Müpa Műsorfüzet - Várdai István és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (2021. május 10.)

2021.

MÁJUS 10.

VÁRDAI ISTVÁN ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR 1

mupa.hu

10 May 2021 Béla Bartók National Concert Hall

ISTVÁN VÁRDAI AND THE HUNGARIAN NATIONAL PHILHARMONIC ORCHESTRA Conductor: Sebastian Lang-Lessing Schumann: Manfred Overture, Op. 115 Dvořák: Klid (Silent Woods) – for Cello and Orchestra, Op. 68 Dvořák: Rondo in G minor for Cello and Orchestra, Op. 94 Wagner: Tristan und Isolde – Prelude Elgar: Cello Concerto, Op. 85 – first and second movements Wagner: Tristan und Isolde – Prelude to Act 3 Elgar: Cello Concerto, Op. 85 – third and fourth movements Wagner: Tristan und Isolde – Isolde’s Liebestod (concert version) The English summary is on page 10.

2

2021. május 10.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

VÁRDAI ISTVÁN ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR Vezényel: Sebastian Lang-Lessing Schumann: Manfréd-nyitány, op. 115 Dvořák: Az erdő csendje – csellóra és zenekarra, op. 68 Dvořák: g-moll rondó csellóra és zenekarra, op. 94 Wagner: Trisztán és Izolda – Előjáték Elgar: e-moll csellóverseny, op. 85 – I–II. tétel Wagner: Trisztán és Izolda – Előjáték a III. felvonáshoz Elgar: e-moll csellóverseny, op. 85 – III–IV. tétel Wagner: Trisztán és Izolda – Izolda szerelmi halála (koncertváltozat)

3

Sokan próbálták meg összegyűjteni azokat a témákat, eszméket, gondolatokat, amelyek meghatározták a 19. századi műalkotások világát. Ez sosem bizonyult könnyű feladatnak, olyan sokféle szellemi áramlat keresztezte egymást ebben a romantikának is nevezett korban, a ma esti műsor azonban több visszatérő motívumát is felmutatja. Schumann például Byron természetfeletti erőkkel és önmagával viaskodó, a társadalomból önkéntes száműzetésbe vonuló hősének állított emléket, Dvořákot az erdei magány, a természet csendje és hazájának tájai-hangjai ihlették meg, Wagner a vágyak és a realitás közti szakadék bemutatásának művészi lehetőségeit látta meg egy késő középkori eposzban. Ahol pedig nem találunk a zene mögött címben sugallt történetet vagy programot, ott a cselló képviseli a hosszú 19. század hangját. Ez az a kor, amely felfedezi e csodálatos hangszer színét, karakterét, mélységeit, és amelyik igazán értékelni kezdi jelentőségét. Talán ez az az instrumentum, amelynek karaktere legközelebb áll az emberi hangéhoz – színe, regisztere hasonlít a férfiorgánumhoz, felhanggazdagsága, melegsége a líra, a „zeneköltészet” tökéletes médiuma. Számos 19. századi zeneszerzőt igézett meg, és nem is csak olyan művekben hallhatjuk ezt a varázslatot, amelyekben főszerepet játszik; gondoljunk csak Brahms III. szimfóniájának harmadik tételére, B-dúr zongoraversenyének bensőséges szerelmi párbeszédet szimbolizáló lassú tételére, vagy Anton Bruckner mennyei hosszúságú VII. szimfóniájának és Dvořák VIII. szimfóniájának magával ragadó kezdetére.

Az 1810-ben született Robert Schumann élete vége felé maga is írt gordonkaversenyt, éppen abban az időben, amikor Byron 1817-ben megjelent drámai költeményéhez, a Manfrédhoz is kísérőzenét komponált. Régen tartozott önmagának ezzel a művel, már tizennyolc évesen jegyzetelt róla naplójába, és rendkívül gyorsan el is készült vele. Nem operát, nem szimfonikus költeményt írt belőle, hanem kísérőzenét, ezzel az alcímmel: drámai költemény zenével, három részben. Figyelemreméltó, hogy a címmel nem „sajátítja ki” a témát, tiszteletben tartja az irodalmi mű önállóságát, és inkább dráma és zene egységét hangsúlyozza. Liszt Ferencnek írt egyik levelében is lelkesen újságolja, hogy szerinte ez a forma illett legjobban az angol költő művéhez. Igaz, az sem hagyományos színdarab, hanem Goethe Faustjához hasonlóan úgynevezett könyvdráma, amelynek természetes közege a magányos olvasás vagy társaságbeli felolvasás. Schumann rendkívül közel érezte magához Manfréd személyiségét; egy visszaemlékezés szerint annyira, hogy amikor barátainak felolvasta a művet, könnyekben tört ki, és nem is tudta folytatni. Utólag kísérteties a hasonlóság a főhős hallucinációi, fantazmagóriái és Schumann depresszióra utaló tünetei között, amelyek hatására ő is, akárcsak Manfréd, az öngyilkosságot választotta, igaz, őt sikerült kimenteni a Rajnából, és visszahozni az életbe (ellentétben a Manfréd-témának egy teljes szimfóniát szentelő Csajkovszkijjal).

Manfréd összetett és izgalmas személyiség, részben a nietzschei Übermensch, az emberfeletti ember elődje, aki csalódott tudományban, bölcsészetben, és a társadalomból kivonulva, remeteként él a Természet kebelén, az Alpok magányos csúcsai között. A lét alapvető kérdéseit 4

boncolgatja, elvesztett boldogságát és elhunyt kedvesét siratja – akivel vérfertőző viszonyban élt, akárcsak Byron –, miközben saját démonaival is viaskodik. Schumann kísérőzenéjének hátborzongató jelenete, amikor Manfréd halálakor távoli kórus szólal meg a gyászmise hangjait énekelve. Az önálló koncertdarabként is előadható nyitány mintha csak szimfonikus költemény lenne: a történet, az abban megjelenő gondolatok, érzések sűrítménye, Manfréd nyughatatlan, önmarcangoló személyiségének portréja, a tragikus végkifejlet megelőlegezése.

Antonín Dvořák Az erdő csendje című kompozíciója – melynek értelemszerűen a természetközeliség áll a középpontjában – egy négykezes zongoradarab-sorozat, az 1883-ban komponált A cseh erdőből című ciklus gordonkára és zongorára átírt tétele. Pedig a száznyolcvan éve született zeneszerző eleinte fenntartásokkal kezelte a csellót, állítólag kedvelte középső regiszterét, de magasabb hangjait nazálisnak tartotta, a mélyeket pedig túl dörmögőnek. „Én lennék a legjobban meglepve, ha gordonkaversenyt írnék” – mondta egy barátjának. Talán egy fiatalkori, huszonnégy éves kora körül komponált, de torzóban maradt és csak halála után bő két évtizeddel, 1925-ben felfedezett versenymű sikertelensége állhatott ennek hátterében.

Meglehetősen későn, részben nagyszerű barátai művészetétől megihletve talált rá a hangszer szépségeire. Már elismert zeneszerzőként ismerkedett meg a kor egyik legjobb csellistájával, Hanuš Wihannal, akivel kapcsolata idővel barátsággá nemesült, és aki régóta kérlelte, hogy írjon számára gordonkaversenyt. Rövid ideig tanítottak is együtt a Prágai Konzervatóriumban, de miután Dvořák elfogadta a felkérést a New York-i Konzervatórium igazgatói és zeneszerzéstanári állására, útjaik egy időre elváltak, előtte azonban 1892 első felében öt hónapos csehországi búcsúturnéra indultak egy hegedűssel kiegészülve. Akadtak művek, amelyeket előadhattak együtt – például a népszerű Dumky-trió –, de olyanok nem, amelyeket a zongorista zeneszerző csellista barátjával játszhatott volna. A körutat megelőző karácsonyi ünnepek alatt ezért megírta a szintén Wihannak ajánlott g-moll rondót, valamint cselló-zongora átiratot készített két nagy sikerű szláv táncából, illetve az említett zongoranégykezes-sorozatból.

Utóbbinak eredetileg a Nyugalom (csehül: Klid) címet adta, de azt a német kiadó nem tartotta elég kifejezőnek, ezért átneveztette. A romantika kedvelt műfajával, a rövid hangszeres hangulatképek, más szóval karakterdarabok címeivel Dvořáknak egyébként is meggyűlt a baja; éppen A cseh erdőből sorozaton dolgozva panaszolta egy barátjának, hogy „Schumann már minden lehetséges címet elhasznált; nehéz újat, jellegzetest, eredetit találni”. Az erdő csendje cselló-zongora átirata olyan népszerű lett, hogy 1893 októberében Dvořák a zongoraszólamot átírta zenekarra, ugyanúgy, ahogyan a g-moll rondóét is. A következő évben befejezte h-moll gordonkaversenyét, és szintén 1894-ben szólalt meg először a g-moll rondó zenekari kíséretes változata a Brahms e-moll gordonka-zongora szonátáját is bemutató Moritz Kahnt szólójával.

Az átirat érdekessége, hogy a teljes szimfonikus zenekar helyett az együttesben a vonósok mellett csupán két oboa, két fagott és üstdob szerepel.

5

Ahogyan számos kortársánál, a cselló az 1813-ban született Richard Wagnernél is a romantikus érzések emblematikus hangszerének számított – a Tannhäuser-nyitány csellókórusa például a hangszer megdicsőülése. A Trisztán és Izolda első hangjait is a gordonkaszólam játssza, és övé az első nagy dallam is, amely – mint később, szöveggel elhangozva kiderül – a két szerelmes hangokba kódolt neve, bontakozó szerelmük szimbóluma. Wagner a késő középkori lovagi költő, Gottfried von Strassburg eposza alapján írta meg remekművét, amelynek eszmeiségét schopenhaueri filozófiával és nem kevés önéletrajzi hivatkozással gazdagította.

A téma az örök vágyakozás, nappal és éjszaka szimbolikus szembenállása, az ösztönök-érzékek felsőbbrendűsége a józan ésszel szemben, ahogyan Trisztán vagy Izolda is elmondhatta volna Manfréddal: „nyájasabb volt hozzám az éjnek arca, mint az emberé” (Ábrányi Emil 1891-es fordítása). A Trisztán vízválasztó a zene történetében: már az előjáték nyitóütemei is jelzik, hogy a csellókkal Wagner olyan új zenei nyelvet beszél, amelyben a dallamok, motívumok sosem érnek révbe, hanem nyugalmat nem ismerő vándorként újabb és újabb hangnemi területek felé haladnak tovább, kijelölve az utat az 1920-as évek tizenkét fokú zenéje felé.

Wagner emberfeletti vállalkozását, A nibelung gyűrűjét tette félre, hogy földöntúli ihlettől és alkotóerőtől fűtve, szinte egy lendülettel írja meg ezt a zenei és filozófiai értelemben is kimeríthetetlen gazdagságú zenedrámát – vagy az ő műfaji elnevezésével: cselekményt. Három évvel az ősbemutató előtt, 1862-ben koncertdarabot készített belőle, az előjátékhoz illesztve a befejezést, amelyben Izolda már szinte egy másik dimenzióból és egy másik világba „énekel át”, oda, ahol halott kedvese lakozik, és ahol egyesülni tud vele, miután itt, a földön ez nem volt lehetséges – Wagner a befejezést megdicsőülésnek nevezte. A koncertváltozat énekessel és énekes nélkül egyaránt előadható, hiszen Izolda szólamát a hangszerek is játsszák, és a romantika szellemében a mondanivaló nem sérül, sőt, szöveg nélkül kevésbé konkrét, így több asszociációt enged meg a hallgatónak. A harmadik felvonás bevezetője a halál küszöbén álló, de a szerelem beteljesülésében még reménykedő Trisztán portréja, lelkiállapotának zenei megjelenítése.

A Trisztán stílusa, nyelvezete számos zeneszerzőt ihletett meg a 19. század második felében.

Az 1857-ben született Edward Elgar is Wagner zenéjén nőtt fel, de más nagyságok zenéjére is nyitott volt, tisztelte mindenekelőtt Schumannt, illetve Brahmsot, és élete egyik meghatározó eseményeként tartotta számon, hogy hegedűsként a zeneszerző vezényletével részt vehetett Dvořák VI. szimfóniájának és Stabat Materének angliai előadásain. Bár Mahler és Richard Strauss nemzedékéhez tartozott, velük ellentétben nem az eksztatikus romantika, inkább a befelé forduló, angol visszafogottsággal párosuló zenei stílus jellemző rá. Az általános ismertséget – viszonylag későn – az Enigma-variációk hozta el számára; az 1899-ben tartott londoni ősbemutatón ugyanaz a Hans Richter – vagy másképpen: a győri születésű Richter János – vezényelte a darabot, akinek nevéhez számos Wagner-opera nagy jelentőségű bemutatója, sőt a Bayreuthi Fesztivál megnyitása is fűződik.

6

A Gordonkaversenynek azonban más sors jutott. A Londoni Szimfonikusok háború utáni első évadjának nyitókoncertjén, 1919 októberében hangzott el először, de a zenekar olyan alacsony színvonalon játszotta, hogy hosszú időre elvette tőle a közönség kedvét. Saját művét Elgar vezényelte, a műsor többi számát azonban a frissen kinevezett zeneigazgató, Albert Coates, aki olyan észszerűtlen időbeosztással próbált a zenekarral, hogy a zeneszerzőnek már nem maradt ideje műve méltó betanítására. A szóbeszéd szerint gordonkaversenye kudarca, valamint nála nyolc évvel idősebb felesége halála is közrejátszott abban, hogy Elgar alkotókedve alábbhagyott; életében ez volt az utolsó olyan ősbemutató, amelyen nagyszabású kompozíciója hangzott el.

A mű első vázlatait állítólag a mandulaműtétje utáni altatásból felébredve vetette papírra, majd Brinkwellsben, a La Manche csatornától ötven kilométerre található családi nyaralóban, az első világháborús nehéztüzérség félelmetes robajai által kísérve dolgozott a darabon.

Ha zenei nyelvezetére nem is, hangulatára bizonyára rányomta bélyegét a „nagy háború”; a Gordonkaversenyt Britten művére utalva szokták Elgar háborús rekviemjének is nevezni.

Hangzásvilágát, karaktereit nem a versenyművekre általában jellemző virtuozitás, hanem elégikus hangvétel határozza meg. A zenekar valamennyi szólama csak ritkán szólal meg egyszerre, legtöbbször mintha inkább kamarazenét hallanánk. A hagyománytól eltérően nem három-, hanem négytételes: az első után szünet nélkül következik a második, a harmadik után pedig ismét szünet nélkül a negyedik. Abban is rendhagyó, hogy nem boldog feloldozással zárul, hanem megmarad a borongós-melankolikus e-mollban, akárcsak Brahms hasonló hangnemű IV. szimfóniája. Ezt a nyílt őszinteséget és versenyművekre nem jellemző bensőségességet előlegezik már nyitóütemei is, amelyekben a szólóhangszer személyes hangú monológgal adja meg a darab alaphangulatát.

Ha első elhangzásakor a mű kudarcot vallott is, a sors később igazságot szolgáltatott Elgarnak. Az ősbemutatón ugyanis a zenekarban ült a Hallé Zenekar később világhírűvé vált karmestere, az akkor tizenkilenc éves John Barbirolli. Ő volt az, aki néhány évtizeddel később, az 1960-as években lemezre vette a művet a fiatal Jacqueline du Pré szólójával; az a legendás felvétel alapozta meg az e-moll gordonkaverseny máig tartó népszerűségét, és tette a repertoár egyik legtöbbet játszott darabjává. Írta: Várkonyi Tamás

7

Várdai István napjaink egyik legismertebb fiatal csellóművésze, 2018 óta a Bécsi Zeneakadémia professzora.

2008 és 2014 között több nagy nemzetközi versenyen diadalmaskodott, köztük a XIII. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen és az ARD 2014. évi nemzetközi versenyén.

2010-ben debütált a bécsi Konzerthausban és a New York-i Carnegie Hallban, azóta fellépett Európa, Amerika és Ázsia jelentős hangversenytermeiben, kamarapartnerei között találjuk Gidon Kremert, Schiff Andrást és Frankl Pétert is.

2009-ben Junior Prima díjat, 2015-ben Liszt-díjat kapott, 2012-ben elnyerte a világ legígéretesebb fiatal zenészének odaítélt Prix Montblanc-t. 2009-ben jelent meg első lemeze az Ysaÿe Records gondozásában. A Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti igazgatója, Baráti Kristóffal a Kaposfest Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál művészeti vezetője.

Hangszere – melyen korábban Jacqueline du Pré és Lynn Harrell is játszott – egy 1673-ban készült Stradivari.

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Sebastian Lang-Lessing huszonnégy esztendősen kapta meg a rangos Fricsay Ferenc-díjat, pályáját a Hamburgi Operában kezdte asszisztens karmesterként, majd a berlini Deutsche Operben vezényelt. Az ausztráliai Tasmania szimfonikus zenekarának vezető karmestereként dolgozott 2004 és 2011 között, 2010-től pedig tíz éven át vezette a Texas állambeli San Antonio szimfonikus zenekarát.

Az 1966-ban született német dirigens világszerte vezényel, Franciaországban, Kanadában és az Egyesült Államokban, de ma már Ázsiában is visszatérő vendégnek számít.

A romantikus zene elhivatott tolmácsolója, és ezt diszkográfiája is tükrözi: Mendelssohn és Schumann összes szimfóniáját lemezre vette, de felvételei közt Grieg művei, Mendelssohn és Bruch hegedűversenyei is megtalálhatók, Wagner Rienzi című operáját pedig azon a DVD-n vezényli, amely a berlini Deutsche Oper nagy sikerű előadását örökíti meg.

8

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar (akkor még Székesfővárosi Zenekarként) 1923-ban alakult meg. 1952-ben a már Magyar Állami Hangversenyzenekar néven működő együttes élére Ferencsik János került, aki több mint harminc, később Kobajasi Kenicsiró tíz évig töltötte be a zeneigazgatói posztot. 1997-ben Kocsis Zoltán lett a főzeneigazgató, a keze alatt művészileg megújuló zenekar repertoárja hiánypótló művekkel bővült ki, de 20. századi és kortárs magyar szerzők alkotásai, különösen Bartók zenéje is hangsúlyosan érvényesült a műsorpolitikában.

Kocsis Zoltán halála után 2020 augusztusáig a Liszt Ferenc-díjas Hamar Zsolt látta el a zeneigazgatói feladatokat. Az együttes az elmúlt két évtizedben mintegy 40 országban közel 330 turnékoncertet adott. Kocsis Zoltán vezetésével olyan helyszíneken és fesztiválokon lépett fel, mint a New York-i Avery Fisher Hall, a tokiói Suntory Hall, a birminghami Symphony Hall, az athéni Megaron, a bukaresti Enescu Fesztivál, a Colmari vagy a Kanári-szigeteki Fesztivál.

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

9

SUMMARY Many people have attempted to collect the themes, ideas and thinking that defined the world of 19th-century artistic creativity, which we also know as the Romantic period. This has never proved an easy task, however, as so many different intellectual currents intersect during this era. In spite of this fact, tonight’s programme reveals several recurring motifs. Schumann, for example, commemorated Manfred, the Byronic hero who, grappling with supernatural forces and his own self, voluntarily exiles himself from society. Dvořák was inspired by the solitude of the forest, the stillness of nature and the landscapes and sounds of his homeland. Wagner, on the other hand, saw the artistic possibilities in showing the gap between desires and reality in a late-medieval epic. And where we can find no story or programme in the title behind the music, there the cello represents the sound of the long 19th century. This is the age that discovered the colour, character and depths of this marvellous instrument and truly began to value its importance.

It is the internationally renowned Hungarian cellist István Várdai, Müpa Budapest’s Artist of the Season and, since 2018, a professor at Vienna’s University of Music and Performing Arts, who will be favouring us with such a diverse Romantic programme. Following the sweeping force of Robert Schumann’s Manfred Overture, he will perform two pieces

by Antonín Dvořák that the Czech composer wrote for his farewell concert tour before leaving for America. The interesting concept of the second part of the evening will feature the movements of a Late Romantic cello concerto paired with famous excerpts from Richard Wagner’s sensually beautiful music drama proclaiming the omnipotence of love.

Edward Elgar’s concerto, a composition with an adventure-filled life, was premièred by the London Symphony Orchestra at the opening concert of the first season after World War One. Its current popularity, however, was established through the legendary recording made by cellist Jacqueline du Pré and conductor John Barbirolli in the 1960s.

The Hungarian National Philharmonic, which will accompany Várdai as he plays a 1673 Stradivarius in this beautiful Romantic programme, is one of Hungary’s leading symphony orchestras. For decades until his death in 2016, it was led by the world-famous musician Zoltán Kocsis, who was followed by the Hungarian conductor Zsolt Hamar until his resignation in the summer of 2020. Taking the podium this evening will be Sebastian LangLessing: born in 1966, the German maestro has spent many years working as the chief conductor of the Tasmanian Symphony Orchestra and the San Antonio Symphony in Texas, along with stints with other ensembles.

10

MÜPA PODCAST

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK

Autóban, buszon, otthon vagy futás közben?

Válogasson a Spotifyon és iTuneson is meghallgatható felvételeink közül, ahol olyan vendégek mesélnek Náray Erikának a kedvenceikről, mint Szinetár Miklós, Nádasdy Ádám, Gundel Takács Gábor, Vámos Miklós vagy éppen Nagy Ervin.

mupa.hu11

ONLINE AJÁNLÓ

2021. május 14.

BARTÓK TAVASZ

JOHN ELIOT GARDINER ÉS AZ ENGLISH BAROQUE SOLOISTS & MONTEVERDI CHOIR Sir John Eliot Gardiner Fotó © Sim Canetty-Clarke

Közeműködik: Evangélista: Nick Pritchard, Jézus: William Thomas, Pilátus: Alex Ashworth Julia Doyle, Alexander Chance, Peter Davoren – ének

2021. május 15.

BARTÓK TAVASZ

AZ ARANYEMBER – ŐSBEMUTATÓ

A Müpa Zeneműpályázat díjnyertes műve Közeműködik: Győri Filharmonikus Zenekar Vezényel: Dubóczky Gergely

Fotó © Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum

2021. május 17.

BARTÓK TAVASZ

VASZILIJ PETRENKO ÉS A ROYAL PHILHARMONIC ORCHESTRA Közeműködik: Jess Gillam – szaxofon 12

Vaszilij Petrenko Fotó © Svetlana Tarlova

2021. május 18.

BARTÓK TAVASZ

MOZART-EST Közeműködik: Sabine Devieilhe, Szutrély Katalin, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt – ének, Berecz Mihály – fortepiano, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus Vezényel: Vashegyi György Sabine Devieilhe Fotó © Fabien Monthubert

2021. május 20., május 23.

BARTÓK TAVASZ

KELEMEN KVARTETT • 2.1 KELEMEN KVARTETT • 2.2 Közeműködik: Kelemen Barnabás, Jonian Ilias Kadesha – hegedű Kokas Katalin – brácsa, Vashti Mimosa Hunter – cselló KelemenKvartett Fotó © Ora Hasenfratz

2021. május 24.

BARTÓK TAVASZ

BARTÓK-EST

Madaras Gergely, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett előadása

Madaras Gergely Fotó © Emmer László

Alkotók: Stadler Ferenc – fény, Mojzes Dóra – jelmez, Czár Gergely – a koreográfus munkatársa, Juronics Tamás –koncepció, koreográfus

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu A címlapon: Várdai István © Csibi Szilvia, Müpa Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.

A szerkesztés lezárult: 2021. május 10.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnerünk:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

mupa.hu