Müpa programajánló - 2022 december

Page 1

PROGRAMAJÁNLÓ / PROGRAMS December

mupa.hu mupa.hu

Élmény!

Minden tekintetben. MÜPA. NEKED.

Mindegy, hogy a klasszikus zene mozgat meg, a tánc vagy az irodalom a szenvedélyed, nálunk megtalálod, amit keresel! Decemberben is kiváló koncertekkel, filmekkel, irodalmi és táncprodukciókkal várunk.

Ha a mozgás nyűgöz le, többféle stílussal készültünk neked: a FrenÁk Társulat Secret_Off_Man című előadása mellett egy másik kortárs táncegyüttes, a Győri Balett GisL című sikere is helyet kapott a programban, a Duna Művészegyüttes Szépséges Mezőség című előadásával kápráztatja el a néptánc rajongóit, a Recirquel pedig a nagy sikerű My Landdel várja a cirque danse iránt érdeklődőket.

Ha a jazz a gyengéd, akkor is extrán jó hírünk van: a jófajta elvetemültségéről ismert Kaltenecker–Markó-duó David Maxim Miciccsel és Orsovai Renivel érkezik, a legjobb slágereknél ütjük fel a The Great Hungarian Songbookot, a francia–algériai csellista-énekesnő, Nesrine először lép fel a Müpában, a világhírű szaxofonzseni, Chris Potter a Söndörgővel koncertezik, a Carson Coma pedig nagyzenekari hangulattal vár mindenkit!

Ha vérpezsdítő élményekre (is) vágysz, ott a helyed a Los Orangutanes hamisítatlan latin fiestáján, ha éppen elcsendesednél, jó választás lehet a Literárium sorozat következő estje, amelyen Solymosi Bálint költő-prózaíró munkássága kerül a középpontba, míg adventi hangolódás gyanánt a The King’s Consort ünnepi hangversenyét ajánljuk – szívből. Ja, és ha feketeöves filmrajongó vagy, akkor sem okozunk csalódást: a Müpa Filmklubban az olasz filmművészet géniusza, Federico Fellini univerzumában kalandozhatsz velünk.

Ráadásul diákként mindezt kedvezményes áron, 500 Ft-os diákjeggyel teheted meg.

Experience! In every respect.

MÜPA BUDAPEST. FOR YOU.

No matter whether you are moved by classical music or if your passions lie more with dance or literature, we have what you are looking for! We look forward to welcoming you in December with concerts, films, literature and dance productions.

If it is movement that sets your pulse racing, we have several styles for you: the FrenÁk Company’s performance entitled Secret_Off_Man is joined on the programme by another contemporary dance ensemble, the Ballet Company of Győr, with their successful production GisL. Fans of folk music will be dazzled by Beautiful Mezőség by the Duna Art Ensemble, while My Land, a hugely successful piece by Recirquel, awaits those with an interest in cirque danse.

We have particularly good news for those with a weakness for jazz: the Kaltenecker–Markó duo known for their good kind of brashness will be joined by David Maxim Micic and Reni Orsovai, we will hear the greatest hits from The Great Hungarian Songbook and the French-Algerian cellist-singer Nesrine will be heard for the first time at Müpa Budapest. Meanwhile, the world-famous saxophonist Chris Potter will appear in concert with Söndörgő and Carson Coma will welcome all comers with a big band atmosphere.

If you are (also) hankering after exhilerating experiences, the unmistakable Latin fiesta thrown by Los Orangutanes is the place for you. For something quiet and thought-provoking, the upcoming evening of the Literarium series sees the work of poet and prose writer Bálint Solymosi taking centre stage, while we heartily recommend the celebratory concert of The King’s Consort by way of preparation for Advent. You won’t be disappointed if you are a black belt film fan either: the Müpa Film Club will guide you through the universe of the genius of Italian cinema, Federico Fellini.

What’s more as a student you can do all this at a reduced price, with a HUF 500 student ticket.

JAZZMŰHELY KALTENECKER–MARKÓ

FEAT. DAVID MAXIM MICIC & ORSOVAI RENI

Kaltenecker Zsolt – billentyűs hangszerek • Markó Ádám – dob Közreműködők: David Maxim Micic – gitár • Orsovai Reni – ének

Kaltenecker Zsolt és Markó Ádám duójában a kreativitás, virtuozitás, párbeszéd készség és jófajta elvetemültség mértéke egy nagyzenekarnak is becsületére válna. Szerencsére erről egyre többen értesülnek, hiszen az öt éve fennálló kettős rajongó tábora nőttön-nő. Ebben az áprilisban megjelent Space Junk című lemezük is fontos szerepet játszik, amely a mostani estnek is a gerincét adja; a koncert különlegessé gét pedig két vendég, a szerb származású gitáros, David Maxim Micic és Orsovai Reni énekesnő közreműködése fokozza, a hangulatot emelő vizuális elemekről már nem is beszélve.

2022. december 1., csütörtök, 20.00 Fesztivál Színház

JAZZ WORKSHOP KALTENECKER–MARKÓ

FEAT. DAVID MAXIM MICIC & RENI ORSOVAI

The degree of creativity and virtuosity demonstrated by the duo of Zsolt Kaltenecker and Ádám Markó, along with their conversational skills and a certain “good kind” of brashness, would be a credit to a full orchestra. Fortunately, more and more people are finding out about this, as the fan base of the five-year-old duo has grown in leaps and bounds. Space Junk, the album they released in April, also plays an im portant role in this, in addition to forming the backbone of tonight’s show. Making the concert even more special is the participation of two guests: David Maxim Micic, a guitarist of Serbian origin, and the singer Reni Orsovai, not to mention the moodenhancing visual elements.

Thursday, 1 December 2022, 8.00 pm Festival Theatre
Zsolt Kaltenecker – keyboard instruments • Ádám Markó – drums Featuring: David Maxim Micic – guitar • Reni Orsovai – vocals Fotó © Hirling Bálint, Müpa

2022. december 3., szombat, 19.00 2022. december 4., vasárnap, 19.00 Fesztivál Színház

FRENÁK TÁRSULAT: SECRET OFF_MAN

Előadják: Anibal Dos Santos, Kaiser Fruzsina, Lőrincz Emma, Vasas Erika, Eoin Mac Donncha, Maurer Milán, Keresztes Patrik Halász Gábor, Hunyadi Máté – zene • Victoria Frenák – látvány • Kiss Péter, Molnár Szabolcs – díszlet • Henez Mariann – jelmez • Ipacs Szilvia – smink • Vajda Máté –fény • Horváth András – hang • Dr. Horváth Nóra – dramaturgiai konzultáns FrenÁk – koncepció • R_Társulás – koreográfia

A Kossuth-díjas táncművész és koreográfus Frenák Pál élő legenda, aki negyve néves alkotói évfordulójára készült előadásában megidézi összetéveszthetetlen színpadi világának ikonikus elemeit. Mint oly sokszor hosszú és termékeny pályája során, ezúttal is kimond(hat)atlan titkok után kutat, amikor egy klasszikus történet nyomvonalán útnak indulva a férfit, az embert körülvevő vágyakról és rejtélyekről mesél. Teszi mindezt szikár, gyönyörű, okos testek és lenyűgöző, egyéni látványvilág segítségével.

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a FrenÁk Társulattal közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg. Az előadás megtekintését 18 éven aluli nézőink számára nem ajánljuk.

Saturday, 3 December 2022, 7.00 pm Sunday, 4 December 2022, 7.00 pm Festival Theatre COMPANY

FRENÁK: SECRET OFF_MAN

Performers: Anibal Dos Santos, Fruzsina Kaiser, Emma Lőrincz, Erika Vasas, Eoin Mac Donncha, Milán Maurer, Patrik Keresztes • Gábor Halász, Máté Hunyadi – music • Victoria Frenák – visual design • Péter Kiss, Szabolcs Molnár – set design Mariann Henez – costumes • Szilvia Ipacs – make-up • Máté Vajda – lighting András Horváth – sound • Dr Nóra Horváth – dramaturgical consultant FrenÁk – concept • R_Company – choreography

The Kossuth Prize-winning dance artist and choreographer Pál Frenák is a living legend, one who will evoke the iconic elements of his unmistakable dramatic world in this performance of his being prepared for the 40th anniversary of the launch of his creative efforts. Just like he has done so often in his long and fruitful career, this time he will once again be searching for unspoken (and unspeakable) secrets when he sets out on the trail of a classic story to relate the desires and mysteries that surround all men, all humanity. He does all this through lean, beautiful and intelligent bodies and stunning and unique visuals. The première was presented by Müpa Budapest as a joint event with Company FrenÁk as part of the Bartók Spring. The performance is not recommended for audiences under the age of 18.

2022. december 5., hétfő, 19.00

Előadóterem

MÜPA FILMKLUB –FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA CASANOVA

(Il Casanova di Federico Fellini, 1976)

Olasz nyelven, magyar felirattal. Federico Fellini – rendező Réz András – házigazda

Maszkok, maskarák, marionettek. Így is van rendjén, Fellini Casanovája a velencei karnevállal kezdődik, amelynek gyökerei a pogány múltba nyúlnak. Itt bukkan fel fehér maskarában történetünk hőse, Giacomo Casanova. A szemérmesek inkább kerüljék ezt a filmet, mert arról a Casanováról lesz szó. Olyannyira, hogy Fellini Casanova emlékiratai alapján írta a forgatókönyvet. Örömteli bujaságra viszont senki ne számítson. Ez itt, kérem, nem a híres-hírhedt szexartista győzelmi jelentése. Valami tétovább, keserűbb.

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Monday, 5 December 2022, 7.00 pm Auditorium

MÜPA FILM CLUB –THE MAGICAL WORLD OF FEDERICO FELLINI CASANOVA

(Il Casanova di Federico Fellini, 1976)

In Italian, with Hungarian subtitles.

Federico Fellini – director András Réz – host

Masks, masquerades, marionettes. Just as it should be. Fellini’s Casa nova begins with Venice Carnival, a celebration whose roots date back to pagan times. It is here that our hero, Giacomo Casanova, appears in a white mask. This film is certainly not for prudes: we are dealing with Casanova, after all. Indeed, Fellini wrote the screenplay on the basis of Casanova’s memoirs. You should not, however, expect a film full of joyful and wanton abandon. This is not, if you please, a triumphant portrayal of the famous/notorious sex acrobat. It is more hesitant, bitter. The discussions before and after the screening are conducted in Hungarian.

Behumi Dóri, Pál Dénes • Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

2022. december 6., kedd, 19.00

Fesztivál Színház

THE GREAT HUNGARIAN SONGBOOK 3

Vezényel: Riederauer Richárd Közreműködők: Behumi Dóri, Pál Dénes – ének • a vonósokkal és fúvósokkal kiegészített Jazzical Trio (Káel Norbert – zongora • Oláh Péter – bőgő • Lakatos Pecek András – dob) Káel Norbert – zenei vezető, hangszerelő • Túri Erzsébet – díszlet • Böhm György – rendező

A The Great Hungarian Songbook 3 folytatja az alkotók 2014-ben megfogalmazott törekvéseit, mégis más élményt kínál. Káel Norbert zenei vezető megőrzi az eredeti koncepciót: ezúttal is régi magyar slágereket dolgozott át új megközelítésben, most azonban az 1950-es évektől az 1990-es évekig kalandozhatunk. A régi kedvencek mellett lesznek kevésbé ismert dalok, amelyeket a Behumi Dóri–Pál Dénes énekes páros szólaltat meg a vonósokkal és fúvósokkal kiegészülő Jazzical Trio segítségével. Az est rendezője Böhm György.

Tuesday, 6 December 2022, 7.00 pm Festival

Theatre

THE GREAT HUNGARIAN SONGBOOK 3

Conductor: Richárd Riederauer

Featuring: Dóri Behumi, Dénes Pál – vocals • the Jazzical Trio, accompanied by string and brass sections (Norbert Káel – piano • Péter Oláh – double bass • András Lakatos Pecek – drums)

Norbert Káel – musical director, orchestrator • Erzsébet Túri – set design György Böhm – director

Great Hungarian Songbook 3 is a continuation of the ideas first formulated by the project’s creators in 2014, yet it will still offer us a new experience. Musical director Norbert Káel has retained the original concept as he takes an innovative approach to reworking old Hungarian hits, but this time around we will travel from the 1950s to the 1990s. There will be a few lesser-known songs to complement the old classics, all perfomed by the vocal duo of Dóri Behumi and Dénes Pál with the help of the Jazzical Trio, supplemented by string and brass sections. György Böhm will direct the concert.

2022. december 9., péntek, 20.00 Fesztivál Színház

LOS ORANGUTANES –BUDAPEST LATIN FIESTA

Krecsmáy Zsolt – dob • Herr Attila – basszusgitár • Frimmel Jakab – zongora Szarvas Dávid – konga • Élő Márton – harsona • Táborszky Bence – trombita Pásztor Ákos – szaxofon, fuvola • Árkosi Szabolcs – harmonika, charango, ének Tabeira Iván – ének, güiro Közreműködők: Takács Márton – ütőhangszerek • Murad Abbas – harsona Meggyes Ádám – trombita • Kováts Gergő – szaxofon Latin vendégek: Angel „Chino” Cruz – ütőhangszerek, ének Guillermo Macsotay – ének, gitár • Alex Torres - ének, gitár Lucio Dominguez – ének

A Los Orangutanes nemcsak Magyarországon, de a környékbeli európai régióban is egyedi színfoltnak számít, hiszen hazai zenészektől ritkán hallható a legnépszerűbb latin-amerikai műfaj, a cumbia. A 2017-ben megszületett kilenctagú formáció nem csak jellegéből fakadóan, de nagy sikerű koncertjeivel és remek bemutatkozó leme zével is bizonyítja rátermettségét. Ezúttal pedig Budapesten élő latin zenészekkel kiegészülve tágítják repertoárjukat, nyitnak a chachacha, a salsa vagy a son felé – és csapnak igazi fiesztát.

Friday, 9 December 2022, 8.00 pm Festival Theatre

LOS ORANGUTANES –BUDAPEST LATIN FIESTA

Zsolt Krecsmáy – drums • Attila Herr – bass • Jakab Frimmel – piano Dávid Szarvas – conga • Márton Élő – trombone • Bence Táborszky – trumpet Ákos Pásztor – saxophone, flute • Szabolcs Árkosi – accordion, charango, vocals Iván Tabeira – vocals, güiro

Featuring: Márton Takács – percussion instruments • Murad Abbas – trombone Ádám Meggyes – trumpet • Gergő Kováts – saxophone

Latin guests: Angel “Chino” Cruz – percussion instruments, vocals Guillermo Macsotay – vocals, guitar • Alex Torres - vocals, guitar Lucio Dominguez – vocals

Los Orangutanes are considered a unique splash of colour not only in Hungary, but also in the surrounding European region, as it is rare indeed to hear Hungarian musicians performing cumbia, the most popular genre of Latin American music. Born in 2017, the nine-member formation have proved their talent not only with the nature of their music, but also with their highly successful concerts and excellent debut album. This time around, reinforced by Latin musicians residing in Budapest, they are expanding their repertoire by opening it up to cha-cha, salsa and son cubano – and throwing a veritable fiesta in the process.

Solymosi Bálint • Fotó© Czimbal Gyula

2022. december 12., hétfő, 20.00

Üvegterem

LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN

SOLYMOSI BÁLINT-EST

Közreműködők: Jászberényi Gábor – színművész • Czitrom Ádám – gitár Jánossy Lajos – műsorvezető-házigazda • Balog József – rendező

Ritkán szereplő, a maga útját több mint negyven éve töretlen autonómiával járó szerzővel találkozhat a közönség december 12-én a Literárium sorozatban. A költő ként és prózaíróként is elsőrangú Solymosi Bálint (1959) építőmérnöki és képző művészeti tanulmányai után dolgozott nyomdai színkikeverőként, hangszergyári éjjeliőrként, újságíróként és szerkesztőként is.

Monday, 12 December 2022, 8.00 pm

Glass Hall

LITERARIUM

–CONTEMPORARY WRITERS AT MÜPA BUDAPEST AN EVENING WITH BÁLINT SOLYMOSI

Featuring: Gábor Jászberényi – actor • Ádám Czitrom – guitar Lajos Jánossy – presenter and host • József Balog – director

On 12 December, as part of the Literarium series, the audience will have the chance to encounter an author who has been forging his own path with unceasing auto nomy for more than 40 years, but who rarely makes public appearances. After studying engineering and visual arts, the outstanding poet and prose writer Bálint Solymosi (b. 1959) worked mixing colours in a printing press, as a nighttime security guard at a musical instrument factory, and also as a journalist and editor.

Fotó © Pályi Zsófia, Müpa

DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES: SZÉPSÉGES MEZŐSÉG

Navratil Andrea – ének • Tóth Károly – próza • Barcza Zsolt – tangóharmonika, cimbalom • Árendás Péter – brácsa • Göncöl zenekar Dulai Zoltán, Koncz Gergely, Mohácsy Albert, Navratil Andrea – zenei szerkesztő Michac Gábor – díszlet • Winklerné Petri-Kiss Borbála – jelmez • Lendvai Károly – fény, animáció • Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Farkas Ágnes, Kádár Ignác, Nagypál Anett, Szabó Csaba, Sáfrán Balázs – táncmesterek • Varga Sándor – szak mai tanácsadó • Kocsis Enikő,Fitos Dezső, Juhász Zsolt, Farkas Tamás – koreo gráfus • Bonifert Katalin, Soós Gyula András – a rendező munkatársai Juhász Zsolt – rendező

A nagy sikerű Szerelmünk, Kalotaszeg című előadás után a Duna Művészegyüttes továbbra is az egy-egy tájegységre fókuszáló műsorszerkesztési elvet kívánja követ ni. Legújabb bemutatójuk az erdélyi Mezőség népművészetére, tánchagyományára összpontosít. A mintegy 300 települést magába foglaló Mezőségben a magyar, román, cigány és szász kultúra összefonódása, kölcsönhatása különösen gazdag tánc- és zenekultúrát hozott létre – az előadás ezt a fajta multikulturalitást állítja középpontba. A bemutató a Liszt Ünnep keretében a Duna Művészegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Tuesday, 13 December 2022, 7.00 pm Festival Theatre

BEAUTIFUL MEZŐSÉG

Andrea Navratil – voice • Károly Tóth – prose • Zsolt Barcza – accordion, cimbalom Péter Árendás – viola • Göncöl Band Zoltán Dulai, Gergely Koncz, Albert Mohácsy, Andrea Navratil – music editors Gábor Michac – set • Borbála Winklerné Petri-Kiss – costumes • Károly Lendvai – lighting, animation • Norbert Busai, Zsuzsanna Busai, Ágnes Farkas, Ignác Kádár, Anett Nagypál, Csaba Szabó, Balázs Sáfrán – dancer masters • Sándor Varga – consultant Enikő Kocsis, Dezső Fitos, Zsolt Juhász, Tamás Farkas – choreographers • Katalin Bonifert, Gyula András Soós – assistants to the director Zsolt Juhász – director

Inspired by the success of its production, Our Love, Kalotaszeg, the Danube Art Ensemble chooses again to focus on the folk art and dance tradition of a single region, this time the Mezőség (Câmpia Transilvaniei) in Transylvania. The region is home to some 300 settlements, and an archaic culture of dance and music that is particularly rich thanks to the intertwining and interaction of Hungarian, Romanian, Romany and Saxon cultures. This production revolves around this kind of multi culturalism.

The première was presented by Müpa Budapest as a joint event with the Danube Art Ensemble as part of the Liszt Fest.

2022. december 13., kedd, 19.00 Fesztivál Színház
DANUBE ART ENSEMBLE:
Fotó © Nerea Coll

2022. december 14., szerda, 20.00

Fesztivál Színház

NESRINE

Nesrine Belmokh – ének, cselló • Maxime Barcelona – gitár

Elvin Bironien – basszusgitár • Adriano Tenorio – ütőhangszerek

A francia-algériai csellista-énekesnő és dalszerző, Nesrine Belmokh 2018-ban bukkant fel először NES nevű triójával, valamint észak-afrikai zenét énekes jazzzel keresztező hatásos hangvételével. 2020-ban megjelent második albumát már szólistaként adta ki, és továbbra is sajátos megszólalás jellemzi, csellójátékát észak-afrikai tradíciókkal és finom szövetű jazz-zel házasítja. A puszta szépségű dalok életre keltik és a zenén keresztül egyesítik a mediterrán régiót Észak-Afrikától Dél-Európáig.

Wednesday, 14 December 2022, 8.00 pm

Festival Theatre

NESRINE

Nesrine Belmokh – vocals, cello • Maxime Barcelona – guitar

Elvin Bironien – bass guitar • Adriano Tenorio – percussion instruments

The Franco-Algerian cellist and singer/songwriter Nesrine Belmokh first emerged in 2018 together with her trio, NES, and an impactful record crossing North African music with vocal jazz. She released her second album in 2020 as a soloist marked by her distinctive sound, with her cello playing merging North African traditions and finely textured jazz. Songs of sheer beauty unite and bring the Mediterranean region from North Africa to Southern Europe to life through music.

The Kings Consort Fotó © Keith Saunders

2022. december 15., csütörtök, 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem KARÁCSONYI HANGVERSENY

THE KING’S CONSORT –HÄNDEL: MESSIÁS

Közreműködők: Alexandra Oomens– szoprán • Hilary Summers – alt Joshua Ellicott – tenor • Edward Grint – basszus • Choir of the King’s Consort

Vezényel: Robert King

Nincs szebb, mint zenével készülni a karácsonyra. Händel opus magnuma, a Meg váltó életútját bemutató Messiás pedig az a mű, amelynél jobban semmi sem illik az ünnep előtti várakozás izgatott és átszellemült hangulatához. E nagyszabású kompozíció erőteljesen kapcsolódik a brit zenetörténethez, előadásának a szigetor szágban régi hagyománya él, külön öröm tehát, hogy ezúttal egy nagy múltú angol együttes, a King’s Consort előadásában találkozhatunk meg az angollá lett nagy német barokk zeneszerző oratóriumával. Tegyük hozzá: a vokális szólistagárda is világszínvonalú!

Thursday, 15 December 2022, 7.30 pm

Béla Bartók National Concert Hall

CHRISTMAS CONCERT

THE KING’S CONSORT –HANDEL:

MESSIAH

Featuring: Alexandra Oomens – soprano • Hilary Summers – alto Joshua Ellicott – tenor • Edward Grint – bass • Choir of the King’s Consort Conductor: Robert King

There is nothing more sublime than getting in the Christmas spirit by listening to music. And there could be no more fitting composition to create an animated, uplifting atmosphere in the run-up to the festive season than Messiah, Handel’s magnum opus which presents the life path of the Saviour. This large-scale compo sition has a powerful connection to the history of British music: its performance is an age-old tradition in the island nation. Which is why it will be a truly special pleasure to witness a performance from a storied English orchestra, the King’s Consort, of the oratorio from the great Baroque composer, who was born in Germany but later became a naturalised Brit. And let us add that the vocal soloists are also truly world class!

Chris Potter • Fotó © Dave Stapleton

2022. december 17., szombat, 20.00

Fesztivál Színház

CHRIS POTTER ÉS A SÖNDÖRGŐ

Chris Potter – szaxofon • Dénes Ábel – nagybőgő, tapan • Eredics Áron – prím tambura, csellótambura, darbuka, tapan • Eredics Benjamin – brácstambura, trombita • Eredics Dávid – prímtambura, basszprímtambura, klarinét, altszaxofon, kaval • Eredics Salamon – basszprímtambura, harmonika, hulusi, pásztorfurulya, csellótambura

A Söndörgőt már régóta nem csak Magyarországon nem kell bemutatni, hiszen a délszláv népzenei hagyományt ápoló formáció világviszonylatban is élvonalbeli, elismert és népszerű. Chris Potter jazzszaxofonost pedig szintén nem kell a hazai közönségnek bemutatni, ugyanis több jeles magyarországi fellépés van a háta mögött. A közös koncert viszont nagyon is hangosan üdvözlendő, izgalmas párosítás – ezen az estén tavasszal rögzített lemezük zenei anyagát hallgathatjuk meg. Müpa Live Webcast: Az előadást élőben követhetik honlapunkon, Facebook-oldalunkon és YouTube-csatornánkon.

Saturday,

17 December 2022, 8.00 pm

Festival Theatre

CHRIS POTTER AND SÖNDÖRGŐ

Chris Potter – saxophone • Ábel Dénes – double bass, tapan • Áron Eredics –prime tambura, cello tambura, darbuka, tapan • Benjamin Eredics – viola tambura, trumpet • Dávid Eredics – prime tambura, bass prime tambura, clarinet, alto saxophone, kaval • Salamon Eredics – bass prime tambura, accordion, hulusi, shepherd’s pipe, cello tambura

It has been a long time since Söndörgő has required an introduction even outside of Hungary, as this group preserving the South Slav musical tradition is world-class, widely recognised and popular by any international standard. Jazz saxophonist Chris Potter also needs no introduction to the Hungarian audience, as he has given several notable performances in this country. This joint concert, though, is a very welcome and exciting pairing – on this evening we will get to listen to the music from the album they recorded together in the spring.

Müpa Live Webcast: You can watch these performances on our website, Facebook-page and YouTube channel.

2022. december 19., hétfő, 19.00 2022. december 20., kedd, 19.00

Fesztivál Színház

GYŐRI BALETT: GISL

Herkovics Eszter Adria – Giselle • Daichi Uematsu – Albrecht • Guti Gerda – Myrtha / A vad • Luka Dimić – Hilarion • Tetjána Baranovszka, Szendrey Rebeka, Joó Lea Napsugár, Marjai Lili Anna, Tatjána Sipilova, Kovács Eszter, Matuza Adrienn, Tüű Barbara – Villik • Engelbrecht Patrik, Gémesi Máté, Golubkovics Gergely, Luigi Iannone, Szentiványi Richard, Jekli Zoltán, Téglás Bánk, Thales Henrique – Férfiak Közreműködő zenészek (felvételről): Lajkó Félix – hegedű • Sidoo Attila – gitár Kertész Endre – cselló • Barcza Horváth József – nagybőgő • Mazura János – tuba Czirják Tamás – dob Szendrényi Éva – díszlet • Lajkó Félix – zene • Csepi Alexandra – dramaturg Győri Gabi – jelmez • Stadler Ferenc – fény • Kara Zsuzsanna – a koreográfus munkatársa • Velekei László – koreográfus

A Giselle a 19. századi romantikus balett stílusteremtő remekműve, népszerűsége a mai napig töretlen, címszerepe minden balerina álma. Az 1841-ben bemutatott darab Adolphe Adam muzsikájával hódította meg a világot. A produkció valódi kuriózum –a Győri Balett előadásában e misztikus, egyszerre gyönyörű és borzongató történet ezúttal Lajkó Félix zenéjével kel új életre. A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Győri Balettel és a Fonó Budai Zeneházzal közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Monday, 19 December 2022, 7.00 pm Tuesday, 20 December 2022, 7.00 pm Festival Theatre

BALLET COMPANY OF GYŐR: GISL

Eszter Adria Herkovics – Giselle • Daichi Uematsu – Albrecht • Gerda Guti – Myrtha / The game • Luka Dimić – Hilarion • Tetiana Baranovska, Rebeka Szendrey, Lea Napsugár Joó, Lili Anna Marjai, Tatiana Shipilova, Eszter Kovács, Adrienn Matuza, Barbara Tüű – Wilis • Patrik Engelbrecht, Máté Gémesi, Gergely Golubkovics, Luigi Iannone, Richard Szentiványi, Zoltán Jekli, Bánk Téglás, Thales Henrique – Men Featured musicians (on recording): Félix Lajkó – violin • Attila Sidoo – guitar • Endre Kertész – cello • József Barcza Horváth – double bass • János Mazura – tuba, Tamás Czirják – drums Éva Szendrényi – set designer • Félix Lajkó – music • Alexandra Csepi – dramaturg Gabi Győri – costumes • Ferenc Stadler – lighting • Zsuzsanna Kara – assistant to the choreographer • László Velekei – choreographer

Giselle is the genre-defining ballet of the 19th century romantic period. Its popularity remains unbroken to this day and the title role is every ballerina’s dream. Premièred in 1841, the work conquered the world with the music of Adolphe Adam. The production is a genuine treat – the Ballet Company of Győr takes us through this mystical story that is in equal turns beautiful and horrifying, revitalised by the music of Félix Lajkó. The première was presented by Müpa Budapest as a joint event with the Ballet Company of Győr and the Fonó Music Hall as part of the Bartók Spring.

Fotó © Nagy Attila

2022. december 19., hétfő, 19.00

Előadóterem

MÜPA FILMKLUB –FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT

ZENEKARI PRÓBA

(Prova d’orchestra, 1978)

VILÁGA

Olasz nyelven, magyar felirattal. Federico Fellini – rendező Réz András – házigazda Furcsa kaland ez Fellini életében. Látványvilága eleve korlátozott, hiszen mindvégig egy zenekari próbateremben vagyunk. Giuseppe Rotunnónak, aki immár a Satyricon óta Fellini állandó operatőre, ebben a térben kell lavíroznia. Ráadásul politikai para bolával van dolgunk, márpedig Fellini ezzel eddig nem próbálkozott. Igaz, újra előveszi egyik izgalmas eszközét, a filmbe épített interjút. De megnyugodhatunk, ez a békésen, megszokottan induló zenekari próba egyre sebesebben halad a jónak legkevésbé sem ígérkező végkifejlet felé.

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Monday, 19 December 2022, 7.00 pm Auditorium

MÜPA FILM CLUB –

THE MAGICAL WORLD OF FEDERICO FELLINI ORCHESTRA REHEARSAL

(Prova d’orchestra, 1978)

In Italian, with Hungarian subtitles. Federico Fellini – director András Réz – host

A bizarre adventure in the life of Fellini. His visual world is somewhat limited, given that we spend the entire film inside an orchestra rehearsal room. Giuseppe Rotunno, the permanent cinematographer for Fellini since Satyricon, has to manoeuvre in this single space. What’s more, we are concerned with a political parable, something that Fellini had never previously attempted. Though it is also true that he pulls one of his most thrilling devices from the hat – an interview built into the film. But have no fear: this peaceful orchestra rehearsal may have a decidedly ordinary beginning, but it moves ever faster to an extremely foreboding end game. The discussions before and after the screening are conducted in Hungarian.

2022. december 19., hétfő, 20.00 2022. december 21., szerda, 20.00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A KORDBÁRSONY DZSESSZKLUB

BEMUTATJA: CARSON COMA ENSEMBLE

Carson Coma: Bóna Zsombor – gitár • Fekete Giorgio – ének, gitár Gaál Péter – ütőhangszerek, dob • Héra Barnabás – dob, ének Jónás Attila – basszusgitár Kun Bálint – billentyűk, ének Budapest Orchestra Project: Tomba Ábel – zenekarvezető, karmester Almási Attila – harsona • Bille Gergely – trombita, szárnykürt • Csapó Krisztián –harsona • Gáspár Olivér – harsona • Gergely Edvárd – altszaxofon, fuvola Janák Gergely – basszusharsona • Mihályfi Márk – trombita • Nagy Zsófia –tenorszaxofon, szopránszaxofon • Pusztaszegi Ákos – trombita • Sándor Norbert – altszaxofon • Szelevényi Vito – trombita • Uher-Győrfi Bálint – tenorszaxofon, klarinét • Vincze Marcell – baritonszaxofon, basszusklarinét Az utóbbi évek talán legdinamikusabban fejlődő magyar zenekara, a Carson Coma négy év alatt és gyors egymásutánban megjelentetett három nagylemez mellett az egyik legnépszerűbb hazai formációvá fejlődött. A szextett eddigi működésének legaktívabb évét, a 2022-es esztendőt a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangverseny termében zárja, egy rendhagyó koncert keretében. A Budapest Orchestra Project fúvószenekar tagjainak közreműködésével teljesen új formát öltenek a legnagyobb slágerek.

Monday, 19 December 2022, 8.00 pm Wednesday, 21 December 2022, 8.00 pm Béla Bartók National Concert Hall

THE CORDUROY JAZZ CLUB PRESENTS: THE

CARSON COMA ENSEMBLE

Carson Coma: Zsombor Bóna – guitar • Giorgio Fekete – vocals, guitar • Péter Gaál –percussion instruments, drums • Barnabás Héra – drums, vocals • Attila Jónás – bass guitar

Bálint Kun – keyboards, vocals Budapest Orchestra Project: Ábel Tomba – band leader, conductor • Attila Almási –trombone

Gergely Bille – trumpet, flugelhorn • Krisztián Csapó – trombone Olivér Gáspár – trombone

Edvárd Gergely – alto saxophone, flute • Gergely Janák –bass trombone • Márk Mihályfi – trumpet • Zsófia Nagy – tenor saxophone, soprano saxophone • Ákos Pusztaszegi – trumpet • Norbert Sándor – alto saxophone Vito Szelevényi – trumpet • Bálint Uher-Győrfi – tenor saxophone, clarinet Marcell Vincze – baritone saxophone, bass clarinet

Perhaps the most dynamically developing Hungarian band of recent times, over the last four years Carson Coma have released three albums in quick succession and be come one of the most popular groups in the country. The sextet’s busiest year ever, 2022, will conclude with an unusual concert at the Béla Bartók National Concert Hall. With the help of members of the Budapest Orchestra Project, the band will perform their greatest hits in a brand new format.

2022. december 27—31., kedd-szombat, 19.00 2022. december 28., szerda, 21.00

Fesztivál Színház

RECIRQUEL: MY LAND

Andrej Maslov, Roman Khafizov, Sergii Materynskyi, Yevheniia Obolonina, Andrii Pysiura, Mykola Pysiura, Andrii Spatar – artisták Szirtes Edina, Terjék Gábor – zene • Both Miklós – népzenei szakértő Kristóf Krisztián – cirkusz-szakértő • Illés Renátó, Zsíros Gábor – művészeti tanácsadó • Tárnok Zsolt – tervezőmérnök • Vladár Tamás – technikai vezető Kasza Emese – jelmez • Lenzsér Attila, Pető József – fény • Terjék Gábor – hang Maday Tímea Kinga – a koreográfus munkatársa Schlecht Aliz – a rendező munkatársa • Vági Bence – rendező, koreográfus, látvány

A nemzetközi hírű hazai újcirkusz-társulat, a Recirquel My Land című produkcióját 2018 augusztusában a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Festival Fringe keretében mutatta be, ahol a kritikusok több ezer produkció közül a legjobbnak ítélték. A Vági Bence által rendezett előadás az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba, és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben. A bemutató a Müpa szervezésében valósult meg.

Fotó © Hirling Bálint

Tuesday- Saturday, 27-31 December 2022, 7.00 pm

Wednesday, 28 December 2022, 9.00 pm

Festival Theatre

RECIRQUEL BUDAPEST: MY LAND

Andrej Maslov, Roman Khafizov, Sergii Materynskyi, Yevheniia Obolonina Andrii Pysiura, Mykola Pysiura, Andrii Spatar – artists Edina Szirtes, Gábor Terjék – music • Miklós Both – folk music consultant Krisztián Kristóf – circus consultant • Renátó Illés, Gábor Zsíros – artistic consultant Zsolt Tárnok – design engineer • Tamás Vladár – technical director • Emese Kasza –costumes • Attila Lenzsér, József Pető – lighting • Gábor Terjék – sound Tímea Kinga Maday – assistant to the choreographer • Aliz Schlecht – assistant to the director • Bence Vági – director, choreographer, production design

The production My Land from the internationally renowned contemporary circus company Recirquel premièred in August 2018 at one of the world’s most prestigious arts festivals, the Edinburgh Festival Fringe, where critics rated it the best of several thousand productions. This show directed by Bence Vági focuses on the roots of humanity and the eternal connection between a person and their homeland, depicting it in a space filled with illusions. The première was presented by Müpa Budapest.

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu

Nyitvatartás minden nap 10 órától az utolsó előadás végéig, egyéb esetben 18 óráig A szerkesztés lezárult: 2022. november 21. A rendező szervek a szereplő-, műsor és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnerünk: A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

mupa.hu

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.