Müpa műsorfüzet - Wagner-varázs I. (2021. június 13.)

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK BUDAPEST WAGNER DAYS

WAGNER-VARÁZS I. 2021. június 13.

WAGNER MAGIC I 13 June 2021 1

mupa.hu

13 June 2021 Béla Bartók National Concert Hall

BUDAPEST WAGNER DAYS WAGNER MAGIC I Featuring: Annette Dasch, Iréne Theorin – soprano Magnus Vigilius – tenor Tomasz Konieczny – bass-baritone Hungarian Radio Symphony Orchestra Hungarian Radio Choir (choirmaster: Zoltán Pad) First assistant director: Etelka Polgár Conductor: Ádám Fischer Wagner: Die Meistersinger von Nürnberg – overture Wagner: Lohengrin – Act 2, first and second scenes

Wagner: Lohengrin – Act 3, prelude and first and second scenes Wagner: Tristan und Isolde – Prelude and Isolde’s Liebestod The English summary is on page 11.

2

2021. június 13.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK WAGNER-VARÁZS I. Közreműködik: Annette Dasch, Iréne Theorin – szoprán Magnus Vigilius – tenor Tomasz Konieczny – basszbariton a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Játékmester: Polgár Etelka Vezényel: Fischer Ádám Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – nyitány Wagner: Lohengrin – II. felvonás, 1. és 2. jelenet

Wagner: Lohengrin – a III. felvonás előjátéka, 1. és 2. jelenet Wagner: Trisztán és Izolda – Előjáték és Izolda szerelmi halála

3

„Semmit az utókornak, mindent a kortársainknak és a jelen pillanatnak” – fogalmazott egy fiatalkori levelében Richard Wagner (1813–1883), hogy azután egész életével és teljes életművével rácáfoljon erre a sarkos kijelentésre, legalábbis annak első felére. Hiszen valójában egyszerre törekedett az azonnali és minél intenzívebb hatásra – és az utókor vonzalmának, érdeklődésének, fantáziájának rabul ejtésére. Méghozzá, tudjuk, teljes sikerrel: életében a 19. századi nyugati civilizáció egyik főszereplője vált belőle, utóélete pedig mozgalmasabb, ellentmondásosabb és nagyobb szenvedélyektől fűtött, mint akármely más zeneszerzőé. Wagneré az operatörténet legtöbbet elemzett életműve, egyszersmind ő a zeneirodalom egyik legdokumentáltabb nagysága: majdnem mindent tudunk róla – de sohasem eleget. Pedig elméletileg fennállna a lehetősége annak, hogy ráunjunk, vagy legalábbis beteljünk egy olyan művész élettörténetével, akinek még az álmait is ismerjük. (Wagner reggelente rendszerint elmesélte előző éjszakai álmát második feleségének, Cosimának, aki sokat le is jegyzett közülük.) Persze erről szó sincs: Wagnert keressük még a műveiben is, elvégre zenés színpadi hőseinek megvallott-megvallatlan önarcképjellege szinte felhívás az elemzők és az interpretátorok számára.

Akárcsak az a néhány, makacsul ismétlődő téma és archetípusos motívum, amely végigkíséri operáinak, zenedrámáinak sorát.

S persze felhívás az utókor számára a vallomásoknak és eszmefuttatásoknak az a zavarba ejtő sokasága is, amelyet maga Wagner hagyott hátra művei keletkezésével és (helyes) értelmezésével kapcsolatban. A ma esti program nagyobbik részét alkotó Lohengrin címalakja a szövegíró-zeneszerző önéletrajzi visszaemlékezése, a Mein Leben szerint 1845 nyarán „egyszer csak ott állt előttem teljes fegyverzetében”. Wagner ekkor első felesége, Minna, valamint kutyájuk és papagájuk társaságában gyógykúrán tartózkodott Marienbadban, azonban „...alig kezdtem el dél tájban a fürdőzést, amikor olyan vágy fogott el, hogy felvázoljam a Lohengrint, hogy képtelen voltam kivárni a fürdőre előírt egy óra leteltét, néhány perc múlva türelmetlenül kiugrottam a vízből, s alig szánva időt arra, hogy rendesen felöltözzem, észvesztve rohantam szállásomra, hogy papírra vessem, ami feszített. Ez több napon keresztül megismétlődött, míg a Lohengrin részletes színpadi terve egészen le nem volt írva...”

A prózafogalmazvány lejegyzése után alig egy évvel, a következő nyárra elkészült az első, 1847 augusztusára pedig a második teljes vázlat, s a német reményeket felhevítő 1848-as esztendő áprilisában Wagner befejezte a Lohengrin partitúráját. Az időközben politikai menekültté váló alkotó romantikus operájának ősbemutatóját 1850. augusztus 28-án Liszt Ferenc vezényelte Weimarban. S ami a mű cselekményének és szimbolikájának értelmezését illeti, Wagner e téren is – talán némiképp feszélyezően – előzékenynek bizonyult, amikor néhány évvel később így fejtette meg a hattyúlovag tetteinek mögöttes indítékát: „Lohengrin az asszonyt kereste, aki hisz benne: aki nem kérdi, ki ő és honnan jön, hanem szereti olyannak, amilyen, és azért, mert ilyen, ahogyan megjelent előtte... Ezért kellett magasabb természetét eltitkolnia, hisz épp 4

ez, magasabb – vagy helyesebben: emelkedettebb – lényének fel nem fedése, ki nem nyilvánítása volt egyetlen biztosítéka, hogy nem csodálni és bámulni fogják e lényéért vagy – meg nem értve – imádattal, alázattal hódolni neki, hiszen ő nem csodálatra és imádatra vágyott, hanem az egyetlenre, ami megválthatja magányosságából, ami vágyát csillapíthatja: szerelemre, arra, hogy szeressék, hogy a szerelemben megértsék... így vágyott az asszonyra – az emberi szívre. Így száll alá, gyönyörök puszta magányából, hallván ez asszony, e szív segélykiáltását odalentről, az emberek közül. De emelkedett természetének áruló dicsfénye elválaszthatatlanul kíséri őt; csak csodálatosként jelenhet meg: a közönségesek bámulata, a tajtékzó irigység a szerető asszony szívéig veti árnyékát; kétség és féltékenység tanúsítja, hogy nem értették meg, csak imádták, az kényszeríti isteni voltának bevallására is, s ezzel megsemmisülten tér vissza magányába...”

Lendületes (ön)elemzését folytatva azután Wagner hasonló beleérzéssel mutatta fel Brabanti Elza tetteinek mozgatórugóját – és saját, egészen komplex érintettségét: „Úgy emlékszem, az érthetőbb kidolgozásra való törekvésem közben értettem csak meg fokozódó határozottsággal a női szív lényegét, amit a szerelmes Elzában ábrázolnom kellett... Oly jogosnak kellett találnom féltékenysége végső kitörését, hogy a szerelem tiszta emberi valóját épp ebből a kitörésből értettem meg csak igazán. És valóságos, mély – gyakran forró könnyekben kiáradó – gyötrelmet éltem át, amikor elháríthatatlannak éreztem a válásnak, a két szerelmes megsemmisülésének tragikus szükségszerűségét... Ezt az asszonyt, aki szeretni így tud csak és nem másképp, aki épp féltékenysége kitörésében jut csak el az elragadtatott imádatból a szerelem teljes valójához... ezt a nagyszerű asszonyt, akitől most Lohengrinnek válnia kell, mert különleges lényét [Elza] nem érthette meg, ezt az asszonyt most fedeztem fel. Elza, az asszony – akit nem értettem meg eddig és most megértettem – tökéletes forradalmárrá tett. A nép lelke volt ő, amelyre vágytam, művészként is, megváltásomért.”

A koncerten a Lohengrinből fölhangzó két hosszabb felvonásrészlet sűrítetten mutatja fel a szerző által fentebb kiemelt alapmotívumokat: Ortrud és Telramund második felvonásbeli párjelenetében a „tajtékzó irigységet”, amely azután a harmadik felvonás első képére valóban a „szerető asszony szívéig veti árnyékát”; a szerelmes Elzát, „aki épp féltékenysége kitörésében jut csak el az elragadtatott imádatból a szerelem teljes valójához”; és természetesen a címszereplő „emelkedettebb természetének” kijáró bámulatot, illetve a szerelmes megértés utáni vágyának tragikus kudarcát.

A program által megidézett másik két, az alkotói életútba beágyazott, szerzői megnyilatkozásokkal dúsan körített Wagner-zenedráma is az életmű meghatározó alaptémáit visszhangozza, akárcsak a Lohengrin. Mi több, a Trisztán és Izolda – melyből az Előjáték és Izolda szerelmi halála hangzik el – a wagneri hatástörténet virtuális sűrűsödési pontjának is tekinthető, hiszen a Trisztán-akkord ott kísért a Wagner működésére következő század megannyi művében, 5

a kikerülhetetlenséget megérző-megszenvedő kései pályatársak, operakomponisták és más zeneszerzők alkotásaiban. A szerelem és halál romantikus dichotómiáját felmagasztaló Trisztán és Izolda fogantatástörténetének kezdőpontja 1854-re tehető, s erről a zenedrámáról szólván elmaradhatatlanul meg szokás emlékezni Mathilde Wesendonck, „e legtisztább és legnemesebb szívű asszony” ihlető szerepéről. Az azonban valamivel ritkábban kerül említésre, hogy Wagnerre az ifjú Hans von Bülow zenekari fantáziája, a Nirwana is serkentően hatott, olyan�nyira, hogy műve ősbemutatójának (1865. június 10., München) majdani karmesterétől zenei ötletet is kölcsönzött a Trisztánban. Hogy utóbb mást is elirigyelt Bülow-tól, az köztudott, ám Cosima alakja akkor még nem bukkant fel Wagner szemhatárán. 1854 decemberében kelt, Lisztnek címzett levele is bizonyság erre, ahogyan a Trisztán – egyszerre őszinte és szenvelgő – alkotói indíttatására is: „Minthogy egész életemben sosem élhettem át a szerelem igazi boldogságát, az a szándékom, hogy még egy emlékművet emeljek az álmok e legszebbikének; olyan emlékművet, amelyben a szerelem kezdettől végig kielégül annak rendje és módja szerint: a Trisztán és Izolda tervét forgatom fejemben, a legegyszerűbb, mégis legéleterősebb zenei elgondolást, és a végén magamat takarom be az árbócon lengő »fekete zászlóval« – hogy meghaljak.”

A koncert műsorát nyitányával indító wagneri vígopera pedig mind a Lohengrin keletkezéstörténetéhez, mind a Trisztán előadás-történetének küzdelmes nyitófázisához szorosan kapcsolódik: A nürnbergi mesterdalnokok fogantatása éppúgy az 1845-ös nyár marienbadi fürdőkúrájához köthető, hiszen ahogy a Mein Leben lapjain Wagner felidézte egyik akkori olvasmányának hatását: „Gervinius Német irodalomtörténetének néhány utalásából élénk képet alkottam magamnak a nürnbergi mesterdalnokokról és Hans Sachsról. Különösen izgalmasnak találtam a »jegyző« intézményét és azt, hogy általánosságban mi a szerepe a mesterdalnokokkal szembeállítva. Anélkül, hogy ennél többet tudtam volna Sachsról vagy a kor többi költőjéről, egyik sétám alkalmával kitaláltam egy mulatságos jelenetet, amelyben a cipész mint népszerű költő-iparos megleckézteti a jegyzőt: miközben az énekel, ő a kalapácsával sámfán üti ki a hibapontokat, hogy elégtételt vegyen rajta vaskalapos melléfogásaiért.”

Hans Sachs, a „Schuhmacher und Poet” alakja körül körvonalazódó ötlet felbukkanása és az első prózafogalmazvány elkészülte után tizenhat évnyi szünet következett. Wagner csak 1861– 62-ben, a Ring munkálatait megszakítva készítette el a Mesterdalnokok szövegkönyvét és a partitúra egy részét, hogy aztán ezt a művét tegye félre – a Trisztán bemutatójának hosszadalmas és olykor viharos előkészületei miatt. 1867 őszén végül elkészült, a következő nyáron pedig a müncheni közönség elé került a Mesterdalnokok, melynek ma este is felhangzó nevezetes és népszerű nyitányáról a kor kritikuspápája, Eduard Hanslick a premiert követően ezt írta: „Oly lelemény ez, melynek révén az opera vezérmotívumai belehajigáltatnak egy kromatikus folyamatba, ez pedig, akár valamiféle összhangzattani tájfun, hányja-veti őket... Egyetlen 6

dolog menti meg attól, hogy a világ legkellemetlenebb nyitányának nyilvánítsuk, éspedig az, hogy a Trisztán és Izolda előjátéka még borzalmasabb.” Ez persze mindenképp több volt szimpla, habár annak igen durva ítészi tévedésnél, ismerve a Wagner és Hanslick közötti mély és kölcsönös ellenszenv mértékét. És persze azt a tényt, hogy a Mesterdalnokok kellemetlenül fontoskodó jegyzője eredetileg nem is a Sixtus Beckmesser, hanem a Hans Lick vagy a Hanslich nevet viselte volna. Írta: László Ferenc

7

Annette Dasch, a New York-i Metropolitanben, a milánói Scalában és Salzburgban Mozart-szereppel, a Párizsi Operában pedig a Hoffmann meséi Antoniájaként debütáló német szoprán a Bayreuthi Ünnepi Játékokon 2010-ben énekelte először a Lohengrin Elzáját, fontos szerepe a Tannhäuser Erzsébetje és A walkür Sieglindéje is. Haydn oratóriuma, A teremtés szólistájaként, A nürnbergi mesterdalnokok Évájaként, valamint egy operettgála résztvevőjeként a Müpában is többször fellépett már. Olyan zenekarokkal és karmesterekkel dolgozott együtt, mint a Berlini és a Bécsi Filharmonikusok, Daniel Barenboim, Gustavo Dudamel, Daniele Gatti, Nikolaus Harnoncourt, Seiji Ozawa, Simon Rattle vagy Christian Thielemann.

Fotó © Chris Gloag

8

A svéd szoprán, Iréne Theorin nemcsak énektanulmányait folytatta a dán főváros Zeneakadémiáján és Királyi Operaiskolájában, de 2005–2006-ban Brünnhilde hármas szerepében egyik hőse volt a legendássá vált koppenhágai Ringnek is.

Bayreuthot, ahol 2000-ben Ortlinde szerepében debütált, 2008-ban Izoldaként hódította meg, 2009-ben pedig a New York-i Metropolitan következett, újra Brünnhilde – Walkür-beli – szólamával. A magyar közönség is jól ismeri az énekesnőt, hiszen már több mint egy évtizede a Budapesti Wagnernapok visszatérő, ünnepelt résztvevője, aki 2017-ben arra is vállalkozott, hogy három egymást követő estén A nibelung gyűrűje mindhárom Brünnhildéjét elénekelje a Müpában.

Fotó © Philipp Plum

Magnus Vigilius szülővárosában, Koppenhágában végezte zeneakadémiai tanulmányait, ezt követően a dán hőstenor az olasz repertoárban éppúgy hamar nemzetközi elismerést szerzett, mint Janáček-szerepek avatott megformálójaként.

Vigilius azonban elsősorban Wagner-énekes: 2014-ben e minőségében nyert el két díjat a Lauritz Melchior Nemzetközi Énekversenyen, 2018-ban pedig dán színházi díjjal ismerték el Siegmund-alakítását. Bayreuthi debütálására tavaly került volna sor, ám idén nyáron végre valóban ott szerepel majd a Tannhäuser Walther von der Vogelweidéjeként, ez év őszén pedig már egy másik Walthernek, A nürnbergi mesterdalnokok tenorhősének először magára öltött jelmezében készül bemutatkozni a Lipcsei Operában.

Tomasz Konieczny színésznek tanult szülővárosában, Łódźban, majd a varsói Chopin Zeneakadémián és a drezdai Carl Maria von Weber Főiskolán folytatott énektanulmányokat. Első filmszerepét Andrzej Wajda Gyűrű koronás sassal című filmjében kapta, később számos színházi és televíziós produkcióban vett részt színészként és rendezőként. Énekesként 1997-ben debütált Poznańban Mozart Figarójaként.

Tehetsége Mannheimben bontakozott ki igazán, ahol számos szerepben aratott sikert, köztük a Parsifal Amfortasaként, valamint A Rajna kincse és A walkür Wotanjaként. A Budapesti Wagner-napokon 2006 óta többször aratott már sikert.

9

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Fischer Ádám a Budapesti Wagner-napok művészeti koncepciójának megalkotója és a rendezvény állandó karmestere. A Kossuth-díjas művész Budapesten zeneszerzést, majd Bécsben vezénylést tanult. Fellépett a világ vezető operaházaiban, és vezényelte a legnevesebb szimfonikus zenekarokat. Az Osztrák– Magyar Haydn Zenekar alapítójaként és művészeti vezetőjeként a zeneszerzőnek mind a száznégy szimfóniáját lemezre vette. Goldmark Sába királynője (Hungaroton), illetve Bartók A kékszakállú herceg vára (CBS/Sony) című operájának általa készített felvétele lemeznagydíjat nyert. A nibelung gyűrűjét nagy sikerrel vezényelte a bécsi Staatsoperben is – a rangos intézmény 2017-ben tiszteletbeli tagjává választotta. Bayreuthban 2001ben debütált: az előadásokon nyújtott művészi teljesítményét az Opernwelt nevű szakmai folyóirat „Az év karmestere” címmel ismerte el.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Dohnányi Ernő kezdeményezésére alakult meg 1943-ban, s azóta nemzetközi rangot és tekintélyt szerzett bel- és külföldi hangversenyeivel, lemezeivel és rádiófelvételeivel. Az együttes négy kontinens több mint ötven országában öregbítette már a magyar zenekultúra jó hírnevét. Kiegyenlített hangzását, hajlékonyságát, valamint azt a mecénási tevékenységet, amelyet a magyar kortárs zene népszerűsítésével és rögzítésével végez, egyöntetűen méltatják a világ vezető kritikusai, a vendégkarmesterek és a zenekarral dolgozó szólisták, zeneszerzők. A Budapesti Wagner-napokon a kezdetektől közreműködik az együttes, és itt is komoly sikereket arat. Vezető karmesteri tisztét 2014 szeptembere óta Kovács János tölti be.

A Magyar Rádió Énekkara 1950-ben alakult, vezető karnagya jelenleg Pad Zoltán. Az együttes repertoárja felöleli a klasszikus kórusmuzsika minden területét, beleértve az opera- és oratóriumirodalmat is. Előadásain kortárs magyar szerzők darabjai is rendszeresen szerepelnek. A kórus rangos nemzetközi fesztiválok gyakori meghívottja, fellépett már Salzburgban és Bécsben is az Ünnepi Játékokon. Az együttest többek közt olyan híres vendégkarmesterek vezényelték, mint Lamberto Gardelli, Lovro von Matačić, Kurt Masur, Yehudi Menuhin, Giuseppe Patanè, Helmuth Rilling és Jurij Szimonov.

10

SUMMARY Just as he was in his own time, Richard Wagner (1813–1883) remains the object of a cult following, and his oeuvre has been debated and analysed to a great degree. This concert presents parts of three different works from this oeuvre, with lengthy excerpts from two acts of Lohengrin at its heart. The scenes from the second and third acts show the key features and motifs of this Romantic opera, which Wagner himself also highlighted when writing about his work: the “poisoned trail of envy” manifest in the duet scene between Ortrud and Telramund in the second act, which later in the first scene of the third act “throw their shadows even across the loving maiden’s heart.” Also, the amorous Elsa, who “by the very outburst of her jealousy, wakes first from out of the thrill of worship into the full reality of Love...” And, of course, the astonishment surrounding the title character’s “heightened nature” and the tragic failure of the lover’s longing for understanding. Prior to these interrelated passages from Lohengrin, the concert will kick off with the famous and popular overture to Die Meistersinger von Nürnberg, a work whose origins date back to the summer of 1845 and Wagner’s stay in the spa town of Marienbad, just like the Romantic opera of the Swan Knight. At the end, the programme will evoke Tristan und Isolde with the Prelude and Isolde’s Liebestod, the exact sections of the exact work that constitute a virtual centre in the history of Wagner’s influence.

This first concert (along with its counterpart) promises to be a gallant replacement for Müpa Budapest’s Wagner festival, which has always been so eagerly awaited by the Hungarian and international audiences at this time of year but by necessity had to be cancelled this spring, and conveys the spirit of the Budapest Wagner Days festival. This is because taking the podium in front of the Hungarian Radio Symphony Orchestra and Choir this evening will be one of the outstanding Wagnerian conductors of our time: Ádám Fischer, the initiator and director of this event series launched in 2006. The featured opera singers, for their part, include regular guests at the festival who are sought after to perform in Wagner’s works all over the world: German soprano Annette Dasch, Sweden’s Iréne Theorin, another soprano, and the Polish bass-baritone Tomasz Konieczny. The only one of them making his first Müpa Budapest appearance is Danish heldentenor Magnus Vigilius, who will also be making his Bayreuth début this summer.

11

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.

A szerkesztés lezárult: 2021. június 9.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnerünk:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

mupa.hu