választottam. A biológia tanterem levett a lábamról, szimulációs újszülöttet tartottam a karomban (olyan, mint egy élő baba!!!). Hiányoltam viszont a tornatermet. Engem meg g yőztek! S magyarórákra is járhatok… Horvat Melani A cél: A Kétnyelvű Középiskola gimnáziuma. A fizika–matematika szak körül forog a jövőképem, ezért is a gimi. Meggyőző, sőt érdekes volt a bemutató. Kár, hogy nincs nagyobb választék az idegen nyelvek terén. Szóval, maradok Lend ván! Gal Patrik Akárcsak Patrik (és sokan mások), én is Lendván jártam. Mindent a helyén találtam, sőt kellemesen meglepett az oktatáson
A Carpe Diem bemutatója
Az 1. Sz. Lendvai KÁI Carpe Diem gyermexínjátszócsoportja ma, 2011. február 17-én 17 órakor a csentei faluotthonban bemutatja legújabb színdarabját: Mess Attila: Inferno (dokumentarista előadás) Rendezte: Mess Attila (Szerbia)
IFI – muravidéki magyar ifjúsági lap Megjelenik havonta egyszer a Népújság mellékleteként. Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, Lendva Igazgató: Horváth Ferenc Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: a Népújság szerkesztősége Cím: Fő utca 124., 9220 Lendva, Szlovénia, tel.: 02/5776-180, e-mail: ifi@nepujsag.net
2
kívüli tevékenységek bemutatása. És tanulhatok spanyolul! (Imádom ezt a nyelvet!) Šabjan Rebeka Nem teljesen világos, mi szeretnék lenni… Ezért választottam a gimnáziumot. Lehet, útközben kialakul. Én is a lendvai középiskolát látogattam meg. Abból is kaptunk ízelítőt, miként folynak a tanórák. Itt maradok! Sep Noémi A l j u to m e r i F ra n c Miklošič Gimnáziumról sok jót hallottam a társaimtól. A bemutató is meggyőzött erről. Nagy hangsúlyt fektetnek a nyelvekre és az önálló munkára. Egyedinek találom az angoltanárt, aki valóban angol tanár! (És csak angolul tud!) Az épület régi, ezért kicsit sötét… Požonec Veronika Én a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában a műszaki irányzatról érdeklődtem. Nagyon élveztem a bemu-
Ó, mi minden érdekel? (illusztráció: Lázár Fortuna)
tatót, hiszen nagyrészt a gépekről és használatukról szólt. Hogy jók legyünk e téren, némi gépkezelési érzékkel is rendelkeznünk kell. Sabo Patrik A villamos energia kezelése terén képzelem el a
jövőmet, ezért a maribori Elektro- és Számítástechnikai Szakközépiskolát vettem célba. Nag yon alaposan bemutatták a képzést, kellemes hangulatban folyt az ismerkedés. Különösen tetszett a kísérletezési lehetőség. Soós Peter
Raport az 1. Sz. Lendvai KÁI-ból Szépen telik a kis vitrin az ilyen-olyan elismerésekkel, díjakkal, serlegekkel! Csak emlékeztetőül a Szúnyogh Sándor fogalmazási versenyen szerzett eredményekről: Pal Peter – Szúnyogh-díj, Ge rencsér Gellért, Vida Veronika, Ferenc Grega, Šabjan Rebeka – első; Perša Lara, Ftičar Ines – második; Göncz Norbert – harmadik helyezés; Sep Noémi – különdíj. A Cankar-elismeré sért folyó versenyre is sokan jelentkeztek. Az iskolai fordulón részvevők közül 34 tanuló bronz elismerésben részesült. A területi versenyre Perša
Lara, Cvetko Lana, Perša Rebecca és Šabjan Rebeka jutott be. Történelem: a versenyen három tanuló érdemelte ki a bronzelismerést, közülük ketten vesznek részt a területi megmérettetésen: Ferenc Grega és Horvat Amanda. Angol nyelv 8. osztályosok részére. Túl vagyunk az országos versenyen, ahova sokan eljutottak iskolánkból. Igaz, nem sikerült bearanyoznunk az angol tudásunkat, de hoztunk öt ezüst- és hét bronzelismerést. Of course! A Pregel-elismerésért az ifjú vegyészek vetélked-
tek. Az iskolai fordulón sokan vettek részt, de az eredményekről még nincs hír. Tehát bővebben máskor… Tollaslabda: ez év januárjában került sor az iskolai versenyre, amelyen 68 tanuló küzdött. Közülük nagyon sokan szereztek olyan eredményt, amellyel részt vehetnek a területin, szám szerint 23an. Bővebben a következő forduló után. Röplabdázó lányok: Első helyezéssel tértek haza lányaink a községek közti versenyről, a területin negyedikek lettek. Csak így tovább! Vida Dorian I F I 2 0 11 . f e b r u á r 17.
Kifutón: Gerencsér Dezső futballista-reménység
A középiskolában is a foci van a középpontban
Bár nem itt jár iskolába, mégis sokan ismerik. Közkedvelt srác, elsősorban azok körében, akiket a zöldgyepes, 10+1 fős labdajáték mozgat meg. A főszerepben tehát – a futball. Nos, számodra itt az alkalom, hogy megtudd, ki is Gerencsér Dezső. Gerencsér Dezső a šiškai gimnáziumban (Ljubljana) tanul. A bennfentesek jól tudják, hogy ez esetben sportgimnáziumról van szó, ahol a megszokott gimnáziumi oktatási program mellett kemény testnevelés és edzésmunka folyik. A gimnáziumba az jut be, aki sikeresen átmegy az ügyességi próbákon még a beiratkozás előtt. – Én tulajdonképpen a gyermekkori, gyors növekedésből eredő szívproblémám miatt kezdtem a sporttal foglalkozni. Az orvosom a dzsúdót javasolta. Két évet ki is húztam, aztán rájöttem, hogy én a futballt mégis jobban kedvelem. Nyolcéves lehettem, amikor a Nafta U-10-es csapatához kerültem. Edzettem rendesen, s azóta semmi bajom – mondja a 193 centiméter magas és 93 kilót nyomó srác. Ma a Nafta U-18-as csapatánál játszik, de meghívták az első csapatba is. Hogy meddig marad, nem tudja. Az érett gondolkodású, 17 évét betöltött fiú sportfilozófiája merőben eltér a nálunk tapasztalhatótól, ugyanis az angol labdarúgás, mentalitás, viselkedés áll hozzá közel. Dezső, a gimnazista, futballistának képezi magát, ennek megfelelően is foglalkoznak velük – sportpedagógusok megpróbálnak a diákokból értelmes és lelkileg erős, stabil sportolókat kovácsolni. Ezen út logikus folytatása tehát a profi I F I 2 0 11 . f e b r u á r 17.
– Angliában minden szintű klubnál a győzelemre játszanak a játékosok. Nincs megalkuvás, ott nyerni kell – mondta Gerencsér Dezső.
labdarúgás, Dezső is erre irányítja energiáját, ezért fogadja el a sok lemondást. De egy kicsit sem panaszkodik. Pedig pizzát, hamburgert, kólát sem fogyaszthat akkor, amikor éppen kedve szottyan. Fontos számára a pihenés, az alvás. – Ha nem sikerült volna a sportgimnáziumba bejutni Šiškára, akkor a lendvai gépésztechnikumba iratkoztam volna be. A pályaválasztásnál sokat köszönhetek Roman Smej
barátomnak, most iskolatársak vagyunk. A felvételin tesztelik a diákok testi készségeit, képességeit, de kell a jó eredmény és a kimagasló magaviselet is. – Amikor elkezdtem, a 100 jelentkező közül 20-at vettek fel. Az osztályomban mindenki „futballszakos”, de van egy röplabdás, és vegyes (atlétika, kisfoci, kézilabda, téli sportok) osztály is. A 6 osztály közül kettőben klasszikus gimnáziumi program van – me-
séli Dezső. A kollégiumban még az étkezésnél is nagy a fegyelem, ők csak „sportebédet” fogyaszthatnak, az eledelük főleg a zsiradékok fajtájában és tartalmában tér el a többitől. – A gimiben minden nap délelőtt és délután 2–2 órát edzünk, kivéve a szerda és péntek délutánt. A mi osztályunk jó bírja a terhelést, még novemberben és májusban is, amikor a tudásfelmérők szakadnak ránk – meséli Dezső. De elég-e a szabadidő? – Tudom, hogy most alapozom meg az életemet, később ilyen lehetőségem nem lesz. Ha befejezem, akkor biztosan több szabadidőm lesz – meséli a fiatal sportoló. Az idén először végzett válogatást ifjú focitehetségek között a Nike és az Arsenal akadémiája „The chance” cím alatt. Ezen Dezső sikert ért el, Szlovéniából a 23 jelölt közül kettő került Londonba, az edzőtáborba: Dezső és osztálytársa, Blaž Zaplotnik Novo mestoból. – Az eredmény nagyon meglepett. Az egy hét Londonban nagyon tetszett, sokat kaptunk a játékot illetően. Ott történt meg a 32 legjobb kiválasztása a világ 40 országából érkezett 100 focista közül. Köztük voltam. A finálén, a 3x30 perces meccsen mind a 90 percet a pályán töltöttem. Ez alapján választották ki a 8 bejutót az Arsenalakadémiára. Nagy nevekkel találkoztunk ott, Luís Figo, Rafael van der Vaart focistákkal, Arsene Wenger és Guus Hiddink edzőkkel. A The chance jó ugródeszkát
Milyen zenét hallgatsz? – Giboni, Cetinski, techno, David Guetta. Kedvenc zenekarod, előadód? – David Guetta. Mi a hobbid? – Semmi különös, a biciklizés, a séta, a pihenés… Kedvenc tantárgyad? – Földrajz. Házi kedvenced? – Apunál a kutya és a macska. Kedvenc színed? – Piros. Kedvenc ételed, italod? – Pizza, amikor szabad. Eperszörp. Horoszkópod? – Ikrek. Mennyi időt töltesz naponta a számítógép mellett? – Maximum egy órát, a futballhíreket nézem meg.
jelenthet a jövőmet illetően, de meglátjuk, mit hoz a sors és a szerencse – mondja szerényen Dezső. Jó volt a hangulat a válogatás alatt, de a versengést is lehetett érezni. Az ígéretes ifjak 3 napot a pályán töltöttek, majd szurkoltak az Arsenal–Vigan bajnoki mec�csen, megnézték a Wembleyt, az angol válogatott stadionját, a Nike Town-t, London központját... – Az angol futball legalább 10 évvel a szlovén előtt van, erősebb a háttér, de a hozzáállás, az odaadás, a felfogás is más. Másképp is dolgoznak a klubok, nálunk talán Maribor lehetne a példa. Odaadók az edzők, a játékosok a maximálisat adják. Ott a játékossal foglalkoznak, nem azzal, mekkora lesz az anyagi haszon, a kereset – jegyzi meg Dezső. Nem titkolja, ha kedvez neki a szerencse és elkerülik a sérülések, akkor egyszer majd az angol fociban, ott, a szigeten szeretné látni magát. Ember elleni játékban, kemény, férfias küzdelemben. „Ezt szeretném megérezni” – mondta Gerencsér Dezső középhátvéd. Szolarics Nađ Klára
3
Osztálylátogatóban Lendván az 1. Számú KÁI-ban
Kitettünk magunkért a kilenc év alatt Hétfőn az 1. Számú Lendvai KÁI 9.e osztályába látogattunk el, ahol leendő óvónővel, tanárral, orvossal, ápolóval, állatorvossal, informatikussal, gépésztechnikussal, kozmetikussal és művésszel beszélgettünk egy tanóra hosszat. Ha már itt tartunk, egy Superman is van köztük, vagy legalábbis az osztály megnevettetése céljából vallotta azt az egyik fiú, hogy annak készül. Hála az égnek, nem kellett noszogatni az osztályt, hogy meséljenek magukról… Nos, lássuk csak, van egy osztályunk, első benyomásra tipikus tinédzser-társaság, akik lázadnak a felnőttek és úgy általában a szabályok ellen. De ez rendjén is van, hiszen 14 évesekről beszélünk. Mindemellett egy elég erős közösséget alkotnak, akik jó barátságban vannak egymással, és szeretik, se-
problémát a tananyag. A művészlélek Nara már pontosan tudja, hogy a képzőművészet a jövője, a legjobb sportoló pedig egy fiú, Mario. Az osztály rendelkezik a legjobb „beszélőkékkel” is Amanda és Tadej személyében, ők „viszik” az osztályt, ha kell, megadják az alaphangot. A gyerekek meséltek az
hogy a fizika az, ami a legkevésbé nőtt a szívükhöz, és nehéznek ítélik. – Ebből kell a legtöbbet készülni – mondják. A szünetekben egymás közt inkább szlovénul beszélgetnek – akkor van a „kibeszélőshow” – mondták nevetve, és amire már nem jut idő, azt órán aprócska levelek formájában vitatják meg. Néha
egy olyan osztály vagyunk, akik ezalatt a kilenc év alatt mindig kitettünk magunkért. A maximumot kihoztuk magunkból, kreatívak vagyunk és jó ötletekkel tudjuk segíteni az iskolai munkát vagy akár a diákparlamentet. Az osztályfőnökünk pedig megértő, és mindent meg lehet vele beszélni – mond-
gítik egymást mindenben. Matyi, az osztályelnök és Erik, a helyettese tanulmányi versenyeken is bizonyítják jártasságukat magyarból és történelemből. Erik ezen kívül kémiaversenyre is jár, ahonnan legutóbb aranyéremmel tért haza. Fiona és Tadej is a legjobbak között vannak, az osztály legjobb tanulói sorában, nekik sem okoz
iskolai életükről, kirándulásokról és a közösségi munkákról. Negyedik óta alkotnak egy osztályt mint angolos csoport. A legkedvesebb tantárgynak is az angolt nevezték meg, és persze minden iskolás kedvencét, a tornaórát, amin, ha választhatnak, legszívesebben fociznak vagy röplabdáznak. Kissé vonakodva, de elárulták azt is,
összevesznek, de hamar kibékülnek, de ha közös munkáról, összefogásról van szó, akkor azonnal egészként funkcionálnak, mint egy olajozott gépezet. – Néha muszáj valami csínyt is kifőzni, valamikor ezekre majd nevetve fogunk emlékezni – mondja Amanda. – Nem vagyunk mintagyerekek, de szerintem az iskolában mi mégis
ják többen is –, szeret minket, ahogy mi is szeretjük őt! Ha már a szeretetnél tartunk, és éppen Valentin-nap volt ottjártunkkor –, nem lehet kihagyni a kérdést, hogy álltok a szerelemmel? Mutogatás, nevetgélés volt a válasz, kellemetlen téma volna? Végül kiderült, nincs szerelmespár az osztályban, viszont egyébként igen, fontos
4
szerelem. Ajándék-ötletekből sincs hiány, a fiúk a Milka-szívre vagy a virágra esküsznek, a lányok viszont ötletesebb ajándékokra vágynak – például egy személyre szóló fotóalbum, közös képekkel. Michelle-től származtak a legeredetibb ötletek. A kreativitásra és a jó ötletekre hamarosan újra szükség lesz, hiszen közeledik a farsang. – Tavaly az egész osztály beöltözött – mondja Michelle. – Az a lényeg, hogy valami eredeti jelmezünk legyen, hogy senki ne jöjjön egyformában. Tavaly megnyertük a boszorkányjelmez-készítési versenyt itt az iskolában. A z egész beszélgetésünk alatt nagyon jó hangulat uralkodott az osztályban, valószínűleg a megúszott fizikaóra végett is, meg egyébként is, hisz a fiúk csak a viccen törik a fejüket, bolondoznak. bármiről is legyen szó. A lányokhoz fordulok ezért, és őket faggatom, hogy látjátok, milyenek a fiúk az osztályotokban? – Elég gyerekesek – jött is a válasz –, elkapta őket a serdülőkor – akár egy súlyos járvány, nevetek magamban –, de nagyon viccesek is és legalább megnevettetnek minket – mondják a lányok. A fiúk hamar rákontráznak: – A lányok meg unalmasak és túl komolyak – aztán enyhítő jelleggel hozzáteszik: – De mind nagyon kedvesek. Lassan vége az órának, így az utolsó kérdésre kerül sor. – Az eltelt kilenc évet hogy jellemeznétek, milyen ebbe az iskolába járni? – Szuper! – kiáltják, és őszintének hangzik. – Jövőre már más iskolába jártok, mi fog hiányozni a legjobban? – Az osztálytársak! Legyen hát ez a végszó, ennél jobbat nem is találhatnánk. A Lendvai KÁI 9.e osztályos tanulóinál tett látogatásunkat egy csoportképpel zártuk. Abraham Klaudia I F I 2 0 11 . f e b r u á r 17.
A lendvai kilencedikesek a Valentin-napról
Csupa csöpögős rózsaszín bonbon, vagy egy igazi ünnep? Szent Valentin napja, Valentin-nap, magyarul Bálint-nap – a szerelem, a gondoskodás, a gyengédség, a féltés, az odaadás ünnepe. Mindenkinek, aki szeret, mindenkinek, aki szerelmes. Szent Valentin napját mint a szerelmesek ünnepét Európában a 14. századtól tartják nyilván. Névadójának, a keresztény Valentinnak az életéről szinte semmit nem tudni. Csak homályos, egymásnak ellentmondó legendák maradtak fenn. E nap megünneplése viszont már a görögöknél is ismert volt. Persze nem Valentinnapként tartották számon
illetve adja be a derekát a sok reklámnak… A Lendvai 1. Számú Kétnyelvű Általános Iskola végzős tanulói, akiknek már van némi tapasztalatuk a szerelem terén, így vélekednek: Koša Erik: Nem különösen ünneplem e napot, hiszen szerintem nem az ajándék a fontos, hanem a
Požonec Veronika: E napot nem az ajándékok teszik ünneppé. Nemcsak ilyenkor kell az emberek tudomására adni, hogy milyen fontosak is számunkra. Sep Noémi: A legszebb ajándék az, ha valamit magunk készítünk el, s ezzel lepjük meg szeretteinket. Šabjan Rebeka: Nem az ajándékozás a lényeg, de ha mindenképp úgy
A nap klasszikus jelképe a vörös rózsa volt, amely a szerelem görög istennőjének, Aphroditének a nevéhez fűződik. Szerelméhez, Adoniszhoz sietve belelépett egy fehér rózsabokorba, és isteni vére vörösre festette a rózsát.
és nem csak a szerelmet ünnepelték. A természet újjáéledése, a termékenység ünnepének megülése volt a február 13-a és 15-e közötti időszak. Manapság szívecskét szokás ajándékozni csoki, süti, bonbon formájában. Sokan viszont „szeretetük” jeléül méregdrága holmikkal halmozzák el a kiszemelt áldozatokat. De erről ki-ki másképp vélekedik, I F I 2 0 11 . f e b r u á r 17.
kimutatott érzelem. Sobočan Niki: Ez egy nagy cirkusz! Az emberek sok pénzt pazarolnak a drágánál drágább ajándékokra. A szívből jövő apró figyelmesség sokkal hatékonyabb, mint egy drága, de „hűvös” ajándék. Ez a nap a szeretetről szól, ezért tisztelem, de ne csak ezen a napon közeledjünk szeretteinkhez, hanem az év többi napján is.
véljük, hogy az ünnep nem ünnep ajándék nélkül, adjunk szívből jövőt, mert ez mindennél többet ér. Gal Patrik: A családban szentelünk neki egy kis figyelmet, főleg a nőnemű családtagok részesülnek előnyben. Horvat Melani: Nem igazán szeretem, mert az ajándékozás egy vásárlási lázba torkollik, és a sok giccsnek, csecsebecsének
nem látom értelmét. Jónak tartom viszont, hogy ha a világon mindennek van napja, illetve ünnepe, akkor a szeretetnek is célszerű egy napot szentelni. Magyar Matej: Napjainkban a Valentin-nap varázsa jobban a tárgyakról szól, nem pedig a szeretetről. Sajnos… Vida Dorian: A Valentin-nap már nem is a szerelemről, hanem a szeretkezésről szól. Pedig tudjuk, a szeretet az, amiről e napon megemlékezünk. Nem szeretem, ha szélsőségesen vélekednek erről, hiszen egyértelmű, mi a lényege. Somi Lars: Nálunk az
odafigyelés az ajándék, mert nincs az a tárgyi dolog, amivel a szeretet pótolható. Ftičar Ines: Nem szentelünk neki különös pompát, egy kis aprósággal lepjük meg a családban a nőket. A szeretet a lényeg, amit minden nap érzékeltetni kell szeretteinkkel, nem csak ezen a napon. Sabo Patrik: Nem kedvelem ezt a napot, mert már rég az ajándékról, és nem a szeretetről szól. Soós Peti: Ne a sok porfogó holmitól legyen emlékezetes, hanem a tettektől! A Lendvai 1. Sz. KÁI tudósítói
5
Olaszország – Európa l A legromantikusabb városok és tengerpartok, a művészetek, a divat és a maffia hazája. A legtemperamentumosabb nemzet lakja, akik a világ legszebb nyelvén beszélnek és hadonásznak, közben a legfinomabb ételeket szinte szertartással fogyasztják.
Egy kis történelem:
Olaszország területe már az i.e. 1. évezredben lakott volt, Rómát i.e. 753ban alapították az etrusz-
tosan növekedett. 395-ben a birodalom kettészakadt Keletrómai és Nyugatrómai Birodalomra. 476-ban a Nyugatrómai Birodalmat megdöntötték a germánok. A korai középkorban Itália
Vatikán
A katolikus egyház állama, a legkisebb független állam a világon terület és lakosság szempontjából is. Fő területét Róma, Olaszország fővárosa teljes egészében körülveszi, abszolút uralkodója a pápa, aki a végső és legfőbb joghatóság mind a Vatikánváros, mind pedig a katolikus egyház vonatkozásában. A Vatikán őrségét a Svájci Gárda adja. kok. Államformája királyság volt, azután köztársaság, majd császárság lett. A császárság korában a Római Birodalom területe folyama-
Labdarúgás és a Szárd–Piemonti Királyautóverseny ságból II. Viktor Emánuel király koronája alatt. Róma elfoglalása és a pápák világi hatalmának megdöntése 1870-ben történt meg. Ekkor vonult vissza a pápa a
különböző fejedelemségekre bomlott, majd független városállamok alakultak ki. A félsziget déli része a Bizánci Birodalom, északi része a
Gasztronómia Az északi és déli területeken másmás étkezési szokások figyelhetők meg: a déliek a fűszeres, az északiak inkább a gazdag, krémes étkeket részesítik előnyben. Az ételek egész Olaszországban érvényes rendje szerint az előétel, az antipasto után a primo és a secondo piatto, vagyis az első és a második fogás, majd a desszert, a dolce következik. Az olasz konyha specialitásai a különféle tészták (spaghetti, maccheroni, pizza, lasagne, tortellini), valamint a halak.
6
Német-római Császárság része lett. A középkor derekán már a francia királyok is versengtek a területért, ekkor terjesztette ki világi hatalmát a római pápa is Közép-Itália jelentős részére. Bonaparte tábornok hódításai során Itáliát is elfoglalta, és 1815-ig uralta. Napóleon császár bukása után az osztrákok megszerezték Lombardia és a Velencei Köztársaság területét. A 19. században megerősödött az egységes Olaszország megteremtését célzó mozgalom. Az egyesítést sem a Habsburg Birodalom, sem a Pápai Állam nem támogatta. Az egységes Olasz Királyság 1861-ben alakult meg Vatikán és a Laterán területére. Az első világháború után, 1922-ben Mussolini fasiszta rendszerű államot alapított. 1929-ben sikerült az olasz és az egyházi államnak a lateráni szerződésben
Vezúv A labdarúgás a fő nemzeti sport: az olaszok ismertek a labdarúgás iránti rajongásukról. Olaszország nemzeti válogatottja négy alkalommal nyert világbajnokságot: 1934ben, 1938-ban, 1982-ben és 2006-ban. A Formula–1, vagyis az autóverseny: a Scuderia Ferrari tizenhat konstruktőri világbajnoki címével a jelenlegi legeredményesebb Forma–1-es csapat.
Az európai kontinens egyetlen működő vulkánja Nápolytól 9 kilométerre keletre. Ismertségét elsősorban az i.sz. 79-es kitörésének köszönheti, amelynek eredményeként hamuja és lávája eltemette Pompeji, Herculaneum, Oplontis és Stabiae római településeket. Azóta számtalanszor kitört (utoljára 1944ben). Napjaink egyik legveszélyesebb tűzhányójaként tartják számon, mivel közvetlen közelében több mint 3 millióan laknak.
I F I 2 0 11 . f e b r u á r 17.
legcsodásabb csizmája Eros Ramazzotti Eros Ramazzotti olasz énekes és dalszövegíró. 1982-ben jelent meg első kislemeze, melynek Ad un amico volt a címe. Ramazzotti albumai tartalmaznak szívből jövő önéletrajzi ihletésű balladákat és erősen rockos dalokat is. A híres olasz énekes világszerte több mint 36 millió albumot adott el. egyezségre jutnia, amelyben az olasz állam elismerte az egyházi állam függetlenségét. Olaszország 1940-ben belépett a II. világháborúba.
párizsi békeszerződés értelmében az ország elvesztette Isztriát és az Adriai-tenger keleti partján birtokolt kisebb területeket. Az 1960as és 70-es években felgyorsult az ország fejlődése.
A csizma alakú ország
Az Adriai-tenger, a Földközi-tenger, Franciaország, Svájc, Ausztria és Szlovénia határolja. Az ország része Szicília, Szardínia és 70 ki-
Hivatalos név: Olasz Köztársaság Terület: 301.318 km² Államforma: parlamentáris köztársaság Miniszterelnök: Silvio Berlusconi Főváros: Róma Népesség: 59.338.000 fő Pénznem: euró Hivatalos nyelv: olasz Vallás: keresztény EU-csatlakozás: alapító tag, 1957. március 25.
az ember munkájának köszönhető, ám a környezeti feltételeket a természeti tényezők alakították ki. Évente több alkalommal is előfordulhat november és április között, hogy ár önti el a város mélyebben fekvő részeit. A lagúna vízállását állandó megfigyelés alatt tartják, közvetlen fenyegetés esetén szirénák szólalnak meg a városban. A Szent
A háború befejezése után az olaszok népszavazás útján döntöttek a köztársasági államforma megalakításáról. A II. világháború utáni
Velencei karnevál
Világszerte az egyik legismertebb karnevál. Velence a 18. században elnyerte a karneválok városa címet. Ekkoriban már Európa nemesei százával özönlötték el, hogy jól kimulassák magukat a város terein és utcáin, a kaszinókban és színházakban. 1869-ben például Ausztria császára, Ferenc József is részt vett – inkognitóban – a karneválon. Amikor a köztársaság megbukott, a város fejlődése alábbhagyott, a karneválról is megfeledkeztek. A hagyomány pompás újraélesztése két évtizeddel ezelőttre tehető. A februári karnevál idején Velence ódon hangulatával és meseszerű szépségével lenyűgözi az odalátogatókat. Az itt lakók és a világ minden pontjáról érkező karneváli felvonulók régi ruhákba és fantasztikus jelmezekbe öltözve még színesebbé varázsolják a velencei utcákat és tereket.
I F I 2 0 11 . f e b r u á r 17.
sebb sziget is. Olaszország egyik különlegessége, hogy három aktív vulkánja van: a Vezúv Nápoly közelében, az Etna Szicíliában és a Stromboli. Északi határa mentén az Alpok láncai húzódnak, az Appenninek hegyvonulata pedig az Alpoktól Szicíliáig az egész félszigeten végignyúlik. Észak-Olaszország éghajlata kontinentális, a tél hideg és ködös, a nyár forró. A hegyekben hosszú, havas, hideg tél jellemző. KözépOlaszországban egyfajta tengeri klíma uralkodik, itt a tél viszonylag enyhe és a nyár sem túl forró. A sirocco nevezetű szél Afrikából nagy meleget fúj a déli területekre. Itália az ókortól kezdődően a művészetek hazája, az építészet, festészet, szobrászat, irodalom, a zene és a filmművészet jeles képviselőinek szülőföldje.
Gardaland
Gardaland, az olasz Disneyland egy hatalmas és fantasztikus vidámpark Olaszországban, amiben szafaripark és egy víziparadicsom is található. 46 hektár területen Olaszország egyik legnagyobb élmény-, kaland- és szórakoztató parkja. Velence a lagúnák városa, az észak-olaszországi Veneto régió székhelye. A szigetvilág valamivel több mint 7 négyzetkilométerre terjed ki. Velence létrejötte mind a természet, mind
Márk téren a megállóknál és a forgalmas helyeken járópallókat fektetnek le. Gumicsizma nélkül szinte lehetetlenné válhat a gyalogos közlekedés. Abraham Klaudia
7
Poszterünkön: KeSha
KeSha egyszerűen ma megkerülhetetlen Szinte nincs díjátadó az utóbbi években, amelyen ne jelölték volna KeShát. Amióta porondon van, sikereket arat. Csak az USA-ban a Tik Tok című kislemezéből több mint 14 millió darabot adott el (2009). Miután az Animal című nagylemeze (2010 január) platina lett, KeSha úgy gondolta, itt az ideje egy újabb lemeznek. Az új album 2010. november 22-én meg is jelent Cannibal cím alatt. Persze, a kék rúzs sem maradt el. Kesha Rosa Sebert a zenei világban mint KeSha futott be. KeSha, a rapperénekesnő, dalszerző 1987. március 1-jén született a californiai Los Angelesben. Haja szőke, szeme kék, 170 centiméter magas, csillagjegye Halak. Édesanyja, Pebe Sebert énekesnő, művész egyedül nevelte őt és két bátyját, Lagant és Louist. A család 1991-ben Nashville-be költözött. KeSha ott három évig zeneiskolában tanult, majd a Brentwood High Schoolba járt, de 17 évesen otthagyta, és visszatért Los Angelesbe, hogy karriert csinálhasson. Türelmetlenül várta, hogy felfedezzék tehetségét. Közben kevés pénzből húzta meg magát, pincérnőként is dolgozott. Tehetségére Dr. Luke és Max Martin figyelt fel. 2006–2008 között már igencsak előkelő médiakö-
8
jelent meg Animal cím alatt, a lemez igen elismerő kritikákat kapott. KeSha legújabb albuma tavaly novemberben jelent meg, az extravagáns énekesnő a Cannibal címet adta neki. Fura dalszövegei-
vel, meglepő kinézettel, az elmaradhatatlan kirívó sminkkel és kék rúzzsal száján, hamarosan a fiatalok kedvence lett. A Your Love is My Drug annyira sikeres lett, hogy újra kiadják de luxe változatban, többféle mixben. Továbbra is felfelé ível tehát KeSha zenei pályája. Az idei NRJ Music Awards díjra is jelölték, olyanok között mint Rihanna, Lady Gaga, Shakira, Black Eyed Peas. Kislemezek: Blah Blah Blah, Tik Tok (2009), Your Love Is My Drug, Take It Off, We R Who We R (2010), albumok: Animal, Cannibal (2010).
Beat, pop, rock... magyarul
A 60-as évek új zenei irányzatai
rökben mozgott, többnyire dalokat szerzett, valamint háttérvokálozott Britney Spears fellépésein. Szerepelt Katy Perry klipjében, a forgatások alatt összebarátkoztak, s később ő segített neki Los Angelesben újabb lehetőségekhez
jutni. 2009-ben nagyot fordult vele a világ: énekesnőt kerestek az akkor már világhírű rapper és producer, Flo Rida egyik slágergyanús dalához, a Right Roundhoz, s mivel KeSha éppen akkor Dr. Luke-kal tárgyalt, Dr. Luke pedig Flo Rida producere is volt, úgy döntött, megnézi, mi lesz a dologból. Miután elkészült a dal, maga Flo Rida nyilatkozott olyan elismerően, hogy az mindenkit meglepett – KeSha meghívást kapott, a Right Round világsláger lett. KeShát aztán az RCA Records szerződtette le. A debütáló Tik Tok című kislemezén (2009) Dr Luke is munkálkodott. 2010 januárjában nagylemeze
A beat, a pop és a rock zenei fogalmaknak, sőt, ma már zenetörténeti fogalmaknak számítanak. Talán azt sem kell már hangsúlyozni, hogy a beat, pop, rock fogalmak jól körülhatárolhatók, főleg műfaji szempontból is eltérő zenei ízlést, divat- és kelléktárat, sajátos, a szubkultúra által igényelt magatartást és viselkedésformát is jelentenek. A beat Magyarországon talán az angol nyomán leginkább elterjedt kifejezésnek számított, hiszen a műfaj emblematikus képződményének számító Beatles együttes nevében is szerepel. Johnt, Pault, George-ot és Ringót újabban nem csak zenei invenciójuk, de az emódivatban manapság is felbukkanó homlokeltakaró hajviseletük miatt is tisztelet övezi a tizenévesek körében. Zenéjük pedig egy műfaj meghonosodását A mai emódivatban ismét jelentette, majd az Egyejelen van a Beatles a frizurája, sült Államokból és Nagykorábban„gombafejűeknek” Britanniából Európa más tájaira is exportálható, nevezték őket. az ipari válság idején a legkelendőbb gazdasági ágazattá nőtte ki magát. Akkor jelentkeztek zenéjükkel, amikor a nagy amerikai rock’n’roll-hősök – Chuck Berry, Buddy Holly, Elvis Presley, Jerry Lee Lewis, Little Richard – kezdtek eltűnni a porondról. Ezzel úgy tűnt, Amerika megtisztult a „zenei” salaktól, ahogy a rendszer és azok fenntartói nevezték az inkább rángatózásaikról, vad tánczenéjéről elhíresült irányzatot. De valamivel nem számoltak… (folytatjuk)
I F I 2 0 11 . f e b r u á r 17.
Mal Peet:
Őrző
Maci Laci
Orlando, 2005
(Yogi Bear)
Rendező: Eric Brevik, Zene: John Debney Szinkronhangok: Dan Aykroyd, Christine Taylor, Justin Timberlake, Tom Cavanagh, Anna Faris
A Jellystone Parkban sohasem voltak a piknikkosarak biztonságban, hiszen Maci Laci korgó gyomorral lesben állva várta, mikor csaphat le a finom falatokra. Hogy miért a múlt idő? Mert a kedves kis medve lakóhelye veszélybe került, a parkba egyre kevesebb látogató kirándul, a kapzsi polgármester pedig úgy dönt, eladja a területet. A hajléktalan sorsra ítélt Maci Lacinak és hű barátjának, Bubunak most hatalmas küldetést kell végrehajtani, hogy megvédjék otthonukat: szövetkezniük kell régi ellenségükkel, a vadőrrel… A küldetés sikere kétséges, de talán a mozi fényt deríthet az igazságra! Fogjatok egy zacskó popcornt, és élvezzétek 3D-ben a két poénos medve, a zsörtölődő vadőr, illetve a pénzéhes polgármester kalandjait! Itt az idő, hogy 80 percig önfeledten lubickoljatok Maci Laci humortengerében!
„De nem csak mi, kölykök rajongtunk megszállottan a futballozásért, hanem az egész környék. A kávézóban tévé is volt, oda zsúfolódott be mindenki a nagy meccseket nézni. A falakon plakátok és fényképek – a kedvenceink, német, spanyol és angol játékosok, hajdani nagy focisták és csapatok.” Vajon melyik (brazil) fiú ne ábrándozott volna arról, hogy világhírű futballistává válik és megnyeri a Világkupát? Így van ezzel La Cigüena, azaz Gólya is. Álmaiban csodacsatárnak képzelte magát, aki bombasztikus gólokkal dönti el a bajnoki döntőket, miközben a közönség őrjöngve üvöltözik. A valóságban azonban egyáltalán nem boldogult a labdával – a lapátkezű, ügyetlen kamasz a pályán csetlett-botlott, a végén már saját csapattársai sem akartak játszani vele. Így Gólya szakított a játékkal, helyette inkább a helybéliek által lenézett őserdőt járta, ahol egészen különleges dolgokkal találkozott, amelyek hatására örökre megváltozott az élete… Ajánlja: Farkaš Brigita, könyvtáros
Horoszkóp Kos Március elején feldobott hangulatban leszel egy aprócska jó hírtől, ami egy időre bebiztosítja a jókedvedet! Még a körülötted lévők sirámai és panaszai sem tudnak lehangolni, mivel tökéletesen elégedett leszel. Az iskolában viszont problémáid lehetnek, amik a hétvégekre is rányomják a bélyegüket.
Bika Tele vagy energiával s tervekkel, hogy valami nagy dolgot vihetsz végbe! Oszd meg valakivel a gondolataidat, különben úgy fog pörögni az agyad, hogy még aludni is képtelen leszel! Itt az ideje, hogy végre másokkal is törődj! Légy nyitott, hagyd, hogy a barátaid melletted legyenek, és nem érhet csalódás!
Ikrek A március egy hatalmas robbanással kezdődik, ugyanis szerelmes leszel. Előbújik a romantikus éned, még az égből is apró szívecskéket látsz lepotyogni! A hónap közepe táján felszáll ez a rózsaszín köd, és kisebb zökkenőkkel, de újra önmagad leszel. A számítógéped helyett keresd személyesen a barátaidat!
I F I 2 0 11 . f e b r u á r 17.
Rák A hónap nem kezdődik jól, valaki kellemetlen megjegyzéseket tesz rád, amik szíven ütnek. Emiatt sokat fogod törni a fejed, de ha elmúlik a haragod, fontos dolgokra jössz rá. A hónap közepétől fókuszálj a tanulásra, fontos dolgozat előtt állsz! Március vége a szélcsend és a pihenés ideje lesz.
Oroszlán Komoly döntés előtt állsz. Próbálj higgadt maradni, és ne a szíveddel, hanem az eszeddel gondolkodj! Február végén kellemetlen szituációba kerülsz, de ügyesen kilábalsz belőle. A hétvégéket töltsd a természetben, barátokkal vagy a családoddal, ha lehet, sportolj többet, az izmaid erősítésre várnak.
Szűz Folyton rágódsz az elszalasztott lehetőségeiden. Törődj bele, hogy a döntésed már végleges, és várd, ami ezután adatik! Ha sikerül túllépned, új energiával töltődsz fel. Március végén egy fontos személlyel fogsz találkozni, értékes barátság vagy szerelem kezdete lehet, csak légy önmagad!
Mérleg Eljött a te időd, csak jól gondold át a dolgokat. Fontossági sorrendet kell felállítanod, ne aggódj, nem hozol rossz döntést! A hónap közepén hozd rendbe a szobádat, mert egy váratlan vendég toppanhat be. Február végén egy családtagod fog megkérni apró szívességre, ne mondj nemet, mert a jótetted megtérül.
Skorpió Hajlamos vagy a leeresztésre, ismét elhanyagolod a külsődet, ami meg is látszik rajtad. Foglalkozz többet magaddal! A hétvégét is töltsd aktívan, egy kirándulás sokkal jobbat tenne, mint a mozi vagy a szokásos traccs a haverokkal. Frissen vágj bele a márciusba, mert jön a tavasz, és a tavasz a szerelem hónapja!
Nyilas Nálad még tél van, el vagy havazva, annyi a tennivalód. Állíts fontossági sorrendet, mert másképp megsül�lyedsz! A türelmed is a padlón, hamar kiosztasz mindenkit, aminek sértődések és harag lehet a vége. Engedd, hogy a szeretteid tanácsokat adjanak, lesz, ami hasznodra válik. Márciusban már többet tudsz pihenni.
Bak Vidám vagy, energikus és sokat flörtölsz. Most bárkit levehetsz a lábáról. De ha nem akarsz bajba kerülni, mindenkinek ne add meg az e-mailed! Márciusban törődj többet az egészségeddel, főleg a táplálkozásban jársz rossz úton. A legjobb barátod a te válladon fogja kisírni magát, lásd el jó tanácsokkal!
Vízöntő A március a te hónapod, a legjobb időszak előtt állsz. Mindenkitől dicséreteket kapsz és a jó szerencse is hozzád költözött. Használd ki ügyesen ezt a pozitív hullámot, ha úgy tetszik, lovagold meg a szerencsédet! A hétvégeken tölts több időt a szabadban, sétáltass kutyát vagy túrázz, bicajozz!
Halak Sokat beszélsz telefonon vagy cha telsz, ahelyett, hogy cipőt húznál és elmennél a barátaidhoz. Ha folyton a monitort bámulod, a tavaszi fáradság ideje korán utolér, és lustaságban töltöd a napjaidat. Pedig a csillagok ismerkedésre alkalmas időszakot jósolnak, talán szerelem lesz első látásra, nem kellene kihagyni az alkalmat!
9
Ifi-bonton
Farsangi arcfestés
Jön a farsang, nincs jelmezem!
Hogyan viselkedünk a könyvtárban?
A könyvtárakat sok ember használja, tartsd be azokat a viselkedési szabályokat, amelyek minden könyvtárhasználóra vonatkoznak!
„Hamarosan itt a bál, de még mindig nem tudom, mi legyek” – biztos sokan törik a fejüket a farsang közeledtével, hiszen mindenki szeretne egy igazán eredeti jelmezbe bújni. De mit lehet tenni? Ha mégsem jön az a bomba jó ötlet, az utolsó pillanatban egy drága és unalmas gúnyát kapunk magunkra, ami a szupermarket reklámjában is szerepel. Mi egy sokkal kreatívabb ötlettel állunk elétek, irány a hobbibolt vagy a drogéria, és keressétek az arcfestékeket! Szebbnél szebb motívummal díszíthetitek arcotokat, az ügyesebbek akár saját maguk. Íme, néhány egészen klassz ötlet képekben:
Kabátot, táskát nem viszek be a kölcsönző térbe. Amikor bemegyek a könyvtárba, illedelmesen köszönök.
A visszahozott könyveket az olvasójeggyel együtt leteszem a kölcsönző pultra. Mielőtt eldöntöm, hogy kikölcsönzöm-e a könyvet, belelapozok, beleolvasgatok. Halkan beszélgetek a társaimmal, nem zavarok másokat.
Hogyan keressünk a webes enciklopédiában? A Wiki pédia egy többnyelvű, nyílt tartalmú, a nyílt közösség által fejlesztett webes enciklopédia. 10
Használata igen egyszerű. Ha a globális oldalt keressük fel, a keresőben először válasszuk ki a kívánt nyelvet, majd írjuk be a keresett szót, végül pedig kattintsunk a kis nyilacskára. Ha viszont valamelyik más nyelvű változatra kattintunk, akkor a kereső a jobb felső sarokban található.
Bármely nyelven is keresünk, a bal oldalon mindig megtalálhatjuk ugyanazt a szócikket más nyelveken is. Készíti: K.M.
Ha nem tudok valamit, segítséget kérek a könyvtárosoktól. Azokat a könyveket, amiket levettem, de nem kölcsönöztem ki, visszateszem a helyére. A kiválasztott könyveket leteszem a pultra. A kölcsönzés befejeztével illedelmesen elköszönök.
I F I 2 0 11 . f e b r u á r 17.
Ifi-rejtvény Nagycsalád Egy anyának 9 gyermeke van, akik szabályos időközönként születtek. Valamennyinek az életkora egész évekkel kifejezhető. A kilenc gyermek életkora négyzetének összege az anya életkorának négyzetével egyenlő. Hány évesek a gyermekek?
Ifi-viccek Az ősember fia hozza haza a bizonyítványát. – Vadászatból 3-as. Hát jó, még nem bírod el a dárdát. Halászatból 2-es. Tudom, víziszonyod van. De töriből hogy lehet megbukni? Két oldal az egész... Két szegedi kisgyerek játszik: – Hol a labda? – Mögötted. – Dehogy öttem mög! – Pistike! Miért nem adod oda a szánkót a kishúgodnak is? – Már hogyne adnám! Fölfelé mindig ő húzza...
Megfejtés: A legfiatalabb gyerek 2 éves, 3 évenként születtek, a legidősebb tehát 26 éves. Az édesanyjuk 48 éves.
Egy gazda szolgát akart felfogadni. Előtte azonban a szolgának a következő próbát kellett teljesítenie: – Látod ezt a hordót? Ezt vízzel kell megtöltened, méghozzá úgy, hogy pontosan a feléig érjen, se többet, se kevesebbet nem szabad töltened bele. De vigyázz, közben se pálcát, se egyéb más mérőeszközt nem használhatsz! A szolga megbirkózott a feladattal. Hogyan csinálta?
A szobának négy sarka van. Minden sarokban ül egy macska. Minden macskával szemben három macska ül. Minden macska farkán is ül egy macska. Hány macska van a szobában?
Négy macska van a szobában. Egy kosárban öt alma van. Az almákat úgy kell elosztani öt ember között, hogy mindenki kapjon egy almát és a kosárban is maradjon egy. Hogyan csinálnád?
– Fiaim, úgy esztek, mint a malacok! Igen, pont olyanok vagytok, mint a malacok! Tudjátok egyáltalán, mi az a malac?! – Igen, papa! A malac egy nagy disznónak a gyereke! – Hány órát alszol, Pistike? – kérdezi az orvos. – Két-három órát. – Szerintem ez kevés... – Mind az öt órán nem merek aludni.
Az egyik ember az almával együtt a kosarat is megkapja.
A hordót oldalra döntve úgy, hogy a víz pontosan a pereméig érjen, akkor a hordó fenekének legmagasabb pontja is éppen a víz színénél van, ha a hordó félig van.
Az előző keresztrejtvény helyes megfejtése: Írország, Litvánia, Németország. A helyes megfejtésért Könye Dragica (Kapornak 56., Hodos) részesül jutalomban. A keresztrejtvény megfejtését 2011. március 17-ig küldjétek címünkre: IFI, Fő utca 124., Lendva, vagy az ifi@nepujsag.net címre. Sok szerencsét! I F I 2 0 11 . f e b r u á r 17.
11
KeSha