Müpa Műsorfüzet - Rolando Villazón és az Ensemble L'Arpeggiata (2022. március 4.)

2022. MÁRCIUS 4.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

ROLANDO VILLAZÓN ÉS AZ ENSEMBLE L’ARPEGGIATA PÁRVIADAL

mupa.hu

4 March 2022 Béla Bartók National Concert Hall

EARLY MUSIC FESTIVAL ROLANDO VILLAZÓN AND THE ENSEMBLE L’ARPEGGIATA COMBATTIMENTO – SEMI-STAGED PERFORMANCE Featuring: Rolando Villazón – tenor, Céline Scheen – soprano, Benedetta Mazzucato – mezzosoprano, Valer Sabadus – countertenor, Cyril Auvity – tenor, Renato Dolcini – bass, Ensemble L’Arpeggiata Conception, program conception, arrangements, musical direction, mise-en-espace: Christina Pluhar Hungarian surtitles: Éva Lax / English surtitles: Ilma Császár / Light design: Michel Delvigne Costume design: Stefanie Krimmel / Creation of hair dresses: Sarah Judice de Menezes Choreography: Rosalba Torres Guerrero, Koen Augustijnen / Siamese Cie Danced by: Rosalba Torres Guerrero, Moonsuk Choi (created with dancer Elie Tass) Cavalieri: Sinfonia Unknown composer: Homo fugit velut umbra (Passacaglia della vita) Monteverdi: Lamento della Ninfa Monteverdi: Interrotte speranze Monteverdi: Si dolce è ’l tormento Caccini: Al canto, al ballo Monteverdi: L’Orfeo – “Rosa del Ciel” (Orfeo’s aria from Act 1) Monteverdi: L’Orfeo – “Io non dirò” (Euridice’s aria from Act 1) Rossi: L’Orfeo – “Mio ben” (Euridice’s aria from Act 2) Cazzati: Ciaccona Monteverdi: L’Orfeo – “Vi ricorda, o boschi ombrosi” (Orfeo’s aria from Act 2) L. Allegri: Canario Monteverdi: L’Orfeo – “Ahi, caso acerbo” – “In un fiorito prato” (the trio of the Messenger and the Shepherds from Act 2) Monteverdi: L’Orfeo – “Tu sei morta” (Orfeo’s aria from Act 2) Monteverdi: L’Orfeo – “Ma io in questa lingua” (the Messenger’s aria from Act 2) Monteverdi: L’Orfeo – “Possente spirto” (Orfeo’s aria from Act 3) Sartorio: L’Orfeo – “Orfeo, tu dormi?” (Euridice’s aria from Act 3) Monteverdi: L’Orfeo – “Qual honor di te” (Orfeo’s aria from Act 4) Rossi: Les pleurs d’Orphée ayant perdu sa femme (fantasy) Ziani: Dormite, o pupille Monteverdi: Il combattimento di Tancredi e Clorinda The English summary is on page 11.

2

2022. március 4.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

RÉGIZENE FESZTIVÁL ROLANDO VILLAZÓN ÉS AZ ENSEMBLE L’ARPEGGIATA PÁRVIADAL – FÉLIG SZCENÍROZOTT ELŐADÁS Közreműködik: Rolando Villazón – tenor, Céline Scheen – szoprán, Benedetta Mazzucato – mezzoszoprán, Valer Sabadus – kontratenor, Cyril Auvity – tenor, Renato Dolcini – basszus, Ensemble L’Arpeggiata Koncepció, műsor-összeállítás, átiratok, zenei vezetés és színre vitel: Christina Pluhar Magyar nyelvű feliratok: Lax Éva / Angol nyelvű feliratok: Császár Ilma / Fény: Michel Delvigne Jelmez: Stefanie Krimmel / Fodrász: Sarah Judice de Menezes Koreográfia: Rosalba Torres Guerrero, Koen Augustijnen / Siamese Cie Tánc: Rosalba Torres Guerrero, Moonsuk Choi (alkotótárs: Elie Tass táncművész) Cavalieri: Sinfonia Ismeretlen szerző: Homo fugit velut umbra (Passacaglia della vita) Monteverdi: Lamento della Ninfa Monteverdi: Interrotte speranze Monteverdi: Si dolce è ’l tormento Caccini: Al canto, al ballo Monteverdi: Orfeo – „Rosa del Ciel” (Orfeo áriája, I. felvonás) Monteverdi: Orfeo – „Io non dirò” (Euridice áriája, I. felvonás) Rossi: Orfeo – „Mio ben” (Euridice áriája, II. felvonás) Cazzati: Ciaccona Monteverdi: Orfeo – „Vi ricorda, o boschi ombrosi” (Orfeo áriája, II. felvonás) L. Allegri: Canario Monteverdi: Orfeo – „Ahi, caso acerbo” – „In un fiorito prato” (a Hírnöknő és a pásztorok tercettje, II. felvonás) Monteverdi: Orfeo – „Tu sei morta” (Orfeo áriája, II. felvonás) Monteverdi: Orfeo – „Ma io in questa lingua” (a Hírnöknő áriája, II. felvonás) Monteverdi: Orfeo – „Possente spirto” (Orfeo áriája, III. felvonás) Sartorio: Orfeo – „Orfeo, tu dormi?” (Euridice áriája, III. felvonás) Monteverdi: Orfeo – „Qual honor di te” (Orfeo áriája, IV. felvonás) Rossi: Les pleurs d’Orphée ayant perdu sa femme (fantázia) Ziani: Dormite, o pupille Monteverdi: Tankréd és Klorinda párviadala 3

Firenzében járunk, az 1560-as évek elején. A város és Toszkána élén Cosimo I de’ Medici áll, aki a pápa áldásával köztársaságból nagyhercegséggé szervezi át az államot. A folyamatos török fenyegetettség miatt jelentős haderőt hoz létre és új erődöket épít, V. Károly német-római császár támogatásával meghódítja a rivális Sienai Köztársaságot – az ostromlott város lakossága negyvenezerről nyolcezerre csökken –, az általa alapított Szent István Lovagrend vezetésével modern tengeri flottát szervez, és beveti a törökök elleni győztes lepantói ütközetben, valamint a Földközi-tenger stratégiai jelentőségű szigete, Málta megvédésében. Mindeközben elkötelezetten támogatja a művészeteket, és óriási városfejlesztésbe kezd: hivatalainak és műkincseinek elhelyezése céljából hozzálát az Uffizi-palota megépítéséhez, felújíttatja városon kívül eső rezidenciáját, a Villa di Castellót, létrehozva annak szomszédságában a reneszánsz kertművészet csúcsteljesítményét. Felesége, Toledói Eleonóra révén egy firenzei bankárcsaládtól megvásárolja a Pitti-palotát, amelyet fényűző módon kétszeresére bővít, a Ponte Vecchióra pedig Giorgio Vasari bravúros tervei alapján ráépíti az úgynevezett Vasari-folyosót, amely lehetővé teszi számára, hogy az Arno folyó fölött testőrség nélkül, a pórnépet elkerülve közlekedhessen az Uffizi, a hivatalos rezidenciául szolgáló Palazzo Vecchio, valamint a Pittipalota között.

Ebben a városban élt egy bizonyos Giovanni de’ Bardi nevű, gazdag és művelt nemes, akinek élete – Cosimóéhoz és számos alattvalójáéhoz hasonlóan – a törökök elleni harc és a művészetek jegyében telt. Ifjúkorában jelentős katonai karriert futott be: 1554-ben, húszévesen harcolt Siena ostrománál, tizenegy évvel később Máltán, valamint kapitányi rangban II. Miksa német-római császár oldalán a törökök ellen, a Cosimo által küldött seregek élén Magyarországon, talán Szigetvárnál is. Humanista neveltetést kapott, fiatalon jártasságot szerzett a latin és az ógörög nyelvben, valamint zeneszerzést is tanult. Fia visszaemlékezése szerint „palotája mindig megtelt Firenze leghíresebb embereivel; a város ifjúsága gyűlt össze ott, hogy költészetről, zenéről, csillagászatról és más tudományokról beszélgessen”. A fennmaradt dokumentumok alapján az utókor által Firenzei Camerata néven ismert csoport 1573. január 14-én tartotta első gyűlését. Tagjai új szemléletet képviseltek a zeneművészetben, mondván, az addig uralkodó polifónia, vagyis a kánonszerűen egymásra épülő szólamok technikája elavult, már nem fejezi ki a kor hangját. Azt vallották, hogy énekelt művek esetében a szövegnek mindig érthetőnek kell maradnia a hallgató számára, az énekszólamnak pedig a színpadi beszéd intenzitását, drámaiságát kell visszaadnia. Új esztétikájukat történelmileg is igazoltnak tekintették: úgy vélték – tévesen –, hogy már az antik színdarabokban is dalban beszéltek a szereplők, nem csak a kórus. A tudományos hátteret a kor egyik legjelesebb klas�szika-filológusa, Girolamo Mei biztosította számukra, aki leveleiben részletesen ismertette kutatási eredményeit a Cameratában aktív szerepet vállaló és éppen Bardi pártfogását élvező Vincenzo Galileivel, a csillagász apjával is. De pontosan milyen újításokat eredményezett az 1587-ig működő és szemléletével a barokk néven ismert következő nagy zenei stíluskorszakot megalapozó Firenzei Camerata?

4

A 16. század uralkodó műfajai, az egyházi motetta és a mise, valamint a világi szövegű madrigál mind polifon technikával íródtak, amelyben a szólamok szinte egymásra éneklik ugyanazt a szöveget. Gyönyörű hangszövedékek születtek, amelyekben azonban a szöveg értelemszerűen nem tudott érvényesülni. Bardiék azt szorgalmazták, hogy ez a kifinomult polifónia adja át a helyét egy egyszerűbb, áthallhatóbb többszólamúságnak, és azt is fontosnak tartották, hogy a zene minél teljesebben, árnyalatgazdagabban fejezze ki a szöveg érzelmi töltését, tartalmát. A század utolsó évtizedében a kései madrigalisták – Gesualdo, Marenzio – egyre közelebb kerültek ehhez az elképzeléshez, műveikben ugyanakkor megjelentek az éles hangulati váltások, a drámai kontrasztok, valamint a beszéd lejtését tükröző énekszólamok is. Utólag már tudjuk, hogy új műfaj volt születőben: az opera.

A madrigál és az opera közti átmenetet jelzi az a hat mitológiai témájú, allegorikus történetet feldolgozó, többtételes zenemű, amely Cosimo Medici fia, Ferdinando és Lotaringiai Krisztina esküvőjén szólalt meg 1589. május 2-án a néhány évvel korábban befejezett Uffizi-palotában, pazar díszletek előtt, a La Pellegrina (A zarándoknő) című vígjáték felvonásai között. A szférák zenéje, A múzsák és pieridák énekversenye, az Apolló és Püthón párviadala, A démonok birodalma, az Arion éneke és az Apolló és Bacchus leereszkedése [az emberiséghez] Ritmussal és Harmóniával című közjátékok zenéjét a kor legismertebb szerzői írták – egy szuggesztív tétellel Bardi is képviseltette magát –, legtöbbjük szövegét Ottavio Rinuccini jegyzi. (Koncepciójában hasonló, de sokkal nagyobb szabású Emilio Cavalieri az opera születése szempontjából szintén fontos alkotása, A lélek és a test ábrázolása című darabja 1600-ból, amelynek egyik hangszeres tétele nyitja a ma esti műsort.) Az esküvőn színre kerülő hat intermedio mindegyike valójában többrészes madrigál egy-egy hangszeres tétellel kiegészülve, amely betölthette a nyitány vagy a táncbetét szerepét is. (Nem ezekből a művekből való, de ilyen típusú tétel a híres Miserere szerzőjéhez nem kötődő, főleg a Medici-udvar számára komponált táncairól ismert Lorenzo Allegri kompozíciója, a Canario, amely egy Kanári-szigetekről származó vad ugrótánc stilizált változata 1611-ben írt operájából.) A Pellegrina-közjátékok összesen 24 vokális tétele között öt olyan található – Cavalieri, Peri, Caccini kompozíciói –, amelyek akkor minden bizonnyal a legmerészebb avantgárdot képviselték: mindössze egyetlen énekhangra és hangszerkíséretre íródtak. Az énekszólam kíséretét hangszeres akkordok, harmóniák alkotják, amelyek változásaikkal, disszonanciáikkal és konszonanciáikkal kiemelik, sőt élővé és személyessé teszik a szövegben megjelenő érzelmeket. „A zenének minden elemével a szöveget kell kiszolgálnia” – írja később, 1607-ben Claudio Monteverdi nevében öccse, amikor a Firenzei Camerata által megalapozott új zene, a seconda pratica nagyszerűségéről ír. Az egyszólamú, hangszerkíséretes ének, a monódia kétféle típusát alkalmazták: az egyik szabályosan lüktető, dalszerű, akár versszakonként ismétlődő, a másik szabad, kötetlen ritmikájú énekbeszéd, amelyben az előadó rögtönzött díszítésekkel maga is hozzájárulhat az érzelmek minél közvetlenebb kifejezéséhez. Az előbbi típusba tartozik Monteverdi Si dolce è ’l tormento kezdetű éneke, amely 1624-ben jelent meg egy vegyes dalgyűjteményben, 5

utóbbiba pedig Monteverdi Orfeusz-operájából a főhős Possente spirto kezdetű nagy színpadi monológja, a hangokkal beszélés egyik csúcsteljesítménye, amelyet a szerző leegyszerűsített és gazdagon díszített változatban egyaránt közölt a kottában. Az énekegyüttesek helyett tehát már egyetlen szereplő is megnyilvánulhatott, de akár duettet is énekelhettek szimbolikusan együtt mozgó, összeölelkező szólamokban, mint például Monteverdi 1619-ben megjelent hetedik madrigálkötetének örök hűségről szóló, Interrotte speranze kezdetű hangszerkíséretes duettjében (ekkor a madrigál már nem csak énekhangokat foglalkoztató műveket jelentett).

Az első, szövegével és zenéjével is fennmaradt opera Peri és Giulio Caccini közös alkotása, az Orfeusz-történeten alapuló Euridice, melyet először 1600-ban adtak elő a firenzei Pitti-palotában, IV. Henrik francia király és Medici Mária esküvőjén. A műsorban ebből a műből hallhatjuk az Orfeusz és Eurüdiké egybekelését ünneplő pásztorok táncra és dalolásra hívó öröménekét (Al canto, al ballo). A történet Ovidius latin nyelvű, több mint kétezer éves, mitológiai történeteket tartalmazó Átváltozások-gyűjteményéből való. Orfeusz kedvesén, Eurüdikén halálos sebet ejt egy kígyó, a lantjátékával ellenállhatatlan bűverőre képes Orfeusz pedig zenei talentumával felvértezve lemerészkedik érte az alvilágba. A harmóniák érzékekre ható hatalmával megenyhíti Tartarosz mogorva istenét, aki megengedi neki, hogy visszavigye párját az élők közé. Egy feltételt szab: a felfelé vezető úton nem nézhet vissza Eurüdikére. Orfeusz azonban nem tud parancsolni vágyainak, így másodszor is elveszti Eurüdikét, immár örökre.

Monteverdi 1607-ben, a rokoni szálakkal Firenzéhez is kötődő, a zenés színpadért rajongó Vincenzo Gonzaga mantovai hercegnek írt operájában a történet már nemcsak statikus jelenetek egymásutánjaként, hanem a néző szeme láttára elevenedik meg, színház és zene tökéletes egységeként, rendkívüli gazdagságban. Szólók, duettek, kórus- és zenekari tételek követik egymást színes, mégis töretlen ívbe fogva a cselekményt. Alessandro Striggio nagyszerű, nemcsak Ovidiustól merítő szövegkönyve, valamint Monteverdi zsigerekig ható zenéje a néző számára karnyújtásnyi közelségbe hozza a szereplőket, az önfeledten ünneplő pásztorokat, az egymás tekintetében elmerülő szerelmeseket, a kedvesét sirató Orfeuszt, a tragikus hírrel érkező hírnöknőt, a félelmetes szellemvilág alakjait. Ha sikerül belehelyezkednünk a történetbe, együtt sírunk és nevetünk a szereplőkkel.

Orfeusz és Eurüdiké története óriási népszerűségnek örvendett az opera műfajának első fénykorában: 1599 és 1698 között húsz zenés színpadi feldolgozása született Európa-szerte, ezek közül nyolc az első két évtizedben, Itáliában. A Hannoverben is foglalkoztatott, de Velencében élő operaszerző, Antonio Sartorio munkáját 1672 decemberében mutatták be – az ő Orfeója szatirikus elemeivel, az eredeti történettől idegen szereplőivel (Herkules, Akhilleusz) és féltékeny főhősével inkább a mítosz szabad feldolgozásának tekinthető. Mintegy ötven (!) áriája között érzékien szépek is találhatók, mint például Eurüdiké itt hallható, Orfeuszt ébresztgető éneke (Orfeo, tu dormi?). Luigi Rossi 1647-ben írta meg a maga Orfeóját XIV. Lajos udvara számára, miután a Napkirály szintén itáliai születésű főtanácsosa, Mazarin bíboros meghívta őt. A bemutató, amelyet a francia zene történetének egyik első opera-előadásaként tartanak 6

számon, fényűző díszletekkel és jelentős színpadi gépezettel valósult meg, hat órán át tartott, és több mint kétszáz színpadmunkás dolgozott rajta. Ebből a műből Eurüdiké Orfeuszhoz intézett, Mio ben kezdetű szerelmi vallomását hallhatjuk, valamint az utolsó felvonás önálló számként is népszerűvé vált hangszeres előjátékát, amely a kedvesét sirató Orfeusz portréja. A zene hatalma ezúttal a történelmet is alakította: a fényűző bemutató is szerepet játszhatott abban, hogy a királyi udvar pazarlását elítélő francia hercegek pár hónappal később kirobbantották a Fronde polgárháborús felkelést. Az itáliai opera későbbi vonulatát képezi az úgynevezett nápolyi iskola, amelynek legismertebb alkotója Alessandro Scarlatti – az ő elődjeként szolgált a hosszú élete alatt Innsbruckban, Bécsben és Drezdában is megforduló Pietro Andrea Ziani, akinek erre a stílusra jellemző könnyed, lágy dallamosságú canzonettáját hallhatjuk (Dormite, o pupille).

Műfaji szempontból besorolhatatlan Monteverdi nagyszabású jelenete, a Tankréd és Klorinda párviadala, amely a zeneszerző nyolcadik, Harcos és szerelmes madrigálok címet viselő madrigálkötetében jelent meg 1638-ban. Ugyanebben található a Lamento della Ninfa című, Rinuccini szövegére írt hangszerkíséretes tétel is, amely egy folyton ismétlődő, négyhangos basszustéma fölötti énekes variációsorozat (ugyanilyen zeneszerzői technikával íródott a műsor elején hallható, Homo fugit velut umbra kezdetű mű, valamint a Bergamóban Ziani elődjeként működő Maurizio Cazzati Ciacconája is). A Tankréd és Klorinda párviadala a kor egyik költőóriása, Torquato Tasso bizonyára a török ellen vívott háborúk által is ihletett, de az első keresztes hadjáratok idején játszódó, A megszabadított Jeruzsálem című eposza egyik szakaszának zenei – vagy zenés színpadi? – feldolgozása. A jelenet cselekménye dióhéjban: miután Klorinda, a szaracénok muszlim harcosnője felgyújtja a keresztény seregek ostromtornyát, egy éjszakai párharcban Tankréd – nem sejtve, hogy szerelmét rejti a páncél – megöli őt.

Kérésére a lélekben összetört lovag megkereszteli Klorindát, aki így megbékélve térhet át a túlvilágra. (A történelmi kontextusból kiragadott, csak a férfi-nő párharcra koncentráló zenei allegória számos értelmezési lehetőséget kínál, ahogyan az Orfeusz-történet is.) Az érzelmek, lelkiállapotok kifejezésében és szuggesztív megjelenítésében Monteverdi itt új magaslatokra jut el, addig ismeretlen játékmódokat – például pengetett hangokat, tremolókat – írva elő, és mint a madrigálkötet címében is jelzi, az indulatok között már a haragot is ábrázolja – a zenetörténetben először. Írta: Várkonyi Tamás

7

ibi Szilvia, Müpa

Fotó © Harald Hoffmann / DG

Fotó © Michal Nowak

A Mexikóban született, de 2007 óta francia állampolgár Rolando Villazón napjaink egyik legkeresettebb és legsokoldalúbb tenorja – nemcsak azért, mert megannyi stílusban mozog otthonosan és nemes ízléssel, legyen szó operáról vagy dalról, hanem azért is, mert énekesi karrierje mellett rendez, sőt regényeket is ír.

Diszkográfiáját több mint húsz CD és DVD alkotja, ezekből világszerte több mint kétmillió fogyott, 2020 óta a salzburgi Mozart Hét művészeti vezetője.

A Belgiumban született Céline Scheen Brüsszelben kezdte klasszikus zenei tanulmányait, majd Londonban a legendás pedagógus, Rózsa Vera terelte a régizene felé. Hangja Gérard Corbiau a Napkirály és Lully kapcsolatát feldolgozó, A király táncol című filmjének zenéjében is hallható, a Musica Antiqua Köln kíséretével a filmzene lemezen is megjelent, és óriási sikert aratott. Scheen azóta a legnevesebb régizenei együttesekkel dolgozik együtt rendszeresen.

Benedetta Mazzucato tizenhét éves kora óta lép fel zenés színpadokon, első szerepe Hans Krása Brundibár című gyermekoperájának Macskája volt. A mezzoszoprán énekelt már Los Angelesben és az amszterdami Royal Concertgebouw zenekarával is, az utóbbi években pedig egyre több régizenei produkcióban vesz részt. Fellépett az Aix-en-Provence-i Fesztiválon (Erismena), az Utrechti Régizenei Fesztiválon (Dido és Aeneas), a nápolyi Teatro di San Carlóban (La grotta di Trofonio) és a valenciai Palau de les Arts színpadán is (Silla).

Fotó © Michal Nowak

8

A kontratenor Valer Sabadus Münchenben szerezte diplomáját 2013-ban, de már négy évvel korábban Riccardo Muti vezényletével debütált a Salzburgi Pünkösdi Fesztiválon. A nemzetközi hírnevet Leonardo Vinci nápolyi zeneszerző egyik operájában nyújtott bravúros alakításával vívta ki, azóta számos más barokk operában is fellépett. Céline Scheen és Philippe Jaroussky mellett ő is hallható a L’Arpeggiata Lyra d’Orfeo című háromlemezes albumán, amelyen Luigi Rossi legszebb áriái kaptak helyet.

Fotó © Philippe Matsas

Fotó © Philippe Delval

Fotó © Marco Borggreve

Cyril Auvity William Christie felfedezettjeként debütált Monteverdi Odüsszeusz hazatérése című operájában, együttműködésük Christie-vel azóta is tart. Az Orfeo címszerepében a Les Arts Florissants-nal és Paul Agnew-val lépett fel, míg első Mozart-szerepét a Don Giovanniban kapta, ahol Don Ottavio volt Emmanuel Krivine vezényletével. Az Emmanuelle Haïm által dirigált és a Le Concert d’Astrée által előadott Figaro házasságában Basiliót énekelte, de a modern repertoárba is belekóstolt Philippe Boesmans művében, a Pinokkióban.

Renato Dolcini a William Christie által életre hívott énekakadémia, a Le Jardin des Voix hallgatója volt. Egyaránt közel áll hozzá az opera- és a koncertrepertoár, a barokk korszak műveit pedig olyan dirigensek mellett énekelhette, mint William Christie, John Eliot Gardiner, Giovanni Antonini vagy Raphaël Pichon. A Salzburgi Ünnepi Játékokon Seneca szerepét alakította (Poppea megkoronázása), a Glyndebourne-i Fesztiválon egy Cavalli-operában lépett fel (L’Ipermestra), a madridi Teatro Realban pedig Joyce DiDonato partnere volt Händel Agrippinájában.

Christina Pluhar az utóbbi évtizedek egyik legeredetibb régizenésze, aki színes műsoraival, újításokra nyitott személyiségével újragondolta a barokk régizenei előadásmódot. Lanton, theorbán, barokk gitáron és hárfán játszik, a hangszerjáték mellett pedig vezényel, együttest vezet, kutat. 1992 óta Párizsban él, szólistaként és continuojátékosként olyan együttesek munkájában vett rész, mint Jordi Savall Hespèrion XXI-e, Marc Minkowski Les Musiciens du Louvre-ja, az Il Giardino Armonico vagy a Cantus Cölln. 2000-ben alapította meg a L’Arpeggiata együttest, amellyel azóta számos díjnyertes lemezt készített; szuggesztív, személyes hangvételű produkciói sokakhoz hozták közel a több évszázados zenéket.

9

A L’Arpeggiata tevékenységének középpontjában a kora barokk muzsika felfedezése és előadása áll, kiváló hangszeresei a régizenét improvizációkkal teszik maivá és élővé. Művészeti vezetőjük, Christina Pluhar zenetörténeti kutatásai nyomán összeállított speciális előadásaik egyesítik a hangszeres és vokális zenét a barokk korban hozzájuk szorosan kapcsolódó tánccal és színházzal, de nyitottak a jazz és a tradicionális zene felé is, programjaik így mindig a meglepetés, a váratlanság erejével hatnak. Visszatérő vendégei a világ legrangosabb koncerttermeinek és fesztiváljainak, 2012-ben a L’Arpeggiata volt a New York-i Carnegie Hall első rezidens barokk együttese.

Rosalba Torres Guerrero 1995-ben Philippe Decouflé DCA társulatában kezdte karrierjét, később a Weimari Színházhoz, majd kilenc évre az Anne Teresa De Keersmaeker nevével fémjelzett Rosashoz szerződött, 2005-ben pedig a Les ballets C de la B tagja lett. 2011-ben főszerepet kapott Yann Le Quellec filmjében, 2012-ben a brüsszeli la Monnaie-ben Lulu alteregóját táncolta Alban Berg operájának Krzysztof Warlikowski által színre vitt előadásában, 2014-ben ugyanitt Mozart Don Giovannijában szerepelt. Koen Augustijnennel 2018-ban megalapította a Siamese Cie társulatot.

Koen Augustijnen színházi workshopokon vett részt az Antwerpeni Konzervatóriumban, illetve Jan Decorte-nál Brüsszelben, táncosként pedig többek közt Wim Vandekeybus, Caro Lambert, Min Tanaka és David Zambrano kurzusain képezte magát. 1991-ben csatlakozott a Les ballets C de la B együtteséhez, 1997 óta a társulat egyik koreográfusa, de emellett a Toneelgroep Amsterdam, a Compagnie Cecilia vagy a Stalker Theatre Company számára is készített koreográfiákat. 2017-ben Rosalba Torres Guerreróval a Mainzi Színházban dolgozott együtt, a közösen megalapított Siamese Cie társulattal a jövőben is közös produkciókat terveznek létrehozni.

A dél-koreai táncos-koreográfus, Moonsuk Choi Szöulban végezte tanulmányait, ma Berlinben él. 2009 és 2012 között a Saarländisches Staatstheater tagjaként táncolt, 2012 és 2015 között olyan társulatokkal dolgozott, mint a 3 art 3 Company, a Les ballets C de la B, a MELO Collective vagy a Company Mafalda. Saját koreográfiáival számos fesztiválon vett részt Szöultól Bécsen és New Yorkon át Berlinig. 2018-ban Yamila Khodrral megalapította a 12H Dance társulatot, mellyel érzéki, költői és humoros formában közelítenek az érzelmek és ellentmondások komplex világához.

10

SUMMARY Since Rolando Villazón appeared with Christina Pluhar and L’Arpeggiata in Monteverdi’s L’Orfeo at Müpa Budapest in 2017, the myth of Orpheus has not let go of him. No wonder, because the charismatic Mexican tenor is known for bringing characters to life with explosive emotional power and for making extreme realms of emotion tangible. Rolando Villazón follows in the footsteps of the love tragedy in every conceivable way. Christina Pluhar and L’Arpeggiata at his side are guarantors for a lively, colourful, virtuosic and nuanced musical style. Their partners will be Céline Scheen, one of the most inspiring artists of our time, the tenor Cyril Auvity and bass Renato Dolcini, graduates of William Christie’s famous singing academy now in the first rank of their profession internationally, mezzo-soprano Benedetta Mazzucato, who also tours regularly in the productions of Le Jardin des Voix, countertenor Valer Sabadus, who can also be heard on L’Arpeggiata’s three-disc album Lyra d’Orfeo, which features the loveliest arias by Luigi Rossi, as well as two dancers, Rosalba Torres Guerrero and Moonsuk Choi.

Claudio Monteverdi wrote his L’Orfeo in Mantua in 1607, unleashing a veritable avalanche. L’Orfeo is not only an unsurpassed masterpiece, but is also considered the first opera, a genre which spread like wildfire throughout Europe after the premiere. The hapless love story of Orpheus and Eurydice comes from Greek mythology. Shortly before their wedding, Eurydice is bitten by a snake and in his infinite desperation Orpheus descends into the underworld to retrieve his great love. The gods of the underworld tell him not to turn towards Eurydice, but he fails. Out of fear, he turns to his beloved just before the exit and “kills” her for good.

Some 17 years after the premiere of L’Orfeo, something wonderful happened in one of the countless noble palaces in Venice: Carnival is being celebrated in the city and for this occasion Monteverdi composed the touching opera scene Il Combattimento di Tancredi e Clorinda, which is conceptualized as a knight’s duel in a confined space, and a plea for love and death. This concentrated opera scene, described by Monteverdi himself as genere rappresentativo, is expressionistic, extraordinary and stirring, making it a milestone in the music history of the 17th century. Monteverdi has his mini-opera told by a narrator, the protagonists themselves – absorbed in the fight – have very little to say. Here, he introduces new playing techniques for the strings for the first time: pizzicato, tremolo and strappato imitate the trampling of horses’ hooves, the clashing of sabers, the breaking of lances and the crashing of helmets.

Monteverdi used an episode from the epic poem Jerusalem Delivered by Torquato Tasso as a template. During the First Crusade, the Christian crusader Tancredi mistakes the Saracen warrior Clorinda, his beloved from the enemy camp, for a man in her armor and challenges her to a duel.

Tancredi deals the fatal blow to Clorinda and only recognizes his beloved when he removes her helmet. He unwittingly killed his true love.

Orpheus and Eurydice, Tancredi and Clorinda are two love stories that have one thing in common: the death of the beloved is caused by the lover – unknowingly and unintentionally.

11

ELŐZETES AJÁNLÓ

2022. március 9.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

CHERUBINI: LES ABENCÉRAGES

KONCERTSZERŰ ELŐADÁS Szereplők: Anaïs Constans, Edgaras Montvidas, Thomas Dolié, Artavazd Sargsyan, Philippe-Nicolas Martin, Tomislav Lavoie, Douglas Williams, Najbauer Lóránt, Kalafszky Adriána Közreműködik: Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

Douglas Williams Fotó © Juan Camilo Roa

2022. március 13.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

LULLY-MOLIÈRE: A KÉNYTELEN HÁZASSÁG SZCENÍROZOTT ELŐADÁS

Közreműködik: Lucie Edel – mezzoszoprán, Yannis François – basszus, Les Malins Plaisirs Színtársulat, L’Eventail Tánctársulat, Le Concert Spirituel Művészeti vezető: Marie-Geneviève Massé Koncertmester: Olivier Briand Vezényel: Hervé Niquet / Rendező: Vincent Tavernier

Hervé Niquet Fotó © Eric Manas

2022. március 23.

BÁZELI KAMARAZENEKAR Közreműködik: Matthias Goerne – bariton

Matthias Goerne Fotó © Caroline de Bon

2022. március 29.

THOMAS ADÈS ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK Közreműködik: Christianne Stotijn – mezzoszoprán, Mark Stone – bariton

Thomas Adès Fotó © Marco Borggreve

2022. április 1.

BARTÓK TAVASZ

JULIA FISCHER (HEGEDŰ) ÉS A RUNDFUNKSINFONIEORCHESTER BERLIN Vezényel: Vladimir Jurowski

Julia Fischer Fotó © Uwe Arens

2022. április 7.

BARTÓK TAVASZ

ANTHONY ROTH COSTANZO ÁRIAKONCERTJE Közreműködik: Kristóf Réka, Pintér Ágnes – szoprán, Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György Anthony Roth Costanzo Fotó © Matthew Placek

MÜPA × LUMU

KÉT ÉLMÉNY EGY JEGGYEL! Müpa-jeggyel a Ludwig Múzeumba

Érvényes Müpa-jeggyel az előadás napjáig egy tetszőleges alkalommal a Ludwig Múzeumba is ingyenesen ellátogathat.

mupa.hu

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.

Címlapon: Rolando Villazón © Harald Hoffmann / DG A szerkesztés lezárult: 2022. február 28.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnerünk:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

mupa.hu