Müpa Magazin 2015/2016 évad 5. szám

Ingyenes időszaki kiadvány • XI. évfolyam, 3. szám, 2016. május–július

MAGAZIN

müpa

ÉLET • STÍLUS • MŰVÉSZET

www.mupa.hu

Vigye haza az élményt!

Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban! mupa.hu

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Fischer Ádám

KEDVES KÖZÖNSÉGÜNK! A Budapesti Wagner-napok történetében idén mérföldkőhöz érkeztünk. Tavaly lezárult az első tíz év, eljátszottuk Wagner összes operáját, és most az eddigi tapasztalatok fényében tudjuk a következő tíz évet megtervezni. Az új sorozat küszöbén úgy látom, az elején kishitűek voltunk, amikor azt hittük, Wagnerhez nagyon sok látványnak kell kapcsolódni, mert különben a zene esetleg unalmas lesz. Ez egyszerűen nem igaz. Az első két produkció, a Parsifal és a Ring volt a Müpához leginkább illő, több színpadi hatásra nincs szükség, tehát nyugodtan elmozdulhatunk az eredeti elképzelés, a koncerttermi, zeneközpontú előadások irányába. Nagy győzelem és óriási öröm számomra, hogy ezt átélhettem. Egyre jobban hiszek abban, hogy a Müpa rendkívüli lehetőségei a világ Wagner előadásai mellett – nem helyett, mellett – egy alternatíva lehetőségét nyújtják.

Itt ugyanis ezek a művek egészen másként szólalhatnak meg. A Müpa legyen Müpa, ne próbáljon Metropolitan lenni. Erről kellett meggyőznöm a munkatársaimat, és persze a közönséget. Tapasztalom, hogy a világban egyre inkább elterjedt a híre annak, hogy itt valami különlegesség született. Ebben a szellemben folytatjuk tehát. És igen, folytatjuk. Úgy gondoltam, Wagner minden generációnak újat mond. De ma már tudom, hogy tízévenként újat mond ugyanannak a generációnak is. Ez azt is jelenti, hogy előbb-utóbb találnom kell egy fiatal karmestert, aki a sorozatunkat majd tovább viszi. Bízom ugyanis abban, hogy a Budapesti Wagner-napok engem is túlélő hagyomány lesz. Ami a jelent illeti, remélem, találkozunk akkor is, amikor a magyar labdarúgó válogatott – előre ezt nem tudhattuk – az Európa-bajnokságon játszik. Ha azon az estén, a Siegfrieden is telt ház lesz, az lesz a legnagyobb siker! De persze nemcsak azon az estén várom Önöket!

Fischer Ádám a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője és karmestere

müpa

magazin 2016 május–július

3

Fotó © Alberts Linarts

Gidon Kremer

22

3

Nyitány

AKTUÁLIS ZENE

36 Diana régi-új dalai

4

Tartalom

20 „A hangi és a formai tisztaság

38 Lélekvándorlás

6

Horizont

megteremtése az egyik fő célom”

Fotó © Gregor Hohenberg

Fotó © Michael Tammaro / Virgin Classics

Diana Damrau

14 18

Jonas Kaufmann

avagy a rögtönzés varázsa

MŰVÉSZBEJÁRÓ

KÖNNYŰ

22 Kaufmann – és mindenki más

40 Lábujjhegyen álló zene

érzelmesen

FOLYAMATOS MÚLT

42 Hey, June! Amitől igazán beindul a nyár

Két ragyogó, fiatal csillag

24 Jó bor

VILÁGZENE

14 Belcanto-hercegnő

28 A Duna-parti Bayreuth

44 Dal és tündér

16

J AZZ

46 A táncoló Szókratész

30 A jazz korral jár

LITERÁRIUM

34 Ithaka még messze van

48 Kántor Péter

KLASSZIKUS

8 Formabontás tragikusan, 12

Orgona 10

18 Romantikus csúcstalálkozó

és Várady Szabolcs versei

4 müpa

magazin 2016 május–július

2

I M P R E S S Z U M

Müpa Magazin A MÜPA INGYENES KIADVÁNYA

Alapító: Müpa Budapest Nonprofit Kft. Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Csengery Kristóf Keresztury Tibor Szerkesztőség: Fidelio Media Kft. 1033 Budapest, Polgár utca 8–10.

Telefon: (+36-1) 476-0320 Fax: (+36-1) 476-0321 E-mail: print@fidelio.hu Felelős kiadó: a Fidelio Media Kft. ügyvezetője Nyomda: Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 18 000 példányban HU ISSN 1788-439X

Fotó © Grosse Geldermann

A szerkesztés lezárult: 2016. április 11.

Fotó © Sasha Vasiljev

30 24

Müpa: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu

Anja Kampe

Viktoria Tolstoy

50 Jó költő holtig tanul

KULISSZA

52 Tweedzakó és kempingszék –

60 Bizalmi alapon

MÜPAMOZI

MÉLYVÍZ, CSAK ÚSZÓKNAK / A MÜPA A WEBEN

54 Mintha fekete-fehérben…

62 Szemelvények zenekritikákból /

avagy a közbülső személy

CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK

56 Zenei anyanyelv –

Kezdőtől haladó szintig

A PÉNZ ZENÉL

58 Zeneközvetítés európai módra

Blogbejegyzések

A címlapon: Diana Krall

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják! www.mupa.hu Stratégiai partnereink:

Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

HULLÁMHOSSZ

64 Ferencz I. Szabolcs •

dr. Bánáti János • Straub Elek

Emberi Erőforrások Minisztériuma

HATÁRSÉRTŐK

66 A Kistehéntől a Rengetegig

müpa

magazin 2016 május–július

5

Fotó © Valuska Gábor

A szellem világa megrendülten búcsúzott a március 31-én életének 87. évében elhunyt, Nobel-díjas írótól, a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért, Az angol lobogó, a Gályanapló, a Felszámolás, a Mentés másként és számos más jelentős mű – regények, esszék, naplók, vallomások – szerzőjétől, aki 1944/1945-ben Buchenwaldban és Auschwitzban elszenvedett élményei alapján tizenhárom esztendőn át, 1960 és 1973 között írta eleinte elutasított, kiadót is nehezen találó, majd sokáig értetlenül fogadott első regényét, a Sorstalanságot, melynek későbbi világhírét köszönhette. Az író a Fesztivál Színház falai között jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt, a Literá­rium Kertész Imre-estjén, 2015. december 14-én.

A MÜPA ÉS A SAUL FIA ZENESZERZŐJE

Melis László

ANDERSZEWSKI EGY IDŐRE FELHAGY A KONCERTEZÉSSEL

Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

Piotr Anderszewski

A félig lengyel, félig magyar származású, világhírű zongoraművész, Piotr Anderszewski, aki a Müpában is többször fellépett már, nemrég azzal lepte meg a világot, hogy bejelentette: egy sabbatical year idejére átmenetileg visszavonul a nyilvánosságtól (a fogalom jól ismert az angolszász világban: olyan hosszabb tanulmányi szabadságot jelent, amelyhez tudósok, művészek, egyetemi oktatók folyamodnak feltöltődés céljából).

Anderszewski így kommentálta döntését: „nem akarok évi kétszáz koncertet adó géppé válni. Ez nagy teljesítményt igényel, s a teljesítmény idővel kiégeti az embert. […]

Ha egy Boeing 777-est vezetsz, száz utassal a fedélzeten, nincs lehetőséged arra, hogy új manővereket próbálj ki. […] Nem állítom, hogy a szabadság jobb muzsikussá tesz, de segít abban, hogy kevésbé legyünk automaták, és inkább emberek. Olyan, mint egy új földrész felfedezése.”

LEMEZ KÉSZÜL A RÉGIZENE FESZTIVÁLON BEMUTATOTT OPERÁBÓL Tavaly került a polcokra a 2014-es Budapesti Tavaszi Fesztivál záró előadásaként a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar közreműködésével bemutatott Rameau-opera, a Polümnia ünnepei lemezfelvétele. A Müpa és a Versailles-i Barokk Zenei Központ (CMBV) koprodukció­ jában megvalósult kiadványt – amely 2015-ben elnyerte a Német Hanglemezkritikusok Díját, valamint a francia Opéra Magazine Opera Gyémántja Díját is – idén márciusban a Mondonville nagy motettáit tartalmazó CD követte, szintén Vashegyi György vezényletével. A nemzetközi együttműködés következő fejezete Mondonville 1742-ben bemutatott operája, az Isbé koncertszerű előadása volt, amelyet 2016 márciusában modern kori világpremierként hallhatott a közönség a Müpa Régizene Fesztiválján. A műből a 2015/16-os szezonban az évad együtte­sei­nek választott Purcell Kórus és Orfeo Zenekar előadásában felvétel is készült, amely várhatóan 2017 első felében jelenik meg a Glossa kiadó gondozásában.

6 müpa

magazin 2016 május–július

Fotó © Posztós János, Müpa

A többek közt Cannes-i Nagydíjat, FIPRESCI-díjat, Golden Globe-díjat, Césardíjat és Oscar-díjat elnyert Saul fia nemzetközi sikere kapcsán sokan írtak és beszéltek a rendező, Nemes Jeles László, a főszereplő, Röhrig Géza és az operatőr, Erdély Mátyás munkájáról, arról azonban kevesebb szó esett, hogy a film zenéjét Melis László (1953) alkotta meg. Melis éppen az új kortárs zeneművek születését is szorgalmazó Müpa felkérése nyomán írta meg legutóbb bemutatott operáját, az Euripidész szövegére komponált Bakkhánsnőket, amelyet 2013 októberében a Fesztivál Színházban Jeles András rendezésében ismerhetett meg a közönség.

Vashegyi György

Fotó © Pályi Zsófia, Müpa

HORIZONT

BÚCSÚ KERTÉSZ IMRÉTŐL

Kertész Imre

KLASSZIKUS

Baráti Kristóf Sokan vélik úgy, hogy a hangszeres muzsikus számára minden műfaj közül a kamarazene kínálja a legméltóbb megmérettetés lehetőségét. A versenymű kitűnő alkalom a virtuóz felkészültség megcsillogtatására, a szólóest a zongoraművésznek az önkifejezés különlegesen vonzó területe – de ha két, három, négy vagy öt előadó szövetkezik, hogy közös produkciót hozzon létre, az semmi máshoz nem hasonlítható.

Fotó © Strammer Jacqueline

FORMABONTÁS TRAGIKUSAN, ÉRZELMESEN Miért érezzük úgy, hogy a kamarazene a legtisztább és legnemesebb zenei megnyilatkozás? Mert ez a műfaj a hétköznapi életből ismerős alaphelyzetet ismétel meg a zene világában; olyan modellt, amely lehetővé teszi, hogy az emberi társadalomban tapasztalható legrokonszenvesebb és leghasznosabb törekvések érvényesüljenek. Egymásra figyelés, egymás szempontjainak mérlegelése, egyenlőség, önkorlátozás, előzékenység, a másik fél megbecsülése. A kamarazene nagy, európai műfaj – a humánum, a demokrácia zenei felségterülete. Ezért is figyelhetjük meg, hogy az igazán mértékadó zeneszerzők fontos kamaraműveket alkottak, s a valóban jelentős előadók vonzódnak a zenei kommunikáció e formájához.

ló elkötelezettség fűzi a kamarazenéléshez.

Várjon Dénes a triózás terén korábban olyan társakkal szerzett tapasztalatokat, mint Joshua Bell és Steven Isserlis, néhány éve

Ritka szerencse, ha egy kis ország zeneélete egyszerre terem három világklasszis előadót: olyan hegedűst, mint Baráti Kristóf, olyan csellistát, mint Várdai István és olyan zongoraművészt, mint Várjon Dénes. Még nagyobb öröm, ha úgy hozza a szerencsés véletlen, hogy ezek a művészek valamen�nyien szenvedélyes kamaramuzsikusok – ráadásul egymással is szívesen dolgoznak.

A két fiatalabb, Baráti (1979) és Várdai (1985) régi keletű barátságáról már sokat hallhatott a közönség, azt pedig évtizedek óta tapasztalhatjuk, hogy Várjont (1968) életre szó-

a virtuozitást a zenei kifejezés elé.

8 müpa

magazin 2016 május–július

pedig bemutatkozott a Baráti–Várdai–Várjon trió, amely önálló kamaraesteken éppúgy közönség elé lépett már, mint – a Müpa pódiumán – Beethoven Hármasversenyében.

…mindannyian egyformán a maximalizmus szellemében fogant hangszeres kivitelezés hívei, de egyikük sem helyezi

„Aram Hacsaturján Hegedűversenye hetyke darab, mely a nyers alapszíneket használja, Baráti Kristóf segítségével azonban az est legkifinomultabb műsorszámává változott.

Londoni debütálása alkalmával a hegedűművész mély benyomást keltett 1703-as »Lady Harmsworth« Stradivariusának sötét tónusával, a bőségesen adagolt vibrátóval, izmos kettősfogásaival és tiszta trilláival. Lábát összezárva, magát kihúzva áll a pódiumon, egyetlen szenvedélyes gesztusa egy rugalmas hátrahajlás. Játéka több fényt és árnyékot vetett Hacsaturján versenyművének tételeire, mint amennyit másoké szokott, felfedezte az Andante sostenuto kifinomult költészetét is.” (Mark Pullinger, Bachtrack.com)

Várdai István

„Anton Rubinstein zenéje viszonylag jól ismert, mégis évek telnek el anélkül, hogy akár egyetlen művével is találkozhatnánk a hangversenyek programjain. […] 2. csellóversenyé­ ben sorjáznak a bájos dallamok, Várdai István előadása pedig remek volt. Kifinomult, expresszív hangon énekeltette csellóját. Élvezettel hallgattuk játékában a melódiák kibontakozását – igaz, a mű nem is igen kínál egyéb lehetőséget. A folyamatoknak nincs irányuk, kevés a feszültség, a zene csupán dallamtól dallamig halad. Ezek a dallamok persze rendkívül kifinomultak, a forma azonban – egy terjedelmes rondó – idővel fárasztóvá válik. Várdait ennek ellenére mindvégig élvezet volt hallgatni, játékát megnyerő élménynek éreztük.” (George Grella, New York Classical Review)

A műfaj iránti odaadás mellett hármuk zeneszemlélete is közös: mindannyian egyformán a maximalizmus szellemében fogant hangszeres kivitelezés hívei, de egyikük sem helyezi a virtuozitást a zenei kifejezés elé.

Az elmélyültség, az érzékenység mindhárom művész játékában kulcsszerepet tölt be.

A három mű, amely előadásukban a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben május 10-én megszólal, a romantika korai és kései periódusába, a 19. század három évtizedébe kalauzolja a hallgatót. Franz Schubert Esz-dúr triója (D. 897), a Notturno egy évvel a zene-

„Várjon Dénes […] játéka a gyakran hallott művekben elegáns, szenvedélyes és technikailag mindig hatásos, lenyűgöző művészete felülmúlja azokét az sztároltabb zongoristákét, akik rendszeresen fellépnek a Carnegie Hall nagytermében. Schumann C-dúr fantá­ziá­ját kiérlelt tolmácsolásban hallottuk tőle, […] makulátlan hangon megfogalmazott, lágy dallamainak éneklése és a sóvárgás, amelyet muzsikálása a zene kifinomult és bensőséges pillanataiban közvetített, friss kontrasztot kínált a mű viharos szakaszaihoz. […] A programot Haydn e-moll szonátájának vérbő, karakteres és ropogósan artikulált tolmácsolása nyitotta. […] Janáček Benőtt ösvényen című sorozatából a művész színes előadásban nyújtott válogatást. […] Az est öt Chopin-mű vonzó megszólaltatásával zárult, elegáns hangütésű mazurkákkal, fölényesen megmunkált F-dúr balladával és b-moll scherzóval – utóbbi technikai kihívásait Várjon Dénes fölényesen állta.”

(Vivien Schweitzer, The New York Times)

Várjon Dénes

szerző halála előtt, 1827 őszén keletkezett, ABABA formájában a ringatózó, lírai fődallam megszólalásait drámai kontraszttéma tagolja, s a mű a maga transzcendens-misz­ tikus hangvételével Schubert egyik legszemélyesebb, legvallomásosabb tétele. Dvořák 1891-ben a Dumky-trióban (e-moll, op. 90) egy szláv dallamtípus, a dumka képviselőit szedi csokorba, hogy rendhagyó formájú ciklikus művet alkosson ezekből a hol melankolikus, hol temperamentumos, tánc- vagy dalkarakterű népies-nemzeties melódiákból, amelyekből szinte kicsordul – mi is? Hol az édes fájdalom, hol az érzelmesség, hol pedig az érzéki szépség. Csajkovszkij barátja, Nyikolaj Rubinstein (zongoraművész, karmester és zeneszerző, a híres zeneszerző, karmester és tanár, Anton Rubinstein öccse) haláláról emlékezik meg az 1881/82 fordulóján keletkezett a-moll trióban (op. 50) – nem csoda, ha ebben a műben is fontos szerepet kap a melankólia és a fájdalmas hangvétel.

Fontos kompozíciós vonás, hogy az intenzíven megélt érzelmeket és a fájdalmat-tragikumot ezek a darabok formabontóan újszerű formai keretek között fogalmazzák meg: mindhárom mű felfüggeszti a klas�szikus-romantikus négy- vagy háromtételességet, Schubert ehelyett egy-, Dvořák hat-, Csajkovszkij pedig kéttételes művet alkot. Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes triójának hangversenye már a koherens műsorválasztás eredetiségével is azt az igényességet képviseli, amely a három művészt mindig, minden megmozdulásában jellemzi.

Csengery Kristóf

2016. május 10.

BARÁTI KRISTÓF, VÁRDAI ISTVÁN ÉS VÁRJON DÉNES KÖZREMŰKÖDIK: BARÁTI KRISTÓF – HEGEDŰ, VÁRDAI ISTVÁN – CSELLÓ, VÁJON DÉNES – ZONGORA BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 május–július

9

Madaras Gergely

EGY MŰ – MINDEN IDŐBEN

SZÍNEK ÉS STÍLUSOK BŰVÖLETE

A varázsfuvola korhoz kötöttsége ellenére örök érvényű, mindenki által befogadható, és sokféle, egyformán hiteles olvasata lehetséges – vagyis a jelek szerint valóban köze van a varázslathoz. A közönség hallgathatja és nézheti népies daljátékként, zenés meseként, de magasrendű erkölcsi üzenetekkel teli, filozófiai műként is – egyik esetben sem téved. Ezt a többrétegű alkotást már egészen kis gyermekek is megértik, de a felnőttek is életük végéig újra és újra visszatérnek hozzá. Mint a Shakespearedrámáknak, Mozart művének is több rétege van, és mindig azt a réteget hasznosítjuk tartalmaiból, amelyikre éppen szükségünk van. Mert a lényegi üzenet egyszerű és állandó: légy tiszta, nemes, bátor, jó és igaz, vállald a küzdelmet, légy állhatatos és szerény, töltse el szíved a szeretet – és célba érsz. Fischer Iván hajdani előadások közreműködőjeként gyermekkora óta élő kapcsolatot ápol A varázsfuvolával, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig szintén régen szólaltatta meg először ezt a páratlan szépségű zenét. Most újra láthatjuk és hallhatjuk tolmácsolásukban a darabot, egy külföldi vendégszereplést megelőző magyarországi „főpróbaként”, a produkciót rendezőként is jegyző karmester más Mozart-operákban szintén kamatoztatott innovatív elképzeléséhez igazodó koncepcióban, olyan énekesekkel, mint Mandy Fredrich, Hanna-Elisabeth Müller, Bernard Richter, Hanno Müller-Brachmann és Cser Krisztián.

Mindig öröm, amikor egy nagy múltú zenekar koncertjén fiatal karmestert láthat és hallhat a közönség, ráadásul olyat, aki kimagasló képességekkel rendelkezik, és már külföldi közönség előtt is sokszor volt módja bizonyítani. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara hangversenyén fellépő Madaras Gergely (1984), akit fuvolaművészként és dirigensként egyaránt ismer a közönség, már bizonyított külföldön – sőt az utóbbi években többször szerepelt határainkon túl, mint idehaza, hiszen Londonban él. A fiatal művész, aki a budapesti Zeneakadémia után Bécsben folytatta tanulmányait, olyan muzsikusok asszisztense volt, mint Kurt Masur, James Levine, Herbert Blomstedt. Feleségével, Győri Noémi fuvolaművésszel 2004-ben Budapesten létrehozta az Ifjúsági Kortárs Zenei Esteket. Számos versenyen szerepelt eredményesen mind karmesterként, mind fuvolaművészként, de a magyar közönség koncerteken is meggyőződhetett munkájának minőségéről. A Rádiózenekar élén két nagyszabású szimfonikus kompozíciót vezényel: Rimszkij-Korszakov Seherezádéja keleties dallam- és harmóniavilágáról, valamint hangszerelésének pazar színeiről ismert, Dohnányi Ernő op. 9-es I. (d-moll) szimfóniája pedig, azon túlmenően, hogy ritkaság, 1900/1901-es keletkezési idejével a romantika és a 20. század találkozási pontjára kalauzol, egy zeneszerző személyes stílusának formálódásában mutatva meg hagyomány és modernség küzdelmét.

2016. május 6.

MOZART: A VARÁZSFUVOLA

SZEREPLŐK: MANDY FREDRICH, HANNA-ELISABETH MÜLLER, BERNARD RICHTER, HANNO MÜLLER-BRACHMANN, CSER KRISZTIÁN KÖZREMŰKÖDIK: BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR RENDEZTE ÉS VEZÉNYEL: FISCHER IVÁN BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

10 müpa

magazin 2016 május–július

2016. május 11.

A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA VEZÉNYEL: MADARAS GERGELY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Fotó © Böröcz Balázs

Fotó © Marco Borggreve

KLASSZIKUS

Fischer Iván

Fotó © Éder Vera

Fotó © Eva Vermandel

Alina Ibragimova

Kolonits Klára

ISMERT ÉS ISMERETLEN

AKITŐL A LEGNAGYOBB IS TANULT

Antonín Dvořák szimfóniáinak sorsa némiképp emlékeztet a Csajkovszkij-szimfóniákéra: mindkét műcsoport esetében igaz, hogy az utókor kiválasztott közülük néhányat – Csajkovszkij esetében hármat: a IV.-et, az V.-et és a VI.-at, Dvořáknál kettőt: a VIII.-at és a IX.-et –, és ezeket favorizálja, míg a többieket elhanyagolja. Amikor azonban egy karmester bátran a mellőzött szimfóniák közül választ, mindig rádöbbenünk, hogy ezek is izgalmasak, eredetiek és tele vannak invencióval. Dvořák mellőzött szimfóniái közül legutóbb 2015 decemberében Jiří Bělohlávek vezényelte el a VI.-at a Müpában, most pedig a Nemzeti Filharmonikusok élén Kocsis Zoltán még merészebb választással egy korai művet, a III. szimfóniát (1872/74) megszólaltatva irányítja a figyelmet az ismeretlen Dvořákra. A karmester már sokszor bizonyította, hogy szereti és érti a cseh zeneszerző nyelvét – ezen az estén a szimfónián kívül még Dvořák két Szláv tánca is nyomatékosítja a cseh zene fontosságát. A hangverseny nagy „klasszikusa” Bartók 1938-ban befejezett II. hegedűversenye lesz. A szólista, a tatár származású, Oroszországban született, de Angliában nevelkedett Alina Ibragimova (1985) hangszerének egyik tündöklő új tehetsége, aki a modern instrumentum mellett barokk hegedűn is játszik, és a világ nagy koncerttermeiben rendszeresen a legünnepeltebb zenekarok szólistájaként, a nemzetközi karmester-társadalom legjobbjaival lép fel.

A köztudatban úgy él, hogy a „papának” becézett Joseph Haydn volt Mozart egyik nagy példaképe. Valóban kölcsönös nagyrabecsülés fűzte össze az idősebb és az ifjabb zeneszerzőt, és az sem véletlen, hogy Mozart hódolatteljesen a műfaj atyjának, Haydnnak ajánlott vonósnégyesei közül hatot, az úgynevezett „Haydn-kvartetteket”. Az azonban kevésbé ismert, hogy Joseph Haydn négy évvel fiatalabb öccse, a szintén jelentős zeneszerzői életművel rendelkező Michael is fontos ösztönzést nyújtott műveivel Wolfgang Amadé (Mozart sohasem használta az Amadeus keresztnevet) számára. Egy szimfóniáját sok éven át Mozart műveként játszották, egy másik Michael Haydn-szimfónia hatása felfedezhető Mozart K. 387-es G-dúr vonósnégyesében, Te Deuma pedig hatott Mozart azonos műfajú kompozíciójára.

Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára több nagy értékű, a nemzetközi nyilvánosság számára máig ismeretlen Michael Haydn-kéziratot őriz, ezek egyikéből készített modern kiadást Scholz Anna zenetudós, az Orfeo Zenekar tagja. Vashegyi György együttese, a Purcell Kórussal együttműködve – Baráth Emőke, Kolonits Klára, Chantal Santon-Jeffery, Szutrély Katalin és Theodora Raftis közreműködésével – most világbemutatón szólaltatja meg a Kaiser Konstantin I. Felzug und Sieg című oratóriumot, a szünet után Mozart Requiemjét tűzve műsorra – utóbbi köztudottan szintén magán hordozza Michael Haydn hatását.

Kecskés M. Júlia

2016. május 27.

MICHAEL HAYDN-VILÁGPREMIER ÉS MOZART 2016. május 12.

NEMZETI FILHARMONIKUSOK

KÖZREMŰKÖDIK: ALINA IBRAGIMOVA – HEGEDŰ VEZÉNYEL: KOCSIS ZOLTÁN BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

KÖZREMŰKÖDIK: PURCELL KÓRUS, ORFEO ZENEKAR, BARÁTH EMŐKE, KOLONITS KLÁRA, CHANTAL SANTON-JEFFERY, SZUTRÉLY KATALIN, THEODORA RAFTIS – ÉNEK VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 május–július

11

KLASSZIKUS

Benjamin Appl

KÉTCSILLAG Fotó © Falk Kastell

R AG YOGÓ, F I ATA L

A Rising Stars sorozat következő fellépője két világraszóló tehetség. Benjamin Appl bariton a londoni Barbican Centre, és Remy van Kesteren hárfaművész az amszterdami Concertgebouw ajánlásával már most rendkívüli eredményeket tudhat magáénak.

Pedig ez még csak karrierjük kezdete…

A német születésű Benjamin Appl nemcsak a Rising Stars sorozat művésze, de a BBC New Generation Artists programjának kiválasztottja is. A kitűnő zenei adottságokkal rendelkező fiatal Münchenben és Londonban tanult – hamar felfigyeltek különleges tehetségére. Egészen fiatalon nagy sikereket ért már el: fellépett a Schubertiade Fesztiválon, a Wigmore Hallban, dolgozott Roger Norringtonnal, a Cambridge-i King’s College Kórusával és A Felvilágosodás Korának Zenekarával. Benjamin Appl tehetsége nem mel-

lékesen a legendás dalénekes, Dietrich Fischer-Dieskau figyelmét is felkeltette: rögtön szárnyai alá vette fiatal pályatársát.

A koncerten Benjamin Appl két meghatározó 19. századi dalszerző: Franz Schubert és Robert Schumann műveiből ad elő. Ahogyan a BBC-nek adott interjújában nyilatkozta, a dalművészet teljesen más kihívás, mint az opera. Az opera világában a rendező, a jelmez, a díszlet segít megérteni a mű lényegét, dalénekléskor azonban minden külső

segítség nélkül, a közönséggel személyesebb kapcsolatot keresve kell tolmácsolni tömörebb alkotások mondanivalóját – mintha minden dalban egy miniatűr dráma szólalna meg.

Schubertet, a tragikusan rövid életű zeneszerzőt Liszt Ferenc a valaha élt legköltőibb muzsikusnak tartotta. Több mint hatszáz dala közül a koncerten először négy mozgalmas és lírai szépségű kompozíció csendül fel, ezt követően pedig Robert Schumann

Benjamin Appl tehetsége a legendás dalénekes, Dietrich Fischer-Dieskau figyelmét is felkeltette.

12 müpa

magazin 2016 május–július

Fotó © Marco Borggreve

Remy van Kesteren

egyik legismertebb, előadói szempontból nagy feladatot jelentő dalciklusa, a Heinrich Heine költeményeire készült Dichterliebe (A költő szerelme) hangzik el. Appl Schubert és Schumann műveit az Egyesült Királyság egyik legtehetségesebb zongorakísérőjével, James Baillieu-vel együtt szólaltatja meg.

Az est második részének főszereplője a szüntelenül kísérletező ifjú holland művész, Remy van Kesteren. Már húszévesen alapítója volt az Utrechtben megrendezett Holland Hárfafesztiválnak, amely immár negyedik éve vonzza a látogatókat. Számos díja közül kiemelkedik a 2013-as Amerikai Nemzetközi Hárfaversenyen elért győzelme, amelyet világszerte az egyik legnagyobb presztízzsel bíró megmérettetésként tartanak számon. Számos versenygyőzelmét hamar nemzetközi jelentőségű koncertek követték: Európától az Amerikai Egyesült Államokig, Dél-Amerikától Afrikáig fellépett már a legfontosabb koncerttermekben.

Az ifjú tehetségnek 2016 januárjában jelent meg harmadik lemeze, a Tomorrow Eyes (A holnap szeme), melyen többek közt saját kompozíciói is helyet kaptak.

Remy van Kesteren számára rendkívül fontos a zenei szabadság: gyakran kísérletezik a műfajok közti átjárhatóság lehetőségeivel, hogy így új zenei világot hozhasson létre. Az improvizatív elemeket is tartogató koncerten társa Eric Vloeimans, a jazz világában méltán ismert holland trombitaművész lesz. A rendkívül izgalmasnak ígérkező fellépés középpontjában a spanyol zeneszerző, Federico Mompou alkotásai állnak majd. Az eredetileg zongorára írt Musica callada (A csend zenéje) köteteinek darabjai ezúttal hárfán és trombitán hangzanak el.

Békéssy Lili 2016. május 12.

RISING STARS BENJAMIN APPL / REMY VAN KESTEREN KÖZREMŰKÖDIK: BENJAMIN APPL – BARITON, JAMES BAILLIEU – ZONGORA, REMY VAN KESTEREN – HÁRFA, ERIC VLOEIMANS – TROMBITA FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

KLASSZIKUS

BELCANTO-

HERCEGNŐ

Káprázatos drágakövek – a legnagyobb belcanto operák legszebb áriái és duettjei a műfaj legnagyobbjai között számon tartott Diana Damrau–Nicolas Testé pár előadásában.

Bellini, Donizetti, Verdi – csupa virtuozitás, csupa érzelem. S hogy ez a két faktor (a technikai és az érzelmi) milyen szorosan tartozik össze és fonódik egybe egy-egy jól sikerült előadás esetében, azt a nemrég felvett, A belcanto tüze című lemez sikere mutatja.

A két művész május közepén együtt lép a Müpa színpadára. „A természet ajándékának tekintem, hogy megtaláltam a szerepformálás és a zenei megvalósítás optimálisnak mondott egyensúlyát – nyilatkozta Diana Damrau. – Első hivatalos felkérésem, a My Fair Lady megtanított arra, hogyan kell beszélni és játszani egy igazi színpadi dialógusban. Akkor többet játszottam, mint amennyit énekeltem.

Aztán jött Az éj királynője, ahol megfordult az arány. Ott az éneklésen van a hangsúly és azt követően figyel az ember magára a játékra: hogyan közvetítse a szerepbe foglalt sötét jellemet.” Az embert aztán annyira hatalmába kerítik a szerepek, hogy amikor nem dolgozik, akkor is nyitva tartja a szemét. „Felszívom magam – ha szabad így mondanom”, kacsint mosolyogva Damrau. És nagyon szereti a filmeket, mindig tud szerepformálási ötletet meríteni belőlük.

14 müpa

magazin 2016 május–július

Ez a színpad, a színjátszás és a zene ereje.

Ezért él. A közönség számára a realitás érzését kell megteremteni a hallott és látott dolgok segítségével. És ezért az énekesek-

nek sokat kell tenniük. Valami sajátosat kell kitalálni a karakterrel – például a járásával vagy a viselkedésével – kapcsolatban.

De ennek egy egységes „csomagnak” kell

Egy fogalom nyomában Az olasz belcanto terminusnak több jelentése is létezik. Ha szó szerint fordítjuk, lehet „szép ének” vagy „szép éneklés” is, utalva az éneklés bizonyos módszerére, amelyet 17–18. századi olasz mesterek tanítottak. Ennek legfontosabb eleme a kiegyenlített hangképzés, a gyönyörű hangszín, a tökéletes dallamformálás, az énekhang hangszerszerű alkalmazása volt. Jóllehet Rossini egy 1858-as párizsi beszélgetés alkalmával így kiáltott fel: „Sajnos elvesztettük a mi belcantónkat!”, a kifejezést a késői 19. századig nem használták általánosan. Akkor is inkább azért került be a zenei közbeszédbe, hogy megkülönböztessék ezt a technikát Puccini verizmusától vagy a wagneri zenedrámáktól. Napjainkban ezzel a szópárral elsősorban a 19. század első felében uralkodó olasz opera stílusát definiáljuk Paisiellótól kezdve nagyjából Verdi középső alkotói periódusáig. Ebben az időszakban alkotott Cherubini, Mayr, Spontini, Federico Ricci, Luigi Ricci, Mercadante és néhány kisebb nevű zeneszerző, mint Federici, Generali, Carafa, Coppola, Fioravanti, Paër és Morlacchi.

Fotó © Michael Tammaro / Virgin Classics

Diana Damrau

lennie: mert ha valaki nem játszik elég jól, vagy éppen az alakítása teljesen előírás szerinti, de az éneklése nem százszázalékos, akkor könnyen azt mondjuk, hogy ez bizony gyatra volt.

Nicolas Testé

Az idő, amely azért nem mindig jótékony hatású. A szopránok életének állomásait egy régi szóvicc vázolja nagyon érzékletesen.

Először belcanto – a művész szépen énekel.

Aztán can belto – a hangja még képes csilingelni. Majd can’t belto – a hangja már nem képes csilingelni. Végül can’t canto – nem képes énekelni. Vagyis – általában – a női énekhang az évek múltával mélyül és szélesedik. De nem mindenkinél történik ez így.

Néhány különösen csillogó-vibráló lírai koloratúrszoprán orgánum idővel vékonyabbá és törékenyebbé válik. Damrau legutóbbi lemeze, A belcanto tüze mindkét típus erényeit egyesíti: nem sötétedett és nem vastagodott az évek során, karcsú és fürge, mint amilyen egy hangszer hangja szokott lenni, a legmagasabb fekvésben is puha, lágyan olvadó. Művészetében ragyogó hang egyesül intenzív drámaisággal, s ez mind élő előadásban, mind hangfelvételein érezhető és élvezhető. „Az éneklés teljes élmény mind a test, mind a lélek számára. Tudnunk kell kontrollálni a testünket, a művészi tökéletesség, a szépség

Fotó © Jan Roeder

Sokszor megkérdezik, mennyire volt egyértelmű, hogy koloratúrszoprán lesz. A válaszon sosem kell gondolkodnia, hiszen tanára folyamatosan mondogatta, hogy nagyon könnyed orgánuma van, semmilyen nehézséget nem okoztak a magas hangok, rendkívül mozgékonyan tudta megszólaltatni őket.

A koloratúraéneklés így sosem volt gond. És már tizennyolc éves korában nyilvánvalónak tűnt, hogy ez a hang figyelemre méltó lírai karakterrel is rendelkezik, ami arra predesztinálta, hogy igazi belcanto szerepeket, akár Paminát, Alvajárót, Don Pasqualét, de még Traviatát is énekeljen. És valóban eljött ez az idő.

„Mindig vágyódunk a szépre – arra, hogy megérintsük az embereket.” felé kell haladnunk. Ha például boszorkányszerepről van szó, másképp jelenik meg ez az eszmény, vagyis a szépség. Mindig vágyódunk a szépre – arra, hogy megérintsük az embereket. De hogy ez sikerüljön is, ahhoz időre van szükség. Énekelhetünk briliánsan, és hatást is gyakorolhatunk az emberekre.

De ez – külön-külön – nem minden. Hosszú idő után válunk képessé arra, hogy ezt a kétféle erényt egyesítsük. És meg kell mondanom, az emberek nem túl türelmesek.”

Diana Damrau férje, Nicolas Testé maga is neves operaénekes. Arra a kérdésre, hogy megpróbálnak-e annyiszor együtt szere-

Sarastrótól Doktor Schönig Először zongorát, fagottot és zenetörténetet tanult szülővárosában, Párizsban a kiváló francia basszbariton, Nicolas Testé. A Párizsi Nemzeti Operában szerzett énekesi diplomát, s tett szert feltűnően széles repertoárra Sarastrótól egészen Berg Lulujának Doktor Schönjéig.

1998-ban második lett a fiataloknak kiírt Voix Nouvelles énekversenyen. Jól ismert szereplője a rangos nemzetközi operaszínpadoknak (Milánóban, Münchenben, Lipcsében, Genfben, Lyonban, Berlinben, Antwerpenben, Bécsben, New Yorkban is fellépett). Dalénekesként francia pódiumokon vált népszerűvé, mielőtt elindult volna a tengerentúlt is érintő turnéira.

Az utóbbi években énekelt szerepei között megtaláljuk a 2012-ben, Marseilles-ben bemutatott Trubadúr Ferrandóját, valamint a Lammermoori Lucia Raimondóját is.

pelni, ahányszor csak lehet, az énekesnő válasza egyértelmű: „Igen, erre törekszünk. Óriási élmény vele együtt színpadon lenni.

Bassz­bari­­tonként végigénekelte már a legnagyobb szerepeket. De ha a közös szereplés nem is valósulhat meg olyan gyakran, mint szeretnénk, legalább megpróbálunk egy időben azonos városban, netán azonos színházban fellépni. Ilyenkor ugyanis magunkkal vihetjük két fiunkat. Ők szerencsére érdeklődnek a szerepeink iránt, nincs ellenérzésük a komolyzenével kapcsolatban, bár a kedvencük azért mégis inkább Joan Jett & The Blackhearts I Love Rock ’n’ Rollja, no meg Michael Jackson.”

Tóth Anna

2016. május 14.

DIANA DAMRAU ÉS NICOLAS TESTÉ BELCANTO-GÁLA KÖZREMŰKÖDIK: DIANA DAMRAU – SZOPRÁN, NICOLAS TESTÉ – BASSZBARITON NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR VEZÉNYEL: GIANLUCA MARTINENGHI BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 május–július

15

10

ORGONA

Ünnepi hétvége a Müpa orgonájának 10. születésnapján A maga nemében a legnagyobb, legkorszerűbb, legszebb hangzású, ha az egész világon talán nem is, de Európában mindenképpen. Így büszkélkedtünk, joggal, a Müpa új orgonájával 2006 tavaszán. Fassang László orgonaművész, aki a hangszer tervezésében is részt vett és a kezdetektől az orgonakoncertek, így a mostani, jubileumi Orgona 10 eseménysorozat szerkesztője is, azt mondja, az orgona igazi jelentőségét a felavatása óta eltelt tíz év alatt érthettük meg igazán. „Számomra nagyon fontos hangszer. A méretét tekintve – 92 regiszterével, 5 manuáljával és mintegy 7000 sípjával – ma is a legnagyobbak között szerepel a koncerttermi orgonák kategóriájában, minőség szempontjából pedig abszolút labdába rúg a legnagyobbak mellett.” Persze, teszi hozzá, minden művészi tevékenységhez hozzátartozik a fejlődés, útkeresés, folyamatos változás. Ezt az igényt az orgonák életében is előbb-utóbb szinte minden hangszer megtapasztalja.

Technikai újítások születnek, változik az ízlés, változnak a körülmények, és az orgonának mindig a zenével együtt kell fejlődnie. Nem véletlen, hogy a híres orgonák, akár a párizsi Notre-Dame hangszere is, 50-60 évente egyegy nagyobb átépítésen esnek keresztül. „Az elmúlt tíz év alatt rengeteg dolog történt, amire szerintem a Müpa orgonájának is rea­ gálnia kell. Sok mindenben tudna egy kicsit változni annak érdekében, hogy a jelenlegi sípanyag még változatosabban, még kifejezőbben szólalhasson meg.”

Az orgona különleges lehetőségeit kihasználva, a világon egyedülálló programsorozatot sikerült megvalósítani a Müpában az elmúlt tíz év alatt. Játszottak a hangszeren világhírességek és fiatal művészek, kísért

16 müpa

magazin 2016 május–július

kórust, nagyzenekart és szólistákat, megszólalt népzenei, világzenei és jazz-környezetben, valamint némafilm- és táncelőadásokon. Vagyis megjelentek a hangszerrel összefüggésben más művészeti ágak és műfajok is, miközben az orgona saját világában megszólaltak a zenetörténet legkülönbözőbb korszakai. Ebből a sokféleségből ad ízelítőt a kétnapos rendezvénysorozat, az Orgona 10.

Mi mással indulna, mint a népszerű Orgona­ sztorik jubileumi különkiadásával. Mint az eddigi öt alkalommal, most is Fassang Lászlóval, Mácsai Pállal és sok-sok izgalmas történettel, amelyek között persze szerepet kap az orgona elmúlt tíz éve is. A kezdetekre emlékeztet, hogy – akárcsak tíz évvel ezelőtt, amikor egy évig „vendégszerepelt” a Müpában – most is felkerül a színpadra a világ legrégebbi orgonalelete alapján rekonstruált hangszer, az aquincumi víziorgona.

Különleges párosítást ígér a következő, szombaton este, rendhagyó időpontban, 23:00 órakor kezdődő koncert. Három francia muzsikus dolgozta át és viszi pódiumra szokatlan hangszer-összeállításban az amerikai rockzenei gitáros-énekes legenda, Frank Zappa zenéjét. A Frank Zappa-projekt szellemi atyja

Yves Rechsteiner. A jazzkedvelő orgonaművész tervéhez megnyerte kollégáját, Henri-Charles Caget ütőhangszeres művészt.

Mindketten a lyoni Conservatoire profes�szorai. Rechsteiner ráadásul a historikus zene egyik fellegvárában, a bázeli Schola Cantorumban is tanult. A két neves klasszikus zenészhez csatlakozott a Jimi Hendrixen nevelkedett jazzmuzsikus, Fred Maurin elektromos gitáros. Projektjüknek a toulouse-i Orgonafesztiválon, illetve az amszterdami Orgelparkban már nagy sikere volt. Fassang Lászlót az ott hallott hangzás ragadta meg.

Mint mondja, „ha az orgonát lecserélnénk egy Hammondra, akkor ez klasszikus jazzformáció lenne, viszont így, hogy igazi sípos orgona szól, még tovább nyílik a hangzásvilág.

Ráadásul az orgona imitálja a zenekari fúvósokat is, tehát zenekari hatásokat is teremt.”

A vasárnap délután kezdődő három egyórás, szünet nélküli koncert mindegyikén két-két orgonaművész ül a hangszerhez. A Bachtól Bachig címet viselő első hangverseny egyértelműen visszautal a tavalyi huszonnégy órás „Bach-ügyeletre”, a Bach 24-re: az akkori közreműködők közül most Pétery Dóra és Elekes Zsuzsa előadásában szólal meg a Bach-orgonazene esszenciája. A barokk

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

KLASSZIKUS

Fassang László

„…amikor a csendből érezni lehet, hogy 1200 ember együtt lélegzik az előadóval…” billentyűs muzsika két avatott előadója két különböző generációt képvisel, de karakterben egymáshoz rendkívül közel áll. Négykezes előadásukban kiváltképp izgalmasnak ígérkezik A fúga művészetének egy különleges tétele, a Tükörfúga.

Az Hommage à Gárdonyi címet viselő következő órában már három generáció jelenik meg: egyazon család tagjai. Gárdonyi Zoltán, aki művein keresztül lesz jelen, száztíz éve született és harminc éve halt meg. Fassang László Gárdonyit a 20. századi magyar protestáns egyházzene legfontosabb képviselőjének tartja. „Protestáns egyházzenész, aki erősen kapcsolódik a klasszikus formaés a klasszikus-romantikus hangzásvilághoz.

Tehát szólamkezelésében, polifóniájában Bach zenéjéhez, harmóniavilágában pedig Liszt, illetve César Franck zenéjéhez kapcsolódik, de mindezt egészen különleges módon, egyedi hangzásvilágot kialakítva és fantasztikus arányérzékkel teszi.” Műveit fia és unokája szólaltatja meg: Gárdonyi Zsolt, a Würzburgi Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott professzora és a szintén Würzburg­­ban élő karigazgató és orgonista, Gárdonyi Dániel. Gárdonyi Zsolt vegyes karra írt ősbemutatóját követően, egy Liszt- és egy Reger-hommage után, immár teljesen eltávolodva a liturgikus zenétől, az EGATOP című kompozíció Erroll Garner, Art Tatum és Oscar Peterson emléke előtt tiszteleg.

Közel ötvenkét év a korkülönbség a Németországban élő, hetvenhét esztendős Szathmáry Zsigmond és a fiatal orgonaművész, orgonaszakértő, zenetudós Szabó Balázs között, akik a következő egy óra műsorának közreműködői. Szathmáry Mors et vita című műve mellett, amely magyarországi bemutató – a zeneszerző a freiburgi dóm ötven éve átadott orgonáinak jubileumára komponálta –, a koncert programján csupa különleges átirat szerepel. Bartók rendkívül nehéz művét, A csodálatos mandarin-szvitet Szabó Balázs dolgozta át. 2016-ig ez a darab nyilvános koncerten nem szólalhatott meg, ezért most felfokozott várakozás előzi meg.

Hasonlóan ahhoz az átirathoz, amelyet Szathmáry Zsigmond készített Kodály egyik leghíresebb művéből, a Marosszéki táncokból. A 77 éves Szathmáry generációjá-

nak egyértelműen világszerte legismertebb magyar orgonistája. 1963 óta Németországban él, dolgozott többek között Ligetivel is.

A Müpában nem először lép fel, Fassang László tehát jól ismeri az orgonáról alkotott vízióját. „Modern, korábban nem ismert hangzásokat hoz ki az orgonából, illetve egészen újszerűen kezeli a hangszert. Különböző klasszikus művekből, így Dvořák Újvilágszimfóniájából és Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című darabjából készített híressé vált átiratot. A Marosszéki táncok Szathmáryféle változatát csak lemezről ismerem, ezért most nagyon várom.” Legalább ennyire izgalmasnak ígérkezik a koncertet záró Liszt-mű, a Les Préludes. Ezt az átiratot Szathmáry Zsigmond és Szabó Balázs együtt készítette, kifejezetten erre az alkalomra, a Müpa orgonájára, és együtt is játsszák. És akkor hátravan még egy rendkívüli találkozás. Az Ünnepi Finálé című, kétrészes esti koncerten a párizsi Notre-Dame két címzetes orgonistája, az 1949-ben született Philippe Lefebvre és a nála tizenhárom évvel fiatalabb Olivier Latry ül az orgonához.

Különleges alkalom lesz, ugyanis mindketten rengeteg koncerten játszanak világszerte, de egyszerre nem szokták őket meghívni.

Pedig viszonyuk felhőtlen. „Mindig megértették egymást, szinte kitalálják egymás gondolatát, ami azt jelenti, hogy zeneileg is fantasztikus párosról van szó, ami akkor válik igazán nyilvánvalóvá, amikor improvizálni kezdenek. Sokat improvizálnak majd, és így bőven lesz lehetőség rá, hogy bemutassák saját improvizációs stílusukat. A művek többsége a francia orgonakultúrához, illetve a Notre-Dame-hoz kötődik. Tehát ha kora délután találkozhattunk a Bach-művek es�szenciájával, akkor este a francia orgonazene esszenciáját hallgathatjuk meg. És egy különleges záró improvizációt.” És ezzel valóban le is zárul nemcsak a jubileumi koncertsorozat, de a tíz év is bekereteződik, hiszen 2006-ban az akkor valóban új orgona bemutatóját is a két francia mester közös koncertje zárta, azt pedig ráadásként egy emlékezetes közös improvizáció – a magyar himnuszra.

Petrányi Judit

2016. május 21.

ORGONA10 – ORGONA-SZTORIK VI. FASSANG LÁSZLÓ ÉS MÁCSAI PÁL BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. május 21.

ORGONA10 FRANK ZAPPA-PROJEKT

KÖZREMŰKÖDIK: YVES RECHSTEINER – ORGONA, FRED MAURIN – ELEKTROMOS GITÁR, HENRI-CHARLES CAGET – ÜTŐHANGSZEREK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. május 22.

ORGONA10 ORGONAEXPEDÍCIÓ GYERMEKEKNEK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. május 22.

ORGONA10 A KIRÁLYNŐ ÁLMA INTERAKTÍV MESEJÁTÉK

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. május 22.

ORGONA10 BACHTÓL BACHIG

KÖZREMŰKÖDIK: PÉTERY DÓRA, ELEKES ZSUZSA – ORGONA BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. május 22.

ORGONA10 HOMMAGE À GÁRDONYI – HÁROM GENERÁCIÓ

KÖZREMŰKÖDIK: GÁRDONYI ZSOLT, GÁRDONYI DÁNIEL – ORGONA, CANTABILE REGENSBURG KÓRUS, VEZÉNYEL: MATTHIAS BECKERT BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. május 22.

ORGONA10 LISZT–KODÁLY–BARTÓK: MESTERI ÁTIRATOK

KÖZREMŰKÖDIK: SZABÓ BALÁZS, SZATHMÁRY ZSIGMOND – ORGONA BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. május 22.

ORGONA10 ÜNNEPI FINÁLÉ A PÁRIZSI NOTRE-DAME ORGONISTÁI OLIVIER LATRY ÉS PHILIPPE LEFEBVRE KONCERTJE KÖZREMŰKÖDIK: CANTABILE REGENSBURG KÓRUS VEZÉNYEL: MATTHIAS BECKERT BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 május–július

17

KLASSZIKUS

Gidon Kremer

Schumann-programmal érkezik Budapestre az Orosz Nemzeti Zenekar, valamint a két legendás szólista, Gidon Kremer és Mihail Pletnyov. Barangolás a romantikus lélek és az a-moll hangnem tájain.

CSÚCSTALÁLKOZÓ

„Barátom, a szerelem és a barátság elburkolt fejjel és lezárt ajakkal jár ezen a földön az emberek között, senki sem tudja a másikkal közölni, mennyire szereti, de érzi, hogy szereti, mert a belső embernek nincsen szava és nem tud beszélni. Ha valaha fájdalmasan fordítanám el arcomat ettől az írástól, ha kön�nyezve olvasnám ezeket a sorokat, melyeket most örömteli fiatal szemmel írok le, egyszóval, ha az ifjú elbukna, akkor Te, nemes barátom, a barátság nemtőjével lépjetek könnyes szemem elé és emeljétek fel az elesett lelket.

Olyan sokat akar az ember, és olyan keveset tud megtenni…” Az alig tizennyolc esztendős Robert Schumann vetette papírra ezeket a sorokat volt iskolatársának s életfogytig hű barátjának, Emil Flechsignek címezve levelét, s az ifjontian és őszintén fellengzős mondatok korántsem csupán a kamaszkorból éppen csak kilépő fiatalemberről vallanak. A belső érzés és a külvilág felé irányuló közlésvágy kettőssége, a szándék és a megvalósítás képessége között áthidalandó távolság, s persze a szerelem és a barátság ikercsillagai – ezek Schumann egész életét és művészetét végigkísérő jegyek, melyeknek persze általánosságban is oly sokat köszönhet a romantika zeneirodalma.

A „Lord Byron Faustja”, azaz Manfréd arcvonásait és – a szó több értelmében is – emberfeletti küzdelmeit felvázoló nyitány, valamint a bánat, a szomorúság érzésének fölébresztésére az évszázados hagyomány szerint különösen alkalmas a-moll hangnem által dominált szonáta, zongora- és hegedűverseny (az utóbbi eredetileg csellóversenynek

18 müpa

magazin 2016 május–július

íródott) ezen a koncerten nem csupán biztos kezekbe kerül. Az orosz muzsikusok, zenekarok és szólisták nemzedékei által számtalan alkalommal bizonyított érzékenység, a kedély elborulását és a lélek küzdelmeit átérző és átéreztető készség – több hangversenyen megtapasztalhattuk már – az Orosz Nemzeti Zenekar művészeinek is sajátja.

Az együttes, amely ezúttal kísérni fogja alapítóját, Mihail Pletnyovot, egy washingtoni találkozónak, mi több, csúcstalálkozónak köszönheti létét. 1990-ben került sor az idősebb Bush elnök és Mihail Gorbacsov csúcstalálkozójára az amerikai fővárosban, s a szovjet nagykövetségen rendezett fogadáson Pletnyov is föllépett. A Youtube-on máig megtalálható a hírügynökségi felvétel erről az ünnepi eseményről: a két államfő koccintásával, az önfeledten tapsoló-éneklő amerikai First Ladyvel, no és a virtuóz Pletnyovval, aki hamar közös hangot talált válogatott közönségével. Közös hangot talált magával Gorbacsovval is, s ennek bizonyságaképp

alakult meg igen rövid időn belül az Orosz Nemzeti Zenekar. S az már jószerével e kivételes politikatörténeti intermezzo csodája, hogy ebből a találkozásból nem egy újabb kultúrpolitikai propaganda-együttes támadt, hanem éppenséggel a Szovjetunió történetének első nem állami szimfonikus zenekara jött létre 1990-ben. S ami még imponálóbb lehet, az Orosz Nemzeti Zenekar jelentős részben máig magánosok, cégek és alapítványok támoga­tásából tartja fenn magát.

A Pletnyov által életre hívott és máig általa is irányított zenekar természetesen így is hamar az orosz kultúra büszkeségévé s voltaképpeni nagykövetévé vált. „Az orosz művészet eleven szimbóluma”, ahogy a zenekar egy korai nyugati kritikusa írta, első külhoni hangversenyét a nagy hagyományú londoni Proms-sorozat egyik estéjén tartotta.

Azóta keresztül-kasul körbeturnézták a világot, felléptek Izraelben és a pápa színe előtt, s természetesen lemezkészítőként is nagy nemzetközi sikereket arattak. 2004-es

Egy hajdani versenygyőztes Úgy lehet, a legtöbben ma a kortárs zene fáradhatatlan népszerűsítőjeként tisztelik hazánkban Gidon Kremert, a Kremerata Baltica életre hívóját, s ő ezt a tiszteletet sokszorosan ki is érdemelte tőlünk. Ám az 1969–70-es versenygyőzelmeivel (a genovai Paganini- és a moszkvai Csajkovszkij-verseny megnyerésével) egy csapásra világszerte ünnepeltté vált hegedűművész a romantika műveinek, s ezen belül Schumann szerzeményeinek is avatott előadója. Schumann két hegedű-zongora szonátáját például a nyolcvanas évek közepén Martha Argerich társaságában vette – azóta etalonfelvétellé nemesült – lemezre, míg a D-dúr hegedűverseny nagyszerű kremeri szólóját Nikolaus Harnoncourt vezényletével örökíti meg számunkra egy kivételes hanglemez. Az eredetileg csellóra komponált a-moll versenyművet pedig a Bostoni Szimfonikusokkal és Seiji Ozawával rögzítette Gidon Kremer.

Fotó © Kasskara

ROMANTIKUS

Fotó © Molchanovsky

Mihail Pletnyov

… és egy másik hajdani versenygyőztes Akárcsak Kremerét, Mihail Pletnyov pályafutását is a moszkvai Csajkovszkij-versenyen aratott győzelem (1978) lendítette magasba, s a jó ideje immár karmesterként is igen tevékeny művész azóta is a nemzetközi komolyzenei élet állandó szereplője. A közte és az Orosz Nemzeti Zenekar muzsikusai között kialakult mintaszerű összhangot számos budapesti koncert tanúsította már, s a Gidon Kremerrel való közös játékának magas minősége sem ismeretlen a hazai közönség előtt. Mi több, ez a két remek zenész és az Orosz Nemzeti Zenekar együtt is fellépett már a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumán, 2010 decemberében: akkor Pletnyov karmesterként irányította zenészei munkáját, s Kremer Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyének magánszólamában igazolta a romantika iránti affinitását.

„Az orosz művészet eleven szimbóluma” Grammy-díjukat például Prokofjev Péter és a farkas című művének felvételével nyerték el, melyen a narrátor szerepét hárman töltötték be: Sophia Loren, Bill Clinton és a zenekar alapítása körül hajdan érdemeket szerző Gorbacsov. Jeléül annak, hogy a zene valóban kapcsolatot teremt egymástól egészen különböző emberek és kultúrák között: barátságot teremtve, a zenével a belső ember érzéseit kifejezve, s nem csupán akarva, de tudva is tenni valamit egymásért.

László Ferenc 2016. május 24.

GIDON KREMER, MIHAIL PLETNYOV ÉS AZ OROSZ NEMZETI ZENEKAR

KÖZREMŰKÖDIK: GIDON KREMER – HEGEDŰ, MIHAIL PLETNYOV – ZONGORA VEZÉNYEL: ALEKSZANDR SZLADKOVSZKIJ

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

AKTUÁLIS ZENE

„MEGTEREMTÉSE A HANGI FORMAI TISZTASÁG AZ EGYIK FŐ CÉLOM ” ÉS A

Király utca, péntek, késő délután – itt az ideje a lazításnak. Hangoskodó német fiatalemberek sörbiciklivel hajtanak ki egy kapun, irány a budapesti este, majd az éjszaka.

Van, aki másként teszi le a hét gondjait: egy mozi- vagy színházi előadással, egy jóízű baráti beszélgetéssel valamelyik cukrászdában, vagy otthon egy jó könyvvel.

Ránki Fülöp Dukay Barnabáshoz készül.

Az összetett világlátású zeneszerző évek óta a fiatal zongoraművész mentora. Dukay műveinek ihletett tolmácsolói, Fülöp szülei – Klukon Edit és Ránki Dezső – is gyakran vele együtt, szellemi partnerségben készülnek egy-egy koncertre, a zeneszerző valamely kompozíciójának megszólaltatására.

Ránki Fülöp most szintén e célból keresi fel.

Több jelentős koncert áll a fiatal zongoraművész előtt. Az egyik: a Szimfonikus felfedezések sorozat május 29-i estjén Bach f-moll versenyművét és Liszt Malédiction címen ismert alkotását játssza. „Bach és Liszt kapcsolatát szellemileg nagyon szorosnak érzem, ezért javasoltam Hámori Máténak, hogy a Bach-versenyművet követően a Lisztkoncert kerüljön a programba. Titkokat rejtegető mű ez, több mint nyolcvan évvel feltételezett keletkezése (1833) után jelentették meg nyomtatásban (1915), tehát jóval alkotójának halála után került napvilágra. Már csak késői kiadása miatt is meglehetősen kevesen isme-

20 müpa

magazin 2016 május–július

rik, nem szerepel olyan gyakran a koncertműsorokban, mint a négy népszerűbb versenymű – beszél választásáról Ránki Fülöp. – Nem tudom, Liszt miért hagyta a polcon kiadatás helyett. Talán kísérletező jellegűnek érezte, vagy az akkori közönség számára túlságosan modernnek vélte a darabot – már az első akkord fantasztikus, huszadik századi hangzású. Mindenesetre ő maga is tisztában lehetett a jelentőségével, hiszen több témáját átemelte későbbi műveibe, például a Faustszimfóniába.”

Bach és Liszt spirituális kapcsolata egyrészt adódhat vallásosságukból. „Megfoghatatlan szálat érzek kettejük között, ami azért valamennyire mégis kézzelfoghatóvá válik, ha megnézzük, hogy Liszt milyen átiratokat és feldolgozásokat készített Bach-művekből – magyarázza a fiatal zongoraművész. – Különleges a Malédictionban a szerkezet is, Liszt kvázi szonátaformát alkalmazott három, egymással szinte pontosan megegyező ütemszámú részt komponálva, ha viszont a mű időbeliségét vesszük alapul, éppen a

„…rengeteg mindent szeretnék eljátszani, de mindennek eljön a maga ideje.”

Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

Ránki Fülöp

felénél találjuk a leghosszabb generálpau­ zát. Bach számos alkotásában is fellelhető az arányrendszereknek ez a fajta egymásra vetítése, ez is valamiféle kapocs a két komponista között. A versenymű főbb témái egy háromhangos motívumra vezethetők vissza, ami többek között Brahms kompozíciós technikáját is előrevetíti. Gyakran beszélnek arról, hogy Liszt élete és életműve három részre tagolható: az első, virtuóz korszakra, majd a nagy szimfonikus művek periódusára, végül az időskori, elvontabb művek idejére – de már a korai darabokban, így a Malédictionban is megjelennek azok a csírák, amelyekből azután a későbbi, csodálatosan egyszerű és újszerű művek kinőttek.”

Rejtélyes kompozíció a Bach-mű is, amely természetesen csembalóversenyként szerepel a billentyűs darabok sorozatában. „A szélső tételeket eredetileg hegedűre komponálhatta g-mollban, szokták is e hangszeren, sőt oboán is játszani ebben a hangnemben. A Largo forrása a 156. kantáta nyitó (Sinfonia) tétele. Ez az »újrahasznosítás« persze nem egyedülálló az oeuvre-ben és a korban: a ma is ismert a-moll hegedűkoncertet például maga Bach írta át, így keletkezett a g-moll csembalóverseny (BWV 1058).

Az f-moll versenymű első tételét a kezdő mozdulat ritmusértékeinek fokozatos aprózódása jellemzi, szóló szakaszaiban a billentyűs hangszer triolái énekelnek. Az Asz-dúr Largo gyönyörű dallamát pizzicato kísérettel támasztják alá a vonósok, a harmadik, erősen polifon tétel érdekessége pedig egy visszhangmotívum.”

Ami ehhez és a hasonló művekhez való személyes viszonyát illeti, Ránki Fülöp csembalótanulmányokat is folytat Dobozy Borbálánál a Zeneakadémián, idő hiányában sajnos kevesebb órában, mint szeretné. Kamarazenei óráit Wagner Rita vezeti, két duóval is dolgoznak. Tetemes massza, mintegy négyórányi anyag formálódik a keze alatt. Júniusban Rajna Martin karmester hallgató vizsgakoncertjén Liszt A-dúr zongoraversenyét, egy szólóesten és a saját úgynevezett „kisdiploma” hangversenyén a h-moll szonátát játssza.

Hegedűs kollégájával, Stark Jánossal a Weiner Leó Kamarazenei Versenyre készülnek, erre Mozart-, Beethoven- és Weiner-szonátákat gyakorolnak, egy másik koncerten pedig Bachés Messiaen-szerzeményeket szólaltatnak majd meg. Emellett Virág Mátyás csellistával Chopin-, Liszt-, Kodály- és ugyancsak Messiaen-művek vannak tervben vagy éppen gyakorlás alatt. „Hat-hét éves lehettem,

amikor szüleim tanulták és naphosszat gyakorolták a Visions de l’Amen című kétzongorás darabot. Ez olyan hatással volt rám, hogy Messiaent máig kitüntetett helyen érzem a szívemben és a fülemben. Azóta már több szóló-, illetve zenekari művét is játszhattam – utóbbiak közül eddig Az isteni jelenlét három kis liturgiájára, a monumentális A kanyonoktól a csillagokig-ra és az A színes üvegablak és a madarak című késői darabra került

lősebb az órarend, mostanában meglehetősen elfoglalt. Változatlanul Jandó Jenő és Lantos István növendéke, az órarendjét sikerült úgy alakítania, hogy csak hetente három vagy négy napon kelljen bejönnie a városba. „Szeretek otthon nyugalmasan gyakorolni.

Szabadidőmben korábban hétvégenként egyszer vagy kétszer három órát fociztam a barátaimmal, ez azonban mára megszaporodott teendőim miatt ritkábbá vált – éppen

Az Óbudai Danubia Zenekar

sor, utóbbi kettőnek a magyarországi bemutatójában vehettem részt. Baché és Liszté mellett jelenleg talán az ő zenéje áll hozzám a legközelebb.” Persze más szerzők is foglalkoztatják, például Bartók alkotásai is szerepelnek a repertoárján. Az 1. és a 3. zongoraversenyt már játszotta, a 2., amelyet édesapja oly varázslatosan és egyre gazdagabb tartalommal szólaltat meg, egyelőre távolabbi program. „Egyáltalán nem nyomaszt, hogy papa a másodiknak is olyan nagyszerű szólistája, inkább öröm, hiszen lesz kitől tanulni – fűzi hozzá mosolyogva. – Természetesen rengeteg mindent szeretnék eljátszani, de mindennek eljön a maga ideje. Folyamatosan sok zenén kell dolgoznom évek óta, ezért az általam különösen nagyra becsült Haydn, Debussy, Satie és Ravel műveiben való elmélyülés is várat magára.”

Kocsis Zoltán egy alkalommal kiemelte, hogy puritánul játszik. „Elfogadom, és örülök ennek a jellemzésnek. A hangi és a formai tisztaság megteremtése az egyik fő célom, hiszen csak ezek megléte esetén van remény a művek teljesebb értékű megszólalására.”

Noha a zongora szakon – mint mondja – szel-

holnap lesz az egyik ilyen kivételes alkalom.

A mindennapos mozgásom így egy reggelente elvégzett gyakorlatsorra korlátozódik, ezt szinte sosem hagyom el, hogy a testem, elsősorban a hátam jól bírja a zongorázás alatti megterhelést. Jó lenne a mostaninál többféleképpen és többet művelődni, olvasni, de az egész napos munka után este általában nehezen tudok már figyelni. Mind­ emellett azt hiszem, szem előtt kell tartani azt is, hogy a szellemnek nappal is szüksége van kisebb üresjáratokra az egészséges működéséhez. Fontosnak tartom a lefekvés és elalvás, illetve az ébredés és felkelés közötti perceket, amikor tudatosan és tudat alatt a leginkább el tudnak rendeződni az előző és a következő nap eseményei, feladatai.”

Albert Mária 2016. május 29.

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK RÁNKI FÜLÖP ÉS AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR KÖZREMŰKÖDIK: RÁNKI FÜLÖP – ZONGORA VEZÉNYEL: HÁMORI MÁTÉ BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 május–július

21

MŰVÉSZBEJÁRÓ

KAUFMANN MÁS – ÉS MINDENKI

Sokáig csak az európai operaházak válogatott közönsége ismerte a nevét.

Aztán, nagyjából egy évtizede elérkezett az a karrierjében mérföldkőnek bizonyuló este, amikor állva ünnepelte őt a New York-i Metropolitan Opera négyezer nézője.

A német tenor, Jonas Kaufmann mára olyan világsztárrá vált, akinek egyre magasabbra és magasabbra emelkedik a csillaga. Önálló kategóriát alkot: van ő – és van mindenki más.

Mr. Tökély. Mikor egyszer korábban, hos�szas szervezést követően, egy másik lap számára sikerült vele Münchenben interjút készítenem, az elkészült cikknek szerkesztő kolléganőm mindenáron ezt a címet akarta adni. És valóban, nagyon úgy tűnt, olyan férfival hozott össze a sors, akiben lehetet-

22 müpa

magazin 2016 május–július

len hibát találni. „Még mindig azt keressük, mihez nem értek?” – kérdezett vissza a beszélgetés közepén, miután addigra már magabiztos igennel válaszolt azokra a kérdéseimre, tud-e főzni, IKEA-szekrényt ös�szeszerelni és átpelenkázni egy kisbabát. És akkor még nem esett szó arról, hogy ha

nem ő lenne a világ legkeresettebb tenorja, minden további nélkül megállná a helyét IT-szakemberként, hivatásos sofőrként vagy baristaként. Végül abban maradtunk, hogy a szervezettség az, ami nem erős oldala. „Művész vagyok, és nagy örömmel felépítek egy falat, de ahhoz már valaki másra van

Fotó © Gregor Hohenberg

Jonas Kaufmann

„Meg kell tapasztalnom az örömöt, a fájdalmat, a legkülönfélébb emberi érzelmeket ahhoz, hogy a szerepeimben meg tudjam jeleníteni őket.” szükségem, hogy rendbe rakja utánam a szerszámokat” – fogalmazott. Ez azonban igazán könnyen megbocsátható valakinek, aki úgy énekel, hogy az emberek visszafojtott lélegzettel hallgatják, úgy játszik, hogy felsétálhatna a filmvászonra, olyan a külseje, hogy az újságok már régen neki adományozták „a legszebb férfi az opera világában” címet, és mindemellett hihetetlenül kedves, szerény és készséges.

Mindenkinek megvan a saját Kaufmann-története. Én a YouTube-on hallottam először: Schubert A szép molnárlányából A patak bölcsődalát énekelte. A videóhoz nem tartozott szexis fotó, találomra kattintottam rá, azt se néztem meg, ki az énekes. És akkor egyszer csak megszólalt egy hang, olyan tiszta, lágy és vigasztaló, hogy összeszorult a szívem. Akkor még nem tudtam, hogy híres pianóinak egyikét hallom, azt a varázslatos technikát, amellyel a leghalkabb hangokat is ugyanolyan intenzitással tudja megszólaltatni, mintha teli torokból énekelne. Nem véletlenül lett ő Pavarotti óta az első énekes, aki tétovázás nélkül vállalt dalestet a Met óriási termében: tudta, hogy a hangja még pianissimóban is el fog jutni a legutolsó sorokig. „Jonas kivételes tehetség. Mióta operába járok, nem láttam olyan tenort, aki mindarra képes lenne, amire ő: német, olasz és francia repertoár, hozzá daléneklés, a hangosfilm korszakának popslágerei meg szöveges szerep egy filmben – hol találni meg mindezt együtt egy énekesnél? Többnyire valami hiányzik. Senki sincs, aki az ő lehetőségeivel rendelkezne” – jellemezte őt Alan Green, a művészt világszerte képviselő New York-i Zemsky/Green Artists Management tulajdonosa.

Sikereit azonban Kaufmann nem a karácsonyfa alatt találta. Az olasz Vanity Fair újságírójának kérdésére, hogyan lesz valakiből Jonas Kaufmann, azt válaszolta: „Kemény munkával. Nem voltam csodagyerek, és bár ötéves korom óta énekeltem kórusban, mindez évekig csak hobbit jelentett számomra.

Meggyőződésem volt, hogy elveszíteném az éneklés iránti szenvedélyemet, ha ezt választanám foglalkozásomul.” Végül mégis hátat

fordított az egyetem matematika szakának, és átiratkozott a müncheni zeneművészeti főiskolára, de pályakezdőként karrierje majdnem derékba tört, amikor egy este a Parsifalban megnémult a színpadon. „Néhány frázis után tökéletesen berekedtem. Kinyitottam a számat, és csak levegő jött ki rajta, hang egy sem. A karmester teljes döbbenettel meredt rám. Egy énekes számára ez maga a lidérces álom. Akkor gondoltam először arra, hogy abbahagyom” – emlékszik vissza az esetre a róla szóló könyvben. Szerencsére az amerikai bariton, Michael Rhodes szemé­ lyében talált egy tanárt, aki új technikát tanított neki, és megmentette a hangját.

Ezzel kezdődött az a páratlan karrier, amelynek során nemcsak a csúcsra jutott, hanem hosszú évek óta ott is van, és remélhetőleg még sokáig ott is marad. „Jonas önálló kategóriát képviselő művész” – nyilatkozta róla a Metropolitan Opera főigazgatója, Peter Gelb, megerősítve, hogy van Kaufmann, és van mindenki más. Köszönhető ez jellegzetesen sötét színezetű, mégis fényesen tiszta hangjának, szenvedélyes színészi játékának, vonzó személyiségének, nem utolsósorban pedig annak a különleges képességének, amellyel eléri, hogy valahányszor énekel, ugyanazt érezzem, amit ő érez. „Azt hiszem, ennek az az oka, hogy az emberi hang nagyon különleges hangszer, hiszen a test belsejében található – magyarázta erről a jelenségről. – Velünk van az idők kezdete óta, és képes rá, hogy szavak nélkül is kifejezésre juttasson érzelmeket. Meg kell teremtenem magamban az adott szereplő érzéseit, és ebben nem szabad akadályozniuk az éneklés technikai feladatainak, azt kell elérnem, hogy gondolkodás nélkül énekeljek. Ha az agyam, a lelkem szabad, és csak az érzéseimre figyelek, arra, mit érezhet az általam alakított szereplő, abban a pillanatban a hangom egy kicsit megváltozik, és ez az a változás, amelynek köszönhetően más is képes lesz átélni ugyanazt, amit én. Ezt persze nem könnyű elérni, és hiszek benne, hogy az érzéseket nem lehet színlelni, mert az azonnal meglátszik. Ezért mondom mindig, mennyire fontos, hogy normális magánéletem legyen, ne csak, ahogy

mondani szokás, »a művészetnek éljek«.

Meg kell tapasztalnom az örömöt, a fájdalmat, a legkülönfélébb emberi érzelmeket ahhoz, hogy a szerepeimben meg tudjam jeleníteni őket. Az egyik legbonyolultabb feladat a férfi és a nő kapcsolatának ábrázolása. Ha az ember a színpadon el akar csábítani egy nőt, az csak akkor fog hihetően sikerülni, ha a való életben is csinált már ilyesmit.”

A szerepformálását jellemző szenvedélyt éppen a tökéletes odaadás miatt könnyű félreérteni, és saját bevallása szerint olykor elő is fordul kolléganőivel, hogy félreértik.

Aki pedig a nézőtéren ül, különösen, ha a HD-kamerák nagy felbontású képei egészen közel hozzák hozzá a művész szép, átszellemült arcát, szintén könnyen érezheti úgy, hogy ezek az intenzív érzelmek egyenesen és kizárólag neki szólnak. Nem csoda, hogy Kaufmann minden lépését népes rajongótábor követi világszerte, és valahányszor lemondja egy-egy előadását, úgy érzik, összedőlt a világ. Tavaly a Metropolitan Opera előcsarnokában én is találkoztam egy hölggyel, aki az édesanyjával együtt Berlinből szelte át az óceánt, hogy a Carmenben énekelni hallja Kaufmannt, ahogyan egy japán rajongója is kizárólag ezért repült át New Yorkba.

Mielőtt a Met közzétette volna a lemondás hírét, a feketepiacon ezer dollárért kínálták a két előadásra szóló jegyet, miközben hivatalosan a legdrágább jegy sem kerül többe 475 dollárnál. Aztán amikor kiderült, hogy a náthás német tenor helyett az egyébként nagyszerű Jonghoon Lee veszi át Don José szerepét, a jegyárak szédítő zuhanásba kezdtek, néhány néző pedig a teremben, a szemem láttára fordult sarkon és ment haza csalódottan. Mert hát van Kaufmann – és van mindenki más.

Mörk Leonóra

2016. június 7.

JONAS KAUFMANN DALESTJE

KÖZREMŰKÖDIK: HELMUT DEUTSCH – ZONGORA BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 május–július

23

F O LYA M AT O S M Ú LT

JÓ BOR Aligha van olyan Wagner-rajongó, akinek június táján nem jelez a biológiai órája: ismét eljött a Budapesti Wagner-napok ideje. Tíz év elteltével immár tizenegyedik alkalommal.

24 müpa

magazin 2016 május–július

Fotó © Pályi Zsófia, Müpa

A walkür

A Rajna kincse

S ezzel akár rövidre is zárhatnánk ajánlónk szövegét. Jó bornak nem kell cégér: márpedig a Budapesti Wagner-napok eseménysorozata tíz év alatt igencsak hasonlatossá vált a jó borhoz. Nem utolsósorban azért, mert évről évre tovább érlelődik mindaz, amit a palackban találunk. Fischer Ádám grandiózus karmesteri koncepciója, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának élményszerű játéka, a visszatérő énekesek nem pusztán vokális perfekcióban kimerülő, hanem sokszor felfedező erejű színészi többletet is nyújtó alakításai mind-mind többszöri megtekintésre ösztökélik azokat, akik egyszer belekóstoltak e hasonlíthatatlan hangulatú programsorozat ízébe.

Idén hat estén át nézhetünk-hallgathatunk Wagner-operákat a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének színpaddá átalakított pódiumán. A Nibelung gyűrűje ciklus mellett ezúttal A nürnbergi mesterdalnokok 2013-ban, a Wagner-centenárium alkalmából bemutatott produkciója tér vissza két előadás erejéig. Michael Schulz rendezése különösen kedves lehet azoknak, akik az elmúlt évtizedek során megcsömörlöttek a mű elsősorban kritikai olvasatot nyújtó színpadra állításaitól, és a Mesterdalnokok hasonlíthatatlan báját, kedélyét, varázsát

… hasonlíthatatlan hangulatú programsorozat…

is nélkülözhetetlennek tartják. Miközben aligha vitatható, hogy az 1868-as bemutató óta eltelt csaknem másfélszáz év alatt számos olyan, nem éppen vonzó jelentésréteg és előadási külsőség tapadt Wagner e különös szeretettel megálmodott operájához, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni, éppily jogos lehet az a nézői igény is, hogy a darab művészi hitellel ábrázolt szépsége se menjen veszendőbe. Tallián Tibor írta a Muzsika hasábjain egy 1975-ös operaházi előadás kapcsán: „…a Mesterdalnokokat játszani »necesse est«, szinte mindenáron, olyannyira szükséges, mint tán a mester egyetlen más darabját sem – mert ez a mű hasonlíthatatlan fény és erő, nem lehetünk meg hát nélküle.” Aki látta 2013-ban a Müpa Mesterdalnokok-produkcióját, tanúsíthatja, hogy ez a fény és erő hiánytalanul érvényesül a színpadra állításban; a zenei színvonal pedig a főbb pontokon azonos szereposztás, így James Rutherford (Hans Sachs), Bo Skovhus (Beckmesser), Annette Dasch (Éva) révén garantált. De kíváncsian várjuk az

Bo Skovhus

A nürnbergi mesterdalnokok: Wagner Münchenben

A nürnbergi mesterdalnokok 1868. június 21-i müncheni ősbemutatója (a ma Bajor Állami Operaháznak nevezett udvari színházban) osztatlan közönségsikert aratott: a német újraegyesítés lázában égő közönség érthető lelkesedéssel fogadta a mű nemzeti büszkeségre hivatkozó sorait és monumentalitását. A zene­ szerző később úgy nyilatkozott, hogy ez az opera „emberi és művészi pályám tetőpontja volt”; sőt azt sem félt kijelenteni, hogy „idővel majd kiderül, ez a munkám tökéletesebb az összes többinél”. Wagner a premier II. és III. felvonása után mecénása, II. Lajos bajor király páholyából fogadta a tapsokat. A király rajongása, no meg a zeneszerző elkötelezett híve, Hans von Bülow jelenléte volt az évtized müncheni Wagner-bemutatóinak közvetlen kiváltó oka: három évvel korábban itt szólalt meg először a Trisztán és Izolda, majd nem sokkal A nürnbergi mesterdalnokok után – voltaképpen Wagner elképzelésével ellentétesen – A Rajna kincse és A walkür is.

müpa

magazin 2016 május–július

25

F O LYA M AT O S M Ú LT

Johan Reuter

„új beállókat” is: a Wagner-napokon most bemutatkozó Daniel Kirch Stolzingi Walterét, vagy épp Bretz Gábor Pogner mesterét – a magyar basszus néhány éve az Operaházban még a tabulatúrát felolvasó Fritz Kothner szerepét alakította.

Elisabet Strid

A Nibelung gyűrűje kilenc éve megkezdett, nyolc éve teljessé vált produkciójának évről évre ismétlődő előadásai – tudhatjuk – sosem kínálnak az előző évivel azonos élményt: a szereposztás itt többnyire dinamikusabban változik, mint a Wagner-napok többi produkciója esetében. Vannak persze változtathatatlannak tűnő pontok e négy opera szereposztásában is: Logét például eddig minden alkalommal Christian Franz alakította – így lesz ez most is. Nem csoda: a szerepformálást a közönség évről évre tüntető szimpátiá­ val fogadja, a kritika pedig egyebek mellett a „kongeniális” jelzőt sem sajnálta tőle. Franz idén Az istenek alkonya Siegfriedjeként látható még, a fiatal Siegfriedet pedig Daniel Brenna alakítja, akit 2010-ben a Mózes és Áron magyarországi bemutatóján láthattunk először e falak között. Brünnhildeként partnere az az Elisabet Strid lesz, aki A bolygó hollandi Sentájaként nemcsak színészi játé-

Fotó © MSN Ltd. Kämpf

Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

Siegfried

kával, de elsősorban vokális adottságaival nyűgözte le a tavalyi fesztivál közönségét.

Siegmundként egy másik hang-nagybirtokost, emellett igazi világsztárt köszönthetünk idén: Johan Botháról a Met-közvetítések és tavalyi budapesti Radamese révén is tudhatjuk, hogy olyan minőségű hőstenor hang birtokosa, amely manapság párját ritkítja. Rúni Brattaberg a három évvel ezelőtti Richard Strauss-bemutató, A hallgatag asszony joviális Sir Morosusa után most teljesen más karakter, Hagen bőrébe bújik a Müpában. S végül, de semmiképp sem utolsósorban: ahogy tavaly, idén is Waltraud Meier alakítja Az istenek alkonya Waltrautéját – bő húszperces jelenete az összes tavalyi előadás leginkább torokszorító pillanatait hozta. Már csak miatta sem tehetjük meg, hogy kihagyjuk az idei Ringet.

Bóka Gábor

Így készült: dokumentumfilm A bolygó hollandiról A Müpa nem először dokumentálja a Budapesti Wagner-napok egy-egy produkciójának alkotói folyamatát. Idén a 2015-ben nagy sikerrel bemutatott Bolygó hollandi-bemutató létrejöttének körülményeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A tavalyi premier – művészi minőségén túl – már előzetesen is izgalmasnak ígérkezett, legalább két okból. Egyrészt A bolygó hollandi volt az egyetlen Wagner tíz kanonizált operája közül, mely még nem volt hallható a fesztiválon – ezzel teljessé vált a Müpa Wagner-repertoárja. Másrészt öt év után ezzel a produkcióval tért haza a nemzetközi színpadokon legismertebb magyar operarendező, Kovalik Balázs, akinek koncepciója – a Hollandit a saját mítoszától szabadulni képtelen művészként ábrázolta – a viták ellenére is lelkes sikert aratott a közönség és a kritika körében egyaránt. A különleges produkcióról szóló dokumentumfilmet, melyet rendezőként Várbíró Judit jegyez, s melynek operatőre Reich László, június 15-én 19 órától vetítik a Müpa Előadótermében.

26 müpa

magazin 2016 május–július

Fotó © Nomi Baumgartl

Waltraud Meier

2016. június 15.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK WAGNER: A BOLYGÓ HOLLANDI – A MÜPA STÚDIÓ DOKUMENTUMFILMJE ELŐADÓTEREM

2016. június 16.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK WAGNER: A RAJNA KINCSE

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. június 17.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK WAGNER: A WALKÜR

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. június 18.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK WAGNER: SIEGFRIED

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. június 19.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK WAGNER: AZ ISTENEK ALKONYA

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. június 23.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK WAGNER: A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK – A MÜPA STÚDIÓ DOKUMENTUMFILMJE ELŐADÓTEREM

2016. június 24., 26.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK WAGNER: A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

A hír mindenkié – adja tovább!

F O LYA M AT O S M Ú LT

A DUNA-PARTI BAYREUTH 2016-ban kerek évfordulót ünnepel a Müpa: éppen tíz éve, 2006-ban indult útjára az azóta páratlan sikert arató Budapesti Wagner-napok. A különleges alkalomból a fesztivál történetének legfontosabb eseményeire emlékezünk.

Tíz évvel ezelőtt talán még sokan kételkedve fogadták a bejelentést egy teljes egészében Wagner művészete előtt hódoló budapesti fesztiválról, amely a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarára és Énekkarára támaszkodva mutatná be a zeneszerző legnagyobb műveit. A zenerajongók azonban bizalmat szavaztak a kezdeményezésnek – ebben alighanem szerepe volt az akkor éppen friss bayreuthi tapasztalatokkal rendelkező Fischer Ádám személyének, valamint a nyitóprodukcióban, a Parsifalban szereplő olyan nagy neveknek, mint például a Gurnemanzot éneklő Matti Salminen.

Az előadás aztán megszolgálta a bizalmat, a budapesti közönség megcsodálhatta az alig több mint egyéves Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem akusztikai lehetőségeit: a karzatokon elhelyezkedő kórusok keltette hangélmény valódi ünneppé varázsolta az estet. Hasonlóképpen sikert aratott a koncerttermi adottságokat kiaknázó félig szce­ nírozott rendezés is: a letisztult képi világ, a minimalista színpadi megjelenés hozzájárult, hogy a Wagner-zene maradéktalanul

28 müpa

magazin 2016 május–július

érvényesüljön, miközben semmi sem vonta el a figyelmet a színészileg is kiváló előadók legapróbb rezdüléseiről.

Ami egyszeri csodának tűnt, az elkövetkező két évben vált tendenciává: a teljes Ringciklus bemutatásával világosan kirajzolódott a fesztivál profilja. A vetítésekkel tovább bővültek a félig szcenírozás lehetőségei, a képek, effektek, bábok és persze a táncosok jóvoltából a cselekménynek jóformán valamennyi eleme megmutatkozott, mégis maradt elég tér a fantázia számára, hogy a muzsika által vezetve fesse a nézők elé a wagneri világot. Eközben a hangversenyteremnek az operaházakénál intimebb belső terében egészen közel érezhettük magunkat az énekesekhez, alakításuk révén a művek mély pszichológiai vetülete is felszínre került. Különlegességnek számított a tetralógia négy részének egymás utáni estéken való eljátszása is, amely ugyan nagy terhet rótt az előadókra, ám a közönséget minden alkalommal rendkívül intenzív élményben részesítette, szinte ki sem kellett szakadni

a varázslatból a mű legvégéig. Ez alól a jellegzetesen budapesti hagyomány alól mind­ össze egyszer történt kivétel, 2012-ben egyegy nap kihagyással ment a sorozat, ezért az egyes szerepeket végig ugyanaz az énekes játszhatta, a közönség nagy kedvence, Christian Franz pedig valamennyi pro­duk­ció­ ban szerepelhetett.

Az újabb és újabb bemutatókban szokássá vált a színre állítás során a Müpa épületére is valamilyen módon reflektálni. A Ringben a vetítésekben szerepelt, a Trisztán és Izoldában kettéhasadt, a Tannhäuserben – testhezálló feladatként – a dalnokverseny valós helyszíneként szolgált. Nem véletlenül történt így, mindannyian éreztük, hogy amit most látunk, a világ egyetlen más pontján sem történhetne hasonlóképpen. Mind­ehhez ugyanakkor a legnagyszerűbb vokális élmények is társultak. A Wagner-repertoár kiemel­ kedő énekesei érkeztek évről évre a fesztiválra, és sokan közülük a következő években is lelkesen visszatértek. Többször megesett az is, hogy egy-egy darab budapesti

Fotó © Pető Zsuzsa / Pólya Zoltán

Az istenek alkonya

…felsorolni is nehéz a sok nagyságot, aki a tíz év során megfordult a Müpa épületében. és bayreuthi szereposztása erős átfedést mutatott, és szinte felsorolni is nehéz a sok nagyságot, aki a tíz év során megfordult a Müpa épületében. Az eddig említetteken kívül, a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány név: Evelyn Herlitzius, Anja Kampe, Petra Lang, Waltraud Meier, Ricarda Merbeth, Camilla Nylund, Michaela Schuster, Hanna Schwarz, Iréne Theorin, Linda Watson, Elena Zhidkova, Walter Fink, Stephen Gould, Eric F. Halfvarson, Tomasz Konieczny, Jay Hunter Morris, Hanno Müller-Brachmann, James Rutherford, Kurt Rydl, Gerhard Siegel, Bo Skovhus, Robert Dean Smith, Alan Titus, Juha Uusitalo, Lauri Vasar, Klaus Florian Vogt, Hartmuth Welker.

rán a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara, a Nemzeti Énekkar és a Honvéd Férfikar és a Budapesti Stúdió Kórus is közreműködött a Wagner-napokon). De akadtak magyarok a fesztivál visszatérő rendezői között is: a Szemerédy Alexandra – Parditka Magdolna páros, a Wagner-napokon rendezett újra itthon Kovalik Balázs, és remek fia­ tal karmesterek is szerepeltek: a 2013-as Lohengrint Vajda Gergely vezényelte, Hamar Zsolt pedig saját ifjúsági Lohengrin-feldolgozását, A hattyúlovagot mutathatta be. És természetesen nem lehet elégszer méltatni Fischer Ádám érdemeit sem: művészi munkáját és a Wagner-napok egész szellemiségét meghatározó vezetői működését.

De a magyar közreműködőkre sem lehetett panaszunk, a számtalan kis szerepben nyújtott remek produkció elismerése mellett emeljünk ki néhány főbb szereplőt: Németh Judit, Szabóki Tünde, Gál Erika, Fodor Bernadett, Gál Gabi, Kovácsházi István, Bretz Gábor, Perencz Béla, de ugyanígy a hazai erők remek teljesítményének örülhettünk a zenekar és a kórusok esetében is (a Magyar Rádió Zenei Együttesei mellett az évek so-

Hiba volna csupán az előadásokról szólni a Budapesti Wagner-napok tízéves történetét szemlézve, hiszen rendkívül sokoldalú művészi és ismeretterjesztő tevékenység is kötődik a fesztiválhoz. A nagy zenedrámák mellett más műfajnak is szerep jutott: 2013-ban Wagner dalai csendültek fel a Fesztivál Színházban. A hattyúlovag című, gyerekeknek tartott produkcióról már esett szó, láthattunk kiállításokat a zeneszerzőről és

műveiről, lapozgathattunk igényes kiadványokat a művek hátteréről és asszociációiról, és a produkciók létrejöttéről készült dokumentumfilmeket is megtekinthette a közönség. Így mára a Wagner-napok sokak számára többnapos kulturális utazássá vált, amelyhez még csak nem is kell messzire mennünk.

Nem mindenki ilyen szerencsés azonban, számos néző nagy utat tesz meg a Wagnerélményért. Jóformán a kezdetektől érkeztek érdeklődők a világ különböző országaiból, akár kontinenseken is átrepülve, többen évről évre visszajárnak, az előadásokról pedig a New York Times is beszámolt már.

A fesztivál indulásakor a kitűzött cél valamennyi nagy Wagner-mű bemutatása volt, egészen A bolygó hollandiig visszamenőleg.

Közben megünnepeltük a zeneszerző születésének bicentenáriumát (A nürnbergi mesterdalnokok bemutatójával), tavaly pedig színre került az elátkozott hajósról szóló opera is. Még sincs megállás, már sokan a jövő évi jegyek és bérletek birtokában várják az idei előadásokat. És hogy mire számíthatunk a következő tíz évben? Maradjunk nyitottak és érdeklődők, akkor megláthatjuk!

Kondor Kata

A hattyúlovag

müpa

magazin 2016 május–július

29

JAZZ

José James

Fotó © Shervin Lainez

A JAZZ KOR R A L J Á R

30 müpa

magazin 2016 május–július

A vokális jazzt könnyű szeretni. 2016-ban a Jazztavasz fesztivál ismét énekesnőket és énekeseket invitál a Müpa termeibe – épp fele-fele arányban. Stílusuk a jazz fogalomkörén belül is igen változatos, és jó eséllyel különböző rajongói generációkat vonzanak. José James, Viktoria Tolstoy és a Manhattan Transfer kinek-kinek izgalmas utazást kínálhat a múltba és a jövőbe.

Gyökerek José James nem készült vérbeli jazzénekesnek. Még gyerekkorában alig várta az új lemezmegjelenéseket, lett légyen szó rockalbumokról a 10.000 Maniacstől vagy hip-hop-lemezekről Ice Cube-tól. Nagy hatással volt rá Marvin Gaye és Al Green, jazzénekesként pedig állítja, minden Nat King Cole-ra vezethető vissza, no meg Ray Charles vokális stílusára.

A készülőben lévő, Love in a Time of Madness című lemezén az irányzék igen határozottan mutat a hip-hop és modern R’n’B sztárjai felé: Frank Ocean, Usher, Miguel és John Legend is inspiráló forrásként hatott Jamesre. Ilyen jellegű törekvései egyáltalán nem számítanak különcségnek, lassanként – úgy tűnik – a modern jazz meghatározó vonulatát alkotják, amint azt jelzi Robert Glasper zongorista vagy Esperanza Spalding basszusgitáros-énekes sikertörténete. Glasper Black Radiója vagy Spalding Radio Music Societyja – mindkettő Grammy-díjas lett – jelentős médiavisszhangot kapott, ami új teret nyitott a hip-hoppal, R’n’B-vel vegyített jazz számára. Minden jel arra mutat, hogy James szorosan ott lépdel e két sztármuzsikus nyomában.

My Swedish Heart című albuma volt terítéken, amely identitását feltáró lemezeinek egyik kiemelkedő, az akusztikus post-bop stílusába a svéd népzene motívumait csempésző produkciója volt. Annak idején sokfelé olvashattuk, az azóta jazzkedvelővé cseperedett generáció számára távirati stílusban közöljük, hogy Tolstoy a nagy orosz író, Lev

Nyikolajevics egyenes ági leszármazottja, családja generációk óta Svédországban él, és ő az egyik, ha nem a legismertebb svéd jazzénekesnő. Dolgozott Ray Brownnal, Toots Thielemansszal, McCoy Tynerrel, több lemez­ anyagot komponált számára és dolgozott vele Esbjörn Svensson, régi kollégájának mondhatja többek közt Nils Landgren

Viktoria Tolstoy

Fotó © Jörg Grosse-Geldermann

A sokrétű zenei hatások, amelyek a harmincnyolc éves José Jamest érték minneapolisi ifjúként, meghatározzák azt a stílusgazdagságot, amelyek őt ünnepelt énekesként ma jellemzik. Legyen az alapszövet hip-hop, jazz, blues vagy R’n’B, José mindenre fogékony volt. Szerteágazó benyomásait a New York-i New School for Jazz and Contemporary Music hallgatójaként rendezte egységbe, de továbbra is a kreativitás ereje maradt számára a legfontosabb, aminek megtalálásában mentorai – köztük McCoy Tyner zongorista és Wynton Marsalis trombitás –, illetve társai egyaránt segítették. 2008-ban megjelent The Dreamer című debütáló lemeze a BBC érdeklődését is felkeltette, a két évvel később napvilágot látott Blackmagic pedig jazzkörökön túl is visszhangot vert a médiá­ ban. 2013 óta tagja a leginkább figyelemre méltó jazzelőadókat foglalkoztató, de pár éve műfaji kereteit jóval szélesebbre táró legendás Blue Note kiadó művészgárdájának. Itt jelent meg a No Beginning, No End, melyről a húzó Trouble különböző kiadásai több százezres nézettséget értek el a legismertebb videómegosztón. Zeneileg újabb előrelépést jelentett a 2014-es While You Were Sleeping eklektikája, majd tavaly a tisztelgésnek jött el az ideje számára – a „zenei édesanyjá”-nak tartott Billie Holiday századik születésnapja volt a Yesterday I Had The Blues album apropója. 2016-os turnéját, melynek utolsó európai állomása lesz a Müpa, már egy teljesen új, Love in a Time of Madness című, erősen hip-hop-orientált albumanyag bemutatására szánja. Különleges munkamódszere szerint az utóbbi időben keletkezett, elsősorban a világban és főleg hazájában tapasztalható, faji, nemi, társadalmi osztályokat érintő igazságtalanságokra fókuszáló zenei anyagát osztja meg közönségével, s az ő reakcióikból szűri le, mely szerzemények kapjanak helyet a jövő évre várható CD-n. Nem kétséges, hogy első magyarországi koncertjén, május 5-én, a Fesztivál Színházban José James számos új hívet szerez majd azokon kívül is, akik eddig csak a CD-játszó jóvoltából ismerték.

Viktoria Tolstoy éppen tíz éve énekelt utoljára Magyarországon, így őt kevésbé kell bemutatni a hazai közönségnek. Akkoriban

müpa

magazin 2016 május–július

31

JAZZ

Az éneklő kislány Viktoria Tolstoy rengeteg figyelmet kapott orvos édesanyjától, illetve műkedvelőként éneklő és vibrafonon játszó édesapjától. Amióta az eszét tudja, énekelt, már két-három évesen felvételeket készítettek otthoni mini produkcióiról. Az éneklés mindig is ösztönös folyamat volt számára, a technikai megoldásokra csak ráérzett, sosem kezelte őket tudatosan. Amikor Uppsalában zenei gimnáziumba járt, énektanárnőjük megkísérelt Viktoria hangján csiszolni, mondván, vegyen vissza annak levegősségéből. Viktoria úgy érezte, mintha a személyiségétől akarnák megfosztani. A tanárnő a klasszikus énektechnika világából érkezett, érthető tehát, ha indíttatást érzett ifjú tanítványa átnevelésére, de kudarcot vallott – szerencsére. Viktoriát szinte ugyanebben az időben már lemezfelvételekre hívták. Nagyon menőnek számított, amikor kikérték a gimnáziumból, hogy stúdióba vonuljon, osztálytársai irigyelték érte. Majd tizennyolc évesen egy lemezproducer fedezte fel, amikor édesapjával egy uppsalai klubban léptek fel. Megkérdezte Viktoriától, nem akar-e felvenni egy saját jazzlemezt. Akart.

harsonás-énekest és Jacob Karlzon zongoristát. A jazz mellett vonzza a klasszikus zene és a pop is: saját, svédül előadott popszámai a För Älskad című 1996-os, listavezető albumon sorakoznak, a 2013-as A Moment of Now pedig Peter Gabrieltől Phil Collinson át a Level 42-ig tekinti át az énekesnő kedvenc slágereit, és formálja

át őket énekhang és zongora kettősére.

Mivel Tolstoy rég találkozott magyar közönségével, a kimaradt éveket pótolva az elmúlt esztendők legjobb szerzeményeiből válogat Krister Jonsson gitáros, Mattias Svensson bőgős és Rasmus Kihlberg dobos alkotta kvartettjével május 6-án, ismét a Fesztivál Színházban.

The Manhattan Transfer

32 müpa

magazin 2016 május–július

A Manhattan Transfer számíthat a generációk legszélesebb skálájának érdeklődésére, hiszen több mint negyven éve hódít a vokális jazz világában, és többször eljutott Magyarországra is – a kvartett tagjai legutóbb, akár csak Ms. Tolstoy, tíz éve énekeltek a mi közönségünknek. Ennek ellenére semmiképp sem retro-partira számíthatunk tőlük, s ennek éppúgy van szomorú, mint örömteli oka. Az 1969-ben alapító atyaként működött, a Manhattan Transfer minden eddigi kiadásában szerepelt Tim Hauser 2014. október 16-án szívelégtelenség következtében elhunyt. A kvartett többi tagja, Cheryl Bentyne, Janis Siegel és Alan Paul új társsal, Trist Curless basszussal kiegészülve érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe, és koncertjükön a kötelező slágerek, a Birdland, a Route 66, a Chanson D’Amour mellett sok-sok új a cappella-darab is elhangzik majd, amelyek már kifejezetten az új felállásra készült hangszerelések.

Persze az évek hosszú sora alatt rögzített

Tim Hauser öröksége Amikor 2013-ban Tim Hausernek gerincműtétje miatt távol kellett maradnia a Manhattan Transfer fel­lépéseitől, csapata olyan bas�szust talált helyettesítésére, aki már jelentős tapasztalatokat szerzett a műfaj berkeiben. Trist Curless 1995ben társalapítója volt az M-Pact vokálcsapatnak, de zeneszerzőként, hangszerelőként, producerként és hangmérnökként is megismerte a műfaj minden fogását. Utóbbi minőségében dolgozott a Take 6-szel és a Straight No Chaser együttessel.

2014-ben már nyilvánvalóvá vált, hogy Curless nem átmeneti szerepet kap a TMT-ben. Hauser áldását adta rá, hogy Curless legyen az utódja.

Ahogy a csapatot 1979 óta erősítő Cheryl Bentyne meséli, számára a Manhattan Transfer olyan volt, mint egy második család, egyedüli gyerekként Siegel, Paul és Hauser szinte testvérek voltak számára.

Amikor Hauser eltávozott közülük, még jó ideig szürreális élményekben volt része: estéről estére arra várt, hogy Tim egyszer csak belép a színpadra, és újra ott énekel velük. Érthető módon arra is gondoltak, hogy nem folytatják tovább nélküle, de biztosak voltak benne, hogy Hauser maga azt kívánta volna, tartsák életben, amit ő annak idején elkezdett.

Döntésük helyességéről estéről estére megbizonyosodhatnak.

A Manhattan Transfer több mint negyven éve hódít a vokális jazz világában… legalább két tucat albumukon akad annyi szerzemény, amelyből úgy tudnak válogatni, hogy néha maguknak is meglepetést okoznak egy-egy szinte elfeledett kompozícióval, amelynek felújítása újabb kihívást és boldogságot jelent számukra. A tízszeres Grammy-díjas vokálegyüttes május 7-i fellépése szép sorozatot zár le a Müpában: a világ legjobb a cappella-jazzcsapatai közül 2014-ben fogadtuk a Swingle Singerst és a Take 6-et, 2015-ben a New York Voicest. Érdekesség, hogy a Manhattan Transfer a két utóbbi együttessel közös alkalmi formációt is alkot: előbbit The Summit néven, utóbbit Vocalese produkcióként lehet hallani. Mind a Take 6, mind a NYV példaképként tekint a TMT tagjaira, akik őket évekkel ezelőtt arra ösztökélték, hogy maguk is a vokális harmonizálás mestereivé váljanak. A Jazztavasz záró koncertjén a kvartettet egyes számokban zongorán és billentyűs hangszereken Yaron Gershovsky, bőgőn és basszusgitáron Boris Kozlov, dobokon Steve Hass kíséri.

Bércesi Barbara 2016. május 5.

JAZZTAVASZ JOSÉ JAMES

KÖZREMŰKÖDIK: JOSÉ JAMES – ÉNEK, GITÁR, TAKESHI OHBAYASHI – BILLENTYŰS HANGSZEREK, SOLOMON DORSEY – BASSZUSGITÁR, ÉNEK, JOE BLAXX – DOB FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. május 6.

JAZZTAVASZ VIKTORIA TOLSTOY

KÖZREMŰKÖDIK: VIKTORIA TOLSTOY – ÉNEK, KRISTER JONSSON – GITÁR, MATTIAS SVENSSON – BŐGŐ, RASMUS KIHLBERG – DOB FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. május 7.

JAZZTAVASZ THE MANHATTAN TRANSFER

KÖZREMŰKÖDIK: JANIS SIEGEL, CHERYL BENTYNE, ALAN PAUL, TRIST CURLESS – ÉNEK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

JAZZ

ITHAKA MÉG MESSZE VAN

A huszonkilenc éves izraeli-amerikai Shai Maestro eddigi életútjának „törzsanyaga” néhány szóban összefoglalható. Miután öt évet töltött Avishai Cohen bőgős zenekarában, akivel bejárta a fél világot, a zongorista úgy döntött, saját csapatot alapít, amelyben maradéktalanul érvényre juttathatja saját művészi elképzeléseit.

Ez az együttes lett a Shai Maestro Trio, mely máig aktív – és egyre híresebb.

Maestro Lee Konitz egykori dobosával, Ziv Ravitzcal, valamint a perui Jorge Roeder bőgőssel alakította meg trióját 2010 júliusában.

Hamarosan már a lemezboltokban volt első albumuk, melyen könnyen felismerhette bárki Cohen ritmikai komplexitását, ugyanakkor más modern zongorás triók, így például az Esbjörn Svensson hármas alkalmi hatását.

Maestróék is több esetben egyensúlyoztak szabályosság és szabad játék között. A korai

34 müpa

magazin 2016 május–július

szerzemények legfőbb jellemzője az alapos kidolgozottság volt. Maestro ekkor még szinte semmit sem bízott a véletlenre. Viszont érzelemgazdag, alkalmasint szenvedélyes játékával bűvölte el hallgatóit. Műfaji szempontból és temperamentumában is sokszínű műsorral állt elő: a zenekar spektruma a balladától a punkig ívelt, a mértékkel romantikus, álomszerű darabok szinte már rockos szerzeményekkel váltakoztak, más-

kor pedig a zongorista klasszikus képzettsége határozta meg az előadást – de Maestro ízlése sosem engedte, hogy belemenjen az éretlen virtuózkodás zsákutcájába.

Játékát alighanem erősen befolyásolták a Jeruzsálemben folytatott klasszikus zenei tanulmányok. Kifinomult ízlésre valló stílusát és elegáns frazeálását már Cohen kísérőjeként is észrevették a kritikusok.

Fotó © Herbert Ejzenberg

Shai Maestro Trio

Maestro ma már az élet és zene közötti határok elmosására törekszik.

Minket azonban inkább az érdekel a fiatal virtuóz munkásságában, ami eltérő attól, ahogy mások együtteseiben játszott.

E fejlődést leginkább úgy jellemezhetjük, hogy Maestro ma már az élet és zene közötti határok elmosására törekszik. A „valós” játék az együttes igazi erőssége, bár egy interjúban a pianista bevallotta: fogalma sincs, miben áll a színpadon alkotó muzsikusok energiája és a nézők passzív ereje közti találkozás, amitől felszikrázik a levegő a hangversenyteremben. Míg a korai számok teljesen megkomponáltak voltak, most, hogy összeszokottabb a zenekar, inkább a szabadság uralkodik, és a megírt téma csak keret, melyet az előadáson előre kiszámíthatatlanul töltenek ki a zenészek. Egyik példaképét, Wayne Shortert követve Maestrót már nem elégíti ki a jól sikerült koncert; mélyebb igazságokat keres az előadásban, az élő fellépés ismeretlen zónáit kutatja. Szinte minden az első pillanatban dől el: a trió egyik tagja játszani kezd, és egészen más irányt vesz a közös munka, mint amit a másik kettő percekkel előbb kigondolt. Kezdetben a trió kidolgozta saját zenei nyelvét, és a három művész megismerte egymást. Ez két évet vett igénybe.

Ennyi idő kellett ahhoz, hogy bátran hagyják maguktól történni a zenei eseményeket előadásról előadásra. Immár „spirituálisnak” nevezhetjük a trió élő műsorait, hasonló értelemben, mint egyik közös kedvenc lemezüket, az A Love Supreme-et (Az isteni szeretet). Az együttes új törekvéséből adódik, hogy 2015-ös lemezük főleg saját darabokból áll. De ami a zene mögötti szemléletet illeti, a friss album szerves folytatása a 2013-as The Road to Ithacának (Út Ithakába).

Pályája kezdetén az apja nyomta Maestro kezébe Kavafisz versét, melyet az Odüsszeia ihletett. Ez magyarázza a három évvel ezelőtti lemez címét. A történet szerint Odüsszeusz Trójából hazaindult Ithakába. Utazása során többször is meglátta a várost hajója fedélzetéről, de valahányszor közelebb ért a parthoz, a város eltűnt a szeme elől. Kavafisz beszélője azt a tanácsot adja a hajósnak, hogy nyújtsa minél hosszabbra a bolyongást, ne siessen haza Ithakába. Így a végcél ugyan távolabb kerül tőle az időben, viszont olyasmit nyer ezzel, ami Ithakában nem volna lehetséges: magát az úton levést, a tapasztalatszerzés és a kalandozás csodáját.

Máté J. György 2016. május 23.

SHAI MAESTRO TRIO

KÖZREMŰKÖDIK: SHAI MAESTRO – ZONGORA, JORGE ROEDER – BŐGŐ, ZIV RAVITZ – DOB

FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

JAZZ

Diana Krall

Zene a felnőtt közönségnek: így is szokás nevezni a pop-zenének azt az ágát, amelyet Diana Krall idei turnéján hallunk. A világhírű kanadai zongorista-énekesnő kedvenc slágerei itthon is ismertek és népszerűek.

DIANA DALAI RÉGI-ÚJ

Az ötszörös Grammy-díjas Krall legutóbbi három lemeze, a Wallflower, a Glad Rag Doll és a Quiet Nights tervszerűen hódít meg egyegy újabb területet a szórakoztató-zenei repertoárból. A húszas–harmincas évek ragtime- és country-számai szólnak a Glad Rag Dollon, a Quiet Nights pedig – amelynek portugál címe Corcovado – a brazil ritmusok és a vonószenekari hangszerelés bűvöleté­ ben fogant. Az új anyagot Bob Dylan, Paul McCartney, Elton John, a The Mamas & the Papas és Gilbert O’Sullivan dalai határozzák meg, többek között Michael Bublé és Bryan Adams közreműködésével. Minderre talán Krall férjének is hatása lehetett, akivel több mint egy évtizede házasodtak össze. Elvis Costello, a popzene felnőtt ágának egyik leginkább kreatív dalszerző-énekese azonban ezúttal háttérbe húzódott. A zenei rendező most David Foster volt, aki a nagy hagyományú Verve lemezcég első számú vezetője.

Krall persze régóta tudta, hogy mit akar, de az, hogy énekesnőként új oldaláról mutatkozhatott meg, Fosternek is köszönhető.

36 müpa

magazin 2016 május–július

A híres producer sokszor zongorázott a stúdióban, mint például a Desperadóban, hogy Krall csak az éneklésre koncentrálhasson.

Bár például az albumot meglepően visszafogottan nyitó California Dreamingben Krall ült a zongoránál, míg Foster szintetizátoron kísérte.

Krall sikerének egyik titka, hogy ugyanolyan kitűnő zongorista, mint amilyen sokoldalú énekesnő, és bármilyen zenei anyaghoz nyúl, ez mindig érvényesül. Produkcióinak,

stílustól függetlenül, behízelgő és fátyolos, sugárzóan nőies orgánuma adja meg a döntő, azonnal felismerhető jellegét. Többször szembesítették azzal, hogy mivel jazz­ énekesnőként kezdte pályáját, miért énekel és játszik most popzenét. Egyszerűbb választ nem is adhatott volna: mert nagyon szereti ezeket a dalokat, amelyeket tizenéves korában állandóan hallgatott, és azóta is mindig vele maradtak, számára most is fontosak. Pontosan emlékszik rá – és még egy fénykép is van erről a családi albumban –,

A szupersztár számokban Amikor arról kérdezte a Der Spiegel riportere, hogy nem furcsa-e számára Smooth jazz slágerlistán elsőnek lenni, Krall így válaszolt: mindegy, hogy miben, ha már valamiben első az ember. Krall megkapta British Columbia tartomány és Kanada legmagasabb állami kitüntetését, díszdoktora a Victoria Egyetemnek, és a Steinway zongoragyár szerződött művésze. Éppen tizennegyedik lemezével turnézik, és az utóbbi harminc évben ő adta el a legtöbb lemezt az összes női jazzelőadó közül. Ez szám szerint több mint tizenötmillió hanghordozót jelent. Öt Grammy-díja és nyolc további nevezése mellé a kanadai nemzeti lemezdíjat, a Junót nyolcszor vihette haza. A mérvadó szaklap, a Billboard jazzlistáján eddig nyolcszor került új lemeze első helyre abban a pillanatban, hogy megjelent.

Krall ma már érettebb korábbi, gátlásos csinibaba önmagánál… hogy amikor tizenhat éves volt, szüleitől ajándékba kapta a Blue Moves című Elton John-lemezt, amelyről az egyik dalt (Sorry Seems to Be the Hardest Word) most énekelte először lemezre – pedig azóta Eltonnal nagyon közeli barátságba kerültek, összejárnak. Amikor 2012-ben Krall volt az egyik zenei rendezője és stúdiózenésze Paul McCartney Kisses on the Bottom című lemezének, akkor ismerte meg az If I Take You Home Tonight című dalt az egykori Beatles-tag legújabb szerzeményei közül. A repertoár ki is egészült azóta, hogy a lemez első kiadása 2014-ben megjelent. Tavaly ugyanis a Verve egy bővített, úgynevezett luxuskiadást, később pedig további felvételeket is útjára bocsátott ebből a sorozatból. Ezek várhatóan felbukkannak a koncertturnén is, például Joni Mitchell A Case of You című balladája, melynek zongorakíséretében Krall briliáns.

Klasszikus?

Elektromos?

Mindkettő.

Az Audi Q7 e-tron modell az elektromos hajtás erényeit a belső égésű motorok előnyeivel ötvözi. A tisztán elektromos erőforrást erőteljes TDI technológiával kifejlesztett motorok teszik még hatékonyabbá.

Az egész album inkább éjszakai, magányos percekre való. Krall maga is szeret autózás közben zenét hallgatni. A kiválasztott slágerek szövegei sem a tinik világát idézik. Sokak arca biztosan nálunk is felderül, amikor meghallják Gilbert O’Sullivan dala, az Alone Again bevezető akkordjait, lépegető dallamát. A dalszöveg azonban családi tragédiákról, magányról szól – annak ellenére, hogy O’Sullivan dala egyáltalán nem önéletrajzi ihletésű. Viszont nem teljesen indokolatlan arra gondolnunk, hogy az egész lemez hangulatán nyomot hagyhatott az, hogy Diana Krall ekkor veszítette el édesapját, és sokáig késleltette a lemez felvételeit elhúzódó tüdőgyulladása is, amely hosszú időre pihenésre kényszerítette.

Persze sem a koncert, sem a lemez nem csupán balladákból, szerelmes vagy éjszakai számokból áll: a Don’t Dream It’s Over optimista, vagy a Yeah Yeah önfeledt pillanatai a leginkább derűsek. Csak éppen az ötvenedik évét betöltött Krall – akinek ezt a tényt egyáltalán nem kell titkolnia – ma már érettebb korábbi, gátlásos csinibaba önmagánál. Már inkább arra büszke, hogy életének legnagyobb örömforrása a családjával és ikerfiai­ val töltött idő. Így persze már nem a tinédzserekről énekel, és tempója sem ugyanaz, mint amikor pályakezdő volt. Ezen az igazán exkluzív turnén az intim zenélés, a dalok mély átélése várja a közönséget.

Zipernovszky Kornél

2016. június 30.

JAZZLEGENDÁK DIANA KRALL

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Kombinált üzemanyag-fogyasztás: 1,8 l/100 km; kombinált szén-dioxid-kibocsátás: 48 g/km. Az Audi Q7 e-tron tisztán elektromos meghajtással 56 km távolságot tud megtenni. Az adatok tájékoztató jellegűek: változhatnak a vezetési stílus, a klímahasználat, a külső hőmérséklet, a sebesség, az autó teljes súlya, a kerék- és a gumiméret, valamint az adott forgalmi függvényében. helyzet müpa magazin 2016 május–július 37

JAZZ

Fotó © Rose Anne Colavito / ECM Records

Keith Jarrett

LÉLEKVÁNDORLÁS AVAGY A RÖGTÖNZÉS VARÁZSA 38 müpa

magazin 2016 május–július

Újra Budapesten lép közönség elé Keith Jarrett, a kortárs jazz mágikus hatású zongoristája.

Aligha van művész a jazz világában, akinek koncertjeit nagyobb várakozás előzné meg.

Keith Jarrett, sokak szerint korunk legjelentősebb rögtönző muzsikusa, több szempontból is megkülönböztetett figyelemre tarthat számot. A jazzt és a klasszikus zenét egyaránt magába foglaló, gazdagon dokumentált életműve széles körben hozzáférhető, a személyes találkozásra azonban fellépéseinek ritkuló száma miatt egyre kevesebbek alkalom adódik.

Keith Jarrett Magyarországon 1972-ben és 1991-ben triójával, 1985-ben, 1989-ben és 2007-ben szólóban lépett fel. Újabb koncertje az év kimagasló eseményének ígérkezik. Az 1945. május 8-án, a Pennsylvania állambeli Allentown városában született, magyar felmenőkkel is rendelkező művész Art Blakey, Charles Lloyd és Miles Davis együtteseiben járta ki az iskolát, hogy aztán az 1970-es években a modern jazz meghatározó zongoristájává nője ki magát.

Saját művészi arculatának kialakításában két, párhuzamosan működő kvartett játszott kulcsszerepet. Amerikai együttesében Dewey Redman szaxofonos, Charlie Haden bőgős és Paul Motian dobos voltak partnerei, míg az európai csapatban Jan Garbarek, Palle Danielsson és John Christensen szólaltatta meg ezeket a hangszereket.

Jarrett énjének kétféle médiumaként a két kvartett különböző zenei elképzelések és hangzások megvalósítását tette lehetővé.

Az amerikai együttessel készített lemezek (Fort Yawuh, Treasure Island, Death and the Flower, Backhand, Shades, Mysteries, The Surviver’s Suite) érdesebb, a szabad rögtönzésnek tágabb teret adó zenét tartalmaztak, a dallamnak nagyobb szerepet juttató európai albumok (Belonging, My Song, Nude Ants) népzenei, klasszikus zenei, olykor rockos hatásokat mutattak. Mindkét együttes bejárta a világot, sikert sikerre halmozott, Jarrett szerteágazó érdeklődése azonban más irányok felé is fordult. Szóló felvételekre vállalkozott, klasszikus zenei lemezekkel is jelentkezett, majd a trió formáció mellett kötelezte el magát. Mindehhez ösztönző

…kivételes formakultúrája rögtönzött darabjait is tökéletesen megformált kompozíciókká rendezi. partnerre talált a német ECM kiadóban, amely több mint négy évtizede rögzíti minden koncertjét és jelenteti meg lemezeit.

Kapcsolata Jack DeJohnette dobossal még az 1960-as évekre tehető, Ruta and Daitya címmel 1972-ben közös lemezt is készítettek.

Együttműködésük 1983-ban Gary Peacock bőgős csatlakozásával új magaslatokra emelkedett. A „Standards Trio”-nak nevezett formáció több mint negyedszázada él, sőt virul, a telepatikus kommunikáció olyan csúcsaira jutva, ahová csak kevesek érnek fel.

Műsorán többnyire örökzöldek szerepelnek, ez azonban inkább a beazonosíthatóság miatt lényeges: a jazzben a téma többnyire csak kiindulópont, a hangsúly az interpretálás módján van, beleértve az improvizációt, amiben a muzsikus személyisége igazán megmutatkozik. Ebben a hármas mindig képes újat hozni, nem utolsósorban Jarrett kifogyhatatlan zenei ihletének, kiszámíthatatlan ötleteinek köszönhetően, ami folyamatos kihívás elé állítja és megújuló krea­ tivitásra készteti partnereit.

A Jarrettről alkotott kép hiányos maradna legszemélyesebb megnyilatkozásának, szóló zongorázásának említése nélkül. Már Facing

Jarrett, a klasszikus A klasszikus zene és a jazz kapcsolata az 1950-es évek óta foglalkoztatja a jazzmuzsikusokat. A kettősség a mindkét kategóriában Grammy-díjas Wynton Marsalis trombitáson kívül leginkább Keith Jarrett pályáját jellemzi, s ennek az ECM kiadó készséggel ad teret.

Első, saját kompozícióit tartalmazó ilyen természetű lemeze In the Light címmel 1973-ban jelent meg, amit a Luminessence (1974) és az Arbour Zena (1975) követett. Utóbbi lemezeken Jan Garbarek szaxofonos és Charlie Haden bőgős képviselte a jazzoldalt. Legnagyobb szabású, zenekarra, ütőhangszerekre és zongorára komponált műve a Celestial Hawk (1980) című lemezén hallható. Saját szerzeményein kívül Jarrett több lemezen szólaltatta meg a zeneirodalom klasszikus és modern alkotásait, így Bach, Händel, Mozart, Sosztakovics szerzeményeit.

You (1971) című bemutatkozó lemezét kedvező kritikai visszhang fogadta, de hírnevét igazán a Solo Concerts: Bremen and Lausanne (1974) című albuma alapozta meg. A The Köln Concert (1975) áttört egy falat: ez lett a jazztörténet legnagyobb sikerű, milliós példányszámban elkelt szóló felvétele, amely gyönyörű dallamaival, zsongító harmóniáival, bensőséges hangvételével ejti rabul a hallgatót. Ezt olyan lemezek követték, mint a Staircase, a tízlemezes Sun Bear Concerts (Japán), a Paris Concert, a Vienna Concert, a La Scala, a The Melody at Night With You, a Radiance, a Rio. Keith Jarrett zongorajátéka sokféle forrásból merít, amelyek ösztönös dramaturgiai érzéke és szuggesztív előadásmódja révén szervesülnek egységes világgá. Játéka legtöbbször a saját hangulata és a hely szelleme által meghatározott improvizáció, kivételes formakultúrája azonban rögtönzött darabjait is tökéletesen megformált kompozíciókká rendezi. Olyan égi ajándék ez, amely minden koncertjét egyszeri és megismételhetetlen élménnyé avatja. Keith Jarrett zongorajátéka hangok varázslatos útja – lélektől lélekig.

Turi Gábor A Müpa+ hűségprogram Arany és Platina szintet elért tagjai május 10-én, kedden elővásárlásban, a nagyközönség és a Müpa+ hűségprogram Alap és Ezüst szintjének tagjai május 11-én, szerdán válthatnak jegyeket a koncertre honlapunkon és jegypénztárainkban, a szokásos nyitvatartási időben.

2016. július 3.

KEITH JARRETT

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 május–július

39

KÖNNYŰ

LÁBUJJHEGYEN ÁLLÓ ZENE

Kollár-Klemencz László: Rengeteg Kollár-Klemencz László idén ünnepelte ötvenedik születésnapját egy életműkoncerttel, de az igen aktív és termékeny énekes-zenész-dalszerző-író májusban már új szólóanyagot mutat be akusztikus koncertjén. A Rengeteg című, személyes hangvételű műsor a klasszikus kamarazenéből és a népzenei hagyományokból is táplálkozik.

Kollár-Klemencz László jubileumi koncertjén húsz-harminc évvel ezelőtti formációi (Boann, Andersen) is szerepet kaptak, de a zenész-író persze az undergroundból a széles közönség felé is nyitó Kistehénnel lett igazán ismert, 2002-ben Sziget-indulót írt, a 2005-ös Szájbergyerek a 21. századi magyar popzene egyik legnagyobb slágere lett, a Kistehén Tánczenekar 2006-os Szerelmes vagyok minden nőbe című albuma pedig a

40 müpa

magazin 2016 május–július

korszak egyik legjobb hazai lemeze. A külföldön is népszerűvé lett formáció időszaka után személyesebb kiadványok érkeztek, az eddigi utolsó Kistehén-lemezre (Szomjas nők, 2014) szintén igaz ez, Kollár-Klemencz szólóanyagaira meg hatványozottan (a 2008-as Ember a fán és az Erdős Virágversmegzenésítéseket tartalmazó 2014-es Legesleges világa jól elkülönül az anyazenekarétól). Az igen termékeny alkotó ezenfelül

még állandó tagja a Rájátszás című – irodalmat és zenét keresztező – sorozatnak, valamint a cigányzenét, kávéházi mulatóst, klezmert és popot összeboronáló Budapest Bárnak is, ráadásul gyermekkönyve mellett tavaly adta ki első prózakötetét, a Miért távolodnak a dolgok? című novellafüzért.

Ilyen széles merítésű és aktív termékenység mellett nem meglepő, hogy a májusi Müpa-

Fotó © Révai Sára

Rengeteg

„…szeretem azokat, akik tágítanak azon,

SZENVEDÉLY. Rajongás és művészet

hogy az ember számára

2016. 04. 16

mit is jelent a zene...”

A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program.

koncertre készülő harmadik szólólemez (Rengeteg) teljesen más lesz, mint mondjuk a Kistehén-dalok világa. „Mintha a Kistehénben fejszékkel, hatalmas baltákkal nagy köveket faragnék jól leizzadva, itt pedig kisasztalhoz ülve, nagyítókkal, mikroszkópokkal húzogatnék arrébb baktériumokat” – hasonlítja össze a két világot a főszereplő. De hogy közelítsünk kicsit afelé, hogy mit jelent mindez a zene nyelvéhez igazítva, Kollár-Klemencz László azt mondja: „a melankolikusabb hangvételű, akusztikus dalaimról azt éreztem, hogy ezeknek külön keretet kell adni, mert másfajta utat járnak végig, és másfajta katarzist nyújtanak – egyszerűen nem is működnek egy dinamikus rockkoncerten. Ezek mentén szerveződtek a szólóanyagaim és -fellépéseim, és ezt viszem tovább a Rengetegben is. Személyes, bensőséges szerzemények ezek, amelyeknek az alapját klasszikus dalok képezik, de vonós kamarazenekarral, különleges hangszerekkel szólalnak meg, szóval egyszerre lesznek progresszívek és konzervatívok.”

A kísérleti klasszikus zene, az útkeresők, mint például Philip Glass ihletése is ott van ezekben a szerzeményekben: „Szeretem azokat, akik tágítanak azon, hogy az ember számára mit is jelent a zene. Világéletemben kísérleteztem és olyasmit kerestem, amit még nem nagyon talált meg más. Az újat találás, a másfajta fogást találás vonz. Egy erős atmoszféra megteremtése a cél, hiszen mindig is vonzódtam a sokkal érzékenyebb, finomabb, lábujjhegyen álló zenék iránt, és el is indultam afelé.” A műsor ráadásul ott debütál majd, ahol a dalszerző szerint a leginkább nyitott a közönség: „Ha az ember már harminc éve zenél, akkor nagyjából kiismeri, hogy milyen helyszínen milyen zene működik jól, még tán azt is, hogy milyen közönség várható. Nem ugyanaz az ötszáz jön el az egyik helyre, mint a másikra. A Müpában különösen így van, mert ott mindig azt éreztem, hogy nagyon értő a közönség, könnyen ráhangolódik arra, amit oda viszünk.”

D. E.

ROCK / TÉR / IDŐ 2016. 05. 06

06. 26.

Peter Farago & Ingela Klemetz Farago

NŐK CHANELBEN 2016. 07. 08

2016. május 17.

MR2 AKUSZTIK+ A MÜPÁBÓL KOLLÁR-KLEMENCZ LÁSZLÓ: RENGETEG KÖZREMŰKÖDIK: KOLLÁR-KLEMENCZ LÁSZLÓ – ÉNEK, GITÁR, VALKÓ BÉLA – CSELLÓ, ÓNODI LÁSZLÓ – BRÁCSA, VAJDOVICH ÁRPÁD – BŐGŐ, WEIL ANDRÁS – BILLENTYŰ VENDÉG: BUJDOSÓ JÁNOS – GITÁR, JANCSOVICS MÁTÉ – DOB FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

06. 26.

A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum a Müpa koncertjegyeivel egy tetszőleges alkalommal – az előadás napjáig – ingyenesen látogatható!

09. 11.

KÖNNYŰ

Hey, June!

AMITŐL IGAZÁN BEINDUL A NYÁR A Müpa 2005. márciusi megnyitása után alig néhány hónappal rendezte első fesztiválját, a nyárünneplő Hey, June! pop-rockzenei eseménysorozatot. Az épülettel egyidős, idén tizenkettedszer sorra kerülő koncertszéria tehát a Ház egyik legstabilabb rendezvénye, és nem meglepő, hogy az egyik legnépszerűbb is. Az évadzárást megkoronázó, egyszersmind a nyári fesztiválszezont elindító, egyhónapos programsor a fellépők számára szintén kiemelt fontosságú koncertekkel kecsegtet: lesz születésnapi karrierösszegzés, szemünk előtt újjászülető, felturbózott slágerprogram, és lesznek halmozott dalpremierek.

A június észrevehetően bekúszik a bőrünk alá, és ettől nekünk határozottan jobb lesz.

A 2005-ben indult Hey, June! első fellépői között ott volt az Emil.RuleZ!, a Tátrai Band vagy éppen a M.É.Z., majd az elmúlt egy évtized alatt a hazai könnyűzenei mezőny krémje is. Idén nemcsak csupa aktuá­ lis, csúcsformában levő előadó köszönti a nyarat, hanem szokás szerint mindegyikük valami igazán extrát is álmodott a Müpa színpadára.

A hazai hiphop és elektronikus zenei színtér egyik motorja, a sokféle formációból (Az Árral Szemben, Yonderboi, Žagar) ismert, de önálló dj-ként is elismert DJ Bootsie tavaly adta ki a korábbi szólólemezeinél is izgalmasabb keresztezéseket tartalmazó harmadik albumát, amelyen a friss tánczenei alműfajok és a folk szerepel a fókuszban.

Az élőben is mindig meglepő felállásokkal előrukkoló Bootsie ezúttal egy játékos, nyáridéző Electroacoustic BeatPiknikre invitál, ő maga pedig a részletesen mesél arról, hogy pontosan mi várható június 6-i koncertjén.

42 müpa

magazin 2016 május–július

A Jazzékiel tavaly adta ki eddigi pályafutása legjobb albumát (Másokat szeretni), de a dunaújvárosi gyökerű formációra már amúgy is régóta muszáj figyelni. Mostanra szerencsére már nem csak az underground felől nyilvánvaló, hogy kimagasló atmoszférateremtő képességű a zenekar, amely amúgy sokféle felállásban, de idén már tizenöt éve működik. „Arról a végéről fogtuk meg a fel-

kérést, hogy nagyon jó akusztikával és technikai háttérrel dolgozhatunk. Egy klubkoncerten mindig csak a lemezanyag lebutított verzióját van módunk megmutatni, itt pedig végre teljes egészében megszólalhatnak a dalok. Ráadásul idén lett tizenöt éves a zenekar, amit bár eredetileg nem akartunk megünnepelni, de ezzel a lehetőséggel új értelmet nyert: meghívtunk mindenkit, aki közremű-

Karrier-keresztmetszet új köntösben DJ Bootsie: „A DJ Bootsie Acoustic Big Banddel volt egy teljesen akusztikus koncertünk 2012-ben a Müpában, most viszont úgy érzem, hogy egy hagyományos akusztikus felállás önmagában már kevésbé érdekes, így ahelyett, hogy simán átültetnénk a »big band metódus« szerint 2015-ben megjelent In Solem Verti című új lemez anyagát – amelyen különben is sok a hangzásspecifikus felvétel –, inkább keresztezni fogjuk az elektronikát és az akusztikus hangszereket. Ettől sokkal jobban életre kelnek a dalok. Megtartunk bizonyos programozott hangokat és elektronikus rétegeket, viszont néhány szólamot és a témákat hangszerek játsszák majd sok szóló mellett. A megszólaltatók közül főszerepet kap a Talamba ütőegyüttesből Grünvald László, aki vibrafonon, marimbán, balafonon és steeldrumon zenél, ezekben a hangszerekben még sok a kiaknázatlan lehetőség számomra. Mindhárom lemezemről előkerülnek majd átiratok, olyanok, amelyek illenek a Müpa atmoszférájához, és ennek a speciális felállásnak az erényeit domborítják ki.”

Fotó © Kósa Péter

Jazzékiel

Sena

…szokás szerint mindegyikük valami igazán extrát álmodott a Müpa színpadára… ködött a három nagylemezünkön, hogy lépjen fel velünk ezen az estén, amelyre jó hos�szú műsorral készülünk” – ígéri Jakab Péter zenekarvezető.

Szabó Benedek és a Galaxisok pályafutása eddigi három éve alatt az egyik legszellemesebb hazai formációvá vált, olyan ritka együttessé, amely ráadásul nagyon erős kortárs szövegekkel szólítja meg közönségét. Idén a sűrű fesztiválszezon előtt egy különleges helyzetben is megmutathatják magukat a Hey, June!-on, ahogyan azt a frontember is megjegyzi: „Itt egyszerűen nem lehet hagyományos koncertet adni. Számunkra attól lesz különleges a fellépés, hogy lesznek vendégeink, extra hangszerek csatlakoznak bizonyos dalokban az alapfelálláshoz, például a forumos, GM49-es Gay Tamás tangóharmonikán. Aztán amellett, hogy eljátsszuk az első két album anyagát, félig bemutatjuk

a készülő harmadikat is, tehát sok premier várható, de ezek mellett egy olyan dolog is megvalósul, amit már régóta szerettem volna, hiszen olyan színpadkép lesz, amely az eddigi kiadványaink hangulatát idézi meg.”

Szintén számos dal premierjével készül június 25-i koncertjére az Irie Maffiából is ismerős Sena, aki a Sena Live Banddel és új műsorral lép fel: „A Hey, June!-ra hozok magammal egy falatot Ghánából. Látványban is azt a világot szeretnénk a vendégeinknek megmutatni, zenében pedig sok újdonság lesz, friss saját szerzemények, amelyekben szintén erős a ghánai hatás, de inkább az én sajátos feldolgozásomban szól majd az afro és az európai világok összeboronálása.”

Tíz éve, 2006-ban volt az Amorf Ördögök első közös koncertje a Honvéd Férfikarral, a legendássá nemesült eseménynek a ze-

Allstar Amorf-őrület Tövisházi Ambrus: „A Honvéd Férfikarral való együttműködésünk egy ifjúkori személyes sztoriból, egy véletlenből indult ki, hiszen Tariska Szabi zenésztársammal egy gimnáziumi osztályba jártunk, és Drucker Péter volt az énektanárunk. Amikor a 2005-ös Cellux-szimfónia lemezt csináltuk, amelyen először működtünk együtt a Honvéddal, ő volt ott a karigazgató. A dolog onnan indult, hogy volt az albumon a Zarándok évszakok című szám, amit nem tudtunk elénekelni, és kitaláltuk, hogy milyen jó lenne, ha nem egy ember, hanem egy kórus énekelné. Elkezdtünk álmodozni, a szerencsés véletlen folytán pedig meg tudtuk valósítani az együttműködést a lemezen és az első, 2006-os koncerten is. Aztán lett volna még egy ilyen közös nagykoncert, az már itt a Müpában, 2007-ben, de addigra éppen feloszlott az Amorf Ördögök. Helyette végül a Péterfy Bori & Love Band és a Honvéd Férfikar közös koncertjére került sor 2007-ben, de most végre pótoljuk a sok évvel ezelőttit, és lesz egy nagy őrület.”

nekar feloszlása miatt nem lett folytatása.

Tavaly óta azonban – afféle alkalmanként fellépő repertoár-zenekarként – újra működnek, így itt a lehetőség egy régi elmaradás pótlására (erről beszél Tövisházi Ambrus billentyűs-dalszerző-producer).

Az Amorf best of program nemcsak a Férfikar miatt lesz különleges, de számos egykori zenekartag is újra ott lesz Péterfy Boriékkal a színpadon. Hát lehet ennél stílusosabban berúgni a nyarat?

Dömötör Endre 2016. június 6.

HEY, JUNE! DJ BOOTSIE ELECTROACOUSTIC BEATPIKNIK FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. június 15.

HEY, JUNE! JAZZÉKIEL

FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. június 20.

HEY, JUNE! SZABÓ BENEDEK ÉS A GALAXISOK FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. június 25.

HEY, JUNE! SENA LIVE BAND

FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. június 28.

HEY, JUNE! AMORF ÖRDÖGÖK

KÖZREMŰKÖDIK: HONVÉD FÉRFIKAR BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 május–július

43

VILÁGZENE

Lackfi János

DAL TÜNDÉR

Fotó © Raffay Zsófia

ÉS

Lackfi János és vendégei; Palya Bea és Mayra Andrade

Azt mondják a bölcsek, hogy mióta világ a világ – de legalábbis a dionüszoszi kultúra óta –, a költészet és a zene azonos mítoszban gyökereznek. Az isteni gyönyörben, melynek mélyén ott lapul valami tragikum.

A magyar költészetben sincs ez másként, így volt Balassinál, Csokonainál, Petőfinél, Adynál – és így van manapság a Prima Primissima-díjas Lackfi Jánosnál. Halált megvető bátorsággal kalandozik a különféle dalformák birodalmaiban, hogy regöséneket, keringőt, bluest, countryt, hexametert vagy netán egy délszlávost vessen a laptopjába.

Aztán már csak énekes csillagokat kell választania…

De lám, az sincs nehezére. Hiszen május 10-én, Dalba bújt szavak című estjén kön�nyűzenei életünk olyan kiválóságai éneklik dalait, mint Herczku Ágnes, Novák Péter, Csemer Boggie, Sinha Róbert, a Kaláka, Szirtes Edina Mókus, a Louisiana Double, Lovasi András, Tompos Kátya, Hrutka Róbert, a Misztrál és (bejátszásról) Palya Bea – akihez aztán két hét múltán élőben lehet szerencsénk.

44 müpa

magazin 2016 május–július

A múlt év májusában, amikor Palya Bea Selymeim – Énekesnők a nagyvilágból című sorozata elindult, jókora dózist kaptunk abból a narkotikumból, amit két egymásra hangolódó énekesnőtől remélhettünk. Bea akkor Çiğdem Aslan rembetiko-istennővel fonta össze selymeit, csak az volt a baj, hogy utána koplalnunk kellett egy évig. Na de most május 26-án végre egy újabb „dalostündére” érkezik, egyenesen azok közül, akik „simogatni, elringatni vagy rossz álmából felébreszteni” szokták, ahogy azt egy tündérnek kell. A Zöld-foki-szigetekről származó Mayra Andrade.

Mint Beától tudjuk, Mayrát egy Roberto Fonseca-lemezen hallotta először, és utána azonnal rávetette magát a neten, ahogy azt „szerelmetes énekesnőivel” szokta. „Bújtam az élő felvételeit, interjúit, kellett nekem ez a nő. Láttam-hallottam, ahogy a zöld-fokiszigeteki zenei gyökereihez ragaszkodik,

ahogy világutazóként magába olvaszt más hangokat, a brazil vagy a kubai zenén át a Beatlesig sok-sok mindent, ahogy a ritmussal bánik, ahogy játszik az idővel, láttam és hallottam benne, igen, egy darab Afrikát is, és mindenekelőtt éreztem azt a bátorságot, amellyel mindezt egybegyúrja, ahogy újít, de valahogy mégis ősi marad…”

Kérdés, hogy kit izgatnak ezek után holmi életrajzi adatok… A rend kedvéért persze ezek is felsorolhatók: Mayra Andrade 1985-ben született Kubában. Diplomata nevelőapjával átutazta a fél világot és a fél életét: megjárta a Zöld-foki-szigeteket, Szenegált, Angolát és Németországot, mielőtt tizenhét éves korában Párizsban kötött ki. Afféle tinicsillagként kezdett ott énekleckéket venni, miután megnyert egy kanadai dalszerző versenyt. Első lemezfelvételét a brazil Trio Mocotóval készítette, első nagy mestere pedig Orlando Pantera volt, aki megerősí-

Tényként is vehető: padlót fogunk.

Fotó © Emmer László

Palya Bea

tette azon vágyában, hogy „valami mást” műveljen a zenében, mint amit addig hallott.

Ez a „más” a tavalyelőtti Lovely Difficult című albumában érhető tetten a legevidensebben és a legemlékezetesebben. Ez nemcsak azzal bűvölte el hallgatóit, hogy a zöld-foki melódiáktól a bossa nováig, a poptól a sanzonig, a reggae-től a jazzig minden belefért, hanem azzal is, hogy stiláris változatossága milyen konzekvens személyességgel párosult. Csupa szerelmes dal előadásával, könnyedén és elmélyülten, melankolikusan és reménytelin.

Tényként is vehető: padlót fogunk.

Marton László Távolodó 2016. május 10.

LACKFI JÁNOS: DALBA BÚJT SZAVAK

KÖZREMŰKÖDIK: LACKFI JÁNOS, CSEMER BOGGIE, LOUISIANA DOUBLE, HERCZKU ÁGI, HRUTKA RÓBERT, SZIRTES EDINA MÓKUS, TOMPOS KÁTYA, LOVASI ANDRÁS/HEIDL GYÖRGY, NOVÁK PÉTER, SINHA RÓBERT, KALÁKA EGYÜTTES, MISZTRÁL EGYÜTTES FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. május 26. „SELYMEIM”. ÉNEKESNŐK A NAGYVILÁGBÓL PALYA BEA ÉS MAYRA ANDRADE BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

VILÁGZENE

Sebő Együttes

ASZÓKRATÉSZ TÁNCOLÓ Ötéves lehettem, amikor meglátogattuk a törökbecsei rokonainkat, akik a Tisza bánáti túlol-

dalán éltek. A vajdasági Óbecsén születtem, s ahogy a bácskaiak általában, én is lenéztem a bánátiakat: műveletlennek, elmaradottaknak bélyegeztem őket. Ráadásul azt hittem, a törökbecseiek sem magyarul, sem szerbül, hanem, miként a városnevük is jelzi, kizárólag törökül beszélnek. A törökök meg leigázták a magyarokat, szerbeket, ellopták a gyerekeiket, janicsárokká nevelték őket! – morogtam magamban Törökbecse felé zötykölődve a nagyszülőktől kölcsönkapott, kispolskira emlékeztető sárga fityóban (a jugoszláv Trabant).

Amikor megérkeztünk, ki sem mertem tenni a lábam a hátsó ülésről. Szüleim magamra hagytak, mondván, az éhes hasam előbbutóbb úgyis kicsalogat. Aztán kijött egy kisfiú a rokonék házából, bekopogott a fityó ablakán, mondott is valamit, amiből én egy mukkot sem fogtam fel. Törökül karattyol,

46 müpa

magazin 2016 május–július

gondoltam ijedten, s magyarul kiabáltam, húzzon innen, hívom a rendőrséget! Mi van, mi a bajod? – vágta a fejemhez a lármára előbukkant apám. Török, török, visnyogtam a kisfiúra mutatva. Dehogy, magyarul beszél, csak picit dadog, nem hallod? – mondta mögötte mosolyogva anyám. S valóban,

a kisfiú magyarul kérdezte, hogy hívnak.

Elpirultam, s dadogva ejtettem ki a keresztnevem.

Most is hasonló zavarban vagyok, amikor a soron következő Bábel-est kapcsán a Balkánról kell beszélnem, írnom. Mert nem világos:

Ó

„Balkán, avagy a világ metaforája (…): a különböző vallások, nyelvek, szokások, hagyományok hol békés, hol küzdelmes együttléte.” melyik Balkánról? Arról, amelyet gyerekként a többkultúrájú Vajdaságban megismertem, vagy arról, amelyet az adriai tengerparton?

Esetleg arról, amelyet a romániai, a bulgáriai, illetve a görögországi utazásaimon megtapasztaltam?

Már a „balkán” elnevezés jelentése sem egyértelmű. A legtöbb oszmán és török szótárban hegyet vagy hegyláncot, szűkebb értelemben pedig erdős hegyet, hágót, vagy durva, szaggatott terepet jelent. Másutt azonban az iráni-török etimológia alapján a sár, illetve az iszap (balk) szót idézi fel, amihez a török -an kicsinyítő képző tapadt. Vannak olyanok is, akik a név preoszmán gyökerére esküsznek, s a perzsa „Bala-Kana”, azaz „magas, nagy büszke ló” kifejezéshez kötik a jelentését.

Ugyanígy bizonytalanok a Balkánnak elnevezett terület határai is. Balkán és Európa – legtöbbször szembenállásként fogalmazódott meg a viszonyuk, holott a kettő kiegészíti egymást. Éppen ezért zsákutca minden törzsi bezárkózás az őshonosság mítoszába, legyen az balkáni vagy éppen nyugat-európai. Ám furcsa módon olykor még azok a kultúrák is idegenkednek a Balkántól, amelyek tőszomszédságban léteznek vele, pedig számos közös pontjuk van. Akárcsak én, amikor óbecseiként törököt láttam a törökbecsei rokonomban.

Balkán, avagy a világ metaforája, miként Ivo Andrić Nobel-díjas regényében, a Híd a Drinánban: a különböző vallások, nyelvek, szokások, hagyományok hol békés, hol küzdelmes együttléte. Amennyiben pedig a nyelv identitásunk egyik meghatározó eleme, akkor a balkáni jövevényszavaknak köszönhetően magyarságunknak több balkáni vonása van, mint azt gondolnánk. Ugyanakkor tévedés lenne azt hinni, hogy ezzel csökkent volna magyarságunk vérszintje, éppen ellenkezőleg: gazdagodott, a balkáni ízek magyar tartalmakat kaptak. Ez a hatás fordítva is érvényes. Én pedig büszke is vagyok rá, s élvezem identitásom e túlcsorduló bőségét.

A mostani Bábel-est összeállításában Boris Kovač és az Új Rítus (Novi Ritual) nevű zenekara éppen ebből a bőségből merít zenéjéhez, vagyis balkáni zenét alkot, pannóniai akcentussal. A zeneszerző családneve akár magyar is lehetne, miközben a kovács szavunk szláv eredetű. Boris összművészeti munkássága több ponton összefonódott a magyar kultúrával: első lemezét az egykori újvidéki Új Symposion magyar folyóirat adta ki, a lemezen magyar zenészek is közreműködtek (Kovács Tickmayer István), Ladik Katalinnal is voltak közös színházi produkciói, a Ritual Novával jegyzett legutóbbi, Times of Day című kitűnő albumán magyar zenészek is játszanak. Kovač már többször fellépett Magyarországon, Európában s világszerte, művei rangos külföldi kiadóknál jelennek meg. Zenéjében balkáni hagyományok, magyar és klezmer motívumok, továbbá tangó és minimalista poétikai megoldások hallhatók. Egy nyáron ellátogattam hozzá az Újvidék-közeli falujába, Bakolcba (Bukovac), ahol egy százéves körtefa alatt ücsörögtünk, s hallgattuk a lombok, az érett körték susogását, neszeit, avagy kesergőit, lakodalmas dalait. A Kovač-rítusok melankóliáját és eksztázisát.

A Müpa közönsége korábban is találkozott a már említett Új Symposion egyik alapítójával, a Kossuth-díjas Tolnai Ottóval, s megtapasztalhatta, hogy se szeri, se száma meséinek, anekdotáinak, a semmiségekben rendkívüli művészetet felfedező történeteinek. Nem is történetek ezek, hanem varázslatok. Nyáron együtt hajóztuk végig két héten át a horvát szigeteket, olyan tiszta tengerben fürödtünk, mint amilyenben eddig még soha. Nem is tenger volt az, hanem azúr. Egy kis halászfaluban a Tolnai-féle azúrmágia teremtette meg a kapcsolatot a helyi emberekkel, akikben rokonokra találtunk. Ezért is érdemes újra és újra meghallgatni Tolnait, aki összeköti a távolit, kapcsolatot fedez fel az elsőre össze nem illőnek vélt elemek és egymást nem ismerő emberek között. Aki pedig ezúttal szóra bírja őt, szintén az Új Symposion csapatához tarto-

zott, a Tolnaihoz képest kettővel fiatalabb nemzedékhez: az író Balázs Attila nem pusztán beszélgetőtársként, hanem „Mesemondó Sziklaként” fog feszíteni Ülő Bikája mellett.

Költészet, Balkán, zene – mi sem jellemzi jobban Sebő Ferenc életművét. Felejthetetlen, ahogyan Nagy Lászlónak, a balkáni népköltészet egyik magyar műfordítójának Ki viszi át a szerelmet? című költeményét kobzos kísérettel megzenésítette. És ha meghallgatjuk a többi verses darabot, akkor érzékelhetjük, a balkáni zenei motívumok természetes módon festik alá a magyar szavak hangulatait, észre sem vesszük a különbséget. Sebő mostani műsorában gyakori vendége, Bognár Szilvia énekel majd. Magyar, szerb, esetleg bolgár vagy török dalokat fogunk hallani? A jó ég tudja, hányszor keresztezték már egymást. Ezért sem idegen tőlük a magyar lírahagyomány.

A balkáni bölcs, Szókratész egy helyütt azt állítja, aki nem tud táncolni, az imádkozni is képtelen. Nem emlékszem már, hol olvastam ezt, az is lehet, az egészet csak Platón költötte. Szókratész pedig nem volt balkáni, mert akkor még nem létezett Balkán, illetve igen, csak más volt a neve. A nemzetközileg is jegyzett Duna Táncműhely profi táncosai, koreográfusai viszont bebizonyíthatják számunkra a balkáni bölcs igazát.

Kortárs mozgásszínház magyar néptánci elemekre hangolva. Európa metaforái – balkáni verslábakkal.

Orcsik Roland

2016. június 2.

BÁBEL-EST BALKÁN

KÖZREMŰKÖDIK: BORIS KOVAC ÉS A NOVI RITUAL TOLNAI OTTÓ, SEBŐ EGYÜTES RENDEZŐ: BÖHM GYÖRGY MŰSORVEZETŐ: BALÁZS ATTILA SOROZATSZERKESZTŐ: MARTON LÁSZLÓ TÁVOLODÓ FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2016 május–július

47

LITERÁRIUM

EGYEDÜL A VOGUE TERASZÁN

MIT KELL TUDNIA ISTENNEK?

Egyedül a Vogue teraszán egy este, fekete az ég, fekete a víz teste, balra olaszok, jobbra talán dánok, talán svédek, emlékszel? ültünk itt régi nyarakon, és csodáltuk az alkonyati kéket.

Istennek tudnia kell, hogy számítok rá, hogy szükségem van rá, hogy bízom benne,

Pohár sörök, egy tál olívabogyó, forró, kerek lepények, egy pók szőtte a korláton a hálóját, mosolyok csalinkáztak, nevetések, és odaát a Szigeten a futók fehérre festett bábuk, néztük, ahogy hangtalanul, gyorsan dobban a lábuk, és kishajók jöttek-mentek, emlékszel? és kigyulladtak a fények, alig észrevehetően ringott a hajó, és ringott velünk a teraszon az élet.

hogy számíthat rám, hogy szüksége van rám, hogy bízhat bennem, hogy bárhogy is forduljanak a dolgok, nem viselkedhet úgy, mint egy bankvezér, vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,

De ma nem várok senkit, és nem is jön senki, csak ezek a régi képek, emlékszem, ültünk itt, és néztük, ahogy kigyulladnak a fények, kishajók jöttek-mentek, kis csacska remények, és felcsillantak és elillantak a percek, az évek, és a hídon egy hosszú villamos, akár egy elnyújtott, hosszú ének, és balra olaszok, és jobbra talán dánok, talán svédek.

hogy bárhogy is forduljanak a dolgok, nem viselkedhetek úgy, mint egy bankvezér, vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,

BOLDOG EMBER

hogy ne várja tőlem, hogy porszívózzak ki mindent, rázzam ki a szőnyegeket, járjak úszni, és hagyjak fel a dohányzással,

Hommage à Van Gogh

Lángoló ciprusok és göcsörtös olajfák között, mint végtelenbe nyúló lázas börtönök, hullámzanak a napégette sárga búzaföldek, a felhők egymásba gabalyodó fehér gomolyagokká tömörülnek, a hegyek lüktető kék dudorok Isten hatalmas kézfején, de hiszen nincs is Isten, csak Vincent meg a szél meg én, egy fasor, egy nagy sárga parasztház Arles közelében valahol, elszórva pár piros pipacs, pár részeg fehér virág dalol, az ég kék és a magas fenyőfák törzse rozsdabarna, a legbiztosabb menedék a bolondokháza arra, „ha visszanézek majd, sóvárgó szerelemmel” – valami ilyesmit írt, a keze festékfoltos, boldog ember!

A LÓPOKRÓC A lópokrócot apám vette a jegygyűrűk árából, valahol a Teréz körúton, amikor jött az első SAS behívó.

Az öreg szerint, akitől vette, semmi sem melegíthet jobban télen a mínusz húsz fokban egy munkaszolgálatost. Mint a pille, könnyű és vékony. Egyébként meg azt gondolta, hogy úgyis meghal, meleg takarója a hó lesz.

De visszajött apám a lópokróccal, és rám maradt a szürke lópokróc, mint a pille, könnyű és vékony, ott hever valahol a régi dolgok közt, ahol az a kiszolgált hátizsák is, valamelyik szekrény alján, emlékeztet a hidegekre, s hogy nem volt fázós, aki visszajött, és a lópokrócot is visszahozta.

48 müpa

magazin 2016 május–július

hogy nem várom tőle, hogy porszívózzon ki mindent, rázza ki a szőnyegeket, járjon úszni, és hagyjon fel a dohányzással,

hogy vegye számításba, hogy nemcsak a jóból származhat jó, ne akarjon tökéletes lenni, és ne akarja a világot se tökéletesnek, hogy számításba veszem, hogy nemcsak a jóból származhat jó, és nem akarok tökéletes lenni, és nem akarom a világot se tökéletesnek, de hogy azért vannak határok, hogy ne higgye, hogy elfelejtem neki a jóvátehetetlen dolgokat, hogy azért vannak határok, hogy nem hiszem, hogy elfelejti nekem a jóvátehetetlen dolgokat, végül, hogy ha senkinek senki, ő biztosan tartozik nekem magával, hogy végül ha senkinek senki, én biztosan tartozom neki magammal.

KÁNTOR PÉTER 2016. május 2.

LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN KÁNTOR PÉTER-EST

KÖZREMŰKÖDIK: VEISZER ALINDA – MŰSORVEZETŐ-HÁZIASSZONY ALKOTÓK: HARSÁNYI SULYOM LÁSZLÓ – RENDEZŐ KERESZTURY TIBOR – SOROZATSZERKESZTŐ ÜVEGTEREM

P. GY.

F. G.

DIÓHÉJ

Az ablakon a hold ma besüvít. Álmomban itt vagy. Álmomban vagy itt.

A Modern Pimpernelben Leslie Howard: az egyetemen, először, ’65-ben ilyennek láttalak.

Négyéves lehettem, mikor egy sörétet dugtam fel az orromba. Már itt van – mutattam később a homlokomat.

Aztán feltűnt, hogy úgy tartod karod, mintha egy köteg láthatatlan könyvet vinnél hónod alatt.

Keveselltem volna a törődést?

Volt ház meg kert, domb és folyó.

Meg a kutyánk, egyszer a torkomnak ugrott.

Amin túladtál, mert sehogy se fért már, egytől egyig megvetted újra később vagy inkább hamarabb.

A karácsony jó volt. Rejtélyek kavarogtak a sötét nagyszobában, kinn a hó.

Készülni, várni. Várni volt jó.

A szobád: dzsungel. Könyv- és lemezerdő.

Ritkán beszélünk. Társak, nem munkatársak, és te a munka vagy.

A felnőttkort, igaz, nem olyannak képzeltem. El sem fogadtam véglegesnek.

Hogy amik esnek, végleg. Hogy volna legvég.

Két hét a nyár. Ülünk a teraszon. Éjfél is elmúlt. Dideregni kezd, aki marad.

A nőket nem jól szerettem, tudom.

Akit nagyon – mint aki fuldokol.

Később, lángnyelvek közt – mint a vizes fa.

Korán indultál mindenhova mindig. Én azt hittem, még rengeteg időnk van.

Neked lett igazad.

Több önutálat, mint önkívület.

Az ilyet aztán ami, ha, utoléri, az se a sorsa. Hátrál, hátráltat,

„Elvesztettem életem tanúját, ezután hanyagabbul fogok élni” (Plinius, a fiatalabb).

amíg teheti. Nem elég senkinek.

Homlokba golyó? Megszűnni? Létrejönni? Ólálkodik az ádáz elodázás,

Milyen szép! De nem mondhatom utána. Én a szemedből olvastam ki, eddig, hogy életem hanyag.

ugrásra kész a dupla vagy a semmi.

Kocsiba ülök. Megáll a kocsi.

Kiszállok, várok. Még jön valaki.

Milyen vidáman és fiatalon!

Viharkabát ez rajtad? Vagy ballon?

Egy szobában írnak. Valaki ír.

Papír telik. Megtelik a papír.

Egy strófát te írsz, hozzá egyet én. És úgy vagyunk, mintha az elején.

Ilyen vidáman és fiatalon.

Hogy süvít be a hold az ablakon!

A járda mellett megállt a kocsi.

Kiszálltam. Hogy még jön majd valaki.

Egy strófát te, és hozzá egyet én.

Megtelik a papír az asztalon.

Papír papírra, egy egész halom.

Minek vagyunk? minek az elején?

Nem szóltál. Halálod rám kiabál: Javulj meg!

Nyitott kapu az élő. A halott: rám kattanó lakat.

Ne keressem – ezt mondod? – kulcsodat.

ŐSLÉNYEK EGYMÁS KÖZT Mi már csak itt maradunk, ahogy nézem, e lehetne még rosszabb is vidéken, aminél máshol is van sokkal rosszabb, és itt is lesz még, ott egye a rosseb: nekünk se erőnk, se időnk, se kedvünk, mi bizony az őskorban megrekedtünk, s biztatjuk egymást: Tarts ki posztodon, nem tart örökké, derék masztodon!

VÁRADY SZABOLCS

EGY IDEGEN Egy idegen lány, egész fiatal, itt állt az ágyam előtt még egy perce, hova lett? És hogy jött be a lakásba?

Egy férfi volt itt. Nem bántott, de mégis, meg kell keresni. Nem, dehogyis álmodtam. Még nem juthatott ki.

Ott, a szekrény tetején, látod azt a dobozt?

Beleugrálnak, mókusok ezek?

Vedd le a dobozt, kérlek, vedd le onnan.

Nézd, a falon, nézd, ilyen rovarokat még sose láttam. Csinálj valamit.

Jönnek és jönnek.

Megkeresem, megfogom, megölöm, lányt, férfit, mókust, rovart, alhatsz, aludj, nincs már, nincs semmi. Édes anyukám.

2016. június 6.

LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN VÁRADY SZABOLCS-EST KÖZREMŰKÖDIK: JÁNOSSY LAJOS – MŰSORVEZETŐ-HÁZIGAZDA ALKOTÓK: BALOG JÓZSEF – RENDEZŐ KERESZTURY TIBOR – SOROZATSZERKESZTŐ ÜVEGTEREM müpa

magazin 2016 május–július

49

Kántor Péterről

Szenzibilis és sprőd: így jellemezhetném egészen röviden. Harminchárom évvel ezelőtt, amikor egy rangos folyóirat fiatal szerkesztője volt, az aggastyánok keserű bölcsessége csendült ki a szavaiból – ugyanaz, amit most is hallok, amikor megszólal. Most, amikor már nem fiatal, egy kisgyerek riadt csodálkozását látom a szemében – ugyanazt, amit már annak idején is láttam. Ő maga is képes hasonló csodálkozást ébreszteni a versolvasóban. Az 1990-es évek elején írt egy fontos létösszegző verset. Akkor, emlékszem, azon csodálkoztam, men�nyire szkeptikus. Most azon csodálkozom, mennyire tisztán és pontosan látta a dolgokat, és ezt milyen hibátlan lírává alakította.

Tíz évvel később írt egy másik összegzést, amely egyszersmind visszatekintés is az előbbire, majd újabb évtized elteltével ezt a műveletet megismételte. Összeolvasva a három verset, hatásuk megsokszorozódik, mert fölerősíti őket az idő múlásának drámaisága.

Egyszer – talán a Hajógyári-szigeten, egészen biztosan a szabad ég alatt – a szavak és a jelentés viszonyáról beszélgettem vele. Azt bizonygatta, hogy igazából mindegy, milyen szóval jelölünk egy adott dolgot, a lényeg az, hogy a megnevezés révén ráismerjünk. Én mást gondoltam erről, de most nem ez a fontos, hanem az, hogy véleménye – és a szenvedély, amellyel kifejtette – utóbb megkönnyítette számomra, hogy közel ke-

50 müpa

magazin 2016 május–július

rüljek a verseihez; sok mindenre magyarázatot adott.

Verseit olvasva úgy látom: mindig személyes, és sohasem privát. Ez a személyesség érződik azokban a verseiben is, amelyekben közéleti ügyekről nyilvánít igen határozott véleményt. Csak kettőt említek: a Károlyi Mihály szobráról és a Tatárszentgyörgyről szólót.

Az utóbbiban lehetetlenség észre nem vennem azt a zsigeri borzadályt, amelyet túlélők, az úgynevezett „vészkorszak” túlélői később született gyereke érez a magyar társadalom gonoszság iránti toleranciája láttán. Az előbbiben, amikor szót emel Károlyi szobrának eltávolítása ellen, Károlyi szellemiségének száműzése elleni is tiltakozik, egyúttal a saját hétköznapi élete helyszínének kifosztását is felpanaszolja.

Aki nem ismeri őt személyesen, az is megtudhatja verseiből: ott lakik a Duna-parton, az Országház közelében. Az életmű egy fontos rétege felfogható pesti tájköltészet-

ként is. Ám ő – ellentétben bizonyos pályatársainkkal – ezt a tájmegidézést nem egy baloldali melankóliával átitatott, érzelmes lokálmitológia felé viszi el, nála ebből a hiány archeológiája lesz, a „Trója vagy semmi”érzés – Trója időben elkülönülő rétegei, amelyeket a pusztítás tett egymással és a földdel egyenlővé.

Költészetét a kritikusok a régész, a festő és a fényképész munkájához hasonlítják.

Lélekidézésről is szó esik vele kapcsolatban.

Az egyik elemzés a restaurátor tevékenységével állítja párhuzamba költeményei építkezését. Ám ezekhez a találó megfigyelésekhez hozzá kell számítanunk a versekben megszólaló indulati és érzelmi nyomatékokat is, a sokat emlegetett „rezignált ámulatot” és a többit, amelyek az életművet eltávolítják minden antikvárius vagy muzeológus képzetkörtől.

Kétségtelen, hogy vannak fontos képleíró versei, amelyekben erős a szemléletesség

Fotó © Nagy Attila, Müpa

LITERÁRIUM

JÓH O KÖLTŐ LT I G TA N U L

„aki az ő verseit olvassa – akár régóta ismerője és híve költészetének, akár most először találkozik műveivel –, olyan bizonyosságot nyerhet belőlük, amilyet csak nagyszabású költészet adhat.” és a festői dekorativitás. De még erősebbnek érzem ezekben a képleírásokban a hiányt, a sajáttá tett pillanat hiányát, amelyre – az ő útmutatása szerint – én mint olvasó a megnevezések alapján ráismerhetek.

Verseit olvasva gyakran jut eszembe Radnóti Miklós. A világ apró rebbenései az ő költészetében is fontosak. Mondhatnám: látni vélem a lelkialkat hasonlóságát. Ám az ilyen megfigyelésekből csak az következik, hogy Radnóti nyilván hatott rá, talán egy kicsit erősebben is, mint más régebbi költők. Akkor viszont azt is fel kellene térképezni, hogyan hatottak rá a többiek, József Attilával az élen, és – ami ennél is fontosabb – ő hogyan küzdött meg a hatásaikkal. Elvégre megküzdött, hiszen másokéval össze nem téveszthető, teljes költői univerzuma van, jól rekonstruálható poétikai törvényszerűségekkel.

Igen ám, de egy költői életmű sohasem önmagában áll. Különösen akkor nem, ha a költőnek jelentős műfordítói életműve is van, márpedig neki van. A műfordítást felfoghatjuk egyfajta kommunikációs folyamat-

nak, kultúraközi csereprogramnak is, nyelvek és alkotók között. Az ő esetében mérlegelhetjük, milyen kölcsönhatásban állnak saját versei az általa fordított orosz és angolszász művekkel. Az sem kevésbé izgalmas kérdés, miképpen állítható párhuzamba az ő életműve egy másik orosz orientáltságú nemzedéktárséval, például Baka Istvánéval vagy egy másik angolszász irányba tájékozódó egyívású költőével, például Rakovszky Zsuzsáéval. Ilyenkor aztán párhuzamba állítódnak a fordítástól vagy a kulturális irányultságtól független motívumok és poétikai eljárások is. A Jég-öröm című verset, amelyet Hendrik Averkamp egy festménye ihletett, nem tudom úgy olvasni, hogy ne jusson eszembe Rakovszky verse, A németalföldi terem. A Kántor Péter-féle „nagy lett a némaság” fordulat mögött számomra érződik a Rakovszky Zsuzsa-féle „itt-se-én-se”.

Nem tudhatom előre, miről fog szó esni Kántor Péter estjén a Müpában. A költő személyes jelenléte mindig erősíti a költemények hatását, már csak azért is, mert a költészet eredetileg szóbeli műfaj volt, és ez most is érződik a verseken. Meg azért is,

Fontosabb műfordításai: Borisz Pilnyak: Meztelen év (1979) Robert Bly: Tizenhárom vers (Szavak a szélbe. Mai amerikai költők, 1980) Peter Porter: Egy regény olvasása közben; Fogyasztói jelentés (Mai angol költők, 1983) Earle Birney: Öt vers (Gótika a vadonban. Kanadai költők, 1983) Mihail Bulgakov: Ünnep szifilisszel (Bulgakov: Morfium, 1981 és Bulgakov: Acéltorok, 2007) Alekszej Remizov: Testvérek a keresztben (1985) Borisz Pilnyak: Máshová tartozók (Nagy tüzek. Szovjet-orosz elbeszélések az 1920-as évekből, 1987) Borisz Paszternak: Moszkva decemberben (Borisz Paszternak: Versek, 1990) Robert Bly: Hat vers (Amerikai költők antológiája, 1990) Frank O’Hara: Három vers (Amerikai költők antológiája, 1990) Delmore Schwartz: Két vers (Amerikai költők antológiája, 1990) Oszip Mandelstam: Tizenegy vers (Holmi, 1990 július) Oszip Mandelstam: Nyolc vers (Sófényű csillagok, 1991) Douglas Dunn: Tizenöt vers (Új kabát, utolsó esély. Kortárs brit költők, 1993) Paul Muldoon: Tizenhat vers (Új kabát, utolsó esély. Kortárs brit költők, 1993) Oszip Mandelstam: Négy vers (Orosz költők antológiája, 2001) Nyikolaj Zabolockij: Búcsú a barátoktól (Orosz költők antológiája, 2001) Mihail Bulgakov: Feljegyzések a mandzsettán (Bulgakov: Acéltorok, 2007) Mihail Bulgakov: Bohémiáda (Bulgakov: Acéltorok, 2007) Alexander Puskin: A kapitány lánya (Puskin: Regények, elbeszélések, 2009)

Kötetei: Kavics (1976) Halmadár (1981) Sebbel-lobbal (1983) Grádicsok (1985) Hogy nő az ég (1988) Napló 1987–1989 (1991) Fönt lomb, lent avar (1993) Mentafű (1994) Búcsú és megérkezés (1997) Lóstaféta (2002) Kétszáz lépcső föl és le (2005) Trója-variációk (2008) Megtanulni élni (Válogatott versek, 2009) Unknown Places (Translated from the Hungarian by Michael Blumen­thal; New York, 2010) Köztünk maradjon (2012)

mert mindig izgalmas hallani, hogyan értelmezi és hangsúlyozza egy költő a saját munkáit. Kántor gyakran elbizonytalanítja olvasóját. Ezt a hajlamát, azt hiszem, a barokk lírától, annak „vanitas” gondolatkörétől örökölte. A „meg kell tanulni élni” attitűd arról szól, amit a szívemnek kedves 17. századi költők is állítottak: semmi sem biztos, csak a bizonytalanság. Ám aki az ő verseit olvassa – akár régóta ismerője és híve költészetének, akár most először találkozik műveivel – olyan bizonyosságot nyerhet belőlük, amilyet csak nagyszabású költészet adhat. Mert hiszen az a kimondatlanul is erős költői állítás, hogy nem tanulhatunk meg élni, egyszersmind azt is jelenti, hogy a tanulási folyamat a halál pillanatáig tart.

Márton László 2016. május 2.

LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN KÁNTOR PÉTER-EST

KÖZREMŰKÖDIK: VEISZER ALINDA – MŰSORVEZETŐHÁZIASSZONY ALKOTÓK: HARSÁNYI SULYOM LÁSZLÓ – RENDEZŐ KERESZTURY TIBOR – SOROZATSZERKESZTŐ ÜVEGTEREM

müpa

magazin 2016 május–július

51

LITERÁRIUM

ÉS KEMPINGSZÉK – AVAGY A KÖZBÜLSŐ SZEMÉLY Várady Szabolcs portréjához

Az irodalom különös közösség: ahány szerző, annyiféle megszólalás és megmutatkozás.

Vannak látványosan, erős fénnyel megvilágított írók, akiknek hatása folyamatosan az értelmezések homlokterében áll. És vannak olyanok, akik noha nem rejtőzködők, jelenlétük súlya és helye máshol, másban keresendő.

Várady Szabolcs az utóbbiak közé tartozik.

Halk szavú, analitikus hajlamú, szűk szekvenciákban mozgó költő, széles látókörű, az angol irodalomban kivételes ízléssel válogató fordító, az esszéhagyományban mélyen gyökerező literátor-gondolkodó, az egyik legszuverénebb tekintetű szerkesztő.

Hogy az irodalom nem méteráru, nem kilóra adható-vehető cikk, és az író nem feltétlenül az Ápiszok törzskártyás vásárlója, ez eddig is tudható volt, mégis meghökkentő, hogy Várady Szabolcs életművének voltaképpen elég egyetlen kötetnyi helyet szorítani a polcon (A rejtett kijárat). „Sokan biztattak, hogy adjam ki a humoros verseimet. Végül arra jutottam, hogy hatvanadik születésnapomra

52 müpa

magazin 2016 május–július

összerakom a sokféle keveset: az összes vállalható versemet, a legjobbnak gondolt versfordításokat, a prózákat és a függelékben a limerikeket és egyéb komolytalanságokat – ami ebből a négy kötetszeletből összeáll, annyi telt tőlem eddig” – szól a költő gyűjteményes könyvének „fülén”. Kevés szerző teheti meg a kínosság kockázata nélkül, hogy „összes” műveit (verseket, fordításokat, esszéket, jegyzeteket, naplókat, alkalmi költeményeket, cikkeket) ötszáz-valahány lapon bocsássa a nyilvánosság színe és ítélőszéke elé. Költőnk mégis vállalta, amihez nem kellett más, mint egészséges hiúság és bátor döntés: két erény, amelyet költő nemigen nélkülözhet.

A rejtett kijárat, tehát a Várady-oeuvre, a szövegkörnyezetre hagyatkozó többféle olvasatra tesz ajánlatot. Mindenekelőtt egy költői önarckép határozott, de finom vonalú kontúrja rajzolódik ki a szemünk láttára; egy költőé, aki tagadhatatlanul a Kádár-kori Magyarország lakója: az időszak minden banális paradoxitása és paradox banalitása – kulturális gazdagsága és politikai bornírtsága, rendőrszürke hétköznapjai és karneváli házibulijai – „kiolvasható” a szövegekből.

Meghúzható egy tudásszociológiai pályaív, a sajátos, kelet-európai Bildungsroman, Lukács György Esztétikájától az elszakadás individualista esztétikájáig. És betájolható valamely értelmiségi alak öneszmélésének a története, igen sok reflektált párhuzam-

Fotó © Csibi Szivlia. Müpa

TWEEDZAKÓ

mal a leginkább a Petri-versekben bolyongó alanyi figurával.

„…zakót, felhajtott gallérú ballont

Petri megidézése nem csupán irodalomtörténeti analógia, hanem Várady mind privát, mind költői életének visszatérően bevallott és vállalt igazodási bójája, az akkori „összhangzattan” sarokpontja, amely az értelmiségi szubkultúra (kamarazene) majd’ minden szereplőjének szólamát meghatározta.

A két egykori jó barátot köztudottan Vas István mentorálta pályakezdésük első évei alatt, hogy később aztán a feltehetőleg habituális és temperamentumbeli különbségek kiütközzenek: Petri következetes radikalizmussal járjon a végére a „csak egy személy” költészetének, míg Várady megmaradjon a kitettség, a téblábolás, a keresgélés, a várakozás, a lamentálás kevésbé látványos létmódjában, amelyről így ad számot A Naplóban (1980. június 6. reggel): „Mert ahogy fogynak el alólam a [...] reggeli teendők lépcsőfokai, […] egyszerre azon kapom magam, hogy ürügyek után kutatok elmémben, mit is kellene sebtében elvégezni a ház körül, […], és mindez arra enged következtetni, hogy talán a korábbi, reggeli kötelességeknek is abban rejlik a fő csáberejük, hogy közbül vannak, köztem és a mai nap közt: úgy lubickolok bennük, mint magzatvízben a gondtalan

és kalapot visel ez a költészet, igaz, kopottas eleganciával…” embrió, boldogan, hogy még nem jött a világra.” (428.) Ez a „közbülség”, ami Várady költészetének meghatározó tapasztalata, törékeny és tétova antihőst teremt, ellentétben Petrivel, aki az öntörvénnyé tett pusztulást képes lírájának egyik központi elemeként minden pátosz nélkül megragadni. Váradyban áttördelve és meggörbítve, de ott rezonálnak a Nyugat hangnemei, az ízlés és a forma szigorú, egyben játékos nyomatékai: zakót, felhajtott gallérú ballont és kalapot visel ez a költészet, igaz, kopottas eleganciával, ám az ujjak ráncai, a szakadt kalapszalag és a gombját vesztett mandzsetta még emlékszik a cérnára, vasalóra. Kevés vers, vékonyka kötetek, de hamisítatlanul bennük a hetvenes, nyolcvanas évek Budapestjének presszóillata, vulgo: szaga, a „szabadúszók”, a kor lézengő és lázongó ritte-

Önálló kötetei: Ha már itt vagy. Móra, 1981 Hátha nem úgy van. Magvető, 1988 A rejtett kijárat. Versek, fordítások, próza, egyebek. Európa, 2003

Közreműködésével megjelent kötetek: Magyar badar. 300 limerik (Válogatta, szerkesztette és az előszót írta: Várady Szabolcs, Fábián István). Európa, 2002 = Magyar badar. 246 régi + 154 új limerik (Válogatta, szerkesztette és az előszót írta: Várady Szabolcs, Friss Krisztina). Syllabux, 2011

Fontosabb műfordítások: Versek: Archibald MacLeish: Amerika ígéret volt. Válogatott versek (Vas Istvánnal). Európa, 1970 William Jay Smith: Át a tű fokán. Válogatott versek. Európa, 1976 William Carlos Williams: Amerikai beszédre. Válogatott versek (Kodolányi Gyulával és Orbán Ottóval). Európa, 1984 Daniel Hoffman: Testvéri szeretet. Európa, 1988

Drámák: David Storey: A vállalkozó. Kaposvári Csiky Gergely Színház, 1976 Paul Foster: I. Erzsébet. Pécs, Szolnok; kötetben: Paul Foster: I. Erzsébet. Három dráma.

Európa, 1979 Thomas Middleton–William Rowley: Átváltozások. Kaposvár, 1980 Aphra Behn: A kalóz. Városmajori Színpad, 1985 Tom Stoppard: Árkádia. Katona József Színház, 1998; kötetben: Holdfény. Öt mai angol dráma. Európa, 1995

Prózák: Erich Fromm: A szeretet művészete. Helikon, 1984 Kenneth Clark: Az akt. Corvina, 1986 Hugh Honour: Klasszicizmus. Corvina, 1991

reinek lebegő délelőttjei, vulgo: fojtogató „keddjei”. És akkor még nem beszéltünk az életmű másik „főalakjáról”, az épp tavaly pályafutása végére ért Holmi című folyóiratról, amely nélkül a kilencvenes–kétezres évek magyar irodalomtörténete nem megírható. Várady a versrovat szerkesztőjeként a késő-nyugatos, újmodern főcsapáson közlekedett; megvesztegethetetlen figyelemmel az esztétikai értékre, az irodalmi közösség egyre nyugtalanítóbb megosztottságára való tekintet nélkül.

S ha gyűjteményes könyvében tovább lapozgatunk, magunk mögött hagyva remekbe szabott műfordításait Catullustól George Szirtesig, beléphetünk a tanulmányok és a műelemzések övezetébe, ahol például az alapvető Vas István-dolgozaton túl rálelhetünk az elmúlt harminc év két legjellegzetesebb költőjét összevető, a megfigyeléseket tűpontosságúra csiszoló írásokra. „Tandorinál a maximális személyesség a személytelenség eszköze. Petri – szándéka szerint – túllép a személyességen, hogy megmentse azt.” (303.) Tandori- és Petri-kérdésekben Váradynál a mai diskurzust is reveláló megállapításokat találhatunk. S ha mindehhez hozzávesszük a memoár itt-ott felbukkanó cserepeit-leleteit (Petri, Vas, Szántó Piroska stb.), a kötetzáró alkalmi és limerik-költeményeket, illetve a Halasi-interjúkat, akkor arra a „meglepő” következtetésre jutunk, hogy Várady Szabolcsnak érdemes volt „reszkíroznia”. A Várady-szövegekből ugyanis olyan nyelvi táj tárul fel, amelyet akár töredékes, több műfajú regényként is olvashatunk – centrumában a közbülső személlyel.

Jánossy Lajos 2016. június 6.

LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN VÁRADY SZABOLCS-EST

KÖZREMŰKÖDIK: JÁNOSSY LAJOS – MŰSORVEZETŐ-HÁZIGAZDA ALKOTÓK: BALOG JÓZSEF – RENDEZŐ ÜVEGTEREM

müpa

magazin 2016 május–július

53

MÜPAMOZI

MINTHA

FEKETE-FEHÉRBEN…

A hetvenes évek elején forgatott magyar filmek mintha mind fekete-fehérek lennének.

Persze régi filmek ezek, de azért annyira mégsem, hogy azt hinné az ember, akkoriban a színes technika még nem létezett. Sokkal inkább azért uralkodik el ez az érzés a nézőben, mert ezek bizony súlyos, nehéz művek, amelyeket nem azért forgattak, hogy felhőtlen kikapcsolódást kínáljanak a nézőnek. Ebben a szellemben folytatódik a Tűréshatár ’70 című sorozat a Müpamoziban, ezúttal három filmmel (amelyek közül ráadásul csak az egyik fekete-fehér, a másik kettő színes), mégpedig Kósa Ferenc Ítélet (1970), Gaál István Magasiskola (1970) és Jancsó Miklós Égi bárány (1970) című alkotásával.

Kósa Ferenc filmje igen érdekes pályát futott be. Ideologikus jellegéből adódóan már elkészülte előtt, a forgatókönyv révén komoly polémiát generált. A film a Dózsa-féle parasztháború leverése után játszódik, a parasztvezér (Bessenyei Ferenc) már fogságba esett. Werbőczy (Major Tamás) arra akarja rávenni, hogy nyilvánosan tagadja meg a felkelést, cserébe megkíméli az életét. Dózsa a kihallgatások szünetében társával, Lőrinc pappal (Koltai János) beszélgetve idézi vissza a történteket, utólag tárva fel a néző számára a lezajlott eseményeket. Ebből a filmes szerkezetből kétféle Dózsa György képe bontakozik ki. Az egyik a könyörtelen, szigorú vezéré, aki a saját embereivel is kegyetlen, ha kell, s aki úgymond meghozza a szükséges áldozatokat a forradalom érdekében.

54 müpa

magazin 2016 május–július

A másik pedig az eszméihez hű forradalmáré, aki nem hajlandó megtagadni semmit ezekből az eszmékből, legyen ennek ára akár a saját élete. A forradalmak örök dilemmája fogalmazódik meg mindebben: kit és mit áldozhatunk fel az eszme, annak győzelme érdekében, másrészt a morális nagyság példája, azé az emberé, aki inkább hajlandó meghalni, mintsem hogy áruló legyen.

Ily módon válik az Ítélet többszörös parabolává. A francia forradalomtól kezdve a mindenkori forradalmak parabolájává, ugyanakkor tizennégy évvel 1956 után természetszerűleg vetődik fel a Dózsa György és Nagy Imre közötti párhuzam. S bármennyire mitizáló is Kósa történelemszemlélete, e párhuzam kapcsán nem hallgatja el azt sem,

hogy a hőssé vált Nagy Imre honnan érkezett. De van a filmnek egy harmadik vonulata is. Azáltal, hogy Kósa a saját jelenkorának morális problémáit a múltba helyezi, létrehoz egy csodálatos történelmi tablót.

A filmet pusztán történelmi filmként nézve – nem utolsósorban a nagyszerű színészi teljesítményeknek köszönhetően – elhihetjük, hogy a vásznon Dózsa György teljességgel hiteles, történelmi figuráját látjuk.

A következő film Gaál István Magasiskola című alkotása, Mészöly Miklós azonos című kisregényének filmváltozata. Mintha egy westernt látnánk. Bepöfög a vicinális a kopott, lepusztult vidéki állomásra, leszáll az idegen, körülnéz, és látja, várja már őt a környék ura. Persze ez az állomás a magyar

Fotó © Inkey Alice

Ítélet

pusztán van, és a továbbiakban sem kerülnek elő a revolverek, ám az kétségtelen, hogy az idegen, a fővárosból gyakorlatra érkező Gábor (Ivan Andonov) és a helybéli hatalmasság, a solymásztelep vezetője, Lillik (Bánffy György) között hamarosan kibontakoznak a feszültségek. Érdekes egy mikrovilág ez, kiváltképp a fővárosi fiatal számára. Már a telep felé vezető úton nyilvánvalóvá válik, hogy itt minden Lilliké, minden és mindenki az ő akaratának van alárendelve. Ez az ő világa, ami ugyan nem kifejezetten brutális, de autokrata értelmetlensége Gábor számára teljességgel idegen. Meg is próbál a maga szelíd humánumával szembehelyezkedni vele, hiszen elképesztőnek tartja, hogy – solymásztelep ide, solymásztelep oda – ebben a világban a madarak fontosabbnak tűnnek, mint az emberek. Még csak az sem mondható, hogy a helybéliek ellenségesen

Fotó © Szóvári Gyula

Magasiskola

Ami marad, nem más, mint a hatalom – a bármiféle és mindenkori hatalom – működésének, manipulációinak allegorikus képi megfogalmazása.

Ebben a feszültségekkel teli filmben a néző várakozásaival szemben nem történik tragédia: Gábor egyszerűen visszatér a fővárosba.

Azt ugyan nem állíthatjuk, hogy bármit is elért volna, fölforgatta volna a rendet, de annyit talán igen, hogy megingatta Lillik

hatalmát, s elültette a helyiekben az ellenállás lehetőségének a gondolatát. A film 1970-ben Cannes-ban elnyerte a zsűri különdíját.

Az Égi bárányban Jancsó a Tanácsköztársaság bukásának idejébe, a harcok végnapjaiba kalauzol el minket. Félreérthetetlenül, tudniillik a film elején egy felirat ezt kifejezetten a néző tudtára adja. A harcok hamarosan véget érnek, de elvétve még zajlanak; hol a vörösök, hol a fehérek kerekednek felül. Noha közismert Jancsó baloldali elköte-

Égi bárány

Fotó © Szóvári Gyula

néznék, mert ahogy Gábor számára az ő világuk, úgy az ő számukra maga Gábor idegen, különleges. Amikor szövetségest remél találni a fiatal lány, Teréz (Meszléry Judit) személyében, kiderül, hogy ahogy itt minden, ő is Lillik „tulajdona”.

lezettsége – korábbi filmjeiben az embert is úgy ábrázolta, hogy mintegy marxi módon belehelyezte a történelembe –, téved, aki azt várja, hogy itt a Tanácsköztársaságnak valamiféle apológiáját kapja. Nem. Ha a vörösök vannak fölül, akkor ők gyilkolnak, ha a fehérek, akkor pedig ők. Kíméletlenül, ahogyan csak az éppen hatalmon lévők tudnak. Olyannyira, hogy a film közben fokozatosan háttérbe is szorul a valós történelmi helyzet, a konkrét motívumok egyre stilizáltabbakká válnak, elemelkednek a történelmi „valóságtól”. Ami marad, nem más, mint a hatalom – a bármiféle és mindenkori hatalom – működésének, manipulációinak allegorikus képi megfogalmazása. Olyan kontextust teremtve, amelynek pőre valóságában immár nem olyan egyszerű a képlet, hogy jó és rossz áll szemben egymással, hiszen a hatalom – önnön hatalmának megtartása érdekében – akár korábbi önmaga megtagadása árán is bármikor képes bármire.

Mesés Péter 2016. május 9.; május 23.; június 13.

MÜPAMOZI. TŰRÉSHATÁR ’70 FILMEK A SZABADSÁG TERMÉSZETÉRŐL ÍTÉLET; MAGASISKOLA; ÉGI BÁRÁNY ELŐADÓTEREM

müpa

magazin 2016 május–július

55

ZENEI ANYANYELV

– Kezdőtől haladó szintig

Valamikor régen az ember életének szerves és elválaszthatatlan része volt az ének és a zene, amelyet az anyanyelvvel együtt, azzal azonos módon sajátított el és tekintett magáénak. A magyar népi hagyományban a zene nemcsak a hétköznapok kísérője volt, hanem a jeles napoké, az egyházi és családi ünnepeké is. Az emberi élet kitüntetett pillanatai, öröm és bánat mind-mind összekapcsolódtak az énekes-zenés népi szokásokkal.

A Müpa családi és ifjúsági programjai közül most olyanokat ajánlunk, amelyek tartalmukban és eszközeikben ehhez a hagyományhoz kötődnek, ugyanakkor modellezik a zenekultúra átörökítésének tradicionális folyamatát a születéstől fogva az egész életen át – kezdőtől haladó szintig.

Nincs olyan tudományosan felépített tanterv vagy módszertan, amely hatékonyságban képes túlszárnyalni azt a módot, ahogyan a paraszti kultúrában a gyerekek az ölbeli játékok, gyermekdalok, rigmusok, gyermekjátékok által belenevelődtek saját közösségük zenei kultúrájába. Ezt a tudást, ezt a hagyományt eleveníti föl az 1991-ben elindított, 2006 után országos zenei nevelési programmá, valóságos mozgalommá terebélyesedett Ringató. „Fontos, hogy az édesanyák higgyenek abban, hogy a saját éneklésük, mondókázásuk lelki táplálékul szolgál a kisgyermekük számára. Ne féljenek éne-

56 müpa

magazin 2016 május–július

kelni, leljék örömüket a dalban, a közös játékban. Fontos tudniuk, hogy a legjobb technikai feltételek között létrehozott, legkiválóbb művészekkel készített felvételek sem pótolják az édesanya hangját, mosolyát, érintését, ölelését” – vallja a nemcsak mozgalomként, hanem valódi közösségként is működő Ringató alapítója, dr. Gállné Gróh Ilona. A Müpában szeptembertől júliusig minden szerdán délelőtt két alkalommal megtartott foglalkozások résztvevői számára karácsonykor, anyák napján és az évad lezárásaként rendszeresen megrendezésre kerül egy-egy különleges Ringató-találko-

zó is, amelyen neves előadóművészek működnek közre vendégként. Az idei évadzáró Ringatóban, június 8-án a kiváló fiatal népi énekes, Zsikó Zoltán Ürmös Sándor cimbalmossal lép fel.

A hagyomány életben tartásának másik lehetséges útja a magyar népzenét valamely funkciójában megőrizni. Erre vállalkozott a hetvenes évek elején elindult mozgalom, a 2011-ben „a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje”-ként az ENSZ kulturális örökség listájára felkerült magyar táncház. Ez olyan módon idézi fel

Fotó © Posztós János, Müpa

CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK

Fonó Zenekar

„Ne féljenek énekelni, leljék örömüket a dalban, a közös játékban.” az erdélyi falusi táncházak hagyományát, hogy kicsik és nagyok, kezdők és haladók egyaránt örömüket lelhetik az együttlétben, és átélhetik a tánc közösségteremtő és megtartó erejét.

A Hetedhét táncház e több mint negyvenéves mozgalom szellemiségét idézi és közvetíti – gyerekek számára. Farkas Zoltán „Batyu” és Tóth Ildikó „Fecske”, a Hetedhét táncház táncmesterei ennek a mozgalomnak autentikus képviselői, akik olyan neves művészekkel dolgoznak együtt ebben a programban, mint Agócs Gergely, Navratil Andrea és a Fonó zenekar tagjai.

Május 8-án a Hetedhét gyermektáncház a Rábaközbe kalauzolja a résztvevőket.

Müpa Rádió

Élmény minden pillanatban.

Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n vagy okostelefonon!

A harmadik program, amelyet ajánlunk, a Matinékoncertek Műhelykoncert sorozatának részeként népszokásaink közül a pünkösd ünnepéhez kapcsolódó szokásokat eleveníti fel, egyúttal bemutatva a népi hagyományőrző együttesek munkáját. Ebben a produkcióban is a kultúra megőrzésének, közvetítésének, a régi és a ma élő hagyomány összekapcsolásának lehetünk tanúi két olyan ifjúsági együttes előadásában, melyeknek tagjai – miközben a 21. századi fiatalok életét élik – szabadidejük jelentős részét arra fordítják, hogy élő módon ápolják a népi tradíciót.

Körmendy Zsolt 2016. május 8.

HETEDHÉT TÁNCHÁZ – RÁBAKÖZI TÁNCOK ÉS A DUDA ZENÉS, TÁNCOS, ÉNEKES FOGLALKOZÁS MESÉVEL – GYEREKEKNEK KÖZREMŰKÖDIK: AGÓCS GERGELY ÉS A FONÓ ZENEKAR, NAVRATIL ANDREA – ÉNEK, NÉPI JÁTÉKOK, FARKAS ZOLTÁN „BATYU” ÉS TÓTH ILDIKÓ „FECSKE” – TÁNCMESTEREK ÜVEGTEREM

2016. május 15.

MATINÉKONCERTEK: MI VAN MA? – PÜNKÖSDÖLŐ

KÖZREMŰKÖDIK: TURAI IFJÚSÁGI ÉS HAGYOMÁNYŐRZŐ TÁNCEGYÜTTES (MŰVÉSZETI VEZETŐ ÉS KOREOGRÁFUS: SZOKOLIK SZABOLCS), CORVINUS KÖZGÁZ NÉPTÁNCEGYÜTTES (MŰVÉSZETI VEZETŐ ÉS KOREOGRÁFUS: DEFFEND IRÉN), ZAGYVA BANDA, GERLITS RÉKA – MODERÁTOR, FARKAS ZOLTÁN „BATYU” – RENDEZŐ-KOREOGRÁFUS FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. június 8. ÉVADZÁRÓ RINGATÓ

KÖZREMŰKÖDIK: GÁLLNÉ GRÓH ILONA, ZSIKÓ ZOLTÁN – ÉNEK IFJ. ÜRMÖS SÁNDOR – CIMBALOM ÜVEGTEREM

mupa.hu

A PÉNZ ZENÉL

A Müpa Magazin állandó rovata, A pénz zenél rendszerint olyan cikkeket közöl, amelyeknek szerzői a koncertrendezés, az operaprodukciók, a zenei alkotótevékenység gazdasági vetületét igyekeznek bemutatni, keresve az olyan összefüggéseket, amelyek új oldalról világíthatják meg a témát. Az alábbi cikk látszólag nem ebben a témakörben mozog – de csak látszólag: hiszen ki vonhatná kétségbe, hogy a zeneközvetítés vagy koncertpedagógia, amely a jövő közönségét igyekszik megteremteni, nem húsbavágóan financiális téma? Ahogyan ma, ugyanúgy harminc év múlva is csak akkor rendezhetünk komolyzenei koncerteket, ha lesznek, akik jegyet vásárolnak és megtöltik a széksorokat. Ehhez pedig a zene iránti szeretet, ragaszkodás, elkötelezettség kell – és azt meg kell teremteni. Azokban is, akikben ez ma még nincs jelen.

ZENEKÖZVETÍTÉS A Müpa nem egyszerűen hangversenyterem.

Legalábbis nem a szó hagyományos értelmében. Az épület ugyanis nemcsak este él, amikor megjelenik a közönség, hogy átadja magát a kultúra örömeinek. Valamikor a huszadik század utolsó negyedében fogant meg a gondolat Nyugat-Európában, hogy ezeket az épületeket másra is lehetne használni.

Például az akkoriban már fogyatkozó közönség utánpótlásának nevelésére, olyan programokkal, amelyeket a jövő közönségének, vagyis a gyerekeknek és a fiataloknak készítenek és mutatnak be – a hangversenyek helyszínén. Így született meg a zenepedagógia új ága, a zeneközvetítés vagy koncertpedagógia, és lelt otthonra Európa régi és új hangversenytermeiben. Amikor az ezredforduló idején megindult a modern hangversenytermek építésének hulláma Londontól Ljubljanáig, Barcelonától Portóig, Párizstól Hamburgig, már világos volt, hogy ezeket az épületeket immár az új kor igényeinek megfelelően multifunkcionális kulturális intézményként kell megformálni, ahol az esti hangversenyek mellett közösségi programok, zenei nevelési projektek is helyet kapnak, sőt a szórakoztatás is egyenrangú szerephez jut. A Müpa ebben a hullámban született, ehhez az irányzathoz csatlakozott.

58 müpa

magazin 2016 május–július

Ezért nem egyszerűen hangversenyterem, hanem annál sokkal több: a művészet és a kultúra több ágát és rétegét magába foglaló, komplex intézmény, amely – Magyarországon elsőként – ezt az új ideált valósította meg, a kezdetektől kiemelt szerepet szánva a közönségnevelésnek.

De a Müpa nemcsak építészeti megoldásaiban, működésének szerkezetében vagy szem­ léletében csatlakozott a korszerű trendekhez.

Meghívást kapott az ECHO (Európai Koncerttermek Szervezete) elit klubjába, ahol képviselteti magát a szervezet zenei neveléssel foglalkozó munkacsoportjában. Rendszeresen jelen van olyan szakmai eszmecseréken is, amilyen az idén februárban ötödik alkalommal megrendezett hamburgi The Art of Music Education (A zenei nevelés tudománya) című nemzetközi konferencia.

A kétévente összehívott találkozó az elmúlt évek során a zeneközvetítő szakma legrangosabb fórumává vált, ahol a pedagógiai, a művészeti és a kommunikációs terület kiválóságai, zenekarok, képző intézmények, a koncerttermek (köztük a Müpa) szakemberei és a közönségnevelés gyakorlati résztvevői vannak jelen. A Müpa számára mindez azért nagyon fontos, mert sokat tanulha-

tunk az európai társintézményektől, összehasonlítást végezhetünk saját helyzetünket illetően a nemzetközi mezőnyben, illetve együtt kereshetünk megoldásokat a közös problémákra. És valóban, sokat tanultunk. Az öt szimpóziumon szerzett tapasztalatok, összegyűjtött ötletek az elmúlt tíz esztendőben meghatározták a Müpa családi és ifjúsági programjainak formálódását – azok számos eleme beépült a programokba. Az összehasonlítás próbáját is kiálljuk. A fórumok tapasztalatai, visszajelzései alapján jól látszik, hogy a Müpa valóban ott van Európa élmezőnyében. Persze számos területen van még tanulnivalónk, és vannak olyan kérdések is, amelyek megválaszolásától még messzebb vagyunk, mint nyugat-európai társaink. Ilyen a kulturális intézmények és a közoktatás intézményes együttműködésének, az ebben rejlő lehetőségek kihasználásának kérdése (ez volt az idei hamburgi szimpózium fő témája), a szűkebb és tágabb közösséghez való kötődés, amelynek számos megnyilvánulását láthatjuk a nyugat-európai koncerttermek és zenekarok tevékenységében, az együttműködő, segítő szakemberek megszólítása, szervezése, képzése, vagy a szponzorok, a magán-

EURÓPAI MÓDRA „…egyre nagyobb teret kapnak a cselekvő részvételre épülő programok.” tőke, az egyéni támogatók bevonása a finanszírozásba.

De ha az elért eredményeket nézzük, mindazt, ami megvalósult az elmúlt években, van okunk a büszkeségre. A koncertpedagógiai programalkotás területén Magyarországon úttörő szerepet játszó Müpa családi és ifjúsági portfóliójának megalkotásakor az volt a cél, hogy a számtalan különféle program komplex rendszert alkosson; az, hogy kialakuljon egy jól strukturált programszerkezet, programmátrix, amely lefedi a megcélzott korcsoportok (0-18 évig) teljes spektrumát, amelynek minden szegmensében megjelennek a befogadásra, illetve a cselekvő részvételre épülő programok, amelynek célcsoportjai egyrészt a családok, másrészt a nevelési-oktatási intézmények csoportjai, és amely a hangversenyterem műsorát jellemző különböző műfajokat kiegyensúlyozottan reprezentálja. Ezek a célok már megvalósultak, ezt bizonyítja a Müpa CSIP (családi és

ifjúsági programok) komplex kínálata.

A programok tervezésekor alkalmazott alapelvek – nagy részük szintén a nemzetközi közönségnevelési irányzatokhoz igazodva – a különféle műsorokat megfigyelve jól kitapinthatók. A zene örömszerző jellege kerül előtérbe, a hagyományos, befogadásra épülő szemlélet (gyermekhangversenyek) mellett egyre nagyobb teret kapnak a cselekvő részvételre épülő programok. A verbális ismeretátadás, az ismeretterjesztő jelleg háttérbe szorul a zenei élmény javára.

A didaktikus jelleg és a művészi élmény tervezett egyidejűsége, tudatosan kialakított, műfajfüggő aránya érvényesül, a befogadói jelleg kap hangsúlyt a fogyasztói szemlélettel szemben.

A szakmai, művészeti és pedagógiai megfontolások mellett a jövőben többet kell beszélnünk a zeneközvetítés társadalmi jelentőségéről, szociális vonatkozásairól. Richard McNicol, az európai koncertpedagógiai moz-

galom egyik úttörőjének a 2012-es hamburgi szimpóziumon elmondott beszéde segít megérteni, milyen összefüggésekben kell gondolkodnunk ma a zenei nevelés, a zeneközvetítés társadalmi szerepéről. Ebben többek közt ezt is mondta: „A zeneközvetítés olyan létfontosságú elemekkel járul hozzá a fiatalok neveléséhez, amire más tantárgyak nem alkalmasak. […] Szélesebbre kell tárnunk a fiatalok elméjének horizontját, fejlesztenünk kell ízlésüket, szélesítenünk kell zenei tudásukat úgy, hogy a zene élvezetet nyújtson, és hasson későbbi életükre. A zenei nevelés valódi értéke a zene gyakorlati megközelítésében rejlik, s ez kreatív gondolkodásról, problémamegoldásról és együttes munkáról szól. A folyamat az, ami igazán fontos.

Az eredmény másodlagos. […] A zenében való elmélyülés által nem csak magát a zenei folyamatot fogjuk megérteni, hanem a társadalmi folyamatokat is.”

Körmendy Zsolt

müpa

magazin 2016 május–július

59

ALAPON

Gedényi Ildikó a Müpa egyik legnagyobb tudású komolyzenei szerkesztője. Akkor kezdte el szervezni az intézmény koncertjeit, amikor maga az épület még nem is állt. Tapasztalt impresszárióként nagy szerepe volt abban, hogy már a nyitás után a legnagyobb, legismertebb művészek lépjenek fel a Müpa színpadán. A kezdetek nehézségeiről, a rendszerváltás előtti viszonyokról és szakmájának titkairól beszélgettünk vele.

60 müpa

magazin 2016 május–július

Fotó © Csibi Szivlia. Müpa

KULISSZA

BIZALMI

A Művészetek Palotája 2005-ben nyitotta meg kapuit. Hogyan került ide, milyen volt megszervezni az első koncerteket?

A kezdetek nagyon izgalmasak voltak. 2003 októberében hívott munkatársnak Kiss Imre vezérigazgató. A feladatom az volt, hogy már közvetlenül a nyitás után itt legyenek a világ legnagyobb művészei és együttesei.

Ez azért nem volt olyan egyszerű. Ebben a szakmában két-három évre előre kell tervezni. Bár voltak partnereim, akik elhitték nekem, hogy két év múlva lesz itt egy koncertterem, akadtak olyanok is, akik nem voltak ennyire optimisták. Volt olyan tárgyalópartnerem, aki a két álláspont között ingadozott: gondolta, az lesz a legjobb, ha idejön, és megnézi, hol tartanak az előkészületek.

Sosem felejtem el, amikor a legnagyobb bécsi iroda igazgatójával, sisakkal a fejünkön rohantunk a lépcsőkön az építész Zoboki Gábor után. Akkor még mindenhol nagy lyukak voltak, sehol egy korlát. Életemben olyan halálfélelmem nem volt, mint akkor.

Zoboki Gábor nagy zenerajongó. Pontosan tudta, milyen termet tervez, és hogy mire tervezi. Emlékszem, ahogy lelkesen magyarázta, Mahler VIII. szimfóniájánál melyik kórus hol fog állni, és a Wagner-előadásoknál a zenekari árok hogy lesz berendezve.

Minden ilyen jellegű álma valóra vált. A következő néhány évben valóban fantasztikus együttesek jöttek el, s olyan nagyszabású produkciókat tudtunk bemutatni, amilyenekre korábban nemigen volt lehetőség Budapesten. Az a bizonyos VIII. szimfónia is elhangzott. És már 2006-ban létrehoztuk a Budapesti Wagner-napokat. Tehát már az első néhány év sikertörténet volt, és szerencsére az anyagi forrásaink is megvoltak ahhoz, hogy színvonalas műsort állítsunk ös�sze. Európából a legnagyobb zenekarok jöttek el ide, de nemcsak Londonból, Párizsból és Németországból, hanem a világ minden tájáról ellátogattak hozzánk a leghíresebb művészek. Járt itt az Amszterdami Concertgebouw, a Filarmonica della Scala, a tokiói NHK, és eljöttek a New York-i Filharmonikusok is. Hamar sikerült megnyernünk a közönséget. Mert a közönség rögtön, már az első évben megtapasztalhatta, hogy ami itt történik, az világszínvonalú.

Nem véletlen, hogy Kiss Imre éppen önre bízta ezeket a feladatokat, hiszen már tíz éve is elismert, nagy szaktudású, tapasztalt impresszárióként ismerte a szakma…

Amikor a Müpába kerültem, negyvenévnyi tapasztalatom volt a koncertszervezésben.

Mint impresszárió először az állami cégnél,

„Mert a közönség rögtön, már az első évben megtapasztalhatta, hogy ami itt történik, az világszínvonalú.” az Interkoncertnél kezdtem el dolgozni. Később a Vigadó önálló impresszáriós irodájához kerültem, majd a Fesztiválzenekarnál lettem programmenedzser. Van egy magáncégem is, a Budapesti Művészeti Ügynökség.

Olyan művészeknek dolgoztam évtizedekig, mint Jandó Jenő, Kocsis Zoltán, a Kodály Vonósnégyes, Mocsári Károly és Perényi Miklós. Úgyhogy valóban nem véletlenszerűen hívott ide Kiss Imre. Még a nyolcvanas évekből ismert – azokból az időkből, amikor ő volt a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója.

Mi vonzotta fiatalkorában a koncertszer­ve­zésben? Hogyan került ebbe a szakmába?

Véletlenül. A hatvanas években politikai okokból nem vettek fel az egyetemre, mert apám éppen akkor jött ki a börtönből. Neki ismerőse volt az Interkoncert igazgatónője.

Akkor már volt négy nyelvvizsgám, így fölvettek idegen nyelvű levelezőnek. Eredetileg bölcsész akartam lenni, az egyetemen orosz–francia szakra szerettem volna járni.

A zene mindig is érdekelt. Bár hangszeren játszani nem tanultam, gyerekkoromtól kezdve rendszeresen jártam koncertekre, operába. Édesanyám nyolcéves koromtól kezdve mindig magával vitt, akkoriban három forint ötven fillérért ültünk a harmadik emeleten.

Mit gondol, mi a legnehezebb ebben a szakmában?

A művész. A művésszel vagy a tárgyalópartnerrel olyan kapcsolatot kialakítani, amely bizalmon alapul, ugyanakkor megmarad a szakmai keretek között. Külön-külön mindenkihez meg kell találni a hangot. De a hang­súly mégis a bizalmon van. Azon, hogy elhiggyék, amit mondok. És természetesen nagyon kell ismerni a terepet. Tisztában kell lenni a művészi teljesítménnyel, ismerni kell a közönség igényeit, és azt is tudni kell, hogy külföldön melyik művész ázsiója aktuálisan hogyan áll.

A rendszerváltás sok változást hozott ezen a területen? Milyen hatással volt a hatá­ rok megnyitása a hazai zenei életre?

A rendszerváltás előtt sokkal több állami forrás állt rendelkezésre. Például fiatal művészek külföldi koncertjeinek beindítására.

Ma több helyre lehet pályázni, de sokkal bonyolultabb a dolog. Az nem igaz, hogy akkor nem lehetett utazni, meg hogy nem jöhettek ide külföldiek, mert akinek az Interkoncert szerződést adott, az utazhatott. És ugyanígy a külföldi művészek és együttesek közül is sokan jöttek Magyarországra a rendszerváltás előtt. Volt egy határ, ami fölé nem lehetett menni a devizagazdálkodás miatt. Hogy a különböző rendezőszervek évente mennyit fordíthattak valutában külföldi művészek honoráriumára, azt a Nemzeti Bank döntötte el. Éppen ezért nagyon meggondoltuk, hogy ki jöjjön. Nem olyan mennyiségben, mint most, de akkor is érkeztek hozzánk világhírű külföldi művészek.

Lesz olyan koncert ebben az évadban, amelyet különös izgalommal vár?

Lesz egy produkció, amely nagyon közel áll a szívemhez. Május 24-én az Orosz Nemzeti Zenekar érkezik a Müpába, Gidon Kremer és Mihail Pletnyov is fellép velük. Őket nagyon régről ismerem, Gidont a barátomnak is tudhatom. 1970-ben hozta el David Ojsztrah – ez volt az első külföldi útja: Sibelius Hegedűversenyét játszotta. Akkor nagyon megszerette Magyarországot, azóta is rendszeresen jár ide. A Müpában is több fellépése volt már.

Mi szerzi a legnagyobb örömöt ebben a munkában?

Ez egy olyan szakma, amelyikben egy percig sem lehet unatkozni. Még most is szívesen csinálom – és élvezem. A legjobban azt szeretem, amikor beülhetek a koncertre, amelyet én szerveztem, és láthatom, hogy a közönségnek mekkora örömöt szerez.

Forgách Kinga

müpa

magazin 2016 május–július

61

Valerij Gergijev és a Bécsi Filharmonikusok

Valerij Gergijev

Fotó © Posztós János, Müpa

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2016. február 23.)

Fotó © Pályi Zsófia, Müpa

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2016. március 6. Közreműködött: Katherine Watson, Reinoud van Mechelen, Thomas Dolié, Chantal Santon-Jeffery, Alain Buet, Blandine Folio-Peres, Rachel Redmond, Artavazd Sargsyan, Komáromi Márton, Purcell Kórus, Orfeo Zenekar, vezényelt Vashegyi György)

magazin 2016 május–július

Mondonville kilenc operát komponált 1742 és 1771 között. Az elsőn kívül valamennyi ünnepelt darab volt. Na már most az Isbé az a bizonyos első… Egy olyan művel állunk tehát szemben, amely korában nem aratott sikert […] A hiánypótló kiadás – melyhez egyetlen forrás állt csupán rendelkezésre – végül Vashegyi György, Scholz Anna és Pintér Ágnes kutatásai alapján és irányítása alatt valósult meg. Mondonville-nak pedig ilyen távlatból persze szerény vigasz, de Isbéje sikert aratott a Müpában. […] Az operát Mondonville változatosan hangszerelte meg, hol hangszercsoportokra, hol különböző formációkra osztotta az adott tételeket, ezt a sokszínűséget pedig az Orfeo Zenekar nemcsak megmutatta, hanem fel is erősítette. […] Az Isbét alakító Katherine Watson legelső frázisa után feltűnt, milyen érzékkel kezeli a késleltetéseket. A disszonáns hangra rövid váratás után ráerősített, meghangsúlyozta, majd finoman oldotta. Érződött, hogy soha nem engedi előreszökni a hangját, mindvégig meghagyta annak fátyolos titokzatosságát.

Playliszt, 2016. 03.07.

Mona Dániel

Cécile McLorin Salvant

Cécile McLorin Salvant

62 müpa

A sokak által a világ legjobbjaként nyilvántartott Bécsi Filharmonikusok, akik egy évvel ezelőtt Mahler Ötödikjének briliáns előadásával kápráztattak el bennünket, ezúttal a nemzetközi zenei élet egyik éllovasával, Valerij Gergijevvel az élükön Wagner, Debussy és Muszorgszkij remekműveit hozták el. […] A szünet utánra maradó Egy kiállítás képei elegáns, szép fényű trombitaszólóval indított, és a rézfúvósok végig megmaradtak a megfontolt, nyugodt tempójú, klasszikus hangzásnál, hagyták, hogy maga a téma sodorja, vigye őket a maga természetességével. […] A zárótétel középső epizódjában a fafúvók halk korálja nagyon puhán, egyszerű hangzással vezette be a sejtelmes mélységből ébredő harangkongást, amely után sok esetben már ellövik a koncerteken az utolsó nagydob-patronokat is, de itt nem: Gergijev egészen az utolsó nagy crescendóig építette ezt a nagykaput, nem dobálta össze a kőtömböket, nem lassított modorosan, feleslegesen sokat, és még a hatalmas hangorgia is kiegyenlítetten, szépen szólt az utolsó pillanatig. […] A Bécsi Filharmonikus Zenekar most más arcát, de pontosan ugyanazt a színvonalat mutatta, mint legutóbb. Romantikus és modern művek klasszikus hangzásban – izgalmas és szép találkozás volt, felejthetetlen pillanatokkal.

Fidelio, 2016. 03.01.

Kutasy Zsolt

Mondonville: Isbé – koncertszerű operaelőadás

Katherine Watson

(Fesztivál Színház, 2016. március 11. Közreműködött: Renée Rosnes – zongora, Rodney Whitaker – bőgő, Lewis Nash – dob)

Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

M É LY V Í Z , C S A K Ú S Z Ó K N A K !

SZEMELVÉNYEK ZENEKRITIKÁKBÓL

[…] McLorin Salvant képes mélyebbre nyúlni, feltűnően tiszta intonációját olykor némi kosszal ellensúlyozza. A Rodgers–Hart-, Irving Berlin-, Porter-standerdek, a Carmen McRae- és Holiday-slágerek mellett ott vannak a saját szerzemények, például a koncertnyitó Fog vagy a haiti–francia szülők miatt anyanyelvén íródott Le Front Cache Sur Tes Genoux: ez a színes program zeneileg és érzelmileg is sokkolóan nagy hatású, végül pedig felemelő. Pedig tényleg semmi különös a felszínen, valami alulról hat, lassan bújik elő. McLorin Salvant mer a lezárásoknál kicsit mellé énekelni, nem az evidens megoldásokat választani, és már most elkezdett egy olyan csúszó, portamentáló énekstílusa kialakulni, amely néhány év múlva egyértelmű magyarázó védjegye lesz előadói nagyságának. Ezért is juthatott olyasvalaki eszembe a koncert közben, akihez szinte senki mást nem szoktak hasonlítani. Jeanne Lee a Ran Blake-kel és Mal Waldronnal készített zongora–ének duólemezein jut el azokig a suttogásokig és sikolyokig, amelyek már ott vannak McLorin Salvantban. Élet és Irodalom, 2016. március 25.

Végső Zoltán

AZ INTERNETEN MEGJELENT ÍRÁSOKBÓL Duetti d’amore – barokk áriaest (Régizene Fesztivál)

Duetti d’amore

Fotó © Posztós János, Müpa

(Fesztivál Színház, 2016. március 4. Közreműködött: Baráth Emőke, Valer Barna-Sabadus, Il Pomo D’Oro Orchestra, vezényelt Maxim Emelyanychev) [Barna-Sabadus] hangja más minőséget képvisel a kontratenorok között, mint Fagiolié, Cenčićé vagy Jarousskyé: az övékénél kevésbé fényes, kevésbé átható, ugyanakkor femininebb, melegebb, és a felső regiszterben költőien árnyalt – valószínűleg e tulajdonságai teszik hangját különösen alkalmassá, hogy jól elegyedjen másokéval. Az intonációja kifogástalan, a szavakat jól érthetően formálja, és képes a vokális „tűzijátékra” is. […]

Baráth Emőke már az első szólódarabnál, Cesti L’Argiájának prológjánál hangja ékes csengésével hívta fel magára a figyelmet. Tiszta tónussal, ugyanakkor kellő hajlékonysággal énekel, ami jól illik ehhez a repertoárhoz; az olasz nyelven megszólaló darabok szó szerint életre keltek előadásában. […] A felfedezés örömét is kínáló, csodálatos programot hallhattunk, meggyőző és elegáns előadásban.

Bachtrack, 2016. március 9.

Nahoko Gotoh

Dmitrij Hvorosztovszkij és az Uráli Filharmonikus Zenekar (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2016. április 2. Vezényelt: Dmitrij Lissz)

A MÜPA A WEBEN

SZEMELVÉNYEK

Dmitrij Hvorosztovszkij

[…]Hvorosztovszkij pedig énekel, énekel, tulajdonképpen döbbenetes, ahogy váltani tud az énekes és a sztár között, mosolyog, csókot dob, integet, aztán mintha letörölnék róla a kedélyt, jön a koncentráció, olyanná válik, akár egy magasugró, a combját ütögeti a tenyerével, aztán nekifut az áriának, és a kísérlet egyre csak jó, jó, jó. [...]

Fotó © Pályi Zsófia, Müpa

A második rész alatt lehet érezni itt-ott némi megingást, de akkor már régen átkerültünk a „kit érdekel, kit zavar?” állapotba. Nagy énekes, nagy előadó. Nagy ráadás. Előbb az Ocsi csornije, a remélt pohárdobálós, ingszaggatós lendülettel, hogy fölpattan a közönség. Hvorosztovszkij int, tessék nyugodtan leülni, még ha nincs is itt velem a karmester, és kíséret nélkül elénekel egy másik orosz népdalt. Végletekig kicsiszolt, kigyakorolt interpretáció, mégis frissnek és rögtönzöttnek hat. Tessék visszajönni, annyi mindent szeretnénk még hallani. Tessék visszajönni.”

Népszabadság, 2016. április 3.

Fáy Miklós

Tzumo Dimensions feat. Melissa Aldana

Tzumo Dimensions feat. Melissa Aldana

(Fesztivál Színház, 2016. április 3. Közreműködött: Oláh Tzumo Árpád – zongora, billentyűs hangszerek, Melissa Aldana, Jure Pukl – szaxofon, Josh Ginsburg – bőgő, Kyle Poole – dob)

Fotó © Posztós János, Müpa

[…] Tzumóról nem először állapítom meg, hogy a magyar zongoristák közül, csak azokat ideértve, akik nem alapelemként építették ezt be stílusukba, magasan kiemelkedően sajátította el a latin ritmikát, az érzelemvilágot.

A koncert második részében […] minden szólista mesélni akart, és mindenkinek saját sztorijai voltak. Különösen érdekes a két tenoros kontrasztja – nem vetélkedtek, alkati különbözőségük, generációs közelségük és stilisztikai tájékozódásban tetten érhető hasonlóságuk volt a hab a tortán, ha az ember egymáshoz képest hallgatta őket. De a zenekar kvintett volt a koncert döntő részében, merthogy egy emberként sorakoztak fel a közös cél érdekében. […]

A produkció egészét nézve kívánni sem tudok magamnak jobb koncertet.”

Fidelio.hu, 2016. április 7.

Zipernovszky Kornél

müpa

magazin 2016 május–július

63

Ügyvezető igazgató, Társasági Kapcsolatok, MOL Group

Majdnem egyidős vagyok a Manhattan Transferrel, mégis úgy alakult, hogy először csak érettségire készülvén fedeztem fel zenéjüket. Vadásztam minden Weather Reportszámot, így bukkantam a TMT ma is erőteljes Birdland feldolgozására, Extensions című albumukon. A jazzes, fúziós a cappellákat is általuk fedeztem fel, s azóta is a műfaj rajongója maradtam. Az 1969-es alapítás óta több formációt megélt énekegyüttes a vokális műfaj ennél sokkal szélesebb palettáján alkotott maradandót, tíz Grammy-díjat is besöpörve. Az alapító Tim Hauser tavalyi halála ellenére, a megújult együttes estje minden bizonnyal különleges élményt nyújt majd a jazz kedvelőinek.

2016. május 7.

JAZZTAVASZ THE MANHATTAN TRANSFER

KÖZREMŰKÖDIK: JANIS SIEGEL, CHERYL BENTYNE, ALAN PAUL, TRIST CURLESS – ÉNEK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

DR. BÁNÁTI JÁNOS a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke

Schumann, Kremer, Pletnyov! Micsoda névsor, és hozzá két versenymű egy estén!

Schumannt jobban ismerjük dalairól és zongoradarabjairól, most azonban a nagyobb alkotásokon a sor. A programon szereplő műveket az Európa-szerte forradalmi 1848 körüli években írta. Byron Manfrédja Csajkovszkij mellett a rendkívüli irodalmi műveltségű Schumannt is megihlette. E szenvedélyes és drámai alkotást Liszt mutatta be Weimarban, 1852-ben. „A kisformák nagy mesterének” – ahogyan Schumannt jellemezni szokták – két versenyművét, az eredetileg csellóra fogalmazott a-moll hegedűversenyt és az azonos hangnemű Zongoraversenyt két világhírű szólista, Gidon Kremer és Mihail Pletnyov adja elő.

2016. május 24.

GIDON KREMER, MIHAIL PLETNYOV ÉS AZ OROSZ NEMZETI ZENEKAR

KÖZREMŰKÖDIK: GIDON KREMER – HEGEDŰ, MIHAIL PLETNYOV – ZONGORA VEZÉNYEL: ALEKSZANDR SZLADKOVSZKIJ BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

STRAUB ELEK a DayOne Capital Zrt. elnöke

Fotó © Nagy Attila, Müpa

HULLÁMHOSSZ

FERENCZ I. SZABOLCS

2016. június 15–26.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM 64 müpa

magazin 2016 május–július

A Müpa gazdag műsorkínálatából is kiemelkedik a Budapesti Wagner-napok immár tízéves sorozata. Világszínvonalú előadásokon, remek énekesekkel és Fischer Ádám pazar dirigálásával hallgathattuk végig a hatalmas életmű minden fontos darabját – a korai Lohengrintől és a Tannhäusertól A Nibelung gyűrűjének teljes sorozatán át a Trisztánig és a Parsifalig. A koncertszerű, mégis látványos színrevitellel, a modern, de nem extravagáns rendezéssel olyan hagyomány teremtődött, amely Budapestet a világ egyik leginnovatívabb Wagner-játszóhelyévé avatta.

ÚJCIRKUSZ A MÜPÁBAN

Recirquel Újcirkusz Társulat 2016. február 20.

KURTÁG JUBILEUMI KONCERT FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. május 24., 25., június 27.

Non Solus 2016. május 26., 27., 28.

Párizs Éjjel 2016. június 28., 29.

A Meztelen Bohóc 2016. június 30., július 1., 2.

Cirkusz az Éjszakában

mupa.hu

A méltán népszerű Kistehén zenekar frontembere, dalszerzője, szövegírója.

A Budapest Bár és a Rájátszás rendszeres vendégszereplője. Rövidfilmek forgatókönyvírója, rende­zője, „új természetleírások”-at tartalmazó no­vel­lás­kötetét tavaly adta ki a Magvető. Végzettsége szerint tájrendező, hippológus; foglal­kozása lovastanár. A hazai underground egyik legsokoldalúbb, legizgalmasabb szerep­lője, Kollár-Klemencz László most Rengeteg című új albumának bemutatójára készül.

A KISTEHÉNTŐL A RENGETEGIG Hol érzed jobban magad: lovon vagy színpadon?

Lovon. A színpad nem kényelmes. Sokáig egy ló háta sem, de ott könnyebb. Az egyik kikapcsolódás, a másik munka. Néha a ló hátán is dolgozom, de a színpadra soha nem kikapcsolódni megyek fel. Magát az előadást nem annyira szeretem, annál zárkózottabb vagyok, az alkotási folyamat érdekel, az kapcsol ki teljesen, akkor vagyok ahhoz a semmihez közel, amit gyerekkoromban többször megéltem, és amit ma is keresek.

Tudatos döntés eredménye, hogy párhuzamosan ennyi mindent csinálsz, vagy egyszerű­en így osztott az élet neked lapot?

Már gyerekkoromban is több minden érdekelt egyszerre. És soha semmi nem érdekelt annyira, hogy csak azt csináljam. Talán egy dolog: menni a réten vagy az erdőben, bele a messzeségbe árkon-bokron át. Erdész szerettem volna lenni: az egész életemet egy nagy csalódás, az erdészlét hiánya árnyékolja be. Azért annyit tettem a dolog érdekében, hogy beköltöztem az erdőbe… Soká tartott, míg rájöttem, hogy a figyelmemet nem tudom lekötni egy dologgal. Amíg erre ráébredtem, addig nagyon hülyén éreztem magam: próbáltam megtanulni nagyon jól gitározni, meg motort szerelni, meg pszicho-

„Erdész szerettem volna lenni…”

66 müpa

magazin 2016 május–július

lógiára felvételizni, meg verset mondani, hogy felvegyenek a Színművészetire, de rájöttem, egyik sem köt le.

Hol nőttél fel? Milyen inspirációk hatására lett lételemed a természet?

Az Alföldön, Újhartyánban. Nagyapám járta az erdőt, mezőt, gombászott, fácánokat fogott, barkát szedett kosárnak, én meg mentem vele. Szabad életem volt, kaszáltam a szomszéddal, a homokbányában ugráltunk a tóba, csúzliztuk a madarakat, bekopogtunk a paphoz, hogy mi vagyunk az ördög, aztán hazaszaladtam totál koszosan, mezítláb.

Nagyanyám megmosott, megetetett, aztán a sötétben, a hatalmas dunyha alatt megesküdtem magamnak, hogy holnap jó leszek, azt csinálom, amit a mama mond, nehogy meghaljak.

Mi van meg előbb, amikor dalokat írsz: a zene vagy a szöveg?

A zene és a szöveg ötletfoszlányokként gyűlik párhuzamosan, aztán mikor telítődöm, nekifogok. Először többnyire a zenéknek, de ez attól függ, mihez van épp kedvem. A zenéket alapállapotukban összerakom, aztán nekiülök a szövegötleteknek. Leginkább a zenétől független, önálló szövegeket, verseket írok belőlük, és utána összepasszolgatom a zenékkel.

Mennyiben más, miben hoz újat harmadik albumod az előzőekhez képest?

A Rengeteg címet igazából a következő kötetemnek szerettem volna adni, innen az erdőből üzenve, de beelőzött a zene. Azt hiszem,

nem lesz más, nem is törekedtem másra, de mivel eltelt az első albumhoz képest nyolc, a másodikhoz képest két év, sok minden változott körülöttem, bennem, én pedig mindig erről szeretnék beszélni, a jelenről.

Van egy érdekes, új folyamat bennem, ami a megnyugvás, az elfogadás felé mutat, talán ez is tükröződik majd az anyagon.

Hajlamos vagyok így ötvenévesen egyre inkább észrevenni az engem körülvevő világban a szépet.

Mire és kikre számíthat a Müpa közönsége a májusi lemezbemutatón?

A koncertre egy kis kamarazenekart állítunk fel, vonósokkal: Valkó Béla, Ónodi László és Vajdovich Árpád – cselló, brácsa, bőgő. Ez a zenekar magja, ezt egészíti ki a Kistehén több zenésze, Bujdosó János, Jancsovics Máté, Weil András. A Rengeteg folytatja azt a személyes hangnemet, amelyet az Ember a fán és a Legesleges megalapozott: klasszikus dalok progresszív zenei környezetben, klasszikus hangszereken előadva. Fontos, hogy ezek nem egyszerűen Kistehén- vagy Kollár-Klemencz-dalok akusztikus hangszerelésben, hanem egy ki nem töltött rést találnak a klasszikus és a kön�nyűzene határán, ahol elmosódnak a műfaji különbségek, és ahol a zenei, az előadói és az irodalmi élmény egyformán fontos.

Keresztury Tibor 2016. május 17.

MR2 AKUSZTIK+ A MÜPÁBÓL KOLLÁR-KLEMENCZ LÁSZLÓ: RENGETEG FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

HATÁRSÉRTŐK

Kollár-Klemencz László

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR FISCHER IVÁN 2016-17-ES ÉVAD HALLGATUNK EGYMÁSRA

BÉRLETEK MÁRCIUS 18-TÓL, SZÓLÓJEGYEK MÁJUS 23-TÓL KAPHATÓK

WWW.BFZ.HU Emberi Erőforrások Minisztériuma

Orgona10 2016. mรกjus 21-22.

mupa.hu