Müpa Magazin 2015/2016 évad 4. szám

I n g y e n e s i d ő s z a k i k i a d v á n y • X I . é v fo l y a m , 2 . s z á m , 2 0 1 6 . m á r c i u s– á p r i l i s

MAGAZIN

müpa

ÉLET • STÍLUS • MŰVÉSZET

www.mupa.hu

Igudesman & Joo • Martin Haselböck • Farkas Gábor • Jeff Mills Nemzeti Filharmonikusok • Myung-whun Chung • Ula Sickle Orchestra Filarmonica della Scala • Shai Wosner • The Moon Opera Ránki Dezső • Klukon Edit • Wayne Shorter Quartet • Cheikh L Joey DeFrancesco Trio • Staatskapelle Weimar • Robert Glasper Martin Lubenov’s Jazzta Prasta • Mozarteumorchester Salzburg Jeff Mills • Snétberger Ferenc • The Moon Opera • Ránki Dezső Kínai Nemzeti Opera • Martin Grubinger • Sarah McKenzie Quartet Igudesman & Joo • Joey DeFrancesco Trio • Shai Wosner • Jeff Mills Orchestra Filarmonica della Scala • Shai Wosner • The Moon Opera Ránki Dezső • Klukon Edit • Wayne Shorter Quartet • Cheikh L

A tavasz ünnepe Igudesman & Joo • Martin Haselböck • Farkas Gábor • Jeff Mills Nemzeti Filharmonikusok • Myung-whun Chung • Ula Sickle Orchestra Filarmonica della Scala • Shai Wosner • The Moon Opera Ránki Dezső • Klukon Edit • Wayne Shorter Quartet • Cheikh L Joey DeFrancesco Trio • Staatskapelle Weimar • Robert Glasper Martin Lubenov’s Jazzta Prasta • Mozarteumorchester Salzburg Jeff Mills • Snétberger Ferenc • The Moon Opera • Ránki Dezső Kínai Nemzeti Opera • Martin Grubinger • Sarah McKenzie Quartet Igudesman & Joo • Joey DeFrancesco Trio • Shai Wosner • Jeff Mills Orchestra Filarmonica della Scala • Shai Wosner • The Moon Opera Ránki Dezső • Klukon Edit • Wayne Shorter Quartet • Cheikh L

www.btf.hu

Benoît Dratwicki

KEDVES MAGYAR ZENEBARÁTOK! A 17. és 18. században a francia zene seregnyi új műfajt hozott létre. Rameau, Charpentier, Lully, Bouzignac, Marais, Campra, Mondonville, Dauvergne, Grétry neve tanúsítja a korszak rendkívüli zenei aktivitását. A francia forradalmat követő időszakban ez a gazdag örökség feledésbe merült, s a 19. század során senki sem törődött vele. Amíg Debussy és Saint-Saëns alakja fel nem tűnt a láthatáron, nem akadt, aki érdeklődött volna e repertoár iránt. A 20. században francia zenetudósok előkészítették a talajt a ’80-as évek nagy „barokk újjászületése” számára, s így ez a hagyaték vált a historikus előadói gyakorlat egyik legfontosabb vadászterületévé. E mozgalom emblematikus intézménye, a Centre de musique baroque de Versailles (CMBV – Versailles-i Barokk Zenei Központ) 1987-ben alakult meg azzal a céllal, hogy egy helyen gyűjtse össze a 17. és 18. századi francia zenei örökség újrafelfedezéséhez és népszerűsítésé­hez szükséges forrásokat. Egyedülálló küldetésének és az együttműködés iránti készségének köszönhetően a CMBV a francia örökség ápolásának kulcsfontos­ságú szereplőjévé vált.

A CMBV együttműködése a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral egy célra össz­ pontosít: újra felfedezni francia operákat, motettákat, előadni ezeket Budapesten – a rendkívüli akusztikájú Müpában –, és felvételt készíteni e művekből.

A közös munka alapja Vashegyi György különleges érdeklődése e kompozíciók iránt, és persze e területen felhalmozott tudása. A két együttes tagjai magas technikai színvonalon és megalapozott stílusismerettel éneklik és játsszák e zenét. Mondonville nagy motettái után – melyek 2015 novemberében szólaltak meg a Müpában, lemezfelvételük pedig áprilisban jelenik meg – most itt az Isbé.

Izgalmas kaland: egy opera, amely 1742-ben, Párizsban keletkezett, s azóta sohasem adták elő újra, mert a kor közönsége túlságosan modernnek találta…

Ma könnyebben hallgatjuk ezt a zenét: az írásmód virtuóz, a stílus olaszos hatásokat mutat, a műben sok a szép tánc és kórus.

Egy új siker – kövessék még újabbak!

Benoît Dratwicki a Versailles-i Barokk Zenei Központ művészeti igazgatója

müpa

magazin 2016 március–április

3

Fotó © John Abbott

Vincent Dumestre

Cécile McLorin Salvant

Fotó © Steve Riskind

Fotó © Jean-Baptiste Millot

30 4 42 12 Kim Kashkashian

3

Nyitány

FOLYAMATOS MÚLT

LITERÁRIUM

4

Tartalom

22 Avantgárd klasszikusok

34 Lángolt Debrecen

6

Horizont

AKTUÁLIS ZENE

36 Érzéki és intellektuális

KLASSZIKUS

24 Passió az operaműfaj vonzásában

MÜPAMOZI

8

À la française

MŰVÉSZBEJÁRÓ

40 Búcsú. És tovább.

12

Mesterek francia földről

26 Az aranybariton

TAVASZI FESZTIVÁL

18 Megfogni a közönséget

J AZZ

42 Tavaszi zamatok

20 A zongoraművész színei

30 Cécile, Melissa, Volcán – nagy

46 A Metben Rodolfo, a Müpában

meglepetések várhatók

Idomeneo: Ramón Vargas

48 A jazz életfája és annak hajtásai 4 müpa

magazin 2016 március–április

I M P R E S S Z U M

Müpa Magazin A MÜPA INGYENES KIADVÁNYA

Alapító: Müpa Budapest Nonprofit Kft. Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Csengery Kristóf Keresztury Tibor Szerkesztőség: Fidelio Media Kft. 1033 Budapest, Polgár utca 8–10.

Telefon: (+36-1) 476-0320 Fax: (+36-1) 476-0321 E-mail: print@fidelio.hu Felelős kiadó: a Fidelio Media Kft. ügyvezetője Nyomda: Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 18 000 példányban HU ISSN 1788-439X Müpa: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu

Ramon Vargas

50 A Csukás-bolygó 52 Mozdulatokból szőtt történetek 54 Konyhakész cirkusz CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK

56 Hangulat Junior – egy hézagpótló ifjúsági sorozat

A PÉNZ ZENÉL

58 Fesztiváljaink helye Európában

Fotó © Robert Ascroft

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

46 48

A szerkesztés lezárult: 2016. február 8.

A címlapon: Katherine Watson Címlapfotó: Hugo Bernand (RÉGIZENE FESZTIVÁL – Mondonville: Isbé) A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják! www.mupa.hu Stratégiai partnereink:

Wayne Shorter

MÉLYVÍZ, CSAK ÚSZÓKNAK! / A MÜPA A WEBEN

Stratégiai médiapartnereink:

62 Szemelvények zenekritikákból / Blogbejegyzések

HULLÁMHOSSZ

64 Bobák Fanni • Faller Nóra •

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Szénási Zsombor

HATÁRSÉRTŐK

Emberi Erőforrások Minisztériuma

66 „Így vagyok szabad”

KULISSZA

60 Elhozni a világ zenéjét müpa

magazin 2016 március–április

5

HORIZONT

Bartók Béla

ÉVAD ÜNNEPLI BARTÓK SZÜLETÉSÉNEK 135. ÉVFORDULÓJÁT Hangversenyek, fesztiválok, kiállítások, nemzetközi zenei verseny és a kritikai összkiadás elindítása is szerepel a Bartók Béla születésének 135. évfordulójára meghirdetett Bartók-év programjában. Március 25-én, a zeneszerző születésnapján a Magyar Rádió Zenei Együttesei adnak hangversenyt a Müpában, amelyen Bartók korszakos művei csendülnek fel, majd április 8-án, a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjén a komponista Brácsaversenye hangzik el a világhírű Kim Kashkashian tolmácsolásában. Ősszel a Ludwig Múzeum kiállítása a zeneszerző képzőművészetre gyakorolt hatását vizsgálja, a CAFe Budapesten pedig két új Bartók-bemutatót láthat a közönség: A kékszakállú herceg vára félig szcenírozott előadásban, A csodálatos mandarin pedig a Pécsi Balett koreográfiájával látható a Müpában. A két produkció novemberben Kínában, a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztiválon is bemutatkozik. A 2016/17-es évadban kiteljesedő program a tervek szerint hosszabb távra szól. „Célunk, hogy Bartók Béla ne csak egy évre kerüljön a fókuszba” – hangsúlyozta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.

Vincent Dubois

Európa egyik leghíresebb katedrálisa, a párizsi Notre-Dame három orgonistát foglalkoztat. A legidősebb közülük, Jean-Pierre Leguay nemrég nyugalomba vonult. Állásának betöltésére pályázatot írtak ki. Az október és január között lezajlott, négyfordulós verseny zsűrijének Fassang László, a párizsi Conservatoire és a budapesti Zeneakadémia tanára, a Müpa orgonahangversenyeinek szerkesztője is tagja volt, sőt a döntőbe jutott két jelentkező közül az egyik, a válogató legfiatalabb résztvevője, a 25 éves lengyel Karol Mossakowski éppen az ő növendékeinek egyike. Az állást végül Vincent Dubois (1980) nyerte el: a francia művész, Olivier Latry és Philippe Lefebvre egykori növendéke, akinek játékát a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége is hallhatta már, hét évvel fiatalabb Fassang Lászlónál, ám annak idején egy időben végezték tanulmányaikat a párizsi Conservatoire-on.

Dubois két tanára, Latry és Lefebvre, a Notre-Dame két hivatalban maradó orgonistája tíz éve közös koncerttel zárta a Müpa orgonaavató fesztiválját, s az idei jubileumi esemény végére is kettejük fellépése tesz majd pontot.

Fotó © Elie Galey

ÚJ ORGONAMŰVÉSZ A NOTRE-DAME-BAN

KÜLFÖLDÖN IS SIKERT ARAT A RECIRQUEL Fotó © Nagy Attila, Müpa

Párizsi Éjjel

2016-ban is folytatja külföldi turnéit az első hazai újcirkusz-társulat, a Recirquel.

Az artisták tavaly év végén másfél hónapot töltöttek Párizsban, ahol a Müpában is nagy sikerrel futó, Párizs Éjjel című produkciójukkal vendégszerepeltek az újcirkusz „bölcsőjének” is nevezett városban. A La Villette kulturális központ neves színházában, a Cabaret Sauvage-ban harminckilenc alkalommal, összesen több mint tizennyolc-ezer néző előtt léptek fel, és a Hermés francia divatház egykori kreatív igazgatója, Jean Paul Gaultier is elismerően nyilatkozott az előadásról. A társulat márciusban ismét útra kel, a bogotái XV. Iberoamerikai Színházi Fesztivál vendégeként lép fel Kolumbiában. A Müpában ugyanakkor a turnét követően ismét láthatóak a Recirquel egész estés előadásai.

A Müpa ünnepekre megújult ajándéktárgy-választékában az intézmény kreatív arculata és az épület vizuális elemei köszönnek vissza. A közkedvelt használati tárgyak – eser­ nyő, képeslap, hűtőmágnes, ceruza, radír, füzet, bögre, telefontok, poháralátét, kitűző, síbérlettartó – mellett újdonság, hogy iparművész által tervezett betonékszerek és a Müpa függőplakátjaiból készült, újrahasznosított anyagú táskák, pénztárcák és papírból alkotott ékszerek is megtalálhatók a kínálatban. A folyamatosan bővülő szortiment darabjait – amely a tervek szerint tematikus kollekciókkal, további formatervezők és képzőművészek munkáival is bővül – a Müpa földszintjén működő Vince könyvesboltban találják meg az érdeklődők 6 müpa

magazin 2016 március–április

Fotó © Pályi Zsófia, Müpa

ÚJ AJÁNDÉKTÁRGY-KOLLEKCIÓ A MÜPÁBAN

Jovánovics György színterve a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem gipszreliefjeihez (2004, színes papir, 460 × 1010 mm). | © Fotó: Artmagazin / Vékony Dorottya

ARTMAGAZINT! A MEGOLDÁSHOZ OLVASD AZ

Mi ez, hol van?

KLASSZIKUS

À LA

FRANÇAISE

Fotó © Guy Vivien

Le Poème Harmonique

Régizene Fesztivál francia módra

Második alkalommal rendez Régizene Fesztivált a Müpa. Tavaly Mendelssohn és a régizene 19. századi újrafelfedezése állt a középpontban, idén a sokszínű francia barokk muzsika határozza meg az öt nap hangversenyeit, modern kori operabemutatóval, világhírű karmesterrel és zenekarral, jobbnál jobb szólistákkal.

8 müpa

magazin 2016 március–április

Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar

Fotó © Nagy Attila, Müpa

Ha egy 18. századi francia zenekedvelő látná, hogy Mondonville nevéről a mai hallgató mit se tud, bizonyára kikerekedett szemmel csodálkozna. „Comment? Vous ne connaissez pas Jean-Joseph Cassanéa de Mondonville?”

Pedig még az a Maurice Quentin de La Tour is megfestette, hóna alatt hegedűvel, jó kedélyű, csillogó szemű, ragyogó elméjű muzsikusnak láttatva őt, akinek Voltaire, Rousseau, XV. Lajos és a király szeretője, Madame de Pompadour is modellt ült. Éppen Pompadour asszony ajánlotta a zeneszerzőt a király figyelmébe, így lett a következő években magas tisztséget betöltő hegedűs, majd a Concert Spirituel hangversenyeinek irányítója, a királyi kápolnában pedig másod-, később első karnagy. Utóbbi minőségében nagyszabású motettákkal emelte a királyi istentiszteletek fényét. „Első operája, az 1742-ben bemutatott Isbé, amelyet most alighanem modern kori premierként hallhatunk, megbukott ugyan, de ez valószínűleg zenepolitikai

„…a 17–18. századi francia zenei termésről és az ezzel szorosan összefüggő korabeli zeneipar teljesítményéről csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk...”

Baráth Emőke

okokból történt így, összes többi színpadi műve hatalmas sikert ért el” – mondja Vashegyi György, az operabemutató karmestere. „Rendkívül jelentős szerzőről van szó, a 18. század legfontosabb francia komponistáinak egyikéről – folytatja a dirigens. – A francia forradalom előtti időszakból mintegy ötszáz (!) olyan koncertről tudunk, amelyeken az ő műveit szólaltatták meg. Van valami elementáris a zenéjében, ami ma is erősen hat a közönségre. Ezt megtapasztalhattuk négy nagy motettájának novemberi előadásakor, ezeket a remekműveket lemezre is vettük az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal, a kiadvány 2016 tavaszán jelenik meg. Mondonville operája felfoghatatlanul értékes repertoár része, a 17–18. századi francia zenei termésről és az ezzel szorosan összefüggő korabeli zeneipar teljesítményéről csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. Több más, szintén felfedezésre váró francia barokk opera közül választottuk ki az Isbét, amely fantasztikus zene, ráadásul a partitúrája számos különlegességet kínál: az operatörténet alighanem első olyan alkotása, amely hegedűüveghangokat tartalmaz.”

A modern kori bemutató együttműködő partnere ugyanaz a Versailles-i Barokk Zenei Köz­pont, amely a Fêtes de Polymnie (Polümnia ünnepei) című Rameau-opera Vashegyi-féle előadásában is aktív szerepet vállalt 2014-ben – a műből készült lemez 2015-ben elnyerte a Német Hanglemezkritikusok Díját, valamint a párizsi Opera Magazin Opera Gyémántja Díját is. „A versailles-i központ olyan egyedül­álló zenetudományi kutató- és produkciós műhely, amelynek a világon mindenkinél szélesebb és gazdagabb a rálátása a francia barokk, illetve a körülbelül 1789-ig terjedő francia repertoárra – mondja Vashegyi. – Művészeti igazgatója a kiváló francia zenetudós, Benoît Dratwicki úr, ő küldi el nekem már évek óta a szerinte legizgalmasabb, még újkori felfedezésre váró francia operák és egyházi művek kéziratait és korabeli forrásait. (A tervek szerint Benoît Dratwicki és Vashegyi György is előadást tart a Régizene Fesztiválon – a szerk.) A barokk zenei központ világszínvonalú nemzetközi énekesgárdát kér fel produkcióinkra, a szólistákkal a budapesti próbaidőszak előtt Versailles-ban találkozom, és előkészítő

Fotó © Raffay Zsófia

Színkeverés (Duetti d’amore – barokk áriaest: Baráth Emőke, Valer Barna-Sabadus, Il Pomo d’Oro – március 4., Fesztivál Színház) Az est műsorának különlegessége, hogy nem Baráth Emőke, hanem a 2015 nyarán elhunyt, világhírű régizenei dirigens és kutató, Alan Curtis állította össze, kifejezetten a magyar szoprán részére. „Életem végéig hálás leszek Curtisnek, nemcsak ezért, hanem mert tulajdonképpen neki köszönhetem a karrieremet” – mondja Baráth Emőke, akinek repertoárját és érdeklődési körét a barokkon kívül számos más korszak is meghatározza. Mint fogalmaz, az élet hozta úgy, hogy a 17–18. század zenéje tölti ki idejének háromnegyedét. „Ha csak Mozartot kellene egész életemben énekelni, már az boldoggá tenne, de hangszeres múltam révén sokat hallgatok zongorazenét, vonósnégyeseket, barokk lant- és hárfadarabokat, nagy kedvencem a reneszánsz vokális muzsika. Az operák közül különösen közel áll hozzám Bartók Kékszakállúja, Stravinsky The Rake’s Progress című műve, ha pedig könnyebb műfajokról van szó, szívesen hallgatom a Pat Metheny Groupot, Stinget, az acid jazzt és funkyt ötvöző Jamiroquait vagy Keith Jarrettet – hosszú a lista!”

Baráth Emőkét a Pomo d’oro együttes kíséri, amely „mint általában az olasz együttesek, tele van energiával, lelkesedéssel, minden játékos fölényes technikai tudású, ráadásul mind kedves, pozitív kisugárzású, ez is nagyon fontos” – fogalmaz a magyar szoprán, aki az Aradon született, de Németországban felnőtt kontratenorral, Valer Barna-Sabadusszal is dolgozott már együtt, fantasztikus zenésznek tartja, gyönyörű hanggal. „Csodálatos, hogy soha semmit nem kell megbeszélnünk, a színpadon fél pillantásokból is megértjük egymást, még a levegőt is egyszerre vesszük, ritka az ilyen élmény.”

próbákat tartok. Ezek rendkívül hasznosak, egyébként pedig abban az épületben zajlanak, ahol többek között Rameau is próbált az 1740-es évek elejétől kezdve, és amelynek udvarán 1789-ben kezdetét vette a forradalom. Egy-egy szakmai kérdésben közvetlenül tudunk konzultálni a téma legkiemelkedőbb szakértőivel, emellett Dratwicki úr hasznos tanácsaival segíti munkánkat, s végül zenei rendezője is a lemezfelvételeknek – nélküle ilyen rövid idő alatt aligha tudnánk ennyire hatékonyan dolgozni.”

A Versailles-i Barokk Zenei Központ tevékenyen részt vesz abban a vállalkozásban is, amelynek keretében 2009 óta világhírű előadó-együttesek szólaltatnak meg egyházi műveket a XIV. Lajos által építtetett királyi palota kápolnájában. Ebben a sorozatban adta elő a Vincent Dumestre vezette, világhírű Le Poème Harmonique és a Capella Cracoviensis Kórus két, nagyjából azonos időben alkotó zeneszerző-óriás, Charpentier és Lully nagyszabású Te Deumát, amelyeket a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is hallhatunk (a versailles-i előadásból

müpa

magazin 2016 március–április

9

KLASSZIKUS

A Budapesti Vonósok nagy sikerű lemezfelvétel is készült). Lully Te Deuma is felhangzott annak az eseménysorozatnak a keretében, amikor megünnepelték XIV. Lajos felépülését majdnem végzetes aranyér-betegségéből. A hálaadó örömünnep a gyönyörűen feldíszített és kivilágított Feuillants-templomban kezdődött, 1687. január 8-án, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy Lully mesterművét hallhassa több mint százötven hangszeres és énekes előadásában. (A nagy előadó-együttest irányító zeneszerző maga ütötte a taktust óriási botjával – ekkor sebezte meg vele a lábát, a seb elfertőződött, a zeneszerző két és fél hónappal később meghalt.)

Különös sorsok A 17–18. századi francia zene birodalmának ma már árnyékba vesző szegleteibe kalauzolja a hallgatót Pusker Júlia és a Budapesti Vonósok március 2-án, valamint két nappal később, szintén a Müpa Üvegtermében a Borsányi Márton, Czentnár Zsuzsa, Jánosházi Péter és Radics Kornél alkotta formáció. A zenekari műsorban egy különleges kapcsolatra derül fény: Gossec és kortársa, Haydn egy-egy szimfóniája hangzik el, utóbbitól A királynő, amely éppen a Párizsnak készült művek egyike. Az első részben a francia hegedűs iskola korszakos jelentőségű alakja, a – valószínűleg volt felesége által megrendelt – gyilkosság áldozataként elhunyt Jean-Marie Leclair egyik hegedűversenye is elhangzik a kiváló fiatal művész előadásában. A sokszínű, hat francia zeneszerző műveit felvonultató kamaraestet március 4-én egy szintén különös sorsú személyiség, Louis-Gabriel Guillemain egyik szonátája nyitja; ő alkoholistaként élte le életét, állítólag tizennégy késszúrással ölte meg magát. Az izgalmas műsorokat kínáló kamarakoncertek mellett március 3-án a Kalló Zsolt vezette Capella Savaria együttes adja elő Bach Brandenburgi versenyeit – ez abból a szempontból érdekes, hogy a sorozat nagyjából abban a korszakban keletkezett, amikor a két másik hangversenyen elhangzó művek is, valamint címét és ajánlását is franciául fogalmazta meg a zeneszerző.

A rendkívül izgalmas és sodró lendületű produkciókat kiállító dirigens, Vincent Dumestre a trombitáknál a modern fúvóka helyett a

10 müpa

magazin 2016 március–április

Fotó © Perger László

Andrejszki Judit és Sebestyén Márta

18. századit választotta – vállalva a kockázatot, hogy nehezebben szólalnak meg a leírt hangok. A homogén hangzás érdekében tett így, hiszen a trombiták hangszíne ezáltal jobban hasonlít a hegedűkéhez. A karmester másik meghatározó koncepciója a tempót érinti: mindkét műben folyamatos, változatlan lendületű lüktetést biztosít a zenének, akárcsak Lully. Ennek létjogosult-

ságát Charpentier kézirata is egyértelművé teszi – vallja –, hiszen a tételek attacca, szünet és átvezető részek nélkül következnek egymás után. Ez nem azt jelenti, hogy azonos tempóban szólnak az egyes részek, a lüktetés más-más ritmusértékekre vonatkozik, ezáltal a produkció is egységesebb, világosabb keretet kap.

Várkonyi Tamás

Rusztikus barokk Sebestyén Márta a népzene és Andrejszki Judit a régizene emblematikus alakja. Izgalmas műsoruk a francia reneszánsz és barokk dallamaihoz talál párhuzamokat a magyar népzenei dallamkincsben. Március 6 -i koncertjüket világzenei felhangokkal színesíti Miquèu és Baltazar Montanaro, valamint számos kiváló magyar hangszeres művész. A különleges zenei világot képviselő és megteremtő két Montanaro – apa és fia – számára nem új a magyar együttműködés, dolgoztak már együtt Mártával a Téka Együttessel, a Vujicsics Együttessel és a Ghymessel is. „Gyönyörűen összesimul a népzene rusztikus volta, húsvér előadásmódja a reneszánsz nem kevésbé vérbő és örömteli dalaival” – fogalmaz Sebestyén Márta, aki fontosnak tartja, hogy a hallgató számára ne elvont zeneként jelenjenek meg e korszakok-stílusok művei, hanem egyértelmű legyen a népi kötődés. „Próbáljuk közel hozni a mai közönséghez, napjainkban is élvezhető formában, személyes kommentárokkal, közvetlen stílusban” – mondja a rendhagyó improvizációkat is ígérő műsorról és művekről a Kossuth-díjas énekes.

2016. március 2.

RÉGIZENE FESZTIVÁL GÁLÁNS FRANCIÁK

A BUDAPESTI VONÓSOK KONCERTJE KÖZREMŰKÖDIK: PUSKER JÚLIA – HEGEDŰ, BOTVAY KÁROLY – MŰVÉSZETI VEZETŐ, KONCERTMESTER: PILZ JÁNOS ÜVEGTEREM

www.fidelio.hu

2016. március 2.

RÉGIZENE FESZTIVÁL LE POÈME HARMONIQUE, CAPELLA CRACOVIENSIS KÓRUS KÖZREMŰKÖDIK: AMEL BRAHIM-DJELLOUL, CLAIRE LEFILLIÂTRE, MARCEL BEEKMAN, JEFFREY THOMPSON, BENOÎT ARNOULD – ÉNEK VEZÉNYEL: VINCENT DUMESTRE BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. március 3.

RÉGIZENE FESZTIVÁL CAPELLA SAVARIA

KONCERTMESTER: KALLÓ ZSOLT BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. március 4.

RÉGIZENE FESZTIVÁL MÉLANGE BAROQUE KAMARAKONCERT

CZENTNÁR ZSUZSANNA – BAROKK HEGEDŰ.

RADICS KORNÉL – BAROKK FUVOLA, JÁNOSHÁZI PÉTER – BAROKK CSELLÓ, BORSÁNYI MÁRTON – CSEMBALÓ ÜVEGTEREM

2016. március 4.

RÉGIZENE FESZTIVÁL DUETTI D’AMORE – BAROKK ÁRIAEST

KÖZREMŰKÖDIK: BARÁTH EMŐKE – SZOPRÁN, VALER BARNA-SABADUS – KONTRATENOR, IL POMO D’ ORO ORCHESTRA, VEZÉNYEL: MAXIM EMELYANYCHEV FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. március 6.

RÉGIZENE FESZTIVÁL MONDONVILLE: ISBÉ – KONCERTSZERŰ OPERAELŐADÁS KÖZREMŰKÖDIK: ORFEO ZENEKAR, PURCELL KÓRUS, KATHERINE WATSON – ISBÉ, CHANTAL SANTON-JEFFERY – CHARITE, BLANDINE FOLIO-PERES – CÉPHISE, RACHEL REDMOND – L’AMOUR, REINOUD VAN MECHELEN – CORIDON, THOMAS DOLIÉ – ADAMAS, ALAIN BUET – IPHIS ARTAVAZD SARGSYAN – TIRCIS VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNER: VERSAILLES-I BAROKK ZENEI KÖZPONT

2016. március 6.

RÉGIZENE FESZTIVÁL SEBESTYÉN MÁRTA: CSALOGÁNY – ROSSIGNOL

KÖZREMŰKÖDIK: MIQUÈU MONTANARO – HARMONIKA, FÚVÓS HANGSZEREK, DOBOK, BALTAZAR MONTANARO – HEGEDŰ, ANDREJSZKI JUDIT – CSEMBALÓ, GOMBAI TAMÁS – HEGEDŰ, ISTVÁNFI BALÁZS – DUDA, NÉMETH ANDRÁS – TEKERŐ, SZABÓ ZSOLT, LACHEGYI ANNA – VIOLA DA GAMBA, MOLNÁR ANDREA – FURULYÁK, KOVÁCS KAPOLCS – BAROKK FUVOLA COMPANY CANARIO HISTORIKUS TÁNCEGYÜTTES FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

HA KOMOLYAN SZÓRAKOZIK

A francia barokk két remekművével tér vissza Budapestre Vincent Dumestre világhírű francia régizenei hangszeres együttese, a Le Poème Harmonique, amely 2006-ban mutatkozott be a a Müpa Fesztivál Színházában. Március 2-án Charpentier, illetve Lully Te Deumát adják elő a lengyel Capella Cracoviensis Kórussal. Vincent Dumestre-t a zene varázshatalmáról, elfelejtett, majd újra felfedezett komponistákról és a Napkirály udvarának vonzerejéről kérdeztük.

MESTEREK Fel tudja idézni, melyik volt pályafutá­sá­nak az a meghatározó pillanata, amikor úgy döntött, régizenével szeretne foglalkozni?

Diákkoromban a párizsi École Normale-on klasszikus gitárra írt darabokkal foglalkoztam, ezzel egyidejűleg pedig művészettörténetet hallgattam az École du Louvre-ban.

Már akkor szívesen találtam meg a kapcsolatot a zene és a művészet egyéb ágai között, nem beszélve arról, hogy mindig is vonzódtam a barokk korszak esztétikájához. Ezt megelőzően egy francia népzenét játszó együttessel jártam be Dél-Franciaországot, ahol felnőttem. A könnyű- és a komolyzenének a barokkra jellemző szoros kapcsolata szintén nagyon fontos szerepet kapott a repertoárom megválasztásában.

Eugène Green A művészetek hídja (Le pont des arts) című drámájától kezdve több barokk opera filmváltozatáig számos film készítésében vett részt karmester­ként, zenészként, de szereplőként is.

Számomra a zenélés nem csupán a hangjegyekről és a hangokról szól, hanem az élet felfedezésének egyik útját jelenti, tehát csak akkor van értelme, ha vizuális, irodalmi vagy mozgófilmes képeket tudunk társítani hozzá. Nem minden zenésznek van feltétlenül szüksége színészi adottságokra, de túl kell lépnünk a saját szűkebb szakterületünkön, és ilyen értelemben kimondottan élvezem a filmes munkát. Nagyon jó érzés szakítani a megszokott rutinnal, új szem-

12 müpa

magazin 2016 március–április

Fotó © Jean-Baptiste Millot

KLASSZIKUS

Vincent Dumestre

FRANCIA FÖLDRŐL

szögből rálátni a dolgokra, főleg ha az ember olyan nagyszerű személyiséggel dolgozhat együtt, mint Eugène.

Mit gondol, az ilyen filmek hozzájárulnak ahhoz, hogy a mai közönség felfedezze a preklasszikus zenét, A művészetek hídja esetében például Monteverdit?

Természetesen, bár nem értem, a preklasszikus zenének miért van nagyobb szüksége a felfedezésre, mint, mondjuk, a romantikusnak.

A művészetek hídja című filmben a férfi főszereplő meghallja Monteverdi A nimfa panasza című madrigálját, és azonnal bele­szeret a dalt éneklő lány hangjába. Ön szerint valóban lehetséges ilyesmi?

Tudom, hogy ez lehetséges, mert velem is megtörtént, de a részleteket inkább megtartanám magamnak.

Miután láttam A művészetek hídjában azt a részt, ahol a női főszereplő az említett Monteverdi-madrigált énekli, újra és újra meg kellett néznem a jelenetet.

Vajon mi magyarázza ezt a mély érzelmi hatást, miért van a zenének ilyen varázslatos hatalma?

Azt hiszem, soha nem tudjuk pontosan megmagyarázni, mi az oka ennek a hihetetlenül mély érzelmi hatásnak, bár A nimfa panaszánál említhetjük a basszus szólam kérlelhetetlen ismétlődését, a nimfa kiáltásai közötti szüneteket, amelyek kifejezik a lány

kétségbeesését, és még szívszorítóbbá teszik a fájdalmát. Ebben a konkrét esetben azt hiszem, a hatáshoz az is hozzájárul, ahogyan mi játsszuk a darabot! De komolyra fordítva a szót, benne van a film kontextusa, Eugène zsenialitása, ahogyan kialakította a jelenet látványát, atmoszféráját és ritmusát, és az is, ahogyan a lány egyenesen a kamerába néz… Monteverdi és Green mindenképpen magával ragadó kombinációt alkot.

Mi a véleménye, miért teszünk különbséget a régizene és a szokványos komolyzene között? Nem az lenne a magától értődő, hogy mindkettő a koncerttermek standard programjához tartozik?

A zenetörténetet a romantikusok találták ki, és mivel ők nem kedvelték különösebben a preklasszikusokat, mikor ez utóbbiak kezdtek újra a felszínre kerülni az 1950-es években, külön kategóriába sorolódtak. A helyzet azonban azóta megváltozott. A közönség és az előadók egyaránt hozzászoktak a korai darabok speciális hangzásához és a korhű hangszerekhez, legalábbis Franciaországban és azokban az országokban, ahol a barokk „újrafelfedezése” a legerősebben érvényesült.

Egyértelmű és jól érzékelhető a különbség a barokk német, olasz, angol és francia szerzőinek művei között. Hogyan lehetne megfogalmazni ezt a különbséget? Miért tudjuk már néhány ütem után megmon-

„Számomra a zenélés nem csupán a hangjegyekről és a hangokról szól, hanem az élet felfedezésének egyik útját jelenti.” dani, az adott barokk darab francia vagy német komponista műve-e?

Hát, ez nehéz kérdés. Szerepet játszik benne a ritmus, a harmónia, a melódia, és ahogyan minden korszakban, a kontextus. A francia barokk zene fejlődése elválaszthatatlan a tánctól és az udvari élettől, ez adhat magyarázatot ennek a muzsikának a jellegzetes ritmusára, ami lehet hol ünnepélyes, hol könnyed. Itáliában nagy hangsúlyt fektettek a virtuozitásra, ami fontos volt ahhoz, hogy jól fogyjanak a koncertjegyek, és ez megmutatkozik az operaáriákban is. A német ízlésnek a reneszánsz kort követően is a rendkívül bonyolult ellenpont felelt meg, a reformáció pedig nem pártolta az olasz vagy francia extravaganciát, és azt hiszem, ez is jól hallható. De nem szabad elfeledkeznünk a kultúrákat összekapcsoló hidakról sem: Couperin néha olasz stílusban írt, Bach pedig bármelyik nemzeti idióma keretei között képes volt zenét szerezni.

A barokk néhány darabja, például Vivaldi­ tól A négy évszak vagy Charpentier Te Deumának egyik tétele igazi sikerszámmá vált, azok is ismerik, akik soha nem járnak hangversenyre. Miért fordulhat elő, hogy némelyik szerző és mű ennyire népszerű lesz, más, hasonlóan értékes komponisták és darabok pedig ismeretlenek maradnak a szélesebb közönség előtt?

Nagyon szeretem Charpentier Te Deumát vezényelni, de mi sem áll távolabb tőlem, mint hogy egyes darabokra ráragasszam a mestermű címkét, és különleges státust adjak nekik. A barokk zene lényege nem a mérföldkövek kijelölése, hanem a találkozás a művészetek, a népszerű és a „magaskultúra”, az írott és a szájhagyomány között.

A Le Poème Harmonique-kal a népszerű műveket nem feltétlenül ismerő közönségnek hihetetlen sikerrel játszottuk gyakorlatilag ismeretlen mesterek, például Castaldi és Fasolo műveit, vagy hagyományos francia dalokat.

A 20. század elején Vivaldit kizá­rólag a szakemberek ismerték, ma az egyik legnépszerűbb zeneszerző. Tudna olyan neveket említeni, akiket szintén nagy mes­ter­nek tart, a közönség mégsem tud róluk?

A producerek és a hallgatók rendszeresen új dolgokat keresnek, és olyankor mindig kide-

rül, léteznek még ismeretlen nagy komponisták. Néhány évtizeddel ezelőtt így került reflektorfénybe Vivaldi és Händel, ma Cavalli jelentőségét kezdjük újra felismerni, holott a közelmúltig mindössze Monteverdi egyik kevéssé fontos követőjének számított. Szerencsére a művészek, a közönség és a producerek nem mindig várnak konszenzusra.

Most éppen egy olyan koncertsorozatot készítek elő, amelynek a műsorán szerepelni fog Jeremiah Clarke Óda Henry Purcell halálára (Ode on the death of Henry Purcell) című műve. Mármost ha Clarke nem nagy mester, akkor nem tudom, ki az!

Mi a véleménye, a francia barokk kom­po­ nistái megkapják manapság a jelentőségüknek megfelelő elismerést?

A francia zenét már a barokk korban is nagyra becsülték, de nemigen játszották Franciaországon kívül, a németek vagy az angolok például inkább az olasz operai stílust vették át. Ezekben a darabokban a mai napig van valami jellegzetesen francia, amit világszerte a közönségnek csak egy része értékel, de ha végignézem az ezt a muzsikát népszerűsítő előadók, koncerthelyszínek és lemezcégek listáját, nem hiszem, hogy lenne okunk panaszra.

Jól sejtem, hogy önt különleges kapcsolat fűzi Lullyhez?

Szeretek új dolgokba kezdeni és új darabokat felfedezni, így nehezen tudnék kedvencet választani a zeneszerzők közül, de Lully­vel valóban különleges a kapcsolatom. Ő a francia opera atyja, és nélküle valószínűleg kisebb hangsúlyt kapott volna a francia barokk zene, ami különös, ha meggondoljuk, hogy Olaszországban született.

De erre a speciális kötődésre a saját előadói pályafutásom ad magyarázatot: Molière és Lully Úrhatnám polgár című darabjának színpadra állítása Benjamin Lazar rendezővel fordulópontot jelentett számomra és a Le Poème Harmonique számára egyaránt.

A korábbinál jóval szélesebb körű sikert ér-

tünk el vele, és ez lehetővé tette, hogy fontos helyszíneken léphessünk fel a produkcióinkkal Franciaországban és külföldön egyaránt. Azóta is hűségesek maradtunk Lullyhez, színpadra állítottuk a legelső operáját, a Cadmus és Hermionét, a jövőben pedig remélhetőleg vezényelhetem majd Alceste című operáját is.

A Le Poème Harmonique produkciói arról híresek, hogy rendhagyó módon közelítik meg a zene és a színház kapcsolatát.

Hogyan fogalmazható meg ez a koncepció?

Egyáltalán, új-e, vagy valójában a francia barokk színjátszás hagyományaihoz nyúl vissza?

Lényege, ahogyan már korábban is említettem, a zene és egyéb művészeti ágak kombinálása. Maga Lully Molière-rel mint drámaíróval dolgozott együtt, és a zene része volt a népszerű színjátszásnak, ahogyan ez a Baroque Carnival című műsorunkban is látható. Ehhez társul a mozgás és a beszéd különleges jellege, ami részben kutatásokon, részben a fantáziánkon alapul. A mozgásnak retorikus értéke van, ami erősíti a szöveget, míg a barokk kor bizonyos korlátai – például a gyertyavilágítás – másfajta megoldások, eltérő színházi nyelv használatára kényszerítik a szereplőket. Miközben a régi korokra jellemző körülmények között próbálunk dolgozni, és megmutatni a közönségnek, milyen lehetett akkoriban egy előadás, valami újat hozunk létre.

Elgondolkodott valaha azon, milyen lehetett XIV. Lajos udvarában élni?

Szívesen kipróbálná?

Szeretem annak a kornak a művészetét, a kultúráját, de 1968 májusában születtem, és a liberális forradalom gyermekeként nagyon nehezen tudnám elképzelni magam egy olyan társadalomban, amilyen a francia királyság volt. Zenészként mindenképpen sokkal jobb dolgom van ma, mint lett volna akkoriban!

Mörk Leonóra

2016. március 2.

RÉGIZENE FESZTIVÁL LE POÈME HARMONIQUE, CAPELLA CRACOVIENSIS KÓRUS

KÖZREMŰKÖDIK: AMEL BRAHIM-DJELLOUL, CLAIRE LEFILLIÂTRE, MARCEL BEEKMAN, JEFFREY THOMPSON, BENOÎT ARNOULD – ÉNEK VEZÉNYEL: VINCENT DUMESTRE BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 március–április

13

MÜPA IMÁZSK AMPÁNY 2015–16

Lajkó Félix hegedűművész

Szeretek itt lenni!

14 müpa

magazin 2016 március–április

#szeretekittlenni

mupa.hu

Fassang László

Az Évad Együttesei, az Orfeo Zenekar és

AZ ÉVAD MŰVÉSZE, Fassang László orgonaművész,

a Purcell Kórus alapító karmestere és művészeti vezetője, Vashegyi György

a Müpa orgonahangversenyeinek szerkesztője

„Amikor az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal koncertezünk, a különböző helyszíneken zajló fellépések között abban az értelemben nincs különbség, hogy bármilyen teremben muzsikáljunk is, mindenütt a maximumra törekszünk. Abban sincs eltérés, hogy alaposan meg kell ismerni a művet. Nem én mesélek, hanem Mozart vagy Haydn mond el egy történetet, csakhogy mindent nem lehet a kottába beírni. Amikor abszolút kortárs darabokkal dolgozom, például Gyöngyösi Levente alkotását tolmácsoljuk a zenekarral, meg tudom kérdezni a szerzőtől, hogy egy meghatározott helyen pontosan milyen hosszú szünetre gondolt, de sajnos Petrovics Emiltől már nem.

Bartóktól maradtak fenn hangfelvételek, ahol maga játszik, Bach korából értelemszerűen nincs ilyesmi. Vagyis a mű tanulmányozásának módja eltérő, ám legyek bárhol, a zenének ihletetten kell megszólalnia, mert csak ebben az esetben tolmácsoljuk hűen a szerző szándékát, és persze mindenütt erre az élményre vár a közönség, ezért jöttek el. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a hangzást számtalan tényező befolyásolja. Köztük olyan külső körülmények, mint a tér, az akusztika, a közönség.

A Müpában egyértelműen csodálatos az akusztika, sőt a nagyterem érzékenysége kiemeli a régizenei együttesek hangszereinek sokszínűségét, gazdagságát. De a technikai adottságokon túl ennek a helynek varázsa van, ami rengeteg tényezőből tevődik össze. Ilyen például az a felkészültség, amelyet az itt dolgozóktól tapasztalunk, vagy a hely kultúrája. Ezenkívül nagyon fontos az összképben a közönség, amely koncertről koncertre változik, hiszen más a hangulat, amikor bérletes hangversenyre jönnek, és megint más, amikor a Tavaszi Fesztivál eseményei zajlanak, illetve amikor karácsonyi koncertet adunk.

De részben éppen a bérletes előadásainkkal sikerült elérni, hogy tágíthatjuk a repertoárt, mert akkor is jön a közönség, ha olyan barokk szerzőt választunk, aki ugyan kitűnő, de a szűk szakmán túl alig valaki ismeri a nevét.”

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Vashegyi György

Fotó © Nagy Attila, Müpa

MÜPA IMÁZSKAMPÁNY

„A kezdetek óta rendszeresen fellépek a Müpa koncertjein, sőt már az előkészítésben is szerepet vállaltam, hiszen az orgona megépítésében szakértőként tevékenykedtem. Az első orgonákat az időszámításunk előtti 4. században építették. A hangszert egészen a középkorig profán célokra használták, csak jóval később kapta meg azt a hangsúlyos szerepet, amelyet a nyugati keresztény egyházakban tölt be. Később, a 19–20. században ismét kiszabadult a templomi keretek közül, és a koncerttermek felépülésével határozottan világi irányt vett. Ez technikailag nem feltétlenül jelent különbséget. A Müpa orgonája olyan sokféle hangzás lehetőségét kínálja, ami egészen különleges. Ilyen igényeket teljesítő koncerttermi orgona ezt megelőzően majdnem pontosan száz évvel korábban épült Budapesten: a Zeneakadémián.

Szeretem tehát a környezetet, amelyet a Müpa nyújt, de annak kap­ csán, hogy miért jó itt fellépni, ennél többről van szó. Eddig csak a hangszerről beszéltünk, de a Müpa mást is ad. Nagyon fontosnak tartom, hogy az orgonát, pontosabban az orgonazenét, hangversenyműfajként is sikerült elfogadtatnunk a közönséggel. Az elmúlt tíz évben eljutottunk oda, hogy gyakorta telt házas koncerteket tartunk, miközben Európa több nagyvárosában örülnek, ha egy orgonakoncertre két-háromszáz néző vált jegyet. De arra is volt már példa, hogy a fia­ talok az utcán megszólítottak, mert előző este hallották a hangversenyt, és el akarták mondani, mekkora élményt jelentett ez nekik.

Profán hasonlattal élve, adott volt a nagyon komoly hardver, és ezt kellett hozzáillő komolyságú szoftverrel feltölteni. Ehhez a Müpa támogatást nyújtott. De – ha már fiatalokról esett szó – azért is köszönet jár az intézménynek, mert otthont ad a Zeneakadémia orgona-vizsgakoncertjei számára, és lehetővé teszi, hogy hogy a diákok éjszaka itt gyakorolhassanak. Természetesen nem lehet megállni az úton. Vannak terveim további sorozatokról, és tíz év után részben a hangszernek is meg kell újulnia.”

müpa

magazin 2016 március–április

15

Ránki Dezső

EMELKEDETT VILÁGÁBRÁZOLÁS

RÁNKI ÉS MOZART

Sokan gondolják úgy, hogy Mahler minden szimfóniája világ­ábrá­ zolás, sőt világdráma – de a Harmadik biztosan az. Ez a hattételes, egész estét betöltő mű olyan módszeresen térképezi fel a létezés minden területét, hogy szinte nincs is téma, amiről ne beszélne. Pán ébredését, A Nyár bejövetelét ábrázolja a hatalmas nyitótétel, melyet öt különböző tematikus zene követ: „Amit a mezei virágok mondanak nekem”; „Amit az erdő állatai mondanak nekem”; „Amit az Ember mond nekem”; „Amit az angyalok mondanak nekem”; és végül: „Amit a Szeretet mond nekem” – így a további tételek eredeti címei, melyeket utóbb a szerző törölt ugyan a kottából, mégis fontos tudnunk róluk, hiszen elárulják az ihletést. A nyári szabadság idején komponáló Mahler 1893 és 1896 között írta a mintegy százperces művet. Jól ismert az anekdota, amely szerint az őt meglátogató Bruno Waltert ezekkel a szavakkal fogadta az Attersee közelében álló házikóban, a környező természeti szépségekre mutatva: „nem kell odanéznie, én mindezt már megkomponáltam”. A mű az úgynevezett Wunderhorn-szimfóniák sorozatának tagja, vagyis szöveges részleteket is tartalmazó alkotás, amelyben a zeneszerző a Des Knaben Wunderhorn (A fiú csodakürtje) című gyűjtemény anyagából merít. A kompozíció hangvételének legfőbb jellemzője az emelkedettség, amelynek legszebb pillanatait a finálé lassan hömpölygő himnuszdallama tartogatja számunkra.

A Mahler zenéje iránt elkötelezett Fischer Iván és a komponista műveinek előadásában nagy tapasztalattal rendelkező Budapesti Fesztiválzenekar koncertjén az altszólót Gerhild Romberger énekli, közreműködik A Bajor Rádió Énekkara és a Nyíregyházi Cantemus Gyermekkórus (karigazgató: Szabó Soma).

Ránki Dezső idestova fél évszázada tartó zongoraművészi pályája kezdete óta Mozart elhivatott előadója. Soha nem kellett „felnőnie” Mozarthoz, soha nem kellett „megérnie” ahhoz, hogy elég bölcsen értelmezze a zeneszerző műveit – már szinte kamaszfejjel mindent tudott, ami a nagy Mozart-interpretációkhoz kell. Tisztaság, egyensúlyérzék, világos tagolás és hibátlan arányok – mindez kezdettől jellemezte a Ránki által előadott Mozart-zongoraversenyeket. Kocsis Zoltánnal közösen a kevés figyelemre méltatott zongoraszonátáknak is kezdettől a legméltóbb szószólója volt: a két zongoraművész a Hungaroton kiadásában meghatározó jelentőségű lemezeken rögzítette az összes szonáta teljes felvételét. Ránki Dezső márciusban, A Zongora című bérlet szólistájaként egy egész estényi Mozart-szonátával lép közönség elé, pontosabban négy szonáta (B-dúr, K. 570; a-moll, K. 310/300d; C-dúr, K. 330/300h; D-dúr, K. 576) szerepel műsorán, egy menüett (D-dúr, K. 576) és a h-moll Adagio (K. 540) társaságában. Mire számíthat a közönség? Megalkuvásmentes igényességre, kristályos billentésre, kozmikus pontosságra, eleganciára, költőiségre, energiára, indulat és fegyelem csak Ránkinál tapasztalható, különleges és feszültséggel teli egységére. Közvetlenségre, amely a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem leghátsó sorait is a zongora karnyújtásnyi közelébe hozza. És végtelen alázatra Mozart és a művek iránt.

2016. március 10–11–12.

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR

KÖZREMŰKÖDIK: GERHILD ROMBERGER – ÉNEK, A BAJOR RÁDIÓ ÉNEKKARA, A NYÍREGYHÁZI CANTEMUS GYERMEKKÓRUS VEZÉNYEL: FISCHER IVÁN

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

16 müpa

magazin 2016 március–április

2016. március 22.

MVM KONCERTEK – A ZONGORA RÁNKI DEZSŐ ZONGORAESTJE MOZART-EST

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Fotó © Christine Schneider

KLASSZIKUS

Gerhild Romberger

Fotó © AMC Verona

Fotó © Kenéz László

Kocsis Zoltán

Grigorij Szokolov

MEGEMLÉKEZŐ HANGVERSENY

EGY TITOKZATOS ZONGORISTA

2016. március 30-án lenne 85 éves Szokolay Sándor – a zeneszerző azonban már 2013. december 8. óta nincs köztünk. Különleges pálya volt az övé: 1931-es születésével Szokolay olyan generáció tagja lett, amelybe sok és sokféle kiváló zeneszerző tartozott. Az úgynevezett „Harmincasok” korosztálya volt ez (Földes Imrétől származik az elnevezés), amelynek tagjai nem alkottak iskolát, ahhoz túlságosan is különbözők voltak: Bozay Attila, Durkó Zsolt, Kalmár László, Kocsár Miklós, Láng István, Papp Lajos, Petrovics Emil, Soproni József és a náluk pár évvel idősebbek: Lendvay Kamilló, Kurtág György. Sokan közülük az egyik legnagyobb magyar zeneszerzéstanár, Farkas Ferenc osztályába jártak – így Szokolay is. Az ő pályája elválaszthatatlanul összekapcsolódik az opera műfajával, s azon belül is világsikert aratott Lorca-adaptációjával, a Vérnásszal. Kocsis Zoltán a zeneszerző műveiből vezényel megemlékező hangversenyt a Nemzeti Filharmonikusok élén – napra pontosan Szokolay Sándor születésének 85. évfordulóján. Elhangzik a Nyitányfantázia (op. 377), a Trombitaverseny (op. 66) Boldoczki Gábor szólójával, valamint a Vérnász-szvit (op. 54/c), de a karmesternek arra is van gondja, hogy a zeneszerző műveit történeti kontextusba helyezze, Szokolay kompozícióit azokkal a nagy magyar alkotókkal – Bartókkal és Kodállyal – együtt szólaltatva meg, akik számára életre szóló példával szolgáltak. Így kapott helyet a programban a Táncszvit és a Psalmus Hungaricus is.

2003 novemberében, ötvenhárom évesen koncertezett először Magyarországon Grigorij Szokolov. A budapesti közönség azonnal felfedezte őt magának, s azóta az orosz zongoraművész fellépései rendszeresek minálunk – immár hosszú ideje minden évben egyszer, tavasszal hallhatjuk őt. Pályájának korábbi szakaszaiban versenyművek szólistájaként is szerepelt világszerte – mi azonban már azt a Szokolovot ismerhettük meg, aki ragaszkodik a szólóest műfajához. Ott a maga ura, nem kell alkalmazkodnia az elképzelésétől eltérő zenekari játékhoz vagy karmesteri koncepcióhoz. Koncertjeire olyankor fogy el minden jegy, amikor még senki sem tudja, mit fog játszani – ez is szervesen hozzátartozik a Szokolov-jelenséghez. Ezúttal Schumann (Arabeszk, op. 18; C-dúr fantázia, op. 17) és Chopin (Két noktürn, op. 32; b-moll szonáta, op. 35) műveit halljuk tőle. Szokolov egyedülálló. Játéka technikailag abszolút tökéletesen kidolgozott, zenei elképzelései végletesek, muzsikálását ugyanakkor rendkívüli koncentráció és szinte személytelenül intellektuális közelítésmód jellemzi. Zárkózottság, titokzatosság – alighanem ezek a kulcsszavak. Adakozó zongoraművész, aki ráadások sokaságával kápráztat el, közben azonban mintha nem is nekünk, csupán magának muzsikálna. Repertoár­ja hatalmas: Bachtól Schönbergig rendkívül sok és sokféle zeneszerző műveit tartalmazza. Ahogy játszik, ahogy a zenéről gondolkodik, az semmi máshoz nem hasonlítható. Virtuóz? Igen. Aszkéta? Igen. Szélsőséges? Igen. Végtelen fegyelem jellemzi? Igen. Megismerhetetlen és ellentmondásos? Igen. Ő Grigorij Szokolov.

Kecskés M. Júlia

2016. március 30.

SZOKOLAY SÁNDOR-EMLÉKKONCERT

NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR, NEMZETI ÉNEKKAR (KARIGAZGATÓ: ANTAL MÁTYÁS), KÖZREMŰKÖDIK: PATAKY DÁNIEL – ÉNEK, BOLDOCZKI GÁBOR – TROMBITA, VEZÉNYEL: KOCSIS ZOLTÁN

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. április 25.

MVM KONCERTEK – A ZONGORA

GRIGORIJ SZOKOLOV ZONGORAESTJE BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 március–április

17

KLASSZIKUS

MEGFOGNI

A KÖZÖNSÉGET Rameau billentyűs darabjaitól kortárs ősbemutatóig, vademberektől a kínai filozófiáig ível Cathy Krier és a Trio Catch budapesti bemutatkozó koncertjének programja, melyet a Müpa izgalmas tehetségeket felvonultató Rising Stars sorozatának részeként rendeznek meg. A rendkívül sokszínű műsorban több magyar vonatkozású elemet is találunk: Ligeti György mellett egy Németországban működő, fiatal és sokoldalú komponista, Illés Márton zenéje is elhangzik az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) által életre hívott hangversenyszéria keretein belül. S ha nem lenne elég a nemzetközi program hazai vonatkozásaiból: a Trio Catch tagjaként (és ezúttal szólóban is) színpadra lépő Pecze Boglárka személyében ígéretes magyar klarinétművészt ismerhet meg a közönség.

Cathy Krier uralja a koncert első félidejét: a luxemburgi születésű zongorista nemrég jelentette meg legújabb lemezét, melyen – a hangverseny műsorával összhangban – Rameau Pièces de clavecin sorozatának darabjait, valamint Ligeti Musica ricercata című kompozícióját játssza. Rameau G-dúr szvit­ jének Krier által válogatott karakterdarabjai közt egy tyúk parodisztikus rajzát (La Poule), vademberek táncát (Les sauvages), a francia zeneszerző teoretikusi, kísérletező énjének egy darabját (L’Enharmonique),

18 müpa

magazin 2016 március–április

valamint a legfinomabb díszítésekkel való játékát (Les triolets) is megtaláljuk.

A francia barokk után Krier évszázadokat és országhatárokat átugorva, Ligeti tizenegy darabból álló zongoraciklusával folytatja a hangversenyt. Az 1951 és 1953 között komponált Musica ricercata zenéje messze túlmutat mindenen, ami az ’50-es évek sztálinista diktatúrájában Magyarországon elfogadott lehetett. A nyugat-európai zenei újításoktól való elszigeteltség ellenére Ligeti

már ebben az időszakban olyan ritmikai és hangi struktúrákkal kísérletezett, amelyek az új zene akkor legradikálisabban újító modelljeivel versenyezhettek.

Ligetinél időben még inkább kortársi vizekre evezve a Pecze Boglárka (klarinét), Eva Boesch (cselló) és Sun-Young Nam (zongora) alkotta Trio Catch három fiatal zeneszerző, Christophe Bertrand, Illés Márton és Johannes Maria Staud zenéjével nyit, majd – mintegy az est szintéziseként –

Fotó © Delphine Jouandeau

Cathy Krier

…a közös zenélés iránti szenvedély az, ami a Trio Catch játékát igazán figyelemreméltóvá teszi.

Fotó © Yvonne Schmedemann

Trio Catch

Beethoven op. 11-es B-dúr triójával zárja a koncertet. A tragikusan fiatalon elhunyt Bertrand kamaraművében a címadó kínai „Sanh” szó jelentésárnyalatainak megfelelően a hármasság, s a bonyolult, elemi szinten mégis rendkívül élvezhető struktúrák uralkodnak. Illés Márton szólóklarinétra írt darabja Pecze Boglárkának önálló bemutatkozásra is lehetőséget ad, majd ezt követi Johannes Maria Staud egy művének rendhagyó ősbemutatója, amelyet a zeneszerző az Európai Unió Kultúra programjának támogatásával komponált az ECHO felkérésére.

A három hangszer közti élénk, virtuóz párbeszéd, valamint a közös zenélés iránti szenvedély az, ami a Trio Catch játékát igazán figyelemreméltóvá teszi. Az együttes nemcsak nagy hangversenytermekben és rangos zenei fesztiválokon lép fel, de a gyerekprogramoknak és – a Hamburgi Zeneakadémia szárnyai alatt – a professzionális szintű tanításnak is különlegesen aktív elkötelezettje. Megfogni a közönséget – ez a Trio Catch filozófiája, és ez lehet nem titkolt célja a Cathy Krierrel közös Rising Stars-koncertjüknek is.

Belinszky Anna 2016. március 10.

RISING STARS CATHY KRIER / TRIO CATCH

KÖZREMŰKÖDIK: CATHY KRIER – ZONGORA, PECZE BOGLÁRKA – KLARINÉT, EVA BOESCH – CSELLÓ, SUN-YOUNG NAM – ZONGORA FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

A hír mindenkié – adja tovább!

KLASSZIKUS

A

zongoraművész

színei

Nyilvánvaló volt, hogy zongorista lesz?

Zenészcsaládban nőttem fel, sőt szüleim zongoraművészek. A zene mindig is körülvett, már gyermekkoromtól kezdve, így nem volt sok választásom.

Egy évvel azután, hogy a családjával elhagyták Üzbegisztánt és Izraelbe költöztek, debütált Zubin Mehta vezényletével, az Izraeli Filharmonikusokkal. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

Ez az élmény gyermekkoromban még an�nyira természetesnek tűnt – tízéves voltam ekkor –, és csak később eszméltem rá, hogy Zubin Mehtával játszani mekkora kiváltság és megtiszteltetés. Csodálatos volt számomra, hogy már az első alkalommal ilyen nagyszerű zenekarral és karmesterrel játszhattam együtt.

Az előző koncertévadban a Schiff András által szervezett „Building Bridges” projektben is részt vett, amellyel Európában és az Egyesült Államokban turnézott. Honnan ismerik egymást?

Schiff Andrással először akkor találkoztam, amikor tízévesen Zubin Mehta mesterrel játszottam együtt először (erre még további két alkalommal is sor került – a szerk.). Utána hosszú ideig nem találkoztam vele. Négy éve vettük fel újra a kapcsolatot, amikor részt vettem a kurzusán a Carnegie Hallban, illetve Gstaadban. Ez fordulópont volt az életemben – Schiff igazán zseniális ember, és számos új ötletet adott nekem. Projektje, a „Building Bridges” fiatal zongoristáknak nyújt lehetőséget, hogy híres koncerttermekben és fesztiválokon lépjenek fel. Ezek 20 müpa

magazin 2016 március–április

A különleges életúttal rendelkező Roman Rabinovich generációjának kiemelkedő zongoraművésze. Tehetsége azonban nem korlátozódik egyetlen művészeti ágra: képzőművészeti alkotásai is sokoldalúságáról tanúskodnak. Képességeire a nemzetközi zenei élet olyan tekintélyes alakjai figyeltek fel, mint Zubin Mehta vagy Schiff András. Interjúnk abból az alkalomból készült, hogy a művész a Budafoki Dohnányi Zenekar szólistájaként fellép a Szimfonikus Felfedezések április végi koncertjén.

a kurzusok tulajdonképpen a zongoraversenyek alternatív változatai.

Nemcsak kiváló zongoraművész: tehetséges képzőművész is. Honnan ered a festészet iránti szeretete? Kiknek a munkái inspirálják?

A szüleim gyakran mutattak nekem művészeti albumokat, és vittek el múzeumokba.

Tízévesen kezdtem festeni, és bár hivatalosan sosem tanítottak, nagyon komolyan veszem. Számos művész munkáit szeretem, mind hatással voltak a gondolkodásomra, köztük Jan Van Eyck, Rembrandt, Picasso, Marcel Duchamp, Gerhard Richter és David Hockney.

A zenén és a festészeten kívül mivel foglalkozik?

Sok mindennel. Szeretek komponálni, kirándulni, olvasni, utazni, főzni…

A komponálásról mit kell tudni?

Mint minden muzikális gyerek, én is szereztem zenét, de aztán jó pár évig nem

foglalkoztam ezzel. A komponálást ekkor az improvizálás váltotta fel. Nemrég kezdtem el ismét zenét szerezni, megújult érdeklődéssel és energiával.

2013-ban jelent meg bemutatkozó CD-je, a Ballet Russes, melyet a BBC zenei magazinja is nagyra értékelt. Tervez mostanában újabb felvételt?

Hamarosan megjelenik az új CD-m Couperin, Haydn és Chopin műveivel. A további részletekről a honlapomon lehet majd tájékozódni.

Karrierje kezdettől nemzetközi: Üzbegisztán, majd Izrael és Franciaország, ahol két nemzetközi zongoraversenyen nyerte el a legfőbb díjakat (a számos különdíj mellett), most pedig az Egyesült Államok.

A közeljövőben mik a tervei, hogyan tovább?

Van néhány projekt, amely nagyon közel áll a szívemhez. A következő két koncertévadban Joseph Haydn összes zongoraszonátáját fogom játszani Skóciában, illetve Izraelben.

Mindig örülök, ha új darabokat kell tanulnom,

Partnerek, díjak, termek Az eleven, kifogástalan és virtuóz játékáról ismert Roman Rabinovich hatévesen kezdett zongorázni. 1995-ben debütált az Izraeli Filharmonikus Zenekarral, Zubin Mehta vezénylete alatt. Tanult a tel-avivi Rubin Zeneakadémián, a Curtis Institute of Musicban, végül a Juilliard Schoolban diplomázott.

A 2007-es párizsi Animato Zongoraverseny első díja után 2008-ban megnyerte a jelentős Arthur Rubinstein Nemzetközi Zongoraversenyt. Utóbbi versenyen a fődíj mellett négy különdíjat is elnyert. Fellépett az Egyesült Államokban, Európában és Izraelben, olyan jeles helyszíneken, mint a Wigmore Hall, a lipcsei Gewandhaus, a Carnegie Hall Zankel Terme, a Moszkvai Konzervatórium Nagyterme, a párizsi Cité de la Musique és a Kennedy Center, Washington DC-ben.

Fotó © Böröcz Balázs

Roman Rabinovich

„A zene mindig is körülvett, már gyermekkoromtól kezdve, így nem volt sok választásom.”

Nehéz után – valami még nehezebb…

Bartók Béla az addig általa sokat játszott 1. zongoraversenyét túl nehéznek találta, ezért 1930 októberében elkezdett dolgozni a 2. zongoraversenyen – a közönség számára is tetszetősebb művet akart írni. A végeredmény a teljes zongoraverseny-irodalom egyik legnehezebb darabja lett…

A mű nevezetessége, hogy idézi Stravinsky Tűzmadár című balettjének egyik fontos témáját.

A háromtételes darab szimmetrikus, különlegessége a hangszerelés rendkívüli finomsága. Az első tételben (Allegro) a zongoraszólam mellett csak a fúvósok és az ütősök szólalnak meg. A második tételben (Adagio) a szordinált vonóskaré és a timpanié a főszerep, annak középső szakaszában a vonósok és ütősök mellett a fúvóskarnak csak bizonyos csoportja szerepel. Csak az utolsó tételben (Allegro molto) szólal meg az egész zenekar.

A mű premierjére 1933-ban, Frankfurtban került sor. A szólista maga Bartók Béla volt, a zenekart pedig az a Hans Rosbaud vezényelte, aki többek közt Schönberg Mózes és Áron című operáját is bemutatta.

és szeretek érdekes, gondolatébresztő programokat összeállítani. Emellett a komponálásra is több időt szeretnék fordítani.

Hogyan kezdődött együttműködése a Budafoki Dohnányi Zenekarral?

Prokofjev és Rachmaninov zongoraversenyeit adtuk elő közösen az elmúlt pár évben.

A Dohnányi Zenekarral Bartók Béla 2. zongoraversenyét szólaltatja meg áprilisban. Mi a kihívás az ön számára ebben a darabban?

Bartók 2. zongoraversenye a legnehezebb darab, amelyet valaha is megtanultam. Különleges kihívást jelent. Amellett, hogy a zongoraszólam rendkívül virtuóz, a zenekarral közös szakaszok ritmikailag nagyon bonyolultak, így a zenekari szólamokat is jól kell ismerni.

Békéssy Lili 2016. április 30.

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK ROMAN RABINOVICH ÉS A BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR

KÖZREMŰKÖDIK: ROMAN RABINOVICH – ZONGORA, A DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES TÁNCKARA (KOREOGRÁFUS, MŰVÉSZETI VEZETŐ: JUHÁSZ ZSOLT), VEZÉNYEL: HOLLERUNG GÁBOR BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

F O LYA M AT O S M Ú LT

AVANTGÁRD

KLASSZIKUSOK Avantgárd? És klasszikus? Avantgárd, mert minden elhangzó műben az alkotó formabontásra, újításra törekvő szándéka ismerhető fel. És klasszikus, hiszen csupa olyan kompozícióról van szó, amely elfoglalta már helyét a zenetörténet különböző fejezeteiben.

Fassang László a májusban már tizedik születésnapját ünneplő hangszer életét az első pillanattól végigkísérte, azóta szerkeszti a Müpa orgonahangversenyeit, megszállottan törekedve arra, hogy a csodálatos hangszer minden színét, minden adottságát, sokoldalúságát megmutassa a közönségnek, miközben a világ legjobb orgonistáit hívja meg, hogy színpadra lépjenek nálunk.

Az évad művészeként olyan válogatással várja közönségét, amely minden pillanatában választ vár és választ ad a kérdésre: Avantgárd? Klasszikus? Avantgárd klasszikusok szólalnak meg.

22 müpa

magazin 2016 március–április

14. századi itáliai táncok nyitják a programot, azt a tipikusan középkori hoquetus-technikát alkalmazva (a szó többek közt csuklást jelent, és olyan komplementer ritmikára utal, amelyet az egymás dallamait összefüggő mozgássá kiegészítő szólamok hoznak létre), amely korunk zenéjében bukkan fel ismét meghatározó módon.

A zenetörténeti utazás következő állomása – természetesen – Johann Sebastian Bach.

Fassang László egy szabad és egy kötött formájú kompozícióval reprezentálja az orgonán örökül hagyott életművet. A népszerű g-moll

fantázia (a hozzá tartozó fúgával együtt) abból az alkalomból született, hogy Bach a híres Johann Adam Reinckent, a hamburgi Jakobikirche orgonistáját szerette volna elkápráztatni játékával. S miután Johann Sebastian akkoriban (a kötheni évek alatt) zeneszerzőként kénytelen volt nélkülözni kedves hangszerét, különös gonddal készült a koncertre. Az An Wasserflüssen Babylon kezdetű korál dallamára született fantáziát Reincken tőle szokatlan lelkesedéssel fogadta: „azt hittem, ez a művészet már kihalt, de látom, önben tovább él.” A találkozás idején ötvennyolc éves mester mintha meg

Fotó © Böröcz Balázs / Pilvax Studio

Rohmann Ditta és Fassang László

…a májusban már tizedik születésnapját ünneplő hangszer életét az első pillanattól végigkísérte… sem hallotta volna a fantázia akár avantgárdnak is értékelhető merész, disszonáns harmóniafűzéseit.

Kezdők számára írta Bach az Orgelbüchlein 46 korálfeldolgozását, amelynek talán legnépszerűbb darabja az O Mensch, bewein dein Sünde gross. Ebben „Bach megvalósította az ideális korálfeldolgozást: a zenei karakterek dürerien egyértelmű megformálását” (Albert Schweitzer). A szerkezet tökéletessége mellett a mű megdöbbentően expresszív hangvétele kelt figyelmet – az érzelmektől áthatott megszólalásmód, amely akár formabontónak is mondható.

Liszt Ferenc leghatározottabban az egyházi zenében foglalt állást a jövő mellett. Előbb csak cikkekben, utóbb tüntetően egyszerű, visszafogott kompozíciókban – mint amilyen az Ave maris stella. Ehhez az irányvonalhoz tartozik a lobbanékony virtuozitás helyett egyszerűbb fogalmazásmóddal, méltóságteljesen sejtelmes melankóliával operáló Két elégia is.

Olivier Messiaena második világháború idején, egy sziléziai fogolytáborban komponálta a Jelenések könyvéből származó szöveg által inspirálva a Kvartett az idők végezetére című művét.

Az immateriális, tonálisan mindenütt-jelenvaló, ritmusa révén is a világtól távolodó darab ötödik tétele (Louange à l’Éternité de Jésus – Jézus örökkévalóságának dicsérete) csellóra és zongorára született. Ebben a különösen zárt rendszerben mégis megvannak az improvizatív elemek, amelyek nehezen ragadhatók meg, nyelvük azonban dekódolható.

A hangverseny stílusos befejezése a francia jazzszaxofonossal, Vincent Lê Quanggal közös muzsikálás, amely minden bizon�nyal tartalmaz majd régebben megkomponált és az adott pillanatban születő dallamokat egyaránt.

Tóth Anna 2016. március 17.

FASSANG LÁSZLÓ ÉS VENDÉGEI AVANTGÁRD KLASSZIKUSOK

KÖZREMŰKÖDIK: ROHMANN DITTA – CSELLÓ, VINCENT LÊ QUANG – SZAXOFON, PHILIPP GYÖRGY – ÉNEK, ÜTŐHANGSZEREK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

AKTUÁLIS ZENE

PASSIÓ AZ OPERAMŰFAJ VONZÁSÁBAN Idén húsvétkor hőskorára emlékezik vissza a Müpában a Capella Savaria. Howard Arman angol karmester vezényletével az együttes ismét megszólaltatja Händel Brockes-passióját – azt a művet, amelyből harminc esztendeje, Nicholas McGegan vezényletével lemez­felvételt készített.

Kevesen tudják, hogy Magyarország a historikus mozgalom hajnalán mind a gyakorlat, mind az elmélet terén együtt haladt a nyugat-európai zenei centrumokkal. Van tehát mire büszkének lennünk, akkor is, ha a kezdeti időszakot szemléljük. A magyar közönség már 1908. január 28-án hallhatott régi hangszeres együttest, amikor a Párizsban működő Société des Concerts d’Instru­ments Anciens adott hangversenyt Budapesten.

A hazai régizenei mozgalom első meghatározó alakja, Hammerschlag János – aki orgona-, csembalóművész, komponista és zenetudós volt – jelentős koncerteket szer-

24 müpa

magazin 2016 március–április

vezett; 1917. február 10-én például Wanda Landowskával (csembaló), Hubay Jenővel (hegedű) és azzal a Paul Grümmerrel (cselló, viola da gamba) lépett fel Budapesten, akinél August Wenzinger és Nikolaus Harnoncourt is tanult. (A műsorban Händel, Purcell, Byrd, Lassus, Biber, Frescobaldi és Bach művei szerepeltek.) Fontos eseménynek számított, hogy 1948 januárjában megrendezték az első „all Vivaldi” hangversenyt Budapesten, és ezzel inkább megelőztük a nagy európai zenei centrumokat, semmint utánuk kullogtunk volna. Az ’50-es évektől egyre többször szerepeltek hazánkban külföldi régi hang-

szeres művészek és együttesek, és a folyóiratokban is egyre gyakoribbá váltak a hazai vagy külföldi régi hangszeres koncertekről szóló beszámolók.

Az igazi áttörés a ’60-as évek végéhez köthető: 1967-ben Késmárki György megalapította a Musica Antiqua Hungaricát, 1969-ben Czidra László – Pernye András zenetudós ösztönzésére és támogatásával – a Camerata Hungaricát, Dobszay László és Szendrei Janka pedig a Schola Hungaricát. A ’70-es évektől aztán sorra alakultak a reneszánsz együttesek: többek között az Ars Renata,

Fotó © Garas Kálmán

A Capella Savaria

Händel neveltetése és alkata folytán egyértelműen színházi komponista. a Tinódi Kamarazenekar, a Bakfark Consort, majd 1981-ben a Mandel Quartet. 1971-ben megszületett az első barokk hangszeres kamaraegyüttes, a Collegium Musicum, majd a ’80-as évek elején megjelentek a nagyobb, barokk hangszereken játszó zenekarok: a Capella Savaria, a Concerto Armonico és a Corelli Kamarazenekar. A mozgalom népszerűsítésében jelentős szerep jutott a Hungarotonnak, amely rendszeresen jelentetett meg régi hangszeres felvételeket, és a Zeneműkiadónak, mely a témával foglalkozó fontosabb könyveket jelentette meg.

A folyóiratokban egyre több cikket, tanulmányt szenteltek a historikus előadói gyakorlat kérdéseinek, a Muzsika hasábjain izgalmas viták bontakoztak ki az új irányzat hívei és ellenzői között. A mozgalomnak a zenetudósok közül sokat segített Péteri Judit, Komlós Katalin és Székely András, utóbbi nemcsak zenei rendezőként és tanácsadóként támogatta az újonnan megalakult együtteseket, az első historikus hanglemezfelvételeket, hanem néhány fontos könyv magyarra fordításával az elméleti háttér megterem­ té­sé­ben is jelentős részt vállalt.

A Capella Savariát 1981-ben Németh Pál alapította. 1991-ben Kalló Zsolt lett az együttes koncertmestere, majd 1999-től művészeti vezetője. A zenekar több mint hetvenöt hanglemezének csaknem kétharmada világelső felvétel – zenetörténeti jelentőségük nemzetközi szinten is elismert –, közülük öt elnyerte „Az év hanglemeze” díjat.

Opera- és passiósorozatuk világhírű karmestere, a Händel-specialista Nicholas McGegan tizenhat lemezt készített az együttessel.

Händel Atalantája és Vivaldi concertói, valamint sinfoniái után Händel Brockes-passiója volt harmadik közös munkájuk, egyszersmind a második felvétel, amely elnyerte „Az év hanglemeze” díjat (az elsőt Vivaldilemezükért kapták).

Három évtized múltán, húsvéti hangversenyén a Capella Savaria ismét megszólaltatja Händel passió-oratóriumát, ezúttal Howard Arman vezényletével. Az angol karmester munkásságát elsősorban a Händel-művek népszerűsítésének szenteli; a komponista szülővárosának tízezer euróval járó Händel-

díját 1996-ban nyerte el, három évvel az első díjazott, Nicholas McGegan után.

Barthold Heinrich Brockes hamburgi városi tanácstag – Händelnek már szülővárosában, Halléban jó ismerőse – Der für die Sünden der Welt gemarterte und sterbende Jesus (A világ bűneiért kínhalált szenvedő Jézus) című oratórium-passió szövegkönyve 1712ben jelent meg először Hamburgban, hogy azután a következő tizennyolc évben még öt kiadást érjen meg, és kilenc megzenésített változattal büszkélkedhessen. Ennek ellenére nem mondható, hogy irodalmi remekmű, de még Bach is felhasznált belőle részleteket János-passiójában. Az operalibrettóra emlékeztető szövegkönyvet a 18. század eleji hamburgi zenei virágkor mind a négy nagy komponistája megzenésítette az 1710-es évek második felében: Reinhard Keiser (a kitűnő operaszerző), Telemann, Händel, valamint az inkább elméletíróként jelentős Johann Mattheson. Közülük Händel ekkor már rég nem élt Hamburgban; egyetlen ismert passiójának partitúráját Londonból juttatta el a Hanza-városba, ahol Mattheson 1719 nagyhetében mind a négy kompozíciót megszólaltatta.

Händel verziója rövid, pergő tételekre épít: a recitativók és áriák mellett számos kórust, egy bevezető sinfoniát (azaz nyitányt), valamint accompagnatókat (zenekari kíséretes recitativókat), ariosókat és együtteseket tartalmaz. Jóllehet a kórustételek itt is turbákra (a nép hangját megszólaltató kartételekre) és korálfeldolgozásokra oszthatók,

utóbbiak súlya, dramaturgiai szerepe összehasonlíthatatlanul csekélyebb, mint Bachnál.

A Brockes-passió a maga igen világos északnémet típusa ellenére operai gondolkodásmódról tanúskodik. Händel neveltetése és alkata folytán egyértelműen színházi komponista – a színpad kötötte le figyelmét egész élete során, ennek jegyében fogant valamennyi jelentős műve. Oratóriumainak előzményei közé sorolhatjuk az olasz operát (melyet ő maga honosított meg Angliában), a német és olasz oratóriumot, melyet Händel Németországban és Itáliában hallott és tanult, valamint az angol zenei hagyományt, a Purcelltől kezdve ható kismesterek folyamatos működését. Stílusának központi magva az olasz, de képes volt egy személyben egyesíteni – és kibővíteni – mindazt az európai hagyományt, mellyel élete során találkozott.

Minden zenéjének, hangszeresnek és vokálisnak egyaránt megkülönböztető jellegzetessége a szövésmód iránti csalhatatlan érzék, hangszerelése az operákban és az orató­riu­ mok­ban is igen széles skálájú. A kom­po­nista minden vonatkozásban a váratlan fordulatok mestere volt; nemcsak ott, ahol a drámai textus meglepetésszerű elemeket igényelt, hanem a dallamvezetés, a harmónia vagy a ritmus számos részletében, különösen pedig a frázisok hosszúságában. Ez tagolja és látja el energiával és kifejezőerővel dallamait, melyek gyakran aszimmetrikusak, és a vártnál terjedelmesebbek. Műveinek szépsége persze nem pusztán harmóniai vagy dallami minőségükből fakad, hanem abból, ahogyan valami zenén kívüli érzést ábrázolnak, hangi eszközökkel idézve fel egy, az ember által előzőleg átélt élményt: Händel pillantása az emberi természet határtalan mélységeibe hatolt. És ez a legjobb út a katarzis felé.

Kállay Katalin

2016. március 23.

HÄNDEL: BROCKES–PASSIÓ

KÖZREMŰKÖDIK: ERIC STOKLOSSA – EVANGÉLISTA, HÍVŐ LÉLEK II (TENOR) SEBASTIAN NOACK – JÉZUS, HÍVŐ LÉLEK III (BASSZUS) PASZTIRCSÁK POLINA – SION LEÁNYA (SZOPRÁN) RAB GYULA – PÉTER, TENOR SZÓLÓ (TENOR) CELENG MÁRIA – MÁRIA, HÍVŐ LÉLEK I, SZOPRÁN SZÓLÓ (SZOPRÁN) BENNO SCHACHTNER – JÚDÁS, JAKAB, KATONA, ALT SZÓLÓ (KONTRATENOR) N.N. – JÁNOS, HÁROM SZOLGÁLÓ (KÓRUS SZÓLÓ) BLAZSÓ DOMONKOS – KAJAFÁS, PILÁTUS, KAPITÁNY, BASSZUS SZÓLÓ (BASSZUS) CAPELLA SAVARIA (KONCERTMESTER: KALLÓ ZSOLT) MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARA (KARIGAZGATÓ: PAD ZOLTÁN) VEZÉNYEL: HOWARD ARMAN BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 március–április

25

MŰVÉSZBEJÁRÓ

Az 26 müpa

magazin 2016 március–április

Fotó © Pavel Antonov

Dmitrij Hvorosztovszkij

ARANYBARITON

Fotó © frei 2013

Az Uráli Filharmonikus Zenekar

„Hvorosztovszkij nemcsak a világ legnagyobb baritonistája, de kivételesen vonzó külsővel is rendelkezik. Az operában hol választékos Don Juan, hol Figaróra emlékeztető, szélhámoskodó, közönséges szerető. A koncertjein helyet foglaló hölgyeket lenyűgözi jellegzetesen orosz megjelenése, érzelmektől átitatott éneklése pedig képes elvenni az érzékenyebb hallgatók eszét.” (Miami Herald) Igen, erre vártunk! Így sóhajtott fel a vitriolos tolláról ismert New York-i zenekritikus a Met 2015-ös szezonnyitó Trubadúr-előadásán, amelynek szenzációja a súlyos betegség miatt szükségessé vált kezelésből visszatérő Dmitrij Hvorosztovszkij Luna-alakítása volt. Azt is hozzátette: „ez az, amiért érdemes operába járni.” Ahogy az énekes megjelent büszkén és elegánsan a napóleoni egyenruhában, zúgó tapsvihar, szűnni nem akaró bravózás fogadta. A kiművelt baritonjával és szibériai termetével az egész színpadot besugárzó művész fokozatosan lépett ki a szerepből, hagyva, hogy arcán szétterüljön

a mosoly. Az előadás végén fehér rózsák tömege és a Leonorát éneklő muzsikus barát, Anna Netrebko könnyzápora köszöntötte.

Az Orosz Hang, az aranybariton, az orosz zene egyik legértékesebb „exportterméke” tősgyökeres szibériai. Krasznojarszkban született 1962-ben, s a családi legendárium szerint már négyévesen énekelt. Nem csoda: vegyészmérnök apjának szép színű baritonja volt. Ezenfelül gyönyörűen zongorázott.

Házukban mindig szólt a muzsika. Számos ritkaságot tartalmazó, híres lemezgyűjteményük volt. Ott sorakozott Tito Gobbi,

Enrico Caruso, Maria Callas, Ettore Bastianini, Fjodor Saljapin, Mario Lanza és több más neves énekes albuma is. A zeneiskola után azonban Dmitrij először tanárképző főiskolára jelentkezett, s kezdetben zenepedagógusként dolgozott. Végül mégis felvételizett a jelentős presztízsű helyi művészeti iskolába, ahol Jekatyerina Konsztantyinovna Jofel osztályában elsajátította az operaéneklés alapjait. Hogy miért nem Moszkvába ment, ahová egyébként évek óta vágyott? A féltett egykét nem engedték a szülei: nem szerették volna, ha a nagyvárosi veszélyeknek kitéve eltékozolja tehetségét.

„Tudok olyan lírai lenni, mint egy tenor, miközben basszusszerepeket énekelek.” müpa

magazin 2016 március–április

27

MŰVÉSZBEJÁRÓ

Harmadévesen már a városi opera- és balettszínház szinte minden zenés színpadi produkciójában fellépett: hallhatta a közönség a Pikk dáma, a Jolanta, a Traviata, az Anyegin, a Faust és a Bajazzók előadásain. 1987-ben megnyerte az énekesek összoroszországi versenyét, majd néhány hónappal később a Bakuban megrendezett Glinka Összszövetségi Verseny győztese lett. Hamarosan rendszeresen turnézott Oroszország és más szövetségi köztársaságok városaiban. 1988-ban övé lett a toulouse-i énekverseny fődíja, 1989-ben a BBC Cardiff Singer of the World nemzetközi verseny nagydíjasa lett. Ezzel a győzelemmel kitárult előtte Európa és a nagyvilág: Berlin és München operaházai, a Covent Garden, a milanói Scala, a New York-i Metropolitan, és természetesen továbbra is a nagy orosz zenés színházak, a Mariinszkij és a Bolsoj lettek sikerének színhelyei. Ő lett „az” orosz énekes, aki még a Vörös téren is szólókoncertet ad. Repertoárján Bellini, Verdi, Rimszkij-Korszakov, Rossini, Csajkovszkij, Leoncavallo művei szerepelnek – és énekel népdalokat, románcokat, dalciklusokat is. Otthon érzi magát Oroszországban, de Angliában is, ahol évek óta él. „Énem jelentős részét alkotják az orosz hagyományok, jelen vannak mindenben, amit jól csinálok. De már egészen kozmopolita lettem.

Azt is mondják, olyan a hangom, mintha olasznak születtem volna.”

Fotó © Pavel Antonov

Dmitrij Hvorosztovszkij

Az egyik legrégibb orosz együttes Az Uráli Filharmonikus Zenekart a híres orosz karmester, Mark Paverman alapította 1936ban – akkor még a Szverdlovszki Rádió állandó zenei együtteseként. Az azóta is a városban (mai nevén Jekatyerinburgban) működő zenekar az egyik legrégibb vezető orosz szimfonikus együttes, amellyel megalakulásának pillanatától az egykori Szovjetunió legrangosabb karmesterei, szólistái, zeneszerzői dolgoztak együtt. 1991-től folyamatosan turnézik külföldön is, 1992-ben vette fel mai nevét. A pultok mögött száz muzsikus foglal helyet, akik évente mintegy száz önálló hangversenyt adnak. Az Uráli Filharmonikus Zenekar a kétezres években európai fellépések tucatjain adott bizonyságot technikai felkészültségéről, muzikalitásáról, amelyről a legrangosabb szaklapok is elismeréssel nyilatkoztak. Olyan szólistákkal dolgozott együtt, mint Borisz Berezovszkij, Gyenyisz Macujev, Gidon Kremer, Vlagyimir Szpivakov, Msztyiszlav Rosztropovics, Natalija Gutman, Valerij Gergijev.

28 müpa

magazin 2016 március–április

Abban a programban, amelyet április 2-án, a Müpa pódiumán szólaltat meg, Hvorosztovszkij magával hozza otthonát: szülőföldje zenekarával áll a közönség elé, műsorának első részében csak orosz műveket szólaltatva meg. 2015 januárjában debütált az énekes Rubinstein Démonjában, a kísérteties-romantikus szerelmi operában, amelynek szövegkönyve Lermontov napkeleti elbeszélése alapján készült.

A Démon – a világtól elidegenedett költő jelképes alakja – letaszíttatik az égből, s a földre szállva beleszeret Tamarába, a kau­ kázusi Gudál herceg leányába. Elveszejti annak vőlegényét, és csókjával megöli a lányt.

Csajkovszkij operája, a Puskin-novella nyomán komponált Pikk dáma immár negyedszázada Hvorosztovszkij repertoárjának állandó része. Tomszkij csodálatos balladája, amelyet talán soha senki nem énekelt szebben, mint ő, végzetes események sorát indítja útjára. A műsor orosz fejezetét az Igor herceg részlete zárja: az oroszok hősi énekét feldolgozó Borogyin-opera népzenére épülő dallamai újból alkalmat adnak arra, hogy Hvorosztovszkij teljes szláv pompájában megzengesse kiművelt, hősies, férfias hangját.

Akit Bernsteinhez hasonlítanak Az egyik legizgalmasabb karmester-egyéniségként számon tartott Dmitrij Lissz Dmitrij Kitajenko tanítványa volt a moszkvai konzervatóriumban. 1995-ben megnyerte Zágrábban a Fiatal Karmesterek Első Nemzetközi Versenyét, és még abban az évben kinevezték az Uráli Filharmonikus Zenekar vezető karmesterének. 1998-ban Mihail Pletnyov felkérte, hogy az Orosz Nemzeti Zenekarban társkarmesterként dolgozzon vele. Kritikusai elsősorban elegáns stílusát és művészi kifejezőkészségét dicsérik, gyakran hasonlítják Leonard Bernsteinhez, különösen Csajkovszkij- és kortárs zenei interpretációit magasztalva. A Szentpétervári Filharmonikus Zenekarnál 1998-ban Csajkovszkij Patetikus szimfóniájával debütált. „Dmitrij Lissz a zenekar és a közönség feletti abszolút erő birtokában vezényelt. Az örökkévalósággal folytatott párbeszédet” – írta egyik kritikusa. 2011-ben meg­kapta a legmagasabb orosz kitüntetést, amit művészeknek ítélnek oda: Oroszország Népművésze lett.

Műsorának csaknem teljes második, olasz részét repertoárjának legsikeresebb Verdi-szerepeiből állította össze. Az álarcosbál Renatója, A trubadúr Luna grófa, a Rigoletto címszerepe, az Otello Jagója: különböző jellemek és különböző hangok – noha mind baritonszerep. Az énekes valamennyivel képes azonosulni: „Az ember élete során maga is bonyolulttá válik, megtalál magában szinte mindent, amit a színpadi szerepek megkövetelnek.”

A részletek kidolgozásában a művésznek a kamarazene és a dalok ismerete, szeretete segít. És persze az is, hogy Hvorosztovszkij türelmes, ki tudja várni a megfelelő pillanatot. Jago esetében például azt, hogy kiteljesedjenek mély regiszterének hangjai. A kellő magasság már korábban is megvolt, hiszen Hvorosztovszkij kezdetben tenoristának készült. „A hangom tökéletes hangszer – szokta mondani. – Tudok olyan lírai lenni, mint egy tenor, miközben basszus szerepeket énekelek. A magas C-t nem tudom ugyan kivágni, de a H-m minden további nélkül megvan. Ezért, és csak ezért nem vagyok tenorista. De ahhoz, hogy Jagóként azt a bizonyos A-t kiénekeljem, magabiztos B-re, sőt H-ra van szükség. És ez nem probléma.”

Ez a hang valóban tökéletes. Erőteljes, telt, rezonanciadús. Felső regisztere valóban különleges adomány – ahogy Hvorosztovszkij impozáns testalkata is, amelynek köszönhetően felkerült az 50 legszebb ember exkluzív listájára is, amelyet a People Magazine állított össze. Ilyet álmodott maga Michelangelo is – büszkélkednek az oroszok, akik az énekest Oroszország és a legnagyobb orosz komponisták hangjaként emlegetik.

Tóth Anna

2016. április 2.

DMITRIJ HVOROSZTOVSZKIJ ÉS AZ URÁLI FILHARMONIKUS ZENEKAR

VEZÉNYEL: DMITRIJ LISSZ BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

JAZZ

Cécile McLorin Salvant

NAGY

MEGLEPETÉSEK VÁRHATÓK

30 müpa

magazin 2016 március–április

Fotó © Mark Fitton

– , A N , S LCÁ E S I L I L VO C E É C M

A jazz köztudomásúan a váratlan, a kiszámíthatatlan műfaja, hiszen a rögtönzés kimenetele előre sosem tudható. Márciusban és áprilisban azonban a Müpa ezen túl is többféle meglepetéssel várja a közönséget.

A New York Times tekintélyes kritikusa ritkán vállalkozik jóslásra, de a fiatal Cécile McLorin Salvant első amerikai lemezének megjelenése előtt előrebocsátotta, hogy az énekesnő ugyan még ismeretlen, de ez egy csapásra meg fog változni. Ez hamarabb bekövetkezett, mint Ben Ratliff gondolta, miután az akkor huszonhárom éves énekesnő utcahosszal megnyerte a Thelonious Monk versenyt – pedig óriási hangjuk másoknak is volt a mezőnyben. Leginkább a korát meghazudtoló érzelmi intelligencia, a dalok tűpontos szövegmondása (mindegy, hogy angolul, franciául vagy spanyolul), a szöveg teljes átélése és a drámai kifejezőerő tűnt fel nála. Az iskolás manírokból semmi, annál több az egyéniség üde kifejezéséből. McLorin Salvant nem is a szokásos úton jutott el a csúcsra, amit lemezeinek Grammy-jelölései is jeleznek.

Haiti apától és francia anyától született Miamiban, klasszikus zenét kezdett tanulni, kórusban énekelt és zongorázott. De nem valamelyik előkelő amerikai iskolában, hanem Aix-en-Provence-ban kezdte a konzervatóriumot, klasszikus, főleg barokk éneket tanult, pedig ekkor már nyakig benne volt a jazzben is. Egyik tanára, Jean-François Bonnel együttesében tette meg az első lépéseket, és egyre komolyabban elmerült a korai jazz- és blues-énekesnők tanulmányozásában. Hazájába visszatérve a versenygyőzelem után egyre szélesebb repertoárt sajátított el, kolosszálisan interpretálta a jazz-örökzöldeket. Bessie Smith és Billie Holiday, Sarah Vaughan, Carmen McRae és Betty Carter hagyományát képes a legmagasabb szinten továbbvinni, de frivol és könnyed is tud lenni.

Megjelenése, a hatalmas, inkább színpadi kelléknek tűnő fehér, vastagkeretes szemüveg, a kicsit karikatúraszerű kontúrok, ruhájának rikító színei és erőteljes artikuláció­ja képesek megszólítani a mai nemzedéket, de az idősebbek is lélegzetvisszafojtva figyelik produkcióját, mely csupa izgalom. Legfrissebb lemeze, a For One to Love hangszerelés szempontjából sem akármilyen, de igazi újdonságát a saját szerzemények adják, amelyek még tökéletesebben fejezik ki McLorin Salvant színes egyéniségét. Kreativitására jellemző, hogy már festő-grafikusként is bontogatja szárnyait, készül első kiállítására.

Budapestet is érintő turnéján az elbűvölő kanadai zongorista, Renée Rosnes kíséri, a

Oláh Tzumo Árpád

nagy rutinnal rendelkező Rodney Whitaker– Lewis Nash ritmusszekció társaságában.

A Thelonious Monk verseny, amely a maga nemében az egyik legtekintélyesebb az Egyesült Államokban, nemcsak McLorin Salvant számára nyitotta meg a Kennedy Center és más híres koncertpódiumok felé vezető utat.

A chilei Melissa Aldana is itt lett egyszer s mindenkorra nemzetközi sztár, amikor 2013ban megnyerte a szaxofonosok versenyét.

Huszonöt éves volt akkor. A díjnak feltehetően Marcos Aldana örült legjobban. A szintén szaxofonos apa ugyanis 1991-ben szintén bekerült a verseny elődöntőjébe, de nem jutott tovább. Melissára hazáján kívül Danilo Perez Berklee-professzor figyelt fel először, aki meghívta a maga vezette Panamai Jazz­ fesztiválra. Ezután került Melissa a Berklee jazziskolába, és költözött végül New Yorkba. Tavaly őt szavazták meg hangszere legnagyobb tehetségének a híres szaklap, a Downbeat kritikusai.

Melissa a szintén hosszú éveken át Amerikában tanuló és zenélő Oláh Tzumo Árpád zenekarának vendégszólistájaként kapott meg-

hívást a Müpába. A meglepetés itt is garantált – Tzumo és Melissa ugyanis már hallották egymást játszani, de közösen még nem álltak színpadon. A Thelonious Monk Intézetben diplomázott Tzumo nem tart az ilyen, élesben bekövetkező találkozásoktól – persze, mint lapunknak elmondta, szakmai alapja is van annak, hogy erre éppen ezen a számára fontos koncerten vállalkozik. A zenekar másik alaptagja ugyanis Jure Pukl szlovén származású amerikai szaxofonos és ritmusszekciója, akikkel Tzumo tavalyelőtt Európában portyázott. Melissa Pukléknak viszont gyakori szólistája. Akkor inkább Tzumo volt a vendég, most azonban ő vezeti a zenekart.

A termékeny szerzőként és hangszerelőként is hírnevet szerzett kiváló magyar zongorista erre a koncertre elejétől a végéig új, saját számokat komponált, amelyek reményei szerint hamarosan stúdiólemez alapját is adják majd. Jure és Árpád tizenöt éve ismerik egymást, még amerikai tanulmányaik idején barátkoztak össze. A szaxofonos hágai, bécsi és grazi jazz tanszékekre is járt, 2012ben pedig a világhírű Vijay Iyer is zongorázott Abstract Society című, Dániában megjelent albumán.

müpa

magazin 2016 március–április

31

JAZZ

Volcán

A meglepetésre is építenek a Volcán kitörései, de ha az együttes nevének jelentésénél maradunk, akkor ez nem egy hegycsúcs, hanem inkább négyes hegyvonulat. A legmagasabb bércet kétségtelenül Gonzalo Rubalcaba kubai zongorista szimbolizálja.

A többszörös Grammy- és Latin Grammydíjas kiválóság első magyarországi fellépése nagy esemény. Ez a zenekara viszont nem is az ő nevét viseli, hiszen all-star felállás, minden muzsikus óriási hírnévnek örvend, mindegyikük saját nevén is működtet együttest.

Amikor megalakították a kvartettet, a tagok már összesen legalább százötven lemezen szerepeltek. A dobos Horacio „El Negro” Hernandez nevét áhítattal ejtik ki hangszerének növendékei mindenhol a világon. Az erős folklórgyökerű latin ritmusok rettenthetetlen virtuóza, mesterkurzusai is népszerűek.

A hozzá hasonlóan ’63-as havannai születésű

Rubalcabával a kubai kezdetek óta játszik, de ő közben már áttette székhelyét az USA-ba.

Azóta Roy Hargrove, Carlos Santana, Eddie Palmieri és Michel Camilo mellett szerepelt – utóbbival már Budapesten is óriási sikerrel. Az ütőhangszeres Giovanni Hidalgo és Hernandez kicsit olyanok, mintha fivérek lennének, bár Hidalgo Puerto Ricóban született: a legjobban együtt szeretnek játszani.

Hidalgo már tizenévesen eljutott Kubába, majd Dizzy Gillespie szerződtette United Nation nevű nagyzenekarába, azóta pedig már a Berklee-re is kinevezték az ütőhangszerek tanárának. A hathúros elektromos basszusgitár ifjú mestere, Jose Armando Gola, aki néha bőgőzik is, szintén kubai, és már hét éve dolgozik Rubalcabával. A zongorista saját lemezcégével, a 5Passionnel adta ki Gola szerzői albumát is. Számos egyéb nemzetközi közreműködés mellett

Arturo Sandoval kubai trombitás Grammydíjas lemezén is hallható játéka.

Mivel Rubalcaba sokáig párhuzamosan tanult dobolni és zongorázni, erre a zenekarra azt is mondhatnánk, hogy mindenki ütőhangszeres is, minden tag egyedül is olyan ritmusalapról gondoskodik, vagy olyan perkusszívan játszik, hogy mindenkinek táncolhatnékja támad. El Negro és Hidalgo dobos– ütős feleselései adják meg az alapot a ritmusparádéhoz, ám ebbe a párbeszédbe mind a basszusgitár, mind a kiugró képzettségű és agilis Rubalcaba bele tudnak szólni. A ritmusorgia ellenére a Volcán a Müpához hasonló koncerthelyszíneken szerepel szerte a világon, ugyanis a kvartett muzikalitása nem engedi, hogy az akármennyire sokrétű lüktetés egysíkúvá tegye a produkciót.

Ne felejtsük el, hogy Rubalcaba Charlie

Az UNESCO nyilván azért állt a műfaj mellé, mert a jazz az egyik leginkább demokratikus zenei műfaj, világzenei jellege a népek egymás iránti tiszteletét is elősegíti, és többféle módon használható a pedagógiai és a szociális munkában.

32 müpa

magazin 2016 március–április

Hadennel készült régi koncertfelvétele, amely épp most jelent meg, az egyik legcsendesebb jazzlemez a műfaj történetében. Nem lenne nagy meglepetés, ha mindketten, McLorin Salvant és Rubalcaba is friss Grammy-díjasként érkeznének Budapestre. Április utolsó napján a jazznap.hu 2016 alkalmából a januári Müpa Showcase kritikusainak díjazottja fog fellépni a közönség számára ingyenes koncerten. Az International Jazz Day öt éve szolgálja világszerte a műfaj népszerűsítését. Az UNESCO, az ENSZ oktatási és tudományos világszervezete felkérte Herbie Hancockot: segítse munkájukat jószolgálati nagykövetként.

A világhírű jazz-zongoristát nem olyan fából faragták, hogy ezek után beérte volna azzal, hogy fogadásokra járjon és cseverés�szen, esetleg iskolásoknak tartson előadást a jazz szépségeiről.

Rögtön megszervezte, hogy a jazznek is legyen világnapja, hiszen az április 30-i dátum most már lényegében ezt jelenti. Először Párizsban, az UNESCO székhelyén, aztán még néhány nagyvárosban, utóbb pedig már közel kétszáz országban ünnepelték koncertekkel és azokhoz kapcsolódó rendezvényekkel a jazzt.

Az UNESCO nyilván azért állt a műfaj mellé, mert a jazz az egyik legdemokratikusabb zenei műfaj, világzenei jellege a népek egymás iránti tiszteletét is elősegíti, és többféle módon használha­ tó a pedagógiai és a szociális munkában.

De a jazznap.hu néven akciójukat meghirdető magyar szervezők még ennél is többet akartak. Miközben a nemzetközi jazznapi központi gála mindig más metropoliszban többórás tévéközvetítéssel a jazz csúcsán álló legelőkelőbbek koncertjét jelenti, a műfajnak nem szabad megfeledkeznie a kevésbé tehetősekről és a beavatatlanokról sem. Ezért a magyar akcióban részt vevő koncerthelyszínek, jazzklubok, jazzkocsmák sem kérnek belépőt ezen a napon. A Müpa fellépői között ott lesz az az együttes is, amelyik a januárban lezajlott Jazz Showcase meghívott zsűrijének döntése alapján ezt a díjat kapja.

Zipernovszky Kornél 2016. március 11.

JAZZMŰHELY CÉCILE MCLORIN SALVANT

KÖZREMŰKÖDIK: CÉCILE MCLORIN SALVANT – ÉNEK, RENÉE ROSNES – ZONGORA, RODNEY WHITAKER – BŐGŐ, LEWIS NASH – DOB FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. április 3.

JAZZMŰHELY TZUMO QUARTET FEAT. MELISSA ALDANA

KÖZREMŰKÖDIK: OLÁH TZUMO ÁRPÁD – ZONGORA, BILLENTYŰS HANGSZEREK, MELISSA ALDANA, JURE PUKL – SZAXOFON, JOSH GINSBURG – BŐGŐ, KYLE POOLE – DOB FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. április 26.

VOLCÁN FEAT. GONZALO RUBALCABA, HORACIO „EL NEGRO” HERNANDEZ, GIOVANNI HIDALGO, ARMANDO GOLA FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. április 30.

NEMZETKÖZI JAZZNAP

ÜVEGTEREM, ZÁSZLÓTÉR, ÁTRIUM

A VinCE Magazin, az ország vezető bormagazinja díjazta a borszakma és a gasztronómia legjobbjait

a VinCE Awards 2015 kitüntetettjei

Borlap

Borhotel

Borvacsora

Borkereskedés

Weboldal

Pincelátogatás

Bormarketing kampány

Társulás

Borbár

Borbeszerző

Borkereskedés

Borászat

Harcz Ádám

2016-ban ismét keressük a szakma legjobbjait!

Eredményhirdetés: március 3.

A VinCE Budapest Wine Show keretében www.vincebudapest.hu

LITERÁRIUM

LÁNGOLT SZILASI LÁSZLÓ

Mindig az vagyok, gondolta, akinek a képzeletem megteremt. Nézem a helyemet, próbálom megérteni. Aztán igazodom hozzá, nem tehetek mást: a hely erősebb.

Ez az élet. A többi mythos. Siránkozás, fölös keserv.

Nagyon büszke volt rá, ennyi idő után is büszke, hogy a fiatalkorában, Bécsben írt művei nyomdába kerültek. Elkészültek a keze írásával, aztán a nyomda egyformára sokszorosította s eljuttatta őket a nem egyforma embereknek. Simogatta a borítót, felnyitotta a friss könyvet, megérintette a papírlapokat, lapozott. Szerette a nyomtatvány súlyát, hatalmát. Szerette ezt a varázslatot. De azt azért nem remélte, hogy most is erre kellene törnie. Más ez a világ, muszáj volt látnia. Bécs után a kiadatlan kéziratait, jó katolikus, a pálosoknál hagyta, Pesten.

Ennél jobb megoldás most sem jutott az eszébe. Oda akart küldeni mindent, munkáinak minden részét: lerakatba, jó református, a sárospataki kollégium biztos könyvesházába. Hadd lássák a maradékok. Volt a tudós társaságnak oly művelt fia is, aki a gondoskodást halálig, azon túl is hálálni próbálja.

A cenzori üzenetek után ökrösszekeret in-

34 müpa

magazin 2016 március–április

dított az iskolába, az írástudatlan, fegyveres pásztoraival. Bízott bennük, nem ment velük.

Mostanában már csak reggelente próbál írni. Két, feljebb három óra, az sem zavartalan. A kondás bőrt kér a bocskorához, kiömlik egy hordó rossz bor, megellik a tehén.

Gonddal jár a jó gazdálkodás. De nemrégiben az történt, hogy a vármegye akaratából Váradon a törvényszék rabjait, a legnagyobb gonosztevőket neki kellett megvizsgálnia.

Azoknak is a söpredékét láthatta láncra verve. Ültek a sötét hidegben, makogtak, akár a majmok. Semmi nyomát nem látta ezekben az emberfenevadakban valami emberi jóérzésnek. Becsületnek, hitnek, bűntudatnak, lelkiismeretnek, bárminemű emberségnek. Vasban vonszolták, csörgették a rémítő félelmeiket. Emberi képben rejtőző bestiáknak látszottak. Azok is voltak, örökre hozzákötözve a kövekhez. De mi különbség van közte és őközöttük. Gondolkodnia kellett. Muszáj ezt is leírnia. Akkor majd megkönnyebbül. Néhány hónappal később a bihari alispán a helytartótanácson keresztül megkapta a kancelláriától azt az írásos rendeletet, amely szerint György

elvei veszedelmesek, a helyi hatalmaknak éber szemmel kell rá ügyelniük. A szerző megfogalmazta a levelét Sárospatakra, a bölcsesség és igazság mindig kevés halandóktól ismertettek, bujdosóba laktak ezen a világon, indulhattak a fegyveres szekerek.

Aztán mindörökre felhagyott az írással.

Louis René Édouard de Rohan-Guéméné, annak idején ez volt a magas látogató neve. György nagyra értékelte a név terjedelmét, egyébként azonban nem érdekelte a francia követ: sok volt neki ez a szilfid, gőgös finomság, és indokolhatatlan. Süttör érdekelte, az ő Miklós hercegük új Verszáliája, a testőrkapitányukkal elköltött lassú, bécsi ebédek, amik feljebb emelték a maga alacsony fajtáját, immár egészen a krónikás szerepéig, ezeken is túl pedig leginkább Noverre mester igazi varázslata, a gyönyörű Delphine. A halál hamar elvitte a leányt.

György még most is őt szereti. Anna erős, izzadt teste az ő égi lényének tokja. Picike porcelán táncosnő lakik benne.

Reményeinek végleges elvesztését Delphine a két lelógatott kezével jelezte. Könyörgését arca előtt összetett tenyerével. Győzelmét

DEBRECEN

Más ez a világ, muszáj volt látnia. magasba nyújtott karjával, széttartott ujjaival. Egységes volt ez a tudomány, mindenki megtanulta, mindenki értette ezeket a mozdulatokat. Kellett is, hogy értse: a ballet d’action voltaképpen dráma volt, zenében és táncban elmondott, hosszú cselekmény. Erisz aranyalmája, Parisz ítélete.

Heléné nem test, csak egy festmény ábrázolata: Venus a főszereplő. Kellett a teljes teste munkája. S a testhez a könnyű ruhák, a vékony cipők, az öltözőben felejtett paróka.

Bőrszínű szatén, dupla szoknya olasz gézből, fehér és ezüst díszcsokrocskák, a zöld levélkék között girlandszerű vörös rózsák: azok is jelentenek. Aranyfelhőből lebeg elő, virágkoszorúk előtte, mellette Cupido. Egész Bécs csudálta ezt a repülő kellemességet, ritka meztelenséget. Tárgya lett a lány minden titkos érzésnek. Aztán, tizenöt évesen, nyár közepén, hirtelen elvitte Bécsből a halál. Süttörre már nem jutott ki, de György úgy látta, ott van. Illett volna oda, az volt a helye – hát beillesztette. Az is igazságtétel.

Itt viszont csak Boldizsár van, szeretett báty­ ja. Az ő mozdulatai, arckifejezése, hangja.

Mindenütt az ő tíz évvel későbbi, húsz évvel ezelőtti, ezeresztendős, örökkévaló, szabolcsi chironomiája.

Lélek kurva az anyja, bitang embere, hát hogy’ mersz te velem kompetálni! Tudja a lélek, kurva az anyád! Hát micsoda ember vagy te, nemes-é vagy paraszt, tudom, hogy székely vagy! Utas kurva az anyád, rajtad is mindjárt ötvenet veretek! A kicsi ember, messziről jött nemes, csendesen válaszolt a hatalmas férfinak. Nem te, bizony, Bódi.

Boldizsár negyvennégy éves volt akkor, a botja dorong formájú. Annyira megharagudott, hogy belerendült az agya veleje. Addig verte Olasz Lajost, míg a botja összehasadozott, szétszakadt a kezében a földön fekvő ember csontjain. Felállhatott, de lehetett tudni, hogy a nyomorult a fara hegyitől fogva, a horgas ina is végig, a lába ikrája közepéig annyira össze van törve, hogy másnaptól a test úgy feketéllik majd hetekig, mint

Részletek egy kisregényből a tompa posztó. Hogy hová vessék a din�nyét, az volt a vita tárgya. Boldizsár a végén magasba emelte a győztes, hatalmas öklét.

Igazságosztó, pallosjogú úr, berceli viszonyok.

Meg a lecsúszó családfő árulkodó és tehetetlen idegessége: tartozásain annyi a kamat, mint a birtokok éves bevétele. A bécsiek ezt nem értették volna. Kit érdekel.

György értette. Vigyáz az úr a parasztjaira.

Teszi a dolgát. Ez is igazságtétel.

György másnap eredetileg Váradolasziba készült, dolga is volt, a színház is érdekelte.

De amikor este kiállt az udvarba, azt kellett látnia, hogy a távolban kavargó szél hordja a szikrát és a pernyét, villogó fényekben áll a hatalmas füstgomoly. Világosan hallotta, ahogy a nagyharang, szörnyű robajjal, mindent maga alá törve lezuhan. Lángolt Debrecen.

Visszament a házába, azonnal írni kezdett.

Holnap majd megnézi a maradék valót közelről is. A főbíró az unokaöccse, Rakovszky Dániel elszállásolja, ha lesz hová.

2016. március 14.

LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN SZILASI LÁSZLÓ-EST ÜVEGTEREM

müpa

magazin 2016 március–április

35

LITERÁRIUM

ÉRZÉKI ÉS

INTELLEKTUÁLIS

Szilasi László prózá járól

Kezdhetném tudálékos irodalomkritikusi stílusban, onnan, hogy Szilasi Lászlót az eddig megjelent két, vagy – legyünk precízek – két és fél regénye (a Szentek hárfája, A harmadik híd, illetve még 2000-ből a Németh Gáborral közösen és álnéven jegyzett Kész regény) a kortárs magyar próza legkiválóbb szerzői közt helyezte el. És ezzel egyáltalán nem is mondanék butaságot. De miután mégiscsak az egyik kedvenc kortárs szerzőmről van szó, ezért most inkább nem arról beszélnék, hogy kinek melyik polcon a helye, hanem arról, hogy nekem miért fontos Szilasi prózája.

36 müpa

magazin 2016 március–április

Fotó © Szilágyi Lenke

Szilasi László

Kevés kortárs magyar irodalmi mű hatol ilyen erővel abba a világba, amelyben élünk.

Egyrészt azért fontos, mert nagyon szeretem a mai magyar prózának ezt a későn induló vonulatát. Olyan szerzőkről van szó, akik a zsengéket az asztalfiókban hagyták, és azonnal teljes fegyverzetben pattannak elő, mint Zeusz koponyájából Pallasz Athéné – ilyen szerző többek közt Tompa Andrea vagy Szvoren Edina is. Nem mintha Szilasi korai munkáival különösebb gond volna, aki nem hiszi, járjon utána: ezek az úgynevezett Kanetti-novellák elolvashatók a kilencvenes évek jobb folyóiratainak hasábjain, csak éppen a szerzőjük valamiért úgy döntött, hogy mégsem érdemes kötetbe rendeznie őket. De nem is ez a fontos; a fontos az, ami ennek a kései indulásnak a hozadéka: a magabiztos ízlés, az érettség, a jól kidolgozott tónus. Persze a kései indulás sem garancia semmire, mint ahogy a kidolgozott tónus sem jelenti automatikusan azt, hogy a szerző azonosítható, saját hangon szólalna meg. Szilasinál ugyanakkor ez történik. Saját hangon, elegánsan és szellemesen ír, teret és ritmust talál a mondatainak – ahogy arról a márciusi Literárium-esten bárki meg-győződhet majd.

Aztán ott van a Szilasi-regények irigylésre méltó anyaggazdagsága. Ahogy a Szentek hárfájában megjelenik a Békéscsabára kopírozott Árpádharagos, vagy A harmadik hídban a Szegedre kopírozott másik Szeged, az a régi klasszikusokon edzett olvasót is biccentésre készteti. Egy leírás, mondjuk, egy épületé vagy egy városrészé, ebben a prózavilágban nemcsak érzékletes, hanem pontos is; szerzőnk ilyenkor nem próbálja valamiféle hangulatlírával megúszni a feladatot, hanem láthatóan felgyűri az ingujját, és a rendelkezésére álló anyagból nekifog építkezni. A szépíró Szilasi műhelytitkai iránt érdeklődő olvasó számára például rendkívül tanulságos lehet A középső Liberátor című, elsőrangú esszé, amely a Beszélő 2006. decemberi számában jelent meg, és a Szentek hárfája előtanulmányaként is felfogható. Szilasi témája itt Békéscsaba 1944-es bombázása, és látható, hogy milyen elképesztő alapossággal gyűjti egybe az el-

érhető adatokat. (Ugyanakkor a tények és a fikció viszonya itt is vet egy fürge bukfencet, hiszen Békéscsaba helyett mindvégig Árpádharagos neve szerepel az esszében.)

Persze Szilasi az eredeti szakmája szerint irodalomtörténész, azon belül pedig régi magyaros: a régi magyaros pedig egy keménykötésű fajta, aki arra lett kiképezve, hogy beüljön a könyvtárba, és addig olvasson, amíg meg nem találja azt, aminek valahol ott kell lennie. Amolyan detektívféle – nem véletlen, hogy Szilasi László mindhárom regénye, ha úgy tetszik, bízvást olvasható rendhagyó detektívregényként is.

A világ rejtett kapcsolatok, összefüggések szövevénye, és ezek az összefüggések azzal a (hazug) ígérettel csábítanak, hogy végső soron feltárhatónak, áttekinthetőnek mutatják magukat. Mindezt – a megfejtendő, megfejthető és megfejthetetlen rejtélyeket övező játékosságot – pedig szigorú, fegyelmezett szerkezet ellenpontozza. Szilasi prózája úgy tud érzéki lenni, hogy eközben messzemenően intellektuális is. Ez az intellektualitás mindamellett nem válik sem esszészerűvé, sem ideologikussá, hanem inkább ironikus-szkeptikus jelleget ölt.

Azt hiszem, számomra ez a legvonzóbb tulajdonsága, ez a takarékos, játékos, fanyar okossággal végzett építkezés. Azt gyanítom, hogy egy alaposabb vizsgálat jó eséllyel képes volna láthatóvá tenni azokat az erővonalakat, amelyek Ottlik prózájától húzódnak idáig. Ha létezik – nem tudom, hogy létezik-e, de ha tényleg létezik – a második világháború utáni magyar prózairodalomnak valamiféle „angolos” vonulata, akkor Szilasi prózája bízvást ide tartozik. És akkor talán a témaválasztásról is illene néhány szót ejteni, jelesül arról, hogy miről is „szólnak” ezek a regények. A Szentek hárfája gazdag és nagyszabású Békéscsaba-regény, amely átível nagyjából az egész rövid 20. századon, az első világháborút követő időszaktól a rendszerváltásig. Noha a személyes élettörténetemnek semmiféle viszonyulása nincs Békéscsabához, engem

az efféle, a lokalitást világgá növesztő irodalommal elég megbízhatóan le lehet venni a lábamról. A harmadik híd városához, Szegedhez viszont már több közöm volna, éltem ott néhány évet, annyit, amennyi alatt az ember elvégez egy főiskolát. Szilasi Szegede persze egy másik Szeged, egy város alatti város. És ennek a városnak a részletekbe menő, érzékletes föltérképezése alapművé teszi A harmadik hidat.

Mert hiszen Szilasi regényeinek anyaggazdagsága mögött természetesen nem csupán könyvek állnak, nem csupán a filosz kutatómunkája. Tudható, hogy A harmadik híd megírása előtt személyes tapasztalatokat gyűjtött a szegedi hajléktalanok világában.

A könyv maga természetesen jóval több, mint egy úgynevezett „hajléktalanregény” – nem mintha létezne magyar nyelven ez az alműfaj –, mégis végrehajt egy olyan tettet, amelyet gyakran szeretünk-szeretnénk az igazán fontos irodalmi műveknek tulajdonítani. A harmadik híd ráirányítja az olvasó figyelmét valamire, amit addig nem feltétlenül vett észre, egyszóval megváltoztatja a tekintet fókuszát azáltal, hogy láthatóvá teszi az utcán élő embereket. Mindezt pedig messze nem propagandisztikus eszközökkel teszi: a regény itt nem eszköze semmiféle rajta kívül eső célnak, hanem médium, a világ megérintésének médiuma.

Kevés kortárs magyar irodalmi mű hatol ilyen erővel abba a világba, amelyben élünk. Hiszen a jó regény nem világosít fel afelől, hogy mit is illene gondolnunk a világról, egyszerűen csak újrarendezi a róla alkotott tudásunk szerkezetét.

Szilasi regényei kétségkívül ilyen könyvek.

Keresztesi József

2016. március 14.

LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN SZILASI LÁSZLÓ-EST ÜVEGTEREM

müpa

magazin 2016 március–április

37

KÖNNYŰ

Fábián Juli & Zoohacker

Fotó © The Orbital Strangers Project

Kéknyúl Hammond Band

LÉLEGZŐ ORGONA

TELJES METAMORFÓZIS

A Kéknyúl Hammond Band 2015 decemberében adta ki Crowded Universe című harmadik, ezúttal már egészen funkos-R&B-s, dögös megszólalású albumát, amely könnyedén lett az év egyik legjobb hazai kiadványa – itt az alkalom, hogy a fülbemászó dalokat egy nem hagyományos koncerten, extrákkal megtoldva hallhassuk.

Premecz Mátyás ugyanis – a zenekar nevében is szereplő Hammond orgona hazai és nemzetközi fronton is elismert megszólaltatója – társaival ezen az estén az MR2 Akusztik+ a Müpából sorozathoz rendelt tematikában játszik majd. Premecz sok más mellett a retrós Qualitons és a nu-jazzes Barabás Lőrinc Eklektric zenekarokban való közreműködése után, 2008-ban alapította saját együttesét, amel�lyel jazzes, bluesos, soulos és funkos elemeket keverő zenét alkot, főszerepben a lebegő hatású hangokat kiadó, hatalmas hangszerrel. Az amerikai, de Magyarországon élő és alkotó énekes-színész, Andrew Hefler frontember mellé ezúttal ráadásul női hangok kerülnek majd, Jónás Vera és mások vendégeskedése pedig garantálja az egyszeri élményt.

Fábián Juli a jazz világából érkezett, popos, elektronikus zenei kitérőkkel, Zoohacker viszont a hazai lounge-zene egyik úttörőjeként is alkotott The Lushlife Project néven, ám egy Barabás Lőrinc Eklektric-remix kapcsán 2011-ben összeakadt pályájuk. Féltucat rádiós, fineszes popsláger után 2015 nyarán jelent meg Shine című bemutatkozó nagylemezük, amelynek anyagát most nem csak a sűrű koncertezésben jól összeszokott héttagú zenekarral adják elő, hanem teljesen új utakra térő szimfonikus hangszerelésben. A friss számokkal kecsegtető, feldolgozások formájában a hetvenes évekbeli nagy énekesek soulvilágát is megidéző koncert „komoly lehetőségeket rejt magában, és lubickolunk is mindebben, kikacsintunk majd a filmzenés témák felé, és annak ellenére, hogy a popos megszólalásunkat is megtartjuk, egy-egy dal teljes metamorfózison is áteshet” – mondja Zoohacker a nagyzenekari hangzás adta játékról. Ha ez nem volna elég, Carl Avory brit jazz- és soulénekes lesz a fellépés vendége – pazar felhozatal!

2016. március 24.

MR2 AKUSZTIK+ A MÜPÁBÓL KÉKNYÚL HAMMOND BAND FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

38 müpa

magazin 2016 március–április

2016. március 31.

MR2 SZIMFONIK+ A MÜPÁBÓL FÁBIÁN JULI & ZOOHACKER

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Fugato Orchestra

FAN BEHAVIOUR AND ART stock-photo-opera-house-interiorstage-and-balcony-29873785

KÖNNYŰ LÜKTETÉS ÉS KOMOLY KIFINOMULTSÁG – ELLENPONTOZVA Alpár Balázs billentyűs a Fugato Orchestrával visszatérő vendég a Müpában, de ilyen körítéssel még nem szerepeltek egyik színpadon sem. A Müpa-szignálok szerzője – nem mellesleg: az ezekből írt szvit is újrahangszerelve szólal meg majd a koncerten – már több mint tizenöt éve kísérletezik azzal, hogy a klasszikus és a pop (no meg a jazz és a világzene) hegmentesen legyen összeilleszthető, hogy a barokk zene, azon belül is főképp Bach és ellenpontozó zeneszerzői technikája hogyan tud a legjobban, legizgalmasabban érvényesülni egy crossover hangszerelésben. Míg néhány éve a Noé című második album anyagával, legutóbb egy Bach köré épített műsorral koncerteztek, addig most a szimfonikus progrock helyett több elektronikával dúsított új műsorral készülnek, amelyben az akusztikus hangszerek (vonósok, fúvósok) dominanciája, a komolyzenére jellemző felelgető szerkesztésmód mellett sajátos ellenpontként felerősödik az ezekre a hangszerekre illesztett effektek szerepe is. Csak győzzük kapkodni a fejüket!

Dömötör Endre

2016. április 27.

MR2 AKUSZTIK+ A MÜPÁBÓL FUGATO ORCHESTRA FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. 04. 16.–––––––––––06. 26.

A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum a Müpa koncertjegyeivel egy tetszőleges alkalommal – az előadás napjáig – ingyenesen látogatható!

MÜPAMOZI

BÚCSÚ. ÉS TOVÁBB. Nem, senki nem gondolta. Hogyan is gondolhattuk volna? Persze amikorra az Ön kezébe kerül a Müpa Magazin, kedves Olvasó, és remélhetőleg ezt a cikket is fellapozza, addigra már némiképp meg lehet békülni azzal, amivel megbékülnie oly nehéz az embernek.

Akárhonnan nézzük, az emberi élet nagyon rövidre szabott a világegyetemben, még ha nem is mindegy, hogy ez az eleve rövid idő hány évet jelent. Ha úgy vesszük, akkor végül is a nyolcvanöt év rendben van. Aki en�nyit élt, és ráadásul teljes életet, az emberiség boldogabbik feléhez tartozónak tudhatja (tudhatta) magát. De most, amikor írom e cikket, azért mégis meg-megremeg a kezem, annyira friss Zsigmond Vilmos halálhíre.

Ahhoz túlságosan sokat foglalkoztam (foglalkoztunk) vele az elmúlt fél évben, hogy ne remegjen meg. Nem hiszem, hogy van a világon operatőr, akinek a nevét annyiszor leírtam volna, mint az övét, hollywoodi operatőr pedig egészen bizonyosan nincsen.

Schatzberg Arany Pálma-díjas alkotását, a Madárijesztőt (1973), két színészóriás, Gene Hackman és Al Pacino főszereplésével.

De nem csak nekem adatik meg a lehetőség, hogy búcsút vegyek tőle. A Müpamozi, mintegy ráadásként, márciusban is műsorára tűz egy általa fényképezett filmet: Jerry

A Madárijesztő hiteles társadalomábrázolásával, hiteles karaktereivel magasan kiemelkedik a hetvenes évek első felének átlagos hollywoodi filmjei közül, de ez nem

40 müpa

magazin 2016 március–április

A tipikus roadmovie-ban Max (Hackman), a börtönbüntetéséből szabaduló, kissé nyers, faragatlan, alkalmanként erőszakos és zsémbes fickó Amerika végtelen országútjainak egyikén véletlenül találkozik a nála sokkal kedélyesebb Lionnal (Pacino), a születendő gyermeke anyja elől a tengerre menekült egykori matrózzal. Mindketten bizonyos céllal róják az utat, Max előbb nővérét akarja meglátogatni, majd egy autómosó megnyitásába vágna bele, Lion pedig végre meglátogatná a gyermekét, de azért inkább amolyan tipikus amerikai csavargónak látszanak. A kezdeti nehézségek után egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a jellemük is egyre inkább összecsiszolódik. Ami persze azt is jelenti, hogy ellentétes irányú folyamatok mennek végbe bennük…

csupán a rendező és a főszereplők érdeme.

Zsigmond Vilmosé is, aki mesterien bánt a kamerával, akár az amerikai tájat, akár az amerikai embert ábrázolta.

De akárhogy is, tovább kell lépnünk. Nekünk is, a mozinak is. Újabb sorozat indul tehát, mégpedig Tűréshatár ’70 címmel. Minek is a határa? Elárulom: a hatvanas évek végének, hetvenes évek elejének magyar filmjeiből mutat be válogatást az új sorozat Filmek a szabadság természetéről alcím alatt. Persze, az ország (látszólag) már túl van az ’56 utáni megtorlások sokkján, a Kádár-rendszer is sokat szelídült, mondhatni, konszolidálódott, mi több, már bevezették az új gazdasági mechanizmust. Szép és jó (dehogy szép, dehogy jó), lazulás van, de azért hol van itt a szabadság? Az viszont kétségtelen, hogy szabad emberek, azok mégiscsak vannak. Márpedig ezek a szabad emberek, még ha nem is szabadon élnek, de szabadon alkotnak – vagyis úgy tesznek, mintha szabad közegben mozognának. Mintha szabadon, mégis szabadon élnének. Vagyis feszegetik a rendszer tűréshatárát, mint ahogy maga a rendszer is kísérletekbe kezd, hol van az

Fotó © Moviestore collection Ltd / Alamy

Madárijesztő

Feldobott kő

emberek tűréshatára. Nem egyszerű feszegetni a határokat, persze hogy nem, a művészetekben, így a filmművészetben sem, na de nem véletlen, hogy a magyar filmtörténet e korszakát a parabolisztikus filmek korának szokás nevezni.

Fotó © Lugossy István

A sorozat első filmje Sára Sándor Feldobott kő (1969) című alkotása. Ez az első saját rendezésű nagyjátékfilmje, ráadásul a forgatókönyvét is ő írta, az operatőr is ő volt, úgyhogy kijelenthetjük, a lehető legsajátabb, önéletrajzi elemek szálaival sűrűn átszőtt filmje ez. Pásztor Balázs (Balázsovits Lajos), a vidéki fiú sikeres felvételi vizsgát tesz filmrendezői szakra, ám apja, a falusi vasutas

...feszegetik a rendszer tűréshatárát, mint ahogy maga a rendszer is kísérletekbe kezd, hol van az emberek tűréshatára... vással, félelmekkel, nem kevés gyűlölettel mindaz iránt, ami idegen. Ezt Balázs munkatársa, a naivan és idealistán jó szándékú, Magyarországra menekült egykori görög partizán, Iliász a saját bőrén tapasztalhatja meg, igencsak tragikus módon. De maga a hatalom is szinte tudatosan élesztgeti a gyanakvást és félelmet. A film egyik legszuggesztívebb jelenete, amikor a hatóságok, előítélettől vezérelve, fertőtlenítést rendelnek el a cigánytanyán. Aki látta a filmbeli cigánylány szemét, miközben kopaszra nyírják, egykönnyen aligha felejtheti el. Ebben rejlik Sára legfőbb ereje: a képekben. A távoli és közeli felvételek költőisége az, ami leginkább naggyá és időtállóvá teszi a filmet.

Szeressétek Odor Emíliát

A sorozat következő darabja, Sándor Pál Szeressétek Odor Emíliát (1969) című munkája iskolapéldája annak, miért is nevezik a korszak filmjeit parabolisztikusnak. A történet a millenniumi korszak, a 19. század legvégének szecessziós világában játszódik egy leánynevelő intézetben, de ennél sokkal tágabban, még akár a saját korának körülményeire vonatkozó parabolánál is tágabban értelmezhető. Arra a mindenkori helyzetre, amikor a hatalom a saját, legravaszabb eszközeivel képes bármiféle, ellenében összetartó csoport manipulálására.

Odor Emília újonnan érkezik az intézetbe, és a maga módján lázad az iskola rigorózus rendje ellen. Társaiban eleinte követőkre is talál, ám hamarosan kiderül, hogy minden osztályból csak egy növendék utazhat el Budapestre, a millenniumi ünnepségek megtekintésére. Az egymással rivalizáló lányok között elszabadul a pokol…

Mesés Péter 2016. március 21.

MÜPAMOZI ZSIGMOND VILMOS-RETROSPEKTÍV – VÁLOGATOTT BŰNÖK MADÁRIJESZTŐ

Fotó © Endrényi Egon

elkövet egy vétséget, ami kétségtelenül vétség, de azért annyira mégsem súlyos, ám az ötvenes évek legelején börtön jár érte.

Balázs ezzel el is felejtheti a főiskolát, felvételét visszavonják, ő pedig beáll földmérőnek. Nagyon is erőteljes szimbolikával bíró választás ez, hiszen amiképpen Balázs teodolitjával méri a földet, azonképpen méri Sára kamerájával a vidéki, paraszti életet egy nagyon is durva korban, az erőszakos téeszesítés korában. Nagyon is pontosan méri fel, mindenféle idealizálástól mentesen mutatja be, milyen kérges egy világ ez. Nem csupán a kényszermodernizációt végrehajtó hatalom részéről durva, de durva az is, amelyben maguk a parasztok élnek. Teli gyanak-

ELŐADÓTEREM

2016. április 4., 18.

TŰRÉSHATÁR ’70 – FILMEK A SZABADSÁG TERMÉSZETÉRŐL FELDOBOTT KŐ; SZERESSÉTEK ODOR EMÍLIÁT ELŐADÓTEREM

müpa

magazin 2016 március–április

41

Fotó © Reviczky Zsolt

TAVASZI zamatok 2014 óta a Müpa a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik szervezője. A rügyfakadás zenei ünnepnapjainak eddig is sok fontos eseménye zajlott a Komor Marcell utcai palotában – most ez még határozottabban így történik. Cikkünk a legfontosabbakat emeli ki a Müpa Tavaszi Fesztiváli kínálatából. Liszt és Bartók, Beethoven és Rachmaninov, Mozart és Mahler, a cappella vokális zene és ütőhangszeres muzsika, vendégművészek Ramón Vargastól a The King’s Singersig, a Filarmonica della Scalától a Percussive Planet Ensemble-ig, Kim Kashkashiantól Shai Wosnerig – a budapesti tavasz zamatait kóstolgatva minden ízlés és minden korosztály képviselői megtalálják a számukra vonzót.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a korábbi Őszi Fesztivál nyomdokaiba lépő CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál profiljával szervesen összefügg, hogy a magyar zenetörténet nagyjai közül Liszt művészetét elsősorban az előbbi, Bartókét mindenekelőtt az utóbbi állítja programjának középpontjába – ettől azonban Bartóknak még nem kell hiányoznia a Tavaszi Fesztivál műsoráról sem.

Idén például a két nagy magyar zeneszerző egymás társaságában nyitja meg az áprilisi eseménysort a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjén. A koncert élén Liszt II. magyar rapszódiáját halljuk, majd a műsor középpontjában Bartók Brácsaversenye szólal meg – a zeneszerző legutolsó kompozíciója, amelyet halálos betegségével küzdve csak

42 müpa

magazin 2016 március–április

fölvázolni maradt ideje, befejezni már nem.

Ezt a munkát tanítványa, Serly Tibor végezte el; ő fejezte be a 3. zongoraversenyt is.

Mind a szólista, mind a karmester személye abszolút adekvát: az örmény-amerikai Kim Kashkashian korunk egyik legjelesebb brácsaművésze, aki Bartók Brácsaversenyét is hanglemezre vette már pályafutása során, de elkötelezett előadója Ligeti, Kurtág és Eötvös zenéjének is, számos szál fűzi magyar muzsikusokhoz. Aki valaha hallotta játékát, nem felejti el a vallomásosan közvetlen muzsikálás költőiségét. Hasonlóan illik a programhoz a karmester személye: az ötvennyolc éves amerikai David Robertson, a Saint Louis-i Szimfonikusok és a Sydney-i

Kim Kashkashian

Fotó © Steve Riskind

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL – KL ASSZIKUS

Budapesti Fesztiválzenekar

A hatvanhárom éves Myung-whun Chung nem ismeretlen a hazai hangversenyközönség előtt. Akik kezdettől járnak a Müpá­ba, emlékezhetnek a megnyitás évében, 2005

Shai Wosner

Fotó © Marco Borggreve

Mozart első érett kori operája, az 1781-ben, Münchenben bemutatott Idomeneo tragikus hangvételű, történelmi-mitológiai témájú mű, megrendítő drámai konfliktussal, csodálatos dallamokkal és jobbnál jobb lehetőségekkel az énekes szólisták számára.

Vashegyi György az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus élén a mű hangversenyszerű előadását vezényli, s a produkciót nemzetközi énekesgárda szólaltatja meg. Az Idamantét éneklő Margarita Gricskovát mostanában legtöbbször Bécs közönsége hallhatja, mivel az orosz mezzoszoprán a 2012/13-as évadtól az ottani Staats­oper társulatának tagja. Elektra megszemélyesítője, Serena Farnocchia egykori Pavarotti-versenygyőztes, jeles Verdi-énekesnő, aki korábban olyan karmesterek társaságában lépett fel, mint Jurowski, Luisotti, Mehta, Muti, Noseda, Oren, Sinopoli vagy Steinberg. A világsztárok sorában üdvözölhetjük Baráth Emőkét, a Vashegyi-produkciók régi résztvevőjét, aki Riccardo Minasi és az Il Pomo d’Oro kíséretével, Philippe Jaroussky társaságában énekel Händel Partenope című operájának nemrég megjelent Erato-felvételén. Erősíti a vokális együttest Bernhard Berchtold is, aki számos Vashegyi-előadás tenoristája volt már a Müpában. Az Idomeneo csillaga azonban minden bizonnyal a címszerepet éneklő, ötvenhat éves mexikói bel canto-tenor, Ramón Vargas lesz, aki speciális énekkultúrájával különleges ízt ad az előadásnak.

Vargas, az Enrico Caruso Énekverseny hajdani győztese az elmúlt évtizedek során olyan operák főszerepeiben tündökölt, mint A varázsfuvola, a Mózes, a Lammermoori Lucia, a Rigoletto, a Traviata, a Werther.

Korunk egyik legkedveltebb tenorhangja az övé. (Ramón Vargas-szal készült interjúnkat a 46. oldalon olvashatják. – a szerk.)

Kocsis Zoltán az utóbbi években a Nemzeti Filharmonikusok élén fölvállalta Richard Strauss ritkán játszott operáinak népszerűsítését: vezényletével évente láthat-hallhat a Müpa közönsége egyet a német zeneszerző színpadi művei közül. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon azonban egy másik nagy századfordulós zeneszerző, Rachmaninov felé fordul Kocsis figyelme: a Magyarországon ismeretlen Aleko, melyet a fiatal zeneszerző 1892-ben, mindössze tizenkilenc évesen fejezett be, vizsgadarab volt a zeneszerzőnek a Moszkvai Konzervatóriumban folytatott tanulmányai végén. Vlagyimir Nyemirovics-Dancsenko librettója Puskin Cigányok című költeménye nyomán készült, a zenét pedig nagyra értékelte a konzervatórium zsűrije. A mű rövidesen közönség elé is került Moszkvában, a Bolsoj színpadán.

Az Aleko azért jelentős és figyelemreméltó, mert Rachmaninov már ebben a korai operakísérletében szuverén alkotónak bizonyul, aki megtalálja önálló hangját. Ez a hang a romantikus operák zárt számos szerkezetétől éppúgy független, mint a wagneri zenedrámától. A kortársak nagyra értékelték az Aleko merész harmóniáit, és az ifjú Rachmaninovban az operaműfaj megújítóját üdvözölték. A hangversenyen az egyfelvonásos operát Beethoven c-moll zongoraversenye előzi meg, Shai Wosner előadásában. A negyvenéves izraeli zongoraművész tanulóéveit a New York-i Juilliard School falai között töltötte Emanuel Ax növendékeként, ma pedig olyan muzsikusok kamarapartnere, mint Christian Tetzlaff vagy Pinchas Zukerman – és Chicago, Phila­delphia, Cleveland, Los Angeles zenekarai hívják meg rendszeresen versenyművek szólistájaként.

júniusában megvalósult nagyszabású produkcióra, Mahler VIII. szimfóniájának előadására. A dél-koreai karmester, Olivier Messiaen egykori növendéke és Carlo Maria Giulini hajdani asszisztense operakarmesterként is kiváló, emlékezetes teljesítményt nyújtott Dvořák szimfóniáit vezényelve, a nagyközönség azonban talán leginkább a francia zeneszerzők specialistájaként tartja számon. Újabb látogatása alkalmával a milánói Scala zenekara, az Orchestra Filarmonica della Scala élén Mozartot és – ismét – Mahlert vezényel: a kései g-moll szimfóniát (K. 550) és az V. (cisz-moll) szimfóniát. Mozart alkotása izgalmas elegy: a légies könnyedséget egyesíti a tragikummal, Mahler műve pedig különlegesen súlyos és erőteljes, gazdag hangzású szimfonikus látomás, középpontjában a mahleri életmű talán legnépszerűbb s egyben legköltőibb lassú tételével, az Adagiettóval, amelyet a zeneszerző zenébe foglalt szerelmi vallomásként komponált társa, Alma számára.

Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar

Fotó © Nagy Attila, Müpa

Szimfonikusok vezetője az új zene egyik apostola, 1992 és 2000 között a Boulez alapította Ensemble Intercontemporain élén állt. A párizsi együttes repertoárját kiszélesítve gyakran vezényelte honfitársa, John Adams zenéjét: Budapesten is az amerikai szerző egy művével fejezi be a programot.

A Harmonielehre, Adams 1985-ös darabja kétszeresen is frappáns választás. Egyrészt az innovatív szellemű magyarok, Liszt és Bartók után szélesre tárja a tájékozódás jelképes ablakát, beengedve rajta a világot – ezúttal egy tengeren túli kompozíció alakjában –, másrészt Adams műve reflexió a 19–20. századi európai zene néhány fontos alakjának (Arnold Schoenberg, Heinrich Schenker, Hugo Riemann) zeneelméleti gondolkodására.

müpa

magazin 2016 március–április

43

Weimarral, a Liszt számára oly sok inspirációt nyújtó goethei város szimfonikus zenekarával...

Martin Haselböck

44 müpa

magazin 2016 március–április

The King’s Singers

Fotó © Axel Nickolaus

Liszt nagy művei közül az idei Tavaszi Fesztiválon a Krisztus oratóriumra esett a választás. Az 1855 és 1867 között, tizenkét éven át komponált opus magnum nem „karácsonyi oratórium”, nem passió és nem a Megváltó életének feldolgozása – hanem a három egyszerre. Liszt a Jézus személyének szentelt zeneművek történetében egyedülállóan eredeti műfajt talált háromrészes kompozíciója számára. Jelképesnek tekinthetjük, hogy a mű előadógárdájában magyar énekesek (Celeng Mária, Vörös Szilvia, Horváth István, Kovács István, Sebestyén Miklós) szövetkeznek a Staatskapelle Weimarral, a Liszt számára oly sok inspirációt nyújtó goethei város szimfonikus zenekarával. Ez az együttes, amely a weimari Deutsches Nationaltheaterrel szoros szimbiózisban működik, annak a zenekarnak utóda, amelynek élén maga Liszt kísérletezett és valósította meg újító elképzeléseit szimfonikus korszakában, az 1840-es és ’50-es évtizedben. Ekkor keletkezett számos szimfonikus költeménye, és ekkor mutatta be Weimarban Wagner Lohengrinjét, Cornelius Badgadi borbélyát. A produkciót Martin Haselböck személyé­ben olyan muzsikus vezényli, aki nemcsak karmester, hanem orgonaművész is, s így a világi és a vallásos repertoárban egyaránt otthonos. Haselböck néhány éve érdekes felvételt készített Liszt szimfonikus költeményeiből: vezényletével a művek korabeli hangszereken szólaltak meg.

Fotó © Meinrad Hofer

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL – KL ASSZIKUS

...magyar énekesek szövetkeznek a Staatskapelle

Idestova ötven éve, hogy 1968-ban megalakult a világ leghíresebb és legsikeresebb a cappella klasszikus zenei szextettje, a The King’s Singers, amelyet a magyar közönség igen korán, már a hetvenes években megismerhetett. Azóta az együttes rendszeresen fellép Budapesten, és koncertjük mindig ünnep a vokális zene szerelmesei számára.

Korábbi Müpa-fellépésük idején a Magyar Rádió Gyermekkórusával énekeltek együtt a brit muzsikusok, most a Szent Efrém Férfikar tagjai lesznek partnereik. A műsor az együttműködésnek megfelelően magyar számokat is tartalmaz: a szünet előtt hallhatjuk Ligeti György Nonszensz madrigáljait, a szünet után Bartók Székely népdalok-sorozatát, sőt a tervezett ráadások között Kodály Esti dala is szerepel... Az est nagy részében a The King’s Singers produkciói szerepelnek, de felllép önállóan a Szent Efrém Férfikar is, és lesz két olyan műsorszám, amelyet a két együttes közösen ad elő. Kíváncsian várjuk a kísérlet eredményét!

A küzdve-vívódva keresés-kutatás szellemét megtestesítő Faust alakja a művészet vis�szatérő témája évszázadok óta: kronológiai szempontból már a legnagyobb feldolgozás, Goethéé is sokadik a sorban. A zenetörténet Faust-témájú művei is hosszú listát töltenek meg, elég Liszt Faust-szimfóniájára, Boito Mefistofelesére, Busoni Doktor Faustjára utalni. De a modern magyar zenét is foglalkoztatja Faust alakja. Dubrovay László

(1943) közel harminc esztendeje, 1987-ben komponálta meg Faust, az elkárhozott című balettjét. E liszti inspirációjú mű a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében először kerül színpadra a szerző eredeti elképzelései szerint. Dubrovay, akit közönsége a zenei színgazdagság és az újszerű effektusok iránti különleges vonzalmáról is ismer, így beszélt a műről: „amit tudok a mai zenei eszköztárról, minden jelen van benne.” 2013-ban, a Kossuth-díj átvételekor pedig így nyilatkozott: „A Faust egész estét betöltő mű, és manapság alig komponálnak új balettzenét.

Négy zenekari szvitet formáltam a zenei anyagából, mindegyiknek igen jó volt a kritikai visszhangja. Üvölt a színpad után – így méltatták. CD-n is megjelent, tehát meghallgatható. Egyelőre nincs új dramatikus tervem, előbb szeretném a Faustot színpadon látni.”

A zeneszerző vágya most megvalósul, hiszen a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar Záborszky Kálmán vezényelte estjén nemcsak a zene hangzik fel, de Vincze Balázs koreográfiájával a Pécsi Balett társulata is részese az előadásnak.

A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt ütős befejezésről gondoskodtak a szerkesztők az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál számára. A fiatal osztrák ütőhangszeres művészt, Martin Grubingert a 2014-es fesztiválon ismerte meg a magyar közönség, amikor a BBC Szimfonikusok szólistájaként járt itt. Most ismét Budapestre látogat, ezúttal

2016. április 10.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL MOZART: IDOMENEO

Martin Grubinger

KÖZREMŰKÖDIK: RAMÓN VARGAS – IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA MARGARITA GRICSKOVA – IDAMANTE, A FIA SERENA FARNOCCHIA – ELEKTRA, AGAMEMNON LÁNYA BARÁTH EMŐKE – ILIA, PRIAMOS LÁNYA BERNHARD BERCHTOLD – ARBACES, IDOMENEO BIZALMASA MEGYESI ZOLTÁN – FŐPAP CSER KRISZTIÁN – ÉGI HANG ORFEO ZENEKAR, PURCELL KÓRUS, VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Fotó © Felix Broede

2016. április 12.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL BEETHOVEN ÉS RACHMANINOV A NEMZETI FILHARMONIKUSOKKAL

azonban a Percussive Planet Ensemble társaságában, s a koncert két nagyszabású kompozíciót vonultat fel. Az első részben a magyar közönség körében is kedvelt török zongoraművész és zeneszerző, Fazil Say The Bells (A harangok) című oratorikus műve szólal meg. Edgar Allen Poe költeményét már Rachmaninov is megzenésítette az előző századfordulón, Fazil Say művét tavaly áprilisban a lübecki Musik- und Kongresshalléban mutatták be, s Grubinger és a Percussive Planet Ensemble már annak a koncertnek is közreműködője volt. A budapesti hangverseny második részében – egyszersmind az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál záró produkciójaként – Carl Orff életörömtől ittas, érzéki középkor-víziója, a Carmina Burana szólal meg. A koncerten közreműködik Ferhan és Ferzan Önder zongoraduója, a négy énekes Laura Aikin, Iris Vermillion, Antonio Giovannini és Adrian Eröd, az est karmestere pedig az osztrák muzsikus, Heinz Ferlesch.

Csengery Kristóf

2016. április 8.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR KÖZREMŰKÖDIK: KIM KASHKASHIAN – BRÁCSA VEZÉNYEL: DAVID ROBERTSON, BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

KÖZREMŰKÖDIK: SHAI WOSNER – ZONGORA, DMITRIJ ULJANOV – ALEKO ALEKSZANDER MIHAJLOV – EGY FIATAL CIGÁNY KARINE BABAJANYAN – ZEMFIRA ALEKSZANDER ROSZLAVECS – ZEMFIRA APJA NEMZETI ÉNEKKAR (KARIGAZGATÓ: SOMOS CSABA), VEZÉNYEL: KOCSIS ZOLTÁN BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. április 14.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL MYUNG-WHUN CHUNG ÉS AZ ORCHESTRA FILARMONICA DELLA SCALA BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. április 17.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL LISZT: KRISZTUS

STAATSKAPELLE WEIMAR, KÖZREMŰKÖDIK: CELENG MÁRIA, VÖRÖS SZILVIA, HORVÁTH ISTVÁN, KOVÁCS ISTVÁN, SEBESTYÉN MIKLÓS – ÉNEK, ZITA NAURATYILL – ORGONA, A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARA, A MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSA, (KARIGAZGATÓ: PAD ZOLTÁN ÉS MATOS LÁSZLÓ), VEZÉNYEL: MARTIN HASELBÖCK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. április 19.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL THE KING’S SINGERS

KÖZREMŰKÖDIK A SZENT EFRÉM FÉRFIKAR VEZÉNYEL: BUBNÓ TAMÁS BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. április 21.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL DUBROVAY LÁSZLÓ: FAUST, AZ ELKÁRHOZOTT – BEMUTATÓ

KÖZREMŰKÖDIK: PÉCSI BALETT, ZUGLÓI FILHARMÓNIA – SZENT ISTVÁN KIRÁLY SZIMFONIKUS ZENEKAR, KOREOGRÁFUS: VINCZE BALÁZS, VEZÉNYEL: ZÁBORSZKY KÁLMÁN BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. április 24.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL CARMINA BURANA MARTIN GRUBINGER ÉS A PERCUSSIVE PLANET ENSEMBLE

KÖZREMŰKÖDIK: LAURA AIKIN, IRIS VERMILLION, ANTONIO GIOVANNINI, ADRIAN ERÖD – ÉNEK, FERHAN ÖNDER, FERZAN ÖNDER – ZONGORA, DEBRECENI KODÁLY KÓRUS (MŰVÉSZETI VEZETŐ: SOMOGYI-TÓTH DÁNIEL), A CSOKONAI SZÍNHÁZ ÉNEKKARA, A MAGYAR RÁDIÓ GYEREMEKKÓRUSA, DEBRECENI KODÁLY KÓRUS, A CSOKONAI SZÍNHÁZ ÉNEKKARA, (MŰVÉSZETI VEZETŐ, KARIGAZGATÓ: SOMOGYI-TÓTH DÁNIEL), VEZÉNYEL: HEINZ FERLESCH BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 március–április

45

A világhírű tenort ebben az évadban a Bohémélet Rodolfójának szerepében ünnepli a Metropolitan Opera közönsége.

A Franco Zeffirelli nevével is fémjelzett produkcióban október óta lép színpadra.

Közben áprilisban a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége is lesz, hogy az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus koncertjén a Müpában Mozart operájának címszerepében Idomeneót, Kréta királyát keltse életre. Beszélgetésünk idején még több ezer kilométer választott el bennünket egymástól.

A METBEN RODOLFO, A MÜPÁBAN IDOMENEO: Ha most nem az óceán túlsó partjáról tenném fel a kérdéseimet, hanem, mondjuk, egy kamerával ott lennénk New Yorkban, mit tanácsolna, hol készítsük az interjút, ha a legjellemzőbb helyszínen, igazán fontos pillanatokat szeretnénk rögzíteni? Úgy gondolom, az én munkám legjellegzetesebb pillanata az, amikor megérkezem az operaházba, és elindul az a folyamat, amelynek során átalakulok Rodolfóvá. Elkészül a smink, rám adják a kosztümöt, és közben lelkileg, gondolatilag is megszületik a színpadi figura. A dolognak ez a része, amit a közönség nem lát, nagyon izgalmas. De aztán, amikor az előadás végén Rodolfóból újra Ramón lesz, sétálhatnánk egy nagyot a Central Parkban, vagy elmehetnénk valamelyik kedvenc éttermembe, esetleg felfedezhetnénk valami jó kis új helyet. A mostani a huszonharmadik szezonom a Metben, úgyhogy jól ismerem és nagyon szeretem New Yorkot, mindig jól érzem itt magam.

A világon minden énekes álmainak csúcsa, hogy a Metropolitan színpadán léphessen fel, mi pedig gondolatban máris a falakon kívül, a városban vagy a parkban sétálunk. Nem baj, hiszen mi másról beszélgetnénk ott is, mint az operáról. A Müpában is látható élő Met-

46 müpa

magazin 2016 március–április

RAMÓN VARGAS

ropolitan-közvetítéseknek köszönhetően Ramón Vargas Rodolfóját is több millióan láthatták, hallhatták szerte a világon.

Mit gondol erről?

Azt, hogy ez óriási lehetőség. Mindenekelőtt azért, mert fel tudja kelteni az érdeklődést, meg tudja szerettetni az operát olyanokkal is, akiket korábban ez nem érdekelt, vagyis közönséget hozhat a színházba. Nem pótolja a színházat: az élő előadás varázsát semmi nem tudja teljesen visszaadni. De az is tény, hogy ezek a csodálatos közvetítések olyan közönséghez is elviszik ezt a világot, amelyik talán soha nem jut el operába – a Metropolitanbe pedig végképp nem.

Gondolom, a kritikai visszhang is megsok­ szorozódik egy-egy ilyen közvetítés után.

Igen. De mi, énekesek, tisztában vagyunk a munkánk színvonalával. A kritika azért fontos, hogy megtudjuk, önértékelésünktől függetlenül, mások hogyan ítélik meg művészi teljesítményünket.

Mikor és hol lépett fel először Roldolfo szerepében?

Mexikóvárosban, 1990-ben. Nagyon fiatal voltam, és hihetetlen izgalommal készültem a szerepre, amely minden tenorista vágyálma. Nem tudom, összesen hányszor énekel-

tem, de az biztos, hogy a Bohéméletben színre léptem még Nápolyban, Luzernben, Milánóban, Londonban és Madridban is. És persze nagyon sokszor New Yorkban.

A Franco Zeffirelli rendezte mostani előadás pedig azért is különösen fontos számomra, mert játszottam az ugyancsak általa rendezett Bohéméletben a milánói Scalában is, illetve Nápolyban, ahol személyes irányítása mellett dolgozhattam. Nagy élmény volt.

Szívesen játssza el egy-egy új színrevitelben ugyanazt a szerepet?

Az énekes – és persze minden művész – legnagyobb ellensége a rutin. Az olyan híres szerepek esetében, mint amilyen a Bohémélet Rodolfója, vagy a Traviata Alfredója, különösen igaz, hogy nagyon vigyázni kell, rengeteg erőt, energiát és invenciót kell mozgósítani, hogy az ember minden alkalommal megújuljon, ki tudjon találni valami mást.

Végül is melyik a kedvenc szerepe?

A nagy kedvencek egyike Edgardo Donizetti Lammermoori Lucia című operájában. Hozzá fűződik az első igazán fontos európai fellépésem, Luzernben, 1988-ban – és ezzel a szereppel debütáltam a Metben is, 1992-ben.

Edgardo alázatos, szenvedélyes és hűséges, igazi nemes lélek: nagyon szeretem.

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL – KL ASSZIKUS

Ramón Vargas

A másik kedvencem Nemorino – Donizetti Szerelmi bájitalának tenorja –, akinél nincs jobb ember az egész operairodalomban.

rozó élmény, amely arra késztetett, hogy zenét tanuljak. A továbbiakat ennek köszönhetem.

Hogy mégis Edgardo a legkedvesebb, arról árulkodik – és ennyit talán szabad nekem is árulkodni –, hogy e-mail-címében Ramón helyett az Edgardo nevet használja. Nem véletlenül, hiszen a Metben való debütálással indult el igazán nemzetközi karrierje.

Mégpedig igencsak emlékezetes módon, úgy, hogy Pavarotti helyett kellett beugrania.

A Met színpadán! Az ember szívdobogást kap még a gondolattól is.

Olyan fiatal, naiv és tapasztalatlan voltam, hogy fel sem fogtam, milyen helyzetbe kerülök, ha elfogadom a felkérést, és beugrok a legendás Luciano Pavarotti helyett. De talán éppen ez volt a szerencsém. Az történt, hogy 1992 szeptemberében, miután sikerrel debütáltam Bécsben A sevillai borbély Almaviva grófjával, megemlítettem barátomnak és kollégámnak, Roberto Frontalinak, hogy szabaddá tettem magam karácsonyra, mert szeretnék hazautazni Mexikóba, hogy a családommal töltsem az ünnepet. Az lett belőle, hogy New Yorkban karácsonyoztam, és Edgardóval debütáltam a Metben.

Olvastam, hogy sikerének egyik legfontosabb titka a kitartó, folyamatos építkezés, hogy mindig csak úgy lépett előre, ahogy a hangja megkövetelte, egyenletes tempóban, mintegy hozzánőve a nagyobb szerepekhez. Igényelt-e ez önuralmat?

Visszautasított-e szerepeket? És honnan tudta, mit kell elfogadni és mit nem?

Mi, operaénekesek egész életünkben tanulunk. Az ember újra meg újra átveszi azokat a szerepeket, amelyeket énekel, és közben újakra készül. 1990-ben énekeltem Rodolfót, azután azonban két évig nem, mert a nehéz harmadik felvonásra fel kellett készíteni a hangomat. Zubin Mehtának nemet mondtam, amikor felkért, hogy énekeljem az általa vezényelt előadáson Firenzében. Egyébként ezt könnyű eldönteni: ha az ember hangjának kényelmes a szerep, ha nem kell erőlködni vele, az azt jelenti, mehet, vállalható.

Ez előtt az emlékezetes alkalom előtt persze már fellépett a milánói Scalában egy Riccardo Muti vezényelte előadáson, és megnyert két jelentős énekversenyt.

Visszatekintve simának tűnik a világhírhez vezető út. Az volt?

Tulajdonképpen igen. 1982-ben megnyertem a Carlo Morelli versenyt Mexikóvárosban, néhány évvel később pedig a Caruso versenyt Milánóban. Ez a két győzelem megváltoztatta az életemet. Meggyőzött arról, hogy érdemes tovább tanulni, énekesnek készülni, és azt is eldöntette velem, hogy Európában telepedjem le.

Nem olyan ez, mint valami tündérmese? „A kilencgyermekes mexikói család hetedik gyermekéből” (Wikipédia) a 21. század egyik leghíresebb tenorja, igazi világsztár lesz. A tehetség mellett, mit gondol, minek köszönheti ezt?

Nem születtem zenész családba, gyerekkoromban mégis sok zenét hallgattam. Mexikóvárosban a guadalupei bazilika gyermekkórusában énekeltem – gregorián énekektől Gounod-ig mindent. Ez volt az a meghatá-

Van-e olyan szerep, amelyet már nem énekel?

A nagyon magas fekvésűeket már elhagytam. Ilyen például Rossini Hamupipőkéjének, Selyemlétrájának, vagy Bellini Az alvajáró című operájának tenorszerepe. Változott a hangom az évek során, a középfekvés felé mozdult, és én nem akarom erőltetni a hangszeremet. Nagyon fontos tudni, hogy mit mikor lehet.

Más szempontból viszont nem kíméli magát. Sokat énekel, jelentős szerepeket, sűrű beosztással. A teljesség igénye nélkül 2015 novembere és 2016 júliusa között: Rodolfo (Bohémélet) a Metropolitanben, Riccardo (Álarcosbál) a bécsi Staatsoperben, ugyanott Des Grieux gróf (Manon) és Don Carlos (Verdi operájának címszerepe), Gabriele Adorno (Simone Boccanegra) Brüsszelben és Tito (Tito házassága) a Zürichi Operaházban. Budapestről akkor még nem is beszéltünk. Hogy bírja a nemzetközi karrierrel járó sok utazást?

Még mindig szeretek utazni, ha néha fáraszt is. Úgy gondolom, amivel én foglalkozhatom, az nagy kiváltság, amiért némi áldozatot is kell hozni. Én ezt örömmel meghozom.

Évek óta Bécsben él. Miért éppen ott?

Bécsben tanultam sok-sok évvel ezelőtt. És bár tizennégy évig éltem Svájcban, nem kaptam meg a svájci állampolgárságot. Átköltöztem Bécsbe, ahol azonnal felajánlották a tiszteletbeli állampolgárságot.

Azóta is boldogan élek ott a családommal. Így – gondolatban legalábbis – most már csak egy ugrásra vagyunk Budapesttől, ahol a Müpában április 10-én Idomeneót, Kréta királyát énekli az opera koncertváltozatában. Mozart szerette, sokra tartotta ezt az operáját, mégsem került be soha az igazán népszerű színpadi művei közé.

Mit gondol, miért?

Nem tudom, én mindenesetre nagyon szeretem ezt a szerepet. Az Idomeneót pedig Mozart egyik legjobb operájának tartom.

Végre sikerült függetlenítenie magát az apja befolyásától, és az eredmény hihetetlen. Nagy kár, hogy később az apja hatásának és a körülmények nyomásának engedve visszakozott, és megint úgy komponált, ahogy elvárták tőle.

2012 novemberében már vendégül láthattuk egy emlékezetes alkalommal, akkor áriákat énekelt. Milyen emlékeket őriz arról a négy évvel ezelőtti budapesti koncertről?

Mindig különleges alkalom, ha Magyarországon énekelhetek. A közönség zeneértő és igényes. Önök jelentős zenei hagyományokkal rendelkeznek. Nagyon fontos, ugyanakkor nem könnyű itt sikert aratni. Megtiszteltetés, hogy önöknek énekelhetek.

Petrányi Judit

2016. április 10.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL MOZART: IDOMENEO

KÖZREMŰKÖDIK: RAMÓN VARGAS – IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA MARGARITA GRICSKOVA – IDAMANTE, A FIA SERENA FARNOCCHIA – ELEKTRA, AGAMEMNON LÁNYA BARÁTH EMŐKE – ILIA, PRIAMOS LÁNYA BERNHARD BERCHTOLD – ARBACES, IDOMENEO BIZALMASA MEGYESI ZOLTÁN – FŐPAP CSER KRISZTIÁN – ÉGI HANG ORFEO ZENEKAR, PURCELL KÓRUS, VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

„Az Idomeneót Mozart egyik legjobb operájának tartom.” müpa

magazin 2016 március–április

47

A JAZZ ÉLETFÁJA

ÉS ANNAK HAJTÁSAI

Április a jazz ünnepe a Müpában: öt nap különbséggel a kortárs jazz két ikonja is a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára lép. Wayne Shorter szaxofonos 2009-es, nagy sikerű koncertjét követően látogat ismét Budapestre, míg Robert Glasper zongorista most mutatkozik be Magyarországon. (Élet, rajz) Nagy utat járt be az idén nyolcvankét éves Wayne Shorter, amíg eljutott jelenlegi együttesének megalakításáig. Korán eljegyezte magát az improvizatív zenével.

Tehetségére Art Blakey híres Jazz Messengers együttesében figyelt fel a jazzvilág, így Miles Davis is, aki 1964-ben meghívta második, utóbb klasszikussá vált kvintettjébe. A stílusteremtő trombitással töltött, a hard boptól a jazz-rockig ívelő korszak döntő hatást gyakorolt a fiatal szaxofonos irányultságára. Davis így emlékezett a közösen eltöltött évekre: „Wayne-t nagyon foglalkoztatták a zene szabályai. Tudta, hogy a szabadság a zenében nem más, mint a szabályok ismerete, hogy azokat a saját kedvére alakítsa az ember. Szerzeményeivel és hangszereléseivel ő volt zenénk intellektuális katalizátora.”

Innen csak egy lépés volt a jazz-rock korszakot meghatározó, Shorter pályáján is mérföldkőnek bizonyuló Weather Report megalakítása 1970-ben, amelyben partnere az Ausztriából Amerikába áttelepült, a szintetizátorok mesterévé vált Joe Zawinul lett: kettősük alkotta a másfél évtizeden át működő, összetételében gyakran változó csapat gerincét.

48 müpa

magazin 2016 március–április

(Csapat, egység) Wayne Shorter már a ’60-as évek elejétől saját nevén is kiadott lemezeket, köztük kilenc remek albumot a Blue Note gondozásában. Szólókarrierje a Weather Report felbomlását követően is folytatódott szaxofonjátékát előtérbe állítva, mígnem 2000-ben megszervezte akusztikus kvartettjét, amely új irányt adott zenéjének.

A mai jazzben aligha van együttes, amely – anélkül, hogy a free jazz nyelvezetét használná – ennyire a spontaneitásra és a muzsikusok rögtönzőképességére építené játékát.

Váratlan megoldások, kiszámíthatatlan fordulatok, rendhagyó képzettársítások, olykor a kortárs zenére emlékeztető hangzások – és mindennek mélyén valami kinetikus energia, amely folyamatos mozgásban tartja a zenét. Danilo Perez, a virtuóz panamai zongorista, John Patitucci, a nagybőgő mágusa, és Brian Blade, az ütőhangszerek mestere alanyi jogon is jegyzett, önálló karriert építő művészek; a tízszeres Grammy-díjas Wayne Shorterrel alkotott, kivételes élményt ígérő együttesük egyedülálló attrakció a kortárs jazz világában.

Az amerikai sajtó Wayne Shorterről USA Today: „A szaxofonos nyolcvanéves lesz, de zenéje ugyanolyan friss, mint mindig.”

The New York Times: „Káprázatos invenció, töretlen újító szellem – Shorter együttese felmérhetetlen hatást gyakorolt a 21. század jazz-zenéjének előadói gyakorlatára.”

Boston Globe: „Kevesen hagytak ilyen kitörölhetetlen nyomot a jazz térképén, mint a nagyszerű szaxofonos, zeneszerző, zenekarvezető Wayne Shorter.”

AllAboutJazz: „A Without A Net újabb kiemelkedő pont Wayne Shorter ragyogó együttesének pályáján. Mestermunka, amely Shorter klasszikus lemezeinek sorába illeszkedve tovább erősíti amúgy is előkelő helyét a jazz legfelső osztályában.”

DownBeat: „A Without A Net Wayne Shorter diadalmas visszatérése a Blue Note kiadóhoz negyvenhárom év után… minden tekintetben kielégítő zene, amely a legmagasabb színvonalon szólal meg.”

Time Out New York: „Shorter játéka ma éppolyan lenyűgöző, mint egykori sikerei idején.”

NPR Music: „Wayne Shorter egyike korunk legnagyobb jazz-zenészeinek.”

Fotó © Dorsay Alavi

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL – JAZZ

Wayne Shorter Quartet

„…a szabadság a zenében nem más, mint a szabályok ismerete…”

Robert Glasper Experiment (Helyek, nevek) Halott a jazz, vagy csak máshová költözött? – provokálta az olvasót egyik könyvének címével Stuart Nicholson jazztörténész. Ha Robert Glasper nevét hallja, bárki az utóbbira szavazna. Az ő világában a jazz olyan helyet foglal el, amely mellett a rap, az R&B, a hip-hop is él és virul. A harminchét éves zongorista nem az egyetlen az újabb muzsikusnemzedék tagjai között, akik a ritmikus (fekete) zene populárisabb válfajain nőttek fel. Természetes fejlemény, hogy ebben a kultúrkörben kifejezést igénylően együtt léteznek a városi folklór különböző hajtásai, hogy csak Steve Coleman szaxofonos M-Base elnevezésű körére utaljunk a ’90-es évekből.

Robert Glasper tanoncéveit olyan prominens jazzmuzsikusok mellett töltötte, mint Christian McBride, Kenny Garrett, Nicholas Payton, Terence Blanchard és Roy Hargrove, lelki szemei előtt azonban végig édesanyja példája lebegett, aki a templomban gospelt énekelt és zongorázott, a helyi jazzklubban pedig jazzt és bluest játszott.

A kettősség először a Blue Note által kiadott Double-Booked (2009) című CD-n jelent meg, amelyen egymás mellé állította akusztikus trióját és elektromos Experiment együttesét.

Ez a lemez még alapvetően jazz-fogantatású volt, de már más hatásokat is mutatott.

(Fekete, fehér) Az igazi váltást a jelentős figyelmet és kedvező kritikai visszhangot kiváltó Black Radio című 2012-es CD-je hozta el, amely olyan előadók közreműködésével készült, mint Erykah Badu, Bilal, Lupe Fiasco, Lalah Hathaway, Ledisi, Meshell Ndegeocello – akik távolról sem a jazz művelői. Glasper vallomása szerint sorban jöttek a stúdióba,

Robert Glasper és New Orleans Végül is hol fusson össze az ember a mai jazz/R&B ünnepelt sztárjával, ha nem a jazz bölcsőjében, New Orleansban? Robert Glasper 2013 novemberében a New Orleans-i Tulane Egyetemen a jazztanszék hallgatói, oktatói és muzsikustársak előtt egy órán át beszélt a jazzhez fűződő viszonyáról, zenéje jellegzetességeiről. A texasi Houstonból származó zenész a terem közepén levő zongorára támaszkodva állt, barna dzsekiben, sötét napszemüvegben, fekete sapkában, és hosszú ujjainak repkedő mozgásával kísérte magyarázatát.

A felfokozott hangulat, a rezzenéstelen összpontosítás jelezte: a közönség tudatában van annak, hogy különleges személyiséggel találkozik. Az is érzékelhető volt, hogy olyasvalaki jött közéjük, aki mentalitását, zenei törekvéseit tekintve közel áll fiatal hallgatóságához.

Az előadás végén felbomlott az addigi fegyelem; érdeklődők, ismerősök, egykori muzsikustársak zsongták körül a vendéget. Köztük Geoff Clapp, a New Orleansban élő dobos, aki egykor New Yorkban együtt lakott és játszott Glasperrel. Az üdvözlő csók kifejezte a zongorista örömét, és egyúttal tanújelét adta annak, hogy a fekete és a fehér olyan békében megférhet egymás mellett, mint a billentyűk a zongorán.

a zene a helyszínen született, és nem tervezte, hogy R&B legyen belőle. Mégis az lett, a Grammy-díj zsűrije is ebben a kategóriában jutalmazta a lemezt. Ezt megelőlegezte a média kitüntetett figyelme, a rádióadások, tévészereplések sora, amelyek a CD megjelenését kísérték.

A következő, Black Radio 2 című lemez némi módosítással hasonló zsánerben fogant, és egyik száma ismét Grammy-díjas lett.

Glasper ezután meglepetésre visszatért akusztikus triójához, és 2015-ben, meghívott közönség előtt rögzítette legújabb, jellegében előző CD-ihez hasonló anyagát, amelyet Budapesten is bemutat. „A fekete zene olyan ház, amelynek sok szobája van: jazz, blues, gospel, R&B, rock, hip-hop stb. Én bekukkantok ezekbe a szobákba. Ez az én otthonom. A mi otthonunk” – fogalmazta meg művészi hitvallását Robert Glasper.

Turi Gábor

2016. április 11.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL WAYNE SHORTER QUARTET KÖZREMŰKÖDIK: WAYNE SHORTER – SZAXOFON, DANILO PÉREZ – ZONGORA, JOHN PATITUCCI – NAGYBŐGŐ, BRIAN BLADE – DOBOK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2016. április 16.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL ROBERT GLASPER EXPERIMENT KÖZREMŰKÖDIK: ROBERT GLASPER – ZONGORA, CASEY BENJAMIN – SZAXOFON, DERRICK HODGE – BASSZUSGITÁR, MARK COLENBURG – DOBOK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2016 március–április

49

BOLYGÓ

Nyolcvan évet élni önmagában is nagy teljesítmény, de Csukás Istvánt nem ezért szeretjük – egyáltalán nem pusztán emiatt övezi össznépi szeretet, osztatlan megbecsülés. Nem túlzás, ha kijelentjük: egy ország nőtt fel a meséin, nemzedékek sorát derítette jókedvre vagy segítette hozzá, hogy könnyű álmot hozzon nekik az éj. És ott vannak a verseskönyvek, amelyekkel az életmű több mint száz kötetre rúg. „Költőnek lenni, nyugodtan el lehet mondani, nincsen annál szerencsétlenebb állapot.

Olyan foglalkozás, amit nem lehet otthon bevallani, mert ha hazamész, kiröhögnek.

Szegény anyámék végig titkolták, hogy mit csinálok” – mondta a Litera.hu-n megjelent életútösszegző interjúban az elszegényedett kisújszállási kovácsmester fia, aki kezdetben hegedűművésznek készült.

Az otthoni mélyszegénység után szinte paradicsomi körülményeket jelentett számára a háborút követően a híres BékésTarhosi Zeneiskola: grófi kastély, parketta, fűtés, gyönyörű díszpark, rendszeres étkezés, zongora. Hogy az ifjú zenészpalánták kivételezett helyzetük miatt el ne tévedjenek, arról a Kodály által szorgalmazott gyűjtőutak sora gondoskodott: az adatközlők, a hajdani uradalom körül földes, döngölt padlójú szobákban élő volt cselédek számára a szocializmus korábban is elképzelhetetlen nyomort hozott.

Az érettségi után már büszke költőpalántaként, egy megjelent vers birtokában jön föl Budapestre, beköltözik a Ménesi úti kollégiumba, elkezdi a jogi fakultást, majd a bölcsészkarra vált, de igazi egyeteme a sűrű,

50 müpa

magazin 2016 március–április

sötét ötvenes években a Hungária Kávéház lesz. Leül az asztal végére, szemben a kor vezető íróival, Kormossal, Vas Istvánnal, Réz Pállal, Csurkával, Mándyval, Abodyval és másokkal, bemutatják mindenkinek, s úgy érzi, egy csapásra az élő irodalom részese, teljes jogú szereplője lett. Sorra jelennek meg versei, húszévesen szerződést köt vele a Magvető, aztán ’56 után kénytelen otthagyni a kollégiumot, és albérleti nyomorgás veszi kezdetét. A szocialista realizmus éveiben a baráti országok pártköltői által elkövetett bűnrossz versek fordításával tartja fenn magát, mígnem Kormos István dob számára mentőövet: tessék a gyerekeknek írni, biztatja. A korszak vezető íróinak sora talál ezekben az években menedéket a gyerekirodalomban: így lesz ez a sötét időszak a gyermek- és ifjúsági irodalom fénykora. A hatvanas–hetvenes években aztán sorra jelennek meg klasszikus meseregényei, Mirr-Murr, a kandúr, Pintyőke cirkusz, világszám!, Keménykalap és krumpliorr, A téli tücsök meséi, Vakáció a halott utcában és a többi. Karrierje innentől mindmáig töretlen: miközben kibontakozik rendkívül jelentős „felnőtt”-költészete is (Ima a vadevezősökért, 1975; Az üres

papír elégiája, 1980; Mintha átvágnánk Tahitin, 1982; Orr-beszámoló a Szépvölgyi út 67-től a Kolosy térig, 1985; Metszet az Időből, Szárszó, nyár, 1989; Étellift a pokolba, 1995), a fiatal korosztályt megszólító munkássága olyan könyvekben éri el újabb csúcsait, mint a Szegény Gombóc Artúr, a Pom Pom meséi, a Süsü, a sárkány, A nagy ho-ho-ho-horgász, vagy a Sün Balázs, amelyek – a televíziós megfilmesítésektől nem függetlenül ­– meghozzák számára a széles körű ismertséget, népszerűséget, az országos sikert.

Máig sérti az önérzetét, hogy a hivatalos szakma sokáig lekezelően bánt a „gyerekírókkal”, s örül annak, hogy az elmúlt években ez megváltozott, és a gyerekirodalom valóságos reneszánszáról beszélhetünk.

Benne ez a „kétprofilúság” egyébként sosem okozott meghasonlást: úgy érzi, két szárnya van, az egyik a mese-szárny, a másik a vers, a költészet szárnya, és nem féltékeny egyik fele a másikra. Az világos és megmagyarázható, hogy mint gyerekíró százszor ismertebb, hiszen egy verseskönyv ma is két-háromszáz példányban jelenik meg, miközben egy meséskönyv

Fotó © Nők Lapja, Csibi Szilvia

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL – LITER ÁRIUM

A CSUKÁS-

Csukás István nélkül szomorúbb lenne a világ. vagy egy mese, főleg ha film készült belőle, korábban akár milliós példányszámot is elérhetett.

A figurák hordozzák a sztorit, mondja. A Süsü például meg van fordítva: eddig tőle féltek, most meg ő fél, s ez az ötlet rengeteg mindent elbír, számtalan kalandot kínál. Vagy Bagaméri: adva van egy fagylaltos, akit valaki elátkoz, hogy rossz a fagylaltja, holott jó. Ennyi elég, innen „lábra áll” az alak. Minden az ötletnél kezdődik, azon múlik az egész. Amikor elkezdett írni, igyekezett minél több derűt, mulatságot belegyömöszölni a történetekbe, hogy kitartson a kis olvasók hetvenéves koráig. Mikor az első filmet, a Keménykalap és krumpliorrt forgatták, meséli a fent említett interjúban, az operatőrrel leguggoltak, és onnan néztek körbe; ezt a perspektívát soha nem szabad feladni. Minden bizonnyal épp ebben rejlik a titok: belehelyezkedni a gyerekek világába, az ő szemük­kel látni, valósággal gyermekké válni újra, belülről élve át a mesék kínálta élményeket, kalandokat.

Csukás azt teszi, amit a legnagyobbak: egyszerre nevel és szórakoztat. Az írói képzelet szülte mesehőseit emberi jellem­vo­ nások­kal ruházza fel. Teremtett figurái éppannyira esendők, érzékenyek és kiszolgálta­tottak, mint mi magunk. Leginkább persze mégiscsak szeretnivalók, akiknek teljes szívükből szur­ kolhatnak gyerekek és felnőttek egyaránt – Csukás István nélkül szomorúbb lenne a világ.

Az volt a szörnyű: fiatal költőnek lenni Az volt a szörnyű: fiatal költőnek lenni, ődöngtünk a kilőtt szemű, omladozó falak között, még a falak is ragadtak a régi és új mocsoktól, átlátszó bőrünk mögött csak mi láttuk egymás szívét.

Télen odafagytunk a padhoz a vacogó nőkkel, mozira se volt pénzünk, s a rendőrnek magyaráztuk verítékezve, hogy van lakásunk, van foglalkozásunk, s van hazánk, csak szeretjük a levegőt, azért ülünk itt.

Pedig a rendőr is tudta: lakásunk albérleti odú, amit nem tudunk fizetni: foglalkozásunk gyanús, hiszen még az Írószövetségnek se vagyunk a tagjai; s a haza nem az ilyen senkiháziaknak van fenntartva.

Anyánkhoz nem mertünk hazamenni, ők meg, szegények nem merték elmondani, hogy mivé lettünk, szégyellték, mivel ott lent, a haza alján, ezt a foglalkozást ocsmányabbnak tartották, mint a végrehajtóét.

Hát így születtünk mi, így neveltettünk s így lettünk költővé, ki a csillagokba néz, s kiben népe szíve dobban, s ki teherbe esvén megszüli a rózsás popsijú jövőt, s mert túlélte a saját ifjúságát: nyilván halhatatlan!

2016. április 11.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL LITERÁRIUM CSUKÁS ISTVÁN 80 FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

A Költészet Napján őt, a magyar irodalom galaxisának egyik állócsillagát ünnepeljük az idén. A Budapesti Tavaszi Fesztivál számos meglepetéssel szolgáló, immár hagyományos programjában a Fesztivál Színház színpadára lép a népi-urbánus konstellációban elhelyezhetetlen élő klasszikus, egyszersmind egy rendkívül bájos, szerény, közvetlen, kereken nyolcvanéves ember, hogy örömet szerezzen nekünk, felnőtt rajongóinak is.

Keresztury Tibor

Elmúlás ellen babérlevelet Elmúlás ellen babérlevelet morzsolok, jön a kutyám, tüsszögve megszagolja, gyanakodva néz: játék vagy kitolás? Úgy dönt, hogy játék, mert győz benne a szeretet, mindig győz, hogy majdnem elszégyellem magam, s játszom a kedvéért: bekapom a babérlevelet s elrágom fintorogva, s hozzá képzelem a bablevest, adok neki is a levélből, kiköpi s nem képzel hozzá semmit, végül is egy kutya, s fogalma sincs az elmúlásról, homályosan érzi, hogy elborult az arcom, az elmém, hozza a labdát s vigyorogva döfködi a térdem: ezt játsszuk! Majd szinte körbemutat a kertben: a nyarat játsszuk vagy együk meg a vízcsapnál fürdőző rigókat vagy a szomszédban szőrt meresztő macskákat vagy a kerítésre tekeredő virágokat!

Rábólintok, helyes, játsszuk azt, hogy élünk!

müpa

magazin 2016 március–április

51

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL – TÁNC

Mihajlovszkij Balett – Without Words

MOZDULATOKBÓL

SZŐTT TÖRTÉNETEK

A legősibb tradíciók ötvöződnek a modern koreográfiával. Hétköznapi emberek és művészek életét, sorsát elevenítik meg a világ különböző kultúráinak képviselői a Budapesti Tavaszi Fesztivál táncprodukcióiban a Müpa színpadán. Ebben a sorban egy magyar bemutató is helyet kapott.

Egy regény adaptációja Érdekes helyzet állt elő, amikor a fiatal kínai táncos és koreográfus, Yabin Wang eldöntötte, táncdrámaként dolgozza föl Bi Feiyu regényét. Merthogy a kötet, amely pillanatok alatt meghódította a világot, és tévésorozatoktól a játékfilmig tartó skálán láthattuk viszont, a hagyományos kínai opera világában játszódik.

Nagy és szélsőséges érzelmek, féltékenység, szerelem, tehetség és elutasítottság egyaránt helyet kapnak a The Moon Opera történetében.. Ennek ellenére komoly bátorság kellett ahhoz, hogy táncdráma is szüles-

52 müpa

magazin 2016 március–április

sen a műből. Tökéletesen jelzi ezt, hogy a hivatalos bemutató után a kínai kritikusok egyöntetűen azt írták, messze meghaladta várakozásaikat a mű, amely tökéletes harmóniában olvasztja egybe a modern és tradicionális tánc elemeit.

Yabin Wang szerint Bi a főhősben olyan alakot teremtett, akit akár egyenesen róla is mintázhatott volna. Ennek a mély azonosulásnak is köszönhető, hogy hazájában Yabin Wang verzióját azzal dicsérték, hogy hasonlatos az akupunktúrához: pontos, érzelmekkel teli és mélyreható.

Áldozatok emlékére „Csoda volt, hogy táncolni kezdtem, csoda volt, hogy milyen műhelybe cseppentem.

A legnagyobb csoda az, hogy találkoztam a néptánccal, annak drámai erejével, hatalmas szótárával. Boldog vagyok, ha sikerült belőle olyan mondatokat is összeraknom, amelyek talán csak az enyémek.” Így nyilatkozott néhány évvel ezelőtt életéről Foltin Jolán Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas táncművész, koreográfus.

Most ismét láthatjuk, hogy a néptánc segítségével mi mindent tud kifejezni. Személyes érintettség és nagyon erős olvasmányélmény

nagyöröm, nagybánat. Meg kell tanulni elfogadni. Elmúlik.” A választott irodalmi szövegeket kiváló színészek, Molnár Piroska és Tóth Ildikó tolmácsolják. A táncosok a Bihari János Táncegyüttes tagjai. Az sem titok, hogy a koreográfus személyesen is érintett: ebben a munkájában férje családjának történetét dolgozza fel. Tánc­drámáját az ő emléküknek és a közönségnek ajánlja szeretettel.

Fotó © Stas Levshin

A legősibb tradíciók ötvöződnek a modern koreográfiával.

Hétköznapi emberek és művészek életét, sorsát elevenítik meg a világ különböző kultúráinak képviselői a Budapesti Tavaszi Fesztivál táncprodukcióiban a Müpa színpadán.

Ebben a sorban egy magyar bemutató is helyet kapott.

Klasszikus alapokon Az egyik legrégebbi orosz operaház, az 1833ban alapított szentpétervári Mihajlovszkij Színház balettegyüttese egyszerre képviseli a tradicionális orosz tánckultúrát és az innovatív szemléletű mozgásművészetet.

Néhány éve izgalmas változások kezdődtek a szentpétervári társulat életében. Az igazgató, aki sikeres vállalkozó, elhatározta, hogy időt, energiát és pénzt nem kímélve ismét a világ élvonalába vezeti a társulatot. Ehhez az orosz balett ismert sztárjait szerződtette.

Nem kis felzúdulást okozott ezzel, ugyanis a Szovjetunió felbomlása után ez volt az első eset, hogy a moszkvai Bolsoj társulatából vezető táncosok önszántukból távoztak, ráadásul nem külföldre. Ezek a művészek hangsúlyozták, hogy nem az anyagi érdek ösztönözte őket, hanem a kihívás, ugyanis ígéretet kaptak arra, hogy új eszközökkel, új darabokkal kísérletezhetnek. Ezt erősítette, hogy a menedzser szakmai igazgatónak Nacho Duato világhírű spanyol táncos-koreográfust kérte föl.

egyaránt alapja új táncdrámájának, melyet Elmúlik címmel láthat a közönség. A történet a kitelepítések idejébe visz vissza minket, amikor szokás szerint az egyszerű emberek – svábok, bukovinai székelyek, felvidéki magyarok – a politika áldozatai. Kit „malenkij robotra” visznek, és nem tudhatja, hazatér-e valaha, kit elüldöznek otthonából, és úgy kell elhagynia mindenét, hogy azt sem tudja, hol fog élni ezután.

Sok más híres koreográfushoz hasonlóan a Valenciában született Duato is sikeres táncos volt. 1980-ban a stockholmi Cullberg Balettben kezdte pályafutását, majd egy évvel később már a Holland Táncszínház tagja lett.

Hamar elkezdte koreográfusi munkáját is, mindjárt első produkciója nagy sikert aratott, többek között Kölnben kapott első díjat. Későbbi munkáiért Stuttgartban és szülőhazájában, Spanyolországban is jelentős nemzetközi elismeréseket vehetett át. 2011ben fogadta el a szentpétervári felkérést.

A cselekmény három tételében ünnepi pillanatokat látunk – mondja Foltin Jolán –, a sváboknál esküvőre készülődnek, a bukovinai székelyeknél a karácsonyt várják, a felvidéki magyaroknál húsvétkor járunk. Az ünnepek szépségét megzavarja a rettegés és a félelem, az otthonok és a szülőföld kényszerű elhagyása. Az a bizonyos olvasmányélmény Balogh Robert Schvab evangiliom című kötete, a cím is innen, ómama meséiből származik. „Minden elmúlik. Öröm, bánat,

Érkezésekor Duato nem titkolta az újságírók előtt: az a célja, hogy megújítsa a klasszikus alapokon nyugvó orosz balettkultúrát. A spanyol művész úgy vélekedett, hogy az orosz balett-társulatok érezhetően igyekeznek leszakadni a klasszikus repertoárról, de az, hogy a modern tánc, a minimalizmus ugyanúgy sajátjuk legyen, csak hosszú munka eredménye lehet. A feladatot megkönnyítette, hogy a fiatal táncosok nagy érdeklődést mutattak a korszerű mozgásformák

iránt, ugyanakkor az orosz, sőt a nemzetközi közönség egy része is ragaszkodik a kétség­ telenül erős hagyományokhoz.

Azóta igazolta az élet Duato optimizmusát, miszerint a táncosok rendkívül tehetségesek, gyorsan tanulnak, csak arra van szükség, hogy valaki elhitesse velük, szabadon mozoghatnak és kifejezhetik személyiségüket a tánc által. A Néva-parti városban a koreográfus első premierje a Without Words és a Duende volt. Az előadást – kiegészítve a szintén számos díjat elnyert Na Floresta című résszel – világszerte nagy sikerrel játs�szák, és most a Tavaszi Fesztivál keretében a Müpa közönsége is megismerheti.

Szabó Zoltán Levente 2016. április 18–19.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL THE MOON OPERA

A YABIN STÚDIÓ ELŐADÁSA KÖZREMŰKÖDIK: WANG YABIN, LI XING/ SHAN SIHAN, BI RAN – PRÓZA, QIAN KUN, WANG MINGCHAO, PENG YING, WANG YI, JIANG YULI, LIU QIQI, HAN CHENGPU DÍSZLET: MATT DEELY JELMEZ: KIMIE NAKANO KOREOGRÁFIA: WANG YABIN FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. április 21.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL FOLTIN JOLÁN: ELMÚLIK – TÁNCDRÁMA KÖZREMŰKÖDIK: MOLNÁR PIROSKA, TÓTH ILDIKÓ, CHOVÁN GÁBOR – SZÍNMŰVÉSZ, APPELSHOFFER JÁNOS, BÉRES ANIKÓ, JUHÁSZ ZOLTÁN, RÉMI TÜNDE, VÉGSŐ MIKLÓS – TÁNCMŰVÉSZ, BIHARI JÁNOS TÁNCEGYÜTTES ALKOTÓK: APPELSHOFFER JÁNOS, LENGYEL SZABOLCS – KOREOGRÁFUS, HORTOBÁGYI GYÖNGYVÉR, MIKÓCZY ANITA – TÁNCMESTER, NOVÁK ESZTER, RADNAI ANNAMÁRIA – DRAMATURG, VÁGÓ KATA – KOORDINÁTOR ZENE: KISS FERENC KOREOGRÁFUS, RENDEZŐ: FOLTIN JOLÁN FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2016. április 23–24.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

WITHOUT WORDS / DUENDE / NA FLORESTA

A MIHAJLOVSZKIJ BALETT ELŐADÁSA KOREOGRÁFIA: NACHO DUATO FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2016 március–április

53

KONYHAKÉSZ

CIRKUSZ

„A kivételes mindig ott rejtőzik a hétköznapiban” – írják magukról. A világ egyik legismertebb újcirkusz-társulata, a kanadai Les 7 doigts de la main most kulináris élvezetekre csábítja a Müpa közönségét. A Cuisine & Confessions előadásain delikát kalandok várnak ránk.

Akik értenek hozzá, jól tudják, hogy minden a hozzávalók minőségén múlik: márpedig a Les 7 doigts de la main, vagyis a kéz hét ujjáról elnevezett társulat 2002-es alapítása óta csakis kiváló alapanyagokkal dolgozik.

A hét alapító tag – innen a név – közül ketten a már akkor világhíres Cirque du Soleil köpönyegéből bújtak elő, azonban a csapat az elmúlt közel másfél évtizedben saját jogon is nevet szerzett magának, nem is akármilyet. Konyhai mérlegnél nagyobb eszköz kell teljesítményük súlyozásához: negyven ország közel négyszáz városában léptek már fel, tucatnyi világjáró előadásukkal ejtve ámulatba közönségüket – Magyarországon 2013 nyarán, a Trafóban nagy sikerrel ment Sequences 8 című, a fizikai színház és a cirkusz között egyensúlyozó előadásuk.

54 müpa

magazin 2016 március–április

A 7 doigts ars poeticájának egyik alapeleme a közönség megérintése: ez néha szó szerint értendő, mint például a hamarosan Budapestre látogató cirkuszi főzőshow-jukban, máskor viszont a lélekre, a vágyakra, az érzésekre hatnak ennyire közvetlenül. Céljuk, hogy a néző a lehető legkönnyebben azonosuljon mindazzal, amit a színpadon lát. Ezért aztán sosem maradnak a cirkusz amúgy sem szűkös határai között: minden előadásuk műfajátlépések sora, ahol a zene, a tánc, a színház, a film, a képzőművészetek randevút adnak egymásnak. Ők maguk sem maradnak a számukra bevallottan mágikus jelentőséggel bíró cirkuszsátron belül: díjakkal elhalmozott egészestés önálló munkáik mellett három téli olimpia

(Torinó, 2006; Vancouver, 2010; Szocsi, 2014) nyitó vagy záró ünnepélyei bizonyos részeinek megkomponálását is sikerrel teljesítették. 2012-ben az Oscar-gála általuk megálmodott cirkuszi betétjében félszáz művész lépett porondra: mutatványaikat negyvenmillió néző figyelte világszerte lélegzetvis�szafojtva… 2013-ban a Broadwayre is betörtek, alighanem a cirkuszműfaj egyedüli képviselőiként: e sorok írója igazolja, hogy a New Yorkban töretlen sikerrel futó Pippin elsőrangú kikapcsolódás, ahol a látványos trükkök mellett egy érzelmes, de nem érzelgős fejlődésregény tanúi is lehetünk.

De térjünk gyorsan vissza a kályhához: a 2014-ben Montrealban bemutatott, tavas�szal egy hosszú franciaországi turnéról Buda-

Fotó © Alexandre Galliez

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL – ÚJCIRKUSZ

Cuisine Confessions Les

Az előadás másfél órája alatt tényleg egy konyhában ülve hallgatunk vallomásokat, no persze nem akármilyen konyhában és nem akármilyen vallomásokat. pestre érkező Cuisine & Confessions pontosan az, aminek mondja magát. Az előadás másfél órája alatt ugyanis tényleg egy konyhában ülve hallgatunk vallomásokat, no persze nem akármilyen konyhában és nem akármilyen vallomásokat. A hétköznapi ezúttal is új fénytörésbe kerül: látszólag egy IKEAstílusban épített konyhát látunk, amelyről aztán lassan kiderül, hogy minden eleme szigorúan funkcionális, gasztronómiai és cirkuszművészeti nézőpontból egyaránt.

De miért éppen a konyha? A válasz éppolyan egyszerű, mint összeütni egy rántottát: mindannyian jól tudjuk, hogy mindig a konyhában a legjobb a buli, hogy hiába állnak rendelkezésre tágas és világos helyiségek, legszívesebben mégis mindenki ott szorong egymás mellett az étkezőasztal körül. Ízek, illatok, színek, hangok keverednek a sokat látott falak között, csupa olyan emlék, amely örökre bevésődik az emberbe, és meghatározza, hogy milyen felnőtt válik belőle, meg azt is, hogy majd mit ad át a gyerekeinek. Éjszakába nyúló beszélgetések egy üveg vörösbor mellett, a nehéz pillanatokban titkos túra a hűtő mélyére eldugott nutellásüveghez, és akkor a madeleine sütemény világot teremtő ízéről még nem is beszéltünk…

A Cuisine & Confessions nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy megidézze és új élet-

Fotó © Alexandre Galliez

A konyhai akciók mágikus voltáról a különböző művészeti ágak bőséggel tudósítottak az elmúlt évtizedekben. A moziban ülve szinte éreztük émelyítő illatát a csokoládénak, amellyel Juliette Binoche egy teljes francia kisvárost csábított el, a színházban meg ott van Wesker klasszikusa, A konyha, ahol a nagyüzem szigorú rendje és az ott dolgozók érzelmi káosza verseng egymással. De láttam már Rómeó és Júliát két konkurens pizzéria élet-halál harcaként prezentálva, Gianni Schicchit pompás halotti tor keretében előadva, vagy olyan Übü királyt, amelyben a címszereplő fakanalakkal, késekkel és turmixgéppel mért megsemmisítő csapást ellenfeleire.

Cuisine Confessions Les

re keltse ezt a nyelvi és országhatároktól függetlenül mindünkben egészen biztosan ott lévő közös tudást. A 7 doigts szerint, bár az emberek hasonló alapanyagokból készülnek, a recept egyénről egyénre eltérő: előadásuk a sokféleségben rejlő hasonlóságot ragadja meg. Személyes, intim légkörű a produkció, hiszen a szerencsésebb nézők be is léphetnek ebbe a különleges konyhába, ahol a főzés, az akrobatika, a tánc mind egyenrangú hozzávalók. És természetesen a személyes történetek egyedülálló gyűjteménye adja a fűszert, amely igazán ízessé teszi az estét: a kezdetben néhány szavas, idővel hosszabbra nyúló sztorik egytől egyig az ételről, akarom mondani, az életről szólnak. Egy argentin származású fiú például a hetvenes években nem is annyira titokzatos körülmények között eltűnt apjáról mesél, ezalatt a kínai rúdon szó szerint lélegzetelállító mutatványt hajt végre, közben pedig elkészíti azt az ételt, amelyet apja a börtönben halála előtt utoljára evett…

érzéseire. A kilenc – amerikai, kanadai, ar­gen­ tin, orosz és svéd – cirkuszművész által prezentált mutatványok, köztük egyebek mellett handstand-, zsonglőr-, tissue- és hulahopp-számok erejét megsokszorozza a mögöttük rejlő, gyakran zavarbaejtőn személyes tapasztalat. És ezen a ponton mi magunk is hozzáadhatjuk a közös lakomához a saját ízeinket, emlékeinket, érzé­sein­ket.

Jó étvágyat!

Jászay Tamás

2016. április 9–10.

CUISINE & CONFESSIONS A LES 7 DOIGTS DE LA MAIN ELŐADÁSA FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Egy jó séf sosem a szakácskönyv szigorú útmutatása szerint halad, helyette sokkal inkább hagyatkozik az ösztöneire és a meg-

müpa

magazin 2016 március–április

55

CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK

Fülei Balázs

HANGULAT

JUNIOR – egy hézagpótló ifjúsági sorozat

A történet közel tíz éve kezdődött: ekkor született meg a Hangulatkoncertek ötlete.

Ezeken az eseményeken azóta is elsősorban a Zeneakadémia növendékei lépnek fel heti két-három alkalommal a Müpa Üvegtermében és más tereiben. Az ingyenes koraesti hangversenyeknek kialakult közönségük van, gyakran telt házasak, és a legkülönfélébb műfajok fiatal képviselőinek kínálnak lehetőséget a Müpában történő bemutatkozásra.

56 müpa

magazin 2016 március–április

„Fontos, hogy a közönség úgy érezze: az előadó jelképes családjába tartozik.”

Tíz év alatt kialakult a Családi és Ifjúsági Programok különböző korosztályokat és célcsoportokat lefedő programcsomagja (részletesen a Müpa honlapján, a Programok menüpont alatt lehet róla tájékozódni). Ebben már alig található olyan szegmense a közönségnek, amelynek számára ne lenne elérhető koncert vagy interaktív program. A további fejlesztés útja az apróbb hézagok kitöltése. Ez a szándék vezérelte a programok tervezőit, amikor megalkották a Hangulatkoncertek mintájára szerveződő, de kimondottan az iskolás korosztálynak szóló új ifjúsági sorozatot, a Hangulat Juniort, amelyben ugyancsak hallgatók – részben a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Előkészítő Tagozatának növendékei –, vagyis a közönség soraiban ülő gyerekekhez hasonló korú fiatal művészek adnak koncerteket. Ezek sajátossága, hogy a műsorban moderátorként a növendékeket felkészítő tanárok is közreműködnek. Eckhardt Gábor, az Előkészítő Tagozat oktatója és Fülei Balázs, a Zeneakadémia Kamarazenei Műhelyének vezetője, akik mindketten gyakorlott és sikeres szerkesztői és műsorvezetői számos, gyerekeknek szóló műsornak, most saját növendékeikkel együtt lépnek az Üvegterem pódiumára.

- csak nézzük, mint a moziban A Mese.tv – az Egyszervolt.hu tévécsatornája, mely minőségi tartalmakat kínál gyerekeknek.

Mesék, gyerekdalok, rajzfilmek, népmesék, mesefilmek...

Keress minket a

-on is!

Az ifjúsági koncertekről, azok lényegéről és a bennük rejlő lehetőségekről így vall Eckhardt Gábor: „A gyerek azonnal megérzi, ha teljes értékű a jelenlétem, de azt is, ha félvállról veszem az egészet. Világos számára, ha egyenrangúként kezelem őt, de az is, ha lenézem, mert én tudok mindent. Úgy gondolom, pedagógusként sokkal könnyebb a helyzetem, mert napi rendszerességgel foglalkozom a növendékeimmel, arra tanítva őket, hogy nekik pályájuk során ugyanezt kell majd tenniük, hiszen a közönség ma már nem nélkülözheti a közvetlen kommunikáció eszközét.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozom számukra, hogy ez nem pótolhatja a hangszeres teljesítményt. Fontos, hogy a közönség úgy érezze: az előadó jelképes családjába tartozik.

Tizenkét-tizenhárom éves korig nagyon fogékonyak a gyerekek, jól lehet irányítani zenei ízlésük alakulását. Nincs olyan korosztály, amely ne lenne befogadó, de talán a nyolc–tizenhárom évesek a legfogékonyabbak arra, amiről beszélek. Úgy gondolom, a hagyományos ismeretterjesztésnek, amelynek során a történeti múlt adatait foglaljuk össze, a mi esetünkben nincs jelentős szerepe.

Ez is fontos, de csekélyebb a súlya, hiszen olyan tényeket közvetít, amelyekről más forrásból is gyorsan tájékozódhatunk. Ellenben a kíváncsiságra, a vágyra, hogy valaki az ismeretet megszerezze, szükség van. Ezt a vágyat kell felkeltenünk, s ez, úgy érzem, akkor lehetséges, ha az ember az ismeretet megpróbálja olyan közegbe helyezni, amely közelebb esik a hétköznapi valósághoz.”

Körmendy Zsolt 2016. március 26., április 9., 23., május 7., 21., június 4.

HANGULAT JUNIOR (6–10 ÉVESEKNEK) MODERÁTOR: ECKHARDT GÁBOR ÉS FÜLEI BALÁZS A KÖZREMŰKÖDŐKRŐL ÉS A MŰSOROKRÓL A MÜPA HONLAPJÁN (WWW.MUPA.HU) OLVASHATÓ RÉSZLETES INFORMÁCIÓ.

www.mese.tv www.youtube.com/mesetv mobil applikációk

ÜVEGTEREM

A mesék online, letöltés nélkül megtekinthetők.

A PÉNZ ZENÉL

FESZTIVÁLJAINK HELYE

EURÓPÁBAN

Számos meghatározás ismeretes, amely megpróbálja a lehető legpontosabban körülírni a kulturális vagy művészeti fesztivál fogalmát. De tulajdonképpen mindenki úgy alakítja, ahogy neki tetszik. Bayreuth vagy Salzburg persze nyilván nem mereng a definíción, ők „csak” csinálják száz-százötven esztendeje, jó előre eladott, méregdrága jegyekkel, világsztárokkal, elegánsan. Ha művészeti fesztiválról beszélünk, először ők jutnak eszünkbe, és a többi nagy: Edinburgh, Avignon, Aix-en-Provence, a montpellier-i táncfesztivál, a glyndebourne-i operafesztivál, a Bécsi Ünnepi Hetek és persze a Budapesti Tavaszi Fesztivál – és rögtön tudjuk, miről van szó. Olyan eseménysorozatról, amely a művészetről szól, ahol a művészet az attrakció és nem más, olykor valóban semmi más.

A művészeti fesztiválok szervezőinek az a sziklaszilárd meggyőződésük, hogy a kultúra önmagában olyan érték és szervezőerő, amely akár messze földről is vonzza a közönséget. Ez nem egyszerű feladat, és végképp nem kifizetődő. Még a 20-30-50 ezer forintos jegyár is csupán töredékét fedezi egy-egy világsztár fellépésének. És akkor hol van még a terembérlet, a marketing és minden egyéb költség? Egyértelmű, hogy a művészeti fesztiválok önállóan életképtelenek. Itt mutatkozik tehát még egy nagy különbség a – mondjuk úgy – gasztronómiai és a művészeti rendezvények között. A sörfesztiválnak üzleti terve van, a zeneinek pedig támogatás­ szerző (fundraising), természetesen az állandó, jó esetben többéves szerződésekkel biztosított fenntartói finanszírozás mellett.

A művészeti fesztiválok szigorú szervezői

58 müpa

magazin 2016 március–április

szerint sem a rockfesztiválok, sem a kirakodóvásárral egybekötött, többnapos összművészeti bulik nem tartoznak az elitklubba.

Magam is így gondolom, de megértem azoknak a szervezőknek a törekvését, akik kellő állami támogatás híján árusoktól szedik be a művészeti színvonal fenntartásához szükséges kiegészítést.

Ha tehát ki is zártuk az egyebeket, még mindig nagyon sokszínű marad a paletta a történelmitől a folkon vagy az elektronikus zörejen át a klasszikus zenei fesztiválig. Minden kulturális fesztiválfajtát és -formát szinte lehetetlen ismertetni. A European Festivals Association (EFA), amelyet 1952-ben alapított egy karmester és egy filozófus, tavaly megjelentetett egy fesztivál-útmutatót (Europe for Festivals, Festivals for Europe,

The Guide 2015–2016), amelyben az európai országok kulturális fesztiváljai közül a zsűri által kiválasztott, minősített rendezvények felsorolása és leírása olvasható. A minősítés folyamatát díjátadó esemény zárta, amelyen a zsűri és néhány, az EFA által megbízott szakember kiválasztotta az általuk legjobbnak ítélt fesztiválokat. Az EFFE díjazott­ jainak listáján van médiaművészeti (Ars Electronica, Linz), gyermekzenei (Big Bang, Antwerpen), operai (Aix-en-Provence), kortárs képzőművészeti (Manifesta, Amszterdam), filmes (Midnight Sun Film Festival, Sodankylä), kortárs tánc (NEXT Festival, Lille, Kortrijk, Tournai), ingyenes tömegfesztivál (Noorderzon Performing Arts Festival, Groningen), látványtervzői seregszemle (Prague Quadrennal of Performance Design and Space) és a testi és lelki egészségről szóló

A fesztiválnak az ókori és a vallási előképekhez hasonlóan közösségi eseménynek lennie, olyannak, amelyet mindenki elérhet. összművészeti fesztivál – a teljesség igénye nélkül. Kulturális–művészeti fesztivál a cannes-i vagy a berlini filmfesztivál és a Velencei Biennálé, vagy a nagy könyvvásárok csakúgy, mint a normandiai ősz falusi koncertsorozata vagy a Brouhaha elnevezésű brit utcai fesztivál. A cikk elején megfogalmazott egyszerű definíció mellett (művészeti fesztivál, az, ami a művészetről szól) manapság egyre erősebben megjelennek más szempontok és elvárások mind a fenntartók, mind a szakmai és egyre inkább a fogyasztói közvélemény részéről is. A fesztiválnak az ókori és a vallási előképekhez hasonlóan közösségi eseménynek lennie, olyannak, amelyet mindenki elérhet. Ezért ma már a legnagyobbak is törekszenek arra, hogy legyenek ingyenes, gyerek-, ismeretterjesztő, oktató programjaik. És ne felejtsük el a helyi turisztikai elvárásokat sem.

A régiónak, településnek, de akár egy egész országnak is alapvető érdeke, hogy izgalmas, színvonalas fesztiválok csábítsák vendégéjszakákra a hazai vagy a külföldi turistát.

Talán ez az a szám, amellyel a finanszírozó leginkább mérni tudja az esemény rentabilitását. Hiszen a közösségre gyakorolt hatás, az iskolázottság vagy a művészetet tanuló gyerekek számának emelkedése nem jól mérhető adat, és legfőképpen nem rövidtávon kifizetődő beruházás.

Milyen helyet foglal ez ezen a hatalmas játszótéren a BTF és a CAFe Budapest? Jól látható, hogy művészeti fesztivál voltuk nem megkérdőjelezhető, bár két különböző eseménysorozatról van szó. Hosszú története során a Budapesti Tavaszi Fesztivál jelentős változáson ment keresztül. A kommunizmus utolsó éveiben ez a fórum volt az egyetlen, ahol nyugati zenei világsztárokat hallhatott-láthatott a közönség. Tulajdonképpen úgy működött, mint egy vándorló, két-három héten át nyitva tartó koncertterem. A kiemelt állami támogatásnak köszönhető olcsó koncertjegyek miatt aztán megszületett a várt turisztikai eredmény is: a kora tavaszi holtszezonban valóban megnövekedett a vendégéjszakák száma. Mára a Budapesti Tavaszi Fesztivál szélesre tárta kapuit szinte az összes művészeti ág és fesztivál előtt. A Wiener Festwochenhez

hasonlóan a klasszikus zenei kínálathoz társult a színházi fesztivál, szívesen látott műfaj akár a kortárs tánc is, és a Főváros által elvárt utcai művészeti jelenlétre is egyre nagyobb hangsúly helyeződik. Három évvel ezelőtt a finanszírozás és az irányítás módja is megváltozott. Az európai gyakorlat szerint a kiemelt fesztiválok mögött egy finanszírozói testület, egy művészeti igazgatóság és tanácsadói testület áll – hasonló struktúra alakult ki nálunk is. Ez valószínűleg nem könnyíti meg a döntéshozatalt, de sokszínűbbé, nyitottabbá teheti a programot. A Budapesti Tavaszi Fesztivál emellett sikerrel vonultatja fel ugyanazokon a színpadokon a legjobb magyar és külföldi előadókat, ezzel a vendégéjszakák statisztikái mellett az országimázst is javítva.

A Budapesti Őszi Fesztivál 2011-ben azért kapta a Café Budapest nevet, mert szerettük volna hangsúlyozni a kortárs művészet közösségteremtő, -összetartó szerepét.

Egy kortárs előadás után lehet találkozni a szerzővel, lehet beszélgetni, vitatkozni, a látottakat-hallottakat értékelni. Úgy gondoltuk, Budapest erre a két őszi hétre olyanná válik, mint egy izgalmas művészeti kávéház, ahol a vendég megismerheti a legújabb irányzatokat, legizgalmasabb gondolatokat,

ahol az előadások, a művészek és választásukkal a nézők is reflektálnak a világ aktuá­lis ügyeire. Emellett utal az elnevezés Budapest különlegességére, a romkocsma-kultúrára, sőt az előadások egy részét ezekbe helyezi.

A fesztivál különlegességét ez adja, ehhez hasonló alig található a világon. A kortárs fesztiválok zöme tematikus. A legmerészebbek, sokszor egyben a legpolitikusabbak is a kortárs tánc és performansz fesztiválok, mint például a fent említett NEXT Belgiumban vagy az ImplusTanz Bécsben, a Holland Fesztivál Amszterdamban vagy a Kunsten Festival des Arts Brüsszelben, és sok szól szűk szakmai réteghez, mint a médiaművészeti vagy sound art fesztiválok. A 2014-ben ismét újragondolt CAFe (Contemporary Arts Festival) Budapest ma már ezeknél szélesebb körből válogat, a Budapesti Tavaszi Fesztivál kistestvéreként a kortárs művészet minden ágának teret adva.

A két nagy budapesti fesztivál jól megtalálta a helyét Európában. Ismert, elfogadott, vonz­ erővel bíró kulturális események, amelyek Prága, Bécs, Helsinki, Varsó, Brüsszel hasonló méretű fesztiváljai között foglalnak el méltó helyet.

Vitézy Zsófia

Top 20 fesztivállista tavasztól őszig 2016-ban: Szarajevói Nemzetközi Fesztivál: február 7. – március 21.

Klarafestival (Brüsszel): március 9–24.

Ludwig van Beethoven Easter Festival (Varsó): április 6–18.

Budapesti Tavaszi Fesztivál: április 8–24.

Prágai Tavasz: május 12. – június 4.

Bécsi Ünnepi Hetek: május 14. – június 19.

Glyndebourne-i Operafesztivál: május 21. – augusztus 28.

Montpellier Danse: június 23. – július 9.

Montreux Jazz (Svájc): július 1–16.

Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál: július 2. – augusztus 28.

Avignoni Fesztivál: július 6–24.

Pori Jazz: július 9–17.

BBC Proms (London): július 15. – szeptember 10.

Helsinki Ünnepi Hetek: augusztus 19. – szeptember 4.

Salzburgi Ünnepi Játékok: július 23. – augusztus 31.

Bayreuthi Ünnepi Játékok: július 25. – augusztus 28.

Festival Internacional Santander: augusztus 1–29.

Edinburgh Festival augusztus 5–29.

Ars Electronica (Linz): szeptember első hete CAFe Budapest: október 7–23.

müpa

magazin 2016 március–április

59

KULISSZA

Lőkös Csaba

ELHOZNI A VILÁG ZENÉJÉT 60 müpa

magazin 2016 március–április

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Lőkös Csaba 2004 óta a Müpa világzenei és népzenei szerkesztője. Számos fantasztikus koncertet köszönhetünk neki, sokat tett azért, hogy a műfaj hazai kedvelői élőben is meghallgathassák kedvenceiket. A Müpában végzett munkája mellett ő a Sziget Fesztivál világzenei színpadának programszervezője is, s mindemellett egy saját céget is működtet.

Magyarországon 2000 és 2008 között volt a nagy felfutás, amikor a világzene kultikus műfajnak számított.

Asztalán roskadoznak a meghallgatásra váró anyagok. A falon, parafa táblákon millió színes kis stage pass hirdeti, hogy milyen koncertek lebonyolításában vett részt. Először arról beszélgetünk, hogyan került be a Müpa zenei szerkesztői közé, és milyen koncepció mentén kezdték szervezni az első koncerteket. „Bár a Müpa alapvetően komolyzenei irányultságú intézmény, nagyszerű dolog, hogy – sok egyéb mellett – a világzenének is teret biztosít. Kiss Imre nyitottságán múlt, hogy elkezdhettük a koncertek szervezését Marton László Távolodó barátommal. Ez a nyitottság jellemzi Káel Csabát is, aki Kiss Imrét követte a vezérigazgatói székben, úgyhogy a világzene legnevesebb művészei továbbra is otthonra találnak itt. A kezdeti cél az volt, hogy bemutassuk a nagy világsztárokat, akik eddig még nem jártak Magyarországon. Aztán kiderült, hogy ezek a nagy nevek (a teljesség igénye nélkül: Buena Vista Social Club, Cesaria Evora, Madredeus, Mariza, Goran Bregović) komoly közönséget vonzanak. Mivel a sokszínűség műfaji sajátosság, ezt is meg kell mutatni a lehető legszélesebb skálán, és a magyarországi képviselőket sem szabad kihagyni. A világzene a mi felfogásunkban mindenképpen népzenei gyökereken alapul, ezért ilyen koncerteket is próbálok beszerkeszteni a programba. A koncepció azóta annyiban változott, hogy a nagy sztárok már jártak itt, a Müpa pedig azt szeretné, ha exkluzivitása lenne, vagyis ne ismételjünk, hanem mindig újat hozzunk.”

Milyen koncertek jelentik a legizgalmasabb feladatot? Melyek voltak a legsikeresebb műsorai? – kérdezem. „A legérdekesebb az olyan kísérletezés, ahol magyar és külföldi zenészekkel együtt próbálunk valami újat létrehozni. Ilyen volt például a Szájról szájra produkció, amelyben három fiatal magyar énekesnő, Herczku Ági, Szalóki Ági, Bognár Szilvi különböző népzenei ihletésű dalokat énekelt. Ezt a projektet kapcsoltuk össze a Suden Aika nevű finn női együttessel, amelyet Helsinkiben ismertünk meg, amikor egy zenei exportiroda meghívásának köszönhetően betekintést nyerhettünk a finn világze-

nei életbe. Szerettük volna, ha a két csapat valami közöset hoz létre, és ebből egy nagyon jól sikerült koncert kerekedett. Ennek következményeképpen rendszeresen próbálunk ös�szehozni külföldi és magyar előadókat: nemrég például elindult egy sorozat Selymeim címmel, amelynek Palya Bea a házigazdája, és minden alkalommal egy-egy külföldi énekesnő a vendége, akivel közös produkciót is létrehoznak. De feltétlenül meg kell említeni Sebestyén Márta görög zenészekkel való együttműködését, vagy a Parno Graszt cigányzenekar és a Latcho Drom nevű francia manouche swingegyüttes közös koncertjét is.

A többszereplős produkciók egyébként is nagyon izgalmas feladatot adnak. Nemrég elkezdtünk egy tematikus sorozatot, a Bábelesteket, ahol egy-egy téma kapcsán – ilyen például a szenvedély, a csók vagy a groteszk – zenei, táncos, irodalmi, képzőművészeti és filmes alkotókat hozunk össze egy összművészeti produkció erejéig. Ezeket úgy összerakni, hogy zökkenőmentesen menjen le a koncert, legyen íve, és technikailag is meg lehessen valósítani: igazi kihívás.

De én az ilyeneket szeretem.”

Miért épp a világzenére specializálódott? – faggatom tovább. „A népzene és annak feldolgozott változatai, például a folkrock iránt mindig is érdeklődtem. A nyolcvanas években én lettem a diósgyőri Kaláka Fesztivál egyik társszervezője. Talán ott kezdődött.

Valamikor a kilencvenes évek vége felé találkoztam azzal a fogalommal, hogy világzene.

A Berlin Independent Days nevű konferencián – ahol több, hozzám hasonló felfogású európai fesztiválszervezővel kerültem személyes kapcsolatba – fogalmazódott meg először az ötlet, hogy létre kellene hozni egy szervezetet, amely a nem tradicionális folk- vagy pop-rockfesztiválokat tömöríti. A világzene megjelölés akkortájt született, kereskedelmi fogalomként jött létre. Így alakult meg a Zenei Fesztiválok Európai Fóruma (Euro­pean Forum of Worldwide Music Festivals). Ennek tagja lettem a Kaláka Fesztivál képviselőjeként. Ebből a fórumból nőtte ki magát a Womex (World Music Expo), amely egy nemzetközi világzenei vásár és konferencia, és

azóta is él, virágzik, utazik városról városra Európában (2015 őszén éppen Budapestre jött, elsőként a közép-európai régióban).

Ezeken a vásárokon ismerkedtem meg a műfajt képviselő nagy előadókkal. Aztán megpróbáltuk Magyarországra is behozni ezt a műfajt. Ennek adott helyet a Szigeten 2000től a világzenei színpad, és aztán 2005 óta a Müpa. Itt tér nyílik olyan előadók számára is, akiket kereskedelmi szemlélettel nehezen lehetne bemutatni, hiszen csak szűkebb közönséget érdekelnek, mégis izgalmasak.”

A világzene jövőjéről kérdezem. „Maga a világzene mint trend sajnos kezd lefelé menni. Nem gondolom, hogy el fog tűnni, hiszen olyan kimeríthetetlen az a népzenei háttér, amelyből építkezik, hogy mindig lesznek előadók, akik ebből akarnak valami újat létrehozni. De Magyarországon 2000 és 2008 között volt a nagy felfutás, amikor a világzene kultikus műfajnak számított. A világzenén belül pedig (hasonlóan a popzenéhez) a legerőteljesebb trend évek óta az elektronika használata. Én azonban az élő zenélésben hiszek.”

Mi adja a legnagyobb örömöt ebben a munkában? – faggatom végül. „Van egy saját cégem, amely 2010 óta létezik: koncertszervezéssel, illetve egy zenei könyvtár üzemeltetésével foglalkozik. De mellette mindig próbáltam magyarországi zenekarok külföldi útját is egyengetni (Baba Yaga, Ando Drom, Muzsikás, Parno Graszt). Általában nem kön�nyű külföldi piacokra eljuttatni magyar előadókat, de ha sikerül, az mindig nagy örömmel tölt el. Egyébként itt van a múltam ezen a két tablón – mutat maga mögé az irodája falára –, a stage passok, amelyeket valamilyen oknál fogva egyszer csak elkezdtem gyűjteni. Néha ránézek, hogy mi mindenben voltam benne az elmúlt több mint harminc évben… Ezen belül a tíz Müpás évem alatt is rengeteg olyan koncert volt, amely nagy erővel hatott a közönségre és rám is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a vezető hazai koncerthelyszínnek, a Müpának, és legismertebb magyar fesztiválnak, a Szigetnek dolgozhatom.”

Forgách Kinga

müpa

magazin 2016 március–április

61

Osztrák–Magyar Haydn Zenekar, a Bécsi Állami Operaház Kórusa,

vezényelt Fischer Ádám, közreműködött Celeng Mária, Szigetvári Dávid, Florian Boesch – ének (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2016. január 1.)

Söndörgő

Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

Fischer Ádám […] évről évre friss értelmezéssel lép a közönség elé, hol a méltóságteljességre, hol a zenei frázisok hajlékony szépségére, hol az oratórium műfajának társadalmi szerepére helyezve a produkció hangsúlyát.

A dirigens idén január elsején az előadás központi elemének a mimézist választotta. Rendkívül plasztikusan formálta meg a kompozíció hangutánzó elemeit, képszerű motívumait, jelentésteli dallamfordulatait és karakterisztikus akcentusait, egészen úgy, mintha egy könyvet lapozna […] […] az énekesek dús hangszíne […] szépen simult az Osztrák–Magyar Haydn Zenekar beszédszerűen rugalmas, gyönyörűen artikulált játékához, amelyből Celeng Mária fényesen virtuóz szopránjával, Szigetvári Dávid elegánsan professzionális fellépésével és Florian Boesch szuggesztív szövegértelmezésével kiegészülve a ragyogó előadáson túl egyfajta megnyugtatóan rendezett, otthonos és fenséges transzcendencia is kibontakozott. Élet és Irodalom, 2016. 1. 8.

Rákai Zsuzsanna

Ferruccio Furlanetto és Igor Csetujev Rachmaninov–Muszorgszkij-dalestje

Ferruccio Furlanetto

Fotó © Igor Sakharov

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2016. január 12.)

62 müpa

magazin 2016 március–április

[…] Furlanetto nem csupán az egyes hangzókat ejti megvesztegetően pontosan, de előadásában a szöveg minden egyes szótagja plasztikussá, élővé válik a szöveg-zene egység megvalósítása jóvoltából. […] merészen bánik […] a különböző effektusokkal: nem csupán az érzelmi árnyalatok elsőrendűen zenei megfogalmazása válik érzékletessé előadásában, de bátran nyúl a szövegben kódolt zajeffektusok hangutánzó megjelenítésének eszközéhez is. Gondoljunk csak a koncertet nyitó monumentális Rachmaninov-dal, A sors, e tőrőlmetszetten romantikus Beethoven-hommage kopogásának minden alkalommal más színű, de mindig zörejszerű – s éppen ürességében kísérte­ ties – megszólaltatására! [..] a hanganyag önmagában való szépsége az eddig felsorolt erények nélkül is kiemelkedő élménnyé avatta volna Furlanetto fellépését – a voce nemhogy a hanyatlás legkisebb jelét mutatná, de mindinkább érettnek tűnik, s tisztán zenei eszköztára szinte korlátlan.

A halál dalai és táncai című Muszorgszkij-ciklusban hallott karakterizálás, legyen szó akár hangutánzásról, akár két szereplő párbeszédének képszerű megjelenítéséről, az előadó-művészet legmagasabb fokán álló teljesítmény volt […]

Opera-világ, 2016. 1. 29.

Bóka Gábor

Jazz Showcase

Montreux-i döntősök

(Átrium, Zászlótér, Fesztivál Színház, 2016. január 22–24.)

Fotó © Posztós János, Müpa

M É LY V Í Z , C S A K Ú S Z Ó K N A K !

SZEMELVÉNYEK ZENEKRITIKÁKBÓL

[…] tavaly nyáron a Montreux-i jazz-zongorista verseny tízes világdöntőjébe három magyar is bekerült: Oláh Krisztián, Tálas Áron és Gayer Mátyás. Nekik celebrált koncertet a Müpa vasárnap este.

A tripla triókoncert megérne egy külön misét, érett és érdekes zenét hallottunk, de itt csak a rá­ adás ráadásáról akarok szót ejteni: a kétzongorás ráadások után egy billentyűzethez ültek le mind a hárman, egy blues-alapra hülyéskedni. A közönség tombolt. Sok versenyző fiatal együttesnek ez volt az igazi lecke: ha már a házi feladatot megcsinálták, ha már a komoly mondanivalót elszavalták, és valami késztetést éreznek ez iránt, akkor mutassák meg, hogy a jazz: játék (is). […] imponáló a fellépett csapatok összetartása, […] szinte minden együttes megmutatta, hogy milyen fontos, mekkora „ügy” nekik a közös kiállás, hogy kell egy csapat.

Fidelio, 2016. 1. 26.

Zipernovszky Kornél

AZ INTERNETEN MEGJELENT ÍRÁSOKBÓL Monteverdi: Poppea megkoronázása

Baráth Emőke, Vizin Viktória

Fotó © Posztós János, Müpa

(Fesztivál Színház, 2015. november 26., 27., 29.)

Anna Lucia Richter és Michael Gees Mendelssohn–Schumann-maraton, Fesztivál Színház, 2016. január 31.

„Amit [Jeffrey Thompson] művel, az a bátor régizenélés, ami nekem piszkosul bejön. Tudatosan durva, nyers hangja gunyorosságot, iróniát, groteszkséget, torzságot üzen – olyan figurát, akin egyszerre lehet nevetni, és egyszerre lehet félni tőle. Alapjáraton is sugárzik belőle az őrület, de ezen a ponton csak annyit tudtam mondani (a szó legpozitívabb értelmében), hogy „Ez beteg!”: Thompson olyan szinten ura a hangjának, hogy tegyen az előadásába bármilyen merész gaget is, az egy pillanatra sem megy a profizmus, a technikai tökéletesség, de még az auditív élmény rovására sem. Szépen produkál csúnya hangot, ilyen van? Van. […] Sebestyén Miklós (Seneca) mély basszushangjai úgy kellettek olykor, mint egy falat kenyér. Ezek a záróhangok igazi ínyencségek voltak a fül számára. […] Baráth Emőke szopránjával csak rátett a szexiségre, Vizin Viktória ügyesen találta el a kegyetlen-szerelmes császár hangszínét, Hagar Sharvit egyszerre volt megcsalt szerelmes és bosszúra éhes császárné, Tatai Nóra a naiv és… Itt mindenki összetett személyiség??? Ez Monteverdi műve? Vagy Geréb Zsófié? Vagy Vashegyié? Vagy csak én magyarázom túl? Nem én vagyok a kritikus, hogy ezt megmondjam? Nem. Én most szimpla befogadó voltam. Poppeát néztem a tévében. És élveztem!”

Playliszt, 2015. december 4.

Mona Dániel (A cikk a november 29-i Müpa Live Webcast közvetítés alapján készült)

A MÜPA A WEBEN

SZEMELVÉNYEK

Anna Lucia Richter, Michael Gees

Fotó © Posztós János, Müpa

„Michael Gees minden bizonnyal céllövöldébe jár, vagy jókora boksz­zsák függ a nappalijában, így amikor este nyolckor a zongorához ül a Fesztiválszínházban, hogy Anna Lucia Richter szopránénekesnőt kísérje, már semmi feszültség nem marad benne, amit Schumann dalciklusaiba fojthatna. Az op. 40-es Fünf lieder első két darabját ugyanis rendkívül halkan és lágy billentéssel játszotta, és csak a harmadik dalban (Der Soldat) szólaltatta meg erőteljesebben a zongorát. Különös frissességgel szólt a rövid ciklus záródarabja, a pehelykönnyen záruló Verrathene Liebe.

A pianista egyébként leginkább egy jazz-zongorista benyomását kelti, akit színpadra küldtek egy halom klasszikus kottával: játéka elmondhatatlanul könnyed, nem kifejezés, hogy mennyire lezser és laza. Mégis pontos és kimunkált, hangsúlyaiban érzékeny, illetve kiváló untermann Anna Lucia Richter énekéhez, akinek hangja egy fiatal énekesnőhöz valóan csillogó és eleven, ezzel együtt bensőséges színezetű és világosan fókuszált. Hasonló jellemzők érvényesültek az op. 39-es Liederkreis című ciklusban is: Gees szinte impresszionista tablókká alakította a schumanni kottát, crescendói rövidek, ám annál tartalmasabbak voltak, Anna Lucia pedig kisasszonyi bájjal és jól eltalált színészi effektusokkal tolmácsolta a verseket. Kettejük együttműködésében, ha nem is kizárólagos, de érvényes interpretáció született.”

Fidelio, 2016. február 2.

Csabai Máté

müpa

magazin 2016 március–április

63

Fotó © Nagy Attila, Müpa

a Széchenyi István Szakkollégium senior tagja A népzenével kapcsolatban nagyon elfogult vagyok, néptáncos múltamnak köszönhetően. Ez az a stílus, amely bármilyen hangulatomban tökéletes: ha kell, felvidít, ha kell, megnyugtat, ha kell, táncra perdít. Elvarázsolnak a különböző népi dallamok. A zenei határok átlépése, a különböző műfajok és stílusok társítása ugyanakkor rendkívül izgalmas. Sebestyén Márta Csalogány – Rossignol című előadása, amelyben Andrejszki Judittal, Miquèu és Baltazar Montanaróval, valamint számos más, kitűnő muzsikussal a népzene és a régizene határait feszegeti, páratlan előadásnak ígérkezik – biztos vagyok benne, hogy lenyűgöző lesz! Hiszen a népzene és a régizene külön-külön is varázslatosak, együtt csak még csodálatosabbak lehetnek!

2016. március 6.

RÉGIZENE FESZTIVÁL SEBESTYÉN MÁRTA: CSALOGÁNY – ROSSIGNOL FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

SZÉNÁSI ZSOMBOR Fotó © Nagy Attila, Müpa

a BME Management Szakkollégiumának vezetője

Fassang Lászlót két éve hallottam először, amikor 2014-ben a Müpa a Szakkollégiumok Nyári Találkozójára (NYATA) készített egy Müpa „studioRide” videót. Ebben ő az AC/DC-től a Thunderstruckot improvizálta orgonán. Élő előadásban a Müpa Bach 24 programján hallottam játszani. Természetesen Bach orgonaművei közül adott elő néhányat, és ez emlékezetes, izgalmas élmény volt számomra. Az életem úgy alakult, hogy korábban még sohasem hallottam élőben ezeket a csodás darabokat. Azért is ajánlom Fassang László márciusi hangversenyét, az Avantgárd klasszikusokat, mert úgy gondolom, mindenki számára érdekes műveket és az én korábbi estémhez hasonlóan izgalmas élményt kínál az előadás.

2016. március 17.

FASSANG LÁSZLÓ ÉS VENDÉGEI AVANTGÁRD KLASSZIKUSOK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

FALLER NÓRA a Liska Tibor Szakkollégium tagja

Fotó © Nagy Attila, Müpa

HULLÁMHOSSZ

BOBÁK FANNI

2016. április 23–24.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL WITHOUT WORDS / DUENDE / NA FLORESTA A MIHAJLOVSZKIJ BALETT ELŐADÁSA FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

64 müpa

magazin 2016 március–április

A Mihajlovszkij Balett előadása (Without Words / Duende / Na Floresta) minden szempontból különleges élményt nyújt a nézőközönségnek, hiszen az orosz balett még napjainkban is páratlan és világhírű. Ezt leginkább a „szigorú, de könnyed tökéletesség” szavakkal tudnám körülírni. A tánc fantasztikus lehetőséget ad arra, hogy érzelmeket közvetítsen és történeteket meséljen el szavak nélkül, csupán a mozgás segítségével.

Biztos vagyok benne, hogy a Mihajlovszkij Színház Balettársulata egyedülálló eleganciájával és különleges táncművészetével tökéletes kikapcsolódást nyújt majd a szürke hétköznapok világából elvágyódók számára.

Müpa élmény gombnyomásra

Élmény! Minden tekintetben.

2016. február 20.

KURTÁG JUBILEUMI KONCERT FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Kövessen minket közösségi csatornáinkon is:

mupa.hu

Andy Hefler született határsértő.

A hazai művészeti szcéna egyik legsokoldalúbb, méltán népszerű alakja. Színész, rendező, tréner, a Grund Színház improvizációs társulatának alapító vezetője, a Kéknyúl Hammond Band szövegírója, énekese. A zenekar márciusi koncertje kapcsán beszélgettünk vele arról, hogyan vezetett az útja NyugatNémetországból Kalifornián át a Müpa színpadáig.

„ÍGY VAGYOK SZABAD” A németországi Landstuhlban születtél, Los Angelesben nőttél fel, 1993 óta Magyarországon élsz. Mit hoztál magaddal Amerikából, s mit tett hozzá ehhez Budapest? Milyen előnyökkel vagy hátrányokkal járt a pályádon ez a többgyökerű identitás?

Többször hallom a barátaimtól, hogy men�nyire másképp megyek az utcán, mint a többi járókelő. Hogy ennek alapján rögtön lehet tudni: nem vagyok idevalósi. Persze az is lehet, hogy egyszerűen ikszlábam van…

Ami viszont biztos: a gettóból ki lehet szedni a gyereket, de a gyerekből a gettót soha.

A gyerekkori gyökerek meghatározók. Ettől függetlenül hűtlen vagyok a helyekhez. Bárhol élek, elvagyok ott, de szeretni csak azt tudom, ami, vagyis inkább aki vissza tud szeretni. Így vagyok szabad – erős kötődéseim, elfogultságaim igazán csak emberekkel kapcsolatban vannak. Azt hiszem, ez előny számomra, abból a szempontból is, amit csinálok.

Milyen hatások nyomán kezdtél improvizációs színházzal foglalkozni? Miben több, mennyiben más ez a technika, színpadi kifejezésmód, mint a hagyományos színházi nyelv?

Az emberben élő „igen” indítja a kalandot – a „nem” kontrollt akar. Az improvizáló előadóművész szolga, aki kalandot kínál a kö-

zönségnek. Ő viszi el a balhét a nézők helyett, ő változik át helyettük a színpadon, vagy tart tükröt eléjük. Ebből következően „nem”-et ritkán mond az improvizáló művész. Az improvizációs színház a pillanatban nyomoz az igazság után, a megírt színház pedig elvileg az előadás előtt ezt már megtette.

„Az improvizáció a félelem ellenszere.

A viselkedésről, a pillanatnyi problémamegoldásról szól, emellett csökkenti a szorongást és növeli a kreativitást” – nyilatkoztad valahol. Mennyire lett népszerű a műfaj mára? Kik látogatják az előadásaitokat, és kik vesznek részt az általad vezetett tréningeken, kurzusokon?

A világ nagy városaiban az improvizációs technikák, műhelyek megváltoztatják a médiában a munkastílust, a munkamódszert – gyakran a minőséget is. Jó példái ennek a televíziós sorozatok. A kommunikációs képzés a cégek számára ma már mindennapos gyakorlat, de az improvizáció mindenkinek szól. Amikor jól megy egy előadás vagy egy kurzus – ha játékos, önkritikus, szerény és igaz –, akkor az a társadalom precíz visszatükrözése is lehet. Az előadásainkat, tréningjeimet főleg húsz és ötven év közötti nők és férfiak korosztálya látogatja az élet minden területéről: vállalati

„… a gettóból ki lehet szedni a gyereket, de a gyerekből a gettót soha.”

66 müpa

magazin 2016 március–április

menedzserek, táncosok, könyvelők, televíziós rendezők, tanárok, pilóták. Ők azok, akik rájöttek, hogy az improvizáció nem nekik, hanem róluk szól.

Mikor lépett be a zene az életedbe?

Kik hatottak rád? Vannak-e mintáid, példaképeid?

Hatévesen már kórusban énekeltem. Azóta zeneimádó vagyok. Stevie Wonder, Marvin Gaye, Bob Dylan, Stravinsky, Arvo Pärt, Tom Waits, Purcell, Sly and the Family Stone, Dinah Washington, Radiohead, John Coltrane, Ella Fitzgerald és Louis Armstrong.

Hogyan lettél az itthon egyedülálló felállásban – régebben orgonás jazz-funk-bluest, a tavalyi The Wind Plays Me című lemezen már inkább neosoult – játszó Kéknyúl énekese?

Matyival (Premecz Mátyás, a Kéknyúl Hammond Band alapítója – a szerk.) jól kijöttünk már a Qualitonsban is. Néhány éve felhívott, hogy írjunk együtt dalokat. Átjött hozzánk, kávéztunk, és közben megírtuk a Future in the Past Tense-t. A kollektív munkával készült új lemez új arcunkat mutatja meg: színesebb, érzelmesebb. A megszokott funkos alapok és soulos dalok számtalan irányba indulnak el: a jazz helyett inkább a rock, sőt a pszichedélia világába.

Keresztury Tibor 2016. március 24.

MR2 AKUSZTIK + A MÜPÁBÓL KÉKNYÚL HAMMOND BAND FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Fotó © Nagy Attila, Müpa

HATÁRSÉRTŐK

Andy Hefler

Hangulatkoncert

Délutáni zenei kóstoló

Kóstoljon bele a legkülönfélébb műfajokba ingyenes délutáni koncertjeinken.

Kedden könnyűzene, jazz és népzene, szerdán és szombaton klasszikus koncertek a terítéken.

További információk, programok és időpontok a Müpa honlapján.

mupa.hu

Vigye haza az élményt!

Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban! mupa.hu