8 minute read

Elstartolt a gyárépítés

BANGKOKBAN AZ IX3. NAGY HANGSÚLYT HELYEZNEK AZ ELEKTROMOS MEGHAJTÁSRA

BMW | Az alapkő elhelyezésével a múlt héten elindult a BMW debreceni gyárának építése. Az új üzem 2025-ben kezdheti meg a termelést, több mint ezer munkavállalóval. A világcég történetében elsőként zéró kibocsátású gyárként termelnek majd, és kizárólag Neue Klasse sorozatú elektromos autókat fognak előállítani.

Advertisement

Az eredetileg 2023-as átadással tervezett projekt a többéves infrastrukturális előkészítés és a járvány miatti csúszás után most jutott el az épületek kivitelezésének a tényleges megkezdéséig. Elsőként a képzőközpontot, majd a központi irodakomplexumot építik meg, ezt követi a gyártóüzemek és az összeszerelő csarnokok megvalósítása.

Szijjártó Péter az alapkő-elhelyezési ceremónián az autóipart a magyar gazdaság gerincének nevezte, kiemelve: Németországon kívül hazánk az egyetlen, ahol mind a négy nagy német gépkocsigyártó jelen van. A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett: már 2018 – vagyis a debreceni projektről szóló, a BMW, a magyar kormány és a cívisváros önkormányzata közötti megállapodás létrejötte – előtt több mint 50, összességében mintegy tízezer alkalmazottat foglalkoztató magyarországi beszállítója volt a BMW-nek. Papp László polgármester a megyeszékhely hatékony közreműködését emelte ki a projekt megvalósításában. Mint mondta, az üzem közvetlen területének számító 400 hektárt fél év alatt felvásárolta a város, és sikerült megszerezni további, az ipari infrastruktúrához, valamint a beszállítók betelepüléséhez szükséges területeket is. Ma már rendelkezésre áll a teljes fejlesztési tér, folyamatban van a közúti és vasúti kapcsolatok kialakítása, továbbá elkezdődött a beszállítói park fejlesztése.

Hans-Peter Kemser, a BMW debreceni gyárának az igazgatója arról beszélt: precízen megtervezett forgatókönyvet követnek annak érdekében, hogy az első autókat a következő két évben le tudják gyártani. (A Neue Klasse egyelőre csupán terv for-

májában létezik, még a prototípus is csak előkészületben van – a szerző.)

KARBONSEMLEGESSÉG

A gyár a világon elsőként nulla károsanyag-kibocsátású termelőegységként kizárólag megújuló energiák használatára épül, így mellőzi majd a kőolajat és a földgázt. Egyebek mellett alkalmazni fogják a hulladékhőt, újrahasznosítják a fémhulladékokat. A vállalat üzemei jelenleg átlagosan 2,1 köbméter vizet használnak fel naponta autónként. Ezt a mennyiséget mindenütt, így a cívisvárosban is csökkentik a technológia fejlesztésével, s a víz reciklálását, valamint az akkumulátorok újrahasznosítását is prioritásnak tekintik.

Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának a gyártásért felelős alelnöke az alapkőletételhez kötődő háttérbeszélgetésen közölte: 2021-ben a cég öszszes értékesítésének a 10 százalékát tették ki az elektromos és a plug-in meghajtású autók. Az előbbiekből 100, az utóbbiakból 150 ezret adtak el globálisan.

A BMW-N NEM MÚLIK

„Természetesen támogatjuk az Európai Unió zéróemissziós törekvéseit, ám amíg a piac nem áll készen, amíg az energiaellátás nem megoldott, amíg nincs elegendő töltőállomás, addig nem lehet tisztán elektromos hajtású járművekben gondolkodni. Ezért az a véleményünk, hogy nem szabad gyors, átgondolatlan döntéseket hozni” – fejtette ki Nedeljković. Hangsúlyozta a választás lehetőségének a fontosságát, s közölte: néhány héten belül piacra dobják az i7-es típust, amely dízeles, benzines, hibrid és tisztán elektromos formában is elérhető lesz. A Neue Klasse is a választás lehetőségének a filozófiáját követi. A szakember közölte: a BMW 2030-ra készen fog állni arra, hogy teljes kibocsátásának az 50 százaléka elektromos hajtásláncú jármű legyen.

Az EU orosz olajra bevezetett szankcióival, valamint a gázra vonatkozó embargós törekvéseivel kapcsolatos kérdésünkre az alelnök úgy válaszolt: egyelőre nem tapasztalnak növekvő krízist, nincsenek ellátási nehézségek, a szállítások folyamatosak, ám azt nem tudhatja, mit hoz a jövő. (Korábban a Reutersnek nyilatkozva kifejtette: mivel a német felhasználás 37 százalékát az autóipar adja, a gázszállítások leállítása meglehetősen súlyos hatást gyakorolna az ágazatra. Olyannyira, hogy „nem csupán a BMW állna le, hanem az egész iparág”. A nyersanyagellátással összefüggésben elmondta: a beszállítókkal, illetve közvetlenül a kobalt- és lítiumbányákkal kötött hosszú távú szerződéseiket meg kívánják védeni.

MILAN NEDELJKOVIĆ GYÁRTÁSÉRT FELELŐS ALELNÖK. TÁMOGATJÁK AZ EU ZÉRÓEMISSZIÓS TÖREKVÉSEIT

KULCSKÉRDÉS

Nedeljković Debrecenben közölte, hogy a megújuló forrásokból származó energiák/elektromosság tárolására energiafarmokat hoznak létre. „Ez nemcsak az ipar, hanem a globális energiafelhasználás szempontjából is fontos lépés, ugyanis minél több megújulót használunk, annál nagyobb szükség van arra, hogy az ezek által termelt energiát el is tudjuk tárolni” – hangsúlyozta. A BMW Lipcsében teszteli a hidrogénmeghajtású üzemanyagcella-technológiát is. Ennek kapcsán a szakember úgy nyilatkozott, hogy az bárhol alkalmazható, ahol a feltételek adottak. Mint mondta, mindenütt igyekeznek kihasználni a konkrét helyszín adottságait. „Lipcsében a hidrogénen kívül használunk szélerőművek által előállított energiát, Dél-Afrikában és Mexikóban a napenergiát hasznosítjuk, Münchenben pedig – az i4 és az iX típusú gépkocsik gyártásához – a víz által generált energiát.

A BMW tisztán elektromos járműveinek a portfóliója kapcsán elmondta: az i3 évek óta piacon van, tavaly kijött az iX és az i4, s jövőre 13-ra bővül elektromos modelljeiknek a száma. A Debrecenben gyártásba kerülő Neue Klasse 2025-re tervezett indulásával pedig egy teljesen újfajta mérnöki technológia jelenik meg az autóikban. Ez utóbbi sorozatot a későbbiekben előbb Münchenben, majd további városokban is be kívánják építeni a gyártási folyamatokba, ezzel is fokozatosan növelve az e-gépkocsik számát. A Level2 és Level 2+ típusú vezetést segítő technológiákat már piacra dobták, a Level3 kifejlesztése pedig folyamatban van, és néhány éven belül elérhető lesz.

DOMBI MARGIT

ELINDULT EGY MAGYAR FINANSZÍROZÓ PORTÁL

BRANCSKÖZÖSSÉG | A Kickstarter és Indiegogo mintájára, de kifejezetten a magyar piacra szabva, helyi funkciókkal és megközelítéssel indult el a brancsközosseg.hu. Rövidesen már félszáz vállalkozó vagy ötletgazda keres vásárlókat, első fi nanszírozókat az ötleteihez.

Kitűnő dolog a Kickstarter, az Indiegogo és jó néhány hasonló nemzetközi tőkegyűjtő oldal, ugyanakkor minden országnak megvan a maga sajátossága az innovációhoz kapcsolódó tőkegyűjtés során. A magyar piac is megérett erre: eddig hazánkban egy-két ilyen projekttel próbálkoztak, most azonban – a koncepciót alaposan „újrakeverve” – egy agilis csapat Brancs néven egy online platformot épített.

Itt a látogatók kisvállalkozók és ötletgazdák termék- vagy szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó üzleti céljait támogató tőkegyűjtő kampányok sikerességéhez járulhatnak hozzá elővásárlásukkal. Ez pedig arra jó, hogy a brancskozosseg.hu néven futó portál és a hozzá hasonló piacterek mérséklik a vállalkozók piacra lépési kockázatait, emellett lehetővé teszik a támogatóknak, hogy a vásárlásukért cserébe elsők között juthassanak hozzá hazai, innovatív, hiánypótló vagy különleges termékekhez, közben támogatva kisvállalkozások létrejöttét vagy fejlesztését.

AZ ÖTLET

A Brancs ötletgazdája, Kövesdi Gábor 2018-ban szembesült a kisvállalkozók forrásszerzési nehézségeivel, amikor vidéken élő családjával közösen megálmodta a MyFarm Harta közösségi kerteket, amelyek a gazdákat közvetlenül összekötik a fogyasztókkal. A koncepció elindításához szükséges összeget az Indiegogo platformon gyűjtötték, ahol 50 támogató 3 millió forintot adott öszsze. Itt jött a felismerés, hogy mennyi hazai kisvállalkozó küzd ugyanezzel a problémával.

A Kövesdi Gábor és családja által alapított MyFarm Harta Magyarországon egyedülálló üzleti modellel – az előfizetők teljes bevonásával, a valódi közösségi élménnyel – került be a köztudatba, 2019-ben a Highlights of Hungary különdíját, 2021-ben pedig az Év Agrárinnovációs elismerését elnyerve az Agrárszektor konferencián.

A TERMÉK

A tőkegyűjtő oldal megvalósításán tavaly nyáron kezdtek el dolgozni – piackutattak, teszteltek, majd elkezdték az ötletek toborzását. Azóta ezer elképzelés érkezett be hozzájuk, egy párizsi nyaralásra gyűjtő magánembertől a világot valóban megváltoztató technológiai újdonságokig. Nehéz dolguk volt, hiszen a toborzás közben folyamatosan edukációs feladatot is elláttak.

Itthon ugyanis mindössze 10-15 százalék körül lehet azon vállalkozók, illetve potenciális támogatók-vásárlók aránya, akik valóban tisztában vannak a közösségi finanszírozás fogalmával és működési elvével.

Jelenleg Magyarországra fókuszálnak, de az indulás napján azonnal kaptak megerősítést, hogy az ötletük elmenne a nemzetközi piacon is.

Hogy mitől különleges a Brancs? Alapvetően attól, hogy a nagy, nemzetközi viszonylatban is sikeres oldalakkal ellentétben a platform kitalálói a hazai szürkeállományra és a magyar gondolkodásra építik a rendszert, és a hazai vállalkozók, ötletgazdák kihívásait, nehézségeit igyekeznek mérsékelni.

Itthon a vállalkozók és a potenciális vásárlók is másképp működnek, mint Nyugaton, ahol a megkérdezettek 6070 százaléka ismeri a közösségi finanszírozási modellt. A vállalkozók háttere és lehetőségei is teljesen mások, ahogy az igényeik, valamint a tapasztalataik is, ezért másban, illetve másképp szükséges őket támogatni.

A Brancsnál kifejezetten sok energiát és fejlesztést szánnak arra, hogy segítsék ezeket az embereket elindulni

ELSTARTOLTAK. MISSZIÓJUK, HOGY VÁLTOZZON A VÁLLALKOZÓI ATTITŰD

a tudatosabb tervezés, termékfejlesztés és marketing irányába. A piaci potenciál nagy, sokan érzik úgy, hogy változás kellene, de nem tudják, hol és milyen formában tudnának ők maguk változást generálni. A Brancs erre remek alternatíva.

Emellett Magyarországon is egyre népszerűbb az online fizetés, a fenntarthatóságot előtérbe helyező e-vásárlások száma ugyancsak meredeken szökik felfelé az elmúlt években, ezzel párhuzamosan a környezet- és társadalomtudatos élet is egyre fontosabb a fogyasztók számára. A csapat feladata most leginkább az, hogy meg is tudják szólítani ezeket az embereket. Természetesen tisztában vannak azzal, ahhoz, hogy ez jól és fenntarthatóan működjön itthon, sok energiát kell beletenniük annak érdekében, hogy az emberek megtanulják, mit jelent ez az egész.

Mert a magyar társadalom alapvetően kockázatkerülő, félnek elsők lenni, befektetni, és sokan a hitüket is elvesztették a tekintetben, hogy ők is tudják formálni a világot. Így a platfom kitalálói bátorítják, valamint motiválják is a hozzájuk látogatókat. A kultúraváltás és a kategóriateremtés külön-külön is óriási feladat, a Brancson jelenleg ezekre egyszerre koncentrálnak. Hosszú távon a fő kihívásnak az ötletek folyamatos becsatornázását és támogatását látják. Mára ugrásszerűen megnőtt a jelentkezők száma – a startupnál erre komolyabb belső infrastruktúrát és együttműködési hálózatot kívánnak kialakítani.

PLATFORM

Eddig mintegy százmilliónyi tőkét kaptak üzleti angyaloktól, ami ahhoz segítette hozzá őket, hogy eljussanak a koncepciótól a valós folyamatok kialakításáig: a honlap, a rendszer, a háttér elkészítéséig, a 10-15 fős megvalósító csapat felépítéséig, az ezer projektgazda jelentkezéséig, azok megszűréséig, továbbá a 30 induló adatlapig. És kitart még addig a befektetés, hogy újabb 50100 éles kampányt megcsináljanak, amiből 20-50 sikeres projektet várnak. Úgy látják, hogy további 100 millió forintra lesz szükség, mire önfenntartóvá válik a projekt, és ehhez keresnek most újabb tőkeinjekciót.

Misszójuk, hogy a vállalkozói és vásárlói attitűd változzon Magyarországon. Egyrészt nagyban csökkentik a vállalkozók és a vásárlók kockázatát – a vállalkozók ugyanis csak akkor indítják el a projektjüket, ha megvan a szükséges vevőszám, a vásárlók pedig náluk garantáltan visszakapják a pénzüket, ha nem sikeres a projekt. Másrészt a platformon megjelenő termékek, szolgáltatások és a mögöttük megbújó sztorik motiválhatják a vásárlókat, hogy tudatosan hazai, társadalom- vagy környezettudatos árucikkeket vegyenek, amelyek egyszerűbb, megbízhatóbb és költséghatékonyabb módokon juthatnak el hozzájuk. A Brancs alapítói azt remélik, hogy a platform és a sikersztorik hatására egyre többen mernek vállalkozni Magyarországon.

Eddig mintegy százmilliónyi tőkét kaptak üzleti angyaloktól.

HG

This article is from: