Skip to main content

Müpa Magazin 2020/2021 évad 1. szám

Page 1

mupa.hu

ÉLET STÍLUS MŰVÉSZET XV. évfolyam 4. szám 2020. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER Ingyenes időszaki kiadvány

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

1


2

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október


KEDVES

KÖZÖNSÉGÜNK!

Fotó: Csibi Szilvia, Müpa

Az elmúlt hónapokban, amíg nem volt lehetőségünk a megszokott üzemmódban működni, nem szerettünk volna Önöktől megválni. Regisztráció nélkül is elérhetővé tettük médiatárunkat, a Müpa Home sorozatban a hét négy napján, előadásaink szokásos kezdési időpontjában bemutattuk egy-egy régebbi koncertünk felvételét. Csatlakozott hozzánk egy-egy külföldi testvérhangversenyterem is, miközben az európai közönséghez is eljutott a Müpa több előadása. A Wagner-napokat is megünnepeltük a Ring korábbi felvételeivel: ezeknek a közvetítéseknek világszerte óriási sikere volt. Fontos, egyben óvatos előrelépésünk volt az autósmozi, amely a fellépők és a nézők számára egy­ aránt biztonságos térben zajlott: a Müpa parkolójában film­ vászonra vetített élő koncertek hangját az autórádión keresztül, jó minőségben lehetett hallgatni. És még egy újdonság: hazai zeneszerzők számára tizennégy műfajban írtunk ki hatalmas kortárs zeneszerzői pályázatot, amelyet a tizenötéves Müpa jelen­tős kézlenyomatának tekintünk.

Káel Csaba

Most a legfontosabbra készülünk: az Önökkel való személyes találkozásra. Az 2020/21-es évad művésze a kiváló csellista, Várdai István, aki szemünk láttára, nemzetközi versenygyőzelmeket aratva vált világhírűvé, az évad együttese pedig egy folyamatosan megújuló társulat, a Győri Balett. Szeptemberben a terveknek megfelelően, az érvényben lévő kormányzati ajánlásokkal összhangban készülünk az évad kezdetére. Számítunk arra, hogy lesznek olyan előadások, amelyeket a partnereinket érintő korlátozások miatt nem tudunk megtartani, és készen állnak a tervek, hogy szükség esetén másokkal pótoljuk ezeket. Júliusban újraindítottuk a jegyértékesítést évadunk azon előadásaira, amelyeken hazai művészek lépnek fel, a további eseményeinkről pedig ezt követően fogunk dönteni. Amint Önök is értesülhettek róla, a nyáron külső partnerünk bevonásával sokrétű kutatást végeztünk, többek között közönségünk biztonságos koncertlátogatással és programjaink online megosztásával kapcsolatos igényeinek minél jobb megismerése érde­kében. A ház működését az évad kezdetétől újrahangoljuk a felmérés reprezentatív eredményei alapján, amelyekről Önöknek is be fogunk számolni. Befejezésül szeretném elmondani, milyen megható számunkra az Önök aggodalma és szeretete, amelyről biztosítottak minket. Sokan írták meg nekünk, hogy az életük részévé vált a Müpa és a személyes jelenlét élménye. Higgyék el, nekünk is — mi is ugyanúgy várjuk, hogy a kapuk újra kinyíljanak! Káel Csaba a Müpa vezérigazgatója

NYITÁNY 2020. augusztus—október

3


16

18

Nyitány Tartalom Szabad a pályázat

03 04 06

EURÓPAI HIDAK 2020 – NAGY-BRITANNIA

„E felséges sziget”

10

9 szimfónia – 9 történet Zeneszerző a játszóasztalnál? Ünneplés a sokoldalúság jegyében

JAZZ

20 22 24

KLASSZIKUS

Az ifjúság varázsa „Művész hazája széles e világ” A nagy bőgős

Fotó: Max Parovsky

Rácz Ödön

Jan Lisiecki

Fischer Iván

Fotó: Stiller Ákos

Fotó: Christoph Köstlin, Deutsche Grammophon

10

14

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

16 18

Új időknek új dalai – újra! A szeretet erejével Újra együtt

26 28 30

New Orleans, Broadway, Hollywood – a budapesti változat 32 Érzelmes szerkezetek 34 Ritmikus klasszikus 36 A lélek mestere 38 Mindig lírai a dal: a vonakodó jubiláns 40 VILÁGZENE

Családi kör 42 „A pozitív hozadék” 44


I M P R E S S Z U M

Müpa Magazin A MÜPA INGYENES KIADVÁNYA

Alapító: Müpa Budapest Nonprofit Kft. Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Csengery Kristóf

20

Szerkesztőség: Papageno Consulting Kft. 1398 Budapest, Pf. 600. E-mail: magazin@papageno.hu

34

Felelős kiadó: a Fidelio Media Kft. ügyvezetője

Fotó: Andreas Terlaak

Fotó: Csibi Szilvia, Müpa

Nyomda: Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 16 000 példányban HU ISSN 1788-439X Müpa: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu

Fischer Ádám

Avishai Cohen

A szerkesztés lezárult: 2020. július 30.

KÖNNYŰ

Atombiztos, atomjó 46 A Love soha el nem fogy 47 LITERÁRIUM

Szekvenciák A kor nem számít Röpülj, hajóm

48 50 52

CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK

Érzelmes utazás

54

MÜPAMOZI

Hová tartozol?

56

A címlapon: Anoushka Shankar Címlapfotó: Anushka Menon

MÜPA CSAK EGY VAN – TESTVÉRINTÉZMÉNYEK EURÓPÁBAN

Két test, egy lélek

58

MÜPA HOME

Kattintható élményfürdő

60

HATÁRSÉRTŐK

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják! www.mupa.hu Stratégiai partnerünk:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Egymást ösztönözve 62 HULLÁMHOSSZ

Dr. Szlávik János Dr. Jakab Ferenc Győrfi Pál

64

Horizont

66


SZABAD

a pályázat A tizenötödik évadához érkező Müpa korábban is igyekezett tevékenyen részt vállalni új művek létrejöttében és bemutatásában, ilyen volt például Eötvös Péter Halleluja – Oratorium balbulum című oratóriuma, vagy Melis László és Jeles András izgalmas operavíziója, a Bakkhánsnők. A nyáron meghirdetett, tizennégy műfajkategóriát érintő pályázat különböző irányokból érkező alkotók számára szeretne ösztönzést adni olyan darabok megírásához, melyek jól illeszkednek a házat jellemző széles kínálatba.

„Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna ilyen pályázatot, amely széles műfaji intervallumban ad lehetőséget a komponálásra, és arra ösztönzi a zeneszerzőket, hogy azokban a műfajokban mutatkozzanak meg, amelyekben a legfelkészültebbnek érzik magukat” – nyilatkozta Eötvös Péter zeneszerző, karmester, a Müpa Zenemű­pályázat szakmai testületének tagja. A pályáztatás — legyen szó ígéretes pozícióról vagy egy nagy­ szabású mű megírásáról — évszázadok óta jelen van az európai zene­történetben. Johann Sebastian Bach is számos alkalommal vett részt ilyen-olyan pályázati procedúrákban. A kötheni karnagyi szolgálat válságos időszakában például — közvetlenül első felesége halála után — Hamburgban próbált szerencsét. Modern kori fogal­makkal élve Bach egy többfordulós, meghívásos pályázaton vett részt, melyen eredetileg nyolcan indultak. Ugyanakkor az első fordulót már csak négy jelölt részvételével lehetett megtartani, mivel ketten visszaléptek, Bach pár nappal korábban visszautazott a hercegi udvarba, egy jelölt pedig egyszerűen nem jelent meg. A felére csökkent mezőny teljesítményével a bírálóbizottság elégedetlen volt, felmerült, hogy Bachot távollététől függetlenül tekint­sék még aktív pályázónak (néhány kurátor nagyon szerette 6

PÁLYÁZAT 2020. augusztus—október

volna a hercegi karnagyot Hamburgba csábítani), ám néhány hét múlva megérkezett Bach levele, melyben feltehetőleg arra kérte a kuratóriumot, hogy töröljék a jelentkezők névsorából. Ellentétben a Bachot becserkészni vágyó hamburgi pályázattal, a jelentkezők személyét illetően a Müpa jubileumi felhívása természetesen teljes anonimitást ír elő. Viszont — jellemzően a nagyobb apparátust foglalkoztató nagyszabású művek esetében — a pályázat lebonyolítása ezúttal is több fordulót vesz majd igénybe. A kóruskompozíciók vagy a szóló- és kamaraművek esetében nem lesz szükség kétlépcsős lebonyolításra, a szervezők komplett, minden részletükben kidolgozott darabok beérkezését várják. Utóbbi kategóriában szólózongorára, szólóorgonára írt művekkel éppúgy el lehet indulni, mint például dallal, vonósnégyessel, zongora­ötössel vagy nyolc előadónál többet nem foglalkoztató, tizen­öt percnél nem hosszabb kompozícióval, feltéve, hogy szerzője elmúlt tizennyolc éves — és magyarnak vallja magát. A kórusművek kategóriájában is sokféle apparátus képzelhető el: az egynemű kartól a vegyeskarig, a hangszerkíséretes vagy kíséret nélküli műve­kig több lehetőség közül lehet választani.


A többfordulósra tervezett kategóriák között találjuk például az oratóriumokat, zenekari dalciklusokat. A zsűri húsz percnél hosszabb, de száz percet nem meghaladó, énekes szólistára/ szólis­tákra, opcionálisan kórusra írt kompozíciókat bírál majd el. Első körben a tervezett darab tízperces, írott és hangzó formában is dokumentált részletét kell a pályázóknak beküldeniük. A zsűri ekkor még nem hirdet eredményt, az ígéretesnek ítélt részletek szerzőit továbbjuttatja a második fordulóba. Ekkor már hosszabb, tizenöt perces szakasz, írásban maximális részletességgel dokumentált, azaz partitúrában kidolgozott műrészletek közül választja ki a zsűri azokat a szerzőket, akikkel aztán a Müpa szerződést köt a teljes darab megírására. A beérkező pályamunkák kiértékelését hétfős szakmai testület irányítja, amelynek tagjai összefogják a szakterületükhöz kapcsolódó, pályázati kategóriánként önállóan működő zsűrik munkáját. A szakmai testület tagjai Eötvös Péter zeneszerző és karmester, Fekete Gyula zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője, Gőz László jazz-zenész és tanár, a Budapest Music Center (BMC) igazgatója, Juronics Tamás koreográfus és rendező, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, Káel Csaba

…a Müpa jubileumi felhívása természetesen teljes anonimitást ír elő.

film­rendező, a Müpa vezérigazgatója, Puskás Tamás rendező, a Centrál Színház igazgatója, valamint Vashegyi György karmester, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar vezetője és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. A tizennégy kategóriából négy az úgynevezett könnyű műfaj képviseletét teszi lehetővé. Jelentkezni lehet kis és nagy jazzformációra írt darabokkal, de a Müpa kezdeményező szerepet szeretne vállal­ni abban is, hogy legyen új magyar musical és rockopera is. A beérkező műveket kategóriánként öt—hét szakemberből álló zsűri bírálja el, több mint nyolcvan szakember közreműködésével lehet tehát számolni. Az pedig nem kérdés, hogy a magyar zenei élet zsűrizési feladatot nem vállaló alkotói számára mit is jelentett 2020 nyara. Molnár Szabolcs

PÁLYÁZAT 2020. augusztus—október

7


Zongoraművész és zeneszerző

Fotó: Marco Borggreve

Fazıl Say idén ötvenéves. Hogy rohan az idő! — mondhatja a zenehallgató, ha erre gondol, hiszen mintha tegnap lett volna, amikor huszonkét éve a török zongoraművész először játszott Budapesten. Akkoriban nagy feltűnést keltett egy rendkívül virtuóz, szellemes Mozart-lemeze, majd nem sokkal később újabb CD következett, amelyen

Stravinsky Tavaszi áldozatát szólaltatta meg négykezes változatban úgy, hogy a hangfelvétel technikai lehető­ ségeit kihasználva mindkét szólamot ő maga játszotta — ismét csak briliánsan, tűzijátékszerű sziporkázással. Az első években koncertjein sok extravaganciát tapasztalhattunk. Akadt, aki ezért rajongott érte, és akadt, akit éppen ez taszított, idővel azonban világossá vált, Say milyen nagy művész: ezt érezhettük az utóbbi években, akár Mozart összes zongoraszonátájából készített felvételt, akár Chopin noktürnjeiből, akár Debussy és Satie rövidebb darabjaiból. Zeneszerző is: nemrég a Müpában is fellépett Camille Thomas számára írt Csellóversenyt Never Give Up címmel, melyből a művésznő nagyszerű felvételt is készített. Legújabb szólóestjén saját darabbal, a Trója-szonátá­ val indít, majd az évfordulós Beethoven „romantikus” profilját világítja meg a „Holdfény”- (cisz-moll, op. 27/2) és a „Vihar”-szonáta (d-moll, op. 30/2) előadásával. 2020. szeptember 29. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem MVM KONCERTEK — A ZONGORA

FAZIL SAY ZONGORAESTJE

Fotó: Zoe Cura

Gerhild Romberger

Fazıl Say

Szerelmek, hősök Nyitányfantázia, szimfonikus költemény, opera; 19. José Cura és 20. század; Csajkovszkij, Richard Strauss, SaintSaëns és Britten. Mi hozza közös nevezőre e többféle műfajt, korszakot és szerzőt? Az, hogy a négy mű — Rómeó és Júlia, Don Quixote, Sámson és Delila, Peter Grimes —, melyből kettőt teljes egészében hallhatunk, kettőből pedig rész­letek szólalnak meg, Nagy szerelmek, magányos hősök címmel került egy este műsorára. Elismerhetjük: nagyobb érzelmet aligha kell keresni, mint amilyen a két tiszta szívű veronai kamasz vagy Izrael hatalmas erejű hőse és filiszteus szeretője között szövődött. Magányosabb, kiszolgáltatottabb és a világgal elszántabban szembeforduló hős pedig aligha kell, mint a búsképű lovag vagy a kis keletangliai halászfalu különc, mizantróp kitaszítottja. Jórészt tragikus történetek a késő romantika és a modernség nyelvén elbeszélve, nagy szenvedélyekkel és gyönyörű dallamokkal. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara estjének világsztár közreműködője az ünne­pelt argentin tenor, 8

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

José Cura, a produkciókat karmesterként az opera és a szimfonikus zene világában egyaránt hatalmas tapasz­talattal rendelkező, nagy tudású és biztos kezű Kovács János irányítja, a Strauss-mű két közép­ponti alakját, a lovagot és fegyverhordozóját pedig két ki­ tűnő hangszeres muzsikus, a csellista Amirás Árpád és a brácsás Máté Győ ző kelti életre. 2020. október 1. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

„NAGY SZERELMEK, MAGÁNYOS HŐSÖK” Közreműködik: José Cura — ének Máté Győző — brácsa Amirás Árpád — cselló Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Vezényel: Kovács János


Hegedűművész – pálcával

dolgozott, így jutott volna ideje arra, hogy később befejezze, s a kutatás mindmáig nem talált egyértelmű magya­rázatot arra, hogy ez miért nem történt meg. Felté­telezések persze vannak, köztük olyan is, mely szerint a zeneszerző ezt a művet eleve kéttételesnek szánta, de cáfolhatatlan bizonyíték egyetlen elméletre sincs. A „Befejezetlen” azonban így is a zeneirodalom egyik legnagyobb remekműve: megrázó, torokszorító alkotás. Megrázó és torokszorító Bruckner zenéje is, amely sok vonat­kozásban folytatása Schubert stílusának és hangjának — így a két mű ki­ tűnően illeszkedik egymáshoz. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjének szenzációja, hogy a karmester korunk egyik nagy hatású muzsikusa, Maxim Vengerov, aki hegedűsként aratott világsikerekkel a tarsolyában kezdett vezénylési leckéket venni Jurij Szimonovtól, s a vonós szólista és a kamaramuzsikus létfor­mája mellett kitartva, immár jó pár éve dirigensként is nagy el­ ismerést arat.

Különleges élmény: két befejezetlen szimfónia egy estén. Franz Schubert műve ezt a címet kapta az utókortól, Anton Bruckner darabja, a 9. szimfónia azonban csak státu­sát tekintve befejezetlen, címében ez az állítás nem szerepel: ez a zeneszerző utolsó alko­tása, melyet 1896-ban bekövetkezett haláláig nem tudott végi­g írni, így a finálé csonka maradt. Schubertnél más a helyzet: a h-moll szimfónián a komponista hat évvel halála előtt, 1822-ben

2020. október 8. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR

VENGEROV

Gerhild Romberger

A teremtés árnyékában

Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Maxim Vengerov

Fotó: Nagy Attila, Müpa

Fotó: Nagy Attila

Maxim Vengerov

Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar

Némi tiszteletlenséggel azt mondhatjuk, a Müpa két „házi szerzője” Wagner és Haydn, hiszen az év egy-egy meghatározott szakában mindkettejük zenéje „menetrendszerűen” megjelenik a ház műsorán: a nyáreleji Wagner-napokon és újévkor, A teremtés és olykor Az évszakok megszólalásakor. Ezért is fontos, hogy Haydntól más oratorikus alkotást is halljunk e falak között, ne csak a két legismertebbet. Az Esterházyak rezidenciális muzsikusa negyvenhárom éves koráig nem írt oratorikus művet, ekkor született az Il ritorno di Tobia — Tóbiás hazatérése —, amely azonban mindjárt addigi legambiciózusabb munkája lett. A bibliai apokrif történet, Tóbiás könyve a türelemről, hitről, alázatról, Istenbe vetet­t bizalomról szól, és elmondhatjuk: ilyenformán igencsak illik Haydn, az ember személyiségéhez. Az Il ritorno di Tobia soha nem vált népszerűvé, beárnyékolta A teremtés és Az évszakok hatalmas sikere, ezért is öröm, hogy Vashegyi György most a Purcell Kórus és az Orfeo

Zenekar élén megszólaltatja a ritkán hallható művet, egytől egyig élvonalbeli énekeseket — Anna: Ann Hallenberg, Raffaele: Roberta Invernizzi, Tobia: Anders Dahlin, Sara: Sophie Karthäuser, Tobit: Christian Immler — felvonultató, svéd—olasz—belga—német szólistagárdával. Egy különleges adalék: Haydn feltehetőleg e műve bécsi ősbemutatóján találkozott először Mozarttal. Kecskés M. Júlia 2020. október 28. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

HAYDN: TÓBIÁS HAZATÉRÉSE Anna: Ann Hallenberg Raffaele: Roberta Invernizzi Tobia: Anders Dahlin Sara: Sophie Karthäuser Tobit: Christian Immler Közreműködik: Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

9


Baráth Emőke

Legyünk stílusosak, tehát csak hidegvér és angolosan szerény understatement: a Müpa és a BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR idén immár nyolcadik alkalommal meghirdetett közös fesztiválja az Egyesült Királyságot állítja a középpontba.

„Talán egyetlen egy országban sem dühöng az anglománia annyira, mint éppen Magyarországon” — vélekedett csaknem kétszáz éve a hazánkban nagyobb körutazást megtett brit írónő, Catherine Gore asszony, s habár ez a diagnózis értelemszerűen az angliai intézményeket, szokásokat és divatokat csodáló és istenítő magyar reformkort jellemezte, részben mindmáig őrzi érvényességét. Nagy-Britannia századok óta váltig imponál nekünk, akár ura egy világbirodalomnak, akár nem, és éppígy tartósan él bennünk tovább a „ködös Albionról” szőtt álmunk, amelynek szinte időtlen alapelemeit Babits Mihály ekképp rendezte versszakká és oly találó mozaikképpé: „Angolhon. Hidak és ködök. / Sok kormos kémény füstölög. / Kastélyok, parkok, labdatér, / mért legelőkön nyáj kövér.”

10

EURÓPAI HIDAK 2020 — EGYESÜLT KIRÁLYSÁG 2020. augusztus—október

Ez a kép persze irodalmi és egyéb kulturális emlékek garmadáját hozza játékba, hazaiakat és briteket egyaránt. Dickenst és az angol­ból csodálatosan fordító, de a kiejtéssel holtáig hadilábon álló Arany Jánost, no és persze William Shakespeare-t, akinek kultusza a magyar színpadokon és irodalomban jószerével vallási magaslatokba emelkedett, elvégre ki a teremtés felét, ki meg Isten másod­szülöttjét ismerte fel a halhatatlan drámaíróban. Aki természetesen maga is az utókorra hagyományozott egy tömör és emelkedett országjellemzést a II. Richárd egyik szerep­ lőjét beszéltetve: „Ez ősi trón, e felséges sziget / E fönség földje, e Mars székhelye, / Ez új Éden, e fél-Paradicsom...” (Somlyó György fordítása)

Fotó: Emmanuel Jacques

„E FELSÉGES SZIGET”


Seckou Keita és Catrin Finch

Fotó: Andy Morgan

Ezt a szigetországi világot, a régi és egyúttal a legújabb brit kul­ túrát reprezentálja idén az Európai Hidak-fesztivál programja — a magyar kapcsolatokra is figyelve. Ahogyan azt már a korábbi években megszokhattuk, az évszázados értékek és a legújabb alkotá­sok közötti fesztávolságot már a társalapító Budapesti Fesztivál­zenekar fellépései is érzékletessé teszik. Hiszen első, Baráth Emő ke szereplésével ékes koncertjük a XVIII. század mestereitől, Purcell, Händel és a felfedezésünkre váró William Boyce életművéből válogat, hogy másnap a legizgalmasabb kortárs brit szerzők, így a világszerte és minálunk is ünnepelt Thomas Adès, vagy épp a még csupán harmincas évei közepén járó Christian Mason kompozícióit kínálják fel számunkra. S még van tovább is, hiszen a BFZ egy harmadik programmal is készül, melyen Haydn angliai érdekű fanfárja és Londoni szimfóniája által közrefogva a brit zeneszerzés modern klasszikusa, vagyis Benjamin Britten, valamint a skót James MacMillan művei szólalnak meg Fischer Iván irányításával.

A jazz- és világzenei koncertek is érzékletesen bizonyítják majd a szigetországi zenei élet jelenkori sokszínűségét és elfogulatlan befogadó szellemét, amely oly távol áll a tartós angol jellegzetességnek vélt konzervativizmustól. Fellép a fesztiválon az acid jazz vonulatát képviselő Kamaal Williams, valamint a walesi Catrin Finch és a szenegáli Seckou Keita izgalmas és virtuóz világzenei duója, amely a modern hárfa és a nyugat-afrikai kora hangzását társítja mesterien. Fotó: Henry Wu

Kamal Williams

Nagy-Britannia századok óta váltig imponál nekünk…

Meglepőnek tűnhet, mégis tény: a zene korántsem volt mindig erős és világhódító ágazata a brit kultúrának. Nem úgy, mint a szépirodalom, amelynek kikezdhetetlen remekeiből az És mégis miénk a nyelv! című Literárium Extra-est nyújt majd reprezentatív összeállítást Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter, Fodor Tamás és Hajduk Károly közreműködésével — és a lehető leghozzáértőbb személy, Nádasdy Ádám válogatásában. Az irodalomnál talán csak a filmművészet rendíthetetlenebb fő eleme a brit kulturális örökségnek, s az Európai Hidak fesztivál természetesen ebből a felségesen dús kínálatból is fölajánl néhány korjellemző alapművet.

EURÓPAI HIDAK 2020 — EGYESÜLT KIRÁLYSÁG 2020. augusztus—október

11


Ragyogás Fotó: AF archive, Alamy Stock Photo

2020. szeptember 15—26. Előcsarnok

2020. szeptember 19. Előadóterem

2020. szeptember 24., 26., 26. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

PURCELLTŐL A PUNKIG, AVAGY AZ ANGOL MODOR

RAGYOGÁS

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR

FEJEZETEK AZ ANGOL ZENE TÖRTÉNETÉBŐL — KIÁLLÍTÁS

2020. szeptember 15. Fesztivál Színház BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR

PURCELL, HÄNDEL, BOYCE Közreműködik: Baráth Emőke — szoprán Vezényel: Christian Curnyn

2020. szeptember 16. Fesztivál Színház BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR

MASON, ADÈS, ANDERSON, BENJAMIN Közreműködik: Szabó Péter — cselló Vezényel: Franck Ollu

Rendező: Stanley Kubrick Házigazda: Réz András

2020. szeptember 20. Fesztivál Színház

HAYDN, BRITTEN, MACMILLAN Közreműködik: Andrew Staples — tenor Szőke Zoltán — kürt Báll Dávid — zongora Vezényel: Fischer Iván

KAMAAL WILLIAMS Kamaal Williams — billentyűs hangszerek, ének Közreműködik: Jon Onabowu — dobok Rick Leon James — basszusgitár

2020. szeptember 25. Előadóterem

TÁGRA ZÁRT SZEMEK Rendező: Stanley Kubrick Házigazda: Réz András

2020. szeptember 21. Fesztivál Színház

ÉS MÉGIS MIÉNK A NYELV! Közreműködik: Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter, Fodor Tamás, Hajduk Károly — színművészek Razvaljajeva Anasztázia — hárfa Műsorvezető és a műsor összeállítója: Nádasdy Ádám Rendező: Balog József

2020. szeptember 26. Előadóterem

EGY KAPCSOLAT VÉGE Rendező: Neil Jordan Házigazda: Réz András

2020. szeptember 18. Előadóterem

2020. szeptember 24. Fesztivál Színház

2020. szeptember 28. Előadóterem

2001: ŰRODÜSSZEIA

CATRIN FINCH & SECKOU KEITA

ÁLLATFARM

Rendező: Stanley Kubrick Házigazda: Réz András

12

Ilyesformán a Réz Andrást házigazdaszerepben felléptető mozis este­ken mindenekelőtt a manhattani születésű, ám utóbb angol kastély- és földbirtokossá váló legendás rendező és forgatókönyvíró, Stanley Kubrick filmjei közül láthatunk majd hármat: az 1968-as 2001: Űrodüsszeiát, az 1980-as Ragyogást és a pályát lezáró, 1999-es Tágra zárt szemeket. Mindezeken kívül ugyancsak 1999-ből egy Graham Greene-meg­filmesítés, a Neil Jordan által rendezett Egy kapcsolat vége is vetítésre kerül majd, hogy aztán a filmes programokat egy animá­ciós — és egyúttal animális — alkotás zárja. Az orwelli Állatfarm 1954-es rajzfilmváltozata lesz ugyanis műsoron, amely sok egyéb mellett azt is eszünkbe idézheti, hogy az angol kultúra gazdagságához magyar emigránsok is hozzájárultak. Elvégre az Állatfarm rendezője-producere John Halas, vagyis Halász János volt, de még a film zenéjét is egy budapesti születésű komponista, az egykori Kodály-növendék Seiber Mátyás szerezte. László Ferenc

EURÓPAI HIDAK 2020 — EGYESÜLT KIRÁLYSÁG 2020. augusztus—október

Rendező: John Halas Házigazda: Réz András


www.infostart.hu

EURÓPAI HIDAK 2020 — EGYESÜLT KIRÁLYSÁG 2020. augusztus—október

13


Fotó: Wiener Konzerthaus, Julia Wesely

Dominik Wagner

„Az ifjúság dolga a nagyotvállalás” — hangzik el a mondat Szókratész szájából Platón Az állam című filozófiai munkájában. Az őrifjak helyes kiválasz­tásá­ról szóló rész több pontja is igaz lehet a Felfedezések sorozat szeptemberi hangversenyének zeneszerzőire és szólistáira, hiszen olyan fiatalokról beszélhetünk, akik az ifjonti hévet képesek (voltak) „nagyot vállalva” alkotómunkára és újrateremtésre fordítani. 14

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október


VARÁZSA

AZ IFJÚSÁG

Azt talán már megszokhatta a közönség, hogy a Felfedezések sorozatban tehetséges fiatal muzsikusokkal és kü�lönleges művekkel találkozhat, most azonban a szerzőket is ifjú titánokként ismerheti meg korai művekből vagy épp egy műfaj első darabjából. Az Antal Mátyás vezette Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjén két versenygyőztes hang­ szeres mutatkozik be. Az első részben Szokolay Ádám, a tavalyi Bartók Világverseny első díjasa játssza el azt a művet, amellyel a zenekari döntőben varázsolta el a megmérettetés zsűrijét: Bartók I. zongoraversenyét, amelynek „megalkotásakor újfajta komponálási módszerhez nyúlt Bartók. [...] Izgal­mas volt felfedezni az ütőhangszeres megközelítést, azzal együtt, hogy a dallamosság itt sem vész el” — mesélte egy interjúban az ifjú pianista. És ha Bartók műve nem is fiatalkori kompozíció, a zongoraverseny műfajában első alko­tása, ráadásul valamennyi versenyműve közül talán a legradikálisabb. A radikális jelző Anton Webernről is könnyen eszünkbe juthat, most mégis egy másik arcát ismerhetjük meg. Még az op. 1-es Passacaglia előtt, 1904-ben írta „nagyzenekari idilljét”, az Im Sommerwindet (Nyári szélben), melynek késő romantikus zenei nyelvét néhány héttel a mű befejezése után az új barát és tanár, Arnold Schönberg zsákutcának nevezte. Az asztalfiókba száműzött partitúra csak jóval Webern halála után, 1961-ben került elő. A koncert második részében ritkán játszott 20. századi versenymű, az orosz származású amerikai nagybőgőskarmester, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye szólal meg. A Bostoni Szimfonikus Zenekar későbbi dirigense a Tanglewood Fesztivál alapítója volt, akinek számos új kompozíció létrejöttét és bemutatóját köszönhetjük — többek közt Bartók Concertóját is ő rendelte meg. Koussevitzky fiatalkori opusa — Webern korai művéhez hason­lóan — a késő romantikus hagyományokat folytatja, a bő negyedórás darabra leginkább Rimszkij-Korszakov és Csajkovszkij zenéje volt nagy hatással. Magánszólamát Dominik Wagner adja elő. A fiatal osztrák bőgős még csak huszonhárom éves, máris számos versenyen aratott elsöprő sikert, megnyerte az ECHO Klassik díjat, valamint az AnneSophie Mutter Alapítvány ösztöndíjasa. A már említett ifjúkori „nagyotvállalás” szellemében szólal meg a koncert záródarabja is: a mű komponálásakor harminc­ éves Richard Strauss máig egyik legnépszerűbb szimfonikus költeménye, a Till Eulenspiegel vidám csínyjei. Tóth Endre

2020. szeptember 23. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem FELFEDEZÉSEK

MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR Közreműködik: Szokolay Ádám — zongora Dominik Wagner — nagybőgő Vezényel: Antal Mátyás

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

15


A római Santa Cecilia Akadémia Zenekara

„Művész hazája széles e világ”

A zene védőszentje hatékonyan patronálja az oltalmába ajánlott zenekart, így aztán a 435 éve alapított római akadémia 112 esztendeje működő szimfonikus együttese remekül játszik és világszerte lelkes ünneplésben részesül a legnagyobb fesztiválokon és a legfontosabb koncerttermekben. Karmesterük korunk egyik legjobbja, zongoraművész szólistájuk a fiatal generáció legfényesebb csillagai közül való. Kivételes élmény vár ránk: ha a tehetséget, tudást, szuggesztivitást mérni lehetne, szeptember 27-én este a műszer maximumértéket mutatna a Müpa falai között. 16

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október


A zenehallgatók egy része szkeptikus a karmesterek munkáját illetően. „Ugyan már! Az is valami? Csak odaáll a zenekar elé, és hadonászik!” Sok kétkedőt meggyőz, ha egy nagy dirigens a zongora mellé ül, hogy eljátsszon egy versenyművet, hangszeres muzsikusokkal kamarazenéljen, négykezesezzen vagy dalt kísérjen. Antonio Pappano (1959) számos olyan lemezt készített, amelyen az angliai olasz családban született karmester nagy énekesek — Joyce DiDonato, Barbara Bonney, Ian Bostridge — zongoraművész part­ nere a dalirodalom remekeinek megszólaltatásakor. Nem csoda, hiszen rendkívül sokoldalú iskolázottságú, igazi all round muzsikus: zongoraművész, karmester, zeneszerző. Így aztán nem meglepő, hogy pályáját erős szakmaiságot igénylő terepen, a New York City Opera korrepetitoraként kezdte. Immár sok éve abszolút világsztár: versengenek érte az operaházak és a zenekarok. Életének mostani szakaszában működésének két legfontosabb helyszíne a londoni Covent Garden (Royal Opera House) és a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara: az egyiknek 2002, a másiknak 2005 óta zeneigazgatója. Emellett otthon van New Yorktól Bécsig a világ összes jelentős operaházában és hangversenytermében. Partnerei a legnagyobb énekesek és a legkiválóbb hangszeres szólisták, reper­toárja zavarba ejtőn sokszínű: Verdi és Bernstein, Wagner és Britten, Puccini és Eötvös, Csajkovszkij és Peter Maxwell Davies.

… egy olyan rendkívüli kvalitású együttes, amelynek koncertjein már kezdetben is Debussy, Saint-Saëns, Richard Strauss, Sibelius, Stravinsky, Hindemith, később Toscanini, Furtwängler, Karajan, Abbado, Thielemann, Gergijev, Tyemirkanov vendégeskedett … A római Santa Cecilia Akadémia Zenekarát eredetileg azzal a céllal alapították, hogy az együttes kizárólag a szimfonikus zenének szentelje energiáit. Első hallásra talán kissé furcsa ez a megkötés, hiszen mi más is lehetne egy szimfonikus zenekar dolga, mint szimfonikus zenét játszani. Ne feledjük azonban, hogy Olasz­ország a vokális zene és a zenés színpadok hazája: itt, úgy látszik, a 20. század elején még olyan nagy volt az énekelt műfajok csábítása, hogy szükség volt egy zenekarra, amelynek működési alapelvei között szerepel a hangszeres zene prioritása. Az együttes igazi jellegzetessége azonban végül mégis minden másnál inkább a rendkívül magas színvonal lett. Részben azért, mert rátermett vezetői voltak: Bernardino Molinari, Franco Ferrara, Fernando Previtali, Igor Markevics, Thomas Schippers, Giuseppe Sinopoli, Daniele Gatti, Myung-Whun Chung — majd Pappano. Részben pedig azért, mert idővel a vokális zene mégiscsak „felkéredzkedett” a zenekar

repertoárjára: diszkográfiájukban szép számmal találunk nagy­ szerű operafelvételeket (például Jonas Kaufmann-nal is), rá­adásul némelyik meglehetősen régi, úgyhogy az „elcsábulás” nem tegnap történt. De hát ez aligha alakulhatott másképp: egy olyan rendkívüli kvalitású együttes, amelynek koncertjein már kezdetben is Debussy, Saint-Saëns, Richard Strauss, Sibelius, Stravinsky, Hindemith, később Toscanini, Furtwängler, Karajan, Abbado, Thielemann, Gergijev, Tyemirkanov vendégeskedett, csak egy utat választhatott — a mindentudást. Ez jellemzi most is őket: virtuózszuggesztív játék és a zeneirodalom értékei iránti nyitottság a repertoárépítésben. Kapcsolatuk Pappanó­val különlegesen eredményes, a karmester rendkívül sikeresen veze­ti a Santa Cecilia Akadémia Zenekarát, nem csoda, hogy már tizen­öt éve ragasz­ kodnak egymáshoz. Pappano szívesen vesz pártfogásába fiatal tehetségeket. A koncert szólistájával, Jan Lisieckivel is már évekkel ezelőtt lemezt készí­tett Shumann zenekari kíséretes zongoraműveiből. „Művész hazája széles e világ” — ez nemcsak az olasz gyökerekkel rendel­ kező, Angliában született, de tizenhárom éves korától az Amerikai Egyesült Államokbeli Connecticutban nevelkedett Pappanóra érvényes, de Lisieckire is, aki lengyel felmenőktől származik, de a kanadai Calgaryban látta meg a napvilágot. Pályájának mégis Varsó adott nagy lökést: a lengyel főváros Chopin Fesztiválján tizen­ három évesen aratott szenzációs sikert a már kilencéves kora óta koncertező ifjú muzsikus, aki tizenöt évesen a világ egyik legjelentősebb hanglemezcégével, a Deutsche Grammophonnal köthetett exkluzív szerződést. A Müpában — Beethoven István király-nyitánya és Mozart Jupiter-szimfóniája között — egy régebbi hanglemez­ sikerét, Mendelssohn g-moll zongoraversenyét tolmácsolja, de jelen­legi repertoárján Mozart, Chopin, Schumann és Beethoven művei is meghatározó szerepet játszanak. Beethoven öt zongoraversenyének rendkívül szuggesztív és revelációval felérő indulatgazdagságú felvétele, amelyet Lisiecki az Academy of St Martin in the Fields Kamarazenekar élén, saját vezényletével rögzített, fordulópontnak tekinthető a ma is mindössze huszonöt éves művész pályáján. A lemez hallgatója joggal mondhatja: ilyen muzsikálásra csak a legnagyobbak képesek. Csengery Kristóf

2020. szeptember 27. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A RÓMAI SANTA CECILIA AKADÉMIA ZENEKARA Közreműködik: Jan Lisiecki — zongora Vezényel: Antonio Pappano

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

17


BŐGŐS

A NAGY

Rácz Ödön

A zenekari összhangzás szinte elképzelhetetlen nélküle, ám szólószerepben mégis vajmi ritkán halljuk a nagybőgőt. Csak ha olyan formátumos virtuóza akad ennek a jókora hangszernek, mint amilyen RÁCZ ÖDÖN.

18

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október


Gordon — ezen az előkelő hangzású néven is említhetnénk, de a vonós hangszercsalád legtermetesebb és egyszersmind legmélyebb hangú tagja azért mégiscsak inkább nagy­ bőgő marad számunkra. Pedig akár megtévesztőnek is vélhetnénk e nevet, elvégre a bőgés szóról a városi ember ma már elsőként a bömbölő sírás­ra asszociál, nem arra az erős és mély hangra, amelyet háziasított és vadállatok sora ad ki magából. Márpedig ez a hangszer és megszólaltatói legtöbbször inkább derűt árasztanak magukból. Olyan�nyira így van ez, hogy a szimfonikus zenekarok egyik legvidámabb szekcióját rendszerint a jobb szélső karéjban helyet foglaló bőgősök alkotják.

…apja, nagyapja, sőt annak idején már dédapja is bőgőzött.

Fotó: Max Parovsky

A bőgősök persze nemcsak a derűs hangu­ latot, de a majd’ mindenkori együttes hangzást is megalapozzák, s ez a tény klasszikus zenei nélkülözhetetlenségük elsődleges faktora. Ám amint adódik szólószerepet felkí­ náló mű — és hozzá boszorkányos készségű bőgős —, rögvest nagyot változik a rég meg­ szokott felállás. Ezt az egyszerre meghökkentő és gyönyörködtető élményt ígéri a közön­ség számára a Liszt Ferenc Kamarazenekar szeptember 30-i koncertjén két energikus-vidám kompozíció, Mozart 136-os Köchel-jegyzékszámú D-dúr divertimentója és Beethoven 4. szimfóniá­ja között egy hasonlóan derűs alaptónusú kompozíció, Nino Rota Divertimento concertantéja, Rácz Ödön főszereplésével. Az elsősorban filmzenéi révén ismert és szere­tett (és mindenekelőtt Federico Fellinivel való együttműködése révén világhírűvé vált) néhai olasz mester 1971-es kompozíciója ugyanis valóságos bravúrdarab: a négy tétel az instrumentumban rejlő lehetőségek egész arzenálját mutatja be a bőgővel koncertáló zenekar előzékeny kíséretében. S hogy ez így történik majd, arra a Bécsi Filharmonikusok szólamvezetője személyesen kínál garanciát számunkra. Rácz Ödön ugyanis már-már boszorkányos mestere e mélyvonós hangszernek, amellyel mondhatni családilag is meghitt viszonyt ápol, hiszen apja, nagyapja, sőt annak idején már dédapja is bőgőzött. A muzsikus még mindig innen van a negyvenen, mégis már több mint

másfél évtizede tagja a „királyok köztársaságának”, vagyis a császárváros önkormányzó csodazenekarának. Társaságukban szólózva már a Müpa közönsége előtt is fellépett a bőgő termetre is nagy művésze, s hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar együttesével ugyancsak szoros művészbarátságban áll, azt két remek — és nem mellékesen a Deutsche Grammophon címkéjével megjelentetett lemez is bizonyíthatja. A második, 2018-as albumon többek közt éppenséggel Nino Rota mutatós alkotásának élményszerű interpretációja révén. A koncert karmestere, az ötvenöt éves osztrák Stefan Vladar sokoldalú muzsikus: nemcsak dirigens, zongoraművész is. Szülőhelyéhez, Bécshez — melynek Zeneakadémiáján végzett — az életrajziak mellett, szellemi szálak is kötik: 1985-ben a város Beethovenzongoraversenyén nyert első díjat, Schönbergdokumentumfilm elkészítésében vett részt, legnagyobb előadói sikereit pedig Mozartelőadóként aratta, ezt ismeri el a bécsi Mozart Társaságtól kapott díja, a Mozartinterpretationspreis is. 2008 óta a Wiener Kammer­ orchester első karmestere. A műsor két bécsi szerzőjének művei tehát ugyanolyan jó kezek­ben lesznek, mint Rota Divertimento concertantéja. László Ferenc

2020. szeptember 30. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

RÁCZ ÖDÖN ÉS A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR Közreműködik: Rácz Ödön — nagybőgő Vezényel: Stefan Vladar

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

19


9

szimfónia

történet

Közhely: a remekművek örök életűek. Mégis, valahol fenn, a művészvilág képzeletbeli Olümposzán kevés zeneszerző mondhatja el magáról, hogy alkotásai megírásuktól kezdve, divatoknak, ízlésváltozásoknak ellenállva, valóban folyamatosan együtt éltek az utókorral. Beethoven biztosan egyike ezeknek. Az, hogy zenéje ma is képes megszólítani bennünket, az olyan alkotói habitussal köze­lítő előadóknak köszönhető, amilyen Fischer Ádám. Az ő letisztult olvasatában és betanításában a beethoveni gesztusok, érzelmek már-már a sajátjainknak tűnnek. Elég belehallgatni a Dán Kamarazenekarral készített Beethoven-albumába, amelyet idén tizenhat kategóriagyőztes felvétel közül kiemelve Az év lemeze díjjal ismert el az International Classical Music Awards zsűrije. Az pedig kivételes alkalomnak ígérkezik, hogy e műveket koncerten is hallhatjuk előadásukban október elején, két egymást követő napon, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Müpa Beethoven születésének 250. évfordulóját ünneplő programsorozata részeként.

„Beethovené örök érvényű zene, minden korban hiteles — mondja Fischer Ádám. — A felszabadulás, a megszabadulás pillanata a Pathétique-szonátától az Egmontnyitányon és az Eroica-szimfónián át a Fidelióig és a Kilencedikig olyan élmény, amelyben mindenki saját életének nagy pillanataira ismerhet rá. Például amikor egy gyermek megszületik, vagy amikor súlyos betegségből felépülve először lépünk ki a napfényre — ezek az élethelyzetek minden 20

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

korban aktuálisak, és ezeket a nagy pillanatokat Beethovennél intenzívebben soha senki nem fejezte ki.” Hogyan lehetséges, hogy egyes előadók képesek kortársainkká tenni több száz éve élt zeneszerzőket? Sokan a korhű játék, a korabeli előadói gyakorlat felelevenítésé­ ben látják ennek kulcsát, Fischer Ádám azonban másra helyezi a hangsúlyt: „Az elsődleges cél nem az, hogy olyan hangzást hozzunk létre, amilyet a zeneszerző elképzelt, hanem hogy ugyanazokat az érzéseket ébresszük a hallgatóban, amelyeket ő belekódolt a művébe — mondja a dirigens. — Érezni kell a zene tartalmát. Egy gyorsítás vagy lassítás nem öncél, hanem érzelmeket, például reményt, izgalmat, csalódottságot, félelmet, örömöt, boldogságot hivatott kifejezni. Én minden szimfóniában történetet érzek, akkor is, ha ezeket nem mindig lehet szavakkal leírni. Félreértés ne essék, a kotta­ hűség a legfontosabb, de mindaz, amit emlí­tettem, vagyis a zene tartalommal és egyéni érzelemmel való megtöltése a kottahűség része. Az előadónak nem­csak szabad: kötelessége is beleadnia saját egyéniségét az előadásba. Ez olyan, mint a versszavalás: mindenki a legjobb lelki­ ismerete szerint próbálja a művet a szerző

szellemében interpretálni, természetszerűen mindenki másképp, és ehhez hozzátartoznak a dinamikai színezések, tempóbeli ingadozások. Egy zongoristától is abszurd lenne, ha egy Chopin-, Schumann- vagy Beethovenművet végig metronóm pontosságú, egyenletes tempóban adna elő. A zenekarnál nehe­zebb a tempó különböző árnyalataitvariánsait elérni, mert a szólamoknak együtt kell mozogniuk, és ez nem mindig könnyű. De egy zenekar zenélésének ugyanolyan spontánnak kell hatnia, mint egy szólistáénak. Kétségtelen, hogy ez a karmestereknek néha technikai nehézséget okoz, de az a feladatunk, hogy ezt megoldjuk.” A magyar dirigens több mint húsz esztendeje vezeti a Dán Rádió 1939-ben alapított zenekarát, amelyet néhány éve a megszűnés veszélye fenyegetett. A tagok erő­ feszítéseinek köszönhetően, szponzorok és a közönség segítségével azonban sikerült megmenteni és új alapokra helyezni a működését, immár független együttesként. Muzsikusai modern hangszereken játszanak, ami a historikus Beethoveninterp­retációkhoz szokott hallás számára furcsának tűnhet. „A korhű hangszer elsősorban nekünk, zenészeknek fontos — véli Fischer Ádám. — Nekünk kell azokat tanulmányozni,


A Danish Chamber Orchestra

lehetőségeiket megismerni, hogy lássuk, mi az, ami a zeneszerző fantáziáját megihlette, miért úgy írta meg a zenét, ahogy megírta. Ha ezt megértettük, akkor közelebb jutunk a zene megértéséhez. Ha viszont megértettük, akkor azt a zenét ugyanolyan hitelességgel tudjuk modern hangszereken is eljátszani. Azon a hangszeren kell játszani, amelyen a zenész a legjobban tud, akár régi, akár mai.” A Fischer Ádám vezényelte szimfóniamara­ ton, illetve egy szintén nagyszabású zongora­szonáta-hétvége mellett a Müpa video­sorozattal is ünnepli a zeneszerzőt. A Heti 5 perc komolyan — #Beethoven250Challenge a zeneszerző emblematikus műveit mutatja be hétről hétre, a Müpa archívumából válogatott koncertfelvételekkel, világhírű karmesterekkel, elismert hangszeres szólistákkal. A nagyszerű előadásokat hallgatva soksok érdekességet is megtudhatunk az elhangzó művekről, Beethoven életéről, művészetéről, valamint az előadókról is. Várkonyi Tamás

2020. október 3. 14.00 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

9 BEETHOVEN — I., II., III. SZIMFÓNIA

FISCHER ÁDÁM ÉS A DANISH CHAMBER ORCHESTRA

2020. október 3. 19.30 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

9 BEETHOVEN — IV., V. SZIMFÓNIA

Fotó: Nikolaj Lund

FISCHER ÁDÁM ÉS A DANISH CHAMBER ORCHESTRA

…minden szimfóniában történetet érzek, akkor is, ha ezeket nem mindig lehet szavakkal leírni.

2020. október 4. 14.00 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

9 BEETHOVEN — VI., VII. SZIMFÓNIA

FISCHER ÁDÁM ÉS A DANISH CHAMBER ORCHESTRA

2020. október 4. 19.30 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

9 BEETHOVEN — VIII., IX. SZIMFÓNIA

FISCHER ÁDÁM ÉS A DANISH CHAMBER ORCHESTRA Közreműködik: Kolonits Klára — szoprán Kálnay Zsófia — alt Brickner Szabolcs — tenor Bretz Gábor — basszus a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

21


Szathmáry Zsigmond

,Az immár több mint fél évszázada Németországban élő Szathmáry Zsigmond Hódmezővásárhelyen született, a budapesti Zeneaka­démián 1958 és 1963 között Szabó Ferenctől zeneszerzést, Gergely Ferenc­től orgonát tanult. Emigrációját követőn előbb Bécsben Alois Forer, majd Németországban történt letelepedése után a Frankfurti Zeneművé­ szeti Főiskolán Helmut Walcha növendéke lett. A hatvanas években a Kölni Új Zenei Kurzusokon Henri Pousseur és Karlheinz Stockhausen, Darmstadtban Ligeti György szélesítette látókörét. A Müpában zeneszerzőként és előadó­művészként is főszereplője lesz annak az októberi koncertnek, melynek koncepcióját Fassang Lászlóval közösen alakította ki. Szathmáry, aki az elmúlt évben ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, három darab előadásának közreműködője. Két Bach-mű mellett egy saját kompozíciója idejére ül az orgona játszóasztalához. A c-moll passacaglia nemcsak Bach életművében, hanem az orgonára írt ostinato-variációk műfajtörténetében is magányos hegy­óriásnak számít, kompozíció- és játéktechnikai szempontból is kivételes alkotás, melyet Szathmáry évtizedek óta repertoárján tart. A hegedűre és orgo­ nára írt, magyarországi bemutatóként felcsendülő Cadenza con ostinati per violino e organo Bach egyik kíséretes hegedűszonáta-tételével párt alkotva szólal meg. A Szathmáry-darab nemcsak az orgonistát, hanem a hangversenyterem hangszerét is speciális kihívás elé állítja. A kíséret funkcióján messze túllépő, gazdag szövésű orgonaanyag kamarazenei módon kapcsolódik a hegedű szólamához, nem fedheti el azt, de nem is húzódhat illedelmesen háttérbe. A hangzás egyensúlyát és áttetsző jellegét a speciális regisztráció és a különösen érzékeny kamaramuzsikálás együttese teremti meg.

ZENESZERZŐ

a játszóasztalnál Köztudott, hogy a régi korok komponistái közül — különösen, ha templomi szolgálatot láttak el — sokan jeleskedtek orgonistaként, de az előadóművészi kiválóság és az alkotói kreativitás bachi magaslatait akkoriban sem ostromolták nagy számban. A későbbiekben megritkult az orgonista zeneszerzők tábora, de azért akadt soraikban néhány muzsikus, akit Bach példája inspirált. Ilyen volt a 20. században Duruflé, Messiaen — és ilyen napjainkban SZATHMÁRY ZSIGMOND.

22

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

A koncert nyitódarabjaként felhangzó Feuertaufe (Tűzkeresztség) című, 2004-ben írt Szathmáry-orgonadarabot a modern és kortárs orgona­zene iránt elkötelezett Pétery Dóra adja elő. A művet Pétery doktori koncertjén is hallhattuk a múlt évben. A hangversenyen jelen volt a szerző, aki minden bizonnyal tetszéssel fogadta a produkciót, és talán már ekkor megfogant benne a gondolat, hogy a kompozíció előadását átengedi fiatalabb kollégájának. A hangversenyen Pétery Dóra mellett még két másik, fiatalabb magyar orgonista, Kun Rajmund és Reincke IvanBogdan is lehetőséget kap a bemutatkozásra. A koncert utolsó harmadában két requiemmegzenésítés szólal meg. A 20. századi francia orgonazene kiemelkedő alakja, Maurice Duruflé munkájában erősebben kötődik a műfaj tradícióihoz, Szathmáry egyetlen tételbe tömörített kompozíciója viszont csak egy-egy jelzéssel utal a hagyományra. A kórust és baritonszólót foglalkoztató darab latin, német és japán nyelvű szövegekből összeállított „librettójában” ótestamentumi vendégszövegek (Jób könyve és Jeremiás siralmai) is helyet kaptak, hangszerelése pedig különleges: az orgona mellett ütőhangszerek csoportja és fúvósegyüttes teremti meg a darab expres�szív hangzását. Molnár Szabolcs 2020. október 5. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BACH — DURUFLÉ — SZATHMÁRY Közreműködik: Szathmáry Zsigmond, Pétery Dóra, Reincke Ivan-Bogdan, Kun Rajmund — orgona Szathmáry Anikó — hegedű Haja Zsolt — bariton Új Liszt Ferenc Kamarakórus (karigazgató: Nemes László Norbert) UMZE Kamaraegyüttes Vezényel: Vajda Gergely, Nemes László Norbert


KÖZÖSSÉGI MÉDIA

KÖVESSEN MINKET ONLINE IS!

mupa.hu23

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október


ÜNNEPLÉS a sokoldalúság

JEGYÉBEN

FRANKL PÉTER 1962 óta Londonban él, Hernádi Lajos egykori zeneakadémiai növendékét azonban az emigráció nem szakította el hazája koncertpódiumaitól: közel fél évszázada, 1972 óta rendszeresen hazajár hangversenyezni, a magyar közönség egyik legnagyobb zongoraművészkedvenceként. Októberben a Bartók Béla Nemzeti Hang­ versenyteremben külön­leges alkalomból üdvözölhetjük. Azok a kompozíciók, amelyek ezen az estén felhangzanak, ezúttal elsősorban róla szólnak, az ő muzsikus személyi­ ségét állít­ják reflektorfénybe — annak örömére, hogy Frankl Péter ebben a hónapban tölti be életének 85. évét.

A hangverseny műsorán csak remekművek szerepelnek, ki­zárólag a legnagyobbak között számontartott klasszikus és romantikus zeneszerzők — Mozart, Beethoven, Chopin, Schumann — terméséből. A műfaji koncepció egyértelmű: sokoldalúan, a teljes személyiség felmutatásával ünnepelni a nagy művészt, aki az est során először a magányosan megszólaló zongora költészetének tolmácsaként lép pódiumra, hogy eljátssza Chopin egyik különlegesen mély és inspirált művét, a vallomásnak is beillő f-moll fantáziát (op. 49), majd kamaramuzsikusi erényeit csillogtatja meg Beethoven op. 70, no. 2-es Esz-dúr triójának, Schumann Adagio és Allegro című tételpárjának (op. 70) és Fantasiestücke-sorozatának (op. 73) előadásakor, hogy befejezésül sok évtized legendásan intenzív, közvetlen és sziporkázó Frankl Péter-i versenymű-előadásainak emlékét is feleleveníthessük, Mozart érett kori termésének párat­lanul 24

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

energiagazdag, napfényes darabjával, a 488-as Köchel-jegyzékszámú A-dúr zongoraverseny hangjaival (a mű lassú tétele, a panaszos fisz-moll Adagio — egy fájdalmasan ringatózó ritmusú siciliano — Mozart egyik legszemélyesebb megnyilatkozása). Ebben a műsorban minden ott van: bensőséges gesztusvilág és széles horizont, kirobbanó energia és csendes önvizsgálat, játékosság és virtuozitás. A magyar zongoraművészek egyik legnagyobbját a Müpában a legkiválóbb hazai muzsikusok társaságában ünnepelhetjük. A Beethoven-triót Frankl, akinek pályáján emlékezetes fejezetet alkotott a Pauk György és Ralph Kirshbaum társaságában adott számtalan trióest (a magyar közönség is sokszor hallhatta őket, legemlékezetesebb teljesítményük talán éppen nagy Beethoven-


Fotó: Szemkeő András, Müpa

…sokat tapasztalt idős művészként Frankl mindig szívesen muzsikál együtt a nála évtizedekkel fiatalabb generációk legjobbjaival…

Frankl Péter

sorozatuk volt), ezúttal a hegedűművész Baráti Kristóffal és a csellista Várdai Istvánnal adja elő. Jelképesnek is tekinthetjük ezt a hármast, hiszen arra is emlékeztet, hogy sokat tapasztalt idős művészként Frankl Péter mindig az új értékekre nyitottan muzsikál együtt a nála évtizedekkel fiatalabb generációk legjobbjaival, s hogy ezek az együttműködések mindig különleges eredménnyel járnak. De persze a korban hozzá közelebb állók is a zongoraművész mellé szegődnek ezen a különleges estén: a két Schumann-opusban ismét egy gordonkás, Perényi Miklós lesz Frankl Péter partnere, a Mozart-versenyműben pedig ezúttal az a Rolla János vendégeskedik koncertmesterként a Budapesti Vonósok élén, aki a Liszt Ferenc Kamara­zenekar művészeti vezetőjeként évtizedeken át számtalan hangversenyen muzsikált együtt a zongoraművésszel idehaza és külföldön egyaránt. A legnagyobb zeneszerzőkhöz és a leg­

emlékezetesebb alkotásokhoz tehát a legjobb hazai muzsikusok válogatottja csatlakozik ezen az estén, hogy a legszebb módon: közös zenéléssel köszöntse a nyolcvanöt évesen is fia­talos szellemű Frankl Pétert. Kecskés M. Júlia

2020. október 6. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

FRANKL PÉTER 85

Frankl Péter — zongora Közreműködik: Baráti Kristóf — hegedű Perényi Miklós, Várdai István — cselló Budapesti Vonósok (hangversenymester: Rolla János)

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

25


ÚJ DALAI

IDŐKNEK

– ÚJRA!

Sapienti sat — „a bölcsnek [ennyi is] elég”, hirdeti sok Haydn-kézirat, jelezvén: a mű eladásához nem kell több információ, csak amennyit szerzője a kottában megadott. Bartók más volt: minden szándékát aprólékosan lejegyezte partitúráiban. Ha a Müpa Magazin közölne kottapéldákat, most itt állhatna a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (Sz. 106, BB 114) I. tételének (Andante tranquillo) fúgatémája, a 2020-ban meghirdetett Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny nagyzenekari kategóriájában ugyanis a pályázatot kiíró BMC és a Müpa olyan műveket várt, amelyek ezt a Bartók-témát idézik, ezt használják fel, vagy ennek inspirációja nyomán születtek. A 2009-ben megvalósult első versenyt hosszas egyeztetés előzte meg. A Müpa vezetőinek szándéka az épületet, a „hardvert” minél izgalmasabb tarta­lommal, „szoftverrel” megtölteni — foglalta össze akkor a másik fél, a Budapest Music Centert alapító és igazgató Gőz László, aki a magyar kortárs zene számbavételét, rögzítését, elérhetővé tételét tekinti élete egyik fontos céljának. A verseny koncepciója keveset változott az elmúlt évek során. Két kate­góriában: nagyzenekari, illetve kamarakompozícióval lehet nevezni. Adott a nagyzenekari művekben használható hangszerek mennyi­sége, egy stilisztikai iránymutatásként értelmezhető hívószó, az életkor és az időtartam. Az első verseny hívószava a reneszánsz volt, a 2011-es megmérettetés Liszt előtt tisztelgett születésének bicentenáriumán, a 2013-as Ligeti György születésének 90. évfordulója jegyében zajlott, 2015-ben Bartók halá­lának 70. évfordulója adta az aktualitást, ezért az ő inspirációját kellett sugallniuk a pálya­műveknek. Ekkor emelték az addig 40 évben megszabott korhatárt 50-re. Nevezhessen az a generáció is, amelynek gyermek- és ifjú éveiben Bartók hatása még elég közeli volt. Lehet, hogy ideiglenesnek szánták ezt a módosítást, ám eddig még semmi sem indokolta, hogy visszalépjenek. A 2017-es pálya­műveket ugyanis a nagy kortárs, a 135 éve született

26

és 50 éve elhunyt Kodály művészete vagy személyisége ihlette. És miután a „múzsa” most ismét Bartók, a helyzet változatlan: az életkor felső határa tehát 50 év maradt. A szervezők meghatározott hosszúságú darabokat várnak, amelyek időtartama a közönség befogadóképességéhez alkalmazkodik. A nemzetközi színtéren mindenütt fontos a durata, az időtartam, amely ezúttal a kamarakategóriában hét–tizenöt perc lehet, a nagyzenekari művek esetében tíz és húsz perc között ingadozhat. A verseny egyik nem titkolt szándéka ugyanis a kortárs zene népszerűsítése. Ki gondolná, hogy ez viszonylag újke­letű probléma a zenetörténetben? Hogy a 19. század elejéig minden nyilvánosan elhangzó zenemű kortárs darab volt? Egyszerűsítve: senki nem volt kíváncsi a régi korok muzsikájára, mindenki az újat és a még újabbat akarta hallani. Csak az 1800-as években vált divattá előásni és koncertprogramba illeszteni régebbi korok zenéjét. Elkez­dődött a különböző interpretációk (és azok értékelése) közöt­ti ádáz versen­ gés — de ez már egy másik történet…. A díjakat minden alkalommal olyan szakmai grémium ítéli oda, amelyben zene­szerzők, karmesterek, elméleti szakemberek, hangszerjátékosok foglalnak helyet — méghozzá minden terület

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL 2020. augusztus—október


Fotó: Kotschy Gábor, Müpa

legkiválóbbjai. A helyezettek pénzdíjat kaptak, és — amit mind­ annyian még fontosabbnak tartanak — a döntőbe jutott kompozíciók rangos koncertteremben, kiváló zenekar előadásában hangzanak fel, kapukat nyitva újabb megszólalási lehetőségek, felkérések felé. „Nem a dicsőség izgat, hanem ebben az esetben az, hogy az Új Magyar Zenei Fórum Kamaraegyüttesével dolgozhassam, akikkel egyébként nem lett volna esélyem a közös munkára. És Magyarországon mégiscsak ők a legjobbak ebben a műfajban” — nyilatkozta az először huszonhárom évesen (majd négy évvel később ismét) a kamarakategóriában első díjat nyert Bella Máté, még 2009-ben. „Az első helyezés hatalmas boldogságot jelentett számomra, rá­ adásul ez a verseny zeneileg és referencia szempontjából is komoly lökés volt.” Az, hogy a London Sinfonietta is eljátszotta a Chuang Tzu’s Dreamet, igazi meglepetés volt: „….nagyon megörültem, hiszen egy világhíres zenekarról van szó.” Az első „nagyzenekari” győztes, Varga Judit figyelemre méltó nemzetközi karriert futott be azóta, darabjai kelendő portékák a nemzetközi koncertpódiumokon, tanítványai széles látókörű muzsi­kusokká válnak, akikben azt is tudatosítja, hogy napjaink zene­szerzőjének bizony menedzserként is helyt kell állnia, mert a kortárs zene népszerűsítésekor a koncertszervezők kulcsemberek. Aki díjazott, az mindig nyertes is — új lehetőségekhez, esélyekhez jut, ajtók nyílnak ki előtte, figyelem irányul rá, új úton indulhat el. Ezzel gazdagodtak az eddigi döntősök: Horváth Balázs,

…a döntőbe jutott kompozíciók rangos koncertteremben, kiváló zenekar előadásában hangzanak fel, kapukat nyitva újabb megszólalási lehetőségek, felkérések felé. Tornyai Péter, Balogh Máté, Dargay Marcell, Solti Árpád, Sándor László, Zombola Péter, Alessio Elia és a többiek, akiknek neve ismertté vált Magyarország határain innen és a határokon túl is. És nyertesek voltunk és vagyunk mi, a közönség, akik megismerhetjük és megszerethetjük zenéjüket. Tóth Anna

2020. október 11. Fesztivál Színház CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

AZ ÚJ MAGYAR ZENEI FÓRUM 2020 ZENESZERZŐVERSENYE A nagyzenekari kategória döntője, díjkiosztó és gálakoncert Közreműködik: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Vajda Gergely

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL 2020. augusztus—október

27


A SZERETET erejével

Egy trilógia fejezeteiként látja a rendező VÁGI BENCE a cirque danse új műfajában egymást követő bemutatóit. A 2015-ös Non Solus és a 2018-as My Land után ősszel érkezik a Recirquel rég várt új produkciója, a Solus Amor. „Egy sorba rendeződik ez a három munkám, és nemcsak a közös műfaj, a cirque danse révén — kezd mesélni a Solus Amorról a Recir­quel vezetője, Vági Bence. A Non Solus test és lélek kapcsolatán keresztül arról beszélt, hogyan érkezünk meg a földre. A My Landben a vezető motívum az ember kötődése a földhöz. Most pedig körülnézünk és megállapítjuk: életünk legfontosabb mozgatója a szeretet. A szeretetre úgy gondolok, mint energiára, amely összeköthet két embert, de kapcsolatot is létrehoz a minket körülvevő világgal és a természettel. A Solus Amor tétje ennek az energiának a vizsgálata és megjelenítése a mozgás nyelvén.” Az újcirkusz és a tánc különböző irányza­ tainak ötvözésében gondolkodó új műfaj, a cirque danse felfedezése maga is kutatási folyamat. Vági Bence azt mondja, a nevet a Recirquel produkcióit figyelemmel kísérő kritikusok alkották meg. „A megjelent írásokban összekapcsolódott a cirkusz, a tánc, a balett, de volt, aki szerint ez modern tánc artistákkal. A cirque danse az én szótáramban a cirkusztrükk táncmozdulattá való átlényegülését jelenti.” Legyen szó bármilyen művészeti ágról, az átmeneti, a köztes, a hibrid lét, a határhelyzetek mindig kivételes inspirációt jelentenek az alkotó elme számára. A Recirquel előadásai több szinten kommunikálnak: a néző érzi, hogy olyasmit lát, amit még sosem látott, a cirkusz szakértői pedig felismerik a változtatásokat, melyek az egész műfaj megújulásához vezethetnek. „Mondok egy példát: a My Landben van egy különösen nehéz párosszám. Feltehető, hogy egy klasszikus környezetben látványos effektekkel irányítanák erre a pillanatra a néző figyelmét. Nálunk viszont a trükk 28

nehézsége nem kerül reflektor­fénybe, absztrakt táncmozdulatként ke­zeljük, az artisták tehát nem a technika, hanem az emóciók felől közelítik meg.” — meséli Vági. A Solus Amor színpadán egyaránt lát­ hatunk artistákat és táncművészeket. Amikor a művészeket érő új kihívásokról kérdezem, a rendező így válaszol: „Mind a táncosok, mind az artisták esetében a kulcsszó a belső vágy. Részt akarnak venni valamiben, amiről mindig is álmodtak, de nem volt rá lehetőségük. A táncosokban ott a mozgás teljes szabadsága, de a cirkuszhoz szükséges erőnlétet meg kell teremteni. Fontos az is, hogy ne legyen bennük félelemérzet, amikor a magasban vannak. És az átjárás visszafelé is érvényes: a Recirquel artis­tái évek óta vesznek részt tánckurzusokon, ezt az alapot erősítettük még koncentráltabb, kőkemény táncképzéssel, balettet és modern táncot is tanulnak heti rendszerességgel. Miközben a táncosok már komfortosan tudnak létezni több méterrel a föld fölött, az artistáink is lenyűgöző fejlődésen mentek keresztül: meglévő tudásukat a táncban szabadítják fel.”

„A szeretetre úgy gondolok, mint energiára, amely összeköthet két embert, de kapcsolatot is létrehoz a minket körülvevő világgal és a természettel.”

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL 2020. augusztus—október

A Solus Amor egyszerre elvont és konkrét térben játszódik, így tárja szélesre a kapukat a nézői fantázia előtt. Klimó Péter szimbolikus, rétegezett jelentéstartalmú teret álmodott meg: „Mintha egy hatalmas csarnok, egy elsüllyedt katedrális masszív oszlopai között járnánk. De a hátsó falat — mint a Recirquel több más előadásában — ezúttal is egy különleges anyagból készült függöny borítja. A sok kő és nehéz anyag mögött egy folytonosan mozgó, alakuló, organikus matéria lesz jelen” — magyarázza Vági Bence. Az anyag süllyedése és emelkedése mintha a lélegzést imitálná, és ez egyáltalán nem véletlen, hiszen az új produkció képei és jele­netei sok szállal kapcsolódnak a levegőhöz. „Öt, szinkronban működtetett reptetőmotorral dolgozunk, amire még nem volt példa a társulat történetében, de nemcsak technikai, hanem mentális értelemben is a »légibalett« felé közelítünk a Solus Amorral. A levegő »anyagáról« gondolkodunk; arról, hogy mit tudtunk róla többezer évvel ezelőtt, és mit ismerünk belőle most, milyen tartalommal bír az űrkorszakban. Nem akarjuk eldönteni a néző helyett, hogy egy történelem előtti, vagy éppenséggel az utolsó ember utáni pillanatban járunk-e a színpadon.” A rekvizitek is mind kötődnek a levegőhöz: a sok gurtni, meg a belőlük összeálló nagy, saját fejlesztésű, az emberi „fürtöt” a magasba emelő levegőeszköz mellett szerepel többek között egy lebegő kínai rúd és magas drót is. A Recirquel produkcióiban a hangzásvilág legalább olyan meghatározó, mint a delikát látvány vagy a világszínvonalú trükkök. Szirtes Edina Mókus zeneszerző és Terjék Gábor sound designer a My Land után újra együtt


A Recirquel

dolgozik: a rendező szerint a „szeretetmise” tételeit jól egészítik ki az elektronikus zenei betoldások. Vági Bence elárulja: a Solus Amor hangulatában folytatja a trilógia előző két darabjának csendes, szemlélődő vonulatát, miközben dinamikus jelenetekből sem lesz hiány. Egyetlen történet elmesélése helyett inkább közelítések egymásutánját látjuk: lesz benne szó szerelemről, gyűlöletről, azok változatairól, de mindenekelőtt a világ fő hajtóerejéről, a szeretetről. Jászay Tamás

2020. október 15., 16., 17., 18. Fesztivál Színház CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

RECIRQUEL: SOLUS AMOR — BEMUTATÓ Előadja: Bagdi Gergely, Farkas László, Fehér Ádám, Horváth Zita, Illés Renátó, Várnagy Kristóf, Veress Zsanett, Wittmann Csilla, Zsíros Gábor Közreműködik: Szirtes Edina Mókus – ének Zene: Szirtes Edina Mókus Bábok: Janni Younge Díszlet: Klimó Péter Jelmez: Kasza Emese Jelmezkivitelező: Muladi Klára Hang: Terjék Gábor Fény: Lenzsér Attila, Pető József Artistakoreográfus: Illés Renátó Reptetéstechnikai tervező, technikai vezető: Vladár Tamás Próbavezető: Horváth Zita A rendező kreatív munkatársa: Zsíros Gábor A rendező munkatársa: Schlecht Aliz Koreográfus, rendező, művészeti vezető: Vági Bence

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL 2020. augusztus—október

29


… ahol baráti légkört teremt a közös ügy iránti elkötelezettség.

30

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL 2020. augusztus—október


Fotó: Somlay Márk

Idén októberben Budapest immár második alkalommal válik a világzene fővárosává — a WOMEX (World Music Expo) 20 küldetése, hogy összekösse egymással a világ­ zene szereplőit, talán minden eddiginél fontosabb. A már bejelentett fellépők olyan kulturális és zenei szín­ palettát hoznak hazánkba, amelyet mind a szakmabeliek, mind a zenekedvelők szívből élveznek majd. Az 1980-as évek végén, a világzenei mozgalom robbanásakor szükségessé vált egy olyan nemzetközi fórum létrehozása, ahol találkozhatnak a színtér képviselői. Ahol bemutatkozhatnak az újabban ismertté vált előadók, ahol a kiadók terjesztőt találhatnak portékáik számára, ahol a szervezők koncerteket köthetnek le, ahol a szaklapok előfizetőket toborozhatnak, ahol a gondokra megoldásokat lehet találni, és ahol baráti légkört teremt a közös ügy iránti elkö­telezettség. Előbb a Berlini Független Zenei Napok — a BID — világzenei szekciója töltötte be ezt a szerepet, majd miután a BID megszűnt, a berlini Piranha Kiadót vezető Christoph Borkowsky 1994-ben létrehozta „a világ­zene MIDEM-jeként” elhíresült WOMEX-et. Azt a vásárt, ahol mindenki jelen van, aki számít, és amelynek zsűrije több mint ezer jelentkező közül választja ki azt az ötvenet, amelyet három nap alatt megismerhetnek az érdeklődők: a szakmabeliek és az egyszerű rajongók egyaránt. A WOMEX-nek éppolyan jó szokása, hogy évről évre újabb városokat hódít meg, mint az, hogy egy-egy különlegesen sikeres helyszínre visszatér. Így lesz ez ebben az évben is, amikor öt év múltán ismét Budapesten rendezik meg az eseményt. Bizony, minden elfogultság nélkül nyugtázható: 2015-ben a WOMEXek történetének egyik legemlékezetesebb fejezete zajlott a Duna két partján, és így lesz ez az idei WOMEX-en, 2020. október 21. és 25. között is. A vásár, a konferenciák és a vetítések számára tágas teret biztosít a Bálna, de mintha a Müpát is a WOMEX céljaira teremtette volna az isten: pillanatok alatt lehet az egyik színpadtól a másikig jutni. Éjsza­kára pedig csak a túlpartra kell átevickélni, hogy az A38 Hajón folytatódjék a buli.

ÚJRA EGYÜTT

Öt év után ismét Budapesten a WOMEX

A koronavírus persze jelentős akadályokat gördített a szervezők és a fel­lépők útjába, de az utazási korlátozások oldódásával egyre többen erősítették meg részvételi szándékukat. Elérhetők lesznek a világzenei guruk, ami pedig a fellépőket illeti, több mint bizalomgerjesztő a felhozatal. A WOMEX zsűri által kiválasztott első 21 showcase előadói 21 különböző országot képviselnek, a műfajok és stílusok széles tárházát mutatva be: az algériai Djazia Satour kifürkészhetetlen ritmikájú gnawájától az intim kubai jazzig; a meditatív indiai szúfi hagyomány újragondolásától a haiti voodoo funk-sámánig. Pszichedelikus népzenéjével messzi tájakra röpít a szlovén Širom, Mario Durante és Justin Adams duója pedig a dél-olaszországi pizzica és a sivatagi blues transzát köti össze. Az egzotikumok kedvelőit a dél-koreai Dongyang Gozupa hozhatja lázba, akik pedig az elektronikus alapú fúziók hívei, azoknak a Fokn Bois nyújthat biztos talpalávalót. Nem szólva arról, milyen pompásan illeszkedik majd e sorba a mi elragadó Dalindánk! F.D.J. 2020. október 21–25. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Fesztivál Színház, Üvegterem, Előcsarnok, Előadóterem, Kék terem, Lépcsőterem, Zászlótér, Átrium, Koncertsátor CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

WOMEX

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL 2020. augusztus—október

31


NEW ORLEANS, BROADWAY, HOLLYWOOD

– A BUDAPESTI VÁLTOZAT Nyár végén, évadkezdet idején tizenöt éve rendezik meg a tradicionális jazz

Szóke Nikoletta

seregszemléjét a Müpa termeiben. A nemzetközi eseményen különleges jelentőségű muzsikusok is megfordultak már, és a fellépők név­sorát látva megjósolható: idén sem marad vérpezsdítő élmény nélkül a Komor Marcell utcába látogató közönség.

A New Orleans Swingfesztivál háromnapos rendezvényén három telje­sen különböző összetételben színpadra lépő zenekar szóra­koztatja az érdeklődőket. A program összeállítói ezút­tal is igyekeztek a műfaj korai megszólalásmódjának legvon­zóbb értékeit bemutatni az előadásokon. A fesztivált a sokoldalúságáról ismert énekesnő, Sző ke Nikoletta és triója (Farkas Zsolt — zongora, Barcza Horváth József — bőgő, Balog László — dob), valamint az őket kísérő Budafoki Dohnányi Zene­kar nyitja meg. A szimfonikus hátteret biztosító zenekart Hollerung Gábor vezényli. A jazzmuzsikusok és a klasszikus zenészek közös fellépésének a sokatmondó Hollywood aranykora címet adták, amiből még a gyanútlanabb hallgató is sejtheti: itt bizony örökzöld amerikai filmslágerek csendülnek majd fel a színpadon. Az est házigazdája a multiinstrumentalista, de elsősorban trombitásként neves Szalóky Béla, a vendégsztár pedig „a magyar Michael Bublé”, a swing világában oly ott­ honos Gájer Bálint lesz. 32

JAZZ 2020. augusztus—október


A Bohém Ragtime Jazz Band

Másnap a harmincötödik születésnapját ünneplő, eMeRTondíjas kecskeméti zenekar, a Bohém Ragtime Jazz Band és vendégei gondoskodnak a jókedvről és a nyárbúcsúztató hangulatról. Az együttes repertoárja a ragtime-tól a New Orleans-i jazzen és a dixielanden át a swingig felöleli a jazz valamennyi fontosabb régi műfaját. Ittzés Tamás csapatát ezúttal a Pepita Táncegyüttes is elkíséri a pódiumra, a fúvós-énekes vendégek pedig tovább színesítik a kínálatot: Korb Attila trombitál és harsonázik, Bolba Éva és Mudrák Mariann pedig énekel. A Rejtett kincsek a jazz­történetből — a ragtime-tól a hot jazzig címet viselő esten ismét Szalóky Béla látja el a házigazda szerepét, de ezúttal nemcsak konferál, hanem énekel is, hiszen régi ismerőse a zenekarnak, és értő művelője a tradicionális jazz legkülönbözőbb stílusainak.

2020. augusztus 28. Fesztivál Színház NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL

HOLLYWOOD ARANYKORA SZŐKE NIKOLETTA ÉS A BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR Közreműködik: Szőke Nikoletta — ének Farkas Zsolt — zongora Barcza Horváth József — bőgő Balog László — dob Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor Házigazda: Szalóky Béla Vendég: Gájer Bálint

A The Dream Makers

2020. augusztus 29. Fesztivál Színház NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL

Fotó: Maria Frodl

REJTETT KINCSEK A JAZZTÖRTÉNETBŐL — A RAGTIME-TÓL A HOT JAZZIG

Augusztus 30-án Váczi Esztert hallhatjuk, ám ez alkalommal Martin Breinschmid osztrák ütőssel és a The Dream Makers zene­ karral. A műsor címe ezúttal is sokat elárul a várható programról: From Basin Street to Broadway. Az énekesnő, akinek repertoár­ jában eddig inkább saját számok, illetve francia sanzon­ feldolgozások domináltak, új oldaláról mutatkozhat be. A kísérő zenekarban magyar és osztrák muzsikusok vesznek részt, Szalóky Béla pedig harmadszor is házigazda lesz. Máté J. György

35 ÉVES A BOHÉM RAGTIME JAZZ BAND Bohém Ragtime Jazz Band: Ittzés Tamás — zongora, hegedű, ének, zenekarvezető Lebanov József — trombita Bera Zsolt — harsona Mátrai Zoltán — klarinét, szopránszaxofon, tenorszaxofon, ének Hegedüs Csaba — bendzsó, gitár Török József — tuba, bőgő Falusi Alfréd — dob Közreműködik: Pepita Táncegyüttes Trombitán közreműködik és házigazda: Szalóky Béla Vendégek: Korb Attila — trombita, harsona Bolba Éva, Mudrák Mariann — ének 2020. augusztus 30. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL

FROM BASIN STREET TO BROADWAY VÁCZI ESZTER, MARTIN BREINSCHMID ÉS A THE DREAM MAKERS Közreműködik: Váczi Eszter — ének Martin Breinschmid — vibrafon, ütőhangszerek Bertl Mayer — szájharmonika Engel Mayr — gitár Magyar László — bőgő Piedl Dániel — dob Házigazda: Szalóky Béla

JAZZ 2020. augusztus—október

33


Avishai Cohen

A legendás album címe úgy is érthető, hogy váratlan fordulataival, hangulatfestő erejével gyengéden ejti zavarba a hallgatót.

ÉRZELMES Fotó: Andreas Terlaak

SZERKEZETEK

A közönségnek mindig igaza van. Még akkor is, amikor egy muzsikussal vagy együttessel azt érezteti, hogy az új művek helyett inkább ragaszkodna a régiekhez. Szinte megoldhatatlan helyzet, könnyen vezethet elfásuláshoz az egyik oldalon, a másikon pedig a közönség végül csak ráunhat, ha túl sokszor hallja ugyanazt. Szerencsés esetben azonban előfordulhat, hogy a muzsikus joggal érzi úgy, maradt még annyi tartalék egy korábbi produkcióban, hogy érdemes azt újra elővenni, akad még benne bőven kiakná­ zatlan kincs, születhet belőle friss élmény. Talán a hosszú időn át Amerikában élt izraeli nagybőgős, Avishai Cohen is így érezhette, amikor ötvenedik születésnapjára (2020. április 20.) készülve, még a világjárvány kialakulása előtt elhatározta, hogy ötven koncertet ad ötven országban. A nagy terv megvalósítása késedelmet szenved (eredetileg áprilisra szólt a művész meghívása a Müpába), de el nem marad. Tizenhét szerzői lemezzel és világszerte nagy hatású, ünnepelt zenész­ként Cohen megteheti, hogy egy kicsit visszapillantson. Amikor ez megtörtént, 2008-on akadt meg a szeme. Gently Disturbed című, ekkor készült lemezén ugyanis minden együtt van — talán az éneklést leszámítva —, amivel az élvonalba került. Vadítóan aszimmetrikus ritmusok, tömötten megszólaló harmóniasorok, énekesért kiáltó, varázslatos, ágas-bogas melódiák, és egy rendkívül virtuóz trió. A legendás album címe úgy is érthető, hogy váratlan fordulataival, hangulatfestő erejével gyengéden ejti zavarba a hallgatót. Ahogy zárószáma is nagyon találó: az Érzelmes szerkezetek (Structures in Emotion — de talán Az érzelem szerkezeteiként is magyaríthatnánk a nehezen lefordítható, enigmatikusan tömör 34

JAZZ 2020. augusztus—október

AVISHAI COHEN visszatérő vendég a Müpában: kilenc éve lezajlott itteni bemutatkozása kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar közönségben. Idén újjá­alakította talán legsikeresebb trióját, hogy velük ünnepelje jubileumát. címet) a tudatosság, a szellemi kontroll és az érzelmek-indulatok sajátos koegzisztenciájára, sőt egymásra hatására is utalhat — s ez, mondanunk sem kell, jellemző Cohen zenéjére. A zongorista, Shai Maestro abban az évben váltotta fel Cohen együttesében Sam Barsht, és talán mert olyan nagyon fiatal volt — húsz épphogy elmúlt —, óriási lendületet hozott magával. A dobos, Mark Guiliana viszont már három éve játszott Cohennel, és a zenekarvezető nem tudta olyan bonyolult, a Közel-Keletről vagy a latin-amerikai világból eredeztethető ritmikai feladattal szembesíteni, amelyet ne oldott volna meg magas színvonalon. Ez az album odakerült az évtized ízlését legjobban meghatározó lemezek, Esbjörn Svenssonék, a Bad Plus, Brad Mehldau és mások felvételei mellé. A csúcsminőséget képviselő triónak mégsem volt folytatása: Cohen világzenésebb, nagyobb zenekarban gondolkodott, bár Maestróval még évekig dolgozott, Guiliana viszont elindult a szólókarrier útján, és magasra emelkedett: a Müpában 2018 tavaszán hallhattuk intellektuális, ugyanakkor lehengerlő kvartettjét. Maestro később önállósította magát — vele is találkozhattunk már a Müpában saját együttese élén, ráadásul Gyémánt Bálint vendégeként is járt itt. Zipernovszky Kornél

2020. szeptember 9. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

AVISHAI COHEN TRIO: GENTLY DISTURBED Közreműködik: Avishai Cohen — nagybőgő Mark Guiliana — dob Shai Maestro — zongora


JAZZ 2020. augusztus—október

35


RITMIKUS klasszikus A jazz és a klasszikus zene kapcsolata több mint száz éve foglalkoztatja a zenei világot. A BALÁZS ELEMÉR GROUP saját választ ad a két műfaj társításának kérdésére. 36

JAZZ 2020. augusztus—október

A húsz éve alakult BEG a művészi igényesség és a közérthetőség ötvözését tűzte ki célul, s ebben kiemelt szerepet szán az énekhangnak. Nagyon eredményesen műkö­dik: ha volna ilyen, bátran pályáz­ hatna a „Magyarország legnépszerűbb jazz­együttese” címre. A nemzetközileg is elismert ütőhangszeres művész kiváló erőkből álló, nemrégiben megújult csapatának útját megannyi sikeres fellépés és egyéni hangú lemezek sora kíséri. Eklektikus zenei világuk a zenekarvezető szerteágazó érdeklődésének lenyomata, amelyben a jazz éppúgy helyet kap, mint a magyar és kelet-euró­pai népzenék, illetve a klasszikus zenéből a gregorián, a reneszánsz és barokk repertoár. Balázs Elemér klasszikus zongorát is tanult, legszívesebben Pergolesi, Gesual­do, Purcell, Händel és Bach műveit hallgatja. Ezt az időszakot


A Balázs Elemér Group

Balázs Elemér klasszikus zongorát is tanult, legszívesebben Pergolesi, Gesualdo, Purcell, Händel és Bach műveit hallgatja.

a zenetörténet kiemelkedő periódusának tartja, amelyből későbbi korok szerzői is gyakran merítettek. E vonzalom jegyében vonultak a BEG tagjai 2007-ben stúdióba, hogy elkészítsék Early Music című lemezüket, amelyen Casati, Compère, Pergolesi, Grandi, Palestrina, Händel, Machaut és Guerrero szerzeményeit szólaltatták meg saját felfogásban, Núria Rial katalán énekesnő és a Voces4 Ensemble közreműködésével. A különleges program híre az Innsbrucki Régizenei Fesztivál (Innsbrucker Festwochen der Alten Musik) szervezőihez is eljutott: meghívásukra hatalmas sikerrel mutatkoztak be az osztrák város operaházában. Az Early Music tovább élt Balázs Elemér gondolataiban, olyannyira, hogy „reloaded”,

azaz újragondolt változatban ismét felhangzik Budapesten. Nem a hajdani Eugene Cicero-felvételek kommersz felfogásában: a jazz és a klasszikus zene iránti tisztelettel és elhivatottsággal. Természetesen erre az estre is érvényes a héraklei­ toszi tétel: nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. A lemez megjelenése óta eltelt tizenhárom év, a BEG összetétele jelentősen megváltozott, az új tagok más habitussal közelítenek az anyaghoz. A lemezen szereplő művekhez további szerzők — Sanchez, Caldara — kompozíciói társulnak, lényegé­ben az akkori szereplőkkel. Az időközben nemzetközi sztárrá vált Núria Rial ismét örömmel vállalta a közreműködést, a dalokat ő szólaltatja meg eredeti harmonizációban, amire a jazzmuzsikusok improvizációval reflektálnak. A program érdekességeként színpadra lép a húszéves ifj. Balázs

Elemér, aki remek rögtönzőkészséggel megáldott klasszikus zongorista. Erről a darabokat összekötő-átvezető részekben a Fesztivál Színház közönsége is meggyőződhet majd. Turi Gábor 2020. szeptember 30. Fesztivál Színház

EARLY MUSIC RELOADED — BALÁZS ELEMÉR GROUP & NÚRIA RIAL Balázs Elemér — dob Horváth Cintia, Szakonyi Milán — ének Balázs József — zongora Komjáti Áron — gitár Lakatos „Pecek” Krisztián — bőgő Czibere József — ütőhangszerek Vendég: Núria Rial — ének Közreműködik: Ifj. Balázs Elemér — zongora Mizsei Takács Zsuzsanna — mezzoszoprán Hegyi Barnabás — kontratenor Keönch László — tenor Mizsei Zoltán — bariton Demjén András — basszus

JAZZ 2020. augusztus—október

37


Orvos-Tóth Noémi

A lélek mestere A szeptemberben újrainduló Jazzrajongók beszél­ getéssorozat már olyan magától értődő része a Müpa műsorkínálatának, mint április 30-án a Nemzetközi Jazznap vagy a tél végi Jazz Showcase. A zenés csevegések kedvelői jól tudják, hogy a műsor háziasszonya, NÁRAY ERIKA mindig éles szemmel választja ki beszélgető­partnereit, akiket szakmai hitelük mellett szókimondásuk is jellemez. 38

JAZZ 2020. augusztus—október

Előfordult már, hogy az énekes-színésznő vendége inkább egy mélyinterjúba, semmint egy könnyed talkshow-ba illő, fájó igazságokat mondott ki. A Jazz­ rajongók olyan, mint maga a jazz: vidám és elgondolkoztató; tréfás és komoly; könnyed és mélyre hatoló. Az újrainduló esti műsor első vendége ismét olyasvalaki, aki általában az elevenünkbe vágó témákról nyilatkozik. Néhány év leforgása alatt országos, sőt a határokon túlívelő népszerűségre tett szert. Két évvel ezelőtt megjelent Örökölt sors — családi sebek és a gyógyulás útjai című könyve sokáig a bestsellerlisták élén állt. Budapesti, vidéki, valamint erdélyi és vajdasági előadásai — elsősorban a családi traumák, illetve a párkapcsolati csapdák kérdéskörében — mindenhol telt ház előtt zajlottak. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus nemcsak a rendelőben fogad betegeket, hanem közérthető nyelven ír és beszél mindannyiunkat érintő lelki problémákról köteteiben, valamint Mai pszicho című online magazinjában. Egy helyen így: „A XX. század jócskán megtépázta a családokat. Nem is tudnék olyan embert említeni, akinek a felmenői ne szenvedtek volna el valamilyen traumát, súlyos veszteséget, akiknek ne kellett volna extrém nehéz helyzetekkel megbirkózniuk. Ezek mind-mind hatással vannak ránk is. Egyáltalán nem véletlen, hogy ilyen rossz mentális állapotban vagyunk, ennyi szétszakadó kapcsolatot, betegséget, kiábrándultságot, széthúzást tapasztalunk magunk körül. A trauma, amíg fel nem dolgoztuk, nem enged: addig szedi az áldozatait, amíg szembe nem merünk vele nézni.” A fenti leírás a híres pszichológus transzgenerációs szemléletét foglalja össze. Orvos-Tóth Noémi úgy véli, zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat úgy tudjuk levetkezni, ha előbb feltárjuk családunk múltját. Mit jelent a traumák öröklése? Azt, hogy „Az egykori háborús üldöztetés a mi életünkben depresszió formájában jelent­kezik, a kitelepítés traumája állandó bizalmatlanságban, az árván maradt dédmama kötődési vesztesége párkapcsolati kudarcokban, az öngyilkos nagypapa eltitkolt története pánikzavarban.” Az egyik bloggere meghatározása szerint „igényes, művelt, jó ízlésű” szerző nemcsak az epigenetikai kutatásokról, hanem például a narcisztikus személlyel való szakítás nehéz­ ségeiről is meggyőző alapossággal szól. Most már csak az van hátra, hogy megtudjuk, milyen zenék kapcsol­ják ki, élőben vagy hangfelvételről hallgat-e zenét, illetve hogy a zenehallgatás számára társas vagy magányos szórakozás. Máté J. György 2020. október 15. Bohém Étterem JAZZRAJONGÓK

NÁRAY ERIKA VENDÉGE: ORVOS-TÓTH NOÉMI


MÜPA PODCAST

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK

Autóban, buszon, otthon vagy futás közben? Válogasson a Spotifyon és iTuneson is meghallgatható felvételeink közül, ahol olyan vendégek mesélnek Náray Erikának a kedvenceikről, mint Szinetár Miklós, Nádasdy Ádám, Gundel Takács Gábor, Vámos Miklós vagy éppen Nagy Ervin.

mupa.hu39

JAZZ 2020. augusztus—október


Oláh Kálmán

MINDIG LÍRAI A DAL:

A VONAKODÓ JUBILÁNS OLÁH KÁLMÁN SZERZŐI ESTJE ELÉ 40

JAZZ 2020. augusztus—október


Róla joggal mondhatták volna egy régebbi korban: zeneköltő.

Fotó: Szalóky Béla

Aki személyesen is találkozott a magyar jazz meghatározó zongoristájával, zenekarvezetőjével és főleg zeneszerzőjével, tudja róla, hogy halk beszédű, szerény és mindig visszafogott. Oláh Kálmán zenéje viszont kevésbé zárkózott, intenzív érzelmektől sem riad vissza. Róla joggal mondhatták volna egy régebbi korban: zeneköltő. Közvetve rengeteg személyes tartalom mutatkozik meg, amikor egy általa papírra vetett (azaz számítógépes kottagrafikai programba írt) szimfonikus vagy kiszenekari melódia megszólal és fokozatosan meg­mutatja a kompozíció oszlopainak és boltíveinek szépségét, a hangszerelés kiaknázza az interakció dinamikáját, kirajzo­lódnak a legapróbb részletek finom érdekességei.

Aki hajlamos a reflexióra, mint OLÁH KÁLMÁN, annak nem kell a mérlegkészítéssel megvárnia az olyan kerek évfordulókat, mint az ötvenedik születésnap. Nem szokta ünnepeltetni magát, viszont előre szívesen tekint, most is új zenekari művet mutat be hű közönségének.

Ha volna itthon jazz-slágerlista — bár mostanában már Amerikában sem nagyon van —, akkor a Lyric Song kolosszális slágerként volna számontartva, és nemcsak a hallgatók emlékeznének rá úgy, mint kedvencükre. Persze azért az elismerések így is megtalálták a szerzőt: Always című darabja 2006-ban a Thelonious Monk zeneszerzőversenyen nagydíjas lett. A zongoránál akkor Jacky Terrasson ült, Terry Lyne Carrington dobolt. A bőgős, John Patitucci viszont most fogja először Oláh Kálmánnal együtt játszani, mert ő lesz a szerzői est tengerentúli sztárvendége. A régebbi szerzeménnyel és a zongoristával Pattitucci már a Szakcsi Generation Band felvételén közelebbi ismeretséget kötött. A harmadik Oláh-szerzemény, amely bekerült a European Real Book címet viselő reprezentatív válogatásba, tovább öregbítve szerzője nemzetközi hírnevét, a Valley of Meggido, az Images című lemezről. Bár az Oláh Kálmán Szextett is arany védjegyes márka a jazzközönség számára, a legszélesebb rétegek a Trio Midnightot ismerik, Balázs Elemérrel (a nem egészen egy hónappal korábban esedékes Müpa-est dobosával) és Egri Jánossal közös, harmincéves, tehát ugyancsak jubiláló zenekarukat. Ők hárman akkor mélyreható változások aktív részesei voltak a magyar jazzben: éppen úgy tudták újra­fogalmazni a standard és mainstream megszólalást, ahogyan akkoriban át­törést vittek végbe a „fiatal oroszlánok” címkével jellemzett amerikai muzsikusok is. Oláh legutóbbi szerzői lemeze a Budapest Jazz Orchestra big banddel készült, ám ha csak rajta múlna, végre szimfonikus zenekarral készítené el következő albumát. A szerzői esten ez dominál, mert a szimfonikus zenekari háttér elé állított triót, illetve kvartettet mindennél többre értékeli a komponista és egyben hangszerelő. Passacaglia jazztrióra és zenekarra című műve sok év után másodszor csendül itt fel, de a Müpa megnyitása 15. évfordulójának tiszteletére új darabot is komponál erre a legpompásabb és legünnepibb összeállításra. Zipernovszky Kornél 2020. október 27. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem JAZZLEGENDÁK A LEXUS TÁMOGATÁSÁVAL

OLÁH KÁLMÁN: MODERN RENAISSANCE Oláh Kálmán — zongora Közreműködik: John Patitucci — bőgő Balázs Elemér — dob Tony Lakatos — szaxofon Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Kovács László

JAZZ 2020. augusztus—október

41


Fonó Zenekar

„A pozitív hozadék” Tanúhegyek címmel emlékezik meg a FONÓ ZENEKAR Trianon százéves évfordulójáról. Mit tanúsítanak a „hegyek”? — többek közt erről szól az alábbi beszélgetés, amelyben a zenekart vezető AGÓCS GERGELY nyilatkozik az esemény gondolati hátteréről. Májusról októberre halasztotta a járvány a Tanúhegyek című koncertet. Változtatott-e a koncepción a csúszás? Csak annyiban, hogy így még több időnk jutott készülni rá, és tovább bővíthettük a meghívottak körét. Délvidéket tekintve nemcsak a Vajdaságból, hanem Szlavóniából is hívunk hagyomány­ őrzőket, Kórógyról például a néhai nagy tamburazenekar utolsó képviselőit. A műsor szerkezetét az adja, hogy vendégeink elének42

VILÁGZENE 2020. augusztus—október

lik szülőföldjük magyar népdalait, mi pedig ezeket kiegészítjük az adott tájegység hangszeres népzenéjével. Arra is lesz példa, hogy vendégeink kísérik a Fonó Zenekar énekeseit — mégsem hagyhattam, hogy énekesnőnk, Navratil Andrea a koncerten feladat nélkül maradjon. Így aztán Gyimesből nem énekeseket, hanem furu­lyást és gardonost hívtunk, de Nyárádszentbenedekről is furulyás jön. Egyszóval színes koncert elébe nézünk, az erdélyi tájakról négy, Kárpátaljáról egy hagyományőrző mesterünk érkezik, de három felvidéki és két délvidéki régióból is várunk vendégeket. Nem beszélhetünk Trianonról anélkül, hogy ne ejtenénk szót a belőle eredő idegenellenességről. A Fonó Zenekarnak mi erre a válasza? Mi nem úgy tekintünk Trianon századik évfordulójára, mint azok, akik csak azt látják maguk előtt, hogy elszakítottak minket a határainkon túl élő magyaroktól. Úgy gondoljuk, a nagyhatalmak olyan színes, multietnikus közeget szabdaltak szét, amelyben mi ugyanolyan


Fotó: Posztós János, Müpa

Bartók Béltától Vargyas Lajosig számos kiváló kutató igyekezett feltárni a peremterületek népzenei hagyományát, mindez mégsem került a köztudatba. Most mit tanúsítanak a „hegyek”? Ezek a nagy kutatók azt tudatosították bennünk, hogy a peremterületeken nagyobb esélye van az archaizmusok fennmaradásának. Számunkra ez nagyon fontos figyelmeztetés. Kötelességünk felmutatni, a határon túl miért maradt fenn jobban a hagyományos kultúra. Hogy az ott élők számára nem természetes, hogy az anyanyelvüket az élet minden területén használhatják, és ezért különleges jelentősége van annak, ha magyar nyelvű dalra fakadva fejez­hetik ki az érzéseiket. Ez az egyik megtartó erő, amely furcsa módon éppen fordítva hatott a határon túli magyarság kultúrájának alakulására, mint amire száz éve számítani lehetett. A globalizálódó világban a kisebbségek jobban ragaszkodnak a kultúrájukhoz. Hihetetlen szerencse, de pozitív hozadéka is lett Trianonnak. Nem kizárt, hogy ha megmaradt volna az államkeret, akkor a székelyek, a mezőségiek vagy a zoboraljaiak könnyebben lemondtak volna régi műveltségi javakról. Erről is szólnunk kell ezen a koncerten.

„A globalizálódó világban a kisebbségek jobban ragaszkodnak a kultúrájukhoz.”

értéket képviseltünk, mint a szomszédaink, a Magyar Királyságban velünk élő szlovákok, ruszinok, románok, németek, szerbek, horvátok és így tovább. És azt gondoljuk, hogy amikor visszatekintünk erre a száz évre, fontos kötelességünk azokról is megemlékezni, akik északabbra, keletebbre vagy délebbre laknak. A liptói szlovákokról, a fogarasi románokról vagy akár a vajdasági szerbekről. De a horvátokat sem kérdezte meg senki, hogy milyen államalakulathoz szeretnének tartozni… Haragudhatunk a nagyhatalmakra, amiért egymás ellen hangolták ezeket a népeket, de magukra a népekre nincs okunk neheztelni. Közülük mára nagyon sok barátot szereztünk, akikkel nyíltan beszélhetünk arról, miként képzelhető el a közös jövő egy olyan új együttműködési keretben, amilyen például a Visegrádi négyeké. Szomszédnépeink megérdemlik, hogy egy ilyen koncerten az ő zenéjükből is megmutassunk valamit; a műsorban ezért szerepel majd szlovák, ruszin és román népzene is.

Száz évről beszélünk. Hogyan lehet megfeleltetni a 21. század hangversenytermi elvárásainak egy ilyen megemlékezést? Aki valamilyen produkciót felvisz a színpadra, annak számolnia kell azzal, hogy azt a közönség nem csak hallja, de látja is. Ezért felkértük a video-installációkat készítő Agócs Tibort, mutassa meg az embert a tájban. Ha már pásztorok is lesznek a színpadon — mint a szilicei Bastyúr István —, lássuk őket a juhaik mellett is! Mutas­suk meg csángó barátainkat és azokat a gyönyörű tájakat, ahol ők élnek! Ugyanakkor mozgalmasságra is törekszünk, úgyhogy meghívtuk a „Száz év vagány” produkció tíz pár táncosát, hogy tegyék oda magukat, ahol jól illeszkedik a zenéhez a néptánc! De úgy, hogy a népdal maradjon a középpontban! Úgy vélem, nagyon izgalmas kísérlet előtt állunk. m. l. t.

2020. október 7. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

TANÚHEGYEK

AZ EL NEM FELEJTETT MAGYAR NÉPDAL SZÁZ ÉVE Fonó Zenekar: Navratil Andrea — ének Gombai Tamás, Pál István „Szalonna” — hegedű, hegedűkontra Agócs Gergely — ének, furulyák, duda, tárogató D. Tóth Sándor — brácsa, ütőgardon Tárkány Kovács Bálint — cimbalom Kürtösi Zsolt — bőgő, cselló Vendégművészek id. Csizmadia Anna, ifj. Csizmadia Anna, Holec Istvánné Lauro Ilona, Izsák Jánosné Kovács Ilona, Lauró Béláné Gyepes Ilona, Bastyúr István, Dezsőné Kádár Erzsébet, Kaló Katalin, Pozsár Illésné Kovács Mária, Pasztovics Andrásné Deák Ilona, Varga Judit — ének Tankó Dezső, Burján Tibor — ének, furulya Dobcsák János, Dobcsák Béla — ének, klarinét Szántó István — brácsatambura Izsák János — basszprímtambura Tímár János — gardon „Száz év vagány” produkció táncosai (vezető: Kovács Norbert „Cimbi”)

VILÁGZENE 2020. augusztus—október

43


Anoushka Shankar

Családi kör ANOUSHKA SHANKAR 1981-ben született Londonban, a világhírű hindu szitárművész, Ravi Shankar második lányaként. Míg felcseperedett, édesanyja, Sukanya Shankar nevelte, aki főleg konyhaművészetével hatott Anoushkára. Csak azután költözött össze a család, hogy Sukanya és Ravi házasságot kötött, és alighanem akkor dőlt el az is, hogy Anoushka számára még a különleges bengáli ízeknél is vonzóbb a szitár hangjának varázsa.

Nem mintha az étkezés és a zene távol esett volna egymástól! Éppen ellenkezőleg. Mi sem volt természetesebb, mint az, hogy a Shankar család tagjai és vendégei hangszerrel a kézben ültek asztalhoz, és jókat énekeltek, muzsikáltak és nevettek étkezés közben. Elvégre az Ájurvéda tanok is azt hirdetik, hogy a betevő falat a testnek, a léleknek és a szellemnek egyaránt kijár… Ebben hitt közeli barátjuk, George Harrison is, akit Anoushka spirituális bácsikájának tartott. Harrison az 1960as évek közepén választotta mesterének Shankart, később számos indiai hatásról tanúskodó dalt szerzett és énekelt a Beatlesben. 44

VILÁGZENE 2020. augusztus—október

A kilencvenes évek első felében Anoushka részben Kaliforniában, részben Indiában folytatott zenei tanulmányokat, és gyakran közreműködött édesapja fellépésein is. Első szólókoncertjét tizenhárom évesen adta a tabla-guru Zakir Hussain társaságában, utána pedig csak három év kellett ahhoz, hogy első lemezszerződését is alá­ írhassa Anoushka című albumára. Anoushka számára éppolyan mintát jelentett édesapja rendkívüli előadásmódja, mint nyitottsága. Első három — a klasszikus indiai hagyomány jegyében rögzített — albuma után a fúziós irányzat felé fordult, annak jegyében vette fel a Rise, majd

a Breathing Under Water című korongjait. Az utóbbin Sting mellett Ravi Shankar, továb­bá Anoushka féltestvére, a szintén világ­hírű Norah Jones is szerepelt. A 2010-es években megjelent lemezei közül meg­ kerülhetetlen az indiai és a spanyol cigányzene között hidat képező Traveller, az édes­apja elvesztésére reflektáló Traces Of You és a menekültválságtól ihletett Land Of Gold. Anoushka férjével és Zubin nevű fiával boldog családanyaként és nagyra tartott művészként él Londonban. Kétszer is jelölték már Grammy-díjra. A teljes élet azonban elképzelhetetlen számára társadalmi


Fotó: Anushka Menon

Mi sem volt természetesebb, mint az, hogy a Shankar család tagjai és vendégei hangszerrel a kézben ültek asztalhoz, és jókat énekeltek, muzsikáltak és nevettek étkezés közben.

2020. szeptember 28. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

ANOUSHKA SHANKAR — SHIRAZ szerep­vállalás nélkül. Támogatója az állatok jogaiért küzdő PETA szervezetnek, az ENSZ Világélelmezési programjának és a nők szexuális bántalmazása ellen küzdő One Billion Rising mozgalomnak. Nem titkolja, hogy gyerekkorában maga is zaklatás áldozata lett. Szerencsére megúszta

durva erőszak nélkül, de azóta sem tudta elfelejteni ezt a fájdalmas élményt. Ez áll a hátterében annak az elkötelezett küldetésnek, mellyel a nők kizsákmányolása ellen harcol. — marló —

Közreműködik: Ravichandra Kulur — banszuri, kandzsira Idris Rahman — klarinét Preetha Narayanan — hegedű Danny Keane — cselló, zongora Pirashanna Thevarajah — mridangam, ghatam, doromb, kandzsira Sanju Sahai — tabla, basszustabla Christopher Kemsley — harmónium, Moog szintetizátor, moduláris szintetizátorok Zene: Anoushka Shankar Hangszerelés: Julian Hepple, Danny Keane Hangdesign: Dennis Fernandez, James Campbell Zenei rendező: Julian Hepple

VILÁGZENE 2020. augusztus—október

45


ATOMBIZTOS, Magyar Atom

ATOMJÓ

Semmi sallang, semmi felesleges körítés.

Ha van magyar szupergrup, amely a klasszikus értelemben vett örömzenét játssza, az a MAGYAR ATOM. Tagjai valamennyien a magyar rockzene nagyságai, koncertjeik nem szólnak másról, mint arról, hogy maguknak és közönségüknek határtalan örömet szerezzenek blues- és rhythm & blues-klasszikusokkal. Egyszerű helyzet: az önmagáért való zene szeretete vezéreli a Magyar Atomot. Semmi sallang, semmi felesleges körítés. Csak két gitár, egy ritmusszekció és ének. Hogy mindez működjön, ahhoz persze kell egy atombiztos zenekar, de a kiváló magyar zené­szekből álló kvartett esetében ez bőven megvan. Tátrai Tibor gitárost aligha kell bemutatni: Syrius, Olympia, Generál, Skorpió, Hobo Blues Band, Tátrai Band, Boom Boom, Latin Duó, Tátrai Trend — hogy csak legfontosabb formációit említsük. Tóth János Rudolf a Magyar Atom énekes-gitárosa — ő sok más mellett a Bergendy, a HBB és a Dioptrio egykori tagja. Solti János dobos szintén erősen részese a hazai rockzene történetének: Generál, Locomotiv GT, Supergroup, HBB, Tátrai Band, szólósztárok kísérése (Zorán, Katona Klári, Demjén Ferenc). No és Zsoldos Tamás basszusgitáros is végigzenélte az elmúlt négy évtizedet: Beatrice, Barbaro, Demjén Ferenc, HBB, Tátrai Band, No, Kormorán — hogy nála is csak a főbb állomásokat soroljuk. Nem nehéz észrevenni, hogy e négy zenész pályáján a Hobo Blues Band a közös pont. Tátrai Tibor 1994-ben a HBB akkori felállásának zenészeivel hozta létre ezt a zenekart, kizárólag a kötöttségektől mentes, „felelősség nélküli zenélésre” felesküdve, saját számok helyett csakis feldolgozások játszásával, mintegy szabadidő-zenekarként. Egyetlen céllal: hogy felszabadítsák önmagukat, és ezál46

KÖNNYŰ 2020. augusztus—október

tal a közönségüket is. Tátrai már a legendás gitáros, Radics Béla előtt tisztelgő Radics Béla Emlékzenekarral a magyar gitárfenomén kedvenc blues- és blues-rock-dalokból álló repertoárját játszotta, erre épít az eredetileg Jimi Hendrix Emlékzenekarként létrejött Magyar Atom is, amely nevét egy szerencsés véletlen folytán kapta. A Paksi Atomerőmű támogatta második koncertjük rögzítését, így a találó Magyar Atom Blues Brothers mellett döntöttek. A Blues Brothers hamar lekopott nevükből, de a Magyar Atom máig elkoptathatatlan, tagjai atomerőműveket megszégyenítő hatalmas energia-felszabadítással zenélnek. A Müpában együtt, ebben a felállásban ráadásul először, holott külön-külön nyilván sokszor álltak már az intézmény színpadain. „A Magyar Atom leginkább a felelősség nélküli zenélésről szól, minden egyes bulin a fiatalságom tér vissza” — mondja Tátrai Tibor a kötetlen örömzenélésről, és ebben a felszabadító érzésben a koncert közönsége is reménykedhet. Dömötör Endre

2020. szeptember 22. Fesztivál Színház

MAGYAR ATOM Tátrai Tibor — gitár Tóth János Rudolf — ének, gitár Solti János — dob Zsoldos Tamás — basszusgitár


Európa Kiadó

A Love soha el nem fogy Az EURÓPA KIADÓ nem csupán egyszerűen túlélője a nyolcvanas évekbeli magyar undergroundnak, de máig aktuális formáció, amely Menyhárt Jenő vezetésével minduntalan felfrissíti önmagát. A zenekar Love-tematikáját (Love ’82, Itt kísértünk – Love ’92) folytató új, Love2020 című lemeze őszre várható, közreműködik rajta a SOHARÓZA KÓRUS, ahogyan ezen a Müpa-beli Európa Kiadókoncerten is. Menyhárt Jenő az URH megszűnése után, 1981-ben, közel negyven éve alapította az Európa Kiadót. E közel négy évtized alatt ő volt a zenekar egyetlen állandó tagja, igazgatója, és személye, dalszerzői munkássága garancia arra, hogy mindig a megfelelő zenészekkel születik újjá a formáció, és mindig izgalmasan, érdekfeszítőn folytatódik története. Az elmúlt évtizedben egészen aktívan, kétháromévente megjelenő új, remek anyagokkal. Az ihletettség soha el nem fogy, ahogyan a Love sem, hiszen az EK második, 1982-es műsorának címe, a Love ’82 bő tíz évvel később, az Itt kísértünk – Love ’92 című (1993-ban megjelent) anyagon tért vissza, most pedig huszonhét év után kerül újra lemez- és műsorcímbe, Love2020-ként. A készülő, őszre várható új anyag annyiban is kapcsolódik a Love ’82-höz, hogy szerepel rajta ebből a korai műsorból átdolgozott dal, ahogyan néhány további közelmúltbeli, de újragondolt szám is, friss szerzemények mellett. Menyhárt Jenő azt mondja a régebbi dalok újraalkotása kapcsán: „ezek közül sokat nem vettünk fel jó minőségben, és az ember ma már másként is hall, máshogyan valósítana meg dolgokat.” A gitáros-énekes-dalszerző a nyolcvanas

…ismét úgy láthatjuk ezt a megújulásra képes formációt, ahogyan korábban még soha.

évek elején zenélt a Trabanttal is, a házilag felvett kazettákon szintén sokszor újragondolták, újravették a korábbi szerzeményeket. A régi és új keveredése az Európa Kiadó történetében sem újdonság, de Menyhárt szerint: „egy lemezanyag kapcsán fontos, hogy a régi és új dalok egyben, együtt is megálljanak, összeálljon a műsor egy egységes egésszé.” Az Európa Kiadó már régóta szeretett volna kórussal dolgozni, és ez most megvalósul: az új lemezen szerepelni fog a Halas Dóra vezette kísérleti énekegyüttes, a Soharóza közreműködésével egy átdolgozás a Mindenki egyenlő című dalból, amit ezen a koncerten élőben is előad ez a párosítás, további közösen elővezetett, kórussal átdolgozott Európa Kiadó-dalok mellett. Tehát ismét úgy láthatjuk ezt a megújulásra képes formációt, ahogy korábban még soha. Az Európa Kiadóra biztosan igaz, hogy állandóan frissen tartja magát és kortársai közül szinte egyedüliként máig nemcsak aktív, de saját mítoszának felélése helyett új, érvényes megszólalásokat keres és talál is. Dömötör Endre

2020. október 29. Fesztivál Színház

EURÓPA KIADÓ — LOVE2020 Menyhárt Jenő — ének, gitár Bujdosó János — gitár, vokál Kálmán András — billentyűs hangszerek Gyenge Lajos — dob, ütőhangszerek Koroknay András — basszusgitár Vendég: Soharóza (zenei vezető: Halas Dóra)

KÖNNYŰ 2020. augusztus—október

47


Borbély Szilárd két nappal halála előtt lépett utoljára közönség elé, a Müpa Literárium sorozatában. Keresztury Tibor nekrológja az est utáni pillanatokat idézi fel. Hogy az író szövegei idén októberben a magyar líra egy-egy korszakos, megkerülhetetlen, már lezárult életművének emléket állító Versestek sorozatban térnek vissza a színpadra, egyszerre fájó és evidens. 2014. február 8-án tragikus körülmények között hunyt el Borbély Szilárd, nemzedékének kiemelkedő alkotója. A mindössze ötvenévesen távozott író életműve kényszerű töredékességében is nagyívű, mind nyelvi, mind műfaji értelemben kivételesen gazdag. A kor meghatározó stílus- és formaeszményeinek ellenállva teremtette meg saját líra­ nyelvét, amelyet azonban soha nem hagyott megmerevedni, újabb és újabb járatlan ösvényekre lépett — költői pályájának így szinte valamennyi kötete fordulópontnak tekinthető. Filológiai és filozófiai, irodalomtörténészi tudása és felkészültsége sajátos mélységet ad az antik mitológiát, a késő keresztény, a barokk vagy 48

LITERÁRIUM 2020. augusztus—október

Borbély Szilárd

Fotó: Posztós János, Müpa

SZEKVENCIÁK

„Álltunk három napja, hétfőn éjféltájban a Művészetek Palotája folyosóján, a közönség már elment, és azt mondtad alig hallható, sóhajszerű hangon a sokadszori kérdésemre, hogy nem, ne vigyelek el sehová. Akkor már tudnod kellett: oda, ahová Te készülsz, nem vihet el senki kocsival.”

a haszid hagyományt, egyáltalán: az európai kultúrtörténetet magába építő, azt folytonosan faggató szövegeinek. A száraz bölcselet ugyanakkor távol áll tőle: mindig és mindenestül költő. Klasszikus versformákban föltett kérdései hitről és vallásról, szenvedésről és részvétről, bűnről és megváltásról, a testről és annak tabuiról könyörtelenül egyetemesek, és az egyik legsúlyosabb lírai téttel bírnak: tisztán tartani a fogalmainkat. A Borbély-életmű sűrű belső összefüggéseinek, a magyar és világirodalmi elődökhöz — mint Kertész Imréhez, Pilinszky Jánoshoz vagy éppen Kafkához — való viszonyának megértése csakis prózai munkáinak, többek között a világsikert arató Nincsteleneknek vagy a Halotti Pompa szekvenciáihoz szorosan kötődő Árnyképrajzoló „körülírásainak” felidézésével lehetséges. A Hosszú nap el című nagyvers drámai jambusaira fölfűzött, Mácsai Pál rendezte est arra tesz kísérletet, hogy felmutassa Borbély Szilárd munkásságának rendkívüli rétegzettségét. Tóth-Czifra Júlia

2020. október 6. Fesztivál Színház VERS-ESTEK A MÜPÁBAN

BORBÉLY SZILÁRD

Közreműködők: az Örkény Színház művészei Márkos Albert — cselló Pozsár Máté — zongora A műsort összeállította és bevezeti: Tóth-Czifra Júlia Rendező: Mácsai Pál


LITERÁRIUM 2020. augusztus—október

49


A kor nem számít

Jókai Mór idősebb és fiatal szerelmeiről Nyáry Krisztián mesél

Bár a posztmodern irodalomelmélet alapvető tézise, hogy a szerző halott, életének részletei a művek szempontjából érdektelenek, az olvasók töretlenül rajonganak kedves íróik és költőik magánéleti kulisszatitkai iránt. NYÁRY KRISZTIÁN Így szerettek ők című könyveinek hősei közül Jókai Mór történetét ismerteti meg a fiatalokkal a Literárium Juniorban.

Egy különleges sors, egy szövevényes szerelmi történet nemcsak önmagában szórakoztató: meg is hozhatja a kedvet az író műveinek megismeréséhez. Nyáry Krisztián Így szerettek ők című nagy sikerű könyvei éppen ezért a középiskolás korosztály számára is ösztönzést nyújthatnak, hiszen ha egy író élete megragadja a fiatalok figyelmét, a műveihez vezető út is rövidebb lehet. Így van ez Jókai Mór regénybe illő életével is. A Literárium Junior október 14-ei eseményén Nyáry Krisztián Jókai Mór szerelmein keresztül mutatja meg a tizenéves korosztálynak, hogy könnyen lehet: a regényeiben olvasható, lebilincselő szerelmi történeteket és intrikákat A kőszívű ember fiai, Az arany ember, az Egy magyar nábob és seregnyi más lebilincselő regény alkotója saját élményeiből merítette. A nagy korkülönbséggel kötött házasságokat ugyanis már a 19. században sem mindig nézték jó szemmel. 50

LITERÁRIUM 2020. augusztus—október

Az író kétfelől is megtapasztalta az előítéleteket. Először azért támadták, mert nála nyolc évvel idősebb nőbe szeretett bele. A korszak ünnepelt színésznője, Laborfalvi Róza és Jókai megismerkedésének története a történelemkönyvekbe is bekerült, hiszen 1848. március 15-én találkoztak először Katona József Bánk bánjának előadásán, augusztusban pedig már házasságot is kötöt­tek. Az író környezete és barátai nehezen fogadták el a kapcsolatot, de Jókai az asszony élete végéig hű társa maradt a színésznőnek. Róza halála után Jókai egy sikeres pálya végén nem kereste az újabb írói feladatokat, inkább élvezte a fiatal színésznők rajongását. Közülük figyelt fel a mindössze tizennyolc éves Grósz Bellára, akinek először csak pártfogója lett, majd a már Nagy Bella néven színpadra lépő színésznő és a nála több mint ötven évvel idősebb írófejedelem

között szerelem szövődött. Amikor a rokonok tudomást szereztek a viszonyról, próbálták megakadályozni a kapcsolatot, még beszámíthatatlannak is megpróbálták nyilváníttatni az írót. Jókai azonban kitartott a lány mellett és 1899-ben, titokban feleségül vette. Házasságuk öt évében boldogan éltek. Nagy Bella a rosszindulatú előzetes feltételezésekre rácáfolva Jókai 1904-ben bekövetkezett halála után soha többé nem ment férjhez, és évekig pereskedett a rokonsággal Jókai örökségéért. Szekeres Dóra

2020. október 14. Zászlótér LITERÁRIUM JUNIOR

ÍGY SZERETTEK ŐK 2. — JÓKAI MÓR Közreműködik: Nyári Krisztián


Fotó: Hencz Péter

Nyári Kristzián

A nagy korkülönbséggel kötött házasságokat már a 19. században sem mindig nézték jó szemmel.

LITERÁRIUM 2020. augusztus—október

51


Fehér Boldizsár

Fotó: Szilágyi Lenke

„Igyekszem mindig magasra tenni a lécet magamnak, és megpróbálni sokkal jobbat írni annál, mint amit tudok.”

52

LITERÁRIUM 2020. augusztus—október


RÖPÜLJ,

HAJÓM A fiatal magyar irodalom nem tétlenkedik, s a Literárium sem hagyhatja mindezt szó nélkül. A generációk áradását, apadását, az egymásba karoló és elváló hullámok táncát nézve jól látható, hogy a próza tengere miként változik. A felszíni mozgások alatti mélyáramok az igazán érdekesek. A Literárium beszélgetései merülések, melyeknek egyebek mellett izgalmas témája a hagyomány kérdése, a folytatható és a megszakított történet — története.

A sorozat meghívottjai közül minden bizonnyal Fehér Boldizsár a negatív korelnök: 1992-ben született. A Margó-díjas szerző első regénye a Vak majom. Forgách Kinga kritikájában a következőket olvashatjuk: „Az elárvult főszereplőnek tehát nincs más választása, mint beleállni a küzdelembe, azaz felnőni. A Vak majom fejlődéstörténet, de közel áll a Sartre és Camusféle egzisztencialista regényekhez is, ám Fehér sokkal több humor­ral közelíti meg a »ki vagyok én?« és »mi az élet értelme?« típusú kérdéseket.” Nos, rögtön az imént feltételezett nyomvonalon vagyunk; egyszerre tekeredik a tradíció egy szála, és feslik is fel rögtön. Amennyiben horgonyt vetünk a kritika által felkínált területen, és joggal vethetünk, akkor további kérdések bukkannak elő, amelyek Salinger, a Fehér Boldizsár kedvencei közé tartozó Hemingway vagy Kundera felé mutatnak. De a regény helyszíne, egy — ha nem is vesztegzár alá vont, ám kísérleti helyszínné avatott — szálloda akár rejtői vizek­re is sodorhatja a Vak majom olvasóját. „Igyekszem mindig magasra tenni a lécet magamnak, és megpróbálni sokkal jobbat írni annál, mint amit tudok. Ez nem mindig sikerül. Már írás közben voltak olyan dolgok, amelyekkel kapcsolatban éreztem, hogy jobban is meg lehetne csinálni, csak az akkori gyakorlatom, technikai felkészültségem és élettapasztalatom nem tette ezt lehetővé. Tudtam, hogy ha tíz év múlva írnám meg ezt vagy azt a jelenetet, akkor sokkal jobb lehet­ne, de aktuálisan ez volt a legjobb, amit ki tudtam hozni belőle” — nyilatkozta Fehér Boldizsár a Könyvesblognak. Különösen figyelemre és tiszteletre méltó, megbecsülendő mondatok egy sikeresen induló szerzőtől. Amikor egy, a próza pályáján ilyen sikeres rajttal induló szerző kerül a figyelem homlokterébe, számtalan más kérdés mellett az irodalom, az íróság jelenkori szerepének és rangjának megítélése iránti kíváncsiság is hajtja a beszélgetés kerekét. Fehér Boldizsár minden bizonnyal nem marad adósa a közönségnek, immáron számos interjúja alapján előre tudhatjuk: egyszerre könnyedén és őszintén, sallangoktól mentesen beszélget majd a Literárium pódiumán. Jánossy Lajos

2020. október 26. Üvegterem LITERÁRIUM — KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN

FEHÉR BOLDIZSÁR-EST Közreműködik: Jánossy Lajos — műsorvezető dj Arab — lemezlovas Hevér Gábor — színművész Rendező: Balog József

LITERÁRIUM 2020. augusztus—október

53


ÉRZELMES

UTAZÁS Hallgassunk bármilyen zenét, a benne rejlő emóciók nem hagynak minket érintetlenül. Az őszi családi és ifjúsági programok érzelmes utazásra hívnak.

Andersen meséjéből ismerős a víz alatti világot földi szerel­ méért elhagyó (hab)leány története. Dvořáktól a Ruszalka, a vízitündér mégsem innen, hanem a szláv mitológiából merít. Toronykő y Attila rendező ígéri, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönségét nagyszabású tengeri és szárazföldi látványvilág fogadja majd. Lényegesnek tartja, hogy a gyerekek szüleikkel és nagyszüleikkel közösen látogatják a matinékoncertet, hiszen ők felkészítik a kisebbeket, kommentálják a történéseket.

„Először sokan megijednek, hogy egy órán át lesznek összezárva egy furcsán éneklő nővel.”

A rendező elmondja: ami nekünk Ránki György Pomádéja, az a német gyerekeknek Humperdinck Jancsi és Juliskája, a csehek­nél pedig a Ruszalka: „Lehet, hogy az első meghall­ gatáskor szokatlannak tűnik a hangzás, hiszen ez nem tipikus gyerekopera, de nagyon dallamos, fordulatos muzsika. Ahhoz, hogy a gyerekek megszeressék a klasszikus zenét, hogy táguljon a világképük, szükség van ezekre a találkozásokra.”

54

CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK 2020. augusztus—október

Fotó: Várady Nikolett

A Müpa új sorozata, az Érzelmek iskolája azt térképezi fel, hogy a klasszikus zenében mikor és hogyan jelennek meg az alapérzelmek. A sorozat moderátora Szélpál Szilveszter opera­énekes, aki középiskolai tanárként jól tudja, hogyan lehet megfogni a fiatalokat. „Elrettentő a száraz tényanyag, ezért azzal segítem a koncert sikerét, hogy felhívom a fiatalok figyelmét arra, hogy az egyes zenékben miképp érhetők tetten az emóciók.”


Dobszay Péter

A nyitóesemény a haragra összpontosít Bartók, Schumann, Mozart és Beethoven zenei idézeteivel, Dobszay Péter vezényletével. „Volt már, hogy haraggal léptem színpadra: nekem ez mindig extra energiát, többletet ad a produkcióhoz. Ami a »haragos« zenéket illeti, a hirtelen váltások, a zenei anyaggal vitatkozó szöveg jellemzi őket. Elének­lem például Schumanntól a Nem haragszom című dalt, amely éppen az ellenkezőjéről szól...” Banai Sára operaénekes, az iskolai csoportok számára rendezett Operatúra házigazdája számára elsődleges, hogy megismerje közönségét. Mindig megkérdezi a diá­ koktól, milyen zenét hallgatnak szívesen. A válasz­tól függően következik az énekelt folytatás, a pilla­natnyi hangulatnak megfelelően. Eddigi tapasztalatairól így beszél: „Először sokan megijednek, hogy egy órán át lesznek összezárva egy furcsán éneklő nővel. Annál nagyobb elismerést elképzelni sem tudok, mint azt, hogy aztán mind operát dudorászva távoznak. Ha az élsporthoz hasonlítom az operát, felcsillan a szemük: a rengeteg gyakorlás, az odafigyelés az étke­zésre és az életmódra hasonlóvá teszi a két világot” — árulja el. A cél: minél közelebb vinni az operát azokhoz, akik valószínűleg soha nem találkoztak még vele. „Tíz másodpercre sem lankadhat a figyelmem, különben elveszítem őket. Ez igazi kihívás, mégis nagyon élvezem.” Jászay Tamás 2020. szeptember 20. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem MATINÉKONCERTEK

RUSZALKA, A VÍZITÜNDÉR

ANTONÍN DVOŘÁK OPERÁJA NYOMÁN Közreműködik: Sinfonietta Erudita (művészeti vezető: Tötös Krisztina) Rendező: Toronykőy Attila Vezényel: Oberfrank Péter 2020. október 4. Fesztivál Színház MATINÉKONCERTEK

ALAPÉRZELMEK A ZENÉBEN — HARAG Közreműködik: Szélpál Szilveszter — ének, műsorvezető Budapesti Vonósok Vezényel: Dobszay Péter 2020. október 6., 19. Előadóterem

OPERATÚRA

OPERABEAVATÓ ISKOLAI CSOPORTOK SZÁMÁRA

CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK 2020. augusztus—október

55


A Kelet az Kelet

HOVÁ

TARTOZOL? Hogy mit is jelent a közösség és a közös­ ségvállalás, egyre nehezebb meghatározni. Beleszületünk? Választjuk? Odacsapódunk? Feliratkozunk? Követünk? Lájkolunk? Egyre bonyolódik. Ennél is bonyodalmasabb az Egyesült Királyság esetében, hiszen a brit alattvalók közösségének tagjai származásukat, bőrszínüket, hitüket, felekezetüket, szokásaikat és hagyományaikat tekintve meglehetősen sokfélék. A mindig is roppant éles brit filmszatírák természetesen nem is akarják ezt a kérdést megkerülni.

56

MÜPAMOZI 2020. augusztus—október

A Kelet az Kelet (1999) egy pakisztáni angol család története. Becsületes brit alattvalókról van szó. A családfő akkor érkezett Angliába — a brit gyarmatbirodalomból — Pakisztánból, amikor az az ország még nem is létezett, és történetünk kezdetén, 1971-ben még mindig nagyon „paki”. Muszlim tradíció szerint él, és ennek mentén próbálja terelgetni angol feleségét és hét gyerekét is. Ez nagyon nem egyszerű: a gyerekek ugyanis Salford­ban születtek, angol az anyanyelvük, szeretik a disznóhúst és lelkesen hordozzák a feszületet a körmenetben. És nem tudnak, nem akarnak az apjuk által üdvözítőnek tartott keretek között élni. Kicsi lenne nekik Kis-Pakisztán? Nem egészen erről van szó, hiszen fél évszázada több mint egy­ millió pakisztáni élt Angliában. Inkább valami olyasmiről, amiről Kipling ír 1889-es versében: „Oh, East is East, and West is West, and never the twain shall meet”. Szóval hogy Kelet és Nyugat különböző világok, amelyek nem találkozhatnak. (A dolgok mai állása szerint azt sem könnyű eldönteni, említhető-e Kipling, a cinikus gyarmatosító egy ilyen írásban.) Damien O’Donnell filmje ezt inkább kérdésnek szánja. Kétségtelen, hogy ma még nehezebb válaszokat találni rá, mint két évtizede, amikor a film elkészült. Azóta történt egy és más: Brexit, koronavírus, Black Lives Matter… (És áll-e még az ősz Rudyard Kipling szobra?) Szóval ez a kérdés aktuálisabb, mint valaha, hiszen közben beléptünk az ütköző identitások korába. Ebben a filmben a családfő, George Khan biztonságosabbnak, vállalhatóbbnak érzi az életet a maga etnikai-kulturális közösségében, a gyerekei viszont egy modern európai országban, egy sokszínű nyugati kultúrában élik az életüket és keresik a boldogulásukat, a boldogságukat. Hogy ki gondolja helyesen? Válasz nincs, de érdemes beszélgetni róla.


A Kelet az Kelet

Ez itt Anglia

Olykor érdemes megvizsgálni a másik oldalt is. Az Ez itt Anglia (2006) a „túloldalról” veszi szemügyre a brit etnikai csoportokat. 1983-ban vagyunk. Egy éve zajlott a Falkland-szigeteki háború, amelyben 244 brit katona esett el. Történetünk fő­ hősének, a tizenkét éves Shaunnak az apja is közöttük volt. Shaun nem az élet császára. Az iskolában gúnyolják, bántalmazzák. Nincs közössége. Egészen addig, amíg egy szkinhed csoport be nem fogadja. És most tegye félre mindenki a „szkin­ hed” feliratú skatulyát! Mert ez itt Anglia, és Shane Meadows filmjének szkinhedjei is legföljebb frizurájukat és lábbelijüket tekintve hasonlítanak egymáshoz. Meg abban, hogy mindan�nyian a szegények szubkultúráján osztoznak. Meg abban, hogy mindenki magával hurcolja gondjait, az elégedetlenségét, a csóróságát. Ellenállásuk, tiltakozásuk nem hatalomipari természetű. Ne feledjük, Margaret Thatcher idején vagyunk. A brit acélipar és a bányászat hanyatlik. A privatizálás csak felgyorsította ezt a folyamatot, és keményen sújtotta Yorkshire-t, ahol történetünk szereplői élnek. A mi szkinhed­jeink nem tudják pontosan, mit is akarnak. És azt is csak homályosan, mit nem. Aztán hozzájuk csapódik a börtönből frissen szabadult, radikális Combo. A csoport egyre megosztottabbá válik, kiválik belőle egy frakció, amely az angol ultranacionalizmushoz, rasszizmushoz, a Nemzeti Fronthoz kapcsolódik. Márpedig radikális mozgalom ellenségkép nélkül nem képzelhető el… És hát, ugye, a bőrszín az elég jól látható… Innen kezdve megváltozik a fekete szkinhed és a pakisztáni boltos képe is. Hogy mennyire

…hogyan hozhatna felelős döntéseket az, akinek arra sincs módja, hogy a saját élete felől döntsön? képes ezt megítélni egy kamasz, aki csupán barátokra, közösségre vágyik? Hát… Nem könnyű véleményt alkotni, még a véle­ ménydiktatúra korában sem. Az igazi kérdés sokkal inkább az, mennyire képesek megítélni a nála idősebbek, a sokat próbáltak, a politikusok. S bár az Ez itt Anglia néha nagyon vicces, olykor még érzelmes is, nézése közben egy kicsit kényelmetlenül érezheti magát az, aki a világ bajaiért a lent lévőket teszi felelőssé. Mert — a fenébe is! — hogyan hozhatna felelős döntéseket az, akinek arra sincs módja, hogy a saját élete felől döntsön. Furcsa egy film, az biztos. Amúgy meg a film rendezője, Shane Meadows később televíziós miniszériákban folytatta a nyolcvanas évek brit szubkultúráinak felderítését. Most éppen azt tervezi, hogy felderíti a millenniumi nemzedék életét. Réz András 2020. október 12., 26. Előadóterem MÜPAMOZI VERY BRITISH — SZATÍRÁK ÉS GROTESZKEK

A KELET AZ KELET, EZ ITT ANGLIA Házigazda: Réz András

MÜPAMOZI 2020. augusztus—október

57


Két test, egy lélek Két épületben, de közös vezetéssel működik a Town Hall & Symphony Hall Birmingham elnevezésű intézmény, ahol a világhírű klasszikus zenészek, jazz-, folk-, rockés popsztárok, színészek és humoristák fellépései mind ugyanazt a célt szolgálják: élményt adni és inspirálni.

58

MÜPA CSAK EGY VAN 2020. augusztus—október


A város ikonikus épülete, a Town Hall 1834ben nyílt meg, külsejét Joseph Aloysius Hansom a római Forumon álló Castor és Pollux templomának alapján tervezte meg. (Az akkor huszonhét éves, ifjú és naiv építész jótállást vállalt az építkezés költsé­gei­ re — talán nem meglepő, hogy a végére teljesen csődbe ment.) Itt ülésezett a helyi önkormányzat, az épület izzó politikai viták és szenvedélyes beszédek színhelye lett, a 19. és 20. század során alig akadt miniszterelnök vagy jelentős politikus — Joseph és Neville Chamberlaintől William Gladstone-on és David Lloyd George-on át Clement Atlee-ig és Margaret Thatcherig —, aki ne fordult volna meg benne. A Town Hall emellett nemzetközi hírű zenei központtá is vált, 1834 és 1912 között háromévenként rendeztek benne zenei fesztivált, 1926 és 1991 között pedig a Birminghami Szimfonikus Zenekar otthona volt. A várossal szoros kapcsolatot ápoló Mendelssohn itt mutatta be az 1846-os Triennálé által rendelt Éliást, Elgar pedig több művét, köztük a Gerontius álmát, de fellépett a Rolling Stones, a Beatles és a Black Sabbath is. Charles Dickens A karácsonyi énekből tartott itt felolvasást, sőt a Town Hall falai közt rendeztek már birkózómec�cset, kézműves vásárt és diplomaosztó ünnepségeket is. A terem büszkesége a William Hill által tervezett csodálatos orgona, mely sokáig több rekordot is tartott: építésekor a legnagyobb volt Angliában, és a világon először kapott magas nyomású nyelvsípot, a híressé vált „Tubát” (vagy „Ophicleide”-et), melynek hangja a gőzmozdonyok füttyére emlékeztet. A hangszer születésével egy időben Birmingham városa létrehozta a városi orgonista állását is. Az első orgonisták egyike, James Stimpson honosította meg a hetenkénti orgonakoncertek hagyományát az 1840-es években, s a hangversenyek hamar annyira népszerűvé váltak, hogy hétfő esténként ezerötszáz ember zsúfolódott a terembe. A város, a közönség és a művészek egymás iránti kölcsönös megbecsülésének egyik beszédes jele, hogy az 1834 óta folyamatosan létező pozíciót mindössze heten töltötték be —

a jelenlegi városi orgonista, Thomas Trotter is lassan negyven éve szolgál már. A zongorának is megkülönböztetett szerepe van az intézményben: 1979 óta rendezik meg a Birminghami Nemzetközi Zongoraversenyt, melyet Gladys Lily Brant alapított szülei emlékére. Miss Brant szenvedélyes zenerajongó és maga is tehetséges zongorista volt, és még élénken éltek benne ifjúkora hangversenyélményei, többek között egy szólóest, melyet Rachmaninov adott a Town Hallban. A verseny döntőjébe három fiatal zongorista jut — mindannyian egy-egy szólókoncertet adhatnak három általuk választott szerző műveiből. Csabay Domonkos személyében 2016-ban a ver­ seny­nek magyar győztese volt.

…a terem alakjának, mére­ teinek megtervezésétől a felületek, székhuzatok anyagának kiválasztásáig az akusztikus szava volt a döntő. Már az első világháború után felmerült, hogy a városnak szüksége lenne egy újabb, nagyobb teremre, a húszas években a Birming­hami Szimfonikusok legendás karmesterét, az új teremért minden követ megmozgató Adrian Boultot is ezzel biztatták (vagy csak próbálták leszerelni): „Ne aggódjon, Mr. Boult, megkapja a hangversenytermét, mielőtt elmegy Birminghamből.” És bár Boult hosszú életet, majdnem száz évet élt, mégsem érhette meg a terv megvalósulását, az új hangversenyterem végül csak 1991-re épült fel, akkor költözött át a zenekar is. A Symphony Hall megtartotta a 19. századi termek cipős­ doboz alakját, de Russell Johnson újítá­ sainak köszönhetően a világ egyik legtö­ kéletesebb akusztikájú koncertterme lett. (Johnson neve Budapesten is ismerősen cseng, hisz másfél évtizeddel később ő alakította ki a Müpa — a Symphony Halléval vetekedő — akusztikáját is.) A korábbi gyakorlattal ellentétben — amikor

az akusztikusoknak már egy kész építészeti tervhez kellett igazítaniuk a saját elképzeléseiket — a Symphony Hall esetében már a terem alakjának, méreteinek megtervezésétől a felületek, székhuzatok anyagának kiválasztásáig az akusztikus szava volt a döntő. A Symphony Hall is büszkélkedhet egy hatalmas orgonával, így a városi orgonista hagyományos koncertjeinek egy részét ma már itt rendezik meg. Emellett a hangszer időnként régi némafilmek — mint például a Nosferatu, a Metropolis vagy A vasálarcos — vetítését is kíséri, és népszerűek a családi koncertek és oktatási programok is, ahol felnőttek és gyerekek egyaránt kipróbálhatják, milyen orgonán játszani. Az oktatási és közösségi programok egyébként is fontos szerepet játszanak a Town Hall & Symphony Hall működésé­ ben — az intézmény a koncerteken és más élő előadásokon kívül ezekkel is szolgálni szeretné a várost és tágabb környezetét. Hátrányos helyzetű gyerekeknek kínálnak zenetanulási lehetőséget, a zeneiparban eligazodni segítő projektet indítottak fiataloknak, akik zenészként, művészmenedzserként, koncertszervezőként vagy producerként képzelik el a jövőjüket, amatőr kórusoknak szerveznek workshopokat és koncerteket, karácsonyi hangversenyeik pedig sérült hozzátartozóikat ápoló családok számára nyújtanak közös élményt, nyugodt együttlétet. Magyarszéky Dóra

MÜPA CSAK EGY VAN 2020. augusztus—október

59


KATTINTHATÓ élményfürdő Ki hitte volna 2020 márciusa előtt, hogy néhány hét alatt az oktatástól a vásárlásig mindennapjaink cselekvéseinek és történéseinek nagy része az online térbe helyeződik? A minőségi kultúra területén sem alakult ez másként: a Müpa az új helyzetben új módokat talált, hogy élményt kínálhasson közönségének. Tavasszal a járványhelyzet miatt megnyíltak a féltve őrzött archí­ vumok: a színházak és koncerttermek hatalmas mennyiségben tették közzé korábban rögzített előadásaik felvételét. A kultúra iránt elkötelezett nézőnek újfajta döntéseket kellett hoznia. Míg korábban a pénztárcánk, munkahelyünk és szabadidőnk adta lehetőségek mátrixában helyeztük el a kulturális programokat, most kinyílt a világ. A New York-i Metropolitan éppúgy kattintásnyi közelségbe került, mint a milánói Scala. Ráadásul a sokszor napokon át elérhető felvételek azt is lehetővé tették, hogy ne csak este, elegáns ruhában mehessünk operába, hanem akkor és úgy, amikor és ahogyan kedvünk tartja — akár a reggeli kávét kortyolgatva a kanapén. A Müpa világviszonylatban is feltűnő gyorsasággal reagált a nem várt eseményekre. És bár az intézmény eddig sem csak Budapestről, hanem az országból és a régióból is bőven vonzott látogatókat, március 25-i indulásával a Müpa Home program immár a nagyvilágban is márkanévvé vált. Ez utóbbit értsük szó szerint: a sorozat előadásait hazánk után sorrendben a legtöbben Német­országban, Ausztriában, az Egyesült Királyságban, illetve az Amerikai Egyesült Államokban követték. De nemcsak ott: a Müpa többek között ecuadori, kanadai, ausztrál és japán online nézőkkel is büszkélkedhet. A rendkívül helyzetben a Müpa elsődleges célja volt, hogy visszaadja azt a műfaji és stiláris sokszínűséget, amely mára az intézmény védjegyévé vált. Először a honlapról elérhető médiatárból tették közzé száznál is több hangverseny, irodalmi est és más produk­ció felvételét, majd rekordidő alatt állították össze a három hónapon át megszakítás nélkül zajló, összesen kilencven előadás jó minőségű felvételét közreadó Müpa Home sorozatot. A bőséges válogatás két alappilléren nyugodott. Saját produkciói közül a Müpa az utóbbi évek félszáz legsikeresebb előadását választotta, a többi felvételt az Európai Hangversenytermek Szervezete, az ECHO bocsátotta új közönsége rendelkezésére. A hűséges nézők tájékoztatására szolgált a heti programot bemutató, a magyar mellett angolul is megjelenő online műsorfüzet.

60

MÜPA HOME 2020. augusztus—október

Egy biztos: ebben a válogatásban mindenki talált kedvére való programot. A világszerte hatvanötezer néző által követett, közel százötven órányi (!) műsor végső mérlege ötvennégy komolyzenei előadást és nyolc teljes operát tartalmaz: ez utóbbi csoportból négy estén a Müpa ikonikus Ring-tetralógiája is képernyőre került. A könnyűzene szerelmeseit kilenc, a jazzrajongókat hét, a világzene követőit öt estén várták digitális eszközeik elé. A Müpa Home az ínyencekre is gondolt, amikor kettőt-kettőt az irodalmi estekből, tánc­előadásokból és újcirkusz-produkciókból is műsorra tűzött. Hogy a Müpa Home törzsnézői mindenevők, jól mutatja, hogy a közvetítéssorozat legnépszerűbb darabja az egyes számú hazai újcirkusz-társulat, a Recirquel A meztelen bohóc című, a Fesztivál Színházban 2014-ben bemutatott előadása volt, amelyet most több mint 4500-an láttak. A képzeletbeli dobogó második fokán Bobby McFerrin emlékezetes 2018-as koncertje, a circlesongs áll 3500-nál is több megtekintéssel. Nem meglepő, hogy a Müpa Home programjában az idén online megrendezett Budapesti Wagner-napok révén eleve hangsúlyosan jelenlévő német mester is az élmezőnyben végzett: A nürnbergi mesterdalnokok Fischer Ádám vezényelte előadásának 2771 néző tapsolhatott otthonában. Zárásképp még néhány „leg”: a legrövidebb bemutatott produkció, a birminghami Town Hall & Symphony Hall koncertje húszperces volt, a leghosszabb előadás partitúráját viszont Wagner jegyzi a Ring zárókövével, a 310 perces Az istenek alkonyával. A Müpát érdekelte, nézői hol és hogyan köve­tik az online eseményeket. Az összes megtekintés közel fele az intézmény hivatalos Facebook-oldalán zajlott, a nézők majdnem negyven százaléka a Müpa honlapját, tizenöt százalék pedig a YouTube-csatornát válasz­totta. A legtöbb néző laptopról és okostelefonról csatlakozott, arányaikban jóval kevesebben voltak a televízión vagy tableten bejelentkezők. Apropó, bejelentkezés: a Facebookon a legtöbb lájkot a Nemzeti Filharmonikusok 2017-es koncertje, a legtöbb szívet Bobby McFerrin fellépése, a legtöbb hűha emotikont pedig Gyenyisz Macujev hangversenye kapta. Jászay Tamás


ÖSSZESEN 90 ADÁS

40

KÖZVETÍTÉS HOSSZA

50

ECHO

Összesen 148 óra és 5 perc = 8880 perc

MÜPA

Echo: 40 óra 50 perc Müpa: 107 óra 15 perc Leghosszabb: A nürnbergi mesterdalnokok: 5 óra 25 perc

60 45

Legrövidebb: A Town Hall & Symphony Hall Birmingham közvetítése: 20 perc

MŰFAJOK MEGOSZLÁSA 54

ÖSSZES MEGTEKINTÉS 8

2

2

TÁNC

2

OPERA

5

IRODALMI EST

KÖNNYŰZENE

ORGONA

7 JAZZ

9 1 KOMOLYZENE

0

VILÁGZENE

15

ÚJCIRKUSZ

30

49%

39%

15%

LEGTÖBB LIKE 2802 Nemzeti Filharmonikusok

65 198

LEGTÖBB SZÍV 2043 Bobby McFerrin: circlesongs LEGTÖBB WOW 99 Gyenyisz Macujev zongorakoncertje

AZ 5 LEGNÉZETTEBB KÖZVETÍTÉS

4 523 3Bobby590 2 771 Recirquel McFerrin: A nürnbergi A Meztelen Bohóc Circlesongs

mesterdalnokok

2 442 2 257 Nemzeti Tátrai Band Filharmonikusok

TOP 5 ORSZÁG 5

ESZKÖZÖK ARÁNYA

4

2 3 1

MÜPA HOME 2020. augusztus—október

61


EGYMÁST ÖSZTÖNÖZVE Korán kezdődött jazzmuzsikusi pályafutása. Hogyan élte meg, hogy már kamaszként neves pályatársakkal játszhatott? Balázs Elemér: Örömöt és kihívást jelentett számomra ez a nem könnyű időszak. Hamar bekerültem a mélyvízbe, de rengeteget kellett fejlődnöm, hogy megérdemeljem, hogy ezekkel a művészekkel léphetek fel. Senki sem játszik azonnal úgy, ahogyan kell, a fejlődés időbe telik. Újabb és újabb feladatokat tűztem ki magam elé, teljesítettem őket, és a rutin hozzásegített a profizmushoz.

Fotó: Lugosi Péter

ifj.Balázs Elemér

Az ön számára is ennyire korán természetes volt, hogy a zenét választja? ifj. Balázs Elemér: Biztos voltam abban, hogy zenével akarok foglalkozni. Igaz, jelentős pálfordulással kezdtem az utamat. Három-négyévesen dobolni kezdtem, de amikor elkezdtem pötyögni a zongorán, rájöttem: ez való nekem, ezt szeretném folytatni. A klasszikus zenei pályához az is hozzásegített, hogy édesapám mindig gyönyörű zenéket hallgatott.

Apa és fia látszólag két irányban tájékozódik: BALÁZS ELEMÉR a hazai jazz meghatározó alakja, IFJ. BALÁZS ELEMÉR klasszikus zongorát és zeneszerzést tanult. Útjaik középen találkoznak, ahol nincsenek szigorú határok a komolyzene és az improvizáció között.

62

HATÁRSÉRTŐK 2020. augusztus—október

Ezek szerint nemcsak jazz szólt a Balázs család otthonában? ifj. BE: Gyerekként több klasszikus muzsikát hallgattam, ma viszont ez éppen fordítva történik: nagyon odafigyelek a jazzre, mert klasszikus zenészként rengeteget tudok belőle meríteni. Azt a szabadságot, amelyet a jazz-zenészek az improvizációban élnek meg, én Mozartban vagy Lisztben fedezem fel. És persze én is improvizálok, csak a klasszikus zene keretein belül.

„Azt a szabadságot, amelyet a jazzzenészek az improvizációban élnek meg, én Mozartban vagy Lisztben fedezem fel.”

BE: Mindig nagyon nyitott ember voltam, igaz, ma már alig hallgatok jazzt. Rossz úton jár, aki azt hiszi, hogy ha technikailag mindent meg tud valósítani a hangszerével, akkor már zenélni is tud. Ha jazz, akkor nekem csak a régiek jöhet­nek szóba: a mi Bachjaink Miles Davis, Keith Jarrett, Charlie Parker vagy John Coltrane. A 2007-es Early Music leme­zünkön, amelyet most a Müpában új felállásban, felfrissítve veszünk elő, a darabok úgy szólalnak meg, ahogyan azt szerzőjük leírta, és a hozzájuk csatlakozó improvizációban gondoljuk őket tovább. A kísérletezés mindig vonzott, de úgy, hogy ne sértsem meg az eredeti művet.


Fotó: Boór Ádám

Balázs Elemér

ifj. BE: Én is nagyon lényegesnek tartom, hogy tiszteletben tartsuk a komponisták eredeti ötleteit. Zeneszerzőként nekem is fájna, ha barbár kezek lerombolnák a műveim. Az interpretációról szintén azt gondolom, hogy fontos a korhűség olyankor is, ha az előadásban szerephez jut az improvizáció. Szavaik alapján úgy tűnik, a klasszikus zene és a jazz között számos átjáró nyílik. BE: Igen, és ez régóta így van: Bachról tudjuk, hogy szeretett improvizálni. Ő és még jó néhány klasszikus zenész a jazz előőrsét alkották. A jazz legfontosabb jellemzője a reflexió: a témát vázoló harmóniamenetekre reflektálunk az improvizációkban. A komolyzene zsenijei hasonlóképp dolgoztak akkor is, ha ezt a klasszikus zene oldaláról sokan vissza is utasították. Hallgassa meg Keith Jarrett némelyik improvizációját: mintha Stravinskyt vagy Schönberget hallanánk. Honnan jött az ötlet, hogy együtt játsszanak? BE: Amikor észrevettem Eleméren, hogy jól mozog a spontán improvizáció területén, erősen biztattam. Óriási dolog, hogy 2017-ben megnyerte a Vukán György által alapított Creative Art versenyt. Egyébként Vukán, akivel játszhattam, Elemért már nyolc-kilencéves korában bátorította, amikor kis kompozíciókkal állt elő: jól látta, hogy itt valami komoly dolog készülődik. Az Örök szerelem című lemezünknél Elemért kértem meg, hogy komponáljon összekötő improvizációkat. Ez volt az első közös projektünk, amely igen elismerő visszhangot kapott. Nem nyomasztó az édesapjával egy színpadon állni? ifj. BE: Egyáltalán nem, sőt kifejezetten felszabadító. Minduntalan észreveszem magamon, mennyire inspirál a játéka. Ez a szituáció már nem a neki, hanem a magamnak való megfelelésről szól. Mindig megfogadom a tanácsait, felnézek rá. És igen, mindig bennem volt, hogy azt

az utat akarom járni, amelyet ő taposott ki, csak éppen a másik irányból közelítve. Szeretném, ha mindketten beszélnének egymás hangszeréről! BE: Furcsa lesz, amit mondok, de én olyan dobos vagyok, akit sosem érdekelt önmagában a dob: számomra a dob a zene közvetítésének eszköze. A zongora mindig is nagyon közel állt hozzám, egy ideig komolyan tanultam is. Nagy kedvenceim Argerich, Richter, Gould vagy Schiff András. Boldog vagyok, hogy a fiamnak én ajánlottam annak idején a zongorát. Tudtam, hogy ha azon kezd játszani, később abból bármi kialakulhat, ő pedig annyira megszerette, hogy maradt is nála. ifj. BE: Engem máig nagyon inspirál a dob. Nemrég tanultam Bartók 2. zongoraversenyét, amelynek sok eleme emlékeztet a dobolásra. Amikor édesapámat vagy Brian Blade amerikai dobost hallgatom, azt érzem, hogy nem püfölik a hangszert, hanem olyan ritmusképleteket csalnak elő belőle, amelyek a zene lényegét érintik: a lélekből jön a zenéjük. Jászay Tamás

2020. szeptember. 30. Fesztivál Színház

EARLY MUSIC RELOADED BALÁZS ELEMÉR GROUP & NÚRIA RIAL Balázs Elemér — dob Horváth Cintia, Szakonyi Milán — ének Balázs József — zongora Komjáti Áron — gitár Lakatos „Pecek” Krisztián — bőgő Czibere József — ütőhangszerek Vendég: Núria Rial — ének Közreműködik: Ifj. Balázs Elemér — zongora Mizsei Takács Zsuzsanna — mezzoszoprán Hegyi Barnabás — kontratenor Keönch László — tenor Mizsei Zoltán — bariton Demjén András — basszus

HATÁRSÉRTŐK 2020. augusztus—október

63


Dr. Szlávik János

DR. SZLÁVIK JÁNOS

​​​​​​​a Dél-pesti Centrumkórház, Országos ​​​Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa

A világhírű rendező, Stanley Kubrick utolsó befejezett munkája, a Tágra zárt szemek bemu­tatóját annak idején ellentmondásos fogadtatás kísérte. Nekem tetszett! A film érzékletesen mutatja be az ezredforduló arisztokráciáját, melynek tagjai mindent megvehetnek maguknak, legyen az fényűzés, élvezeti cikk vagy női test. Ezt itt gátlástalanul, misztikus szabadkőműves páholyokat utánzó környezetben teszik, ahonnan kitaszítanak minden betolakodót. A történet két pszichológus főszereplője (Nicole Kidman és Tom Cruise) is álmodozik a házasság korlátainak lebontásáról, de próbálkozásaik megragadnak a könnyed flörtnél. A harsogó színű képek, a látványos díszletek és kosztümök, a magával ragadó zene, a tökéletes női testek erotikus látványa és a két főszereplő feled­teti a film epikus terjedelmét. Érdemes megnézni ma is! 2020. szeptember 25. Előadóterem

TÁGRA ZÁRT SZEMEK

PROF. DR. JAKAB FERENC

Rendező: Stanley Kubrick Házigazda: Réz András

virológus, tanszékvezető egyetemi tanár

Mindig lenyűgözött a jazz! Talán az egyetlen zenei stílus, amelyet hallgatva, a minden­ napi munkából kiszakadva igazán pihen­ni tudok. Minden jazzkedvelő tudja, milyen az, amikor elég, ha az ember behunyja a szemét és egy-egy igazán jó számra gondolva érzi a zene erejét, a jazz varázsát. A New Orleans Fesztivál Hollywood aranykora című programja több szempontból is kedves számomra. Nemcsak a jazzhez fűződő különleges viszonyom miatt, hanem azért is, mert egyrészt imádom a régi hollywoodi mozik fantasztikus világát, másrészt jó kapcsolat fűz az est házigazdájához, Szalóky Bélához, akinek a zene iránti szeretete példaértékű, kifinomult ízlé­se pedig egy jó hangulatú, kellemes zenei este garanciája. A programot mindenkinek jó szívvel ajánlom!

Prof. Dr. Jakab Ferenc

Fotó: Csortos Szabolcs

2020. augusztus 28. Fesztivál Színház NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL

HOLLYWOOD ARANYKORA SZŐKE NIKOLETTA ÉS A BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR

GYŐRFI PÁL

korábban billentyűs, ma az Országos Mentőszolgálat szóvivője

Győrfi Pál

Koncertajánlómat kézenfekvő volna nosztalgiára építeni, hiszen amikor gimnazistaként barátaimmal megalapítottuk Madár­tej nevű zenekarunkat, még közös fellépéseink is voltak az 1981-ben alakult Európa Kiadóval. Újra átérezhetném a lázadó, filozofikus hangulatot, amely nyers, pimasz szövegeiket ismételgetve átjárta szívünket. Felidézhetnék emlékeket a késői szocializmus és a korai magyar new wave — avantgárd rock­zene koccanásairól. De nem ezt teszem: a jelenről és a jövőről beszélek, amikor egy nagyon is mai, érvényes és jelentős Európa Kiadó koncertjét ajánlom Önöknek. Virtuóz zenészek játékára, a „csí” áradására, irodalmi értékű szövegekre és egy igazi Frontemberre számítok, akire az első perctől ösztönösen rábízzuk magunkat. Borítékolom, hogy a művészet fellegvárában is eljön majd a pillanat, amikor egy pogózásra csábító szerelmi etűd után elkapjuk Menyhárt Jenő bölcs-huncut tekintetét, és a Love2020 jegyében együtt üvöltjük: „Helló baby, kezdjük újra!” 2020. október 29. Fesztivál Színház

EURÓPA KIADÓ — LOVE2020 64

HULLÁMHOSSZ 2020. augusztus—október


MÜPA WEBCAST

ÉLŐ KONCERTEK A NAPPALIJÁBAN! A közvetítés hamarosan kezdődik.

A közvetítés hamarosan kezdődik.

A közvetítés hamarosan kezdődik.

Élvezze a Müpa HD koncertközvetítéseit otthonról, kényelmesen!

mupa.hu65


Fotó: Posztós János, Müpa

Müpa Autósmozi

Több ezren a Müpa autósmozijában Nagy sikert aratott a Müpa autós koncertmozija: július 1. és 25. között több ezer lelkes néző látogatott el a Müpa melletti felszíni parkolóba, hogy egy óriási kivetítőn, autója biztonságában és kényelmében élvezhesse a házban zajló, élő hangversenyeket. A világjárvány okozta kényszerű szünetben életre hívott kezdeményezés kapcsán Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója elmondta: „ez a különleges formátum egyszerre volt nosztalgikus és aktuális, ám ami talán a legfontosabb, alkalmat teremtett kiváló művészeinknek arra, hogy újra színpadra álljanak, a közönség pedig rendhagyó módon ugyan, de ismét át­ élhette a Müpa-élményt, számtalan műfajban.” A különleges sorozatban a New York-i Metropolitan két operaközvetítése is helyett kapott, színpadra lépett többek közt Várdai István, a Budapest Bár, Kovács János és a Nemzeti Filharmonikusok, a Random Trip, a Hungarian All Star Big Band, a Vujicsics és a Söndörgő, a Lóci játszik, a Péterfy Bori & Love Band, a Qualitons és a Barabás Lőrinc Quartet, a közönség pedig estéről estére villogó reflektorokkal és dudálással fejezte ki köszönetét a Fesztivál Színházban játszó művészeknek.

A nyár folyamán Beethoven műveit bemutató videosorozatot indított a Müpa. A #Beethoven250Challenge ötperces, fesztelen stílusban írt epizódokból áll, így a komponista alkotói termése azokhoz is közelebb kerülhet, akik hetente csupán néhány percet áldoznának erre. Az intézmény archívumából származó koncertfelvételeken világhírű karmesterek, kiváló énekesek és elismert muzsikusok játéka vezeti végig a nézőt Beethoven életén, a darabok kronologikus sorrendbe állításával. Részleteket hallhatunk a g-moll csellószonátából Várdai István és Frankl Péter, a Holdfény-szonátából Vásáry Tamás, a Kreutzer-szonátából Baráti Kristóf és Würtz Klára előadásában, továbbá Beethoven egyetlen operája, a Fidelio, valamint hegedűversenye, szimfóniái és kamarazenei művei is terítékre kerülnek. Kobajasi Kenicsiró, Kocsis Zoltán, Gyenyisz Macujev, Madaras Gergely, Maxim Vengerov, Pinchas Zukerman és mások emlékezetes müpás fellépéseiből számos esetben e sorozatban láthatók első ízben részletek.

Beethoven 250 challenge

Öt percben Beethovenről?

66

HORIZONT 2020. augusztus—október

Fotó: Posztós János, Müpa

Kurtág György

Art of Virus Megesett már a múltban, hogy felhívás nyomán több alkotó dolgozott fel egyazon témát. Így született Beethoven kompozíciója, a Diabelli-változatok egy valcer alapján, valamint a Hexaméron: Liszt, Thalberg, Pixis, Herz, Czerny és Chopin variációsorozata A puritánok indulójára. Hasonló kísérletbe kezdett a Modern Art Orchestra vezetője, Fekete-Kovács Kornél, mikor tíz zeneszerzőnek küldött el a világ különféle tájaira egy kilenchangos témát. Olyan rövid dara­bokat kért tőlük, melyek ennek felhasználásával „modellezik” egy vírus lappangását, terjedését, mutációit, eltűnését. Lapzártakor a gyűjtemény work in progress: további tételek várhatók. Az elkészült kompozíciók – többek közt Mike Garson, Kuba Stankiewic, Brian Charette, Tony Grey, Cseke Gábor, Bacsó Kristóf, Ávéd János, Korb Attila, Subicz Gábor művei – megismerhetők a MAO honlapján. A jazzmuzsikusok mellett Eötvös Péter, Kurtág György és ifj. Kurtág György is részt vett a játékban. A MAO honlapján interjú látható Kurtág Györggyel és fiával. A beszélgetésből kiderül: közös művük, melyben fontos szerephez jut az elektronika, az improvizációs gondolkodásnak is adósa.


MÜPA HŰSÉGPROGRAM

MINDIG TÖBBET ADUNK!

Csatlakozzon Ön is, gyűjtsön pontokat, élvezze a kedvezményeket és a plusz élményeket!

mupa.hu


Az élmény összeköt!

68

KLASSZIKUS 2020. augusztus—október

mupa.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Müpa Magazin 2020/2021 évad 1. szám by Müpa Budapest - Issuu