Müpa Műsorfüzet - Szegedi Szimfonikus Zenekar (2021. február 21.)

2021.

FEBRUÁR 21.

FELFEDEZÉSEK

SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR 1

mupa.hu

21 February 2021 Béla Bartók National Concert Hall

DISCOVERIES

SZEGED SYMPHONY ORCHESTRA Featuring: Domonkos Hartmann – cello Aleksandr Kliuchko – piano Conductor: Sándor Gyüdi Tchaikovsky: Romeo and Juliet – overture-fantasy Shostakovich: Cello Concerto No. 1 in E-flat major, Op. 107 1. Allegretto 2. Moderato 3. Cadenza 4. Allegro con moto Rachmaninoff: Piano Concerto No. 3 in D minor, Op. 30 1. Allegro ma non tanto 2. Intermezzo: Adagio 3. Finale: Alla breve The English summary is on page 11.

2

2021. február 21.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

FELFEDEZÉSEK

SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR Közreműködik: Hartmann Domonkos – cselló Aleksandr Kliuchko – zongora Vezényel: Gyüdi Sándor Csajkovszkij: Rómeó és Júlia – nyitányfantázia Sosztakovics: I. (Esz-dúr) csellóverseny, op. 107 I. Allegretto II. Moderato III. Cadenza IV. Allegro con moto Rachmaninov: III. (d-moll) zongoraverseny, op. 30 I. Allegro ma non tanto II. Intermezzo: Adagio III. Finale: Alla breve

3

Különös belegondolni, hogy az európai zenetörténet számos meghatározó komponistája – Machaut, Dufay, Josquin, Schütz, Monteverdi, Purcell, Palestrina – már régen létrehozta halhatatlan életművét, mire az Orosz Birodalomban egyáltalán lehetségessé vált világi zenét írni.

Az ortodox keresztény vallás ezt évszázadokig tiltotta, így az orosz műzene története csak a 17–18. század fordulóján uralkodó I. (Nagy) Péter cár nyitása nyomán kezdődhetett el.

Az általa alapított és Szent Péter apostolról elnevezett városban az 1700-as évek elejétől egyre gyakoribb vendégek lettek nyugat-európai zeneszerzők és muzsikusok. A század második felében Erzsébet és II. (Nagy) Katalin cárnő operák iránti rajongása népszerűvé tette a műfajt, olyan nagyságokat szerződtettek a szentpétervári olasz operatársulat élére, mint Paisiello, Cimarosa és a „spanyol Mozart”, Martín y Soler. Idővel a helyi zeneszerzők is egyre magasabb színvonalon komponáltak, ám még a bécsi klasszikusok kortársaként a legjelentősebbnek számító orosz Artyemij Vegyel és Makszim Berezovszkij, valamint az Itáliában is tanuló, ukrán Dmitrij Bortnyanszkij is adós maradt az önálló hanggal és az egyéni stílussal.

Nagy Péter trónra kerülése után még százhúsz évnek kellett eltelnie, mire megszületett az a zeneszerző, aki eredetiségével, képzettségével, tehetségével az orosz klasszikus zene atyjának tekinthető: Mihail Glinka. Az ő örökségét vitték tovább azok az 1833 és 1844 között született zeneszerzők, akik Ötök néven az orosz nemzeti zene emancipációjáért és felemelkedéséért küzdöttek. Bár Pjotr Iljics Csajkovszkij is az ő nemzedékükhöz tartozott, más esztétikai ideálokat követett, és velük ellentétben professzionálisan képzett zeneszerző volt; zenéjében kevésbé közvetlenül jelenik meg az orosz jelleg, stílusa a nyugat-európai zenei hagyomány és az orosz nemzeti zene harmonikus elegye.

A Rómeó és Júlia nyitányfantázia azon remekműveinek egyike, amelyek hosszú ideje a szimfonikus repertoár népszerű darabjai közé tartoznak. Pedig Csajkovszkij kemény fába vágta a fejszéjét, amikor arra vállalkozott, hogy Shakespeare többrétű, komplex tragédiáját, az európai irodalom halhatatlan szerelmi történetét ültesse át zenekarra, egy mindössze húszperces zeneműbe – több mint tíz évig dolgozott rajta, mire elégedett lett a végeredménnyel.

Már maga a koncepció is izgalmas: Liszt Ferenc és szimfonikus költeményei mintájára nem lépésről lépésre követi a cselekményt, hanem egy-egy jellemző karakterét-hangulatát emeli ki.

E témák köré ír szimfonikus fantáziát úgy, hogy ha a hallgató netán nem ismeri a történetet, akkor is tökéletesen kerek kompozíciót hall. A lassú bevezetés ortodox éneket imitáló himnusza Lőrinc barát karakterét mutatja be, baljós hangokkal vetítve előre a cselekmény kimenetelét. Az ezt követő vad, gyors szakasz a két kibékíthetetlen család viszályát ábrázolja; a zenekari szólamok gyors váltakozásában szinte látjuk magunk előtt a harcot, a felfordulást, a hajszát (a kardcsörgést cintányérok jelzik). Ezt az erőteljes zenei karaktert ellensúlyozza a lírai melléktéma, amely egy szerelem születését festi le. E témák mindegyike külön is figyelemre méltó, de még érdekesebb az, ahogyan egyéni bemutatásukat követően Csajkovszkij – a drámai hatás érdekében – egymással társítja, ütközteti őket. Az epilógusban a szerelmi 4

téma gyászinduló alakját ölti, majd magasabb régiókba emelkedik: a romantika tipikus végkifejlete szerint a két fiatal szerelme a másvilágon teljesedik be.

A szüzsét és a kidolgozás módját az Ötök korelnöke, a nagy tekintélyű Milij Balakirev javasolta Csajkovszkij számára, saját, Lear király című nyitányát állítva elé modellként. Csajkovszkij huszonkilenc éves volt és a Moszkvai Konzervatóriumban tanított, amikor a darab ősváltozatát megírta. Ebben az 1869-ben komponált első műalakban Lőrinc barát témája még egyszólamú, mély regiszterű, gregorián énekre hasonlító dallam, a szerelmi téma egyszerűbb és kevésbé dallamos, de a kompozíció arányai is különböztek a végleges formáétól, valamint hiányzott belőle a drámai erő. Az 1870-ben tartott bemutató visszhangtalan maradt, mindenki a karmester, Nyikolaj Rubinstejn és egy női tanítványa bíróságra vitt afférjáról beszélt.

Balakirev egyszerre bírált és dicsért, kendőzetlenül megírta, mit tart elhibázottnak a műben, Csajkovszkij pedig hallgatott rá: átdolgozta és átszerkesztette a darabot. A második változatot 1872-ben adták elő, majd újabb nyolc év után ismét elővette – ezúttal csak az utolsó nyolcvan ütemet dolgozva át, melyből harmincnégy teljesen újként került a műbe. Annyira szerette a darabot és a történetet, hogy operát is tervezett írni belőle; egy duett vázlatai maradtak fent, amelyben a zenekari mű témái is megjelentek.

Az orosz zene a 19–20. század fordulójára az európai zenetörténet, kulturális élet meghatározó részévé vált. Az Ötökhöz tartozó Muszorgszkij zenéje revelációként érte a francia Debussyt és Ravelt, a csoport másik kiválósága, Rimszkij-Korszakov pedig Igor Stravinskyra gyakorolt jelentős hatást, olyan briliáns technikát hagyományozva rá, hogy utóbbi balettjeivel meghódította Párizst, és a 20. századi zene egyik iskolateremtő alakjává vált. Az 1906-ban született Dmitrij Sosztakovics pályája azonban rossz történelmi pillanatban indult ahhoz, hogy a Szovjetunióból hasonló karriert futhasson be – egész életét hazájában töltötte, hol elismerések, hol megaláztatások közepette. Első gordonkaversenyét már a legnagyobb megpróbáltatások után, 1959-ben komponálta kedves barátja és tanítványa, Msztyiszlav Rosztropovics számára. A nála több mint két évtizeddel fiatalabb muzsikus tizenévesen látogatta Sosztakovics hangszerelésóráit a Moszkvai Konzervatóriumban, és rajongott tanáráért.

Miután Rosztropovics 1945-ben megnyerte a Szovjetunió fiatal muzsikusok számára rendezett első zenei versenyét, a két művész szoros kapcsolatba került. Az ötvenes években Sosztakovics cselló-zongora szonátájával járták az országot, Rosztropovics pedig arról álmodozott, hogy a mester meglepi őt egy gordonkaversennyel. A zeneszerző második felesége (aki a szovjet kommunista ifjúsági szövetség, a Komszomol aktivistája is volt) így intette: „Szláva, ha azt akarod, hogy Dmitrij Dmitrijevics írjon neked valamit, az egyetlen tanács, amit adhatok: soha ne kérd őt erre, sőt, ne is beszélj neki róla!” Rosztropovics így is tett – s a darab nem sokkal később „megérkezett”. Négy nappal azután, hogy kézhez vette a kottát, zongorakísérőjével együtt ellátogatott a zeneszerző Leningrád melletti dácsájába, hogy megmutassa 5

Sosztakovicsnak, hol tart az ördögien nehéz és technikailag komplex mű tanulásában. Állítólag ekkor ez a párbeszéd hangzott el közöttük: „Várj, Szláva, hozok neked egy kottaállványt!

– Dmitrij Dmitrijevics, nincs rá szükségem. – Ezt meg hogy érted? – Úgy, hogy kívülről tudom a darabot.”

Sosztakovicsot bevallottan egy Prokofjev-kompozíció, a szintén Rosztropovics számára írt és rendkívül nehéz Sinfonia concertante ihlette meg. Élénken emlékezett annak bemutatójára, amelyen a mű végi üstdobütéseket egy hadirokkant, féllábú művész játszotta. Az üstdob egy-egy pillanatban Sosztakovicsnál is döntő szerepet kap, a mű lezárásában is kulcsfontosságú. Az Esz-dúr csellóverseny főtémája, vezérmotívuma a D, Esz, C és H hangokból álló DSCH-motívum, Sosztakovics nevének németes írásmód szerinti monogramja. Ezt a zenei névjegyet számos más darabjában is használta, például a szűk egy évvel később komponált VIII. vonósnégyesben és több szimfóniában, de megjelenik már a Szergej Geraszimov rendezte, Az ifjú gárda című 1948-as film zenéjében is. A BACH-motívum mintájára kitalált négyhangos DSCH-motívum különböző alakzatokban az egész művön végigvonul, egyedül a második tételben nem szerepel. Sosztakovics némileg bagatellizálva beszélt erről az eljárásról: „Vettem egy egyszerű témát, és megpróbáltam fejleszteni” – mondta, pedig egy ilyen rövid motívum változatos feldolgozása nagyfokú technikai tudást és szigorú szabályokhoz való alkalmazkodást igényel. A négytételes, mintegy félórás kompozíciót két szakaszban adják elő, csak az elégikus második tétel után következik rövid szünet. Érdekesség, hogy az első tételben egy olyan bölcsődal részlete hangzik el, amelyet Muszorgszkij is idéz A halál dalai és táncai című dalciklusában, a negyedik tételben pedig a zeneszerző Sztálin kedvenc dalát, a Szulikót idézi, szinte a felismerhetetlenségig eltorzítva.

Az 1840-ben született Csajkovszkij zenéjéért a 19–20. század fordulóján már rajongott a közönség, konzervatív stílusa azonban – például Muszorgszkijéval ellentétben – nem nyitott új távlatokat a kor szerzői előtt. Egyetlen komponista volt, aki különleges érzékenységgel rezonált zenei világára: az 1873-ban született Szergej Rachmaninov. Bár zongoristafenoménként indult, pályakezdő zeneszerzőként fájó kudarcokat volt kénytelen elviselni – csoda, hogy nem hagyta abba a komponálást. Amikor huszonnégy éves korában bemutatták első nagyszabású szimfonikus művét, az I. szimfóniát, az Ötök csoportjához tartozó Cezar Kjui az egyiptomi tíz csapáshoz hasonlította a darabot, és azon élcelődött, hogy a pokol zeneakadémiájának tanulói bizonyára csodájára járnának. Depresszió, pszichiátriai kezelés és három évig tartó alkotói válság következett Rachmaninov életében, majd megszületett a kezelőorvosának ajánlott II. (c-moll) zongoraverseny, amelynek 1901-es sikere meghozta számára a világhírt. Nyolc évvel később három hónapos amerikai koncertkörútra indult, amelynek során háromnaponta lépett fel zongoristaként, illetve karmesterként, és amelyre olyan új kompozíciót akart magával vinni, amellyel virtuozitásának minden oldalát megmutathatja: ez lett a d-moll zongoraverseny, 6

máig a repertoár egyik legnehezebb darabja. Rachmaninov nem sokkal az utazás előtt, 1909 nyarán a Moszkvától mintegy 600 kilométerre keletre fekvő, idilli szépségű ivanovkai családi birtokon fejezte be a darabot. Minden részletét kigyakorolni már nem maradt ideje az indulás előtt, így a nehezebb futamokat a hajón, egy néma klaviatúrán gyakorolta. Nyomtatott kotta sem készülhetett, ezért a zenekar kézzel írt szólamokból játszott a november 28-i bemutatón a New York-i Central Park szomszédságában álló, három héttel azelőtt nyílt Új Színházban. Egy másik alkalommal, 1910. január 16-án szintén a zeneszerző szólójával hangzott el a mű, akkor a New York-i Filharmonikusokat a pár hónappal korábban kinevezett zeneigazgató, Gustav Mahler vezényelte. Bár a II. (c-moll) zongoraverseny népszerűségét nem érte el vele, Rachmaninov sokkal jobban kedvelte a d-mollt. Bő két évtizednek kellett eltelnie, hogy ez utóbbi is népszerű és gyakran játszott mű legyen – ez Vladimir Horowitz érdeme, akinek nevéhez a mű első lemezfelvétele is fűződik. Írta: Várkonyi Tamás

7

Fotó © Raffay Zsófia

Hartmann Domonkos a veszprémi Csermák Antal Zeneiskolában kezdte, majd 2014-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumban folytatta tanulmányait. Számos hazai és külföldi versenyen lett első helyezett, illetve nyert nagydíjat. 2018 óta Várdai István növendéke a bécsi zeneakadémián. Fellépett többek között szülővárosában, a budapesti Fesztiválakadémián, a Zeneakadémia nagytermében pedig telt házas koncerten adta elő Dvořák h-moll gordonkaversenyét a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével.

Aleksandr Kliuchko 2000-ben született az oroszországi Szaranszkban, hatévesen kezdett zongorázni. A moszkvai Chopin Állami Zeneművészeti Főiskolán tanult, 2018 óta pedig a párizsi Conservatoire növendéke az orosz zongoristaiskola hagyományait továbbvivő Rena Seresevszkaja osztályában. Az utóbbi években nyolc nemzetközi versenyen nyert első díjat vagy ért el dobogós helyezést. Fiatal kora ellenére már Európa számos nevezetes hangversenyhelyszínén fellépett (Moszkvában, Párizsban, Santanderben, Barcelonában és Lyonban), és több nemzetközi fesztiválon is vendégszerepelt.

Miután elvégezte a szegedi egyetem matematika–fizika szakát, majd Szeged városának ösztöndíjasaként a Zeneakadémiát, Gyüdi Sándor 1988-ban a Szegedi Nemzeti Színház karigazgatókarmestere lett, és átvette a városi Vaszy Viktor Kórus vezetését is, tizenegy évvel később pedig kinevezték a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagyává. A szegedi zenei élet egyik meghatározó alakjaként szolgálta és szolgálja a zene ügyét a városban és a régióban, élvonalbeli magyar és külföldi művészekkel ad koncerteket és vezényel operákat, de külföldön is rendszeresen vendégszerepel. 2008 és 2018 között a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója volt, jelenleg a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője.

8

A Szegedi Szimfonikus Zenekar jogelődje 1919-ben alakult. 1934-től egy évtizeden át a később világhírűvé vált Fricsay Ferenc vezette, ekkor olyan művészóriások is az együtteshez látogattak, mint Willem Mengelberg, Erich Kleiber, a saját operáját dirigáló Pietro Mascagni, továbbá Dohnányi Ernő, Jacques Thibaud, Alfred Cortot és Szigeti József. A zenekar történetének másik legendás korszaka 1969-ben kezdődött, amikor Vaszy Viktor vette át az irányítását, fellendítve a szegedi operajátszást is. A későbbiekben vezényelte a zenekart többek között Lamberto Gardelli, Carlo Zecchi, Ferencsik János, Fürst János, Kocsis Zoltán és Kovács János; vezető karmestere 1999 óta Gyüdi Sándor.

9

MÜPA PODCAST 10

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK

Autóban, buszon, otthon vagy futás közben?

Válogasson a Spotifyon és iTuneson is meghallgatható felvételeink közül, ahol olyan vendégek mesélnek Náray Erikának a kedvenceikről, mint Szinetár Miklós, Nádasdy Ádám, Gundel Takács Gábor, Vámos Miklós vagy éppen Nagy Ervin.

mupa.hu

SUMMARY Russian music is a unique colour on the palette of European music history. Nevertheless, it was only quite late, in the first half of the 18th century, that the first Russian composers emerged: after being banned for centuries by the Orthodox church, instrumental music was finally embraced under the reign of Czar Peter the Great. However, Russian music would have to wait until early in the 19th century for its first great figure, Mikhail Glinka. This concert will be a chance to hear works by three emblematic Russian composers from the 19th and 20th centuries, offering a glimpse into this remarkable and diverse musical world. Pyotr Ilyich Tchaikovsky belonged to the same generation as the group of composers known as The Five, who took over Glinka’s legacy, but he followed other aesthetic ideals, with a style that harmonically merged the Western European musical tradition with Russian national music.

The Romeo and Juliet overture-fantasy is not only one of Tchaikovsky’s most popular pieces, it is also one of the most beloved ones in the symphonic repertoire. Modelled on Ferenc Liszt’s symphonic poems, it does not follow the plot of Shakespeare’s immortal tragedy of the star-crossed lovers step by step, but instead condenses and reflects its characters and atmosphere, to extraordinary dramatic effect. Owing to its conservatism, Tchaikovsky’s style was a difficult one to follow. However, there was someone – 33 years younger – who was ready to echo it with distinctive sensitivity: Sergei Rachmaninoff. After starting out as a piano phenomenon, though, his early efforts as a composer also included painful failures. Although it was his Piano Concerto No. 2 in C minor that brought him world fame, he much preferred his Piano Concerto No. 3 in D minor, which he composed for his 1908 American concert tour, with the aim of displaying every facet of his own virtuosity. Performing the latter piece, one of the most diabolically difficult in the repertoire, will be Aleksandr Kliuchko. Only 20 years old, this artist carrying on the Russian piano tradition is currently studying at the Conservatoire de Paris. Dmitri Shostakovich was born in a different era. While his music is a world away from his Romantic predecessors, it is still just as Russian. His Cello Concerto No. 1 in E-flat major, also one of the most difficult pieces in the repertoire, was composed for Mstislav Rostropovich in 1959. Performing this piece at the concert will be yet another outstandingly talented Hungarian artist at the cusp of his career: Domonkos Hartmann, who has been studying in Vienna since 2018. The Szeged Symphony Orchestra is one of the most storied and finest symphonic ensembles in southern Hungary. They have played under the baton of music director Sándor Gyüdi since 1999.

11

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

KÖVESSEN MINKET ONLINE IS!

mupa.hu

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu A címlapon: Hartmann Domonkos © Raffay Zsófia Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.

A szerkesztés lezárult: 2021. február 16.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnerünk:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

mupa.hu