ÉLMÉNY!
Minden tekintetben.
mupa.hu
Fotó © Réthey-Prikkel Tamás, Nagy Attila, Posztós János, Kotschy Gábor, Pályi Zsófia
Stratégiai partnereink:
A Müpa támogatója a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium
Liszt Ferenc életműve a magyar kultúra erejét őrzi és utat mutat a világ felé. Művészete ma is arra emlékeztet bennünket, hogy a kultúra hidakat épít: összeköti a múltat és a jelent, a nemzetit és az egyetemest, az alkotót és a közönséget. Liszt zenéjében ott van Magyarország, de ott van Európa és a világ is. Öröksége arra tanít bennünket, hogy lehetünk egyszerre büszkék arra, ahonnan jövünk, és nyitottak arra, ami körülöttünk történik. A Müpa által életre hívott Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál évről évre ezt a sokszínűséget teszi átélhetővé. Liszt örökségéből kiindulva különböző műfajok, országok, művészeti ágak és generációk találkoznak egymással. Ez a találkozás a fesztivál egyik legfontosabb értéke: a hagyomány nem lezárt múlt, hanem inspiráció a jelen és a jövő számára. Kívánom, hogy az idei Liszt Ünnep minden koncertje és előadása gazdagítsa közös kulturális élményeinket, és Liszt Ferenc szellemében újabb hidakat építsen Magyarország és a világ között. Felemelő találkozásokat és maradandó művészeti élményeket kívánok! Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter
The oeuvre of Ferenc Liszt preserves the power of Hungarian culture and points the way to the world. His art is a reminder that culture builds bridges: it connects the past and the present, the national and the universal, the artist and the audience. Hungary is there in Liszt’s music, as are Europe and the world. His legacy shows us that we can be proud of our roots while also being open to the world around us. The Liszt Fest International Cultural Festival, launched by Müpa Budapest, brings this diversity to life year after year. Drawing on Liszt’s legacy, different genres, countries, art forms and generations come together. These convergences constitute one of the most important values of the festival, showing that the tradition is not a closed chapter of the past, but an inspiration for the present and the future. May every concert and performance of this year’s Liszt Fest enrich our shared cultural experiences and build, in the spirit of Ferenc Liszt, new bridges between Hungary and the world. I wish you uplifting encounters and lasting artistic experiences! Zoltán Tarr Minister for Social Relations and Culture
TARR ZOLTÁN
Tisztelt Közönségünk! Liszt újító, kísérletező szellemisége a mai napig inspirál minket. Sosem riadt vissza a nehézségektől, a megoldást szem előtt tartva addig ment, ameddig el nem érte a hőn áhított célt. Az ő haladó, megalkuvást nem ismerő természete nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál évről évre a legkiválóbb produkciókat és művészeket mutassa be a magyar közönségnek és a hazánkba látogató külföldieknek. Ezért most arra kérjük Önöket, bátran merjenek kísérletezni, új műfajokban elmélyülni, új előadókat megismerni. Nyugodtan ránk bízhatják magukat, hiszen kollégáimmal minden esetben olyan produkciókat válogatunk össze a fesztiválra – legyen szó klasszikus zenéről, irodalomról, táncról vagy képzőművészetről –, amelyek valóban maradandó élményt ígérnek, és a nézőtér elhagyása után is sokáig velünk maradnak. Jó felfedezést kívánok! Káel Csaba a Müpa vezérigazgatója
Dear Audience,
KÁEL CSABA
I wish you a pleasant time exploring! Csaba Káel CEO, Müpa Budapest
Fotó: Csibi Szilvia / Müpa
Liszt’s innovative and experimental spirit continues to inspire us to this day. He never shied away from difficulties, pressing on towards his goal. His progressive, uncompromising character greatly inspired us to have the Liszt Fest International Cultural Festival present the very finest productions and artists to Hungarian audiences and visitors from abroad year after year. In a like spirit, we now invite you to dare and experiment, immerse yourselves in new genres and discover new performers. You can rest assured that you’re in good hands, as my colleagues and I always select productions for the festival – whether classical music, literature, dance or visual art – that promise lasting experiences and can be expected to stay with you long after you have left the auditorium.
2026. 10. 8. 20.00
| Magyar Zene Háza – Koncertterem
JEGYÁRAK • TICKETS: 9500−15000 HUF
Autechre
19.00 20.00 20.30 21.30
10
kapunyitás Alley Catss MDX (Gescom / Skam) Autechre
Az elektronikus tánczene egyik legizgalmasabban kísérletező experimentális formációja, a Rob Brown és Sean Booth alkotta brit duó 1987-ben alakult. A műfajra máig hatást gyakorló, úttörő zeneiségű csapat az évek során számos albumot készített, melyek az intelligens tánczene mérföldköveivé váltak. Az idén februárban induló The TwentyTwentySix turné során az Autechre olyan országokban lép fel, mint Japán, Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság, illetve olyan fesztiválokon kínál egyedi hangélményt a közönségnek, mint a Lunchmeat, a ROBOT, a Reworks vagy az Indigo. A turné páratlan hangutazást ígér, a budapesti rajongókat a duó a Magyar Zene Házába várja, természetesen a koncertterem ezúttal is kivilágítatlan lesz.
A koncert a Liszt Ünnep keretében a Magyar Zene Házával közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
Fotó: Bafic
The British duo of Rob Brown and Sean Booth formed in 1987 and went on to become one of the most exciting experimental acts in electronic dance music. Over the years, the pioneering pair have released numerous albums that are now regarded as milestones in electronic music, and their influence on contemporary musicianship remains profound. Launched this February, their TwentyTwentySix tour takes in dates across Japan, France, Germany and the UK, offering audiences at festivals such as Lunchmeat, ROBOT, Reworks and Indigo a singular sonic journey. In Budapest, they will perform at the House of Music Hungary, where the performance will take place in total darkness.
AUTECHRE
Tíz Autechre-dal a budapesti koncert elé
12
1
Cavity Job (1991) Az Autechre első kislemezének dala – ennek hallatán szerződtette le őket a legendás Warp Records.
6
777 (1998) Előszeretettel adnak dalaiknak egyszavas – vagy mint ez esetben: egy háromjegyű számból álló – címet.
2
Crystel (1992) A Crystel volt az Autechre első megjelenése a többnyire elektronikus zenét játszó előadókat foglalkoztató Warpnál.
7
Dropp (1999) A szám az 1999-es keltezésű EP7-en jelent meg, és az együttes leghallgatottabb dala lett a YouTube-on.
3
Glitch (1994) A dal érdekessége, hogy a szó egy experimentális zenei stílusra is utal.
8
4
Leterel (1995) A szám azon a Tri Repetae című albumon szerepel, amely sokak szerint a duó főműve.
Perlence (2008) A kritikusok kegyeit kivívó Quaristice albumon szereplő Perlence kifejezetten nyugodtan indul, de aztán itt is elszabadul a kísérletezőkedv.
5
Laughing Quarter (1997) Az Envane című EP érdekessége, hogy minden rajta szereplő dal címe a „quarter” szóval végződik.
9
Debris Funk (2018) Az NTS Sessions 1-4 című albumon található Debris Funk több mint tíz percen át igényli a figyelmünket.
10
Esc Desc (2020) A Sign az Autechre eddigi legsikeresebb albuma, a 41. helyig jutott a brit listán.
Ten Tracks Ahead of Autechre’s Budapest Concert 1
Cavity Job (1991) Their first single released under the name Autechre, that made the legendary Warp Records sign them.
2
Crystel (1992) Crystel was one of the first Autechre songs featured at Warp, which specializes in electronic music.
6
777 (1998) The 1998 album that features this song with the three-digit title is itself untitled.
7
Dropp (1999) Dropp, featured on EP7, is Autechre’s most-streamed song on YouTube.
8
Perlence (2008) Featured on Quaristice, the album that once again won over a great many critics, Perlence gets off to a fairly calm start, but then they can’t help giving free rein to their spirit of experimentation.
3
Glitch (1994) Glitch is (also) a genre of experimental electronic music that emerged in the 1990s.
4
Leterel (1995) Leterel is from the album Tri Repetae, which many consider the duo’s magnum opus.
9
Laughing Quarter (1997) Envane has relatively straightforward multi-word titles, all of which end in ‘quarter.’
Debris Funk (2018) From the album, which is named NTS Sessions 1–4, Debris Funk is demanding your attention for over ten minutes.
10
Esc Desc (2020) Autechre’s most successful album to date, Sign reached number 41 on the British charts.
5
2026. 10. 9. 10.00
| Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
JEGYÁRAK • TICKETS: Információ a helyszín honlapján. For more information visit the website of the venue.
Walk This Way. A gyaloglás művészete Kurátorok: Készman József, Máté Zsófia
A gyaloglás az emberi mozgás egyik legalapvetőbb formája, amely túlmutathat praktikus, mindennapi funkcióján, és kultúrtörténeti jelenségként, a megismerés eszközeként, művészeti aktusként, valamint filozófiai módszertanként is értelmezhető. Lucius Burckhardt az 1970-es években dolgozta ki a promenadológia (angolul: strollology, science of walking) kultúratudományi és esztétikai módszerét, melynek célja, hogy az emberekben tudatosítsa
14
a környezet észlelésének feltételeit és bővítse a környezeti percepciót. A kiállítás a gyaloglást mint művészeti formát, narratív eszközt és kritikai gyakorlatot vizsgálja olyan művek, projektek, akciók bemutatásán keresztül, amelyek a gyaloglás hétköznapi aktusát a felfedezés, a feltérképezés, az ellenállás, a politikai cselekvés eszközévé teszik.
A kiállítás megtekinthető 2026. október 9. és 2027. január 31. között. A kiállítás a Liszt Ünnep keretében a Müpa és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum közös programja.
Tsai Ming-liang: Sand (Homok, 2018) Fotó: Chang Jhong-Yuan | Forrás: Homegreen Films
Walking is one of the most fundamental forms of human movement, which can transcend its practical, everyday function and be interpreted as a culturalhistorical phenomenon, a means of cognition, an artistic act and a philosophical methodology. Lucius Burckhardt developed promenadology, a method of cultural studies and aesthetics (also known as strollology, or the science of walking) in the 1970s, with the aim of making people aware of the conditions under which they perceive their environment and broadening their environmental perception. The exhibition explores walking as an art form, a narrative instrument and a critical practice, through works, projects and actions that instrumentalize the everyday act of walking as a means of discovery, reconnaissance, resistance and political action.
2026. 10. 10. 19.00 2026. 10. 11. 19.00
|
Müpa – Fesztivál Színház
JEGYÁRAK • TICKETS: 4500−8000 HUF
FrenÁk Társulat: FrenÉsie – bemutató RoadMovi(e)ng
Előadják: Árvay-Vass Léna, Buda Balázs, Cserháti Gergely, Deák Kristóf, Jurák Bettina Rose, Kovács Mátyás Dramaturg: dr. Horváth Nóra Zenei szerkesztő: Gergely Attila Látvány: Victoria Frenak Jelmez és design: Nyári Gergő
16
Fényterv: FrenÁk Fényterv-kivitelező: Barad Dávid Művészeti asszisztens: Árvay-Vass Léna Produkciós asszisztens: Török Viktor Alpintechnika: Zoltai György Társkoreográfus: Jurák Bettina Rose Koreográfia: Crazy Társulás Koncepció: FrenÁk
Az előadás a Liszt Ünnep keretében a FrenÁk Társulattal közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
Fotó: bobal photography
FRENÁK TÁRSULAT
A FrenÉsie (a cím franciául „őrületet”, „tombolást” vagy „rajongást” jelent) olyan látványvilágot és dinamikát teremt, amelyben a centrális teret a testek egyfajta kontrollált, mégis vad, megállíthatatlan örvénylése uralja. A darab a jövő egzisztenciális kérdéseit és a jövő által diktált új dinamika (ösztönös?, kiszámított?) forrásait kutatja, miközben a bizonytalan közeg az emberi kapcsolatok törékenységét és stabilitását tükrözi. A F_EvER után a FrenÉsie a teremtés problematikáját középpontba állító trilógia második része, amely szót emel az újratermelődő egyformaság, az uniformizáció és az emberi kiszolgáltatottság ellen. Az alcím – RoadMovi(e)ng – egyfelől játékosan idézi meg a hagyományos road movie-kat, másfelől a folyamatos mozgásban lét, az örökös helyváltoztatás kényszerét is kihangsúlyozza.
18
FrenÉsie (French for ‘frenzy,’ ‘craze’ or ‘rampage’) stands for visuals and dynamics where in the centre of the space the bodies swirl in a controlled manner, yet wildly, unstoppably. The play explores the existential questions of the future and the sources of the new dynamics (instinctive?, calculated?) dictated by it, whilst depicting the fragility and stability of human relationships in this uncertain environment. FrenÉsie follows F_EvER as the second part of a trilogy that is centred around the problem of creation, and is an appeal against ceaseless uniformity, standardization and subjugation. The punning subtitle, RoadMovi(e)ng, refers to the evocation of the key characteristics of traditional road movies and to the compulsion to keep moving, to change one’s place.
Fotó: bobal photography
FRENÁK TÁRSULAT
2026. 10. 10. 19.30
| Zeneakadémia – Nagyterem
Snétberger Zenei Tehetség Központ 15 Közreműködő diákok: Bakonszegi Flóra, Kollár Liza, Pál-Balázs Anna Vivien – ének, Bader Roland, Berki Barbora, Oláh Patrícia – zongora, Ganyi Kristóf – brácsa, Csákvári Emma – cselló, Balázs Richárd, Balog Jázmin, Káldi Attila, Fehér Fábió, Töttős Barnabás – gitár, Bogdán Zoltán – dobok Közreműködő végzett hallgatók: Ali Jian – brácsa, Balogh Máté – szaxofon, Lakatos Béla – klarinét, Nagy Ferenc – zongora Közreműködő tanárok: Farkas Zsolt – zongora, Jónás Géza – nagybőgő, Barcza Horváth József – nagybőgő, Tóth Kamilla – zongora, Snétberger Ferenc – gitár, Snétberger Toni – dobok Vendég: Matthieu Michel – trombita
20
JEGYÁR • TICKETS: 3000 HUF
Fotó: Hirling Bálint / Müpa
SNÉTBERGER FERENC ÉS TANÍTVÁNYAI
Snétberger Ferenc másfél évtizeddel ezelőtt indította útjára egyedülálló mentorprogramját, amely – a lehető legszélesebb spektrumban – hátrányos helyzetű, különleges zenei tehetségek számára biztosít tanulási lehetőséget. A határainkon innen és túlról érkező fiatalok évről évre a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központban találkoznak, a legelső diákok 15 éve léptek először színpadra. Közülük sokan mára sikeres művésszé váltak, és a fiatalabb növendékek mentorai, segítői lettek. A jubileumi koncerten a központ egykori és jelenlegi növendékei, valamint tanárai közösen szólaltatják meg az alapító művészeti igazgató, Snétberger Ferenc által összeállított programot, amely igazán különlegesnek ígérkezik. A műsorban barokk, klasszikus és romantikus mesterek kompozíciói mellett kortárs szerzők darabjai, jazzszámok és persze sok-sok improvizáció hangzik el.
22
Fifteen years ago, Ferenc Snétberger launched a unique mentoring programme that provides learning opportunities across the widest possible spectrum for disadvantaged young people with exceptional musical talent. Every year, young people from Hungary and abroad meet at the Snétberger Music Talent Centre in Felsőörs, on the northern shore of Lake Balaton. The first students took to the stage 15 years ago, and many of them have now become successful artists, as well as mentors and helpers to the youngest students. At the anniversary concert, former and current pupils of the Centre, together with the teachers, will perform a programme put together by the founder and artistic director, Ferenc Snétberger, which promises to be truly special. In addition to compositions by Baroque, Classical and Romantic masters, the programme includes pieces by contemporary composers, jazz numbers and, of course, plenty of improvisation.
Fotó: Melczer Zsolt
A SNÉTBERGER ZENEI TEHETSÉG KÖZPONT TANÁRAI ÉS DIÁKJAI
Hat kiemelkedő tehetség, aki a Snétberger Központból indult
24
1
Farkas Zsolt Konzisként került a központba, később a Zene akadémia jazz-zongora szakán diplomázott, és Londontól Oslón át Tel-Avivig számos helyen koncertezett.
4
Fehér Fábió Tizenegy évesen kapta első gitárját, tizennyolc évesen pedig már a Müpa által rendezett Jazz Showcase-en játszott. 2024-ben megnyerte az első Babos Gitárversenyt.
2
Jónás Géza Szinte kezdőként érkezett, de máig azokból a zenei alapokból építkezik, amelyeket itt sajátított el. Később megnyerte a Pege Aladár Jazz Nagybőgő Versenyt, és számos formációban bizonyította már sokoldalúságát.
5
Lakatos Béla Klasszikus zenészként érkezett, de a központban belekóstolt a jazzbe is. Többször szerepelt sikerrel az Országos Klarinétversenyen, tavasszal diplomázik a Zeneakadémián.
3
Balogh Máté 2019-ben került a Snétberger Központba, ma a Zeneakadémia jazz tanszakán tanul. 2024-ben a közönség az év fiatal jazztehetségének választotta, 2026-ban Magyar Jazz Díjat kapott.
6
Ali Jian Családjában elsőként választotta a zenészpályát, a táborban alakult kvartett brácsásaként a spanyol királyné előtt is játszott már Madridban. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetemen tanul, a terve pedig, hogy tanítani fog.
Six Exceptionally Talented Former Pupils from the Snétberger Talent Centre 1
Zsolt Farkas He was in the Conservatoire when he joined the Centre, he later graduated from the jazz piano programme of the Liszt Academy and gave concerts in many places, from London to Tel Aviv and Oslo.
2
Géza Jónás He was almost a beginner when he started at the Centre, but he says, he would acquire the musical foundations he still keeps building on. He went on to win the Pege Aladár Jazz Double Bass Competition and demonstrated his versatility in a number of ensembles.
3
Máté Balogh He came to the Snétberger Centre in 2019, he now studies at the jazz programme of the Liszt Academy. In 2024, the audience voted him Young Jazz Talent of the Year; in 2026 he received a Hungarian Jazz Award.
4
Fábió Fehér He received his first guitar when he was eleven; he later became a student at the Snétberger Centre, and at the age of eighteen, he was performing at the Müpa Jazz Showcase. In 2024, he won the first Babos Guitar Competition.
5
Béla Lakatos He came to the Centre as a classical musician, but he strayed into the world of jazz too. He has participated with success at the National Clarinet Competition several times. He is due to graduate from the Liszt Academy this spring.
6
Ali Jian The first in his family to choose a career in music, as the violist of a quartet formed at the camp, she also got to play in front of the Queen of Spain in Madrid. She is currently a student at the University of Pécs, and her plan is to take up teaching.
2026. 10. 12. 19.00
| Müpa – Üvegterem
JEGYÁRAK • TICKETS: 3000−5500 HUF
Tóth Marcsi-est A 2025-ös Margó-díj nyertese Közreműködik: Radnay Csilla, Tóth Marcsi – próza, Szekeres András – ének, gitár Moderátor: Valuska László
2025-ben az Erdő van idebenn kapta a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. A Magvető elsőkötetes szerzője 2011 óta dolgozott a könyvön, amely a Kádár-kockák Family Frosttal megzenésített világában játszódik, egy erdő által körülölelt faluban – az anya ide költözik vissza kamasz lányával, hogy barátnője panziójában dolgozva kezdjen új életet. Az Erdő van idebenn nem faluregény, hanem az életünk, amelyben boldogulni próbálunk. Egyszerre
26
nyers és költői, brutális és naiv, ijesztő és hívogató. A Müpában nemcsak az első prózakötetig tartó útról, hanem az azóta eltelt időszakról, visszajelzésekről és új munkákról, a hétköznapok szélsőségeiről, az északkelet-magyarországi lehetőségekről, meghatározó női mintákról is kérdezi a szerzőt a műsorvezető, Valuska László, valamint arról, miként határozza meg a vidékábrázolás gondolkodásunkat.
Literary programme in Hungarian.
Fotó: Nagy Attila / Müpa
In 2025, Erdő van idebenn (There’s a Forest Inside) won the Margó Prize for Best First Book of Prose. This was Marcsi Tóth’s first book, brought out by Magvető, and it had been in the making since 2011. It takes place in the world of provincial Hungary, set to the sound of ice cream vans, with a mother moving back to her village, deep in a forest, with her teenage daughter, to work at her friend’s boarding house. This is not a novel about a village; it is about our life, where we try to get by. It is equally raw and poetic, brutal and naive, frightful and enticing. In Müpa Budapest, the host László Valuska will ask the author about the journey to her first book of prose, what she has been doing since then, the public response and the new things she’s working on, as well as about extremes in everyday life, opportunities in NorthEast Hungary, major female role models, and how the representation of rural Hungary defines our thinking.
TÓTH MARCSI
2026. 10. 12. 19.30
| Zeneakadémia – Nagyterem
London Sinfonietta Steve Reich 90
Steve Reich: Clapping Music Steve Reich: Pulse Steve Reich: Radio Rewrite Steve Reich: Electric Counterpoint Steve Reich: City Life Közreműködik: Gyémánt Bálint – gitár, London Sinfonietta Vezényel: Toby Thatcher
28
JEGYÁRAK • TICKETS: 4500–12500 HUF
Korunk egyik legnépszerűbb kortárs zeneszerzője, Steve Reich októberben lesz 90 éves, és továbbra is igen aktív. Új, nagyzenekari darabját a születésnapra időzítve mutatják be Edinburghban. A legendás amerikai alkotóművész stílusára a modern jazz éppúgy hatott, mint Bach, Bartók vagy az afrikai tradicionális ütőhangszeres zene. Gondolkodását a mai napig műfajés stílushatárokon átlépő nyitottság jellemzi, ha pedig valamiben művészi lehetőséget lát – legyen szó egy nagyváros sajátos zajzenéjéről vagy a Radiohead együttes dalairól –, azt műveiben fel is használja. A világ egyik legkiválóbb kortárs zenei együttese, a London Sinfonietta egy különleges koncerttel köszönti azt a komponistát, aki az elmúlt évtizedekben nemcsak a kortárs zenére, hanem a táncra, a filmművészetre és a képzőművészetre is döntő hatást gyakorolt. Steve Reich emblematikus művét, az Electric Counterpointot pedig a hazai jazzélet egyik leginnovatívabb gitárosa, Gyémánt Bálint szólaltatja meg.
A koncert a Liszt Ünnep keretében a Zeneakadémiával közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
Fotó: Lang Nándor
Steve Reich, one of the most popular contemporary composers of our time, will turn 90 in October and remains very active, with the Edinburgh Festival celebrating his birthday with the premiere of his new orchestral piece. The legendary American creator’s style has incorporated influences as wide-ranging as modern jazz, Bach, Bartók and traditional percussion music from Africa. To this day, his thinking transcends genres and styles, and he will readily incorporate into his works all that he considers to possess artistic potential, from the peculiar noise music of a large city to the work of Radiohead. With its special concert, the London Sinfonietta, one of the world’s finest contemporary music ensembles, now pays tribute to a composer who has for decades had a decisive influence not only on contemporary music but also on dance, film and the visual arts. The performance of Steve Reich’s emblematic Electric Counterpoint will feature one of the most innovative Hungarian jazz guitarists, Bálint Gyémánt.
GYÉMÁNT BÁLINT
Fotó: Mark Allan
LONDON SINFONIETTA
2026. 10. 13. 19.30
| Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Franz Welser-Möst | The Cleveland Orchestra Liszt: Orfeusz – szimfonikus költemény Martinů: 2. szimfónia Brahms: 2. (D-dúr) szimfónia, op. 73 Közreműködik: The Cleveland Orchestra Vezényel: Franz Welser-Möst
32
JEGYÁRAK • TICKETS: 7500−28900 HUF
A 2002 óta Franz Welser-Möst által irányított Cleveland Orchestrát a New York Times „Amerika legjobbjának” nevezte. Az 1918-ban alapított zenekar a Severance Music Centerben lép fel, amelyet sokan az Egyesült Államok egyik legszebb koncerttermének tartanak. A 2026–27-es évad Welser-Möst huszonötödik, egyben utolsó szezonja Clevelandben, amivel ő lesz a leghosszabb ideig szolgáló zeneigazgató az együttes története során. E negyedszázad alatt nemcsak megerősítette a zenekar elkötelezettségét az új zene iránt, de a Severance Music Centerben tartott operaelőadások hagyományát is felélesztette. Hetedik zeneigazgatóként olyan művészeket követett a Cleveland Orchestra élén, mint Christoph von Dohnányi, Lorin Maazel, valamint Széll György, aki 1946-tól 1970-ig vezette az együttest. A koncerten felhangzik Martinů 2. szimfóniája is, amelynek megírására a clevelandi csehek közössége kérte fel a zeneszerzőt, a művet pedig a Cleveland Orchestra mutatta be 1943-ban.
Fotó: Yevhen Gulenko
The Cleveland Orchestra, under the leadership of Franz Welser-Möst since 2002, is considered “America’s finest” by The New York Times. Founded in 1918, the orchestra performs at Severance Music Center, widely regarded as one of the most beautiful concert halls in the United States. The 2026–27 season marks WelserMöst’s 25th and final year as music director and makes him the longest-serving music director in the orchestra’s history. During his tenure, he expanded the orchestra’s commitment to new music and renewed the tradition of opera performance at Severance Music Center. Welser-Möst is seventh Music Director of The Cleveland Orchestra following Christoph von Dohnányi, Lorin Maazel, and György Széll, who led the ensemble from 1946 to 1970. The Cleveland Orchestra’s concert in Budapest includes Martinů’s Symphony No. 2, which was commissioned by the Czech community of Cleveland and premiered by the orchestra in 1943.
FRANZ WELSER-MÖST
Fotó: Yevhen Gulenko
THE CLEVELAND ORCHESTRA
Öt Amerikában befutott magyar karmester 1
2
36
Széll György (1897–1970) szigora, következetes sége, tántoríthatatlansága legendás, ma inkább úgy fogalmaznánk, hogy a karmesteri hivatás rettegett zsenije volt. Közel negyed évszázadon át vezette a Clevelandi Szimfonikus Zenekart, amely ezekben az évtizedekben vívta ki magának az egyik legelőkelőbb pozíciót az Egyesült Államok zenei életében. Mielőtt 1953-ban Chicagóba szerződött, Reiner Frigyes (1888–1963) olyan együttesekkel dolgozott, mint a Cincinnati Szimfonikusok, a New York-i Filharmonikusok vagy a Pittsburghi Szimfonikus Zenekar, és gyakran vezényelt a Metropolitan Operában is. Muzsikus kollégái bizonyára nem véletlenül hasonlították a Drakula grófot zseniálisan megformáló Lugosi Bélához.
3
Reiner Frigyes halála után Solti Györgyöt (1912–1997) szerették volna felkérni a Chicagói Szimfonikusok vezetésére, ám angliai elfoglaltságai miatt Solti akkor még visszautasította az ajánlatot. Csak pár évvel később, 1969-ben vállalkozott a reineri örökség továbbvitelére.
4
Sok furcsasága ellenére Ormándy Jenőről (1899–1985) nem a zsarnok-karmester emléke maradt fenn. A budapesti Zeneakadémián Hubay Jenő hegedűtanítványa volt. 1936-tól már kizárólag a karmesterségnek élt, és több mint négy évtizeden át állt a Philadelphia Orchestra élén.
5
Doráti Antal (1906–1988) 1937-től kezdődően sokfelé (Washingtonban, Dallasban, Minneapolis ban, Detroitban) dolgozott, de az európai zenekarokkal is eleven maradt a kapcsolata.
Five Hungarian Conductors who Made It in the US 1
Legendary for his rigour, consistency and unwavering resolve, conductor György Széll (1897–1970) would more likely be described today as a feared genius of his vocation. The nearly quarter of a century he spent at the helm of the Cleveland Orchestra saw the ensemble rise to prominence in the musical life of the United States.
2
Before Fritz Reiner (1888–1963) signed on with Chicago in 1953, he had worked with such orchestras as the Cincinnati Symphony Orchestra, the New York Philharmonic and the Pittsburgh Symphony Orchestra. He frequently conducted at the Metropolitan Opera. It was probably for a good reason that his colleagues compared him to Béla Lugosi, who portrayed Count Dracula so brilliantly.
3
Following the death of Fritz Reiner, the Chicago Symphony Orchestra wished to appoint another Hungarian conductor, Georg Solti (1912–1997), as its music director, but he had commitments in England at the time, and declined the offer. It was not until a few years later, in 1969, that he undertook to carry on Reiner’s legacy.
4
Though he was certainly a man of oddities, Eugene Ormándy (1899–1985) is not remembered as a tyrannical conductor. At the Budapest Academy of Music, he studied the violin with Jenő Hubay. From 1936, he devoted himself exclusively to conducting and led the Philadelphia Orchestra for more than four decades.
5
Antal Doráti (1906–1988) worked in various places from 1937 onwards (Washington, Dallas, Minneapolis, Detroit), but he maintained close ties with European orchestras as well.
2026. 10. 15–18.
| MTK Sportpark
Art Market Budapest Nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár
Kísérőprogramok: Art Photo Budapest – nemzetközi fotóművészeti kiállítás és vásár sCULTURE – szabadtéri szoborpark ART+ programsorozat
38
A Liszt Ünnep keretében a Müpa és az Art Today Kft. közös programja.
JEGYÁRAK • TICKETS: Napijegy: 4900 HUF Diák- és nyugdíjasjegy: 3000 HUF
Közép- és Kelet-Európa legnagyobb, Európa egyik kiemelkedő nemzetközi képzőművészeti vására, az Art Market Budapest 2026 októberében 16. alkalommal kínál különleges élményeket a műértő és műélvező közönségnek. Az évente megrendezett kortárs képzőés fotóművészeti válogatás a világ mintegy harminc országából érkező közel száz kiállító jóvoltából több ezer műalkotást mutat be Budapest legkorszerűbb rendezvényhelyszíne, az MTK Sportpark kiállítási csarnokában és parkjában. Régiónk egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására, az Art Photo Budapest, valamint a kiállítókkal együttműködésben létrehozott ART+ programsorozat a nagyszabású művészeti seregszemle kísérőprogramjaként, a sCULTURE szabadtéri szoborpark pedig különleges látványosságként szintén a vásár helyszínén várja az érdeklődőket.
Art Market Budapest, Central and Eastern Europe’s largest international art fair and one of Europe’s significant contemporary art events, brings a special experience to art lovers and art professionals for the 16th occasion in October 2026. The region’s largest selection of contemporary art and photography features nearly a hundred exhibitors and thousands of artworks from around thirty countries of the world, in the state-of-theart exhibition hall and the surrounding public spaces of Budapest’s newest event venue. The fair is accompanied by countless side events, of which Art Photo Budapest, the only international photography fair of the region, ART+, an international program of art performances organized in cooperation with the fair’s numerous exhibitors, as well as sCULTURE, a spectacular open-air sculpture park are also available for visitors at the fair location.
2026. 10. 15–18.
| Millenáris – Nemzeti Táncszínház
JEGYÁRAK • TICKETS: Információ a program honlapján. For more information visit the website of the programme.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál Kiemelt programok: 10. 15. 16.00 a 2026-os Margó-díj átadása 18.30 Háy János: 100 nap 19.30 Steinunn Sigurðardóttir: A vulkán árnyékában 20.30 MORDÁI – In memoriam Sebő Ferenc 10. 16. 18.30 Bödőcs Tibor: Jézus a hegyen 19.30 Mart Kivastik: Lépcső a mennybe 20.00 Vida Gábor: A bukfenc 20.30 Olvadás
40
10. 17.
17.00 18.00 19.30 20.30
10. 18. 17.00 18.30 18.30
Závada Pál: Talajvíz és irodalom Rakovszky Zsuzsa: A tenger kapui Moskát Anita: A hangrestaurátor 15 év a margón Karafiáth Orsolya: Sehogyse Maros András: Több mint Rangrejtve járni: Víg Mihály – Németh Róbert beszélgetőkönyve
Az esemény a Liszt Ünnep keretében a Kultúrkombinát Kft.-vel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
Idén újra a magyar és a világirodalom legjavával találkozhatnak az olvasók a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban megrendezett Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon. Elfogadta a fesztivál meghívását Ezio Gavazzeni, Daniel Gustafsson, Mart Kivastik, Einar Lövdahl, Ragnar Ólafsson, Beatriz Serrano és Steinunn Sigurðardóttir is. A fesztiválon tizenkettedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margódíjat, illetve az Őszi Margón mutatja be frissen megjelenő könyvét mások mellett Babiczky Tibor, Boglutz Alexandra, Bolla Ágnes, Bödőcs Tibor,
Forgách András, Földényi F. László, Háy János, Horváth András Dezső, Inkei Bence, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Kocsis Szilvia, Lugosi Viktória, Maros András, Masri Mona Aicha, Megyeri Zsuzsanna, Miklya Luzsányi Mónika, Mohácsi Balázs, Morcsányi Elza, Moskát Anita, Petánszki Rebeka és Szinvai Dániel, Rakovszky Zsuzsa, Regős Mátyás, Rubin Eszter, Sepsi László, Szabados Attila, Szabó Borbála, Szepesi Kornél, Szirmai Panni, Szöllősi Mátyás, Tisza Kata, Tóth Kinga, Ughy Szabina, Ungváry Rudolf, Vida Gábor, Vigh Bori, Weber Kristóf és Závada Pál.
Readers can discover again the best of Hungarian and world literature at the Autumn Margó Literary Festival at the National Dance Theatre in Millenáris. Ezio Gavazzeni, Daniel Gustafsson, Mart Kivastik, Einar Lövdahl, Ragnar Ólafsson, Beatriz Serrano and Steinunn Sigurðardóttir are among those who have accepted the invitation to the festival. The Margó Award for the best debut volume of prose will be presented for the twelfth time at the festival, and those who will introduce their new books at the Autumn Margó include Tibor Babiczky, Alexandra Boglutz, Ágnes Bolla, Tibor Bödőcs, András Forgách, László F. Földényi, János Háy, András Dezső Horváth,
42
Bence Inkei, Orsolya Karafiáth, Judit Ágnes Kiss, Szilvia Kocsis, Viktória Lugosi, András Maros, Mona Aicha Masri, Zsuzsanna Megyeri, Mónika Miklya Luzsányi, Balázs Mohácsi, Elza Morcsányi, Anita Moskát, Rebeka Petánszki and Dániel Szinvai, Zsuzsa Rakovszky, Mátyás Regős, Eszter Rubin, László Sepsi, Attila Szabados, Borbála Szabó, Kornél Szepesi, Panni Szirmai, Mátyás Szöllősi, Kata Tisza, Kinga Tóth, Szabina Ughy, Rudolf Ungváry, Gábor Vida, Bori Vigh, Kristóf Weber and Pál Závada. Literary programme in Hungarian.
Fotó: Nagy Attila / Müpa
Négy olvasnivaló az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválhoz 1
2
44
Bödőcs Tibor: Jézus a hegyen Mit tenne Jézus, ha köztünk járna, és mit tennénk akkor mi? Mi történik az emberrel, miután meghal? Mi van, ha valóban létezik túlvilág – vagy ellenkezőleg: mihez kezdjünk, ha nem vár ránk semmi odaát? És „mi van, ha egy vödör uborka figyel minket az égből”? A humorista legújabb regénye ezekkel a kérdésekkel is számot vet. Forgách András: Papám Forgách András nagyszabású családtörténeti trilógiájának záródarabjában a tizenkilenc éves Marcell útját követheti az olvasó Erdélyből Palesztinába, az egyetemről a brit hadsereghez, majd Magyarországra, immáron „utcakölyökbe oltott istennő” szerelmével, Bruriával az oldalán.
3
Beatriz Serrano: Elégedetlenség Marisa élete látszólag nem is lehetne teljesebb, csak egy problémája van, hogy szívből utálja a munkáját. A spanyol szerző regénye a korai kiégés érzésével, illetve a toxikus munkahelyek valóságával szembesít.
4
Tisza Kata: Oda nem illő Tisza Kata legújabb írói korszakának első regényében egy különleges, éppen ezért mélyen magányos nőt ismerhet meg az olvasó, aki bár keresi a valódi kapcsolódás lehetőségét, minduntalan saját kívülállóságával szembesül.
Four to Read for the Autumn Margó Literary Festival 1
2
Tibor Bödőcs: Jézus a hegyen (Jesus on the Mountain) What would Jesus do if he were walking among us, and what would we do? What happens to a person after they die? What if there is another world – or, conversely, what should we do if nothing awaits us on the other side? And what if ‘a bucket of gherkins watching us from the sky’. These are the questions the stand up comedian is seeking an answer for in his new book. András Forgách: Papám (My Dad) In the last book of András Forgách’s prodigious family history trilogy we can follow the journey of nineteenyear-old Marcell from Transylvania to Palestine, from the university to the British Army, and finally to Hungary, with the love of his life on his side, a ‘goddess in the guise of a street urchin’ called Bruria.
3
Beatriz Serrano: Discontent Marisa’s life couldn’t be more complete, she has just one problem: she hates her job with all her heart. The Spanish author’s new novel confronts us with early burnout and the reality of toxic workplaces.
4
Kata Tisza: Oda nem illő (Out of Place) The first novel of Kata Tisza’s new chapter in her writing career follows the story of a special, and consequently deeply lonely, woman who wants true connections but is constantly confronted with her outsider status.
2026. 10. 15. 19.00 2026. 10. 16. 19.00
|
Müpa – Fesztivál Színház
JEGYÁRAK • TICKETS: 4500−8000 HUF
Duna Művészegyüttes: Cigányok arca – Romengi faca – bemutató Előadja: a Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar Közreműködik: Farkas Franciska, Szilvási István, Horváth Pákó, Váradi László Táncmesterek: Balogh Katesz, Barta Réka, Chifor Lénárd, Farkas Ágnes, Fundák-Kaszai Lili, Geiszelhardt Anita, Gidró Roland, Lőrinc Hortenzia, Mezei Balázs, Szabó Csaba, Sáfrán Balázs, Soltész Luca
46
Zene: Szilvási István, Soós András, Dulai Zoltán, Bubnó Lőrinc Jelmez: Winklerné Petri-Kiss Borbála Díszlet: Túri Erzsébet Videó: Dinea László Fénytervező: Lendvai Károly Hang: Földes Gábor Asszisztensek: Bonifert Katalin, Soós Gyula András Koreográfusok: Farkas Tamás, Fundák Kristóf, Juhász Zsolt Rendező: Juhász Zsolt
Az előadás a Liszt Ünnep keretében a Duna Művészegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
Fotó: Végh Tamás
DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES
A Kárpát-medencei cigányság kultúrája rendkívül színes és változatos, tulajdonképpen egységes cigány folklórról nem is beszélhetünk. Minden törzs, minden csoport folklórkincsét jól megkülönböztethető, egyedi vonások jellemzik. Más a kultúrája a lováriaknak, a beásoknak, a szintóknak, és más a magyarországi magyar cigányoknak vagy az erdélyi cigányságnak. Máshogyan táncolnak a Felső-Tisza-vidékén, mint a Mátra lábánál vagy a DélAlföldön, megint máshogy Somogyban vagy a mezőföldi falvakban, és teljesen másképp a Küküllő-vidéki vagy a székelyföldi településeken. A Duna Művészegyüttes új bemutatója – elsősorban archaikus táncokon és zenéken keresztül – a sokszínű cigány művészet leg különfélébb arcait mutatja be. A cigány költészetből és képzőművészetből is inspirálódó alkotók a roma világ lelkületét helyezik a középpontba. Szenvedélyességük, életszeretetük, vitalitásuk mellett sajátos társadalmi viszonyrendszerük is megjelenik a produkcióban.
48
The culture of the Roma in the Carpathian Basin is extremely colourful and varied: Romany folklore is anything but homogeneous, with every community or group having its own distinct, unique features. The culture of the Lovari differs from that of the Boyash, just as the Sinti are unlike the Roma in Hungary or Transylvania. The dances are different in the Upper Tisza region, at the foot of the Mátra or in the Southern Great Plain, in Somogy or in the villages west of the Danube, and in the settlements of the Küküllő region or in Székely Land. The new show of the Duna Art Ensemble presents the different faces of the diverse culture of the Roma, mainly through archaic dances and music. Inspired by their poetry and visual art, the creators of this production focus on the spirit of the Roma, their passionate disposition, joie de vivre, vitality and distinctive societal arrangements.
Fotó: Végh Tamás
DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES
2026. 10. 15. 20.30
| Millenáris – Nemzeti Táncszínház
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál MORDÁI In memoriam Sebő Ferenc
Közreműködik: Nóvé Soma – ének, Vértesi Ferenc – gitár, Csernovszky Márton – basszusgitár, Kosztolánszki Dominik, Varga Dániel – szaxofon, Szabó Sipos Ágoston – dob, Porteleki Áron – brácsa, ütőhangszerek
50
JEGYÁRAK • TICKETS: 3000–5500 HUF
Különleges műsorral készül a MORDÁI a Margó Irodalmi Fesztiválra: saját dalai mellett tematikus blokkal emlékezik Sebő Ferencre. Olyan dalok és zenei motívumok hangzanak el, amelyek Sebő Ferenc örökségét idézik meg, miközben szervesen illeszkednek a MORDÁI sötét tónusú, folk-rock hangzásvilágába. A program egyszerre tekint vissza a magyar folk megújulásának meghatározó pillanataira, és mutatja meg, hogyan él tovább a hagyomány. MORDÁI bring a special show to the Margó Literary Festival: alongside playing their own songs, they will pay tribute to the work of Ferenc Sebő with a themed set. The Sebő section of the concert is a personal tribute, featuring songs and musical motifs that evoke the legacy of Ferenc Sebő, while blending seamlessly into MORDÁI’s dark, folkrock soundscape. This special programme both looks back at the defining moments of the revival of Hungarian folk music and shows how this tradition lives on.
Az esemény a Liszt Ünnep keretében a Kultúrkombinát Kft.-vel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
MORDÁI
Fotó: Szabó Márton
2026. 10. 16. 20.30
| Millenáris – Nemzeti Táncszínház
JEGYÁRAK • TICKETS: 3000–5500 HUF
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál Olvadás Lemezbemutató és élő improvizáció Kiss Tibor Noé regényéhez Közreműködik: Jónás Vera, Kiss Tibor Noé, RZNA, p2b, Balogh Máté, Pándi Balázs, Bécsy Bence, Balázs Eszter, Kosmodrom, Horváth Márton Kiss Tibor Noé Olvadás című regénye 2019 tavaszán játszódik egy Baranya megyei faluban, ahol a korábban szociális munkásként dolgozó harmincas nő egykori életét hátrahagyva új életet kezd kultúrantropológus férjével. Kapcsolatukat azonban két esemény is összezavarja: a férfi Szibériába megy, hogy a hantikat kutassa, de ott váratlan helyzet fogadja, felesége pedig egy halálesettel szembesül, amelynek maga próbál a végére járni. A regény megírásakor minden korábbinál fontosabb szerepet játszott a zeneiség. A szerző zeneműként
52
tekintett az Olvadásra, és eredetileg egy playlistet is tervezett összeállítani hozzá, ehelyett végül számára izgalmas zenészeket kért fel, hogy olvassák el a szöveget, és abból inspirálódva alkossanak. A végeredmény egy tizenhárom számból álló album lett. A projektből soha nem látott irodalmi-zenei műsor kerekedik a Margó Irodalmi Fesztiválon: zajzene, orgonadarab, posztpunk, diszkó és felolvasások váltják egymást sok-sok improvizációval.
Az esemény a Liszt Ünnep keretében a Kultúrkombinát Kft.-vel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
Olvadás (Thaw), Tibor Noé Kiss’s novel, is set in the spring of 2019 in a village in Baranya County, where a woman in her thirties, formerly a social worker, leaving her old life behind, starts a new one with her husband, a cultural anthropologist. However, their relationship is disrupted by two events: the man returns to Siberia to research the Khanty people, but finds himself facing an unexpected situation, while his wife is confronted with a death, which she tries to unravel on her own. More than ever before, music was key to the creation of the novel, whose author looked upon Thaw as a musical composition. Tibor Noé Kiss originally wanted to put together a playlist as well, but eventually ended up asking musicians he found exciting to read his novel and create music inspired by it. The end result is an album comprising 13 tracks. Hear the songs at the Margó Literary Festival, at an unprecedented literary-musical show where noise music, an organ piece, post-punk and disco songs alternate with readings and lots of improvisation.
2026. 10. 17. 18.00
| Akvárium Klub
JEGYÁRAK • TICKETS: 10500 HUF (elővételben • in advance) 11900 HUF (a koncert napján a helyszínen és online • on the day of the concert on the spot and online)
Isolation Budapest
NagyHALL 18.00 Charlotte Colace 19.45 Sorvina 21.45 Fantastic Negrito 23.45 Rikas
KisHALL 18.50 Last Hounds 20.10 The Southern Oracle 22.00 Declan Welsh and the Decadent West 00.00 Prismala
LOKÁL 19.30 21.15 23.15 00.45
The Roving Chess Club Walter Astral Pénzes Máté és a Zseb Jeszcze
A koncertek a Liszt Ünnep keretében az Akvárium Klubbal közös programként, a Müpa szervezésében valósulnak meg.
54
FANTASTIC NEGRITO
Az Isolation Budapest 2026-ban ismét a kortárs könnyű zene legizgalmasabb és legfrissebb hangjait hozza el Budapestre. A Liszt Ünnep, a Müpa és az Akvárium Klub közös fesztiválja ezúttal is az underground zenei színtér sokszínűségét tükrözi: műfaji határokon átívelő, karakteres előadók és különleges zenei világok találkoznak egyetlen napon. Az idei programban a francia–kubai gyökerekkel rendelkező soulénekes, Charlotte Colace, a jazz rap, a gospel és az alternatív hiphop határán mozgó Sorvina, valamint a jellegzetes blues- és rockhangzásáról ismert Fantastic Negrito is színpadra lép. A programot a német Rikas és a Prismala, a brit Last Hounds, a skót Declan Welsh and the Decadent West, a magyar The Roving Chess Club és a Pénzes Máté és a Zseb is színesíti, az elektronikusabb vonalat pedig a francia Walter Astral és a lengyel Jeszcze képviseli. Az Isolation Budapest idén is a felfedezésről, a műfajok találkozásáról és az új zenei élményekről szól.
56
In 2026, Isolation Budapest will once again bring the latest, most exciting voices in contemporary pop music to Budapest. The joint festival of the Liszt Fest, Müpa Budapest and Akvárium Klub once again selects from the diverse underground scene, bringing together special, genre-defying performers and unique musical worlds for a day. This year’s line-up features French-Cuban soul singer Charlotte Colace; Sorvina, whose music straddles the boundaries of jazz rap, gospel and alternative hip-hop; and Fantastic Negrito, known for his iconic blues and rock sound. The German Rikas and Prismala will also add colour to the programme, as will the British Last Hounds, the Scottish Declan Welsh and the Decadent West, and two Hungarian acts, The Roving Chess Club and Pénzes Máté és a Zseb. The more electronic line will be represented by the French Walter Astral and the Polish Jeszcze. Isolation Budapest will be, once again, all about discovery, the meeting of genres and new musical experiences.
DECLAN WELSH AND THE DECADENT WEST
Öt dal, amit érdemes meghallgatni az Isolation Budapest előtt 1
2
3
58
Rikas: Passenger A Rikas zenéjét könnyed, napfényes hangulat, táncolható funk- és soulritmusok, vintage vizualitás jellemzi. Egyik legnépszerűbb single-jük, a Passenger egy romantikus autós túrát mesél el. Walter Astral: L’Air A francia pszichedelikus pop- és e-zenei duó konceptuális világában „Walter Astral” egy fiktív égi felfedező, csillagász, aki dimenziók között utazik. Hangjukban a 70-es évek pszichedelikus rockja köszön vissza, de ott vannak a vintage szintik és a modern elektronikus dobok is. Declan Welsh and The Decadent West: No Fun A 2018-ban alakult glasgow-i Declan Welsh and The Decadent West zenei világát a nyers, energikus
gitártémák, az alternatív rockhangzás és a punkos, szókimondó refrének határozzák meg. 4
Prismala: Places To Be A berlini székhelyű, négytagú zenekart, a Prismalát gyerekkori barátok alkotják. Nevük a „prizma” és a „mandala” szavak, zenéjük a neosoul, az indie pop és az alt-rock ötvözete, kellemes, meleg, groove-os hangzással.
5
Sorvina: Running (US) A New York-i születésű Sorvina sokoldalú énekes-dalszerző és hiphopelőadó. Pályafutását az akusztikus folk műfajában kezdte, majd nyitott a rap és az alternatív hiphop irányába is, egyesítve az elbeszélő jellegű dalszövegírást a ritmikus lüktetéssel.
Five Songs to Listen to Before Isolation Budapest 1
2
3
Rikas: Passenger Rikas was founded in Stuttgart in 2016 and plays indie pop. Their music is characterised by a light, sunny atmosphere, danceable funk and soul rhythms, and vintage visuals. Passenger, one of their most popular singles, tells the story of a romantic road trip. Walter Astral: L’Air The French duo play psychedelic pop and electronic music. The fictional ‘Walter Astral’ is a celestial explorer and astronomer who travels between dimensions. Their sound echoes the psychedelic rock of the 1970s, but there are also vintage synths and modern electronic drums. Declan Welsh and The Decadent West: No Fun Founded in Glasgow in 2018, Declan Welsh and
The Decadent West play indie rock and post-punk, with raw, energetic guitar riffs, an alternative rock sound and outspoken choruses. 4
Prismala: Places To Be The Berlin-based Prismala was formed by four childhood friends. Their name is a portmanteau of ‘prism’ and ‘mandala,’ while their songs blend neo-soul, indie pop and alt-rock, with a pleasant, warm, groovy sound.
5
Sorvina: Running New York-born Sorvina is a versatile singersongwriter and hip-hop performer. She began her career in the acoustic folk genre, then opened up to rap and alternative hip-hop as her music evolved, combining narrative lyrics with a rhythmic pulse.
2026. 10. 17. 19.30
| Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Vakhtang Kakhidze | Budafoki Dohnányi Zenekar Georgia hangja Vakhtang Kakhidze: Requiem Közreműködik: Rácz Levente Regő – ének (a Lautitia Gyermekkar tagja, karnagy: Nemes József, tanára: Ludmány Antalné), Rustavi Ensemble, Chanters Quartet, Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma), Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Szüts Apor), Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Vakhtang Kakhidze
60
Partner: Djansug Kakhidze Zenei és Kulturális Központ, Tbiliszi
JEGYÁRAK • TICKETS: 3900−14900 HUF
VAKHTANG KAKHIDZE
Napjaink egyik legjelentősebb georgiai zeneszerzője és karmestere, Vakhtang Kakhidze hosszú évek munkája után, 2021-ben fejezte be nagyszabású Requiemjének komponálását, a darabot édesapja, a legendás karmester, Djansug Kakhidze emlékének ajánlotta. A mű premierje Tbilisziben volt, majd kirobbanó sikerrel szólalt meg nyugat-európai nagyvárosokban is. „Szerettem volna bizonyítani, hogy a nyugati klasszikus zene és a georgiai többszólamú népzene jól illeszkedik egymáshoz” – árulta el a zeneszerző egy interjúban, hogy a személyes indíttatáson túl miért fordult egy olyan nagy hagyományú műfajhoz, mint a gyászmise. Ennek megfelelően a kompozíció zenéjében az európai hangzásvilág keveredik a hagyományos georgiai zene tónusával, és a latin nyelvű misében grúz nyelven énekelt szakaszok is helyet kaptak. A magyar együttesek produkciójához a Rustavi Ensemble és a Chanters Quartet keveri hozzá a georgiai tradicionális zene sajátos színeit.
62
Vakhtang Kakhidze, one of Georgia’s leading composers and conductors, completed his Requiem in 2021, dedicating the monumental work to the memory of his father, the legendary conductor, Djansug Kakhidze. Following its Tbilisi premiere, the composition was performed to great acclaim in major Western European cities. ‘I wanted to prove that Western classical music and Georgian polyphonic folk music go well together,’ the composer said in an interview, explaining why, in addition to personal motivation, he turned to a genre as traditional as the funeral mass. Accordingly, the music of the composition blends the European chordal vocabulary with the tone of traditional Georgian music, and the Latin mass also includes passages sung in Georgian. The distinctive colours of Georgian traditional music will be added to the performance of the Hungarian groups by the Rustavi Ensemble and the Chanters Quartet.
Fotó: Posztós János / Müpa
BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR
Érdekességek a georgiai népzenéről 1
64
A kaukázusi hegyvidék a világ egyik legszínesebb régiója – több mint ötven etnikum él ezen a területen –, Georgia (Grúzia) népzenéjén belül pedig, nem függetlenül a szomszédos etnikumok hatásától, a népzenetudomány legalább 16 dialektust különböztet meg.
2
Georgia egyes régióiban a dalokat akár három szólamban is énekelhetik.
3
Az egyik legismertebb georgiai többszólamú ének az úgynevezett chakrulo.
4
A georgiai többszólamú éneklés, és annak egyik példájaként a chakrulo felkerült az UNESCO szellemi örökségek listájára, de 1977-ben már a Voyager űrszonda is magával vitt egy ilyen dalból készített felvételt.
5
A többszólamú éneklés különböző formái a georgiai templomokban is megjelentek, a polifon vallásos zene minden keresztény gyülekezetet megelőzve szólalt meg itt.
6
Néhány régióban a többszólamú éneket külön leges hangképzés teszi még izgalmasabbá. A felső szólamot a jódlihoz hasonlítható speciális technikával adják elő, ezt a sajátos éneklésmódot nevezik krimanchulinak.
7
A georgiai hangszeres népzene bővelkedik különleges instrumentumokban. A larchemi (vagy soinari) a pánsíphoz hasonló fúvós hangszer.
8
Az ősi, 4 vagy 3 húros pengetős hangszer, a chonguri, illetve panduri igen elterjedt a közép-ázsiai zenekultúrákban – természetesen mindenhol más-más névvel illetik.
Interesting Facts About Georgian Folk Music 1
The Caucasus Mountains are one of the most diverse regions in the world, with more than fifty ethnic groups living in the area. Ethnomusicology distinguishes at least 16 dialects in the folk music of Georgia, thanks in no small part to the influence of neighbouring ethnic groups.
2
In some regions of Georgia, the songs can be sung in up to three voices.
3
Chakrulo is one of the most famous Georgian polyphonic songs.
4
The chakrulo was added to UNESCO’s list of intangible cultural heritage, and in 1977, a recording of such a song was included on the disk that was placed aboard each Voyager spacecraft.
5
Various forms of polyphonic singing also appeared in Georgian churches, where polyphonic religious music was heard before it was anywhere else in the Christian world.
6
In some regions, polyphonic singing is made even more interesting by special voice training. The upper part is performed using a special technique called krimanchuli, which is similar to yodelling.
7
Special instruments abound in Georgian instrumental folk music. The larchemi (or soinari) is a wind instrument that resembles the pan flute.
8
The chonguri and the panduri are ancient plucked string instruments (with four and three strings, respectively), and are widely used across the musical cultures of Central Asia.
2026. 10. 17. 20.30
| Millenáris – Nemzeti Táncszínház
JEGYÁRAK • TICKETS: 3000–5500 HUF
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál 15 év a margón Közreműködik: Háy János, Kollár-Klemencz László, Németh Gábor, Simon Márton, Spiró György, Tompa Andrea Rendező: Máté Gábor Nem lesznek archív fotók, könnyes visszaemlékezés az első margós eseményekre a Gozsdu Manó Klubban, a Corvintetőn vagy a Castróban. Ezek a helyek egyébként sincsenek már. Nem lesz nagyobb szobor állítva a Margónak annál, mint amit megérdemel – csak amekkorába pont belefér. Nem lesz hexameterben elmesélve újra és újra, hogyan indult el Trójából Csejdy András és Valuska
66
László, hogy létrehozzák a Margó Irodalmi Fesztivált. A Margó a margón született, írók, kiadók, zenészek, fordítók és olvasók mind hozzáadtak valamit az elmúlt 15 évben. Ezen az estén a magyar irodalmat ünnepeljük: szöveggel, tánccal, zenével. Esztrádműsor, gála, show-biznisz: vagyis irodalom lesz minden mennyiségben.
Az esemény a Liszt Ünnep keretében a Kultúrkombinát Kft.-vel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
Literary programme in Hungarian.
Fotó: Valuska Gábor
There won’t be any historic photos or tearful reminiscences of the first Margó events at the Gozsdu Manó Club, the Corvintető or the Castro. These places are no longer there anyway. The monument erected for Margó will not be larger than what it deserves – just the size it fits in. The story of how András Csejdy and László Valuska set out from Troy to realize the Margó Literary Festival will not be told in glorious hexameters. Margó was born on the margin, and writers, publishers, musicians, translators and readers have all contributed something to it over these 15 years. We are celebrating Hungarian literature on this evening, with poetry, dance and music.
2026. 10. 18. 19.30 2026. 10. 22. 19.00
|
Musikverein Wien – Großer Saal Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Liszt: Krisztus
Liszt: Krisztus – oratórium Közreműködik: Adriana Kučerová, Vörös Szilvia, Mauro Peter, Adrian Eröd, Sebestyén Miklós – ének, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), Jubilate Leánykar (karigazgató: Sapszon Borbála), Pannon Filharmonikusok Vezényel: Kesselyák Gergely
68
MÜPA-JEGYÁRAK • TICKETS: 3900−14900 HUF A bécsi előadásra jegyvásárlás a helyszínen és online, bővebb információ a helyszín honlapján.
A jövő egyházzenéjéről gondolkodó fiatal Liszt Ferenc úgy vélte, hogy az majd „kolosszális arányokban egyesíti a Színházat és a Templomot. Egyszerre lesz drámai és áhítatos, pompás és egyszerű, patetikus és ünnepélyes, tüzes és féktelen, viharos és nyugodt, derűs és gyöngéd.” Amikor 1938-ban a budapesti Operaházban előadták a Krisztus oratóriumot, a darabot így méltatta az egyik kritikus: „Liszt határtalan lélek volt – határtalanul rajon gott Krisztusért. Ezért sikerült az oratórium ennyire őszintének, átszellemültnek. Szinte az égi birodalom zenéje. Benne a tizenkilencedik századi zene Szent Ferencének minden lelki szépsége megnyilatkozik.” A monumentális alkotás – magyar, osztrák, szlovák és svájci énekes szólisták közreműködésével – a Liszt Ünnep programjaként kétszer is elhangzik, előbb a bécsi Musikverein színpadán, majd néhány nappal később a Müpában, mindkét est karmestere Kesselyák Gergely lesz.
The church music of the future, wrote a young Ferenc Liszt, will ‘unite – on a colossal scale – the Theatre and the Church, dramatic and sacred, superb and simple, fiery and free, stormy and calm, translucent and emotional.’ After a 1938 performance of the Christus oratorio in the Budapest Opera House, a critic wrote: ‘Liszt’s soul knew no bounds – his passion for Christ was boundless. Which is why this oratorio turned out so honest, so entranced. It is all but the music of the celestial realm, with all the spiritual beauty of the St Francis of nineteenth-century music on display.’ Featuring Hungarian, Austrian, Slovak and Swiss soloists, the Liszt Fest’s production of this monumental work will be performed twice, first in Vienna’s Musikverein, and then a few days later in Müpa Budapest, with Gergely Kesselyák standing on the rostrum on both occasions.
Fotó: Molnár Ágnes
Fotó: Genia Skorohodska
Fotó: Jana Liška
KESSELYÁK GERGELY SEBESTYÉN MIKLÓS ADRIANA KUČEROVÁ
MAURO PETER VÖRÖS SZILVIA ADRIAN ERÖD
Fotó: Nikolaus Karlinský
Fotó: Raffay Zsófia
Fotó: Christian Felber
2026. 10. 19. 19.30
| Budapest Music Center – Koncertterem
JEGYÁRAK • TICKETS: 3000−5500 HUF
Fülei Balázs | Szalai András Liszt-inspirációk
Közreműködik: Fülei Balázs – zongora, Szalai András – cimbalom Az idős Liszt zeneszerzői stílusának alaphangja a rezignáció, a lemondás. Fiatal zongoraművészként, majd zeneszerzőként bejárta Európát, megalkotta a 19. század kiemelkedő műveit, a világ ünnepelte. De a siker már nem motiválja, visszavonul és lemond a csillogásról. Azt keresi, hogyan lehet kifejezni a legmélyebb érzelmeket egyetlen harmóniával, egyetlen szólammal, két hang sóhajával. Szalai András és Fülei Balázs olyan különleges koncertre készülnek, melyen a zeneszerző kései zongoraműveit cimbalom-zongora
72
átdolgozásban szólaltatják meg. A cimbalom Liszt számára különösen fontos volt, magyar identitásának egyik szimbólumát látta a hangszerben, jellegzetes hangzása, játékmódja pedig arra inspirálta, hogy a zongorán is újfajta játékmódokkal kísérletezzen. A koncerten megszólaló átiratok a kései darabokat újszerű jelentéssel ruházzák fel és egyfajta zenei meditációvá transzformálják az estet, mely a két művész En Rêve – Liszt Inspirations (Álomban – Lisztinspirációk) című felvételének anyagát mutatja be.
Resignation is the keynote of the old Liszt’s compositional style. As a young pianist and then composer, he had travelled all across Europe and had created some of the most important works of the 19th century: he was universally celebrated. By this time, however, success had stopped to motivate him; he had withdrawn from public life and renounced glamour. He was searching for a way to express the deepest emotions with a single harmony, a single voice, the sigh of two notes. At their special concert, András Szalai and Balázs Fülei will perform some of the composer’s late piano pieces as cimbalom and piano arrangements. The sound of the cimbalom was particularly important to Liszt, who saw it as a symbol of his Hungarian identity, and its characteristic sound and performance mode inspired him to experiment with new ways of playing his own instrument, the piano. Playing material from their record, En Rêve – Liszt Inspirations, the two artists will give new meanings to the late pieces with their arrangements and transform the evening into a musical meditation.
Fotó: Mudra László
SZALAI ANDRÁS | FÜLEI BALÁZS
2026. 10. 21. 10.00
| Magyar Nemzeti Galéria
JEGYÁRAK • TICKETS: Információ a helyszín honlapján. For more information visit the website of the venue.
Elhivatottak Magyar képzőművésznők a 20. század első felében
A kiállítás a 20. század első felében működő magyar női alkotók műveiből mutat be hiánypótló válogatást. A tárlaton – kronologikus és tematikus csoportokba rendezve – 60 művész több mint 130 alkotását ismerheti meg a közönség. Bár az elmúlt években egyre jelentősebb figyelem irányul a női életművekre, ilyen nagyszabású, sok szempontot körbejáró áttekintést most első alkalommal kaphatunk hazai
74
múzeumban. A tárlat központi gondolata a szimbolikus és valós térfoglalás: a nők kilépése az otthon világából a nyilvánosságba, az eredetileg nem nekik fenntartott műfajok és technikák meghódítása, valamint művészi identitásuk kifejezése. Az 1900 és 1950 között készült alkotások témáiban (enteriőr, akt, portré, anya gyermekkel, nagyváros) markánsan megmutatkoznak a férfiakétól eltérő, eredeti női nézőpontok.
A kiállítás megtekinthető 2026. október 21. és 2027. február 14. között. A kiállítás a Liszt Ünnep keretében a Müpa és a Magyar Nemzeti Galéria közös programja.
Pártayné Éber Anna: Önarckép, 1930-as évek | Forrás: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
This exhibition presents a one-of-a-kind selection of artworks by Hungarian women from the first half of the 20th century, with more than 130 pieces by 60 artists arranged in chronological order and thematic groups. While women artists’ oeuvres have attracted heightened attention in recent years, the scope and multi-faceted nature of this exhibition make it a first in a Hungarian museum. The exhibition is centred around the idea of carving out a space for oneself, both symbolically and in the physical world, with women entering the public sphere, conquering genres and techniques originally not intended for them, and expressing their artistic identity. The subjects of the works (interior scenes, nudes, portraits, mother-and-child scenes and cityscapes), made between 1900 and 1950, clearly show how the original perspectives of women differed from those of men.
2026. 10. 21. 19.00
| Müpa – Fesztivál Színház
JEGYÁRAK • TICKETS: 4000−6900 HUF
Eltitkolt emlékek – Tihanyi 70 Tihanyi László | UMZE
Tihanyi László: Arabeszk Közreműködik: Egri Márta – próza, Meláth Andrea – ének, UMZE Kamaraegyüttes Tihanyi László: Vaskazetta – ősbemutató Közreműködik: Mácsai Pál – próza, Horti Lilla, Kovács István – ének, UMZE Kamaraegyüttes Librettó (Arabeszk): Fellegi Melinda Vezényel: Tihanyi László Rendező: Mácsai Pál
76
Tihanyi László zeneszerző tanárként és karmesterként is a magyar zenei élet meghatározó alakja. Több mint száz kompozícióból álló életműve az elmúlt négy évtized kimagasló jelentőségű teljesítménye. Az utóbbi években izgalmas hangszeres színházi darabokkal jelentkezett. 2021-ben bemutatott, Arabeszk című egyfelvonásosában a Don Giovanni-történet egyik lehetséges folytatását írta meg: vajon miként alakult Donna Elvira élete, és idős asszonyként hogyan emlékezik vissza a régmúlt történéseire. Legújabb művében, a Vaskazettában az író-muzeológus Móra Ferenc és titkos szerelme, Kalmár Ilona kapcsolatát dolgozta fel, részben kettejük levelein, részben Móra alkotásain keresztül.
Fotó: Hegedűs Bence | 4K Media Studio
László Tihanyi is a composer who is also a leading figure in the Hungarian music scene as an educator and conductor. With more than a hundred compositions, his oeuvre is a towering accomplishment of the past four decades. In recent years, he has presented compelling pieces of musical theatre. The one-act Arabesque (2021) is a sequel to the story of Don Giovanni, in which Donna Elvira, now an old woman, recalls the events of the past. The Iron Box, his most recent work, looks at the secret affair of Ferenc Móra, the writer and museologist, and Ilona Kalmár, drawing on their letters and Móra’s works.
TIHANYI LÁSZLÓ
Liszt, a kísérletező zeneszerző
Liszt Ferenc korát megelőző művész volt, aki új utakat keresett a zenében: bátran kísérletezett a hangokkal, a formákkal és a zenei határokkal. Olyan megoldásokkal dolgozott, amelyek évtizedekkel később is újszerűnek hatottak. A Liszt Ünnep ezt a szellemiséget idézi meg: a kíváncsiságot, a járatlan utak felfedezését és a határok átlépését. Lisztet mindig hajtotta a kísérletezés vágya: jól ismert zenei elemekből indult ki, de nem elégedett meg a megszokott formákkal. Új hangzásokat, új szerkezeteket és új kifejezési módokat keresett,
78
miközben hagyta, hogy egy zenei gondolat kibontakozzon, átalakuljon és olykor egészen váratlan irányba vezessen. Akárcsak egy kémiai folyamatban. Az idei fesztivál exkluzív sajtótájékoztatójának otthont adó ELTE SuperSmartLab ugyanezt a gondolatot képviseli a kémia oktatásában. Akárcsak a Liszt Ünnep, a SuperSmartLab is a kíváncsiságnak, a felfedezésnek és a megszokott határok átlépésének ad teret. Az egyik a művészetben, a másik a tudományban keres új utakat, és mindkettő arra hívja a közönséget, hogy ne csak szemlélője, hanem részese legyen a felfedezésnek.
Liszt, the Experimental Composer
Ferenc Liszt was an experimental artist ahead of his time who sought new paths in music: he boldly experimented with sounds, forms and musical boundaries, and his solutions would seem innovative even decades later. The Liszt Fest evokes the same spirit of curiosity, the search for new paths and the crossing of boundaries. Liszt was always driven by a desire to experiment: he took familiar musical elements as his starting point, but was not content with conventional forms. He sought out new sounds, new structures and new
modes of expression, while allowing a musical idea to unfold, transform and occasionally lead him in quite unexpected directions. Just like in a chemical reaction. The ELTE SuperSmartLab, which hosted an exclusive press conference ahead of this year’s festival, embodies the same philosophy in the teaching of chemistry: both the Liszt Fest and SuperSmartLab are about curiosity, discovery and pushing the familiar boundaries. One explores new avenues in the arts, the other, in science, and both invite the audience be more than observers, and take part in the discovery.
2026. 10. 21. 19.30
| Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Alan Gilbert | Leif Ove Andsnes | NDR Elbphilharmonie Orchester Brahms: 2. (B-dúr) zongoraverseny, op. 83 Liszt: 2. magyar rapszódia Ravel: Daphnis és Chloé – II. szvit Közreműködik: Leif Ove Andsnes – zongora, NDR Elbphilharmonie Orchester Vezényel: Alan Gilbert
80
JEGYÁRAK • TICKETS: 7500−28900 HUF
Fotó: Marco Borggreve
ALAN GILBERT
Észak-Németország meghatározó szimfonikus együttese, a hamburgi Elbphilharmonie rezidens zenekara nemcsak a nagyszerű koncerthelyszín profiljának megteremtésében játszik kiemelkedő szerepet, de a nemzetközi koncertközvetítéseknek köszönhetően napjaink komolyzenei életét is alakítja. Hangzását, játékstílusát kiváló dirigensek formálták és formálják: első vezető karmesterük, Hans Schmidt-Isserstedt, majd Günter Wand, Christoph Eschenbach, Christoph von Dohnányi és Thomas Hengelbrock örököseként 2019 óta Alan Gilbert irányítja az együttest. A Liszt Ünnepre igazán nagyszabású műsorral érkeznek, vendégszólistaként pedig a norvég sztárzongorista, Leif Ove Andsnes lép színpadra, hogy a zongoraverseny-irodalom egyik legkülönlegesebb alkotását, Brahms 2. zongoraversenyét szólaltassa meg, ezt a „költői szörnyeteget”, mely Alan Gilbert szerint különösen jól áll „napjaink egyik legelegánsabb zongoristájának”, aki nem mellesleg 2026–2027-ben az NDR Elbphilharmonie Orchester rezidens szólistája.
82
A leading symphony ensemble in Northern Germany, the resident orchestra of the Elbphilharmonie in Hamburg is the shaper not only of the profile of a great concert venue, but also of today’s classical music scene thanks to the internationally broadcast concerts. The sound and style of the orchestra have been fashioned by such outstanding leaders as the first chief conductor, Hans Schmidt-Isserstedt, Günter Wand, Christoph Eschenbach, Christoph von Dohnányi and Thomas Hengelbrock; Alan Gilbert has been at the helm since 2019. They bring a truly grand programme to the Liszt Fest, along with a guest, Leif Ove Andsnes, the Norwegian star pianist and resident soloist of the NDR Elbphilharmonie Orchester in the 2026–2027 season. Alan Gilbert thinks that Andsnes is ‘one of the most elegant pianists,’ who is superbly fitted to perform what is one of the most special works of the piano concerto repertoire, Brahms’ No. 2, a ‘lyrical monster.’
Fotó: Helge Hansen
LEIF OVE ANDSNES
Fotó: Thomas Kierok | NDR
NDR ELBPHILHARMONIE ORCHESTER
Érdekességek az NDR Elbphilharmonie Orchesterről
86
1
Az NDR Elbphilharmonie Orchester jogelődje 1945-ben, a háború befejezése után, a brit katonai kormányzás időszakában jött létre.
2
A hamburgi együttest 1971-ig, több mint 25 éven át vezette Hans Schmidt-Isserstedt, aki elsősorban operakarmesterként működött, máig emlegetik, hogy a zenekart lényegében a semmiből („aus dem Nichts”) kellett felépítenie. Két együttes, a BBC és az NBC Szimfonikus Zenekar példáját tekintette irányadónak.
3
1982-től egy másik karmesterlegenda, Günter Wand állt a zenekar élén, Brahms- és Bruckner-előadásaik, illetve -felvételeik máig etalonértékűek.
4
Günter Wand után Christoph Eschenbach, Christoph von Dohnányi, 2011 és 2018 között
pedig Thomas Hengelbrock határozta meg a zenekar művészi profilját. 5
Az együttes tíz éve költözött be Hamburg új hangversenytermébe, az építészeti csodának számító Elbphilharmonie épületébe, és a koncertterem rezidens zenekara lett. Az NDR Elbphilharmonie Orchestert 2019 óta Alan Gilbert irányítja.
6
Napjainkban az NDR Elbphilharmonie Orchester az online térben is rendkívül intenzíven jelen van.
7
Alan Gilbert műsorpolitikája merész kísérletezőkedvről árulkodik.
8
A jubileumi koncertévadban az NDR Elbphilharmonie Orchester Berlinben, Bécsben, Párizsban és Budapesten vendégeskedik.
Interesting Facts About the NDR Elbphilharmonie Orchester 1
The legal predecessor of the NDR Elbphilharmonie Orchester was established in 1945, after the end of the war, during the period of British military administration.
2
Hans Schmidt-Isserstedt led the Hamburg orchestra for more than 25 years, until 1971. He began his career in the 1930s and worked primarily as an opera conductor, and is credited with building the orchestra from ‘nothing’ (‘aus dem Nichts’). His models were the symphony orchestras of the BBC and the NBC.
3
Günter Wand, another legendary music director, took the position in 1982 and conducted the orchestra through performances and recordings of Brahms and Bruckner that are still considered definitive.
4
Günter Wand was followed, among others, by Christoph Eschenbach and Christoph von Dohnányi,
and from 2011, Thomas Hengelbrock shaped the orchestra’s artistic profile. 5
The orchestra moved into Hamburg’s new concert hall, the Elbphilharmonie ten years ago, becoming the resident orchestra of this architectural marvel. Alan Gilbert has been principal conductor of the NDR Elbphilharmonie Orchester since 2019.
6
The NDR Elbphilharmonie Orchester has a particularly strong presence in the online world.
7
Alan Gilbert’s programming policy reveals a bold spirit of experimentation.
8
During its anniversary concert season, the NDR Elbphilharmonie Orchester will be performing in Berlin, Vienna, Paris and Budapest.
MAGYAR ZENE HÁZA elektronika | könnyűzene
MILLENÁRIS | NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ irodalom | könnyűzene
ZENEAKADÉMIA
MAGYAR NEMZETI GALÉRIA képzőművészet
komolyzene | crossover | jazz
AKVÁRIUM KLUB
könnyűzene
MTK SPORTPARK képzőművészet | fotóművészet
BUDAPEST MUSIC CENTER komolyzene
MÜPA komolyzene | tánc | opera | irodalom
88
LUDWIG MÚZEUM – KORTÁRS MŰVÉSZETI MÚZEUM képzőművészet
FESZTIVÁLHELYSZÍNEK • FESTIVAL VENUES AKVÁRIUM KLUB 1051 Budapest, Erzsébet tér 12. +36 30 860 3368 akvariumklub.hu BUDAPEST MUSIC CENTER 1093 Budapest, Mátyás utca 8. +36 1 216 7894 bmc.hu LUDWIG MÚZEUM – KORTÁRS MŰVÉSZETI MÚZEUM 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. +36 1 555 3444 ludwigmuseum.hu
MAGYAR NEMZETI GALÉRIA 1014 Budapest, Szent György tér 2. +36 20 439 7331 mng.hu MAGYAR ZENE HÁZA 1146 Budapest, Olof Palme sétány 3. +36 70 799 9449 magyarzenehaza.hu MILLENÁRIS | NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ 1024 Budapest, Kis Rókus utca 16–20. millenaris.hu
MÜPA 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. +36 1 555 3300 mupa.hu MTK SPORTPARK 1148 Budapest, Kerepesi út 17. ZENEAKADÉMIA 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. +36 1 321 0690 zeneakademia.hu
89
Dátum Időpont Program
Műfaj
Helyszín
10. 8. 10. 9. 10. 10.
Könnyűzene Kiállítás Tánc Jazz Tánc Irodalom Komolyzene Komolyzene Kiállítás Irodalom Tánc Könnyűzene Kiállítás Irodalom Tánc Könnyűzene Kiállítás Irodalom Könnyűzene Könnyűzene
Magyar Zene Háza Ludwig Múzeum Müpa Zeneakadémia Müpa Müpa Zeneakadémia Müpa MTK Sportpark Millenáris – Nemzeti Táncszínház Müpa Millenáris – Nemzeti Táncszínház MTK Sportpark Millenáris – Nemzeti Táncszínház Müpa Millenáris – Nemzeti Táncszínház MTK Sportpark Millenáris – Nemzeti Táncszínház Akvárium Klub Akvárium Klub
10. 11. 10. 12. 10. 13. 10. 15.
10. 16.
10. 17.
90
20.00 10.00 19.00 19.30 19.00 19.00 19.30 19.30 11.00 16.00 19.00 20.30 11.00 15.00 19.00 20.30 11.00 13.30 18.00 18.50
Autechre Walk This Way. A gyaloglás művészete FrenÁk Társulat: FrenÉsie Snétberger Zenei Tehetség Központ 15 FrenÁk Társulat: FrenÉsie Tóth Marcsi-est London Sinfonietta Franz Welser-Möst | The Cleveland Orchestra Art Market Budapest Őszi Margó Irodalmi Fesztivál Duna Művészegyüttes: Cigányok arca – Romengi faca MORDÁI Art Market Budapest Őszi Margó Irodalmi Fesztivál Duna Művészegyüttes: Cigányok arca – Romengi faca Olvadás Art Market Budapest Őszi Margó Irodalmi Fesztivál Charlotte Colace | Isolation Budapest Last Hounds | Isolation Budapest
Dátum Időpont Program
10. 18.
10. 19. 10. 21.
10. 22.
19.30 Vakhtang Kakhidze | Budafoki Dohnányi Zenekar 19.30 The Roving Chess Club | Isolation Budapest 19.45 Sorvina | Isolation Budapest 20.15 The Southern Oracle | Isolation Budapest 20.30 15 év a margón 21.15 Walter Astral | Isolation Budapest 21.45 Fantastic Negrito | Isolation Budapest 22.00 Declan Welsh and the Decadent West | Isolation Budapest 23.15 Pénzes Máté és a Zseb | Isolation Budapest 23.45 Rikas | Isolation Budapest 00.00 Prismala | Isolation Budapest 00.45 Jeszcze | Isolation Budapest 11.00 Art Market Budapest 14.00 Őszi Margó Irodalmi Fesztivál 19.30 Liszt: Krisztus 19.30 Fülei Balázs | Szalai András 10.00 Elhivatottak 19.00 Eltitkolt emlékek – Tihanyi 70 19.30 Alan Gilbert | Leif Ove Andsnes | NDR Elbphilharmonie Orchester 19.00 Liszt: Krisztus
Műfaj
Helyszín
Komolyzene Könnyűzene Könnyűzene Könnyűzene Könnyűzene Könnyűzene Könnyűzene Könnyűzene Könnyűzene Könnyűzene Könnyűzene Könnyűzene Kiállítás Irodalom Komolyzene Komolyzene Kiállítás Opera Komolyzene Komolyzene
Müpa Akvárium Klub Akvárium Klub Akvárium Klub Millenáris – Nemzeti Táncszínház Akvárium Klub Akvárium Klub Akvárium Klub Akvárium Klub Akvárium Klub Akvárium Klub Akvárium Klub MTK Sportpark Millenáris – Nemzeti Táncszínház Musikverein Wien – Großer Saal Budapest Music Center Magyar Nemzeti Galéria Müpa Müpa Müpa
91
Fotó: Felvégi Andrea / Müpa
A Liszt Ünnep programjaira jegyek válthatók • Tickets for the events of the Liszt Fest are available: • a fesztivál honlapján • on the festival’s website • a Müpa jegypénztárában • at the ticket office of Müpa Budapest 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Telefon: +36 1 555 3300, +36 1 555 3301 E-mail: jegypenztar@mupa.hu
E-mail: info@lisztunnep.hu Telefon: +36 1 555 3000
A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál ingyenes kiadványa • A free publication of the Liszt Fest International Cultural Festival Kiadja • Published by: Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó • Publisher: Káel Csaba vezérigazgató Nyomdai kivitelezés • Printed by: Pátria Nyomda Zrt. A szerkesztés lezárult • Submissions closed on: 2026. 09. 25. A szervezők a szereplő- és műsorváltoztatás jogát fenntartják. • The organizers reserve the right to make changes.
lisztunnep.hu
2026. október 1–10.
Drukkoljon a jövő sztárjainak, és kövesse a versenyt a helyszíneken vagy online! Kodály Központ Pécs • Zeneakadémia • Müpa
További részletekért olvassa le a QR-kódot:
lisztunnep.hu