Müpa Magazin 2013/2014 évad 1. szám

Ingyenes időszaki kiadvány • VIII. évfolyam 4. szám • 2013. augusztus-október

MAGAZIN

m üpa müpa

ÉLET • STÍLUS • MŰVÉSZET

müpa

magazin 2013 augusztus-október

w w w. m u p a . h u1

2 m眉pa

magazin 2013 augusztus-okt贸ber

N y i t á n y Kedves Barátaim!

Büszkeség és öröm számomra, hogy a Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar új közös projektje, Európa zenei és kulturális hagyományait bemutató sorozata, az Európai hidak (Bridging Europe) éppen Csehországgal indul. Annál is inkább, mert az igényes és a legjobb művészi érzékkel összeállított program arról tanúskodik, hogy Magyarország két rangadó zenei intézménye itt nem csupán arra törekszik, hogy átfogó, reprezentatív képet adjon egy európai nép zenei hagyományairól, kortárs törekvéseiről, hanem valódi kulturális ünnepre invitálja a közönséget a Duna partjára. A zene ünnepére.

Köszönöm mindazoknak, akik szaktudásukkal és szervezőtehetségükkel létrehozták ezt a rendezvényt, s természetesen azoknak, akik anyagilag támogatták.

Kívánok sok sikert és lelkes közönséget az induló fesztiválsorozatnak, melynek a magyar és cseh művészek jelen találkozója méltó nyitányát képezi.

Azt kívánom, hogy minél többen legyenek részesei ennek az ünnepnek, hogy élvezzék a zene varázsát, megannyi formájában, és főleg, hogy tovább tudják adni a benne rejlő örömöt. Mert így épülnek Európában a hidak.

Helena Bambasová

a Cseh Köztársaság magyarországi nagykövete

müpa

magazin 2013 augusztus-október

3

20

8

3 Nyitány 6 Horizont

F O LY A M A T O S M Ú L T 28 Nyitott és befogadó

VILÁGZENE 44 A bűvölet palotája

8

AKTUÁLIS ZENE 30 Rendet rakó istenek 32 Kortársaink-e a kortárs zenészek?

A PÉNZ ZENÉL 46 Lesz-e koncerttermi forradalom?

Prima donna assoluta

KLASSZIKUS 12 A cseh tenger 18 Vérben fogant szépség 20 „A legjobb vígopera-szövegkönyv

a Figaro óta” 24 „Öregségem utolsó halálos bűne” 26 Cziffra György nyomdokában

4 müpa

34

magazin 2013 augusztus-október

MŰVÉSZ BEJÁRÓ 34 Életrajz helyett munkarajz JAZZ 38 40 42

Nyárvégi jazz ábécé Kellem és jellem Un Padre suerte

K I Á L L Í TÁ S 48 Besztercebánya-Sanghaj-Kalifornia LITERÁRIUM 50 Tolnai Ottó: Ki, hány marékkal 52 A szemlélődés öröme

I M P R E S S Z U M

Müpa Magazin A Művészetek Palotája ingyenes kiadványa Alapító: Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.

Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Csengery Kristóf Keresztury Tibor

fotó: Kecskeméti Dávid

Olvasószerkesztő: Papp Tímea

40 C s I P [Családi és ifjusági programok] 54 Focizni a játszótéren kell...

F O T Ó P Á LY Á Z A T 56 Szabad szemmel FILM 58 Kapd el a klubvezetőt!

KULISSZA 60 Együtt élni Wagnerrel

Szerkesztőség: Fidelio Média Kft. 1066 Budapest, Nyugati tér 1.

(6. emelet) Telefon: (+36-1) 476-0320 Fax: (+36-1) 476-0321

56

HULLÁMHOSSZ 62 Imre Eszter • Bartyik Dániel •

Mezei Mikes BECKMESSER ÉS SACHS 64 Kritikák

E-mail: mupamagazin@fidelio.hu Felelős kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetője Nyomda: Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 15.000 példányban HU ISSN 1788-439X Művészetek Palotája: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu Címlapon: Edita Gruberova Címlapfotó: Pető Zsuzsa www.mupa.hu

H ATÁ R S É RT Ő K 66 Tér és írás • Önmagam elé

müpa

magazin 2013 augusztus-október

5

H o r i z o n t

KÁEL CSABA KÉPVISELTE HAZÁNKAT PEKINGBEN A Művészetek Palotája vezérigazgatója szekcióvezetőként tartott előadást a fiatal operatehetségek karrierlehetőségeiről a pekingi NCPA által szervezett V. Világszínházi Fórumon, amelyen az öt kontinens legjelentősebb, operaprodukciókat bemutató intézményei vettek részt májusban. Az NCPA az esemény idején mutatta be Verdi Nabucco című operáját, melynek címszerepét Plácido Domingo mellett a nemrég a Müpában fellépett Vlagyimir Sztojanov, valamint Yuan Chenye játszotta.

A TENGERENTÚLON IS MÉLTATJÁK A BUDAPESTI WAGNER-NAPOKAT A Művészetek Palotája nyolcadik éve megrendezett Wagner-fesztiválját ajánlotta írásában a New York Times kolumnistája. George Loomis „szívet melengető előadásként” jellemezte a Müpa Wagner-bicentenáriumi Nürnbergi mesterdalnokokpremierjét, külön kiemelve a produkció mozgalmasságát és bayreuthi színvonalú szereposztását. A Fischer Ádám által életre hívott Budapesti Wagner-napokról a Reuters hírügynökség és a francia Anaclase operamagazin is beszámolt.

ÚJ IGAZGATÓ A SZEGEDI SZIMFONIKUSOK ÉLÉN Lukácsházi Győző tubaművészt választották meg a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatójának. Lukácsházi azelőtt többek között a Magyar Állami Operaházban és a Vám- és Pénzügyőrség Zenekarában játszott, majd tíz éven át vezette a Budapest Ragtime Bandet. A Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként is ismert művész munkásságát korábban EmeRTon-díjjal, Magyar Rádió nívódíjjal és Artisjus-díjjal is elismerték.

PUCK GYŐRBEN Megkezdődtek az október 19-én bemutatásra kerülő új premier, a Szentivánéji álom próbái Győrben. Az előadást a nemzetközileg elismert magyar koreográfus, Vámos (Youri) György állítja színpadra, aki a tervek szerint az ötvenes évek díszletei közé helyezi Shakespeare darabját. A próbák Vámos György alkotótársa és asszisztense, a világhírű prímabalerina Joyce Cuoco közreműködésével zajlanak.

MILLIÁRDOS ADOMÁNY Közel 3,5 milliárd forintnak megfelelő összeget adományozott Ejal Ofer hajómágnás a bővítés előtt álló Tate Modernnek. Az összesen 215 millió fontos beruházás során a tervek szerint a londoni múzeumot egy új, 11 emeletes, közel 21 ezer négyzetméteres szárnnyal bővítik ki. A galéria vezetősége hálája jeléül a nagyvonalú mecénásról nevezi el az épület egyik kiállítótermét.

6 müpa

magazin 2013 augusztus-október

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

ÉLMÉNYT AJÁNDÉKBA

A J Á N D É K U TA LVÁ N Y O K

A M Ü PA J E G Y P É N Z TÁ R A I B A N K A P H AT Ó K

S T R A T É G I A I PA R T N E R E I N K

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

S T R A T É G I A I M É D I A PA RT N E R E I N K

Jegyek kaphatók a Müpa jegypénztáraiban (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1., tel.: 555-3300 és 1061 Budapest, Andrássy út 28., tel.: 555-3310), valamint az ismert jegypénztárakban. Online jegyvásárlás: www.mupa.hu ISO 9001:2000 m ü p a magazin 2013 augusztus-október

7

PRIMA

fotó: Lukas Beck

„Gruberova és…?” – tette fel a kérdést tizennyolc esztendeje Fodor Géza az egyik lemezkiadó operafelvételei kapcsán, jelezve: az operai alaprepertoárt építeni készülő cég közel s távol nem rendelkezik még egy Edita Gruberovához fogható énekessel – ő azonban akkora nagyság, akire bizony egy hasonlóan reménytelennek tűnő vállalkozás is alapozható. (Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy azóta létrejött, és több mint másfél évtizede üzemel egy kifejezetten Gruberovára specializálódott lemezkiadó is, a Nightingale Classics.)

8 müpa

magazin 2013 augusztus-október

„Prima donna assoluta” – hirdették egy korábbi budapesti fellépését a plakátok, s valóban: a 21. század elejének nemzetközi operaéletében aligha van énekesnő, akit méltóbban illetne meg ez a nem hivatalos cím. Folytathatnánk ezek után a szokásos zsurnaliszta fordulattal: ki gondolta volna mindezt, amikor 1968. február 19-én az alig huszonegy éves énekesnő előlépett a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház kórusából, hogy első szólószerepében, A sevillai borbély Rosinájaként debütáljon? Nos, ha a jelenleg négy és fél évtizede tartó karrier hossza és a világsikerek mértéke talán nem is volt sejthető, a kivételes tehetség minden bizonnyal nyilvánvaló volt a szakértők előtt: ezért is került sor a rendkívül korai bemutatkozásra, s nyilván ez befolyásolta a fiatal lány pályaválasztását is – hiszen Gruberova több életrajz szerint is eredetileg egészségügyi pályára készült.

assoluta

...a magyar anyától és szlovák-német apától származó pozsonyi lány...

Donizetti három operájában szerepel angol királynő (vagy 1970 fordulat a már eddig is üstökösként felívelő karrierben: királyné – a magyar nyelv különbséget tesz bemutatkozás a Bécsi Állami Operaházban – rögtön az Éj a két funkció között, melyet az olasz egységesen királynőjeként. A karrier bármely szakaszában kitüntetés a regina, az angol pedig a queen szóval jelöl): a Boleyn Anna VIII. Henrik szerencsétlen sorsú feleségének történetét lenne egy ilyen lehetőség, hát még egy pályakezdőnek! dolgozza fel, a Stuart Mária a skót királynő I. Erzsébettel való Gruberova sikert arat, s máris jön a felkérés: szerződjön vetélkedését állítja középpontba, míg a Roberto Devereux témája ugyancsak Erzsébet egy másik szerelmi ügye. A 20. században kevés a Staatsoper társulatához – ami az első években terművész akadt, aki mindhárom darab női főszerepét repertoárján tar- mészetesen kis szerepek sorát jelentené. A dilemma totta volna: a legnagyobbak közül Montserrat Caballé és Beverly Sills nem kicsi: otthon főszerepek, ugyanakkor lehetetlen nevét említhetjük (Rudolf Bing, a Met egykori igazgatójának visszaem- politikai helyzet várnák, mely érezhetően rányomja lékezésből tudjuk, köztük némi vetélkedés is kialakult, hogy ki hivabélyegét a kulturális életre is. (Ne feledjük: éppen a prátott inkább a címszerepre – végül Sills „győzött”, s a három operát gai tavaszt követő visszarendeződés éveit éljük, mikor nem a Met, hanem a New York City Opera tűzte akkor műsorára), de még olyan nagy bel canto-énekesnők, mint Maria Callas vagy a kommunista Csehszlovákia még az eddigieknél is jobJoan Sutherland is csak a „trilógia” egy vagy két szerepének megban igyekszik bezárkózni, és a „jobbik” arcát mutatni a szólaltatására vállalkoztak. A Metropolitan kétharmadánál Nagy Testvér felé.) Bécsben viszont elölről kell kezdeni a járó bemutató-sorozatát (melyet a magyar nézők is ranglétrán való lépegetést – igaz, egyszer majd magasabbláthatnak a HD-közvetítések jóvoltából) sem az énekesnők, hanem a rendező, David ra is lehet jutni rajta. Gruberova az utóbbi mellett dönt: BécsMcVicar személye köti össze. be költözik, ahol egyre-másra tanulja és alakítja a repertoár kis

müpa

magazin 2013 augusztus-október

fotó: Csibi Szilvia

DONNA

A zene azonban már igen korán beleszólt a magyar anyától és szlovák-német apától származó pozsonyi lány életébe: tizenöt esztendős, amikor megkezdi énektanulmányait a város konzervatóriumában első mesterénél, Maria Medveckánál, miután hangja rendszeresen feltűnést kelt iskolai szereplések alkalmával. Az 1968-as operai bemutatkozást egy franciaországi énekversenyen való sikeres szereplés követi, majd állandó szerződés Besztercebánya többtagozatú színházában. Nem az operavilág centruma, arra azonban éppen megfelelő hely, hogy egy kezdő és fiatal énekes sok mindenben kipróbálja magát. Így például a vidéki színházak sokszínűségéhez elengedhetetlenül hozzátartozó könnyebb műfajokban is: feltűnést kelt Eliza Doolittle-alakítása a My Fair Lady című musicalben, de itt énekli először a Hoffmann meséi mind a négy női főszerepét is – immáron komolyabb vizekre evezve. S itt találkozik elsőként egyik emblematikus szerepével, a Traviata Violettájával, melyet egy 2010-es előadás-sorozatig éppen négy évtizeden keresztül tart repertoárján – a vokális megformálást tekintve, mint oly sok más szerepét is: revelatívan. Legtöbbször lemezre énekelt hősnőjéről így írt huszonöt évvel később Fodor Géza: „Ha figyelmesen hallgatjuk Gruberovát, nemcsak hogy az egyenes vonalú végzet helyett egy kanyargó és hullámzó életpálya során alakuló, az életet plasztikus viselkedéssel megélni képes figura bontakozik ki előttünk, hanem a valóságos apró reakcióknak olyan gazdagsága is, amilyet Violetta-alakításban még sohasem tapasztaltam. Ez a figura nem érzelmek összessége, hanem hús és vér eleven nő, idegei vannak, temperamentuma, szíve, agya, teste és elméje, képes spontánul és természetesen reagálni az élet dolgaira, s ez az élet nem mindig szimbolikus, hanem gyakran nagyon is mindennapi. Először hallottam Violetta különböző megnyilvánulásait nem egy nagy elégia különböző árnyalatú részeinek, hanem helyi értékük szerint: a betegség első jelével még nem kerülünk A végzet hatalma című operába, hanem csak múló rosszullét tanúi vagyunk, Germont érkezése nem egy érzelmi állapotból, hanem gyakorlatias gondolatokból ragadja ki Violettát, az »oh, come son mutata!« nem lemondó, hanem tényleges felismerés és döbbenet fejeződik ki benne… a bel canto legnagyobb diadala, a végsőkig kimunkált, tökéletesen hajlékony-képlékeny hang és formálás maximális próbája: a realizmus mindig zene, mindig ének marad.” (Muzsika, 1995/10.)

9

Az évtized végére nagyjából készen áll a világkarrier: Gruberova egyre-másra hódítja meg a Scalát, a Covent Gardent, a Metropolitant – elsőszámú felségterülete azonban a német nyelvterület marad: Bécs mellett elsősorban München (ahol szintén viseli a kamara-énekesnői címet), Zürich, illetve a Salzburgi Ünnepi Játékok.

A hetvenes évek végétől sorakoznak a polcokon lemezfelvételei: elsőként az alaprepertoár műveit rögzíti, nem ritkán gyors egymásutánban kétszer-háromszor is, de már ekkor szívesen rándul ki ismeretlen területek felé – Nikolaus Harnoncourt kedvéért például nem egy korai Mozart-opera női főszerepét rögzíti stúdióban. Ekkor indul meg repertoárjának fokozatos átalakulása is: lassan elhagy bizonyos szerepeket (az Éj királynőjét például épp a Harnoncourt vezényelte lemezfelvételen énekli utoljára), s közben fokozatosan specializálódik a bel canto szerzők, Donizetti és Bellini hősnőinek megszólaltatására – melyek közül Lammermoori Luciát persze már hosszú ideje énekli az egész világ operarajongóinak örömére.

A nyolcvanas években érkezik pályájának csúcsára: a nagy operaházak miatta mutatják be a javarészt elfeledett bel canto operák sorát (köztük Donizetti angol királynőit is) – ő pedig igazodva az operakedvelők, no és szűkebb rajongótáborának elvárásaihoz, a mai napig újabb és újabb szerepekkel bővíti repertoárját. Normát 2006 óta énekli, Lucrezia Borgiát 2010-ben személyesítette meg először, s még az idei évre is jutott újVIII. Henrik második fedonság: negyvenöt éves művészi jubileumát lesége, Boleyn Anna emlékét számBellini La Stranierájának címszerepében talan legenda övezi, valamint irodalmi, zenei, ünnepelte. Pár nappal budapesti felléképzőművészeti alkotás őrzi. Ezek nagy része jelenpését követően újabb szenzációsnak tősen elszakad a valós eseményektől – így Gaetano Donizetti 1830-ban bemutatott operája is, melynek szövegét a ígérkező koncertre készül Bécsben: kor népszerű librettistája, Felice Romani mára jórészt elfeledett Donizetti mindhárom angolkirálynőfrancia drámák nyomán alkotta meg (közülük az egyik szerzője Maoperájának fináléját szólaltatja meg rie-Joseph Chénier, a később szintén operatémává váló költő, André egyetlen koncerten – ezt korábban Chénier öccse). Az opera milánói ősbemutatója áttörést hozott Donizetti pályafutásán: innentől számítható nemzetközi hírneve, s egyben csak egyetlen énekesnő tette meg érett alkotói korszaka is. Magyarországon először három évvel később az operatörténetben: ő maga.

mutatta be operáját a mai Vörösmarty téren álló Német Színház.

A Magyar Állami Operaház színpadára csak 1987-ben jutott el a BoA Művészetek Palotájának hála az leyn Anna, ekkor azonban Békés András revelatív rendezése, no és a három kiváló címszereplő (Csavlek Etelka, Pitti Katalin és Szűcs elmúlt évtizedben a magyar közönMárta) jóvoltából csaknem egy évtizedre meg is kapaszkodott ség is több teljes operaprodukcióban ott. Az elmúlt néhány évben elsősorban Anna Netrebko hallhatta Edita Gruberovát: 2005-ben a kedvéért mutatják be a világ vezető operaházai: így Roberto Devereux Erzsébetjét, 2009-ben volt ez a 2011-es bécsi, majd ugyanezen év őszén az itthon is sugárzott MetropoliNormát, 2011-ben pedig Lucrezia Borgiát tan-produkció esetében is. énekelte koncertszerű előadásban. Az utóbbi szerepeit – viráglányoktól, erdei madártól kezdve

kapcsán Tallián Tibor mindenekelőtt azt emelte ki, hogy az énekesnő „halált megvető bátorsággal isten-kísértő vállalkozásba fogott: repertoárját jóval hatvanadik életéve után az assoluta-korszak legsúlyosabb szerepeinek egyikével bővítette. Mérhetetlenül tisztességes, önmegtagadó művészi tett: önmagát, életkorát, talán lelki konfliktusait művészi megnyilatkozásba foglalni azon hangot-testet próbára tevő szólamok egyikének betanulásával és sorozatos előadásával, melyek nem alaptalan legendák szerint néhány év után meggyilkolták aranykorbeli első A kis szerepek mellett megtartja az Éj királynőjét is, és mivel a világ megformálóikat – legalábbis énekesként. Gruberova vállalja a küzsosem bővelkedett olyan énekesnőkben, akik akár csak megköze- delmet, a szembenézést és azonosulást Lucrezia Borgia, a szenlítőleg is hozni tudták a szólamot, pláne nem olyanokban, akik azt vedő-rossz anya alakjával és itt-ott némi horzsolások árán ugyan, Gruberova módjára élővé varázsolták, egyre többen felfigyelnek rá. de győzedelmeskedik. A közönség értette a történteket. Szűnni Így Herbert von Karajan is, aki 1974-ben meghívja Salzburgba, hogy nem akaró ovációval ünnepelte a győzelmet, a győztest.” (Muzsika, 2012/1.). Az olvasó alighanem egyetért jelen sorok írójáott is öltse magára a csillagfényes királynő mezét. Közval: a győzelem a mostani látogatás alkalmával is ben egy másik emblematikus főszerep is megtalál201 szeptem 3. borítékolható. ja Gruberovát: 1973-ban mutatkozik be Bécsben ber 10.

A CÍMSZ Bóka Gábor az Ariadné Naxosz szigetén Zerbinettájaként – E EDITA G REPBEN: szintén hihetetlen, de igaz: 2009-ig alakította DONIZET RUBEROVA TI: BOLE Strauss talán legkikapósabb menyecskéjét, YN ANN A Bartók B csak Bécsben kilencvenhét alkalommal. é egészen a Don Carlos mennyei hangjáig, vagy éppen a Traviata Flórájáig minden szoprán szólamot, amivel csak megbízzák (kincset érnek azok az élő felvételek, melyek egy-egy ilyen szerepformálását őrzik). Itteni énektanára, második mestere Ruthilde Boesch kamara-énekesnő – közösen alapozzák meg a máig tartó szívélyes kapcsolatot a mára szintén Kammersängerin címmel kitüntetett Gruberova és a Staatsoper között, mely debütálása óta folyamatosan, lényegében megszakítás nélkül tart.

Hangversla Nemzeti enyterem

10 müpa

magazin 2013 augusztus-október

Finomra Finomra hangolva

hangolva

A Heti Válasz hétrôl hétre információt, mûveltséget és érveket ad olvasóinak.

Fizessen elő lapunkra, és legyen tagja a Heti Válasz hűségklubjának!

Akcióinkról és hűségprogramunkról a www.hetivalasz.hu/elofizetes honlapon olvashat. müpa

magazin 2013 augusztus-október

11

A

CSEH tenger

A Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar idén szeptemberben egyesült erővel új fesztivált indítanak útjára. Minden évben egy-egy európai ország kultúrája kerül majd a rendezvénysorozat középpontjába: az első, 2013-as Bridging Europe – Európai hidak főszereplője a cseh kultúra lesz.

12 müpa

magazin 2013 augusztus-október

K l a s s z i k u s

… a tartósan lehetetlen helyzetek elviselését megkönnyítő kedély, az abszurdba oly könnyen átcsúszó humorérzék...

„Budapest, ez a Duna fölött átívelő hídjairól híres város méltó színtere lesz e fesztiválnak: olyan európaiak találkozásának, akik kíváncsiak más európaiak kultúrájára. Építsünk új hidakat és kössünk új barátságokat a zene, a

Tiltotta náluk Hitler és Sztálin egyaránt, ám Prágában a jazzkultúra diadalmasan vészelte át még a legnehezebb időszakokat is. A cseh főváros jazzklubéletének hazai és világnagyságok sora mellett még olyan nagynevű fellépője is volt már, mint például a szaxofonos Bill Clinton. Úgy lehet, a nemzetközi porondon leginkább a cseh bőgősök örvendenek megkülönböztetett tekintélynek: közülük is elsősorban Miroslav Vitouš, aki a hatvanas évek végén New Yorkba áttelepülve vált legendák játszótársává és személyében is legendává.

A Weather Report alapító tagja, Jan Garbarek, Chick Corea és John McLaughlin gyakori partnere megannyi produkcióban avatta főszereplővé a bőgőt, egyedi atmoszférát teremtve fellépésein. Budapesti koncertjének társa, a fuvolás Jiří Stivín műfajok sokaságában jártas, s ilyesformán az örök kísérletező barokk művek előadójaként, Telemann és Vivaldi fuvolaversenyeinek szólistájaként csakúgy ismert és elismert, mint a nemzetközi jazzszcénában.

Cseh kettősük nagyszerű kültagja e trióban az 1978 óta megannyi sztárral és számtalan formációban együtt zenélő olasz dobos, a dobseprő mesteri kezelése okán Brushman becenév alatt is közismert Stefano Bagnoli lesz.

művészetek, a színház és a tánc segítségével!”

A Bridging Europe – Európai hidak művészeti vezetője, Fischer Iván fogalmazta meg ezekkel a szavakkal az újdonat új fesztivál alapüzenetét, amely rokonszenves egyszerűségé-

müpa

magazin 2013 augusztus-október

13

K l a s s z i k u s

ben is oly nemes és nagyralátó szándékról tanúskodik.

Hiszen egymás kultúrájának mélyebb megismerésével sokszor máig adósok vagyunk mi, európaiak: néha még olyan esetekben is, amikor két nemzet sorsát megannyi ponton össze-összefűzte és -gubancolta az évezredes történelem. Tudunk egymásról, ismerjük a másikról közkézen forgó sztereotípiákat, a naiv, ámde korántsem feltétlenül jóindulatú nemzetkarakterológiai közhelyeket, s persze jó esetben ismerjük a másik kultúra reprezentatív kincseit is. Azonban a tájékozódási és viszonyítási pontjaink sokszor még így is esetlegesek: elkél hát a hídverés, a nemzeti kultúrák sokszínűségeinek érzékletes felmutatása.

Valahogy így vagyunk mi, magyarok a csehekkel és a cseh kultúrával is, amelynek persze számos értéke közeli, sőt olykor egészen meghitt ismerősünk. Svejk, a bezupált kutyakereskedő vagy a Sörgyári capriccio aranyhajú Mariskája éppúgy a miénk is, mint ahogy közelinek érezzük magunkhoz az arany Prágát, a mágikus várost, amelynek utcáin megfordult Kepler és Tycho Brache, Löw rabbi és Arcimboldo, Kafka és Čapek.

S mégis jócskán van megismerni- és közelednivalónk, dacára történelmünk találkozási pontjainak és közösen megélt szakaszainak. Merthogy például Mohácsnál nemcsak a magyar, de a cseh király is odaveszett a jobb sorsra érdemes, ifjú II. Lajos személyében, s ismeretes módon a Habsburgok évszázadait és a szovjet birodalom évtizedeit is egymás mellett élte meg, illetve vészelte át a két nép. Egymás mellett, de azért korántsem mindig érzelmi közösségben, amint ezt a „csehül állunk” szólása éppúgy Anyai ágon morva, apai ágon szlovák-cigány-magyar szármegéreztetheti velünk, mazású, s ő maga a cseh zenei kultúra besorolhatatlan nagysága: a hegedülő és éneklő, hangszeres művészként is váltig mint a Toldi „cseh vitészínész Iva Bittová számtalan műfajban otthonos. Valódi és ze”, az V. László „hű cseutánozhatatlan műfaja azonban nyilvánvalóan saját maga, he”, vagy éppenséggel az hiszen az 1958-ban született előadóművész felszikrázó sze1848-49-es forradalom mélyisége egyedi, semmihez sem hasonlítható univerzummá változtatja maga körül a muzsikát, amelyben a népi ihletésű és szabadságharc bukázenének éppúgy jut rész és szerep, mint a komolyzenének, sát követő korszak cseh a jazznek vagy a rocknak. Hazánknak másfél évtizede vis- Bach-huszárainak – csak szajáró vendége, s a Mediawave Fesztiválon aratott sikerek részben helytálló – rossz után 2011-ben a már a Müpa Fesztiválszínház közönsége is megtapasztalhatta Bittová különleges expresszivitását, pó- emléke. diumlényének rabul ejtő női és egyszersmind zenei szexepiljét. Néha nem is énekel, csupáncsak gügyög vagy csicsereg, s a sámánokat idéző torokhangoktól a jazzes scattelésig elérő vokális készségei mellé a hegedű- és brácsajáték hasonlóan kiismerhetetlen változatossága társul, amelyben a klasszikus képzettség kultúrája mellett a húrok ecsettel való megszólaltatása és a cimbalmot megidéző hanghatások életre hívása is csakúgy ott található. A pár éve az Egyesült Államokban élő művésznő ezúttal kalimbán, azaz hüvelykzongorán is játszik majd nekünk, idén megjelent, Iva Bittová című albumának anyagát elénk varázsolva.

A cseh tenger – szerepel a Téli regében Shakespeare nevezetes tárgyi tévedése, amely, úgy lehet, még azok számára is ismert, akik amúgy sosem látták e színművet. Cseh tenger – áll legfentebb, mert hiszen az országának latin nevét a művészvilág szertelenjei számára odakölcsönző nemzet kultúrája szintúgy az egyetlen tekintettel be nem fogható és át nem látható tágasság érzését váltja ki a tájékozódni vágyóból. S hogy mégis mi lehet az a közös motívum, az a műalkotások és magatartásformák mélyén meghúzódó egységes jelleg, amely egymással rokonítja a cseh szellem és a cseh múlt értékeit, arról legillendőbb és legokosabb e kultúra valamely reprezentánsát idéznünk. Például és kiválólag az író-államfő

14 müpa

magazin 2013 augusztus-október

K l a s s z i k u s

Václav Havelt, aki 1993-ban, csehszlovák szövetségi elnökből a Cseh Köztársaság első elnökévé válva így fogalmazott: „Ez a motívum nem más, mint az igazságba vetett hit – abba az igazságba, amelyért személyesen kell kezességet vállalni, amely tehát erkölcsi érték is egyben; s ugyanilyen motívum a megértésre, tisztességre és toleranciára való törekvés, az ember mint egyedülálló lény iránti tisztelet és a teremtés fenséges rendjével szembeni alázat, az emberi társadalom közös dolgai iránti felelősség érzése, összekapcsolva a kritikus távolságtartás képességével; s természetesen a békére és amennyire csak lehetséges, minden vita erőszakmentes megoldására törekvő hajlíthatatlan akarat.”

fotó: Marco Borggreve

Magasztos szavak, amelyek azonban még emelkedett formájukban is olyan, markáns ismertetőjegyeket körvonalaznak számunkra, mint amilyen a „cseh kriticizmus”, valamint a tartósan lehetetlen helyzetek elviselését megkönnyítő kedély, az abszurdba oly könnyen átcsúszó humorérzék. S mindezek mögött és felett a nyitott nemzeti kultúrák nagy felismerése, amelyet ebben az esetben Havel államalapító elődje, Masaryk fogalmazott meg a legtalálóbban visszatérő szavajárásával: „A cseh kérdés emberi kérdés.”

A szavak persze sokszor csak megnehezítik a dolgunkat, s egy-egy nemzeti kultúra irodalmánál sok esetben jóval gyorsabban és könnyebben utat talál a tájékozódni vágyó idegenek szívéhez a zene. Így volt ez a csehekkel is, akik túl azon, hogy két Mozart-opera megrendelése és barokk zeneszerzők egész sorának pályára bocsátása révén bevonultak az egyetemes zenetörténetbe, a 19. században valósággal a zenei romantika nagyhatalmává lettek Bedřich Smetana és persze főként Antonín Dvořák működésének köszönhetően. Az utóbbi komponista, a mozdonyok és menetrendek iránt oly olthatatlan érdeklődést tanúsító Dvořák éppenséggel a hagyományteremtő szándékkal életre hívott fesztivál kiemelt zeneszerzője lesz, ám a Fischer Iván és a Fesztiválzenekar számára régóta kedves alkotó mellett a Bridging Europe változatos metszeteket kínál a cseh zenetörténet korszakaiból. A maga korában melodrámák szerzőjeként híressé vált Bendától a nácik által elpusztított Hans Krásáig, a 17. századi trombitás-komponista Vejvanovskýtól az 1981-ben született František Chaloupkáig, s persze az ámulatos Iva Bittováig valósággal a cseh zene bő három és fél évszázada válik majd közelebbi ismerősünkké, messze túlhaladva a slágerszámok, az örök közönségkedvenc kompozíciók szűk körén. S természetesen maga a főszereplő, Dvořák is kínál felfedeznivalót, elvégre eleve koncerttermi megszólaltatásra szerzett Rekviemje bizonnyal ritkábban hallható nálunk, mint érdemelné.

Ahány cseh, annyi zenész – tartja egy komoly múltra visszatekintő cseh mondás, amely ha túlzás is, jelzi a tényt, hogy jócskán várnak még ránk kincsek a híd túlsó oldalán. És az új fesztiválnak hála, ez a híd most 2013. nincs is túl messze. szeptember 11-19.

László Ferenc EURÓPAI HIDAK 2013 CSEHORSZÁG Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Fesztivál Színház müpa

magazin 2013 augusztus-október

15

A csodafelnőtt

Időutazás

Már kétévesen az elefántcsont billentyűkért ágaskodott, hatéves korában különleges tehetségeknek járó figyelemmel terelgették, négy évvel később pedig Mozart d-moll zongoraversenyével debütált. A salzburgi ifjú zseniből lett bécsi klasszikus mesterhez hasonlóan az 1971es születésű orosz zongoraművész, Jevgenyij Kiszin is csodagyerekből lett csodafelnőtt. A pálya ívelése töretlen: évi több száz koncert világszerte, neves karmesterek és kamarapartnerek. 1985-ös első budapesti vendégszereplése után azonban huszonöt évet kellett várni a másodikra: 2010-ben a Jakobi Koncert Kft. jóvoltából hallhatta őt a Művészetek Palotája közönsége, amikor az MVM Koncertek „A Zongora” elnevezésű sorozatában adott szólóestet. Ezt követi a mostani, szintén az említett keretek között. Reméljük, Kiszin újabb koncertje után budapesti hangversenyeinek száma csak gyarapodni fog. Repertoárjának törzsanyagát a nagy romantikusok képezik, most egyrészt kevésbé ismert, másrészt inkább kontemplatív, semmint virtuóz művekkel örvendezteti meg a publikumot: Schubert D-dúr szonátájával (D. 850), Szkrjabin 2. szonátájával, valamint egy válogatással az orosz komponista népszerű, op. 8-as etűdjeiből. A jegyek eladottsága Kiszin koncertjei előtt már egy évvel ezres nagyságrendűek, így nem érdemes habozni…

„Csütörtökön este a Rádiózenekar mutatkozott be első nyilvános szerepléssel. Az együttes jó erőkkel rendelkezik, de nem mondható éppen nagy létszámúnak.”

– olvashatjuk a Népszava 1943. október 9-i számában Jemnitz Sándor kritikáját. A szalonzenekarból Rádiózenekarrá avanzsált együttes október 7-i bemutatkozó estjén Dohnányi Ernő vezényelt „túl gyakran hallható művekből”: elhangzott Liszt Les Préludes című szimfonikus költeménye, Csajkovszkij V. szimfóniája és Chopin f-moll zongoraversenye, Károlyi Gyula szólójával.

A koncerten Dohnányi saját műve, a Szimfonikus percek is felcsendült, amit Jemnitz meg sem említett beszámolójában, Tóth Aladár viszont annál lelkesebben méltatott: „olyan divertimento, mely nemcsak a szellemet szórakoztatja, hanem felüdíti a lelket is”. Szeptember 21-én a Művészetek Palotájába látogatóknak hasonló élményben lehet részük, hiszen a maroknyi létszámúnak már nem mondható, de még mindig „jó erőkkel rendelkező”, 70 éves együttes, az MR Szimfonikusok jubileumi hangversenyén 1943-as bemutatkozó műsorát ismétli meg. A szólista Chopin műveinek szakavatott tolmácsolója, Bogányi Gergely lesz, a zenekart pedig az ideje nagy részét Amerikában töltő klarinétművész–komponista– karmester, Vajda Gergely vezényli.

2013. szeptember 16.

2013. szeptember 21.

„A ZONGORA ” • MVM KONCERTEK 6. • JEVGENYIJ KISZIN ZONGORAESTJE

MR SZIMFONIKUSOK KÖZREMŰKÖDIK: BOGÁNYI GERGELY VEZÉNYEL: VAJDA GERGELY

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

16 müpa

magazin 2013 augusztus-október

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

K l a s s z i k u s

„Emlékezz a holtakra”

Intézményeket, utcákat és egyéb köztereket gyakran neveznek el híres zeneszerzőkről, de hogy település kapja komponista nevét, azt talán csak George Enescu érdemelte ki, ráadásul nem sokkal halála után. A 20. század és talán minden idők legismertebb román zeneszerzőjének nevét a Moldvában található község, Liveni-Vârnav vette fel, ugyanis itt született a hegedűművészként és -tanárként egyaránt jegyzett mester akinek többek között Menuhin volt a tanítványa. Az első világháború utolsó évében keletkezett 3. szimfóniáját, ezt a nagyszabású opust, amelyben kórus és zongora is helyet kapott, október 26-án a Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar élén a román ősökkel büszkélkedő amerikai karmester, Lawrence Foster vezényli majd, aki legnagyobb érdemeit éppen Enescu zenekari muzsikájának interpretátoraként szerezte. A ritkán felcsendülő szimfónia előtt egy annál gyakrabban hallható, népszerű muzsika kerül terítékre: Beethoven G-dúr zongoraversenye, a brazil zongoraművésznő, Cristina Ortiz szólójával, aki az 1969-es Van Cliburn Nemzetközi Zongoraverseny első díjasaként került be a világ zenei vérkeringésébe.

Memento mori címmel ad hangversenyt a Vashegyi György által vezetett Purcell Kórus és Orfeo Zenekar: szokásához híven a karmester énekkarával és korabeli hangszereken játszó együttesével gyászzenéket szólaltat meg mindenszentek ünnepéhez közeledve. Az október 29-i hangversenyen ezúttal 17. és 19. századi muzsikákból válogatnak. Először annak a Johann Christoph Bachnak 1691-re datált áriája szólal meg, akinek műveit a komponista unokafivérének fia, a nagy Johann Sebastian is lelkesen tanulmányozta. E század gyászzenéi leggyakrabban uralkodók távozására keletkeztek, így Schütz 1635-ös Musikalische Exequienje, amit állítólag még maga a címzett, Heinrich von Reuss gróf rendelt meg, valamint Purcell II. Mária angol királynő temetésére komponált Funeral Musicja, mely rövidesen saját gyászzenéje is lett. Schütz műve ihletője volt Brahms Német Requiemjének is, a hangverseny folytatásaként azonban a német romantikus mester egy korai, 1858-as műve, a kórusra, fúvósokra és timpanira komponált Op. 13-as Begräbnisgesang hangzik el. A koncertet egy apparátusában szintén szokatlan mű, Fauré Requeimjének első változata zárja, melynek zenekara orgonát, rézfúvósokat, egy hegedűt és mélyvonósokat foglalkoztat.

2013. október 26.

2013. október 29.

NEMZETI FILHARMONIKUSOK KÖZREMŰKÖDIK: CRISTINA ORTIZ, NEMZETI ÉNEKKAR VEZÉNYEL: LAWRENCE FOSTER

„MEMENTO MORI” ORFEO ZENEKAR ÉS PURCELL KÓRUS VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

müpa

magazin 2013 augusztus-október

Tóth Endre

fotó: Marc Ginot

Az NFZ újabb kuriózuma

17

K l a s s z i k u s

VÉRBEN FOGANT SZÉPSÉG A már életében legendává vált katalán zenész, Jordi Savall által összeállított és a Művészetek Palotájában most megszólaló program vezérfonalát egy dinasztia története adja. A katalán–olasz Borja vagy Borgia család felemelkedése a középkor delelőjén kezdődött, s a 15–16. századra – a Sforzák mellett – ők váltak Itália legnagyobb hatalmú uraivá, akik mellesleg két pápán (III. Callixtus és VI. Sándor) kívül egy szentet is adtak a katolikus egyháznak Francisco Borgia személyében.

2013. 2. mber 2 te p e sz

TJA: BEMUTA REIAL AZ MVM, L A CAPELL A N XXI L AVAL PÈRIO JORDI S ALUNYA, HES IA ZENÉJE DE CAT GIA DINASZT A BOR emzeti éla N Bartók B rsenyterem Hangve

18 müpa

magazin 2013 augusztus-október

Az ő 1671-es szentté avatása volt a Borgiadinasztia dicsőséges korszakának záróakkordja; s éppen az ő születésének 500 évfordulója, amely 2010-re esett, adta az apropót Jordi Savall számára, hogy a Borgia-projektet – amelynek alcíme: „Egyház és hatalom a reneszánszban” – útjára bocsássa.

A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy a Borgia család a mai napig nem csupán híres, hanem legalább annyira hírhedt is a különböző családtagok – elsősorban Cesare és Lucrezia – Borgia viselt dolgai: házasságtörés, szentségárulás, rablás, nemi erőszak, megvesztegetés, incesztus és gyilkosságok miatt (utóbbiak végrehajtásához legszívesebben arzént használtak). Bár mindez nem rítt ki különösképpen Machiavelli korának hatalomgyakorlási technikái közül, különös színezetet ad neki az a tény, hogy a Borgiák a művészetek patrónusaként is az elsők között írták be nevüket koruk történetébe, jelentősen hozzájárulva a reneszánsz kulturális robbanásához. Életük és (jó és gonosz) örökségük érdekfeszítő története ma is rabul ejti képzeletünket. Savall és művésztársai a zene sajátos eszközeivel – költeményekkel s a kortársak dicsőítő vagy éppen megsemmisítő véleményeivel kiegészítve – helyezik új megvilágításba a történelmi tényeket.

A középkorban induló történet Savall interpretációjában 1400 után, röviddel a nyugati egyházszakadást követően válik izgalmassá, magában foglalja a nagy földrajzi

felfedezéseket, a reformáció kezdeteit, a kereszténységnek a törökök elleni 1571-es lepantói győzelmét, a zsidók (1492), majd a mórok (1609) kiűzetését az Ibériai-félszigetről, egészen Francisco Borgia említett szentté avatásáig. A narratívában megjelenik Kolumbusz Kristóf és Don Quijote, a keresztes hadakkal vagy a kathar eretnekekkel egyetemben. A hangsúlyt annak megmutatására fekteti, hogy a Borgiák viharos története hogyan fonódik össze az európai kultúra egyik leglenyűgözőbb korszakával.

Maga Savall párját ritkító és forrongó korszakról beszél a projekthez tartozó CD-ket kísérő, monográfia értékű kísérőszövegben. A program a korszak fényeit és árnyékait hét „epizódban” mutatja be: a zenei anyag követi a családnak a Vatikánba vezető útját, VI. Sándor pápa – azaz Rodrigo Borgia (1431– 1503) – uralkodását, a harcokat és szövetségeket, a családtagok születését, házasságait, házasságtöréseit és halálát. Ebben a világban a szerelem gyűlölettel, a béke pedig a háború tombolásával fonódik egybe. Cesare Borgia sírfeliratának szövege a Francisco Borgia születését hírül adó, életerőt sugárzó hangszeres fantázia szomszédságában hangzik el; a korában igen népszerű, anonim dallam, az Un cavalier di Spagna Lucrezia Borgia Giovanni Sforzával kötött házasságát köszönti, azt a politikai eseményt, amely Itália két legnagyobb hatalmú családját egyesíti már-már szuperhatalommá – míg a kor egy másik népszerű dallama, a Fortuna desperata ezúttal Girolamo Savonarola dicstelen végét kommentálja. Darabok csendülnek fel a spanyol és olasz földön található legnagyobb reneszánsz dallamgyűjteményekből, a leghíresebb spanyol komponistáktól, Cornagótól, Cabanillestől, magától Francisco Borjától és a nagy Moralestől, továbbá a kor zeneszerző-óriásaitól: Dufaytől, Josquintől, Heinrich Isaactól. Felcsendül továbbá sokféle tradicioná-

lis, nép- és tánczene a muszlim, a keresztény, a szefárd zsidó és az ottomán kultúrkörből.

A hangverseny előadói Jordi Savall két együttesének: az Hespèrion XXI-nek és a La Capella Reial de Catalunyának a tagjaiból kerülnek ki. Az előbbi Jordi Savall első – 1974-ben még Hespèrion XX-ként alakított – együttese, amely elsősorban középkori, illetve tradicionális mediterrán zenékre specializálódott; 1984-ben létrehozott másik együttese főleg reneszánsz és barokk repertoárt ad elő. A két együttes elsősorban különböző „hangszerparkja” révén különül el egymástól; ebben a majd’ fél évezreden átívelő műsorban természetesen egyaránt fontos szerepet játszanak. A megszokottabb későbbi, barokk instrumentumokon, így elsősorban Savall „eredeti” régi hangszerén, a viola da gambán kívül így a hangversenyen meg fog szólalni a lant eredeti arab alakja, az ud, a citeraszerű török kanun, a kaval nevű fuvolaszerű – végső soron ugyancsak török eredetű – hangszer, az oboa ősének tekinthető töröksíp, különleges harci ütőhangszerek, s a középkor két kifinomult hangzású és játékmódú instrumentuma, a hárfa és a kézzel pengetett, citera-, illetve cimbalomszerű pszaltérium.

Életük és (jó és gonosz) örökségük érdekfeszítő története ma is rabul ejti képzeletünket.

Ez utóbbi sokakban szomorú emlékeket kelthet, hiszen Savall felesége és nagyszerű énekes partnere – ahogy maga nevezte őt, „múzsája” –, Montserrat Figueras az együttes legutóbbi, 2009. novemberi vendégszereplése alkalmából emlékezetesen szép és érzékeny pszaltériumszólókat adott elő; akkor nem tudhattuk, hogy már csak egy év van hátra az életéből. A Borgia-projekt azonban még az ő közreműködésével indult útjára 2010-ben – így ez az izgalmas hangverseny az ő emléke előtt is fejet hajt majd.

Malina János

müpa

magazin 2013 augusztus-október

19

K l a s s z i k u s

„A LEGJOBB VÍGOPERA-SZÖVEGKÖNYV A FIGARO ÓTA” A Nemzeti Filharmonikusok nagyszabású Richard Strauss-ciklusának következő darabja egy Magyarországon jószerével teljesen ismeretlen mű, A hallgatag asszony. Erről az operáról nyilatkozott a Müpa Magazinnak a sorozat gazdája és a két októberi előadás karmestere, Kocsis Zoltán.

20 müpa

magazin 2013 augusztus-október

kodik a Figaróra és a Falstaffra, ugyanúgy A hallgatag asszonynál is érzékeljük a Don Pasquale és A sevillai borbély előképét.

A sorozat keretében csak azokat a Strauss-operákat adjuk elő, amelyek még nem hangoztak el Magyarországon. Kivételt ké-

Nem szólva arról, hogy bizonyos „vezérmotívumok” is állandóan jelen vannak Straussnál. Így például mindig van egy női ruhába

K l a s s z i k u s

A Capriccio után, A hallgatag asszony előtt, a 2012/13-as évad végén beszélgetünk. Mely művek szerepelnek a Nemzeti Filharmonikusok Strauss-operaciklusának tervében?

Strauss dr. Goebbelst többször is nyilvánosan mitugrásznak nevezte. pez Az árnyék nélküli asszony, amelyet az Operaház tűz műsorra, jövőre. Amit mi mutatunk be, az a következő: Guntram, Feuersnot, Intermezzo, Friedenstag, A hallgatag asszony, Danae szerelme – no és persze a Capriccio, amelynek előadása már lezajlott. Úgy emlékszem, az Intermezzo szintén közönség elé került már Budapesten, de nem magyar társulattal.

öltöztetett fiú, vagy egy fiúruhába öltöztetett nő (például az Arabellában), mindig vannak olasz énekesek, olyannyira, hogy A hallgatag asszonyban egy egész társulat lép színpadra belőlük.

A hallgatag asszony (1933/34, bemutató: 1935) soha nem volt látható és hallható idehaza?

Igen: Sir Morosus mondja, hogy „a házamban egy egész operatársulat!”

Nem. És véleményem szerint azért nem – és azért játsszák húzott verzióban mindenütt –, mert a tiszta játékideje több mint kettő és háromnegyed óra. Ennél csak a Danae szerelme hosszabb. Ellentétben a mitológiai tárgyú Danaéval, ez egy igazi „földi sztori”. Stefan Zweig librettója csupán abban különbözik a Ben Jonson féle eredetitől (Epicoene, or the Silent Woman), hogy Zweig és a korabeli német erkölcsök azt már nem tűrhették meg, hogy hermafrodita is szerepeljen a darabban… Egyébként úgy érzem, Zweig zseniális szövegíró volt, sokkal jobb, mint Hofmannsthal, és hát messze jobb, mint Joseph Gregor, aki aztán a késői Strauss-operák szövegkönyveit írta. Úgy vélem, A hallgatag asszony librettója még a Capriccio szövegkönyvét is fölülmúlja.

A hallgatag asszony nem különösebben sikeres opera: kevés felvétel készült belőle, Amerikában csak a hatvanas években mutatták be.

Maga Strauss is így vélhette, hiszen azt mondta: A hallgatag asszony librettója a legjobb vígopera-szövegkönyv a Figaro házassága óta. Zweig igencsak átélte azt a teljesítménykényszert, melyet az a szituáció idézett elő, hogy „a nagy Hofmannsthal” örökébe kellett lépnie.

Két óra és tíz perc a mű időtartama az ő változatában…

Erről a hódolatról tanúskodik az a Hofmannsthalról szóló kisesszéje is, amely A tegnap világában olvasható. Őszintén szólva – majdnem az összes Hofmannsthal-szöveg ismeretében – nem nagyon értem, Zweig mit evett Hofmannsthalon. És nemcsak Zweig, a kor is. Goethe utódját látták benne…

Zweig szerintem sokkal jelentősebb író, mint Hofmannsthal.

Hofmannsthal kultuszában valószínűleg benne volt egy olyasféle, esztétikai alapon való lelkesedés „az ifjú zseniért”, amelyet mi ma már nemigen értünk. Azt hiszem, Hofmannsthalt Strauss zenéje tartja életben, míg Zweignél ez nem így van.

A szövegkönyvben és az operában egyaránt jelen vannak ugyanazok a finom utalások, allúziók, amelyek Strauss más színpadi műveit is fűszerezik. Ahogyan A rózsalovag támasz-

És gyakran van szörnyülködés az operaműfajjal, mint valami „rettenetes dologgal” kapcsolatban…

Ez alapvetően a terjedelmével függ össze.

Húzás nélkül fogjátok előadni?

A rendező, Anger Ferenc fordítását is figyelembe véve (ez lesz majd olvasható a kivetítőn), épp most készültem el egy olyan húzás-sorozattal, amely csak rám jellemző. Ismerem Wolfgang Sawallisch húzásait, amelyeket a leggyakrabban foganatosítanak…

Én nem szeretem ezt a változatot. Rúni Brattaberg, Sir Morosus alakítója is azt üzente nekem, hogy az első felvonáshoz ne nyúljak, mert minden mondat, amit kihúznék, gyengíti Sir Morosus minél árnyaltabb jellemábrázolásának esélyét.

Igaza van. Tekintettel arra, hogy a tiszta játékidő a három felvonás között úgy oszlik meg, hogy az első felvonás 50 perc, a második 72, a harmadik viszont csak 45 perc, úgy gondoltam, hogy a közönség szempontjából az lesz a legelőnyösebb, ha azokat a részeket metszem ki a darabból – és főként a második felvonásból –, amelyek mellékszálak. Ilyen például AmintaTimidia nagyon hosszúra nyúló bemutatkozása, és az a kínos párbeszéd, amely engem már-már a Pelléas és Mélisande II. felvonásbeli, kút körüli párbeszédére emlékeztet: kóstolgatják egymást, de egyik sem vall színt. Nem hagyom el viszont Vanuzzi, Morbio és Farfallo azon jeleneteit, amelyek azért humorosak, mert tökéletesen lóvá teszik az öreget – még azt is beadják neki, hogy ők voltak a hajdani legénységének tagjai.

Nem venném be ezeket a részeket, ha nem volnának nagyon gyors, virgonc, mutatós és mindenekelőtt erősen kontrapunktikus szakaszok.

müpa

magazin 2013 augusztus-október

21

K l a s s z i k u s

A sors keserű fintora, hogy A hallgatag asszony – egy vígopera! – az a mű, amely kapcsán Strauss súlyos összetűzésbe kerül a Harmadik Birodalom politikai vezetésével.

Zweig személyesen Hitlerrel, Strauss pedig a Reichsmusikkammerrel.

Végeredményben ő is személyesen Hitlerrel, hiszen a Gestapo fogja el azt a Zweignek írott levelét, amelyben nagyon szabad szájúan politizál, és emiatt szólítják fel arra, hogy mondjon le a Reichsmusikkammer elnöki tisztjéről.

Sir Morosus, a dúsgazdag, visszavonult admirális egyedül él házvezetőnőjével, és igen ingerlékeny – elsősorban a zajok zavarják. Borbélya azt javasolja, vegyen feleségül egy csendes leányt. Ajánlkozik, hogy bemutat néhány arajelöltet. Megérkezik Sir Morosus rég eltűntnek hitt unokaöccse, Henry, akiről kiderül, hogy félbehagyva tanulmányait, vándorszínésznek állt, s egy egész társulatot hozott magával nagybátyja házába – ráadásul felesége, Aminta is operaénekesnő! A felháborodott Sir Morosus kitagadja a fiút örökségéből. Henryvel szövetkezve a borbély tervet eszel ki: bemutat Sir Morosusnak három menyasszonyjelöltet, úgy intézve, hogy Henry felesége, a Timidiaként (timiditas = félénkség, félszegség) megjelenő álruhás Aminta legyen a legmegfelelőbb. Az öreg valódinak vélt házasságot köt a jámbornak látszó teremtéssel, aki azonban rövidesen házisárkánnyá változik. Sir Morosus most már menekülne a hirtelen pokollá lett házasságból, és hálás a borbélynak, aki „segít elintézni a válást”. Timidia-Aminta azonban hallani sem akar erről: ő Lady Morosus marad! A bonyodalom tetőpontján fény derül a turpisságra. Sir Morosus nem tehet mást: kineveti önmagát, és visszafogadja örököséül a bohém Henryt. Végkövetkeztetés: ritka boldogság egy hallgatag, szép nőt találni – de még nagyobb öröm, ha az illető másvalaki felesége.

Nem kellett ehhez az a levél. Strauss dr. Goebbelst többször is nyilvánosan mitugrásznak nevezte. Ez abban a rendszerben önmagában elég volt ahhoz, hogy súlyos baja essék. Egészen apró dolgokért elvittek, lelőttek, fölakasztottak embereket. A legkomolyabban toroltak meg mindenféle, akár szelíd utalást is, amely szemben állt a rendszerrel. Strauss viszont sokkal, de sokkal jobban kellett a rendszernek, mint a rendszer Straussnak. Akkora ember volt, hogy bízvást megengedhette magának, hogy packázzon Hitlerékkel. Arról természetesen megoszlanak a vélemények, hogy egy ilyen nagyságrendű zeneszerző – aki, meglehet, apolitikus alapállású volt, ám mégiscsak naponta kellett szembesüljön a tényekkel, letiltásokkal, barátai eltűnésével, olyan törvényekkel, amelyek közlönyökben, újságokban megjelentek – miért maradt Németországban, és miért vállalt vezető szerepet a zeneéletben. Ez biztosan nem egy olyan felelőtlen döntés volt részéről, mint ahogyan azt egyesek később beállítani igyekeztek.

Vannak levelei, amelyekben arról ír, hogy azért vállalja a Reichsmusikkammer elnöki tisztjét, mert szeretne megakadályozni rossz döntéseket, megpróbál jót tenni. Úgy gondolod, ez valódi érv?

Pontosan ez az érv hozható fel Furtwängler mellett is, akit azzal fenyegettek meg, hogy ha nem vállalja el a Berlini Filharmonikusok elnök karnagyi tisztjét, akkor egy igazi náci – Karajan – fog

22 müpa

magazin 2013 augusztus-október

beszabadulni oda. Furtwängler tulajdonképpen ezért maradt. Strausstól, meglehet, elég cinikus megjegyzés az, amely arról szól, hogy a németországi nyolcvan operaház késztette maradásra (Klaus Mann-nak mondja ezt egy háború utáni interjúban), de el tudom képzelni, hogy a pénz igenis motiválta a döntését, hiszen a Salome jogdíjaiból építtette a garmisch-partenkircheni házát. És ha valaki, immár idős fejjel, elvonul az Alpok védettnek tűnő világába, akkor onnan kevésbé érzékeli, hogy mi történik Berlinben – egy olyan korban, amelyben van telefon, rádió és sajtó, de még nincsen televízió, fax és internet. És tegyük hozzá, hogy Strauss soha nem került olyan éles helyzetbe, mint például Fritz Busch, akit maga Göring kért meg, hogy vállalja el a Birodalom első karmestere és fő-zeneigazgatója szerepét. Válaszul Busch rögtön elhagyta Németországot.

Milyen A hallgatag asszony humora?

Ne feledjük, hogy ez az opera angol humoron alapul, és az egészen más, mint a mi kontinentális humorunk – jól tudja ezt mindenki, aki rendszeres nézője a Monty Python műsorainak. Strausstól tulajdonképpen nem állt távol a humor angol válfaja, és el tudom képzelni, hogy Zweig rábeszélésétől függetlenül is foglalkozott volna az eredeti Ben Jonson darab szigorúbb fordításával. Tudjuk, hogy rengeteg szövegkönyvet átolvasott. Ami a humort illeti, még az angolszász humor hagyományán belül is megkülönböztethetünk többfélét, hiszen ismerjük azt a dupla fenekű humort, amely Shakespeare-től sem idegen, és egészen komoly asszociációkra, sőt darabon belüli rímelésekre ad lehetőséget, megteremtve ezzel egyfajta hídforma alapját.

Humor mint formaalkotó tényező?

A dráma bizonyos pontján elhangzik valami, ami aztán két felvonással később nyer értelmet. Sok színpadi műhöz hasonlóan ilyes-

2 októbe 013. r 10. és

A hallgatag asszony olyan humort alkalmaz, amely akkor is élvezhető, ha valaki csak úgy „bejön az utcáról”.

mi itt is van. A Capriccio is humoros a maga módján, de az a humor a connaisseuröknek való. A hallgatag asszony olyan humort alkalmaz, amely, állítom, akkor is élvezhető, ha valaki csak úgy „bejön az utcáról”.

Hogyan kell Strausst vezényelni?

Tudni kell, hogy operáinak zömét maga Strauss nem vezényelte.

Tehát nem alakult ki tradíció arra vonatkozóan, hogy operáit hogyan vezényelte. A szimfonikus költemények esetében annál inkább van ilyen hagyomány. A zsebre dugott bal kéz ügyes geg, de nem kell komolyan venni – mint ahogy Strauss köznapi megnyilvánulásainak egy részét sem.

Mit gondolsz: ha vezényli az operáit, lettek volna részletek, amelyeken az előadói tapasztalatok alapján változtat?

Biztos, hogy a tempók tekintetében egy kicsit más lenne a tradíció.

A metronómjelzések néha irgalmatlanul gyors tempókat takarnak.

Mi a helyzet a hangzásarányokkal énekesek és zenekar között?

Ha megnézzük Strauss partitúráit, és összehasonlítjuk bálványa, Wagner műveivel, meglepetéssel tapasztaljuk, hogy Wagner mennyivel kegyesebb volt az énekesekhez, mint Strauss. Így van ez annak ellenére, hogy a köztudatban elterjedt hiedelem szerint Wagner „gyilkolja a hangot”. Ez nem igaz, kézből kontrázom! Ha megnézzük az Istenek alkonyát, amelyben a legnagyobb a zenekar, pontosan a kellő másodpercekben van a zenekari hangzás úgy redukálva, hogy az énekesnek ne kelljen erőlködnie. És Wagner a párbeszédeket is fantasztikusan oldja meg – ezért javasolhatja az énekeseknek, hogy ne a közönség felé, hanem egymás felé fordulva énekeljenek. Strauss partitúráit tanulmányozva azonban már a szimfonikus költeményekben kiderül, hogy a hangszeresekkel sem bánik kesztyűs kézzel, és sajnos így van ez az operákban az énekszólamokkal is. Egy középregiszterben éneklő énekesnek kegyetlenül alátesz egy zenekari tuttit, ha a színérzéke ezt sugallja. Ugyanakkor viszont el tudom képzelni azt, hogy karmesterként nagyon vigyázott az énekeseire – és én is ezt tettem a Capriccióban. Például a nagy összeveszési jelenetben, amikor a színigazgatót a földbe

1

2.

RIC AR D STRA A HALH USS: VEZÉ LGATAG AZ NFZ NYEL: KO ASSZONY C ÉS A M ÜPA KÖ SIS ZOLTÁN ZÖS

PRODU Bartók KCIÓJA B Hangve éla Nemzeti rsenyte rem

kellett volna döngölni, annyira levettem a zenekar hangerejét, hogy véleményem szerint minden szólam tisztán hallható volt a nézőtéren. Karmesterként tehát nagyon segíteni kell az énekeseket.

Rendkívüli a Strauss-sorozat jelentősége a magyar közönség és a zeneszerző kapcsolatának elmélyítése szempontjából. De a kívülálló úgy érzi, nagyon fontos zenekar-pedagógiailag is. Hogyan vélekedsz erről?

Fischer Ádám bemutatja a Wagner-életművet – a miénk Strauss.

Azért választottam ezeket a kevéssé ismert operákat, mert szeretném megmutatni a zeneszerzőnek azokat az oldalait is, amelyeket a magyar közönség nem ismerhet. A magyar közönség nem ismeri azt a Strausst, akinek megmaradt a zsenialitása, csak az ereje szűnt meg valahol az 55-ös opus környékén. A Salome–Elektra–Rózsalovag hármassal gyakorlatilag ki is merült az a Strauss, aki a századforduló idején „berobbant” a zenei életbe. Ezek a művek őt a legnaprakészebb zeneszerzővé tették, ha úgy tetszik, a Titanic katasztrófájáig, ha úgy tetszik, a Sacre bemutatójáig, tehát mindenképpen a tízes évekig. És azt gondolom, hogy az az erőlködés, szenvedés, lacafacázás, ahogyan az Ariadné megszületett Az úrhatnám polgárból, meg a második és harmadik verzió, aztán szvit, mégsem szvit – mindez meghozhatta Strauss számára azt a felismerést, hogy az emberélet útjának felén ideje váltania. Most már szövegkönyv kell. Úgy látom, hogy a zenekarnak – és minden zenekarnak – a nagy vállalkozások sok mindent adnak, olyan pluszt, amit a szimfonikus repertoár remekműveinek ismételgetése nem adhat meg.

Hány próbával készül a produkció?

Húsz zenekari próbánk lesz, aztán itt vannak a lejáró próbák, a zongorás próbák és a terempróbák.

Egy jó hónapi munka?

Igen. De kell is hozzá annyi. A hallgatag asszony nagyon jelentős mű. Visszautalva a már említett hídformára: ha Strauss operatermésének két pillérét kellene megneveznem, akkor A rózsalovagot és A hallgatag asszonyt említeném. Két vígopera.

Csengery Kristóf

müpa

magazin 2013 augusztus-október

23

K l a s s z i k u s

Régebbi zenetörténetkönyvek az 1810-es és ’20-as évek európai zenekultúráját többnyire egyszerűen Beethoven nevével kapcsolták össze, az utóbbi évtizedekben azonban szokássá lett ezt az időszakot mint „Beethoven és Rossini korát” emlegetni. Ez a párosítás annál is provokatívabb, mivel Rossini művészete és egész emberi habitusa mintha szánt szándékkal hányna fittyet éppen azokra a művészi és erkölcsi értékekre, amelyeket Beethoven nyomán a „komoly zenétől” és a „komoly zenészektől” többnyire ma is elvárunk.

Hogy csak a legszembeötlőbb ellentétpárokat villantsuk fel: míg Beethoven érett műveiben igazi német alapossággal próbálta kifürkészni a muzsika filozófiai mélységeit, Rossini nem tagadta meg olasz származását a banalitás és a felületes népszerűség iránti vonzalmában. Ennek megfelelően Beethoven az „abszolút zene” legmagasabb fokát képviselő szimfónia műfajában vélte leginkább kifejezhetni gondolatait, Rossini viszont a voltaképpen nem is annyira a művészi, mint inkább a társasági élet színhelyéül szolgáló operaházban érezte otthon magát. A színpad hiú külsőségekkel terhes világában ráadásul megbocsáthatatlan könnyedséggel mozgott, műveit szinte csak „fél kézzel” vetve papírra – miközben Beethoven morózus sündisznó módjára zárkózott be agglegénylakásába, hogy vázlatok sorát elvetve formálja tökéletessé kompozícióit.

Nem csoda, hogy a hősies küzdelemben véglegessé csiszolt partitúrát ezek után pontosan abban a formában kívánta viszonthallani,

„ÖREGSÉGEM

nyezetváltozás váratlanul termékenynek bizonyult: a főváros egyik külvárosában, Passyban építtetett villájában a zeneszerző szinte új életre kelt, és több mint két évtizedes hallgatás után ismét komponálni kezdett. Az általa csak „öregkori bűnökként” emlegetett mintegy másfélszáz zongoradarab, dal és kamaramű legtöbbje felhőtlen derűt áraszt – nyomtatásban azonban legtöbbjük csaknem egy évszázadon át hozzáférhetetlen maradt, ezzel tovább táplálva a teljes passzivitásba merült zeneszerzőről szőtt mítoszokat.

Fontos kivétel azonban az 1863-ban komponált Kis ünnepi mise, amelyet keletkezésének ideje ugyan kétségkívül Rossini „öregkori bűnei” közé sorol, de a címben foglalt petite jelző dacára sokkalta nagyobb ambícióról tanúskodik, mint a környező kompozíciók, és 1869-ben (tehát a Rossini halálát követő évben) már nyomtatásban is megjelent. Megírására Louise Pillet-Will grófné kérte fel a zeneszerzőt, hogy méltó zenekísérettel szentelhesse fel a házukban berendezett új magánkápolnát. Bizonyára az 1864. március 14-én lezajlott bemutató helyszínével magyarázható, hogy a komponista gazdag hangzású, de nem túlságosan sok helyet igénylő együttes használata mellett döntött: a partitúra eredeti előírása szerint mindössze 12 énekest két zongora és egy harmónium kíséri. „Isten bocsássa meg következő hasonlatomat” – írta ennek apropóján a zeneszerző a partitúrához csatolt jegyzetében. „Tizenketten voltak az apostolok is az Utolsó Vacsorán, úgy, ahogy Leonardo freskója ábrázolja. És – ki hinné! – tanítványaid között is voltak, akik hamis hangot énekeltek. Uram, bízzál bennem, az én vacsorámon nem lesz Júdás, és az enyéim tisztán és szeretettel zengik majd magasztalásodat és e szerény kompozíciót, amely öregségem utolsó halálos bűne.”

UTOLSÓ HALÁLOS BŰNE”

ahogy korábban elképzelte – míg Rossini természetesnek tekintette, hogy az általa az impresszáriónak leszállított operanyersanyag az éppen rendelkezésre álló előadási feltételek diktálta húzásokkal és átalakításokkal fog elhangozni.

Ha a fenti szembeállítások persze komikusan eltúlzottak is, kétségtelen, hogy Rossini saját tehetségével szembeni közönye párját ritkítja a zenetörténetben. Liszt úgy tartotta, „a zseni kötelez” – Rossini ezzel szemben mintha úgy érezte volna, a zseni óriási lehetőség, hogy az ember ne kötelezze magát semmire. Amikor 1824-ben Párizsba költözött, már Európa legünnepeltebb operakomponistája volt, s az öt évvel ez után bemutatott Tell Vilmos egyéni hangja azt sejttette, hogy a francia grand opéra hagyományaival való szembesülés újabb remekművek sorát inspirálja majd. A zeneszerző azonban mintha eddigre elérte volna, amit valójában akart: a számára X. Károly által megítélt évjáradékra hagyatkozva visszavonult, egyre több időt szentelt a társasági életnek és a főzésnek, az addigi sikereinek színteréül szolgáló operaszínpadhoz pedig alkotóként soha többé nem tért vissza.

A művet Rossini hamarosan zenekarra is áthangszerelte, de ő maga egyértelműen az eredeti formát tekintette sikerültebbnek .

A mai hallgató pedig annál is inkább egyetérthet ezzel az ítélettel, mivel a mise megkapóan egyéni stílusát hatásosan húzza alá az éppennyire egyéni hangzású kíséret: a harmónium az egyházi stílusból kölcsönzött elemeket emeli ki, míg a zongorahang a számos ponton felbukkanó dalszerű momentumokra hívja fel a figyelmet.

A legnagyobb súllyal azonban természetesen az olasz opera hangja jelenik meg, s ennek köszönhető, hogy a mise legmeggyőzőbb előadásai olasz együttesek felvételein férhetők hozzá. A mű köMégis, az anyagi biztonság tudatában pályája csúcsán visszavo- zelgő budapesti megszólalása tehát, amikor a kompozíció eredeti, nuló, cinikus zseni portréja, amely a köztudatban Rossiniről él, billentyűs kíséretes formáját hallhatjuk az 1813 óta a milánói Scala torzkép. Egészében szemlélve az addigi életművet ugyanis egyér- mellett működő Accademia Teatro alla Scala tagjainak előadásátelmű, hogy a zeneszerző alkotóereje harmincesztendős kora óta ban, különlegesen kedvező alkalomnak ígérkezik, hogy megisfolyamatosan hanyatlott – édesanyja 1827 februárjában bekömerkedjünk a Kis ünnepi misével, amelyet Rossini a vetkezett halála pedig valósággal összeroppantotta Rospartitúra végén a következő szerény szavakkal sinit, aki a Tell Vilmos komponálása során már folyaajánlott egyenesen az Úr figyelmébe: „Az 2013. matos kimerültségre panaszkodott, s ezt követően opera buffára születtem, jól tudod! Egy október 13.

A évtizedeken át súlyos betegségekkel küszködött. kevés tudás, egy kevés szív, ez minden.

AL RO ALLA SC ACCADEMIA TEAT O CASONI 1855-ben éppen a francia orvosok szakértelmében Légy hát áldott, és fogadj be engem a VEZÉNYEL: BRUN EPI MISE bízva költözött Itáliából ismét Párizsba, s a körParadicsomba.”

N ROSSINI: KIS ÜN zeti Mikusi Balázs Bartók Béla Nem Hangversenyterem

24 m ü p a

magazin 2013 augusztus-október

Liszt úgy tartotta, „a zseni kötelez” – Rossini ezzel szemben mintha úgy érezte volna, a zseni óriási lehetőség, hogy az ember ne kötelezze magát semmire.

müpa

magazin 2013 augusztus-október

25

K l a s s z i k u s

CZIFFRA GYÖRGY nyomdokában

A mindössze 24 éves ifj. Balázs János apja zongorista, nagyapja csellóművész, azaz beleszületett a zenébe, amit így nem munkának, tanulásnak, hobbinak, csodának vagy keresztnek, hanem játéknak tekintett. „Végigjátszotta” a gyerekkorát: alig több mint hétévesen, pár hó- zett zongoraversenyen is első lett tizenöt évesen. Egyik meghanapnyi tanulás után a Járdányi Pál Zeneiskolában Becht Erika keze tározó élménye, amikor házában, emlékei közt járt, találkozott a alatt, első díjat és számos különdíjat nyert a Nyíregyházi Orszá- családjával és játszott a kápolnában, amelyet Cziffra újított fel. gos Zongoraversenyen. Tizenhat évesen – a világ legifjabbjaként – megnyerte a pécsi nemzetközi Liszt-versenyt. Ez indította el a Számos mesterkurzust tart itthon és külföldön, a Felsőörsi Zenei nemzetközi pályán, számtalan meghívást kapott, és lemezt is ké- Szakkollégium klasszikus zongora szakának vezetője. A tanítást szített. Nem véletlen, hogy Liszt a kedvenc zeneszerzője. Ezt kö- hosszú távon is életcéljának tekinti. Terve, hogy a fiatalokat közevetően került a Zeneakadémiára Dráfi Kálmán növendékeként. A lebb hozza a klasszikus zenéhez és a zongorához, ezért egy áltakövetkező években nyert még négy nemzetközi zenei versenyt, és lános iskolai és gimnáziumi koncertsorozat keretében kalauzolja körbezongorázta a világot. Három teljes Liszt CD-t készített, itthon, őket a klasszikus zene birodalmában. Fontosnak érzi ezt a mai viTokióban és Londonban. Három éve tizenhat hangversenyen elját- lágban, ahol az értékes zene háttérbe szorul. Közvetlen hangot üt szotta Chopin összes zongoraművét és zongoraversenyét. Ugyan- meg, eljátssza a gyerekek kedvenceit: Az oroszlánkirályt, a Harry ebben az évben elkészült negyedik CD-je Chopin műveivel. 2011-ben Pottert, de utána Liszt vagy Schubert következik. Ebben a küldeaz Aspeni Nemzetközi Zongoraversenyen első lett, a Liszt-év alkal- tésében segítik díjai, mert ingyen zenél, és az útiköltséget is maga mából megrendezett versenyen 3. díjat kapott egyetlen fedezi. Magáról is tudja, milyen sokat kaphatnak a gyeremagyar díjazottként. Ugyanez évben Junior Prima kek a zenétől.

2013. díjjal tüntette ki a Prima Primissima Alapítvány. október 26.

Példaképe Cziffra György, olyannyira, hogy Virtuozitása lehengerlő, s emellé ma már érett• RISING STA zongorázni is az ő lemezeit hallgatva kezség és alázat is párosul, mellyel a műveket és RS BAL ÁZS JÁN • dett kisgyerekként. Azóta játssza Cziffra szerzőket megközelíti, ez pedig a legjobb útZONGORAKO OS repertoárját és átiratait, és a róla elnevelevél az életen át tartó tanuláshoz. IfjúságáNCERTJE Fesztivál Szín

ház

26 müpa

magazin 2013 augusztus-október

ból fakad fantasztikus munkabírása és merészsége is: márciusban Igor Levit váratlan megbetegedése miatt egy nap alatt ugrott be helyette A Zongora című sorozat egyik koncertjén – és nagyon nehéz programmal felejthetetlen teljesítményt nyújtott. Ráadásul a hangverseny előtt még két műsort adott gyerekeknek is.

Az idei év újra nagy lehetőséget hoz számára a Rising Stars keretében. Ezt a nagyívű sorozatot az ECHO (European Concert Hall Organisation – Európai Koncerttermek Szervezete) hálózat rendezi, amelynek a Müpa is tagja.

Célja a kiugróan tehetséges ifjú művészek európai bemutatkozásának, turnéinak szervezése. A Müpa őt nevezte, és be is válogatták a hat legjobb európai előadóművész közé. A sorozat Müpa-beli nyitóestjét Bécs, Gateshead Gate, Luxemburg, Brüsszel, Amszterdam, Párizs, Birmingham, Athén, London, Köln, Barcelona, Stockholm, Dortmund, Hamburg, Lisszabon követi – a záró helyszín májusban Porto lesz.

Balázs János Magyarországon akar élni, koncertezni pedig itthon és amerre hívják, azaz szerte a világban.

Amikor hatalmas repertoárját megalapozta, napi tíz-tizenkét órát gyakorolt, de ez manapság is nyolc–tíz óra.

Hatalmas elhivatottsággal áll számtalan sikeren túl – és előtt – a magyar zenei élet egyik csúcsán.

Mikes Éva

Eljátssza a gyerekek kedvenceit: Az oroszlánkirályt, a Harry Pottert, de utána Liszt vagy Schubert következik.

müpa

magazin 2013 augusztus-október

27

NYITOTT ÉS BEFOGADÓ

100

Száz esztendeje, 1913-ban született a brit zene hírnevét a 20. században minden kétséget kizáróan legmesszebbre repítő muzsikus, Benjamin Britten. Szándékosan muzsikust írunk, hiszen nemcsak zeneszerzőt, de felkészült és kiváló előadóművészt, közreadót, koncertszervezőt, karmestert, pedagógust és zeneírót is tisztelhetünk a lowestofti születésű férfiúban.

Szakmai univerzalitása és kontinenseken átívelő kapcsolatrendszere mellett Britten éppen azáltal vált hazája zenei nagykövetévé, hogy alkotóművészetét tekintve is nagy utazónak számított.

Olyasvalakinek, aki a világban tett kalandozásait követően mindig visszatért hazájába, hogy végül ott kamatoztassa a megszerzett tudást és tapasztalatokat.

A nevével fémjelzett angol zene legfőbb vonása egy szempontból csaknem megegyezik a Stravinsky-féle oroszéval, vagy éppen a Bartók és Ligeti által formált magyaréval: eredetétől és progresszivitásának fokától függetlenül nyitottá és befogadóvá vált minden olyan vívmányra, amelynek alkalmazásakor a sajátos (nemzeti) karakter még akkor sem vész el, ha a fő hangsúly az egyetemes értékek hangsúlyozásán és az aktualitás fáradhatatlan kutatásán van, tartalmi és technikai értelemben egyaránt.

Britten zenetörténeti szempontból szimbolikus időpontban látta meg a napvilágot – akkor, amikor Európa-szerte forradalmi változások voltak a levegőben: a romantika és a nemzeti zenekultúrák ideje leáldozóban volt, a Mahler halála után keletkezett űrt Bécsben az expresszionizmus bűvöletébe sodródó Schönberg és tanítványai (Webern és Berg) igyekeztek betölteni, Itáliában futurista művészek szabadalmaztatták különös zajgépeiket, Párizs pedig óriási botrány szemtanúja volt Stravinsky Tavaszi áldozatának ősbemutatóján. Az említett mesterek és a legújabb áramlatok nagy részével, köszönhetően a londoni Royal College of Musicban kapott kiváló képzésnek, illetve az ifjúkori példaképtől, Frank Bridge-től kapott jó tanácsoknak, Britten már tanulóévei alatt megismerkedett. De már a harmincas években bemutatott első kompozíciói (például a Sinfonietta) sem az elődök puszta utánzásáról, követéséről szóltak – bennük a nemzeti hagyományoktól mindinkább eltávolodó, önálló, „kozmopolita” stílus első vonásai is felfedezhetők.

Britten első alkotói korszaka ugyanakkor már a későbbi, érett zeneszerző egy további attribútumát is felfedi: a műfaji és technikai sokoldalúságot. A munkássága elismeréseképpen lorddá ütött komponistát a nagyzenekar lehetőségei éppúgy foglalkoztatták (Symphony for Cello and Orchestra), mint a kamarahangzás, s egyaránt örömét lelte a tisztán instrumentális zenében (erre éppen a most Budapesten is felcsendülő Variációk egy Frank Bridge-témára lehet jó példa) és a vokálisban (lásd számos operáját, kantátáját, rekviemjét), de a kettő ötvözésével megvalósuló „hibrid” szerzemények világa is vonzotta (Spring Symphony). Művei pedig (melyek között egyenlő arányban akadnak megrendelésre készült és belső késztetésből született opusok), a zenének otthont adó terek és társmédiumok többségében – így a filmben, a színházban, a rádióban és a templomtérben is – otthonra találtak.

28 müpa

magazin 2013 augusztus-október

Ennek a párját ritkítóan gazdag életműnek a mozaikjait a szerző szerint két dolog kapcsolta igazán össze. Az egyik a mesterség és tehetség, szakmai tudás és ihlet, vagy ahogy ő nevezte, „a technika és mondanivaló” egységébe s egymástól való elválaszthatatlanságába vetett hit. A másik a művek születésének többségét befolyásoló „külső stimulus”. Ilyen – visszatérő – ötletforrásnak tekinthető például a háború és a halál témája, amely a kitartóan pacifista Britten olyan ismert művei között teremt rokonságot, mint a Ronald Duncan színdarabjához írt This Way to the Tomb, a Sinfonia da Requiem, vagy az angol mester nemzetközi hírnevét megalapozó 1945-ös opera, a Peter Grimes.

Az életmű „kötőanyagai” után kutatva éppen az operák kapcsán egészíthetjük ki a Britten által megadott két szempontot egy harmadikkal. Ez pedig nem más, mint a társadalmi megbecsülésre, és ami még inkább hangsúlyozandó: a közönségére mindig figyelő zeneszerző személye, akinek fontos volt, hogy zenéje, s különösen színpadi muzsikája (monográfusát, Eric Walther White-ot idézve) „nem csupán a vájt fülűek, hanem a nagyközönség tetszését is kivívta”. Nem véletlen, hogy az imént említett Peter Grimes már bemutatásakor népszerű volt, és hogy a gyakorlatilag évszázadok óta szunnyadó angol operai hagyományok Milánótól New Yorkon és Berlinen át Budapestig megannyi operavárosban elevenné váltak. A következő harminc esztendőben Britten neve csaknem egybefonódott az angol nyelvű zenés színházzal, s nagyjából kétévi rendsze-

m ú l t F o l y a m a t o s

„nem csupán a vájtfülűek, hanem a nagyközönség tetszését is kivívta”

rességgel megjelenő színpadi művei a Lucretia megyalázásától (1946-47) a Thomas Mann-novella alapján írott Halál Velencébenig (1971-73) rendre zajos sikert arattak. Tegyük hozzá: egy olyan korban, amelyben egyébként a modern opera Nyugaton és Keleten egyaránt válságos időket élt át, és számos szerző látóteréből hosszú időre kiszorulni látszott.

Egyetlen koncert természetesen nem mutathatja be átfogóan Britten terjedelmes és ezerarcú életművét. A Müpában október 5-én felcsendülő kompozíciók viszont arra tökéletesen alkalmasak, hogy általuk bepillantást nyerhessünk az ifjú Britten zeneszerzői műhelyébe. Igazi kuriózumnak számít, de az op.

10-es Variációk egy Frank Bridge-témára című mű megértése szempontjából alighanem nélkülözhetetlen a téma forrásául szolgáló mű elhangzása. A koncert ezzel sem marad adós: a hazánkban csaknem ismeretlen Bridge Három idilljének (1906) vonószenekari átirata is műsorra kerül. A mű természetesen nemcsak alapanyagát, de hangvételét tekintve is irányadónak bizonyult a Variációk számára, amelyben Britten elsősorban arról tesz tanúbizonyságot, hogy milyen gazdagon képes kibontani egyetlen egyszerű motívumot vagy hangközlépést. A darab számos idiómát idéz meg: gyors egymásutánban hallhatunk barokk bourrée-t, bécsi keringőt, románcot és gyászindulót. Az est folyamán felcsendülő másik Britten-műben, a tenorhangra, kürtre és vonósokra írott, pasztorális hangulatú op. 31-es Szerenádban pedig a zenekar pompázik a legkülönbözőbb színekben. Az 1943-as darab a 20. század első felében divatos természetimádat kései példája.

Britten is járt a Szovjetunióban, és nem is eredménytelenül: az 1963-as moszkvai Angol Zenei Fesztiválon sokan figyeltek fel munkáira. Orosz földön tett látogatását számos más egzotikus utazás keretezte: élettársával és állandó munkatársával, a tenorista Peter Pearsszel többek közt olyan távol-keleti országokba is eljutott, mint Szingapúr, Bali, Thaiföld, Makaó, Hongkong vagy Indonézia. Nem pusztán turistautak voltak ezek, hanem különleges zenei inspirációk helyA második világháború utáni (zenei) újjáépülésben Britten nem- színei is. Egy amerikai kolléga, Colin Mcphee hatására Britten már csak saját műveivel, hanem szervezőként és közreadó kutatóként is a harmincas évektől érdeklődött a keleti zene iránt, bizonyítja ezt a oroszlánrészt vállalt. Részt vett Henry Purcell műveinek felújításá- Mcphee-vel közösen készített lemez is, amely Bali szigetéről szárban és kiadásában, de a mai napig rangos európai komolyzenei talál- mazó autentikus szerzeményeket dolgoz fel. Az ötvenes évektől kozók helyszínéül szolgáló Aldeburgh Festival megszervezése (1948- aztán Britten az újonnan szerzett élményeket további művekbe tól) is az ő nevéhez fűződik. A fesztivál, amely számos saját művének építette bele, így a The Prince of the Pagodas című egész estés babemutatójául is szolgált, és a Brittennel jó kapcsolatot ápoló Kodály lettbe vagy a Songs of the Chinese című dalciklusba. De nemcsak Zoltán révén magyar vonatkozással is bír, az évtizedek során Keleten járt az angol komponista nyitott füllel: mindig számos fontos és elismert művészt látott vendégül. nyomon követte a nyugati zene legújabb kísérleteit 2013.

Különös jelentőségű volt például az angol mester is. Zenéje így mindig aktuális maradt, de egyete5. r be októ orosz barátai, Msztyiszlav Rosztropovics, Dmitrij messé attól vált, hogy a tradíciótól, az időben és E OR MARK PADM IA N Sosztakovics és Szvjatoszlav Richter fellépése, térben távoli forrásoktól sem szakadt el soha.

FO N SI N ÉS A BRITTE : IK ÖD amely a hidegháború értelmetlenségei elleni ŰK EM Ignácz Ádám ZR KÖ - KÜRT jelképes üzenetként is értelmezhető volt.

STEPHEN BELL zeti Bartók Béla Nem Hangversenyterem

müpa

magazin 2013 augusztus-október

29

z e n e A k t u á l i s

A történet egy klasszika-filológus nagybácsi meséivel kezdődött. Melis László azóta vonzódik az ókori görög kultúrához.

Most Euripidész utolsó drámájából írt operát, amelyben felhasználta mindazt, amit az ókori görögök zenéjéről tudni lehet. Mégsem rekonstrukció született, hanem sajátos és nagyon is mai hangzásvilágú muzsika – ennek keletkezéséről, hátteréről, részleteiről, aktualitásáról kérdeztük az idén hatvanéves zeneszerzőt.

Milyen alkalomból született a Bakkhánsnők?

Néhány éve zenekari darabot írtam a Budapesti Fesztiválzenekarnak Dionysia címmel, a Művészetek Palotájában mutatták be a 2010-es Mahler-ünnepen. Az a zene kísérlet volt arra, hogyan lehet felhasználni az ókori görög zene elemeit, jellegzetességeit ma. A Dionysia nyomán kaptam a felkérést a Müpától az opera megírására, akkor esett a választásom Euripidész egyik legproblematikusabb drámájára.

RENDET RAKÓ

ISTENEK

Miért görög drámát zenésített meg, és miért éppen ezt?

Mindig is vonzódtam a klasszikus görög korhoz, régebben sokat is utaztam Görögországba. Valószínűleg gyerekkoromban alakult ki a kötődés: klasszika-filológus nagybátyám egy időben nálunk lakott, és sokat mesélt nekem erről a korról, erről a kultúráról. Tízéves voltam akkor, úgyhogy csak úgy szívtam magamba, amit mond. Az ókori görög drámaírók közül Euripidész áll hozzám a legközelebb.

Utolsó darabja a Bakkhánsnők, amely a hübriszt, az önmagunkkal való „eltelést”, önhittséget állítja a középpontba, mint életérzést, ezzel mutatva tükröt a magával eltelt emberiségnek.

Erre mindjárt visszatérünk. Miről szól a tragédia?

MELIS-JE

20 október 13.

22., 24.

LES: BAK ŐSBEMU KHÁNSNŐK TATÓ

Fesztivá

l Színhá

30 müpa

magazin 2013 augusztus-október

z

Dionüszosz megjelenik Thébában, ahol az akkori király lányának, Szemelének és Zeusznak a fiaként született, tehát félisten volt. Visszatérésekor már Pentheusz uralkodik, aki el van telve magával, és nem hisz Dionüszosz isteni mivoltában, ezért Dionüszosz megleckézteti őt: a király anyjára dionüszoszi őrjöngést bocsát. Agaué a többi thébai nővel együtt a hegyekbe vonul, itt szent őrületükben isznak, és saját kezükkel tépnek szét állatokat. Agaué nem érzékeli a valóságot, és letépi éppen akkor megjelenő fia, Pentheusz fejét, mert oroszlánnak nézi. A történtek hatására Théba városa behódol Dionüszosznak.

Miért aktuális egy olyan történet, amelyben az anya tévedésből letépi a fia fejét?

Ha elhatalmasodik a hübrisz, és egy teljes civilizáció eltelik önmagával, nem látva túl magán, akkor megjelenik egy isten, és rendet rak. A magával eltelt emberiséget Pentheusz

testesíti meg, anyja pedig a felsőbb hatalmak akaratának végrehajtójaként tépi le az ő fejét. Mindegy, hogy istennek nevezzük vagy természetnek, vagy ökológiai rendszernek, de mindenképpen létezik egy nálunk nagyobb hatalom, amely alkalomadtán hallatni fog magáról. A mai társadalom nem tud túllépni azon, hogy gazdagodni kell, hogy egyre több profitot kell termelni; a beszűkült tudatú emberiség csak saját magával, a saját növekedésével és terjeszkedésével van elfoglalva. Ugyanígy beszélhetünk a gazdagság és a szegénység közti őrületes különbségekről, amelyek szétszakítják a társadalmat, nyugaton és keleten egyaránt.

Hogyan kapcsolódik a megzenésítés az ókori görög zenéhez?

A görög dráma tulajdonképpen az opera bölcsőjének tekinthető, hiszen ezeket a színdarabokat énekelték, zenéjüket is a drámaíró jegyezte. Persze a zenetörténet során időről időre megpróbáltak visszatérni ezekhez a gyökerekhez ilyen-olyan eszközökkel, azon túl is, hogy rengeteg mitológiai tárgyú opera született Jacopo Peri Dafnéjától Gluck Orfeuszán keresztül Richard Strauss Ariadnéjáig. Az én zeném alapvetően abban különbözik ezektől, és egyben kapcsolódik szorosabban a görög drámához és zenéhez, hogy támaszkodom az ógörög zeneelméletre, a fennmaradt és megfejtett töredékekre, illetve a ritmikával is az eredeti szöveget követem. Ez egyfajta zenerégészet. Ugyanakkor megpróbáltam az európai zenei múlt más elemeit, szerkesztési módjait is beépíteni, mint amilyen például a fúga. Ami szól, az viszont mai zene, a szövegkövető ritmusnak köszönhetően elég gyors, élénk.

Olvasnivaló egy hónapra – értékek egy életre.

A görög drámában nem csak a kórus énekel?

Az mára kiderült, hogy nemcsak a kardalokat, hanem a szereplők sorait is énekelték, a gyors, egymondatos párbeszédeket, az ének és a beszéd közötti hanglejtéssel. Szintén izgalmas, hogy a hangsúlyt nem hangerővel vagy agogikával érték el, hanem kis hangmagasság-változással – én ezt az elvet is követem az operában. A dráma ékkövei a kardalok, amelyeket bravúrosan szerkesztett meg Euripidész. Három szakaszból állnak: strófa, antistrófa, epodosz; a sorok másmás hosszúságúak és ritmikájúak, de a strófa ritmikája és sorhosszai minden esetben tükörfordításban jelennek meg az antistrófában, csak persze más a szöveg. Briliáns nyelvi tudás kellett ehhez, ráadásul mindezt énekelték!

Az előadást Jeles András rendezi, akivel ön régóta dolgozik együtt. Mire számíthatunk a színpadon?

Különleges látványvilágra. A történetet a rendező a víz alá viszi, egy elsüllyedt városban fog játszódni. A vízi világ szereplőit már félig belakták a tengeri élőlények, kagylók, moszatok. Jeles Andrásnak sajátos a világlátása és a színházzal való kapcsolata, a színházi élet egyik jelentős, de nem kellően megbecsült alakja ő. Tizenvalahány éve játszották a Radnóti Színházban a Valló Péter rendezte Iphigenia Auliszban című Euripidész-drámát, akkor a kardalok az én megzenésítésemben szólaltak meg, ógörög nyelven. Nagyon megszenvedtem velük, de örömet is szerzett nekem az a munka – az is előképe ennek az operának. Jeles András hallotta azt az előadást, utána pedig azt mondta nekem: Csak így tovább, Lacikám!

Várkonyi Tamás

Keresse az újságárusoknál és a postán! www.kepmas.hu müpa

magazin 2013 augusztus-október

31

z e n e A k t u á l i s

KORTÁRSAINK-E a kortárs zenészek?

Már a régi görögök is ismerték a zeneszerzőversenyt. Vagy nevezzük inkább operaversenynek? (Wagner feltehetően így hívta volna.) Legyen bárhogy is, annyi bizonyos, hogy a Dionüsziákon zenés-táncos-verses drámai művek versengtek, és a győztes jelentős állami anyagi juttatások mellé nem hervadó babért is nyert – dicsősége szinte isteni eredetűnek számított.

32 müpa

magazin 2013 augusztus-október

A görögöknél a művészet az élet egyik központi mozzanata volt, és az egész életet alakító tényezővé emelkedett. Mindez – bár isteni babér nélkül – így volt nagyjából egészen a 20. század első feléig, azaz a kortársak valóban kortársaink voltak. Van-e ma is kultúrát befolyásoló ereje a kortárs művészetnek, esetünkben az úgynevezett komolyzenének? Másként kérdezve: valóban kortársunk-e a kortárs zene? Talán igen, talán nem. De fontos megemlíteni, hogy ez nem is olyan régen még másként volt. Az 1946-ban indult Darmstadti Nyári Zenei Napok (Internationale Ferienkurse für Neue Musik), vagy az 1921-es datálású, de valódi jelentőségre a második világháború után szert tett Donaueschingeni Zenei Napok (Donaueschinger Musiktage) mélyen megmozgatták a művészeti világot, és a nem szakértő közönséget is. Ha kiterjesztjük a contemporary music fogalmát, és belevonjuk a progresszív

Gőz László (BMC), a verseny egyik ötletgazdája és szervezője enyhén szkeptikusan nyilatkozott, amikor a mai kortárs zene helyzetéről kérdeztem. „Közel húszéves tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy a kortárs zene megértésének akarata hosszú évek óta stagnál. Miközben az idősebb és legfiatalabb magyar szerzők rendre jelentős sikereket érnek el Nyugat-Európában, a rendszerváltás után az itthoni közönség nem tudott közel kerülni napjaink zenéjéhez, sőt inkább eltávolodott tőle. Az 1970-80-as években a kortárs zenét hallgatók száma magas volt, köszönhetően az Új Zenei Stúdiónak, a 180-as csoportnak és a kortárs zenét rendszeresen műsorra tűző más zenekaroknak. Ennek egyik oka talán az volt, hogy 1989 előtt alternatív műfajnak számított a kortárs zene és a jazz is, és ennek – mint minden alternatív vonalnak – jelentős tábora alakult ki.”

„…sokan kérnek, hogy komponáljak nekik, aminek nagyon örülök, de ebből nem lesz krumplifőzelék.” rockzene (mindenekelőtt Frank Zappa) vagy a jazz jelenségeit is (Ornette Coleman, Archie Shepp), azt látjuk, hogy egészen 1968ig tartott a lendület, vagyis a művészeti „forradalom” a társadalmi átalakulás gondolatával járt kéz a kézben. (A free jazz egyenesen a Black Power mozgalom harci muzsikájának számított; Ligeti György pedig leírja, hogy Bécsben, a kocsmában a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című Beatles-lemez dübörgött a hangszórókból, amikor kollégáival oda járt szakmai megbeszélésekre.)

Ez szűnt meg a lázadások leverése után; és az úgynevezett posztmodern világállapot beköszöntével a művészet „avantgárd” része vagy rezignációba ment át és teljesen visszavonult bármiféle társadalmi érdeklődéstől, vagy szinte rés nélkül popularizálódott.

A kortárs „komolyzene” (mely ragaszkodik autonóm jellegéhez) majdnem teljesen légüres térbe került, és ezt a sterilizálódást oldhatja, enyhítheti olykor egy-egy pályázat, ösztöndíj, verseny.

Ezek közül Magyarországon a legjelentősebb az Új Magyar Zenei Fórum nevű zeneszerzőverseny, melyet eddig kétszer (2009, 2011) hirdettek meg nagyzenekari és kamarazenei (ensemble) kategóriában.

A legfrissebb pályázatra olyan műveket várnak, amelyeket a 90 éve született Ligeti György művészete vagy személye ihletett.

Kérdés, hogyan gondolkodik ugyanerről egy komponista? Két díjazottal beszélgettem erről. A Bécsben élő Varga Judit (2009-ben a nagyzenekari kategóriában első, 2011-ben második díjat nyert) szerint a zene és a verseny nem összeillő dolgok. Ám tagadhatatlan, hogy „sokat jelent egy versenygyőzelem, megismerik az ember nevét, be lehet írni az önéletrajzba, és ha pénzzel jár a díj, akkor megint ki lehet fizetni a lakbért pár hónapig.” A győzelem „megrendelést ritkán hoz, publicitást igen, de legtöbbször csak nagyon rövid ideig, és nem túl széles körökben.”

Varga Judit részben kényszerből él külföldön:„nem emlékszem arra, hogy valaha is kaptam volna Magyarországon fizetett felkérést. Sokat játsszák otthon a darabjaimat, sokan kérnek, hogy komponáljak nekik, aminek nagyon örülök, de ebből nem lesz krumplifőzelék.” De természetesen egy versenynek megvan a hozadéka is: „Fontos és jó a sok darab, ami a versenyekre születik, különösen, ha elő is adják a nyertes kompozíciókat.”

Utóbbi Tornyai Péter (2011-ben a kamarazenei kategória nyertese) szerint is talán a legpozitívabb mozzanat, hiszen a legtöbb ilyen jellegű versengés pusztán a kotta elbírálásából áll. „Ma Magyarországon egy zeneszerző nem tud (csak) abból megélni, hogy A verseny jellemzői röviden a következők: a pályázat jeligés; a darabokat ír. Úgy látom, mindenki igyekszik olyan pénzkeresési díjak nemzetközi szinten is magasnak mondhatók; a beérkezett módot találni (tanítás, alkalmazott zene, színház, film, hangtechműveket állandó tagokból álló előzsűri bírálja el; a kiválasztott nika, rádió, kottagrafika stb...), ami mellett komponálni is tud. darabok a főzsűri elé kerülnek (ennek idei elnöke Eötvös Péter); Megrendelések (legalábbis olyanok, amelyek anyagi szempontból az általuk nyertesnek jelölt darabokat előadják, ez a koncert egy- fajsúlyosak) ritkák. A színház sok szerzőnek jelent (rész-) megben a döntőt is jelenti; a hangversenyről kereskedelmi forgalom- oldást, ott ugyanis mindig szükség van zeneszerzőre, zenészre. ba nem kerülő CD-t készít a Budapest Music Center, ebből ötven Ugyanakkor alkotói szempontból veszélyes terep, hiszen állanpéldány a szerzőket illeti, a többit nemzetközi fórumokra küldik dó alkalmazkodást, kiszolgálást jelent.” Tornyai nem hisz abban, szét. Érdekes és fontos mozzanat, hogy a meghirdetés szerint hogy a közönség „meg/visszahódítása” érdekében fel kellene álpályázhat minden olyan szerző, aki magyarnak vallja magát – ami dozni a művészet autonómiáját, ráadásul úgy véli, „a kortárs talán azért is szerencsés megfogalmazás, mivel sikereművészetnek sokkal több lappangó érdeklődője, sőt sen szűrheti ki a nemzetiséghez, származáshoz, álakár rajongója van (vagy lehetne), csak meg kell 2013. lampolgársághoz, lakóhelyhez stb. kötődő vitát. találni a megfelelő csatornákat. Kisgyerekekszeptember 26.

Jól kidolgozott és átgondolt rendszer; nagy előkel, fiatalokkal nagyszerű tapasztalataim EI FÓRUM ÚJ MAGYAR ZEN DÖNTŐ, nye az állandóság, vagyis a szerzők kétévente vannak ilyen téren.”

I NAGYZENEKAR KONCERT számíthatnak arra, hogy műveiket komolyan Reménykedjünk.

GÁLA DÍJKIOSZTÓ ÉS veszik, elbírálják, előadják és honorálják.

Csont András la Nemzeti Bartók Bé Hangversenyterem

müpa

magazin 2013 augusztus-október

33

b e j á r ó M ű v é s z

ÉLETRAJZ 34 müpa

magazin 2013 augusztus-október

Ahelyett, hogy írok róla, őt magát szerettem volna kérdezni. Nagyon udvariasan elutasított, mondván: most pihen, meg készül újabb munkáira. Ami egyértelműen a munkarajz mellett szól. Ettől még nekem lennének kérdéseim, melyeket jelen írásomban pedzegetek: talán palástolni próbálva azt a vallomást, hogy Perényi Miklós az a művész, akit a legrégebb óta, több mint negyven éve szeretek és tisztelek.

Amikor 2000-ben az egyik neves nemzetközi lemezcégnél én lettem a komolyzene hazai felelőse, nagy lendülettel próbáltam a magyar művészeket „eladni” a cégnek. Volt egy angol úr – Richard, aki azóta is a barátom –, mint később kiderült, azon nagyon kevesek egyike az anyacégnél, akiket érdekel a zene: ő volt a Kelet-Európa-felelős. Sétáltunk az akkor még viszonylag számos pesti lemezbolt között, s közben öles gesztusokkal érveltem amellett, hogy ha a világ legjobb csellistáját szeretnék kiadni, akkor itt van, tessék, Perényi Miklósnak hívják. Tudom, mondta Richard, de elmúlt ötvenéves, és a mi cégünk hosszútávon gondolkozik. Hogy igaza volt-e, azt ékesen bizonyítja, hogy az évszázados múltú cég azóta eltűnt, Perényi Miklós viszont aktív, és még mindig aligha túlzás a világ legjobbjának nevezni.

Zenészcsaládban született, nővére hegedűművész lett, sokáig volt a Zeneakadémia tanszékvezetője. A kis Miklós csodagyerekségéről anekdoták keringenek, például amikor Kodály bácsinak a zongora alatt játszva megmondta, milyen hangot ütött le. Hogy ebből mi igaz, nem tudom, az abszolút hallás nyilván, annyi viszont tény, hogy Kodályt kevesen játszanak úgy, mint ő (másik kedvenc csellistámat, a májusban elhunyt Starker Jánost azért hadd említsem meg), és ez – hál’ istennek – lemezen is dokumentálva van.

„Életrajzom nincs is, csak munkarajzom van” – írja Füst Milán A feleségem története Gallimard-féle, francia kiadásához. Valamiért azt gondolom, Az évad művésze, Perényi Miklós is így lehet az életrajzával.

„Képzeljük el Perényi Miklóst, amint sztárolja magát.

Ugyan már, minek?”

Pályája indulásánál két neves csellóművészt kell megemlíteni. Közülük Pablo Casals az ismertebb, aki előbb mesterkurzusokon oktatta, majd a hatvanas évek végén meghívta az akkor alig húszesztendős Perényit, hogy olyanokkal játsszon együtt a Marlborói Fesztivál zenekarában, mint a hegedűs Isidore Cohen, Jaime Laredo és Michel Schwalbé, a brácsás Raphael Hillyer, a csellista Hermann Busch, a nagybőgős Julius Levine, a klarinétos Harold Wright vagy a fagottos Milan Turkovic. A másik nagy csellóművész, aki Perényi pályájának indulásában segített, az az Enrico Mainardi, aki, ha csak az Edwin Fischerrel és Wolfgang Schneiderhannal készült triófelvételei maradtak volna fenn, már akkor is a legnagyobb elismerést érdemelné. (Mainardi élete egyébként sokban mutat hasonlóságokat a Perényiével: ő is zsenigyerek volt, ő is otthonos volt a kortársak zenéjében, ő is híres tanáregyéniség lett.)

HELYETT MUNKARAJZ

Perényi Miklós nem specializálódott valamilyen területre. Hogy talán többet kamarázik, mint ahányszor szólistaként fellép, az nem biztos, hogy az ő döntése. És természetesen szólistaként is kiváló, gondoljunk (fájdalmasan kevés!) lemezfelvétele közül a Haydn- vagy a Dvořák-versenyművekre. Emellett egyaránt játszik barokkot és kortárs zenét, és talán csak ő tudná megmondani, melyiket szívesebben. Az biztos, hogy bármit hallunk tőle, arról nagyon határozott elképzelése van. Nem tudom viszont, összefügg-e ezzel, hogy mintha korszakai lennének abból a szempontból, kivel kamarázik a legtöbbet. Ha csak a zongoristákat soroljuk, mintha lett volna egy Kocsis-, majd egy Ránki-időszak, aztán Schiff Andrással, majd Várjon Dénessel lépett fel a legtöbbször, és közben vannak alkalmibb kamarapartnerei (például fia, Benjámin). Most, október 30-án épp Bogányi Gergellyel játszik majd együtt. Azt azonban többektől hallottam, hogy Perényivel játszani élmény, mindenkiből a legjobbat hozza ki.

müpa

magazin 2013 augusztus-október

35

Perényit aligha érdeklik a körülmények: nincs rossz terem, nincs hideg vagy meleg: csak a zene van. Ha Bach, akkor Bach, ha Kodály, akkor Kodály, ha kortárs zene, akkor az. Nehéz megnevezni, miben egyedi az ő játéka, én talán a jobb kézre szavaznék: Perényi a nem dögönyözős csellisták szűk táborába tartozik. Ettől aztán a hangja mindig természetes, szép és nem tolakodó. De hamis hangot se sokat hallottam tőle. Mégis: mindez csak technika, melyet hihetetlen zenei tudás és „zenékenység” tesz teljessé.

Ezt tanítja 26 éves kora, 1974 óta. Perényi a tehetségesek tanára… bár minden mondata világos, nem beszél sokat, annál többet mutat. A középszerűeknek ez sokszor kevés – az igazán tehetségesek viszont boldogok, hogy tőle tanulhatnak.

Azt hiszem, rossz a kérdés. Yo-Yo Ma vagy Mischa Maisky világsztár. Ha ők lépnek fel, könnyű megtölteni a koncerttermet, mert őket és a hasonlókat körülöleli a sztárság csomagolása – amiért ők maguk is mindent megtesznek. Képzeljük el Perényi Miklóst, amint sztárolja magát. Ugyan már, minek? Az ilyesmi nem a zenéről szól – őt meg a zene érdekli (meg a vonatok, meg a hegyek – de ez nem tartozik ide). Talán ezért maradtak le Önök is most egy interjúról.

De aki Perényi-hangversenyre megy, biztosan tudhatja, hogy a legmagasabb minőségben lesz része. Hogy csupán ezzel megtölthető-e egy hangversenyterem? Terme és műsora válogatja. Februárban például aligha hiszem, hogy üres sorok akadtak a Berlini Filharmónia nagytermében, ahol Lutosławski Gordonkaversenyét adta elő Sir Simon Rattle vezényletével, és emlékszem olyan zeneakadémiai koncertre is, melyet sokan álltunk végig boldog örömmel (köztünk például Kocsis Zoltán), és eszünkbe nem jutott elfáradni.

Hogy egy csellista átiratot készít, azon aligha csodálkozunk, hiszen a gordonka viszonylag szűk irodalma imigyen bővíthető.

Azt viszont kevesebben tudják, hogy Perényi Miklós Szerencsére úgy tűnik, Perényi Miklós nem öregszik, igazi zeneszerző is – a 2014-es Mini-Fesztiválon így reméljük, még sokszor lesz alkalmunk arra, hogy 2013. október 30. erről a Müpa közönsége is meggyőződhet majd. művészete segítségével közelebb juthassunk is(A Müpa a következő évadban amúgy is tele lesz meretlen vagy jól ismert zenékhez. És egyszer PERÉNYI MIK híres csellistákkal Jordi Savalltól Sol Gabettáig. talán majd arra is lesz idő, hogy megválaszolja LÓ S ÉS BOGÁNYI GERGELY Az évad művésze mégis Perényi Miklós, akinek mindazt, amit most nem sikerült tőle megkérBartók Béla N művészetét négyszer is megcsodálhatjuk majd deznem. em Hangversenyte zeti a szezon során.) Hogy Perényi világsztár-e?

Mesterházi Gábor rem

36 müpa

magazin 2013 augusztus-október

A Jubileumi Bérlet koncertjei: SZEPTEMBER 21., SZOMBAT 19:30

JUBILEUMI HANGVERSENY

70

A éves MR Szimfonikusok

az évad zenekara a Müpában!

Ünnepeljen velünk!

Liszt: Les Préludes, S 97 Chopin: II. (f-moll) zongoraverseny, Op.21 Dohnányi: Szimfonikus percek, Op.36 Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, Op.64 Közreműködik: Bogányi Gergely – zongora, MR Szimfonikusok Vezényel: Vajda Gergely OKTÓBER 15., KEDD 19:30

VÁSÁRY TAMÁS 80 ÉVES

Mozart: D-dúr zongoraverseny, K.107 Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, Op.125 Közreműködik: Tokody Ilona, Dobi Kiss Veronika, Brickner Szabolcs, Cser Krisztián – ének, MR Szimfonikusok, MR Énekkar (megbízott karigazgató: Oláh Gábor) Vezényel és zongorán közreműködik: Vásáry Tamás NOVEMBER 23., SZOMBAT 19:30 Szőllősy: Trasfigurazioni Sztravinszkij: Zsoltárszimfónia Rachmanyinov: A harangok, Op.35 Közreműködik: MR Szimfonikusok, MR Énekkar (megbízott karigazgató: Oláh Gábor), MR Gyermekkórus (vezető karnagy: Matos László, társkarnagy: Kabdebó Sándor) Vezényel: Vajda Gergely

Az új évad részletes programja és jegyvásárlási információk: www.mrze.hu

müpa

magazin 2013 augusztus-október

37

J a z z

A New Orleans Swing Jazzfesztivál a Müpában immár kilencedszer könnyíti meg a nyárból az őszbe való átmenetet. A tradiconális jazz kedvelt találkozója az idén a stiláris nyitottság jegyében még szélesebbre tárja kapuit.

Nyárvégi JAZZ ábécé

2013. s 30.-sz eptemb

augusztu

NEW OR

er 1.

LEANS S

Fesztivá

WING 20

13

l Színhá

38 müpa

z

magazin 2013 augusztus-október

NEW ORLEANS SWING 2013

A rendszerváltás előtti jazzéletben itthon szinte átjárhatatatlanok voltak a határok a dixielandegyüttesek és a modern jazz-zenekarok között: utóbbiak, bizony, lenézték a tradicionalistákat, akikkel sem fesztiválokon, sem klubokban nem nagyon vegyültek. A közérthetőbb dixielandzenekarok viszont sokszor népesebb és hűségesebb közönségre számíthattak a modern jazz-zenekarokénál. Külföldön hamarabb oldódott ez a nehezen indokolható különállás, Észak-Amerikában pedig nem is volt általános: ugyan a modernisták és a tradicionalisták ott sem keresték állandóan egymás társaságát, de azért a kölcsönös tisztelet mindig megvolt.

ber utánzóvá, ha csak egy, legfeljebb két ideálja hangzását próbálja imitálni. Ha viszont a jazz több nagyságát utánozza, az már tanulás, olyan munka, aminek a végén a sok megismert stíluselemből ki fogja tudni keverni a csak rá jellemző színeket: „Én a saját magam módján meg akarom őrizni a jazz nagy tenorosainak személyiségét” – tette hozzá. Ezt a mondatot, persze a saját hangszerére vonatkoztatva, akár a zongorista Szakcsi Jr. is mondhatta volna, aki él-hal a jazztörténeti hagyományért. A Szakcsi-trió fogja Budapesten kísérni Tabackint, és ezen az alapon nem nehéz elképzelni, hogy hamar megtalálják majd a közös hangot.

Persze arra is akadnak kitűnő példák, hogy valaki mindkét fő irányzatot, a klasszikus és a modern stílust egyszerre műveli, például különböző zenekarokban más és más felfogásban játszva. Lew Tabackinnak, az amerikai szaxofonosnak, aki már több mint ötven éve van a pályán, ez a fajta kettősség sosem okozott gondot, hívei mind a klasszikus, mind a mai jazz rajongói között megtalálhatók. Talán azért, mert szaxofonosként inkább a tradicionális, fuvolásként viszont inkább a modern megszólalás a sajátja. Ráadásul az avantgárdtól sem áll távol, mert felesége a japán származású amerikai zongorista, Toshiko Akiyoshi, akivel kettesben harminc éven át vezettek egy világhírű big bandet. Akiyoshi viszont nemhogy a modern, hanem egyenesen az avantgárd jazz képviselője.

A másik magyar zenekarnak, a Hungarian Swing Companynak is lesz amerikai vendégszólistája, John Allred személyében. A kvintett harmincasokból álló, többségükben a Zeneakadémia Jazz Tanszékén végzett tagjai mind „kétlakiak”, vagyis éppen annyira otthon vannak a modern jazzben, mint a klasszikusban, mindkettőt egyaránt szívesen játsszák. Juhász Attila például rendszeresen szerepel szerzőként és egy másik zenekarral a Jazzy Rádió műsorán, Dennert Árpád a Budapest Jazz Orchestra big band tagja a bőgős Sárkány Sándorral és a dobos Berdisz Tamással együtt, Korb Attila harsonás pedig a Bohém Ragtime Jazzband és (a valóban) Modern Art Orchestra rezes szekciójában játszik.

Jam sessionökre is szeret járni, és ezt eddig csak egyszer bánta meg: amikor egy Bohém-koncert után beállt örömzenélni az asconai jazzfesztiválon, mindez talán tíz éve lehetett. Később ugyanis csatlakozott egy amerikai harsonás is, akiről hallott már azelőtt, egy bizonyos John Allred. Amikor a számnak vége lett, Attila jobbnak látta elcsomagolni a harsonát, mert kollégája olyan rettentően jól játszott, hogy ott másnak aligha teremhetett babér, legalábbis ugyanazon a hangszeren. Bizonyos szempontból tehát Attila magát hozta „nehéz” helyzetbe, amikor javasolta Allred pesti meghívását, de, mint mondja, nem csak retteg, hanem gyakorol is közben...

Tabackin szülővárosában, Philadelphiában a középiskolában kezdett fuvolázni és szaxofonozni, a konzervatóriumot az előbbi szakon végezte. A katonai szolgálata után New Yorkba költözve néhány éven belül a legnagyobbak hívták el magukhoz: először a gitáros Tal Farlow és a zongorista Don Friedman, majd az énekes-zenekarvezető Cab Calloway, a magas hangok specialistájaként ismert trombitás, Maynard Ferguson, valamint a Thad Jones– Mel Lewis nagyzenekar. De muzsikált Joe Henderson, Clark Terry és Elvin Jones mellett is, sőt még Zoller Attilával is dolgozott az évtized vége előtt. Pályáját tehát úgy is megrajzolhatjuk, hogy magasan indult ötven éve, és azóta sem engedett egy hajszálnyit ebből a színvonalból.

Akiyoshival 1968-ban ismerkedett meg, a bigbandjüket előbb Los Angelesben, később New Yorkban működtették: 23 lemezt rögzítettek, amerikai, európai és japán turnékon szerepeltek. Azóta Tabackin a kisegyüttesekre helyezte a hangsúlyt, az utóbbi hónapokban szerepelt a Newport Allstars-zal, úgynevezett francia triójával, és újra játszott a Tenority című, korábbi lemezének kiválóságaival: Randy Brecker trombitással, Peter Washington bőgőssel és Lewis Nash dobossal. Ők hárman, valamint felesége együtt vették ki részüket a Highlights in Jazz című New York-i gálából három éve, amelyen Tabackin volt az ünnepelt.

Tenoron Tabackin főleg a Coleman Hawkins-féle öblös, testes, de közben finom lelki rezdüléseket is mutató hangzásideál követője. Persze ez nem jelent utánzást, Tabackin maga egy interjúban ezzel kapcsolatban Art Pepper szaxofonost idézte, aki szerint akkor válik az em-

Allred egyébként, Tabackinhez hasonlóan tart egy rövid mesterkurzust is, és arra is biztosan sokan el fognak jönni, hiszen neki a klasszikus és a modern jazz világában egyaránt óriási hírneve van; valóságos névsorolvasás lenne, ha zenésztársait sorolnánk, Paul Ankától Ray Charleson át Scott Hamiltonig és Woody Hermanig.

Készített is Jeff Barnharttal és Danny Cootsszal A jazz ábécéi címmel lemezt, ami nyilvánvalóan utal professzoros felkészültségére is. Állandó zenekarát együtt vezeti Warren Vachéval, aki korábban kiugró sikerrel szerepelt ezen a fesztiválon a Müpában.

A New Orleans zárónapján a klasszikus jazz újabban egyre népszerűbb ága, a szving nemcsak hangszeres, hanem énekes előadásban is felhangzik, Gájer Bálintnak, és a Group ’N’ Swing zenekarnak köszönhetően. Bálint Jamie Cullum és Michael Bublé példáját követve indult a pályán, a TV2 legutóbbi tehetségkutatójának második helyezettjeként sokan megismerték rokonszenves előadói személyiségét. A tíztagú Group ’N’ Swing korhű produkciójának fényét szvingtáncos párok fogják emelni.

Zipernovszky Kornél

müpa

magazin 2013 augusztus-október

39

J a z z

KELLEM ÉS JELLEM

2013. október 3.

• JAZZMŰ HARCSA V HELY • ERONIK GYÉMÁNT BÁLINT: LIF A— ELOVER Bart ók Béla HangversenNemzeti yterem

40 müpa

magazin 2013 augusztus-október

Sokszor találkoztunk, mégis minden újabb alkalommal lenyűgöz a szépségével – pontosabban avval, ahogy ezt az adottságát viseli. Él és nem visszaél vele: eredendő természetessége teljességgel nélkülözi a befutott sztár manírjait. Törékeny alkata, rebbenékenysége, kislányos bája izgalmas kontrasztot alkot karakteres hangjával a színpadon – jelenléte, előadásmódja egyszerre légiesen könnyed és masszívan vérprofi. Feltétlen szerencse, gondolom, miközben leülünk, hogy a kétdiplomás Harcsa Veronikát nem a jazzvilágnak, hanem az informatikának kell nélkülöznie, de ezt nem mondom neki, mivel nem udvarolni jöttünk, hanem riportot készíteni az október harmadikán esedékes koncertje okán.

Azért örül, mondja, hogy az új, immár ötödik, Lifelover című lemezét éppen itt mutathatja be, mert a Művészetek Palotája számára kezdettől a legfontosabb hazai koncerthelyszín; mindig kitüntetett alkalom, amikor felléphet itt. Közbevetésemre, hogy evvel együtt az idén nyáron egy háromszáz fős zempléni zsákfaluban, Komlóskán is koncertezett egy erdőszéli fesztiválon a két „színpad” egyikén, a buszmegállóban, felcsillan a szeme, mint akinek legalább olyan fontos ez, mint jelen lenni a patinás nemzetközi koncerthelyszínek bármelyikén. Az együttlét, a közösségteremtés megható, fantasztikus eseményeit jelentik a hasonló alkalmak neki. Pályája egyik legfontosabb állomása lesz az októberi hangverseny, térünk vissza az aktualitás medrébe, hiszen most „vizsgázik” a nagyközönség előtt először egykori jazz-tanszaki osztálytársával, a kiváló gitárossal, Gyémánt Bálinttal alkotott duófelállás, ami egyébiránt a Literárium első évadának irodalmi estjein debütált az Üvegteremben kamara-körülmények között. A Gyémánt Bálinttal való szoros, hosszú évekre visszanyúló együtt gondolkodás eme kézzelfogható eredményét, a most bemutatandó lemezt új periódus kezdetének érzi: saját kvartettje és a Bin-Jip néven futó kísérleti, elektronikus formáció mellett ez a duó most számára a meghatározó irány. A Speak Low (2007), a You Don’t Know It’s You (2008), a Red Baggage (2008) és a 20. századi magyar költők verseit feldolgozó Lámpafény (2011) után ismét új hangzással és tartalommal áll elő tehát. Elárulja, hogy a duót voltaképp a kényszer szülte: számos olyan megkeresése volt, ahol a helyszín, a technikai, vagy épp a financiális feltételek szűkössége miatt nem jöhetett a kvartett szóba.

Hobbiszintű örömzenélésnek indult ez az egész tehát, ahol saját számok mellett játszottak a Beatlestől, a Nirvánától, Peter Gabrieltől és másoktól, akiket szeretnek, és egyszer csak azt vették észre, hogy időközben kialakult a duó saját közönsége – lett egy réteg, amelyik kifejezetten ezt a felállást kereste és látogatta rendszeresen. Muszáj volt hát komolyan venni, s mert éppen olyan periódusban volt, hogy új utakat keresett, 2011 végén a Bálinttal folytatott sok hosszú beszélgetés a kétszemélyes zenekar „hivatalos” megalakulásához vezetett. Azóta egy koncertnyi saját számot írtak erre a formációra, a korábbi feldolgozásokat felváltotta egy speciális, saját repertoár.

fotó: Glódi Balázs

Olyannyira markánsnak és erősnek érzi ezt az anyagot, hogy elkezdett profi kiadót keresni rá – eddig ugyanis magánkiadásban jelentette meg lemezeit. Az önálló karrierépítés függetlenségéhez, szabadságához képest, mondja, nem járt volna sok előnnyel egy kiadói szerződés – most viszont ki szeretné juttatni a lemezt az európai piacra is, ez pedig önerőből nem megoldható. Hiába lépett fel ugyanis számos fontos európai helyszínen, lemezeit Magyarországon kívül csak Japánban terjesztették – ott ráadásul akkor, amikor még itthon sem sokan tudtak róla. Európai ismertsége, ismeri el, máig nem fogható a Japánban kiadott lemeznek, s az azt követő két koncertkörútnak köszönhető ottani népszerűséghez. Úgy érzi, most jött el az ideje, hogy továbblépjen erről a pontról – elsőként Németországban keresett és talált a terjesztést profi módon végző kiadót, mert szerinte a németországi jazzszcénába passzol leginkább stílusát és lazaságát tekintve ez a berlini Traumton kiadónál 2014 tavaszán megjelenő anyag. Az elmondottak, vetem közbe, számomra egyfelől rendkívül tudatos karrierépítésről, az olcsó népszerűségtől tartózkodó szilárd jellemről, profi önmenedzselésről szólnak, másrészt arról, hogy örökösen új utat kereső, nyughatatlan alkat, aki nem „állt bele” a számára adott, kézenfekvő jazzdíva szerepébe. Lényeges, mondja erre, hogy egy művész képes legyen folyamatosan megújulni, újabb és újabb inspirációknak tegye ki magát, s ne a beállt, megszokott stílust, hangzást működtesse rutinból. Épp emiatt, az új kihívások, impulzusok szempontjából élvezi nagyon, hogy tavaly október óta a Brüsszeli Királyi Konzervatórium mesterképzésének hallgatójaként kétlaki életet él. A brüsszeli tartózkodás egyszerre inspiratív számára zeneileg és közérzetileg. A konzervatóriumban olyan közegbe került, ahol egy a hallgatók közül, nem számít az itthoni karrierje, új tanárokkal és zenésztársakkal dolgozhat folyamatosan, az itthonitól eltérő zenei környezetben. Legalább ennyire fontosnak tartja civil élete szempontjából az új helyszín, Brüsszel multikulturalizmusát, hisz ízig-vérig európainak érzi magát. Épp ezért szeretne a képzés második évének végén a Berlint körülvevő sztereotípiák mögé bepillantani, megtartva a kétlakiságot, folyamatosan koncertezve itthon is. Fontosnak tartja, hogy bárhol is él, Magyarország zenei életében aktívan legyen jelen, ami nem egyenlő avval, hogy a csapból is neki kellene folynia. Futással, jógával töltődik fel, az őt ért zenei hatások közül egy teljesen ismeretlen autodidakta énekesnő, Dányi Krisztina nyers, őszinte hozzáállását, valamint Thom Yorke és a Radiohead folyamatosan megújuló, új projektekbe vágó attitűdjét említi meg.

Hatás alatt vagyok ekkorra már én is: egy tudatosan építkező, önreflexív, erős pozitív kisugárzással bíró énekesnő hatása alatt. Nincs benne pedig az égvilágon semmi rejtély, titok, varázslat, misztika: egyszerűen békében él önmagával, és szenvedélyesen szereti azt, amit csinál. Lifelover. Éli az életet, éli a zenét.

Keresztury Tibor müpa

magazin 2013 augusztus-október

41

J a z z

Ha mindazokat a muzsikustársakat és tanítványokat színpadra invitálnák október 24-én, akik dolgoztak Jávori Vilmossal, vagy tanultak tőle, még a canopyn is csüngnének a fellépők. A sztárparádé viszont garantált, hiszen ezen az estén a magyar klasszikus zenei, jazz-, világzenei és popzenei színtér olyan kiválóságai lépnek a Nemzeti Hangversenyterem pódiumára, mint Bogányi Gergely, Szabadi Vilmos, Balázs János, a Honvéd Férfikar és a Magyar Virtuózok Kamarazenekar, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Szakcsi Lakatos Róbert, Egri János, Kőszegi Imre, Tony Lakatos, Roby Lakatos, László Attila, Lattmann Béla, Sárik Péter, Lovász Irén, Farkas Enikő, Wolf Kati, Király Linda, Horváth Charlie, Kökény Attila, és még sokan mások.

Jávori Vilmos jazzdobos szerencsés ember volt. A hatvanas években virágzásnak induló hazai jazzélet megtermékenyítője, több generáció mentora, stílusújító virtuóz – és egy szintén igen tehetséges fiú, Jávori Dávid hegedűművész, zeneszerző édesapja lehetett. A Mi Padre című nagyszabású emlékkoncert – illetve az azonos című album – tiszteletadás fiútól apának, és a legszélesebb hazai művészvilágtól „Vilinek”.

fotó: Kálló Péter

Un Padre suerte

Jávori Vilmos jazzdobos volt, ám minden műfajban magától értődő természetességgel mozgott, ennek köszönhetően számtalan felkérést kapott a színház, a zenés színház, a film és a televízió berkeiből. Ő játszotta Szabó István Oscar-díjas Mephistójában a dobszólót a Pege Quartet tagjaként, játszott a televízió szilveszteri műsoraiban és kabaréműsoraiban, játék- és mesefilmek zenéinek előadójaként, operettelőadásokban. Nem csoda, hogy ennyire sokoldalúvá vált, hiszen kuriózumszámba ment, hogy édesanyja dobosként dolgozott tánczenekaroknál.

A kis Vili ágya mellett állt a mama hangszere, nem lehetett hát kérdés, melyik instrumentumot választja.

Négyévesen megtanult kottát olvasni, és jött a klasszikus alapképzés, majd a konzervatórium, de végül csak a jazzhez húzta a szíve, amelyet „gyógyíthatatlan betegség”-nek nevezett.

Nagyban hozzájárult karrierjéhez, hogy már a hatvanas évek végén elkezdhetett külföldre járni az akkor legünnepeltebb jazzformációkkal, és sorra zsebelték be a fesztiváldíjakat: Montreux-ből a Tomsits Quartettel, San Sebastianból Szabados Györggyel és a Mr. Szextettel hozott trófeát. New Yorkból hazafelé jövet a repülőn alakították meg Szakcsi Lakatos Bélával, Babos Gyulával, Ráduly Mihállyal és Lakatos Bögöly Bélával a legendássá vált Rákfogó együttest.

Aztán sok más együttműködés mellett jött a Csík– Fogarasi–Jávori Trió, a Jávori Quartet, és az eMeRTondíjas Magyar Jazz Quartet – 2007-ben, a zenekar 25. évfordulójára kiadott új album felvételein már nem tudott részt venni. Utolsó csapatában, a Jávori Sound Machine-ben már a később Spanyolországba települt Dávid fia is vele muzsikált.

Jávori Vilmos imádott tanítani. 1990-ben alapító tagja volt az MZTSZ máig sikeresen működő Kőbányai Zenei Stúdiójának, és büszke volt rá, hogy a Kovács Gyula Dobverseny hét döntőséből öt nála tanult – természetesen a három dobogós is. 2012-ben már róla neveztek el jazzdob-tehetségkutató versenyt.

Tehetség, hit, szeretet – Jávori Dávid szerint e három erő 2 októ 013. b e alakítja a zenét, ahogy r 24.

MI P ADR az életet is. Ezt a konE–A JÁVO Z ÉN R cert résztvevői is biAP I EML ÉKKOVILMOS ÁM zonyítani fogják.

NCER Bartó k T J B E éla N Han Bércesi Barbara gvers

e enytemzeti rem

42 müpa

magazin 2013 augusztus-október

10 éves az Artmagazin

2003

2005

2007

2010

.h u in

2012

la p!

az ag

!

bl

10

og

.a

év es

a

rtm

m ps zá 50 . la

Ty po g Pr o

ww

w. a

rtm

ag

ra ph ia

Dí

j

az in .h u

dí j aj zs zö g an yr Ar

no v – emb az e els r ől ap sz ám

Születésnapunkat az eddigi hat helyett évi tíz számmal ünnepeljük!

2012

2013

artmagazin.hu | blog.artmagazin.hu ARTMAGAZIN 2013 ELŐFIZETÉS ––> 10 szám: 10 + 10 = 20% kedvezménnyel, 7900 forintért! megrendelés: elofizetes@artmagazin.hu

müpa

magazin 2013 augusztus-október

43

V i l á g z e n e

…. t a k á d a ll a b s o k és gyil t a k á t ó n s ló iá p …

A BŰVÖLET fotó: Bernd Ott

PALOTÁJA

44 müpa

magazin 2013 augusztus-október

A leghitelesebb forrásokból, a vándorló cigány énekesektől tanulta dalait, hogy aztán különleges hangszereléssel elvarázsolja őket és hallgatóit. Besöpört egy rakás díjat, felkavarta a világ zenéjét, és október 12-én a Fesztivál Színházban lép fel az angol folk legújabb csillaga, Sam Lee. Annak a népzenei „revival” mozgalomnak, amely a hatvanas évek második felében végigsöpört Európán, Angliában esze ágában sincs véget érni. Nincs évtized, hogy ne merülne fel egy újabb hulláma, olyan markáns hangokkal, amelyekhez foghatót nem hallottunk azelőtt. A hatvanas években a protest indíttatású dalszerzőénekesek – mint mondjuk Ewan MacColl – mutattak példát, aztán azok következtek, akik nem átallották erősítőbe dugni a gitárjukat – lásd Martin Carthyt. Onnan pedig már nem kellett sok, hogy egyes folkzenekarok a rockbandákhoz mérten hangoskodjanak, és ezzel megteremtsék a folk-rock iskoláját, a Faiport Conventionnel az élen. Aztán jöttek a punkok, a Pogues, a Levellers és így tovább, hogy végképp elszabaduljon a pokol, majd miután kitört a world music mozgalom is, a 3 Mustaphas 3 kiadta a „Minden irányba előre!” jelszót. Műfajok és földrészek, hangszerek és tradíciók őrületes orgiája vette ezzel kezdetét, és még csak ezután lépett színre a Transglobal Underground nyomán a brit ázsiai színtér.

Az ezredforduló után tovább fokozódott a helyzet Elisa Carthy, Ian King, a Spiro, az Unthanks, a Bellowhead és mások múlhatatlan érdemeivel. Ma pedig Sam Lee-re esküsznek a legtöbben, és az a helyzet, hogy a legkevésbé sem alaptalanul.

Sam Lee harminchárom éve született Londonban, lengyel gyökerű zsidó művészcsaládban. Kisiskolás éveiben a nyári szünetek voltak rá a legnagyobb hatással, az erdei túlélő táborokkal. Ott a vadon szabályai uralkodtak, nem pedig a városi unalomé, és közben vad dalokat tanulhatott: munkásmozgalmi indulókat, piálós nótákat és gyilkos balladákat. Azoknak a táboroknak nemcsak erdő-, de életszaga is volt.

Sam nem kimondottan zenész pályára készült. Előbb vizuális művészetből, majd antropológiából diplomázott, hogy végül egy West End-i burleszk tánccsoportnál kössön ki. Azokat a tábori dalokat, persze, nem feledte sosem, más kérdés, hogy egy időben inkább Michael Jackson és Joni Mitchell bűvöletében élt. Míg egy váratlan találkozás fel nem rúgta a koreográfiát.

Az úgy esett, történetesen, hogy elment a skót balladaénekes Stanley Robertson koncertjére Whitbyben. És annyira lenyűgözték a dalai, hogy még aznap éjjel arra kérte, hadd legyen a tanítványa.

Négy évet Stanley vándorló társulatával töltött ezután, és e közben kikristályosodott benne, hogy nem könyvekből, hanem az eredeti adatközlőktől kell tanulnia, a vándorló cigány és skót és ír énekesektől.

Stanleyt 2009-ben elvitte egy szívroham, de előtte átadott Samnek egy gyűrűt talizmánként. „Rád bízom a dalaimat – idézte Sam a Guardian riportjában –, ezentúl neked kell róluk gondoskodnod, hogy aztán épségben továbbadhasd a következő nemzedéknek.”

Nos, a lehető legjobb helyre került az a gyűrű, és ez nem csak Sam tavalyi, Ground Of Its Own című albuma ismeretében mondható.

Megvillan a fénye minden mozdulatában. Ahogy cigánytáborról cigánytáborra jár, ahogy dalra fakasztja őket, és ahogy filmet készít a vándorlásukról, ahogy az életében a természet és a dalok iránti elragadtatása egyesül, és ahogy beszél minderről: „Ez a zene olyan számomra, mintha fára másznék, és a legfelső ágaihoz érve átérezném a kötődést a gyökerekhez, a föld mélyén.”

Mélység és magaslat – ez lényegében egyet jelent Sam művészetében. Ahogy egyet jelent az archaikus formák kutatása és a hallatlanul „bizarr” hangszerelés is. A városi és a természetközeli lét. A dalok gyűjtése és átadása, nemcsak előadóként, hanem a Royal College of Music énektanáraként is. Miközben klubot (The Nest Collective) alapított és futtat, rádióműsorokat vezet, filmezik, táncol, és még ki tudja, hány fronton, egyaránt helytáll…

Illetve, több mint helytáll. 2009-ben indított klubjával már 2010-ben elnyerte „az év legjobb népzenei klubja” címet a BBC-től. 2011-ben a Művészeti Alapítvány Díja ütötte markát, melyet népzenész soha nem nyert el korábban.

Az azzal járó 10.000 fontból fedezte debütáló albuma, a Ground Of Its Own költségeit.

A múlt év őszén megjelent album egy csapásra nemzetközi szenzációt keltett. Ez volt az első olyan angol lemez, amely (2012 decemberében) az európai világzenei rádióslista élére került.

Ami annyit tesz, hogy huszonöt ország DJ-jei ezt játszották a leggyakrabban, dacára annak, hogy Sam dalainak többsége jóval intimebb és hosszabb a rádiókban közkedvelt felvételeknél. Ráadásul Sam a hazájában is próféta lett: a Ground Of Its Own jelölést kapott a 2012-es Mercury-díjra „az év albumaként”, és elolvadtak tőle a szaklapok is. „Különlegesen magasztos” (MOJO), „álomszerű” (Q), „lenyűgözően bátor” (Guardian), „egyszerre ősi és kortárs” (Uncut), „transzszerű” (Observer), „rendkívüli és gyönyörű” (Songlines) – ecsetelték elragadtatásukat. És bizony túlzás nélkül.

Tény ugyanis, hogy Sam elképesztően varázslatos hangszereléssel szólaltatja meg a dalait, olyan instrumentumokat hozva közös tető alá, mint a cselló, a trombita, a shruti box, a hegedű, a koto, az ukulele, a kantele és a tabla. És ezt nem csak a lemezén teszi, hanem a koncertjein is. Láttam. Így hát elmondhatom, az a „legkevesebb”, hogy Sam a vándorló muzsikusoktól merít, mert amit létrehoz, az több mint utazás… Az, kérem, mágia. Úgyhogy figyelmeztetnem kell mindenkit: akik érzékenyek a látomásokra, nemcsak egy rendkívüli élmény előtt állnak. Könnyen azon kaphatják 2013. 12. er k magukat, hogy a megbűvölt balladák o tób sorsára jutottak.

LEE Marton László Távolodó SAM ínház

ivál Sz

Feszt müpa

magazin 2013 augusztus-október

45

z e n é l p é n z

FORRADAL O

A

Lesz-e koncerttermi

?

M

A nagy kapacitású, többfunkciós közművelődési intézmények mindig átrajzolják környezetük kulturális térképét, innovációs kihívás elé állítva a művészetmenedzselést. Ezt figyelhettük meg Budapesten is, miután megnyitotta kapuit a Művészetek Palotája. De mi lesz a közeljövőben, amikor majd néhány visszatérő, „régi versenyző” és új „játékos” is versenybe száll a publikum kegyeiért?

A hamarosan koncertközpontként is működő Zeneakadémia és a Budapest Music Center ugyanazt a közönséget igyekszik megszólítani, mint a Művészetek Palotája. Rövidesen színre lép a Vigadó, és előbb-utóbb biztosan lesz élet az üvegbálnában, a CET-ben is.

A kezdeti időszakban – emlékezzünk csak az induló Művészetek Palotájának nézelődő hangverseny-látogatóira – ezek a helyszínek építészeti látványosságként vonzzák majd a kíváncsi publikumot, ám az újdonság varázsa bizonyosan hamar elmúlik. A Müpának egykor szerencséje is volt, hiszen nem sokkal az indulása után bezárt a Zeneakadémia, és lényegében egyedül maradt a budapesti hangversenypiacon; a mindig is szükségmegoldásként működő Kongresszusi Központ pedig már korábban kezdte elveszíteni vonzerejét. Kérdés, hogy négy-öt intézmény programkínálata nem vezet-e automatikusan túlkínálathoz egy olyan lélekszámú városban, mint Budapest.

A túlkínálat problémája messze nem új jelenség. Rómában például az 1720-1730-as években – az 1721-ben elhunyt, az operajátszást korlátozó XI. Kelemen pápa uralkodása után – gombamód kezdtek szaporodni az operaházak, illetve az operák előadására is alkalmas színházak. A hat jelentős teátrum mellett (Capranica, Alibert, Pace, Teatro Argentina, Teatro Valle, Tordinona) még egy sor alkalmi helyszín is szóba jöhetett, mint például a Granari, a Saponari, az Ornani és Pioli színházak vagy a Collegio Clementino és a Collegio Germanico. Hamar kiderült azonban, hogy ennyi színházra nincs szükség, úgyhogy egy 1740-es rendeletben megpróbálták szabályozni működésüket. A zenés színház szempontjából mindössze három játszóhely fenntartását látták racionálisnak, azt is csak úgy, hogy egy időben csak kettő üzemelt, a bezárt harmadik pedig kompenzációt kapott. Ám még ez a vetésforgószerűen működtetett szisztéma sem bizonyult elég sikeresnek, és 1755-ben a Teatro

46 müpa

magazin 2013 augusztus-október

Argentinát jelölték ki az opera seria, az Alibertet pedig a balett, valamint a könnyebb hangvételű művek színhelyévé. A Capranica ugyanekkor egy elhúzódó felújítás miatt zárva tartott.

A demográfiai adatok tükrében e racionalizálási szándék tökéletesen érthető: a kérdéses időszakban Rómának 120-140.000 lakosa volt, ami a napóleoni időkben még némileg vissza is esett. Majd csak 1848-ban lesz valamivel több (150.000). Természetesen Róma már a 18. század első felében is számított a „turistákra”, illetve Európa azon arisztokratáira (Angliától Oroszországig), akik palotákat vásároltak, és hosszabb időre rendezkedtek be az örök városban.

Néhány kulturális vállalkozás és beruházás is erre az időszakra esett: 1732-ben kezdték el építeni a Trevi-kutat, XII. Kelemen 1734ben nyittatta meg a világ első nyilvános múzeumát, a Palazzo Nuovót (ma a Capitoliumi Múzeumokhoz tartozik), és ekkoriban, 1735-ben terveztették meg a Spanyol lépcsőt. A városra már ebben az időben is úgy gondoltak, mint egy művészeti attrakcióra.

Régóta ez a vezérmotívuma Budapest „kitalálásának” is. Vendégforgalmat generáló eseményben nincs is hiány: Tavaszi Fesztivál, Sziget, Wagner-napok... De a fesztiválszünetekben egy budapesti hosszúhétvégét tervező átlagturistának a Hősök tere, a Parlament és a romkocsmák mellett vajon eszébe jut-e a Müpa, a Zeneakadémia valahogy úgy, miként a Berlinbe, Bécsbe, Londonba készülődőnek a Filharmónia, a Musikverein vagy a Barbican Centre?

Valószínű, hogy még nem. S hogy ez ne maradjon sokáig így, az intézményeknek is intenzívebb saját „külpolitikára” lesz szükségük.

De a honi koncertlátogató elsősorban nem ezzel fog találkozni, hanem az intézményi „belpolitikával”. Bizonyos, hogy ami a műsorstratégiát és kommunikációt illeti, kontúrosabb profilra és kí-

számító opera premierjére, de Róma soha nem került az itáliai operajátszás élmezőnyébe, s napjainkban sincs igazán kiemelkedő szerepe.

Az opera- és koncertpiac – még ha rövid távon súlyos művészi és financiális veszteségeket kellett is elszenvednie – már ekkor is sikeresebben működött szabályozó rendeletek nélkül. Londonban, Händel idejében ugyan még menetrendszerűek voltak a látványos bukások és csődök, de a 18. század második felére – a permanens versenyhelyzet dacára – konszolidálódott a piac. Johann Christian Bach (1735–1782) és Carl Friedrich Abel (1723–1787) az 1760-as években (amikor Londonban 740.000 ember élt) a mai koncertszervezés alapjait fektette le. Őket olyan sikeres (és egymással is konkuráló) impresszáriók követték, mint például Wilhelm Cramer (1746–1799) vagy Johann Peter Salomon (1745–1815). Valamennyien németek, kiválóan képzett zeneszerzők és hangszerjátékosok voltak. Olyan művészemberek, akikben az alkotó kreativitás jó gazdasági ösztönökkel párosult. Ők nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Londonra ma is úgy gondolunk, mint a kulturálisan sokszínű, kozmopolita világváros szinonimájára.

sérletezőbb hangvételre számíthatunk. Elkerülhetetlen, hogy elkezdődjék valamiféle márka, azaz brandépítés. Idehaza nincs még hagyománya, ám a nyugati koncertiparban jól működtetett – és komoly marketingértéket is képviselő – rezidens programokat, egyáltalán: a rezidens művész fogalmát például célszerű lenne nálunk is szélesebb körben meghonosítani. A Müpában ez a fogalom egy ideje már működik. Elég, ha Az Évad Művészére gondolunk. A háznak pedig rezidens zenekara van: a Nemzeti Filharmonikusok. Nem ördögtől való, ha egy-egy nagyzenekar, kamaraegyüttes, szólista vagy zeneszerző hosszabb-rövidebb időre kötődik egy intézményhez; miként nem elképzelhetetlen az sem, hogy egy külföldi sztárral exkluzív szerződést hozzanak tető alá. Ugyanis a márkaépítés arcok (karakterek) nélkül lehetetlen.

Ugyanígy szükség van a márkaépítő kampányokra, más szóval: fesztiválokra is. Arról nem is beszélve, hogy egy időben-térben koncentráltabb, az intézményi kapacitásokhoz igazított fesztivál talán még hatékonyabb és olcsóbb is, mint egy központilag szervezett.

S ha a nagyobb kapacitású intézmények kirukkolnak a maguk „kis” fesztiváljaival, az évet jobban lefedő és összességében hosszabb fesztiválidőszakkal kalkulálhatnánk. Ráadásul a nagy programfolyamokkal szemben, így nemcsak ál-tematikákkal, hanem valódi kérdésfelvetésekkel is találkozhatunk. A New York-i Lincoln vagy a washingtoni Kennedy Center (de említhetnénk európai példákat is) minden évben megrendezi a maga fesztiválját (fesztiváljait), jellemzően kurátori szisztémában.

A kereslet és a kínálat aszimmetrikus arányait központilag kiegyensúlyozó „római modell” – amennyiben a művészi élet pezsgését értéknek tekintjük – már középtávon sem bizonyult sikeresnek. Igaz ugyan, hogy a város büszke néhány, a későbbiekben is jelentősnek

Hogy Budapestre is így gondolnak-e Madridban vagy Helsinkiben, kérdés. Ami a koncertéletet illeti, az intézményi feltételek igazán csak most, a kiélezettebb versenyszituációban lesznek ideálisak.

Szükséges volna, hogy ebben az újszerű helyzetben az alkotóművészek és az előadóművészek is aktívabban, a megszokottnál nagyobb kockázatot vállalva vegyenek részt. Vállalkozó kedvben láthatóan nincs hiány (elég csak Kokas Katalin és Kelemen Barnabás vagy Simon Izabella és Várjon Dénes ilyen irányú aktivitására utalni), a befogadó intézmények azonban egyelőre nem mind adták jelét annak, hogy művészi, stratégiai kérdésekben bizonyos kompetenciákat szívesen átadnának. Egy – a képzőművészet menedzselésében már idehaza is jól működő – kurátori irányítással elgondolt saját fesztivál például ideális terep egy merészebb, markánsabb arcélű programszervezési szisztéma kipróbálásához.

Szinte biztosra vehetjük, hogy a következő években egyfajta profiltisztulási folyamat is lezajlik majd. A Művészetek Palotájában valószínűsíthetően kevesebb kamarakoncert lesz, a zongoraestek fő helyszínének funkcióját minden bizonnyal újra a Zeneakadémia vállalja, és talán az olyan elhanyagolt koncertműfajok, mint a vonósnégyes vagy a dalest is felébredhetnek hosszú szendergésükből. Lehet, hogy ezzel párhuzamosan érdemes lesz újragondolni a Fesztiválszínház kínálatát. E minden színpadi igényt kiszolgáló játszóhely, a nem koncertezésre tervezett akusztika miatt nem tud majd versenyezni sem a BMC új koncerttermével, sem a Zeneakadémiával. Zenés színházi produkciók, elektronikusan erősített hangversenyek, például jazzkoncertek megrendezésére viszont továbbra is alkalmas. A szimfonikus repertoár tekintetében a Hangversenyterem megőrzi első helyét. Lehet, hogy a régi zene – különösen, ha historikus szemléletű előadásban hangzik el – ritkább vendég lesz a házban.

Gyakran hallani manapság, hogy a nagy szimfonikus együttesek szinte illetlenségnek tartják, ha a régi mesterek műveihez nyúlnak, miközben mindenki tisztában van azzal, hogy a historikus előadás éppoly hipotetikus, mint a modern hangszeres. Ha például Kocsis Zoltán vezényletével lenne egy (Bach) h-moll mise- vagy egy (Haydn) Teremtés-előadás a Nemzeti Filharmonikusokkal és a Nemzeti Énekkarral, magam az elsők között váltanék jegyet. Hiszen ki akarna lemaradni egy nagyváros koncerttermi forradalmáról?

Molnár Szabolcs

müpa

magazin 2013 augusztus-október

47

y pítván fotó: S

zalon

tai Áb

el,

ális Ala Kultur c e d u H

fotók: a Hudec Kulturális Alapítvány anyagából, hudecproject.com

K i á l l í t á s

BESZTERCEBÁNYA – SANGHAJ – KALIFORNIA Hudec László (Hugyecz László Ede, 1893 Besztercebánya – 1958 Berkeley, USA) építész munkássága 2008 óta vált itthon is ismertté a sanghaji magyar konzulátus által szervezett Hudec-év kapcsán.

Azóta több formában is feldolgozásra került a magyarországi Hudec Kulturális Alapítvány által gondozott hagyatékban talált több száz levél, fotóalbum, és az életmű a hazai sajtóban is egyre több visszhangot kap.

A Felvidéken született és a budapesti Királyi József Műegyetemen képzett építész 1918-ban érkezett Sanghajba szibériai fogságból menekülve, név és pénz nélkül, a tarsolyában azzal a tudással, amit apjától, a besztercebányai építőmestertől és egyetemi mestereitől, a korszak legismertebb magyar építészeitől szerzett. Az amerikai R. A. Curry irodájában hamarosan irodavezető lett. A Curry-iroda a speciális státuszt élvező, saját közigazgatással rendelkező nemzetközi (francia, angol, amerikai stb.) koncessziók területén főként villákat, bér- és sorházakat épített a megrendelők elvárásainak megfelelően: a Beudin-, Madier- és Katz rezidenciák hatalmas kertekben állnak, elegáns neoklasszicista vagy neobarokk stílusban épültek, a nemes arányok és anyagok használata a tulajdonosok reprezentáció iránti igényét volt hivatva kielégíteni.

Hudec 1922-ben feleségül vette a gazdag német-angol kereskedő családból származó, Sanghajban született Giselle Meyert, akinek

48 müpa

magazin 2013 augusztus-október

révén még közelebb került a város elitjéhez, köztük az újonnan formálódó kínai burzsoáziához is. Ez az elit igényelte, hogy a nyugati kultúra legújabb fejleményei, az új építészeti stílusok megjelenjenek a városban. 1924 decemberében nyitja meg saját irodáját; ekkorra már meglehetős ismertségre tett szert, nevéhez köthető az American Club, az International Savings Society székháza és a Country Hospital, amelybe Amerikát is megelőzve először épített be klímaberendezést.

Tervezői ars poeticája szerint a konstrukció, a műszaki tartalom ugyanolyan fontos, mint a forma, és csak egységben, kölcsönhatásban lehet értelmezni őket. Kivételes szakmai felkészültségének és üzleti érzékének köszönhető, hogy elnyerte Sanghaj első felhőkarcolója, a Park Hotel tervezését, amelynek során számtalan műszaki, pénzügyi problémát kellett leküzdenie. Az alapozás bravúros megoldásával ismét bebizonyította kivételes tehetségét:

fotó: Szalontai Ábel, Hudec Kulturális Alapítvány

rövid idő alatt képes volt Nyugatról Keletre átültetni a legfrissebb technológiai újításokat és a modern építészet új szókincsét. Sanghaj történetében először történt meg, hogy egy nagy tömegű épület – mind között a legmagasabb – egyetlen centiméternyit sem süllyedt a talajba. Az 1932–1934 között épült, 22 emeletes felhőkarcoló az új kínai burzsoázia modernségre és eleganciára való törekvésének szimbólumává vált, s évtizedekig Ázsia legmagasabb épülete volt.

A Park Hotel mellett álló mozi-palota, az 1931-1933 között épült és nemrégiben helyreállított, 2400 néző befogadására alkalmas vasbeton szerkezetű Grand Theatre még ismertebbé tette nevét a nemzetközi színtéren. A szabálytalan, trapézhoz közelítő telken álló, izgalmas tömegkapcsolatokkal megfogalmazott épület jellegzetes eleme a 40 méter magas, fényreklámként funkcionáló torony, a kapcsolódó fehér színű homlokzatok erőteljes fény-árnyék játékát a keskeny vízszintes párkányok és az erőteljes függőleges lamellák ritmikája adja.

rezidenciáját a Chinese Monthly egy korabeli számában a Távol-Kelet legmodernebb és legfényűzőbb házának nevezte. A vasbeton szerkezetű épület zöld mázas kerámiaborítású homlokzatait hatalmas üvegfelületek, különböző méretű és osztású ablakok, lekerekített szélű teraszok, erkélyek, előtetők és ívelt külső lépcső teszik mozgalmassá.

A megfeszített munka közben Hudec aktívan részt vett a sanghaji magyar kolónia életében: a Sanghaji Magyar Egyesület elnökeként társasági összejöveteleket tartott a házában. Folyamatosan kérvényezte a magyar útlevelet és a magyar állampolgárságot, de ez csak 1938 után, az első bécsi döntés után sikerült. Tartotta a kapcsolatot Magyarországra áttelepült családtagjaival, és folyamatosan támogatta őket anyagilag is.

1942-től Hudec László mint tiszteletbeli magyar konzul intézte a sanghaji magyar közösség ügyeit, Magyarországon, Szirákon birtokot vásárolt, hogy a háború végén hazatelepülhessen, de ezt a vágyát soha nem tudta megvalósítani. 1947-ben családjával 1935 után a gazdasági válság és a japán expanzió elmenekült a kínai kommunista hatalomátvétel elől, és miatt csökkennek a megrendelések, de Hudec Kaliforniában telepedett le. Élete utolsó időszaká2013.

SZEPTEM BER 16-23 épp ebben az évben tervezi életműve másik ban minden figyelmét az archeológiának szentel.

SANGHAJ jelentős munkáját, ahol a funkció és a forma te. 1958-ban, szívroham következtében hunyt MINDENN APJAI HU művészi szintézisét tudta megvalósítani. el Berkeley-ben. Hamvai szülővárosában, BeszEGY MAG DEC (1893–1958).

YAR ÉPÍT ÉSZ SANG Sanghaj egyik iparmágnása, Wu Tongwen tercebányán, a családi sírboltban nyugszanak.

HAJBAN Fesztivált Csejdy Virág ér, Zászló tér

müpa

magazin 2013 augusztus-október

49

Lenn kellemes, itt jó langyos van, mondom, miközben kényelmesen az ablak mellé telepszünk, jóllehet én máris pneumatikusan az ablakra tapadok, míg fenn még igen csípős a levegő, borotvál a szél. Dragicával, barátnőnkkel, egykori, meg majd mostani szállásadónkkal, valamint egy kedves fiatalasszonnyal, spliti, emeleti szomszédjukkal, csípőficama van, súgja Dragica, de látom, kifejezetten mozgékony, éppen a Bingo eredményeit keresi a reggeli újságban, gyorsan, valami állati mohósággal, ám ugyanakkor bele is feledkezve a silabizálásba, ne érje ütésként, ha ma sem húzták ki a számát, utazunk a komphajón Hvarra.

Valójában mi hoztuk őket a hajóra. Elmentünk értük, valami új negyedben laknak, egyszer már voltunk náluk a 7. emeleten, mindenki boduli (szigetlakó) vagy nyugdíjazott jugoszláv katonatiszt, és majd mi visszük őket Stari Gradból Dragicáék Zavalában lévő házába. Ők szellőztetni, takarítani mennek, mi meg a még nyirkos ágyneműk ellenére, leledzni ott, kicsit körülmatatni a szigetet, bóklászni régi helyeinken, a belső kis falukban, még az idény beindulása, a turisták megjelenése előtt. A turisták ugyanis zavarnak bennünket, persze most is akad belőlük a hajón, mert mi nem a látványosságokat hajszoljuk, fényképezzük, valami már előbb mutatkozott semmis állapotokban szeretünk leledzni, ha valamelyik ismét felmerül, megnyílik, talán hosszabban is, talán örökre is...

Tolnai Ottó

Ki, hány marékkal

A fiatalasszony, mint hamarosan kitűnik, tulajdonképpen Vis szigetén született, és noha Hvarra utazunk, a Zavala durván kimart alagútján innen eső, általunk Toscanának nevezett Jelsa feletti rész igézett meg bennünket, Pitve, Vrsnik, Svirče, minden házban bor, méz, levendula olaj, tengelicével teli kalitkák, ő csak Vis szigetéről tud mesélni. Furcsa érzés, akárha eltérített volna bennünket. De hát mindegy, még egyik sziget se mutatkozik. A nyarat, meséli, kis, családi kőházukban töltik. Férje halász. Tenyérnyi veteményes kertjéről mesél, amelybe marokkal hordta össze a vörös földet. Mutatja, hogyan. És mi figyeljük erős kezét, számoljuk, hány marék földet hordott. Aztán elvitte az egyik eső, majd a másik eső, de ő újra hordta. Ismét mutatja, hogyan hordta tenyerében a vörös földet. Előbb Jutka és Dragica, végül már én is ott kaparászok abban a sziklák közé ékelt kertecskében.

De akkor, amikor már belenyugodtam, Visre megyünk, valamiféleképpen beúszott a képbe Banja Luka is. Ami első pillanatra kissé megzavart, de aztán abba is belenyugodtam, mert mint mondottam, künn a vízen még semmi sem mutatkozott. Az történt ugyanis, hogy Dragicának is mesélhetnéke támadt. Ő viszont egy Banja Luka-i bosnyák asszony. Férje, második férje, Marinko dalmát, hvári – pitvei, zavalai tulajdonképpen. De eddig, pedig családunk már évtizedek óta nyaralt náluk, Banja Luka-i életéről sosem mesélt. Most, akárha a visi asszony lelkesedését ellenpontozandó, Banja Luka-i fiatalságáról kezd mesélni. Én közben már átdolgoztam magam az üvegen, a nyílt tengeren leledzem, orrommal, a hullámokat bökdösve, csak ritkán véve levegőt, csak egészen apró részletekben követve meséjét.

Nővérnek tanult. Majd a Banja Luka-i kórházban dolgozott. Később megismerkedett egy tudós jogásszal. A fülében gyulladt tüszővel került a kezem alá, mondta. És hozzámentem feleségül. Született egy fiunk, aki Splitben él, de a zavalai családi telken ő is épített már egy szép, nagy, modern panziót. Aztán Marinkóval született egy lánya, aki tudós nyelvész, és még mindig velük él Splitben (az ő, testes szótárakkal teli szobájába is bekukkantottam volt; gondoltam, alkalomadtán majd hozok neki ajándékba egy magyar szótárt).

Szépen, szolidan, visszafogottan éltünk Banja Lukán, meséli. Ám tudós jogász férjem az első év után, addig nem is volt időm semmit sem észrevenni, lakást kellett szerezni, azt berendezni, megszülni a gyereket, különösen kezdett viselkedni. Először is külön szobában aludtunk. Majd azt kellett tapasztalnom, mind nehezebben ad ki pénzt a kezéből. Végül meg már egyáltalán nem is adott ki a kezéből egy árva fityinget sem. Begörcsölt valamiféleképpen. Például eljött velem vásárolni. Mondjuk, ha mondtam, kellene egy lábas. Mert ami volt, az foltozva volt, száz éve használhatták, észrevétlen szivárgott, mire ő minden alkalommal megdorgált, hogy már megint kifuttattam a levest. De a boltban aztán órák hosszat tanulmányozta a lábasokat. És végül, amikor már kiválasztottuk a megfelelőt, ő kéket akart, én fehéret vagy piros pöttyeset, jó, belenyugodtam, legyen kék, akkor váratlanul azt mondta, aludjunk rá egyet. Jó, mondtam, aludjunk. Mondtam a kereskedőnek, még alszunk rá egyet. A kereskedő furcsán nézett ránk, ilyet még biztosan nem hallott.

Aludtunk rá egyet, igaz, mondta Dragica, külön szobában – külön szobában aludtunk a kék lábasra. Másnap mondtam, akkor megyünk, megvesszük a kék lábast. Aludjunk rá még egyet, mondta férjem, a tudós jogász határozottan, majdhogynem parancsolóan. Furcsál-

50 müpa

magazin 2013 augusztus-október

L I T E R Á R I U M

lottam, miért kell kettőt aludnunk egy lábasra, méghozzá külön-külön szobában, de most sem volt időm ilyen dolgokon törni a fejem. Mármint, hogy hogyan is állunk azzal a kék lábassal. Jó, gondoltam, aludjunk rá kettőt. De aztán megint csak azt mondta, aludjunk rá még egyet. És aludtunk rá még egyet. A kék lábasra. Immár három éjszakát. Külön szobában. És végül nem vettük meg azt a kék lábast. Miért?! -kérdeztük egyszerre. Igen, erre még én is kiszóltam a víz alól. Mert, mondta ravaszkásan mosolyogva a tudós, bebizonyosodott, a három nap bebizonyította, nélküle, a kék lábas nélkül is meg tudunk lenni. Valóban, mondtam, mondta beletörődve, aki volt, a naiv fiatalasszonyt utánozva szellemesen Dragica. Végső soron igaza volt, tette hozzá. Nem? Hát, mondtuk.

Aztán meg az történt, hogy kilyukadt a cipőm talpa, meséli Dragica. Közben én, egyrészt félve a dolog fokozásától, még mélyebbre szeretnék merülni, egészen a tengeri uborkák közé, ám ugyanakkor kíváncsian fel is bukkanni, meggyőződni, lehetséges-e még fokozni a dolgot?! Esős ősz köszöntött be Banja Lukán. Fázott a lábam. Mondtam tudós jogász férjemnek, lyukas a cipőm. Beázik. Fázik a lábam. Jelezte, tudomásul vette a problémát, mutatta, időt kér, csak egy kis időt. Ám múltak, egyre hűltek a napok, és ő nem mozdult. Jóllehet éppen hogy mozdult. Egy napon mosolyogva hozott nekem egy csomagot. Kezembe adta. Kíváncsian csomagoltam ki, istenem, lehetséges, valami ajándék: a lyukas cipőm volt benne. Immár frissen és szokatlanul vastagon megtalpalva. Nehogy egy-két év után újra kilyukadjon. Felvettem, járni próbáltam benne. De a talp nem hajlott. Minden lépésnél kijött belőle a lábam. Azt mondta, ő jól emlékszik, a fatalpú papucsokban, fatalpú cipőkben is előbb meg kellett tanulni járni. Más a gumitalpú, más a műanyagtalpú és megint más a fatalpú, avagy egy ilyen békebeli bőrtalpú lábbeliben való járás… És így múlt el az ősz, így a tél. Gondoltam, majd az évszakok megpuhítják, nem kell minden lépésnél kilépnem belőle, majd pedig, hol hátra, hol előre sietve utána, beléje lépnem… De a talp csak nem akart puhulni, talán ökörbőr lehetett, nem tudom. Így nem maradt más hátra, fogtam a kisfiút, és az egyik nyári mamuszomban távoztam, otthagytam megtalpalt cipőmet a szoba közepén, ott tudós jogász férjemet. Elutaztam Fiuméba.

Azért mentem oda, mert arra gondoltam, ott megspórolhatunk valamit a fűtésen. Fiuméban is a kórházban dolgoztam. Behozták Marinkót, a hordók közé szorult ugyanis a keze; én cseréltem a kötést. Mesélte, a borpincészetben dolgozik. Egy kis hajóval szedi össze a borral teli hordókat Brač meg Hvar körül, ugyanis ott szinte mindenki rokona... Engem is elvitt egy ilyen körútra.

Csak két tengerész volt még velünk. Megmutatta Zavalát, a pitvei családi házat, ahová télire mindig felhúzódtak. Összeházasodtunk. Majd Splitbe költöztünk, ugyanis ezek a bodulik mind városlakók, splitiek is ugyanakkor.

Emeletes házat építettünk a zavalai partszakasz Marinkóra eső részére, és noha a dalmát férfiak sem kevésbé bogarasak, mint a bosnyákok, szépen, boldogan élünk. Marinko dél körül minden nap kimegy a rivára beszélgetni barátaival, mert majd mindegyik spliti boduli, csak úgy állva a középen, akárha tényleg egy kis szigeten a sétálók, a bámészkodó tömeg közepette.

Nyaranta Zavalán pedig be-beevez, már-már át a sčedrói oldalra, fog egy kis halat, megsütögeti, ha vannak lakóink, akkor kissé többet fog, tovább sütögeti a bekészített venyige parazsán.

Egyszer csak érzem, valami hidegen megüt, delfinek csapódnak fel egyenként, vidáman bukfencezve kezdik kísérni hajónkat, mire én persze nem mutatva zavaromat, mert ugye, nem haragudtak volna meg, ha én is beállok sorukba, kissé visszahúzódom az asszonyok közé. Akkor, akárha valami jelre, egyszerre kiszakad belőlünk a nevetés. A hajósok megijednek, nevetésünkkel mind szétrázzuk a hajó ócska vasát. És nemsokára, noha még törölgetem csorgó könnyeim, már hallom is, én kezdek mesélni valamit. Aztán meg ismét a visi asszonykával hordjuk a vörös földet. Hangosan számoljuk, ki, hány marékkal.

2 szepte 013. mber 2

3.

• KORTÁ LITERÁRIUM RS ÍRÓ • TOLNA K A MÜPÁBA I OTTÓN EST Üv egterem

müpa

magazin 2013 augusztus-október

51

Szövege ide-oda dobál, mint parafaúszót a hullám az Adrián.

A SZEMLÉLŐDÉS ÖRÖME Tolnai Ottóról

Tolnai Ottó művészetének alapvető pillérét az erős tény- és anyag- A legfontosabb valóság Tolnai számára mégis az Adria, a szerűség, valamint az egyedülálló tolnais imagináció, a meghök- tiszavirágzás, a csicsóka és a flamingó térde, mint a gyönyörök kentő távlatokat bejáró képzelőerő kettőssége alkotja. „Áriáiban” forrása, valamint a véres vászon és a Vértó mint a balkáni háború – ahogy sajátos műfajú írásait nevezi – „a formátlansággal való metaforája. Az Adria állandó tolnais motívum: felidéz, életre hív formázást” tapasztalhatja meg a teljesen egyedi poétikával, szö- egy sajátos térségi és történelmi jellegű létértelmezést. A minővegformával szembesülő olvasó. Életművéségi szépirodalom eszközeivel igazolva szetének hátterében „saját” kultúrájának Tolnai Ottó Kossuth-díjas költő, író és műfordító, az egye- azt a tényt, hogy a regionális irodalmak temes magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója. mély hedonizmusa húzódik meg. Szövege 1940-ben született Magyarkanizsán, 1959-62 között az nemcsak a magyar nemzeti hagyomáide-oda dobál, mint parafaúszót a hullám újvidéki Magyar Tanszék hallgatója, majd Zágrábban nyokból merítenek, hanem a többségi az Adrián. A nyelvi allúziók, illúziók szeszé- folytat képzőművészeti és filozófiai tanulmányokat. Írói nemzet(állam) hagyományaiból is, hiszen lye sodor bennünket magával minden egyes pályáját a hatvanas évek „jugoszláviai valóságában” a kultúra keveredő elemei folyamatosan kezdte a Homorú versek című kötettel, valamint 1969könyvben. Alkotásmódja olyan valóságkép- ben megjelent regényével (Rovarház). Ezekben az évek- átszivárognak az egyik készletből a mázetet teremt, amelyben egyszerre vannak ben indult az Új Symposion című folyóirat, mely szellemi sikba. Tolnai Ottónál ráadásul megmujelen valós és anekdotikus, mitikus, fiktív pezsgése, szabadsága, avantgárd korszerűsége révén a tatkoznak azok az árnyalatok is, amelyek szemléleti elemek, vagyis szoros összefüg- vajdasági irodalom legjelentékenyebb, a hazai művészeti áthatják a sajátos kisközösségi/regionális életre is nagy hatást gyakorló műhelyévé vált. Tolnai Ottó gés van a világban való bennelét, valamint ennek a multikulturális érzékenységű folyóiratnak volt a kultúrát. Jelezvén, hogy irodalmának, poéannak művészi artikulációja között. Tolnai főszerkesztője 1974-ig, amikor politikai okok miatt le kel- tikájának magyar hagyománya, a magyar szövegeinek ereje az apró karcolásokban és lett mondania. 1966-tól 1990-ig a Jugoszláv Írószövetség kultúra keretei között létrejött karaktere a repedésekben mutatkozik meg leginkább, tagja, sőt a szervezet utolsó elnöke, annak megszűnése természeténél fogva kultúraközi, hiszen előtt. 1974–1994 között az Újvidéki Rádió művelődési melyekbe az ex-jugoszláv kultúra gazdag műsorainak szerkesztőjeként és képzőművészeti kritiku- alkotásmódján keresztül a több kultúrátapasztalata szabadon behatol. Ez a törté- saként tevékenykedett. 1994 óta a hajdani fürdőhelyen, hoz való egyidejű kapcsolódás mutatkozik nelmi, (multi)kulturális bázis a maga bur- Palicson él. meg. Ez a kultúraköziség a térség törtéjánzó szövevényességével elkápráztatja, nelmi helyzetéből fakad, és messze nem egyszersmind termékenyen el is bizonytalanítja az olvasót. Élet- azt jelentheti, hogy a kisebbségi irodalom csupán a regionális, műve a magyar, valamint az (ex-)jugoszláv szellemi örökség, erköl- provinciális aspektus hordozója: sokkal inkább az irodalmak köcsi és politikai hagyomány elemeinek sokaságából merít és válogat. zöttiségé, a nyitottságé, a közvetítésé. Tolnai Ottó művészetét ez Az író „A valóság átvérződő kulisszájá”-nak nevezi az írások terét, a nyitottság, az országok, tájak, kultúrák és hagyományok közötti tudniillik, bármit ír, ezektől a hátterektől nem szabadulhat: a sok- átjárás szuverén szabadsága hatja át. szor hihetetlen, fiktív történet egyre-másra valóságnak bizonyul.

52 müpa

magazin 2013 augusztus-október

Könyvei a ’90-es évek óta, a határok megnyitásával szélesebb kontextusba helyeződnek. Kezdetben a pécsi Jelenkor, később a pozsonyi Kalligram adja ki. Ez utóbbinál jelent meg a Költő disznózsírból című monumentális „rádióinterjú regénye”, melyért 2005-ben megkapta a Magyar Irodalmi Díjat. Ez az önreflexív életmű-beszélgetés olyan fabulákat, mikrotörténeteket tartalmazó opus magnum, amelyben az írói képzelet minden szárnyalását valós részletek, tények igazolják, támasztják alá. Tolnai legkülönbözőbb művészei, írói, festői, történelmi személyiségei, vagy éppen félnótás, civil „hősei” a mediterrán-balkáni sáv enciklopédiájából jönnek; itt történnek a valóság banalitásai, a „semmis dolgok”, melyek egy erősen kódolt, sajátos, tolnais varázslatban mégis teljes értékű művészi világot teremtenek.

E világ pluralitására épül Tolnai egész szerzői mitológiája: a lokális és nagyvilági dolgok mikro- és makrovilágára. A balkáni háború idején elköltözik Újvidékről: 1994-től a Szabadka melletti Palicson él. Itt bővíti az ÚJ TOLNAI VILÁGLEXIKON-t. A pompeji szerelmesek „kis novellettekkel spékelt szövegfüzér”-jében így határozza meg Kosztolányi nyomán a művészet lényegét: „A költészetben mindig a háttér számít, egy érzés és gondolatvilág rejtetten ható delejessége, az a láthatatlan, dúsan fölszerelt és kimeríthetetlen »mögöttes« országrész, melynek a betű csak afféle előretolt katonája.” Szöveguniverzumában a figurák ezt a mögöttes színpadot szeretik; ezt tanulmányozzák, kutatják, méregetik. Tolnai pedig, megőrizve a szemlélődés örömét, maga is belép hősei világába, önnön magánmitológiája része(se)ként. Ott érzi jól magát.

Rudaš Jutka

Főbb művei: Virág utca 3. Újvidék, 1983. Forum Vidéki orfeusz. Budapest, 1983. Magvető Gyökérrágó. Újvidék, 1986. Forum Prózák könyve. Újvidék, 1987. Forum Wilhelm-dalok, avagy a vidéki orfeusz. Pécs, 1992. Jelenkor Árvacsáth. Budapest–Újvidék, 1992. Orpheusz–Forum Versek könyve. Budapest, 1992. Széphalom Kékítőgolyó. Budapest, 1994, Kortárs–Széphalom Balkáni babér. Pécs, 2001. Jelenkor Költő disznózsírból. Kérdező: Parti Nagy Lajos. Pozsony, 2004. Kalligram Ómama egy rotterdami gengszterfilmben. Zenta, 2006. Etna A pompeji szerelmesek. Pécs, 2007. Alexandra

2013. szeptember 23.

• LITERÁRIUM • PÁBAN KORTÁRS ÍRÓK A MÜ ST -E TÓ TOLNAI OT Üvegterem

müpa

magazin 2013 augusztus-október

53

C s i p

FOCIZNI a játszótéren kell…

A Cifra Palotában már eddig is szólt a muzsika és dobbantak a lábak Farkas Zoltán „Batyu” és Tóth Ildikó „Fecske” táncmesteri útmutatásával, Agócs Gergely ének- és mesemondói közreműködésével. A következő félévben sem maradnak el a gyerektáncházak, ám az új sorozat, a Tájaink zenéi vasárnap délelőttjein az eddigieknél is szélesebb körű kitekintést kínálnak a magyar nyelvterület folklórhagyományaira.

54 müpa

magazin 2013 augusztus-október

Garanciát jelentenek erre a fent említett művészek, akik – kiegészülve a Fonó zenekarral és Navratil Andreával – a hét-tizennégy éveseket az egyes tájakon kalauzolják, megismertetik őket az adott vidék meséivel, játékaival, zenéjével, dalaival, jellegzetes hangszereivel, táncrendjével, az egyes évszakokhoz kapcsolódó ünnepkörhöz, a jeles napokhoz kapcsolódó szokásaival. És mivel minden ellenkező híresztelés ellenére a népi kultúra igenis élő, lélegző, jelen idejű, egyáltalán nem múzeumba való fogalom, adatközlőket is hívnak a szervezők ezekre az üvegtermi vasárnapokra, hogy az ifjú résztvevők – hiszen a játék, az éneklés, a táncolás közösen folyik, a hangszereket pedig akár ki is próbálhatják – autentikus élményeket szerezhessenek. Az őszi periódusban a Csallóközbe, a Mezőföldre és a Székelyföldre visz az út, amelyen duda-, szamica- és cimbalommuzsika kísér majd.

A duda és a cimbalom neve, hangja, formája egyáltalán nem ismeretlen még a táncházakat messziről elkerülőknek sem, a szamicára azonban valószínűleg csak nagyon kevesen vágják rá, hogy ez egy, a tamburához hasonló pengetős hangszer. És az is valószínű, hogy kevesen azonosítják biztosan a térképen ezeket a kultúránk szempontjából oly fontos földrajzi helyszíneket. Farkas Zoltán „Batyu” úgy fogalmaz, „kikoptak a köztudatból”, a Tájaink zenéi sorozattal pedig nem titkolt céljuk az, hogy az egyes térségeket a hozzájuk kapcsolódó hagyományok révén újra megismertessék.

A titok a sokszínűség és a saját tapasztalat megélése: szó, zene, tánc, s mindez közösségben.

Téved, aki azt gondolná, hogy a Müpa gyerektáncházaiban kizárólag a táncházakba egyébként is rendszeresen járókkal találkozott Farkas Zoltán „Batyu”, ám azt is elmondja a kiváló néptáncművész, hogy az előző félévben

…egy kicsi leizzadás, egy kicsi fáradtság nem árt… egyre több lett az ismerős arc, a visszatérő vendég, aki a muzsikán, a meséken, tánclépéseken túl mást is tanult. Például figyelni. „Azt látom, hogy abban a virtualitásra épülő világban, amelyben a mai gyerekek élnek, lanyhul a figyelem” – fogalmaz. Ezek az órák azért is hasznosak, mert fejlesztik a koordinációt, a növésben lévő kisiskolások és kamaszok mozgáskultúráját, a végtagok egyszerű összehangolásától a finomabb motorikus mozgásokig. Az óvodákban és az iskolákban van tánctanítás, „Batyu” szerint azonban az ott elsajátított koreográfiákból, az ott betanult darabokból épp a mozgás alapjainak, a guggolásnak, a sarokra állásnak, az indiánszökdelésnek tudatos elsajátítása hiányzik, no meg az elhivatottságra, a kitartásra nevelés, az, hogy egy kicsi leizzadás, egy kicsi fáradtság nem árt. „Fontosnak tartom, hogy a gyerekek legalább annyit mozogjanak, mint amennyit ülnek és hallgatnak, és hogy bármilyen formában megnyilvánuljanak. Ebben a világban mindenki ül és kap, de ennek a világnak meg kell fordulnia csinálósra. Focizni a játszótéren kell, nem a képernyőn. Táncolni pedig itt, és nem gombokat nyomogatva” – mondja.

Kaphatnánk-e ennél jobb útravalót?

Papp Tímea

2013. szeptem ber 22 novemb., október 20., er 17.

T

ÁJAINK

ZENÉI

Üvegtere

m

müpa

magazin 2013 augusztus-október

55

SZABAD szemmel

I. DÍJ Rácmolnár Milán: Hasonló képek

II. DÍJ VÉKONY BALÁZS: Állati ösztön

A Művészetek Palotája a 2013/14-es évad tematikájához kapcsolódva Ki vagyok én? címmel írt ki pályázatot főiskolások és egyetemisták számára. A pályázók a fotográfia és a videoklip eszközeivel a kultúra, a művészet felől keresték a választ saját identitásuk kérdéseire. Az immár harmadik alkalommal meghirdetett, nagy sikerrel zárult pályázat zsűrijének elnökét, Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművészt kérdeztük tapasztalatairól.

56 müpa

Háromszoros zsűrielnökként milyen tanulságokat szűrtél le a pályázatokból?

Mik voltak ezek a szempontok, és hogyan lett a kettőből (fotó, videó) három kategória?

Most már elmondhatjuk, hogy a fotópályázatoknak és fotókiállításoknak immár hagyománya van a Müpában, hisz ez már a harmadik lezárult pályázatunk. Nagy megtiszteltetésnek tekintem, hogy mindhárom esetben én lehettem a zsűri elnöke. Az első az ötéves évforduló kapcsán lett meghirdetve, és elsősorban annak a szellemi és valóságos térnek szólt, amit a Müpa jelent, amivé öt év alatt vált, és meg kell mondjam, rendkívül színvonalas kiállítás jött létre.

Ezt követte a második kiírás, amely már kifejezetten az egyetemi, főiskolai hallgatóknak és a középiskolásoknak lett célozva „Látóhatár” címmel – és közel sem lett olyan népszerű. Talán nem volt elég vonzó a cím, nem volt igazi kihívás benne, vagy nem adott tág teret az értelmezésekhez. Ezt követte most a harmadik, melynek tartalma az „identitás” volt, de ehhez szerencsésen sikerült egy jó címet találni. A „Ki vagyok én?” egyszerre provokatív és figyelemfelkeltő, viszonylag konkrét, jól körüljárható. Úgy gondolom, ez a címadás alapozta meg a pályázat sikerét. Szerencsésnek bizonyult, hogy már a kiírás előtt összejött a zsűri, végigvettük a szempontokat, és megfogalmaztuk azt, hogy tulajdonképpen mit is várunk.

Amikor beérkeztek az anyagok, akkor javasoltam, hogy teremtsük meg a két kategória lehetőségét a fotón belül. Egyrészt már ismertem a beérkezett pályamunkákat, így elvben és gyakorlatban egyaránt beláttam, milyen lehetetlen összehasonlítani egy színes képet egy sorozattal. Az elbírálás szempontjainál a lényeg az volt, hogy a kiíró, ugye, a Művészetek Palotája. Ez nagyon lényeges, mert ez által az önmeghatározásban szerepet kellett játsszon a kultúra, az én-nek a kultúrához való viszonya. Ha ez nem egy Müpapályázat, akkor a „ki vagyok én?” kérdésfelvetés sokkal több felé ágazhat el. Így viszont a kultúrához való viszony a kritériumok egyik legfontosabbika volt. A színvonalról pedig annyit, hogy egy pályázat színvonalát le lehet mérni a zsűri kedvén. Ha érdekes anyag jön, az mindig feldobja a zsűrit is – az idén ez volt a helyzet. Ez most nagyon jó év volt, az ember azt érezte, hogy sok embert meggondolkoztat a dolog. És itt van a lényeg, hogy egy ilyen nagyon fontos művészeti intézmény, mint a Müpa, kitűzi maga elé intézményi célnak, hogy be akar fiatalokat vonni abba a szellemi-intellektuális körbe, holdudvarba, amely körülveszi. És egy ilyen pályázattal nem-

magazin 2013 augusztus-október

F o t ó p á l y á z a t III. DÍJ HEGEDÜS ESZTER: Art 2013 csak feladatot ad, hanem el is gondolkodtatja azokat a fiatalokat, akiknek ma már a fényképezőgép és a fényképezés nagyon is hozzátartozik az életükhöz. A fotográfia mára népművészet lett.

Ez nagyon jól hangzik... Melyek voltak a számodra legemlékezetesebb anyagok?

Balázs csinált magáról egy képet, egy egyszerű second plan, fekete-fehérben, amelyen ordít egyet. Az a címe, hogy Állati ösztön. Őszinte, elemi erejű, megrázó fotó...

A díjazottak Egyedi képek: I. Rácmolnár Milán: Hasonló képek II. Vékony Balázs: Állati ösztön III. Hegedűs Eszter: Art 2013

Mondott-e neked valamit ez a pályázat erről a korosztályról, hozott-e valami általános tapasztalatot? Vagy Te szigorúan szakmai szemmel nézted?

Tényleg az lett. Arról van szó, hogy a fotó behatolt a hétköznapi szférába, és amikor egyetemista, főiskolás fiatalok egy ilyen Ami nekem nagyon tetszett: amikor végigFotósorozatok: értelmes feladatot kapnak, az érezhetően I. Martin Wanda: Festmény-parafrázisok (önarcképek) néztük ott a falon, a kiállításon, tehát már kihoz belőlük valamit. A fotósorozat első nem virtuálisan és képernyőn, hanem egyII. Lakos Máté: Család III. Bényi Andrea: Tükör elöl helyezettjét külön is kiemelném. (Nagyon más mellett. Az egymás mellett látható érdekes egyébként, hogy a közönségdíj itt képek mindig érdekesek, mert az egésznek Videoklip-kategória: egybeesett a zsűri döntésével, ami nagyon a színvonalát hozzák vissza. A korosztályról Bajkó Péter: Él (különdíj) ritka, és aminek nagyon örülök.) Martin pedig csupán annyit, hogy egy internetes Pap Johanna: Akikeresaztalál (különdíj) Pintér Tímea: Hangok a szélben (különdíj) Wanda pályamunkájának címe: Festményportál élőben közvetítette az eseményeket, parafrázisok (önarcképek). Híres festméígy a zsűri munkáját is, ami számukra már nyekbe montírozta be az önarcképét. Egy kivételével mindig vala- természetes. Nekünk viszont ebből adódóan nem lehetett nagykémit becsempészett a klasszikus festménybe, ami a kort elárulja. pűnek lenni, hülyének lenni, linknek lenni...

Hangsúlyozva, ez nem az eredeti, ez a mai korból való. Tegyük hozzá, megkönnyítette a dolgot, hogy Wanda nagyon szép lány, hallat- Egy ilyen pályázat jó esetben egyszerre növeli a fotóművészet és a lanul finoman simul bele ezekbe a kompozíciókba – igen szép mun- kiíró intézmény presztízsét a fiatalok körében. ka volt. De említhetném a második helyezett, Lakos Máté Család című munkáját is: ő fekete-fehérben montírozta össze saját magát Ha ilyen jó színvonalú, mint az idén, akkor feltétlenül. A Müpa családtagjaival. Tehát a két arcból vizuálisan is próbálta fölidézni beletett apait, anyait, a plakát nagyon jó volt, és maximálisan érezeket a személyes arckép-összekapcsolódásokat, vagyis tulajdon- vényesült ez a provokatív cím is. Mentem az utcán, és állandóan képpen a családtörténetet. De volt egy másik nagyon érdekes kép rámkiabált a plakát: „Ki vagyok én?” „Ki vagyok én?”. is, én azt is nagyon szerettem, keményen harcoltam érte. Vékony – keresztury –

müpa

magazin 2013 augusztus-október

57

KAPD EL a

k l u b v e z e t ő t !

Talán sokan emlékszünk Csurka Istvánnak a hetvenes években írt, az író csúcsformáját tükröző szatirikus novellájára: Miért rosszak a magyar filmek? Nos, ha Réz András Csak egy tánc volt – Magyar táncos filmek című, a Művészetek Palotájában induló sorozatára gondolunk, erre a kérdésre a választott művek alapján nem lehet válaszolni; épp az ellenkezője derül ki: miért annyira jók.

Miért is voltak annyira jók egy olyan korszakban, amelynek kultúrpolitikája finoman szólva ellentmondásos; egyszerre élt a cenzúra önkényes eszközeivel, ugyanakkor kitüntetetten támogatta a filmművészetet. Ebben a kettősségben születtek azok a filmek is, amelyek az ősszel kezdődő sorozat részei. Mészáros Márta, Bacsó Péter, Jancsó Miklós, Szabó István, Gyarmathy Lívia és Kovácsi János az első széria rendezői; nem akármilyen nevek és – tudjuk jól – nem csupán a hazai „piacon” jegyzettek. És akkor még nem beszéltünk a második „szeminárium” alkotóiról: Gothár Péterről, Sándor Pálról, Tímár Péterről és Bereményi Gézáról. De maradjunk a „tartalomjegyzék” idei felénél: a Szerelmes biciklistáknál, az Eltávozott napnál, a Fényes szeleknél, az Ismeri a szandi mandit?-nál, a Szerelmesfilmnél, a Cha-Cha-Chánál és a Megáll az időnél.. Én sem árnyékra vetődtem, amikor elvállaltam – teszem hozzá: örömmel –, hogy úgymond ajánlom Réz sorozatát; láttam a fenti opusokat. Persze, koromnál fogva, nem mindet a „maga idejében”, hiszen Réz kronológiát követ, amikor megszerkeszti a filmek sorát, ám – és talán ezt sem érdemtelen megemlíteni – Budapesten a hatvanas évektől a nyolcvanasok végéig filmklubok működtek, amelyek tematikus sorozatokat mutattak be, a neorealistáktól az Új Hullámon át az egzisztencialistákig, később a korabeli magyar filmekig kimeríthetetlenül hozhatjuk a példákat. Ezeken nevelkedtem én is. Nem túlzás azt állítani, hogy nemzedékek nőttek fel a filmklubokban, amelyek szubkulturális helyek voltak; az előadások előtt vagy után filmesztéták (köztük Réz András) avatták be az érdeklődőket a művek kontextusába, azokba a kortárs és filmtörténeti irányzatokba, amelyek a tekintet, a látás hagyományát újragondolták. És a nézők aztán ott maradtak a büfében, netán odébbálltak egy presszóba, és tovább vitatták a közös tapasztalatot. Az előbbi kulturális háló pedig legalább annyira hozzátartozott a magyar filmet a kilencvenes évekig magába foglaló három évtizedhez, mint maguk a művek. Sőt a kiemelkedő, gyakran formabontó alkotóknak közönségük sem lett volna, ha a publikum nem jár a fenti „szakkollégiumokba”. Sikk volt ezekben megfordulni, sikk volt a műveltség, igen, sikk is; egyetemisták és szakközépiskolások egyként voltak büszke tagjai a közösségnek.

58 müpa

magazin 2013 augusztus-október

Ha Csurkával kérdeztünk az elején, folytathatjuk a slágerszöveget idéző Réz Andrással: Csak egy tánc volt („mit tőled kértem én” stb.)? Csak az volt? Hát persze hogy nem! Volt tánc, igen, volt a magyar filmekben, Réz András címválasztása pontos; jó érzékkel, megbízható ízléssel, egyszerre két legyet talál el. Rájátszik a néző emlékezetére, nosztalgiának szokás ezt hívni, de maradjunk a pontosabb és bármely műalkotást hitelesebben megillető felidézésnél, még erőteljesebben: újrateremtésnél, hiszen minden megismételt műélvezet az. És rájátszik arra, ami feltehetőleg, de megjósolhatatlanul sokakat (fiatalabbakat és már érettebb filmgourmet-kat egyaránt) hangsúlyeltolódásokkal és aránymódosulásokkal kecsegtet. Újravéve ezeket a filmeket, az tűnik fel, hogy a zene és a tánc szerepe felmérhetetlenül és változatlanul fontos mozzanat. (Az Illés együttesre például sokat sejtető hangsúllyal utalhatunk…) Ezek a hangzó és koreografikus elemek összekötik a választott alkotásokat, de úgy, hogy jelentésük (űr)tartalma részletgazdagon más.

Ha lehet ilyet mondani (nem lehet), egyértelmű: akár Jancsó Fényes szelekjét, akár az attól látszólag és valóságosan évtájakra húzódó Szandi mandit nézzük, kulturális korszakváltásoknak lehetünk tanúi. Jancsó a második világháború után szerveződő harcias és kíméletlen, romantikus és ádáz, ifjú és megveszekedett, a világot tényleg felforgatni kész népi kollégiumok miliőjét ragadja meg, és táncjeleneteiben azt a társadalmi-kulturális paradigmaváltást jeleníti meg, amelynek történeti-kortárs reményeinek léptéke felbecsülhetetlen. Új világ készülődik, rettentő politikai kimenetele még

F i l m

ségversenyről közvetít, de a kocsma: kocsma, cimbalmozik a cimbalmos, ide csak a férfiak járnak, a konyha és az udvar, ahol a nők dolgoznak. Az archaikum és modern ütközik, kerülgeti itt egymást; helybeli fiatalemberek köröznek a „pesti” lány körül, mígnem eljutunk a felejthetetlen táncjelenethez, a hétvégi falubálhoz, ahol a zene már beat (!), az ifjúság saját mozdulatait keresi esetlenül, a lócán feketekendős parasztasszonyok majszolják, őrlik ezeréves izommunkával a buktát. Mészáros Márta filmjének nyomába szegődik Bacsó Szerelmes biciklisták című munkája; pályájuk elején álló értelmiségiek indulnak utolsó, még a felnőtt mindennapokat megelőző kirándulásukra. Az intelligencia lép színre, a csomagtartókban könyvek, a kerékpározás „világnézet”, a szabadság metaforája, nem kétséges. Balaton-parti körútjukat szerelmek szegélyezik, voltaképp pávatáncot járnak egymás körül, a hangvétel egyszerre könnyed és merengő: a fináléját ünneplő és attól búcsúzó kamaszkor elégiája. És mindenhol fekete-fehér, hosszú snittek, bennük az olasz neorealizmus dísztelen, ám filmvászon-szakító, bámulatos, múlhatatlan ereje, áthajlóban már a korai egzisztencializmus városi-falusi magányába, az otthontalanság, a kitaszítottság drámájába. Költészettel teli futamok.

S ha zene és tánc, akkor Szabó István Szerelmesfilmje a következő tétel, amely megint csak számtalan hasonlóságot mutat a fentiekkel, és – nem lesz tán meglepő – ugyanennyi különbözőséget.

Hozzáteendő, hogy Szabó ekkor már szinte érett alkotó, legalábbis első korszakának zenitjén jár; hajszálra tudja, mi érdekli. Az Álmodozások kora, vagy az Apa nem hagy kétséget afelől, hogy Szabó a vallomásos, a szembesítő, az alanyi múltból kiinduló filmes elbeszélő. A Réz András által választott filmben is az emlékezeté a főszerep; Jancsi és a Párizsba disszidált Kata története a korabeli Magyarország jelene – a „retrospektív szűrőkön” át fotografálva.

Benne zene és tánc Sztálin portréja alatt, „CSAK EGY TÁNC VOLT” és úttörődalok, „Zeng az ének”: életek köMagyar táncos filmek ’65–’88 tőanyaga, „prelúdiuma és fúgája”.

HÁZIGAZDA: RÉZ ANDRÁS

S aztán megint egy illesztékesen választott, mégis újabb irány: a Cha-Cha-Cha, nem maradéktalanul felmérhető. Úgy tűnik, 09.30. ELTÁVOZOTT NAP (1968) amely a galerik és a tánciskolák „bulvárját” parázslik, lángot vet az esély, hogy a régi világ 10.14. FÉNYES SZELEK (1968) hozza. Budapest színtereit és jellegzeosztályai közötti áthidalhatatlan feszültség és 10.28. ISMERI A SZANDI MANDIT? (1969) tes típusait, akik a sorozatban majd visátjárhatatlan távolság mobilizálható, egy soha 11.11. SZERELMESFILM (1970) szatérnek, más megvilágításban; Gothár nem kipróbált modern jövő előtt áll az ország.

11.25. CHA-CHA-CHA (1981) Megáll az időjében. Ha tánc, akkor film alig A népzene és a mozgalmi induló Jancsónál a 12.09. MEGÁLL AZ IDŐ (1981) képes határozottabban utalni arra, hogy megnyomorítottak és a megszomorítottak mű2014.01.13. SZERENCSÉS DÁNIEL (1982) a korabeli szubkultúrát veszi alapanyavészete, a demokrácia krédója. Gyarmathy Lívia 01.27. EGÉSZSÉGES EROTIKA (1985) gul, a zsigeri lázadás és a fülledt erotika, filmjében más a helyzet, de a zene és a tánc esz02.10. ELDORÁDÓ (1988) a gimnazista érzelmek és a kegyetlen fiúközeinek jelentősége hasonló, noha, és ez szemvilág forgószínpadát, amelyben a kültelki mel látható, stilisztikai tónusai egészen mások. Itt már a felfor- vagányok feszülnek a bel-budai kezdőknek, és ki más lehetne a gató nyugati hatások és a megcsontosodott hagyományok közötti küzdelem tárgya, mint a nő, aki – ahogy mondani szokás – szintén társadalmi fesztávú feszültség a tét; innen adódik a Szandi mandi megéri a pénzét. groteszk, humoros, ugyanakkor önfeledten keserű világa. Szatíra ez a javából. Előképe a sorozat későbbi darabjának, az Egészséges Talán már ennyiből is látható, hogy Réz András rafináltan váloerotikának. gatott; aki sorozatát végigjárja, egészen bizonyos, hogy a fenti 2013.09.16. SZERELMES BICIKLISTÁK (1965)

„rímeken” túl számtalan más, delikát filmélvezői ismeDe nincs megállás, haladhatunk tovább ugyanezen az rettel gyarapszik. Arról nem beszélve (épp ellen(értelmezési) íven. Az Eltávozott nap nevelőintézetkezőleg: nagyon is beszélve), hogy Réz az egyik 2013. ben felnőtt főszereplője, amúgy a rendkívüli hangú 09. 16.– 2014 legátéltebb, legszórakoztatóbb és széles látó. 02. 10. táncdalénekes, Kovács Kati, vélt unokanővéréhez MÜPAMOZ körűségében páratlan előadó. Ha a néző a váI „CSAK EGY (kiderül később: anyjához) tér vissza a falura. Sészonról képtelen lesz majd levenni a szemét T Á N C tál, teng-leng, keresi a helyét, a forrást, ahová MAGYAR TÁNCOS F VOLT ” – megjósolhatóan így lesz –, ne csodálkozILMEK ’65-’ 88 származása folytán mégis tartozik. A család már zon, ha Réz András fellépése leveszi a lábáról, Előadóterem televíziót néz esténként, a híradó a londoni szépvulgo: a székéhez szögezi.

Jánossy Lajos

müpa

magazin 2013 augusztus-október

59

EGYÜTT

Már akkor tudom, hogy ő érkezik, amikor még nem is látom. Mert így dudorászni csak ő szokott: kottapontosan, tisztán, pianóban és önfeledten, mintha saját, titkos zenefelhő venné körül. Pedig nem operaénekes. Várbíró Judit, a Müpa Stúdió szerkesztője és rendezője A nürnbergi mesterdalnokokat dúdolja, merthogy nemrég erről az előadásról forgatott filmet. „Jaj, ezt majdnem itt felejtettem” – ezzel a stúdió melletti iroda asztaláról felkapja a zongorakivonatát, amely tele van jegyzetekkel, sárga post-itekkel. De csak majdnem, mert Várbíró Judit semmit sem szokott elfelejteni. Minden riportja minden mondatára, minden filmje minden snittjére emlékszik. Én meg arra, hogy amikor még a Magyar Televízióban készítette őket, egy közös munkánk során az összes vágást és hangkeverést legalább tízszer hallgattuk meg. Újra és újra, addig, amíg tökéletes nem lett. Mert neki csak a tökéletes elég jó. Ezért aztán előfordul, hogy a kész filmet is újra vágja, és a legutolsó pillanatban is módosít, ha kell. „Ez a finomhangolás”– mondja Várbíró Judit, aki az elmúlt években a Müpa mára már legendásnak számító Wagner-napok sorozatának előadásairól, a Ringről, a Parsifalról, a Trisztán és Izoldáról, a Lohengrinről, a Tannhäuserről is készített werkfilmet. Ezeket teltházas vetítéseken mutatták be a Művészetek Palotájában, sőt neves komolyzenei és művészeti televízió csatorna, a Mezzo és a Duna Televízió is sugározta őket. „Én inkább ismeretterjesztő dokumentumfilmeknek szeretem őket nevezni, mert nemcsak a munkafolyamatot mutatjuk be, és mindazt, ami a kulisszák mögött történik, hanem a művet, a zeneszerző zenei világát, az adott zenei korszakot is”– meséli. Várbíró Judit

60 müpa

magazin 2013 augusztus-október

riportere, szerkesztője és rendezője is a moziknak. Azt mondja, pontosan ugyanazzal a gyermeki rácsodálkozással éli meg Wagner zenéjét, mint amikor kilenc évesen, édesapjával együtt először hallotta az operában. Miután karvezetés szakon végzett a Zeneakadémián, hosszú évtizedeket töltött a Magyar Televízióban, ahol híres karmesterekről, énekesekről, muzsikusokról készített portrékat, de a Televízió Nemzetközi Karmesterversenye, a Bartók Béla életéről készült dokumentumfilm, és számtalan koncert közvetítése is az ő nevéhez fűződik. Például a Müpa nyitóelőadásáé is. Persze filmet is készített az új hangversenyteremről, és már akkor érezte, hogy ehhez a gyönyörű épülethez szoros kötelék fogja fűzni. Így is lett. Két évvel később hívták át a Müpa Stúdióba, amely eleinte csak a koncerteket archiválta. Várbíró Judit kollégáival közösen dolgozta ki azt szempontrendszert, hogyan válogatják ki az évi több száz koncertből a felvételre kerülőket: a stúdió dokumentálni szeretné egy-egy művész vagy együttes életpályáját, fontos lehet, ha az idelátogató világhírű muzsikus vagy zenekar első magyarországi vagy Müpa-beli koncertjéről van szó. Vagy éppen az utolsóról.

De az is előfordulhat, hogy egy fiatal művész karrierjének fordulópontjához érkezik, és ettől lesz érdekes az előadás.

K u l i s s z a

ÉLNI WAGNERREL

„Magunknak találhattuk ki, mi legyen ebből a stúdióból és együtt építhettük fel”– mondja. Így hát Várbíró Judit elkezdett televíziós szemmel gondolkodni, és rájött, hogy a Müpa Stúdióban is készíthet dokumentum- és werkfilmeket, tematikus összeállításokat. Így született meg például az a Bartók-válogatás, amelyen Kocsis Zoltán vezényli a szerző négy, egymáshoz is illő, az életművet reprezentáló alkotását. Ezt az anyagot a Mezzo is sugározta. Várbíró Judit szerint pedig az ilyen felvételekkel országimázst építhetünk. Általuk Magyarország mint márka jelenik meg. Hiszen egy világhírű magyar zeneszerző műveit játssza egy olyan világhírű magyar művész, akit leginkább éppen Bartók-interpretációiról ismernek. Most is dolgozik tematikus összeállításokon: a Duna Televízióban látható a MüpArt classic sorozat, amelybe hétről hétre a klasszikus zene legkiválóbb alkotásait válogatják a legjobb hazai és nemzetközi előadók tolmácsolásában. Mindehhez pedig izgalmas zenetörténeti sztorikat is kapunk.

most kezdi vágni. De ez persze csak a jéghegy csúcsa, mert a vágás előtt le is kell forgatni a filmet, arra pedig fel is kell készülni.

Egy-egy forgatás előtt hónapokra beletemetkezik a témába. Amellett, hogy betéve tudja a partitúrát, amelyet ki is jegyzetel, elolvassa az adott darabhoz és szerzőhöz kapcsolódó összes tanulmányt, filozófiai munkát. Ezek pedig Wagner esetében több ezer oldalra rúgnak. „Ilyenkor együtt élek Wagnerrel. Olyan ez, mint amikor az ember felkészül egy nagy ünnepre. Mert Wagner zenéje igazi ünnep”– meséli. Azt is élvezi, hogy ezek a Müpa-beli, félig szcenírozott, modern felfogású előadások újabb mozaikokkal egészítik ki a Wagnerképet. Közben pedig minden filmjéből tanul valamit, mert sokszor egy-egy opera más megvilágításba kerül. A nürnbergi mesterdalnokok forgatása alatt, a Beckmessert alakító Bo Skovhussal készült beszélgetés során ébredt rá arra, hogy a kisstílű hivatalnok, akinek figuráját Wagner egy kritikusáról mintázta, nem egyszerűen buta és gonosz, hanem sokkal inkább kisszerű, komplexusos figura, aki csak arra vágyik, hogy valahogy eltüntesse útjából a nála tehetségesebb dalnokokat. Talán ő Wagner egyik legkomikusabb alakja. Várbíró Judit szerint csodálatos, hogy egy ilyen vígopera csak úgy „lepottyan” Wagner élete közepén. De akár világmegváltó, filozofikus drámákról van szó, akár egy ilyen vígoperáról, Wagner zenéje tele van csodákkal. Ezeket a csodákat szeretné visszaadni a filmjeiben, mert – ahogy mondja –: „a muzsikája olyan varázslat, amely azonnal aktivizál, és magasabb szférába emel. Hát nem ez a zene feladata?!”

Sipos Szilvia

Várbíró Judit semmit sem szokott elfelejteni.

Aztán sorban jöttek más filmek is. Például a Mahler Ünnepről, amelyet a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa évről évre közösen rendezett meg, és amely nemcsak Mahler művészetét mutatta be, hanem új darabok alkotására ösztönözte a kortárs zeneszerzőket.

De készült összefoglaló a Maratonról és a Szimfonikus Körkép zenekari sorozatról is. Eddig az összes nagy Wagner-bemutatóról forgatott dokumentumfilmet. A nürnbergi mesterdalnokokat éppen

müpa

magazin 2013 augusztus-október

61

H u l l á m h o s s z

Imre Eszter egyetemi hallgató, ELTE BTK, irodalom- és kultúratudomány szak

3.

201 er 5. b ó t k o

RA OPE N A T LI AN OPO IN ETR MÜPÁB ANYEG M A A ZKIJ: z, OVS l Színhá K J A á m v CS szti ótere

Az a legjobb a Müpában, hogy az ember minden egyes alkalommal rácsodálkozhat. Számomra már az ottlét önmagában is élmény, függetlenül attól, hogy éppen mire készülök beülni. Bevallom, sokáig úgy Fe lőad E éreztem, hogy ez a hely nem nekem szól, nem engem akar megszólítani, ezért már jó ideje Budapesten éltem, amikor először elmentem. Nagyon hamar sikerült ráhangolódni. Kifejezetten szeretek koncert előtt legalább 3540 perccel megérkezni. Legnagyobb élményem kétségkívül Asaf Avidan márciusi koncertje volt. Talán egy-másfél éve hallottuk először, egy egynyaras slágernek ígérkező dallal. Később kiderült róla, hogy valami egészen újat hozott a popkultúrába, úgy, hogy a már meglévő anyagokat gondolta újra. Janis Joplin és a fiatal Leonard Cohen találkozása, ezerből is felismerhető hangzás, és áttörő elemi zeneiség. Az pedig, hogy ez az esemény a Müpában zajlott, talán valamiképpen kontextualizálja is Asaf munkásságát Magyarországon.

Az őszi programok közül leginkább az élő Met-opera-közvetítésekre vagyok kíváncsi. Októberben kétszer is lesz olyan közvetítés, amit mindenképp látni szeretnék, az egyik az Anyegin, Deborah Warner rendezésében, a másik pedig William Kentridge Sosztakovics-rendezése, Az orr. De a Literárium-programokat is várom, Tolnai és Darvasi estjére szeretnék elmenni.

Bartyik Dániel

egyetemi hallgató, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, hangszerkészítő iskola Akárhányszor ellátogatok a Művészetek Palotájába, sokszínűségével és magas színvonalával mindig levesz a lábamról. Mert legyen az az Il Giardino Armonico, L. Subramaniam vagy Nicolas Namoradze és Madaras Gergely koncertje, esetleg Bodor Ádámmal egy beszélgetés, a Leclair Scylla et Glaucusából vett idézet tökéletesen leírja az élményt, melynek részese lehet a látogató: „Siessetek mielőbb érezni tüzét, láncolja le szíveteket, uralkodjon lelketek felett…” A sok nagyszerű előadás közül kiemelkedett számomra két darab. A Vashegyi György vezette Orfeo Zenakar és Purcell Kórus két éve bemutatott Rameau-előadása, az Hippolyte et Aricie olyan élményt nyújtott, amely mind a mai napig élénken él bennem. A másik az előbb említett Scylla et Glaucus opera, amely igazi 2013. kuriózumnak számít a mai zenei palettán. Mindenképpen meg szeretném szepetmber 22. hallgatni a viola da gamba művész, Jordi Savall előadását szeptemberben.

AZ MVM BE M U JO TA RDI SAVA TJA: A művész – aki olyan név a historikus zene terén, hogy szerintem senkiDE CATALULL , L A CAPELL A REIA L NYA, HESP nek nem kell bemutatni – ezúttal a Borgia-dinasztia 600 évét átölelő zenei programját mutatja ÈR A BORGIA D INASZTIA ZION XXI be. A produkció különböző kultúrák, világtájak és korok zenéinek széles skáláját vonultatja fel a ENÉJE Bartók Béla Nemzeti középkortól a barokkig; egyházi és világi zenéket Spanyolországtól Itáliáig, valamint török, róHangverseny terem mai és szefárd dallamokat. Az előadás nagyszabású kísérlet arra nézve, hogy miként lehet ilyen zenei sokszínűséget egységes alkotássá formálni.

Mezei Mikes egyetemi hallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, szociológia szak

Ha valaki megkérdezi tőlem, vajon megismerhetjük-e egy író személyiségét egy olyan esten, ahol sok mindenkiről beszél, ám magáról alig, komoly kételyeim lettek volna.

Krasznahorkai Lászlónak azonban sikerült teljesen új perspektívát adnia a Literárium programsorozattal már eleve átértelmezett „irodalmi est” fogalmának: a meghívott vendégek mellett (megdöbbentő személyek!) élete legnagyobb hatású, többségükben halott barátai és mentorai portréját elevenítette meg egyszerre ünnepélyes és hátborzongató módon, hogy általuk végül többet eláruljon magáról, mint egy hétköznapi interjúszituációban. Művészi igénnyel megtervezett, kimunkált, ám mégis meglepetésszerű, valódi műsort láthattunk, a szó minden értelmében. Az estet Víg Mihály Irimiás-monológja és éneke, s a 2013 09. 16.– 2014. . 02. 10. megidézett portrékhoz kapcsolódó fényképvetítés tette még telMÜPAMOZ jesebbé.

I „ A Művészetek Palotája spektruma igen széles: a magas kultúrát képviselő, kurrens művé- MA CSAK EGY TÁNC VOLT GYAR TÁNC OS FILMEK ” szeti előadások mellett a populárisabb szcéna iránt érdeklődőket is várják – nem is akármi‚65-’88 lyen kínálattal. Biztosan megnézem majd Réz András „táncos” sorozatának filmjeit, és már Előadóterem most, jóelőre jelezném, hogy december 30-án ünnepli 15 éves fennállását a Müpa hangversenytermében a Bëlga zenekar.

62 müpa

magazin 2013 augusztus-október

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

NYUGDÍJASKEDVEZMÉNYEK A MÜPÁBAN ÚJ ÉLMÉNYEK A RÉGIEK MELLÉ

Nyugdíjas-igazolvánnyal rendelkező kedves vendégeink személyenként két darab jegyet igényelhetnek az alább felsorolt előadásokra, korlátozott számban. Regisztrálni az 555-3307-es telefonszámon lehet a koncert előtt egy héttel a koncertet megelőző napig, a jegypénztár nyitvatartási idejében. A jegyek ára 1500 Ft / darab.

2013.09.01. GÁJER BÁLINT ÉS A GROUP ’N’ SWING 2013.09.16. EURÓPAI HIDAK – MIROSLAV VITOUŠ–JIŘÍ STIVÍN TRIÓ 2013.09.22. JORDI SAVALL, LA CAPELLA REIAL DE CATALUNYA, HESPÈRION XXI – A BORGIA DINASZTIA ZENÉJE 2013.10.05. MARK PADMORE ÉS A BRITTEN SINFONIA 2013.10.10. RICHARD STRAUSS: A HALLGATAG ASSZONY 2013.10.22. MELIS-JELES: BAKKHÁNSNŐK 2013.11.06. KRZYSZTOF PENDERECKI ÉS A CONCERTO BUDAPEST – PENDERECKI 80 2013.11.23. VILÁGRASZÓLÓ – A TILINKÓTÓL A TÁROGATÓIG 2013.11.27. PÁRIZSI FUVALLAT – PÁLÚR JÁNOS ÉS NURIA RIAL 2013.11.30. LETICIA MUÑOZ MORENO – HEGEDŰ. A KAMARA-VIRTUÓZ

S T R A T É G I A I PA R T N E R E I N K

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

S T R A T É G I A I M É D I A PA RT N E R E I N K

Jegyek kaphatók a Müpa jegypénztáraiban (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1., tel.: 555-3300 és 1061 Budapest, Andrássy út 28., tel.: 555-3310), valamint az ismert jegypénztárakban. Online jegyvásárlás: www.mupa.hu ISO 9001:2000 m ü p a magazin 2013 augusztus-október

63

KRITIKÁK A nürnbergi mesterdalnokok június 8-i bemutatójáról

„Bo Skovhus énekesként is perfekt intrikusi-komikusi jutalomjátéka vagy épp Annette Dasch cserfes-kapható Évája szintúgy ünneplést érdemelt…”

„Ez lett volna az ironikus ellenpont? Lássátok, mi lett a nagy német kultúrából?

Vagy szimpla önreflexió?”

A költő-suszter szerepét ezúttal egy mackós alkatú, ám kimondottan fiatal, negyvenhez közeli brit bariton, James Rutherford alakította, aki a szerephagyománynál ifjabb külsejével eleve átrajzolta a fiatal szerelmeseket végül összeboronáló, ám előbb még a szeme előtt eladó lánnyá felcseperedett Éva által megperzselt özvegyember figuráját. A Sachsként már Bayreuthban is bizonyított énekes alapvetően derűs személyiséget és bársonyosságában is nagy teherbírású hangot, érzéki hangegyéniséget állított elénk. Mellette vagy tán kissé előtte egy másik mesterdalnok személyisége vált valósággal körüljárhatóvá: Eric F. Halfvarson Pogner aranyművese az operai jó atyák típusából kiemelkedő, testmeleget árasztó, életes alak gyanánt ámultatta a csodálatos basszista tehetségét. Bo Skovhus énekesként is perfekt intrikusi-komikusi jutalomjátéka vagy épp Annette Dasch cserfes-kapható Évája szintúgy ünneplést érdemelt, míg a rokonszenves fellépésű Klaus Florian Vogt (Stolzingi Walther) tenorjából a biztató és formátumos kezdés után alig valamicske maradt az előadásvégi versenydalra.

Beckmessert a rendező egy idióta aktakukac szintjére zülleszti. A szerepet alakító Bo Skovhusból – gesztusokban és mimikában – szánalmas Mr. Bean alteregót farag. A dán karcos bariton – színészi képességeinek hála – ügyesen feszegeti a ráaggatott karakter határait, de kitörnie belőle, sajnos nem sikerül. Nem az ő hibája, hogy végül nem látunk benne mást, csak egy szimpla idiótát, aki megérdemli a sorsát. A jellemváltozás ezúttal mindkét részről elmarad, mindenki olyan, amilyennek első pillanatban megismertük. ( …) A darab végén kulmináló nacionalista dumával az előadók nem kezdtek semmit. Miközben Fischer hallhatóan a szerelmi szálra fektette a hangsúlyt, érzelmi hőhullámokat keltett a zenekar élén, a végén mégis akkora fortéba torkollott a német nemzeti kultúra apoteózisa („Ha szertefoszlanék a szent Római Birodalom, megmarad nekünk a szent német művészet”), hogy hirtelen ijesztő képeket kezdtem vizionálni. A rendezőnek mindössze annyi volt a hozzáfűznivalója, hogy két kis sráccal labdát passzoltatott egymásnak. Ez lett volna az ironikus ellenpont? Lássátok, mi lett a nagy német kultúrából? Vagy szimpla önreflexió?

László Ferenc (MAGYAR NARANCS, 2013. június 13.)

Kling József (FIGARO, 2013. június 11.)

A kritikusnak nem igaza van, hanem véleménye.

64 müpa

magazin 2013 augusztus-október

HAN obb

É S

gj

„Nagyjából olyannak látjuk, s úgy is viszonyulunk hozzá, mint a Rózsaszín párduc-filmek Dreyfus főfelügyelőjéhez.”

PÉTERI LÓRÁNT nyerte az első Hans Sachs-díjat A Művészetek Palotája első ízben adta át a Richard Wagner születésének bicentenáriuma alkalmából alapított Hans Sachs-díjat, amellyel a hazai zenekritikusok munkáját kívánja elismerni. A díj névadója, A nürnbergi mesterdalnokok műértő mesterembere valóságos történelmi személyiség volt: a szabadidejében drámaíróként és dalszerzőként tevékenykedő 16. századi cipészmester több ezernyi dalt hagyott hátra az utókor számára. Wagner vígoperájában Sachs nem csak a városlakók cipőtalpát, hanem a műalkotások megítélésének szabályait is feszegeti, rávilágítva ennek a szubjektív tevékenységnek a kultúránkban betöltött fontos szerepére. Az elmúlt év komolyzenei előadásairól született kritikákra a szakmai zsűri (Fazekas Gergely, Fábri Péter, Keresztury Tibor) előválogatását követően tíz napon keresztül szavazhatott a közönség. Az idei jelöltek Csengery Kristóf, Csont András, Kling József, Kovács Sándor, László Ferenc, Malina János, Molnár Szabolcs, Péteri Lóránt, Rákai Zsuzsanna és Tallián Tibor voltak, akik közül Péteri Lóránt Gyönyör című írása bizonyult a legnépszerűbbnek. Az ünnepélyes díjátadásra A nürnbergi mesterdalnokok június 8-i premierjének szünetében került sor, ahol Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója és Fazekas Gergely zenetörténész, a szakmai zsűri tagja beszéltek a díj alapelveiről és a zenekritikusi hivatás fontosságáról, majd Fischer Ádám karmester, a Budapesti Wagnernapok művészeti vezetője szólt Hans Sachs szerepének művészi aspektusairól.

B E C K M E S S E R

a le

KRITIKÁK

S A C H S

-DÍaJk S H C sn S SAkritiku

Ami a rendezőt érdekli, az a karneváli létállapotba forduló város, ha tetszik, a protestáns etika és a polgári morál homlokzata mögül kilógó kecskeláb.

Schulz az őskomédiát és az ős-szerelemünnepet keresi és találja is meg a darabban. Az evés (rozskenyér a kosárból), az ivás (sör a csatos üvegből), a párválasztás, a párosodás (David és Magdalena nem vesztegetik az időt, már az első felvonásban elkezdik), a tömegverekedés, az alakoskodó magamutogatás (a céhek felvonulása) és a népünnepélybe torkolló dalnokverseny aktusain keresztül ölt testet a kissé szögletes, kissé ormótlan nürnbergi bacchanália. Az életnedvekből táplálkozó, de pusztító erejű dionüszoszi fergeteg Nürnberg falai közt nem kíván emberáldozatot. A groteszk realizmusban kibontakozó színpadi cselekvény és a karikatúrába hajló jellemrajzok között Sixtus Beckmesser figurája sem lóg ki a sorból. Nagyjából olyannak látjuk, s úgy is viszonyulunk hozzá, mint a Rózsaszín párduc-filmek Dreyfus főfelügyelőjéhez. Komikusnak szánt elagyabugyálása még így is kelt némi rossz érzést. Fellélegezhetünk tehát, amikor letekeri a fejéről a kötést, s a gézt sál gyanánt hetykén a nyakába veti. Akkor mégsem volt akkora a baj.

Péteri Lóránt (ÉLET ÉS IRODALOM, 2013.június 14.)

A kritikusnak nem igaza van, hanem véleménye. müpa

magazin 2013 augusztus-október

65

Önmagam elé

Egy épületnek kétféle módon lehet szelleme. Az első már üresen, birtokbavétel előtt is jellemzi, és az építők céljairól mond el sok mindent. A második fajta szellem az évek során, lassanként költözik a falak közé, és arról árulkodik, mire használják a házat, mi tölti meg hétköznapjait és ünnepeit.

Festhetek én mégoly szimpatikus portrét önmagamról, sorjáztathatom itt a lap aljáig e Magazinnal kapcsolatos parádés ötleteimet – Önök a megelőző 65 oldal alapján fognak megítélni, nagyon helyesen.

Világ életemben azt szerettem én is, ha maga a produktum, a teljesítmény, nem pedig az önreklám, az érdemdús múlt, a kapcsolati háló, bárminemű külső szempont minősíti a munkálkodó embert, legyen ő főszerkesztő, zongoraművész, hosszútávfutó vagy hidegburkoló.

Nem fogok hát hangzatos szólamok sorával itt most beköszönteni, nem kérem hozomra a bizalmukat: azt remélem, maga a Magazin fogja elmondani, hogyan gondolkozom, szerkesztőtársammal mit is akarok. Ha elnyeri a tetszésüket, jó fej leszek, ha unalmasnak találják majd a lapot, akkor - vérmérséklettől függően - valami más.

Alighanem sokunk élményét fogalmazom meg, ha felidézem, hogy nyolc és fél éve először lépve a Művészetek Palotájába, megragadtak a fénnyel átjárt, tágas terek, a koncerttermek falburkolatának nyugalmat árasztó színei, az örömteli találkozás vagy épp a békés félrehúzódás lehetőségét kínáló folyosózugok és kiszögellések – mindaz, ami ideális esélyt teremt egy sokoldalú és otthonos hangulatú kulturális palota létrejöttéhez. Aztán az évek során a koncertek, opera-előadások és sok minden más, aminek itt tanúja lehettem, számomra két fogalomba sűrítette a második szellemet, amely használat közben költözhet egy épületbe: igényesség és elfogulatlanság.

Ezt a két elvet képviseli a Müpa Magazin, a Művészetek Palotájának kéthavi orgánuma is: a legjobbra törekvést és a műfajok pluralitását. Elődünk, Fazekas Gergely távozóban azt javasolta a Ház vezetőinek, hogy a továbbiakban ne egy, hanem két egymással együttműködő, egyenrangú főszerkesztő jegyezze a lapot. Elfogadták ötletét, s most ketten gondolkodunk az új számok tartalmáról: egyikünk az irodalom felől érkezett, de nyitott a zene iránt, másikunk a zene elkötelezettje, de költőként az irodalom hasonlóan fontos része az életének. Ugyanúgy, ahogyan a Házat is a művészetek inspiráló egymásra utaltsága jellemzi. A Müpa Magazin sugallata eddig is az volt, hogy kulturáltnak lenni, a művészet ajándékát elfogadni életstílus – ezt a felfogást szeretnénk a továbbiakban is hirdetni azokkal a cikkekkel, interjúkkal, riportokkal, amelyek kapcsolódnak a Ház programjaihoz, de értékes és elgondolkodtató többletet is kínálnak.

Csengery Kristóf Péterfi István- és Szabolcsi Bence-díjas, az MHB Kritikusi Díjával és az MTA Újságírói Díjával kitüntetett zenetörténész, zenekritikus, szerkesztő, Bölöni György-, Zelk Zoltán- és Déry Tibor-díjas költő. 1957-ben született Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában fuvolatanulmányokat folytatott, a Zeneakadémián a Kroó György vezette zenetudományi szakon szerzett diplomát 1983-ban.

1982-től a Zeneműkiadó szerkesztője, 1988-tól a Muzsika olvasószerkesztője, 1997től 2013-ig ugyanott főszerkesztő-helyettes. 1981 óta ír zenekritikát a legkülönfélébb orgánumok számára. Harminchárom év alatt a Bartók Rádió több mint ezer műsorában beszélt a klasszikus zenéről. Két zenei könyv, három verseskötet, több ezer cikk és több száz folyóiratbeli verspublikáció jelzi munkáját. Felesége dr. Dalos Anna zenetörténész, hatéves kislánya, Julcsi már szép élményeket kapott a Müpától.

66 müpa

fotó: Stekovics Gáspár

H a t á r s é r t ő k

Tér és írás

magazin 2013 augusztus-október

Jó fej szeretnék lenni, elárulhatom.

Ezen belül szellemi élményt, értelmes időtöltést, minőségi kikapcsolódást kínálni egy olyan országban, ahol mindig csak a gond van – teszem azt, állandóan késik a vonat: ha hideg van, befagy a váltó, ha meleg, akkor felpúposodnak a sínek. Vagy árvíz van, vagy kiég a termés az aszály miatt. Vagy ilyenes valaki, vagy olyanos – de legfőképpen feszült, ideges. Szép kihívás egy európai színvonalú programkínálathoz méltó hátteret kínáló, igényes kivitelű és tartalmú Magazinnal bebizonyítani, hogy a művészet túllép a vagy-vagyokon, a társadalmat átható megosztottságokon. Megpróbálni elhitetni avval, aki eddig nem tudta volna, hogy a műveltség akkor sem ciki, ha nem fizetnek érte; hogy békésen megférhet egyazon emberben a Művészetek Palotája és a Sziget Fesztivál akár. Meggyőzni a kétkedőket arról, hogy a kultúra nem valami úri huncutság, sznobok hobbija, szemüveges lúzerek klubja, köldöknéző bölcsésztempó, az ablakon kidobott pénz, hanem valami olyasmi, ami nélkül lehet ugyan élni, de nem biztos, hogy érdemes.

Mindehhez hálistennek nagyon jók az alapok. Felemelő érzés, hogy a Nou Campban focizhatok.

Keresztury Tibor József Attila-, Déry-, Pro Literatura-díjas író, irodalomkritikus, szerkesztő, publicista.

1962-ben született Debrecenben. 1987-ben kap diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-történelem szakán. 1986 és 2006 között az Alföld című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat szerkesztője. 1989-ben a Bálint György Újságíró Iskolán kulturális újságíró diplomát szerez. 2002-től 2006 márciusáig, majd 2011 áprilisától újra a Pulitzer-díjjal elismert Litera.hu nevű internetes kulturális portál főszerkesztője. 2006 márciusától 2010 végéig kulturális attaséként a Stuttgarti Magyar Intézet igazgatója.

2011. november 1-től a Művészetek Palotája irodalmi szerkesztője. 2012-ben védte meg Petri György és a századvég magyar költészete című PhD-értekezését. Nyolc önálló könyve, s közel négyszáz publikációja látott napvilágot. Felesége pszichológus, két gyermeke egyetemista, a harmadik középiskolás.

m眉pa

magazin 2013 augusztus-okt贸ber

67

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

2013/14 Perényi Miklós

Sol Gabetta

Jordi Savall

John McLaughlin

Joyce DiDonato

VÁLTSON BÉRLETET a Müpa produkcióira!

S T R A T É G I A I PA R T N E R E I N K

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

68 müpa

magazin 2013 augusztus-október

S T R A T É G I A I M É D I A PA RT N E R E I N K

Jegyek kaphatók a Müpa jegypénztáraiban (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1., tel.: 555-3300 és 1061 Budapest, Andrássy út 28., tel.: 555-3310), valamint az ismert jegypénztárakban. Online jegyvásárlás: www.mupa.hu ISO 9001:2000